Átadó ünnepség 2011

Iskolakezdés a piaristáknál

VakÁcIóDiákszemle

piaristák a magyar piaristák l apja

a nevelés által evangelizálunk

De gyönyörű az őszi táj a sárga nyár is égre száll feltündököl a láthatár gyönyörű őszi táj …

Részlet Gyurkovics Tibor piarista öregdiák Gyönyörű című verséből

piaristák 3

Az utóbbi időben néha rajtakapom magam, hogy mielőtt megkezdem beszédemet – főleg nagyobb hallgatóság előtt –, nagy lélegzetet veszek. Mintha va-lami nagy erőre lenne szükségem, hogy megszólaljak, hogy belekezdjek mondandómba. S valóban, sokszor úgy érzem, épp erre van szükségem: lendületre, neki-rugaszkodásra. Lélegzetet veszek: megtöltöm levegő-vel a tüdőmet, erővel a bensőmet.

Az Egyház is tisztában van ezzel az alapvető emberi tapasztalattal, hogy egy-egy nagy, különösen jelentős feladat előtt szükségünk van egy igazi lélegzetvételre. Az Egyház magával az isteni lélegzettel-lélekzettel, a Szentlélekkel kapcsol össze minket, arra hív, hogy Vele töltekezzünk. „Veni, Sancte Spiritus!” – hívjuk Őt ilyenkor tanév elején.

S valóban milyen jó lenne mindnyájunknak a Lélekkel együtt nekiindulni ennek az új tanévnek: diákoknak is, tanároknak is, szülőknek is. Nem Lélek nélkül, lelketle-nül: unottan, egykedvűen, rutinszerűen, szürkén. Ha-nem lelkesen, lélekkel telien: érdeklődőn, kíván-csian, leleményesen, kreatívan, reménytelien.

A crédóban így fogalmazunk: „hiszek a Szentlélek-ben, Urunkban és éltetőnkben”. A Lélek éltető, latinul vivificans vagyis élővé tevő. Sajátos működésével a Lé-lek az, aki igazán élettelivé, életre méltóvá teszi életün-ket. Mennyei Atyánk terve, hogy egyre teljesebb életet tudjunk élni, a Lelken keresztül jut el hozzánk.

S ez mindennap történik, történhet. Kalazanci Szent József egyik levelében így fogalmaz: „Isten szava a Lélek szava, amely jön és megy, megérinti a szívet, az-után tovaszáll, s nem tudni honnan fúj, vagy mikor. Ép-pen ezért kell mindig készenlétben állni, hogy ne lepjen meg, s ne haladjon tovább eredmény nélkül.” Készenlét-ről, nyitottságról, éberségről beszél Kalazancius. Ez a magatartás, hozzáállás segít abban, hogy a minden-napok az Istennel való találkozás helyszíneivé váljanak.

Kedves Diákjaink, kedves Szülők és Kollégáim, ebben a nekünk adatott új tanévben keressük fi-gyelőn, éberen, mikor merre hív minket Istenünk a teljesebb, az élettelibb élet felé; hol, merre fa-kadnak fel teljesebben az öröm, a szeretet, a szol-gálat forrásai.

talÁlkozÁs IstennelkeDves Olvasó!

„Isten szava a Lélek szava, amely jön és megy, megérinti a szívet, azután tovaszáll, s nem tudni honnan fúj, vagy mikor. Éppen ezért kell mindig készenlétben állni, hogy ne lepjen meg, s ne haladjon tovább eredmény nélkül.”

Veni Sancte

Spiritus!

Labancz Zsolt SPtartományfőnök

piarvilág2011. július 4-én Vitoriában (Spanyolország) – a rendi újjászerveződés (ristrutturazione) szellemében – megkezdődtek a tárgyalások az Emmausz (Andalúzia és Baszkföld) és Aragón rendtartományok egyesítéséről. A spa-nyolországi tartományokkal szívélyes, baráti kapcsolata van a magyar tarto-mánynak is, így számunkra is fontosak ezek a tárgyalások.

Impresszum: Piaristák MA - A magyar piaristák lapja Kiadja: Piarista Rend Magyar Tartománya ∙ A szerkesztőség címe: 1052 Budapest, Piarista köz 1. E-mail: ujsag@piarista.hu ∙ Felelős kiadó: Labancz Zsolt SP ∙ Főszerkesztő: Turcsik István ∙ Szerkesztő: Na-csa Lőrinc ∙ Arculat, layout: www.estercom.hu ∙ Fotók: Turcsik István, Piarista Archívum ∙ ISSN: 2062-817X Lapengedély szám: 163/2520/1/2011.

Kalazanciusi TitkárságA Generálisi Kongregáció – miután a nagyobb elöljárók tanácsa pozití-van nyilatkozott a kérdésben – rendi karizmánk kalazanciusi jellegének

erősítésére létrehozza a „Kalazanciusi Titkárságot”. A titkárság céljai között szerepel, hogy erősítsék rendalapítónk, Kalazanci Szent József központi szerepét a rend életé-ben és annak revitalizálásában, valamint, hogy új len-dületet adjanak a kalazanciusi képzésnek rendünkben.

Kiemelt cél azok segítése, akiket különösen is érdekel Kalazancius személye és karizmája illetve képzési progra-mokat javasolni karizmánk egyes alapvető területein.Ezeken kívül fontos cél elősegíteni kalazanciusi témájú kiad-

ványok létrejöttét. A titkárság tagjai: Ángel Ayala (Spanyol-ország Harmadik Demarkációjából), Alejandro Solórzano (a Kolumbiai Provinciából), Tőzsér Endre (a Magyarországi Provinciából), Calasanz Diatta (a Szenegáli Viceprovinciá-

ból), Raju Antony Panackal (a Japán-Fülöp-szigeteki Vice-provinciából). A titkárság munkáját egy tanácsadó csoport is segíteni fogja.

Piarista fiatalok MadridbanKülönböző piarista iskolákból és plébániákról nagyjából 1000 fi-

atal vett részt a madridi Ifjúsági Világtalálkozón augusztus 16. és 21. között. Amerikából, Ázsiából, Afrikából és Európából érkeztek

a spanyol fővárosba, mintegy 30 piarista szerzetes kíséretében. A madridi piarista házakból pedig 50 fiatal vett részt önkéntesként a hatalmas rendezvény szervezésében és lebonyolításában.

piaristák

Építjük a Piarista Rendet!Augusztus elején Rómában fontos össze-jövetel zajlott, Építjük a Piarista Rendet! cím-mel. Pedro Aguado rendfőnök hirdette meg a kurzust, amelyen közel negyven fiatal pia-rista vett részt, olyanok, akik papságuk első éveit élik. Papságukban és piarista hivatásuk-ban való megerősödést, a rendhez való tar-tozás érzésének tudatosítását és a fiatal papok problémáinak, gondjainak megoldására való felkészítést szolgálta ez a találkozás sok más téma között. Magyarországról Keserű György SP vett részt a találkozón, illetve Urbán József SP segített a szervezésben. A találkozóról készült bővebb beszámoló a 28. oldalon olvasható.

piaristák 5

Szeretettel gondolunk és emléke-zünk nyáron és ősszel elhunyt pia-rista testvéreinkre. Kartal József, Pázmándi György és Terebesi Tibor rendtársainkra, akik betelje-sítve piarista hivatásukat, visszatér-tek Teremtő Atyjukhoz. A közösség imádságban és engesztelő szent-misékben fejezte ki háláját a piarista életutakért, rendtársaikért.

„Krisztus által van értelme az életnek és van értelme a halálnak.”

hírek a magyar

tartOmányból

nacsa lőrinc

Augusztus végén jeles események történetek Kecskeméten. Vass Bá-lint és Szabó Gábor szerzetesnö-vendékeink noviciátusuk befejezté-vel letették egyszerű fogadalmukat a piarista rendben, Labancz Zsolt tartományfőnök úr kezébe. A szer-tartásra egy szentmise keretében került sor piarista templomunkban. Nagyon örülünk, hogy fiatalok ma is meghallják az Úristen hívó szavát a piarista küldetésre. Ugyancsak Kecskeméten, örökfo-gadalma és diakónussá szentelése után Bozók Ferenc SP rendtársun-kat áldozópappá szentelte Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Piarista Templomban. Újmiséjét szintén itt, Kecskeméten mondta, valamint szülőfalujában, a Mátra-vi-déki Domoszlón.Papszentelési jelmondata: „Hatal-masokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt.” (Lk 1,52)

Papszentelés és fogadalom

Magyarország köztársasági elnöke állami ünnepünk alkalmából 2011. augusztus 20-án a Magyar Köztár-sasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetést adományozta Farkas István piaristának, a mosonmagyar-óvári Piarista Iskola igazgatójának, oktatói és nevelői munkásságáért, a közoktatás átalakítása és az egy-házi oktatási rendszer újraindítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. A kitüntetést Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazság-ügyi miniszter adta át a Néprajzi Múzeumban.

Kitüntetés Farkas Istvánnak

piaristák 5

A Congregatio Jesu szerzetes-rend és a Piarista Rend Magyar Tartománya felelősséget érez azon családokért, akik gyermekeik számára katolikus iskolai nevelést igényelnek Kecskeméten. Ezért a két fenntartó rend, helyi szinten pedig a két iskola vezetése együtt-működik abban, hogy a kecskeméti Ward Mária Leánygimnáziumban tanuló gyermekek és fiatalok zavar-talanul folytathassák megkezdett tanulmányaikat.A kialakítandó megoldás jogi és gazdasági kereteiről októberben szeretnénk véglelges megállapo-dásra jutni. A következő, 2011/12-es tanév végéig pedig tisztázzuk a to-vábbi pedagógiai, személyi és épü-lethasználati kérdéseket. Szándéka-ink szerint a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a Piarista Iskola adna otthont a két iskola diákjainak.

Közös felelősség

Lezárult a Piarista Bor 2011 pályázat, Labancz Zsolt tartományfőnök át-adta a díjakat a nyertes borászoknak. A 63 idei pályázó közül két fehérbor nyerte el a piarista bor címet: a Nyári Pince 2009-es, Szent György-hegyi Kéknyelűje (a pince 2009-ben szür-kebarátjával már egyszer elnyerte a címet), és a Tokajicum Borház 2009-es Darázskő Furmintja.

„Dícsérjük a Jézus nevét, kóstoljuk a hegynek levét”

piaristák

6

kisablak a múltra

koltai andrás

1934

-35

a rendtartomány gyűjteményei, a könyvtár, a levéltár és a múzeum olyan nyomtatott, írott és tárgyi emlékeket őriznek, amelyek kaput nyitnak magyarország és a piarista iskolák múltjába. néha azonban a kisablakon is be lehet kukucskálni.

Egy focimeccs emlékezeteAz 1934/1935 tanévben a piarista rend tanárképző intézetének, a budapesti Kalazantinumnak hat évfolyamban 88 kispap nö-vendéke volt, így akár minden évfolyam kiállíthatott volna egy focicsapatot. Az igazi rangadót azonban az jelentette, amikor a felsőbb évesek (IV-VI. évfolyam) és fiatalok (I-III. évfolyam) csa-pata, a KÜSC és a KESE lépett pályára egymás ellen. (A rövidí-tések feloldása e sorok írója számára sajnos bizonytalan, talán azt jelentették, hogy Kalazantinumi Ügyesség Sport Club és Kalazantinumi Erő Sport Egyesület). Egy ilyen mérkőzésre került sor 1934. augusztus 10-én, a fehérvári úti BEAC pályán, tehát a későbbi budai Skála áruház (ma Allee bevásárlóközpont) helyén.Az első gólt a KESE szerezte a 15. percben, de a KÜSC hamar kiegyenlített, sőt öt percen belül három góllal válaszolt. A máso-dik félidőben a KESE nagy fölényben játszott, de csatárai a tizen-hatosnál „megtorpantak, s addig állítgattak-tologattak, míg a tö-mörülő védelem szét nem szórta őket.” A meccs utolsó perceiben végül a KÜSC még két gólt lőtt a fáradt KESE hálójába. „Kínlódás volt nézni csatársorunk tehetetlenségét. E deprimált hangulatom okozta az utolsó gólt” – nyilatkozta Maklári Lajos, a fiatalok kapusa a Kalazantinumi Sport című lapnak. Ezt a népszerű (de sajnos egyszeri) újságot, valamint a hozzá tar-tozó képes magazint Zsidi János IV. éves kalazantiner szerkesz-tette elhivatott munkatársai segítségével, akik a nagy meccsről fényképeket és rajzokat is készítettek. Kovács István itt látható két felvételén a kezdőrúgás előtti bírói pénzfeldobás, valamint a KÜSC egyik támadása látható (a kapuban Maklári), Meskó Lajos rajzai pedig magukért beszélnek.KÜSC–KESE 5:1 (3:1). – Fehérvári út, 15 (ezer:) néző – Vezette: Mau-rice (?), Szikrai Ferenc (III. éves), Gál István (II. éves) – Góllövők: Tiborc (20.), Mészáros (22.), Hardi (25.), Magyar (84.), Kovács (90.), ill. Murányi (15.).

(Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Budapesti Kalazantinum levéltára, Növendékek munkái, 2. tétel).

piaristák 7

EgyházmEgyésből pIarIstaA szemináriumban eltöltött öt év után kértem felvéte-lemet a piarista rendbe. A szegedi jelöltévet és a váci noviciátust követően harmadik éve tanítok a budapesti gimnáziumban. Sajátos az út melyet bejártam és járok most is. Helyesebb, ha keresésnek nevezném, mely fo-lyamatos és állandó feszültséget hoz az életembe. Az ember ugyanis csak abban a mértékben tudja fölismerni Krisztus akaratát és ezáltal a saját hivatását, amennyire személy szerint megtapasztalja Krisztust. Minél jobban ismered Jézust, annál inkább vonz az Ő misztériuma; minél mélyebben találkozol vele, annál inkább sürget, hogy keresd Őt. A lélek mozgása végig tart az életen (vö. XVI. Benedek pápának, a kölni Ifjúsági Világtalálkozón, a szeminaristák előtt elhangzott beszéde). Ez az úton lét

szükségképpen hoz változásokat az ember életében. A piarista hivatást nem szakadásnak éltem meg addigi életemhez képest, hanem fejlődésnek Krisztus követésé-ben. Isten közösséget vállal az emberrel, hogy végtelen szeretetét kifejezze, és erre hív meg, hogy a közösség-vállalást mindinkább megtanuljuk Tőle és megélhessük. Ennek a kommuniónak táplálója és gyümölcse is szá-momra a piarista közösség. Az Egyházban, mint Isten megtestesült szeretetének ikonjában, a kommunió és a küldetés egymással mélyen összekapcsolódnak, kölcsö-nösen átjárják és feltételezik egymást olyannyira, hogy a kommunió a küldetés forrása és egyben a gyümölcse: a kommunió missziós jellegű, a misszió (küldetés) pedig a kommunióra irányul (vö. Katolikus Nevelési Kongregá-ció: Együtt nevelni a katolikus iskolában). Papként ebben a misszióban találtam igazi önmagamra és úgy látom, hogy rendünk hiteles hordozója annak a küldetésnek, melynek szeretnék mindinkább részese lenni.

Zsódi VikToR schP

1973

HItvallás

,,Minél jobban ismered Jézust, annál inkább vonz az Ő misztériuma; minél mélyebben találkozol Vele, annál inkább sürget, hogy keresd Őt.”

A piaristák kólájaA Budapesti Piarista gimnázium tanári kara 1973. június 16-án, szombaton tanévzáró tantestületi értekezletre gyűlt össze a gimnázium tanári szobájában, amelyet akkoriban inkább tanácsteremnek használtak. A hangu-lat láthatóan vidám volt, afféle vakáció előtti. A tanítás ugyanis pénteken, június 8-án véget ért, 11-én hétfőn délelőtt volt a Te Deum, délután a tanévzáró ünnepség, kedden, csütörtökön és pénteken pedig lezajlott a jövő évi beiratkozás is. A vidám társaságot Koós Gyula fény-

képész, az akkori egyházi események elhivatott fotósa és az egyik végzős diák édesapja örökítette meg. A kép akkor készült, amikor a Kinizsi sört már kitöltötték, de a Hegyi tanár úr előtt álló Pepsi Cola még bontatlan volt. A képen látható tanárok (és a tantárgyak, amit akkor ta-nítottak) az álló sorban: Diószegi Lajos (gyakorlótanár, biológia, kémia), Gál István (történelem, latin), Veszp-rémi Tibor (matematika), Somogyi Zoltán (történelem, latin), Borián Tibor (magyar, történelem), Sóczó Ferenc (német, magyar), Kovács Mihály (matematika, fizika), Szil-ágyi Géza (testnevelés), Medvigy Mihály (hittan), Vízvári László (földrajz, biológia, rajz), Galambos László (latin), Fekete Antal (német, magyar), Jelenits István (hittan, magyar), Varga László (fizika, matematika); ülnek: Hegyi Ferenc (orosz, német), Szemenyei László (biológia, föld-rajz), Mészáros Imre (házfőnök), Darvasy Mihály (igaz-gató, rajz), Kemenes László (igazgatóhelyettes, francia), Magyar István (magyar), Pogány János (matematika), Kincs Lajos (orosz), László Mihály (biológia, kémia).

(Piarista Múzeum, Fényképgyűjtemény, Csoportképek)

piaristák

8

MIkszÁtH térI IMpresszIókfElEmElő érzés volt

A Mikszáth téri épülettől búcsút véve atya, tanár és diák mást és mást vihet magával emlékként a tarsolyában, miközben a különböző élethelyzeteken átívelve szám-talan közös benyomás is fennmaradhat a szűrőn, hisz végső soron ugyanabban a szűkre szabott élettérben (sőt: légtérben!) léteztünk mindannyian. A piaristák legtöbbje alighanem hosszabb időn át élvezte a ház összetéveszthetetlen atmoszféráját, mint a civil kollé-gák vagy a diákok, s azon belül sem csak a délelőttöket töltötte itt, hanem a kinti hangokban gazdag estéket, a hőgutás nyári éjszakákat, az odalenn talán túlságosan is mozgalmas hétvégéket és a diákokat szerteszét vivő vakációk egy részét is. A világi kollégák ennyit talán nem

időztek az épületben, de így is elég hosszú és kétség-telenül egyedi pályafutások kötődhetnek ide, nem egy esetben súlyos évtizedekben kifejezhetők. Még a diákok panaszkodhattak a legkevesebbet, hiszen itt tartózkodá-suk szerencsés (és kívánatos!) esetben hat évre korláto-zódott, s mindenesetre előbb változtattak munkahelyük színterén, s ballagtak egy-két házzal odébb, mint jobban röghöz kötött tanáraik.Mik lehetnek a közös nevezők, amelyek atyát, ta-nárt és diákot egyaránt mélyen érinthettek? Cso-portosítsuk őket külső, belső és lelki-hangulati jellegük szerint!Ami a külső hatásokat illeti: nem csak negatívumo-kat láthatunk ezek között, ilyesmit rút rosszindulat len-ne állítni! Valljuk csak be, kezünket a szívünkre téve (s a helyhatóságok aktuális pártszínezetétől elvonatkoztat-va), hogy a környék ugyancsak megszépült az utóbbi években, s maga a tér Budapest egyik legszebb terének mondható (ha nem is a legápoltabbnak). De a megköze-lítési útvonalak sem mondhatók rossznak! Akár a Kálvin tér, akár az Astoria felől sétáltunk (vagy szaladtunk) az iskolába reggelente, a gyönyörű Pollack Mihály téren, a

szépséges Reviczky utcán kelhettünk át, s a Körút felől érkezők kedvéért is szépen felújították a Lőrinc Pap teret. Közel volt a fogászat, ahová pillanatok alatt átkísérhet-tük az intézményesített ellenőrzésekre a csoportjainkat (persze egy-egy fizikaórát ilyenkor óhatatlanul elveszte-getve), és egy-egy ünnepi alkalommal rendhagyó órát is tarthattunk Múzeumkertben (akár nyílt tüzű főzőcské-zéssel, a történelmi bozótos rejtekén!). A Kálvin téri aluljárón való átkelést már kevésbé mond-hattuk lelkesítőnek, itt inkább a mélyszegénységet tanulmányozhatták az érkezők és a távozók. Nem volt örömteli a Mikszáth tér zaja sem, különösen, ha koncer-tet rendeztek itt, vagy ha a nagyheti szertartások (ne adj isten gyászmisék) elmélyült pillanatiban egyúttal a szemközti mulató dinamikusan lüktető zenéjét is meg kellett hallgatnunk. Sor került sajnálatos módon a gyere-keink zaklatására, bántalmazására is a téren vagy a kör-nyező utcákban, s ilyenkor be kellett látnunk, mégiscsak a Nyolcadik kerület része ez a Palotanegyed (sőt: a Nyóckeré!). És persze a benzingőzt is sokszor szívhattuk szmogosabb napokon (vagy ha egy idegesebb sofőr megakasztotta a forgalmat) – csak remélni lehet, hogy a Duna-parti szél az új épület környékéről jobban kisöpri majd a füstöt.No, de a lényeg odabenn volt, természetesen, meg-határozóbbnak mutatva a külügynél a belügyet, s ezek a benti körülmények is vegyesen hordoztak kellemes és kellemetlen mozzanatokat.A kissé sötét földszinti folyosó az impozáns szobraival nem feltétlenül volt ijesztő hatással mindenkire – az ef-féle sirámok inkább csak mondvacsinált panaszok. Hisz az értő fül rögtön kihallott ebből a homályból egy olyan üzenetet is, mintha egy másik világba léptünk volna be, ahol nem a kinti élet talmi csillogása érvényesül, hanem valamiféle nemes befelé fordulás, valamiféle vertikális el-mélyülés, valami olyan légkör, amelyben nem a külcsín felszínes eleganciája a lényeg (sőt: az a legkevésbé!). A tornaterem és az öltözők felől áradó illatok pedig csak tovább erősítették ezt az érzetet (mondhatni sajátosan kereszteződtek vele), s a fényviszonyok meg a szagok szinesztéziás együttállását meg úgy lehetett értelmezni, hogy itt nem ám valamiféle steril (vagy kenetes, szen-teltvíz szagú), avítt oktatás folyik, hanem nagyon is hús-vér, nagyon is sportos és realisztikus nevelés.

BUdapest

alapítva: 1717honlap: www.gimn.piar.hu

piaristák 9

Az omladozó falak és az alagsori csótányok már kevésbé voltak pozitív üzenetként felfoghatók, mint ahogy elég kellemetlen volt a téli fagyoskodás is a huzatos ablakok közelében, bár a huzat okozta üvegkárokat egy fából faragott, frappáns (és olcsó!) kitámasztó eszköz révén idővel sikerült teljesen kizárni. Zavaró volt egy-egy na-gyobb létszámú osztályban a hely szűkössége is, és főleg az udvar hiánya, hiszen a mozgékony (sőt olykor hiperaktív) fiúk nemigen tudták hol és hogyan levezetni az energiáikat, s a sajátos adottságok sokszor kellemet-len magatartási problémákhoz vezettek.Összességében kijelenthetjük, hogy az egész lepusz-tultságnak (vagy mondjuk úgy: archaikus jellegnek) mindenképpen volt egy jól kitapintható, határozottan építő, erősítő jellegű hozadéka is, amely azt üzente: a minőségi munka nem a külső körülményektől függ, a romos, igénytelen falak között is lehet nagyszerű életet élni és nagyszerű közösségeket alkotni. Másfelől viszont, ha egy-egy cserediák vagy amerikai vendéggyerek érkezett közénk, bizony ne-hezen tudtuk leküzdeni a hiúságunkból fakadó rös-telkedésünket, mert hiszen a pozitívumok megta-pasztalásához nemigen töltöttek ők itt elegendő időt, s számolnunk kellett annak lehetőségével is, hogy csak a felszín rossz benyomásait viszik ma-gukkal, s odahaza kissé fura intézetként jellemzik majd iskolánkat. De jobb lesz talán berekesztenünk elvont el-mélkedésünket: menjünk inkább végig az épületen, lentről fölfelé haladva!A szellemnek a körülmények dacára is győzedelmesked-ni képes hatalmát mi sem mutatta jobban, mint az igé-nyes (sőt: ambiciózus) elnevezés, amellyel a diákebédlő savanykásan káposztaszagú pincehelyiségét illettük. Igen, Lovagterem volt ennek a neve, a boltíves födém-szerkezete miatt, s valóban jól tudtuk itt érezni magun-kat, mert a név magában hordozta annak az eltökélt-ségnek a gesztusát, amely képes volt fölülemelkedni az adottságokon. Hány és hány kedélyes fehér asztalos összejövetelnek adott helyet ez a kitűnő Lovagterem! Hány és hány nagyszerű tanári összejövetelt tarthattunk itt, amelyek kötetlen (sőt: fesztelen!) hangulatát csak el-rontotta volna egy reprezentatív, hideg-steril helyszín!A tornaterem ugyan beázott, s az utolsó években sokat veszített hajdani fényéből, a benne lezajlott sport-csaták hangulatát azonban egyetlen percre sem tudta ez a hanyatlás tönkretenni (vagy beárnyékolni).

Még ebben a lepusztult állapotában is emlékeztet-ni tudta rá az arra fogékonyakat, milyen szellemesen hidalta át annak idején a problémát (és az udvar fö-lötti teret) a gúzsbakötött iskola, a folyosó felé kinyit-ható ajtókkal, a világítóablakok ügyes megoldásá-val és a bizonyára olcsónak számító technológiával. Valószínű ugyanakkor, hogy az a kísérlet, amely piarista bált próbált megvalósítani ebben a búcsúéveit élő, fény-kora után lassacskán leszálló ágba került teremben, im-

már nem volt kompatibilis a tényleges helyzettel, mert itt már csak rongyosbált lehetett volna a környezettel harmonizáló formában megvalósítani. A remek színielő-adásokat azonban a romvilág sem tudta elrontani: aki látta, sosem fogja elfeledni az emlékezetes Dürrenmatt-darabot, vagy legutóbb a Játék a kastélyban színrevitelét. Egyik-másik földszinti teremnek az idők folyamán al-kalmi lakói is voltak, s bár kényszerszülte megoldás volt épp az iskola legforgalmasabb helyén (kirakatában?) lakókat elhelyezni, ennek is megvolt a maga kissé bi-zarrnak vagy abszurdnak mondható íze (sőt: zamata). A gyerekek az itt ellesett életképekből legalább magát az életet ismerhették meg, annak minden prózai vagy ép-pen komikus összetevőjével együtt, s a kollégák is saját-ságos hangulati töltést kaphattak egy-egy tanítási órára indulva. Később aztán ezekből a termekből a legmoder-nebb ténykedések központja lett: a tanári gépterem, amelynek ajtaján belépve egyszerre a XXI. századba ju-tott az érkező.

pIarIsta Iskola buDapest

piaristák

10

BUdapest

Az egymáshoz tapasztott két épület határát jelző len-gőajtók közt átkelve a tanárihoz érkeztünk, amelynek óriási konferenciaasztalán a lexikonok és dolgozatok, cédélejátszók és papi kellékek leírhatatlan káosza fé-nyesen igazolta a közhelyes vélekedést: rendre csak az átlagembernek van szüksége, a zseni az anarchiában is eligazodik. A hangulatos névnapozások során a legfi-nomabb kávékkal (sőt: teákkal!) ültünk itt le baráti kört alkotva, s a jó hangulathoz semmi másra nem volt szük-ségünk, mint néhány csomag ropira, sós süteményre, pár palack ásványvízre. A mosogatás persze néha-néha elmaradt, de jószívű kolléganőink végtelen türelemmel dolgozták fel utóbb az elmaradást, legalább a moso-gató környékén megszüntetve a káoszt. Ha ez sikerült, még a falon függő portrék, nagy magyarjaink pillantása is mintha megenyhült volna, s némileg mintha felenge-dett volna a hajdani miniszterelnökök szigora, a haza bölcsének tekintete. Az igazgatói iroda legjellegzetesebb eleme (majd-hogynem nélkülözhetetlen attributuma) a számtalan kellemes és kellemetlen tárgyalást túlélő bordó (vagy meggypiros) ülőgarnitúra volt, amelynek kissé megbi-csaklott, ám mindvégig szilárdan álló rugói mintha csak az iskolavezetés hajlíthatatlanságát, s egyben az évszáza-dos távlatokat is kifejezték volna a benne terpeszkedők (vagy épp tűkön ülők) számára. Éppenséggel az idők szavára figyelmeztetett viszont a kissé odébb található számítástechnika terem, melybe a kies kocsibejárón átkelve juthattunk, hiszen pontosan a változékonyságra, a maradandó lakás keresésének hiábavalóságára intett minket. Merthogy eredetileg a könyvtárnak adott helyet, Pilinszky-terem néven, utóbb viszont, épp el-lenkezőleg, a könyveket száműző, modern technika fellegvára lett. S hogy hova űzte a könyveket? Előbb a tanulószobába, majd még méltatlanabbul félreeső he-lyekre, majdhogynem mellékhelyiségekbe – erről jobb nem is beszélnünk.Nem hagyhatjuk viszont szó nélkül a terem tőszom-szédságában meghúzódó meghitt kis odút, az úgyne-vezett szerverszobát sem. Mert a régi időkben ez a számítógépeken túl megannyi igazi kuriózumot jelentő

videomagnónak, másolóberendezésnek, jószerivel azo-nosíthatatlan audiovizuális eszköznek is helyet adott, s ennek megfelelő fontossággal bírt mindennapjainkban. A mai technikai kényelem mellett fiatalabb pályatársa-ink már el sem tudják képzelni, milyen hallatlan szere-pe volt ennek a látszólag igénytelen és félreeső kis ka-binetnek a modern oktatástechnológia útkeresésében (főleg a kilencvenes évek hőskorában!). Mert nemcsak a VHS-kínálat szinte kimeríthetetlen tárházát kapcsolta be oktató-nevelő munkánkba, hanem az egymástól kar-nyújtásnyira bíbelődő kollégák spontán beszélgetéseire is teret biztosított, s úgy szőtte össze ezer szállal, igazi csapatépítő médiumként, a tantestületet, ahogyan a megannyi ott kígyózó kábel és vezeték kapcsolta egybe az elektromos alkalmatosságokat. Hagyjuk most a fizikum feltérképezhetetlen arany-bányáját, tekintsünk el a sugárzó anyagok és sugárzó egyéniségek rejtélyes pályáinak feltárásától, s mellőzzük a hely szűkére tekintettel a kitömött madarak valóságos örvénylését is a biológiateremben, meg a félbe-szer-be hagyott képzőművészeti resztlit is a nagy érté-kű fazekas kemence környékén! Vessünk ehelyett egy utolsó pillantást a földrajz teremhez vezető folyosóra, annak is eredeti elrendezésben megmaradt beépített szekrényeire. Mert amit itt láthattuk, az valósággal a tör-ténelem lenyomata volt: évszázadok hordaléka, egyéni és közösségi életutak páratlan rezervátuma, a régi idők spontán módon feldúsuló múzeuma! Mert itt nem csu-pán régi piarista tárgyakat lelhetett fel az érdeklődő, hanem jóval korábbi, a nővérek idejéből itt maradt rek-vizitumokat is, mégpedig az egyházias életvitel egészen barokkos gazdagságában és teljességében. Hányszor és hányszor gyűltünk ide szinte már áhítattal, hogy egy sa-játságos időutazással visszarepülhessünk a régmúltba! Hányszor éreztük úgy, mintha ott kísértene e gardróbok világában a múlt, mintha annak szelleme lengné be az obskurus folyosókat, az évtizedek alatt is érintetlenül megőrződött gyűjteményeket! Ez adott igazi patinát az épületnek, ez a titkos tárlat (vagy mondhatni: régészeti réteg) rejtette csak az igazi kincseket.Miközben óriásit nyert minden érintett az új épülettel, tagadhatatlan, hogy a veszteségünk is nagy. Sokan sze-rettük a Mikszáth téri épületet, sok pillanatot idéz fel bennünk minden zuga, minden szöglete. Az élet járta át, amely se nem szép, se nem csúnya. Az élet, amely Márai szerint egy „nyers és torz kaland”, s ebben a nyers és torz formájában is felemelő. Kicsit ilyen nyers, kicsit ilyen torz, s eközben mégis nagyon felemelő volt a Mikszáth tér is.

ValacZka andRás

piaristák 11

pIarIsta Iskola buDapest

a nagy örökség egyúttal kötelességBeszéd részletek az átadó ünnepségről

„Úgy hiszem, ma olyan iskolára van szükség, amely újra az egész embert tudja figyelme középpontjába állítani. Az egész embert, a teljes embert. Nagy feladat ez, roppant nagy, de ahogyan a legutóbbi egyetemes káptalanunk fogalmazott Kalazanci Szent József szülőhelyén: „docere audeo”, „merek tanítani”, „van merszem tanítani”; így ne-künk is van bátorságunk belevágni ebbe a roppant fel-adatba, mert épp ez a feladat az igazán pedagógushoz méltó; ez a feladat az, amely lelkesít minket, ez a feladat az, amely felszítja pedagógusi szenvedélyünket. (…)A jövő miránk vár, Isten áldásával folytassuk utunkat, nagyszerű a küldetésünk!”

labancZ ZsolT TaRTományfőnök

„A pesti Piarista Gimnázium és rendház kápolnájával együtt régóta központi szentélye a magyar katolikus közoktatásnak. Ennek a Duna-parti épületnek a mérete, eleganciája, sőt a puszta elhelyezkedése is itt, a város szí-vében mutatja, milyen nagy hivatásra vállalkoztak a tanító szerzetesek, és milyen nagyra becsülte ezt a munkát az egész társadalom. Egyrészt a kiváló színvonalú oktatás, másrészt a harmonikus, teljes, Isten felé megnyíló em-ber nevelése olyan szolgálat, amelyre minden népnek és minden kornak szüksége van. (…)„Akik az igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek majd, mint a csillagok a világegyetemben” (vö. Dán 12,3). Ez hát a hivatása ma is a katolikus iskolának, erre kapnak külön-leges küldetést és kegyelmet a tanító szerzetesek. (…) Olyan hivatás, amit a szerzetesi önfeláldozás világos tanú-ságtételével ma is érdemes, ma is nagyszerű vállalni.”

ERdő PéTER bíboRos

„Három évszázad, tizenkét emberöltő. Tizenkét nemze-dék élete, öröme és bánata, sikere és kudarca sűrűsödött össze történelemmé. Az egymást követő nemzedékek sorsának metszéspontjában egy olyan iskola áll, amely-nek falai között a magyar kultúra, a magyar történelem jeles alakjai nevelkedtek. (…)Mert egyes emberek felett lehet uralkodni ideig-óráig, léteznek lelkek, amelyeknek áruk van, gerinceket is meg lehet törni erővel, de – és számomra ezt jelenti az Önök gimnáziumának a sorsa – az emberi szellem végül is tör-hetetlen. Lám csak: ez a megnyitó is több mint két em-beröltő kihagyása, 58 év után zajlik az eredeti, történelmi helyén. Ez jó hír mindannyiunk számára, hiszen azt jelenti, hogy amíg vannak, lesznek, akik nem adják fel, akik mégis, akkor is, csak azért is képesek újrakezdeni, akik állandóan virrasztanak. Nos, addig nincs mitől félnünk.”

oRbán VikToR minisZTERElnök

piaristák

12

tanéVVége • nyÁr • tanéVkezdet mOzaikOk a kecskeméti Iskola élEtéből

Május végén iskolánk Kerti ünnepélyére nagy előké-születeket tettek a szervezők, tanárkollégáink, diákjaink és a szülők egyaránt. Idén is sok-sok énekes és tánccso-port lépett fel rendezvényünkön, amatőrök és profik egyaránt: a Művészeti Iskola néptánc csoportja, a Nap-sugár Zenekar, a Szentkirályi Tánccsoport, a Grapevine Tánccsoport, break-esek, valamint diákénekesek és ver-selők. Öröm volt számunkra, hogy mindegyik előadás-ban szerepeltek piarista diákjaink is. A műsorszámok után tombolasorsolás következett, majd ez elmaradha-tatlan esti táncos mulatság, ahol a zenét a Horizont Party Zenekar szolgáltatta. Hálás köszönet Szabóné Adorján Erika kollégánknak, aki újra magára vállalta a főszervezői teendőket.

Hagyomány iskolánkban, hogy az öregdiákok szervezé-sében Piarista Pedagógusnapot tartunk június elején. Ez alkalomból legelőször iskolánk 8.a osztályos diákjai köszöntötték tanáraikat Eleanor Porter „Az élet játéka” című regényének színpadi változatának remek előadá-sával, amelyet osztályfőnökük, Weninger Endréné taní-tott be a gyerekeknek. A gyerekek kedves műsora után az öregdiákok nevében Laczkó János elnök üdvözölte a jelenlévőket. Nagyon örültünk, hogy nyugdíjas kollégá-inkat is köszönthettünk az ünnepi vacsorán.

Pedagógusnap alkalmából Ifju Sebestyén-díjjal tün-tettük ki Urbán Katalin, Tamásiné Suba Adrienne, Ábel István, Garda László és Kovács András SchP kollégáinkat. Szeretettel gratulálunk mindnyájuknak. Ezt a díjat idén alapítottuk iskolánkban a kiemelkedő pedagógusi mun-ka elismerésére. Az átadott díszokleveleken a következő volt olvasható: „Ifju Sebestyén piarista nehéz időkben, 1951-től 1967-ig igazgatta a Piarista Gimnáziumot. Há-lásan emlékezünk rá és piarista elődeinkre, és büszkék vagyunk, hogy ma is folytathatjuk munkásságukat, hű-en a kalazanciusi hivatáshoz.”

Mennybemenetel napján, június elején idén is elláto-gattunk Ausztriába, hogy részt vehessünk salzburgi testvériskolánk, a Gymnasium der Herz Jesu Missionare éjszakai zarándoklatán, a Nachtwallfahrton. Tőlünk, kecskeméti piaristáktól tizenegy gimnazista diák és két felnőtt kísérő indult el. A 25 km-es gyaloglás után Maria Kirchentalban ünnepi szentmisén vettünk részt, melyet Jézus mennybemenetelének emlékére celebráltak az osztrák misszionárius atyák. A kimerítő zarándoklat után este városnézés következett Salzburgban, majd haza-felé jövet ellátogattunk Melkbe is, a világhírű bencés monostorhoz.

Az utóbbi néhány évben rendszeresen részt veszünk a Pünkösdi Ifjúsági Találkozón, mely idén majdnem 200 fiatal részvételével zajlott, akik különböző plébániákról, egyházi iskolákból érkeztek Petőfiszállás-Szentkútra. A kecskeméti piaristákat a kilencedikes diákok képviselték, valamint tanárkísérőik: Suba Adrienne, Kuthy Zoltán és Nagy Attila SchP. Idén a családi élet és a női-férfi identi-tás témája került az elmélkedések középpontjába.

A gimnáziumi TESZI zárónapon most is számos bemu-tatóhely várta diákjainkat: tolószékes akadálypálya, va-kon járás, kéz nélküli számítógépezés, festés szájba vett ecsettel, kosárra dobás tolószékből, boccia-bemutató és beszélgetés Dr. Nagy Andrással és Boronkay Péter-rel a fogyatékkal élők hétköznapjairól. Büszkék vagyunk tizedikes diákjaink egész tanévet átfogó karitatív mun-kájára, és hálásak az őket segítő tanármentorok segítsé-géért, különösen is Csány Endre tanár úrnak, hogy ösz-szefogta és szervezte iskolánk szeretetszolgálatát.

A tanévzárás után mindnyájan kitörő örömmel fogad-tuk a vakációt. Az idei nyáron az alábbi programjaink közül választhattak diákjaink: alsós napközis táborok, balatoni kerékpártúra, dunántúli kerékpártúra, tiszai ke-nutáborok, szakácstábor, focitábor, német nyelvi tábor, cserkésztábor, testvériskolai projekt Kecskeméten a salz-burgiakkal és Németországban a Rheinbachiakkal, tűz-zománc tábor, gimnáziumi gólyatábor és lovas tábor.

kecskeMét

alapítva: 1717 (1993)

honlap: www.kecskemet.piar.hu

piaristák 13

pIarIsta Iskola kecskemét

Grandiózus vállalkozás volt a Pompilius-zarándoklat Dél-Olaszországba, melyen gimnazistáink vehettek részt. Piarista szentünk sírja mellett számos egyéb he-lyet is sikerült felkeresnünk: Padova (Páduai Szent Antal sírja), Ravenna (koraközépkori keresztény mozaikok), San Giovanni Rotondó (Szent Pio atya kegyhelye), Campi Salentina (Pirotti Szent Pompiliusz búcsú), Lecce (a ba-rokk csoda). Szicíliában: Taormina, Catania (város az Etna lábánál), Siracusa (a könnyező Madonna kegyhelye és az ókori amfiteátrumok városa), Agrigento (a görög temp-lomok városa), Monreale (csodálatos bencés apátsági templom pazar mozaikokkal), Palermo, Szicília fővárosa. Utunk megkoronázása Nápoly volt, ahol az ottani piaris-ta iskolában kaptunk szállást. A mikrobuszos kirándulás Ábel István és Nagy Attila SchP tanárurak szervezték.

Idén nyáron is megszerveződött iskolánkban a balatoni vitorlástábor. Szállásunk a balatonberényi piarista vi-torlástelepen volt. A vitorlázás elméleti és gyakorlati ok-tatása mellett adódott alkalom röplabdázni, pingpon-gozni, mozizni és egyéb társasjátékra is. A vitorlázás fortélyaira két kiváló szakember, Turóczi Gábor és Somogyi Farkas Pál budapesti piarista öregdiákok tanították fiataljainkat.

Majdnem minden kilencedikes diákunk részt vett au-gusztus közepén a piáros gólyatáborban, melynek a főbb programjai az alábbiak voltak: zarándoklat a Mária kápolnához, Nagyboldogasszony napi ünnepi szentmi-se, séta Vazul tanár úr lovas tanyájára, lovaglás, íjászat, egymás megismerését segítő társasjátékok, esti foci-meccsek a kollégium udvarán, strandolás és kenuzás Tiszaugon.

A nyár végén gimnáziumunk volt diákja, a 2010-ben érettségizett Balla János a templomunkban magára öltötte a piarista reverendát s ezzel megkezdte rendi újoncévét, a noviciátust. Ezt megelőzően 1 év jelöltidőt töltött a szegedi piaristáknál.

Szintén augusztus végén Vass Bálint és Szabó Gá-bor szerzetesnövendékeink noviciátusuk befejeztével letették egyszerű fogadalmukat a piarista rendben, Labancz Zsolt tartományfőnök úr kezébe. A szertartás-ra egy szentmise keretében került sor piarista templo-munkban. Nagyon örülünk, hogy fiatalok ma is meghall-ják az Úristen hívó szavát a piarista küldetésre. Különösen is büszkék vagyunk Szabó Gábor piarista kispapra, aki iskolánk 2009-ben érettségizett öregdiákja.

A pálosszentkúti iskolai zarándoklatainkat 2004-től szervezzük meg. Idén az első szeptemberi hétvégén mintegy 300-an (diákok, pedagógusok és szülők) indul-tunk el a Kisasszony napi búcsúba. A múlt évihez hason-lóan ez alkalommal is bekapcsolódtak a zarándoklatba a Szent Imre és a Piarista Általános Iskola nyolcadikos diákjai, tanárai is. Délután Bátor Botond pálos tartományfőnök atya, öreg-diákunk tartott rekollekciós előadást, majd este Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek vezetésével mutattuk be a búcsúi szentmisét.

Lelkileg feltöltődve kezdhettük el új tanévünket, mely iskolánk történetében immár a 297-ik.

naGy aTTila schP

piaristák

14

élMények sVédorszÁgBól

2011. július 27. és augusztus 7. között a Magyar Cserkész-szövetség százharmincöt fős küldöttsége képviselte hazánkat a 22. Cserkész Világtalálkozón, Svédországban. Ennek a csapatnak a tagjaiként iskolánkból – a Dugonics András Alapítvány nagylelkű támogatásának köszönhe-tően – hárman is részt vehettünk ezen a rendkívüli ese-ményen. (Bokor Dániel, Farkas Péter és jómagam.)A fesztiválra Budapesten készültünk fel egy háromna-pos előtáborral. A negyedik napon hajnalban indultunk el a repülőtérre, és onnan Malmőbe. Érkezés után buszra szálltunk és meg sem álltunk Rinkabyig, ahova a svédek egy 15 km2-es tábort építettek nekünk. A nyitó ünnepség a második napon volt. A negyvenezres tömeg (29 000 résztvevő, 10 000 segítő és vezető) este levonult az Arénához, egy medence-jellegű természe-tes képződményhez, aminek a közepén egy nagy szín-pad állt kivetítőkkel. Miután mind a 140 résztvevő ország zászlóját felvonultatták, Bear Grylls, Anglia főcserkésze, A túlélés törvényei műsorvezetője megnyitotta a ceremó-niát és a dzsemborit. Ezután egy zenével tarkított, hu-moros rajzfilmet néztünk meg a svédek történelméről, majd svéd zenekarok közreműködésével hatalmas bulit csaptunk.Napközben a „Quest”-en próbára tehettük fizikai erőnket, a „People”-ön közelebb kerültünk egymáshoz, és a töb-bi nép hétköznapi szokásaiba nyerhettünk betekintést, a „Global Developement Village”-en a világot érintő mai problémákkal szembesülhettünk. Az „Earth”-ön a kör-nyezetvédelemmel foglalkoztunk, a „Camp in Camp”-en pedig svéd, dán, illetve norvég cserkésztáborokba nyer-hettünk betekintést. A „Dream”-en pedig egy álomuta-záson vehettünk részt, halálunktól visszafelé, egészen a születésünkig. A dzsembori egyik napján a különböző népi kultúrákat ismerhettük meg, nemzeti ételeket kós-tolhattunk és ezen a napon adta elő csapatunk néptán-cos különítménye is a produkcióját.Délutánonként szabad program volt. Ezt sokféleképpen el lehetett tölteni. Volt, aki a táborkaput építette, volt, aki ismerkedett, tárgyakat cserélt más cserkészekkel (a sváj-ci bicska és a mexikói sombrero közkedvelt cserecuccok voltak nálunk, a külföldiek pedig az életfa-motívummal díszített zöld nyakkendőnkért voltak oda), játékokat, éne-keket tanítottak egymásnak. Mások japán teaházakban, ír kocsmákban (ahol természetesen csak alkoholmentes

italokat lehetett kapni), és a többi ún. „food house”-ban töltötték az időt. Itt került sor az ún. „fikákra” is. A „fika” a svédeknél kávészünetet jelent. Ezeknek az alkalmaknak még az említése is jó kedvre hangolta a Magyar Kontin-gens tagjait.Egy nagy szupermarketben lehetett beszerezni az alap-anyagokat, amiket szabadon elkészíthettünk. Főztünk együtt a németekkel, a svájciakkal és a hollandokkal, és a vegetáriánusok torkán is lenyomtuk a jó magyar pap-rikás krumplit. Az utolsó éjszaka került sor a záró ceremóniára, amihez egy kalandos történet kapcsolódik. Az ünnepség napját az összepakolással töltöttük. Leszedtük a sátrakat, szét-osztottuk a konyhaeszközöket, a táskáinkat, hálózsákja-inkat pedig szétterítve hagytuk a füvön és kimentünk a záró bulira. A tábor alatt összesen kétszer esett az eső. Egyszer az elején, öt napig, utána pedig akkor, az utolsó estén. Bőrig áztunk. Sátrak híján a legközelebbi fedett és alvásra megfelelő helyre, a felnőttek ebédlősátrá-ba kellett elcibálnunk csuromvizes táskáinkat, éjszaka a szakadó esőben. Cirka két kilométer volt az út, és az örökkévalóságnak tűnt. Végül csak megérkeztünk. Lete-lepítettek minket, kiterítettük a ruháinkat száradni, átöl-töztünk, majd megvacsoráztunk és a svédektől kölcsön-be kapott hálózsákokba bújva egy jót aludtunk – volna, ha nem kellett volna hajnalban felkelni, hogy elérjük a Koppenhágába induló buszt.Talán rosszul hangzik ez a sztori, de ez a közös emlék erősen összetartja a csapatot, és visszaemlékezni rá már sokkal mulatságosabb, mint amilyen megélni volt. Bár ha nincs ez a tortúra, akkor nincs az a nagyszerű hajnali ébresztés, amit a vezetők csináltak. Szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem a cser-készet legnagyobb eseményén. Kívánom minden cser-késznek, aki abban a korban lesz, hogy ha teheti, men-jen el 2015-ben Japánba, a következő találkozóra, utána meg 2019-ben az Amerikai Egyesült Államokba. Felejt-hetetlen élményben lesz része, új barátságokat köthet, tapasztalatot és tudást szerezhet, amit a cserkészetben és az emberi életben is felhasználhat majd.Jó munkát!

GÁBOR BENCE, 11. a

szeged

alapítva: 1720 (1991)honlap: www.szepi.hu

piaristák 15

pIarIsta Iskola szegeD

Húsz éves az iskola, húsz éve tanít itt. Tanár úr az iskola doyenje. Az egyetlen a mai iskolában, aki ott volt a szegedi piarista iskola feltámadásánál.Az hiszem ez nem érdem, inkább állapot. Bár 20 év nagy idő. Romantikus regények epilógusai fejeződnek be így. Ennyi idő alatt emberi sorsok kerülnek nyugvópontra. Nagy szerelmek hamvadnak el. És egy iskola is gyökeret verhet, mint egy évszázados fa. Ugyanakkor a modern kor kihívásai állandó készenlétet igényelnek. Nagyon kell figyelni a széljárásra. A 90-es évek elején a piaristák kihasználták a pillanatot, több iskolájuk indult el ekkor az országban.

Hogyan került kapcsolatba az újjászerveződő piaris-ta iskolával?Jókor voltam jó helyen. Az első igazgatóval Kakuszi Pé-terrel az egyetemről ismertük egymást, Futó Béla atyá-val pedig földik vagyunk. Mindketten személyesen agi-táltak, jöjjek, szükség van rám. Ennek az ajánlatnak nem lehetett ellenállni. Mások cégeket gründoltak, vállalko-zásokat indítottak garázsokban, mi iskolát alapítottunk – barakkban. Ismerve a rendtörténetet, ez minden időben hosszú távú befektetésnek látszik.

Tanár úr egészében látja az újraalapított szegedi pi-arista gimnázium húsz évét. Ott volt az alapító atyák között. Minden területét ismeri az intézménynek: volt osztályfőnök, prefektus, igazgató-helyettes. Egyedü-liként 1991 óta mindenkit – diákot, munkatársat – is-mer. Hogyan értékeli az elmúlt két évtizedet?Az első évek nehézségét a megfelelő épület és a tan-eszközök hiánya okozta. Ez volt a hét szűk esztendő, ami nyolcra sikeredett Felsővároson. De nagyon termékeny évek voltak ezek. Igazi hőskor. Kikristályosodott a tanári kar, remek osztályaink voltak. ’99-ben már mint egy jól működő intézmény költöztünk át a Franciahögyre.

Főként olyan emberek kezdték az iskola formálását, akik nem voltak piarista diákok, akiknek nem volt személyes piarista-élményük. Egy nagy múltú intéz-

mény hagyományaira építve kellett valami egészen újat létre hozni. Ez teher, vagy lehetőség volt inkább? Mik voltak az indulás legfontosabb alapelvei?Valóban kevesen voltak itt az elején, akik piarista iskolá-ba jártak. Kalazanciusról csak Szántó Konrád atya egy-háztörténeti könyveiben olvastunk valamit. Szeged sok mindent átvett a kecskeméti hagyományból. Mégsem lettünk második Kecskemétté, hanem önálló utat jár-tunk be. Büszkék voltunk arra, hogy egy „szegedi mo-dellt” csináltunk. A szerzetesek és a világiak teljes egyet-értésben dolgoztak együtt. Ahogy egy korábbi tanuló mondta, látszik, hogy itt szeretik egymást a tanárok. Ez a legnagyobb dicséret, amit diáktól hallottam. Igaz, ez már az ezredforduló táján volt.

Pedagógus pályájának nagyobbik hányadát itt töl-tötte. Hogyan hatottak az itteni évek tanári munká-jára, személyes életére?A tanárság itt életforma. Sőt több annál, valóban az „igazság munkatársai” vagyunk. A rendalapító jelmon-data egy életre szóló feladatot és mércét jelent, ennek megfelelni nem könnyű.

Tanár úr hogyan látja az intézmény jövőjét? Mik azok a legfontosabb feladatok, amelyekkel szembe kell néznie a szegedi piaristáknak?Hiteleseknek kell lennünk, mert csak így lesznek diákja-ink. A legjobb iskolapropaganda az, ha a mostani szülők elégedettek s a gyerekek szívesen járnak ide.

Mondana néhány igazán „angyali” dolgot? Mi az, amit Önnek köszönhet a szegedi iskola?Semmit sem védettem le. Minden a közös munka, be-szélgetések, esetleg viták eredményeként született. Kollektív alkotás. Arra azért büszke vagyok, hogy egyik ötletadója vagyok az alapítványi báloknak. Mi kezdtük el a Karolinával közös szalagavatókat 1996 februárjában. Az én fejemből pattant ki, hogy csábítsuk hozzánk a felnőttoktatást.

Az elmúlt 20 évnek melyik a legkedvesebb sztorija az Ön számára?Mielőtt indult az iskola, 1991-ig fatornyos falumban Bácsalmáson tanítottam. A hívásra örömest jöttem, de nem volt hol laknom. Kovács Miska bácsi csodálatos em-ber és házfőnök volt, befogadott a rendházba s 1 évig Urbán József SP későbbi szobájában laktam. Emlékeze-tes év volt.

PiáR fuTáR

egy rendítHetetlen eMBerangyal lászló

az Elmúlt húsz évről

piaristák

16

Szigetkerülő kalandtúra éDesapám nyOmDOkaiban

Édesapám – aki maga is nagy vízitúrázó – sokat mesélt nekem hajdani vízi kalandjairól, a vízi élet szépségeiről. Említette, hogy a vízitúrázás mennyire teljes embert kí-vánó kikapcsolódási forma. A nem hétköznapi erőnlét mellett meg kell ismerni a víz törvényeit és, hogy él-ményünk még teljesebb legyen, nem árt, ha tisztában vagyunk a vízinövények és vízi állatok sokféleségével is.

Mindezek után izgatot-tan vártam a nyári kétnapos evezést, amely Vácról

indulva majd másnap oda megérkezve a Szentendrei-sziget megkerülését tűzte ki céljául. Indulás előtti este izgatottan pakoltam össze túrafelszerelésemet. Itt is sokat segítettek édesapám tapasztalatai. Többek között egy általa szerzett megfelelő méretű, jól záródó, vízhat-lan, műanyag hordóba bele tudtam tenni valamennyi holmimat. A jó tanácsok itt is segítségemre váltak, mert én egy pár olyan dolgot is szívesen magammal vittem volna amire – mint később kiderült – egyáltalán nem lett volna szükség. A váci Duna-parton már izgatottan vártuk a vízre szállást. Mindannyian délcegen feszítet-tünk a kötelezően előírt mentőmellényünkben. Mikor már mindannyian elhelyezkedtünk a magunk hajójában immár vízen ringatózott az egész társaság, hogy neki-induljon a 8 hajóból álló flotta, benne 22 mindenre el-szánt diákkal, akik sóvárgón lesték a tanár úrnak a vízi szabályokról szóló szavait. Elindultunk lefelé.

Mikor a távolban feltűnt a Megyeri-híd a 8 hajó egymás mellé sorolt, hogy elkészüljön az első vízi osztálykép. Nem sokkal ezután már előttünk jobbra felbukkant a Szentendrei-sziget déli csücske. Ezt megkerülve kezdő-dött el tulajdonképpen az igazi vízi túra. A szentendrei Duna ágon bizony szemben kellett menni az áramlás-sal. Ez – különösen az avatatlan kezeknek – már igazi embert próbáló feladat volt. Egyhuzamban feleveztünk

Szentendréig, ahol egy könnyed sétával kinyújtóztattuk lábainkat és elnyaltuk jól megérdemelt fagylaltunkat. A magunkkal hozott szendvicseinkből még itt megebé-deltünk, majd hajóba pattantunk, mert még nem kis távolság várt ránk. Az este a tahi híd közelében ért utol minket. Gyors táborverés után a tűz körül ülve mindenki magának sütött nyárson csirkemellet. Pazar illat lengte be a környéket. Szerencsére a szúnyogok érdeklődését mindez nem keltette fel. Nem kellett a társaságot na-gyon álomba sem ringatni. Néhányan még a tűz körül maradtunk addig, míg kihunyt a parázs. Még egy pillan-tást vetettünk a Duna nyugodt vízére, majd mi is nyu-govóra tértünk.

Másnap mikor felébredtem már lázban égett a csapat. Ki az indulás lázában, ki az előző napi izomlázban. A dunabogdányi strand volt a következő megálló. Fürdés, napozás, dinnyézés, közös fényképezés volt a program. Fölérve a Szentendrei-sziget felső csúcsára elidőztünk a hatalmas sóderzátonyon. Fölgyalogoltunk amennyi-re csak lehetett, majd a víz sodrására és a mentőmel-lényünkre bíztuk magunkat – így csorogtunk vissza a hajóinkig. A szigetspiccet elhagyva ismét a nagy Duna ágon haladva értünk le célállomásunkra, Vácra. Barná-ra sülve, jókedvűen szálltunk ki hajóinkból és megálla-pítottuk, hogy egy szép, közösségkovácsoló élményen lettünk ismét gazdagabbak.

blEichER Réka 2015. c

VÁc

alapítva: 1714 (1990)

honlap: www.vpg.sulinet.hu

az Első PIarIsta NyarUNkkilenceDikes DiákOk a vakációról

piaristák 17

pIarIsta Iskola vác

róMaI VakÁcIó

A délutáni órákban járunk, az eget szinte teljesen elfedte már a daruszürke felhőréteg. A 11. évfolyam A osztályá-nak majd összes tagja családjukkal a hátuk mögött, az is-meretlentől való szorongással és kíváncsisággal várja az előttük álló órák sokaságát, aminek végén megérkezik abba az országba, abba a városba. Az eső egyre jobban rákezd, így erőszakolva minket a buszra való felszállásra, hogy majd integető kezek sokasodó seregében indul-junk el a Rómába vezető tizennyolc órás úton. A motor feléledő hangja után néhány perccel tudatosulni kezd bennünk a tény, igen, elindultunk, most már nem lehet visszakozni, Rómába megyünk. Jó néhány óra buszozás után még mindig általános a jókedv, hiába fordul lassan estébe az alkonyat, kedvünk nem csügged, az ide-oda kanyargó útvonal ellenére sem, bár mi tagadás az éj közepén, Szlovéniába érve már kissé elmacskásodnak ízületeink, azonban ha más-nak nem, élettapasztalatnak mindenképp megfelel ez is. Többórányi buszút után már egészen otthonosan berendezkedünk átmeneti szálláshelyünkön, mikor fel-készületlenül rontva ránk, megérkezünk Rómába. A meglepően sok információtól és látnivalótól megré-szegülve maga a római metróban való utazás és az olasz emberek feltérképezése is mind az újdonság erejével hatnak ránk. Azonban mégis a több évezredes épületek láttán ámulunk el legjobban: a Szent Pál-bazilika és cso-dálatos kertje közel sem hasonlítható semmihez: évezre-des kultúrák valódi tárháza, hiszen hatalmas oszlopaival, kültéri folyosóival, rengeteg szobrával leginkább Róma ókori énjével kápráztat el minket, homlokzata mégis keresztény elemeket vonultat fel csakúgy, mint belső tere, amely egyszerre rémisztően nagy és tekintélyt pa-rancsoló, valamint pompás és fényűző. Csakugyan esz-méletlen magasságokba tör Róma egyik legismertebb szórakoztatásra szánt épülete, a Colosseum: az elképzel-hetetlenül nagy ókori építmény, amely régen népek ez-reit látta vendégül, még ma is őrzi egykori méltóságát, s a falak közt, a lépcsőkön egyre feljebb jutva az a bor-zongató érzés fog el minket, mintha még most is épp egy gladiátor küzdelem folyna, sok ezer kurjongató lélek fennhatósága alatt. Mi sem bizonyítja jobban kolosszus mivoltát, mint a hosszan elnyúló árnyék, amelyet a szu-venír-árusokra vet. Elképesztően nagy teret tudhat ma-gáénak a Forum Romanum is, mely akár egy kiállítás, vo-nultatja fel a szebbnél szebb épületek romjait. A Vatikáni Múzeum szavakkal leírhatatlan: több ezer freskó, szobor, festmény, és még sok más várja a látogatókat rendkívül hosszú időszakot felkarolva, bemutatva a legnevesebb művészemberek kiváló műveit. A Szent Péter-bazilika és hozzá tartozó tere óriási területet tudhat magáénak, több tízezer ember látogathat el ide akár egyszerre, úgy,

mint a legtöbb római és vatikáni épület esetében.Megemlíthető még a Kalazanci-ház, ahol igazi Piarista vendégszeretetben részesülhetünk, valamint megcso-dálhatjuk Kalazanci Szent József valódi ereklyéit, szobá-ját, az ízlésesen berendezett és megtervezett rendhá-zat, valamint kertet; a Pantheon, az Angyalvár, a Tiberis partja, a Trévi-kút, igen sok obeliszk, szökőkút a város különböző pontjain, a Spanyol-lépcső, az előtte elnyúló gyönyörű térrel, bazilikák, valamint a Katakombák: ahol több méter mélységben tapasztalhatjuk meg az őske-resztények labirintusszerű temetkezési szokásait. Szál-lásunk egy Bracciano nevű hely mellett található kem-pingben van, egy közepes nagyságú tó partján, amit a környező hegyek és dombok vesznek körül – a kilátás meseszerű. Sok apró mobil-home és sátor

helyezkedik el egymás mellett, akár hangyák a bolyban, négy és hatszemélyes szobákkal, konyhával, és fürdővel fogadva minket. Estéinket a házakban, az azokhoz tarto-zó teraszokon vagy a tóparton töltjük leginkább, mivel kivétel nélkül napnyugta után érünk haza, amit persze nem bánunk, hiszen Róma látványosságai mindennap tudnak valami újat mutatni. A jó környezet, napos idő társaságában csak úgy szalad az idő, gyorsabban, mint gondoltuk volna, elérkeztünk az utolsó naphoz, amit tóparton töltünk sok nevetéssel és a helytől való búcsú-zással. A busz motorjának feléledő hangja után néhány perccel tudatosulni kezd bennünk a tény, igen, elindul-tunk, most már nincs visszaút, hazamegyünk. Mondhat-nánk, hogy itt a vége, azonban mégiscsak valószínűbb a kezdet, hiszen ahogy a mondás is tartja, Rómába leg-alább egyszer még vissza kell térni.

kuZma GRéTa 12.

piaristák

18

A szerző a pedagógia doktora. A barcelonai egyetem hispán és katalán filológia szakán végzett, majd tan-felügyelő volt. Katalóniában az Oktatási Minisztérium tagja. A Távoktatási Egyetemen koordinátorként és ta-nárként dolgozott. Kutatási területe az összehasonlító neveléstudomány.

A pedagógia óriása1997-ben ünnepeltük az újkori Európa első olyan is-kolájának négyszázadik évfordulóját, amely ingyenes közoktatást biztosított az alsóbb néprétegek számára. Négy évszázaddal ezelőtt egy nagyszerű spanyol pe-dagógus, Kalazanci József volt az, aki a Kegyes Iskolák Rendjének (piarista rend) megalapításával megtette az első lépést az ingyenes oktatás általánossá tételének hosszú és göröngyös útján. Elgondolása és munkássá-ga nemcsak ebben a tekintetben, hanem a nevelés sok egyéb területén egyaránt forradalminak bizonyult. A 17. században alakját csak Comeniuséhoz lehet hasonlíta-ni. A két pedagógus munkásságában sok párhuzam és hasonlóság vehető észre. Mindketten a harmincéves há-ború zűrzavaros Európájában éltek, annak két különbö-ző és egymással feszültségben élő területén. Comenius a protestáns, Kalazancius pedig a katolikus Európa neve-lője volt. Mindketten a 16. század szülöttei: Kalazancius 1557-ben, Comenius pedig 1592-ben látta meg a napvi-lágot. A korkülönbség jelentős volt közöttük; ám mivel a spanyol szép kort ért meg – kilencvenegy éves korában halt meg –, így azt mondhatjuk, hogy a 17. század el-ső felében a cseh pedagógus kortársa volt. Comenius szülőhazájában, Morvaországban és más európai orszá-gokban a két nagy nevelő egy időben fejtette ki hatását. Mindketten kiálltak az oktatás általánossá tétele mellett, és síkra szálltak a nemzeti nyelv használatáért az okta-tásban. Mindketten nagy újítónak számítottak a didak-tika és az iskolaszervezés területén. S noha különböző felekezethez tartoztak, mindketten mélységesen val-lásos életet éltek. Az egyik egy katolikus szerzetesrend alapítója, a másik pedig protestáns püspök volt. Ennek ellenére ők a 17. század legjelentősebb európai peda-gógusai, ugyanakkor minden idők oktatástörténetének nagy személyiségei is.Comeniusszal a történelem érdemei szerint, igazságosan járt el mind saját hazájában, ahol mindig nagy hírnév-nek örvendett, mind nemzetközi téren, Kalazanciussal azonban már nem volt ilyen igazságos: jóllehet Spanyol-országban, Olaszországban és Közép-Európában egy időben nagy népszerűségre tett szert, alakja nemzetközi szinten hamar feledésbe merült. A neveléstörténeti köny-vekben bizony nem sok figyelmet szentelnek neki.

Ez a történelmi igazságtalanság három alapvető okra vezethető vissza: az első a túlzott felmagasztalás élet-rajzírói és követői részéről, amellyel épp szándékukkal ellentétes hatást érték el; a második ok az, hogy egy-oldalúan a vallási dimenzióra helyezték a hangsúlyt, a szigorú értelemben vett pedagógiai dimenzió kárára; végül a harmadik az, hogy Kalazancius nagyon kevés olyan dokumentumot hagyott hátra, amelyek rendsze-rező jelleggel mutatják be neveléssel kapcsolatos néze-teit, és ez óriási művének megismerését és megértését egyaránt megakadályozta.Kalazancius elgondolásait az általa írt több mint tízezer levélből, illetve az iskolák és a szerzetesrend alapításá-ról, megszervezéséről és működéséről írott dokumen-tumokból ismerhetjük meg. Ezek az írások, melyek mind megjelentek nyomtatásban is, lehetővé teszik, hogy alaposan megismerjük és világosan lássuk nevelői munkásságát.

kalazancI József

egy peDagógiatörténész szemével (1. rész)Josep Doménech i Mira

piaristák 19

Életrajzi adatokKalazanci József 1557-ben Peralta de la Salban született, egy katalán nyelvű kis spanyol településen Aragónia tar-tományban, Katalónia közelében. Egy aragóniai kisne-mesi család hetedik és egyben legkisebb gyermekeként látta meg a napvilágot.1 Apjának kovácsműhelye volt, és Peralta polgármestere lett. Tizenegy éves koráig József saját falujában végezte az általános iskolát, majd átköltö-zött Estadillába, ahol humán tanulmányokat folytatott. 1571-ben már a szomszédos Lleida városában találjuk, ahol az ősi aragóniai királyság legnevesebb egyeteme volt. Erre az egyetemre katalóniai, aragóniai és valenci-ai – tehát az aragón korona alatt egyesült három nagy tartományból származó – diákok jártak, akik a középkori szokásokat követve „nemzeti” csoportokba rendeződtek. Az aragóniaiak Kalazanci Józsefet választották vezető-jüknek. Ez volt az első jele annak, milyen tekintéllyel és erkölcsi kiválósággal rendelkezett.Lleidában filozófiát és jogot tanult. Ezután a valenci-ai, az Alcalá de Henares-i, majd ismét a lleidai egyete-men hallgatott teológiai tárgyakat, s Lleidában doktori címet is szerzett. 1583-ban pappá szentelték, majd kü-lönféle egyházi megbízatásokat látott el katalán te-rületeken. Életének ebben a szakaszában pár évet La Seu d’Urgellben töltött, ezen a francia határ közvetlen közelében fekvő kis településen, amely akkoriban rend-kívül veszélyes helynek számított. Katalóniában ugyanis abban az időben súlyos problémát jelentett az úton-állók garázdálkodása, amely még veszélyesebb volt a határzónákban, ahová a gascogne-iak és a hugenották folyamatosan betörtek. Ezek a csoportok a szomszédos országban eluralkodott zűrzavar hatására alakultak ki, és sokféle támadás, fosztogatás előidézői voltak a katalán térségben.A püspöki szék bizonyos időre megüresedett, Kalazanci Józsefnek pedig a püspök nélkül még inkább vészes időszak minden bizonytalanságát és veszélyét meg kellett élnie. Az, hogy senki sem rendelkezett olyan erős hatalommal, mint amelyet akkoriban a püspökök gyakoroltak, mindenféle visszaélésre alkalmat adott. A székeskáptalan titkári megbízatása nagy irányítási fele-lősséget rakott Kalazancius vállára, amint az a katalóni-ai alkirályhoz írott tíz leveléből kiderül. Ezekben sürgős segítséget kér a terület kétségbeejtő helyzetének meg-oldására, hiszen a banditák vég nélkül rabolnak, foszto-gatnak és gyilkolnak.2

A lleidai térséghez fűződő kapcsolata más megbízatások gyakorlásán keresztül is erősödött. Így például vizitátor volt Trempben, ahol a domonkosoknak volt kolostora, akik írásra és olvasásra oktattak diákokat. Kalazancius ak-koriban magas, erős fizikumú fiatalember volt. Ezen ter-mészetes adottságaihoz járult erkölcsi, intellektuális és lelki kiválósága, melyekről egész életében tanúbizony-ságot tett. Abban a szívósságban, mellyel Kalazancius hatalmas pedagógiai művét megalkotta, volt valami rendkívül nagy energia, valami gigantikus erő, ami csak egy ilyen különleges adottságokkal rendelkező ember-nek lehetett sajátja.Az, hogy a szegényekkel és a szerencsétlenekkel való a törődés Kalazanci József szívügye, már Spanyolország-ban töltött ifjú éveiben is megmutatkozott: Claverolban alapítványt hozott létre, amely a községben minden

évben élelmiszert osztott a szegényeknek. Ez a jóté-konysági alapítvány 1883-ig, tehát majdnem két és fél évszázadon keresztül működött. Kifinomult szociális érzékének, mely később pedagógiai munkásságában megmutatkozott, már ifjúkorában megvolt a beszédes előzménye.1592-ben, harmincöt éves korában a majdani pedagó-gus átköltözött Rómába azzal a céllal, hogy az egyházi pályán előrébb lépjen. Hátralevő ötvenhat évének nagy részét ott élte le. Ezen hosszú itáliai tartózkodása során – anélkül, hogy hispán gyökereit elveszítette volna – valódi rómaivá vált, teljesen azonosult a várossal és az országgal.Megrendülve azon a szegénységen és alacsony erkölcsi nívón, amelyben a római gyerekek tömegei éltek, 1597-ben megalapította a Tiberiszen túli Santa Dorotea-ká-polnában az újkori Európa első ingyenes népiskoláját, az első piarista iskolát.

(Folytatjuk)

Jegyzetek1. Severino Giner: San José de Calasanz. Maestro y fundador, BAC, Madrid, 1992, 40.2. Calasanz Bau: San José de Calasanz, Publicaciones de Revista Calasancia, Salamanca, 1967, 47.

Forrás: Eredetileg az UNESCO összehasonlító neveléstudo-mányi folyóiratában jelent meg: Perspectivas 23 (1993/3–4) 808–821.

foRdíToTTa: TőZséR EndRE sP

Josep Doménech i Mira

150 éve történt 1861. április 26.

E napon született Jobbágyiban Guba Pál pia-

rista, a Legszentebb Szív Asszonya imaegylet

terjesztője, legényegyletek alapítója, máriazelli

zarándoklatok vezetője, a gyöngyösi egyházi

múzeum alapítója, Ady Endre tanára.

1952-ban a rend akkori legidősebb

tagjaként halt meg.

piaristák

20

nyÁr a szakIskolÁBan közösségéPítés fűrésszEl és kalapáccsal

Mi történik nyáron egy szakiskolában – és mi történik nyá-ron egy szakiskolással – és mindez hogyan néz ki a gödi piaristáknál?

Szakiskolában a tanévzáró után nem néptelenedik el az iskola, a diákok még három héten keresztül szakmai gya-korlatra járnak a tanműhelyekbe. Ez alatt a három hét alatt is történnek említésre méltó események.

Munka a gyadai erdészetnélA tizenegyedikes asztalos csapat például két napot töltött a gyadai erdészetnél, ahol egy erdei pihenőt újítottak fel: pontosabban a régit lebontották és emeltek helyette egy újat. Olyan környezetben tudtak így szakmai munkát vé-gezni, amilyet az iskola nem tudott volna biztosítani.

Kőfaragó versenyA nyári gyakorlat végén szerveztük a kőfaragó versenyt. A versenyt nemzetközire, vagy legalábbis országosra ter-veztük. Két kategóriában hirdettük meg: egy fiatal szak-ember (25 éves korig) és egy tanuló. Sajnos az osztrák és a szlovák partnerintézményekből nem jelentkeztek diákok, a másik magyarországi kőfaragó képzőhelyről – Magyar-országon iskolai rendszerben csak két iskolában oktatják ezt a szakmát – pedig a jelentkező visszamondta a neve-zését. Így egy nagyon barátságos háziversenyt tudtunk szervezni öregdiákjainknak és diákjainknak. Öröm, hogy hat öregdiákunk jött vissza az iskolába erre a versenyre és nagyon szép remekeket állítottak elő a két versenynap alatt. Nehéz a szívünk amiatt, hogy egyikük sem tud a szakmájában dolgozni. Jó volt velük újra találkozni, szép volt, ahogy együtt dolgoztak mostani diákjainkkal. Iga-zi iskolai közösségépítő élmény volt, ezért szándékunk, hogy hagyományt teremtünk ebből az elképzelésből. A verseny megvalósításában fő támogatónk a Kőszövetség volt.

Erdei iskolaNálunk a tanév nem szeptember elsején, hanem már au-gusztus 31-én elkezdődött. Nem a munkamániánk miatt tettünk így, és nem is azért, mert meguntuk a nyári szüne-tet. A kilencedik osztályosok ilyenkor mindig kétnapos er-dei iskolába mennek. Ezt a már nyolc éve működő tanév-kezdési gyakorlatot azért tartjuk fontosnak, mert először iskolán kívül találkozunk belépő diákjainkkal. Hagyomá-nyosan a pomázi Magyar Vár Alapítványnál szervezzük táborunkat: nomád, félnomád körülmények között – nem mellékes szempont, hogy nem zavarunk senkit és ben-nünket sem zavarnak. Ügyességi feladatokon, csoportos versenyhelyzetekben mérjük fel, hogy hogyan működ-nek diákjaink csoportban, illetve tanulási helyzetekben mire számíthatunk – kinek mi az erőssége, gyengesége. Az egyik nagysikerű csoport összekovácsoló gyakorlat a paprikás krumpli főző verseny – itt minden csoportnak az adott alapanyagokból készítenie kell bográcsban egy paprikás krumplit, ami aztán az ő vacsorájuk lesz.

Skanzen-projektA tanév első hetében a kilencedikes fejlesztős diákoknak egy pályázat keretében háromnapos foglalkozás soroza-tot szerveztünk a szentendrei Skanzenben. Az első napon a Skanzenből jöttek az iskolába rendhagyó órákat tartani a hagyományos építészetről, szakmákról, életmódról, a másik két napon pedig a Skanzenben élték meg, hogy hogyan is működött mindez a gyakorlatban: vályogvetés, vert fal készítés, harangláb építés.

Búzaszem együttműködésAz előző számban is írtuk, de nem győzünk örömünknek hangot adni, hogy egyre szorosabbá, élőbbé és tartal-masabbá válik a szakiskola és a Búzaszem Általános Iskola kapcsolata. Keressük a közösségépítés és megjelenítés lehetőségeit. Az előző tanévben az asztalos műhelybe jártak a búzaszemes diákok technika órákra. Nagyon szép volt látni, ahogy a mi diákjaink együtt dolgoztak a kis álta-lános iskolásokkal, ezt szeretnénk idén is folytatni.Idei első közös akciónk a Muzsikás együttes rendhagyó énekórája volt, amin együtt vett részt a két iskola diáksá-ga. Valóban élményszerű volt ez az együttlét – a mi diák-jainknak különösen is – ők csak akkor hallanak ilyen zenét, ha valami elállítódik a lejátszójukon.

sZabó lásZló sP

göd

pIarIsta Iskola göD

alapítva: 1991honlap: www.g-piar.hu

piaristák 21

nagy-kanIzsakerékpÁrtúra

az észak-dUnÁntúlon

A kerékpártúra előtti napokban már lázasan készülőd-tünk az ötnapos túrára. Elosztottuk egymás között, hogy ki mit visz. Naponta többször felhívtuk egymást telefo-non a félreértések elkerülése végett.Augusztus 15-én, hétfőn reggel indultunk az iskola udvaráról. Nagyboldogasszony ünnepe lévén indulás előtt szentmisén vettünk részt. Mise után kibicikliztünk a vasútállomásra, ahonnan vonattal mentünk Siófokra. Innen a balatoni kerékpárúton áttekertünk Alsóörsre, a piarista üdülőbe. Ez volt az első napi táv (50 km). Az üdülőben Dragon Faragó Lajos tanár úr látott bennün-ket vendégül. Nagyon finom vacsorát kaptunk. Bár első nap nem értük el a kitűzött célunkat, de második nap már sikerült. Ezúttal 80 km volt mögöttünk. A második nap eléggé kalandos volt, mert a kerékpárokkal gondok akadtak. Egyikünknek leestek a csomagjai, másikunknak pedig a lánccal voltak problémái. A keddi éjszakát Tápon töltöttük a Bencés Ifjúsági Házban. Szerdán még reggeli előtt megtekintettük a pannonhalmi bencés apátságot. Mivel nem szerettünk volna sátorban aludni, és abban a meleg időben a tusolás is jól esett, ezért azon a napon késő estig kellett tekernünk, hogy eljussunk Gércéig, ahol tanár úr egyik kedves ismerőse a plébános. Richárd atya nagy szeretettel fogadott bennünket, így aztán a plébánián, „ágyban, párnák közt” tölthettük az éjszakát. De ezért 100 km-t kellett kerékpároznunk. Másnap végre

már megláthattuk a zalai tájakat is, bár nem sokáig, mert aznap még a Veszprém megyei Sümegre mentünk. Sü-megen egy nagyon finom vacsora elfogyasztása köz-ben eldöntöttük, hogy lemondunk a kitűzött úti célról és nem tekerünk tovább, mert nagyon elfáradtunk. Így hát aznap a ferences kolostorban szálltunk meg. Az volt a legkényelmesebb szállásunk, ugyanis a szobában volt fürdőszoba is „saroktusival”. Az utolsó esti liturgiánk telt a legjobb hangulatban. Nagyon sokat nevettünk. Az esti ima után még sokáig fenn voltunk, beszélgettünk. Mivel féltünk a sötétben, éjszakára égve hagytuk a kislámpát. Másnap hálaadó szentmisén vettünk részt, majd meg-reggeliztünk, és elindultunk hazafelé. Útközben tettünk egy kis kitérőt Gyenesdiás felé, ahol az Edvi-Illés család vendégszeretetét élveztük, majd megálltunk Hévízen is, ahol pedig tanár úr édesanyja hívott meg bennün-ket egy fagyira. Már nem jártunk messze a pacsai met-ropolisztól, amikor elkapott bennünket egy hatalmas, ám de rövid ideig tartó vihar. Bókaházán beálltunk egy buszmegállóba, ahol megvártuk a vihar lecsendesedé-sét. Azt nem vártuk meg, hogy teljesen elálljon az eső, mert akkor sose értünk volna haza, hanem esőkabát-jainkat felvéve tovább indultunk. Este hat óra körül ér-keztünk meg Pacsára, ahol elköszöntünk „Böröczkétől”. „Fannifalvára” (Zalaszentbalázs) kb. egy órával később érkeztünk meg, ahonnan – egy finom vacsora után – tanár úr már egyedül tette meg az utat Nagykanizsáig korom sötétben.A beszámoló írása közben, a túrára visszaemlékezve még ma is sokat nevetünk. Felejthetetlen élmény volt.

böRöcZ-PaPP alExandRa és uZonyi fanni

alapítva: 1765 (1992)honlap: www.nk-piar.hu

Családi nap az óvodában„Isten azoknak a szívébe költözik, akik megnyitják a szívüket a rászoruló testvéreiknek.” – írta egyik levelében Boldog Donáti Celesztina anya.A Családok éve alkalmából óvodánk május végén családi napot szervezett, hogy erősítse a családok közötti kapcsolatokat és kötelékeket.Sokszor tapasztaljuk, hogy a körülöttünk élő emberek elidegenednek egymástól, pedig egy mosoly, jó szó, melegséggel tölti el szívünket, lelkünket.Egész napos rendezvényünket szentmisével nyitottuk meg, amelyet a csalá-dokért ajánlottunk fel. Ezt követően a Katica, Maci és Süni csoport gyermekei és felnőttei mérhették össze ügyességüket, kitartásukat. A közösen elfogyasztott ebéd után színes gyermekprogramokkal zártuk a napot. Hagyományteremtő jelleggel jövőre ismét várjuk a kedves családokat.

sifTER JóZsEfné

pIarIsta Iskola nagykanizsa

piaristák

22

BeszÁMolók az óVÁrI nyÁrI tÁBorokról

Erdélyi túra2011. június 27-én reggel 26 túrázó indult útnak busszal Erdélybe. Az első napon kb. 700 kilométert tettünk meg, mire elértük Györgyfalván a Bethlen házat, ami 3 éjsza-kára szolgált szálláshelyül csoportunknak. Ezen a napon egyetlen jelentős megállónk volt Kalotaszeg egyik leg-nevezetesebb településén, Körösfőn. Itt felmásztunk a híres, 4 fiatornyos református templom harangtornyába, és megismerkedtünk a körösfői népviselettel. A helybéli Anna néni és lánya beöltöztették csoportunk egyik tagját a falu ünnepi népviseletébe.

A második nap délelőttjén kolozsvári városnéző sétát tet-tünk. Délután megismerkedtünk az erdélyi sóbányászat történetével a tordai sóbányában. A nap utolsó program-ja a tordai hasadék bejárása volt.Harmadik napon következett el a legizgalmasabb, és egy-ben az egész kirándulás legnehezebb túrája, a Székelykő megmászása. A nehézségeket nagyban növelte a közben eleredt eső, ami miatt a kövek hihetetlenül csúszóssá vál-tak, nekünk pedig nagyon óvatosan kellett megtennünk a lefelé vezető utat. Még szerencse, hogy a túra előtt tet-tünk egy rövid sétát a különleges hangulatú Torockón, mert a hegyről leérve, vizesen és sárosan nem sok erőnk maradt volna a városnézéshez.A negyedik nap ismét hosszú utazással telt, mire elértünk a Hargita lábához, Szentegyházára, ahol szintén 3 éjszakát töltöttük. Útközben két hosszabb és két rövidebb meg-állónk volt. Kutyfalván a helyi lelkész és polgármester vezetett, és vendégelt meg minket, a Darnózselivel való testvértelepülés-kapcsolat révén. Szovátán néhány me-rész ember a Medve-tóban fürdőzött, a kevésbé meré-szek pedig a tavak körül sétáltak, majd kivétel nélkül ismét megáztunk.

Mire Korondra értünk, elállt az eső, így megcsodálhattuk a helyi fazekasság alkotásait, lehetőségünk volt ajándék-tárgyak vásárlására is. Esőben indultunk tovább, de rövid időre megálltunk tiszteletet tenni Tamási Áron sírjánál, Farkaslakán.Hosszas tanakodás után (az időjárás miatt), az ötödik na-pon indultunk leghosszabb túránkra: a Madarasi –Hargi-tára. Traktoros szekérrel jutottunk fel egy menedékházig, ahol nyakunkba szakadt az ég. Miután az eső csendese-dett a csoport vállalkozóbb fele elindult a csúcs fele ve-zető gyalogtúrára. Mire fölértünk, a csúcsra a szép kilátás helyett csak köddel, felhőkkel és esővel találkoztunk. A hatodik napon a Gyilkos-tóhoz kirándultunk, és végig-sétáltunk a Békás-szoroson. A visszaúton mondtunk el egy fohászt a csíksomlyói kegytemplomban, és sétáltunk föl a nyeregbe, ahol az „ezer székelyleány” találkozó zajlott. A tervezett programok közül hetedik nap nem tudtuk tel-jesíteni a Torjai-büdös barlang túrát, mert esett és hideg volt. A Szent Anna-tavon sem tudtunk csónakázni, csak megnéztük a felhőbe burkolt tavat. Szerencsére délután derültebb időben értünk Törcsvárra, a Drakula várhoz. Az utolsó éjszakát Nagyszebenben töltöttük, ahol a helyi református lelkész vezetett egy esti városnézést. Egy diá-kunk pedig megszólaltatta a templom orgonáját.Az utolsó napon jártunk Vajdahunyadon. Bejártuk a várat és „gyönyörködtünk” a város nehézipari negyedében. Rendkívül megerőltető túrával (lifttel) jutottunk fel Déva várába, ahol néhányan rémülten siettek vissza a buszhoz a nagy magasság és a „viperaveszély” tábla láttán. Mindannyian sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk vissza a kirándulásról. Megtettünk 2400 km-t, sok szép helyet láttunk, sok emberrel megismerkedtünk, és leg-többen szeretnénk még visszatérni!

Moson-Magyar-

óVÁr

alapítva: 1739 (1994)

honlap: www.piaristamovar.hu

piaristák 23

Szigetközi kenutúraJúnius 27. és 30. között egy csillagtúra során a felső- szigetközi ágrendszert eveztük be. Táborhelyünk a dunakiliti Vadvíz Kempingben volt. Ahogy teltek a na-pok, mindenki egyre fáradtabb lett, de a feledhetetlen élmények kárpótoltak bennünket. Hiszen ki gondolta volna, hogy a Dunában élnek amőbák, hogy egy négy-órás árral szembeni evezés után hajnali egyig tudunk röplabdázni, és hogy a segítő apukák milyen kitűnően főznek? Nagy izgalommal várjuk a következő nyári tábor meglepetéseit.

Angol nyár2011 nyarán is volt angol nyelvi tábor azoknak a minden-re elszánt középiskolásoknak, akik komolyan gondolják az angol nyelv tanulását. 2011. július 18. és 22. között Magyarkimlén, a plébánián napi négy másfél órás foglal-kozáson fejlesztettük a különböző készségeket: olvasott szöveg értése, hallásértés, íráskészség, beszédkészség és természetesen nyelvtan! Négy szintezett csoportban folyt a munka, amelyet angol nyelvű ima indított reggel, és zárt este a szomszédos templomban. Az esti program feliratos filmek megtekintése volt, de társasjátékokat is játszottunk. A részt vevőknek mielőbbi eredményes nyelvvizsgát kívánok!

Sporttábor 2011A X. városi sporttábort Cséfalvay Attila a Piarista Ált. Isk. Gimn. és Szki. testnevelője szervezte. 84 gyerek vett részt a táborban, ebből 32 piarista diák. A tanulók szá-mára színes volt a programkínálat: foci, kosárlabda, at-létika, floorball, kerékpártúra, lovaglás, sárkányhajózás, kenuzás, biciklis- és görkorcsolyás ügyességi versenyek stb. Az utolsó napon a lipóti termál-és élményfürdőbe kerekeztünk el. Mindenki nagyon jól érezte magát és sok szép emlékkel tért haza.

Lópofa lovastábor Iskolánkban 3 éve rendezünk kézműves foglalkozások-kal összekötött lovas tábort. Idén július 18-22. között Raj-kán az Ádám Család Lovastanyáján táboroztunk. Bár az időjárás a héten nem volt túl kedvező nagyon jól éreztük magunkat. Lovagoltunk, lovas kocsikáztunk, trambulinról ugrottunk lóra, persze a „piszkos” munkát is el kellett végezni, bokszokat takarítottunk, lószerszámo-kat fényesítettünk. De fontunk kosarat, készítettünk er-dei manót és festettünk textilt is. Tábortűznél sütöttünk szalonnát és virslit, gitároztunk és énekeltünk. (Szerve-zők: Fitus Szilvia és Fitus Tibor)

Évkezdő lelkigyakorlatA hagyományoknak megfelelően az idei tanév is lelki-gyakorlattal kezdődött az iskolában. Augusztus 22. és 24. között Bíró László püspök atya a Szentlélekről, imádság-ról, közösségről és családról tartott elmélkedései mélyen megérintették dolgozóinkat. A hallottakat kiscsoportos beszélgetésekben mélyítettük tovább. Mindannyian úgy érezzük, hogy feltöltődve, lelkiekben megerősödve foghatunk hozzá feladatainkhoz.

Kerékpáros zarándoklatA tanév megkezdése után, szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén az egész iskola kerékpáros zarándoklattal látogatott el a máriakálnoki kegytemp-lomhoz. A zarándoklat igazi kihívás volt, hiszen a kániku-la után ezen a napon megmutatta magát az esős ősz. A kitartó zarándokok szentmisével köszönték meg a Szűz-anya pártfogását.

ERdősné bEnkE éVa, molnáR ZsuZsa, salamon GéZáné

pIarIsta Iskola mOsOnmagyaróvár

Az idei nyári táborozók világjáró körútra indultak: öt nap alatt kerülték meg a Földet.A résztvevő diákok csapatokra osztva indultak útnak, hogy logikai feladványok, találós kérdések, versírási és egyéb ötletes fel-adatok során megkerüljék bolygónkat – legalábbis képzeletben.

Matusz Péter tanár úr és felesége, Ili néni vezetésével a csapatok felfedezték többek között Hawaii, Tahiti, Bécs és Japán érdekességeit. De a táborozók kreativitását is megdolgoztatták: készítettek, bőröndöt, zsebkendőt, legyezőt a melegebb éghajlatok felfedezéséhez és sok más hasznos úti holmit. Délután a csapatok sportjátékokban is összemérték ügyességüket. A tábor végén a különböző kontinensekről „hozott” emlékek mellett a csapatok számos ízletes nyereménnyel térhette haza.

Öt nap alatt a Föld körül!

piaristák

24

a MI nagycsalÁdUnk!élet a kOllégiumban

Hagyományteremtő Piár Napot rendeztek a sátoraljaúj-helyi Piarista Kollégiumban.A projekt nap témája a család volt. Éppen harminc éve született meg a Familiaris Consortio, II. János Pál pápa apostoli buzdítása a keresztény család feladatairól a mai világban. Erre emlékezve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy döntött, legyen 2011 a Család éve.Kollégiumunknak az a törekvése, hogy tanulóink ottho-nuknak tekintsék ezt a 700 éves gyönyörű épületet. E gondolatot követve az a célunk, hogy az itt élők közös-sége működjön úgy, mintha második, tágabb családja lenne az itt lakóknak.Rendezvényünk – amelyről a Zemplén Televízió is be-számolt – diák igazgató választással indult.A két jelölt Kosztyi Evelin és Urbanovics Péter sok de-rültséget okozó kortes beszéde után, demokratikus vá-lasztásra került sor. Szoros küzdelemben a szebbik nem képviselője győzedelmeskedett.Ezután a diákok sorsolással öt nagycsaládot hoztak létre. Minden család valamely neves sátoraljaújhelyi személyi-ség nevét viselte pl.: Kossuth Lajos „a turini remete”, Ka-zinczy Ferenc „a nagy levelező”. Majd a családok szellemi és sport versenyen mérték össze tudásukat.A nap fontos programja volt Jármi Zoltán görög katoli-kus parókus előadása a mai keresztény család XXI. szá-zadi kihívásairól.Később a „Kollégiumi ki mit tud?” következett. A műsort ezekkel, a szavakkal nyitotta meg konferansziénk: „A tehetség adomány. Meghatározása valószínűleg annyira bonyolult, hogy az egyszerűség kedvéért csak annyit mon-dunk, Isten adta.” A színes programot eredményhirdetés és ünnepi, csalá-di vacsora zárta.

Újra inDul a munka!

222 év telt el azóta, hogy öt piarista atya szekéren zöty-kölődve csekély holmiukkal egyetemben Tokajból Sá-toraljaújhelybe érkezett. Az ünnepi Veni Sancte 1789-ben hangzott el először. A második újra kezdésre pedig, a renszerváltást után, 1992-ben került sor.A két hónapos szünet után, 2011. augusztus 31-én ismét benépesültek a hálók és tantermek. Kollégiumunk 2005-től ismét koedukált lett, az első a fiúk, a második emelet a leányok birodalma.A beköltözés után a tanévnyitó ünnepségen 81 diák köszöntötte az újévet a pálos-piarista templomban. Az igazgató, Sebes Péter, örömének adott hangot, hogy a tavalyi évhez viszonyítva 10 tanulóval több ülhet temp-lomunk padsoraiban. Etele György piarista atya köszön-tésében a hit és tudás egységére hívta fel a figyelmet. A szertartás Bukovenszky Zoltán káplán úr áldásával ért végett.

PokRócos ZsuZsanna

Itt vaN az ősz a „kOnviktusban is”Minden augusztus végén Ottlik Iskola a határon című műve jut eszembe, amelyet megboldogult Mészáros Gábor tanár úr nyomott a kezünkbe: Fiúk ez alapmű!Persze a sátoraljaújhelyi kollégium azért más, mint Kő-szeg, de emberségre és az értékek tiszteletére itt meg-próbáljuk nevelni a diákokat.Beköltözéskor újra „zengtek” a több évszázados falak je-lezve azt, hogy elkezdődött egy újabb tanév tele remé-nyekkel várakozásokkal.Öröm ilyenkor hallgatni a nyári élménybeszámolókat, mint annak idején BB vagy Medve szájából.Nekem mindig eszembe jut az is, hogy milyen nehéz korban élnek, amely tele van elvárásokkal, kísértésekkel könnyűnek látszó ígéretekkel, hamis illúziókkal. Máso-kon felkapaszkodó és kihasználó emberekkel, mint az elefánt és a kisegér a hídon: dobog az acél alattuk és az egér odaszól az elefántnak: „Ugye milyen jól szólunk?!”

sÁtor-alJaúJHely

alapítva: 1789 (1992)

honlap: www.piarista-koll.sulinet.hu

piaristák 25

pIarIsta Iskola sátOraljaÚjhely

Melyik is a helyes út nem könnyű nekik elmagyarázni, hogy a nehezebb a célravezetőbb, mert rögtön megvan a válasz: na de igazgató úr, nézzen már szét a világban és néha bizony nagyon össze kell szednünk magunkat egy frappáns válaszhoz.Napóleon mondta: „hogy a gyermekek nem is annyira szüle-ikre, mint inkább korukra hasonlítanak!”Megpróbáljuk őket a szépre, a jóra, az igazra vezetni, mert csak ennek van értelme, persze ők is elgondolkodnak de néha csak felnőtt fejjel egy-egy, baj megpróbáltatás tra-gédia után de belátják és visszaemlékeznek a Piárra és ez erőt és kitartást ad itt a Végeken is.

„Eltéved kinek út az irány, és nem a cél, ahová utat csinál.” Illyés Gyula

sEbEs PéTER

Mi, piarista nővérek, akik Kalazanci Szent Józsefet égi pártfo-gónkként tiszteljük, és akiket az Úristen ar-ra hívott, hogy kövessük a szegény, tiszta és engedelmes Krisztust, a Szentlélekre figyel-ve, aki a kicsinyek segélykérő szavával kiált, örömmel újítjuk meg IGENÜNKET Isten sze-retettervének beteljesítésére.

BeMUtatkoznak a nagykárolyi nővérek

A szerzetesi nevem Keresztről nevezett Judit nővér. Református családban születtem, amiért most is hálás vagyok, hi-szen hosszú, de csodálatos utat tettem meg a hit útján. Életem egyetlen perce sem volt hiábavaló, mindennek értelme és célja volt. Ezt azért is gondolom, mert boldog vagyok. Felsőfokú tanulmányaimat Temesváron végeztem, először matematika-fizika, majd matematika szakon. Tanár vagyok. Az egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg Való Ferenc piarista atyával, aki a Szent Rita-templomban szolgált. Mi, fiatalok nagyon szerettük őt, mert ő is szeretett minket. Éve-kig volt a lelki vezetőm, és biztos, hogy köze van ahhoz, hogy piarista nővér lettem. Sokszor említette, hogy hagynia kell valakit maga helyett.Hogy helyette vagyok-e, nem tudom, de azt igen, hogy jó helyen vagyok. Érdekes, hogy ezzel a „magam helyett adni valakit” lelkülettel újra találkoztam Firenzében, és akkor jobban meglepett, mint először. Nagyon szerettem az első házfőnöknőmet, aki azt mondta a halálos ágyán, hogy most már nyugodt szívvel megy el, mert van, ki átvegye a helyét. Ezek már a noviciátusi évek voltak. Messze küldött az Úr a par-tiumi kisvárosból, Nagykárolyból, ahol érettségiztem. Aztán ide is hívott vissza – kicsit úgy érzem, azért, hogy folytassuk azt, amit a piarista pap-tanárok évszázado-kon át tettek: neveljünk. Úgy, ahogy azt Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati alapító anyánk tette. A piarista lelkiséggel gyökereket is kaptunk. Hát ezért Nagykároly! De hogy miért piarista? Ez már a kegyelem, a nagy titkok, és a csodák egyike, amikkel tele az életem.Számomra nagyon sokáig nem az volt a kérdés, hogy van-e hivatásom, hanem az, mennyire szeretem Jézust, és hol adhatom oda teljesen az életemet úgy, hogy annak értelme legyen.

küRTi-bokoR JudiT

piaristák

26

csíkszereda tanulmányi ház

napló a nyÁrrólmi történik velünk csíkszereDán?

Tusványos – Összenő, ami összetartozik. Ezzel a mottóval zaj-lott huszonkettedszer a nagysikerű nyári szabadegyetem és diáktábor július 19. és 24. közt a tusnádfürdői kempingben.A Corvina sátor programjai közt mi, piaristák is (Emil és Sán-dor atya, valamint Molnár Lehel) kaptunk egy órát „Piaristák visszatérése Erdélybe” címmel, amelynek moderátora Ferencz Kornélia szerkesztőasszony volt.A tizedik Háló Gyermektábort tartották július 22–27. közt Kászonfeltízen, Vizi Veronika és Csikai Ildikó, valamint Papp Márton lelkész és sok más (egyetemista) segítő szervezésében. Vasárnap szép (és esős) napot tölthettünk együtt, szent-misével, közös ebéddel, sok-sok játékkal.

Augusztus 25-én Kolozsvárott megemlékeztek a piaris-ta öregdiákok (és az egykori Marianum végzettjei) rend-alapítónk ünnepéről. A szentmisét Sárközi Sándor atya végezte. Ugyanekkor Máramarosszigeten Ruppert József atya tartotta a megemlékező szentmisét az öregdiákoknak.Erdei Iskola Mesetábor zajlott szeptember 1–3. között Lő-rincz Éva Katalin hittanár vezetésével Hargitafürdőn. Kézmű-vesség és mesedramatizálás, kirándulás a Kossuth-sziklához és szentmise a fatemplomban, no meg Balupark szerepelt a programok közt. A 18 diák a Krisztus Világa csíkszeredai havi-lap mesepályázatának nyertese volt.Mindezekről bővebben a csíkszereda.piarista.hu honla-pon olvashatsz!

sáRköZi sándoR

Szatmári SzieSzta Váci öregdiákok nyári tekergéSeiHeten a váci piarista öregdiákok klubjából úgy döntöt-tünk, hogy a Balaton és az Adria közötti választás hálás vi-tatémáját úgy zárjuk le, hogy keletnek megyünk. Apropót szolgáltatott a történelem: 300 évvel ezelőtt szúrták le zászlóikat a Nagymajtény melletti síkon a kuruc seregek, majd írták alá a szatmári békét. Ennek emlékére kerek 300 kilométert tekertünk a történelmi Szatmár vármegyében és annak környékén is: Beregben, Szabolcsban, Ugocsá-ban. Egy hét alatt nem sok a 300 kilométer, ezért nem is kerékpártúra volt ez, hanem inkább túra kerékpárral.

Benézve BeregbeA júliusi túra a tákosi fatemplomnál kezdődött, amikor még nem is sejtettük, hogy az ehhez hasonló, minden pusztítást átélő, kicsiny református templomból később még vagy tucatnyit fogunk megnézni, többek között Csarodán, Csetfalván, Csengersimán. Mind az árvízi re-konstrukcióknak, mind a gondos gazdáknak, nem utolsó sorban pedig az uniós pénzeknek köszönhetően mind-egyik templom gyönyörű állapotban van.A kirándulás Bereg ukrajnai oldalán folytatódott. A határ-átkeléssel évtizedeket is ugrottunk. Az öt állomásos, gép-pisztolyos, átkutatós, borravalós rendszer megismerésé-

öregdiákoldalak

piaristák 27

vel utólag értettük meg Nemes Tanár úrnak a határon még az évezredforduló tájékán is előjövő, számunkra mulatságosnak tűnő idegeskedését. A feszültséget hamar feloldotta a helyiek kedvessége és az alacsony árak. Romok, csontvázak, eltűnő utakMásnap Beregszászban kezdtünk, ahol hivatalosan már kisebb-ségben van a magyarság, de az utcán még mindig bőven le-het magyar szót hallani. A belvárosban impozáns látványt nyújt a magyar főiskola, de a városon érződik az a fojtogató világ, amelyben csak a rendőr és a határőr gyarapodik. A folytatásban eltekertünk a kismuzsalyi templomromhoz, aminek szépsége a zsámbékival vetekszik. A templomhoz egy tragikus történet is tartozik, miszerint a lengyelek a XVII. században felgyújtották a falut, az erdei barlangokba menekülőket pedig kénnel fojtották meg. Kétszáz évvel később úgy találták meg őket az üregek-ben, ahogy érte őket a halál: többek között egy férfi csontvázát, aki átkarolja asszonya térdét, miközben annak karjában csecse-mő csontváza fekszik. Szívszorító. Kárpátalján történt az is, hogy a nemzetközi térképeken is jelölt út egyszerűen megszűnt aló-lunk. Volt, aztán egyszer csak nem volt. Nagy nehezen a Tisza gátján azért elértük célunkat, és visszatértünk Magyarországra. Csodák a folyók menténEzen a vidéken minden falu valamiről nevezetes: Tiszabecs a Jókai által megénekelt rongyos gárdáról, Milota a dióról, Tisza-csécse Móriczról, Tiszakóród pedig onnan, hogy a kanyargó Tiszába a kis Túr ott siet beléje. Igaz ugyan, hogy Petőfi nem ott írta A Tiszát, mert ez már egy mesterséges meder, de ezt a bi-bit a beömlésnél található bukógát bőven ellensúlyozza. Szat-márcsekén a csónakfejfás temetőt néztük meg, benne Kölcsey sírjával, majd búcsút intettünk a Tiszának, hogy a túristvándi vízimalmot érintve a Szamos vonalát kövessük. Útközben fel-emlegettük Penyige szörnyű napját az 1905. évből, amikor is kilenc kislány fulladt meg a Szenkében, ahogy felborult ve-lük a csónak. Az ő történetüket meséli el az utolsó históriás népballadánk.A Szamos partján első pihenőnket a cégénydányádi Kende-kastély parkjából kialakított arborétumban töltöttük, ahol egy kolosszális platánfa törzsét fogtuk át – minden karra szükség volt. Szamossályinál a folyó áramát kihasználó köteles kompot használtunk az átkeléshez, személyenként 50 forintért. Unoká-ink ezt fogják látni? A püspök úr üdvözletét küldiKövetkezett Csenger, aminek belvárosát – szomorúan aktuális- uralják a Makovecz-féle organikus épületek.A csengersimai határon átjutva megérkeztünk Szatmárnémeti-be, amit a helyiek csak Szatmárnak hívják.A városba szervezési okokból csak két nappal Scheffler János boldoggá avatása után érkeztünk, de így is leróttuk kegyeletün-ket a mártír püspök sírja előtt. A szatmári békét és körülményeit bemutató díszes, kétnyelvű kiállítást abban a Vécsey-házban néztük meg, amelynek helyén korábban aláírták a békeszerző-

dést 1711-ben.Vendéglátónk Bodnár Imre volt, aki nemcsak szállást biztosított számunkra, hanem általa bepillanthattunk a szentelés előtt álló fiatal magyar papok triduum-időszakába, valamint egy szemé-lyes találkozót is szervezett nekünk Schönberger Jenő Püspök Úrral, aki a piarista öregdiákoknak szóló személyes jókívánsá-gaival indított útunkra, amely Nagykárolyba vezetett, a piarista nővérekhez. Foci győzelemmelJudit nővér és Tünde nővér szeretettel és szállással fogadtak minket. Beszéltek hitvallásukról, az előttük álló feladatokról. Itt döbbentünk rá, mennyi szegény és keserű sorsú gyermek él, nem is messze tőlünk, akik egy kinyújtott kézre vágynak, egy tá-maszra, ami nélkül végleg elvesznének. Ezeket a kisgyermeke-ket másnap ki is hívtuk egy focira. Kitörő örömükbe aztán egy kis üröm vegyült, mert hiába kívántuk megnyeretni a kicsikkel a meccset, egyik társunk nem figyelt erre, és egy óriási góllal végül mi győztünk. Sápadt arccal aztán mi kértük a visszavágót, amit végül ők nyertek Kármen góljával.A kis focizás után a megnéztük az egykori piarista rendházat és a gimnáziumot, ahová Ady is járt. Szerencsére ezekbe az épü-letekbe is visszaköltözhetett a piarista szellem. Ennek örömén felbuzdulva még egyszer beléptünk a Kalazanci Szent József-templomba, és elénekeltük az ópátert. Mielőtt a határ felé vet-tük volna az irányt, természetesen megnéztük a Károlyi család híres kastélyát. A jó idő is megérkezettAz utolsó napokra a napsütés is megérkezett, így a vállaji sváb csűröket, a bátorligeti őslápot, Nyírbátor várkastélyát és híres templomait már napsütésben néztük meg. Nem is bántuk, hogy utolsó szállásunk a bátori kemping volt, ahonnan si-ettünk is átmenni a szomszédos új fürdőbe. Jól esett egy kis regenerálódás!Az utolsó szakaszt a máriapócsi kegyhely és a baziliták ko-lostorának meglátogatásával kezdtük, ezután következett az ikonná vált Pócspetri, valamint Nagykálló, ahol önmagában is vagy fél tucat látnivaló van: régi megyeháza, csodarabbi-sír, a harangodi tábor, a Korányi-ház, a „Kállai-kettős” leírásának helye.A sok látnivalótól és egy hét élményével megpakolva indultunk hazafelé. Webkettes világ - http://szatmar.blog.huA túrán Kovács Lóránt diáktársunknak köszönhetően teljesen onlájnok voltunk, napi frissítéssel követni lehetett minket vide-ókkal fűszerezett blogunkon. Így nem is volt mit mesélni az ag-gódó szeretteinknek. Hogy ez jó-e vagy sem, lehet vitatkozni, de mindenesetre nagyon vicces volt. Mint ahogy az is, hogy összeadtuk a kerékpárórákon a megtett távolságokat, és végül a szatmári béke évszámát, 1711-et kaptuk meg eredményül.

mikEsy áRPád

öregdiákoldalak

piaristák

28

építJük a pIarIsta rendetFiatal piaristák római találkOzója

Történelmi jelentőségű eseménynek voltak részesei azok a fiatal piaristák, akik a nyár derekán Pedro Aguado generális atya meghívására Rómába érkeztek. Magyar-országról Keserű György SP vett részt a találkozón. A koordinátori csapatban a generális atya és Mariano Grassa kameruni viceprovinciális mellett Urbán József SP segédkezett. Összetételét tekintve a csaknem három hetes összejövetel egyedülálló a rend történetében. So-ha ilyen sok nemzet piarista fiai nem gyűltek még össze tanácskozásra. De nem csak ettől volt rendkívüli ez az alkalom. Ha lehet, még izgalmasabbá tette az a szán-dék, amelyet a meghívó generális atya így fejezett ki a találkozó címében: „Construimos Escuelas Pías – Építjük a Piarista Rendet”. Ezt a spanyol kifejezést, ha a nyelvérzékem nem csal meg, akkor felszólításként is lehet fordítani. De ha nem, a meghívás gesztusa mindenképpen ezt fejezi ki. A rend legmagasabb szintű vezetője együttműködésre, közös építkezésre hív meg, mégpedig nem valamiféle részfel-adatban, hanem a rend, a Piarista Rend építésében.

Korosztályos káptalanPedro Aguado generális atya nem akarta bizonytalan-ságban hagyni a harmincnyolc résztvevőt azzal kapcso-latban, hogy mit is jelent a „Construimos Escuelas Pías” kifejezés. Rögtön a találkozó elején kifejtette: „Arra van szükségünk, hogy a ti nemzedéketek piaristái teljes mérték-ben tudatában legyenek, mit él át a rend most. Nemcsak ar-ra van szükség, hogy adjátok be, ami a tiétek, hanem arra is, hogy lépéseket tegyetek annak elkötelezett megértésében, amit a rend célként maga elé kitűz, amit keres, amit remél.” Felszabadult részvételt, egyben pedig igényes és erőfe-szítésekre kész jelenlétet várt a fiatal rendtársaktól. „Nem pusztán valamiféle képzési jellegű találkozó előtt állunk – tette még hozzá –, hanem egy olyan meghívás előtt, amely imádságos figyelemmel végzett elemzésre és a Piarista Rend építése melletti elkötelezettségre szólít. Nem egyfajta mini tanfolyam ez, hanem a közös keresés találkozója, egy piarista tapasztalat megszerzése, az élet lehetősége, testvéri találkozás, a növekedés ajánlata.” Valójában ez az, ami miatt történelmi jelentőségű volt ez a találkozó. Nem volt túlzás a generális atya részéről, amikor afféle korosztályos általános káptalannak nevezte az együttlétet. Hiszen a találkozó meglátásait továbbvi-szi arra az október végén esedékes rendi összejövetelre, amelyre a tartományok elöljárói hivatalosak, és amelyen a következő négyéves időszakra szóló feladatokat és irá-nyokat pontosítják.

A programAhhoz, hogy az „Építsük a Piarista Rendet” nehéz és igé-nyes célkitűzését elérhesse az összejövetel, megfelelő impulzusokra volt szüksége a résztvevőknek. Az első na-pokban a Personalización y Relaciones Humanas nevű nemzetközi szervezet segítségével a rendhez tartozás témájában mélyültek el. Mit is jelent az, amit szaknyel-ven a „karizma” szóval szokás jelölni? Hogyan állok én személyesen, az életemnek ebben a pillanatában ez-zel? Mi az, amivel tudok azonosulni, mi az, amivel nem, vagy csak nehezen? Mire van szükségem? Mire hív Isten? Nagyjából ezeket a kérdéseket járták körül a két nyelvi csoportba osztott résztvevők. Az első hét második felében Juan María Uriarte püspök beszélt a fiatal papok előtt álló feladatokról. San Sebas-tian nyugalmazott püspökéről azt érdemes tudni, hogy nagyon közel áll a piaristákhoz, érti a nyelvünket, belül-ről ismeri a világunkat. Püspökként pedig nagyon sokat foglalkozott a papok képzésével, nem a szeminaristáké-val, hanem a már felszenteltekével. Minden mondata mögött évtizedes tapasztalat áll, és ezekről érhetően, egyszerűen, világosan és pontosan tud beszélni. E lelkigyakorlatos jellegű bevezetés után öt résztvevő mondta el, milyen rendről álmodik, és ez az álom ho-gyan érhető el abból a helyzetből, amelyben jelenleg él. Egyikük egy idős kolumbiai piaristától idézet ima-verssel zárta tanúságtételét:Si no fui todo de Dios / fue tal vez porque los niños, / me robaron mis cariños, / y hube de partirme en dos. / Pero también en los niños, procuré buscar a Dios.Magyarul: „Ha nem voltam teljes egészében Istené, talán azért volt, mert a gyerekek ellopták tőlem a szeretetemet, és ketté kellett szakítanom magam. Csakhogy a gyerekekben is igyekeztem Istent keresni.”A második hét közepén három szerzetesközösség – Má-ria Iskolatestvérek, ferencesek, Mária Társasága – egye-temes elöljárói beszéltek közösségük helyzetéről, majd három idős és három középkorú piarista osztotta meg élettapasztalatait. Két világi piarista is beszélt hivatása történetéről és sajátos tapasztalataikról. Ezek az előadá-sok azt a célt szolgálták, hogy a résztvevők impulzusokat kapjanak, és így az életük természetes korlátait tágítva értelmezhessék saját tapasztalataikat. A találkozó végén az volt a feladat, hogy beadják a közösbe azt, ahogyan most, mindezen benyomások után értik saját életüket és a rend helyzetét.

lelkIség

piaristák 29

Néhány meglátásA résztvevők fontosnak tartják, hogy a fiatal piaristák megfelelő képzéssel kezdjenek neki küldetésük ellátásá-nak. A képzés teljes értelemben vett képzés legyen, vagyis terjedjen ki az emberi, a spirituális és az akadémiai területre is. A helyi szerzetesközösség legyen a mély és igaz párbeszéd helye; tegyük közösségi összejöveteleinket és imádságainkat olyan alkalmakká, amikor megosztjuk egymással hittapasztalatainkat. Legyünk rajta, hogy a rendtagok képesek legyenek beszélni élményeikről és tapasztalataikról, és ehhez vegyük igénybe a humán tudományok segítségét is. Legyen életünk és küldetésünk középpontja a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat; ezt táplálja az ima-élet, amely összhangban van Istennek szenteltségünk állapotával. Fontos, hogy a rendtagoknak legyen spiritu-ális kísérőjük. Gondoskodnunk kell arról, hogy a közösségben legyen tere az imádságnak, ezen belül pedig az Ige és az élet megosztásának. Legyen ideje a személyes imának is a közösségi imádságon túl. Erősítsük meg identitásunkat azzal, hogy állást foglalunk a szegények mellett. Minden újonnan létrehozott intézményünk irányuljon a szegények szolgálatára. Tegyünk azért, hogy minden intézményünk rendelkezzék szociális tervezettel a legszegényebbek javára. Közösségeink éljenek olyan életet, amelyet az egyszerűség, visszafogottság és az adott környék szükségletei iránti érzékenység jellemez.

uRbán JóZsEf sP

http://www.facebook.com/piaristakBonyhádi lovag Perczel Mór (Bonyhád, 1811. november 11. – Bonyhád, 1899. május 23.) Tolna megyei földbir-tokos, honvédtábornok, az 1848–49 évi szabadságharc egyik katonai vezetője.

Klauzál Gábor (Pest, 1804. november 18. – Kalocsa, 1866. augusztus 3.) reformkori magyar politikus, miniszter.

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?) magyar költő, for-radalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legis-mertebb és legkiemelkedőbb alakja.

Toldy Ferenc (Buda, 1805. augusztus 10. – Budapest, 1875. december 10.) irodalomtörténész, kritikus, egy-etemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, tit-kára, a Kisfaludy Társaság másodelnöke.

Tudtad, hogy ő is piarista diák volt?

piaristák

30

Iskoláinkban több éves múltra tekint vissza a tevékeny szeretet iskolázása, a diákok szervezett formában találkoz-hatnak rászorulókkal, a társadalom perifériáján élő kiszol-gáltatott embertársaikkal.Az a célkitűzésünk, hogy a TESZI-ben részt vevő fiatalok szélesebb látókörrel, társadalmi tudatossággal, nagyobb felelősségvállalással vegyenek részt az életterükben zajló eseményekben, s abban a közösségben, ahova tartoznak.A szeretetszolgálat tevékenységein keresztül szeret-nénk hozzásegíteni diákjainkat, hogy fejlődjön szociá-lis érzékük, személyiségük, nyitottak legyenek emberi kapcsolataikban.Értékválasztásuk formálódjék, gyakorolhassák a szemé-lyes felelősség vállalást, közelről szerezhessenek tapaszta-latokat az előítélet-mentességről.Az érzelmi nevelésben fontos szerepe van a saját élmé-nyű tanulásnak, a diákok fejlődnek önismeretükben, érzel-meik kezelésében, tudatosításában.Gondolkodásukat, érzésvilágukat hosszútávon befolyá-solhatják a szolgálat alkalmai, ahogy erről a következő él-ménybeszámolók is hitelesen tanúskodnak.Egy fogyatékkal élő embernek, aki a korlátai miatt elszi-getelődik, bizony nagyon sokat számít más emberek tár-sasága. Sokszor csupán a jelenlétetek volt fontos, hogy meglátogattátok őt, meglátogattátok és kedvessége-tekkel, odafigyelésetekkel örömet szerez-tetek neki. A szürke hétköznapjaiba színt vittetek. Az a nap mikor tudta, hogy jöttök mindig más volt, örömmel várt bennete-ket. Sajnos időnként csalódnia is kellett, mikor lemondtátok a találkozót.„Az iskola egykori munkatársához jártunk Péter barátommal. Piroska néni Alzhei-mer-kórban szenvedett. Félt az emberektől, nem mert kimozdulni, így bizalmatlanul fogadott minket eleinte, és újra és újra meg kellett vele ismerkedni. Később már meg-ismert, és várt is minket, próbált finomsá-gokkal, kedveskedni. Segítettünk neki a ház körül, de azt hiszem leginkább társaságra vágyott. Kevesen voltak körülötte. Megsze-

rettük Piroska nénit és el is határoztuk, hogyha már így ösz-szeszoktunk, nem hagyjuk abba a látogatását. Piroska néni és az Égiek másképp döntöttek, következő szeptemberben eltemettük Őt. Örülök, hogy megszépíthettük az utolsó hónapjait.A másik hely, ahova két éven keresztül jártam, a Ferences Szegény Konyha ingyenes ételosztó programja hajléktala-nok számára. Ezt a helyet csak önkéntesek működtetik. Mi hetente egy alkalmat vállaltunk. Ételosztás, mosogatás, elpakolás volt a feladatunk. Nem hangzik túl csábítónak ezt csinálni szabadidőben, mivel ezt az ember még otthon sem teszi szívesen. És valóban, gyakran nagyon nehéz volt otthonról elindulni péntek délután, egész heti hajtás után, pihenés helyett. De érdemes volt, mert az emberek többnyi-re hálásak voltak, mert látták, hogy segítettünk nekik. Ha nem voltak hálásak, akkor az is elég volt, és legalább olyan jól esett, mikor látod az ötven fázó hajléktalant, fiatalokat, öregeket, gyerekeket bemenni egy házba enni, és látod őket kijönni átmelegedve és jóllakottan. Két idős néni főzte az ál-talában egy tál meleg levest. Sokat fejlődtünk elfogadásban, odafigyelésben, toleranciá-ban, látvány és szagok viselésében. Emellett tanultunk egy s mást a fegyelemről, a keretekről, meg azokról az embe-rekről, akiknek ez a hivatásuk, és persze nagyon fontos volt a társaság, akikkel együtt csinálod az egészet, mert egy jó csapattal bármit ki lehet bírni!”

szocIÁlIs érzék feJlesztésea tevékeny szeretet iskOlájában

neVelés

TESZI TEvékeny sZeretet iskolája

TESZI vezetői találkozó:

Idén a Piarista Tartományfőnökség elindította az iskoláiban folyó sze-retetszolgálat összefogását. Igyekeztünk egybegyűjteni a mentorokat, a szeretetszolgálat vezetőit, teret biztosítani, hogy rátekintsenek saját munkájukra és a többiekére, megoszthassák élményeiket, nehézsé-geiket. A különböző iskolák sokszínű gyakorlata inspirálólag hatott azokra az intézményeinkre, ahol most kezdik bevezetni a TESZI-t. A 2010/2011-es tanévben legtöbb iskolánk sikeresen pályázott a Nemze-ti Erőforrás Minisztérium által meghirdetett TÁRS-program keretében (Társadalmi Szolidaritás Program), ahol a közösségért végzett munkát támogatta az állam. A pályázat célja, hogy a felnövekvő nemzedékek körében szemléletváltás következzék be a szűkebb és tágabb kör-nyezetükhöz, a rászorulókhoz és a közjóhoz fűződő viszonyukban.

lőw hElGa

piaristák 31

A magyarság a közelmúltig valami fontos értéknek volt tulajdonosa és örököse. Nem csak egy „kínai vá-záról”, tárgyi természetű, muzeális értékről van szó, hanem a félig-meddig vérünkké lett latin nyelvről és kultúráról. Bár Európában mindenütt majd’ kétezer évig folyamatosan tanult latint a legképzettebb réteg, nálunk a politikai körülmények és a hazafias törekvé-sek még szorosabbra fűzték a latin és a nemzeti nyelv kapcsolatát.

A váza műértő gazdához került; kultúránk e belénk ol-tott részére viszont úgy tűnik, a feledés szemétdomb-ja vár. Érthetetlen, hogy miközben mind a média, mind az oktatáspolitika szűretlenül vesz át Nyugatról minden új trendet, a klasszikus műveltséget mód-szeresen irtja – bár Nyugaton már bő harminc éve rájöttek, hogy a retorika létszükséglet, és nincs jobb az ókori rendszernél. Hogy a latint tanulók markánsan jobb eredményeket érnek el a felmérésekben; hogy jobban megértik saját nyelvüket stb. Német, belga elitiskolákban nemcsak latint, de ógörögöt is oktat-nak nagy óraszámban – és büszkék is erre mint az igényesség jelére. Nálunk a latin a vaskalaposság és az életidegen (hiszen holt nyelv!) kultúrbúvárkodás szinonimája lett.

Nincs itt hely vizsgálni ennek okait; arra azonban fontos rámutatni, miért tanítanak iskoláinkban latint. A mai környezetben ugyanis hitvallásszerű, hogy az összes piarista gimnáziumban tanítják a nyelvet, ket-tőben pedig (Vác és Nagykanizsa) több évig kötelező is. Tehát: hogyan és miért?

A hogyanról: az élő nyelvekhez képest más a tárgy, a módszer, a cél. Mivel nem beszélt nyelv, megspóro-lunk pár év „szobafoglalást”, levélírást, bemutatkozást. Átlagos esetben az alaktan elsajátítása kb. két évet vesz igénybe, a 3. év második félévétől szinte bármi-lyen szöveg fordítására képesek vagyunk. A közhiede-lemmel ellenkezőleg a latin nem bonyolult, bár a ra-gozás elsőre pepecselősnek tűnik: a nyelvtan logikus és sokkal kevesebb a kivétel, mint pl. a németben.

Hogy miért épp a latin? A gimnázium célja általában: a világkép tágítása, sokirányú képességfejlesztés, szel-lemi kapacitás és kreativitás fejlesztése. Mindezekre svájcibicska módjára alkalmas a latin:

• Világképtágítás – Rácsodálkozhatunk az akkori és a mai különbségeire, még inkább hasonlóságaira; felfedezzük az emberi természet változatlanságát –

épp a megváltozott ízlés és a szokások kontrasztja mellett. A mai technicizált ember hajlamos az öntelt-ségre: mellbevágó lehet a találkozás az ókori logisz-tikai bázisokkal, plázákkal (persze hogy voltak, csak éppen macellumnak hívták); a mai lézeres-GPS-es korénál precízebb építészeti remekekkel, amik füg-gőónnal lettek kimérve.

• Értékhordozó tematika – a sokszor szándékoltan „értéksemleges” élőnyelvi tananyaggal szemben itt sok az olyan szöveg, melynek fontos vagy lényegi eleme a jellemábrázolás és egyéb, iskoláink érték-rendjével egyező minták felmutatása.

• Angol – a hasznosság mai idolja. Jack Londontól Asimovig az angol szavak 50-60%-a latin (vagy gö-rög) eredetű. A szaknyelvekben ez az arány 90%(!) fölé megy; jószerivel csak a kötőszók vannak angolul. A latin középtávú befektetés.

• Hitünk kultúrája – még ma is a Vatikán hivatalos nyelve.

• Irodalom – A klasszikus latin nem véletlenül lett normanyelv. Nyelvtanának egyszerűsége, szabályos-sága és kristályos logikája lehetővé teszi, hogy már 2-3 év után olyan elvont, értékes irodalmi alkotáso-kat fordítson le és értsen meg a tanuló, melyeknek megfelelőt modern nyelvekből csak egyetemen olvastatnak. Egy Horatius-óda olyan „szellemi kated-rális”, melynek lefordítása és megértése maradandó élmény.• Állandó – a klasszikus latin olyan mesterségesen rögzített normanyelv, melyet éppen diplomáciai-politikai célból egységesített két nagy irodalmár (ti. Caesar és Cicero). Emiatt egy nyelvtani rendszert és szókincset megtanulva megérthető bő kétezer év szinte minden nyelvemléke. Az angolul tanuló már Shakespeare négyszáz éves nyelvezetével is komoly bajban lehet.

• Univerzalitás – szerteágazó kapcsolatai mindennel összefüggésbe hozzák, minden tudomány ehhez nyúl terminológiájában. A latin szóképzés ismereté-ben az (egyébként nemzetközi) szakkifejezések nem értelmetlen karaktersorok nyelvtörőit jelentik, ellen-kezőleg – feltárul bennük a névadó tudós szándéka.

• Szép…

az árus elégedetten rendezgeti át a készletet: újabb gagyitól szabadult meg… Végre lett hely a fröccsöntött műfa cd-tartó állványnak! sosem fog-ja megtudni, hogy a legutóbbi ügylet capitalis error volt. Vagy ha így trendibb: epic fail.

daRVas máTyás

epIc faIl…bolhapiacon még az árusnak sem tűnik fel a hosszasan ácsorgó alak. fokozódó hitetlenkedéssel nézeget egy nagy vázát. Percekig tart, míg rászánja magát a kérdésre: – Elnézést… ez tényleg kínai?! – a piacoló kelletlenül tárja szét a kezét: – nézze kérem, ez van. sajnos ma már mindent ott gyártanak, higgye el… Egy ezresért viheti. – az üzletet hamar megkötik; a vevő egy perc múlva már iszkol is hazafelé kincsével.

pedagógIa

piaristák

32

Kálmán bácsi, hogyan lettél piarista? Melyik iskolába jártál, kiknek a példája vonzott?

Sátoraljaújhelybe jártam a piarista gimnáziumba. Hitta-nárunk dr. Előd István volt a 7-8. osztályban. Kezdettől pap akartam lenni, először görög katolikus (volt görög katolikus keresztlevelem), de ő rám és két osztálytársam-ra olyan hatást gyakorolt, hogy mindhárman beléptünk a piarista rendbe. Aztán csak én tettem örökfogadalmat. Az egyik osztálytársam, Fehér László a szombathelyi bombázásban halt meg 1944 decemberében. Mint ér-dekességet említem, hogy szobatársam volt a növen-dékházban, ő dohányzott, én pedig nem. Amikor haza-jöttem az egyetemről, úszott a szoba a füstben. Erre én mindkét ablaktáblát kitártam, télen is. Ő nem szerette a hideget, ezért becsukta. Erre én újra kinyitottam, mire ő ismét becsukta. Általában én adtam fel. (Egyébként a halálának is a dohány lett ez az oka: a háború vége fe-lé már nehezen lehetett dohányhoz jutni, de ő szerzett leveles dohányt. Elkezdte vagdalni, de közben szólt a sziréna. Ő be akarta fejezni, ezért későn futott le az óvó-helyre, a lépcsőházban érte a bomba.)

Hol működtél a háború után?

1945. július 1-jén szentelt a kassai püspök, Sátoraljaúj-helyben, mert a szlovákok kiutasították, és emiatt ott élt. Aztán promagiszter voltam Léh mester mellett (Léh István piarista, 1890–1983). Ő még a noviciátusban meg-szeretett. Még akkor rábeszélt, hogy legyek teológus, talán azt gondolta, hogy így mellette maradok. De en-gem az iskola vonzott, így Újhelybe kerültem tanárnak. A gimnáziumot 1948-ban államosították, de a hittanárt meghagyták. Az járhatott hittanra, aki beiratkozott, de az ő szüleiket igyekeztek meggyötörni. Pl. egy bányászt, akinek a fia hittanra járt, áttették nehezebb munkahely-re. Nagyra becsültem a gyereket, de az arcát már nem tudnám felidézni.

Hogyan kerültél el Sátoraljaújhelyből?

Elkövettem azt a hibát, hogy egy mozgalmi dalt átírtam vallásos szövegűre. Eredetileg így szólt: „Szép gyermekem, jöjj ki a rétre, hol traktorok zenéje szól, nézd, új csillag fut fel az égre, és hírt hoz a hajnali szél”. Én meg így alakítottam: „Jöjj, gyermekem, nézz fel az égre, és zengjed az ének dalát, mert győzni fog szent hitünk újra, és Krisztusé lesz a világ”. Akkor voltak úgynevezett kivonulások, és mikor az em-berek pártházhoz értek, a diákjaim elénekelték ezt az

indulót. Erre már az ÁVO is felfigyelt, állítólag még a mi-nisztertanácsban is felháborodottan tárgyalták az ügyet. Az ÁVO érdeklődött felőlem, de egy volt osztálytársa-mat bízták meg a letartóztatással, aki bizalmasan szólt, hogy meneküljek el. Nagykanizsára mentem, onnan pe-dig kiküldtek Rigyácra, mert ott nem volt pap. Ott nem kerestek. A rendőrt, akinek jelentéseket kellett küldeni a faluból, én eskettem zárt ajtók mögött a templomban, így aztán jó jelentéseket írt rólam, hogy a néppel együtt érző pap vagyok. Ez lett a vesztem, mert meghívtak a békegyűlésre. Nem mentem el, pedig győzködtek vagy egy óra hosszat. Közben a rózsafüzért szorongattam a zsebemben. Kérdezték, hogy mindketten a nép javát akarjuk, mi választ el minket? Odadobtam a rózsafüzért az asztalra: ez! Mondták, hogy ezt meg fogom keserül-ni. Áthelyeztettek Petrikeresztúrba, Göcsejbe, ott sokkal rosszabb körülmények voltak (nem volt villany, orvos, nem taníthattam hittant).

Mit csináltál a forradalom alatt?

Ötvenhatban én is lelkesedtem. Nem tudtam elmenni a tüntetésre, mert már nem volt hely a szekéren, amivel indultak a buszhoz. Otthon lelkesítettem a népet, még indulót is szerkesztettem. A forradalom után engem is kerestek volna, de a legnagyobb tüntető belépett a MSZMP-be, és ő azt mondta, hogy én csak nyugtattam a népet. Így aztán nem lett bajom.

Sok verset is írtál.

Már az iskolában szerepeltem az önképzőkörben, elnök is lettem, de ott főleg szavaltam. Sok verset megtanul-tam. A Mária-kongregáció vezetője is lettem. Később, a Kalazantínumban (piarista növendékház), előadtunk pl. egy vígoperát a kispapokkal, én írtam a szöveget ismert dallamokra. Az volt a címe, hogy „Légó mindhalálig”. Az-tán sok verset írtam. Meg is jelentek egy kis kötetben.

Hogyan kerültél az Egyesült Államokba?

Egy csoport a háború után Magyar László vezetésével a kommunizmus elől kiment Amerikába, alapítottak egy európai stílusú gimnáziumot. Én 1965-ben Leányvárott voltam plébános, ott jó dolgom volt, édesanyám volt a házvezetőnő. De Magyar László (piarista, 1913–1997) hí-vott az Egyesült Államokba, mert szükség volt tanárokra. Senye Pista, a devoni iskola igazgatója mondta: a part-vist, ha reverendába öltöztetem, még azt is be tudom

JÚLIUS 10-ÉN ÜNNEPELTÜK SZERETETT KÁLMÁN BÁCSINK, MISKOLCZy KÁLMÁN PIARISTA ATyA KILENCVENEDIK SZÜLETÉSNAPJÁT, ÉS EGyBEN PAPPÁ SZENTELÉSÉNEK 66. ÉVFORDULóJÁT. EGy ÉVE ÉL KÖZÖSSÉGÜNKBEN AZ EGyE-SÜLT ÁLLAMOKBóL HAZATÉRT IDŐS PIARISTA SZERZETES, AKINEK ÉLETTÖRTÉNETE KISEBB KALANDREGÉNNyEL FELÉR.

„győzni fog Szent hitünk újra, és krIsztUsé lesz a VIlÁg!” beszélgetés miskOlczy kálmánnal

bösZöRményi GéZa sP

piaristák 33

állítani tanárnak! Ezért aztán kimentem. Itt sokkal több dolgom lett, teljes óraszámban tanítottam, minden reg-gel kisegítettem egy plébánián. Nehéz volt, nyelvi ne-hézségeim is voltak, meg túl barátságos voltam, ezzel sokszor visszaéltek a diákok. Aztán lelkipásztori munkát végeztem, pl. kórházlelkész voltam kb. öt évig. Éjszaka is sokszor ügyeletes voltam. Katolikus kórház volt, ezért ha éjszaka hoztak egy beteget, azonnal hívták a papot, azt se nézték, hogy katolikus-e az illető.

Amerikában az emigránsok között is dolgoztál.

Amikor kiértem, mindjárt elkezdtem ezt. Mindszentyvel is találkoztam, kezébe vette a kezemet, mondta, hogy törődjek az emigráns magyarokkal. Akárhova hívtak, misézni, lelkinapot tartani, mindig szívesen mentem. Valahányszor valamilyen ünnepség vagy összejöve-tel volt, mindig meghívtak, beszéltem vagy szaval-tam. Még Orbán Viktorral is beszélgettem egyszer egy rendezvényen…

(Kálmán bácsinak júliusban ünnepeltük a 90. születésnap-ját. Sokan jöttek, Sátoraljaújhelyből, még az Egyesült Álla-mokból is. Az ünnepi asztalt több mint 75-en ültük körbe.)

200 éve történt 1811. július 29.

E napon tették le Sátoraljaújhelyen Sivulszky

József házfőnök és igazgató vezetésével egy új,

különálló gimnázium alapkövét. Az építkezés

azonban igen vontatottan haladta, az épület csak

1820-ra készült el.

250 éve történt 1761. december 3.

Ekkor született Sasváron Aygll Glicér budapesti

házfőnök és gimnáziumi igazgató. Az utóbbi tiszt-

séget 1807-től halálig, 1830-ig töltötte be. Az általa

szerkesztett diákoknak szóló imakönyv (Preces et

hymni in usum studiosae juventutis apud Scholas

Pias) a piarista lelkiség fontos emléke.

Szülők figyelem!

Kérjük, támogassa a gödi szakemberképzést!

Szakképzési hozzájárulásaz iskolai rendszerű szakképzés jelenlegi szervezésé-ben jelentős szerepe van a cég vállalkozások által ad-ható szakképzési hozzájárulásnak (sZaho). a gyakorlati képzés eszközigényét, tanműhelyeink szerszámparkját ugyanis nem tudjuk a normatívából finanszírozni, csak a cégeknek ezen hozzájárulásából. Ez nem külön ado-mány, hanem adóforma: vagy egy képzőhely megje-lölésével teljesíti a cég ezen irányú kötelességét, vagy közvetlenül az államnak fizeti be a szakképzési hozzájá-rulást. kérjük, amennyiben teheti, segítsen!

További információ: www.g-piar.hu

piaristák

34

Elsős vélemények iskoláról, tanulásról…

Jó suli, csak az a baj, hogy iskola.

A tanárok és az osztálytársak nagy része normális. Tehát nagyon jó az első benyomás.

Az a baj, hogy a játszóteret csak tanítás után lehet használni.

Nagyon tetszik az iskola szerkezete. Szépen felsze-relt és rendezett.

Az iskola szép és modern. A játszótér nagyon jó!

Az iskola klassz, csak a felsősök közt van pár kötöz-ködős gyerek, ami nagyon nem szimpatikus.

A tesi órák a kedvenceim, mert nagy a pálya és modern.

A fizikát még nem értem.

A tanárok szigorúak és kedvesek. Amit akarnak, azt megteszik.

Első benyomásra nagyon tetszik, de ez még változ-hat az idők folyamán.

Még a menza is jó, ami nagy dolog.

GyűJTöTTE: kEsERű GyöRGy schP

Várjuk a legjobb aranyköpéseket az ujsag@piarista.hu e-mail címre!

Előző számunkban meghirdetett TARTALOMJEGYZÉK pá-lyázatunk nyertese: Sinka Domonkos (Budapest, 11. osztály). Nyereménye: piarista ajándékcsomag, amelyhez ezúton is gratulálunk!

A nyertes mű:

Korán reggel felébredtemvízitúrára kellett mennemnyolcra majd a Keletibevonat vitt el minket Győrbe

Győri másfél óra utánRajkára vitt minket a MÁVbementünk a „cébéába”ott maradtunk éjszakára

Kora reggel nyolckor keltünkofőnk hűlt helyére leltünk- volna, ha felkelt volnaés a cébéába elment volna

„Mindenkire mentőmellénytsapkát, cuccot végy te észlény!Sapka nélkül nem indulunkvéget érne akkor utunk

Itt egy mező, táborozzunkItten mindjárt vacsorázunk”„Tanár úr, hát hol a balta?”„Minek balta, te kőbalta?

A tűzrakáshoz nem kell baltacsak némi hozzáértés te maflaés ez a jézusi tanításokközvetlen megtapasztalására ok

Hiszen „aki keres, talál”,s a diák Istenre találgyújtóskeresés közbennézd fiam, a tanítást ebben”

Másnap délben elindultunkelég hosszan vitt az utunkosztályfőnök hajtott minketne herdáljuk időnket.

Este nyolcra megérkeztünkfinom vacsorát is ettünkpaprikás volt a kajaa bográcsnak nem volt alja

Másnap reggel nagy a zuhéa kétezer-tizenhárom bénem is ment tovább aznaphelyben maradt, fogolynak

másnap reggel korán keltünkkétszer annyit is eveztünkannyi volt a vadkacsahogy azt nézni volt csak csuda

Láttunk mink hat vadkócsagotmindenki csak nézett nagyotsátort mink csak Győrnél vertünkvacsorát is mind megettük.

Utolsó nap becsorogtunkvéget ért hát akkor utunkmég egy fürdés, eltévedésaztán pedig hazatérés.

Összegezve jó túra voltés az idő is túl jó voltki akarta megtudhattamilyen egy osztály nyara.

eredményhirdetéS

A matekrejtvény helyes megfejtői közül a kisorsolt nyertes: Petrik Regina (Vác). Nyereménye 10 db Túró Rudi, amelyhez ezúton is gratulálunk!

Válassz ki minimum 5 országot a következő ol-

dalon lévő térképből, olyat, ahol van piarista

jelenlét, és az adott ország hivatalos nyelvén

küldd el az ujsag@piarista.hu e-mail címre a

szót. A legtöbb nyelven beküldők

között sorsoljuk ki a nyereményt, egy piarista

pólót!

feladvány

„KÖSZÖNÖM”

pIarIstÁk a VIlÁgBan

fülö

P-sZ

iGET

Ekin

dia

JaPá

n

au

sZTR

iac

sEh

oRs

Zá

GfE

héR

oRo

sZo

RsZ

áG

fRa

nc

iao

RsZ

áG

ma

Gya

RoRs

Zá

GlE

nG

yElo

RsZ

áG

ola

sZo

RsZ

áG

Rom

án

iasP

an

yolo

RsZ

áG

sZlo

Váki

au

kRa

Jna

aRG

EnTí

na

bo

líV

iabR

aZ

ilía

ch

ilE

co

sTa

Ric

ad

om

inik

ai k

öZ

TáRs

asá

G

Ecu

ad

oR

kolu

mbi

aku

bam

Exik

ó

nic

aRa

Gu

aPu

ERTo

Ric

ou

sa

VEn

EZu

Ela

EGyE

nlí

Tői-

Gu

inEa

ElEf

án

Tcso

nTP

aR

TG

abo

nk

am

ERu

nsZ

EnEG

ál

„...megtaláltam Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, s ezt el nem hagynám semmiért a világon.”

piaristák a nevelés által evangelizálunk