Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

8
Önkormányzati tájékoztató 2009. augusztus – próbaszám Kedves Pétervásárai Lakosok! A képviselõtestület döntése alapján újra indítjuk a helyi lapot. Tesszük ezt azzal a reménnyel, hogy a lapban megtaláljuk a he- lyes arányokat, hisz rólunk szól, nekünk készül. A tájékoztatáson túl idén lesz húsz éve, hogy Pétervására város lett: 1989. március 15-én a mozi- ban megtartott ünnepségen dr. Raft Miklós államtitkár adta át a várossá nyilvánítási oklevelet. So- kan akkor ezt megmosolyogták, de az elmúlt évek bizonyították, hogy a megváltozott nehéz körül- mények ellenére is Pétervására fo- kozatosan betölti a körzetközpon- ti szerepét. Elsõként alakítottuk meg a Pétervására és Körzete Kis- térségi Társulást. A társulás köz- pontja városunk, húsz település tartozik hozzá 24 000 lakossal és ez által az oktatási-, egészségügyi- , területfejlesztési-, idõsgondozási- és gyermekjóléti feladatokat tud- juk magasabb színvonalon és gaz- daságosabban ellátni. Az eltelt húsz év alatt sokat és sokszor pályáztunk: két és félmil- liárd forint pályázati pénz érke- zett városunkba, úgy hogy a köte- lezõen ellátandó feladatainknak maradéktalanul eleget tettünk, in- tézményhálózatunkat hitel felvé- tele nélkül tudjuk mûködtetni. Az önkormányzat õrizni és gazdagí- tani igyekszik a város értékeit. Célja, hogy Pétervására nyugodt, egészséges és korszerû otthona legyen polgárainak. Az út, amin végigmentünk nehéz volt, de döntéseinket, cselekedeteinket mindig az emberség és a szeretet vezérelte. Legfonto- sabb, hogy boldogok le- gyünk ebben a városban, ahol élünk. Életünk min- dig tele lesz meg- oldandó problé- mákkal. A szere- tet olyan mint a bumeráng, ha egymás felé szeretetet adunk, azt kapjuk vis- sza. Az élet túl rövid ahhoz, hogy lemondjunk egyetlen boldog pilla- natról is. Szülõfalum történetén azt tanultam meg, hogy az ember nem tehetetlen nem életképtelen bábu, kitartással szívós küzde- lemmel boldogulni tud. S ha külsõ erõk újra meg újra sárba tiporják is, fel tud kelni ismét, hogy megte- remtse mindazt, amit szülei, nagyszülei megálmodtak egyszer. Álmunk és vágyunk volt, hogy Pétervására ismét, mint a történe- lem során annyiszor elfoglalhassa méltó helyét a települések között. Ez megtörtént és õszintén bízom benne, hogy a pétervásáraiak nem azért szeretik városukat, mert ki- csi, hanem azért, mert az övék. „Az ember azt szereti amiért fá- rad és azért fárad amit szeret!” – írja egy helyütt a nagy gondolkodó Erich From. Akik Pétervásáráért fáradnak szeretik ezt a várost, kö- szönöm nekik kitartó munkáju- kat, adandó kritikájukat és odaadó szeretetüket. Isten éltesse és segítse települé- sünket még további hosszú esz- tendõkön keresztül! Köszönöm megtisztelõ figyel- müket! Pál László polgármester Polgármesteri köszöntő Pál László polgármester

Transcript of Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

Page 1: Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

Önkormányzati tájékoztató

2009. augusztus – próbaszám

Kedves Pétervásárai Lakosok!

A képviselõtestület döntésealapján újra indítjuk a helyi lapot.Tesszük ezt azzal a reménnyel,hogy a lapban megtaláljuk a he-lyes arányokat, hisz rólunk szól,nekünk készül.

A tájékoztatáson túl idén leszhúsz éve, hogy Pétervására városlett: 1989. március 15-én a mozi-ban megtartott ünnepségen dr.Raft Miklós államtitkár adta át avárossá nyilvánítási oklevelet. So-kan akkor ezt megmosolyogták,de az elmúlt évek bizonyították,hogy a megváltozott nehéz körül-mények ellenére is Pétervására fo-kozatosan betölti a körzetközpon-ti szerepét. Elsõként alakítottukmeg a Pétervására és Körzete Kis-térségi Társulást. A társulás köz-pontja városunk, húsz településtartozik hozzá 24 000 lakossal ésez által az oktatási-, egészségügyi-, területfejlesztési-, idõsgondozási-és gyermekjóléti feladatokat tud-juk magasabb színvonalon és gaz-daságosabban ellátni.

Az eltelt húsz év alatt sokat éssokszor pályáztunk: két és félmil-liárd forint pályázati pénz érke-zett városunkba, úgy hogy a köte-lezõen ellátandó feladatainknak

maradéktalanul eleget tettünk, in-tézményhálózatunkat hitel felvé-tele nélkül tudjuk mûködtetni. Azönkormányzat õrizni és gazdagí-tani igyekszik a város értékeit.Célja, hogy Pétervására nyugodt,egészséges és korszerû otthonalegyen polgárainak. Az út, aminvégigmentünk nehéz volt, dedöntéseinket, cselekedeteinketmindig az emberség és a szeretetvezérelte.

Legfonto-sabb, hogyboldogok le-gyünk ebben avárosban, aholélünk. Életünk min-dig tele lesz meg-oldandó problé-mákkal. A szere-tet olyan mint abumeráng, haegymás felé

szeretetet adunk, azt kapjuk vis-sza. Az élet túl rövid ahhoz, hogylemondjunk egyetlen boldog pilla-natról is. Szülõfalum történeténazt tanultam meg, hogy az embernem tehetetlen nem életképtelenbábu, kitartással szívós küzde-lemmel boldogulni tud. S ha külsõerõk újra meg újra sárba tiporjákis, fel tud kelni ismét, hogy megte-remtse mindazt, amit szülei,nagyszülei megálmodtak egyszer.

Álmunk és vágyunk volt, hogyPétervására ismét, mint a történe-lem során annyiszor elfoglalhassaméltó helyét a települések között.Ez megtörtént és õszintén bízombenne, hogy a pétervásáraiak nemazért szeretik városukat, mert ki-csi, hanem azért, mert az övék.

„Az ember azt szereti amiért fá-rad és azért fárad amit szeret!” –írja egy helyütt a nagy gondolkodóErich From. Akik Pétervásáráértfáradnak szeretik ezt a várost, kö-szönöm nekik kitartó munkáju-kat, adandó kritikájukat és odaadószeretetüket.

Isten éltesse és segítse települé-sünket még további hosszú esz-tendõkön keresztül!

Köszönöm megtisztelõ figyel-müket!

Pál Lászlópolgármester

Polgármesteri köszöntő

Pál László polgármester

Page 2: Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

1. Petőfi Sándor és Ivádi utak felújítása:

Pétervására Város Önkormányzata 2008. évaugusztus hónapban pályázatot nyújtott be azÉszak-magyarországi Regionális OperatívProgram támogatási rendszerének keretébenÉMOP-2008-3.1.2/B „Kistérségek központi tele-püléseinek közlekedésfejlesztése” címmel meg-hirdetett pályázati felhívásra. A sikeres elbírá-lás eredményeként, 2009. április 14-én írták aláa szerzõdés, amelynek értelmében a projektforrásösszetétele az alábbiak szerint alakult:

Beruházási összköltség: 58 387450 Ft 100%Megítélt támogatás: 52 548 705 FtSaját forrás: 10%A közbeszerzési eljárás keretében kiválasz-

tott pálosvörösmarti székhelyû HE-DO Kft.2009. június hónapban megkezdte a kivitelezé-si munkálatokat és azt határidõre be is fejezte.A beruházás keretében a Pétervésára városbanlévõ belterületi gyûjtõ-és összekötõ út funkció-kat betöltõ Petõfi Sándor és Ivádi utak felújítá-sa valósult

meg, 1532 méter hosszban, mintegy 9263négyzetméter útfelülettel, valamint megújult820 méter járda. Az önkormányzat reményeiszerint a fejlesztés hozzájárul Pétervására tele-pülésrészei közötti közlekedési kapcsolat fej-lesztéséhez, a közszolgáltatások gyorsabb,komfortosabb eléréséhez, a vonzó településikörnyezet kialakításához. Javítja a vállalkozá-sok infrastrukturális feltételeit, ezáltal hozzájá-rul Pétervására gazdasági versenyképességé-nek növekedéséhez, erõsíti Pétervására körzet-központi szerepét. Az ünnepélyes átadást2009. július 20-án 15 órakor tartották meg.

2. A Pétervásárai Napköziotthonos Óvoda fűtéskorszerűsítése:Pétervására Város Önkormányzata pályáza-

tot nyújtott be a bölcsõdék és közoktatási intéz-mények infrastrukturális fejlesztése a leghátrá-nyosabb helyzetû kistérségekben támogatásigénybevételének részletes feltételeirõl szóló206/2008. (VIII. 26.) Kormány rendelet alapjána pétervásárai Napköziotthonos Óvoda fûtés-korszerûsítésére. A pályázatot az Önkormány-zati Minisztérium támogatásra alkalmasnakítélte és 2008. november 6-án aláírt támogatásiszerzõdés feltételei szerint 12 000 000 forintegyszeri jellegû, vissza nem térítendõ támoga-tást nyújtott. Az óvoda energia ellátását a köz-pont kazánházról lekötötték és az óvodában lé-võ korszerûtlen elosztású fûtõberendezést –csõvezeték, radiátorok, konyhaüzemtõl kapottmeleg vízellátási-és cirkulációs vezetéket –megszüntették. Az óvoda igényeinek megfelelõhõ szükséglet korszerû kondenzációs fali kazá-nokkal (a kazánok vezérlése a mindenkori kül-

sõ hõmérsékletnek megfelelõen) valósult meg,így biztosítható az, hogy a kondenzációs kazá-nokból eredõ energia megtakarítást ez a sza-bályzási mód még csak növeli, és a hozzá il-lesztett 55/45 Cº-ös fûtési rendszerre való átté-réssel együttesen, mint egy 25-30 százalékosenergia megtakarítás érhetõ el. Az átalakítássalegyütt, az önelszámolás biztosítása végett agáz ellátást is átalakították, biztosítva az önállófogyasztásmérést. A melegvíz ellátás a fali ka-zánok mellé telepített 150 literes indirekt tároló-val történik, amely a melegvíz ellátási oldalontovábbi megtakarítást eredményez. Az elhelye-zési lehetõséget vizsgálva a fenti mûszaki meg-oldást raktárnak használt helyiségben oldottákmeg. A füstgáz elvezetés tetõn kívül vezetettgyári szettel történik. A Támogatási Szerzõdésalapján a beruházás teljes költsége 12 775 580forint volt, amelyhez az Önkormányzati Mi-nisztérium 12 000 000 forint egyszeri jellegû,vissza nem térítendõ támogatást nyújtott.Pétervására Város Önkormányzata önerõként775 580 forintot biztosított, ezzel teljesített aTámogatási Szerzõdés harmadik pontjábanmeghatározott 5 százalékos önrészt. A fejlesz-tés 2009. májusában megvalósult.

3. A Pétervásárai Napköziotthonos Óvoda fejlesztése:Pétervására Város Önkormányzatának Kép-

viselõtestülete ülésén úgy határozott, hogy azÉszak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ta-nács által meghirdetett a leghátrányosabb hely-zetû kistérségek felzárkóztatása (LEKI) 2009.évi támogatásának elnyerésére az 1. a) „a helyiönkormányzatok alapfeladatainak ellátása kö-zött meglévõ színvonalbeli különbségek csök-kentése érdekében a bel- és külterületen meg-valósuló infrastruktúra fejlesztéséhez, kivéve a2009. évi TEUT elõirányzat keretében támogat-ható tevékenységeket” jogcím támogatására,„A pétervásárai Napköziotthonos Óvoda fej-lesztése” címmel pályázatot nyújt be. A fejlesz-tés során az óvoda épületének teljes homlok-zatszigetelése készül el , üvegszövetháló erõsí-téssel EPS hõszigetelõ lapokkal, NIKECELL D(EPS80) 100 milliméter vastagságban, RD=2,50négyzetméter K/W hõvezetési ellenállással. Alapos tetõ teljes víz - és hõszigetelése történikmeg, csapadékvíz elleni szigetelés 1,20 milli-méter vastag TPO(FPO) lemezzel, alátét és elvá-lasztó rétegek be-építésével, továbbá tetõössze-folyó vagy oldalkifolyó beépítésével valósulmeg. Lapos tetõ hõ és hangszigetelése expan-dált polisztirolhab hõszigetelõ lemezzel NC(EPS) 150 mm vastagságban valósul meg. A te-tõrõl a csapadékvíz elvezetésére lefolyócsövetszerelünk minõsített ötvözött horgonylemez-bõl. Az épület kétvízoros falfedést kap egyenes

vonalú kivetelben alulemezbõl 0,70 mm vas-tagságban. A jelenlegi elavult, régi, rossz álla-potú fa nyílászárók helyett - melyek légzárásamár nem fejti ki célját - korszerû új mûanyagablakokat és ajtókat kívánunk beépíteni, melynyílászárók hõátbocsátási tényezõje: U= 1,4W/m2K, 4-16-4 Low-E üvegezési rétegrendnekmegfelelõen. Az ablakokat párkánnyal látjuk ela csapadékvíz elleni védekezés céljából. A fûtéskorszerûsítése során az intézmény teljesenönálló fûtési rendszert kapott teljesen új kazán-nal, szerelvényekkel, radiátorokkal és önállógázmérõvel. A jelenleg tervezett beruházássalválhat teljessé az intézmény komplett hõszige-telése. Ezzel a korábbi években tapasztalt ener-giapocsékolás megszüntethetõvé válik az in-tézmény területén, jelentõsen csökkentve az in-tézményfenntartó költségeit. Energetikai becs-lések szerint a gázfogyasztásból származómegtakarítás elérheti a jelenlegi fogyasztás 30-50 százalékát.

A fejlesztés forrásösszetétele:Saját forrás: 2 801 825 forint (15 %)Támogatásból igényelt összeg: 15 877 003 fo-

rint (85 %) Összesen: 18 678 828 forint (100 %)A pályázatot befogadták, döntés augusztus-

ban várható.

4. Tamási Áron Általános Iskola – TÁMOP:

A Tamási Áron Általános Iskola a TársadalmiMegújulás Operatív Program keretében meg-hirdetett Kompetencia alapú oktatás, egyenlõhozzáférés – Innovatív intézményekben címûpályázaton nyertesként szerepel.

(Folytatás a 3. oldalon)

2. oldal KÖZÉLET

A 2009. évben megvalósult és tervezett fejlesztések

Page 3: Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

(Folytatás a 2. oldalról.)Szeptember 1-jétõl hat osztály-

ban valósul meg a kompetencia ala-pú oktatás. A két elsõ osztálybanszövegértés-szövegalkotás kompe-tencia területen, a 2. b osztálybanszociális, életviteli és környezetikompetencia területen, a 6. a-ban ésa 6. c-ben matematika, logikai kom-petencia területen és a 6. b-ben tör-ténelem órán szövegértés-szövegal-kotás kompetencia területen kezdõ-dik meg az oktatás. A 7-8. osztályostanulók sem maradnak ki a prog-ramból, hiszen nekik tantárgytöm-bösített oktatás és tantárgyi bontásnélküli mûveltségterületi oktatáslesz. Az egész iskolát érinti azegészséges életmód program és egyévfolyamot a „Pétervására 20 éveváros” témahét megszervezése, va-lamint Pétervására „A Bükk és aMátra között” címû három hetetmeghaladó projekt. A TÁMOP-3.1.4-08/2 számú pályázaton 24999 150 forintot nyertünk. Ebbõlbiztosítjuk a hat pedagógus és az in-tézményvezetõ továbbképzését, azegész tantestület módszertani kép-zését, a programban részt vevõ ta-nulók tankönyvcsomagját és az ok-tatáshoz szükséges programcsoma-gokat és eszközöket, a tanulók általhasznált laptopokat, valamint a pro-jekt menedzsment mûködtetését. A

projekt 2010. augusztus 31-ig tart,és még két évig biztosítjuk a prog-ram mûködtetését.

5. „Pétervására város, Erdőkövesd,Váraszó, Ivád, Kisfüzes községekTársult Képviselőtestület KözösPolgármesteri Hivatal közszolgál-tatásaihoz való egyenlő esélyűhozzáférés biztosítása”:

Pétervására, Erdõkövesd, Vár-aszó, Ivád, Kisfüzes Társult Képvise-lõtestülete úgy határozott, hogy aNemzeti Fejlesztési Ügynökség általmeghirdetett ÉMOP-2009-4.2.2. –Egyenlõ esélyû hozzáférés a köz-szolgáltatásokhoz (Akadálymentesí-tés) címû támogatásra „Pétervásáraváros, Erdõkövesd, Váraszó, Ivád,Kisfüzes községek Társult Képvise-lõtestület Közös Polgármesteri Hiva-tal közszolgáltatásaihoz való egyen-lõ esélyû hozzáférés biztosítása”címmel pályázatot nyújt be. Akomplett akadálymentesítés soránakadálymentes parkolóhely kerülnekialakításra, az épület megközelíté-sére az elõírásoknak megfelelõ rám-pa épülne. Az akadálymentes parko-lótól indulva a látássérültek részérevezetõ sáv készülne, mely az épüle-ten belül is folytatódna, (az épületemeletén is). A bejárati ajtót az elõ-

írásoknak megfelelõ méretûre és au-tomatikusan nyílóra cserélnénk. Aföldszinten lenne kialakítva az aka-dálymentes WC és ügyfélfogadó, to-vábbá akadálymentesítve lenne azOkmányiroda egyik irodája is. Ebbea két helyiségbe akadálymenteshasználatra alkalmas ügyfélpult ésindukciós hurok kerülne. A terv sze-rint a látássérültek részére pedig in-formációs táblákat helyeznénk el. Ahivatal az átalakítással kielégítené azakadálymentes munkahelyre elõírtfeltételeket is.

A fejlesztés forrásösszetétele:Saját forrás: 549 448 forint (5 %)Támogatásból igényelt összeg

10 439 498 forint (95 %)

Összesen: 10 988 946 forint(100 %)

A pályázatot benyújtottuk, a bí-rálat és a döntés még ebben az év-ben várható.

6. Akácfa utca felújítása:

Az önkormányzat teljesen sajáterõbõl újíttatta fel a pétervásáraiAkácfa utcát, amelyhez kedvezõ felté-telekkel tudott szerzõdést kötni a Ma-gyar Aszfalt Kft.-vel. A fejlesztésnekköszönhetõen 4 centiméter vastag-ságban AC 11 kopójelû új aszfaltréte-get kapott a kis utca. A fejlesztéshezaz önkormányzat 578 390 forint (100százalék saját forrást biztosított).

INFORMÁCIÓK 3. oldal

A 2009. évben megvalósult és tervezett fejlesztések

Page 4: Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

A Heves megyei Regionális Hulladék-gazdálkodási rendszer – amelynekPétervására is tagja – 2009 második fél-évétõl megkezdte üzemszerû mûködé-sét. A 2007. november 28-án aláírt kon-cesszió egyedüli nyertese az AVE Ma-gyarország Kft. (az Energie AG tagja).Ezen idõponttól kizárólagos joggal fo-gadja és az Uniós normatíváknak megfe-lelõ helyen és módon kezeli az összes te-lepülési hulladékot. Ezen idõponttal pár-huzamosan Heves megyében mindenlerakót bezártak, így az általunk üzemel-tetett pétervásárai lerakót is. A bezárt le-rakókat a tulajdonosnak, a rekultivációmegkezdéséig – a további lerakást meg-akadályozó – mûszaki zárral kell ellátni.

A közszolgáltatást továbbra is aPEVIK Kft. végzi, a Heves megyei lerakó-hely Hejõpapi település, az átrakóállo-más pedig Eger déli iparterületre válto-zott. A zavartalan átmenet érdekében atársulásnak sikerült elérni, hogy 2009.december 31-ig a beszállító csak 5200 fo-rint/tonna + áfa árat fizesse. Ezt követõ-en az ár évente rögzített. Az egri átrakó-ban a lerakási árakat a szállítónak ha-vonta kell fizetni a mázsajegyek alapján.További díjként meg kell téríteni a hulla-dékgyûjtés, szállítás és díjbeszedés tele-pülésenként változó költségeit is.

A fogyasztókkal szerzõdést a PEVIKKft. köt térfogati (liter, köbméter) egy-ségben. A hulladék kibocsátójától a gyûj-tési-, szállítási-és lerakási árakat is tartal-mazó szolgáltatási díjat pedig ugyan-csak a PEVIK Kft.-nek kell beszednie.

A szerzõdés minden települési hulla-dékra vonatkozik. A temetõi, zöldterüle-ti hulladék, az építési törmelék, a lomta-lanítás, nem kommunális hulladék. El-szállítása külön megállapodásban lehet-séges. Ingyenes lomtalanítást éventeegyszer az Önkormányzat és a Pevik kö-zösen szervez. Ennek idõpontjáról tájé-koztatást adunk. Hamarosan indul a sze-lektív hulladékgyûjtés és kialakítunkolyan hulladékudvart is, ahol a fölösle-ges lomokat és veszélyes hulladékot át-veszünk. A továbbiakban a 2000. éviXLIII. törvény (Hgt.) és a települési hul-ladékkezelési közszolgáltatási díj megál-lapításának részletes szakmai szabályai-ról szóló 64/2008. (III. 28.) Kormányrendelet alapján kell eljárni, eleget téveaz ebbõl fakadó jogharmonizációs köte-lezettségnek. Így többek között nevesít-ve van (Maastrichti Szerzõdés): a szeny-nyezõ fizet elv, ami a közösségi hulla-dékgazdálkodási politika egyik alapsza-bályának minõsül, valamint megelõzés-és elõvigyázatosság elve, a közelség elve.

A megváltozott feltételeknek megfele-lõen módosult a szemétszállítás díja is.A szolgáltatás díja Pétervására Város Ön-kormányzatának a települési szilárd hul-ladékkal kapcsolatos kötelezõ helyi köz-szolgáltatásról szóló 20/2000. (XII. 22.)rendelet módosításáról alkotott 6/2009.(VII. 14.) rendelete alapján: 248,807 fo-rint/hét/ürített tárolóedény + 25 száza-lék áfa, az éves díj: 52 x 248,807 forint =12 938 forint + 25 százalék áfa, azazbruttó: 311 forint/hét/ürített tároló-

edény, bruttó 16 172 forint/év/kuka. Ez azt jelenti, hogy 2009. második fél-

évi díj (július – december) bruttó 8 086forint/kuka. A díjat pedig a PEVIK Kft.-nél kell a megszokott módon 2009. szep-tember 7-ig lehet befizetni.

A PEVIK Kft. szolgáltatási területén ahulladék elszállítását – a megszokottakszerint – továbbra is a pénteki napokontartjuk. Felhívjuk azonban a lakosság fi-gyelmét, hogy a szállítási távolság meg-növekedése miatt lehetõség szerint márelõzõ este vagy kora reggel helyezzék kiaz összegyûjtött hulladékot.

A szolgáltatási területen az ingatlantulajdonosok 2009. november 1-tõlszabványos kukát kötelesek használni.Amennyiben az ingatlantulajdonosnáltöbb hulladék keletkezik, mint a kukábahelyezhetõ mennyiség, abban az eset-ben a többlethulladék elszállítására aszolgáltatónál vagy a gépkocsivezetõnélmegvásárolható emblémával ellátottmûanyag zsák használható. Ára 292 fo-rint + áfa/darab (365 forint), amely ártartalmazza a zsák, a begyûjtés, az el-szállítás és az ártalmatlanítás költségeitis. A zsák csak a többlet hulladék eseténhasználható! Egyéb kihelyezett zsákot aszolgáltató nem szállít el!

A 110-120 illetve 240 literes kukákmegvásárolhatóak a kereskedelmi forga-lomban, illetve ettõl olcsóbb kerekes ku-ka, a PEVIK Kft. központjában, 2009.szeptember 15-ig pedig nagykereskedel-mi áron elõjegyezhetõ (lásd igényfelmé-rõ lap).

Az a rendszeresített szabályszerû ku-ka, illetve zsák, amelyet nem szállítanakel, minden esetben a szolgáltató által je-lölésre kerül. Ezen lesz feltüntetve, hogya hulladékot milyen oknál fogva nemszállították el. Jellemzõen a „roncs” álla-potú, balesetveszélyes, illetve a mintegyhúsz kilogrammnál nehezebb, nemháztartási hulladékot tartalmazó edé-nyek ilyenek. A kukák kihelyezése és in-gatlanra való visszahelyezése az ingat-lantulajdonos kötelessége. Kérünk tehátminden egyes ingatlantulajdonost, hogyfentieket betartani szíveskedjenek.

Várjuk egyéb bejelentéseiket, észre-vételeiket is a környezetükben tapasztal-tak leírását, a PEVIK Kft. ügyfélszolgála-tánál (Pétervására, Tisztisor 29.) szemé-lyesen, vagy a 368-445 telefonon, e-mali-ban pedig a www.pevik.hu honlapon.

Együtt, közösen a tiszta és rendezett,élhetõ környezetért!

Garai Ferenc, PEVIK Kft. ügyvezetõ

4. oldal KÖZÉLET

Értesítés a lakossági kommunális hulladék szállításának változásairól

A FATBOXX egy tel-jesen új újrahasznosí-tott anyagból gyártotthulladékgyûjtõ edény.Kerekes, könnyen gurít-ható, szabadalmazottgömbölyû alja miatt nemszakad le, a hulladék telje-sen kiüríthetõ, könnyen ta-karítható, szabályos hasz-nálata esetén hosszú élettar-tamú. A gyûjtõedény pedig aPEVIK Kft. pétervásárai telephelyéntekinthetõ meg. A PEVIK Kft. 350

darab kuka megrendeléseesetén tudja a kukákatbruttó 7500 forintos beve-

zetõ, kedvezményes áron ér-tékesíteni, a beérkezett igé-nyek sorrendjében. Ehhez ké-ri a Kft. a lakosság segítségét,hogy igény szerint a mellékelt

felmérõlapot juttassák visz-sza a PEVIK-hez. Amennyi-ben viszont nem jön össze a

legalább 350 darab kukára vonatko-zó igény, akkor ez a kedvezményesár nem tartható.

Újabb hulladékgyűjtő edény a piacon

IGÉNYFELMÉRŐ LAPIgényelek ….. db azaz …..………… db „Fatboxx” hulladéktároló edényt.Igénylõ neve: ........................................................................................Igénylõ címe: ........................................................................................

........................................................................................Dátum: 2009. ………………….....

....................………………….....igénylõ aláírása

Page 5: Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

KÖZÉLET 5. oldal

Immár tizenegyedik éve virág-zik az a testvérkapcsolat, amely aTamási Áron Általános Iskola és aromániai Gyulakutai Általános Is-kola között szövõdött 1998-ban. Atanintézmények minden év nya-rán kirándultatják a gyerekeket: azegyik évben a pétervásáraiak utaz-nak el Erdélybe, a másikban pedigaz erdélyi gyermekek látogatjákmeg itteni testvériskolájuk tanuló-it. Végh Istvántól, a Tamási ÁronÁltalános Iskola igazgatójától meg-tudtuk, hogy az iskolák a mai na-pig is nagyon jó viszonyban van-nak egymással. Ebben az évbenpedig, július 6. és 10. között apétervásárai diákok és pedagógu-saik látogatták meg gyulakutai ba-rátaikat. Az egy hetes kirándulá-son összesen negyvennégyen vet-tek részt: 27 gyermek és 17 peda-gógus.

Az elsõ nap az utazással telt, akeddi nap pedig az úgynevezett„családi napnak” adott helyet,amelyen a szállást biztosító csalá-dok és a magyar vendégek közösprogramokon vehettek részt. A ki-rándulás és a baráti beszélgetések

mellett számos barátság is köte-tett. A táborozás harmadik napjánDéván és Vajdahunyadvárán jár-tak a látogatók s a gyulakutaiak-nak köszönhetõen megtekintettéka helyi nevezetességeket. Az el-múlt évekhez hasonlóan, ezen tá-borozás alkalmával is ellátogattaka pétervásáraiak Farkaslakra, ahol– iskolájuk névadójának emlékeelõtt tisztelegve – Tamási Áronszülõházánál és sírhelyénél tartot-tak koszorúzást. Ezt követõen,még a csütörtöki napon búcsúes-tet rendeztek, pénteken délelõttpedig haza indultak.

Végh István elmondása szerinta program nagyon tartalmas volt,a gyermekek és a pedagógusokpedig – akik óriási szeretetet kap-tak Erdélyben – egyaránt jól érez-ték magukat, s élményekkel gaz-dagodva, feltöltõdve indultak elPétervásárára.

Mint megtudtuk, a gyulakutai„delegáció” jövõ év júliusában lá-togatja meg itteni testvériskoláját,amelyet a magyar és román gyere-kek, valamint azok tanárai mármost nagyon várnak.

Gyermekeink Erdélyben

Tamási Áron sírjánál

Vajdahunyad vára

Déva várában

Page 6: Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

6. oldal HIRDETÉS

A néptáncé volt a főszerep

A Szederinda néptánce-gyüttes öt napos néptánctábort rendezett a helyimûvelõdési házban a kö-zelmúltban: július 17-énnéptáncestet tartottak,amelyen egy német együt-tes is vendégszerepelt. Afellépõk a német néptán-cot tájegységenként mu-tatták be, a programot pe-dig a kísérõ zenekarok fel-lépése színesítette.

A pétervásárai Szántó Vezekényi István Könyvtárban faluszoba léte-sült a közelmúltban. Az intézmény dolgozói továbbra is várják azon la-kosok tárgyi felajánlását, akik rendelkeznek hasonló, a népi életet idézõtárgyakkal. A kiállítás befejeztével a kölcsön adott tárgyak természete-sen visszakerülnek eredeti tulajdonosaikhoz.

Faluszoba nyílt

Pedagógusnap alkalmából ran-gos szakmai elismerésben része-sült Szántó Lászlóné, a TamásiÁron Általános Iskola igazgatóhe-lyettese. A Teleki Blanka-díjat

Hiller Istvánoktatási és kul-turális minisz-ter adta át egy,a Szépmûvé-szeti Múzeum-ban rendezettünnepségen.

Az egy éve alapított díjat azok apedagógusok kaphatják meg, akiknevelõ-, oktató-és fejlesztõ munká-juk során kiemelkedõ eredményes-séggel, odaadással tevékenykednek a

hátrányos, illetve halmozottan hátrá-nyos helyzetû, szociális-és egészség-

ügyi okok miattk ü l ö n l e g e s gondoskodástigénylõ gyerme-kek segítésében.

Az oklevélmellett a díja-zottak egybronz emlékpla-kettet is kaptak,amelynek elõ-

lapja Teleki Blanka arcképét ábrá-zolja, hátlapján pedig „Az Esélyt Te-remtõ Pedagógusnak” felirat olvas-ható. A plakettet Cséry Lajos szob-rászmûvész készítette.

Teleki Blanka-díjat kapottaz igazgató-helyettes

Szántó LászlónéA díj

Page 7: Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

S P O RT – P RO G R A M 7. oldal

A Pétervására Sportegyesület felnõttlabdarúgó csapata a 2008 júniusábanbefejezõdött megyei I. osztályú bajnok-ságban – kiemelkedve a mezõnybõl –az elsõ helyen, bajnok csapatként zártaa 2007-2008. évi pontvadászatot.

2008 õszén a változatlan összetételûegyüttes meglepõ módon közepes telje-sítményt nyújtva a nyolcadik helyen fe-jezte be az õszi szezont. A várakozásalatti szereplést követõen a téli átigazo-lási idõszakban tizenegy labdarúgó tá-vozott az egyesülettõl.

A kialakult nehéz helyzetben a városés az egyesület vezetésének közremû-ködésével Kovács Ferenc szakosztályve-zetõ és Bukrán Csaba játékos-edzõ szer-vezõkészségének és a jó kapcsolataik-nak köszönhetõen, a támogató szpon-zorok segítségével kialakult egy teljesenúj összetételû és motivált csapat.

A 2009 tavaszi szezonban a gyorsanösszekovácsolódott együttes egyenletesteljesítménnyel az utolsó fordulóig ver-senyben volt a dobogó harmadik foká-ért, végül igazi csapatmunkával az elõ-kelõ negyedik helyet szerezte meg abajnokság végén, ami jelentõs elõrelé-pést jelent az õszi nyolcadik helyezés-hez viszonyítva.

Az utánpótlás-csapat szereplésénélis elõrelépés és fejlõdés tapasztalható. A2008-2009. bajnoki évben az ifjúságicsapat (edzõ: Bocsi Attila) a középme-zõnyben végzett, de a tavaszi teljesít-ményük szép reményekre jogosít fel.Az együttesben feltétlen benne van adobogó közeli helyezés elérése.

Az egyesület serdülõ csapata (edzõ:Boros Csaba) dicséretes teljesítmény-nyel, nagyszerû hozzáállással és jó já-tékkal az ezüstérmet jelentõ másodikhelyezést érte el csoportjában úgy,hogy végig versenyben tudott lenni abajnoki címért.

A fiataloknál pozitív jelenség, hogyzömmel helyi, részben pedig környék-beli labdarúgókból szervezett társaságáll az egyesület rendelkezésére.

A sportegyesület tagjainak és a városlakosságának is rendelkezésére állósportlétesítmény megyei szinten ki-emelkedõ, de még NB-s viszonylatbanis jó minõsítéssel rendelkezik.

Pétervására város labdarúgásánakmûködési feltételei biztosítottak, a fiata-lok fejlõdését elõsegítõ lehetõségek min-den tekintetben rendelkezésre állnak,ami a jövõt illetõen bizakodással tölthetiel a labdarúgás iránt érdeklõdõket.

Tehetséges focisták, kedvező feltételekA pétervásárai Szántó Vezekényi

István Könyvtárban már az 1980-asévektõl szerveznek játszóháziprogramokat a gyerekek számára.Kezdetben az origami volt a nép-szerû, majd fokozatosan bõvítették

a felhasznált anyagok körét és újtechnikákat is kipróbáltak. Lassanpedig hagyománnyá váltak az ün-nepekhez kötõdõ kézmûves foglal-kozások is.

A gyerekek szívesen vesznekrészt a programokon szüleikkelegyetemben. Egy pályázatnak kö-szönhetõen 2005-ben sikerült bõví-teni a számítógépparkot, s ekkorszületett meg a napközis tábor szer-vezésének ötlete is.

A tábornak – amelynek kereté-ben a számítógépezés és az inter-netezés kombinálódik a kézmûve-sedéssel – nagy sikere lett, ezért máraz utóbbi három évben három tur-nust szerveznek nyaranként. Aszervezõk minden nap más és másötlettel lepik meg a gyerekeket.Egy-egy ilyen program kereté-ben az ifjúság pólót fest, külön-bözõ üvegfestési technikákkaldolgozik, szárazvirágból éskagylókból képeket alkot. Emel-lett pedig fából készült alap-anyagokat, kaspókat, gipszké-peket (dekopázs technikával) isdíszítenek, porcelánt és textiltfestenek, valamint árnyék filig-rán-és karcolt képeket alkotnak.A végeredmény pedig – kivételnélkül – eredményes és dekora-tív.

A tábor végén rendszerint ki-állítást rendeznek a könyvtárdolgozói a gyerekek munkáiból,ezzel szerezve nem kis meglepetésta szülõknek.

Mint megtudtuk, turnusonkéntkét napot töltenek a szabadban agyerekek: az egyes kirándulások so-

rán látogatást tesznek a közeli telepü-lések valamelyikére. Általában Eger-be, Szilvásváradra, Parádsas-várra vagy Gyöngyösre is elmennek,ahol megtekintik a város néhány ne-vezetességét, érdekességét. A másik,

szabadban töltött napon pedig a bog-rácsozásé és a szabadtéri játékoké afõszerep. A többi nap pedig inter-netezéssel és kézmûvesedéssel telik.

A könyvtárosok – akik számára afent említett programok több hetesszervezési, elõkészítési munkávaljárnak – igyekeznek minél több, öt-letben gazdag elfoglaltságot biztosí-tani a napközis tábor lakóinak.

A részvételi díj keretében csak azétkezési-, kirándulási-és az anyag-költséget kell kifizetniük a szülõk-nek.

A kézmûves foglalkozások alkal-mával pedig a gyerekek képessége-iket és esztétikai érzéküket is fej-leszthetik. A pétervásárai SzántóVezekényi Könyvtár dolgozói sze-

rint – akik továbbra is nagy szeretet-tel várják az érdeklõdõket – a sikerabból is lemérhetõ, hogy a résztve-võ gyerekek évrõl évre visszatér-nek.

Központban a gyermekprogramok

Page 8: Önkormányzati tájékoztató PolgÆrmesteri köszöntı

8. oldal INFORMÁCIÓK

Húszéves város lettünk. Egy ember életében ez a tényleges fel-nõtté válás kapuja. Amikor kettessel kezdõdik az évek száma, mégha akaratlanul is, de megtörténik az elsõ számvetés.

Egy több száz éves település történetében ez a húsz év pár pil-lanatnak tûnhet, ám ha jobban belegondolunk, számtalan dolog,változás történt.

Emlékszem, amikor várossá váltunk, akkor éppen katonai szol-gálatot töltöttem. Elvtársként kezdtem, bajtársként folytattam,honvédként szereltem le másfél év után, közben pedig megválto-zott az egész ország, a társadalmi berendezkedés, a gazdaságiszerkezet, az alkotmányos rend, végre törvénybe lettek foglalva azalapvetõ emberi – és szabadságjogok.

Ma pedig már teljes jogú tagjai vagyunk egy négyszáznyolcvan-millió fõs folyamatosan formálódó demokratikus közösségnek, azEurópai Uniónak.

Pétervására pedig egyre inkább kisváros lesz. Tudom, most le-gyintenek sokan, de gondoljanak csak bele: körzetközpont va-gyunk, van nálunk 500 gyermekes iskola, óvoda, középfokú okta-tási intézmény, öt település polgármesteri hivatala, kistérségi köz-ponti iroda, okmányiroda, bankok, posta, benzinkút, rendõrség,gyermekotthon, idõsek otthona, gyermekjóléti szolgálat, mûvelõ-dési ház, könyvtár, egészségügyi központ, erdészeti iroda és egygyönyörû templom, valamint kb. 180 kisebb-nagyobb vállalkozás.Vonzáskörzetünk tíz-tizenkétezer lakosra terjed ki közvetlenül.

Egyszóval megvan minden alapunk a további fejlõdéshez. Valamit mégis hiányolok. A közösséget. A pozitív gondolko-

dást. Egy kis akaratot.Ha a magyar egy pesszimista típus, akkor a péterkei kétszere-

sen az. Igazából nem tudom az okát, hiszen bárki jár erre más vi-dékrõl, mindenki dicsér a környéket, a tájat, a levegõt. És igazukvan. Lehetnénk egy kicsit büszkébbek is.

Adott ez a város már híres borászt, megyei fõjegyzõt, válogatottfocistát, neves ügyvédet is az országnak. Ma is sokan dolgoznak amédiában, közigazgatásban, gazdasági társaságokban külföldönközülünk, és megállják a helyüket. A megyei sportéletben tiszteletövezi a város nevét.

Idén augusztus 20-án egy olyan ünnepi alkalomra lesz lehetõ-ség, ahol együtt lehet a város lakossága. Minden vállalkozás, civilszervezet, egyesület, baráti társaság megmutathatja magát. Leszszínpad, lesznek elõadók – sokan közülük helyiek – sörsátor, gye-rekeknek meglepetés. Természetesen ünnepi pillanatok is helyetkapnak a programban, kopjafát állítunk a parkban, melyen résztvesznek erdélyi és szlovákiai testvértelepüléseink képviselõi is. Bí-zom benne, sokan érzik úgy, hogy itt a helyük akár múltbéli, akárjelenlegi munkájuk, tevékenységük kapcsán.

Szóval csak rajtunk múlik, milyenné varázsoljuk ezt a napot.Várjuk önöket, titeket. Én biztos lehúzok két-három pohár hi-

deg sört.Hajrá Péterke!

Eged István alpolgármester

Gondolatok az évforduló kapcsán10.00 Megnyitó10.15 Irina Táncstúdió Mûhely

mûsora, Pétervására Sportegyesület shotokan karate bemutatója

11.00 Óz a mágus – kisállat, bûvészés artista show

12.00 Amaõr zenekarok13.00 Rally bemutató

(helyszín: Kossuth út)15.00 Ünnepi köszöntõ – beszédet

mond Pál László, Pétervásárapolgármestere

15.15 Kopjafa avatása16.00 Lorán Barnabás

(TraBarna) humorista mûsora17.00 ABBA Sisters együttes fel-

lépése18.00 Tombolasorsolás21.00 Tûzijáték

Helyszín: Pétervására, Szabadság tér (központ)

Egyéb programok„Pétervására története képekben” –egész napos kiállítás a SzántóVezekényi István MûvelõdésHázában)

Színes vásári forgatag:– Pétervásárai Ifjúsági Egyesület

bemutatkozó sátra– Kézmûves sátor a könyvtár

szervezésében– Vérnyomásmérés– Különleges mézek sátra (helyi

méhészek bemutatója)– Henna-festés– Varga károly helyi fazekas– Gyöngyfestés és egyéb készségfe-

jlesztõ gyermekfoglalkozás– OTP-sátor– Kerékpáros ügyességi bemutató– Leila hastánc– Amatõr zenekarok– Mini vidámpark– Huszár Zoltánné festékképek

Pétervására várossá avatásának 20. évfordulója2009. augusztus 20.

Az esetleges mûsorváltozás jogát fenntartjuk!

Feled község a Rima-menti katlandélnyugati részén, a Rima és Gortvapatak összefolyásánál, a Cseres-hegy-ség északi részén terül el. Napjaink-ban a Besztercebányai kerülethez,azon belül a Rimaszombati járáshoztartozik.

Az elsõ írásos emlék a községrõl1274-bõl származik, õsi templomának,amely 1332-ben már állott és SzentGyörgy volt a védõszentje.

A község infrastruktúra szempont-ból elõkelõ helyen áll: helyet ad két ál-

talános iskolának (négy épületben),óvodának (két épületben), zeneiskolá-nak és gyermekotthonnak. A lakosságigénybe veheti az egészségügyi köz-pont, posta és a bank szolgáltatásait.

A kultúra és sport szeretõi is megta-lálhatják a nekik való elfoglaltságot:rendelkezésre áll a sportpálya, tenisz-pálya és a mûvelõdési központ is.

Feled község emellett nagy hang-súlyt fektet a tulajdonában lévõ épüle-tek, illetve a zöldövezet karbantartás-ára és felújítására.

Feled múltja és jelene

Marosvásárhelytõl jövet az E/60-as,Brassóba vezetõ útról a balavásárihegy aljában Szováta irányába a DN13A-ra letérve érjük el Gyulakutát. Atelepülés – amelyet románul Fântânele,németül Gielekonten néven találha-tunk meg – elsõ lakosai a hagyományszerint a Gyula vezér által ásatott kútkörül telepedtek le, s innen kapta aközség a nevét.

A települést 1332-ben Gulacuchanéven említik elõször. A hagyományszerint a Bikás- és a Szék-patak ös-szefolyásánál emelkedõ Várhegyen

állt egykor Gyula vezér vára. A látni-valók között kell megemlíteni XIV.századi eredetû református templo-mot, amelynek különleges kazettásmennyezetét 1625-ben Egerházi Já-nos festette. Gyulakuta szülötte ÁbelOlga újságíró, író és mûfordító is, aki1905. január 13-án látta meg a napvi-lágot. A településsel Pétervására igenjó kapcsolatot ápol, a gyerekek és apedagógusok minden évben találkoz-nak: hol az erdélyiek, hol pedig a ma-gyarok látogatják meg testvértelepü-lésüket.

Gyulakuta tegnap és ma

T E S T V É RT E L E P Ü L É S E I N K

Kiadja: Pétervására Város Önkormányzatának Képviselõ-testületeFelelõs kiadó: Pál László polgármester

Szerkeszti: a szerkesztõbizottság(Csuka Enikõ, Plachy György, Andó Ákos)

Nyomda: Egri Nyomda Kft. Felelõs vezetõ: vezérigazgatóEng.sz.: B/PHF/996/N/92 ISSN: 1417-6343

Hirdetéssel kapcsolatos információk: 06-20/911-7872