GALAKTIKA_058

8/11/2019 GALAKTIKA_058

http://slidepdf.com/reader/full/galaktika058 1/130

8/11/2019 GALAKTIKA_058


GALAKTIKATudományos-fantasztikus antológia

Jack Williamson: Összeomlás (Gálvölgyi Judit fordítása)A. Clarke: Földlakók (rajzolta Vass M.)

Mihail Puhov: Közlékeny humanoid (Földeák Iván fordítása)Dmitrij Bilenkin: Szempont (Földeák Iván fordítása)

Madár János: CsibéivelSharon Webb: Variáció egy Beethoven-témára (F. Nagy Piroska fordítása)

Madár János: Rögökkel ébredőJ. Veis: A találkozás (rajzolta Ámon L.)

Jack Williamson: A házaló orra (Gálvölgyi Judit fordítása)Czeslaw Chruszczewski: Boldogok szigete (Bába Krisztina fordítása)

D. A. Bilenkin: Eltörött az eszkuder (rajzolta Németh Lajos)Rákos Péter: Magyar UFO-dokumentumok

Németh István: Három öregúr ül a padonJohn Varley: A tolóember (F. Nagy Piroska fordítása)

Rákos Péter: Csupán egy ölelés

S. C. Sykes: A Cyphertone (F. Nagy Piroska fordítása) Németh István: Arany álarcKötetünk képeiről (Kuczka Péter)

325363942436263647385899294

105

109119127

58

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Összeomlás………JACK WILLIAMSON ……..

Hivatalosan Kellőn, a Főnök csupán az Űrhajósok, Igazgatók és Mérnökök Szövetségénekfőtitkára volt. Csakhogy a Főnök 2145-ben egyenértékű volt a hajdani Caesarral. A Merkúrunitron konvertoraitól a Jupiter holdjainak elszórt bányáiig a Szövetség uralta az emberiséget.

S Harvey Kellőn maga volt a Szövetség. Nagydarab ember volt. Éles, mélyen ülő, körültekintő szeme hűvösen ragyogott, mint a

Kallisztó kék tűzgyémántjai, de éles vonalú, vörös arcán többnyire udvarias, hivatalosmosoly játszott. Hosszú, fehér parókát viselt, és Sunport milliónyi lakosa közül igen kevés

gyaníthatta, hogy a Főnök éppoly kopasz volt, mint Róma első cézárja.Sunport volt a fővárosa. A város hatalmát évszázadokon át növelte a bolygóközi

kereskedelem monopóliuma, s hozzá képest ma már New York is csupán régimódi, vidékikülváros volt. A megalopolisz tornyai, akár ragyogó monolitok erdeje, százmérföldnyimagasba törtek a Colorado-fennsíkon az űrkikötő környékén. A Külállomás parányi holdjaállandóan a város délkörét követte, mint a város ember alkotta szerencsecsillaga.

Kellon a fenséges Szövetség Torony koronáját lakta. A felhőkarcoló tetején lévőlakosztályának hatalmas, pompás termei a Nap bolygóinak nevét viselték. Ma este bál volt a

Neptun Teremben, s ő éppen Selene du Marsszal táncolt.A Főnök lihegett, s bíbor kezeslábasán sötét foltokban ütközött ki az izzadság. Fájt a lába.Hatvanévesen talán nem kellett volna már táncolnia; meg aztán derékban határozottan meg isvállasodott az utóbbi időben. De Selene du Mars közelében a férfiak többnyire száműzték azilyen kellemetlen gondolatokat.

A magas, kecses, kék szemű lány híres televíz-táncosnő volt. Ma platina hajat és vakítótűzgyémántokat viselt. Úgy érezte, hogy kedvenc ékkövei ráhasonlítanak - hidegek,ragyogóak és kemények. De Kellőn még a lány számító nagyravágyását is csodálta, hisz olyrokon volt a sajátjával.

Selene a hadmérnöki tudományok örökletes doktorának vallotta magát. Kellon egyszerelrendelt egy feltűnés nélküli vizsgálatot, s a Titkosszolgálat bizonyítékokkal szolgált, hogy adokumentum hamisítvány. Selene apja csupán a Jupiter Állomás egyik haditechnikaitisztjének szolgája volt. De Kellon elsüllyesztette a jelentést, és Selenének egy szót sem szólt.Maga is jól tudta, milyen nehéz kiemelkedni a szürkék közül.

A lány most is, mint már annyiszor, megpróbálta körülhízelegni, hogy koronázza megmagát. A hangja éppoly hűvös és tökéletes volt, mint nyúlánk teste, s azt a hízelgőmegszólítást használta, amit maga javasolt először:

- Mi a véleménye Zseniségednek, ugye, rövidesen megtarthatjuk a koronázást? Mindentelterveztünk. Történész barátja, Melkart előásta kérésemre a régi szertartások leírását. Azékszerészeim pedig már készítik a tűzgyémánt koronát.

- Amit én fizethetek ki - kuncogott Kellon, és közelebb húzta magához a lány párductestét. - Kedvesem, tudom, hogy a Nap Császárnője szeretne lenni, de szépségesfejecskéje korona nélkül is veszélyben van.

Kellon elkomorodott, kijózanodott ettől a gondolattól. Sikerült fölmásznia az emberi 3i i él ú á Ő lt l ő illió ö ökölt j ú é ök kö ött kik

8/11/2019 GALAKTIKA_058


családjukkal és különböző rendű és rangú kísérőikkel Sunport szinte valamennyi felsőbbtornyát elfoglalták.

De csupán itt, Sunportban még nyolcvanmillióan viselték a szürke munkaruhát. Ezek afelszín alatti szinteken éltek és dolgoztak, s a Titkosszolgálat kegyetlen korlátok közészorította életüket. Kellőn tudta, hogyan élnek - mert közülük származott.

Legtöbbjük gyűlölte a Szövetség műszaki arisztokráciáját. Ez volt a veszélyes repedés a piramison. Kellőn egyszer meg is próbálta helyrehozni reformokkal és engedményekkel. De

Melkart figyelmeztette, hogy legalább háromnemzedéknyit késett. Ha enged ennek agyűlöletnek, csupán maga fizeti meg a kötelet, amire majd fölakasztják.

- Tűzhányó tetején táncolunk, kedvesem - mondta Selenének. - Ne játsszunk a tűzzel!Selene mezítelen válla megrándult, s szeme éppolyan sötéten villant, mint köntösének

smaragdjai. De fékezte bosszúságát. Tudta, hogy a hosszú, zöld fényben úszó teremben százés száz nő akár gyilkolna is, csak hogy elfoglalhassa az ő helyét Kellőn karjai közt. Haragját

bájos fintorral leplezte.- Kérem, Zseniséged. - Tökéletes arca kissé megrándult. Kellőn tudta, hogy a lány

ezüstcipellőjére lépett. De Selene már újra mosolygott, elhárítva a férfi mentegetődzését.- A bolygókat sem az óvatosság hódította meg az ön számára - korholta szelíden. - Tán

csak nem öregszik Zseniséged?Ez volt a gyönge pontja, s Selene tudta ezt. Talán valóban öregszik. A kormányzás apró-

cseprő dolgait egyre fárasztóbbnak érezte. Nehéz volt megbízható beosztottakat találni. Néhaúgy érezte, hogy öregedésével maga a Szövetség kezd hanyatlani.

- A koronázás... - a lány tovább duruzsolt.De Kellon már nem figyelt rá. Engedte, hogy a lány kitáncoljon a karjai közül, s azt a

vékony férfit figyelte, aki a táncparketten kavargó mérnök-arisztokrácia pompásan öltözött

tömegén átfurakodva felé tartott.A vékony férfi Marquand parancsnok volt a Titkosszolgálattól. Borvörös estélyikezeslábast viselt, ékkövekkel díszített szövetségi csillaggal. De egyedül jött, és zavartarckifejezése rossz hírt sejtetett. Kellőn fölkészült a bajra.

- Zseniséged, már megint a Prédikátor! - suttogta izgatottan. - Itt van Sunportban.- Marquand nyelt egyet, és megnyalta az ajkát. - Bujkál, valahol lent a csatornaszinten. Ez

már több volt, mint baj. Kellon megszédült. A fenségesen fénylő falfestményekelhomályosultak. Helyettük hirtelen a sötét és nyirkos csatornákat látta ezerlábnyira Sunportkövezete alatt. Egykor maga is bujkált ott, mint üldözött, szürke ruhás ember. A zenekarlüktető ritmusa helyett hirtelen a csatorna szivattyúinak lüktetését vélte hallani.

Kellon vaskos, vörös keze kétségbeesetten markolt a semmibe. Éveken át figyelte aSzürke Kampány terjedését, látta, hogyan támadja meg ez a méreg a Szövetséget, és rohasztjaszét a civilizáció építményét. A Titkosszolgálat éveken át kereste a Prédikátort, de hiába.Mégis alig hihette, hogy a fanatikus bemerészkedett Sunportba.

Öregedett, valóban. Egyre öregebb és magányosabb lett. Tehetetlennek érezte magát arémítő pillanat követelményeivel szemben. Ebben a pillanatban szinte betegesen sajnálta,hogy összeveszett a fiával. Ebben a cinikus nagyvárosban szinte csak a családi hűség

számított az egyetlen biztos kapcsolatnak. Most rettenetesen nagy szüksége lett volna Royra.A veszély nagyságának hatása alatt gondolatai visszatértek a múlthoz. Royhoz és Royanyjához. Melkart mutatta be neki a karcsú, szürke szemű lányt. Titkos gyűlésen voltakodalent, a csatornában. Melkart büszkén mondta: „Ruth lesz az Új Nemzetközösség Jeanned'Arcja."

Ruth talán szerette Melkartot. Kellon sohasem tudta meg, mert néhány hónappal később aTársaság Titkosrendőrsége lerohanta a párt főhadiszállását. Melkartot elfogták és

8/11/2019 GALAKTIKA_058


A jelentés Kellőn lelkén száradt. Később aztán megpróbálta jóvátenni azzal, hogy mihelytkellő befolyáshoz jutott, kieszközölte Melkart szabadon bocsátását.

Ruth sohasem mondott le álmáról, az Új Nemzetközösségről. Sohasem helyeselte azt amódot, ahogyan Kellőn megragadta a hatalmat, és mélyen megbántódott, mikor Kellonelrendelte, hogy a Szövetség Titkosszolgálata tegye el láb alól a párt még életben lévő tagjait.Roy tizenkét éves volt, amikor az anyja meghalt.

Roy az anyjára hasonlított - szikár volt, komoly és idealista. Kellon örült, mikor a fiú

unitronmérnöki diplomát akart szerezni - ez segített elfeledni, hogy a saját örökletes címeihamisítványok voltak.

De Roy keserű csalódást okozott. Semmiféle érdeklődést sem mutatott a Szövetség politikai tevékenysége iránt. Nem akart beiratkozni a Haditechnikai Egyetemre, hogy aztán aFlotta parancsnoka legyen. Helyette húszéves korában egy teljes évet töltött holmi

jelentéktelen kutatásokkal a Merkúr naperőműveinél.A vitára Roy visszatérése után került sor - öt évvel ezelőtt. Roy nem kedvelte Selene du

Marsot, s a lány még inkább elrontotta a dolgot, amikor flörtölni próbált vele. A fiú neméppen dicsérő jelzőkkel illette a nőt, és kiköltözött apja lakosztályából.

De Kellon másnap utána ment a nagy unitron-laboratóriumba, a fennsíkra. Unitron-siklója, ez a halkan sikló kristálytojás leszállt a kereskedelmi kikötő és a haditechnikai övezetközött álló, hosszú, alacsony, fehér tetős épületnél.

A Vénusz-dokkból egy teherhajó szállt föl, akár egy hosszúkás ezüstbuborék, éskülönösen csillogott erőterében. Szürke ruhás rakodómunkások hordták el a fényesfémöntvényeket és keményfahasábokat, amiket kirakodott. Amott Mars-hajó pihent a helyén,és sötét érckoncentrátumot eresztett egy aknába. Mellette megviselt jupiteri mentőhajó vettföl töméntelen ládát, bálát, konzervet, műszert és üzemanyagot a Kallisztó bányászai

számára. A Merkur-dokk tele volt frissen feltöltött napelemeket tartalmazó ládákkal. A bolygóközi birodalom teljes kereskedelme!De Kellon büszkeségébe keserű íz vegyült. Emlékezett még azokra a napokra, amikor a

kikötő sokkal forgalmasabb volt, a Társaság napjaiban. Most az elhagyatott kilövőpályákfelét benőtte a gaz. Szétszedett hajók rozsdásodtak a használaton kívüli Szaturnusz-dokkban.

Pilótája a fehér tetőre tette le a gépet. Kellon a fia után tudakozódott, s egy döbbentőrszem levezette a laboratóriumba. Kellon tudta, hogy itt született minden jelentős fölfedezésaz unitronos röpüléssel kapcsolatban. De a legtöbb terem üres volt, a régi fölszerelés pedigszétszedve vagy romokban.

Kellon egy hosszú, tiszta teremben találta Royt, ahol a falak kékesfehéren ragyogtak. Ahatalmas ablakok a haditechnikai körzetre néztek, ahol úgy nyugodtak a Flotta unitron-cirkálói, mint hatalmas, fekete nyílvesszők.

Roy bőre barna volt a Merkúron töltött időtől. Anyja ideges sietségével nézett föl aműszeréről. Kellon döbbenten vette észre kezében a csavarhúzót - hiszen egy előkelő mérnökszámára mindenfajta fizikai munka lealacsonyító volt.

Roy örült, hogy eljött az apja.- Sajnálom, hogy elvesztettem a türelmemet. - Mosolygott, az anyja komoly mosolyával. -

Nem kedvelem Selenét. De ő nem is fontos. - Fürge, barna ujjai a műszert érintették, ésszürke szemében mohó fény villant. - A sűrítési hipotézist szeretném valamilyen módszerrelellenőrizni.

- Nézd, fiam - mutatott Kellon türelmetlenül az ablakon túl pihenő, erőteljes, feketecirkálók sorára. - Semmi szükség arra, hogy elvont elméletekkel foglalkozz. Ott a Flotta, és telehetsz a parancsnoka, mihelyt megszerzed a képesítésedet. A kísérleteidet nyugodtanráhagyhatod a beosztottjaidra.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- A hipotézised? - Kelion hangját harag fűtötte. - Fontosabb? - Megpróbált nyugodtan beszélni. - És meg tudod magyarázni, hogy mi olyan fontos benne?

- Megpróbáltam, még mielőtt a Merkúrra mentem - mondta Roy. - De nem volt időd,hogy meghallgass. Tudod, van egy új elképzelésem a bolygók születéséről. Azért mentem aMerkúrra, hogy ellenőrizzem, mert onnan jobban megfigyelhető a Nap.

Kellon megpróbált türelmes lenni.- Most hallgatlak - mondta.

- Tudod, bolygóink eredetét soha nem magyarázták meg tisztességesen. - Roy olyantürelmesen és egyszerűen magyarázott, hogy Kellon már-már nyugtalankodni kezdett: a fiú

biztosan tudja, hogy az ő címei csupán hamisítványok. - A régi csillagászok megtették, amitcsak tehettek Ptolemaiosz, Newton és Einstein elméleteivel, de képtelenek voltak számotadni az összes, általunk ismert bolygóról. Minthogy az unitront nem ismerték, nem csoda,hogy nem érthették meg a Nap és a bolygók születését.

- És te megérted? - Kellon türelmetlen megvetését egy pillanatra enyhítette a büszkeség,hogy milyen remek fia van.

- Azt hiszem - mondta Roy. - A régi csillagászok azért tévedtek, mert nem ismerték sajátuniverzumukat. Azt hitték, hogy a tömeg- és energiaállandóik valóban állandók voltak. Mamár tudjuk, hogy az egyetlen valódi állandó az unitron - az az alapvető egység, ami azonos azanyag atomnál kisebb részecskéiben és az energia kvantumjaiban. Én az unitron-kiegyenlítődéssel foglalkoztam, ami a tömeget és az energiát az idő váltakozó funkcióinaktekinti. És így arra jöttem rá, hogy univerzumunk egészen másmilyen volt öt-hatmilliárdévvel ezelőtt - egészen más, mint amit a csillagászok valaha is elképzelhettek. Akkor olyanerők működtek, amilyenek ma elképzelhetetlenek.

Roy szürke szeme csillogott.

- Ez a hipotézisem lényege. Főnök. Ami minden normális csillag esetében föltételez egy bolygórendszert. - Gyors mozdulatot tett a műszerrel. - Persze, ez még csak hipotézis, de aKülállomás csillagászai számos közeli csillagnál bukkantak bizonyítékokra a bolygóklétezését illetően. És én be fogom bizonyítani!

Figyelte Kellon arcát.- Érted, apám? -Kellon lassan megrázta nagy, fehér parókás fejét.- Az érvelésed elég meggyőzően hangzik - ismerte el. - Egyszer a Külállomáson láttam

valami térképet, amin apró pöttyök voltak, és azt mondták rájuk, hogy bolygók. No és? Nemértem, minek ettől izgalomba jönni.

Roy csaknem sírva fakadt bosszúságában.- Nem értem - suttogta keserűen. - Senkit sem hoz izgalomba. Senkit sem érdekel. -

Kihívóan emelte föl barna fejét. - De a száz évvel ezelőtt élt mérnökök hajókat építettekvolna, hogy átkutassák azokat a bolygókat!

- Nem hiszem - ellenkezett fáradtan Kellon. - Kereskedelmi szempontból túl messzevannak. A Szaturnusz holdjain sem járt senki már hatvan éve. A Jupiteren lévő állomásaink isráfizetésesek. Az utánpótlás és a szállítás többe kerül, mint amennyit behozunk. Ha nem a

Szövetség presztízséről lenne szó, már ma abbahagynám.- A tudomány fokozatosan visszafejlődik, mióta elveszett az uránium titka. - Roy arcazavart volt. - Nem tudom, miért. - Fölvetette barna fejét. - De képesek vagyunk a fejlődésre.Tökéletesíteni tudjuk az unitronhajtóművet. Ha lenne rá idő és pénz, én tudnék csillagközihajót építeni.

- Talán - mondta Kellon. - Ha olyan bolond vagy, hogy valami idegen, elhagyatottvilágon akarsz elpusztulni, amit még ember nem látott, mikor én egy bolygóközi birodalmat

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Azt hiszem, én olyan bolond vagyok - mondta csöndesen Roy. - Nem vágyom a birodalomra.

Kellon ekkor veszítette el a türelmét.- Akkor megvonom a járandóságodat! - kiáltott az összeszorított szájú fiúra. - Ez majd

véget vet ennek a hülyeségnek. Csak akkor gyere hozzám legközelebb, ha hajlandó vagy beiratkozni a haditechnikára.

- Menj vissza Selene du Marshoz - mondta Roy vékony, halk hangon. - Nincs szükségem

a járandóságra.És ez igaz volt. Néhány hónap múlva Kellőn megtudta, hogy Roy új típusú hajtóművet

tervezett a Jupiterre járó unitronhajók számára. Ez három nappal rövidítette meg a hosszúutat, és a lassításnál történő üzemanyag-visszanyerést negyven százalékkal növelte. AKallisztó bányái húsz év óta először hoztak némi nyereséget. A pénz, amit ezért Roy aSzövetség Szállítási Felügyeletétől kapott, százszorosa volt a megvont járandóságnak.

Az azóta eltelt öt évben Kellon nem látta a fiát. Roy nem reagált a meghívásokra, amiketSelenével küldetett neki. De a Titkosszolgálattól tudta, hogy Roy még mindig a régi unitron-laboratóriumban van, és dühödten dolgozik a kutatásain. Amikor megtudta, hogy Roy

pénzügyi forrásai kimerülőben vannak, utasította a Szállítási Felügyeletet, hogy duplázzákmeg az ígért összeget. Roy csupán néhány sorban mondott köszönetet.

És most, ahogy itt állt leverten és magányosan a kavargó táncosok között, a Neptun Teremzölden fénylő falfestményei alatt, Kellon, a Főnök kimondhatatlanul vágyott újra látni azt avékony, elszánt arcot, amely úgy hasonlított Ruth arcára.

De Roy elhagyta őt. Egyedül kellett viselnie az omladozó Szövetség súlyát. Senkiben sem bízhatott meg teljesen. És Marquand ijedt suttogása arra késztette, hogy szembenézzen a

veszélyhelyzettel.- A Prédikátor Sunportban van - ismételte a rémült titkosszolgálati főnök. - A hívei mártudják. A Szövetség Téren gyülekezik a csőcselék. - Keskeny válla reszketett a rémülettől. -A helyzet kényes, Zseniséged.

- Egy fenét kényes! - sziszegte Kellon, és átható tekintetében elszántság csillant. Harcolt őmár egyedül, képes lesz rá most is. - Kutassák át a csatornaszintet! - parancsolta. -Tartóztassák le a Prédikátort!

- Biztos benne Zseniséged... - pislogott bizonytalanul Marquand. - A Prédikátornakfélelmetes a befolyása. Mielőtt idejött, még biztonságos lett volna. De most a híveirendbontást fognak okozni.

- Azt majd én elintézem. - Kellőn megfeszítette széles vállát, és újra sikerültelmosolyodnia. Titkolnia kell, hogy maga is pánikban van. - Ne öljék meg - tette hozzá. -Csak hozzák be. A mártírok veszélyesek.

- Ahogy Zseniséged parancsolja.A vékony férfi idegesen elindult, arcára mély vonásokat vésett az aggodalom. A zenekar

tovább játszott magas emelvényen, melynek csillogó műanyag díszlete a Tritonnak, a Neptunegyetlenegyszer fölkeresett holdjának egyik jégbarlangját akarta idézni. Kelion visszaindult

Selene du Marshoz.A magas, karcsú lány már várta zöld ékkövektől csillogó ruhájában. A mosolya iskemény, csillogó és gyönyörű volt, mint ékkövei. Kellon érezte, hogy a vére hevesebbenlüktet, hiszen még mindig szerette Selenét. És akkor meglátta, hogy a lány egy másik férfiramosolyog.

Hurd admirális közeledett a tömegen át. Fekete-narancs kezeslábasának szabása még jobban kihangsúlyozta széles vállát. A férfi fiatal volt, magas és barna. Mosolya kivillantotta

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Áthűlt teste hirtelen összerándult egy géppuska éles hangjától. Egymérföldnyire tőle, a tértúlsó végén a szürke ruhás tömeg különös, nyúlós folyadékként áramlott a fénylő felszíni útfelé. Az eleven áradat autókat fogott körül és borított föl, mint apró, fényes bogarakat.

Távoli kiáltásokat hallott. Fekete titkosszolgálati autók tűntek föl a fénylő utcán, és újramegszólaltak a fegyverek. Mindez nagyon messze volt, nem lehetett kivenni a különállóemberi alakokat, tudni, hogy ki mozog tovább, ki hal meg. De a szürke hullám lassan hátrálnikezdett. A forgalom leállt, s a kövezet világítása kialudt.

Kellon nyugtalanul ment vissza az épületbe, a ma éjjel halvány ibolya- és rózsaszínbenvibráló falak közé. Egy pillanatra arra gondolt: vajon a szelídebb színek és lassúbb vibrálásmagabiztosabbnak látszanának-e?

A csöndes, hatalmas Hold Teremben a teleforhoz sietett. Türelmetlenül huppant le az Ualakú szerkezet ülésére, ahol a sztereoprizmák félkörben vették körül. A középső képernyőnmegjelent a vörös hajú kezelő képe, alig volt kisebb az életnagyságúnál.

- Marquandot! - vetette oda. A lány némán bólintott, s a következő kristályernyőn föltűnta Titkosszolgálat főnökének sötét, vékony arca. Kellőn nem tudott uralkodni hangjánakfeszült remegősén. - Elfogták a Prédikátort?

- Még nem, Zseniséged - válaszolta szokásos ideges suttogásával Marquand. - Acsőcselék egyre komiszabb. Megrohanták a parkban a könyvtárat, és máglyát raktak akönyvekből. Kocsikat törnek össze a Szövetség Úton. Meg kellett ölni néhány embert, hogymegmentsünk egy mérnököt a barátnőjével. A forgalmat eltereltük. - Nyugtalanul pislogott. -Tisztítsuk meg a teret?

- Nem - mondta Kelion; jó érzés volt, hogy még mindig képes biztos és határozottdöntéseket hozni. - A halottak mártírok. Hagyják őket békében. Majd belefáradnak azordítozásba, és visszatakarodnak az üregeikbe.

- Remélem - suttogta elhalóan Marquand.- Csak kapják el a Prédikátort, és küldjék hozzám. - Kelion biccentett a kezelőnek, ésMarquand eltűnt a képernyőről. - A Tájékoztató Osztályt! - mondta a gyomorbeteg külsejűnőnek. - Kérem a legutóbbi jelentést a Prédikátorról. - A dokumentum megjelent a következőképernyőn.

Különleges jelentés. No 45-H-198A Szövetség Titkosszolgálata,

Sunport, E.2145. február 30.

BEJELENTŐ: GK-89 titkos ügynök (R. A. Meyer, politika-technikai mérnök).TÁRGY: Eli Catlaw, más néven a Kinyilatkoztatás Prédikátora, más néven Isten Szava,

más néven a Királyok Királya. Munkás, No G-496-H N-009. Szökött fegyenc, száma a MarsBüntetőtáborban No 45-V-18. Körözik egy őr meggyilkolásáért. Feltételezett tartózkodásihelye Amerika, pontos tartózkodási helye ismeretlen. Megjegyzés: Catlaw veszélyes személy.

Eltüntetése ajánlatos.

A lapozógomb segítségével Kellon fontos részleteken futott át. „Catlaw az Ozark

kerületben született, munkásszülők gyermeke... Anyja állítása, hogy egy mérnök családtörvénytelen leszármazottja, feltehetőleg hamis... A Marsra száműzték egy mérnök tettleges bántalmazásáért... Menekülés közben megölte az őrt... Egy ércszállító hajón eljutott a Vénusz Nemzetközösség területére... Bányalázroham után „megtér", és prédikálni kezd... Körülbelülkilenc éve tért vissza a Földre, és illegális hadjáratot indított a Szövetség ellen... A tömegekszéles körű támogatásával sokszor elmenekült a Titkosszolgálat elől... Árulással vádolja aSzövetség egyes vezetőit... Catlaw gyilkosságra és szabotázsra bujtogat... Programja a

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Igen, itt az Armageddon és itt az Ország!- Hallgasson meg - kérlelte Kellon. - Kérem... Catlaw dühösen összerándult a rendőrök

kezei között.- Azért jöttem, hogy elpusztítsam az utolsó, a leggonoszabb Babilont. - Fémes, szónokló

hangja végigszállt a nagy Hold Termen. - Ahogyan Isten angyalai lecsaptak a síkság feslettvárosaira, Szodomára és Gomorrára. És minden mérnök az Úr tüzében fog égni - hacsak megnem bánja bűneit még ma éjjel! Sárga arca olyan volt, akár valami merev, elszánt maszk.

- Fölszólítalak, Antikrisztus! Bánd meg bűneidet, és kövess engem! - Mélyen ülőszemében egy pillanatra a csatornalakó patkányok ravaszsága csillant meg. - Fordítsdhatalmadat Isten útjának építésére, s én befogadlak az Országba. Holnap már késő lesz.

Kellon fölállt, levegőért kapkodott.- Idefigyelj! - A hangja remegett. - Harcoltam, hogy megszerezzem a hatalmat

Sunportban. És harcolni fogok, hogy megvédjem ezt a hatalmat tőled és holdkóros híveidtől.És nemcsak azért, mert az enyém. Hanem azért is, mert ez minden nagy emberi alkotástárháza.

- Akkor átkozott vagy! - Catlaw kiszabadította, és dühösen rázta barna öklét. - A gonoszvárosoddal együtt!

Kellon hangja komoran csengett.- Nem öletlek meg, Catlaw. Mert most valószínűleg veszélyesebb lennél holtan, mint

élve. De tudom, hogy szökevény vagy, s egy gyilkossági per vár rád. Még ma éjjel elviszneka Külállomáson lévő börtönbe, ott várod meg, míg a gyilkosságért bíróság elé kerülsz.

Biccentett a titkosrendőröknek, s azok kihurcolták a foglyot.Kellon fáradtan ült vissza a teleforhoz. A Prédikátor kifárasztotta. Nem értette ezt a

halálos, pusztító gyűlöletet, ezt az elvakult ellenállást minden józan érvvel szemben. De

tudta, hogy a lenti, szürke ruhás tömegekben ezek az érzések milliószor erősebbek. APrédikátor fanatikus híveire gondolt saját tornyának lábai előtt, és elfogta a félelem.De nem szabad félnie.- A haditechnikai körzetet! - mondta a teleforkezelőnek. - Az Admiralitást. Hurd a bálon

van, de majd az ügyeletes tiszttel beszélek.Az ügyes, vörös hajú lány bólintott a középső képernyőn. Kellőn megdöbbent, amikor a

másik képernyőn Hurd admirális sötét, férfias arca jelent meg.- Zseniséged meglepettnek látszik. - Hurd kivillantotta pompás fogsorát. - De eljöttem a

bálból, miután egyet táncolhattam du Mars kapitánnyal. Jelentették a válsághelyzetet, skötelességemnek éreztem, hogy felkészülten várjam a parancsait.

- Köszönöm, admirális. - Kellon megpróbálta elnyomni azt a rossz érzést, hogy Hurdtúlságosan éber és kötelességtudó. - Letartóztattuk a Prédikátort. A hívei talán megpróbáljákkiszabadítani. Azt akarom, hogy egy cirkáló minél előbb a Külállomás börtönébe szállítsa.

- Akár azonnal, Zseniséged. Munkára számítottam, ezért a parancsnoki hajóm menetkész.Magam viszem a foglyot. A Technarch öt percen belül leszáll a Titkosszolgálat tetejére, hogyfölvegye.

Hurd mosolygó arca eltűnt a képernyőről.

Kellonba ismét beléhasított a fájdalom, hogy a fia cserbenhagyta. De nem volt ideje, hogyeltöprengjen, miért is érez valami homályos bizalmatlanságot Hurd iránt. Mert a képernyőnmost Marquand aggodalmas arca jelent meg.

- Zseniséged, az emberek megtudták, hogy elfogtuk a Prédikátort. - A Titkosszolgálatfőnöke idegesen és sietősen suttogott. - A téren a csőcselék megvadult. Összeverekednek arendőrökkel. Félek, hogy megtámadják a Tornyot.

Kellon visszafojtotta az ajkára toluló kiáltást, és mosolyogni próbált. Zavart és fáradt volt.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


De valamit tenni kellett. Meg kellett mutatnia, hogy nem rendült meg az önbizalma.Kihúzta magát, és ismét, szokásához híven, rögtön határozott.

- Beszélek velük - mondta Marquand-nak. - Nem lehetnek olyan bolondok, mint Catlaw.Elmagyarázom nekik, kitől kapják a mindennapi kenyerüket. - És már mosolyogva fordult akezelőhöz. A cselekvéstől mindig jobban érezte magát. - A teraszról fogok beszélni - mondta

–, a Torony teleforján.- Várjon Zseniséged - ellenkezett aggodalmasan Marquand. - A terasz veszélyes. A

csőcselék egyes tagjainál gépfegyver van. Lehetséges, hogy a tüntetést támogatja a Szövetségvalamelyik frakciója. Az ügynökeim még keresik a bizonyítékokat. Jobb, ha lőtávolon kívülmarad.

- A teraszról fogok beszélni - ismételte Kellon.Persze meg is ölhetik. Lassan elöntötte a félelem hidege. De már máskor is szembenézett

a halállal. Most pedig a teljes magabiztosság fitogtatása lehet a legjobb fegyvere. Fölkészültgyötrő bizonytalansága leplezésére.

A teleforpult egyetlen gombnyomásra alászállt a mosdóhelyiségbe, egy szinte ugyanolyanfényűző terembe, mint a nagy Hold Terem. Kellon megigazította fehér parókáját. Egy szolganémi pirosító segítségével visszavarázsolta Kellon arcára a derűs ragyogást. A Főnökkrákogott, kiszáradt a torka.

A felvonó visszavitte a Hold Terembe. A ragyogó boltív alatt kilépett a fenséges teraszra.A telefornak csak két képernyője volt. Köztük állva lelátott a Szövetség Térre.

A téren már mindenütt elsötétült a kövezet. A felszíni közlekedés leállt. A szürkeembertenger most már elárasztotta az utakat is, a távolabbi tornyok ragyogó lábazatáig. Azsivaj visszafojtott és fenyegető volt.

Kellon odaszólt a képernyőn látható kezelőnek. A háta mögötti fal és a Szövetség Torony

valamennyi kivilágított homlokzata villogni kezdett, vörösen és feketén, vörösen és feketén,hogy fölhívja a figyelmet. A csúf moraj elült, Kellon bólintott. A Torony fölső része hűvös,ibolyaszínű fénybe borult.

- Sunport népe! - A Torony falán lévő, háromszáz lábnyi nagyságú képernyőről Kellőnóriási képe nézett le a tömegre. Hangja mennydörögve szólt ezernyi hangszóróból. -Barátaim, amit ma éjjel tettem, a ti érdeketekben tettem.

Bízott őszinte, egyszerű mosolyának és nyílt, lehengerlő hangjának régi igézetében.Hiszen beszéddel sikerült már legyőznie különb embereket is, mint Eli Catlaw. De avisszafojtott lélegzetű csönd csak egy pillanatig tartott, s a dacoló tömeg moraja lassan, de

biztosan erősödött. Mintha valami szörnyeteg tombolna odalent.- Barátaim, hallgassatok meg! - Biccentésére a kezelő még jobban fölerősítette harsogó

hangját. - Hallgassatok a józan ész szavára. - Egy golyó csapott a háta mögötti hűvös, fénylőfalba. Szúrós műanyagdarabkák záporoztak rá. De szerencsére a teleforban csupán tompa

puffanás hallatszott. - Mit nyerhettek a Prédikátortól?A tömeg üvöltött.- A Prédikátor azt mondta, hogy pusztítsátok el a gépeket. - Túl akarta harsogni a lent

dacoló tömeget. - Azt mondta, hogy öljétek meg azokat az embereket is, akik tervezték és

kezelik őket. De gondoljátok csak meg, mit köszönhettek a gépeknek: mindent!Engedelmeskedjetek a Prédikátornak, és elpusztultok!... Bummmm!Tompa, de erőteljes robbanás reszkettette meg a teraszt. Kellon röpülő törmeléket látott,

ami valahonnan alóla terült szét óriási legyező alakjában. Fekete füst követte, ami hullámzófelhőbe burkolta a tömeget. Kellonnak remegett a térde, kiszáradt a torka. De megpróbáltafolytatni.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Az erősítők elnémultak. Természetes hangja pedig elveszett a robbanások visszhangjában,melyek a távoli tornyok felől áradtak vissza hozzá a füstön át. A telefor nem működött. Méga kezelő képe is eltűnt. Kellon vadul kiáltozott, és megnyomta valamennyi gombot. De aképernyők sötétek maradtak.

Csak állt, és markolta a korlátot. Szédült megdöbbenésében még csodálkozni sem tudott,hogy mi történhetett. Aztán a füst őt is körülfogta, fojtogatta, elvakította. Visszabotorkált aHold Terembe.

- Zseniséged! - Rémült testőrök fogadták az ajtóban. - Megsebesült? A tiszt azt mondta:- Bomba volt. Az óriás képernyő alatt. Csak kémek tehették oda.A Hold Teremben még működött a telefor. Kellon lehuppant az ülésre, és kegyesen

rámosolygott a rémült kezelőre. Megkérte, hogy hívja a Titkosszolgálatot. Marquandmegkönnyebbülten üdvözölte.

- Már féltem, hogy elkapták. Főnök. - És vékony, sötét arcán ismét félelem tükröződött. -A dolgok rosszabbul állnak, mint gondoltam. Széles körű összeesküvés. Szervezkedés.Valószínűleg a Prédikátor a vezetője, de mérnökök is vannak benne. Meglepően sok fegyvertés lőszert szereztek, és szakértőket is a használatukhoz.

Kellon kipréselt egy kemény kis mosolyt.- Ezek szerint mégsem bűnös dolog gépeket használni, ha azok fegyverek. Marquand

gondterheltebb volt, semhogy elmosolyodott volna.- Vigyázzon az életére, Főnök - suttogta. - Figyelmeztesse a testőreit. Bárhol

lecsaphatnak. A lázadók autókat törnek fel, tornyokat ostromolnak, mérnököket gyilkolnakvárosszerte. Talán a Szövetség Torony a következő célpont.

Kellőn nagyot sóhajtott. Kezdett magához térni a robbanás okozta megrázkódtatásból.- Föl a fejjel Parancsnok! - Kifestett arcán ismét fölvillant a mosoly. - Megoldjuk a

dolgot. Hívom Hurd-öt, hogy álljon készenlétben a Flottával. Szükségünk lehet néhány tonnaviszketőporra az űrből. Semmi sem kelthet akkora tiszteletet, mint pár tucat sok száz tonnásunitroncirkáló. - A szolgálatkész, vörös hajú lányhoz fordult. - Kapcsolja a Technarchot!

A kezelő bólintott. Feje egy kissé előrebukott a képernyőn, miközben láthatatlan keze akapcsolótáblán matatott. De a másik képernyő sötét maradt. A lány feszült arcára kiült adöbbenet. Végül Kellonhoz fordult.

- Zseniséged, a Technarch nem válaszol.Kellon szívét jeges, megmagyarázhatatlan rémület szorította össze.- Az Admiralitást!Egy kábultnak látszó kadét közölte vele, hogy Hurd admirális fölvitte az egész Flottát az

űrbe.- Valamennyi hajó menetkészen állt már huszonnégy órája, uram - dadogta. - Ha jól

értettem, az évi rendes hadgyakorlatot tartják éppen, a Hold túlsó felén.Kellon döbbenten bólintott, s a meglepett kadétot kikapcsolták. Kellon Marquandra

meredt, aki még mindig ott volt a maga képernyőjén. A Titkosszolgálat parancsnoka ishallotta a kadétot, és vékony, barázdált arcán Kellon megdöbbenése tükröződött vissza.

- A hadgyakorlat csak egy hét múlva kezdődött volna - nyögte nyugtalanul Kellőn. -

Hurdnek meg kellett volna várnia a parancsomat. - Megrázta busa fejét. - De egy teljeslázadás, erre még gondolni is rémületes!Marquand csak mekegett.- Ez mindent megmagyaráz, Zseniséged - suttogta rekedten. - Fegyverek. Szervezkedés.

Szakértők. Bizonyíték, hogy a Prédikátor segítséget kapott a Szövetségtől. Hurd is benne vanaz összeesküvésben. - Sápadt arcán félelem tükröződött. - Reménytelennek látszik. Főnök!

- Nem hiszem - motyogta Kellőn. Nem merte elhinni. Idegesen fordult a vörös hajú

8/11/2019 GALAKTIKA_058


A Szövetség - és a saját - hatalma az űr ellenőrzésétől függött. Ebből a szempontból aFlotta és a Külállomás egyformán fontos volt. A mesterséges holdacska átmérője aligegymérföldnyi volt, de a mondás azt tartotta, hogy „A Külállomás ura lesz a bolygók ura".

A parányi fémholdnak huszonnégy órás ciklusa volt, ami mindig Sunport zenitjének adelelőjén tartotta. Kezdetben csupán obszervatórium, laboratórium és ugródeszka volt az űrfelé. De a Nemzetközösség, a Társaság és a Szövetség haditechnikai mérnökei addigerősítették meteoracél páncélját, míg az egész rendszer Gibraltárévá vált. Félelmetes

fegyvereinek hatósugara elméletileg kiterjedt a Földre és a Holdra.- Gyorsan I - recsegte Kellon. Türelmetlenül leste a kezelőt. A lány matatott láthatatlan

gombjaival, mintha baj lenne. De végül föltűnt Nordhorn keskeny, sötét arca a képernyőn. Nordhorn igazgató öregember volt, hajlott hátú, sárgás bőrű és siket. Már évekkel

korábban nyugdíjba kellett volna mennie. De kevesen tettek tanúbizonyságot olyan kitartóhűségről, mint ő - és azoknak a Marquandhoz hasonló keveseknek a képességei sem túl sokat

jelentettek. Valami történt a haditechnikai szolgálat pompás hagyományaival.- Hurd megérkezett? - Nordhorn a füléhez tette remegő, sárgás kezét, és Kellon ordított: -

Letartóztattam a Prédikátort! Elküldtem Hurddel a börtönbe. Hurd fölvitte a Flottát az űrbe,de nem válaszol a teleforhívásra. Baj lehet. Szólni kellene az embereinek...

Kellon kifulladt. Nordhorn igazán megfontoltnak látszott. De amikor nyelt egyet, mielőtt beszélni kezdett. Kellon észrevette a kétségbeesést vértelen arcán és keskeny, reszkető ajkán.

- Zseniséged, Hurd már hívott. - A hangja bizonytalanul remegett. - Már éppen hívniakartam önt. Hurd nem beszélt semmiféle fogolyról. Ultimátumot küldött. Megdöbbentődolog, Zseniséged - nem egészen értem –, azt követeli, hogy adjam át neki a Külállomást! -

Nordhorn sárga ádámcsutkája görcsösen megrándult. - Mit parancsol, uram?Kellon fülében lüktetett a vér. Hideg, izzadságtól nyirkos keze a pult szélét szorította. A

bizonyítékok ellenére még mindig nem tudta elhinni, hogy a katasztrófa teljessé vált.Megpróbált uralkodni táncoló idegein. Rekedten parancsolt:- Védeni fogja az Állomást... a végsőkig!- A végsőkig. - Nordhord büszkén fölvetette ősz fejét. - De a helyzet reménytelen, uram. -

A rémült döbbenet ismét kiült az arcára. - Nem értem, minden olyan gyorsan történik. Egyesegységek is föllázadtak. Az űrkikötőkben harcok folynak.

- Tartson ki... - kérte Kellon. De a szikár igazgató arca hirtelen eltűnt a képernyőről.Kellon kétségbeesetten próbálgatta a hívógombot, és rákiáltott a kezelőre: - Hozza vissza

Nordhornt!- Sajnálom, Zseniséged - mondta a szolgálatkész lány. - A Külállomás nem válaszol.

Marquand rémült, döbbent arca még mindig ott volt a másik képernyőn. Az ő kedvéértKelion mosolyogni próbált.

- Szóval Hurd és a Prédikátor egy követ fújnak? - motyogta. - Mit gondol, melyik nyírjaki a másikat?

- Nem számít, ha a Külállomás elesik - suttogta sietve a Parancsnok, és fülelt. - Bocsássonmeg Zseniséged. A lázadással foglalkozó iroda hív. Ne felejtse el: vigyázzon az életére!

A kép eltűnt. Kellon céltalanul járkált föl-alá a nagy Hold Terem fénylő padlóján. És

most? A Külállomásról kapott hírek jobban megrázták, mint a terasz alatti robbanás.Kábultnak és betegnek érezte magát. De az Állomás nem válaszolt, és ő semmi hasznosatnem tehetett.

A testőrség tisztje jelentette, hogy a Neptun Teremben még mindig áll a bál. Még atelefor-újságírók sem sejtették, hogy valójában milyen súlyos a helyzet. A pompásan öltözötttáncosok pedig nem tudták, hogy világuk a katasztrófa szélén áll.

Talán ez volt a baj. Ha a mérnökök kevesebbet táncoltak volna - ha többet tanulnak és

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Selena arca jelent meg a kristály képernyőn. A tűzgyémántok lángoltak platina hajában.Változó fényük hol kék volt, mint a lány szeme, hol vörösebb, mint az ajka. Aztán megszólaltSelene hűvös, kemény és tökéletes hangja:

- Harvey, elhagylak ma éjjel. Többé nem találkozunk. Meg akarom köszönni mindazt,amit adtál, s elmondani, hogy miért megyek el. Nem azért, mert öregszel, vagy mert azthiszem, hogy kezd kicsúszni a kezedből a hatalom; hidd el, ezért nem hagynálak el. Deszerelmes vagyok Hurd admirálisba. Mire ezt hallod, mi már az űrben leszünk együtt.

Sajnálom, Harvey.Kellon sokáig ült a teleforpultnál. A teste dermedt volt és hideg. Rekedten szólt oda a

kezelőnek, hogy játssza le újra az üzenetet. Selene ismét mosolygott, ismét letörölte azt agyémántfényű, magányos könnycseppet, ismét elmondta azokat az ékkő keménységűszavakat.

Selene hazudott. Kellon kifejezéstelen arccal bámult a szétlőtt falfestményre - az ő életeéppúgy elsötétedett és széttört, mint a festmény. Beteges, értelmetlen düh fogta el, és ökölbeszorította a kezét. Hát persze hogy hazudott Selene!

Talán valóban szerette Hurd-öt. Az áruló jóképű volt és fiatal. Nincs benne semmimeglepő. De nem szerelemből ment vele. Jobban ismerte Selenét, semhogy ezt elhiggye.Azért ment Hurddel, mert arra számított, hogy az admirális lesz a világ következő ura.

- Játssza le újra - mondta a kezelőnek. - Hang nélkül. - És fáradt, keserű mosollyal nézte anéma képet. - Jó vadászatot, Selene! - suttogta. - Végül is az én napom már leáldozóban van.Jó vadászatot, de jobb lesz, ha a fess admirálisoddal együtt vigyáztok a Prédikátorra!

A magányos könnycsepp legördült, s Selene arca ismét eltűnt.Kellon pedig rögtön utasította a kezelőt, hogy hívja újra a Külállomást. Selene nem

minden. Ma éjjel az egész világ forog kockán. A saját élete meg Selenéé is. A Szövetség és

Sunport. És a játékot odakint játsszák az űr néma hidegében. Az öregember hűsége csapössze a fiatal gátlástalan nagyravágyásával. Ő pedig csak várhat, hogy mi lesz az eredmény.Mást nem tehet.

De a Külállomás nem válaszolt.- Semmi, Zseniséged - mondta a kezelő. - Mióta megszakadt az összeköttetés Nordhorn

igazgató úrral, semmi nem érkezett az űrből.Kellon fáradtan és nyugtalanul állt föl a pulttól. A halottakat már elvitték. De úgy érezte,

hogy a halál alig érezhető, émelyítő szaga még mindig ott terjeng a teremben. Fázott, és nagytestét összerándította a feszültség. Kétségbeejtően magányosnak érezte magát, míg eszébenem jutott Melkart.

A vén filozófus-történésznek tudnia kellett, hogy mi történik Sunportban. A múltbangyakran hasznát vette kissé machiavellisztikus tanácsainak. Kellon hirtelen azon kapta magát,hogy már megy is a Szaturnusz Terem felé.

Ez a hatalmas terem volt a könyvtára. A könyvek négy emelet magasságig borították afalakat. A lenti üregekben pedig mikrofilmeken tároltak minden ismert irodalmat. Kellontestőreit a történész ajtaja előtt hagyta.

Charles Melkart egy kis fülkében lakott. A fehéren fénylő falak csupaszak voltak, de egy

hatalmas ablakból csodálatos kilátás nyílt a fényben úszó, éjszakai városra. Egy óriási, ősrégi,fából készült íróasztal foglalta el a fülke felét. Rendetlen halmokban álltak rajta a könyvek éskéziratok.

Mintha mit sem tudna a kinti bajokról, Melkart az íróasztalnál ült, és sebesen írt régimódigolyóstollával. Kicsiny, hajlott hátú ember volt. Ráncos, bő köpenyt viselt. Kopasz feje

búbját vörös gyapjú házisapka takarta. Fölpillantott a belépő Kellonra, és levette aszemüvegét. Pergamenszerű arcából meglepően fiatal és eleven tekintet villant elő.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Farkas! Ez volt Kellőn fedőneve a pártban. Eszébe jutottak a titkos gyűlések acsatornaszinten, ahol a hideg falakról víz csöpögött, s a levegő reszketett a szivattyúklüktetésétől. Ez még a régi, veszélyes napokban volt, mielőtt föladták a harcot a demokráciatiltott eszméinek megvalósításáért.

Hirtelen eltöprengett, vajon Melkart és Ruth valóban szerették-e egymást. Elvetette agondolatot. Ennek már semmi jelentősége hosszú évek óta. Az Új Nemzetközösség elfeledettálom volt. Melkart pedig idealizmusát, egészségével együtt, a Mars iridium-bányáiban

hagyta. A kegyelem jóvátett minden adósságot, ha ugyan volt adósság.De Roy anyján kívül talán Melkarttól kapta a legtöbbet. Ez a szikár, éles eszű újzélandi

tanította meg a politika tudományára. Mérnöki fokozatait a párt főhadiszállásán hamisították,hogy használhatóbb ügynököt faragjanak belőle. S amikor a Társaság szétzúzta a földalattiszervezetet, Kellonnak sikerült elmenekülnie, méghozzá a párt kevéske pénzének nagyobbrészével.

Kellon azzal próbált fizetni Melkartnak, hogy előkelő állást biztosított neki aSzövetségnél. De a szardonikus egykori radikális nem volt hajlandó többet elfogadni, mintamennyire szüksége volt szerény megélhetéséhez, s csak azt kérte, hogy használhassa aSzaturnusz Terem nagy könyvtárát.

- Te laboratóriummá változtattad a Naprendszert, ahol kipróbálhattam politikatechnikaielméleteimet - mondta száraz, ráncos mosolyával. - Csak még egy kis időre van szükségem,hogy befejezzem A végzet írását.

A tudós szobájában Kellőn képtelen volt elfoglalni az egyetlen széket a rendetlen,íróasztal mellett. Odament a hatalmas ablakhoz. A lázadók odalent szürke, nyugtalanítótengert alkottak, melyet tüzek bíborfényei tarkáztak. Távoli robbanás reszkettette meg alevegőt, géppuska kattogott; a hangok zúgása dühösen fölerősödött.

Melkart fölkapta a tollát, és gyorsan jegyzetelt.Kelion sápadtan és feszülten fordult vissza az ablakhoz, körmei a tenyerébe mélyedtek.Rekedt, kétségbeesett hangon szólt az asztalnál ülő, szikár öregemberhez:

- Charles, te tudod, hogy mi történik Sunportban? A vörös sapka bólintott.- Már harminc éve - vigyorgott magabiztosan Melkart. - A jó öreg Giovanni Vico már a

XVII. században megsejtett belőle valamit a maga „körforgáselméletével". Spengler ésToynbee is sejtették. Aztán később Sprague már messzebbre látott. De végül rám maradt,hogy az emberi kultúrák fölemelkedésének és bukásának törvényszerűségeiből megalkossamazt az objektív tudományt, amit én végzetnek nevezek. - Fonnyadt madárkeze gyorsmozdulattal a kéziratra mutatott. - Itt, az utolsó kötetemben...

- Ide figyelj! - Kellőn ökle türelmetlenül csapott az íróasztalra. - Nincs időm könyvekre.A szürkék lázadnak. A Flotta föllázadt. A Külállomást támadják, és ha elesik, az űrbőlfognak bombázni minket. Ma éjjel egyszer már bérgyilkosok támadtak rám.

Élesen, komoran fölnevetett.- Könyvek! Te itt ülsz, és könyvet írsz, mikor a Prédikátor hívei könyveket égetnek a

parkban? Megölnek minden mérnököt, akit csak el tudnak kapni. Ki marad meg, hogyelolvassa a becses könyvedet?

Melkart szikár, pergamenszerű arca mosolygott.- Attól tartok, senki - mondta lassan. - Tragikus, hogy a kultúrák előbb érik el azösszeomlást, mintsem hogy kinevelnék azokat az embereket, akik képesek a megértésükre.De a megértés hiánya nem változtat az igazságon. Mindaz, amiről beszélsz, elkerülhetetlen.Mert Sunport halott - kövület.

- Kövület? Te megőrültél! - Kellon ismét az asztalra csapott. - Nincs idő a pesszimistaelméleteidre Azt akarom tudni mit kell tennem A hangja elhalkult, könyörgőre vált: - Azelőtt

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Nekünk már végünk. Farkas. - A beszéde lassú volt és szomorú. - Mert Sunport lelkehalott. Tudod, egy nép vagy kultúra fővárosa több, mint az azt összetevő egyedek összege.Sunport akkor született, amikor az első unitronrakéta fölszállt a Tolték-fennsíkról. A célja azűr meghódítása volt. És Sunport meghódította az űrt, s ez a győzelem olyan megalopolisszátette, amilyent még nem látott a világ.

- Ez történelem - morogta türelmetlenül Kellőn. - És most mi a baj?- Az űr a miénk - magyarázta Melkart –, de a nagy eszme halott. Mert az élet nem áll

meg. A ki nem használt életfunkciók elsorvadnak. A győzelem után Sunport nem talált olyanúj célt, amely életben tarthatta volna. Ezért halott. És ezen az sem változtat, hogy halotttornyaiban kilencvenmillió újmódi barbár él.

Kellőn már-már megszólalt, de Melkart még keserű gúnnyal hozzátette:- És ez rád éppannyira áll. Farkas, mint a városra. Már a tizedrésze sem maradt meg

benned annak az embernek, aki harminc évvel ezelőtt voltál, amikor elindultál, hogy porrázúzd a Társaság maradványait. Méltó ellenfél lettél volna Eli Catlawnak - akkor.

Kelion visszafojtotta nemtetszését.- Hallgass meg, Charles! - kérlelte Melkartot. - Tudom, hogy öregszem, de a Szövetség az

enyém. Talán önkényes módszerekkel szereztem, de az én gondjaimra van bízva. Meg kelimentenem a Prédikátortól és gyülevész hadától, mert a Szövetség teremtett mindent, amitcivilizációnak nevezünk.

- Igaz. - Melkart vörös sapkás feje egyetértően bólintott. - A mérnökök alkotó kisebbségvoltak, száz évvel ezelőtt. A szakemberek kis csoportja meghódította az űrt, s ezzel nagyobbgazdagságot teremtett, mint amilyennel az emberiség valaha is rendelkezett.

A mérnökök kreatív ereje elkerülhetetlenül politikai hatalmukhoz vezetett. Csakhogysajnos megszűntek alkotni. Most tékozló gyermekeik csupán herdálják az apáik által

fölhalmozott gazdagságot, s az örökletes címek és rangok csacska játékával töltik idejüket. ÉsSunport ugyanolyan kövület, mint az ősi Egyiptom piramisai.Kelion áthajolt a rendetlen íróasztal fölött.- Sunport az enyém. - Barázdált arca sápadt volt a pirosító alatt, s visszafojtott hangja

remegett. - Megfizettem érte, az eszemmel, a munkámmal és az éveimmel. Dolgoztam ésfondorkodtam és vesztegettem és raboltam és hazudtam és gyilkoltam. Életem állandórettegés volt a bérgyilkosoktól. Akár egy vadállat, harcoltam ezért a városért. - Nagyot nyelt.- Nem adom föl!

- Minthogy ezt mondod - mosolygott szárazon Melkart –, elősegíted javaslatommegvalósítását. Mivel benned semmi sincs abból a fennkölt törekvésből, ami létrehoztaSunportot. Az új nomádok nyughatatlan milliói közül egyszerűen csak benned több aravaszság és vakmerőség, neked volt nagyobb szerencséd.

De az emberek nagyobb dolgokért kívánják feláldozni magukat, mint a saját életük. Énvégzetnek neveztem azokat a felséges éltető erőket, melyek fölmagasztosítják a miriádokéletét, és célt adnak neki.

Sunport betöltötte a végzetét, s ezzel el is vesztette azt. De a Prédikátor új végzetetajánlott ezeknek az új barbároknak - új, közös célt ami megfelel az ő alacsony

színvonaluknak. Ez azt jelenti, hogy a régi világnak vége. Farkas.Kellon némán nézett rá.- Véged van, Melkart - mondta végül. - Te még mindig itt fogsz ülni, mikor a Prédikátor

fanatikusai idejönnek, hogy elégessék a könyvedet, és elvágják a torkodat. Azt hiszem, ezlesz filozófiád legjobb kritikája, de nekem még nincs végem.

Kellon visszament a szétlőtt Hold Terembe. Melkartnak talán igaza volt. Sunport talánvalóban pusztulásra ítéltetett. De neki esze ágában sem volt meghalni. Leült a teleforhoz, és

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Megpróbálom, Zseniséged. - A lány sápadt és ideges volt. - De eddig is próbáltam. Nemfelelnek. - A hangja szinte hisztérikus volt. - Az egész teleforrendszer szétesik. Összetörik a

berendezéseket, és ölik a kezelőket.- A Külállomást!Kellon hangja goromba volt az idegességtől. Nézte a szorgoskodó lányt. Teste megfeszült

a feszültségtől, de nem volt mit tennie. Teltek a percek. Az űrből nem jött válasz, mígnemiszonyatos süvítés hallatszott az égből.

A torony megreszketett. Hatalmas, bömbölő vibrálás fojtott el minden gondolatot. A padló hullámzott. Rázkódás ropogtatta meg Kellon csontjait. A nagy falfestményekfölvillantak, aztán kialudt a fényük. A holdbeli város műanyag mozaikja elfeketedett ésleomlott. Fojtogató por szállt föl.

A bombázás megkezdődött.Már nem kell hívni a Külállomást. Az első iszonyú, az űrből érkező lövedék elég volt,

hogy Kellon megértse: Hurd és a Prédikátor győzött. A Külállomást elfoglalták vagyszétrombolták.

Sunport védtelen volt. Igaz, az űrkikötő melletti haditechnikai körzetben hatalmas ütegekállomásoztak. De a Föld gravitációjától és légkörétől gátolva szinte hasznavehetetlenekvoltak egy, az űrből történő támadás ellen - még ha az összeesküvők meg is feledkeztekvolna a lefegyverzésükről.

Kellon megborzongott, mert amit érzett, az már több volt, mint önféltés. Tudta, hogyMelkartnak igaza van. Ez Sunport vége. A Szövetség vége. A mérnökök uralmának a vége. Sezen túl csak romlást és káoszt, tudatlanságot és vad kegyetlenséget, sötétséget éskétségbeesést látott.

- Kapcsolja Marquandot! - kiáltott a rémült kezelőre.

Most már a Titkosrendőrség volt a civilizáció utolsó, gyöngécske védőbástyája. DeSunportot el kell sötétíteni. Figyelmeztetni kell az embereket, hogy hagyják el a várost, skeressenek menedéket az alacsonyabban fekvő szinteken. És azt is tudni akarta, hová csapott

be az első lövedék.A parancsnok arca jelent meg a kristály képernyőn. A feje fáradtan lekonyult, de

Marquand gondterhelt arca legalább nyugodtnak látszott. A homlokán kis, fekete lyuklátszott. A kezelő rémülten fölsikoltott, s Marquand békés arca eltűnt.

- Meghalt! - A lány előbb fülelt, aztán izgatottan magyarázni kezdett: - Azt mondják, főbelőtte magát, amikor megtudta...

A második lövedék a lányt is eltüntette a képernyőről.A Szövetség Torony ismét megremegett, mint egy hatalmas élőlény, amit halálos

szigonytalálat ér. A robbanás Kellont kiröpítette az üléséből. Nem hallott, s ajkán a vér sósízét érezte.

Visszamászott a pulthoz, de a kezelő képernyője sötét volt. A jelzőfények nem égtek.Eszelősen nyomogatta a hívógombot, de semmi válasz. A készülék nem működött.

A füle már nem csengett. Hirtelen furcsán némának érezte a nagy, szétrombolt termet. Nyugtalanul kiáltott testőreinek, de nem jött válasz. A porfelhőn át aztán meglátta, hogy a

tiszt mozdulatlanul fekszik egy törmelékhalom alatt, a beomlott átjáróban. A többiekelmenekültek.Egyedül volt.Egyedül! A fölismerés megdöbbentette. Az összeomlás most már teljes volt. Már nem

volt a Szövetség Főnöke. Csupán egyike a rémült és megdöbbent emberek millióinak. Arendet csupán ellenségeinek szervezete képviselte.

Kábult magányában alig vette észre, hogy leesett a harmadik bomba. De az összes fal

8/11/2019 GALAKTIKA_058


A kintről jövő homályos fény a teraszhoz vezette. Látta, hogy a város tornyainak felénmég mindig váltogatták színeiket a fénylő homlokzatok. A bombázás rövidesen kioltjavalamennyit - gondolta - örökre.

A Szövetség Tér majdnem üres volt. A szürke csőcselékből néhány lemaradó csak mostmenekült a sötét utcákba. A Torony aljának közelében por és füst szállt föl egy hatalmas,sötét kráterből.

Ilyen közel! Kellon megborzongott a fölismeréstől. A Szövetség Torony volt a célpont.

Az űrből őt bombázták! Mert most már ő volt a Szövetség megdöntött hatalmának szintevégső szimbóluma.

Visszarohant a tetőfelvonóhoz. A felvonó falai még világítottak, s amikor megnyomta agombot, meg is indult. Kibotorkált a Torony tetejére, a hűvös, éjszakai szélbe.

- Ide! - kiáltott át a siklókikötőbe. - Hozzák ki a Ruthot!Ekkor vette észre, hogy a terasz üres. A hangár feketén és üresen tátongott. Unitron-

siklója, ez a hosszúkás kristálytojás, eltűnt. Bizonyára elmenekült vele a legénység, amikormegkezdődött a bombázás.

Kellon döbbenten állt a hideg sötétségben. Fölzokogott, és tehetetlenül ökölbe szorította akezét. A világ összeomlott körülötte, és ő semmit sem tehetett. A civilizáció szertefoszlott.

A negyedik lövedék még közelebb csapódott be. Ijesztő léghullám döntötte le a lábáról.Elvágódott. A tető rángott alatta, mint egy hatalmas, haldokló állat teste. A légnyomás szinteteljesen elkábította.

A felvonóban tért magához. A felvonó falai sötétek voltak. A sötétben a gombokatkereste, de a szerkezet nem működött. Kirohant a sötét biztonsági lépcsőházba, s futni kezdettlefelé.

Közben arra gondolt, hogy ha azok az ágyúk ott a távoli űrben pontosan belövik a

Tornyot, akkor a lövedékek nem egyesével fognak jönni, hanem tucatjával.A sötét lépcsőház csak nem akart a végéhez érni, s alászállása olyan volt, mint valamielmosódott, lidérces álom. Robbanás robbanást követett, míg végül már nem is számoltaőket. A megrázkódtatások már a józan eszét fenyegették.

Lefelé, egyre csak lefelé, át a poron és a sötéten. Valahol rálépett valamire, talán egyholttestre, megbotlott, és addig zuhant, míg egy fordulóban fönn nem akadt. Izmaiösszerándultak a fáradtságtól. Sebzett halántékára rászáradt a vér.

Néhány szinten még halványan világítottak a falak. A Szövetség irodái lehettek ott, mertszintről szintre haladva mindenütt üveggel elkerített irodák végtelen sorait látta, megteleforpultokat meg irodagépeket. A csőcselék ide is betörhetett, mert elszórtan rendőrök ésszürke ruhások holttesteit látta heverni. De az élők elmenekültek.

Bénult agya még dolgozott, ha akadozva is. Rájött, hogy ragyogó estélyi kezeslábasaegyenlő a halálos ítélettel, ha leér azokra a szintekre, amelyeket a Prédikátor uralt.Levetkőztetett egy szürke ruhás holttestet, a durva öltözéket a magáé fölé húzta, és eldobtafehér parókáját.

Időnként teljesen hatalmába kerítette a pánik. A fáradtságtól kihagyott emlékezete,érzékelése. De talpon maradt. És ment tovább. Mert nem akart meghalni.

Ismét sötét szakasz következett. Aztán valahol rábukkant egy működő felvonóra, amelylevitte a csatornaszint nyirkos hidegébe. A robbanások zaját most már sok száz lábnyi talajtompította. De a robbanások, ezek a fülsiketítő, halálos csapások egymást követték.

Egyszerre azon kapta magát, hogy a kőtörmelék majdnem betemette. Egy szellőzőaknaomlott be fölötte. Merev tagokkal mászott ki a törmelék alól. Csontja nem tört. Tovább-

botorkált. Csak nagy sokára vette észre, hogy a bombázás abbamaradt.Egy sötét keresztfolyosóból hirtelen gépfegyversorozat csapott ki. Lebukott, menedéket

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Állj, mert itt az Armageddon!- Úgy-úgy, testvér! - Kellonnak sikerült homályosan fölidéznie a Prédikátor szavait, s

azokkal válaszolt. - És eljött az Ország.- Mehetsz, testvér! - A vörös képű férfi vigyorogva magyarázta: - Mérnökökre vadászok.

Eddig hetet öltem meg. - Kellon már menni akart, amikor a fegyver fenyegetőenmegmoccant. - Várj, hallottad a legújabb híreket?

Kellon várt.

- Hurd admirális ki akarta játszani a Prédikátort. - A vörös képű vadász győzedelmesennevetett. - De Isten keze, no meg egy jól irányzott késszúrás, végzett vele. A Flotta a miénk -ha ugyan maradt még belőle valami, mert legutóbb azt jelentették, hogy a hajók egymástlövik.

Kellon torka hirtelen kiszáradt.- Selene... - suttogta. - Mi történt du Mars kapitánnyal?- Felejtsd el ezt a sátáni nevet, testvér! - A vadász visszataszító kéjjel nyalta meg ajkát. -

A babiloni parázna is halott. Azt beszélik, hogy végül még az Antikrisztust is elárulta. Hurdmellett találták, a hajón. Az admirális halála után mérget vett be, hogy elkerülje a Prédikátorharagját. Halleluja!

- Dicsérjük az Urat! - nyögte rekedten Kellon. - Jó vadászatot, testvér!Fájt Selene halálhíre. Ugyanakkor biztosan tudta, hogy a lány nem érezhetett önsajnálatot.

Hiszen a játékot mindvégig a maga kemény szabályai szerint játszotta. A bukást éppúgyszámításba vette, mint a sikert. Ezt bizonyította az is, hogy méreg volt nála.

A döbbenet, a rémület és a fáradtság fekete ködöt borított tudatára. Nehéz volt emlékezniea történtekre. Nehéz volt megérteni. Akárcsak Selene, ő is azok szerint a szabályok szerint

játszott, amelyekre az élet tanította. De ezek a szabályok most már nem voltak érvényesek.

Egyszer sikerült elrejtőznie egy sötét alagútból kiáradó csőcselék elől. Lobogó fáklyákatvittek. Vezetőjük egy karón egy női fejet vitt. Isten Harci Himnuszát énekelték.Kábultan arra próbált rájönni, vajon mi változtatta az embereket ilyen félelmetes

lényekké. A Szövetség törvényei persze súlyos terhet jelentettek, de emlékezett rá, hányintézkedést írt alá a tömegek helyzetének megkönnyítése érdekében. És arra is, hogy Melkartszerint háromnemzedéknyit késett ezekkel.

Kellon utoljára húsz évvel ezelőtt érezte a csatornaszint hidegét. De hirtelen úgy érezte,mintha az Új Nemzetközösségi Párt legutóbbi titkos találkozója csak az imént lett volna. Avíztől csöpögő alagutak bonyolult útvesztője olyan ismerős volt, mintha sohasem hagytavolna el.

A fáradtságtól tántorogva megtalálta azt a kis falmélyedést, amelyet sok-sok évvel ezelőttvájt a szivattyú fölötti aknába. Sokáig aludt, és fölébredve a saját fúrójának egyenletesnyomait látta, melyek még mindig láthatók voltak a nyirkos homokkövön.

Ez különös és meglepő örömmel töltötte el, hiszen bizonyítéka volt keze egykori erejénekés ügyességének. Hiszen már jó ideje semmit sem csinált segítség nélkül, szolgái öltöztettékis.

Éhes volt, de most is segítségére sietett a régmúlt. A jól ismert úton fölmászott a

raktárszintre. Itt sem volt forgalom. Nem látott sem rendőröket, sem munkásokat. A legtöbbhelyen csak halvány biztonsági lámpa égett.Csak néhány fosztogató szorgoskodott. Elkerülte őket. Rögtön talált egy lerobbant

elektromos targoncát, és rakományából megtöltötte szürke zsebeit mesterségesen termesztettnaranccsal és műmarhahús-konzervvel. Evett, s a maradékot elrejtette kis barlangjában.

A második nap hajnalán ment föl egy lejtős rakodórámpán a régen elhagyott Szaturnusz-dokk gaztól körülnőtt, rozsdás fémmel körülvett, időverte épületei közé. A fiát kereste.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Már öt éve, hogy összevesztek. Nem tudhatta, vajon Roy szívesen találkozna-e vele. DeSelene fénylő árnyéka már nem állt köztük. Magányos volt, és Roy volt az egyetlen, aki mégmegmaradt neki.

Ha a Torony a Szövetség agya volt, akkor az űrkikötő volt a Szövetség lüktető szíve.Emlékezve a haditechnikai körzetben állomásozó hatalmas ütegekre, abban reménykedett,hogy a város menekültjei talán ott gyűltek össze, hogy a végsőkig védekezzenek a fennsíktermészetes erődjében.

Mohón tört utat a gazban a Vénusz-dokk felé. A halvány hajnali fényben botorkálva egyfriss, fekete földből és kőtörmelékből emelt dombhoz ért. Szinte elállt a szívverése. Fáradtanmászott föl a bomba alkotta domb tetejére.

Odalent, ahol egykor a forgalmas Vénusz-dokk volt, most csak mély, fekete szakadéktátongott. Kesernyés füst csapta meg az orrát. De nem a robbanóanyag füstjétől borultkönnybe a szeme.

A káosz tárult a szeme elé. A bomba tépte fennsík olyan elhagyott volt, mint a kráterekkel borított Hold. A Szaturnusz-dokkon kívül alig maradt valami épségben, még a romokból semlehetett az eredeti épületekre következtetni. A halál nagy aratása volt ez. Csak néhány hajlottfémdarab emlékeztetett arra, hogy itt valaha dokkok, rakétasiklók és hajók voltak.

Mérföldekkel távolabb, a haditechnikai körzet helyén lévő rommezőn egy lezuhantcirkálót látott. Az egész hátsó része hiányzott, mintha a lőszerraktára robbant volna föl. Ahajtóműnél még mindig vörösen izzottak a falak, s a hajóból sötét füst szállt a borongós égre.

Szomorúan ismerte föl a Technarch körvonalait.Az elpusztult hajón túl pedig Sunport égett. Iszonyú, vörös hajnal lángolt a keleti

égbolton, de az ég alja sötét volt a tűzvész füstjétől. Órák teltek el, míg annak az unitron-laboratóriumnak a romjait kereste, ahol Roy dolgozott. De a Nap nem kelt föl.

Körülbelül dél lehetett, mikor a laboratórium maradványaihoz ért. Minden reményeelpárolgott, mikor megpillantotta az összedőlt falakat. Mert az öreg épület telitalálatot kapott.Az épület bal szárnya helyén tátongott a hatalmas, még füstölgő tölcsér. A vastag, szürke

falakról leröpült a tető. Körös-körül törmelék. Lehetetlennek látszott, hogy az épületbentartózkodók közül bárki is életben maradhatott.

- Ki vagy?Kellon döbbenten megfordult. A háta mögött egy nagydarab ember bújt elő egy

törmelékhalom mögül. A szürke kezeslábasán díszelgő szám azt mutatta, hogy dokkmunkás.Kezében zömök géppuskát tartott.

- Steve, a Farkas! - Kellon óvatosan egykori fedőnevét mondta. - Rakodómunkás.- Mit akarsz?- Roy Kellon mérnököt keresem - mondta kétségbeesetten. - Üzenetet hoztam neki. Az

unitron-laboratóriumban dolgozott. Ismered? Baja esett?A nagydarab ember nem válaszolt rögtön. Szúrós szemmel vizsgálgatta Kellont. Kellőn

zavarában és türelmetlenségében belerúgott egy bomba tépte kőbe. Végül az őrszem bólintott, mint aki elhatározásra jutott.

- Azt hiszem, megfelelsz. Gyere, elviszlek Tom Pharrhoz. - Puskájával a romos falon

tátongó lyukra mutatott. - Roy Kellon itt van - tette hozzá –, de most aligha adhatod át nekiazt az üzenetet, mert ezertonnányi szikla alá van temetve.Kellon ment előre, keresztül a romos termek és tető nélküli folyosók útvesztőjében.

Hangokat hallott és szerszámok fojtott zaját. Vezetője hirtelen igen meglepő helyre vezette.Egy romos, tető nélküli fal hosszú háromszöget zárt be. A terület vastagon tele volt a

másik szárny romba dőlésekor odaröpült sziklával és törmelékkel. De soktucatnyi szürkeruhás férfi és nő munkálkodott elszántan a romok eltakarításán. Félig már kiástak egy hosszú,

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Pharr! Hoztam neked még egy embert.A sovány fiatalember odament hozzájuk. Kellon ismerte. Akkor látta itt, a

laboratóriumban, amikor eljött Royhoz, és arra kérte, hogy hagyjon föl a kutatásaival. De afiú nem ismerte meg őt, s Kellon örült ennek.

- Menekült vagy? - kérdezte gyorsan Pharr. - Nem kedveled a Prédikátort? El akarodhagyni Sunportot? - Kellonnak alig jutott ideje egy bólintásra. - Akarsz az űrbe jönni?

- Akarok. - Kellon nem értette a dolgot. De én az én... Roy Kellon mérnököt keresem. Jól

van?- A Nova fedélzetén van. - Tom Pharr gyorsan a félig eltemetett torpedóra mutatott. -

Nem lesz semmi baja, ha ki tudjuk ásni, mielőtt a Prédikátor fanatikusai tudomást szereznekrólunk.

- Az ott? - biccentett Kellon döbbenten a fénylő orsó felé. - Űrhajó?- Csillagközi cirkáló - magyarázta sebesen Pharr. - Évek óta dolgozunk rajta. Már

majdnem készen áll a kipróbálásra. Amikor megkezdődött a bombázás, Roy föl akarta vinniaz űrbe. És akkor jött a lövedék. Szerencsére én a városban voltam, legénységet kerestem.Egy siklón jöttem vissza, a bombázás után. Menekülteket gyűjtöttem, hogy jöjjenek kiásni. -Pharr gyors tekintete végigsiklott a szorgoskodó embereken. - Megmentjük a civilizáció

parányi magvát, ha el tudunk menekülni.Pharr szikár arcán némi aggodalom látszott.- A Nova megsérült. De Roy jelezte, hogy már hozzálátott a hiba kijavításához. Úgy véli,

mire kiássuk a hajót, el is készül. Az üzemanyag elég a Vénuszig vagy a Merkúrig. De mégkészleteket kell szereznem a csillagközi úthoz.

- Csillagközi? - visszhangozta mohón Kellőn.Tom Pharr arcáról letörölte a fáradtságot a lelkesedés.

- Roy azt tartja, hogy minden csillagnak megvannak a maga bolygói. Nem olyan nagy baj,ha a Földre sötét korszakok várnak. Mert mi meg a gyermekeink elültetjük az emberiségmagvait a csillagok között. - Átható tekintettel nézett Kellonra. - Jelentkezel az útra ?

Kellon nagyot nyelt, nem tudott megszólalni. Ez több volt a puszta lehetőségnél, hogyelmeneküljön az összeomló világból. Tom Pharr nyugodt, szűkszavú beszéde új látomástidézett föl, új célt sugallt. Némán bólintott.

- Akkor láss munkához!Kellon elindult, hogy segítsen egy férfinak meg egy lánynak, akik egy nagy sziklát

próbáltak elgörgetni a Novától. Különös, jó érzés volt, hogy tagja lehetett ennek a szorgos,hatékonyan dolgozó csoportnak. Eddig valójában nem is tudta, milyen magányos volt.

Teltek az órák, s ő alig érzett fáradtságot. Azzal sem sokat törődött, hogy puha, amunkától elszokott kezéből szivárogni kezdett a vér. Csupán néhány kurta szóra jutott idő,mégis egyre jobban érdekelték új társai.

A társaság összetétele meglehetősen furcsa volt. Tagbaszakadt dokkmunkások,szürkében. Néhány fiatal kadét, akik túlélték a haditechnikai körzet és főiskola pusztulását.Egy tucat veterán, akik a Külállomásról menekültek el, amikor fölrobbant. Mérnökök,tisztviselők, szolgák, szürkék.

De hőn óhajtott, közös céljuk egységes egésszé kovácsolta őket. Az osztálykülönbségekeltűntek. Kelion látott egy csinos lányt, mélyen kivágott, estélyi kezeslábasban. Egy kicsitSelene du Marsra emlékeztetett. De éppen levest szolgált föl a szürke ruhás, éhesrakodómunkásoknak.

Újra eszébe jutottak Melkart szavai. Sunport halott volt, mert elveszítette azt a célt, amilétrehozta. De ez az elszánt, rongyos kis csapat mégis eleven egység volt. Mert ahogy a véntörténész mondta: közös volt a végzetük.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Újra este lett. Sunport még mindig égett. A füst eltakarta a csillagokat. A keleti látóhatáriszonyatos, vörös falra emlékeztetett. Élettelen, fénytelen tornyok meredtek az ég felémegcsonkítva, mint valami nagy, kipusztult faj emlékművei.

Pihenés nélkül dolgoztak. Időről időre fölkelepeltek a géppuskák, jelezve, hogy az őrök betolakodókkal harcolnak. Éjfélre járt, mire elérték a Nova zsilipjeit. Roy Kellon kijött,fölkötött karral, hogy megvizsgálja a megrongálódott hajótestet.

Kellon az árnyékba húzódott, nem érzett magában erőt a találkozáshoz. Légzése

fölgyorsult, a torkát fájdalom szorította össze. Roy szikárnak és erősnek látszott, s szürkeszeme még mindig olyan volt, akár az anyjáé.

- Szálljatok be! - kiáltotta. - Azt hiszem, működni fog. Megjavítottam a hibát ahajtóműben. A Vénuszon aztán elvégezzük a további javításokat, készletezünk - és irány acsillagok!

Kellon követte a tolongó férfiakat és asszonyokat a zsilipen át. Roy a fényben állt,odabent. Roy szikár arcán csodálkozással vegyes öröm villant, s kinyújtotta egészséges kezét.

- Apám! - suttogta. - De boldog vagyok!- Örülök, hogy látlak, Roy. - Kellon hunyorgott, s megpróbált nyugodtan beszélni. - Csak

most értem meg, amit egyszer meg akartál magyarázni nekem... hogy milyen fontosak azok amás bolygók. - Nagyot nyelt, habozott. - De... én már öreg vagyok, Roy. Ha... ha kell a hely afiatalabbaknak - én maradok.

- Ostobaság, Főnök! - Roy megragadta a kezét. - Ne nevettess. Csak sikerüljönelmenekülnünk, mielőtt megjön a Prédikátor.

- Felejtsd el a Főnököt! - Kellon vigyorgott, és ismét hunyorgatni kezdett. - De aVénuszon majd berakodunk. Majd meglátod, micsoda pompás rakodómunkás vagyok!

A csatározó őrök is hajóra szálltak. A zsilipeket lezárták. Roy nyugtalanul kapcsolta be a

Nova soha ki nem próbált hajtóművét. A hajó lágyan emelkedett föl, és sebesebben, mint bármely unitronhajó valaha is. Az égő város lassan eltűnt fekete füstfelhő takarója alatt. Ésott voltak előttük a csillagok.

GÁLVÖLGYI JUDIT FORDÍTÁSA

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Közlékeny humanoid…….MIHAIL PUHOV …….

Nem volt kapás az istennek sem. A nap már vagy félórája ott tükröződött a tó vizén, én pedigültem, s nem volt kapás. A horgászásban különben maga a folyamat a fontos

Hogy foghass valamit, el kell bújni valahová a sűrűbe, ahol a vízbe bújó gyökerek alattméteres csukák lebegnek, a meder fenekén pedig harcsák mozgatják bajszukat.

Hirtelen árnyék takarta el a felkelő napot. Szemem hunyorítva arrafelé pillantottam, s egycsészealj formájú repülő szerkezetet vettem észre, olyant, amilyennel szerintem már jónéhányan találkoztak. A csészealj gyorsan közeledett. Sima felületén vékony ködcsíkokgomolyogtak.

Nos, éppen ideje volt. Ha egy vidéki városka lakói szinte mindennap találkoznak jövevényekkel, s minden alkalommal teljes megértésre jutnak velük, akkor mi mennyivelvagyunk rosszabbak? Ami engem illet, én mindig hittem a repülő csészealjakban smindenféle UFO-kban.

A csészealj már közvetlenül a fejem felett lebegett. A gomolygó köd patakokbancsordogált áramvonalas alakján, akár a füst a startra kész rakéta oldalán. Ez a gomolygástőlem vagy harminc méterre megszűnt, s a csészealj puhán a bokrok közé huppant.

Magától értetődik, hogy erre már a horgászbotról is elfeledkezve felálltam. A csészealjból

előlépett egy olyan humanoid-féle lény, valóban rendkívül emberformája volt, s felém indult.- Jó napot - szólalt meg nagyon is szabatos orosz nyelven, s visszapillantott repülőszerkezetére. A csészealj oldalán nagy horpadás éktelenkedett, amit csak most vettem észre. -

Nem emlékszik rá véletlenül, hol sértettem meg magadómat? S miért vagyok egyedül?Magától értetődik, hogy a váratlan helyzettől egy kissé meghökkentem. Azonban nem

vallottam szégyent. A lehető legnyugodtabb hangon válaszoltam:- Nem tudom.- Tehát eddig még nem találkoztunk - állapította meg a humanoid. - Így gondoltam én is.

Tehát nem közölheti velem, régóta vagyok-e ezen a bolygón.

Erre nem tudtam mit válaszolni. Különben igazából nem is kérdezett semmit. Hallgattam,s közben összeszedtem gondolataimat.A humanoid jövevény mellettem állt, s a mozdulatlan úszót bámulta.- Egyáltalán nem harapnak?- Honnan tudja? - csodálkoztam.- Most mindjárt el fogja mondani - magyarázta nyugodtan.

Nem találtam logikát ebben a megállapításában. Lényegét tekintve azonban kétségkívüligaza volt.

- Igen - mondtam. - Egyáltalán nem harapnak. Tiszta sor.Megragadtam a horgászbotot, s nekiláttam, hogy kihúzzam a vízből. Hogy ne vonja el a

figyelmemet.- Várjon csak! - állított meg. - Most mindjárt fog egy halat. Bevágtam. A horgászbot

meggörbült. Egész nyáron nem volt ilyen.- Hal!- No, most már feltekerheti - jelentette ki. - Ma több nem akad a horgára.E d l k dt Hitt ki N lék tt á i id j lt á Földö

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Nyilván elég régen élhet már itt - tételeztem fel.- Miből gondolja?- Remekül beszél oroszul, pedig igen nehéz a nyelvünket megtanulni. Elnevette magát.

Még az arcjátéka is egészen emberi volt.- Nem. Ha szépen beszélek is a nyelvükön, ez korántsem azért van, mintha valaha

tanultam volna. Ebben az esetben, magától értetődik, hogy elfelejtettem volna.- Nem értem.

- Magának ez szokatlan - értett egyet velem. - Bármely élőlény nemcsak térben, de időbenis létezik. Ahhoz, hogy meghatározzuk helyünket a világban, különleges érzékszervekkelrendelkezünk. A térbeli tájékozódás szervei a szem, a fül stb. Az időbeli tájékozódásnak kétszerve van: az emlékezet és az intuíció, vagyis a jövő előre látása. Ha ezek nem lennének,halott anyaghoz lennénk hasonlatosak, mely számára az időfogalomnak gyakorlatilag semmiértelme.

- Tegyük fel - egyeztem bele. - Ez nagyon érdekes szempont, de...- Meg fogja érteni - jósolta a jövevény. - Nyilván észrevette, hogy időérzékeink nem

szimmetrikusak. Maguknak, embereknek remek az emlékezetük, de majdhogynemképtelenek előre látni a jövőt. Még nem tudják, hogy ez a természet univerzális törvénye: akét időérzék közül az egyiknek feltétlenül dominálnia kell. Ez a törvény érvényes az énhonfitársaimra is. Nálunk azonban másképp van, mint az embereknél. Ellenkezőleg.Emlékezetünk gyönge; nem emlékszünk a múltunkra. Ez ugyanolyan ködös számunkra, mintönöknek a jövendő. Viszont jól fejlett az előrelátó érzékünk, ezért aztán a jövőt ismerjük.

- De hiszen ez szörnyen kényelmetlen! Hogyan sikerül emlékezet nélkül élniük?- Viszont emlékszünk a jövőnkre. Biztosíthatom, ez semmivel sem kényelmetlenebb.

Például hosszú mondatba kezdve nem mindig tudják, milyen szavakkal fejezik be, de

emlékeznek az elejére s a kérdésre, amelyre felelnek. Én viszont emlékszem a mondat végéres a beszélgetőpartner ezt követő válaszára... Most például vissza szeretne térni a nyelvi problémára.

- Kitalálta - erősítettem meg. - Mi köze ezeknek az információknak a nyelvtudáshoz?- Sokáig leszek maguknál - magyarázta a humanoid. - Kétségtelen, hogy ez idő alatt

alkalmam lesz megtanulni nyelvüket, most azonban előre látom a nyelvtanulás egészfolyamatát, s ezért előre ismerem a nyelvet. Magától értetődik, hogy később elfelejtem.

Magam elé képzeltem, hogyan tanul egy nyelvet. Kijelentéseinek megfelelően ez ígynézhetett ki: beszélget velem és még jónéhány emberrel, s egyre rosszabbul beszél. Minéltöbbet beszél, annál kevésbé ismeri a nyelvet. Majd leül a szótárak és nyelvkönyvek mellé, ésvégképp elfelejt mindent. S elhagyja a Földet.

- Honnan repült ide? - érdeklődtem.- Nem emlékszem.- Csak nem? S arra sem emlékszik, hol és mikor született?- Természetesen nem - erősítette meg. - A mi múltunk olyan, akár az önök jövője. Vajon

ön tudja, mikor fog meghalni?- Maga talán tudja?

- Magáról? - Vállat vont. - Természetes, hogy nem. Hiszen maga sem tudja születésemidőpontját.Erre semmit sem tudtam mondani. Hogyan vitatkozzak egy természeti törvénnyel?

Minden szimmetrikus az időben. Sem ő, sem én nem tudjuk, mikor született. Smindkettőnknek fogalmunk sincs halálomról.

- Maga emlékszik egyéni múltjára - folytatta. - Én viszont ismerem személyes jövőmet.Azonban ne is reménykedjen, hogy a maga számára valami lényegeset hallhat tőlem. Az a

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Igaza volt. Tegyük fel, kicsikarom belőle a totó jövő heti telitalálatát. Neki az ő jövőjébeneszébe sem jut, hogy megnézze a heti tizenkét találatos szelvényt. Ha viszont megkérem,hogy tegye ezt meg, azon nyomban elfelejti kérésemet.

Végül is én sem tudom, hogy legutóbb milyen volt a telitalálatos szelvény.- A múltat homály fedi - mondta a humanoid. - Ha tudná, milyen szomorú dolog ez. Ki

mesél nekem majd a múltamról? Miért vagyok egyedül? S honnan jöttem ide?- Valahonnét onnan - mutattam föl az égre.

- Köszönet a felvilágosításért - fejezte ki háláját. - Cserébe én is felfedek magánakvalamit a jövőjéből. Amikor elrepülök, mozdulatlanul, fejét az égre emelve fog állni, s néznifog utánam. Nagyon világosan látom magam előtt ezt a képet.

Elhallgattunk.- Mellesleg mi dolga van itt? - kérdezte hirtelen.- Horgászok - feleltem. - Azután megérkezett maga. Onnan, a nap felől.A beszélgetés megakadt. Eddig én tettem fel kérdéseket, most ő kérdezett. Magától

értetődik: az én emlékezetem gazdagodott, az ő jövőbe látása egyre rövidebb távú lett. Egyretöbbet tudtam róla, ő pedig egyre kevesebbet rólam. Most már nálánál is jobban tudtam, hogykapcsolatunkból semmi hasznom nem lesz.

Így szóltam:- Tehát most elrepül a magadóján?- Honnan tudja, hogy ezt így hívják?- Hiszen maga nevezte el így.- Igen, ez lehetséges. - A humanoid szomorkásán elmosolyodott, s némi reménykedéssel

nézett rám. - Tehát semmi érdekeset nem közöltünk egymással?- Nem - hagytam rá.

- Sajnos ez mindig így lesz - tette hozzá. - Isten önnel!- Jó utat!Hátat fordított, s a bokrokat széthajtva elindult. A jövőjébe igyekezve már nem

emlékezett rám. A csészealjon füstfoszlányok úsztak végig, a szerkezet hangtalanul a tisztareggeli égboltba emelkedett. A tó partján álltam, s fejem magasba emelve néztem utána.

Most is tisztán látom magam előtt ezt a képet.FÖLDEÁK IVÁN FORDÍTÁSA

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Szempont……. DMITRIJ BILENKIN …….

Szokatlan, narancsszínű kövek vonták magukra Uvak tekintetét, amikor hazafelé tartott avadászatról. A kövek súlyosak voltak, olajosan ragyogtak, törzse tagjai közül senki nem látottilyeneket. Uvak a barlanghoz cipelte, töprengve forgatta, egymáshoz csapkodta őket.

S ekkor Uvak hirtelen eltűnt.A törzs tagjai egy ideig keseregtek, majd arra a következtetésre jutottak, hogy a vadászt a

kövekben megbújt vadállat ragadta magához. Igaz, soha nem fordult még elő, hogy kővadállattá vált, másképp viszont hogyan magyarázhatnák, hogy Uvakkal együtt a kövek iseltűntek? Csak egyetlen megoldás létezett.

Eltelt azonban néhány nap, és Uvak ugyanolyan váratlanul, ahogy eltűnt, megjelent a

barlangban - épen, egészségesen.Amikor a zűrzavar elcsitult, mindenki felfigyelt rá, hogy Uvak borzalmas,

pókhálóvékony, mellén fehér színű bőrbe öltözött. S idegen szag áradt belőle.- Megölted a kőállatot, s lenyúztad a bőrét? - kérdezte Uvakot körbeszaglászva az öreg és

bölcs Olla.Uvak fejét csóválta. Nyomott hangulatban volt. Gyorsan közelebb toltak feléje egy

nagydarab vaddisznóhúst, s Uvak oly vadul esett neki, hogy a csontok is ropogtak bele, majdaz ismerős arcokat látva, kissé jobb kedvre derült. A törzsbeliek óvatosan, méltóságteljesen

hallgattak; illetlenség kérdésekkel nyaggatni valakit, aki eszik.- Sok meglepő dolgot láttam - szólalt meg Uvak, miután teleette magát. Hangjamegremegett az izgalomtól.

- Azt hittük, a kőállat hurcolt el - jegyezte meg Olla.- Így is volt! Észre sem vettem, és máris a szájában tértem magamhoz. A vadállat

azonban, mely elrabolt, nem volt falánk. Nehezen kimondható a neve: i-dő-visz-sza-i-dé-ző-gép. Arrafelé az összes kőállatot gépeknek hívják. Több van belőlük, mint szarvas azerdőben.

- Vadásznak rájuk?

- A húsuk ehetetlen, kemény, mint a kovakő. Az emberek azonban istenként tisztelik őket.- Messze élnek ezek az emberek?- Távolabb, mint az álmok országa. Ők az utánunk jövők. Az unokáink unokái. Így

magyarázták nekem, s hiszek benne.- Érthetetlen - jegyezte meg Olla. - Aztán barlangokban vagy fákon élnek?- Barlangokban.- Tehát ugyanolyan civilizáltak, mint mi.Uvak keserűen elmosolyodott, s haragosan elhajította a lerágott csontot.- Én is így gondoltam, amikor megláttam barlangjaikat. Töménytelen sok van belőlük. Az

összes szikla, akárhová nézel, velük van tele, mint léppel a méhkas. A bejárat előtti terekenhemzseg a nép, ha felemeled a kezed, feltétlenül valakibe ütközöl. Maguk a barlangokmelegek, világosak, bár fullasztóak. Ezek az emberek, az utódaink - mégiscsak szánalmasnépség.

- Miért azok, ha olyan jók, ahogy te mondod, a barlangjaik?- Sok oka van ennek. Tessék, nézd. - Uvak különös ruhájára mutatott. - A mi öltözékünk

t tó hé étté i ?

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- És ez? - Uvak megrántotta öltözéke szegélyét, s az alulról fölfelé széthasadt. Mindenkiszemét meresztette.

- Ez még nem minden - folytatta keserűen Uvak. - Az utódaink nem tudnak vadászni!- Na, ez aztán mese habbal! - tiltakozott Olla. - Ez lehetetlen!- Nem, nem mese! Nem tudnak vadászni, mert gyöngék. Képtelenek utolérni a vadat.

Nem tudják leteríteni. Alig tudták felemelni a bunkójukat.- Pedig még én is a bal kezemmel felemelem! - vetette oda gúnyosan Uvak tízéves fia.

- Itt valami nincs rendjén - ingatta töprengőn a fejét Olla. - Akkor honnan veszik azelemózsiát?

- A kőállatok szerzik be nekik. A gépek.- Uvak, te leszoktál a gondolkodásról. Szavaid úgy ugrálnak összevissza, akár a nyulak.

Ha az utódaink olyannyira megszelídítették a kőállatokat, hogy azok odaviszik hozzájuk azsákmányukat, akkor az utódaink nagyon is okosak. Te pedig azt mondod, hogy gyengék ésszánalomra méltók.

- Rendben, fussanak hát szavaim, mint a szarvasok. Ide süss! A világukban alegmeglepőbbek a gépek. Nagyon különbözőek. Vannak mammutnál nagyobbak, vannakkicsik, akár egy patkány, vannak erősek és vannak gyengék. Némelyik az antilopnál isgyorsabban fut, mások meg úgy úsznak, mint a halak, egyesek repülnek, akár a madarak, svannak, melyek sziklatömbként, mozdulatlanul állnak. S mind zakatolnak. Követ vagy a földfekete levét zabálják. Amikor ébren vannak, szörnyű közelíteni hozzájuk, olyan vadak.Amikor viszont alszanak, semmit nem hallanak. Ilyenkor azt teheted velük, amit akarsz. Azegyik ember a szemem láttára belezett ki egy kőgépet. Ezek a vadak nagyon ravaszak ésokosak. Egyenest az emberek barlangjaiba vezetik be a patakokat, hogy azok neszenvedjenek a szomjúságtól, a tábortűz fényét pedig, ezt végképp nem tudom, hogyan

csinálják, leválasztják a parázsról, s szintén beviszik tanyáikba. Gyökereket ásnak ki aföldből, gyümölcsöt gyűjtenek az embereknek. Az összes többi élőlényt uralmuk aláhajtották, rabságban tartják őket, hogy etessék velük az embereket. S a gépek nemcsak aföldön, de a levegőben is hordják bendőjükben az embereket...

- Na, mit mondtam?! - pillantott Olla diadalittasan a törzs többi tagjára. - Mi, emberekerősebbek vagyunk a többi élőlénynél, mert van eszünk. Így volt, így van, s lám, így is leszmindig.

- Nem, Olla - Uvak arca elkomorult. - Éppen ellenkezőleg. Nem utódaink uralkodnakkőállataikon, hanem a kőállatok uralkodnak rajtuk.

- Hiszen te magad mondtad...- Így igaz. Azonban nem véletlenül említettem, hogy a gépek ravaszak. Lám, most

mindnyájan a tűz körül ülünk. A vadászat sikeres volt?- Sikeres!- A gyomrunk tele van ?- Tele!- Van sok hús?- Van!

- Mit csinálunk, ha gyomrunk tele, sok húsunk van, s a tűz vidáman lobog? Alszunk,mulatunk, énekelünk, rajzolunk, meséket találunk ki, ruháinkat díszítjük. Ki kényszeríthet bennünket, hogy nap mint nap dolgozzunk, amikor nincs rá szükség? Senki! Utódainkatviszont nem kérdik, akarnak-e dolgozni vagy sem, ők tele hassal is dolgoznak. A gépeketszolgálják!

Egyszerre halotti csönd lett, olyan mély csönd, hogy a barlang mélyén hallani lehetett alehulló vízcseppeket. Uvak elérzékenyülve tekintett végig a barlang bekormozódott boltívén,

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- A gépek arra kényszerítik őket, hogy nekik dolgozzanak - jelentette ki suttogva. - Éjjelis, nemcsak nappal. Azt pedig, aki hanyagul dolgozik, megbüntetik. Nyomorékká teszik,néha meg is ölik. A saját szememmel láttam, amikor egyik barlangjuk bejáratánál egyszáguldó gép elgázolt egy gyereket, bizonyára valamiben vétkes volt. S az emberek egy ujjalsem nyúltak a gyilkoshoz!

A barlangon elégedetlen zúgás futott végig. Uvak felemelte kezét.- Ez még nem minden! Kérdezzétek meg, természetesen kérdezzétek csak meg, akkor

miért táplálják, miért tartják melegben a gépek az embereket? Ugyanazért, amiért mi akutyákat etetjük és óvjuk!

A harcosok bunkóik után kaptak. Az asszonyok rémülten szorították magukhozgyermekeiket. Harag és fájdalom tükröződött mindnyájuk arcán.

- Ez pedig így van - Uvak hangja erősebben csengett –, annak ellenére, hogy a gépekkel, bármilyen szörnyű is a külsejük, amikor alszanak, könnyű elbánni. De senkinek nem juteszébe, hogy szembeszegüljön velük! Az emberek nem gyilkolják le őket álmukban, sőttisztítják, ápolják a gépeket. Az az ember, aki előttem vágta fel egy gép hasát, kesergett, hogyképtelen meggyógyítani I Az emberek, amint látjátok, még rá sem ébredtek függőhelyzetükre. Igaz, homályosan érzik ezt. S mesék kitalálásával ámítják magukat. Hallanátokezeket a szánalmas meséket! Az emberek meggyőzték magukat, hogy nem ők szolgálják agépeket, hanem a gépek szolgálják őket. S ők maguk vittek el, hogy megnézzem, hogyankészíti az egyik gép a másikat! Egyedül, emberi segítség nélkül! A saját szememmel láttam,hogyan történik ez! Lám, hová jutottak az önámításban.

Nyomasztó csönd köszöntött be. Fejüket kezükre hajtva ültek mindnyájan, egyik-másikasszonynak szeméből könny csordogált.

- Észre akartam téríteni utódainkat - folytatta Uvak –, emlékeztetni akartam őket az

emberi büszkeségre, elődeik dicsőségére, de meg sem értettek. A gépek viszontnyugtalankodni kezdtek. Először megpróbáltak egy barlang bejárata előtt megölni, ahogyazzal a gyerekkel tették, én azonban természetesen nem hagytam magam. Látták, hogy nemfélek tőlük, s inukba szállt a bátorságuk. Amikor rájöttek, hogy veszélyes vagyok aszámukra, sietve visszaküldték. Titokban azonban ellopták a bőrömet, s ezt a szánalmasrabgöncöt adták érte cserébe! Nem akarom hordani, vissza az eredeti bőrruhámat!

Dühöngve széttépte magán a műszál öltönyt, s csak akkor nyugodott meg, amikor szabadtörzse öltözékét vehette magára. Hosszasan és komoran bámulta a tüzet, s ugyanilyennyomasztó hangulatban nézték a lángokat a többiek is.

- De Uvak! - tiltakozott félénken az egyik asszony. - Lehet, hogy szerencsétlenutódainkban az értelem csupán szunnyadozik, s van rá remény...

- Az értelmük! - Uvak lenézőn elmosolyodott. - Testük elsatnyult, mert a gépek tudatosanhozzászoktatták az embereket a műélelemhez. Képzeljétek el, képtelenek szétrágni egysípcsontot, s soha nem esznek nyers húst! Undorító étel, gyönge test, hogy maradhat megépségben akkor az ész? Lám, mi! - hangjában büszkeség csendült. - Mi mindenreemlékszünk, ugye?

- Igen - zümmögték halkan a választ.

- Minden képességünket, ismeretünket a fejünkben tartjuk, igaz?- Igaz!- Lám! Mi ismerjük a vadak szokásait, ismerünk minden szagot, az összes ösvényt,

minden mondát és mesterséget. Mindegyikünk a fejében őrzi azt, amire a törzsnek szükségevan. Ők viszont képtelenek bármit is felidézni emlékeztető jelek, olyan apró, feketemacskakaparás nélkül, amit írásnak neveznek. Ennyire elgyengült az értelmük!

- Tehát nincs jövőjük az embereknek! - sóhajtott halkan a bölcs, öreg Olla. - Szegény,

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Kezébe temette arcát. S nem vette észre, hogy apró dédunokája, aki állandóan lázasan barkácsolt valamit, egy kis szekeret tolt végig a köveken, s az emberiség történetébenfelcsikordult az első kerék.

FÖLDEÁK IVÁN FORDÍTÁSA

MADÁR JÁNOS

CSIBÉIVEL

Fiastyúkeltévedt az égencsönd kanyarog a Tejútfelhő-messziségben

holdvilágholdvilágde szomorúez az ág

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Variációegy Beethoven-témára

…….SHARON WEBB…….

I.

Tizenegy éves volt, amikor meg kellett jelennie a Vesta Bizottság előtt. Hólyagjában

fájdalmasan feszülő nyomást érzett. Tenyere nyirkos volt az izzadságtól.A nagy hálóterem tábláján az éjjel kigyulladt a neve: DAVID DEFOUR.Még sohasem látta a nevét kiírva.- Te vagy az - mondta az egyik fiú olyan sokatmondó pillantással, amitől egészen

kicsinek és tudatlannak érezte magát.- Mi vagyok én? - Rebbenő szeme kérdőn vándorolt egyik fiúról a másikra. - Mi vagyok

én ?- Te vagy a következő.- Igen - helyeselt egy másik.

- Meg fognak büntetni.- Miért?- Csak.- Miért?- Dehogy büntetik, te hülye! - szólt közbe egy másik hang. - Kiszemelték. - A felső

hálóbeli nagyfiú védelmezőn karolta át David vállát. - Kiszemeltek. Nyilván különlegesnektaláltak.

- Mire szemeltek ki? - Elfogta a félelem, érezte, hogy a szíve riadtan verdes, és elszorul a

torka. A kósza hírek hozzá is eljutottak olykor, de általában ügyet sem vetett rájuk. Most hátrákerült a sor, s mégsem tud egyebet kérdezni: - Mire?- Hiszen híres leszel - mondta nyomatékosan a nagyfiú, s megszorította a vállát. -

Mindent megkapsz, amit csak akarsz. De egyszer... azt hiszem, meg kell halnod. - A fiúkutatva nézett a szemébe. - Kíváncsi vagyok, milyen lehet... meghalni.

David kitépte magát a fiú ölelő karjából, és vézna, barna lábain kifutott a fürdőszobába.Ki akarta üríteni a hólyagját. Sírni akart.Most ugyanígy érezte magát.A Bizottság mindhárom tagja a szokásos egérszürke ruhát viselte. A magas, szögletes

arcú nő, az Elnök üvegkalapácsával megérintette az előtte lévő hangpárnát. Felcsendült ahang, majd megszólalt a nő:- David Defour, lépj közelebb az Elnökhöz!Félelem cikázott át a sovány kis arcon. A lába remegett. Térde meg-megroggyant.

- Ne félj! - szólalt meg a második nő, aki talán azért sértette meg a protokollt, mert kedvesvolt, és mert lehet, hogy még nem felejtette el, milyen az, ha valaki tizenegy éves, és halálravan rémülve.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- David Defour, tudod-e, miért idéztek a Bizottság elé?A fiú behúzott vállal pislogott, majd alig észrevehetően megrázta a fejét.- Nemmel válaszolsz?Végre megtalálta a hangját, s remegő szopránján felelte:- Nemmel.- Nagyon helyes. Conway tagtársunk, olvasd föl a Felvilágosítást!Conway tagtárs acélszürke szemét Davidre szegezte. Aztán lenézett, és olvasni kezdett:

- „Az emberiség az idők homályos kezdete óta tisztában volt halandó mivoltával. Eonokóta egyre csak azon fáradozott, hogy túllépjen önmagán. Bizonyos értelemben kudarcotvallott, más értelemben viszont csodálatos sikereket ért el. És egyre csak kutatott és keresetttovább.

Kutatásai sokféle irányba vezettek, és sehol sem maradtak el a sikerek és a kudarcok.Az emberiség végül eljutott a végső sikerig - és a végső kudarcig. Mert amikor

laboratóriumaiban megölte a halált, ezzel együtt megölte a halhatatlanság iránti vágyát is. Ahalál halálával a költészet és a zene is meghalt a Földön. Elnémult a filozófia, porba hullott aművészet, megfulladt a tudomány. Csak az emlékük élt tovább.

És az emberiség rádöbbent, hogy a mérhetetlen nyereség mérhetetlen károkat is okozott.És felismerte, hogy tagjai közül ki kell választania azon keveseket, akik lemondanak ahalhatatlanságról, s cserébe önmaguk és az egész emberiség hasznára alkotni képesek."

E cél érdekében rendeltünk ide téged, David Defour, a mai napon... Conway tagtárs ekkorismét rászögezte a tekintetét.

- Tisztában vagy a felelősséggel, amelyet az emberiség ruházott rád?Dermesztő hideg vette körül kicsi testét, a csontjáig kúszott a fagy. Reszketve állt ott,

tágra nyílt szemmel, s próbálta megérteni, amit az imént hallott. Megint az Elnök szólalt

meg:- Úgy illik, Dávid, hogy igennel válaszolj.A szája kinyílt, becsukódott, újra kinyílt. A hangja a torkában remegett, s végül, mint a

fogságból szabaduló méhecske, kiröppent szájából a szó:- Igen.- Dávid, azért vagyok itt, hogy megkönnyítsem számodra az átmenetet. Akarsz kérdezni

valamit? Nézte az asztal túlsó végében levő szelíd, sima arcot, de semmit sem tudott leolvasni róla

- mint ahogy hiába próbálta megfejteni e szörnyű nap értelmét is.A Bizottság ülése után elvitték az Orvosi Szintre, ahol olyan tüzetes vizsgálat alá vették a

testét, hogy zavarában a végén már merő tűz volt az arca. Éles fémtárgyakkal szövet-ésvérmintákat vettek tőle. Aztán elhangzott az ítélet: A döntési idő hatvan holdhónap.

Aztán megetették, és valami innivalót is kapott. Az italért hálás volt, de az ennivalót csak piszkálgatta a tálban. Aztán idehozták, ehhez a szelíd arcú férfihoz, akinek olyan sima a bőre,akár a bársony.

- Nem maradsz a Vestán, Dávid. Ma útnak indulsz Reneszánszba, a Földre. Ott élsz majd- belenézett Dávid anyagába - hatvan hónapig... a Végső Döntésig. - A tanácsadó tekintete

ellágyult, amint elnézett valahová Dávid arca mellett. Halványan elmosolyodott; nem előszörlátja ezeket a szemeket. - Szeretni fogod, Dávid. Mindenki szereti. Egy idő után már ott érzedmagad jobban. És Reneszánszon olyanokkal leszel majd együtt, mint amilyen te vagy.

El kell hagynia a Vestát? A hálótermet? Mindent, amit valaha is ismert? Megborzongott.Sehol másutt nem járt még. El fogják szakítani otthonától, a fiúktól, akiket testvéreinektekintett, az ágyától, Jacobs Anyától és Chin Anyától. Szeméből kibuggyantak a forrókönnyek, amelyeket eddig szapora pislogással tartott vissza.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Ezt nem tehetjük meg, David. A fiúkkal, akikkel eddig együtt éltél, holnap elkezdik akezelést. Az étel, amit eszel, a víz, amit iszol, más lesz, mint amit ők kapnak. Sajnálom, mael kell menned.

Remegő, gyámoltalan hangon kérdezte:- Magammal vihetem a holmimat?- Chin Anya már elkészítette a csomagodat. Már mindent fölraktak a skiptorra. - Mintegy

válaszképpen a fiú szemében felcsillanó reményre, a tanácsadó még hozzátette: - Megvan

minden, Dávid. A hangszereid is. Elsősorban azok. És még többet is találsz majdReneszánszon. Sokkal többet. - Hirtelen fölállt. - Ideje, hogy most már te is fölszállj. Hosszúút előtt állsz.

- Még nem mehetek. El sem búcsúztam.- Nem, Dávid. Úgy döntöttünk, jobb lesz a gyors és egyszerű elválás.

Egyedül kuporgott a skiptor lezárt fülkéjében. Amikor az ajtó becsukódott, mereven bámultanéhány percig, aztán hagyta, hogy a könnyek lefolyjanak az arcán.

A technikus a kamerán keresztül figyelte, s bölcsen hagyta, hadd sírja ki magát. Csakkésőbb nyomta meg a hangszóró gombját, s hozta működésbe a fiú képernyőjét.

- Szervusz, David. Az én nevem Heintz. Itt leszek, hogy átsegítselek az utazáson - szólaltmeg a képernyő hangja. - Ha jobbra nézel, látsz egy Víz feliratú gombot meg egy másikat,amin az áll, hogy Gyümölcslé. A gyümölcslét ajánlom, nagyon finom.

Szó, ami szó, nagyon szomjas volt. Megnyomta a gombot, mire egy szívószál bukkant előa falból. Sokáig ivott.

Heintz megvárta, míg hatni kezd az enyhe nyugtató. Aztán megkérdezte:- Ültél már valaha skiptoron?

David megrázta a fejét.- Éppen most szállt fel a kapitány, David. Néhány perc múlva indulunk. Beállítom aképernyődet, hogy láthasd az indulást, de előbb szeretném, ha bekötnéd a hevedert. Nyomd leaz előtted lévő fogantyút.

Az orra előtt zöld lámpa gyulladt ki, alatta kis fogantyú tűnt elő. Megnyomta, mirefátyolszerű heveder burkolta be, szelíden, mégis erősen, s csak a karjait hagyta szabadon.

- Jól van. Útközben, ha majd jelt adok, leveheted. Addig bátran fedezd fel a fülkédet. Haszükséged van rám, nyomd meg a fejed fölötti gombot, amire az van írva, hogy Személyzet.

A képernyő elsötétült.Ezüstösen csillogó gombok sora húzódott éppen a feje fölött. Az egyik felirata Zene volt.

Amikor megnyomta, egy számozott sávátkapcsoló ugrott ki. Tétován, találomra választott kiegy kódot, majd hátradőlt, és lehunyta a szemét. Pengetős hangszer lágy dallamát hallotta,amelyet a cselló öblös hangjai követtek. Valami nagyon régi zongoradarab átirata, gondolta.Mi lehet az? Korábban is hallotta már valamelyik zenetörténeti óráján, de a címet és azeneszerző nevét nem jegyezte meg. A kimondhatatlanul szomorú muzsika lágyan körülvette,szinte átölelte. Barna kis ökleit a szemére nyomta, hogy megállítsa patakzó, meleg könnyeit,ám azok keresztülfolytak behajlított ujjain, le az alléra, miközben Beethoven Patetikus

szimfóniája forgott az ezüstkorongon.Derűs hang riasztotta föl:- Sírsz? Akárcsak a többiek. - Sóhaj hallatszott. - Milyen unalmas. - A képernyőről egy

nagyjából vele egykorú lány bámult rá. Nyílt kék szeme volt, orrát reszelt szerecsendiókénthintették be az apró szeplők. - Azt reméltem, te más leszel.

- Nem sírok - mondta, s nyomatékul megdörzsölte a szemét. - Éppen szundítanikészültem. - Látványosan ásított egyet, s lopva a lány arcára sandított. - Ki vagy te?

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- A tizenhetes kabinban. Te a nyolcasban vagy.- Azt hittem, egyedül utazom. A lány kuncogott.- Vákuumot hordasz a két füled között? A kuncogást sértőnek érezte.- Hogy érted ezt ?- Csak nem gondoltad, hogy a skiptor kizárólag miattad kelt útra ?- Na nem... - Az álla egy kicsikét előreugrott.- Dehogynem - kuncogott ismét a lány.

Tulajdonképpen mit képzel magáról ez a lány? „Tűnj már el!" A keze már kinyúlt a gombfelé.

- Várj... Ne tüntess el. Várj! Kérlek!Megérezte a lány hangjában a rémületet, s a keze megállt a gombon.- Kérlek - mondta a lány –, beszélgetni szeretnék egy kicsit... olyan egyedül vagyok. A fiú

hosszan nézett rá.- És te hová mész ?- Ugyanoda, ahová te.- Honnan tudod, hogy én hová megyek?- Vannak módszereim. Várj... hallod ezt? Indulunk.A fölszállás óta hallott, szinte érzékelhetetlen búgást tompa rázkódás váltotta fel, melyet

inkább érezni, mintsem hallani lehetett.- Nyílnak a kamrák - mondta a lány. - Figyeld!A lány arca tíz centiméter átmérőjű oválissá zsugorodott a képernyő egyik sarkában. A

fennmaradó részt betöltötte a Vesta semmibe ugró, tömör öbleinek képe. A fekete űrtmilliónyi csillag fénye döfte át.

A fiú nem tudta lenyelni a torkát szorongató gombócot. Most aztán igazán elmegy.

Elhagyja az otthonát - talán örökre.- Megint sírni fogsz?Érezte, hogy a cseppnyi gúny jogos.- Nem.- Jól van. Azt hiszem, nem bírnám elviselni. Nézd, szabadok vagyunk.A kamraajtók végképp széjjelcsúsztak. A képernyőn már csak feketeség és csillagfény

látszott - és egy szeplős lány arcának tíz centiméteres képe.- Nemsokára kibújhatunk a hevederből - mondta a lány.- Honnan tudsz ennyi mindent? - kérdezte a fiú. Noha bosszantónak találta a lányt,

végtelenül megnyugtatta, hogy beszélgethet vele, így aztán tulajdonképpen nem tudta, mit iskezdjen az érzéseivel.

- Tapasztalat - hangzott a válasz. - Én már végigcsináltam az egészet. Feltámadt benne ahitetlenkedés.

- Mikor?- Ma reggel. Engem vettek föl elsőnek a Hoffmeiren.- Hoffmeir!- Igen. Csak nem képzeled, hogy egyedül a Vestáról vettek föl! A fiú megrázta a fejét.

Erről egyáltalán nem gondolkozott.- Aztán megálltunk a Hébén. Ezután érkeztünk a Vestára. Ez a harmadik indulásom -mondta a sokat tapasztaltak kis sóhajával.

- Ó! Hányan vagyunk itt?- A hátsó fülkékben eddig kilencen. Az elülső rész tele van felnőttekkel; üzleti úton

vannak meg szabadságon. Engem nem érdekelnek. Te miben vagy tehetséges?- A zenében.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


A fiú nem tudta, mit válaszoljon erre.- Azt hiszem, te is az vagy. Szerintem túlságosan óvtak eddig, de majd én kézbe veszlek.

Reneszánszon szükséged lesz valakire, aki olyan, mint én vagyok.- Senkire sincs szükségem. A lány sóhajtott.- Nem akartalak megsérteni. Csak egyszerűen nem tudtam megállni. Olyan elveszettnek

látszottál...A fiú teljes öt percre kikapcsolta a képernyőt, mindaddig, míg fojtogatni nem kezdte a

magányosság. Akkor újra bekapcsolta, és megkereste a 17-es kabint.- Liss? - suttogta. - Liss?Feltűnt a lány arca - szeplősen, rózsásan s a szemek körül kissé duzzadtan. Könnyek

nyomai látszottak az arcán.- Beszélgetni fogsz velem, David? - kérdezte gyámoltalanul.- Azt hiszem.A lány álla könnyedén megremegett.- Sajnálom, hogy felbosszantottalak.- Minden rendben van.- Túl sokat beszélek. Mindig is ilyen voltam. Soha nem gondolok meg semmit. Hirtelen

érezhetővé vált az eddig is létező, de szinte észrevehetetlen gyorsulás.- Súlytalanság - mondta Liss.A fülkében kigyulladt a fény, és Heintz hangja szólalt meg:- Az utasok kikapcsolhatják a hevedert.Dávid meghúzta az előtte lévő fogantyút. A biztosítószövetek nagy része eltűnt.

Észrevette, hogy szabadon tud mozogni, s könnyedén pattan vissza a kis fülke párnázottfaláról. Hamarosan rájött az új játék ízére. Egy, kettő (mennyezet, fal), három, négy (fal, fal),

öt, hat (szék, fal).Két karját a térde köré kulcsolva labdává gömbölyödött. Ha a lábujjaival ellökte magát azülésről, fenekével a mennyezetnek ütődött, majd vissza az ülésre. Mennyezet, szék,mennyezet. Kissé kisodródott a középről, s már-már nekiütközött a képernyőnek. A rugalmas

póráz azonban még idejében lefékezte, s ekkor megpillantotta a képernyőn Lisst, aki úgy pattogott, akár egy légaknába került labda.

Heintz a maga képernyőjén figyelte őket, s a fejét rázta nevettében. Előbb vagy utóbbminden gyerek fölfedezte ezt a játékot. Nyilván velük született képességük, gondolta. Azutóhatást is végignézte minden alkalommal.

Néhány perc múlva a kissé elzöldült arcú Dávid és a sápadt, verejtékező Liss fél kézzelmegragadta a széket, s másik kezük remegve nyúlt a Személyzet feliratú gomb felé.

- Itt vagyok, gyerekek! - Heintz megnyomta a nyolcas és tizenhetes fülkéhez tartozófogantyúkat, s a kabinokba máris beáramlott a Neutravert kis felhője. - Lassú, mélylélegzeteket vegyetek. - Harminc másodperc sem telt belé, Dávid hányingere elmúlt, s ezzelegyütt merevsége is jócskán oldódott.

- Azt hiszem, most alszom egy kicsit - közölte a képernyőn látszó arccal.- Én is. - Aztán a lány még annyit mondott: - Jó éjt, Dávid!

- Jó éjt, Liss!Kezek nyúltak ki a képernyő felé, mintha meg akarnák érinteni egymást, s így aludtakmindaddig, míg elérkezett az idő, s be kellett kapcsolniuk a hevedert, mielőtt leszállnának aFöldre.

Az Atlanti-Biscayne Végállomáson szálltak le egy verőfényes, meleg délelőttön. Davidhunyorogva nézte a fény csillogását az óceán tükrén. A közeledő hullámok átcsaptak a

8/11/2019 GALAKTIKA_058


A forróság ellenére megborzongott az óceán látványától. Erre a képre, erre a szagraegyáltalán nem volt felkészülve... A tenger kipárolgása szinte facsarta az orrát, a sós levegő,mint valami súly, feküdt a mellére, és nyomta a tüdejét. Nyirkos izzadság lepte el a homlokát.

Alig hallotta, amit a kék egyenruhás nő mondott:- ...de hamarosan megszokod majd. Mindjárt indulunk a lebegőhöz. Ebéd után már

Reneszánszon leszünk.Megpillantotta Lisst, és elindult feléje. A lány magasabb volt nála, és nagyobb, mint

amilyennek gondolta. Hirtelen elszégyellte magát, elfordult, és úgy tett, mintha az óceántnézné. Aztán érezte, amint a lány keze megfogja az övét. Meleg, barátságos kéz volt.

Néhány méter után már remegő, súlyos lábakkal tették meg a zontilátorhoz vezető, rövidtávolságot, ahol tábla hirdette: Lebegőkikötő.

- Ez az étel egyszerűen pancs - mondta Liss fintorogva.Tudta, mire céloz a lány. A földi étel mindeddig valahogy vadnak - egyszóval túlságosan

földinek tűnt a Vestán megszokott ételekhez képest. A víznek pedig fémíze volt.- Azt hiszem, kénytelenek leszünk megszokni. - Liss félretolta a tányérját, és

kényelmesebben elhelyezkedett a Dávid melletti ülésen. Dundi, puha karja nekinyomódott afiú csontos karjának. Dávid egy idő múlva úgy döntött, nem is olyan kellemetlen. Észrevette,hogy a lányok szaga más, mint a fiúké, csak azt nem értette, ez miért nem tűnt fel neki eddigsoha. De hiszen ügyet sem vetett a lányokra. Idegesítőnek találta őket, olyanoknak, akikkelnem érdemes foglalkozni. Igaz, hogy Liss is idegesítő, de azért jó hogy itt van - bizonyosértelemben. Úgy döntött, Liss ellen nincs semmi kifogása. Talán nem is olyan, minta többilány. Elgondolkodott azon, vajon a Hoffmeiren minden lány olyan-e, mint Liss.

- Neked milyen volt otthon? - kérdezte.

- Arra gondolsz, hogy miben különbözött a Vestától? Hát, a Hoffmeir persze sokkalkisebb és újabb, ez nyilvánvaló, ha egyszer ember építette, de mi éppúgy éltünk rajta, mint tia Vestán. És a Hoffmeir lakói sokkal, de sokkal intelligensebbek.

A fiú meglepetten nézett rá, s eközben félrelökte a dundi kis kart.- Miről beszélsz?- Ez az igazság. Mindenki tudja, hogy a Vestát csak műszakiak lakják. De a Hoffmeiren

sokféle ember él. Hiszen a mi egyetemünk a legjobb az egész rendszerben, nem igaz?Legalábbis így olvastam a levéltárakban. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen kicsi, elittársadalomban, mint amilyen a Hoffmeir, meg is becsülik ám az észt!

Már megint nevetségessé akarja tenni. Ő is olyan, akár a többi lány. Valójában annyiratipikus, hogy már-már egyedülálló a maga nemében. A Hoffmeir nyilván tele van ilyenüresfejű lányokkal. Metsző gúnnyal felelte:

- Lefogadom, az én hálómban akárki legalább kétszer olyan okos, mint te vagy.- Hálóban laktál? - A lány szeme kerekre tágult, majd összeszűkült. - Ó, hát persze.- Hogy érted azt, hogy „persze"? Miért, te hol laktál?- A szüleimnél.A fiú eltátotta a száját.

- Hazudsz! - Hát tényleg hülyének nézi, hogy bevesz egy ilyen mesét. Senki sem ismeri aszüleit egészen addig a napig, míg be nem fogadják a felnőttek közösségébe. A kétévesnek isvan már annyi esze, hogy ne meséljen ilyen képtelenséget.

- Nem hazudok. Tudtam, hogy a Vesta-lakók nem olyan intelligensek, de te vagy a bizonyíték arra, hogy milyen ostobák.

- Méghogy én ostoba!- Igen, te. - Az övébe nyúlt, és elővett egy kis holokockát. - Ide nézz!

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Csodálkozva és hitetlenkedve nézett föl rá. Igazán senki sem tudhatja, mit érez. A férfivisszanézett rá, de egy pillanatra úgy tűnt, mintha nem is látná Davidet. Aztán megszólalt:

- Ebben a házikóban laktam én is. Huszonkét évvel ezelőtt.

Olyan fáradt és zaklatott volt, hogy nem tudott elaludni. Mint egy darab fa hevert a kiságyon, lehangoltan nézegette a szobát. A nyitott ablakokon át beáramló sűrű, meleg levegőfurcsa illatokat és hangokat hozott. Ismeretlen madárhangot próbált riadtan azonosítani; a

Vestán a madarak közül csak a csirke és a kacsa létezett, méghozzá a Táplálékszinten, atöbbiek üres holoképként jelentek meg a Tananyagban.

Az ablakon besütő nap fényfoltot vetett a szoba közepére. Ebben a fényfoltban állt akecses kottaállvány, rajta gondosan elrendezett, kéziratos papírok. Az állvány mellettmeglátta a lantját és a fuvoláját. Hálás volt nekik, mintha ezek a hangszerek valamifolytonosságot jelentenének az életében.

A szoba túlsó végében, a kommunikációs pulthoz csatlakoztatva hármas billentyűzetet pillantott meg. Vajon erősítősávot is építettek bele? A kíváncsiság nem hagyta nyugton,felállt hát, és odament. Valóban. Nem hitt a szemének. A Vestán csak egyetlen, ehhezhasonló szimfozion volt. Az övé - illetve amelyiket használhatott - játékszer volt ehhezképest.

Tétován előrenyújtott kézzel állt előtte, még nem merte megérinteni, de a kísértés szinteelviselhetetlen volt. Benyomta a „Szólóbú" feliratú gombot, és lejátszotta azt adallamtöredéket, amely már egy ideje a fejében motoszkált. A szimfozion panaszosanrecsegő hangon elismételte.

- Ne felejtsd el - dünnyögte az orra alatt, miközben megnyomta a „Kész" gombot. Eztánkövetkezett a fagott - nem, két fagott –, mókás hangon játszottak az alsó regiszterekben. - És

most együtt. - A trió hangjai betöltötték a kis szobát. Dávid feszült figyelemmel hallgatta,majd megnyomta a „Késleltetés"-t, aztán az I. és II. fagott kódját. „Ismételd!" - mondtaönmagának. így már jobb, gondolta, és sötét szeme felfénylett, miközben hallgatta a kunyhótelárasztó hangokat. Így már jobb. Elraktározta az egészet, és nem győzte csodálni a bonyolultszimfoziont. Mennyi gépies, unalmas munkától szabadítja meg az embert! Megszűnikminden akadály, ami késlelteti az elképzelés megvalósítását.

Újra megszólaltatta a fagott hangjait, most úgy, mintha egymással pörölnének. A felcsapóhangok nevetésre ingerelték: úgy lármáznak, akár a kacsák. Jön a vadász - egy csattanás.Vége a csúfolódásnak - haragos fagotthangok a kacsák csőréből –, rémülten bukdácsolnak átegymáson, ijedt tiltakozással recsegnek, míg ki nem fogynak a szuszból, s hápogásuklassanként rosszkedvű, tétova sápogássá szelídül.

Hirtelen újabb ötlete támadt. A torkához emelte a szenzort, és aláénekelte:- Kacsát-eszem, kacsát-eszem, kacsát-eszem. - Benyomta az egyik erősítő sávot, mire jött

a sóhaj: ...k-a-cs-á-t-e-sz-e-m. - És most szaggatottan: ...kkk'cst-e-sz-em.Addig nyomogatta a billentyűket, míg el nem érte, hogy szörnyhangja peckesen üget a

fagott-kacsák nyomában. Lúdtalpas ballagással indult az egész az alsó regiszterekben: K'K'Csáth. Baljós. A kacsák hápogását a mély hangokra kódolta.

K'K'Csáth. K'K'Csáth.Ekkor jött a sóhaj: e-sz-e-m-m-m.Majd tizenhét hangon gördítette le: E-sz-e-m-m-m-m!

K'K'Csáth.Ideges hápogás, s aztán a vadász: K'K'Csáth. E-sz-e-mmm-KVAK-szmm-csttt. Az egész

egy nagyszerű, hátborzongató kacsasikollyal és a szörnyeteg sóhajával ért véget: E-sz-e-m-m-m-m.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Elérkezett az ideje, hogy megkapd a kellő tájékoztatást. Kérlek, figyeld a képernyőt.Egy bolygó képe jelent meg a vetítőernyőn.

- Itt ért földet a skiptor... - A térkép egyik kinagyított része, majd az Atlanti-Biscayneképe rajzolódott ki előtte. - Felszálltál a lebegőre, és ide érkeztél vele. A Kék HegyekVadonának nevezett területen vagy, az észak-amerikai kontinens egyik ősparkjában, amelyetegykor Georgia néven ismertek. Az őspark több mint 4000 négyzetkilométernyi területenfekszik. Reneszánsz ebből mintegy 180 négyzetkilométernyi terület fölött rendelkezik. - A

kép ekkor kicsiny területre szűkült.David felismerte a leszállóhely közelében lévő barna kunyhókat.- Te pedig itt vagy, a hatos számmal jelölt házban.A valóságos képek után most egy makett volt látható, benne az oktatási központ, az

ebédlőtermek és egy nagy pihenőtó. A tó túlsó partján előadótermek sorakoztak.- Nemsokára kiismered magad nálunk, David. Most pedig hadd ejtsünk néhány szót

magáról Reneszánszról. Téged is, akár a többieket, úgy hoztak ide, hogy nem sokat tudtál azegész műveletről. Szándékosan intéztük így. Azt szeretnénk, ha mindenki önmaga fedeznéfel, hogyan élünk itt. Készületlenül ért az utazás, nyilván tele vagy kínzó nyugtalansággal,mégis csak így tudsz előre kialakított vélemény és előítélet nélkül megismerkedni újkörnyezeteddel.

Errefelé egyszerű az élet. Egyszerű, de folyvást gazdagítja az embert. A munkádban,valamint a tanáraiddal és társaiddal való kapcsolataidban mindent megtalálsz. Ez is előreelhatározott dolog. Mi megkerestük a környezetnek azt a formáját, amely segíti azalkotómunkát, és amely reményeink szerint, mása egy korábbi, egyszerűbb kornak, amikor azembereknek kurtára szabott életpályával kellett számolniuk.

Míg itt leszel, többet tudsz meg annál, amit művészi tantárgyad megkíván. Reneszánszon

megtanulod tisztelni az emberiség eszméit és kultúráját, amelyek hosszú történelmi korokfolyamán alakultak ki.Mindannyian tudjátok, hogy egyszer eljön a Végső Döntés ideje. A te esetedben, Dávid,

ez az idő hatvan holdhónapot tesz ki. Ha hatvan hónap múlva úgy határozol, hogy nemmaradsz velünk. Végső Döntésed a halhatatlansági kezelés kezdetét jelenti. Ennek azidőpontnak az elmulasztása azzal jár, hogy tested már túl éretté válik a kezelések elkezdésére.

Természetesen mi bízunk abban, hogy időd elérkeztével bennünket fogsz választani. Ámha mégis elhagynál minket, nem kell szemrehányástól tartanod.

Hamarosan megismered majd a tanáraidat, Dávid. Ha kérdések merülnek fel benned,választ kapsz rájuk a kommunikátortól.

A hang elhallgatott.Harsány kopogást hallott, majd kinyílt az ajtó.- Felfedező úton vagyok - mondta Liss, és becsukta maga mögött az ajtót.- Honnan tudtad meg, hogy hol vagyok?- Könnyű volt. Megkérdeztem a kommunikátortól. Gyere, megmutatom, hol lakom.- Az ablakon át a kis patakra mutatott, amelyet csaknem teljesen eltakart egy sötét lombú,

kecses facsoport. - Látod azokat a fákat? A kommunikátor szerint bürök. A fák mögött van

egy kis palló. Ha átmész rajta, találsz egy ösvényt, amely elvezet egészen az ajtómig.- Kuncogott. - Kicsit hasonlít a Jancsi és Juliskában a boszorkány házára, nem gondolod?A fiú értetlenül bámult rá.A lány fürkésző pillantást vetett rá, aztán felsóhajtott.- Egyáltalán nem ismered a meséket? - Megcsóválta a fejét. - Műszakiak. Na, éppen ideje,

hogy a kezembe vegyelek, és... - Elhallgatott. - Már megint kezdem, igaz? Ne haragudj.Kérlek, ne nézz rám ilyen morcosan. Ideges leszek tőle.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Semmi baj.- De igazán szeretném elmondani neked a Jancsi és Juliska meséjét. Persze csak akkor, ha

szívesen meghallgatod - tette hozzá gyorsan.- Tessék, fogj bele.- Ó, nem most. Este. Ez amolyan altatómese. Mutasd meg a holmidat - kérte. A

szimfozionra bökött. - Az micsoda?A fiú elmondta neki, hogyan működik.

- Érdekes - bólogatott a lány. - Ezek szerint te is kétféleképpen tudsz dolgozni, akárcsakén.

- Hogy érted ezt?- Hát, az én kommunikátoromba beépítettek egy processzort. Ezt nyugodtan

használhatom az íráshoz, de a szoba közepén, körülbelül ott, ahol a te állványod van, roppantkülönös tárgyat találtam. Egy magas bútordarab, a tetején ferde lappal. És egy szék állmellette, arra kell leülni.

- És tulajdonképpen mit kéne ott csinálnod? - érdeklődött a fiú.- Írni. - A lány várta, hogyan reagál a fiú, s vidám kacajjal nyugtázta annak zavarát. - Az

asztalon van egy halom papír és néhány toll. El tudsz képzelni ilyen primitív dolgot?Megkérdeztem a kommunikátort, és kiderült, hogy régen nagyon sok író valóban ezekkeldolgozott. Tudtad ezt?

A fiú megrázta a fejét.- Azt hiszem, ki fogom próbálni. Romantikus, nem? Egyébként úgy látom, a berendezés

nálad is ugyanolyan. - Odalépett a kottaállványhoz. - Mi ez?Dávid szemügyre vette a lapokat. Voltak köztük üresek, nem látott rajtuk mást, csak az

előre nyomtatott, ötvonalas rendszert. Más lapokon lantra és fuvolára írt kompozíciók voltak.

- Ez például hogy hangzik? - kérdezte Liss, és találomra fölvett egy kottalapot. Davidmeglepetten pillantott a címre, mely így hangzott: David dala. Valami T. Rolfe a szerzője.Összeillesztette a fuvoláját, s játszani kezdte, eleinte lassan, mert meglehetősen nehézdarabnak látszott, aztán, ahogy kezdett ráérezni a zenére, mind gyorsabban,gördülékenyebben.

- Gyönyörű - mondta Liss, amikor a végére ért.- Úgy van - mondta egy nő az ajtóban állva, akit eddig nem vettek észre. - Nem is

gondoltam, hogy ennyi érzéssel lehet eljátszani.David hirtelen támadt örömmel pillantott föl. De mihelyt meglátta a nőt, öröme

szertefoszlott, s valami hideg borzongás kúszott föl a hátán.A nő öreg volt. Ez a fajta öregség eddig ismeretlen volt David számára. Kicsi volt és

hajlott hátú. A ráncos, fonnyadt arcban okos, sötét szemek csillogtak. Homloka körülszürkésfehér hajfürtök libegtek. Az áll és a nyak petyhüdt bőre egyetlen hártyás tömeggéolvadt össze. A fiú összerázkódott.

- Meghallottam, hogy azt a dalt játszod, amit neked írtam - mondta az asszony –, így hát benéztem. Én leszek a tanárod, David.

A fiú némán állt, s helyette Liss szólalt meg:

- Ó, ezek szerint ön T. Rolfe.- Tanya.- David is megtanulja, hogyan kell zenét szerezni, mint ön?Az öregasszony elmosolyodott, s a ráncok megsokszorozódtak a szája és a szeme körül.- Majd meglátjuk.Amikor elment, David még mindig némán és mozdulatlanul állt. Nem ment a fejébe,

hogy a kor így meglátszik az emberen.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Csak öreg - felelte Liss. - Legalább százéves lehet.Százéves! A bársonyos arcú Chin Anya majdnem kétszáz éves. Jacobs Anya még

öregebb. Érezte, hogy az álla megfeszül.- Hogy tehetik ezt? Hogy tehetik?A lány gyengéden megpaskolta a vállát.- Sajnálom. Megfeledkeztem róla. Ugye, te még sohasem találkoztál halandóval? A fiú

gyötrődve rázta meg a fejét. Aztán elgondolkodva nézett a lányra.

- Te nem félsz ettől, ugye, Liss? A lány egy pillanatra meglepődött.- Dehogy. Nem hinném, hogy félek. - Hirtelen témát váltott. - Most pedig azt javaslom,

nézzünk a vacsora után. Gondolom, az is pancs lesz, de most azt se bánom.

Késő éjszaka, amikor egyedül feküdt a kunyhóban, olyan nyomorultnak és magányosnakérezte magát, akár egy kölyökkutya, amelyet először különítenek el alomtársaitól. A távolból

bagoly huhogása hallatszott, aztán egészen közelről egy másik bagoly válasza. Megriadva ültfel, s kinézett a holdfényes sötétségbe. Odakint mozdulatlanná vált minden.

Kényelmetlen érzésekkel feküdt vissza. Hazavágyott, a saját ágyába, Jeremy és Martinközé, a középső sorba, ahol lágy horkanások és fojtott, álomittas hangok ringatták álomba.

Nem akar itt maradni. Nem akar. Még akkor se, ha megkínozzák érte.Lassan erőt vett rajta a kimerültség, és végre elaludt.Álmában sötét erdőben járt. Csakhamar rájött, hogy eltévedt. Rémülten futni kezdett,

mígnem egy facsoport közelében lévő pallóhoz ért. Kiáltozva dobogott át a kis fahídon:„Liss! Liss!" - Kitárult a kunyhó, a boszorkány kunyhójának ajtaja. A küszöbön Tanya Rolfeintegetett feléje karmos kezével.

Nyögve forgolódott álmában. Az ablaka előtt néma csendben szárnyalt el egy bagoly,

bilincsként szoruló karma között kicsiny, szürke egérkét tartott.

Közjáték

David meredten nézte Tanya Rolfe javításait a kompozíciójában. Semmi értelme. Háromesztendeje él a Földön, de még egyetlen partitúrát sem kapott vissza e gyűlölt javításoknélkül. Összegyűrte és a padlóra dobta a lapokat. Az öregasszony megcsóválta a fejét.

- David, David. Azért vagy itt, hogy tanulj. Tanulsz is, de olyan vagy még, akár afejlődésben lévő növény. Még nem jött el az aratás ideje.

Még nem, folyton ez a „még nem". Előre tudta, mi következik ezután.- Előbb másznod kell, David, csak azután járhatsz. Előbb járnod kell, csak azután

futhatsz. - Az öregasszony átható pillantást vetett rá, aztán elnevette magát. - Legalábbannyira utálod a közhelyeimet, mint a javításaimat.

A fiú lába dacosan megrándult.- Ó, David! Olyan türelmetlen vagy. Most még csak az alapoknál tartunk. A zenédnek is

fejlődnie kell, akárcsak neked magadnak. A fél életed is rámehet, mire valami igazán

maradandót alkothatsz. Talán több is. Talán soha. - Megérintette a kommunikátor gombjait, skivette a zenedarab újabb másolatát. - Nézzük újra, David, most ettől az ütemtől. Látod, jó akezdés, de nem vezet sehová...

Hallotta az öregasszony hangját, de a szavak nem jutottak el az agyáig, ahol egyre csak azimént hallott mondatok zakatoltak:

A fél életed. Talán több is. Talán soha.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


II.

Bekopogott Tanya Rolfe ajtaján. Előbb székcsikorgást hallott, aztán a hangot:- Gyere be! - A ráncos arc mosolyra húzódott. - Jó reggelt, Dávid. Már vártalak.- Hogyhogy? Hiszen ma nincs óránk.- Nincs. - A sötét szempár kíváncsian nézett rá. - De ilyenkor a legtöbb fiú és lány eljön

hozzám. Gyere, Dávid, ülj le mellém. Igyál egy csésze teát. - Megfogta a fiú izmos kezét, egy

székhez vezette, és erős teát töltött neki a kecses, öreg porcelán kannából.Fahéj és citrom illata csapott föl a csészéből. Miközben a teát szürcsölte, olyan érzése

támadt, hogy Tanya Rolfe egészen olyan, mint a teáskannája - a kor repedezetté éstörékennyé tette, de valami jó és erős anyag van benne, ami fölmelegíti az embert.

- Hamarosan elérkezik a Végső Döntésed ideje, így van?- Holnap - mondta és bólintott.- Ilyen hamar? - Az öregasszony mélyet sóhajtott; tüdejéből érdesen tört fel a kiáramló

levegő. - Egy hónapnak gondoltam, vagy talán kettőnek is. Ilyen hamar. - Egy pillanatraelhomályosult a tekintete, s ettől valahogy szokatlan módon sebezhetővé vált.

A fiú azon tűnődött, hogy eddig ezt nem vette észre. Hogy is nem vette észre, milyentörékennyé vált az elmúlt évek alatt? A csészén nyugvó keze maga is áttetsző porcelán volt, avékony, kék erek kirajzolódtak rajta. Döbbenten eszmélt rá, hogy valójában eddig nem islátta őt. Nem hallotta a lélegzetvétellel járó halk, hörgő hangot. Nem vette észre az aprólábfej fölött a boka dagadását. Nem tűnt fel, milyen megerőltető számára a mozgás. Ökölbeszorította a kezét, körme a tenyerébe mélyedt.

Az öregasszony letette a csészét, kezébe vette a fiú kezét, kinyitotta s egyenkéntkisimogatta a begörbült ujjakat.

- Szeretnéd tudni, mi történik a zenéddel, ha úgy döntesz, hogy elhagysz bennünket? Afiú bólintott.- Képzett muzsikus vagy, Dávid. Rendelkezel a technikával, amely az idő és az érettség

előrehaladtával sokat finomodhat még. Van benned tehetség is. Zenész vagy. De van bennedmég valami... - Elhallgatott, kinézett az ablakon, de úgy, mint aki valami távoli, szemmelnem látható dolgot néz. - Ezt a valamit nevezik Isteni Elégedetlenségnek. Az én számomra ezannyit jelent, hogy kilépjek önmagamból, hogy részévé váljak valami többnek, valaminagyobbnak, de ugyanakkor az maradjak, aki vagyok: Tanya Rolfe.

A tenger bölcs hullámainak elégedetlensége ez, amelyek jól tudják, hogy a következőhullám új képet rajzol az övé után. És dühösek miatta... - Váratlan szenvedély izzott föl ahangjában. - Dühösek. - Aztán halkan elnevette magát. - Egyesek ujjlenyomat-szindrómánaknevezik ezt.

A fiú zavartan nézett rá.- Mulandók vagyunk mi is. Jövünk-megyünk, s hullámokként változtatjuk meg a világ

arcát. De ez nem elég. Szükségét érezzük, hogy személyes nyomot hagyjunk azörökkévalóság arcán - elég mélyet ahhoz, hogy sohase múlhasson el. Bizonyságot, hogy ittvoltunk.

- És ha mindig itt leszek...- Ahhoz kellő motiváció szükséges. Az ujjlenyomat-szindróma ellen a halhatatlanság alegjobb orvosság.

- De ha én...- Még sokat kell okosodnod, David. Még nem vagy illetékes. Ütnöd kell a mindjobban

hűlő vasat. Aztán, egy idő után már úgyis mindegy lesz.A fiú bólintott, fölállt, az ajtóhoz ment, majd megfordult.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Nem állítom, hogy a szikra törvényszerűen kialszik. De kialszik, Dávid. - Lepkeszárnyfinomságú keze megérintette a fiú vállát. - Mindig kialszik.

Feszülő lábizmokkal, zihálva mászott föl a dombra. Az üde, májusi levelek között átszűrődőnapsugár foltokban tündökölt a lába előtt, a nedves erdei talajon.

Megtalálta azt a magaslatot, ahonnan leláthatott Reneszánszra. Egyszer már látni akartaegyetlen pillantással az egészet. Ha ez sikerül, talán önmagában is megtalálja Reneszánsz

helyét.Éppen egy korhadt fatörzsön lépett át, amikor hirtelen megdermedt. A lába mellett ott

tekergett a csillogó halál. A baljósan csörgő hangot csak fél füllel hallotta, annyira lekötötte afeszültség, amellyel önkéntelenül is a félelem hangszerelésén dolgozott: a pergő ütem önnönszívverését utánozta. Majd jött a gyorsulás. Aztán a csend. Másodpercenként 440 körössebességgel szűkölt agyában a csend - s növekedett benne a feltörni vágyó sikoly –, és mártízezer kör, húsz és még több. Hallani már nem, csak érezni lehetett a lüktetést.

Ha támad, ha a méreg bejut egy vénába, egy artériába, közel s távol senki sincs, akisegíthetne rajta.

Izmai megfeszültek. Nekilendült, s csak futott keresztül az erdőn, miközben kürtökharsány hangjait hallotta és mellében, torkában dobogó szíve tamtamját. Vajon támadott akígyó? Éreznie kellett volna, ha támad?

Az esze azt súgta, biztonságban van; a félelem azonban egyre csak űzte tovább. Izmaimost már maguktól vitték előre. Végül teste mondta fel a szolgálatot, s erejét vesztve,kihagyó lélegzettel rogyott le egy terebélyes tölgyfa lábához, hátával a fatörzsnektámaszkodva.

- Gyáva - szólalt meg fennhangon, mikor végre lélegzethez jutott. - Gyáva. - De énje

másik része vadul tiltakozott. Mi mást tehetett volna? Nem akart meghalni. Nem akart meghalni.

Leballagott a tisztás melletti patakhoz. Egy magas, nádszálvékony fiú nedves agyagotforgatott egy lapos kövön, amely a sekély vízből emelkedett ki.

- Á, David - nézett föl a fiú. - Odafönt voltál a hegyen ?Több volt ez, mint udvarias kérdés. Előbb vagy utóbb szinte mindenki megtette ezt a

magányos vándorutat - mintha biológiai szükségletet elégített volna ki, akár az étel vagy azital –, mintha a hegy választ adott volna azokra a kérdésekre, amelyek a völgybenmegválaszolatlanok maradtak. David bólintott.

- Odafönt voltam, M'kumbe.- Odafönt talán lágyabb a levegő? - A kérdésben rejlő feszültséget csak a síkos agyagot

gyúró, hosszú, fekete ujjak mozgása árulta el.David nem tudta, mit válaszoljon.A fekete szempár az övébe mélyedt, de az ujjak dolgoztak tovább.- Én itt építem fel az enyémet. - A fiú keze nyomán meztelen kígyóként hullámzott az

agyag a kövön. - Vannak rajta emelkedők és völgyek. Ha akarom, én lehetek az istene ennek

a kis hegynek. De tudom, hogy végül is ez csak agyag. - Öklével szétlapította a kicsinyföldgerincet. Aztán lapos koronggá simogatta rózsaszín tenyerével és hosszú, fekete ujjaival,végül egy S alakú, görbe vonal mentén kettévágta. - Föl-le. Yin és Yang. - Ujjai megálltakegy pillanatra. - Liss keresett. Egész délelőtt téged keresett.

A kunyhójában talált rá a lányra. Ott ült az íróasztala előtt, a régimódi, magas széken, és írt.- Vers? - kérdezte a fiú.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Már hárman szóltak, hogy beszélni akarsz velem.- Igen. De most inkább menjünk sétálni. - Lecsúszott a székről, s a szoba egyik sarkából

fölkapott egy tölgyfakéregből készült kosárkát. - Odakint érik a szeder. - Kiszaladt akunyhóból, s már a palló közepe táján járt, mire a fiú utolérte.

- Mi a baj?- Semmi. - A lány átnézett a fiú feje fölött, mintha valami nagyon fontos dolgot szemlélne

ott.

A fiú megfogta a vállát, és erővel maga felé fordította.- Mi a baj, Liss?A lány a fülénél fogva csavargatta ide-oda a kosárkát.- Semmi. Csak kedvem támadt egy kis szederre. - Dacosan előretolta az állát, de nem

nézett a fiú szemébe. - Ami azt illeti, annyira szeretem, hogy úgy döntöttem, örökké szedretakarok enni.

A fiú keze tehetetlenül esett az oldalához. A kis híd korlátjának támaszkodva próbáltaösszeszedni a gondolatait. Mindazok közül, akiket megismert itt, Lissben bízott a leginkább.

A lány szája mosolyra húzódott, a szeme azonban komoly maradt.- Van egy régi mondás, David: „A véleményváltoztatás joga az asszonyé." Ismered ezt a

mondást?A fiú megrázta a fejét.A lány szeme sarkában apró ráncok jelentek meg.- Műszaki. - Aztán ismét felhangzott a régi, tréfás mondat: - Majd én kézbe veszlek.

Sokáig sétáltak, mielőtt megkeresték volna a szederbokrokkal szegélyezett ösvényt.David akkor megkérdezte:- Miért, Liss?

A lány kezei fürgén röpködve szedegették az érett, puha szemeket, melyek megfestettékujjai hegyét és a kosarat. Válasz helyett kinyúlt a bokor belsejében megbúvó fürtért, majdhalk kiáltással, üresen húzta vissza a kezét. Bőrén mély karcolás éktelenkedett, itt-ott apróvércseppek jelentek meg rajta, melyek lassan vörös vonallá álltak össze. A könnyű seb nemindokolta keserves sírását: felhúzott vállal, szipogva sírt, pisze orra egészen kipirosodott.

A fiú kétségbeesett tanácstalansággal nézte.A kosár leesett a földre, a szeder szétgurult a fűben, s a lány egyre csak sírt, kezét ökölbe

szorítva. Aztán, a kínzó zokogástól szaggatott hangon azt kérdezte:- Te nem tudsz semmit? Nem tudsz semmit? A fiú bűntudatot érzett, de nem tudta, miért.- Műszaki. - A lány mélyet, keserveset sóhajtott. - Állítólag neked kellene

megvigasztalnod engem. A könyvekben legalábbis így olvastam.A fiú riadtan, ügyetlenül nyújtotta ki a kezét, megpaskolta a lány fejét. A lágy haj

összeborzolódott a keze alatt.A lány váratlanul és érthetetlenül nevetni kezdett. Kuncogott, s közben zihálva kapkodta a

levegőt. Aztán elemi erővel tört ki belőle a kacagás, de úgy, hogy le kellett ülnie a meleg, puha fűre. A fiú egyszer csak azon kapta magát, hogy ő is ott ül a fűben, a lány mellett, srázza a nevetés. Kacagva ölelte át a lányt, s megcsókolta egy halom szétnyomódott szeder

tetején. Úgy érezte, minden bizonnyal megőrültek, de nem törődött vele.Ledobált ruháik bíborpecsétes kupacba gyűltek össze, s ők összekapaszkodvahemperegtek a lágy, meleg földön. Hűvös bőrüket felhevítette a vágy. Később nevetve néztéktestükön a bíborszínű foltokat, és meztelenül szaladtak le az ösvényen a tóhoz, hogymegmártózzanak a jeges vízben.

Miután felöltöztek, fürgén szaporázva sétára indultak a napsütötte részeken, hogy kissé

8/11/2019 GALAKTIKA_058


A fénylő, kék égre rajzolódó vonal fokozatosan fölvette egy korong alakját.- Nézd! - kiáltotta Liss. - A lebegő. Figyeljük!A lebegő megállt odafönt, aztán óvatosan leereszkedett a völgy ölébe. Kinyíltak az ajtók,

s hét gyerek tódult ki.- Emlékszel arra a napra, amikor megérkeztünk, David?A fiú bólintott, s figyelmesen nézte a kis csapatot. Az egyik fiú kissé távolabb állt meg a

többiektől; valószínűleg nem volt olyan magabiztos, mint ahogy azt kihúzott dereka és kissé

szétvetett lábai sejtették. Egy másik kerekre nyitott szemmel próbálta fölmérni a vidéket,ahová csöppent. Nagyon kicsiknek látszottak valamennyien.

A lány kimondta, amire a fiú gondolt:- Mi is ilyen kicsik voltunk?- Gondolom, igen.- Neked bizonyára sokkal nehezebb volt - folytatta a lány. - Téged egy hálóteremből

szedtek ki, úgy hoztak ide. Én nem ismerem ezt a fajta életet - mi csak hármasban éltünk, aszüleim meg én. Megszoktam, hogy egyedül vagyok otthon. De azért, úgy érzem, neked

jobban sikerült, mint nekem. - Leült, két karját a térde köré fonta. - Rájöttem, hogyszükségem van az emberek társaságára. Te pedig rájöttél, hogy nincs szükséged rájuk.

A fiú felhúzta a szemöldökét.A lány nevetett, orrát felhúzva nézett rá.- Jó - mondta szégyenlősen –, időnként szükséged van emberekre. De leginkább úgy bújsz

el a kunyhódban, akár a benőtt köröm a körömágyban.- Ilyen költői véleményed van rólam?- Lehet, hogy nem éppen költői, de határozottan ez a véleményem. Nem hinném, hogy a

feléről is tudsz annak, ami itt történik.

- Például?A lány szeme elfelhősödött.- Tudtad, hogy Tanya Rolfe haldoklik?Mintha gyomorszájon ütötték volna, úgy hatott rá a hír.- Honnan tudod? - De máris felrémlett előtte, milyen törékenynek látta azon a reggelen, s

milyen zihálva tört fel tüdejéből a levegő.- Át kell írnom a nekrológját. Ez a szó zavarba ejtette.- A gyászjelentését. Ez egy régi újságírószokás... itt még betartják az írók. Fontos

emberek esetében készenlétben tartunk egy nekrológot a kommunikátorban, arra az esetre, hanetalán váratlanul halnának meg. Az övé már elavult. Bele kell verni az új concererejét ésmég néhány szonátát. Azt mondták, sürgősen készítsem el. Egyébként is tudod, mennyirenem bírom megállni, hogy ne üssem bele az orromat mindenbe. - A lány most egyenesen afiú szemébe nézett. - Az egyik kérdés hozza magával a másikat, így aztán megszereztem akommunikátortól az egészségügyi kartonját.

- Ezért döntöttél úgy, hogy... örökké szedret akarsz enni? A lány a fejét rázta.- Tulajdonképpen nem ezért. - A keze kinyúlt a fiú felé. - Segíts fölállni. Sétáljunk vissza

a kunyhómhoz, ott majd megmutatom.

A fiú megfogta a lány kezét, és fölrántotta a földről. Némán sétáltak vissza a kanyargósösvényen, csak akkor szólaltak meg ismét, amikor a Liss kunyhójához vezető kis pallóhozértek.

- Végül nem is szedtünk szedret, ugye? - nézett a lány az üresen maradt, lila foltoskosárkába.

- Rengeteg időd lesz még rá.- És neked?

8/11/2019 GALAKTIKA_058


A lány odalépett a magas írópulthoz, kutatni kezdett a papírok között, majd kivett egyet atöbbi közül.

- Ezt olvasd el!- Ez az levél, amit magadnak írtál? A lány megrázta a fejét.- Vers.Miközben a fiú olvasott, térdén dobolta a vers ritmusát.- Mi a véleményed? - kérdezte a lány, amikor a végére ért. - Őszintén.

- Én mindig őszinte vagyok - felelte a fiú.- Tudom. Ezért kértelek, hogy olvasd el.- De nem vagyok költő.A lány ledobta magát a fiú mellé, egy székre, s szemét a padló széles deszkáira

meresztette.A fiú egy darabig nézte a lányt, aztán azt mondta:- Egész jónak látszik. Technikailag jól oldottad meg, a képzeleted pedig...- Földhözragadt.- Ezt nem mondtam.- Nem volt szükség rá. Leolvastam az arcodról.- Mondtam, hogy én nem vagyok költő.- Én sem vagyok. - A lány elvette tőle a papírt, kettőbe hajtotta, s hüvelykujjával

gondosan lesimította az élét. - Kicsit lassú vagyok. Hosszú időbe telt, míg rájöttem. De most,hogy már tudom, nincs értelme tovább halogatni, nem?

A fiú minden szót alaposan mérlegelt, mielőtt válaszolt volna.- Adj még időt magadnak, Liss. Mindnyájan ezt tesszük. Az ilyesmi nem jön egyszerre.- De hiszen elhatároztam, hogy időt adok magamnak. Egy örökkévalóságnyi időt.

- Biztos vagy benne?- Sokat gondolkodtam ezen. Nekem jó beszélőkészségem van. Okos vagyok. Jól bánok aszavakkal. Ettől még nem leszek költő, Dávid. Még csak egy szárnyait bontogató költő sem.Ez egyszerűen nincs meg bennem. Ha örökké élnék, és a bennem lévő alkotó energiából, havan ilyen, semmit sem veszítenék el - az sem lenne elég. Írhatnék bátran, amíg csak ez akunyhó össze nem dőlne - karja hirtelen az ablak felé lendült –, míg ezek a hegyek porrá nemválnának, az sem számítana. - Arca eltorzult. - Nem is olyan könnyű, hogy az ember végül

beismerje, ami egészen nyilvánvaló.A fiú ekkor félszegen magához vonta a lányt, s fejét a vállára fektette.- És most mit fogsz csinálni?A lány néhány perc múlva felült.- Még majdnem egy hónapom van a Végső Döntésig, de ez már nem változtat semmin. -

Éles pillantást vetett a fiúra. - Azért még mindig tudok írni. Másodlagos dolgokat,dokumentumokat, ilyesmit. Azt hiszem, ezekkel fogok foglalkozni. Alapvetően úgyisgyűjtőtípus vagyok. Ehhez nagyon értek. Nem mindenkiről lehet ezt elmondani.

Felállt, és lesimította a ruháját. Aztán odament a kis automatához, meghúzta a kart, éskivette a két, gyümölcslével teli poharat.

- Ha úgy vesszük, megkönnyebbültem. Nem kell többé bizonyítanom. - Átnyújtotta azegyik poharat a fiúnak, s mélyet kortyolt a másikból. - Semmit sem kell többé csinálnom,csak létezni.

A fiú ujjai között tartotta a poharat, s azon töprengett, mit mondhatna a lánynak, de végülnem szólt semmit. A lány ismét leült melléje.

- Különös, hogyan alakulnak a dolgok, nem? - Halványan elmosolyodott. - Sohasemhittem volna, hogy végül kiderül, én vagyok a műszaki.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Liss jó étvággyal falatozott, miközben David szórakozottan barázdákat és csatornákat építetta tányérján az ételből, amit meg sem kóstolt.

- Már olyan sovány vagy, mint egy pózna - szidta a lány. - Ha elesnél, még a hangyák isel tudnának cipelni.

A fiú elvigyorodott, de továbbra sem nyúlt az ételhez.Vacsora után, mikor a nap, bíbor árnyékokat vetve, nyugodni készült, elsétáltak a tó

partján épült, nyitott, oszlopos koncertteremhez.

- Hallottál már belőle valamit? - kérdezte a lány.- Még azt sem hagyta, hogy a partitúrát megnézzem - rázta a fejét a fiú. Ezen az estén

fogja először hallani Tanya Rolfe Nyári concerere című művét, és meg volt győződve róla,hogy ez Tanya utolsó műve.

A hátsó fal közelében ültek le. A színpad mögött, a tó túlsó partján emelkedő hegy fölötthamarosan eltűnik a lemenő nap rózsaszín fénye.

- Tudod, ezt is eltervezték előre - mondta Liss, a naplementét csodálva. - Lindner volt avíziográfus. Szerintem zseni. Senki sem tudja úgy ötvözni a természetet és a művészetet,ahogy ő.

A színpadon csend honolt, holott a karmester és a kis zenekar a helyén volt már. Csend -majd felhangzott a kabócák ütemes kórusa, melyre száz és száz szentjánosbogár pislákolófénye válaszolt.

A kórus hangja mindjobban felerősödött, miközben ezernyi apró bogárlámpás keringetthűvös tűznyelvként a sötétedő égbolton.

Ekkor felsóhajtott a szimfozion, majd a kibomlott levelek között susogó szél kórusátmagányos dal váltotta föl.

David szinte megsemmisült a zene és az égbolton feltűnő s folyton változó

fényeffektusok hatása alatt. Érezte, hogy elönti a szeretet, majd lesújtja a gyász, a veszteségszívszorító érzése, aztán újra a remény. Húrok zokogtak, színek tündököltek, s mindezfájdalom volt, amitől összeszorult a torka. Aztán csend lett. Feketeség. Éjszaka borultmindenre, mígnem egyetlen fénypont - egy hullócsillag - hatalmas tűzgömbbé nemnövekedett, miközben ujjongva szállt a magasba a kórus dala.

Könnyek gyűltek a szemébe, amelyeket szapora pislogással próbált visszatartani.Valahogy szégyellte a könnyeit, pedig látta, hogy a közönség soraiban mindenütt fénylenek aszemek. Együtt tapsolt a többiekkel, előbb lassan, aztán mind gyorsabban. A boldog tenyerekcsattogása egyre gyorsabbá és gyorsabbá vált, aztán bekövetkezett a lehető legnagyobb bók -a közönség egyszer csak ritmikus, sóhajt utánzó lélegzetvételbe kezdett, mellyel az ihletettművészi produkciót kívánta megköszönni. Ih...letett. Erre utalt az élet leheleténekvisszatartása.

Egyetlen fénynyaláb irányult Tanya Rolfe vékonyka alakjára. Lindner karján jött fel azemelvényre, tétova, lassú léptekkel. Hátravetett fejjel állt meg, mintha így több levegő jutna atüdejébe.

A ritmikus lélegzés tempója eközben úgy felgyorsult, hogy Dávid ujjhegyei bizseregnikezdtek, s a feje már szédült. A mellette ülő Liss szinte az öntudatlanság határán sóhajtozott.

Hol itt, hol ott ájult el egy-egy ember a hallgatóság soraiban, akik már nem bírták tovább ahiperventillációt. De a tetszésnyilvánításnak mindaddig nem szakadt vége, míg Tanya Rolfe jelt nem adott Lindnernek, s akkor a két ember lassan leballagott a színpadról.

Liss kunyhója közelében elvált a lánytól.- Egyedül akarsz maradni? A fiú bólintott.- Megértelek. - A lány könnyedén megcsókolta, sarkon fordult, aztán mégis megállt.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


A fiú megcsókolta a lányt. Egy-két percig összekapaszkodva álltak, mint két elveszettgyerek, aztán a lány gyengéden eltolta magától, és búcsú nélkül elindult a kis palló felé.

A fiú egy darabig csak kószált, azt sem tudta, merre jár. Egyszer csak Tanya Rolfekunyhója előtt találta magát. Az ablakból még fény szűrődött ki.

Halkan kopogtatott az ajtón, s hogy nem kapott választ, újra kopogott. Az ajtó nem volt bezárva. Benyitott.

Az öregasszony ruhástul feküdt az ágyán. A szeme behunyva. A fiú a pillanat törtrészéig

azt hitte, meghalt. Aztán meghallotta a vékony hangot, ahogy sípolva tör fel tüdejéből alevegő.

Csak állt ott, és nézte, költögette volna meg nem is. Olyannak látta az öregasszonyt,mintha sötétséggel dacoló, fogyóban lévő, utolsókat lobbanó gyertyacsonk volna.

Hosszasan szemlélte az idővájta barázdákat az arcon és testen. A könnyek, amelyeket akoncerten sikerült lenyelnie, most kigördültek a szeméből, és végigfolytak az arcán.

- Megérte? - suttogta. - Megérte?

Halkan becsukta maga mögött a kunyhó ajtaját. Van még ideje holnap reggelig, amikor eljöna Végső Döntés pillanata. A végső. Onnan már nincs visszafordulás.

Egy vagy talán két óra hosszat is sétálgathatott az éjszakában, de hasztalan próbáltaösszeszedni magát. Holdfény csillogott a tó vizén, és a fák tintakék árnyékokat vetettek.Fáradtnak érezte magát, s valahogy minden összezavarodott benne. Egyetlen helyet tudott,ahol talán megnyugodhat kissé.

Az ösvény elkanyarodott az apró faépület felé, amelyet kápolnának neveztek. Kinyitottaaz ajtót, és bement. Először járt itt, de tudta, hogy néhányan rendszeresen látogatják.

Leült a homályos helyiségben, és lenézett a sötét kis arénára. A pad, amelyen ült, fából

készült, kemény támlája hátrafelé hajlott. Előtte volt a vezérlőpult. Találomra megnyomta azegyik gombot.Az arénát sápadtkék fény öntötte el, s megjelent előtte egy háromdimenziós, hatágú

csillag. Halk, szinte a tudatalattijából szóló hangot hallott: „Ez Dávid csillaga". Egy férfiszorongatott két kőtáblát, hosszú, fehér szakálla lebegett. Dávid nézte egy darabig, s szintenem is hallotta a mormogó hangot: „Ne ölj!"

Ne ölj.Ha marad, nem éppen ezt fogja tenni? Önmagával? Hátán végigkúszott a hideg.

Benyomta a gombot.Egy kör rajzolódott ki előtte - yin és yang - kettéosztottan, akárcsak az ő tudata.Újabb gombnyomás. Kereszt - egy rákötözött emberrel. Mint egy táblára szögezett

pillangó. A szemében szenvedés.Újabb gombnyomás. Sárga, kinyíló napraforgó. Újabb. Nyolcas alakba tekerőző kígyó.Zavarodottan nyúlt a vezérlőpult felé, hogy kikapcsolja az egészet, ehelyett azonban

feloldotta a sebességet. A kaleidoszkóp gyorsan cserélődő kristályaihoz hasonlóan változtakalatta a képek. A sarlóvá változott napraforgó beleolvadt egy csillagba... a csillag hatágúváformálódott... majd keresztté... s a belőle kicsúszó kígyó végigsiklott egy sárga virág arcán. S

nem szűnt a halk suttogás: „...Allah... illúzió... ne ölj!..."Rohant. Rohant, míg csak a hűvös, éjjeli levegő ki nem söpörte a képeket a fejéből.Visszaérve a kunyhójába, mivel alvásra gondolni sem mert, betáplált egy kódot a

kommunikátorba. A gépből ömleni kezdtek a lapok - tíz-húsz, és még mindig jöttek... TanyaRolfe valamennyi műve.

Játszani kezdte a lantján, amit az asszony zenéjéből csak lejátszhatott. Keresztbe tettlábakkal ült a padlón, s ujjai játszi könnyedséggel szökkentek egyik húrról a másikra.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Csak a muzsika hozott megnyugvást a számára. Megszűnt minden gondolata, csak a daltitkos áramát érezte a tépett húrok felett. Amíg játsszák a zenéjét, addig nem halhat meg, nemhalhat meg.

Nem halhat meg, nem szabad meghalnia. Csak amikor abbahagyta, jutott eszébe a sajátteste, amely egyszer fonnyadt húsként hullik majd a semmibe. Csak amikor abbahagyta,

jutott eszébe a saját zenéje, amely lassan elenyészik, miközben ő a rugalmas izmú ürességbenfog élni tovább.

És játszott tovább, míg a vér ki nem serkedt az ujjaiból. Akkor félretette a lantot, éselővette a fuvoláját.

Átlapozta a zenedarabok kottáit, melyeken apró vércseppeket hagytak az ujjai. Végremeglátta az utolsó conserere címlapját. Ez állt rajta:

NYÁRI CONSEREREÍrta

Tanya Rolfe

És alatta az ajánlás:

David Defournak, aki tovább él.

Miért nem mondta meg neki? Miért? Érezte, hogy összeszorul a torka, és elzárja akönnyek útját.

Nézte az írást, és tudta, hogy kétféleképpen lehet értelmezni, de ugyanakkor azt is tudta,hogy Tanya Rolfe számára csak egyféle értelmezés lehetséges. És most már azt is tudta, miért

nem mondta meg neki.Az öregasszony tisztában volt vele, hogy neki magának kell döntenie.Amikor az éjszaka halványszürkévé sápadt, kilépett a kunyhóból. Övében csak egy kis

pásztorsíp és egy hangfelvevő készülék lógott.A kimerültség egyfajta nyugalommal ajándékozta meg. Elcsigázottan rogyott le egy

terebélyes, tóparti fa alá, a tisztástól nem messze. A felkelő nap sugarai kezdték fölrakni azelső színeket a hegyek ormaira.

Fájó ujjaival egy fűszálat morzsolgatott, és mohón szívta be a fű édes illatát.Jó volt élni. Milyen érzés lehet nem élni? Nem tudni, mit hoz a másnap? Nem érni meg a

csütörtököt? Ha az ember soha többé nem bukfencezhet le az áprilisi dombokon?A szedres szélén nyúl moccant, óvatosan belekóstolt egy fűszálba, miközben bársonyfülei

az ő irányába fordítva meredeztek. Megszánta a nyulat. Olyan kicsi. S milyen rövid az élete.Ő csak nézi, s közben a nyuszi fölött elröppennek a percek. A kis állat azonban nem lehetmás, mint ami.

Elővette a pásztorsípot, és a kis teremtmény kedvéért játszani kezdett egy dallamotmollban. Emlékezett rá, hogy ez egy Beethoven-téma. Nem tudta, miért lett hirtelen olyanfontos a számára, de fontos lett. Valami módon az elmúlást juttatta eszébe - és a megújulást.

A dallam egy pillanatra megállt a lágy, illatos levegőben, és ezt a pillanatot élőbbnek érezte atöbbinél.És akkor hirtelen tótágast állva röppentek ki sípjából a dallamok és variációk. Elnevette

magát, és megérintette a csípőjén lógó, kicsiny hangfelvevőt. És agyában felhangzott azenekar - áradóan zengtek a húrok, majd a fuvola adta tovább suttogva a témát, amelyre akleidelfón válaszolt, s visszhangként feleltek rá a sötét tónusú kettős fúvósok. Tompánfeldübörgött az üstdob, s megszólalt a Weidner-kürt. Minden ott volt. Hallotta az egészet,

8/11/2019 GALAKTIKA_058


És akkor hirtelen rádöbbent, hogy iszonyúan éhes. Nem csoda. Későre járt. Itt az ideje,hogy közölje velük: Reneszánszon akar maradni - feltéve, ha végre kap valami reggelit.

F. NAGY PIROSKA FORDÍTÁSA

MADÁR JÁNOS

RÖGÖKKELÉBREDŐ

Csillagok,szentjánosbogarakaz égen,vigyázzatoka fűszálak

álmaira!El ne feledjéka rögökkel ébredőhajnalokat.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


A házaló orra………..JACK WILLIAMSON ………..

A házaló az űr hatalmas ürességén át érkezett a Földre, whiskyért. Tudta, hogy a bolygóvesztegzár alatt van, de baklövései teljesen kiszolgáltatták szomjúságának. Végső soronkönyörtelen szomjúságát az orra okozta.

Vékony, aprócska ember volt, hatalmas, kampós orral. Ezt a hibát ki lehetett volnaküszöbölni, de ő egy olyan határvidéki világon született, ahol a szabadság és a felelősség

bonyolult dilemmáit még nem oldották meg, s így megengedtetett neki, hogy rútságánaklélekromboló tudatában nőjön föl.

Ennek a genetikai balesetnek a következményeit viselve, életét azzal töltötte, hogy

menekült a megváltás elől. Idővel a torz testrész kisstílű bűnözőt csinált belőle, s ő úgy védteaz orrát, mint teste legbecsesebb részét. Amikor beutalták egy klinikára, hogy helyrehozzákközösségbe nem illő viselkedését és az ennek hátteréül szolgáló orrtöbbletet, elmenekült arehabilitáció elől, s elszökött a civilizáció peremvidékére, ahol a törvény kevésbé volthatásos.

Mivel sohasem volt túlzottan bátor ember, végül olcsó játékszerek árusításával kerestemeg szegényes kenyerét. De még ennek a szerény hivatásnak is volt kockázata. A legutóbbivilágon például kénytelen volt engedély nélkül fölállítani a bódéját, amit aztán olyan sietve

kellett otthagynia, hogy szokásos készleteinek beszerzésére se jutott ideje.Az idegei már nem voltak a régiek. Repülője fedélzetén be kellett vágnia három pohárralis, hogy a keze ne remegjen az automata vezérlés beállításánál. S a tiszta alkohol isgyorsabban hatott a szokásosnál, mert még be sem fejezte a műszerek beállítását, amikor márhomályosan és duplán látott.

Ijedtében és borgőzös szédületében egy 8-ast 3-asnak nézett, eltévesztett egytizedespontot, s a bolygóválasztó kapcsolót egy űrrel továbbcsavarta. Tervezett úticélja egyújabb határvidéki világ lett volna, néhány fényévnyi távolban, ahol a bevándorlást még nemkorlátozták, s a telepesek még elég vakmerőek voltak ahhoz, hogy megengedjék

megvásárolni a játékait. De a hibás beállítás miatt úticélja a Föld lett.A robotpilóta rögtön figyelmeztette. Bár a repülőt már a nála sokkal merészebbtörvényenkívüliek generációi nyúzták és rongálták, a masina sokszor megmentette őt a

pusztulástól, s még mindig erős, űrre termett jószág volt. Megszólalt a gong. Fölvillant avörös lámpácska a megfelelő gépezet fölött, s a repülő határozott hangon megszólalt.

„Figyelmeztetés! Ne szállj föl! A betáplált úticél messze kívül esik a normálistevékenységi körzeten. Figyelmeztetés! Ellenőrizd a táblázatokat és kapcsolókat, keresd mega hibát! Figyelmeztetés!"

Általában elég óvatos volt, de az a három pohár ital csak fokozta rettegését. Mármesszebbre jutott, semhogy megérthette volna a figyelmeztetést, s reszkető ujjal megnyomtaa figyelmeztetést törlő gombot. De még mielőtt megtalálhatta volna az indítókart, a jelzésújra megszólalt és fölvillant.

„Figyelmeztetés! - recsegte az a kemény géphang. - Ne szállj föl! A betáplált úticélvesztegzár alatt van. Minden kapcsolat tilos!"

Türelmetlenül s túl részegen ahhoz, hogy a menekülésen kívül másra is gondoljon,hú t i dítók t A j l é k ű t k ülő Föld itt őt kk fé

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Összerezzent a hangtól és a gongtól, s szinte eszelősen nyomta le a törlőgombot. Mivel a primitív világok jelentették a legkönnyebb piacot árui számára, már többször is megsértette aszerződéseket. Tudta, hogy azok arra szolgálnak, hogy megelőzzék az összeütközéseket akülönböző társadalmi fejlettségű népek között, de őt nem érdekelték a kulturális hatáselméletei.

Ö csak egy italra vágyott, s azt itt is meg kell találnia. Bár sohasem hallott a SolHáromról, értett a szakmájához, és elég jól föl volt szerelve. Egyetlen rövid árusításnak be

kell hoznia annak az árát, amire szüksége van a hosszú visszaútra a határvidéki világokig,ahol otthon érezte magát. Még ha a nyomában lennének is a vesztegzár felügyelői, teljesrehabilitációval való fenyegetésük nem követheti olyan messzire őt.

Megnyomta a leszállógombot. A repülő csöndesen leszállt, még hajnal előtt, egy erdősdomb sötét lankájára, hárommérföldnyire egy gyönge energiaforrástól, ami bizonyára valamikis település lehetett. Fölfújta az álcázóhártyát, amitől a masina ártalmatlan kődarabnaklátszott, és elindult a település felé kollekciójával.

A hűs levegőben növények friss illata érződött. Jó volt érezni a füvet a lába alatt, s a kisvadállatok hangja valami megfoghatatlan zenévé olvadt össze. Soha vad vidék még nemlátszott ennyire barátságosnak. Arra gondolt, hogy valóban ez a bolygó lehetett az emberiségszülőhelye, s egy pillanatra boldogsággal töltötte el a visszatérés misztikus érzése.

De nem azért jött, hogy egyesüljön az ősanyavilággal, és a pillanatnyi lelkesedés elmúlt,mihelyt aggódni kezdett, hátha valami primitív tabu tilalmassá teszi az alkoholt.

Aggodalmasan ráncolta a homlokát, és egy elhagyatott úthoz ért a domb lábánál, majdrosszat sejtő sietséggel indult el ezen az úton a sekély patakon átívelő, durva betonhíd felé. Anap éppen fölkelőben volt, s nemigen különbözött más csillagoktól. Fénye egy tágas, zöldvölgyet világított meg, ahol fekete-fehér háziállatok csordája legelészett békésen, s egy kék

ruhás ember rozoga, vontatott ekét vezetett.A házaló megtorpant egy pillanatra, s valami különös megvetést érzett az ostoba bugrisokiránt, akik itt élik le kis életüket, s éppoly keveset tudnak a kinti nagyvilágról, mint kövérmarháik. Ha megvetésében volt is némi irigység, azt maga sem vette észre.

A napfény kezdte bántani a szemét, s szomjúságában ismét rángatódzott. Komorantovább-bicegett. A hídon túl ócska kétdimenziós táblákat látott az út mentén. Néma üzenetükelolvasásához nem volt fölszerelése, de a lezárt üvegek és harmatgyöngyös poharakkétdimenziós képe is őrjítő ékesszólással szólt hozzá.

A szelíd domb tetején egy fából ácsolt kalyibához ért, melyet körülvett az alkoholkönnyű, mégis vérlázítóan kívánatos illata. Az ajtó fölött függő tábla semmiféle kétséget nemhagyott, hogy a kalyiba nyilvános ivó, s a falon egy elfakult plakáton egy telt bennszülöttlány szopogatta csábítóan az italát.

Mohón lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Az ingerlő illat már-már arra csábította,hogy betörje az ajtót, de megijedt. A vesztegzár megszegése már magában is elég nagy bűnvolt. Nem akarta, hogy rehabilitálják, és arra gondolt, hogy a kocsma is nyilván kinyitakkorra, mire ő el tudja látni magát a helyi csereeszközzel.

Izzadva ment le a domboldalon a falu felé. A falu annak a csöndes pataknak a

kanyarulatában volt, amin átkelt; szétszórt, durván összeeszkábált téglaházak egy kis ligetközepén. Annyira más volt, mint a telepesek lármás és csillogó városai, hogy bizonytalanulmegtorpant.

Nem volt hozzászokva az ilyen egyszerű népekhez. No de a játékai biztosan újdonságot jelentenek majd a gyerekeiknek, s az út mentén eldobált dobozok és üvegek arról is biztosították, hogy alkohol is akad bőven. És valójában csak ez számított. Megtörölte azarcát, átvette a bőröndjét a bal kezébe, és továbbtántorgott.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Megdöbbenve a váratlan üdvözléstől, kiugrott az út szélére. Egy nehézkes, primitív járműállt meg a háta mögött. Valami primitív motor hajtotta, ami égő benzin enyhe szagátárasztotta. A kormánynál nagydarab ember ült, aki zavarbaejtő érdeklődéssel nézett rá.

- Keres valakit Chatsworthben ?A fickó valami fülhasogató nyelvet beszélt, amit még sohasem hallott, de a pszionikus

fordítógép, ez a pici szerkezet, ami semmivel sem volt feltűnőbb, mint a bennszülötthallókészüléke, azonnal lefordította a lényeget.

- Adj'isten, uram! - Kissé fölemelte a karját, és a kabátujjába rejtett mikrofonbamormogott, és a lefordított válasz már meg is szólalt a ruhája alá rejtett kis hangszóróból,szinte ugyanolyan nazálisán és vontatottan, ahogyan a bennszülött beszélt.

- Kösz - mondta –, de csak átutazom.- Akkor ugorjon be - mondta a bennszülött, és kinyitotta a jármű ajtaját. - Elviszem a

házunkig, egy mérföldnyire a városba.Hálásan beszállt, de egy perc múlva már megbánta mohóságát.- Isten hozta Chatsworthben - folytatta a vigyorgó bugris. - A lakosok száma

háromszáznégy, az állam leggazdagabb kis falva. Asszem jogom van, hogy üdvözöljem -kuncogott a nagydarab ember. - Jud Hankins vagyok. A rendőr.

Ettől izzadságcsöppek ütköztek ki a házaló poros arcán. A feje elviselhetetlenül sajgott, és bütykös, vén kezei úgy elkezdtek remegni, hogy meg kellett markolnia bőröndje fogantyúját,nehogy a rendőr észrevegye izgatottságát.

De egy percen belül rájött, hogy ez a szerencsétlen véletlen találkozás a törvénnyelmégsem volt végzetes. Jud Hankinst nemigen érdekelte a szerződések betartatása - ha ugyanegyáltalán tudott a létezésükről.

- Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Hankins - válaszolta sietve a házaló, s örült, hogy a

fordítógép nem reprodukálta hangjának nyugtalan remegését. - A nevem Gray.Észrevette, hogy a rendőr a táskáját nézi.- Termékeny völgy, valóban! - mondta gyorsan. - A szeszfőzdéknek termelnek gabonát?- Inkább a disznóknak. - A rendőr újra a bőröndre pillantott. - Kereskedő, Mr. Gray?Kelletlenül megmondta, hogy az.- És miben utazik, ha meg nem sértem?- Játékban - mondta. - Újfajta játékokat árulok.- Már attól tartottam, hogy tűzijátékot árul. - A rendőr láthatólag kissé megkönnyebbült. -

Már attól tartottam, figyelmeztetnem kell.- Tűzijáték? - ismételte a szót a házaló értetlenül, mert a fordítás nem volt számára elég

világos.- Rögtön itt a negyedike, tuggya - magyarázta a rendőr. - Védenünk kell a gyerekeket. -

Büszkén vigyorgott. - Jómagamnak is van négy kis csibészem.A házaló még mindig nem értette ezt a tűzijátékdolgot. A negyedike nyilván valami

barbár szertartás volt, ahol gyerekeket áldoztak, s a tűzijáték bizonyára a varázslókcicomájához tartozott. De ez nem számított.

- Én csak játékokat árulok - bizonygatta. - Igen tanulságosak. Nevelési szakemberek

tervezték és készítették őket, hogy a gyerekek tanuljanak is játék közben. És igazán biztonságosak a megfelelő életkorú gyerekek kezében.Szúrós pillantást vetett a szívélyes rendőrre.- Nem tudom persze, hogy itt mire megyek velük - tette hozzá kelletlenül. - Ilyen kis

helyen talán annyit sem hoznak be, hogy kiválthassam az engedélyt.- Az nem is kell. - A rendőr lefegyverzően kuncogott. - Tuggya, mi nem vagyunk

bekebelezve. Ez is előnyük az ilyen településeknek. Nyugodtan árulja a játékait, persze csak

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Lelassította a járművét, hogy szívélyesen üdvözöljön néhány gyereket, akik egy ürestelken labdáztak, a faluban pedig megállt, hogy átengedjen az utcán egy kisfiút a kutyájával.A házaló köszönetet mondott neki, és gyorsan kiszállt.

- Várjon, Mr. Gray! - állította meg a rendőr. - Reggelizett már? A házaló megmondta,hogy nem.

- Akkor ugorjon vissza - unszolta a barátságos bennszülött. - Anyusnál mindig bőségesenterítve az asztal; amikor én a farmon dolgozok, ő mindig főz. Minthogy maga üzleti úton jár

nálunk, azt akarom, hogy velünk egyék.- Köszönöm, de inkább inni szeretnék.- Nyilván kiszáradt a torka ezen a poros úton - bólintott egyetértően a bennszülött. -

Jöjjön csak, majd kap egy italt.Mivel csábította az ajánlat, no meg félt megsérteni a törvény emberét, visszaült a kocsiba.

A rendőr pedig továbbhajtott egy csinos, fehérre festett házhoz a falu szélén. Négy lármáskölyök szaladt elébük, és egy csinos, kerek képű asszony köszöntötte őket az ajtóban.

- A feleségem - mondta kedélyesen a rendőr. - Mr. Gray pedig amolyan nyári Mikulás,aszongya, játékokat hozott a kölyköknek. Inni szeretne valamit.

A házaló belépett a ház konyhájába, amely meglepően tisztának látszott. Reszketőizgalommal nyúlt az italért, amit az asszony hozott neki. Az ital olyan áttetsző volt, mint agabonapálinka, s a házaló kis híján megfulladt a keserű csalódástól, mikor kiderült, hogycsupán hideg víz. De azért megköszönte az asszonynak, amilyen szépen csak tudta, ésmondta, hogy mennie kell. Csakhogy a gyerekek lármáztak, hogy látni akarják a játékokat, arendőr meg unszolta, hogy maradjon ott reggelire. Kelletlenül leült hát, és megitta a forró,keserű folyadékot, amit kávénak neveztek, s ami valóban enyhítette a fejfájását.

Még mindig tartva a barátságos rendőrtől, mentegetődzni kezdett, hogy csak akkor

mutathatja meg a játékokat, amikor a gyerekeknek már iskolába kell menniük. A legkisebblány hirtelen tüsszögni és szipogni kezdett, amikor anyjuk az ajtó felé terelte a kölyköket, s aházaló kissé nyugtalanul érdeklődött, hogy mi a baj.

- Csak egy kis megfázás - mondta az asszony. - Semmi komoly.Ezen ismét meglepődött kissé, mert meglehetősen meleg volt. Nyilván újabb fordítási

hiba, de nem veszélyes. Már fölállt, hogy kövesse a gyerekeket kifelé, ám az asszony ismétmegszólította.

- Még ne menjen, Mr. Gray - mosolygott rá kedvesen. - Úgy látom, nem érzi jól magát.Alig evett a sonkás tojásból. Hadd töltsek még egy csésze kávét.

Újra leült, nagyon kedvetlenül. Talán valóban rosszul érezte magát, de tudta, hogy mégrosszabbul fogja érezni magát, ha nem kap sürgősen komolyabbat a hideg víznél.

- Nem tehetnénk valamit érte, Jud? - fordult az asszony a férjéhez. - Úgy látom, nem leszképes egyedül járni az utakat, ahol senki sem visel gondot rá. Nincs valami ötleted?

- Hát... - A rendőr meggyújtott egy kis fehér rudat, és töprengő arccal szívta be a füstöt. -Az iskolánkban még mindig nincs pedellus. Tagja vagyok az igazgatóságnak, és szívesenszólok az igazgatónak, ha maga akarja az állást.

- És itt maradhatna velünk - mondta mohón az asszony. - Van egy kényelmes, tiszta

ágyunk a manzárdban. A szállás egy fillérjébe se fog kerülni, ha segít egy kicsit a ház körül.Volna kedve hozzá?A házaló bizonytalanul sandított az asszonyra. A legnagyobb meglepetésére úgy érezte

hogy maradni akar. Nem volt hozzászokva az ilyen szívélyes hanghoz, és könnyekigmeghatódott. A nyílt űr tátongó szakadéka most még sötétebbnek, hidegebbnek ésrémítőbbnek tetszett, s egy pillanatra szenvedélyesen megkívánta ennek az elfeledettvilágnak a békéjét. Csöndes varázsa talán őt is rabul ejthetné, s kigyógyítaná nyughatatlan

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Isten hozta nálunk - unszolta a rendőr. - Ha meg aztán komolyan kezdeni akarvalamihez, talál mást is, mint a ház körüli munkát. Ha le akar telepedni, keresve se találhatalkalmasabb helyet Chatsworthnél.

- Nem tudom. - Szórakozottan fölemelte üres csészéjét. - Igazán örülök, hogy befogadnának, de attól tartok, túl sokáig...

Elhallgatott és összerezzent, mert észrevette, hogy az asszony az orrát nézi. Aztán azasszony lesütötte a szemét, talán szánalomból, de rövidesen megszólalt:

- Én... én igazán remélem, hogy megengedi, hogy segítsünk magán, Mr. Gray. - Azasszony ismét habozott, pufók arca elpirult, s a házaló ebben a pillanatban gyűlölni kezdte. -Van egy fivérem a városban, aki plasztikai sebész - folytatta eltökélten az asszony. - Márnagyon sok... no, hogy is mondjam... félresikerült emberből csinált sikeres embert. Igazánügyes, és nem is drága. Ha marad, azt hiszem, elintézhetjük a dolgot.

A házaló gyorsan letette az üres csészét, mert a keze újra remegni kezdett. Ébersége mostsem hagyta cserben, és még ebben az elbűvölő álcában is fölismerte a régi csapdát. Nemakarta, hogy rehabilitálják, és meg akarta őrizni az orrát.

- Nos, Mr. Gray? - mondta orrhangon a rendőr. - Összehozzam az iskolaigazgatóval?- Kérem. - A házaló elkeseredetten vigyorgott, hogy rejtse rettegését. - Elég lesz, ha

megmutatja, hol találom. És maguk igazán nagyon kedvesek.- Ugyan már! - mondta a rendőr. - Megyek vissza a farmra, elviszem magát is az

iskolához.De a házaló nem beszélt az igazgatóval. Észrevette a csapdát, s még mindig elég ügyes

volt ahhoz, hogy elkerülje. Elindult az iskola felé, miközben a rendőr elhajtott, és olyan józanul bicegett, mintha máris rehabilitálva volna, de nem ment be az iskolába, hanemelrejtőzött a sövény mögött, és fölállította a pultját.

Kinyitotta viharvert bőröndjét, ráállította kinyitható lábaira, és bekapcsolta aháromdimenziós képernyőket. A játszótéren összegyűlt gyerekek már figyelték, s amikor a pszionikus zene megszólalt, mind odagyűltek köré.

Játékai filléres ócskaságok voltak, s a legközönségesebb anyagokból készültek nagymennyiségben, de pompás volt a csomagolásuk, és zseniális szerkezetük tükrözte annak a

bolygónak műszaki fejlettségét, ahol készültek. A kis műanyag dobozokat élénkkévarázsolták az univerzális pszionikus címkék, melyek mozgó, háromdimenziós képekkelvonzották a figyelmet, s váltakozó fölirataikat mindenki a maga nyelvén olvashatta.

- Ide, ide, kicsikéim!Fölvett néhány kerek, piros dobozt, és meggörbült, vén ujjaitól igazán nem várható

kézügyességgel dobálni kezdte őket a friss, pszionikus zene ütemére.- Nézzétek csak, kicsikéim! Micsoda csoda oktatójáték. Mutassátok be vele a

meteorológia és a neutronika nagy alaptörvényeit. És ejtsétek ámulatba barátaitokat.Itt a vidám vihar varázsdoboz kicsinyeknek! A hőenergia jókora részét több mérföldes

körzetben sugárzó neutrínókká változtatja. A hirtelen lehűlés csapadékot hoz létre, a hideglevegő kiáramlása pedig egy rövid, de fölöttébb hatásos hóvihart - mindezt olvashatjátok acímkén.

Vegyétek és vigyétek, kicsikéim! Olcsón adom. Csak 25 cent darabja, fél dollárért hármatadok...- De nem szabad, uram. - A közbeszóló fiú ismerősnek tetszett, s fölismerte benne a

rendőr legnagyobb fiát. - A legtöbbünknél csak az ebédpénz van, és azt nem erre adták.- Nyugi, kisfiam - felelte gyorsan. - Ha éhesen mész is haza, megéri. Ilyen játékokat még

nem láttál. Ennek csak ötven cent darabja, mert kiárusítok és bezárok. Vegyétek és vigyétek,mert holnap már nem leszek itt.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


A durva hangok az idegeibe hasítottak, hangosan és értelmetlenül. Mogorván nézett azotromba gépre, amelyből a hangok jöttek, s eltöprengett, vajon mitől annyira unalmas ésélettelen ez a zene. Aztán egy döbbent és bosszús pillanat után rájött, hogy a zenéneknincsenek pszionikus felhangjai.

Hát ezek az emberek semmit sem tudnának a pszionikáről? Lehetetlennek tetszett, hogyakár az Érintkezési Tilalmat rögzítő szerződések is teljességgel kizárják egy ilyen alapvetőtudomány ismeretét, még most is, amikor az eszébe jutott, hogy egyetlen pszionikus

készüléket sem látott mindeddig. A csapos biztosan tudja.- No, mit iszik?- Mondja - suttogta rekedten –, tanítják itt az iskolában a pszionikát?A csapos döbbent arckifejezése már magában is válasz lett volna, de ő nem nézett oda. A

saját arcát nézte a pult mögötti tükörben. A kemény vonalú, keskeny, vértelen arcot. Acsapott állat. A ravasz, beesett, véreres szemet. És a nagy, görbe orrot.

- Mi? - bámult rá a csapos. - Mit mond?De ő nem tudott megszólalni. Ha ezek az emberek nem ismerik a pszionikát, akkor

minden szava áruló lehetett. Már fölfedezhették a repülőt, s ő soha többé nem tud elmenni.Talán még rehabilitálják is. A pániktól sápadtan és fehéren tolta a csapos elé a

pénzdarabokat.- Whiskyt! - lihegte. - Amennyit csak kaphatok ezért.A csapos a végtelenségig számlálgatta a pénzt, de három üveggel adott érte. A házaló

bedugta őket az üres bőröndbe, és kisietett a kocsmából. Fájó lábbal, porosan végre elérkezetta hídon és a dombon át arra a helyre, ahol a repülőt hagyta.

A lélegzete is elállt, amikor átbotorkálva az erdőn megpillantotta a hűlt helyét. Reszketetta félelemtől. Már azt hitte, hogy a repülő eltűnt, mikor megfordulva észrevette fölfújt burkát.

A beteges gyöngeségtől reszketve vette elő pszionikus kulcsát, s megpróbálta leereszteni arepülőt takaró burkot.De a kulcs nem működött.Újra megpróbálta, de a fölfújt műanyag kemény maradt, mint a szikla. Eszelősen

szaladgált körülötte, s a kulcsot tucatnyi helyen kipróbálta. De sehol semmi. Ki volt zárva. Nem értette, innia kellett. Nem akart inni addig, míg nincs biztonságban a repülő

fedélzetén, s nem táplálja be az automatába következő úticélját, de most egyszerre nagyonfázott, nagyon fáradt és kétségbeesett volt, és képtelen volt bármiféle további erőfeszítésre azalkohol vérpezsdítő hatása nélkül. Még gondolkodni sem tudott.

Lehajolt, hogy kinyissa bőröndjét, amelybe a whiskyt tette, de a pszionikus kulcs most iscsütörtököt mondott. Kiesett a kezéből, s ekkor rájött, mi a baj. A pszionikus és neutronikuseszközök ritkán mondják föl a szolgálatot, de működésképtelenné lehet tenni őket. A repülőtnyilván a vesztegzár őrei fedezték föl.

A félelemtől betegen próbált menekülni. Eldobta a bőröndöt, s vakon rohant az ismeretlenvadonba. De botladozó menekülése körkörös lehetett, mert végül ugyanahhoz a dombhoz éssziklához érkezett vissza; addigra már szédült a feje, tüzelt a teste.

Erőtlenül kaparta a kőkemény burkot, reménytelenül próbálta fölszakítani ujjaival, amikor

lépéseket hallott a háta mögött, s megfordulva Jud Hankins rendőr vaskos, napbarnítottaalakját pillantotta meg.- Adj' isten, biztos úr! - Szédülő fejjel dőlt neki a buroknak, s elégedetten vigyorgott,

hogy nem egy vesztegzár-felügyelővel találta szembe magát. Tolmácsgépe eleinte nemműködött, de aztán megigazította a ruhája alatt, és akkor már beszélt. - Föladom - motyogtatompán. - Visszamegyek magával. - A hideg rázta, s kiszáradt torka fájt a beszédtől. -Hajlandó vagyok letelepedni. Csak az orrom hagyják békén.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Valami mást kellett volna mondania, de lüktetett a füle, fájtak a csontjai, és alig tudottmegállni a lábán. Egy pillanatig annyira szédült, hogy semmire sem emlékezett, de aztán azeszébe jutott:

- A játékok... - zokogta. - Veszélyesek!- Már nem - mondta kurtán a nagydarab ember. - Pszionikus és neutronikus késleltető-

szerekkel árasztottuk el az egész körzetet, még mielőtt kölcsönkértem volna Hankins biztosalakját.

- Maga... - Ostobán bámult maga elé. - Maga...- Vesztegzár-felügyelő vagyok a Sol Állomásról. - A tiszt megvillantotta pszionikus

jelvényét. - Már leszállás előtt észrevettük. Csak azért nem tartóztattuk le, hogymegbizonyosodjunk arról, hogy nincsenek társai.

A rosszulléttől már meg sem lepődött.- Elkaptak - motyogta halkan. - Nosza, ide azzal a teljes rehabilitációval!- Már késő. - A szigorú férfi türelmetlenül egyenesedett föl. - Maguk mind egyformák,

akik megszegik a vesztegzárat. Mindig elfelejtik, hogy a kulturális hatások kétoldalúak.Képtelenek megérteni, hogy a szerződések magukat is védik.

A házaló megrázta szédülő fejét.- Tudom, hogy nem esett át vizsgálaton az állomásunkon lévő klinikán - folytatta a

felügyelő. - Látom, hogy még elsősegélycsomagja sincs. Feltételezem, úgy szállt le a primitívemberek közé, ahol szabadon tenyésznek a rosszindulatú mikroorganizmusok, hogysemmiféle védelme sem volt.

- Klinika? - Igazán csak ezt a szót hallotta meg, s védekezően megmerevedett. - Aztcsinálnak velem, amit akarnak - suttogta makacsul. - De az orromat meg akarom tartani.

- Már sokkal nagyobb bajban van. - A felügyelő sajnálkozva nézett rá. - Gondolom, az

őseink természettől fogva immúnisak voltak, mint ezek az emberek, de én egy fél nap alattelpusztulnék, ha nem tettek volna immúnissá ezernyi vírus és baktérium ellen. De maga mármegkapta.

A házaló levegőért kapkodott, pislogott a fényben.- Azok az emberek, akikkel találkoztam, egészségesnek látszottak - próbált ellenkezni. -

Csak az egyik gyereknek volt valami baja, megfázott, de az asszony azt mondta, nemveszélyes.

- Neki nem - mondta a felügyelő. - Semmivel sem veszélyesebb, mint magának a fúziósatombombák.

A házaló mindebből mit sem értett, csak megingott és összeesett.

GÁLVÖLGYI JUDIT FORDÍTÁSA

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Boldogok szigeteCZESŁAW CHRUSZCZEWSKI ..

I. KÍSÉRLETI HAJÓÚTVONAL

Az atommeghajtású tengeralattjáró világ körüli útra indult. Kísérleti hajóútvonal volt ez. AzErzsébet királynő szigetétől, az Északi-csatorna alatt a Bering-szorosig, a Csendes-óceánon a170-es délkör mentén Új-Zélandig és tovább az Antarktisz körül, az Atlanti-óceánon átGrönlandig vezetett az út, amelyet hét, különböző hosszúságú szakaszra osztottak.

A nemzetközi tudományos expedícióban héttagú tudóscsoport, száz tengerész és tiszt vettrészt. A vállalkozás vezetését egy kanadaira bízták. Astor Palmer parancsnok, atengeralattjáró kapitánya a hajónaplóba a következőket jegyezte fel:

Június 70. 12.30 óra - Megkezdjük a hajóutat. A hajó a legkisebb zavar nélkül hagyta el a bázist. Az első pillantásra megszerettem a Fantáziát. Reméljük, hogy ez viszonzott szerelemlesz. A tudósok munkáját Kuczka Péter professzor irányítja. Hallatlanul szimpatikus ember.Sintra médiumot egy speciális kabinban helyeztük el. Csodálatos nő. Minden szempontból.(Az utolsó két mondat kihúzva.) Ö tölti be a vevőállomás szerepét, a telepatikus jelzéseket a

Halifaxi Központi Intézetből egy kiváló telepatológusokból álló együttes küldi. Sintra kabinjaa szeánsz alatt légmentesen be van zárva, az ajtó lepecsételve. Az első telepatikus parancsokat akkor vette Sintra, amikor a hajó áthaladt az Északi-csatornán. A feladategyszerű volt: három zöld négyzetet helyezni három piros körre, azután a négyzetekből azegyiket rátolni a fehér háromszögre. A szeánsz tíz percig tartott, Kuczka professzor rádiónközölte a hírt: „Az utasítást hibátlanul végrehajtották." Palmer parancsnok pezsgőt bontott.

- Két pohárköszöntőt javaslok - nyújtotta a poharat Sintrának - a csodálatos hölgyegészségére. - Megcsendültek a kristálypoharak. - Uraim, nem tudom - mondta a Fantáziakapitánya –, hogy fel tudják-e mérni önök a végrehajtott kísérlet következményeit. A

telepatikus tehetségű emberek kiküszöbölik a rádiót.- Még hosszú út áll előttünk - szólt a professzor –, ezek csupán az első bátortalan lépések.A bolygóközi összeköttetés kitűnően vizsgázik, nehéz vele felvenni a versenyt. A telepátianem küszöböli ki sem a rádiót, sem a televíziót, de remélem, megold egy sor bonyolultkérdést. Ugyanis lehetővé teszi, hogy hiba, légköri zavar esetén kapcsolatot lehessenteremteni, vagy egyszerűen akkor, ha a hagyományos kapcsolatteremtő eszközök felmondjáka szolgálatot. Kapitány úr két pohárköszöntőt említett - jelezte a tudós.

- A víz alatt meghódítottuk az Északi-csatornát. Nem elsőként, nem is utolsóként, de egytengeralattjáró sem érte még el az átjárót nővel a fedélzetén.

Sintra összekulcsolta kezét.- A tengerészek tele vannak előítélettel - mondta nevetve –, nem szívesen látnak nőt a

hadihajón.- Teljes mértékben békés feladatokat hajtunk végre - tette félre a parancsnok a poharat.

Hosszabb beszédre készült, de alig nyitotta ki a száját, a rádiós tiszt jelentette:- Periszkópjaink a tenger felszínén sodródó utasszállító hajót észleltek.

S ít é t ké k ? ké d t k

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


- A hívójelzés szabályos volt - jelentette ki a professzor. - Mint mindig, most is a rádióútján sugárzott híreket vettük: „Kezdjük a soron következő szeánszot. HalifaxiDiszpécserközpont. Készítsék elő Sintrát. Sok sikert!"

A kabinba az első tiszt lépett be.- Megteremtettük a rádió-összeköttetést a hidroplánokkal - jelentette. - Öt perc múlva

átrepülnek felettünk.- A hajót előkészíteni a felszínre emelkedéshez!

A hidroplánok a hajótól egy kilométerre szálltak le az óceán majdnem sima tükrére.Ugyanabban a pillanatban háborogni kezdett a víz a hajó körül, s a tenger mélyébőlfelbukkant egy még mindig nem azonosított hajóraj. A fémtörzsek visszaverték a lemenő napsugarait.

- Körül vagyunk kerítve - állapította meg a parancsnok. - A hidroplánoknak már nem leszidejük arra, hogy leszálljanak.

Kuczka professzor magnetofonon rögzítette az ismeretlenekkel történt találkozást: Láthattukelőre ezeket az eseményeket? Nem, erre senki nem gondolt. Ez meghaladta az emberiképzelőerőt. Rémes álmaink voltak, hiába akartam felébredni, nem segített a hideg zuhanysem.

A kabinomba zárkózva, emlékezetemben percről percre felidéztem az eseményeket.Sintra telepatikus utasításokat kapott az ismeretlenektől:

„Te leszel az összekötő köztünk és az emberek között. Látsz, értesz, ne tegyél felkérdéseket, ne kérdezd, kik vagyunk. A hajó a tenger mélyére süllyed, a helikoptereketmegsemmisítjük, ne szakíts félbe, vigyétek el a pilótákat. Ne próbáljatok megszökni,utolérünk benneteket!"

A parancsnok nyugodtan hallgatott, s amikor Sintra elhallgatott, azt mondta:- Mondd meg nekik, hogy néhány óra múlva nyakukon lesz a Csendes-óceán Hetedik és Nyolcadik Flottája, mert nagyon pontosan leírtam találkozásunk helyét a Wiking gel.Magyarázd meg ezeknek a víz alatti kalózoknak, hogy azonnal szabadon kellene engedniük.Ezt majd enyhítő körülményként figyelembe vehetjük.

Sintra tolmácsolta a kapitány szavait, s pillanatok múlva megkaptuk a választ: „Ha nemhajtjátok végre az utasításokat, elsüllyesztjük a tengeralattjárót." A parancsnok így szólthozzám:

- Nincs más választásunk. Felelek a személyzet életéért. Sokat adnék azért, hogymegtudjam, mit akarnak ezek a lókötők. Miért rabolnak el embereket? Hová viszik őket? Milett a sorsa a norvég hajó utasainak?

- Könyörtelenek - mondtam gyorsan, mivel sürgetett az idő, s csupán tíz percgondolkodási időt adtak. - Kapitány úr a „kalóz" szót használta. De a hagyományos kalózokmegölték az embereket, kirabolták a hajókat. Ezek viszont egészen mások, érintetlen hajóthagytak maguk után, matrózaink a széfekben megtalálták az utasok pénzét, ékszereit. Tehátszó sincs rablásról. Az embereket viszik el, s engem ez nyugtalanít a legjobban. Jó lenne, haSintra megtudná a támadók szándékát.

- Csak az utasításokat veszem, és a válaszaitokat tolmácsolom. Fordítom a kapotttelepatikus jelzéseket, a szavakat pedig átalakítom a gondolat sugarára. - Sintra halántékátdörzsölgette. - Kicsit fáj a fejem. Újra megismétlik az ultimátumot - suttogta hajónkatmegsemmisítéssel fenyegetik. Biztosítanak bennünket, hogy senkinek nem esik bántódása, haszót fogadunk.

- Elgondolkoztató, hogy milyen tökéletes hozzáértéssel sajátították el a telepátiávalfolytatott beszélgetéshez szükséges módszereket - jegyezte meg az első tiszt. - Nemrégen

8/11/2019 GALAKTIKA_058


határozottan megelőzték a kísérletezőket. Akárkik is, úgy olvasnak Sintra gondolataiban,mint a nyitott könyvben.

A parancsnok a rádión leadta az SOS-jelzést, és a Fantázia lassan kezdett lemerülni atenger fenekére. Háromszáz méter mélyen a tengeralattjáró mozdulatlanná vált. Csörgést,zúgást, érces hangokat és szaggatott szirénázást hallottunk ezután.

- A tartály kiürítve - mondta Sintra, tolmácsolva az átadott információkat. - Félóra múlvaelhagyhatjuk a hajót.

- Szálljunk ki a tengeralattjáróból a tenger fenekére?! - kiáltottam fel csodálkozva.- Mesterséges atmoszférát alkottunk - közvetítette Sintra. - Hajótok befutott a tenger alatti

kikötőbe. Legyetek üdvözölve Tyx városában! Őrizzétek meg a nyugalmatokat, semmilyenveszély nem fenyeget benneteket.

- Tyx város? - ismételte a kapitány. - Tenger alatti kikötő? Mit jelent ez?- Az Aleut-árok falai között - tájékoztatta Sintra - felépítettünk egy víz alatti várost. Igazi

paradicsomban élünk, távol a ti civilizációtoktól. Itt túléljük a legrosszabb kataklizmákat.- Emberrablók - mondta a parancsnok.- Egyeseket boldoggá teszünk - tolmácsolta Sintra. - A sors kegyeltjei vagytok.

II. TYX VÁROSA

A kapitány úgy döntött, hogy elsőnek száll ki a hajóból, a többszöri ígéret ellenére - miszerinta haja szála sem görbül meg senkinek - sem bízott a tenger alatti város lakóiban.

- Parancsnok úr, elkísérem - jelentettem ki. Hevesen tiltakozott, de döntésemet nem voltszándékomban megváltoztatni. Megértette, hogy nem vonulok vissza, és elkezdett

kapaszkodni felfelé az acéllétra fokain. Könnyűbúvár-felszerelést vettünk fel, bár azoxigénpalackok kicsit akadályoztak a mozgásban, de még mindig nem tudtunk hinni az óceánmélyén létező atmoszférában.

Hajónk tavon ringott. Egy hatalmas barlang boltozatából égszínkék fényt árasztóreflektorok világították meg a tenger alatti kikötőt. Magammal vittem a norvég hajón találtmacskát. Hunyorgott és lélegzett. Tehát itt létezett atmoszféra. A parancsnok levette sisakját,mélyet szippantott a levegőből.

- Ózon - állapította meg, és rám nevetett. - Ózondús. - Igazat mondtak. Süllyesztőnkeresztül jutottunk be a négyszögletes peronra. Néhány nyelven folyékonyan beszélő,hagyományos robot üdvözölt bennünket.

- A házigazdák tolmácsa vagyok - mutatkozott be franciául. - Van nálatok fegyver? -kérdezte németül, s amikor tagadóan intettünk, oroszul fejezte ki megelégedését, majdangolul folytatta: - Mindenki hagyja el a hajót. Tyx város képviselői szeretnék üdvözölni avendégeket. - Spanyolul hozzátette: - A fogadóteremben várják önöket, amely ebben a

palotában van - mutatott nikkelkezével egy hatalmas kagylóra emlékeztető építményre.- Belül biztosan gyöngyöt találunk - suttogta a parancsnok.- Vagy poszeidont - súgtam vissza. A macska riadtan nyávogott a vörös fény miatt.

- Elektromos partraszállás - magyarázta a robot, de ezzel semmit sem magyarázott meg. -Ismétlem: a házigazdák mindenkit várnak. A vendégek étkeznek, aztán lepihennek.- Először látni akarom a házigazdákat! - emelte fel a hangját a kapitány. - Két láda

robbanóanyagot hoztunk magunkkal az útra a jégakadályok felrobbantására. Bármelyik pillanatban robbanthatunk.

A robot pár másodperc alatt továbbította a parancsnok figyelmeztetését.- Akkor a házigazdák és a vendégek is elpusztulnak - tolmácsolta a választ.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Csodáltam hidegvérét és bátorságát.- Rendben - jelentette ki a robot. - Gyertek velem, ismerkedjetek meg a házigazdákkal,

megmutatjuk a barlangot, aztán következik a folytatás.A kagyló szélei megnyíltak, és a széles lépcsőfokokon bejutottunk a fogadóterembe.

Őszintén bevallom, a házigazdák külseje csalódást okozott. Szörnyekre számítottam, s erre jóképű férfiak és bájos hölgyek mosolygós arcát pillantottam meg. Eredeti öltözetük zöldjecsodálatos kontrasztban volt a kárminszínű falakkal. A robot vezetésével lassan lépkedtünk a

mintás szőnyegen.- Legyetek üdvözölve Tyx városában! - mondták a házigazdák, miközben csukva tartották

szájukat. A robot is hallgatott, de akkor honnan jött a hang?- Már át tudjátok venni gondolatainkat - világosított fel bennünket egy magas férfi,

közelebb jött hozzánk. - A tenger alatti család atyja vagyok, a nevem Hor.Bemutatkoztunk egymásnak. A parancsnok kiegészítette az információkat:- Kuczka professzor vezeti a Fantázia kísérleti útján részt vevő tudóscsoport munkáját.- Nagyra értékeljük a tudósokat - válaszolt Hor. - Sokat köszönhetünk nekik. Az ő

segítségükkel építettük fel a tenger alatti várost. A legszívesebben okos embereket látunkvendégül.

- A legszívesebben raboljátok el! - A parancsnok felrúgta a diplomáciai szabályokat.- Mit jelent ez a szó? - kérdezte Hor, s már válaszolt is rá: - A lehető legjobb

körülményeket teremtettük meg a tudósok számára a kutatómunkához. Kutatásaikeredményét felhasználjuk. A tudomány és a technika állandóan szolgálják városunkat.

- Hány tudós volt a Wiking hajón ? - tettem fel most én a kérdést.- Néhány - válaszolt Hor.- De elvittétek az összes utast és a személyzetet is.

- Minden embert szívesen látunk Tyx városában.- Nőket, gyermekeket?- Természetesen. Még tart a város fejlesztése. Jelenleg majdnem nyolcezer a város

lakóinak száma. Szeretnénk minél több embert boldoggá tenni.- Kik vagytok? Honnan jöttetek? - kérdezősködtem. - Mikor jött létre ez a város?- Valaha mi is emberek voltunk - válaszolt Hor némán. Gondolataiban olvastam. - Régen

volt, senki sem emlékszik a kezdetre. A jelennek és a jövőnek élünk. A múlt idő hamareltűnik emlékezetünkből. Ezért csak az első kérdésre tudok válaszolni. Boldog lényekvagyunk, s egyúttal mások boldogságának szervezői. Figyelmesen nézzétek meg Tyx városlakóinak arcát. Beszéljetek velük. Senki sem vágyódik a szárazföld után.

- De hiszen ott hagyták családjukat, barátaikat - emlékeztettem.- Itt szeretteik körében élhetnek, nagy és egyre növekvő családdal körülvéve. - Hor

elmosolyodott. - Barátaitok már éhesek és szomjasak, meggyötörte őket az utazás, fáradtak atengeralattjáró szűk helyiségeitől. Kényelmes szobákat készítettek elő számotokra, vezesd hátki az embereket a hajóból. Hadd vegyenek egy kis lélegzetet.

- Majd fellélegeznek, ha a felszínre emelkedünk - a parancsnok még harcolt –, havisszatérnek otthonukba. Eljárásotok ellenkezik az általános emberi jogokkal. Ez közönséges

erőszak.- Nincs időnk a meggyőzésre. Egyébként is teljesen ellentétes felfogást képviselünk. Azemberek gyanakvóak, bizalmatlanok, féltékenyek, félénkek, könyörtelenek, nem hisznekönmagukban, akkor meg hogyan beszélhetünk itt az irántunk való bizalom ébresztéséről?

Nem sokra mennénk, ha a hagyományos módszerekkel akarnánk meggyőzni a szárazföldlakóit a tenger alatti országunk lakói lépésének helyességéről. Ezzel abba is hagyom afelvilágosítást - fejezte be Hor. - Teljesítettük a kívánságodat. Most a személyzet és az utasok

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


1. Egy tudósokból és tisztekből álló csoport engedélyt kap a város megtekintésére,valamint

2. a norvég hajó utasainak meglátogatására;3. beszélgetést folytatunk Tyx város néhány - általunk kiválasztott - lakójával;4. Hor tájékoztatja delegánciónkat saját terveiről.A robot a fogadóterembe vezette a tizenegy tagú csoportot. Hor hamarosan megjelent

tanácsadói társaságában. A házigazdák ezúttal rózsaszínű ruhát viseltek. „A szépnek -

Aquinói Szent Tamás véleménye szerint - három feltételnek kell megfelelnie: az első atökély, vagyis a nagyszerűség, mert az, ami hiányos, már ezért is csúnya; a második a helyesarány, azaz a harmónia; a harmadik a fény, ezért is nevezik szépnek azokat a dolgokat,amelyek csillogó festékkel vannak bevonva." Hor udvartartásának öltözéke csak a harmadikfeltételt teljesítette. A csillogó, szűk trikók nem voltak esztétikusak.

Sintra előadta határozott követeléseinket. Hor válaszolt:- Teljesítjük rokonszenves vendégeink kérését. Magam leszek majd az idegenvezetőjük.

Együtt megtekintjük a várost, utána pedig meglátogatjuk a Wiking utasait. No éselbeszélgetnek Tyx általatok kiválasztott lakóival. Elmondom azt is, hogy mi a tervünk anorvég hajó utasaival. Különben ők maguk döntenek jövőjükről. Elégedettek?

- Korai lenne még elégedettségről beszélni - válaszolt a parancsnok. - Tehát nevesztegessük az időt.

Hor hívta a robotot, aki ellenőrizte a tető nélküli, zajmentesen suhanó gépjárművet.- Kényelmes fotelok - dicsértem, amit Hor mosollyal köszönt meg.- Szép, napos az idő - mondta Sintra. - Lehetséges az, hogy a napsugarak behatoljanak az

óceán fenekére?- Vacak naputánzat - mormogta a második tiszt. Szerencsére Hor el volt foglalva a

kapitánnyal folytatott beszélgetéssel, s így nem próbálta megfejteni a kritikus véleményt.Ekkor döbbentem rá, hogy az első fogadás alkalmával szavak nélkül értettük meg egymástHorral. Tehát a lehető legnagyobb óvatossággal kellett viselkedni, nehogy túl korán eláruljukgondolatainkat.

A gépjármű ezalatt lassan suhant a főutcán. A járókelők üdvözölték Hort, s ránkmosolyogtak.

A város megtévesztőén hasonlított az inkák Andokban lévő régi fővárosára. Akaratlanulis azt mondtam:

- Ez a Mathu Picchu hű mása.- Valóban - helyeselt Hor. - Néhány kerületet egy perui mérnök tervei alapján építettek.

Tíz-egynéhány teraszra húzták fel a házakat. Az egy- és kétemeletes épületek egymáshoztapadnak, az egyik házból a másikba a legkisebb akadály nélkül át lehet jutni. Vagynégyszögletes pitvarokon, vagy a kis udvarokon át, vagy egyszerűen az állandóan nyitvahagyott ajtókon. Tulajdonképpen ez egy négyezer lakásból álló ház, a boldog lények családiháza.

- A Paradicsom tornáca - tréfálkozott a parancsnok.- Ha boldogok - próbáltam a kapitány hibáját helyrehozni, de Hor olvasott a

gondolatokban, s egyre könnyebben adta át saját gondolatait.- Igen. Bizonyos értelemben véve ez a Paradicsom tornáca. Beszélgessetek velük.Az autó megállt, s egy négyzet alakú téren kiszálltunk. Két beszélgetést vettem fel,

melyet a véletlenül arra haladókkal - egy nővel és egy férfival folytattunk. A tolmács szerepéta robot töltötte be.

- Ki vagy? - kérdeztem Tyx város lakóját. - Mivel foglalkozol?- Feleség és anya vagyok - válaszolt, s hasára mutatva hozzátette: - Most várom az ötödik

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- A foglalkozásom: gyermekszülés - válaszolta egyenesen a szemembe nézve.- És mivel töltöd az idődet, amíg a következő gyermekedet várod?- A gyermekekkel foglalkozom és a háztartással.- No és a férjeddel - szólt közbe a javíthatatlan parancsnok.- A férjemet szeretem - válaszolt a nő.- Tehát az, hogy szeress, a kötelességeid közé tartozik, így van? - kérdezte a kapitány.Szemrehányóan néztem rá. Nem így kellene folytatni ezt a beszélgetést. De a nő nem

sértődött meg. A kérdés felvidította.- Ez az első kötelességem - mondta kuncogva. - És kiváltság is. Hisz a szerelem boldogít.

Tyx a boldogság és az öröm városa.- Hány éves vagy? - kérdezte tapintatlanul a parancsnok.- Harminc - válaszolt.- Hol születtél?- Nem emlékszem születésem napjára.- És a szüleid?- Senki sem emlékszik az elmúlt évekre.- Nagyon kényelmes - dörmögte a parancsnok.A nő elment, szóba elegyedtünk egy férfival, aki éppen a téren ment át.- Min töprengsz ennyire? - tettem fel az első kérdést.- Azon, hogyan nevettessem meg barátaimat. A családvidító csoporthoz tartozom.

Feladatom, hogy vicceket találjak ki, vidám dalocskákat írjak, és részt veszek a komikus bemutatókon.

- Beleőszültél ebbe a munkába - állapította meg csipkelődve a kapitány.- Ötvenéves vagyok.

- Nem vágyódsz szülőhazád után?- Nem értem. Hiszen szülővárosom utcáin lépkedek.- Más tájakról jöttél ide. - A kapitány következetes volt, de sikertelenül próbálta

felébreszteni benne az emlékezést.- Nem tudom, honnan jöttem. Emlékezetem nem hatol vissza a rég múlt időkig. Már sok-

sok éve ebben a csodálatos városban élek, lehet, hogy itt is születtem.- Két idő a legfontosabb - mondtam. - A jelen és a jövő.- Igen, igen - vidult fel. - Valóban ez a két idő a legfontosabb.- Ennek a meggyőződésednek köszönhető, hogy nincsenek vágyaid.- Nem értem.A robot megismételte szavaimat.- Nem értem, mi az, hogy vágyódni. Megköszöntük a beszélgetést.- Nézzetek be valamelyik házba - javasolta Hor.A parancsnok a legmagasabb teraszon lévő egyszintes épületet választotta ki. A ház előtt

egy mokány öregúr játszott a gyerekekkel. Amikor megpillantotta Hort és a váratlanvendégeket, abbahagyta a játékot.

- Megmutatnád nekünk az otthonodat? - kérdeztem. Ezúttal a tolmács Sintra volt.

- Az egész várost? - csodálkozott az öreg.- Nem, csak azt az épületet, ahol laksz.- Lépjetek be, tessék csak.Félórát töltöttünk a bölcs házában. Legalábbis Hor így mutatta be. Elhatároztam, hogy

taktikát változtatok, és dicséretekkel kezdtem:- Szép és modernül berendezett lakás, úgy is mondhatnám: európai eleganciával

berendezett. Nemrégen Párizsban, a bátyámnál vendégeskedtem. A boulogne-i erdőben, egy

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Egy húszéves fiatal norvég nevetésben robbant ki. Vártunk, amíg megnyugszik. Végremegszólalt, nehezen kapkodva a levegőt:

- Miről beszél? Kalózhajók! Árral sodródó hajó! Ez új vicc, még egy alkalom a nagyszerű játékhoz. No beszélj, mesélj!

Hasonlóképpen reagált egy másik norvég is, egy középkorú férfi. Mindkettenfolyékonyan beszéltek angolul.

- És ön, uram? - fordultam a legidősebbhez. - Ön is elfelejtkezett már a hajótól.

Norvégiáról?- Nem felejtettem el - jelentette ki, eltolva maga elől az érintetlen ételt. - Ők narkotizálják

az elrabolt embereket. Én csak tiszta vizet ittam.Végre meghallottuk az igazságot. Ránéztem a mosolygós Horra, aki gondolatokat cserélt

a házigazdákkal. A fiatalabb norvégek kuncogtak. A legidősebb felállt, megfogta a kezemet,és azt kérte:

- Ne hagyjatok ebben a pokoli városban. Hisz ez Hadész birodalma. A lehetőleggyorsabban vigyetek el innen bennünket!

- Együtt megyünk vissza a hajóra - döntött a parancsnok. Hor nem reagált. - Mostszeretnénk hallani - mondta a kapitány –, hogy mit akartok tenni a norvég hajó utasaival.

- Velünk maradnak - tolmácsolta Sintra Hor szavait. - Állandóan bővítjük a nagy családot.Aki eddig meglátta Tyx városát, nem vágyódott vissza a régi világba.

A norvégeket magunkkal vive vonultunk vissza a „vendégszerető" házból. A fiatalok, azismeretlen kábítószerrel elkábítva, könnyezve nevettek.

- Elsőrangú szórakozás. Igazi cirkusz! - kiabáltak felváltva. - Ki ez a szomorú úr?- A honfitársatok - mondtam, és kinyitottam az jármű ajtaját –, gyertek, most majd

láthattok egy igazi atommeghajtású tengeralattjárót.

- A kikötőhöz! - kiáltott a parancsnok, és táskájából kivett egy kézigránátot, megmutattaHornak, aki a teraszon állt. - Bizonyára ismered ennek a fegyvernek a működését. Szeretettelmeghívlak a Fantázia fedélzetére. - Hor elsápadt, körbenézett segítséget keresve. -Gyorsabban! - A kapitány kibiztosította a gránátot. Hor engedelmesen beszállt a járműbe. Azelső tiszt elfoglalta helyét a jármű automatikus vezérlőfala előtt. A jármű elindult. Már éppideje volt, mivel Tyx város lakói kifutottak házaikból. Egy robotszakasz pedig az utcánmenetelt.

A tengeralattjáró a felszínre emelkedett. Hor teljesítette a kapitány minden kérését, mertféltette az életét. Felbecsülhetetlen értékű túsz volt. Alattvalóit visszatartotta attól, hogytámadóan közbelépjenek, s a parancsnok kívánságának végrehajtására ösztönözte őket.

Kuczka professzor magnófelvételeit meghallgatták az admiralitáson. Az admirálisszemélyesen beszélt Horral, aki hirtelen lemondott Sintra tolmácskodásáról, és spanyolulkezdett beszélni.

Június tizennegyedikén három tengeralattjáró-raj megtámadta Tyx városát, ugyanakkorejtőernyős brigádok foglalták el a szigetet. A sorhajókapitányok megnyitották a zsilipeket.Minden gátat megnyitottak, melyek a városba való bejutást akadályozták. A pontosan

végrehajtott, több órás hadművelet után megkezdték a Hor által elrabolt emberekevakuálását.- Micsoda szerencsétlenség, micsoda szerencsétlenség! - jajveszékelt ezúttal angolul. - A

sors kegyeltjeitől elveszitek az igazi mennyországot.

A Fantázia tengeralattjáró folytatta váratlanul megszakított útját.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Öregasszony arca, közelről.- AZ ÉGEN RÖPŰTEK, EGYIK A MÁSIK UTÁN, ÉS OLLYAN FÉNYESSÉG VOLTITT, KÉREM, MINT VILÁGOS NAPPAL. NAGY SEBESEN SZÁLLTAK, HULLOTTA TŰZ MINDENFELÉ, A KÖZÉPSŐ VISSZAFORDÜT, LEHAJOLT HOZZÁM, ÉSÍGY SZÓLT: „LEHULLIK MÁR A TE CSILLAGOD IS NEMSOKÁRA, SÁRA." IGYRESZKET A KEZEM, LÁSSA, AZÓTA IS.---

6. Film, fekete-fehér. Hangcsík elveszett.

--- Rét, távolban ritkás liget.Kopaszra nyírt gyerekek, mezítláb, a felvevőgépbe bámulnak.Öregember kalapban, fekete csizmában alacsony dombra kapaszkodik. Háttal megy, akezén látni, beszél közben.Dombtető. Mögötte sík, füves térség. Nem messze három, körülbelül tíz méter átmérőjű,szabályos köralakban kiégett folt. Öregember ujjával mutat valamit. Megpörkölődött,lenyomott fűszálak.A három fekete kör, magasan fentről, talán egy fa tetejéről.---

7. Film, fekete-fehér, hangcsík nélküli.--- Téglaház, befejezetlen. Előtte kockás inges férfi.Férfiarc közelről. Kiugró szemöldökcsont, mély ráncok a száj körül.Szobabelső, falon Csontváry-reprodukciók.Férfi feltehetően saját készítésű hintaszéket mutat be.Lejtős kert. Felső végében házilag készült szélerőgép.Propellerek közelről. Lassan körbefordulnak.Szobabelső. Asztal, rajta felhúzható amatőr filmfelvevő.Férfi székbe ül, kimutat az ablakon. Felugrik, felkapja a filmfelvevőt, kiszalad. Széles,

túlzó mozdulatokkal játszik.Udvar, jobbra farakás, alacsony kerítés.Férfi fél térdre ereszkedve filmez. Feláll, a kerítés felé mutat.Léckerítés, fölötte közeli dombok, fák.---

8. Film, fekete-fehér, hangosított.--- Plébániakert, jobbról vadszőlőlugas, ferdén háztető.

Negyven körüli férfi kerti asztal mögött, fekete ruhában, bal profilból, ellenfényben.- NÉHA ARRA GONDOLOK, A CSODÁK BENNÜNK VANNAK, EMBEREKBEN.MINTHA CSAK Ml SUGÁROZNÁNK A VILÁGBA HOMÁLYOS SEJTÉSEINKET.ANNYIRA MAGUKON VISELIK AZ EMBER ÉS A KOR ARCÁT...( - A beszéd itt körülbelül negyven másodpercig zörejjé torzul. -) ...KINYÚJTJUKUTÁNA A KEZÜNKET, DE KIFOLYIK AZ UJJAINK KÖZÜL Asztalról könyvet emelfel, kinyitja.- ŐSKÉPEK EZEK, RÉGI IDŐKTŐL MAGUNKBAN HORDJUK.„NAGY FÉLELEMMEL FELMENE AKKOR ELÁM SIMEÁTH HEGYÉRE. ÉS AHEGY FÖLÖTT LÁTA PEDIG SÚLYOS GÖMBÖKET LEBEGNIMOZDULATLANUL." JÓZSUÉ KÖNYVE, 16.22.

Asztal közelről. Rajta könyvek, egyik cím kibetűzhető: S. W. Hanke: Dimensionstheo-rieüber die Projection in die Wirklichkeit des kollektiven Unterbewustseins*.Szőlőlugas messziről. Szék, asztal üres.---

9. 8 mm-es, fekete-fehér, amatőr film. Igen erősen megrongált állapotban.--- Ablakkeret, homályos, bemozdult.Föld, farakás, kerítés, pásztázva.Világos felület, valószínűleg az ég. A film karcos, foltos.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


galaktikák halmazainak halmazait, azután a halmazok halmazainak halmazait. Én már nem istudom pontosan. Az ilyesmit nem mindig tudom követni...

- Nem bizony - kuncog az egyik. - Egészen belebújtál a jegyzeteidbe. Neked az ilyendolgok mindig túl bonyolultnak tűntek - mondja szánakozva.

- Pedig csak trükkfilm volt meg minden - mondja a másik.- Azután - folytatja a harmadik –, amikor már nem is tudom, milyen halmazok halmazait

láthattuk a vásznon, akkor a megszámlálhatatlanul sok apró fénypont, mind egy-egy

galaktika lehetett, összeállt egy tompa fényű, halványkék gömbbé, és azon a gömbön előszörvilágosabb és sötétebb foltokat láthattunk, majd egyre jobban kivehettük a foltok körvonalát,és lám, lám, ezek a foltok kontinensek voltak...

- Pontosan kivehetőek voltak Európa, Amerika, Ázsia, Afrika és Ausztrália körvonalai -veszi át a szót az egyik. - És ezeken a kontinenseken lények éltek, birodalmak alakultak és

pusztultak el.- Trükkfilm volt! - csattan fel a másik. - Akkor is nekem volt igazam. Utánad az én

filmem következett.- Úgy van - bólint a harmadik –, és a vásznon egy szem kockacukor fehérlett. Majd a

mikroszkopikus felbontó a molekulákat vetítette a vászonra, majd az atomokat, a protonokat,neutronokat, majd a még kisebb részecskéket egészen addig, hogy az anyag szigorúszerkezete hanyagul kavargó részecskék áttekinthetetlen halmazává változott, és az egyikilyen kis részecskét közel hozva, határozottan felismerhettük azon a kontinensek körvonalait.

- És azokon a kontinenseken, Európán, Amerikán és a többin birodalmak alakultak és pusztultak el meg minden - szól közbe .a másik.

- Istenem - sóhajt fel az egyik –, mekkora civakodás kezdődött akkor!- Majdnem összeverekedtünk meg minden - mondja boldogan a másik.

- És egyikünknek sem jutott eszébe, hogy a Végtelenül Kicsiny Világok meg aMérhetetlenül Nagy Világok ugyanazt jelentik, hiszen a Tér és az Idő, vagy a gyengébbekkedvéért - fordulnak a harmadikhoz –, a Hely és az Alkalom semmi több, mint fikció ...

- Fikció! - hördül fel a harmadik, és felpattanva a leszállópályára csordogál. A sima ésvégtelen beton megrándul az érintésre, gyönge remegés borzolja fel. - Nyughass te! - szól rá.- Nem száll már itt le senki. Még hogy fikció! - rázkódik meg. - Az egész élet fikció? Hiszenlassan kiszáradok, a légpárnáim egyre inkább elszarusodnak, a tápcsatornáim alig-aligműködnek már, és nézzétek meg a nyúlványaimat. És mindenem fáj. Ez is fikció? -Megrázkódik, és visszacsordogál a padra. - Inkább a ti világaitok tartoznak a képzeletvilágába. Rajtunk kívül nincs az univerzumban élet.

A másik kettő bólint.- Akkor is tudtuk, hogy így van - mondja az egyik.- De azért jó kis hecc volt az. Akkor ott, a Világegyetem legnagyobb Fedett Csarnokában

meg minden - folytatja a másik, és a zölden izzó napba néz.- Igen - vélekedik a harmadik. - Jó kis hecc volt.És ülnek ott a padon, három öregember, három régi iskolatárs. A néhai Fekete Kéz

Bandája: a süket, a vak és a néma.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


A tolóember………JOHN VARLEY …....

Változnak a dolgok. Tudta ezt Ian Haise, méghozzá tapasztalatból. De azért akadnak -funkciójukból és használatukból eredően - állandó dolgok is. Ian ezeket kereste, és ritkántévedett.

A játszótér nem nagyon hasonlított azokra, amelyeket gyerekkorában ismert. De a játszótereket a gyerekek szórakoztatására építik. Mindig lesz rajtuk valami, amin hintázni,csúszkálni, amire fölmászni lehet. Itt is megvolt mindez és még több is. Volt egy része,amelyet sűrűn beültettek fákkal. Úszómedence is volt. A rögzített, állandó tárgyakatszemkápráztató fényszobrokkal egészítették ki, melyek hol előtűntek, hol meg semmivé

váltak. Akadtak állatok is: törpe rinocéroszok és éppen hogy térdmagasságig érő, elegánsgazellák. A szinte természetellenesen kecses állatkák csöppet sem féltek.

De ami a lényeg, a játszótéren gyerekek is voltak.Ian szerette a gyerekeket.A kis liget szélén leült egy árnyas padra, és onnan figyelte őket. Mindenféle színű és korú

fiúk és lányok játszottak vegyesen. A feketék olyanok voltak, akár a megelevenedettmedvecukor figurák, a fehérek, mint a tapsifüles nyuszik, aztán voltak még fürtös hajú

barnák és még barnábbak, ferde szemmel és egyenes szálú, fekete hajjal, és akadtak köztük

fehérek, akik barnábbra sültek, mint amilyen barnák voltak a született barna bőrűek.Ian elsősorban a lányokat figyelte. Valamikor próbálkozott fiúkkal is, de nem járt sikerrel.Egy darabig az egyik fekete kislányra összpontosított, s azon tűnődött, vajon mennyi idős

lehet. Nyolc- vagy kilencévesnek gondolta. Túl fiatal. Egy másik, a blúzáról ítélve,tizenhárom is elmúlhatott. Ez sem rossz, de azért valamivel fiatalabbra gondolt. Aki nemolyan tapasztalt, nem olyan gyanakvó.

Végre megtalálta a kislányt, akit keresett. Barna bőréhez meglepően szőke haj tartozott.Tízéves lehet? Legfeljebb tizenegy. Mindenesetre elég fiatal.

Minden figyelmét őrá összpontosította, és ahhoz a különös módszerhez folyamodott,

amihez mindig, ha már kiválasztotta a megfelelőt. Maga sem tudta, mit csinál, de rendszerint bevált. Tulajdonképpen csak arról volt szó, hogy a szemét le nem vette a kislányról, kísérte atekintetével, akárhová ment, és akármivel volt elfoglalva. Csak nézte a kislányt, és semminem vonhatta el a figyelmét egy pillanatra sem. És íme, néhány perc múlva a kislányfölnézett, körülpillantott, s a szemük összetalálkozott. A lány egy másodpercig állta atekintetét, aztán tovább játszott.

Ian kissé elengedte magát. Lehet, hogy semmiség volt, amit csinált. Felnőtt asszonyokesetében tapasztalta, hogy ha mereven nézi őket, azok rendszerint fölpillantanak,megszakítva azt, amivel éppen foglalatoskodnak, és szemük összetalálkozik az övével.Sohasem történt másként. Ezt a tapasztalatot más férfiak is megerősítették. Mintha a nőkmegérezték volna a tekintetét. De ők ezt lehetetlenségnek tartották, esetleg csupán a szexuális

jelzésekre érzékennyé vált emberek önkéntelen reakciójának könyvelték el. Csupán atudattalan megfigyelés behatolását a tudatos szférába; nincs itt semmi titok, valami olyasmiez, mint a telepátia.

Lehetséges. De Ian mestere volt az effajta „szemkapcsolatnak". Többször megfigyelte,h lá kit é k j t kóját f lhú állát T lá lt bi

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Most sem tett mást, csak figyelte a lányt. Mosolygott is, úgyhogy valahányszor a lányránézett - s mind gyakrabban nézett rá –, egy barátságos, enyhén őszülő, betört orrú, szélesvállú férfit látott. A keze is erősnek látszott. Összekulcsolva tartotta az ölében.

A lány mind közelebb és közelebb került hozzá. Még a figyelmes szemlélő sem vette volnaészre, hogy feléje közelít. Talán ő maga sem tudott róla. Közben-közben megállt, hogy

bukfencezzék egyet, ugráljon egy sort a puha gumimatracokon, vagy üldözőbe vegyen egy

csapat gágogó libát. De eközben mind közelebb jött, hogy a végén majd megálljon az ő padjamellett.

Gyorsan körülnézett. Mint azelőtt, most is kevés felnőtt volt a játszótéren. Előszörmeglepődött ezen. Nyilván az új technika révén csökkent az erőszakos cselekmények száma,és a szülők biztonságban tudták felügyelet nélkül játszadozó gyerekeiket. A jelenlevő szülőkmeg leginkább egymással voltak elfoglalva. Az ő érkezését észre sem vették.

Ez éppen megfelelt Iannak. Így sokkal könnyebb volt keresztülvinnie a tervét. Persze, már jó előre megfogalmazta az esetleges bocsánatkérést, mégis zavarta a gondolat, hogy netalán atörvény képviselői előtt kell számot adnia, mi dolga van egy egyedülálló, középkorú férfinakholmi játszótereken.Egy pillanatig komoly aggodalommal töltötte el a kérdés, hogy - a biztosítékok ellenére is -vajon ezeknek a gyerekeknek a szülei miért ilyen jóhiszeműek. Végül is mindaddigegyikőjük sincs biztosítva, amíg ő nem szánta el magát. Valószínűleg naponta új és újmániákusok tűnnek fel a világban. Éppolyan hétköznapi embereknek látszanak, mint akárkimás, míg el nem követnek valami őrültséget, amivel bebizonyítják, hogy mégsem olyanok.

Arra gondolt, valakinek végre meg kellene leckéztetnie ezeket a szülőket.- Te ki vagy?

Ian összeráncolta a homlokát. Nem lehet tizenegy éves, ilyen közelről ezt már meg tudtaállapítani. Talán tíz sincs még. Körülbelül nyolcéves lehet.Jó lesz neki egy nyolcéves? Szokott óvatosságával ízlelgette a gondolatot, s kereste maga

körül a kíváncsi pillantásokat. Egyet sem látott.- A nevem Ian. És a tiéd?- Nem. Nem a neved. Te ki vagy?- A foglalkozásomra vagy kíváncsi?- Igen.- Tolóember vagyok.A kislány ezen elgondolkodott, aztán elmosolyodott. Kicsiny állkapcsát majd

szétfeszítették a már kibújt, állandó fogak.- Te tologatod a labdát? A férfi elnevette magát.- Nagyon jó - mondta. - Biztosan nagyon szeretsz olvasni. - A kislány nem felelt, de

látszott rajta, hogy elégedett a válasszal.- Nem - folytatta a férfi. - Ilyesmivel a régi tolóemberek foglalkoztak. Én már újfajta

vagyok. De hát ezt te is tudtad, nem? - Mosolyára a kislányból kipukkant a kacagás. Kezével,mint a kislányok általában, céltalanul matatott, Ian arra gondolt, a kislány pontosan tudja,

milyen helyes jószág, de sejtelme sincs a belőle áradó, még tiltott erotikákéról. A szexualitásérett magja kitörni kész állapotban szunnyadt benne. Csontos kis váz, melyen hamarosanfelépül a nő.

- Hány éves vagy? - kérdezte.- Az titok. Mi történt az orroddal?- Betörtem, de már régen. Fogadok, tizenkét éves vagy.A kislány kuncogott, aztán bólintott. Tehát tizenegy. Az is csak éppen hogy.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Anyukám meghagyta, hogy édességet ne fogadjak el idegentől.- De hiszen én nem vagyok idegen, Ian vagyok, a tolóember.A kislány ezen elgondolkodott. Eközben Ian kivett a zacskóból egy - szinte obszcén

módon ragacsos - csokoládés darabkát. Beleharapott, és erővel kényszerítette magát, hogyszétrágja. Utálta az édességet.

- Oké - mondta a kislány, és a zacskó után nyúlt, Ian elkapta előle. A gyerek ártatlanmegdöbbenéssel nézett rá.

- Most jut eszembe - mondta a férfi –, én nem tudom a nevedet. Vagyis valóban idegenekvagyunk.

Amikor a kislány észrevette a vidám hunyorítást a férfi szemében, belement a játékba, Ianértett ehhez. Jól begyakorolta ezt a kedves kacsintást.

- A nevem Sugárzó. Smith Sugárzó Csillagfény.- Nagyon szép név - mondta a férfi, s arra gondolt, mennyit változtak a nevek. - Illik egy

ilyen szép kislányhoz. - Elhallgatott, aztán fölkapta a fejét. - Nem. Mégsem hiszem el. TeSugárzó Csillag vagy... Sugárzó Csillag, a Csillagközi Őrjárat kapitánya.

A kislány egy pillanatig kételkedve nézett rá. Ian azon tűnődött, vajon nem becsülte-e túla gyereket. Talán valóban Nyúlszívű Szépség kisasszony áll előtte, esetleg Sugárzó Anyaasszonyság. De ehhez túlságosan piszkosnak találta a körmöcskéket.

A gyerek hirtelen rábökött az ujjával, s Donald kacsa-hangot hallatott, miközbenhüvelykujja sebesen mozgott előre-hátra. A férfi a szívéhez kapott, s a gyerek kacagásaközepette; félrehanyatlott a padon. A kislány azonban óvatos volt, s a fegyvert egymásodpercre sem fordította el róla. .

- Most pedig ideadod azt a cukrot, vagy keresztüllőlek!

Lassan besötétedett, és elnéptelenedett a játszótér. A kislány ott ült mellette a padon, sharangozott a lábával. Csupasz talpa le sem ért a földre.Gyönyörű lány lesz belőle. Ez már most látszik az arcán. Ami pedig a testét illeti... ki

tudná előre? Nem mintha ez őt a legkevésbé is érdekelné.Ruházata egy-két kis darabból állt, az is elnyűtt, s az egész nem nagyon felelt meg annak,

amit Ian illedelmesnek gondolt. Sok gyerek egyáltalán nem viselt ruhát. Amikor megérkezett,egyenesen megdöbbent ezen. Már kezdte megszokni, de még mindig az volt a véleménye,hogy a lány szülei meggondolatlanok. Valóban olyan biztonságosnak tartják a világot, hogytizenegy éves lányukat gyakorlatilag meztelenül engedik nyilvános helyen mászkálni?

Csak félig-meddig figyelt arra, amit a kislány a barátnőiről csacsogott - arról, akit utált, ésarról az egy-kettőről, akiket egyenesen imádott.

A megfelelő helyen közbe-közbehümmögött.Aranyos kölyök, nem vitás. Ennivaló, mint akármelyik az ő korában: bűbájos, de

ugyanakkor veszedelmes is, akár a csörgőkígyó. Tudott kedves lenni, de csak felszínesen.Valójában csakis önmagára gondolt. Barátsága tünékeny valami; amilyen könnyen adta,olyan könnyen fog megfeledkezni róla.

Miért is ne? Hiszen olyan fiatal. Éppen ez mutatja, hogy egészséges a gyerek.Merjen-e egyáltalán hozzányúlni?Őrültség. A többiek is mindig azt mondják, őrültség. Olyan ritkán sikerül. Miért sikerülne

éppen vele? Keserű csalódás fogta el.- Jól vagy?- Mi? Én? Persze, persze, jól vagyok. Édesanyád nem fog aggódni érted?- Még órákig lent maradhatok. - Egy pillanatig olyan nagylánynak látszott, hogy a férfi

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Hát, én már kezdek belefáradni a sok üldögélésbe. És a cukor is elfogyott az utolsószemig. - Ránézett a kislányra. Csupa csokoládé volt a szája körül, kivéve ott, ahol kecsesenletörölte a vállával vagy a karjával. - Arrafelé mi van?

A kislány megfordult.- Ott? Az úszómedence.- Akár oda is mehetnénk, nem? Mesélek neked valamit.

A beígért mese sem tarthatta vissza a víztől. A férfi nem tudta, vajon ez előny-e vagyhátrány. Azt már látta, hogy a gyerek okos, olvasott, és van képzelőereje. De rendkívülmozgékony is. Ezzel nem tudott mit kezdeni. A víztől távolabb, a bokrok alá húzódvatelepedett le, és nézte, hogyan úszkál a lány három másik gyerekkel, akik a késői óra ellenéremég mindig a parkban voltak.

Talán visszajön hozzá, talán nem. Az ő élete most már semmiképpen nem változik meg,de a lányé mostantól megváltozhat.

A kislány csöpögő testtel és összehasonlíthatatlanul tisztábban bukkant elő a medencéből.Újra magára vette azokat a megnevezhetetlen kis ruhadarabkákat, majd vacogva odalépetthozzá.

- Fázom - mondta.- Tessék. - A férfi levette a zakóját. A kislány nézte a kezeket, amint bebugyolálják, aztán

előrenyúlt, és megérintette a kemény vállat.- Nagyon erős lehetsz - mondta.- De még mennyire! - Nehéz munkát végzek, hiszen tolóember vagyok.- De hát mi az, hogy tolóember? - kérdezte a gyerek, és elnyomott egy ásítást.- Ülj az ölembe, elmesélem.

Elmesélte neki, és a történet olyan szép volt, hogy egyetlen kalandos képzeletű gyerek semállhatott volna ellen neki. Alaposan begyakorolt, kicsiszolt történet volt ez - addig mondtamagnóba> míg a ritmus és a hanglejtés tökéletessé nem vált; míg rá nem talált az éppenmegfelelő szavakra - a nem túlságosan nehéz, ám tűzzel és lélekkel teli szavakra.

Most megint elfogta a bizakodás. Amikor belekezdett, a kislány még fáradt volt, delassanként mégiscsak sikerült fölkeltenie az érdeklődését. Valószínűleg még soha senki nemmesélt neki így. Megszokta, hogy a képernyő előtt ül, és a mese egyszerre áramlik be aszemén és a fülén keresztül. Újdonság volt, hogy közbe lehetett kérdezni, és a kérdésreválaszt is kap. Még az olvasás sem hasonlítható ehhez. A mese ősi, szájhagyomány útján valóterjesztése volt ez, amely, lám, magával ragadja még az elektronikus korszak ki tudja,hányadik nemzedékét is.

- Csuda jó volt! - szólalt meg a kislány, amikor már biztos volt abban, hogy a mese végetért.

- Tetszett?- De még hogy! Azt hiszem, én is tolóember leszek, ha megnövök. Ez aztán igazán jó

mese volt.

- Hát pedig ez nem is az a mese, amit el akartam mondani neked. Ez csak arról szólt, hogymilyen az, ha valaki tolóember.- Úgy érted, tudsz egy másik mesét is?- Persze. - Az órájára nézett. - De attól félek, nagyon későre jár. Már majdnem

besötétedett, és mindenki hazament. Neked is haza kellene menned.A kislány kétségbeesetten vergődött a kötelesség és a vágy között. Ez a harc

tulajdonképpen eleve eldőlt, amennyiben a férfi jól választotta ki a gyereket.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Akkor meséld el most! Én maradhatok. Most meséld el. Kérlek, kérlek, kérlek!A férfi kicsit még ellenállt, hümmögve tiltakozott, de végül mégiscsak engedett a

csábításnak. Remekül érezte magát. A kislány szinte ingyen pottyant az ölébe. Nem voltsportszerű dolog, de hisz ő nem is játszani akart.

Így aztán végre megmutathatta, mit tud. Néha azt kívánta, bárcsak a sajátjának mondhatná a történetet, de ő nem tudott ilyesmiket

kitalálni. Már nem is próbált. Inkább csipegetett innen-onnan, azokból a tündérmesékből ésfantasztikus elbeszélésekből, amiket olvasott. Ha volt valami tehetsége, az abban nyilvánultmeg, ahogyan néhány mozzanatot ahhoz a világhoz alkalmazott, amit a kislány ismert -megőrizve ugyanakkor annyi furcsaságot, amivel elbűvölhette –, és a végét mindig az adottszemélyhez alakítva rögtönözte.

Csodálatos mesét mondott. Üveghegyek tetején elvarázsolt kastélyok gubbasztottak,nyirkos barlangok rejtőztek a tenger alatt, űrhajóflották és csillogó lovasok vágtattak át agalaxison. Mesélt gonosz idegen lényekről és olyanokról is, akiknek a szíve csupa jóság.Mesélt varázserejű italokról. Pikkelyes fenevadak üvöltöttek át a hipertéren, fenyegetőzve,hogy felfalják a bolygókat.

És az összezavarodott világon keresztüllovagolt a herceg és a hercegkisasszony. Szörnyűveszedelmekbe kerültek, amelyekből mindig kiszabadították egymást.

Egyik mese sohasem egyezett hajszálra a másikkal. A férfi figyelte a kislány szemét. Hatekintete elkalandozott, ő egész szakaszokat hagyott el a meséből. De ha tágra nyílt a szeme,rögtön tudta, mely részeket kell később megismételnie. A gyerek reakcióihoz igazította atörténetet.

A kislány elálmosodott. Előbb vagy utóbb megadja magát. A férfinak amolyan se éber, se

alvó, vagyis önkívületi állapotban volt rá szüksége. Ez akkor fog bekövetkezni, ha a mesevéget ér.

- ...és a gyógyító emberek hiába próbálták ki minden tudományukat, már nem tudtákmegmenteni a hercegkisasszonyt. Még azon az éjjelen, távol a hercegtől, meghalt. A kislányszája kerekre nyílt. A mesék nem így szoktak végződni.

- Ennyi az egész? Meghalt, és soha többé nem találkozott a herceggel?- No, nem egészen ennyi. De ami még hátravan, talán nem is igaz, azért nem akarom

elmondani neked. - lant örömteli fáradtság töltötte el. Torka kiszáradt, s krákogásra ingerelte.Ölében melengető súlyként érezte Sugárzó testét.

- El kell mondanod, te is tudod - mondta a kislány meggyőző erővel. A férfi úgy gondolta,igaza van. Mély lélegzetet vett.

- Jól van. A temetésen mindenki megjelent, aki a galaktikának azon a részén nagyembernek számított. Köztük volt az öröktől fogva legnagyobb hatalmú mágus is. A neve ...de ezt már igazán nem árulhatom el neked. Ha megmondanám, rettentően dühös lenne.

Ez a mágus akkor elhaladt a hercegkisasszony ravatala mellett - ez egy olyan -- Tudom tudom, Ian. Folytasd!

- Hirtelen összeráncolt szemöldökkel hajolt a sápadt alak fölé. „Mi ez - mennydörögte. -Miért nem mondták meg nekem?!" Rettenetesen megijedt mindenki. A mágus veszedelmesember hírében állt. Egyszer megsértette valaki, és akkor ő megparancsolta, hogy az emberekfeje fordítva üljön a nyakukon, s így aztán mindenkinek visszapillantó tükörrel kellettmászkálnia. Senki sem sejtette, mire képes, ha egyszer valóban méregbe jön.

Ez a hercegkisasszony magánál hordja a Csillagkövet - mondta fölegyenesedve, és olyanmogorva arccal nézett körbe, mintha csupa ostoba alak állná körül. Szerintem így is gondolta,

8/11/2019 GALAKTIKA_058


noha mindenki tudta, hogy a mágus bölcs és hatalmas ember, de azt is tudták, hogy nagyhazudozó.

Elmondta, hogy a Csillagkő képes arra, hogy a halál pillanatában magába sűrítse a halottlényeges tulajdonságait. A hercegkisasszony minden tapasztalata, hatalma, tudása, szépségeés ereje átáramlott a kőbe, s ott szunnyad ezentúl az idők végezetéig.

- Mint a tetszhalálban - suttogta Sugárzó.- Úgy, ahogy mondod. Az emberek csak ámultak, amikor ezt meghallották. Kérdéseikkel

elárasztották a mágust, de ő csak ímmel-ámmal válaszolt néhány kérdésre. Végül nagyharaggal faképnél hagyta őket. Az emberek az éjszakába nyúlóan beszélgettek arról, amitelmondott nekik. Egyesek szerint a mágus reményt akart ébreszteni bennük, hogy a hercegnőmég életre kelhet. Hogy megfagyott testébe a visszatérő herceg valami módon bejuttathatjamajd a kőbe zárt életet. Mások úgy vélték, a mágus ezt lehetetlennek tartja, s a kőbe rejtetthercegnő fél életre, fél halálra van ítélve.

Végül a következőkben egyeztek meg:A hercegkisasszony talán sohasem fog igazán életre kelni. De lénye a Csillagkőből

átáramolhat valaki másba, ha akad egyáltalán erre méltó személy. Abban mindenkiegyetértett, hogy csakis egy fiatal hölgyről lehet szó. Szépnek kell lennie, nagyon okosnak,fürge lábúnak, kedvesnek, szeretetreméltónak - ó, itt egy nagyon-nagyon hosszú listakövetkezik! Senki sem hitt abban, hogy létezhet egyáltalán ilyen személy. Sokan még akereséstől is visszariadtak.

Végül aztán úgy határoztak, hogy a Csillagkövet a herceg egyik hűséges barátjának adjákoda. Neki kell átkutatnia a leányért a galaxist. Ha él, ő majd megtalálja.

A világok áldásaitól kísérve elindult hát, és megesküdött, hogy felkutatja a hölgyet, ésátadja neki a Csillagkövet.

A férfi ekkor ismét elhallgatott, és hagyta, hogy a csönd rájuk telepedjék.- Ennyi volt az egész? - kérdezte nagy sokára suttogva a kislány.- Nem egészen - vallotta be a férfi. - Attól tartok, becsaptalak.- Becsaptál?A férfi szétnyitotta a zakóját, mely még mindig a kislány vállára volt terítve. Benyúlt a

csontos kis test mellett a kabát egyik belső zsebébe. Kivette belőle a kristályt, mely oválisvolt, s csupán az egyik oldala lapos. Most ott feküdt a tenyerén, bíborfénye szabályosidőközönként fel-felizzott.

- Fénylik - szólalt meg a kislány tágra nyílt szemmel és szájjal.- Igen, fénylik. És ez azt jelenti, hogy te vagy az. - Én?- Igen. Tessék. - Átnyújtotta a kristályt, miközben észrevétlenül belemélyesztette a

hüvelykujja körmét. Vörös fény ömlött a gyerek kezére, átfolyt az ujjai között, s minthaegyenesen a bőrébe ivódott volna. A kristály ezután is pulzált még, de észrevehetőenelhalványodott. A lány keze remegett.

- Nagyon-nagyon forró - mondta.- Ebben volt a hercegkisasszony lénye.- És a herceg ? Ő még mindig keresi ?

- Ezt senki sem tudja. Azt hiszem, még mindig keresi őt, és egy napon visszatér érte.- De mikor?A férfi elfordította a kislányról a tekintetét.- Nem tudom. Az az érzésem, hogy bár te nagyon szép vagy, és most már a tiéd a

Csillagkő is, de ő azóta is csak sóvárog. Nagyon szerette a hercegkisasszonyt.- Vigyázni fogok a hercegre - ígérte a kislány.- Talán ez majd segít. De nekem most más gondom van. Nincs szívem elárulni a

8/11/2019 GALAKTIKA_058


követ a galaxis egy távoli pontjára, ahol sohasem bukkan rá. Így legalább nem tudná megsoha. Azt hiszem, ez lesz a legjobb.

- De én segíteni fogok neki - mondta lelkesen a kislány. - Ígérem. Várni fogok rá, és hamegjön, úgy talál itt engem, mint a hercegkisasszonyt. Majd meglátod.

A férfi hosszan nézte a kislányt. Talán sikerül neki. Tekintetét szinte belefúrta a kislányszemébe, úgy, hogy az nagy sokára észrevegye rajta az elégedettséget.

- Jól van hát. Megtarthatod.

- Várni fogok rá - ismételte a gyerek. Majd meglátod. Már nagyon fáradt volt, félig aludt.- Most már haza kell menned - nógatta a férfi.- Csak egy pillanatra heveredek le - felelte a gyerek.- Jól van. - Gyengéden fölemelte, és lefektette a földre. Lenézett rá, aztán melléje térdelt,

és lágyan cirógatni kezdte a homlokát. A lány kinyitotta a szemét, melyben egy csepp félelemsem volt, aztán újra lehunyta. A férfi tovább cirógatta.

Húsz perc múlva egyedül távozott a játszótérről.

Mindig elfogta a szomorúság utána. Most még a szokottnál is nyomottabb volt a hangulata. Akislány sokkal bajosabb volt, mint eleinte képzelte. Ki gondolná, hogy ez a sok piszok ilyenromantikus szívet takar?

Néhány sarokkal arrébb talált egy telefonfülkét. Miután betáplálta a kislány nevét, kapottegy tizenöt számjegyből álló telefonszámot, s azt fölhívta. Kezével eltakarta a kameralencséjét.

A képernyőn egy asszony arca jelent meg.- A lánya a játszótéren van, a medence közelében, a bokrok alatt - mondta. Megadta a

játszótér címét.

- Már annyira aggódtunk! Mit csinál... kicsoda...?Visszatette a kagylót, és elsietett.

A tolóemberek többsége azt gondolta róla, hogy beteg. Nem mintha ez számított volna. Atolóemberek elnézők a másik tolóemberrel, különösen, ha arról volt szó, hogy egy tolóembermit engedhet meg magának egy húzóemberrel szemben, Ian már megbánta, hogy valaha is

beszélt arról, hogyan tölti el a szabad idejét, de már nem volt mit tennie, bele kellett törődnie.Így aztán, noha a többieket cseppet sem érdekelte, hogy ő szórakozásból esetleg a

húzóemberek kölykeinek kezét-lábát rángatja-e ki, mihelyt visszatértek a földi szabadságról,az első alkalmat megragadták, hogy az idegein táncoljanak. Egyre csak ugratták, irgalmatnem ismerve.

- Hogy sikerült a hinta-palinta, Ian?- Elhoztad azt a piszkos bugyit, amit kértem tőled?- Jó volt, drágaságom? Pihegett a kicsike, vagy talán pityergett?- „Vár engem otthon a tízéves babám..."Ian egykedvűen tűrte az ugratást. Noha ő volt a rosszízű tréfák céltáblája, valójában nem

izgatta a dolog. Úgyis abbahagyják, mihelyt fölszállnak. Sohasem fogják megérteni, mi az,

amit keres, ő azonban megérti a többieket. Gyűlölik a Földet. Itt nincs semmi, ami nekikkellene, s talán arra vágynak, bárcsak találnának itt valamit.És ő maga is tolóember volt. Nem törődött a húzóemberekkel. Egyetértett azzal, amit

Marian mondott röviddel a felszállás után. Mariannák ez volt az első útja s ezen belül is azelső eltávozása. Magától értetődik, hogy ő volt köztük a legrészegebb.

- Így bedőlni a gravitációnak! - nyögte a lány, majd hányni kezdett.Három hónap telt el; félúton voltak Amityhez, három hónap múlva érnek oda. Halvány

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Amity. Szar város. Ki sem szállt a hajóból. Ugyan minek? A bolygó lényei olyanokvoltak, mintha tíztonnás hernyókat kereszteztek volna érzékszervekkel ellátott, zöldürülékkel. A vécé itt forradalmi újításnak számított, csakúgy, mint a fagylaltozók,cukrászdák, cukorkaüzletek, süteményárusok. De amíg a csatornázást sehogy sem sikerültmeghonosítani itt, a Föld valamennyi népének kedvenc csemegéje rövid idő alatt megjelent a

bolygón. Ráadásul az elhagyatott földi nagykövetség számára egy postazsákot tartottak fönn.Visszafelé a rakomány valami szürke iszap volt, s Ian arra gondolt, milyen fontos lehet ez

valakinek a Földön. És vitték persze a kétségbeesett leveleket az otthoniaknak,Iannak nemkellett elolvasnia egyiket sem, úgyis tudta, mi áll bennük. Egyetlen mondatban össze lehetnefoglalni valamennyit: „Szabadítsatok ki inneni"

Leült a képernyő elé, és figyelte, amint egy amity-i család nagyokat szellentve eldöcög azűrállomásra vezető úton. Minduntalan megálltak, hogy valami olyasmit műveljenek, amileginkább egy csoportos közösülésre emlékeztetett. A barna út körül barna volt a táj, és atávolban barna hegyek derengtek. Barna köd ült a levegőben, fölötte sárgásbarna napvilágított.

Eszébe jutottak az üveghegyek csúcsán álló várkastélyok, a herceg és a hercegkisasszony,s gondolatban látta a csillagok között vágtató, csillogó, hófehér paripákat.

A visszafelé vezető út ugyanúgy telt el, mint amikor kifelé haladtak: most is ott kuporgotta hajtómű gargantuai méretű csövei között. A fémfalak mögött felfoghatatlan energiáklüktettek, a falakon pedig apró plazmoidok növekedtek mind nagyobbra. A folyamat olyanlassú volt, hogy szemmel követni sem lehetett, de ha nem törődnének vele, a bevonathamarosan tönkretenné a gépeket. Neki kellett levakarni, ez volt a dolga.

Nem mindenki alkalmas arra, hogy asztrogátor legyen.És aztán? Ez legalább tisztességes munka volt. Maga választotta valamikor réges-régen.

Az ember egész életében húzogatja a géket, vagy tologatja a céket. Ha meg elfárad, elkapnéhány zét. Ez az összes szabály, amit egy tolóembernek tudnia kell.A plazmoid könnycsepp alakú, piros, kristályos anyag. Az az oldala lapos, amelyiket

leválasztottak a falról. Fényes folyadék van benne, forró, mint a Nap közepe.

A hajót mindig nehéz elhagyni. Sok tolóember nem is hagyja el soha. Egy napon ő is így teszmajd.

Néhány percig csak állt, és elmerült a látványban. Szükség volt arra, hogy először csak passzívan szemlélődjék az ember, s szoktassa magát a változásokhoz. A nagy változások nemzavarták. Az épületek csupán a világ berendezési tárgyai, melyek elrendeződésével nemsokat törődött. Ezzel szemben az apró változások megrémítették. Például a fülek. Alig látottembert, akinek volt még fülcimpája. Valahányszor visszatért, egy kicsit mindig erősbödött

benne az érzés, hogy lassan úgy fest közöttük, mint egy majom, amelyik most szállt le afáról. Egyszer majd arra jön vissza, hogy mindenkinek három szeme vagy hat ujja van, vagyhogy a kislányokat többé már nem érdeklik a kalandos történetek.

Reszketve állt ott, s lassan tudomásul vette, hogy az emberek festik az arcukat, smindenki valami spanyolhoz hasonló nyelvet beszél. Időnként egy-egy angol vagy arab szót

is hallott. Megragadta egyik társa karját, és megkérdezte, hol vannak. A másik nem tudta.Akkor megkérdezte a kapitányt, s a nő azt felelte, Argentínában, illetve amikor elmentek, ittvolt Argentína.

A telefonfülkék kisebbek lettek. Azon tűnődött, vajon miért. Négy név szerepelt a noteszában. Leült a telefonnal szemben, és töprengett, hogy

melyiket hívja föl először. Szeme megakadt Smith Sugárzó Csillagfény nevén, így aztán ezttáplálta be a készülékbe. Kapott egy novoszibirszki címet és telefonszámot.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Miért? - szólalt meg a nő.A férfi bólintott, aztán szemét az asszonyról a kint jövő-menő űrhajókra fordította. Most

azt kívánta, bárcsak ott lehetne az egyiken, és húzogathatná a cét. A kudarc elkerülhetetlen.Tudta, hogy kudarcot fog vallani. Ő valami érthetetlen, valami tisztázásra váró probléma a nőszámára, életének nagy megoldatlansága, ami mindaddig nyugtalanítani fogja, míg pontotnem tehet a végére, hogy aztán végre örökre elfelejtse.

Pokolba az egésszel!

- Azt reméltem, hogy lelepleznek - mondta. Amikor fölnézett, látta, hogy a nő lassaningatja a fejét.

- Ne tréfáljon velem, Haise. Nem olyan ostoba maga, mint amilyennek látszik. Magatudta, hogy nekem házasságot kell kötnöm, hogy élhessem a saját életemet. Maga tudta, hogyerről nem fogok lemondani holmi harminc éve hallott és félig már elfeledett tündérmesemiatt. Miért?

És most hogy magyarázza meg neki ennek az egésznek a különösségét?- Mivel foglalkozik? - Eszébe jutott valami, amitől átfogalmazta a kérdést: - Kicsoda

maga?A nő meghökkent.- Mysteliológus vagyok. A férfi széttárta a karját.- Azt sem tudom, mit jelent ez.- Hát persze, hiszen ilyesmi nem létezett még, amikor maga elment.- Úgy van, bizonyos értelemben - felelte a férfi. Most újra elfogta a reménytelenség. -

Nyilván nincs mód arra, hogy megtudjam, mivel foglalkozik, hogy mi lett magából, és mikvoltak azok az események az életében, amelyeket nem tudott irányítani. Mindössze aztszerettem volna megtudni, hogy emlékszik-e rám. Mert ily módon... - Ismét látta, amint a

képernyőn feltűnik a Föld nevű bolygó. Annyi-annyi év, és mindössze hat hónap telt el. Egy bolygó, amely telis-tele van idegenekkel. Hogy az Amityn is csupa idegen lény élt, nemszámított. De a Föld az otthona, ha ez a szó jelent még a számára valamit egyáltalán.

- Egy kortársat szerettem volna találni, akivel elbeszélgethetek. Ennyi az egész. Barátotszerettem volna találni.

Látta a nő igyekezetét, amivel megpróbálta megérteni a hallottakat. Meg nem érthetiugyan, de talán sok mindent megérez, hogy végül azt higgye, megértette.

- Lehet, hogy talált - felelte az asszony, és elmosolyodott. - Én legalábbis szeretnémközelebbről megismerni, ha már ennyi energiát fektetett a dologba.

- Nem került sok energiámba. Maga szerint mindez nagyon régen történt, számomraazonban nem. Itt ült az ölemben hat hónappal ezelőtt.

- Mennyi időt tölt szabadságon?- Két hónapot.- Nem akar nálunk lenni egy darabig? Van elég hely a házunkban.- És a férje nem fog neheztelni?- Sem a férjem, sem a feleségem. Ők ülnek ott, kicsit távolabb, és úgy tesznek, mintha

nem is látnának bennünket. - Ian fölnézett, s a pillantása összetalálkozott egy nőével, aki még

innen lehetett a harmincon. Vele szemben egy Ian korú férfi ült, aki most hátrafordult, ésnémi gyanakvással, de csöppet sem rosszindulatúan vette lant szemügyre. A nő mosolygott; aférfi közömbös maradt.

Sugárzónak tehát felesége van. Hát, változnak az idők.- Az a két piros inges rendőr - folytatta Sugárzó. - A falnál álló ember is az, és az is, akit a

bár végében lát.- Azt a kettőt észrevettem - mondta Ian. Látva az asszony meglepődését, hozzátette: - A

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Nagy útról jött most, ugye? Fogadok, van néhány remek története, Ian elgondolkodott,aztán bólintott.

- Azt hiszem, akad.- Szólnom kellene a rendőröknek, hogy menjenek el. Remélem, nem haragszik, amiért

őket is elhoztuk.- Persze hogy nem.- Tehát elküldöm őket, és máris indulhatunk. Ó, és el ne felejtsem fölhívni a gyerekeket,

hogy hamarosan hazaérünk. - Elnevette magát, átnyúlt az asztalon, és megérintette Ian kezét.- Látja, mi minden történhet hat hónap alatt? Nekem három gyerekem született, Gilliannekmeg kettő.

A férfi érdeklődve pillantott fel.- Van közöttük kislány is?


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Csupán egy ölelés…………RÁKOS PÉTER ……....

Gibbs kapitányt imádta a legénység.Ha belefogott történeteinek egyikébe, olyan csend lett a vezérlőteremben, mint amit a

külső munkán dolgozók a „szkafanderek csendjének" neveznek.- Emlékeztek a kis szeplős Diggre?Bison, az ősz hajú, fekete navigátor elhúzta a száját.- Akit járőrben elkapott az a novarobbanás?- Az istenit - csattant fel a kapitány –, köpd ki azt a rohadt rágógumit, mert megint tele

leszünk vele!A súlytalanság állapotában az ilyesmi bizony nem tréfadolog.- Bocsánat, főnök.A kapitány megenyhülten bólogatott.- Igen, rágondoltam, a szeplős Diggre, akiről mindenki úgy hiszi, hogy egy szupernóva-

robbanás végzett vele. De az igazságot egyedül csak én tudom. Én őrzöm a titkot... Fiú! Egysört ide! Száraz a szám ...

Ezüstszínű, tubusos sör úszott át a termen, s halkan szisszenve adta meg magát Gibbs

kapitány hatalmas tenyerében.- Pssz, ezt nevezem ... Szóval a kis Digg! Mert mindenki így hívta: a kis Digg ... Tifiatalok vagytok még, nem láthattátok, ahogy az űrkikötők környékén lófrált, zsebre dugottkézzel, mindig egyedül, mert nem volt a nagy világegyetemben emberfia, aki el tudta volnaviselni a társaságát. Pedig nem volt rossz fiú, én is megittam vele jó pár korsóval, devalahogy a magányosság úgy terjengett körülötte, mint valami rossz szag ... nem sokáig bírtaaz ember. Hát ez a savanyú kis Digg csak járt-kelt, s az orra, mint valami hatalmas rücskösuborka, lógott ki az arcából. Ettől aztán olyan volt az ábrázata, hogy aki látta, legszívesebbensírva fakadt volna ... Kapjátok el!

A lebegő, üres söröstubust gyors kezek tüntették el a hulladékgyűjtő ovális nyílásában.- Nem is ment csillagközi járatokra a kis Digg, nem bírta volna egy nagy hajón a fiúkvaskos tréfáit, inkább magányos járőrcsónakon cirkált a bolygóövezet peremén. Szerette őezeket az utazásokat, amikor egyedül lehetett a roppant golyóbisokon túl, a feneketlen térben,törékeny, alig tizenöt tonnás járőrcsónakjában ...

- A HG 12-es járőr tizenkilenc tonnás, főnök - szólt közbe Farrian, az orángutánképűfedélzeti mérnök.

- Legyen tizenkilenc tonna - egyezett bele engedékenyen a kapitány –, egyre megy. Olyanvékony védőpáncélja volt, hogy egy akkora meteorit, mint egy cseresznyemag,keresztülüthette. De a kis Digg nem szomorodott el emiatt. Talán még tetszett is neki. Haolykor-olykor egy kóbor meteorit elrobogott mellette, felszínén millióéves jégtűkkel, a kezéta szeméhez emelve addig követte, amíg bele nem szédült. Közben úgy érezte, azzal a fagyoskődarabbal a lelke egy darabkája is továbbrepül.

Külső járőrszolgálaton volt akkor is, amikor a Plútón túli Dawson-övben lokátora jelezte,hogy egy kis sebességű, de igen nagy méretű meteorit került az űrhajó pályasíkjába. Kézi

é lé k lt é ddi ü k d tt í ik ült é it t t látó őb f i

8/11/2019 GALAKTIKA_058


meghámozva! A kis Digget elfogta a szorongás és az izgalom, hátha sikerült egy Földönkívüli űrhajóra bukkannia. Bár akkoriban is kapott mindenki kiképzést kapcsolatfelvételre, dehogy mennyit ért, azzal Digg is tisztában volt. Először arra gondolt, hogy szép csöndbenodébbáll, de aztán a kíváncsisága erősebb lett a félelemnél, és óvatosan közelebb úszott azóriási banánhoz... A fekete navigátor hirtelen felemelte a kezét.

- Ördögbe, kapitány, kiment a BH 6-os stabilizátor!- Tartalék héliumot rá!

Valahol az űrhajó hátulján sivítva nyíltak a szelepek.- Rendben, kapitány. Folytathatja.A terem villódzó kék árnyai újból a falra rajzolták a kis Digg szorongó arcát.- Az a banán ... űrhajó volt, ahogy sejtette. Mindenféle rovátkák vonultak az oldalán, a

lehámozott banánhéj meg hátul lebegett és kunkorgott, mint egy medúza csápja, egyszóvalolyan volt az egész, mint egy megelevenedett Sissy Pecker-film ... A másik űrhajó isközeledett, s úgy háromszáz méterre egymástól, szinte egyidőben kapcsolták be a fékezőorrfúvókákat. De alighogy a két gázsugár érintkezett, elszabadult a pokol! Rettenetes,mennydörgő tűzijáték roppant energiái rázták meg a két hajót!

- Antianyag ... - mormolta Shultz, a szőke másodpilóta.- Az volt, a fenébe, antianyag! - kiáltott a térdére csapva Gibbs kapitány. - A kis Digg

tudta jól: ha csak egyetlen kidobott konzervdoboz nekiütközik a másik űrhajónak, akkorátrobban, mint egy hidrogénbomba... A túlsó oldalon is rájöhettek ugyanerre, mert mostmindkét hajó igyekezett óvatosan minél messzebb kerülni egymástól.

A kis Digg most aztán igazán nem tudta, mit tegyen. Közvetlen érintkezésről szó semlehetett, hiszen a két űrjármű, mint két kibiztosított bomba lebegett egymással szemben. Haösszeérnek, a fizika törvényei értelmében megszűnnek tovább anyagi testként létezni, és mint

pokoli energiarobbanás, mely a Plútót is képes kimozdítani a pályájáról, szétsugárzódnak avilágűrben ...De arról nem mondott le, hogy tüzetesebben is szemügyre vegye az óriási banánhajót.

Megpróbált hát újra, végtelenül finom manőverezéssel közelebb kerülni hozzá. Emberfölöttitürelmet igénylő munka volt ez, hiszen ilyen finom kormányzást csupán kézi irányítássallehet végezni.

És mikor ott lebegett parányi hajójával az óriási banán előtt, lassan síkba fordította gépét,hogy navigációs fülkéje egy vonalban legyen a másik űrhajó szintén valami átlátszóanyaggal, talán üveggel borított orrával.

A fenébe, fiúk, a világűr csodás, titokzatos tenger! Sellők élnek benne, szirének, úgy bizony! Tudjátok, ki ült a banánűrhajó navigációs pultjánál? Egy nő! Tökéletes, szakasztottmása egy földi asszonynak! És micsoda asszonynak! Hosszú, sötét haját, mely válla körülmint fekete felhő lebegett, feje tetején parányi fülhallgató pántja fogta le. Szemöldöke dús,ívelt, s a szeme: feketébb volt, mint egy kovameteor! Nyúlánk testén valami áttetszőanyagból készült, szoros, csillogó kezeslábast viselt, melyben alakja formásán és kívánatosangömbölyödött...

- Hááá! - hördült fel halkan Farrian, az orangutánképű fedélzeti mérnök. A legénység már

tíz hónapja rótta a világűr hideg útjait, távol a napsütötte Földtől.- Bizony - folytatta Gibbs kapitány - a kis Digg is majdnem az eszét vesztette, mikormeglátta. Csak ült leesett állal, és nézte a csodás tüneményt. Az rámosolygott, és intett neki.Éppen mint Hollywoodban ... Amikor Miss Tracy kiinteget a csemegekereskedés ablakán...őrület, gondolta Digg, ez nem lehet igaz... Félt, hogy mindjárt felébred, és ez a csodáslátomás, mint a köd, szertefoszlik... Szemét ostobán meregette, s próbált az ismeretlenvilágbeli nő arcán valami idegen vonást keresni. De csak szomorúságot látott rajta, mintha

8/11/2019 GALAKTIKA_058


És ami végképp zavarba hozta Digg pilótát: mintha a lány arcán egy pillanatra sajátlángra lobbant érzelmeinek tükörképe villant volna fel...

Elhatározta, ott marad. Lebeg az óriási banánűrhajó csúcsánál, és akár az idők végezetéigissza szomjas szemével e káprázatos nő látványát. Ő, aki csak az űrkikötők üvegfalúörömházaiban ismerte a szerelmet, most olyat látott, amit mi, komor űrcsavargók álmodnisem merünk.

Örök titok marad, hogy a lányt mi tartotta ott, s hogy miképpen tudott úgy belebolondulni

ebbe a bús szemű, uborkaorrú törpébe, hogy űrhajójában a kis földi csónakkal közöstengelyen forogva, napokig szinte ki sem mozdult az üvegfalú navigátorfülkéből...

Hogy is tudnám elmesélni azt a gigantikus keringőt, melyre csupán a távoli Nap szórta pislákoló fényét... Nem is keringő volt az, hanem tangó, méghozzá halálos tangó. Úgyszikráztak érzelmeik a jeges, néma űrben, mint messzi, pusztító tüzű kettős csillagok. Nemtudhatjuk, miféle jeleket küldött egymásnak e két ember, baljós világok szülöttei, mígmegértették: mindkettőjüket ugyanaz a tűz égeti, testüket ugyanaz a vágy lankasztja ... Mégegy sört, fiúk, gyorsan!

Némán siklott a söröstubus, s az első mohó korty után így folytatta a kapitány:- A kis Digg lassan kezdte elveszíteni az eszét. A harmadik napon űrruhát öltött, és

kilépett a fekete űrbe, hogy még közelebbről vehesse szemügyre szerelmét. Amint elhagytaaz űrcsónakot, a szemközti hatalmas banánhajón is kinyílt egy zsilip, s azon a csodálatosűrasszony lebegett elő.

Veszélyesen közel mentek egymáshoz, meggondolatlan, őrült közelségbe! Ott aztánmohón kutatták egymás vonásait, s szemükkel elmerültek egymás szemében, melyben mostönmaguk búvárruhás arcképe tükröződött... S a szem hitt az anyagok megtévesztő, barátságosfényének, csak az agyban berregett a csengő: ha csak két kisujj is összeér - bumm,

mindennek vége IDigg pilóta szenvedett, mint ahogy még nem szenvedett előtte senki. Arcával órákon át avezérlőterem üvegfalához tapadt, formátlan orrát az ablakhoz nyomva nyelte könnyeit: úgykívánta a soha be nem teljesülő szerelmet, e páratlan asszony ölelését...

Időközben már egy egész űrflotta kereste az eltűnt járőrhajót... De hogy merre volt, aztegyedül csak én tudtam, mert akkoriban egy harmadik övezeti bázison voltam rádiós tiszt.Bizony, fiúk, én fogtam a szomorú kis Digg kapkodó üzeneteit az MM 911-es csatornán, ésisten látja lelkem, nem továbbítottam azokat a földi parancsnokságnak, mert tudtam, ha Digg

pilóta túl is éli ezt a kalandot, a Földön nem ússza meg szárazon.Elfúló, kétségbeesett hangon rimánkodott segítségért, tanácsért, de mit mondhatott neki

az ember? ... „Fordítsd meg a hajódat, öregem - ezt hajtogattam –, gyere, és vissza se nézz!"De mintha egy meteornak mondtam volna, hogy álljon meg, és röpüljön ellenkező irányba...

Az esztelen űrséták mindennaposak lettek. Lebegtek, forogtak, táncoltak egymássá!szemben, karnyújtásnyi távolságra, a világűr roppant ölén, míg törékeny testükben démoni,egymást pusztító erők kavarogtak hidegen és közönyösen.

„Nem bírom tovább" - dadogta végül a kis Digg egy napon a mikrofonba.Ez volt tőle az utolsó üzenet.

Talán egy óra sem telt el, amikor a Földön és az összes külső állomáson ijesztőenkilendültek az oszcillográfok mutatói, és a radartányérok vadul a Pluto felé fordultak.A hatalmas energiakitörés a műszerek szerint szupernóva-robbanás volt, méghozzá

példátlan a Naprendszerben. Ereje két Pluto-holdat is kiszakított a pályájáról, a Synont és aTellurt. Azóta ezek a tankönyvekben sem szerepelnek ...

A bázisról szabad szemmel is láttuk e pokoli égi vulkánkitörést, mely örökös éjszakánkbahosszú percekig nappali fényt varázsolt.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


A Cyphertone…………S. C. SYKES……....

Ez volt a legújabb karácsonyi hóbort. A tévé szünet nélkül a videojátékot reklámozta, agyerekek követelőzve nyaggatták szüleiket az új kor e játékszeréért. Dan Morgan, akiemlékezett rá, gyerekkorában hogyan árasztotta el a környéket a hulahoppkarika tarkahulláma, beadta a derekát, és kilencéves fiának megvette a Cyphertone-t. Milyen ártatlanulegyszerű játék - mélázott Dan, miközben nézte, hogy Jarrod letépi a csomagolópapírt adobozról. A torta nagyságú, fekete repülő csészealjat mintázó komputerjátékon a felvillanófények és hangok mind bonyolultabbá váló rendszere vezette a játékost. Négy szín - piros,

kék, sárga és zöld - villant fel folyton változó, rendszertelen sorrendben, s mindegyik színhezegy-egy elektronikus hang tartozott.

- Nahát! Cyphertone! - ujjongott Jarrod, s mint a spiritiszta az asztalra, kezét márisráhelyezte a színes kapcsolótáblára; elméletben már mindent tudott róla, hiszen október elejeóta figyelte a szombat délelőtti tévéadások közben lejátszott hirdetéseket. Egy pillanatra Cassis elfordult a csodálattal szemlélt selyemköntöstől, melyet Dan vásárolt neki, s a játéktólelbűvölt fiára nézett.

- Örülök, hogy nem feledkeztél meg az elemekről - mondta később, mikor már a

karácsonyi szalagok, dobozok és a szivárvány minden színében pompázó csomagolópapírokeltakarításával foglalatoskodtak.- Ahhoz képest, hogy játék, átkozottul drága volt - morogta Dan. - Nem bánnám, ha

tovább tartana, mint a tavalyi léghoki.- Azt te törted el, édes, nem Jarrod.- Ez most nem tartozik ide. Megint meg akarod tartani ezeket a papírokat? Eddig sem

kellettek soha.- Csak a nagyobbakat. És a szalagokat. Mit lehet tudni?Mialatt Jarrod odalent volt, hogy megmutassa a barátainak új biciklijét, Dan félbehagyta a

takarítást, és kipróbálta a videojátékot. A fények azonban nem gyulladtak ki az ujjai alatt.Szelíden megnyomta a billentyűket, ahogy a fiától látta, de a játék néma maradt.- A fenébe, máris elromlott! Cass fölnézett a papírok közül.- Máris? Biztos vagy benne? Elolvastad a szabályt?- Hol a doboz?Cass kotorászni kezdett a papírhalomban.- Szerintem már el is égetted.- Milyen ügyes vagyok - sóhajtott Dan, és visszatette a játékot Jarrod kincseinek a

tetejére. - A gyerek semmiféle szabályt nem olvasott el. Honnan jött rá, hogyan működik?- Ez a televízió csodája. Ha szombatonként te is hajnalban kelnél, magad is tapasztalt

kompjúterjátékos lehetnél, ráadásul kívülről fújnád a reggeli reklámversikéket is.- Azt hiszem, erről inkább lemondok. Ismered a mondást az öreg kutyákról.- Az alvó, öreg kutyát békén kell hagyni. Vagy le kell fektetni?- Az öreg kutyát már késő táncra oktatni. Kevered a dolgokat.Cass fölállt, és maga elé tartotta az áttetsző pongyolát.

H k kö h l kö ül t i többit i i d Illik h á ? Té l

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Dan átgázolt a karácsonyi papírokon.- Menjünk föl és nézzük meg - mondta vigyorogva, miközben orrát az asszony nyakához

dörgölte.- Óóó, akár egy darab smirgli - kuncogott Cass, aztán elhúzódott, mert éppen berobogott

Jarrod.- Hol van a Cyphertone? - kérdezte a gyerek. - Ti meg itt fogtok érzelegni egész nap?- Csak ha az apád hajlandó lesz megborotválkozni. A Cyphertone ott van a rakás tetején.

Vidd a cuccaidat a szobádba, és moss kezet. Mindjárt kész az ebéd.- Meg akarom mutatni a Cyphertone-omat Mike-nak és Kevinnek.- Később - mondta Cass.- Egyetlen perc az egész! Dan megköszörülte a torkát.- Hallottad, mit mondott anyád. - Arra gondolt, mennyire hasonlított most a hangja az

apjáéhoz. A válaszmintákat gyerekkorban tanulja meg az ember. Egyszer talán majd Jarrodmondja ugyanezeket a szavakat a saját fiának. Néhány egyéb, klasszikus szülői mondat:„Majd meglátjuk. Kérdezd meg anyádat. Utoljára figyelmeztetlek. Csináld, méghozzáazonnal! Majd ha hazaérünk... mire tízig számolok... hányszor kell még mondanom?"

Nyilván annyiszor, hogy a mintát önkéntelenül is átvegye a következő nemzedék.

Dan leengedte az újságot, és nézte a fiát, aki keresztbe tett lábbal ült a padlón, és aCyphertone-nal játszott. Eltelt két hét, és a gyerek még mindig nem unt bele, mint a többi

játékába. Sőt mintha egyre jobban lekötnék a felvillanó fények és a furcsán harmonikushangzások. Időnként előfordult, hogy tévénézés helyett is a játékot választotta, ami márönmagában is csodaszámba ment.

- Hadd próbáljam meg - mondta végül, és ledobta az újságot. Jarrod mintha meg sem

hallotta volna, teljesen belemerült az előtte villogó fények ismétlődésébe. Valahányszorhibázott, a komputer éles, disszonáns hangot hallatott, majd egyetlen fény és hang jelérekezdetét vette az új menet.

Zöld fény villant. Jarrod megnyomta a zöld gombot, és megismételte a sorozatot. Zöld éssárga fény lobbant fel, lágy, kellemes hangzások kíséretében. Jarrod lenyomta a zöld és asárga billentyűt, s jutalmul belépett a harmadik szín és hang. Amikor a rendszer már tizenkétszín és hang kombinációjából állt, Jarrod eltévesztette, és kezdhette elölről az egészet.

- Hé! - mondta Dan, és letelepedett a fia mellé a padlóra. - Hadd próbáljam meg én is.Jarrod se látott, se hallott.

Dan, akit meglepett, hogy a gyerek ilyen erős koncentrálásra képes, megérintette.- Jarrod? - Ekkor végre megtört a varázs. Jarrod fölpillantott az apjára, s Dan megrémült

attól, amit egy másodpercig a fia szemében látott. Mintha egy idegen nézne rá, valaki, akisokkal öregebb és összehasonlíthatatlanul bölcsebb, mint a kilencéves fiú. Aztánszertefoszlott az egész, és ismét a gyerek nézett rá.

- Mi van, papa?- Tessék? Ó, semmi... kipróbálhatnám a játékodat? Szórakoztatónak látszik.- Persze. Tessék. - A fiú átnyújtotta a játékot. - Tudod, hogy kell kezelni?

- Természetesen. Csak ismételni kell a mintát, igaz?- Igaz. És ha eltolod, csúfolódó hangot ad. Kezdd el a könnyű szinten. Tizenegyet kellteljesítened megfelelő sorrendben, hogy megnyerd. Én már a második szinten vagyok. Húszatkell teljesítenem egyvégtében. Eddig csak tizenháromig jutottam el, ott mindig eltolom. Ez aszerencsétlen számom.

Dan törökülésben telepedett le, akárcsak a fia, és kezét a négy műanyag kapcsolórahelyezte.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Ó, igaz! Oké, Cyphertone, indulhatunk. - Dan ötig jutott el, akkor, fia nagy örömére,elrontotta. Cass lépett be a nappaliba, megállt, és figyelte őket.

- Ideje vacsorázni, gyerekek - mondta.- A fenébe! Elrontottam miattad! - kiáltotta Dan, és kezdte elölről.- Miattam ugyan nem - pörölt Cass. - Mindössze annyit mondtam ...- Csitt, nem tudok egyszerre beszélni és ... - A Cyphertone ismét csúfondáros hangot

hallatott. Jarrod hanyatt vágta magát nevettében.

- A vacsora tálalva - mondta Cass.- Csak még egy perc - felelte Dan. - Hadd jussak el előbb tizenegyig.Cass zavartan nézte a játék fölé görnyedő férjét. Valahányszor eljutott hétig, elhibázta a

sort, és megint kezdhette elölről.- Tönkremegy minden, mire a végére jutsz - sóhajtotta Cass.- Psszt!... Mikor eléred az ötöt, felgyorsul... észrevetted? - kérdezte Dan. - Ha egy

másodpercnél tovább vársz, véged van.- Várj, míg eljutsz a második szintre - felelte Jarrod. - Ismerek egy gyereket az iskolában,

aki már feljutott a harmadik szintre. Ő persze szuper matekból. És még zongorázni is tanul.Azt hiszem, az is segít. Papa, én is járhatok zongorára?

- Mi köze a zongorázásnak ehhez a játékhoz? - kérdezte Cass.- Nem tudom. Ebben is van zene. Bobby Avery csukott szemmel is megcsinálja, néha

tízig is eljut. Azt mondja, ilyenkor valami dalt hall a fejében.- Elhallgatnátok végre?! - mordult fel Dan. - Nem tudok koncentrálni. Cass az ég felé

emelte a szemét.- Miért nem nézed a hatórás híreket a tévében, mint más rendes ember? Elég nekem egy

kilencéves a háznál, s az a hely már foglalt. A kaja tálalva, uraim. Mossatok kezet.

- Hallottad, mit mondott anyád - szólt Jarrodra Dan.- Te is, papa.- Mindjárt megyek.Cass és Jarrod már javában ettek, amikor Dan diadalmas arccal leült az asztalhoz.- Csipog, ha megnyerted - jelentette be. - Egyhuzamban megcsináltam a tizenegyet. Nem

is olyan nehéz, ha már megtanultál összpontosítani.- Csupán harmincöt percedbe került - tette hozzá Cass egyetértő hangon.- Ez túlzás. Mindössze ... - Az órájára nézett, majd pislogni kezdett. - Hát, nem látszott

többnek néhány percnél. Ezzel meg mi lett? - A hús kihűlt, de Dan jobbnak látta, ha nem teszrá megjegyzést.

- Megpróbálod a második szintet is, papa?- Persze. Miért ne? Egy pillanat alatt teljesítem a húszat.

Nem teljesítette egy pillanat alatt. Bosszúságára először Jarrodnak sikerült följutnia aharmadik szintre, amely már harminckét fény és hang kombinációjából állt. Az utolsószinten, a négyesen állítólag ötvenhat volt, de Jarrod senkiről sem hallott, aki eddig ahihetetlen magasságig eljutott volna.

- Koncentráció kérdése az egész - magyarázta Dan Larry Hayesnek, mialatt együtt utaztak be a városba, a Vossman Társasághoz, amelynek elektrotechnikai részlegében dolgoztakmindketten. - Lebilincselő játék, el kell ismernem. Szinte leláncolja az embert. Ha márelkezdted, nem tudod abbahagyni. Újból és újból nekirugaszkodsz. Már három hónapjamegvan, és Jarrod még mindig nem fáradt bele. Most már a negyediken játszik, ez alegmagasabb szint. Én a harmadik szinten vagyok. Nem tudom, elérem-e valaha is, hogyegyszerre, sorozatban megtegyem a harminckét lépést. Hayes kuncogott.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


leggyanakvóbb és leggonoszabb pogány fajzatokat a földkerekségen. Missziód célja, hogyezeket a kőkorszaki agyakat beemeld a huszadik századba. Neked kellene nevelned,tanítanod őket, s noha szellemileg olyan alacsony szinten állnak, hogy a puszta megjelenésedis halálra rémíti őket, meg kellene ismertetned velük a legkorszerűbb technikákat. Ez lenne afeladatod. Sikerülnie kell. Mert különben igen hamar önmagukat ítélnék halálratudatlanságukban. Nem tudnák, hogyan kell... túlélniük saját, fejletlen kis kultúrájukat. Saját

piszkukban, szennyükben élnek. Elképesztően kegyetlenül bánnak egymással. Olyan barbár

törzsi szokásoknak hódolnak, hogy puszta félelemből és babonás hiedelmekből képesekmegtámadni és megölni egymást. Érted, mire gondolok?

Hayes leszállt az asztalról, és egy bőrszékhez ment.- Muris víkend lenne, annyi szent.- Ne komolytalankodj! Ez csak feltevés. Egy lehetőség. Hogyan fognál hozzá a feladat

teljesítéséhez?- Hát... őszintén szólva megtagadnám - vont vállat Hayes. - Szerintem magukra kellene

hagyni őket. Én hiszek a természetes kiválasztódás törvényében. Talán ki kell irtaniukegymást. Lehet, hogy pusztulásra vannak ítélve.

Dan lassan dörzsölgette az ölében fekvő Cyphertone-t, akár egy bűvös lámpát.- Nem, a te filozófiád ebben az esetben nem állja meg a helyét. Neked éppen az lenne a

feladatod, hogy önmaguktól megvédd őket. Hogyan kezdesz hozzá? Ne felejtsd el, hameglátnak, elfutnak előled. Nem juthatsz a közelükbe.

- Beszélem a nyelvüket?Dan összeráncolta a homlokát.- Hát, valamit azért tudsz róluk, hiszen titokban megfigyelted őket, mondjuk ... mondjuk

már évek óta. Tehát valamennyire megismerted már a ... kommunikációs rendszerüket. A

szókincsük azonban kezdetleges, roppant korlátozott. Sokkal előnyösebb mindenki számára,ha ők tanulják meg a te nyelvedet. Hogyan tanítanád őket, ha egyszer szemtől szembe oda seállhatsz elébük?

Hayes elmélyülten vizsgálgatott egy bőrszálkát az egyik körme mellett, aztán kotorásznikezdett a zsebében a manikűrollója után.

- Dan, miért kérdezel tőlem ilyesmiket? Arra akarsz kilyukadni, hogy a Béketanács tagjakívánsz lenni?

- Csak viccelődj. Majd egyszer elmagyarázom ... talán.- Hát, nézzük csak. Úgy kellene kapcsolatot teremtenem velük, hogy ne keltsek bennük

rémületet.Dan bólintott.- Ahogy mondod. De hogyan ?- Megfigyelném, hogy... mi kelti fel a kíváncsiságukat. Miféle dolgok tetszenek nekik.

Mondjuk, odavannak a csecsebecsékért, vagy imádják a tükröt, vagy például a szerszámokat,vagy...

- Játékszereket?- Igen. Ilyesmit. És akkor... egy bizonyos helyen, egy fa alatt lerakosgatnám a cuccot míg

meg nem szoknak a helyet, és végül elvinnék onnan a holmit. Talán ennivalót tennék oda.Effélét.- De magad nem mutatkoznál?- Eleinte nem. Később talán ... kiszögezném a fényképemet a fára. - Hayes úgy belejött,

szinte sugárzott. - Ezt tenném. Majd még később, esetleg megmutatnám magam ... csak egyrövid időre és jó messziről. Aztán közelebbről. És így tovább. Dan egyre csak cirógatta a

játékot.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Nap mint nap öldösik egymást, miközben falvaik mind mélyebbre süllyednek a mocsokban.Mindenféle betegség pusztít közöttük.

- El sem tudom képzelni, ki akar törődni velük egyáltalán - fintorgott Hayes. - Ó, istenem!Valami miatt már előre lelket akarsz önteni belém. Rákérdezek. Wilson ki akar helyezni

bennünket egy dél-amerikai fiókirodába, igaz?- Nem. Kérlek, légy egy kis türelemmel. Nem is hiszed, milyen fontos ez nekem.- Lehetséges. Oké. Nézzük csak. Nincs sok időm... tehát azokat kell megnyernem, akik a

legkevésbé félnek, akiket a legkönnyebben lehet tanítani, akik a leginkább bíznak, a...- A gyerekeket? - Dan úgy markolta a Cyphertone-t, hogy az ujjai belefehéredtek.- Igen, a gyerekeket. Úgy tudom, éppen ezt csinálják a misszionáriusok is ezekben az

idegen országokban, nem? Beviszik a gyerekeket a hittérítő iskolákba, bibliai énekekettanítanak nekik...

- Jó módszer az idegen nyelv megtanítására, nem gondolod? - kérdezte Dan. - Emlékszelaz első francia mondatokra, amiket az iskolában tanultál? Mindenki tanulta a Frére Jacques-t,igaz?

- Persze. Aztán a gyerekek megtanítanák a szüleiket. Mire felébrednek, voilá, itt atechnika: már meg is jelentek a tévéantennák a dzsungelben. Mindenki meg van mentve. Itt avége, fuss el véle! Kapok valami kitüntetést? Dicséretet? Akármit?

Dan fölállt, átment a szoba másik végébe, és letette a Cyphertone-t a másik ember ölébe.- Mondjuk, azt mondom neked, én nem hiszem, hogy ez egy játékszer... én azt hiszem,

hogy ez egy... eszköz. Oktatóeszköz. Amit kifejezetten gyerekek számára terveztek. Azzal acéllal, hogy egy rendkívül hatékony szellemi torna révén a gyerek hihetetlenül rövid idő alattképes megtanulni a meditációs gyakorlatokat. Hetek alatt elsajátíthatja azokat a módszereketés technikákat, amelyekre egy jógamesternek éveket kell szánnia. Erről mi a véleményed?

Hayes lenézett az ölében fekvő színes tárgyra.- Ez? Komolyan beszélsz?Dan bólintott, és kezébe vett egy könyvet az íróasztaláról.- Figyelj: „A meditáció csúcspontján, amikor az ember elveszti az éntudatát és identitását,

azonossá válik az isteni lénnyel..." Jarrod most a nirvánának éppen ezen az oldalán áll. Méghárom csipogás hiányzik. Mihelyt képes lesz a koncentrációnak arra a fokára...

Hayes olyan rémülten meredt a játékra, mintha egyetlen mozdulatára áramütésselfenyegetne.

- Micsoda? Mi történik akkor?- Nem tudom. El fogom veszíteni. Valami módon ... örökre elvész a számomra. Ebben

biztos vagyok. Larry, én tudom, hogy ez őrültségnek hangzik, de szerintem ezek a „játékok"úgy pottyantak ide valahonnan ... máshonnan.

- Az oroszoktól?- Sokkal messzebbről.Hayes óvatosan fölemelte a Cyphertone-t, és visszatette Dan íróasztalára. - Pontosan ...

milyen messziről gondolod?- Ó, talán néhány fényévnyi távolságból.

- Hűha!- Ugye azt hiszed, bediliztem ?- De még mennyire. Ide figyelj, Dan ...- Bánom is én! Nekem is őrültségnek hangzik. De a fenébe is, megvan a maga értelme!

Ezeket a tárgyakat úgy használják, mint a... beszabályozókészülékeket. Mihelyt egy gyerekagya megfelelő hosszúságú - megfelelő erősségű - alfa-hullámokat vagy mit tudom én,micsodákat sugároz, az olyan, mint valami forró drót, amelynek isten tudja, hol a másik vége.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- A vadakkal való közeli találkozás - mondta Hayes egyetértőleg, és végigsimított ahalántékán. - Kicsit elment az eszed, öregem. Ezzel tisztában vagy, nem ? Arra gondolsz,hogy ideküldik a „misszionáriusaikat", akik majd kezelésbe veszik a vadembereket?

- Igen, valami ilyesmi jár a fejemben.- Menj haza, Dan. Vegyél ki egy hetet. Majd megmagyarázom Wilsonnak. Itt a Bowers-

féle szerződés. Majd én megcsinálom ...- Nem vagyok őrült, Larry.

- Ezt nem is állítottam. Fáradt vagy. Dan sóhajtott, és megdörzsölte a szemét.- Igen, fáradt vagyok. De nem vagyok őrült.- Menj haza.

Amikor Dan belépett a házba, hallotta, amint Cass dudorászva szeleteli a zellert a salátához akonyhában. A nappaliban szólt a tévé, valami délutáni sportközvetítést adtak.

- Hol van Jarrod? - kérdezte, mikor belépett a konyhába.- Ó! Halálra ijesztettél! Mit keresel itthon ilyen korán?- Fáj a fejem. Hol van a gyerek?- Azt hiszem, a nappaliban. Répát tegyek a salátába vagy zöldbabot?- Nekem mindegy.- Oké, tehát babot. Jarrod utálja a répát. - Cass megérintette Dan homlokát. - Kérsz egy

aszpirint, édes? Nem nézel ki valami jól. Igazán nem.- Jól vagyok. - Bement a nappaliba, és elzárta a készüléket. Odaföntről lehallatszott a

Cyphertone halk csipogása.- Kölcsönkérte az egyik utcabeli gyerekét - mondta Cass, miközben Dan fölrohant a

lépcsőn, kettesével szedve a fokokat. - Valami olyasmit mondott, hogy följutott a negyedik

szintre. Dan, ne légy rá túlságosan dühös...Mikor a hálószoba ajtaja elé ért, éppen elhallgatott a dallamos csipogás. A vérébenfelgyülemlett adrenalintól szédülve nyomta be az ajtót. Nem nyílt ki.

- JarrodI Jarrod! - üvöltötte, miközben teljes súlyával a korlátnak feszült. Hirtelen,mintegy szélrohamra, mely lóherétől és ózontól illatozott, feltárult az ajtó. Az ágy közepén ésfölötte lassan foszlott szét valami halványkék csillogás, mialatt Dan bebotorkált a szobába. ACyphertone felé támolygott, mely néhány másodperce még a fia ölében feküdt. Egy kis

bemélyedés az ágy közepén még meleg volt. De a gyerek eltűnt.Dan óvatosan letelepedett az ágy szélére, és ölébe vette a színes játékszert. Megvárta, míg

megszűnik ujjai remegése, aztán suttogva megszólalt:- Várj, fiam. Várj meg, Jarrod. Jövök. Jön a papa is.És lassan játszani kezdett.


8/11/2019 GALAKTIKA_058


Arany álarc…………NÉMETH ISTVÁN ……....

Kai Rórum ritkán mozdult el kis kastélyából. Hószámra elüldögélt a mézszínű falak között,míg egyszer kimozdult, és ellátogatott a közeli városba. Néha megnyomott egy gombot, ésilyenkor feltűntek a képernyőkön a rizsföldek, rajtuk a szorgos robotokkal.

- Kis hangyácskáim - mondta ilyenkor Kai Rórum.Aztán ezen a télen összefutott a városban Jarden Offeniusszal, és ez volt a tél egyetlen

említésre méltó eseménye. Kai Rórum kényelmesen, békésen éldegélt kis kastélyábanKolonna Gastarax mellett, semmivel nem törődött, nemcsak most, hanem már fiatalkorában

sem. Nyugodt és megfontolt ember hírében állott. A Földről érkező nyugtalanító hírekhallatán csak megcsóválta fejét, és mondott valami egészen oda nem illő, lapos bölcsességet.Lana Rórum, a felesége ilyenkor buzgón helyeselt. Mivel nem volt gyermekük, MadameRórum régente sokat búslakodott, öregkorára pedig túláradt benne a jóság, bár ebből a férjesemmit nem vehetett észre, érzelmeit az asszony szégyellni való titokként rejtegette. Egészenhozzáhasonult férjéhez, egyetlen kivétellel. Még mindig a Rórum úr által kissé frivolnaktartott Pastourelle Magazint olvasgatta, ezt a kolóniákon élő asszonyoknak szerkesztett,édeskés lapot. Szóval férjével mindenben egyetértett, és tisztelte az Elnököt, azt a távoli

embert, aki a Földön trónol, és szemöldöke egy moccanásával megbéníthatja a Vénuszt.Kai Rórum azon a télen másodszor is találkozott Jarden Offeniusszal. Mindketten örültekegymásnak.

- Ó, hogy megváltoztunk! - szörnyülködtek, majd szép aprólékosan elmondták, hogyanélnek.

Jarden Offenius traktátor lett egy déli traktatóriában. Nyílt volt, tartózkodás nélkül beszélt, nem ismert kíméletet, és mindig kimondta, amit gondolt. Agglegény maradt. A kétférfi valamikor egy szobában lakott a kollégiumban, és igen jó barátoknak számítottak.Libertinusok voltak, vagy legalábbis rokonszenveztek eszméikkel. Azután Kai Rórum elvette

a későbbi Lana Rórumot, és vidéki földesúrrá változott. Természetesen kontrollista lett, és azElnök úr szinte hivatásos rajongója. Jarden Offenius megőrzött valamit libertinus ifjúságából,szimpatizált azokkal, akik minden kapcsolatot meg akartak szakítani a Földdel. Ahogyanöregedett, egyre inkább élvezte, hogy beszédei hallatán az emberek elszörnyednek, s márszinte kötelességének érezte a durvaságot, ahogyan ő mondta: Ami a szívemen, az a számon!

Barátját meglátogatta otthonában is. Bár Madame Rórum megrémült a férfi tolakodómodorától, mégis megszerette a nagydarab, kedélyes embert. Így Jarden Offenius nagyszónoklatot tarthatott a maradiság, a terror s a „kontrollista banda" más rémtetteiről. Kai ésLana Rórum megrémültek, hiszen a Rórum-kastélyban még sohasem hangzottak el ilyenkifejezések. Azért mégis megbocsátottak Jarden Offeniusnak. Kai Rórum az ifjúkori barátságokán, az asszony pedig azért, mert olykor nagyon egyedül érezte magát. Mindig egymásközött voltak, férj és feleség, így történt, hogy Jarden Offeniust meghívták, töltsön velüknéhány kellemes napot.

Rórumék nagy öröme volt, hogy nyaranként vendégeket fogadhattak. Lana Rórumfelvehette ibolyaszín, földig érő köntösét. Mindig elkísérte férjét a kikötőbe, s együtt várták

h lik t k t Ö iklój k ú itték dé k t Ró k tél b h

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Amíg az Alsóbb Szinteken hihetetlen a nyomor és elképzelhetetlen a helyszűke - vetetteoda Offenius úr -, addig az Elnök úrnak vénuszi klímát varázsolnak! Azután csodálkoznak otta Földön, hogy le kell zárniuk a szinteket. Mert félnek! - hadonászott a villájával. - Félnek,hogy feljönnek, és összetörnek mindent!

- Csak a két alsó szintet zárták le, Jarden - nyugtatta nekiveselkedő vendégét Kai Rórum.- Ahol az antiszociális egyedek élnek.

- Igen - helyeselt Madame Rórum. - Az egy más világ.

- Ott te is antiszociális egyed lennél. Kai! Tudod, hány négyzetméter jut ott egy emberre?Az Ötödik Szinten? Tudod, hogyan élnek azok a munkások? A grizettek?

Csend lett. Lana Rórum elmerengett a vénuszi specialitás felett. A Pastourelle Magazinkönnyeztető történetei jutottak eszébe, amelyekben egy grizett, azaz egy együgyű, de kedveslány, aki valahol az Alsóbb Szintek poklában születik és nevelkedik, kalandos úton felkerül aFelsőbb Szintek valamelyikére. Megismerkedik egy mogorva, de aranyszívűűrhajóskapitánnyal, és együtt szöknek meg a Boldog Vég bolygójára.

A csendben Deravin Keraton egyre csak a Biztonsági Szolgálat főnökének hangjáthallotta: „Hacsak valami szenzációs tettével nem feledteti ezt a baklövést!" A fiatalembercsak turkált az ételben.

Szenzációs tett? Leleplezett összeesküvés? - sóhajtott. - Reprogramizálni fognak - esettkétségbe. - Nem is baj - vonta meg a vállát –, miért ragaszkodjam a múltamhoz?

- Összevonta szemöldökét. - Nem! Nem vehetik el, akármilyen is, az enyém!"- Miért lennék én antiszociális egyed? - kérdezte Kai Rórum.- Mert neked már nem volna elég egy néhány négyzetméteres betonkocka a föld alatt.- A Földön már kevés a hely - morogta Keravin Deraton. - A szűkös hely ellenében pedig

ott élhetünk a civilizáció és a kultúra centrumában. Köszönöm a vacsorát - fejezte be, és

felsietett a szobájába.- Nem gondolod, hogy egy kissé elvetetted a sulykot? - szólt feddően barátjára Rórum úr.- Ezek a földiek mind nagyon odavannak önmaguktól. Az isten irgalmazzon nekünk,

nehogy itt is létrejöjjön az a szép „szintetikus" világ! Menjen vissza Deravin Keraton is aFöldjére, huszonkilenc méterre a föld alá! Bárcsak egyikük se jönne ide! Úgy van, ahogyan alibertinusok mondják: le kell rombolni a telenavigációs állomásokat!

- Akkor jönnek a birodalmi űrhajók.- Fel kell robbantani az űrkikötőt. A radarokat is.- Istenem, istenem! - sóhajtott Madame Rórum. - Ha nem ismerném, kedves Jarden, azt

hinném, hogy egy libertinus, egy lázadó - felállt, és ő is magára hagyta a férfiakat.- Akkor ki adná az atomenergiát? Az csak a zárt szektorból, Ótomikről jöhet-mondta

diadalmasan Rórum úr.- Ugyan! - legyintett Jarden Offenius. - Évszázadokig vegyi energián éltünk.

Megoldanánk. Különben is neked milyen atomtüzelésű holmid van? - kérdezte, majd ránézettaz asztalt éppen leszedő aree-II típusú robotra. - Ez csak egy elektronikus vacak.

A robot sértődötten kidöcögött.- Ezt nem kellett volna mondanod. Georgina nagyon sértődékeny robot. Lana kissé

elkényeztette. De igazad van - tűnődött el Kai Rórum –, nincs atommáglyám.Kisétáltak az első emeleti teraszra. A dukánok széles, szív alakú levelei jótékony hűvösetleheltek a faragott kőlapokra. Madame Rórum valahol a ház mélyén a videó keresőgombjáttekergette, Deravin Keraton nyugtalanul hánykolódott az ágyában.

- Jarden, én nem is értem a viselkedésedet. Végül is traktátor vagy. Igaz, hogy délen, azeldugott mocsarakban, de traktátor. Tehát hivatalból tisztelned kell, betartanod és betartatnoda törvényeket. El kell ismerned a földi kontroll szükségességét. Nem értelek, Jarden, nem

8/11/2019 GALAKTIKA_058


És Kai Rórum valóban nem értette barátját, sőt néhány nap múltán úgy érezte, hogykedves vendége igen-igen a terhére van, hiszen Jarden Offenius felforgatta az egész házat.Kivette Lana Rórum kezéből a Pastourelle Magazint, és komoly, megfontolt könyvet adott akezébe. Az asszony, már csak a vendég iránti tiszteletből is, úgy tett egy darabig, mintha

belemélyedne a vaskos, ámde rendszerint unalmas könyvbe, azután egy alkalmas pillanatbanelbujdosott, a szobájában elővette kedvelt magazinját. Időnként Kai Rórum is megjelentfelesége szobájában, hogy kipihenje magát. Ámde Jarden Offenius ilyenkor mindig rájuk

nyitott.- Hahó! Még csak elnézést sem kérek a zavarásért, hiszen nem vagytok nászutasok,

beszélgetni meg hármasban is lehet. Ne törődjetek velem, mintha itt se lennék! Tudjátok, mitgondoltam? Jövőre nem fogadom el a traktátori kinevezést. Igaza van Kainak, nem vállalokközösséget evvel a kontrollista bandával, amely lassan az egész Vénuszt szőröstől-bőröstől aföldiek kezére játssza!

Kai és Lana Rórum ereiben megfagyott a vér. Az asszony megütközve nézett férjére.- Kai! Te igazán azt mondtad Offenius úrnak, hogy ne vállaljon közösséget, hogy

kontrollista banda ... nahát... - Madame Rórum nem is talált szavakat.- Mondta a fene! - fakadt ki Rórum úr, de aztán elszégyellte magát a durva kifejezés

miatt. - Illetve mondtam, drágám, de nem ilyen ... - hosszan kereste a megfelelő szót -...nemilyen... nem ilyen szövegösszefüggésben - nyögte ki végül, és nagyon büszke volt magára. -Én csak azt mondtam Jardennek, hogy őszintén csodálom, hogy libertinus nézeteivelösszeegyeztethetőnek tartja traktátori kinevezését, hiszen a traktátor mégiscsak a Szektorátus

politikai döntéseit hajtja végre. A Szektorátusban pedig tudtommal kontrollisták ülnek...- Mivé is lennénk nélkülük, a Föld nélkül... - rebegte Lana Rórum.- Drága asszonyom! Szerintem nagyon is jól meglennénk nélkülük.

- Jaj, hagyjuk a politikát! Egészen belefájdul a fejem - kapott a halántékához az asszony,aki már teljesen kiszeretett a „kedélyes" Offenius úrból.Az úgy volt, hogy Jarden Offenius kikiáltotta Lana Rórum ugrórózsa-kertészetét

„Riverina Szektor legszebb rózsakertjévé", s rengeteg ismerősét hívta meg bemutatni ország-világnak ezt az egyedülálló különlegességet. Ez idáig rendben is lett volna. Madame Rórummajd elolvadt a boldogságtól. Még azt is eltűrte, hogy Jarden Offenius különböző kunsztokratanítsa be békés növénykéit, „akiket" eddig még senki sem kényszerített mutatványokra.

Azon a napon Lana Rórum kitett magáért, még a mezőről is behívott két robotot, olyannagy előkészületet csapott. Georginára, az öreg aree-II robotra pedig fehér kötényt kötött.Jöttek is a vendégek, megcsodálták a kertet, ugráltatták és kínozták a rózsákat, felettek-felittak mindent. A Rórum-kastély tele volt Offenius úr barátaival, és Offenius úr jó barátaiegytől egyig libertinusok voltak.

- Ha a fülébe jut valakinek a városban - sápítozott Rórum úr, amikor már elmentek –,hogy az én házam egy libertinusfészek, akkor nem is tudom, mit csinálok.

- Nézd, fiam, mit csinált szegénykéimmel! - mutatott az asszony a rózsákra. Azokonvalóban látszott, hogy elfáradtak, némelyik panaszosan vinnyogott. Az asszonynak vadulfelvillant a szeme. - Képzeld, még Georginát is elcsábította!

- Hogyhogy? - képedt el Kai Rórum.- Szólok Georginának, hogy hozzon egy kis vizet, mert úgy fájt a fejem... Újabban egyregyakrabban fáj a fejem, szóval szólok neki, és azt mondja, nem ér rá, mert a Jarden kihívtaegy sakkpartira. Pontosan így mondta, a Jarden!

- Elképesztő! - mormolta Rórum úr, s mondott volna még valamit, de már feltűnt atraktátor testes alakja.

- Hol vagytok? Nahát, már mindenhol kerestelek benneteketl így elbújni... - szuszogta, és

8/11/2019 GALAKTIKA_058


8/11/2019 GALAKTIKA_058


- Azt te csak hiszed. Kai! Láttam én a videóban, olvastam én az újságokban, hogy minden bajnak ők az okozói! - Lana Rórum zokogva rogyott a másik karosszékbe. - Mi lesz velünk.Kai?

- Ne sírj, tudod, hogy nem bírom. No! Talán ha nincs ott Jarden, talán agyonütöm. De így,ők ketten - legyintett, majd hirtelen felugrott. - Agyonütöm!

- Megteszed? - ébredt a remény az asszonyban, és rögtön tanácsot is adott: - Ne nézz oda,amikor...

- Nem a ligimótát ütöm agyon.- Hát?- Előbb Jardent, azután a Vénusz-lakót is.- Embert akarsz ölni?! - nyögött fel az asszony.- Miért? Neked nincs már eleged belőle? Ráadásul ide akar költözni. A szomszédba.

Derek Marakóék úgyis eladják a kastélyukat.- Nem fogom kibírni, ha ideköltözik. Ülj már le! - szólt férjére.- Nem tudok én most leülni.- Ideges vagy? - kérdezte teljesen feleslegesen Lana Rórum.- Igen, kedvesem. Ideges vagyok - mondta ingerülten Rórum úr.- Jaj, ne beszélj velem ilyen durván! Tudod, hogy fáj a fejem ...- Megölöm mindkettőt. Azt mondjuk Jardennek, hogy el kell mennünk pár napra ...- Nem lehet, Kai! Nem lehet. Más megoldást kell találnunk - emelte fel a kezét tiltóan az

asszony.És néhány nap múlva, amikor hármasban üldögéltek a reggelinél. Kai Rórum

jelentőségteljesen ránézett a feleségére, majd a barátjához fordult.- Figyelj csak, Jarden! Nekünk, vagyis nekem meg a feleségemnek ma délután át kell

mennünk Valteronékhoz.- Tudja, kedves Offenius úr, nagyon jó barátaink, és már régen nem láttuk őket... -magyarázkodott Madame Rórum, de a férje leintette:

- Hagyd ezt, szívem. Jardent ez nem érdekli...- De érdekel! - csattant fel Offenius úr. - Engem minden érdekel, ami veletek történik.

Velem nyugodtan megbeszélhettek mindent. Így jó ez, mint egy család. Ne is vegyetek észre,mintha nem is vendég lennék, hanem egy megszokott bútordarab. Mint egy kitaposottfélcipő. Jó, mi? - vágta hátba Rórum urat.

- Akkor nem baj, ha egyedül hagyunk? Ugyan! Mondtam már, ne törődjetek velem.- Lehet, hogy nem is jövünk ma vissza.- Nem baj. Nagyon jól megleszek magamban.- Lehet, hogy holnap ...- Esetleg holnapután - tette hozzá az asszony.- Akár egy évre is! - harsogta Jarden Offenius. - Hogy ti milyen ünnepélyesek vagytok!

Elmentek, visszajöttök és kész!Így hát a Rórum házaspár beült a kétszemélyes, rozoga kétéltűbe, s hosszas integetés után

elbúcsúztak vendégüktől. A jármű megfontoltan haladt a nedves, örökösen felázott talajon.

Amikor bele-belebukott a víztócsákba, a felfröccsenő víz szökőkútként kísérte a dogot. Azerőszakos vízi diriszkuszok indái minduntalan rátekeredtek a futóműre. Kai Rórum ilyenkormegállította a kétéltűt, és megvárta, amíg az automatika leégeti az alvázra tekeredettfolyondárokat.

- Aqua diriscatea verenitis! - morogta a növény rendszertani nevét, de a szép szavakinkább káromkodásnak hatottak a szájából.

Csak akkor nyugodott meg, amikor a dog felkapaszkodott a Rórum-birtokot övező

8/11/2019 GALAKTIKA_058


krokodilusféléi. Kai Rórum kedvelte ezeket a kis hüllőket, amelyek szorgosan pusztították arizsföldjeit dézsmáló, földről behurcolt patkányokat.

A vetés szemet gyönyörködtető volt. Messze húzódott, egészen a bíbor párában gőzölgőőserdőig. A gátakon a régimódi robotok szakadatlanul irtották az átkívánkozó növényzetet. Avízi diriszkuszok így is átjutottak a gáton, és magasan a búslakodó rizstábla fölé emeltékfémes tapintású kelyhüket. A hatalmas levelek tenyerén patkányok szárogatták nedves

bundájukat. Fentről a venopirek, alulról a krókuszok pusztították ezen élősdieket, időről időre

a robotok is szétdúlták fészkeiket, mégis Rórum úr rizsföldjein a termés harmadát-negyedétezek a hihetetlenül szívós és szapora állatok takarították be.

- Mondtál valamit, Kai? - kérdezte Madame Rórum. Férje megrázta fejét.- Pihenj csak.- Meddig várunk még?- Sötétedésig. Aztán visszamegyünk, és én fellopózom, aztán ...- Félek, Kai.- Tudod, mi jutott eszembe? Holnap vagy holnapután elmegyünk egy társasutazásra ...- Mi? - csodálkozott az asszony.- Miért ne? - Rórum úr megvakarta a fejét. - Csak azt nem értem, hogyan keveredhetett

hozzánk egy ligimóta! A radarláncuk tökéletes. Hacsak, hacsak valaki nem segített neki.- Offenius - vélte az asszony.- Nem, nem - mondta határozottan Kai Rórum. - Jarden azt sem tudja, hol kell ki- és

bekapcsolni a védőrendszert. Elfelejtettem megmutatni neki...- Nem is tudom, miért dicsekedsz állandóan a radarrendszereddel. Látod, hogy átjött rajta

a ligimóta...- Mert valaki segített neki...

- Rémeket látsz. Kai.- ...azután felhívta a Szektorátust. Különben honnan tudták...- Ugyan, fiam. Az csak egy olyan általános ellenőrzés volt. A ligimóta meg átcsúszott

valahogy a radarláncon. Mit tudod te, mire képesek! Besötétedik, visszamegyünk! - MadameRórum szokásával ellentétben igazán határozottnak látszott. - Azután felmész, és elintézedmindkettőt.

Kai Rórum bólintott, és már nem beszélgettek, csak keringtek a doggal a rizsföldekgátjain, amíg be nem sötétedett. Akkor odasiklottak a hátsó bejárathoz, és a férfi fellopózottaz emeletre, kezében egy egészen egyszerű fegyvert szorongatva. A társalgóból hangokathallott.

Jarden a videót nézi, gondolta Rórum úr, és kiszáradt a torka. Lába alatt megreccsent a padló. Istenem, hányszor mondta Lana, hogy törődjek a házzal. A padló recseg, az ajtóknyikorognak, szétmegy a fejem, mondta mindig, szétmegy a fejem. Persze neki mindentőlszétmegy a feje, lett hirtelen ingerült Kai Rórum. No, itt is mindjárt recsegni fog, vélte a férfi,és a padló valóban megreccsent. Meg is érdemlem! - jegyezte meg magában Kai Rórum.

Ekkor a társalgó ajtaja felpattant, és Rórum úr látta, hogy a terem zsúfolásig megteltidegenekkel. Belépett, és különösnek találta, hogy néma csend fogadta, és mindenki öt nézte,

komoran, vészjóslóan.- örülök, hogy hamar megérkezett - lépett hozzá egy kopaszra borotvált férfi. - Ha volnaolyan kedves, és letenné azt a fegyvert! - szólt rá ellentmondást nem tűrve, és Kai Rórumgépiesen letette az asztalkára a pisztolyt.

- Mi történik itt? - kérdezte rekedten, de mielőtt választ kapott volna, hatalmas robbanásthallott odalentről. Nem mozdult meg, mert a komoly, ünnepélyes emberek is mindmozdulatlanul maradtak. A kopasz, energikus alak odalökte Rórum urat az ablakhoz. Az

8/11/2019 GALAKTIKA_058


- De...- Hallgasson! - intette csendre a férfit, majd megragadták, és a falhoz lökték.Kai Rórum az asztal alatt véres, összeroncsolt testet vélt felfedezni. Bizonyára Jarden az,

gondolta, és hirtelen maga előtt látja mint tíz-egynéhány éves, szőkén lobogó hajú, kedvesfiút. Meztelenül fut a Meleg Tengerek partján, megáll, és bevárja Kai Rórumot. Te Kai,mondja, ezután mindenhová együtt megyünk. Vigyorog, és hátraveti szőke loboncát.Legyünk örökös jó barátok. Mindhalálig ...

Kai Rórum egészen közelről látja a tapétát, és az aranyozott cirádák összefutnak a szemeelőtt: kerthelyiség vesztonikában, a terasz aranyozott cirádái, az asztal körül az egészévfolyam, a teraszon átvonul egy szép és törékeny, fekete lány. Jarden Offenius megböki KaiRórumot. Oda nézz! Kai Rórum megbámulja a lányt, és azt akarja mondani: „Hiszen az afeleségem!" De már nem szól egy szót sem, mert a lány zsugorodni kezd a lángok között, őmeg millió apró tűszúrást érez a fejében, és alaktalan, véres rongycsomóként esik össze.

Aztán a sötét ruhás, ünnepélyes emberek levonultak a parkba. Amíg a nyomeltüntető ésanalizáló robotok mindent rendbe hoztak, elszívtak egy-egy cigarettát. A kopaszra borotváltember, a Biztonsági Szolgálat rettegett főnöke Keravin Deratonnal beszélgetett. Vállonveregette a fiatalembert, majd intett, és a villogó, szirénázó siklók a magasba emelkedtek.Keravin Deraton felment a társalgóba, ahol már semmi sem látszott. Odalépett a kisasztalkához, félretolta Kai Rórum úr nevetséges pisztolyát, és felvette az Aranygriff Szálloda

programfüzetét.„Hatórás utazás - hirdette a színes füzet - a góg-hegyi barlangokhoz kényelmes

luxusjárműveinken. Panoráma, kényelem, műsor!"Feltárcsázta a szállodát, a képernyőn kedves fiatal lány mosolygott.- Parancsoljon, uram!

Jól fog jönni egy kis kikapcsolódás - gondolta Keravin Deraton, és lefoglaltatott egyhelyet a következő járatra.

8/11/2019 GALAKTIKA_058


Ray Bradbury azt mondta egyszer, hogygyermekkorának nagy élményei közétartoztak a kor science fiction képregényei,

az azóta „klasszikusnak" tekintett és díszesalbumokban kiadott Buck Rogers és FlashGordon. A tudományos-fantasztikusirodalmat az angol nyelvű országokbanmindig követte a képregény, de voltakolyan pillanatok is, amikor megelőzte ésmegihlette, témákat, ötleteket adott azíróknak, filmeseknek, televíziósoknak.

A Buck Rogers és a Flash Gordon

manapság gyerekesnek és primitívnek tűnik- eredetileg gyerekeknek készült! - utódaik,a Metál Hurlant, az Epic vagy a Comicsenefolyóiratok lapjain és az önálló kötetekbenmegjelenő sci-fi képregények mellett.Steranko, Druillet, Möbius - hogy csaknéhány fontosabb művész nevét említsük -a grafika külön ágává, a vizualítás moderneszközévé tette a nálunk tulajdonképpenteljesen ismeretlen és a hazai produkcióalapján gyakran lenézett műfajt. A tér és azidő csodálatos világai jelennek meg ezekena képregényeken, kifejezve olyantartalmakat, amelyek más eszközökkelelmondhatatlanok.

Magyarországon tulajdonképpen nincsscience fiction képregény, Zórád Ernő

néhány színvonalas munkájától eltekintve,nyugodtan elfelejthetjük azokat a próbálkozásokat, amelyekkel eddigtalálkoztunk. Éppen ez a „szegénység"indított bennünket arra, hogy megkérjünkfiatal grafikusokat, próbálkozzanak,készítsenek sci-fi képregényt. Az elkészült

Ámon László és Németh Lajos munkáimár szerepeltek antológiánkban, Ámon aGalaktika 48. számát illusztrálta a

szürrealizmus hatását mutató műveivel, az50. számban pedig láthattuk Némethnek arészletekben aprólékosan kidolgozott, újnézőpontú, fantasztikus grafikáit. Mostanimunkáik ugyanazokat az erényeketmutatják, Ámon képregénye tömör éshatásos, Némethé groteszk és mulattató.

Harmadik művészünk, a fiatal VassMihály most lép az olvasók elé a Galaktika

oldalain és címlapján. Gyerekkora ótavágyakozik arra, hogy képregényt rajzoljon,ezért ment képzőművészeti gimnáziumba,ezért szeretne továbbtanulni, ezért dolgozikrajzfilmeken. Munkái pontosak, hívenköveti az irodalmi szöveget, jól komponáljameg az egész oldalt és az egyesképkockákat. Alakjai kissé merevek még,megrajzolásukból nem a tehetség és a tudás,hanem a tapasztalat és az érzelmi érettséghiányzik, tehát olyasmi, amit az időmúlásával mindenki megszerezhetmagának.

Bemutatott képregényeink egyelőrekísérletek, nem tartanak igényt arra, hogytúlságosan magasra tegyük értékeiket, miazonban azt reméljük, hogy ezeket a kezdeti

lépéseket továbbiak követik. K. P.

Kötetünk képeiről

8/11/2019 GALAKTIKA_058


GALAKTIKA_058

Documents

Transcript of GALAKTIKA_058