Matthaeidesz – Kondor

Elődeinkfegyverei

Kolibri könyvek

Móra Könyvkiadó

Írta: Matthaeidesz Konrád

Rajzolta: Kondor Lajos

A borítót Szabó Árpád tervezte

© Matthaeidesz Konrád, 1985

© Kondor Lajos, 1985

Régi híres fegyverek: Attila kardja, Botond buzogánya, a magyaroknyilai, amelyektől az Isten mentse meg a rettegő, jámbor Európát. Az-után Toldi Miklós rettentő kopjája, Csínom Palkó csontos karabélya,Bornemissza Gergely tüzes koszorúi, dicsőséges fegyverek Nándor-fehérvárnál és 1848-ban …

Talán minden népnek vannak hasonló hősei, legendás fegyverei. Dehogy melyik fegyver mely népnek a találmánya – ezt már nem lehetnekinyomozni. Hiszen a magyarok nyilait oly nagy erővel kiröpítővisszacsapó íj minden sztyeppi népnél kedvelt volt, mint ahogy ToldiMiklós is csak olyan fegyverrel hadakozhatott, melyet az európailovagkorban általában használtak. Nem olyan fegyvereket fogunk tehátebből a kis könyvből megismerni, melyekről biztosan állíthatjuk: amagyar fegyverkovácsok remekei. Attól a mi fegyvereink ezek, hogymagyarok forgatták történelmünk vérzivataros évszázadaiban, őkigazgattak, alakítgattak rajtuk, hogy jobban megfeleljenek céljaiknak.

A legtöbb fegyver munkaeszköz volt, mielőtt egymás ellenkipróbálták volna az emberek. És még a fejlett, speciális gyilkolószerszámok korában is más fegyverrel harcol a lovag, a városi polgár, aszabad pásztor vagy a hadra kelt jobbágy. Régi fegyvereinkgyűjteménye tehát az adott kor technikai színvonalát, társadalmunkszerkezetét tükrözi. De nemcsak fegyvereket, hanem egyenruhát,zászlót, kitüntetést is bemutat kötetünk, s megemlíti az egyes korokkedvelt harcmodorát is. Így állítja elénk a nemzet függetlenségéért,szabadságáért életét áldozó magyar katonát.

3

A honfoglalás kora

Nomád lovas katona. Krónikák, mondák, néphagyományok egyarántszilaj lovas katonaként rajzolják meg őseinket, akiknek fő megélhetésiforrása a pásztorkodás, ezt egészítette ki a halászat, vadászat, valaminta földművelés, a jellegzetes kézműipar és a környező, fejlettebb gazda-sági szinten álló népekkel folytatott árucsere. A törzs minden férfi tagjaharcos; gyermekkora óta lovagol, gyakorolja a nyilazás, a fegyverforga-tás fortélyait, megtanulja, hogyan történik a lesvetés, a színlelt megfu-tamodás, hogyan kell az elvakultan üldözésükre indult ellenséget beke-ríteni, megsemmisíteni, hogyan kell idegen földön gyorsan mozogni,pontosan tájékozódni.

Ennek a katonának legfőbb jellemzője, hogy lóháton harcol. Agyalogos harchoz, egyáltalán, a gyalogláshoz nincs hozzászokva. Ez,mint Bölcs Leó bizánci császár is megjegyezte, fogyatékosságai közétartozik. Lova – belső-ázsiai vad ló, a tarpán leszármazottja – aránylagkis termetű, gyors, rendkívül szívós, igénytelen állat, ideális katonalóportyázó hadviseléshez. A támadó nomádok több vezetéklovat visznekmagukkal, lovaikat váltogatva óriási területeket tudnak átnyargalniúgy, hogy mindenhová előbb érkeznek, mint a hírük. Ám – épp a sokállat miatt – nem maradhatnak sokáig egy helyben, könnyen kiéhez-tethetők.

A nomád lovas fegyverzete hosszú évszázadokig változatlan: az íj,amellyel minden helyzetben kitűnően tud lőni, a könnyű, egyélű görbeszablya, a hosszú kopja. Ezt egészíti ki valamilyen ütőfegyver, mintőseinknél a fokosbalta. A harcos testét bőrrel bevont sisak és pajzs védi,az előkelőbbek lánc- vagy sodronyinget és fémsisakot is viselhettek.

4 1. tábla →

1. tábla

Íj, nyíl. A puskapor feltalálása előtt a harcászat lényegében két, nagyjá-ból egyenrangú távolra ható fegyvertípust ismert: a rugalmas vissza-csapódás gyorsaságát felhasználó íjat és a centrifugális erőn alapuló pa-rittyát. A lovas népek inkább az íjat kedvelték. Ennek a fegyverneklegtökéletesebb változatát, az ún. visszacsapó íjat (1) a belső-ázsiai no-mádok készítették több mint egy évezreden át.

A rugalmas faívet először puhafából, többnyire nyírfából faragtákki, marhabelet vagy szarvasínt préseltek rá, s erre még vékony szaru-lemezeket is ragasztottak, végeik merevítésére pedig csontot vagykeményfát használtak. Ugyancsak csonttal vagy nemesfémmeldíszítették a vastagabb farészeket. Nyugalmi állapotban az egész íjellentétes irányban görbült, csak felajzás után nyerte el jellegzetesalakját, ezért is hívják visszacsapó íjnak. Az íj húrját is állati inakbólvagy bélből sodorták. Az elkészítés és szárítás művelete két-háromesztendőbe is beletelt, így egy kész íj ára több ló vagy szarvasmarhaértékének felelt meg.

Az ősmagyarok íjából nem maradt ránk ép példány. Egykoriforrások és más népek hasonló fegyverének alapján nagyságát 120-130cm-re becsülhetjük, a kilőtt, többnyire fémhegyű nyilak (2) 70-80 cmhosszúak, lőtávolságuk pedig néhány száz méter, két-háromszortahosszabb, mint a Nyugat-Európában használatos íjaké. A gyakorlottíjászok a vágtató ló hátáról három-öt másodpercenként adtak le egy-egy lövést, és nagyon pontosan céloztak. Támadáskor hatalmasnyílfelhőt küldtek maguk előtt. Az íj felhúzásához nagy erő kellett,mintha 25-30 kg súlyt emelne fel valaki.

Az íjat a harcos tegezben tartotta, óvta a sérülésektől, anedvességtől, mert a drága fegyver esős időben felmondta a szolgálatot.Hozzátartozott az íjászok fegyveréhez a nyilak tárolására szolgálópuzdra vagy nyíltegez is, ez többnyire fakéregből készült, és bőrrel,fémmel díszítették.

6 2. tábla →

2. tábla

Szúró-, ütő-, vágófegyverek. A hadtörténet talán legelterjedtebb fegy-vere a kard (1). Egyenes, ívelt, hosszú, rövid, keskeny, széles pengéjűegy- és kétélű változatai megtalálhatók mindenütt, ahol elő tudták állí-tani a pengéhez szükséges különleges minőségű anyagot. Az erre a cél-ra legjobban bevált acélötvözetek hosszú évszázadokon át apáról fiúrahagyományozott titkait még ma sem sikerült teljesen megfejteni.

Őseink a türk lovas-nomád törzsek révén ismerték meg a hajlítottpengéjű könnyű kardot, más néven szablyát (2). Ezzel a vágtató lovasgyorsan és mélyen tudott vágni, mert az ívelt él vágás közbenvégigsiklott a célba vett felületen. Vívásra kevésbé volt alkalmas, mertrövid volt, és szúrni sem lehetett vele. Könnyű súlya miatt pedignehezen tudott áthatolni az ellenséges vértezeten.

A fegyver markolata többnyire vas, öntött bronz vagy réz. Apengén vércsatorna fut végig, és gyakran különböző ábrák, feliratokdíszítik. Többnyire derékra csatolt fatokban tartották, amelyet bőrrel,vászonnal vontak be, és díszes vasalással cifráztak.

Elterjedt volt a hosszú fanyelű, vasheggyel ellátott szúrófegyver, akopja is (3). Gyakran erősítettek rá kis lobogót, lófarkat, sörényt, amivela harcosok hovatartozását is jelezték. Ezek a zászlók elődjei. A kopjakönnyebb változatát, a gerelyt elsősorban hajítófegyverként használták,mint vadászfegyver is sokáig fennmaradt. Őseink elsősorban szál-fegyverként harcoltak vele, csapatos támadás esetén.

Az ütőfegyverek közül eleink leginkább a fokosbaltát kedvelték.Védőfegyvereik aránylag egyszerűek voltak. Elsősorban bőrből ésnemezből készült ruháikra kerültek a nomád népekre annyira jellemzőcsatok, pitykék, lemezek, amelyek könnyebb fegyverek ellen elég jólvédték viselőiket. Bár Árpádot megválasztásakor pajzsra emelték, paj-zsot az íjász katonák nem viselhettek, legfeljebb a vezérek.

8 3. tábla →

3. tábla

Középkor

Páncélos vitéz. A XI. századtól egy emberöltő alatt megváltozik a ma-gyar katona fegyverzete. A földeket föltörték, a pásztortörzsek szövet-sége helyett kialakult a hűbéri földművelő állam, megfogyatkoztak asereg zömét alkotó lovas pásztorok. Ugyanakkor a földbirtokok jövedel-méből és a fejlődő kézműipar jóvoltából lehetővé vált, hogy – nyugatiszomszédainkhoz hasonlóan – nálunk is lovagi páncélos sereget állítsa-nak ki.

Az új fegyverzet legjellegzetesebb darabja a sodronying. Egyre többapró pitykét, fém karikát varrtak a ruhára, és így kialakult egy aránylaghajlékony védőpáncél, amelyet már régebben is viseltek asszír katonákvagy római légionisták. Az ősibb változata rostélyos sodronying volt, abőr- vagy szövetzubbonyra fémcsíkokat szögecseltek, a csíkok közéfémtüskéket erősítettek. A gyűrűs sodronyingnél egy vasgyűrű hálóadja a vértezetet. A láncos sodronyingnél ezek a gyűrűk egymást féligeltakarva kerülnek a bőrre vagy szövetre.

A sodronying mellett megjelenik a csuklya, a sodronykesztyű, asodronynadrág, sőt sodronyvért kerül a lovakra is. S ahogy fejlődnek atámadófegyverek, a nehéz karddal, csatabárddal átvágható sodrony-szövetet a kritikusabb részeken: vállon, karon, később a mellen is vas-lemezvértezéssel erősítik meg.

A sisak először kúp alakú. A kard vágás lecsúszik róla, ám egy jólirányzott ütés után rászorulhat a fejre, ezért a XII. században márfélgömb alakúra készítik, és a fejtetőn nyugszik, megfelelő párna-alátéttel. Az orrvédő vas egyre szélesedik, lassan az egész arcot befedi,csak a szemnek hagy némi nyílást. Ez az úgynevezett fazéksisak alakjáttöbbször váltogatja, így lesz henger, illetve hordó alakú. A XIII.századra alul kiszélesedik, hogy az ütést ne csak a fej, hanem a váll isfelfogja.

A nehézlovasok eleinte tekintélyes nagyságú szögletes pajzsotviselnek, a vértezet fejlődésével azonban a pajzs mérete csökken.

10 4. tábla →

4. tábla

Nehézlovas-fegyverzet. A nehézlovasokat elsősorban a hozzájuk ha-sonló ellenség ellen fegyverezték fel. A hosszú, egyenes, kétélű karddaljól lehetett szúrni és vívni, a sodronypáncélt is átütötte. Az egyeneskard – a kalandozások és az egyre nagyobb számban hozzánk érkezőidegen lovagok jóvoltából – nálunk is gyorsan elterjedt. Géza fejedelemmár ezzel látja el testőrségét, és hamarosan a korabeli miniatúrákon amagyarokat éppen egyenes kardjuk különbözteti meg a keleti szablyá-val harcoló kunoktól.

Az első egyenes kardok az úgynevezett normann kardtípushoztartoznak. Jellemzőjük a rövid, tömzsi keresztvas és a jókora díszesmarkolatgomb. Később, az úgynevezett románkori kardokon megnöve-kedik a keresztvas, a markolatgomb kisebb, félkör alakú lesz, a penge ésa markolat egyaránt hosszabbá válik, együttesen elérik az 1 métert.

A vértezett ellenség ellen a harcosok felfedezik a korábbanszerszámként használt hosszabb nyelű bárdot és a rövidebb szekercét.Továbbra is használják a hagyományos magyar fokos- és csákány-baltákat.

A páncélos ellenfelek egymás közötti csatáiban terjedt el újra azegyik legősibb fegyver, a bunkósbot korszerűsített utódja, a buzogány.Valószínű, hogy hozzánk ez a fegyver keletről került. I. László AranyLegendáriumában olvashatjuk, hogy egy kun vitéz buzogánnyal támada királyra. Az első buzogányok készítői már gazdag formaválasztékszerint tudják a többnyire gúla alakú tüskéket elrendezni. A ma ismertbuzogányformák azonban jóval később alakultak ki, amikor ez afegyver vezéri jelképpé vált.

A régi könnyűlovas harcmodor eltűnésével megnőtt a kopja szerepe.Egykori források szerint a magyar sereg mindegyik harcosának voltkopjája, a lobogós kopja mind gyakrabban szerepelt pecséteken éscímereken. Megjelentek a pajzsok tetején a kopják számára készítettfélkör alakú bevágások. így a mind hosszabbá váló szúrófegyvereket aharcosok pajzstartó kezükkel is megtámaszthatták.

12 5. tábla →

5. tábla

Lovagi fegyverek. Európa és a Szentföld különböző csataterein mind-inkább bebizonyosodik, hogy milyen hatékony védelmet nyújt a har-cosnak a páncélzat. Ezért aztán szaporodnak a fegyverkovácsműhelyek,fejlődik az acél előállításának és a páncél készítésének technológiája. Ahajlékony, de ütések és szúrások ellen nem teljesen biztonságos sod-ronyvértezetet hamarosan felváltják a lemezvértek. A fegyverkovácsokremekelnek, az ügyesen egymáshoz illesztett lemezvértekből kialakul azegész testet beborító teljes vértezet. A has táján két-három egymás mö-gé csúszó lemeztagból összeálló mellvas a nyeregben való előrehajlástis lehetővé tette. Az összeszűkülő derékhoz lemezsávokból összeállítottún. csatakötény tartozott, ehhez csatlakoztak a combvértek, a felső ésaz alsó lábszárvért, köztük a kúposan kiugró lábvérttel. A lábfejet vas-saru védte, amelynek hosszú, csőrszerű hegyét nem a célszerűség, ha-nem a divat nyújtotta meg. Külön vértezet volt a hátvas, a vállra szíja-zott felső vértek, az alsókarvértek – köztük a pillangós könyökvértek. Akézfejet vastag kesztyű borította, a fejen sisak, fel-le mozgatható ros-téllyal. A teljes páncélzat a haditechnika addigi legbonyolultabb és ta-lán mindmáig egyik legszebb terméke volt, mely alá azonban több réte-gű, puha ruhát kellett felvenni.

A páncélzat megváltoztatta a lovasság fegyverzetét is. Megnőtt aszálfegyverek, kopják jelentősége, hiszen ha a nehéz páncélos lovastkiütötték a nyergéből, saját erejéből már nem tudott visszavergődnilovára, és a földön harcképtelenné vált. Az ütőfegyverek közülkiemelhetjük a „megtollasodott” buzogányt (Toldi Miklós „héttollúbotját” akarta a király fejéhez verni). Továbbra is divatosak a bárdok, amagyar harcosok pedig fokos- és csákánybaltákkal próbálnak rést ütniaz ellenség páncélzatán. A könnyű nyíl s a követ hajító parittya gyöngeeszköz a páncél ellen, ezért előtérbe kerül a hajítóbárd és a hajítótüske.A kardok megnyúlnak, pengéjük hegyesebbé válik. Megjelenik atőrkard vagy fúrókard is. Ugyanakkor továbbra is használják a szélespengéjű, vágásra alkalmas kardot.

14 6. tábla →

6. tábla

A lovag. A nemesi családból származó fiú (nem nemest csak felnőtt ko-rában, harci érdemeiért üthettek lovaggá) hétéves korában kezdi el ap-ródi szolgálatait valamelyik tekintélyes főúr vagy éppen a király udva-rában.

Eleinte az udvarban élő hölgyek mellett a lovagi magatartásillemtanával, a sakkozás vagy a gáláns dalköltészet szabályaivalismerkedik. A harci mesterségből a különböző erő- és ügyességfejlesztőgyakorlatok mellett ez időben inkább még csak a fegyverzet karban-tartásával foglalkozik. Tizennégy éves korától már fegyvernök;nyilazni, vívni tanul, fokozatosan elsajátítja a lovagi torna és a harcifegyverek használatát s a harci lovaglás technikáját. A lovat úgy kellmegülnie, irányítania, hogy közben mindkét kezében fegyver van.Ebben az időben erősödik meg annyira, hogy elbírja a lovagifegyverzetek hatalmas súlyát. A háborúban elkíséri urát. Nem harcol,csak figyel, de kötelessége, hogy védje és segítse sebesült urát. Csakhuszonegy éves korában ütik lovaggá fényes szertartások közepette.

A lovagi torna egyszerre sport, látványosság és óriási jelentőségűtársadalmi esemény. A párviadalokat és az egymás ellen csapatokatfelvonultató tornajátékokat egyaránt kedvelték. A győzteseket nagydicsőség, megbecsülés övezi, és jutalomban is részesülnek. A tornákonvigyáznak a résztvevők épségére, többnyire csak a nyeregből valókivetés a cél. Ehhez könnyebb, a hegyesebb harci lándzsáktól eltérő,többnyire három- vagy négyágú fejjel ellátott tornalándzsát hasz-nálnak. Könnyítésül a lándzsarudat sokszor befűrészelik. De gyakrankerült sor a súlyos ellentétek, vitás kérdések eldöntésére szolgálóperdöntő bajvívásra, amely a későbbi párbajokhoz hasonlóan, életre-halálra szólt. (Képünk lovagi tornapáncélt ábrázol a Nemzeti Múzeumanyagából.)

A magyar lovagkor az Anjou-uralkodóház trónra kerülésével érte eltetőpontját, nevezetes lovagjai közé tartozott Nagy Lajos, később pedigHunyadi Mátyás is. Lovagként emelkedett történelmi személyiséggéToldi Miklós, Magyar Balázs és Kinizsi Pál.

16 7. tábla →

7. tábla

A fekete sereg. A haditechnika és a harcászat fejlődése csakhamar túl-haladt a sokáig verhetetlennek tetsző lovagi hadseregeken. Megjelent apuskapor, nyomában a különböző tűzfegyverek és az új lehetőségekkeljobban élni tudó gyalogság. A drága fegyverzetű lovagokból alkalman-ként összeverődő bandériumok helyére fegyelmezett, jól összeszokott, akülönböző fegyvernemeket szerencsésen egyesítő zsoldos seregek lép-tek. Ezeket – a megerősödő központi hatalom jele és támaszaként – azuralkodó tartotta fenn, gyarapodó polgárainak pénzéből. Valamennyimagyar király hasonló seregek fenntartására törekedett a XIV-XV. szá-zadban. Közülük a legerősebb Mátyás híres fekete serege volt, melyneklétszámát különböző források 20 000 főre becsülték. A fekete sereg állo-mányában nem volt számottevő könnyűlovasság. Hadjáratok idejénmagyar, kun, székely vagy rác könnyűlovascsapatokkal egészítették ki.

A fekete sereg volt az első magyar hadsereg, melyben lényegesszerep jutott a gyalogságnak. Az igazi gyalogság azonban a városipolgárság fegyverneme. A husziták kétlovas, oldalpalánkkal védett,vágó- és tűzfegyverekkel felszerelt harciszekerekkel törték meg a rájuktámadó lovagi seregek rohamát. Így a gyalogos katonák előnyöshelyzetből vehették fel a harcot a lóhátról küzdő ellenséggel. Ezt aharcmodort a husziták ellen valaha harcoló Hunyadi János is átvette,Mátyás pedig továbbfejlesztette, seregében már mintegy 10 000 szekérvolt. Gyalogságát azonban többnyire a szekerektől függetlenül, sor-gyalogságként veti harcba. Gyalogságában négyféle fegyverzetű katonaküzdött: elsőként a puskások vették fel a harcot a közeledő ellenséggel,a rohamot a pajzsos és páncélos gyalogosok (ábra) fogták fel, ellen-támadásban könnyű szálfegyverrel harcoló, ún. drabantok támadtak azellenségre. Ezek között voltak a király számszeríjász és híres parittyáskatonái is. A fekete sereget számottevő tüzérség és dunai flottillaegészítette ki.

18 8. tábla →

8. tábla

A nyárs (1) a gyalogság által használt legegyszerűbb döfőfegyver. Erős,hosszú nyele, négyélű pengéjű hegye volt. Nyelén kör alakú hárító-lemez védte a harcos kezét az ellenség csapásától. Általában a városokvédelmére felkelő polgárok (nyárspolgárok) használták, de Mátyás gya-logságának is fontos fegyvere volt.

Az alabárd (2). A hosszú nyelű bárdhoz később erősítették a nyárskénthasználható hegyes csúcsot, a bárdéllel ellentétes oldalon található hát-só tüskével pedig az ellenséges lovasokat próbálták lerántani a nyereg-ből. Ezt a gyalogsági fegyvert nálunk főleg idegen zsoldosok használ-ták, később csak a díszőrségek szimbolikus fegyvereként maradt fenn.

A láncos buzogány (3) a huszita háborúk idején vált népszerűvé. A sú-lyos buzogányfejet lánccal erősítették a rövid nyélre, így nagyobbatütött, és nehezebb volt elhárítani a csapást.

A számszeríj (4) vagy későbbi nevén nyílpuska első ábrázolásai már aIV. századtól ismeretesek. Anyaga kezdetben megegyezett a közönségesnyíléval. Később egymásra hegesztett acélszalagokból készítették ívü-ket. Kezelésük nehéz volt, csak külön felajzókészülékkel használhatták.Ezért a közönséges nyíllal ugyanannyi idő alatt 4-5-ször több lövést le-hetett leadni, mint a számszeríjjal. Nagyobb lőtávolsága, átütő ereje,pontosabb célzóképessége miatt azonban mégis elterjedt, hiába tiltottapápai átok ennek a veszedelmes fegyvernek a használatát. Nagy Lajoshíres „fejér zsoldos kompániája” például angol és magyar számszeríjá-szokból állt.

A parittya (5) ősi pásztorfegyver. Egy bőrlapba fogott követ szíjak se-gítségével nagy erővel körbeforgattak, majd az egyik szárat elengedték,így a kő kirepült. Mátyás katonái egyaránt használták a kézi és a fa-nyélre erősített botparittyát, és a kövek mellett ólomlövedékekkel islőtték az ellenséget.

20 9. tábla →

9. tábla

Az ágyú. A puskapor forradalmasította a haditechnikát, évezredeken átkifejlesztett, tökéletesített fegyvereket tett elavulttá. Feltalálásának pon-tos helyét még ma sem ismerjük, de az bizonyos, hogy a kínaiak és azarabok egyaránt rendelkeztek hatásos tűzfegyverekkel, sőt 1071-benmár a magyar Salamon király is rakétacsövekkel ostromolta Nándorfe-hérvárt.

Az igazi változást azonban az jelentette, amikor a XIV. sz. során amágikus keveréknek nem csupán gyújtó-robbanó hatását, hanemtolóerejét is fel tudták használni az arra a célra készített vastagcsövekben. Ezeket harangöntők készítették, anyaguk is több száz évenát leginkább harangbronz volt. A készítési mód és a fegyverek formájasokáig nem változott. A csövet öntötték, majd egyenesre fúrták. Azágyút elölről töltötték, először a lőport helyezték bele, majd a tömörvasból vagy kőből készült ágyúgolyót. Elsütéskor a port gyújtólyukonát robbantották fel. Az első 60-80 cm űrméretű ágyúkat elsősorbanvárostromoknál használták, és több mázsás golyókat is tudtak velük afalakra lőni. Egyébként a lövegeket a csőhosszúság és az űrméretaránya szerint osztályozzák. Vannak rövid csövű, meredek röppályájúmozsarak, hosszú csövű, lapos röppályájú ágyúk és a két fajta közöttátmenetet képező tarackok.

A magyar tüzérség igazi katonai jelentőségre Zsigmond idején teszszert. 1428-ban Galambóc ostrománál Rozgonyi Istvánnak sikerült atörökök által védett vár egyik tornyát ágyúkkal lerombolnia. Görögforrások szerint a törökök 1453-ban a magyar Orbán mester ágyújávaltörték át Bizánc falát. Leírásukból megtudjuk, hogyan készül mintegy800 mázsa rézből és ónból a gigászi lövegcső, melyet 140 ökörrel, majd2000 emberrel vontattak tüzelőállásba, ahol naponta kétszer tudtak velelőni.

Hunyadi János céltudatosan fejlesztette a tüzérséget, Mátyásazonban a várostromoknál a könnyebb fa ostromgépeket: a falat ésfőleg a kaput nekilendített, hatalmas gerendával döngető faltörőkosokat és a különböző hajítógépeket részesítette előnyben.

22 10. tábla →

10. tábla

Dunai hajó. Az új hazában berendezkedő magyarok hamar felismertéka Duna stratégiai szerepét. A XI. századi német támadások soránugyanis az ellenség mindig hajóhaddal jött, és a Duna volt a legbizto-sabb utánpótlási vonala. Magyar hajóhadról ez idő tájt nem olvasha-tunk, legfeljebb Búvár Kund személyes bátorságáról. Az Al-Dunán isalulmaradtunk a bizánci birodalom görögtüzet okádó hajóival szemben.De végül is kialakult a magyar hajóhad, amely első ízben 1392-benSzendrő váránál támogatta seregeinket.

Flotta kísérte Zsigmondot 1396-ban Nikápolyig, de ez francia,velencei és a johannita rend tulajdonát képező gályákból állt. Galam-bóc ostrománál már a magyar királyi hajóhadat vezényelte az Arany-balladából ismert Rozgonyiné Szentgyörgyi Cecília.

Tovább növekszik a dunai hajóhad jelentősége Hunyadi Jánoshadjáratai idején: hatalmas seregtesteket szállítanak vele mélyen azellenség hátába. 1456-ban II. Mohamed szultán 200 egymáshoz láncolt,lehorgonyzott hajóval Nándorfehérvár fölött lezárta a folyót. Hunyadicsak a hajók megsemmisítése után juthatott a várba, és verhette megvilágraszóló diadallal a török sereget.

A magyar hajóhadban voltak az evezősöket vitorlával segítő gályákis, de a had zömét az elöl-hátul szegletes végződésű, lapos dereglyékalkották. A nándorfehérvári diadal után jelent meg a könnyű, karcsú,hegyes orrú, vitorlával is felszerelt naszád.

Mátyás állandóan fejlesztette flottáját. 1476-ban a teljes magyardunai flottának 364 hajója volt, közöttük 16 nagyméretű, 44 evezősgálya és 34 naszád. Egy-egy gályáról 4 db 100 fontos (kb. 56 kg) golyótkiröpítő bombarda és 300 kézi lőfegyver okádta a tüzet. A naszádot(ábra) 18 evezős mozgatta. Orrában egy 40 fontos (22 kg) vasgolyótkiröpítő ágyút helyeztek el. A tűzerőt 18 kézifegyver növelte. Az egészhajóhad személyi állománya 7300 főből állt, s közülük 2600 hajós volt.Bonfini krónikájában elragadtatással ír Mátyás fejedelmi díszhajójáról,a Bucentaurusról, s amikor a király Bécsben meghalt, holttestét 50,fekete lepellel burkolt hadihajó kísérte Budára.

24 11. tábla →

11. tábla

A keresztes katona. „Balta, csép és hadarólap magyarázza igazunkat”– mondja Illyés Gyula versében Dózsa György a ceglédi piacon. Azutókor hajlamos arra, hogy a legnagyobb parasztháború tömegeit affélemezei munkából hozott eszközökkel lássa hadba vonulni. Ez az elképze-lés azonban nem felel meg a valóságnak. A sereg magva keresztes há-borúra gyülekezett össze, sok volt közöttük a bocskoros nemes, a hiva-tásos katona, a határvidéki katonaparaszt. Az akkori közbiztonság miattegyébként is mindenkinél, aki elhagyta lakóhelyét, volt valamilyen ön-védelmi eszköz. Ha ehhez hozzátesszük a keresztes háború céljaira ösz-szegyűjtött és a zsákmányolt fegyvereket, elmondhatjuk, Dózsa Györgyserege felszereltségét tekintve semmiképpen sem mutatott tarkább ké-pet, mint az a sereg, amely fél évszázaddal korábban Hunyadi és Ka-pisztrán vezetésével útnak indult, hogy felszabadítsa Nándorfehérvárt.

Mindezzel nem akarjuk tagadni a népi fegyverek szerepét, jelen-tőségét ebben a háborúban. A legtöbb kézifegyver eddig is munka-eszközből származott. Legfeljebb azt kell megjegyeznünk, hogy aDózsa-féle háború parasztfegyverei még nem specializálódtak, formá-lódtak eléggé új feladatukhoz.

Közismert parasztfegyver az egyenes kasza (1), amely még a XX.századi aratósztrájkok idején is előkerült. A kaszanyelet egyenesenfolytató méteres penge valóban veszélyes fegyver lehetett. Nagyjábólúgy tudtak szúrni és vágni vele, mint az alabárddal.

A cséphadaró (2) hosszabb botra lánccal vagy kötéllel erősítettmásik rövidebb bot volt. A szérűkön ezzel verték (csépelték) ki akalászosokból a magot. A nagyobb súly és szilárdság kedvéért az ütőbotvégét gyakran megvasalták, a csatában alkalmazott változatot pedigszögekkel sűrűn kiverték. Úgy zúzta a páncélt, mint egy láncosbuzogány.

26 12. tábla →

12. tábla

A török hódoltság kora

A végvári huszár. 1526-ban a mohácsi csatamezőn a török ágyúk gyil-kos tüze a nehézpáncélos lovagi harcmodort is elsöpörte. Az előbb két,majd három részre szakadó ország másfél évszázadra állandó hadszín-térré vált. Ekkor építik ki a kisebb várak, erődítések rendszerére tá-maszkodó, mélységben tagolt védelmi vonalakat.

Az alkalmilag összetoborzott lovagi hadseregek ideje lejárt. A XVI.század második felétől a lovagi szolgálatra kötelezett főurak kész-pénzben válthatták meg kötelességüket. Részben ebből az összegbőltartotta fenn a király a már teljesen az ő parancsnoksága alatt állózsoldos hadseregét. A XVI. században a magyarországi végvárakat mégjórészt hazai katonák védték, később az udvari haditanács előnybenrészesítette a drágább, de politikailag megbízhatóbb idegen, leginkábbnémet és olasz zsoldosokat.

A végvárak katonaságának többféle feladata volt. A vár közvetlenvédelme a gyalogosokra és a pattantyúsokra hárult, míg a vár körze-tének ellenőrzése, az átmenő utak biztosítása és a lakosság védelme alovasság kötelessége volt. Ugyancsak lovasok csaptak át rendszeresen atörök megszállta területekre, elsősorban foglyokért vagy hadi-zsákmányért. Szinte bevett szokás volt az ellenséges falvakat, városokatmegsarcolni, vagy „megütni” egy-egy vásárt. Az udvari kincstártólugyanis nagyon rendszertelenül jött a hópénz, így a zsákmányszerzésszükséges jövedelemforrássá vált. Ezekhez a sok mozgást, gyorsaságotigénylő harci feladatokhoz alkalmazkodott a kialakuló magyar végvárikönnyűlovasság. Fegyverzetét (szablya, kopja, íj, tárcsapajzs) sőt mégöltözékét is részben épp török ellenfelétől, a szpáhiktól vette át.Hasonlóak voltak harci szokásaik, pl. a csaléteknek, „martaléknak”előreküldött kis csapat felhasználása vagy a lesvetéssel történt támadás.Az „igazlátók” jelenlétében életre-halálra megvívott lovas párbajoknak(huszártornáknak) is azonos törvényei, szokásai voltak.

28 13. tábla →

13. tábla

A kuruc katona fegyverei. A szablya (1) a XV. század második felétőlkezdve újra terjed. A XVII. században már nemcsak a könnyűlovasság,hanem a gyalogos hajdúk is fő fegyverüknek tekintik. Sokféle szablyáthasználtak; a magyaroké kezdetben nehéz volt, s csak később érte el akeleti pengére jellemző könnyedséget. A pengék eleinte a középső ré-szükön voltak a legszélesebbek, majd éppen a közepük keskenyedett el,és szélesebb fokélben végződtek.

A hegyestőr (3) a német fúrókardból (páncélfúró) vált a magyarhuszárság félelmetes fegyverévé. Általában másfél méter hosszú,három, ritkán négyszög vagy lencse keresztmetszetű pengéje tűhegyescsúcsban végződött, melyet különleges edzési eljárásokkal erősítettek.Így biztosan átdöfte a páncélt. A mintegy méter hosszúságú, szélespengéjű, „lóravaló” pallossal (2) is lehetett szúrni, de elsősorban azellenség vértezetének átvágására szolgált.

A kopja (5) még a végvári huszároknak is fő fegyvere volt. Csúcsakeleti hatásra hosszú, vékony, romboidszerű pengében végződött.Később a pengék elkeskenyedtek, hosszú hegyben végződtek, a nyél ismeghosszabbodott, olykor a négy métert is meghaladta. A XVII. szá-zadban fokozatosan eltűnt, a hegyestőr, a pisztoly és a karabély lépett ahelyébe.

A csákány (4) a magyar lovasság egykor legnépszerűbb ütőfegyvere.Eleinte hosszú tüskével a nehéz vértezet, később rövid tüskével akönnyebb vértezet ellen használták.

A könnyűlovas fején keleti típusú, arcvért nélküli, hegyes sisakot (6)viselt. Az arcot az oldalvágásoktól a leereszthető orrvas vagy acél védő-pánt védte. Felsőtestük védelmére sodronyinget is használtak a lovasok.Jellegzetes felszerelésük volt a kisméretű huszártárcsa vagy tárcsapajzs.

30 14. tábla →

14. tábla

A hajdú. A végvárak gyalogos katonáit általában darabontoknak vagyhajdúknak nevezték. A darabont Európa-szerte szálfegyveres, későbbpuskás gyalogost jelentett. Nálunk először a polgárőrséget, később ajobbágyból lett gyalogost hívták így. A hajdú katonaság tipikusan ma-gyar gyalogsági fegyvernem volt. Az első hajdúk marhahajcsárokbólcsaptak fel katonának.

Harcmodoruk a könnyűlovasok gyalogos változata volt, kedvenctaktikájuk a lesvetés. A lovasokat baltával vágták le, várfalakra, vízenúszó járművekre egy szál karddal és rettenetes üvöltéssel támadtak.

Fegyverzetük a szablya, a fokosbalta – melyet hajítottak is –, egyrészük lándzsával, illetve lőfegyverrel volt felszerelve.

Talán egyetlen fegyver sem terjedt el olyan lassan, mint a kézitűzfegyver, a puska. Két évszázad alatt sem tűnt el az íj vagy aszámszeríj a harcosok kezéből. A puska mellett ugyanis mindössze azszólt, hogy közelről át tudott ütni bármilyen páncélt, amelyet a testenviseltek.

A puskák működése megegyezett az ágyúkéval. Az egyik végén zártcső aljára puskapor, erre golyó kerül, majd a fojtás. A lőporhoz mindigkeskeny gyújtólyukat fúrtak, eleinte égő kanócot vezettek oda, majd akanócot külön elsütőszerkezet vitte a gyújtólyukhoz. A tűz őrzéséretaplót használtak. Később az állandóan izzó kanócot különleges,némileg a mai öngyújtóra emlékeztető szerkezet, az ún. keréklakathelyettesítette – ez rossz idő esetén is lehetővé tette a tüzelést. Apuskák erősen hátrarúgtak, ennek megakadályozására szolgált acsövekre kovácsolt „szakáll” (szakállaspuska), vagy a célzást is segítőállványzat. Az első puskák még úgy 20 kilogrammosak voltak, dekésőbb súlyuk 5-6 kg-ra csökkent. Hazánkban nagyjából a szomszédosországokkal azonos időben terjedt el ez a fegyver. Mátyás királyseregében 40 lövész volt. A XVI. században népszerű muskéta I.Ferdinánd zsoldosai nyomán terjedt el az országban.

32 15. tábla →

15. tábla

A tüzérség. A török világ egy tüzérségi csapással kezdődik Magyar-országon. A mohácsi csatában a janicsárok előtt felállított ágyúk bont-ják meg a magyar nehézlovasság megállíthatatlannak látszó rohamát.Az elkövetkezendő százötven év alatt fontos szerephez jut a tüzérség,hiszen a különböző hadjáratok egyik legfontosabb célja az ellenség vá-rainak, erődítményeinek elfoglalása.

Az ágyúkat általában űrméretük szerint különböztették megegymástól. A legnehezebbek a faltörő ágyúk, valamivel kisebbek aquartaund szóból származtatott kartányok, amelyekből háromnegyedesés feles kartányokat is ismerünk. Ezeket öregágyúknak is nevezték. Anegyedkartányokat középágyúnak vagy csatakígyónak hívták. Nálunkazonban népszerűbbek voltak a falkon típusú, hosszú csövű, kisebbkaliberű ágyúk, amelyeket sugárágyúknak is neveztek. Könnyebb vál-tozatuk falkonett néven vált ismertté.

Tarackon ebben az időben még nem minden esetben értik azágyúnál rövidebb csövű lövegeket. A tarackoknak nagyon sok fajtájávaltalálkozunk, különösen a síkmezei hadviselésnél. A rövid csövű, első-sorban óriási kőgolyókat vető mozsarakat haubitzoknak nevezték (ábra:mozsárágyú a XVII. sz. első feléből).

Jellegzetes korabeli fegyverek voltak az ágyú és a puska közöttiátmenetet képező szakállasok (kéziágyúk vagy gátpuskák), melyek ne-vüket a csövükön található – a fegyver hátrarúgását nehezítő – szakállalakú horogról kapták. A korabeli úttalan utakon nagy gondot jelentetta súlyos lövegcsövek mozgatása, melyeket ez idő tájt már kétkerekeságyútalpra szereltek.

Sok tüzér jött külföldről, így elsősorban olasz és német tűzmestereknevét jegyezték fel a krónikák, de akadtak szép számmal magyarok is.

34 16. tábla →

16. tábla

A várostrom. A török kori várak jó része már korábban is állt, ám az újharcászati követelményeknek megfelelően át kellett őket építeni. A re-gényes küllemű, csipkés tornyokkal ékesített lovagvárak magas, vékonyfalai nem álltak ellent a nehéz faltörő ágyúk golyóinak. Ezért az új vá-rak zömökebbek, falaik vastagabbak. A faltörő kosok, hajítógépek idejeis lejárt. Az ostromtornyokat kártyavárként döntötte el, lőtte szét a vár-védő tüzérség. Ám a haditechnika mindig új meglepetéssel szolgált azellenségnek.

A petárda (1) a faltörő kos utóda. A nehézkesen mozgatható hadi-eszköz helyett a XVI. század végétől mindinkább elterjedt ez a magyar– egyesek szerint francia – találmány. Robbanóanyaggal töltött, vi-szonylag nem nagy súlyú vasszerkezet volt, amelyet az ostromlók akáréjjel, lopva, az ellenséges vár kapujára erősítettek, hogy a robbanásután azonnal betörjenek a falak mögé.

A falak alá keskeny alagutat ástak, a megfelelő ponton lőporraltöltötték meg, ezt elfalazták, majd a levegőbe röpítették a falat. A várvédői vízzel telt edények felületén, dobra szórt borsószemek rezgésénészlelték az aknaásást, és az idejében megásott ellenalagúton át lekül-dött harcosokkal vagy az ott elhelyezett robbanóanyaggal igyekeztek atámadást elhárítani.

Gyújtónyilakat (3) már a honfoglaló magyarok is használtak. Apuskapor ezt tette még hatásosabbá. Elsősorban az ostromlott várakgyúlékony háztetőit vették velük célba. A nyílvesszőre szurkos vászon-ból kis puskaporos zacskó került, melynek kanócát kilövés előtt meg-gyújtották. Hasonló szerepük volt az ugyancsak szurkos vászonbólkészült, arzén- és antimontartalmú puskaporral töltött, kézzel vagyparittyával hajított gyújtóbombáknak (2) is.

A várvédők tüzes koszorút dobtak, vagy egyszerűen csak forró,gyúlékony anyagot öntöttek a létrákon felkúszó ellenségre.

36 17. tábla →

17. tábla

A Rákóczi-szabadságharc

A kuruc tüzérség. A hadművészetben iskolázott és francia tanácsadó-kat is alkalmazó II. Rákóczi Ferenc tökéletesen tisztában volt a harma-dik fegyvernem, a tüzérség jelentőségével. Ennek ellenére a kuruc tü-zérséget csak súlyos áldozatok árán lehetett megszervezni, ebben afegyvernemben nem sikerült leküzdeni a császáriak fölényét.

A fejedelem parancsára Stréter János tüzérségi felügyelő vezetésévelKassán, Munkácson, Érsekújvárott, Besztercebányán és még több,főképp szepességi városban folyt a kuruc tüzérség fölszerelése. Ágyúkatöntöttek, puskaport, golyókat gyártottak (2. hatfontos ágyú). Afejedelem francia szakembereket hozatott XIV. Lajos seregéből, közülükDe la Mothe brigadéros lett a kuruc tüzérség parancsnoka. Az ágyúkkezelőszemélyzetét francia, osztrák, lengyel, olasz zsoldosokból, ma-gyar bányászokból, városi polgárokból toborozták. De la Mothevezetése alatt hat tüzérszázadot állítottak fel, ezenkívül megszerveztéka hat ágyúból, két mozsárból álló „repülő” ostromüteget, amellyelBercsényi Miklós rendelkezett. A Bottyán seregéhez tartozó dunaiflottillában rézlemezekkel páncélozott ágyúnaszádokkal is találkoz-hatunk, ezek forgótalpas tarackokkal voltak felszerelve. A várak védel-mét szolgáló tüzérség sem volt elég erős. (A háború vége felé az idegenpattantyúsok harci kedve megfogyatkozott, s hogy elősegítsék a békésmegadást, inkább a levegőbe lövöldöztek a drága puskaporral.)

A XVI. század végén jelennek meg az európai harctereken azegymás mellé fektetett, kis kaliberű ágyúcsövekből összeállítottseregbontók (1), más néven orgonalövegek vagy halálorgonák. Magyar-országon a síkvidéki harcokban különösen kedvelték ezeket a könnyűsúlyú, gyorsan mozgatható és elég nagy tűzerejű hadieszközöket.Elsősorban azért, mert megfelelő fogatolással együtt mozoghattak alovas csapatokkal, ami jól megfelelt a főként lovasságra épített kuruchadviselésnek.

38 18. tábla →

18. tábla

A kuruc lovas. A kuruc hadsereg legütőképesebb fegyverneme kétség-telenül a könnyűlovasság volt. A fejedelem hadai megfelelő gyalogságés tüzérség híján a nagyobb csatákat többnyire nem tudták megnyerni,de a gyors kuruc lovasseregek mindvégig ellenőrzésük alatt tartották azellenség utánpótlási vonalait, merész portyáik során pedig – egyszermagát a császárt is megfutamítva – majdnem Bécsig jutottak.

A kuruc könnyűlovasság fegyverzete (szablya, csákány stb.) a vég-vári hagyományokhoz igazodott. Lassan eltűnt a kopja és a tárcsapajzs,az előbbi helyét a Csínom Palkóban is megénekelt „csontos karabél” ésa „pár pistol” foglalta el.

Már az első puskák megszületése idején gondot okozott: hogyanlássák el a lovasságot hatásos kézi fegyverrel. Így jött létre a kézicső,amelynek golyója átvitte a legerősebb páncélt is, bár legfeljebb 50-80lépésre lehetett eredményesen lőni vele. A keréklakatos gyújtószerkezetmegjelenése fellendítette a pisztolykészítést (1). Kialakult a kb. másfél-két kilós, 14-16 mm űrméretű csővel ellátott fegyvertípus. De hama-rosan feltűntek az önvédelmi célt szolgáló zsebpisztolyok is. Készítettekhárom-, sőt hat-nyolc csövű, úgynevezett orgonapisztolyt. Ezek azon-ban drágák és megbízhatatlanok voltak.

Lovas katonák számára készült a karabély (2), melyet kis súlyaalkalmassá tett arra, hogy nyeregből is tüzeljenek vele.

Mind a pisztolyokat, mind a karabélyokat gazdagon díszítették. Anagy mennyiségű elefántcsont behozatala divatossá tette a csont-berakást. (Innen a csontos karabély elnevezés.)

A kuruc katonák öltözékéhez hozzátartozott a tölténytartó lóding (3)(a német Ladung), ugyancsak jellegzetes tartozékuk volt a cifra tarsoly(4). Ez – pajzs híján – később megkülönböztető jelzésül is szolgált.

40 19. tábla →

19. tábla

Kuruc „talpas”. Rákóczi mindent elkövetett, hogy megerősítse a gyalo-gos fegyvernem tekintélyét. „Udvari hadaiban” túlsúlyban voltak a „tal-pasok”. (Ezzel a névvel gúnyolták „magas lóról” a gyalogságot, hiva-talosan mindenféle gyalogost hajdúnak neveztek.)

A toborzásnál gyalogosnak általában a szegényebb néprétegektagjai jelentkeztek, s a kor szokásai szerint többnyire hozott, sajátfegyverekkel harcoltak. Így a talpasok fegyverei meglehetősen tarkaképet mutattak. Török kardot, lóra való pallost vagy éppen hegyestőrtéppúgy használtak, mint csákányt vagy fokosbaltát. Rákóczi elsősorbankorszerű lőfegyverrel kívánta ellátni őket, ezért fejlesztette ki ország-szerte a fegyvergyártó műhelyeket. Igyekezett minden lehetőségetmegragadni külföldi fegyvervásárlásokra is. Így Hollandiából példáulnyolcezer puskát sikerült behozatnia.

1706 nyarán már harmincegy gyalogezrede volt a fejedelemnek,ruházatuk ezredenként különböző, jóllehet főleg a vörös és a kék színtkombinálták. Különösen a tisztek ruhája volt díszes. A katonák magasnemezsüveget viseltek, rajta Rákóczi címerét a „Pro Libertate” felirattal.

Harcmodoruk a végvári hajdúk harcmodorának továbbfejlesztése,de már alkalmazták a korabeli nyugati gyalogság taktikáját is. Ilyenkorzárt sorokban, vonalba fejlődve vonultak az ellenség felé, szaka-szonként lőttek rá sortüzet, ezután kezdődött kézifegyverekkel a csatasorsát eldöntő kézitusa. Lovasroham ellen négyszögbe tömörülvevédekeztek, s mint korábbi századokban a kopját, ők szuronyaikatfordították a támadók felé.

A puskával felszerelt gyalogosok nem viseltek szálfegyvert, így álta-lában vegyesen kellett felállítani puskás és kopjás gyalogosokat. Ezt agondot oldotta meg a puskaszurony alkalmazása. A szuronyt először acsőbe dugták, de így nem lehetett egyszerre lőni és szúrni. Később meg-találták helyét a cső mellett.

42 20. tábla →

20. tábla

A kuruc zászló. A zászlók mindig jelentős szerepet játszottak a hadvi-selésben. Segítségükkel pontosan át lehetett tekinteni az egyes katonaiegységek helyzetét, mozgásuk irányát, a csata erőviszonyainak alakulá-sát, s alkalmasak voltak akár üzenet közvetítésre, jeladásra is.

A magyarok az Árpádok korában piros-fehér lobogóval mentekhadba. Később a híres liliomos Anjou-zászló alatt gyülekeztek a királylovagjai, a nemesek pedig nemesi, illetve vármegyei zászlók alatt. Afekete sereget a Hunyadiak vörös alapra festett fekete hollója vezette.De harcoltak magyar seregek kétfejű sasos Habsburg zászlóval éppúgy,mint Bocskai, Bethlen színei alatt.

Rákóczi seregében minden század egyszerű, kétszárnyú, tafotábólvarrt zászlót kapott, az ezredzászlók selyemből készültek, arany-rojtokkal, selyembojtokkal, aranyhímzésű feliratokkal. Színük rend-szerint fehér, de a testőrség a Rákóczi család színeit: a kéket és avöröset viselte. A zászlók felirata többnyire latin nyelvű, gyakori a „ProLibertate” (A szabadságért) felirat. 1. képünk Rákóczi zászlajátábrázolja 1703-ból.

Tiszti jelvények. A vezéri buzogány (2), a csákány (3), sőt az ártatlankülsejű marsallbot is mind páncéltörő ütőfegyverekből fejlődött ki. Akuruc vezérek közül Thökölyt vezéri csákánnyal örökítették meg afestők, s ránk maradt Vay Ádámnak, II. Rákóczi Ferenc udvari főmar-salljának kilencgerezdes, áttört díszítésű, aranyozott buzogánya. A ve-zéri jelképek nemcsak szimbolikusan segítették a tiszteket. A megfuta-modóknak például a hadparancs szerint hátukhoz verték a„rézbuzogányt”.

Hangszerek. „Rárivalkodék rézdobosára” – írja Thaly Kálmán a mun-kácsi sáncon „pántos pallosára” támaszkodó Rákócziról. Még jellegzete-sebb kuruc hangszer a tárogató (4). Valószínűleg még a honfoglaláselőtti időből hoztuk magunkkal ennek az oboaszerű fúvós hangszernekegyik változatát.

44 21. tábla →

21. tábla

Állandó hadsereg

A magyar huszár. A Rákóczi-szabadságharc bukása után a fejedelem52 lovas- és 32 gyalogezredéből ugyan mindössze 5 lovas- és egyetlengyalogezred szolgálta tovább a császárt, később azonban számuk gyara-podott. Mária Terézia idején már 11 magyar gyalogos- és 12 huszárez-red védi a dinasztia érdekeit. A huszárság ekkor válik Európa-szerte di-vatos fegyvernemmé. A nyílt csatákat ekkor már rég a gyalogság és atüzérség dönti el, de a hatalmas területeken óriási embertömegekkel éshadifelszereléssel szinte vakon mozgó seregek számára a gyors, mozgé-kony könnyűlovasság biztosítja a tájékozódást, az összeköttetést. Köz-ben gyakran kihasználja az ellenségnél felfejlődés közben kínálkozóvédtelen pontokat, s akkor egy-egy „huszáros” csellel már az előkészü-letek során komoly csapást mér rájuk. Ezeket a feladatokat az állandóvégvári csatározások iskoláján kifejlődött magyar huszárság tudta alegjobban végrehajtani. Kapóra jött az is, hogy Rákóczi seregének na-gyon sok katonája emigrációba kényszerült, s hogy megélhetéshez jus-son, idegen földön katonának állt. Így aztán az Európa csataterein har-coló osztrák, porosz, francia, orosz stb. huszároknak nemcsak azegykori végvári katona öltözékéből kialakult egyenruhája volt a megté-vesztésig hasonló, de a legtöbb ilyen seregben magyar tisztek, katonákis szolgáltak. Közülük leghíresebb Bercsényi Miklós fia, László, a fran-cia király marsallja, a francia huszárság, ezen belül a máig fennállóBercsényi ezred megalapítója volt.

Az újoncokat toborozták, de csak negyven évnél fiatalabb, 160 cm-nél magasabb férfiak jelentkezhettek huszárnak. Fegyverzetük hosszúidőn át változatlan maradt, csupán a XVIII. sz. végétől mártömeggyártásban készülő szablyák pengéjének súlya és markolatánakformája különbözött az egyes hadseregekben. A tiszti szablyák közötttovábbra is találunk egy-két különleges, díszes remeket. Szálfegyvert ahuszárok ekkor már nem viseltek, ezt helyettesíti a pisztoly és akarabély.

46 22. tábla →

22. tábla

A nemesi felkelő. A Habsburgok – elsősorban politikai okokból –meghagyják a nemesi felkelés, az inszurrekció rendszerét, amelynek ér-telmében a nemes nem adózik, hanem szükség esetén fegyverrel sietországa védelmére. Mária Terézia hívására 1741-ben alakultak meg azelső felkelő huszárezredek, majd gyalogezredek. Az utóbbiak egy részéta háború után a reguláris hadseregbe sorolták be. Ezeket az egységeketkiválóan lehetett használni portyára, az ellenség nyugtalanítására, azutánpótlási vonalak elvágására, hátországban a rend fenntartására.Nyílt csatában nem képviseltek jelentős harci erőt, nagyobb tömegbenlegutoljára Napóleon ellen vetették be 1809-ben Győrnél az inszurgen-seket, de katasztrofális vereséget szenvedtek.

Katonai felszerelésük tarka képet mutatott, többnyire az előző hábo-rúkból megmaradt, az ellenségtől zsákmányolt vagy otthonról hozottvadászfegyvereket használtak. Így kerülhetett kezükbe a reguláris had-seregek arzenáljában ritkán található hadieszköz, a szélpuska.

A tűzfegyverek lövedékét a felrobbanó lőporból felszabaduló gázokfeszítőenergiája löki ki a csőből. Ügyes mechanikusok már a XV.században rájöttek arra, hogy ezt az energiát mindenfajta robbanásnélkül, egyszerűen sűrített levegővel elő lehet állítani. Az új találmánylényege a légsűrítő henger, amelybe kézzel, lábbal vagy különlegestöltőszerkezettel pumpálták a levegőt. Egyes fegyverváltozatoknál atartályt cserélni is lehetett.

Elsősorban vadászfegyverként terjedt el a XVIII. század végére. Per-cenként 20 hangtalan és aránylag pontos lövést lehetett leadni vele,amelyből az első tíznek 120, a második tíznek 100 méter volt alőtávolsága. Mint zajtalan, „alattomos” fegyvert, sok helyen betiltották.Napóleon kivégeztette az elfogott szélpuskásokat. Az osztrák hadse-regben 1780-tól 1815-ig főleg különleges vadászalakulatok használtákezt a fegyvert.

48 23. tábla →

23. tábla

A honvédsereg

A gyalogos. 1848 elején a cs. és kir. hadsereg 58 sorgyalogezredéből 15,a 21 speciálisan felszerelt gránátoszászlóaljból pedig 5 volt magyar, decsak kevés zászlóalj tartózkodott belőlük Magyarországon. A magyarkormány sürgetésére a bécsi hadügyminisztérium hazarendelt néhányezredet. Ugyanakkor megalakult a Polgári Őrsereg is. Ősszel a reguláriscsapatokból és a nemzetőrökből megszületett az egységes Honvédség,amely hamarosan egész Európa közvéleménye előtt becsületet szerzetta kávébarna atillának. Persze a mindenféle fegyveres szolgálat alól fel-mentett szabólegények nem tudtak valamennyi honvédet azonnal egy-séges uniformisba öltöztetni, így ebben a háborúban a szemben állócsapatok sokszor megtévesztően azonos egyenruhában, azonos fegyve-rekkel harcoltak egymás ellen. Sajnos a császáriaknak gyakrabban ju-tott korszerű puska, mint a honvédseregnek.

A XIX. század elején, a kémia fejlődésével a kovás puskát – mely alőport ütéssel nyert szikrával gyújtotta meg – felváltotta egy korsze-rűbb lőfegyver, az elöltöltő puska. A régi fegyvereket azonban mégsajnálták kiselejtezni, így átmeneti megoldásként kifejlesztették az ún.gyutacsos puskát is.

Még nagyobb jelentőségű volt a huzagolt cső feltalálása. A gömbalakú puskagolyó helyébe hosszúkás töltény került, amely a cső belse-jébe vágott spirál alakú menetek hatására pörögve távozott afegyverből, így messzebbre és pontosabban lehetett vele lőni. (Azakkori fegyvereknél: 250 méter helyett 700 méterre.) A huzagolt csőelölről töltése persze nehezebb volt, ezért különféle, egyszerűbbenkezelhető típusokat fejlesztettek ki: az „oválpuskát”, a „szárnyas”lövedéket, a „kamrás” puskát, a „tüskés” puskát. A végső megoldástazonban majd csak a hátultöltő fegyverek jelentik.

Tökéletesedik a puskaszurony is. Felerősítése egyszerűbb, biztosabb.Megjelenik a kardként és szuronyként egyaránt használható jatagán-vagy szablyaszurony.

50 24. tábla →

24. tábla

A honvéd huszár. 1848 elején a birodalom 12 huszárezrede közül csak4 tartózkodott Magyarországon, illetve Erdélyben, ám a többiek is foko-zatosan hazatértek, végül csak a két Olaszországban állomásozó ezredmaradt a helyén.

A magyar hadsereg szervezői kihasználták a fegyvernem hagyomá-nyait, az ország gazdag lóállománya adta lehetőségeket, így ahonvédsereg 48 decemberében már 18 huszárezreddel rendelkezett. Arégi huszárezredek változatlanul megtartották császári egyenruhájukat,a német vezényszavakat, csupán az új ezredeket szervezték magyarvezényszóra, s öltöztették honvédatillába. A legérdekesebb öltözéke azalföldi csikósokból, pásztorokból és szegénylegényekből toborzottHunyadi huszárezrednek volt; katonái kétsoros, pitykegombos,búzavirágkék atillát, pantallószerű szürke posztónadrágot vagy lobogóujjú, kék vászoninget és bő gatyát viseltek, fejükre pedig fekete tollas,betyáros kalpagot tettek. Míg a 48-as magyar huszárok fegyverzetehagyományos volt – huszárszablyából, pisztolyokból, esetleg karabé-lyokból állt –, a Hunyadi-huszárok a legszívesebben fokossal vere-kedtek, de félelmetes fegyver volt kezükben az ólomgombbal vagyfémcsapóval megerősített karikás ostor is. Ezekkel harcoltak a külön-böző szabadcsapatok lovas katonái is. Közöttük Rózsa Sándor, akineknevezetes karikását Arany János is megörökítette egyik versében.

A honfoglalás kori baltának kései utóda, a fokos a török korban letta magyar hajdúk, huszárok kedvelt fegyvere. Zúzni, vágni, hajítaniegyaránt kitűnően lehetett vele. Mint a kard viselésére nem jogosultköznép önvédelmi fegyvere lett jellemző a magyarságra. A Kunságbanés a Hajdúságban még a XX. század elején is elterjedt volt.

A karikás ostort a juhok kivételével minden lábasjószág terelésérefelhasználhatták. Nyele rövid, szíja a nyélnél vastag, fonott, majdelvékonyodik, s különböző anyagokból (kenderkóctól az ólomig) ké-szült csapóban végződik.

52 25. tábla →

25. tábla

A szabadságharc tüzérsége. 1848 márciusában a megalakult hadügy-minisztérium rendelkezése alá kerültek a különböző helyőrségekben,erődítményekben állomásozó tüzéralakulatok. Tábori tüzérségünk alap-ját a már 1816 óta Magyarországon állomásozó 5. tüzérezred és annak60 harcképes ágyúja szolgáltatta. Ennek elsősorban cseh-morva és oszt-rák nemzetiségű tisztjei, katonái közül később sokan haza szerettek vol-na menni, de a magyar kormány csak úgy egyezett volna bele távozá-sukba, ha cserébe hazaengedik az idegenben állomásozó magyarkatonákat. Megegyezés azonban nem született, így a császáriak ellenharcolni nem akaró tüzéreket hadifogolyként kezelték, s többnyire azágyú- és lőszergyártásban használták szakértelmüket. A honvédseregbekülönböző kedvezményekkel (magasabb zsold, rövidebb szolgálati idő)kerestek tüzértiszteket, katonákat a szakképzett külföldiek mellett első-sorban a nemzetőrnek álló diákok, mesterlegények közül.

A lövegek űrméretét még mindig a csőbe illő golyó fontokban meg-adott súlyával határozták meg. Eszerint a honvédsereg 21 fajta lövegethasznált. Legkönnyebbek az ún. hegyilövegek voltak (1 és 3 fontosak), alovassági ütegek 6 fontos ágyúkat és 7 fontos tarackokat használtak. Alegnehezebb gyalogsági lövegek 12 és 18 fontosak voltak. A vártüzérség24 fontos ágyúkkal, 30 és 40 fontos bombamozsarakkal is rendelkezett.

Kijavították az ország területén különböző okokból használatonkívül található lövegeket. A kiégett gyújtólyukak helyére újat fúrtak, acsöveket kerekes ágyútalpakra szerelték. Az ágyúkat pedig lovakkalvontatott „mozdony”-okhoz kapcsolták, így könnyen mozgatható szállí-tóegységet állítottak össze, amelyre még az ágyúkezelő legénységet isfel lehetett ültetni. A megfelelően fogatolt tüzérség – a könnyebbhármas, a 6 fontosoknál négyes, a 12, 18 fontosoknál hatos vagynyolcas fogattal – nyomon követhette a lovasságot. Ezt az előnyét ki ishasználták, főleg az olyan tüzérek és kiváló parancsnokok, mint Bemtábornok.

54 26. tábla →

26. tábla

Ágyú- és lőszergyártás. Később az Országos Honvédelmi Bizottmányutasítására ismét üzembe helyezték a pesti Külső Váci utcában levőágyúöntő telepet. De felhasználták a magánöntödéket, a Ganz-gyárgyakorlott szakembereit, a Vaspálya Társaság modern fúrógépeit is. APesten öntött ágyúk javát azonban a város eleste miatt már Nagyvára-don fúrták ki, ahol hatalmas tüzérműhely, raktár és öntöde épült. 18-20lóerővel működő fúrógépeit a Pece patak vizével hajtották. Gyorsan, si-keresen indultak be a felvidéki és az erdélyi hadiüzemek is. Az áldozat-kész, névtelen mesterek közül halhatatlan hőssé emelkedett a harcoksorán elesett Gábor Áron, aki a róla szóló legendáktól eltérően, a bécsikatonai mérnökakadémián tanulta meg az ágyúkészítés fortélyait. Kü-lönböző, ismeretlen minőségű harangokból fúrógép híján lyukasra önt-ve gyártotta kezdetleges, legfeljebb 6 fontos ágyúcsöveit (1), amelyek-nek óriási jelentőségük volt többek között a Székelyföld megvédésében.A sebtében megteremtett hadiipar jóvoltából 1849 elején a honvédse-regnek már 450-460 különféle tábori lövege volt.

Távolabbi célokra, építményekre a 48-as ágyúkból is tömör vas-golyót lőttek. Közelebbi mozgó célok, ellenséges katonák ellen azonbanbelül lőporral töltött űrgolyókat, pattantyúkat, söréttel, szögekkel ismegtömött srapneleket, kartácsokat, valamint gyújtó és világító golyó-kat használtak. Ezek célba juttatására puskaporral hajtott rakétákat,röppentyűket is alkalmaztak.

A röppentyű (2) első nyomait Kínában találjuk. Európában eleintecsak tűzijátékokat rendeztek velük, később jelzésre, a csatatér bevilá-gítására is használták. A XVII. századtól kezdve terjedt el tüzérségiharceszközként, könnyű súlya, meredek röppályája miatt elsősorbanhegyvidéken, utcai harcokban alkalmazták. Mivel a magyar had-mérnökök nem rendelkeztek az osztrák röppentyűk gyártási leírásával,maguknak kellett kikísérletezniük a technológiát. 1848 decemberébenPesten, majd Váradon megindult a röppentyűállványok és lövedékekgyártása, melyeket főleg az erdélyi hadszíntéren alkalmaztak sikerrel.

56 27. tábla →

27. tábla

A légiósok. Európa legjobbjai – Heinétől Marxig – nagy együttérzésselkísérték nyomon a magyar eseményeket, s hamarosan meg is érkeztekMagyarországra a szomszéd népek forradalmárainak önkéntes csapatai,amelyek növelték a magyar szabadságharcosok erkölcsi erejét.

Önálló egységként valamennyi nemzet fiai közül a lengyelek (2)vettek részt a legnagyobb arányban szabadságharcunkban. 1849 elején3 gyalogoszászlóaljat és utászszázadot sikerült szervezni az egyenkéntátszökdöső hazafiakból. Két kis létszámú ulánusezredet is felállítottak,de ezek feltöltésére már nem került sor. Az ulánusok felszereléséhez ahuszárok egykori kopjáihoz hasonló dzsida is hozzátartozott.

A bécsi akadémiai légió tagjai (4) az elbukott bécsi forradalom utánjöttek át Magyarországra, hogy itt tovább harcolhassanak. Szuronyosvadászkarabélyt és egyenes, keresztmarkolatú kardot viseltek.

A német légió (1) főleg a Rajna vidékéről érkező önkéntesekbőlszerveződött. Vadászkalapjukon halálfejet viseltek, ezért halálfejes légi-ónak is nevezték őket. Fegyverzetük szintén a vadászkarabély volt, ahosszú vágószuronyt derékszíjra csatolva viselték. Velük harcolt a tirolivadászcsapat is, amely csupán egyenruhájában mutatott némi eltérést.

Az olasz légió (3) 1849-ben alakult, létszáma júliusra csaknem 1000főre emelkedett. Öltözékükben igyekeztek kihangsúlyozni nemzeti jel-legüket, főleg az olasz nemzeti színeket (zöld-fehér-piros) használtákelőszeretettel, amely ugyancsak hasonlít a magyar trikolórhoz. Egyéb-ként honvédcsákót, honvédköpenyt, honvédfegyvert viseltek. Hozzájuktartozott egy századnyi könnyűlovas (svalizsér), ők a közismert osztrák„vasasnémet” sisakot hordták, oldalukra pedig egyenes pallost csatol-tak. Az olasz légióhoz tartozott még egy vadászfegyverekkel felszereltkülönleges vadászszázad, sőt egy zenekar is.

58 28. tábla →

28. tábla

Zászlók. A forradalom vívmányait rögzítő áprilisi törvénycikkelyekközül a 21. visszaállította „ősi jogaiba” a nemzetiszínt és az ország cí-merét. A kor hírességeinek hitvesei, lányai egymással versengve hímez-ték a zászlókat és a selyem zárószalagokat. A hadsereg zászlóiról októ-ber 15-én határozott a képviselőház; „a magyar háromszín felvétele azezredeknél rögtön eszközöltessék, minden magyar ezrednek zászlaja,minden tiszti öv, minden jel, a csákórózsa ennélfogva magyar három-szín leend”. A nemzetőrzászlók fehér selyemből készültek, jobb oldalu-kon az ország, baloldalt pedig az illető megye címerével; három szélétpiros-fehér-zöld háromszögek szegélyezték. A honvédzászlókra a me-gyecímer helyett többnyire Szűz Mária képe került.

A honvédzászlók (1) legendássá váltak. Nemcsak a csatában: a haza-fiak ugyanis életük, szabadságuk kockáztatásával még évekig rejteget-tek közülük jó néhányat. A cári hadsereg által zsákmányolt lobogókatvégül a szovjet kormány adta vissza Magyarországnak.

Kitüntetések. A honvédseregnek kezdetben saját kitüntetései sem vol-tak. Mészáros Lázár hadügyminiszter 1848. augusztus elején ígéri megelőször a bátor katonáknak, hogy a haza „egy magyar jellel fogja díszí-teni őket”. A kormány 1849 márciusában engedélyezte, hogy amíg a dí-szes érmék elkészülnek, ideiglenesen egyszerű érdemjeleket osszanakki. Elsőként Kiss Ernőt, Wettert, Görgeyt, Bemet, Damjanichot, Perczeltés Guyont tüntették ki II. osztályú rendjellel (3). Az I. osztályú rendjel(2) első tulajdonosa Bem volt. Görgeynek is odaítélték Buda visszafog-lalásáért, de ő nem fogadta el. III. osztályú rendjelet (4) kapott – Bemkezéből – Petőfi Sándor százados is.

Az eredeti kitüntetéseket később, főleg a kiegyezés után, nagy szám-ban követték a különböző emlékérmek. E kor fényképein többnyireezek díszítették a honvéd veteránokat, akik dicsőséget szereztek amagyarságnak.

60 29. tábla →

29. tábla

Tartalom

( Az első szám a tábla sorszámát, a második szám a hozzá tartozó szövegoldalt jelzi.)

A HONFOGLALÁS KORA 1., 4Nomád lovas katona 1., 4Íj, nyíl 2., 6Szúró-, ütő-, vágófegyverek 3., 8

KÖZÉPKOR 4., 10Páncélos vitéz 4., 10Nehézlovas-fegyverzet 5., 12Lovagi fegyverek 6., 14A lovag 7., 16A fekete sereg 8., 18A nyárs, alabárd, láncos buzogány, számszeríj, parittya 9., 20Az ágyú 10., 22Dunai hajó 11., 24A keresztes katona 12., 26

A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA 13., 28A végvári huszár 13., 28A kuruc katona fegyverei 14., 30A hajdú 15., 32A tüzérség 16., 34A várostrom 17., 36

A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC 18., 38A kuruc tüzérség 18., 38A kuruc lovas 19., 40Kuruc „talpas” 20., 42A kuruc zászló. Tiszti jelvények. Hangszerek 21., 44

ÁLLANDÓ HADSEREG 22., 46A magyar huszár 22., 46A nemesi felkelő 23., 48

A HONVÉDSEREG 24., 50A gyalogos 24., 50A honvéd huszár 25., 52A szabadságharc tüzérsége 26., 54Ágyú- és lőszergyártás 27., 56A légiósok 28., 58Zászlók. Kitüntetések 29., 60

HU ISSN 0133-9591

ISBN 963 11 3989 1

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó: Sziládi János igazgató Kossuth Nyomda (84.0764), Budapest, 1985 Felelős vezető: Bede István vezérigazgató Felelős szerkesztő: Simonffy GézaSzakmailag ellenőrizte: dr. Hetés TiborMűszaki vezető: Szakálos MihályKépszerkesztő: Árva Ilona Műszaki szerkesztő: Supp Emilné 105 000 példány. Terjedelem: 2,76 (A/5) ív. IF 5284