Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

A közép és késő avarok fegyverei

Készítette: Dernovics Gábor

III. történelem-fizika

Szeged, 2005

1

Dolgozatomban a késő avar fegyverekkel, vértekkel és harceljárásokkal

foglalkozom. Végig követem az egyes fegyvertípusok fejlődését, a főbb fegyverzetre

nagyobb hangsúlyt fektetve. A fegyverek tanulmányozására rendelkezésünkre állnak

régészeti leletek, írásos források és képi források.

A fegyvereket két nagy csoportra bonthatjuk, a támadó és a védő fegyverzetre. A

támadó fegyverek alapcsoportjai a távolsági és a közelharci fegyverek. A távolsági

fegyverek szúró, és hasító típusúak. Ide tartoznak az íjak és dobó fegyverek. A közelharci

fegyvereken belül is megkülönböztetünk szúró, vágó, vágó–szúró, valamint hasító és zúzó

fegyvereket. Ezeket a megkülönböztetéseket a fegyver okozta seb alapján tesszük. Szúró

fegyverek közé tartoznak a szálfegyverek, mint a döfődárda, a lándzsa, illetve a fokos és

harci csákány. Ezek a fegyverek alkalmatlanok vágásra, csak döfésre és szúrásra lettek

kialakítva úgy, hogy a vértet is át tudja szakítani. Vágó és a vágó-szúró fegyverek voltak a

legelterjedtebbek. Az előbbiek közé tartoznak az egy– és kétélű kardok, míg a másodikra jó

példa a szablya. Hasító fegyverek közé a balták és bárdok tartoznak, melyek képesek a

lemezelt vérteket is átütni. A zúzó fegyverek közé a buzogányokat, és a botokat soroljuk. A

védőfelszerelésnek 3 része van. A sisak, mely a fejet védte, (esetleg az arcot és nyakat is)

valamint a vért és a pajzs. Vértek és pajzsok között is több típust különböztetünk meg.

A közép és késő avar korszak

A közép-avar korszak kezdetét 670-re datálják, Ozora–Tótipuszta területén a

régészeti leletanyag mintázatának megváltozása miatt. A leleteken a Kárpát-medencébe

vándorló keleti nomád népek1 hatása érvényesül. Ez a népcsoport különbözött az avaroktól,

mások voltak a szokásaik, a ruházatuk2 és a fegyverzetük. A keleti steppei fejlődés új

vívmányait honosították meg az avarok között. Ilyen volt a szablya, és szélesebb

csontborítású íj, a hosszú pengéjű lándzsa, és a hosszú tőr. A beérkező népelem keveredett

a már itt lévő avarokkal, s az avarok által meg nem szállt területeket is elfoglalták3. Az új

hatalom és az új fegyverek bizonyítéka Lauriacum4 680-as eleste és lerombolása. (Bóna

1984, 323–324) 692-ben a frankokkal kötött béke alapján az Enns lett az új avar birodalom

határa, s így közvetlen kapcsolatba kerültek a frankokkal.

1 A kazárok elől menekülő népek, köztük keleti avar népelemmel. (Bóna 1984, 325)2 fémszorítókkal díszített hosszú kettős varkocs, mellékszíjak nélküli fegyveröv, lapos talpú csizma (Bóna

1984, 325)3 Bécsi-medence és a Dunától északra eső Kis-alföld (Bóna 1984, 326)4 Lorch antik bajor város az Enns torkolatánál

2

A késő avar korszakot a griffes-indás5 leletanyag megjelenésétől számítjuk. Ez a 8.

század kezdetére datálható. A késő avar kor vége, s egyben az avar birodalom felbomlása a

9. század elején következett be. A frank támadások6, a belharcok, s Krum bolgár kán hadai7

(Bóna 1984, 340–343) megroppantották a birodalmat, de csak 822-ben tagozódott be

végleg a frank birodalomba.(Szőke 1996, 27)

Az avar távolsági fegyverek

Az íj olyan rugó, mely energiát tárol és szabadít fel. Az íj húrjának megfeszítésekor

az emberi izom által végzett munka, a rugalmas fában tárolódik, mint rugalmas energia, s

ez hirtelen szabadul fel, amikor a feszítés megszűnik. A felszabaduló energia sokkal

messzebbre és a sokkal nagyobb sebességgel repíti a nyílvesszőt, mintha puszta kézzel

hajították volna el. A becsapódáskor a páncélátütő képesség a nyílvessző kezdeti

sebességétől, pályájától, és tömegétől függ. Az íjban raktározódó energia határozza meg a

nyílvessző kezdő sebességét. A pálya egy igen összetett függvény, melyben nagy

jelentősége van a közegellenállásnak is. Fontos tényező még a nyílvessző anyagának

nyújtási tényezője. Ugyanis kezdetben a nyílvessző enyhén eltérő szögben áll a repülés

irányától. Elengedéskor a nyílvessző, a hegyének és a végének tehetetlensége miatt

meghajlik8. Ha megfelelő gerinccel rendelkezik, akkor vissza fog térni a helyes repülési

irányba. Ha azonban a vessző túl merev (túl nagy a nyújtási együttható) akkor ki fog térni

oldalra. Ellenkező esetben pedig tovább fog hajlani, és azért nem talál célba. Ezt a

jelenséget hívjuk íjász paradoxonnak. (Fegyvertípusok enciklopédiája 1999 II, 100)

Az avarok íjja szerkezet szempontjából az összetett íjak, formai szempontból pedig

merevszarvú reflexíjak csoportjába tartozik. A karját és a középső részt csontlemezekkel

erősítették meg. Az íjak markolatát mindig 3 csont alkotta. A két szélső trapéz a középső

babapiskóta alakú volt. A középső darabot az íj szaruval borított oldalára a két szaru lap

közé helyezték el. Mechanikai teljesítmény szempontjából meghatározó adatok, az

íjvégcsontok, valamint markolatcsontok formája, és befoglaló méretei mellett, az

íjvégcsontok tengelyének hossza, az íjkarokkal bezárt szöge, a rugalmas karok és a

markolat által bezárt szög. Ez a két szög határozza meg az íj visszahajlásának mértékét. A

szögeket csak felajzatlan íjon lehet lemérni. A leletek alapján a fenti adatok szerint szokták5 Valószínűleg a Kárpát-medencén belüli művészeti átalakulás, a korábbi préselt és a későbbi öntött stílus

között. (Bóna 1984, 327)6 791; 799; 803 (Szőke 1996, 19–24) 7 804-ban hatolt be Krum a kelti területekre. (Bóna 1984, 343)8 s=1/48 E∗l3/ I∗F ahol s: az elhajlás távolsága, 1/E: nyújtási együttható, l: a vessző hossza, I:

felületi tehetetlenségei nyomaték, F: a vessző közepét ért megterhelés (Budó 1992 XI, 213),

3

elkülöníteni a avar íjakat. Az adatok alapján két nagy csoportra osztják őket a korai típusra

és a késői típusra. A késő avar korszakban a bevándorló nomád népeknek köszönhetően az

íjvégcsontok és íjközépcsontok megnyúltak. Megváltoztatták a csontoknak a rugalmas

íjkarhoz való csatlakozási szögét is. Lecsökkent a szarvtengely hossza. (Szőllősy 2004, 54-

55)

jellemző kora avar kori íj késő avar kori íjszarvszög9 49° 38°szarvtengelyhossz10 181 mm 167 mmhoronytáv11 38,6 mm 50,2 mmszarvszélesség12 23,6 mm 29,7 mmkarhossz 420 mm 420 mma markolat középlemezének hossza 150 mm 150 mmmarkolati szög13 180° 180°

Az avar íjak markolata és szarvai mindig csonttal voltak borítva. A leletek között nem

fordul elő olyan, hogy valamelyik is hiányzott volna. Figyelmet érdemel mechanikai

szempontból a széles íjvégcsont. A mérések szerint a széles íjvégcsontok holtteherként

viselkednek, és rontják az íj teljesítő képességét. Így „nem helytálló az az elterjedt

fejlődéstörténeti feltételezés, mely szerint az idő előrehaladtával egyre hatékonyabb

eszközök jönnek létre.”(Szőllősy 2004, 60) Szőllősy kísérleti eredményeit felhasználva

meghatározható az avar kori íjak lőtávolsága, és átütő ereje. Szőllősy mérése szerint a késő

avar íj egy 40 gramm tömegű nyílvesszőt 38 m/s kezdősebességgel lő ki.(Szőllősy 2004,

9 A szarvtengely és a kartengely által bezárt szög.10 A merev szarvtengely hossza, az ideghorgony belső pereme illetve a rovátkolás határvonalának

középpontja közti távolság.11 az íjvégcsont szabad végének távolsága az ideghoronytól12 az íjvégcsontok legnagyobb szélessége13 az íj karjai és markolata által bezárt szög

4

1. ábra A kora avar (1.) és a késő avar (2.) íj formai vázlata

1.

2.

60) Ezt figyelembe véve a maximális lőtávolság14 ha a közegellenállástól eltekintünk 144

méter. Közegellenállást figyelembe véve15 ez a távolság jóval kisebb ≈100–120 m. Szőllősy

mérései alapján számított lőtávolság tehát ellentmond a Simon által megadott adatoknak16.

Az íj nem tárgyalható a hozzá való nyílvessző nélkül. Az avar nyílhegy gyakori

sírlelet. Nagyon sok külalakú nyílhegy került elő. Leggyakoribbak a háromágú nyílhegyek,

de előfordulnak kétszárnyúak is.

Gyakoriak az igen szokatlan külsejű, csapott illetve tompaszögű hegyű nyílhegyek,

melyek szárnylemezei is ki vannak lyukasztva (Kalmár 1944–45, 283). Méretei széles

skálán mozognak17. Ezeket tüskésre alakították ki, vagyis a szárnyak a tüskében végződnek,

amit a vesszőbe lehet erősíteni. A nyílások a szárnyak alsó negyedében találhatók. Több

vita támadt arról, hogy ezek mi célt szolgáltak. Ma már elfogadott, hogy gyújtási célokra

használták, főleg olyan anyagok gyújtására, ahol nem ajánlott a nyílvessző befúródása a

gyúlékony anyagba, pl. erdőben avar, csónak. A szárnyak közé és a kör alakú nyílásokba

helyezték a gyújtó anyagot. (Kalmár 1944–45, 283–284) Hazánkban több helyen18 is

előkerültek ilyen nyílhegyek. Alakjuk nagyon különböző lehet. Ismerünk olyan gyújtó

nyílhegyeket is, melyek hegyesek, ez esetben a gyújtónyílvesző befúródása a célpontba a

cél.

A harci célokra felhasznált nyílhegyek között a leggyakoribb a háromszárnyú.

Gyakoriak a háromszög19, a levél20 alakúak, ritkábbak a rombusz21 alakúak. (Kalmár 1944–

45, 286) A levél alakú nyílhegyeket úgy alakították ki, hogy a tömegközéppont minél

közelebb essen a súlyponthoz22, így stabilan megtarthatja pályáját.

A tömör, tüskés nyílhegyek, s a keskeny háromszög alakú nyílhegyek23 alkalmasak

14 smax=v02/g∗sin 2 , ahol smax a maximális elmozdulás, v0 a kezdősebesség, α a vízszintessel

bezárt szög, ebből is látszik hogy 45°-os szög alatt lesz maximális a távolság15 közegellenállási erő : F= c∗q∗1/2∗ϱ∗v2 , ahol c ellenállási tényező, q a test homlokfelülete, q a

közeg sűrűsége, v a testnek a közeghez viszonyított sebessége (Budó 1992. XI 276)16 160-180 m (Simon 1995, 114)17 szélesség: 25–40 mm; szárnyhosszúság 22–70 mm (Kalmár 1944–45, 283)18 Győr; Fehértó; Csákberény; Cserkút; Veszprém (Kalmár 1944–45, 284)19 Fehértó B. 34., B. 95., B. 256. számú sír; Dévényújfalu 176, 241, 842. sír stb. (Kalmár 1944–45, 286)20 A Fehértó B 95., B 97. számú sír; Dévényújfalu 176. számú sír leletei keskeny fűzfalevél alakúak. A

Csengele–Feketehalom 82. és 28 sír nyílhegyei középen kiszélesedő levél alakúak A Csákberény 150. sz.sír, Győr 106., 696. sz. sír levél alakú nyílhegyei az alsó részüknél szélesednek ki. Egyenes szárnyúnyílhegyeket is sorolnak a levél alakúak közé. (Kalmár 1944–45, 286)

21 Csákberény 111. sz. sír (Kalmár 1944–45, 286)22 Ha s súlypont a légellenállás támadáspontja (az a pont melyben a teljes erő hat) előtt helyezkedik el, akkor

ha a nyílvessző tengelye kibillenne a röppálya irányából akkor a nyíl végén levő szárnyakra (vezető sík)ható ellenállás visszabillentené a vesszőt a helyes irányba. Így a kilőtt nyílvessző a hegyével előrefeléhalad a röppályán és nem fenyegeti a bukdácsolás veszélye. (Öveges, 94)

23 Győr 160. sz. sírlelete egy gúla alakú, mely 5 mm vastag és 40 mm hosszú gúla alakú nyílhegy (Kalmár

5

voltak a komolyabb páncélzat átszakítására is. (Kalmár 1944–45, 290) Tömörségük és kis

átmérőjük tökéletessé tette őket a láncing, és a lemezelt vértek átszúrására.

Ismerünk díszített, illetve többszörösen karéjozott háromszárnyú nyílhegyeket is,

Ezek valószínűleg díszítő feladatokat láttak el a gazdagabbaknál. ((Kalmár 1944–45, 290)

A avaroknál megtalálhatók a tüskés nyílhegyeken kívül a köpüsek is. Előbbit a

tüske segítségével erősítették a nyílvesszőbe. A köpüs nyílhegynél, a kúposan kiképzett

köpüt a nyílvesszőre húzták, s úgy rögzítették. A köpüsök között a leggyakoribb példányok

levél alakúak, de a szakállas nyílhegyek24 is ebbe a csoportba tartoznak. Ezeknél a szárnyak

megnyúlnak, és un. szakállt képeznek. (Kalmár 1944–45, 291) Mind vadászatra mind

harcra felhasználható ez a típusú nyílhegy.

Fontos csoportja még a nyilaknak az úgynevezett fütyülő nyílvessző, melyet

tűzvezetésére használtak. Sokáig úgy gondolták, hogy az említett lyukas nyílhegyek

szolgálták ezt a célt. De azok hang kiadására nem lehettek képesek25. Ezért inkább kifúrt

golyókat köthettek a nyílvesszőre, és azok bocsájtották ki a hangot.

Tehát a cél nagyban befolyásolja a nyílhegy kialakítását. Más nyílhegy szolgál élő

erő ellen, más a páncélos katona ellen, megint mást használtak vadászatra illetve gyújtásra.

A nyílvesszők pontos hosszát nem ismerjük, csak körülbelüli számítások vannak rá,

de ezek eltérnek egymástól26. Anyagukat nehezen lehet meghatározni, csak egyes

nyílhegyek vizsgálata, melyeken a vessző nyomai megmaradtak segít ebben. A vizsgálatok

alapján azt mondhatjuk, hogy a vesszőket nyírfák vastagabb ágaiból faragták ki. (Kalmár

1944–45, 292)

A távolsági fegyverek másik nagy csoportja a dobófegyverek. Az avaroknál ebben a

korban a legelterjedtebb ilyen fegyver a dobólándzsa volt. Ezt 20–25 cm-es vasheggyel

látták el. Nád vagy babérlevél alakú pengét köpű segítségével erősítették a fa nyélre (Simon

1995, 116–117). Pontos adataink nincsenek a nyél hosszúságáról. Mivel ezek fából

készültek, és nem maradtak fenn.

Az avar közelharci fegyverek

Az avarkori kardok többsége ázsiai eredetű. A kora avar korban még meglévő

1944–45, 290)24 Csengele–Feketehalom 83. sz. sír, Előszállás, Öreghegy 38. számú sír leletei alapján a szakállas

nyílhegyek hossza 40–60 mm, szélessége 20–30 mm (Kalmár 1944-45, 291)25 A mindkét oldalán nyitott, vagy egyik oldalán zárt sípok esetén csak akkor képződik hang, ha a gázoszlop

szélessége jóval kisebb mint a magassága.26 Kalmár szerint 68–72 cm-között (Kalmár 1944–45, 292) lehettek a nyílveszők hosszai, Simon valamivel

hosszabbra, 70–75 cm-re (Simon 1995, 115) teszi őket.

6

kétélű kardok a 7. század második felére visszaszorulnak. Nehezen lehet őket elkülöníteni

az egyélű egyenes kardoktól. A 670-es évektől a leletanyagban egy újfajta kardtípus bukkan

fel, a szablya. Ennek a kardtípusnak a pengéje enyhén ívelt, egyélű, az alsó harmadában

visszaköszörült. Ez a rész a fokél. A nem görbülő keskeny penge az egyenes kard. Míg az

egyenes kardoknál általában hiányzott a keresztvas, addig a szablyáknál ez általában

megvolt. Vannak a kardoknak másodlagos meghatározó jegyei, mit a keresztvas, a

markolat, a tok díszítése és alakja, valamint a felkötő. (Garam 1991, 142) A szablyák eltérő

méretűek voltak. Ismert egészen rövid 65 cm-es szablya27 is, de 106 cm-es példányt28 is

találtak már. A legkorábbi típus az un. bizánci keresztvassal felszerelt szabja és kard, ez a

típus a 7. század közepéig, második

feléig volt elterjedt. (Garam 1991, 142–

145)

Előfordultak keresztvas nélküli kardok és szablyák is. Tokjukat ezüstveretekkel díszítették,

de előfordultak tok nélkül is29. Felkötőfüleik félkör alakúak, vagy nyújtott keskeny „P”

alakúak voltak. Ezek a kardtípusok a 7 század második felére datálhatók30.

27 Želovce 490. sz. sír (Garam 1991, 148)28 Dunapentele 7. sz. sír (Garam 1991, 142)29 A tok nélküli és keresztvas nélküli szablyák még a 8. században is előfordulnak.30 A csókai 45. számú sírban talált egyenes kard mellett talált leletanyag alapján a sír a 7. század másodikfelére tehető. A Budapest-Tihany téri 6. számú sír töredékes kardja vagy szablyája (nem eldönthető) 7. század

7

2. kép Avar szablya

3. kép Szablya, bizánci-típusúkeresztvassal

4. kép Egyenes kard, csillag alakúkeresztvassal

5. kép Szablya, későszaltovói-típusú keresztvassal

A szablyáknak külön csoportját alkotják a csillagos keresztvasú szablyák. Ezen

belül is több alcsoport van. A keresztvas középső részét hosszúkás alakúra kalapálták. A

bizánci típusnak ez, a középső rombusz alakú mezejének megnyújtása, alakítja át a

keresztvasakat csillagossá. (Garam 1991, 152) A közép avar kor vezetőinek jellegzetes

fegyvere a szablya volt. Megengedhették maguknak, hogy nemesfémlemezzel vonják be

szablyáik csillag alakú keresztvasát. Ezekre a sírokra jellemző, hogy több fegyvert is

eltemettek a nemessel, s a lovat is gazdája mellé helyezték. Ezek a vezetők a szablya

mellett, a tokot is nemesfémmel díszíttették31. Egyértelműen a 7 század utolsó harmadára

keltezhetők ezek a szablyák32. (Garam 1991, 152) Megtalálhatók egyszerűbb fémlemezzel

bevont, csillag alakú keresztvassal ellátott szablyák is. Ezeket a kíséret használhatta. Ezek a

szablyák egykorúak a már említett nemesfém veretesekkel. Leletanyaguk azonban

szegényesebb. Egyszerűbb a szablya, és a vasból készült keresztvas szárai is nyújtottabbak.

A fegyvertokok díszítetlenek. A tokok felkötő fülei keskeny vaspántok. A penge görbülete

nem túl erős. (Garam 1991, 153) Az egyszerűbb csillag alakos keresztvasú szablyák préselt

griffalakos szíjvégekkel együtt kerültek elő a sírokból. Ezek a szablyák a 8.század első

felére keltezhetők. Több helyen találtak még ilyen típusú szablyákat, de ezek

kormeghatározása nem lehetséges a kísérő leletek hiánya miatt. (Garam 1991, 153)

Külön csoportot alkotnak azok a szablyák és egyélű kardok, melyeknek keskeny,

hosszú keresztvasát a közepén kerek fejű szöggel erősítették fel a markolatvas tövéhez. Ez

a késő-szaltovói típusú keresztvas. A keresztvasak általában bronzból vagy vasból

készültek, s díszítettek. A markolatot is díszítették, s a markolat végét lemeztokkal fedték.

A tokokat is különféle veretekkel díszítették. Kevés számú ilyen kardot ismerünk. A késő-

szaltovói típusú szablyák pengéje alig görbült, hosszuk is csak 80–90 cm. A kísérő leletek33

alapján ezt a típust a 8. század elejétől34 használhatták egészen a 9. századig elejéig35.

(Garam 1991, 153–155) A szablyák elterjedését tekintve elmondható, hogy a 670-es

években beköltöző új vezetőréteg és kísérete használta a megtelepedést követően. Ezalatt

más terülteken még mindig az egyenes kardokat használták. Később figyelhető csak meg a

két fegyver keveredése és elterjedése.

végi. (Garam 1991, 147–148)31 Igar III. lelet szablyatokján arany koptató és ezüst lemezből hajlított hosszúkás pántfülek vannak. (Garam

1991, 152)32 A sírokban talált bizánci pénzérmék segítségével egyértelműen meghatározható koruk (Garam 1991, 152)33 griffes-indás övveretek, és szíjak (Garam 1991, 155)34 Kassa-Zsebes avar sírjaiban talált kardot 700-ra datálják (Garam 1991, 153)35 A Brodski Drenovac-i temető 14. és 19. sírjában talált kardot a kísérő leletek alapján a 9.század legelejére

keltezhető. (Garam 1991, 153)

8

Meg kell említeni a 20 cm-nél hosszabb késeket is, melyet a szakirodalom

fegyverként tart számon. (Simon 1995, 121) Ezek szúrásra tökéletesek voltak, de a

fegyverek között csak kiegészítő jellege volt.

Másik elterjedt közelharci fegyverek a fokosok és harci balták voltak. A fokosok

feje két részből

tevődött össze,

egyik felén egy kis

kalapácsfejjel volt

ellátva. Másik

felére tőrszerű vagy

balta szerű pengét

raktak, melyet 90°-os szögben erősíttek a nyélre. Mindkét fegyver száma a késői avar

korban megsokszorozódott. A közrangú avarok elterjedt fegyvere volt. A fokos zúzásra,

szúrásra esetleg hasításra volt alkalmas, míg a balta csak hasításra. Mindkét fegyver

alkalmas volt a kor páncéljainak átütésére. A fokosok formája igen változatos. 2–5 cm-es

tompa fokú, asszimetrikusan szélesedő 3–5 cm-es ívelt élű példányok voltak a

legkedveltebbek36. A köpüjük kerek vagy szögletes volt. ebbe helyezték bele a 60–80 cm-es

nyelet. Ritkák a mindkét oldalon tompa zúzófelülettel rendelkező buzogányszerű

fegyverek37. A harci baltákra a keskeny penge és a rövid, de a pengénél szélesebb 3–5 cm-

es él jellemző. (Simon 1995, 120) A leletek között talált baltákról, szekercékről nem lehet

eldönteni, hogy munkaeszközként használták vagy harci feladatokra. Habár elképzelhető

hogy mindkét feladatot ellátta.

A közelharci szúró fegyverek nagy csoportját adják a hosszú nyélre erősített

lándzsák és kopják. A késő avarkorban az íjak mellett a leggyakrabban előforduló

leletanyag. A kopjákat és lándzsákat 20-30 cm-es vasheggyel látták el. Általában

babérlevél, vagy nád alakúak voltak. (Simon 1995, 116-117) Hosszukat nem ismerjük.

A késő avar korban

jelenik meg egy újfajta

lándzsa, a frank szárnyas

lándzsa. A hegy nagy

tömegű, nagyméretű volt. 50 cm hosszúak, és 5 cm szélesek, szárnyuk fesztávolsága 9 cm

36 Nagypall I.41. sír, Holiare 24. sír (Simon 1995, 120)37 Holier 598. sír (Simon 1995, 120)

9

6. kép Kettétört fokos

7. kép Frank szárnyas lándzsa

volt. A szárny, a hegy alsó részéből, merőlegesen állt ki. Ez a szárny akadályozta meg,

hogy a lándzsa mélyen behatoljon a testbe, így könnyen kiránthatták, és hamar újra

használhatták őket. A lándzsa kialakítása és a hosszú vastag nyél lehetővé tette, hogy

vérteket is sikeresen átüssön. Ezek elterjedésére a Kárpát-medencében több elmélet

született. Legvalószínűbb, hogy a frank hódítással kerültek be a nyugati területekre. Mások

szerint csak Géza idején kerültek be hazánkba ezek a fegyverek. A két feltételezés nem

zárja ki egymást.

Az avar védő fegyverzet

A védő fegyverzetet 3 csoportját különböztetjük meg. Az egyik a pajzs, mely ekkor

fából és bőrből készültek. Ezekből nem maradt ránk egy sem. Másik csoportja a vértek. A

késő avar kor leletanyagából teljesen hiányoznak a vértre utaló jelek. Feltehetően azért,

mert könnyű, bőr vértet használhattak. Ennek írásos és képi források egyaránt ellent

mondanak. Nagy Károly 805-ben kereskedelmi korlátokat vezetettet be. „A kereskedőkről

van szó, akik a szlávok és az avarok területrészeire mennek … Ne vigyenek magukkal

eladásra szánt fegyvert és páncélt.” (Szádeczky-Kardoss 1998, 30) Ebből is kiderül, hogy a

gazdagabb réteg megengedhette magának, hogy nyugati fegyvert és vértet vásároljon. Ezt

régészeti leleteink csak kis számban támasztják alá. Egyik jó példa a frank szárnyas

lándzsa, de ez önmagában még nem döntő bizonyíték rá. Képi emlékünk is maradt fenn. A

nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsóján egy teljes páncélruhába öltözött lovas látható

egy zászlós lándzsával. Megfigyelhető a sisakhoz tartozó csuklya is, mely az arcot és a

nyakat is védi. Sajnos nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy ez egy avar lovast ábrázol.

Az a tény, hogy az avar hadviselés a 7. század végétől átalakult, s a könnyű lovas

harcmodor lett a domináns, a nehezebb típusú lovas eltűnhetett, ez magyarázatot adna a

leletanyag hiányára is.

Hasonlóan hiányos a leletanyag a sisakokat illetően. A korábbi korokból még

ismerünk pár töredéket, de ekkorra már teljesen eltűnik a sírokból a sisaktöredékek.

Azonban képen megörökítették az avar harcos sisakját (Bóna 1984, 79. kép), tehát biztosan

használtak. De csak kis számban fordulhatott elő.

A késő avar hadviselés

A 7. század első felében bekövetkezett vereségek megtizedelték a nehéz

fegyverzetű nemességet. A keletről betelepülő népcsoportok hatására előtérbe került a

könnyű lovas hadvezetés. Ennek a meglepetés szerű támadások, rajtaütések, színlelet

10

megfutamodások a jellemzői. Védekezésben nagyon fontos a felperzselt föld taktika,

vagyis, hogy kerülik a nyílt összecsapást, s inkább kiéheztetik az ellenséges sereget.

Visszavonulás közben minden élelmet megsemmisítenek, a vizeket megmérgezik. Ezt

követték a frankok ellen 791-ben, minek eredményeként a frank seregeknek jelentősebb

sikerek nélkül kellett elhagynia Avarországot. Sajnos sokkal többet nem tudunk

hadviselésükről, mert az írott forrásokban csak korábbi taktikáik maradtak fenn38.

Összegzés

A 7. században betelepült nomád népek megváltoztatták átalakították a korábbi avar

hadviselést és fegyverarzenált. Az íjakon végbement változások ugyan sokrétűek, de azt

erősebbé nem tették. A steppén megjelenő új kardtípus a szablya is bejött a Kárpát-

medencébe. A szablya elsősorban a gazdagabbak kiváltsága volt, de a kíséretük is azt

használta, csak kevésbé volt díszítve. A közember fegyvereként a balta és a fokos terjedt el,

de az egyenes kardok és az íjak is megtalálhatók náluk. A gazdagabbak megengedhették

maguknak, hogy nyugati, típusú erősebb vértett viseljenek, míg a szegényebbeknek

bőrvértekkel kellett beérniük. Sisakot csak elvétve használtak. Fegyverzetük átalakulásával

harceljárásuk is átalakult. Újra a könnyűlovas taktika került előtérbe, illetve védekezés

esetén a felperzselt föld taktika.

38 Maurikios császár 600-ban szerkesztett Strategikon című munkája foglalkozik az avarokkal. (Simon 1995,114)

11

Felhasznált irodalom

Bóna 1984 Bóna I.: Az avarok. In.: Magyarország története. Előzmények és

magyar történet 1242-ig. I/1. Főszerk.: Székely Gy. Szerk.: Bartha A. Budapest, 1984,

265–373

Szőke 1996 Szőke B. M.: Plaga Orientalis. A Kárpát-medence a honfoglalás

előtti évszázadban. In: Honfoglaló őseink. Szerk.: Veszprémy L. Budapest, 1996, 11–44

Fegyvertípusok enciklopédiája 1999 II Fegyvertípusok enciklopédiája II. kiadás.

Szerk.: Reviczky Béla Szlovákia, 1999, 20; 94–101

Budó 1992 XI Dr. Budó Á.: Kísérleti fizika XI. kiadás. Budapest, 1992, 212–215;

276–279; 339–342

Szőllősy 2004 Szőlősy G.: Az avar íjak és a magyar íj fejlődéstörténeti kapcsolatai.

In: Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. Szerk. Balogh L. – Keller L. /MŐK 21./

Budapest, 2004, 53–61

Kalmár 1944–45 Kalmár J.: Az avar nyílhegy. Archaeologiai Értesítő 5-6. (1944-45),

283–293

Öveges Öveges József: A fegyverek fizikája. Budapest, kiadási év nincs

feltüntetve, 92–94

Simon 1995 Simon L.: Le armi. In. Gli Avar: un popolo d'Europa. Ed Menis, G.

C., Udine, 1995, 115–123

Garam 1991 Garam É.: A tiszakécske-óbögi avar kori sírok. Adatok az avar kori

szablyákhoz és kétélű kardokhoz. Communicationes Archaeologicae Hungariae 1991,

121–166

Szádeczky-Kardoss 1998 Szádeczky-Kardoss S.: Az avar történelem forrásai. /MÖK

12/ Budapest, 1998,

12