050531

55
Balogh József KÉZIKÖNYV MAGYAR IRODALOM 5. OSZTÁLY Celldömölk, 2005

Transcript of 050531

Page 1: 050531

Balogh József

KÉZIKÖNYVMAGYAR IRODALOM

5. OSZTÁLY

Celldömölk, 2005

Page 2: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 3

A kézikönyv a következô céllal és tartalommal ké-szült: segítséget kíván nyújtani azoknak a kollégák-nak, akik az Apáczai Kiadó Magyar irodalom (BaloghJózsef) tankönyveibôl fognak tanítani, illetve mára korábbi tanévekben is kedvelték, dolgoztak belôle.Örömmel közlöm a kollégákkal, hogy a kerettan-tervnek megfelelô átdolgozás az 5. osztály vonatko-zásában elkészült, és 2001 szeptemberében már aziskolában ezt vehetik kézbe a tanulók és a tanárokegyaránt.

Ez a kézikönyv kicsit részletesebben akar szólni– a szintén e kiadó által gondozott – tanítási segéd-anyagokról, amelyek szervesen tartoznak az egyesosztályok tankönyveihez.

A kézikönyv valódi tájékozódást nyújt a naprólnapra megoldandó pedagógusi munkához. Nem biz-

tos „recepteket” közöl, de – különösen a kezdô,kellô tapasztalattal-gyakorlattal még nem rendel-kezô tanároknak – megszívlelendô tanácsokatszeretne adni.

Az eredményesség igénye minden pedagógus-ban él. Ennek számos feltétele, többféle útja-módjavan. A kézikönyv tehát azzal a szándékkal készült,hogy a tájékoztatás és tájékozódás eszközeként já-ruljon hozzá a célravezetô utak, a kedvezô hatások,az eredményes megoldások megtalálásához.

Ennek reményében kívánok lapozgatásához, ta-nulmányozásához idôt, kedvet, türelmet, pedagó-gusi kíváncsiságot.

A szerzô

ELÔSZÓ

Page 3: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához4

Bevezetô megjegyzések

Akerettantervek módszertani és pedagógiai szem-léletváltást, változást sürgetnek tanintézménytôl,pedagógustól, tankönyvszerzôtôl egyaránt. Mi enneka lényege?

A gyerek folytasson párbeszédet egy-egy iro-dalmi mûvel, s ezt a „beszélgetést” a szaktanár szer-vezze meg! Módszertani szempontból a tanulás –és ne csak a tanítás – legyen az oktatás középpont-jában! A gyerek ne csupán befogadó szerepétjátssza, hanem tanárával közös szellemi tevékeny-séget folytasson, együttmûködve, fokozottan építvea már meglévô ismeretekre. Az irodalom valóbana kommunikációnak mint sajátos és speciális „kap-csolattartó tevékenységnek” a forrásává váljon.Az irodalomtanítás – mint a mûvészeti neveléslegfontosabb verbális eszköze – gyakorlatiasabbés életszerûbb legyen! Eszközszintûen valósuljonmeg a beszélni–olvasni–írni hármasa!

A szemléleti váltás sajátossága, hogy a „lélekcsöndjében megszólal a személyiség” is. (JobbágynéAndrás Katalin)

Az oktatási tevékenység a gyermeki személyiségfejlôdését szolgálja a természetes gyermeki érzé-sek tükrében (érzelem, szolidaritás, empátia, élet-öröm, képzelet, humor, döntés- és ítélôképesség).

Tartalmi szempontból a változás okai, hogy máskornak más a gyermeke, más a (csökkentett) tan-anyaga, s ez a tananyag valóságosan jusson el a20. századhoz.

– 2001-tôl megszûnik a tankönyvek antológiajellege, a tankönyvek tartalmazzák majd a kér-déseket, feladatokat, az elemzéseket egy-egyún. minta alapján, a mûvekhez kapcsolódóirodalomelméleti tudnivalókat stb.

– A feldolgozandó (és választható) anyagot ter-mészetesen a kerettanterv elvárásaihoz igazí-tottam, ebbe szervesen beépítettem a házi ésajánlott mûvek ismertetését-elemzését is.

– A tananyag feldolgozása folyamatos füzet-használatot is igényel, azaz továbbra is fontosaz írás, az íráskép minôségének javítása.

AZ ÚJ KÉZIKÖNYV MEGÍRÁSÁNAK OKAI

A KERETTANTERV TARTALMAÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE

Célok és feladatok

Az anyanyelvi és irodalmi nevelés, amennyibenmegérteni, beszélni, írni, gondolkodni tanít, vala-mennyi tárgy tanulását segíti. Alapvetô célja ésfeladata tehát a jövendô tanulmányokhoz szükségesés a felnôtt életben használandó olvasni és írni tudás(szövegértés és szövegalkotás) gondozása és tovább-fejlesztése. A diákok az iskoláztatás e négy évébenigen nagy lépést tesznek/tehetnek a szociális érés-ben, önmagukra eszmélésében, kortársaik megis-merésében, környezetük összefüggéseinek megérté-sében. E szakasz alapozza meg viszonyukat a nem-zeti kultúrához, melyen keresztül átélhetik a magyar

nyelv és a magyar kultúra elválaszthatatlanságát.A tanítás beszélgetések és olvasmányok révén

tartalmakkal tölti fel az érzelmi kapcsolatok irántiigényüket, ebben átélhetik a szolidaritás, az együtt-mûködés érzését és élményét is. A nyelv- és iroda-lomtanítás feladata tehát a bátorító, önbizalomnö-velô, ezzel is az önismeretet elôsegítô nevelés, ajátékosság, az alkotóképesség fejlesztô támogatása,az életkorra jellemzô érdeklôdés, kíváncsiság ki-elégítése és irányítása az olvasás, az irodalom, azönmûvelés különféle tevékenységei felé. A prob-lémamegoldó gondolkodás, a fogalmi gondolkodás,a térben és idôben való tájékozódás, az ellentétek,párhuzamok, az ok-okozati viszonyok feltárása

Page 4: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 5

(érvek megfogalmazása, a kritikus gondolkodásképességei) bôséggel kapnak lehetôséget e tantár-gyak keretében a fejlôdésre. Ezen alkalmak meg-teremtése és fejlesztô irányú kiaknázása a tantárgyalapfeladatai közé tartoznak.

Az 5–8. évfolyam magyar nyelv és irodalomta-nítás egységes kerettantervi anyaga – a belépô tevé-kenységformákban és a témakörökben – egymásraépül. Az 5–6., majd a 7–8. évfolyam anyaga azon-ban több vonatkozásban eltér egymástól. Az 5–6.évfolyam integrált anyanyelvi-irodalmi képzésetovábbfejleszti a korábbi iskolafokon kialakultszóbeli és írásbeli képességeket: a beszédértést, aszóbeli önkifejezést, a szóbeli és az írásos szöveg-mûfajok megértését, az írást; az írásbeli mûfajokköznyelvi normáinak alkalmazása mellett egyen-rangúnak feltüntetve – a gyermekek tevékeny köz-remûködését célzó – kreativitás sokirányú fejlesz-tését. Az 5–6. évfolyam irodalmi és nem irodalmiszövegek feldolgozásával bevezeti a gyermeket azanyanyelv életének, a magyar nyelv használatánakmegértését elôsegítô nyelvi rendszerbe oly módonis, hogy megismerteti a magyar irodalom néhányösszetettebb emberi kapcsolatokat megjelenítô,nagyobb lélegzetû klasszikus mûvével. Ezáltal építitovább a gyermek társas nyelvhasználati, fogalmigondolkodásbeli, érzelmi, ízlésbeli, erkölcsi mû-veltségét. A 7–8. évfolyamon óraszámban és tema-tikában egyaránt elkülönül a nyelvi-irodalmi kép-zés. A mûvelôdés szokásai és alapszerkezete ebbenaz életszakaszban alakulnak ki. Mindkét tárgy fel-adata a diákok érzelmi, szociális és intellektuálisérésének támogatása: a nyelvhasználati, gramma-tikai, jelentéstani témák és az irodalmi olvasmá-nyok, összefüggések, ismeretek módot adnak erre.A felkészítésnek elô kell segítenie mind az irodalmikifejezésformák sajátosságainak befogadását, azirodalmi mûveltséghez tartózó ismeretek elsajátításáta saját régió, lakóhely kulturális értékeinek meg-becsülését, az esztétikai jellemzôk felfedezését amindennapokban, a tárgyi és emberi környezetben.

Általános fejlesztési követelmények

A társas-társadalmi együttmûködésben élô, hatóés alakuló nyelvi képességekre és a kulturált nyelvi

magatartásra való felkészítés a magyar nyelvi ésirodalmi nevelés alapkövetelménye

Ennek része a kommunikáció lényegének és té-nyezôinek megértése, az író és az olvasó viszo-nyának mint sajátos kommunikációnak a felfogása.De a fejlesztés része az életkornak megfelelô tájé-kozottság a médiák szerepérôl az egyén és a társa-dalom életében, valamint a leggyakoribb tömeg-kommunikációs mûfajok kifejezésmódjának isme-rete is. A kulturált nyelvi magatartás feltételezi aszituációhoz, a címzetthez, a témához való rugalmasalkalmazkodást, valamint az együttmûködés képes-ségét a kortárs és felnôtt beszédpartnerekkel, a fi-gyelmet a másik ember beszédének gondolati, ér-zelmi tartalmára. A kommunikációs nevelés célja,hogy a tanulókban kialakítsák a különféle beszéd-mûfajok felfogásának és alkalmazásának, a konflik-tusok felismerésének és megítélésének képességét,az életkorban elvárható kritikus magatartást a ma-nipulációs szándékokkal szemben. Fokozatosanbôvülô követelmény a szóhasználat, az intonáció,a testbeszéd összehangolása.

Az iskolai képzés szintjeinek megfelelôen a szö-vegértés fejlesztése az eredményes tanulás és azönképzés feltétele. A kellô mélységû szövegértésaz életkornak megfelelô tempójú, minél teljesebbmegértést biztosító hangos és néma olvasásnak,az értelmes felolvasásnak, a memoriterek pontos,kifejezô elôadásának alapja. A szövegértéssel szo-rosan összefügg a nyelvi eszközök és a jelentéskapcsolatának megfigyelése, felfogása, a különféletartalmú és rendeltetésû, a mindennapi életben ésaz iskolai tanulmányokban elôforduló élôszóbeliés írott szövegek szerkezetének, jelentésrétegeinekfokozódó önállóságú értelmezése. Ehhez elenged-hetetlen az aktív és a passzív szókincs folyamatosgazdagodása, a tájékozottság a különféle nyelv-változatok és stílusrétegek normarendszerében.

Kiemelkedôen fontos feladat a szövegalkotás ké-pességének folyamatos fejlesztése,

a köznyelvi normához alkalmazkodó szabatosstílus kialakításán kívül a képzelet, az önkifejezésváltozatos feladathelyzeteiben az egyéni stílus bá-torítása. Az elsajátítandó mûfajok köre a hétköznapitörténetmondástól az olvasónaplóig, az érvelô fo-

Page 5: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához6

galmazásig, a szóbeli felelettôl a kiselôadásig terjed.Mindez többféle képesség együttes meglétét

kívánja meg: élôszóban a helyes hangképzést, be-szédlégzést, a szöveg- és mondatfonetikai eszközökbiztonságos használatát, írásban pedig a tanulásiigényeknek megfelelô íráskészséget, rendezett,olvasható írásmódot.

A tanulási képesség fejlesztése, az ismeretfeldol-gozási technikák megtanítása

valamennyi tantárgy együttes feladata, de jelen-tôs szerepet kell vállalnia ebben a magyar nyelv ésirodalom tanításának is. Például olyan szövegfel-dolgozó eljárások megismertetésével, mint a lé-nyegkiemelés, tömörítés, szövegkiegészítés, jártas-ság a verbális és vizuális információ együttes ke-zelésében, vázlat-, jegyzet- és bibliográfiakészítés.A szellemi munka technikájának elsajátításáhozszorosan kapcsolódik a könyvtári munka megis-mertetése, tapasztalatszerzés a segédkönyvek, lexi-konok, szak- és ismeretterjesztô irodalom haszná-latában, ismeretek az anyaggyûjtés és – rendezésmódszerérôl, a forrásfeldolgozás és az idézés etikaiés formai követelményeirôl. A könyvtári gyakor-latnak ki kell terjednie az elektronikus információ-hordozókra is. A tanulási képesség fejlesztésénekfontos állomása a mindennapi élethez, irodalmivagy egyéb tanulmányokhoz kapcsolódó témákönálló feldolgozása, illetve az ezek módszerébevaló fokozatos bevezetés is.

A magyar nyelv életéhez, a nyelvi rendszerheztartozó ismeretek elsajátíttatása és ennek révén a tudatos nyelvszemlélet fokozatos kialakítása ki-emelkedô feladata az anyanyelvi nevelésnek

Ennek fontos része a magyar nyelv rendszerérevonatkozó leíró nyelvtani ismeretek megszilárdí-tása, kezdetben a felismerés és megnevezés, majda fogalmi meghatározás szintjén, ami egyúttal azértelmi fejlôdés, a fogalmi gondolkodás általánoskialakulásának folyamata is. Következésképpenebben a képzési szakaszban meghatározó az isme-retek önálló, biztonságos alkalmazásának fejlesztésemind az írásbeli, mind a szóbeli megnyilatkozá-sokban. A jól elsajátított leíró nyelvtani ismeretekadják a nyelvhelyességi kérdésekben való tudatos

döntésnek és a helyesírási biztonságnak is az alapját.Az irodalmi mûvek feldolgozásában és megértésé-ben jelentôs szerepe van annak, hogy a mû jelentése,hatása, szépsége és a nyelvi kifejezésmód szoroskapcsolatban áll egymással. A grammatikai, jelen-téstani ismeretek nemcsak az egyéni nyelvhasználatigényesebbé tételét, az irodalmi mûvek jobb meg-értését szolgálják, hanem segíthetnek az idegennyelvek tanulásában is. Az eredményes nyelvi is-meretnyújtásnak szükségszerûen együtt kell járniaa nyelvszemlélet gazdagodásával: a magyar nyelvsajátosságainak, szépségének felismerésével, a ma-gyar nyelv értékeinek megôrzésére vállalt felelôs-séggel.

Az irodalmi nevelés legfôbb követelménye az ol-vasóvá nevelés

Ennek feltétele, hogy az irodalmi olvasmányokélményt, örömet, szórakozást nyújtsanak ahhoz afelismeréshez, hogy az irodalomolvasás érzelmi,gondolati, erkölcsi, esztétikai élmények forrása.Az olvasott mûvekben megjelenített élethelyzetek,érzelmek, emberi kapcsolatok alkalmasak arra,hogy fogékonnyá tegyék a 10–14 éves diákokat azegyüttérzésre, érzelmeik és élettapasztalataik gaz-dagítására, erkölcsi ítéletalkotásra; lehetôséget adja-nak a véleményalkotásra és véleménynyilvánításra.Az irodalomolvasás motivációját megerôsítheti adiákok aktuális életproblémáival rokon kérdésekettárgyaló mûvek közös értelmezése, megvitatása.

Az irodalmi mûveltség része a klasszikus éskortárs magyar irodalom különféle epikai, lírai,drámai mûveinek változatos feladathelyzetekbenvaló feldolgozása, esztétikai, irodalmi jellemzôiktudatosítása; az olvasott mûvek alapján néhány alap-vetô irodalmi téma, motívum felismerése különfélemûfajokban, népköltészeti és mûköltészeti alkotá-sokban, más mûvészeti ágakban. Az irodalmi mûvekjobb megértésének és a kommunikációs képességekfejlôdésének fontos terepe a drámajáték, a drama-tizálás, a színdarabok elôadása. Az irodalmi mûvelt-ség magában foglalja az ítéletalkotás képességét a népszerû irodalom szerepérôl, értékérôl, sajátoseszközeirôl is. Az irodalomértés alapvetô feltételea szövegelemzô eljárásokban való tájékozottságon

Page 6: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 7

kívül annak belátása is, hogy az irodalmi jelentésa szövegbôl, illetve a mû és az olvasók érzelmi,gondolati kapcsolatából bontható ki. A megértésttámogató, az élményt elmélyítô szövegelemzô mû-veletek egyaránt kiterjednek a mûfaji jellemzôknek,a közlésmód sajátosságainak és szerepüknek a meg-figyelésére, értelmezésére (szerkezet, képiség, rit-mika; nyelvi-stilisztikai jegyek). Az irodalmi ne-

velés fontos része az önálló olvasmányválasztásigényének felkeltése, a tárgyalt mûvekrôl önállóvélemény kialakítása és a mûvekkel kapcsolatosérzelmek, gondolatok megfogalmazása úgy, hogyaz személyes élmény kifejezésének és az elméletiismeretek felhasználásának képességét egyarántbizonyítja.

5. ÉVFOLYAMÉvi óraszám: 148

Belépô tevékenységformák

Kulturált nyelvi magatartásA mindennapi érintkezés helyzeteinek és szó-

használatának megfigyelése és néhány szempontszerinti értékelése.

Helyzetgyakorlatok a helyes hangképzés, hang-súlyozás, tempó és szünettartás fejlesztésére. A szó,a hangzás, a testbeszéd összehangolása a beszéd-helyzetnek megfelelôen; a hangzás és a testbeszédjeleinek értelmezése a beszédtársak beszédében,képi, mozgóképi megjelenítésben.

SzövegértésGyakorlatok az életkornak megfelelô jó tempójú,

értelmes hangos és néma olvasással, különbözôtémájú mûvek felkészülés utáni felolvasásával.Memoriterek értelmes elôadása.

Feladatmegoldások a nyelvi eszközök és a jelen-tés viszonyának felismerésére, a szó szerinti és azátvitt jelentés viszonyának megkülönböztetéséreszépirodalmi és más olvasmányokban. Szöveg-szintû, a háttértudást feltáró és szószintû szövege-lemzô eljárások irányított és önálló alkalmazásairodalmi és ismeretterjesztô szövegekben. Feladat-megoldások a szöveg tagolásának, a lényeg kieme-lésének, a szöveg tömörítésének gyakorlására. Akreativitás fejlesztése válogató olvasással, „jóslás-sal”, szövegátalakítással, kiegészítéssel, szûkítéssel.A szavak alapjelentésének, hangulatának, stílusér-tékének felismerése szépirodalmi és nem szépiro-dalmi mûvekben.

SzövegalkotásMásolás, emlékezet, illetve tollbamondás utáni

írásgyakorlatok megfelelô szintû teljesítése.Irodalmi és ismeretterjesztô olvasmányélmé-

nyekre, szótári vizsgálódásokra épülô szógyûjtés(szavak, szószerkezetek, szólások); kreatív, játékosszókincsgyakorlatok a szóképzés lehetôségeinekfelhasználásával.

Leírás, beszámoló készítése adott szempontokalapján, adott terjedelemben.

Történetmondás mindennapi személyes élmény-rôl, olvasmányról szóban és rövidebb fogalmazásban(például különbözô elbeszélô szerepében; meseiés valóságos helyzetekrôl, önállóan vagy különbözôtémák, motívumok alapján).

Tanulási képességEligazodás a gyermekeknek szóló ismeretter-

jesztô irodalomban, feladatok megoldása az olvasottmûvekhez kapcsolódóan. Vázlatkészítés tanári se-gítséggel, vázlat felhasználása különbözô mûfajúszövegek megértéséhez és alkotásához. Feladat-megoldások a képi közlés (vizuális információk)szerepének megvilágítására, a szövegtagoltság, a ti-pográfiai eszközök, ábrák, jelek, jelrendszerek fi-gyelembevétele a szöveg jelentésének megértésében.

Könyvtárhasználati gyakorlatok: könyvek tartal-mának megállapítása, ismertetése (tartalomjegyzék,bevezetô, fülszöveg alapján, illetve átlapozással).Önálló ismeretszerzés gyakorlása könyvtári mun-kával, könyvek keresése bármely tantárgyi témához.

Segédkönyvek használata: ismeretlen kifejezé-sek keresése (Magyar értelmezô kéziszótár, Idegenszavak és kifejezések szótára), személyekhez kap-

Page 7: 050531

TÉMAKÖRÖK

Eligazodás a mindennapiélethelyzetekben

Népdalok, mesék

A beszélt nyelv

Az írott nyelv

Petôfi Sándor: János vitéz

A szavak jelentéseés szerkezete

Mindennapi beszédhelyzeteink: kapcsolatfelvétel, szándék- és vélemény-nyilvánítás, az elemi udvariassági formák ismerete és alkalmazása.A testbeszéd fô témái és szerepük a kommunikációban.Négy-öt népdal, állatmesék, tanító mesék, varázsmesék, furfangos meséka klasszikus, valamint a mai magyar és az európai gyermekirodalomból.A beszédhangok, a hangképzési folyamat, a magán- és mássalhangzótör-vények, a szótag és az elválasztás. A nyelv zeneisége, ritmus, rím. A mon-datfonetikai eszközök (hangsúly, dallam, szünet) alkalmazása a minden-napi beszédhelyzetekben és a történetmondásban.Szövegszerkesztés különféle közlésformákban: elbeszélés, leírás, jellem-zés, ismertetés, tömörítés. A szóelemzô írásmód, a mássalhangzótörvényekhelyesírási kérdései (hasonulás, összeolvadás, rövidülés); az igealakokhelyesírása.Olvasás, beszélgetés, szövegértelmezés, a szöveg nyelvi kifejezôeszkö-zeinek vizsgálata.Alapvetô ismeretek a szóképzés és a jelentés kapcsolatáról. Rokon ésellentétes értelmû, többjelentésû szavak. A szó, szóelem: szótô, toldalék.

TARTALMAK

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához8

csolódó adatok keresése; források azonosítása (szer-zô, cím, a kiadás helye, éve, a kiadó neve).

A magyar nyelv életének, rendszerének ismereteA tanult nyelvtani, hangtani, alaktani, helyesírási

ismeretek magasabb szintre emelése, bôvítése, al-kalmazása a különféle írásbeli feladatokban.

Alapismeretek a hangképzés folyamatáról, a ma-gán- és mássalhangzók alkalmazkodásának törvé-nyeirôl.

Szógyûjtés a rokon és ellentétes értelmû szavakkörébôl, a szóképzés és a jelentés kapcsolatáról,valamint a többjelentésû szavak, találós kérdések,szólások, közmondások szerepérôl szerzett isme-retek felhasználásával. A szójelentés értelmezésekülönféle célú és mûfajú irodalmi és nem irodalmi(gyakorlati, tantárgyi-szakmai) szövegekben, gyer-meklexikonban, enciklopédiákban. Gyakorlatok a szókincs különféle rétegeinek (társalgási, szakmai)megkülönböztetésére, a köznyelvitôl eltérô jelen-tésû szavak értelmezése a tanult kontextusokban.

Az önkontroll további finomítása: fogalmazásaikönálló helyesírási, nyelvhelyességi javítása; a he-lyesírási szótár önálló használata.

Az irodalom és az olvasó kapcsolataSzövegelemzô gyakorlatok a mûvekben meg-

jelenített élethelyzetek, érzelmek, a gyermek érdek-lôdésére számot tartható alapvetô irodalmi témákrészletesebb megbeszélésére. Különféle mûfajú,változatos ritmikájú alkotások értelmezése külön-féle szövegelemzô eljárásokkal, irodalmi szövegekkreatív, játékos feldolgozása, ritmikai gyakorlatokvégzése.

Drámajáték: szövegmondási gyakorlatok moz-gással összekötve. Szereplôk kapcsolatának (egy-másra hatásának, együttmûködésének, ellentéteinekstb.) megfigyelése, betanult szerepek eljátszása.

Az olvasott mûvek alapján néhány alapvetô iro-dalmi téma; motívum felismerése epikai, lírai mû-fajokban. Népköltészeti és mûköltészeti alkotások-ban.

A közlésmód sajátosságainak megfigyelése ésszerepe adott mûvekben, például szerkezet, képiség,ritmika, ismétlés, ellentét, túlzás.

Látott, hallott, elképzelt élmények önálló meg-fogalmazása, elsôsorban szóban. Erkölcsi választásokindoklása, beszélgetés érzelmekrôl: szeretet, együt-térzés, félelem, segítôkészség, hála, bizalom stb.

Page 8: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 9

Szerzôk és mûvekNégy-öt népdal, állatmesék, tanító mesék, va-

rázs- és furfangos mesék, Petôfi Sándor: János vitéz,Az Alföld; mitológiai és biblia történetek; AranyJános: családi kör; Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk;egy ifjúsági regény a magyar vagy a világiroda-lomból.

A továbbhaladás feltételeiA köszönés, megszólítás, kérdés, kapcsolatfel-

vétel illemszabályainak ismerete és alkalmazása.A hangsúly, hanglejtés, tempó, szünet megfelelôhasználata a gyakorlatban. A hangsúly, dallam, szü-net megfelelô használata.

Az életkornak megfelelô tempójú hangos és némaolvasás. Memoriterek ismerete, elôadása. Alapvetôszövegelemzô eljárások alkalmazása tanult szöve-gek szerkezetének tartalmának bemutatására.

Képesség a másolás, tollbamondás és emléke-zet utáni kellô tempójú írásra, önálló írásbeli fel-adatok megoldására. Történetmondás mindennapiszemélyes élményrôl, olvasmányról szóban és rö-

videbb fogalmazásban. Leírás készítése tárgyról,személyrôl, tájról.

A hang, a szó és a szóelem megkülönböztetése;az igealak szóelemeinek felismerése.

Alapismeretek a hangok képzésérôl, tulajdon-ságairól. Rokon értelmû és ellentétes jelentésû, több-jelentésû szavak, valamint a szólások, a közmondá-sok felismerése. A szavak jelentésének értelmezésea közösen feldolgozott gyakorlati, tantárgyi-szakmaiés szépirodalmi szövegekben.

Adatok keresése könyvtárban különféle tantár-gyakban kapott vagy választott témához.

Szótárak, gyermeklexikon használata (Magyarértelmezô kéziszótár, Idegen szavak szótára, He-lyesírásunk).

Az olvasott mûvek alapján néhány alapvetô iro-dalmi téma felismerése. Az epikai és lírai mûnem,a nép- és mûköltészet jellemzô vonásainak ismerete(a cselekmény részei, a szereplôk, a szerkezet, aképiség, a zeneiség). Személyes és olvasmányél-mény egyszerû megfogalmazása elsôsorban szóban.Részvétel drámajátékban.

TÉMAKÖRÖK

Család, szülô, szülôföld,táj, természet

Barátság, ellentét,felelôsség, közösségKönyv-,és könyvtárhasználatMemoriterek

Fogalmak:

Mitológiai és bibliai történetek. Petôfi Sándor Az Alföld c. verse és mégkét verse; Arany János: Családi kör c. verse; valamint más, a témáhozkapcsolódó irodalmi mûvek és nem irodalmi szövegek. A régió, a lakó-hely irodalmi emlékhelyei, irodalmi és nyelvhasználati vonatkozásai.Molnár Ferenc: A Pál utcai fiú; valamint más kapcsolódó irodalmi ésnem irodalmi szöveg a magyar- és a világirodalomból.A könyvtár raktári rendje, a dokumentumtípusok: könyv, idôszaki kiadvány,sajtótermék, évkönyv, segédkönyvek: szótár, lexikon, enciklopédia.

TARTALMAK

Tizenöt-húsz versszak a János vitéz c. mûbôl; 5 vers, öt-tíz soros próza-részlet, néhány találós kérdés, közmondás.Kommunikáció, nyelvtan, nyelvhasználat: beszédhelyzet, a beszédhely-zet tényezôi; szójelentés, szóhangulat, rokon és ellentétes jelentés, rokonértelmû és többjelentésû szó; magán- és mássalhangzótörvénye: hang-rend, illeszkedés, hasonulás, hanglejtés, dallam, tempó, szünet, hangzás,testbeszéd. Szövegértés, szövegalkotás, irodalom. Cím, népdal, mese,elbeszélô költemény, tájleíró vers, elbeszélés, regény; az epikai mûvekszerkezete: kiindulási pont, bonyodalom, tetôpont, megoldás, epizód;leírás, jellemzés, ismertetés, a szó szerinti és a metaforikus jelentés;szerkezet, képiség, ritmika, ismétlés, ellentét, túlzás, fokozás, párhuzam,hasonlat, megszemélyesítés.

Page 9: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához10

Az irodalom mûvészeti (jellegû) tantárgy. Olyan„letükrözéseket”, értékeket közvetít, amelyek elsô-sorban a lélekhez állnak közel, bár tudományossá-gukat sem vitathatja senki.

A jó mûvészet megtisztít, katartikus állapototidéz(het) elô. Ekként „mûködik” a zenei oktatás-nevelés, így kell hatnia a rajzóráknak, fôként haképzômûvészeti alkotásokat próbál lélek-közelbehozni.

S hogy mi igazán a mûvészet szerepe (egyre si-várabbnak tûnô) életünkben? Simon András nyolcsorával válaszolok:

A küzdelem, ha véget érne, agyunkban béke lenne végre, mert az ész iszonyú esztelenség, csak ennénk, innánk és nevetnénk.

A szerelem, ha véget érne, szívünkben béke lenne végre, mert a szerelem szertelenség,csak ennénk, innánk és nevetnénk.

(Az idézett sorok pontosan határozzák meg a lé-nyeget: ha csakis ésszel, illetve érzelemmel bírnánk,akkor a „végeredménye az evés-ivás-nevetés lennea „sorsunk”, azaz szinte állati módon élnénk.)

A mûvészetek – természetesen az irodalom is –ettôl óvnak bennünket. Mint tudomány, magábanrejti a rációt, mint letükrözés pedig az emóciót.

A tantárgyat soha nem helyezhetjük csupán ér-telmi-tudományos alapokra, de ezek nélkül mit semérne az érzelmi megközelítés.

Meg kell tanítani az irodalomelméletet, de eztmûközpontúságnak kell áthatnia!

Vitatott, hogy mi van elôbb: az elmélet vagy agyakorlat(-e)? Én azt gondolom, hogy elôbb sze-rettessük meg a szöveget, tegyük fel a „Miért szép?”kérdést, aztán ha megmártóztunk már a szépben,akkor jöhet a mûfaji meghatározás, (annak a pontoselsajátíttatása), a szerkezeti felépítés, (pl. epikai mû-szerkezet), a stílusképek definiálása, összegyûjtéseegy-egy adott alkotáson belül.

Az irodalom nem is tûri el a szabályok „karmait”.Akinek a lelkét megérintette már pl. egy vers zenéje-dallama-ritmikája-képvilága, az mindig ettôl a „kály-hától” fog közelíteni. Márpedig meg kellett, hogyérintse óvodáskorban is, alsó tagozatban pedig fel-tétlenül. Ilyen „felvértezettséggel” valóban köny-nyebb (lenne) az 5. osztálytól tanító pedagógusdolga, hiszen az általa (vagy más módon) interpre-tált mû elindítja az(oka)t a folyamato(ka)t, amelyaz újra (és újra) olvasástól a megértésen át vezet a teljes befogadásig. Ekkor érezheti a tanuló is, hogyaz irodalom birodalmának – hatalmas és csodálatosbirodalmának! – egy parányi részét ismét megismerte,akár egy sikeres rejtvényfejtô megelégedettségét(izgalmát) élheti át.

A pedagógus ezt a folyamatot segíti, irányítja,gondozza. Mikor teheti ezt? Természetesen csakakkor, ha maga az olvasás mint technika, készség-szintû, ha tanulói edzettek már a beleélésre, ha a tantárgyi koncentráció és integráció nem formáli-san mûködik.

Ha minden és mindenki együtt van, akkor egy-egy tanítási óra valóban ÜNNEP, a megismerés-meg-tisztulás ünnepe.

Vonatkozhat ez különösen egy mindenki általelolvasott házi olvasmány „vezérelt” feldolgozá-sára, de egy jól elôkészített dolgozat (fogalmazás)megírására is!

Az irodalom (feltétlenül) ÉRDEKES tantárgy (kell,hogy legyen)! Nem csupán TANULUNK általa, de NE-VEL bennünket, sôt (!) SZÓRAKOZTAT is. Teszi ezt a maga (írók-költôk) sajátos formanyelvén, elhitetés megvigasztal, gondolatokat-érzelmeket közvetít,továbbgondolásra késztet. Az irodalom-birodalomkapuja mindig, mindenki elôtt nyitva áll, tehát sohaNEM LEHET LEZÁRT egy-egy tanítási óra sem!

Az irodalom összetett mûvészet. Néha szinte kéria zenét, várja a képzômûvészetet, „szereti” a törté-nelmet, elvárja a búvárkodó kutatást; TÁGÍTJA ön-maga körét.

Naponta nyújt felüdülést, számûzi az unalmat.„CSAK” ENNYIRE FONTOS TANTÁRGY! S mindezt

csodálatos nyelvünkön közvetíti, azon a nyelven,

AZ IRODALOM, MINT TANTÁRGY

Page 10: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 11

amelyen szeretettel kell függenünk. Az írott mûvésziszó örökös gyakorlása szebbé, kifejezôbbé teszi a mondott szót, segíti a biztosabb kiállást, válasz-

tékosságot ad a beszédnek, érthetôbbé varázsoljaa közléseket. („CSAK”) ENNYIRE FONTOS (tantárgy)AZ IRODALOM!

Olvasási készség: fejlesztési lehetôségei „határta-lanok és idôtlenek”, addig kell fejlesztenünk ôket,ameddig élünk. Különösen ügyelni kell a KIFE-JEZÔ olvasásra. Ezekhez különbözô típusú szö-vegeket kínálnak a tankönyv: verses, retorikaijellegû stb. Az irodalomkönyvben jelentôs meny-nyiségû a verses szemelvényanyag, ezért különügyeljünk a VERSOLVASÁS helyességére! (A vers-sorok vége gyakran nem esik egybe a gondolatlezárásával. Ügyeltessünk hát az ún. áthajlásokra!)Önálló szövegfeldolgozás szempontjából 5. osz-tályban is rendkívül fontos (és az is marad) az értôolvasás gyakoroltatása. Tehetjük ezt a szövegegészén, de válogató olvasással-olvastatással is.(Ilyenkor pl. csak arra az egy versszakra kérdez-zünk rá.)

Kommunikációs készség: a sok-sok írásos feladat(nagy osztálylétszámok) gyakran megfosztottáka tanítási órát attól a lehetôségtôl, hogy tanuló-inkat beszéltessük, ezáltal fejlesszük a szóbeli-séget, a szóbeli kifejezôkészséget. A szemelvé-nyek (részletei) kitûnô lehetôségeket kínálnakezen – kissé elhanyagolt – készségek újrafelfe-

dezésére. A gyermekek szeretik a játékot, játé-kosságot, – dramatizáltassunk, játszassunk el mi-nél többet. Így indirekt módon „tanulják” a cse-lekményt, élményt szerez(het)nek a gyengébbenolvasók is! Ügyeltessünk a helyes hanglejtésre,a gondolatok dallamívére, a megfelelô hangerôre,tempóra, beszéddinamikára, a pontos hangzós-ságra (artikuláció), gesztusokra és mimikára!(A könyvben külön fejezet célozza és segít(het)iezt a fontos törekvést!)

Íráskészség: itt elsôsorban a lényegkiemelést fej-lesszük. Neveljünk, szoktassunk esztétikumra,gondos füzetvezetésre. Írassunk vázlatot, s fogal-mazás esetén adjunk részfeladatokat. (Pl.: egyikcsoporttal bevezetést, a másikkal befejezést.)„Válogató” írást is végeztethetünk, pl. más-másmûfajt követelhetünk meg. Fejlesszük a gondol-kodást ún. tömörítô gyakorlatokkal. (Pl. a Toldiegy-egy énekének adassunk-fogalmaztassunk cí-met!) Ügyeljünk a szó- és írásbeliség arányára.Ezt döntse el a pedagógus, az osztály összeté-telének, felkészültségének megfelelôen.

TANTÁRGYI FELADATOK A KÉSZSÉGEK,KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉBEN

Erre a kérdésre az elôzôekben igyekeztem ponto-san (és lelkesülten) megfelelni, Az irodalom, minttantárgy címszó alatt.

Mivel tudnám még kiegészíteni?Talán Gárdonyi Géza gondolatával: „A könyv

szeretetet ad és szeretni tanít.” Szeretet nélkül pedignincsen élet, hiszen Móra Ferenc írta: „Szeretet azélet.”

Megszerettetni valamit annyi, mint az elfogadását„elhitetni”. Tankönyveink – reményeink szerint –minôségükkel megszerettetik magukat, vonzóak.(Ezeket visszajelzésekbôl is érzékeljük.)

Egy könyv azért legyen vonzó, hogy szívesenvegyék kézbe, a belôle való tanulást ne csupán kö-telességnek érezzék a tanulók, hanem az ismeret-szerzés örömét is jelentse-kínálja számukra.

HOGYAN TUDJUK VONZÓVÁ TENNI TANTÁRGYUNKAT?

Page 11: 050531
Page 12: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 13

A SZERVEZÉSI MUNKÁHOZ tartozik, a tantárgy-pe-dagógiai szempontok figyelembevételével a nevelôdönti el:

a) hogy az órán MILYEN taneszközöket használ-(ja)nak,

b) hogy MILYEN szervezeti keretek között folyjona munka (egyéni, csoport, közös, differenciált),

c) MI legyen a kijelölendô házi feladat,d) MILYEN ellenôrzési módokat kíván alkalmazni

egy adott tanórán a nevelô, e) a tanórai munka MIKÉNT folytatható esetleg

egy szakkörben, netán fakultációs foglalko-záson, felzárkóztatáson.

Kazinczy Ferenc gondolatát írom mottóul ide: „Jóts jól, ebben áll a nagy titok.”

Ez az epigramma valóban pontosan summázzaa cél érdekében végzendô munkát.

A tanítás az átadás mûvészete, ennek útjai-mód-jai az irodalomban kevésbé „beszabályozottak”,mint más tantárgyaknál. Itt az átadás mûvészetétinkább a megszerettetés mûvészete „pótolja”.

Nagyon kell szeretnünk a tantárgyunkat, a gye-

rekeket, ismernünk kell ôket (a tantárgyat és a gye-reket!), s akkor megfelelô szervezéssel-rutinnaleredményesek lehetünk. (A tanuló is, vele együttés általa mi is.)

Az irodalomban, a mûelemzésben kevés a „szent-írás”, a „kinyilatkoztatás”.

Merni kell szárnyaltatni a képzeletet (a magun-két és legfôképpen a diákét), merni kell alkotni ésalkottatni!

HOGYAN TANÍTSUNK?

A legfontosabb SZEMPONT, hogy a tanítás-tanulásirányítását nem tervezhetjük óráink tapasztalatainakés tanulságainak felhasználása nélkül!

Egy pedagógiai anekdota szerint: Egy alkalom-mal a kezdô pedagógus megkérdezte idôsebb, ta-pasztaltabb kollégáját, hogyan válhat belôle jó(szak)tanár. A frappáns válasz szerint: ennek csu-pán egyetlen feltétele van. Minden órán egy kicsitJOBBAN KELL tanítani, mint az elôzô órán tette.

Ennek a jobb tanításnak pedig LÉNYEGES FELTÉ-TELE, hogy mindig vonjuk le az elôzô órák tapasz-talataiból a következtetést.

Az órákra visszatekintve a tervezés és a megva-lósulás összevetésével vonhatunk le hasznos kö-vetkeztetéseket.

Mindenekelôtt abból a szempontból, hogy MILYEN

MÉRTÉKBEN VALÓSULT MEG a téma feldolgozásánakaz (adott) órára tervezett feladata.

Az eredményességrôl nem csupán a tanulóiteljesítmények mérésével szerezhetünk tudomást,

hanem ÁLTALÁNOS MEGÍTÉLÉS ALAPJÁN is lehet (kell!)véleményt formálni.

Ami a teljesítménynél is fontosabb: a TANULÓK

ÉRDEKLÔDÉSE AZ IRODALOM IRÁNT. Munkakedvük,az ajánlott, a hozzáférhetô könyvek ELOLVASÁSÁNAK

IGÉNYE, az egy-egy órán kialakuló beszélgetések-ben a RÉSZTVEVÔK ARÁNYA, – s e sok-sok jelzésrea tanárnak figyelnie kell.

Pedagógiai tévútra érünk, ha az eredményeketcsak a tanári munka hatásaként könyveljük el, míga hibákat-hiányosságokat csupán a tanulók szám-lájára írjuk.

VISSZATEKINTÉSEINK SORÁN egyrészt megítélhet-jük azt, hogy reálisan-helyesen terveztünk-e, ter-vezett eszközeink alkalmasak voltak-e a feladatokmegvalósítására. Másrészt: kereshetjük a tanulókmunkájáról szerzett tapasztalatok okait, magyará-zatát is.

Például:

NÉHÁNY SZEMPONT A TANÍTÁSI ÓRÁKTAPASZTALATAINAK FELHASZNÁLÁSÁHOZ

Page 13: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához14

– Milyen volt az óra légköre?– Adott-e indíttatást a tanítási óra az ismeret-

bôvítésre, az önálló tájékozódásra? – Elmondhatták-e a tanulók KEZDEMÉNYEZÔEN

a véleményüket, gondolataikat?– Ha az osztály viselkedése eltért a megszokot-

tól; annak mi lehetett az oka? – Meg voltak-e a feltételei a tanulóktól elvárt

tevékenységeknek?– Érthetô, követhetô volt-e számukra a feladat-

megjelölés? – Ösztönzôek voltak-e a gondolkodásukat irá-

nyító kérdések?

– Jutott-e (mindig) kellô mennyiségû idô, hogya feladatokat megoldják, kaptak-e tájékozta-tást a feladatmegoldások helyességérôl, ered-ményérôl?

– Hogyan alakult az aktív és passzív tanulókaránya?

– Mi volt a jellemzô: az együttmûködés, a ver-sengés, a közöny, esetleg az agresszió?

– Mennyit és hogyan kérdeztek a tanulók?Lám, mennyi mindenen érdemes és kell elgon-

dolkodnunk, hogy a következô tanóra magábanhordozza a jobb tanítás, a „kicsit” jobb tanítás le-hetôségét!

Olvasás, felolvasásAz iskolai gyakorlat sajnos sokáig nem tett kü-

lönbséget az alcímben jelzett két fogalom, azaz a NÉMA és a HANGOS OLVASÁS között. Az olvasás-tudást többnyire az utóbbin mérte (fel).

Pedig itt különbözô (ám kapcsolódó) KÉSZSÉG-és KÉPESSÉGFEJLESZTÉSRÔL van szó!

A kezdeti olvasási készség fejlesztése során fo-kozatosan megkívánjuk, hogy a tanuló a szavakatértelmi egységekben csoportosítva, az adott szövegbelsô tartalmának megfelelôen TUDJA hangoztatni.Ezt KIFEJEZÔ OLVASÁSNAK szokás nevezni, – holottez valójában felolvasás, a szövegnek mások szá-mára való közvetítése.

Az 5–6. osztályban (persze a 7–8. osztályban is)tantervi szóhasználat szerint a „néma” olvasás a szö-vegek megértését, feldolgozását takarja, a „hangos”viszont a szövegek tolmácsolását mások számára.

Az olvasásnak és felolvasásnak nemcsak a sze-repe, de az egymással való összefüggése is egyér-telmû: jól felolvasni csak olyan szöveget lehet,amelyet elôzetesen MEGISMERTÜNK-MEGÉRTETTÜNK.

A néma olvasás azért elsôdleges – erre a korábbi-akban utaltunk –, mert a tanulásnak, önálló isme-retszerzésnek, a mûvelôdésnek valóban ez az alapja,alapfeltétele.

A SZÖVEGÉRTÔ OLVASÁS KÉPESSÉGÉNEK fejlesztésea felsô tagozat ANYANYELVI óráin IS állandó, és terv-szerû tevékenységet kíván.

EREDMÉNYESSÉGE az OBJEKTÍV és SZUBJEKTÍV

TÉNYEZÔK ismeretétôl, tudatos figyelembevételétôlfügg.

Objektív tényezôk:– adott életkorban az olvasásra szánt szöveg TÉ-

MÁJA (ismert, ismeretlen, érdekes, unalmas…),– az olvasásra szánt szöveg JELLEGE (ismeret-

közlô, tájékoztató, szépirodalmi…), – az olvasásra szánt szöveg NYELVI MEGFORMÁ-

LÁSA (köznyelvi, szaknyelvi…). Szubjektív tényezôk:– a tanuló(k) szókincsének TERJEDELME,– a tanuló(k) nyelvhasználatának SZÍNVONALA, – a tanuló(k) témában való TÁJÉKOZOTTSÁGA, – a tanuló(k) gondolkodásának FEJLETTSÉGE, – a tanuló(k) szövegértelmezô KÉPESSÉGE,– a tanuló(k) általános és jellemzô SZEMÉLYISÉG-

VONÁSAI (koncentrálóképesség(ük), érzelemvi-lág(uk), felelôsségtudat(uk), igényesség(ük),fantáziáljuk)…). A szubjektív tényezôk meg-ismerése és fejlesztése a tanár MINDENNAPI

munkájának a területe.

Az olvasás képességének fejlesztéseA módszerek természetesen az OLVASÁSHOZ kap-

csolódnak. OLVASNI CSAK AZ OLVASÁS TANÍTHAT MEG!,ezért ez nem csupán követelmény, de tanári feladatis. Atananyag feldolgozását többnyire úgy KELL MEG-SZERVEZNÜNK, hogy MINÉL TÖBB ALKALOM legyen

MÓDSZERTANI SZEMPONTOK ÉS JAVASLATOK

Page 14: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 15

az olvasásra. A tankönyv gyakorlatai is rendszeresenés folyamatosan kínálják-szolgálják e CÉLT, ilyen-kor a tanulók elsôsorban maguk(ban) olvasnak.

Az órát irányító pedagógus számára pedig fontosTAPASZTALAT és TANULSÁG, hogy ki MIT NEM ÉRT

MEG(!!) ezekben a szövegekben, utasításokban.Az Olvasónapló példaanyagában számos (pró-

zai és verses) irodalmi szemelvény, ismeretterjesztô,illetve más témájú szöveg(részlet) van. TÉMA, JELLEG

és NYELVI MEGFORMÁLÁS TEKINTETÉBEN tehát válto-zatos a TANKÖNYVCSALÁD. Ide tartoznak a tanköny-vek érdekes szövegei. Hozzá kell tanulóinkatSZOKTATNUNK – már az alsó tagozat munkája alap-ján ezek ÖNÁLLÓ FELDOLGOZÁSÁHOZ.

Gyakori a kollégák „érvelése”: Mivel a tanulóklassan-hibásan-pontatlanul olvasnak, célszerûbb,ha a szaktanár maga interpretálja a megoldandófeladat(ok) kéréseit, utasításait.

Erre a következôket jegyezhetjük meg:– Ilyenkor vajon nem tévesztjük össze az OLVA-

SÁST a FELOLVASÁSSAL?– Ha nem (nagyon) adunk alkalmat arra, hogy

a gyengébben olvasók is olvassanak, akkormitôl és mikor fognak megtanulni olvasni?

Az önálló olvasáshoz kapcsolódóan a követ-kezô módszereket említem:

– Jó, ha a tanulók szokásává válik a kérdezés,a véleményalkotás. (A jó diák a kérdezô diák!)Ezáltal fejlôdik a SZÓKINCS, a BESZÉDkészség.(Bátrabban mer szólni, véleményt nyilvánítani.)A kérdezés (lehetôsége) fokozza a FIGYELMET,hiszen kérdezni csak az intenzíven figyelô ta-nuló tud. Ezáltal a tanár is értékes tapasztala-tokhoz jut, megismeri (a) diákja TÁJÉKOZOTT-SÁGÁT az adott feladatról-szövegrôl-mûrôl,azonnal korrigálhatja szövegértési hiányos-ságait, megfogalmazási hibáit.

A tanulói kérdések irányulhatnak egy-egy szójelentésére, de akár az egész (összefüggô) mû tar-talmára is.

– Fontosak a jól „megkomponált”, helyesen fel-tett tanári kérdések.

Ezek irányulhatnak:a) a szövegben szereplô egyes szavakra, szöveg-

összefüggésekre, szókapcsolatokra, ezek je-lentésének értelmezésére,

b) tisztázhatják a lényeges információtartalmat,s azt, hogy ez miként épül a szöveg gondo-latmenetébe, melyek a (fôbb) gondolati egy-ségek,

c) megjelölheti azokat a szempontokat, amelyekaz olvasott szöveg megfelelô részeire irányít-ják a figyelmet, pl. válogató olvasáskor,

d) felhívhatják a tanulók figyelmét a szövegrejtettebb (tartalmi) összefüggéseire,

e) alkalmat teremthetnek arra, hogy a tanulókállást foglalhassanak, így az olvasás ÉRZELMI,ESZTÉTIKAI NEVELÔERÔVÉ váljon,

f) segíthetik a tanulók otthoni olvasáson alapulófelkészülését, megadják ennek a szempont-jait. (Motiváció!)

– Egyes szövegek – amelyek erre alkalmasak!– párbeszédes felolvasása, megjelenítése, ver-bális vagy pantomim(szerû) eljátszása, adottesetben bábokkal való megjelenítése. Ilyenkora tanuló átveszi a szöveg érzelmi-indulati töl-tését, vagyis valamilyen szinten újraalkotja, rep-rodukálja. Ez a szövegértés magasabb fokátjelenti, (s) egyszersmind óriási nevelési lehe-tôséget kínál. (Gondoljunk csak az óvodaiszerepjátékokra!)

– Az olvasás képességének fejlesztése érdekébenalkalmazni kell DIFFERENCIÁLT módszereketis. (Természetesen ehhez a tanulók olvasástu-dásának pontos ismerete szükséges.) A jobbakkapjanak igényesebb-hosszabb szöveget, ehhezkapcsolódóan önálló szövegelemzést. Hasz-náljuk ki szélesebb érdeklôdési körüket, ku-tatómunkára való hajlamukat.

A valamilyen ok miatt elmaradt tanulók fejlesz-tése (természetesen differenciált óravezetést igényel),megkívánja az egyéni foglalkozást, a kis csopor-tokban való gyakorlást, gyakoroltatást. (Például a ne-velô által „vezényelt” frontális, hangos olvasást is!)

Felolvasás a szövegek tolmácsolásaA felsô tagozatban elsôsorban NYELVMÛVELÔ FE-

LADAT. Erre az APÁCZAI KIADÓ 5. és 6. osztályostankönyveiben, elsôsorban a zárófejezetek szövegeikínálnak lehetôséget. Ezeket persze elôzzék mega beszédtechnikai (hang)gyakorlatok.

Page 15: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához16

Beszéd és írásAz irodalomórákon – jellegüknél fogva – ter-

mészetesen beszélünk és írunk is. Mindkettôrôlfontos tehát szólni, hiszen a tantárgynak velejárójaa szóbeli és írásbeli szövegszerkesztés. Kifejezôbeszéd nélkül nem lehetséges kifejezô olvasás, azírás készsége pedig esztétikai értéket hordoz.

E Kézikönyv szerzôje még érdemjeggyel mi-nôsített, tantárgyként tanult BESZÉLGETÉST sajátítottel az általános iskola 2. osztályában! Ez alapozta mega FOGALMAZÁS tantárgyat. Látszólag kötetlenül le-hetett-kellett diskurálni egy-egy témáról, címrôl,olvasmányról, eseményrôl. Mint ahogy olvasva le-het olvasni tanulni, vallom, beszélgetve lehet be-szélni tanulni is.

A SPONTÁN BESZÉD képességét már a szervezettkeretek közt folyó oktatás elôtt megszerzik a gye-rekek, hisz nyelvi kommunikációt létesítenek éstartanak fenn egymás között, s ehhez a spontánbeszédet eszközként használják.

Az, amikor a nevelôvel zajlik a párbeszéd, im-már kötött témában, irányított módon, témacentrikuskommunikációval, már nehezebb feladatot jelent.

A beszélgetés (beszéltetés), mint módszer– Pár perces „elôadás” keretében a tanár szól

a diákokhoz pl. egy új tankönyvi fejezet beve-zetôjeként. Ezután a szóbeli közlés(sor) utántegyünk fel mindig kérdéseket, s a tanulói vála-szokból megítélhetjük az elmondottak megfi-gyelésének-megértésének a mértékét.Ide tartozik az ún. szóbeli magyarázat is, amely-lyel azonban csínyján kell bánnunk, nehogyelôadás kerekedjék belôle!

– Feltétlenül (és mindig) adjunk lehetôséget – sígy már az 5. osztályban megszokott munka-módszerré válhat –, hogy a tanulók megkérdez-zék, amit nem értenek, kifejezzék kételyeiket,véleményüket az adott szöveggel kapcsolatban.Tévedéseiket – ekkor még – tekintsük termé-szetesnek, hisz a tévedés a tanulás folyamatá-nak szükséges velejárója. (Kritikai, önkritikaiérzék – mint nevelési tényezô!)

– Mindig legyen alkalom arra, hogy a tanulókegymásnak is kommunikációs partnerei lehes-senek. Ütköztessék a véleményüket egy-egy

irodalmi hôs tettérôl, jellemérôl, érveljenekés cáfoljanak – mindezt megfelelô hangnem-ben és stílusban tegyék.Kísérjék figyelemmel egymás feleleteit, ha le-hetséges, csoportmunkában is egyenrangú part-nerként mûködjenek közre.Ezt ne csupán tantárgyi teljesítményként ítéljükmeg, hanem a magatartáskultúra megnyilvá-nulásaként értelmezzük, javítsuk. Pl. Toldibûnösségét pro és kontra lehet vádlókra ésvédôkre „bízni”.

– A stílushibákat nem célszerû azonnal javítani,mert így az „elôadás” folytonosságát megtör-nénk, esetleg a megszólalási szándékot bék-lyóznánk.A tanórák beszédhelyzetei akkor fejlesztikigazán a tanulók beszédkultúráját, ha a min-dennapi élet beszédhelyzeteire is érvényes„modellt” adnak.

Felelet és beszámolóMindkettô fontos része egy-egy szaktárgyi órá-

nak. Alkalmat adnak a tudás mérésére, a felkészült-ség minôségének a megítélésére. Tulajdonképpenszerkesztett szövegek, TÉMACENTRIKUSAK.

Követelmények: – érthetôség, – pontosság,– világos stílus, – tömörség,– témán belüli arányosság,– helyes artikuláció (hangképzés), – megfelelô hangerô,– a normál beszédritmus betartása.

A FELELET SZEREPE, hogy a tananyag feldolgozá-sának során szerzett ismeretek és mûveletek elsa-játításának színvonaláról a nevelô tájékozódjék, a TANULÓ SZEMPONTJÁBÓL pedig, hogy felkészült-ségét lemérhesse, bizonyíthassa.

A FELELETNEK évfolyamonként változó-növekvôTARTALMI és FORMAI követelményei vannak. A tanárlegyen EMBERSÉGES, IGAZSÁGOS, elsôsorban a TU-DÁST FIRTASSA, azaz ne leleplezô szándékú legyen.

Page 16: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 17

A FELELET nem azonos a szó szerinti felmon-dással, az irodalom tantárgyra ez különösen vonat-kozik. Természetesen az ún. szakkifejezéseket,életrajzi adatokat pontosan illik és kell tudni, de egy-egy mûelemzés mindenképpen szélesebb „medrû”.

A FELELETNEK része lehet – sôt: önálló feleletkéntis felfogható pl. egy házi feladatnak kiadott vagyvállalt, otthon kidolgozott téma. Pl. kutatómunkávalkészülés egy híres, tanulandó szerzôrôl, egy mû(házi olvasmány) jellemtablójának összeállítása,annak tanórai ismertetése, értékelése.

A gyerekek többsége igenis szereti az önállómegbízatásokat, szívesen kutat-keres, ha az önbe-csülésére hat a pedagógus! Az ilyen jellegû mun-káknál se az osztályozás legyen a vezérlô elv, ámigenis jutalmazhatjuk érdemjeggyel, ha jól sikerült.Ezek az ún. gyakorló feleletek, s a hozzájuk kap-csolódó reális dicséretek megalapozhatják késôbbitanórák sikerét, az együtthaladás-együttgondolko-dás szépségét!

ÖNÁLLÓ mûfaj a BESZÁMOLÓ: pl. egy-egy (tan-anyagban esetleg nem is szereplô) mûrôl, színháziélményrôl, televíziós filmrôl, rádióadásról szólóértékelô szóbeli alkotás.

Ügyeljünk azonban:– a beszámoló „címzettjére”,– a beszámoló szerkezetének elôzetes felvázo-

lására,– arra, hogy a beszámoló tanuló álljon ki az

osztály elé, – a társak kérdéseket tehessenek fel,– a beszámoló valóban legyen része a tanítás-ta-

nulás folyamatának, azaz ne öncélú „villogásalegyen” egy-egy jó tanulónak!

Beszámíolót lehet tarta(t)ni pl. A Pál utcai fiúkcímû könyv megfilmesített változatáról.

Írásbeli szövegszerkesztés, fogalmazásMár az elején szeretném leszögezni, kerüljük

a túlzott írásbeliséget, ne mindig és mindent írassunkle, ne mindent írásban kérjünk számon!

Az írást KÉSZSÉGKÉNT és KÉPESSÉGKÉNT értelmez-zük.

Az írásmûfajok szerkezeti szempontból kötöttek,ezért természetesen a tanulókat elôzetesen meg kellismertetnünk egy-egy szövegtípus, mûfaj jelleg-zetes sajátosságaival, szerkezeti elemeivel, nyelvisajátosságaival, de mindig megadva az egyéninyelvi-stilisztikai lelemény lehetôségét.

Összegezve tehát:– szövegtípus,– mûfaj,– szerkezet, – stílus, nyelvezet,– pontosság, helyesírás,– esztétikum,– egyéniség.

EZEKRE hívjuk fel a figyelmet, (pl. Helyesírá-sunk szabályai már 5. osztálytól) követeljük meg!

Irodalomórákon elsôsorban a VÁZLATírás jelent-heti az írásbeliséget. (Ennek tartalmi-nyelvi-formaikövetelményeit alsó tagozatban már elsajátították.)Írathatunk persze konkrét címhez kötôdô befeje-zést, bevezetést).

Ezeket mindig javítani és javíttatni kell, TEHÁT

annyit és annyiszor írassunk, amennyinek a kija-vítására képesek vagyunk!

Page 17: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához18

Évi 74 óra

I. ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA (3 óra)Ismerkedés az 5. osztályos új taneszközökkel,tankönyvcsaláddal; nyári olvasmányélmények 2–3. Év eleji ismétlés: a 4. osztályos tananyag

áttekintése (korok; szerzôk; mûvek; mû-fajok; irodalomelmélet)

II. KÖNYVESPOLC (4 óra)4. Látogatás a könyvtárban. A könyvtár állo-

mányának felosztása5. Kosztolányi Dezsô: Levél a könyvrôl6. Olvasási útravaló. Hegedüs Géza: Az olva-

sás gyönyörûsége (részlet)7. Hegedüs Géza: Tudni illik – a könyv; Híres

emberek gondolatai a könyvrôl

III. „HOL VOLT, HOL NEM VOLT…”(12 óra)

8–9. Népdalok (katona-, párosító-, szerelemesdalok) A csitári hegyek alatt, csillagok,csillagok, Felszántom…, Tiszán innen…,Madárka, madárka… (választási lehetô-séggel)

10. Népmesék (tanító-, állat-, csali-, varázs-, lánc-mesék); Csali mese

11. A kóró és a kismadár (népmese, láncmese)12. A kutya, a macska meg az egér (népmese,

láncmese)13. A kenyér íze (népmese, tanítómese)14. A tulipánná változott királyfi (népmese,

tündérmese)15. Tél (cigány népmese)16. Mondák; Munkács eredete (népmonda) 17. Beckó (népmonda, vármonda)18. Lehel vezér lova (Kányádi Sándor nyomán);

László vitéz (Gaál M. nyomán); KôlevesMátyásmonda (Móra Ferenc nyomán) –választással

19. Összefoglalás: Mit tanultunk a népdalokról,népmesékrôl, népmondákról?

IV. „URAM, NEM VAGYOK MÉLTÓ…”(7 óra)

(példázatok, történetek a Bibliából; szentek le-gendája; mítosz-mesék) 20. Pál elsô levele; A magvetô példázata21. A búza közé vetett konkoly példázata22. Jézus csodáiból: A kánai mennyegzô; A gyó-

gyító Jézus 23. Szentek legendái: Szent Erzsébet és Szent

Gellért24. Mítosz-mesék: Párisz ítélete; Akhilleusz

sarka; Ariadné fonala (választással) 25. Daidalosz és Ikarosz26. A fejezet összefoglalása; rendszerezés27. Az I. irodalmi dolgozat elôkészítése: elbeszé-

lés párbeszédes résszel 28. Az I. irodalmi dolgozat megírása29. Az I. irodalmi dolgozat elemzô javítása

V. „SZORGALMASAN LÁTOGATTAM IS-KOLÁIM EGYKORON” (25 óra) (Petôfi Sándor élete; János vitéz címû elbeszélôkölteménye; válogatás a verseibôl) 30. Petôfiélete (legfontosabb helyszínek, dátumok, szemé-lyek, események)31. János vitéz 1–4. rész32. Gyakorlás, készségfejlesztés; a metafora 33. János vitéz 5–6. rész34. Gyakorlás; költôi képek, stíluseszközök a

mûben35. János vitéz 7–10. rész 36. János vitéz 11–12. rész37. János vitéz 13–15. rész 38. János vitéz 16–18. rész39. Részösszefoglalás: valóság és mese 40. János vitéz 19–20. rész41. János vitéz 21–22. rész 42. János vitéz 23–25. rész 43. János vitéz 26–27. rész44–45. Összefoglalás: a mû cselekménye; a sze-

replôk tablója; a jellemek ábrázolása;költôi eszközök; elbeszélô és leíró részek

TANMENETJAVASLAT

Page 18: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 19

46. A II. irodalmi dolgozat elôkészítése: elbe-szélés leírással a János vitéz alapján

47. A II. irodalmi dolgozat megírása48. A II. irodalmi dolgozat elemzô javítása49. Petôfi, a népies költô: Befordúltam a kony-

hára…; Megy a juhász a szamáron…; Faleszek, ha…; Száll a felhô… – választássalkét-három vers

50. Petôfi, a családszeretô: István öcsémhez –a költôi levél

52. Petôfi, a családszeretô: Egy estém otthon53. Petôfi, a családszeretô: Szüleimhez; Távol-

ból (választással) 54. Petôfi, a katona: Katonaélet55–56. Petôfi, a tájleíró mûvész: Az alföld – a

leírás, a bemutatás módja57. A fejezet összefoglalása; rendszerezés –

két dramatikus játék március 15-e megün-nepléséhez

VI. „ITT SZÜLETTEM ÉN EZEN ATÁJON…”(4 óra)

58. Petôfi Sándor: Szülôföldemen; Hazámban59. A régió irodalmi emléke: Petôfi Ostffyasz-

szonyfán – a prózai szemelvény részletei-bôl válogatás szabadon

60. Arany János: Családi kör61. Két vers választással a következôk közül:

Tóth Árpád: Arad; Juhász Gyula: Szeged;Gazdag Erzsi: Dadogó zsoltár; Babits Mi-hály: Erdély

VII. „A NAGYVÁROSI ÉLET EGRI CSILLA-GOKJA”

(Várdai Béla véleménye A Pál utcai fiúkról)A házi és az ajánlott olvasmány feldolgozása Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúkFekete István: A koppányi aga testamentuma62–64. Molnár Ferenc mûve: A regény fogalma;

az epikus mû szerkezete; cselekmény-vázlat és korrajz; szereplôtabló, a kéttábor; drámai elemek; nyelvezet és stílus

65–67. Fekete István mûve: történelmi háttér;a szereplôk jellemzése; a mellékszerep-lôk; idô- és térszemlélet; szerkezet ésmûfaj; nyelvezet és stílus

68. A regényekrôl tanultak összefoglalása; dra-matikus játékok a mûvek alapján

69. A III. irodalmi dolgozat elôkészítése: levél-írás (a levél formai, tartalmi jellemzôi)

70. A III. irodalmi dolgozat megírása71. A III. irodalmi dolgozat elemzô javítása

VIII. ÉV VÉGI ÖSSZEFOGLALÁS, REND-SZEREZÉS

72–74. A tankönyv fejezetei; versek és prózák;korszakok, szerzôk, irodalomelméletiismeretek tükrében való áttekintése

Megjegyzés: A „SZÓLJ, S KI VAGY, ELMON-DOM” címû záró tankönyvi fejezet szemelvényeióraszám nélküliek, tehát az órabontásos tanmenet-javaslatnak sem részei. Ezek az ún. beszédtechnikátsegítô alkotások, gyakorlásként a teljes tanév folya-mán beépíthetôk egy-egy tanórába.

Page 19: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához20

1. A HÉTSZÍNVILÁG tankönyved 7 fejezetre tagolódik. Kettônek írd le a címét!

a) _____________________________________________________________________________

b) _____________________________________________________________________________

2. Az egyik fejezet a JELES NAPOKKAL, NEMZETI, EGYHÁZI, CSALÁDI ÜNNEPEINKKEL ismertetett meg. Nevezzmeg néhányat!

1. A szeretet ünnepe: ______________________________________________________________

2. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe: ______________________________________________

3. A pákozdi csata emlékének ünnepe: ________________________________________________

4. Az 1956-os FORRADALOM HÓNAPJA ÉS NAPJA:__________________________________

3. „A haza minden elôtt” – írta Kölcsey Ferenc. Ki(k) volt(ak) az alábbi híres magyar történelmi sze-mélyiségek?

– Munkács hôs asszonya? __________________________________________________________

– Fejedelem, a kuruc szabadságharc vezére? ___________________________________________

– A Himnusz költôje? _____________________________________________________________

– A legnagyobb magyar (Kossuth nevezte így), a Lánchíd megépítésének a támogatója?

_______________________________________________________________________________

– Az aradi vértanúk? Háromnak írd le a nevét! _________________________________________

________________________________________________________________________________

– A haza bölcse? (Nevéhez a kiegyezés fûzôdik.) ________________________________________

– Ki aratott diadalt hegedûszóval? ____________________________________________________

4. Készíts képzelt riportot a KÓCHUSZÁRRAL a végzetes csata elôtt. (6-8 lényeges mondat elég, ügyelj a párbeszéd helyes jelölésére!)

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

ÉV ELEJI FELMÉRÉS (5. o.)– Hétszínvilág (4. o.) átismétlése után –

2p

4p

7p

Page 20: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 21

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

5. Magyarázd meg a III. fejezet címét: SZERETET AZ ÉLET? (Móra Ferenc gondolata)

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

6. Idézz! Írd le pontosan a HIMNUSZ 1. és a NEMZETI DAL 3. versszakát!

HIMNUSZ NEMZETI DAL

–––––––––––––––––––––––––––––––– ––––––––––––––––––––––––––––––––

–––––––––––––––––––––––––––––––– ––––––––––––––––––––––––––––––––

–––––––––––––––––––––––––––––––– ––––––––––––––––––––––––––––––––

–––––––––––––––––––––––––––––––– ––––––––––––––––––––––––––––––––

–––––––––––––––––––––––––––––––– ––––––––––––––––––––––––––––––––

–––––––––––––––––––––––––––––––– ––––––––––––––––––––––––––––––––

–––––––––––––––––––––––––––––––– ––––––––––––––––––––––––––––––––

–––––––––––––––––––––––––––––––– ––––––––––––––––––––––––––––––––

7. Párosítsd az összetartozó fogalmakat! Írd a vonalra a válaszodat!a) Sopron, b) Trianon, c) Nobel, d) A kis kondás, e) Kevély Kereki, f) Mindennapi kenyerünk, g) Kis-kunság, 1. díj, 2. önfeláldozó szeretet, 3. a hûség városa, 4. mesevár, 5. tájegység, 6. 1920, 7. monda

a) Sopron: ______________________________________________________________________

b) Trianon: ______________________________________________________________________

c) Nobel: _______________________________________________________________________

d) A kis kondás: __________________________________________________________________

e) Kevély Kereki: ________________________________________________________________

f) Mindennapi kenyerünk: __________________________________________________________

g) Kiskunság, ____________________________________________________________________

Összesen: 40 pont 37 – 40 = 5, 30 – 36 = 4, 21 – 29 = 3, 14 – 20 = 2, 0 – 13 = 1

8p

4p

8p

7p

Page 21: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához22

1. Írj 2–2 jellemzôt a NÉP-, illetve a MÛKÖLTÉSZET fogalmáról!

népköltészet: a) __________________________________________________________________

b) __________________________________________________________________

mûköltészet: a) __________________________________________________________________

b) __________________________________________________________________

2. Röviden értelmezd az alábbi irodalomelméleti fogalmakat!

MESE:___________________________________________________________________________

LEGENDA: _______________________________________________________________________

REGE: __________________________________________________________________________

PÁRBESZÉD: ______________________________________________________________________

3. Mi a pontos címe a megismert mûnek?

a) Az egyik fôszereplô Stibor: ______________________________________________________

b) Párosító népdal: ________________________________________________________________

c) Egy Mátyás-monda: ____________________________________________________________

d) A tankönyv tündérmeséje: _______________________________________________________

4. Írd meg a Daidalosz és Ikarosz címû mítosz vázlatát!

1. _____________________________________________________________________________

2. _____________________________________________________________________________

3. _____________________________________________________________________________

4. _____________________________________________________________________________

5. _____________________________________________________________________________

6. _____________________________________________________________________________

7. _____________________________________________________________________________

5. Sorolj fel, nevezz meg három bibliai történetet!

1. _____________________________________________________________________________

2. _____________________________________________________________________________

3. ____________________________________________________________________

FÉLÉVI FELMÉRÉS (5. o.)

4p

8p

4p

7p

3p

Page 22: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 23

6. Készíts 6–8 mondatos riportot az elkeseredett Daidalossszal! (Ügyelj a párbeszéd helyes jelölésére!)

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

7. Válaszolj a kérdésekre!

a) Kihez írt verses levelet Petôfi Sándor? ______________________________________________

b) Kire jellemzô Petôfi versében az örökös ráérôsség? ____________________________________

c) Miként jellemzi édesapját a költô az Egy estém otthon címû versében? ____________________

_________________________________________________________________________________

d) Miért „csak” a francia király elôtt ismerjük meg János vitéz korábbi életét? ________________

_________________________________________________________________________________

e) Mi volt János vitéz legjellemzôbb tulajdonsága a zsiványtanyán? _________________________

_________________________________________________________________________________

f) Sorolj fel 2 meseföldrajzi helyszínt a János vitéz c. verses mesébôl! _______________________

_________________________________________________________________________________

g) Milyen mesés és valóságos „részei” vannak a János vitéznek?

mesei (2): _____________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

valóságos (2): _________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

h) Miért elbeszélô költemény a mû? __________________________________________________

_____________________________________________________________________________

Összesen: 40 pont 46 – 50 = 5, 41 – 45 = 4, 30 – 40 = 3, 20 – 29 = 2, 0 – 19 = 1

8p

16p

Page 23: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához24

Megjegyzés: a tanév végi felmérés elôtt akár frontális munkával is elvégezhetô, tehát érdemjegyet neadjunk rá!

1. Nevezz meg a tankönyv fejezetcímei közül ötöt!

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

2. Értelmezd ôket röviden írásban!

I. _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

II. _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

III. _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

IV. _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

V . _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

3. Válaszolj a kérdésekre!

a) Ki ô? 1823-ban született, 1849-ben halt meg.: ________________________________________

b) A feldolgozott házi olvasmány szerzôje és pontos címe: ________________________________

_____________________________________________________________________________

c) Írj a tanultak alapján példát egy-egy mesetípusra! _____________________________________

_____________________________________________________________________________

d) Állandó jelzôje a „gigerli” volt.: ___________________________________________________

e) Egyik megismert szentünk: _______________________________________________________

f) Nagy költônk versben megszólított öccse.: ___________________________________________

g) Eredetmondánk címe, fôhôsei: ____________________________________________________

_____________________________________________________________________________

h) Egyik része az Ó-, másik az Újtestamentum: _________________________________________

i) Az örökké lusta „úr”: ____________________________________________________________

NÉHÁNY ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉS TANÉV VÉGÉN

Page 24: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 25

j) Írj egy lényeges állítást a regény fogalmáról! _________________________________________

_____________________________________________________________________________

k) Sorold fel az epikus mûszerkezet részeit! ____________________________________________

_____________________________________________________________________________

4. Válassz ki a tanévben megismert irodalmi szemelvényekbôl a neked legjobban tetszô VERSES, illetvePRÓZAI alkotást, majd:a) meséld el az egészet, esetleg egy részletét,b) természetesen nevezd meg a szerzôjét és a címét,

c) végül a választásodat indokold is meg!

VERSES mû: azért ez tetszett legjobban, _____________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

PRÓZAI mû: azért ez tetszett legjobban, ______________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

Page 25: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához26

1. Írj egy jellegzetes mesekezdô és mesét záró mondatot!

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

2. A leírás alapján milyen fogalomra ismersz?

a) Jelentése: könyvecskék = ________________________________________________________

b) Jellemzôi pl. a csodás elemek, az állandó szókapcsolatok = _____________________________

c) Szent életérôl szóló csodás történet = _______________________________________________

d) Eseményhez kötôdô, mesés elemeket is tartalmaz = ___________________________________

e) Sokszereplôs, bonyolult cselekményszövésû prózai mûfaj = _____________________________

3. Sorolj fel 3 Petôfi-verscímet a kérésnek megfelelôen!

1. életkép = _____________________________________________________________________

2. költôi levél = __________________________________________________________________

3. elbeszélô költemény = ___________________________________________________________

4. Írj legalább 5 lényeges mondatot Petôfi életérôl!

a) _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

b) _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

c) _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

d) _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

FELADATLAP TANÉV VÉGI FELMÉRÉSHEZ (5. o.)

2p

5p

3p

Page 26: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 27

5p

e) _____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________

5. Nevezd meg az idézet alapján a költôi képet!

a) „Elváltak egymástól, mint ágtól a levél…” = ________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

b) „Egyenes rónaság nyújtózkodott végig…” = _________________________________________

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

6. Melyik mû szereplôje? Nevezd meg a szerzôt is!Cím Szerzô

ILUSKA __________________________________________ ____________________________

ÁTS FERI ________________________________________ ____________________________

SÁRA, a nagylány __________________________________ ____________________________

CSOMAY FERENC ________________________________ ____________________________

7. Rendezd – írd le – történési rendben a következô „országokat”!óriásország, tündérország, Franciaország, sötétségország, zsiványország

_______________________________________________________________________________

_______________________________________________________________________________

Összesen: 40 pont 27 – 30 = 5, 24 – 26 = 4, 18 – 23 = 3, 12 – 17 = 2, 0 – 11 = 1

2p

8p

5p

Page 27: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához28

1. Arany János: Családi kör címû versének ta-nítása (2 tanórára tervezett anyag)

Elôzetes feladatok (lehetnek):– Arany János életrajzából a családjára vonat-

kozó adatok, ismeretek gyûjtése. – 1–2 tanuló házi fogalmazása a saját családjá-

ról.– A családdal kapcsolatos irodalmi mûvek ke-

resése.

(Vigyázzunk, 5–6 percnél ez a „blokk” ne le-gyen hosszabb!)

Ügyeljünk arra is, hogy ne késztessünk senkitcsaládi titkok elmondására, törekedjünk viszont a reális-átlagos családkép ôszinte feltárására. Necsupán üres szólamokból álljon az óra bevezetôrésze. Hagyjuk a végére a költôre vonatkozó be-számolót, s innen „indítsuk” a verset.

Megfigyelési szempontok (lehetnek):– Mi a különbség a mai s az akkori családok

élete között? – Miért cserélnél, ill. miért nem Arany János

családjával?– Figyeljük meg a leíró és elbeszélô részek ará-

nyát a költeményben!– A mû bemutatása. (Ez történhet tanári felolva-

sással-elmondással, de ha van jó versmondónk,elôzetes felkészülés után elôadhatja ô is.)

Hallgassuk meg elsôként a közvetlen, önkéntesmegnyilatkozásokat! (Miért szép, miért tetszett,miért áll közel hozzád?)

– A tanulók válaszoljanak a megfigyelésiszempontokra, a válaszokat összegezzük, fo-galmazzuk meg egy-egy mondattal.

– Olvastassuk el néma olvasással újra az alko-tást, s ki-ki jelölje azokat a szavakat, szókap-csolatokat, amelyet nem vagy nem pontosanértett. Ezeket közösen magyarázzuk meg, néhá-nyat le is jegyezhetnek. (A nevelô néhányatelôre fel is írhat magyarázattal az írásvetí-tôre, ez gyorsítja a haladást.)

– Vegyék elô a tankönyvet, s oldják meg önál-lóan a kijelölt feladatokat.

– Keressék meg az ideillô definíciókat! (A le-írás rendje.)

– Készüljenek:a kifejezô olvasásra,a párbeszédes részek olvasására,a „kint” és „bent” történéseinek olvasására, a szerepekkel való játékra!

Amire külön felhívom a figyelmet: igyekezzünkaz órát hangulatossá tenni, akkor lesz a kétszer 45 percnek igazi varázsa, hiszen a téma ehhez adott,miként a gyönyörû Arany-költemény is, KOVÁCS

MARGIT: Nagy család címû kerámiája.

2. Mit tanultunk a népmesékrôl – összefoglaló óra Több elôzetes felkészülési munkát igényel:

– Tekintsük át a tankönyvben található ábrákat!– Olvassuk el a mesével kapcsolatos meghatá-

rozásokat, értelmezzük ôket újra! – Hozzák el a tanulók a kedves mesekönyvüket,

s indokolják meg néhányan, miért éppen aztválasztották!

– Mondjabak mesetípusoknak megfelelô törté-neteket, s a társak ismerjék fel a típust! (Fon-tos, hogy a történetek rövidek legyenek!)

– Az óra indulhat egy eddig még nem ismertmesével, s ennek alapján foglaljuk össze mind-azon jellegzetességeket, amelyek csakis a me-sék ismérvei. (Ez lehet kazettáról elmondottmûvészi tolmácsolású mese.)

– Végezzük el a tankönyv feladatait!– Kezdjünk el egy történetet, s folytassuk staféta

mesemondással! Beszéljük meg azokat a sajá-tosságokat, amelyek biztosan szerepelni fognakaz éppen akkor születô mesében.

Feltétlenül törekedjünk a határozott, de hangula-tos óravezetésre! Versenyszerûen is dolgoztathatunk.

Házi feladatként írassunk csalimesét!

NÉHÁNY „ÓRAVÁZLAT” – 5. OSZTÁLY

Page 28: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 29

1. Feltétlenül beszélgessünk el a nyári (olvas-mány) élményekrôl, errôl írásbeli fogalmazástis készíttethetünk. Címek: A vakáció legnagyobb élménye(i)Egy hét a nagyszüleimnél (falun, ill. városban) Szüleimmel a BalatononNyári naplóBarangolás hegyen-völgyön Kaland a strandonA könyv, amit örömmel olvastam el(Természetesen ezek csak választható, ajánlottcímek, s ugyanígy a 6. osztály elején is alkalma-sak a vakációról való tájékozódásra a pedagógusszámára.)

2. Az „AKI NEM HISZI, JÁRJON UTÁNA!” címû fe-jezet bevezetô óráján:a) Feltétlenül utaltassunk eddigi meseolvasási,

mesehallgatási, mesemondási tapasztalataikra,élményeikre! (Pl. mûvészeti szemlén indultakebben a kategóriában.)

b) Gyûjtessük össze a mesei jellegzetességeket!(Érveljenek és bizonyítsanak.)

c) Tanítás-nevelés-szórakoztatás: e hármas szépi-rodalmi feladat miként érvényesül a mesék-ben, melyik a leginkább jellemzô?

d) Nézzék meg híres mesék illusztrációit híresrajzolók alkotásait! (Würtz Ádám, Reich Ká-roly, Füzesi Zsuzsa)

3. Állatmesék, fabulák:– Gyûjtsenek híres állatmeseíróktól mûveket,

néhányat mutassanak is be! (Fáy András, Ezo-pus, La Fontaine)

– Beszéljék meg tanítási célzatukat! (Igazábólmiért emberekrôl, embereknek szólnak?)

– Minden lehetséges alkalommal dramatizáltformában játszassuk el a meséket!

(A szereposztás, szerepvállalás nagyszerû neve-lési lehetôséget kínál a pedagógus számára, atanulóknak pedig önismereti „tréning”.)

4. Petôfi „arcai”, mûfaji sokoldalúsága:– egy-egy megismert, elemzett versének mûfaja

a lírán belül (dal, episztola, tájleírás, elbeszélôköltemény)

– a témaválasztás sokszínûsége (család, termé-szet, jellemek, forradalmiság, szerelem)

– mese és valóság, epika és líra a János vitézben– ki miért választhatná példaképül Petôfit, mûve-

inek egy-egy hôsét? (Indoklással, érveléssel!)

TOVÁBBI KONKRÉT JAVASLATOK, TANÁCSOK EGY-EGYTANÓRA LEVEZETÉSÉHEZ, FOGALMAZÁSOK ÍRÁSÁHOZ

Page 29: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához30

I. KÖNYVESPOLC – a könyvek birodalma, könyv-tárismereti tudnivalók

II. „HOL VOLT, HOL NEM VOLT…” – „AKI NEM HISZI,JÁRJON UTÁNA!” – A népköltészetrôl (népdalok,népmesék, népmondák)

III. PÉLDÁZATOK, TÖRTÉNETEK A BIBLIÁBÓL, CSO-DATÉTELEK – „Uram, nem vagyok méltó…” (legen-dák, mítoszmesék)

VI. „SZORGALMASAN LÁTOGATTAM ISKOLÁIM EGY-KORON” – Petôfi Sándor élete, a János vitéz, (te-

matikus és mûfaj szerinti) válogatás Petôfi verse-ibôl

V. „ITT SZÜLETTEM ÉN EZEN A TÁJON” – vallomásoka szülôföldrôl, régió és irodalom

VI. HÁZI ÉS AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK – egy-egymû elemzô feldolgozása

VII. „SZÓLJ, S KI VAGY, ELMONDOM” – nyelv-mûvesség, nyelvmûvelés, beszédtechnika és kom-munikáció

A TANKÖNYV SZERKEZETI FELÉPÍTÉSE RÖVIDEN:(Fejezetek, s azok tartalma)

Éves óraszám: 74

KÖNYVESPOLC (4 óra)Könyvtárismeret, a könyvtári állomány felosz-

tása, az olvasás fontossága, szeretete, olvasási út-ravaló

„HOL VOLT, HOL NEM VOLT” (12 óra)A népköltészeti alkotások felosztása, értelmezése,

elemzése – népmesék, népmondák, népdalok (vá-laszthatóan)

Népdalok: A Csitári hegyek alatt Által mennék…Csillagok, csillagok Felszántom a császár udvarát Tiszán innen, Dunán túl Madárka, madárka(katona, szerelmes, párosító… énekek)

Népmesék: Az aranyszôrû bárány – Féja Géza feldolgozá-sában A tulipánná változott királyfi

Tél (cigány népmese) A kenyér ízeA kóró és a kismadárA kutya, a macska meg az egér A három bolond lány(lánc-, csali, tündér-, reális és állatmesék)

Népmondák (választhatóan):A fejedelem unokája (Mezôladányi népmonda) Török vendég Kismartonban (Kismartoni nép-monda) Perzsihalom (Nagykerekei népmonda)Beckó (vármonda) A fehér ló mondája Munkács eredete Lehel vezér lova

„URAM NEM VAGYOK MÉLTÓ…” (7 óra)Példázatok, fejezetek, történetek a Bibliából:A magvetô példázataA búza közé vetett konkolyJézus két csodája (a gyógyító Jézus)Történetek az Ószövetségbôl: Az özönvíz, Noébárkája

A KERETTANTERVEK SZERINTI TANANYAGBEOSZTÁS

Page 30: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 31

Szentek legendájaSzent Erzsébet és Szent Gellért története

Mítosz-mesék:Daidalosz és Ikarosz (a repülés mítosza) Parisz ítéleteAkhilleusz sarka

„SZORGALMASAN LÁTOGATTAM ISKOLÁIM EGY-KORON…” (25 óra)

Petôfi Sándor élete, válogatás verseibôl, a Jánosvitéz címû elbeszélô költeménye

Az Alföld (tájvers) István öcsémhez (levél) Pató Pál úr (életkép) Befordultam a konyhára (dal)A tintásüveg (életkép, vándorszínészet) János vitéz (elbeszélô költemény)

„ITT SZÜLETTEM ÉN EZEN A TÁJON…” (4 óra)Család, szülôföld, táj, természetPetôfi Sándor: Szülôföldemen Arany János: Családi körPetôfi Ostffyasszonyfán (Liptovits Gyuláné dr.helytörténeti könyvébôl)Tóth Árpád: Arad Juhász Gyula: SzegedGazdag Erzsi: Dadogó zsoltár

Berzsenyi Dániel: Búcsúzás Kemenes-aljától Babits Mihály: Erdély

„A NAGYVÁROSI ÉLET EGRI CSILLAGOKJA” (Vá-radi Béla) (7 óra)

Házi olvasmányunk MOLNÁR FERENC A Pál utcaifiúk címû regénye.

Ajánlott olvasmányunk FEKETE ISTVÁN A kop-pányi aga testamentuma címû ifjúsági regénye.

A házi és az ajánlott olvasmány rendhagyó fel-dolgozása az Apáczai Kiadó Olvasónaplója alap-ján.

„SZÓLJ, S KI VAGY ELMONDOM”Mûvek megismerése, olvasása a nyelvmûvesség

jegyében, ún. beszédtechnikai fejezet: mimika,gesztus, artikuláció, hangsúly, szituáció, beszéd-és mozgáshelyzetek.

Erre külön óraszám nincs, a tanév során gya-korlásként folyamatosan végezhetô, végezendô.

Más elvégzendô feladatok óraszámai:Dolgozatok 9 óra (2 elbeszélés, /mese/, 1 levél)

elôkészítésemegírásaelemzô javítása

Év eleji és év végi rendszerezés, ismétlés 6 óra

Page 31: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához32

Hegedüs Géza: Az olvasás gyönyörûsége (Móra Kiadó, 1978) Hegedüs Géza: Tudniillik tudni illik (Göncöl Kiadó Kft., 1991) Hegedüs Géza: A költôi mesterség (Móra Kiadó, 1978)Devecsery László: Szóvásár (Apáczai Kiadó, 1991)Rendes feltámadás (Fél évszázad elbeszélései) (Móra Kiadó, 1988) Mórától Móráról (Tankönyvkiadó, 1979)Takács Tiborné: A könyv- és könyvtárhasználat tanításának lehetôségei és módszerei az 5., és a 6. osz-

tályos magyar irodalomórán (Gondolkodó kiadványsorozat, Vas megyei PedagógiaiIntézet 1992)

Bölcsességek könyve (aforizmák, szállóigék) (Gondolat Kiadó, 1984)Szôke Ágnes: Eredete nem ismeretlen (Latin és görög eredetû szavak tankönyveinkben) (Tankönyvki-

adó, 1989)Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára (Akadémiai, 1976) Magyar értelmezô kéziszótár (1–2. kötet) (Akadémiai, 1989) Akadémiai kislexikon (1–2. kötet) (Akadémiai, 1989)Magyar Ki kicsoda 1990 (Láng Kiadó, 1990)Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (1–2. kötet) (Trezor Kiadó, 1992)Ki kicsoda a mai magyar gyermekirodalomban? (Csokonai Kiadó, 1988) Vajda György Mihály – Pál József: A világirodalom története évszámokban (Akadémiai, 1988)Kortárs magyar írók kislexikona (Magvetô, 1989) Marafkó László: Irodalmi séták (Statisztikai Kiadó, 1985)Magyar irodalomtörténeti arcképek (Múzsák Közmûvelôdési Kiadó) Erôs Zoltán: Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig (Móra, 1985)A magyar irodalom története (Kossuth, 1985)Klaniczay – Szauder – Szabolcsi: Kis magyar irodalomtörténet (Gondolat, 1965) Vati Papp Ferenc: Forrásvidék (Írók, költôk gyermek- és ifjúkora) (Tankönyvkiadó, 1989)Balázs Mihály: Forrásvidék (Írók, költôk gyermek- és ifjúkora) (Tankönyvkiadó, 1990)Alföldy Jenô: Irodalmi fogalomtár (Tankönyvkiadó, 1992) Szepes Erika: Magyar költô – magyar vers (Tevan Kiadó, 1990)Bene Kálmán: Kalauz a versértelmezéshez (Mozaik Oktatási Stúdió, 1991) Simon István: Írószobák (Gondolat, 1976)Rendületlenül (A hazaszeretet versei) (Officina Nova, 1989) Magyar ünnepek (Apáczai Kiadó, 1990)Nefelejcs (Szép magyar versek kisiskolásoknak) (Móra, 1975) Varázstrombita (gyermekvers-antológia) (Móra, 1988)Állatok farsangja (gyermekvers–antológia állatokról) (Móra, 1979)H. Tóth István: Mese és valóság (5. osztályosoknak irodalmi tanulmányaikhoz)

KÖNYVAJÁNLÁSOK OLVASÁSRA, KUTATÁSHOZ

A könyvek birodalma

Page 32: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 33

Nuridsány László: Meseláda (Mozaik Kiadó, 1988) Benedek Elek: Szélike királykisasszony (Móra, 1983)Benedek Elek: Arany mesekönyv (A világ legszebb meséi) (Kriterion-Kiadó, 1975)Benedek Elek: Többsincs királyfi (Móra, 1981)Benedek Elek emlékkönyve (Móra, 1990)Hamupipôke és még 11 híres mese (Tipegô Kiadó Kft., 1989) Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese (Móra, 1964)Illyés Gyula: Hét meg hét magyar népmese (Móra, 1975) Szélanyó keresztlánya (Móra, 1986)Zöld Vitéz és Virág Péter (Móra, 1985)Fótonfót király (Móra, 1985)Pallag Rózsa (Kárpát-ukrajnai magyar népmesék) (Akadémiai, 1988) A királlyá választott kutya (Móra, 1972)A feneketlen tó (Vasvár Néprajzi és Irodalmi Köre, 1957) Kökény kisasszony (Kossuth, 1988)Hetedhétország (Pannónia Könyvek, 1989)A madarakról és a vadakról (Régi magyar mesék) (Móra, 1985) Mézcsorgató (Gazdag Erzsi versei és meséi) (Móra, 1981) Pilinszky János verses meséi (Pilinszky János összegyûjtött versei) (Szépirodalmi, 1987) Lovász Gabriella: Ablaknyitogató (Magánkiadás, 1987)Csikósné Monostori Erzsébet – Mezey Klára: Mesérôl mesére (Mozaik Oktatási Stúdió, 1991)Devecsery László: A kék pék (Pannon Könyvkiadó, 1991) Heltai Gáspár: Száz fabula (Európa Kiadó, 1987) Andersen mesék (Warszawa, 1959)La Fontaine összes meséi (Dante Könyvkiadó, 1950)Hétágú csatacsillag (Magyar mondák és legendák) (Népszava Lap- és Könyvkiadó, 1988)Lipták Gábor: Amirôl a kövek beszélnek (Regék, mondák, történetek) (Móra, 1978) A király esküje (Történeti balladák, históriás versek) (Szépirodalmi, 1988) Komjáthy István: Mondák könyve (Hun és magyar mondák) {Móra, 1987) Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra (Szlovákiai vármondák) (Madách Kiadó, 1979) Magyar mese- és mondavilág (A csodaszarvas) (Móra, 1987)Szabó Árpád: Aranygyapjú (Régi görög mondák) (Móra, 1977) Görög regék (Móra, 1976)Hamilton Edith: Görög és római mitológia (Holnap Kiadó, 1992)Petz György: Kérdések és válaszok a görög mitológiáról (Göncöl Kiadó Kft., 1991) Pataki Mária: A végzetes jóslat (Történetek a görög-római mitológiából) (Móra, 1984)Régi magyar szentség (Tizenöt magyar szent) (Új Ember Kiadóhivatala, 1991)Szekfû Gyula: Szentjeink élete és halála (Maecenas Kiadó, 1991)Török József: A magyar föld szentjei (Tulipán Kiadó, 1991)Lagerlöf Selma: Krisztus-legendák (Elsô Vertikális Kisszövetkezet, 1991) Bibliai nevek és fogalmak (Primo Kiadó, 1991)Szunyogh Szabolcs: Bibliai történetek, antik mítoszok (Tankönyvkiadó, 1988)

Aki nem hiszi, járjon utána! (mesék, mondák, mítoszok, legendák, regék, fabulák)

Page 33: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához34

Szunyogh Szabolcs: Jézus, az ember fia (Történetek az Újszövetségbôl) (Móra, 1985)Csizmadia Károly: Bibliai eredetû szállóigék, szólásmondások, közmondások (Hazánk Könyvkiadó

Kft., 1990)Pais István: Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák (Szerzôi kiadás, 1992) Ábel Zsuzsanna: Képes bibliai lexikon (Minerva Kiadó, 1987)Szabó Attila: Jézus Krisztus élete és tanításai (Apáczai, 1989) Képes Biblia (Szent István Társulat, 1983)365 történet a Bibliából gyermekeknek (Láng Kiadó, 1989)Gyôrffy Rózsa: Új magyar legendárium (Szent magyarok történetei) (Szerzôi kiadás, 1988)François Mauriac: Jézus élete (Pallas Lap- és Könyvkiadó, 1989) Dr. Sallér Géza: Hírességek a szenvedés csúcsain (Szerzôi kiadás)

Petôfi Sándor

Petôfi Sándor összes költeményei (Szépirodalmi, 1972) János vitéz és más verses elbeszélések (Móra, 1962) Illyés Gyula: Petôfi Sándor (Szépirodalmi, 1985) Illyés Gyula: Így élt Petôfi Sándor (Móra Kiadó) Horváth János: Petôfi Sándor (Pallas Kiadó, 1989) Fekete Sándor: Petôfi evangéliuma (Kossuth, 1989) Talpassy Tibor: A magyar színjátszás hôskora (Móra, 1983)Désaknai Mária: Petôfiné Szendrey Júlia (Magánkiadás, 1989) Illés György: Szerelmek könyve (Arcképek a magyar irodalomból) (Göncöl Kiadó, 1989)Haj, ne hátra, haj elôre (1848 emlékezete) (Móra, 1978)Balogh József–Devecsery László: Varázskendô (Apáczai Kiadó, 1988) Itt élned, halnod kell (Apáczai Kiadó, 1990)Illés György: Fel, fel, vitézek! (ARákóczi-szabadságharc és az 1948–49-es szabadságharc várai) (Móra, 1986)Dr. Sallér Géza: Hírességek gyermekei (Petôfi Zoltán) (Szerzôi Kiadás) Fekete Sándor: Így élt a szabadságharc költôje (Móra, 1977)Hatvany Lajos: Feleségek Felesége (Petôfi mint vôlegény) (Magvetô, 1982)Pethô György: Közelrôl (Dokumentumok Szendrey Júlia és Petôfi Zoltán életébôl) (Magvetô, 1984)

SZÉPIRODALOM – SZÉP IRODALOM

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (Móra, 1971) Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (Ifjúsági Könyvkiadó, 1953) Sütô András: Gyermekkorom tükörcserepei (Móra, 1982)Görömbei András: Sütô András (Akadémiai, 1986)Nagy László: Arccal a tengernek (Szépirodalmi, 1972)Égi s földi virágzás tükre (Kortársak Nagy Lászlóról) (Veszprém, 1985) Juhász Ferenc: Csikóellés (Móra, 1978)Simon István: A sümegi vadgesztenyék (Móra, 1979)Balogh József: Manóbál (Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége, 1991)Ágai Ágnes: A titkokat az ujjaimmal mondom el (Móra, 1983)

Page 34: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 35

Dsida Jenô: Út a Kálváriára (Vigilia Kiadó, 1985)Szabó Lôrinc összegyûjtött versei (1–2. kötet) (Szépirodalmi, 1974) Arany János költeményei (Helikon Kiadó, 1983)Aranytól Aranyról (Tankönyvkiadó, 1989)Riedl Frigyes: Arany János (Szépirodalmi, 1982)Szunyogh Szabolcs: Arany János (Garabonciás Kiadó, 1988) Ady Endre költeményei (Helikon, 1983)Adytól Adyról (Tankönyvkiadó, 1977)Móricz Zsigmond: Válogatott elbeszélések (Szépirodalmi, 1964)Móricz Zsigmond: A halhatatlanságra vágyó királyfi – A nehéz kétgarasos (Móra, 1984)Utassy József: Hóemberség (Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1989)Anyaság (Helikon, 1990) Édesanyámnak szeretettel (Móra, 1989) Ditirambus a nôkhöz (Kossuth, 1978)222 szép magyar vers (Móra, 1980)Tamás Attila: Illyés Gyula (Akadémiai Kiadó, 1989)Balogh József – Devecsery László: Olvasónapló (Apáczai Könyvkiadó, 1994)

„Szólj, s ki vagy, elmondom”

Montágh Imre: Nyelvmûvesség (A beszéd mûvészete) (Múzsák Kiadó, 1989) Montágh Imre: Mondjam nagy mutassam?! (szó-hang-gesztus) (Móra, 1985) Mezei Éva: Játsszunk színházat! (Móra, 1983)Romhányi József: Szamárfül (Móra, 1983) Tamkó Sirató Károly: Jövôbúvárok (Móra, 1980)Kányádi Sándor: Tavaszai tarisznya (Móra, 1982) Babits Mihály: Messze… messze… (Móra, 1981)Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (Móra–Kárpáti Kiadó, 1972)Hársing Lajos: Irodalmi játékok (Tankönyvkiadó, 1987) Hernádi Sándor: Nyelvi próbák (Móra, 1982)Hernádi Sándor: Szórakoztató szóra késztetô (Móra, 1987) Hernádi Sándor: Szópárbaj (Móra, 1988)Dale Carnegie: A hatásos beszéd módszerei (Hvg Rt., 1990) Wacha Imre: Közéleti beszédünk (Kossuth, 1987)Deme László–Grétsy László–Wacha Imre: Nyelvi illemtan (Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1987)Szabó G. Zoltán–Szörényi László: Kis magyar retorika (Tankönyvkiadó, 1988)Beszélni tudni kell! (Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, 1977) Szépen magyarul – szépen emberül (Kossuth, 1987)Allan Pease: Testbeszéd (Gondolatolvasás gesztusokból) (Park Kiadó, 1988)

Page 35: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához36

ADY ENDRE(1877, Érmindszent – 1919, Budapest)

„Hétszilvafás” (kisnemesi) családból származott.Apja Ady Lôrinc, anyja Pásztor Mária. Iskolai ta-nulmányait szülôfalujában kezdte, majd a nagyká-rolyi piarista (katolikus) gimnázium következett.Földrajzból, természetrajzból, és magyarból min-dig jelese volt.

1892: a zilahi református kollégium várja, majdérettségi után a debreceni jogakadémia. Az elsô évután azonban újságíró lett Debrecenben, aztán Nagy-váradon, végül Budapesten.

1899-ben jelenik meg elsô kötete Versek címmel,a következô már Nagyváradon Még egyszer címmellát napvilágot. Nem veti meg az élet örömeit. Meg-ismeri Diósdyné Brüll Adélt, akit verseiben Lédá-nak nevez.

1904–1905: elsô párizsi tartózkodásának az ideje,majd 1991-ig még újabb öt alkalom követi ezt.

1906: Új versek címû kötete a szimbolista ma-gyar líra kezdetét jelenti. 1908-ban indul a Nyugatcímû folyóirat, már az induló szám közli a verseit,ugyanígy a Nagyváradon megjelenô Holnap is.1909-ben megismerkedik Móricz Zsigmonddal.

1911-ben szakít Lédával. 1915-ben feleségül ve-szi Boncza Bertát, akit Csinszkának „keresztel”.Az elsô világháború ideje alatt már nagyon beteg.Ekkori verseiben az expresszionizmus hatása mu-tatkozik.

A Nemzeti Múzeumban ravatalozzák föl, utolsóútjára óriási tömeg kíséri.

Jelentôs kötetei (a már említetteken kívül):1907 Vér és arany1908 Az Illés szekerén1909 Szeretném, ha szeretnének1911 A Minden-Titkok Versei1912 A menekülô élet 1913 A magunk szerelme 1914 Ki látott engem? 1918 A halottak élén

ÁPRILY LAJOS (eredeti neve Jékely)(1887, Brassó – 1967, Budapest)

Családjában az egyetlen gyermek, szülei a szél-tôl is óvják. Erdélyben él, 1929-ben költözik Buda-pestre, 1934-tôl iskolaigazgató egy gimnáziumban.

Színésznek készül ugyan, de a kolozsvári egye-temen tanári diplomát szerez. Zárkózott alkat,verseiben a formai tökéletességre törekszik, költe-ményeinek legfôbb tartalmi jegye a harmóniaigény.

Fô ihletôi: az erdélyi táj szépsége, a megújulótermészet, az ókori (klasszikus) kultúra.

Jelentûs mûfordító is. Fia, Jékely Zoltán szin-tén rangos költô.

Fôbb verseskötetei:1939 A láthatatlan írás 1957 Ábel füstje1969 Akarsz-e fényt?

ARANY JÁNOS(1817, Nagyszalonta – 1882, Budapest)

Apja, Arany György, anya, Megyeri Sára. Csa-ládjába utolsó (10.) gyermekként születik. (Életbencsak a legidôsebb nôvére és ô marad.)

Féltô gonddal nevelik, olvasni hamuba írt betûksegítségével tanul meg. 14 éves korától segédtanító,két év múlva a debreceni kollégiumba kerül, majdhamarosan Kisújszálláson találjuk. 18 éves, amikorvisszatér Debrecenbe, nyelveket tanul, jól gitározik,festônek, szobrásznak, muzsikusnak készül.

19 évesen – 2 hónapra – felcsap vándorszínész-nek.

1836–39: Szalontán tanár, 1840-ben jegyzô.23 éves, amikor feleségül veszi Ercsey Juliannát.

Lányuk Juliska, fiúk László.1846: Az elveszett alkotmány címû vígeposzá-

val megnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát.1847: A Kisfaludy Társaság fölemelt pályadíjjal

jutalmazza a Toldit. Ez a mû hozza meg számáraPetôfi barátságát.

1848: Tagja, késôbb igazgatója lesz a Kisfa-

SZERZÔI SZEMÉLYIGAZOLVÁNY– arcképvázlat költôkrôl, írókról –

Page 36: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 37

ludy Társaságnak. A szabadságharc idején nemze-tôr.

A bukás után fél esztendeig Geszten nevelôs-ködik, majd 1851–60 között a nagykôrösi reformá-tus gimnázium tanára.

1860-ban Pestre költözik, folyóiratokat indít,ezek egyike a Koszorú. 1870-tôl az Akadémia fô-titkára.

Az 1865-ös év tragédiája, hogy elveszíti 24 éveslányát. Élete utolsó szakaszában sokat betegeske-dik, de költészete mégegyszer kivirágzik: 1877-tôlszívesen tölti idejét a Margitszigeten, itt születnekaz Ôszikék remekei.

Az Akadémia oszlopcsarnokában ravatalozzákföl, tízezres tömeg kíséri végsô nyughelyére, aKerepesi temetôbe.

Jelentôs mûvei (a már említetteken kívül):1852 A nagyidai cigányok1854 Toldi estéje1856 Bolond Istók1863 Buda halála1879 Toldi szerelme1894 Ôszikék

ARANY LÁSZLÓ(1844, Nagyszalonta – 1898, Budapest)

Arany János fia. Jogi-gazdasági szakember volt,de költô, népmesegyûjtô, s akár az édesapja, mû-fordító is.

Gimnáziumi tanulmányait Nagykôrösön végezte.1860-ban bejárta a Székelyföldet, ott gyûjtött me-séit 1862-ben adta ki.

1874-tôl az Akadémia tagja.Legjelentôsebb mûve A délibábok hôse címû ver-

ses regény. Ennek fôszereplôje Hûbele Balázs.

BABITS MIHÁLY(1883, Szekszárd – 1941, Budapest)

Apja, Babits Mihály bíró, anyja Kelemen Aurora.Gimnáziumi tanulmányait Pécsett végzi, aztán

a budapesti egyetem bölcsészkarán tanul. Itt kötbarátságot Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsô-vel.

Latin-magyar szakos tanárként Baján, Szege-den, Fogarason, Újpesten, majd Budapesten tanít.

Költô, író, mûfordító és tanulmányíró. Versei-ben korábbi és kortárs filozófusok hatása is érzô-dik. Mûvei A Holnap antológiában jelentek meg.A Nyugat folyóirat munkatársa 1908-tól, 1929-tôlegyik szerkesztôje, 1933-tól fôszerkesztôje. Lefor-dította Baudelaire, Shakespeare, Szophoklész és má-sok mûveit.

1921-ben feleségül veszi Tanner Ilonát, aki ez-után a Török Sophi (Szofi) írói álnevet veszi fel.

Babits betegségei ötvenéves korától súlyosbod-nak, gégerákban hal meg. Költészetének sajátosjegyei: a hagyománytisztelet, a formaépítés, a fi-lozofikusság.

Jelentôs mûvei:1909 Levelek Iris koszorújából1911 Herceg, hátha megjön a tél is!1916 A gólyakalifa (regény)1920 Nyugtalanság völgye1922 Timár Virgil fia (regény)1925 Sziget és tenger1927 Halálfiai (regény)1929 Az istenek halnak, az ember él1934 Az európai irodalom története1940 Jónás könyve

BALASSI BÁLINT(1554, Zólyom – 1594, Esztergom)

A magyar nyelvû irodalom elsô nagy költôje.Apja felsôbányavidéki kapitány, híres törökverô.

Bálint nevelôje Bornemisza Péter, költô, dráma-író, zólyomi udvari prédikátor.

Balassi késôbb Nürnbergben tanul, talán megfordulvalamelyik német egyetemen, esetleg Padovában is.

Ezután Báthory István fejedelem udvarába kerül,végvári vitéz lesz (kiképzô hadnagy). Házasságotköt Dobó Krisztinával, de ôrök – viszonzatlan –szerelem köti Losonczy Annához, akit költeményei-ben Júliának nevez.

Jól ismeri a korábbi és a kortárs reneszánsz iro-dalmat, a magyar és a török népköltészetet. Vallásosverseit egyaránt közlik protestáns és katolikusénekes gyûjtemények.

Page 37: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához38

Szerelmes költeményei – a kor szokásainak meg-felelôen – kéziratban maradnak és így terjednek.1874-ben fedezik fel ezeket az alkotásokat, s csakezután jelennek meg nyomtatásban elôször.

Balassi alkalmazta elsôként a róla elnevezett stró-fát, amely a 19 szótagos sort belsô rímekkel háromrészre osztja, rímképlete a szótagszám jelölésével:

a6b6b7c6b7d6d6b7Szépmagyar comoedia (komédia) címû színda-

rabját Erdély asszonyainak ajánlotta.A katonaköltô Esztergom ostrománál hal hôsi

halált.

BATSÁNYI JÁNOS(1763, Tapolca – 1845, Linz)

Falusi varga (csizmakészítô) fia.Iskoláit Keszthelyen, Sopronban, Veszprémben

és Pesten végzi (az egyetem jogi karán), majdKassán lesz tisztviselô.

Radikalizmusa miatt késôbbi sorsa szerencsét-lenül alakul. 1794-ben a magyar jakobinus (pol-gári-demokratikus irányzat) mozgalomban valószerepe miatt Kufstein hírhedt börtönébe kerül.1815-ben újra letarlóztatják, s évtizedeken át élszámûzetésben egészen a haláláig.

Két társával megalapítja az elsô magyar iro-dalmi folyóiratot, a Magyar Museumot 1788-ban.(Társai Kazinczy Ferenc és Baróti Szabó Dávid)

Költészetének kiemelkedô alkotásai az 1789-esfrancia forradalmat üdvözlô versek és a Kufsteinielégiák, amelyekben fogságának szenvedéseirôlszámol be.

BENEDEK ELEK(1859. Kisbacon – 1929, Kisbacon)

Mesegyûjtô, író, újságíró.Irodalmi értékû gyermek- és ifjúsági lapokat

hív életre Jó Pajtás, Cimbora címmel.

Fû mûvei:1894–1896 Magyar mese- és mondavilág I–V. 1897 A magyar nép múltja és jelene I–II. 1904 Hazánk története1905–1910 Nagy magyarok élete I–XIII.

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY(1773, Debrecen – 1805, Debrecen)

A felvilágosodás korának legsokoldalúbb, leg-mûveltebb költôje, munkáit nyelvi gazdaság és a rokokó eszmény jellemzi.

Apja Csokonai József, anyja Diószegi Sára, egyszûcsmester leánya.

Édesapja – aki borbély és seborvos volt – szor-gos munkával tekintélyes vagyont gyûjt, de koránmeghal (1786), s édesanyja kosztos diákok tartásá-val tudja csak biztosítani a megélhetésüket.

Csokonai a debreceni kollégium tanulója lesz,1788-ban teológus hallgató, 1790-ben önképzôkörtszervez. 1794-ben a poétia osztály vezetésével bíz-zák meg. 1792-tôl Kazinczy levelezô társa, 1795-ben – a kollégiumból való kizárása után – Pestremegy, ott Martinovicsék kivégzésének a szemtanúja.

Deákpályája 1796-ban Sárospatakon ér véget.Négyéves dunántúli „tudós koldulás” kezdôdik

a számára. 1796-ban Pozsonyban találjuk, de egy-személyes verses hetilapja kudarcra ítéltetett, 11száma jelenik csak meg.

1797-ben Komáromban megismeri Vajda Juli-annát, de Csokonai „koldussága” miatt a szerelem-bôl házasság nem lehet. (Lillát – a költô nevezteígy szerelmét – 1798-ban férjhez adják egy duna-almási kereskedôhöz.)

„Bolyongásainak” színhelyei: Keszthely, Kapos-vár, Nagybajom. Végül Csurgóra kerül, ahol1799–1800 között helyettes tanári állást kap.

Ezután gyalog vág neki a hazavezetô útnak.Debrecenben az 1802-es hatalmas tûzvész elpusz-tította a házukat. Tüdôbaja is egyre súlyosbodik,kedélye végleg odavész.

1804-ben egy temetésen meghûl, s ennek kö-vetkeztében 1805. január 28-án meghal.

Poétai munkáit 1813-ban adják ki elôször négykötetben.

Mûvei: 1793 Tempefôi (szatíra)1799 Az özvegy Karnyóné (vígjáték)Dorottya (komikus eposz)

Page 38: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 39

DSIDA JENÔ(1907, Szatmárnémeti – 1938, Kolozsvár)

Az erdélyi magyar irodalom kiemelkedô alkotója.Elsô versei a Nyugat költôinek hatását mutatják.

Késôbbi mûveiben az expresszionista szabadverslehetôségeit próbálja. E költemények jellemzôi a szépség áhítata, a mély humanizmus, az elégikus-ság, ám egyben a játékosság is.

Kiváló mûfordító, latin, kínai, német, román köl-tôk szakavatott tolmácsolója.

Fôbb kötetei:1928 Leselkedô magány1933 Nagycsütörtök1938 Angyalok citeráján1985 Út a Kálváriára

FAZEKAS MIHÁLY(1766, Debrecen – 1828, Debrecen)

A felvilágosodás korának sokszínû személyisége:botanikus (a növénytan tudós kutatója), költô, a debreceni írókör tagja, Csokonai barátja.

Társszerzôje a Magyar füvészkönyvnek. Leghí-resebb munkája az 1804-ben – hexameterben – írtverses költeménye, a Lúdas Matyi. Verseire a szen-timentalizmus és a rokokó hatása jellemzô.

FEKETE ISTVÁN(1900, Gölle – 1970, Budapest)

A magyar ifjúsági irodalom egyik legnépsze-rûbb alkotója.

Debrecenben, majd Mosonmagyaróváron a Gaz-dasági Akadémia hallgatója, késôbb Bakócán erdô-és mezôgazdasági segédtiszt.

Budapestre költözik, s a Földmûvelési Minisz-térium vadászati osztályán szakfilmíró.

1951–55 között a kunszentmártoni halászmester-képzô iskola biológus szaktanára. 1960-ban JózsefAttila-díjat kapott.

Fôbb mûvei:1937 A koppányi aga testamentuma 1940 Csí1955 Kele, Lutra

1957 Bogáncs, Tüskevár 1965 Vuk

GARAY JÁNOS(1812, Szekszárd – 1853, Pest)

Költô, szerkesztô.1839-tôl a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Alapítója és szerkesztôje a Regélô Pesti Divatlap-nak.

Történeti tárgyú eposza és balladái révén válikismertté.

Leghíresebb munkája az 1843-ban írt Obsitos.Fôhôse a napóleoni háborúkat megjárt nagyotmondókatona. A mûbôl Háry János címmel Kodály Zol-tán daljátékot írt.

GÁRDONYI GÉZA(1863, Agárdpuszta – 1922, Eger)

Sárospatakon és Pesten tanult, majd Egerbentanítói oklevelet szerez. Éveken át néptanítókéntdolgozik. (Sárvár, Devecser, Dabrony)

Tanítóbarát címmel lapot szerkeszt. Elsô jelen-tôs munkája, A lámpás is a néptanító sorsát elevenítimeg.

1897-tôl végleg és teljesen visszavonul a köz-élettôl, édesanyjával Egerben telepedik le.

Tagja a Petôfi Társaságnak és a Magyar Tudomá-nyos Akadémiának. Örök álmát az egri vár kertjé-ben alussza, szemben azzal a házzal, ahol élt.

Jelentôs alkotásai:1894 A lámpás1898 Az én falum1901 Egri csillagok1902 A láthatatlan ember1908 Isten rabjai

GYULAI PÁL(1826, Kolozsvár – 1909, Budapest)

Költô, író, kritikus.1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

1876 és 1902 között budapesti egyetemi tanár, a Budapesti Szemle szerkesztôje.

Page 39: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához40

Jelentôsek Petôfi Sándor, Katona József és Vö-rösmarty Mihály munkásságát elemzô-értékelô ta-nulmányai.

Erkölcsi-költôi eszményképe Arany János.

Fontos mûve:1857 Egy régi udvarház utolsó gazdája (regény)

HELTAI GÁSPÁR(1510(?), Nagydisznód(?) – 1574(?), Kolozsvár)

Erdélyben élô, német anyanyelvû író, a magyarszéppróza egyik elsô képviselôje, prédikátor ésnyomdász is.

Fô mûve az 1566-ban született Száz fabulacímû elbeszélésgyûjteménye. Ebben állatmeséket,tanulságos példázatokat sorakoztat fel tanító-ne-velô, erkölcsnemesítô szándékkal.

ILOSVAI SELYMES PÉTER(1520 körül – 1580 körül)

Tinódi Lantos Sebestyén mellett korának legje-lentékenyebb históriás énekszerzôje.

Nevét a Toldi-monda feldolgozása tette ismertté.(1574) A mû eredeti címe: A híres neves TholdyMiklós jeles cselekedeteirôl és bajnokoskodásáról.

ILLYÉS GYULA:(1902, Rácegrespuszta (Tolna megye) – 1983,Budapest)

Költô, író, színmûíró, mûfordító.Apja uradalmi gépész.Illés a tanulmányait Dombóváron, Bonyhádon,

Budapesten végzi. 1922-ben Bécsbe, Berlinbe, vé-gül Párizsba megy. 1926-ban tér haza. Verseit 1927-tôl közli a Nyugat, a Korunk, a Társadalmi Szemle.Az 1930-as években a népi írók mozgalmánakegyik vezéralakja. 1941-tôl a Nyugat hagyományaitfolytató Csillagot szerkeszti 1914-ig.

1945 után rövid ideig a Nemzeti Parasztpárt egyikvezetôje, nemzetgyûlési, majd országgyûlési kép-viselô.

1946 és 1949 között a Válasz szerkesztôje, 1948-tól visszavonul a közélettôl.

Négyszer részesül Baumgarten-díjban, kétsze-res Kossuth-díjas.

Néhány fôbb mûve:1928 Nehéz föld1931 Három öreg1936 Puszták népe (szociográfia)

Petôfi (tanulmánykönyv)1952 Ozorai példa (színmû)1953 Hetvenhét magyar népmese1965 Dôlt vitorla (versek}1969 Világszerzés (válogatott versek)1971 Tiszták (színmû)1969 Beatrice apródjai (regény)1971 Szemelt szôlô (válogatott versek)

JANUS PANNONIUS(1434, Csezmice(?) – 1472, Medvevár)

Legelsô európai rangú, de még latinul író, rene-szánsz költônk.

Tanulóéveit – 1447-1458 – Vitéz János eszter-gomi érsek nagybátyjának köszönhetôen Itáliábantölti: Ferrarában, Padovában tanul. Itt bontakozikki egészen fiatalon a költészete is.

Fôként epigrammákat, dicsôítô énekeket ír. Haza-térte után pécsi püspök lesz, mûvészetének vezetômûfaja pedig az elégia.

Amikor Mátyás király a török helyett Ausztriaellen vezet hadjáratot, szembefordul a politikájá-val, s menekülés közben, tüdôbajban veszti életét.

Költeményeire a hazai táj szeretete, a gúnyosság,az ünnepélyes hang, a betegségtôl gyötört embernyomasztó közérzetének a bemutatása jellemzô.

JÓKAI MÓR(1825, Komárom – 1904, Budapest)

A magyar romantika legtermékenyebb, legolva-sottabb, legnépszerûbb regényírója.

Gyerekkora mozgalmas és színes, bár anyjaszigorú gondoskodása felnôtt koráig kíséri.

A pápai református kollégiumban és a kecske-méti jogakadémián tanult.

1848-ban a forradalmi ifjúság egyik vezére, ôolvasta fel a 12 pontot.

Page 40: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 41

Felesége a kor ünnepelt színésznôje, LaborfalviRóza.

A szabadságharc bukása után bújdosik, Sajó ál-néven ír.

1863-ban a Hon címmel lapot alapít, 1867-tôl1896-ig parlamenti képviselô, közben 1876-ban a Petôfi Társaság elnökének választják.

Novellái 1845-tôl, regényei 1851-tôl jelennekmeg.

Történelmi munkái vagy a régebbi múltat idézik,vagy a már Jókai által megélt idôszakot veszikalapul.

Az 1867 utáni mûveiben – pl. A kôszívû emberfiaiban és a Fekete gyémántokban – fontos szerepjut az 1848–49-es szabadságharcnak és a megtorlásidôszakának a Fekete gyémántok címû regény ugyan-akkor mutatja Jókai természettudományos érdek-lôdését is.

Stílusának fô jellemzôi a romantikából fakadnak:a retorikusság (ékesszólás, szónokiság), a pátosz(szenvedélyesen lelkes, ünnepies), a gazdag lírai-ság (érzelmi átéltség), az anekdotázás, a csípôsirónia, a kalandokra épülô meseszövés.

Fôbb regényei (a több mint 100(!) kötet közül):1851 Erdély aranykora1853 Törökvilág Magyarországon

Egy magyar nábob1854 Kárpáthy Zoltán1862 Az új földesúr1869 A kôszívû ember fiai1870 Fekete gyémántok 1872 És mégis mozog a föld

Az aranyember 1879 Rab Ráby 1893 Sárga rózsa

JÓZSEF ATTILA(1905, Budapest – 1937, Balatonszárszó)

Költô, tanulmányíró, mûfordító.Apja József Áron szappangyári munkás, anyja

Pôcze Borbála mosónô. Nôvérei Etus és Jolán.1908-ban az apa elhagyja a családot. Úgy hiszik,

Amerikába vándorolt, valójában Romániába ment,ahol új családot alapított.

Attila 1910-ben a Szolnok megyei Öcsödre ke-rült nevelôszülôkhöz, Gombai Ferenc parasztgazdaházához. Itt még a nevétôl is „megfosztják”, Pistá-nak nevezik. 1914-ben kísérli meg az elsô öngyil-kosságot.

1916-ban születik elsô fennmaradt verse, a Deszeretnék gazdag lenni címû. 1919-ben méhrák-ban meghal a „mama”.

Gyámja – a makói ügyvéd sógora – Dr. MakkaiÖdön lesz.

1922-ben Makón állítja össze elsô verseskötetéta Szépség koldusa címmel. A könyvhöz a Szegedenélô Juhász Gyula írt elôszót.

Az érettségi után a szegedi egyetem magyar-francia szakos hallgatója, ahonnan 1925-ben Hor-ger Antal eltanácsolja a Tiszta szívvel címû versemiatt. Még ugyanebben az évben Bécsbe megy, ráegy évre pedig Párizsba, ahol beiratkozik a Sor-bonne-ra (Szorbonra).

1927-ben újra Budapesten van, hamarosan ideg-összeomlással szanatóriumba kerül. 1930-ban élet-társa lesz Szántó Judit.

1932-ben Valóság címmel folyóiratot szerkeszt,de ennek csak egyetlen (!) száma jelenik meg.1935-ben újra szanatóriumi kezelés alatt áll.

1937-ben találkozik Thomas Mann-nal, majdálláskérvénye mellékleteként megírja a Curriculumvitae-t (Kurikulum vitét), önéletrajzát.

Jolán nôvére a Szieszta-szanatóriumból Balaton-szárszóra viszi, ahol december 3-án az 1284-es számútehervonat kerekei alatt leli halálát.

Újratemetése 1942-ben Budapesten zajlik, azótaa Kerepesi temetôben pihen örökre.

Költészetére a szeretet és a rend örökös keresésea jellemzô, a teljes emberi lét utáni vágy, az egyénfájdalma, a mély gondolatiság.

Verskötetei:1922 Szépség koldusa1925 Nem én kiáltok1929 Nincsen apám, se anyám1932 Külvárosi éj

Medvetánc (válogatott gyûjteményes kötet)1936 Nagyon fáj

Page 41: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához42

JUHÁSZ GYULA(1882, Szeged – 1937, Szeged)

A Nyugat elsô nemzedékének magányos, zárkó-zottan élô lírikusa.

Tanulmányait Szegeden és Vácott végezte, majda budapesti egyetem bölcsészkarán tanult.

Tanított Máramarosszigeten, Nagyváradon, Sza-kolcán, Makón. Mecénása-támogatója a 17 éveseninduló József Attilának.

1917-ben visszaköltözik szülôvárosába, ottanilapoknál újságíró. A forradalmak idején (1918–19)tagja a színházi direktóriumnak és a szegedi Nem-zeti Tanácsnak.

Közread irodalmi tanulmányokat és elbeszélé-seket is.

Mûveire jellemzô a melankólikus életérzés, azember és a táj szimbolikus kapcsolata.

KÁNYÁDI SÁNDOR(1929, Nagygalambfalva)

Erdélyben élô költô, az ottani magyarság sorsá-nak, létkérdéseinek a megszólaltatója, drámaíró,mûfordító is.

Székely parasztcsaládból származik. 11 éves,amikor elveszti édesanyját.

1941-ben a székelyudvarhelyi kollégiumba kerül,majd Kolozsvárott beiratkozik a színmûvészetifôiskolára. 1954-ben a Bolyai Tudományegyete-men magyar szakos tanári képesítést szerez.

Önálló kötettel 1955-ben jelentkezik Virágzik a cseresznyefa címmel. Kolozsváron él, a Napsugárcímû gyermeklap szerkesztôje. Kossuth-díjas.

Néhány kötete:1979 Fekete-piros versek1980 Kenyérmadár1982 Tavaszi tarisznya1984 Virágon vett vitéz (elbeszélések)1986 Madármarasztaló

KAZINCZY FERENC(1759, Érsemlyén – 1831, Széphalom)

Irodalomszervezô, nyelvújító, író, költô, mûfor-dító.

A magyar felvilágosodás utolsó szakaszánakszellemi irányítója, Bessenyei György nyelvi re-formját teljesíti ki.

Apja, Kazinczy József nagy gondot fordít a ne-velésére, íróembernek szánja.

Kazinczy a sárospataki kollégiumban, majd Kas-sán, Eperjesen és Pesten (jogot) tanul. 1786-ban a kassai tankerület felügyelôje.

1790-ben Orpheus (orfeusz) címmel folyóiratotad ki. A magyar jakobinus mozgalomban betöltöttszerepe miatt 1795-ben elôbb halálra, majd várfog-ságra ítélték, ahonnan 1801-ben szabadul. (Spiel-berg, Kufstein, Munkács)

Feleségül veszi Török Sophiet (Szofit), s az általaSzéphalomnak elnevezett Bányácskán telepszik le.

Mint költô a klasszicista eszményt szolgálta.

Fôbb munkái:1811 Tövisek és virágok (epigramma-gyûjte-

mény) 1828 Pályám emlékezete1831 Fogságom naplója

KOSZTOLÁNYI DEZSÔ(1855, Szabadka – 1936, Budapest)

Költô, író, mûfordító, tanulmányíró.Értelmiségi családból származik, apja Koszto-

lányi Árpád tanár, anyja Brenner Eulália.Szabadkán, majd a budapesti egyetem bölcsész-

karán tanul. Elsô verseskötete 1907-ben jelenikmeg Négy fal között címmel. A Nyugatnak kezdet-tôl fogva a munkatársa. Felesége Harmos Ilonaszínésznô, gyermekük Ádám.

Kosztolányi 1930-ban a magyar Pen Club (nem-zetközi írói egyesülés) elsô elnöke.

1933-ban jelentkeznek rosszindulatú betegségé-nek elsô tünetei, sok-sok szenvedés után ínyrákbanhal meg.

Mûvei:1910 A szegény kisgyermek panaszai (versek)1922 Nero, a véres költô (regény)1924 Pacsirta (regény)1925 Aranysárkány (regény)1926 Édes Anna (regény)

Page 42: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 43

1928 Meztelenül (versek)1933 Esti Kornél (novellák)1935 Számadás (versek)1936 Tengerszem (novellák)

KÖLCSEY FERENC(1790, Szôdemeter – 1838, Szatmárcseke)

Vörösmarty mellett a magyar romantika legjelen-tôsebb költôje, a reformkor egyik jelentôs politikusa.

Református középnemesi család gyermeke, apjaföldbirtokos. Árvaságra hamar jutott, s himlô miattbal szemére korán megvakult. Tanulmányait a deb-receni kollégiumban végezte, majd Pesten folyta-tott joggyakorlatot.

Késôbb a Bihar megyei Álmosdon, s a Szatmármegyei Csekén gazdálkodott, itt lett a megye fô-jegyzôje, 1832-ben pedig az országgyûlési követe.Közéleti tapasztalatait Országgyûlési Naplójábanírta le. 1835-tôl visszavonultan élt haláláig.

Erkölcsi elveinek összefoglalása a Parainesis,amelyet unokaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz – aszabadságharc majdani hôsi halottjához – intéz.

Néhány fontos mûve:1823 Himnusz (megzenésítôje 1844-ben Erkel

Ferenc) 1826 Nemzeti hagyományok (tanulmány)1837 Parainesis

MIKES KELEMEN(1690, Zágon – 1761, Rodostó)

Székely nemesi családban született, a kolozsvárijezsuitáknál (katolikus szerzetesrend) tanul.

Már gyermekként II. Rákóczi Ferenc fejedelemudvarába kerül. A kuruc szabadságharc bukásaután hûséggel követi urát elôbb Lengyelországba,aztán Franciaországba, végül Törökországba is.

Fô mûve a Törökországi levelek, amelyeket kép-zeletbeli nagynénjéhez írt. Ebbôl a naplószerûösszefoglalásból kerekednek ki a bújdosók élete,napirendje, II. Rákóczi Ferenc sorsa, a városkahétköznapjai, az ottlakók szokásai. Az el nem küldöttlevelekbôl képet kapunk Mikes olvasmányairól, a szülôföldje iránti szeretetrôl is.

Stílusát a közvetlenség, a természetesség, az élô-beszéd fordulatossága jellemzi.

Ez a munka a magyar prózaírás egyik elsôgyöngyszeme, elôször 1794-ben adják ki.

MIKSZÁTH KÁLMÁN(1847, Szklabonya – 1910, Budapest)

Jókai után (Móricz elôtt) a legnagyobb elbeszélô-ink, regényíróink egyike.

A romantika „útjain” indul, s jut el a realizmusig,a dzsentritôl (korábban haladó kis- és középnemes-ség, késôbb a haladást gátló lezüllött társadalmiréteg) az attól való teljes kiábrándulásig.

Édesapja földbirtokos, a fiát Rimaszombatra külditanulni. Mikszáth Selmecen érettségizik, majd 1866-tól Pesten joghallgató, de diplomát végül nem szerez.

1871-ben szolgabírói esküdt Balassagyarmaton.1873-ban titokban megnôsül, Mauks Ilonát – a fô-nöke leányát – veszi el.

Budapesti újságíróként nagyon nehéz körülmé-nyek között élnek. Hogy feleségét mentesítse anélkülözésektôl, elválnak.

1887-tôl a Petôfi és a Kisfaludy Társaságnak,1899-tôl a Magyar Tudományos Akadémiának atagja.

1878-tól a Szegedi Napló, majd a Pesti Hírlapmunkatársa lesz.

1881–82: A Tót atyafiak, ill. A jó palócok címûnovelláskötetek meghozzák számára az országoselismerést, anyagi téren is. 1882-ben – immár jómó-dúan – másodszor is feleségül veszi Mauks Ilonát.

1887-tôl egészen a haláláig országgyûlési kép-viselô (Tisza Kálmán fölajánlására), népszerûségeekkortól már óriási.

A bölcs humor, a metszô irónia, a kedélyes hang-nem, az anekdota jellemzô az írásmûvészetére.

Szülôhelyét ma Mikszáthfalvának hívják.

Fôbb mûvei:1895 Szent Péter esernyôje1897 A gavallérok1898 Új Zrínyiász1900 Különös házasság1908 A Noszty fiú esete Tóth Marival1910 A fekete város

Page 43: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához44

MOLNÁR FERENC(1878, Budapest – 1952, New York)

Drámaíró, író, publicista.Apja orvos, aki gondosan iskoláztatja, a svájci

Genfben joghallgatóként tanul. 1896-tól pesti újság-író, az Est címû lap harctéri riportere az I. világhá-ború ideje alatt.

Sokat tartózkodik külföldön: Olaszországban,Svájcban, Ausztriában, Franciaországban, 1940-tôlpedig az Egyesült Államokban telepszik le, itt ishal meg.

Legjelentôsebb epikai mûve – amely világhírne-vet szerzett neki – az 1907-ben megjelent regénye,A Pál utcai fiúk.

Fontosabb színdarabjai:1907 Az ördög1909 Liliom1910 A testôr1926 Játék a kastélyban

MÓRA FERENC(1879, Kiskunfélegyháza – 1934, Szeged)

Író, könyvtár- és múzeumigazgató, leletmentôrégész.

Szegényparaszti családból származott, apjaszûcsmester volt.

A kis Móra korán kitûnt szellemi képességével,szegénységük ellenére elvégzi a félegyházi gim-náziumot.

Ezután a budapesti egyetemen földrajz-termé-szetrajz szakon tanul.

A tanári pálya helyett újságíró lesz a SzegediNaplónál, majd a gyermekeknek kezd írni a PósaLajos szerkesztette az Én Újságom címû gyermek-lapban, itt több mint 1000 írása jelent meg.

Hírlapírói munkája mellett könyvtáros a híresszegedi Somogyi Könyvtárban, amelynek 1917-tôl(Tömörkény István halálát követôen) az igazgatója.

Fôbb munkái:1909 Rab ember fiai1911 Mindenki Jánoskája1913 Csalavári csalavér1918 Kincskeresô kisködmön

1922 Dióbél királyfi1924 Hannibál föltámasztása1927 Ének a búzamezôkrôl1932 Aranykoporsó

MÓRICZ ZSIGMOND(1879, Tiszacsécse – 1942, Budapest)

Író, novellista, lapszerkesztô.Feltörekvô parasztcsaládból származik. Apja

Móricz Bálint ötholdas parasztlegény, anyja PallagiErzsébet papleány. (Az író jövetele után még 7 fiúk,s végül 1 lányuk születik.)

Az apa vállalkozó szellemû, de tönkremegy, a család „vándorolni” kényszerül. Életének akkoriállomásai: Csécse, Istvándi, Prügy.

1890-ben a debreceni kollégiumba kerül, aztánSárospatakra, végül Kisújszállásra, a gimnáziumotitt fejezi be. Tanárideálja az igazgató nagybátyja,Pallagi Gyula.

1900-tól Pesten él, jogi majd bölcsészhallgató,de hamarosan az újságírásnál köt ki, munkatársalesz az Újság címû napilapnak.

Az igazi elismerést a Nyugatban megjelenôHét krajcár címû novellája, majd az azonos címûnovelláskötete hozza meg a számára. Elsô jelentôsregényei Az Isten háta mögött és a Sárarany.

1905-ben köt elôször házasságot, felesége HolicsEugénia tanítónô. Három leánygyermekük születik:Virág, Lili, Gyöngyi.

Felesége 1925-ben öngyilkos lesz, másodszor ismegnôsül, Simonyi Mária színésznôt veszi el.1936-ban elválnak, ezután Leányfalun él.

Az I. világháború idején haditudósító, aztán aVörösmarty Akadémia elnöke.

1929-33 között a Nyugatot szerkeszti, 1939-tôlpedig a Kelet Népét.

1942 augusztusában agyvérzés éri.Munkássága sokoldalú: regényíró, színpadi szer-

zô, elbeszélômûvész, publicista. Stílusára a kritikairealizmus és a naturalizmus a jellemzô. Mûvésziindulása késôi ugyan, mégis hatalmas életmûvethagyott hátra.

Fôbb mûvei:1909 Hét krajcár (novellák)

Page 44: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 45

1911 Az Isten háta mögöttSárarany

1917 A fáklya1920 Légy jó mindhalálig1928 Úri muri1932 Barbárok1935 Erdély-trilógia

A boldog ember1938 Életem regénye1941 Árvácska

Rózsa Sándor a lovát ugratja1942 Rózsa Sándor összevonja szemöldökét

NAGY LÁSZLÓ(1925, Felsôiszkáz (Veszprém megye) – 1978,Budapest)

Költô, mûfordító, szerkesztô.Édesapja híresen jó gazda, édesanyja szorgal-

mas, ügyeskezû asszony. Nagy László tôlük tanultameg az állatok szeretetét: a lovaira büszke apátólés a jól rajzoló anyától. Verseiben bizonyára ezértis tûnik fel gyakran a ló-motívum.

Iskoláit Pápán kezdi, majd Pesten az Iparmû-vészeti Fôiskola hallgatója népikollégistaként.Egy év múltán a Pázmány Péter Tudományegyete-men tanul:

1949-ben ösztöndíjjal Bulgáriába kerül, 1952-igitt él.

1959-tôl az Élet és Irodalom címû lap képszer-kesztôje, majd haláláig a fômunkatársa.

Háromszoros József Attila-díjas (1950, 1953,1955), Kossuth-díjas (1966).

Fôbb kötetei:1949 Tûnj el, fájás 1954 A nap jegyese1956 A vasárnap gyönyöre 1965 Himnusz minden idôben 1966 Arccal a tengernek1973 Versben bújdosó 1977 Csodafiú-szarvas1978 Jönnek a harangok értem1979 Adok nektek aranyvesszôt (összegyûjtött

prózai írások)

NEMES NAGY ÁGNES(1922, Budapest – 1991, Budapest)

Még olvasni sem tudott, amikor már verseket„csinált” – ezeket édesanyja jegyezte le. TehetségétÁprily Lajos ismerte fel, aki gimnáziumi tanáravolt.

Értelmiségi családból származik, 1944-ben szer-zett diplomát magyar-latin szakon a budapestiPázmány Péter Tudományegyetemen.

1945–53 között a Köznevelés címû pedagógiailap munkatársa, utána 1958-ig a Petôfi Gimnázi-umban tanít.

Ezután csak irodalmi munkájának él, férjeLengyel Balázs író lett.

Elsô verseskötete 1946-ban látott napvilágot,rögtön Baumgarten-díjjal jutalmazták. 1969-benJózsef Attila-, 1983-ban Kossuth-díjban részesült.

Fontosabb kötetei:1946 Kettôs világban1962 Az aranyecset (mese)1965 Lila fecske (gyermekversek)1967 Napforduló (versek)1978 Bors néni könyve (gyerekversek)1979 Éjszakai tölgyfa (versek)1988 Szôke bikkfák (verselemzések)

ÖRKÉNY ISTVÁN(1912, Budapest – 1979, Budapest)

Apja gyógyszerész volt, ô maga is vegyész-mérnöki diplomát szerez a budapesti egyetemen.

Elsô írása a Szép Szó-ban jelenik meg. 1938-banLondonba, majd Párizsba utazott, alkalmi mun-kákból él.

Rövid ideig katonáskodik (zászlósként szerel le),majd 1941-ben a mûegyetemen megszerzi máso-dik diplomáját. A 2. magyar hadsereg katonájaként1943-ban hadifogságba kerül, munkaszolgálatoslesz. 1946-ban tér haza.

Különbözô színházakban dramaturgként dolgo-zik. 1954-tôl a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora.

Az 1956-os forradalomban való részvétele miatt1963-ig nem publikálhat. Ezalatt az idô alatt azEgyesült Gyógyszergyár orvostudományi osztályánmérnökként dolgozik.

Page 45: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához46

1955-ben és 1967-ben József Attila-díjban,1973-ban Kossuth-díjban részesül.

Jelentôsebb mûvei:1941 Tengertánc (novellák)1951 Lila tinta1967 Macskajáték (színmû)

Tóték (színmû)1968 Egyperces novellák1976 Meddig él egy fa? (válogatott elbeszélések)1977 Rózsakiállítás (regény)1981 Párbeszéd a groteszkrôl (interjúk, vallo-

mások)1982 Babik (kisregény)

PETÔFI SÁNDOR(1823, Kiskôrös – 1849, Fehéregyháza)

Költészetünk világirodalmi rangú képviselôje,külföldön is (el)ismert alakja.

Apja Petrovics István, aki módos, vállalkozóember. Anyja Hrúz Mária, szlovák származású,férjhezmenetele elôtt cselédlány.

Elôbb Félegyeházán, majd Kecskeméten tanul,aztán Sárszentlôrinc következik. 1833–34-ben pestidiák, 1835–38 között Aszódon növendék. Elsôfennmaradt költeménye az itt írt tanévzáró búcsú-vers 1838-ból.

Az 1838/39-es tanév elsô félévét Selmecen tölti,1839 tavaszán statiszta a Pesti Magyar Színházban.

A nyarat Ostffyasszonyfán tölti, szeptembertôlSopronban katona, de hamarosan leszerelik. 1841ôszéig vándorol, aztán a pápai gimnázium 7. osz-tályában köt ki, ahol Jókaiban barátra lel, a nyaratnáluk tölti Komáromban. Utána Dunavecsén ki-békül apjával, innen Mezôberénybe visz az útja,1843 januárjáig Székesfehérváron ismét színész.

1843 tavasza és nyara: Pozsony, a jelzett év telétpedig már Debrecenben vészeli át, ahonnan gyalog-szerrel Pestre indul Vörösmartyhoz. Ô felkarolja,állást szerez neki a Pesti Divatlapnál, s ez évbenírja meg a János vitézt.

1845 tavaszán Eperjesre látogat, itt ismeri megTompa Mihályt, de megfordul Iglón, Losoncon,Késmárkon is, az újabb ôszi-téli hónapokat Gö-döllôn és Szalkszentmártonban tölti.

1847-ben barátja lesz Arany Jánosnak, beutazzaErdélyt, Nagykárolyban összeismerkedik késôbbifeleségével, Szendrey Júliával, akivel 1847 szep-tember 8-án köt házasságot. (Zoltán fiuk 1848.december 15-én születik meg.)

1848 március 15-e és 1849 július 31-e közöttalig másfél év telik el.

Eközben poéta, katona, nemzetôr, kapitány; to-borzó, Bem tábornok segédtisztje, elôbb századosmajd ôrnagy.

1849. július 31-én hal hôsi halált a segesváricsatában, a Fehéregyháza felé vezetô úton. Halá-lát a kortárs közvélemény nem akarja tudomásulvenni.

PILINSZKY JÁNOS:(1921, Budapest – 1981, Budapest)

Költô, író, a II. világháború utáni magyar líraimmár klasszikusnak számító alkotója.

Értelmiségi családból származik. 1939-ben érett-ségit tesz a budapesti Piarista (kegyes tanítórend)Gimnáziumban.

Ezután a Pázmány Péter Tudományegyetemenelôbb jogot, aztán magyar irodalmat és mûvészet-történetet hallgat, egyetemi tanulmányait azonbannem fejezi be.

1944 novemberében behívják katonának, azalakulatával decemberben nyugatra irányítják. Ígykerül el Harbachba, ahol egész életét meghatározó,megrendítô élménye lesz a koncentrációs táborokvilága. 1945-ben térhet haza.

Versei 1938-tól jelennek meg különbözô folyó-iratokban.

1946–48 között az Újhold segédszerkesztôje,1949-tôl nem publikálhat. Ekkor külsô korrektor-ként tevékenykedik a Szépirodalmi Kiadónál.

1956-ban lektor lesz a Magvetô Kiadónál,1957-tôl a haláláig pedig az Új Ember címû kato-likus lap belsô munkatársa.

Mélyen hívô ember, hiszi Isten kegyelmét, amelya világ káoszában rendet teremt. Egész életének,minden tettének a középpontjában a szeretet áll.

1947-ben Baumgarten-, 1971-ben József Attila-,1980-ban Kossuth-díjban részesül.

Page 46: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 47

Mûvei:1946 Trapéz és korlát1957 Aranymadár (verses mesék)1959 Harmadnapon1970 Nagyvárosi ikonok (összegyûjtött versek)1972 Szálkák1974 A nap születése (verses mesék)1976 Kráterek (összegyûjtött versek)1981 Apokrif1982 Szög és olaj (cikkek, tanulmányok)

RADNÓTI MIKLÓS(1909, Budapest – 1944, Abda)

Költô, mûfordító, tanulmányíró.Kispolgári családból származik. Születése any-

jának és ikertestvérének az életébe kerül. 11 évesenelveszíti édesapját is. Ettôl kezdve nagybátyjagondoskodik róla.

Tanulmányait Budapesten, a csehországi Libe-recben, majd a szegedi egyetem bölcsészkaránvégzi, ahol tanári oklevelet szerez.

Tagja a Szegedi Fiatalok Mûvészeti Kollégiu-mának. Versei miatt 1932-ben bíróság elé állítják.

Budapesten él állástalanul, felesége – sok-sokversének ihletôje – Gyarmati Fanni. Életében 6 kö-tete jelenik meg, palamennyi 1940 elôtt. Többszörhívják be munkaszolgálatra.

35 éves, amikor Szerbiába kerül, majd a mene-külô fasiszták rabtársaival együtt végighajtjákSzerbián és Magyarországon. A Bor mellett LagerHeideneau-ból indul az „erôltetett menet”, s végüla Gyôr közeli Abdán lövik tarkón.

Holttestét 2 évvel késôbb egy tömegsírban talál-ják meg, kabátjában azt a füzetet, amelybe az utolsóútja során írta a verseket. (Bori notesz)

Kötetei: 1930 Pogány köszöntô1931 Újmódi pásztorok éneke 1933 Lábadozó szél1934 Kaffka Margit mûvészi fejlôdése (bölcsész-

doktori értekezés)1935 Újhold 1938 Meredek út 1942 Naptár 1946 Tajtékos ég

SÜTÔ ANDRÁS(1927, Pusztakamarás)

Erdélyi magyar író, elbeszélô, drámaíró, szer-kesztô, az ottani magyarság egyik legismertebbképviselôje.

Földmûvelô családból származik. Középiskoláita nagyenyedi Bethlen kollégiumban végzi, majd akolozsvári Bolyai Egyetemen folytatja.

A Világosság címû lapnál riporter, 1948 és 1954között a Falak Népének a munkatársa, késôbb fô-szerkesztôje.

Ezután az Igaz Szó-nál dolgozik. Részese a po-litikai és kulturális közéletnek, alelnöke a RomániaiÍrók Szövetségének.

1971-tôl 1989-ig az Új Élet fôszerkesztôje.Jelenleg Marosvásárhelyen él.Íróként a mezôségi paraszti világ érdekli elsô-

sorban. Az 1970-es évektôl megjelent színmûveibenaz egyén és a hatalom viszonya foglalkoztatja.

Az Álomkommandó címû drámájában a politikaiterror különbözô fajtáinak azonosságát dokumen-tálja. Esszéiben a magyar nyelv és a magyarságféltése nyilvánul meg. A „menekülés” helyett aszülôföldön maradás szükségessége kap hangot azírásaiban.

Fôbb munkái:1970 Anyám könnyû álmot ígér1975 Egy lócsiszár virágvasárnapja1976 Csillag a máglyán1977 Engedjétek hozzám jönni a szavakat1978 Káin és Ábel1984 Gyerekkorom tükörcserepei1987 Advent a Hargitán

Sikaszói fenyôrforgácsokÁlomkommandó

SZABÓ LÔRINC(1900, Miskolc – 1957, Budapest)

Költô, mûfordító.Apja mozdonyvezetô, ô maga elôször mérnöknek

készül. Egy ideig a bölcsészkaron tanul. Újságíró-ként Az Est és a Nyugat címû lapoknál dolgozik.

Tanítványa, majd lakótársa és barátja lesz BabitsMihálynak.

Page 47: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához48

Elsô versei az expresszionista szabadvers hatá-sát mutatják. Érdeklôdik a keleti filozófiák iránt, sez munkásságában is nyomot hagy.

Két összefüggô verscsoportot is írt Tücsökzenecímmel, Rajzok egy élet tájairól alcímmel 370költeményben idézi fel életének fordulóit, fogal-mazza meg vágyakozását a nyugalom iránt.

A 26. év 120 szonettje egy negyedszázadnál to-vább tartó szerelem emléke.

Kötetei:1922 Föld, erdô, Isten1923 Kalibán!1926 A sátánmûremekei

Fény, fény, fény1932 Te meg a világ1936 Különbéke1947 Tücsökzene (verses önéletrajz)1957 A huszonhatodik év

SZILÁGYI DOMOKOS(1938, Nagysomkút – 1976, Kolozsvár)

Erdélyi költô, író, mûfordító.Apja református lelkész.Szilágyi a középiskoláit Szatmárnémetiben végzi,

1955-ben Kolozsvárra kerül, s a Bolyai Egyetemenszerez tanári diplomát. Ezután kiadói szerkesztô.

1958–59-ben az Igaz Szó, 1960-tól az Elôrecímû lap munkatársa.

Öngyilkos lett.Mûfordítóként fôképpen a román és az angol

nyelvû költészetet és prózát tolmácsolta. Pályaíveaz avantgárdtól a hagyományos formákhoz valóvisszatérésig vezet.

Fontosabb mûvei:1962 Álom a repülôtéren 1969 Búcsú a trópusoktól 1974 Felezôidô1976 Napraforgók1988 Világ hava (válogatott versek)

TAMÁSI ÁRON(1897, Farkaslaka – 1966, Budapest)

A Székelyföld hagyományainak, szellemiségé-nek, lelkületének, ízes nyelvének összegzôje, azerdélyi magyar irodalom reprezentánsa.

Székely parasztcsaládból származik. Már gyerek-korban megismeri a székelyföldi hegyeket, erdô-ket, meséket, balladákat.

Az I. világháborúban az olasz fronton katona,majd a kolozsvári kereskedelmi akadémián szerezoklevelet. 26 évesen Amerikába vándorol, 1923–26között ott él, banktisztviselôként tevékenykedik.

1925-tôl, elsô novelláskötetének megjelenésétôlvesz részt az erdélyi irodalom szervezésében. AzErdélyi Helikon nevû írói és kiadói csoport alapítótagja. Ábel a rengetegben címû regényével lesz híresa magyar nyelvterületen.

1940–44 között gyakran publikál a Zilahy La-jos fémjelezte Hídban.

1943–49 között a Magyar Tudományos Akadé-mia levelezô tagja, 1944-ben végleg Budapestreköltözik.

1945–47-ben országgyûlési képviselô. 1956szeptemberétôl 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szö-vetségének a társelnöke. A szovjet beavatkozástelítélô írói nyilatkozatot ô fogalmazza meg 1956.december 28-án.

Baumgarten-díjat kap 1930-ban, 1933-ban,1943-ban, 1954-ben Kossuth-díjban részesül.

Fôbb mûvei:1925 Lélekindulás (novella)1928 Szûzmáriás királyfi 1932 Ábel a rengetegben1933 Énekes madár (színmû) 1934 Ábel az országban

Ábel Amerikában1939 Szülôföldem (szociográfia) 1941 Tündöklô Jeromos1947 Hullámzó vôlegény 1952 Búbos vitéz (mesejáték)1953 Bölcsô és bagoly (önéletrajzi regény) 1966 Világló éjszaka (elbeszélések)

Page 48: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 49

TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN(1515 körül, Tinód – 1556, Sárvár)

Költô, énekszerzô, a 16. századi históriás ének-költészet jelentôs képviselôje.

Krónikás énekeiben a végvári harcok eseményeit,a várvédôk hôstetteit örökítette meg.

Legismertebb és leghíresebb mûve az 1553-bankeletkezett Egervár viadaljáról címû história, amelyforrásmunkául szolgált Gárdonyi Géza Egri csilla-gok címû regényének megírásához. Egri históriájáértFerdinánd király címert és nemességet adományo-zott neki.

1554-ben maga szerkesztette könyvvé és adtaki az énekeit.

TÓTH ÁRPÁD(1886, Arad – 1928, Budapest)

A Nyugat elsô nemzedékének költôje és mû-fordítója.

Debrecenben, majd a budapesti egyetem böl-csészkarán tanul, de tanulmányait nem fejezi be,családjának anyagi gondjai miatt.

Ezután debreceni, majd budapesti lapoknál dol-gozik, késôbb az Esztendô címû irodalmi folyóiratsegédszerkesztôje lesz.

Súlyos tüdôbajjal küszködik, halálát is ez okozza.Mûvei:1913 Hajnali szerenád1917 Lomha gályán1922 Az öröm illan1928 Lélektôl lélekig

VAJDA JÁNOS(1827, Pest – 1897, Budapest)

A reformkor ifjú forradalmár nemzedékének atagja, költô, író publicista.

Apja uradalmi erdész.Vajda Székesfehérváron és Pesten tanul. Ván-

dorszínésznek áll, majd gazdasági gyakornok lesz.A szabadságharc alatt önként jelentkezik köz-

honvédnek, bátorságával kitûnik a harcokban, shadnaggyá leptetik elô. A bukás után a császári se-regbe sorozzák be, hazatérte után elôbb napidíjas,késôbb újságíró lesz.

1863-tól a Magyar Sajtó szerkesztôje.1856-ban jelent meg elsô, Költemények címû

kötete.Reménytelen szerelem fûzi Kratochwill Geor-

ginához, akit verseiben Ginának nevez.Röpiratai – 1862: Polgárosodás, Önbírálat –

az ország polgári átalakítása mellett szólnak.Költészete a népies hagyományoktól indul, majd

a látomásos romantikán át a korai szimbolizmushozjut el.

VÖRÖSMARTY MIHÁLY(1800, Nyék (ma: Kápolnásnyék) – 1855, Pest)

A magyar romantika legnagyobb lírikusa, jelen-tôs drámaíró, irodalom- és színházkritikus, lapszer-kesztô, mûfordító.

Édesapja gazdatiszt. Mihály Székesfehérváronkezdi gimnáziumi tanulmányait, majd 1816-tól apesti piaristáknál folytatja.

Apja halála után 1817-tôl a Perczel-családnálnevelô: a Tolna megyei Börzsönyön. Itt születnekPerezel Etelkához írott szerelmes versei. Egyide-jûleg a nevelôsködéssel Pesten jogot hallgat. Ebbenaz idôben ismerkedik meg a kor magyar irodalmával.

1825-ben írja meg a Zalán futása címû eposzát,a magyar honfoglalásról, s ennek révén országoshírû poétává lesz.

Szerkeszti a Tudományos Gyûjtemény és a Ko-szorú címû folyóiratokat.

1836-ban a Kisfaludy Társaság egyik alapítója.Ebben az évben írta a Szózatot.

Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel együtt adjaki az Athenaeum (Aténeum) és a Figyelmezô folyó-iratokat.

1837-ben Árpád ébredése címû darabjával nyitjákmeg a Nemzeti Színházat.

1843-ban feleségül vette Csajághy Laurát.1848-as forradalomban tevékenyen vesz részt,

képviselô, a debreceni országgyûlésben Kossuthhíve. Aszabadságharc leverése után bújdosásra kény-szerül.

1850-tôl Csépen, Baracskán és Nyéken él, föld-bérlôként anyagi gondokkal küszködik. Ekkor írtkevés verse – köztük az Elôszó és A vén cigány –a szabadságharc vereségének fájdalmát, az embe-riség történelmi reményét szólaltatja meg.

Page 49: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához50

WEÖRES SÁNDOR(1913, Szombathely – 1989, Budapest)

Költô, mûfordító, drámaíró.Életmûve hatalmas: egyszavas versek, ritmusjá-

tékok, nyelvi groteszkek, hosszú verskompozíciók,mûfordítások – mind-mind megtalálhatók nála.

Kisbirtokos családból származik, Vas megyeegyik kis falujában, Csöngén nevelkedik. Elemiiskoláit itt és Pápán végzi, középiskoláit Szombat-helyen, Gyôrött és Sopronban. A pécsi egyetemenfilozófiai doktorátust szerez. Doktori disszertáció-jának a címe: A vers születése.

Elsô versei 14 éves korában jelennek meg, 1932-tôl a Nyugat is közli az írásait.

1941–50 között Pécsett, Székesfehérváron, majdBudapesten az Akadémiai Könyvtárban könyvtáros.

1948-ig a pécsi Sorsunk folyóirat társszerkesz-tôje. 1935-ben lát napvilágot elsô kötete A kô ésaz ember címmel.

1949 és 1956 között „csak” ún. gyermekverseiés mûfordításai jelenhetnek meg, 1951-ben elveszítikönyvtárosi állását is.

Mûfordítói munkássága a világlíra csaknemminden területére kiterjed.

1936-ban Baumgarten, 1970-ben Kossuth-díjatkap. Felesége Károlyi Amy költônô.

Néhány munkája a hatalmas termésbôl: 1938 A teremtés dicsérete (versek) 1946 Gyümölcskosár (versek) 1955 Bóbita (gyermekversek)1964 Tûzkút (versek)1967 Hold és sárkány (színmûvek) 1970 Egybegyûjtött írások1973 Ha a világ rigó lenne (gyermekversek) 1974 111 vers1977 Három veréb hat szemmel (régi magyar

irodalmi szemelvények)1987 Kútbanézô (versek)

ZRÍNYI MIKLÓS(1620, Csáktornya – 1664, Csáktornya)

A magyar barokk irodalom legnagyobb költôje,hadvezér és politikus. Délvidéki horvát fônemesicsalád szülötte. Neveltetését a jezsuiták szellemiségehatározza meg, Pázmány Péter irányítja.

Már gyermekkorától kezdve dédapja, a szigetvárihôs tettének a bûvöletében él, az ô nyomdokaibaszeretne lépni. Már fiatalon tábornok lesz.

A mûveltsége hatalmas, ezt neveltetésén túl ol-vasottságának és itáliai utazásainak köszönheti. Hatnyelven beszél, ismeri a magyar- és világtörténelemnagy eseményeit, kiválóan ért a hadtudományhoz.

Tanulmányokat Grazban, Bécsben, Nagyszom-batban folytat.

1647-ben horvát bán, 1663–64-ban nagy hadisikereket ér el. Késôbb megrendül a bizalma a Habs-burgokban, hiszen a bécsi udvar békét köt a szul-tánnal.

Tragikus körülmények között, egy vadászatonhal meg.

Költôi gyûjteményes kötete 1651-ben jelenikmeg.

Legfôbb munkái:1651 Szigeti veszedelem (hôseposz)1656–57 Mátyás király életérôl való elmélke-

dések (tanulmány) 1661–62 A török áfium ellen való orvosság (ta-

nulmány)

Page 50: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 51

Ez a munka nem a szó klasszikus értelme szerintiKézikönyv. Nem óravázlatok sokaságát tartalmazógyûjtemény, hiszen akkor „Óravázlatkönyv” lenne.Inkább tömörített összefoglalása kívánt lenni az 5. osztályos TANKÖNYVCSALÁD-nak, általánosan éskonkrétan megfogalmazott pedagógiai-szaktárgyiköveteléseknek, elvárásoknak.

Igazi tartalommal a pedagógusok EGYÉNISÉGE,felkészültsége, személyes varázsa, kisugározni tudóképessége tölt meg egy-egy tanórát – természete-sen a diákok „hathatós támogatásával”.

Ehhez szándékoztunk segítséget adni, eligazí-tást nyújtani, reményeink szerint jól.

RÖVID UTÓSZÓ

Megjegyzés: két tanórányi feladat(ra bontható)

I. Motivációs versenyszerû villámkérdés-feladat:(Ki mit tud, ki mire emlékszik?)a) Mûfaja? (Elbeszélô költemény, verses mûmese)b) Keletkezési ideje? (1844)c) Kiadásának segítôje? (Vörösmarty Mihály)d) Részeinek száma? (27)e) Egy-egy verssor szótagszáma, a rímelése?

(12, párosrímû)

II. Fogalomértelmezések: (frontális munka)– idôsíkbontás– stíluseszközök, költôi képek (Házi feladatként

egynek-egynek a kiírása megnevezéssel)– reális elemek, mesei részek– az epizód– fôszereplôk, mellékszereplôk– jellemtabló (elkészítése házi feladatként is

adható)

III. Csoportos feladatok:1. Önálló készülés dramatikus játékra (néhány jól

eljátszható rész kidolgozása)2. A kevésbé jó olvasóknak olvasási gyakorlat

válogató olvasással. (Pl. a griffmadár szárnyán,találkozás az óriáskirállyal, stb.)

3. Önálló szövegalkotási gyakorlat: egyik részvázlatának elkészítése (megfogalmazása).

4. Kreatív feladat: címadás egy-egy fejezetnek(ez lehet házi feladat is).

5. Ismét frontális munka: staféta tartalommon-dás egy-egy országban történtekrôl:

Franciaország, Óriásország, Tündérország

IV. A dramatikus játékok megtekintése, elemzôértékelése

V. Kifejezô olvasás gyakorlása: párbeszédes ré-sze a mûben. (Tempó, hangerô, különbözô fajtájúmondatok dallamívei, szünettartás)

VI. Házi feladat: (egyben otthoni) felkészülés5–8 versszak könyv nélküli megtanulására,elôadására. (Memoriter-bemutatás)

VII. Rajzos feladat (lehet önálló vagy csoportos):egy-egy fejezet „diafilmjének” elkészítése.

Az elvégzett munka alapján a tanórák, a tanu-lói teljesítmények értékelése, adott esetben jó ér-demjeggyel való elismerése. (Mindig indokol-junk, illetve indokoltassunk, s az osztálymunkátólhaladjunk az egyéni teljesítmény felé!)

(PLUSZ) KONKRÉT JAVASLATOK VÁZLATOSAN EGY-EGY TANÓRA LEVEZETÉSÉHEZ

Petôfi Sándor: János vitéz (összefoglalás)

Page 51: 050531

I. Motivációs beszélgetés: görög istenek és féliste-nek, a mítoszok világa, a meseiség. (Történelemintegráció)

II. Mûbemutatás, spontán megnyilatkozásokmeghallgatása, értékelése.(Elôtte szempont lehet: figyeld meg a címsze-replôk viselkedését! Ha elôzetes feladatkéntkutatómunkára kértünk fel tanuló(ka)t, akkorôket most hallgassuk meg!)

III. Feldolgozás részeként részcélkitûzésekkel,az epikus mûszerkezet alapján:

– elôkésztés (expozíció)– bonyodalom– a cselekmény kibontakozása– tetôpont– megoldás

Az egyes részek tömörített megfogalmazásailejegyzendô vázlatpontokként is szerepelhetnek!

IV. Feladatsorok:a) A mû újraolvasása (esetleg válogató olvasással)b) Fogalommagyarázatok, pl. ezermester, fél-

tékenység…c) Gyûjtsük a mûhöz illô közmondásokat!d) Fogalmazzunk meg tanulságokat!e) Melyek a mû valóságos (szerû) és mesei ele-

mei?

V. Összefoglalás, ismétlés, értékelés (közösen atanulókkal!)

Házi feladat: Párbeszéd írása, apa és fia beszél-getése a készülôdés közben.

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához52

Verselemezések – Petôfi népies költeményei,– Petôfi, a dalköltô

Mûvek: a tankönyv 3 ide tartozó verse:Megy a juhász szamáron…Befordúltam a konyhára…Fa leszek, ha…

I. Motivációs beszélgetés a népköltészetrôl, a népdalról.(Énekórai integráció)

II. A mûvek bemutatása (esetleg elénekelt for-mában is!).

III. A keletkezési helyszínek jelölése vaktérké-pen, idôpontok lejegyzése a füzetbe.

IV. A dalnak mint irodalmi mûfajnak a fogalma.Miként épül (és vajon miért?) a népköltészet a mûköltészetbe, Petôfi mûvészetébe?

V. A versek szövegének bemutatása újra – akárközös olvasással, akár egy-egy tanuló kifejezôbemutatásával, majd– a szövegek értelmezése, szövegtartalom,– versismérvek összegyûjtése (szakaszosság,

rímelés, szabályos ritmus), – azonosságok és különbözôségek vizsgálata,

lejegyzésük a füzetbe,– vershangulat (téma, tartalom, játékosság…)

megbeszélése– foglaljuk (foglaltassuk) össze egy-egy mon-

dattal (igaz állítással) egy-egy mû tartalmi lé-nyegét!

VI. Memoriter (3 csoport): szabad választással azegyik dal szövegének megtanulása, bemutatása.

Házi feladat lehet: Melyik népdallal tudnád párosí-tani a három Petôfi-mûvet? Indokolj is! Gyûjts költôiképeket a dalszövegekbôl, s nevezd meg ôket! Rajz-zal is ábrázolhatod valamelyik mû egy jelenetét.

MÛELEMZÔ, MÛFELDOLGOZÓ ÓRÁK

PRÓZAI EPIKUS MÛ ELEMZÉSE – EGY MÍTOSZMESE:DAIDALOSZ ÉS IKAROSZ

Page 52: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 53

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

JEGYZETEK

Page 53: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához54

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

JEGYZETEK

Page 54: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához 55

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________________________

JEGYZETEK

Page 55: 050531

Kézikönyv az 5. osztályos Magyar irodalom tankönyv használatához56

Elôszó ......................................................................................................................................................3Az új kézikönyv megírásának okai .........................................................................................................4A (központi) kerettanterv tartalma és követelményrendszere.................................................................4Az irodalom(ról), mint tantárgy(ról) .....................................................................................................10Tantárgyi feladatok a készségek és képességek fejlesztésében.............................................................11Hogyan tehetjük vonzóvá a tantárgyat? ................................................................................................11Hogyan tanítsunk? .................................................................................................................................13Módszertani szempontok és javaslatok .................................................................................................14Az olvasási képesség fejlesztése ...........................................................................................................14Felolvasás, beszéd és írás, a beszélgetés (beszéltetés)..........................................................................14Tanmenetjavaslat (74 tanévi órára) .......................................................................................................18Felmérések (négyszeri tudásszint-mérés százalékos értékeléssel)........................................................20Néhány óravezetési javaslat és vázlat ...................................................................................................28Az átdolgozott (a kerettantervhez igazodó) tankönyv szerkezeti felépítése(a tankönyv fejezeteirôl)........................................................................................................................30Olvasásra, kutatómunkára javasolt könyvlista(az egyes fejezetekhez kapcsolódóan nevelônek, illetve diákoknak) ...................................................32Szerzôi „személyigazolvány” – arcképvázlatok írókról, költôkrôl! .....................................................36Rövid utószó..........................................................................................................................................51

TARTALOM