Dew Karpyshyn
1
A Kettő Szabálya
2
Drew Karpyshyn
A Kettő Szabálya
A sorozatban kiadónknál megjelent:
Darth Bane
Drew Karpyshyn: Pusztítás útja
Drew Karpyshyn: A Kettő Szabálya
James Luceno: A gonosz útvesztője
James Luceno: Sötét nagyúr
Thrawn-trilógia
Timothy Zahn: A birodalom örökösei
Timothy Zahn: Sötét erők ébredése
Timothy Zahn: Az utolsó parancs
Timothy Zahn: A túlélők keresése
Timothy Zahn: Kirajzás
Jedi Akadémia-trilógia
Kevin J. Anderson: Új rend
Kevin J. Anderson: Sötét oldal
Kevin J. Anderson: Az erő bajnokai
Dew Karpyshyn
3
STAR WARS
DREW KARPYSHYN
A KETTŐ SZABÁLYA
SZUKITS KÖNYVKIADÓ
ALAPÍTVA 1929
A Kettő Szabálya
4
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
STAR WARS: DARTH BANE: RULE OF TWO
by Drew Karpyshyn
Del Rey® Books, an imprint of The Random House
Publishing Group, a division of Random House,
Inc., 2008
Copyright © 2011 by Lucasfilm Ltd. & ® or TM where indicated.
All Rights Reserved.
Used Under Authorization.
Cover art copyright © 2011 by Lucasfilm Ltd.
Translation copyright © 2011 by Lucasfilm Ltd.
Fordította
Szente Mihály
ISBN 978-963-497-204-4
Hungarian edition © Szukits Könyvkiadó, 2011
Lektor: Vágó József
Tördelés: Karaktertax Bt., Szvoboda Gabriella
Színre bontás, tipográfia: EZ DESIGN. KREATÍV STÚDIÓ
Felelős kiadó: Szukits László és Szukits Gábor
Debreceni Kinizsi Nyomda Kft.
Felelős vezető: Bördős János
Dew Karpyshyn
5
Köszönetnyilvánítás
Ezt a művet alig hat hónap alatt hoztam ösz-
sze – ami elképesztően rövid idő ahhoz, hogy
egy alapötlet kézbe vehető és a polcra állitható
könyvvé alakuljon. Szeretnék köszönetet
mondani a Lucas Licensing Ltd., illetve a Del
Rey Books mindazon munkatársainak, akik
kivették részüket ebből a hihetetlen teljesít-
ményből. És külön köszönöm a feleségemnek,
Jennifernek, akinek segítsége és megértése
nélkül aligha tudtam volna tartani a határidő-
ket. De mindenekfelett szeretnék köszönetet
mondani valamennyi rajongónak, aki megvá-
sárolta a Darth Bane: A pusztítás útja című
könyvet. Srácok, a támogatásotok nélkül a
második rész sosem született volna meg!
Őszintén és mindörökre hálás vagyok nektek.
A Kettő Szabálya
6
Prológus
Darovit botladozva vágott át a csatamezőn
elszórtan heverő tetemek között. A gyász és az
iszonyodás valósággal megbénította az elmé-
jét. Sokakat felismert a holtak közül: egyesek a
világos oldal hívei, a Jedik szövetségesei
voltak, mások a sötét oldal katonái, a Sith-ek
szolgái. És Darovit még ebben a kábult állapo-
tában is azon tűnődött, hogy ő maga valójában
melyik oldalhoz tartozik.
Az ismerősei néhány hónappal korábban
még Kandúrnak szólították, vagyis azon a
néven, amely még kora gyermekkorában
ragadt rá. Akkor még nem volt több, mint egy
sovány, sötét hajú, tizenhárom éves fiú, aki az
unokatestvéreivel, Esővel és Bogárral élt egy
Somov Rit nevű apró világon. Hallottak ugyan
híreket a Jedik és a Sith-ek között dúló, vége-
Dew Karpyshyn
7
érhetetlen harcokról, de álmukban sem gon-
dolták volna, hogy a háború egyszer betolako-
dik az ő nyugodt, hétköznapi életükbe…
egészen addig, amíg az a Jedi toborzó tiszt
meglátogatta Rootot, a gyámjukat.
Hoth tábornoknak, a Fény Hadserege főpa-
rancsnokának égető szüksége van Jedikre – így
magyarázta a vendég. Az egész Galaxis sorsa
forog kockán. És a Root gondjaira bízott gye-
rekeket átjárja az Erő.
Root kezdetben ellenállt. Azzal érvelt, hogy a
gyerekek túl fiatalok ahhoz, hogy háborúba
menjenek. Ám a toborzó tiszt nem tágított.
Root végül beleegyezett, mert rájött, hogy ha
nem engedi el a védenceit a Jedikkel, akkor
talán a Sith-ek is eljönnek értük, és ők már akár
erőszakkal is elhurcolják őket. Így aztán
Darovit, illetve az unokatestvérei a toborzó
tiszt felügyelete alatt elhagyták a Somov Ritet,
és elindultak a Ruusan felé. Akkoriban mind-
A Kettő Szabálya
8
hárman azt hitték, hogy csodás kalandban lesz
részük – ám Darovit hamar megismerte a
keserű igazságot.
A Ruusanra való megérkezésük óta rengeteg
minden történt. Minden megváltozott. És az
ifjú – mert azok után, amit az elmúlt hónapok-
ban átélt, többé nem lehetett fiúnak nevezni –
nem sokat értett mindabból, amit látott és
megtapasztalt.
Reményekkel és becsvággyal eltöltekezve
érkezeti a Ruusanra. A dicsőségről ábrándo-
zott, amely az övé is lesz, ha segít Hoth tábor-
noknak és a Fény Hadseregének legyőzni a
Sötét Testvériséget szolgáló Sith-eket. Ám a
Ruusanon nem várta dicsőség, őt magát bizo-
nyosan nem. És az unokafivéreit sem.
Eső meghalt, még mielőtt a hajójuk leeresz-
kedett volna a bolygó felszínére. Buzzard
osztályú Sith vadászgépek támadtak rájuk,
alig néhány pillanattal azután, hogy beléptek a
Dew Karpyshyn
9
légkörbe, és egy energianyaláb lerobbantotta a
gépük egyik vízszintes stabilizátorát. Darovit
kis híján beleőrült, amikor a detonáció elsöpör-
te Esőt. A lökéshullám szó szerint a karjából
tépte ki a kislányt, hogy aztán az ezer és ezer
méterekkel lejjebb leselkedő, biztos halálba
taszítsa.
Bogár, a másik unokatestvére alig néhány
perccel ezelőtt vesztette életét. A gondolat-
bombának esett áldozatául, és a lelkét elemész-
tette Kaan Nagyúr végső, öngyilkos fegyveré-
nek szörnyű ereje. Így aztán ő is elpusztult,
akárcsak az összes Jedi és az összes Sith. A
gondolatbomba megsemmisített valamennyi
élőlényt, akit a képességei alkalmassá tettek
arra, hogy érzékelje és használja az Erőt.
Mindenkit, leszámítva őt, Darovitot – és ennek
okát sem értette.
Igazából semmit sem értett mindabból, ami a
Ruusanon történt. Az égvilágon semmit!
A Kettő Szabálya
10
Amikor megérkezett ide, arra számított, hogy
a Fény Hadserege olyan lesz, mint amilyennek
a mesék, a legendák és költemények leírták;
hogy rettenthetetlen jediket fog látni, akik
hősiesen védik a Galaxist az Erő sötét oldala
ellen. Ezzel szemben emberi lényeket, és
másfajta teremtményeket látott, akik úgy
harcoltak és haltak meg, akár a közönséges
katonák, majd vérbe fagyva hevertek a harc-
mezők sarában.
Darovit úgy érezte, aljas módon becsapták.
Sőt elárulták! Minden, amit a Jedikről hallott
és olvasott, hazugságnak bizonyult. A Jedik
nem voltak makulátlan, ragyogó hősök – a
ruhájukat mocsok lepte, a táboruk félelemtől
és verejtéktől bűzlött. És mindennek a tetejébe
vesztésre álltak! Azok a Jedik, akikkel ő a
Ruusanon találkozott, már számtalan veresé-
get szenvedtek, és szörnyen belefáradtak a
Kaan Nagyúr harcosai ellen vívott csaták
Dew Karpyshyn
11
végeérhetetlen sorozatába. De mégsem adták
fel, konokul kitartottak még akkor is, amikor
nyilvánvalónak tűnt, hogy nem arathatnak
győzelmet. A Darovit gyermeki képzeletében
kialakult eszményképek hamar széthullottak,
és már az Erő minden hatalma sem állíthatta
helyre őket.
Az ifjú harcos idáig jutott a töprengésben,
amikor észrevette, hogy a csatamező egyik
távoli szegletében mozog valami. A szemébe
tűző nap miatt erősen hunyorogva figyelt, és
öt-hat alakot fedezett fel, akik ide-oda járkálva
begyűjtötték és elszállították a halottakat,
barátokat és ellenségeket egyaránt. Darovit
megdöbbent attól, hogy nincs egyedül, hogy
mások is túlélték a gondolatbomba robbanását.
Futásnak eredt, de az izgatottsága nyomban
alábbhagyott, amikor elég közel ért ahhoz,
hogy tisztán lássa a zordon feladattal megbí-
zott illetők arcvonásait. Felismerte bennük a
A Kettő Szabálya
12
Fény Hadseregének önkénteseit. Nem Jedik
voltak, hanem hétköznapi nők és férfiak, akik
felajánlották szolgálataikat Hoth tábornoknak,
és hűséget esküdtek neki. A gondolatbomba
csakis azokat ölte meg, akik bánni tudtak az
Erővel. Mindazok, akikből hiányoztak az
ehhez kellő képességek, védettek voltak a
pusztító hatásokkal szemben. Darovit azonban
nem tartozott közéjük. Benne ott rejlettek azok
a bizonyos képességek. Már kisgyermek
korában is használta az Erőt, amikor is játéko-
kat lebegtetett Eső szórakoztatására. Ezek az
emberek azért maradtak életben, mert hétköz-
napi, közönséges teremtmények voltak, és
nem olyan különlegesek, mint ő maga. Hogy
hogyan és miért élte túl, az teljes rejtélyt jelen-
tett a számára – ahogyan oly sok mindent, ezt
sem értette.
Amikor a csapat közelébe ért, az egyik férfi
leült, vagy inkább kimerülten leroskadt egy
Dew Karpyshyn
13
nagyobb sziklára. Az ötvenes éveiben járó
illető arca nyúzott volt és beesett, mintha a
gyászos feladat nem csupán a testi, de a lelki
tartalékait is felőrölte volna. Darovit sokszor
látta őt a Jedik táborában töltött első hetek
alatt, de sosem foglalkozott azzal, hogy meg-
tudakolja a nevét.
Ijesztő gondolat hasított az agyába, amely
valósággal megdermesztette a tagjait. Ha
felismerte a férfit, akkor talán a férfi is felisme-
ri őt. Talán emlékszik még rá, és talán azt is
tudja róla, hogy áruló lett.
Amikor a közelmúltban személyesen tapasz-
talta meg, hogy valójában milyenek a Jedik,
mélységes undor fogta el. Megvetésre méltó-
nak és taszítónak találta az igazságot. A durva
valóság szétzúzta az eszményeit és az ábránd-
jait, emiatt úgy cselekedett, akár egy becsapott
gyermek: a Jedik ellen fordult. Elcsábult a sötét
oldal ígéreteitől, a háború kellős közepén átállt
A Kettő Szabálya
14
a másik félhez, és készségesen csatlakozott a
Sötét Testvériséghez. És csak az elmúlt órák
folyamán döbbent rá, hogy mekkorát tévedett.
A keserű felismerés akkor tört rá, amikor
szemtanúja lett Bogár halálának – amiért
részben ő maga is felelős volt. Túl későn jött rá,
hogy mi a valódi ára a sötét oldalnak. Túl
későn értette meg, hogy a gondolatbombán
keresztül Kaan Nagyúr őrültsége pusztulást
hozott mindannyiukra.
Immáron nem tartotta magát a Sith Rend
hívének. Már nem áhítozott a sötét oldal
titkainak megismerésére. De ezt honnan is
tudhatná ez a középkorú férfi, Hoth tábornok
odaadó híve? Ha emlékszik őrá, akkor csakis
ellenségként emlékezhet.
Darovit fejében megfordult, hogy megpróbál
elmenekülni. Hogy sarkon fordul, és elrohan –
a lélegzet után kapkodó, holtfáradt férfi aligha
lesz képes megállítani. Valaha pontosan így
Dew Karpyshyn
15
tett volna, csakhogy azóta minden megválto-
zott benne. Akár a bűntudata, akár az érettsége
késztette rá, vagy talán csak látni akarta, hogy
mi lesz a vége, mindenesetre úgy döntött,
hogy nem menekül el, és akármilyen sors vár
rá, szembenéz vele.
Lassú, de elszánt léptekkel megközelítette a
férfit, aki szemlátomást a gondolataiba temet-
kezve üldögélt a kőtömbön. Már csak néhány
méter választotta el tőle, amikor az illető
felemelte a fejét, és ránézett. Az arcvonásai
nem árultak el semmit. A szemében sem
csillantak fel a felismerés fényei, csupán üres
tekintet sugárzott belőle.
– Mindannyian… – motyogta alig hallható-
an, és nem lehetett eldönteni, hogy saját ma-
gának beszél-e, avagy az előtte álló ifjúnak – az
összes Jedi… és az összes Sith… mind meghal-
tak.
A Kettő Szabálya
16
Miután elhallgatott, elfordította a fejét, és
egy közeli barlang sötét bejáratát bámulta.
Darovit megborzongott, amikor rájött, hogy
miről beszél a férfi. A fekete nyíláson túli
járatok ahhoz a mélyen a felszín alatt rejtőző
üreghez vezettek, amelyben Kaan és a többi
mester összegyűlt, hogy megidézze és elsza-
badítsa a gondolatbombát.
A férfi felnyögött, és megrázta a fejét, amivel
sikerült kizökkentenie magát abból a bénult
állapotból, amelybe az imént csúszott bele.
Fáradt sóhajjal felállt, és ismét a feladatára
összpontosította a figyelmét. Odabiccentett
Darovitnak, de máskülönben nem törődött
vele, aztán elindult, hogy tovább végezze a
munkáját: mocskos leplekbe burkolta a tete-
meket, amelyeket aztán a társai összeszedtek,
hogy tisztességesen eltemessék őket.
Darovit néhány percig szótlanul nézett a
megtört alak után, majd a barlang felé fordult.
Dew Karpyshyn
17
A lelke mélyén megint szeretett volna elmene-
külni, de a feketén ásítozó torok ellenállhatat-
lan erővel vonzotta. Abban reménykedett,
hogy odabent megtalálja a válaszokat. Hogy
magyarázatot kap arra a rengeteg halálra és
erőszakra. Hogy megérti a végeérhetetlen
háború és vérontás okait. Talán felfedez vala-
mit, ami segít neki felfogni a Ruusanon történ-
tek mögötti célokat és szándékokat…
Minél mélyebbre ereszkedett, annál hűvö-
sebb levegő fogta körül. A gyomrában különös
bizsergést érzett: az izgatottságába egyre
erősebb rettegés vegyült. Fogalma sem volt,
hogy mit fog találni, miután eléri az alagút
végén lévő, föld alatti üreget. Azt azért sejtette,
hogy holttesteket, rengeteg holttestet, mégis
megfogadta, hogy nem fordul vissza.
Amikor a sötétség összezárult körülötte,
keservesen átkozódott, amiért nem hozott
magával lámpát. A fénykardja persze ott
A Kettő Szabálya
18
függött a derékszíján; hogy hozzájusson egy
ilyen legendás fegyverhez, egyike volt azon
kísértéseknek, amelyek a Sith-ekhez csábítot-
ták. Ugyanakkor, noha elárulta a Jediket annak
érdekében, hogy megkaparinthasson egy
fénykardot, nem tudta rávenni magát, hogy
elővegye, és az energiapenge fényével világít-
son magának. A legutóbbi alkalom, amikor
aktiválta a fegyvert, Bogár halálával végző-
dött, és ez az emlék valahogy bemocskolta a
kincset, amelynek megszerzése érdekében
mindent feláldozott.
Tudván tudta, hogy ha visszafordul, soha
többé nem lesz bátorsága ahhoz, hogy még
egyszer lemerészkedjen ide, így aztán tovább
nyomult előre a teljes sötétségben. Lassan
lépkedett, közben megidézte magában az Erőt,
és a láthatatlan energianyúlványokkal igyeke-
zett letapogatni a környezetét, de még így is
gyakran előfordult, hogy keményen belerúgott
Dew Karpyshyn
19
az egyenetlen sziklapadlóból kiálló kövekbe.
Végül rájött, hogy valamivel könnyebben
boldogul, ha az egyik kezét oldalra nyújtva, a
falon húzza az ujjait, és így próbál tájékozódni.
Lassú ütemben, de állhatatosan haladt. Az
alagút egyre meredekebben lejtett, végül már
félig-meddig mászva tartott lefelé. Körülbelül
félóra elteltével fakó fényfoltot fedezett fel
messze maga előtt, a járat távoli végében.
Ösztönösen felgyorsított, de csak annyit ért el,
hogy megbotlott egy kisebb sziklatömbben.
Ijedten felkiáltva előrebukott, hasra esett,
aztán bukfencezve gurult lefelé a lejtőn. Csu-
pán az alagút legalján elterülő, többé-kevésbé
vízszintes szakaszon sikerült megállnia, és
addigra a testét zúzódások és horzsolások
borították.
A járat tágas sziklacsarnokba torkollott. A
fény, amely idecsalogatta őt, sejtelmesen
villózva verődött vissza a kőfalakba ágyazó-
A Kettő Szabálya
20
dott kristályokból, és az így keletkező világos-
ságnál tisztán látott mindent. A mennyezetről
alig néhány cseppkő függött, míg több száz a
padozaton hevert, szilánkokra zúzva – nyilván
a gondolatbomba robbanása törte darabokra
őket.
Maga a bomba, vagy legalábbis az, ami ma-
radt belőle, a padozattól egyméteres magas-
ságban lebegett az üreg kellős közepén. Első
pillantásra jókora, legalább négy méter átmé-
rőjű fémgömbnek tűnt. Sima, ezüstös felszíné-
ből halovány derengés áradt, de ezzel párhu-
zamosan elnyelte a kristályokból visszaverő-
dött fényt.
Darovit talpra állt, és megborzongott. Meg-
lepően hideg, már-már fagyos levegő vette
körül – a gömb minden meleget kiszívott a
környezetéből. Tett egy lépést előre, és a
törmelék valahogy tompán, lefojtva csikordult
meg a talpa alatt, mintha a gondolatbomba
Dew Karpyshyn
21
nem csupán a fényt és a melegséget, de a
hangokat is elnyelte volna.
Mozdulatlanná dermedve figyelte a termé-
szetellenes csendet. Nem hallott semmit, de
határozottan érzett valamit. Gyenge, zümmö-
gő rezgések szaladtak végig a padozaton,
illetve a saját testén, és ez a folytonos, ütemes
vibráció a gömbből származott.
Darovit visszatartotta a lélegzetét, és ismét
lépett egyet előre. Amikor semmi sem történt,
hosszú, halk sóhajjal kieresztette a tüdejében
rekedt levegőt. Minden bátorságát összeszed-
ve előrenyújtotta a kezét, tovább óvakodott a
gömb felé, és egyetlen pillanatra sem vette le
róla a tekintetét.
Hamarosan elég közel jutott hozzá ahhoz,
hogy megpillantsa az ezüstös burok alatt
vonagló és tekergőző árnyakat – mintha füst-
pászmák gomolyogtak volna a bomba belsejé-
ben. Tett még két lépést, és ekkor már olyan
A Kettő Szabálya
22
közel járt, hogy akár meg is érinthette az
ijesztő tárgyat. A keze mind erősebben reme-
gett, de eltökélten előrehajolt, és a csillogó
felszínre tapasztotta a tenyerét.
Az emberi ésszel elképzelhetetlen és végte-
len szenvedés jajkiáltásai robbantak az elméjé-
ben. Sikolyokból és ordításokból szövődő,
irtózatos lárma áradt a tudatába; a gondolat-
bomba valamennyi áldozata torkaszakadtából
üvöltött kínjában.
Darovit elrántotta a kezét, hátratántorodott,
és térdre roskadt. Noha az agya alig működött,
nagy nehezen megértette, hogy mi történt. A
gondolatbomba robbanása elemésztette a Jedik
és a Sith-ek testét, porrá és hamuvá omlottak,
de a lelkük valahogy megmaradt, és bekerült a
gömbbe, hogy az abban tomboló örvény rabja
legyen mindörökre.
Éppen csak egy pillanatra ért hozzá a bomba
felszínéhez, de amit ezen idő alatt érzett és
Dew Karpyshyn
23
tapasztalt, az kis híján az őrületbe kergette. A
lelkek az áthatolhatatlan héj fogságába esve, az
örökkévalóságig tartó, végeérhetetlen és
elviselhetetlen szenvedésre ítéltettek… Annyi-
ra szörnyű sorsra, hogy Darovit egyelőre csak
sejtette, de felfogni nem bírta annak valameny-
nyi részletét és következményét.
Továbbra is térden állt, és tehetetlensége
jeléül mindkét kezével a hajába markolt. Azért
jött ide, mert válaszokat és magyarázatokat
keresett. Ezzel szemben egy a természet vala-
mennyi törvényének ellentmondó borzalmat
talált, amelytől lényének minden egyes darab-
kája iszonyodott.
– Nem értem… nem értem… nem értem… –
mormolta egyfajta kábulatba zuhanva.
Újra és újra elismételte a kurta mondatot, és
lassan előre-hátra hajlongva, a fejét és a haját
markolászva kuporgott tovább a kemény és
jéghideg sziklapadlón.
A Kettő Szabálya
24
Első fejezet
A lelki béke hazugság,
csak a szenvedély létezik.
A szenvedélyből erőt merítek.
Az erő révén hatalmat szerzek.
A hatalom révén győzelmet aratok.
A győzelem révén a láncaim lehullnak.
A Sith Rend alaptörvénye
Darth Bane, az egyetlen Sith Nagyúr, aki
túlélte Kaan gondolatbombájának pusztítását,
gyors ütemben haladt előre a Ruusan napjának
sárga, fakó fényében úszó, háborútól feldúlt,
sivár síkságon. A két méter magas, tetőtől
talpig feketébe öltözött alak öles léptekkel járt,
vaskos, kemény izmaiban céltudatosságból és
elszántságból táplálkozó erő munkált. A
puszta lényéből áradó végtelen fenyegetést
Dew Karpyshyn
25
még inkább kihangsúlyozta a megjelenése,
teljesen kopasz feje, vastag, sűrű szemöldöke,
de főleg a szeméből sugárzó, átható és zordon
tekintet. Mindezen vonások – még inkább mint
éjfekete páncélzata, illetve a derékszíján him-
bálózó, kissé ívesre kialakított kardmarkolat –
első pillantásra elárulták róla, hogy rettentő
hatalommal felvértezett, félelmetes harcos: az
Erő sötét oldalának vérbeli bajnoka.
Menet közben keményen összepréselte az
állkapcsát, ugyanis néhány percenként új és új
fájdalom hasított a tarkójába. Jó néhány kilo-
méter választotta el a gondolatbombától,
amikor az felrobbant, de még ebből a távol-
ságból is érzékelte az Erőn végigszáguldó
energiákat. Az utóhatások nem szűntek, szór-
ványos energialöketek zúdultak át az elméjén,
mintha apró tőrök ezrei szurkálták volna az
agyának legmélyebb zugait. Kezdetben arra
számított, hogy ezek a rohamok idővel alább-
A Kettő Szabálya
26
hagynak, de ennek pont az ellenkezője történt:
a detonáció óta eltelt órák folyamán mind
gyakrabban törtek rá, és az intenzitásuk
nőttön-nőtt.
Módjában állt volna, hogy segítségül hívja az
Erőt, és a gyógyító energiák leplével burkolja
be magát, csakhogy az a Jedik módszere lett
volna. Ő, Darth Bane, a Sith Sötét Nagyura
más utakon járt. Belevetette magát a szenve-
désbe, szinte kéjelgett benne, és erőt merített a
megpróbáltatásokból. Haraggá és gyűlöletté
alakította a fájdalmait, táplálta velük a sötét
oldal lángjait, míg végül a testét szinte szétve-
tette a lelkében izzó, alig uralható harag.
Az ijesztő külsejű Bane mögött szaladó, apró
alak teljesen másként festett. Zannah, a tizedik
évében járó, szőke kislány a legkevésbé sem
tűnt fenyegető jelenségnek. Végtelenül egysze-
rű, minden díszt nélkülöző ruházatot viselt:
fehér inget és színét vesztett kék kezeslábast,
Dew Karpyshyn
27
mindkettő sok helyen elszakadt, és bemocsko-
lódott a többhetes, folyamatos viseléstől. Ha
valaki meglátta volna őt, amint ott szedi a
lábát a komor, fekete óriás mögött, aligha
képzelte volna róla, hogy a Sith mester nemré-
giben a tanítványának választotta. Ám a
látszat, mint oly sok esetben, ezúttal is csalt.
Bane tudta, hogy a gyermekben különleges
képességek rejtőznek. Bőséges bizonyítékot
látott erre az alig egy órával ezelőtt lezajlott
találkozásuk alkalmával. Valamivel korábban
Zannah megölt két Jedit. Bane nem ismerte az
eset részleteit, a kettős gyilkosság elkövetése
után érkezett a helyszínre. Zannah addigra
már egy halott pattogó, vagyis a Ruusan
telepatikus úton kommunikáló értelmes lénye-
inek egyikére borulva zokogott. A két Jedi tőle
nem messze hevert. A testük még nem hűlt ki,
a nyakuk rettenetesen elcsavarodva állt a
törzsükhöz képest.
A Kettő Szabálya
28
Egyértelműnek tűnt, hogy a pattogó a kis-
lány barátja és társa volt. Bane élt a gyanúper-
rel, hogy a Jedik szándékosan végeztek a
teremtménnyel, aztán ők maguk is hasonló
sorsra jutottak, amikor Zannah úgy döntött,
hogy bosszút áll. Még csak nem is sejtették,
hogy mi rejtőzik a gyermekben, így aztán
teljességgel váratlanul érte őket az, ami ekkor
következett: a mélyen lesújtott Zannah a
bánatától és pusztító gyűlöletétől vezérelve
rájuk, a barátja gyilkosaira zúdította a sötét
oldal energiáit.
A Jedik kegyetlen balszerencséjük áldozatául
estek: rosszkor voltak rossz helyen. A halálu-
kat mégsem lehetett értelmetlennek nevezni.
Legalábbis, Bane számára nem volt az, ugyanis
a kettős gyilkosság révén ismerte fel, hogy
miféle lehetőségek rejlenek az ártatlannak tűnő
kislányban. Egyesek szemében az események
láncolata akár eleve elrendeltnek is tűnhetett
Dew Karpyshyn
29
volna. Mintha a nyomorult Jedik azzal a szán-
dékkal meneteltek volna nyílegyenesen a
gyászos vég felé, hogy összehozzák kettőjüket.
Semmi kétség, még olyanok is akadtak volna,
akik azt vallják, hogy a Sors és az Erő sötét
oldala összeesküdött, hogy megfelelő tanít-
vánnyal lássa el a mestert. Bane azonban nem
tartozott egyik csoporthoz sem.
Természetesen hitt az Erőben, de ugyanígy
hitt saját magában is. Abban viszont nem hitt,
hogy ő csupán egy jóslat egyszerű szolgája, a
sötét oldal bábja, avagy egy elkerülhetetlen,
megváltoztathatatlan jövő szeszélyeinek
áldozata – ennél sokkal többre tartotta magát.
Az Erőt eszköznek tekintette, amelynek segít-
ségével, árulások és cselszövések árán a saját
kedve szerint formálhatja önnön sorsát. A
Galaxisban élő valamennyi Sith közül egyedül
ő érdemelte meg a Sötét Nagyúr címet, és ezért
lett ő az egyetlen, aki életben maradt. És ha
A Kettő Szabálya
30
Zannah valóban méltó arra, hogy a tanítványa
legyen, előbb-utóbb neki is bizonyságot kell
tennie.
Tompa puffanást és fojtott nyögést hallott a
háta mögül. Megfordult, és meglátta, hogy
Zannah annyira igyekezett tartani az általa
diktált könyörtelen ütemet, hogy végül meg-
botlott valamiben, és hasra esett. A lány mér-
gesen meredt rá, a vonásait harag torzította el.
– Lassíts már! – csattan fel ingerülten. – Túl
gyorsan mész!
Bane előbb a fogait csikorgatta, mert újabb
fájdalomhullám áradt szét a koponyájában,
majd higgadtan, de szigorúan válaszolt:
– Nem én megyek túl gyorsan. Te vagy túl
lassú! Meg kell találnod a módját, hogy ne
maradj le.
Zannah talpra ugrott, leporolta a térdét, és
éles hangon visszavágott:
Dew Karpyshyn
31
– Az én lábam nem olyan hosszú, mint a
tiéd! Hogyan is gondolhatod, hogy tarthatom
veled a lépést?
A lányból nem hiányzott a bátorság. Ez már
a kettejük találkozásának első pillanataiban
egyértelműnek látszott. Azonnal felismerte
Bane személyében a Sith mestert, az Erő sötét
oldalának hívét, a Jedik esküdt ellenségét. Ám
a szeme sem rebbent, nyomát sem mutatta
annak, hogy megijedt volna. Bane pedig felis-
merte a lányban azt a lehetséges örököst, akire
neki szüksége volt, de alighanem Zannah is
meglátott őbenne valamit, amire talán régóta
áhítozott. És amikor felajánlotta neki, hogy
legyen a tanítványa, a kislány egy pillanatig
sem habozott.
Egyelőre nem tudta biztosan, hogy Zannah
miért kötött ennyire készségesen szövetséget
vele, a Sith Sötét Nagyurával. Lehetett akár
egyszerű, kétségbeesésből született döntés: a
A Kettő Szabálya
32
lány egyedül maradt, senkire sem számíthatott
annak érdekében, hogy élve kerüljön el a
Ruusanról. Vagy talán eszközt látott a sötét
oldalban, amelynek segítségével egyszer
bosszút állhat majd a Jediken, kegyetlenül
megtorolhatja rajtuk a barátja halálát. De még
az is megtörténhetett, hogy érzékelte Bane
hatalmát, és feltámadt benne a vágy, hogy ezt
megszerezze magának.
Mindenesetre, akármiféle szándékok vezé-
relték is, Zannah nem csupán hajlott rá, de
egyenesen alig várta, hogy letehesse a hűség-
esküt a Sith-rendnek és új mesterének. Ugya-
nakkor nem a bátorsága, és nem is a készséges
viselkedése tette alkalmassá arra, hogy Bane
tanítványa legyen. A Sötét Nagyúr egyetlen, és
csakis egyetlen okból választotta őt.
– Mélyen átjár az Erő – magyarázta neki, és
hangja továbbra sem árulta el, hogy miféle
érzések bujkálnak benne, és milyen kínokat
Dew Karpyshyn
33
kénytelen átélni. – Meg kell tanulnod bánni
vele. Meg kell tanulnod, hogy hogyan hasz-
nálhatod fel a saját céljaid érdekében. Ahogyan
akkor tetted, amikor megölted azt a két Jedit.
– Nem tudom, hogyan csináltam – motyogta
Zannah elbizonytalanodva. – Még csak nem is
akartam. Egyszerűen csak… megtörtént.
Bane árnyalatnyi bűntudatot hallott ki a
hangjából, amin egy pillanatra sem lepődött
meg. „Nagyon fiatal még – elemezte magában
a jelenséget. – Az események összezavarták.
Nem tudja felfogni, hogy mit tett. Egyelőre
nem.”
– Semmi sem történik csak úgy – válaszolta
megfontoltan. – Megidézted magadban az
Erőt, és felhasználtad az energiáit. Gondolj
vissza, hogyan csináltad! Gondold végig, hogy
mi történt!
Zannah pillanatokig habozott, majd a fejét
rázva suttogta:
A Kettő Szabálya
34
– Nem akarom…
A kislány szörnyű megrázkódtatásokon esett
át azóta, hogy megérkezett a Ruusanra. És
nem kívánta még egyszer átélni azokat a
nyomasztó élményeket. Bane megértette őt, sőt
együtt érzett vele. Ő maga is sokat szenvedett
gyermekkorában. Kegyetlen és ostoba apja
gyakran összeverte, a legtöbb esetben minden
ok nélkül. De idővel megtanulta, hogyan
fordíthatja előnyére a gyötrelmes emlékeket.
Zannah pedig csakis úgy válhatott a sötét
oldal hagyatékának méltó örökösévé, ha
szembenéz a múltjával. Ha megtanulja, ho-
gyan merítsen erőt a legfájóbb emlékeiből. Ha
megtanulja, miként alakítsa át, és terelje a
megfelelő mederbe őket, hogy aztán lehetővé
tegyék számára a sötét oldal megismerését,
illetve a hatalmának használatát.
– Most még sajnálod azokat a Jediket –
mondta közönyös hanghordozással Bane. –
Dew Karpyshyn
35
Sajnálatot érzel. Bűntudatot. Talán még szá-
nalmat is. – Néhány pillanatra elhallgatott,
majd amikor folytatta, egyre erősebb, egyre
áthatóbb hangon beszélt:
– De ezek az érzések mit sem érnek! Nem
jelentenek az égvilágon semmit! Egy valamit
kell érezned: haragot!
Váratlanul lépett egyet a lány felé, és hogy
kihangsúlyozza a szavait, maga elé tartotta
ökölbe szorított jobbját. Zannah összerezzent,
de nem hátrált.
– A haláluk nem baleset volt! – harsogta
Bane, és ismét lépett egyet. – Nem a véletlen
műve! Nem tévedésből haltak meg!
A harmadik lépésével már olyan közel került
a lányhoz, hogy testének árnyéka teljesen
eltakarta őt. Zannah behúzta a nyakát, de a
helyén maradt. Bane megdermedt, mert olyan
éles fájdalom hasított a tarkójába, hogy néhány
pillanatra minden elsötétült a szeme előtt.
A Kettő Szabálya
36
Aztán, amikor jobban lett, leguggolt, szétnyi-
totta az ujjait, majd lassan előrenyújtotta a
kezét, és megfogta a lány vállát.
– Gondolj arra, hogy mit éreztél, amikor rá-
juk zúdítottad a bensődben tomboló energiá-
kat! – folytatta, a hangját immáron halk, csábí-
tó suttogássá fojtva. – Elevenítsd fel magad-
ban, hogy mit éreztél, amikor a Jedik megölték
a barátodat…
Zannah lehorgasztotta a fejét, és behunyta a
szemét. Néhány pillanatig néma csendben,
mozdulatlanul áll, mialatt rákényszerítette
magát, hogy újra átélje azokat a pillanatokat.
Az arcán különféle érzésekre – szomorúságra,
bánatra és gyászra – utaló kifejezések suhantak
át, és keskeny válla mind erősebben remegett.
Aztán Bane megérezte, hogy a kislány benső-
jében lassan és fokozatosan feltámad a harag.
És a haraggal együtt a sötét oldal energiái is
éledezni kezdtek…
Dew Karpyshyn
37
Zannah kisvártatva felemelte a fejét. Immá-
ron tágra nyitott szemében különös, harcias
fények táncoltak.
– Megölték Laát! – csattant fel dühösen. –
Rászolgáltak a halálra!
– Helyes! – felelte Bane, azzal felegyenese-
dett, lépett egyet hátra, és a száját elégedett
mosolyra húzva méregette a kislányt. – Érezd
át a haragot! Ízlelgesd! Add át neki magadat!
A szenvedélyből erőt merítek… – folytatta a
Sith-alaptörvényt idézve. – Az erő révén
hatalmat szerzek.
– A szenvedélyből erőt merítek – ismételte
halkan Zannah. – Az erő révén hatalmat
szerzek…
Mialatt beszélt, Bane érzékelte, hogy a sötét
oldal energiái mind erősebben izzanak a lány
bensőjében, míg végül szinte a bőrén érezte a
forróságukat.
A Kettő Szabálya
38
– A Jedik azért haltak mert, mert gyengék
voltak – jelentette ki ellentmondást nem tűrő
hangon. – Csak az erős maradhat életben, és a
sötét oldal az, ami erőssé tesz téged! – Azzal
hátat fordított a lánynak, de a válla felett még
visszaszólt neki:
– Használd fel, hogy tarthasd az iramot! Ha
még egyszer elesel vagy lemaradsz, itt hagy-
lak, ezen a világon.
– De még mindig nem mondtad el, hogy mit
kell tennem! – kiabálta felháborodottan
Zannah, mialatt a mester már hosszú léptekkel
távolodott tőle.
Bane nem válaszolt. Az imént megadta a
választ, noha a lány ezt egyelőre nem ismerte
fel. Viszont ha méltó arra, hogy az ő tanítvá-
nya legyen, akkor magától is rá fog jönni.
Hirtelen megérezte, hogy energiahullám
száguld felé, pontosabban a bal sarka irányába
– Zannah megpróbálta elgáncsolni őt, hogy
Dew Karpyshyn
39
lelassítsa. Számított valamilyenfajta erőszakos
reakcióra, már azóta, hogy ismét nekiindult.
Szándékosan zaklatta fel a lányt, és csalódott
lett volna, ha nem tesz semmit. Igazából egy
erőteljesebb, jóval egyszerűbb támadást várt,
például egy kemény taszítást, azzal a szán-
dékkal, hogy a földre söpörje őt, de amit
tapasztalt, az még jobban tetszett neki. A
sarkára irányzott, célzott csapás sokkal kifi-
nomultabb volt. Éles észről és ravaszságról
árulkodott, és bár felkészülten fogadta, a
csapás ereje eléggé meglepte.
Ám akármilyen képességek rejtőztek
Zannahban, nem érhetett fel a sötét oldal
nagymesterével. Bane megidézte magában az
Erőt, hogy megállítsa és elkapja a hullámot,
majd kissé felerősítve visszarepítette azt a
tanítványára. A mellkasa közepén érte
Zannaht, és elég erőteljes volt ahhoz, hogy
A Kettő Szabálya
40
hanyatt lökje. A kislány meglepett nyögést
hallatva a hátára zuhant.
Természetesen nem sérült meg, Bane nem
akarta megsebezni. Az apjától elszenvedett
rendszeres verések segítettek neki abban, hogy
Sötét Nagyúrrá váljon, ugyanakkor gyűlölte és
megvetette miattuk Hurstöt. Márpedig a lány
csakis úgy lehetett a tanítványa, ha tisztelte és
csodálta őt. Nem vezethette végig a sötét oldal
rejtélyes és veszedelmes útjain, ha Zannah
nem lett volna hajlandó, vagy még inkább, ha
nem vágyott volna arra, hogy tanuljon tőle.
Hurst az állandó verésekkel csakis azt tanította
meg neki, hogyan gyűlöljön, és Zannah ezt a
leckét már alaposan megismerte.
Megfordult, és a kemény, kopár földön ülő
lányra szegezte fagyos tekintetét. Zannah
ingerülten meredt fel rá, lerítt róla, hogy
végtelenül haragos a megaláztatás miatt.
Dew Karpyshyn
41
– Egy Sith tudja, hogy mikor szabadíthatja el
a sötét oldal erejét – közölte higgadtan, de éles
hangon Bane – és mikor kell visszafognia. A
türelem halálos fegyver lehet, ha tudod, mikor
és hogyan használhatod fel, míg a haragod, ha
megtanulod irányítani, táplálhatja a sötét
oldalt.
Zannah valósággal remegett dühében, de
Bane valami mást is leolvasott az arcáról: az
óvatos kíváncsiságot. A lány lassan felfogta a
szavak jelentését, bólintott egyet, és a vonásai
ellazultak. Bane továbbra is érzékelte benne a
sötét oldal energiáinak jelenlétét. A harag sem
tűnt el Zannahból, csupán elrejtette a lelke
mélyére, ahol aztán tovább táplálta és őrizgette
abban a reményben, hogy egyszer még sza-
badjára engedheti.
Bane elégedetten biccentett. Zannah éppen
most tanulta meg a Sith-tanítás első leckéjét. És
a lány most már tartott tőle – nem félt, csak
A Kettő Szabálya
42
tartott tőle. Pontosan úgy, ahogyan akarta.
Arra volt szüksége, hogy a tanítványa csakis
egyvalamitől féljen: a kudarctól.
Ismét hátat fordított neki, és megint elindult,
közben a fogait csikorgatta, mert anyagtalan
pengék újabb falanxa száguldott át elméje örök
sötétségben rejtőző ösvényein. Pillanatokkal
később érzékelte, hogy Zannah másodjára is
megidézi magában az Erőt – ezúttal azonban
befelé irányította az energiákat, hogy felfrissít-
se és új erővel töltse fel megfáradt tagjait.
A lány hamarosan felpattant, és szinte erőfe-
szítés nélkül rohant mestere után. Bane meg-
szaporázta lépteit, amikor a tanítványa felzár-
kózott mellé. Most, hogy az Erő félelmetes és
kimeríthetetlen energiái hajtották előre,
Zannah könnyűszerrel tartotta a könyörtelen,
gyors iramot.
– Hová megyünk? – érdeklődött kisvártatva.
Dew Karpyshyn
43
– A Sith-ek táborába – felelte Bane készletek-
re van szükségünk az utazáshoz.
– Vajon vannak ott más Sith-ek is? – kérdezte
Zannah. – Olyanok, akik harcoltak a Jedikkel?
Bane akkor jött rá, hogy még nem mondta el
a lánynak, mi történt Kaan Nagyúrral és a
Testvériség tagjaival.
– Nem léteznek más Sith-ek – felelte komo-
ran. – És soha nem is lesznek, leszámítva
kettőnket. Egy mester és egy tanítvány. Az
egyik, hogy birtokolja a hatalmat, a másik,
hogy sóvárogjon a hatalom után.
– És mi történt a többiekkel? – tudakolta a
lány.
– Megöltem őket – felelte kurtán Bane.
Zannah néhány másodpercre a gondolataiba
temetkezett, majd rántott egyet a vállán, és
ridegen kijelentette:
– Hát akkor gyengék voltak. És rászolgáltak
a halálra.
A Kettő Szabálya
44
Bane lenézett a lányra, és rövid töprengés
után úgy ítélte meg, hogy bölcsen választott
tanítványt magának.
Dew Karpyshyn
45
Második fejezet
Hoth tábornok halálát követően Valenthyne
Farfalla lett a Fény Hadseregének főparancs-
noka. A nagymester hatalmas űrhajója ala-
csony orbitális pályán keringett a Ruusan
felett. A külsejében a letűnt korok vitorlás
hajóira hasonlító cirkálóból ódon elegancia
áradt, sőt egyfajta hivalkodó pompa, amelyet a
legtöbb Jedi a tőlük oly távol álló hiúság
jelének ítélt.
Johun Othone, a Fény Hadseregében szolgá-
ló ifjú padavan nem is olyan régen még osztot-
ta ezt a véleményt. Hoth híveinek túlnyomó
többségével együtt ő maga is kérkedő bolond-
nak tartotta Farfallát, akit nem érdekel más,
csakis rikító színű, fényes selyemingei, majd
derékig érő, aranyszőke hajának szabadon
leomló fürtjei, valamint a divatozás egyéb,
A Kettő Szabálya
46
ízléstelen kellékei. Ám a Sötét Testvériség ellen
vívott háború folyamán Farfalla és a harcosai
kitettek magukért. Johun, illetve Hoth többi
híve, ha kelletlenül is, de megtanulták csodál-
ni, sőt tisztelni a nagymestert, akit kezdetben
lenéztek és gúnyoltak a háta mögött.
Hoth tábornok meghalt, elpusztult a Sith-ek
elleni utolsó összecsapás során, és a helyét
Valenthyne Farfalla vette át. Hoth utolsó
parancsára a nagymester rendkívül ügyesen
megszervezte és végrehajtotta a Ruusan kiürí-
tését a gondolatbomba robbanása előtt. Több
ezer Jedi-lovag és padavan életét mentette meg
azzal, hogy felrakta őket a bolygó körül kerin-
gő flottájának egységeire.
A puszta véletlenen múlt, hogy Johun a
Kedvező Szélre, vagyis Farfalla vezérhajójára
került. A cirkáló elég nagy volt ahhoz, hogy a
háromszáz fős személyzet kényelmesen elfér-
jen rajta, de a raktérben összezsúfolódott,
Dew Karpyshyn
47
közel ötszáz evakuált között Johun a legkevés-
bé sem érezte kényelmesen magát. A menekül-
tek úgy összetömörültek, hogy jószerével lépni
sem bírtak, a mesterek, lovagok és padavanok
szó szerint egymáshoz préselődve álltak.
A flotta más egységei ugyanígy megteltek.
Farfalla a biztonság kedvéért nem csupán a
Jediket, de még a Hoth seregéhez csatlakozott
közkatonák java részét is felhozatta az űrbe.
Az egyik hajón még hétszáz hadifogoly is
szorongott. Ezek a Sötét Testvériséget szolgáló
katonák gyorsan megadták magukat azok
után, hogy vezérük a sorsukra hagyta őket, és
belekezdett utolsó, őrült tervének megvalósí-
tásába. Ezeket a hétköznapi teremtményeket
igazából nem fenyegette veszély, a gondolat-
bomba csakis azokra hatolt, akik érzékelték és
használták az Erőt. Ám a kiürítés hajszájában
az tűnt a legegyszerűbbnek, ha mindenki
elhagyja a felszínt.
A Kettő Szabálya
48
Itt, Farfalla saját cirkálóján Johun szinte min-
denkit ismert. Hónapokon keresztül küzdött
mellettük, rajtaütésekben, kisebb összecsapá-
sokban és nyílt ütközetekben vett részt az
oldalukon. Együtt lettek szemtanúi a halálnak
és vérontásnak, együtt ízlelték meg a győze-
lem dicsőségét, és együtt szenvedtek el keserű
vereségeket. Valamennyien sok-sok ellenségü-
ket – és túlontúl sok barátjukat – látták elesni,
mialatt látszólag végeérhetetlen hadjáratot
folytattak a sötét oldal seregei ellen.
Aztán, mialatt ők a raktérben egymáshoz
szorulva várakoztak, a háború véget ért.
Méghozzá úgy ért véget, hogy a győzelem az
övék lett. Ennek dacára a fedélzeten tartózko-
dóknak eszükbe sem jutott éljenezni, éppen
ellenkezőleg, valamennyien komor hallgatásba
merültek. A Sith-ek kiirtásáért szörnyű árat
kellett fizetni. A történtek nem hagytak helyet
a kételyeknek. Senki sem remélhette, hogy a
Dew Karpyshyn
49
felszínen maradt Jedik túlélték a robbanást.
Mindazok, akik feljutottak a bomba hatáskö-
rén kívül keringő űrhajókra, biztonságban
tudhatták magukat. Ám az Erőn keresztül
hallották a gyötrelmes üvöltéseket és sikolyo-
kat, amelyek a társaikból szakadtak ki, amikor
a sötét oldal energiáiból keletkezett örvény
elragadta és magába szívta a lelküket. A túl-
élők közül sokan nyíltan zokogtak. A többiek
döbbent némaságba burkolózva igyekeztek
túltenni magukat a történteken.
Johun – akárcsak Farfalla és a Fény Hadse-
regének összes többi tagja – önként jelentke-
zett, hogy Hoth mellett maradjon a felszínen.
Csakhogy a tábornok a legtöbbjüknek nemet
mondott. Tudván tudta, hogy a biztos halál
vár mindazokra, akik vele maradnak, így
aztán száz Jedit leszámítva mindenkit felpa-
rancsolt a hajókra. A padavanok egyike sem
kapott engedélyt arra, hogy odalent maradjon.
A Kettő Szabálya
50
Johun tisztában volt azzal, hogy parancsnak
engedelmeskedett, ennek ellenére önkéntele-
nül úgy érezte, elárulta a tábornokot azzal,
hogy elmenekült a Ruusanról.
Az egymáshoz szoruló testek erdejében ép-
pen csak sikerült felfedeznie Farfallát. Szeren-
csére a tömeg szélén járkáló nagymester
élénkvörös inge szinte jelzőfényként világított
a sötétbarna köpenyek tengerében. Az új
főparancsnok órák óta mentőcsapatokat szer-
vezett, amelyeket visszaküldött a Ruusan
felszínére azzal a feladattal, hogy keressék
meg a túlélőket, illetve gyűjtsék össze a még
hasznosítható készleteket. Johun pedig feltette
magában, hogy ő is a visszatérők között lesz.
A sűrű tömegben nem egykönnyen lehetett
mozogni, de Johun alacsony volt és fürge. A
tizenkilencedik évében járt, és egyelőre nem
kezdett izmosodni. Karcsú alkatának, fehér
bőrének és vállig érő, szőke hajának – amely-
Dew Karpyshyn
51
nek egyik fürtjét a felkészítés alatt álló ifjú
Jedik szokásának megfelelően szoros fonatba
kötötte – köszönhetően legalább két évvel
fiatalabbnak tűnt a valódi koránál. Általában
bosszantotta, ha kölyöknek nézték, de most,
miközben szélsebesen cikázva és kanyarogva
átvágott a sokaságon, kimondottan örült, hogy
egyelőre vékony maradt.
– Farfalla mester! – kiáltotta a tábornok köze-
lébe érve, majd még jobban felemelve a hang-
ját, hogy hallani lehessen a háttérzajtól, meg-
ismételte:
– Farfalla mester!
A főparancsnok megfordult, végigsöpört
tekintetével a tömeg szélén állókon, aztán,
amikor a fiú végre kitört a testek sorfalából,
kurtán biccentett, és megszólalt:
– Hallgatlak, Johun padavan!
A Kettő Szabálya
52
– Szeretnék részt venni a mentésben! – ha-
darta Johun. – Az engedélyedet kérem, hogy
felszállhassak az egyik hajóra!
– Attól tartok, ez nem áll módomban – felelte
a nagymester, és sajnálkozva megcsóválta a
fejét.
– Miért nem? – kérdezte Johun. – Túl fiatal-
nak tartasz?
– Nem erről van szó… – kezdte Farfalla, de
mielőtt folytathatta volna, Johun a szavába
vágott:
– Nem vagyok kölyök! Betöltöttem a tizenki-
lencet, és idősebb vagyok annál a kettőnél, az
biztos! – kiáltotta felindultan, és rámutatott a
legközelebbi mentőcsapatra. Ez az egység
négy főből állt: egy rövid szakállat viselő,
középkorú férfiból, egy húszas éveiben járó
nőből, illetve két fiúból, akik legfeljebb tizen-
három-tizennégy évesek lehettek.
Dew Karpyshyn
53
– Uralkodj a haragodon! – figyelmeztette
szigorúan Farfalla a padavant.
Johun már készült visszavágni, de az utolsó
pillanatban észbe kapott. Beleharapott az alsó
ajkába, és csupán bólintott. Jól tudta, hogy
semmi értelme az ingerült érvelésnek, azzal
sosem fogja meggyőzni a nagymestert.
– A korodnak nincs köze a döntésemhez –
magyarázta Farfalla, miután az Erőn keresztül
megbizonyosodott arról, hogy Johun az elle-
nőrzése alá vonta az érzéseit. – A katonáink
legalább harmada fiatalabb nálad.
Ezzel a szomorú ténnyel Johun is tisztában
volt. A ruusani hadjárat mind nagyobb veszte-
ségei miatt a parancsnokok rákényszerültek,
hogy egyre fiatalabb harcosokat fogadjanak a
sereg soraiba. A fiatalsága tehát nem jelenthe-
tett gondot, más magyarázat rejtőzött a háttér-
ben. Ám ahelyett, hogy rákérdezett volna a
döntés okára, egyszerűen csendben maradt.
A Kettő Szabálya
54
Türelmes várakozással többet húzhatott ki
Hoth utódjából, mintha szüntelen kérdésekkel
bombázta volna.
– Vess egy alaposabb pillantást azokra, aki-
ket leküldök! – szólította fel Farfalla. – Min-
dannyian bátor önkéntesek, akik értékes
szövetségeseink voltak a Sith-ek ellen vívott
háborúban. De egyikük sem érzékeli az Erőt.
Johun meglepődött, és szemügyre vette az
utolsó előkészületeket végző csapat tagjait.
Hamar rájött, hogy ismeri a sötét bőrű, sötét
hajú nőt, korábban kétszer-háromszor találko-
zott vele. Irtannának hívták, és a Köztársaság
katonájaként szolgált, mielőtt körülbelül egy
évvel ezelőtt jelentkezett a Fény Hadseregébe.
A másik három illetőt már hosszabb ideig
figyelte, mígnem észrevette a szakállas férfi és
a két fiú közötti hasonlóságot, és ekkor már
tudta, hogy kiket lát. Mindhárman a Ruusan
szülöttei voltak. A Bordon nevezetű férfi
Dew Karpyshyn
55
gazdálkodásból élt a felszínen, és Kaan Nagy-
úr csapatai elől menekült a Jedikhez a legutol-
só Sith-offenzíva idején, johun tudta, hogy a
fiúk a gyermekei, de a nevük már nem jutott
eszébe.
– Nem ismerjük a gondolatbomba robbaná-
sának valamennyi hatását – folytatta Farfalla. –
Lehetnek utórezgések, amelyek árthatnak
nekünk, Jediknek, vagy akár meg is ölhetnek
minket. Ezért nem mehetsz.
Johun bólintott, egy csapásra mindent meg-
értett: Farfalla csupán óvatos. De talán óvato-
sabb a kelleténél…
– Másfajta veszélyek is léteznek odalent –
jegyezte meg. – Nem tudjuk biztosan, hogy
valamennyi Sith elpusztult-e. Lehet, hogy
néhányan túlélték a robbanást.
Farfalla a fejét csóválva válaszolt:
– Kaan egy általunk egyelőre ismeretlen
módszerrel uralkodott a hívei felett. Vala-
A Kettő Szabálya
56
mennyien alávetették magukat az akaratának,
mintha megigézte vagy megbűvölte volna a
társait. Amikor levezette őket a föld alatti
üregbe, kivétel nélkül követték.
Mindannyiukat meggyőzte arról, hogy túlélhe-
tik a gondolatbomba robbanását, ha egyesítik
az erőiket – csakhogy a jelekből ítélve tévedett.
– És mi a helyzet a Sith-ek szolgáival? –
erősködött Johun, mert valamiért nem bírta
feladni. Ahogyan a Jediknek, úgy a Sith-eknek
is szép számmal akadtak olyan harcosaik, akik
nem érzékelték az Erőt: katonák és zsoldosok,
akik szövetségre léptek a Sötét Testvériséggel.
– Aligha fogtuk el valamennyit – érvelt tovább
az ifjú padavan. – Néhányan biztosan elmene-
kültek, és talán még mindig odalent bujkálnak.
– Ezért visszük magunkkal ezeket! – kiáltotta
oda neki a katonanő, és megveregette az
oldalán függő sugárvetőt, majd harcias mo-
Dew Karpyshyn
57
solyra húzta a száját – hófehér fogai élesen
elütöttek sötét arcbőrétől.
– Irtanna tudja, hogyan vigyázzon magára –
jegyezte meg szintén mosolyogva Farfalla. –
Több csatában vett részt, mint te és én együtt-
véve.
– Kérlek, Valenthyne nagymester! – könyör-
gött Johun, és fél térdre ereszkedett. Maga is
tudta, hogy a gesztus ostoba és hiábavaló, de
szörnyen elkeseredett. Tudta, hogy Farfallának
igaza van, de nem érdekelte. Nem érdekelte
sem a logika, sem az észérvek, de még a gon-
dolatbomba veszélyei sem. Úgy érezte, egysze-
rűen képtelen tétlenül várakozni. – Kérlek,
Farfalla tábornok! Ő volt a mesterem…
Farfalla kinyújtotta a jobbját, finoman rátette
a tenyerét a padavan fejére, és elszomorodva
megszólalt:
– Hoth tábornok figyelmeztetett engem,
hogy a döntésével, miszerint elküld téged
A Kettő Szabálya
58
maga mellől, rettentő súlyt terhel a válladra.
De a mestered bölcs ember volt. Tudta, mi a
legjobb neked, ahogyan én magam is tudom.
Meg kell bíznod az ítéletemben, még akkor is,
ha nem érted meg teljes egészében.
Azzal a Fény Hadseregének újdonsült pa-
rancsnoka levette a kezét az ifjú fejéről, majd
karon fogta, és felsegítette őt.
– A mestered hatalmas áldozatot hozott ér-
tünk – folytatta halkan és gyengéden, de
valahogy erőt és elszántságot sugározva. – Ha
mi most engedünk az érzéseinknek, ha merő-
ben feleslegesen bármiféle ártalmakat szenve-
dünk el, azzal hiábavalóvá tesszük az áldoza-
tát, és beszennyezzük azt, amit értünk tett.
Érted, hogy miről beszélek?
Johun megfontoltan bólintott – a padavan
megadta magát a nagymester bölcs érvelésé-
nek.
Dew Karpyshyn
59
– Helyes. Ha mindenáron szeretnél segíteni,
akkor segíts Irtannának berakodni – mondta
végül Farfalla, azzal elfordult, és elindult egy
másik mentőcsapat felé.
Johun ismét biccentett, de a nagymester ezt
már nem látta, mert máris az újabb feladatok
kötötték le a figyelmét.
Johun aztán beállt Irtanna mellé, és hallgata-
gon hordta a komp gyomrába az újabb és
újabb készleteket: élelemadagokkal és víztar-
tályokkal teli ládákat; elsősegélycsomagokat
arra az esetre, ha valaki megsérülne;
elektrotávcsöveket és szenzorokat a felderítés-
hez és őrködéshez; valamint fényrudakat arra
az esetre, ha az éjszaka még a felszínen érné a
csapatot. És persze tartalék tárakat a sugárve-
tőkhöz, amelyeket Irtanna és a többiek azért
vittek magukkal, hogy védekezhessenek, ha
netán összeakadnak Kaan seregének túlélőivel.
A Kettő Szabálya
60
– Köszönöm – mondta Irtanna, miután vé-
geztek a rakodással.
Johun igyekezett közönyösnek mutatni ma-
gát, és gyorsan körülnézett – nyomát sem látta
Farfallának.
– Te szeretnéd levinni a gépet, vagy inkább
én vezessek? – kérdezte a nőtől. Könnyed
hanghordozással beszélt, de közben megidézte
magában az Erőt, kinyújtotta annak anyagta-
lan és láthatatlan csápjait, és megérintette
velük Irtanna elméjét. A lehető legfinomabban
csinálta, gondosan vigyázott, nehogy bármifé-
le kárt okozzon, mialatt elültette a nő tudatá-
ban a sugallat csíráját.
Irtanna előbb csodálkozva pislantott egyet,
majd zavarodottságra utaló kifejezés jelent
meg az arcán.
– Hm… azt hiszem, nekem kéne vezetnem a
gépet – dünnyögte furcsa, színtelen hangon. –
Dew Karpyshyn
61
Te meg beülhetnél mellém, a másodpilóta
ülésébe.
– Ezek szerint velünk jössz? – érdeklődött a
kicsivel távolabb dolgozó Bordon, és a hang-
színe elárulta, hogy kételyei vannak.
– Hát persze – felelte barátságosan Johun. –
Hallottátok FarfalIát, amikor megkért, hogy
segítsek nektek, nem igaz? Mi másért mondta
volna, ha nem azért, mert veletek megyek?
Ahogyan az imént Irtanna esetében, úgy
ezúttal is az Erőhöz folyamodott, és annak
tudatbefolyásoló hatásával támogatta meg a
féligazságot. Más körülmények között irtózott
volna attól, hogy ezzel a módszerrel manipu-
lálja a barátait vagy szövetségeseit, de most
tudta, hogy a szedett-vedett mentőcsapat
tagjai sokkal könnyebben boldogulnak majd,
ha elkíséri őket.
A Kettő Szabálya
62
– Aha… világos – mormolta Bordon rövid
gondolkodás után. – Örülök, hogy velünk
tartasz!
– Nem fog ártani, ha egy Jedi is velünk lesz –
tette hozzá Irtanna –, baj esetére…
Johun megállapította magában, hogy – még
ha az Erőt segítségül szólítva is – mindig
könnyebb rávenni valakit valamire, ha az illető
is akarja, hogy rávegyék. Ettől függetlenül
bűntudata támadt, amikor bemászott a kisebb-
fajta leszállóegységbe.
„Ez csak azért van, mert megszegted Farfalla
parancsát – nyugtatgatta magát gondolatban. –
Akárki akármit mond, igenis helyesen cselek-
szel!”
– Mindenki kösse be magát! – rendelkezett
Irtanna, amikor a zsilipek hangos sziszegés
kíséretében bezárultak.
Dew Karpyshyn
63
Pillanatokkal később felzúgtak a hajtómű-
vek, és a komp felemelkedett a dokk fémpad-
lójáról.
– Szóval, visszatérünk a Ruusanra. Vagy
legalábbis arra, ami megmaradt belőle – dör-
mögte csendesen Bordon.
A gép néhány másodperccel később kisiklott
a dokk hatalmas kapuján, és hamarosan belé-
pett a bolygó légkörébe.
A Kettő Szabálya
64
Harmadik fejezet
Darth Bane már jóval azelőtt érzékelte a je-
lenlétüket, hogy meglátta őket.
Az a sok ostoba fegyvernek vagy közönséges
eszköznek fogta fel az Erőt, amellyel lesújthat-
nak az ellenségükre, és lebegtethetik a közeli
tárgyakat, hogy aztán várakozó tenyerükbe
húzzák vagy éppen elhajítsák azokat. Minde-
zek csupán ócska bűvésztrükkök voltak azok
számára, akik megértették a valódi hatalmát és
a benne rejlő lehetőségeket.
Az Erő része volt az összes élőlénynek, és az
összes élőlény része volt az Erőnek. Átáramlott
minden értelmes lényen és állaton, minden
fán, bokron és növényen. Az élet és a halál
alapvető energiái átfolytak rajta, és fodrozódá-
sokat okoztak a létezés szövetén.
Dew Karpyshyn
65
Noha az agyát marcangoló fájdalom jócskán
elterelte a figyelmét, Bane érzékelte ezeket az
apró hullámokat. Megadták neki azt a tudatos-
ságot, amely meghaladta a tér, sőt az idő
korlátait, és hozzásegítették, hogy rövid bepil-
lantásokat nyerjen a folyton változó jövőbe.
Így történt, hogy még két kilométerre járt attól
a helytől, ahol Kaan Nagyúr hadserege tábort
vert a közelmúltban, de már tudta, hogy
mások is vannak ott.
Mindösszesen nyolcan voltak, valamennyien
emberi lények: hat férfi és két nő. Ezek a
közönséges zsoldosok kreditekért szegődtek el
a Testvériség seregébe, valamint a lehetősé-
gért, hogy visszavághassanak a gyűlölt Köz-
társaságnak, és valamilyen úton-módon túlél-
ték a Hoth csapataival vívott utolsó ütközetet.
Valószínűleg azonnal visszavonultak, amikor
Kaan leereszkedett a bolygó felszíne alá, hogy
csapdát állítson a Jediknek, és ezzel tökélete-
A Kettő Szabálya
66
sen szemléltették, hogy mennyit ér a fizetett
hívek hűsége. És most, akár a bantahulla
rothadó húsából lakmározó dögbogarak,
eljöttek a Sith-táborba, hogy összeszedjék a
fellelhető értéktárgyakat.
– Valaki van előttünk – suttogta Zannah egy
perccel azután, hogy Bane észrevette a jeleket.
Egyelőre kevésbé tudott ráhangolódni az Erő
finom árnyalataira, mint a mestere, ezért több
idő kellett neki, hogy felfigyeljen a veszélyre.
Ám tekintetbe véve, hogy egyelőre nem esett
át kiképzésen, a puszta tény, hogy egyáltalán
megérzett valamit, minden szónál ékesebben
bizonyította, hogy rendkívüli képességek
rejtőznek benne.
– Várj meg itt! – rendelkezett Bane, és kinyúj-
totta a kezét, hogy mozdulatlanná dermessze a
lányt. Erre azonban nem volt szükség, Zannah
ugyanis – módfelett bölcsen – engedelmeske-
dett.
Dew Karpyshyn
67
Bane vissza sem nézve futásnak eredt. Segít-
ségül hívta az Erőt, hogy annak energiáival
hajtsa előre magát, és olyan gyorsan rohant,
hogy elmosódottnak látta maga alatt a talajt. A
koponyájában tomboló fájdalom eltűnt, az
izgatott várakozás és a száguldás mámora
szempillantás alatt elsöpörte.
Alig hatvan másodperc múlva megpillantot-
ta a Sith-tábort, és rögtön ezután felfedezte a
zsoldosokat is. Hatan a tábor közepén fekvő
nyílt területen osztozkodtak a már összegyűj-
tött zsákmányon. A másik kettő a sátorváros
peremén ácsorgott, nyilván azért, hogy szem-
mel tartsák a környéket, de alighanem csak a
formaság kedvéért. Az őröknek különféle
pontokon kellett volna állniuk, hogy minden
irányba figyeljenek. Ezzel szemben a két férfit
alig húsz méter választotta el egymástól, és
sokkal jobban érdekelte őket az, ami a tábor
közepén zajlott, semmint a feladatuk.
A Kettő Szabálya
68
Bane a jelenetet figyelve mélységes megve-
tést érzett, mialatt szélsebesen közeledett a
tábor felé; az Erő lehetővé tette számára, hogy
egy-egy gyors pillantással felfogja valamennyi
részletet. Az őrök nem vették észre őt, mert a
figyelmüket az elrablott javak felett marakodó
társaik dühödt kiáltásai kötötték le.
Módosított az irányán, hogy egy hatalmas
raktársátor az utolsó lehetséges pillanatig
takarja őt, és a lecsapó orkán gyorsaságával
rontott be a táborba. Milliószor begyakorolt
mozdulattal előrántotta és aktiválta a fény-
kardját. A vörös energiapenge átható búgása
megelőzte őt, és a megérkezése előtti értékes
másodpercekben elárulta a helyzetét. Az
előzetes figyelmeztetés éppen csak annyi időt
adott a legközelebbi őrszemnek, hogy előránt-
sa a sugárvetőjét, de annyit már nem, hogy ép
bőrrel, elevenen úszhassa meg a közelgő
vérontást.
Dew Karpyshyn
69
Bane előbukkant a raktársátor mögül, úgy
csapott le az első célpontjára, akár egy fekete
forgószél, és egyetlen rézsútos csapással a
vállától a derekáig felhasította a testét. A férfi
hajlékony fémszövetre erősített
kompozitlemezekből álló páncélt viselt. Ez a
különleges mellény az egész felsőtestét takarta,
és képes volt elnyelni akár a harminc méteren
belül leadott nagy energiájú sugárnyalábokat
is, ám a vörös energiapenge könnyűszerrel
áthatolt a védőrétegeken, és öt centiméter
mély, halálos sebet vágott az alattuk rejtőző
húsba és csontba.
Mialatt az első áldozata elzuhant, Bane a
következő ellensége felé szökkent. Szempillan-
tás alatt átrepülte a kettejüket elválasztó min-
tegy tízméternyi távolságot, közben félresö-
pört egy lövedéket, amely a második őr piszto-
lyából származott. Gyakorlatilag pontosan az
ellensége elé érkezett a talajra, és a Djem So,
A Kettő Szabálya
70
vagyis a rendkívül agresszív Ötös Stílus egyik
jellegzetes csapásával támadott: még a levegő-
ben repülve magasan a feje fölé emelte két
marokra fogott kardját, és a kellő pillanatban
lesújtott. Az iszonyatos erővel lezúduló ener-
giapenge tökéletesen kettévágta a nyomorult
alak sisakját, széthasította a fejét, a nyakát,
illetve a felsőtestét, és valahol a dereka vona-
lában állapodott meg.
Az első két zsoldos kegyetlen halála adott
néhány másodpercet a többieknek arra, hogy
felismerjék, mi történik. Gondolkodás nélkül
előhúzták a fegyvereiket, és szabályos össztü-
zet adtak le Bane-re, mialatt ő a tábor határán
állva szembefordult velük. Zökkenőmentesen
váltott át a támadó jellegű Ötös Stílusról az
inkább védelmi jellegű Hármasra, és továbbra
is két kézre fogott kardjával szinte hanyag
könnyedséggel félreütötte a teste és a feje felé
tartó energianyalábokat.
Dew Karpyshyn
71
Aztán a fegyverét a jobbjával pörgetve meg-
állt néhány pillanatra, hogy megízlelje a re-
ményvesztettség érzését, valamint a rémületet,
amely akkor kezdett előtörni a zsoldosokból,
amikor rádöbbentek, hogy a könyörtelen halál
érkezett közéjük. Az előző pillanatokban
szorosan összeálltak a sátrak közötti téren, de
most megtették az egyetlen dolgot, ami némi
esélyt adhatott nekik a túlélésre: szétrebben-
tek, és rohanni kezdtek.
Különféle irányokba szóródtak szét: egy nő
dél felé futott, két férfi északnak, míg a másik
három megpördült, és egyenesen nyugat felé
tartott, hogy minél rövidebb idő alatt minél
messzebbre távolodjon a kelet felől érkező
gyilkos betolakodótól. Bane a jobbjával tovább
forgatta a kardját, míg a bal kezét a tenyerét
kifordítva előrelökte, és ezzel pusztító erővel
terjedő energiahullámot indított a délnek
menekülő nő felé. A hullám széles ösvényt
A Kettő Szabálya
72
vágott a táborba. Amerre elhaladt, sátrak
repültek a levegőbe, az anyaguk foszlányokra
szakadt és összezsugorodott. A készletekkel
teli ládák szilánkokra robbantak, szétzúzódó
tartalmuk gránátszilánkok módjára süvített a
tér minden irányába.
A hullám pontosan a nő hátába vágódott,
szabályosan elporlasztotta a gerincét, és eltörte
a nyakát. A lökés erejétől a test legalább tíz
métert repült előre, majd a talajra zuhant, ahol
rándult egyet, és mindörökre elcsendesedett.
Bane ekkor a bal kezének ujjait mélyen a
tenyerébe vájva az észak felé rohanó két férfi
után fordult. A levegőbe emelte az öklét, és
hirtelen szétnyitotta az ujjait, mire azok végé-
ből kéklő villámok törtek elő. A kisülések
átíveltek a sátrak felett, belecsapódtak a zsol-
dosokba, és elevenen megsütötték őket. A
katonák néhány másodpercen keresztül torkuk
szakadtából üvöltve táncoltak és vonaglottak,
Dew Karpyshyn
73
mintha energiazsinórra függesztett bábok
lettek volna, aztán összeégett, füstölgő testük
mozdulatlanná dermedt, és a földre roskadt.
Ezalatt a még élő fosztogatók elérték a tábor
nyugati szélét, amelyet legfeljebb harminc
méter választott el a Ruusan egyik hatalmas
őserdejének határától. Az egymásba boruló
ágak és a magas, sűrű aljnövényzet a biztonság
ígéretével kecsegtette a menekülőket, ami még
gyorsabb rohanásra ösztönözte őket. Bane
közönyösen figyelte a három alakot, de azért
élvezettel kóstolgatta a rettegésüket.
Az egyik férfi már csak néhány méternyire
járt a fák vonalától, amikor elkövette azt a
végzetes hibát, hogy hátranézett – nyilván
arról akart megbizonyosodni, hogy a támadó-
juk követi-e még őket. Bane hirtelen szeszély-
nek engedve, hanyag csuklómozdulattal a
zsoldos felé hajította a kardját. A fegyver lapos
ívben száguldott a tábor széléig, ahol szűk
A Kettő Szabálya
74
kanyart leírva visszafordult, és visszarepült
gazdája várakozó markába.
Két fosztogató bevetette magát az erdőbe,
aztán nagy zajjal csörtettek az aljnövényzet-
ben. A harmadik azonban – az, amelyik visz-
szanézett – mozdulatlanul állt, akár egy kő-
szobor. Rögtön azután, hogy Bane elkapta a
fegyverét, a zsoldos feje előrebillent, a földre
hullott, és távolabbra pattogótt. A kettévágott
nyakból egyetlen csepp vér sem fröccsent ki,
ugyanis az energiapenge iszonyatos forrósága
elégette és ezzel lezárta az erek végét. Aztán,
mintha a fej lezuhanása jelzés lett volna,
mindkét merev láb elernyedt, és a lefejezett
holttest összeroskadt.
Bane kikapcsolta a fegyverét, a penge éles
szisszenéssel eltűnt. Egy tünékeny pillanat
erejéig kiélvezte a győzelmét: magába szívta
áldozatai érzéseinek utolsó foszlányait, és erőt
merített a félelmükből, valamint a szenvedé-
Dew Karpyshyn
75
sükből. Ám a pillanat gyorsan elröppent,
eltűnt, akárcsak azok, akik elmenekültek a
haragja elől. Megtehette volna, hogy üldözőbe
veszi őket, de akármennyire sóvárgott is arra,
hogy tovább ízlelgesse a rémületüket, inkább
úgy döntött, hogy életben hagyja őket.
– Hagytad, hogy elfussanak…
Bane megpördült, és meglepődve látta, hogy
Zannah ott áll, a központi tér szélén. Az iménti
harc annyira lekötötte a figyelmét, annyira
belemerült a gyilkolásba, hogy nem érzékelte a
lány közeledését. Vagy ez történt, vagy pedig
Zannah megtalálta a módját, hogyan álcázza a
jelenlétét.
„Ne becsüld alá őt – figyelmeztette magát a
mester. – A képességei révén egy napon felül-
múlhat téged!” – Hagytad, hogy elfussanak –
ismételte Zannah. Nem tűnt haragosnak, sem
csalódottnak, sem pedig vidámnak, inkább
A Kettő Szabálya
76
úgy látszott, az események kissé összezavar-
ták.
– Azt mondtam neked, hogy várj meg ott! –
felelte Bane. – Miért nem engedelmeskedtél?
Zannah nem felelt azonnal, előbb gondosan
megválogatta a szavait, hogy olyan válasszal
álljon elő, amely elnyeri a mester tetszését.
– Szerettem volna látni a sötét oldal valódi
hatalmát – vallotta be végül. – Megtanítanál
engem is…? – A mondat közepén elhallgatott,
mert nem talált szavakat annak leírására, amit
az imént nézett végig. Néhány pillanatig csak
a fejét csóválta, majd felemelte a jobbját, és
végigmutatott vele a táboron, ezzel utalt az
imént lezajlott mészárlásra.
– Tanulni fogsz – biztosította Bane a lányt, és
visszaakasztotta fénykardját a derékszíjára.
Zannah nem mosolygott, de a szeméből só-
vár tekintet sugárzott, egyfajta vágy, amelyet a
mester jól ismert. Nem is olyan régen ugyanezt
Dew Karpyshyn
77
a könyörtelen becsvágyat olvasta ki egykori
szerelmének, Githanynek szeméből. És tudta,
hogy ha Zannah nem tanulja meg megfékezni
és irányítani a vágyait, akkor azok ugyanúgy a
pusztulás útjára vezetik, mint ahogyan
Githanyvel tették a sajátjai.
– A harc közben tanúsított vakmerőség a
legegyszerűbb módja a hatalmunk megmuta-
tásának – jelentette ki Bane. – Brutális, gyors és
célravezető. Mégis gyakran megesik, hogy
kevésbé hatékony, mint a cselszövés és a
ravaszság. Hogy futni hagytam azokat a
zsoldosokat, az hosszú távon hasznosabb
lehet, mint ha megölöm őket.
– De hát gyengék voltak! – fakadt ki a lány, a
nemrég hallott tanítással érvelve. – Megérde-
melték a halált!
– A Galaxis kevés teremtménye kapja meg
azt, amit valóban megérdemel – válaszolta
Bane, óvatosan fogalmazva. A sötét oldalt nem
A Kettő Szabálya
78
lehetett egykönnyen megérteni. Még neki
magának is sokat kellett tanulnia ahhoz, hogy
biztonságosan eligazodjon a bonyolult árnya-
latok és ellentmondások között. Éppen ezért
vigyáznia kellett, nehogy túl sok ismeretet
zúdítson a lányra, viszont megértesse vele a
történtek lényegét. Vett egy mély lélegzetet, és
belevágott:
– A mi küldetésünk nem az, hogy elhozzuk a
halált azoknak, akik nem érdemlik meg az
életet. Sokkal magasabb rendű parancsokat
követünk. Mindaz, amit a Ruusanon tettem, és
mindaz, amit te és én ettől a naptól kezdve
tenni fogunk, csakis egyetlen célt szolgálhat: a
rendünk megőrzését és a Sith-ek életben
maradását.
Zannah rövid gondolkodás után megrázta a
fejét, és kissé letörten bevallotta:
– Sajnálom, mester, de még mindig nem ér-
tem, hogy miért nem végeztél velük.
Dew Karpyshyn
79
– A sötét oldal híveiként örömünket leljük az
ellenségeink legyőzésében – fejtegette Bane. –
Erőt merítünk a szenvedésükből, de türtőztet-
nünk kell magunkat a nagyobb, magasabb
rendű eredmények elérése érdekében. Fel kell
ismernünk, hogy a kéjért való gyilkolás, vagyis
ha ok, szükség vagy cél nélkül ölünk, ostoba és
merőben felesleges tett.
A lány értetlenül pislogott, és megkérdezte:
– Mi a célunk azzal, hogy életben hagyunk
olyan senkiket, mint azok a zsoldosok?
– A Jedik azt hiszik, hogy a Sith-rend elpusz-
tult itt, a Ruusanon – magyarázta türelmesen
Bane. – Igen, a sötét oldalnak más világokon is
akadnak követői, például a Honoghr és a
Gamorr orgyilkosai, valamint a Ryloth és az
Umbara Árnyharcosai. Ám azok, akik a legna-
gyobb hatalommal bírtak, mindazok az egyé-
nek, akikben ott rejlett a lehetőség, hogy Sith-
mesterré váljanak, a Sötét Testvériségbe tömö-
A Kettő Szabálya
80
rültek. Egyként követték Kaan Nagyurat ebbe
a háborúba, és egyként követték őt a halálba.
Csakhogy mindig is lesznek olyanok, akik
kételkedni fognak abban, hogy a Sith-ek az
utolsó szálig meghaltak. Mindig is lesznek
majd suttogások arról, hogy néhányan túlélték
a háborút, hírek és pletykák arról, hogy vala-
hol a Galaxisban él egy-két Sith Nagyúr. És ha
a Jedik valaha bizonyítékot találnak a létezé-
sünkre, könyörtelen hajtóvadászatot indítanak
ellenünk.
Elhallgatott néhány másodpercre, hogy a
lány felfoghassa, mit jelent a legutolsó kijelen-
tése, majd tovább beszélt:
– Nem élhetünk teljes elszigeteltségben, gyá-
ván meglapulva és mindentől elszakadva.
Folyamatosan dolgoznunk kell a hatalmunk
gyarapításán. Ennek érdekében kénytelenek
leszünk kapcsolatba lépni sokféle teremtmény-
nyel, számos bolygón. Elkerülhetetlen, hogy
Dew Karpyshyn
81
ezek közül egyesek felismerjék a valódi mivol-
tunkat, függetlenül attól, hogy milyen gondo-
san álcázzuk magunkat. A létezésünkről szóló
hírek előbb-utóbb elérnek a Jedik fülébe.
Zannah figyelmesen hallgatta őt, valósággal
itta a szavait, miközben megvilágosodást
keresett a sötét oldal logikájának homályos és
nehezen átlátható ösvényein.
– És miután nem rejthetjük el mindörökre a
tényt, miszerint életben maradtunk – folytatta
Bane el kell homályosítanunk féligazságokkal.
Támogatnunk kell a híreszteléseket, oly sűrűn
kell elhintenünk őket, hogy elvakítsák az
ellenségeinket, és végül ne tudják megkülön-
böztetni a mítoszt az igazságtól.
Zannah felkapta a fejét, a szemében felgyúl-
tak a megértés fényei.
– Egy hír csakis annyira megbízható, mint a
forrása! – kiáltotta fellelkesülve.
A Kettő Szabálya
82
– Pontosan – felelte elégedetten bólintva
Bane. – A túlélők terjeszteni fogják a meséiket,
de ugyan ki hinne az efféle alakoknak? Min-
denki tudni fogja róluk, hogy önző és gyáva
zsoldosok, akik elmenekültek a csatából, hogy
mentsék az irhájukat, aztán elindultak, hogy
kifosszák a korábbi szövetségeseik táborát.
Árulónak és tolvajnak fogják bélyegezni őket.
Akárki hallja majd a történetüket, nem fogja
elhinni, és ócska szóbeszédnek tartja majd az
igazságot.
– És ha netán mások is meglátnak minket itt,
a Ruusanon – tette hozzá rövid szünet után
Bane, hogy kibontsa a megtévesztés bonyolult
leplének utolsó szálát is –, az ő beszámolóikat
még kevésbé fogják elhinni. Ezeket a történe-
teket alaposan bemocskolja majd a gyáva
fosztogatóktól eredő, úgynevezett hazugsá-
gokhoz való hasonlóságuk.
Dew Karpyshyn
83
– A halálukkal nem érnénk el semmiféle célt
– mormolta Zannah félig-meddig saját magá-
nak. Ezt követően sokáig hallgatott, nyilván a
gondolataiba merülve emésztette a hallottakat.
Bane elfordult a tanítványától, és szemügyre
vette a tábor közepére összehordott javakat. Ő
volt az utolsó Sith. Akármiféle értékek akadtak
a halomban, azok minden jog szerint őt illet-
ték.
Az összegyűjtött tárgyak túlnyomó többsége
nem érdekelte. A Sötét Testvériség tagjai közül
néhányan hihetetlenül értékes kincseket hal-
moztak fel, abban a hiszemben, hogy a mások-
ból kiváltott irigység és kapzsiság táplálhatja a
sötét oldal erejét. A zsoldosok felkapkodták
ezeket a csecsebecséket – nemesfémekből
megformált és csillogó ékkövekkel kirakott
gyűrűket, illetve nyakláncokat; dísztőröket és
késeket, amelyeknek markolatán drágakövek
ragyogtak; ritka és értékes ásványokból, le-
A Kettő Szabálya
84
nyűgöző szakértelemmel vésett maszkokat és
szobrocskákat – és egyszerűen egy rakásra
hajították őket.
Bane a számára teljességgel értéktelen kin-
cseket szemlélte, amikor újabb fájdalom hasí-
tott a tarkójába. Ezzel egy időben a jobb szeme
sarkából különös alakot látott, amely a követ-
kező pillanatban eltűnt a látómezejéből.
Jobbra kapta a fejét, de nem látott semmit.
Az illető nem lehetett Zannah, jóval magasabb
volt a lánynál. Bane ekkor az Erőn keresztül
vizsgálódott, de a tábor határain belül csakis a
saját, illetve Zannah jelenlétét érzékelte.
– Mi a baj? – érdeklődött Zannah, aki felfi-
gyelt a mester viselkedésében beállt változás-
ra. – Jön valaki?
– Semmi… – mormolta Bane, de gondolatban
feltette magának a kérdést: valóban semmi
baj? Vagy ez is a gondolatbomba robbanásá-
nak egyik utóhatása?
Dew Karpyshyn
85
Zannah odalépett mellé, és a nap fényében
szemkápráztatóan csillogó kincshalmot für-
készte.
– Ez meg mi? – kérdezte, azzal lehajolt, és
előhúzott valamit a rakás legaljáról.
Amikor felegyenesedett, egy vékony, bőrbe
kötött könyvet tartott a kezében. Óvatosan
megforgatva minden oldaláról megvizsgálta,
amíg Bane maga elé nyújtotta a jobb kezét.
Zannah kötelességtudóan lépett egyet, és a
mester tenyerére rakta a leletet.
Bane azonnal felismerte a stílust. A korribani
Sith Akadémia könyvtárában számos, ehhez
hasonló kötet akadt, bár ezt a művet még
sosem látta. A könyv vékony volt, legfeljebb
tíz-tizenkét lapból állt, és a borítóján szereplő
szavakat vérvörös tintával írták. Bane a nyel-
vet is felismerte. Az Akadémián folytatott
tanulmányai alatt ismerkedett meg az ősi Sith-
ek nyelvével, amikor is inkább a rég halott
A Kettő Szabálya
86
mesterek bölcsességéhez fordult, ahelyett hogy
rábízta volna magát azokra a bolondokra, akik
a Testvériség jócskán megfakult és zavaros „Új
Sith” filozófiáját próbálták beleverni a fejébe.
Kinyitotta a kötetet, és vérvörös tintával írott
sorokat, illetve mívesen kidolgozott ábrákat
pillantott meg. Ahogyan a borítón virító cím,
úgy a belső szöveg is a letűnt korok Sith-
mestereinek nyelvén íródott. A lapok szélein
viszont a Galaxis közös nyelvén írt rövid
jegyzetek sorakoztak. Bane rövid töprengés
után rájött, hogy a kézírás Qordis Nagyúré, aki
nemrégiben még az Akadémia vezetője, illetve
Kaan Nagyúr lelkes híve volt. A Sötét Testvé-
riség többi tagjával ellentétben Qordis nem a
gondolatbombának esett áldozatul. Néhány
órával a robbanás előtt halt meg, amikor Bane
az Erő láthatatlan nyúlványaival kiszorította a
testéből az életet.
Dew Karpyshyn
87
„Miért hozta magával Qordis a kéziratot a
Ruusanra?” – töprengett Bane. Qordist mindig
is jobban érdekelte az értéktárgyak gyűjtése,
mint a régi szövegek tanulmányozása. Csakis a
legfinomabb selyemből készül ruhákat és a
legdrágább ékszereket hordta: mind a tíz,
hosszú és göcsörtös ujján elképesztően értékes
gyűrűk ragyogtak. Még a ruusani lakóhelyéül
szolgáló sátrat is ritka szőttesekkel és díszes
szőnyegekkel ékesítette fel. Bane rájött, hogy
ha a néhai nagymester mindvégig magánál
tartotta a kéziratot, akkor annak rendkívüli
tudásanyagot kell tartalmaznia.
– Mi áll benne? – kíváncsiskodott Zannah, de
a mester nem törődött vele.
Gyorsan végiglapozta a kéziratot, átfutotta
mind az eredeti szöveget, mind Qordis jegyze-
teit. A könyv Freedon Nadd történetéről és
tanításairól szólt, egy hatalmas nagymesterről,
aki több mint háromezer évvel korábban élt.
A Kettő Szabálya
88
Bane olvasott már beszámolókat erről a legen-
dás Nagyúrról, de ebben a kötetben szerepelt
valami, ami más változatokból hiányzott:
kiderült belőle, hogy hol található Nadd végső
nyughelye!
Freedon Nadd sírja évszázadokkal korábban
elveszett, pontosabban a Jedik elrejtették, hogy
a sötét oldal hívei ne bukkanhassanak rá, hogy
aztán a kriptába zárt, ősi Sith-műtárgyakat
tanulmányozva útmutatásra leljenek, és to-
vább növeljék a hatalmukat. Ám a kézirat
utolsó lapjának aljára Qordis feljegyzett egy
mondatot, amelyet a nyomaték kedvéért
kétszer is aláhúzott: A Dxunon keresd a sírt!
Hogy Qordis honnan szerezte ezt az értesü-
lését, az a legkevésbé sem érdekelte Bane-t.
Neki egyedül az számított, hogy most már ő is
tudta, melyik világon nyugszik Nadd. A
ruusani hadjárat miatt Qordis nem kutathatta
fel a sírt a Dxun bolygón. De most, hogy a
Dew Karpyshyn
89
háború véget ért, semmi sem akadályozhatta
meg Bane-t abban, hogy útnak induljon, és
megszerezze magának Nadd hagyatékát. De
ehhez először is neki és a lánynak el kellett
tűnniük a Ruusanról.
A túlságosan ismerős fájdalom ekkor ismét
belenyilallt a koponyájába, és a szeme sarkából
megint megpillantotta a titokzatos alakot.
Ezúttal majdnem egy teljes másodpercig látta:
magas volt, széles vállú, és a Sith-ek jellegze-
tes, sötét köpenyét viselte. Bane a velejéig
megdöbbent, mert egyszeriben rájött, hogy az
illető nem más, mint Kaan Nagyúr… Pillana-
tokkal később, pontosan úgy, ahogyan az
előző alkalommal történt, a jelenés nyomtala-
nul eltűnt.
„Ez vajon a valóság? – tette fel magának
Bane a nyomasztó kérdést. – Lehetséges, hogy
a Sötét Testvériség vezére valamilyen alakban
túlélte a gondolatbomba pusztítását? Lehetsé-
A Kettő Szabálya
90
ges, hogy a szelleme immáron itt kísért, azon a
bolygón, ahol a teste megsemmisült?” Becsuk-
ta a könyvet, és lenézett Zannahra, aki nem
adta tanújelét annak, hogy meglátott vagy
megérzett valamit. „Közönséges érzékcsalódás
volt… az elmém űzött velem otromba tréfát” –
vélte magában Bane. Ez tűnt az egyetlen
értelmes magyarázatnak. Ha valóban egy
halott Sith kísértete bukkant volna fel a kör-
nyéken, azt Zannahnak is érzékelnie kellett
volna, márpedig a lány nem szólt, és a visel-
kedése sem utalt arra, hogy észrevett valamit.
A felismerés nyomán a megkönnyebbülés és
az aggodalom furcsa elegye öntötte el a benső-
jét. Amikor Kaan Nagyúr szelleme feltűnt a
közelében, egy pillanatra – de éppen csak egy
pillanatra – arra gondolt, hogy mégsem sike-
rült megsemmisítenie a Testvériséget. A külde-
tésének sikerébe vetett hitét jócskán megren-
gette a tény, hogy a gondolatbomba robbanása
Dew Karpyshyn
91
a vártnál is nagyobb pusztítást okozott, és
olyan hatásokat hagyott maga után, amelyek-
ről korábban mit sem tudott. Forrón remélte,
hogy a tévképzetei, illetve a gyötrő fejfájás
átmenetinek bizonyul.
Zannah továbbra is meredten bámulta őt,
alig tudta magában tartani a kincshalom alján
talált könyvre vonatkozó kérdéseinek özönét.
Kíváncsian várt, ám az arcára hamarosan
csalódott kifejezés ült ki, amikor is Bane min-
den magyarázat nélkül a köpenye alá csúsztat-
ta a könyvet. Úgy tervezte, hogy idővel min-
den jelenlegi és jövőbeni tudását megosztja
majd a lánnyal, viszont szilárdan megfogadta,
hogy amíg nem deríti fel személyesen Nadd
sírját, senkinek sem beszél a létezéséről, még a
tanítványának sem.
– Készen állsz, hogy elhagyd ezt a bolygót? –
kérdezte fojtott hangon.
A Kettő Szabálya
92
– Undorodom ettől a helytől – felelte keserű-
en Zannah. – Mióta betettem ide a lábamat,
csupán rossz dolgok történtek velem.
– Az unokafivéreid… – mormolta Bane, mert
eszébe jutott a lány megjegyzése, miszerint két
fiúval érkezett a Ruusanra. – Hiányoznak?
– Mi értelme lenne? – kérdezett vissza
Zannah a vállát vonogatva. – Kandúr és Bogár
halott. Miért pazarolnám arra az időt, hogy
gondolok rájuk?
A szavai ugyan közönyösen csengtek, de
Bane felismerte, hogy ez a fajta szívtelen
viselkedés csupán egyfajta védekezés. Érzékel-
te, hogy a nyugodt felszín alatt Zannah lelké-
ben valósággal forrnak az érzések. A lány
dühös volt és bosszúszomjas a fiúk halála
miatt. A Jediket hibáztatta a történtekért, és
elhatározta, hogy sosem bocsát meg nekik. A
haragja és a gyűlölete immáron a lényének
részéve vált, ott izzott a lelke mélyén – ami
Dew Karpyshyn
93
elégedettséggel töltötte el Bane-t, mert tudta,
hogy ez az érzés jó szolgálatot fog tenni tanít-
ványának az elkövetkező évek folyamán. Még
néhány pillanatig elgondolkodva méregette a
lányt, és amikor döntésre jutott, leszólt neki:
– Gyere velem!
A közeli sátrak egyike előtt álló robogóhoz
vezette a tanítványát. Felült a nyeregbe, és
Zannah sietve felkapaszkodott mögé. Beindí-
totta a hajtóművet, közben megérezte, hogy
két vékony kar fonódik szorosan a derekára,
aztán, miközben felemelte a gépet a talajról,
Zannah közvetlen közelről belekiabált a fülé-
be:
– Miért ezzel megyünk?
– Mert így gyorsabban utazunk – kiáltott
vissza a válla felett. – Fogytán az idő. A Jedik
hamarosan visszatérnek, hogy összeszedjék a
halottaikat, és letartóztassák Kaan seregének
A Kettő Szabálya
94
túlélőit. De mielőtt eltűnünk innen, van még
egy utolsó tanítás, amit el kell sajátítanod.
Nem árult el többet. Bizonyos dolgokat nem
lehetett elmagyarázni, látni kellett ahhoz, hogy
meg lehessen érteni. Zannahnak látnia kellett a
gondolatbomba maradványait. Látnia kellett,
hogy miféle következményekkel járt Kaan
őrültsége. Meg kellett értenie, hogy ő, Bane,
milyen visszafordíthatatlan változásokat
idézett elő, hogy mennyire végleges helyzetet
teremtett. Neki magának pedig meg kellett
győződnie arról, hogy az alak, akit látott,
csupán a gondolatbomba egyik utóhatása volt.
A saját szemével akarta látni megcáfolhatatlan
bizonyítékát annak, hogy Kaan valóban meg-
semmisült.
Dew Karpyshyn
95
Negyedik fejezet
Darovit összegömbölyödve feküdt a hideg
sziklapadlón. A teste az üreg közepén derengő
gömb kisérteties fényében fürdött. Legalább
két órája nem mozdult, a rettegés és az iszo-
nyodás teljesen megbénította. Az a benyomása
támadt, hogy az időnek nincs jelentősége itt, a
gondolatbomba epicentrumában. Úgy érezte,
hogy ő maga is az élet és a halál között lebeg,
örök csapdába esve, akárcsak Kaan Nagyúr
híveinek, illetve a velük szembeszálló Jediknek
a lelke.
Végül azonban enyhülni kezdtek a megráz-
kódtatás hatásai. Józan gondolatok lopóztak be
a tudatába, és magukkal hozták az e világi
valóságot. Az üreget fagyos és nyirkos levegő
töltötte be, és ő minden ízében megállíthatat-
lanul reszketett. Folyni kezdett az orra, és
A Kettő Szabálya
96
amikor remegő kezével odanyúlt, hogy megtö-
rölje, alig tudta mozgatni hidegtől meggémbe-
redett ujjait.
– Gyerünk, Kandúr! – biztatta magát suttog-
va. – Ideje indulni! Fel és kifelé!
Komoly erőfeszítések árán talpra állt, de
meglepetten felkiáltva nyomban elesett, ugya-
nis a lábikrája és a combizmai kegyetlenül
begörcsöltek. A fájdalom elűzte az utolsó
foszlányait annak a sajátos bűvöletnek, amely
akkor lett úrrá rajta, amikor belépett az üregbe,
ezzel visszarángatta őt a jelenbe, és a rá váró
feladatra irányította a figyelmét.
A fogait csikorgatva, elszántan dörzsölte-
nyomkodta mindkét lábát, hogy helyreállítsa
bennük a vérkeringést, és mihamarabb eltűn-
jön a rettenetes gömb közeléből. Elég volt
rápillantania, és nyomban megborzongott, ám
különös módon, akármilyen taszítónak látta is,
roppant erőkkel vonzotta őt.
Dew Karpyshyn
97
– Ne nézz rá! – parancsolta magának reked-
tes hangon suttogva, és kettőzött erővel igye-
kezett megszüntetni izmai merevségét, illetve
a fájdalmait. Két perc elteltével ismét megpró-
bált feltápászkodni. A talpát mintha ezer és
ezer tű szurkálta volna, és a térde többször
megbicsaklott, de ezúttal állva maradt.
A fejét lassan forgatva körülnézett, hogy
felmérje a környezetét. Legalább hat-hét alagút
sötét torkolatát pillantotta meg, és átkozódni
kezdett, amikor rádöbbent: fogalma sincs,
hogy melyik járaton juthat vissza a felszínre.
– Egy biztos, itt nem maradhatsz – mormolta
aztán elkeseredetten.
Találomra kiválasztott egy torkolatot, és
lassú léptekkel, kissé dülöngélve elindult felé.
Röviddel azután, hogy behatolt a járatba,
körülzárta a sötétség, mire előhúzta a Sith-
ektől kapott fénykardot. A rubinvörös penge
A Kettő Szabálya
98
fényénél viszonylag könnyen tájékozódott, és
élénk iramban haladhatott.
Nem kellett hozzá sok idő, és rádöbbent,
hogy rosszul döntött. Emlékezett arra a mere-
dek lejtőre – nehéz lett volna elfelejteni –, amin
lefelé jövet egyszerűen legurult, ám jelenleg
viszonylag sík padozat terült el alatta. Megte-
hette volna, hogy visszatér az üregbe, és egy
másik járattal próbálkozik, de a gondolatbom-
bától, illetve az abba zárt szellemektől való
félelmei megakadályozták abban, hogy vissza-
forduljon.
– Ennek az alagútnak is vezetnie kell vala-
hová – mondogatta magának. – Csak kövesd,
és előbb-utóbb felérsz a felszínre!
A terve egyszerűnek tűnt, ám egy csapásra
bonyolulttá vált, amikor egy elágazáshoz
érkezett. Néhány pillanatig elbizonytalanodva
habozott, és szemügyre vette előbb a bal, majd
a jobb oldali folyosót. Egyiken sem fedezett fel
Dew Karpyshyn
99
semmiféle nyomot, amely elárulta volna, hogy
melyik vezet a felszínre – ha egyáltalán bárme-
lyik a felszínre vezetett. Végül lemondóan
sóhajtott, és a fejét csóválva beballagott a bal
oldali járatba.
Negyven perccel később és további három
elágazáson túl keservesen megbánta a dönté-
sét. Most már akkor sem térhetett volna vissza
az üregbe, ha akart volna. Addig-addig bo-
lyongott és forgolódott a föld alatti útvesztő-
ben, amíg reménytelenül eltévedt. A gyomra
máris megkordult, míg az elméjének zugaiba
kezdett beszivárogni a balsejtelem, miszerint
talán sosem találja meg a kiutat.
Folytatta útját, és egyre gyorsabban szedte a
lábát azzal párhuzamosan, hogy a rémület
mindinkább eluralkodott rajta. Végül már
futott, és a fejét kapkodva próbált mindenfelé
figyelni abban a reményben, hogy a fénykard-
jának fénye felfed valamit – bármit ami meg-
A Kettő Szabálya
100
mutatja neki az utat. Berontott egy újabb
mellékágba, és a nagy sietségben megbotlott
egy kőben.
Előrelökte a kezét, hogy védje magát, a fény-
kard kirepült a markából. A fegyver fekete
sebet mart az oldalfalba, majd messzebbre
pattogótt a padlón, közben ráesett a kapcsoló-
jára, mire az energiapenge eltűnt, és teljes
sötétség borult a barlangra.
Darovit hatalmasat esett, kemény ütést ka-
pott a mellkasára és a homlokára. Arcra borul-
va feküdt a tökéletes feketeségben, átadva
magát a reményvesztett kétségbeesésnek. Nem
látta értelmét, hogy tovább erőlködjön – úgy-
sem fogja megtalálni a kiutat. Jobb lesz, ha
meghal itt, elfeledve és magányosan.
A hátára fordult, és mit sem látva meredt
felfelé. És ekkor meghallott valamit. A füle
éppen csak érzékelte. Hangok szálltak felé
Dew Karpyshyn
101
hatalmas távolságból, megbontva a nyomasztó
csendet.
„Máris hallucinálok…” – gondolta letörten,
ám a következő pillanatban ismét zajt hallott,
és most már biztosra vette, hogy nincs egyedül
idelent.
Sejtelme sem volt, hogy kik bolyonganak a
barlangrendszerben: Jedik, akik azért jöttek,
hogy utánajárjanak elvesztett társaik sorsának,
vagy a Sith-ek katonái, akik túlélték a végső
összecsapást, netán egy harmadik, számára
ismeretlen fél szövetségesei. Nem tudhatta, mi
vár rá, ha találkozik velük: letartóztatják,
üdvözlik, vagy pedig megölik, amint megpil-
lantják. De mindez nem érdekelte. Ezúttal még
a minden természeti törvényt meggyalázó
gömbtől való félelmei sem tarthatták vissza.
Úgy érezte, minden jobb, mint, hogy éhen
haljon ezekben a sötét alagutakban, mélyen a
bolygó felszíne alatt.
A Kettő Szabálya
102
Négykézlábra állva araszolgatott előre a sö-
tétségben, és addig tapogatózott maga körül,
amíg rátalált a fénykardjára. Felpattant, diada-
littasan a feje fölé emelte, illetve aktiválta a
fegyverét – és végre újra látott.
Semmiképpen sem állapíthatta meg, hogy az
ismeretlenek milyen messze vannak tőle. A
hangok és neszek jelentősen eltorzultak, mia-
latt a szabálytalan kőfalak között ide-oda
verődve végigszáguldottak az útvesztőn. Azt
azonban biztosra vette, hogy a hangok vala-
honnan a feje fölül és szemből érkeznek.
A kardját maga elé tartva megindult, és töb-
bé-kevésbé biztos léptekkel, gyors iramban
haladt előre. Menet közben újabb és újabb
szófoszlányok ütötték meg a fülét. Hamarosan
azt is meg tudta állapítani, hogy ketten beszél-
getnek: egy mély és egy magas hangú illető, és
mert egyre jobban hallotta őket, azzal is tisztá-
ban volt, hogy a helyes irányba siet.
Dew Karpyshyn
103
Az alagút fokozatosan kivilágosodott körü-
lötte, és már nem volt szüksége a fénykardjára
ahhoz, hogy lássa a környezetét. Csakhogy
nem sárga árnyalatú napfény vetült a falakra,
ami arra utalt volna, hogy a felszín közelében
jár, hanem az a túlontúl ismerős, ezüstös és
hideg derengés vette körül. Darovit megrökö-
nyödve ébredt rá, hogy visszatért oda, ahon-
nan elindult, vagyis hogy megint a gondolat-
bomba ürege felé tart. És ennek nyomán arra is
rájött, hogy akárkik a titokzatos idegenek –
akár ellenségek, akár barátok őket is ott fogja
találni.
Pillanatokkal később már annyira közel járt
az üreghez, hogy amikor újra megszólaltak,
már a szavaikat is megértette.
– A Sith-rend immáron csak két főből áll –
mondta a mély hangú idegen –, egy mesterből
és egy tanítványból. Nem lesznek mások.
A Kettő Szabálya
104
– És mi lesz, ha kudarcot vallok? – kérdezte a
másik.
„Ez egy nő – állapította meg magában
Darovit, mialatt annyira az irány követésére
összpontosított, hogy fel sem fogta a szavak
jelentését. – Nem, nem nő – gondolta egy
másodperccel később hanem egy kislány…” –
Engem is elpusztítasz? – érdeklődött a lány.
Darovit felismerte a hangot, és a torkán
akadt a lélegzet. Nem tudta, hogyan lehetsé-
ges, de szemernyit sem kételkedett abban,
hogy kicsoda a kislány.
– Eső! – kiáltotta, és rohanni kezdett, hogy
találkozzon halottnak hitt unokatestvérével. –
Eső! Hát élsz!
Bane és Zannah gyorsan eljutott a barlang-
hoz, az utazás eseménytelenül telt. Menet
közben észrevettek ugyan néhány túlélőt, akik
hüledezve bámultak rájuk, de Bane nem
törődött velük. Élt a gyanúperrel, hogy egyi-
Dew Karpyshyn
105
kük sem ismerte fel az ő valódi mivoltát. És
tudta, még ha felismerték is, az életben maradt
és egy kislány társaságában robogóháton
száguldozó Sith Nagyúrról szóló mesék ugya-
nolyan nevetségesnek és megbízhatatlannak
tűnnek majd, mint a Kaan táborából elmene-
kült zsoldosok beszámolói…
A feketén ásítozó barlangbejárat közelében
állította meg a gépet, a torkolaton túl kezdődő
járat a gondolatbomba üregéig nyújtózott.
Amikor leszállt, apró kavicsok csikorogtak
csizmájának kemény talpa alatt. Zannah túl
kicsi volt ahhoz, hogy egyszerűen lelépjen a
robogóról, de könnyedén feltalálta magát: a
félelem vagy a bizonytalanság leghalványabb
jele nélkül egyszerűen leugrott, és kecsesen
rugózva érkezett a talajra.
Egyikük sem beszélt, mialatt lefelé tartottak,
és egy fényrúddal világítottak maguknak, amit
Bane még a Sith-táborban talált a készletek
A Kettő Szabálya
106
között. A levegő fokozatosan hűlt, és Zannah
dideregni kezdett, de egyetlen szóval sem
panaszkodott. Gyors ütemben haladtak lefelé,
de mert a járat hosszú volt, így is közel húsz
percbe telt, mire elérték az úti céljukat. És
Darth Bane megpillantotta a Kaan, valamint az
ő hívei ellen vívott hadjárata eredményét.
Az üreg közepén lebegő, legalább négy mé-
ter átmérőjű gömbből nyers energiák áradtak,
amelyek megbizsergették Bane tarkóját, és
felállították a karján az összes szőrszálat. A
lustán villózó, fémes fényű felszín alatt árnyak
keringtek és forogtak lassú, hipnotizáló rit-
musban. A tárgyból rejtélyes vonzerő sugár-
zott, furcsa módon egyszerre tűnt lenyűgöző-
nek és mérhetetlenül taszítónak.
Zannah felnyögött meglepetésében, vett egy
mély lélegzetet, majd félelmekről árulkodó
éles sziszegéssel engedte ki a levegőt a tüdejé-
ből. A mester lenézett rá, de a lány nem viszo-
Dew Karpyshyn
107
nozta a pillantását, a szemét tágra nyitva a
gondolatbomba maradványára szegezte a
tekintetét. Bane a figyelmét ismét a gömbre
fordítva belépett az üregbe. Zannah is elindult,
de egyetlen lépés után megtorpant, és a bejárat
közelében maradt.
Bane megközelítette a gömböt, kinyújtotta a
jobbját, és a tenyerét határozott mozdulattal az
ezüstös felszínre tapasztotta. Gyilkosan forró,
egyszersmind dermesztően fagyos tűz perzsel-
te a bőrét, de nem törődött a fájdalommal. A
titokzatos tárgy delejező hívása teljesen lebi-
lincselte. A keze körül örvénylő árnyak sötét
folttá olvadtak össze. A csapdába esett te-
remtmények gondolatai felszárnyaltak, hogy
találkozzanak vele. Halk suttogások visszhan-
goztak az elméje legrejtettebb zugaiban. A
szavakból mit sem értett, de azt tisztán érzé-
kelte, hogy gyűlöletet és haragot hordoznak.
A Kettő Szabálya
108
A tudata ösztönösen visszariadt, de ellenállt
a késztetésnek, amely arra biztatta, hogy
húzza vissza a kezét. Éppen ellenkezőleg
cselekedett: előretaszította a tudatát, áthatolt
vele a gömb felszínén, és belemerült a gondo-
latbomba sötét belsejének felmérhetetlen
mélységeibe. A gyűlölködő suttogások a kín
sikolyaivá erősödtek. Ám ezek nem értelmes
teremtmények kiáltásai voltak, hanem az
ősidőkből származó, eszeveszett düh vadállati
üvöltései. A gondolatbomba áldozatainak –
Kaan Nagyúrnak, Hoth tábornoknak, az
összes Jedinek és Sith-nek – személyisége
megsemmisült. Az egykori szellemekből
csupán szétszaggatott darabok maradtak,
megtépázott foszlányok, amelyektől már
egyetlen értelmes gondolat sem telt. Nem
voltak képesek másra, mint, hogy együtt
jajongjanak és ordítsanak az örökkévalóságig
tartó téboly és szenvedés poklában.
Dew Karpyshyn
109
Körülrajzották Bane tudatát, ráakaszkodtak
az ő még ép személyiségére, valahogy úgy,
ahogyan a paraziták akaszkodnak rá egy új
gazdaszervezetre. Az üvöltő szellemek való-
sággal elborították, karmolták és tépdesték az
elméjét, miközben megpróbálták lerángatni a
saját fekete mélységeikbe.
Bane megvető könnyedséggel szabadult ki.
Lerázta magáról a máris gyenge szellemeket,
félretaszította őket, és vissza, a felszín felé
irányította a tudatát. Egy pillanattal később
visszatért a való világba, elhagyva a börtönt,
amelyből mások sosem szökhettek meg.
Levette a kezét a golyóról, tett egy lépést
hátra, és kárörömmel vegyes elégedettség
töltötte el amiatt, amit megtudott. Nem szel-
lemek kísértettek körülötte. Kaan nem létezett
többé. Az alak, akit ő a Sith-táborban látott,
nem volt más, mint káprázat, amelyet a gon-
A Kettő Szabálya
110
dolatbomba utóhatásaitól sújtott saját elméje
varázsolt a szeme elé.
– Csapdába estek odabent? – kérdezte
Zannah, mialatt részben ámulattal, részben
irtózva bámulta a mesterét.
– Csapdába estek. Meghaltak. A kettő között
nincs különbség – felelte Bane, és rántott egyet
a vállán. – Kaan és a hívei eltűntek. Azt kap-
ták, ami megérdemeltek.
– Gyengék voltak? – érdeklődött a lány.
Bane nem válaszolt azonnal. Kaanról sok
mindent el lehetett mondani – hogy könyörte-
len törtető, hogy rendelkezik egyfajta szemé-
lyes varázzsal, hogy a megátalkodottságig
konok, és hogy mérhetetlenül ostoba de gyá-
vának senki sem nevezhette.
– Kaan áruló volt – mondta végül. – Eltérítet-
te a Testvériséget az ősi Sith-ek tanításaitól.
Hátat fordított a sötét oldal lényegének.
Dew Karpyshyn
111
Zannah hallgatott, és kíváncsian nézett a
mesterre. A mentori szerep újdonságot jelen-
tett Bane számára. Mindig is a tettek emberé-
nek tartotta magát, nem a szavakénak. Még
nem szokott hozzá, hogy megossza a tudását
egy olyan valakivel, aki sóváran várja, hogy
elsajátítsa a tanokat. De elég okos volt ahhoz,
hogy belássa: a tanításai akkor és csakis akkor
érnek valamit, ha a tanítványa nyitott, érdek-
lődő, továbbá saját kérdésekkel hozakodik elő.
– Miért döntöttél úgy, hogy a tanítványom
leszel? – kérdezte kihívó hanghordozással.
– A hatalomért – felelte gyorsan Zannah.
– A hatalom csupán eszköz egy cél elérésé-
hez – intette Bane a lányt. – Önmagában véve
nem cél. Szóval, miért akarsz hatalmat szerez-
ni?
Zannah a homlokát ráncolta, biztos jeleként
annak, hogy küszködve keresi a megfelelő
választ.
A Kettő Szabálya
112
– A hatalom révén győzelmet aratok –
mondta végül az alig néhány órával korábban
elsajátított Sith Alaptörvényt idézve. A hang-
jából kitűnt, hogy gondolatban sorra veszi a
sötét oldallal kapcsolatos korlátozott tudását
annak érdekében, hogy a mestere által elvárt
válasszal rukkoljon elő.
– A győzelem révén a láncaim lehullnak –
folytatta aztán lassan és vontatottan, majd egy
ütemmel később felkiáltott:
– A szabadság! A sötét oldal szabaddá tesz
minket!
Bane helyeselve bólogatott, és magyarázni
kezdett:
– A Jedik az engedelmesség láncaiba verik
magukat. Engedelmességgel tartoznak a Jedi
Tanácsnak, engedelmességgel tartoznak a
mestereiknek, engedelmességgel tartoznak a
Köztársaságnak. A világos oldal hívei még
hisznek is abban, hogy alá kell vetniük magu-
Dew Karpyshyn
113
kat az Erőnek. Ők csupán az Erő akaratának
eszközei, egy magasabb rendű cél rabszolgái.
Mi, a sötét oldal hívei, felismerjük az igazsá-
got, miszerint a Jedik közönséges rabszolgák.
Mi tudjuk, melyek azok a láncok, amelyek
megkötnek és visszafognak minket. Mi hi-
szünk abban, hogy az egyénnek hatalmában
áll letépni magáról ezeket a láncokat. Ez a
nagysághoz vezető út. Csakis akkor aknázhat-
juk ki a bennünk rejlő lehetőségeket, ha szaba-
dok vagyunk.
Bane rövid szünetet tartott, hogy a tanítvá-
nya elraktározhassa emlékezetében a hallotta-
kat, majd folytatta:
– Az a hit, miszerint az egyénnek tilos meg-
hajolni bárki vagy bármi előtt, a sötét oldal
legnagyobb erőssége. Ám ez egyben a gyenge
pontunk is. A mások fölé emelkedés érdeké-
ben vívott harc gyakorta erőszakos, és a múlt-
ban a Sith-ek állandóan egymásnak estek.
A Kettő Szabálya
114
– És az nem jó? – kérdezett közbe Zannah. –
Az erős életben marad, míg a gyenge elpusz-
tul.
– A gyengeség nem egyenlő az ostobasággal
– válaszolta Bane. – Akadnak olyanok, akiket
kevésbé jár át az Erő, cserébe mérhetetlenül
fortélyosak. Sokszor megesett már, hogy
néhány tanítvány összefogott egy hatalmas
mester legyőzése érdekében abban a remény-
ben, hogy elfoglalhatják a helyét a Sith-ek
soraiban. És miután sikerrel jártak, általában
egymás ellen fordultak. Szövetségeket kötöttek
és bontottak fel, harcoltak egymással és megöl-
ték egymást, míg végül csak egy maradt, az új
mester, aki azonban gyengébb volt az eredeti-
nél. Ezt a túlélőt aztán lemészárolta egy tanít-
ványokból vagy alacsonyabb rendű Sith-ekből
álló másik csapat, tovább gyengítve a rendün-
ket. Kaan felismerte mindezt, ám az általa
alkalmazott megoldás sokkal rosszabb volt,
Dew Karpyshyn
115
mint maga a probléma. Kijelentette, hogy a
sötét oldal hívei, vagyis a Sith-rend tagjai
egyenlők a Sötét Testvériségben. És ezzel
mindannyiunkat elárult.
– Elárult téged? – kérdezte meglepetten a
lány.
– Az egyenlőség hazugság – fejtegette Bane.
– Egy mítosz, amelyet arra szántak, hogy
sokak tetszését elnyerjék. Csak nézz körül a
világban, és magad is látni fogod, hogy milyen
aljas és alaptalan hazugság. Vannak egyének,
akik hatalommal bírnak, erővel bírnak, és
hajlandóságuk is van arra, hogy másoknak
parancsoljanak. És szép számmal akadnak
olyanok, akik csak arra jók, hogy parancsok-
nak engedelmeskedjenek. Nem képesek másra,
csupán a szolgálatra, és a hitvány, mit sem érő
létezésre.
Megint elhallgatott néhány másodpercre,
majd egyre erősebb hangon beszélve megosz-
A Kettő Szabálya
116
totta a lánnyal a hitvilága magjában rejtőző,
alapvető igazságot:
– Az egyenlőség a természet rendjének eltor-
zítása, vagy ha úgy tetszik, megcsúfolása. A
gyengékhez láncolja az erőseket. A gyengék
nehezékként működnek, és a középszerűségbe
húzzák a kivételes képességűeket. Megakadá-
lyozzák, hogy a nagyságra született és azt meg
is érdemlő egyének valóban naggyá váljanak.
A tehetségesek szenvednek, ha nem tudnak
kiemelkedni a tehetségtelenek tömegéből, ha
kénytelenek velük egy szinten maradni.
– Meg kell értened, Zannah, hogy az egyen-
lőség ugyanolyan lánc, mint az engedelmes-
ség. Vagy mint a félelem, a bizonytalanság,
vagy az önmagunkban való kételkedés. A sötét
oldal híveinek le kell tépniük magukról ezeket
a láncokat. De Kaan ezt már nem ismerte fel.
Nem értette meg, hogy miben rejlik a sötét
oldal követőinek ereje. A Sötét Testvériség
Dew Karpyshyn
117
nem volt más, mint a Jedi-rend torz tükörképe.
Undorító paródiája mindannak, ami ellen
valójában harcolunk. Kaan Nagyúr alatt a Sith-
rend egy förtelemmé vált.
– Ezért aztán megölted őt – jelentette ki
Zannah, abban a hitben, hogy a tanítás véget
ért.
– Ezért vettem rá különféle manipulációkkal
arra, hogy megölje magát – javította ki a tanít-
ványát Bane. – Sose feledd: a hatalom és az Erő
önmagában nem elég. Türelem. Ravaszág.
Megtévesztés. Ezek azok az eszközök, ame-
lyekkel egy napon legyőzzük a Jediket. A Sith-
rend immáron csak két főből áll: egy mesterből
és egy tanítványból. Nem lesznek mások.
Zannah bólogatott, noha lerítt róla, hogy
valami még aggasztja.
– És mi lesz, ha kudarcot vallok? – kérdezte,
a gondolatbombára pillantva. – Engem is
elpusztítasz?
A Kettő Szabálya
118
Bane válaszolni akart, de ebben a pillanatban
a közeli járatok egyikében kiáltás harsant:
– Eső! Eső! Hát élsz!
Az alagút torkolatának árnyékából fekete
hajú, vékony fiú rohant ki. Legfeljebb egy-két
évvel lehetett idősebb Zannahnál, és a Sith-ek
fekete harci páncélzatát viselte, míg a jobb
kezében fénykard markolatát szorongatta. Ám
hiába minden harcias kellék, Bane számára
azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermek
nem jelent veszélyt kettejükre. Az Erő éppen
csak áthatotta. Azok az energiák, amelyek
Zannah bensőjében oly fényesen izzottak,
őbenne éppen csak pislákoltak, akár egy
szürke hamuval lepett, félig kihunyt parázsda-
rab.
– Kandúr! – kiáltotta Zannah, és az arca fel-
derült. Lépett egyet előre, és kinyújtotta mind-
két karját, mintha meg akarta volna ölelni a
fiút. Ám az utolsó pillanatban valószínűleg
Dew Karpyshyn
119
eszébe jutott, hogy a mestere is jelen van, mert
hirtelen megtorpant, és a kezét a mellkasához
kapta.
A fiú azonban egyre csak jött előre. Nem
figyelt fel a Zannah viselkedésében beállt
változásra, sőt még a lány mögötti árnyékok-
ban álló, két méter magas, vészjósló alakot sem
vette észre. Az egész lénye szánalmasnak tűnt,
a hangja és a tekintete szörnyű félelmekről és
kétségbeesésről árulkodott.
– Annyira örülök! – lelkendezett lihegve,
amikor a lány elé érkezve megállt, és széttárta
karjait, hogy megölelje őt. – Annyira örülök,
hogy…
Zannah ebben a pillanatban hátralépett, és
megrázta a fejét, mire a fiúnak torkán akadt a
szó. Széles, boldog mosolya eltűnt, és az arcán
zavarodottságra utaló kifejezés jelent meg.
A Kettő Szabálya
120
– Én… én nem vagyok többé Eső – jelentette
ki a lány, megtagadva gyermekkori becenevét
és mindazt, amit képviselt. – A nevem Zannah.
– Zannah? – visszhangozta értetlenül pislog-
va a fiú. – A valódi nevedet használod? De hát
miért?
A lehetséges válaszokon törve a fejét végre
elszakította a tekintetét a lányról, és felfedezte
a háttérben mozdulatlanul álló férfit. A zava-
rodott kifejezés eltűnt az arcáról, a szeme
megvillant annak jeleként, hogy végre megér-
tette a lány viselkedésének okát, aztán a voná-
sai haragtól torzultak el.
– Te, ott! – kiáltotta az ujját vádlón Bane-re
szegezve, majd mintha végre eszébe jutott
volna, hogy fegyvert tart a kezében, aktiválta a
fénykardját, és felrikoltott:
– Tartsd magad távol Esőtől! Ne hidd, hogy
nem merek kiállni veled!
Dew Karpyshyn
121
A fiú tudta, hogy jelentős hátrányban van.
Tudta, nincs esélye a Sith Sötét Nagyura ellen,
mégis úgy döntött, hogy a helyén marad és
harcol, amivel végképp elárulta magáról, hogy
ostoba és makacs bolond.
Darth Bane megvetően és közönyösen mére-
gette az ellenfelét, akire máris a biztos halál
várt. A fiú mit sem jelentett számára – jelenték-
telen pötty volt, akit le fog törölni a világ
ábrázatáról. Ha a kölyök az úgynevezett bátor
halál hiábavaló és üres dicsőségére vágyik, ő
szívesen megadja neki…
Könnyed, hanyag mozdulattal a fénykardjá-
ért nyúlt, de mielőtt aktiválhatta volna,
Zannah cselekedett. Pontosan úgy tett, mint
akkor, amikor kitörte a barátját meggyilkoló
Jedik nyakát: sötét energiából szövődő, feltar-
tóztathatatlan hullámot indított pusztító
útjára. Tisztán az ösztönei parancsára reagált
A Kettő Szabálya
122
így, minden kiképzés, felkészülés és gondol-
kodás nélkül folyamodott az Erőhöz.
Mindez olyan gyorsan történt, hogy Bane-
nek nem volt esélye védekezni – ám a támadás
nem ellene irányult. A Kandúr nevezetű fiú
jobb keze megsemmisült. Zannah egyetlen
gondolatával mindent elpusztított a kölyök
csuklójától lefelé: az izmok, csontok és inak
véres robbanásban enyésztek el, a helyükön
csupán egy megtépázott csonk maradt.
A fénykard a padozatra esett, és halkan csö-
römpölve elgurult, közben a pengéje eltűnt. A
fiú fájdalmában üvöltve térdre roskadt, és a
mellkasához szorította a jobb kezét. A csonk-
ból vér fröcskölt, vörös cseppek százai repül-
tek szét a tér minden irányába.
A mester lepillantott a tanítványára, és fojtott
hangon annyit kérdezett tőle:
– Miért?
Dew Karpyshyn
123
– Mert a halálának nem volna sem haszna,
sem célja – felelte a lány, visszhangozva Bane
saját magyarázatát arról, hogy miért hagyta
futni a zsoldosokat.
Bane világosan látta, hogy mire megy ki a
játék: Zannah azon mesterkedett, hogy meg-
mentse unokafivére életét. Azzal is tisztában
volt, hogy a lányt pillanatnyilag vezérlő érzé-
sek – a szeretet, a szánalom és a könyörület –
gyengeségek, amelyektől Zannah-nak valami-
kor a jövőben meg kell szabadulnia. De termé-
szetesen nem várta el a tanítványától, hogy
egyetlen nap leforgása alatt elsajátítsa a sötét
oldal valamennyi tanítását.
Lenézett a sziklapadlón vergődő, sebesült
fiúra. Mialatt ide-oda gurult kínjában, a vére
egyre kisebb sugarakban tört elő a kezéből,
ugyanis a robbanás részben elégette és lezárta
az ereit. A szeméből könnyek özönlöttek, az
orrából nyálka csorgott, ami eltömte a torkát,
A Kettő Szabálya
124
és fejhangú sírása fojtott, bugyborékoló zoko-
gássá változott. Zannah közönyösséget szín-
lelve, ridegen méregette.
Bane úgy döntött, elhanyagolható veszélyt
vállal, ha életben hagyja a nyomorult teremt-
ményt. Ahogyan a zsoldosokról, úgy róla sem
fogja elhinni senki, hogy túlélt egy Sith-
mesterrel való találkozást. Ezenfelül nyilván-
valónak tűnt: Zannah azt akarja, hogy a kölyök
életben maradjon. De nem könyörgött és nem
alkudozott az életéért. Egyszerűen magához
ragadta a kezdeményezést, segítségül hívta a
sötét oldalt, aztán pedig mestere tanításaival
indokolta és védte a tettét. Nem csupán a
hatalmát mutatta meg, de az eszét és a ravas-
zságát is. Bane fontosnak tartotta, hogy megju-
talmazza ezt a fajta viselkedést, hogy dicsérje
és bátorítsa a tanítványát, valahányszor fel-
használja különleges képességeit, amelyek
révén egy napon alkalmassá válik arra, hogy
Dew Karpyshyn
125
levegye a mester válláról, és magára öltse a
Sötét Nagyúr köpenyét – sokkal fontosabbnak,
mint, hogy véget vessen a szánalmas, jelenték-
telen kölyök életének.
– Itt hagyjuk. Semmit sem jelent számunkra
– mondta halkan, de határozottan, azzal sar-
kon fordult, és elindult.
Zannah hamarosan felzárkózott mellé, majd
egymás oldalán kiléptek a kamrából, és neki-
vágtak a felszínre vezető hosszú, kanyargós
alagútnak. Bane elégedetten állapította meg,
hogy bár a fiú zokogása még sokáig ott vissz-
hangzott körülöttük, a tanítványa egyszer sem
nézett vissza.
A Kettő Szabálya
126
Ötödik fejezet
– Készüljetek a belépési turbulenciára! – fi-
gyelmeztette Irtanna a társait. A legénysége
mindössze öt főt számlált, így nem kellett a
fedélzeti hangszórókhoz folyamodnia. Csupán
felemelte a hangját, és az máris eljutott min-
denkihez.
Az Envoy osztályú komp maroknyi utast
hordozott, de akár négyszer ennyien is ké-
nyelmesen elfértek volna benne. A hajó a
ruusani hadjárat utolsó heteiben került be a
jedik flottájába. Egy coruscanti névtelen jótevő
adományozta, akit a háborús erőfeszítések
támogatását sürgető Farfalla kérései és érvei
vettek le a lábáról. A Csillagpor nevezetű
szállítóegység, a Tallaan Hajógyár terméke,
Tizenkettes osztályú hiperhajtóművének
köszönhetően egyaránt képes volt a
Dew Karpyshyn
127
szuborbitális repülésre és a csillagközi utazás-
ra.
A tény, miszerint szolgálatba állították, min-
den szónál ékesebben bizonyította, hogy a
Fény Hadserege mennyire elkeserítő helyzetbe
került. Az Envoy osztályú egységek könnyű
kezelhetőségükről és viszonylagos olcsóságuk-
ról váltak híressé, és a független kereskedők,
illetve a gazdag űrcsavargók kedvenc jármű-
veinek számítottak. A legjellemzőbb vonásuk a
felhasználóbarát navigációs és robotpilóta-
rendszer volt, amely lehetővé tette, hogy a
pilóták egyetlen gomb megnyomásával meg-
tervezzenek és megtegyenek egy akár több
száz köztársasági világot érintő útvonalat.
Sajnálatos módon ezek a hajók nem hordoztak
sem erős pajzsokat, sem komolyabb fegyverze-
tet, továbbá eléggé lassúak és lomhák voltak.
Johun jobban örült volna egy ütőképesebb
gépnek. Úgy sejtette, nem sok hasznát veszik a
A Kettő Szabálya
128
mégoly remek autonavigációs rendszernek is,
ha feltűnik a horizonton egy-két Buzzard.
Ez persze elméletileg lehetetlen volt. A Jedik
flottájának repülésirányítói számon tartották a
Sith-ek valamennyi vadászgépét: a java részü-
ket lelőtték, a többit elfogták, vagy éppen
látták, amint az utolsó csata során kimenekül-
nek a rendszerből. Ám az előző hónapok
folyamán az ellenség által ellenőrzött szekto-
rokban végrehajtott több tucatnyi veszedelmes
repülés alatt Johun megszokta, hogy folyama-
tosan éber legyen, amikor egy bolygó felszíné-
hez közeledik. És mert észrevette, hogy
Irtanna kifehéredett ujjakkal markolja a bot-
kormányt, azt is tudta, hogy nemcsak őt kísér-
tik megalapozatlannak tűnő félelmek.
Éppen csak érzékelhető rázkódással jutottak
át az űr fagyos vákuumából a Ruusan atmosz-
férájának legfelső rétegeibe, majd megkezdték
a leereszkedést. Irtanna magabiztosan kezelte
Dew Karpyshyn
129
a vezérlő műszereket. Apró, finom mozdula-
tokkal újra és újra módosította a röppályát,
míg Johun a felszínt pásztázó letapogatók
kijelzőit figyelte. A monitorokon négy további
hajó látszott. Ahogyan a Csillagpor, úgy ezek
is négy-hat fős mentőcsapatokat szállítottak,
amelyeket Farfalla küldött a háború követ-
kezményeinek felszámolására.
– Valami mozog odalent! – kurjantotta meg-
lepetten Johun, amikor azonosítatlan forrásból
származó jelek ugrottak az egyik képernyőre.
– Mondd, hogy mit látsz! – parancsolta
Irtanna, és máris tágas ívű fordulóba vitte a
gépet, hogy a felszínen tartózkodók felé vegye
az irányt.
– Két gyalogos – jelentette Johun, a képer-
nyőt figyelve. – Idefentről nem lehet megálla-
pítani, hogy kifélék.
– Rendben, megnézzük őket – válaszolta
Irtanna.
A Kettő Szabálya
130
A csapat első számú feladata a túlélők felku-
tatása és elsősegélyben részesítése volt; a
második a felderítő jelentések szolgáltatása a
flottaparancsnokságnak; míg a legkevésbé
fontos harmadik a magukat megadó ellenséges
katonák letartóztatása.
A komp orra lebillent, és a gyorsulás az ülé-
sébe préselte Johunt. Irtanna meredeken,
szédítő gyorsasággal vitte lefelé a gépet, majd
a felszín felett alig ötven méterrel hirtelen
felrántotta az orrát, és vízszintesre állította. A
polgári célokra szánt hajó minden ízében
remegett, a katonai manőver a tűréshatárig
megterhelte – de szerencsére kitartott.
– Vizuális kapcsolat – jelentette Johun, ami-
kor az elülső ablakon kitekintve két apró
alakot pillantott meg a talajon.
Bordon letépte magáról a biztonsági heve-
dert, felpattant, majd a padavan ülése felett
áthajolva figyelt előre. Gyors ütemben köze-
Dew Karpyshyn
131
ledtek a mind nagyobbnak látszó alakok felé,
és hamarosan megállapították, hogy egy nő és
egy férfi van előttük, akik könnyű páncélzatot
viselnek, és teljes erőbedobással rohannak.
A tovább ereszkedő komp hajtóművének
dübörgése hallatán mindketten megtorpantak
és visszanéztek, majd hasra vetették magukat,
amikor a gép alig tízméteres magasságban
áthúzott felettük.
Irtanna fojtott hangon káromkodva küzdött
a lustán reagáló stabilizátorokkal, de végül
megfordította, és a párostól körülbelül ötven
méterre a talajra tette a gépet. Mialatt leállítot-
ta a hajtóművet, Johun az elülső ablakon át
végignézte, hogy az idegenek feltápászkod-
nak. A nő mondott valamit a férfinak, mire az
bólintott egyet, aztán mindketten felemelték a
kezüket, és lassú léptekkel elindultak a komp
felé.
A Kettő Szabálya
132
Mindketten a Sith-katonák öltözetét viselték,
de Johun nem érzékelte bennük a sötét oldal
jelenlétét.
– Sith-katonák – jelentette ki félhangosan
valószínűleg zsoldosok.
– Lehet, hogy csapda! – figyelmeztette
Bordon. – Ezeknek a kreditéhes alakoknak
nincs becsületük.
– Nem hiszem – felelte a fejét ingatva Johun.
Nem észlelt semmiféle zavart az Erőben,
amiből azt a következtetést vonta le, hogy nem
leselkedik rájuk veszély. – Szerintem csak
megadják magukat.
– Nyomorult csőcselék… – dörmögte
Bordon, és felcsattant:
– Gyújtsd be a hajtóművet, és üsd el őket!
– Nem! – kiáltott Johun, amikor meglátta,
hogy Irtanna a hajtómű vezérlőpanelje felé
nyúl. – Ki kell kérdeznünk őket! Ki kell szedni
belőlük mindent, amit tudnak!
Dew Karpyshyn
133
– Aztán mi lesz? – kérdezte komoran
Bordon.
– Aztán felvisszük, és bezárjuk őket a többi
fogoly közé – válaszolta Johun.
Bordon az öklével rávágott a pilótafülke
falára, és ingerülten kifakadt:
– Ezek a schutta fattyak lerohanták a boly-
gómat, lerombolták az otthonomat, és kredite-
kért gyilkolták a népemet!
– Ha módjukban állna, szemrebbenés nélkül
elvágnák a torkunkat – tette hozzá Irtanna.
– De mi nem vagyunk olyanok, mint ők! –
vitatkozott Johun. – Mi nem ölünk foglyokat.
– A feleségem meghalt, amikor ezekhez ha-
sonló patkányfajzatokkal harcolt! – kiabálta
felindultan Bordon. – Te pedig megkönyörül-
nél rajtuk?
– A gyűlölet a sötét oldal felé visz – felelte
Johun, a Jedik egyik bölcs mondását idézve.
Ám a tizenkilenc éves padavan szájából hang-
A Kettő Szabálya
134
zó szavakból hiányzott a meggyőző erő, sőt
mialatt kimondta őket, ő maga is érezte, meny-
nyire üresen konganak.
Bordon csalódottsága jeléül mindkét kezét a
fejéhez kapta, hanyatt vágta magát az ülésé-
ben, és jócskán lehiggadva, de megvető hang-
hordozással morogta:
– Hát ezért jöttél velünk? Hogy kordában
tarts minket? Neked kell vigyáznod, nehogy
letérjünk a drágalátos világos oldalatok útjá-
ról? Ezért küldött Farfalla?
„Nem küldött, magamtól jöttem” – gondolta
Johun, de persze óvakodott attól, hogy ezt
kimondja. Megfordult ültében, hogy vessen
egy pillantást Bordonra, de a férfi nem volt
hajlandó a szemébe nézni, inkább a padlóra
szegezte a tekintetét. A fiai viszont haragosan
meredtek rá, és Johun megértette, hogy miért
éreznek így. A Sith-ek háborút hoztak a
Ruusanra, és ez a háború mindent elragadott,
Dew Karpyshyn
135
amit a fiúk ismertek és szerettek: az otthonu-
kat, a megélhetésüket – és persze az anyjukat.
Azt viszont Bordon és a fiai nem látták át,
hogy elsősorban nem ezek a névtelen katonák
a felelősök mindazért a szörnyűségért, ami
lesújtott a bolygójukra. Főként a frontvonalban
harcoltak, és akármiféle bűnöket követtek is el,
nem sok közük lehetett a Testvériség tagjainak
rémtetteihez. Az igazi felelősök a Sith-
mesterek és a sötét oldal hívei voltak. Ám
amikor Johun belenézett a fiúk gyűlölettől
elsötétült szemébe, tudván tudta, hogy hiába is
próbálná meggyőzni őket. Addig biztosan nem
értenék meg mindezt, amíg a háború borzal-
mai frissen élnek az emlékezetükben.
Johun azért jött a Ruusanra, hogy felkutassa
a Sötét Testvériség azon tagjait, akik esetleg
túlélték a gondolatbomba robbanását. Azért
jött ide, hogy folytassa egykori mesterének és
mentorának, Hoth tábornoknak a művét,
A Kettő Szabálya
136
vagyis hogy megsemmisítse a Sith-rendet, és
mindörökre véget vessen mindannak a fenye-
getésnek, amit a sötét oldal képviselt. Most
viszont ráeszmélt, hogy ennél sokkal fonto-
sabb feladat vár rá: meg kell mentenie
Bordonékat önmaguktól.
Tudta róluk, hogy tisztességes, becsületes
emberek. De fennállt a veszély, hogy dühüktől
és gyűlöletüktől hajtva, hidegvérrel lemészá-
rolják kiszolgáltatott ellenségeiket – hacsak ő
nem állítja meg őket. Biztosra vette, hogy
miután kialszanak bennük a harag lángjai, a
véres bosszú emlékei kísérteni fogják mind-
hármukat. Bűntudat és önutálat fogja emész-
teni Bordont, illetve a fiait, és ezek a szörnyű
érzések végül elpusztítják őket. Márpedig
Johun nem akarta hagyni, hogy ez megtörtén-
jen.
Ismét Irtannára fordította a figyelmét, és az ő
szeméből is gyűlöletet olvasott ki. Csakhogy a
Dew Karpyshyn
137
nőben rideg, kordában tartott érzések dolgoz-
tak – az ő személyében a hivatásos, sok csatát
látott katona méregette az ellenséget. Johun
úgy sejtette, hogy maga Irtanna nem ölné meg
a zsoldosokat, viszont nem tenne semmit
annak érdekében, hogy megfékezze
Bordonékat. És ennek nyomán rájött, hogy mit
kell tennie.
– Figyelj, Irtanna – szólt oda halkan a nőnek
Farfalla nem ezért küldött ide titeket! Azért
vagytok itt, hogy segítsetek a túlélőknek.
Irtanna gyanakodva pislogott rá, de nem
szólt semmit. Johun ezúttal vonakodott az Erőt
felhasználni annak érdekében, hogy befolyást
gyakoroljon a nő akaratára. Másodízben talán,
ha nem is tudatosan, de észrevett volna vala-
mit, és valószínűleg ellenállt volna. Johun
emellett fontosnak tartotta, hogy Irtanna
valóban higgyen abban, amiről beszélt neki.
Az engedelmességre való kényszerítése csakis
A Kettő Szabálya
138
átmeneti megoldást jelenthetett, ráadásul
haragot válthatott volna ki belőle, illetve azt,
hogy a jövőben ne bízzon meg a Jedikben.
– Kiszállok, és őrizetbe veszem őket – java-
solta Johun. – Ti pedig lépjetek kapcsolatba a
flottával, és kérjetek ide egy másik hajót, ami
majd felszed minket, hármunkat.
Nem egykönnyen ejtette ki a száján ezeket a
szavakat. Nem kisebb személyiség, mint
Farfalla nagymester, vagyis a főparancsnok
utasítását szegte meg azzal, hogy gyakorlatilag
leszökött a Ruusanra. A legkevésbé sem vá-
gyott arra, hogy máris elhagyja a bolygót, alig
néhány perccel a megérkezés után. Mégis
hajlott rá, hogy meghozza ezt az áldozatot, ha
ezzel megakadályozhatja, hogy Bordon és a
fiai átadják magukat pusztító érzéseiknek.
Jedi-tanítványként kötelességének érezte, hogy
megóvja az életüket, még ha ez azzal jár is,
hogy fel kell hagynia a saját hadjáratával.
Dew Karpyshyn
139
– Te és a többiek repüljetek a csatamező déli
része fölé! – folytatta. – Menjetek, és segítsetek
a sebesülteknek! Ezért vagytok itt!
Irtanna néhány pillanatig tétovázott, de az-
tán kurtán biccentett. Johun éppen csak kinőtt
a kölyökkorból, a homlokába lógó, keskeny
hajfonat feltűnően jelezte, hogy a felkészülése
még nem fejeződött be. Ám ettől függetlenül a
Jedi-rend tagjai közé tartozott, ami sokat
jelentett a köztársasági katonák számára.
Johun erre alapozta azon reményét, hogy a nő
felismeri a szavakban rejlő bölcsességet.
Abban a biztos hiszemben, hogy Irtanna
távol tartja majd Bordont és a fiait a bajtól,
Johun felállt, és a Csillagpor rakterébe sietett.
Mialatt arra várt, hogy kinyíljon a hátulsó
személyzsilip, igyekezett kerülni a dühös fiúk
vádló tekintetét. Amikor az ajtó végre felsiklott
a mennyezetbe, egyszerűen kiugrott a komp-
ból, majd odafutott az ellenséges katonákhoz,
A Kettő Szabálya
140
akik a kezüket továbbra is a fejük fölé nyújtva,
türelmesen várakoztak a közelben. Amint a
biztonsági távolságon kívülre ért, a háta mö-
gött felbömbölt a hajtómű, majd a gép a leve-
gőbe emelkedett, és elrepült – a zsoldosok
legnagyobb megdöbbenésére.
– Hová mennek? – csattant fel a nő, rémület-
től elvékonyodott hangon. – Nem! Nem hagy-
hatnak itt minket!
Hirtelen leengedte, és az oldalához kapta
mindkét karját, és a társa is ugyanígy tett.
Johun egy pillanatig aggódott, hogy talán a
fegyverükért nyúlnak, de aztán rájött, hogy
annyira megrémültek a Csillagpor távozása
miatt, hogy eszük ágában sincs támadni.
– Ne hagyd elmenni őket! – ordította a férfi a
gyors ütemben távolodó komp után nézve,
majd a padavan felé pördült, és könyörögni
kezdett:
Dew Karpyshyn
141
– Hívd vissza őket! Mondd meg nekik, hogy
jöjjenek vissza!
– Ne aggódjatok – próbálta megnyugtatni
őket Johun –, hamarosan itt lesz egy másik
hajó. Már úton vannak.
– Nem maradhatunk itt! – válaszolta kétség-
beesetten a nő. – Nincs idő! Meg fog találni
minket! Meg fog találni minket!
– Minden rendben, higgyétek el! – jelentette
ki a kezét feltartva Johun. – Én meg tudlak
védeni titeket. Jedi vagyok.
A nő a jobb szemöldökét magasra felvonva,
kétkedve pillantott rá. Az ifjú padavan széle-
sebb terpeszbe ugrott, mindkét kezét csípőre
tette, és a mellkasát kidüllesztve kihúzta
magát, abban a reményben, hogy ezzel rendít-
hetetlen, tiszteletet parancsoló személyiség
benyomását kelti. Mindent megtett annak
érdekében, hogy az a magabiztosság és nyuga-
lom áradjon belőle, amit oly sokszor csodált
A Kettő Szabálya
142
Hoth tábornokban és még számos nagymes-
terben.
A férfi azonban megragadta és megrángatta
a karját, valahogy úgy, ahogyan az ijedt gyer-
mek csimpaszkodik az anyja kötényébe.
– El kell tűnnünk erről a bolygóról! – hadarta
rekedtes hangon. – Azonnal el kell mennünk
innen!
Johun némi erőfeszítés árán lerázta magáról
a férfi kezét. A találkozásban volt valami
nyomasztó és nyugtalanító. Az idegenek
ruházata arról árulkodott, hogy mindketten
tapasztalt zsoldosok. Johun gyanította, hogy
szökevények állnak előtte, a Sith Hadsereg
gyalogosai, akik az utolsó nagy ütközet alatt
elmenekültek, amikor a világos oldal harcosai
megtörték a soraikat – ám ezt inkább az élet-
ben maradásuk érdekében, semmint félelem-
ből vagy gyávaságból tették. És mégis, ezek a
harcedzett veteránok, akik rég hozzászoktak a
Dew Karpyshyn
143
halál közelségéhez és a vérontáshoz, úgy
viselkedtek, mint a halálra rémült falusiak egy
kalóztámadás után.
– Hiába vagy Jedi, te sem menthetsz meg
minket – jelentette ki, a fejét csóválva. – Te sem
védhetsz meg minket tőle…
– Kitől? – tudakolta Johun. – Kiről beszéltek?
A férfi gyorsan körülnézett, mintha attól félt
volna, hogy valaki hallgatózik a közelben.
– Egy Sötét Nagyúr – felelte aztán suttogva.
– A Testvériség tagja? – kérdezte Johun, és
alig bírta magába zárni szempillantás alatt
feltámadó izgatottságát. – Azt állítjátok, hogy
egy Sith-mester túlélte a gondolatbombát?
– Igen – vágta rá szaporán bólogatva a férfi.
– Megölte Lergant és Hansht. Villámokat lőtt
rájuk és megsütötte őket!
„Tudtam! – gondolta diadalittasan Johun. –
Annyira tudtam!” – És fénykardja is van –
közölte megrendülten nő. – Széthasította vele
A Kettő Szabálya
144
Padét és Derrint. – Egy pillanatra elhallgatott,
majd megborzongva hozzátette:
– Rellnek pedig egy csapással levágta a fejét.
Johun újabb kérdésekkel akart előhozakodni,
hogy megismerje a részleteket, de ekkor egy
közeledő hajó dübörgése ütötte meg a fülét.
Felnézett az égre, és egy Bivouac osztályú
csapatszállítót pillantott meg, amely egyene-
sen feléjük tartott. Néhány másodperccel
később a gép földet ért a közelükben, és három
köztársasági katona ugrott ki belőle, a fegyve-
rüket máris lövésre készen tartva. Johun
felismerte a parancsnokot. Az osztagot Orten
Ledes őrnagy vezette, a Fény Hadserege
Második Légiójának egyik legmagasabb rangú
tisztje.
– Ezek a foglyok? – kérdezte mogorván az
őrnagy, a sugárvetőjének csövével a zsoldo-
sokra mutatva.
Dew Karpyshyn
145
Johun bólintott. Ledes intett a baljával, mire
az alárendeltjei előresiettek, hogy megbilin-
cseljék a zsoldosokat, akik szerencsére meg
sem próbáltak ellenállni. Miután a katonák
ártalmatlanították a foglyokat, alaposan meg-
motozták és lefegyverezték őket. A műveletet
azzal a hatékonysággal és hozzáértéssel hajtot-
ták végre, amely a Ledes őrnagy parancsnok-
sága alatt szolgálók egyik legfőbb ismertető
jegyének számított.
– Vették Irtanna üzenetét? – érdeklődött
Johun, mialatt a katonák elvezették a foglyo-
kat.
– A környéken jártunk – felelte az őrnagy
Farfalla küldött ide, hogy felszedjük magukat.
A hangja kissé furcsán csengett. Johunban
feltámadt a gyanú, és az őrnagyra pillantva
megkérdezte:
– Bajban vagyok?
A Kettő Szabálya
146
– Azt nehéz megítélni – felelte Ledes, a vállát
vonogatva. – Maguk, Jedik hajlamosak féken
tartani és elrejteni az érzéseiket. Mindenesetre
lefogadom, hogy a tábornok nem repesett az
örömtől, amikor hírét vette, hogy ön megta-
gadta a parancsát, és leszökött ide.
– Ne aggódjon, őrnagy úr! – válaszolta ma-
gabiztosan Johun. – Farfalla mesternek azon-
nal megváltozik a hangulata, amint meghall-
gatja a foglyaink vallomását.
A Valcyn leszállóhelyéül szolgáló tisztás
közelébe érve Bane visszavette a tolóerőt. Ezt a
hajót eredetileg Qordis Nagyúr kapta ajándék-
ba, és ő egész egyszerűen elvitte, amikor
elhagyta a korribani Akadémiát, hogy az ősi
Sith-ek hagyatéka után kutasson. Qordis
sosem merészelte visszakérni tőle a gépet, és a
gyávasága megerősítette Bane-t abban, hogy
helyesen döntött, amikor félbeszakította a
Dew Karpyshyn
147
tanulmányait, és hátat fordított a Sötét Testvé-
riségnek.
A hajótól húsz méterre megállította a robo-
gót. Zannah elengedte a derekát, és leugrott a
talajra, aztán a száját tátva bámulta az űrhajót.
Bane nem figyelt a kislányra, az elmúlt tíz
percben alig tudott mással foglalkozni, mint az
agyát hasogató fájdalommal. Korábban azt
remélte, hogy ha bepillantást nyer a gondolat-
bomba mélységeibe, az valamilyen úton-
módon enyhíti majd a fejgörcseit, de pontosan
az ellenkezője történt: azóta még hevesebb
rohamok gyötörték.
De legalább megbizonyosodott arról, hogy
Kaan valóban meghalt. Ebben a tudatban
kevésbé zavarta az a derengő alak, amely a
megérkezésüket követő pillanatokban bukkant
fel a tisztás átellenes szélén. A késő délutáni
nap fényében halványan látszó jelenés minden
A Kettő Szabálya
148
kétséget kizáróan a Sötét Testvériség alapítójá-
nak képmása volt.
Bane tudta, hogy csupán képzelődik, ám a
kísértet akkor is ellenállhatatlan erővel vonzot-
ta a tekintetét, mialatt átszelte a tisztást, és a
hajótól egy-két lépésnyire lecövekelt. A szel-
lem aztán felé fordult, rászegezte kifejezéstelen
szemét, és intett neki, hogy rajta, menjen
közelebb.
– Ez gyönyörű… – suttogta meghatottan
Zannah. Darth Bane meglepetten kapta oldalra
a fejét, ám a tanítványa a Valcynt bámulta
elragadtatottan. Mire visszanézett oda, ahol az
imént Kaan álldogált, a szellem, ahogyan az
előző alkalmakkor, nyomtalanul eltűnt.
– Sosem hittem volna, hogy egy ilyen hajóval
fogom elhagyni a Ruusant – mondta halkan
Zannah.
– Te nem ezzel utazol – felelte Bane, és le-
szállt a robogóról.
Dew Karpyshyn
149
A lány a fejét elfordítva ránézett, és csodál-
kozva megkérdezte:
– Nem ezzel a hajóval megyünk?
– Én igen – válaszolta Bane –, de neked saját
megoldást kell találnod arra, hogy elhagyd ezt
a bolygót.
Eltartott néhány pillanatig, mire Zannah
felfogta a szavak értelmét. Amikor ez megtör-
tént, végtelenül lesújtottnak tűnt, és megren-
dülten dadogta:
– Nem… nem mehetek… veled?
A mester lassan, méltóságteljesen megcsó-
válta a fejét. Amikor a lány a Sith-táborban
felfedezte az ősrégi kéziratot, támadt egy
ötlete. Ő maga a Dxun felé indul, az Onderon
hatalmas holdjára, hogy felkutassa Freedon
Nadd elveszett sírját, ám a tanítványának
egészen mást tartogatott.
A Kettő Szabálya
150
– De hát… de hát miért? – bökte ki Zannah
szemlátomást a könnyeivel küszködve. – Miért
hagysz el?
– Ez is része a felkészülésednek – magyaráz-
ta Bane. – Hogy megérthesd a sötét oldalt,
megpróbáltatásokon kell átesned. Szenvedned
kell és küzdened.
– Nem kell elhagynod azért, hogy szenved-
jek – vetette ellen Zannah. – Vigyél magaddal!
– A sötét oldal ereje az egyén hatalmában
rejlik – emlékeztette a tanítványát Bane. – Az
Erő benned van. Meg kell tanulnod megidézni
és használni. Én nem leszek mindig melletted,
hogy tanítsalak!
– De azt mondtad, hogy a Sith-ek mostantól
mindig ketten lesznek! – fakadt ki a lány. –
Egy, aki megtestesíti a hatalmat, egy pedig, aki
sóvárog a hatalom után.
Bane örömmel állapította meg, hogy Zannah
gyorsan tanul, és máris jó néhány tanítást
Dew Karpyshyn
151
belevésett az emlékezetébe. Ám a szavak
pontos felidézése mit sem ért, ha nem értette
meg a mögöttük rejtőző igazságot.
– Miért követsz engem? – kérdezte váratla-
nul Bane, hogy rávezesse a fiatal teremtést a
bölcsesség útjára.
Zannah rövid időre elgondolkodott, és ala-
posan megfontolt mindent, amit eddig elsajátí-
tott.
– Hogy a bennem lévő lehetőségek teljesen
kibontakozhassanak – mondta aztán. – Hogy
megismerjem a sötét oldal útjait.
Bane bólintott, és nyomban feltette a követ-
kező kérdést:
– És ha én már nem taníthatlak meg semmi-
re? Akkor mi lesz?
Zannah a homlokát ráncolva töprengett, de
ezúttal nem bukkant rá a válaszra, és végül
bevallotta:
– Azt… azt nem tudom.
A Kettő Szabálya
152
– Ha már nem taníthatlak semmire, az azt
fogja jelenteni, hogy a felkészülésed véget ért –
fejtegette Bane. – Egyszer eljön a nap, amikor
megérted és elsajátítod valamennyi tanítást,
amikor a sötét oldalra vonatkozó összes tudá-
som a tiéd lesz. Azon a napon párbajra hívsz
majd engem. Megvívunk a mesteri címért, és
az összecsapást csakis egyikünk fogja túlélni.
A lány előbb hatalmasra nyitotta, majd rés-
nyire vonta a szemét, és éberen figyelte meste-
rének szavait.
– Megvan benned a lehetőség, hogy túlszár-
nyalj engem – folytatta Bane. – Ha a képessé-
geid maradéktalanul kibontakoznak, ha eléred
a lehetőségeid csúcsát, többé nem leszek
hasznos a számodra. Más forrásokat kell
keresned, hogy tovább fejlődhess. És tanít-
ványt kell keresned magadnak, hogy egy
napon, a távoli jövőben legyen kinek átadnod
a Sith-rend titkait.
Dew Karpyshyn
153
Rövid szünetet tartott, hogy a lány végig-
gondolhassa az elhangzottakat, majd tovább
beszélt:
– Amikor a hatalmad felülmúlja az enyémet,
én feláldozható leszek. Ez a Kettő Szabálya:
egy mester és egy tanítvány. Amikor majd
készen állsz arra, hogy levedd a vállamról, és
magadra öltsd a Sötét Nagyúr köpenyét, csakis
úgy teheted meg, ha végzel velem. Ez az
összecsapás elkerülhetetlen. A Sith-ek csakis
így maradhatnak fenn. Ez a sötét oldal útja.
Zannah nem szólt semmit, de az arckifejezé-
se elárulta, hogy küszködve próbálja felfogni a
tanítást. Nem értette, hogy a mestere miért
tanítja őt, amikor tudván tudja, hogy valami-
kor a jövőben halálos párbajt vívnak majd
egymással, és egyikük megöli a másikat. De
nem is kellett megértenie. Most még nem.
Bane-nek egyelőre elég volt annyi, hogy a
tanítványa engedelmeskedjen neki.
A Kettő Szabálya
154
– Juss el az Onderonra! Ott fogunk találkozni
tíz standard nap múlva! – utasította a lányt, és
magában hozzátette: „miután megtaláltam
Nadd sírját a Dxunon”.
– És mit gondolsz, hogyan fogok eljutni oda?
– tiltakozott felindultan Zannah.
– Te vagy a kiválasztott – felelte ridegen
Bane. – Te vagy a rendünk hagyatékának
felkent örököse. Meg fogod találni a módját.
– És ha nem sikerül?
– Azzal bebizonyítod, hogy méltatlan vagy
arra, hogy az utódom legyél – válaszolta Bane.
– És másik tanítványt keresek.
Nem maradt más mondanivalója, így aztán
sarkon fordult, és elindult a hajó felé. Zannah
meredten figyelte, de nem szólt semmit. Bane
menet közben érzékelte, hogy a tanítványában
felébred a harag, ami valóságos gyűlöletor-
kánná erősödött, mire belépett a pilótafülkébe.
Dew Karpyshyn
155
Begyújtotta a hajtóműveket, és a lány dühének
forrósága mosolyt csalt az arcára.
A Valcyn a levegőbe emelkedett, hátrahagy-
va Zannaht – az apró alak a bolygó felszínén
sokáig nézett a hajó után, és olyan mozdulat-
lanul állt, mintha hideg, kemény kőből farag-
ták volna.
A Kettő Szabálya
156
Hatodik fejezet
– Ez az egész nem más, mint félreértés – állí-
totta a rekeszben ácsorgó férfi.
– Szörnyű hibát követnek el – tette hozzá a
mellette álló nő.
Johun vett egy mély lélegzetet, és hosszú,
fáradt sóhajjal engedte ki a tüdejéből a levegőt.
Több mint egy órája tért vissza a Kedvező
Szélre a két fogollyal. Azonnali meghallgatást
kért Farfallától, de azt a választ kapta, hogy a
főparancsnoknak jelenleg a háború után kiala-
kult helyzet rendezése követeli a figyelmét. Így
aztán lehozta a foglyait ide, a vezérhajó legalsó
fedélzetére, és berakta őket egy ráccsal zárható
tárolórekeszbe, hogy ott várakozzanak. Ezt
követően, miután jobb dolga nem akadt, úgy
határozott, hogy letelepszik egy közeli székre,
és velük együtt vár.
Dew Karpyshyn
157
Nem kellett hozzá sok idő, és keservesen
megbánta a döntését.
– Mi sosem voltunk a Sith Hadsereg tagjai! –
kiáltott át a rekesz rácsán a nő. – Egyszerű
gazdálkodók vagyunk!
– Az egyszerű gazdálkodók nem viselnek
harci páncélzatot és nem hordoznak fegyvere-
ket – jelentette ki rosszkedvűen Johun, és a
sarokba mutatott, ahol a zsoldosoktól lefoglalt
sugárvetők és felszerelések hevertek egy
kisebb asztalon.
– Az ott nem a miénk! – tiltakozott a férfi. –
Mi… mi csak találtuk. Reggel elindultunk
sétálni, és… és véletlenül megtaláltuk azt az
elhagyatott tábort. Megláttuk a szerteszét
heverő holmikat, és úgy gondoltuk, vicces lesz,
ha beöltözünk katonának.
A raktárfülke ajtajánál álló, a foglyok őrzésé-
re rendelt köztársasági katona felnevetett a
szánalmas hazugság hallatán. Johun csak
A Kettő Szabálya
158
lehunyta a szemét, és a jobbját a fejéhez emel-
ve megnyomkodta a halántékát. Odalent, a
Ruusanon a foglyok alig várták, hogy bevall-
hassák bűneiket. Annyira rettegtek az ismeret-
len Sith Nagyúrtól, hogy jószerével nem is
gondolkodtak. De idefent, a felszíntől bizton-
ságos távolságban, a Köztársaság egyik bör-
tönbolygóján letöltendő, öttől tíz évig terjedő
szabadságvesztés rémével szembekerülve,
hamar visszavonták az eredeti vallomásukat.
– És mi a helyzet a többiekkel? – kérdezte
Johun, abban a reményben, hogy hazugságon
kapja őket. – A barátaitokkal, akik meghaltak a
támadás alatt. Ők is gazdálkodók voltak?
– Igen! – vágta rá a férfi.
– Igazából nem ismertük őket – jelentette ki
ezzel egy időben a nő.
– Na, akkor most melyik? – kérdezte hűvö-
sen az ifjú padavan.
Dew Karpyshyn
159
A két zsoldos hosszú, fanyar pillantást vál-
tott egymással, majd ismét a nő szólalt meg:
– Csak ma reggel találkoztunk velük. Ott, a
Sith-ek táboránál. Azt mondták, ők is gazdál-
kodók, akárcsak mi. Persze lehet, hogy hazud-
tak…
– Hazudtak? Tényleg? – dörmögte gúnyos
hanghordozással Johun. – Nehéz elképzelni,
hogy miért vetemedne ilyesmire valaki!
Az őr ismét felkacagott, és szélesen vigyo-
rogva kijelentette:
– Nektek, kettőtöknek össze kéne állnotok!
Felléphetnétek ezzel a számmal. Persze csak
akkor, ha túlélitek a börtönt.
A rekeszbe zárt férfi az arckifejezéséből ítél-
ve szintén csípős visszavágásra készült, de
befogta a száját, mert a társnője a könyökével
oldalba vágta. Ebben a pillanatban Farfalla
küldönce, egy fiatal nő bedugta a fejét az ajtón,
és odaszólt a padavannak:
A Kettő Szabálya
160
– A tábornok úr fogadja önt, uram!
Johun talpra ugrott, és a kijárat felé lódult.
– Hé, szóljon neki, hogy engedjenek ki min-
ket innen! – kiáltott utána a zsoldos. – Nehogy
megfeledkezzen rólunk! Hallja?
„Arra csekély az esély” – gondolta Johun, és
odaszólt az őrnek:
– Tartsa rajtuk a szemét! És akármit monda-
nak, ne higgyen nekik!
A küldönc hosszú, kanyargós útvonalon
vezette felfelé a Kedvező Szél fedélzetein. A
rakterek a hatalmas hajó legalsó szintjén
kaptak helyet, míg Farfalla a legfelső, parancs-
noki fedélzeten tartózkodott. Johun menet
közben ismerősök tucatjai mellett haladt el,
akik odabiccentettek vagy intettek neki, de a
feladataik túlságosan lefoglalták őket ahhoz,
hogy váltsanak vele néhány szót.
És olyanok is akadtak szép számmal, akiket
Johun nem ismert. Az evakuáltak közül soka-
Dew Karpyshyn
161
kat hoztak ide a kiürítés őrült hajszájában, és
ezek egy része javában készülődött, hogy
visszatérjen a felszínre, és folytassa a régi
életét. De rengetegen voltak olyanok, akiknek
az otthona vagy a családja teljesen megsemmi-
sült a háborúban, és nem várta őket odalent
semmi, csak a fájó emlékek. Farfalla úgy
rendelkezett, hogy azokat, akik nem kívánnak
visszatérni a Ruusanra, elszállítják a Köztársa-
ság belső világaira, hogy aztán az átélt bor-
zalmak színhelyétől távol újrakezdhessék az
életüket.
„Mennyien vannak! – kesergett magában
Johun, mialatt komor szótlanságba burkolózva
követte a küldöncöt. – Mennyi szenvedés… És
még többen fognak szenvedni, ha akárcsak
egyetlen Sith-nek sikerült megszöknie.” Rö-
viddel ezután elérték a parancsnoki fedélzetet,
ahol a küldönc Farfalla magánkabinjához
vezette őt. A nő finoman megkopogtatta az
A Kettő Szabálya
162
ajtót, mire ismerős hang hallatszott a bejárat
mellé szerelt konzolból:
– Tessék!
A küldönc a panelre tapasztotta a tenyerét,
és amikor az ajtó félresiklott előtte, intett a
padavannak. Johun köszönetképpen biccentett
egyet, majd belépett a kabinba, és az ajtó
nyomban bezárult mögötte.
A kabin nagyobb volt annál, mint amire
számított, és abban a hivalkodó stílusban
rendezték be, amiről Valenthyne Farfalla
elhíresült. A padlón vörös és arany színekben
pompázó szőnyeg terült el, míg a falakon
festmények lógtak, amelyek még az Alderaan
legjobb művészeti galériáiban is megállták
volna a helyüket. A bejárattal szembeni falnál
hatalmas ágy állt, amelynek keretét egy
wroshyrfa törzséből faragták ki – ezt a bútort a
Kashyyyk egyik vuki törzsfőnöke ajándékozta
valaha a nagymesternek. A takarókat és a
Dew Karpyshyn
163
párnákat sárga és vörös, fényes selyemhuzat
borította, míg az ágy vaskos oszlopait kisebb-
fajta festmények díszítették, amelyek Farfalla
életének legjelentősebb pillanatait ábrázolták:
a megszületését, felvételét a Jedi-rendbe,
mesterré való előléptetését, illetve a Sith-
seregek fölött a Kashyyykon aratott híres
győzelmét.
A tábornok terjedelmes íróasztala mögött ült
a bejárattól balra eső sarokban, és az asztal
lapjába épített képernyőre meredt.
– Csalódást okoztál nekem, ifjú padavan –
jelentette ki, mialatt kikapcsolta a monitort, és
a székével szembefordult Johunnal.
– Bocsánatodat kérem, amiért megtagadtam
a parancsodat, Farfalla mester – válaszolta
Johun. – Sajnálom.
Farfalla felállt, és átszelte a kabint, a fényűző,
vastag szőnyeg elfojtotta lassú lépteinek ne-
szét.
A Kettő Szabálya
164
– Pillanatnyilag ez a legkisebb gondom –
mondta, és a fiatal férfi vállára tette a kezét. A
szeme alatt karikák sötétlettek, és általában
derűs arcán most kimerültségről, valamint
aggodalmakról árulkodó kifejezés honolt.
– Irtanna… – motyogta Johun, és lehajtotta
fejét, mert mélységesen szégyellte magát,
amiért az Erőt felhasználva vette rá a pilótát,
hogy magával vigye őt.
– Mi, Jedik sosem használjuk arra a hatal-
munkat, hogy manipuláljuk barátainkat és
szövetségeseinket – mondta halkan a nagy-
mester. – Még ha nemes szándékok vezérelnek
is minket, ez nem más, mint a helyzetünkkel és
tudásunkkal való visszaélés, és elárulása
annak a bizalomnak, amit mások vetnek
belénk.
– Tudom, hogy helytelenül cselekedtem –
ismerte el Johun –, és kész vagyok elfogadni
minden büntetést, amit méltányosnak tartasz
Dew Karpyshyn
165
annak érdekében, hogy meglakoljak a vétke-
mért. De előbb feltétlenül el kell mondanom
valamit.
Farfalla mélyen belenézett a fiú szemébe,
majd levette a kezét a válláról, és egy pillanat-
ra mintha csalódott kifejezés jelent volna meg
az arcán.
– Igen, persze… – hümmögte bólogatva
Farfalla, majd sarkon fordult, és visszament az
íróasztalához, ahol lenyúlt, és bekapcsolta a
monitort. – Az általad letartóztatott foglyok
vallomásai…
– Hát olvastad őket? – kérdezte meglepetten
Johun.
– Minden beérkező jelentést elolvasok – vá-
laszolta Farfalla. – A főparancsnoknak köteles-
sége tudni, hogy a katonái mit művelnek.
Ennél is fontosabb, hogy meg kell állítania
őket, ha elhamarkodott vagy téves döntéseket
hoznak.
A Kettő Szabálya
166
– Ezek szerint, nem hiszel abban, hogy né-
hány Sith esetleg túlélte a gondolatbomba
robbanását? – tudakolta Johun.
– A forrásaid szavahihetőségében nem hi-
szek – felelte a fejét ingatva Farfalla. – Ők
zsoldosok, vagyis mondjuk ki nyíltan, a Gala-
xis söpredéke. Honnan tudod, hogy nem azt
mondják neked, amit hallani szeretnél tőlük?
– Miért tennék ezt? – kérdezte értetlenül pis-
logva Johun.
– Talán azt képzelik, hogy te majd kiállsz
értük – válaszolta a vállát vonogatva a nagy-
mester. – Hogy majd elintézed, hogy jobb
bánásmódban legyen részük a börtönben.
Vagy kijárod, hogy enyhébb büntetést kapja-
nak. Ne feledd, ezek romlott, megalkuvó
alakok. Habozás nélkül kihasználnak minden
előnyt. A hazugság a mindennapi életük része.
– Nem hiszem, hogy hazudnak, mester –
vitatkozott Johun. – Ha láttad volna őket
Dew Karpyshyn
167
odalent, a felszínen… majd belepusztultak a
rettegésbe! Valami szörnyűség történt velük.
– Ilyen a háború – jegyezte meg Farfalla. –
Háborúban gyakran történnek szörnyűségek.
– És mit szólsz a vallomásuk részleteihez? –
erősködött Johun.
– A vörös pengéjű fénykardhoz? A Sith-
villámhoz? Ezek a sötét oldal fegyverei!
– Amennyiben Kaan seregében szolgáltak –
felelte higgadtan a nagymester pontosan
tudták, hogy a Sith-ek miféle eszközöket
használnak az ellenségeik elpusztítására.
Ezeket az elemeket igazán nem nehéz belesző-
ni a mesébe.
Johun csalódottságában keményen összepré-
selte a két fogsorát, majd vádló hangon kifa-
kadt:
– Te hinni akarod, hogy a Sith-ek mindörök-
re eltűntek! Ezért nem vagy hajlandó meglátni
azt, amit itt van, közvetlenül az orrunk előtt!
A Kettő Szabálya
168
– Te pedig azt akarod hinni, hogy a Sith-ek
továbbra is léteznek – vágott vissza Farfalla,
noha az ő hangjából teljességgel hiányzott a
padavan szavaiból érezhető indulat. – Szeret-
nél lesújtani azokra, akik megölték a mestere-
det. A bosszúvágyad elvakít, nem látod meg a
nyilvánvaló tényeket. Ha képes lennél tisztán
gondolkodni, rájönnél, hogy a történetnek van
egy részlete, ami megkérdőjelezi a vallomások
hitelességét.
Johun meglepetten pislogott, és jóval hal-
kabban megkérdezte:
– Bizonyítékod van arra, hogy hazudnak?
– Benne van az általad leadott jelentésben –
közölte méltóságteljesen bólogatva Farfalla. –
Azt állítják, hogy egy Sötét Nagyúr lemészá-
rolta a barátaikat. De ők valahogyan túlélték
az összecsapást. Ez vajon hogyan lehetséges?
Dew Karpyshyn
169
– Úgy… úgy, hogy be… bemenekültek az
erdőbe – hebegte Johun, noha maga is érezte,
hogy ez a magyarázat erősen sántít.
– Te Jedi vagy – válaszolta a mester – isme-
red az Erő hatalmát. Valóban elhiszed, hogy
megszökhettek egy Sith Nagyúr haragja elől
azzal, hogy egyszerűen berohantak az erdőbe?
„Könnyűszerrel elkapta volna őket. Annyi
esélyük sem lett volna, mint a
zuccadisznóknak a hajtóvadászaton” – ismerte
be magának Johun, de mert még ekkor sem
akarta feladni az álláspontját, a parancsnok
szemébe nézve felvetette:
– Talán szándékosan, egy általunk ismeret-
len célból hagyta futni őket…
– Miért? – kérdezte nyomban Farfalla. – Ha
egy Sith Nagyúr túlélte a gondolatbombát,
miért hagyna hátra szemtanúkat, akik lelep-
lezhetik őt az ellenségei előtt?
A Kettő Szabálya
170
Johun erre nem tudott mit felelni. Kifogyott
az érvekből, és különben is, teljesen értelmet-
lennek látta az egészet. Csakhogy tudta –
biztosan tudta hogy a zsoldosok igazat mon-
danak.
– Figyelj rám, Johun – kérte Farfalla, érzékel-
ve a padavan vívódását teljesen őszintének
kell lenned önmagadhoz! Valóban azt hiszed,
hogy megbízhatunk abban a két zsoldosban?
Johun visszagondolt a rekeszben raboskodó
alakokra, és a szájukból özönlő hazugságára-
datra. Aztán arra gondolt, hogy ő maga mire
figyelmeztette az őrt: „akármit mondanak, ne
higgyen nekik”. És ekkor végre belátta, hogy
tévúton jár.
– Nem, Farfalla mester – mondta halkan. –
Igazad van. Nem bízhatunk bennük. – Elhall-
gatott néhány pillanatra, majd hozzátette:
Dew Karpyshyn
171
– Miután Irtanna és Bordon visszatér, beszé-
lek velük. Bocsánatot kérek tőlük azért, amit
elkövettem ellenük.
– Ezt örömmel hallom, Johun – jelentette ki
mosolyogva Farfalla. – Mi, Jedik, nem va-
gyunk tévedhetetlenek. Rendkívül fontos,
hogy elég alázatosak legyünk ahhoz, hogy
beismerjük, ha hibát követünk el.
Rövid időre elhallgatott, majd ismét megszó-
lalt:
– Ám sajnálatos módon nem lesz lehetőséged
arra, hogy személyesen kérjél tőlük bocsána-
tot. Kaptam egy üzenetet, amelyben a
Coruscantra hívnak, ahol is Valorum kancel-
lárral fogok találkozni. És mert úgy érzem,
nem bízhatok meg abban, hogy a távollétem-
ben betartod az utasításaimat, te is elkísérsz,
mint szárnysegédem.
Noha első hallásra úgy tűnhetett, a nagymes-
ter azért akarja magával vinni, hogy önfegye-
A Kettő Szabálya
172
lemre szoktassa, Johun szíve hatalmasat dob-
bant. Farfalla valójában felajánlotta neki, hogy
a jövőben a mentora lesz, vállalja a további
felkészítését.
– Kö… köszönöm, mester! – hebegte felin-
dultan, és mert nem igazán tudta, mit kellene
még tennie, esetlenül meghajolt.
– Biztosra veszem, hogy Hoth mester is ezt
szeretné – válaszolta halkan Farfalla, és emelt
hangon folytatta:
– Azonnal indulunk, mihelyt tájékoztatom és
eligazítom azokat a tiszteket, akik a távollé-
temben átveszik a flotta irányítását.
– Miért akar a kancellár ilyen sürgősen talál-
kozni veled? – kíváncsiskodott Johun.
– Most, hogy a Sötét Testvériség vereséget
szenvedett, a Galaktikus Szenátus tagjai sze-
retnék hivatalosan is lezárni a háborút – ma-
gyarázta Farfalla. – Fontos törvénycsomag
fekszik előttük, amely egyszer s mindenkorra
Dew Karpyshyn
173
megváltoztatja a Köztársaság arculatát.
Valorum szeretné megvitatni velem, mielőtt
szavazásra bocsátják.
– És ezek a törvények a Jediket is érintik? –
érdeklődött Johun.
– Igen, érintik – felelte elkomorodva Farfalla.
– Méghozzá oly módon, amit még elképzelni
sem tudsz.
Zannah talpa kegyetlenül szúrt. A lábikrája
sajgott. A combizmai úgy égtek, mintha eleven
tűz lobogott volna bennük. Mégis sikerült
valahogy kizárnia a tudatából a fájdalmakat, és
tovább hajszolta magát.
Egyfolytában gyalogolt, mióta Darth Bane
hajója eltűnt a felhők között, és ő ismét magára
maradt. A feladata egyértelmű volt: el kellett
jutnia az Onderonra. Ennek érdekében keres-
nie kellett egy űrhajót, amely elviszi őt a
Ruusanról. Ehhez viszont az kellett, hogy más
A Kettő Szabálya
174
embereket találjon. Csakhogy fogalma sem
volt arról, hol találhat rá más emberekre, így
aztán találomra kiválasztott egy irányt, és
útnak indult.
Túl kicsi volt ahhoz, hogy elkormányozza a
robogót, de ez nem számított neki, legalábbis
kezdetben. Az újonnan felfedezett képességeit
használva, az Erő segítségével hajtotta magát
előre, és olyan gyorsan haladt, hogy elmosó-
dottnak látta maga körül a világot. Csakhogy
az Erőben hiába rejlettek kimeríthetetlen
tartalékok, az ő képességeinek megvoltak a
korlátai. Mert nem rendelkezett kellő tapaszta-
latokkal, a fáradtság hamar éreztetni kezdte a
hatását. Érzékelte, hogy egyre lassul, azzal
párhuzamosan, hogy az ereje folyton apadt, és
bár megpróbálta feléleszteni magában a sötét
oldal tüzét azzal, hogy megcsapolta a lelke
mélyén őrzött haragot és gyűlöletet, fáradt
Dew Karpyshyn
175
akarata csupán halvány szikrákat tudott
gerjeszteni.
Hamarosan hétköznapi, kimerült kislány-
ként baktatott a háború dúlta vidéken. Még-
sem adta át magát a csüggedésnek, minden
megmaradt energiájával arra összpontosított,
hogy egyik lábát a másik elé rakja. Nem tudta
megállapítani, hogy meddig haladt ezzel a
módszerrel – hogy hány órán át gyalogolt,
vagy hogy hány kilométert tett meg –, de
végül, afféle jutalom gyanánt, rátalált arra,
amit keresett: egy kompot pillantott meg a
távolban.
A remény új erővel töltötte fel fáradt tagjait,
és ha imbolyogva és bicegve is, de futva tartott
a jármű felé. A gép körül emberek jöttek-
mentek: egy fiatal nő, egy középkorú férfi, és
két tizenéves fiú. Amikor Zannah a közelükbe
ért, a nő odakiáltott a társának:
A Kettő Szabálya
176
– Hé, Bordon! Szólj a fiúknak, hogy találtunk
valakit, akinek segítségre van szüksége.
Percekkel később Zannah a hajó rakterében
találta magát. Egy jókora ládán ülve egyik
táprudat a másik után falta fel, és a falatokat
kellemesen forró teával öblítette le. Az egyik
fiú meleg takarót terített a vállára, és mind a
négyen ott őgyelegtek körülötte, mintha csak a
kívánságait lesték volna.
– Még sosem láttam olyan kislányt, aki eny-
nyit tudott enni! – jegyezte meg kacagva a nő.
A húszas éveinek közepén járó nő nem úgy
festett, mint aki a Ruusanról származik. A bőre
és rövidre nyírt haja sötét volt, a pilótadzsekije
alatt tucatnyi zsebbel ellátott, vastag mellényt
viselt.
Ezenfelül sugárvetőt hordott a derekára szí-
jazva, ami arról tanúskodott, hogy egy hadse-
reg katonája.
Dew Karpyshyn
177
– Mire számítottál, Irtanna? – kérdezte moso-
lyogva a férfi, akiről viszont lerítt, hogy a
Ruusan gyermeke. A kabátja szinte lerepedt
széles, izmos válláról, a bőre napbarnított és
cserzett volt, míg az állát rövid szakáll borítot-
ta. Mind a megjelenésével, mind higgadt,
derűs viselkedésével Rootra emlékeztette
Zannaht, arra az unokabátyjára, aki felnevelte
őt a Somov Riten. A férfi megcsóválta a fejét,
szánakozva felsóhajtott, és hozzátette:
– Szegényke, csupa csont és bőr! Mondd
csak, kicsim, mikor ettél utoljára rendes ételt?
– Nem tudom – felelte Zannah tele szájjal.
Csakis udvariasságból fogadta el az enniva-
lót. Mióta megérkezett a Ruusanra, gyökere-
ken és bogyókon élt, állandóan egyetlen lépés
választotta el az éhezéstől. Már annyira hozzá-
szokott gyomra folyamatos mardosásához,
hogy alig érzett éhséget. Ám abban a pillanat-
ban, hogy igazi ételbe mélyesztette a fogát,
A Kettő Szabálya
178
megjött az étvágya, és a teste arra sürgette,
hogy pótolja be a többhetes tápanyaghiányt.
– Hol vannak a szüleid? – kérdezte az
Irtanna nevezetű nő.
– Meghaltak – felelte rövid habozás után
Zannah, és nekilátott annak, ami az egység-
csomagból megmaradt. Az étel fenségesnek
bizonyult, az evés puszta testi öröme csodás
érzéseket váltott ki belőle. Viszont nem en-
gedhette meg magának, hogy bármi elterelje a
figyelmét. Nagyon meg kellett fontolnia, hogy
mit mond az idegeneknek.
A férfi leguggolt mellé, hogy az arca egy
magasságba kerüljön az övével, és együtt érző
hangon megkérdezte:
– És vannak más rokonaid? Fivéreid vagy
nővéreid? Valaki más?
Zannah csupán a fejét rázta.
– Hadiárva – suttogta szomorúan Irtanna.
Dew Karpyshyn
179
– Az én nevem Bordon – mondta ekkor a
szakállas férfi. – A hölgy Irtanna, ők pedig a
fiaim, Tallo és Wend. Téged hogy hívnak?
Zannah nem akarta elárulni a valódi nevét.
Egy-két másodpercig habozott, majd úgy
döntött, hogy a gyermekkori becenevén mu-
tatkozik be, és kibökte:
– A nevem… a nevem Eső.
– Eső? Milyen vicces név! Még sosem hallot-
tam ehhez foghatót!
– kurjantotta vigyorogva Tallo, aki tizenöt-
tizenhat évesnek tűnt.
– Rengeteg név van, amit még nem hallottál!
– szólt rá a fiára éles hangon Bordon, majd
barátságos modorra váltva megkérdezte a
lánytól:
– Megsérültél, Eső? Fáj valamid? Bőven van
gyógyszerünk!
– Jól vagyok – felelte Zannah csak éhes vol-
tam, ennyi az egész.
A Kettő Szabálya
180
– Magunkkal vigyük? – kérdezte Irtanna a
férfira pillantva.
Bordon a szemét a lányon tartva válaszolt:
– Mi lenne, ha ezt tőle kérdeznénk meg?
Szóval, Eső, szeretnél velünk jönni?
– El kell jutnom az Onderonra – válaszolta
Zannah gondolkodás nélkül, és amint kiejtette
a száján a szavakat, nyomban megbánta.
– Az Onderonra? – kiáltotta meglepetten
Tallo. – De hát azon a sziklán csak szörnyek és
szörnylovasok élnek! Ha tényleg oda akarsz
menni, nagyon buta vagy!
– Hallgass, fiam! – csattant fel Bordon. – Még
sosem tetted ki a lábad a Ruusanról, akkor
meg honnan tudhatnád?
– Másoktól hallottam róla – felelte Tallo. – A
táborokban meg ilyen helyeken.
– Nem kéne elhinned minden mesét, amit a
tábortüzeknél hallasz – figyelmeztette a fiát
Dew Karpyshyn
181
Bordon. – Most pedig fogd az öcsédet, és
menjetek a pilótafülkébe. Ott várjatok ránk!
– Gyere! – morogta Tallo, és karon ragadta a
testvérét.
– De miért? – tiltakozott felháborodottan
Wend, mialatt a fivére elvezette. – Én nem
csináltam semmit!
– Szóval, miért szeretnél az Onderonra men-
ni? – érdeklődött Irtanna, miután a fiúk eltűn-
tek a raktérből. – Az nagyon veszélyes világ.
Nem egy magányos kislánynak való.
– Nem leszek egyedül… rokonaim élnek ott
– hazudta Zannah.
– Csak meg kell keresnem őket.
Bordon a kézfejével megdörzsölgette az állát,
meghúzkodta a szakállát, és elgondolkodva
megjegyezte:
– Az Onderonon nem lesz könnyű megtalál-
ni őket. Nincs valaki, akivel felvehetnénk a
A Kettő Szabálya
182
kapcsolatot? Mondjuk, egy távoli rokon, vagy
egy jó barát itt, a Ruusanon?
– El kell jutnom az Onderonra – felelte az
állát leszegve Zannah.
– Értem – dörmögte a férfi, azzal felállt, és
Irtanna felé fordulva kijelentette:
– Úgy tűnik, a mi ifjú vendégünk keményen
megfogadta, hogy eltűnik erről a bolygóról.
– Figyelj rám, Eső – kérte ekkor Irtanna –,
szeretnénk segíteni neked, de az Onderonra
nem tudunk elvinni. Azt viszont megtehetjük,
hogy magunkkal viszünk, amikor elhagyjuk a
Ruusant.
– Hová? – kérdezte Zannah, és gyanakodva
sandított a nőre.
– Hatalmas flottánk kering a bolygó körül –
magyarázta Irtanna. – Odafent biztonságban
leszel. Keresünk valakit, aki ad neked tiszta
ruhát, aztán gondoskodik rólad.
Dew Karpyshyn
183
– Tudok gondoskodni magamról – válaszolta
kihívó hanghordozással Zannah.
– Igen, azt magunk is látjuk – avatkozott
közbe Bordon, nehogy elmérgesedjen a vita –,
de fogadni mernék, hogy nagyon magányos-
nak érezted magad, amíg egyedül voltál. –
Elhallgatott néhány másodpercre, és miután
Zannah nem felelt, tovább beszélt:
– Elmondom neked, hogy szerintem mit ké-
ne csinálni. Odakint hamarosan besötétedik.
Mi lenne, ha most szépen feljönnél velünk a
flottához? Aztán holnap majd kitaláljuk, hogy
mi legyen a folytatás. Ha még akkor is az
Onderonra szeretnél menni, utánanézünk,
hogy tudunk-e segíteni. De ha netán meggon-
dolnád magad, egy időre itt maradhatsz a
Ruusanon velem és a fiaimmal. Legalábbis
addig, amíg megtaláljuk a rokonaidat.
Zannah az ajánlat hallatán úgy meglepődött,
hogy még a lélegzete is elakadt. Bordon fino-
A Kettő Szabálya
184
man megveregette a vállát, és ismét megszó-
lalt:
– Minden rendben, Eső… Nem kell azonnal
választ adnod. Csak gondolkodj rajta egy
kicsit.
Zannahnak nagy nehezen sikerült biccente-
nie egyet, és ismét nekilátott az evésnek,
közben a gondolatai vadul kavarogtak.
– Megyek, előkészülök a felszálláshoz – je-
lentette be Irtanna, azzal megfordult, és elin-
dult az orr felé.
– Rendben – dünnyögte Bordon, és ismét
Zannahra nézve közölte:
– Előre kell mennem, hogy segítsek
Irtannának. Te maradj itt nyugodtan, és egyél,
amennyi beléd fér, rendben?
Zannah ismét bólintott. Hihetetlenül meg-
nyugtatónak találta Bordon viselkedését, de
még a puszta közelséget is. Biztonságban
érezte magát a férfi mellett. Elgondolkodva
Dew Karpyshyn
185
nézett utána egészen addig, amíg Bordon
belépett a rakteret és a pilótafülkét összekötő,
rövid átjáróba, ahonnan visszaszólt neki:
– Ha szükséged van valamire, csak kiálts!
Alig egy perccel később felbömböltek a haj-
tóművek, és a komp a levegőbe emelkedett.
Zannah azonban jószerével észre sem vette,
hogy mi történik körülötte, mert a gondolatait
a saját ellentmondásos érzései kötötték le.
Egyfelől úgy érezte, hogy képtelen tétlenül
üldögélni, hogy cselekednie kell, méghozzá
azonnal. Nem hagyhatta, hogy elvigyék a
flottához. Túl sokan voltak ott. Túl sok Jedi.
Attól félt – vagy inkább rettegett –, hogy valaki
felfigyel különleges képességeire, és elkezd
faggatózni. És ha netán kiszednek belőle
valamit Darth Bane-ről, akkor mindent elve-
szít, amit a mester ígért neki – a sötét oldal
titkait és hatalmát.
A Kettő Szabálya
186
Másfelől viszont nem bánta volna, ha elrepül
a flottához. Bane figyelmeztette, hogy tanít-
ványként hosszú és kemény küzdelem vár rá.
És ő már szörnyen belefáradt a folytonos
küzdelmekbe. Ráadásul Bane magára hagyta.
Ezzel szemben Bordon felajánlotta neki, hogy
magához veszi, hogy befogadja a családjába.
Miféle baj származna abból, ha elfogadná ezt
az ajánlatot? Bane azt mondta, hogy ő az ősi
Sith-ek hagyatékának felkent örököse, de
valóban erre vágyott?
Mielőtt rátalált volna a válaszra, zajt hallott,
és amikor felkapta a fejét, azt látta, hogy Wend
átjön hozzá a pilótafülkéből, nyilván azért,
hogy beszélgessen vele.
– Apám azt mondja, hogy neked nincs csalá-
dod – mondta üdvözlés helyett a fiú, aki
legfeljebb a tizenharmadik életévében járha-
tott.
Dew Karpyshyn
187
Zannah nem tudta, mit feleljen, így aztán
csak bólintott.
– A háborúban haltak meg? – kíváncsisko-
dott Wend. – A Sith-ek ölték meg őket?
Zannah csupán a vállát vonogatta, mert nem
akart belemenni a részletekbe, nehogy elárul-
jon valamit, amivel leleplezi magát.
– Az anyám katona volt – közölte Wend. –
Nagyon bátor volt. Amikor a Sith-ek először
lerohanták a bolygót, elment, hogy harcoljon
ellenük.
– És mi történt vele? – kérdezte Zannah csak
azért, mert tudta, hogy a fiú várja ezt a kér-
dést. Különösnek tűnt volna, ha nem teszi fel,
és nem akarta a kelleténél jobban felhívni
magára a figyelmet.
– Meghalt a Ruusan negyedik csatájában –
magyarázta Wend. – A Sith-ek ölték meg. Apa
azt mondta…
A Kettő Szabálya
188
– Wend! – kiáltotta ebben a pillanatban
Bordon a pilótafülkéből. – Gyere vissza ide!
Hagyd Esőt, hadd pihenjen! Rég nem volt
része békességben és nyugalomban!
A fiú szégyenlős mosolyt villantott a lányra,
és kisietett a raktérből. A szavai viszont hozzá-
segítették Zannaht a döntéshez. Bordon fel-
ajánlotta neki, hogy befogadja a családjába.
Egyszerű, de boldog élet ígéretével csábította
őt – csakhogy egy üres ígérettel… A lelki béke
hazugság…
„Mi a jó a családban vagy a barátokban, ha
nem tudjuk megvédeni a szeretteinket? – tette
fel magának a kérdést Zannah. – Bordon
elvesztette a feleségét, Tallo és Wend elvesztet-
ték az anyjukat. Amikor a Sith-ek eljöttek a
világukra, nem bírtak annyi erővel és hata-
lommal, hogy megvédjék azt, akit a legjobban
szerettek…” Zannah tudta, milyen érzés
gyengének lenni. Tudta, milyen érzés, amikor
Dew Karpyshyn
189
elragadják tőle azt, ami minden másnál többet
számít neki. És megesküdött magának, nem
fogja hagyni, hogy ez még egyszer megtörtén-
jen vele.
Bordon és a fiai áldozatok voltak – rabszol-
gák, akiket a saját gyengeségük vert láncokba.
Zannah szilárdan megfogadta, hogy ő maga
soha többé nem lesz áldozat. Bane megígérte,
hogy beavatja a sötét oldal titkaiba. Hogy
megmutatja neki, hogyan idézheti meg az
Erőt, hogyan tehet szert hatalomra, és hogyan
rázhatja le magáról a világ bilincseit.
„A hatalom révén győzelmet aratok. A győ-
zelem révén a láncaim lehullnak!” A gondolat
nyomán végre felismerte, hogy milyen az ő
valódi énje, és beletörődött a sorsába – ami
nyomban cselekvésre ösztönözte. Megpróbált
meríteni az Erőből, hogy a sötét oldal energiá-
ival feltöltse fáradt tagjait, ám még ekkor is
túlontúl kimerült volt ahhoz, hogy használja a
A Kettő Szabálya
190
képességeit. Nem hagyta, hogy eluralkodjon
rajta a csüggedés, inkább kutakodni kezdett a
raktérben felhalmozott ládákban, hogy keres-
sen valamit, amivel megakadályozhatja, hogy
Bordonék elvigyék őt a Jedik flottájához.
Éppen rátalált arra, amit keresett, amikor
Tallo belépett a raktérbe, és rajtakapta őt a
bűnjellel a kezében.
– Apa megkért, hogy nézzelek meg… – ha-
darta a fiú, de hirtelen felcsattant:
– Hé! Te meg mit művelsz?
Zannah éppen megfogta a sugárvető marko-
latát, amikor Tallo nekirontott, és a padlóra
taszította.
– Te mocskos kis tolvaj! – átkozódott a fiú,
mialatt a sima fémlemezekre szorította a lányt,
és megpróbálta kitépni a kezéből a fegyvert.
Legalább harminc kilóval többet nyomott nála,
de Zannah vad elszántsággal küzdött, és
Dew Karpyshyn
191
mialatt ide-oda gurultak, Tallo nem tudta
szilárdan megmarkolni a sugárvetőt.
A küzdelem zaja a raktérbe csalta Bordont,
aki berontott a helyiségbe, és felkiáltott:
– Ti meg mit csináltok? Mi a hétlángú szu-
pernóva ütött belétek?
Ebben a pillanatban a sugárvető elsült. Nem
lehetett megállapítani, hogy kinek az ujja
feszült az elsütőbillentyűre; Tallo és Zannah
mindkét kezükkel markolták a fegyvert, hogy
kicsavarják a másik markából. Ám a balsze-
rencsének vagy a sötét végzetnek köszönhető-
en a döntő másodpercben a cső egyenesen
Tallóra irányult. A töltet tátongó lyukat ütött
mellkasának közepébe, és azonnal megölte.
A fiatal fiú mindkét keze elernyedt, és lecsú-
szott a sugárvetőről. Egy ütemmel később a
teste előrebukott, és maga alá temette Zannah
lábát. A raktér másik végében álló Bordon
A Kettő Szabálya
192
lélegzet után kapott, és kínjában üvöltve
előrelódult, hogy segítsen a fiának.
A felé rohanó, megtermett férfi láttán
Zannah ösztönösen cselekedett: megint elsü-
tötte a fegyvert. A sugárnyaláb közvetlenül a
derékszíja felett találta el Bordont, mire ő
nyomban elhallgatott, és térdre roskadt. Fáj-
dalmas nyögést hallatva markolászta a hasán
keletkezett, füstölgő lyukat, majd előrenyújtot-
ta véres kezét. Zannah félelmében és undorá-
ban felsikított, ismét lőtt, és ezzel véget vetett
Bordon életének.
– Bordon! – zendült ekkor Irtanna kiáltása a
fedélzeti hangszórókban. – Lövéseket hallot-
tam! Mi folyik ott?
Zannah gyorsan kimászott Tallo teteme alól,
talpra ugrott, és átrohant a pilótafülkébe. Mire
megérkezett, Wend még az ülésébe szíjazva
próbált hátrafordulni ültében, hogy megnézze,
mi történik mögötte. Irtanna éppen ekkor állt
Dew Karpyshyn
193
fel, hogy Bordon segítségére siessen. Csak-
hogy, mielőtt elhagyta a helyét, aktiválnia
kellett a robotpilótát, és ezzel a késlekedéssel
megadta Zannahnak azt a másodpercet, ami
ahhoz kellett neki, hogy uralhassa a helyzetet.
– Ülj vissza, és ne mozdulj! – kiabálta
Zannah, és a nőre szegezte a sugárvetőt. A
hangja elvékonyodva és remegve tört elő a
torkából – egy rémült kislány visítása töltötte
be a fülkét.
Irtanna tétovázott néhány pillanatig, majd
engedelmeskedett, és higgadtan megkérdezte:
– Mi történt hátul? Megsebesült valaki?
– Táplálj be új úti célt! Az Onderonra me-
gyünk! – parancsolta Zannah, a kérdést meg-
kerülve. Őrülten kalapáló szívének dübörgésé-
től alig hallotta a saját szavait.
– Rendben – válaszolta megfontoltan
Irtanna, azzal kinyújtotta a kezét, és beütötte a
koordinátákat a hajó navigációs konzoljába. –
A Kettő Szabálya
194
Megteszem, amit kérsz. Csak ne csinálj semmi
ostobaságot!
A fedélzeti számítógép kellemes csilingelés-
sel jelezte, hogy vette az új úti célt, mire
Irtanna megfordult ültében, belenézett az őt
túszul ejtő kislány szemébe, és halkan megszó-
lalt:
– Eső, tedd le azt a fegyvert…
A hanghordozásából higgadt önbizalom
érződött, az arcán komor és elszánt kifejezés
honolt.
– Nem vagyok Eső – vágott vissza dacosan
Zannah –, a nevem Zannah!
– Akárhogyan hívnak is – felelte Irtanna, és
lassan felállt –, most szépen ideadod nekem
azt a sugárvetőt…
– Ne mozdulj, vagy lövök! – csattant fel riad-
tan Zannah. „Ez a nő hogyan tud ennyire
higgadt maradni?” – kérdezte magától, mialatt
azért küzdött, hogy lelassítsa szapora, ziháló
Dew Karpyshyn
195
légzését. Hiába volt nála a fegyver, úgy érezte,
hogy az irányítás kicsúszik a kezéből.
– Nem – mondta nyugodtan a nő, és lépett
egyet előre –, nem fogsz lelőni. Te nem vagy
gyilkos.
Zannah elméjén átsuhant a Jedik képe, akiket
az erdő mélyén ölt meg, aztán Bordonra,
valamint Tallóra gondolt, akik immáron élette-
lenül feküdtek a raktérben.
– De igen, az vagyok – suttogta, és meghúzta
az elsütőbillentyűt.
Irtanna meglepett hördülést préselt ki magá-
ból, és a padlóra roskadt – a halála gyors volt
és tiszta. Zannah kivárt egy-két másodpercig,
és miután meggyőződött arról, hogy Irtanna
valóban meghalt, Wendre szegezte a sugárve-
tőt. A fiú bénultan nézte végig a jelenetet, még
arra sem futotta az erejéből, hogy kicsatolja a
védőhámját.
A Kettő Szabálya
196
– Ne ölj meg… – könyörgött a szíjak fogsá-
gában vergődve.
Zannah érzékelte a fiúból áradó félelmet, és
ezzel párhuzamosan megérezte a bensőjében a
sötét oldal egyre erősödő melegét. Áldozatá-
nak szenvedése felélesztette, majd táplálta a
titokzatos energiákat. Az áradat úgy özönlött
végig a testén, akár a folyékony tűz, elsöpörte
a bűntudatát, és megerősítette az elszántságát.
Az elméjét hirtelen támadt, megdöbbentő
felismerés töltötte be: a félelem és a fájdalom a
létezés szerves része. És jobb, ha másoknak
okoz szenvedést, mintha ő maga szenved…
– Kérlek, ne lőj – nyöszörgött Wend –, még
csak gyerek vagyok! Ahogyan te is!
– Én nem vagyok gyerek – válaszolta ridegen
Zannah, és meghúzta az elsütőbillentyűt. – Én
Sith vagyok!
Dew Karpyshyn
197
Hetedik fejezet
A Valcyn belemerült a Dxun légkörének
legfelső rétegeibe, és Bane meghallotta a
hajtóművek visítását. A hajó minden ereszté-
kében jajongva tiltakozott a túlterhelés ellen. A
Ruusantól az Onderon hatalmas holdjáig tartó
utazás egy T osztályú cirkálóval – mint ami-
lyen a Valcyn is volt – normális esetben négy-
öt standard napot vett volna igénybe, de Bane
kettő alatt teljesítette a távot.
Néhány órával azt követően, hogy maga
mögött hagyta a Ruusant, illetve Zannaht,
ismét rátörtek a fejgörcsök, és ezúttal szinte
kibírhatatlanul gyötörték. Ha mindez nem lett
volna elég, velük együtt váratlan és a legke-
vésbé sem szívesen látott útitársat is kapott.
Az utazás első napján Kaan Nagyúr fényalakja
mindvégig ott derengett mellette a pilótafül-
A Kettő Szabálya
198
kében, mintegy látható megnyilvánulásaként
annak a károsodásnak, amelyet a gondolat-
bomba okozott az elméjében. A szellem egy-
szer sem szólt hozzá, csak vádlón meredt rá,
viszont egyetlen pillanatra sem tűnt el.
A jelenléte arra késztette Bane-t, hogy felelőt-
len, sőt veszedelmes iramban repüljön. A
gyártó által ajánlott biztonságos paramétere-
ken messze túlhajszolta a Valcynt, hogy hama-
rabb érjen célba, semmint végképp elboruljon
az elméje. Eszeveszett sebességgel száguldott a
Dxun felé, mert a lelke mélyén azt remélte,
hogy ha rábukkan Freedon Nadd sírjára, akkor
megtalálja a módját, hogy megszabaduljon a
kínzó látomásoktól.
Az utazás első napjának vége felé Kaan kí-
sértete váratlanul elillant, de csak azért, hogy
egy még utálatosabb látogató foglalja el a
helyét. Innentől kezdve nem a Sötét Testvéri-
ség alapítója lebegett Bane közelében, hanem
Dew Karpyshyn
199
maga Qordis Nagyúr, a korribani Sith Akadé-
mia néhai vezetője. A halvány, áttetsző alak
pontosan úgy nézett ki, mint a Sith-
nagymester a halálát megelőző percekben,
vagyis akkor, amikor Bane megölte. A magas
és ösztövér Qordis beesett és aszott ábrázata –
amely leginkább a kiszáradt hullák arcára
emlékeztetett – sokkal jobban illett a szellem-
másához, mint egykori, hús-vér önmagához.
Viszont Kaannal ellentétben Qordis egyfolytá-
ban beszélt. Végeérhetetlen vád- és panasz-
áradat ömlött a szájából, és elsorolta egykori
tanítványának valamennyi bűnét.
– Elárultál minket! – jelentette ki a fantom,
előrenyújtva hosszú, göcsörtös ujját, amelynek
végén a ragadozó madarak karmaira emlékez-
tető köröm meredezett. Bane-nek nem kellett
lenéznie, így is tudta, hogy az ujjon ugyanazok
az ékkövekkel teli, vagyont érő gyűrűk sora-
koznak, mint amelyeket Qordis életében viselt.
A Kettő Szabálya
200
– Megsemmisítetted a Testvériséget, a Jedik
kezére játszottad a győzelmet! És most elme-
nekülsz a helyszínről, akár egy gyáva, éjszakai
tolvaj!
„Nem vagyok gyáva! – tiltakozott gondolat-
ban Bane. Feleslegesen mondta volna ki a
szavakat, miután az alak csakis az ő elméjében
létezett. Úgy sejtette, hogy ha már hangosan
vitatkozik a jelenésekkel, az szellemi állapota
további romlásának jele lesz. – Csak azt tettem,
amit tennem kellett. A Testvériség egy förte-
lem volt! Pusztulnia kellett!” – A Testvériség
tagjai rengeteget tudtak a sötét oldalról –
közölte a szellem. – Felbecsülhetetlen tudás-
anyag és tengernyi bölcsesség veszett el min-
dörökre miattad!
Bane kezdett belefáradni a túlontúl ismerős
mondatokba. Korábban többször is megvitatta
magával ugyanezt, mielőtt elhatározta, hogy
megsemmisíti Kaant és híveit, és most sérült
Dew Karpyshyn
201
elméjének tévképzetei jóvoltából újra és újra
átélte ugyanazt a vívódást. És ahogyan annak
idején, úgy ezúttal sem hagyta, hogy a kéte-
lyek vagy bizonytalanságok meggyengítsék az
elszántságát – azt tette, amit tennie kellett.
„A Testvériség tagjai eltévelyedtek – gondol-
ta ingerülten. – Letértek a sötét oldal igazi
útjáról. Mindaz a tudás, amint Qordis és a
társai átadtak az Akadémia tanítványainak,
mit sem érő ostobaság volt!”
– Ha ez igaz – válaszolta a jelenés a néma
érvre – akkor mivel magyarázod ezt a jelenlegi
utazásodat? Azt állítod, hogy elveted a tanítá-
saimat, holott én voltam az, aki rátaláltam
Freedon Nadd sírjának helyére.
„Te nem találtál meg az égvilágon semmit –
vágott vissza gondolatban Bane. – Csupán egy
látomás vagy. És lehet, hogy Qordis véletlenül
belebotlott az adatba, de nem tudott mit kez-
deni vele. Egy igazi Sith-nagymester elhagyta
A Kettő Szabálya
202
volna a Ruusant, hogy megkeresse Nadd sírját.
Qordis azonban úgy döntött, hogy marad, és
segít Kannak katonásdit játszani a Jedik ellen.”
– Alaptalan vádak és kifogások – felelte a
kísértet. – Kaan hatalmas harcos volt. Te
viszont inkább elbújsz az ellenségeid elől,
semmint hogy harcolj ellenük.
Bane a fogait csikorgatta, amikor a Valcyn
elérte a Dxun vastag felhőtakarójában tomboló
légörvényeket. Még ekkor is túl gyorsan
száguldott, és minden erejét bevetve markolta
a kormányt, hogy irányon tartsa a gépet, míg a
sűrű atmoszférában roppant erőknek kitett
hajótest minden ízében nyikorgott és recsegett.
– Elárultál minket – kezdte újra Qordis.
Bane fojtott hangon káromkodott, és minden
tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy ne
figyeljen a saját elméje által elébe varázsolt
alak zagyválására. Hányszor folytatta le ugya-
nezt a beszélgetést az elmúlt két napban?
Dew Karpyshyn
203
Ötvenszer? Százszor? Mintha egy beragadt
holovetítővel veszekedett volna, amely újra és
újra lejátszotta ugyanazt az üzenetet.
– Megsemmisítetted a Testvériséget, a Jedik
kezére játszottad a győzelmet! És most elme-
nekülsz a helyszínről, akár egy gyáva, éjszakai
tolvaj! – sorolta tovább a szellem.
– Elég! Pofa be! – üvöltötte Bane. – Te nem
létezel! Nem vagy valódi!
Nem tudta tovább türtőztetni magát, szabad
folyást engedett a haragjának. Megidézte
magában az Erőt, és pusztító energiahullámot
indított a jelenés felé, hogy a feledésbe taszítsa.
Qordis valóban eltűnt, ám Bane diadala rövid
életűnek bizonyult. Vészjelzők kezdtek villog-
ni a különféle műszerfalakon, és riadójelzések
szólaltak meg.
A sötét energiák áradata kiégette a vezérlő-
egységeket. Bane a szellemeket, illetve az
önnön meggondolatlanságát átkozva keserves
A Kettő Szabálya
204
harcot vívott, hogy biztonságosan tehesse le a
gépet, közben Qordis kegyetlen és gúnyos
kacagását hallotta a háta mögül.
A Valcyn szabadesésben zuhant a Dxun sűrű
erdővel borított felszíne felé. Bane keményen
hátrarántotta a botkormányt, és hatalmas
erőfeszítések árán sikerült laposabb ereszkedé-
si szögre állítania a hajóját. Csakhogy még
lassítania is kellett ahhoz, hogy egy darabban
érjen földet.
Lecsapott a hajtómű paneljára, a bal kezével
gombokat nyomogatott és kapcsolókat állítga-
tott, hogy újraindítsa a hajtóműveket, míg a
jobbjával a nekivadulva táncoló botkormányt
igyekezett egy helyben tartani. Miután nem
történt semmi, lehunyta a szemét, kiterjesztette
a tudatát, és az Erő anyagtalan csápjaival
tapogatózott a kiégett áramkörök és megol-
vadt kábelek között.
Dew Karpyshyn
205
Testétől elkülönült tudata végigszáguldott a
Valcyn rendszereit vezérlő elektronika őrjítően
bonyolult útvesztőin. Áthangolta és átirányí-
totta a különféle alközpontokat, hogy találjon
egy konfigurációt, amellyel helyreállíthatja a
tönkrement gyújtáskapcsolókban az energia-
szolgáltatást. Az első kísérlete vakító szikrazá-
port eredményezett, amely a központi konzol-
ból robbant elő, de a második próbálkozását
siker koronázta – a hajtóművek fülsértő dü-
börgéssel keltek életre.
Már csak néhány száz méter választotta el a
felszíntől, amikor végre-valahára fékezésre
állította a fúvókákat. A hajó egyre lassulva
süllyedt, de még mindig túl gyorsan haladt.
Egy másodperccel azelőtt, hogy elérte a fák
csúcsát, Bane az Erő energiáiba burkolózott.
Védőburokkal vette körül magát, és forrón
remélte, hogy az elég erős lesz ahhoz, hogy
A Kettő Szabálya
206
túlélje az elkerülhetetlenül bekövetkező ütkö-
zést.
A Valcyn negyvenöt fokos szögben süvített
be a fák közé. A leszállótalpak fültépő reccse-
nés kíséretében azonnal leszakadtak. A hajó
oldalain hatalmas lyukak keletkeztek, ugyanis
az ágak akkora erővel csapódtak neki, hogy
átütötték és letépték a tartókeretükről a burko-
lat páncéllemezeit.
Bane ide-oda röpködött a pilótafülkében,
forogva és hánykolódva pattogótt az oldalfa-
lak, a mennyezet és a padló között. Még az Erő
sem tudta teljesen megóvni, mialatt a Valcyn
kilométeres hosszúságú, megperzselődött és
szétzúzott fákkal szegélyezett ösvényt szántott
az erdőbe, míg végül egy mocsár sáros talajába
vágódva megállapodott.
Bane néhány másodpercig nem mozdult. A
hajója füstölgő roncsdarabbá vált, de ő maga
csodával határos módon életben maradt – a
Dew Karpyshyn
207
testét körülölelő sötét energiák megmentették.
Ugyanakkor nem úszta meg sértetlenül. A
bőrének szinte minden tenyérnyi foltjára jutott
egy-egy fájó zúzódás vagy horzsolás. Az arcát
és a kezét üvegszilánkok kaszabolták össze,
amelyek valahogy átjutottak a védőburkon. A
jobb felkarján egy legalább öt centiméteres,
erősen vérző seb tátongott. A bal válla kifica-
modott, míg két bordája eltört, de egyik sem
szúrta át a tüdejét. A jobb térde máris hatal-
masra duzzadt, bár úgy érezte, hogy nem
sérültek meg sem az ízületi porcok, sem pedig
az inak. És a száját is elöntötte a vér, egy
sebből szivárgott, ahonnan két fogát is kiütötte
valami. Szerencsére egyik sérülése sem fenye-
gette halállal.
Lassan, sérült térdét kímélve, feltápászko-
dott. A Valcyn roncsa az oldalán hevert, amitől
a pilótafülke rendkívül zavaró módon, kilenc-
ven fokkal elfordult. Óvatos léptekkel megkö-
A Kettő Szabálya
208
zelítette a vészkijáratot, a bal karja tehetetlenül
himbálózott az oldala mellett. Tekintetbe véve
a hajó helyzetét, a vészkijárat most felette
sötétlett, és az égre nézett.
Bane tudta, hogy akármilyen erős is, egyet-
len ép karral nem fog kivergődni a hajóból. A
helyében egy Jedi az Erőhöz folyamodott
volna, hogy begyógyítsa sebeit, csakhogy ő a
sötét oldal híve volt. Még ha nem is merítette
volna ki minden tartalékát annak érdekében,
hogy túlélje a kényszerleszállást, a Sith-ek alig
ismertek egy-két gyógyító eljárást. Viszont,
mielőtt Sith-nagymester lett belőle, katonaként
szolgált, ahol megkapta az alapvető elsőse-
gély-kiképzést.
Mint minden űrhajó, úgy a Valcyn felszere-
léséhez is tartozott egy elsősegélykészlet, ami a
pilótaülés alatt kapott helyet. Ez a készlet
gyógystimulátorokat tartalmazott, amelyekkel
Bane helyrehozhatta a legsúlyosabb sérüléseit.
Dew Karpyshyn
209
Ám amikor visszamászott az üléshez, és
benézett alá, nem látott semmit.
Nyomban rájött, hogy a láda a becsapódás-
kor szabadulhatott el, és addig tapogatózott és
kotorászott, amíg megtalálta. A fémdoboz
tucatnyi helyen behorpadt, sőt meghajlott, de
máskülönben sértetlennek tűnt. Bane három-
szor is próbálkozott, mire egy kézzel felpattin-
totta a zárat. Amikor végül sikerrel járt, meg-
könnyebbülten állapította meg, hogy a
stimulátorok épek maradtak.
Kiemelte az egyiket, és a tartalmát a combjá-
ba injektálta. Néhány másodperccel később
megérezte, hogy a vegyület beindítja testének
természetes gyógyító folyamatait. A sebeiből
csorgó vér máris kezdett megalvadni. És ami
ennél is fontosabb, a gyógyszer letompította a
felduzzadt térdében, illetve a törött bordái
végénél lüktető fájdalmat, és máris szabadab-
ban lélegzett, illetve mozgott.
A Kettő Szabálya
210
A kiugrott válla viszont közvetlenebb keze-
lést kívánt. A jobbjával megragadta a bal
csuklóját, és kínjában a fogait csikorgatva,
minden erejét beleadva, előrerántotta a bal
kezét abban a reményben, hogy az ízület
visszaugrik a helyére. A katonai szolgálata
alatt termetének és erejének köszönhetően
számtalanszor megesett, hogy a tábori felcse-
rek segítségül hívták, amikor egy-egy kifica-
modott végtagot kellett a helyére tenni. Jól
ismerte hát az egyszerű eljárást, amely tekinté-
lyes mennyiségű, egyenes vonalban ható erőt,
illetve forgatónyomatékot igényelt, viszont
hamarosan rádöbbent, hogy egyszerűen nem
tudja úgy kitámasztani magát, hogy végrehajt-
sa.
Az erőfeszítések miatt verejtékezve és na-
gyokat nyögve belátta, hogy jóval szélsősége-
sebb módszerre van szüksége. Ülő helyzetbe
ereszkedett, mélyen előrehajolva felhúzta a
Dew Karpyshyn
211
lábát, és a két bokája közé fogta sérült bal
karját. Vett egy mély lélegzetet, keményen
összepréselte a fogsorát, és hatalmas erővel
kirúgott a lábával, míg a felsőtestét hátrarán-
totta.
Torkaszakadtából ordított kínjában, de a
válla jól hallható pattanással visszaugrott a
helyére. Iszonyatos fájdalom járta át, minden
akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy ne
veszítse el az eszméletét. A függőlegesen
felmeredő padlónak támasztotta a hátát, és a
megpróbáltatástól holtsápadtan, minden
ízében remegve pihent egy kicsit. Néhány
másodperccel később máris megérezte, hogy
az ujjai bizseregni kezdenek, biztos jeleként
annak, hogy helyreáll bennük a vérkeringés.
Rövid pihenő után beadott magának még
egy adag stimulánst, és hamarosan mindkét
kezét használhatta. Ekkor kikapaszkodott a
vészkijáraton, leereszkedett a roncs oldalán, és
A Kettő Szabálya
212
megviselten, de korántsem legyőzve végre
rálépett a Dxun talajára.
A legkevésbé sem lepődött meg, amikor az-
zal szembesült, hogy Qordis már idelent várja.
– Csapdába estél, Bane – jelentette ki gúnyo-
san mosolyogva a jelenés. – A hajód megsem-
misült, még csak nem is remélheted, hogy
valaha helyre lehet hozni. És itt nem fogsz
másik hajót találni. Ezen a holdon nem élnek
értelmes lények. Mentőcsapatra is hiába vársz.
Senki sem tudja, hogy ide jöttél, még a tanít-
ványod sem.
Bane nem vesztegette válaszra az időt, in-
kább még egyszer ellenőrizte a felszerelését.
Indulás előtt, még a pilótafülkében felkapott,
és a hátára szíjazott egy túlélőkészletet. A
csomag élelemadagokat és vizet tartalmazott,
továbbá fényrudakat, néhány gyógy-
stimulátort, valamint egy közönséges vadász-
tőrt, amit a csizmája szárába csúsztatott. A
Dew Karpyshyn
213
roncsból nem hozott ki mást, csakis ezt a
készletet, illetve a derékszíjára akasztott fény-
kardot.
– A Dxun őserdői tele vannak gyilkos raga-
dozókkal – folytatta Qordis szelleme. – Éjjel-
nappal ott fognak ólálkodni körülötted, és
mihelyt alábbhagy az éberséged, azonnal
lecsapnak rád. De még ha túléled is az erdő
borzalmait, hogyan fogsz elkerülni erről a
holdról? Innen nem menekülhetsz el, Bane!
Nincs kiút! – tette hozzá elégedetten. – Itt
fogsz meghalni, Bane!
– A nevem Darth Bane – vágott vissza komo-
ran mosolyogva Bane. – És egyelőre nem
haltam meg. Nem úgy, mint te!
Úgy tűnt, a válasz kielégítette a tudatalatti-
jának azon részét, amely az alakot elébe vará-
zsolta, mert Qordis szempillantás alatt eltűnt.
Most, hogy már semmi sem terelte el a fi-
gyelmét, Bane szabadon és alaposabban meg-
A Kettő Szabálya
214
vizsgálhatta a környezetét. A magas fák egy-
másba boruló lombkoronája felfogta a termé-
szetes fény java részét, így a talajszinten még
nappal is alkonyati félhomály uralkodott – de
Bane-nek nem kellett a szemére hagyatkoznia
ahhoz, hogy tisztán lásson.
Megidézte magában az Erőt, kiterjesztette a
tudatát, és a láthatatlan energianyúlványokkal
letapogatta a környéket. Azonnal megtudta,
hogy hatalmas kiterjedésű erdő szívében jár.
Fák sorakoztak körülötte minden irányban,
több száz kilométeres távolságban. És miköz-
ben életjelek után kutatva felderítette a kör-
nyező lombokat, azt is megtudta, hogy a
jelenés egyvalamiben igazat mondott: a Dxun
erdejében hemzsegtek a gyilkos hajlamokkal
teli, vérszomjas ragadozók. A felfedezés nyo-
mán eltöprengett azon, hogy vajon mennyi
időbe telik, mire az erdő lakóinak egyike
megpróbálja kideríteni, hogy ő, az ismeretlen
Dew Karpyshyn
215
jövevény hová illik bele a helyi tápláléklánc-
ban.
Ennek ellenére egy pillanatig sem aggódott.
Még mielőtt Nadd sírját elrejtették itt, az ősi
korok Sith-mesterei vonzódtak ehhez a hold-
hoz. A Jedik gonosz helynek tartották, és Bane
most megértette ennek okát: a Dxunt mélyen
áthatották a sötét oldal energiái. Erősnek
érezte magát, szinte megfiatalodott…
És ekkor, a mentális felderítés folyamán rá-
bukkant arra, amit keresett. Sok-sok kilométe-
res távolságban jellegzetes energiakoncentrá-
ciót érzékelt. A legkevésbé sem esett nehezére
betájolni a környéket átjáró energiák forrását,
amely úgy sugárzott, akár egy haza vezető
rádiójel.
Nem lehetett más, mint Nadd végső nyughe-
lye, és Bane ebből a közelségből úgy érezte,
hogy a sír hívja őt. A Valcyn maradványait
maga mögött hagyva útnak indult. A legrövi-
A Kettő Szabálya
216
debb útvonalat követve, nyílegyenesen haladt,
néha a fénykardjával vágott utat magának a
sűrű aljnövényzetben.
Figyelmének egy részét arra áldozta, hogy a
sír felé vezető utat kövesse, míg tudatának a
többi részét hiperéber állapotba hozta. Aho-
gyan a legtöbb erdei ökoszisztémában történt,
úgy a Dxunon kifejlődött teremtmények is
uralták a világukat, és mesterien használták a
környezeti adottságokat. Számtalan állat
tökéletesen álcázta magát, olyannyira, hogy
nem csupán a fákba olvadtak bele, de még a
sötét oldal által keltett, örökösen érzékelhető
háttérzajba is.
Bane-t minden ébersége ellenére csaknem
váratlanul érte a támadás. Egy hatalmas macs-
kaféle vetette rá magát felülről. Néma csend-
ben zuhant, csupán a karmainak halk szissze-
nését lehetett hallani, amikor elrántotta a
Dew Karpyshyn
217
mellső mancsát ott, ahol egy pillanattal koráb-
ban a kiszemelt célpont nyaka volt.
Bane az utolsó lehetséges pillanatban érezte
meg a fenevad közelségét. Éppen csak egy
apró zavart észlelt az Erőben, és máris lehajolt,
hogy kitérjen a halálos karmok elől. A hatal-
mas test még így is nekivágódott, és akkorát
taszított rajta, hogy a földre zuhant.
A Sith Sötét Nagyura azonnal meghalt volna,
ha a teremtmény nem lepődik meg támadásá-
nak váratlan kudarcán. A fenevad összezava-
rodott néhány pillanatra, és ezzel időt adott
Bane-nek, hogy talpra ugorjon, és előrántsa,
illetve aktiválja a fénykardját.
Most, hogy az erdő már nem rejtette el előle,
végre szemügyre vette az ellenfelét, amely az
imént kis híján végzett vele. Az állat hatalmas
szeme pontosan úgy festett, mint más világok
ragadozó nagymacskáinak szeme, viszont a
szőre acélszürkében játszott, továbbá a bőrét
A Kettő Szabálya
218
apró, sárgásbarna pikkelyek borították, ame-
lyek sejtelmesen villóztak, valahányszor meg-
mozdultak az alattuk rejtőző izmok. A mar-
magassága elérte a másfél métert, és legalább
háromszáz kilót nyomott. Négy vastag, izmos
lábon járt, hatalmas mancsaiból behúzható
karmok meredeztek.
Ám a legfeltűnőbb vonása, amely azonnal
magára vonta Bane figyelmét, kígyótesthez
hasonlatos ikerfarka volt, amelyeknek végéből
egy-egy csonttüske állt ki – és ezekből zöld
színű, sűrű méreg csöpögött.
Bane lassan hátrált, amíg a hátával nekitá-
maszkodott egy magas fa girbegurba törzsé-
nek. A szörnyeteg óvatos léptekkel osont felé,
aztán vérfagyasztó morgást hallatva hatalma-
sat szökkent, és a levegőben repülve szemkáp-
ráztató gyorsasággal előrelendítette mindkét
farkát. Bane a kellő pillanatban oldalra ugrott,
mert fel akarta mérni ellenfele harcmodorát,
Dew Karpyshyn
219
mielőtt nyíltan összecsap vele. Látta, hogy az
elülső mancsok mereven előrenyújtva hasítják
a levegőt, és megfigyelte, hogy az ikerfarkak
magasan felívelve átlendülnek a lény teste
felett, és beledöfnek oda, ahol az imént még ő
állt. A csonttüskék akkora erővel csapódtak a
fatörzsbe, hogy az hosszan felhasadt, belefecs-
kendezték maró mérgüket a fába, és amikor
visszarándultak, két füstölgő, fekete lyuk
maradt a helyükön.
A teremtmény mind a négy lábával egyszer-
re érkezett a talajra, és szempillantás alatt
szembefordult Bane-nel, még mielőtt neki
esélye lett volna lesújtani a lény védtelen
oldalára. A szörnyeteg mordult egyet, és ismét
elindult felé, de ezúttal, amikor elrugaszko-
dott, ő már készen állt.
A fenevad az ösztöneitől vezérelve cseleke-
dett. Ostoba állat volt csupán, ami az erejére és
a gyorsaságára támaszkodott, hogy legyőzze
A Kettő Szabálya
220
az ellenségeit. A támadási módszerei évezre-
deken keresztül, nemzedékek hosszú során át
fejlődtek ki, amíg a lényének részévé váltak,
így aztán magától értetődően ugyanazt a
mozdulatsort hajtotta végre annak érdekében,
hogy második alkalommal végezzen a kisze-
melt zsákmánnyal.
Magasan repült a levegőben, és előrenyújtot-
ta a mellső lábát, pontosan úgy, ahogyan Bane
várta. A legtöbb préda természetes reakciója az
lett volna, hogy hátraugrik a karmok elől –
hogy aztán az előrelendülő csonttüskék fel-
nyársalják. Bane viszont lebukott a mancsok
alá, és ebben a testtartásban a fénykardját
magasra feltartva szökkent egyet.
Az energiapenge hosszan felhasította az állat
hasát, egyforma könnyedséggel vágta át az
útjába kerülő csontot, bőrt és izmokat. Bane
menet közben kissé oldalra mozdította a
fegyverét, hogy a rézsútosan haladó penge
Dew Karpyshyn
221
biztosan kettészeljen néhány létfontosságú
szervet. A csapás egyszerű volt, gyors és
halálos.
A lendület átvitte a feje felett a macskaféle
fenevadat, ami aztán a háta mögött a földre
zuhant – a testén iszonyatos seb tátongott,
amely a mellkasának közepétől egészen kettős
farkának tövéig ért. Még rúgott egyet-kettőt,
majd a talajra eresztette a farkát, míg fénylő
szemére tejfehér, csillogó hártya zárult.
Bane mélyeket lélegzett, hogy megnyugtassa
hevesen verdeső szívét. Elhátrált legyőzött
ellenfelének hullájától, a vérében keringő
adrenalin szinte perzselte az ereit. Diadalitta-
san felkacagva hátravetette a fejét, és torkasza-
kadtából harsogta:
– Ez volt a legjobb, Qordis? Ennél többre
nem vagy képes?
Gyorsan körülnézett, félig-meddig azt re-
mélve, hogy egykori mesterének szelleme
A Kettő Szabálya
222
megjelenik a közelében. Ám ezúttal nem
Qordis bukkant elő a semmiből.
– Már megint te! – mondta megvetően Kaan
Nagyúr szellemének. – Mit akarsz?
Szokásához híven Kaan ezúttal sem beszélt.
Sarkon fordult, és elindult az erdő mélye felé,
anyagtalan fényteste egyszerűen átsiklott a
fákon és a bokrokon. Eltartott néhány másod-
percig, mire Bane rájött, hogy a jelenés Nadd
sírja felé tart.
– Akkor legyen így – mormolta, azzal Kaan
nyomába szegődött, és megint a fénykardjával
vágott ösvényt magának.
Nem létező útikalauza mindvégig vele ma-
radt az út hátralévő részében, élénk iramot
diktálva sietett előtte. Majdnem négy órán
keresztül törtetett az aljnövényzetben, mire
elérte a célját – egy kisebbfajta tisztást, ame-
lyen egyetlen fűszál sem nőtt. A kopár terület
kellős közepén legalább húsz méter magas,
Dew Karpyshyn
223
szabálytalan alakú, acélszürke piramis állt.
Bane megállt az erdő határán. Terméketlen,
sáros föld terült el előtte. Nadd sírjának árnyé-
kában egyetlen növény sem tudott gyökeret
verni, egyetlen állat sem maradhatott életben.
Még a tisztást határoló fák és bokrok is elcsö-
kevényesedtek, nyilván a hatalmas Sith-mester
maradványait körüllengő sötét energiák ron-
tották meg őket.
Bane szemügyre vette a síremléket, és eléggé
zavarba ejtőnek találta az alakját. A falai furcsa
szögben álltak, az élek mentén hézagok tá-
tongtak, mintha maguk az építőkövek is
eltorzultak volna az elmúlt évszázadok folya-
mán.
Az építmény egyetlen bejáratát egykoron
nyilván lezárták és lepecsételték, de most úgy
nézett ki, mintha sok-sok évszázaddal koráb-
ban bezúzta volna valaki, aki Nadd végső
nyughelyének titkai után kutatott. Kaan szel-
A Kettő Szabálya
224
leme az ajtó mellett állt. Hirtelen intett Bane-
nek, hogy kövesse, majd eltűnt a sötét nyílás-
ban.
Bane lassú, óvatos léptekkel közelítette meg
a piramist, és az érzékeit kiterjesztve kereste az
annak idején lerakott, esetleg még működőké-
pes csapdákat. Menet közben óhatatlanul
eszébe jutott mindaz, amit a Korribanon, a
Nagyurak Völgyében látott és tapasztalt.
Közvetlenül azelőtt, hogy elhagyta az Akadé-
miát, bemerészkedett azokba a sötét és vesze-
delmes kriptákba, hogy útmutatást keressen.
Ezt megelőzően számos beszámolót olvasott,
amelyek szerint az ősi Sith-ek szellemei néha
megjelennek, hogy megosszák titkaikat azok-
kal a tanítványokkal, akik felkeresik őket, és
akiket erre érdemesnek tartanak. De ő a
Korribanon nem talált mást, csupán port és
csontokat.
Dew Karpyshyn
225
Lecsúsztatta a válláról a zsákját, hogy ne
akadályozza a mozgásban, és kivett belőle
félmaréknyi fényrudat, amelyeket a derékszí-
jába dugott, aztán a bejárat közelében, a földön
hagyta a zsákot.
A piramis mennyezete alacsonyan húzódott,
le kellett hajtania a fejét, hogy beléphessen.
Egy fényrúddal világítva óvakodott befelé, és
hamarosan egy szűk előkamrában találta
magát, amelyből járatok indultak három
különböző irányba. A bal oldalit választotta, és
nekilátott a felderítésnek. Helyiségről helyi-
ségre járva kutatta át a síremléket, de nem
talált semmi értékeset. Egyes kamrákon lát-
szott, hogy már járt bennük valaki, és Bane
felidézte magában a legendákat, amelyek arról
szóltak, hogy egy rég letűnt korban Exar Kun,
a Sötét Jedi megtalálta és átkutatta Freedon
Nadd halotti piramisát. A történetek szerint
Kun a legvadabb képzeletet is felülmúló
A Kettő Szabálya
226
hatalomra lelt. Mégis, mialatt makacsul foly-
tatta a keresést, a kétely kezdett belopózni a
gondolatai közé. Lehetséges, hogy ez a sír –
akárcsak azok a korribani kripták – csupán egy
üres, mit sem érő kőrakás?
Egyre csalódottabban kutakodott tovább, és
addig bolyongott a kanyargós, szűk járatok-
ban, míg végül a szentély sötét szívében elért
egy ránézésre jelentéktelen kamrához, amely-
nek a bejárata félig beomlott. Qordis és Kaan
már odabent várta őt.
Egymástól nagyjából kétlépésnyire álltak egy
a hátsó falba vésett ajtó két oldalán. Az ajtó
legfeljebb egy méter magas lehetett, és egy
szorosan beleilleszkedő, fekete kőtömb zárta
el, amelynek láttán Bane-ben ismét feltámadt a
remény. Látott rá esélyt, hogy még senki sem
találta meg ezt a kamrát, amely az alagutak
kusza útvesztőjének végében rejtőzött – vagy
ha rábukkant is, nem tudta elmozdítani a
Dew Karpyshyn
227
követ. Még azt is elképzelhetőnek tartotta,
hogy a szűkös bejáratot Sith-mágusok feledés-
be merült varázslatai rejtették egykoron, majd
ezek a varázslatok az évszázadok folyamán
fokozatosan meggyengültek, a közelmúltban
szétfoszlottak, és feltárták a régóta őrzött
titkot.
Egy-egy gyors pillantást vetett a szellemekre,
majd leguggolt, hogy megvizsgálja a tömböt.
A felszíne sima volt, és éppen csak félujjnyira
állt ki az átjáró keretéből, így aztán nem lehe-
tett szilárd fogást venni rajta. De természete-
sen más módszerek is léteztek, amelyekkel el
lehetett mozdítani…
Bane megidézte magában az Erőt, és a sötét
energiákkal maga felé húzta a tömböt, ám az
éppen csak megmoccant. Önmagában véve is
nehéz lehetett, de nem csupán a puszta tömege
tartotta a helyén. Bane érzékelte, hogy valami
ellenáll neki, kitartóan harcol az ő akaratával.
A Kettő Szabálya
228
Vett egy mély lélegzetet, a fejét néhányszor
jobbra-balra billentve megropogtatta a nyak-
csigolyáit, és ismét nekiveselkedett.
Ezúttal mélyebbre hatolt, mint az előző alka-
lommal, és belevetette magát a bensőjében
lakó hatalom mély kútjába. Visszanyúlt a
múltba, felidézte magában a tudatalattijába
temetett emlékeit: apjának emlékét, a tőle
elszenvedett verések emlékét, valamint a
gyűlöletet, amelyet az őt felnevelő férfi iránt
érzett. És mialatt így tett, megérezte, hogy az
energiák kezdenek felhalmozódni benne.
Mint minden alkalommal, most is egy apró,
forró szikrával kezdődött. A szikrából hama-
rosan láng lett, a lángból dühöngő tűzvész.
Bane minden ízében remegve erőlködött, hogy
magában tartsa a láthatatlan erőket mindad-
dig, amíg a sötét oldal energiái elérik a kritikus
tömeget. A fogát csikorgatva kényszerítette
magát, hogy elviselje a gyilkos forróságot,
Dew Karpyshyn
229
ameddig csak lehetséges, aztán, amikor nem
bírta tovább, előrevágta mindkét öklét, és a
bensőjében őrjöngő fergeteget egyszerre rázú-
dította a kőtömbre, amely elzárta őt a végzeté-
től.
A tömb átrepült a helyiségen, tompa dobba-
nással nekivágódott a falnak, és a padlóra
hullott. A falon hosszú, függőleges repedés
jelent meg, de maga a kő sértetlen maradt.
Bane a megpróbáltatástól hevesen zihálva
térdre roskadt. Amikor felemelte a fejét, meg-
látta, hogy a szellemek továbbra is ott lebeg-
nek az átjáró két oldalán. Megrázta a fejét,
majd négykézláb odamászott az immáron
nyitott ajtóhoz, és átnézett rajta.
A szomszédos helyiségben teljes sötétség
uralkodott, ezért előhúzott egy fényrudat az
övéből, bekapcsolta, és áthajította a nyíláson.
A fényrúd a kemény kőpadlóra érkezett, és
sárgás fénybe borította a helyiséget. Bane egy
A Kettő Szabálya
230
kerek alaprajzú, magas mennyezetű kamrát
pillantott meg, amelynek átmérője körülbelül
öt méter lehetett. A kellős közepét derékmagas
kőtalapzat foglalta el, amelyen ökölnyi méretű
kristálypiramis állt – egy Sith-holokron.
A letűnt korok Sith-mesterei holokronokban
tárolták a tudásukat, bölcsességeiket és titkai-
kat. Rengeteg információt tartalmaztak, példá-
ul megsemmisítő erejű rituálék leírását, vagy
az ősi Sith-mágusok varázslatait feltáró kul-
csokat, sőt a készítőiket helyettesítő, mestersé-
ges képmásokat is. A beléjük zárt tudásanyag
felbecsülhetetlen értéket képviselt, miután a
hatalmas Sith Nagyurak kizárólag
holokronokat használtak, hogy a jövő nemze-
dékeire örökítsék szellemi hagyatékukat.
Sajnálatos módon készítésük módszerei a
feledés ködébe vesztek. Ezenfelül az évszá-
zadok folyamán a jedik átfésülték az egész
Galaxist, hogy felkutassák az ismert Sith-
Dew Karpyshyn
231
holokronokat, és amelyiket megtalálták, azt
elrejtették coruscanti könyvtárukba, hogy
senki se férhessen hozzá a tiltott tudáshoz.
Hogy rábukkanjon erre a holokronra – amely
talán magának Freedon Naddnak a tanításait
tartalmazta –, ahhoz akkora szerencse kellett,
amekkoráról Bane álmodni sem mert.
Még jobban összehúzta magát, és átpréselte
széles vállát a szűkös ajtón. Fikarcnyit sem
lepődött meg azon, hogy Qordis és Kaan már
odabent várja őt. Éppen csak egyetlen pillan-
tásra méltatta őket, majd felnézett a magasban
elterülő mennyezetre. Valami mozgott oda-
fent, mintha élőlények tucatjai mászkáltak
volna a feje felett.
Mozdulatlanul állt, és a fülét hegyezve fi-
gyelte a halk, szörcsögő neszeket. A szeme
néhány pillanat alatt hozzászokott a félho-
mályhoz, és ekkor meglátta, hogy különös,
páncélos teremtmények kapaszkodnak a
A Kettő Szabálya
232
mennyezetbe. A testük majdnem teljesen lapos
volt, ovális alakú, és a két végén egy-egy
ponttá keskenyedett. A legkülönfélébb mére-
tekben fordultak elő, a legkisebb legfeljebb
akkora lehetett, mint egy férfiököl, míg a
legnagyobb átmérője egy jókora tányéréval
vetekedett. A halk szörcsögés tőlük szárma-
zott, a páncéljuk mélyéről hallatszott, miköz-
ben csillogó nyálkacsíkokat maguk mögött
hagyva ide-oda mászkáltak.
Mialatt Bane figyelmesen tanulmányozta
őket, az egyik levált a mennyezetről, és egye-
nesen felé zuhant. Megvető könnyedséggel
félreütötte; a kemény héjjal védett test
végigpattogótt a padlón, és az oldalfalnak
ütközve megállapodott.
Ebben a pillanatban egy második teremt-
mény is lezuhant. Bane aktiválta a fénykardját,
és könnyed mozdulattal a lény felé suhintott.
A csapás félresöpörte a teremtményt, amely
Dew Karpyshyn
233
forogva repült a távolabbi sarokba, ahol is a
falnak ütközött, majd a padlóra esett. Bane
döbbenten nézett utána – az energiapengének
ketté kellett volna vágnia az egész testet, de
még csak meg sem karcolta a kemény, csillogó
héjat.
Egyszeriben rájött, hogy komoly veszélyben
van, és a holokron felé szökkent. Abban a
pillanatban, amint megmarkolta, a mennye-
zetbe kapaszkodó összes teremtmény egyszer-
re levált, és sűrű tömeget alkotva zúdult felé.
A bal kezében a holokront szorongatva félre-
ütötte néhányukat a fénykardjával, míg máso-
kat a sötét oldal energiáival hajított messzebb-
re. Csakhogy túl sokan voltak ahhoz, hogy
valamennyit távol tarthassa magától – mintha
esőcseppekkel hadakozott volna vihar idején.
Az egyik a vállára hullott, szilárdan megka-
paszkodott, és savas váladékával azonnal
átégette a páncélját, illetve a ruháit. Bane egy
A Kettő Szabálya
234
ütemmel később megérezte, hogy ezernyi apró
fog mélyed a hátizmaiba, míg a maró váladék
kegyetlenül perzselte a bőrét. Felordított, és a
falnak vágta a hátát abban a reményben, hogy
ezzel megszabadulhat a förtelmes lénytől, ám
az kitartott. Mialatt azért küszködött, hogy
lerázza magáról, újabb támadó hullott egyene-
sen a mellkasa közepére. Ismét felüvöltött, és
néhány pillanatig a kínoktól bénultan, tehetet-
lenül állt, mialatt a savas nyálka átmarta a
ruházatát, majd ismét apró fogak hatollak a
bőrébe, de még vastag mellizmaiba is, aztán
szilárdan összezárultak a szegycsontján.
A testét átjáró fájdalmak miatt megtántoro-
dott, de sikerült lesújtania az Erővel. Az ener-
giahullám eltaszította tőle a többi lényt, ame-
lyek úgy repültek a levegőben, akár a falevelek
a szélviharban, hangos koppanások kíséreté-
ben a falnak csapódtak, és a kövezetre zuhan-
tak. Bane a pillanatnyi szünetet kihasználva
Dew Karpyshyn
235
térdre vetette magát, valósággal fejest ugrott
az átjáróba, és visszamászott a másik helyiség-
be.
A hátát és a mellkasát marcangoló kínnal
nem törődve merített az Erőből, és annak
láthatatlan csápjaival felemelte a kamra másik
oldalán heverő kőtömböt. A gyötrelmei meg-
sokszorozták az erejét, ráadásul a tömböt most
nem tartotta vissza semmi, így aztán valóság-
gal átrepítette a helységen, és eltorlaszolta vele
az átjárót, még mielőtt a különös állatok át-
mászhattak volna rajta.
Néhány pillanatig zihálva feküdt az oldalán,
elszántan szorította a holokront, és megpróbál-
ta kizárni tudatából a fájdalmat, amelyet a
testéből táplálkozó élősködők keltettek. Hallot-
ta, hogy a túloldalon az odaát rekedt teremt-
mények ide-oda mozognak, aztán fojtott
szörcsögések és halk koppanások kíséretében
valamennyien visszamásztak a mennyezetre.
A Kettő Szabálya
236
És más hangokat is hallani vélt: Qordis és
Kaan harsány, gúnyos röhögése visszhangzott
Freedon Nadd sírjának falai között.
Dew Karpyshyn
237
Nyolcadik fejezet
– Valorum főkancellár fogadja önöket – kö-
zölte az íróasztal mögött ülő tw'ilek titkárnő.
Farfalla felállt a székéről, mire Johun gyor-
san utánozta a példáját, majd ügyetlen mozdu-
latokkal eligazgatta magán a díszes köntöst. A
mestere ragaszkodott hozzá, hogy a találkozó
idejére öltse magára ezt a cifra ruhadarabot.
Noha tiltakozott, és többször felhozta az érvet,
miszerint az öltözetének nincs köze ahhoz,
hogy kicsodák ők, illetve, hogy miért vannak
itt, Farfalla végül kijelentette:
– A Coruscanton sokat számít a megjelenés!
Johun még sosem járt a Coruscanton – sőt a
többi Magvilágon sem. A Sermerián született
és nevelkedett, a Külső és a Belső Gyűrű
között elterülő Expanziós-régió egyik agrár-
bolygóján. A családja egy közepes méretű
A Kettő Szabálya
238
gazdaságot művelt néhány kilométerre
Adolistól. Ez a városka apró csavarja volt a
hatalmas sermeriai mezőgazdasági gépezet-
nek, amely olyan bőségben termelt élelmiszert,
hogy rengeteg terméket adtak el azoknak a
jóval fejlettebb bolygóknak, amelyek nem
rendelkeztek kellő mennyiségű termőfölddel
ahhoz, hogy eltartsák a lakóikat.
Johun tízéves korában hagyta el a Sermeriát,
hogy megkezdje a felkészülést. Az azóta eltelt
évtizedben számtalan világra elkísérte Hoth
tábornokot, viszont néhai mestere jobban
szeretett a Külső Gyűrűben tartózkodni, távol
a politikusoktól, illetve a Köztársaság főváro-
sának kultúrájától. Elsősorban a kisebb, elma-
radottabb bolygókat járták, mint amilyen maga
a Sermeria volt. Ennek eredményeként Johun
még sosem látott semmit, ami akár csak távol-
ról hasonlított volna Coruscantra, erre az egész
bolygót lefedő, gigászi metropoliszra.
Dew Karpyshyn
239
Amikor leereszkedtek a bolygóra, Farfalla
igyekezett megmutatni a nevezetes épületeket,
mint például a Szenátus Nagy Rotundáját és a
Jedi-templomot, csakhogy Johun hegyekhez,
erdőkhöz és síkságokhoz szokott szemében
minden beleolvadt a felszínt borító, színes
fényekkel teli, lustán hullámzó beton- és
acélóceánba.
A leszállást követően elhagyták a kompot, és
beszálltak egy siklóba, amely máris a találkozó
helyszíne felé repítette őket. Johun csak ült és a
száját tátva bámulta a hihetetlen látványt,
mialatt az égi utakon száguldó gép ide-oda
kanyargott a felhőkarcolók között, amelyek
olyan magasak voltak, hogy a talajszintet nem
is lehetett látni alattuk. Néha pedig meredek
szögben emelkedtek vagy süllyedtek, amikor
az útvonaluk függőhidak, lebegő platformok
vagy más irányból érkező járművek alatt vagy
felett vezetett el.
A Kettő Szabálya
240
Az utazás végére Johun érzékei teljesen ösz-
szezavarodtak a forgalom folytonos áradatától,
valamint a Coruscanton élő és dolgozó te-
remtmények irtózatos tömegétől. Az élmény-
ből az az általános benyomás maradt meg
benne, hogy járművek és élőlények tarkabarka,
összemosódó sokasága száguld el és kavarog
körülötte, míg a látványhoz hangok millióiból
összeálló, fülsiketítő lárma társul… Mindez túl
soknak bizonyult ahhoz, hogy ő, az egyszerű
parasztfiú megbirkózzon vele.
Farfalla viszont elemében volt. Johun észre-
vette, hogy újdonsült mentora a leszállást
követően szó szerint feléled – mintha az óriási
város energiáiból táplálkozott volna. A szédítő
iram és az őrjítő tömeg új erőkkel töltötte fel
Farfallát. A metropolisz puszta látványa egy
csapásra kisöpörte belőle a távoli, sivár határ-
bolygón vívott hosszú hadjárat minden fáradt-
ságát. Sőt még a külseje is másként hatott itt: a
Dew Karpyshyn
241
galaktikus főváros nyüzsgő forgatagában azok
a ruhái, amelyek hivalkodónak tűntek a
Ruusanon, ezen a bolygón divatosnak és
stílusosnak hatottak.
Farfalla még a hatalom csarnokaiban is töké-
letesen higgadtan viselkedett. Köszönet gya-
nánt elegánsan meghajolt a főkancellár titkár-
nője előtt – amivel kacér mosolyt csalt a fiatal
nő élveteg ajkára majd magabiztos és céltuda-
tos léptekkel besétált Valorum belső szenté-
lyébe. Johun a maga merev és kényszeredett
módján szintén meghajolt, és a mestere után
sietett.
A főkancellár irodája kevésbé díszesnek és
sokkal célszerűbbnek bizonyult annál, mint
amire Johun számított. A falak, a szőnyegek és
a bútorok sötétbarna színben játszottak, amivel
komoly és méltóságteljes hangulatot kölcsö-
nöztek a helyiségnek. Az egyik falat hosszú
ablak helyettesítette, amelynek külső redőnyeit
A Kettő Szabálya
242
lezárták a találkozó idejére – az ifjú padavan
hatalmas megkönnyebbülésére. Az iroda
közepét félköríves tárgyalóasztal foglalta el,
körülötte hat-nyolc párnázott forgószék állt. A
falak mentén képernyők sorakoztak, amelye-
ken a HoloHálózat különféle hírműsorai
futottak.
Tarsus Valorum terjedelmes íróasztala mö-
gött ült, a bejárattal szemben, és amikor a
vendégei beléptek, nyomban felállt, hogy
üdvözölje őket. A magas férfi az ötvenes
éveinek elején járt, noha legalább tíz évvel
fiatalabbnak látszott. Fekete hajába egyetlen
ősz szál sem vegyült; eleven szeméből átható
tekintet sugárzott. Az orra egyenes volt és
kissé hegyes, míg az álla szinte tökéletesen
szögletes – ezt az arctípust „becsületes és
határozottságot sugalló arc”-nak szokták
nevezni szerte az egész Galaxisban. Mindezen
vonásai, valamint a köz szolgálatában betöltött
Dew Karpyshyn
243
különféle állások hosszú-hosszú sora révén az
elmúlt négyszáz évben Valorum lett az első
olyan főkancellár, aki nem tartozott a Jedi-rend
kötelékébe.
Johun hallott bizonyos híreszteléseket, me-
lyek szerint eredetileg Farfalla kapta volna ezt
a magas állást, ám ő visszautasította, hogy
csatlakozhasson a Fény Hadseregéhez, és
kivegye a részét a Ruusani Hadjáratból. Az ifjú
padavan eltöprengett azon, hogy a mestere
vajon miként vélekedik arról a férfiról, akit
végül főkancellárrá választottak.
– Üdvözlöm, Farfalla mester! – köszönt szí-
vélyesen Valorum, és barátságos, jól begyako-
rolt módon kezet fogott a nagymesterrel. –
Köszönöm, hogy azonnal eljött!
– Ön nem sok választást hagyott nekem,
excellenciás uram! – jegyezte meg hűvösen
mosolyogva Farfalla.
A Kettő Szabálya
244
– Ezért máris az elnézését kérem – felelte
Valorum, azzal oldalra fordulva kezet nyújtott
Johunnak. – A fiatalember pedig nyilván a
tanítványa – tette hozzá, felfigyelve a Johun
homlokába lógó, keskeny hajfonatra.
– Johun Othone padavan vagyok, excellenci-
ás uram – közölte Johun.
Valorum fogása határozott volt, de nem túl
erős – a tökéletes politikusi kézfogás. Kétszer
megrázta a fiú jobbját, majd elhúzta a kezét, és
a tárgyalóasztal körül álló székekre mutatva
megszólalt:
– Uraim, kérem, foglaljanak helyet!
Farfalla a hozzá legközelebbi, legszélső szé-
ket választotta, Johun a sor másik végén állót,
míg a főkancellár a fő helyen, vagyis kettőjük
közé telepedett le. Miután mindenki elfoglalta
a helyét, Farfalla kissé kifordult ültében, hogy
szemben legyen a főkancellárral, és megnyitot-
ta a tárgyalást:
Dew Karpyshyn
245
– Meg kell mondjam, excellenciás uram, az
üzenete teljességgel váratlanul ért. És az időzí-
tés sem volt a legszerencsésebb. Sajnálatos
módon továbbra is a háború utáni helyzet
rendezésével bajlódunk a Ruusanon.
– Megértem a helyzetét, Farfalla mester –
válaszolta bólogatva Valorum de önnek is meg
kell értenie az enyémet. A Sötét Testvériség
vereségéről szóló hírek máris szétterjedtek a
Holo Hálózaton. Amennyire a közvéleményt
érdekli, a háború véget ért. És a szenátorok
alig várják, hogy egyszer s mindenkorra ma-
gunk mögött tudhassuk ezt a sok kellemetlen-
séget.
– Akárcsak a Jedik – felelte Farfalla –, csak-
hogy az ön tervezete, az úgynevezett Ruusani
Reformáció néhány, ugyancsak szélsőséges
intézkedést tartalmaz.
– Pontosan ezért kérettem önt ide – közölte a
főkancellár hogy megvitassuk a javaslataimat,
A Kettő Szabálya
246
még mielőtt szavazásra bocsátom őket. Szeret-
ném, ha világosan látná, hogy miért van szük-
ség minderre.
Johun nem olvasta Valorum üzenetét, és
Farfalla sem beszélt neki róla a Coruscantba
való utazás alatt. Ennek eredményeként nem
sokat értett a politikusok nyelvén elhangzó
beszélgetésből. Szerencsére Farfalla úgy hatá-
rozott, hogy félreteszi a diplomatikus udvari-
askodást, és rátért a lényegre.
– Mondja, Tarsus, tisztában van azzal, hogy
mit kér tőlünk? – kérdezte tőle szokatlanul
éles, már-már kihívó hanghordozással. – A
javaslatával felszólít minket, Jediket, hogy
mondjunk le minden katonai rangunkról, és
oszlassuk fel az összes felszíni, bolygóközi,
illetve mélyűri egységünket. Gyakorlatilag azt
kérik, hogy semmisítsük meg a Fény Hadse-
regét!
Dew Karpyshyn
247
– A Fény Hadseregét a Sötét Testvériség el-
leni válaszlépésként teremtették meg – vágott
vissza Valorum. – Most, hogy a Testvériség
nincs többé, a létezése okafogyottá vált.
Johun nem hitt a fülének, és mert képtelen
volt türtőztetni magát, ingerülten kifakadt:
– A létezésének oka a Köztársaság védelme!
– Kiktől kellene megvédeni a Köztársaságot?
– kérdezte Valorum, a fejét hirtelen az ifjú Jedi
felé fordítva. – A Sith-ek nem léteznek többé.
– A Sith-ek igazából sosem fognak eltűnni –
felelte komoran Johun.
– És íme, megérkeztünk a probléma magvá-
hoz – jelentette ki nagyokat bólogatva
Valorum. – Az elmúlt négyszáz év során azt
tapasztaltuk, hogy a Jedik újra és újra háborút
hirdetnek a sötét oldal hívei ellen. Ez a harc
sosem ér véget. És minden egyes hadjárattal
egyre több és több polgári személy sodródik
bele a háború hálójába. Ártatlan teremtmények
A Kettő Szabálya
248
ezrei halnak meg, miután beállnak az önök
vagy az ellenségeik seregeibe. Legfőbb ideje
megszakítani ezt az őrült körforgást!
Még mielőtt Johun megszólalhatott volna,
Farfalla feltartotta a kezét, majd megvárta,
hogy Valorum ismét őrá fordítsa a figyelmét,
és megkérdezte:
– Tarsus, valóban azt hiszi, hogy az ön által
javasolt változások ezt fogják eredményezni?
– Igen, szilárdan hiszem – válaszolta mély
meggyőződésre valló hangon a főkancellár. –
A Köztársaság törvénytisztelő, jóravaló polgá-
rai közül sokan félnek a Jediktől. Félnek attól,
amire a Jedik képesek. Közülük sokan háborús
uszítóknak látják a Jediket. Önök azt állítják,
hogy az Erő vezérli a cselekedeteiket. Csak-
hogy azok számára, akik nem érzékelik az
Erőt, úgy tűnik, hogy maguk nem tartoznak
felelősséggel és elszámolással semminek és
senkinek.
Dew Karpyshyn
249
– Ezért ön azt tervezi, hogy saját maga alá
rendeli a Jediket – jegyezte meg mélyet sóhajt-
va Farfalla. – Pontosabban saját maga, illetve a
Szenátus alá.
– Azt szeretném, hogy a Jedik felelősséggel
és elszámolással tartozzanak a Köztársaság
polgárait képviselő, választott tisztviselőknek
– felelte higgadtan Valorum. – Szó sincs arról,
hogy megpróbálom magamhoz ragadni a
hatalmat. A jövőben is a Jedi Tanács irányítja a
rendet. Ám ezt a Szenátus Igazságügyi Bizott-
ságának felügyelete mellett fogják tenni. Ez az
egyetlen módja annak, hogy begyógyítsuk a
Sith-ek ellen vívott háború sebeit.
Elhallgatott néhány pillanatra, majd mélyet
sóhajtva folytatta:
– Lássuk be, hogy a Köztársaság lassan
szétmorzsolódik. Legalább ezer éve rothad, és
lassan, de biztosan széthullik. Az újjászületés
az egyetlen megoldás arra, hogy megállítsuk
A Kettő Szabálya
250
ezt a pusztító és alattomos folyamatot. Nézze,
Farfalla mester, a Ruusani Reformáció neveze-
tű törvénycsomag java része jelképes, ám ezek
a jelképes intézkedések komoly erőt hordoz-
nak. Mindezzel új korszakot nyitunk a Köztár-
saság történelmében. A jólét és a béke kora
veszi kezdetét. A Jedik most megmutathatják a
béke iránti elkötelezettségüket. Tegyék le,
hajítsák félre a fegyvereiket, és foglalják el az
önöket jogosan megillető helyüket! Legyenek a
mi bölcs tanácsosaink, mutassanak utat ne-
künk, hétköznapi teremtményeknek. Ahelyett,
hogy végeérhetetlen háborút vívnak a sötét
oldal ellen, segítsenek nekünk, hogy a világos
oldal felé haladhassunk!
Valorum befejezte a beszédét, és várakozva
nézett Farfallára. Johun izgalmában visszafoj-
totta a lélegzetét. Arra számított, hogy a
nagymester csodás ékesszólással és rendíthe-
tetlen tényekkel megcáfolja a főkancellár
Dew Karpyshyn
251
érveit. Arra számított, hogy Farfalla védelmé-
be veszi mindazt, amiért a Jedik küzdenek, és
bebizonyítja, hogy Hoth tábornok igazságosan
járt el, amikor azt tette, amit tett…
– Beszélni fogok a Jedi Tanáccsal, excellenci-
ás uram – válaszolta elkomorodva Farfalla –,
és gondoskodom arról, hogy a rendünk eleget
tegyen az ön kéréseinek. Továbbá, mihelyt a
Szenátus megszavazza a törvénycsomagot,
elküldöm a társaimat, hogy lássanak neki a
Fény Hadserege leszerelésének.
Johun meredten bámulta a nagymestert,
túlontúl döbbent volt ahhoz, hogy megszólal-
jon.
– Nagyra értékelem az együttműködését,
Farfalla mester – mondta ünnepélyesen
Valorum, és talpra állt. – Most pedig, ha meg-
bocsátanak, meg kell nyitnom a Szenátus soros
ülését.
A Kettő Szabálya
252
Miután elhallgatott, félig az ajtó felé fordulva
állt, mintha arra készült volna, hogy kikíséri a
vendégeit az irodából. Ám amikor Johunra
pillantott, nyilván meglátta rajta, hogy egyelő-
re nem tud belenyugodni mindabba, amit az
előző percekben hallott, így aztán kivárt, hogy
a padavan is közölhesse a véleményét.
Johun viszont konok hallgatásba burkoló-
zott. Valorum egy pillanatra összenézett
Farfallával, tiszteletteljesen fejet hajtott neki, és
megszólalt:
– Farfalla mester, nekem most mennem kell.
Nyugodtan maradjanak még, ameddig csak
jólesik.
Azzal barátságosan odabiccentett mindkét
Jedinek, és magukra hagyta őket. Abban a
pillanatban, hogy az ajtó becsukódott mögötte,
Johun a mestere felé hajolva felcsattant:
– Hogyan tehetted?
Dew Karpyshyn
253
A nagymester felsóhajtott, hátradőlt széké-
ben, majd a két kezét az álla alá emelve össze-
fonta az ujjait, és higgadtan felelt:
– Tudom, Johun, hogy ezt nehéz megérteni,
de a főkancellárnak igaza van. Minden, amit
mondott, színigaz.
– Hoth tábornok sosem egyezne bele ebbe a
gyalázatba! – förmedt a mesterre Johun.
– Ez is igaz – ismerte el Farfalla –, ő sosem
tudta belátni, hogy a kompromisszumok néha
rendkívül hasznosak lehetnek. Ez volt az ő
hatalmas hibája.
– És mi a te hibád? – kiabálta Johun, azzal
mindkét öklével az asztalra vágott, és olyan
lendülettel ugrott fel, hogy felborította a szé-
két. – Hogy elárulod a barátaid emlékét?
– Uralkodj az érzéseiden! – figyelmeztette
szelíden a nagymester a tanítványát.
Johun mozdulatlanná dermedt, és elvörösö-
dött szégyenében, illetve zavarában. Vett
A Kettő Szabálya
254
néhány mély lélegzetet, vagyis elvégezte azt a
gyors szertartást, amellyel a Jedik megtisztítot-
ták lelküket és összpontosították gondolatai-
kat. Miután ellenőrzése alá vonta elszabadult
érzelmeit, felállította a székét, és ismét leült rá.
– Sajnálom, Farfalla mester – motyogta szo-
morúan –, de úgy érzem, szégyent hozunk
Hoth tábornokra.
– Néhai mestered roppant erővel és szilárd
meggyőződéssel bíró Jedi volt – válaszolta
Farfalla, mialatt továbbra is az álla alatt tartot-
ta összekulcsolt kezét. – Csakis ő vezethetett át
minket a válságos időszakon, senki más. Ám a
Galaxis nem létezhet az örökös válság állapo-
tában. Mi, Jedik a Köztársaság védelmére
esküdtünk fel. Harcolunk a háborúkban, hogy
megvédjük, ám amikor a háború véget ér, le
kell tennünk a fegyvereket, hogy a béke nagy-
követeivé válhassunk.
Dew Karpyshyn
255
– Akkor sem érzem helyesnek – mormolta a
padavan a fejét ingatva.
– A felkészülésed kezdete óta háború vesz
körül téged – mondta ekkor Farfalla. – Ilyen
körülmények között nyilván nehezedre esik
emlékezni arra, hogy csak akkor folyamodunk
erőszakhoz, amikor már az összes többi mód-
szerrel kudarcot vallottunk. De sosem szabad
megfeledkezned arról, hogy a Jedik minden
másnál többre becsülik a bölcsességet és meg-
világosodást. Az általunk keresett nagy iga-
zságokra nehéz rátalálni. Néha megesik, hogy
könnyebb keresni magunknak egy ellenséget,
amellyel háborúzhatunk… főleg, ha szeret-
nénk bosszút állni elesett társainkért. Csak-
hogy aki ezen az úton jár, könnyen áldozatául
esik a sötét oldal csábításának.
– Elnézésedet kérem… – suttogta Johun, és
bár valóban őszintén sajnálta a történteket,
nem tudott többet mondani.
A Kettő Szabálya
256
– Te még padavan vagy. Senki sem várja el
tőled, hogy olyan bölcs legyél, mint egy mester
– vigasztalta Farfalla a fiút. – Pontosan ezért
hoztalak ide: hogy tanulj és fejlődj.
– Igyekezni fogok, mester – fogadkozott
Johun –, minden tőlem telhetőt megteszek.
– Ennél többet nem is kérek – válaszolta
Farfalla, és elmosolyodott.
A Nadd sírjában talált holokronnak köszön-
hetően Bane most már tudta, hogy a hátára,
illetve a mellkasára tapadt páncélhéjas te-
remtményeket orbalisknak nevezik. Azt is
felfedezte – a saját próbálkozásán és szenvedé-
sén keresztül hogy nem tudja eltávolítani őket
a testéről.
Egy-két perccel azután, hogy kimenekült a
titkos kamrából, megpróbálta letépni azt,
amelyik a mellkasán lapult, de mindhiába.
Gyors elhatározással elővette a vadásztőrét, és
Dew Karpyshyn
257
azzal igyekezett lefeszíteni magáról a teremt-
ményt, de így sem sikerült. Ekkor úgy döntött,
hogy kivágja a testéből. Közvetlenül az ovális
héj mellett beledöfte a pengét a saját bőrébe és
húsába, aztán, noha iszonyatos fájdalmakat
érzett, egyenes vonal mentén felfelé húzta a
tőrt. Néhány másodperccel később hitetlen-
kedve és a velejéig megdöbbenve bámult,
ugyanis a seb szinte azonnal összeforrt –
nyilván az orbalisk gyakorolt valamilyen
hatást testének szöveteire, amitől azok pillana-
tok alatt regenerálódtak.
Ezt követően az Erőhöz folyamodott. Mélyen
belenézett saját magába, hogy megértse, mi
történik vele. Érzékelte, hogy a teremtmények
az ő erejéből táplálkoznak, hogy lassan és
állhatatosan szívják magukba a sejtjeit és
szerveit átitató sötét energiákat. Igen, parazi-
ták voltak, de cserébe adtak is valamit. Táplál-
kozás közben vegyületeket juttattak a vérébe.
A Kettő Szabálya
258
Az idegen folyadékok martak, akár a sav,
mialatt beszivárogtak a keringési rendszerébe,
részt vettek az anyagcsere-folyamataiban, és
beépültek a szervezetébe, azt az érzést keltve,
hogy minden egyes vércseppje külön-külön
forr… ám a kedvező hatásokat sem hagyhatta
figyelmen kívül. A testének csodálatos öngyó-
gyító képességén túl erősebbnek érezte magát,
mint valaha. Az érzékszervei élesebbek lettek,
a reflexei sokkal gyorsabbak. Ezenfelül a
mellkasára, illetve a hátára tapadt lények
eleven páncélként szolgálták őt azáltal, hogy a
héjuk mindennek ellenállt, még egy fénykard
közvetlen találatának is.
Bane végül rádöbbent, hogy a teremtmények
sajátos szimbiózisban élnek vele, legalábbis
addig, amíg ő képes lesz elviselni a vérébe
kerülő idegen nedvek által keltett fájdalmakat.
Rövid töprengés után úgy döntött, hogy ezt az
árat hajlandó megfizetni, aztán a holokronra
Dew Karpyshyn
259
fordította a figyelmét. A kripta előcsarnokában
letelepedett a kőpadlóra, és maga elé tette az
ökölnyi piramist. Megidézte magában az Erőt,
és egy sötét energiákból szőtt csáppal, vala-
mint az ujja hegyével finoman végigsimított az
egyik simára csiszolt kristálylapon, mire a
holokron halovány fényre gyúlt.
A következő négy nap és négy éjszaka fo-
lyamán teljesen beleveszett az ősi kincs titkai-
nak kutatásába. Már az első percekben beiga-
zolódott a sejtése, miszerint a holokront
Freedon Nadd készítette egykoron. Az őrző
vezette őt, vagyis a kristályszerkezetbe épített
mesterséges személyiség, amely a rég halott
Sötét Nagyurat megjelenítő apró hologram
formájában derengett előtte, és beszélt hozzá.
Az őrző mindvégig irányította és segítette,
afféle mentorként támogatta a tanulásban.
A fényalak kétségkívül emberi lényt ábrá-
zolt, csakhogy lerítt róla, hogy még életében
A Kettő Szabálya
260
áldozatául esett annak a különös és eléggé
ijesztő testi romlásnak, amely néha elhatalma-
sodott azokon, akik túlságosan megnyitották
magukat a sötét oldal előtt. A bőre megfakult,
az izmai összeaszalódtak, vagy inkább elsor-
vadtak, míg sárga fénnyel izzó szeméből
teljességgel hiányzott a szivárványhártya éa a
pupilla. Nadd ennek ellenére félelmetes har-
cosnak tűnt: az ösztövér, de széles vállú alak
harci páncélzatot viselt, valamint sisakot,
amely koronaként is szolgálta őt abban az
időben, amikor az Onderon uralkodójának
kiáltotta ki magát.
Az őrző beszámolt arról, hogy a néhai mes-
ter kísérleteket folytatott az orbaliskokkal, és
megpróbálta ellenőrzése alá vonni őket, ám
ezen törekvéseiben csupán részsikereket ért el.
Bane nem pusztán a nevüket ismerte meg, de
az információk megerősítették azt, amire
magától is rájött, nevezetesen hogy ha a te-
Dew Karpyshyn
261
remtmények egyszer rátapadnak egy gazda-
szervezetre, többé nem lehet eltávolítani őket.
Ám arról is tudomást szerzett, hogy mialatt
jótékony hatásokat gyakorolnak a testére,
módjában áll meríteni az energiáikból, tovább
növelve ezzel a saját hatalmát.
Ugyanakkor Nadd a kutatásai során talált
néhány kedvezőtlen, sőt veszedelmes mellék-
hatást.
Bane megtudta, hogy ha a testére tapadó
teremtmények valamilyen úton-módon el-
pusztulnának, akkor a tetemük egyre növekvő
mennyiségű méreganyagot bocsátana ki,
amelyek néhány nap leforgása alatt végezné-
nek vele. Ezenfelül az orbaliskok idővel meg-
nőnek majd, amíg a feje búbjától a talpáig
beborítják az egész testét. Szerencsére röviddel
a nyugtalanító felfedezés után rátalált egy
különleges sisak, illetve maszk tervrajzaira.
Ezek az eszközök megakadályozták, hogy az
A Kettő Szabálya
262
élősködők ránőjenek az áldozatuk szemére,
szájára, valamint az orrára.
A holokron a furcsa teremtményekkel kap-
csolatos kutatási anyagokon felül még elké-
pesztő mennyiségű információt tartalmazott.
Freedon Nadd Jedi volt egykoron, mígnem
áttért a sötét oldalra, és Naga Sadow-nak,
vagyis az ősi Sith Birodalom egykori uralkodó-
jának tanítványa lett. Sadow akkora hatalomra
tett szert, hogy a sötét oldal energiáiból táplál-
kozva közel hatszáz évig élt. A tanítványaként
Nadd magába szívta minden tudását és tanítá-
sát, amelyeket aztán a holokronba továbbított,
mielőtt megölte Sadow-t, és elfoglalta a helyét.
A legkevésbé sem meglepő módon a tudás-
anyag java része a kristályszerkezet mélyére
zárva rejtőzött, és csakis hosszú-hosszú idő
alatt, elmélyült meditációk útján, gondos és
óvatos tanulmányozással lehetett hozzáférni.
Bane úgy számította, hogy hónapokba, esetleg
Dew Karpyshyn
263
évekbe telik, mire megszerzi a legnagyobb
titkokat. És pillanatnyilag ennél sokkal sürge-
tőbb gondokkal kellett törődnie.
Így aztán a ruhájába, biztonságos helyre
süllyesztette a holokront, majd kimerészkedett
a piramisból, hogy elinduljon, és megtalálja a
módot, amellyel elhagyhatja a Dxunt. Kaan és
Qordis szelleme a kijárat mellett várta.
– Csapdába estél! – állapította meg Qordis,
rögtön rázendítve kudarcról és kétségbeesésről
szóló, végeérhetetlen siránkozására. – Mi
haszna a holokronnak, ha sosem tudod el-
hagyni ezt a holdat?
Bane megidézte az Erőt, és ezúttal nem csu-
pán saját magából merített, de a mellkasára és
a hátára tapadó orbaliskokból is. A sötét
energiák korábban sosem tapasztalt hevesség-
gel és erővel törtek fel benne. Várt néhány
pillanatig, majd szabadjára engedte a pusztító
áradatot. A láthatatlan erők azonnal és végle-
A Kettő Szabálya
264
gesen elsöpörték, megsemmisítették a tévkép-
zeteket, amelyek a gondolatbomba robbanása
óta kísértették és gyötörték. Érzékelte, hogy
erősebb, mint valaha, és azt is tudta, hogy a
halott Sith-ek szellemei többé nem fogják
háborgatni.
A látomásoktól megszabadult ugyan, de még
mindig el kellett tűnnie a Dxunról. Felnézett az
égre, és szemügyre vette az Onderon hatalmas
gömbjét. A hold a bolygójához olyan közel
keringett, hogy az elmúlt évszázadok folya-
mán a légkörük többször is áthaladt egymá-
son. Ilyenkor, egy-egy rövid időszak erejéig a
Dxun óriási, repülő fenevadjai átszárnyalhat-
tak az Onderonra, ahol is a bolygó Galaxis-
szerte híres szörnylovasai befogták és betaní-
tották őket, félelmetes hátasokat neveltek
belőlük.
Bane a fél eget eltakaró világot fürkészve
megérezte, hogy Zannah hamarosan megérke-
Dew Karpyshyn
265
zik oda. A tanítványa rövidesen leszáll arra a
halálos veszélyekkel teli bolygóra, és ha ő nem
lesz mellette, aligha fog életben maradni…
Mialatt a gondolataiba merülve meredt felfe-
lé, észrevette, hogy egy hatalmas, szárnyas
teremtmény kering felette, prédára lesve.
Ugyanebben a pillanatban a portyázó vadász
is felfigyelt őrá. Azonnal a testéhez rántotta
terebélyes bőrszárnyait, és meredek zuhanóre-
pülésben süvített lefelé.
Bane higgadtan, a röppályát elemezve figyel-
te a szédítő sebességgel közeledő szörnyeteget.
A holokron, illetve Nadd jóvoltából tudta,
hogy az állat neve drexl, és hogy egyike a
Dxun égboltját uraló, ragadozó hüllőknek. Az
óriási szárnyas gyík sötétlila bőrét jókora
pikkelyek borították. Többé-kevésbé henger
formájú, izmos teste hátsó végéből a tövénél
vastag, fokozatosan elvékonyodó farok nyúlt
hátra. Hajlékony, hosszú nyakán hatalmas fej
A Kettő Szabálya
266
ült. Félköríves csonttaréjjal védett szemüreg-
ében apró hüllőszem sötétlett, míg szélesen
vicsorgó szájában hegyes és késéles fogak
sárgállottak. Bane úgy becsülte, hogy ez a
példány lapos orrától a farka hegyéig körülbe-
lül tíz méter hosszú lehet, míg a szárnyainak
fesztávolsága a húsz métert is eléri. Egy kifej-
lett hím tartott felé, ami elég nagy volt ahhoz,
hogy megfeleljen a céljainak…
A teremtmény a földtől alig néhány méterre
a szárnyát szétcsapva lefékezett, szinte belefa-
gyott a levegőbe. Bane ebben a pillanatban
megidézte az Erőt, és a sötét energiákkal
behatolt a lény tudatába, hogy átvegye az
ellenőrzést az akarata felett. Egyszer már
sikerült neki valami hasonló, akkor egy
rankort vont az uralma alá a Lehon nevezetű,
pusztuló bolygón. Csakhogy a drexl elméje
eresebbnek bizonyult a vártnál. A szörnyeteg
ellenállt a parancsnak, és vérfagyasztó rikoltást
Dew Karpyshyn
267
hallatva előrelendítette a jobb lábát, hogy
megragadja a kiszemelt zsákmányt.
A roppant karmok eltalálták ugyan Bane-t,
de lesiklottak a mellkasához rögzült orbalisk
páncélhéjáról. A szörnyeteg nem tudta ugyan
felkapni és elhurcolni őt, de a súlyos végtag
akkora ütést mért rá, hogy elrepítette. Lega-
lább nyolc méterrel hátrébb zuhant a talajra,
gurult néhányat, majd felpattant, a teste köré
emelt, láthatatlan védőpajzsnak köszönhetően
teljesen sértetlenül. Azonnal támadásba len-
dült, és másodjára akkora erővel zúdította az
akaratát a drexl agyára, mint amekkorával
annak idején a pörölyökkel ostromolta a
sziklafalat az Apatros bányáiban.
A fenevad egész testében megremegett, és
tiltakozása jeléül olyat visított, hogy a környé-
ken álló fák levelei megrezdültek. Ezúttal
viszont Bane sikerrel járt: egyetlen csapással
A Kettő Szabálya
268
átvette az irányítást a teremtmény gondolatai
felett.
A drexl egyre lassuló iramban leírt még két
kört, és leereszkedett újdonsült gazdája mellé.
Az újabb, mentális parancsra lekuporodott, és
ellenállás nélkül tűrte, hogy Bane felmásszon a
hátára. A következő másodpercben széttárta a
szárnyát, a levegőbe szökkent, majd egyre
magasabbra és magasabbra emelkedett.
Bane a légkör legmagasabb rétegei felé irá-
nyította a hátasát. A feje felett az Onderon
egyre nagyobbnak látszott, míg végül betöltöt-
te az egész horizontot. A Dxunt a naprendsze-
rek és a csillagközi utak mércéjével mérve
jelentéktelen távolság, alig néhány száz kilo-
méter választotta el a bolygótól. Bane máris
érzékelte az Onderon gravitációját. A roppant
tömegű, nagyobbik égitest vonzása mind
erősebben harcolt a jóval könnyebb hold által
kifejtett, visszafelé húzó erőkkel. A gazdájának
Dew Karpyshyn
269
könyörtelen akarata által hajszolt drexl lendü-
letesen, gyors ütemben mozgatta fel és le a
szárnyait, minden csapásával tovább gyorsult
és emelkedett.
Bane ismét megidézte az Erőt, és kitartóan
gyűjtötte magába a sötét energiákat. Aztán a
kellő pillanatban anyagtalan védőburkot szőtt
mind a saját, mind a szörnyeteg teste köré, és
egy utolsó mentális paranccsal még gyorsabb
mozgásra ösztökélte a teremtményt. Néhány
másodperccel később kitörtek a Dxun légköré-
ből, és belemerültek az űr fagyos vákuumába –
a gyilkos semmibe, amely a Sötét Nagyurat
elválasztotta az Onderontól és a szabadságtól.
A Kettő Szabálya
270
Kilencedik fejezet
Zannaht a Csillagpor autonavigációs rend-
szerének riadójelzése verte fel nyugtalan
álmából. Összegömbölyödve kuporgott a
pilótaülésben, a háta és nyaka megmerevedett,
és kegyetlenül sajgott ettől a kényelmetlen
testhelyzettől. Hátul, a raktérben számtalan
hely akadt, ahol lefekhetett és kinyújtózhatott
volna, de ott, a holttestek közvetlen közelében
nem tudott volna aludni.
Röviddel azután, hogy lelőtte Irtannát és
Wendet, nekilátott, hogy eltávolítsa a tetemü-
ket. Kemény küzdelmet vívott, mire kiszedte a
fiút az üléséből, ám akkor még a gyilkosságok
miatt magas volt vérének adrenalinszintje, és
sikerült áthúznia a testet a raktérbe, ahol
Bordon és Tallo hullája hevert.
Dew Karpyshyn
271
Irtanna tetemével már sokkal nehezebben
boldogult. A megtermett, izmos katonanő
legalább kétszer annyit nyomott, mint ő. Az
első kísérletek alkalmával megmozdítani sem
bírta. Mire eszébe jutott, hogy az Erőt hívja
segítségül, a felindultsága jócskán alábbha-
gyott, és ennek nyomán ráeszmélt, hogy erős
érzések nélkül sokkal nehezebben tudja meg-
idézni a titokzatos energiákat. Ekkor a lelke
mélyére zárt gyűlöletből és haragból próbált
meríteni, ám a lelkiismerete harcba szállt az
akaratával. A furcsa erők ismerős forrósága
helyett csupán bűntudatot érzett, és kételyek
támadtak benne. Bordont és a fiait ábrázoló
képek árasztották el az elméjét, és folyton
megzavarták az összpontosításban.
Zannah megpróbálta kizárni a tudatából a
képeket, és átadni magát a sötét oldalnak, de
ez csak részben sikerült. Végül inkább az
elszántságára és a testi erejére hagyatkozott,
A Kettő Szabálya
272
semmint az Erőre. Hangosan nyögve és kínke-
servesen erőlködve sikerült úgy félméternyire
odébb rángatnia Irtanna holttestét, ám ekkor
hevesen zihálva rövid pihenőt tartott. Aztán
újra és újra megismételte ezt a lépést, mindad-
dig, amíg hátravonszolta, és a többiek mellé
fektette Irtannát.
Vér szerencsére kevés folyt. Leszámítva azt a
gyilkos találatot, amelyet Bordon kapott a
hasába, a sugárnyalábok kiégették a sebeket.
Ám a tetemek még így is nyugtalanító látványt
nyújtottak, főleg a szemük, amely megüvege-
sedve meredt felfelé a semmibe. Zannah
rákényszerítette magát, hogy fölébük hajoljon
és lezárja a szemhéjukat; a keze megreszketett,
valahányszor hozzáért a hullák nyirkos, hideg
bőréhez. A helyzet éppen csak egy kicsit
javult, ezért addig keresgélt, amíg kerített
néhány takarót, amelyeket a holttestekre
terített. Az arcélük így is felismerhető maradt,
Dew Karpyshyn
273
de ezzel már végképp nem tudott mit kezdeni.
Ezek után már csak egyszer tért vissza a rak-
térbe, amikor is felmarkolt annyi élelemcso-
magot, amennyit csak elbírt, és gondosan
ügyelve arra, hogy ne nézzen a letakart tete-
mekre, visszamenekült a pilótafülkébe.
A következő hét nap folyamán egyfelől azért
imádkozott, hogy mihamarabb érjen véget az
utazás, találkozzon a mesterével, és elinduljon
végre a Sith-ek útján, másfelől rettegett attól a
pillanattól. Egész idő alatt csak akkor hagyta el
a pilótafülkét, amikor fel kellett keresnie a
mosdókabint. Akárhogyan próbált elaludni,
legfeljebb el-elbóbiskolt, de még ilyenkor is
rémálmok gyötörték, amelyek során újra és
újra átélte a véres mészárlást.
Valahányszor felriadt, feltépett egy élelem-
csomagot, és mohón tömte magába az enniva-
lót, így a teste lassan bepótolta azt, amit a
Ruusanon töltött hetek alatt elveszített. Csak-
A Kettő Szabálya
274
hogy az adagokat felnőtteknek szánták, és
sosem tudta megenni az egészet. Miután
jóllakott, a rakteret és a fülkét összekötő átjáró
falában lévő tárolódobozba dobta azt, amit
meghagyott. A harmadik napon romlásnak
indult maradékok szaga kezdte belengeni a
hajót, ám Zannah kimondottan örült ennek,
mert a szag legalább elfedte a raktérben bom-
ladozó holttestek mind áthatóbb, émelyítő
bűzét.
Hogy elűzze valamivel az unalmát, megpró-
bálta elképzelni, hogy miféle jövő vár rá Darth
Bane oldalán. Felidézte magában a mester
ígéreteit, és elábrándozott arról, hogy milyen
lesz, amikor majd bárhol és bármikor meríthet
az Erőből, amikor megismeri a sötét oldal
titkait, amikor majd a képességeit és lehetősé-
geit kiteljesítve akkora hatalomra tesz szert,
amekkoráról korábban álmodni sem mert. Ám
a gondolatai folyton visszatértek a Csillagpor
Dew Karpyshyn
275
halott személyzetéhez. És valahányszor ez
megtörtént, azon töprengett, hogy a mestere
vajon mit szólna ehhez a gyengeséghez.
Az autonavigációs rendszer ismét csilingelt,
mire a képernyőre pillantott, és leolvasta a
hirtelen megjelenő feliratot: „A hajó öt perc
múlva belép a légkörbe.” A figyelmeztetést
kérdés követte, a robotpilóta a leszállóhely
koordinátáit tudakolta tőle.
Zannah a derekát egyenesre húzva ült a piló-
taülésben, és a homlokát ráncolva tanulmá-
nyozta a monitort. Mindeddig azt remélte,
hogy az automata rendszerek, amelyek elve-
zették a hajót a Ruusan-tól az Onderonig, le is
viszik a bolygó felszínére, de legnagyobb
sajnálatára úgy tűnt, hogy ez a feladat őrá
hárul…
Megnyomta a képernyőn a „Leszállózónák”
feliratú gombot, mire számára teljességgel
ismeretlen helyszínek nevei és koordinátai
A Kettő Szabálya
276
tűntek fel a monitoron. Még csak nem is sejtet-
te, hogy mit jelentenek a számok, és fogalma
sem volt, hogy hogyan kell kiválasztani vala-
melyiket.
Mialatt a képernyőt bámulta, a gép rázkódni
kezdett, biztos jeleként annak, hogy elérte az
Onderon atmoszférájának legfelső légörvénye-
it. Részben csalódottan, részben rémülten
odakapott a monitorhoz, és találomra, össze-
vissza nyomkodta az elővillanó érintőbillen-
tyűket, egészen addig, amíg a robotpilóta
sípolt egyet, és a képernyőn megjelent a felirat:
„Úti cél elfogadva”.
Megkönnyebbülten felsóhajtva hátradőlt az
ülésben, és magára szíjazta a biztonsági hámot.
Megpróbált átkémlelni a műszerfal felső
pereme felett, hogy megnézze, merrefelé tart,
de túl alacsony volt ahhoz, hogy tiszta képet
kapjon. Mindössze annyit látott, hogy a gépe
előtt egybefüggő, zöld növénytakaró terül el
Dew Karpyshyn
277
minden létező irányban. Nyilvánvalónak tűnt,
hogy a bolygó egyik kevésbé lakott vagy talán
teljességgel lakatlan vidékén fog földet érni.
Hirtelen nyugtalanító kérdés villant át az
elméjén: vajon a robotpilóta tudja, hogyan
szálljon le egy erdő kellős közepén? Vagy
egyszerűen beviszi a fák közé a gépet, ahol az
darabokra szakad?
A robotpilóta, mintha csak olvasott volna a
gondolataiban, újabb riadójelet adott, és a
navigációs képernyőn megjelent a felirat:
„Elégtelen feltételek a kiválasztott leszállózó-
nában. A legközelebbi alkalmas helyszín
keresése indul.” Ezt követően a hajó egyre
lassulva kanyargott jobbra-balra, közben hol
felemelte, hol pedig leeresztette az orrát,
mialatt a felderítőrendszer letapogatta a kör-
nyéket. Alig két perc elteltével beállt egy
bizonyos irányba, és az orrát ismét leengedve
megkezdte a végső megközelítést.
A Kettő Szabálya
278
Zannah hangos csattanást hallott, majd a
külső héjnak csapódó ágak ütemes dobolását,
mialatt a Csillagpor lapos szögben besüvített a
fák közé. Hirtelen az oldalára billent, és szabá-
lyosan lepattant egy különösen vastag fatörzs-
ről, amelyet nem tudott szétzúzni. Pillanatok-
kal később földet ért, majd a levegőbe többször
visszapattanva, meg-megfarolva siklott a
talajon, mire végre teljesen lefékeződött és
megállapodott.
A kényszerleszállással felérő landolás alatt
Zannah ugyan alaposan összerázódott, de
sértetlen maradt. Kicsatolta a biztonsági há-
mot, és kinyitotta a hátsó zsilipet. Lassú lép-
tekkel leóvakodott a rakodórámpán, és ekkor
felfedezte, hogy egy körülbelül kétszáz méter
átmérőjű, többé-kevésbé kerek tisztás szélére
került. És legnagyobb meglepetésére, a tisztás
közepén magányos alak állt, aki széles kar-
mozdulatokkal integetett neki. Az illető aztán
Dew Karpyshyn
279
futva indult felé, és amikor a közelébe ért,
odakiáltott neki:
– Akárki vezeti azt a gépet, üzenem neki,
hogy ő a Galaxis legrosszabb pilótája!
Pillanatokkal később megállt a lány előtt, és
tetőtől talpig végigmérte őt, cserébe Zannah is
megnézte magának az idegent.
A vékony testalkatú férfi a húszas éveinek
vége felé járhatott, bár ezt nem volt könnyű
megállapítani, ugyanis kissé beesett arcát
koszfoltok borították. Hosszú, rézvörös haja is
mocsoktól összetapadva, borzasan lógott, míg
az állát egyenetlenül nyírt, ápolatlan szakáll
keretezte. Bő szárú nadrágot és rongyos inget
viselt, amely valaha fehér lehetett, ám jelenleg
sárból és másfajta, azonosíthatatlan anyagok-
ból álló rétegek takarták. Az ing felett rövid,
kirojtosodott bőrmellényt hordott, míg a lábán
terjedelmes, vastag talpú bőrbakancsot. Min-
A Kettő Szabálya
280
dennek a tetejébe az ápolatlan alak körül
csípős izzadságszag terjengett.
– Mi a baj, kislány? – kérdezte hetykén vi-
gyorogva. – Valami elvitte a nyelvedet? Vagy
nem beszéled a közös nyelvet? Az előbb azt
mondtam, hogy akárki vezette a gépedet, a
legrosszabb pilóta, akit valaha láttam.
– Senki sem vezette – válaszolta óvatosan
Zannah, és visszanézett a Csillagporra, amely-
től immáron legalább harminc méter választot-
ta el. – Robotpilótára volt kapcsolva.
– Igen, ez mindent megmagyaráz – mondta
tudálékosan bólogatva a férfi. – A robotpilóta
csak a kiépített pályákkal boldogul. Erre,
mifelénk egy halom bantatrágyát sem ér.
Az idegen ekkor lépett egyet előre, mire
Zannah ösztönösen lépett egyet hátra. Furcsá-
nak találta, hogy ez az ember itt várta őt, a
hatalmas vadon mélyén elterülő tisztás kellős
közepén. De pillanatnyilag a legkevésbé sem
Dew Karpyshyn
281
törődött a rejtély megfejtésével, inkább azon
gondolkodott, mivel tudná megakadályozni,
hogy a férfi felfedezze a hajó rakterében heve-
rő hullákat.
– Miért az autonavigációs rendszer vezette a
gépet, kicsi lány? – érdeklődött a vörös hajú
férfi. – Nem volt veled pilóta?
– Nem – válaszolta a fejét rázva Zannah –,
nincs rajta senki. Csak én jöttem vele.
– Csak te? – kérdezte az illető. – Teljesen
biztos?
– Igen… elloptam a hajót – jelentette ki kihí-
vó hanghordozással Zannah, és azt remélte, ha
meg tudja győzni a férfit arról, hogy egyedül
utazott, akkor talán nem megy fel a fedélzetre,
ahol rögtön felfedezné a tetemeket.
– Azt mondod, loptad? – kérdezte a férfi,
azzal felkacagott, majd kiáltva hozzátette:
– Hé, fiúk, ezt hallgassátok meg! Tolvajt fog-
tunk!
A Kettő Szabálya
282
A tisztás szélén álló fák közül tíz-tizenkét
férfi és nő bukkant elő. Valamennyien embe-
rek voltak, nagyjából annyi idősek lehettek,
mint a vörös hajú alak, és hozzá hasonlóan
rongyosra szakadt, mocskos ruházatot visel-
tek. A jövevények egy része a tisztás távolabbi
peremén jelent meg, de négyen-öten a Csillag-
por mögül léptek elő, és néhány gyors lépéssel
elvágták Zannaht a hajójától. Ezenfelül az
újonnan előkerült idegenek a vörös hajú
férfival ellentétben sugárvetőkkel vagy
vibrokardokkal voltak felfegyverkezve.
– Hogyan… hogyan találtatok rám? – kér-
dezte Zannah, mialatt lassan körbefordulva
rádöbbent, hogy minden oldalról bekerítették.
– A felderítőink jelentették, hogy a hajód
behatolt a felségterületünkre – válaszolta a
vörös hajú alak. – Úgy számítottuk, hogy ha
leszállásra alkalmas helyet keresel, akkor itt
fogsz leereszkedni, a mi leszállópályánkon.
Dew Karpyshyn
283
– Leszállópálya? – ismételte a szót megrökö-
nyödve Zannah, egy pillanatra megfeledkezve
a veszélyes helyzetről. – Azért irtottátok ki a
fákat, hogy a hajók leszállhassanak itt?
– Ki beszél hajókról? – kérdezte ravaszkásan
vigyorogva a férfi, azzal a szájába vette jobb
kezének hüvelyk- és mutatóujját, és olyan
éleset füttyentett, hogy Zannah önkéntelenül
összerándult.
A feltámadó szél fojtott zúgására emlékezte-
tő hang hallatszott, és sötét árnyék takarta el a
napot. Zannah felnézett, és álmélkodva bámul-
ta a négy hatalmas, szárnyas hüllőt, amelyek
zuhanórepülésben közeledtek a magasból,
majd jócskán lelassítva leszálltak a tisztás
távolabbi szélére. A teremtmények vastag
bőrszíjakból font kantárt viseltek roppant
fejükön, míg a hátukon hosszú bőrnyerget
hordoztak, amely elég nagynak tűnt ahhoz,
hogy akár három ember is elférjen rajta.
A Kettő Szabálya
284
– Ti szörnylovasok vagytok! – nyögte
Zannah lélegzet után kapva, miután eszébe
jutott, hogy mivel ijesztgette őt Tallo, amikor
először hozta szóba az Onderont.
– Így van, ez itt a Skelda-klán – felelte a vö-
rös hajú férfi. – És ahogy már az imént említet-
tem, behatoltál a felségterületünkre.
– Sajnálom – mentegetőzött Zannah nem
tudtam…
– Az a legkevésbé sem számít, hogy tudtad-e
vagy nem – vágott közbe a férfi, a vállát vono-
gatva. – A Skelda-klán leszállópályájára eresz-
kedtél le, ezért hát bérleti díjat kell fizetned.
Zannah a szeme sarkából meglátta, hogy a
klán többi tagja lassan, de folyamatosan köze-
ledik hozzá, és ezzel mind szűkebbre vonják
körülötte a kört.
– Nekem nincs pénzem – mondta, és lépett
egyet hátra.
Dew Karpyshyn
285
– Semmi gond – válaszolta hanyagul le-
gyintve a férfi. – Akkor elvesszük a hajódat.
Zannah megpördült, és az erdő felé iramo-
dott, de a férfi azonnal utána szökkent. Nyil-
ván számított a kétségbeesett próbálkozásra,
és átkozottul gyorsan mozgott. Alig néhány
lépéssel beérte a lányt, rávetette magát, a
puszta súlyát felhasználva a földre teperte,
rátérdelt a hátára – és a következő pillanatban
forogva repült a levegőben.
A férfi Zannahtól hat-hét méterre, hatalmas
nyögést hallatva zuhant a talajra, és akkora
ütést kapott a hátára, hogy minden levegő
kiszorult a tüdejéből. Zannah talpra ugrott, és
gyorsan körülnézett. Amikor az imént futás-
nak eredt, a klántagok előrerontottak, hogy
feltartóztassák, de most valamennyien maga-
san a fejük fölé emelték a fegyverüket, és
sietve hátráltak előle, közben ijedten és hitet-
lenkedve meredtek rá.
A Kettő Szabálya
286
Zannah ekkor meghallotta, hogy a vezér
felröhög a háta mögött, és gyorsan megfordult.
A vörös hajú férfi feltápászkodott, és elégedet-
ten mosolyogva odaszólt a társainak:
– A jelekből ítélve egy kicsi Jedit fogtunk! –
Rákacsintott a lányra, és megkérdezte tőle:
– Mi szél hozott az Onderonra, kicsi Jedi?
Elmenekültél a mesteredtől?
– Nem vagyok Jedi! – suttogta fagyosan
Zannah.
– Ezzel rendben is volnánk – jelentette ki a
klánvezér egyelőre nem tudod irányítani az
Erőt, nem igaz? Csak akkor jön elő, amikor
félsz, vagy amikor dühös vagy. Nem így van?
Zannah szorosan összepréselte a két fogso-
rát, és résnyire vonta a szemét, de nem vála-
szolt.
– Hallgass ide, kicsi Jedi! – folytatta a férfi,
azzal előhúzott egy kisebbfajta tőrt a bakan-
csának szárából, és lassú léptekkel elindult a
Dew Karpyshyn
287
lány felé. – Mi tizenketten vagyunk, te pedig
egy szál egyedül. Komolyan azt képzeled,
hogy le tudsz győzni minket?
Mindannyiunkat?
– Talán igen – felelte Zannah, és dacosan
felszegte az állát.
– És mi a helyzet velük? – érdeklődött a ve-
zér a repülő gyíkok felé intve, közben folytatta
az óvatos előrenyomulást. – Ha valamelyikünk
egyet füttyent, a mi kis kedvenceink letépik a
nyakadról azt az édes kis fejedet. Szerinted
van akkora hatalmad, hogy megállítsd őket?
– Nincs – ismerte el Zannah, és a következő
pillanatban furcsa érzés keletkezett az elméje
mélyén, mintha valaki szólította volna.
– Ideje feladni, kicsi lány – jelentette ki a szá-
ját könyörtelen mosolyra húzva a férfi. Ekkor
már csak néhány lépés választotta el a lánytól,
és a tőrét maga elé tartva, tovább közeledett. –
Lásd be, egyedül vagy!
A Kettő Szabálya
288
Zannah visszamosolygott a vezérre, és meg-
könnyebbülten odaszólt neki:
– Nem… nem vagyok egyedül!
Amint kimondta a kurta mondatot, sötét
árnyék telepedett kettejükre. A klánvezérnek
éppen csak annyi ideje maradt, hogy felnéz-
zen, aztán egy óriási láb lecsapott rá, és egy-
szerűen felkapta a földről. Zannah felemelte a
fejét, és már az első pillantásával felmérte,
hogy ez a drexl sokkal nagyobb, mint a tisztás
másik oldalán várakozó fenevadak bármelyi-
ke. A következő pillanatban behúzta a nyakát,
ugyanis a feje felett átszáguldó teremtmény
olyan rikoltást hallatott, hogy még a talaj is
megremegett a lába alatt. A szörnyeteg aztán
visszalendült az ég felé, és Zannah ekkor
meglátta, hogy a hátán nem más ül, mint a
mestere, Darth Bane.
A drexl körülbelül harmincméteres magas-
ságig emelkedett, és szétnyitotta a karmait. A
Dew Karpyshyn
289
vörös hajú férfi ernyedt teste forogva zuhant,
és tompa dobbanás, illetve hangos csontropo-
gás kíséretében vágódott a talajba.
A magasból lehulló, véres hulla látványa
cselekvésre ösztönözte a klán tagjait. A közöt-
tük álldogáló lányról megfeledkezve rohantak
a hátasaik felé, közben vérfagyasztó csatakiál-
tásokat harsogtak, és fülsértően füttyögtek.
Az elsőnek felemelkedő drexl hátán csupán
két ember utazott. Az elöl ülő nő a gyeplőt
markolta, és minden erejét, illetve figyelmét a
fenevad irányítására fordította. A mögötte ülő
férfi felderítőként és parancsnokként műkö-
dött. Folyamatosan nyomon követte az ellen-
ség mozgását, és utasításokat kiabált – hogy
mikor emelkedjenek, mikor süllyedjenek,
mikor forduljanak, és mikor támadjanak és a
nő gondolkodás nélkül végrehajtotta a paran-
csokat. A mögöttük lévő, üres nyeregszakaszt
A Kettő Szabálya
290
kétségkívül a vörös hajú férfi foglalta volna, ha
nem hal meg már a légi ütközet kezdete előtt.
A többi szárnyas hüllő három-három harcost
szállított – az egyik irányította a szörnyeteget,
a másik figyelt és parancsnokolt, míg a har-
madik jókora sugárvetővel lövöldözött. Az
energianyalábok nem sokat ártottak a vastag
bőrű gigászoknak, de egy-egy jól irányzott
lövés akár nagy távolságból is végezhetett az
ellenséges szörnylovasokkal. A lövészek
ugyan jelentős előnyökhöz juttatták az egyes
rajokat, csakhogy ezeket ellensúlyozta az
általuk képződő súlytöbblet, ami miatt a
hátasaik lassabban repültek és lomhábban
manővereztek.
Az elsőnek felszálló szörnyeteg csupán két
harcost vitt a hátán, így hamar lehagyta a
másik hármat. Alig fél perc alatt felszárnyalt a
kéklő égboltra, abba a magasságba, ahol Bane
és hátasa körözött – már a puszta jelenlétük is
Dew Karpyshyn
291
olyan kihívást jelentett, amelyet nem lehetett
figyelmen kívül hagyni.
Amikor első ellenfele a közelébe ért, a Sötét
Nagyúr hátasa fülrepesztő harci rikoltást
hallatott, és támadásba lendült. Zannah a
talajról csak annyit látott, hogy a szörnyetegek
szélvészgyorsan közelednek egymáshoz, és
teljes lendülettel összeütköznek, aztán egy-
másba kapaszkodva, lassan forogva zuhantak
a föld felé. A közelharc rövid volt és ádáz. A
hatalmas teremtmények nekivadulva ütötték-
vágták egymást. Súlyos bőrszárnyukkal sújtot-
tak a másikra, roppant karmaikkal tépték a
húsát, és újra meg újra meglendítették a farku-
kat, hogy megvakítsák az ellenséges lényt,
vagy lesöpörjék hátáról az utasát. A kígyók
testéhez hasonlatos nyakak végén ülő, hatal-
mas fejek ide-oda fordultak és lendültek, a
félelmetes fogsorok messziről is jól hallhatóan
csattogtak.
A Kettő Szabálya
292
A szörnylovasok arra számítottak, hogy a
létszámfölényük, valamint a légi harcokban
szerzett tapasztalataik révén könnyen végez-
nek a magányos idegennel, akinek nyilván
már a drexl irányítása is teljesen leköti a fi-
gyelmét. Nem ismerték fel, hogy a betolakodó
az Erőnek köszönhetően tökéletesen uralja a
szárnyas fenevadat, így esélyük sincs a győze-
lemre. Bane repülő gyíkja sokkal nagyobb és
erősebb volt a másik négynél, továbbá csak
egyetlen ember súlyát kellett hordoznia, és
nem viselt sem kantárt, sem nyerget, ami
akadályozta volna a mozgásban.
A földtől alig húszméternyire Bane hátasa
hátrarántotta, majd villámgyorsan oldalra és
előre lendítette a fejét, és egyetlen harapással
összeroppantotta a másik lény torkát. A talaj-
tól tízméternyire elrúgta magát halott ellenfe-
létől, egy-két hatalmas szárnycsapással kijött a
halálos szabadesésből, és máris diadalittasan
Dew Karpyshyn
293
száguldott felfelé. A halálos sebet kapott drexl
a talajba csapódott, az ütközés ereje azonnal
megölte mind a fenevadat, mind az utasait.
Az egész összecsapás legfeljebb tíz másod-
percig tartott, de a Skelda-klán többi rajának
ennyi is elég volt ahhoz, hogy magasan a
célpontjuk fölé kerüljenek, és ezzel jelentős
taktikai előnyre tegyenek szert. Bane hátasa
ütemes és erőteljes szárnycsapásokkal tört
felfelé, hogy megütközzön velük. A lövészek
össztüzet zúdítottak a magányos idegenre, ám
a Sith-mester aktiválta a fénykardját, és téved-
hetetlen pontossággal hárította a felé villanó
sugárnyalábokat.
A magasan felette keringő szörnyetegek
egyike hirtelen leborított, és zuhanórepülésben
közeledett felé, ám csupán színlelt támadást
hajtott végre annak érdekében, hogy elvonja a
figyelmét a másik kettőről. A drexl mellette
húzott el, túl messze ahhoz, hogy valóban
A Kettő Szabálya
294
harcba bocsátkozzon, majd éles szögben jobbra
fordult, és ismét emelkedni kezdett. Nem
jutott messzire, amikor a Sötét Nagyúr az Erő
láthatatlan nyúlványával elszakította a vastag
bőrhevedert, amely a nyerget rögzítette a
hátához. A nyereg levált, a rajta ülők rémülten
ordítottak fel, aztán sikoltozva zuhantak a
több száz méteres mélységbe, amelynek végén
a biztos halál várta őket. A terhétől megszaba-
dult szörnyeteg tág köröket leírva emelkedett,
hogy később ismét lecsaphasson.
Bane nem szakított időt arra, hogy megízlelje
zuhanó ellenségeinek szenvedését. Mielőtt
elérték volna a talajt, a harmadik rajra fordítot-
ta a figyelmét. Hatalmas ívben cikázó Sith-
villámokkal elhamvasztotta az embereket, míg
a drexlt füstöt okádó, fekete húshalommá
égette, ami aztán lassan forogva bezuhant a
fák közé.
Dew Karpyshyn
295
Bane egyetlen gondolati parancsával az utol-
sónak megmaradt raj felé fordította a hatását –
amivel komoly taktikai hibát vétett. Ugyanis,
noha a gazdái elpusztultak, a második drexl
még életben volt, és ősi ösztöneinek engedel-
meskedve visszatért, hogy megtámadja a
felségterületére betolakodó idegen hímet.
Ez a szörnyeteg pontosan akkor vágódott
neki Bane hátasának, amikor az összeütközött
az utolsó raj szörnyetegével. A három óriás
összegabalyodott, majd őrjöngve marcangol-
ták egymást. És mert a szárnyukat csakis arra
használták, hogy lefogják a másikat vagy
csontrepesztő ütéseket mérjenek rá, a hatalmas
fejekből, vaskos lábakból, csattogó fogsorokból
és véresen villogó karmokból összeálló, vonag-
ló és rángatózó, egyesült test egyre gyorsulva
zuhant.
Forró, habos vér fröccsent Bane arcába, és
miután a kézfejével letörölte, a kiszámíthatat-
A Kettő Szabálya
296
lanul ide-oda lendülő végtagok és bőr-
szárnyak között meglátta a másik fenevad
utasainak egyikét. A fiatal nő ijedten rángatta
a gyeplőt, hogy engedelmességre bírja eszét
vesztett hátasát – ha megkésve is, de felismer-
te, hogy valamennyien a kegyetlen és elkerül-
hetetlen vég felé tartanak.
Bane szabadjára engedte a repülő hüllő tuda-
tát és akaratát, és a három szörnylovas félel-
meire összpontosított. Magába szívta a rette-
gésüket, és felszította velük a saját érzéseit.
Egy a bensője mélyén rejtőző pontba sűrítette,
majd az orbaliskok felé terelte az energiáit,
amelyek készségesen – vagy inkább mohón –
megnyitották magukat a sötét oldal előtt.
Cserébe tekintélyes adag adrenalint, illetve
másfajta hormonokat és vegyületeket pumpál-
tak a vérébe, amely lehetővé tette a számára,
hogy még több energiát gyűjtsön magába, amit
megint a testére tapadó teremtmények felé
Dew Karpyshyn
297
irányított – és ezt a körfolyamatot újra és újra
megismételte, egészen a becsapódás előtti
utolsó pillanatig.
Zannah végignézte, hogy az utolsó három
szárnyas gyík összekapaszkodik. Mialatt a
lények spirális pályán, egyre gyorsulva hullot-
tak a biztos pusztulás felé, mindvégig arra
számított, hogy az egyik hirtelen elszakad a
többitől, és visszaszárnyal az égboltra – ám ez
nem következett be.
Felsikoltott rémületében, amikor a szörnye-
tegek a gazdáikkal együtt a talajba vágódtak.
A becsapódást akkora dobbanás kísérte, mint-
ha egy közepes méretű bomba robbant volna a
közelben. Földdarabok és kövek repültek a tér
minden irányába. A lökéshullám leverte
Zannaht a lábáról, és gyors ütemben szétterje-
dő porfelhőt szabadított el, amely pillanatok
alatt elérte és elborította őt.
A Kettő Szabálya
298
A leendő Sith-tanítvány köhögve és fuldo-
kolva talpra vergődött, közben kavicsok és
rögök záporoztak rá. A tekintetét a porfüg-
gönybe fúrta, és döbbenten fedezte fel az
iménti másodpercben keletkezett, legalább
húsz méter széles és két méter mély krátert. A
közepén véres húsdomb magasodott; a repülő
gyíkok és a rajtuk ülő emberek reszkető,
összezúzott masszává olvadtak össze.
A kavargó, lassan oszladozó porfelhőből
vérben úszó, széles vállú alak bontakozott ki.
A bal karját az oldalához szorította, és előre-
görnyedve, erősen imbolyogva sántikált egye-
nesen a lány felé. Zannah azonnal felismerte
őt, aztán hüledezve és hitetlenkedve bámult. A
Sötét Nagyúr minden egyes lépésénél valami-
vel biztosabban járt, mind kevésbé bicegett, és
egyre jobban felegyenesedett, míg végül teljes
magasságában kihúzta magát, és hagyta, hogy
a bal karja szabadon lengedezzen mellette.
Dew Karpyshyn
299
„Darth Bane életben van! – lelkendezett ma-
gában Zannah. – És az a hatalom, amely lehe-
tővé tette számára, hogy túlélje ezt a hihetetlen
megpróbáltatást, a sötét oldal hatalma, egy
napon az enyém lesz!” Az érzései eluralkodtak
rajta, előrelépett, hogy megölelje a mesterét –
és visszahőkölt, amikor meglátta a férfi mell-
kasából kiálló, idegen teremtményt.
– A nevük: orbalisk – közölte Bane köszönés
helyett. – Ezek a lények a sötét oldal energiái-
ból táplálkoznak. Nélkülük aligha éltem volna
túl azt, amit az imént láttál.
Mialatt beszélt, néhányszor elakadt a léleg-
zete, de hogy azért-e, mert fájdalmai voltak,
vagy pedig azért, mert rendkívül mélyen
merített az Erőből, és ez irtózatos erőfeszítése-
ket kívánt tőle, azt Zannah nem tudta megítél-
ni. A mester megállt előtte, mire ő kinyújtotta a
jobbját, óvatosan megérintette a kemény héjat
– és rögtön visszakapta a kezét, amikor meg-
A Kettő Szabálya
300
érezte, hogy a hideg test megrándul az ujja
alatt.
– Érzékelik benned a sötét oldal jelenlétét –
közölte Bane olyan hanghordozással, amellyel
a büszke apák szoktak beszélni a gyermekük-
ről.
– Hogyan veszed le őket magadról? – érdek-
lődött Zannah részben kíváncsian, részben
pedig mélységesen undorodva.
– Sehogy – felelte Bane –, ez a páncél állandó
és örökös.
– Nekem is viselnem kell majd? – kérdezte
halkan a lány.
Bane néhány pillanatra elgondolkodott, majd
megfontoltan válaszolt:
– Az orbaliskok hatalmas erőket kölcsönöz-
nek nekem, de ennek ára van. A velük járó
megterhelés… eléggé súlyos. Valószínűleg
nem is tudnád viselni őket, amíg gyerek vagy.
Talán soha nem is leszel alkalmas rá.
Dew Karpyshyn
301
Zannah megkönnyebbülten bólintott. Úgy
látta, a mestere mostanra teljesen helyrejött,
bár az arca és a ruházata még most is vérben
úszott. Hirtelen észrevette, hogy Bane elnéz
mellette, és szemügyre veszi a tisztás szélén
álló Csillagport, mire halkan bejelentette:
– Loptam egy hajót. És… és meg kellett öl-
nöm a személyzetét.
– Azt tetted, amit tenned kellett annak érde-
kében, hogy elérd a célodat – válaszolta Bane.
– Tanúbizonyságát adtad a hatalmadnak és az
akaraterődnek azzal, hogy megsemmisítetted
azokat, akik az utadban álltak. Megkerested
azt, amire szükséged volt, és elvetted, függet-
lenül attól, hogy milyen árat kellett fizetni érte.
Igazi Sith-hez méltó módon cselekedtél.
Zannaht elöntötte a büszkeség, és szélesen
mosolyogva megkérdezte:
– És mi lesz most, mester?
A Kettő Szabálya
302
– Kezdetét veszi az igazi felkészülésed –
közölte az öröm vagy az elégedettség leghal-
ványabb jele nélkül Bane, és elindult a Csillag-
por felé.
Zannah sietve felzárkózott a férfi mögé. A
félelmek és a kételyek, amelyeket a hajó fedél-
zetén, magányosan töltött idő alatt megtapasz-
talt, nyomtalanul eltűntek a bensőjéből –
mesterének szavai, valamint rettentő hatalmá-
nak nyílt és látványos megmutatkozása söpör-
ték el őket. Most már nem félt a jövőtől, min-
den bizonytalansága szertefoszlott. Végül
elfogadta azt, hogy kicsoda ő valójában: Darth
Bane kiválasztott tanítványa. A sötét oldal
hagyatékának örököse. És a Sith-rend jövőbeni
Sötét Úrnője.
– Hívattál, Farfalla mester? – kérdezte Johun,
mialatt belépett a nagymester magánlakosztá-
lyába.
Dew Karpyshyn
303
Három nap telt el azóta, hogy a Szenátus
megszavazta a Ruusani Reformáció nevezetű
törvénycsomagot, és ők továbbra is a
Coruscanton tartózkodtak. Johun alig várta,
hogy végre elhagyja a városbolygót, de a
Valorum főkancellár irodájában történt szé-
gyenletes kifakadása után szilárdan megfogad-
ta, hogy csak azért is megmutatja: képes ural-
kodni az érzésein, és megbízik mesterének
bölcsességében. És mindaddig, amíg itt kell
maradnia, zokszó nélkül fog szolgálni.
– Foglalj helyet, Johun – mondta halkan
Farfalla, és rámutatott az egyik székre. A
hanghordozásából és viselkedéséből kitűnt,
hogy rossz hírei vannak.
Johun letelepedett, és már előre félt attól,
amit hallani fog.
– Megtaláltuk a Csillagport – közölte
Farfalla.
A Kettő Szabálya
304
Johun felkapta a fejét, a szíve hatalmasat
dobbant. Röviddel azután, hogy elvált
Irtannától és Bordonéktól, a hajó a teljes sze-
mélyzetével együtt eltűnt. A keresésükre
küldött mentőcsapatok nyomukat sem találták.
És most, közel két héttel az eltűnése után a
hajó előkerült! Johun először nagyon megörült,
de a lelkesedése pillanatok alatt alábbhagyott,
amikor is rájött, hogy a mestere a Csillagporról
beszélt, míg a fedélzetén tartózkodókat meg
sem említette.
– Mi történt? – kérdezte, és szinte félt kiejteni
a szavakat a száján.
– Úgy véljük, hogy talán zsoldosok támadtak
rájuk – felelte Farfalla. – A hajót a Japrael
szektorban találták meg. Elhagyatva sodródott
a semmiben. A fedélzetéről minden értékes
vagy hasznavehető tárgy eltűnt. A személyzet
valamennyi tagja meghalt. Sugárvetőkkel
Dew Karpyshyn
305
végeztek velük, közvetlen közelről leadott
lövésekkel.
– Mindenki? – bökte ki megrendülten Johun.
– Irtanna? Bordon? Még a fiúk is?
Farfalla is csupán komor bólogatással tudott
válaszolni.
„Nincsenek érzések – idézte fel magában
Johun a Jedi-alaptörvényt, mialatt hirtelen
feltörő haragjával küzdött. – Csak a lelki béke
létezik.”
– Tudom, hogy ezt nem könnyű elfogadni –
mondta Farfalla, és leült a tanítványával
szemközti székre. – De most már semmit sem
tehetünk értük. És akármi történt is a baráta-
inkkal, nem szabad elhatároznod, hogy bosz-
szút állsz a halálukért.
– Ennek tudatában vagyok, mester – vála-
szolta a könnyeit nyeldesve Johun –, de na-
gyon szomorú vagyok, és ezt az érzésemet
nem tudom elfojtani.
A Kettő Szabálya
306
– Nem is kell, ifjú padavanom – válaszolta
Farfalla, és bátorításképpen finoman megvere-
gette a fiatalember térdét, majd felállt, és
hozzátette:
– Teljesen természetes, hogy gyászolod azo-
kat, akiket elvesztettél. A gyász önmagában
véve nem hordoz semmiféle veszélyt.
Miután elhallgatott, átsétált a szoba másik
végébe, és a falon függő festményeket tanul-
mányozta, így biztosítva időt arra, hogy a
tanítványa összeszedhesse magát. Néhány
perccel később Johun felkelt a székéről, mire a
mester szembefordult vele.
– A hír mélyen lesújtott, mester – jelentette ki
Johun de tisztában vagyok azzal, hogy a
gyilkosok kézre kerítése nem az én feladatom.
És hálás vagyok azért, mert idehívattál, és
elmondtad nekem mindezt.
– Nem csak ezért kérettelek ide – vallotta be
Farfalla. – Van egy feladatom a számodra.
Dew Karpyshyn
307
Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy egy
különleges küldetésem…
– Hallgatlak, mester. Szolgálatra készen állok
– felelte habozás nélkül Johun, és arra gondolt,
hogy ennél igazabb szavakat még sosem ejtett
ki a száján. Kétségbeesetten vágyott arra, hogy
tegyen valamit, bármit, ami eltereli a gondola-
tait Irtannáról és Bordonékról.
– A Szenátus megszavazta a Ruusani Refor-
máció nevű törvénycsomagot – kezdte
Farfalla. – Azt máris tudod, hogy ezek az
intézkedések mit jelentenek a rendünk számá-
ra, de szép számmal akadnak más vonatkozá-
saik is. Ahogyan azt Valorum főkancellár
kijelentette, a Köztársaságnak újjá kell szület-
nie.
Johun szótlan bólogatással jelezte, hogy tu-
datában van mindennek.
– Ám szerte a Galaxisban sokan élnek olya-
nok, akik a kezdetektől fogva ellenezték és
A Kettő Szabálya
308
manapság is ellenzik az új törvényeket –
folytatta Farfalla. – Ők úgy látják, a Köztársa-
ság újraegyesítését célzó erőfeszítések valójá-
ban azt a célt szolgálják, hogy a Szenátus ismét
kiterjessze a hatalmát azon világokra, amelyek
függetlennek nyilvánították magukat… vagy
amelyek most készülnek ugyanerre.
– És te aggódsz a főkancellár életéért – szólt
közbe Johun.
– Pontosan – erősítette meg a feltevést méltó-
ságteljesen bólogatva Farfalla. – Ezenfelül
fontosnak tartom, hogy mi, Jedik, adjuk tanú-
bizonyságát annak, hogy támogatjuk Valorum
főkancellárt, illetve az új törvényeket. Vezető
szerepet kell vállalnunk abban, hogy megvéd-
jük őt azoktól, akik ártani akarnak neki.
Johunnak megint küszködnie kellett, hogy
ellenőrzése alatt tartsa az érzéseit. Farfalla az
imént azt mondta, hogy különleges küldetést
tartogat a számára. Talán a Külső Gyűrűbe
Dew Karpyshyn
309
küldi őt, hogy épüljön be egy szélsőséges
szakadár mozgalomba, vagy egyenesen egy
harcmezőre, a frontvonalba, hogy harcoljon
egy veszedelmes, lázadó csoport ellen!
– Rád esett a választásom, ifjú padavanom.
Te fogod képviselni a Jediket Valorum kancel-
lár személyi testőrségében – közölte ekkor
Farfalla, és Johun úgy érezte magát, mintha
ököllel gyomron vágták volna.
A legkevésbé sem vágyott arra, hogy a
Coruscanton éljen, erre tessék, a mestere arra
ítéli, hogy itt maradjon a főkancellár megbíza-
tásának lejártáig. És még négy évig, amennyi-
ben Valorum ismét elnyeri ezt a magas állást.
– Bosszúsnak tűnsz, Johun – jegyezte meg
halkan Farfalla.
– Nem bosszús vagyok – felelte a szavait
óvatosan megválogatva a fiatalember hanem
csalódott. Nem ebben reménykedtem.
A Kettő Szabálya
310
– Mi, Jedik a szolgálatra esküszünk fel – vá-
laszolta Farfalla. – Gyakran megesik, hogy
mások érdekében fel kell áldoznunk azt, amit a
legtöbbre tartunk. Ezt jelenti az, ha valaki Jedi.
Johun nem érzett késztetést, hogy vitába
szálljon. Ahogyan azt már megszokhatta, a
mesterének megint igaza volt. És ha a mestere
ezt a szerepet szánta neki, ha ezt a feladatot
szabta ki rá, akkor ő nem csupán engedelme-
sen elfogadja, hanem testestől-lelkestől beleve-
ti magát…
– Farfalla mester, alázattal elfogadom, és
hatalmas megtiszteltetésnek tekintem ezt a
megbízatást – mondta felindultan. – Teljes
szívemből és lelkemből, a képességeim legja-
vát nyújtva fogom szolgálni Valorum főkancel-
lárt.
– Nekem pedig rendkívüli örömöt okozol
azzal, hogy ilyen készségesen elfogadtad a
sorsodat – válaszolta méltóságteljesen bólo-
Dew Karpyshyn
311
gatva Farfalla, és sejtelmesen mosolyogva
folytatta:
– De lenne még itt egy apróság… Néhány
nap múlva el kell hagynom a Coruscantot, más
ügyek követelik a figyelmemet. Magad is
tudod, hogy nehéz idők járnak a rendünkre.
– Természetesen, mester.
– És azt is meg kell értened, hogy nem hagy-
hatok felügyelet nélkül egy padavant itt, a
galaktikus fővárosban – tette hozzá Farfalla.
Johun tudta, hogy a mestere megint színiga-
zat beszél – valamennyi tanítványnak egy
mester ellenőrzése alatt kellett maradnia
egészen a felkészülésének végéig. Ám egy
kissé így is összezavarodott, és kibökte:
– Nem igazán értelek… ha te elmész innen,
miféle új mestert fogok szolgálni?
– Úgy gondolom, hogy a szolgálatod egy
bizonyos szakasza véget ért, ifjú Jedi! – vála-
szolta még szélesebben mosolyogva Farfalla.
A Kettő Szabálya
312
Eltartott néhány pillanatig, mire Johun fel-
fogta a mondat értelmét. Csak akkor sikerült
neki, amikor rájött, hogy a nagymester nem
padavannak vagy tanítványnak szólította,
hanem a megtisztelő Jedi néven.
– Ez… ez azt jelenti… – hebegte megrendül-
ten Johun – hogy… lovag leszek?
– Pontosan ezt jelenti – erősítette meg
Farfalla. – Beszéltem a Jedi Tanáccsal, és a
nagymesterek kivétel nélkül egyetértenek
abban, hogy készen állsz az előléptetésre.
Johun önkéntelenül a derékszíjához eresztet-
te a kezét, és megtapogatta fénykardja marko-
latát. Ő maga készítette a fegyvert Hoth sürge-
tésére, néhány héttel volt mestere halála előtt.
És most, ezekben a szédítő pillanatokban
rájött, hogy a tábornok már akkor erre a percre
igyekezett felkészíteni őt. Ugyanakkor, a
fénykard készítése még csupán az első lépcső
volt a Jedi-lovaggá váláshoz vezető úton.
Dew Karpyshyn
313
– És mi lesz a próbákkal? – kérdezte Johun,
mialatt szinte kétségbeesetten küzdött, hogy
türtőztesse magát. – Még ki kell állnom a
Tanács különféle próbáit.
– Erről is beszéltem velük – közölte elégedet-
ten Farfalla –, és a nagymesterek abban is
egyetértenek, hogy a Ruusanon töltött szolgá-
lati időd alatt számtalanszor adtad tanúbi-
zonyságát a rátermettségednek. Azzal, hogy
beosztottalak Valorum testőrségébe, még egy
utolsó próba elé állítottalak. Te pedig azzal,
hogy békésen és engedelmesen elfogadtad a
megbízatást, bebizonyítottad, hogy képes vagy
feláldozni a saját vágyaidat és igényeidet
mások érdekeiért.
– Én… én… nem is tudom, mit mondjak,
mester – dadogta Johun.
– Megérdemled, hogy lovaggá léptessünk elő
– biztosította őt Farfalla. – Hoth mester büszke
volna rád.
A Kettő Szabálya
314
Farfalla ekkor a kezébe vette, és aktiválta a
fénykardját. Johun tudta, hogy mi következik.
Kérés nélkül lehajtotta, és oldalra fordította a
fejét. Farfalla mozdított egyet a csuklóján, és az
energiapengéje lemetszette az ifjú Jedi lecsün-
gő padavanfonatát. Johun érezni vélte a hajá-
nak súlyát, mialatt az a padlóra hullott, és
amikor felemelte a fejét, könnyek csillogtak a
szemében. Képtelen volt megszólalni. Felboly-
dult elméje egyelőre nem tudta feldolgozni
mindazt, ami az előző percekben történt vele:
hogy lovaggá léptették elő, hogy beosztották
Valorum személyi testőrségébe, hogy hírt
kapott Irtanna és Bordonék tragikus haláláról.
– A közeli és távoli jövőben úgy tekints visz-
sza erre a napra – mondta ekkor Farfalla, afféle
utolsó tanács gyanánt hogy ez volt az a nap,
amelyen hatalmas öröm ért, egyszersmind
szörnyű bánat sújtott le rád. Segíteni fog
Dew Karpyshyn
315
emlékezni arra, hogy az életben ez a kettő
gyakran szorosan összekapcsolódik.
– Emlékezni fogok rá, mester – fogadkozott
Johun, és egyszeriben rádöbbent, hogy élete
során első ízben nem padavanként, hanem
Jedi-lovagként szólalt meg.
Darovit mérsékelt iramban, de kitartóan
baktatott a napégette táj repedezett földjén. A
bal kezében botot szorongatott, amellyel a
lépteit segítette, jobb kezének csonkján vastag
kötés szürkéllett. Mögötte és valamivel felette
egy-egy pattogó lebegett – mintha zöld, szőrös
léggömböket húzott volna maga után. A
teremtmények gömbölyű testén szemhéj
nélküli, barátságos szemek sötétlettek, míg a
szájukat vagy orrukat nem lehetett látni.
Hosszú, vékony faroknyúlványaik lustán
hullámozva lengedeztek mögöttük, valahogy
A Kettő Szabálya
316
úgy, ahogyan a szalagok lobognak a gyenge
szélben.
A pattogók a barlangban találtak rá
Darovitra, ahol ő már napok óta feküdt, szinte
katatón állapotba zuhanva. A kézcsonkját
szorongatva, összegömbölyödve hevert a
sziklapadlón, és minden reményét feladta.
Mire a teremtmények rábukkantak, nem
vágyott másra, csak a halálra.
A részvétteljes telepata lények sokáig kering-
tek felette, megnyugtató és biztató szavakat
sugároztak közvetlenül az elméjébe. Lecsillapí-
tották zaklatott lelkét, és bár a sebeit nem
tudták begyógyítani, a testi fájdalmait jócskán
letompították.
Miután talpra állt, a lények tévedhetetlen
biztonsággal kiterelték őt a föld alatti járatok-
ból, vissza a felszínre, a napfényre és a friss
levegőre. Aztán elvezették egy ligetbe, ahol
hűvös forrásvizet talált, amellyel a szomját
Dew Karpyshyn
317
olthatta, illetve édes bogyókat, amelyekkel
elverhette mardosó éhségét. Ezt követően a
pattogók megmutattak neki egy elveszített
elsősegélykészletet, és ekkor végre rendesen
megtisztította és bekötözte megcsonkított jobb
kezét, hogy elejét vegye a fertőzéseknek.
Darovit napokig rejtőzött a ligetben, amíg
összeszedte magát, és a sebei is gyógyulásnak
indultak. Nem vágyott vissza a saját fajtájához,
mert félt attól, hogy felismerik benne a Sith-ek
harcosát. Túlságosan szégyellte a tetteit és a
nyomorékságát ahhoz, hogy még egyszer
találkozzon valamelyik embertársával. Ám a
félelemnél és a szégyenérzetnél is erősebben
dolgozott benne a harag – Eső megfosztotta őt
a kezétől! A saját unokahúga elárulta és meg-
csonkította! Bosszúállásról és megtorlásról
szóló gondolatok emésztették, nyugtalan
álmaiban újra és újra elkapta, és megölte a
lányt…
A Kettő Szabálya
318
Ám azzal párhuzamosan, hogy a teste gyó-
gyulni kezdett, a haragja is alábbhagyott.
Kétségbeesetten kapaszkodott a gyűlöletébe,
folyton lejátszotta magában az iszonyatos
találkozást – mígnem felismerte az igazságot.
Felismerte, hogy Eső voltaképpen megmentet-
te őt.
A szelíd pattogók megnyugtató közelségé-
ben Darovit végül megértette, hogy mi történt.
Az unokahúga mögött álló Sith gondolkodás
nélkül megölte volna. Eső azzal, hogy meg-
nyomorította, gyakorlatilag a haláltól mentette
meg – egyfajta utolsó, könyörületes tett volt a
részéről, mielőtt végképp a Sötét Nagyúr
befolyása és uralma alá került.
A felismerést az elfogadás követte. Darovit
belátta, hogy a kezét nem adhatja vissza senki
és semmi. Eső eltűnt az életéből, valószínűleg
mindörökre. Az álmai arról, hogy csatlakozik a
Jedikhez vagy a Sith-ekhez, a semmibe vesz-
Dew Karpyshyn
319
tek. Nem maradt semmije és senkije – csakis a
pattogók.
Hálás volt nekik a kedvességükért, de fel
nem foghatta, hogy miért segítettek rajta.
Talán azért, mert rajta kívül mindenki más
elment. A Sith Nagyurak megsemmisültek,
míg a katonáik elmenekültek a Ruusanról,
vagy hadifogságba estek. A Jedik és a Fény
Hadseregében szolgáló harcosok elmentek.
Két nappal korábban, röviddel napnyugta
után Darovit látta a jellegzetes villanásokat,
amelyek a bolygó körül keringő hajók
hiperugrását kísérték. A Ruusan lakói pedig
elhagyták a sötét és a világos oldal közötti
csaták helyszíneit, és visszatértek a falvaikba
vagy a birtokaikra. Darovit napok óta nem
látott más eleven teremtményt, mint a körülöt-
te keringő pattogókat.
Megértette, hogy a lények adtak neki még
egy esélyt. Lehetővé tették a számára, hogy
A Kettő Szabálya
320
maga mögött hagyja a múltját, és újrakezdje az
életét. De minek? Mi célból? A pattogók gyak-
ran beszéltek neki a jövőről, mintha a maguk
rejtelmes módján bepillantást nyertek volna az
eljövendő korba. Viszont a legtöbb látnokhoz
hasonlóan ők is általánosságokat fogalmaztak
meg, és szinte rejtvényekben beszéltek, így a
titokzatosság leplével burkolt szavaik nem
adták meg Darovitnak a rá váró sorsot feltáró
kulcsokat.
„Darovit szomorú” – sugallta neki az egyik
teremtmény, és inkább kijelentésnek, semmint
kérdésnek szánta a kurta üzenetet.
– Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mihez
kezdjek – válaszolta halkan Darovit. Noha a
pattogók képesek voltak átsugározni neki a
gondolataikat és érzéseiket, nem láttak bele az
elméjébe, így szólnia kellett hozzájuk ahhoz,
hogy beszélgetést folytasson velük.
Dew Karpyshyn
321
– Miféle jövő vár rám? – kesergett tovább,
hangot adva annak a gondjának, amellyel már
napok ót vívódott magában. – Kudarcot vallot-
tam Jediként. Kudarcot vallottam Sith-ként.
Miben reménykedhetek? Mi lehet még belő-
lem?
„Ember…” A válasz olyan váratlanul érte,
hogy megtorpant.
– Ember? – ismételte meghökkentem Nem
Sith és nem Jedi. Nem zsoldos, és nem katona.
Semmi más, csupán egy egyszerű, hétköznapi
ember. Darovit mind határozottabban bóloga-
tott, és amikor ismét nekivágott a kopár sík-
ságnak, az a benyomása támadt, hogy hatal-
mas súly került le a válláról.
– Egy egyszerű ember – dörmögte, csak úgy
magának. – Miért is ne…
A Kettő Szabálya
322
Tizedik fejezet
Tíz évvel később
A Külső Gyűrűben keringő Serenno a Köz-
társaság leggazdagabb világai közé tartozott.
Ennek dacára – vagy talán éppen ezért – az
egész bolygó kiváló táptalajként szolgált a
Köztársaság-ellenes eszméknek és a radikális
szakadár mozgalmaknak. Gyakran megesett,
hogy az utóbbiakat Serenno dúsgazdag nemesi
családjai pénzelték, abban a reményben, hogy
lerázhatják magukról a Galaktikus Szenátus
politikai igáját.
Ám a helyi kultúrát hiába fertőzték lázongó
szellemi áramlatok, a főváros, Carannia hatal-
mas piactere a csillagközi kereskedelem egyik
jelentős központjaként működött. Kéttucatnyi
nép kereskedői vegyültek össze az ezer és
ezer, ponyvatetővel védett pult között. Nap-
Dew Karpyshyn
323
keltétől napnyugtáig harsogtak a Galaxis
legkülönfélébb zugaiból származó portékákat
dicsérő árusok ordításai, amelyekre az alkudo-
zó vásárlók szintén kiabálva megtett ajánlatai
feleltek. Még a gazdagok és kiváltságosok is
bemerészkedtek a zsúfolt vásártéren tolongó
tömegbe, készségesen belevetették magukat a
tarkabarka, lármás sokaságba, mialatt ritka
vagy értékes árucikkekre vadásztak, amelyeket
csakis itt lehetett fellelni.
Zannah mozdulatlanul állt a tér egyik elzárt
sarkában, és igyekezett elkerülni, hogy valaki
felfigyeljen rá. Nem egykönnyen olvadt bele a
tömegbe. Noha nem sokkal nőtt magasabbra,
mint egy átlagos emberi lény, az évek folya-
mán feltűnően szép nő lett belőle. Így aztán
óvintézkedésekhez kellett folyamodnia, ha
nem akarta magára vonni a férfiak kéjsóvár,
illetve a nők irigy pillantásait.
A Kettő Szabálya
324
A jelen esetben bő szabású, fekete köpenyt
öltött magára, amely tetőtől talpig beburkolta,
és ezzel elrejtette karcsú, formás alakját. A
fejére húzott csuklya eltakarta hosszú, szőke
hajának göndör fürtjeit, és jótékony árnyékot
vetett szabályos, gyönyörű arcára, illetve
fényesen csillogó szemére.
Ezenfelül a jelentéktelenség aurájával vette
körül magát, vagyis a Sith-ek egyik ősrégi,
jellegzetes fogását alkalmazta, amellyel akár
nyilvános helyeken is elrejtőzhetett mások elől.
A láthatatlan lepel természetesen nem óvta
meg az egyenesen őrá irányuló szemektől, de
mindaddig, amíg nem hívta fel magára a
figyelmet, a hétköznapi teremtmények túl-
nyomó többsége nem vette észre, vagy ha
mégis, akkor később nem emlékezett rá.
Az óvintézkedések ellenére is megesett, hogy
valaki alaposan végigmérte. Volt benne valami
– mind a mozgásában, mind a testtartásában –,
Dew Karpyshyn
325
ami miatt jócskán elütött másoktól. De neki
még így is könnyebb volt észrevétlennek
maradni, mint a mesterének. Az elmúlt évtized
folyamán az orbaliskok benőtték Bane egész
testét. Csakis a talpa, valamint a két keze és az
arca maradt szabadon, és ezek is csak azért,
mert rendkívül elővigyázatosan járt el. Éjjel-
nappal különleges kesztyűt, illetve csizmát
viselt, és valahányszor nyugovóra tért, kalitká-
ra emlékeztető, különleges sisakot húzott a
fejére, amely megakadályozta, hogy a parazi-
ták ellepjék az arcát.
Ám még a köpenyek és a több rétegű ruhá-
zatok sem rejthették el teljesen, hogy Darth
Bane mivé lett. Ha valaki az öltözetének résein
keresztül véletlenül megpillantotta a sötéten
csillogó páncélhéjakat, holta napjáig sem
feledte a látványt. Ennek eredményeként Bane
ritkán hagyta el az Ambriát. A tanítványára
támaszkodott, aki a szemeként és füleként
A Kettő Szabálya
326
szolgált a külvilágban. Zannah képviselte a
mester akaratát, ő koordinálta és felügyelte a
bonyolult műveleteket, amelyeket Bane a
háttérből irányított.
Most is efféle ügyben járt. Egy fiatal twi'leket
várt, akit Kelad'den néven ismert. Persze egy
pillanatig sem hitte, hogy ez a férfi valódi
neve. Végső soron Kel sem tudta az ő igazi
nevét… dacára annak, hogy a közelmúltban
szeretők lettek.
Kel afféle önjelölt forradalmárként harcolt a
zsarnokság ellen, egy a Köztársaság megdön-
tésére szövetkező, szélsőséges csoport magas
rangú tagjaként. Zannahnak többheti szívós
munkájába került, mire elnyerte a férfi bizal-
mát, de végül sikerült. A múlt éjszaka, mialatt
összeölelkezve feküdtek az ágyban, Zannah
apró lakásában, a twi'lek megígérte neki, hogy
elviszi a csoport egyik titkos gyűlésére, és úgy
Dew Karpyshyn
327
beszélték meg, hogy itt, a vásártéren fognak
találkozni.
A nap már túlhaladt a delelőpontján, ami azt
jelentette, hogy Kelad'den késik. Zannah mégis
várt. Már a tanulmányai legelején megtanulta
a türelem értékét…
– Titoktartás. Ravaszság. Türelem. Ezek a
Sith-ek fegyverei – mondta akkor a mester.
Nyolc nappal korábban szálltak fel az
Onderonról. Hátrahagyták a Csillagport, aztán
egy neimoidi kereskedőtől elvették a hajóját,
amellyel az Ambriára utaztak. A kiképzés itt,
ezen a távoli világon vette kezdetét.
– Cselekedj elhamarkodottan, és máris
előnyt adsz az ellenségednek – magyarázta
Bane. – Néha akkor járunk el helyesen, ha nem
cselekszünk, akármilyen nehezünkre esik is.
Sokszor a legnagyobb harcosok sem tudják
kivárni a megfelelő pillanatot, már jóval ko-
A Kettő Szabálya
328
rábban lesújtanak. Ezt a hibát mi nem enged-
hetjük meg magunknak.
Zannah szaporán bólogatott, elemezte ma-
gában a tanítást, amit aztán gondosan elraktá-
rozott az emlékezetében. Ám a szavak csupán
a felkészülésének egy részét képezték. A
mestere feladatot adott neki – próba elé állítot-
ta, hogy bebizonyíthassa, valóban megértette
az elhangzottakat.
A táborhelytől néhány kilométerre elterülő
Natth-tó partján neek-ek éltek, az Ambrián
őshonos, növényevő hüllők. Az alig egy méter
magas állatok a hátulsó lábukon jártak, míg a
farkukat egyensúlyozásra, kapaszkodásra és
támasztéknak használták. Az elülső lábuk
annyira elcsökevényesedett, hogy legfeljebb a
talaj felszínének közelében lapuló gyökereket
tudták kiásni vele, esetleg kisebb dióféléket
cipeltek vele a barlangjukba. Hosszú, vékony
Dew Karpyshyn
329
nyakuk végén apró fej ült, amelynek elejéből
csőrre emlékeztető, fogatlan száj meredt előre.
Az első napon, amikor Zannah és Bane meg-
érkezett a bolygóra, a lány máris felfedezte a
szelíd teremtményeket, amelyek naphosszat a
homokos parton, illetve a környező sziklákon
rohangáltak, élelem után kutatva. Bane a
kiképzés nyitányaként megbízta őt, hogy
vigyen neki egy eleven neeket, de úgy, hogy
nem kötözi meg, sőt hozzá sem ér.
A feladat a vártnál sokkal nehezebbnek bi-
zonyult. A fürge teremtmények a tó partján
gyakran portyázó húsevők egyik fő élelemfor-
rásaként szolgáltak, így természetükből eredő-
en rendkívül félénkek voltak. Amint megpil-
lantották Zannaht, hanyatt-homlok menekül-
tek előle, és pillanatok alatt eltűntek a sziklafal
sötét, mély repedéseiben.
Csapdát nem állíthatott nekik, mert Bane
szigorúan kikötötte, hogy a neeknek saját
A Kettő Szabálya
330
akaratából kell követnie őt. Zannah először
ennivalót szórt el a tópartot és a tábort össze-
kötő útvonal mentén, de a lények nem bíztak
benne, és nagy ívben kerülték a csemegéket.
Másodjára megpróbálta uralma alá vonni
valamelyik akaratát, ahogyan a mestere tette a
hatalmas drexllel. Csakhogy a távoli múltban
egy Jedi-nagymester megkötötte a Natth-tó
partját átható, sötét energiákat. Ugyanezen
erők évszázadokon keresztül szivárogtak a
megmérgezett vízből, mutációt okoztak a
neekek szervezetében – és Zannah hiába
próbálta befolyásolni a tudatukat, az erőfeszí-
tései rendre kudarcot vallottak.
Végül rájött, hogy meg kell szelídítenie az
egyiket, vagy legalábbis hozzászoktatni a saját
közelségéhez. Így aztán minden reggel oda-
ment a barlang bejáratához, letelepedett a
puszta sziklákra, és nekilátott végrehajtani a
Dew Karpyshyn
331
mesterétől elsajátított meditációs gyakorlato-
kat.
Órákon keresztül mozdulatlanul üldögélt,
majd a késő délután folyamán egyszerűen
felkelt, és visszatért a táborba, aztán másnap
megismételte az egészet. Az első három napon
teljesen magára hagyatva kuporgott, ám a
negyedik délelőttön a neekek kezdtek feltüne-
dezni körülötte. Először rendkívül óvatosak
voltak, a legkisebb mozdulatára is elmenekül-
tek a közeléből. A második hét közepére mind
jobban hozzászoktak a jelenlétéhez, ekkor tőle
hat-nyolc méterre leültek, és éberen figyelték.
Egyik-másik teremtmény néha halk, ugatáshoz
hasonlatos hangot adott ki – mintha a saját
nyelvén megszólította volna az idegent –, vagy
éppen mély, reszketeg csipogást hallatott,
amely a torka mélyéből szakadt fel. A harma-
dik héten egy különösen kíváncsi kölyök,
amely Zannahnak legfeljebb a térdéig ért, elég
A Kettő Szabálya
332
közel merészkedett ahhoz, hogy a lány a kezét
kinyújtva megérinthesse.
Ezt követően gyümölcsöket is vitt magával,
és apró falatokat helyezett a combja mellé
eresztett tenyerére. Ugyanaz az apró neek
egyre közelebb ment hozzá, közben ösztönös
félelmei, illetve az illatos ennivaló csábítása
között őrlődve, minden ízében remegett.
Zannah halk, barátságos hangon biztatta a
kölyköt, mire az végre összeszedte minden
bátorságát, odaugrott hozzá, felkapott a tenye-
réről egy dióféle gyümölcsöt, aztán izgalmá-
ban nyüszítve berohant a barlangba.
Ezek után Zannah az állatok üregeitől egyre
távolabb telepedett le meditálni. Az apró neek
minden egyes napon megkereste őt, még
akkor is, ha ehhez el kellett távolodnia a falka
felségterületétől. Apránként közeledtek a
táborhoz, aztán egy napon, amikor Zannah
Dew Karpyshyn
333
felállt, hogy hazatérjen, a neek a nyomába
szegődött.
Lassan mozgott, nehogy elriassza az állatkát.
Puha és rövid léptekkel haladt, a lehető leg-
óvatosabban helyezte át a testsúlyát egyik
lábáról a másikra, és apránként, méterről
méterre araszolgatva elvezette az apró te-
remtményt a mesteréhez.
Jóval napnyugta után érkezett meg, ebben az
iramban közel négy óra alatt tette meg a tábort
és a tópartot elválasztó, viszonylag rövid
távolságot. A táborhelyen számos sátor állt,
azokon felül, amelyekben ő és a mestere aludt.
Egyben az élelmiszert tárolták, egy másikban a
ruházatukat és a különféle felszerelési tárgya-
kat, a többiben a fegyvereket, valamint az
űrhajójuk és a lánctalpas terepjárójuk üzem-
anyagát. A könnyűszerkezetes vászonépítmé-
nyek félkört alkotva sorakoztak, a bejáratuk a
tűzrakó helyre nézett.
A Kettő Szabálya
334
Bane a tábortűz mellett várta a tanítványát,
és néha meg-megkavarta a nyálcsordító illatú,
bugyborékoló levest. Az éjszakai forróság
miatt levetette az ingét, és a lángok táncoló
fényénél látni lehetett, hogy az orbaliskok
máris kezdtek szétterjedni a testén. A hátára
tapadó teremtmény benőtte a jobb vállát, és
vastag karján lefelé nyújtózva már csaknem a
könyökéig ért, míg a mellkasát borító élősködő
lefelé terjeszkedve félig eltakarta a hasát, és a
felső pereme félúton járt a nyakán. A fénylő
héjakat világosszürke, puhának tűnő sávok
szeldelték, amelyek láttán Zannah úgy sejtette,
hogy az orbaliskok nem csupán növekednek,
de osztódásra készülnek.
Az undortól megborzongva lecövekelt a férfi
mögött, és halkan odaszólt neki:
– Elvégeztem a feladatot, mester.
Bane megfordult ültében, és szemügyre vette
a lány mögött topogó neeket – a tanítványa
Dew Karpyshyn
335
kitartásának és türelmének szemmel látható
bizonyítékát. Zannah a tekintetét követve
megfordult, és szintén az állatkát fürkészte. A
neek felnézett rá, és izgatottan csicsergett,
mintha várt volna valamit. Zannah lehajolt
hozzá, hogy megsimogassa, és Bane ekkor az
Erő közvetítésével eltörte a lény nyakát.
– Jól csináltad – mormolta a mester, és visz-
szafordult a tűz felé, mialatt a tanítványa
szörnyülködve bámulta a lába előtt vonagló
apró testet. – Most pedig fogd meg, és dobd
bele a levesbe!
Zannahnak kellett néhány pillanat, hogy
megacélozza az akaratát, és elfojtsa a bensőjé-
ben ébredező bánatot. Egy csapásra ráeszmélt,
hogy amikor Bane megbízta őt a feladattal,
biztosan tudta, hogy meg fogja kedvelni az
állatot. És arra is rájött, hogy ha a kezdet
kezdetén bölcsebb lett volna, előre látja min-
dezt, és akkor csupán egyszerű eszköznek
A Kettő Szabálya
336
tekinti a neeket – eszköznek, amelyet felhasz-
nál és elhajít –, és nem hagyta volna, hogy
kialakuljon benne a teremtmény iránti kötő-
dés. A fájdalom, amelyet ezekben a pillana-
tokban érzett, egyfajta figyelmeztetés volt,
vagy inkább örök emlékeztető arra, hogy az
egyetlen szövetségese a mestere.
Végül felkapta az ernyedt hullát, odavitte a
tűzhöz, és beledobta a kondérba, aztán mélyen
belenézett a férfi szemébe, és halkan megje-
gyezte:
– Szóval, úgy döntöttél, mester, hogy két
tanításban részesítesz egyetlen napon…
Darth Bane válasz gyanánt csupán bősz mo-
solyra húzta a száját.
Zannaht a piactér lármájába hasító, harsány
kiáltás zökkentette ki az emlékezésből.
– Zápor! – kurjantotta valaki a küldetései
során használt álnevét. Végigsöpört a tekinte-
Dew Karpyshyn
337
tével a nyüzsgő sokaságon, és hamarosan
felfedezte Kelad'dent, aki a tér másik oldalán
integetett neki.
A Galaxis különféle pontjain élő twi'lekek
bőre változatos színekben játszott, és Kel a
viszonylag ritka, vörös bőrű lethan alfajhoz
tartozott. Mint népének fiai általában, ő is
rendkívül vonzó látványt nyújtott. Magas
alkatához, széles vállához, és karcsú dereká-
hoz arányos, izmos végtagok társultak. Szűk,
fekete nadrágot viselt, illetve bő szabású inget,
amelyet nem gombolt be, hogy közszemlére
tegye remekül domborodó mellizmait, vala-
mint lapos, izmos hasát. Az arcvonásai tökéle-
tesen szimmetrikusak voltak, az ajka telt és
puha, míg parázsló szeme ellenállhatatlan
erővel vonzotta-csalogatta azokat, akik túl
sokáig néztek bele. Kemény, formás lekkuit a
nyaka köré kerítve hordta, a végük kecses
A Kettő Szabálya
338
ívben, sokat sejtetően bújt be az inge alá, és
tapadt hozzá izmos mellkasához.
– Zápor! – kiáltott másodjára is, amivel elér-
te, hogy többen is megálltak előtte, és kíván-
csian meredtek rá. Zannah káromkodott egy
sort, és sietve átvágott a kavargó tömegen.
– Halkabban beszélj! – förmedt rá a férfira,
amikor odaért hozzá. – Mindenki minket
bámul!
– Hadd bámuljanak! – válaszolta dacosan
Kel, de azért lefojtotta a hangját. – Ezek itt
mind közrendűek. Úgy is mondhatnám, a
csőcselék. A véleményük mit sem jelent a
számomra.
Kelad'den gazdagnak és kiváltságosnak szü-
letett. Azonfelül, hogy a lethanok fia volt,
olyan nemesi családból származott, amely még
a twi'lekek harcos kasztjában is kiemelkedőnek
számított. A környezetében élők születésének
perce óta magyarázták neki, hogy milyen
Dew Karpyshyn
339
különleges, így aztán magától értetődött, hogy
mélységesen lenézte a rangban alatta állókat.
Zannah néha csodálta a férfit ezért a fennhé-
jázó gőgjéért, amit ő a belső erő jelének vett.
Kel tudta magáról, hogy felsőbbrendű, és ezt
nem félt kimutatni. Ám ezen vonása egyben a
gyenge pontja is volt. Zannah hamar rájött,
hogy a twi'lek hízelgéssel és a büszkeségét
érintő kihívásokkal könnyűszerrel manipulál-
ható, és nem habozott kihasználni ezt a felfe-
dezését annak érdekében, hogy teljesítse a
küldetését.
– Késtél – mondta megbántottságot színlelve
–, nem szeretek várni.
– Nem is lenne szabad ezt csinálnom – vá-
gott vissza Kelad'den.
– Bocsánat – suttogta Zannah, azzal odasi-
mult a férfihoz, a nyaka köré fonta a karját, és
lágyan dorombolva folytatta:
A Kettő Szabálya
340
– Kezdem azt hinni, hogy van egy másik
szeretőd is… Ha valaha rajtakaplak egy másik
nővel, kivágom a szívedet!
Kel derékon kapta őt, még közelebb rántotta
magához, és közvetlen közelről belesuttogott a
fülébe:
– Te bőven elég vagy bármelyik férfinak…
Zannah a bók hallatán kellemesen megbor-
zongott, gyorsan szájon csókolta a twi'leket,
majd a két karját szétnyitva elhúzódott tőle, és
megszólalt:
– Sajnálom, de erre most nincs időnk. A bará-
taid várnak ránk. Már biztos nagyon idegesek.
Kelad'den kéjesen végignyalta az ajkát,
mintha még most is érezte volna rajta a csók
ízét, aztán csuklón ragadta Zannaht.
– Igazad van, gyerünk! – mondta, azzal a
lányt maga után húzva belevetette magát az
árusok és a vásárlók tömegébe.
Dew Karpyshyn
341
Mialatt az alkonyat lassan rátelepedett a
környező tájra, Darth Bane kinyújtotta a jobb-
ját az apró kristálypiramis felé, amelyet gon-
dosan beállítva helyezett el a máskülönben
üres sátor közepén álló talapzaton. Lassan és
óvatosan megérintette a piramis hideg, sima
oldalát, majd visszahúzta a kezét, mert meglát-
ta és megérezte, hogy az ujjai megremegnek.
Egy másodperccel később az ujjai már megál-
líthatatlanul, görcsösen rángatóztak, ráadásul
szaggató fájdalom rohangált fel és alá a csukló-
ja és a könyöke között. Csendes átkot suttogva
lehunyta a szemét, és a fogait csikorgatva
igyekezett elfojtani a rohamot.
A testét elborító orbaliskok jóvoltából hozzá-
szokott a folyamatos fájdalomhoz. Egy percre
sem múlt el, ha tompán is, de folyton ott
lüktetett a tudatának érzékelési küszöbe felett.
Általában meg tudta oldani, hogy ne figyeljen
rá, és a külső szemlélők számára láthatatlanul
A Kettő Szabálya
342
viselte el a kínjait. Ugyanakkor, ha nem vigyá-
zott, ha túlhajszolta magát, akkor a hatások
egy idő után megmutatkoztak. A remegés
figyelmeztetés volt, előjele annak, hogy tűrő-
képessége határához érkezett.
Mindeddig háromszor próbálta megterem-
teni a saját holokronját, és mindhárom alka-
lommal csúfos kudarcot vallott. Ezúttal azon-
ban úgy számította, hogy végre siker koronáz-
za az erőfeszítéseit. Tudván tudta, hogy ebben
a szakaszban elég egy rossz mozdulat, és a
hosszas felkészüléssel töltött évek minden
eredménye veszendőbe megy. Ám azt is tudta,
hogy nincs más választása, valahogyan le kell
gyűrnie a fájdalmat, és folytatnia kell a mun-
kát.
Az első kísérletre öt évvel ezelőtt kerített
sort. Freedon Nadd holokronját mintának
használva létrehozta azt a lapokból, szálakból
és végpontokból álló bonyolult kristályrácsot,
Dew Karpyshyn
343
amely kulcsfontosságú szerepet játszott abban,
hogy szinte végtelen mennyiségű tudásanya-
got tárolhasson egy akkora adathordozóban,
amekkora elfért a tenyerén. Hónapokba telt,
mire összegyűjtötte a kellő mennyiségű ritka
ásványokat, amelyeket aztán megfelelő méretű
és alakú szálakká és alakzatokká formált, ezt
pedig heteken át tartó, aprólékos és fáradságos
finomítás követte. A kristályszerkezetnek
könyörtelen előírásoknak kellett megfelelnie, a
tűréshatár nulla volt. Bane több száz órát
töltött azzal, hogy az Erő segítségével
szubatomi módosításokat hajtott végre, mire
valamennyi kristályszál a helyére került, és a
megfelelő szögben állt.
Miután elkészült a holokron belsejét kitöltő
ráccsal, óvatosan belevéste a piramis oldalába
az ősi Sith-jelképeket. Ezek az ábrák kellékként
szolgáltak egy rendkívül hatékony szertartás-
hoz, amely megőrizte a kristályszerkezet
A Kettő Szabálya
344
stabilitását azok után, hogy ő feltöltötte azt a
sötét oldal energiáival. És mert Bane nem
ismerte a titokzatos képjelek pontos jelentését,
illetve rendeltetését, megint csak Nadd
holokronjához folyamodott. Hosszasan és
alaposan tanulmányozta az oldalaira vésett
ábrákat, amelyeket aztán a lehető legponto-
sabban átmásolt a saját művére.
Ám amikor az energiáit a holokron felé te-
relve megpróbálta aktiválni azt, a kristályrács
egyszerűen összeomlott, és az ökölnyi piramis
hangos csattanás, illetve vakító villanás kísére-
tében fehér porfelhővé robbant.
Néhány hónappal később ismét nekiveselke-
dett, de hajszálpontosan ugyanarra az ered-
ményre jutott. Kénytelen-kelletlen belátta,
hogy a holokron elkészítése egyelőre megha-
ladja a képességeit, és ekkor nagyszabású
kutatásba kezdett, hogy amit csak lehet, meg-
tudjon ezekről az ősrégi műkincsekről. És
Dew Karpyshyn
345
Zannah segítségével hatalmas mennyiségű
tudásanyagot szedett össze.
Végigolvasta valamennyi adatlemezt, törté-
nelmi beszámolót és személyes emlékiratot,
amelyet csak elő tudott keríteni, hogy megis-
merje az ördögien bonyolult piramisok megte-
remtésének titkait. Ezer és ezer alig leplezett
hivatkozásra bukkant, több száz elméleti
fejtegetésen rágta át magát, de egyetlen olyan
forrást sem talált, amely tételesen és részlete-
sen felsorolta volna a szükséges lépéseket – így
aztán a rejtély továbbra sem oldódott meg.
Bane nem volt hajlandó feladni. Folytatta a
kutatást, régi könyveket, titkos iratokat és
tiltott tudást tartalmazó tekercseket olvasott.
Három évébe telt, mire tudomást szerzett a
képjelek jelentéséről és rendeltetéséről – és
közben arra is megtalálta a választ, hogy az
eddigi próbálkozásai miért fulladtak kudarcba.
Felfedezte, hogy az egyes holokronok oldalába
A Kettő Szabálya
346
vésett szimbólumok voltaképpen az adott
műtárgyat megteremtő Sith Nagyurat képvise-
lik. Az apró piramisok nem egyszerű adathor-
dozók voltak, hanem annál sokkal, de sokkal
többet tudtak. A tudást az őrző osztotta meg a
felhasználóval, vagyis a készítőt helyettesítő,
mesterséges személyiség. A megfelelően
összeállított ábrák az ősi Sith-ek különleges
varázslataival megtámogatva lehetővé tették,
hogy Bane megörökítse a megjelenését, a
tudását és a gondolkodásmódját. Mindezek a
holokron belsejében háromdimenziós holog-
rammá alakultak, amely tanította és irányította
azokat, akik képesek voltak aktiválni ezt a
lélegzetelállítóan különleges rendszert. Az
őrzőt működtető, gondolkodó-elemző hálózat
egyben stabilizálta a kristályrács éleit és vég-
pontjait, és megakadályozta ezek összeomlá-
sát.
Dew Karpyshyn
347
Két évvel ezelőtt Bane az újonnan szerzett
értesüléseivel felfegyverkezve harmadszorra is
nekilátott, hogy megteremtse a saját
holokronját. A lehető leggondosabban járt el.
A Segítségkérő Szertartás, amelyet a piramis
oldalaiba vésett ábrák kialakítása közben
kellett végrehajtania, mind testileg, mind
szellemileg rendkívül fárasztó volt. Annak
érdekében, hogy ne kövessen el hibát, végtele-
nül lassan dolgozott, és ezzel két hétre nyújtot-
ta a műveletet. Ironikus módon az óvatossága
okozta a mű végzetét. Mialatt a munka végső
szakaszában nekilátott óvatosan igazgatni a
belső szerkezetet, hirtelen megérezte, hogy a
jelképekben fokozatosan lecsökken az energia-
szint. A gondolkodó-elemző hálózat annyira
lelassult, hogy az őrző többé nem tudta meg-
őrizni a kristályrács stabilitását.
Bane kétségbeesetten kereste a módszert,
amellyel felgyorsíthatja a rendszer működését,
A Kettő Szabálya
348
de azzal szembesült, hogy az erőfeszítései
hiábavalóak. Az újabb kudarcon feldühödve a
puszta öklével zúzta porrá a hasznavehetetlen
piramist.
Mielőtt nekikezdett a legutóbbi, sorban a
negyedik próbálkozásnak, esküvel fogadta
meg, hogy ezúttal nem fog hibázni. Most már
tudta, hogy az idő a kulcs: be kell fejeznie a
szerkezet finomhangolását, és fel kell töltenie a
sötét oldal energiáival, még mielőtt az őrző
lassulni kezd. És most, a ritka ásványok több
hónapig tartó gyűjtögetését, a meditációval
töltött heteket, valamint a három álló napon
keresztül végzett megfeszített munkát követő-
en a végcélja közelébe került. Már csak néhány
kisebb beállítást kellett végrehajtania, viszont
tudván tudta, hogy az idő gyorsan fogyatko-
zik.
Három napon keresztül merített folyamato-
san az Erőből. Nem evett, nem ivott, és nem
Dew Karpyshyn
349
aludt, aminek következtében a teste, a lelke és
szelleme egyaránt kimerült. Ebben az állapo-
tában különösen sebezhető volt az orbaliskok
számára. A teremtmények az őt átható sötét
energiákból táplálkoztak, de a holokron meg-
teremtése megkívánta tőle, hogy minden
energiáját közvetlenül a művébe áramoltassa.
A paraziták éheztek, és ennek következtében
különféle vegyületeket és hormonokat juttat-
tak a vérébe, eszelős haragra gyújtván őt, hogy
aztán, amikor szabadjára engedi a dühét,
telezabálhassák magukat a sötét oldal erőiből.
Az ujjait és a kezét megtámadó izomgörcsö-
ket a teremtmények nedvei okozták, és Bane
nem tehetett semmit ellenük. Várnia kellett,
míg a rohamok elmúlnak. Már csak néhány
órája maradt, hogy befejezze a művét, de nem
kockáztathatta meg, hogy hibát vét, és megsér-
ti a holokron belsejét kitöltő finom kristály-
szerkezetet.
A Kettő Szabálya
350
Lassan, fokról fokra visszanyerte uralmát
rángatózó ujjai felett, közben keservesen
sajnált minden múló másodpercet, amit erre
kellett szánnia. Amikor a keze végül megnyu-
godott, vett egy mély lélegzetet, összpontosí-
totta a gondolatait, majd megidézte az Erőt, és
ismét megérintette a kristályrácsot.
Ebben a pillanatban irtózatos görcs hasított a
hátizmaiba, amitől önkéntelenül hátrafeszítette
a felsőtestét, és felüvöltött kínjában. A fájda-
lom megzavarta az összpontosításban. Ellenő-
rizetlen energiahullám söpört végig rajta, ami
egyenesen a holokronra zúdult. A piramis egy
pillanattal később felrobbant, kristályszemcsé-
ket és port szórva a tér minden irányába.
Darth Bane néhány másodpercig hitetlen-
kedve bámulta az üres talapzatot. Mélyen
átérezte az orbaliskok mardosó éhségét, és a
saját feltámadó dühét. Aztán vörös fátyol
Dew Karpyshyn
351
borult a szemére, és átadta magát a haragjá-
nak.
A Kettő Szabálya
352
Tizenegyedik fejezet
– Ez meg ki? – kérdezte az ajtórésben felbuk-
kanó férfi, és gyanakodva méregette Zannaht.
Az illető ember volt, viszont az arcán és ko-
paszra borotvált fején annyi tetoválás tarkál-
lott, hogy a vonásait alig lehetett kivenni. A
világoskék inget és sötétkék nadrágot viselő
alak valamivel alacsonyabb volt Kelad'dennél,
viszont derékban és mellkasban sokkal vasta-
gabb.
– A hölgy velem van, Paak – válaszolta Kel,
azzal félretolta az illetőt, és Zannaht maga
után vonva belépett az ajtón.
Szűkös, sötét és bútorozatlan helyiségbe ér-
keztek. A felettük működő kocsmából zeneszó
és harsány röhögések szűrődtek le, míg a
pincében összegyűltek az összeesküvők mód-
ján, fojtott hangon beszélgettek. A kamra
Dew Karpyshyn
353
közepén négyen álltak, szűk kört alkotva: két
fiatal férfi, egy fiatal nő, aki legfeljebb egy-két
évvel lehetett idősebb Zannahnál, valamint
egy kék bőrű, vörösen izzó szemű chiss asz-
szony.
Paak nem hagyta annyiban, a jövevények
után lódult, és fennhangon kijelentette:
– Nem hozhatod ide!
– A hölgy a nagykövetségen dolgozik – kö-
zölte Kel, továbbítva azt a hamis fedőtörténe-
tet, amelyet Zannah mesélt neki az első talál-
kozásuk alkalmával. – Sokat segíthet nekünk.
A testes férfi ekkor elkapta a twi'lek könyö-
két, gyors rántással szembefordította magával
Kelt, és ingerülten ráförmedt:
– Nincs jogod ilyen döntéseket hozni! Nem
te vagy a vezérünk, hanem Hetton!
– Hetton engem választott parancsnoknak
ehhez a küldetéshez! – jelentette ki mérgesen
Kel.
A Kettő Szabálya
354
– De csak azért, mert felajánlottad, hogy
megvásárolod azokat a hamis útleveleket,
amelyekkel átjutunk a nagykövetség őrségén –
vágott vissza a Paak nevezetű alak. – Csak
azért nevezett ki parancsnoknak, mert szüksé-
ge van a kreditjeidre!
– Hettonnak nincs szüksége senki kreditjeire
– válaszolta megvetően a vörös bőrű twi'lek. –
Azért nevezett ki parancsnoknak, mert már
halálosan unja, hogy hozzád hasonló ostoba
senkikkel kell foglalkoznia.
Paak fenyegetően vicsorgott, de Kel egysze-
rűen hátat fordított neki, nyíltan megmutatva,
hogy mennyire lenézi. Zannah várt még né-
hány pillanatig, mert attól tartott, hogy a
tetovált képű férfi ráveti magát a twi'lekre, de
Paak csupán megrázta a fejét, és visszament
őrködni az ajtóhoz.
Kel odasétált a többiekhez, akik kérés nélkül
tágabbra nyitották a kört, hogy maguk közé
Dew Karpyshyn
355
engedjék. Zannah kissé lemaradva követte a
szeretőjét, és észrevette, hogy az idegenek
kíváncsian merednek rá. Ő is végigjártatta
rajtuk a tekintetét, noha máris tudta róluk
mindazt, amit tudnia kellett.
Kelad'denhez hasonlóan forradalmárok vol-
tak: fiatalok, idealisták, forrófejűek és szánal-
masak. A tüzes beszédekkel és szenvedélyes
retorikával könnyűszerrel befolyásolható
alakokat a titokzatos Hetton vette rá, hogy
csatlakozzanak a Köztársaságellenes Felszaba-
dítási Fronthoz, vagyis egy jelentéktelen,
szakadár mozgalomhoz, amelyhez hasonlóak
százával működtek szerte a Galaxisban.
Viszont apró, szélsőséges csoport létére a
KFF tekintélyes pénzalapok felett rendelkezett,
és a tagjai között aránytalanul nagy számban
fordultak elő kiválóan képzett, veszedelmes
egyének. Az olyan elit harcosok, mint
Kelad'den, vagy olyanok, akik komoly katonai
A Kettő Szabálya
356
kiképzésen estek át, inkább átlagosnak számí-
tottak, semmint kivételesnek. És különféle
okokból hűséget esküdtek Hettonnak, illetve
szervezetének.
Zannah úgy sejtette, hogy mindannyian hős-
nek képzelik magukat, sőt talán a dicsőséges
ügyük leendő mártírjának. Mégsem érzett
irántuk mást, csakis megvetést. Minden felké-
szültségük dacára nagyra nőtt gyerekek vol-
tak, akik apró, sötét szobák mélyén titkos
terveket szövögettek, és kicsinyes terrorista
akciókra készültek a hatalom, a galaktikus
kormányzat ellen – amelynek tagjai a létezé-
sükről sem tudtak.
Zannah bizonyos mértékig még Kelad'dent,
a saját szeretőjét is megvetette. Ennek ellenére
bevallotta magának, hogy a férfiban van
valami delejesen vonzó. A küldetésének sikere
érdekében nem kellett feltétlenül megosztania
vele az ágyát, mégis hajlott arra – sőt egyene-
Dew Karpyshyn
357
sen vágyott rá –, hogy felhívja magára a főne-
mes figyelmét. Kelad'den nem csupán a testi
adottságainak köszönhette vonzerejét. Vad
energiák lengték körül. Szinte tombolt benne
az elvakult gőg, és ennek tüze elborította
Zannaht, valahányszor meztelenül ölelkeztek
az ágyban.
A lány tudta, hogy részben azért vonzódik
ehhez a forrósághoz, mert a mestere mindig is
annyira rideg volt. Darth Bane az őrzőjeként és
gyámjaként szolgált tíz éven keresztül. Felne-
velte és minden bajtól megóvta őt, továbbá
átadta neki a Sith-ek tudását. Mégsem tudta
nevelőapjaként tisztelni a férfit. Bane ugyan
sosem kegyetlenkedett vele, de nem is muta-
tott iránta semmiféle gyengédséget, még
együttérzést vagy sajnálatot sem. Nem gon-
dolkodó és érző teremtménynek, hanem
eszköznek tekintette őt, egyfajta gépezetnek,
A Kettő Szabálya
358
amely idővel továbbviszi majd a Sith-ek ha-
gyatékát.
Mindennek a tetejébe, az orbaliskpáncélba
zárt Darth Bane-ből szinte kivesztek az emberi
vonások. Harag, gyűlölet, szerelem, vágy –
mindezek csupán eszközöket jelentettek a
számára, amelyekkel táplálhatta a hatalmát.
Zannahnak viszont továbbra is szüksége volt
arra, hogy érezzen. Vágyott a valódi érzésekre
és a nyers szenvedélyre. Sóvárgott utánuk…
És Kelad'denben megtalálta mindezt. A férfi
megadta neki az egyetlen dolgot, amit a mes-
terétől nem kaphatott meg. Ennek ellenére,
meg sem fordult a fejében, hogy elárulja vagy
elhagyja Bane-t. A saját szemével látta, hogy a
mestere mire képes az Erővel, rajta keresztül
kóstolót kapott a sötét oldal hatalmából. Darth
Bane a Sith Sötét Nagyura volt, és Zannah
biztosan tudta, hogy egy napon letépi a férfi
válláról a köpenyét, és saját magára teríti.
Dew Karpyshyn
359
Semmi sem akadályozhatta meg abban – sem
holmi ábrándos vágyak, sem az érzelmi kielé-
gülés csábítása, de még a szerelem ígérete sem
–, hogy végigmenjen az úton, és beteljesítse a
sorsát.
Ehhez a célhoz viszonyítva Kel és a pincében
összegyűlt szakadárok parányi, jelentéktelen
lények voltak, akik parányi, jelentéktelen életet
éltek. Zannah csakis azért ereszkedett le hoz-
zájuk, mert a mestere úgy vélte, egy napon
felhasználhatják őket, és neki kellett gondos-
kodnia arról, hogy akármiféle őrültséget
főznek ki, az beleilleszkedjen Bane átfogó
terveibe.
Kelad'den egy meghitt vacsora alatt elárulta,
hogy mi a céljuk. Arra készültek, hogy elra-
bolnak egy helyi politikust, és elképesztő
váltságdíjat kérnek érte. A legkomolyabban
hittek abban, hogy miután a HoloHálózat
világgá repíti a hírt, az ő merész vállalkozásuk
A Kettő Szabálya
360
lesz az a katalizátor, amelynek hatására a
Külső Gyűrű népei fellázadnak, egyesítik
erőiket, és megdöntik a Szenátust.
Zannah szánalmasnak tartotta ezt a gyerme-
teg hitet és viselkedést. A nyomorultak még
csak nem is sejtették, hogy egy nagyszabású
játszma feláldozható bábui. Közönséges esz-
közök, amelyeket felhasználnak, és elhajíta-
nak, miután betöltötték a rendeltetésüket…
– Honfitársaim! – kezdte Kel a közönséget
megszólító, gyakorlott szónokok ünnepélyes
hanghordozásával. – Szövetségre léptünk egy
szent cél érdekében, nevezetesen, hogy térdre
kényszerítsük, és megsemmisítsük a Galakti-
kus Köztársaságot. És mégis, mit tettünk eddig
annak érdekében, hogy elérjük a célunkat?
Forradalomról beszélünk, és mégis félünk
megtenni azt, amivel kirobbanthatjuk a forra-
dalmat! Ám ez hamarosan megváltozik. Há-
rom nap múlva rákényszerítjük a hatalmaso-
Dew Karpyshyn
361
kat, hogy emeljék fel a fejüket, és vegyenek
észre minket.
– Három nap múlva? – szólt közbe Cyndra, a
chiss asszony. – Te meg miről beszélsz?
– Hetton azt akarja, hogy a Fegyverszüneti
Emléknapon sújtsunk le – tette hozzá Paak. –
Sokkal nagyobb feltűnést fogunk kelteni,
amennyiben a Ruusani Reformáció évforduló-
ján cselekszünk.
– Miért várnánk hónapokig, amikor a tökéle-
tes alkalom itt van, közvetlenül előttünk? –
kérdezte Kel, azt az érvet felhasználva, amely-
lyel Zannah meggyőzte őt. – Egy egyszerű
nagykövet sorsa senkit sem érdekel. Olyan
célpontot kell keresnünk, akit mindenhol
ismernek, és akinek elrablására mindenki
felfigyel.
– És ki lenne az? – érdeklődött az egyik fiatal
férfi.
– Valorum főkancellár – válaszolta Kel.
A Kettő Szabálya
362
– Valorum főkancellári mandátuma két éve
lejárt – szólt oda Paak az ajtó mellől.
– De továbbra is utazó nagykövetként szol-
gálja a Szenátust – érvelt Kelad'den. – És ne
feledjük, hogy az ő úgynevezett Egyesítési
Elvei rángattak vissza számtalan világot a
Köztársaság érdekszférájának hálójába. Ő a
felelős mindenért, ami ellen harcolunk, ő
jelképez mindent, amit meg akarunk semmisí-
teni. Ő a tökéletes célpont.
– És hogyan kapjuk el? – kérdezte Cyndra.
– A napirendjében szerepel egy titkos talál-
kozó Serenno legbefolyásosabb nemesi család-
jaival – magyarázta a twi'lek. – Sejtésünk
szerint megpróbálja rábeszélni a helyi hatal-
masságokat arra, hogy tegyenek lépéseket a
szeparatista mozgalmak felszámolására. Az
olyan mozgalmakéra, mint amilyen a miénk is.
– Honnan tudsz te erről? – kérdezte a fiatal
nő.
Dew Karpyshyn
363
Kel válasz helyett Zannah felé biccentett, és
megrezegtette a lekkuit. Zannah lépett egyet
előre, és beszélni kezdett:
– A nevem Zápor. Titkárnőként dolgozom a
Köztársaság nagykövetségén.
Ezzel a hazugsággal keltette fel maga iránt
Kelad'den érdeklődését, és már csak azért is
kapóra jött neki, mert magyarázatul szolgált
arra, hogy honnan származnak az értesülései,
amelyeket valójában Bane vásárolt az egyik
titkos kapcsolatától…
– Minden készen áll, Eddels Nagyúr – bre-
kegte a muun, és egy adatolvasót nyújtott a
mester felé. – Ebben mindent megtalál, amire
szüksége lesz.
Zannah ekkor látott először muunt, és eléggé
zavarba ejtőnek találta a teremtmény megjele-
nését. Legalább olyan magasra nőtt, mint Bane,
viszont a feje, a teste, valamint a végtagjai
A Kettő Szabálya
364
hosszúak és vékonyak voltak, mintha valami
szörnyű módon megnyújtották volna, hogy
elérje a jelenlegi magasságát. Tésztaszerű,
fehér bőrét helyenként gusztustalan, rózsaszí-
nű foltok tarkították. A szeme és pofacsontjai
mélyen besüppedtek máskülönben lapos
ábrázatába, az orrának nyomát sem lehetett
látni, míg vékony szájának mindkét sarka
lefelé görbült, mintha folyton megvető képet
vágott volna. A fején egyetlen hajszál sem nőtt,
és sötétbarna, egyszerű ruházatot viselt. Lerítt
róla, hogy rendkívül kényelmetlenül érzi
magát a Tatuin ikernapjainak forróságában, de
egyetlen szóval sem panaszkodott.
Zannah néhány nappal korábban megtudta a
mesterétől, hogy a Dűne-tenger homoksivata-
gában tartott találkozó egyfajta csúcspontja
annak a tervnek, amelyet, ha akaratlanul is, de
ő maga lendített mozgásba egy évvel koráb-
ban, röviddel azután, hogy Bane és ő első
Dew Karpyshyn
365
ízben leszálltak az Ambriára. Ugyanis a
ruusani Sith-táborban talált kézirat hátulján
hosszú számsorok sorakoztak: az
Intergalaktikus Bankkartellnél fenntartott
titkos számlák kódjai.
Bane elmesélte Zannahnak, hogy Qordis
Nagyúr megszállottan rajongott a ritka és
értékes műtárgyakért. Az évek folyamán
elképesztő összegeket sikkasztott el a Sötét
Testvériség pénzalapjaiból, amelyekből aztán
mindenféle kincseket vásárolt, hogy kielégít-
hesse a szenvedélyét. A Testvériség pusztulá-
sát követően egyedül Bane tudott ezekről a
számlákról, és egyedül ő férhetett hozzájuk.
Persze eszébe sem jutott, hogy akár fényűző
életet is élhetne, a kreditek csakis arra kellettek
neki, hogy megvalósítsa a céljait.
– Az információ árucikk – magyarázta meg-
fontoltan a tanítványának. – Cserélhető, elad-
ható és megvásárolható. A kreditek végső
A Kettő Szabálya
366
soron csak annyit érnek, mint a titkok, ame-
lyeket megveszünk rajtuk.
Az előző év folyamán Bane hozzányúlt a
tartalékokhoz. Helyi és köztársasági hivatal-
nokokat vesztegetett meg, hogy hozzáférjen a
titkos aktákhoz. Kormányzati kémeket és
kiváló kapcsolatokkal rendelkező bűnözőket
bérelt fel, hogy az ő ügynökeiként dolgozza-
nak. A váratlanul előkerült vagyont felhasz-
nálva hatalmas hálózatot épített ki, amelynek
tagjai az ő szemeként és füleként szolgáltak
több száz világon.
Maga Bane természetesen sosem lépett köz-
vetlen kapcsolatba ezekkel az illetőkkel. A
Sith-rend utolsó képviselőjeként létfontosságú
volt, hogy a névtelenség és ismeretlenség
leplébe burkolózzon. Mindent egy bizonyos
közvetítőn keresztül intézett – azon a muunon
keresztül, aki most ott állt előtte.
Dew Karpyshyn
367
– Pontosan követted az utasításaimat? – kér-
dezte tőle Bane.
– Betűhíven, Eddels Nagyúr – felelte maga-
biztosan a teremtmény. – Valamennyi kifizetés
három számlán keresztül fog történni, így a
forrást lehetetlen lesz kinyomozni. Cserébe ön
rendszeres jelentéseket kap, folyamatosan
áradnak majd önhöz mind a törvényesen,
mind a törvénytelenül megszerzett informáci-
ók. Amennyiben utasítást kíván adni az ügy-
nökeinek, azokat különféle titkos üzenetközve-
títő szolgálatok fogják eljuttatni a címzettek-
hez. Tökéletesen névtelenül.
– És senki sem tudja, hogy én állok a háttér-
ben? – kérdezte a szemét résnyire vonva Bane.
– Nyilván tisztában van azzal, hogy minek
köszönhetem a hírnevemet – válaszolta a
muun. – Számomra a diszkréció mindennél
fontosabb, és erre büszke is vagyok. Ezért
keresnek fel az önhöz hasonló ügyfelek…
A Kettő Szabálya
368
– Hát akkor a kettőnk ügye itt lezárul – jelen-
tette ki Bane.
A muun meghajolt a mester előtt, odabiccen-
tett Zannahnak, aztán sarkon fordult, és elin-
dult a közelben várakozó hajója felé. Zannah
mindvégig szemmel tartotta, mert érdekelte,
hogy miféle halál fog lesújtani rá. Meg sem
fordult a fejében, hogy mestere életben hagyja
a muunt. Egyedül ő tudta, hogy ki hozta létre,
és ki irányítja az egész Galaxist átszövő kém-
hálózatot, és egyedül ő látta Bane arcát.
A teremtmény azonban minden gond nélkül
elérte a hajót, és felszállt annak fedélzetére.
Pillanatokkal később feldübörögtek a hajtó-
művek, majd a gép felemelkedett, és hamaro-
san eltűnt a láthatárról. Zannah ekkor a meste-
réhez fordult, és értetlenül pislogva megkér-
dezte:
– Miért hagytad életben?
Dew Karpyshyn
369
– Mert még a jövőben is értékes lehet a szá-
munkra – felelte Bane.
– De hát látott téged! – tiltakozott a lány. –
Tudja, hogy ki vagy!
– Csak annyit tud, amennyit tudnia kell –
magyarázta higgadtan Bane. – Egy magát
Eddels Nagyúrnak nevező dúsgazdag ember
felbérelte őt, hogy állítson fel egy titkos infor-
mációs hálózatot. Fogalma sincs, hogy ki
vagyok valójában, sem pedig hogy mik a
céljaim. És fogalma sincs, hogy hol és hogyan
talál meg engem, hacsak én nem lépek vele
kapcsolatba.
Zannahnak eszébe jutott egy történet, ame-
lyet a mestere egy korábbi alkalommal osztott
meg vele. Bane akkor is az Ambrián tartózko-
dott, és már csak néhány óra választotta el a
haláltól, amikor rátalált egy Caleb nevezetű
orvosra. Csakhogy Caleb érzékelte benne a
sötét oldal jelenlétét, és nem akarta meggyó-
A Kettő Szabálya
370
gyítani. Bane azzal kényszerítette engedelmes-
ségre az illetőt, hogy ha nem segít rajta, akkor
megöli a lányát. Aztán, miután meggyógyult,
nem állt bosszút az orvoson, amiért az nyíltan
szembeszegült vele. Caleb bizonyságot tett a
képességeiről, illetve felkészültségéről, Bane
pedig tudta, hogy a férfi nem jelent veszélyt
őrá nézve, sőt egy napon még szüksége lehet a
tudására. A megölésével inkább csak kockáza-
tok jártak volna – és némi kicsinyes élvezet,
amiről ő készségesen lemondott.
– A halálából nem származik semmiféle
előny – mormolta akkor Zannah, és elgondol-
kodva rágcsálta az alsó ajkát…
– Zápornak módjában áll megadni nekünk a
Valorum főkancellár napirendjében szereplő
helyszíneket és időpontokat – magyarázta
Kelad'den a társainak. – Amikor az űrhajója
leszáll, mi már várni fogjuk őt.
Dew Karpyshyn
371
– Vannak testőrei – jegyezte meg kurtán
Paak.
– Csakis a személyi biztonsági osztaga – vá-
gott vissza Zannah. – Minden más túlontúl
nagy feltűnést keltene.
– Szeretné titokban lebonyolítani az itteni
találkozóját – tette hozzá Kel. – A Szenátus
még a szakadár mozgalmak puszta létezését
sem hajlandó hivatalosan elismerni, így aztán
a küldetését magánlátogatásnak minősítik.
– Három napot mondtál? Az nagyon kevés! –
tiltakozott Cyndra. – Több idő kell a felkészü-
léshez.
– Mindenünk megvan, ami csak kell – felelte
Kelad'den. – Vannak fegyvereink, és értünk is
a kezelésükhöz. Tudjuk, hogy a főkancellár
mikor és hová érkezik. Mi kell még?
– Például Hetton parancsa… – dörmögte
Paak.
Kelad'den feléje fordult, és ráförmedt:
A Kettő Szabálya
372
– Tényleg szükségünk van Hetton engedé-
lyére? Mik vagyunk mi, gyerekek? Magunktól
nem tudunk cselekedni?
– Ő a vezetőnk – felelte komoran Paak. – Ő
mondja meg, hogy mit csináljunk.
– Így vagyunk a Köztársaság Szenátusával is
– szólt közbe Zannah. – Ők is előírják, hogy
mit csináljunk és hogyan. Hát nem éppen ez
ellen harcoltok? Ha a gazdátoknak engedel-
meskedtek, rabszolgák vagytok, függetlenül
attól, hogy kiféle-miféle a gazda.
A legteljesebb meggyőződés hangján ejtette
ki ezeket a szavakat, noha a legkevésbé sem
hitt bennük. Ezzel egy időben megidézte
magában az Erőt, és annak láthatatlan nyúlvá-
nyaival óvatosan megérintette a helyiségben
tartózkodók elméjét. Módjában állt volna az
uralma alá vonni az akaratukat, de az ebben a
helyzetben nem segített volna rajta. A tudati
Dew Karpyshyn
373
befolyásolás hatásai Valorum megérkezésének
időpontjára nyomtalanul elillannának.
Zannah ezért egy jóval kifinomultabb esz-
közt választott. Ahelyett, hogy az Erő segítsé-
gével rájuk kényszerítette volna az akaratát,
inkább felszította az érzéseiket, hogy sokkal
érzelgősebb és erőszakosabb lelkiállapotba
hozza őket. Ez az eljárás önmagában véve
keveset ért, de ha meggyőző erejű és kellően
felkavaró szavak társultak hozzá, akkor a
hatásai sokkal erősebbek és tartósabbak lettek,
mint az egyszerű tudati befolyásolásnak.
Csakhogy ezek a szavak nem hangozhattak
el az ő szájából. A szakadárok számára idegen
volt, nem bíztak benne. Természetes ösztöneik
parancsára azonnal elvetették volna az érveit,
sőt mesterségesen gerjesztett, hiperagresszív
állapotukban valószínűleg ellene fordultak
volna. Valaki másnak kellett beszélnie hozzá-
A Kettő Szabálya
374
juk, egy olyan valakinek, akit régóta ismertek –
például Kelad'dennek.
– Azt mondjátok, függetlenséget akartok –
mondta nekik a jóképű twi'lek. – Azt mondjá-
tok, harcolni akartok a szabadságért. Ám
amikor felajánlom a lehetőséget, eloldalogtok,
mint a falkából kiűzött kath kutya!
– Meg kell várnunk a Fegyverszüneti Em-
léknapot – makacskodott Cyndra. – Tartanunk
kell magunkat az eredeti tervhez.
– A tervek mit sem érnek, amíg nem hajtjuk
végre őket – válaszolta Kel. – Folyton arról
beszélünk, hogy mit fogunk tenni a jövőben,
de amikor eljön az Emléknap, nem lesz nehéz
újabb kifogást találni arra, hogy várjunk még
egy kicsit! Nézzétek, titkos találkozókkal nem
lehet megváltoztatni a Galaxist. A tervek
önmagukban nem ijesztik meg a Szenátust, és
nem kényszerítik térdre a Köztársaságot.
Cselekednünk kell, méghozzá most azonnal!
Dew Karpyshyn
375
Zannah felismerte a saját szavait Kel beszé-
dében. Ő maga suttogta el őket a meghitt
beszélgetések alatt. Elültette a gondolatok
magvait, aztán figyelemmel kísérte a növeke-
désüket. A twi'lek most szenvedélyesen és
tüzesen adta elő a mondandóját, mintha szi-
lárdan hitte volna, hogy a saját nézeteit han-
goztatja.
– Döntő fontosságú esemény előtt állunk! –
folytatta felindultan. – Három nap múlva
lesújtunk a Köztársaság zsarnokaira! Megtesz-
szük az első lépést a függetlenség és az igazi
szabadság felé vezető úton!
Ketten-hárman tapsolni és éljenezni kezdtek,
amiből Zannah tudta, hogy Kel megnyerte
őket magának. Egyedül Paakon és Cyndrán
mutatkoztak a vonakodás jelei, de amikor a
csoport többi tagja nekilátott kidolgozni
Valorum elrablásának részleteit, még ők is
félretették a kételyeiket.
A Kettő Szabálya
376
A találkozó az éjszakába nyúlt, és amikor
véget ért, Zannah és Kelad'den visszatért a
lány bérelt lakásába.
– Csodálatos voltál ma este – suttogta
Zannah, miután beléptek az ajtón.
– Most néhány napra el kell válnunk egy-
mástól – felelte a twi'lek. – Amíg nem ér véget
az a bizonyos dolog, nem találkozhatunk. A
többiek számítanak rám. Nem engedhetem
meg, hogy bármi elvonja a figyelmemet.
Válasz helyett Zannah a férfihoz simult, és
szorosan átölelte.
Kelad'den kora hajnalban, még napkelte előtt
távozott. Zannah az ajtóban elbúcsúzott tőle,
majd visszabújt az ágyba, hogy aludjon még
egyet. Néhány órával később ismét felkelt, és
nekilátott összeszedni a holmiját. A küldetése
itt véget ért. Tudta, hogy többé nem látja
Kelad'dent. Eljött az idő, hogy visszatérjen az
Ambriára.
Dew Karpyshyn
377
A tábor romokban hevert. A sátrakból csu-
pán szétszaggatott, megpörkölődött rongyok
maradtak. A készleteket tartalmazó ládák
szilánkokra zúzódtak, a tartalmuk szétszóró-
dott a környéken. Több száz kilogramm súlyú
üzemanyagcellák feküdtek mindenfelé, néme-
lyik ötven méterre repült a tárolóhelyétől.
A törmelékkel és szeméttel telehintett talajon
megperzselt foltok feketéllettek, amelyekben
Zannah a Sith-villámok nyomaira ismert. A
levegő még ekkor is szinte sistergett a sötét
oldal energiától, amitől a lány megborzongott
félelmében és izgatottságában.
Nem esett nehezére kitalálnia, hogy mi tör-
tént: Bane-nek ezúttal sem sikerült elkészítenie
a holokronját, és elvakult dühében mindent
megsemmisített maga körül. A felismerés
nyomán eltűnődött azon, hogy ha itt lett volna
a kérdéses percekben, vajon meg tudta volna
A Kettő Szabálya
378
állítani a mesterét? Sőt ő maga túlélte volna a
vihart?
Darth Bane a tábor távolabbi határán üldö-
gélt, a hátát fordítva a leszállózóna felé. Ami-
kor Zannah odaért hozzá, megfordult, majd
felállt, és teljes, kétméteres magasságában
kihúzta magát, amitől a tanítványa fölé tor-
nyosult. A ruhái ronggyá szakadtak, és több
folton kiégtek, így látni lehetett, hogy az
orbaliskok mennyire elszaporodtak. Több
tucat teremtmény tapadt a bőrére, az arcát és a
kezét leszámítva az egész testét ellepték. Bane
úgy festett, mintha elpusztult, kagylóféle
teremtményekből megformált páncélt viselt
volna. Ám Zannah jól tudta, hogy a héjak alatt
rejtőző orbaliskok nagyon is élnek, és a meste-
réből táplálkoznak.
Bane azt állította, hogy a teremtmények
megnövelik a hatalmát, továbbá természetelle-
nesen nagy testi erőt és különlegesen hatékony
Dew Karpyshyn
379
öngyógyító képességet kölcsönöznek neki. Ám
a holokronkészítés területén vallott újabb
kudarc következményei láttán Zannah elgon-
dolkodott azon, hogy miféle árat kell fizetni
ezekért a képességekért. Mi haszna a nagyobb
hatalomnak, ha a birtokosa nem tudja irányí-
tani?
Legnagyobb megkönnyebbülésére úgy látta,
hogy a mestere időközben lecsillapodott, és
sokkal okosabb volt annál, semhogy a lelkiál-
lapota felől érdeklődjön – inkább belekezdett a
küldetéséről szóló beszámolóba:
– Minden készen áll, mester. Amikor
Valorum főkancellár kompja földet ér,
Kelad'den és a társai várni fogják őt.
– Jó munkát végeztél – ismerte el Bane.
A dicséret hallatán Zannaht, mint minden
korábbi alkalommal, ezúttal is elöntötte a
büszkeség és elégedettség érzése. Ám az
A Kettő Szabálya
380
örömét jócskán tompította a tudat, hogy min-
dörökre elvesztette a twi'lek férfit.
– Van valami esély arra, hogy sikerrel jár-
nak? – kérdezte halkan.
– Nincs – felelte Bane rövid megfontolás
után.
– Hát akkor mi értelme az egésznek? – fakadt
ki Zannah, végül utat engedve a csalódottsá-
gának. – Egyszerűen fel nem foghatom, hogy
miért bízol rám efféle küldetéseket! Miért
vesztegetjük az időnket és erőnket, ha tudjuk,
hogy kudarc vár rájuk?
– Nem kell sikerrel járniuk annak erdekében,
hogy értékesek legyenek a számunkra – vála-
szolta a legteljesebb lelki nyugalommal Bane. –
A szakadárok csakis zavaró tényezőnek kelle-
nek. Magukra vonják a Szenátus figyelmét, és
vakká teszik a Jediket.
– Vakká teszik a Jediket? – ismételte értetle-
nül Zannah.
Dew Karpyshyn
381
– A Jedik alárendelték magukat a Szenátus
akaratának – fejtegette Bane. – Hagyták, hogy
belesüllyedjenek a politika és a bürokrácia
mocsarába. A Köztársaság hívei azt szeretnék,
hogy egyetlen, egyesített kormányzat legyen,
amely fenntartja a békét az egész Galaxisban,
és a Jedik ezen cél eszközévé silányították
önmagukat. Valahányszor a szélsőségesek
csapást mérnek a Köztársaságra, a Szenátus a
Jediket szólítja fel cselekvésre. Így aztán az
ellenségeink lázongások elfojtására, felkelések
leverésére pazarolják az erejüket és idejüket, s
a legkevésbé sem figyelnek ránk.
– De miért kell a szeparatistáknak folyton
kudarcot vallaniuk? – kérdezte Zannah. – Úgy
is segíthetnénk nekik elérni a céljaikat, hogy
nem kockáztatjuk meg a lelepleződést!
– Ha sikerrel járnak, egyre több támogatóra
tesznek szert – magyarázta türelmesen Bane. –
A hatalmuk és a befolyásuk nőni fog. Egyre
A Kettő Szabálya
382
nehezebb lesz manipulálni és irányítani őket.
Még az is meglehet, hogy annyira megerősöd-
nek, hogy egy napon képesek lesznek meg-
dönteni a Köztársaságot.
– És az nem jó nekünk? – mormolta Zannah.
– A Köztársaság tartja kordában a Jediket –
felelte Bane. – A Köztársaság irányít és paran-
csol több ezer világon. Viszont ha elbukik,
több tucatnyi vagy talán több száz új csillag-
közi kormányzat és galaktikus szervezet lép a
helyébe. Egy ellenséget sokkal könnyebb
ellenőrizni és manipulálni, mint húszat. Ezért
kell a szélsőséges szeparatista csoportokon
tartanunk a szemünket. Azonosítjuk azokat,
amelyekben megvan a lehetőség, hogy valódi
fenyegetéssé váljanak, majd arra biztatjuk
őket, hogy sújtsanak le, még mielőtt valóban
készen állnának erre. Kiaknázzuk a bennük
rejlő lehetőségeket, kijátsszuk őket a Köztársa-
ság ellen. Hagynunk kell, hogy az ellenségeink
Dew Karpyshyn
383
meggyengítsék egymást, mialatt mi rejtőzkö-
dünk és egyre erősödünk. Egy napon a Köz-
társaság elbukik, és a Jedik megsemmisülnek.
De ez csakis akkor történhet meg, amikor mi
már készen állunk arra, hogy magunkhoz
ragadjuk a hatalmat.
Zannah bólogatott, noha szinte beleszédült,
amikor megpróbálta átlátni Darth Bane rend-
kívül bonyolult és szövevényes politikai
mesterkedéseinek összességét. Visszagondolt a
múltbeli küldetéseire, és azon törte a fejét,
hogy ezek hogyan illeszkednek bele az átfogó
tervekbe.
– Korábban sosem támadtak kételyeid a fe-
ladataidat illetően – jegyezte meg Bane, és
inkább kíváncsinak tűnt, semmint haragosnak.
Zannah nem akart Kelad'denről beszélni.
Noha mindent végrehajtott, amire Bane utasí-
totta, biztosra vette, hogy a twi'lek iránti
érzéseit mestere a gyengeség jelének fogná fel.
A Kettő Szabálya
384
– Még ha nem is értettem mindig a küldeté-
seim célját, a bölcsességedben sosem kételked-
tem, mester – válaszolta alázatosan, mert
hirtelen felismerte, hogy hogyan fordíthatja
előnyére a kínos kérdést.
– És most kételkedsz bennem? – kérdezte
Bane.
Zannah lassan végigjáratta tekintetét a tábor
helyén heverő romhalmazon, majd a hazugság
magvát az igazság leplével burkolva felelt:
– Még sosem tapasztaltam, hogy ennyire
elvesztetted az uralmadat a hatalmad felett.
Attól tartok, hogy az orbaliskok megrontják az
ítélőképességedet. És félek attól, hogy végül az
őrületbe kergetnek téged.
Bane nem válaszolt azonnal, és amikor meg-
tette, a hangja komoran és ingerülten recsegett:
– Én parancsolok az orbaliskoknak, és nem
ők nekem!
Dew Karpyshyn
385
– Természetesen, mester, bocsáss meg a felté-
telezésért! – mentegetőzött Zannah, ám a férfi
reakciójából azt a következtetést szűrte le,
hogy sikerült elvetnie a kétely magvát. Azzal,
hogy megpróbálta manipulálni a mesterét,
veszedelmes játszmába kezdett, de ezt a koc-
kázatot vállalnia kellett. Valóban tartott attól,
hogy ha az orbaliskok még egyszer az őrjön-
gésbe hajszolják Bane-t, akkor azt ő nem fogja
túlélni. Az önfenntartás ösztönének parancsára
akarta rávenni a mesterét arra, hogy igyekez-
zen megszabadulni az élősködőktől.
– Hozd rendbe a tábort! – rendelkezett fojtott
hangon Bane. – Aztán utazz vissza a
Serennóra! Készletekre van szükségünk.
Zannah engedelmes főhajtással nyugtázta a
parancsot, és mialatt a férfi meditálni kezdett,
nekilátott összeszedni a szemetet. És munka
közben ráeszmélt, hogy a mesterének elméjébe
plántált kételyek hosszú távon egy másik,
A Kettő Szabálya
386
számára rendkívül hasznos eredményt is
szülhetnek.
Bane éppen elégszer magyarázta el neki,
hogy ők ketten egy napon megküzdenek majd
a mesteri címért. Csakhogy a férfiban rendkí-
vüli testi erő dolgozott, rettentő tudással
rendelkezett, és az Erő is mélyen áthatotta. Az
eleven páncélzatba burkolva – amely megnö-
velte a hatalmát, és megvédte őt gyakorlatilag
valamennyi ismert fegyvertől – szinte legyőz-
hetetlen volt.
Zannah rájött, hogy csakis akkor remény-
kedhet a jövőbeni győzelmében, ha valamilyen
úton-módon eléri, hogy Bane-nel levetesse
magáról az orbaliskokat.
Dew Karpyshyn
387
Tizenkettedik fejezet
Johun mocorogni kezdett ültében, hogy ké-
nyelmesebb helyzetet találjon, közben arra
gondolt, hogy gyerekként mennyivel köny-
nyebben elviselte az űrutazással járó megpró-
báltatásokat. Mostanra messze maga mögött
hagyta a kamaszkort. Még a húszas évei
legelején is nőtt, a magassága immáron elérte a
185 centimétert, míg valaha vékony testén
kemény izmok feszültek. A régi külsejére már
csak szőke haja emlékeztette, amely továbbra
is a vállát verdeste, és színét tekintve feltűnően
elütött az állát keretező, fekete szakálltól.
Ismét megmozdult, és morcosan pillantott
Tarsus Valorumra, aki a vele szemben lévő
ülésben elterülve pihent. A főkancellár már a
hatvanas éveiben járt, noha a halántéka kör-
nyékén megjelenő ősz hajszálait leszámítva
A Kettő Szabálya
388
majdnem pontosan úgy festett, mint azon a
napon, amelyiken Johun első ízben találkozott
vele. Tarsus mosolyogva állta a Jedi tekintetét,
aztán csak megvonta a vállát, és Johun tudta,
hogy ennél hangsúlyosabb bocsánatkérést nem
fog kapni, amiért ezen a másodrendű hajón
kénytelen kibírni a hosszúra nyúló csillagközi
utazást.
Az Új Hajnal, ez az Envoy osztályú komp
számtalanszor bebizonyította, hogy megbízha-
tó és jól kezelhető hajó, de fényűzőnek koránt-
sem lehetett nevezni. Tarsus Valorum, a Ga-
laktikus Köztársaság korábbi főkancellárja
igényelhetett volna egy különlegesebb egysé-
get személyes használatra – például az új
Cygus Théta osztály egyik példányát, vagy
akár egy Consular típusú, pompás cirkálót,
amely rövid idő alatt olyannyira népszerű lett
diplomatakörökben. Tekintetbe véve az előző
állását, nem lehetett kétséges, hogy a Szenátus
Dew Karpyshyn
389
jóváhagyta volna a kérését, és megszavazta
volna a gép megvásárlásához szükséges ösz-
szeget. Csakhogy Valorum ragaszkodott az Új
Hajnalhoz. Azt állította, hogy miután a hivatali
ideje véget ért, a kétfős személyzettel repülő,
hat utas szállítására alkalmas, hatos szintű
hiperhajtóművel felszerelt egység tökéletesen
megfelel a céljainak és igényeinek.
Ez a szerénységre és gyakorlatiasságra valló
gesztus minden szónál ékesebben beszélt
magáról a férfiról. Az elmúlt évek folyamán
Johun számtalanszor megfigyelhette a főkan-
cellárt úgy nyilvános szerepléseken, mint a
lakosztályának magányában, és minél jobban
megismerte, annál jobban tisztelte. De arra is
rájött, hogy Valorum néha hihetetlenül ma-
kacs, sőt a megátalkodottságig konok, amit
egyebek mellett azzal is bizonyított, hogy bár a
Szenátus felajánlotta neki, hogy díszőrséget ad
A Kettő Szabálya
390
mellé a diplomáciai küldetéseihez, ő vissza-
utasította az ajánlatot.
– Egy visszavonult politikus nem jelent ve-
szélyt senkire – érvelt akkoriban. – És én
biztosan nem vagyok annyira fontos, hogy
valaki veszélybe sodorja magát azzal, hogy
ártani próbál nekem.
Johun továbbra is elkísérte hosszú útjaira,
ám ő maga döntött így, nem a főkancellár. Jól
tudta, hogy Valorum továbbra is rendkívül
értékes munkát végez, és azt is tudta, hogy
szép számmal akadnak még olyanok, akik
szívesen megtorolnák rajta vélt vagy valós
sérelmeiket. Többször is megpróbálta rábe-
szélni Tarsust, hogy biztonságosabb körülmé-
nyek között utazzon, de mindhiába. Így aztán
úgy határozott, hogy mindaddig, amíg konok
barátja nem veszi körül magát komolyabb
testőrséggel, személyesen kíséri el valamennyi
küldetésére.
Dew Karpyshyn
391
– Remélem, hamarosan odaérünk – dörmög-
te rosszkedvűen, elárulva ezzel kínos érzéseit.
– Máskor meditálni szokott, hogy elüsse
valamivel az időt – jegyezte meg ravaszkásan
mosolyogva Valorum. – Amúgy sem rajong az
üres fecsegésért.
Tarsus csakis a kettejük között régóta fennál-
ló baráti viszony miatt engedte meg Johunnak,
hogy elkísérje őt. Az első, négyéves főkancellá-
ri megbízatásának java ideje alatt a Jedi tagja
volt a személyi testőrségének, és mindvégig a
második időszakban. Jelenleg mint „Jedi
tanácsadó” szolgálta őt, noha Johun még
sosem adott semmiféle tanácsot, és elképzelni
sem tudta, hogy erre valaha is sor kerül.
Tarsus Valorumot úgy ismerték szerte az
egész Galaxisban, mint a férfit, aki megmentet-
te a Köztársaságot. Azzal, hogy áthajszolta a
Ruusani Reformációt a Szenátuson, a béke, a
jólét és a gyarapodás új korszakát vezette be.
A Kettő Szabálya
392
Johun azonban nem azért tartotta nagyra őt,
amit elért, hanem azért, ahogyan elérte.
A főkancellár mellett szolgálva megtapasz-
talhatta a szavak és eszmék valódi hatalmát.
Tarsus Valorumban mély meggyőződés mun-
kált, azon ritka politikusok közé tartozott, akik
valóban hittek a saját szavaikban. Valaha
egyszer elhatározta, hogy megteremti az
aranykort a Galaxis lakói számára, és fáradha-
tatlan lendülettel űzte az újjászületett és újra
egyesített Köztársaságról szőtt álmait. Az
elmúlt három-négy, háborúkkal és zűrzavarral
teli évszázad folyamán több száz világ szakadt
ki a Köztársaságból, és ezek jó része az ő
uralma alatt visszatért. Aztán, amikor a man-
dátuma lejárt, és eljött a perc, hogy átadja
helyét az utódjának, gondoskodott róla, hogy
minden rendben legyen, és a hölgy zökkenő-
mentesen folytathassa az ő munkáját.
Dew Karpyshyn
393
Csodálatra méltó módon a nagy újraegyesí-
tés a lehető legkevesebb vérontás és csatározás
árán zajlott le. Valorum nagykövetekre és
békeszerződésekre támaszkodva elérte azt,
amit hadseregekkel és háborúkkal sosem
lehetett volna. „Hogy megnyerj egy világot,
meg kell nyerned a lakóinak szívét és elméjét”
– magyarázta egy alkalommal, röviddel azu-
tán, hogy Johunt beosztották mellé. És a Jedi
azok után, hogy egy évtizeden keresztül
közvetlen közelről kísérte figyelemmel
Valorum működését, biztosan tudta, hogy
ezeknél igazabb szavakat még senki sem
mondott.
– Becsült érkezési idő: öt perc – recsegett a
pilóta hangja a fedélzeti hangszórókban. –
Készüljenek fel a leszállásra!
Johun megkönnyebbülése jeléül jócskán eltú-
lozva felsóhajtott, mire a főkancellár derűsen
kuncogott. Ezt a játékot már sokszor eljátszot-
A Kettő Szabálya
394
ták. Tarsus hiába vonult vissza, eszébe sem
jutott egyszerűen távozni a politika birodal-
mából. A Köztársaság életerős és hasznos
tanácsadója maradt. A főkancellári megbízatá-
sának lejárta óta eltelt két évben Johun több
mint ötven diplomáciai küldetésre kísérte el –
mint ahogyan ezen alkalommal is.
A Serenno bolygó fontos volt a Köztársaság
számára. A kormányzó nemesi családok tagjai
a Galaxis leggazdagabb magánszemélyei közé
tartoztak. Azonfelül, hogy hihetetlen összege-
ket fordítottak jótékony célra, vagy adtak
politikai szervezeteknek, annyi tőkével ren-
delkeztek, hogy segíthettek végrehajtani akár a
kormányzat legnagyobb beruházásait is.
Ezenfelül a forrásaik révén módjukban állt a
Köztársaságot ellenző csoportokat pénzelni –
és ezt meg is tették. A különféle szakadár
csapatok gyakran találtak maguknak dúsgaz-
dag jótevőt Caranniában, Saffiában és
Dew Karpyshyn
395
Fiyarróban, vagyis a Serenno három legna-
gyobb városában.
Valorum azért jött ide, hogy találkozzon a
bolygó hat leggazdagabb családjának vezetői-
vel, és reményei szerint rávegye őket arra,
hogy a befolyásukat latba vetve beszéljék rá a
többi családot, hogy a jövőben ne támogassák
a Köztársaság-ellenes csoportokat. A feladat
nehéznek ígérkezett, miután a Serenno grófjai
nem arról híresültek el, hogy engednek a
kívülállók követeléseinek.
Hogy megkönnyítsék a helyzetet, a tárgya-
lást nem hivatalos körülmények között tervez-
ték lebonyolítani. Valorum egyszer elmagya-
rázta Johunnak, hogy a legtöbb uralkodó és
politikus teljesen másképp viselkedik, ha
tudja, hogy a tetteinek híre biztosan eljut a
közvéleményhez. Ezek a döntéshozók akármit
gondoltak magukban, sokszor beszéltek úgy,
hogy megfeleljenek a köznép elvárásainak –
A Kettő Szabálya
396
ezt a taktikázást Tarsus mélyen megvetette. A
nyilvános fórumokon sokszor ígérték meg,
hogy támogatnak egy olyan ügyet, amelyben
ők maguk egy pillanatig sem hittek, aztán
amikor a polgárok érdeklődése alábbhagyott, a
korábbival homlokegyenest ellenkező nézetek-
re váltottak.
És persze arra is akadt példa, hogy a hatalom
birtokosai hirtelen ellenezni kezdtek egy
korábban általuk is támogatott eszményt, csak
azért, hogy ne tűnjenek gyengének vagy
könnyen manipulálhatónak. A Serennón is így
állt a helyzet. Ha híre ment volna annak, hogy
a Köztársaság képviselője azért keresi fel a
grófokat, hogy cselekvésre szorítsa őket, már
csak az elveik miatt is szembeszálltak volna
vele.
– Sose bízz olyan ígéretben, amelyet
holovetítő előtt tettek – figyelmeztette gyakran
Valorum a környezetében élőket. – Ha valamit
Dew Karpyshyn
397
el akarsz intézni, tárgyalj zárt ajtók mögött, és
nézz bele a másik fél szemébe.
– Figyelem, a végső megközelítés követke-
zik! – jelentette be a pilóta, és egy ütemmel
később Johun megérezte, hogy a hajó kissé
jobbra dől.
Egy magánűrkikötő felé tartottak, amelyet
Nalju gróf birtokolt, aki a hat Fenséges Ház
egyikének feje volt, valamint a Köztársaság
sziklaszilárd szövetségese. A megállapodás
úgy szólt, hogy a gróf birtokának egyik eldu-
gott zugában működő leszállópályától siklóval
utaznak tovább a találkozóra, amelyen részt
vesz valamennyi Fenséges Ház egy-egy képvi-
selője, és amelyen Valorum előadja majd a
kérését.
A hajó éppen csak érzékelhető zökkenéssel
landolt, és a személyi rámpa hangos sziszegés
kíséretében máris leereszkedett. Johun már
A Kettő Szabálya
398
alig várta, hogy végre kinyújtóztassa a tagjait,
és sietve talpra ugrott.
– Kiszállunk, excellenciás uram? – kérdezte,
azt a megszólítást használva, amely még a
visszavonulását követően is megillette a fő-
kancellárt.
Valorum felállt, és még egyszer, utoljára
ellenőrizte a megjelenését. Johun a Jedi Rend
hagyományos barna-sárga ruházatába öltözött,
de Tarsus indulás előtt díszruhát öltött magá-
ra, amely megfelelt a serennói előkelőségek
ízlésének, szokásainak és jelenleg uralkodó
divatjának. Sötétkék nadrágot és bő szabású,
fehér inget viselt, mindkettőt egy híres mester-
szabó készítette. A vállára éjfekete selyemkö-
penyt terített, amit Nalju gróftól kapott aján-
dékba. A köpenyének szegélyeit, valamint az
ingének kézelőjét és gallérját hímzés díszítette,
amelynek folyton ismétlődő mintázata kék
Dew Karpyshyn
399
háttér előtt három, egymást részben fedő, fehér
kört ábrázolt – vagyis a Nalju-ház címerét.
Ezeket a ruhákat a legfinomabb és legdrá-
gább anyagokból szabták – Johun megborzon-
gott, amikor belegondolt, hogy mennyibe
kerülhettek. Ám az öltözék jelképként szolgált,
azt jelenítette meg, hogy a Nalju-ház megin-
gathatatlanul támogatja a korábbi főkancellár
ügyét. Egy befolyásos és régóta fennálló Ház
segítsége nélkül a helyi nemesek szóba sem
álltak volna Valorummal, aki az ő köreikben
kívülállónak, illetve alsórendűnek számított.
Tarsusnak természetesen módjában állt volna
megtéríttetni a költségeit a Szenátussal, ám a
rá jellemző módon úgy döntött, hogy maga
fizeti a számláit.
A kiszállást követően kisebbfajta leszállópá-
lyán találták magukat, amely egy az óceánból
kiemelkedő, többé-kevésbé henger formájú,
hatalmas kőtömb tetejére épült. Ezt a roppant
A Kettő Szabálya
400
oszlopot alig három lépés széles és körülbelül
ötven méter hosszú acélhíd kötötte össze a
függőleges sziklafallal övezett, magas part
tetején elterülő fennsíkkal. A szédítően kes-
keny járda kellős közepén ötször öt méteres
terasz állt egy bonyolult tartószerkezeten,
amely szintén a vízből emelkedett ki.
A leszállópályát és a hidat nem szerelték fel
korlátokkal. Johun tudta, hogy ez a szembetű-
nő hiányosság önmagában véve is jelkép,
akárcsak a Serenno kultúrájának oly sok
vonása. A helyi nemesek mindennél többre
becsülték és ádázul védelmezték az egyéni
függetlenségüket. A pályát vagy a hidat kísérő
korlát a gyengeség jele lett volna, nyílt beisme-
rése az élet törékenységének, illetve a halandó-
ságnak, ami aláaknázhatta volna a Nalju-ház
erejét és helyzetét. A Jedi viszont aggódott a
főkancellár biztonsága miatt, főleg amikor
belegondolt, hogy mi várna rá, ha véletlenül
Dew Karpyshyn
401
leszédülne a járdáról, és legalább ötven-hatvan
métert zuhanna az odalent háborgó, fagyos
vízig.
Miután pontosan azért szálltak le éppen itt,
hogy kerüljék a harsonákat és a feltűnést,
egyikük sem lepődött meg azon, hogy alig
néhányan várták őket. A fogadóbizottság
tagjai ugyanolyan öltözetet viseltek, mint
Valorum, amiből nyilvánvalónak tűnt, hogy
Nalju gróf kíséretéhez tartoznak.
A semmi felett lebegő, nyolcszögletű tera-
szon négyen álltak. Az óceán felől fúvó erős
szél bele-beletépett a ruháikba, amitől a köpe-
nyük a hátuk mögött csapkodott. Közülük
hárman emberek voltak: két férfi és egy nő. A
negyedik illető, egy vörös bőrű twi'lek férfi
láttán Johun fejében megfordult, hogy a helyi
nemesek köreiben talán státusszimbólumnak
számít egy-egy lethant szerepeltetni a személyi
kíséretben.
A Kettő Szabálya
402
A híd másik végén túl két további alak vára-
kozott egy fényűző kivitelű sikló mellett. Ők
ketten messze álltak ahhoz, hogy Johun megál-
lapíthassa akár a nemüket, akár azt, hogy
melyik nép szülöttei.
A pilóták leállították az Új Hajnal hajtómű-
veit, a gépek dübörgését a sziklákat ostromló
hullámok morajlása váltotta fel.
– Ha rajtam múlik, nem itt szállunk le – je-
gyezte meg Johun elég hangosan ahhoz, hogy
Tarsus meghallja a szavait az erős háttérzaj-
ban.
– Hát én magam kértem Naljutól, hogy egy
mindentől távol eső helyen szállhassunk le! –
kiabálta vissza nevetve Valorum, és a teraszon
ácsorgó alakok felé biccentve hozzátette:
– Megértem őket, hogy csak félútig jöttek
elénk.
– Ön tovább menne ezen a járdán, mint
amennyire muszáj? – kérdezte a Jedi.
Dew Karpyshyn
403
– Biztos, hogy nem! – válaszolta Valorum,
azzal leszegte az állát, hogy elrejtse az arcát a
szél elől, és nekivágott a hídnak.
Egy másodperccel később Johun a nyomába
szegődött, noha valamiért furcsán érezte
magát – talán az egész helyzet miatt.
– Legyen óvatos! – kiáltotta a főkancellár
után. – Ha letántorodik a hídról, nem ígérem,
hogy el tudom kapni!
Valorum válasz nélkül hagyta az intést –
vagy nem hallotta meg, vagy minden figyel-
mével az átkelésre összpontosított.
Már csak néhány lépés választotta el őket a
terasztól, amikor Johunnak baljós előérzete
támadt. Különös, megmagyarázhatatlan
eredetű zavart érzett az Erőben, ami arra
figyelmeztette, hogy valami szörnyűség fog
történni. Eddig a pillanatig Valorum haladását
követte nyomon, hogy szükség esetén közbe-
avatkozzon, de most átadta magát az Erőnek,
A Kettő Szabálya
404
és megnyitotta a tudatát, hogy átfogó, teljes
képet kapjon a környezetéről.
Hamarosan felfedezte, hogy a teraszon vára-
kozó alakok sugárvetőkkel és vibropengés
fegyverekkel szerelkeztek fel. A siklónál álló
illetők – egy zömök, erőteljes felépítésű férfi,
akinek karját és nyakát zöld, illetve lila tetová-
lások díszítették, valamint egy középkorú
chiss nő – szintén fegyvert viseltek. És ami
ennél riasztóbbnak hatott: a chiss mintha
rejtegetett volna valamit a kezében.
Johun ekkor anélkül, hogy megfordult volna,
feljebb vitte a tudatának látópontját, és meg-
vizsgálta a háta mögött nyugvó Új Hajnalt,
valamint a hajó közvetlen környékét. Pillana-
tokkal később érzékelte, hogy a leszállópálya
tenger felé eső pereme alatt robbanótöltetek
lapulnak, és ebből arra következtetett, hogy a
chiss egy távirányítású detonátort szorongat a
markában.
Dew Karpyshyn
405
A másodperc törtrésze alatt hajtotta végre a
felderítést, de így sem volt elég gyors ahhoz,
hogy megmentse az Új Hajnalt vagy annak
személyzetét. A chiss a hüvelykujjával felpat-
tintotta a detonátor kapcsolóőrét, megnyomta
az aktiváló gombot, és a töltetek felrobbantak.
A detonáció feltépte a komp páncélozatlan
burkolatát, a szétrepülő acéldarabok hatalmas,
füstölgő lyukakat ütöttek a hajótestbe. Az
odabent tartózkodó pilótának és a navigátor-
nak esélyük sem volt a menekülésre, a repe-
szek azonnal végeztek velük.
A leszállópálya majdnem pontosan középen
kettétört, a nyílt tenger felé eső része zökkent
egyet, és kifelé billent. Az Új Hajnal végigcsú-
szott ezen a megdőlt szakaszon, és kirepült a
semmibe. Zuhanás közben egyszer nekivágó-
dott a sziklatömb oldalának, majd messze
hangzó dörrenéssel a vízbe csapódott. Hatal-
A Kettő Szabálya
406
mas vízoszlop robbant az ég felé, és a hajó
szinte azonnal a tajtékzó felszín alá süllyedt.
Amikor a leszállópálya leszakadt, az acélhíd
rándult egyet, és meghajlott, amitől a főkancel-
lár oldalra tántorodott, és mielőtt visszanyer-
hette volna az egyensúlyát, lelépett a járdáról.
Johun az Erő segítségével hatalmasat szökkent,
a hasára érkezve siklott még egy métert, köz-
ben előrelökte a jobbját, és az utolsó pillanat-
ban elkapta Valorum köpenyének végét. A
főkancellár egy-két másodpercig a biztos halált
jelentő, legalább ötvenméteres mélység felett
függött, aztán a Jedi meglóbálta, és fellódította
maga mögé a hídra.
Johun éppen idejében aktiválta a fénykardját
ahhoz, hogy háríthassa a terasz felől érkező
sugárnyalábokat, majd talpra ugrott, és szem-
befordult a támadóival. A jellegzetes fegyver
láttán mind a négyen beszüntették a tüzelést,
és csak bámultak – nyilván azt mérlegelték
Dew Karpyshyn
407
magukban, hogy mennyi esélyük van egy
Jedivel szemben.
A haladék nem tartott sokáig, de lehetőséget
adott Johunnak arra, hogy felmérje a helyzetet.
Azonnal belátta, hogy nincs hová visszavo-
nulni: az acéljárdának az a szakasza, amelyen
ő és a főkancellár állt, elvált az amúgy is
szétroncsolódott leszállópályától, és meredek
szögben emelkedve nyújtózott a terasz felé.
Így aztán csakis előre, a fennsík felé mehettek
– csakhogy ehhez át kellett törniük az ellensé-
gen.
– Ne mozduljon! – kiáltotta Johun a főkancel-
lárnak, azzal hatalmas szökkenéssel felugrott a
teraszra.
A nő, valamint a két férfi időközben elrakta a
sugárvetőit, és előrántották vibrokardjukat,
míg a twi'lek a part felé hátrált. Johun egyetlen
pillantással felmérte, hogy a kardok pengéjén
kortózisbevonat csillog, vagyis a fénykardja
A Kettő Szabálya
408
nem fogja egyszerűen kettévágni őket. Ha
mindez nem lett volna elég, már az első csa-
pásváltás alatt felismerte, hogy az ellenfelei
rendkívül képzett és tapasztalt kardforgatók.
Gyors keresztvágással hárította az elsőnek
támadó férfi csapását, majd megpördült, és
félreütötte a nő fegyverét, amely roppant
erővel süvített a nyaka felé. Villámgyors forgó
rúgást indított a második támadója felé, a talpa
telibe találta az oldalát, mire a nő megtántoro-
dott, és éppen csak nem bukott át a peremen.
Johun nem ugorhatott utána, hogy végezzen
vele, mert mindössze annyi ideje maradt, hogy
kardját maga mögé lendítve feltartóztassa a
csapást, amelyet a másik férfi mért az ő védte-
len hátára.
Johun a felkészülése során kizárólag a
Nimannak is nevezett Négyes Forma, vagyis
valamennyi közül a legkiegyensúlyozottabb
stílus csapásait és hárításait sajátította el. A
Dew Karpyshyn
409
néha tréfásan Diplomatastílusnak is nevezett
Nimannak nem voltak különösebb erősségei,
sem gyengeségei. Általános sokoldalúságával
jól szolgálta őt annak idején, a ruusani csata-
mezők kiszámíthatatlan, vad forgatagában.
Csakhogy az azóta eltelt évtizedben csupán a
legalapvetőbb erőfeszítéseket tette annak
érdekében, hogy fenntartsa a kardforgatásban
szerzett jártasságát, inkább a diplomáciával
kapcsolatos tudásának bővítésére fordította
idejét és energiáit. Ám ettől függetlenül Jedi-
lovag maradt, vagyis félelmetes harcos.
Több ellenféllel állt szemben, ám azok
egyenként rontották rá, nem tudták, vagy nem
is akarták összehangolni a támadásaikat. A nő,
amint visszanyerte az egyensúlyát, újabb
rohamra indult, de Johun még idejében oldalra
perdült, és a magasabbik férfi felé taszította őt.
Hatalmas lendülettel szaladt neki a társának,
A Kettő Szabálya
410
ledöntötte a lábáról, és mindketten elterültek a
fémlemezeken.
Miután ez a kettő átmenetileg kiesett az ösz-
szecsapásból, Johun minden figyelmét az
alacsonyabb férfira összpontosította. Amikor
az imént egyszerre hárman támadtak rá,
puszta védekezésre kényszerítették. Most
viszont, hogy mindössze egy ellenféllel kellett
felvennie a harcot, magához ragadhatta a
kezdeményezést. Agresszívan nyomult előre,
nem lassítva és nem mérlegelve, abban a biztos
tudatban, hogy nem csupán a saját, hanem a
főkancellár életéért is küzd. A pengéje búgva
és sisteregve táncolt, túl gyorsan mozgott
ahhoz, hogy közönséges szem követni tudja.
A férfi kétségbeesetten kapkodva hárította a
csapásokat, és folyamatosan hátrált, mígnem
megérezte, hogy a sarka túlnyúlik a terasz
szélén. Végső elkeseredésében előrelendült, és
ügyetlen döfést indított Johun szíve felé. A
Dew Karpyshyn
411
Jedi egyszerűen félreütötte a vibropengét, és
egy gyors csapással felhasította ellenfele
mellkasát – amivel azonnal véget vetett az
illető életének.
A másik kettő időközben talpra vergődött. A
nő újabb vakmerő rohamra indult. Johun
ezúttal tapodtat sem mozdult, csak elhajolt a
vízszintesen előre kaszáló kard elől. A kellő
pillanatban odakapott, megragadta a nő csuk-
lóját, majd hanyatt vágta magát, és felrántotta
mindkét lábát. A mozdulatsor folytatásaként a
támadójának lendületét felhasználva maga fölé
rántotta őt, a hasának támasztotta a talpát, és
egy ütemmel később mindkét lábával egyszer-
re kirúgott. A nő legalább négy métert repült,
jóval a terasz szélén túlra – ahol a halál várta.
Zuhanás közben mindvégig sikított, az utolsó
kiáltásai hirtelen szakadtak meg, amikor a
kőtömböt övező sziklák közé vágódott.
A Kettő Szabálya
412
Johun azonnal talpra ugrott, és támadóállás-
ban várta a magasabbik férfi következő roha-
mát. Ám az illetőnek esze ágában sem volt
egyedül szembeszállni vele. Hirtelen sarkon
fordult, és a fennsíkra vezető hídszakasz felé
lódult.
Hanyatt-homlok rohanva elszáguldott a
mozdulatlanul várakozó twi'lek mellett, majd
hirtelen megtorpant, egész testében megmere-
vedett, és mindkét kezével a nyakához kapott.
Lassan, aprókat topogva szembefordult
Johunnal, majd egyre gyengülve markolászta a
torkán tátongó, véres sebet, végül előredőlt, és
arcra borulva elterült a terasz acéllemezein.
A jelenet olyan gyorsan és váratlanul játszó-
dott le, hogy beletelt néhány pillanatba, mire
Johun felfogta, mi történt. Igazából csak akkor
értette meg, amikor felfedezte, hogy a twi'lek
mindkét kezében egy-egy félhold alakú pengét
tart. Ezek a fegyverek úgy festettek, akár egy
Dew Karpyshyn
413
kisebbfajta sarló; az egyik ezüstös fénnyel
csillogott, a másikról vér csöpögött.
A siklónál álldogáló chiss nő, illetve a teto-
vált férfi az imént elindult a terasz felé, hogy
bekapcsolódjon a küzdelembe. Ám amikor azt
látták, hogy a lethan meggyilkolja menekülni
akaró cinkosukat, egy csapásra meggondolták
magukat. Szembekerülve egy szörnyű tudással
felvértezett Jedi-lovaggal, valamint egy olyan
szövetségessel, aki megölné őket, ha szökni
próbálnának, meghozták az egyetlen helyes
döntést: megpördültek, és visszarohantak a
fennsíkra. Beugrottak a siklóba, begyújtották a
hajtóműveket, és elszáguldottak, hogy tovább
már ne kelljen részt venniük a félresikerült
merényletben.
A twi'lek éppen csak utánuk pillantott, majd
átlépett utolsókat vonagló bűntársa felett, és
sajátos támadóállást vett fel: széles terpeszbe
ugorva közepes mélységű guggolásba eresz-
A Kettő Szabálya
414
kedett, és a két kezét vízszintesen oldalra
nyújtotta. A legkevésbé sem törődött azzal,
hogy magára maradt. A lekkui a hátán csüng-
tek, és finoman meg-megremegtek a visszafoj-
tott izgatottságtól, míg a szája sarka megvető-
en lefelé görbült.
– Mindig is szerettem volna próbára tenni a
harci jártasságomat egy Jedi ellenében – mor-
molta alig hallhatóan.
Johun nem csupán készségesen, de egyene-
sen boldogan elfogadta a kihívást. Az Erőtől
kölcsönzött, szemkápráztató gyorsasággal
előreszökkent, és a twi'lek mellkasa felé döfött,
hogy gyorsan véget vessen a kettejük össze-
csapásának. A vörös bőrű alak azonban egy-
szerűen csak hátrahajolt, majd oldalra dőlve
elkígyózott a szívének szánt penge mellett, és
különös, félhold formájú fegyverét előrelen-
dítve a Jedi torkát vette célba.
Dew Karpyshyn
415
Johun az utolsó pillanatban fordult ki; az
első penge a felsőteste előtt süvített el, de a
második elkapta a jobb vállát, és mély, fájdal-
mas sebet vágott az izmaiba. Hogy időt nyer-
jen, távolabbra táncolt, és amikor körbepör-
dült, azzal szembesült, hogy a twi'lek az
előzőleg felvett harci tartásban guggol, noha
most mindkét fegyverét maga előtt lebegtette.
Másodjára jóval óvatosabban közeledett felé,
mert most már tudta, hogy ez az egyetlen
ellenfele sokkal veszélyesebb, mint amilyen a
másik három együttvéve volt.
Szűk csapásokkal és gyors döfésekkel pró-
bált rést találni a lethan védelmén, és igyeke-
zett kitapasztalni a ritka fegyverféleség moz-
gásmintáit és ritmusát. A twi'lek megvető
könnyedséggel hárította valamennyi támadá-
sát, közben folyton váltogatta a kezét, hogy az
egyik pengéje mindig a teste előtt, védekező
helyzetben maradjon.
A Kettő Szabálya
416
Johun hamarosan rájött, hogy a szokatlan
fegyver használói a gyorsaság és a mozgé-
konyság kedvéért kénytelenek feláldozni a
távolságot. Mindezt azt eredményezte, hogy
ha túl közel engedte a lethant, akkor sebezhe-
tővé vált, viszont ha távol tartotta magától, ő
került előnyösebb helyzetbe. Valószínűleg az
ellenfele is eljutott ugyanehhez a felismerés-
hez, mert ha apránként is, de egyre közelebb
nyomult hozzá.
Johun ekkor egy különösen agresszív soro-
zattal akarta hátrálásra kényszeríteni a
twi'leket, de nem tudott áthatolni annak vé-
delmén. Nem számított, mivel próbálkozott, az
ellenfele mindig szabadon tartotta legalább az
egyik pengéjét, és sorban hárította valamennyi
csapást.
Johun csalódottságában elvétette az egyik
döfését. A kelleténél valamivel előrébb hajolt,
néhány centiméterrel feljebb vitte előre a
Dew Karpyshyn
417
pengéjét, valamint túl sok súlyát helyezte az
elülső lábára – és a hibáért kis híján az életével
fizetett.
A lethan félresöpörte a homloka felé tartó
energiapengét, előreszökkenve alig egy méter-
re csökkentette a kettejüket elválasztó távolsá-
got, és ezzel a fénykard hatékony hatótávolsá-
gán belülre került. Egy ütemmel később a bal
kezében tartott pengét függőlegesen húzta le,
míg a jobbal alacsonyan és vízszintesen előre-
vágott. Johun csak hátrálni tudott, hogy elke-
rülje az első csapást, de a szerencséje elfogyott,
amikor az ellenfele az előző pályájukon, ám az
ellenkező irányba rántotta a fegyvereit.
A felfelé süvítő félhold felhasította az arcát,
és éppen csak elvétette a szemét. A másik
hosszú, felszínes sebet vágott a bordái felé,
amely ugyan kegyetlenül fájt, de nem bénította
meg. Mindennek a tetejébe a lethan már annyi-
ra közel volt hozzá, hogy nem sújthatott le a
A Kettő Szabálya
418
fénykardjával. Csak annyit tehetett, hogy
hirtelen hátradőlt, majd előrelendült, és belefe-
jelt az előtte vöröslő arcba. A kemény ütés
hatására ellenfelének orra szabályosan behor-
padt, a benne lévő csontok és porcok hangos
ropogással zúzódtak darabokra. A twi'lek
hátratántorodott, de szinte azonnal összeszed-
te magát, és ismét támadóállásba helyezkedett.
Mindkét orrlyukából dőlt a vér, a sötétvörös
folyamot még sajátos színű arcbőrén is jól
lehetett látni.
Johun megpróbálta megidézni magában az
Erőt, hogy letaszítsa ellenfelét a teraszról.
Csakhogy a világos oldal energiáinak begyűj-
téséhez összpontosítania kellett volna, márpe-
dig egy másodperc törtrészére sem figyelhetett
másra, csakis a párbajra. A twi'lek valahogy
érzékelte a még oly rövid kihagyást, és azon-
nal támadásba lendült – a félhold formájú
Dew Karpyshyn
419
pengék halálos félkörívet leírva süvítettek a
levegőben.
Johun az utolsó pillanatban szökkent hátra,
aztán a kínkeservesen összeszedett energiái
nyomtalanul elillantak, mialatt folyamatosan
hátrált, hogy kitérjen az őrjöngő roham elől.
Hirtelen guggolásba ereszkedett, és a lethan
lába felé rúgott, hogy kisöpörje alóla. Az
ellenfele azonban számított erre az ellentáma-
dásra, fürgén átugrott a lába felett, majd töké-
letes időzítéssel úgy rántotta fel a térdét, hogy
az pontosan a Jedi állának ütközött.
Johun csillagokat látott, ám amikor a félel-
metes pengék ismét lesújtottak rá, oldalra
gurult, és így, ha hajszál híján is, de elkerülte,
hogy a twi'lek lefejezze. A következő másod-
percben talpra ugrott, és vad csapást mért a
lethanra, ám az kitért lefelé villanó energia-
pengéje elől, majd a közvetlen közelébe szök-
kent, mire megint csak hátrálnia kellett, hogy
A Kettő Szabálya
420
túlélje a szemkápráztató gyorsasággal zuhogó
csapások sorozatát.
A twi'lek könyörtelenül nyomult felé, és
mindvégig annyira közel maradt hozzá, hogy
nem is gondolhatott ellentámadásra, csakis
védekezésre futotta az idejéből és erejéből. Az
ellenfele hol jobbra, hol balra oldalazott, hogy
elvágja a menekülés útját, és addig szorította
őt hátrafelé, mígnem egy újabb lépést követő-
en megérezte, hogy a sarka a mélység felett
lebeg.
Johun belátta, hogy nem tudja legyőzni a
lethant. Az ellenfele gyorsabb volt nála, ráadá-
sul a fegyverforgató képességeit és jártasságát
hosszú éveken keresztül, kemény képzéssel
fejlesztették gyakorlatilag tökéletesre. Harcol-
hatott még vele, de a végkimenetel nem lehe-
tett kétséges – tudta, hogy itt fog meghalni,
ezen a szűkös acélteraszon. A sorsát már
semmiképpen sem kerülhette el, viszont még
Dew Karpyshyn
421
most is módjában állt feláldozni magát annak
érdekében, hogy megmentse a főkancellárt.
Nincs halál, csak az Erő létezik…
A twi'lek minden erejét összeszedte, hogy
felkészüljön egy végső, elkeseredett ellentá-
madásra. Arra számított, hogy a Jedi megpró-
bál utat törni magának, hogy eltávolodhasson
a peremtől. Ám Johun hirtelen eldobta a
fegyverét, s mindkét kezével előrekapva
megmarkolta a lethan ingét. A fénykard han-
gos koppanással érkezett a fémlemezekre, az
energiapenge azonnal kialudt.
A váratlan mozdulat tökéletesen meglepte a
twi'leket. Egy pillanatra elbizonytalanodott,
majd hirtelen hatalmasra nyitotta a szemét,
amikor rájött, hogy mi fog történni. Mindkét
pengéjével egyszerre sújtott le, és mély sebet
vágott az ellenfele alkarjába, de Johun eltökél-
ten szorította tovább a vékony ruhadarabot.
A Kettő Szabálya
422
Miután amúgy is a peremen egyensúlyozott,
egyszerűen csak hanyatt dőlt, és magával
rántotta az ellenfelét. Mialatt az ötven méterrel
lejjebb hullámzó vízből kimeredő sziklák felé
zuhantak, a lethan torkaszakadtából üvöltött,
míg Johun nem érzett mást, csupán tiszta és
mindent betöltő békességet.
Úgy érezte, egy örökkévalóságig hullanak.
Mintha lassított felvételen látta volna a világot,
és teljesen megnyitotta magát az Erő előtt. A
titokzatos energiák átáramlottak rajta, sokkal
erősebben, mint korábban bármikor. A becsa-
pódás előtti pillanatban mélyen belenézett a
twi'lek szemébe, és elmosolyodott. Még sosem
érzett nagyobb és kellemesebb békességet,
mint ebben a másodpercben.
Eddigi életében sokszor ugrott bele különféle
vizekbe – folyókba, tavakba és medencékbe de
amit ezen alkalmakkor megtapasztalt, a legke-
vésbé sem hasonlított ahhoz, amit most élt át, a
Dew Karpyshyn
423
vízbe érkezés pillanatában. A felszín felületi
feszültsége miatt akkora ütést kapott, mintha
egy roppant pöröllyel sújtottak volna rá. Még a
levegőben repülve jobbra dőlt, így a tompa, de
iszonyatos erőhatás az oldalát érte. Érezte,
hogy több bordája eltörik, majd fagyos hullám
vágott végig rajta, amikor a dermesztően
hideg víz körülzárta a testét.
Néhány pillanatra az a benyomása támadt,
hogy a semmiben lebeg, majd ráeszmélt, hogy
nem halt meg. Még ha nem is a sziklákra esett,
a zuhanásnak abból a magasságból végzetes-
nek kellett volna lennie. De valahogy mégis
életben maradt, noha gyors ütemben süllyedt a
sötét tengerfenék felé. „Az Erő – gondolta
részben elámulva, részben hitetlenkedve –,
teljesen átadtam magam neki, cserébe meg-
mentette az életemet.” Hirtelen rájött, hogy
még most is görcsösen markolja a twi'lek ingét.
Kinyitotta a szemét, és a zöld árnyalatú vízen
A Kettő Szabálya
424
keresztül meglátta, hogy ellenfelének feje
természetellenes szögben oldalra dőlve billeg
előre-hátra – a becsapódás pillanatában a
lethan nyaka eltört.
Johun szétnyitotta az ujjait, és erőteljes csa-
pásokkal úszott felfelé. Pontosan abban a
pillanatban, amikor úgy érezte, hogy a tüdeje
mindjárt szétrobban, felért a felszínre, aztán
köhögve és köpködve szívta magába az éltető
levegőt. A fenti terasz tartószerkezete tőle alig
néhány méterre meredt ki a vízből. Néhány
rúgással közelebb vergődött hozzá, majd
felnyúlt, és megragadta az egyik acélgerendát,
és bár az ujjai máris meggémberedtek a hideg-
től, mászni kezdett.
A két alkarján tátongó sebekből patakzott a
vér. Viszont, noha a lethan pengéi mélyre
hatoltak, szerencsére nem értek fontos idege-
ket vagy inakat, így mindkét kezét használhat-
Dew Karpyshyn
425
ta, mialatt kitartóan kúszott felfelé a kicsapó-
dott párától nedves és csúszós acélelemeken.
Hamarosan félútig ért, amikor is a szél miatt
reszketve megpihent, és ekkor meghallotta,
hogy valaki a nevét kiáltja. Felnézett, és meg-
pillantotta Valorum aggodalmas arcát. Abban
a tudatban, hogy takarékoskodnia kell az
erejével, szóval nem, csupán egy bágyadt
intéssel válaszolt.
Fél méterre járt a terasztól, amikor főkancel-
lár lenyúlt felé, és megragadta a csuklóját. A
kimerült Jedi mélységes hálát érzett, mialatt
Valorum felhúzta, és a peremtől biztonságos
távolságra vonszolta. Megpróbált ugyan
felállni, de a lába cserbenhagyta. Csak arra
futotta az erejéből, hogy a hátára forduljon,
aztán nagyokat fújtatva bámulta az égboltot.
– Megmentette az életemet – mondta neki
Valorum, miközben mellé telepedve várta,
hogy összeszedje magát. – Sosem tudom
A Kettő Szabálya
426
meghálálni azt, ami értem tett, de ha van
valami, amit megtehetek önért, csak szóljon, és
én máris teljesítem.
– Volna egy apróság… – zihálta Johun ha-
nyatt fekve, mert még ekkor is fáradt volt
ahhoz, hogy egyáltalán felüljön. – Kérjen
magának egy nyavalyás biztonsági osztagot!
Dew Karpyshyn
427
Tizenharmadik fejezet
Zannah lassan vágott át Carannia piacán, és
menet közben megvásárolta azokat a készlete-
ket, amelyeket Bane akaratlan dührohamában
megsemmisített. Mindössze egyetlen hét telt el
azóta, hogy utoljára itt járt, de ezen rövid idő
alatt sok minden megváltozott.
Először is, Kelad'den meghalt. A
HoloHálózat valósággal sistergett a Valorum
főkancellár elleni, kudarcba fulladt merénylet-
ről szóló hírektől, és valamennyi beszámoló-
ban külön kiemelték, hogy egy vörös bőrű
twi'lek is részt vett a támadásban, valamint,
hogy egy Johun Othone nevezetű Jedi végzett
vele.
A csoport további három tagja is életét vesz-
tette, viszont a jelentések szerint két összees-
küvő elmenekült a helyszínről. A megadott
A Kettő Szabálya
428
személyleírásuk alapján Zannah számára
nyilvánvaló volt, hogy Paak és Cyndra élte túl
a balul sikerült merényletet.
A Szenátus, illetve a Köztársaság mindenfé-
le-fajta kormányzatai azonnal elítélték a me-
rényletet. És ami ennél is fontosabb: a Serenno
főnemesei megígérték, hogy a közeljövőben
gyors és határozott lépéseket fognak tenni a
tisztes világukat fertőző szakadár szervezetek
felszámolása érdekében. A szökevények
mielőbbi kézre kerítése céljából magas nyom-
ravezetői díjat ajánlottak fel – és ez a rendkívü-
li összeg arról tanúskodott, hogy komolyan
gondolják az ígéretüket.
Zannah most már biztosra vette, hogy a gró-
fok akkor is így reagáltak volna, ha Kelad'den
és a társai sikerrel járnak. A támadást követően
a nyomozók holttesteket találtak a helyszín
közelében, Nalju gróf szolgáinak tetemét. A
gróf a főkancellár fogadására küldte ezeket a
Dew Karpyshyn
429
kísérőit, és a csapdát felállító szélsőségesek
hidegvérrel meggyilkolták őket.
A régi, hűséges hívek halála megrázta az
egész Nalju-házat, míg maga a támadás ténye
óriási és általános felháborodást váltott ki.
Nalju személyesen intézkedett Valorum láto-
gatása körül, és a nagyra becsült vendég elleni
merénylet egyenesen a család becsületét vette
célba – felért azzal, mintha magát a grófot
támadták volna meg. És miután a Serenno
főnemesei mindig is hajlottak arra, hogy
megvédjék az övéiket, egyként sorakoztak fel
Nalju mögött, miközben ordítoztak és eskü-
döztek, hogy felkutatják és kivégzik azokat,
akik felelősek ezért az aljasságért.
Darth Bane kétségkívül előre látta ezeket a
következményeket. És joggal számított arra,
hogy az elkövetkező évek folyamán a Köztár-
saság őrzői éberen figyelik majd a Serennót,
főleg a főnemesek hadjáratát, amelyet a vilá-
A Kettő Szabálya
430
gukat bemocskoló szakadár elemek ellen
vívnak…
Zannah idáig jutott a töprengésben, amikor
váratlanul kemény tárgy nyomódott a hátá-
nak, és egy ingerült hang a fülébe suttogta:
– Ne mozdulj…
– Eléggé meglep, hogy van bátorságod nyil-
vános helyen mutogatni a képedet – válaszolta
fojtott hangon Zannah, anélkül hogy szembe-
fordult volna a mögötte álló chiss nővel. –
Rengeteg kreditet tűztek ki a fejedre.
– Neked köszönhetően! – recsegte Cyndra,
azzal keményen megbökte Zannah hátát a
sugárvetőjének csövével. – Most pedig indulj!
Lassan és feltűnés nélkül!
Zannah tucatnyi módon fordíthatott volna a
helyzeten, csakhogy a zsúfolt piactéren nem
akarta megmutatni a hatalmát. Így aztán a
parancsnak engedelmeskedve, szótlanul
ballagott a bódésorok közötti, keskeny utcá-
Dew Karpyshyn
431
kon, és a megfelelő alkalomra várt. Cyndra
szorosan mögötte lépkedett, és a testével
takarta a fegyverét.
– Hová viszel? – kérdezte egy idő után
Zannah.
– Meglátogatjuk Hettont – felelte gúnyos
hanghordozással a chiss nő. – Van néhány
kérdése a számodra.
„Ez éppen kapóra jön – állapította meg ma-
gában Zannah. – Nekem is van néhány kérdé-
sem az ő számára.” Cyndra hamarosan bete-
relte őt egy a vásártérről leágazó, keskeny
sikátorba, amely egy kihalt mellékutcába
torkollott.
– Itt most megállunk. Ha megmozdulsz, lö-
vök – közölte a kereszteződéshez érkezve a
chiss nő, azzal a derékszíjából előhúzott egy
adó-vevőt, és halkan beleszólt:
– Elkaptam. Gyere, szedj fel minket!
A Kettő Szabálya
432
Alig egy perccel később kisebbfajta sikló
kanyarodott be az utcába, és nyomban a köve-
zetre ereszkedett. Zannah a legkevésbé sem
lepődött meg, amikor meglátta, hogy Paak ül a
kormány mögött. Cyndra sietve a géphez
lökdöste a foglyát. Amikor odaértek, a férfi
kiugrott a járműből, és elégedetten odaszólt a
társának:
– Megmondtam, hogy visszajön! Igazam lett?
– Ne a szádat jártasd – förmedt Cyndra a
férfira –, inkább kutasd át!
Paak gyors, durva mozdulatokkal megmo-
tozta Zannaht.
– Ezt nézd meg, mit találtam! – kurjantotta
hirtelen, amikor felfedezte a lány fegyverét,
amit nyomban az orra elé tartott, hogy köze-
lebbről is szemügyre vegye.
Zannah kardjának markolata valamivel
hosszabb volt az átlagos fénykardokénál, hogy
mindkét végében elférjen egy-egy kristály.
Dew Karpyshyn
433
Ugyanakkor, mialatt a hagyományos kétpen-
gés kardok fesztávolsága aktív állapotban
néha a három métert is meghaladta, az ő aktív
fegyverének hossza alig érte el a két métert. Ez
a hozzá nem értők szemében jelentéktelennek
tűnő különbség döntő fontosságú volt a vívó
stílusa szempontjából…
– A rövidebb pengék nagyobb gyorsaságot
és mozgékonyságot biztosítanak a számodra –
magyarázta Bane tizennegyedik életévében
járó tanítványának, aki a bal kezével forgatta
újonnan készített fegyverét, és minden figyel-
mével arra összpontosított, hogy kitapasztalja
annak egyensúlyát.
– Könnyedén, az ujjaiddal tartsd a markola-
tot! – folytatta a mester. – Inkább a csuklóddal
és a kezeddel irányítsd, semmint az egész
karoddal és válladdal. Ezzel ugyan feláldozod
a távolságot és a nyomatékot, viszont képes
A Kettő Szabálya
434
leszel áthatolhatatlan védőfalat teremteni
magad körül.
– Védekezéssel nem lehet megölni az ellenfe-
let – jegyezte meg Zannah, mialatt a gyorsan
pörgő fegyvert zökkenőmentesen átvette a
jobb kezébe, majd vissza a balba.
– Belőled hiányzik az a testi erő, amely a
Djem So vagy a többi, támadó jellegű stílus
erőteljes csapásaihoz szükséges – fejtegette
Bane. – Neked a gyorsaságodra, a ravaszsá-
godra és mindenekfelett a türelmedre kell
hagyatkoznod, hogy legyőzd az ellenségeidet.
Azzal aktiválta a saját fénykardját, és hosz-
szan ívelő csapást indított a tanítványa felé,
mire Zannah a fegyverét maga elé lendítve
oldalra térítette a lefelé tartó energiapengét.
– A Hármas forma lehetővé teszi a számod-
ra, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel
háríthasd a támadásokat – mondta ekkor Bane.
– Az ellenfeled értékes erőt és energiát veszít
Dew Karpyshyn
435
minden egyes csapásával, és lassan kifárad,
mialatt te friss és erős maradsz.
Bane mindkét kezével megragadta a marko-
latot, magasan a feje fölé emelte a fegyverét,
majd függőlegesen, roppant erővel lerántotta.
Zannah csakis azokkal a mozdulatokkal véd-
hette magát, amelyeket az elmúlt év minden
egyes napján ket órán keresztül gyakorolt. Ha
megpróbálta volna egyszerűen megállítani
mestere a pengéjét, akkor az az erejénél fogva
a fejéhez vágta volna a saját fegyverét, vagy
kiverte volna a kezéből a markolatot. Ehelyett
inkább a megfelelő szögben, éppen csak hoz-
záütötte a pengéjét, amitől a sistergő energia-
nyaláb irányt váltott, és rézsútosan haladva
tovább, ártalmatlanul suhant el a vállától alig
néhány ujjnyira.
– Jó – mondta kurtán, de elégedetten Bane,
azzal újra felemelte a fegyverét. – Ne próbáld
megállítani! Tereld el! Várj, amíg az ellenfeled
A Kettő Szabálya
436
fáradt és csalódott lesz. Hagyd, hadd kövessen
el hibát, akkor ragadd meg, és használd ki az
alkalmat!
Hogy szemléltesse az elhangzottakat, vad
csapást indított, amit a tanítványa könnyedén
félreterelt. Bane a lendülettől túlságosan
előrehajolt, és ezzel mintegy odakínálta védte-
len vállát és hátát a lánynak. Zannah villám-
gyors csuklómozdulattal a rés felé irányította a
fegyverét, és közvetlen találatot ért el: az egyik
pengéje legalább tíz centiméter hosszan végig-
siklott mesterének vállán, és ezzel minden más
ellenfelének levágta volna a karját. Ám ebben a
mostani esetben az izzó energianyaláb csupán
Bane ujjasát hasította fel, és éppen csak látható,
fekete sávot égetett a ruha alatt rejtőző orbalisk
páncéljára.
– Halott vagy! – kiáltott fel diadalmasan
Zannah, és tovább pörgette a fegyverét, amely
egy pillanatra sem lassult.
Dew Karpyshyn
437
Bane helyeslőn bólintott – csakhogy korán
volt még, és a napi vívóóra éppen csak elkez-
dődött.
– Újra! – parancsolta azon a zordon és kímé-
letlen őrmesterhangján, amit az erőnléti edzé-
sek és a gvakorlatozások alatt szokott használ-
ni…
– Ez meg mi? Egy fénykard? – dörmögte
meglepetten Paak, és ide-oda forgatta a fegy-
vert. – Ezt meg hol szerezted, kicsi lány?
Elloptad egy Jeditől, vagy ilyesmi?
Zannahnak nem volt kedve válaszolni. Senki
sem járt a környéken, hármasban álldogáltak
az elhagyatott utcában. Könnyűszerrel végez-
hetett volna a fogva tartóival. Csakhogy az
imént azt mondták, elviszik őt Hettonhoz, és
alig várta, hogy találkozzon a Köztársaság-
ellenes Felszabadítási Front titokzatos alapító-
jával és vezetőjével.
A Kettő Szabálya
438
– Ez a kard érdekelni fogja Hettont – közölte
Paak. – Nagyon-nagyon kíváncsi lesz…
– Rendben, induljunk! – mondta Cyndra a
társának. – Nem akarom megváratni Hettont.
Már így is éppen eléggé haragszik ránk.
Paak bedobta a fénykardot az elülső
utasülésre, majd bemászott a kormány mögé.
– Szállj be hátra! – rendelkezett Cyndra, és a
nyomaték kedvéért meglóbálta a sugárvetőjét.
Zannah ezúttal is némán engedelmeskedett.
Miután helyet foglalt, a chiss nő beült mellé, és
nyomban rászegezte a fegyverét. A sikló
felemelkedett, aztán az alacsony háztetők felett
a város északi határa felé tartott. Percekkel
később, amikor már szántóföldek és mezők
felett repültek, Zannah megkérdezte:
– Mikor érünk oda?
– Fogd be a pofád! – válaszolta megvetően
vicsorogva Cyndra. – Bőven lesz még alkal-
Dew Karpyshyn
439
mad beszélni. Például, amikor megmagyará-
zod Hettonnak, hogy miért árultál el minket.
– Kel mindig is odáig volt egy-egy helyes
pofikáért… – jegyezte meg hátrapillantva
Paak. – Én meg mindig tudtam, hogy egyszer
ez lesz a halála. Ha lett volna esze, megmarad
melletted, Cyndra.
– Te is fogd be a pofádat! – csattant fel mér-
gesen a chiss nő. – Csak vezess!
– Te és Kel… – mondta Zannah őszintén
meglepődve. – Sajnálom… nem tudtam.
– Ne aggódj, Cyndra sem tudott semmiről! –
közölte felröhögve Paak. – Legalábbis addig
nem, amíg te nem bukkantál fel azon a gyűlé-
sen. A legszívesebben ott helyben megfojtott
volna. Szerencséd, hogy érti a dolgát.
Az utazás hátralévő ideje alatt mindhárman
hallgattak. Egyre messzebbre és messzebbre
távolodtak a várostól. Hamarosan már a
nemesi családok vidéki birtokai felett repültek,
A Kettő Szabálya
440
és ezzel Zannah beigazolódni látta a gyanúját,
miszerint Hetton egy befolyásos Ház dúsgaz-
dag sarja. A gondolat nyomán eltöprengett
azon, hogy vajon mi lesz az illetővel most,
miután Caranniában a közhangulat a szakadá-
rok ellen fordult.
A sikló állhatatosan haladt tovább északke-
letnek. Hatalmasan elterülő rózsakertek felett
száguldottak, amelyek öntözővizét szobrokkal
díszített, márvány szökőkutak szolgáltatták, és
amelyeken kertészek egész hada ásott, kapált
és metszett, hogy tökéletes állapotban őrizzen
meg minden egyes virágot.
A láthatáron hatalmas udvarház bukkant fel,
amely inkább hatott pazar kastélynak, sem-
mint lakóháznak. A számtalan tornyon röpkö-
dő zászlók vérvörös színben pompáztak, a
rájuk hímzett címer egyetlen, nyolcágú arany-
csillagot ábrázolt – Zannah élt a gyanúperrel,
hogy a jelkép a Demici-ház ötágú csillagából
Dew Karpyshyn
441
származhat. Ezek után valószínűnek vélte,
hogy Hettonékat rokoni szálak fűzi a
Demicikhez, és valamilyen úton-módon el-
nyerték a jogot, hogy megteremtsék a családi
címer saját változatát.
Az udvarház parkjában leereszkedő siklót
hat hosszú, vörös köpenybe burkolózó őr
fogadta. A magas, széles vállú alakok sisakot
viseltek, amely tökéletesen eltakarta mind a
fejüket, mind az arcukat, és valamennyien
energialándzsát hordoztak. A másfél méter
hosszú rudak végén kábítómodulok sötétlet-
tek, amelyeknek elektromos kisülései mély
ájulásba taszították vagy megbénították az
ellenfelet – vagy akár meg is ölték, ha a lán-
dzsa forgatója elég magasra állította a feszült-
séget. Zannah mestere tanításai alapján azon-
nal felismerte ezt a különleges fegyvert. Az
umbarai Árnyharcosok használták előszeretet-
A Kettő Szabálya
442
tel, bár ezen csoport tagjai elrejtőztek a Sötét
Testvériség bukása és pusztulása után.
– Kifelé! – parancsolta ekkor Cyndra, és me-
gint intett a sugárvetőjével.
Zannah valahol a lelke mélyén sajnálta a
chisst – Kelad'den felhasználta, majd elhajítot-
ta őt –, viszont haragudott is erre a kék bőrű
vetélytársára. Ugyanakkor szilárdan megfo-
gadta, nem fogja hagyni, hogy ezen érzései
közül valamelyik befolyásolja, ha döntenie
vagy cselekednie kell.
Az utasításnak megfelelően kiszállt a jármű-
ből, és ellenállás nélkül tűrte, hogy az idegen
őrök egyike megmotozza. Aztán maga elé
tartotta mindkét kezét, és tétlenül végignézte,
hogy egy másik őr a csuklójára csap egy
elektrobilincset. Cyndra ennek láttán végre
leengedte a sugárvetőjét, és belecsúsztatta a
derekáról függő tokba. Ezt követően megra-
gadta Zannah karját, és a ház felé induló őrök
Dew Karpyshyn
443
után húzta, míg Paak néhány lépéssel lema-
radva követte őket.
A csapat hamarosan áthaladt a magas, bolt-
íves bejárat alatt, amelyen túl hatalmas már-
ványcsarnok terült el. A falak mentén festmé-
nyek és szobrok sorakoztak, a mennyezeten
művészi holoképek derengtek. Zannah úgy
sejtette, hogy a gazdagságnak ez a szembetűnő
fitogtatása valószínűleg lenyűgözi, sőt talán
megfélemlíti a legtöbb látogatót, ő viszont
puszta pazarlásnak tartotta a gyűjteményt.
Érzése szerint a ház tulajdonosa merőben
felesleges hiábavalóságokra költötte azt a
rengeteg kreditet, amit sokkal jobb, haszno-
sabb célokra is fordíthatott volna.
Az épület hatalmas volt, legalább öt perc
kellett ahhoz, hogy a siklótól eljussanak a
fogadóteremig, ahol is Hetton várt rájuk.
Amikor az őrök végül megálltak egy magas,
kétszárnyú ajtó előtt, amely áttörhetetlen
A Kettő Szabálya
444
akadályként állta útjukat, Zannah nyomban
tudta, hogy megérkeztek az úti céljukhoz. Két
vörös köpenyes alak nekitámaszkodott egy-
egy ajtószárnynak, majd ünnepélyes lassúság-
gal nyitott állásba tolták őket.
A túloldalon legalább harminc méter hosszú
és húsz méter széles terem fogadta a csapatot.
Az előcsarnokhoz hasonlóan a falakat itt is
képzőművészeti alkotások ékesítették. A
bejárattól hosszú, vörös szőnyeg vezetett a
szemközti falnál elterülő lépcsős emelvényig.
A lenyűgöző helyiségből teljességgel hiányoz-
tak a bútorok, leszámítva egy trónnak is beillő
ülőalkalmatosságot, amely az emelvény kellős
közepén állt.
A magas támlájú, kárpitozott szék mellett
kétfelől egy-egy vörös köpenyes, fején sisakot
viselő harcos őrködött, míg rajta egy férfi ült,
aki nem lehetett más, mint maga Hetton. A
meglepően alacsony előkelőség az ötvenes
Dew Karpyshyn
445
éveinek vége felé járhatott. A helyi szokások-
kal ellentétben nem a Házának színeiben
pompázott, hanem egyszerű szabású fekete
nadrágot, fekete inget, fekete csizmát és fekete
bőrkesztyűt viselt. A csizmájának peremén és
a kesztyűjének hajtókáján keskeny, vörös
szegély futott körbe. A vállán szintén vörössel
szegett, éjfekete köpeny terült el, amelynek a
csuklyáját hátravetette, így nyíltan megmutat-
ta az arcát.
Finom szálú, őszülő haját egészen rövidre
vágatta. Az orra hosszú volt és hegyes, míg
halványkék szemei aránytalanul kicsinek
tűntek, ráadásul túl közel ültek egymáshoz. A
szája sarka örökösen lefelé görbült, azt a
benyomást keltve, hogy megvetően tekint az
egész világra. Amikor az őrök bekísérték a
foglyot, a férfi előrehajolt ültében, és megmar-
kolta trónjának karfáját, amitől púpos, baljósla-
tú és ugrásra kész alaknak látszott.
A Kettő Szabálya
446
Noha az arcvonásai vagy éppen a termete
alapján aligha lehetett volna vonzónak vagy
tiszteletet parancsolónak nevezni a megjelené-
sét, kétségkívül a tekintély és a hatalom aurája
lengte körül. Zannah először úgy hitte, hogy a
vagyonból, illetve az előjogokból táplálkozó
önbizalom kelti ezt a benyomást, csakhogy
mialatt a vörös szőnyegen lépdelt az emelvény
felé, rádöbbent, hogy ennél sokkal többről van
szó: Hettonból a sötét oldal energiái sugároz-
tak!
Amikor csupán tízméternyire jártak a trón-
hoz vezető lépcsősortól, az emelvényen álló
őrök egyike felemelte a jobbját, mire a kurta
menetoszlop megállt. A fegyveres kísérők
minden további parancs nélkül eltávolodtak az
oldalfalak felé, így már csak Zannah, Cyndra
és Paak maradt a ház ura előtt.
– No és te ki lennél, kedvesem? – érdeklődött
Hetton, kissé elharapva a szóvégeket, és a
Dew Karpyshyn
447
hangja jócskán letompulva, de még hallhatóan
verődött vissza a csarnok magas márványfalai-
ról.
– A nevem Zápor – felelte Zannah és
Kelad'den barátja vagyok. Pontosabban, vol-
tam.
– Ő árult el minket a köztársaságiaknak –
csattant fel ingerülten Cyndra, és megrázta
Zannah kezét.
– Én nem árultam el senkit! – tiltakozott
Zannah, hogy húzza az időt, amíg fel tudja
mérni a házigazda hatalmát.
A Sötét Testvériség és a Fény Hadserege
között lezajlott hosszas háborúskodás alatt
mindkét fél módszeresen kereste az Erőre
fogékony teremtményeket, hogy a soraiba
állítsa őket. Viszont a gazdag és befolyásos
családoknak – mint amilyen Hettoné is volt –
nem jelentett gondot elrejteni a különleges
A Kettő Szabálya
448
képességekkel rendelkező tagjaikat mind a
Jedik, mind a Sith-ek elől.
– Ismerted a tervünk minden részletét! –
közölte emelt hangon Cyndra. – Ki más lett
volna az áruló?
– Nekem úgy tűnik, hogy te és Paak valaho-
gyan életben maradtatok – vágott vissza
Zannah, és mialatt a kimondatlan vád ott
lebegett a levegőben, óvatosan tovább vizsgál-
gatta Hettont.
A férfi hatalma nem tűnt nyersnek és zabo-
látlannak, mint általában azoké, akik nem
estek át kiképzésen. Lehetséges, hogy valaha
volt egy mestere? Egy mentora, aki tudott
bánni az Erővel, és egy darabig vezette őt a
sötét oldal ösvényein, aztán elhagyta, hogy
csatlakozzon Kaan Nagyúrhoz? Vagy a ma-
gyarázat teljesen másutt keresendő?
– Nem vagyok áruló! – kiáltotta felháboro-
dottan Cyndra.
Dew Karpyshyn
449
– Higgadj le, Cyndra! – szólt rá Hetton a
chiss nőre, és elmosolyodott, mintha magában
mulatott volna annak kitörésen. – Valorum
főkancellárt egy Jedi kísérte. A küldetésetek
kezdettől fogva kudarcra volt ítélve. De még
ha sikerül – tette hozzá a hangját halk, fenye-
gető suttogássá fojtva akkor is a fejünkre
vontátok volna a Fenséges Házak haragját.
– Mit képzeltetek? – harsogta aztán olyan
erős és átható hangon, hogy Paak és Cyndra
összerezzent. Zannah érzékelte, hogy a levegő
szinte sistereg, mialatt az alacsony férfi meg-
idézi az Erőt, és kezdi magába gyűjteni a sötét
oldal energiáit. Kétségkívül rendelkezett
hatalommal, de a lány azt is fel tudta mérni,
hogy a tudása és képességei nem érnek fel a
sajátjaival.
– Hetton, várj! – kiáltotta riadtan Paak, mert
egyszeriben rájött, hogy ő és a társa veszélybe
került. – Van valamink a számodra!
A Kettő Szabálya
450
Azzal felmutatta Zannah fénykardját, és a
nyomaték kedvéért meglengette a feje felett. A
hatás nem maradt el: Hetton mozdulatlanná
dermedt, a szemét a markolatra szegezve,
hangtalanul tátogott, és a bensőjében gyüleke-
ző sötét energiák szempillantás alatt szerte-
foszlottak. Egy-két másodperccel később
összeszedte magát, hátradőlt a trónján, és
kurta kézmozdulattal jelzett az egyik őrének,
hogy vigye oda neki a kincset.
Amikor a kezébe kapta a fegyvert, egy teljes
percig gondosan tanulmányozta, majd tiszte-
letteljesen az ölébe fektette.
– Hol találtátok? – kérdezte halkan és hig-
gadtan, bár kissé vészjósló hangon.
– A lánynál volt – közölte Paak de nem haj-
landó elmondani, hogy honnan szerezte.
– Lehetséges, hogy… – mormolta Hetton,
azzal megújult érdeklődéssel tekintett a fo-
golyra, és mialatt végigfuttatta az ujjait a
Dew Karpyshyn
451
fénykardon, furcsa, kissé reszkető hangon
megszólalt:
– Rendkívüli módon érdekelne, hogy az ifjú
hölgy hogyan jutott hozzá ehhez a tárgyhoz!
– Hadd maradjak vele kettesben öt percre! –
kérte Cyndra. – Szóra bírom, erre akár mérget
vehetsz!
Zannah úgy döntött, hogy a játszma elég
hosszúra nyúlt. Egyszerű lett volna az Erő
segítségével megbilincselt kezébe rántani a
fénykardot, viszont másfajta fegyverek is a
rendelkezésére álltak…
– Az Erő különféle módokon nyilvánulhat
meg – magyarázta neki annak idején Darth
Bane. – Minden egyénnek vannak erősségei és
gyenge pontjai. Akadnak területek, amelyeken
felülmúl másokat, de olyanok is, amelyeken
alulmarad másokkal szemben.
A Kettő Szabálya
452
A tizenkét éves Zannah bólintott. Néhány
hónappal korábban a mester feltárta Freedon
Nadd holokronjának egy eladdig zárt adat-
bankját. Noha nem árulta el, hogy mit talált,
röviddel a felfedezés után újabb elemekkel
bővítette a felkészítést. Két-három naponta
szigorú próbáknak vetette alá a tanítványát, és
kihívások elé állította őt, amelyekkel felmér-
hette, hogy Zannah mennyire képes uralni az
Erő különféle megnyilvánulási formáit.
Egészen addig a napig nem volt hajlandó
elárulni a kísérleteinek eredményét, és Zannah
kezdett attól félni, hogy valamilyen tekintet-
ben kudarcot vallott.
– Egyesek nyers, elemi hatalmat birtokolnak
– fejtegette tovább Bane. – Képesek gyilkos
villámokat szórni az ujjaikkal, vagy hegyeket
megmozgatni a puszta gondolataikkal. Mások
az Erő rejtettebb, finomabb ágaira fogékonyak.
Nekik megadatott a képesség, hogy meggyő-
Dew Karpyshyn
453
zéssel vagy harci meditációval befolyást gya-
koroljanak az elmékre, a szövetségeseik és az
ellenségeik tudatára egyaránt.
Elhallgatott néhány másodpercre, és hossza-
san bámulta a tanítványát, mintha azt mérle-
gelte volna, hogy mit áruljon el, és mit tartson
meg magának. Végül vett egy mély lélegzetet,
és ismét megszólalt:
– És néhány egyénnek megadatott, hogy
természeténél fogva vonzódjon magához a
sötét oldalhoz. Ők képesek leásni az Erő leg-
mélyére, és megidézni a legősibb, legalapve-
tőbb energiákat, amelyekkel megváltoztathat-
ják, eltorzíthatják maguk körül a világot. Ők
képesek végrehajtani az ősi Sith-szertartásokat.
Gyilkos erőknek parancsolnak, és szörnyű
varázslatokat idéznek meg.
– Ez az én adottságom? – kérdezte Zannah,
és alig tudta magába zárni az izgatottságát.
Nyelt egyet, és elfúló hangon kibökte:
A Kettő Szabálya
454
– Sith-mágus vagyok?
– Megvan benned a lehetőség – válaszolta
Bane, azzal a köpenye alól előhúzott egy
vékony, bőrbe kötött könyvecskét. – A
holokron mélyén rendkívüli erejű varázslatok
leírására bukkantam. Mindent részletesen
beleírtam ebbe a kötetbe. Ezek az írások segí-
teni fognak, hogy a lehető leghatékonyabb
módon, a lehető legnagyobb erővel összponto-
sítsd és irányítsd az energiáidat… de csakis
akkor, ha gondosan és elmélyülten tanulmá-
nyozod őket.
– Úgy lesz, mester – fogadkozott Zannah, és
a szeme lázasan csillogott, mialatt odanyúlt,
hogy kivegye a könyvet Bane kezéből.
– Én nem tudlak végigvezetni a mágia útjain,
a képességeim ezen a területen korlátozottak –
figyelmeztette ekkor a Nagyúr a tanítványát. –
Az én adottságaim másban nyilvánulnak meg.
Hogy kiteljesíthesd a benned rejlő tehetséget, a
Dew Karpyshyn
455
tanulás és a kutatás java részét magadnak kell
elvégezned. És ez… veszélyes lesz…
A gondolat, hogy egyedül kell felderítenie a
Sith-mágia sötét és veszedelmes útjait, rette-
géssel töltötte el Zannaht, viszont a lehetőség,
hogy olyan hatalomra tegyen szert, amelynek
megértése meghaladja mesterének képességeit,
akkora csáberővel bírt, amekkorának nem
tudott ellenállni.
– Nem fogok csalódást okozni, mester – ígér-
te megrendülten, és a melléhez szorította a
vékony kötetet.
– És ha valaha megpróbálod ellenem fel-
használni a varázslataidat – tette hozzá zárszó
gyanánt Darth Bane –, megsemmisítelek…
Zannah kirántotta a könyökét a chiss nő
markából, és az arca elé emelte egymáshoz
bilincselt kezét. Az ujjaival bonyolult ábrát
rajzolt a levegőbe, közben megidézte magában
A Kettő Szabálya
456
az Erőt, és annak nyúlványaival behatolt
Cyndra elméjének legmélyére, hogy felkutassa
az oda temetett titkokat és ősi félelmeket. A
chiss nő agyának sötét zugaiban megnevezhe-
tetlen szörnyűségek rejtőztek: rémálomba illő
teremtmények, amelyeknek sosem lett volna
szabad napvilágra kerülniük. Csakhogy
Zannah egy rég letűnt korból származó Sith-
varázslattal kitépte őket eleven sírjukból, és új
életet adott nekik.
Az egész eljárás fél másodpercet vett igény-
be. Ezt követően Cyndra előrántotta a sugárve-
tőjét, de ahelyett, hogy Zannahra szegezte
volna, a saját feje fölé célzott, aztán vadul
tüzelt a démonokra, amelyeket a saját, meg-
bolygatott elméje idézett a szeme elé, és ame-
lyeket csakis ő láthatott.
A tévképzetek az idő múlásával egyre való-
sabbnak és ijesztőbbnek tűntek, de Zannahnak
egyelőre nem állt szándékában véget vetni a
Dew Karpyshyn
457
varázslatnak. A chiss nő végül felsikoltott, és
elhajította a fegyverét. Ide-oda vágta a fejét,
majd eltakarta mindkét karjával, és folyamato-
san azt sikoltozta:
– Neee! Neee! Hagyjatok! Hagyjatok!
Aztán a szőnyegre roskadt, a térdét a hasá-
hoz rántva összegömbölyödött, és egyre
halkabban hajtogatta:
– Ne! Ne! Hagyjatok! Neeeeee!
A fogadóteremben tartózkodók részben za-
varodottan, részben iszonyodva bámulták. Az
őrök közül néhányan hátrálni kezdtek, való-
színűleg attól tartottak, hogy az őrültség rájuk
is átragad.
Zannahnak továbbra is módjában állt volna
véget vetni a jelenetnek. Megtehette volna,
hogy szétfoszlatja a varázslatot, és hagyja,
hogy Cyndra elveszítse az eszméletét. Ebben
az esetben, mire a chiss nő órák múlva feléb-
red, csupán ködös és töredékes emlékei ma-
A Kettő Szabálya
458
radtak volna a történtekről, mivel a többit az
elméje merő önvédelemből elzárná valahová.
De Zannah azt is megtehette, hogy tovább
működteti a varázslatot, és ezzel az őrület
határára, majd azon túlra hajszolja az áldoza-
tát. A lelki szemei előtt megjelent egy kép,
amelyen Cyndra és Kel meztelenül, egymásba
fonódva fekszik egy ágyon – és fenntartotta a
varázslatot.
Cyndra rémült kiáltásai vadállati üvöltések-
ké torzultak, miközben a szörnyű látomások
szétszaggatták a tudatát. A tíz körmével mar-
cangolta az arcát, majd a szemébe döfte az
ujjait, és kitépte azt az üregéből. Vér patakzott
az arcán, és még a vakság sem menthette meg
azoktól a borzalmaktól, amelyek sorban elő-
kúsztak az elméjének még épen maradt részei-
ből.
Hirtelen elhallgatott, de nem azért, mert job-
ban lett, hanem azért, mert az izmai görcsbe
Dew Karpyshyn
459
rándultak. A szája habzott, a tagjai vadul
doboltak a padlón. Aztán egy utolsó, vérfa-
gyasztó sikoly szakadt fel a torkából, amely-
nek végén egész testében elernyedt, és onnan-
tól kezdve mozdulatlanul, hang nélkül feküdt.
Az elméje tökéletesen és jóvátehetetlenül
széthullott, míg megbénult teste immáron nem
volt más, csupán egy üres héj.
Kicsivel később a tagjai még egyszer meg-
moccantak, és Zannah tudta, hogy Cyndra
agyának legmélyén, egy apró zugban még
pislákol a tudat, és a chiss nő ebbe az anyagta-
lan börtönbe zárva a holta napjáig küzdeni fog
a szintén oda zárt démonokkal.
Noha a teremben tartózkodók végignézték
az eseményeket, egyedül Zannah tudta, hogy
mi történt valójában. De még ő sem lehetett
biztos abban, hogy az áldozata miket látott. És
Cyndra reakcióiból ítélve úgy sejtette, hogy
jobb, ha nem is tudja meg. Ridegen végigmérte
A Kettő Szabálya
460
a továbbra is meg-megránduló testet, aztán az
emelvényre nézett – és azzal szembesült, hogy
Hetton a száját tátva mered rá.
Lassan körbefordult, hogy végigjárassa a
tekintetét az őrökön, ám Paak hirtelen őrá
szegezte a mutatóujját, és felordított:
– Ő csinálta! Végezzetek vele, vagy
mindannyiunkat elpusztít!
Az őrök tettek egy-két bizonytalan lépést, de
Hetton a jobbját könnyedén megemelve meg-
állította őket.
– Cyndra nem halt meg – jelentette ki
Zannah. – Bár ami megmaradt a lényéből, az
most alighanem a megváltó halálért könyörög.
A válasz a legkevésbé sem nyugtatta meg az
egyre rémültebb Paakot. Hirtelen belenyúlt a
csizmája szárába, előrántott onnan egy rövid
pengéjű vibrotőrt, amit aztán magasra emelt,
és torkaszakadtából üvöltve nekirontott a
lánynak.
Dew Karpyshyn
461
A Cyndrára idézett varázslat hatékonynak
bizonyult, de tekintélyes energiákat igényelt.
Zannah érzékelte, hogy a tartalékai kimerül-
tek, és kételkedett abban, hogy képes lenne
hasonló eredményt elérni Paaknál, mielőtt a
férfi belé vágja a tőrét. Így aztán a mágia
helyett a hagyományosabb módszerekhez
folyamodott, hogy védje magát és végezzen a
támadójával.
Kinyújtotta összebilincselt kezét, az Erő köz-
vetítésével kirántotta Hetton öléből a fény-
kardját, ami szempillantás alatt átrepült a
termen, és az ő tenyerében csattant. Mialatt a
pengék életre keltek, egyetlen gondolatával
lepattintotta a csuklójáról az acélkarikákat.
Paak egészen mostanáig arra számított, hogy
egy védtelen foglyot fog ledöfni, nem készült
fel arra, hogy egy felfegyverkezett ellenféllel
szálljon szembe. Zannah azonnal és könnye-
dén megölhette volna, de észrevette, hogy
A Kettő Szabálya
462
Hetton érdeklődve fürkészi őt, és úgy döntött,
hogy tart egy kis bemutatót.
Így aztán ahelyett, hogy egyetlen csapással
lefejezte volna rohamozó ellenségét, inkább
eljátszadozott vele. Ide-oda pörgette és forgat-
ta a fénykardját, bonyolult mintákat rajzolt
vele a levegőbe, közben kecsesen és könnyű-
szerrel hárította Paak esetlen döféseit és csapá-
sait. A férfi jellegzetes kocsmai verekedőnek
bizonyult: tekintélyes erő munkált a tagjaiban,
de hiányzott belőle az ügyesség és a kifino-
multság, így a támadásait nevetségesen egy-
szerű volt kivédeni. Háromszor rontott rá
Zannahra, összevissza csapkodott és szurkált,
de a lány minden egyes alkalommal fürgén
elsiklott előle, és valamelyik pengéjével megál-
lította a vibrotőrt. Egyfajta halálos tánccá
változtatta a kettejük párbaját, amelynek során
mindvégig és egyértelműen ő vezette a partne-
rét.
Dew Karpyshyn
463
A három sikertelen kísérlet után Paak eldob-
ta a tőrt, és felkapta Cyndra sugárvetőjét.
Szempillantás alatt célzott, és közvetlen közel-
ről leadott két lövést, de Zannahnak szeme
sem rebbent.
Az Erő által gerjesztett hiperéber állapotát
felhasználva idejében kiszámította a röppályá-
kat, és a fénykardjának fel-felsistergő, vörös
pengéjét a sugárnyalábok útjába rántotta. Az
elsőt felfelé pattintotta, a mennyezet irányába,
míg a másodikat visszaküldte Paakra.
A lövedék a férfi szeme közé csapódott, és
füstölgő lyukat ütött az orra tövébe. Paak egy
pillanatra megmerevedett, majd hanyatt dőlve
elzuhant.
Zannah a kardját tovább pörgetve ismét
szembefordult Hetton-nal. A főnemes nem
mozdult a trónjáról, és a testőreinek sem
jelzett. Néhány pillanatig kivárt, majd lassan
talpra állt, lesétált a lépcsőn, és elindult a lány
A Kettő Szabálya
464
felé. Amikor már csak két méter választotta el
tőle, megállt, majd térdre vetette magát, és a
fejét lehajtva, rekedtes hangon suttogta:
– Egész életemben egy olyan valakire vár-
tam, mint amilyen te vagy…
Dew Karpyshyn
465
Tizennegyedik fejezet
Johun gyors, elnyújtott léptekkel rótta a ha-
talmas Jedi-templom szállószintjének folyosóit.
Keresztfolyosók és lépcsők előtt haladt el,
amelyek a Coruscanton élő Jedi-lovagok és
padavanok lakóhelyéül szolgáló termekhez és
hálókamrákhoz vezettek. A Tanács tornyának
alapja felé tartott, ahol a bentlakó mestereknek
fenntartott magánlakosztályok kaptak helyet.
Menet közben udvariasan odabiccentett
azoknak, akik intettek neki vagy a nevét
kiáltották, de nem szakíthatott időt arra, hogy
megálljon, és kellemesen elcsevegjen az isme-
rőseivel. Már a megérkezése percében üzenet
várta az űrkikötőben, amelyben Valenthyne
Farfalla magához hívta, és Johun nagyjából
sejtette, hogy egykori mestere miről óhajt
beszélni vele.
A Kettő Szabálya
466
Amikor megérkezett a megjelölt helyre, meg-
lepetten látta, hogy Farfalla lakosztályának
ajtaja nyitva áll. A nagymester odabent ült az
íróasztala mögött, és elmélyülten tanulmá-
nyozta az előtte villódzó képernyőt.
– Látni kívántál, mester? – kérdezte Johun
köszönés helyett, azzal belépett a helyiségbe,
és bezárta maga mögött az ajtót.
A szoba majdnem pontosan úgy festett, mint
Farfalla kabinja a Kedvező Szél, az immáron
feloszlatott Jedi-flotta vezérhajója fedélzetén.
A falakon értékes művészeti alkotások függ-
tek, a padlót drága, süppedős szőnyegek
borították, míg a sarokban ott állt a terjedelmes
ágy, amelynek tartóoszlopait a nagymester
életének fontos eseményeit ábrázoló festmé-
nyek díszítették.
– Á, Johun! – felelte kissé meglepődve
Farfalla. – Nem számítottam rá, hogy ilyen
hamar ideérsz. – A bejárat felé fordult, és a
Dew Karpyshyn
467
szoba közepén sorakozó székekre mutatva
jelzett a vendégének, hogy foglaljon helyet.
– A hívásod eléggé sürgetőnek tűnt – vála-
szolta Johun, és mert nem akarta kényelembe
helyezni magát, a lábát kissé szétvetve lecöve-
kelt az íróasztallal szemben.
– Igen, beszélnem kell veled – közölte
Farfalla egy fáradt sóhaj kíséretében.
– Mint a barátomnak, mint a mesteremnek,
vagy mint a Jedi Tanács képviselőjének? –
kérdezte a szemét résnyire vonva Johun.
– Az attól függ, hogy mit mondasz el nekem
– felelte a maga diplomatikus módján Farfalla.
– Úgy hallottam, Valorum főkancellár petíciót
kíván benyújtani a Szenátusnak. A hírek
szerint pénzt kér, hogy emlékművet emeltes-
sen Hoth tábornoknak, illetve a többi Jedinek,
akik a Ruusanon vesztették életüket.
– Kétségkívül úgy gondolja, hogy ez méltó
tiszteletadás volna azoknak, akik életüket
A Kettő Szabálya
468
adták a Köztársaság biztonságáért – jegyezte
meg Johun. – Egyesek szerint rég esedékes
tiszteletadás…
– Szóval, neked semmi közöd ehhez a kérés-
hez? – kérdezte a jobb szemöldökét magasra
felhúzva Farfalla. – Az ötlet Valorum fejében
fogant meg?
– Ezt sosem állítottam – közölte Johun.
Mindketten pontosan tudták, hogy Valorum
azért vállalta el a kérés beterjesztését, mert
ezzel akarta meghálálni azt, hogy a testőre
megmentette az életét a Serennón.
– Szóval, pontosan úgy történt, ahogy sejtet-
tem – dörmögte Farfalla, és ismét felsóhajtott.
– Tudnod kell, Johun, hogy a Jedi Tanács nem
helyesli a tervet. A büszkeség és a gőg jelének
tartják.
– Gőgösek vagyunk, ha tisztelgünk azok
előtt, aki meghozták a legnagyobb áldozatot? –
kérdezte higgadtan Johun, aki most már Jedi-
Dew Karpyshyn
469
lovagként állt a nagymester előtt; az egykori
padavan, aki a legkisebb ellenvetésre meghát-
rált volna, rég nem létezett.
– Ha azt kéred, hogy emeljünk emlékművet
néhai mesterednek, az hiúságra vall – magya-
rázta Farfalla. – Ha felmagasztalod azt az
embert, aki téged felkészített, azzal saját ma-
gadat is felmagasztalod.
– Ez a legkevésbé sem hiú cselekedet, mester
– válaszolta türelmesen Johun. – Egy emlékmű
a Ruusanon fennen hirdeti majd a hőstettet,
amikor is száz derék teremtmény önként és
készségesen vállalta a biztos halált annak
érdekében, hogy a Galaxis lakói békében
élhessenek. Hathatós jelkép lesz, amiből sokan
merítenek majd kitartást és bátorságot.
– A Jediknek nincs szükségük jelképekre
ahhoz, hogy kitartóak és bátrak legyenek –
emlékeztette Farfalla régi tanítványát.
A Kettő Szabálya
470
– De a Köztársaság polgárainak szükségük
van rájuk – vitatkozott Johun. – A jelképek
jelenítik meg az eszményeket. A jelképek
szólnak a hétköznapi teremtmények szívéhez
és elméjéhez. Segítenek valósággá alakítani az
elvont értékeket és hiteket. Ez az emlékmű a
ruusani győzelmet fogja dicsőíteni. Azt a
győzelmet, amely nem a fegyverek erejéből
született, hanem Hoth és híveinek bátorságá-
ból, meggyőződéséből, valamint önfeláldozá-
sából. Ragyogó példaként fog szolgálni, amely
irányt mutat majd a Köztársaság polgárainak,
eligazítja őket, hogy hogyan gondolkodjanak
és cselekedjenek.
– Látom, Valorum szónoklatok iránti rajon-
gása rád is átragadt – jegyezte meg Farfalla
bánatosan mosolyogva, miután felismerte,
nem tudja rábírni Johunt arra, hogy változtas-
sa meg az álláspontját.
Dew Karpyshyn
471
– Annak idején te rendeltél engem a főkan-
cellár mellé – válaszolta eltökélten Johun. – És
az elmúlt évek alatt sokat tanultam tőle.
Farfalla felállt a székéből, és járkálni kezdett
a szobában.
– Az érveid igazán ékesszólóak, Johun –
mondta megfontoltan.
– De tudnod kell, hogy nem fogják megin-
gatni a Jedi Tanács tagjait.
– Ez az ügy kívül esik a Tanács hatáskörén –
vágott vissza Johun.
– Amennyiben a Szenátus megszavazza a
pénzalap megteremtését, az építkezés egy
hónapon belül elkezdődik.
– A Szenátus sosem fogja visszautasítani
Valorum kéréseit! – horkant fel Farfalla, majd
megtorpant, és a fiatal férfival szembefordulva
megkérdezte:
– És mi lesz a te szereped?
A Kettő Szabálya
472
– Azt is a Szenátus fogja eldönteni – felelte
kitérően Johun, ám egy pillanattal később
megenyhült, és úgy döntött, hogy elmondja az
igazságot. – A főkancellár beleegyezett, hogy
egy teljes biztonsági osztag kísérje a jövőbeni
diplomáciai útjaira, így aztán szabadon el-
utazhatok a Ruusanra, hogy felügyeljem az
emlékmű építését.
Farfalla felsóhajtott, és visszaült a székére.
– Megértem, hogy miért csinálod, Johun –
mondta szomorúan bólogatva. – Nem helyes-
lem ugyan, de megértem. És ahogyan én, úgy
a Jedi Tanács sem fog az utadba állni. – Elhall-
gatott, majd kisvártatva hozzátette:
– Van egy olyan érzésem, hogy akkor sem
tudnánk megállítani, ha netán megpróbálnánk.
– Néha nagyon konok tudok lenni – vála-
szolta a Jedi-lovag, a száját halovány mosolyra
húzva.
Dew Karpyshyn
473
– Akárcsak Hoth mester annak idején –
dünnyögte Farfalla.
Johun rövid mérlegelés után úgy döntött,
hogy bóknak veszi a megjegyzést.
– Az apám meghalt, amikor még kisgyerek
voltam – közölte Hetton olyan halkan, hogy a
márványpadlón koppanó lépteik csaknem
elnyomták a hangját. – A Ház irányításának
minden terhe az anyám nyakába szakadt, és ő
a szolgákra hagyta a neveltetésemet. Ők már
sok-sok évvel azelőtt tudtak a különleges
képességeimről, hogy a hír eljutott az anyám
fülébe.
– Nyilván tartottak attól, hogy mihez kezd,
ha tudomást szerez róluk – vetette fel Zannah.
Ő és Hetton kettesben rótták a folyosókat. A
fogadóteremben lezajlott események után a
férfi ragaszkodott ahhoz, hogy megmutassa
vendégének Sith-kéziratokból és műtárgyak-
A Kettő Szabálya
474
ból álló gyűjteményét, amelyet a hatalmas
udvarház másik végében lévő szentélyében
tárolt. Az őröket hátrahagyva indultak el, és
mialatt a folyosók és termek végeérhetetlennek
tűnő sorát járták, hogy elüssék valamivel az
időt, Hetton az életéről mesélt.
– Igen, az anyám erős és félelmetes asszony
volt – ismerte be, elmélyülten bólogatva. – A
szolgák valószínűleg féltek tőle. Akármi volt
az ok, már a húszas éveim elejét tapostam,
amikor megtudta, hogy fogékony vagyok az
Erőre.
– És ekkor mit lépett?
– Anyám a rá jellemző módon eszköznek
látta a képességeimet, amellyel tovább gyara-
píthatjuk a Ház vagyonát – válaszolta Hetton.
– Ezen cél érdekében nem vette volna hasznát
a Jediknek, és persze a Sith-eknek sem, viszont
feltétlenül keríteni akart valakit, aki megtanít
engem arra, hogy hogyan teljesíthetem ki és
Dew Karpyshyn
475
használhatom fel szunnyadó képességeimet.
Ez még jóval a Sötét Testvériség megteremtése
előtt történt. Anyám óvatosan és titokban
keresgélt. Sokakat megvesztegetett, és többe-
ket próbára tett, míg végül megállapodott egy
Gula Dwan nevezetű durosnál.
– Ő lett az ön mestere? – kérdezett közbe
Zannah.
– Nos, a mester címet sosem érdemelte ki –
felelte kissé keserűen Hetton. – Közönséges
fejvadász és orgyilkos volt, aki egész szép
vagyont szedett össze az Erővel kapcsolatos
képességei kamatoztatásával. Az évek során
kitapasztalta és elsajátította a legalapvetőbb
módszereket hatalmának megidézésére, így
aztán képes volt például kisebb tárgyakat
lebegtetni, és még néhány ehhez hasonló
mutatványra. Viszont nem csatlakozott sem a
Sith-ekhez, sem a Jedik-hez. Csakis ahhoz volt
hűséges, aki a legtöbb kreditet fizette neki. És a
A Kettő Szabálya
476
családom többet fizetett, mint amennyiről
valaha is álmodott.
Ebben a pillanatban megérkeztek egy újabb
magas, felül boltívben végződő ajtó elé, amely
szemmel láthatóan belülről volt bezárva.
Hetton a jobb oldali szárnyra tapasztotta a
tenyerét, és lehunyta a szemét. Zannah érzé-
kelte, hogy az Erő kissé felkavarodik körülötte,
aztán a zárszerkezet kattant, és az ajtó feltá-
rult.
A terem részben könyvtárként, részben pe-
dig múzeumként szolgált. A falak mentén
ősrégi kéziratokkal és tekercsekkel, valamint
különféle adathordozók hosszú sorával teli
polcok álltak. A helyiség középvonalán üveg-
tárlók vonultak végig, amelyekben a Hetton
által az utóbbi harminc évben összegyűjtött
Sith-emléktárgyak kaptak helyet: sejtelmesen
derengő, furcsa formájú amulettek, ékkövekkel
kirakott tőrök, ritka és különleges kövek és
Dew Karpyshyn
477
kristályok, valamint legalább tucatnyi külön-
böző fénykardmarkolat.
– A Gulától tanultak alapot szolgáltattak
nekem, amelyre építkezhettem – mesélte
büszkén Hetton –, viszont a tudásom java
részét azokból a könyvekből és kéziratokból
szereztem, amelyeket idebent lát.
Lassan sétáltak végig a polcok és tárlók előtt,
Zannah megosztotta figyelmét Hetton szavai,
illetve a valóban érdekes Sith-műtárgyak
között. Némelyikben még most is érzékelni
lehetett a sötét oldal energiáinak maradványa-
it, fakuló emlékét azoknak a hihetetlen erők-
nek, amelyeket egykoron tartalmaztak.
– Már a tanulmányaim legelején felismertem,
hogy Gula mennyire ostoba alak – folytatta a
házigazda. – A sürgetésemre az anyám a
családunk rendelkezésére álló anyagi és egyéb
forrásokat felhasználva átfésülte az egész
Galaxist, hogy felkutasson minden elérhető
A Kettő Szabálya
478
írást, tárgyat vagy csecsebecsét, aminek akár a
leghalványabb köze van a sötét oldalhoz, hogy
aztán tovább gyarapíthassam a tudásomat
anélkül, hogy kizárólag az úgynevezett meste-
remre kelljen támaszkodnom. Ahogyan az
várható volt, a leletek java része hasznavehe-
tetlen ócskaságnak bizonyult. De az évek
folyamán számos ritka és értékes tétel került a
birtokomba.
Hetton ekkor a polcok felé fordult, gyengé-
den végigfuttatta a jobb keze ujjait a gondosan
sorba rendezett kötetek gerincén, és hozzátet-
te:
– Az így megszerzett tudás révén hamar
utolértem, majd felülmúltam Gulát. Miután az
anyám úgy ítélte meg, hogy többé nem hajt
hasznot a számunkra, megölette őt.
Zannah felkapta a fejét, és meglepetten pis-
logott – a reakciója láttán Hetton felkacagott,
és kijelentette:
Dew Karpyshyn
479
– Anyám becsvágytól fűtött, könyörtelenül
gyakorlatias asszony volt. Keményen megdol-
gozott azért, hogy eltitkolja a létezésemet a
Jedik, illetve a Sith-ek elől. Ha egyszerűen
elbocsátotta volna Gulát, akkor ő biztosan
leleplezte volna a családunk legnagyobb titkát.
– A halála szükséges volt – jegyezte meg
bólogatva Zannah, és gyanította, hogy a he-
lyében Bane ugyanígy vélekedne. Aztán,
hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte:
– Maga ölte meg Gulát, igaz?
– Ön ugyanolyan okos, mint amilyen vesze-
delmes – felelte mosolyogva Hetton. – Szóval,
amikor anyám kiadta a parancsot, boldogan
hajtottam végre. Gula nyomasztó teherré vált,
és már csak akadályozott a sötét oldal felderí-
tését célzó utazásban.
– Úgy beszél az anyjáról, mintha már halott
volna – szólt közbe Zannah. – Vele mi történt?
A Kettő Szabálya
480
Hetton résnyire vonta a szemét, és elkomo-
rulva válaszolt:
– Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt, amikor
Kaan megalapította a Sötét Testvériséget, és
elkezdte összegyűjteni a Sith-eket, az anyám
arra biztatott, hogy csatlakozzak hozzájuk.
Hitt abban, hogy sikerrel járnak, és megdöntik
a Köztársaságot, így aztán igyekezett szövet-
séget kötni ezzel a felemelkedő, új erővel. De
én nem voltam hajlandó belépni Kaan szektá-
jába. Főleg, mert ő azt hirdette, hogy a sötét
oldal hívei egyenlőek, és egymást kell szolgál-
niuk. Egyfajta demokrácia a Sith-rendben?
Visszataszítónak találtam az elveiket. Úgy
éreztem, ez az elképzelés torz, beteges képmá-
sa mindannak, amit tanultam, és amiben
hittem.
A házigazda elhallgatott néhány pillanatra,
majd mélyet lélegzett, és tovább beszélt:
Dew Karpyshyn
481
– Anyám viszont továbbra is kormányzati és
egyéb politikai szövetségekben gondolkodott.
Jómagam a sötét oldallal való kapcsolatom
révén felülemelkedtem az ő közönséges,
világias érdekein, de nem tudta felfogni, hogy
engem milyen célok vezérelnek. Így aztán
rákényszerültem, hogy félreállítsam az utam-
ból.
Zannah ezúttal nem lepődött meg.
– Nem vett tudomást az ön vágyairól, és
megpróbált szövetséget kötni a Testvériséggel
– mondta, és elmélyülten bólogatva jelezte,
hogy megérti, sőt még helyesli is azt, hogy
Hetton végzett a saját anyjával. – Leleplezte
volna önt. Nem maradt más választása.
– Álmában mérgeztem meg – közölte
Hetton, és bár igyekezett közönyösnek mutat-
ni magát, kissé rekedtes hangja elárulta, hogy
a lelke mélyén érez némi sajnálatot. – A halála
békés volt, észre sem vette, hogy mi történt
A Kettő Szabálya
482
vele. Nem akartam, hogy szenvedjen, elvégre
nem vagyok szörnyeteg…
Hetton rövid ideig ismét hallgatott, talán
egykori tettéről gondolkodott. Aztán, miköz-
ben a bejárattól legtávolabb eső sarokban
működő számítógép felé terelte a vendégét,
megint beszélni kezdett:
– A Testvériség bukását és a Jedi-rend átfor-
málását követően egyre merészebb lettem.
Azonfelül, hogy tovább kutattam, és kutatok a
mai napig az ősi Sith-ek tudása és tárgyai után,
nekiláttam megteremteni egy saját hadsereget.
A szeparatisták zászlaja alatt különleges
adottságokkal bíró egyéneket állítottam a
szolgálatomba. A Köztársaság, illetve a Jedik
iránti gyűlöletünk egyesít minket, de egyelőre
óvakodok felfedni a valódi célomat: a Sith-
rend feltámasztását! És most ön megjelent a
házamban – tette hozzá zárásképpen, azzal
lenyúlt, és kivett egy adatlemezt a számítógép
Dew Karpyshyn
483
olvasóegységéből. – Az időzítés nem is lehetne
tökéletesebb…
Zannah elképzelni sem tudta, hogy mire
gondol a férfi, de mielőtt rákérdezhetett volna,
Hetton a markába nyomta az adatlemezt.
– Ez mi? – mormolta ekkor, kissé meglepet-
ten.
– Hallotta már a Belia Darzu nevet? – kérde-
zett vissza Hetton, és miután a lány megrázta a
fejét, megfontoltan folytatta:
– A Sith Sötét Úrnője volt, kétszáz évvel eze-
lőtt élt. A Sith-alkímiát tanulmányozta, és
egyes hírek szerint megfejtette a mechu-deru,
vagyis azon eljárás titkait, amellyel fémmé és
gépezetté lehet változtatni az eleven teremt-
mények testét. Belia Darzu ezen tudását fel-
használva technoszörnyekből álló sereggel
vette körül magát. Organikus droidokkal,
amelyek csakis neki engedelmeskedtek.
A Kettő Szabálya
484
Zannahnak eszébe jutott, hogy a tanulmá-
nyai folyamán találkozott egy a
technoszörnyekre utaló hivatkozással, viszont
a Belia Darzu név teljességgel ismeretlen volt a
számára.
– Sokak szerint a halála előtt a Sith-
holokronok készítésének rejtélyeire is rájött –
tette hozzá Hetton, aminek nyomán Zannah a
mesterére, valamint az ő kudarcba fulladt
kísérleteire gondolt.
– Beliát végül a saját hívei elárulták és meg-
gyilkolták – folytatta Hetton. – Az általam
olvasott régi történetekben eléggé gyakori ez a
fordulat… Amikor meghalt, valamennyi titkát
magával vitte a sírba, noha bizonyos feltétele-
zések szerint a felfedezéseinek tekintélyes
része a mai napig megtalálható az erődjében, a
Tythonon.
Dew Karpyshyn
485
– A Tythonon? – kiáltott fel Zannah, mert
ezzel a névvel már sokszor találkozott. – Az
nem a Mélymag világainak egyike?
A Mélymag néven ismert kisebb csillaghal-
maz a Galaxis szívében, egy fekete lyuk körül
keringett. Az itteni világok – mint például a
Tython – jellemzően a mítoszokban és a legen-
dákban szerepeltek, vagy a félbolond felfede-
zők meséiben, akik azt állították, hogy jártak
ezeken a bolygókon. Az instabil csillagtöme-
gek, az antianyag foltok, valamint a tér-idő
kontinuumot is eltorzító, hihetetlenül erős
gravitációs terek jelenléte miatt még senkinek
sem sikerült feltérképezni az ezen a régión
átvezető hiperűr-útvonalakat.
– Tudom, mi jár a fejében – jelentette ki na-
gyokat bólogatva Hetton. – Kezdetben én
magam is kételkedtem. De minél többet tud-
tam meg Beliáról, annál több bizonyítékot
A Kettő Szabálya
486
találtam arra nézve, hogy az erődje a Tythonon
állt.
– Még ha ez igaz is, senki sem tudja, hogyan
lehet eljutni a Tythonra – tiltakozott Zannah.
– Én igen – válaszolta ravaszkásan moso-
lyogva Hetton. – A kutatásaim során rábuk-
kantam egy a Mélymagot átszelő, rég elfele-
dett útvonal koordinátáira. De sosem volt
bátorságom belevágni az utazásba. Attól
féltem, hogy Belia erődjének védelmi rendsze-
rei áthatolhatatlannak bizonyulnak. És erre
tessék, találkoztam önnel.
– Nem értem, hogy mi közöm van ehhez az
egészhez – jegyezte meg Zannah.
– Éveken át tanulmányoztam a sötét oldal
rejtelmeit, de mostanra megrekedtem egy
bizonyos szinten – magyarázta Hetton. –
Magamtól tovább nem tudok fejlődni. Szüksé-
gem van egy új mesterre, egy igazi mesterre,
aki képes áthatolni Belia erődjének védelmi
Dew Karpyshyn
487
rendszerein, és megszerezni a néhai úrnő
titkait.
– A tanítványom kíván lenni? – kérdezte
Zannah, a hitetlenkedéstől a hangját felemelve.
– Minden, amit Belia Darzuról tudok, többek
között a Tython-hoz vezető hiperút adatai,
megtalálható ezen az adatlemezen – hadarta
sietve Hetton. – Ajándékba adom önnek, a
tiszteletem és a csodálatom jeléül, valamint az
ajánlatom komolyságának bizonyítékaként.
– De hát maga legalább kétszer annyi idős,
mint én! – fakadt ki Zannah, és továbbra sem
bírt eligazodni az események váratlan és
meglepő fordulatán.
– Az Erő dolgaiban az életkornak kevés a
jelentősége – biztosította őt Hetton. – Az ön
hatalma messze nagyobb az enyémnél. Azt
kérem öntől, hogy vezessen a sötét oldal
útjain, cserébe szabadon hozzáférhet mindah-
A Kettő Szabálya
488
hoz a tudáshoz, amit az elmúlt harminc évben
összegyűjtöttem.
– Én magam is tanítvány vagyok – vallotta
be Zannah. – És a mesteremnek eszébe sem
jutna, hogy éljen az ajánlatával, inkább mind-
kettőnket megölne. A Sith-rend fennmaradása
érdekében egyszerre csakis egyetlen mester és
egyetlen tanítvány létezhet.
– És hogyan adják tovább az örökséget? –
kérdezte összezavarodva Hetton.
– Amikor majd felülmúlom a mesteremet,
megölöm őt, és elfoglalom a helyét – magya-
rázta Zannah, gondolkodás nélkül tovább
adva azt a hitet, amelyet Bane vert bele az
elmúlt évtized folyamán. – Aztán keresek egy
tanítványt, aki tovább viszi a hagyatékot.
Hetton néhány másodpercig mély hallgatás-
ba merülve töprengett a lány szavain, majd
halkan megjegyezte:
Dew Karpyshyn
489
– Talán most jött el az idő. Maga és én véget
vethetünk a mestere uralmának.
A felvetés hallatán Zannah felkacagott, ami-
től Hetton egy pillanatra résnyire húzta a
szemét, mintha zokon vette volna ezt a reakci-
ót.
– Több forrás áll a rendelkezésemre, sem-
mint el tudná képzelni – jelentette ki aztán, és
a jobbját felemelve pattintott az ujjaival.
Két vörös köpenyes őr jelent meg mellette,
akik mintha a semmiből bukkantak volna elő.
Zannah a fénykardjához kapott, mert azt hitte,
hogy csapdába csalták. Fogalma sem volt,
hogy az őrök honnan kerültek elő. Még ha
valahogyan álcázták is magukat, az Erőn
keresztül meg kellett volna érezni a jelenlétü-
ket.
Az őrök meg sem moccantak, mire Zannah
rövidesen megnyugodott, és kérdőn pillantott
a házigazdára.
A Kettő Szabálya
490
– Ahogyan már az imént említettem, jó né-
hány különleges képességekkel megáldott
illetőt állítottam magam mellé – fejtegette
Hetton. – Többek között az Umbarai Sith
Akadémia nyolc egykori tanítványát.
Bane jóvoltából Zannah tudott arról, hogy az
Umbarán a lopakodás és az orgyilkosság
művészetére oktatták a hallgatókat, akik
egyebek mellett azt is megtanulták, hogy az
Erő segítségével hogyan álcázhatják magukat
úgy, hogy semmiféle műszerrel vagy érzék-
szervvel ne lehessen felfedezni a jelenlétüket –
ezért nem vette észre ő sem, hogy a teremben
tartózkodnak.
– Amennyiben elfogad engem tanítványá-
nak, úgy a testőreim önnek is hűséget esküsz-
nek – jelentette ki már-már ünnepélyes hang-
hordozással Hetton. – És onnantól kezdve
nyolc megállíthatatlan, láthatatlan és érzékel-
hetetlen harcos áll majd rendelkezésére.
Dew Karpyshyn
491
Zannah legalább két percre a gondolataiba
merülve fontolgatta a férfi ajánlatát.
– Nem kockáztathatjuk meg, hogy a Jedik
tudomást szerezzenek a létezésünkről – mond-
ta végül. – Ha a tanítványom lesz, mindent itt
kell hagynia.
– Sokáig már amúgy sem maradhatok itt –
felelte a vállát vonogatva Hetton. – A Fenséges
Házak vezetői hamarosan rájönnek, hogy én
vagyok a Köztársaság-ellenes Felszabadítási
Front alapítója. Akkor pedig árulónak bélye-
geznek, és elkobozzák a vagyonomat. A me-
nekülésem előkészítése folyamán máris meg-
kezdtem az itt felhalmozott tudásanyag adat-
hordozókra való rögzítését.
Mialatt a férfi beszélt, Zannah gondolatban
összevetette Darth Bane hatalmát és képessé-
geit a nyolc Árnyharcoséval, és azt számítgatta
magában, hogy melyik fél az erősebb. Végül
nem tudta megítélni, hogy ki élné túl az össze-
A Kettő Szabálya
492
csapást, de úgy határozott, hogy meg akarja
tudni.
– Mennyi idő kell ahhoz, hogy ön és az or-
gyilkosai felkészüljenek? – kérdezte.
– Néhány óra múlva indulhatunk – válaszol-
ta magabiztosan Hetton.
– És miután Darth Bane meghal, elrepülünk
a Tythonra?
– Amennyiben ez az óhajod – ígérte Hetton
mélyen meghajolva –, úgy lesz, mester.
Dew Karpyshyn
493
Tizenötödik fejezet
Sötét éjszaka telepedett az Ambriára, de
Bane-nek eszébe sem jutott, hogy nyugovóra
térjen. A táborhely közepén letelepedett a
puszta földre, hogy ott várja meg, amíg
Zannah megérkezik a készletekkel. És várako-
zás közben a holokronkészítés során vallott
kudarcairól elmélkedett.
A dilemma megoldása nehéznek ígérkezett.
Ha sietett és túlhajszolta magát, akkor a teste
elárulta őt, aminek következtében hibákat
követett el a kristályszerkezet finomhangolása
során. Ha viszont lassan dolgozott, hogy
takarékoskodjon az erejével, akkor nem tudta
befejezni a művet a gondolkodó-elemző háló-
zat felbomlása előtt. A két tényező egymás
ellen hatott, és Bane állandóan azon törte a
fejét, hogy hogyan egyensúlyozhatna az idő,
A Kettő Szabálya
494
illetve a szükséges energiák követelményei
között.
A legutóbbi kísérlete során a legvégső testi-
lelki korlátokig erőltette magát, és ezzel a teljes
kimerültség határára került. De még így is úgy
érezte, hogy akkor sem tudta volna időben
befejezni a művét, ha nem követ el egy súlyos
hibát, ami a szerkezet összeomlását okozta.
Minél tovább töprengett, annál jobban el-
uralkodott rajta a csalódottság. Mindkét szem-
pontból kudarcot vallott: a megszabott időke-
reten belül nem készült el a kristályszerkezet-
tel, és hiányzott belőle az erő ahhoz, hogy hiba
nélkül valósítsa meg a tervét.
Lehetséges, hogy létezik még egy-két létfon-
tosságú elem, amiről nincs tudomása? Lehet,
hogy rejtőznek még valahol titkok, és ezeket
feltárva végre képes lesz megteremteni a saját
holokronját, amellyel átörökítheti minden
bölcsességét és tudását az utódaira? Vagy saját
Dew Karpyshyn
495
magában keresse a hibát? Lehet, hogy kevésbé
képes bánni az Erővel, mint az ősi Sith Nagy-
urak, például Freedon Nadd?
A gondolatsor nyomán kínos érzései támad-
tak, de rákényszerítette magát, hogy fontolóra
vegye ezt a lehetőséget. Sokat olvasott a ha-
talmas Nagyurakról. A róluk szóló történetek-
ben hemzsegtek a hihetetlenebbnél hihetetle-
nebb tettek. De Bane úgy érezte, hogy még ha
nem is képes egész világokat megsemmisíteni,
vagy nóvává változtatni egy napot, a hatalma
és a tudása mindenképpen felér azokéval, akik
annak idején sikeresen megteremtették a saját
holokronjukat.
„De mennyi energiádat szívják el a testedet
ellepő élősködők?” A kérdés váratlanul ugrott
elő az elméje mélyéről, ráadásul nem a saját,
hanem tanítványa hangján szólt. Zannah
nemrégiben közölte, hogy aggódik az
A Kettő Szabálya
496
orbaliskok hatásai miatt – talán nem is alapta-
lanul.
Bane mindig is úgy tartotta, hogy a furcsa
teremtményekkel járó hátrányokat – a folya-
matos fájdalmat és a feltűnő megjelenést –
bőven ellensúlyozzák a jótéteményeik. Meg-
gyógyították őt, rendkívüli testi erőt biztosítot-
tak számára, és megvédték mindenfélefajta
fegyvertől. Viszont, noha módjában állt átcsa-
tornázni rajtuk, és ezzel átmenetileg felerősíte-
ni az energiáit, hosszú távon valójában le-
gyengítették. Folyamatosan elszívták a testén
átáramló energiák egy részét. Lehetséges, hogy
egy évtizednyi fertőzöttséget követően már
nem is képes olyan hatékonyan és mélyen
meríteni az Erőből, mint valaha?
Ezt a gondolatot egykoron azonnal elvetette
volna. Csakhogy a holokronkészítés terén
bekövetkezett sorozatos kudarcai rákényszerí-
tették, hogy újraértékelje a különös teremtmé-
Dew Karpyshyn
497
nyek és közte fennálló, szimbiózisnak hitt
viszonyt. Ezekben a pillanatokban is érzékelte,
hogy táplálkoznak, hogy elszívják a testén
átáramló Erőt…
Az orbaliskok hirtelen izgatottak lettek: meg-
megrándultak és reszkettek. Bane érzékelte,
hogy az éhségük egyre növekszik, mintha új
energiaforrás bukkant volna fel a közelben.
Körülnézett, és arra számított, hogy Zannaht
fogja megpillantani, amint a holdfényben
fürdő tábor felé tart. De nem látott semmit, és
ami ennél is furcsább, nem érzékelt semmit,
még azon állatok és rovarok jelenlétét sem,
amelyek éjszakánként szoktak előbújni és
zsákmányra vadászni a levegőben vagy a part
menti homokon. A környező világ ingerei
különös módon fojtottnak tűntek… vagy
álcázottnak!
Bane felpattant, és előrántotta a fénykardját,
az energiapenge sistergő búgással kelt életre.
A Kettő Szabálya
498
Vöröslő fénygömb robbant köré, amely megvi-
lágította a közvetlen környezetét, és elsöpörte
a láthatatlan ellenségeit leplező tévképzeteket.
Nyolc vörös köpenyes alak vette körül a
tábort, a sisakjuk elrejtette az arcvonásaikat.
Mindannyian egy-egy hosszú fémrudat hor-
doztak, amelyekben Bane felismerte az
elektrolándzsákat, az umbarai Árnyharcosok
hagyományos fegyverét.
Az Erőre fogékony ellenfelek becserkészésé-
re és megölésére kiképzett Árnyharcosok
bevetés közben elsősorban a lopakodásra és a
meglepetés erejére támaszkodtak. A Bane-ből
előtörő energiák szertefoszlatták az álcájukat,
és hirtelen azon kapták magukat, hogy elvesz-
tették legfőbb előnyüket. És bár nyolc harcos-
sal került szembe, a Sötét Nagyúr egy pillana-
tig sem tétovázott.
Hatalmasat szökkent, és megölte a hozzá
legközelebb álló alakot, még mielőtt annak
Dew Karpyshyn
499
esélye lett volna reagálni – egyetlen, vízszintes
csapással kettévágta, valamivel a dereka felett.
A többiek odarontottak hozzá, körülrajzot-
ták, és vadul döfködtek felé a lándzsáikkal,
hogy halálos elektromos töltetet küldjenek a
testébe. Bane a gyors ellencsapás taktikáját
választva meg sem próbálta hárítani a támadá-
sokat, az orbaliskokra bízta, hogy megvédjék
őt.
Váratlan rohamával tökéletesen meglepte
még két támadóját, egyenesen belerohantak
egy kétkezes csapásába, amely mindkettőjüket
kibelezte. Az öt megmaradt Árnyharcos egy-
szerre sújtott le, a lándzsáik végére szerelt
modulokból összesen egymillió volt szabadult
ki. Az orbaliskok elnyelték ugyan a töltet java
részét, de így is elég áram hatolt át rajtuk
ahhoz, hogy Bane egész testében elzsibbadjon.
A Sötét Nagyúr megtántorodott, és térdre
roskadt. Az Árnyharcosok ahelyett, hogy
A Kettő Szabálya
500
odaugrottak volna hozzá, hogy végezzenek
vele, a helyükön maradtak, és tétlenül vára-
koztak. Elképzelni sem tudták, hogy bármi,
ami kisebb egy banthánál, túlélheti egy maxi-
mális feszültségre állított elektrolándzsa
találatát, hát még öt fegyver együttes találatát.
A tévedésük elég időt adott Bane-nek ahhoz,
hogy leküzdje az utóhatásokat, és talpra álljon
– az ellenségei legnagyobb meglepetésére és
rémületére.
– Zannahnak igaza volt veled kapcsolatban!
– zendült ekkor egy hang a háta mögött.
Bane megpördült, és egy középkorú férfit
pillantott meg, aki a tábor távolabbi végében
állt. A tetőtől talpig feketébe öltözött illető zöld
pengéjű fénykardot tartott a kezében, bár
abból, ahogyan a markolatot fogta, első pillan-
tásra kitűnt, hogy nem kapott megfelelő ki-
képzést a kardforgatás művészetéből. És a férfi
Dew Karpyshyn
501
oldalán Zannah állt, aki nem vette a kezébe a
fegyverét – legalábbis egyelőre.
A tanítványa árulásának egyértelmű jelei
láttán Bane ingerülten vicsorgott, egyre erősö-
dő haragját tovább szították a vegyületek,
amelyeket az orbaliskok juttattak a keringési
rendszerébe.
– Ütött a halálod órája! – jelentette ki a fekete
ruhás idegen, és rohamra indult.
Ezzel egy időben az öt vörös köpenyes alak
is támadásba lendült. Bane szembefordult
velük, és a bal kezét előrelökve pusztító ener-
giahullámot indított feléjük. A Jedikhez és a
Sith-ekhez hasonlóan az Árnyharcosok is már
a felkészülésük kezdetén megtanulták az Erő-
pajzs megteremtésének módszereit. Az energi-
áikat összegyűjtve képesek voltak anyagtalan
védőfalat emelni maguk köré, amely megóvta
őket az Erő közvetítésével végrehajtott csapá-
soktól. Ám ha az ellenfél kellően erős volt, egy
A Kettő Szabálya
502
összpontosított támadás áthatolhatott a paj-
zson, márpedig Darth Bane, a Sith Sötét Nagy-
ura a legerősebbek közé tartozott.
Két orgyilkos futás közben megtorpant, és
elterült a földön, mintha láthatatlan falnak
ütközött volna. További kettő túlontúl gyen-
gének bizonyult, őket a hullám egyszerűen
felkapta és elrepítette. Egyedül az ötödik
rendelkezett kellő hatalommal ahhoz, hogy
ellenálljon a taszításnak, és folytassa a roha-
mot.
Csakhogy ennek az illetőnek nélkülöznie
kellett a társai támogatását, így azon kapta
magát, hogy egyedül néz szembe a feldühö-
dött Sötét Nagyúrral. Alig két másodpercig
védhette magát a csapások és döfések vad
sorozatától, aztán elterült a földön, és a mell-
kasán, illetve az arcán öt-hat, külön-külön is
halálos seb tátongott.
Dew Karpyshyn
503
Mialatt a négy életben maradt orgyilkos talp-
ra vergődött, Bane ismét a vezérük felé pör-
dült. A fekete ruhás alak időközben – módfe-
lett bölcsen – beszüntette a támadást, és pilla-
natnyilag éppen az Erőből merített. Mialatt
Bane megindult felé, a férfi felemelte a balját,
és egyetlen vékony, kéklő villámot indított
útjára. Bane a fénykardjával tartóztatta fel a
lövedéket, a pengéje fülsértően sisteregve
nyelte el az abban rejlő energiákat. Megtorlás
gyanánt ő is Sith-villámokkal vágott vissza –
tucatnyi kisülés száguldott különféle irányok-
ból a célpontja felé.
A férfi felszökkent a levegőbe, és hatalmas
hátraszaltót ugrott, hogy kitérjen a halálos
csapás elől. Legalább tíz méterrel távolabb
érkezett vissza a talajra, míg egy kisebb, füs-
tölgő kráter jelezte a helyet, ahol az imént állt.
– Zannah! – kiáltotta ekkor az illető. – Csinálj
valamit!
A Kettő Szabálya
504
Hiába kért segítséget, a fiatal lány meg sem
mozdult. Biztonságos távolságba húzódva
álldogált, és tétlenül figyelte az eseményeket.
Az orgyilkosok ismét nekirontottak Bane-
nek, de ő ahelyett, hogy eltaszította volna őket
magától, az orbaliskok közreműködésével
rendkívüli mértékben felerősítette az energiáit,
míg végül a sötét oldal pusztító hatalmának
eleven megtestesülésévé alakult. Forgószél-
ként pörögve rontott előre, a pengéje közönsé-
ges szemnek követhetetlen gyorsasággal
cikázott ide-oda, és őrjöngő csapásaival pilla-
natok leforgása alatt lemészárolta az Árnyhar-
cosokat.
Mind a négyen meghaltak, bár egyiküknek
sikerült bevinnie egy találatot az
elektrolándzsájával, mielőtt a vöröslő energia-
penge hosszan felhasította a torkát, és csaknem
leválasztotta a fejét a nyakáról. A elvakult
haragtól és gyűlölettől fűtött Bane körülbelül
Dew Karpyshyn
505
annyira vette fel az átlagos emberi lényekre
halálos csapást, mint amennyire egy bantha
veszi fel egy vennbogár marását.
És ekkor ismét a fekete ruhás alakra fordítot-
ta a figyelmét. Lassú léptekkel tartott felé, míg
az ellenfele dermedten állt, nyilván megbéní-
totta a tudat, hogy pillanatok választják el a
biztos haláltól.
– Zannah! – ordította megint, és a teste elé
tartotta függőlegesen felmeredő fénykardját,
mintha az talizmán lenne, és egy démont akart
volna távol tartani vele. – Mester! Segíts!
Bane lesújtott a férfi jobb könyökére, és ket-
tészelte a karját. Az alacsony illető felsikoltott
és térdre roskadt. Egy pillanattal később a
torkán akadt a hang, amikor Bane egy lendüle-
tes döféssel felnyársalta őt. Az energiapenge
közvetlenül a szíve alatt hatolt be a mellkasá-
ba, és legalább fél méter hosszan kiállt a lapoc-
kái közül.
A Kettő Szabálya
506
Bane egy ütemmel később visszarántotta a
fegyverét, és mialatt a hulla előredőlve elterült
a földön, a Sötét Nagyúr a tanítványa felé
fordult. Zannah továbbra is csak állt, és szótla-
nul várakozott.
– Elárultál! – üvöltötte Bane, és a lány felé
szökkent.
Zannah kíváncsian nézte végig az összecsa-
pást. Gondosan megfigyelte Bane taktikáját,
illetve hajlamait, és a megállapításait gondosan
elraktározta az emlékezetébe. A mestere
könnyűszerrel végzett Hettonnal, valamint az
Árnyharcosokkal, pontosan úgy, ahogyan ő
várta… bár a harc elején, egy röpke pillanatra
Bane sebezhetőnek tűnt. Az orbaliskok szem-
mel láthatóan nem tudták teljesen megvédeni
őt az elektrolándzsák magas feszültségű
tölteteitől – és ezt a tényt Zannah megint csak
gondosan megjegyezte magának.
Dew Karpyshyn
507
Miután Hetton is meghalt, a mestere szembe-
fordult vele. Azt várta, hogy Bane magyaráza-
tot követel majd tőle, ehelyett tajtékozva
ordított, és támadásba lendült. Zannahnak alig
maradt ideje, hogy aktiválja ikerpengéit, és
védje magát a teljességgel váratlan támadással
szemben.
Védekező taktikát alkalmazott, mint oly
gyakran tette a felkészülése folyamán, csak-
hogy ez most nem vívólecke volt. A mestere
olyan gyorsasággal és vadsággal rontott rá,
mint korábban soha. Teljesen átadta magát
orbaliskok által felszított vérszomjának, és úgy
harcolt, akár egy veszett vadállat. A legkülön-
félébb szögekből vadabbnál vadabbul sújtott
le. A csapásai olyan gyorsan követték egymást,
mintha nem is egy, hanem legalább hat fény-
kardot forgatott volna. Zannah nem gondolha-
tott másra, csakis a visszavonulásra, így aztán
folyamatosan hátrált az őrjöngő férfi elől.
A Kettő Szabálya
508
– Nem árultalak el, mester! – kiáltotta, hogy
megpróbálja jobb belátásra téríteni Bane-t,
mielőtt kettéhasítja őt. – Idecsaltam Hettont,
hogy végezhess vele!
Lebukott a vízszintesen kaszáló vörös fény-
kard alá, ám ekkor elsöprő erejű rúgást kapott
a bordáira. Oldalra tántorodva elterült a föl-
dön, és éppen csak lekapta a fejét a következő
csapás elől. Rögtön ezután félrepattintotta
mesterének ezúttal függőlegesen lefelé tartó
pengéjét, majd maga alá rántotta a lábát,
felpattant a levegőbe, és egy hosszan ívelő
hátraszaltóval legalább tíz méterrel hátrébb
ugrott.
– Hallgass meg, mester! – ordította most,
hogy némi távolság választotta el a dühöngő
Nagyúrtól. – Ha valóban elárultalak, miért
nem segítettem nekik a… uuuuhhhhh…
Láthatatlan, kőkemény ököl találta mellbe,
az ütés messzire repítette. Csakis az utolsó
Dew Karpyshyn
509
pillanatban, ösztönösen kialakított Erőpajzs
óvta meg attól, hogy a csontjai porrá zúzódja-
nak.
Talpra vergődött, és forgatni kezdte maga
előtt a kardját abban a reményben, hogy sike-
rül áttörhetetlen védelmet teremtenie. Ám
Bane meg sem próbált áthatolni a sebesen
pörgő pengéken. Hatalmasat szökkent, és
szinte a tanítványa nyakába zuhant. Zannah
ügyesen félresöpörte a feje felé száguldó
pengét, közben oldalra perdült, hogy kitérjen a
súlyos test elől. Csakhogy fordulás közben
mesterének könyöke az állának ütközött,
amitől a feje hátracsapódott. A lába felmondta
a szolgálatot, és miközben fénykardjának
markolata kicsúszott elernyedő ujjai közül,
lassan összerogyott.
Néhány másodpercre minden elsötétült előt-
te. Amikor a látása kitisztult, Darth Bane-t látta
maga felett, aki magasan a feje fölé emelte két
A Kettő Szabálya
510
kézre fogott fénykardját, hogy megadja a
kegyelemdöfést.
– Csakis érted tettem, mester! – kiabálta
Zannah, az állkapcsában lüktető fájdalommal
nem törődve. – El akartam hozni neked a
holokronkészítés kulcsát!
Bane mozdulatlanná dermedt, és jól érzékel-
hetően elbizonytalanodott. Az utolsó mondat
végre áthatolt azon a sűrű ködön, amit az őrült
harag terített az elméjére. Legalább fél percig
szótlanul meredt a lányra, aztán, ahogy a
vérszomja alábbhagyott, oldalra billentette a
fejét, és gyanakodva megkérdezte:
– Értem tetted?
Zannah szaporán bólogatott, amitől erős
szédülés tört rá.
– Hetton rájött, hogy Sith vagyok – hadarta
kétségbeesetten. – Meg kellett találnom a
módját, hogy megszabaduljunk tőle és a szol-
Dew Karpyshyn
511
gáitól, hogy te és én titokban tarthassuk a
létezésünket.
– Szóval, idecsaltad őket, hogy támadjanak
meg engem – mondta Bane, és a hangszíne
arra vallott, hogy a kételyei továbbra sem
tűntek el.
– El kellett nyernem a bizalmát – magyarázta
Zannah, azzal benyúlt a ruhája alá, és előhúzta
a Hettontól kapott adatlemezt. – Rá kellett
vennem, hogy átadja ezt nekem, hogy aztán én
átadhassam neked.
Felnyújtotta jobbját mestere felé, közben
önkéntelenül elcsodálkozott azon, hogy a
kártya látható sérülések nélkül vészelte át az
iménti összecsapást. Bane kivette a kezéből,
majd leeresztette a fénykardját, és kikapcsolta
a pengét.
Néhány másodpercig szótlanul méregette az
apró adathordozót, végül kurtán biccentett, és
lépett egyet hátra. Zannah az Erő közvetítésé-
A Kettő Szabálya
512
vel a tenyerébe rántotta a saját fénykardját, és
nehézkes mozdulatokkal feltápászkodott. Az
állára kapott ütéstől továbbra is szédült, és
nehezére esett megingás nélkül állni.
– Tudtam, hogy legyőzöd őket, mester –
mondta határozottan. – Ezért nem siettem a
segítségedre.
– És ha tévedtél volna? – kérdezte Bane halk,
fenyegető hangon. – Mi lett volna, ha valami-
lyen úton-módon megölnek engem?
– Akkor bebizonyosodott volna, hogy gyen-
ge vagy – válaszolta merészen Zannah. –
Bebizonyosodott volna, hogy nem vagy méltó
a Sith Sötét Nagyura címre. És megérdemelted
volna a halált.
– Pontosan – felelte Bane jellegzetes, komor
mosolya kíséretében, és Zannah tudta, hogy a
mester helyesli azt, amit ő tett.
Dew Karpyshyn
513
Tizenhatodik fejezet
A tél továbbra is új, és nem szívesen fogadott
jelenségnek számított a Ruusanon. Az egyko-
ron szelíd bolygó éghajlatát régebben barátsá-
gossá és kiegyensúlyozottá tették a felszínt
borító, óriási őserdők. Ám a Sötét Testvériség,
valamint a Fény Hadserege közötti, hosszúra
nyúló háborúskodás több millió hektáron
tizedelte meg az öreg faóriásokat, és a Ruusan
északi féltekéjén hatalmas területek váltak
sivár kő- és homoksivataggá.
Az élővilágban beállt változások önmaguk-
ban még így sem váltották volna ki az éghajlat
eltolódását. Viszont a természetet ért károk
sebezhetővé tették a bolygót, kevésbé tudott
ellenállni a gondolatbomba hatásainak. Kaan
Nagyúr végső fegyvere megbolygatta az Erő
belső egyensúlyát: a sötét és a világos oldal
A Kettő Szabálya
514
energiáinak óriási, láthatatlan örvénye tartósan
megváltoztatta a korábban megszokott időjá-
rási viszonyokat.
Ennek eredményeként minden évben rend-
szeresen havazott, még azokon a területeken
is, amelyeken megmaradtak a buja őserdők. A
kiszámíthatatlanul beálló telek általában csak
két-három hónapig tartottak, de súlyos csapást
mértek a melegebb éghajlaton kialakult élővi-
lágra. A Ruusan egyes növényei és állatai –
akárcsak az emberek, akik továbbra is itt éltek
– megtanultak alkalmazkodni, míg más fajok
egyszerűen kihaltak.
Darovit az évek folyamán megtanulta, hogy
a gyilkos hideg túlélésének három kulcsa van.
Először is, hogy mindig rétegesen kell öltöz-
nie. Csuklyás nagykabátját egy gazdától kapta,
akit kikezelt egy különösen makacs gombás
fertőzésből. Az alatta viselt, vastag pulóvert
fizetség fejében kapta, mert rendbe hozta egy
Dew Karpyshyn
515
bányász lábát, amit az illető a saját
ütvefúrójával zúzott össze. Igazából a ruháza-
tának valamennyi darabját – hosszú ujjú ingét,
vastag nadrágját, bélelt bakancsát, a bal kezén
viselt bőrkesztyűt, valamint a jobbjának csonk-
ját borító, prémből szabott kupakféleséget –
ajándékba kapta a helyi lakosoktól, akik eljöt-
tek hozzá, hogy segítséget kérjenek tőle, a
„Gyógyító Remetétől”.
A fagy átvészelésének második kulcsa az
volt, hogy állandóan szárazon tartotta az
öltözetét. Megtanulta folyamatosan szemmel
tartani az égboltot, hogy a rossz idő közeledé-
sének első jelére menedéket keressen. Nem
hagyhatta, hogy a ruhái átnedvesedjenek, mert
a kihűlés végzett volna vele, még mielőtt
biztonságos helyre ér. Ez volt az egyik hátrá-
nya annak, hogy egyedül élt az erdő mélyén,
de már túlságosan megszokta a magányt
ahhoz, hogy lemondjon róla.
A Kettő Szabálya
516
Az első években céltalanul bolyongott. Ke-
resztbe-kasul bejárta a Ruusan vadonjait,
mialatt ide-oda vándorolt az elszórtan álló,
kisebb-nagyobb települések között. Ám azzal
párhuzamosan, hogy megtanult vadászni és
gyűjtögetni, egyre kevesebb indokot talált arra,
hogy betérjen az útjába akadó falvakba és
városokba.
Hat évvel ezelőtt belefáradt a vándoréletbe.
Kiválasztott egy mindentől távol eső helyet,
egy óriási fákkal és sűrű bokrokkal övezett
tisztást, ahol is gallyakból, illetve sárból egy-
szerű kunyhót épített magának. A nyomorú-
ságos hajlék az állandóság és a biztonság
érzetét adta neki, mialatt lehetővé tette számá-
ra, hogy élvezze a lelki békét, amelyre az
önmagára kirótt száműzetés alatt talált rá.
Az otthona körül tíz kilométeres körzetben
nem akadt emberi település, de még a patto-
gók legközelebbi telepétől is legalább öt kilo-
Dew Karpyshyn
517
méter választotta el. Ez azonban korántsem
jelentette azt, hogy nem voltak látogatói. A
pattogók tanításai, valamint a vándorlásai
során szerzett tapasztatainak jóvoltából értett a
gyógynövényekhez és a természetes gyógy-
módokhoz. Havonta háromszor-négyszer
beállított hozzá valaki, aki azt kérte tőle, hogy
kúrálja ki valamilyen betegségből vagy sérü-
lésből. Darovit sosem utasította el ezeket az
illetőket, csupán azt kérte tőlük, hogy a kezelé-
sért cserében tartsák tiszteletben a magányát.
És a betegei hálájuk jeléül gyakran adtak neki
kisebb ajándékokat, mint például a ruhákat,
amelyeket jelenleg is viselt.
A barátságtalan ruusani tél túlélésének har-
madik kulcsa az volt, hogy sötétedés után sose
merészkedjen ki a kunyhójából. A csontig ható
fagyok, az eltévedés állandó veszélye, illetve
az időról időre felbukkanó ragadozók miatt
A Kettő Szabálya
518
veszedelmes és ostoba vállalkozás lett volna
éjszaka az erdőben sétálgatni.
Ezúttal azonban Darovit éjnek évadján a
szabadban tartózkodott; a talpa alatt hangosan
ropogott a keményre fagyott hó. Órákkal
ezelőtt elhagyta meleg és biztonságos otthonát,
hogy személyesen járjon utána a legutóbbi
betegeitől hallott híreknek.
„Darovit haragos?”
– Nem – suttogta a feje felett lebegő apró,
zöld szőrrel borított pattogónak –, csak kíván-
csi.
Valamilyen oknál fogva, amit ő a mai napig
nem értett, a pattogók valósággal rajongtak
érte. A nappali órákban kettő-három mindig
ott körözött a kunyhója körül, és valahányszor
elment valahová, legalább egy elkísérte.
Talán felelősséget éreztek iránta azok után,
hogy kimentették a gondolatbomba üregéből.
Vagy talán a többé-kevésbé hasonló foglalko-
Dew Karpyshyn
519
zásuk miatt vonzódtak hozzá: a pattogók
enyhítették a testi vagy lelki fájdalmaktól
gyötört szenvedők kínjait, míg ő maga a bete-
gei testét gyógyította meg. Még az is elképzel-
hetőnek tűnt, hogy egyszerűen szórakoztató-
nak, netán mulatságosnak találták őt, noha
sosem adták tanújelét annak, hogy egyáltalán
szorult beléjük humorérzék.
Mindenesetre hamar hozzászokott a közel-
ségükhöz. Szelíd és kedves társaknak bizo-
nyultak, és valahogy mindig tudták róla, hogy
mikor van kedve beszélgetni, és mikor vágyik
arra, hogy magára hagyják a gondolataival.
Általában megnyugtatónak találta a jelenlétü-
ket, bár egyes pattogók kevésbé hagyták
békén, mint mások. Például Yuun, a fiatal
nőstény, aki most elkísérte őt, beszédesebb
volt a legtöbb társánál.
„Darovit most már hazamegy?” – érdeklő-
dött a gondolatai útján.
A Kettő Szabálya
520
– Egyelőre nem – suttogta Darovit.
A Ruusan három ikerholdja közül kettő ki-
telve ragyogott az égbolton, a fényük ezüstös
árnyalatot kapva verődött vissza az elmúlt
hetekben jócskán megvastagodott hótakaróról.
Darovit egy kisebb liget határára érve legug-
golt, a botjára támaszkodva előrehajolt, majd
csonka jobb kezével óvatosan oldalra húzta
maga elől az ágakat, hogy a lelepleződés
veszélye nélkül átkémlelhessen közöttük.
Noha a saját leheletének fehér párafelhői ott
gomolyogtak az orra előtt, egyetlen pillantás-
sal felmérte, hogy igazak a hírek: a Jedik
visszatértek a Ruusanra!
Az első alkalommal nyíltan kigúnyolta a
betegét, aki azt állította, hogy a Köztársaság
emlékművet épít a Ruusanon elesett hősöknek.
Azzal érvelt, hogy egy efféle vállalkozásnak
nem volna semmi értelme most, egy évtized-
del a háború után. De amit az ágak függönyén
Dew Karpyshyn
521
keresztül felfedezett, azt nem lehetett letagad-
ni.
Az erdő peremén túl jókora folt terült el,
amelyről valakik eltakarították a havat, feltár-
va ezzel a keményre fagyott, gazzal és fűvel
borított talajt. A kiszemelt területet karókra
fűzött színes szalagok ölelték körül, és a föld-
munkák máris megkezdődtek. Az
építődroidok mély árkokat ástak az alapoknak,
amelyeket Darovit a bolygó testén ütött sebek-
nek látott. A megtisztított és feltúrt területen
hatalmas sziklatömbök hevertek elszórtan,
ezeket a pletykák szerint az egyik itt elesett
Jedi szülőbolygójáról szállítottak ide. Darovit
szemében az idegen kövek úgy kiríttak innen,
ahogyan egy vuki egy csapatra való java
közül. Úgy érezte, a tömbök erőszakos betola-
kodók, és bemocskolják a ruusani tájat.
– Nincs joguk itt lenni! – recsegte ingerülten.
„Nem ártanak senkinek” – sugallta Yuun.
A Kettő Szabálya
522
– Ez a világ még csak most kezd kigyógyulni
az átkozott háborújuk során elszenvedett
sérüléseiből – válaszolta fojtott hangon. – Tíz
év kellett ahhoz, hogy tompuljon valamennyi-
re az itt lakók fájdalma. És a Jedik most felté-
pik a régi sebeket.
„A Szenátus hagyta jóvá a tervet. Nem a
Jedik” – vetette fel Yuun.
– Nem érdekel, hogyan szól a hivatalos ma-
gyarázat – mormolta Darovit. – Tudom, hogy a
Jedik vannak a háttérben. És hidd el nekem,
ebből még nagy baj lesz!
„Nagy baj?” – visszhangozta a gondolatai
útján a pattogó.
Yuun túl fiatal volt ahhoz, hogy emlékezhes-
sen a bolygóját feldúló háborúra. Ő maga nem
látta azt a rengeteg értelmetlen halált, és nem
tapasztalta meg a szenvedést, amely a fajtársa-
inak ezreit kergette az őrületbe. A reménytele-
nül sérült pattogók fájdalmas és gyötrő gondo-
Dew Karpyshyn
523
latokat sugároztak, megtámadtak, sőt meg is
öltek más élőlényeket, mígnem a kiirtásukra
küldött Jedi-csapatok halomra gyilkolták őket.
– A Jedik háborúja csaknem megsemmisítet-
te a Ruusant – mondta halkan Darovit. –
Rengeteg gyermek, nő és férfi vesztette életét.
Az erdők hamuvá égtek. És addig vadásztak a
fajtársaidra, amíg kis híján kiirtottak titeket.
„A Sith-ek kezdték a háborút” – jegyezte
meg Yuun.
– A Sith-ek önmagukban nem tudtak volna
háborúzni. Szükségük volt valakikre, akikkel
harcolhatnak, és Hoth boldogan bevetette
ellenük a híveit – érvelt Darovit, mialatt azon
töprengett, hogy a pattogók – és főleg Yuun –
mennyit tudhatnak az ő múltjáról. – Mindkét
fél egyformán hibás.
„Darovit bűntudatos…” A pattogó által su-
gárzott gondolat inkább tűnt kijelentésnek,
semmint kérdésnek.
A Kettő Szabálya
524
– Talán igen – ismerte el lassan bólogatva a
fiatal férfi –, de én úgy látom, hogy a Jedik
akárhová mennek, a baj elkíséri őket. És nem
fogom tétlenül végignézni, hogy másodszor is
elpusztítják ezt a bolygót.
Az építődroidokat leszámítva a környéken
senki sem mozgott. A személyzet eleven tagjai
csakis napvilágnál dolgoztak. Darovit mélyen
lekuporodva, a botját vízszintesen maga
mellett tartva kióvakodott a fák közül.
„Békesség… barátom… nyugalom… – sugá-
rozta utána Yuun, hogy csillapítsa a haragját. –
Gyere vissza…” A pattogó nem volt elég bátor
ahhoz, hogy kimerészkedjen a nyílt területre,
Darovit pedig ügyet sem vetett a folyton
gyengülő könyörgésekre, és néhány másod-
perccel később kiért a teremtmény telepatikus
kommunikációjának hatóköréből.
Darovitot nem hatotta át mélyen az Erő, töb-
bek között ezért nem sikerült csatlakoznia sem
Dew Karpyshyn
525
a Jedikhez, sem a Sith-ekhez. Ám egy kissé
tudott bánni vele, eléggé ahhoz, hogy a
félintelligens építődroidok számára láthatatla-
nul belopózzon az építési területre.
Ezeket a droidokat csupán az egyszerű,
alapvető feladatokra lehetett használni. Az
építési munkálatok zömét, ahogyan mindenütt
a Galaxisban, úgy itt is értelmes teremtmények
végezték nehézgépekkel és lebegőszánokkal.
Darovit gyors léptekkel odaosont a legköze-
lebb eső lebegőszánhoz, és lebújt mögé, hogy
senki se láthassa meg.
Indulás előtt alaposan felkészült. Tekintélyes
adag porított tassgyökeret és legalább két
marék csiliszőlőszirmot gyömöszölt bele a
kabátja zsebeibe. Ezek az anyagok külön-
külön teljesen ártalmatlanok voltak, de össze-
vegyítve és megnedvesítve meghökkentő
reakcióba léptek egymással.
A Kettő Szabálya
526
Darovit az ép kezével felnyitotta a szán ve-
zérlőegysége alá épített szerelőpanelt, és négy
sziromdarabot dugott a lebegtető hajtómű
tekercseibe. Ezt követően csipetnyi gyökérport
szórt valamennyi sziromra, majd felmarkolt
némi havat, megvárta, amíg olvadásnak indul
a tenyerében, aztán hólét az apró porkupacok-
ra csöpögtette.
Halk sistergést hallott, míg az orrába alkáli
elemek csípős szaga csapott, ami azt jelezte,
hogy a pépes keverék kezdi átmarni a teker-
cseket. Végezetül visszacsukta a panelt,
amelynek szélei mentén máris sárgás-zöld
füstcsíkok kígyóztak felfelé.
A következő óra folyamán Darovit végigjárta
a szánokat. Valahányszor felbukkant a közelé-
ben egy-egy építődroid, azonnal elrejtőzött, és
türelmesen lapult, amíg a gép eltávolodott
tőle. Az óvatosságával elérte, hogy az előre
beprogramozott feladataikat végző gépezetek
Dew Karpyshyn
527
mit sem vettek észre a körülöttük és közöttük
lezajló rombolásból. Mire visszatért oda, ahol
Yuunt hagyta, minden egyes lebegőszán
megbénult.
„Átmeneti megoldás… megjavítják a gépe-
ket” – vélekedett a pattogó.
– A lebegtető tekercsek sokba kerülnek –
válaszolta derűsen mosolyogva Darovit. – És
akkora irántuk a kereslet, hogy állandóan
hiánycikknek számítanak. Ez legalább egy
héttel visszaveti őket.
„Aztán mi lesz?” – vetette fel Yuun.
– Tartogatok még néhány trükköt a tarso-
lyomban a mi Jedi barátainknak – biztosította
Darovit az apró teremtményt. – Ez még csak a
kezdet volt.
„Hamarosan világosodik. Most már haza?” –
érdeklődött Yuun.
Darovit felnézett, és amikor meglátta, hogy a
Ruusan ikernapjainak első fényei szürkére
A Kettő Szabálya
528
festik a láthatárt, elégedetten bólogatva vála-
szolt:
– Igen, haza.
Három hét telt el azóta, hogy Zannah átadta
mesterének az adatkártyát, amelynek meg-
szerzéséért majdnem az életével fizetett. Ezt az
időt Bane arra használta fel, hogy gondosan
áttanulmányozta a lemez tartalmát, és kiele-
mezte valamennyi információt, amelyet
Hetton gyűjtött össze Belia Darzuról. Az
anyagot aztán összevetette a saját forrásaiban
fellelhető adatokkal, míg végül teljesen bizo-
nyossá vált abban, hogy a középkorú férfi
felfedezései és állításai színigazak.
Belia a Sith-alkímia területén végrehajtott
kísérletei során olyan titkokat tárt fel, amelyek
lehetővé tették számára, hogy techno-
szörnyekből álló hadsereggel vegye körül
magát. Ennél is lenyűgözőbb volt, legalábbis
Dew Karpyshyn
529
Bane szemszögéből nézve, hogy a néhai Sötét
Úrnőnek sikerült létrehoznia a saját
holokronját. Mindennek a tetejébe komoly
bizonyítékok támasztották alá az elméletet,
miszerint ez a holokron – Belia felfedezéseinek
és tudásának tárolója – még manapság is ott
rejtőzik valahol a Tythonon.
Bane lefuttatta az utolsó diagnosztikai tesz-
teket a hajóján. Most végképp nem engedhette
meg, hogy valami meghibásodjon a rá váró
utazás folyamán. A Mélymagot átszelő hiperút
veszedelmesnek ígérkezett, és tudván tudta,
hogy ha egy tönkrement alkatrész megbénítja
a hajóját, senki nem siethet a segítségére.
Hosszú és magányos haldoklás vár rá, és a
teteme fagyos fémkoporsójába zárva kering
majd a Galaxis szívét elfoglaló fekete lyuk
körül mindörökké…
A központi számítógép szerint a Mystic va-
lamennyi fő- és alrendszere tökéletesen műkö-
A Kettő Szabálya
530
dött. A Mysticet, a Sienar Gépgyár vadonatúj,
Infiltrator sorozatának ezt a példányát Bane az
ügynökhálózatán keresztül vásárolta, így senki
sem tudta, hogy ő a tulajdonos. A közepes
méretű, hosszú hatótávolságú cirkáló hat utast
szállíthatott. A tervezői a gyorsaságra és a
fürgeségre összpontosítottak, így csupán
könnyű fegyverzettel és páncélzattal látták el.
Bane a vásárlást követően átalakíttatta a hajót:
négyes osztályú hiperhajtóművet szereltetett
bele, amelynek révén a Mystic a Galaxisban
közlekedő hajók túlnyomó többségét könnyű-
szerrel maga mögött hagyta.
Noha a fedélzetén bőven akadt volna hely
mindkettőjük számára, Bane úgy határozott,
hogy Zannah nem fogja elkísérni őt erre az
utazásra – de nem is fog tétlenül várakozni az
Ambrián a hazatéréséig.
Az adatlemez tanulmányozásán felül sokat
töprengett a testére tapadó orbaliskokról.
Dew Karpyshyn
531
Noha lehetségesnek vélte, hogy a Tythonon új
információkra bukkan majd, amelyek feltárják
előtte a holokron-készítés végső titkait, azt is
elképzelhetőnek tartotta, hogy Belia ugyanaz-
zal a módszerrel ért el sikert, amellyel ő soro-
zatosan felsült. Ennélfogva egyelőre nem tudta
elvetni azt az elgondolását, amely szerint az
orbaliskok a felelősek a kudarcokért, mert
elszívták belőle az eljárás befejezéséhez szük-
séges energiamennyiséget.
Ezenfelül más szempontokat is figyelembe
kellett vennie. A közelmúltban kétszer is
megtörtént, hogy őrült harag uralkodott el
rajta, amely teljesen elvette a józan eszét, és
arra késztette, hogy semmisítsen meg mindent,
amit csak elér. Az első esetben lerombolta a
tábort, amivel ostoba módon, merőben felesle-
gesen pazarolta a rendelkezésére álló forráso-
kat.
A Kettő Szabálya
532
A második alkalommal majdnem hatalmas
árat fizetett. Ha megölte volna Zannaht, ugyan
megtalálta volna nála Hetton adatkártyáját,
viszont kénytelen lett volna új tanítványt
keresni. Tízévi felkészülés veszett volna oda,
tíz év munkáját és küszködését hajította volna
el átmeneti elmezavarában.
Zannah az utolsó pillanatban megmagyaráz-
ta, hogy miféle szándékok vezérelték, és ezzel
megmenekült a haláltól. A mestere tanításaival
tökéletes összhangban cselekedett – amit neki,
Bane-nek fel kellett volna ismernie. Csakhogy
az orbaliskok megzavarták az ítélőképességét,
és nem jött rá, hogy a tanítványa a lehető
legjobb módszert választotta: a megtéveszté-
sek és a ravasz fortélyok útján járt. És ennek
nyomán rájött, hogy a teremtményektől kapott
nyers erőért cserébe le kell mondania a Sith-ek
legfőbb fegyveréről, vagyis a háttérben való
Dew Karpyshyn
533
ármánykodásról, amit aligha engedhetett meg
magának.
Így aztán úgy döntött, hogy egyedül repül el
a Tythonra, és néz szembe Belia elveszett
erődjének veszélyeivel, míg Zannahra külön
feladatot bíz.
Hetton hajója remekműnek bizonyult. Az
átalakított cirkáló hossza a nyolcvan métert is
meghaladta. A fedélzetén kényelmesen elfért
húsz utas, és mégis, akár egyetlen pilóta is
könnyűszerrel irányíthatta. A tervezésének és
kivitelezésének minden részlete megfelelt
Hetton kényes ízlésének és aprólékos elvárása-
inak. Mialatt akkora tűzerővel bírt, és annyi
páncélt hordozott, hogy akár egy közepes
méretű hadihajót is megsemmisíthetett, belső
tereinek fényűző kialakítása révén a gazdája
dúsgazdag előkelőségeket is vendégül látha-
tott a fedélzeten. Hetton nem törődött a költ-
A Kettő Szabálya
534
ségekkel, mivel a hajó legalább annyira szol-
gált hihetetlen vagyona jelképeként, mint
közlekedési eszközként. Zannahnak egyedül
az nem tetszett, hogy a korábbi tulajdonosa az
anyja után Lorandának nevezte el a pompás
cirkálót.
Kinyújtotta a jobbját, és lenyomott néhány
gombot a műszerfalon, aztán nem győzött
csodálkozni előbb azon, hogy a gép milyen
simán hajtotta végre a felszállást, aztán pedig
azon, hogy felfelé tartva milyen készségesen
engedelmeskedik a kormánynak. Úgy tervezte,
hogy két nap múlva fog leszállni a
Coruscanton, ahol is kétségkívül meg kell
majd vesztegetnie az űrkikötő egyik alkalma-
zottját annak érdekében, hogy érkezésének
ténye ne kerüljön be a hivatalos dokumentu-
mokba. A Loranda továbbra is Hetton nevén
szerepelt, és a Coruscanton való felbukkaná-
Dew Karpyshyn
535
sával kétségkívül magára vonta volna az
illetékes hatóságok figyelmét.
Szerencsére a Serenno nemesei gyakran
szálltak le előzetes bejelentés nélkül a különfé-
le világokon, még a Coruscanton is. A kivált-
ságosok ritkán tartották magukat a törvények-
hez úgy, ahogyan a Köztársaság átlagos polgá-
rai. Így aztán Zannah joggal számíthatott arra,
hogy nem fog különösebb feltűnést kelteni, ha
szolgának adja ki magát, akit a gazdája kül-
dött, hogy lefizesse az űrkikötőben működő
hatóságokat. De persze azt is tudta, hogy ha
sikerül észrevétlenül megérkeznie a város-
bolygóra, az még a küldetésének könnyebbik
része lesz. A második feladat – bejutni a Jedi-
templom Könyvtárába – sokkal nehezebbnek
ígérkezett…
Bane rendkívül kockázatos játszmába kez-
dett azzal, hogy odaküldte őt. Az elmúlt tíz
évben elrejtőztek a Jedik elől, most pedig ő, a
A Kettő Szabálya
536
Sith-tanítvány arra készült, hogy behatoljon a
Rend legbelső szentélyébe. De nem szállhatott
vitába a mesterével, főleg mert maga is szere-
pet játszott a döntésben. Ő plántálta Bane
elméjébe az orbaliskokkal kapcsolatos kételyek
első csíráit, és a terve most gyümölcsözőre
fordult. Darth Bane úgy határozott, hogy
részben a saját, részben pedig a Sith-rend
érdekében megpróbál megszabadulni az
élősködőktől.
Freedon Nadd eredeti kísérletei során semmi
sem utalt arra, hogy az orbaliskokat el lehet
távolítani, és Bane saját kutatásai alatt sem
derült fény ezzel ellentétes adatra. És az ismert
Galaxisban a Jedik rendelkeztek az egy helyre
gyűjtött legnagyobb tudásanyaggal. Ha léte-
zett válasz, akkor annak ott kellett lennie a
Könyvtárban.
Bane minden óvintézkedést megtett annak
érdekében, hogy a tanítványa elrejthesse a
Dew Karpyshyn
537
valódi kilétét, amikor felkeresi a Jedi-
templomot. Titokzatos informátorokból,
kémekből és ügynökökből álló hálózatán
keresztül megszerezte a Jedi-rend gyakorlati-
lag valamennyi tagjának személyi adatait és
életrajzát. Ebből az anyagból aztán gondos
mérlegelés után kiválasztott valakit, aki tökéle-
tesen megfelelt a céljainak.
A Nalia Adollu nevezetű padavan számos
vonásában hasonlított Zannahhoz. Anno Wen-
Chiivel, a híresen zárkózott természetű
pyng'gani mesterrel élt a Külső Gyűrű egyik
bolygóján, a Poluson. Zannah az elmúlt hetek
folyamán alaposan belevéste emlékezetébe a
tanítvány, valamint Anno mester adatait és
élettörténetét, hogy kiadhassa magát Nalia
Adollunak.
Az álcázásnak kieszelt történet viszonylag
egyszerű volt, de leleményes: Zannah azt fogja
állítani, hogy a mestere egy a Polus felszínét
A Kettő Szabálya
538
borító jégtakaró alatt élő ritka parazitafélét
tanulmányoz. És mert Anno Wenn-Chii sze-
retné ugyan összehasonlítani az újonnan
felfedezett létformát más világok hasonló
teremtményeivel, viszont a puszta gondolatá-
tól is irtózik, hogy elhagyja kedvelt bolygóját,
elküldte a tanítványát, hogy gyűjtse össze a
kellő kutatási anyagokat a Jedi-könyvtárban.
A hihető mese természetesen nem lett volna
elég ahhoz, hogy Zannah biztonságban tud-
hassa magát, amikor odaáll a Könyvtár vezető-
je elé, és az engedélyét kéri, hogy szabadon
keresgélhessen az anyagok között. A Jedi-
tanítvány és ő nagyjából ugyanannyi idősek
voltak, a magasságuk centire megegyezett, és a
testalkat dolgában is erősen hasonlítottak
egymásra. Mindketten hosszú hajat viseltek,
bár Zannahnak fényes feketére kellett festenie
a sajátját, hogy pontosan úgy nézzen ki, mint a
padavané. És mert az elmúlt öt évben Nalia
Dew Karpyshyn
539
nem tágított a mestere mellől, csekély volt az
esélye annak, hogy Zannah összefut valakivel,
aki felismeri benne a csalót. De még ha a
külseje nem is árulhatta el, akadt egy utolsó
tényező, amit figyelembe kellett venni: a
küldetése során mindvégig a világos oldal
hívei fogják körülvenni. Ha érzékelik benne a
sötét oldal jelenlétét, azonnal lelepleződik. És
ebben az esetben napvilágra kerülne a nagy
titok, amelynek megóvása érdekében a meste-
re és ő oly sokat és oly keményen küzdött. Egy
csapásra megsemmisül minden, amiért tíz
éven át dolgoztak, minden, amit elértek.
Zannah biztosan tudta, hogy ha lebukik, őt
magát letartóztatják és valószínűleg halálra
ítélik, míg Bane ellen hajtóvadászatot indíta-
nak, és addig üldözik, amíg meg nem ölik.
A terv csakis úgy működhetett, ha a Sith-
mágiát felhasználva sikerül elrejtenie a valódi
hatalmát, és ezzel párhuzamosan a világos
A Kettő Szabálya
540
oldal auráját sugározni magából. Ez a varázs-
lat a legnehezebbek és legbonyolultabbak közé
tartozott, és korábban még sosem próbálkozott
vele. A megvalósításához a legdurvább és a
legfinomabb energiák között kellett egyensú-
lyoznia, és az indulását megelőző hetekben
egyfolytában gyakorolt, gyakorolt, és megint
csak gyakorolt. De minden erőfeszítése ellené-
re akadtak pillanatok, amikor a figyelme
kihagyott, a varázslat álcázó leple felhasadt, és
a résen keresztül megmutatkozott az igazi
természete.
Zannah csak abban reménykedett, hogy ha
ez a Coruscanton is megtörténik vele, egyetlen
Jedi sem lesz a közelében.
Dew Karpyshyn
541
Tizenhetedik fejezet
Hideg szélrohamok söpörtek végig az erdőn.
A hőmérséklet jóval a fagypont alá csökkent,
de Johun az Erőből merítve melegen tartotta a
testét, és sikeresen verte vissza a gyilkos hideg
újabb és újabb rohamait.
A Jedi-lovag csalódott volt. Az elmúlt hetek
során az építési munkálatok jócskán lelassul-
tak, sőt napokra elakadtak. A nagy és dicsősé-
ges terv tudatos rombolás áldozatává lett.
Az egész a lebegőszánok megrongálásával
kezdődött. Titokzatos kezek valamilyen fajta
pépet kentek a lebegtető tekercsekre, ami
szétmarta a drága és nehezen beszerezhető
alkatrészeket. A tartalék tekercsek leszállítása
és beszerelése négy napba telt.
A második alkalommal a markolókat és a
földgyalukat vonták be vastag, sűrű folyadék-
A Kettő Szabálya
542
kal, amely rendkívül ragadósnak bizonyult. A
munkások kesztyűi, bakancsai és különféle
ruhadarabjai azonnal és letéphetetlenül odara-
gadtak a gépek burkolatához – szerencsére a
puszta bőrével senki sem ért hozzájuk. Órákba
telt megtalálni a megfelelő oldószert, és még
két napba az utolsó cseppig lemosni a gépek-
ről a nyúlós ragacsot.
Johun fontolóra vette, hogy éjszakára őrt
állít. Csakhogy az emlékmű helyének kisze-
melt terület messze esett a tábortól, a személy-
zet minden reggel siklókon érkezett a hely-
színre. Az itt hagyott emberek teljesen maguk-
ra maradtak volna a vadon közepén, és ha az
ismeretlen rongálók netán fegyvert viseltek,
megölhették vagy megsebesíthették volna az
őröket – ezt pedig a Jedi nem akarta megkoc-
káztatni.
A második támadást követően néhány éjsza-
kára felbérelt egy magán biztonsági osztagot
Dew Karpyshyn
543
abban a reményben, hogy a környéken cirkáló
őrök talán nyakon csípik az elkövetőket.
Csakhogy ezek az éjszakák eseménytelenül
teltek, a rongálókat valószínűleg már a fegyve-
resek puszta látványa is elijesztette. Ám az
építkezésre szánt összeg korlátozott volt, és
johun az előző károk miatt máris túllépte a
keretet. Végül felmondta a biztonságiakkal
kötött szerződést – és két nappal később a
rongálok megint lecsaptak.
A harmadik eset úgy kezdődött, hogy ami-
kor hajnalban megérkeztek a munkások, azzal
szembesültek, hogy valaki az építkezés egész
területét beszórta valamilyen fajta, erős illatú
virágporral. Aztán a napkeltét követő percek-
ben óriási madárraj érkezett. Apró madarak
ezrei vagy inkább tízezrei vetették rá magukat
a földre hintett csemegére – nyilván az illat
csalta őket oda. Annyian voltak, hogy szó
szerint elhomályosították mindkét napot.
A Kettő Szabálya
544
Őrjítően visítozva és rikácsolva röpködtek
összevissza, ellepték a talajt, tucatjával szálltak
rá a munkásokra – egyszerűen nem lehetett
tőlük dolgozni. Mindennek a tetejébe, miután
a pollen elfogyott, az illata még két napig
megmaradt, mindkét reggelen visszavonzotta
a madarakat, és ezzel az építkezés megint
leállt.
Johun végül úgy döntött, hogy a saját kezébe
veszi az ügyet. Akárki állt a háttérben, óvato-
san járt el, és a helyszín határán ácsorgó őrök
túlontúl feltűnőek lettek volna ahhoz, hogy
kézre lehessen keríteni a bajkeverőket. Így
aztán három egymást követő este folyamán,
amikor a személyzet beszállt a tábor felé
induló siklókba, Johun hátramaradt, mert
feltette magában, hogy ha törik, ha szakad,
elkapja és bíróság elé állítja a tetteseket.
Mint tapasztalt Jedi, akár több napig is kibír-
ta ébren. Alvás helyett nem túl mély, de pihen-
Dew Karpyshyn
545
tető meditációs transzba merült, amely lehető-
vé tette a számára, hogy figyelje a környezetét.
Ezenfelül biztosra vette, hogy meg tudja
védeni magát abban az esetben, ha az elköve-
tők netán fegyverrel támadnának rá.
Egy terepszínű ponyva alatt lapult a területet
körülölelő erdő fái között. Kisebbfajta lapos
domb tetején helyezkedett el, ahonnan egy
éjjellátó készülékkel beláthatta az egész kör-
nyéket. Az első két éjszakán nem történt
semmi, és kezdett attól tartani, hogy a titokza-
tos tettesek felfedezték őt. Hosszas töprengés
után úgy határozott, hogy ha ez az éjszaka is
eseménytelenül múlik el, akkor más megol-
dással fog próbálkozni.
Körülbelül két órával később a türelme kifi-
zetődött, amikor is az éjjellátó készülékkel
szemlélődve felfedezte, hogy tőle körülbelül
száz méterre magányos alak lopózik ki az erdő
szélén álló fák közül. Az illető hosszú, vékony
A Kettő Szabálya
546
tárgyat tartott a baljában, ami lehetett bot,
fegyver vagy akár mindkettő.
Johun sietve végigpásztázott a környéken,
hogy megtudja, hány támadóval áll szemben.
Nem talált rá másra, csupán egy apró, zöld
gömbre, amely körülbelül háromméteres
magasságban lebegett az ágak között. Felis-
merte benne a Ruusanon őshonos pattogót, és
önkéntelenül megborzongott, mert eszébe
jutott az a rettegés, amit a faj egyedei gerjesz-
tettek a Jedikben azok után, hogy a Sith-ek egy
iszonyatosan pusztító szertartással megsem-
misítették az otthonaikat, míg őket magukat az
őrületbe kergették.
A Jedi-lovag egy pillanatig sem csodálkozott
volna, ha kiderül, hogy a pattogók állnak a
rongálás hátterében. Hoth tábornok, hogy
megvédje a csapatait, a háború utolsó napjai-
ban állandó parancsot adott ki, amelynek
értelmében a harcosainak azonnal le kellett
Dew Karpyshyn
547
lőniük a pattogókat, amint megpillantják őket,
és a katonák, illetve a Jedik százával, ezrével
gyilkolták a korábban ártalmatlan teremtmé-
nyeket. Noha az idő múltával az életben
maradt egyedek visszaváltoztak a korábbi,
szelíd önmagukká, lehetségesnek tűnt, hogy a
történtekért továbbra is haragot táplálnak a
Rend iránt. Ám ez még korántsem szolgált
magyarázattal arra, hogy hogyan került ide az
a humanoid lény, aki lassan lopakodott a
terület közepén álló gépek felé…
Johun előtört a rejtekhelyéről. Tudta, hogy a
pattogó el fog menekülni előle, egyszerűen
felröppen a magas ágak közé, ahová ő már
nem követheti, míg azt a lehetőséget, hogy
végezzen a lénnyel, azonnal elvetette. Ugya-
nakkor a pattogó társa gyalogosan közleke-
dett, és Johun biztosra vette, hogy gyorsabban
tud futni minden hétköznapi embernél.
A Kettő Szabálya
548
Hosszú szökkenésekkel száguldott a célpont-
ja felé, és a hóban ropogó lépteinek hallatán az
alak felkapta a fejét. Johun a másodperc törtré-
széig meglátta a csuklya árnyékában rejtőző
vonásokat, és megtudta, hogy egy fiatal férfi
felé tart. Az illető eldobta a botját, és a fák felé
lódult, hosszú télikabátja vadul csapkodott a
háta mögött.
Johunnak még ötven méter hátrányt kellett
ledolgoznia. A világos oldal energiáit a lábába
terelve arra számított, hogy pillanatok alatt
megteszi ezt a távolságot. Csakhogy az ellenfe-
le meglepően gyorsan futott, és a Jedi hamaro-
san rádöbbent, hogy a titokzatos idegen, ha kis
mértékben is, de tud bánni az Erővel.
A nyílt területen még így is gyorsabban
mozgott nála, de még tíz méter hiányzott az
utolsó ugráshoz, amikor a fiatalember elérte az
erdő határát, és becsörtetett az aljnövényzetbe.
Ezt követően olyan útvonalon haladt tovább,
Dew Karpyshyn
549
amellyel szinte mindenkit lerázott volna.
Hajmeresztő iramban rohanva cikázott és
kanyargott a fák, illetve a bokrok között,
lassítás nélkül bújt át a mélyen lelógó ágak
alatt, és szökkent át a talajból kiemelkedő,
vastag gyökerek felett. Johun viszont mélyen
merített az Erőből, így képes volt nyomon
követni a célpontját. Futás közben félresöpörte
maga elől a lengedező ágakat, nehogy az
arcába csapódjanak, és pontos ugrásokkal
kikerülte a gyökereket, amelyek máskülönben
elgáncsolták volna.
Kilométereken át rohantak az erdőben.
Johun nem tudta utolérni a fiatal férfit, cserébe
az sem tudta maga mögött hagyni őt. A vad
hajsza akkor ért véget, amikor mindketten
berontottak egy kisebb tisztásra, amelynek
közepén apró sárkunyhó állt. A titokzatos
alakot annyira elvakította a rémület, hogy az
A Kettő Szabálya
550
ösztöneitől vezérelve egyenesen az otthonához
rohant.
A férfi az ajtó felé vette az irányt, mintha azt
remélte volna, hogy a házába bezárkózva
mindent megúszhat. Aztán hirtelen megder-
medt, nyilván felismerte, hogy mekkora hibát
követett el. Lehajtotta a fejét, leeresztette a
vállát, és csak tétován álldogált. Akkor sem
próbált elmenekülni, amikor Johun óvatosan
megközelítette.
– Nem hittem volna, hogy bárki képes lépést
tartani velem az erdőben – dörmögte az illető,
azzal kinyitotta a kunyhó ajtaját. – Akár be is
jöhetsz! Minek ácsorognánk idekint, a hideg-
ben…
A kezdetleges építmény belseje egyszerűbb
már nem is lehetett volna, viszont mindenütt
tisztaság uralkodott. Éppen csak annyi hely
akadt benne, hogy a két férfi elférjen anélkül,
hogy kényelmetlenül érezzék magukat. A
Dew Karpyshyn
551
berendezés egyetlen, a sarokban heverő mat-
racféleségből állt. A helyiség közepébe vájt
lyukban parázsdarabok pislákoltak, és elég
meleget adtak ahhoz, hogy Johun levethesse
vastag téli köpenyét, és letelepedjen a döngölt
földpadlóra.
A házigazdája szintén megszabadult a felső-
ruházatától, és leült a földre. Johun úgy becsül-
te, hogy a férfi alig néhány évvel fiatalabb
nála, körülbelül a húszas éveinek elejét tapos-
hatja. Vállát verdeső, sötét haját és hosszú,
bozontos szakállát valószínűleg hetek óta nem
fésülte meg, viszont mindkettő tisztának tűnt.
A tekintete alapján okosnak látszott, de a
szeméből egyfajta vadság is sugárzott. Johun
végül észrevette, hogy az illetőnek hiányzik a
jobb keze, és ekkor rájött, hogy a Ruusan híres
Gyógyító Remetéje ül vele szemben.
– Tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte halkan.
A Kettő Szabálya
552
– Tudom, hogy Jedi vagy – válaszolta a re-
mete. – Ezért nem bírtalak lerázni.
– A nevem Johun Othone – közölte Johun. –
Én vezetem azt az építkezést. Emlékművet
állítunk azoknak, akik itt, a Ruusanon felál-
dozták az életüket másokért.
Miután elhallgatott, kivárt, hogy lehetőséget
adjon a férfinak a válaszra. Ám a remete
szótlanul bámult maga elé, és a bal kezét az
ölében nyugtatva óvatosan tapogatta-
simogatta jobbjának csonkját.
– Miért rongáltad meg a gépeinket? – kér-
dezte aztán Johun, és félig-meddig arra számí-
tott, hogy a remete tagadni fog, elvégre nem
érték tetten. Ám az illető minden tiltakozás és
vita nélkül beismerte a bűncselekményt:
– Meg akartalak állítani titeket. Azt hittem,
hogy ha elég időtök és kreditetek vész el,
feladjátok a tervet, és visszamentek oda, ahon-
nan jöttetek.
Dew Karpyshyn
553
– Miért? – kérdezte Johun, míg magában
elcsodálkozott azon, hogy a remete milyen
gyűlölettel teli hangon beszél.
– Mert nem akarjuk, hogy te és a hozzád
hasonlók itt legyetek a Ruusanon! – csattant fel
a fiatal férfi. – Nincs jogotok itt lenni!
– Hoth tábornok alatt szolgáltam a Fény
Hadseregében – felelte Johun, és bár eléggé
felháborodott, igyekezett megőrizni a hideg-
vérét. – Láttam meghalni a barátaimat. Láttam,
hogy feláldozzák magukat, hogy megmentsék
a Galaxist a Sith-ektől.
– Nekem hiába magyarázol! – vágott vissza
gúnyosan a remete. – Mindent tudok a Sith-
ekről. És a Jedikről is! Én magam is átéltem a
háborút. Tudom, hogy mi történt… – Egy
pillanatra elhallgatott, majd vádló hanghordo-
zásra váltva kifakadt:
– Nézd meg, hogy a ti háborútok mit művelt
ezzel a bolygóval! Minden évben havazik, és
A Kettő Szabálya
554
minden télen egyre több és több állat pusztul
el a fagy miatt! Tíz évvel a ti úgynevezett
győzelmetek után még mindig egész fajok
tűnnek el mindörökre!
– Hidd el, őszintén sajnálom, hogy a háború
annyi szenvedést hozott erre a világra! –
válaszolta szomorúan bólogatva Johun. – De
nem lehet mindenért a Jediket hibáztatni. A
legnagyobb károkat a Sith-ek okozták.
– Jedik, Sith-ek, mind ugyanolyanok vagy-
tok! – felelte ingerülten a remete. – Annyira
elvakított titeket az egymás iránti gyűlölet,
hogy észre sem vettétek a háború következ-
ményeit. És végül a tábornokotok levonult a
felszín alá, hogy a barlangrendszer mélyén
szembenézzen Kaan híveivel, holott tudván
tudta, hogy a Sötét Nagyúr gondolatbombája
szörnyű pusztulást zúdít a Ruusanra.
– Hoth feláldozta magát, hogy megmentsen
másokat! – tiltakozott Johun.
Dew Karpyshyn
555
– A gondolatbomba maga volt az iszonyat! –
kiáltotta felindultan a remete. – Hoth-nak
mindent meg kellett volna tennie, ami hatal-
mában állt, hogy megakadályozza a bevetését!
Ehelyett gyakorlatilag rákényszerítette Kaant,
hogy felhasználja!
– Hoth-nak nem volt más választása – felelte
Johun, hogy védje néhai mesterét. – A gondo-
latbomba robbanása megsemmisítette a Sötét
Testvériséget, és mindörökre megszabadította
a Galaxist a Sith-ektől.
A remete előbb keserű gúnykacajt hallatott,
majd a fejét csóválva megkérdezte:
– Valóban hiszel ebben? Hogy a Sith-ek
mind egy szálig meghaltak? – Hirtelen lefojtot-
ta a hangját, és alig hallhatóan mormolva
hozzátette:
– Szerencsétlen, megtévesztett Jedi…
– Ezt meg hogy érted? – csapott le nyomban
Johun, és az az érzése támadt, hogy egy jeges
A Kettő Szabálya
556
kéz markolja meg a szívét. – Te nem hiszed el,
hogy a Sith-eknek végük?
– Tudom, hogy nincs végük – válaszolta síri
hangon a remete. – A Sötét Nagyurak egyike
életben maradt, és maga mellé vette az unoka-
húgomat tanítványnak.
Johun úgy kapta hátra a fejét, mintha pofon
vágták volna, és meglepetten felhördült:
– Az unokahúgod?
A kijelentés őrültségnek hangzott, teljesség-
gel valószínűtlen és elképzelhetetlen őrültség-
nek. Ám a remete, noha a szeméből továbbra is
furcsa, vad tekintet áradt, a legkevésbé sem
keltette azt a benyomást, hogy elvesztette a
józan eszét.
– És te honnan tudsz erről? – kérdezte Johun,
miután úgy-ahogy lehiggadt.
– A gondolatbomba robbanása után bemen-
tem a barlangba, hogy megnézzem az ered-
ményt – suttogta a remete az emlékek hatására
Dew Karpyshyn
557
elkomorulva. – Ott láttam őket. Az unokahú-
gomat és Bane Nagyurat. – Felmutatta csonka
jobb kezét, és hozzátette:
– Ezt ők tették velem.
Johun munkára fogta az elméjét, a gondola-
tai szédítő iramban követték egymást. Híven
emlékezett még a zsoldosokra, akikkel a
háborút követő napokban találkozott, és a
meséjükre, amely szerint egy Sith-nagymester
lemészárolta a társaikat. Noha később vissza-
kozott az álláspontjától, és Farfalla megcáfol-
hatatlan érveinek hatására elvetette a történe-
tet, a lelke mélyén mindig is úgy hitte, hogy a
katonák igazat mondtak. Miután akkoriban
nem álltak a rendelkezésére sem bizonyítékok,
sem egyéb nyomok, egy idő után többé nem
próbált fényt deríteni arra, hogy a Sith-
mesterek egyike valóban megszökött-e a
Ruusanról. És most, egy apró sárkunyhó falai
A Kettő Szabálya
558
között rábukkant a bizonyítékra, amely tíz
évvel korábban olyannyira hiányzott neki.
– Azt állítod, hogy láttál egy Bane Nagyúr
nevezetű Sith-et? – kérdezte mohón, további
megerősítést várva. – Honnan tudod, hogy ő
volt az?
– Egy darabig Kaan hadseregében szolgál-
tam – vallotta be halkan a remete. – Mindany-
nyian tudtuk, hogy kicsoda Bane.
– Ez… ez… hihetetlen! – dadogta Johun, és
az emlékművel, illetve a rongálásokkal kap-
csolatos gondolatai egy csapásra kiszaladtak a
fejéből. – Értesítenünk kell a Jedi Tanácsot! El
kell utaznunk a Coruscantra, amilyen hamar
lehetséges!
– Nem.
A remete megint csak fojtott hangon beszélt,
de olyan végső bizonyossággal ejtette ki a szót,
hogy Johun megdermedt ijedtében.
Dew Karpyshyn
559
– De… de hát az a Sith még most is szabadon
portyázik valahol! – tiltakozott aztán, amikor
visszanyerte a lélekjelenlétét. – Figyelmeztet-
nünk kell a Tanácsot!
– Hát akkor figyelmeztesd őket… – válaszol-
ta a vállát vonogatva a remete. – Az én helyem
itt van, a Ruusanon.
– Nem fognak hinni nekem – ismerte be
rosszkedvűen Johun. – Személyesen akarnak
majd kifaggatni téged.
– Láttam, mi történt, amikor a jedik és a Sith-
ek háborúztak egymással – felelte a fejét ingat-
va a remete. – Én ebben nem veszek részt.
Nem megyek el a Coruscantra.
– Megrongáltad a Köztársaság tulajdonát –
emlékeztette őt Johun. – Módomban áll letar-
tóztatni és bíróság elé állítani téged.
– És aztán mi lesz, Jedi? – kérdezte keserűen
mosolyogva a fiatal férfi. – Addig kínzól, amíg
nem mondom el, hogy mit láttam? Vagy az
A Kettő Szabálya
560
Erőt felhasználva belepiszkálsz az agyamba, és
kimondatod velem azt, amit hallani akarsz?
Akkor aztán a Tanács biztosan hinni fog
neked!
Johun a homlokát ráncolva töprengett. A
remetének igaza volt – a Tanács tagjai csakis
akkor fogják elhinni a történetet, ha minden
befolyástól mentes tanúvallomást hallanak.
– Hát nem látod, mi forog kockán? – kérdez-
te, taktikát váltva. – Láttad, mi történt, amikor
a Sith-ek hadsereget teremtettek, és háborúba
indultak. Ha most velem jössz, a Jedi Tanács
hallgatni fog a figyelmeztetésedre. A föld alól
is előkerítjük ezt a Bane Nagyurat, és leszámo-
lunk vele, még mielőtt ezreket állítana maga
mellé.
Mialatt beszélt, megidézte magában az Erőt,
és finoman megérintette a remete tudatát.
Nem kényszerítette rá a férfit, hogy engedel-
meskedjen a kérésnek, mert azzal nem ment
Dew Karpyshyn
561
volna semmire. Régtől fogva tudta, hogy az
Erővel való meggyőzés csakis átmeneti meg-
oldást jelenthet, vagyis mire eljutnak a
Coruscantig, a hatásai rég elmúlnának. A
remete ráeszmélne, hogy manipulálták, amitől
valószínűleg még jobban megmakacsolná
magát, és végképp kezelhetetlenné válna.
Így aztán Johun csupán igyekezett rávenni a
férfit, hogy hallgasson az ő érveire. Először is a
nyugalom és a békesség fátylát terítette zakla-
tott gondolataira, majd óvatosan félretolta a
keserűségét és haragját, hogy szenvedélyek és
érzések nélkül tudja mérlegelni a logikus
érveket.
– Bane elrejtőzött – folytatta csendesen. – Ha
nem találjuk meg, bujkálni fog, amíg újjáte-
remti a Sith-ek hadseregét, és akkor megint
háború tör ki a Galaxisban. De ha most velem
jössz, együtt meg tudjuk győzni a jediket arról,
hogy meg kell keresniük őt. Segíts nekem
A Kettő Szabálya
562
megállítani a Sötét Nagyurat, és azzal meg-
akadályozhatunk egy újabb háborút!
A remete sokáig meredt maga elé, végül
bólintott egyet, és megszólalt:
– Ha ezzel valóban megakadályozhatunk
egy újabb háborút, elmegyek veled a
Coruscantra.
A Jedi-könyvtár vezetőjét, a tiszteletre méltó
cereáni férfit Barra-Rona-Bannak hívták.
– Üdvözöllek a Coruscanton, Nalia padavan!
– mondta barátságosan mosolyogva, és felállt,
hogy köszöntse az irodájába érkező Zannaht. –
Milyen volt az út? Messze van a Polus, nem
igaz?
Barra mester szolgálati helye pontosan úgy
festett, mint amilyennek Zannah elképzelte. A
Jedi íróasztalát takaros tornyokba rendezett
naplók, kézzel írott jegyzetek és különféle
elektronikus adathordozók borították. A
Dew Karpyshyn
563
halmok között egy kisebbfajta monitor deren-
gett, előtte lapos számítógép feküdt, amely
összeköttetésben állt a Könyvtár katalógusá-
val, így a mester bármikor belenézhetett az
anyagokba.
– Az utazás hosszú volt, de eseménytelen –
felelte Zannah.
A hangja nyugodtan csengett, noha a szíve
hevesen vert. Az álcázó varázslat mindeddig
remekül működött, de most szemtől szemben
állt egy Jedi-mesterrel, és tudta, hogy ha
akármilyen csekély hibát követ el, mindennek
vége.
– Jó egy kicsit kiszakadni abból a hidegből –
tette hozzá. Az igazi Nalia a mesterétől eltérő-
en nem a Poluson született, hanem a Corsin
trópusi vidékeiről származott.
A cereáni felnevetett, amitől magas, kúp
formájú homloka ezer ráncba szaladt.
A Kettő Szabálya
564
– Erős a gyanúm, hogy Anno mester nem
értene veled egyet – mondta derűsen.
Zannah könnyed kacagással felelt.
– A mesterem üdvözletét küldi – mondta
aztán, emlékezve arra, hogy Anno és Barra
annak idején rövid ideig együtt tanult. – Nem
tervezed, hogy meglátogatod őt a közeljövő-
ben a Poluson?
– Attól tartok, ez lehetetlen – válaszolta mé-
lyet sóhajtva a Jedi. – Állandóan rajta kell
tartanom a szemem a Könyvtáron. Egyetlen
órára sem szabadulhatok innen.
– Anno mester előre megmondta, hogy ezt
fogod felelni – jegyezte meg mosolyogva
Zannah. – Azt is megmondta, hogy minden
kifogásba belekapaszkodsz, csak ne kelljen
még egyszer betenned a lábad a Polusra.
– Nem mindenki rajong úgy a jégért és a
fagyért, mint egy pyn'gani – vallotta be ra-
vaszkásan kacsintva a cereáni férfi.
Dew Karpyshyn
565
Az udvariaskodás ezzel véget ért. Barra visz-
szatért a székébe, lenyomott egy billentyűt,
amivel jókora szövegdobozt varázsolt a képer-
nyőjére.
– Elolvastam a Könyvtár látogatására vonat-
kozó kérésedet – mondta a lányra pillantva és
azt hiszem, módunkban áll megadni neked
azt, amit kérsz.
Ismét lenyomott néhány billentyűt, majd egy
adatkártyát illesztett a számítógép megfelelő
aljzatába.
– A Könyvtár bármikor nyitva áll, éjjel és
nappal egyaránt – tájékoztatta a vendégét. –
Szabad hozzáférést kapsz az általános gyűjte-
ményhez, de jegyezd meg, kérlek, hogy az
elemzőszobák és a holokronok tárolókamrái
zárt területnek minősülnek.
– Azokra aligha lesz szükségem – felelte
Zannah. – Anno mester nagyon pontosan
meghatározta, hogy mit kell keresnem.
A Kettő Szabálya
566
A letöltés befejeződött, az adatkártya kipat-
tant az aljzatból, mire Barra mester kihúzta és
átadta Zannahnak, majd magyarázni kezdett:
– Valahányszor szeretnél megkeresni valamit
a katalógusban, illeszd bele a lemezt valame-
lyik terminálba. Az eredeti műveket nem
viheted el, de szabadon átmásolhatsz mindent
erre a lemezre, amire csak szükséged van, akár
magáncélú felhasználásra, akár egy másik
gyűjtemény részére. – Egy pillanatra elhallga-
tott, majd elmosolyodva hozzátette:
– Vettem a bátorságot, és rátöltöttem néhány
alapművet, amelyeket talán hasznosnak fogsz
találni a kutatásaid során.
– Nagyon köszönöm, Barra mester! – vála-
szolta Zannah, és mélyen meghajolt.
– És mi a terved, meddig maradsz itt, a
Coruscanton? – érdeklődött Barra.
– Legfeljebb két-három napig – felelte a lány.
Erősen kételkedett abban, hogy ennél hosz-
Dew Karpyshyn
567
szabb ideig képes lenne működésben tartani a
varázslatot, amely elrejtette a Jedik elől a
bensőjében lappangó sötét energiákat. – Anno
mester alig várja, hogy folytathassa a kutatást.
Azt kérte, hogy haladéktalanul térjek vissza,
amint megszereztem azokat az információkat,
amelyekre szüksége van.
A cereáni megértően bólogatott.
– Természetesen – mondta –, de remélem,
hogy amíg itt vagy, nem fogod minden idődet
paraziták és szimbióták tanulmányozására
fordítani. Ritkán adódó lehetőséget kaptál,
hogy felfedezd a Galaxis minden tudását és
csodáját. Nehogy elszalaszd!
– Majd igyekezni fogok, mester – fogadko-
zott Zannah, noha egyetlen pillanattal sem
akart tovább itt maradni a feltétlenül szüksé-
gesnél.
– Sok szerencsét, Nalia padavan! – mondta a
könyvtáros búcsú gyanánt.
A Kettő Szabálya
568
Zannah újra meghajolt, azzal sarkon fordult,
és elhagyta a szobát. Most már jobban bízott
abban, hogy a küldetése sikerrel zárul, mint
korábban bármikor. Úgy gondolta, hogy ha
meg tudta téveszteni Barra mestert, a Jedi-
könyvtár híres vezetőjét, ha el tudta hitetni
vele, hogy ő Nalia Adollu, akkor bárkit képes
lesz becsapni.
Dew Karpyshyn
569
Tizennyolcadik fejezet
A Mystic alig érzékelhető zökkenéssel tört ki
a hiperűrből. A pilótafülke elülső ablakán túl
jókora égitest lebegett, alig néhány ezer kilo-
méteres távolságban. A felszínét vastag, ka-
vargó felhőtakaró rejtette. Bane a navigációs
számítógép képernyőjére pillantott, és a koor-
dinátákat leolvasva meggyőződött arról, hogy
valóban megérkezett a Tythonhoz.
Ahogyan a Mélymag valamennyi bolygóját,
úgy a Tythont is legendák és rejtélyek övezték.
Egyes források szerint a Jedik megszállták a
bolygót a Nagy Vadászat korában, körülbelül
háromezer évvel ezelőtt, hogy kiirtsák a rette-
gett terentatekeket, az Erőre fogékony teremt-
mények vérével táplálkozó, különös szörnye-
tegeket.
A Kettő Szabálya
570
A még régebbi legendákban az szerepelt,
hogy a Jedi-rend ezen a bolygón született, több
mint huszonötezer évvel ezelőtt. Ezen mesék
szerint a világ papjai és filozófusai képesek
voltak meríteni egy titokzatos energiából, amit
ők Ashlának neveztek, és ami az együttérzést
és a könyörületet képviselte a világegyetem-
ben. Velük szemben állt egy rivális csoport,
amelynek tagjai a Bogából szerezték erejüket, a
nyers szenvedélyek és az ellenőrizetlen érzé-
sek megnyilvánulásából.
A történetek arról szóltak, hogy a két csoport
hosszú háborút vívott egymással, amiből az
Ashla hívei kerültek ki győztesen. Az első
Jedik feltehetően a háború túlélőiből fejlődtek
ki, és a beavatási szertartásuk keretében meg-
teremtették az első fénykardokat. Sok-sok
évvel később – így folytatódott a legenda –
ezen Jedik közül néhányan elhagyták a
Tythont, és kimerészkedtek a jórészt ismeret-
Dew Karpyshyn
571
len hiperutakra, hogy elterjesszék hitüket a
Mélymagon túli világokon. És miközben
találkoztak, illetve összevegyültek más civili-
zációkkal, az Ashla és a Boga az Erő világos és
sötét oldala néven vált közismertté.
Bane nem tudta, hogy a legenda igaz-e, de
úgy vélte, hogy ha netán igaz, akkor is csupán
a sötét oldal felsőbbrendűségét igazolja, vala-
mint azt, hogy végül győzni fog a világos oldal
felett. Mert bár az Ashla hívei állítólag legyőz-
ték a Boga harcosait, végül a sötét oldal dia-
dalmaskodott. A Tython, amelyben sokan a
Jedi-rend szülőbolygóját tisztelték, immáron a
sötét oldal bástyájaként szolgált, és otthont
adott Belia Darzu titkos erődjének.
Bane tudta, hogy talán élnek még értelmes
lények a Tythonon, a korai Jedik leszármazot-
tai, akik eónokon át fennmaradtak a Mélymag
teljes elszigeteltségében. De nem állt szándé-
kában felkeresni őket, még ha léteztek is.
A Kettő Szabálya
572
Hetton adatkártyájának információival felvér-
tezve megtehette, hogy egyenesen Belia erőd-
jéhez repül.
A botkormányt előrenyomva meredek zuha-
nórepülésbe vitte a hajóját, és pillanatokkal
később belemerült a szemnek áthatolhatatlan
felhőrétegekbe. Röviddel ezután kitört a
ködből, és meglátta a hamuszínű felszínt –
végeérhetetlennek tűnő, kopár síkság terült el
a szürke, borongós ég alatt.
Bane mélyre merült, majd alig kétszáz mé-
terrel a föld felett vízszintesre húzta a
Mysticet, és a láthatárból kiemelkedő, egyetlen
tereptárgy felé száguldott: egy masszív, teljes
egészében duracélból épült, kéttornyú várféle-
ség irányába.
A szögletes építmény mind a négy oldalának
hossza egyaránt százötven méterre rúgott. A
külső védőfal legalább harminc méter magasra
emelkedett, és az egyetlen bejárat, a húsz
Dew Karpyshyn
573
méter széles kapu az északi falban sötétlett.
Ugyanezen fal két végén egy-egy torony állt,
amelyek nagyjából tíz méterrel magasodtak a
sarkok fölé.
Amikor Bane-t már csak négy-ötszáz méter
választotta el az erődtől, ionágyúk sortüze tört
elő a tornyokból. Keményen oldalra rántotta a
kormányt, kilencven fokkal jobbra fordította a
hajóját, és ha szűken is, de kitért a váratlan
csapás elől. A támadás meglepte, arra számí-
tott, hogy csupán technoszörnyek fogják őrizni
Belia erődjét.
Szűk kört leírva ismét a fellegvár felé vette
az irányt, és a lőelemképzőt ráállította a köze-
lebb álló lövegtoronyra. Újabb ionsugarak
száguldottak felé, mire a gépét balra rántva
kisiklott a lővonalból, majd tüzet nyitott, és
egy villámgyors sorozattal olvadt
fémhalommá változtatta a tornyot.
A Kettő Szabálya
574
Ezt követően néhány méteres magasságban
elhúzott az építmény mellett. A Mystic
szenzorai nem érzékelték élőlények jelenlétét,
ami azt jelentette, hogy az ionágyúkat egy
három évszázad elteltével is aktív automata
rendszer vezérli. Húsz másodperccel később a
feltevése bizonyságot nyert, amikor is hajszál-
pontosan megismételte az előző rácsapást, és a
gyors kitérő manőver után szétlőtte a második
tornyot – az önműködő védelmi eszközök
mindig is kiszámíthatóan reagáltak.
Még kétszer megkerülte az erődöt, és miután
mind vizuális, mind szenzoros felderítéssel
meggyőződött arról, hogy immáron nem
fenyegeti semmiféle veszély, a bejárattól húsz-
harminc méterre letette a hajót a kopár talajra.
A fénykardját előhúzva kiugrott a pilótafül-
kéből, óvatos léptekkel megközelítette a kaput,
és megállt előtte. A nyomasztóan óriási, egyet-
len darabba öntött acéllemezen egyetlen
Dew Karpyshyn
575
fogantyú, forgópánt vagy kezelőpanel sem
akadt. Bane megidézte magában az Erőt, és a
sima, hideg fémfelületre tapasztotta a tenyerét.
Egy ütemmel később a kapu fültépő dörrenés
kíséretében valósággal berobbant, az éles
csattanás még pillanatokig ott visszhangzott az
erőd mélyére vezető hosszú, sötét folyosó falai
között.
Bane megint csak óvatosan, nesztelenül
osont előre, közben éberen figyelt az esetleges
csapdákra. Tisztán érzékelte a sötét oldal
jelenlétét, de nem fedezett fel semmit, ami
közvetlen veszélyt jelentett rá, így aztán foly-
tatta útját.
A következő órák folyamán helyiségről he-
lyiségre átkutatta az egész erődöt, lépteivel
évszázadok alatt lerakódott porrétegeket
kavart fel. Az építmény elsősorban támasz-
pontként szolgált. A kisebb-nagyobb termek
túlnyomó többsége harcosok szálláshelye és
A Kettő Szabálya
576
étkezője lehetett egykoron, és a méretekből
ítélve az erőd egy egész hadsereget befogadha-
tott. Ám a helyiségek kivétel nélkül elhagya-
tottak voltak. Még a más, ódon épületekben
gyakran látható rágcsálók vagy rovarok sem
mászkáltak a falakon és a szegletekben, bár
hogy ezeket a lényeket a sötét energiák űzték
el, avagy valami más, azt Bane nem tudta
megítélni.
Az erőd legmélyebben rejtőző részére érve
rátalált Belia laboratóriumaira. A hosszú
acélasztalokon különös színű folyadékokkal
teli lombikok sorakoztak. A falak mentén üres
fémhordók álltak, amelyekből desztillálásra
vagy folyadékok szétválasztására szolgáló
spirális rézcsövek emelkedtek ki. Az egyik
kamrában legalább tucatnyi különféle faj
egyedeinek agya és szíve lebegett jókora
üvegekben, a víztiszta konzerváló folyadék
örök időkre tartósította valamennyit. Egy
Dew Karpyshyn
577
másik laboratórium asztalain iratok és jegyze-
tek hevertek, amelyeket Belia készített, mialatt
az élőlények organikus droiddá való átváltoz-
tatásának titkait kutatta.
Bane itt megállt, hogy belenézzen a feljegy-
zésekbe, de hamarosan ismét elindult. Egyet-
len szót sem tudott elolvasni a titkos kóddal írt
szövegekből. Meg kellett találnia Belia archí-
vumát – és remélhetőleg a minden tudását
magába záró holokronját is – ahhoz, hogy
megfejtse a néhai Úrnő kísérleteinek titkait.
Az építmény déli részén járva rábukkant egy
a föld alatti szintekre vezető keskeny lépcsős-
orra. Hetton a kutatásai során egyvalamit nem
tudott előkeríteni, mégpedig az erőd térképét,
viszont Bane érzékelte a talpa alól felfelé áradó
energiákat. A legkevésbé sem kételkedett
abban, hogy a vár folyosóit és termeit belengő
erők valahonnan az alagsorból származnak,
A Kettő Szabálya
578
ami alapján biztosra vette, hogy odalent fogja
megtalálni a Sötét Úrnő legbelső szentélyét.
Leóvakodott a lépcsőn, az alján egy újabb
hosszú folyosó fogadta, amely kisebbfajta
ősrégi faajtóhoz vezetett. Az ajtólap és a kü-
szöb közötti keskeny résből ezüstös árnyalatú,
halvány fény áradt. A jelenség láttán megsej-
tette, hogy a fenti szintektől eltérően idelent a
generátorok még most is ellátják árammal az
átjárón túli helyiséget – ami megint csak arra
utalt, hogy az különös fontossággal bír.
Az ajtóhoz surrant, és lecövekelt előtte.
Akármivel próbálkozott, nem tudta kideríteni,
hogy mi várja az ajtón túl. Különleges érzék-
szerveit elárasztották és összezavarták a rend-
kívüli töménységben jelen lévő sötét energiák.
Végül vett egy mély lélegzetet, óvatosan
benyomta az ajtót, aztán részben álmélkodva,
részben iszonyodva bámult.
Dew Karpyshyn
579
Óriási csarnok terült el előtte, a hosszúsága
elérte az ötven, a szélessége a húsz métert. A
kellős közepét majd két méter magas kőtalap-
zat foglalta el, amelynek tetején apró, négyol-
dalú piramis állt: Belia Darzu holokronja. Ám
Bane figyelmét elsősorban nem a kincs ragadta
meg. A helyiség többi részét technoszörnyek
egész serege töltötte be.
Az első pillanatokban úgy hitte, hogy a Ga-
laxis valamennyi ismert fajának akad itt egy-
egy képviselője. Humanoid lényeket és közön-
séges állatokat látott, Belia technovírusának
áldozatait. Az eleven testek és gépek sajátos
keverékeként létező teremtmények élő szöve-
teinek java része rég elrothadt. A megsárgult
csontokhoz szikkadt bőrcafatok és índarabok
tapadtak, a rozoga vázakat huzalok, csavarok,
tengelyek és rozsdás fémdarabok fogták össze.
Egyes két lábon járó lények mindkét karja
hosszú, fűrészes élű csontpengévé alakult –
A Kettő Szabálya
580
valószínűleg még az illetők életében. A na-
gyobb teremtmények – mint például a bantha,
amely a terem távolabbi végében állt, vagy a
rankor, amely a talapzat közelében kuporgott
– valóságos hadigépekké változtak. A válluk-
ból lézerlövegek meredtek ki, míg a bőrük
fémtüskékkel teli páncélburkolattá alakult.
Hetton kutatásai alapján Bane tudta, hogy a
technovírus az agy elülső lebenyeit támadta
meg, és ezzel gondolatok nélküli, magasabb
rendű funkciókra képtelen droiddá korcsosí-
totta az áldozatát – komor végzet volt ez
minden értelmes lény számára. És a csarnok-
ban tartózkodó teremtmények még ennél is
rosszabb állapotba kerültek. Az évszázadok
folyamán a technovírus nanogénjei ugyan
életben tartották az agyuk egy részét, de az
óhatatlanul bekövetkező leromlás elsöpörte a
finom motorikus koordinációjukat, amitől
Dew Karpyshyn
581
botorkálva-dülöngélve közlekedő, mumifiká-
lódott fémtömegekké silányultak.
Bane úgy sejtette, hogy a teremben tartózko-
dó harcosok valaha az erőd kamráiban és
folyosóin bolyongtak, őrszolgálatot láttak el, és
kiszolgálták az úrnőjüket. Belia halálát követő-
en – a Mecrosa-rend orgyilkosai mérgezték
meg, miután a vele kötött szövetségük felbom-
lott – felhagytak a céltalan és értelmetlen
járkálással. Az évek vagy évtizedek folyamán
sorban behúzódtak ebbe a csarnokba. Talán a
holokronból, az úrnőjük utolsónak fennmaradt
emléktárgyából sugárzó sötét energiák vonzot-
ták ide őket. A legegyszerűbb, legősibb ösztö-
neiktől vezérelve csakis engedelmeskedni
tudtak, önállóan cselekedni nem, így végül
valamennyien összegyűltek ebben az egyetlen
helyiségben.
A teremben kísérteties csend uralkodott, a
szerencsétlen teremtmények hangszalagjai
A Kettő Szabálya
582
réges-régen szétfoszlottak. Nem lehetett mást
hallani, csak a gépi ízületek halk, szaggatott
zümmögését és a kőpadlón vonszolódó fémlá-
bak csikordulásait. Az organikus droidok
körülbelül harmada zavarodottan és cél nélkül
csoszogott ide-oda. A többiek a talapzat körül
járkáltak, alkalmanként halk csendülés és
koppanás kíséretében egymásnak ütköztek.
Csakhogy, mialatt a holokron jól érzékelhetően
vonzotta-csalogatta őket, egyik sem mert
három méternél közelebb menni hozzá. Az
élőhalottak tágas, folyton hullámzó körben
vándorolva várták a parancsot, amely már
sosem fog megérkezni…
Bane a fénykardját a kezében tartva belépett
a csarnokba. A technoszörnyek nem törődtek
vele, minden figyelmüket a holokronra irányí-
tották. A talapzat felé tartva lassan oldalazott
át közöttük, és megpróbálta felbecsülni, hogy
hány teremtmény veszi körül. Ötven? Száz?
Dew Karpyshyn
583
Nem lehetett megszámolni őket. A rozsdás
fémből és mumifikálódott húsból álló testek
mintha egyetlen, hátborzongató masszává
olvadtak volna össze.
Bane a tömeg közepén emelkedő talapzathoz
érve megállt, mert fogalma sem volt, hogy mi
fog történni, ha a kezébe veszi a holokront. A
teremtmények vajon meghajolnak előtte, mint
új gazdájuk előtt, vagy eszeveszett dühvel
nekiesnek, hogy megvédjék imádott bálvá-
nyukat? Csakis egyetlen módon tudhatta
meg…
Amint az ujjai összezárultak a sima piramis
körül, furcsa hang ütötte meg a fülét, mire
rögtön visszakapta a kezét. Mintha egy a
sírjából kiemelkedő, rég halott istenség nyögé-
sét hallotta volna. Körülötte száz és száz
gépesített végtag lendült mozgásba dühödt
zúgással, és a szörnyek hirtelen felé lódultak.
A Kettő Szabálya
584
Bane elsöprő Erő-hullámot indított útjára,
amivel porrá, keményre száradt szövetfosz-
lányokká és eltorzult fémdarabokká robbantott
legalább tucatnyi teremtményt. Ám a többiek
szempillantás alatt odaértek hozzá, és a padló-
ra taszították. Taposták és rugdosták, pengévé
változott karjukkal sújtottak rá, mialatt a hideg
kőlapokon feküdt, de egyetlen csapás sem
hatolt át az orbaliskok kemény páncélhéján.
Célzás és válogatás nélkül, teljesen vaktában
vagdalkozott maga mögött a fénykardjával,
valamennyi mozdulatával végtagokat és
testeket hasított ketté. Nem hallott ordításokat,
nyomát sem látta vérnek vagy belsőségeknek –
az ellenségei réges-régen kiszikkadtak és
elporladtak. Az összecsapás nyomasztó csend-
ben zajlott, amelyet csupán Bane saját nyögései
és zihálása, a kövezetre hulló fémtagok csö-
römpölése, illetve egy-egy szikrazápor sister-
gése tört meg.
Dew Karpyshyn
585
A technoszörnyek még ebben a felindult
állapotukban is lassan, nehézkesen mozogtak.
Bane hamarosan elég helyet csinált magának
ahhoz, hogy talpra ugorhasson, ekkor meglát-
ta, hogy az ellenségei több soros csatárláncba
szerveződve nyomulnak felé, és gyors elhatá-
rozással Sith-villámokat zúdított rájuk. A
kisülések ide-oda pattogtak a főként fémből
álló testek között, és kiégették a szörnyeknek
életet adó nanogépeket. Ezúttal is legalább
tucatnyi teremtmény roskadt a padlóra, és
többé nem kelt fel onnan.
Bane ekkor erőteljes ütést kapott a hátára – a
fémrankor hatalmas, bunkószerű öklének
találata egyszerűen elrepítette. Körülbelül tíz
méterrel távolabb nekivágódott egy lénynek,
ami valaha ember lehetett, mire a
technoszörny kinyitotta a száját, és ritkás
ködre emlékeztető spórafelhőt fújt egyenesen
az arcába.
A Kettő Szabálya
586
Végzett ugyan az ellenfelével, egy vízszintes
csapással kettévágta, de közben belélegezte a
leheletét. Azonnal megérezte a technovírus
jelenlétét. A nanogén spórák a szájpadlásába
behatolva máris felfelé fúrták magukat, az
agya irányába, hogy elemésszék a homlokle-
benyét, és ezzel elkezdjék átváltoztatni őt azzá
az iszonyattá, amely se nem droid, se nem
élőlény.
Mielőtt megidézhette volna az Erőt, hogy
megszabaduljon a fertőzéstől, forró hullám
szaladt végig az erein: az orbaliskok vegyüle-
teket juttattak a vérébe, hogy elpusztítsák a
mikroszkopikus behatolókat. Az a benyomása
támadt, hogy a koponyájában tűzvész tombol,
mialatt a szíve átpumpálta a vegyi anyagokat
az artériáin, és azok bejutottak az agyának
hajszálereibe, de azt is érzékelte, hogy ez a
forróság azonnal kiszárítja és megöli a gyilkos
nanogéneket. A fejét marcangoló fájdalmat
Dew Karpyshyn
587
felhasználva felszította a haragját, majd meg-
pördült, rávetette magát a rankorra, és ketté-
vágta mindkét lábát. A teremtmény vállából
kiálló lézerlövegek megpróbálták tűz alá venni
őt, ám a megteremtésük óta eltelt kétszáz év
alatt az energiacellak kimerültek, és a fegyve-
rek csupán halkan kattogtak. A megcsonkított
lény elterült a padlón, de még ekkor is Bane
felé kapott a karmaival, mire ő gyorsan hátra-
ugrott, aztán ismét előreszökkent, és tőből
lecsapta a szörnyeteg mindkét karját.
Miután megszabadult a legfélelmetesebb
ellenfelétől, egy újabb energiahullámmal
szétrobbantott még két hatalmas termetű
technoszörnyet, és rögtön ezután valami
nekiütődött a lábának. Éppen abban a pilla-
natban nézett le, amikor a rankor állkapcsa
összezárult csizmája szárán. A fenevad meg-
próbálta leharapni a lábát, de az orbaliskok
ezúttal is megvédték őt. Ekkor egy dühödt
A Kettő Szabálya
588
csapással kettéhasította a hatalmas fejet, és
megkönnyebbülten látta, hogy a rankor végre
mozdulatlanná dermed.
Noha már jó néhány ellenfelével végzett,
még mindig több tucat teremtmény maradt a
csarnokban. Teljesen körülzárták, és ha lassan
is, de elszántan közeledtek felé. Bane most már
tudta, hogy valószínűleg nem árthatnak neki,
de arra is rájött, hogy csak úgy tudja megállí-
tani a technoszörnyeket, ha szabályosan felda-
rabolja őket.
A mészárlás több mint egy standard óráig
tartott. A fénykardját használva pusztította a
lényeket, és tartalékolta az energiáit, hogy
szükség esetén új erővel tölthesse fel kifáradó
izmait. Az egyoldalú ütközet alatt három ízben
is kizökkent az összpontosításból, és a harci
ösztönei is cserbenhagyták, annyira zavarta
ellenfelei hihetetlenül nyomasztó némasága.
És valahányszor hagyta, hogy elterelődjön a
Dew Karpyshyn
589
figyelme, nyomban a padlóra söpörte valame-
lyik túl közelre került szörnyeteg ütése vagy
lökése, és ekkor újra küszködnie kellett, hogy
talpra állhasson. A csata során még kétszer
áradt szét a fejében a különös forróság, ami azt
jelentette, hogy az orbaliskok vegyületei
kiégették a szervezetéből a nanogén spórákat,
amelyeket úgy lélegzett be, hogy észre sem
vette.
Mire a tömegmészárlás véget ért, testének
valamennyi izma kegyetlenül sajgott attól,
hogy több köbméter fémet vágott át, és ez az
érzés az Apatros bányáiban teljesített hosszú
műszakokat juttatta eszébe. A csarnok padlóját
egyik faltól a másikig végtagok, csonka testek
és fejek borították. A látványt csak az tette
elviselhetővé, hogy egyetlen vércsepp vagy
kiontott belsőség sem akadt sehol.
Darth Bane erőtlen, bizonytalan rúgásokkal
keskeny ösvényt nyitott magának a maradvá-
A Kettő Szabálya
590
nyok között, és visszatért a terem közepére.
Kikapcsolta és a derékszíjára akasztotta a
fénykardját, de mielőtt még egyet léphetett
volna, kegyetlen görcs állt mindkét lábának
valamennyi izmába. Egyensúlyát vesztve
előretántorodott, és megkapaszkodott a talap-
zat felső peremében, nehogy elzuhanjon. A
fogait csikorgatva rátámaszkodott a kőoszlop-
ra, hogy amennyire lehet, tehermentesítse az
izmait, és mélyeket lélegezve összekaparta
megmaradt energiáit, hogy új erőt adjon a
tagjainak. Néhány perccel később a görcsök
enyhülni kezdtek, és képes volt ismét megállni
a lábán.
A teste és az akarata egyaránt kimerült.
Tudván tudta, hogy akkor járna el bölcsen, ha
pihenne egyet, mielőtt megpróbálja megnyitni
a holokront, de túl nagy utat tett meg, túl sokat
kellett elviselnie ahhoz, hogy tovább várjon.
Dew Karpyshyn
591
Mindkét kezével a talapzatba kapaszkodva a
talizmánra szegezte a tekintetét, és ráirányítot-
ta az energiáit, hogy életre keltse. Az apró
piramis oldalai halvány, sötétlila fényre gyúl-
tak, és Darth Bane elmosolyodott.
Belia Darzu titkai hamarosan az övéi lesz-
nek…
A Kettő Szabálya
592
Tizenkilencedik fejezet
– Azt hittem, Johun, rég elfelejtetted ezt az
őrültséget – jelentette ki Farfalla, és csalódot-
tan csóválgatta a fejét.
– Nem őrültség – állította konokul Johun. –
A férfi ott volt. A saját szemével látta.
Farfalla mélyet sóhajtva felállt a székéből, és
járkálni kezdett; szűk köröket írt le magánlak-
osztályának fényűző szőnyegein. Johun ülve
maradt, és minden lelkierejével arra összpon-
tosított, hogy megőrizze a nyugalmát, és
ennek révén a logika, valamint a józan ész
vezérelje az érvelésben.
– Mondd csak, hogyan bírta elviselni Hoth a
makacsságodat? – fakadt ki Farfalla, azzal
megtorpant, és kétségbeesése jeléül fellökte
mindkét kezét.
Dew Karpyshyn
593
– Más volt a vérmérséklete, mint neked –
felelte higgadtan Johun. – Hoth gyakran a
szememre vetette, hogy túl közönyös vagyok.
Farfalla ismét megcsóválta a fejét, és az asz-
tala mögé visszatérve leült a székére.
– Biztos vagy abban, hogy ez a szemtanú
megbízható? – kérdezte, arra a két zsoldosra
célozva, akikre Johun tíz évvel ezelőtt hivatko-
zott.
– A történetének minden részletét ellenőriz-
tem – felelte Johun. – Manapság a Darovit
nevet viseli, de akkoriban Kandúrnak hívták.
A saját feljegyzéseink megerősítik, hogy a
Somov Riten toborozta őt Torr Snapit, és az
unokatestvéreivel együtt repült a Ruusanra,
hogy csatlakozzon a Fény Hadseregéhez.
– És ezen unokatestvérek egyike a lány, aki
megsemmisítette a jobb kezét? – vetette fel
Farfalla.
A Kettő Szabálya
594
– Tíz évvel ezelőtt volt lány – válaszolta
Johun. – Ma már inkább fiatal nő. A neve Eső.
Darovit és ő akkor szakadt el egymástól,
amikor a Ruusanra való megérkezésük pilla-
nataiban rájuk támadt egy Sith-vadászgép. A
lány eltűnt, és mindenki halottnak hitte. Ám a
jelekből ítélve valahogyan életben maradt,
aztán ez a Bane Nagyúr rátalált, és maga mellé
vette tanítványnak.
– Hallottam már ezt a nevet – mormolta
Farfalla, és hátradőlve nekitámasztotta hátát a
széke támlájának. – Hadifogságba esett Sith-
katonák vallomásaiban szerepelt. Ha nem csal
az emlékezetem, az utolsók között csatlakozott
a Sötét Testvériséghez.
– Darovit ugyanezt mondta – közölte szapo-
rán bólogatva Johun.
– Úgy tudja, Bane mindig is vonakodott
Kaant követni. Márpedig, ha nem tartott a
többiekkel, amikor azok bevették magukat a
Dew Karpyshyn
595
barlangba, az megmagyarázná, hogy miért élte
túl a gondolatbomba robbanását.
– Igen, ez lehetséges – ismerte el Farfalla. –
Viszont Darovit honnan ismerte Bane-t?
– A Sith Hadseregben szolgált, de a háború
vége felé megszökött – mondta Johun.
Farfalla ismét fellökte a kezét, és felcsattant:
– Egy katonaszökevény, Johun? Aki koráb-
ban elárult minket, Jediket? A Tanács tagjai
sosem fognak hinni neki!
– Szerintem meg éppen ellenkezőleg – vitat-
kozott Johun. – Ettől a története csak még
hihetőbb. Ha hazudna, könnyen találna másik
magyarázatot arra, hogy honnan ismeri Bane-t.
Ehhez képest készségesen bevallotta nekem a
bűnét, mert úgy ítélte meg, hogy eljött az idő,
amikor elő kell hozakodnia az igazsággal.
– És miért is? – tudakolta Farfalla. – A jelen-
tésed szerint a Ruusanon töltötte az elmúlt tíz
A Kettő Szabálya
596
évet, ahol is gyógyítóként élt. Miért döntött
hirtelen úgy, hogy előjön a rejtekhelyéről?
– Amikor első ízben beszéltem vele a
Ruusanon – válaszolta Johun meggyőztem
arról, hogy a Sith-ek rendkívüli veszélyt kép-
viselnek. Meg akarja állítani Bane-t, mielőtt
újabb háborút robbant ki.
– Meggyőzted? – ismételte a szót kérdő
hangsúllyal Farfalla, és felvonta a jobb sze-
möldökét. – Tíz éven keresztül hallgatott és
lapult, aztán egy kicsit elbeszélgettél vele, és
máris kész tanúvallomást tenni? Ezt egészen
pontosan hogyan érted el?
– Nem az Erővel kényszerítettem rá – tilta-
kozott a kimondatlan vád ellen Johun. – Lega-
lábbis nem úgy, ahogyan gondolod! Csak
rávettem, hogy végighallgasson.
– Hát nem könnyíted meg a dolgomat! –
dünnyögte Farfalla, azzal a jobbját felemelve
megnyomkodta a halántékát.
Dew Karpyshyn
597
– Csak annyit kérek, hogy te magad is beszélj
vele, mester! – felelte Johun már-már könyö-
rögve. – Hallgasd meg őt! Hallgasd végig, és
majd aztán döntsd el, hogy odaállítod-e a
Tanács elé.
– Rendben… rendben – válaszolta Farfalla,
és megadása jeléül mindkét kezét feltartotta. –
Beszélek vele. Hol van most?
– Szeretne minél többet elsajátítani a ren-
dünk gyógyító tudományából – közölte Johun.
– Barra mester engedélyezte számára, hogy
szabadon kutathasson a Könyvtárban.
Farfalla a térdére csapott a tenyerével, talpra
állt, és határozottan megszólalt:
– Hát akkor azt javaslom, keressük meg,
mielőtt észhez térek!
A Jedi-könyvtár általános gyűjteménye négy
hatalmas termet töltött meg, amelyek egy
óriási, központi körcsarnokból indultak ki
A Kettő Szabálya
598
sugárirányban. Valamennyi terem közepén
egy-egy széles főfolyosó húzódott végig, és
ezekről több száz keskenyebb másodlagos
folyosó ágazott le. Ezen járatok falai mentén
polcok álltak, amelyen több milliárd adathor-
dozó sorakozott milliónyi kategóriába, témába
és altémába rendezve. A lemezeket és kártyá-
kat a főfolyosók közepén végigvonuló pultok-
ba épített terminálokkal lehetett elolvasni.
Ugyanezen terminálok hozzáférést nyújtottak
a központi katalógushoz, amelynek segítségé-
vel a látogatók kideríthették, hogy melyik
csarnok melyik részén kell keresniük az áhított
tudásanyagot.
Az első csarnok – amelyen mindenki átha-
ladt, aki a Jedi-templomból érkezve belépett a
Könyvtárba – filozófiai és történelmi tárgyú
feljegyzéseket tartalmazott. Az itteni tárlókon
Jedi-mesterek és lovagok, valamint politikai
vezetők és más fontos történelmi személyisé-
Dew Karpyshyn
599
gek naplóit és műveit lehetett megtalálni. Az
Erő kutatásával kapcsolatos alapművek is itt
kaptak helyet, bár ezekhez a padavanok csak
korlátozottan férhettek hozzá, nehogy rosszul
értelmezzenek valamit, és tévútra térjenek.
A második csarnokot a matematikának és a
műszaki tudományoknak szentelték. Az itt
tárolt anyagok többek között a tér-idő elméle-
tet és a hiperhajtást taglaló munkákat, a hiva-
talos és kormányzati épületek alaprajzait,
továbbá a Galaxisban valaha gyártott összes
jármű, fegyver és különféle-fajta gépezet
részletes tervrajzait tartalmazták.
A harmadik a Galaxis valamennyi ismert
világának élővilágáról, földrajzáról és kultúrá-
járól szóló műveket vonultatta fel. Az itteni
polcokon felszíni és csillagközi térképeket,
valamint minden egyes valaha feljegyzett
civilizációról szóló leírásokat lehetett megta-
lálni.
A Kettő Szabálya
600
Zannah viszont a negyedik csarnok felé tar-
tott, amely a Galaxis összes ismert létformájá-
nak biológiai kutatási anyagait tartalmazta. A
harmadik napját töltötte a Könyvtárban, és
egyelőre nem találta meg azt, amit keresett. A
Barra mestertől kapott kártyájára előzetesen
rátöltött művek segítettek neki abban, hogy
leszűkítse a keresés körét, de így sem volt
könnyű dolga, mert egy bizonyos apró infor-
mációt keresett egy végtelennek tűnő tudás-
óceánban.
Megfordult a fejében, hogy visszatér a
Könyvtár vezetőjéhez, vagy a folyosókon
bolyongó elemző droidok valamelyikétől kér
segítséget a gyorsabb haladás érdekében, ám
ebben az esetben a kényes téma miatt kínos
kérdésekre kellett volna válaszokat adnia. Így
aztán Zannah kénytelen volt úgy kutatni, hogy
csakis a saját tapasztalataira hagyatkozott,
Dew Karpyshyn
601
amelyeket a felkészülése alatt, különféle régi
művek tanulmányozása során szerzett.
Az erőfeszítései eredményeképpen hamar
rábukkant több ezer cikkre és kísérletre, ame-
lyekben legalább hivatkoztak az orbaliskokra,
de egyetlen hivatkozást sem talált arra nézve,
hogy hogyan lehet eltávolítani őket a gazda-
szervezet pusztulása nélkül. Tudta, hogy
hamarosan kifut az időből, de mialatt a
rotunda felé tartva átvágott az első csarnokon,
szilárdan megfogadta, hogy előkeríti azt,
amiért idejött.
A Könyvtárban rendszerint sokan tartózkod-
tak, de mert a főfolyosók tágasak voltak, és
rengeteg mellékág akadt, Zannahnak sosem
kellett attól tartania, hogy valaki véletlenül
felfedezi, hogy ő milyen témakörben kutat.
Még így is rossz érzései támadtak, amikor
elhaladt a közelében valaki, ráadásul folyton
aggódott amiatt, hogy kihagy a figyelme, és
A Kettő Szabálya
602
egy-egy pillanatra nem sugározza magából a
világos oldal auráját.
A központi körcsarnokba érve odabiccentett
az egyik elemző droidnak, majd jobbra fordult,
és a negyedik csarnok felé vette az irányt.
Menet közben a Jedi-rend régi nagyjainak
bronziumból öntött mellszobrai előtt haladt el.
Ahogyan az elmúlt három napban oly gyak-
ran, ezúttal is megállt az Elveszettek szobrai
előtt. Ezek az alkotások azt a mindössze tizen-
két személyiséget ábrázolták, akik a múltban
megszegték az esküjüket, és elhagyták a Jedi-
rendet.
Az Elveszettek szobrai mementóként szol-
gáltak, mégpedig arra emlékeztették a Jediket,
hogy minden tudásuk és bölcsességük ellenére
sem tévedhetetlenek. A Jedik a Rendjük és
nem az egyén kudarcának tartották az Elve-
szetteket. A szobrok talapzatába ágyazott
fémlapokon ott szerepelt a szolgálatuk történe-
Dew Karpyshyn
603
te. Az írások felmagasztalták mindazt, amit az
illetők elértek, és amihez hozzájárultak, mielőtt
kiléptek a Rend kötelékéből. Különös módon
egyik véset sem adott magyarázatot a kiválás
okáról.
Zannah megcsóválta a fejét, és folytatta útját.
Sith-tanítványként elképzelni sem tudott olyan
okot, amiért megtiszteltetésben részesítene
valakit, aki elhagyja az ügyét… bár azzal, hogy
mindössze egyetlen mesterből és egyetlen
tanítványból állt, a Sith-rend jócskán különbö-
zött a több ezer tagot számláló Jedi-rendtől.
A negyedik csarnokot elérve egyenesen a
főfolyosó legutolsó olvasótermináljához sietett.
Beleillesztette a Barra mestertől kapott szemé-
lyi adatkártyát, és miután belépett a központi
katalógusba, ott folytatta a kutatást, ahol az
előző napon abbahagyta.
Hamarosan összeállított egy jegyzékszá-
mokból álló listát, ekkor begépelt egy védőkó-
A Kettő Szabálya
604
dot, hogy lezárja a terminált mások elől, majd
ide-oda vándorolt a polcsorok között, és
összeszedte azt a féltucatnyi adatkártyát,
amelyeket át akart tanulmányozni. A Könyv-
tár kártyái merő szükségből legalább kétszer
akkorák voltak, mint a személyi kártyája,
ugyanis mindegyik példány több száz, ha
ugyan nem több ezer mű teljes szövegét tar-
talmazta.
Zannah öt órán keresztül dolgozott megállás
nélkül. Időről időre újabb kártyákat vitt a
termináljához, és gondosan átfésülte őket, de
mindhiába, nem talált az égvilágon semmit.
Egyre csalódottabban összeállította a lehetsé-
ges források újabb listáját, aztán visszatért a
mellékfolyosókra, hogy kicserélje a már átné-
zett kártyákat azokra, amelyek jobb eredmény-
nyel kecsegtették.
A gyomrának korgása figyelmeztette arra,
hogy ideje szünetet tartani. Nem engedhette
Dew Karpyshyn
605
meg magának, hogy bármi megzavarja az
összpontosításban, mert akkor széthullhatott
az álcázó varázs, és ezzel feltárult volna valódi
természete a környezetében tartózkodók előtt.
Egy alkalommal már megtörtént vele, amikor
is az első napon majdnem éjfélig dolgozott, és
ezzel túlhajszolta magát. Csupán egyetlen
pillanatig tartott, de éppen elég lett volna
ahhoz, hogy a vesztét okozza. Szerencsére alig
néhány látogató akadt a Könyvtárban azon a
késői órán, és senki sem volt elég közel hozzá,
hogy felismerje benne a Sith-et. Mindenesetre
azóta még jobban vigyázott, nehogy leleple-
ződjön.
Már csak egyetlen kártya maradt, amibe még
nem pillantott bele. Úgy döntött, hogy ezt még
átnézi, aztán elmegy az étkezőbe, és csak
akkor tér vissza, amikor már jóllakott. Bele-
nyomta az aljzatba, és gyorsan átfutotta a
tartalomjegyzéket. Amikor rábukkant arra,
A Kettő Szabálya
606
amit keresett, leütött egy billentyűt, és egy
akadémiai értekezés szövege jelent meg a
képernyőn:
EGY RENDKÍVÜL VESZEDELMES ÉS
PÁRATLANUL
ALKALMAZKODÓKÉPES
ORGANIZMUS VISZGÁLATA
ÍRTA: DR.OSAF HAMUD
„A kutatásaim során számos létformával találkoz-
tam, amelyeknek egyedei főként vagy kizárólag más
fajok egyedeivel együtt élve léteznek. Ezen viszo-
nyok egy része semleges, amikor is egyik egyed sem
gyakorol jelentős befolyást a másikra. Más viszo-
nyok kölcsönösek, amikor is mindkét érintett egyed
hasznot húz az együttélésből. És akadnak
parazitikus viszonyok, amikor is az élősködők a
gazdaszervezet kárára növekednek és fejlődnek.
Természetesen annak érdekében, hogy megfelelően
Dew Karpyshyn
607
besoroljuk az együttélés egyes típusait az említeti
három kategória valamelyikébe, először is tisztáz-
nunk kell, hogy mit értünk olyan kifejezéseken,
mint a hasznos vagy káros. Erre a feladatra sokan
úgy tekintenek…”
Zannah szaporán pislogott, hogy elűzze az
elméjére telepedő kábulatot. A Könyvtár
általános gyűjteményében szép számmal
szerepeltek nagy felfedezők emlékiratai,
amelyek legalább annyi izgalmat tartogattak
az olvasók számára, mint a jól megírt regé-
nyek, de bőven akadtak benne akadémiai
tanulmányok, amelyek annyira szárazak és
unalmasak voltak, hogy még egy jedi-mester
türelmét is próbára tették. És a jelekből ítélve
dr. Osaf Hamud művei az utóbbi kategóriába
tartoztak…
Egy futó pillanat erejéig arra gondolt, hogy
egyszerűen kikapja a kártyát a terminálból, és
A Kettő Szabálya
608
elmegy ebédelni, de aztán úgy döntött, hogy
előbb még rákeres az „orbalisk” szóra. Tucat-
nyi oldal gördült végig a monitoron, majd a
gép a kellő helyen megállította a szöveget:
„… amelyeket a helyi Nikto populáció orbahsknak
nevez. Az egyik harcos beszámolt arról, hogy
legalább egy évig szenvedett a fertőzéstől, mire
megszabadult a teremtményektől, amelyek annyira
elcsúfították őt, hogy nem talált párt magának.
Ez a tény visszairányít minket a korábbi dilem-
mánkhoz, miszerint meg kell határoznunk a hasz-
nos és káros fogalmát. Az előző eszmefuttatást
felülvizsgálva az érvek közé most már a párválasz-
tást is be kell vennünk…”
Zannah az oldal első sorához siklatta a tekin-
tetét, és még egyszer elolvasta:
Dew Karpyshyn
609
„Az egyik harcos beszámolt arról, hogy legalább
egy évig szenvedett a fertőzéstől, mire megszaba-
dult a teremtményektől…”
A váratlan eredménytől fellelkesülve begé-
pelt egy új kifejezést, ismét lenyomta a „Kere-
sés” billentyűt, majd mohón átfutotta az
újonnan előugró részt:
„A legtöbb állattankutató megcáfolhatatlan tény-
nek fogadja el az állítást, miszerint az orbaliskokat
nem lehet eltávolítani anélkül, hogy a gazdaszerve-
zet ne pusztulna el. Ugyanakkor a kutatásaim
során fény derült arra, hogy egy fertőzött egyedet
igenis meg lehet gyógyítani, noha az eljárás egyfelől
veszedelmes, másfelől rendkívül bonyolult, ahogyan
azt lentebb részletezem.
Először is a fertőzött egyednek kiváló egészségnek
kell örvendenie. És ahogyan az elvárható, először is
A Kettő Szabálya
610
tisztáznunk kell, hogy mit értünk a kiváló egészség,
sőt egyáltalán az egészség fogalmán…”
„Megvan! Megtaláltam!” – ujjongott magá-
ban Zannah.
Talpra ugrott, magasan a feje fölé lendítette
mindkét kezét, és alig tudta megállni, hogy ne
kezdjen el táncolni. És a lelkesedés pillanatai-
ban a valódi személyiségét álcázó varázslat
szertefoszlott.
Zannah észbe kapott, villámgyorsan helyre-
állította a varázslatot, és a fejét ide-oda kap-
kodva körülnézett, hogy kiderítse, felfigyelt-e
valaki. A torka összeszorult, a szíve hevesen
vert, de nyugalmat kényszerített magára, és a
csatlakozóaljzatba illesztette a személyi adat-
kártyáját, hogy átmásolja rá Osaf Hamud
művét. Ebben a pillanatban a háta mögött
megszólalt valaki:
– Eső? Hogy kerülsz te ide?
Dew Karpyshyn
611
Darovit félig-meddig révületbe esve bolyon-
gott a Jedi-könyvtár negyedik csarnokában; az
itt felhalmozott tudásanyag puszta mennyisé-
ge elkáprázatta.
Röviddel az érkezése után megpróbált in-
formációkat keresni a Ruusan őslakos állatai-
ról és növényeiről, abban a reményben, hogy
ha tovább gyarapítja a tudását, akkor még
inkább segíthet azokon, akik felkeresik. Csak-
hogy ő egy egyszerűbb világhoz szokott, és
ijesztőnek találta a Könyvtár korszerű techno-
lógiáit. Egy elemző droid elmagyarázta neki,
hogy hogyan használhatja a keresőrendszert,
de az élénk iramú oktatást hallgatva csak még
jobban összezavarodott.
Más kutatók is akadtak körülötte, és bárme-
lyiküktől kérhetett volna segítséget, de nem
akart a terhükre lenni. Végül aztán elkezdett
fel és alá járkálni a folyosókon, hogy szemlélő-
A Kettő Szabálya
612
déssel üsse el a Johun megérkezéséig hátralévő
időt.
Darovit máris bánta, hogy eljött a
Coruscantra. A pillanat hevében hagyta magát
rábeszélni az utazásra. A gondolat, hogy
megakadályozhat egy a Sith-ekkel vívott újabb
háborút, felelevenítette benne azokat a roman-
tikus eszményeket, amelyeknek hatására
annak idején, bő tíz évvel ezelőtt elment a
Ruusanra. Csakhogy azokat az álmokat egy
kölyök álmodta, és az a kölyök időközben
felnőtt, megkomolyodott, és sokkal bölcsebbé
vált.
Idegennek és félelmetesnek érezte a Jedik
világát. Az egész Galaxis gondjai nyomták a
vállukat, a döntéseikkel milliárdnyi teremt-
mény sorsát befolyásolták. Darovit a legkevés-
bé sem vágyott erre a szörnyű felelősségre. A
lenyűgöző és fenséges Könyvtárban sétálgatva
csakis arra vágyott, hogy visszatérhessen
Dew Karpyshyn
613
egyszerű kunyhójába, a ruusani őserdő mélyé-
re.
Erre azonban sajnálatos módon még várnia
kellett. Beleegyezett, hogy eljön ide, és Johun
szilárdan eltökélte, hogy a Jedi Tanács elé
állítja őt.
Hogy elterelje figyelmét a saját nyomorúsá-
gáról, a többi látogatót kezdte tanulmányozni.
Kivétel nélkül Jedik vették körül: padavanok
és mesterek, fiatalok és idősek, emberek,
humanoidok és más népek szülöttei. Észrevett
egy fekete hajú fiatal lányt, aki meredten
bámulta az előtte villódzó képernyőt, és az
alsó ajkát rágcsálva olvasott valamit.
Darovit ismerősnek találta, noha biztosra
vette, hogy még sosem találkozott vele. Az
elmúlt évtized során nem találkozott mással,
csak azzal a néhány beteggel, aki beállított
hozzá, márpedig a lányról lerítt, hogy nem a
A Kettő Szabálya
614
Ruusan gazdaságaiból vagy falvaiból szárma-
zik.
Rövid habozás után elindult felé. Nem akar-
ta megzavarni az olvasásban, de szerette volna
megtudni, hogy miért véli ismerősnek. Lassan
araszolgatott előre, és feltűnés nélkül figyelte.
A lány szemmel láthatóan csalódott volt,
valószínűleg azért, mert nem bukkant rá arra,
amit keresett. Hirtelen felugrott, mindkét
kezével a levegőbe csapott, és Darovit ismerős
Erő-rezgéseket érzékelt.
Az életének első tíz éve alatt mindvégig érez-
te ugyanezt a jelenlétet. Gyermekkorukban
olyan szálak fűzték őket egymáshoz, amelyek
messze túlszárnyalták az unokatestvérek
közötti, megszokott kötelékeket – mintha ők
ketten édestestvérek lettek volna. És bár az
előtte álló karcsú alak nem szőke, hanem
éjfekete hajat viselt, a legkevésbé sem kételke-
dett abban, hogy kicsoda ő.
Dew Karpyshyn
615
– Eső? – kérdezte halkan, nehogy megijessze
az unokahúgát. – Hogy kerülsz te ide?
A lány megpördült, és megrökönyödésében
nagyot nézett. Először csak dermedten bámult,
nyilván nem ismerte fel a fiatal férfit, akit
utoljára tíz évvel ezelőtt, még kisfiúként látott.
Aztán a pillantása Darovit jobb kezének csonk-
jára esett, és tátogva, rekedtes hangon meg-
kérdezte:
– Kandúr?
– Ma már inkább Darovit – válaszolta bólo-
gatva Darovit. – Bár néha jobban tetszik a
Kandúr.
– Jedi lettél? – suttogta Zannah, mert össze-
zavarodott attól, hogy itt, a Jedi-könyvtárban
akadt össze rég elvesztett unokatestvérével.
– Szó sincs róla! – tiltakozott sietve Darovit. –
A Ruusanon maradtam azok után… azok
után, hogy ez történt – tette hozzá, a csonkját
felmutatva. – Gyógyító lettem.
A Kettő Szabálya
616
– És mit keresel itt? – érdeklődött továbbra is
elképedten Zannah.
– Azért jöttem, hogy… – kezdett magyaráz-
kodni Darovit, de a mondat közepén elakadt,
mert egyszeriben rádöbbent, hogy Eső ve-
szélyben van. És ő maga sodorta veszélybe.
Mélyet lélegzett, és a hangját lefojtva folytatta:
– Eső, el kell tűnnünk innen. A Jedik hama-
rosan keresni fognak téged.
– Kandúr, miről beszélsz?
– Nemrégiben egy Jedi érkezett a Ruusanra –
felelte Darovit. – Beszéltem neki rólad és Bane-
ről. Ezért hoztak ide engem!
Zannah szemében felgyúltak a gyűlölet és a
harag fényei, mire Darovit fején átfutott a
gondolat, hogy a lány talán itt, a Jedi-könyvtár
kellős közepén végez vele.
– Mennyit tudnak? – kérdezte aztán Zannah.
– Mondj el mindent, amit nekik is elmondtál!
Dew Karpyshyn
617
– Erre most nincs idő! – hadarta Darovit. –
Éppen őket várom, nemsokára értem jönnek.
Bármelyik percben itt lehetnek. El kell tűnnöd
innen, máskülönben elkapnak, hát nem érted
meg?
Zannah megfordult, és leütötte a terminál
egyik billentyűjét, majd kikapta az aljzatból
kiugró, kisméretű adatkártyát, és az ujjasa
belső zsebébe rejtette. Ezt követően megragad-
ta Darovit csuklóját, és vonszolni kezdte a
főfolyosón a központi rotunda felé. Élénk
iramban lépkedett, de futni nem akart, nehogy
feltűnést keltsen. Darovit nem mert ellenállni,
bár menet közben halkan megkérdezte:
– Hová megyünk?
– A Tythonra – suttogta Zannah. – Figyel-
meztetnem kell a mesteremet!
Pillanatokkal később elérték a hatalmas kör-
csarnokot, de ahelyett, hogy az első terem felé
A Kettő Szabálya
618
fordultak volna, a lány a harmadik irányába
húzta az unokafivérét.
– Mit művelsz, Eső? – kérdezte Darovit az
előzőnél jóval erősebb hangon. – Értsd már
meg, hogy mennünk kell!
A közeli termináloknál ülő látogatók egyike,
egy idősebb nő, akinek a haja rézvörös színben
játszott, a fojtott kiáltás hallatán felkapta a
fejét, és körülnézett.
– Hallgass, Kandúr, zavarsz másokat! –
mormolta Zannah, és sajnálkozó arcot vágva
odaszólt az asszonynak:
– Elnézést…
Az illető hölgy alaposan szemügyre vette
őket, majd a fejét csóválva a képernyője felé
fordult. Zannah ekkor megrángatta Darovit
kezét, és ismét elindult.
– Sajnálom – suttogta alig hallhatóan Darovit
–, de tényleg el kell tűnnöd innen. Indulj a
Tython felé, mielőtt rád találnak!
Dew Karpyshyn
619
– Fogalmam sincs, hogy hol van! – vágott
vissza a fogait csikorgatva Zannah. – Meg kell
keresnünk a hiperút adatait.
Leült a következő terminálsor egyik készü-
léke elé, és begépelt néhány szót. A monitor
kivilágosodott, és hivatkozási számok hosszú
sora jelent meg rajta.
– Ülj le ide, és itt várj meg! – mondta ekkor
Zannah, azzal felállt, és lenyomta a székre
Darovitot, majd elsietett, és hamarosan beka-
nyarodott az egyik mellékfolyosóra.
Mialatt Darovit az unokahúga visszatérésére
várt, felrémlett neki, hogy hirtelen és teljesség-
gel váratlanul átállt a másik oldalra. Azért jött
a Coruscantra, hogy segítsen a Jediknek el-
kapni a Sith-eket, és ezzel megakadályozzon
egy újabb háborút. Ám az egész Galaxisra
kiterjedő szenvedés ködös és nehezen felfog-
ható fogalma mit sem jelentett a számára,
amikor szemtől szemben találta magát gyer-
A Kettő Szabálya
620
mekkori barátjával. Most már csak arra tudott
gondolni, hogy mi lesz Esővel, ha elfogják, és
úgy érezte, hogy kész megtenni bármit, amivel
megmentheti a lányt.
Zannah alig két perc múlva visszatért, és egy
adatkártyát csapott a terminálba, majd Darovit
válla felett áthajolva addig nyomkodta a
billentyűket, amíg egy felhőtakaróba burkoló-
zó bolygó képe jelent meg a monitoron.
– Ezt át kell másolnom – mormolta halkan,
azzal a ruhája mélyéről előhúzta az előbb
használt személyi adatkártyát, amit beleillesz-
tett a leolvasó másik foglalatába.
– Miért nem visszük el az eredetit? – vetette
fel Darovit.
– A Könyvtár ajtóiban szenzorok vannak –
magyarázta a lány. – Ha átviszel köztük egy
eredeti adathordozót, megszólal a riasztó.
Az áttöltés befejeződött. A terminál sípolt, és
a kisebbik kártya kiugrott belőle. Zannah
Dew Karpyshyn
621
felkapta, és ismét a belső zsebébe csúsztatta,
majd a könyökénél fogva talpra rántotta az
unokafivérét.
– Indulás! – vezényelt fojtott hangon. – Még
mielőtt a barátaid ideérnek…
Nem vesztegetett időt arra, hogy visszavigye
az eredeti példányt a helyére, elhúzta
Darovitot a termináltól, és a rotunda felé vette
az irányt. Előző, élénk iramban vágtak át az
első csarnokon, és hamarosan maguk mögött
hagyták a Jedi-könyvtárat.
A Kettő Szabálya
622
Huszadik fejezet
– Egyszerűen nem értem, Farfalla mester –
jelentette ki Johun, mialatt a fejét forgatva
szemlélődött. – Itt hagytam őt, alig egy órával
ezelőtt…
Mindeddig arra számított, hogy valamelyik
terminál előtt fog rátalálni Darovitra, esetleg a
körcsarnok bronziumszobrainál, de mire
idehozta Farfallát, hogy beszéljen vele, a
remete eltűnt.
– Valószínűleg eltévedt a mellékágakban –
találgatott Farfalla.
Johun intett egy a közelükben elhaladó
elemző droidnak. A gépezet irányt váltott, és
jellegzetes, merev lépteivel odament hozzájuk.
– Miben lehetek a segítségükre? – érdeklő-
dött udvariasan.
Dew Karpyshyn
623
– Keresünk valakit – felelte Johun. – Egy
fiatal férfit.
– A Könyvtárat különféle fajokhoz tartozó,
különféle korban járó teremtmények látogat-
ják, uram – közölte a maga szenvtelen módján
a droid. – Amennyiben pontosabb leírást ad
róla, talán többet segíthetek.
– Hiányzik a jobb keze – válaszolta Johun –,
a csuklójától lefelé.
A droid halk zümmögés kíséretében egy-két
másodpercig keresgélt az adatbankjaiban.
– Azt hiszem, a harmadik csarnokban láttam
az önök által keresett illetőt, méghozzá alig
néhány perce – mondta aztán, és máris elfor-
dult, hogy a megnevezett helyre kísérje a
Jediket.
Johun nem bírt várni. A droidot megkerülve,
gyors iramban elindult, Farfalla szorosan a
nyomában lépkedett.
A Kettő Szabálya
624
A harmadik csarnokban sokan tartózkodtak
– egyesek a képernyőkre meredve olvastak,
mások a tárlók között járkáltak –, de a Ruusan
Gyógyító Remetéje nem volt köztük.
– Meg kell találnunk őt! – mordult fel idege-
sen Johun, azzal végigfutott a főfolyosó teljes
hosszán, közben a fejét ide-oda kapkodva
benézett a mellékágakba, de mindhiába, nyo-
mát sem látta Darovitnak. Mindenesetre
többeket megzavart a viselkedésével, és néhá-
nyan rosszallóan, sőt mérgesen pillantgattak
rá.
Amikor másodjára elszaladt Farfalla mellett,
a nagymester elkapta a kezét, és halkan oda-
szólt neki:
– Lásd be, Johun, nincs itt!
Ebben a pillanatban a közelükben valaki
jelentőségteljesen megköszörülte a torkát, és
amikor a hangforrás irányába fordultak, egy
Dew Karpyshyn
625
idősebb, vörös hajú asszonyt pillantottak meg,
aki odalépett hozzájuk, és megszólalt:
– Farfalla mester, minden tiszteletem fenn-
tartása mellett szeretnélek emlékeztetni, hogy
a Könyvtár az elmélyült kutatás és a gondol-
kodás színtere. A te ifjú barátod jobban tenné,
ha az arra kijelölt helyeken, mondjuk, valame-
lyik edzőteremben folytatná a testgyakorlást.
– Elnézésedet kérjük, Qiina mester – suttogta
Farfalla de rendkívül sürgős ügyben járunk.
Szeretnénk előkeríteni valakit, aki eltűnt.
– A Könyvtárban felhalmozott tengernyi
bölcsességben könnyű elveszni – jelentette ki
Qiina. – Egy időben jómagam is több napra
eltűntem itt…
A tréfa hallatán Farfalla udvariasan mosoly-
gott, de azért halkan megjegyezte:
– Ez most egy kicsit más ügy.
Ebben a pillanatban odalépett hozzájuk az
előbb megkérdezett elemző droid – még csak
A Kettő Szabálya
626
most érte utol őket. Johun előbb a gépezetre
pillantott, majd visszanézett az asszonyra, és
megszólalt:
– Egy fiatal férfit keresünk. Hiányzik a jobb
keze.
– Láttam őt, alig harminc perccel ezelőtt –
felelte a jobb szemöldökét magasra felvonva
Qiina. – Egy fiatal hölgy is volt vele.
– Fiatal hölgy? – ismételte meglepetten
Farfalla.
– Úgy vettem észre, hogy jól ismerik egy-
mást – közölte az idős Jedi –, amolyan butuska
beceneveken szólították a másikat. Kandúr és
Eső, ha jól emlékszem…
Johun megragadta Farfalla karját, és izgatot-
tan hadarta:
– Esőnek hívták az unokahúgát! Azt, akivel a
barlangban találkozott! A lány itt van, mester!
– Nem tudod véletlenül, Qiina mester, hogy
hová mentek? – érdeklődött Farfalla.
Dew Karpyshyn
627
– Azt nem – felelte a fejét csóválva az asz-
szony, majd rámutatott a közeli terminálok
egyikére, és hozzátette:
– Azt a leolvasót használták, hogy megkeres-
senek valamit. Aztán távoztak.
Farfalla a droid felé fordult, és megkérdezte
tőle:
– Hogyan lehetne kideríteni, hogy milyen
anyagot néztek meg?
– Attól tartok, uram, sehogy – felelte a droid.
– Az adatvédelmi előírások értelmében a
terminálok csakis olvasásra szolgálnak, még
átmenetileg sem tárolják a kártyákon szereplő
anyagokat.
– Mindenesetre nekem úgy tűnt, hogy az
ismerőseitek ugyancsak sietnek – jegyezte meg
ekkor Qiina. – Érzésem szerint nem szakítottak
időt arra, hogy visszavigyék a kártyákat a
helyükre. Talán még most is benne vannak a
terminálban.
A Kettő Szabálya
628
Johun a mutatott leolvasóhoz futott. A be-
rendezés valóban üzemelt, és a Nalia Adollu
név alatt kapcsolódott a központi katalógus-
hoz. És ahogyan Qiina megjósolta, az egyik
aljzatából egy adatkártya állt ki. Johun előhívta
a tartalomjegyzéket, közben Farfalla odaállt
mögé, és a válla felett figyelte a monitort.
– Tython – mormolta kisvártatva a nagymes-
ter, amikor az ezer és ezer cím között rátalált a
névre. – A Jedi-rend szülőbolygója.
– A nyakamat rá, hogy ezt keresték! – vágta
rá Johun. – Bane minden bizonnyal a Mély-
magban bujkál. – Ismét elkapta Farfalla kö-
nyökét, és már-már könyörögve folytatta:
– Mester, azonnal beszélned kell a Tanáccsal!
El kell érned, hogy engedjenek utánuk minket!
Farfalla elkomorult, a szeméből fagyos tekin-
tet sugárzott.
Dew Karpyshyn
629
– Erősen kétlem, hogy a Tanács sietni fog,
hogy lépéseket foganatosítson ebben az ügy-
ben – mondta megfontoltan.
– De Farfalla mester… – kezdte volna ismét
Johun, azonban Farfalla gyors intéssel elhall-
gattatta, és megszólalt:
– A Tanács nem fog segíteni, Johun. Ebből
eredően nekünk kell intézkednünk. Elrepü-
lünk a Tythonra.
Johun úgy meghökkent, hogy kimaradt a
lélegzete. A szemét hatalmasra nyitva és
némán tátogva meredt a mesterre.
– Annak idején esküt tettem Hoth tábornok-
nak – magyarázta Farfalla arra a kemény,
parancsoló hangra váltva, amelyet nem hasz-
nált a Fény Hadseregének feloszlatása óta. –
Megígértem neki, hogy nem nyugszom, amíg
nem tisztítjuk meg a Galaxist a Sith-ektől. És
én a mai napig tartom magam ehhez az es-
kümhöz.
A Kettő Szabálya
630
Elhallgatott néhány pillanatra, majd a tekin-
tetét egykori tanítványának szemébe fúrva
hozzátette:
– Menj, és keresd meg Raskta és Worror mes-
tereket! Ők is Hoth alatt szolgáltak a
Ruusanon. Csatlakozni fognak hozzánk.
Mondd meg nekik, hogy egy órán belül indu-
lunk!
Röviddel azután, hogy a Loranda elszakadt a
Coruscant körüli orbitális pályáktól, és végre-
hajtotta a hiperugrást, Zannah nekilátott, hogy
kimossa a fekete festéket a hajából.
Először is alaposan ellenőrizte a műszereket,
aktiválta a robotpilótát, aztán bevette magát a
hátsó részben található mosdókabinba. Amíg
odabent tartózkodott, Darovit szabadon bo-
lyonghatott a fedélzeten. Mire a lány újra
előkerült – még ekkor is szárítgatta a haját egy
Dew Karpyshyn
631
törülközővel az unokafivére a legteljesebb lelki
nyugalommal várta.
Darovit a Loranda fejedelmi szalonjában
telepedett el. Kényelmesen végignyúlt egy
süppedős kanapén, míg a kezében aranysárga
folyadékkal teli poharat tartott – ami arra utalt,
hogy rábukkant Hetton italkészletére. Tovább-
ra is rongyos remeteruháját viselte, amivel
kirítt a fényűző környezetből, és eléggé furcsa
látványt nyújtott.
– Hiába vagy újra szőke, még most sem úgy
nézel ki, mint amilyennek annak idején elkép-
zeltelek – jegyezte meg, miután végigmérte a
lányt.
Zannahnak nem csupán a hajszíne változott
meg. A Jedik szürke és barna öltözetét a szá-
mára sokkal ismerősebb és kényelmesebb
fekete ruházatra cserélte. Balkezes lévén fény-
kardjának markolata a bal csípőjén himbáló-
zott, míg az orbaliskokról szóló anyagot tar-
A Kettő Szabálya
632
talmazó adatkártyát a jobb combján lévő tágas
zsebbe rejtette.
– Ez a valódi énem – közölte ridegen a lány.
A küldetései során gyakran játszott különféle
szerepeket, és általában álruhát öltve is jól
érezte magát. Ám Nalia Padollu, vagyis egy
Jedi-padavan bőrébe bújva mélységes undor
járta át, és alig várta, hogy megszabaduljon a
kellékektől.
– Szóval, most a foglyod vagyok? – érdeklő-
dött Darovit, mialatt Zannah leült vele szem-
ben egy másik terjedelmes kanapéra.
– A foglyoknak szerintem nem szokták meg-
engedni, hogy tarult kortyolgatva heveréssze-
nek – felelte a lány, és maga mellé dobta a
törülközőt.
– Akkor miért hoztál magaddal? – kérdezte
Darovit, azzal felült, előrehajolt, és megkomo-
lyodva, éberen figyelte az unokahúgát.
Dew Karpyshyn
633
– Nem hagyhattalak ott – felelte Zannah. –
Lelepleztél volna engem és a mesteremet.
Veszélyt jelentesz a Sith-rendre.
– Valóban Sith-nek tartod magad, Eső? –
érdeklődött a fejét oldalra billentve Darovit.
– Ne szólíts így! – csattant fel Zannah. – Eső
halott. Meghalt a Ruusanon. A nevem most
már Zannah.
– Hát azt hiszem, Kandúr is meghalt a
Ruusanon… – felelte mélyet sóhajtva Darovit,
és a poharát megforgatva megköröztette az
italát. – Talán jobb lenne, ha Darovitnak szólí-
tanál. De nem válaszoltál az iménti kérdésem-
re. Valóban azt hiszed, hogy Sith vagy?
– Darth Zannah vagyok, Darth Bane-nek, a
Sith Sötét Nagyurának tanítványa – felelte
Zannah, és meg sem próbálta eltitkolni, hogy
büszkeséget érez, amikor kimondja a címeket.
– Egy napon meg fogom ölni a mesteremet,
A Kettő Szabálya
634
majd tanítványt választok magamnak, és
tovább viszem a sötét oldal hagyatékát.
– Én ezt nem hiszem – válaszolta Darovit,
akit a hangzatos kijelentések a legkevésbé sem
nyűgöztek le. – Ismerlek, Zannah. Te nem
vagy gonosz.
– A gonosz szót csak a tudatlanok és a gyen-
gék használják! – vágott vissza Zannah. – A
sötét oldal a túlélésről szól. Az egyén erejét
hirdeti és dicsőíti.
– Ez sem vall rád – közölte Darovit. – A sötét
oldal hívei durvák és kegyetlenek. Te nem
vagy sem ez, sem az. Te törődsz másokkal.
– Nem ismersz engem – állította határozot-
tan, a száját lebiggyesztve Zannah. – Elképzel-
ni sem tudod, mennyi értelmes lényt öltem
már meg.
– Én is öltem már, nem is egyszer. Bogár is
miattam halt meg – felelte halkan Darovit a
közös unokatestvérükre hivatkozva, aki annak
Dew Karpyshyn
635
idején velük együtt utazott a Ruusanra. – De
attól, hogy gyilkolunk, még nem válunk Sith-
té.
– Ne akarj kioktatni a rendem útjairól! – vá-
gott vissza ingerülten Zannah, azzal talpra
ugrott, és felkapta a törülközőjét. – Mégis, mit
tudhatsz te rólunk, amit én még nem tudok?
– A sötét oldalt kevéssé ismerem – ismerte be
Darovit, a lányra felpillantva, de téged annál
jobban. Tudom, hogy mire vagy képes.
Zannah dühösen elhajította a törülközőt, ami
a nyitott ajtón át egyenesen berepült a mosdó-
kabinba. Aztán ugrott egyet, megragadta és
durván felrántotta Darovit jobbját, amitől
annak csonkja a férfi szeme elé került.
– Talán elfelejtetted, hogy ezt kitől kaptad –
jegyezte meg a lány végtelenül ridegen.
Darovit meg sem próbálta kiszabadítani a
karját, noha Zannah mélyen a bőrébe vájta a
körmeit.
A Kettő Szabálya
636
– Nem vagyok ostoba, Zannah – mondta
higgadtan. – Pontosan tudom, mi történt. A
mestered megölt volna engem abban a bar-
langban. Azért csináltad, hogy megmentsd az
életem.
Zannah szétnyitotta az ujjait, megvetően
ellökte magától a férfi kezét, majd sarkon
fordult, és elindult a pilótafülkébe vezető
folyosó felé. Darovit a tőle balra álló asztalkára
tette a poharát, amelyből az imént a heves
mozdulatoktól kilöttyent az ital, és talpra állt.
– A saját testi épségedet kockáztattad, hogy
megments engem, Zannah! – kiáltotta a lány
után, aki ekkorra már a fülke bejáratánál járt. –
Azért tetted, mert érdekelt a sorsom, és mert
törődtél velem!
Zannah megpördült, megidézte magában az
Erőt, és a sötét energiák nyúlványával megrán-
totta Darovitot, aki vadul felé lódult, majd tőle
Dew Karpyshyn
637
alig félméternyire, hangos nyögést hallatva
hasra esett.
– Azóta sok minden megváltozott – jelentette
ki Zannah, azzal ismét elfordult, és ingerülten
belevetette magát a pilótaülésbe.
Darovit lassan feltápászkodott, tett néhány
lépést az orr irányába, és az unokahúga mögé
érkezve lecövekelt.
– Ha már nem érdekel a sorsom, miért hoztál
magaddal? – kérdezte halkan.
– Az előbb már megmondtam – válaszolta a
műszereket fürkészve Zannah. – Lelepleztél
volna minket. Nem hagyhattalak ott.
– Megölhettél volna.
– Ugyan! – csattant fel Zannah gúnyosan
felkacagva, és ültében megfordulva megvetően
felnézett az unokabátyjára. – Sújtsak le rád a
sötét oldal erejével a jedi-könyvtár kellős
közepén? Ennyire ostobának hiszed a Sith-
eket?
A Kettő Szabálya
638
– Most már nem vagyunk a Jedi-
könyvtárban – felelte fojtott hangon Darovit. –
Most miért nem végzel velem?
Zannah előrerántotta a fejét, és ismét a mű-
szerfalra szegezte a tekintetét, hogy ne kelljen
a férfira néznie.
– Gyógyító vagy – mormolta rekedtes han-
gon. – Még hasznodat vehetjük.
– Rengeteg orvos él a Galaxisban – erőskö-
dött Darovit. – Nyilván olyanok is, akik nem
lepleznének le titeket a Jedik előtt.
– Nincs időm keresgélni – magyarázkodott
Zannah. – Jókor voltál jó helyen. Szerencséd
volt.
– Ez nem igaz, Zannah! – vitatkozott
Darovit. – Mit gondolsz, hogyan ismertelek fel
annyi év után? Téged és engem különleges
szálak fűznek össze. Mindig is léteztek. Éppen
csak megszülettél, és máris kialakultak.
Dew Karpyshyn
639
Zannah nem szólt semmit, de mocorogni
kezdett ültében, mintha kínosan érezné magát.
– Emlékszel még a gyerekkorunkra? – kér-
dezte Darovit. – Mindenki azt hitte, hogy
engem átjár az Erő, és még csak nem is sejtet-
ték, hogy valójában te vagy fogékony rá.
Zannah ezúttal sem válaszolt, de hűen emlé-
kezett mindenre. Annak idején az unokabátyja
volt az, aki tárgyakat lebegtetett, és bekötött
szemmel elkapta vagy egy bottal félreütötte a
felé dobott gyümölcsöt. Az ő saját hatalma
csak akkor mutatkozott meg, amikor magára
maradt a Ruusanon.
– Akkoriban persze nem jöttem rá – folytatta
Darovit –, de a hatalmam, a trükkök… azokat
nem én csináltam, hanem te. Már kislányként
is tudtad, hogy mennyire szeretnék Jedi lenni,
és segíteni akartál nekem. Így aztán belém
áramoltattad a saját energiáidat, és ezzel
A Kettő Szabálya
640
lehetővé tetted a számomra, hogy végrehajt-
sam azokat a mutatványokat!
– Én nem így emlékszem – jegyezte meg
fagyosan Zannah.
– Nem szándékosan tetted – magyarázta
Darovit. – A kettőnk közti kötelék olyan erős
volt, és annyira törődtél velem, hogy a tudata-
lattid működésbe lépett és cselekedett.
– Ennél őrültebb elméletet még sosem hallot-
tam – jelentette ki Zannah, továbbra is a mű-
szerekre meredve.
– Valóban? Hát akkor gondold végig! Miu-
tán elszakadtunk egymástól a Ruusanon, az
energiáim, a hatalmam szinte nyomtalanul
eltűnt. Ezért vallottam kudarcot úgy Jediként,
mint Sith-ként. Engem éppen csak áthat az
Erő. Ezért éltem túl a gondolatbomba robbaná-
sát, mialatt körülöttem az összes jedi és az
összes Sith elpusztult. A bomba csakis azokra
Dew Karpyshyn
641
gyakorolt befolyást, akiket mélyen átjárt az
Erő…
Darovit néhány pillanatra elhallgatott, hogy
összeszedje a gondolatait, aztán a kérdést más
irányból megközelítve folytatta:
– Vagy vegyünk téged. A te hatalmad óriási.
Miért lappangott olyan sokáig? Miért csak
annyi idő elteltével mutatkozott meg? Mert
mindig is átcsatornáztad belém. – Megint
elnémult, aztán jóval halkabban, jóval szelí-
debben hozzáfűzte:
– Te sosem leszel a Sith Sötét Úrnője,
Zannah. Ellenkezik a természeteddel. És erre
előbb-utóbb te magad is rá fogsz jönni.
– Pofa be! – csattant fel Zannah, maga elé
meredve. – Még egy szó, és a másik kezedet is
megsemmisítem!
Darovit engedelmeskedett a zordon utasí-
tásnak, de ösztönösen megtapogatta a kéz-
csonkját.
A Kettő Szabálya
642
– Egyetlen, és csakis egyetlen ok miatt hozta-
lak magammal – mondta ekkor tökéletesen
közönyös hanghordozással Zannah. – A mes-
teremet orbalisk nevezetű élősködők fertőzték
meg. És te fogod meggyógyítani őt.
– De hát… én nem tudom, hogyan… – tilta-
kozott Darovit, a parancsról megfeledkezve.
Nem fejezhette be a mondatot. Láthatatlan,
anyagtalan csáp tekeredett a légcsövére, és
egyre erősebben szorította, míg végül alig
kapott levegőt. Pillanatokkal később térdre
roskadt, és a torkához kapott.
– A szalon hátsó falánál van egy terminál –
folytatta Zannah, nem törődve a háta mögött
felhangzó, rekedtes zihálással. – Kapcsold be,
és olvasd végig a tanulmányt, amit a Jedi-
könyvtárban találtam.
Előhúzta a combzsebéből az adatkártyát, és
ledobta az unokafivére elé. Darovit ekkor már
ide-oda gurult a padlón, és rémülten kaparász-
Dew Karpyshyn
643
ta a torkát. Az arca sötétvörösre színeződött, a
szeme egyre jobban kidagadt az üregéből.
– Ha nem találod meg az eljárást, amivel
meggyógyíthatod a mesteremet, mire oda-
érünk a Tythonhoz – tette hozzá Zannah meg
fog ölni téged!
Azzal szétfoszlatta az energianyúlványt,
mire Darovit fellélegzett, és mohón szívta
magába az éltető levegőt. Zannah felé fordult
ültében, és gúnyos mosolyra húzta a száját,
hogy megmutassa neki, mennyire élvezi a
szenvedését. Aztán Darovit összeszedte ma-
gát, feltápászkodott, felvette az adatkártyát, és
elindult a szalon felé.
Miután elnyelte a folyosó, Zannah is talpra
állt, és járkálni kezdett a pilóta, illetve a má-
sodpilóta ülése közötti szűkös helyen. Tudta,
hogy Darovit téved. Ennek így kellett lennie. Ő
maga teljesen biztos volt a sötét oldal iránti
elkötelezettségében, dacára mindannak, amit
A Kettő Szabálya
644
az unokabátyja az imént összehordott. Ám
elég súlyos érvekkel hozakodott elő, amelyeket
fontolgatva Zannah azon kezdett töprengeni,
hogy Bane vajon mit fog gondolni minderről.
Ha Darovithoz hasonlóan a mestere is úgy
véli majd, hogy ő nem a Sith-ek ridegen számí-
tó, könyörtelen módján gondolkodik és cselek-
szik, abból előbb-utóbb nagy baj lesz…
Belia Darzu shi'ido volt, vagyis ahhoz a kü-
lönleges fajhoz tartozott, amelynek egyedei
tetszésük szerint változtathatták a külsejüket.
Így aztán Bane a legkevésbé sem lepődött meg
azon, hogy a holokron őrzője gyakran válto-
gatta a megjelenését: hol egy twi'lek, hol egy
iridoniai, cereáni vagy pedig ember alakjában
bukkant fel, és néha még a nemét is megvál-
toztatta.
– A holokron készítésének folyamatát nem
szabad elsietni – magyarázta az őrző. – A
Dew Karpyshyn
645
kristályszerkezet hangolását a lehető legna-
gyobb pontossággal és gondossággal kell
elvégezni.
Ezekben a pillanatokban a leggyakrabban
használt alakjában jelentkezett: a háromdi-
menziós felvétel egy emberi lényt, egy magas
nőt ábrázolt. A rövid, barna hajú nő a harmin-
cas éveiben járhatott, az arcán örökösen ra-
vasz, már-már alattomos kifejezés honolt.
Fekete, testhez álló pilótaruhát és rövid, sárga
mellényt viselt, a lábán pedig fekete csizmát. A
kezét könyökig érő, sárga kesztyűbe bújtatta, a
derekán vörös derékszíj feszült, míg a fejére
vörös pilótasapkát húzott.
Miután Bane első ízben aktiválta a holokront,
és futólag belenézett annak tartalmába, felkap-
ta az apró piramist, és átvitte egy az erőd
földszintjén elterülő terembe, amely valaha
Belia eleven híveinek étkezőjeként szolgált. Az
elmúlt napok során itt, ebben a poros és sötét
A Kettő Szabálya
646
helyiségben kutatta a rég halott Úrnő titkait. A
technoszörnyekkel vívott csata teljesen kimerí-
tette, így aztán óvatosan, megfontoltan haladt
előre. A lassú tempó lehetővé tette számára,
hogy visszanyerje energiáit, és új erőkkel töltse
fel megfáradt tagjait.
A kezdetben felfedezett anyagok java része a
Sith-alkímiához kapcsolódó szertartásokat és
eljárásokat taglalta – Bane természetesen
ezeket is át akarta tekinteni, de csak később,
amikor több időt szentelhet majd a tanulásra.
Mindezeken felül az Erőhöz kötődő filozófiai
fejtegetésekre, valamint kísérletek leírásaira
bukkant, ám ezek igazából kevés olyan ismere-
tet tartalmaztak, amire ő maga még nem jött
rá. És csak ezt követően talál rá arra, amit
valójában keresett.
– Hetekbe, sőt akár hónapokba telik – fejte-
gette az őrző mire sikerül befejezni az eljárás
utolsó lépéseit.
Dew Karpyshyn
647
Belia alakja villózni kezdett, majd eltűnt, és a
helyét egy holokron metszeti ábrázolása fog-
lalta el. A képen látható kristályszálak és
alakzatok ide-oda mozogva és csavarodva
szemléltették az őrző magyarázatát. Bane-t ez
a rész kevésbé érdekelte, azt ugyanis már
tudta, hogy a finomhangolást hogyan kell
végrehajtani.
– Azt állítod, hogy hónapokat vesz igénybe.
Ez hogyan lehetséges? – kérdezte a fejét csó-
válva. – A gondolkodó-elemző hálózat sokkal
hamarabb széthullik.
A holokron képe eltűnt, megjelent az őrző, és
kijelentette:
– Mielőtt elkezded, a gondolkodó-elemző
hálózatot át kell vinned a zárókőbe.
Belia képmása megint szertefoszlott, és a
helyén kialakult egy holokron külső képe. A
piramis csúcsába épített apró, fekete kristály
folyamatosan villogott.
A Kettő Szabálya
648
– Az eljárás kulcsa a zárókő – magyarázta
Belia ezúttal láthatatlanul. – Nélküle a gondol-
kodó-elemző hálózat valóban széthullik, még
mielőtt befejezhetnéd a végső beállítást.
Bane álmélkodva nézte a térhatású képet.
Azt eddig is tudta, hogy a sötét kristály a
holokron fontos, sőt nélkülözhetetlen része, de
mindeddig úgy hitte, hogy az az egyedüli
rendeltetése, hogy a piramis oldalába vésett
képjelek energiáit a kristályszerkezetbe terelje.
Meg sem fordult a fejében, hogy más feladata
is lehet.
– Hogyan vihetem át a gondolkodó-elemző
hálózatot a zárókőbe? – kérdezte mohón, mert
eljött a pillanat, amikor feltárult előtte a titok,
amelyet oly sokáig nem sikerült megfejtenie.
– Végre kell hajtanod a Beavatás Szertartását
– felelte neki Belia.
A holokron eltűnt, a helyén egy hihetetlenül
bonyolult Sith-szertartás egyes mozzanatait
Dew Karpyshyn
649
ábrázoló képek jelentek meg, egy olyan szer-
tartásé, amely messze túlszárnyalt mindent,
amit Bane eddigi életében elsajátított. Az
Erővel végrehajtott, finom lökésekkel lapoz-
gatta az oldalakat, és hamarosan rájött, hogy
hónapokba fog telni, mire alaposan áttanul-
mányozza és az emlékezetébe vési a rituálé
lépéseit. Viszont… végre feltárult előtte a
rejtély!
A felfedezésével elégedetten lezárta a
holokront. Ideje volt elhagyni a Tythont, és
visszatérni az Ambriára. Ha minden úgy ment,
ahogyan eltervezte, Zannah már ott fogja
várni…
A lehető legrövidebb úton kisietett az erőd-
ből, és odament a hajójához. Csakhogy, mialatt
ellenőrzés gyanánt körüljárta a Mysticet,
észrevette, hogy a távolból egy gép száguld
egyenesen felé. Megidézte magában az Erőt, és
miután kinyújtotta energiacsápjait, Zannah
A Kettő Szabálya
650
jelenlétét érzékelte a fedélzeten… és még
valakiét.
A Loranda a Mystictől alig ötvenméternyire
ereszkedett a talajra. Bane mozdulatlanul állva
várta, hogy Zannah előkerüljön a fényűző
cirkálóból. Amikor ez megtörtént, egy fiatal
férfi lépkedett az oldalán. Bane érzékelte, hogy
az idegent áthatja az Erő, bár olyan kis mér-
tékben, hogy nem jelentett fenyegetést kettejük
számára. Pillanatokkal később észrevette, hogy
az illetőnek hiányzik a jobb keze, és az agyá-
ban egy csapásra összeállt a kép.
– Azt mondtam, hogy az Ambrián találko-
zunk! – förmedt rá ingerülten a tanítványára. –
Miért jöttél ide? És miért hoztad őt magaddal?
– Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek –
hadarta sietve Zannah. – A Jedik tudják, hogy
túlélted a gondolatbombát.
– Nyilván tőle – felelte higgadtan Bane, a
másik férfi felé biccentve.
Dew Karpyshyn
651
– Azt akarták, hogy beszéljen a Jedi Tanács
előtt – magyarázta Zannah. – Arra gondoltam,
hogy ha eltűnik, valószínűleg alaptalannak
ítélik a híresztelést, miszerint te még életben
vagy.
– Miért nem ölted meg? – kérdezte vészjósló
hangon a Sötét Nagyúr.
– Darovit gyógyító – válaszolta habozás nél-
kül Zannah. – Tudja, hogyan szabadíthat meg
téged az orbaliskoktól.
Bane úgy érezte, a tanítványa túl gyorsan
felelt a kérdésre. Mintha már jó előre felkészült
volna ezzel az érvvel. Mintha már sokszor
elpróbálta volna magában ezt a jelenetet…
– Igaz ez? – kérdezte kurtán az idegenre pil-
lantva.
– Itt nem tudom megcsinálni – válaszolta
Darovit. – Különféle anyagokra van szüksé-
gem, és különleges eszközökre. A gyógymód
kockázatos, de azt hiszem, sikerülni fog.
A Kettő Szabálya
652
Bane habozott. Nem a lehetséges veszélyek
miatt, mert azt már régtől fogva tudta, hogy
nem egykönnyen fog megszabadulni a fertő-
zéstől. Viszont most már azt is tudta, hogy a
holokronkészítés terén vallott kudarcai nin-
csenek összefüggésben az energiáiból táplál-
kozó orbaliskokkal, és újra meg akarta fontolni
az eltávolításukra vonatkozó döntését.
A töprengésből egy újabb hajó felbukkanása
zökkentette ki. A gép egyelőre túl messze járt
ahhoz, hogy meg lehessen állapítani a típusát
vagy a hovatartozását, ám néhány pillanattal
később Bane érzékelte, hogy a fedélzetén
tartózkodókat az Erő világos oldalának ener-
giái hatják át.
Nyilván a tanítványa is megérezte ugyanezt,
mert hirtelen megpördült, és az idegen hajóra
nézett.
– Valami baj van? – érdeklődött a fiatal gyó-
gyító, aki felfigyelt a változásra. – Mi történt?
Dew Karpyshyn
653
– Követtek minket – mormolta Zannah.
Bane néhány pillantással felmérte, hogy a
gép gyorsan közeledik, túl gyorsan ahhoz,
hogy ők hárman beugorjanak a saját hajóikba
és a levegőbe emelkedjenek – ha megpróbál-
nák, az ellenségeik még a felszállás előtt meg-
semmisítenék őket.
– Be az erődbe! – parancsolta erős hangon. –
A Jedik ránk találtak.
A Kettő Szabálya
654
Huszonegyedik fejezet
Johun még sosem utazott Raskta mester Iga-
zság Bajnoka nevezetű hajójánál gyorsabb
géppel. A kisebbfajta vadász cirkálót négy
személy kezelte. Johun szerencséjére rajta
kívül pontosan négyen tartózkodtak a fedélze-
ten, mindannyian egyszerű, barna köpenyt
viseltek, ami első pillantásra elárulta róluk,
hogy a Jedi-rend tagjai.
A hajót maga Raskta Lsu mester, az echani
nő irányította. A bőre és a haja hófehérben
játszott, míg a szeme a fajára jellemző módon
ezüst színben. A magassága, a testfelépítése és
az izomzata pontosan úgy festett, mint amit
joggal lehet elvárni egy olyan nép szülöttétől,
amely a közelharcot az önkifejezés eszközé-
nek, valamint a legmagasabb fokú művészet-
nek tartja. A Jedi-hölgy Raskta Fenni, a legen-
Dew Karpyshyn
655
dás echani harcos után kapta a nevét, akit
korának legjobb kardvívójának tartottak, és az
egész életét a harci képességeinek tökéletesíté-
sére áldozta, hogy egy napon felérjen a névro-
konával, sőt ha lehet, túlszárnyalja őt.
Raskta Lsu valamikor a múltban elnyerte a
ritka és hatalmas megtiszteltetésnek számító
Jedi-fegyvermester címet. Nem folytatott más
irányú tanulmányokat, sőt még az Erőhöz
kapcsolódó képességeinek fejlesztését is elha-
nyagolta annak érdekében, hogy minden
erejével és energiájával a fénykardra és a
közelharcra összpontosíthasson, míg végül
valóságos élő fegyverré formálta magát.
Egy ideje a Jedi-templom növendékeit oktat-
ta a vívás tudományára, viszont annak idején
részt vett a ruusani hadjáratban. Bármilyen
fajta páncél nélkül, mindkét kezében egy-egy
kék pengéjű fénykardot forgatva, félelmetes
látványt nyújtott a csatamezőn. Johun még
A Kettő Szabálya
656
élénken emlékezett azokra a percekre, amikor
Raskta mester gyors ütemben előrenyomulva
széles ösvényt vágott az ellenség soraiban,
megcsonkított, véres tetemek tucatjait hagyva
maga mögött. A háborút követő időszakban az
a szóbeszéd járta, hogy legalább annyi Sith
Nagyúr esett a pengéi áldozatául, mint ameny-
nyivel a gondolatbomba végzett.
A pilóta mögé épített fegyvervezérlő pult
mögött Sarro Xaj mester ült, aki Raskta
padavanjaként szolgált a Ruusanon. A
Johunnál egy-két évvel idősebb, sötétbarna
bőrű férfi ökölnyi méretű, gömbölyű kontyba
fonva viselte éjfekete haját. Nála nagyobb
termetű emberi lénnyel Johun még sosem
találkozott. A több mint két méter magas és
százötven kilós férfi inkább tűnt szőrtelen
vukinak, semmint embernek. Ám roppant
tömege ellenére olyan gyorsan mozgott, hogy
röptében elkapta a zesslegyet. Amikor hét
Dew Karpyshyn
657
évvel ezelőtt elnyerte a lovagi címet, úgy
döntött, hogy mestere nyomdokaiba lép, és
azóta minden figyelmét arra összpontosította,
hogy minél tökéletesebben bánjon kétpengés
fénykardjával, amelynek hossza elérte a három
métert. Johun élt a gyanúperrel, hogy kevés
olyan lény akad a Galaxisban, amelyik képes
lenne egy-két percnél tovább ellenállni a
roppant fegyver kéklő pengéinek.
A fülke hátsó falába épített navigációs pultot
Worror kezelte, az ithori mester. A testét előre
és felfelé ívelő, hosszú és lapos nyak kötötte
össze T-formájú fejével, amelyek két végén – a
képzeletbeli T vízszintes vonalának végén –
egy-egy jócskán kidülledő szemgolyó ült.
Ennek a különös megjelenésnek köszönhetően
a tudatlanok és érzéketlenek pörölyfejűeknek
nevezték az ithori nép szülötteit, szerte az
egész Galaxisban. Worror mester vezetéknevét
csakis azok a teremtmények tudták helyesen
A Kettő Szabálya
658
kiejteni, akik – akárcsak az egyedülálló testfel-
építésű ithoriak – két szájjal és négy gégével
rendelkeztek. Johun sokszor hallott már arról,
hogy az ithori Jedinek az Erő segítségével
módjában áll pusztító szonikus fegyverré
alakítani többszörös szólamban zengő hangját.
Worror mester Hoth tanácsadójaként szol-
gált a Ruusanon, és kulcsfontosságú szerepet
játszott számtalan csatában, noha ő maga még
csak nem is hordott fénykardot. Nem közvet-
lenül szállt szembe az ellenséggel, hanem
háttértámogatást nyújtott, részben a gyógyító
képességeit bevetve, részben pedig a harci
meditáció ritka művészetét gyakorolva. Jólle-
het nem rendelkezett akkora hatalommal,
hogy döntően befolyásolja egy-egy átfogó,
több ezer teremtmény részvételével zajló
ütközet sorsát, képes volt új energiákkal és
erőkkel feltölteni a környezetében küzdő Jedik
testét-lelkét, vagy akár felszítani a harci ked-
Dew Karpyshyn
659
vüket, és ezzel magasabb szintre fejleszteni a
szövetségesei különféle képességeit.
Szintén a fülke hátsó részében tartózkodott a
csapat negyedik tagja, Farfalla mester, aki a
különféle rendszereket felügyelve támogatta a
pilótát, a navigátort és a tüzért. Az előtte álló
monitorokon a hajtóművek és a fegyverek
állapotát leíró adatok, valamint a letapogatók
jelentései villóztak, továbbá minden más,
amire a többieknek szükségük lehetett annak
érdekében, hogy zavartalanul végezhessék a
dolgukat.
A Könyvtárban talált adatkártyán szereplő,
rég elfeledett útvonal koordinátái alapján a
csapat behatolt a Mélymagba. Az utazás
kezdetén Raskta mester hangot adott súlyos
aggodalmainak: a feljegyzések szerint a hasz-
nálni kívánt hiperút hajlamos volt átmenetileg
összeomlani. Márpedig az a hajó, amely éppen
áthaladt a nanoszekundum alatt eltűnő és újra
A Kettő Szabálya
660
kialakuló hiperfolyosó bármely pontján, min-
dörökre elveszett. Ez a jelenség a Mélymag
más veszélyeivel együtt – többek között a
vándorló fekete lyukak miatt, amelyek szét-
zúzhatták a hajókat, akár a hiperűrben tartóz-
kodókat is – oda vezetett, hogy a bizonytalan
útvonalon egyre kevesebben utaztak, és az
adatai végül, legalább ezer évvel ezelőtt, a
feledés homályába vesztek.
Worror úgy számította, hogy több mint két
százalék az esélye annak, hogy a folyosó pont
a repülésük alatt omlik össze. Ez az érték elég
magas volt ahhoz, hogy Johun megkönnyeb-
bülten fellélegezzen, amikor sértetlenül buk-
kantak elő a hipertérből, az úti céljuktól né-
hány ezer kilométernyire.
– Fegyverek élesítve – jelentette be Sarro a
zárt láncú hírközlő hálózaton keresztül. – Van
errefelé valaki, aki miatt aggódnunk kell?
Dew Karpyshyn
661
– Az orbitális pályák üresek – közölte
Farfalla. – Úgy tűnik, csak mi vagyunk idekint.
– Rendben, megnézzük a felszínt – válaszolta
Sarro. – Hátha rátalálunk valamire.
Alig két perccel később, amikor a bolygó
légkörének közelébe értek, Farfalla ismét
megszólalt:
– Ionnyomokat veszünk. Úgy néz ki, közvet-
lenül előttünk járnak.
– Ráállok a nyomokra… megvan – mondta
Worror, és mély, erős hangja a hangszórók
sistergését is elnyomva zengett végig a fedél-
zeten.
– Átváltok robotpilótára – közölte Raskta. –
Nézzük, hová visz minket. Sarro, tartsd az
ujjad a tűzkioldón!
A robotpilóta meredek ereszkedő pályára
állította őket. Hamarosan belemerültek a
Tython vastag felhőtakarójába, és néhány
pillanatig az ablakokon kitekintve nem láttak
A Kettő Szabálya
662
mást, csak a sűrű, gomolygó ködfalat. Cserébe,
amikor végre kitörtek belőle, azonnal megpil-
lantották az úti céljukat.
– Azt hiszem, egyértelmű, hogy hová tartunk
– dörmögte Sarro.
Hatalmas, teljesen lapos síkság terült el alat-
tuk, amelyen egy fűszál sem nőtt. A horizon-
ton komor erődítmény sötétlett, közel s távol
az egyetlen látható építmény.
– A szenzorok szerint két kisebbfajta űrjármű
állomásozik a talajon – jelentette Farfalla, a
műszereit fürkészve. – Élőlényeknek nincs
nyoma az épületen kívül.
Ekkorra már közel jártak az erődhöz, és va-
lamennyien meglátták, hogy az északi fal
sarkain álló lövegtornyok megsemmisültek.
– Életjeleket veszek – közölte Farfalla. – Az
építmény belsejéből származnak. Úgy tűnik…
igen, hárman vannak.
Dew Karpyshyn
663
– Csak hárman? – mormolta Sarro jól érzé-
kelhetően csalódott hangon. – Ez túl könnyű
lesz.
– Erre azért ne számíts! – figyelmeztette a
társát Farfalla, mialatt Raskta átvette a hajó
irányítását, és felkészült a leszállásra.
Zannah igyekezett koncentrálni, hogy össze-
gyűjtse energiáit a küszöbön álló csatához –
ám mesterének készülődése folyton megzavar-
ta.
Darth Bane döngő léptekkel járkált fel és alá,
akár egy feldühödött rankor, a fénykardját
máris a kezében tartotta. A sötét oldal energiái
mind hevesebben tomboltak benne. Ezt a
folyamatot részben a Jedik iránti végtelen
gyűlölete táplálta, részben az őt leleplező
Darovit iránti haragja, és persze a tanítványára
is haragudott, amiért ide, a Tythonhoz vezette
a Jediket. Zannah arra számított, hogy az
A Kettő Szabálya
664
orbaliskok bármelyik pillanatban az őrjöngés-
be hajszolhatják a mesterét, de egyelőre kor-
dában tartotta a dühét – nyilván az összecsa-
pásra tartogatta.
Bane az erőd déli részébe vezette a kísérőit,
egy jókora terembe, amelynek rövidebbik
falaiban egy-egy ajtó állt. Egyetlen bejáratot
könnyebb lett volna védeni, de a Sötét Nagyúr
aggódott amiatt, hogy esetleg csapdába esik.
Fennállt a veszély, hogy a Jedik sarokba szorít-
ják őket, aztán kivárják, amíg megérkezik az
erősítés. És mert ők ketten voltak az utolsó
Sith-ek, Zannahnak és a mesterének nem
adatott meg ugyanez a lehetőség, így aztán
menekülési útvonalról is gondoskodniuk
kellett.
A csarnokban egyetlen bútordarab sem
akadt. Ezen tény, valamint a méretei alapján –
a hossza elérte a negyven, a szélessége a har-
minc métert – Zannah úgy sejtette, hogy
Dew Karpyshyn
665
valamilyen fajta gyakorlóterem vagy kiképző-
központ lehetett egykoron. A két bejáraton
kívül a hosszabbik oldalainak egyikében
keskeny ajtó állt, amely egy szűkös raktárféle-
ségbe nyílt. Ez a helyiség valószínűleg fegyve-
rek és céltárgyak, vagy egyéb kiképzési segéd-
eszközök tárolására szolgált valaha.
Bane utasítására Zannah bement a kamrába,
és elrejtette a Jedi-könyvtárból lopott adatkár-
tyát, míg a mestere ugyanígy tett Belia Darzu
holokronjával, aztán Zannah felvetésére
Darovit is itt húzta meg magát. A gyógyító
fegyvertelen volt, ráadásul a kamra mélyéről
nem segíthetett egyik félnek sem.
– Ne gyere elő, amíg nem ér véget a harc! –
figyelmeztette őt Zannah, amivel fanyar,
helytelenítő pillantásra késztette a mesterét. –
Csak útban volna… – magyarázkodott aztán,
mialatt Darovit becsukta maga mögött a kamra
ajtaját.
A Kettő Szabálya
666
Ezt követően nem akadt más dolguk, mint,
hogy várják az ellenség megérkezését. Szeren-
csére – vagy talán sajnos – nem kellett sokáig
várniuk.
A bejáratok hirtelen berobbantak, és minde-
gyiken két-két Jedi rontott be a terembe –
nyilván azért váltak szét, hogy hatékonyabban
koordinálhassák a támadást. Az elsőnek érke-
ző páros – egy echani nő, aki mindkét kezében
egy-egy kék pengéjű fénykardot tartott, illetve
egy aranyszínű kardot forgató, rikító ruhát
viselő férfi – egyenesen Bane felé rohant. A
másik kettő – egy gyors mozgású fiatal férfi,
akinek energiapengéje zöld fénnyel izzott,
valamint egy gigászi emberhegy, aki hatalmas
fesztávolságú, kétpengés kardot pörgetett –
Zannaht vette célba.
Zannah aktiválta kétpengés kardját, és azt
szélsebesen forgatva vakítóan villogó védőfa-
lat létesített maga körül, ugyanakkor a saját
Dew Karpyshyn
667
fegyverét apró játékszernek látta az óriás
vészjóslóan hatalmas kardjához viszonyítva.
Mielőtt az ellenfelei összecsaphattak volna
vele, az egyik sarok felé hátráit, és csak attól
alig néhány méterre állt meg. Itt a két összetar-
tó falszakasz jobbról és balról is védte őt,
viszont elég helye maradt ahhoz, hogy szaba-
don mozoghasson.
Egy gyors, oldalra vetett pillantással megál-
lapította, hogy a mestere teljesen más harcmo-
dort választott: a védelmét az orbaliskok
áthatolhatatlan héjára bízva, nyílegyenesen
rohant az ellenségei felé.
És a felé tartó jedik ekkor rávetették magukat
Zannahra, aki alig néhány másodperc alatt
felmérte, hogy kettejük közül a tagbaszakadt
férfi sokkal veszélyesebb a társánál. Mire a
kisebbik alak kétszer lesújtott zöld pengéjével,
az óriás legalább hat-hét csapást mért rá.
Ezenfelül jelentős különbség mutatkozott a
A Kettő Szabálya
668
vívóstílusuk, illetve a támadásaik hatékonysá-
ga között is. A zöld kardot forgató Jedi csak az
alapvető jártasságot szerezte meg. Vagy nagy
erővel, vagy gyorsan sújtott le, de egyszerre
erősen és gyorsan soha. A pengéje vagy maga-
san érkezett, vagy alacsonyan, de mindig
megtartotta az induló irányát. Ezzel szemben
az óriás leleményesen kiválasztott, váratlan
szögekből sújtott le, vastag és hosszú kék
pengéinek iránya gyakran a támadás kellős
közepén megváltozott. Minden egyes mozdu-
lata a halálos hatékonyság mintapéldája volt,
erőteljes és lendületes csapásaival folyton
bizonytalanságban tartotta Zannaht.
A lány mindennek ellenére úgy ítélte meg,
hogy amíg folyamatosan pörgeti maga körül a
fegyverét, megőrizve annak lendületét, képes
lesz védeni magát. Ezt a véleményét főleg arra
alapozta, hogy a kisebbik Jedi, akarata ellené-
re, folyton akadályozta a másikat. Hol előre-
Dew Karpyshyn
669
nyomulva, hol pedig visszavonulva arra
törekedett, hogy ők ketten felváltva támadja-
nak, és ezzel állandó nyomás alatt tartsák az
ellenfelüket. Csakhogy a nagydarab férfi nem
zúdíthatott hosszabb csapássorozatot
Zannahra, mert fennállt a veszély, hogy hihe-
tetlenül hosszú fegyverével megsebesíti vagy
talán meg is öli folyamatosan előre-hátra
táncoló társát. Ennek eredményeként állandó-
an megtorpant, kitért vagy éppen elhátrált, és
ezzel félbeszakította a támadást. Szabálytalan,
nehézkes ütemben nyomult előre és vonult
vissza, az időzítését és a stratégiáját legalább
annyira a szövetségese szabta meg, mint az
ellensége.
Zannah villámgyorsan forgó pengéinek átha-
tolhatatlan védőfala mögül figyelte meg min-
dezt, és egyelőre beérte azzal, hogy ő maga
teljesen passzív szerepet játszik az összecsa-
pásban. Valószínűnek vélte, hogy ha az óriás
A Kettő Szabálya
670
nem állna vele szemben, egy támadó sorozat-
tal hamar végezne a kisebbik Jedivel. Viszont
azt is belátta, hogy ha ez a pocsékul vívó illető
nem venne részt a csatában, a másik, tapasztalt
ellenfele a végsőkig próbára tenné az ő tudá-
sát, így aztán ez az elrendezés remekül megfe-
lelt neki, mert lehetővé tette számára, hogy
kijátssza egymás ellen a támadóit. Nem kellett
megölnie őket; csakis annyit kellett elérnie,
hogy távol tartsa őket magától, amíg az
orbaliskok áttörhetetlen páncéljával védett
Bane végez a saját ellenfeleivel, és a segítségére
siet.
Zannah kivárta, hogy a kisebbik jedi ismét
támadásba lendüljön, majd felmérte a csapás
nevetségesen kiszámítható pályáját. Pontosan
tudta, hogy a teste irányába süvítő penge hová
fog érkezni, így megengedhette magának,
hogy elszakítsa tekintetét a felé lóduló alakról,
és megnézze, mit művel a mestere.
Dew Karpyshyn
671
Legnagyobb meglepetésére Bane mindkét
ellenfele életben volt, biztos jeleként annak,
hogy kivételesen képzett és tapasztalt kardfor-
gatók. És azt is észrevette, hogy időközben egy
ötödik Jedi érkezett a csarnokba. Ez az illető,
egy ithori férfi a küzdő felektől távolabbra
húzódva állt, és mindkét szemét lehunyta,
mintha meditált volna. Zannah ennyit állapí-
tott meg, aztán ismét a saját ellenségeire fordí-
totta a figyelmét, éppen idejében ahhoz, hogy
elkerülje a halált.
Csupán a másodperc törtrészéig nézett a
mesterére, de a megtermett Jedinek ennyi idő
is elég volt ahhoz, hogy közvetlenül elébe
szökkenjen, és az egyik pengéjét az arca felé
döfje, akár egy lándzsát. Zannah az utolsó
lehetséges pillanatban kapta el a fejét, és
tisztán hallotta a halk sistergést, amikor a feje
mellett elvillanó energiapenge lenyírta és
elhamvasztotta néhány hajfürtjét. A váratlan,
A Kettő Szabálya
672
heves mozdulattól kizökkent a ritmusból, és
megingott. Sebesen pörgő kardját félresöpörte
a másik alak imént indított csapása, amitől a
fegyver elvesztette a forgatónyomatékát, és
lelassult.
Kellett néhány pillanat, hogy a csuklóját el-
csavarva felgyorsítsa a kardját, és ismét bonyo-
lult pályákon mozgassa maga körül. Erre az
időre többé-kevésbé védtelen maradt, amit a
tagbaszakadt Jedi azonnal kihasznált. Az első,
magasan előrekaszáló vágás a fejét vette célba,
majd miután lebukott, az ellenkező irányból
érkező, visszakezes csapás a lábára irányult, és
ugrania kellett, még mielőtt teljesen össze-
szedhette volna magát. Elszökkent ugyan a
penge útjából, viszont rossz szögben érkezett
vissza a kövezetre. Az óriás ekkor újra lesújtott
rá, és mert a támadás irányához képest kifor-
dulva állt, kénytelen volt egy az egyben feltar-
tóztatni a vaskos pengét ahelyett, hogy félre-
Dew Karpyshyn
673
pattintva elvezette volna maga mellett. Az
ütközés erejétől megtántorodott, és mert
végképp elvesztette az egyensúlyát, a kőpad-
lóra zuhant.
A kisebbik Jedi mentette meg. Előreszökkent,
hogy végezzen vele, és ezzel megakadályozta,
hogy a társa bevigye a halálos csapást. A
silány támadásokat Zannah fektében is köny-
nyűszerrel hárította, majd talpra ugrott, és
villámgyorsan belekezdett abba a mozgásso-
rozatba, amely az ő gyakorlatilag áthatolhatat-
lan védelmének alapját képezte.
Egy röpke pillanatra meglátott egy rést, de
ahelyett, hogy megölte volna az ellenfelét,
inkább életben hagyta abban a biztos tudatban,
hogy ez az alak jobban akadályozza a szövet-
ségesét, mint őt.
Néhány pillanattal később a csarnok másik
felében küzdő Jedik egyike felkiáltott:
– Johun! Sarro! Erősítésre van szükségünk!
A Kettő Szabálya
674
– Menj! – harsogta a megtermett férfi. – Ezt
én elintézem!
A következő másodpercben a zöld fénykar-
dot forgató Jedi sarkon fordult, és elrohant.
A sötétbarna bőrű óriás a mellkasát kidül-
lesztve kihúzta magát, és Zannah rádöbbent,
hogy az ellenfele még Bane-nél is magasabb és
izmosabb. Hosszú energiapengéi hangosan
sisteregve bonyolult mintázatokat rajzoltak a
levegőbe előbb a teste körül, majd magasan a
feje felett. Sejtelmesen mosolyogva és aprókat
bólogatva nézett le az előtte álló Sith Úrnőre –
tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az imént
miért nem tudta megölni.
Aztán előreszökkent, és Zannah számára
kezdetét vette a valódi összecsapás.
Farfalla sok-sok éve nem harcolt Worror
harci meditációjának támogatásával. Már el is
felejtette, hogy az ithori mester bámulatos
Dew Karpyshyn
675
képességének köszönhetően mennyivel gyor-
sabbnak és erősebbnek érzi magát. Az Erő
hihetetlen lendülettel tódult át rajta, és csor-
dultig töltötte energiákkal. De még így is
megfordult a fejében, hogy ő és a társai talán
nem élik túl az összecsapást.
Amikor berontottak a csarnokba, a férfi, aki
nem lehetett más, mint maga Darth Bane,
vakmerő rohamra indult. Ez a lépés mindenki
más esetében halálos lett volna, mivel Raskta,
a társa előrefutott, hogy felaprítsa a Sith-et.
Az echani Jedi-hölgy kék pengéit emberi
szemnek szinte követhetetlen gyorsasággal
mozgatva hárította a megtermett alak első vad
csapásait, közben féltucatnyi, külön-külön is
halálos csapást mért a mellkasára és a hasára.
Ám a Sith ahelyett, hogy holtan zuhant volna a
kőpadlóra, feltartóztathatatlanul nyomult
tovább. Egyszerűen feltaszította és letaposta
A Kettő Szabálya
676
volna Rasktát, ha ő az utolsó pillanatban nem
szökken félre az útjából.
Bane nem állt meg, és a lendület egyenesen
Farfalla felé hajtotta. A Jedi-mester kapott még
egy pillanatot, amikor is felfedezte, hogy a Sith
különös, fekete páncélzatot visel a ruhája alatt,
aztán neki is ugrani kellett. Csakis azért élte túl
a megállíthatatlan rohamot, mert Worror
erőinek köszönhetően az ösztönei és reflexei a
megszokottnál nagyságrendekkel jobban
működtek.
Raskta máris megindította az ellentámadást,
hatalmas ívű ugrással repült a Sith felé. Bane
megpördült, és a sötét oldal energiáinak látha-
tatlan hullámát zúdította a fegyvermesterre,
aki nem értett az Erővel végrehajtott támadá-
sok elleni védekezéshez. A hullám elsöpörte és
a falhoz vágta volna, ha Farfalla nem hoz létre
egy Erőfalat, hogy megóvja őt. Az echani
mester így is elszakadt a kövezettől és többmé-
Dew Karpyshyn
677
teres távolságba repült, viszont még a levegő-
ben elcsavarta a testét, és a talpára érkezett
vissza.
A Sötét Nagyúr ekkor Farfalla felé fordult,
nyilván érzékelte, hogy ki védte meg a cél-
pontját. A gondolat gyorsaságával megidézte
az energiáit, és Sith-villámok egész sorozatát
szabadította el. Farfalla ismét Erő-falat létesí-
tett, ezúttal maga előtt, de a kisülések áttörtek
a láthatatlan gáton, és felé íveltek. Ekkor
Raskta felbukkant oldalról, és az előbbi köl-
csönt visszafizetve megmentette a társa életét:
elébe szökkent, szempillantás alatt védekező
stílusba váltott, és a két kardját tágas ívekben
lengetve sorban elkapta a villámokat, míg a
fegyvere maradéktalanul elnyelte azok energi-
áit.
A Sith ekkor ismét nekik esett, a villámokkal
végrehajtott csapást ádáz közelharc követte.
Raskta megint előrerontott, hogy megállítsa a
A Kettő Szabálya
678
második rohamot. Két döfés között hirtelen
leguggolt, és mindkét kardjával egyszerre
előrevágott, hogy lehasítsa az ellenségének
egyik vagy mindkét lábát. A pengéi átvágták
Bane csizmáját, hosszan felnyitották nadrágja
szárát, és ekkor kiderült, hogy a lábát is az a
különös, fénylő páncél veszi körül, amelyet
nem fog a fénykard.
Bane iszonyatos erővel, függőlegesen sújtott
le, mire az echani Jedi keresztezte a pengéit,
hogy azok találkozási pontjánál csapdába ejtse
ellenfele kardját. Csakhogy a Sith színlelt
támadást indított: az utolsó pillanatban vissza-
rántotta a fegyverét, közben a jobb lábát előre-
lendítve hasba rúgta Rasktát, aki megint csak
több métert repült, és hanyatt esve elterült a
kövezeten. Bane nem törődött vele, inkább
tovább nyomult előre, Farfalla felé.
A Jedi-mester elegáns védőállásba ugorva
várta a támadást.
Dew Karpyshyn
679
– Vigyázz! A markolat! – kiáltotta Raskta,
mialatt talpra ugrott.
A figyelmeztetés éppen idejében érkezett.
Farfalla lepillantott, és felfedezte, hogy az
ellensége kardjának markolata kissé íves
formájú, és szokatlanul áll a markában. Azon-
nal rájött, hogy mindez megváltoztatja a Sith
csapásainak jellegét, lehetővé teszi számára,
hogy ritkán alkalmazott irányokból sújtson le.
A Jedik és Sith-ek között zajló kardpárbajok
már-már előírásosan szabályos, hiperpontos
világában ez a megoldás egyedivé és teljesség-
gel kiszámíthatatlanná tette a Sötét Nagyúr
vívóstílusát.
Farfallának mindössze a másodperc törtrésze
kellett ahhoz, hogy észlelje, illetve feldolgozza
ezt az információt, és persze reagáljon rá, így
aztán a kardjának állásszögén módosítva
megállította a vöröslő pengét, amely máskü-
lönben lesiklott volna a saját pengéje mentén,
A Kettő Szabálya
680
és levágta volna a jobb kezét. Az ütés ereje így
is kitépte az ujjai közül a markolatot, kardja a
padlóra hullott, és halkan csörömpölve távo-
labbra pattogótt. Farfalla immáron fegyverte-
lenül állt az ellensége előtt, de Raskta máso-
dízben is megmentette az életét.
Az echani Jedi-hölgy abban a biztos tudat-
ban, hogy a kardja nem hatolhat át Bane pán-
célján, nekifutott, a kellő pillanatban a köve-
zetre vetődött, az oldalán fekve a Sith háta
mögé csúszott, és kirúgta alóla mindkét lábát.
A megtermett alak elzuhant, de a padlóra
érkezve gurult egyet, és máris felpattant. Ám a
rövid haladék lehetővé tette Farfalla számára,
hogy gyorsan körülnézzen, és az Erő segítsé-
gével a markába rántsa a kardját.
Ismét az ellenfele felé pördült, és azzal
szembesült, hogy Raskta megint támadásba
lendült: villámgyors csapások és döfések egész
fergetegét zúdította a Sith-re, és csakis annak
Dew Karpyshyn
681
védtelen arcára célzott, vagyis a testének
egyetlen részére, amelyet nem borított az a
különös, fénylő páncélzat. És figyelemre méltó
módon a mindeddig ádázul rohamozó Bane
ezúttal folyamatosan hátrált.
– Maradj mögöttem! – kiabálta Raskta a tár-
sának. – Csak útban lennél!
Farfalla engedelmeskedett, és sietve össze-
gyűjtötte magában a világos oldal energiáit,
hogy szükség esetén azonnal védőfalat von-
hasson a fegyvermester köré.
Raskta olyan gyorsan mozgott, hogy úgy
tűnt, a tér különböző pontjain harcol ugyana-
zon időpillanatban: a Sith előtt, mögötte és
mellette. Hol mélyen lelapulva körözött, hol
lábujjhegyen állva táncolt, hol külön-külön
sújtott a két kardjával, hol pedig egyszerre, és
mindvégig a Sith arcát támadta. A tagbasza-
kadt férfi elhajolt, forgolódott, vagy ide-oda
ugrott, hogy nyomon kövesse a Jedi-hölgyet,
A Kettő Szabálya
682
és elkerülje a halálosan gyors csapásokat, de
közben szemmel láthatóan kereste a lehetősé-
get, hogy ellentámadást indítson.
Raskta egyedülálló vívótudásról tett tanúbi-
zonyságot, de még Worror harci meditációjá-
val megtámogatva sem tudta eltalálni őrjöngve
védekező ellenfelének arcát. Viszont az új
stratégiájával átvette a kezdeményezést – vagy
legalábbis Farfalla így gondolta.
Bane folyamatosan hátrált, és bal felé hú-
zódva tért ki Raskta pengéi elől, aztán hirtelen
megpördült, és a bejárat közelében álló ithori
felé lódult.
A harci meditáció Worror mester minden
figyelmét lekötötte, esélye sem lett volna
védekezni. Farfalla tudta, ha a Sith végez az
ithorival, akkor ő és a többi társa elveszíti az
egyetlen előnyt, amelynek révén talán győzte-
sen és élve kerülnek ki ebből az őrült össze-
csapásból.
Dew Karpyshyn
683
Egyetlen, összpontosított kitörés formájában
szabadjára engedte a bensőjében felhalmozott
erőket, és egy a világos oldal energiáiból
szövődő sztázismezőbe zárta Bane-t, amely
mozdulatlanságra kényszerítette őt. Csakhogy
a Sötét Nagyúr minden képzeletet felülmúló
hatalomról tett tanúbizonyságot, amikor is
megidézte a sötét oldal energiáit, és egyszerű-
en lerobbantotta magáról a láthatatlan burkot.
Viszont ez a másodpercnyi szünet lehetővé
tette az echaninak, hogy az ithori mester és a
Sith közé vesse magát.
A kék energiapengék búgva és sisteregve
zengték halálos dalukat, amikor Raskta neki-
rontott Bane-nek azzal a szándékkal, hogy
bármi áron, de távol tartja őt Worror mestertől.
Farfalla ekkor rádöbbent, hogy ők ketten
nem bírnak el a Sith-tel: egyfelől, mert iszonya-
tos testi erő dolgozik benne, másfelől, mert
hihetetlen energiatartalékokkal és tudással
A Kettő Szabálya
684
rendelkezik. Mintha Raskta és ő egy természeti
erő ellen harcolt volna…
– Johun! Sarro! – ordította ekkor. – Erősítésre
van szükségünk!
A kiáltás hallatán Johun a távolabb harcoló
társai irányába pillantott.
– Menj! – kurjantotta neki Sarro. – Ezt én
elintézem!
A fiatal Jedi-lovag a terem másik oldala felé
nézett, és azonnal megértette, hogy mi törté-
nik. Worror mester halálos veszélybe került.
Meg kellett védeni őt, már csak azért is, mert a
támogatása nélkül elszállt volna a győzelem
minden reménye.
Johun hatalmasat szökkent, az Erővel hajtva
magát szabályosan átrepült a termen, és a
küzdő felek közvetlen közelében érkezett
vissza a kövezetre. Raskta alig kétméternyire
állt Worrortól, és kétségbeesetten küzdött,
Dew Karpyshyn
685
hogy távolabbra szorítsa a Sith-et. Johun már
csapásra emelte a kardját, de elbizonytalano-
dott, mert észrevette, hogy a magas, széles
vállú alak bőrét furcsa, feketén csillogó héjféle-
ségek borítják.
– Az arcára célozz! – kiáltotta neki Farfalla,
aki rohanva érkezett az összecsapás helyszíné-
re, és lassítás nélkül rávetette magát az ellen-
ségre, mire Johun sietve követte a példáját.
Hárman együtt meg tudták fékezni a Sötét
Nagyurat; Farfalla bal felől, Johun jobbról, míg
Raskta szemből támadta őt. Tapodtat sem
hátrálva hárították a csapásait, újabb és újabb
csapásokat vagy döféseket irányoztak az
arcának, és az erőiket egyesítve végre elérték,
hogy a rettentő harcosnak minden figyelmét és
erejét a védekezés kötötte le, támadásra és
előrenyomulásra még csak nem is gondolha-
tott.
A Kettő Szabálya
686
Johun még a gyilkos összecsapás közepette
is elámult azon, hogy Raskta milyen gyorsa-
sággal és ügyességgel forgatja a két kardját. Az
imént, amikor még a lánnyal küzdött, az a
benyomása támadt, hogy ügyetlen rohamaival
akadályozza Sarrót, de most úgy tűnt, Raskta
képes kihasználni az ő jelenlétét. Amikor
magasra célzott, az echani alacsonyan táma-
dott. Amikor Bane bal oldalára sújtott, az
echani jobbról csapott le. Raskta ezt részben a
fegyverei miatt tehette meg, mert két pengéjét
külön-külön pontosabban és fürgébben tudta
mozgatni, mint Sarro azt a döbbenetesen
hosszú kardját. De nem csak ezen múlott: a
Jedi-hölgy az ösztöneinek és felkészültségének
köszönhetően előre megérezte, mire készül
Johun, és arra villámgyorsan reagálva a maga
javára fordította a helyzetet.
A Sith másik oldalát ostromló Farfalla ele-
gáns csapásokkal és döfésekkel küzdött.
Dew Karpyshyn
687
Minden mozdulata arról tanúskodott, hogy az
évek, évtizedek folyamán tökéletesre csiszolta
a vívóstílusát. És mégis, noha mindhárman
tartották a helyüket, nem tudták meghátrálás-
ra kényszeríteni vagy megölni a Sötét Nagy-
urat.
Holtpontra jutottak. Egyszer sem tudták
eltalálni Bane testének egyetlen sebezhető
részét. Aztán Johun meglátott egy keskeny
bőrcsíkot, amely a Sith alkarján fehérlett,
közvetlenül hosszú szárú kesztyűjének szegé-
lyénél, két páncélburok között. A nyílás kes-
keny volt ugyan, de elég széles ahhoz, hogy
egy jól irányzott csapás behatolhasson rajta.
johun gondosan kivárta a megfelelő pillana-
tot, és lesújtott erre az újonnan kiszemelt
célpontra. Worror támogatása jócskán felfej-
lesztette a képességeit, az Erő szabadon áram-
lott át rajta, és a célba vezette a kardját. A
találat nem sikerült tökéletesre, a pengéje az
A Kettő Szabálya
688
egyik páncéldarab szélébe csapódott, és onnan
lecsúszva belemélyedt a Sith bőrébe – csak-
hogy az ütközéstől elvesztette a lendületét, és
ahelyett, hogy levágta volna Bane karját, alig
kétujjnyira hatolt bele, és csupán néhány
izmot, illetve inat metszett át.
A Sötét Nagyúr felüvöltött haragjában, ami-
kor az ujjai szétnyíltak, és a kardja a kövezetre
zuhant. Ám mielőtt bármelyik Jedi kihasznál-
hatta volna, hogy az ellenfelük fegyvertelen, a
sebesült Sith fájdalmában és haragjában iszo-
nyatos energiahullámot indított feléjük, amely
mindhármukat elsöpörte.
Johun legalább tíz métert repült, aztán a kö-
vezeten hasalva, elborzadva nézte végig, hogy
az ívelő markolatú fénykard felszökken a
kövezetről, és visszaröppen gazdája kezébe.
Bane megdöbbentő módon azonnal megmar-
kolta a fegyverét, mintha a sérülései néhány
pillanat leforgása alatt begyógyultak volna…
Dew Karpyshyn
689
Immáron senki sem állt közte és az ithori
között, mert az iménti hullám Johunhoz ha-
sonlóan Farfallát és Rasktát is elsodorta. A
Sötét Nagyúr felemelte a kardját, hogy végez-
zen Worrorral, és Johun ekkor minden meg-
maradt energiáját szabadjára engedte.
Tudatában volt annak, hogy nem képes átha-
tolni Bane védelmén, éppen ezért nem a tagba-
szakadt férfit vette célba, hanem Worrort
taszította meg. Az ithori mester a sarokba
repült, és a vörös energiapenge, amely máskü-
lönben kettészelte volna őt, ártalmatlanul
csapódott a padlóba.
Johun a következő pillanatban megérezte,
hogy minden ereje elhagyja, és egy csapásra
eluralkodik rajta a fáradtság. A harci meditáció
jótékony hatásai eltűntek, ami arra utalt, hogy
Worror kizökkent az összpontosításból. Ám a
Jedi-mester életben volt, és Farfalla, illetve
Raskta már a lábukon álltak. Johun tudta, ha
A Kettő Szabálya
690
ők ketten csak néhány másodpercre feltartóz-
tatják a Sith-et, az ithori mester tovább medi-
tál, és újra megadja nekik, hármójuknak azt a
támogatást, amelynek révén van némi esélyük
a győzelemre.
Zannah oldalra siklott, gyorsan forgó kardja
elterítette a torkától ellenségének pengéjét, ami
így ártalmatlanul suhant el a válla mellett. Egy
ütemmel később a penge ikerpárja a másik
irányból lendült a csípője felé, mire ő gyors
hátraszaltóval kitért előle, és a mozdulatsort
tökéletesen kivitelezve a talpára érkezett.
Azonnal védőállásba ugrott, és mialatt tovább
pörgette maga körül a fegyverét, rádöbbent,
hogy egészen mostanáig sejtelme sem volt
arról, mit takar valójában a harcművészet
kifejezés.
A hatalmas termetű Jedi a lehető legmaga-
sabb szintre fejlesztette a kardvíváshoz szük-
séges valamennyi képességét. Egy táncos
Dew Karpyshyn
691
kecsességével mozgott, óriási fegyvere halálos
csatadalt zengett. Évek vagy inkább évtizedek
berögződéséből táplálkozó gyorsasággal és
eleganciával hajtotta végre valamennyi moz-
dulatát. Zannah érzékelte, hogy ellenfele a
stílusából eredően teljességgel védtelen az
Erővel végrehajtott támadások ellen, viszont
állandó és heves rohamaival elérte, hogy ő
nem tudta hatékonyan összegyűjteni az ener-
giáit.
Arra is rájött, hogy ha a Jedik rendelkezné-
nek azzal az előnnyel, amit az orbalisk páncél
nyújt Bane-nek, akkor a csata rég véget ért
volna. A mestere nem törődött a találatokkal,
amelyek máskülönben végeztek volna vele, a
személyes biztonságáról megfeledkezve vak-
merően és agresszívan harcolt, hogy elsöpörje
az ellenfeleit. Vele ellentétben az óriásnak
vigyáznia kellett, mert akármekkora volt is,
egyetlen jól irányzott csapás vagy döfés vég-
A Kettő Szabálya
692
zett volna vele. Egy pillanatra sem hagyhatta
magát védtelenül, ezért óvatosabb harcmodort
kellett alkalmaznia. Így aztán, noha nagyság-
rendekkel jobban vívott, mint Bane, Zannah
tartani tudta magát vele szemben – legalábbis
mindeddig.
A Jedi ismét felé lendült, a pengéje a csapás
kellős közepén olyan gyorsan váltott irányt,
hogy görbének tűnt, mintha meghajlott volna a
hirtelen rántástól. Zannah hevesen zihálva,
dühödt védősorozattal hárította a támadást. A
vívóstílusát a harc elnyújtására tervezték, hogy
kifárassza az ellenfeleit, de valahányszor
összecsapott az óriással, ő kényszerült arra,
hogy elhasználja értékes erejét és energiáit – és
ennek eredményeképpen mind jobban kime-
rült.
A gyilkos rohamok közepette azt is felismer-
te, hogy a jelenség nem csupán ellenfele tehet-
ségének és felkészültségének tulajdonítható.
Dew Karpyshyn
693
Érzékelte, hogy valamilyen fajta magasabb
rendű erők munkálnak a háttérben. Az energi-
ák úgy tódultak át a Jedin, mintha valaki más
áramoltatta volna a testébe azokat, még maga-
sabb szintre fejlesztve a képességeit.
Az újabb csapásváltás alatt Zannah hátrálni
kényszerült. A Jedi szédítő gyorsasággal
jobbra-balra táncolva elvágta minden útját, a
sarok felé szorította, hogy lekorlátozza a
mozgásterét. Arra törekedett, hogy megfossza
őt a mozgékonyságától, abban a biztos tudat-
ban, hogy testi erő dolgában nem érhet fel
vele. És Zannah semmit sem tehetett. Lépett
még egyet hátra, és a sarka a fal tövének
ütközött. Innen már sehová sem mehetett.
Tudta, hogy közel a vég.
Ebben a pillanatban meghallotta, hogy a
terem másik végében Bane őrjöngve üvölt, és
felkészült az utolsó rohamra, amelyről tudta,
hogy nem fogja túlélni. Az ellenfele megforgat-
A Kettő Szabálya
694
ta maga körül kétpengés kardját, hogy lendü-
letet gyűjtsön a következő támadáshoz. És
ekkor a tagbaszakadt alakot támogató, titokza-
tos eredetű energiák egyik pillanatról a másik-
ra eltűntek.
Az óriás elbizonytalanodott, és hogy kiderít-
se, mi történt, gyors pillantást vetett a társaira.
Zannah azonnal megragadta a lehetőséget: az
ujjait bonyolult mintázat mentén mozgatva
Sith-varázslatot idézett az ellenségére.
A Jedi a szemét hatalmasra nyitva távolabbra
botladozott, és a fénykardját vadul lengetve
próbálta elűzni magától képzeletbeli démonait.
Pillanatokon belül a rettegéstől félőrülten
vagdalkozva harcolt a láthatatlan szörnyekkel,
és teljesen megfeledkezett Zannah-ról, aki
közelebb szökkent hozzá, és a hátára mért
egyetlen, rézsútos csapással véget vetett az
életének.
Dew Karpyshyn
695
Mialatt a hatalmas test elterült a kövezeten,
Zannah a terem másik végében küzdő Bane-re
fordította a figyelmét. A mestere egymaga
vívott a három Jedivel, de még így is sikerült a
sarokban fekvő ithori felé szorítania őket.
Zannah megidézte az Erőt, és a sötét oldal
energiáiból álcázó palástot vont maga köré,
pontosan úgy, ahogyan a coruscanti tartózko-
dás alatt tette. Ezekben a pillanatokban meg-
látta, hogy az ithori feltápászkodik, és miután
feláll, lehunyja a szemét, mintha meditálna.
Rögtön ezután a világos oldal energiái szét-
áradtak a csarnokban. A Jedik azonnal erőre
kaptak, és villámgyors ellentámadásba lendül-
ve az oldalsó fal felé terelték Bane-t – főként az
arcára és az alkarjának azon részére céloztak,
ahol az orbaliskhéjak között keskeny rés nyílt.
Zannah rohanva indult, hogy segítsen a mes-
terének. Nesztelenül suhant a neki háttal álló
Jedik irányába, az álcázóvarázs elrejtette
A Kettő Szabálya
696
előlük a jelenlétét, így még csak nem is sejtet-
ték, hogy feléjük tart. Elsőnek az echanira
csapott le, pontosan a háta közepébe döfve
teljesen felnyársalta a testét, mire a nő felhör-
dült, és élettelenül rogyott a kőpadlóra. A
Bane-t balról támadó, zöld fénykarddal harco-
ló férfi ekkor félig Zannah felé fordult, egy
pillanatra megfeledkezve a vele szemben álló
ellenfeléről. Bane azonnal kihasználta a lehető-
séget, és villámgyorsan előreszökkenve levág-
ta az illető jobb karját, valamivel a könyöke
felett. A Jedi felordított, térdre roskadt, és
elkeseredetten markolta a csonkot, amelyből
egyetlen csepp vér sem fröcskölt, mivel az izzó
energiapenge elégette és lezárta az ereit. A
látvány a Ruusan felszíne alatt lejátszódott
jelenetet juttatta Zannah eszébe, amikor is
megsemmisítette az unokatestvére kezét…
A fejét hevesen megrázva kisöpörte elméjé-
ből a felkavaró emléket, de a pillanatnyi kiha-
Dew Karpyshyn
697
gyással lehetőséget adott a sebesült Jedi-nek
arra, hogy oldalra vetődve távolabbra gurul-
jon. Zannah ekkor habozott, mert hirtelenjében
nem tudta eldönteni, hogy a megcsonkított
harcossal végezzen-e, vagy a mesterének
segítsen.
A kérdés a következő pillanatban megoldó-
dott, amikor is Bane orbalisk-páncélba zárt bal
alkarjával félreütötte a felsőteste felé lendülő,
aranyszínű energiapengét, és jobbkezes csapá-
sával lenyakazta az elegáns ruhákat viselő
Jedit.
A sarokban álló ithori megérezte, hogy a
társai meghaltak, és kiszakadt a meditációs
transzállapotból. Mielőtt azonban cselekedhe-
tett volna, Bane odaugrott elé, és egyszerre
széthasította mind a négy gégéjét. Az ithori
előrezuhanva elterült a padlón, és Bane meg-
fordult, hogy végezzen a félkarú Jedivel.
A Kettő Szabálya
698
Maga elé nyújtotta a bal kezét, és megidézte
magában az Erőt, ám egyetlen pillanattal
azelőtt, hogy elszabadította volna a bíborszínű
villámok viharát, a lábánál fekvő ithori elkapta
a bokáját. És a halálos sebet kapott jedi utolsó
cselekedeteként bevetette a saját, különleges
fegyverét.
Kék színű, halványan derengő gömb jelent
meg Bane körül, és az ujjvégeiből kiszakadó
villámok ahelyett, hogy a célpontja felé íveltek
volna, visszapattantak az anyagtalan burok
belső felületéről. A lövedékek összevissza
cikáztak a gömb belsejében, és olyan heves
energiavihart teremtettek, hogy Zannahnak el
kellett fordítania a fejét, nehogy belevakuljon a
mind erősebb ragyogásba. Néhány pillanat
múlva, a heves sistergés és recsegések közepet-
te meghallotta Bane üvöltését, és amikor
visszanézett, azzal szembesült, hogy a gömb
Dew Karpyshyn
699
eltűnt, és a helyén egy feketére égett, füstölgő
alak fekszik – a mestere.
Már-már elindult felé, de ekkor észrevette,
hogy az egyetlen, még élő Jedi a kövezeten
heverő fénykardja irányába kúszik, hogy még
ebben a szörnyű állapotában is tovább harcol-
jon.
Zannah odarontott a sebesülthöz, és gyűlö-
lettől, illetve haragtól torzult arccal, vérszom-
jasan vicsorogva megforgatta a kardját a feje
felett. A Jedi könyörögve nézett fel rá, de ő
válasz gyanánt lesújtott, és véget vetett a
nyomorult alak életének.
A Kettő Szabálya
700
Huszonkettedik fejezet
Amikor Zannah odaért Bane mellé, biztosra
vette, hogy a mestere halott. A villámok ha-
muvá égették a ruházatát, és megolvasztották
a csizmáját, illetve a kesztyűjét. Az arcának és
kezének bőre elszenesedett, továbbá minde-
nütt hólyagok borították, amelyekből sárgás,
sűrű genny szivárgott. A mellkasára és a
hátára tapadó paraziták egy része elpusztult;
sötétbarna héjuk feketére változott és ezernyi
helyen berepedezett. A lapos testek alól vé-
kony füstcsíkok szálltak ki, és olyan émelyítő
bűzt hoztak magukkal, hogy Zannahnak
felfordult a gyomra.
Aztán meglátta, hogy Bane mellkasa lassan
emelkedik és süllyed, de a férfi olyan felszíne-
sen és rendszertelenül lélegzett, hogy alig
lehetett észrevenni. Minden jel arra vallott,
Dew Karpyshyn
701
hogy az elviselhetetlen fájdalomtól súlyosan
sokkos állapotba került, és az eszméletét is
ezért vesztette el. Zannah várt egy kicsit, mert
arra számított, hogy mesterének elégett szöve-
tei máris elkezdenek regenerálódni, de nem
tapasztalt semmit, ami arra utalt, hogy a
sérülések begyógyítása meghaladja az
orbaliskok képességeit.
Hirtelen halk nyikorgást hallott a háta mö-
gül, és amikor megfordult, azt látta, hogy
Darovit éppen kilép a rejtekhelyéről. A férfi
végighordozta tekintetét a hullákon, majd
elindult a mestere mellett térdelő Zannah felé.
– Ő is…? – kérdezte menet közben, a Sötét
Nagyúrra mutatva.
– Ő még él – válaszolta ingerülten Zannah,
és felállt.
Darovit odaballagott hozzá, közben az ép
kezével a mellkasához szorította Belia Darzu
holokronját, illetve a kisméretű adatkártyát.
A Kettő Szabálya
702
Zannah, amint meglátta a kincseket, odanyúlt,
és kikapta őket az unokatestvére markából.
Darovit semmivel sem törődve bámulta a
kövezeten heverő, fekete testet, amelyben
csodával határos módon még pislákolt az élet
lángja.
– Szedd össze a fénykardokat! – parancsolta
neki Zannah. – Azonnal indulunk!
Darovitnak volt annyi esze, hogy ne szálljon
vitába, inkább elsietett, hogy összegyűjtse az
elesett Jedik fegyvereit: a Tythonon aratott
Sith-győzelem trófeáit.
Zannah a ruhájának belső zsebébe rejtette a
holokront és az adatkártyát, majd vett egy
mély lélegzetet, hogy összpontosíthassa a
gondolatait. Megidézte magában az Erőt, aztán
felemelte a kövezetről és derékmagasságban
lebegtette Bane testét.
Ezzel a módszerrel vitte ki mesterét az erőd-
ből, Darovit szorosan a nyomában lépkedett. A
Dew Karpyshyn
703
szabadba érve Zannah fontolóra vette, hogy
melyik hajóval hagyják el a bolygót, és rövid
latolgatás után a Lorandára esett a választása,
mert azonfelül, hogy nagyobb volt, mint a
Mystic, egykori tulajdonosának parancsára a
gyártói kiválóan felszerelt orvosi kabint is
berendeztek a fedélzetén.
– Nyisd ki a rakteret! – rendelkezett a fény-
űző cirkáló felé biccentve.
Darovit előrefutott, és végrehajtotta az utasí-
tást, majd Zannah lassan és óvatosan felvitte a
rámpán a mesterét.
Az orvosi kabinba érve rácsatlakoztatták
Bane-t a baktaszivattyúra. A sérülései alapo-
sabb kezelést kívántak volna, nevezetesen,
hogy néhány napot baktatartályban töltsön, de
ez a lehetőség nem állt a rendelkezésükre. A
második legjobb megoldást a szivattyú jelen-
tette: hatalmas adag baktát injektált Bane
ereibe, átkeringette a szervezetén, majd kiszűr-
A Kettő Szabálya
704
te a véréből, hogy aztán újra és újra megismé-
telje a folyamatot.
– Stabil az állapota – jelentette ki Darovit a
műszereket fürkészve de ez nem fog sokáig
tartani. Amikor egy orbalisk elpusztul, meg-
mérgezi a gazdaszervezetet.
– Tudomásom szerint elolvastad a kártyán
szereplő anyagot – válaszolta Zannah. – Szedd
le őket róla!
– Azzal sem segítenék rajta – közölte
Darovit, továbbítva azt, amit a tanulmányból
megtudott. – Túl késő. Az orbaliskok a haláluk
pillanatában toxinokat juttattak a szöveteibe. A
méregmolekuIák mikroszkopikus szinten
behatoltak a sejtjeibe. Legfeljebb néhány napja
van hátra.
– Te egy átkozott gyógyító vagy! – rivallt rá
Zannah az unokafivérére. – Mentsd meg!
– Nem tudom megmenteni – válaszolta hig-
gadtan Darovit. – Itt nem. Nincsenek megfele-
Dew Karpyshyn
705
lő berendezéseink és gyógyszereink. De még
ha volnának is, akkor sem tehetnék semmit.
Miután az orbaliskok mérgei behatolnak a
gazdaszervezetbe, sehogyan sem lehet megál-
lítani a folyamatot.
„Még nem halhatsz meg! – gondolta Zannah
a fogait csikorgatva, és a mesterét bámulva. –
Még sok mindent kell megtanítanod nekem!”
Darth Bane hatalma messze meghaladta a
sajátját. Megvolt benne a lehetőség, hogy egy
napon túlszárnyalja a mesterét – ezt maga a
mester mondta neki –, viszont Bane máris
rendelkezett azzal a tudással, amire ő egyelőre
csak áhítozott. Szép számmal akadtak titkok,
amelyekbe a Nagyúr egyelőre nem avatta be,
és amelyek révén a mostaninál sokkal nagyobb
hatalomra tehetett volna szert. Zannah elkép-
zelhetőnek tartotta, hogy egy napon neki is
sikerül majd feltárni ezeket a rejtélyeket, de
A Kettő Szabálya
706
Bane további útmutatására támaszkodva
biztos lehetett a sikerben.
És amit még feltétlenül meg kellett tudnia, az
jóval túlhaladta az Erőhöz kötődő ismereteket.
Az elmúlt tíz évben csak azzal foglalkozott,
hogy megtanulja irányítani a sötét oldal ener-
giáit. Ezen időszakban a mestere elkezdte
összeállítani az apró darabokat, amelyek
egyszer, a távoli jövőben lehetővé teszik majd,
hogy a Sith-ek felemelkedjenek, és az uralmuk
alá hajtsák az egész Galaxist.
Bane kémekből és informátorokból álló, ha-
talmas hálózatot hozott létre, de Zannahnak
fogalma sem volt ennek kiterjedéséről és
mélységéről, de még arról sem, hogy hogyan
léphetne kapcsolatba az egyes ügynökökkel. A
mestere száz és száz tervet szőtt, bonyolult
folyamatokat indított be annak érdekében,
hogy a Sith-ek mindinkább megerősödjenek,
és a Köztársaság fokozatosan meggyengüljön.
Dew Karpyshyn
707
De Zannah keveset látott, és még kevesebbet
értett ezekből a hosszú távra szóló, átfogó
politikai cselszövésekből.
Bane rendelkezett azzal a különleges adott-
sággal, hogy jócskán előrelátott a jövőbe.
Pontosan tudta, hogyan aknázhatja ki a Köz-
társaság sebezhető és gyenge pontjait. Tudta,
hogyan vonhatja el a jedik figyelmét a sötét
oldalról, és ezzel párhuzamosan ráterelte őket
a teljes megsemmisülésükhöz vezető hosszú
útra. Tudta, hogyan manipuláljon egyes te-
remtményeket, szervezeteket és kormányzato-
kat, és hogyan vessen el magvakat, amelyek
évekig, netán évtizedekig rejtőznek majd,
mielőtt szárba szökkennek.
Zannaht mélységesen lesújtotta a tény, hogy
ha a mestere meghal, akkor megsemmisül
minden, amit az elmúlt évtizedben megterem-
tett. És akkor neki elölről kell kezdenie min-
dent. Keresnie kell egy tanítványt, noha még
A Kettő Szabálya
708
saját magának is sokat kellene tanulnia ahhoz,
hogy a képességei a maguk teljességében
kibontakozzanak. Vakon botorkál majd előre,
minden oldalról ellenségektől szorongatva.
Nehezére esett elképzelni, hogy egyetlen hibát
sem fog elkövetni, egy hibát, amely a bukását
okozza… és a Sith-ek végső, visszavonhatatlan
pusztulását.
Nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Élet-
ben kellett tartania Darth Bane-t, mind a saját,
mind a rend érdekében. És ha Darovit nem is
rendelkezett elegendő tudással ahhoz, hogy
meggyógyítsa a mesterét, ő maga hallott
valakiről, aki talán képes lesz erre. Valakiről,
aki egyszer már megmentette Bane életét.
– Gondoskodj róla, hogy életben maradjon! –
parancsolta halálos fenyegetést hordozó han-
gon az unokafivérének.
Zannah rögtön ezután elhagyta az orvosi
kabint, átsietett a pilótafülkébe, és beült a
Dew Karpyshyn
709
műszerfal elé. Betáplálta az Ambria koordiná-
táit a navigációs számítógépbe, de nem a
táboruk felé indult. Egy Caleb nevezetű férfit
akart előkeríteni.
Noha Caleb kunyhója alig száz mérföldre
esett a saját táboruktól, Zannah még sosem
találkozott a híres illetővel. Csakis a mesteré-
nek történeteiből ismerte. Bane elmondta neki,
hogy a gyógyítót átjárja az Erő, de nem úgy
merít belőle, ahogyan a Jedik és a Sith-ek – a
világos vagy a sötét oldal mit sem jelent a
számára, hanem titokzatos természeti energi-
áknak parancsol.
Akkoriban nem tudta felfogni, hogy miről
beszél Bane, de miután letette a Lorandát a
talajra, alig ötvenméternyire az apró, düledező
viskótól, amelyet Caleb az otthonának neve-
zett, kezdte megérteni. Különös energiák
hatották át a környéket, amelyek megszólítot-
A Kettő Szabálya
710
ták ugyan, de semmit sem értett furcsa, számá-
ra teljességgel idegen nyelvükből. Az orrában
érezte a jelenlétüket, amikor kinyílt a raktér
hátsó rámpája, és a lábában is érzékelte, ami-
kor kiugrott a hajójából. Maga a föld is vibrált
a talpa alatt, különös dallamot zengett, amely
túl halk volt ahhoz, hogy a fülével hallja, de túl
átható ahhoz, hogy rezgésbe hozza a fogait.
Darovit a hajó lebegőhordágyát irányítva
lépkedett a háta mögött. A gépezet mellette
úszott a levegőben, és a felületén a továbbra is
eszméletlen Darth Bane feküdt. Ahogyan
nemrégiben Belia erődjénél, úgy Zannah most
is minden ceremónia nélkül szállította a meste-
rét, mint valami rakományt. Ezúttal viszont
nem az Erő, hanem a hordágy hajtóművei
tartották őt körülbelül egy méterrel a föld
felett.
Dew Karpyshyn
711
– Ez a hely lenyűgöző! – bökte ki ámuldozva
Darovit. – Még sosem éreztem ehhez foghatót!
Olyan… nyers…
Zannahnak eszébe jutott, hogy bár az unoka-
testvéréből hiányzik a Jedik és Sith-ek hatalma,
bizonyos mértékig fogékony az Erőre. Egy
pillanatra elgondolkodott azon, hogy Darovit
talán ugyanolyan képességekkel rendelkezik,
mint Caleb, de nyomban rájött, hogy ez fikarc-
nyit sem változtat az indokon, amiért ő idejött.
Négy nap telt el azóta, hogy maguk mögött
hagyták a Tythont, és Bane állapota folyama-
tosan romlott. Minden jel arra vallott, hogy
segítség nélkül hamarosan meghal.
Zannah az első benyomásai alapján nem sok
reményt táplált az iránt, hogy a mestere meg-
menekül. Ahogyan az Ambrián szinte minde-
nütt, itt is kopár, terméketlen kősivatag terült
el körülöttük minden irányban, ameddig a
szem ellátott. A zordon egyhangúságot nem
A Kettő Szabálya
712
törte meg más, csupán néhány kiugró szikla-
tömb, valamint Caleb kunyhója és tűzverme. A
minden kényelmet nélkülöző táborhely elha-
gyatottnak tűnt.
A kunyhó kicsi volt, az oldalainak hossza az
öt métert sem érte el. A falai negyvenöt fokos
szögben befelé dőltek, és egy pontban találkoz-
tak középtájt, így az építmény a formája alap-
ján piramisra emlékeztetett. Hogy Caleb
honnan és hogyan szerzett fát, azt nem lehetett
megállapítani, de nyilvánvalónak tűnt, hogy
évek óta egyetlen alkotóelemet sem cserélt ki.
A gerendák világossárgára fakultak a tűző
naptól, és bár az Ambria száraz éghajlatán
nem rohadtak el, a felületükbe keskeny és
sekély csatornák százai mélyedtek, amelyeket
az évtizedek alatt lefutó esővíz vájt ki. A
tűzrakó helyre néző falban alacsony nyílás
sötétlett, az ajtót agyonfoltozott takaró helyet-
Dew Karpyshyn
713
tesítette, amely lustán lengedezett a sivatagi
szellőben.
Maga a tűzrakó hely nem állt másból, mint
kéttucatnyi, kör alakban lerakott, lángoktól és
koromtól megfeketedett kőből. Háromlábú
vasállvány magasodott fölébük, amelynek
csúcsáról kurta vasláncon jókora, üres és rég
kihűlt üst függött.
Zannah hűen emlékezett a mesterétől hallott
történet azon részére, amikor is Caleb beleme-
rítette a kezét a fortyogó levesbe, hogy bebizo-
nyítsa, nem fél a fájdalomtól, és nem lehet
megfélemlíteni. Tíz évvel ezelőtt a gyógyító
először nem akarta elvállalni a súlyos mérge-
zéstől haldokló Sith kezelését, de aztán, ami-
kor Bane megfenyegette azzal, hogy megöli a
lányát, mégis belement. Mindennek fényében
Zannah elgondolkodott azon, hogy ha netán
rátalálnak a gyógyítóra, vajon ismét elutasítja-
e, hogy segítsen a mesterén.
A Kettő Szabálya
714
– Hahó! – kiáltotta Darovit, és a hangja bele-
veszett a tábort körülölelő ürességbe. – Hahó!
Zannah lassú léptekkel megközelítette a
kunyhót, és amikor odaért, félrehúzta a bejára-
ti nyílást takaró ócska pokrócot. Nem látott
mást odabent, mint egy a sarokba vetett, lapos
szalmazsákot. Visszalépett az ajtóból, majd
lassan körbefordulva végighordozta tekintetét
a tábor körüli, kövekkel telehintett sivatagon,
hátha felfedez valamit, ami Caleb hollétére
utal. Darovit is körülnézett, majd kibökte az
egyetlen logikus következtetést:
– Nincs itt senki.
Zannah rövid töprengés után rájött, hogy
nem csupán a gyógyító tűnt el. Hol vannak
például a gyógyszerei, amelyekkel kezelni
szokta a betegeit? Hol vannak az alapvető
készletei – a víz, az ennivaló, a tűzifa amelyek
nélkül néhány napnál tovább nem maradha-
Dew Karpyshyn
715
tott volna életben itt, a kősivatag kellős köze-
pén?
A lány emlékezett arra, hogy Caleb annak
idején azért jött az Ambriára, hogy elmenekül-
jön a Sith-ek és a Jedik között dúló háború elől.
Szerencsétlenségére a háború végül követte őt
még erre a távoli világra is. Ám a gyógyító a
harcok idején mindvégig semleges maradt,
nem segített sem a világos, sem a sötét oldal
hívein – Bane-nek is csak halálos fenyegetések
árán sikerült kicsikarnia belőle, hogy kivételt
tegyen a szabály alól. A háború végén talán
feladta magányos útjait, visszatért a szülő-
bolygójára, és visszailleszkedett a galaktikus
társadalomba. Ez még csupán egy volt a
számos lehetőség közül, amelyek magyarázat-
tal szolgálhattak az eltűnésére.
Lehet, hogy meghalt. Tíz év telt el azóta,
hogy Bane a táborában járt, és bár Caleb akko-
riban legfeljebb ötvenéves lehetett, sok minden
A Kettő Szabálya
716
történhetett vele az elmúlt évtizedben. Az
Ambria barátságtalan, sőt veszedelmes világ
volt. Megeshetett, hogy az orvost megölték és
felzabálták a hssissek, a félelmetes húsevő
gyíkok, amelyek elsősorban a Natth-tóban
portyáztak, de néha a partokra kimászva
vadásztak zsákmányra.
És a bolygón olyan ragadozók is akadtak,
amelyek az értelmes lények közé tartoztak. Az
a maroknyi teremtmény, aki továbbra is az
Ambrián lakott, az egykori csaták maradvá-
nyaiból élt. Összegyűjtötték a sérült alkatré-
szeket és régi gépezeteket, majd helyrehozták
és eladták azokat más világokra. A roncsvadá-
szok – így nevezték őket – durva alakok voltak
ugyan, viszont senkinek sem ártottak, csak
megpróbáltak boldogulni valahogy. Egyesek
viszont elszánt bűnözők lettek, akik bárkit
megöltek bármiért, ami némi értéket képviselt
Dew Karpyshyn
717
– mint például Caleb eltűnt gyógyszerei és
készletei.
Az is megtörténhetett, hogy Caleb betegség
vagy sérülés áldozata lett, amelyből még ő sem
tudta kigyógyítani magát. Ha természetes
halált halt, nem kellett hozzá sok idő, hogy a
sivatagi dögevők széthordják a maradványait,
nem hagyva hátra semmiféle nyomot, amely
elárulta volna, hogy mi történt.
Zannah számára egyértelműnek tűnt, hogy
itt nem kaphat segítséget, és nem látta értel-
mét, hogy máshová menjen. A mesterének
legfeljebb egy-két napja maradt, mielőtt az
orbaliskok mérgei elérik a halálos szintet. Így
aztán tehetetlenül ácsorgott a kunyhó előtt, és
elképzelni sem tudta, hogy mitévő legyen. És
ekkor eszébe jutott a Bane-től hallott történet
egy másik részlete.
Caleb annak idején megpróbálta elrejteni a
lányát, de a mestere könnyűszerrel felfedezte a
A Kettő Szabálya
718
viskóban lapító teremtést, ugyanis a táborban
nem akadt más rejtekhely – legalábbis tíz évvel
ezelőtt.
– Itt várj! – parancsolta Zannah az unokafi-
vérének, és hátrahagyta, hogy őrködjön Bane
hordágya mellett.
Besietett a kunyhóba, félrerúgta a szalma-
zsákot, és elégedetten bólintott, amikor meg-
látta a deszkapadlóba ágyazott, kisebbfajta
csapóajtót. Az Erő közvetítésével felemelte, és
egy férfit pillantott meg, aki a szűkös pincéből
meredt fel rá.
Az illető az arckifejezése alapján nem tűnt
ijedtnek, de még dühösnek sem. Inkább csak
fáradtnak látszott, mintha előre tudta volna,
hogy hosszú és unalmas vita vár rá.
– Kifelé! – szólt le neki Zannah, azzal távo-
labbra hátrált, és a fénykardjának markolatá-
hoz eresztette a kezét.
Dew Karpyshyn
719
A férfi egyetlen hang nélkül felmászott a
keskeny létrán, majd felegyenesedve megállt a
lánnyal szemben. Az átlagos magasságú,
vékony alak az ötvenes évei végén járhatott.
Egyenes szálú, sötét haja a vállát verdeste, míg
a bőrét szinte feketére égette, és ráncosra
cserzette a sivatagi napsütés. A megjelenésé-
ben semmi sem utalt arra, hogy különösebb
hatalommal vagy fontossággal bír, de Zannah
érzékelte a belőle áradó, nyugodt erőket.
– Tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte tőle.
– Azóta ismerlek, hogy te és a mestered tá-
bort vertetek ezen a világon – felelte halkan
Caleb.
– És tudod, hogy miért vagyok itt?
– Érzékeltem, hogy közeledsz. Ezért rejtőz-
tem el – válaszolta a gyógyító.
Zannah lépett egyet oldalra, és lenézett a
pincébe. A puszta földbe vájt üreg falai men-
tén keskeny polcok álltak, rajtuk üveg- és
A Kettő Szabálya
720
kőpalackok, valamint bőrzacskók és fadobo-
zok sorakoztak, amelyek különféle gyógysze-
reket és orvosi eszközöket tartalmaztak. Az
egyik sarkot ennivalóval teli szövetzsákok, a
másikat szögletes tárolódobozok foglalták el.
– Ezt mikor ástad ki? – kérdezte Zannah, az
orvosra pillantva.
– Röviddel azután, hogy a mestered itt járt –
válaszolta Caleb. – Tartottam tőle, hogy egy
napon visszatér, és szerettem volna egy rejtek-
helyet a kislányomnak. – Ekkor meglepő
módon elmosolyodott, és derűsen hozzátette:
– De a lányom most már felnőtt. Elhagyta ezt
a világot, és soha nem fog visszatérni ide. Így
aztán nincs hatalmad felettem.
– Azt akarod ezzel mondani, hogy nem segí-
tesz a mesteremen? – érdeklődött Zannah, és
még csak azzal sem törődött, hogy fenyegető
hangon tegye fel a kérdést.
Dew Karpyshyn
721
– Ezúttal semmivel sem kényszeríthetsz rá,
hogy megtegyem – felelte Caleb mélységes
elégedettséggel.
Zannah rádöbbent, hogy a férfi tíz éven ke-
resztül készült erre a percre, és úgy döntött,
hogy megpróbál a lelkiismeretére hatni.
– A Jedik és a Sith-ek közötti háború véget
ért – mondta megfontoltan. – A mesterem már
nem katona. Csupán egy teljesen átlagos
emberi lény, akinek szüksége van a segítsé-
gedre.
– A mestered sosem volt átlagos ember, és
soha nem is lesz az – vágott vissza fanyarul
mosolyogva Caleb. – Bár annyiban igen, hogy
hamarosan meg fog halni.
Zannah egyetlen pillantást vetett a férfi kezé-
re, amely a tíz éve elszenvedett égési sérülések
miatt mindörökre ráncos maradt, és elvetette
az ötletet, hogy kínzással kényszeríti együtt-
működésre Calebet. És azt is tudta, hogy hiába
A Kettő Szabálya
722
próbálná az Erő segítségével befolyásolni az
elméjét, az orvos túl erős ahhoz, hogy meg
lehessen törni az akaratát.
– Rengeteg kreditet fizetek – mondta ekkor –,
gazdagabb leszel, semmint el tudnád képzelni.
Caleb körbemutatott a rozoga viskó belsején,
és a fejét csóválva megkérdezte:
– Egy magamfajta ember mire menne a kre-
ditekkel?
– És mi a helyzet a lányoddal? – folytatta
Zannah. – Gondolj bele, milyen csodás és
könnyű lehetne az élete!
– Még ha elfogadnám is az átkozott fizetsé-
gedet, sosem tudnám eljuttatni a lányomhoz –
válaszolta Caleb. – A saját biztonsága érdeké-
ben ragaszkodtam ahhoz, hogy változtassa
meg a nevét, amint elhagyta ezt a bolygót.
Fogalmam sincs, hogy hívják most. És azt sem
tudom, hol él.
Dew Karpyshyn
723
Zannah néhány pillanatig némán rágcsálta
az alsó ajkát, majd tehetetlenségében megint
másik irányból próbálkozott.
– Ha nem segítesz a mesteremen, vadászni
fogok a lányodra. Megkeresem, megkínzom és
megölöm – fogadkozott elszántan, és a nyoma-
ték kedvéért gondosan kihangsúlyozta a
vészjósló szavakat.
– De előbb még a szeme láttára megkínzok
és megölök mindenkit, aki kedves és fontos
neki.
Caleb mosolyogva bólogatott, mintha szóra-
koztatónak találta volna az üres fenyegetőzést.
– Rajta, menj! – vágott vissza már-már vidá-
man. – Keresd csak bátran, engem meg hagyjál
békén! Mindketten tudjuk, hogy sosem fogod
megtalálni.
Zannah tudta, hogy az orvos megint elkapta.
Név és személyleírás nélkül lehetetlen lett
A Kettő Szabálya
724
volna előkeríteni a fiatal nőt, aki a Köztársaság
milliónyi világának bármelyikén lakhatott.
Ismét lesandított az iszonyatosan ráncos
kézre, amely néma bizonyítékként szolgált
arra, hogy testi kínokkal nem lehet megtörni
az orvost. De mert Zannahnak nem maradt
más választása, úgy döntött, hogy mégis
megpróbálja.
Megidézte magában az Erőt, és annak közve-
títésével felemelte Calebet. A lába alig néhány
centiméterrel kalimpált a padló felett, de a feje
így is az alacsony, ferde mennyezetet súrolta.
Zannah szorítani kezdte, egyre erősebb nyo-
mást gyakorolt a belső szerveire, ami rendkí-
vüli fájdalmakat okozott annak a néhány
teremtménynek, akivel korábban kísérletezett.
A tüdőt persze gondosan szabadon hagyta,
hogy az orvosnak módjában álljon lélegezni és
beszélni.
Dew Karpyshyn
725
– Tudod, hogyan vethetsz véget a szenve-
désnek – mondta ridegen. – Csak mondd ki,
hogy meggyógyítod a mesteremet!
Caleb hangosan nyögött és zihált kínjában,
de határozottan megrázta a fejét.
– Zannah! Mit művelsz? – csattant fel ekkor
Darovit, és berontott az ajtónyíláson. Noha
Bane mellett kellett volna őrködnie, nyilván
meghallotta az iménti szóváltást, vagy pedig
túl hosszúnak ítélte a várakozást, és úgy
döntött, megnézi, hogy mi köti le ennyi ideig
az unokahúga figyelmét. – Hagyd abba! Meg-
ölöd! Azonnal engedd el!
Zannah ingerülten és csalódottan felhor-
kantva szertefoszlatta az energianyúlványait.
Caleb a padlóra zuhanva elterült, Darovit
pedig odaugrott hozzá, hogy gyorsan meg-
vizsgálja, de az idősebb férfi a fejét rázva
elhessegette maga mellől. Ezt követően feltér-
A Kettő Szabálya
726
delt, leült a sarkára, és kezét a combján nyug-
tatva mélyeket lélegzett.
Darovit ekkor a lányhoz fordult, és dühösen
ráförmedt:
– Ezt meg miért csináltad?
– Nem hajlandó segíteni nekünk – válaszolta
Zannah, és bár igyekezett határozottnak mu-
tatni magát, a hangja eléggé bizonytalanul
csengett.
– Nem fogom még egyszer rászabadítani a
Galaxisra azt a szörnyeteget – jelentette ki
Caleb, aki a kínzás utóhatásai miatt továbbra is
szorosan összepréselte a két fogsorát. – Sem-
mivel sem tudsz rávenni, hogy megmentsem.
Zannah közelebb lépett hozzá, fél térdre
ereszkedett mellette, és közvetlenül közelről
suttogta neki:
– Hatalmamban áll kirángatni az agyad mé-
lyéről a legrosszabb rémálmaidat, és életre
kelteni azokat a szemed előtt. Olyan rettegést
Dew Karpyshyn
727
zúdítok rád, ami az őrületbe kerget. Széttépi a
tudatodat, a józan eszedet, és dühöngő őrült-
ként fogod leélni az életed hátralévő részét.
Darovit elhűlve hallgatta a vészjósló szava-
kat, de Caleb ezúttal is végtelenül dühítő
mosolyra húzta a száját.
– Ha megteszed – válaszolta higgadtan –,
attól még a mestered ugyanúgy meghal.
Zannah az alsó ajkát rágva meredt az orvos-
ra, majd talpra ugrott, és a két férfit hátra-
hagyva kiviharzott a kunyhóból.
A Kettő Szabálya
728
Huszonharmadik fejezet
Zannah tehetetlen dühében remegve gázolt
át a táborhely határa és a kunyhó között elte-
rülő homoksávon. Lecövekelt a mestere mel-
lett, és mélyen lehajolva leolvasta a hordágy
oldalába épített monitorról a Bane életjelensé-
geit leíró adatokat. A mestere életben volt, de
már az élet és a halál határán járt. Minden arra
utalt, hogy hamarosan átkel azon a határon, és
magával viszi minden tudását és titkát.
Zannah még akkor is a hordágy mellett
ácsorgott, amikor legalább negyedórával
később Darovit kilépett a kunyhóból, és odasi-
etett hozzá.
– Amikor majd elmegy – mondta halk, vi-
gasztaló hangon, az előtte fekvő testre bámul-
va –, legalább békésen távozik.
Dew Karpyshyn
729
– Nincs olyan, hogy béke! – csattant fel
Zannah. – Nem számít, hogy a csatamezőn
vagy álmodban halsz meg, a halál minden-
képpen halál!
– De legalább nem érez fájdalmat – felelte
Darovit, előrángatva egy újabb, értelmetlen
közhelyet.
– Ha fájdalmat érzel – vágott vissza Zannah
az azt jelenti, hogy életben vagy. Bármikor
lemondok a lelki békéről a fájdalom javára.
– Sosem hittem volna, hogy ilyesmit hallok
tőled – jegyezte meg a fejét csóválva Darovit. –
Hát nem látod, hogy Bane mit csinált belőled?
„Sith-et csinált belőlem” – gondolta Zannah,
míg hangosan így válaszolt:
– Erőssé tett. Hatalmat adott nekem.
– Ma már csak ez érdekel, Zannah? A hata-
lom? – kérdezte keserűen Darovit.
A Kettő Szabálya
730
– A hatalom révén győzelmet aratok. A győ-
zelem révén a láncaim lehullnak – idézte a
Sith-dogmákat a lány.
– A hatalom nem mindig hozza el neked a
győzelmet – vitatkozott Darovit. – Nézd csak
meg, hiába minden hatalmad, nem tudtad
rávenni Calebet, hogy segítsen neked.
„Bane biztosan találna megoldást” – keser-
gett magában Zannah, de nem szólt semmit.
– Tudom, hogy mi történt veled – mondta
ekkor Darovit, és megnyugtató gesztussal a
lány vállára tette a kezét. – Kislány voltál
akkoriban. Féltél. Egyedül voltál. Bane rád
talált, és maga mellé vett. Megértem, hogy
hűséges vagy hozzá. Megértem, hogy miért
törődsz vele.
Zannah lerázta magáról Darovit kezét,
szembefordult az unokafivérével, és durván
ráförmedt:
Dew Karpyshyn
731
– Én Sith vagyok! Engem nem érdekel senki
más, csakis én magam.
– Én is érdekellek… Velem is törődsz…
Zannah ezúttal sem válaszolt, mert nem
akart még egyszer belemenni abba a vitába,
amelyet a Tython felé utazva egyszer már
lefolytattak.
– Nem akarod elismerni – erősködött
Darovit –, de én tudom, hogy törődsz velem.
És a mestereddel is. A tetteid ezt igazolják,
nem számít, hogy mit mondasz. De azt is
tudnod kell, hogy Calebnek igaza van. Bane
egy szörnyeteg, nem engedhetjük szabadon.
Elhallgatott néhány pillanatra, majd nyelt
egyet, és tovább beszélt:
– De nem muszáj meghalnia…
– Ezt meg hogy érted? – mordult fel Zannah,
és értetlenül meredt a férfira.
– Beszéltem Calebbel – magyarázta Darovit.
– Téged is szörnyetegnek tart. De ő nem ismer
A Kettő Szabálya
732
téged úgy, ahogyan én. Te nem vagy szörnye-
teg, Zannah… viszont az leszel, ha hagyod,
hogy a harag és a gyűlölet uralja az életedet.
– Most meg úgy beszélsz, mint a Jedik – je-
gyezte meg a szemét résnyire vonva Zannah.
Világosan látta, hogy Darovit készül valamire,
de hogy mire, azt még csak elképzelni sem
tudta.
– Kezdem azt hinni, hogy még ők is jobbak,
mint a másik lehetőség – vallotta be Darovit. –
Előre tudom, hogy mi fog történni. Ha Bane
meghal, te megölöd Calebet.
Zannah habozott néhány másodpercig, és
mert a hazudozásnak nem látta értelmét,
kurtán bólintva válaszolt:
– Igen, valószínűleg úgy lesz.
– A szakadék szélén egyensúlyozol – figyel-
meztette őt Darovit sürgető és feszült hang-
hordozással. – Még most is hátat fordíthatsz
ennek az életnek, Zannah. De ha Bane meghal,
Dew Karpyshyn
733
tudom, hogy a bosszúvágyad arra késztet
majd, hogy végezz Calebbel. És attól félek,
hogy a mestered halála áttaszít majd a szaka-
dék peremén. Olyanná válsz, mint most ő. És
nem akarom, hogy olyan legyél, mint ő – tette
hozzá a mozdulatlan Bane felé biccentve. –
Úgy érzem, meg kell mentselek téged önma-
gadtól. Ennek érdekében először is azt kellett
megakadályoznom, hogy végezz Calebbel. Így
aztán meggyőztem, hogy gyógyítsa meg Bane-
t. Ez az egyetlen módja annak, hogy te elsza-
kadj a Sith-ek tanításaitól.
– De hát… de hát ennek semmi értelme… –
dadogta Zannah, mialatt szélsebesen törte a
fejét, hogy megértse unokafivére gondolko-
dásmódját. – Ha Bane életben marad, nem
fogja megengedni, hogy felhagyjak a tanulmá-
nyaimmal! – „És miért akarnám abbahagyni?”
– tette hozzá magában.
A Kettő Szabálya
734
– Caleb csak úgy hajlandó segíteni – folytatta
Darovit ha te előbb útnak indítod a Loranda
egyik hírnök droidját. Értesítened kell a Jediket
arról, hogy itt vagyunk, hogy aztán eljöjjenek
és letartóztassák Bane-t.
– Micsoda? – hördült fel Zannah, és hátrált
egy lépést. – Ez őrültség!
– Nem, nem az! – tiltakozott Darovit, és az
ép kezével csuklón ragadta, közelebb húzta
magához a lányt, majd felindultan magyará-
zott:
– Zannah, kérlek, hallgass meg! Ha elküldöd
azt az üzenetet a Jediknek, és átadod nekik
Bane-t, azzal tanúbizonyságát adod annak,
hogy kész vagy letérni a Sith-ek útjáról. Tanú-
bizonyságát adod annak, hogy szeretnéd
valamilyen formában jóvátenni mindazt, amit
a múltban elkövettél. – Elhallgatott néhány
pillanatra, aztán vett egy mély lélegzetet,
elengedte az unokahúga kezét, és hozzátette:
Dew Karpyshyn
735
– Caleb csakis ezzel a feltétellel hajlandó
munkához látni.
– Te magad is láttad, hogy mire képes Bane –
válaszolta Zannah –, mi akadályozza meg
abban, hogy lemészárolja a Jediket, amint
ideérnek?
– Az orbaliskok mérgei már teljesen átitatták
a szervezetét – felelte Darovit. – Még a leg-
gondosabb kezelés mellett is hetekbe, talán
hónapokba telik, mire egyáltalán képes lesz
kiszállni az ágyból.
– Akkor mi akadályoz meg engem abban –
kérdezett tovább Zannah hogy elvigyem őt
innen, amint meggyógyult?
– A ti legnagyobb fegyveretek az, hogy senki
sem tud rólatok – kezdett bele az újabb ma-
gyarázatba Darovit. – A Jedik tíz éve hiszik,
hogy a Sith-rend megszűnt létezni. Nem
vesztegették az időt arra, hogy árnyékokra
vadásszanak, valahányszor valaki elsuttogta a
A Kettő Szabálya
736
Sith szót. Ez az egyetlen oka annak, hogy ilyen
sokáig életben maradtatok. Viszont ha elkül-
död a hírnök droidot, minden megváltozik. A
Jedik tudni fogják, hogy a Sith-ek még létez-
nek. A kezükben lesz a bizonyíték, ami cselek-
vésre ösztönzi őket. Minden lovag és mester
vagy egymillió világon titeket fog keresni.
Többé nem tudtok elrejtőzni előlük.
Zannah tudta, hogy az unokafivérének igaza
van. Bane pontosan ezért dolgozott és küzdött
oly keményen, hogy a kettejük létezéséről
legfeljebb megalapozatlan, kósza híresztelések
szállongjanak szerte a Galaxisban.
– Mindezeken felül – fűzte hozzá Darovit –,
Caleb addig a kezét sem mozdítja, amíg nem
bénítjuk meg a hajótokat. Ha menekülni pró-
bálnál, gyalog kell kivonszolnod Bane-t a
sivatagba. Még ha túléli is az ezzel járó meg-
próbáltatásokat, nem jutsz vele messzire,
mielőtt a Jedik ideérnek.
Dew Karpyshyn
737
– Úgy veszem észre, ez az orvos nem bízik
bennem – jegyezte meg vészjósló hangon
Zannah.
– Az előbb majdnem megölted – mutatott rá
Darovit.
– Ha átadom Bane-t a Jediknek – töprengett
félhangosan Zannah –, velem mi lesz?
– Azt nem tudom – vallotta be a férfi. – Talán
téged is letartóztatnak. De remélem, úgy
fogják értékelni a tettedet, hogy az fordulópon-
tot jelent az életedben. Talán úgy fogják látni,
hogy megpróbálod jóvátenni a bűneidet. Még
az is lehet, hogy bevesznek maguk közé.
Tudomásom szerint a Jedik hisznek a jóvátétel
erejében. Továbbá, ahogyan az imént mond-
tam, ez a jobbik megoldás.
– És mi lesz veled? – vetette fel Zannah. – Te
mihez kezdesz?
– Ha úgy döntesz, hogy megölöd Calebet és
hagyod meghalni a mesteredet, elválunk
A Kettő Szabálya
738
egymástól – felelte gondolkodás nélkül
Darovit. – De nem hiszem, hogy megteszed.
– Ezt mire alapozod?
– Már megmondtam, Zannah, minket, ket-
tőnket különleges szálak fűznek össze – vála-
szolta Darovit. – Mindig tudom, hogy mit
gondolsz és mit érzel. Félsz a magánytól… de
tudnod kell, hogy nem leszel egyedül. Soha
többé nem leszel egyedül. Tudom, hogy helye-
sen fogsz dönteni. És miután megteszed, én ott
leszek neked.
Zannah gondosan és sokáig mérlegelte az
elhangzottakat, közben olyan erősen rágta az
alsó ajkát, hogy véletlenül felharapta, és a
fogai vért fakasztottak belőle. Élete legnehe-
zebb döntése előtt állt. Ha visszautasítja az
ajánlatot, Bane meghal, és neki egyedül kell
életben tartania a Sith-rendet. Megöli Calebet,
keres egy tanítványt… és valószínűleg
Darovittal is végez. Ha pedig elfogadja, azzal
Dew Karpyshyn
739
elárulja a mesterét, amivel egyszer s minden-
korra megsemmisíti a Sith-rendet, és megteszi
az első lépést a jóvátétel, illetve a bűnhődés
hosszú útján.
– Bane-nek nincs sok ideje – jegyezte meg
néhány perc elteltével fojtott hangon Darovit. –
Döntened kell.
Zannah lehunyta a szemét, és elképzelte a
két utat: magányosan a sötétben, vagy
Darovittal az oldalán, a fényben. Újra és újra
megforgatta elméjében a kérdést, míg végül
megtalálta rá a választ. Kinyitotta a szemét, és
a tekintetét a távoli láthatárra szegezve, halkan
kimondta:
– Mondd meg Calebnek, hogy elfogadom a
feltételeit.
Bane lassan nyitotta ki a szemét. Nehéznek
érezte a szemhéját, mintha vastag fémlemezből
lett volna. Ráadásul úgy súrolta végig a szem-
A Kettő Szabálya
740
golyóját, akár a dörzspapír, amikor az arcába
áradó, erős fény miatt pislogott néhányat. A
ragyogás végül arra késztette, hogy egészen
szűkre húzza a szemét, majd megpróbált
felülni.
A teste nem engedelmeskedett az akaratá-
nak. Mindkét karjának és lábának, valamint a
törzsének izmai egyszerűen nem reagáltak az
agyából érkező parancsokra. Még a fejét sem
tudta megmozdítani. A bőrével viszont érzé-
kelt. Meg tudta állapítani, hogy a hátán fek-
szik, illetve, hogy durva szövet, talán zsákvá-
szon vagy sátorlap nyomja a testét. Ezt leszá-
mítva teljesen béna volt, moccanni sem bírt.
Ismét kinyitotta a szemét, és a fény halvá-
nyulni kezdett, azzal párhuzamosan, hogy a
pupillája fokozatosan összehúzódott. Ócska
deszkákból összetákolt, alacsony és ferde
mennyezetet látott maga felett. Egy repedésen
Dew Karpyshyn
741
át besütött a nap, a keskeny kéve egyenesen az
arcára vetült.
Hangosan felnyögve sikerült oldalra fordíta-
nia a fejét, hogy a fény legalább ne a szemét
érje. Ebből a szögből már sokkal jobban belátta
a környezetét. Szűkös, kicsi helyiségben fe-
küdt, kísértetiesen ismerős helyiségben. Mie-
lőtt összepárosíthatta volna a látványt az
emlékezetében őrzött képekkel, egy alak lépett
a látómezejébe.
Abból a tényből, hogy egyenesen két megvi-
selt bőrbakancsot bámult, arra következtetett,
hogy a padlón hever. Az alak néhány pillanat-
tal később leguggolt mellé, és belenézett a
szemébe.
Bane azonnal felismerte az arcot. Tíz évet
öregedett ugyan, de nem lehetett eltéveszteni.
Most már biztosan tudta, hogy ugyanezen a
deszkapadlón feküdt tíz évvel ezelőtt, élet és
halál között lebegve, akárcsak most.
A Kettő Szabálya
742
Caleb – akarta mondani, de csak halk nyögés
tört fel a torkából. Ahogyan a tagjai, úgy az
ajka, a nyelve és az állkapcsa is megtagadta az
engedelmességet. Megpróbálta segítségül
hívni a sötét oldalt, hogy annak energiáiból
merítve feltöltse erővel az izmait, de az akarata
ugyanolyan gyenge volt, mint testének és
lényének többi része.
– Magához tért! – kiáltotta Caleb, a tekintetét
mindvégig a betegére szegezve.
Bane ekkor futó lépteket hallott valahonnan
messziről. Ismét megpróbált megszólalni,
minden erejét ebbe az egyetlen szóba sűrítette:
– Caleb…
Éppen csak hallhatóan suttogva, de ezúttal
tisztán kiejtette a nevet. Az orvos nem vála-
szolt, csupán felállt, és Bane ismét csak a
bakancsát látta. Hamarosan sietős léptek
csikordultak a kinti homokban, majd tompán
dobogtak a kunyhó deszkapadlóján.
Dew Karpyshyn
743
– Hadd nézzem! – csattant fel valaki.
Bane azonnal felismerte a tanítványa hang-
ját, és gondolatban lassan összerakta a szilán-
kokat, hogy megfejtse, mi történt. Eszébe jutott
a csata, amelyet a Jedikkel vívott a Tythonon.
Eszébe jutott, hogy Sith-villámokat zúdított az
utolsó életben maradt ellenségére. És emléke-
zett arra az átkozott Erő-pajzsra, amelyet az
ithori mester emelt a teste köré. Az ezt követő
emlékei kizárólag az elviselhetetlen fájdalom-
ról szóltak.
A Jedi gömb formájú védőfala valahogyan
csapdába ejtette őt a sötét energiák viharának
epicentrumában. A kisülések valósággal
körülfonták. A többmillió voltos áramlökések
megsütötték a húsát, és olyan végeérhetetlen
görcsökbe rántották az izmait, amitől azok a
vad vonaglások közepette kis híján széttépték
a testét.
A Kettő Szabálya
744
Az áram a bőrébe ágyazódott orbaliskokon is
átszáguldott. Mohón szívták, valósággal falták
az energiát, míg végül úgy telezabálták magu-
kat, hogy rugalmas hasuk domborodni kez-
dett. Az egybefüggő, szilárd héjak nem enged-
ték felfelé mozdulni a teremtményeket, ezért
csakis a hasuk duzzadt, és egyre mélyebbre
hatolt az ő testébe. Pontosan emlékezett arra,
hogy micsoda őrjítő fájdalom gyötörte, mialatt
ezer és ezer apró fog rágta a bőre alatti szöve-
teit, és szétmarcangolta az izmait, inait, de
még a csontjait is.
És mialatt egyre erősebben préselődtek hoz-
zá, tovább zabálták a rajta átrohanó energiá-
kat. Mind nagyobbra duzzadtak, míg végül
sorban szétpukkantak, pontosan úgy, ahogyan
a túl nagyra fújt léggömbök.
Bane mindvégig magánál volt, mialatt az
energia vihar félig megsütötte őt, és a húsát
tépő ezernyi fog keltette kínt is elviselte. Ám
Dew Karpyshyn
745
amikor a felrobbanó orbaliskok maradványai-
ból felszabaduló vegyületek marni kezdték a
testét, olyan fájdalom áradt szét az egész
idegrendszerén, hogy elvesztette az eszméletét
– hogy aztán itt térjen magához, Caleb kuny-
hójában.
Hirtelen két csizma jelent meg az orvos ba-
kancsa mellett, amelyeket a méretekből ítélve
egy nő viselt a lábán.
– Az előbb mondani akart valamit – közölte
Caleb valahonnan a magasból.
Bane megpróbálta visszabillenteni a fejét, és
ezúttal sikerült felnéznie a fölébe tornyosuló
párosra. Zannah észrevette a mozdulatot, mire
gyorsan lekapta és jókora golyóvá tekerte a
köpenyét, majd félig ülő helyzetbe emelte a
mesterét, és mögé gyömöszölte a rögtönzött
párnát. És mialatt szorgoskodott, Bane meg-
érezte a hátán tanítványának hosszú, finom
ujjait.
A Kettő Szabálya
746
Az érintés nyomán elemi erővel tört rá a
felismerés – nincsenek rajta orbaliskok! Ezért
érezte az imént, hogy durva szövetű takaró
borítja a testét. Ezért érzi most, hogy Zannah
ujjai a hátába nyomódnak…
– Az orbaliskok? – nyögte alig hallhatóan.
– Le kellett szednünk őket – felelte Zannah –,
máskülönben megöltek volna.
Bane észrevette, hogy a látása fokozatosan
elhomályosul, a két szó kimondása minden
erejét felőrölte. Mialatt lassan belecsúszott a
sötétségbe, sajnálta azt, amit elvesztett.
Amikor két nappal később Bane ismét kinyi-
totta a szemét, Zannah a korábbinál sokkal
erősebbnek látta őt. A mestere ezúttal képes
volt egyik oldalról a másikra fordítani a fejét.
– Mi történt? – kérdezte elhaló és rekedtes
hangon, miután lassan végighordozta tekinte-
tét a kunyhó belsején, aztán a tanítványán.
Dew Karpyshyn
747
– Caleb meggyógyított – felelte Zannah, és
megigazította a Lorandáról származó párnát,
amivel kitámasztotta a férfit. – Megmentette az
életedet.
Négy nappal korábban nehezére esett elkép-
zelni, hogy valaha kimondja ezt a mondatot.
Caleb előbb végignézte, hogy beprogramozza
és útnak indítja a droidot, majd figyelmeztette
őt arra, hogy Bane valószínűleg nem fogja
túlélni a kezelést.
Zannah először arra gondolt, hogy Caleb
kifogást keres, már előre védekezik, mert úgy
döntött, hogy hagyja meghalni Bane-t – vagy
pedig, hogy megöli. Így aztán a kezelés teljes
időtartama alatt rajta tartotta a szemét az
orvoson, noha jól tudta, Caleb ezer módon
véget vethet a mestere életének úgy, hogy neki
sejtelme sem lesz arról, hogy mi történt valójá-
ban. Mindenesetre forrón remélte, hogy a
A Kettő Szabálya
748
jelenléte elriasztja az orvost attól, hogy valami
aljasságot kövessen el.
Most már belátta, hogy teljesen feleslegesen
őrködött és virrasztott. Caleb állta a szavát –
hagyta, hogy a becsület és a hozzá hasonló
ostoba eszmények leterheljék és megkössék.
Megígérte, hogy ha teljesülnek a feltételei,
akkor segít Bane-en, és miután Zannah betar-
totta az alku rá eső részét, Caleb minden
erejével azon fáradozott, hogy ő is betartsa.
Zannah a kezdet kezdetén azt javasolta,
hogy vigyék be a mesterét a Loranda orvosi
kabinjába, de Caleb ellenállt. Azt állította,
hogy a környéket átható természetes energiák
felerősítik a gyógyszerei hatását. Darovit is
egyetértett vele, és Zannah, mert ő maga is
érzékelte a titokzatos erőket, rövid vita után
engedett.
A gyógyító azzal kezdte, hogy undorítóan
büdös főzetet kotyvasztott az üstjében, amit
Dew Karpyshyn
749
aztán áterőltetett Bane torkán, hogy ellensú-
lyozza az orbaliskok méreganyagainak hatása-
it. Darovit előre megmondta, hogy ezek a
toxinok gyilkolják meg lassan Bane-t, de
Zannah csak akkor fogta fel igazán, hogy
milyen iszonyatos sérüléseket szenvedett a
mestere, amikor elkezdték lefejteni róla az
elpusztult parazitákat.
Ami a megperzselődött héjak alatt rejtőzött,
azt nem lehetett bőrnek nevezni, talán még
húsnak sem. Az organizmusok zöld és fekete
belsőségeinek foszlányai, valamint Bane saját,
felbomlott szövetei véres és gennyes péppé
vegyültek össze. A nyálkás massza láttán még
az orvosláshoz mit sem értő Zannah számára
is nyilvánvalóvá vált, hogy a mesterét már
csakis az Erő tartja életben. A sebeiből a rom-
lott hús orrfacsaró bűze szállt fel, és Zannah
keservesen küzdött, hogy ne kezdjen hányni.
A Kettő Szabálya
750
A következő lépésben eltávolították a még
élő parazitákat. Ennek során beigazolódott
Zannah korábbi gyanúja, miszerint a megoldás
kulcsa az elektromos áram. Caleb ragadós,
sűrű és az áramot jól vezető kenőcsféleséget
főzött, amivel bekente valamennyi orbalisk
páncélját. Ezt követően a Lorandából kiemelt
energiacella kábelét rácsatlakoztatta egy
vékony, hosszú tűre, amit sorban beledugott a
teremtmények lapos koponyájának kellős
közepén lévő apró lyukba. A vékony fémpálca
könnyedén belemélyedt a héjak alatti, puha
testekbe, és a belőle kiszabaduló erős áramlö-
ket elkábította az organizmusokat. Ennek
következtében az orbaliskok kisebb adag
oldószert választottak ki, ami meggyengítette
azt a rendkívül erős ragasztót, amely a gazda-
szervezethez tapasztotta őket. Caleb aztán egy
jókora, vízzel teli tartályba dobta a továbbra is
kábult orbaliskokat, és egy másik energiacellá-
Dew Karpyshyn
751
ból származó, utolsó elektromos csapással
végzett velük. A hosszadalmas eljárást – a
lehető legnagyobb óvatossággal – meg kellett
ismételni a Bane testén burjánzó telep vala-
mennyi egyedével, és bár Darovit is besegített
az orvosnak, a kényes művelet több óráig
tartott.
Az eleven orbaliskok alatti foltok fehérek és
ráncosak voltak, továbbá véres sebek tátongtak
rajtuk ott, ahol a parányi szájak folyamatosan
rágták a bőrt – bár ezek a sérülések jelentékte-
lennek tűntek a halott teremtmények alatti
borzalomhoz képest.
Miután Caleb megszabadította a betegét a
fertőzéstől, gyógykenőccsel kente be az egész
testét, majd a feje búbjától a lábujja hegyéig
bekötözte. Az első két napon minden negyedik
órában kicserélte a kötéseket, és újabb adag
kenőccsel vonta be Bane-t.
A Kettő Szabálya
752
Zannaht lenyűgözte az orvos tudása és jár-
tassága. Amikor munkához látott, a betege alig
volt több egy elpusztult, félig megsült és
fertőzött szövetekből álló hústömegnél, és
mire lebontotta az utolsó kötést a szétroncsolt
testről, a Sötét Nagyúr gyakorlatilag újjászüle-
tett. A bőre immáron halvány rózsaszínben
játszott, szokatlanul lágy és érzékeny volt,
viszont Caleb kijelentette, hogy a következő
hetek folyamán lassan visszatér majd a régi
színe és rugalmassága.
– Caleb megmentett? – suttogta halkan Bane.
– Mivel sikerült rávenni?
Zannah habozott, nem igazán tudta eldönte-
ni, hogy mit feleljen. Darovit és Caleb a kuny-
hó előtt várakozott, és bármelyik pillanatban
beléphettek. Viszont, még ha rajtakapják is őt,
miközben a hírnök droidról beszél, miért is
törődnének vele? Ami történt, megtörtént. A
Dew Karpyshyn
753
mestere továbbra is túl gyenge ahhoz, hogy
lábra álljon, és a jediket mostanra valószínűleg
alig egynapi repülés választja el az Ambriától.
– Értesítenem kellett a Jediket arról, hogy itt
vagy – közölte végül hosszas megfontolás
után. – Üzenetet küldtem nekik, amelyben
tájékoztattam őket arról, hogy egy Sith Nagyúr
öt Jedivel végzett a Tythonon. Azt is megüzen-
tem, hogy Calebnél vagy az Ambrián, sebesül-
ten és magatehetetlenül. Hamarosan eljönnek
érted.
Bane szemében felgyúltak a harag tüzei.
Megpróbált ugyan felülni, de csak a fejét tudta
néhány ujjnyira felemelni a párnáról, és szinte
azonnal visszahanyatlott. Rádöbbent, hogy
valóban végtelenül kiszolgáltatott, ekkor
vádlón meredt a tanítványára, és erőlködve
suttogta:
– Lelepleztél… elárultál…
A Kettő Szabálya
754
– Meg kellett tennem, hogy életben tartsalak
– felelte Zannah előhozva azt az utolsó érvet,
amellyel nemrégiben meggyőzte saját magát. –
Még rengeteg dolgot kell megtanítanod ne-
kem.
– Ezt ezek után hogy képzeled? – recsegte
ingerülten Bane. – A Jedik nem fogják hagyni,
hogy tanítsalak.
Erre a kérdésre Zannahnak egyetlen válasza
sem akadt. A mestere lehunyta a szemét, de
hogy azért, mert gondolkodni akart, vagy
pedig mert megadta magát a sorsának, azt
nem tudta megítélni. Nyomasztó csend tele-
pedett a kunyhóra, csupán Darovit és Caleb
halk szavai szűrődtek be odakintről.
Bane néhány másodperc múlva kinyitotta a
szemét, elszántan meredt a lányra, és megszó-
lalt:
– Darth Zannah, te a tanítványom vagy. A
hagyatékom örököse. Még most is megszerez-
Dew Karpyshyn
755
heted azt, ami minden jog szerint téged illet.
Még most is felemelkedhetsz a Sith-mester
rangjára!
Egyre hangosabban beszélt, ami azt jelezte,
hogy az ereje lassan visszatér. Zannah azon
töprengett, hogy a két férfi odakint vajon
hallja-e a mesterét.
– Fogd a fénykardodat, és sújts le rám! –
folytatta Bane. – Szerezd meg magadnak a
címet! Öld meg a többieket, és menekülj el
erről a helyről, mielőtt a Jedik ideérnek. Keress
magadnak tanítványt! Tartsd életben a ren-
dünket!
Zannah megrázta a fejét. Caleb előre látta ezt
a lehetőséget, és gondoskodott arról, hogy
idejében kiiktassa.
– A hajónk mozgásképtelen – mondta halkan
–, és a Jedik órákon belül ideérnek. Még ha
elmenekülök is a sivatagba, rám találnak,
mielőtt elhagyhatnám a bolygót.
A Kettő Szabálya
756
– Sosem hittem volna, hogy ilyen iszonyatos
kudarcot vallok veled – mormolta Bane, és
utálkozó arcot vágva elfordította a fejét, hogy
ne kelljen a lányra néznie. – Sosem hittem
volna, hogy te leszel az, aki megsemmisíti a
Sith-rendet.
Zannah hallgatott, meg sem próbált véde-
kezni. Fél perccel később Bane ismét felé
fordította az arcát, és lepillantott a derékszíján
függő fénykardra.
– Nem akarok a Jedik foglyaként élni – dör-
mögte fojtott hangon, mintha tudta volna,
hogy mások is vannak a közelben, akik esetleg
meghallják a szavait. – Te megakadályozhatod
ezt, mielőtt megérkeznek.
Zannah tiltakozása jeléül megrázta a fejét.
Nem azért vett annyi gondot a nyakába annak
érdekében, hogy megmentse a mesterét, hogy
most egyszerűen megölje őt.
Dew Karpyshyn
757
– Amíg élsz, van remény, Bane – felelte
csendesen. Tartott attól, hogy mit fognak
gondolni Daroviték, ha meghallják a szavait,
viszont valamilyen módon meg kellett nyug-
tatnia a mesterét. – A Sith-ek egy napon talán
újra felemelkednek.
Bane megcsóválta a fejét, bár ez szemmel
láthatóan hatalmas erőfeszítést kívánt tőle.
– A Jediknek gondjuk lesz rá, hogy ne tudjak
megszökni – válaszolta komoran. – Megérzik
majd, hogy mekkora a hatalmam, és legalább
tucatnyi mester fog őrizni, amíg a bíróság előtt
állok, aztán pedig, amíg végrehajtják rajtam a
halálos ítéletet. Végezz velem most! Ne hagyd,
hogy ők győzzenek!
Zannah az elmúlt két napot Bane oldalán
töltötte, arra várva, hogy a férfi magához
térjen. Egyértelműnek tűnt, hogy a mestere
élni fog, de nem akart beszélni vele mindad-
dig, amíg nem bizonyosodik be, hogy az
A Kettő Szabálya
758
elméje ép maradt. Bizonyítékot akart arról,
hogy Bane képességei – az esze és a ravaszsága
– átvészelték a megpróbáltatásokat. És most
megkapta, méghozzá ironikus módon azáltal,
hogy Bane a rá váró jövő ismeretében meg
akart halni.
– A Sith-ek sosem adják fel, mester! – figyel-
meztette suttogva a férfit.
– És csak a bolondok vívnak olyan csatát,
amit minden valószínűség szerint nem nyer-
hetnek meg! – vágott vissza haragosan Bane. –
A Jedik hamarosan itt lesznek. Tedd meg
most! Sújts le rám!
Zannah ezúttal is megrázta a fejét. Bane
megpróbált feltápászkodni, és a haragja akko-
ra erőt adott neki, hogy félig felült, de néhány
másodperc múlva teljesen kimerülten vissza-
zuhant a párnára.
Mialatt ismét átcsúszott az eszméletvesztés
határán, Zannah rádöbbent, hogy a mesteré-
Dew Karpyshyn
759
nek igaza van. A Jedik valóban a közelben
jártak, és neki cselekednie kellett, mielőtt túl
késő lenne. Felállt, és a kezébe vette a fény-
kardját abban a biztos tudatban, hogy a kint
várakozó férfiak meghallják majd a jellegzetes,
sistergő búgást. Ez azonban mit sem számított
neki – mire rájönnek, hogy mire készül, már
semmit sem tehetnek.
A Kettő Szabálya
760
Huszonnegyedik fejezet
Az Igazság Fénye – egyike annak a számta-
lan Jedi-cirkálónak, amelyeket a Ruusani
Reformációt követően bevontak a Köztársasági
Flottába – tompa dobbanással érkezett az
Ambria sivár felszínére.
– Számítsatok rá, hogy bármi megtörténhet!
– figyelmeztette Tho'natu mester a kiszállás-
hoz készülődő társait.
A twi'lek annak idején, még mielőtt megkap-
ta a mesteri rangot, lovagként szolgált a
Ruusanon, a Fény Hadseregében. A bolygó
kiürítése során Farfalla hajójára került, éppen
idejében ahhoz, hogy a gondolatbomba hatásai
ne érjék el, de előtte még bőven volt alkalma
személyesen megtapasztalni, hogy milyen
szörnyűségekre képesek a Sith-ek. És ahogyan
Dew Karpyshyn
761
a múltban, úgy most sem akart felesleges
kockázatokat vállalni.
Néhány nappal ezelőtt egy hírnök droid
érkezett a Coruscantra. A gépezetben rejlő
üzenet sejtelmesen rövid volt, és részletek
híján eléggé nyugtalanító is. Mindössze egy
leszállási hely koordinátáit tartalmazta, vala-
mint egy alig négysoros szöveget:
A Sith Nagyurak egyike életben van. Öt Jedivel
végzett a Tythonon. Jelenleg az Ambrián tartózko-
dik, egy Caleb nevű orvos kezeli. Súlyosan megse-
besült, és teljesen magatehetetlen.
Két hét sem telt el azóta, hogy Farfalla mes-
ter négy társával együtt sietve felszállt a
Coruscantról, hátrahagyva egy üzenetet,
miszerint a Tythonra indulnak, hogy elfogja-
nak egy Sith Nagyurat. Azóta senki sem hallott
felőlük. A droiddal érkezeti hír komor magya-
A Kettő Szabálya
762
rázattal szolgált a sorsukra, és azonnali válasz-
lépésre késztette a Jedi Tanácsot.
A nagymesterek villámgyorsan összeszedtek
tizennégy Jedit – hat mestert és nyolc lovagot –
, és Tho'natu parancsnoksága alatt elküldték
őket az Ambriára, hogy tartóztassák le azt az
illetőt, aki felelős Farfalla mester, illetve kísérői
meggyilkolásáért.
Az utat a hajtóműveket a végsőkig hajszolva,
a lehető leggyorsabban tették meg, de most,
hogy ideértek, óvatosan kellett tovább halad-
niuk, hogy elkerüljék az esetleges csapdákat.
A megadott koordináták egy apró kunyhótól
körülbelül kétszáz méternyire elterülő, sík
területre irányították őket. A szánalmas épít-
mény közelében közepes méretű, fényűző
külsejű űrcirkáló állomásozott, amelynek
oldalán jókora tábla hirdette a nevét: Loranda.
A zsilipek felnyíltak, mire Tho'natu és a tár-
sai kiugrottak a gépből, készen arra, hogy a baj
Dew Karpyshyn
763
első jelére aktiválják a fénykardjukat. Különös
energiák vibráltak körülöttük, amelyeket nem
ismertek ugyan, viszont érzékelték bennük a
sötét oldal eltéveszthetetlen romlottságát.
– Egyes és kettes osztag, ellenőrizzétek azt a
hajót! – rendelkezett Tho'natu. – A harmadik
osztag velem jön. Mi a tábort fésüljük át.
Kilenc Jedi elrohant a Loranda irányába, míg
a többiek a kunyhó felé indultak. Amikor a
közelébe értek, olyasmit fedeztek fel, ami
mélységes iszonyodással töltötte el
valamennyiüket: a táborhely közepén valakit
szó szerint felaprítottak.
A tűzrakó hely körül emberi testrészek he-
vertek. A néhai férfi mindkét karját tőből
lemetszették, és még kétszer kettévágták:
egyszer a könyökénél, egyszer pedig a csuklója
magasságában. Ugyanezt történt az alsó vég-
tagokkal is, a combok, a lábszárak és a lábfejek
mind-mind elkülönültek egymástól. Még a
A Kettő Szabálya
764
felsőtest is négy darabra vágva feküdt a föl-
dön. A tiszta, vértelen sebek szemernyi kétsé-
get sem hagytak afelől, hogy a tébolyult gyil-
kos fénykardot használt.
Egyedül a fej maradt egyben, és mint valami
ocsmány trófea, egy felfordított üstféleség
domború tetején állt. A hosszú, fekete hajú
férfi legfeljebb ötvenéves lehetett. Az arca
rettenetesen eltorzult, ékes bizonyságául
annak, hogy a halála előtt szörnyű kínokat és
félelmeket élt át. Tho'natu elgondolkodott
azon, hogy a szerencsétlen áldozatnak vajon
hány csonkítást kellett elszenvednie addig,
amíg életben volt…
– Miféle őrület bírhat rá valakit arra, hogy
ezt megtegye? – kérdezte valaki, és a mester
nem tudott válaszolni neki.
Még egyszer végighordozta tekintetét a
megrendítő maradványokon, majd intett a
jobbjával, mire a kísérői aktiválták a fegyverü-
Dew Karpyshyn
765
ket. A Jedik, a parancsnokkal az élen, lassú,
nesztelen léptekkel közeledtek a viskó felé.
Pillanatokkal később egyszerre megtorpantak,
mert hangokat hallottak odabentről. A kuny-
hóban lapuló ismeretlen hevesen zihált, köz-
ben fel-felzokogott, illetve kétségbeesetten
nyöszörgött, mintha rettegne valamitől.
A rozoga építmény ajtónyílásában toldott-
foldott takaró lógott, ami miatt nem láthattak
be. A twi'lek megidézte magában az Erőt, és
annak segítségével próbálta kideríteni, hogy ki
rejtőzik odabent, de valami – valószínűleg a
környéket átható, különös energiák – megza-
varták az érzékszerveit.
– Én Tho'natu Jedi-mester vagyok! – kiáltotta
ekkor, és kikapcsolta a fénykardját. – Azért
jöttünk, hogy segítsünk önnek!
Teljességgel érthetetlen üvöltés harsant a
viskóban, majd egy fiatal férfi tört ki a nyílás-
ból, aki a bal kezével aranyszínű fénykardot
A Kettő Szabálya
766
lóbált a feje felett. A jobb keze a csuklójától
lefelé nem létezett, a szemében az őrület
lángjai lobogtak.
– Neeeem! – visította, miközben a kardjával
hadonászva rohant a jövevények felé. – Engem
nem kaptok el! Neeeem!
Tho'natu mester aktiválta a fénykardját, a
férfi egy ütemmel később rávetette magát, és a
kiáltásai vadállati üvöltésekké változtak. A
Jedi-csapat tagjai ösztönösen cselekedtek,
egyszerre ugrottak, hogy támogassák a pa-
rancsnokukat. Az összecsapás legfeljebb
három másodpercig tartott, ezen idő alatt a
dühöngő alak legalább tucatnyi, külön-külön
is halálos sebet kapott.
Miután elterült a földön, és mozdulatlanná
dermedt, a Jedik védőállást vettek fel, és a
kunyhó felé fordulva várták az esetleges újabb
rohamot. De semmi sem történt, és egyikük
sem érzékelt életjeleket az építményből.
Dew Karpyshyn
767
Tho'natu kisvártatva intett a kísérőinek, hogy
maradjanak a helyükön, míg ő maga a bejárat-
hoz osont, és a kardját maga elé tartva, a bal
kezével félrehúzta az ajtót helyettesítő, ócska
pokrócot.
A félhomályos, szűkös helyiség minden be-
rendezése egyetlen lapos szalmazsákból állt,
amely mellett öt kardmarkolat hevert a desz-
kapadlón. A Jedi-mester belépett, és mialatt
végigjáratta tekintetét a repedezett falakon,
összerakta gondolatban a darabokat, és leját-
szotta magában, hogy mit történhetett.
Mint a Jedik többsége, ő is tudott arról, hogy
Valenthyne Farfalla aranyszínű fénykardot
hordozott, akárcsak a férfi, aki az imént rátá-
madt a csapatára. A padlón fekvő kardokat a
Tythonon elesettektől vette el a gyilkosuk,
aztán megtartotta trófeának. A halott támadó
fiatal volt ugyan, viszont a Jedik úgy tartották,
hogy a sötét oldal hívei könnyen és gyorsan
A Kettő Szabálya
768
szerezhetnek hatalmat – elég hatalmat ahhoz,
hogy a férfi végezhessen Farfallával és a többi-
ekkel, főleg, ha sikerült csapdába csalnia őket.
A Sith tehát lemészárolta a Jediket, és magá-
hoz vette a fegyvereiket, viszont az összecsa-
pás során ő maga is súlyos sérüléseket szenve-
dett, többek között elvesztette a jobb kezét.
Aztán valószínűleg az Erő segítségével pró-
bálta meggyógyítani magát. Azonban a sötét
oldal nem képes gyógyítani, csakis ártani tud.
A félresikerült kísérlet folyamán a Sith nem-
hogy helyrejött volna, de még az agya is
károsodott. Sebesülten és félőrülten elindult az
Ambria felé, hogy segítséget kérjen az itteni
orvostól. Mire elérte a bolygót, az állapota
tovább romlott, alighanem csak egy-két lépés
választotta el a haláltól.
Ekkor történhetett, hogy Caleb útnak indítot-
ta a droidot az üzenettel:
Dew Karpyshyn
769
A Sith Nagyurak egyike életben van. Öt Jedivel
végzett a Tythonon. Jelenleg az Ambrián tartózko-
dik, egy Caleb nevű orvos kezeli. Súlyosan megse-
besült, és teljesen magatehetetlen.
A gyógyító valahogyan megtudta vagy meg-
érezte, hogy ki állított be hozzá. Munkához
látott ugyan, de alábecsülte a betege hatalmát,
és az elmeállapotát is rosszul mérte fel. A Sith
a vártnál rövidebb idő alatt összeszedte magát,
és megkínozta, illetve megölte az orvost,
amiért az leleplezte őt. Caleb hosszúra nyúló,
irtózatos haláltusája valószínűleg tovább
szította a fiatal férfi pszichózisát, míg az agya
teljesen elborult, és veszedelmes, dühöngő
őrült lett belőle.
Tho'natu aprókat bólogatott, csak úgy ma-
gának. A részletek tökéletesen illeszkedtek
egymáshoz, a kép teljessé vált. Minden értel-
met kapott.
A Kettő Szabálya
770
Ebben a pillanatban az egyik kísérője bedug-
ta a fejét az ajtón, és odaszólt neki:
– Átkutattuk a környéket, mester. Teljesen
elhagyatott.
– Mi a helyzet a hajóval? – kérdezte
Tho'natu.
– Senki sincs a fedélzeten – válaszolta a Jedi.
– És úgy tűnik, megrongálták a hajtóművet.
„Valószínűleg Caleb tette – gondolta
Tho'natu. – így akarta biztosítani, hogy a Sith
ne szökhessen meg. És a férfi talán rájött erre,
ezért bánt el olyan kegyetlenül az orvossal…”
– A javítás valószínűleg két-három napot is
igénybe vesz – folytatta a Jedi.
– Itt hagyjuk a roncsvadászoknak – jelentette
ki a twi'lek a fejét csóválva. Mindössze két
dolgot akart elvinni erről az elátkozott helyről.
A kísérőjére pillantott, és kiadta a parancsot:
– Szedjétek össze az orvos maradványait!
Tisztes temetésben részesítjük a Coruscanton.
Dew Karpyshyn
771
A Jedi bólintott, és elsietett, hogy közölje a
társaival az utasítást.
Tho'natu mester lehajolt, és felvette a
Tythonon elesett társainak kardját, hogy a
megfelelő helyre kerüljenek a Templomban.
Farfalla és a többiek elvesztése szörnyen
lesújtotta őt, akárcsak az, ami ezen a bolygón
történt. Egyedül az a gondolat vigasztalta,
hogy miután hazatér, teljes bizonyossággal
elmondhatja a Jedi Tanácsnak, hogy végre a
legutolsó Sith Nagyúr is meghalt itt, az
Ambrián.
Kihátrált a kunyhóból, és elindult az Igazság
Fénye felé, abban a biztos tudatban, hogy a
véres mészárlás emlékei élete végéig kísérteni
fogják. Eszébe sem jutott, hogy megvizsgálja a
viskó sarkában heverő szalmazsákot. Nem
vette észre a padozatba épített csapóajtót. És
nem érzékelte, hogy a Sith-tanítvány, valamint
eszméletlen mestere egy ősrégi varázslat
A Kettő Szabálya
772
álcázó leplébe burkolózva, néma csendben
rejtőzik alig valamivel a talpa alatt…
Dew Karpyshyn
773
Epilógus
Zannahnak három napjába telt, mire műkö-
dőképes állapotba hozta a Lorandát. Felvitte
Bane-t a hajóra, ahol is rákötötte a
baktaszivattyút, hogy mialatt ő dolgozik,
mesterének állapota tovább javuljon, sőt
mesterséges altatásban tartotta, hogy ezzel is
gyorsítsa a gyógyulási folyamatot. Aztán,
amikor a hajójuk felszállásra készen állt,
bement az orvosi kabinba, hogy indulás előtt
még egyszer megnézze a mesterét.
Bane a szemét lehunyva, a hátán feküdt a
lebegőhordágyon. Amikor a tanítványa odalé-
pett mellé, hogy ellenőrizze a műszerek adata-
it, hirtelen felnyitotta a szemét, és a kezét
oldalra lendítve megragadta Zannah csuklóját.
– Hol vannak a Jedik? – recsegte haragosan,
azzal félig ülő helyzetbe emelkedett, oldalra
A Kettő Szabálya
774
fordulva rátámaszkodott a könyökére, és
gyűlölködve meredt a lányra.
– Elmentek – felelte Zannah, és igyekezett
megőrizni a nyugalmát, de óhatatlanul felnyö-
gött, mert a vastag ujjak iszonyatos erővel
szorították a kezét. – Visszatértek a
Coruscantra.
Mialatt beszélt, érzékelte, hogy Bane testén
ismét átáramlanak a sötét energiák, méghozzá
ugyanolyan erővel és lendülettel, mint koráb-
ban bármikor. Érezte mestere haragjának
forróságát is, amiből tudta, hogy elég egyetlen
rossz szó, és vége az életének.
– Miért? – mordult fel Bane.
– Azt hiszik, megölték a Sötét Nagyurat az
Ambrián – válaszolta Zannah. – Azt hiszik, a
Sith-rend végleg megszűnt létezni.
– Caleb? – kérdezte a fejét oldalra billentve
Bane, és lerítt róla, hogy feltámadt benne a
kíváncsiság.
Dew Karpyshyn
775
– Megöltem – felelte kurtán Zannah.
– Az unokafivéred?
– Halott. Vele a Jedik végeztek – mormolta
Zannah, és a lelki szemei előtt megjelent egy
kép. Ez a kép azt a szánalmas teremtményt
ábrázolta, akit ő csinált Darovitból. A nyomo-
rult alak a sarokban kuporgott, és a halálos
rettegéstől minden ízében remegett. A bal
karjával egy fénykard markolatát szorította a
mellkasához, mintha azzal megvédhette volna
magát a körülötte nyüzsgő, rémálomba illő
szörnyektől… Zannah hevesen megrázta a
fejét, és kisöpörte elméjéből a nyomasztó
látomást.
Bane szétnyitotta az ujjait, fekvő helyzetbe
ereszkedett, és a haragja kezdett alábbhagyni.
– Jó munkát végeztél, Zannah – jelentette ki,
miután pengeéles elméje kipótolta a hiányzó
részleteket, és többé-kevésbé megfejtette, hogy
a tanítványa mit művelt. Zannah az elismerő
A Kettő Szabálya
776
szavak hallatán elégedetten mosolygott, míg a
mester így folytatta:
– Alábecsültelek. Ha ismertem volna a terve-
idet, sosem parancsolom meg, hogy végezz
velem.
– Még sok mindenre meg kell tanítanod en-
gem – emlékeztette őt Zannah. – A jövőben is
tanulni fogok tőled, mester. Merítek a bölcses-
ségedből. Felfedezem a titkaidat, sorban meg-
fejtem valamennyit, míg végül minden, ami
most a tiéd, minden tudásod és minden hatal-
mad az enyém lesz. És amikor többé nem
leszel hasznos a számomra, megsemmisítelek.
A fenyegető szavak hallatán Bane felvonta a
szemöldökét, és helyeselve bólogatott. A
tanítványát izzó becsvágy fűtötte, és ő tapasz-
talatból tudta, hogy ez az érzés roppant erőket
ad. Minden jel arra utalt, hogy Zannah képes-
ségei tovább fejlődnek a jövőben. Idővel kihív-
ja majd őt, a mestert, hogy megküzdjenek az
Dew Karpyshyn
777
uralomért, és a párbajukat csakis egyikük, az
erősebbik fogja túlélni. „Ez az összecsapás
elkerülhetetlen – gondolta Bane. – Ez a sötét
oldal útja. A Sith-ek útja…” – Egy napon
túlszárnyallak téged – tette hozzá Zannah –, és
akkor végzek veled, Bane Nagyúr. De az a nap
még messze van.
Top Related