Dew Karpyshyn

1

A Kettő Szabálya

2

Drew Karpyshyn

A Kettő Szabálya

A sorozatban kiadónknál megjelent:

Darth Bane

Drew Karpyshyn: Pusztítás útja

Drew Karpyshyn: A Kettő Szabálya

James Luceno: A gonosz útvesztője

James Luceno: Sötét nagyúr

Thrawn-trilógia

Timothy Zahn: A birodalom örökösei

Timothy Zahn: Sötét erők ébredése

Timothy Zahn: Az utolsó parancs

Timothy Zahn: A túlélők keresése

Timothy Zahn: Kirajzás

Jedi Akadémia-trilógia

Kevin J. Anderson: Új rend

Kevin J. Anderson: Sötét oldal

Kevin J. Anderson: Az erő bajnokai

Dew Karpyshyn

3

STAR WARS

DREW KARPYSHYN

A KETTŐ SZABÁLYA

SZUKITS KÖNYVKIADÓ

ALAPÍTVA 1929

A Kettő Szabálya

4

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

STAR WARS: DARTH BANE: RULE OF TWO

by Drew Karpyshyn

Del Rey® Books, an imprint of The Random House

Publishing Group, a division of Random House,

Inc., 2008

Copyright © 2011 by Lucasfilm Ltd. & ® or TM where indicated.

All Rights Reserved.

Used Under Authorization.

Cover art copyright © 2011 by Lucasfilm Ltd.

Translation copyright © 2011 by Lucasfilm Ltd.

Fordította

Szente Mihály

ISBN 978-963-497-204-4

Hungarian edition © Szukits Könyvkiadó, 2011

Lektor: Vágó József

Tördelés: Karaktertax Bt., Szvoboda Gabriella

Színre bontás, tipográfia: EZ DESIGN. KREATÍV STÚDIÓ

Felelős kiadó: Szukits László és Szukits Gábor

Debreceni Kinizsi Nyomda Kft.

Felelős vezető: Bördős János

Dew Karpyshyn

5

Köszönetnyilvánítás

Ezt a művet alig hat hónap alatt hoztam ösz-

sze – ami elképesztően rövid idő ahhoz, hogy

egy alapötlet kézbe vehető és a polcra állitható

könyvvé alakuljon. Szeretnék köszönetet

mondani a Lucas Licensing Ltd., illetve a Del

Rey Books mindazon munkatársainak, akik

kivették részüket ebből a hihetetlen teljesít-

ményből. És külön köszönöm a feleségemnek,

Jennifernek, akinek segítsége és megértése

nélkül aligha tudtam volna tartani a határidő-

ket. De mindenekfelett szeretnék köszönetet

mondani valamennyi rajongónak, aki megvá-

sárolta a Darth Bane: A pusztítás útja című

könyvet. Srácok, a támogatásotok nélkül a

második rész sosem született volna meg!

Őszintén és mindörökre hálás vagyok nektek.

A Kettő Szabálya

6

Prológus

Darovit botladozva vágott át a csatamezőn

elszórtan heverő tetemek között. A gyász és az

iszonyodás valósággal megbénította az elmé-

jét. Sokakat felismert a holtak közül: egyesek a

világos oldal hívei, a Jedik szövetségesei

voltak, mások a sötét oldal katonái, a Sith-ek

szolgái. És Darovit még ebben a kábult állapo-

tában is azon tűnődött, hogy ő maga valójában

melyik oldalhoz tartozik.

Az ismerősei néhány hónappal korábban

még Kandúrnak szólították, vagyis azon a

néven, amely még kora gyermekkorában

ragadt rá. Akkor még nem volt több, mint egy

sovány, sötét hajú, tizenhárom éves fiú, aki az

unokatestvéreivel, Esővel és Bogárral élt egy

Somov Rit nevű apró világon. Hallottak ugyan

híreket a Jedik és a Sith-ek között dúló, vége-

Dew Karpyshyn

7

érhetetlen harcokról, de álmukban sem gon-

dolták volna, hogy a háború egyszer betolako-

dik az ő nyugodt, hétköznapi életükbe…

egészen addig, amíg az a Jedi toborzó tiszt

meglátogatta Rootot, a gyámjukat.

Hoth tábornoknak, a Fény Hadserege főpa-

rancsnokának égető szüksége van Jedikre – így

magyarázta a vendég. Az egész Galaxis sorsa

forog kockán. És a Root gondjaira bízott gye-

rekeket átjárja az Erő.

Root kezdetben ellenállt. Azzal érvelt, hogy a

gyerekek túl fiatalok ahhoz, hogy háborúba

menjenek. Ám a toborzó tiszt nem tágított.

Root végül beleegyezett, mert rájött, hogy ha

nem engedi el a védenceit a Jedikkel, akkor

talán a Sith-ek is eljönnek értük, és ők már akár

erőszakkal is elhurcolják őket. Így aztán

Darovit, illetve az unokatestvérei a toborzó

tiszt felügyelete alatt elhagyták a Somov Ritet,

és elindultak a Ruusan felé. Akkoriban mind-

A Kettő Szabálya

8

hárman azt hitték, hogy csodás kalandban lesz

részük – ám Darovit hamar megismerte a

keserű igazságot.

A Ruusanra való megérkezésük óta rengeteg

minden történt. Minden megváltozott. És az

ifjú – mert azok után, amit az elmúlt hónapok-

ban átélt, többé nem lehetett fiúnak nevezni –

nem sokat értett mindabból, amit látott és

megtapasztalt.

Reményekkel és becsvággyal eltöltekezve

érkezeti a Ruusanra. A dicsőségről ábrándo-

zott, amely az övé is lesz, ha segít Hoth tábor-

noknak és a Fény Hadseregének legyőzni a

Sötét Testvériséget szolgáló Sith-eket. Ám a

Ruusanon nem várta dicsőség, őt magát bizo-

nyosan nem. És az unokafivéreit sem.

Eső meghalt, még mielőtt a hajójuk leeresz-

kedett volna a bolygó felszínére. Buzzard

osztályú Sith vadászgépek támadtak rájuk,

alig néhány pillanattal azután, hogy beléptek a

Dew Karpyshyn

9

légkörbe, és egy energianyaláb lerobbantotta a

gépük egyik vízszintes stabilizátorát. Darovit

kis híján beleőrült, amikor a detonáció elsöpör-

te Esőt. A lökéshullám szó szerint a karjából

tépte ki a kislányt, hogy aztán az ezer és ezer

méterekkel lejjebb leselkedő, biztos halálba

taszítsa.

Bogár, a másik unokatestvére alig néhány

perccel ezelőtt vesztette életét. A gondolat-

bombának esett áldozatául, és a lelkét elemész-

tette Kaan Nagyúr végső, öngyilkos fegyveré-

nek szörnyű ereje. Így aztán ő is elpusztult,

akárcsak az összes Jedi és az összes Sith. A

gondolatbomba megsemmisített valamennyi

élőlényt, akit a képességei alkalmassá tettek

arra, hogy érzékelje és használja az Erőt.

Mindenkit, leszámítva őt, Darovitot – és ennek

okát sem értette.

Igazából semmit sem értett mindabból, ami a

Ruusanon történt. Az égvilágon semmit!

A Kettő Szabálya

10

Amikor megérkezett ide, arra számított, hogy

a Fény Hadserege olyan lesz, mint amilyennek

a mesék, a legendák és költemények leírták;

hogy rettenthetetlen jediket fog látni, akik

hősiesen védik a Galaxist az Erő sötét oldala

ellen. Ezzel szemben emberi lényeket, és

másfajta teremtményeket látott, akik úgy

harcoltak és haltak meg, akár a közönséges

katonák, majd vérbe fagyva hevertek a harc-

mezők sarában.

Darovit úgy érezte, aljas módon becsapták.

Sőt elárulták! Minden, amit a Jedikről hallott

és olvasott, hazugságnak bizonyult. A Jedik

nem voltak makulátlan, ragyogó hősök – a

ruhájukat mocsok lepte, a táboruk félelemtől

és verejtéktől bűzlött. És mindennek a tetejébe

vesztésre álltak! Azok a Jedik, akikkel ő a

Ruusanon találkozott, már számtalan veresé-

get szenvedtek, és szörnyen belefáradtak a

Kaan Nagyúr harcosai ellen vívott csaták

Dew Karpyshyn

11

végeérhetetlen sorozatába. De mégsem adták

fel, konokul kitartottak még akkor is, amikor

nyilvánvalónak tűnt, hogy nem arathatnak

győzelmet. A Darovit gyermeki képzeletében

kialakult eszményképek hamar széthullottak,

és már az Erő minden hatalma sem állíthatta

helyre őket.

Az ifjú harcos idáig jutott a töprengésben,

amikor észrevette, hogy a csatamező egyik

távoli szegletében mozog valami. A szemébe

tűző nap miatt erősen hunyorogva figyelt, és

öt-hat alakot fedezett fel, akik ide-oda járkálva

begyűjtötték és elszállították a halottakat,

barátokat és ellenségeket egyaránt. Darovit

megdöbbent attól, hogy nincs egyedül, hogy

mások is túlélték a gondolatbomba robbanását.

Futásnak eredt, de az izgatottsága nyomban

alábbhagyott, amikor elég közel ért ahhoz,

hogy tisztán lássa a zordon feladattal megbí-

zott illetők arcvonásait. Felismerte bennük a

A Kettő Szabálya

12

Fény Hadseregének önkénteseit. Nem Jedik

voltak, hanem hétköznapi nők és férfiak, akik

felajánlották szolgálataikat Hoth tábornoknak,

és hűséget esküdtek neki. A gondolatbomba

csakis azokat ölte meg, akik bánni tudtak az

Erővel. Mindazok, akikből hiányoztak az

ehhez kellő képességek, védettek voltak a

pusztító hatásokkal szemben. Darovit azonban

nem tartozott közéjük. Benne ott rejlettek azok

a bizonyos képességek. Már kisgyermek

korában is használta az Erőt, amikor is játéko-

kat lebegtetett Eső szórakoztatására. Ezek az

emberek azért maradtak életben, mert hétköz-

napi, közönséges teremtmények voltak, és

nem olyan különlegesek, mint ő maga. Hogy

hogyan és miért élte túl, az teljes rejtélyt jelen-

tett a számára – ahogyan oly sok mindent, ezt

sem értette.

Amikor a csapat közelébe ért, az egyik férfi

leült, vagy inkább kimerülten leroskadt egy

Dew Karpyshyn

13

nagyobb sziklára. Az ötvenes éveiben járó

illető arca nyúzott volt és beesett, mintha a

gyászos feladat nem csupán a testi, de a lelki

tartalékait is felőrölte volna. Darovit sokszor

látta őt a Jedik táborában töltött első hetek

alatt, de sosem foglalkozott azzal, hogy meg-

tudakolja a nevét.

Ijesztő gondolat hasított az agyába, amely

valósággal megdermesztette a tagjait. Ha

felismerte a férfit, akkor talán a férfi is felisme-

ri őt. Talán emlékszik még rá, és talán azt is

tudja róla, hogy áruló lett.

Amikor a közelmúltban személyesen tapasz-

talta meg, hogy valójában milyenek a Jedik,

mélységes undor fogta el. Megvetésre méltó-

nak és taszítónak találta az igazságot. A durva

valóság szétzúzta az eszményeit és az ábránd-

jait, emiatt úgy cselekedett, akár egy becsapott

gyermek: a Jedik ellen fordult. Elcsábult a sötét

oldal ígéreteitől, a háború kellős közepén átállt

A Kettő Szabálya

14

a másik félhez, és készségesen csatlakozott a

Sötét Testvériséghez. És csak az elmúlt órák

folyamán döbbent rá, hogy mekkorát tévedett.

A keserű felismerés akkor tört rá, amikor

szemtanúja lett Bogár halálának – amiért

részben ő maga is felelős volt. Túl későn jött rá,

hogy mi a valódi ára a sötét oldalnak. Túl

későn értette meg, hogy a gondolatbombán

keresztül Kaan Nagyúr őrültsége pusztulást

hozott mindannyiukra.

Immáron nem tartotta magát a Sith Rend

hívének. Már nem áhítozott a sötét oldal

titkainak megismerésére. De ezt honnan is

tudhatná ez a középkorú férfi, Hoth tábornok

odaadó híve? Ha emlékszik őrá, akkor csakis

ellenségként emlékezhet.

Darovit fejében megfordult, hogy megpróbál

elmenekülni. Hogy sarkon fordul, és elrohan –

a lélegzet után kapkodó, holtfáradt férfi aligha

lesz képes megállítani. Valaha pontosan így

Dew Karpyshyn

15

tett volna, csakhogy azóta minden megválto-

zott benne. Akár a bűntudata, akár az érettsége

késztette rá, vagy talán csak látni akarta, hogy

mi lesz a vége, mindenesetre úgy döntött,

hogy nem menekül el, és akármilyen sors vár

rá, szembenéz vele.

Lassú, de elszánt léptekkel megközelítette a

férfit, aki szemlátomást a gondolataiba temet-

kezve üldögélt a kőtömbön. Már csak néhány

méter választotta el tőle, amikor az illető

felemelte a fejét, és ránézett. Az arcvonásai

nem árultak el semmit. A szemében sem

csillantak fel a felismerés fényei, csupán üres

tekintet sugárzott belőle.

– Mindannyian… – motyogta alig hallható-

an, és nem lehetett eldönteni, hogy saját ma-

gának beszél-e, avagy az előtte álló ifjúnak – az

összes Jedi… és az összes Sith… mind meghal-

tak.

A Kettő Szabálya

16

Miután elhallgatott, elfordította a fejét, és

egy közeli barlang sötét bejáratát bámulta.

Darovit megborzongott, amikor rájött, hogy

miről beszél a férfi. A fekete nyíláson túli

járatok ahhoz a mélyen a felszín alatt rejtőző

üreghez vezettek, amelyben Kaan és a többi

mester összegyűlt, hogy megidézze és elsza-

badítsa a gondolatbombát.

A férfi felnyögött, és megrázta a fejét, amivel

sikerült kizökkentenie magát abból a bénult

állapotból, amelybe az imént csúszott bele.

Fáradt sóhajjal felállt, és ismét a feladatára

összpontosította a figyelmét. Odabiccentett

Darovitnak, de máskülönben nem törődött

vele, aztán elindult, hogy tovább végezze a

munkáját: mocskos leplekbe burkolta a tete-

meket, amelyeket aztán a társai összeszedtek,

hogy tisztességesen eltemessék őket.

Darovit néhány percig szótlanul nézett a

megtört alak után, majd a barlang felé fordult.

Dew Karpyshyn

17

A lelke mélyén megint szeretett volna elmene-

külni, de a feketén ásítozó torok ellenállhatat-

lan erővel vonzotta. Abban reménykedett,

hogy odabent megtalálja a válaszokat. Hogy

magyarázatot kap arra a rengeteg halálra és

erőszakra. Hogy megérti a végeérhetetlen

háború és vérontás okait. Talán felfedez vala-

mit, ami segít neki felfogni a Ruusanon történ-

tek mögötti célokat és szándékokat…

Minél mélyebbre ereszkedett, annál hűvö-

sebb levegő fogta körül. A gyomrában különös

bizsergést érzett: az izgatottságába egyre

erősebb rettegés vegyült. Fogalma sem volt,

hogy mit fog találni, miután eléri az alagút

végén lévő, föld alatti üreget. Azt azért sejtette,

hogy holttesteket, rengeteg holttestet, mégis

megfogadta, hogy nem fordul vissza.

Amikor a sötétség összezárult körülötte,

keservesen átkozódott, amiért nem hozott

magával lámpát. A fénykardja persze ott

A Kettő Szabálya

18

függött a derékszíján; hogy hozzájusson egy

ilyen legendás fegyverhez, egyike volt azon

kísértéseknek, amelyek a Sith-ekhez csábítot-

ták. Ugyanakkor, noha elárulta a Jediket annak

érdekében, hogy megkaparinthasson egy

fénykardot, nem tudta rávenni magát, hogy

elővegye, és az energiapenge fényével világít-

son magának. A legutóbbi alkalom, amikor

aktiválta a fegyvert, Bogár halálával végző-

dött, és ez az emlék valahogy bemocskolta a

kincset, amelynek megszerzése érdekében

mindent feláldozott.

Tudván tudta, hogy ha visszafordul, soha

többé nem lesz bátorsága ahhoz, hogy még

egyszer lemerészkedjen ide, így aztán tovább

nyomult előre a teljes sötétségben. Lassan

lépkedett, közben megidézte magában az Erőt,

és a láthatatlan energianyúlványokkal igyeke-

zett letapogatni a környezetét, de még így is

gyakran előfordult, hogy keményen belerúgott

Dew Karpyshyn

19

az egyenetlen sziklapadlóból kiálló kövekbe.

Végül rájött, hogy valamivel könnyebben

boldogul, ha az egyik kezét oldalra nyújtva, a

falon húzza az ujjait, és így próbál tájékozódni.

Lassú ütemben, de állhatatosan haladt. Az

alagút egyre meredekebben lejtett, végül már

félig-meddig mászva tartott lefelé. Körülbelül

félóra elteltével fakó fényfoltot fedezett fel

messze maga előtt, a járat távoli végében.

Ösztönösen felgyorsított, de csak annyit ért el,

hogy megbotlott egy kisebb sziklatömbben.

Ijedten felkiáltva előrebukott, hasra esett,

aztán bukfencezve gurult lefelé a lejtőn. Csu-

pán az alagút legalján elterülő, többé-kevésbé

vízszintes szakaszon sikerült megállnia, és

addigra a testét zúzódások és horzsolások

borították.

A járat tágas sziklacsarnokba torkollott. A

fény, amely idecsalogatta őt, sejtelmesen

villózva verődött vissza a kőfalakba ágyazó-

A Kettő Szabálya

20

dott kristályokból, és az így keletkező világos-

ságnál tisztán látott mindent. A mennyezetről

alig néhány cseppkő függött, míg több száz a

padozaton hevert, szilánkokra zúzva – nyilván

a gondolatbomba robbanása törte darabokra

őket.

Maga a bomba, vagy legalábbis az, ami ma-

radt belőle, a padozattól egyméteres magas-

ságban lebegett az üreg kellős közepén. Első

pillantásra jókora, legalább négy méter átmé-

rőjű fémgömbnek tűnt. Sima, ezüstös felszíné-

ből halovány derengés áradt, de ezzel párhu-

zamosan elnyelte a kristályokból visszaverő-

dött fényt.

Darovit talpra állt, és megborzongott. Meg-

lepően hideg, már-már fagyos levegő vette

körül – a gömb minden meleget kiszívott a

környezetéből. Tett egy lépést előre, és a

törmelék valahogy tompán, lefojtva csikordult

meg a talpa alatt, mintha a gondolatbomba

Dew Karpyshyn

21

nem csupán a fényt és a melegséget, de a

hangokat is elnyelte volna.

Mozdulatlanná dermedve figyelte a termé-

szetellenes csendet. Nem hallott semmit, de

határozottan érzett valamit. Gyenge, zümmö-

gő rezgések szaladtak végig a padozaton,

illetve a saját testén, és ez a folytonos, ütemes

vibráció a gömbből származott.

Darovit visszatartotta a lélegzetét, és ismét

lépett egyet előre. Amikor semmi sem történt,

hosszú, halk sóhajjal kieresztette a tüdejében

rekedt levegőt. Minden bátorságát összeszed-

ve előrenyújtotta a kezét, tovább óvakodott a

gömb felé, és egyetlen pillanatra sem vette le

róla a tekintetét.

Hamarosan elég közel jutott hozzá ahhoz,

hogy megpillantsa az ezüstös burok alatt

vonagló és tekergőző árnyakat – mintha füst-

pászmák gomolyogtak volna a bomba belsejé-

ben. Tett még két lépést, és ekkor már olyan

A Kettő Szabálya

22

közel járt, hogy akár meg is érinthette az

ijesztő tárgyat. A keze mind erősebben reme-

gett, de eltökélten előrehajolt, és a csillogó

felszínre tapasztotta a tenyerét.

Az emberi ésszel elképzelhetetlen és végte-

len szenvedés jajkiáltásai robbantak az elméjé-

ben. Sikolyokból és ordításokból szövődő,

irtózatos lárma áradt a tudatába; a gondolat-

bomba valamennyi áldozata torkaszakadtából

üvöltött kínjában.

Darovit elrántotta a kezét, hátratántorodott,

és térdre roskadt. Noha az agya alig működött,

nagy nehezen megértette, hogy mi történt. A

gondolatbomba robbanása elemésztette a Jedik

és a Sith-ek testét, porrá és hamuvá omlottak,

de a lelkük valahogy megmaradt, és bekerült a

gömbbe, hogy az abban tomboló örvény rabja

legyen mindörökre.

Éppen csak egy pillanatra ért hozzá a bomba

felszínéhez, de amit ezen idő alatt érzett és

Dew Karpyshyn

23

tapasztalt, az kis híján az őrületbe kergette. A

lelkek az áthatolhatatlan héj fogságába esve, az

örökkévalóságig tartó, végeérhetetlen és

elviselhetetlen szenvedésre ítéltettek… Annyi-

ra szörnyű sorsra, hogy Darovit egyelőre csak

sejtette, de felfogni nem bírta annak valameny-

nyi részletét és következményét.

Továbbra is térden állt, és tehetetlensége

jeléül mindkét kezével a hajába markolt. Azért

jött ide, mert válaszokat és magyarázatokat

keresett. Ezzel szemben egy a természet vala-

mennyi törvényének ellentmondó borzalmat

talált, amelytől lényének minden egyes darab-

kája iszonyodott.

– Nem értem… nem értem… nem értem… –

mormolta egyfajta kábulatba zuhanva.

Újra és újra elismételte a kurta mondatot, és

lassan előre-hátra hajlongva, a fejét és a haját

markolászva kuporgott tovább a kemény és

jéghideg sziklapadlón.

A Kettő Szabálya

24

Első fejezet

A lelki béke hazugság,

csak a szenvedély létezik.

A szenvedélyből erőt merítek.

Az erő révén hatalmat szerzek.

A hatalom révén győzelmet aratok.

A győzelem révén a láncaim lehullnak.

A Sith Rend alaptörvénye

Darth Bane, az egyetlen Sith Nagyúr, aki

túlélte Kaan gondolatbombájának pusztítását,

gyors ütemben haladt előre a Ruusan napjának

sárga, fakó fényében úszó, háborútól feldúlt,

sivár síkságon. A két méter magas, tetőtől

talpig feketébe öltözött alak öles léptekkel járt,

vaskos, kemény izmaiban céltudatosságból és

elszántságból táplálkozó erő munkált. A

puszta lényéből áradó végtelen fenyegetést

Dew Karpyshyn

25

még inkább kihangsúlyozta a megjelenése,

teljesen kopasz feje, vastag, sűrű szemöldöke,

de főleg a szeméből sugárzó, átható és zordon

tekintet. Mindezen vonások – még inkább mint

éjfekete páncélzata, illetve a derékszíján him-

bálózó, kissé ívesre kialakított kardmarkolat –

első pillantásra elárulták róla, hogy rettentő

hatalommal felvértezett, félelmetes harcos: az

Erő sötét oldalának vérbeli bajnoka.

Menet közben keményen összepréselte az

állkapcsát, ugyanis néhány percenként új és új

fájdalom hasított a tarkójába. Jó néhány kilo-

méter választotta el a gondolatbombától,

amikor az felrobbant, de még ebből a távol-

ságból is érzékelte az Erőn végigszáguldó

energiákat. Az utóhatások nem szűntek, szór-

ványos energialöketek zúdultak át az elméjén,

mintha apró tőrök ezrei szurkálták volna az

agyának legmélyebb zugait. Kezdetben arra

számított, hogy ezek a rohamok idővel alább-

A Kettő Szabálya

26

hagynak, de ennek pont az ellenkezője történt:

a detonáció óta eltelt órák folyamán mind

gyakrabban törtek rá, és az intenzitásuk

nőttön-nőtt.

Módjában állt volna, hogy segítségül hívja az

Erőt, és a gyógyító energiák leplével burkolja

be magát, csakhogy az a Jedik módszere lett

volna. Ő, Darth Bane, a Sith Sötét Nagyura

más utakon járt. Belevetette magát a szenve-

désbe, szinte kéjelgett benne, és erőt merített a

megpróbáltatásokból. Haraggá és gyűlöletté

alakította a fájdalmait, táplálta velük a sötét

oldal lángjait, míg végül a testét szinte szétve-

tette a lelkében izzó, alig uralható harag.

Az ijesztő külsejű Bane mögött szaladó, apró

alak teljesen másként festett. Zannah, a tizedik

évében járó, szőke kislány a legkevésbé sem

tűnt fenyegető jelenségnek. Végtelenül egysze-

rű, minden díszt nélkülöző ruházatot viselt:

fehér inget és színét vesztett kék kezeslábast,

Dew Karpyshyn

27

mindkettő sok helyen elszakadt, és bemocsko-

lódott a többhetes, folyamatos viseléstől. Ha

valaki meglátta volna őt, amint ott szedi a

lábát a komor, fekete óriás mögött, aligha

képzelte volna róla, hogy a Sith mester nemré-

giben a tanítványának választotta. Ám a

látszat, mint oly sok esetben, ezúttal is csalt.

Bane tudta, hogy a gyermekben különleges

képességek rejtőznek. Bőséges bizonyítékot

látott erre az alig egy órával ezelőtt lezajlott

találkozásuk alkalmával. Valamivel korábban

Zannah megölt két Jedit. Bane nem ismerte az

eset részleteit, a kettős gyilkosság elkövetése

után érkezett a helyszínre. Zannah addigra

már egy halott pattogó, vagyis a Ruusan

telepatikus úton kommunikáló értelmes lénye-

inek egyikére borulva zokogott. A két Jedi tőle

nem messze hevert. A testük még nem hűlt ki,

a nyakuk rettenetesen elcsavarodva állt a

törzsükhöz képest.

A Kettő Szabálya

28

Egyértelműnek tűnt, hogy a pattogó a kis-

lány barátja és társa volt. Bane élt a gyanúper-

rel, hogy a Jedik szándékosan végeztek a

teremtménnyel, aztán ők maguk is hasonló

sorsra jutottak, amikor Zannah úgy döntött,

hogy bosszút áll. Még csak nem is sejtették,

hogy mi rejtőzik a gyermekben, így aztán

teljességgel váratlanul érte őket az, ami ekkor

következett: a mélyen lesújtott Zannah a

bánatától és pusztító gyűlöletétől vezérelve

rájuk, a barátja gyilkosaira zúdította a sötét

oldal energiáit.

A Jedik kegyetlen balszerencséjük áldozatául

estek: rosszkor voltak rossz helyen. A halálu-

kat mégsem lehetett értelmetlennek nevezni.

Legalábbis, Bane számára nem volt az, ugyanis

a kettős gyilkosság révén ismerte fel, hogy

miféle lehetőségek rejlenek az ártatlannak tűnő

kislányban. Egyesek szemében az események

láncolata akár eleve elrendeltnek is tűnhetett

Dew Karpyshyn

29

volna. Mintha a nyomorult Jedik azzal a szán-

dékkal meneteltek volna nyílegyenesen a

gyászos vég felé, hogy összehozzák kettőjüket.

Semmi kétség, még olyanok is akadtak volna,

akik azt vallják, hogy a Sors és az Erő sötét

oldala összeesküdött, hogy megfelelő tanít-

vánnyal lássa el a mestert. Bane azonban nem

tartozott egyik csoporthoz sem.

Természetesen hitt az Erőben, de ugyanígy

hitt saját magában is. Abban viszont nem hitt,

hogy ő csupán egy jóslat egyszerű szolgája, a

sötét oldal bábja, avagy egy elkerülhetetlen,

megváltoztathatatlan jövő szeszélyeinek

áldozata – ennél sokkal többre tartotta magát.

Az Erőt eszköznek tekintette, amelynek segít-

ségével, árulások és cselszövések árán a saját

kedve szerint formálhatja önnön sorsát. A

Galaxisban élő valamennyi Sith közül egyedül

ő érdemelte meg a Sötét Nagyúr címet, és ezért

lett ő az egyetlen, aki életben maradt. És ha

A Kettő Szabálya

30

Zannah valóban méltó arra, hogy a tanítványa

legyen, előbb-utóbb neki is bizonyságot kell

tennie.

Tompa puffanást és fojtott nyögést hallott a

háta mögül. Megfordult, és meglátta, hogy

Zannah annyira igyekezett tartani az általa

diktált könyörtelen ütemet, hogy végül meg-

botlott valamiben, és hasra esett. A lány mér-

gesen meredt rá, a vonásait harag torzította el.

– Lassíts már! – csattan fel ingerülten. – Túl

gyorsan mész!

Bane előbb a fogait csikorgatta, mert újabb

fájdalomhullám áradt szét a koponyájában,

majd higgadtan, de szigorúan válaszolt:

– Nem én megyek túl gyorsan. Te vagy túl

lassú! Meg kell találnod a módját, hogy ne

maradj le.

Zannah talpra ugrott, leporolta a térdét, és

éles hangon visszavágott:

Dew Karpyshyn

31

– Az én lábam nem olyan hosszú, mint a

tiéd! Hogyan is gondolhatod, hogy tarthatom

veled a lépést?

A lányból nem hiányzott a bátorság. Ez már

a kettejük találkozásának első pillanataiban

egyértelműnek látszott. Azonnal felismerte

Bane személyében a Sith mestert, az Erő sötét

oldalának hívét, a Jedik esküdt ellenségét. Ám

a szeme sem rebbent, nyomát sem mutatta

annak, hogy megijedt volna. Bane pedig felis-

merte a lányban azt a lehetséges örököst, akire

neki szüksége volt, de alighanem Zannah is

meglátott őbenne valamit, amire talán régóta

áhítozott. És amikor felajánlotta neki, hogy

legyen a tanítványa, a kislány egy pillanatig

sem habozott.

Egyelőre nem tudta biztosan, hogy Zannah

miért kötött ennyire készségesen szövetséget

vele, a Sith Sötét Nagyurával. Lehetett akár

egyszerű, kétségbeesésből született döntés: a

A Kettő Szabálya

32

lány egyedül maradt, senkire sem számíthatott

annak érdekében, hogy élve kerüljön el a

Ruusanról. Vagy talán eszközt látott a sötét

oldalban, amelynek segítségével egyszer

bosszút állhat majd a Jediken, kegyetlenül

megtorolhatja rajtuk a barátja halálát. De még

az is megtörténhetett, hogy érzékelte Bane

hatalmát, és feltámadt benne a vágy, hogy ezt

megszerezze magának.

Mindenesetre, akármiféle szándékok vezé-

relték is, Zannah nem csupán hajlott rá, de

egyenesen alig várta, hogy letehesse a hűség-

esküt a Sith-rendnek és új mesterének. Ugya-

nakkor nem a bátorsága, és nem is a készséges

viselkedése tette alkalmassá arra, hogy Bane

tanítványa legyen. A Sötét Nagyúr egyetlen, és

csakis egyetlen okból választotta őt.

– Mélyen átjár az Erő – magyarázta neki, és

hangja továbbra sem árulta el, hogy miféle

érzések bujkálnak benne, és milyen kínokat

Dew Karpyshyn

33

kénytelen átélni. – Meg kell tanulnod bánni

vele. Meg kell tanulnod, hogy hogyan hasz-

nálhatod fel a saját céljaid érdekében. Ahogyan

akkor tetted, amikor megölted azt a két Jedit.

– Nem tudom, hogyan csináltam – motyogta

Zannah elbizonytalanodva. – Még csak nem is

akartam. Egyszerűen csak… megtörtént.

Bane árnyalatnyi bűntudatot hallott ki a

hangjából, amin egy pillanatra sem lepődött

meg. „Nagyon fiatal még – elemezte magában

a jelenséget. – Az események összezavarták.

Nem tudja felfogni, hogy mit tett. Egyelőre

nem.”

– Semmi sem történik csak úgy – válaszolta

megfontoltan. – Megidézted magadban az

Erőt, és felhasználtad az energiáit. Gondolj

vissza, hogyan csináltad! Gondold végig, hogy

mi történt!

Zannah pillanatokig habozott, majd a fejét

rázva suttogta:

A Kettő Szabálya

34

– Nem akarom…

A kislány szörnyű megrázkódtatásokon esett

át azóta, hogy megérkezett a Ruusanra. És

nem kívánta még egyszer átélni azokat a

nyomasztó élményeket. Bane megértette őt, sőt

együtt érzett vele. Ő maga is sokat szenvedett

gyermekkorában. Kegyetlen és ostoba apja

gyakran összeverte, a legtöbb esetben minden

ok nélkül. De idővel megtanulta, hogyan

fordíthatja előnyére a gyötrelmes emlékeket.

Zannah pedig csakis úgy válhatott a sötét

oldal hagyatékának méltó örökösévé, ha

szembenéz a múltjával. Ha megtanulja, ho-

gyan merítsen erőt a legfájóbb emlékeiből. Ha

megtanulja, miként alakítsa át, és terelje a

megfelelő mederbe őket, hogy aztán lehetővé

tegyék számára a sötét oldal megismerését,

illetve a hatalmának használatát.

– Most még sajnálod azokat a Jediket –

mondta közönyös hanghordozással Bane. –

Dew Karpyshyn

35

Sajnálatot érzel. Bűntudatot. Talán még szá-

nalmat is. – Néhány pillanatra elhallgatott,

majd amikor folytatta, egyre erősebb, egyre

áthatóbb hangon beszélt:

– De ezek az érzések mit sem érnek! Nem

jelentenek az égvilágon semmit! Egy valamit

kell érezned: haragot!

Váratlanul lépett egyet a lány felé, és hogy

kihangsúlyozza a szavait, maga elé tartotta

ökölbe szorított jobbját. Zannah összerezzent,

de nem hátrált.

– A haláluk nem baleset volt! – harsogta

Bane, és ismét lépett egyet. – Nem a véletlen

műve! Nem tévedésből haltak meg!

A harmadik lépésével már olyan közel került

a lányhoz, hogy testének árnyéka teljesen

eltakarta őt. Zannah behúzta a nyakát, de a

helyén maradt. Bane megdermedt, mert olyan

éles fájdalom hasított a tarkójába, hogy néhány

pillanatra minden elsötétült a szeme előtt.

A Kettő Szabálya

36

Aztán, amikor jobban lett, leguggolt, szétnyi-

totta az ujjait, majd lassan előrenyújtotta a

kezét, és megfogta a lány vállát.

– Gondolj arra, hogy mit éreztél, amikor rá-

juk zúdítottad a bensődben tomboló energiá-

kat! – folytatta, a hangját immáron halk, csábí-

tó suttogássá fojtva. – Elevenítsd fel magad-

ban, hogy mit éreztél, amikor a Jedik megölték

a barátodat…

Zannah lehorgasztotta a fejét, és behunyta a

szemét. Néhány pillanatig néma csendben,

mozdulatlanul áll, mialatt rákényszerítette

magát, hogy újra átélje azokat a pillanatokat.

Az arcán különféle érzésekre – szomorúságra,

bánatra és gyászra – utaló kifejezések suhantak

át, és keskeny válla mind erősebben remegett.

Aztán Bane megérezte, hogy a kislány benső-

jében lassan és fokozatosan feltámad a harag.

És a haraggal együtt a sötét oldal energiái is

éledezni kezdtek…

Dew Karpyshyn

37

Zannah kisvártatva felemelte a fejét. Immá-

ron tágra nyitott szemében különös, harcias

fények táncoltak.

– Megölték Laát! – csattant fel dühösen. –

Rászolgáltak a halálra!

– Helyes! – felelte Bane, azzal felegyenese-

dett, lépett egyet hátra, és a száját elégedett

mosolyra húzva méregette a kislányt. – Érezd

át a haragot! Ízlelgesd! Add át neki magadat!

A szenvedélyből erőt merítek… – folytatta a

Sith-alaptörvényt idézve. – Az erő révén

hatalmat szerzek.

– A szenvedélyből erőt merítek – ismételte

halkan Zannah. – Az erő révén hatalmat

szerzek…

Mialatt beszélt, Bane érzékelte, hogy a sötét

oldal energiái mind erősebben izzanak a lány

bensőjében, míg végül szinte a bőrén érezte a

forróságukat.

A Kettő Szabálya

38

– A Jedik azért haltak mert, mert gyengék

voltak – jelentette ki ellentmondást nem tűrő

hangon. – Csak az erős maradhat életben, és a

sötét oldal az, ami erőssé tesz téged! – Azzal

hátat fordított a lánynak, de a válla felett még

visszaszólt neki:

– Használd fel, hogy tarthasd az iramot! Ha

még egyszer elesel vagy lemaradsz, itt hagy-

lak, ezen a világon.

– De még mindig nem mondtad el, hogy mit

kell tennem! – kiabálta felháborodottan

Zannah, mialatt a mester már hosszú léptekkel

távolodott tőle.

Bane nem válaszolt. Az imént megadta a

választ, noha a lány ezt egyelőre nem ismerte

fel. Viszont ha méltó arra, hogy az ő tanítvá-

nya legyen, akkor magától is rá fog jönni.

Hirtelen megérezte, hogy energiahullám

száguld felé, pontosabban a bal sarka irányába

– Zannah megpróbálta elgáncsolni őt, hogy

Dew Karpyshyn

39

lelassítsa. Számított valamilyenfajta erőszakos

reakcióra, már azóta, hogy ismét nekiindult.

Szándékosan zaklatta fel a lányt, és csalódott

lett volna, ha nem tesz semmit. Igazából egy

erőteljesebb, jóval egyszerűbb támadást várt,

például egy kemény taszítást, azzal a szán-

dékkal, hogy a földre söpörje őt, de amit

tapasztalt, az még jobban tetszett neki. A

sarkára irányzott, célzott csapás sokkal kifi-

nomultabb volt. Éles észről és ravaszságról

árulkodott, és bár felkészülten fogadta, a

csapás ereje eléggé meglepte.

Ám akármilyen képességek rejtőztek

Zannahban, nem érhetett fel a sötét oldal

nagymesterével. Bane megidézte magában az

Erőt, hogy megállítsa és elkapja a hullámot,

majd kissé felerősítve visszarepítette azt a

tanítványára. A mellkasa közepén érte

Zannaht, és elég erőteljes volt ahhoz, hogy

A Kettő Szabálya

40

hanyatt lökje. A kislány meglepett nyögést

hallatva a hátára zuhant.

Természetesen nem sérült meg, Bane nem

akarta megsebezni. Az apjától elszenvedett

rendszeres verések segítettek neki abban, hogy

Sötét Nagyúrrá váljon, ugyanakkor gyűlölte és

megvetette miattuk Hurstöt. Márpedig a lány

csakis úgy lehetett a tanítványa, ha tisztelte és

csodálta őt. Nem vezethette végig a sötét oldal

rejtélyes és veszedelmes útjain, ha Zannah

nem lett volna hajlandó, vagy még inkább, ha

nem vágyott volna arra, hogy tanuljon tőle.

Hurst az állandó verésekkel csakis azt tanította

meg neki, hogyan gyűlöljön, és Zannah ezt a

leckét már alaposan megismerte.

Megfordult, és a kemény, kopár földön ülő

lányra szegezte fagyos tekintetét. Zannah

ingerülten meredt fel rá, lerítt róla, hogy

végtelenül haragos a megaláztatás miatt.

Dew Karpyshyn

41

– Egy Sith tudja, hogy mikor szabadíthatja el

a sötét oldal erejét – közölte higgadtan, de éles

hangon Bane – és mikor kell visszafognia. A

türelem halálos fegyver lehet, ha tudod, mikor

és hogyan használhatod fel, míg a haragod, ha

megtanulod irányítani, táplálhatja a sötét

oldalt.

Zannah valósággal remegett dühében, de

Bane valami mást is leolvasott az arcáról: az

óvatos kíváncsiságot. A lány lassan felfogta a

szavak jelentését, bólintott egyet, és a vonásai

ellazultak. Bane továbbra is érzékelte benne a

sötét oldal energiáinak jelenlétét. A harag sem

tűnt el Zannahból, csupán elrejtette a lelke

mélyére, ahol aztán tovább táplálta és őrizgette

abban a reményben, hogy egyszer még sza-

badjára engedheti.

Bane elégedetten biccentett. Zannah éppen

most tanulta meg a Sith-tanítás első leckéjét. És

a lány most már tartott tőle – nem félt, csak

A Kettő Szabálya

42

tartott tőle. Pontosan úgy, ahogyan akarta.

Arra volt szüksége, hogy a tanítványa csakis

egyvalamitől féljen: a kudarctól.

Ismét hátat fordított neki, és megint elindult,

közben a fogait csikorgatta, mert anyagtalan

pengék újabb falanxa száguldott át elméje örök

sötétségben rejtőző ösvényein. Pillanatokkal

később érzékelte, hogy Zannah másodjára is

megidézi magában az Erőt – ezúttal azonban

befelé irányította az energiákat, hogy felfrissít-

se és új erővel töltse fel megfáradt tagjait.

A lány hamarosan felpattant, és szinte erőfe-

szítés nélkül rohant mestere után. Bane meg-

szaporázta lépteit, amikor a tanítványa felzár-

kózott mellé. Most, hogy az Erő félelmetes és

kimeríthetetlen energiái hajtották előre,

Zannah könnyűszerrel tartotta a könyörtelen,

gyors iramot.

– Hová megyünk? – érdeklődött kisvártatva.

Dew Karpyshyn

43

– A Sith-ek táborába – felelte Bane készletek-

re van szükségünk az utazáshoz.

– Vajon vannak ott más Sith-ek is? – kérdezte

Zannah. – Olyanok, akik harcoltak a Jedikkel?

Bane akkor jött rá, hogy még nem mondta el

a lánynak, mi történt Kaan Nagyúrral és a

Testvériség tagjaival.

– Nem léteznek más Sith-ek – felelte komo-

ran. – És soha nem is lesznek, leszámítva

kettőnket. Egy mester és egy tanítvány. Az

egyik, hogy birtokolja a hatalmat, a másik,

hogy sóvárogjon a hatalom után.

– És mi történt a többiekkel? – tudakolta a

lány.

– Megöltem őket – felelte kurtán Bane.

Zannah néhány másodpercre a gondolataiba

temetkezett, majd rántott egyet a vállán, és

ridegen kijelentette:

– Hát akkor gyengék voltak. És rászolgáltak

a halálra.

A Kettő Szabálya

44

Bane lenézett a lányra, és rövid töprengés

után úgy ítélte meg, hogy bölcsen választott

tanítványt magának.

Dew Karpyshyn

45

Második fejezet

Hoth tábornok halálát követően Valenthyne

Farfalla lett a Fény Hadseregének főparancs-

noka. A nagymester hatalmas űrhajója ala-

csony orbitális pályán keringett a Ruusan

felett. A külsejében a letűnt korok vitorlás

hajóira hasonlító cirkálóból ódon elegancia

áradt, sőt egyfajta hivalkodó pompa, amelyet a

legtöbb Jedi a tőlük oly távol álló hiúság

jelének ítélt.

Johun Othone, a Fény Hadseregében szolgá-

ló ifjú padavan nem is olyan régen még osztot-

ta ezt a véleményt. Hoth híveinek túlnyomó

többségével együtt ő maga is kérkedő bolond-

nak tartotta Farfallát, akit nem érdekel más,

csakis rikító színű, fényes selyemingei, majd

derékig érő, aranyszőke hajának szabadon

leomló fürtjei, valamint a divatozás egyéb,

A Kettő Szabálya

46

ízléstelen kellékei. Ám a Sötét Testvériség ellen

vívott háború folyamán Farfalla és a harcosai

kitettek magukért. Johun, illetve Hoth többi

híve, ha kelletlenül is, de megtanulták csodál-

ni, sőt tisztelni a nagymestert, akit kezdetben

lenéztek és gúnyoltak a háta mögött.

Hoth tábornok meghalt, elpusztult a Sith-ek

elleni utolsó összecsapás során, és a helyét

Valenthyne Farfalla vette át. Hoth utolsó

parancsára a nagymester rendkívül ügyesen

megszervezte és végrehajtotta a Ruusan kiürí-

tését a gondolatbomba robbanása előtt. Több

ezer Jedi-lovag és padavan életét mentette meg

azzal, hogy felrakta őket a bolygó körül kerin-

gő flottájának egységeire.

A puszta véletlenen múlt, hogy Johun a

Kedvező Szélre, vagyis Farfalla vezérhajójára

került. A cirkáló elég nagy volt ahhoz, hogy a

háromszáz fős személyzet kényelmesen elfér-

jen rajta, de a raktérben összezsúfolódott,

Dew Karpyshyn

47

közel ötszáz evakuált között Johun a legkevés-

bé sem érezte kényelmesen magát. A menekül-

tek úgy összetömörültek, hogy jószerével lépni

sem bírtak, a mesterek, lovagok és padavanok

szó szerint egymáshoz préselődve álltak.

A flotta más egységei ugyanígy megteltek.

Farfalla a biztonság kedvéért nem csupán a

Jediket, de még a Hoth seregéhez csatlakozott

közkatonák java részét is felhozatta az űrbe.

Az egyik hajón még hétszáz hadifogoly is

szorongott. Ezek a Sötét Testvériséget szolgáló

katonák gyorsan megadták magukat azok

után, hogy vezérük a sorsukra hagyta őket, és

belekezdett utolsó, őrült tervének megvalósí-

tásába. Ezeket a hétköznapi teremtményeket

igazából nem fenyegette veszély, a gondolat-

bomba csakis azokra hatolt, akik érzékelték és

használták az Erőt. Ám a kiürítés hajszájában

az tűnt a legegyszerűbbnek, ha mindenki

elhagyja a felszínt.

A Kettő Szabálya

48

Itt, Farfalla saját cirkálóján Johun szinte min-

denkit ismert. Hónapokon keresztül küzdött

mellettük, rajtaütésekben, kisebb összecsapá-

sokban és nyílt ütközetekben vett részt az

oldalukon. Együtt lettek szemtanúi a halálnak

és vérontásnak, együtt ízlelték meg a győze-

lem dicsőségét, és együtt szenvedtek el keserű

vereségeket. Valamennyien sok-sok ellenségü-

ket – és túlontúl sok barátjukat – látták elesni,

mialatt látszólag végeérhetetlen hadjáratot

folytattak a sötét oldal seregei ellen.

Aztán, mialatt ők a raktérben egymáshoz

szorulva várakoztak, a háború véget ért.

Méghozzá úgy ért véget, hogy a győzelem az

övék lett. Ennek dacára a fedélzeten tartózko-

dóknak eszükbe sem jutott éljenezni, éppen

ellenkezőleg, valamennyien komor hallgatásba

merültek. A Sith-ek kiirtásáért szörnyű árat

kellett fizetni. A történtek nem hagytak helyet

a kételyeknek. Senki sem remélhette, hogy a

Dew Karpyshyn

49

felszínen maradt Jedik túlélték a robbanást.

Mindazok, akik feljutottak a bomba hatáskö-

rén kívül keringő űrhajókra, biztonságban

tudhatták magukat. Ám az Erőn keresztül

hallották a gyötrelmes üvöltéseket és sikolyo-

kat, amelyek a társaikból szakadtak ki, amikor

a sötét oldal energiáiból keletkezett örvény

elragadta és magába szívta a lelküket. A túl-

élők közül sokan nyíltan zokogtak. A többiek

döbbent némaságba burkolózva igyekeztek

túltenni magukat a történteken.

Johun – akárcsak Farfalla és a Fény Hadse-

regének összes többi tagja – önként jelentke-

zett, hogy Hoth mellett maradjon a felszínen.

Csakhogy a tábornok a legtöbbjüknek nemet

mondott. Tudván tudta, hogy a biztos halál

vár mindazokra, akik vele maradnak, így

aztán száz Jedit leszámítva mindenkit felpa-

rancsolt a hajókra. A padavanok egyike sem

kapott engedélyt arra, hogy odalent maradjon.

A Kettő Szabálya

50

Johun tisztában volt azzal, hogy parancsnak

engedelmeskedett, ennek ellenére önkéntele-

nül úgy érezte, elárulta a tábornokot azzal,

hogy elmenekült a Ruusanról.

Az egymáshoz szoruló testek erdejében ép-

pen csak sikerült felfedeznie Farfallát. Szeren-

csére a tömeg szélén járkáló nagymester

élénkvörös inge szinte jelzőfényként világított

a sötétbarna köpenyek tengerében. Az új

főparancsnok órák óta mentőcsapatokat szer-

vezett, amelyeket visszaküldött a Ruusan

felszínére azzal a feladattal, hogy keressék

meg a túlélőket, illetve gyűjtsék össze a még

hasznosítható készleteket. Johun pedig feltette

magában, hogy ő is a visszatérők között lesz.

A sűrű tömegben nem egykönnyen lehetett

mozogni, de Johun alacsony volt és fürge. A

tizenkilencedik évében járt, és egyelőre nem

kezdett izmosodni. Karcsú alkatának, fehér

bőrének és vállig érő, szőke hajának – amely-

Dew Karpyshyn

51

nek egyik fürtjét a felkészítés alatt álló ifjú

Jedik szokásának megfelelően szoros fonatba

kötötte – köszönhetően legalább két évvel

fiatalabbnak tűnt a valódi koránál. Általában

bosszantotta, ha kölyöknek nézték, de most,

miközben szélsebesen cikázva és kanyarogva

átvágott a sokaságon, kimondottan örült, hogy

egyelőre vékony maradt.

– Farfalla mester! – kiáltotta a tábornok köze-

lébe érve, majd még jobban felemelve a hang-

ját, hogy hallani lehessen a háttérzajtól, meg-

ismételte:

– Farfalla mester!

A főparancsnok megfordult, végigsöpört

tekintetével a tömeg szélén állókon, aztán,

amikor a fiú végre kitört a testek sorfalából,

kurtán biccentett, és megszólalt:

– Hallgatlak, Johun padavan!

A Kettő Szabálya

52

– Szeretnék részt venni a mentésben! – ha-

darta Johun. – Az engedélyedet kérem, hogy

felszállhassak az egyik hajóra!

– Attól tartok, ez nem áll módomban – felelte

a nagymester, és sajnálkozva megcsóválta a

fejét.

– Miért nem? – kérdezte Johun. – Túl fiatal-

nak tartasz?

– Nem erről van szó… – kezdte Farfalla, de

mielőtt folytathatta volna, Johun a szavába

vágott:

– Nem vagyok kölyök! Betöltöttem a tizenki-

lencet, és idősebb vagyok annál a kettőnél, az

biztos! – kiáltotta felindultan, és rámutatott a

legközelebbi mentőcsapatra. Ez az egység

négy főből állt: egy rövid szakállat viselő,

középkorú férfiból, egy húszas éveiben járó

nőből, illetve két fiúból, akik legfeljebb tizen-

három-tizennégy évesek lehettek.

Dew Karpyshyn

53

– Uralkodj a haragodon! – figyelmeztette

szigorúan Farfalla a padavant.

Johun már készült visszavágni, de az utolsó

pillanatban észbe kapott. Beleharapott az alsó

ajkába, és csupán bólintott. Jól tudta, hogy

semmi értelme az ingerült érvelésnek, azzal

sosem fogja meggyőzni a nagymestert.

– A korodnak nincs köze a döntésemhez –

magyarázta Farfalla, miután az Erőn keresztül

megbizonyosodott arról, hogy Johun az elle-

nőrzése alá vonta az érzéseit. – A katonáink

legalább harmada fiatalabb nálad.

Ezzel a szomorú ténnyel Johun is tisztában

volt. A ruusani hadjárat mind nagyobb veszte-

ségei miatt a parancsnokok rákényszerültek,

hogy egyre fiatalabb harcosokat fogadjanak a

sereg soraiba. A fiatalsága tehát nem jelenthe-

tett gondot, más magyarázat rejtőzött a háttér-

ben. Ám ahelyett, hogy rákérdezett volna a

döntés okára, egyszerűen csendben maradt.

A Kettő Szabálya

54

Türelmes várakozással többet húzhatott ki

Hoth utódjából, mintha szüntelen kérdésekkel

bombázta volna.

– Vess egy alaposabb pillantást azokra, aki-

ket leküldök! – szólította fel Farfalla. – Min-

dannyian bátor önkéntesek, akik értékes

szövetségeseink voltak a Sith-ek ellen vívott

háborúban. De egyikük sem érzékeli az Erőt.

Johun meglepődött, és szemügyre vette az

utolsó előkészületeket végző csapat tagjait.

Hamar rájött, hogy ismeri a sötét bőrű, sötét

hajú nőt, korábban kétszer-háromszor találko-

zott vele. Irtannának hívták, és a Köztársaság

katonájaként szolgált, mielőtt körülbelül egy

évvel ezelőtt jelentkezett a Fény Hadseregébe.

A másik három illetőt már hosszabb ideig

figyelte, mígnem észrevette a szakállas férfi és

a két fiú közötti hasonlóságot, és ekkor már

tudta, hogy kiket lát. Mindhárman a Ruusan

szülöttei voltak. A Bordon nevezetű férfi

Dew Karpyshyn

55

gazdálkodásból élt a felszínen, és Kaan Nagy-

úr csapatai elől menekült a Jedikhez a legutol-

só Sith-offenzíva idején, johun tudta, hogy a

fiúk a gyermekei, de a nevük már nem jutott

eszébe.

– Nem ismerjük a gondolatbomba robbaná-

sának valamennyi hatását – folytatta Farfalla. –

Lehetnek utórezgések, amelyek árthatnak

nekünk, Jediknek, vagy akár meg is ölhetnek

minket. Ezért nem mehetsz.

Johun bólintott, egy csapásra mindent meg-

értett: Farfalla csupán óvatos. De talán óvato-

sabb a kelleténél…

– Másfajta veszélyek is léteznek odalent –

jegyezte meg. – Nem tudjuk biztosan, hogy

valamennyi Sith elpusztult-e. Lehet, hogy

néhányan túlélték a robbanást.

Farfalla a fejét csóválva válaszolt:

– Kaan egy általunk egyelőre ismeretlen

módszerrel uralkodott a hívei felett. Vala-

A Kettő Szabálya

56

mennyien alávetették magukat az akaratának,

mintha megigézte vagy megbűvölte volna a

társait. Amikor levezette őket a föld alatti

üregbe, kivétel nélkül követték.

Mindannyiukat meggyőzte arról, hogy túlélhe-

tik a gondolatbomba robbanását, ha egyesítik

az erőiket – csakhogy a jelekből ítélve tévedett.

– És mi a helyzet a Sith-ek szolgáival? –

erősködött Johun, mert valamiért nem bírta

feladni. Ahogyan a Jediknek, úgy a Sith-eknek

is szép számmal akadtak olyan harcosaik, akik

nem érzékelték az Erőt: katonák és zsoldosok,

akik szövetségre léptek a Sötét Testvériséggel.

– Aligha fogtuk el valamennyit – érvelt tovább

az ifjú padavan. – Néhányan biztosan elmene-

kültek, és talán még mindig odalent bujkálnak.

– Ezért visszük magunkkal ezeket! – kiáltotta

oda neki a katonanő, és megveregette az

oldalán függő sugárvetőt, majd harcias mo-

Dew Karpyshyn

57

solyra húzta a száját – hófehér fogai élesen

elütöttek sötét arcbőrétől.

– Irtanna tudja, hogyan vigyázzon magára –

jegyezte meg szintén mosolyogva Farfalla. –

Több csatában vett részt, mint te és én együtt-

véve.

– Kérlek, Valenthyne nagymester! – könyör-

gött Johun, és fél térdre ereszkedett. Maga is

tudta, hogy a gesztus ostoba és hiábavaló, de

szörnyen elkeseredett. Tudta, hogy Farfallának

igaza van, de nem érdekelte. Nem érdekelte

sem a logika, sem az észérvek, de még a gon-

dolatbomba veszélyei sem. Úgy érezte, egysze-

rűen képtelen tétlenül várakozni. – Kérlek,

Farfalla tábornok! Ő volt a mesterem…

Farfalla kinyújtotta a jobbját, finoman rátette

a tenyerét a padavan fejére, és elszomorodva

megszólalt:

– Hoth tábornok figyelmeztetett engem,

hogy a döntésével, miszerint elküld téged

A Kettő Szabálya

58

maga mellől, rettentő súlyt terhel a válladra.

De a mestered bölcs ember volt. Tudta, mi a

legjobb neked, ahogyan én magam is tudom.

Meg kell bíznod az ítéletemben, még akkor is,

ha nem érted meg teljes egészében.

Azzal a Fény Hadseregének újdonsült pa-

rancsnoka levette a kezét az ifjú fejéről, majd

karon fogta, és felsegítette őt.

– A mestered hatalmas áldozatot hozott ér-

tünk – folytatta halkan és gyengéden, de

valahogy erőt és elszántságot sugározva. – Ha

mi most engedünk az érzéseinknek, ha merő-

ben feleslegesen bármiféle ártalmakat szenve-

dünk el, azzal hiábavalóvá tesszük az áldoza-

tát, és beszennyezzük azt, amit értünk tett.

Érted, hogy miről beszélek?

Johun megfontoltan bólintott – a padavan

megadta magát a nagymester bölcs érvelésé-

nek.

Dew Karpyshyn

59

– Helyes. Ha mindenáron szeretnél segíteni,

akkor segíts Irtannának berakodni – mondta

végül Farfalla, azzal elfordult, és elindult egy

másik mentőcsapat felé.

Johun ismét biccentett, de a nagymester ezt

már nem látta, mert máris az újabb feladatok

kötötték le a figyelmét.

Johun aztán beállt Irtanna mellé, és hallgata-

gon hordta a komp gyomrába az újabb és

újabb készleteket: élelemadagokkal és víztar-

tályokkal teli ládákat; elsősegélycsomagokat

arra az esetre, ha valaki megsérülne;

elektrotávcsöveket és szenzorokat a felderítés-

hez és őrködéshez; valamint fényrudakat arra

az esetre, ha az éjszaka még a felszínen érné a

csapatot. És persze tartalék tárakat a sugárve-

tőkhöz, amelyeket Irtanna és a többiek azért

vittek magukkal, hogy védekezhessenek, ha

netán összeakadnak Kaan seregének túlélőivel.

A Kettő Szabálya

60

– Köszönöm – mondta Irtanna, miután vé-

geztek a rakodással.

Johun igyekezett közönyösnek mutatni ma-

gát, és gyorsan körülnézett – nyomát sem látta

Farfallának.

– Te szeretnéd levinni a gépet, vagy inkább

én vezessek? – kérdezte a nőtől. Könnyed

hanghordozással beszélt, de közben megidézte

magában az Erőt, kinyújtotta annak anyagta-

lan és láthatatlan csápjait, és megérintette

velük Irtanna elméjét. A lehető legfinomabban

csinálta, gondosan vigyázott, nehogy bármifé-

le kárt okozzon, mialatt elültette a nő tudatá-

ban a sugallat csíráját.

Irtanna előbb csodálkozva pislantott egyet,

majd zavarodottságra utaló kifejezés jelent

meg az arcán.

– Hm… azt hiszem, nekem kéne vezetnem a

gépet – dünnyögte furcsa, színtelen hangon. –

Dew Karpyshyn

61

Te meg beülhetnél mellém, a másodpilóta

ülésébe.

– Ezek szerint velünk jössz? – érdeklődött a

kicsivel távolabb dolgozó Bordon, és a hang-

színe elárulta, hogy kételyei vannak.

– Hát persze – felelte barátságosan Johun. –

Hallottátok FarfalIát, amikor megkért, hogy

segítsek nektek, nem igaz? Mi másért mondta

volna, ha nem azért, mert veletek megyek?

Ahogyan az imént Irtanna esetében, úgy

ezúttal is az Erőhöz folyamodott, és annak

tudatbefolyásoló hatásával támogatta meg a

féligazságot. Más körülmények között irtózott

volna attól, hogy ezzel a módszerrel manipu-

lálja a barátait vagy szövetségeseit, de most

tudta, hogy a szedett-vedett mentőcsapat

tagjai sokkal könnyebben boldogulnak majd,

ha elkíséri őket.

A Kettő Szabálya

62

– Aha… világos – mormolta Bordon rövid

gondolkodás után. – Örülök, hogy velünk

tartasz!

– Nem fog ártani, ha egy Jedi is velünk lesz –

tette hozzá Irtanna –, baj esetére…

Johun megállapította magában, hogy – még

ha az Erőt segítségül szólítva is – mindig

könnyebb rávenni valakit valamire, ha az illető

is akarja, hogy rávegyék. Ettől függetlenül

bűntudata támadt, amikor bemászott a kisebb-

fajta leszállóegységbe.

„Ez csak azért van, mert megszegted Farfalla

parancsát – nyugtatgatta magát gondolatban. –

Akárki akármit mond, igenis helyesen cselek-

szel!”

– Mindenki kösse be magát! – rendelkezett

Irtanna, amikor a zsilipek hangos sziszegés

kíséretében bezárultak.

Dew Karpyshyn

63

Pillanatokkal később felzúgtak a hajtómű-

vek, és a komp felemelkedett a dokk fémpad-

lójáról.

– Szóval, visszatérünk a Ruusanra. Vagy

legalábbis arra, ami megmaradt belőle – dör-

mögte csendesen Bordon.

A gép néhány másodperccel később kisiklott

a dokk hatalmas kapuján, és hamarosan belé-

pett a bolygó légkörébe.

A Kettő Szabálya

64

Harmadik fejezet

Darth Bane már jóval azelőtt érzékelte a je-

lenlétüket, hogy meglátta őket.

Az a sok ostoba fegyvernek vagy közönséges

eszköznek fogta fel az Erőt, amellyel lesújthat-

nak az ellenségükre, és lebegtethetik a közeli

tárgyakat, hogy aztán várakozó tenyerükbe

húzzák vagy éppen elhajítsák azokat. Minde-

zek csupán ócska bűvésztrükkök voltak azok

számára, akik megértették a valódi hatalmát és

a benne rejlő lehetőségeket.

Az Erő része volt az összes élőlénynek, és az

összes élőlény része volt az Erőnek. Átáramlott

minden értelmes lényen és állaton, minden

fán, bokron és növényen. Az élet és a halál

alapvető energiái átfolytak rajta, és fodrozódá-

sokat okoztak a létezés szövetén.

Dew Karpyshyn

65

Noha az agyát marcangoló fájdalom jócskán

elterelte a figyelmét, Bane érzékelte ezeket az

apró hullámokat. Megadták neki azt a tudatos-

ságot, amely meghaladta a tér, sőt az idő

korlátait, és hozzásegítették, hogy rövid bepil-

lantásokat nyerjen a folyton változó jövőbe.

Így történt, hogy még két kilométerre járt attól

a helytől, ahol Kaan Nagyúr hadserege tábort

vert a közelmúltban, de már tudta, hogy

mások is vannak ott.

Mindösszesen nyolcan voltak, valamennyien

emberi lények: hat férfi és két nő. Ezek a

közönséges zsoldosok kreditekért szegődtek el

a Testvériség seregébe, valamint a lehetősé-

gért, hogy visszavághassanak a gyűlölt Köz-

társaságnak, és valamilyen úton-módon túlél-

ték a Hoth csapataival vívott utolsó ütközetet.

Valószínűleg azonnal visszavonultak, amikor

Kaan leereszkedett a bolygó felszíne alá, hogy

csapdát állítson a Jediknek, és ezzel tökélete-

A Kettő Szabálya

66

sen szemléltették, hogy mennyit ér a fizetett

hívek hűsége. És most, akár a bantahulla

rothadó húsából lakmározó dögbogarak,

eljöttek a Sith-táborba, hogy összeszedjék a

fellelhető értéktárgyakat.

– Valaki van előttünk – suttogta Zannah egy

perccel azután, hogy Bane észrevette a jeleket.

Egyelőre kevésbé tudott ráhangolódni az Erő

finom árnyalataira, mint a mestere, ezért több

idő kellett neki, hogy felfigyeljen a veszélyre.

Ám tekintetbe véve, hogy egyelőre nem esett

át kiképzésen, a puszta tény, hogy egyáltalán

megérzett valamit, minden szónál ékesebben

bizonyította, hogy rendkívüli képességek

rejtőznek benne.

– Várj meg itt! – rendelkezett Bane, és kinyúj-

totta a kezét, hogy mozdulatlanná dermessze a

lányt. Erre azonban nem volt szükség, Zannah

ugyanis – módfelett bölcsen – engedelmeske-

dett.

Dew Karpyshyn

67

Bane vissza sem nézve futásnak eredt. Segít-

ségül hívta az Erőt, hogy annak energiáival

hajtsa előre magát, és olyan gyorsan rohant,

hogy elmosódottnak látta maga alatt a talajt. A

koponyájában tomboló fájdalom eltűnt, az

izgatott várakozás és a száguldás mámora

szempillantás alatt elsöpörte.

Alig hatvan másodperc múlva megpillantot-

ta a Sith-tábort, és rögtön ezután felfedezte a

zsoldosokat is. Hatan a tábor közepén fekvő

nyílt területen osztozkodtak a már összegyűj-

tött zsákmányon. A másik kettő a sátorváros

peremén ácsorgott, nyilván azért, hogy szem-

mel tartsák a környéket, de alighanem csak a

formaság kedvéért. Az őröknek különféle

pontokon kellett volna állniuk, hogy minden

irányba figyeljenek. Ezzel szemben a két férfit

alig húsz méter választotta el egymástól, és

sokkal jobban érdekelte őket az, ami a tábor

közepén zajlott, semmint a feladatuk.

A Kettő Szabálya

68

Bane a jelenetet figyelve mélységes megve-

tést érzett, mialatt szélsebesen közeledett a

tábor felé; az Erő lehetővé tette számára, hogy

egy-egy gyors pillantással felfogja valamennyi

részletet. Az őrök nem vették észre őt, mert a

figyelmüket az elrablott javak felett marakodó

társaik dühödt kiáltásai kötötték le.

Módosított az irányán, hogy egy hatalmas

raktársátor az utolsó lehetséges pillanatig

takarja őt, és a lecsapó orkán gyorsaságával

rontott be a táborba. Milliószor begyakorolt

mozdulattal előrántotta és aktiválta a fény-

kardját. A vörös energiapenge átható búgása

megelőzte őt, és a megérkezése előtti értékes

másodpercekben elárulta a helyzetét. Az

előzetes figyelmeztetés éppen csak annyi időt

adott a legközelebbi őrszemnek, hogy előránt-

sa a sugárvetőjét, de annyit már nem, hogy ép

bőrrel, elevenen úszhassa meg a közelgő

vérontást.

Dew Karpyshyn

69

Bane előbukkant a raktársátor mögül, úgy

csapott le az első célpontjára, akár egy fekete

forgószél, és egyetlen rézsútos csapással a

vállától a derekáig felhasította a testét. A férfi

hajlékony fémszövetre erősített

kompozitlemezekből álló páncélt viselt. Ez a

különleges mellény az egész felsőtestét takarta,

és képes volt elnyelni akár a harminc méteren

belül leadott nagy energiájú sugárnyalábokat

is, ám a vörös energiapenge könnyűszerrel

áthatolt a védőrétegeken, és öt centiméter

mély, halálos sebet vágott az alattuk rejtőző

húsba és csontba.

Mialatt az első áldozata elzuhant, Bane a

következő ellensége felé szökkent. Szempillan-

tás alatt átrepülte a kettejüket elválasztó min-

tegy tízméternyi távolságot, közben félresö-

pört egy lövedéket, amely a második őr piszto-

lyából származott. Gyakorlatilag pontosan az

ellensége elé érkezett a talajra, és a Djem So,

A Kettő Szabálya

70

vagyis a rendkívül agresszív Ötös Stílus egyik

jellegzetes csapásával támadott: még a levegő-

ben repülve magasan a feje fölé emelte két

marokra fogott kardját, és a kellő pillanatban

lesújtott. Az iszonyatos erővel lezúduló ener-

giapenge tökéletesen kettévágta a nyomorult

alak sisakját, széthasította a fejét, a nyakát,

illetve a felsőtestét, és valahol a dereka vona-

lában állapodott meg.

Az első két zsoldos kegyetlen halála adott

néhány másodpercet a többieknek arra, hogy

felismerjék, mi történik. Gondolkodás nélkül

előhúzták a fegyvereiket, és szabályos össztü-

zet adtak le Bane-re, mialatt ő a tábor határán

állva szembefordult velük. Zökkenőmentesen

váltott át a támadó jellegű Ötös Stílusról az

inkább védelmi jellegű Hármasra, és továbbra

is két kézre fogott kardjával szinte hanyag

könnyedséggel félreütötte a teste és a feje felé

tartó energianyalábokat.

Dew Karpyshyn

71

Aztán a fegyverét a jobbjával pörgetve meg-

állt néhány pillanatra, hogy megízlelje a re-

ményvesztettség érzését, valamint a rémületet,

amely akkor kezdett előtörni a zsoldosokból,

amikor rádöbbentek, hogy a könyörtelen halál

érkezett közéjük. Az előző pillanatokban

szorosan összeálltak a sátrak közötti téren, de

most megtették az egyetlen dolgot, ami némi

esélyt adhatott nekik a túlélésre: szétrebben-

tek, és rohanni kezdtek.

Különféle irányokba szóródtak szét: egy nő

dél felé futott, két férfi északnak, míg a másik

három megpördült, és egyenesen nyugat felé

tartott, hogy minél rövidebb idő alatt minél

messzebbre távolodjon a kelet felől érkező

gyilkos betolakodótól. Bane a jobbjával tovább

forgatta a kardját, míg a bal kezét a tenyerét

kifordítva előrelökte, és ezzel pusztító erővel

terjedő energiahullámot indított a délnek

menekülő nő felé. A hullám széles ösvényt

A Kettő Szabálya

72

vágott a táborba. Amerre elhaladt, sátrak

repültek a levegőbe, az anyaguk foszlányokra

szakadt és összezsugorodott. A készletekkel

teli ládák szilánkokra robbantak, szétzúzódó

tartalmuk gránátszilánkok módjára süvített a

tér minden irányába.

A hullám pontosan a nő hátába vágódott,

szabályosan elporlasztotta a gerincét, és eltörte

a nyakát. A lökés erejétől a test legalább tíz

métert repült előre, majd a talajra zuhant, ahol

rándult egyet, és mindörökre elcsendesedett.

Bane ekkor a bal kezének ujjait mélyen a

tenyerébe vájva az észak felé rohanó két férfi

után fordult. A levegőbe emelte az öklét, és

hirtelen szétnyitotta az ujjait, mire azok végé-

ből kéklő villámok törtek elő. A kisülések

átíveltek a sátrak felett, belecsapódtak a zsol-

dosokba, és elevenen megsütötték őket. A

katonák néhány másodpercen keresztül torkuk

szakadtából üvöltve táncoltak és vonaglottak,

Dew Karpyshyn

73

mintha energiazsinórra függesztett bábok

lettek volna, aztán összeégett, füstölgő testük

mozdulatlanná dermedt, és a földre roskadt.

Ezalatt a még élő fosztogatók elérték a tábor

nyugati szélét, amelyet legfeljebb harminc

méter választott el a Ruusan egyik hatalmas

őserdejének határától. Az egymásba boruló

ágak és a magas, sűrű aljnövényzet a biztonság

ígéretével kecsegtette a menekülőket, ami még

gyorsabb rohanásra ösztönözte őket. Bane

közönyösen figyelte a három alakot, de azért

élvezettel kóstolgatta a rettegésüket.

Az egyik férfi már csak néhány méternyire

járt a fák vonalától, amikor elkövette azt a

végzetes hibát, hogy hátranézett – nyilván

arról akart megbizonyosodni, hogy a támadó-

juk követi-e még őket. Bane hirtelen szeszély-

nek engedve, hanyag csuklómozdulattal a

zsoldos felé hajította a kardját. A fegyver lapos

ívben száguldott a tábor széléig, ahol szűk

A Kettő Szabálya

74

kanyart leírva visszafordult, és visszarepült

gazdája várakozó markába.

Két fosztogató bevetette magát az erdőbe,

aztán nagy zajjal csörtettek az aljnövényzet-

ben. A harmadik azonban – az, amelyik visz-

szanézett – mozdulatlanul állt, akár egy kő-

szobor. Rögtön azután, hogy Bane elkapta a

fegyverét, a zsoldos feje előrebillent, a földre

hullott, és távolabbra pattogótt. A kettévágott

nyakból egyetlen csepp vér sem fröccsent ki,

ugyanis az energiapenge iszonyatos forrósága

elégette és ezzel lezárta az erek végét. Aztán,

mintha a fej lezuhanása jelzés lett volna,

mindkét merev láb elernyedt, és a lefejezett

holttest összeroskadt.

Bane kikapcsolta a fegyverét, a penge éles

szisszenéssel eltűnt. Egy tünékeny pillanat

erejéig kiélvezte a győzelmét: magába szívta

áldozatai érzéseinek utolsó foszlányait, és erőt

merített a félelmükből, valamint a szenvedé-

Dew Karpyshyn

75

sükből. Ám a pillanat gyorsan elröppent,

eltűnt, akárcsak azok, akik elmenekültek a

haragja elől. Megtehette volna, hogy üldözőbe

veszi őket, de akármennyire sóvárgott is arra,

hogy tovább ízlelgesse a rémületüket, inkább

úgy döntött, hogy életben hagyja őket.

– Hagytad, hogy elfussanak…

Bane megpördült, és meglepődve látta, hogy

Zannah ott áll, a központi tér szélén. Az iménti

harc annyira lekötötte a figyelmét, annyira

belemerült a gyilkolásba, hogy nem érzékelte a

lány közeledését. Vagy ez történt, vagy pedig

Zannah megtalálta a módját, hogyan álcázza a

jelenlétét.

„Ne becsüld alá őt – figyelmeztette magát a

mester. – A képességei révén egy napon felül-

múlhat téged!” – Hagytad, hogy elfussanak –

ismételte Zannah. Nem tűnt haragosnak, sem

csalódottnak, sem pedig vidámnak, inkább

A Kettő Szabálya

76

úgy látszott, az események kissé összezavar-

ták.

– Azt mondtam neked, hogy várj meg ott! –

felelte Bane. – Miért nem engedelmeskedtél?

Zannah nem felelt azonnal, előbb gondosan

megválogatta a szavait, hogy olyan válasszal

álljon elő, amely elnyeri a mester tetszését.

– Szerettem volna látni a sötét oldal valódi

hatalmát – vallotta be végül. – Megtanítanál

engem is…? – A mondat közepén elhallgatott,

mert nem talált szavakat annak leírására, amit

az imént nézett végig. Néhány pillanatig csak

a fejét csóválta, majd felemelte a jobbját, és

végigmutatott vele a táboron, ezzel utalt az

imént lezajlott mészárlásra.

– Tanulni fogsz – biztosította Bane a lányt, és

visszaakasztotta fénykardját a derékszíjára.

Zannah nem mosolygott, de a szeméből só-

vár tekintet sugárzott, egyfajta vágy, amelyet a

mester jól ismert. Nem is olyan régen ugyanezt

Dew Karpyshyn

77

a könyörtelen becsvágyat olvasta ki egykori

szerelmének, Githanynek szeméből. És tudta,

hogy ha Zannah nem tanulja meg megfékezni

és irányítani a vágyait, akkor azok ugyanúgy a

pusztulás útjára vezetik, mint ahogyan

Githanyvel tették a sajátjai.

– A harc közben tanúsított vakmerőség a

legegyszerűbb módja a hatalmunk megmuta-

tásának – jelentette ki Bane. – Brutális, gyors és

célravezető. Mégis gyakran megesik, hogy

kevésbé hatékony, mint a cselszövés és a

ravaszság. Hogy futni hagytam azokat a

zsoldosokat, az hosszú távon hasznosabb

lehet, mint ha megölöm őket.

– De hát gyengék voltak! – fakadt ki a lány, a

nemrég hallott tanítással érvelve. – Megérde-

melték a halált!

– A Galaxis kevés teremtménye kapja meg

azt, amit valóban megérdemel – válaszolta

Bane, óvatosan fogalmazva. A sötét oldalt nem

A Kettő Szabálya

78

lehetett egykönnyen megérteni. Még neki

magának is sokat kellett tanulnia ahhoz, hogy

biztonságosan eligazodjon a bonyolult árnya-

latok és ellentmondások között. Éppen ezért

vigyáznia kellett, nehogy túl sok ismeretet

zúdítson a lányra, viszont megértesse vele a

történtek lényegét. Vett egy mély lélegzetet, és

belevágott:

– A mi küldetésünk nem az, hogy elhozzuk a

halált azoknak, akik nem érdemlik meg az

életet. Sokkal magasabb rendű parancsokat

követünk. Mindaz, amit a Ruusanon tettem, és

mindaz, amit te és én ettől a naptól kezdve

tenni fogunk, csakis egyetlen célt szolgálhat: a

rendünk megőrzését és a Sith-ek életben

maradását.

Zannah rövid gondolkodás után megrázta a

fejét, és kissé letörten bevallotta:

– Sajnálom, mester, de még mindig nem ér-

tem, hogy miért nem végeztél velük.

Dew Karpyshyn

79

– A sötét oldal híveiként örömünket leljük az

ellenségeink legyőzésében – fejtegette Bane. –

Erőt merítünk a szenvedésükből, de türtőztet-

nünk kell magunkat a nagyobb, magasabb

rendű eredmények elérése érdekében. Fel kell

ismernünk, hogy a kéjért való gyilkolás, vagyis

ha ok, szükség vagy cél nélkül ölünk, ostoba és

merőben felesleges tett.

A lány értetlenül pislogott, és megkérdezte:

– Mi a célunk azzal, hogy életben hagyunk

olyan senkiket, mint azok a zsoldosok?

– A Jedik azt hiszik, hogy a Sith-rend elpusz-

tult itt, a Ruusanon – magyarázta türelmesen

Bane. – Igen, a sötét oldalnak más világokon is

akadnak követői, például a Honoghr és a

Gamorr orgyilkosai, valamint a Ryloth és az

Umbara Árnyharcosai. Ám azok, akik a legna-

gyobb hatalommal bírtak, mindazok az egyé-

nek, akikben ott rejlett a lehetőség, hogy Sith-

mesterré váljanak, a Sötét Testvériségbe tömö-

A Kettő Szabálya

80

rültek. Egyként követték Kaan Nagyurat ebbe

a háborúba, és egyként követték őt a halálba.

Csakhogy mindig is lesznek olyanok, akik

kételkedni fognak abban, hogy a Sith-ek az

utolsó szálig meghaltak. Mindig is lesznek

majd suttogások arról, hogy néhányan túlélték

a háborút, hírek és pletykák arról, hogy vala-

hol a Galaxisban él egy-két Sith Nagyúr. És ha

a Jedik valaha bizonyítékot találnak a létezé-

sünkre, könyörtelen hajtóvadászatot indítanak

ellenünk.

Elhallgatott néhány másodpercre, hogy a

lány felfoghassa, mit jelent a legutolsó kijelen-

tése, majd tovább beszélt:

– Nem élhetünk teljes elszigeteltségben, gyá-

ván meglapulva és mindentől elszakadva.

Folyamatosan dolgoznunk kell a hatalmunk

gyarapításán. Ennek érdekében kénytelenek

leszünk kapcsolatba lépni sokféle teremtmény-

nyel, számos bolygón. Elkerülhetetlen, hogy

Dew Karpyshyn

81

ezek közül egyesek felismerjék a valódi mivol-

tunkat, függetlenül attól, hogy milyen gondo-

san álcázzuk magunkat. A létezésünkről szóló

hírek előbb-utóbb elérnek a Jedik fülébe.

Zannah figyelmesen hallgatta őt, valósággal

itta a szavait, miközben megvilágosodást

keresett a sötét oldal logikájának homályos és

nehezen átlátható ösvényein.

– És miután nem rejthetjük el mindörökre a

tényt, miszerint életben maradtunk – folytatta

Bane el kell homályosítanunk féligazságokkal.

Támogatnunk kell a híreszteléseket, oly sűrűn

kell elhintenünk őket, hogy elvakítsák az

ellenségeinket, és végül ne tudják megkülön-

böztetni a mítoszt az igazságtól.

Zannah felkapta a fejét, a szemében felgyúl-

tak a megértés fényei.

– Egy hír csakis annyira megbízható, mint a

forrása! – kiáltotta fellelkesülve.

A Kettő Szabálya

82

– Pontosan – felelte elégedetten bólintva

Bane. – A túlélők terjeszteni fogják a meséiket,

de ugyan ki hinne az efféle alakoknak? Min-

denki tudni fogja róluk, hogy önző és gyáva

zsoldosok, akik elmenekültek a csatából, hogy

mentsék az irhájukat, aztán elindultak, hogy

kifosszák a korábbi szövetségeseik táborát.

Árulónak és tolvajnak fogják bélyegezni őket.

Akárki hallja majd a történetüket, nem fogja

elhinni, és ócska szóbeszédnek tartja majd az

igazságot.

– És ha netán mások is meglátnak minket itt,

a Ruusanon – tette hozzá rövid szünet után

Bane, hogy kibontsa a megtévesztés bonyolult

leplének utolsó szálát is –, az ő beszámolóikat

még kevésbé fogják elhinni. Ezeket a történe-

teket alaposan bemocskolja majd a gyáva

fosztogatóktól eredő, úgynevezett hazugsá-

gokhoz való hasonlóságuk.

Dew Karpyshyn

83

– A halálukkal nem érnénk el semmiféle célt

– mormolta Zannah félig-meddig saját magá-

nak. Ezt követően sokáig hallgatott, nyilván a

gondolataiba merülve emésztette a hallottakat.

Bane elfordult a tanítványától, és szemügyre

vette a tábor közepére összehordott javakat. Ő

volt az utolsó Sith. Akármiféle értékek akadtak

a halomban, azok minden jog szerint őt illet-

ték.

Az összegyűjtött tárgyak túlnyomó többsége

nem érdekelte. A Sötét Testvériség tagjai közül

néhányan hihetetlenül értékes kincseket hal-

moztak fel, abban a hiszemben, hogy a mások-

ból kiváltott irigység és kapzsiság táplálhatja a

sötét oldal erejét. A zsoldosok felkapkodták

ezeket a csecsebecséket – nemesfémekből

megformált és csillogó ékkövekkel kirakott

gyűrűket, illetve nyakláncokat; dísztőröket és

késeket, amelyeknek markolatán drágakövek

ragyogtak; ritka és értékes ásványokból, le-

A Kettő Szabálya

84

nyűgöző szakértelemmel vésett maszkokat és

szobrocskákat – és egyszerűen egy rakásra

hajították őket.

Bane a számára teljességgel értéktelen kin-

cseket szemlélte, amikor újabb fájdalom hasí-

tott a tarkójába. Ezzel egy időben a jobb szeme

sarkából különös alakot látott, amely a követ-

kező pillanatban eltűnt a látómezejéből.

Jobbra kapta a fejét, de nem látott semmit.

Az illető nem lehetett Zannah, jóval magasabb

volt a lánynál. Bane ekkor az Erőn keresztül

vizsgálódott, de a tábor határain belül csakis a

saját, illetve Zannah jelenlétét érzékelte.

– Mi a baj? – érdeklődött Zannah, aki felfi-

gyelt a mester viselkedésében beállt változás-

ra. – Jön valaki?

– Semmi… – mormolta Bane, de gondolatban

feltette magának a kérdést: valóban semmi

baj? Vagy ez is a gondolatbomba robbanásá-

nak egyik utóhatása?

Dew Karpyshyn

85

Zannah odalépett mellé, és a nap fényében

szemkápráztatóan csillogó kincshalmot für-

készte.

– Ez meg mi? – kérdezte, azzal lehajolt, és

előhúzott valamit a rakás legaljáról.

Amikor felegyenesedett, egy vékony, bőrbe

kötött könyvet tartott a kezében. Óvatosan

megforgatva minden oldaláról megvizsgálta,

amíg Bane maga elé nyújtotta a jobb kezét.

Zannah kötelességtudóan lépett egyet, és a

mester tenyerére rakta a leletet.

Bane azonnal felismerte a stílust. A korribani

Sith Akadémia könyvtárában számos, ehhez

hasonló kötet akadt, bár ezt a művet még

sosem látta. A könyv vékony volt, legfeljebb

tíz-tizenkét lapból állt, és a borítóján szereplő

szavakat vérvörös tintával írták. Bane a nyel-

vet is felismerte. Az Akadémián folytatott

tanulmányai alatt ismerkedett meg az ősi Sith-

ek nyelvével, amikor is inkább a rég halott

A Kettő Szabálya

86

mesterek bölcsességéhez fordult, ahelyett hogy

rábízta volna magát azokra a bolondokra, akik

a Testvériség jócskán megfakult és zavaros „Új

Sith” filozófiáját próbálták beleverni a fejébe.

Kinyitotta a kötetet, és vérvörös tintával írott

sorokat, illetve mívesen kidolgozott ábrákat

pillantott meg. Ahogyan a borítón virító cím,

úgy a belső szöveg is a letűnt korok Sith-

mestereinek nyelvén íródott. A lapok szélein

viszont a Galaxis közös nyelvén írt rövid

jegyzetek sorakoztak. Bane rövid töprengés

után rájött, hogy a kézírás Qordis Nagyúré, aki

nemrégiben még az Akadémia vezetője, illetve

Kaan Nagyúr lelkes híve volt. A Sötét Testvé-

riség többi tagjával ellentétben Qordis nem a

gondolatbombának esett áldozatul. Néhány

órával a robbanás előtt halt meg, amikor Bane

az Erő láthatatlan nyúlványaival kiszorította a

testéből az életet.

Dew Karpyshyn

87

„Miért hozta magával Qordis a kéziratot a

Ruusanra?” – töprengett Bane. Qordist mindig

is jobban érdekelte az értéktárgyak gyűjtése,

mint a régi szövegek tanulmányozása. Csakis a

legfinomabb selyemből készül ruhákat és a

legdrágább ékszereket hordta: mind a tíz,

hosszú és göcsörtös ujján elképesztően értékes

gyűrűk ragyogtak. Még a ruusani lakóhelyéül

szolgáló sátrat is ritka szőttesekkel és díszes

szőnyegekkel ékesítette fel. Bane rájött, hogy

ha a néhai nagymester mindvégig magánál

tartotta a kéziratot, akkor annak rendkívüli

tudásanyagot kell tartalmaznia.

– Mi áll benne? – kíváncsiskodott Zannah, de

a mester nem törődött vele.

Gyorsan végiglapozta a kéziratot, átfutotta

mind az eredeti szöveget, mind Qordis jegyze-

teit. A könyv Freedon Nadd történetéről és

tanításairól szólt, egy hatalmas nagymesterről,

aki több mint háromezer évvel korábban élt.

A Kettő Szabálya

88

Bane olvasott már beszámolókat erről a legen-

dás Nagyúrról, de ebben a kötetben szerepelt

valami, ami más változatokból hiányzott:

kiderült belőle, hogy hol található Nadd végső

nyughelye!

Freedon Nadd sírja évszázadokkal korábban

elveszett, pontosabban a Jedik elrejtették, hogy

a sötét oldal hívei ne bukkanhassanak rá, hogy

aztán a kriptába zárt, ősi Sith-műtárgyakat

tanulmányozva útmutatásra leljenek, és to-

vább növeljék a hatalmukat. Ám a kézirat

utolsó lapjának aljára Qordis feljegyzett egy

mondatot, amelyet a nyomaték kedvéért

kétszer is aláhúzott: A Dxunon keresd a sírt!

Hogy Qordis honnan szerezte ezt az értesü-

lését, az a legkevésbé sem érdekelte Bane-t.

Neki egyedül az számított, hogy most már ő is

tudta, melyik világon nyugszik Nadd. A

ruusani hadjárat miatt Qordis nem kutathatta

fel a sírt a Dxun bolygón. De most, hogy a

Dew Karpyshyn

89

háború véget ért, semmi sem akadályozhatta

meg Bane-t abban, hogy útnak induljon, és

megszerezze magának Nadd hagyatékát. De

ehhez először is neki és a lánynak el kellett

tűnniük a Ruusanról.

A túlságosan ismerős fájdalom ekkor ismét

belenyilallt a koponyájába, és a szeme sarkából

megint megpillantotta a titokzatos alakot.

Ezúttal majdnem egy teljes másodpercig látta:

magas volt, széles vállú, és a Sith-ek jellegze-

tes, sötét köpenyét viselte. Bane a velejéig

megdöbbent, mert egyszeriben rájött, hogy az

illető nem más, mint Kaan Nagyúr… Pillana-

tokkal később, pontosan úgy, ahogyan az

előző alkalommal történt, a jelenés nyomtala-

nul eltűnt.

„Ez vajon a valóság? – tette fel magának

Bane a nyomasztó kérdést. – Lehetséges, hogy

a Sötét Testvériség vezére valamilyen alakban

túlélte a gondolatbomba pusztítását? Lehetsé-

A Kettő Szabálya

90

ges, hogy a szelleme immáron itt kísért, azon a

bolygón, ahol a teste megsemmisült?” Becsuk-

ta a könyvet, és lenézett Zannahra, aki nem

adta tanújelét annak, hogy meglátott vagy

megérzett valamit. „Közönséges érzékcsalódás

volt… az elmém űzött velem otromba tréfát” –

vélte magában Bane. Ez tűnt az egyetlen

értelmes magyarázatnak. Ha valóban egy

halott Sith kísértete bukkant volna fel a kör-

nyéken, azt Zannahnak is érzékelnie kellett

volna, márpedig a lány nem szólt, és a visel-

kedése sem utalt arra, hogy észrevett valamit.

A felismerés nyomán a megkönnyebbülés és

az aggodalom furcsa elegye öntötte el a benső-

jét. Amikor Kaan Nagyúr szelleme feltűnt a

közelében, egy pillanatra – de éppen csak egy

pillanatra – arra gondolt, hogy mégsem sike-

rült megsemmisítenie a Testvériséget. A külde-

tésének sikerébe vetett hitét jócskán megren-

gette a tény, hogy a gondolatbomba robbanása

Dew Karpyshyn

91

a vártnál is nagyobb pusztítást okozott, és

olyan hatásokat hagyott maga után, amelyek-

ről korábban mit sem tudott. Forrón remélte,

hogy a tévképzetei, illetve a gyötrő fejfájás

átmenetinek bizonyul.

Zannah továbbra is meredten bámulta őt,

alig tudta magában tartani a kincshalom alján

talált könyvre vonatkozó kérdéseinek özönét.

Kíváncsian várt, ám az arcára hamarosan

csalódott kifejezés ült ki, amikor is Bane min-

den magyarázat nélkül a köpenye alá csúsztat-

ta a könyvet. Úgy tervezte, hogy idővel min-

den jelenlegi és jövőbeni tudását megosztja

majd a lánnyal, viszont szilárdan megfogadta,

hogy amíg nem deríti fel személyesen Nadd

sírját, senkinek sem beszél a létezéséről, még a

tanítványának sem.

– Készen állsz, hogy elhagyd ezt a bolygót? –

kérdezte fojtott hangon.

A Kettő Szabálya

92

– Undorodom ettől a helytől – felelte keserű-

en Zannah. – Mióta betettem ide a lábamat,

csupán rossz dolgok történtek velem.

– Az unokafivéreid… – mormolta Bane, mert

eszébe jutott a lány megjegyzése, miszerint két

fiúval érkezett a Ruusanra. – Hiányoznak?

– Mi értelme lenne? – kérdezett vissza

Zannah a vállát vonogatva. – Kandúr és Bogár

halott. Miért pazarolnám arra az időt, hogy

gondolok rájuk?

A szavai ugyan közönyösen csengtek, de

Bane felismerte, hogy ez a fajta szívtelen

viselkedés csupán egyfajta védekezés. Érzékel-

te, hogy a nyugodt felszín alatt Zannah lelké-

ben valósággal forrnak az érzések. A lány

dühös volt és bosszúszomjas a fiúk halála

miatt. A Jediket hibáztatta a történtekért, és

elhatározta, hogy sosem bocsát meg nekik. A

haragja és a gyűlölete immáron a lényének

részéve vált, ott izzott a lelke mélyén – ami

Dew Karpyshyn

93

elégedettséggel töltötte el Bane-t, mert tudta,

hogy ez az érzés jó szolgálatot fog tenni tanít-

ványának az elkövetkező évek folyamán. Még

néhány pillanatig elgondolkodva méregette a

lányt, és amikor döntésre jutott, leszólt neki:

– Gyere velem!

A közeli sátrak egyike előtt álló robogóhoz

vezette a tanítványát. Felült a nyeregbe, és

Zannah sietve felkapaszkodott mögé. Beindí-

totta a hajtóművet, közben megérezte, hogy

két vékony kar fonódik szorosan a derekára,

aztán, miközben felemelte a gépet a talajról,

Zannah közvetlen közelről belekiabált a fülé-

be:

– Miért ezzel megyünk?

– Mert így gyorsabban utazunk – kiáltott

vissza a válla felett. – Fogytán az idő. A Jedik

hamarosan visszatérnek, hogy összeszedjék a

halottaikat, és letartóztassák Kaan seregének

A Kettő Szabálya

94

túlélőit. De mielőtt eltűnünk innen, van még

egy utolsó tanítás, amit el kell sajátítanod.

Nem árult el többet. Bizonyos dolgokat nem

lehetett elmagyarázni, látni kellett ahhoz, hogy

meg lehessen érteni. Zannahnak látnia kellett a

gondolatbomba maradványait. Látnia kellett,

hogy miféle következményekkel járt Kaan

őrültsége. Meg kellett értenie, hogy ő, Bane,

milyen visszafordíthatatlan változásokat

idézett elő, hogy mennyire végleges helyzetet

teremtett. Neki magának pedig meg kellett

győződnie arról, hogy az alak, akit látott,

csupán a gondolatbomba egyik utóhatása volt.

A saját szemével akarta látni megcáfolhatatlan

bizonyítékát annak, hogy Kaan valóban meg-

semmisült.

Dew Karpyshyn

95

Negyedik fejezet

Darovit összegömbölyödve feküdt a hideg

sziklapadlón. A teste az üreg közepén derengő

gömb kisérteties fényében fürdött. Legalább

két órája nem mozdult, a rettegés és az iszo-

nyodás teljesen megbénította. Az a benyomása

támadt, hogy az időnek nincs jelentősége itt, a

gondolatbomba epicentrumában. Úgy érezte,

hogy ő maga is az élet és a halál között lebeg,

örök csapdába esve, akárcsak Kaan Nagyúr

híveinek, illetve a velük szembeszálló Jediknek

a lelke.

Végül azonban enyhülni kezdtek a megráz-

kódtatás hatásai. Józan gondolatok lopóztak be

a tudatába, és magukkal hozták az e világi

valóságot. Az üreget fagyos és nyirkos levegő

töltötte be, és ő minden ízében megállíthatat-

lanul reszketett. Folyni kezdett az orra, és

A Kettő Szabálya

96

amikor remegő kezével odanyúlt, hogy megtö-

rölje, alig tudta mozgatni hidegtől meggémbe-

redett ujjait.

– Gyerünk, Kandúr! – biztatta magát suttog-

va. – Ideje indulni! Fel és kifelé!

Komoly erőfeszítések árán talpra állt, de

meglepetten felkiáltva nyomban elesett, ugya-

nis a lábikrája és a combizmai kegyetlenül

begörcsöltek. A fájdalom elűzte az utolsó

foszlányait annak a sajátos bűvöletnek, amely

akkor lett úrrá rajta, amikor belépett az üregbe,

ezzel visszarángatta őt a jelenbe, és a rá váró

feladatra irányította a figyelmét.

A fogait csikorgatva, elszántan dörzsölte-

nyomkodta mindkét lábát, hogy helyreállítsa

bennük a vérkeringést, és mihamarabb eltűn-

jön a rettenetes gömb közeléből. Elég volt

rápillantania, és nyomban megborzongott, ám

különös módon, akármilyen taszítónak látta is,

roppant erőkkel vonzotta őt.

Dew Karpyshyn

97

– Ne nézz rá! – parancsolta magának reked-

tes hangon suttogva, és kettőzött erővel igye-

kezett megszüntetni izmai merevségét, illetve

a fájdalmait. Két perc elteltével ismét megpró-

bált feltápászkodni. A talpát mintha ezer és

ezer tű szurkálta volna, és a térde többször

megbicsaklott, de ezúttal állva maradt.

A fejét lassan forgatva körülnézett, hogy

felmérje a környezetét. Legalább hat-hét alagút

sötét torkolatát pillantotta meg, és átkozódni

kezdett, amikor rádöbbent: fogalma sincs,

hogy melyik járaton juthat vissza a felszínre.

– Egy biztos, itt nem maradhatsz – mormolta

aztán elkeseredetten.

Találomra kiválasztott egy torkolatot, és

lassú léptekkel, kissé dülöngélve elindult felé.

Röviddel azután, hogy behatolt a járatba,

körülzárta a sötétség, mire előhúzta a Sith-

ektől kapott fénykardot. A rubinvörös penge

A Kettő Szabálya

98

fényénél viszonylag könnyen tájékozódott, és

élénk iramban haladhatott.

Nem kellett hozzá sok idő, és rádöbbent,

hogy rosszul döntött. Emlékezett arra a mere-

dek lejtőre – nehéz lett volna elfelejteni –, amin

lefelé jövet egyszerűen legurult, ám jelenleg

viszonylag sík padozat terült el alatta. Megte-

hette volna, hogy visszatér az üregbe, és egy

másik járattal próbálkozik, de a gondolatbom-

bától, illetve az abba zárt szellemektől való

félelmei megakadályozták abban, hogy vissza-

forduljon.

– Ennek az alagútnak is vezetnie kell vala-

hová – mondogatta magának. – Csak kövesd,

és előbb-utóbb felérsz a felszínre!

A terve egyszerűnek tűnt, ám egy csapásra

bonyolulttá vált, amikor egy elágazáshoz

érkezett. Néhány pillanatig elbizonytalanodva

habozott, és szemügyre vette előbb a bal, majd

a jobb oldali folyosót. Egyiken sem fedezett fel

Dew Karpyshyn

99

semmiféle nyomot, amely elárulta volna, hogy

melyik vezet a felszínre – ha egyáltalán bárme-

lyik a felszínre vezetett. Végül lemondóan

sóhajtott, és a fejét csóválva beballagott a bal

oldali járatba.

Negyven perccel később és további három

elágazáson túl keservesen megbánta a dönté-

sét. Most már akkor sem térhetett volna vissza

az üregbe, ha akart volna. Addig-addig bo-

lyongott és forgolódott a föld alatti útvesztő-

ben, amíg reménytelenül eltévedt. A gyomra

máris megkordult, míg az elméjének zugaiba

kezdett beszivárogni a balsejtelem, miszerint

talán sosem találja meg a kiutat.

Folytatta útját, és egyre gyorsabban szedte a

lábát azzal párhuzamosan, hogy a rémület

mindinkább eluralkodott rajta. Végül már

futott, és a fejét kapkodva próbált mindenfelé

figyelni abban a reményben, hogy a fénykard-

jának fénye felfed valamit – bármit ami meg-

A Kettő Szabálya

100

mutatja neki az utat. Berontott egy újabb

mellékágba, és a nagy sietségben megbotlott

egy kőben.

Előrelökte a kezét, hogy védje magát, a fény-

kard kirepült a markából. A fegyver fekete

sebet mart az oldalfalba, majd messzebbre

pattogótt a padlón, közben ráesett a kapcsoló-

jára, mire az energiapenge eltűnt, és teljes

sötétség borult a barlangra.

Darovit hatalmasat esett, kemény ütést ka-

pott a mellkasára és a homlokára. Arcra borul-

va feküdt a tökéletes feketeségben, átadva

magát a reményvesztett kétségbeesésnek. Nem

látta értelmét, hogy tovább erőlködjön – úgy-

sem fogja megtalálni a kiutat. Jobb lesz, ha

meghal itt, elfeledve és magányosan.

A hátára fordult, és mit sem látva meredt

felfelé. És ekkor meghallott valamit. A füle

éppen csak érzékelte. Hangok szálltak felé

Dew Karpyshyn

101

hatalmas távolságból, megbontva a nyomasztó

csendet.

„Máris hallucinálok…” – gondolta letörten,

ám a következő pillanatban ismét zajt hallott,

és most már biztosra vette, hogy nincs egyedül

idelent.

Sejtelme sem volt, hogy kik bolyonganak a

barlangrendszerben: Jedik, akik azért jöttek,

hogy utánajárjanak elvesztett társaik sorsának,

vagy a Sith-ek katonái, akik túlélték a végső

összecsapást, netán egy harmadik, számára

ismeretlen fél szövetségesei. Nem tudhatta, mi

vár rá, ha találkozik velük: letartóztatják,

üdvözlik, vagy pedig megölik, amint megpil-

lantják. De mindez nem érdekelte. Ezúttal még

a minden természeti törvényt meggyalázó

gömbtől való félelmei sem tarthatták vissza.

Úgy érezte, minden jobb, mint, hogy éhen

haljon ezekben a sötét alagutakban, mélyen a

bolygó felszíne alatt.

A Kettő Szabálya

102

Négykézlábra állva araszolgatott előre a sö-

tétségben, és addig tapogatózott maga körül,

amíg rátalált a fénykardjára. Felpattant, diada-

littasan a feje fölé emelte, illetve aktiválta a

fegyverét – és végre újra látott.

Semmiképpen sem állapíthatta meg, hogy az

ismeretlenek milyen messze vannak tőle. A

hangok és neszek jelentősen eltorzultak, mia-

latt a szabálytalan kőfalak között ide-oda

verődve végigszáguldottak az útvesztőn. Azt

azonban biztosra vette, hogy a hangok vala-

honnan a feje fölül és szemből érkeznek.

A kardját maga elé tartva megindult, és töb-

bé-kevésbé biztos léptekkel, gyors iramban

haladt előre. Menet közben újabb és újabb

szófoszlányok ütötték meg a fülét. Hamarosan

azt is meg tudta állapítani, hogy ketten beszél-

getnek: egy mély és egy magas hangú illető, és

mert egyre jobban hallotta őket, azzal is tisztá-

ban volt, hogy a helyes irányba siet.

Dew Karpyshyn

103

Az alagút fokozatosan kivilágosodott körü-

lötte, és már nem volt szüksége a fénykardjára

ahhoz, hogy lássa a környezetét. Csakhogy

nem sárga árnyalatú napfény vetült a falakra,

ami arra utalt volna, hogy a felszín közelében

jár, hanem az a túlontúl ismerős, ezüstös és

hideg derengés vette körül. Darovit megrökö-

nyödve ébredt rá, hogy visszatért oda, ahon-

nan elindult, vagyis hogy megint a gondolat-

bomba ürege felé tart. És ennek nyomán arra is

rájött, hogy akárkik a titokzatos idegenek –

akár ellenségek, akár barátok őket is ott fogja

találni.

Pillanatokkal később már annyira közel járt

az üreghez, hogy amikor újra megszólaltak,

már a szavaikat is megértette.

– A Sith-rend immáron csak két főből áll –

mondta a mély hangú idegen –, egy mesterből

és egy tanítványból. Nem lesznek mások.

A Kettő Szabálya

104

– És mi lesz, ha kudarcot vallok? – kérdezte a

másik.

„Ez egy nő – állapította meg magában

Darovit, mialatt annyira az irány követésére

összpontosított, hogy fel sem fogta a szavak

jelentését. – Nem, nem nő – gondolta egy

másodperccel később hanem egy kislány…” –

Engem is elpusztítasz? – érdeklődött a lány.

Darovit felismerte a hangot, és a torkán

akadt a lélegzet. Nem tudta, hogyan lehetsé-

ges, de szemernyit sem kételkedett abban,

hogy kicsoda a kislány.

– Eső! – kiáltotta, és rohanni kezdett, hogy

találkozzon halottnak hitt unokatestvérével. –

Eső! Hát élsz!

Bane és Zannah gyorsan eljutott a barlang-

hoz, az utazás eseménytelenül telt. Menet

közben észrevettek ugyan néhány túlélőt, akik

hüledezve bámultak rájuk, de Bane nem

törődött velük. Élt a gyanúperrel, hogy egyi-

Dew Karpyshyn

105

kük sem ismerte fel az ő valódi mivoltát. És

tudta, még ha felismerték is, az életben maradt

és egy kislány társaságában robogóháton

száguldozó Sith Nagyúrról szóló mesék ugya-

nolyan nevetségesnek és megbízhatatlannak

tűnnek majd, mint a Kaan táborából elmene-

kült zsoldosok beszámolói…

A feketén ásítozó barlangbejárat közelében

állította meg a gépet, a torkolaton túl kezdődő

járat a gondolatbomba üregéig nyújtózott.

Amikor leszállt, apró kavicsok csikorogtak

csizmájának kemény talpa alatt. Zannah túl

kicsi volt ahhoz, hogy egyszerűen lelépjen a

robogóról, de könnyedén feltalálta magát: a

félelem vagy a bizonytalanság leghalványabb

jele nélkül egyszerűen leugrott, és kecsesen

rugózva érkezett a talajra.

Egyikük sem beszélt, mialatt lefelé tartottak,

és egy fényrúddal világítottak maguknak, amit

Bane még a Sith-táborban talált a készletek

A Kettő Szabálya

106

között. A levegő fokozatosan hűlt, és Zannah

dideregni kezdett, de egyetlen szóval sem

panaszkodott. Gyors ütemben haladtak lefelé,

de mert a járat hosszú volt, így is közel húsz

percbe telt, mire elérték az úti céljukat. És

Darth Bane megpillantotta a Kaan, valamint az

ő hívei ellen vívott hadjárata eredményét.

Az üreg közepén lebegő, legalább négy mé-

ter átmérőjű gömbből nyers energiák áradtak,

amelyek megbizsergették Bane tarkóját, és

felállították a karján az összes szőrszálat. A

lustán villózó, fémes fényű felszín alatt árnyak

keringtek és forogtak lassú, hipnotizáló rit-

musban. A tárgyból rejtélyes vonzerő sugár-

zott, furcsa módon egyszerre tűnt lenyűgöző-

nek és mérhetetlenül taszítónak.

Zannah felnyögött meglepetésében, vett egy

mély lélegzetet, majd félelmekről árulkodó

éles sziszegéssel engedte ki a levegőt a tüdejé-

ből. A mester lenézett rá, de a lány nem viszo-

Dew Karpyshyn

107

nozta a pillantását, a szemét tágra nyitva a

gondolatbomba maradványára szegezte a

tekintetét. Bane a figyelmét ismét a gömbre

fordítva belépett az üregbe. Zannah is elindult,

de egyetlen lépés után megtorpant, és a bejárat

közelében maradt.

Bane megközelítette a gömböt, kinyújtotta a

jobbját, és a tenyerét határozott mozdulattal az

ezüstös felszínre tapasztotta. Gyilkosan forró,

egyszersmind dermesztően fagyos tűz perzsel-

te a bőrét, de nem törődött a fájdalommal. A

titokzatos tárgy delejező hívása teljesen lebi-

lincselte. A keze körül örvénylő árnyak sötét

folttá olvadtak össze. A csapdába esett te-

remtmények gondolatai felszárnyaltak, hogy

találkozzanak vele. Halk suttogások visszhan-

goztak az elméje legrejtettebb zugaiban. A

szavakból mit sem értett, de azt tisztán érzé-

kelte, hogy gyűlöletet és haragot hordoznak.

A Kettő Szabálya

108

A tudata ösztönösen visszariadt, de ellenállt

a késztetésnek, amely arra biztatta, hogy

húzza vissza a kezét. Éppen ellenkezőleg

cselekedett: előretaszította a tudatát, áthatolt

vele a gömb felszínén, és belemerült a gondo-

latbomba sötét belsejének felmérhetetlen

mélységeibe. A gyűlölködő suttogások a kín

sikolyaivá erősödtek. Ám ezek nem értelmes

teremtmények kiáltásai voltak, hanem az

ősidőkből származó, eszeveszett düh vadállati

üvöltései. A gondolatbomba áldozatainak –

Kaan Nagyúrnak, Hoth tábornoknak, az

összes Jedinek és Sith-nek – személyisége

megsemmisült. Az egykori szellemekből

csupán szétszaggatott darabok maradtak,

megtépázott foszlányok, amelyektől már

egyetlen értelmes gondolat sem telt. Nem

voltak képesek másra, mint, hogy együtt

jajongjanak és ordítsanak az örökkévalóságig

tartó téboly és szenvedés poklában.

Dew Karpyshyn

109

Körülrajzották Bane tudatát, ráakaszkodtak

az ő még ép személyiségére, valahogy úgy,

ahogyan a paraziták akaszkodnak rá egy új

gazdaszervezetre. Az üvöltő szellemek való-

sággal elborították, karmolták és tépdesték az

elméjét, miközben megpróbálták lerángatni a

saját fekete mélységeikbe.

Bane megvető könnyedséggel szabadult ki.

Lerázta magáról a máris gyenge szellemeket,

félretaszította őket, és vissza, a felszín felé

irányította a tudatát. Egy pillanattal később

visszatért a való világba, elhagyva a börtönt,

amelyből mások sosem szökhettek meg.

Levette a kezét a golyóról, tett egy lépést

hátra, és kárörömmel vegyes elégedettség

töltötte el amiatt, amit megtudott. Nem szel-

lemek kísértettek körülötte. Kaan nem létezett

többé. Az alak, akit ő a Sith-táborban látott,

nem volt más, mint káprázat, amelyet a gon-

A Kettő Szabálya

110

dolatbomba utóhatásaitól sújtott saját elméje

varázsolt a szeme elé.

– Csapdába estek odabent? – kérdezte

Zannah, mialatt részben ámulattal, részben

irtózva bámulta a mesterét.

– Csapdába estek. Meghaltak. A kettő között

nincs különbség – felelte Bane, és rántott egyet

a vállán. – Kaan és a hívei eltűntek. Azt kap-

ták, ami megérdemeltek.

– Gyengék voltak? – érdeklődött a lány.

Bane nem válaszolt azonnal. Kaanról sok

mindent el lehetett mondani – hogy könyörte-

len törtető, hogy rendelkezik egyfajta szemé-

lyes varázzsal, hogy a megátalkodottságig

konok, és hogy mérhetetlenül ostoba de gyá-

vának senki sem nevezhette.

– Kaan áruló volt – mondta végül. – Eltérítet-

te a Testvériséget az ősi Sith-ek tanításaitól.

Hátat fordított a sötét oldal lényegének.

Dew Karpyshyn

111

Zannah hallgatott, és kíváncsian nézett a

mesterre. A mentori szerep újdonságot jelen-

tett Bane számára. Mindig is a tettek emberé-

nek tartotta magát, nem a szavakénak. Még

nem szokott hozzá, hogy megossza a tudását

egy olyan valakivel, aki sóváran várja, hogy

elsajátítsa a tanokat. De elég okos volt ahhoz,

hogy belássa: a tanításai akkor és csakis akkor

érnek valamit, ha a tanítványa nyitott, érdek-

lődő, továbbá saját kérdésekkel hozakodik elő.

– Miért döntöttél úgy, hogy a tanítványom

leszel? – kérdezte kihívó hanghordozással.

– A hatalomért – felelte gyorsan Zannah.

– A hatalom csupán eszköz egy cél elérésé-

hez – intette Bane a lányt. – Önmagában véve

nem cél. Szóval, miért akarsz hatalmat szerez-

ni?

Zannah a homlokát ráncolta, biztos jeleként

annak, hogy küszködve keresi a megfelelő

választ.

A Kettő Szabálya

112

– A hatalom révén győzelmet aratok –

mondta végül az alig néhány órával korábban

elsajátított Sith Alaptörvényt idézve. A hang-

jából kitűnt, hogy gondolatban sorra veszi a

sötét oldallal kapcsolatos korlátozott tudását

annak érdekében, hogy a mestere által elvárt

válasszal rukkoljon elő.

– A győzelem révén a láncaim lehullnak –

folytatta aztán lassan és vontatottan, majd egy

ütemmel később felkiáltott:

– A szabadság! A sötét oldal szabaddá tesz

minket!

Bane helyeselve bólogatott, és magyarázni

kezdett:

– A Jedik az engedelmesség láncaiba verik

magukat. Engedelmességgel tartoznak a Jedi

Tanácsnak, engedelmességgel tartoznak a

mestereiknek, engedelmességgel tartoznak a

Köztársaságnak. A világos oldal hívei még

hisznek is abban, hogy alá kell vetniük magu-

Dew Karpyshyn

113

kat az Erőnek. Ők csupán az Erő akaratának

eszközei, egy magasabb rendű cél rabszolgái.

Mi, a sötét oldal hívei, felismerjük az igazsá-

got, miszerint a Jedik közönséges rabszolgák.

Mi tudjuk, melyek azok a láncok, amelyek

megkötnek és visszafognak minket. Mi hi-

szünk abban, hogy az egyénnek hatalmában

áll letépni magáról ezeket a láncokat. Ez a

nagysághoz vezető út. Csakis akkor aknázhat-

juk ki a bennünk rejlő lehetőségeket, ha szaba-

dok vagyunk.

Bane rövid szünetet tartott, hogy a tanítvá-

nya elraktározhassa emlékezetében a hallotta-

kat, majd folytatta:

– Az a hit, miszerint az egyénnek tilos meg-

hajolni bárki vagy bármi előtt, a sötét oldal

legnagyobb erőssége. Ám ez egyben a gyenge

pontunk is. A mások fölé emelkedés érdeké-

ben vívott harc gyakorta erőszakos, és a múlt-

ban a Sith-ek állandóan egymásnak estek.

A Kettő Szabálya

114

– És az nem jó? – kérdezett közbe Zannah. –

Az erős életben marad, míg a gyenge elpusz-

tul.

– A gyengeség nem egyenlő az ostobasággal

– válaszolta Bane. – Akadnak olyanok, akiket

kevésbé jár át az Erő, cserébe mérhetetlenül

fortélyosak. Sokszor megesett már, hogy

néhány tanítvány összefogott egy hatalmas

mester legyőzése érdekében abban a remény-

ben, hogy elfoglalhatják a helyét a Sith-ek

soraiban. És miután sikerrel jártak, általában

egymás ellen fordultak. Szövetségeket kötöttek

és bontottak fel, harcoltak egymással és megöl-

ték egymást, míg végül csak egy maradt, az új

mester, aki azonban gyengébb volt az eredeti-

nél. Ezt a túlélőt aztán lemészárolta egy tanít-

ványokból vagy alacsonyabb rendű Sith-ekből

álló másik csapat, tovább gyengítve a rendün-

ket. Kaan felismerte mindezt, ám az általa

alkalmazott megoldás sokkal rosszabb volt,

Dew Karpyshyn

115

mint maga a probléma. Kijelentette, hogy a

sötét oldal hívei, vagyis a Sith-rend tagjai

egyenlők a Sötét Testvériségben. És ezzel

mindannyiunkat elárult.

– Elárult téged? – kérdezte meglepetten a

lány.

– Az egyenlőség hazugság – fejtegette Bane.

– Egy mítosz, amelyet arra szántak, hogy

sokak tetszését elnyerjék. Csak nézz körül a

világban, és magad is látni fogod, hogy milyen

aljas és alaptalan hazugság. Vannak egyének,

akik hatalommal bírnak, erővel bírnak, és

hajlandóságuk is van arra, hogy másoknak

parancsoljanak. És szép számmal akadnak

olyanok, akik csak arra jók, hogy parancsok-

nak engedelmeskedjenek. Nem képesek másra,

csupán a szolgálatra, és a hitvány, mit sem érő

létezésre.

Megint elhallgatott néhány másodpercre,

majd egyre erősebb hangon beszélve megosz-

A Kettő Szabálya

116

totta a lánnyal a hitvilága magjában rejtőző,

alapvető igazságot:

– Az egyenlőség a természet rendjének eltor-

zítása, vagy ha úgy tetszik, megcsúfolása. A

gyengékhez láncolja az erőseket. A gyengék

nehezékként működnek, és a középszerűségbe

húzzák a kivételes képességűeket. Megakadá-

lyozzák, hogy a nagyságra született és azt meg

is érdemlő egyének valóban naggyá váljanak.

A tehetségesek szenvednek, ha nem tudnak

kiemelkedni a tehetségtelenek tömegéből, ha

kénytelenek velük egy szinten maradni.

– Meg kell értened, Zannah, hogy az egyen-

lőség ugyanolyan lánc, mint az engedelmes-

ség. Vagy mint a félelem, a bizonytalanság,

vagy az önmagunkban való kételkedés. A sötét

oldal híveinek le kell tépniük magukról ezeket

a láncokat. De Kaan ezt már nem ismerte fel.

Nem értette meg, hogy miben rejlik a sötét

oldal követőinek ereje. A Sötét Testvériség

Dew Karpyshyn

117

nem volt más, mint a Jedi-rend torz tükörképe.

Undorító paródiája mindannak, ami ellen

valójában harcolunk. Kaan Nagyúr alatt a Sith-

rend egy förtelemmé vált.

– Ezért aztán megölted őt – jelentette ki

Zannah, abban a hitben, hogy a tanítás véget

ért.

– Ezért vettem rá különféle manipulációkkal

arra, hogy megölje magát – javította ki a tanít-

ványát Bane. – Sose feledd: a hatalom és az Erő

önmagában nem elég. Türelem. Ravaszág.

Megtévesztés. Ezek azok az eszközök, ame-

lyekkel egy napon legyőzzük a Jediket. A Sith-

rend immáron csak két főből áll: egy mesterből

és egy tanítványból. Nem lesznek mások.

Zannah bólogatott, noha lerítt róla, hogy

valami még aggasztja.

– És mi lesz, ha kudarcot vallok? – kérdezte,

a gondolatbombára pillantva. – Engem is

elpusztítasz?

A Kettő Szabálya

118

Bane válaszolni akart, de ebben a pillanatban

a közeli járatok egyikében kiáltás harsant:

– Eső! Eső! Hát élsz!

Az alagút torkolatának árnyékából fekete

hajú, vékony fiú rohant ki. Legfeljebb egy-két

évvel lehetett idősebb Zannahnál, és a Sith-ek

fekete harci páncélzatát viselte, míg a jobb

kezében fénykard markolatát szorongatta. Ám

hiába minden harcias kellék, Bane számára

azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermek

nem jelent veszélyt kettejükre. Az Erő éppen

csak áthatotta. Azok az energiák, amelyek

Zannah bensőjében oly fényesen izzottak,

őbenne éppen csak pislákoltak, akár egy

szürke hamuval lepett, félig kihunyt parázsda-

rab.

– Kandúr! – kiáltotta Zannah, és az arca fel-

derült. Lépett egyet előre, és kinyújtotta mind-

két karját, mintha meg akarta volna ölelni a

fiút. Ám az utolsó pillanatban valószínűleg

Dew Karpyshyn

119

eszébe jutott, hogy a mestere is jelen van, mert

hirtelen megtorpant, és a kezét a mellkasához

kapta.

A fiú azonban egyre csak jött előre. Nem

figyelt fel a Zannah viselkedésében beállt

változásra, sőt még a lány mögötti árnyékok-

ban álló, két méter magas, vészjósló alakot sem

vette észre. Az egész lénye szánalmasnak tűnt,

a hangja és a tekintete szörnyű félelmekről és

kétségbeesésről árulkodott.

– Annyira örülök! – lelkendezett lihegve,

amikor a lány elé érkezve megállt, és széttárta

karjait, hogy megölelje őt. – Annyira örülök,

hogy…

Zannah ebben a pillanatban hátralépett, és

megrázta a fejét, mire a fiúnak torkán akadt a

szó. Széles, boldog mosolya eltűnt, és az arcán

zavarodottságra utaló kifejezés jelent meg.

A Kettő Szabálya

120

– Én… én nem vagyok többé Eső – jelentette

ki a lány, megtagadva gyermekkori becenevét

és mindazt, amit képviselt. – A nevem Zannah.

– Zannah? – visszhangozta értetlenül pislog-

va a fiú. – A valódi nevedet használod? De hát

miért?

A lehetséges válaszokon törve a fejét végre

elszakította a tekintetét a lányról, és felfedezte

a háttérben mozdulatlanul álló férfit. A zava-

rodott kifejezés eltűnt az arcáról, a szeme

megvillant annak jeleként, hogy végre megér-

tette a lány viselkedésének okát, aztán a voná-

sai haragtól torzultak el.

– Te, ott! – kiáltotta az ujját vádlón Bane-re

szegezve, majd mintha végre eszébe jutott

volna, hogy fegyvert tart a kezében, aktiválta a

fénykardját, és felrikoltott:

– Tartsd magad távol Esőtől! Ne hidd, hogy

nem merek kiállni veled!

Dew Karpyshyn

121

A fiú tudta, hogy jelentős hátrányban van.

Tudta, nincs esélye a Sith Sötét Nagyura ellen,

mégis úgy döntött, hogy a helyén marad és

harcol, amivel végképp elárulta magáról, hogy

ostoba és makacs bolond.

Darth Bane megvetően és közönyösen mére-

gette az ellenfelét, akire máris a biztos halál

várt. A fiú mit sem jelentett számára – jelenték-

telen pötty volt, akit le fog törölni a világ

ábrázatáról. Ha a kölyök az úgynevezett bátor

halál hiábavaló és üres dicsőségére vágyik, ő

szívesen megadja neki…

Könnyed, hanyag mozdulattal a fénykardjá-

ért nyúlt, de mielőtt aktiválhatta volna,

Zannah cselekedett. Pontosan úgy tett, mint

akkor, amikor kitörte a barátját meggyilkoló

Jedik nyakát: sötét energiából szövődő, feltar-

tóztathatatlan hullámot indított pusztító

útjára. Tisztán az ösztönei parancsára reagált

A Kettő Szabálya

122

így, minden kiképzés, felkészülés és gondol-

kodás nélkül folyamodott az Erőhöz.

Mindez olyan gyorsan történt, hogy Bane-

nek nem volt esélye védekezni – ám a támadás

nem ellene irányult. A Kandúr nevezetű fiú

jobb keze megsemmisült. Zannah egyetlen

gondolatával mindent elpusztított a kölyök

csuklójától lefelé: az izmok, csontok és inak

véres robbanásban enyésztek el, a helyükön

csupán egy megtépázott csonk maradt.

A fénykard a padozatra esett, és halkan csö-

römpölve elgurult, közben a pengéje eltűnt. A

fiú fájdalmában üvöltve térdre roskadt, és a

mellkasához szorította a jobb kezét. A csonk-

ból vér fröcskölt, vörös cseppek százai repül-

tek szét a tér minden irányába.

A mester lepillantott a tanítványára, és fojtott

hangon annyit kérdezett tőle:

– Miért?

Dew Karpyshyn

123

– Mert a halálának nem volna sem haszna,

sem célja – felelte a lány, visszhangozva Bane

saját magyarázatát arról, hogy miért hagyta

futni a zsoldosokat.

Bane világosan látta, hogy mire megy ki a

játék: Zannah azon mesterkedett, hogy meg-

mentse unokafivére életét. Azzal is tisztában

volt, hogy a lányt pillanatnyilag vezérlő érzé-

sek – a szeretet, a szánalom és a könyörület –

gyengeségek, amelyektől Zannah-nak valami-

kor a jövőben meg kell szabadulnia. De termé-

szetesen nem várta el a tanítványától, hogy

egyetlen nap leforgása alatt elsajátítsa a sötét

oldal valamennyi tanítását.

Lenézett a sziklapadlón vergődő, sebesült

fiúra. Mialatt ide-oda gurult kínjában, a vére

egyre kisebb sugarakban tört elő a kezéből,

ugyanis a robbanás részben elégette és lezárta

az ereit. A szeméből könnyek özönlöttek, az

orrából nyálka csorgott, ami eltömte a torkát,

A Kettő Szabálya

124

és fejhangú sírása fojtott, bugyborékoló zoko-

gássá változott. Zannah közönyösséget szín-

lelve, ridegen méregette.

Bane úgy döntött, elhanyagolható veszélyt

vállal, ha életben hagyja a nyomorult teremt-

ményt. Ahogyan a zsoldosokról, úgy róla sem

fogja elhinni senki, hogy túlélt egy Sith-

mesterrel való találkozást. Ezenfelül nyilván-

valónak tűnt: Zannah azt akarja, hogy a kölyök

életben maradjon. De nem könyörgött és nem

alkudozott az életéért. Egyszerűen magához

ragadta a kezdeményezést, segítségül hívta a

sötét oldalt, aztán pedig mestere tanításaival

indokolta és védte a tettét. Nem csupán a

hatalmát mutatta meg, de az eszét és a ravas-

zságát is. Bane fontosnak tartotta, hogy megju-

talmazza ezt a fajta viselkedést, hogy dicsérje

és bátorítsa a tanítványát, valahányszor fel-

használja különleges képességeit, amelyek

révén egy napon alkalmassá válik arra, hogy

Dew Karpyshyn

125

levegye a mester válláról, és magára öltse a

Sötét Nagyúr köpenyét – sokkal fontosabbnak,

mint, hogy véget vessen a szánalmas, jelenték-

telen kölyök életének.

– Itt hagyjuk. Semmit sem jelent számunkra

– mondta halkan, de határozottan, azzal sar-

kon fordult, és elindult.

Zannah hamarosan felzárkózott mellé, majd

egymás oldalán kiléptek a kamrából, és neki-

vágtak a felszínre vezető hosszú, kanyargós

alagútnak. Bane elégedetten állapította meg,

hogy bár a fiú zokogása még sokáig ott vissz-

hangzott körülöttük, a tanítványa egyszer sem

nézett vissza.

A Kettő Szabálya

126

Ötödik fejezet

– Készüljetek a belépési turbulenciára! – fi-

gyelmeztette Irtanna a társait. A legénysége

mindössze öt főt számlált, így nem kellett a

fedélzeti hangszórókhoz folyamodnia. Csupán

felemelte a hangját, és az máris eljutott min-

denkihez.

Az Envoy osztályú komp maroknyi utast

hordozott, de akár négyszer ennyien is ké-

nyelmesen elfértek volna benne. A hajó a

ruusani hadjárat utolsó heteiben került be a

jedik flottájába. Egy coruscanti névtelen jótevő

adományozta, akit a háborús erőfeszítések

támogatását sürgető Farfalla kérései és érvei

vettek le a lábáról. A Csillagpor nevezetű

szállítóegység, a Tallaan Hajógyár terméke,

Tizenkettes osztályú hiperhajtóművének

köszönhetően egyaránt képes volt a

Dew Karpyshyn

127

szuborbitális repülésre és a csillagközi utazás-

ra.

A tény, miszerint szolgálatba állították, min-

den szónál ékesebben bizonyította, hogy a

Fény Hadserege mennyire elkeserítő helyzetbe

került. Az Envoy osztályú egységek könnyű

kezelhetőségükről és viszonylagos olcsóságuk-

ról váltak híressé, és a független kereskedők,

illetve a gazdag űrcsavargók kedvenc jármű-

veinek számítottak. A legjellemzőbb vonásuk a

felhasználóbarát navigációs és robotpilóta-

rendszer volt, amely lehetővé tette, hogy a

pilóták egyetlen gomb megnyomásával meg-

tervezzenek és megtegyenek egy akár több

száz köztársasági világot érintő útvonalat.

Sajnálatos módon ezek a hajók nem hordoztak

sem erős pajzsokat, sem komolyabb fegyverze-

tet, továbbá eléggé lassúak és lomhák voltak.

Johun jobban örült volna egy ütőképesebb

gépnek. Úgy sejtette, nem sok hasznát veszik a

A Kettő Szabálya

128

mégoly remek autonavigációs rendszernek is,

ha feltűnik a horizonton egy-két Buzzard.

Ez persze elméletileg lehetetlen volt. A Jedik

flottájának repülésirányítói számon tartották a

Sith-ek valamennyi vadászgépét: a java részü-

ket lelőtték, a többit elfogták, vagy éppen

látták, amint az utolsó csata során kimenekül-

nek a rendszerből. Ám az előző hónapok

folyamán az ellenség által ellenőrzött szekto-

rokban végrehajtott több tucatnyi veszedelmes

repülés alatt Johun megszokta, hogy folyama-

tosan éber legyen, amikor egy bolygó felszíné-

hez közeledik. És mert észrevette, hogy

Irtanna kifehéredett ujjakkal markolja a bot-

kormányt, azt is tudta, hogy nemcsak őt kísér-

tik megalapozatlannak tűnő félelmek.

Éppen csak érzékelhető rázkódással jutottak

át az űr fagyos vákuumából a Ruusan atmosz-

férájának legfelső rétegeibe, majd megkezdték

a leereszkedést. Irtanna magabiztosan kezelte

Dew Karpyshyn

129

a vezérlő műszereket. Apró, finom mozdula-

tokkal újra és újra módosította a röppályát,

míg Johun a felszínt pásztázó letapogatók

kijelzőit figyelte. A monitorokon négy további

hajó látszott. Ahogyan a Csillagpor, úgy ezek

is négy-hat fős mentőcsapatokat szállítottak,

amelyeket Farfalla küldött a háború követ-

kezményeinek felszámolására.

– Valami mozog odalent! – kurjantotta meg-

lepetten Johun, amikor azonosítatlan forrásból

származó jelek ugrottak az egyik képernyőre.

– Mondd, hogy mit látsz! – parancsolta

Irtanna, és máris tágas ívű fordulóba vitte a

gépet, hogy a felszínen tartózkodók felé vegye

az irányt.

– Két gyalogos – jelentette Johun, a képer-

nyőt figyelve. – Idefentről nem lehet megálla-

pítani, hogy kifélék.

– Rendben, megnézzük őket – válaszolta

Irtanna.

A Kettő Szabálya

130

A csapat első számú feladata a túlélők felku-

tatása és elsősegélyben részesítése volt; a

második a felderítő jelentések szolgáltatása a

flottaparancsnokságnak; míg a legkevésbé

fontos harmadik a magukat megadó ellenséges

katonák letartóztatása.

A komp orra lebillent, és a gyorsulás az ülé-

sébe préselte Johunt. Irtanna meredeken,

szédítő gyorsasággal vitte lefelé a gépet, majd

a felszín felett alig ötven méterrel hirtelen

felrántotta az orrát, és vízszintesre állította. A

polgári célokra szánt hajó minden ízében

remegett, a katonai manőver a tűréshatárig

megterhelte – de szerencsére kitartott.

– Vizuális kapcsolat – jelentette Johun, ami-

kor az elülső ablakon kitekintve két apró

alakot pillantott meg a talajon.

Bordon letépte magáról a biztonsági heve-

dert, felpattant, majd a padavan ülése felett

áthajolva figyelt előre. Gyors ütemben köze-

Dew Karpyshyn

131

ledtek a mind nagyobbnak látszó alakok felé,

és hamarosan megállapították, hogy egy nő és

egy férfi van előttük, akik könnyű páncélzatot

viselnek, és teljes erőbedobással rohannak.

A tovább ereszkedő komp hajtóművének

dübörgése hallatán mindketten megtorpantak

és visszanéztek, majd hasra vetették magukat,

amikor a gép alig tízméteres magasságban

áthúzott felettük.

Irtanna fojtott hangon káromkodva küzdött

a lustán reagáló stabilizátorokkal, de végül

megfordította, és a párostól körülbelül ötven

méterre a talajra tette a gépet. Mialatt leállítot-

ta a hajtóművet, Johun az elülső ablakon át

végignézte, hogy az idegenek feltápászkod-

nak. A nő mondott valamit a férfinak, mire az

bólintott egyet, aztán mindketten felemelték a

kezüket, és lassú léptekkel elindultak a komp

felé.

A Kettő Szabálya

132

Mindketten a Sith-katonák öltözetét viselték,

de Johun nem érzékelte bennük a sötét oldal

jelenlétét.

– Sith-katonák – jelentette ki félhangosan

valószínűleg zsoldosok.

– Lehet, hogy csapda! – figyelmeztette

Bordon. – Ezeknek a kreditéhes alakoknak

nincs becsületük.

– Nem hiszem – felelte a fejét ingatva Johun.

Nem észlelt semmiféle zavart az Erőben,

amiből azt a következtetést vonta le, hogy nem

leselkedik rájuk veszély. – Szerintem csak

megadják magukat.

– Nyomorult csőcselék… – dörmögte

Bordon, és felcsattant:

– Gyújtsd be a hajtóművet, és üsd el őket!

– Nem! – kiáltott Johun, amikor meglátta,

hogy Irtanna a hajtómű vezérlőpanelje felé

nyúl. – Ki kell kérdeznünk őket! Ki kell szedni

belőlük mindent, amit tudnak!

Dew Karpyshyn

133

– Aztán mi lesz? – kérdezte komoran

Bordon.

– Aztán felvisszük, és bezárjuk őket a többi

fogoly közé – válaszolta Johun.

Bordon az öklével rávágott a pilótafülke

falára, és ingerülten kifakadt:

– Ezek a schutta fattyak lerohanták a boly-

gómat, lerombolták az otthonomat, és kredite-

kért gyilkolták a népemet!

– Ha módjukban állna, szemrebbenés nélkül

elvágnák a torkunkat – tette hozzá Irtanna.

– De mi nem vagyunk olyanok, mint ők! –

vitatkozott Johun. – Mi nem ölünk foglyokat.

– A feleségem meghalt, amikor ezekhez ha-

sonló patkányfajzatokkal harcolt! – kiabálta

felindultan Bordon. – Te pedig megkönyörül-

nél rajtuk?

– A gyűlölet a sötét oldal felé visz – felelte

Johun, a Jedik egyik bölcs mondását idézve.

Ám a tizenkilenc éves padavan szájából hang-

A Kettő Szabálya

134

zó szavakból hiányzott a meggyőző erő, sőt

mialatt kimondta őket, ő maga is érezte, meny-

nyire üresen konganak.

Bordon csalódottsága jeléül mindkét kezét a

fejéhez kapta, hanyatt vágta magát az ülésé-

ben, és jócskán lehiggadva, de megvető hang-

hordozással morogta:

– Hát ezért jöttél velünk? Hogy kordában

tarts minket? Neked kell vigyáznod, nehogy

letérjünk a drágalátos világos oldalatok útjá-

ról? Ezért küldött Farfalla?

„Nem küldött, magamtól jöttem” – gondolta

Johun, de persze óvakodott attól, hogy ezt

kimondja. Megfordult ültében, hogy vessen

egy pillantást Bordonra, de a férfi nem volt

hajlandó a szemébe nézni, inkább a padlóra

szegezte a tekintetét. A fiai viszont haragosan

meredtek rá, és Johun megértette, hogy miért

éreznek így. A Sith-ek háborút hoztak a

Ruusanra, és ez a háború mindent elragadott,

Dew Karpyshyn

135

amit a fiúk ismertek és szerettek: az otthonu-

kat, a megélhetésüket – és persze az anyjukat.

Azt viszont Bordon és a fiai nem látták át,

hogy elsősorban nem ezek a névtelen katonák

a felelősök mindazért a szörnyűségért, ami

lesújtott a bolygójukra. Főként a frontvonalban

harcoltak, és akármiféle bűnöket követtek is el,

nem sok közük lehetett a Testvériség tagjainak

rémtetteihez. Az igazi felelősök a Sith-

mesterek és a sötét oldal hívei voltak. Ám

amikor Johun belenézett a fiúk gyűlölettől

elsötétült szemébe, tudván tudta, hogy hiába is

próbálná meggyőzni őket. Addig biztosan nem

értenék meg mindezt, amíg a háború borzal-

mai frissen élnek az emlékezetükben.

Johun azért jött a Ruusanra, hogy felkutassa

a Sötét Testvériség azon tagjait, akik esetleg

túlélték a gondolatbomba robbanását. Azért

jött ide, hogy folytassa egykori mesterének és

mentorának, Hoth tábornoknak a művét,

A Kettő Szabálya

136

vagyis hogy megsemmisítse a Sith-rendet, és

mindörökre véget vessen mindannak a fenye-

getésnek, amit a sötét oldal képviselt. Most

viszont ráeszmélt, hogy ennél sokkal fonto-

sabb feladat vár rá: meg kell mentenie

Bordonékat önmaguktól.

Tudta róluk, hogy tisztességes, becsületes

emberek. De fennállt a veszély, hogy dühüktől

és gyűlöletüktől hajtva, hidegvérrel lemészá-

rolják kiszolgáltatott ellenségeiket – hacsak ő

nem állítja meg őket. Biztosra vette, hogy

miután kialszanak bennük a harag lángjai, a

véres bosszú emlékei kísérteni fogják mind-

hármukat. Bűntudat és önutálat fogja emész-

teni Bordont, illetve a fiait, és ezek a szörnyű

érzések végül elpusztítják őket. Márpedig

Johun nem akarta hagyni, hogy ez megtörtén-

jen.

Ismét Irtannára fordította a figyelmét, és az ő

szeméből is gyűlöletet olvasott ki. Csakhogy a

Dew Karpyshyn

137

nőben rideg, kordában tartott érzések dolgoz-

tak – az ő személyében a hivatásos, sok csatát

látott katona méregette az ellenséget. Johun

úgy sejtette, hogy maga Irtanna nem ölné meg

a zsoldosokat, viszont nem tenne semmit

annak érdekében, hogy megfékezze

Bordonékat. És ennek nyomán rájött, hogy mit

kell tennie.

– Figyelj, Irtanna – szólt oda halkan a nőnek

Farfalla nem ezért küldött ide titeket! Azért

vagytok itt, hogy segítsetek a túlélőknek.

Irtanna gyanakodva pislogott rá, de nem

szólt semmit. Johun ezúttal vonakodott az Erőt

felhasználni annak érdekében, hogy befolyást

gyakoroljon a nő akaratára. Másodízben talán,

ha nem is tudatosan, de észrevett volna vala-

mit, és valószínűleg ellenállt volna. Johun

emellett fontosnak tartotta, hogy Irtanna

valóban higgyen abban, amiről beszélt neki.

Az engedelmességre való kényszerítése csakis

A Kettő Szabálya

138

átmeneti megoldást jelenthetett, ráadásul

haragot válthatott volna ki belőle, illetve azt,

hogy a jövőben ne bízzon meg a Jedikben.

– Kiszállok, és őrizetbe veszem őket – java-

solta Johun. – Ti pedig lépjetek kapcsolatba a

flottával, és kérjetek ide egy másik hajót, ami

majd felszed minket, hármunkat.

Nem egykönnyen ejtette ki a száján ezeket a

szavakat. Nem kisebb személyiség, mint

Farfalla nagymester, vagyis a főparancsnok

utasítását szegte meg azzal, hogy gyakorlatilag

leszökött a Ruusanra. A legkevésbé sem vá-

gyott arra, hogy máris elhagyja a bolygót, alig

néhány perccel a megérkezés után. Mégis

hajlott rá, hogy meghozza ezt az áldozatot, ha

ezzel megakadályozhatja, hogy Bordon és a

fiai átadják magukat pusztító érzéseiknek.

Jedi-tanítványként kötelességének érezte, hogy

megóvja az életüket, még ha ez azzal jár is,

hogy fel kell hagynia a saját hadjáratával.

Dew Karpyshyn

139

– Te és a többiek repüljetek a csatamező déli

része fölé! – folytatta. – Menjetek, és segítsetek

a sebesülteknek! Ezért vagytok itt!

Irtanna néhány pillanatig tétovázott, de az-

tán kurtán biccentett. Johun éppen csak kinőtt

a kölyökkorból, a homlokába lógó, keskeny

hajfonat feltűnően jelezte, hogy a felkészülése

még nem fejeződött be. Ám ettől függetlenül a

Jedi-rend tagjai közé tartozott, ami sokat

jelentett a köztársasági katonák számára.

Johun erre alapozta azon reményét, hogy a nő

felismeri a szavakban rejlő bölcsességet.

Abban a biztos hiszemben, hogy Irtanna

távol tartja majd Bordont és a fiait a bajtól,

Johun felállt, és a Csillagpor rakterébe sietett.

Mialatt arra várt, hogy kinyíljon a hátulsó

személyzsilip, igyekezett kerülni a dühös fiúk

vádló tekintetét. Amikor az ajtó végre felsiklott

a mennyezetbe, egyszerűen kiugrott a komp-

ból, majd odafutott az ellenséges katonákhoz,

A Kettő Szabálya

140

akik a kezüket továbbra is a fejük fölé nyújtva,

türelmesen várakoztak a közelben. Amint a

biztonsági távolságon kívülre ért, a háta mö-

gött felbömbölt a hajtómű, majd a gép a leve-

gőbe emelkedett, és elrepült – a zsoldosok

legnagyobb megdöbbenésére.

– Hová mennek? – csattant fel a nő, rémület-

től elvékonyodott hangon. – Nem! Nem hagy-

hatnak itt minket!

Hirtelen leengedte, és az oldalához kapta

mindkét karját, és a társa is ugyanígy tett.

Johun egy pillanatig aggódott, hogy talán a

fegyverükért nyúlnak, de aztán rájött, hogy

annyira megrémültek a Csillagpor távozása

miatt, hogy eszük ágában sincs támadni.

– Ne hagyd elmenni őket! – ordította a férfi a

gyors ütemben távolodó komp után nézve,

majd a padavan felé pördült, és könyörögni

kezdett:

Dew Karpyshyn

141

– Hívd vissza őket! Mondd meg nekik, hogy

jöjjenek vissza!

– Ne aggódjatok – próbálta megnyugtatni

őket Johun –, hamarosan itt lesz egy másik

hajó. Már úton vannak.

– Nem maradhatunk itt! – válaszolta kétség-

beesetten a nő. – Nincs idő! Meg fog találni

minket! Meg fog találni minket!

– Minden rendben, higgyétek el! – jelentette

ki a kezét feltartva Johun. – Én meg tudlak

védeni titeket. Jedi vagyok.

A nő a jobb szemöldökét magasra felvonva,

kétkedve pillantott rá. Az ifjú padavan széle-

sebb terpeszbe ugrott, mindkét kezét csípőre

tette, és a mellkasát kidüllesztve kihúzta

magát, abban a reményben, hogy ezzel rendít-

hetetlen, tiszteletet parancsoló személyiség

benyomását kelti. Mindent megtett annak

érdekében, hogy az a magabiztosság és nyuga-

lom áradjon belőle, amit oly sokszor csodált

A Kettő Szabálya

142

Hoth tábornokban és még számos nagymes-

terben.

A férfi azonban megragadta és megrángatta

a karját, valahogy úgy, ahogyan az ijedt gyer-

mek csimpaszkodik az anyja kötényébe.

– El kell tűnnünk erről a bolygóról! – hadarta

rekedtes hangon. – Azonnal el kell mennünk

innen!

Johun némi erőfeszítés árán lerázta magáról

a férfi kezét. A találkozásban volt valami

nyomasztó és nyugtalanító. Az idegenek

ruházata arról árulkodott, hogy mindketten

tapasztalt zsoldosok. Johun gyanította, hogy

szökevények állnak előtte, a Sith Hadsereg

gyalogosai, akik az utolsó nagy ütközet alatt

elmenekültek, amikor a világos oldal harcosai

megtörték a soraikat – ám ezt inkább az élet-

ben maradásuk érdekében, semmint félelem-

ből vagy gyávaságból tették. És mégis, ezek a

harcedzett veteránok, akik rég hozzászoktak a

Dew Karpyshyn

143

halál közelségéhez és a vérontáshoz, úgy

viselkedtek, mint a halálra rémült falusiak egy

kalóztámadás után.

– Hiába vagy Jedi, te sem menthetsz meg

minket – jelentette ki, a fejét csóválva. – Te sem

védhetsz meg minket tőle…

– Kitől? – tudakolta Johun. – Kiről beszéltek?

A férfi gyorsan körülnézett, mintha attól félt

volna, hogy valaki hallgatózik a közelben.

– Egy Sötét Nagyúr – felelte aztán suttogva.

– A Testvériség tagja? – kérdezte Johun, és

alig bírta magába zárni szempillantás alatt

feltámadó izgatottságát. – Azt állítjátok, hogy

egy Sith-mester túlélte a gondolatbombát?

– Igen – vágta rá szaporán bólogatva a férfi.

– Megölte Lergant és Hansht. Villámokat lőtt

rájuk és megsütötte őket!

„Tudtam! – gondolta diadalittasan Johun. –

Annyira tudtam!” – És fénykardja is van –

közölte megrendülten nő. – Széthasította vele

A Kettő Szabálya

144

Padét és Derrint. – Egy pillanatra elhallgatott,

majd megborzongva hozzátette:

– Rellnek pedig egy csapással levágta a fejét.

Johun újabb kérdésekkel akart előhozakodni,

hogy megismerje a részleteket, de ekkor egy

közeledő hajó dübörgése ütötte meg a fülét.

Felnézett az égre, és egy Bivouac osztályú

csapatszállítót pillantott meg, amely egyene-

sen feléjük tartott. Néhány másodperccel

később a gép földet ért a közelükben, és három

köztársasági katona ugrott ki belőle, a fegyve-

rüket máris lövésre készen tartva. Johun

felismerte a parancsnokot. Az osztagot Orten

Ledes őrnagy vezette, a Fény Hadserege

Második Légiójának egyik legmagasabb rangú

tisztje.

– Ezek a foglyok? – kérdezte mogorván az

őrnagy, a sugárvetőjének csövével a zsoldo-

sokra mutatva.

Dew Karpyshyn

145

Johun bólintott. Ledes intett a baljával, mire

az alárendeltjei előresiettek, hogy megbilin-

cseljék a zsoldosokat, akik szerencsére meg

sem próbáltak ellenállni. Miután a katonák

ártalmatlanították a foglyokat, alaposan meg-

motozták és lefegyverezték őket. A műveletet

azzal a hatékonysággal és hozzáértéssel hajtot-

ták végre, amely a Ledes őrnagy parancsnok-

sága alatt szolgálók egyik legfőbb ismertető

jegyének számított.

– Vették Irtanna üzenetét? – érdeklődött

Johun, mialatt a katonák elvezették a foglyo-

kat.

– A környéken jártunk – felelte az őrnagy

Farfalla küldött ide, hogy felszedjük magukat.

A hangja kissé furcsán csengett. Johunban

feltámadt a gyanú, és az őrnagyra pillantva

megkérdezte:

– Bajban vagyok?

A Kettő Szabálya

146

– Azt nehéz megítélni – felelte Ledes, a vállát

vonogatva. – Maguk, Jedik hajlamosak féken

tartani és elrejteni az érzéseiket. Mindenesetre

lefogadom, hogy a tábornok nem repesett az

örömtől, amikor hírét vette, hogy ön megta-

gadta a parancsát, és leszökött ide.

– Ne aggódjon, őrnagy úr! – válaszolta ma-

gabiztosan Johun. – Farfalla mesternek azon-

nal megváltozik a hangulata, amint meghall-

gatja a foglyaink vallomását.

A Valcyn leszállóhelyéül szolgáló tisztás

közelébe érve Bane visszavette a tolóerőt. Ezt a

hajót eredetileg Qordis Nagyúr kapta ajándék-

ba, és ő egész egyszerűen elvitte, amikor

elhagyta a korribani Akadémiát, hogy az ősi

Sith-ek hagyatéka után kutasson. Qordis

sosem merészelte visszakérni tőle a gépet, és a

gyávasága megerősítette Bane-t abban, hogy

helyesen döntött, amikor félbeszakította a

Dew Karpyshyn

147

tanulmányait, és hátat fordított a Sötét Testvé-

riségnek.

A hajótól húsz méterre megállította a robo-

gót. Zannah elengedte a derekát, és leugrott a

talajra, aztán a száját tátva bámulta az űrhajót.

Bane nem figyelt a kislányra, az elmúlt tíz

percben alig tudott mással foglalkozni, mint az

agyát hasogató fájdalommal. Korábban azt

remélte, hogy ha bepillantást nyer a gondolat-

bomba mélységeibe, az valamilyen úton-

módon enyhíti majd a fejgörcseit, de pontosan

az ellenkezője történt: azóta még hevesebb

rohamok gyötörték.

De legalább megbizonyosodott arról, hogy

Kaan valóban meghalt. Ebben a tudatban

kevésbé zavarta az a derengő alak, amely a

megérkezésüket követő pillanatokban bukkant

fel a tisztás átellenes szélén. A késő délutáni

nap fényében halványan látszó jelenés minden

A Kettő Szabálya

148

kétséget kizáróan a Sötét Testvériség alapítójá-

nak képmása volt.

Bane tudta, hogy csupán képzelődik, ám a

kísértet akkor is ellenállhatatlan erővel vonzot-

ta a tekintetét, mialatt átszelte a tisztást, és a

hajótól egy-két lépésnyire lecövekelt. A szel-

lem aztán felé fordult, rászegezte kifejezéstelen

szemét, és intett neki, hogy rajta, menjen

közelebb.

– Ez gyönyörű… – suttogta meghatottan

Zannah. Darth Bane meglepetten kapta oldalra

a fejét, ám a tanítványa a Valcynt bámulta

elragadtatottan. Mire visszanézett oda, ahol az

imént Kaan álldogált, a szellem, ahogyan az

előző alkalmakkor, nyomtalanul eltűnt.

– Sosem hittem volna, hogy egy ilyen hajóval

fogom elhagyni a Ruusant – mondta halkan

Zannah.

– Te nem ezzel utazol – felelte Bane, és le-

szállt a robogóról.

Dew Karpyshyn

149

A lány a fejét elfordítva ránézett, és csodál-

kozva megkérdezte:

– Nem ezzel a hajóval megyünk?

– Én igen – válaszolta Bane –, de neked saját

megoldást kell találnod arra, hogy elhagyd ezt

a bolygót.

Eltartott néhány pillanatig, mire Zannah

felfogta a szavak értelmét. Amikor ez megtör-

tént, végtelenül lesújtottnak tűnt, és megren-

dülten dadogta:

– Nem… nem mehetek… veled?

A mester lassan, méltóságteljesen megcsó-

válta a fejét. Amikor a lány a Sith-táborban

felfedezte az ősrégi kéziratot, támadt egy

ötlete. Ő maga a Dxun felé indul, az Onderon

hatalmas holdjára, hogy felkutassa Freedon

Nadd elveszett sírját, ám a tanítványának

egészen mást tartogatott.

A Kettő Szabálya

150

– De hát… de hát miért? – bökte ki Zannah

szemlátomást a könnyeivel küszködve. – Miért

hagysz el?

– Ez is része a felkészülésednek – magyaráz-

ta Bane. – Hogy megérthesd a sötét oldalt,

megpróbáltatásokon kell átesned. Szenvedned

kell és küzdened.

– Nem kell elhagynod azért, hogy szenved-

jek – vetette ellen Zannah. – Vigyél magaddal!

– A sötét oldal ereje az egyén hatalmában

rejlik – emlékeztette a tanítványát Bane. – Az

Erő benned van. Meg kell tanulnod megidézni

és használni. Én nem leszek mindig melletted,

hogy tanítsalak!

– De azt mondtad, hogy a Sith-ek mostantól

mindig ketten lesznek! – fakadt ki a lány. –

Egy, aki megtestesíti a hatalmat, egy pedig, aki

sóvárog a hatalom után.

Bane örömmel állapította meg, hogy Zannah

gyorsan tanul, és máris jó néhány tanítást

Dew Karpyshyn

151

belevésett az emlékezetébe. Ám a szavak

pontos felidézése mit sem ért, ha nem értette

meg a mögöttük rejtőző igazságot.

– Miért követsz engem? – kérdezte váratla-

nul Bane, hogy rávezesse a fiatal teremtést a

bölcsesség útjára.

Zannah rövid időre elgondolkodott, és ala-

posan megfontolt mindent, amit eddig elsajátí-

tott.

– Hogy a bennem lévő lehetőségek teljesen

kibontakozhassanak – mondta aztán. – Hogy

megismerjem a sötét oldal útjait.

Bane bólintott, és nyomban feltette a követ-

kező kérdést:

– És ha én már nem taníthatlak meg semmi-

re? Akkor mi lesz?

Zannah a homlokát ráncolva töprengett, de

ezúttal nem bukkant rá a válaszra, és végül

bevallotta:

– Azt… azt nem tudom.

A Kettő Szabálya

152

– Ha már nem taníthatlak semmire, az azt

fogja jelenteni, hogy a felkészülésed véget ért –

fejtegette Bane. – Egyszer eljön a nap, amikor

megérted és elsajátítod valamennyi tanítást,

amikor a sötét oldalra vonatkozó összes tudá-

som a tiéd lesz. Azon a napon párbajra hívsz

majd engem. Megvívunk a mesteri címért, és

az összecsapást csakis egyikünk fogja túlélni.

A lány előbb hatalmasra nyitotta, majd rés-

nyire vonta a szemét, és éberen figyelte meste-

rének szavait.

– Megvan benned a lehetőség, hogy túlszár-

nyalj engem – folytatta Bane. – Ha a képessé-

geid maradéktalanul kibontakoznak, ha eléred

a lehetőségeid csúcsát, többé nem leszek

hasznos a számodra. Más forrásokat kell

keresned, hogy tovább fejlődhess. És tanít-

ványt kell keresned magadnak, hogy egy

napon, a távoli jövőben legyen kinek átadnod

a Sith-rend titkait.

Dew Karpyshyn

153

Rövid szünetet tartott, hogy a lány végig-

gondolhassa az elhangzottakat, majd tovább

beszélt:

– Amikor a hatalmad felülmúlja az enyémet,

én feláldozható leszek. Ez a Kettő Szabálya:

egy mester és egy tanítvány. Amikor majd

készen állsz arra, hogy levedd a vállamról, és

magadra öltsd a Sötét Nagyúr köpenyét, csakis

úgy teheted meg, ha végzel velem. Ez az

összecsapás elkerülhetetlen. A Sith-ek csakis

így maradhatnak fenn. Ez a sötét oldal útja.

Zannah nem szólt semmit, de az arckifejezé-

se elárulta, hogy küszködve próbálja felfogni a

tanítást. Nem értette, hogy a mestere miért

tanítja őt, amikor tudván tudja, hogy valami-

kor a jövőben halálos párbajt vívnak majd

egymással, és egyikük megöli a másikat. De

nem is kellett megértenie. Most még nem.

Bane-nek egyelőre elég volt annyi, hogy a

tanítványa engedelmeskedjen neki.

A Kettő Szabálya

154

– Juss el az Onderonra! Ott fogunk találkozni

tíz standard nap múlva! – utasította a lányt, és

magában hozzátette: „miután megtaláltam

Nadd sírját a Dxunon”.

– És mit gondolsz, hogyan fogok eljutni oda?

– tiltakozott felindultan Zannah.

– Te vagy a kiválasztott – felelte ridegen

Bane. – Te vagy a rendünk hagyatékának

felkent örököse. Meg fogod találni a módját.

– És ha nem sikerül?

– Azzal bebizonyítod, hogy méltatlan vagy

arra, hogy az utódom legyél – válaszolta Bane.

– És másik tanítványt keresek.

Nem maradt más mondanivalója, így aztán

sarkon fordult, és elindult a hajó felé. Zannah

meredten figyelte, de nem szólt semmit. Bane

menet közben érzékelte, hogy a tanítványában

felébred a harag, ami valóságos gyűlöletor-

kánná erősödött, mire belépett a pilótafülkébe.

Dew Karpyshyn

155

Begyújtotta a hajtóműveket, és a lány dühének

forrósága mosolyt csalt az arcára.

A Valcyn a levegőbe emelkedett, hátrahagy-

va Zannaht – az apró alak a bolygó felszínén

sokáig nézett a hajó után, és olyan mozdulat-

lanul állt, mintha hideg, kemény kőből farag-

ták volna.

A Kettő Szabálya

156

Hatodik fejezet

– Ez az egész nem más, mint félreértés – állí-

totta a rekeszben ácsorgó férfi.

– Szörnyű hibát követnek el – tette hozzá a

mellette álló nő.

Johun vett egy mély lélegzetet, és hosszú,

fáradt sóhajjal engedte ki a tüdejéből a levegőt.

Több mint egy órája tért vissza a Kedvező

Szélre a két fogollyal. Azonnali meghallgatást

kért Farfallától, de azt a választ kapta, hogy a

főparancsnoknak jelenleg a háború után kiala-

kult helyzet rendezése követeli a figyelmét. Így

aztán lehozta a foglyait ide, a vezérhajó legalsó

fedélzetére, és berakta őket egy ráccsal zárható

tárolórekeszbe, hogy ott várakozzanak. Ezt

követően, miután jobb dolga nem akadt, úgy

határozott, hogy letelepszik egy közeli székre,

és velük együtt vár.

Dew Karpyshyn

157

Nem kellett hozzá sok idő, és keservesen

megbánta a döntését.

– Mi sosem voltunk a Sith Hadsereg tagjai! –

kiáltott át a rekesz rácsán a nő. – Egyszerű

gazdálkodók vagyunk!

– Az egyszerű gazdálkodók nem viselnek

harci páncélzatot és nem hordoznak fegyvere-

ket – jelentette ki rosszkedvűen Johun, és a

sarokba mutatott, ahol a zsoldosoktól lefoglalt

sugárvetők és felszerelések hevertek egy

kisebb asztalon.

– Az ott nem a miénk! – tiltakozott a férfi. –

Mi… mi csak találtuk. Reggel elindultunk

sétálni, és… és véletlenül megtaláltuk azt az

elhagyatott tábort. Megláttuk a szerteszét

heverő holmikat, és úgy gondoltuk, vicces lesz,

ha beöltözünk katonának.

A raktárfülke ajtajánál álló, a foglyok őrzésé-

re rendelt köztársasági katona felnevetett a

szánalmas hazugság hallatán. Johun csak

A Kettő Szabálya

158

lehunyta a szemét, és a jobbját a fejéhez emel-

ve megnyomkodta a halántékát. Odalent, a

Ruusanon a foglyok alig várták, hogy bevall-

hassák bűneiket. Annyira rettegtek az ismeret-

len Sith Nagyúrtól, hogy jószerével nem is

gondolkodtak. De idefent, a felszíntől bizton-

ságos távolságban, a Köztársaság egyik bör-

tönbolygóján letöltendő, öttől tíz évig terjedő

szabadságvesztés rémével szembekerülve,

hamar visszavonták az eredeti vallomásukat.

– És mi a helyzet a többiekkel? – kérdezte

Johun, abban a reményben, hogy hazugságon

kapja őket. – A barátaitokkal, akik meghaltak a

támadás alatt. Ők is gazdálkodók voltak?

– Igen! – vágta rá a férfi.

– Igazából nem ismertük őket – jelentette ki

ezzel egy időben a nő.

– Na, akkor most melyik? – kérdezte hűvö-

sen az ifjú padavan.

Dew Karpyshyn

159

A két zsoldos hosszú, fanyar pillantást vál-

tott egymással, majd ismét a nő szólalt meg:

– Csak ma reggel találkoztunk velük. Ott, a

Sith-ek táboránál. Azt mondták, ők is gazdál-

kodók, akárcsak mi. Persze lehet, hogy hazud-

tak…

– Hazudtak? Tényleg? – dörmögte gúnyos

hanghordozással Johun. – Nehéz elképzelni,

hogy miért vetemedne ilyesmire valaki!

Az őr ismét felkacagott, és szélesen vigyo-

rogva kijelentette:

– Nektek, kettőtöknek össze kéne állnotok!

Felléphetnétek ezzel a számmal. Persze csak

akkor, ha túlélitek a börtönt.

A rekeszbe zárt férfi az arckifejezéséből ítél-

ve szintén csípős visszavágásra készült, de

befogta a száját, mert a társnője a könyökével

oldalba vágta. Ebben a pillanatban Farfalla

küldönce, egy fiatal nő bedugta a fejét az ajtón,

és odaszólt a padavannak:

A Kettő Szabálya

160

– A tábornok úr fogadja önt, uram!

Johun talpra ugrott, és a kijárat felé lódult.

– Hé, szóljon neki, hogy engedjenek ki min-

ket innen! – kiáltott utána a zsoldos. – Nehogy

megfeledkezzen rólunk! Hallja?

„Arra csekély az esély” – gondolta Johun, és

odaszólt az őrnek:

– Tartsa rajtuk a szemét! És akármit monda-

nak, ne higgyen nekik!

A küldönc hosszú, kanyargós útvonalon

vezette felfelé a Kedvező Szél fedélzetein. A

rakterek a hatalmas hajó legalsó szintjén

kaptak helyet, míg Farfalla a legfelső, parancs-

noki fedélzeten tartózkodott. Johun menet

közben ismerősök tucatjai mellett haladt el,

akik odabiccentettek vagy intettek neki, de a

feladataik túlságosan lefoglalták őket ahhoz,

hogy váltsanak vele néhány szót.

És olyanok is akadtak szép számmal, akiket

Johun nem ismert. Az evakuáltak közül soka-

Dew Karpyshyn

161

kat hoztak ide a kiürítés őrült hajszájában, és

ezek egy része javában készülődött, hogy

visszatérjen a felszínre, és folytassa a régi

életét. De rengetegen voltak olyanok, akiknek

az otthona vagy a családja teljesen megsemmi-

sült a háborúban, és nem várta őket odalent

semmi, csak a fájó emlékek. Farfalla úgy

rendelkezett, hogy azokat, akik nem kívánnak

visszatérni a Ruusanra, elszállítják a Köztársa-

ság belső világaira, hogy aztán az átélt bor-

zalmak színhelyétől távol újrakezdhessék az

életüket.

„Mennyien vannak! – kesergett magában

Johun, mialatt komor szótlanságba burkolózva

követte a küldöncöt. – Mennyi szenvedés… És

még többen fognak szenvedni, ha akárcsak

egyetlen Sith-nek sikerült megszöknie.” Rö-

viddel ezután elérték a parancsnoki fedélzetet,

ahol a küldönc Farfalla magánkabinjához

vezette őt. A nő finoman megkopogtatta az

A Kettő Szabálya

162

ajtót, mire ismerős hang hallatszott a bejárat

mellé szerelt konzolból:

– Tessék!

A küldönc a panelre tapasztotta a tenyerét,

és amikor az ajtó félresiklott előtte, intett a

padavannak. Johun köszönetképpen biccentett

egyet, majd belépett a kabinba, és az ajtó

nyomban bezárult mögötte.

A kabin nagyobb volt annál, mint amire

számított, és abban a hivalkodó stílusban

rendezték be, amiről Valenthyne Farfalla

elhíresült. A padlón vörös és arany színekben

pompázó szőnyeg terült el, míg a falakon

festmények lógtak, amelyek még az Alderaan

legjobb művészeti galériáiban is megállták

volna a helyüket. A bejárattal szembeni falnál

hatalmas ágy állt, amelynek keretét egy

wroshyrfa törzséből faragták ki – ezt a bútort a

Kashyyyk egyik vuki törzsfőnöke ajándékozta

valaha a nagymesternek. A takarókat és a

Dew Karpyshyn

163

párnákat sárga és vörös, fényes selyemhuzat

borította, míg az ágy vaskos oszlopait kisebb-

fajta festmények díszítették, amelyek Farfalla

életének legjelentősebb pillanatait ábrázolták:

a megszületését, felvételét a Jedi-rendbe,

mesterré való előléptetését, illetve a Sith-

seregek fölött a Kashyyykon aratott híres

győzelmét.

A tábornok terjedelmes íróasztala mögött ült

a bejárattól balra eső sarokban, és az asztal

lapjába épített képernyőre meredt.

– Csalódást okoztál nekem, ifjú padavan –

jelentette ki, mialatt kikapcsolta a monitort, és

a székével szembefordult Johunnal.

– Bocsánatodat kérem, amiért megtagadtam

a parancsodat, Farfalla mester – válaszolta

Johun. – Sajnálom.

Farfalla felállt, és átszelte a kabint, a fényűző,

vastag szőnyeg elfojtotta lassú lépteinek ne-

szét.

A Kettő Szabálya

164

– Pillanatnyilag ez a legkisebb gondom –

mondta, és a fiatal férfi vállára tette a kezét. A

szeme alatt karikák sötétlettek, és általában

derűs arcán most kimerültségről, valamint

aggodalmakról árulkodó kifejezés honolt.

– Irtanna… – motyogta Johun, és lehajtotta

fejét, mert mélységesen szégyellte magát,

amiért az Erőt felhasználva vette rá a pilótát,

hogy magával vigye őt.

– Mi, Jedik sosem használjuk arra a hatal-

munkat, hogy manipuláljuk barátainkat és

szövetségeseinket – mondta halkan a nagy-

mester. – Még ha nemes szándékok vezérelnek

is minket, ez nem más, mint a helyzetünkkel és

tudásunkkal való visszaélés, és elárulása

annak a bizalomnak, amit mások vetnek

belénk.

– Tudom, hogy helytelenül cselekedtem –

ismerte el Johun –, és kész vagyok elfogadni

minden büntetést, amit méltányosnak tartasz

Dew Karpyshyn

165

annak érdekében, hogy meglakoljak a vétke-

mért. De előbb feltétlenül el kell mondanom

valamit.

Farfalla mélyen belenézett a fiú szemébe,

majd levette a kezét a válláról, és egy pillanat-

ra mintha csalódott kifejezés jelent volna meg

az arcán.

– Igen, persze… – hümmögte bólogatva

Farfalla, majd sarkon fordult, és visszament az

íróasztalához, ahol lenyúlt, és bekapcsolta a

monitort. – Az általad letartóztatott foglyok

vallomásai…

– Hát olvastad őket? – kérdezte meglepetten

Johun.

– Minden beérkező jelentést elolvasok – vá-

laszolta Farfalla. – A főparancsnoknak köteles-

sége tudni, hogy a katonái mit művelnek.

Ennél is fontosabb, hogy meg kell állítania

őket, ha elhamarkodott vagy téves döntéseket

hoznak.

A Kettő Szabálya

166

– Ezek szerint, nem hiszel abban, hogy né-

hány Sith esetleg túlélte a gondolatbomba

robbanását? – tudakolta Johun.

– A forrásaid szavahihetőségében nem hi-

szek – felelte a fejét ingatva Farfalla. – Ők

zsoldosok, vagyis mondjuk ki nyíltan, a Gala-

xis söpredéke. Honnan tudod, hogy nem azt

mondják neked, amit hallani szeretnél tőlük?

– Miért tennék ezt? – kérdezte értetlenül pis-

logva Johun.

– Talán azt képzelik, hogy te majd kiállsz

értük – válaszolta a vállát vonogatva a nagy-

mester. – Hogy majd elintézed, hogy jobb

bánásmódban legyen részük a börtönben.

Vagy kijárod, hogy enyhébb büntetést kapja-

nak. Ne feledd, ezek romlott, megalkuvó

alakok. Habozás nélkül kihasználnak minden

előnyt. A hazugság a mindennapi életük része.

– Nem hiszem, hogy hazudnak, mester –

vitatkozott Johun. – Ha láttad volna őket

Dew Karpyshyn

167

odalent, a felszínen… majd belepusztultak a

rettegésbe! Valami szörnyűség történt velük.

– Ilyen a háború – jegyezte meg Farfalla. –

Háborúban gyakran történnek szörnyűségek.

– És mit szólsz a vallomásuk részleteihez? –

erősködött Johun.

– A vörös pengéjű fénykardhoz? A Sith-

villámhoz? Ezek a sötét oldal fegyverei!

– Amennyiben Kaan seregében szolgáltak –

felelte higgadtan a nagymester pontosan

tudták, hogy a Sith-ek miféle eszközöket

használnak az ellenségeik elpusztítására.

Ezeket az elemeket igazán nem nehéz belesző-

ni a mesébe.

Johun csalódottságában keményen összepré-

selte a két fogsorát, majd vádló hangon kifa-

kadt:

– Te hinni akarod, hogy a Sith-ek mindörök-

re eltűntek! Ezért nem vagy hajlandó meglátni

azt, amit itt van, közvetlenül az orrunk előtt!

A Kettő Szabálya

168

– Te pedig azt akarod hinni, hogy a Sith-ek

továbbra is léteznek – vágott vissza Farfalla,

noha az ő hangjából teljességgel hiányzott a

padavan szavaiból érezhető indulat. – Szeret-

nél lesújtani azokra, akik megölték a mestere-

det. A bosszúvágyad elvakít, nem látod meg a

nyilvánvaló tényeket. Ha képes lennél tisztán

gondolkodni, rájönnél, hogy a történetnek van

egy részlete, ami megkérdőjelezi a vallomások

hitelességét.

Johun meglepetten pislogott, és jóval hal-

kabban megkérdezte:

– Bizonyítékod van arra, hogy hazudnak?

– Benne van az általad leadott jelentésben –

közölte méltóságteljesen bólogatva Farfalla. –

Azt állítják, hogy egy Sötét Nagyúr lemészá-

rolta a barátaikat. De ők valahogyan túlélték

az összecsapást. Ez vajon hogyan lehetséges?

Dew Karpyshyn

169

– Úgy… úgy, hogy be… bemenekültek az

erdőbe – hebegte Johun, noha maga is érezte,

hogy ez a magyarázat erősen sántít.

– Te Jedi vagy – válaszolta a mester – isme-

red az Erő hatalmát. Valóban elhiszed, hogy

megszökhettek egy Sith Nagyúr haragja elől

azzal, hogy egyszerűen berohantak az erdőbe?

„Könnyűszerrel elkapta volna őket. Annyi

esélyük sem lett volna, mint a

zuccadisznóknak a hajtóvadászaton” – ismerte

be magának Johun, de mert még ekkor sem

akarta feladni az álláspontját, a parancsnok

szemébe nézve felvetette:

– Talán szándékosan, egy általunk ismeret-

len célból hagyta futni őket…

– Miért? – kérdezte nyomban Farfalla. – Ha

egy Sith Nagyúr túlélte a gondolatbombát,

miért hagyna hátra szemtanúkat, akik lelep-

lezhetik őt az ellenségei előtt?

A Kettő Szabálya

170

Johun erre nem tudott mit felelni. Kifogyott

az érvekből, és különben is, teljesen értelmet-

lennek látta az egészet. Csakhogy tudta –

biztosan tudta hogy a zsoldosok igazat mon-

danak.

– Figyelj rám, Johun – kérte Farfalla, érzékel-

ve a padavan vívódását teljesen őszintének

kell lenned önmagadhoz! Valóban azt hiszed,

hogy megbízhatunk abban a két zsoldosban?

Johun visszagondolt a rekeszben raboskodó

alakokra, és a szájukból özönlő hazugságára-

datra. Aztán arra gondolt, hogy ő maga mire

figyelmeztette az őrt: „akármit mondanak, ne

higgyen nekik”. És ekkor végre belátta, hogy

tévúton jár.

– Nem, Farfalla mester – mondta halkan. –

Igazad van. Nem bízhatunk bennük. – Elhall-

gatott néhány pillanatra, majd hozzátette:

Dew Karpyshyn

171

– Miután Irtanna és Bordon visszatér, beszé-

lek velük. Bocsánatot kérek tőlük azért, amit

elkövettem ellenük.

– Ezt örömmel hallom, Johun – jelentette ki

mosolyogva Farfalla. – Mi, Jedik, nem va-

gyunk tévedhetetlenek. Rendkívül fontos,

hogy elég alázatosak legyünk ahhoz, hogy

beismerjük, ha hibát követünk el.

Rövid időre elhallgatott, majd ismét megszó-

lalt:

– Ám sajnálatos módon nem lesz lehetőséged

arra, hogy személyesen kérjél tőlük bocsána-

tot. Kaptam egy üzenetet, amelyben a

Coruscantra hívnak, ahol is Valorum kancel-

lárral fogok találkozni. És mert úgy érzem,

nem bízhatok meg abban, hogy a távollétem-

ben betartod az utasításaimat, te is elkísérsz,

mint szárnysegédem.

Noha első hallásra úgy tűnhetett, a nagymes-

ter azért akarja magával vinni, hogy önfegye-

A Kettő Szabálya

172

lemre szoktassa, Johun szíve hatalmasat dob-

bant. Farfalla valójában felajánlotta neki, hogy

a jövőben a mentora lesz, vállalja a további

felkészítését.

– Kö… köszönöm, mester! – hebegte felin-

dultan, és mert nem igazán tudta, mit kellene

még tennie, esetlenül meghajolt.

– Biztosra veszem, hogy Hoth mester is ezt

szeretné – válaszolta halkan Farfalla, és emelt

hangon folytatta:

– Azonnal indulunk, mihelyt tájékoztatom és

eligazítom azokat a tiszteket, akik a távollé-

temben átveszik a flotta irányítását.

– Miért akar a kancellár ilyen sürgősen talál-

kozni veled? – kíváncsiskodott Johun.

– Most, hogy a Sötét Testvériség vereséget

szenvedett, a Galaktikus Szenátus tagjai sze-

retnék hivatalosan is lezárni a háborút – ma-

gyarázta Farfalla. – Fontos törvénycsomag

fekszik előttük, amely egyszer s mindenkorra

Dew Karpyshyn

173

megváltoztatja a Köztársaság arculatát.

Valorum szeretné megvitatni velem, mielőtt

szavazásra bocsátják.

– És ezek a törvények a Jediket is érintik? –

érdeklődött Johun.

– Igen, érintik – felelte elkomorodva Farfalla.

– Méghozzá oly módon, amit még elképzelni

sem tudsz.

Zannah talpa kegyetlenül szúrt. A lábikrája

sajgott. A combizmai úgy égtek, mintha eleven

tűz lobogott volna bennük. Mégis sikerült

valahogy kizárnia a tudatából a fájdalmakat, és

tovább hajszolta magát.

Egyfolytában gyalogolt, mióta Darth Bane

hajója eltűnt a felhők között, és ő ismét magára

maradt. A feladata egyértelmű volt: el kellett

jutnia az Onderonra. Ennek érdekében keres-

nie kellett egy űrhajót, amely elviszi őt a

Ruusanról. Ehhez viszont az kellett, hogy más

A Kettő Szabálya

174

embereket találjon. Csakhogy fogalma sem

volt arról, hol találhat rá más emberekre, így

aztán találomra kiválasztott egy irányt, és

útnak indult.

Túl kicsi volt ahhoz, hogy elkormányozza a

robogót, de ez nem számított neki, legalábbis

kezdetben. Az újonnan felfedezett képességeit

használva, az Erő segítségével hajtotta magát

előre, és olyan gyorsan haladt, hogy elmosó-

dottnak látta maga körül a világot. Csakhogy

az Erőben hiába rejlettek kimeríthetetlen

tartalékok, az ő képességeinek megvoltak a

korlátai. Mert nem rendelkezett kellő tapaszta-

latokkal, a fáradtság hamar éreztetni kezdte a

hatását. Érzékelte, hogy egyre lassul, azzal

párhuzamosan, hogy az ereje folyton apadt, és

bár megpróbálta feléleszteni magában a sötét

oldal tüzét azzal, hogy megcsapolta a lelke

mélyén őrzött haragot és gyűlöletet, fáradt

Dew Karpyshyn

175

akarata csupán halvány szikrákat tudott

gerjeszteni.

Hamarosan hétköznapi, kimerült kislány-

ként baktatott a háború dúlta vidéken. Még-

sem adta át magát a csüggedésnek, minden

megmaradt energiájával arra összpontosított,

hogy egyik lábát a másik elé rakja. Nem tudta

megállapítani, hogy meddig haladt ezzel a

módszerrel – hogy hány órán át gyalogolt,

vagy hogy hány kilométert tett meg –, de

végül, afféle jutalom gyanánt, rátalált arra,

amit keresett: egy kompot pillantott meg a

távolban.

A remény új erővel töltötte fel fáradt tagjait,

és ha imbolyogva és bicegve is, de futva tartott

a jármű felé. A gép körül emberek jöttek-

mentek: egy fiatal nő, egy középkorú férfi, és

két tizenéves fiú. Amikor Zannah a közelükbe

ért, a nő odakiáltott a társának:

A Kettő Szabálya

176

– Hé, Bordon! Szólj a fiúknak, hogy találtunk

valakit, akinek segítségre van szüksége.

Percekkel később Zannah a hajó rakterében

találta magát. Egy jókora ládán ülve egyik

táprudat a másik után falta fel, és a falatokat

kellemesen forró teával öblítette le. Az egyik

fiú meleg takarót terített a vállára, és mind a

négyen ott őgyelegtek körülötte, mintha csak a

kívánságait lesték volna.

– Még sosem láttam olyan kislányt, aki eny-

nyit tudott enni! – jegyezte meg kacagva a nő.

A húszas éveinek közepén járó nő nem úgy

festett, mint aki a Ruusanról származik. A bőre

és rövidre nyírt haja sötét volt, a pilótadzsekije

alatt tucatnyi zsebbel ellátott, vastag mellényt

viselt.

Ezenfelül sugárvetőt hordott a derekára szí-

jazva, ami arról tanúskodott, hogy egy hadse-

reg katonája.

Dew Karpyshyn

177

– Mire számítottál, Irtanna? – kérdezte moso-

lyogva a férfi, akiről viszont lerítt, hogy a

Ruusan gyermeke. A kabátja szinte lerepedt

széles, izmos válláról, a bőre napbarnított és

cserzett volt, míg az állát rövid szakáll borítot-

ta. Mind a megjelenésével, mind higgadt,

derűs viselkedésével Rootra emlékeztette

Zannaht, arra az unokabátyjára, aki felnevelte

őt a Somov Riten. A férfi megcsóválta a fejét,

szánakozva felsóhajtott, és hozzátette:

– Szegényke, csupa csont és bőr! Mondd

csak, kicsim, mikor ettél utoljára rendes ételt?

– Nem tudom – felelte Zannah tele szájjal.

Csakis udvariasságból fogadta el az enniva-

lót. Mióta megérkezett a Ruusanra, gyökere-

ken és bogyókon élt, állandóan egyetlen lépés

választotta el az éhezéstől. Már annyira hozzá-

szokott gyomra folyamatos mardosásához,

hogy alig érzett éhséget. Ám abban a pillanat-

ban, hogy igazi ételbe mélyesztette a fogát,

A Kettő Szabálya

178

megjött az étvágya, és a teste arra sürgette,

hogy pótolja be a többhetes tápanyaghiányt.

– Hol vannak a szüleid? – kérdezte az

Irtanna nevezetű nő.

– Meghaltak – felelte rövid habozás után

Zannah, és nekilátott annak, ami az egység-

csomagból megmaradt. Az étel fenségesnek

bizonyult, az evés puszta testi öröme csodás

érzéseket váltott ki belőle. Viszont nem en-

gedhette meg magának, hogy bármi elterelje a

figyelmét. Nagyon meg kellett fontolnia, hogy

mit mond az idegeneknek.

A férfi leguggolt mellé, hogy az arca egy

magasságba kerüljön az övével, és együtt érző

hangon megkérdezte:

– És vannak más rokonaid? Fivéreid vagy

nővéreid? Valaki más?

Zannah csupán a fejét rázta.

– Hadiárva – suttogta szomorúan Irtanna.

Dew Karpyshyn

179

– Az én nevem Bordon – mondta ekkor a

szakállas férfi. – A hölgy Irtanna, ők pedig a

fiaim, Tallo és Wend. Téged hogy hívnak?

Zannah nem akarta elárulni a valódi nevét.

Egy-két másodpercig habozott, majd úgy

döntött, hogy a gyermekkori becenevén mu-

tatkozik be, és kibökte:

– A nevem… a nevem Eső.

– Eső? Milyen vicces név! Még sosem hallot-

tam ehhez foghatót!

– kurjantotta vigyorogva Tallo, aki tizenöt-

tizenhat évesnek tűnt.

– Rengeteg név van, amit még nem hallottál!

– szólt rá a fiára éles hangon Bordon, majd

barátságos modorra váltva megkérdezte a

lánytól:

– Megsérültél, Eső? Fáj valamid? Bőven van

gyógyszerünk!

– Jól vagyok – felelte Zannah csak éhes vol-

tam, ennyi az egész.

A Kettő Szabálya

180

– Magunkkal vigyük? – kérdezte Irtanna a

férfira pillantva.

Bordon a szemét a lányon tartva válaszolt:

– Mi lenne, ha ezt tőle kérdeznénk meg?

Szóval, Eső, szeretnél velünk jönni?

– El kell jutnom az Onderonra – válaszolta

Zannah gondolkodás nélkül, és amint kiejtette

a száján a szavakat, nyomban megbánta.

– Az Onderonra? – kiáltotta meglepetten

Tallo. – De hát azon a sziklán csak szörnyek és

szörnylovasok élnek! Ha tényleg oda akarsz

menni, nagyon buta vagy!

– Hallgass, fiam! – csattant fel Bordon. – Még

sosem tetted ki a lábad a Ruusanról, akkor

meg honnan tudhatnád?

– Másoktól hallottam róla – felelte Tallo. – A

táborokban meg ilyen helyeken.

– Nem kéne elhinned minden mesét, amit a

tábortüzeknél hallasz – figyelmeztette a fiát

Dew Karpyshyn

181

Bordon. – Most pedig fogd az öcsédet, és

menjetek a pilótafülkébe. Ott várjatok ránk!

– Gyere! – morogta Tallo, és karon ragadta a

testvérét.

– De miért? – tiltakozott felháborodottan

Wend, mialatt a fivére elvezette. – Én nem

csináltam semmit!

– Szóval, miért szeretnél az Onderonra men-

ni? – érdeklődött Irtanna, miután a fiúk eltűn-

tek a raktérből. – Az nagyon veszélyes világ.

Nem egy magányos kislánynak való.

– Nem leszek egyedül… rokonaim élnek ott

– hazudta Zannah.

– Csak meg kell keresnem őket.

Bordon a kézfejével megdörzsölgette az állát,

meghúzkodta a szakállát, és elgondolkodva

megjegyezte:

– Az Onderonon nem lesz könnyű megtalál-

ni őket. Nincs valaki, akivel felvehetnénk a

A Kettő Szabálya

182

kapcsolatot? Mondjuk, egy távoli rokon, vagy

egy jó barát itt, a Ruusanon?

– El kell jutnom az Onderonra – felelte az

állát leszegve Zannah.

– Értem – dörmögte a férfi, azzal felállt, és

Irtanna felé fordulva kijelentette:

– Úgy tűnik, a mi ifjú vendégünk keményen

megfogadta, hogy eltűnik erről a bolygóról.

– Figyelj rám, Eső – kérte ekkor Irtanna –,

szeretnénk segíteni neked, de az Onderonra

nem tudunk elvinni. Azt viszont megtehetjük,

hogy magunkkal viszünk, amikor elhagyjuk a

Ruusant.

– Hová? – kérdezte Zannah, és gyanakodva

sandított a nőre.

– Hatalmas flottánk kering a bolygó körül –

magyarázta Irtanna. – Odafent biztonságban

leszel. Keresünk valakit, aki ad neked tiszta

ruhát, aztán gondoskodik rólad.

Dew Karpyshyn

183

– Tudok gondoskodni magamról – válaszolta

kihívó hanghordozással Zannah.

– Igen, azt magunk is látjuk – avatkozott

közbe Bordon, nehogy elmérgesedjen a vita –,

de fogadni mernék, hogy nagyon magányos-

nak érezted magad, amíg egyedül voltál. –

Elhallgatott néhány másodpercre, és miután

Zannah nem felelt, tovább beszélt:

– Elmondom neked, hogy szerintem mit ké-

ne csinálni. Odakint hamarosan besötétedik.

Mi lenne, ha most szépen feljönnél velünk a

flottához? Aztán holnap majd kitaláljuk, hogy

mi legyen a folytatás. Ha még akkor is az

Onderonra szeretnél menni, utánanézünk,

hogy tudunk-e segíteni. De ha netán meggon-

dolnád magad, egy időre itt maradhatsz a

Ruusanon velem és a fiaimmal. Legalábbis

addig, amíg megtaláljuk a rokonaidat.

Zannah az ajánlat hallatán úgy meglepődött,

hogy még a lélegzete is elakadt. Bordon fino-

A Kettő Szabálya

184

man megveregette a vállát, és ismét megszó-

lalt:

– Minden rendben, Eső… Nem kell azonnal

választ adnod. Csak gondolkodj rajta egy

kicsit.

Zannahnak nagy nehezen sikerült biccente-

nie egyet, és ismét nekilátott az evésnek,

közben a gondolatai vadul kavarogtak.

– Megyek, előkészülök a felszálláshoz – je-

lentette be Irtanna, azzal megfordult, és elin-

dult az orr felé.

– Rendben – dünnyögte Bordon, és ismét

Zannahra nézve közölte:

– Előre kell mennem, hogy segítsek

Irtannának. Te maradj itt nyugodtan, és egyél,

amennyi beléd fér, rendben?

Zannah ismét bólintott. Hihetetlenül meg-

nyugtatónak találta Bordon viselkedését, de

még a puszta közelséget is. Biztonságban

érezte magát a férfi mellett. Elgondolkodva

Dew Karpyshyn

185

nézett utána egészen addig, amíg Bordon

belépett a rakteret és a pilótafülkét összekötő,

rövid átjáróba, ahonnan visszaszólt neki:

– Ha szükséged van valamire, csak kiálts!

Alig egy perccel később felbömböltek a haj-

tóművek, és a komp a levegőbe emelkedett.

Zannah azonban jószerével észre sem vette,

hogy mi történik körülötte, mert a gondolatait

a saját ellentmondásos érzései kötötték le.

Egyfelől úgy érezte, hogy képtelen tétlenül

üldögélni, hogy cselekednie kell, méghozzá

azonnal. Nem hagyhatta, hogy elvigyék a

flottához. Túl sokan voltak ott. Túl sok Jedi.

Attól félt – vagy inkább rettegett –, hogy valaki

felfigyel különleges képességeire, és elkezd

faggatózni. És ha netán kiszednek belőle

valamit Darth Bane-ről, akkor mindent elve-

szít, amit a mester ígért neki – a sötét oldal

titkait és hatalmát.

A Kettő Szabálya

186

Másfelől viszont nem bánta volna, ha elrepül

a flottához. Bane figyelmeztette, hogy tanít-

ványként hosszú és kemény küzdelem vár rá.

És ő már szörnyen belefáradt a folytonos

küzdelmekbe. Ráadásul Bane magára hagyta.

Ezzel szemben Bordon felajánlotta neki, hogy

magához veszi, hogy befogadja a családjába.

Miféle baj származna abból, ha elfogadná ezt

az ajánlatot? Bane azt mondta, hogy ő az ősi

Sith-ek hagyatékának felkent örököse, de

valóban erre vágyott?

Mielőtt rátalált volna a válaszra, zajt hallott,

és amikor felkapta a fejét, azt látta, hogy Wend

átjön hozzá a pilótafülkéből, nyilván azért,

hogy beszélgessen vele.

– Apám azt mondja, hogy neked nincs csalá-

dod – mondta üdvözlés helyett a fiú, aki

legfeljebb a tizenharmadik életévében járha-

tott.

Dew Karpyshyn

187

Zannah nem tudta, mit feleljen, így aztán

csak bólintott.

– A háborúban haltak meg? – kíváncsisko-

dott Wend. – A Sith-ek ölték meg őket?

Zannah csupán a vállát vonogatta, mert nem

akart belemenni a részletekbe, nehogy elárul-

jon valamit, amivel leleplezi magát.

– Az anyám katona volt – közölte Wend. –

Nagyon bátor volt. Amikor a Sith-ek először

lerohanták a bolygót, elment, hogy harcoljon

ellenük.

– És mi történt vele? – kérdezte Zannah csak

azért, mert tudta, hogy a fiú várja ezt a kér-

dést. Különösnek tűnt volna, ha nem teszi fel,

és nem akarta a kelleténél jobban felhívni

magára a figyelmet.

– Meghalt a Ruusan negyedik csatájában –

magyarázta Wend. – A Sith-ek ölték meg. Apa

azt mondta…

A Kettő Szabálya

188

– Wend! – kiáltotta ebben a pillanatban

Bordon a pilótafülkéből. – Gyere vissza ide!

Hagyd Esőt, hadd pihenjen! Rég nem volt

része békességben és nyugalomban!

A fiú szégyenlős mosolyt villantott a lányra,

és kisietett a raktérből. A szavai viszont hozzá-

segítették Zannaht a döntéshez. Bordon fel-

ajánlotta neki, hogy befogadja a családjába.

Egyszerű, de boldog élet ígéretével csábította

őt – csakhogy egy üres ígérettel… A lelki béke

hazugság…

„Mi a jó a családban vagy a barátokban, ha

nem tudjuk megvédeni a szeretteinket? – tette

fel magának a kérdést Zannah. – Bordon

elvesztette a feleségét, Tallo és Wend elvesztet-

ték az anyjukat. Amikor a Sith-ek eljöttek a

világukra, nem bírtak annyi erővel és hata-

lommal, hogy megvédjék azt, akit a legjobban

szerettek…” Zannah tudta, milyen érzés

gyengének lenni. Tudta, milyen érzés, amikor

Dew Karpyshyn

189

elragadják tőle azt, ami minden másnál többet

számít neki. És megesküdött magának, nem

fogja hagyni, hogy ez még egyszer megtörtén-

jen vele.

Bordon és a fiai áldozatok voltak – rabszol-

gák, akiket a saját gyengeségük vert láncokba.

Zannah szilárdan megfogadta, hogy ő maga

soha többé nem lesz áldozat. Bane megígérte,

hogy beavatja a sötét oldal titkaiba. Hogy

megmutatja neki, hogyan idézheti meg az

Erőt, hogyan tehet szert hatalomra, és hogyan

rázhatja le magáról a világ bilincseit.

„A hatalom révén győzelmet aratok. A győ-

zelem révén a láncaim lehullnak!” A gondolat

nyomán végre felismerte, hogy milyen az ő

valódi énje, és beletörődött a sorsába – ami

nyomban cselekvésre ösztönözte. Megpróbált

meríteni az Erőből, hogy a sötét oldal energiá-

ival feltöltse fáradt tagjait, ám még ekkor is

túlontúl kimerült volt ahhoz, hogy használja a

A Kettő Szabálya

190

képességeit. Nem hagyta, hogy eluralkodjon

rajta a csüggedés, inkább kutakodni kezdett a

raktérben felhalmozott ládákban, hogy keres-

sen valamit, amivel megakadályozhatja, hogy

Bordonék elvigyék őt a Jedik flottájához.

Éppen rátalált arra, amit keresett, amikor

Tallo belépett a raktérbe, és rajtakapta őt a

bűnjellel a kezében.

– Apa megkért, hogy nézzelek meg… – ha-

darta a fiú, de hirtelen felcsattant:

– Hé! Te meg mit művelsz?

Zannah éppen megfogta a sugárvető marko-

latát, amikor Tallo nekirontott, és a padlóra

taszította.

– Te mocskos kis tolvaj! – átkozódott a fiú,

mialatt a sima fémlemezekre szorította a lányt,

és megpróbálta kitépni a kezéből a fegyvert.

Legalább harminc kilóval többet nyomott nála,

de Zannah vad elszántsággal küzdött, és

Dew Karpyshyn

191

mialatt ide-oda gurultak, Tallo nem tudta

szilárdan megmarkolni a sugárvetőt.

A küzdelem zaja a raktérbe csalta Bordont,

aki berontott a helyiségbe, és felkiáltott:

– Ti meg mit csináltok? Mi a hétlángú szu-

pernóva ütött belétek?

Ebben a pillanatban a sugárvető elsült. Nem

lehetett megállapítani, hogy kinek az ujja

feszült az elsütőbillentyűre; Tallo és Zannah

mindkét kezükkel markolták a fegyvert, hogy

kicsavarják a másik markából. Ám a balsze-

rencsének vagy a sötét végzetnek köszönhető-

en a döntő másodpercben a cső egyenesen

Tallóra irányult. A töltet tátongó lyukat ütött

mellkasának közepébe, és azonnal megölte.

A fiatal fiú mindkét keze elernyedt, és lecsú-

szott a sugárvetőről. Egy ütemmel később a

teste előrebukott, és maga alá temette Zannah

lábát. A raktér másik végében álló Bordon

A Kettő Szabálya

192

lélegzet után kapott, és kínjában üvöltve

előrelódult, hogy segítsen a fiának.

A felé rohanó, megtermett férfi láttán

Zannah ösztönösen cselekedett: megint elsü-

tötte a fegyvert. A sugárnyaláb közvetlenül a

derékszíja felett találta el Bordont, mire ő

nyomban elhallgatott, és térdre roskadt. Fáj-

dalmas nyögést hallatva markolászta a hasán

keletkezett, füstölgő lyukat, majd előrenyújtot-

ta véres kezét. Zannah félelmében és undorá-

ban felsikított, ismét lőtt, és ezzel véget vetett

Bordon életének.

– Bordon! – zendült ekkor Irtanna kiáltása a

fedélzeti hangszórókban. – Lövéseket hallot-

tam! Mi folyik ott?

Zannah gyorsan kimászott Tallo teteme alól,

talpra ugrott, és átrohant a pilótafülkébe. Mire

megérkezett, Wend még az ülésébe szíjazva

próbált hátrafordulni ültében, hogy megnézze,

mi történik mögötte. Irtanna éppen ekkor állt

Dew Karpyshyn

193

fel, hogy Bordon segítségére siessen. Csak-

hogy, mielőtt elhagyta a helyét, aktiválnia

kellett a robotpilótát, és ezzel a késlekedéssel

megadta Zannahnak azt a másodpercet, ami

ahhoz kellett neki, hogy uralhassa a helyzetet.

– Ülj vissza, és ne mozdulj! – kiabálta

Zannah, és a nőre szegezte a sugárvetőt. A

hangja elvékonyodva és remegve tört elő a

torkából – egy rémült kislány visítása töltötte

be a fülkét.

Irtanna tétovázott néhány pillanatig, majd

engedelmeskedett, és higgadtan megkérdezte:

– Mi történt hátul? Megsebesült valaki?

– Táplálj be új úti célt! Az Onderonra me-

gyünk! – parancsolta Zannah, a kérdést meg-

kerülve. Őrülten kalapáló szívének dübörgésé-

től alig hallotta a saját szavait.

– Rendben – válaszolta megfontoltan

Irtanna, azzal kinyújtotta a kezét, és beütötte a

koordinátákat a hajó navigációs konzoljába. –

A Kettő Szabálya

194

Megteszem, amit kérsz. Csak ne csinálj semmi

ostobaságot!

A fedélzeti számítógép kellemes csilingelés-

sel jelezte, hogy vette az új úti célt, mire

Irtanna megfordult ültében, belenézett az őt

túszul ejtő kislány szemébe, és halkan megszó-

lalt:

– Eső, tedd le azt a fegyvert…

A hanghordozásából higgadt önbizalom

érződött, az arcán komor és elszánt kifejezés

honolt.

– Nem vagyok Eső – vágott vissza dacosan

Zannah –, a nevem Zannah!

– Akárhogyan hívnak is – felelte Irtanna, és

lassan felállt –, most szépen ideadod nekem

azt a sugárvetőt…

– Ne mozdulj, vagy lövök! – csattant fel riad-

tan Zannah. „Ez a nő hogyan tud ennyire

higgadt maradni?” – kérdezte magától, mialatt

azért küzdött, hogy lelassítsa szapora, ziháló

Dew Karpyshyn

195

légzését. Hiába volt nála a fegyver, úgy érezte,

hogy az irányítás kicsúszik a kezéből.

– Nem – mondta nyugodtan a nő, és lépett

egyet előre –, nem fogsz lelőni. Te nem vagy

gyilkos.

Zannah elméjén átsuhant a Jedik képe, akiket

az erdő mélyén ölt meg, aztán Bordonra,

valamint Tallóra gondolt, akik immáron élette-

lenül feküdtek a raktérben.

– De igen, az vagyok – suttogta, és meghúzta

az elsütőbillentyűt.

Irtanna meglepett hördülést préselt ki magá-

ból, és a padlóra roskadt – a halála gyors volt

és tiszta. Zannah kivárt egy-két másodpercig,

és miután meggyőződött arról, hogy Irtanna

valóban meghalt, Wendre szegezte a sugárve-

tőt. A fiú bénultan nézte végig a jelenetet, még

arra sem futotta az erejéből, hogy kicsatolja a

védőhámját.

A Kettő Szabálya

196

– Ne ölj meg… – könyörgött a szíjak fogsá-

gában vergődve.

Zannah érzékelte a fiúból áradó félelmet, és

ezzel párhuzamosan megérezte a bensőjében a

sötét oldal egyre erősödő melegét. Áldozatá-

nak szenvedése felélesztette, majd táplálta a

titokzatos energiákat. Az áradat úgy özönlött

végig a testén, akár a folyékony tűz, elsöpörte

a bűntudatát, és megerősítette az elszántságát.

Az elméjét hirtelen támadt, megdöbbentő

felismerés töltötte be: a félelem és a fájdalom a

létezés szerves része. És jobb, ha másoknak

okoz szenvedést, mintha ő maga szenved…

– Kérlek, ne lőj – nyöszörgött Wend –, még

csak gyerek vagyok! Ahogyan te is!

– Én nem vagyok gyerek – válaszolta ridegen

Zannah, és meghúzta az elsütőbillentyűt. – Én

Sith vagyok!

Dew Karpyshyn

197

Hetedik fejezet

A Valcyn belemerült a Dxun légkörének

legfelső rétegeibe, és Bane meghallotta a

hajtóművek visítását. A hajó minden ereszté-

kében jajongva tiltakozott a túlterhelés ellen. A

Ruusantól az Onderon hatalmas holdjáig tartó

utazás egy T osztályú cirkálóval – mint ami-

lyen a Valcyn is volt – normális esetben négy-

öt standard napot vett volna igénybe, de Bane

kettő alatt teljesítette a távot.

Néhány órával azt követően, hogy maga

mögött hagyta a Ruusant, illetve Zannaht,

ismét rátörtek a fejgörcsök, és ezúttal szinte

kibírhatatlanul gyötörték. Ha mindez nem lett

volna elég, velük együtt váratlan és a legke-

vésbé sem szívesen látott útitársat is kapott.

Az utazás első napján Kaan Nagyúr fényalakja

mindvégig ott derengett mellette a pilótafül-

A Kettő Szabálya

198

kében, mintegy látható megnyilvánulásaként

annak a károsodásnak, amelyet a gondolat-

bomba okozott az elméjében. A szellem egy-

szer sem szólt hozzá, csak vádlón meredt rá,

viszont egyetlen pillanatra sem tűnt el.

A jelenléte arra késztette Bane-t, hogy felelőt-

len, sőt veszedelmes iramban repüljön. A

gyártó által ajánlott biztonságos paramétere-

ken messze túlhajszolta a Valcynt, hogy hama-

rabb érjen célba, semmint végképp elboruljon

az elméje. Eszeveszett sebességgel száguldott a

Dxun felé, mert a lelke mélyén azt remélte,

hogy ha rábukkan Freedon Nadd sírjára, akkor

megtalálja a módját, hogy megszabaduljon a

kínzó látomásoktól.

Az utazás első napjának vége felé Kaan kí-

sértete váratlanul elillant, de csak azért, hogy

egy még utálatosabb látogató foglalja el a

helyét. Innentől kezdve nem a Sötét Testvéri-

ség alapítója lebegett Bane közelében, hanem

Dew Karpyshyn

199

maga Qordis Nagyúr, a korribani Sith Akadé-

mia néhai vezetője. A halvány, áttetsző alak

pontosan úgy nézett ki, mint a Sith-

nagymester a halálát megelőző percekben,

vagyis akkor, amikor Bane megölte. A magas

és ösztövér Qordis beesett és aszott ábrázata –

amely leginkább a kiszáradt hullák arcára

emlékeztetett – sokkal jobban illett a szellem-

másához, mint egykori, hús-vér önmagához.

Viszont Kaannal ellentétben Qordis egyfolytá-

ban beszélt. Végeérhetetlen vád- és panasz-

áradat ömlött a szájából, és elsorolta egykori

tanítványának valamennyi bűnét.

– Elárultál minket! – jelentette ki a fantom,

előrenyújtva hosszú, göcsörtös ujját, amelynek

végén a ragadozó madarak karmaira emlékez-

tető köröm meredezett. Bane-nek nem kellett

lenéznie, így is tudta, hogy az ujjon ugyanazok

az ékkövekkel teli, vagyont érő gyűrűk sora-

koznak, mint amelyeket Qordis életében viselt.

A Kettő Szabálya

200

– Megsemmisítetted a Testvériséget, a Jedik

kezére játszottad a győzelmet! És most elme-

nekülsz a helyszínről, akár egy gyáva, éjszakai

tolvaj!

„Nem vagyok gyáva! – tiltakozott gondolat-

ban Bane. Feleslegesen mondta volna ki a

szavakat, miután az alak csakis az ő elméjében

létezett. Úgy sejtette, hogy ha már hangosan

vitatkozik a jelenésekkel, az szellemi állapota

további romlásának jele lesz. – Csak azt tettem,

amit tennem kellett. A Testvériség egy förte-

lem volt! Pusztulnia kellett!” – A Testvériség

tagjai rengeteget tudtak a sötét oldalról –

közölte a szellem. – Felbecsülhetetlen tudás-

anyag és tengernyi bölcsesség veszett el min-

dörökre miattad!

Bane kezdett belefáradni a túlontúl ismerős

mondatokba. Korábban többször is megvitatta

magával ugyanezt, mielőtt elhatározta, hogy

megsemmisíti Kaant és híveit, és most sérült

Dew Karpyshyn

201

elméjének tévképzetei jóvoltából újra és újra

átélte ugyanazt a vívódást. És ahogyan annak

idején, úgy ezúttal sem hagyta, hogy a kéte-

lyek vagy bizonytalanságok meggyengítsék az

elszántságát – azt tette, amit tennie kellett.

„A Testvériség tagjai eltévelyedtek – gondol-

ta ingerülten. – Letértek a sötét oldal igazi

útjáról. Mindaz a tudás, amint Qordis és a

társai átadtak az Akadémia tanítványainak,

mit sem érő ostobaság volt!”

– Ha ez igaz – válaszolta a jelenés a néma

érvre – akkor mivel magyarázod ezt a jelenlegi

utazásodat? Azt állítod, hogy elveted a tanítá-

saimat, holott én voltam az, aki rátaláltam

Freedon Nadd sírjának helyére.

„Te nem találtál meg az égvilágon semmit –

vágott vissza gondolatban Bane. – Csupán egy

látomás vagy. És lehet, hogy Qordis véletlenül

belebotlott az adatba, de nem tudott mit kez-

deni vele. Egy igazi Sith-nagymester elhagyta

A Kettő Szabálya

202

volna a Ruusant, hogy megkeresse Nadd sírját.

Qordis azonban úgy döntött, hogy marad, és

segít Kannak katonásdit játszani a Jedik ellen.”

– Alaptalan vádak és kifogások – felelte a

kísértet. – Kaan hatalmas harcos volt. Te

viszont inkább elbújsz az ellenségeid elől,

semmint hogy harcolj ellenük.

Bane a fogait csikorgatta, amikor a Valcyn

elérte a Dxun vastag felhőtakarójában tomboló

légörvényeket. Még ekkor is túl gyorsan

száguldott, és minden erejét bevetve markolta

a kormányt, hogy irányon tartsa a gépet, míg a

sűrű atmoszférában roppant erőknek kitett

hajótest minden ízében nyikorgott és recsegett.

– Elárultál minket – kezdte újra Qordis.

Bane fojtott hangon káromkodott, és minden

tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy ne

figyeljen a saját elméje által elébe varázsolt

alak zagyválására. Hányszor folytatta le ugya-

nezt a beszélgetést az elmúlt két napban?

Dew Karpyshyn

203

Ötvenszer? Százszor? Mintha egy beragadt

holovetítővel veszekedett volna, amely újra és

újra lejátszotta ugyanazt az üzenetet.

– Megsemmisítetted a Testvériséget, a Jedik

kezére játszottad a győzelmet! És most elme-

nekülsz a helyszínről, akár egy gyáva, éjszakai

tolvaj! – sorolta tovább a szellem.

– Elég! Pofa be! – üvöltötte Bane. – Te nem

létezel! Nem vagy valódi!

Nem tudta tovább türtőztetni magát, szabad

folyást engedett a haragjának. Megidézte

magában az Erőt, és pusztító energiahullámot

indított a jelenés felé, hogy a feledésbe taszítsa.

Qordis valóban eltűnt, ám Bane diadala rövid

életűnek bizonyult. Vészjelzők kezdtek villog-

ni a különféle műszerfalakon, és riadójelzések

szólaltak meg.

A sötét energiák áradata kiégette a vezérlő-

egységeket. Bane a szellemeket, illetve az

önnön meggondolatlanságát átkozva keserves

A Kettő Szabálya

204

harcot vívott, hogy biztonságosan tehesse le a

gépet, közben Qordis kegyetlen és gúnyos

kacagását hallotta a háta mögül.

A Valcyn szabadesésben zuhant a Dxun sűrű

erdővel borított felszíne felé. Bane keményen

hátrarántotta a botkormányt, és hatalmas

erőfeszítések árán sikerült laposabb ereszkedé-

si szögre állítania a hajóját. Csakhogy még

lassítania is kellett ahhoz, hogy egy darabban

érjen földet.

Lecsapott a hajtómű paneljára, a bal kezével

gombokat nyomogatott és kapcsolókat állítga-

tott, hogy újraindítsa a hajtóműveket, míg a

jobbjával a nekivadulva táncoló botkormányt

igyekezett egy helyben tartani. Miután nem

történt semmi, lehunyta a szemét, kiterjesztette

a tudatát, és az Erő anyagtalan csápjaival

tapogatózott a kiégett áramkörök és megol-

vadt kábelek között.

Dew Karpyshyn

205

Testétől elkülönült tudata végigszáguldott a

Valcyn rendszereit vezérlő elektronika őrjítően

bonyolult útvesztőin. Áthangolta és átirányí-

totta a különféle alközpontokat, hogy találjon

egy konfigurációt, amellyel helyreállíthatja a

tönkrement gyújtáskapcsolókban az energia-

szolgáltatást. Az első kísérlete vakító szikrazá-

port eredményezett, amely a központi konzol-

ból robbant elő, de a második próbálkozását

siker koronázta – a hajtóművek fülsértő dü-

börgéssel keltek életre.

Már csak néhány száz méter választotta el a

felszíntől, amikor végre-valahára fékezésre

állította a fúvókákat. A hajó egyre lassulva

süllyedt, de még mindig túl gyorsan haladt.

Egy másodperccel azelőtt, hogy elérte a fák

csúcsát, Bane az Erő energiáiba burkolózott.

Védőburokkal vette körül magát, és forrón

remélte, hogy az elég erős lesz ahhoz, hogy

A Kettő Szabálya

206

túlélje az elkerülhetetlenül bekövetkező ütkö-

zést.

A Valcyn negyvenöt fokos szögben süvített

be a fák közé. A leszállótalpak fültépő reccse-

nés kíséretében azonnal leszakadtak. A hajó

oldalain hatalmas lyukak keletkeztek, ugyanis

az ágak akkora erővel csapódtak neki, hogy

átütötték és letépték a tartókeretükről a burko-

lat páncéllemezeit.

Bane ide-oda röpködött a pilótafülkében,

forogva és hánykolódva pattogótt az oldalfa-

lak, a mennyezet és a padló között. Még az Erő

sem tudta teljesen megóvni, mialatt a Valcyn

kilométeres hosszúságú, megperzselődött és

szétzúzott fákkal szegélyezett ösvényt szántott

az erdőbe, míg végül egy mocsár sáros talajába

vágódva megállapodott.

Bane néhány másodpercig nem mozdult. A

hajója füstölgő roncsdarabbá vált, de ő maga

csodával határos módon életben maradt – a

Dew Karpyshyn

207

testét körülölelő sötét energiák megmentették.

Ugyanakkor nem úszta meg sértetlenül. A

bőrének szinte minden tenyérnyi foltjára jutott

egy-egy fájó zúzódás vagy horzsolás. Az arcát

és a kezét üvegszilánkok kaszabolták össze,

amelyek valahogy átjutottak a védőburkon. A

jobb felkarján egy legalább öt centiméteres,

erősen vérző seb tátongott. A bal válla kifica-

modott, míg két bordája eltört, de egyik sem

szúrta át a tüdejét. A jobb térde máris hatal-

masra duzzadt, bár úgy érezte, hogy nem

sérültek meg sem az ízületi porcok, sem pedig

az inak. És a száját is elöntötte a vér, egy

sebből szivárgott, ahonnan két fogát is kiütötte

valami. Szerencsére egyik sérülése sem fenye-

gette halállal.

Lassan, sérült térdét kímélve, feltápászko-

dott. A Valcyn roncsa az oldalán hevert, amitől

a pilótafülke rendkívül zavaró módon, kilenc-

ven fokkal elfordult. Óvatos léptekkel megkö-

A Kettő Szabálya

208

zelítette a vészkijáratot, a bal karja tehetetlenül

himbálózott az oldala mellett. Tekintetbe véve

a hajó helyzetét, a vészkijárat most felette

sötétlett, és az égre nézett.

Bane tudta, hogy akármilyen erős is, egyet-

len ép karral nem fog kivergődni a hajóból. A

helyében egy Jedi az Erőhöz folyamodott

volna, hogy begyógyítsa sebeit, csakhogy ő a

sötét oldal híve volt. Még ha nem is merítette

volna ki minden tartalékát annak érdekében,

hogy túlélje a kényszerleszállást, a Sith-ek alig

ismertek egy-két gyógyító eljárást. Viszont,

mielőtt Sith-nagymester lett belőle, katonaként

szolgált, ahol megkapta az alapvető elsőse-

gély-kiképzést.

Mint minden űrhajó, úgy a Valcyn felszere-

léséhez is tartozott egy elsősegélykészlet, ami a

pilótaülés alatt kapott helyet. Ez a készlet

gyógystimulátorokat tartalmazott, amelyekkel

Bane helyrehozhatta a legsúlyosabb sérüléseit.

Dew Karpyshyn

209

Ám amikor visszamászott az üléshez, és

benézett alá, nem látott semmit.

Nyomban rájött, hogy a láda a becsapódás-

kor szabadulhatott el, és addig tapogatózott és

kotorászott, amíg megtalálta. A fémdoboz

tucatnyi helyen behorpadt, sőt meghajlott, de

máskülönben sértetlennek tűnt. Bane három-

szor is próbálkozott, mire egy kézzel felpattin-

totta a zárat. Amikor végül sikerrel járt, meg-

könnyebbülten állapította meg, hogy a

stimulátorok épek maradtak.

Kiemelte az egyiket, és a tartalmát a combjá-

ba injektálta. Néhány másodperccel később

megérezte, hogy a vegyület beindítja testének

természetes gyógyító folyamatait. A sebeiből

csorgó vér máris kezdett megalvadni. És ami

ennél is fontosabb, a gyógyszer letompította a

felduzzadt térdében, illetve a törött bordái

végénél lüktető fájdalmat, és máris szabadab-

ban lélegzett, illetve mozgott.

A Kettő Szabálya

210

A kiugrott válla viszont közvetlenebb keze-

lést kívánt. A jobbjával megragadta a bal

csuklóját, és kínjában a fogait csikorgatva,

minden erejét beleadva, előrerántotta a bal

kezét abban a reményben, hogy az ízület

visszaugrik a helyére. A katonai szolgálata

alatt termetének és erejének köszönhetően

számtalanszor megesett, hogy a tábori felcse-

rek segítségül hívták, amikor egy-egy kifica-

modott végtagot kellett a helyére tenni. Jól

ismerte hát az egyszerű eljárást, amely tekinté-

lyes mennyiségű, egyenes vonalban ható erőt,

illetve forgatónyomatékot igényelt, viszont

hamarosan rádöbbent, hogy egyszerűen nem

tudja úgy kitámasztani magát, hogy végrehajt-

sa.

Az erőfeszítések miatt verejtékezve és na-

gyokat nyögve belátta, hogy jóval szélsősége-

sebb módszerre van szüksége. Ülő helyzetbe

ereszkedett, mélyen előrehajolva felhúzta a

Dew Karpyshyn

211

lábát, és a két bokája közé fogta sérült bal

karját. Vett egy mély lélegzetet, keményen

összepréselte a fogsorát, és hatalmas erővel

kirúgott a lábával, míg a felsőtestét hátrarán-

totta.

Torkaszakadtából ordított kínjában, de a

válla jól hallható pattanással visszaugrott a

helyére. Iszonyatos fájdalom járta át, minden

akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy ne

veszítse el az eszméletét. A függőlegesen

felmeredő padlónak támasztotta a hátát, és a

megpróbáltatástól holtsápadtan, minden

ízében remegve pihent egy kicsit. Néhány

másodperccel később máris megérezte, hogy

az ujjai bizseregni kezdenek, biztos jeleként

annak, hogy helyreáll bennük a vérkeringés.

Rövid pihenő után beadott magának még

egy adag stimulánst, és hamarosan mindkét

kezét használhatta. Ekkor kikapaszkodott a

vészkijáraton, leereszkedett a roncs oldalán, és

A Kettő Szabálya

212

megviselten, de korántsem legyőzve végre

rálépett a Dxun talajára.

A legkevésbé sem lepődött meg, amikor az-

zal szembesült, hogy Qordis már idelent várja.

– Csapdába estél, Bane – jelentette ki gúnyo-

san mosolyogva a jelenés. – A hajód megsem-

misült, még csak nem is remélheted, hogy

valaha helyre lehet hozni. És itt nem fogsz

másik hajót találni. Ezen a holdon nem élnek

értelmes lények. Mentőcsapatra is hiába vársz.

Senki sem tudja, hogy ide jöttél, még a tanít-

ványod sem.

Bane nem vesztegette válaszra az időt, in-

kább még egyszer ellenőrizte a felszerelését.

Indulás előtt, még a pilótafülkében felkapott,

és a hátára szíjazott egy túlélőkészletet. A

csomag élelemadagokat és vizet tartalmazott,

továbbá fényrudakat, néhány gyógy-

stimulátort, valamint egy közönséges vadász-

tőrt, amit a csizmája szárába csúsztatott. A

Dew Karpyshyn

213

roncsból nem hozott ki mást, csakis ezt a

készletet, illetve a derékszíjára akasztott fény-

kardot.

– A Dxun őserdői tele vannak gyilkos raga-

dozókkal – folytatta Qordis szelleme. – Éjjel-

nappal ott fognak ólálkodni körülötted, és

mihelyt alábbhagy az éberséged, azonnal

lecsapnak rád. De még ha túléled is az erdő

borzalmait, hogyan fogsz elkerülni erről a

holdról? Innen nem menekülhetsz el, Bane!

Nincs kiút! – tette hozzá elégedetten. – Itt

fogsz meghalni, Bane!

– A nevem Darth Bane – vágott vissza komo-

ran mosolyogva Bane. – És egyelőre nem

haltam meg. Nem úgy, mint te!

Úgy tűnt, a válasz kielégítette a tudatalatti-

jának azon részét, amely az alakot elébe vará-

zsolta, mert Qordis szempillantás alatt eltűnt.

Most, hogy már semmi sem terelte el a fi-

gyelmét, Bane szabadon és alaposabban meg-

A Kettő Szabálya

214

vizsgálhatta a környezetét. A magas fák egy-

másba boruló lombkoronája felfogta a termé-

szetes fény java részét, így a talajszinten még

nappal is alkonyati félhomály uralkodott – de

Bane-nek nem kellett a szemére hagyatkoznia

ahhoz, hogy tisztán lásson.

Megidézte magában az Erőt, kiterjesztette a

tudatát, és a láthatatlan energianyúlványokkal

letapogatta a környéket. Azonnal megtudta,

hogy hatalmas kiterjedésű erdő szívében jár.

Fák sorakoztak körülötte minden irányban,

több száz kilométeres távolságban. És miköz-

ben életjelek után kutatva felderítette a kör-

nyező lombokat, azt is megtudta, hogy a

jelenés egyvalamiben igazat mondott: a Dxun

erdejében hemzsegtek a gyilkos hajlamokkal

teli, vérszomjas ragadozók. A felfedezés nyo-

mán eltöprengett azon, hogy vajon mennyi

időbe telik, mire az erdő lakóinak egyike

megpróbálja kideríteni, hogy ő, az ismeretlen

Dew Karpyshyn

215

jövevény hová illik bele a helyi tápláléklánc-

ban.

Ennek ellenére egy pillanatig sem aggódott.

Még mielőtt Nadd sírját elrejtették itt, az ősi

korok Sith-mesterei vonzódtak ehhez a hold-

hoz. A Jedik gonosz helynek tartották, és Bane

most megértette ennek okát: a Dxunt mélyen

áthatották a sötét oldal energiái. Erősnek

érezte magát, szinte megfiatalodott…

És ekkor, a mentális felderítés folyamán rá-

bukkant arra, amit keresett. Sok-sok kilométe-

res távolságban jellegzetes energiakoncentrá-

ciót érzékelt. A legkevésbé sem esett nehezére

betájolni a környéket átjáró energiák forrását,

amely úgy sugárzott, akár egy haza vezető

rádiójel.

Nem lehetett más, mint Nadd végső nyughe-

lye, és Bane ebből a közelségből úgy érezte,

hogy a sír hívja őt. A Valcyn maradványait

maga mögött hagyva útnak indult. A legrövi-

A Kettő Szabálya

216

debb útvonalat követve, nyílegyenesen haladt,

néha a fénykardjával vágott utat magának a

sűrű aljnövényzetben.

Figyelmének egy részét arra áldozta, hogy a

sír felé vezető utat kövesse, míg tudatának a

többi részét hiperéber állapotba hozta. Aho-

gyan a legtöbb erdei ökoszisztémában történt,

úgy a Dxunon kifejlődött teremtmények is

uralták a világukat, és mesterien használták a

környezeti adottságokat. Számtalan állat

tökéletesen álcázta magát, olyannyira, hogy

nem csupán a fákba olvadtak bele, de még a

sötét oldal által keltett, örökösen érzékelhető

háttérzajba is.

Bane-t minden ébersége ellenére csaknem

váratlanul érte a támadás. Egy hatalmas macs-

kaféle vetette rá magát felülről. Néma csend-

ben zuhant, csupán a karmainak halk szissze-

nését lehetett hallani, amikor elrántotta a

Dew Karpyshyn

217

mellső mancsát ott, ahol egy pillanattal koráb-

ban a kiszemelt célpont nyaka volt.

Bane az utolsó lehetséges pillanatban érezte

meg a fenevad közelségét. Éppen csak egy

apró zavart észlelt az Erőben, és máris lehajolt,

hogy kitérjen a halálos karmok elől. A hatal-

mas test még így is nekivágódott, és akkorát

taszított rajta, hogy a földre zuhant.

A Sith Sötét Nagyura azonnal meghalt volna,

ha a teremtmény nem lepődik meg támadásá-

nak váratlan kudarcán. A fenevad összezava-

rodott néhány pillanatra, és ezzel időt adott

Bane-nek, hogy talpra ugorjon, és előrántsa,

illetve aktiválja a fénykardját.

Most, hogy az erdő már nem rejtette el előle,

végre szemügyre vette az ellenfelét, amely az

imént kis híján végzett vele. Az állat hatalmas

szeme pontosan úgy festett, mint más világok

ragadozó nagymacskáinak szeme, viszont a

szőre acélszürkében játszott, továbbá a bőrét

A Kettő Szabálya

218

apró, sárgásbarna pikkelyek borították, ame-

lyek sejtelmesen villóztak, valahányszor meg-

mozdultak az alattuk rejtőző izmok. A mar-

magassága elérte a másfél métert, és legalább

háromszáz kilót nyomott. Négy vastag, izmos

lábon járt, hatalmas mancsaiból behúzható

karmok meredeztek.

Ám a legfeltűnőbb vonása, amely azonnal

magára vonta Bane figyelmét, kígyótesthez

hasonlatos ikerfarka volt, amelyeknek végéből

egy-egy csonttüske állt ki – és ezekből zöld

színű, sűrű méreg csöpögött.

Bane lassan hátrált, amíg a hátával nekitá-

maszkodott egy magas fa girbegurba törzsé-

nek. A szörnyeteg óvatos léptekkel osont felé,

aztán vérfagyasztó morgást hallatva hatalma-

sat szökkent, és a levegőben repülve szemkáp-

ráztató gyorsasággal előrelendítette mindkét

farkát. Bane a kellő pillanatban oldalra ugrott,

mert fel akarta mérni ellenfele harcmodorát,

Dew Karpyshyn

219

mielőtt nyíltan összecsap vele. Látta, hogy az

elülső mancsok mereven előrenyújtva hasítják

a levegőt, és megfigyelte, hogy az ikerfarkak

magasan felívelve átlendülnek a lény teste

felett, és beledöfnek oda, ahol az imént még ő

állt. A csonttüskék akkora erővel csapódtak a

fatörzsbe, hogy az hosszan felhasadt, belefecs-

kendezték maró mérgüket a fába, és amikor

visszarándultak, két füstölgő, fekete lyuk

maradt a helyükön.

A teremtmény mind a négy lábával egyszer-

re érkezett a talajra, és szempillantás alatt

szembefordult Bane-nel, még mielőtt neki

esélye lett volna lesújtani a lény védtelen

oldalára. A szörnyeteg mordult egyet, és ismét

elindult felé, de ezúttal, amikor elrugaszko-

dott, ő már készen állt.

A fenevad az ösztöneitől vezérelve cseleke-

dett. Ostoba állat volt csupán, ami az erejére és

a gyorsaságára támaszkodott, hogy legyőzze

A Kettő Szabálya

220

az ellenségeit. A támadási módszerei évezre-

deken keresztül, nemzedékek hosszú során át

fejlődtek ki, amíg a lényének részévé váltak,

így aztán magától értetődően ugyanazt a

mozdulatsort hajtotta végre annak érdekében,

hogy második alkalommal végezzen a kisze-

melt zsákmánnyal.

Magasan repült a levegőben, és előrenyújtot-

ta a mellső lábát, pontosan úgy, ahogyan Bane

várta. A legtöbb préda természetes reakciója az

lett volna, hogy hátraugrik a karmok elől –

hogy aztán az előrelendülő csonttüskék fel-

nyársalják. Bane viszont lebukott a mancsok

alá, és ebben a testtartásban a fénykardját

magasra feltartva szökkent egyet.

Az energiapenge hosszan felhasította az állat

hasát, egyforma könnyedséggel vágta át az

útjába kerülő csontot, bőrt és izmokat. Bane

menet közben kissé oldalra mozdította a

fegyverét, hogy a rézsútosan haladó penge

Dew Karpyshyn

221

biztosan kettészeljen néhány létfontosságú

szervet. A csapás egyszerű volt, gyors és

halálos.

A lendület átvitte a feje felett a macskaféle

fenevadat, ami aztán a háta mögött a földre

zuhant – a testén iszonyatos seb tátongott,

amely a mellkasának közepétől egészen kettős

farkának tövéig ért. Még rúgott egyet-kettőt,

majd a talajra eresztette a farkát, míg fénylő

szemére tejfehér, csillogó hártya zárult.

Bane mélyeket lélegzett, hogy megnyugtassa

hevesen verdeső szívét. Elhátrált legyőzött

ellenfelének hullájától, a vérében keringő

adrenalin szinte perzselte az ereit. Diadalitta-

san felkacagva hátravetette a fejét, és torkasza-

kadtából harsogta:

– Ez volt a legjobb, Qordis? Ennél többre

nem vagy képes?

Gyorsan körülnézett, félig-meddig azt re-

mélve, hogy egykori mesterének szelleme

A Kettő Szabálya

222

megjelenik a közelében. Ám ezúttal nem

Qordis bukkant elő a semmiből.

– Már megint te! – mondta megvetően Kaan

Nagyúr szellemének. – Mit akarsz?

Szokásához híven Kaan ezúttal sem beszélt.

Sarkon fordult, és elindult az erdő mélye felé,

anyagtalan fényteste egyszerűen átsiklott a

fákon és a bokrokon. Eltartott néhány másod-

percig, mire Bane rájött, hogy a jelenés Nadd

sírja felé tart.

– Akkor legyen így – mormolta, azzal Kaan

nyomába szegődött, és megint a fénykardjával

vágott ösvényt magának.

Nem létező útikalauza mindvégig vele ma-

radt az út hátralévő részében, élénk iramot

diktálva sietett előtte. Majdnem négy órán

keresztül törtetett az aljnövényzetben, mire

elérte a célját – egy kisebbfajta tisztást, ame-

lyen egyetlen fűszál sem nőtt. A kopár terület

kellős közepén legalább húsz méter magas,

Dew Karpyshyn

223

szabálytalan alakú, acélszürke piramis állt.

Bane megállt az erdő határán. Terméketlen,

sáros föld terült el előtte. Nadd sírjának árnyé-

kában egyetlen növény sem tudott gyökeret

verni, egyetlen állat sem maradhatott életben.

Még a tisztást határoló fák és bokrok is elcsö-

kevényesedtek, nyilván a hatalmas Sith-mester

maradványait körüllengő sötét energiák ron-

tották meg őket.

Bane szemügyre vette a síremléket, és eléggé

zavarba ejtőnek találta az alakját. A falai furcsa

szögben álltak, az élek mentén hézagok tá-

tongtak, mintha maguk az építőkövek is

eltorzultak volna az elmúlt évszázadok folya-

mán.

Az építmény egyetlen bejáratát egykoron

nyilván lezárták és lepecsételték, de most úgy

nézett ki, mintha sok-sok évszázaddal koráb-

ban bezúzta volna valaki, aki Nadd végső

nyughelyének titkai után kutatott. Kaan szel-

A Kettő Szabálya

224

leme az ajtó mellett állt. Hirtelen intett Bane-

nek, hogy kövesse, majd eltűnt a sötét nyílás-

ban.

Bane lassú, óvatos léptekkel közelítette meg

a piramist, és az érzékeit kiterjesztve kereste az

annak idején lerakott, esetleg még működőké-

pes csapdákat. Menet közben óhatatlanul

eszébe jutott mindaz, amit a Korribanon, a

Nagyurak Völgyében látott és tapasztalt.

Közvetlenül azelőtt, hogy elhagyta az Akadé-

miát, bemerészkedett azokba a sötét és vesze-

delmes kriptákba, hogy útmutatást keressen.

Ezt megelőzően számos beszámolót olvasott,

amelyek szerint az ősi Sith-ek szellemei néha

megjelennek, hogy megosszák titkaikat azok-

kal a tanítványokkal, akik felkeresik őket, és

akiket erre érdemesnek tartanak. De ő a

Korribanon nem talált mást, csupán port és

csontokat.

Dew Karpyshyn

225

Lecsúsztatta a válláról a zsákját, hogy ne

akadályozza a mozgásban, és kivett belőle

félmaréknyi fényrudat, amelyeket a derékszí-

jába dugott, aztán a bejárat közelében, a földön

hagyta a zsákot.

A piramis mennyezete alacsonyan húzódott,

le kellett hajtania a fejét, hogy beléphessen.

Egy fényrúddal világítva óvakodott befelé, és

hamarosan egy szűk előkamrában találta

magát, amelyből járatok indultak három

különböző irányba. A bal oldalit választotta, és

nekilátott a felderítésnek. Helyiségről helyi-

ségre járva kutatta át a síremléket, de nem

talált semmi értékeset. Egyes kamrákon lát-

szott, hogy már járt bennük valaki, és Bane

felidézte magában a legendákat, amelyek arról

szóltak, hogy egy rég letűnt korban Exar Kun,

a Sötét Jedi megtalálta és átkutatta Freedon

Nadd halotti piramisát. A történetek szerint

Kun a legvadabb képzeletet is felülmúló

A Kettő Szabálya

226

hatalomra lelt. Mégis, mialatt makacsul foly-

tatta a keresést, a kétely kezdett belopózni a

gondolatai közé. Lehetséges, hogy ez a sír –

akárcsak azok a korribani kripták – csupán egy

üres, mit sem érő kőrakás?

Egyre csalódottabban kutakodott tovább, és

addig bolyongott a kanyargós, szűk járatok-

ban, míg végül a szentély sötét szívében elért

egy ránézésre jelentéktelen kamrához, amely-

nek a bejárata félig beomlott. Qordis és Kaan

már odabent várta őt.

Egymástól nagyjából kétlépésnyire álltak egy

a hátsó falba vésett ajtó két oldalán. Az ajtó

legfeljebb egy méter magas lehetett, és egy

szorosan beleilleszkedő, fekete kőtömb zárta

el, amelynek láttán Bane-ben ismét feltámadt a

remény. Látott rá esélyt, hogy még senki sem

találta meg ezt a kamrát, amely az alagutak

kusza útvesztőjének végében rejtőzött – vagy

ha rábukkant is, nem tudta elmozdítani a

Dew Karpyshyn

227

követ. Még azt is elképzelhetőnek tartotta,

hogy a szűkös bejáratot Sith-mágusok feledés-

be merült varázslatai rejtették egykoron, majd

ezek a varázslatok az évszázadok folyamán

fokozatosan meggyengültek, a közelmúltban

szétfoszlottak, és feltárták a régóta őrzött

titkot.

Egy-egy gyors pillantást vetett a szellemekre,

majd leguggolt, hogy megvizsgálja a tömböt.

A felszíne sima volt, és éppen csak félujjnyira

állt ki az átjáró keretéből, így aztán nem lehe-

tett szilárd fogást venni rajta. De természete-

sen más módszerek is léteztek, amelyekkel el

lehetett mozdítani…

Bane megidézte magában az Erőt, és a sötét

energiákkal maga felé húzta a tömböt, ám az

éppen csak megmoccant. Önmagában véve is

nehéz lehetett, de nem csupán a puszta tömege

tartotta a helyén. Bane érzékelte, hogy valami

ellenáll neki, kitartóan harcol az ő akaratával.

A Kettő Szabálya

228

Vett egy mély lélegzetet, a fejét néhányszor

jobbra-balra billentve megropogtatta a nyak-

csigolyáit, és ismét nekiveselkedett.

Ezúttal mélyebbre hatolt, mint az előző alka-

lommal, és belevetette magát a bensőjében

lakó hatalom mély kútjába. Visszanyúlt a

múltba, felidézte magában a tudatalattijába

temetett emlékeit: apjának emlékét, a tőle

elszenvedett verések emlékét, valamint a

gyűlöletet, amelyet az őt felnevelő férfi iránt

érzett. És mialatt így tett, megérezte, hogy az

energiák kezdenek felhalmozódni benne.

Mint minden alkalommal, most is egy apró,

forró szikrával kezdődött. A szikrából hama-

rosan láng lett, a lángból dühöngő tűzvész.

Bane minden ízében remegve erőlködött, hogy

magában tartsa a láthatatlan erőket mindad-

dig, amíg a sötét oldal energiái elérik a kritikus

tömeget. A fogát csikorgatva kényszerítette

magát, hogy elviselje a gyilkos forróságot,

Dew Karpyshyn

229

ameddig csak lehetséges, aztán, amikor nem

bírta tovább, előrevágta mindkét öklét, és a

bensőjében őrjöngő fergeteget egyszerre rázú-

dította a kőtömbre, amely elzárta őt a végzeté-

től.

A tömb átrepült a helyiségen, tompa dobba-

nással nekivágódott a falnak, és a padlóra

hullott. A falon hosszú, függőleges repedés

jelent meg, de maga a kő sértetlen maradt.

Bane a megpróbáltatástól hevesen zihálva

térdre roskadt. Amikor felemelte a fejét, meg-

látta, hogy a szellemek továbbra is ott lebeg-

nek az átjáró két oldalán. Megrázta a fejét,

majd négykézláb odamászott az immáron

nyitott ajtóhoz, és átnézett rajta.

A szomszédos helyiségben teljes sötétség

uralkodott, ezért előhúzott egy fényrudat az

övéből, bekapcsolta, és áthajította a nyíláson.

A fényrúd a kemény kőpadlóra érkezett, és

sárgás fénybe borította a helyiséget. Bane egy

A Kettő Szabálya

230

kerek alaprajzú, magas mennyezetű kamrát

pillantott meg, amelynek átmérője körülbelül

öt méter lehetett. A kellős közepét derékmagas

kőtalapzat foglalta el, amelyen ökölnyi méretű

kristálypiramis állt – egy Sith-holokron.

A letűnt korok Sith-mesterei holokronokban

tárolták a tudásukat, bölcsességeiket és titkai-

kat. Rengeteg információt tartalmaztak, példá-

ul megsemmisítő erejű rituálék leírását, vagy

az ősi Sith-mágusok varázslatait feltáró kul-

csokat, sőt a készítőiket helyettesítő, mestersé-

ges képmásokat is. A beléjük zárt tudásanyag

felbecsülhetetlen értéket képviselt, miután a

hatalmas Sith Nagyurak kizárólag

holokronokat használtak, hogy a jövő nemze-

dékeire örökítsék szellemi hagyatékukat.

Sajnálatos módon készítésük módszerei a

feledés ködébe vesztek. Ezenfelül az évszá-

zadok folyamán a jedik átfésülték az egész

Galaxist, hogy felkutassák az ismert Sith-

Dew Karpyshyn

231

holokronokat, és amelyiket megtalálták, azt

elrejtették coruscanti könyvtárukba, hogy

senki se férhessen hozzá a tiltott tudáshoz.

Hogy rábukkanjon erre a holokronra – amely

talán magának Freedon Naddnak a tanításait

tartalmazta –, ahhoz akkora szerencse kellett,

amekkoráról Bane álmodni sem mert.

Még jobban összehúzta magát, és átpréselte

széles vállát a szűkös ajtón. Fikarcnyit sem

lepődött meg azon, hogy Qordis és Kaan már

odabent várja őt. Éppen csak egyetlen pillan-

tásra méltatta őket, majd felnézett a magasban

elterülő mennyezetre. Valami mozgott oda-

fent, mintha élőlények tucatjai mászkáltak

volna a feje felett.

Mozdulatlanul állt, és a fülét hegyezve fi-

gyelte a halk, szörcsögő neszeket. A szeme

néhány pillanat alatt hozzászokott a félho-

mályhoz, és ekkor meglátta, hogy különös,

páncélos teremtmények kapaszkodnak a

A Kettő Szabálya

232

mennyezetbe. A testük majdnem teljesen lapos

volt, ovális alakú, és a két végén egy-egy

ponttá keskenyedett. A legkülönfélébb mére-

tekben fordultak elő, a legkisebb legfeljebb

akkora lehetett, mint egy férfiököl, míg a

legnagyobb átmérője egy jókora tányéréval

vetekedett. A halk szörcsögés tőlük szárma-

zott, a páncéljuk mélyéről hallatszott, miköz-

ben csillogó nyálkacsíkokat maguk mögött

hagyva ide-oda mászkáltak.

Mialatt Bane figyelmesen tanulmányozta

őket, az egyik levált a mennyezetről, és egye-

nesen felé zuhant. Megvető könnyedséggel

félreütötte; a kemény héjjal védett test

végigpattogótt a padlón, és az oldalfalnak

ütközve megállapodott.

Ebben a pillanatban egy második teremt-

mény is lezuhant. Bane aktiválta a fénykardját,

és könnyed mozdulattal a lény felé suhintott.

A csapás félresöpörte a teremtményt, amely

Dew Karpyshyn

233

forogva repült a távolabbi sarokba, ahol is a

falnak ütközött, majd a padlóra esett. Bane

döbbenten nézett utána – az energiapengének

ketté kellett volna vágnia az egész testet, de

még csak meg sem karcolta a kemény, csillogó

héjat.

Egyszeriben rájött, hogy komoly veszélyben

van, és a holokron felé szökkent. Abban a

pillanatban, amint megmarkolta, a mennye-

zetbe kapaszkodó összes teremtmény egyszer-

re levált, és sűrű tömeget alkotva zúdult felé.

A bal kezében a holokront szorongatva félre-

ütötte néhányukat a fénykardjával, míg máso-

kat a sötét oldal energiáival hajított messzebb-

re. Csakhogy túl sokan voltak ahhoz, hogy

valamennyit távol tarthassa magától – mintha

esőcseppekkel hadakozott volna vihar idején.

Az egyik a vállára hullott, szilárdan megka-

paszkodott, és savas váladékával azonnal

átégette a páncélját, illetve a ruháit. Bane egy

A Kettő Szabálya

234

ütemmel később megérezte, hogy ezernyi apró

fog mélyed a hátizmaiba, míg a maró váladék

kegyetlenül perzselte a bőrét. Felordított, és a

falnak vágta a hátát abban a reményben, hogy

ezzel megszabadulhat a förtelmes lénytől, ám

az kitartott. Mialatt azért küszködött, hogy

lerázza magáról, újabb támadó hullott egyene-

sen a mellkasa közepére. Ismét felüvöltött, és

néhány pillanatig a kínoktól bénultan, tehetet-

lenül állt, mialatt a savas nyálka átmarta a

ruházatát, majd ismét apró fogak hatollak a

bőrébe, de még vastag mellizmaiba is, aztán

szilárdan összezárultak a szegycsontján.

A testét átjáró fájdalmak miatt megtántoro-

dott, de sikerült lesújtania az Erővel. Az ener-

giahullám eltaszította tőle a többi lényt, ame-

lyek úgy repültek a levegőben, akár a falevelek

a szélviharban, hangos koppanások kíséreté-

ben a falnak csapódtak, és a kövezetre zuhan-

tak. Bane a pillanatnyi szünetet kihasználva

Dew Karpyshyn

235

térdre vetette magát, valósággal fejest ugrott

az átjáróba, és visszamászott a másik helyiség-

be.

A hátát és a mellkasát marcangoló kínnal

nem törődve merített az Erőből, és annak

láthatatlan csápjaival felemelte a kamra másik

oldalán heverő kőtömböt. A gyötrelmei meg-

sokszorozták az erejét, ráadásul a tömböt most

nem tartotta vissza semmi, így aztán valóság-

gal átrepítette a helységen, és eltorlaszolta vele

az átjárót, még mielőtt a különös állatok át-

mászhattak volna rajta.

Néhány pillanatig zihálva feküdt az oldalán,

elszántan szorította a holokront, és megpróbál-

ta kizárni tudatából a fájdalmat, amelyet a

testéből táplálkozó élősködők keltettek. Hallot-

ta, hogy a túloldalon az odaát rekedt teremt-

mények ide-oda mozognak, aztán fojtott

szörcsögések és halk koppanások kíséretében

valamennyien visszamásztak a mennyezetre.

A Kettő Szabálya

236

És más hangokat is hallani vélt: Qordis és

Kaan harsány, gúnyos röhögése visszhangzott

Freedon Nadd sírjának falai között.

Dew Karpyshyn

237

Nyolcadik fejezet

– Valorum főkancellár fogadja önöket – kö-

zölte az íróasztal mögött ülő tw'ilek titkárnő.

Farfalla felállt a székéről, mire Johun gyor-

san utánozta a példáját, majd ügyetlen mozdu-

latokkal eligazgatta magán a díszes köntöst. A

mestere ragaszkodott hozzá, hogy a találkozó

idejére öltse magára ezt a cifra ruhadarabot.

Noha tiltakozott, és többször felhozta az érvet,

miszerint az öltözetének nincs köze ahhoz,

hogy kicsodák ők, illetve, hogy miért vannak

itt, Farfalla végül kijelentette:

– A Coruscanton sokat számít a megjelenés!

Johun még sosem járt a Coruscanton – sőt a

többi Magvilágon sem. A Sermerián született

és nevelkedett, a Külső és a Belső Gyűrű

között elterülő Expanziós-régió egyik agrár-

bolygóján. A családja egy közepes méretű

A Kettő Szabálya

238

gazdaságot művelt néhány kilométerre

Adolistól. Ez a városka apró csavarja volt a

hatalmas sermeriai mezőgazdasági gépezet-

nek, amely olyan bőségben termelt élelmiszert,

hogy rengeteg terméket adtak el azoknak a

jóval fejlettebb bolygóknak, amelyek nem

rendelkeztek kellő mennyiségű termőfölddel

ahhoz, hogy eltartsák a lakóikat.

Johun tízéves korában hagyta el a Sermeriát,

hogy megkezdje a felkészülést. Az azóta eltelt

évtizedben számtalan világra elkísérte Hoth

tábornokot, viszont néhai mestere jobban

szeretett a Külső Gyűrűben tartózkodni, távol

a politikusoktól, illetve a Köztársaság főváro-

sának kultúrájától. Elsősorban a kisebb, elma-

radottabb bolygókat járták, mint amilyen maga

a Sermeria volt. Ennek eredményeként Johun

még sosem látott semmit, ami akár csak távol-

ról hasonlított volna Coruscantra, erre az egész

bolygót lefedő, gigászi metropoliszra.

Dew Karpyshyn

239

Amikor leereszkedtek a bolygóra, Farfalla

igyekezett megmutatni a nevezetes épületeket,

mint például a Szenátus Nagy Rotundáját és a

Jedi-templomot, csakhogy Johun hegyekhez,

erdőkhöz és síkságokhoz szokott szemében

minden beleolvadt a felszínt borító, színes

fényekkel teli, lustán hullámzó beton- és

acélóceánba.

A leszállást követően elhagyták a kompot, és

beszálltak egy siklóba, amely máris a találkozó

helyszíne felé repítette őket. Johun csak ült és a

száját tátva bámulta a hihetetlen látványt,

mialatt az égi utakon száguldó gép ide-oda

kanyargott a felhőkarcolók között, amelyek

olyan magasak voltak, hogy a talajszintet nem

is lehetett látni alattuk. Néha pedig meredek

szögben emelkedtek vagy süllyedtek, amikor

az útvonaluk függőhidak, lebegő platformok

vagy más irányból érkező járművek alatt vagy

felett vezetett el.

A Kettő Szabálya

240

Az utazás végére Johun érzékei teljesen ösz-

szezavarodtak a forgalom folytonos áradatától,

valamint a Coruscanton élő és dolgozó te-

remtmények irtózatos tömegétől. Az élmény-

ből az az általános benyomás maradt meg

benne, hogy járművek és élőlények tarkabarka,

összemosódó sokasága száguld el és kavarog

körülötte, míg a látványhoz hangok millióiból

összeálló, fülsiketítő lárma társul… Mindez túl

soknak bizonyult ahhoz, hogy ő, az egyszerű

parasztfiú megbirkózzon vele.

Farfalla viszont elemében volt. Johun észre-

vette, hogy újdonsült mentora a leszállást

követően szó szerint feléled – mintha az óriási

város energiáiból táplálkozott volna. A szédítő

iram és az őrjítő tömeg új erőkkel töltötte fel

Farfallát. A metropolisz puszta látványa egy

csapásra kisöpörte belőle a távoli, sivár határ-

bolygón vívott hosszú hadjárat minden fáradt-

ságát. Sőt még a külseje is másként hatott itt: a

Dew Karpyshyn

241

galaktikus főváros nyüzsgő forgatagában azok

a ruhái, amelyek hivalkodónak tűntek a

Ruusanon, ezen a bolygón divatosnak és

stílusosnak hatottak.

Farfalla még a hatalom csarnokaiban is töké-

letesen higgadtan viselkedett. Köszönet gya-

nánt elegánsan meghajolt a főkancellár titkár-

nője előtt – amivel kacér mosolyt csalt a fiatal

nő élveteg ajkára majd magabiztos és céltuda-

tos léptekkel besétált Valorum belső szenté-

lyébe. Johun a maga merev és kényszeredett

módján szintén meghajolt, és a mestere után

sietett.

A főkancellár irodája kevésbé díszesnek és

sokkal célszerűbbnek bizonyult annál, mint

amire Johun számított. A falak, a szőnyegek és

a bútorok sötétbarna színben játszottak, amivel

komoly és méltóságteljes hangulatot kölcsö-

nöztek a helyiségnek. Az egyik falat hosszú

ablak helyettesítette, amelynek külső redőnyeit

A Kettő Szabálya

242

lezárták a találkozó idejére – az ifjú padavan

hatalmas megkönnyebbülésére. Az iroda

közepét félköríves tárgyalóasztal foglalta el,

körülötte hat-nyolc párnázott forgószék állt. A

falak mentén képernyők sorakoztak, amelye-

ken a HoloHálózat különféle hírműsorai

futottak.

Tarsus Valorum terjedelmes íróasztala mö-

gött ült, a bejárattal szemben, és amikor a

vendégei beléptek, nyomban felállt, hogy

üdvözölje őket. A magas férfi az ötvenes

éveinek elején járt, noha legalább tíz évvel

fiatalabbnak látszott. Fekete hajába egyetlen

ősz szál sem vegyült; eleven szeméből átható

tekintet sugárzott. Az orra egyenes volt és

kissé hegyes, míg az álla szinte tökéletesen

szögletes – ezt az arctípust „becsületes és

határozottságot sugalló arc”-nak szokták

nevezni szerte az egész Galaxisban. Mindezen

vonásai, valamint a köz szolgálatában betöltött

Dew Karpyshyn

243

különféle állások hosszú-hosszú sora révén az

elmúlt négyszáz évben Valorum lett az első

olyan főkancellár, aki nem tartozott a Jedi-rend

kötelékébe.

Johun hallott bizonyos híreszteléseket, me-

lyek szerint eredetileg Farfalla kapta volna ezt

a magas állást, ám ő visszautasította, hogy

csatlakozhasson a Fény Hadseregéhez, és

kivegye a részét a Ruusani Hadjáratból. Az ifjú

padavan eltöprengett azon, hogy a mestere

vajon miként vélekedik arról a férfiról, akit

végül főkancellárrá választottak.

– Üdvözlöm, Farfalla mester! – köszönt szí-

vélyesen Valorum, és barátságos, jól begyako-

rolt módon kezet fogott a nagymesterrel. –

Köszönöm, hogy azonnal eljött!

– Ön nem sok választást hagyott nekem,

excellenciás uram! – jegyezte meg hűvösen

mosolyogva Farfalla.

A Kettő Szabálya

244

– Ezért máris az elnézését kérem – felelte

Valorum, azzal oldalra fordulva kezet nyújtott

Johunnak. – A fiatalember pedig nyilván a

tanítványa – tette hozzá, felfigyelve a Johun

homlokába lógó, keskeny hajfonatra.

– Johun Othone padavan vagyok, excellenci-

ás uram – közölte Johun.

Valorum fogása határozott volt, de nem túl

erős – a tökéletes politikusi kézfogás. Kétszer

megrázta a fiú jobbját, majd elhúzta a kezét, és

a tárgyalóasztal körül álló székekre mutatva

megszólalt:

– Uraim, kérem, foglaljanak helyet!

Farfalla a hozzá legközelebbi, legszélső szé-

ket választotta, Johun a sor másik végén állót,

míg a főkancellár a fő helyen, vagyis kettőjük

közé telepedett le. Miután mindenki elfoglalta

a helyét, Farfalla kissé kifordult ültében, hogy

szemben legyen a főkancellárral, és megnyitot-

ta a tárgyalást:

Dew Karpyshyn

245

– Meg kell mondjam, excellenciás uram, az

üzenete teljességgel váratlanul ért. És az időzí-

tés sem volt a legszerencsésebb. Sajnálatos

módon továbbra is a háború utáni helyzet

rendezésével bajlódunk a Ruusanon.

– Megértem a helyzetét, Farfalla mester –

válaszolta bólogatva Valorum de önnek is meg

kell értenie az enyémet. A Sötét Testvériség

vereségéről szóló hírek máris szétterjedtek a

Holo Hálózaton. Amennyire a közvéleményt

érdekli, a háború véget ért. És a szenátorok

alig várják, hogy egyszer s mindenkorra ma-

gunk mögött tudhassuk ezt a sok kellemetlen-

séget.

– Akárcsak a Jedik – felelte Farfalla –, csak-

hogy az ön tervezete, az úgynevezett Ruusani

Reformáció néhány, ugyancsak szélsőséges

intézkedést tartalmaz.

– Pontosan ezért kérettem önt ide – közölte a

főkancellár hogy megvitassuk a javaslataimat,

A Kettő Szabálya

246

még mielőtt szavazásra bocsátom őket. Szeret-

ném, ha világosan látná, hogy miért van szük-

ség minderre.

Johun nem olvasta Valorum üzenetét, és

Farfalla sem beszélt neki róla a Coruscantba

való utazás alatt. Ennek eredményeként nem

sokat értett a politikusok nyelvén elhangzó

beszélgetésből. Szerencsére Farfalla úgy hatá-

rozott, hogy félreteszi a diplomatikus udvari-

askodást, és rátért a lényegre.

– Mondja, Tarsus, tisztában van azzal, hogy

mit kér tőlünk? – kérdezte tőle szokatlanul

éles, már-már kihívó hanghordozással. – A

javaslatával felszólít minket, Jediket, hogy

mondjunk le minden katonai rangunkról, és

oszlassuk fel az összes felszíni, bolygóközi,

illetve mélyűri egységünket. Gyakorlatilag azt

kérik, hogy semmisítsük meg a Fény Hadse-

regét!

Dew Karpyshyn

247

– A Fény Hadseregét a Sötét Testvériség el-

leni válaszlépésként teremtették meg – vágott

vissza Valorum. – Most, hogy a Testvériség

nincs többé, a létezése okafogyottá vált.

Johun nem hitt a fülének, és mert képtelen

volt türtőztetni magát, ingerülten kifakadt:

– A létezésének oka a Köztársaság védelme!

– Kiktől kellene megvédeni a Köztársaságot?

– kérdezte Valorum, a fejét hirtelen az ifjú Jedi

felé fordítva. – A Sith-ek nem léteznek többé.

– A Sith-ek igazából sosem fognak eltűnni –

felelte komoran Johun.

– És íme, megérkeztünk a probléma magvá-

hoz – jelentette ki nagyokat bólogatva

Valorum. – Az elmúlt négyszáz év során azt

tapasztaltuk, hogy a Jedik újra és újra háborút

hirdetnek a sötét oldal hívei ellen. Ez a harc

sosem ér véget. És minden egyes hadjárattal

egyre több és több polgári személy sodródik

bele a háború hálójába. Ártatlan teremtmények

A Kettő Szabálya

248

ezrei halnak meg, miután beállnak az önök

vagy az ellenségeik seregeibe. Legfőbb ideje

megszakítani ezt az őrült körforgást!

Még mielőtt Johun megszólalhatott volna,

Farfalla feltartotta a kezét, majd megvárta,

hogy Valorum ismét őrá fordítsa a figyelmét,

és megkérdezte:

– Tarsus, valóban azt hiszi, hogy az ön által

javasolt változások ezt fogják eredményezni?

– Igen, szilárdan hiszem – válaszolta mély

meggyőződésre valló hangon a főkancellár. –

A Köztársaság törvénytisztelő, jóravaló polgá-

rai közül sokan félnek a Jediktől. Félnek attól,

amire a Jedik képesek. Közülük sokan háborús

uszítóknak látják a Jediket. Önök azt állítják,

hogy az Erő vezérli a cselekedeteiket. Csak-

hogy azok számára, akik nem érzékelik az

Erőt, úgy tűnik, hogy maguk nem tartoznak

felelősséggel és elszámolással semminek és

senkinek.

Dew Karpyshyn

249

– Ezért ön azt tervezi, hogy saját maga alá

rendeli a Jediket – jegyezte meg mélyet sóhajt-

va Farfalla. – Pontosabban saját maga, illetve a

Szenátus alá.

– Azt szeretném, hogy a Jedik felelősséggel

és elszámolással tartozzanak a Köztársaság

polgárait képviselő, választott tisztviselőknek

– felelte higgadtan Valorum. – Szó sincs arról,

hogy megpróbálom magamhoz ragadni a

hatalmat. A jövőben is a Jedi Tanács irányítja a

rendet. Ám ezt a Szenátus Igazságügyi Bizott-

ságának felügyelete mellett fogják tenni. Ez az

egyetlen módja annak, hogy begyógyítsuk a

Sith-ek ellen vívott háború sebeit.

Elhallgatott néhány pillanatra, majd mélyet

sóhajtva folytatta:

– Lássuk be, hogy a Köztársaság lassan

szétmorzsolódik. Legalább ezer éve rothad, és

lassan, de biztosan széthullik. Az újjászületés

az egyetlen megoldás arra, hogy megállítsuk

A Kettő Szabálya

250

ezt a pusztító és alattomos folyamatot. Nézze,

Farfalla mester, a Ruusani Reformáció neveze-

tű törvénycsomag java része jelképes, ám ezek

a jelképes intézkedések komoly erőt hordoz-

nak. Mindezzel új korszakot nyitunk a Köztár-

saság történelmében. A jólét és a béke kora

veszi kezdetét. A Jedik most megmutathatják a

béke iránti elkötelezettségüket. Tegyék le,

hajítsák félre a fegyvereiket, és foglalják el az

önöket jogosan megillető helyüket! Legyenek a

mi bölcs tanácsosaink, mutassanak utat ne-

künk, hétköznapi teremtményeknek. Ahelyett,

hogy végeérhetetlen háborút vívnak a sötét

oldal ellen, segítsenek nekünk, hogy a világos

oldal felé haladhassunk!

Valorum befejezte a beszédét, és várakozva

nézett Farfallára. Johun izgalmában visszafoj-

totta a lélegzetét. Arra számított, hogy a

nagymester csodás ékesszólással és rendíthe-

tetlen tényekkel megcáfolja a főkancellár

Dew Karpyshyn

251

érveit. Arra számított, hogy Farfalla védelmé-

be veszi mindazt, amiért a Jedik küzdenek, és

bebizonyítja, hogy Hoth tábornok igazságosan

járt el, amikor azt tette, amit tett…

– Beszélni fogok a Jedi Tanáccsal, excellenci-

ás uram – válaszolta elkomorodva Farfalla –,

és gondoskodom arról, hogy a rendünk eleget

tegyen az ön kéréseinek. Továbbá, mihelyt a

Szenátus megszavazza a törvénycsomagot,

elküldöm a társaimat, hogy lássanak neki a

Fény Hadserege leszerelésének.

Johun meredten bámulta a nagymestert,

túlontúl döbbent volt ahhoz, hogy megszólal-

jon.

– Nagyra értékelem az együttműködését,

Farfalla mester – mondta ünnepélyesen

Valorum, és talpra állt. – Most pedig, ha meg-

bocsátanak, meg kell nyitnom a Szenátus soros

ülését.

A Kettő Szabálya

252

Miután elhallgatott, félig az ajtó felé fordulva

állt, mintha arra készült volna, hogy kikíséri a

vendégeit az irodából. Ám amikor Johunra

pillantott, nyilván meglátta rajta, hogy egyelő-

re nem tud belenyugodni mindabba, amit az

előző percekben hallott, így aztán kivárt, hogy

a padavan is közölhesse a véleményét.

Johun viszont konok hallgatásba burkoló-

zott. Valorum egy pillanatra összenézett

Farfallával, tiszteletteljesen fejet hajtott neki, és

megszólalt:

– Farfalla mester, nekem most mennem kell.

Nyugodtan maradjanak még, ameddig csak

jólesik.

Azzal barátságosan odabiccentett mindkét

Jedinek, és magukra hagyta őket. Abban a

pillanatban, hogy az ajtó becsukódott mögötte,

Johun a mestere felé hajolva felcsattant:

– Hogyan tehetted?

Dew Karpyshyn

253

A nagymester felsóhajtott, hátradőlt széké-

ben, majd a két kezét az álla alá emelve össze-

fonta az ujjait, és higgadtan felelt:

– Tudom, Johun, hogy ezt nehéz megérteni,

de a főkancellárnak igaza van. Minden, amit

mondott, színigaz.

– Hoth tábornok sosem egyezne bele ebbe a

gyalázatba! – förmedt a mesterre Johun.

– Ez is igaz – ismerte el Farfalla –, ő sosem

tudta belátni, hogy a kompromisszumok néha

rendkívül hasznosak lehetnek. Ez volt az ő

hatalmas hibája.

– És mi a te hibád? – kiabálta Johun, azzal

mindkét öklével az asztalra vágott, és olyan

lendülettel ugrott fel, hogy felborította a szé-

két. – Hogy elárulod a barátaid emlékét?

– Uralkodj az érzéseiden! – figyelmeztette

szelíden a nagymester a tanítványát.

Johun mozdulatlanná dermedt, és elvörösö-

dött szégyenében, illetve zavarában. Vett

A Kettő Szabálya

254

néhány mély lélegzetet, vagyis elvégezte azt a

gyors szertartást, amellyel a Jedik megtisztítot-

ták lelküket és összpontosították gondolatai-

kat. Miután ellenőrzése alá vonta elszabadult

érzelmeit, felállította a székét, és ismét leült rá.

– Sajnálom, Farfalla mester – motyogta szo-

morúan –, de úgy érzem, szégyent hozunk

Hoth tábornokra.

– Néhai mestered roppant erővel és szilárd

meggyőződéssel bíró Jedi volt – válaszolta

Farfalla, mialatt továbbra is az álla alatt tartot-

ta összekulcsolt kezét. – Csakis ő vezethetett át

minket a válságos időszakon, senki más. Ám a

Galaxis nem létezhet az örökös válság állapo-

tában. Mi, Jedik a Köztársaság védelmére

esküdtünk fel. Harcolunk a háborúkban, hogy

megvédjük, ám amikor a háború véget ér, le

kell tennünk a fegyvereket, hogy a béke nagy-

követeivé válhassunk.

Dew Karpyshyn

255

– Akkor sem érzem helyesnek – mormolta a

padavan a fejét ingatva.

– A felkészülésed kezdete óta háború vesz

körül téged – mondta ekkor Farfalla. – Ilyen

körülmények között nyilván nehezedre esik

emlékezni arra, hogy csak akkor folyamodunk

erőszakhoz, amikor már az összes többi mód-

szerrel kudarcot vallottunk. De sosem szabad

megfeledkezned arról, hogy a Jedik minden

másnál többre becsülik a bölcsességet és meg-

világosodást. Az általunk keresett nagy iga-

zságokra nehéz rátalálni. Néha megesik, hogy

könnyebb keresni magunknak egy ellenséget,

amellyel háborúzhatunk… főleg, ha szeret-

nénk bosszút állni elesett társainkért. Csak-

hogy aki ezen az úton jár, könnyen áldozatául

esik a sötét oldal csábításának.

– Elnézésedet kérem… – suttogta Johun, és

bár valóban őszintén sajnálta a történteket,

nem tudott többet mondani.

A Kettő Szabálya

256

– Te még padavan vagy. Senki sem várja el

tőled, hogy olyan bölcs legyél, mint egy mester

– vigasztalta Farfalla a fiút. – Pontosan ezért

hoztalak ide: hogy tanulj és fejlődj.

– Igyekezni fogok, mester – fogadkozott

Johun –, minden tőlem telhetőt megteszek.

– Ennél többet nem is kérek – válaszolta

Farfalla, és elmosolyodott.

A Nadd sírjában talált holokronnak köszön-

hetően Bane most már tudta, hogy a hátára,

illetve a mellkasára tapadt páncélhéjas te-

remtményeket orbalisknak nevezik. Azt is

felfedezte – a saját próbálkozásán és szenvedé-

sén keresztül hogy nem tudja eltávolítani őket

a testéről.

Egy-két perccel azután, hogy kimenekült a

titkos kamrából, megpróbálta letépni azt,

amelyik a mellkasán lapult, de mindhiába.

Gyors elhatározással elővette a vadásztőrét, és

Dew Karpyshyn

257

azzal igyekezett lefeszíteni magáról a teremt-

ményt, de így sem sikerült. Ekkor úgy döntött,

hogy kivágja a testéből. Közvetlenül az ovális

héj mellett beledöfte a pengét a saját bőrébe és

húsába, aztán, noha iszonyatos fájdalmakat

érzett, egyenes vonal mentén felfelé húzta a

tőrt. Néhány másodperccel később hitetlen-

kedve és a velejéig megdöbbenve bámult,

ugyanis a seb szinte azonnal összeforrt –

nyilván az orbalisk gyakorolt valamilyen

hatást testének szöveteire, amitől azok pillana-

tok alatt regenerálódtak.

Ezt követően az Erőhöz folyamodott. Mélyen

belenézett saját magába, hogy megértse, mi

történik vele. Érzékelte, hogy a teremtmények

az ő erejéből táplálkoznak, hogy lassan és

állhatatosan szívják magukba a sejtjeit és

szerveit átitató sötét energiákat. Igen, parazi-

ták voltak, de cserébe adtak is valamit. Táplál-

kozás közben vegyületeket juttattak a vérébe.

A Kettő Szabálya

258

Az idegen folyadékok martak, akár a sav,

mialatt beszivárogtak a keringési rendszerébe,

részt vettek az anyagcsere-folyamataiban, és

beépültek a szervezetébe, azt az érzést keltve,

hogy minden egyes vércseppje külön-külön

forr… ám a kedvező hatásokat sem hagyhatta

figyelmen kívül. A testének csodálatos öngyó-

gyító képességén túl erősebbnek érezte magát,

mint valaha. Az érzékszervei élesebbek lettek,

a reflexei sokkal gyorsabbak. Ezenfelül a

mellkasára, illetve a hátára tapadt lények

eleven páncélként szolgálták őt azáltal, hogy a

héjuk mindennek ellenállt, még egy fénykard

közvetlen találatának is.

Bane végül rádöbbent, hogy a teremtmények

sajátos szimbiózisban élnek vele, legalábbis

addig, amíg ő képes lesz elviselni a vérébe

kerülő idegen nedvek által keltett fájdalmakat.

Rövid töprengés után úgy döntött, hogy ezt az

árat hajlandó megfizetni, aztán a holokronra

Dew Karpyshyn

259

fordította a figyelmét. A kripta előcsarnokában

letelepedett a kőpadlóra, és maga elé tette az

ökölnyi piramist. Megidézte magában az Erőt,

és egy sötét energiákból szőtt csáppal, vala-

mint az ujja hegyével finoman végigsimított az

egyik simára csiszolt kristálylapon, mire a

holokron halovány fényre gyúlt.

A következő négy nap és négy éjszaka fo-

lyamán teljesen beleveszett az ősi kincs titkai-

nak kutatásába. Már az első percekben beiga-

zolódott a sejtése, miszerint a holokront

Freedon Nadd készítette egykoron. Az őrző

vezette őt, vagyis a kristályszerkezetbe épített

mesterséges személyiség, amely a rég halott

Sötét Nagyurat megjelenítő apró hologram

formájában derengett előtte, és beszélt hozzá.

Az őrző mindvégig irányította és segítette,

afféle mentorként támogatta a tanulásban.

A fényalak kétségkívül emberi lényt ábrá-

zolt, csakhogy lerítt róla, hogy még életében

A Kettő Szabálya

260

áldozatául esett annak a különös és eléggé

ijesztő testi romlásnak, amely néha elhatalma-

sodott azokon, akik túlságosan megnyitották

magukat a sötét oldal előtt. A bőre megfakult,

az izmai összeaszalódtak, vagy inkább elsor-

vadtak, míg sárga fénnyel izzó szeméből

teljességgel hiányzott a szivárványhártya éa a

pupilla. Nadd ennek ellenére félelmetes har-

cosnak tűnt: az ösztövér, de széles vállú alak

harci páncélzatot viselt, valamint sisakot,

amely koronaként is szolgálta őt abban az

időben, amikor az Onderon uralkodójának

kiáltotta ki magát.

Az őrző beszámolt arról, hogy a néhai mes-

ter kísérleteket folytatott az orbaliskokkal, és

megpróbálta ellenőrzése alá vonni őket, ám

ezen törekvéseiben csupán részsikereket ért el.

Bane nem pusztán a nevüket ismerte meg, de

az információk megerősítették azt, amire

magától is rájött, nevezetesen hogy ha a te-

Dew Karpyshyn

261

remtmények egyszer rátapadnak egy gazda-

szervezetre, többé nem lehet eltávolítani őket.

Ám arról is tudomást szerzett, hogy mialatt

jótékony hatásokat gyakorolnak a testére,

módjában áll meríteni az energiáikból, tovább

növelve ezzel a saját hatalmát.

Ugyanakkor Nadd a kutatásai során talált

néhány kedvezőtlen, sőt veszedelmes mellék-

hatást.

Bane megtudta, hogy ha a testére tapadó

teremtmények valamilyen úton-módon el-

pusztulnának, akkor a tetemük egyre növekvő

mennyiségű méreganyagot bocsátana ki,

amelyek néhány nap leforgása alatt végezné-

nek vele. Ezenfelül az orbaliskok idővel meg-

nőnek majd, amíg a feje búbjától a talpáig

beborítják az egész testét. Szerencsére röviddel

a nyugtalanító felfedezés után rátalált egy

különleges sisak, illetve maszk tervrajzaira.

Ezek az eszközök megakadályozták, hogy az

A Kettő Szabálya

262

élősködők ránőjenek az áldozatuk szemére,

szájára, valamint az orrára.

A holokron a furcsa teremtményekkel kap-

csolatos kutatási anyagokon felül még elké-

pesztő mennyiségű információt tartalmazott.

Freedon Nadd Jedi volt egykoron, mígnem

áttért a sötét oldalra, és Naga Sadow-nak,

vagyis az ősi Sith Birodalom egykori uralkodó-

jának tanítványa lett. Sadow akkora hatalomra

tett szert, hogy a sötét oldal energiáiból táplál-

kozva közel hatszáz évig élt. A tanítványaként

Nadd magába szívta minden tudását és tanítá-

sát, amelyeket aztán a holokronba továbbított,

mielőtt megölte Sadow-t, és elfoglalta a helyét.

A legkevésbé sem meglepő módon a tudás-

anyag java része a kristályszerkezet mélyére

zárva rejtőzött, és csakis hosszú-hosszú idő

alatt, elmélyült meditációk útján, gondos és

óvatos tanulmányozással lehetett hozzáférni.

Bane úgy számította, hogy hónapokba, esetleg

Dew Karpyshyn

263

évekbe telik, mire megszerzi a legnagyobb

titkokat. És pillanatnyilag ennél sokkal sürge-

tőbb gondokkal kellett törődnie.

Így aztán a ruhájába, biztonságos helyre

süllyesztette a holokront, majd kimerészkedett

a piramisból, hogy elinduljon, és megtalálja a

módot, amellyel elhagyhatja a Dxunt. Kaan és

Qordis szelleme a kijárat mellett várta.

– Csapdába estél! – állapította meg Qordis,

rögtön rázendítve kudarcról és kétségbeesésről

szóló, végeérhetetlen siránkozására. – Mi

haszna a holokronnak, ha sosem tudod el-

hagyni ezt a holdat?

Bane megidézte az Erőt, és ezúttal nem csu-

pán saját magából merített, de a mellkasára és

a hátára tapadó orbaliskokból is. A sötét

energiák korábban sosem tapasztalt hevesség-

gel és erővel törtek fel benne. Várt néhány

pillanatig, majd szabadjára engedte a pusztító

áradatot. A láthatatlan erők azonnal és végle-

A Kettő Szabálya

264

gesen elsöpörték, megsemmisítették a tévkép-

zeteket, amelyek a gondolatbomba robbanása

óta kísértették és gyötörték. Érzékelte, hogy

erősebb, mint valaha, és azt is tudta, hogy a

halott Sith-ek szellemei többé nem fogják

háborgatni.

A látomásoktól megszabadult ugyan, de még

mindig el kellett tűnnie a Dxunról. Felnézett az

égre, és szemügyre vette az Onderon hatalmas

gömbjét. A hold a bolygójához olyan közel

keringett, hogy az elmúlt évszázadok folya-

mán a légkörük többször is áthaladt egymá-

son. Ilyenkor, egy-egy rövid időszak erejéig a

Dxun óriási, repülő fenevadjai átszárnyalhat-

tak az Onderonra, ahol is a bolygó Galaxis-

szerte híres szörnylovasai befogták és betaní-

tották őket, félelmetes hátasokat neveltek

belőlük.

Bane a fél eget eltakaró világot fürkészve

megérezte, hogy Zannah hamarosan megérke-

Dew Karpyshyn

265

zik oda. A tanítványa rövidesen leszáll arra a

halálos veszélyekkel teli bolygóra, és ha ő nem

lesz mellette, aligha fog életben maradni…

Mialatt a gondolataiba merülve meredt felfe-

lé, észrevette, hogy egy hatalmas, szárnyas

teremtmény kering felette, prédára lesve.

Ugyanebben a pillanatban a portyázó vadász

is felfigyelt őrá. Azonnal a testéhez rántotta

terebélyes bőrszárnyait, és meredek zuhanóre-

pülésben süvített lefelé.

Bane higgadtan, a röppályát elemezve figyel-

te a szédítő sebességgel közeledő szörnyeteget.

A holokron, illetve Nadd jóvoltából tudta,

hogy az állat neve drexl, és hogy egyike a

Dxun égboltját uraló, ragadozó hüllőknek. Az

óriási szárnyas gyík sötétlila bőrét jókora

pikkelyek borították. Többé-kevésbé henger

formájú, izmos teste hátsó végéből a tövénél

vastag, fokozatosan elvékonyodó farok nyúlt

hátra. Hajlékony, hosszú nyakán hatalmas fej

A Kettő Szabálya

266

ült. Félköríves csonttaréjjal védett szemüreg-

ében apró hüllőszem sötétlett, míg szélesen

vicsorgó szájában hegyes és késéles fogak

sárgállottak. Bane úgy becsülte, hogy ez a

példány lapos orrától a farka hegyéig körülbe-

lül tíz méter hosszú lehet, míg a szárnyainak

fesztávolsága a húsz métert is eléri. Egy kifej-

lett hím tartott felé, ami elég nagy volt ahhoz,

hogy megfeleljen a céljainak…

A teremtmény a földtől alig néhány méterre

a szárnyát szétcsapva lefékezett, szinte belefa-

gyott a levegőbe. Bane ebben a pillanatban

megidézte az Erőt, és a sötét energiákkal

behatolt a lény tudatába, hogy átvegye az

ellenőrzést az akarata felett. Egyszer már

sikerült neki valami hasonló, akkor egy

rankort vont az uralma alá a Lehon nevezetű,

pusztuló bolygón. Csakhogy a drexl elméje

eresebbnek bizonyult a vártnál. A szörnyeteg

ellenállt a parancsnak, és vérfagyasztó rikoltást

Dew Karpyshyn

267

hallatva előrelendítette a jobb lábát, hogy

megragadja a kiszemelt zsákmányt.

A roppant karmok eltalálták ugyan Bane-t,

de lesiklottak a mellkasához rögzült orbalisk

páncélhéjáról. A szörnyeteg nem tudta ugyan

felkapni és elhurcolni őt, de a súlyos végtag

akkora ütést mért rá, hogy elrepítette. Lega-

lább nyolc méterrel hátrébb zuhant a talajra,

gurult néhányat, majd felpattant, a teste köré

emelt, láthatatlan védőpajzsnak köszönhetően

teljesen sértetlenül. Azonnal támadásba len-

dült, és másodjára akkora erővel zúdította az

akaratát a drexl agyára, mint amekkorával

annak idején a pörölyökkel ostromolta a

sziklafalat az Apatros bányáiban.

A fenevad egész testében megremegett, és

tiltakozása jeléül olyat visított, hogy a környé-

ken álló fák levelei megrezdültek. Ezúttal

viszont Bane sikerrel járt: egyetlen csapással

A Kettő Szabálya

268

átvette az irányítást a teremtmény gondolatai

felett.

A drexl egyre lassuló iramban leírt még két

kört, és leereszkedett újdonsült gazdája mellé.

Az újabb, mentális parancsra lekuporodott, és

ellenállás nélkül tűrte, hogy Bane felmásszon a

hátára. A következő másodpercben széttárta a

szárnyát, a levegőbe szökkent, majd egyre

magasabbra és magasabbra emelkedett.

Bane a légkör legmagasabb rétegei felé irá-

nyította a hátasát. A feje felett az Onderon

egyre nagyobbnak látszott, míg végül betöltöt-

te az egész horizontot. A Dxunt a naprendsze-

rek és a csillagközi utak mércéjével mérve

jelentéktelen távolság, alig néhány száz kilo-

méter választotta el a bolygótól. Bane máris

érzékelte az Onderon gravitációját. A roppant

tömegű, nagyobbik égitest vonzása mind

erősebben harcolt a jóval könnyebb hold által

kifejtett, visszafelé húzó erőkkel. A gazdájának

Dew Karpyshyn

269

könyörtelen akarata által hajszolt drexl lendü-

letesen, gyors ütemben mozgatta fel és le a

szárnyait, minden csapásával tovább gyorsult

és emelkedett.

Bane ismét megidézte az Erőt, és kitartóan

gyűjtötte magába a sötét energiákat. Aztán a

kellő pillanatban anyagtalan védőburkot szőtt

mind a saját, mind a szörnyeteg teste köré, és

egy utolsó mentális paranccsal még gyorsabb

mozgásra ösztökélte a teremtményt. Néhány

másodperccel később kitörtek a Dxun légköré-

ből, és belemerültek az űr fagyos vákuumába –

a gyilkos semmibe, amely a Sötét Nagyurat

elválasztotta az Onderontól és a szabadságtól.

A Kettő Szabálya

270

Kilencedik fejezet

Zannaht a Csillagpor autonavigációs rend-

szerének riadójelzése verte fel nyugtalan

álmából. Összegömbölyödve kuporgott a

pilótaülésben, a háta és nyaka megmerevedett,

és kegyetlenül sajgott ettől a kényelmetlen

testhelyzettől. Hátul, a raktérben számtalan

hely akadt, ahol lefekhetett és kinyújtózhatott

volna, de ott, a holttestek közvetlen közelében

nem tudott volna aludni.

Röviddel azután, hogy lelőtte Irtannát és

Wendet, nekilátott, hogy eltávolítsa a tetemü-

ket. Kemény küzdelmet vívott, mire kiszedte a

fiút az üléséből, ám akkor még a gyilkosságok

miatt magas volt vérének adrenalinszintje, és

sikerült áthúznia a testet a raktérbe, ahol

Bordon és Tallo hullája hevert.

Dew Karpyshyn

271

Irtanna tetemével már sokkal nehezebben

boldogult. A megtermett, izmos katonanő

legalább kétszer annyit nyomott, mint ő. Az

első kísérletek alkalmával megmozdítani sem

bírta. Mire eszébe jutott, hogy az Erőt hívja

segítségül, a felindultsága jócskán alábbha-

gyott, és ennek nyomán ráeszmélt, hogy erős

érzések nélkül sokkal nehezebben tudja meg-

idézni a titokzatos energiákat. Ekkor a lelke

mélyére zárt gyűlöletből és haragból próbált

meríteni, ám a lelkiismerete harcba szállt az

akaratával. A furcsa erők ismerős forrósága

helyett csupán bűntudatot érzett, és kételyek

támadtak benne. Bordont és a fiait ábrázoló

képek árasztották el az elméjét, és folyton

megzavarták az összpontosításban.

Zannah megpróbálta kizárni a tudatából a

képeket, és átadni magát a sötét oldalnak, de

ez csak részben sikerült. Végül inkább az

elszántságára és a testi erejére hagyatkozott,

A Kettő Szabálya

272

semmint az Erőre. Hangosan nyögve és kínke-

servesen erőlködve sikerült úgy félméternyire

odébb rángatnia Irtanna holttestét, ám ekkor

hevesen zihálva rövid pihenőt tartott. Aztán

újra és újra megismételte ezt a lépést, mindad-

dig, amíg hátravonszolta, és a többiek mellé

fektette Irtannát.

Vér szerencsére kevés folyt. Leszámítva azt a

gyilkos találatot, amelyet Bordon kapott a

hasába, a sugárnyalábok kiégették a sebeket.

Ám a tetemek még így is nyugtalanító látványt

nyújtottak, főleg a szemük, amely megüvege-

sedve meredt felfelé a semmibe. Zannah

rákényszerítette magát, hogy fölébük hajoljon

és lezárja a szemhéjukat; a keze megreszketett,

valahányszor hozzáért a hullák nyirkos, hideg

bőréhez. A helyzet éppen csak egy kicsit

javult, ezért addig keresgélt, amíg kerített

néhány takarót, amelyeket a holttestekre

terített. Az arcélük így is felismerhető maradt,

Dew Karpyshyn

273

de ezzel már végképp nem tudott mit kezdeni.

Ezek után már csak egyszer tért vissza a rak-

térbe, amikor is felmarkolt annyi élelemcso-

magot, amennyit csak elbírt, és gondosan

ügyelve arra, hogy ne nézzen a letakart tete-

mekre, visszamenekült a pilótafülkébe.

A következő hét nap folyamán egyfelől azért

imádkozott, hogy mihamarabb érjen véget az

utazás, találkozzon a mesterével, és elinduljon

végre a Sith-ek útján, másfelől rettegett attól a

pillanattól. Egész idő alatt csak akkor hagyta el

a pilótafülkét, amikor fel kellett keresnie a

mosdókabint. Akárhogyan próbált elaludni,

legfeljebb el-elbóbiskolt, de még ilyenkor is

rémálmok gyötörték, amelyek során újra és

újra átélte a véres mészárlást.

Valahányszor felriadt, feltépett egy élelem-

csomagot, és mohón tömte magába az enniva-

lót, így a teste lassan bepótolta azt, amit a

Ruusanon töltött hetek alatt elveszített. Csak-

A Kettő Szabálya

274

hogy az adagokat felnőtteknek szánták, és

sosem tudta megenni az egészet. Miután

jóllakott, a rakteret és a fülkét összekötő átjáró

falában lévő tárolódobozba dobta azt, amit

meghagyott. A harmadik napon romlásnak

indult maradékok szaga kezdte belengeni a

hajót, ám Zannah kimondottan örült ennek,

mert a szag legalább elfedte a raktérben bom-

ladozó holttestek mind áthatóbb, émelyítő

bűzét.

Hogy elűzze valamivel az unalmát, megpró-

bálta elképzelni, hogy miféle jövő vár rá Darth

Bane oldalán. Felidézte magában a mester

ígéreteit, és elábrándozott arról, hogy milyen

lesz, amikor majd bárhol és bármikor meríthet

az Erőből, amikor megismeri a sötét oldal

titkait, amikor majd a képességeit és lehetősé-

geit kiteljesítve akkora hatalomra tesz szert,

amekkoráról korábban álmodni sem mert. Ám

a gondolatai folyton visszatértek a Csillagpor

Dew Karpyshyn

275

halott személyzetéhez. És valahányszor ez

megtörtént, azon töprengett, hogy a mestere

vajon mit szólna ehhez a gyengeséghez.

Az autonavigációs rendszer ismét csilingelt,

mire a képernyőre pillantott, és leolvasta a

hirtelen megjelenő feliratot: „A hajó öt perc

múlva belép a légkörbe.” A figyelmeztetést

kérdés követte, a robotpilóta a leszállóhely

koordinátáit tudakolta tőle.

Zannah a derekát egyenesre húzva ült a piló-

taülésben, és a homlokát ráncolva tanulmá-

nyozta a monitort. Mindeddig azt remélte,

hogy az automata rendszerek, amelyek elve-

zették a hajót a Ruusan-tól az Onderonig, le is

viszik a bolygó felszínére, de legnagyobb

sajnálatára úgy tűnt, hogy ez a feladat őrá

hárul…

Megnyomta a képernyőn a „Leszállózónák”

feliratú gombot, mire számára teljességgel

ismeretlen helyszínek nevei és koordinátai

A Kettő Szabálya

276

tűntek fel a monitoron. Még csak nem is sejtet-

te, hogy mit jelentenek a számok, és fogalma

sem volt, hogy hogyan kell kiválasztani vala-

melyiket.

Mialatt a képernyőt bámulta, a gép rázkódni

kezdett, biztos jeleként annak, hogy elérte az

Onderon atmoszférájának legfelső légörvénye-

it. Részben csalódottan, részben rémülten

odakapott a monitorhoz, és találomra, össze-

vissza nyomkodta az elővillanó érintőbillen-

tyűket, egészen addig, amíg a robotpilóta

sípolt egyet, és a képernyőn megjelent a felirat:

„Úti cél elfogadva”.

Megkönnyebbülten felsóhajtva hátradőlt az

ülésben, és magára szíjazta a biztonsági hámot.

Megpróbált átkémlelni a műszerfal felső

pereme felett, hogy megnézze, merrefelé tart,

de túl alacsony volt ahhoz, hogy tiszta képet

kapjon. Mindössze annyit látott, hogy a gépe

előtt egybefüggő, zöld növénytakaró terül el

Dew Karpyshyn

277

minden létező irányban. Nyilvánvalónak tűnt,

hogy a bolygó egyik kevésbé lakott vagy talán

teljességgel lakatlan vidékén fog földet érni.

Hirtelen nyugtalanító kérdés villant át az

elméjén: vajon a robotpilóta tudja, hogyan

szálljon le egy erdő kellős közepén? Vagy

egyszerűen beviszi a fák közé a gépet, ahol az

darabokra szakad?

A robotpilóta, mintha csak olvasott volna a

gondolataiban, újabb riadójelet adott, és a

navigációs képernyőn megjelent a felirat:

„Elégtelen feltételek a kiválasztott leszállózó-

nában. A legközelebbi alkalmas helyszín

keresése indul.” Ezt követően a hajó egyre

lassulva kanyargott jobbra-balra, közben hol

felemelte, hol pedig leeresztette az orrát,

mialatt a felderítőrendszer letapogatta a kör-

nyéket. Alig két perc elteltével beállt egy

bizonyos irányba, és az orrát ismét leengedve

megkezdte a végső megközelítést.

A Kettő Szabálya

278

Zannah hangos csattanást hallott, majd a

külső héjnak csapódó ágak ütemes dobolását,

mialatt a Csillagpor lapos szögben besüvített a

fák közé. Hirtelen az oldalára billent, és szabá-

lyosan lepattant egy különösen vastag fatörzs-

ről, amelyet nem tudott szétzúzni. Pillanatok-

kal később földet ért, majd a levegőbe többször

visszapattanva, meg-megfarolva siklott a

talajon, mire végre teljesen lefékeződött és

megállapodott.

A kényszerleszállással felérő landolás alatt

Zannah ugyan alaposan összerázódott, de

sértetlen maradt. Kicsatolta a biztonsági há-

mot, és kinyitotta a hátsó zsilipet. Lassú lép-

tekkel leóvakodott a rakodórámpán, és ekkor

felfedezte, hogy egy körülbelül kétszáz méter

átmérőjű, többé-kevésbé kerek tisztás szélére

került. És legnagyobb meglepetésére, a tisztás

közepén magányos alak állt, aki széles kar-

mozdulatokkal integetett neki. Az illető aztán

Dew Karpyshyn

279

futva indult felé, és amikor a közelébe ért,

odakiáltott neki:

– Akárki vezeti azt a gépet, üzenem neki,

hogy ő a Galaxis legrosszabb pilótája!

Pillanatokkal később megállt a lány előtt, és

tetőtől talpig végigmérte őt, cserébe Zannah is

megnézte magának az idegent.

A vékony testalkatú férfi a húszas éveinek

vége felé járhatott, bár ezt nem volt könnyű

megállapítani, ugyanis kissé beesett arcát

koszfoltok borították. Hosszú, rézvörös haja is

mocsoktól összetapadva, borzasan lógott, míg

az állát egyenetlenül nyírt, ápolatlan szakáll

keretezte. Bő szárú nadrágot és rongyos inget

viselt, amely valaha fehér lehetett, ám jelenleg

sárból és másfajta, azonosíthatatlan anyagok-

ból álló rétegek takarták. Az ing felett rövid,

kirojtosodott bőrmellényt hordott, míg a lábán

terjedelmes, vastag talpú bőrbakancsot. Min-

A Kettő Szabálya

280

dennek a tetejébe az ápolatlan alak körül

csípős izzadságszag terjengett.

– Mi a baj, kislány? – kérdezte hetykén vi-

gyorogva. – Valami elvitte a nyelvedet? Vagy

nem beszéled a közös nyelvet? Az előbb azt

mondtam, hogy akárki vezette a gépedet, a

legrosszabb pilóta, akit valaha láttam.

– Senki sem vezette – válaszolta óvatosan

Zannah, és visszanézett a Csillagporra, amely-

től immáron legalább harminc méter választot-

ta el. – Robotpilótára volt kapcsolva.

– Igen, ez mindent megmagyaráz – mondta

tudálékosan bólogatva a férfi. – A robotpilóta

csak a kiépített pályákkal boldogul. Erre,

mifelénk egy halom bantatrágyát sem ér.

Az idegen ekkor lépett egyet előre, mire

Zannah ösztönösen lépett egyet hátra. Furcsá-

nak találta, hogy ez az ember itt várta őt, a

hatalmas vadon mélyén elterülő tisztás kellős

közepén. De pillanatnyilag a legkevésbé sem

Dew Karpyshyn

281

törődött a rejtély megfejtésével, inkább azon

gondolkodott, mivel tudná megakadályozni,

hogy a férfi felfedezze a hajó rakterében heve-

rő hullákat.

– Miért az autonavigációs rendszer vezette a

gépet, kicsi lány? – érdeklődött a vörös hajú

férfi. – Nem volt veled pilóta?

– Nem – válaszolta a fejét rázva Zannah –,

nincs rajta senki. Csak én jöttem vele.

– Csak te? – kérdezte az illető. – Teljesen

biztos?

– Igen… elloptam a hajót – jelentette ki kihí-

vó hanghordozással Zannah, és azt remélte, ha

meg tudja győzni a férfit arról, hogy egyedül

utazott, akkor talán nem megy fel a fedélzetre,

ahol rögtön felfedezné a tetemeket.

– Azt mondod, loptad? – kérdezte a férfi,

azzal felkacagott, majd kiáltva hozzátette:

– Hé, fiúk, ezt hallgassátok meg! Tolvajt fog-

tunk!

A Kettő Szabálya

282

A tisztás szélén álló fák közül tíz-tizenkét

férfi és nő bukkant elő. Valamennyien embe-

rek voltak, nagyjából annyi idősek lehettek,

mint a vörös hajú alak, és hozzá hasonlóan

rongyosra szakadt, mocskos ruházatot visel-

tek. A jövevények egy része a tisztás távolabbi

peremén jelent meg, de négyen-öten a Csillag-

por mögül léptek elő, és néhány gyors lépéssel

elvágták Zannaht a hajójától. Ezenfelül az

újonnan előkerült idegenek a vörös hajú

férfival ellentétben sugárvetőkkel vagy

vibrokardokkal voltak felfegyverkezve.

– Hogyan… hogyan találtatok rám? – kér-

dezte Zannah, mialatt lassan körbefordulva

rádöbbent, hogy minden oldalról bekerítették.

– A felderítőink jelentették, hogy a hajód

behatolt a felségterületünkre – válaszolta a

vörös hajú alak. – Úgy számítottuk, hogy ha

leszállásra alkalmas helyet keresel, akkor itt

fogsz leereszkedni, a mi leszállópályánkon.

Dew Karpyshyn

283

– Leszállópálya? – ismételte a szót megrökö-

nyödve Zannah, egy pillanatra megfeledkezve

a veszélyes helyzetről. – Azért irtottátok ki a

fákat, hogy a hajók leszállhassanak itt?

– Ki beszél hajókról? – kérdezte ravaszkásan

vigyorogva a férfi, azzal a szájába vette jobb

kezének hüvelyk- és mutatóujját, és olyan

éleset füttyentett, hogy Zannah önkéntelenül

összerándult.

A feltámadó szél fojtott zúgására emlékezte-

tő hang hallatszott, és sötét árnyék takarta el a

napot. Zannah felnézett, és álmélkodva bámul-

ta a négy hatalmas, szárnyas hüllőt, amelyek

zuhanórepülésben közeledtek a magasból,

majd jócskán lelassítva leszálltak a tisztás

távolabbi szélére. A teremtmények vastag

bőrszíjakból font kantárt viseltek roppant

fejükön, míg a hátukon hosszú bőrnyerget

hordoztak, amely elég nagynak tűnt ahhoz,

hogy akár három ember is elférjen rajta.

A Kettő Szabálya

284

– Ti szörnylovasok vagytok! – nyögte

Zannah lélegzet után kapva, miután eszébe

jutott, hogy mivel ijesztgette őt Tallo, amikor

először hozta szóba az Onderont.

– Így van, ez itt a Skelda-klán – felelte a vö-

rös hajú férfi. – És ahogy már az imént említet-

tem, behatoltál a felségterületünkre.

– Sajnálom – mentegetőzött Zannah nem

tudtam…

– Az a legkevésbé sem számít, hogy tudtad-e

vagy nem – vágott közbe a férfi, a vállát vono-

gatva. – A Skelda-klán leszállópályájára eresz-

kedtél le, ezért hát bérleti díjat kell fizetned.

Zannah a szeme sarkából meglátta, hogy a

klán többi tagja lassan, de folyamatosan köze-

ledik hozzá, és ezzel mind szűkebbre vonják

körülötte a kört.

– Nekem nincs pénzem – mondta, és lépett

egyet hátra.

Dew Karpyshyn

285

– Semmi gond – válaszolta hanyagul le-

gyintve a férfi. – Akkor elvesszük a hajódat.

Zannah megpördült, és az erdő felé iramo-

dott, de a férfi azonnal utána szökkent. Nyil-

ván számított a kétségbeesett próbálkozásra,

és átkozottul gyorsan mozgott. Alig néhány

lépéssel beérte a lányt, rávetette magát, a

puszta súlyát felhasználva a földre teperte,

rátérdelt a hátára – és a következő pillanatban

forogva repült a levegőben.

A férfi Zannahtól hat-hét méterre, hatalmas

nyögést hallatva zuhant a talajra, és akkora

ütést kapott a hátára, hogy minden levegő

kiszorult a tüdejéből. Zannah talpra ugrott, és

gyorsan körülnézett. Amikor az imént futás-

nak eredt, a klántagok előrerontottak, hogy

feltartóztassák, de most valamennyien maga-

san a fejük fölé emelték a fegyverüket, és

sietve hátráltak előle, közben ijedten és hitet-

lenkedve meredtek rá.

A Kettő Szabálya

286

Zannah ekkor meghallotta, hogy a vezér

felröhög a háta mögött, és gyorsan megfordult.

A vörös hajú férfi feltápászkodott, és elégedet-

ten mosolyogva odaszólt a társainak:

– A jelekből ítélve egy kicsi Jedit fogtunk! –

Rákacsintott a lányra, és megkérdezte tőle:

– Mi szél hozott az Onderonra, kicsi Jedi?

Elmenekültél a mesteredtől?

– Nem vagyok Jedi! – suttogta fagyosan

Zannah.

– Ezzel rendben is volnánk – jelentette ki a

klánvezér egyelőre nem tudod irányítani az

Erőt, nem igaz? Csak akkor jön elő, amikor

félsz, vagy amikor dühös vagy. Nem így van?

Zannah szorosan összepréselte a két fogso-

rát, és résnyire vonta a szemét, de nem vála-

szolt.

– Hallgass ide, kicsi Jedi! – folytatta a férfi,

azzal előhúzott egy kisebbfajta tőrt a bakan-

csának szárából, és lassú léptekkel elindult a

Dew Karpyshyn

287

lány felé. – Mi tizenketten vagyunk, te pedig

egy szál egyedül. Komolyan azt képzeled,

hogy le tudsz győzni minket?

Mindannyiunkat?

– Talán igen – felelte Zannah, és dacosan

felszegte az állát.

– És mi a helyzet velük? – érdeklődött a ve-

zér a repülő gyíkok felé intve, közben folytatta

az óvatos előrenyomulást. – Ha valamelyikünk

egyet füttyent, a mi kis kedvenceink letépik a

nyakadról azt az édes kis fejedet. Szerinted

van akkora hatalmad, hogy megállítsd őket?

– Nincs – ismerte el Zannah, és a következő

pillanatban furcsa érzés keletkezett az elméje

mélyén, mintha valaki szólította volna.

– Ideje feladni, kicsi lány – jelentette ki a szá-

ját könyörtelen mosolyra húzva a férfi. Ekkor

már csak néhány lépés választotta el a lánytól,

és a tőrét maga elé tartva, tovább közeledett. –

Lásd be, egyedül vagy!

A Kettő Szabálya

288

Zannah visszamosolygott a vezérre, és meg-

könnyebbülten odaszólt neki:

– Nem… nem vagyok egyedül!

Amint kimondta a kurta mondatot, sötét

árnyék telepedett kettejükre. A klánvezérnek

éppen csak annyi ideje maradt, hogy felnéz-

zen, aztán egy óriási láb lecsapott rá, és egy-

szerűen felkapta a földről. Zannah felemelte a

fejét, és már az első pillantásával felmérte,

hogy ez a drexl sokkal nagyobb, mint a tisztás

másik oldalán várakozó fenevadak bármelyi-

ke. A következő pillanatban behúzta a nyakát,

ugyanis a feje felett átszáguldó teremtmény

olyan rikoltást hallatott, hogy még a talaj is

megremegett a lába alatt. A szörnyeteg aztán

visszalendült az ég felé, és Zannah ekkor

meglátta, hogy a hátán nem más ül, mint a

mestere, Darth Bane.

A drexl körülbelül harmincméteres magas-

ságig emelkedett, és szétnyitotta a karmait. A

Dew Karpyshyn

289

vörös hajú férfi ernyedt teste forogva zuhant,

és tompa dobbanás, illetve hangos csontropo-

gás kíséretében vágódott a talajba.

A magasból lehulló, véres hulla látványa

cselekvésre ösztönözte a klán tagjait. A közöt-

tük álldogáló lányról megfeledkezve rohantak

a hátasaik felé, közben vérfagyasztó csatakiál-

tásokat harsogtak, és fülsértően füttyögtek.

Az elsőnek felemelkedő drexl hátán csupán

két ember utazott. Az elöl ülő nő a gyeplőt

markolta, és minden erejét, illetve figyelmét a

fenevad irányítására fordította. A mögötte ülő

férfi felderítőként és parancsnokként műkö-

dött. Folyamatosan nyomon követte az ellen-

ség mozgását, és utasításokat kiabált – hogy

mikor emelkedjenek, mikor süllyedjenek,

mikor forduljanak, és mikor támadjanak és a

nő gondolkodás nélkül végrehajtotta a paran-

csokat. A mögöttük lévő, üres nyeregszakaszt

A Kettő Szabálya

290

kétségkívül a vörös hajú férfi foglalta volna, ha

nem hal meg már a légi ütközet kezdete előtt.

A többi szárnyas hüllő három-három harcost

szállított – az egyik irányította a szörnyeteget,

a másik figyelt és parancsnokolt, míg a har-

madik jókora sugárvetővel lövöldözött. Az

energianyalábok nem sokat ártottak a vastag

bőrű gigászoknak, de egy-egy jól irányzott

lövés akár nagy távolságból is végezhetett az

ellenséges szörnylovasokkal. A lövészek

ugyan jelentős előnyökhöz juttatták az egyes

rajokat, csakhogy ezeket ellensúlyozta az

általuk képződő súlytöbblet, ami miatt a

hátasaik lassabban repültek és lomhábban

manővereztek.

Az elsőnek felszálló szörnyeteg csupán két

harcost vitt a hátán, így hamar lehagyta a

másik hármat. Alig fél perc alatt felszárnyalt a

kéklő égboltra, abba a magasságba, ahol Bane

és hátasa körözött – már a puszta jelenlétük is

Dew Karpyshyn

291

olyan kihívást jelentett, amelyet nem lehetett

figyelmen kívül hagyni.

Amikor első ellenfele a közelébe ért, a Sötét

Nagyúr hátasa fülrepesztő harci rikoltást

hallatott, és támadásba lendült. Zannah a

talajról csak annyit látott, hogy a szörnyetegek

szélvészgyorsan közelednek egymáshoz, és

teljes lendülettel összeütköznek, aztán egy-

másba kapaszkodva, lassan forogva zuhantak

a föld felé. A közelharc rövid volt és ádáz. A

hatalmas teremtmények nekivadulva ütötték-

vágták egymást. Súlyos bőrszárnyukkal sújtot-

tak a másikra, roppant karmaikkal tépték a

húsát, és újra meg újra meglendítették a farku-

kat, hogy megvakítsák az ellenséges lényt,

vagy lesöpörjék hátáról az utasát. A kígyók

testéhez hasonlatos nyakak végén ülő, hatal-

mas fejek ide-oda fordultak és lendültek, a

félelmetes fogsorok messziről is jól hallhatóan

csattogtak.

A Kettő Szabálya

292

A szörnylovasok arra számítottak, hogy a

létszámfölényük, valamint a légi harcokban

szerzett tapasztalataik révén könnyen végez-

nek a magányos idegennel, akinek nyilván

már a drexl irányítása is teljesen leköti a fi-

gyelmét. Nem ismerték fel, hogy a betolakodó

az Erőnek köszönhetően tökéletesen uralja a

szárnyas fenevadat, így esélyük sincs a győze-

lemre. Bane repülő gyíkja sokkal nagyobb és

erősebb volt a másik négynél, továbbá csak

egyetlen ember súlyát kellett hordoznia, és

nem viselt sem kantárt, sem nyerget, ami

akadályozta volna a mozgásban.

A földtől alig húszméternyire Bane hátasa

hátrarántotta, majd villámgyorsan oldalra és

előre lendítette a fejét, és egyetlen harapással

összeroppantotta a másik lény torkát. A talaj-

tól tízméternyire elrúgta magát halott ellenfe-

létől, egy-két hatalmas szárnycsapással kijött a

halálos szabadesésből, és máris diadalittasan

Dew Karpyshyn

293

száguldott felfelé. A halálos sebet kapott drexl

a talajba csapódott, az ütközés ereje azonnal

megölte mind a fenevadat, mind az utasait.

Az egész összecsapás legfeljebb tíz másod-

percig tartott, de a Skelda-klán többi rajának

ennyi is elég volt ahhoz, hogy magasan a

célpontjuk fölé kerüljenek, és ezzel jelentős

taktikai előnyre tegyenek szert. Bane hátasa

ütemes és erőteljes szárnycsapásokkal tört

felfelé, hogy megütközzön velük. A lövészek

össztüzet zúdítottak a magányos idegenre, ám

a Sith-mester aktiválta a fénykardját, és téved-

hetetlen pontossággal hárította a felé villanó

sugárnyalábokat.

A magasan felette keringő szörnyetegek

egyike hirtelen leborított, és zuhanórepülésben

közeledett felé, ám csupán színlelt támadást

hajtott végre annak érdekében, hogy elvonja a

figyelmét a másik kettőről. A drexl mellette

húzott el, túl messze ahhoz, hogy valóban

A Kettő Szabálya

294

harcba bocsátkozzon, majd éles szögben jobbra

fordult, és ismét emelkedni kezdett. Nem

jutott messzire, amikor a Sötét Nagyúr az Erő

láthatatlan nyúlványával elszakította a vastag

bőrhevedert, amely a nyerget rögzítette a

hátához. A nyereg levált, a rajta ülők rémülten

ordítottak fel, aztán sikoltozva zuhantak a

több száz méteres mélységbe, amelynek végén

a biztos halál várta őket. A terhétől megszaba-

dult szörnyeteg tág köröket leírva emelkedett,

hogy később ismét lecsaphasson.

Bane nem szakított időt arra, hogy megízlelje

zuhanó ellenségeinek szenvedését. Mielőtt

elérték volna a talajt, a harmadik rajra fordítot-

ta a figyelmét. Hatalmas ívben cikázó Sith-

villámokkal elhamvasztotta az embereket, míg

a drexlt füstöt okádó, fekete húshalommá

égette, ami aztán lassan forogva bezuhant a

fák közé.

Dew Karpyshyn

295

Bane egyetlen gondolati parancsával az utol-

sónak megmaradt raj felé fordította a hatását –

amivel komoly taktikai hibát vétett. Ugyanis,

noha a gazdái elpusztultak, a második drexl

még életben volt, és ősi ösztöneinek engedel-

meskedve visszatért, hogy megtámadja a

felségterületére betolakodó idegen hímet.

Ez a szörnyeteg pontosan akkor vágódott

neki Bane hátasának, amikor az összeütközött

az utolsó raj szörnyetegével. A három óriás

összegabalyodott, majd őrjöngve marcangol-

ták egymást. És mert a szárnyukat csakis arra

használták, hogy lefogják a másikat vagy

csontrepesztő ütéseket mérjenek rá, a hatalmas

fejekből, vaskos lábakból, csattogó fogsorokból

és véresen villogó karmokból összeálló, vonag-

ló és rángatózó, egyesült test egyre gyorsulva

zuhant.

Forró, habos vér fröccsent Bane arcába, és

miután a kézfejével letörölte, a kiszámíthatat-

A Kettő Szabálya

296

lanul ide-oda lendülő végtagok és bőr-

szárnyak között meglátta a másik fenevad

utasainak egyikét. A fiatal nő ijedten rángatta

a gyeplőt, hogy engedelmességre bírja eszét

vesztett hátasát – ha megkésve is, de felismer-

te, hogy valamennyien a kegyetlen és elkerül-

hetetlen vég felé tartanak.

Bane szabadjára engedte a repülő hüllő tuda-

tát és akaratát, és a három szörnylovas félel-

meire összpontosított. Magába szívta a rette-

gésüket, és felszította velük a saját érzéseit.

Egy a bensője mélyén rejtőző pontba sűrítette,

majd az orbaliskok felé terelte az energiáit,

amelyek készségesen – vagy inkább mohón –

megnyitották magukat a sötét oldal előtt.

Cserébe tekintélyes adag adrenalint, illetve

másfajta hormonokat és vegyületeket pumpál-

tak a vérébe, amely lehetővé tette a számára,

hogy még több energiát gyűjtsön magába, amit

megint a testére tapadó teremtmények felé

Dew Karpyshyn

297

irányított – és ezt a körfolyamatot újra és újra

megismételte, egészen a becsapódás előtti

utolsó pillanatig.

Zannah végignézte, hogy az utolsó három

szárnyas gyík összekapaszkodik. Mialatt a

lények spirális pályán, egyre gyorsulva hullot-

tak a biztos pusztulás felé, mindvégig arra

számított, hogy az egyik hirtelen elszakad a

többitől, és visszaszárnyal az égboltra – ám ez

nem következett be.

Felsikoltott rémületében, amikor a szörnye-

tegek a gazdáikkal együtt a talajba vágódtak.

A becsapódást akkora dobbanás kísérte, mint-

ha egy közepes méretű bomba robbant volna a

közelben. Földdarabok és kövek repültek a tér

minden irányába. A lökéshullám leverte

Zannaht a lábáról, és gyors ütemben szétterje-

dő porfelhőt szabadított el, amely pillanatok

alatt elérte és elborította őt.

A Kettő Szabálya

298

A leendő Sith-tanítvány köhögve és fuldo-

kolva talpra vergődött, közben kavicsok és

rögök záporoztak rá. A tekintetét a porfüg-

gönybe fúrta, és döbbenten fedezte fel az

iménti másodpercben keletkezett, legalább

húsz méter széles és két méter mély krátert. A

közepén véres húsdomb magasodott; a repülő

gyíkok és a rajtuk ülő emberek reszkető,

összezúzott masszává olvadtak össze.

A kavargó, lassan oszladozó porfelhőből

vérben úszó, széles vállú alak bontakozott ki.

A bal karját az oldalához szorította, és előre-

görnyedve, erősen imbolyogva sántikált egye-

nesen a lány felé. Zannah azonnal felismerte

őt, aztán hüledezve és hitetlenkedve bámult. A

Sötét Nagyúr minden egyes lépésénél valami-

vel biztosabban járt, mind kevésbé bicegett, és

egyre jobban felegyenesedett, míg végül teljes

magasságában kihúzta magát, és hagyta, hogy

a bal karja szabadon lengedezzen mellette.

Dew Karpyshyn

299

„Darth Bane életben van! – lelkendezett ma-

gában Zannah. – És az a hatalom, amely lehe-

tővé tette számára, hogy túlélje ezt a hihetetlen

megpróbáltatást, a sötét oldal hatalma, egy

napon az enyém lesz!” Az érzései eluralkodtak

rajta, előrelépett, hogy megölelje a mesterét –

és visszahőkölt, amikor meglátta a férfi mell-

kasából kiálló, idegen teremtményt.

– A nevük: orbalisk – közölte Bane köszönés

helyett. – Ezek a lények a sötét oldal energiái-

ból táplálkoznak. Nélkülük aligha éltem volna

túl azt, amit az imént láttál.

Mialatt beszélt, néhányszor elakadt a léleg-

zete, de hogy azért-e, mert fájdalmai voltak,

vagy pedig azért, mert rendkívül mélyen

merített az Erőből, és ez irtózatos erőfeszítése-

ket kívánt tőle, azt Zannah nem tudta megítél-

ni. A mester megállt előtte, mire ő kinyújtotta a

jobbját, óvatosan megérintette a kemény héjat

– és rögtön visszakapta a kezét, amikor meg-

A Kettő Szabálya

300

érezte, hogy a hideg test megrándul az ujja

alatt.

– Érzékelik benned a sötét oldal jelenlétét –

közölte Bane olyan hanghordozással, amellyel

a büszke apák szoktak beszélni a gyermekük-

ről.

– Hogyan veszed le őket magadról? – érdek-

lődött Zannah részben kíváncsian, részben

pedig mélységesen undorodva.

– Sehogy – felelte Bane –, ez a páncél állandó

és örökös.

– Nekem is viselnem kell majd? – kérdezte

halkan a lány.

Bane néhány pillanatra elgondolkodott, majd

megfontoltan válaszolt:

– Az orbaliskok hatalmas erőket kölcsönöz-

nek nekem, de ennek ára van. A velük járó

megterhelés… eléggé súlyos. Valószínűleg

nem is tudnád viselni őket, amíg gyerek vagy.

Talán soha nem is leszel alkalmas rá.

Dew Karpyshyn

301

Zannah megkönnyebbülten bólintott. Úgy

látta, a mestere mostanra teljesen helyrejött,

bár az arca és a ruházata még most is vérben

úszott. Hirtelen észrevette, hogy Bane elnéz

mellette, és szemügyre veszi a tisztás szélén

álló Csillagport, mire halkan bejelentette:

– Loptam egy hajót. És… és meg kellett öl-

nöm a személyzetét.

– Azt tetted, amit tenned kellett annak érde-

kében, hogy elérd a célodat – válaszolta Bane.

– Tanúbizonyságát adtad a hatalmadnak és az

akaraterődnek azzal, hogy megsemmisítetted

azokat, akik az utadban álltak. Megkerested

azt, amire szükséged volt, és elvetted, függet-

lenül attól, hogy milyen árat kellett fizetni érte.

Igazi Sith-hez méltó módon cselekedtél.

Zannaht elöntötte a büszkeség, és szélesen

mosolyogva megkérdezte:

– És mi lesz most, mester?

A Kettő Szabálya

302

– Kezdetét veszi az igazi felkészülésed –

közölte az öröm vagy az elégedettség leghal-

ványabb jele nélkül Bane, és elindult a Csillag-

por felé.

Zannah sietve felzárkózott a férfi mögé. A

félelmek és a kételyek, amelyeket a hajó fedél-

zetén, magányosan töltött idő alatt megtapasz-

talt, nyomtalanul eltűntek a bensőjéből –

mesterének szavai, valamint rettentő hatalmá-

nak nyílt és látványos megmutatkozása söpör-

ték el őket. Most már nem félt a jövőtől, min-

den bizonytalansága szertefoszlott. Végül

elfogadta azt, hogy kicsoda ő valójában: Darth

Bane kiválasztott tanítványa. A sötét oldal

hagyatékának örököse. És a Sith-rend jövőbeni

Sötét Úrnője.

– Hívattál, Farfalla mester? – kérdezte Johun,

mialatt belépett a nagymester magánlakosztá-

lyába.

Dew Karpyshyn

303

Három nap telt el azóta, hogy a Szenátus

megszavazta a Ruusani Reformáció nevezetű

törvénycsomagot, és ők továbbra is a

Coruscanton tartózkodtak. Johun alig várta,

hogy végre elhagyja a városbolygót, de a

Valorum főkancellár irodájában történt szé-

gyenletes kifakadása után szilárdan megfogad-

ta, hogy csak azért is megmutatja: képes ural-

kodni az érzésein, és megbízik mesterének

bölcsességében. És mindaddig, amíg itt kell

maradnia, zokszó nélkül fog szolgálni.

– Foglalj helyet, Johun – mondta halkan

Farfalla, és rámutatott az egyik székre. A

hanghordozásából és viselkedéséből kitűnt,

hogy rossz hírei vannak.

Johun letelepedett, és már előre félt attól,

amit hallani fog.

– Megtaláltuk a Csillagport – közölte

Farfalla.

A Kettő Szabálya

304

Johun felkapta a fejét, a szíve hatalmasat

dobbant. Röviddel azután, hogy elvált

Irtannától és Bordonéktól, a hajó a teljes sze-

mélyzetével együtt eltűnt. A keresésükre

küldött mentőcsapatok nyomukat sem találták.

És most, közel két héttel az eltűnése után a

hajó előkerült! Johun először nagyon megörült,

de a lelkesedése pillanatok alatt alábbhagyott,

amikor is rájött, hogy a mestere a Csillagporról

beszélt, míg a fedélzetén tartózkodókat meg

sem említette.

– Mi történt? – kérdezte, és szinte félt kiejteni

a szavakat a száján.

– Úgy véljük, hogy talán zsoldosok támadtak

rájuk – felelte Farfalla. – A hajót a Japrael

szektorban találták meg. Elhagyatva sodródott

a semmiben. A fedélzetéről minden értékes

vagy hasznavehető tárgy eltűnt. A személyzet

valamennyi tagja meghalt. Sugárvetőkkel

Dew Karpyshyn

305

végeztek velük, közvetlen közelről leadott

lövésekkel.

– Mindenki? – bökte ki megrendülten Johun.

– Irtanna? Bordon? Még a fiúk is?

Farfalla is csupán komor bólogatással tudott

válaszolni.

„Nincsenek érzések – idézte fel magában

Johun a Jedi-alaptörvényt, mialatt hirtelen

feltörő haragjával küzdött. – Csak a lelki béke

létezik.”

– Tudom, hogy ezt nem könnyű elfogadni –

mondta Farfalla, és leült a tanítványával

szemközti székre. – De most már semmit sem

tehetünk értük. És akármi történt is a baráta-

inkkal, nem szabad elhatároznod, hogy bosz-

szút állsz a halálukért.

– Ennek tudatában vagyok, mester – vála-

szolta a könnyeit nyeldesve Johun –, de na-

gyon szomorú vagyok, és ezt az érzésemet

nem tudom elfojtani.

A Kettő Szabálya

306

– Nem is kell, ifjú padavanom – válaszolta

Farfalla, és bátorításképpen finoman megvere-

gette a fiatalember térdét, majd felállt, és

hozzátette:

– Teljesen természetes, hogy gyászolod azo-

kat, akiket elvesztettél. A gyász önmagában

véve nem hordoz semmiféle veszélyt.

Miután elhallgatott, átsétált a szoba másik

végébe, és a falon függő festményeket tanul-

mányozta, így biztosítva időt arra, hogy a

tanítványa összeszedhesse magát. Néhány

perccel később Johun felkelt a székéről, mire a

mester szembefordult vele.

– A hír mélyen lesújtott, mester – jelentette ki

Johun de tisztában vagyok azzal, hogy a

gyilkosok kézre kerítése nem az én feladatom.

És hálás vagyok azért, mert idehívattál, és

elmondtad nekem mindezt.

– Nem csak ezért kérettelek ide – vallotta be

Farfalla. – Van egy feladatom a számodra.

Dew Karpyshyn

307

Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy egy

különleges küldetésem…

– Hallgatlak, mester. Szolgálatra készen állok

– felelte habozás nélkül Johun, és arra gondolt,

hogy ennél igazabb szavakat még sosem ejtett

ki a száján. Kétségbeesetten vágyott arra, hogy

tegyen valamit, bármit, ami eltereli a gondola-

tait Irtannáról és Bordonékról.

– A Szenátus megszavazta a Ruusani Refor-

máció nevű törvénycsomagot – kezdte

Farfalla. – Azt máris tudod, hogy ezek az

intézkedések mit jelentenek a rendünk számá-

ra, de szép számmal akadnak más vonatkozá-

saik is. Ahogyan azt Valorum főkancellár

kijelentette, a Köztársaságnak újjá kell szület-

nie.

Johun szótlan bólogatással jelezte, hogy tu-

datában van mindennek.

– Ám szerte a Galaxisban sokan élnek olya-

nok, akik a kezdetektől fogva ellenezték és

A Kettő Szabálya

308

manapság is ellenzik az új törvényeket –

folytatta Farfalla. – Ők úgy látják, a Köztársa-

ság újraegyesítését célzó erőfeszítések valójá-

ban azt a célt szolgálják, hogy a Szenátus ismét

kiterjessze a hatalmát azon világokra, amelyek

függetlennek nyilvánították magukat… vagy

amelyek most készülnek ugyanerre.

– És te aggódsz a főkancellár életéért – szólt

közbe Johun.

– Pontosan – erősítette meg a feltevést méltó-

ságteljesen bólogatva Farfalla. – Ezenfelül

fontosnak tartom, hogy mi, Jedik, adjuk tanú-

bizonyságát annak, hogy támogatjuk Valorum

főkancellárt, illetve az új törvényeket. Vezető

szerepet kell vállalnunk abban, hogy megvéd-

jük őt azoktól, akik ártani akarnak neki.

Johunnak megint küszködnie kellett, hogy

ellenőrzése alatt tartsa az érzéseit. Farfalla az

imént azt mondta, hogy különleges küldetést

tartogat a számára. Talán a Külső Gyűrűbe

Dew Karpyshyn

309

küldi őt, hogy épüljön be egy szélsőséges

szakadár mozgalomba, vagy egyenesen egy

harcmezőre, a frontvonalba, hogy harcoljon

egy veszedelmes, lázadó csoport ellen!

– Rád esett a választásom, ifjú padavanom.

Te fogod képviselni a Jediket Valorum kancel-

lár személyi testőrségében – közölte ekkor

Farfalla, és Johun úgy érezte magát, mintha

ököllel gyomron vágták volna.

A legkevésbé sem vágyott arra, hogy a

Coruscanton éljen, erre tessék, a mestere arra

ítéli, hogy itt maradjon a főkancellár megbíza-

tásának lejártáig. És még négy évig, amennyi-

ben Valorum ismét elnyeri ezt a magas állást.

– Bosszúsnak tűnsz, Johun – jegyezte meg

halkan Farfalla.

– Nem bosszús vagyok – felelte a szavait

óvatosan megválogatva a fiatalember hanem

csalódott. Nem ebben reménykedtem.

A Kettő Szabálya

310

– Mi, Jedik a szolgálatra esküszünk fel – vá-

laszolta Farfalla. – Gyakran megesik, hogy

mások érdekében fel kell áldoznunk azt, amit a

legtöbbre tartunk. Ezt jelenti az, ha valaki Jedi.

Johun nem érzett késztetést, hogy vitába

szálljon. Ahogyan azt már megszokhatta, a

mesterének megint igaza volt. És ha a mestere

ezt a szerepet szánta neki, ha ezt a feladatot

szabta ki rá, akkor ő nem csupán engedelme-

sen elfogadja, hanem testestől-lelkestől beleve-

ti magát…

– Farfalla mester, alázattal elfogadom, és

hatalmas megtiszteltetésnek tekintem ezt a

megbízatást – mondta felindultan. – Teljes

szívemből és lelkemből, a képességeim legja-

vát nyújtva fogom szolgálni Valorum főkancel-

lárt.

– Nekem pedig rendkívüli örömöt okozol

azzal, hogy ilyen készségesen elfogadtad a

sorsodat – válaszolta méltóságteljesen bólo-

Dew Karpyshyn

311

gatva Farfalla, és sejtelmesen mosolyogva

folytatta:

– De lenne még itt egy apróság… Néhány

nap múlva el kell hagynom a Coruscantot, más

ügyek követelik a figyelmemet. Magad is

tudod, hogy nehéz idők járnak a rendünkre.

– Természetesen, mester.

– És azt is meg kell értened, hogy nem hagy-

hatok felügyelet nélkül egy padavant itt, a

galaktikus fővárosban – tette hozzá Farfalla.

Johun tudta, hogy a mestere megint színiga-

zat beszél – valamennyi tanítványnak egy

mester ellenőrzése alatt kellett maradnia

egészen a felkészülésének végéig. Ám egy

kissé így is összezavarodott, és kibökte:

– Nem igazán értelek… ha te elmész innen,

miféle új mestert fogok szolgálni?

– Úgy gondolom, hogy a szolgálatod egy

bizonyos szakasza véget ért, ifjú Jedi! – vála-

szolta még szélesebben mosolyogva Farfalla.

A Kettő Szabálya

312

Eltartott néhány pillanatig, mire Johun fel-

fogta a mondat értelmét. Csak akkor sikerült

neki, amikor rájött, hogy a nagymester nem

padavannak vagy tanítványnak szólította,

hanem a megtisztelő Jedi néven.

– Ez… ez azt jelenti… – hebegte megrendül-

ten Johun – hogy… lovag leszek?

– Pontosan ezt jelenti – erősítette meg

Farfalla. – Beszéltem a Jedi Tanáccsal, és a

nagymesterek kivétel nélkül egyetértenek

abban, hogy készen állsz az előléptetésre.

Johun önkéntelenül a derékszíjához eresztet-

te a kezét, és megtapogatta fénykardja marko-

latát. Ő maga készítette a fegyvert Hoth sürge-

tésére, néhány héttel volt mestere halála előtt.

És most, ezekben a szédítő pillanatokban

rájött, hogy a tábornok már akkor erre a percre

igyekezett felkészíteni őt. Ugyanakkor, a

fénykard készítése még csupán az első lépcső

volt a Jedi-lovaggá váláshoz vezető úton.

Dew Karpyshyn

313

– És mi lesz a próbákkal? – kérdezte Johun,

mialatt szinte kétségbeesetten küzdött, hogy

türtőztesse magát. – Még ki kell állnom a

Tanács különféle próbáit.

– Erről is beszéltem velük – közölte elégedet-

ten Farfalla –, és a nagymesterek abban is

egyetértenek, hogy a Ruusanon töltött szolgá-

lati időd alatt számtalanszor adtad tanúbi-

zonyságát a rátermettségednek. Azzal, hogy

beosztottalak Valorum testőrségébe, még egy

utolsó próba elé állítottalak. Te pedig azzal,

hogy békésen és engedelmesen elfogadtad a

megbízatást, bebizonyítottad, hogy képes vagy

feláldozni a saját vágyaidat és igényeidet

mások érdekeiért.

– Én… én… nem is tudom, mit mondjak,

mester – dadogta Johun.

– Megérdemled, hogy lovaggá léptessünk elő

– biztosította őt Farfalla. – Hoth mester büszke

volna rád.

A Kettő Szabálya

314

Farfalla ekkor a kezébe vette, és aktiválta a

fénykardját. Johun tudta, hogy mi következik.

Kérés nélkül lehajtotta, és oldalra fordította a

fejét. Farfalla mozdított egyet a csuklóján, és az

energiapengéje lemetszette az ifjú Jedi lecsün-

gő padavanfonatát. Johun érezni vélte a hajá-

nak súlyát, mialatt az a padlóra hullott, és

amikor felemelte a fejét, könnyek csillogtak a

szemében. Képtelen volt megszólalni. Felboly-

dult elméje egyelőre nem tudta feldolgozni

mindazt, ami az előző percekben történt vele:

hogy lovaggá léptették elő, hogy beosztották

Valorum személyi testőrségébe, hogy hírt

kapott Irtanna és Bordonék tragikus haláláról.

– A közeli és távoli jövőben úgy tekints visz-

sza erre a napra – mondta ekkor Farfalla, afféle

utolsó tanács gyanánt hogy ez volt az a nap,

amelyen hatalmas öröm ért, egyszersmind

szörnyű bánat sújtott le rád. Segíteni fog

Dew Karpyshyn

315

emlékezni arra, hogy az életben ez a kettő

gyakran szorosan összekapcsolódik.

– Emlékezni fogok rá, mester – fogadkozott

Johun, és egyszeriben rádöbbent, hogy élete

során első ízben nem padavanként, hanem

Jedi-lovagként szólalt meg.

Darovit mérsékelt iramban, de kitartóan

baktatott a napégette táj repedezett földjén. A

bal kezében botot szorongatott, amellyel a

lépteit segítette, jobb kezének csonkján vastag

kötés szürkéllett. Mögötte és valamivel felette

egy-egy pattogó lebegett – mintha zöld, szőrös

léggömböket húzott volna maga után. A

teremtmények gömbölyű testén szemhéj

nélküli, barátságos szemek sötétlettek, míg a

szájukat vagy orrukat nem lehetett látni.

Hosszú, vékony faroknyúlványaik lustán

hullámozva lengedeztek mögöttük, valahogy

A Kettő Szabálya

316

úgy, ahogyan a szalagok lobognak a gyenge

szélben.

A pattogók a barlangban találtak rá

Darovitra, ahol ő már napok óta feküdt, szinte

katatón állapotba zuhanva. A kézcsonkját

szorongatva, összegömbölyödve hevert a

sziklapadlón, és minden reményét feladta.

Mire a teremtmények rábukkantak, nem

vágyott másra, csak a halálra.

A részvétteljes telepata lények sokáig kering-

tek felette, megnyugtató és biztató szavakat

sugároztak közvetlenül az elméjébe. Lecsillapí-

tották zaklatott lelkét, és bár a sebeit nem

tudták begyógyítani, a testi fájdalmait jócskán

letompították.

Miután talpra állt, a lények tévedhetetlen

biztonsággal kiterelték őt a föld alatti járatok-

ból, vissza a felszínre, a napfényre és a friss

levegőre. Aztán elvezették egy ligetbe, ahol

hűvös forrásvizet talált, amellyel a szomját

Dew Karpyshyn

317

olthatta, illetve édes bogyókat, amelyekkel

elverhette mardosó éhségét. Ezt követően a

pattogók megmutattak neki egy elveszített

elsősegélykészletet, és ekkor végre rendesen

megtisztította és bekötözte megcsonkított jobb

kezét, hogy elejét vegye a fertőzéseknek.

Darovit napokig rejtőzött a ligetben, amíg

összeszedte magát, és a sebei is gyógyulásnak

indultak. Nem vágyott vissza a saját fajtájához,

mert félt attól, hogy felismerik benne a Sith-ek

harcosát. Túlságosan szégyellte a tetteit és a

nyomorékságát ahhoz, hogy még egyszer

találkozzon valamelyik embertársával. Ám a

félelemnél és a szégyenérzetnél is erősebben

dolgozott benne a harag – Eső megfosztotta őt

a kezétől! A saját unokahúga elárulta és meg-

csonkította! Bosszúállásról és megtorlásról

szóló gondolatok emésztették, nyugtalan

álmaiban újra és újra elkapta, és megölte a

lányt…

A Kettő Szabálya

318

Ám azzal párhuzamosan, hogy a teste gyó-

gyulni kezdett, a haragja is alábbhagyott.

Kétségbeesetten kapaszkodott a gyűlöletébe,

folyton lejátszotta magában az iszonyatos

találkozást – mígnem felismerte az igazságot.

Felismerte, hogy Eső voltaképpen megmentet-

te őt.

A szelíd pattogók megnyugtató közelségé-

ben Darovit végül megértette, hogy mi történt.

Az unokahúga mögött álló Sith gondolkodás

nélkül megölte volna. Eső azzal, hogy meg-

nyomorította, gyakorlatilag a haláltól mentette

meg – egyfajta utolsó, könyörületes tett volt a

részéről, mielőtt végképp a Sötét Nagyúr

befolyása és uralma alá került.

A felismerést az elfogadás követte. Darovit

belátta, hogy a kezét nem adhatja vissza senki

és semmi. Eső eltűnt az életéből, valószínűleg

mindörökre. Az álmai arról, hogy csatlakozik a

Jedikhez vagy a Sith-ekhez, a semmibe vesz-

Dew Karpyshyn

319

tek. Nem maradt semmije és senkije – csakis a

pattogók.

Hálás volt nekik a kedvességükért, de fel

nem foghatta, hogy miért segítettek rajta.

Talán azért, mert rajta kívül mindenki más

elment. A Sith Nagyurak megsemmisültek,

míg a katonáik elmenekültek a Ruusanról,

vagy hadifogságba estek. A Jedik és a Fény

Hadseregében szolgáló harcosok elmentek.

Két nappal korábban, röviddel napnyugta

után Darovit látta a jellegzetes villanásokat,

amelyek a bolygó körül keringő hajók

hiperugrását kísérték. A Ruusan lakói pedig

elhagyták a sötét és a világos oldal közötti

csaták helyszíneit, és visszatértek a falvaikba

vagy a birtokaikra. Darovit napok óta nem

látott más eleven teremtményt, mint a körülöt-

te keringő pattogókat.

Megértette, hogy a lények adtak neki még

egy esélyt. Lehetővé tették a számára, hogy

A Kettő Szabálya

320

maga mögött hagyja a múltját, és újrakezdje az

életét. De minek? Mi célból? A pattogók gyak-

ran beszéltek neki a jövőről, mintha a maguk

rejtelmes módján bepillantást nyertek volna az

eljövendő korba. Viszont a legtöbb látnokhoz

hasonlóan ők is általánosságokat fogalmaztak

meg, és szinte rejtvényekben beszéltek, így a

titokzatosság leplével burkolt szavaik nem

adták meg Darovitnak a rá váró sorsot feltáró

kulcsokat.

„Darovit szomorú” – sugallta neki az egyik

teremtmény, és inkább kijelentésnek, semmint

kérdésnek szánta a kurta üzenetet.

– Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mihez

kezdjek – válaszolta halkan Darovit. Noha a

pattogók képesek voltak átsugározni neki a

gondolataikat és érzéseiket, nem láttak bele az

elméjébe, így szólnia kellett hozzájuk ahhoz,

hogy beszélgetést folytasson velük.

Dew Karpyshyn

321

– Miféle jövő vár rám? – kesergett tovább,

hangot adva annak a gondjának, amellyel már

napok ót vívódott magában. – Kudarcot vallot-

tam Jediként. Kudarcot vallottam Sith-ként.

Miben reménykedhetek? Mi lehet még belő-

lem?

„Ember…” A válasz olyan váratlanul érte,

hogy megtorpant.

– Ember? – ismételte meghökkentem Nem

Sith és nem Jedi. Nem zsoldos, és nem katona.

Semmi más, csupán egy egyszerű, hétköznapi

ember. Darovit mind határozottabban bóloga-

tott, és amikor ismét nekivágott a kopár sík-

ságnak, az a benyomása támadt, hogy hatal-

mas súly került le a válláról.

– Egy egyszerű ember – dörmögte, csak úgy

magának. – Miért is ne…

A Kettő Szabálya

322

Tizedik fejezet

Tíz évvel később

A Külső Gyűrűben keringő Serenno a Köz-

társaság leggazdagabb világai közé tartozott.

Ennek dacára – vagy talán éppen ezért – az

egész bolygó kiváló táptalajként szolgált a

Köztársaság-ellenes eszméknek és a radikális

szakadár mozgalmaknak. Gyakran megesett,

hogy az utóbbiakat Serenno dúsgazdag nemesi

családjai pénzelték, abban a reményben, hogy

lerázhatják magukról a Galaktikus Szenátus

politikai igáját.

Ám a helyi kultúrát hiába fertőzték lázongó

szellemi áramlatok, a főváros, Carannia hatal-

mas piactere a csillagközi kereskedelem egyik

jelentős központjaként működött. Kéttucatnyi

nép kereskedői vegyültek össze az ezer és

ezer, ponyvatetővel védett pult között. Nap-

Dew Karpyshyn

323

keltétől napnyugtáig harsogtak a Galaxis

legkülönfélébb zugaiból származó portékákat

dicsérő árusok ordításai, amelyekre az alkudo-

zó vásárlók szintén kiabálva megtett ajánlatai

feleltek. Még a gazdagok és kiváltságosok is

bemerészkedtek a zsúfolt vásártéren tolongó

tömegbe, készségesen belevetették magukat a

tarkabarka, lármás sokaságba, mialatt ritka

vagy értékes árucikkekre vadásztak, amelyeket

csakis itt lehetett fellelni.

Zannah mozdulatlanul állt a tér egyik elzárt

sarkában, és igyekezett elkerülni, hogy valaki

felfigyeljen rá. Nem egykönnyen olvadt bele a

tömegbe. Noha nem sokkal nőtt magasabbra,

mint egy átlagos emberi lény, az évek folya-

mán feltűnően szép nő lett belőle. Így aztán

óvintézkedésekhez kellett folyamodnia, ha

nem akarta magára vonni a férfiak kéjsóvár,

illetve a nők irigy pillantásait.

A Kettő Szabálya

324

A jelen esetben bő szabású, fekete köpenyt

öltött magára, amely tetőtől talpig beburkolta,

és ezzel elrejtette karcsú, formás alakját. A

fejére húzott csuklya eltakarta hosszú, szőke

hajának göndör fürtjeit, és jótékony árnyékot

vetett szabályos, gyönyörű arcára, illetve

fényesen csillogó szemére.

Ezenfelül a jelentéktelenség aurájával vette

körül magát, vagyis a Sith-ek egyik ősrégi,

jellegzetes fogását alkalmazta, amellyel akár

nyilvános helyeken is elrejtőzhetett mások elől.

A láthatatlan lepel természetesen nem óvta

meg az egyenesen őrá irányuló szemektől, de

mindaddig, amíg nem hívta fel magára a

figyelmet, a hétköznapi teremtmények túl-

nyomó többsége nem vette észre, vagy ha

mégis, akkor később nem emlékezett rá.

Az óvintézkedések ellenére is megesett, hogy

valaki alaposan végigmérte. Volt benne valami

– mind a mozgásában, mind a testtartásában –,

Dew Karpyshyn

325

ami miatt jócskán elütött másoktól. De neki

még így is könnyebb volt észrevétlennek

maradni, mint a mesterének. Az elmúlt évtized

folyamán az orbaliskok benőtték Bane egész

testét. Csakis a talpa, valamint a két keze és az

arca maradt szabadon, és ezek is csak azért,

mert rendkívül elővigyázatosan járt el. Éjjel-

nappal különleges kesztyűt, illetve csizmát

viselt, és valahányszor nyugovóra tért, kalitká-

ra emlékeztető, különleges sisakot húzott a

fejére, amely megakadályozta, hogy a parazi-

ták ellepjék az arcát.

Ám még a köpenyek és a több rétegű ruhá-

zatok sem rejthették el teljesen, hogy Darth

Bane mivé lett. Ha valaki az öltözetének résein

keresztül véletlenül megpillantotta a sötéten

csillogó páncélhéjakat, holta napjáig sem

feledte a látványt. Ennek eredményeként Bane

ritkán hagyta el az Ambriát. A tanítványára

támaszkodott, aki a szemeként és füleként

A Kettő Szabálya

326

szolgált a külvilágban. Zannah képviselte a

mester akaratát, ő koordinálta és felügyelte a

bonyolult műveleteket, amelyeket Bane a

háttérből irányított.

Most is efféle ügyben járt. Egy fiatal twi'leket

várt, akit Kelad'den néven ismert. Persze egy

pillanatig sem hitte, hogy ez a férfi valódi

neve. Végső soron Kel sem tudta az ő igazi

nevét… dacára annak, hogy a közelmúltban

szeretők lettek.

Kel afféle önjelölt forradalmárként harcolt a

zsarnokság ellen, egy a Köztársaság megdön-

tésére szövetkező, szélsőséges csoport magas

rangú tagjaként. Zannahnak többheti szívós

munkájába került, mire elnyerte a férfi bizal-

mát, de végül sikerült. A múlt éjszaka, mialatt

összeölelkezve feküdtek az ágyban, Zannah

apró lakásában, a twi'lek megígérte neki, hogy

elviszi a csoport egyik titkos gyűlésére, és úgy

Dew Karpyshyn

327

beszélték meg, hogy itt, a vásártéren fognak

találkozni.

A nap már túlhaladt a delelőpontján, ami azt

jelentette, hogy Kelad'den késik. Zannah mégis

várt. Már a tanulmányai legelején megtanulta

a türelem értékét…

– Titoktartás. Ravaszság. Türelem. Ezek a

Sith-ek fegyverei – mondta akkor a mester.

Nyolc nappal korábban szálltak fel az

Onderonról. Hátrahagyták a Csillagport, aztán

egy neimoidi kereskedőtől elvették a hajóját,

amellyel az Ambriára utaztak. A kiképzés itt,

ezen a távoli világon vette kezdetét.

– Cselekedj elhamarkodottan, és máris

előnyt adsz az ellenségednek – magyarázta

Bane. – Néha akkor járunk el helyesen, ha nem

cselekszünk, akármilyen nehezünkre esik is.

Sokszor a legnagyobb harcosok sem tudják

kivárni a megfelelő pillanatot, már jóval ko-

A Kettő Szabálya

328

rábban lesújtanak. Ezt a hibát mi nem enged-

hetjük meg magunknak.

Zannah szaporán bólogatott, elemezte ma-

gában a tanítást, amit aztán gondosan elraktá-

rozott az emlékezetében. Ám a szavak csupán

a felkészülésének egy részét képezték. A

mestere feladatot adott neki – próba elé állítot-

ta, hogy bebizonyíthassa, valóban megértette

az elhangzottakat.

A táborhelytől néhány kilométerre elterülő

Natth-tó partján neek-ek éltek, az Ambrián

őshonos, növényevő hüllők. Az alig egy méter

magas állatok a hátulsó lábukon jártak, míg a

farkukat egyensúlyozásra, kapaszkodásra és

támasztéknak használták. Az elülső lábuk

annyira elcsökevényesedett, hogy legfeljebb a

talaj felszínének közelében lapuló gyökereket

tudták kiásni vele, esetleg kisebb dióféléket

cipeltek vele a barlangjukba. Hosszú, vékony

Dew Karpyshyn

329

nyakuk végén apró fej ült, amelynek elejéből

csőrre emlékeztető, fogatlan száj meredt előre.

Az első napon, amikor Zannah és Bane meg-

érkezett a bolygóra, a lány máris felfedezte a

szelíd teremtményeket, amelyek naphosszat a

homokos parton, illetve a környező sziklákon

rohangáltak, élelem után kutatva. Bane a

kiképzés nyitányaként megbízta őt, hogy

vigyen neki egy eleven neeket, de úgy, hogy

nem kötözi meg, sőt hozzá sem ér.

A feladat a vártnál sokkal nehezebbnek bi-

zonyult. A fürge teremtmények a tó partján

gyakran portyázó húsevők egyik fő élelemfor-

rásaként szolgáltak, így természetükből eredő-

en rendkívül félénkek voltak. Amint megpil-

lantották Zannaht, hanyatt-homlok menekül-

tek előle, és pillanatok alatt eltűntek a sziklafal

sötét, mély repedéseiben.

Csapdát nem állíthatott nekik, mert Bane

szigorúan kikötötte, hogy a neeknek saját

A Kettő Szabálya

330

akaratából kell követnie őt. Zannah először

ennivalót szórt el a tópartot és a tábort össze-

kötő útvonal mentén, de a lények nem bíztak

benne, és nagy ívben kerülték a csemegéket.

Másodjára megpróbálta uralma alá vonni

valamelyik akaratát, ahogyan a mestere tette a

hatalmas drexllel. Csakhogy a távoli múltban

egy Jedi-nagymester megkötötte a Natth-tó

partját átható, sötét energiákat. Ugyanezen

erők évszázadokon keresztül szivárogtak a

megmérgezett vízből, mutációt okoztak a

neekek szervezetében – és Zannah hiába

próbálta befolyásolni a tudatukat, az erőfeszí-

tései rendre kudarcot vallottak.

Végül rájött, hogy meg kell szelídítenie az

egyiket, vagy legalábbis hozzászoktatni a saját

közelségéhez. Így aztán minden reggel oda-

ment a barlang bejáratához, letelepedett a

puszta sziklákra, és nekilátott végrehajtani a

Dew Karpyshyn

331

mesterétől elsajátított meditációs gyakorlato-

kat.

Órákon keresztül mozdulatlanul üldögélt,

majd a késő délután folyamán egyszerűen

felkelt, és visszatért a táborba, aztán másnap

megismételte az egészet. Az első három napon

teljesen magára hagyatva kuporgott, ám a

negyedik délelőttön a neekek kezdtek feltüne-

dezni körülötte. Először rendkívül óvatosak

voltak, a legkisebb mozdulatára is elmenekül-

tek a közeléből. A második hét közepére mind

jobban hozzászoktak a jelenlétéhez, ekkor tőle

hat-nyolc méterre leültek, és éberen figyelték.

Egyik-másik teremtmény néha halk, ugatáshoz

hasonlatos hangot adott ki – mintha a saját

nyelvén megszólította volna az idegent –, vagy

éppen mély, reszketeg csipogást hallatott,

amely a torka mélyéből szakadt fel. A harma-

dik héten egy különösen kíváncsi kölyök,

amely Zannahnak legfeljebb a térdéig ért, elég

A Kettő Szabálya

332

közel merészkedett ahhoz, hogy a lány a kezét

kinyújtva megérinthesse.

Ezt követően gyümölcsöket is vitt magával,

és apró falatokat helyezett a combja mellé

eresztett tenyerére. Ugyanaz az apró neek

egyre közelebb ment hozzá, közben ösztönös

félelmei, illetve az illatos ennivaló csábítása

között őrlődve, minden ízében remegett.

Zannah halk, barátságos hangon biztatta a

kölyköt, mire az végre összeszedte minden

bátorságát, odaugrott hozzá, felkapott a tenye-

réről egy dióféle gyümölcsöt, aztán izgalmá-

ban nyüszítve berohant a barlangba.

Ezek után Zannah az állatok üregeitől egyre

távolabb telepedett le meditálni. Az apró neek

minden egyes napon megkereste őt, még

akkor is, ha ehhez el kellett távolodnia a falka

felségterületétől. Apránként közeledtek a

táborhoz, aztán egy napon, amikor Zannah

Dew Karpyshyn

333

felállt, hogy hazatérjen, a neek a nyomába

szegődött.

Lassan mozgott, nehogy elriassza az állatkát.

Puha és rövid léptekkel haladt, a lehető leg-

óvatosabban helyezte át a testsúlyát egyik

lábáról a másikra, és apránként, méterről

méterre araszolgatva elvezette az apró te-

remtményt a mesteréhez.

Jóval napnyugta után érkezett meg, ebben az

iramban közel négy óra alatt tette meg a tábort

és a tópartot elválasztó, viszonylag rövid

távolságot. A táborhelyen számos sátor állt,

azokon felül, amelyekben ő és a mestere aludt.

Egyben az élelmiszert tárolták, egy másikban a

ruházatukat és a különféle felszerelési tárgya-

kat, a többiben a fegyvereket, valamint az

űrhajójuk és a lánctalpas terepjárójuk üzem-

anyagát. A könnyűszerkezetes vászonépítmé-

nyek félkört alkotva sorakoztak, a bejáratuk a

tűzrakó helyre nézett.

A Kettő Szabálya

334

Bane a tábortűz mellett várta a tanítványát,

és néha meg-megkavarta a nyálcsordító illatú,

bugyborékoló levest. Az éjszakai forróság

miatt levetette az ingét, és a lángok táncoló

fényénél látni lehetett, hogy az orbaliskok

máris kezdtek szétterjedni a testén. A hátára

tapadó teremtmény benőtte a jobb vállát, és

vastag karján lefelé nyújtózva már csaknem a

könyökéig ért, míg a mellkasát borító élősködő

lefelé terjeszkedve félig eltakarta a hasát, és a

felső pereme félúton járt a nyakán. A fénylő

héjakat világosszürke, puhának tűnő sávok

szeldelték, amelyek láttán Zannah úgy sejtette,

hogy az orbaliskok nem csupán növekednek,

de osztódásra készülnek.

Az undortól megborzongva lecövekelt a férfi

mögött, és halkan odaszólt neki:

– Elvégeztem a feladatot, mester.

Bane megfordult ültében, és szemügyre vette

a lány mögött topogó neeket – a tanítványa

Dew Karpyshyn

335

kitartásának és türelmének szemmel látható

bizonyítékát. Zannah a tekintetét követve

megfordult, és szintén az állatkát fürkészte. A

neek felnézett rá, és izgatottan csicsergett,

mintha várt volna valamit. Zannah lehajolt

hozzá, hogy megsimogassa, és Bane ekkor az

Erő közvetítésével eltörte a lény nyakát.

– Jól csináltad – mormolta a mester, és visz-

szafordult a tűz felé, mialatt a tanítványa

szörnyülködve bámulta a lába előtt vonagló

apró testet. – Most pedig fogd meg, és dobd

bele a levesbe!

Zannahnak kellett néhány pillanat, hogy

megacélozza az akaratát, és elfojtsa a bensőjé-

ben ébredező bánatot. Egy csapásra ráeszmélt,

hogy amikor Bane megbízta őt a feladattal,

biztosan tudta, hogy meg fogja kedvelni az

állatot. És arra is rájött, hogy ha a kezdet

kezdetén bölcsebb lett volna, előre látja min-

dezt, és akkor csupán egyszerű eszköznek

A Kettő Szabálya

336

tekinti a neeket – eszköznek, amelyet felhasz-

nál és elhajít –, és nem hagyta volna, hogy

kialakuljon benne a teremtmény iránti kötő-

dés. A fájdalom, amelyet ezekben a pillana-

tokban érzett, egyfajta figyelmeztetés volt,

vagy inkább örök emlékeztető arra, hogy az

egyetlen szövetségese a mestere.

Végül felkapta az ernyedt hullát, odavitte a

tűzhöz, és beledobta a kondérba, aztán mélyen

belenézett a férfi szemébe, és halkan megje-

gyezte:

– Szóval, úgy döntöttél, mester, hogy két

tanításban részesítesz egyetlen napon…

Darth Bane válasz gyanánt csupán bősz mo-

solyra húzta a száját.

Zannaht a piactér lármájába hasító, harsány

kiáltás zökkentette ki az emlékezésből.

– Zápor! – kurjantotta valaki a küldetései

során használt álnevét. Végigsöpört a tekinte-

Dew Karpyshyn

337

tével a nyüzsgő sokaságon, és hamarosan

felfedezte Kelad'dent, aki a tér másik oldalán

integetett neki.

A Galaxis különféle pontjain élő twi'lekek

bőre változatos színekben játszott, és Kel a

viszonylag ritka, vörös bőrű lethan alfajhoz

tartozott. Mint népének fiai általában, ő is

rendkívül vonzó látványt nyújtott. Magas

alkatához, széles vállához, és karcsú dereká-

hoz arányos, izmos végtagok társultak. Szűk,

fekete nadrágot viselt, illetve bő szabású inget,

amelyet nem gombolt be, hogy közszemlére

tegye remekül domborodó mellizmait, vala-

mint lapos, izmos hasát. Az arcvonásai tökéle-

tesen szimmetrikusak voltak, az ajka telt és

puha, míg parázsló szeme ellenállhatatlan

erővel vonzotta-csalogatta azokat, akik túl

sokáig néztek bele. Kemény, formás lekkuit a

nyaka köré kerítve hordta, a végük kecses

A Kettő Szabálya

338

ívben, sokat sejtetően bújt be az inge alá, és

tapadt hozzá izmos mellkasához.

– Zápor! – kiáltott másodjára is, amivel elér-

te, hogy többen is megálltak előtte, és kíván-

csian meredtek rá. Zannah káromkodott egy

sort, és sietve átvágott a kavargó tömegen.

– Halkabban beszélj! – förmedt rá a férfira,

amikor odaért hozzá. – Mindenki minket

bámul!

– Hadd bámuljanak! – válaszolta dacosan

Kel, de azért lefojtotta a hangját. – Ezek itt

mind közrendűek. Úgy is mondhatnám, a

csőcselék. A véleményük mit sem jelent a

számomra.

Kelad'den gazdagnak és kiváltságosnak szü-

letett. Azonfelül, hogy a lethanok fia volt,

olyan nemesi családból származott, amely még

a twi'lekek harcos kasztjában is kiemelkedőnek

számított. A környezetében élők születésének

perce óta magyarázták neki, hogy milyen

Dew Karpyshyn

339

különleges, így aztán magától értetődött, hogy

mélységesen lenézte a rangban alatta állókat.

Zannah néha csodálta a férfit ezért a fennhé-

jázó gőgjéért, amit ő a belső erő jelének vett.

Kel tudta magáról, hogy felsőbbrendű, és ezt

nem félt kimutatni. Ám ezen vonása egyben a

gyenge pontja is volt. Zannah hamar rájött,

hogy a twi'lek hízelgéssel és a büszkeségét

érintő kihívásokkal könnyűszerrel manipulál-

ható, és nem habozott kihasználni ezt a felfe-

dezését annak érdekében, hogy teljesítse a

küldetését.

– Késtél – mondta megbántottságot színlelve

–, nem szeretek várni.

– Nem is lenne szabad ezt csinálnom – vá-

gott vissza Kelad'den.

– Bocsánat – suttogta Zannah, azzal odasi-

mult a férfihoz, a nyaka köré fonta a karját, és

lágyan dorombolva folytatta:

A Kettő Szabálya

340

– Kezdem azt hinni, hogy van egy másik

szeretőd is… Ha valaha rajtakaplak egy másik

nővel, kivágom a szívedet!

Kel derékon kapta őt, még közelebb rántotta

magához, és közvetlen közelről belesuttogott a

fülébe:

– Te bőven elég vagy bármelyik férfinak…

Zannah a bók hallatán kellemesen megbor-

zongott, gyorsan szájon csókolta a twi'leket,

majd a két karját szétnyitva elhúzódott tőle, és

megszólalt:

– Sajnálom, de erre most nincs időnk. A bará-

taid várnak ránk. Már biztos nagyon idegesek.

Kelad'den kéjesen végignyalta az ajkát,

mintha még most is érezte volna rajta a csók

ízét, aztán csuklón ragadta Zannaht.

– Igazad van, gyerünk! – mondta, azzal a

lányt maga után húzva belevetette magát az

árusok és a vásárlók tömegébe.

Dew Karpyshyn

341

Mialatt az alkonyat lassan rátelepedett a

környező tájra, Darth Bane kinyújtotta a jobb-

ját az apró kristálypiramis felé, amelyet gon-

dosan beállítva helyezett el a máskülönben

üres sátor közepén álló talapzaton. Lassan és

óvatosan megérintette a piramis hideg, sima

oldalát, majd visszahúzta a kezét, mert meglát-

ta és megérezte, hogy az ujjai megremegnek.

Egy másodperccel később az ujjai már megál-

líthatatlanul, görcsösen rángatóztak, ráadásul

szaggató fájdalom rohangált fel és alá a csukló-

ja és a könyöke között. Csendes átkot suttogva

lehunyta a szemét, és a fogait csikorgatva

igyekezett elfojtani a rohamot.

A testét elborító orbaliskok jóvoltából hozzá-

szokott a folyamatos fájdalomhoz. Egy percre

sem múlt el, ha tompán is, de folyton ott

lüktetett a tudatának érzékelési küszöbe felett.

Általában meg tudta oldani, hogy ne figyeljen

rá, és a külső szemlélők számára láthatatlanul

A Kettő Szabálya

342

viselte el a kínjait. Ugyanakkor, ha nem vigyá-

zott, ha túlhajszolta magát, akkor a hatások

egy idő után megmutatkoztak. A remegés

figyelmeztetés volt, előjele annak, hogy tűrő-

képessége határához érkezett.

Mindeddig háromszor próbálta megterem-

teni a saját holokronját, és mindhárom alka-

lommal csúfos kudarcot vallott. Ezúttal azon-

ban úgy számította, hogy végre siker koronáz-

za az erőfeszítéseit. Tudván tudta, hogy ebben

a szakaszban elég egy rossz mozdulat, és a

hosszas felkészüléssel töltött évek minden

eredménye veszendőbe megy. Ám azt is tudta,

hogy nincs más választása, valahogyan le kell

gyűrnie a fájdalmat, és folytatnia kell a mun-

kát.

Az első kísérletre öt évvel ezelőtt kerített

sort. Freedon Nadd holokronját mintának

használva létrehozta azt a lapokból, szálakból

és végpontokból álló bonyolult kristályrácsot,

Dew Karpyshyn

343

amely kulcsfontosságú szerepet játszott abban,

hogy szinte végtelen mennyiségű tudásanya-

got tárolhasson egy akkora adathordozóban,

amekkora elfért a tenyerén. Hónapokba telt,

mire összegyűjtötte a kellő mennyiségű ritka

ásványokat, amelyeket aztán megfelelő méretű

és alakú szálakká és alakzatokká formált, ezt

pedig heteken át tartó, aprólékos és fáradságos

finomítás követte. A kristályszerkezetnek

könyörtelen előírásoknak kellett megfelelnie, a

tűréshatár nulla volt. Bane több száz órát

töltött azzal, hogy az Erő segítségével

szubatomi módosításokat hajtott végre, mire

valamennyi kristályszál a helyére került, és a

megfelelő szögben állt.

Miután elkészült a holokron belsejét kitöltő

ráccsal, óvatosan belevéste a piramis oldalába

az ősi Sith-jelképeket. Ezek az ábrák kellékként

szolgáltak egy rendkívül hatékony szertartás-

hoz, amely megőrizte a kristályszerkezet

A Kettő Szabálya

344

stabilitását azok után, hogy ő feltöltötte azt a

sötét oldal energiáival. És mert Bane nem

ismerte a titokzatos képjelek pontos jelentését,

illetve rendeltetését, megint csak Nadd

holokronjához folyamodott. Hosszasan és

alaposan tanulmányozta az oldalaira vésett

ábrákat, amelyeket aztán a lehető legponto-

sabban átmásolt a saját művére.

Ám amikor az energiáit a holokron felé te-

relve megpróbálta aktiválni azt, a kristályrács

egyszerűen összeomlott, és az ökölnyi piramis

hangos csattanás, illetve vakító villanás kísére-

tében fehér porfelhővé robbant.

Néhány hónappal később ismét nekiveselke-

dett, de hajszálpontosan ugyanarra az ered-

ményre jutott. Kénytelen-kelletlen belátta,

hogy a holokron elkészítése egyelőre megha-

ladja a képességeit, és ekkor nagyszabású

kutatásba kezdett, hogy amit csak lehet, meg-

tudjon ezekről az ősrégi műkincsekről. És

Dew Karpyshyn

345

Zannah segítségével hatalmas mennyiségű

tudásanyagot szedett össze.

Végigolvasta valamennyi adatlemezt, törté-

nelmi beszámolót és személyes emlékiratot,

amelyet csak elő tudott keríteni, hogy megis-

merje az ördögien bonyolult piramisok megte-

remtésének titkait. Ezer és ezer alig leplezett

hivatkozásra bukkant, több száz elméleti

fejtegetésen rágta át magát, de egyetlen olyan

forrást sem talált, amely tételesen és részlete-

sen felsorolta volna a szükséges lépéseket – így

aztán a rejtély továbbra sem oldódott meg.

Bane nem volt hajlandó feladni. Folytatta a

kutatást, régi könyveket, titkos iratokat és

tiltott tudást tartalmazó tekercseket olvasott.

Három évébe telt, mire tudomást szerzett a

képjelek jelentéséről és rendeltetéséről – és

közben arra is megtalálta a választ, hogy az

eddigi próbálkozásai miért fulladtak kudarcba.

Felfedezte, hogy az egyes holokronok oldalába

A Kettő Szabálya

346

vésett szimbólumok voltaképpen az adott

műtárgyat megteremtő Sith Nagyurat képvise-

lik. Az apró piramisok nem egyszerű adathor-

dozók voltak, hanem annál sokkal, de sokkal

többet tudtak. A tudást az őrző osztotta meg a

felhasználóval, vagyis a készítőt helyettesítő,

mesterséges személyiség. A megfelelően

összeállított ábrák az ősi Sith-ek különleges

varázslataival megtámogatva lehetővé tették,

hogy Bane megörökítse a megjelenését, a

tudását és a gondolkodásmódját. Mindezek a

holokron belsejében háromdimenziós holog-

rammá alakultak, amely tanította és irányította

azokat, akik képesek voltak aktiválni ezt a

lélegzetelállítóan különleges rendszert. Az

őrzőt működtető, gondolkodó-elemző hálózat

egyben stabilizálta a kristályrács éleit és vég-

pontjait, és megakadályozta ezek összeomlá-

sát.

Dew Karpyshyn

347

Két évvel ezelőtt Bane az újonnan szerzett

értesüléseivel felfegyverkezve harmadszorra is

nekilátott, hogy megteremtse a saját

holokronját. A lehető leggondosabban járt el.

A Segítségkérő Szertartás, amelyet a piramis

oldalaiba vésett ábrák kialakítása közben

kellett végrehajtania, mind testileg, mind

szellemileg rendkívül fárasztó volt. Annak

érdekében, hogy ne kövessen el hibát, végtele-

nül lassan dolgozott, és ezzel két hétre nyújtot-

ta a műveletet. Ironikus módon az óvatossága

okozta a mű végzetét. Mialatt a munka végső

szakaszában nekilátott óvatosan igazgatni a

belső szerkezetet, hirtelen megérezte, hogy a

jelképekben fokozatosan lecsökken az energia-

szint. A gondolkodó-elemző hálózat annyira

lelassult, hogy az őrző többé nem tudta meg-

őrizni a kristályrács stabilitását.

Bane kétségbeesetten kereste a módszert,

amellyel felgyorsíthatja a rendszer működését,

A Kettő Szabálya

348

de azzal szembesült, hogy az erőfeszítései

hiábavalóak. Az újabb kudarcon feldühödve a

puszta öklével zúzta porrá a hasznavehetetlen

piramist.

Mielőtt nekikezdett a legutóbbi, sorban a

negyedik próbálkozásnak, esküvel fogadta

meg, hogy ezúttal nem fog hibázni. Most már

tudta, hogy az idő a kulcs: be kell fejeznie a

szerkezet finomhangolását, és fel kell töltenie a

sötét oldal energiáival, még mielőtt az őrző

lassulni kezd. És most, a ritka ásványok több

hónapig tartó gyűjtögetését, a meditációval

töltött heteket, valamint a három álló napon

keresztül végzett megfeszített munkát követő-

en a végcélja közelébe került. Már csak néhány

kisebb beállítást kellett végrehajtania, viszont

tudván tudta, hogy az idő gyorsan fogyatko-

zik.

Három napon keresztül merített folyamato-

san az Erőből. Nem evett, nem ivott, és nem

Dew Karpyshyn

349

aludt, aminek következtében a teste, a lelke és

szelleme egyaránt kimerült. Ebben az állapo-

tában különösen sebezhető volt az orbaliskok

számára. A teremtmények az őt átható sötét

energiákból táplálkoztak, de a holokron meg-

teremtése megkívánta tőle, hogy minden

energiáját közvetlenül a művébe áramoltassa.

A paraziták éheztek, és ennek következtében

különféle vegyületeket és hormonokat juttat-

tak a vérébe, eszelős haragra gyújtván őt, hogy

aztán, amikor szabadjára engedi a dühét,

telezabálhassák magukat a sötét oldal erőiből.

Az ujjait és a kezét megtámadó izomgörcsö-

ket a teremtmények nedvei okozták, és Bane

nem tehetett semmit ellenük. Várnia kellett,

míg a rohamok elmúlnak. Már csak néhány

órája maradt, hogy befejezze a művét, de nem

kockáztathatta meg, hogy hibát vét, és megsér-

ti a holokron belsejét kitöltő finom kristály-

szerkezetet.

A Kettő Szabálya

350

Lassan, fokról fokra visszanyerte uralmát

rángatózó ujjai felett, közben keservesen

sajnált minden múló másodpercet, amit erre

kellett szánnia. Amikor a keze végül megnyu-

godott, vett egy mély lélegzetet, összpontosí-

totta a gondolatait, majd megidézte az Erőt, és

ismét megérintette a kristályrácsot.

Ebben a pillanatban irtózatos görcs hasított a

hátizmaiba, amitől önkéntelenül hátrafeszítette

a felsőtestét, és felüvöltött kínjában. A fájda-

lom megzavarta az összpontosításban. Ellenő-

rizetlen energiahullám söpört végig rajta, ami

egyenesen a holokronra zúdult. A piramis egy

pillanattal később felrobbant, kristályszemcsé-

ket és port szórva a tér minden irányába.

Darth Bane néhány másodpercig hitetlen-

kedve bámulta az üres talapzatot. Mélyen

átérezte az orbaliskok mardosó éhségét, és a

saját feltámadó dühét. Aztán vörös fátyol

Dew Karpyshyn

351

borult a szemére, és átadta magát a haragjá-

nak.

A Kettő Szabálya

352

Tizenegyedik fejezet

– Ez meg ki? – kérdezte az ajtórésben felbuk-

kanó férfi, és gyanakodva méregette Zannaht.

Az illető ember volt, viszont az arcán és ko-

paszra borotvált fején annyi tetoválás tarkál-

lott, hogy a vonásait alig lehetett kivenni. A

világoskék inget és sötétkék nadrágot viselő

alak valamivel alacsonyabb volt Kelad'dennél,

viszont derékban és mellkasban sokkal vasta-

gabb.

– A hölgy velem van, Paak – válaszolta Kel,

azzal félretolta az illetőt, és Zannaht maga

után vonva belépett az ajtón.

Szűkös, sötét és bútorozatlan helyiségbe ér-

keztek. A felettük működő kocsmából zeneszó

és harsány röhögések szűrődtek le, míg a

pincében összegyűltek az összeesküvők mód-

ján, fojtott hangon beszélgettek. A kamra

Dew Karpyshyn

353

közepén négyen álltak, szűk kört alkotva: két

fiatal férfi, egy fiatal nő, aki legfeljebb egy-két

évvel lehetett idősebb Zannahnál, valamint

egy kék bőrű, vörösen izzó szemű chiss asz-

szony.

Paak nem hagyta annyiban, a jövevények

után lódult, és fennhangon kijelentette:

– Nem hozhatod ide!

– A hölgy a nagykövetségen dolgozik – kö-

zölte Kel, továbbítva azt a hamis fedőtörténe-

tet, amelyet Zannah mesélt neki az első talál-

kozásuk alkalmával. – Sokat segíthet nekünk.

A testes férfi ekkor elkapta a twi'lek könyö-

két, gyors rántással szembefordította magával

Kelt, és ingerülten ráförmedt:

– Nincs jogod ilyen döntéseket hozni! Nem

te vagy a vezérünk, hanem Hetton!

– Hetton engem választott parancsnoknak

ehhez a küldetéshez! – jelentette ki mérgesen

Kel.

A Kettő Szabálya

354

– De csak azért, mert felajánlottad, hogy

megvásárolod azokat a hamis útleveleket,

amelyekkel átjutunk a nagykövetség őrségén –

vágott vissza a Paak nevezetű alak. – Csak

azért nevezett ki parancsnoknak, mert szüksé-

ge van a kreditjeidre!

– Hettonnak nincs szüksége senki kreditjeire

– válaszolta megvetően a vörös bőrű twi'lek. –

Azért nevezett ki parancsnoknak, mert már

halálosan unja, hogy hozzád hasonló ostoba

senkikkel kell foglalkoznia.

Paak fenyegetően vicsorgott, de Kel egysze-

rűen hátat fordított neki, nyíltan megmutatva,

hogy mennyire lenézi. Zannah várt még né-

hány pillanatig, mert attól tartott, hogy a

tetovált képű férfi ráveti magát a twi'lekre, de

Paak csupán megrázta a fejét, és visszament

őrködni az ajtóhoz.

Kel odasétált a többiekhez, akik kérés nélkül

tágabbra nyitották a kört, hogy maguk közé

Dew Karpyshyn

355

engedjék. Zannah kissé lemaradva követte a

szeretőjét, és észrevette, hogy az idegenek

kíváncsian merednek rá. Ő is végigjártatta

rajtuk a tekintetét, noha máris tudta róluk

mindazt, amit tudnia kellett.

Kelad'denhez hasonlóan forradalmárok vol-

tak: fiatalok, idealisták, forrófejűek és szánal-

masak. A tüzes beszédekkel és szenvedélyes

retorikával könnyűszerrel befolyásolható

alakokat a titokzatos Hetton vette rá, hogy

csatlakozzanak a Köztársaságellenes Felszaba-

dítási Fronthoz, vagyis egy jelentéktelen,

szakadár mozgalomhoz, amelyhez hasonlóak

százával működtek szerte a Galaxisban.

Viszont apró, szélsőséges csoport létére a

KFF tekintélyes pénzalapok felett rendelkezett,

és a tagjai között aránytalanul nagy számban

fordultak elő kiválóan képzett, veszedelmes

egyének. Az olyan elit harcosok, mint

Kelad'den, vagy olyanok, akik komoly katonai

A Kettő Szabálya

356

kiképzésen estek át, inkább átlagosnak számí-

tottak, semmint kivételesnek. És különféle

okokból hűséget esküdtek Hettonnak, illetve

szervezetének.

Zannah úgy sejtette, hogy mindannyian hős-

nek képzelik magukat, sőt talán a dicsőséges

ügyük leendő mártírjának. Mégsem érzett

irántuk mást, csakis megvetést. Minden felké-

szültségük dacára nagyra nőtt gyerekek vol-

tak, akik apró, sötét szobák mélyén titkos

terveket szövögettek, és kicsinyes terrorista

akciókra készültek a hatalom, a galaktikus

kormányzat ellen – amelynek tagjai a létezé-

sükről sem tudtak.

Zannah bizonyos mértékig még Kelad'dent,

a saját szeretőjét is megvetette. Ennek ellenére

bevallotta magának, hogy a férfiban van

valami delejesen vonzó. A küldetésének sikere

érdekében nem kellett feltétlenül megosztania

vele az ágyát, mégis hajlott arra – sőt egyene-

Dew Karpyshyn

357

sen vágyott rá –, hogy felhívja magára a főne-

mes figyelmét. Kelad'den nem csupán a testi

adottságainak köszönhette vonzerejét. Vad

energiák lengték körül. Szinte tombolt benne

az elvakult gőg, és ennek tüze elborította

Zannaht, valahányszor meztelenül ölelkeztek

az ágyban.

A lány tudta, hogy részben azért vonzódik

ehhez a forrósághoz, mert a mestere mindig is

annyira rideg volt. Darth Bane az őrzőjeként és

gyámjaként szolgált tíz éven keresztül. Felne-

velte és minden bajtól megóvta őt, továbbá

átadta neki a Sith-ek tudását. Mégsem tudta

nevelőapjaként tisztelni a férfit. Bane ugyan

sosem kegyetlenkedett vele, de nem is muta-

tott iránta semmiféle gyengédséget, még

együttérzést vagy sajnálatot sem. Nem gon-

dolkodó és érző teremtménynek, hanem

eszköznek tekintette őt, egyfajta gépezetnek,

A Kettő Szabálya

358

amely idővel továbbviszi majd a Sith-ek ha-

gyatékát.

Mindennek a tetejébe, az orbaliskpáncélba

zárt Darth Bane-ből szinte kivesztek az emberi

vonások. Harag, gyűlölet, szerelem, vágy –

mindezek csupán eszközöket jelentettek a

számára, amelyekkel táplálhatta a hatalmát.

Zannahnak viszont továbbra is szüksége volt

arra, hogy érezzen. Vágyott a valódi érzésekre

és a nyers szenvedélyre. Sóvárgott utánuk…

És Kelad'denben megtalálta mindezt. A férfi

megadta neki az egyetlen dolgot, amit a mes-

terétől nem kaphatott meg. Ennek ellenére,

meg sem fordult a fejében, hogy elárulja vagy

elhagyja Bane-t. A saját szemével látta, hogy a

mestere mire képes az Erővel, rajta keresztül

kóstolót kapott a sötét oldal hatalmából. Darth

Bane a Sith Sötét Nagyura volt, és Zannah

biztosan tudta, hogy egy napon letépi a férfi

válláról a köpenyét, és saját magára teríti.

Dew Karpyshyn

359

Semmi sem akadályozhatta meg abban – sem

holmi ábrándos vágyak, sem az érzelmi kielé-

gülés csábítása, de még a szerelem ígérete sem

–, hogy végigmenjen az úton, és beteljesítse a

sorsát.

Ehhez a célhoz viszonyítva Kel és a pincében

összegyűlt szakadárok parányi, jelentéktelen

lények voltak, akik parányi, jelentéktelen életet

éltek. Zannah csakis azért ereszkedett le hoz-

zájuk, mert a mestere úgy vélte, egy napon

felhasználhatják őket, és neki kellett gondos-

kodnia arról, hogy akármiféle őrültséget

főznek ki, az beleilleszkedjen Bane átfogó

terveibe.

Kelad'den egy meghitt vacsora alatt elárulta,

hogy mi a céljuk. Arra készültek, hogy elra-

bolnak egy helyi politikust, és elképesztő

váltságdíjat kérnek érte. A legkomolyabban

hittek abban, hogy miután a HoloHálózat

világgá repíti a hírt, az ő merész vállalkozásuk

A Kettő Szabálya

360

lesz az a katalizátor, amelynek hatására a

Külső Gyűrű népei fellázadnak, egyesítik

erőiket, és megdöntik a Szenátust.

Zannah szánalmasnak tartotta ezt a gyerme-

teg hitet és viselkedést. A nyomorultak még

csak nem is sejtették, hogy egy nagyszabású

játszma feláldozható bábui. Közönséges esz-

közök, amelyeket felhasználnak, és elhajíta-

nak, miután betöltötték a rendeltetésüket…

– Honfitársaim! – kezdte Kel a közönséget

megszólító, gyakorlott szónokok ünnepélyes

hanghordozásával. – Szövetségre léptünk egy

szent cél érdekében, nevezetesen, hogy térdre

kényszerítsük, és megsemmisítsük a Galakti-

kus Köztársaságot. És mégis, mit tettünk eddig

annak érdekében, hogy elérjük a célunkat?

Forradalomról beszélünk, és mégis félünk

megtenni azt, amivel kirobbanthatjuk a forra-

dalmat! Ám ez hamarosan megváltozik. Há-

rom nap múlva rákényszerítjük a hatalmaso-

Dew Karpyshyn

361

kat, hogy emeljék fel a fejüket, és vegyenek

észre minket.

– Három nap múlva? – szólt közbe Cyndra, a

chiss asszony. – Te meg miről beszélsz?

– Hetton azt akarja, hogy a Fegyverszüneti

Emléknapon sújtsunk le – tette hozzá Paak. –

Sokkal nagyobb feltűnést fogunk kelteni,

amennyiben a Ruusani Reformáció évforduló-

ján cselekszünk.

– Miért várnánk hónapokig, amikor a tökéle-

tes alkalom itt van, közvetlenül előttünk? –

kérdezte Kel, azt az érvet felhasználva, amely-

lyel Zannah meggyőzte őt. – Egy egyszerű

nagykövet sorsa senkit sem érdekel. Olyan

célpontot kell keresnünk, akit mindenhol

ismernek, és akinek elrablására mindenki

felfigyel.

– És ki lenne az? – érdeklődött az egyik fiatal

férfi.

– Valorum főkancellár – válaszolta Kel.

A Kettő Szabálya

362

– Valorum főkancellári mandátuma két éve

lejárt – szólt oda Paak az ajtó mellől.

– De továbbra is utazó nagykövetként szol-

gálja a Szenátust – érvelt Kelad'den. – És ne

feledjük, hogy az ő úgynevezett Egyesítési

Elvei rángattak vissza számtalan világot a

Köztársaság érdekszférájának hálójába. Ő a

felelős mindenért, ami ellen harcolunk, ő

jelképez mindent, amit meg akarunk semmisí-

teni. Ő a tökéletes célpont.

– És hogyan kapjuk el? – kérdezte Cyndra.

– A napirendjében szerepel egy titkos talál-

kozó Serenno legbefolyásosabb nemesi család-

jaival – magyarázta a twi'lek. – Sejtésünk

szerint megpróbálja rábeszélni a helyi hatal-

masságokat arra, hogy tegyenek lépéseket a

szeparatista mozgalmak felszámolására. Az

olyan mozgalmakéra, mint amilyen a miénk is.

– Honnan tudsz te erről? – kérdezte a fiatal

nő.

Dew Karpyshyn

363

Kel válasz helyett Zannah felé biccentett, és

megrezegtette a lekkuit. Zannah lépett egyet

előre, és beszélni kezdett:

– A nevem Zápor. Titkárnőként dolgozom a

Köztársaság nagykövetségén.

Ezzel a hazugsággal keltette fel maga iránt

Kelad'den érdeklődését, és már csak azért is

kapóra jött neki, mert magyarázatul szolgált

arra, hogy honnan származnak az értesülései,

amelyeket valójában Bane vásárolt az egyik

titkos kapcsolatától…

– Minden készen áll, Eddels Nagyúr – bre-

kegte a muun, és egy adatolvasót nyújtott a

mester felé. – Ebben mindent megtalál, amire

szüksége lesz.

Zannah ekkor látott először muunt, és eléggé

zavarba ejtőnek találta a teremtmény megjele-

nését. Legalább olyan magasra nőtt, mint Bane,

viszont a feje, a teste, valamint a végtagjai

A Kettő Szabálya

364

hosszúak és vékonyak voltak, mintha valami

szörnyű módon megnyújtották volna, hogy

elérje a jelenlegi magasságát. Tésztaszerű,

fehér bőrét helyenként gusztustalan, rózsaszí-

nű foltok tarkították. A szeme és pofacsontjai

mélyen besüppedtek máskülönben lapos

ábrázatába, az orrának nyomát sem lehetett

látni, míg vékony szájának mindkét sarka

lefelé görbült, mintha folyton megvető képet

vágott volna. A fején egyetlen hajszál sem nőtt,

és sötétbarna, egyszerű ruházatot viselt. Lerítt

róla, hogy rendkívül kényelmetlenül érzi

magát a Tatuin ikernapjainak forróságában, de

egyetlen szóval sem panaszkodott.

Zannah néhány nappal korábban megtudta a

mesterétől, hogy a Dűne-tenger homoksivata-

gában tartott találkozó egyfajta csúcspontja

annak a tervnek, amelyet, ha akaratlanul is, de

ő maga lendített mozgásba egy évvel koráb-

ban, röviddel azután, hogy Bane és ő első

Dew Karpyshyn

365

ízben leszálltak az Ambriára. Ugyanis a

ruusani Sith-táborban talált kézirat hátulján

hosszú számsorok sorakoztak: az

Intergalaktikus Bankkartellnél fenntartott

titkos számlák kódjai.

Bane elmesélte Zannahnak, hogy Qordis

Nagyúr megszállottan rajongott a ritka és

értékes műtárgyakért. Az évek folyamán

elképesztő összegeket sikkasztott el a Sötét

Testvériség pénzalapjaiból, amelyekből aztán

mindenféle kincseket vásárolt, hogy kielégít-

hesse a szenvedélyét. A Testvériség pusztulá-

sát követően egyedül Bane tudott ezekről a

számlákról, és egyedül ő férhetett hozzájuk.

Persze eszébe sem jutott, hogy akár fényűző

életet is élhetne, a kreditek csakis arra kellettek

neki, hogy megvalósítsa a céljait.

– Az információ árucikk – magyarázta meg-

fontoltan a tanítványának. – Cserélhető, elad-

ható és megvásárolható. A kreditek végső

A Kettő Szabálya

366

soron csak annyit érnek, mint a titkok, ame-

lyeket megveszünk rajtuk.

Az előző év folyamán Bane hozzányúlt a

tartalékokhoz. Helyi és köztársasági hivatal-

nokokat vesztegetett meg, hogy hozzáférjen a

titkos aktákhoz. Kormányzati kémeket és

kiváló kapcsolatokkal rendelkező bűnözőket

bérelt fel, hogy az ő ügynökeiként dolgozza-

nak. A váratlanul előkerült vagyont felhasz-

nálva hatalmas hálózatot épített ki, amelynek

tagjai az ő szemeként és füleként szolgáltak

több száz világon.

Maga Bane természetesen sosem lépett köz-

vetlen kapcsolatba ezekkel az illetőkkel. A

Sith-rend utolsó képviselőjeként létfontosságú

volt, hogy a névtelenség és ismeretlenség

leplébe burkolózzon. Mindent egy bizonyos

közvetítőn keresztül intézett – azon a muunon

keresztül, aki most ott állt előtte.

Dew Karpyshyn

367

– Pontosan követted az utasításaimat? – kér-

dezte tőle Bane.

– Betűhíven, Eddels Nagyúr – felelte maga-

biztosan a teremtmény. – Valamennyi kifizetés

három számlán keresztül fog történni, így a

forrást lehetetlen lesz kinyomozni. Cserébe ön

rendszeres jelentéseket kap, folyamatosan

áradnak majd önhöz mind a törvényesen,

mind a törvénytelenül megszerzett informáci-

ók. Amennyiben utasítást kíván adni az ügy-

nökeinek, azokat különféle titkos üzenetközve-

títő szolgálatok fogják eljuttatni a címzettek-

hez. Tökéletesen névtelenül.

– És senki sem tudja, hogy én állok a háttér-

ben? – kérdezte a szemét résnyire vonva Bane.

– Nyilván tisztában van azzal, hogy minek

köszönhetem a hírnevemet – válaszolta a

muun. – Számomra a diszkréció mindennél

fontosabb, és erre büszke is vagyok. Ezért

keresnek fel az önhöz hasonló ügyfelek…

A Kettő Szabálya

368

– Hát akkor a kettőnk ügye itt lezárul – jelen-

tette ki Bane.

A muun meghajolt a mester előtt, odabiccen-

tett Zannahnak, aztán sarkon fordult, és elin-

dult a közelben várakozó hajója felé. Zannah

mindvégig szemmel tartotta, mert érdekelte,

hogy miféle halál fog lesújtani rá. Meg sem

fordult a fejében, hogy mestere életben hagyja

a muunt. Egyedül ő tudta, hogy ki hozta létre,

és ki irányítja az egész Galaxist átszövő kém-

hálózatot, és egyedül ő látta Bane arcát.

A teremtmény azonban minden gond nélkül

elérte a hajót, és felszállt annak fedélzetére.

Pillanatokkal később feldübörögtek a hajtó-

művek, majd a gép felemelkedett, és hamaro-

san eltűnt a láthatárról. Zannah ekkor a meste-

réhez fordult, és értetlenül pislogva megkér-

dezte:

– Miért hagytad életben?

Dew Karpyshyn

369

– Mert még a jövőben is értékes lehet a szá-

munkra – felelte Bane.

– De hát látott téged! – tiltakozott a lány. –

Tudja, hogy ki vagy!

– Csak annyit tud, amennyit tudnia kell –

magyarázta higgadtan Bane. – Egy magát

Eddels Nagyúrnak nevező dúsgazdag ember

felbérelte őt, hogy állítson fel egy titkos infor-

mációs hálózatot. Fogalma sincs, hogy ki

vagyok valójában, sem pedig hogy mik a

céljaim. És fogalma sincs, hogy hol és hogyan

talál meg engem, hacsak én nem lépek vele

kapcsolatba.

Zannahnak eszébe jutott egy történet, ame-

lyet a mestere egy korábbi alkalommal osztott

meg vele. Bane akkor is az Ambrián tartózko-

dott, és már csak néhány óra választotta el a

haláltól, amikor rátalált egy Caleb nevezetű

orvosra. Csakhogy Caleb érzékelte benne a

sötét oldal jelenlétét, és nem akarta meggyó-

A Kettő Szabálya

370

gyítani. Bane azzal kényszerítette engedelmes-

ségre az illetőt, hogy ha nem segít rajta, akkor

megöli a lányát. Aztán, miután meggyógyult,

nem állt bosszút az orvoson, amiért az nyíltan

szembeszegült vele. Caleb bizonyságot tett a

képességeiről, illetve felkészültségéről, Bane

pedig tudta, hogy a férfi nem jelent veszélyt

őrá nézve, sőt egy napon még szüksége lehet a

tudására. A megölésével inkább csak kockáza-

tok jártak volna – és némi kicsinyes élvezet,

amiről ő készségesen lemondott.

– A halálából nem származik semmiféle

előny – mormolta akkor Zannah, és elgondol-

kodva rágcsálta az alsó ajkát…

– Zápornak módjában áll megadni nekünk a

Valorum főkancellár napirendjében szereplő

helyszíneket és időpontokat – magyarázta

Kelad'den a társainak. – Amikor az űrhajója

leszáll, mi már várni fogjuk őt.

Dew Karpyshyn

371

– Vannak testőrei – jegyezte meg kurtán

Paak.

– Csakis a személyi biztonsági osztaga – vá-

gott vissza Zannah. – Minden más túlontúl

nagy feltűnést keltene.

– Szeretné titokban lebonyolítani az itteni

találkozóját – tette hozzá Kel. – A Szenátus

még a szakadár mozgalmak puszta létezését

sem hajlandó hivatalosan elismerni, így aztán

a küldetését magánlátogatásnak minősítik.

– Három napot mondtál? Az nagyon kevés! –

tiltakozott Cyndra. – Több idő kell a felkészü-

léshez.

– Mindenünk megvan, ami csak kell – felelte

Kelad'den. – Vannak fegyvereink, és értünk is

a kezelésükhöz. Tudjuk, hogy a főkancellár

mikor és hová érkezik. Mi kell még?

– Például Hetton parancsa… – dörmögte

Paak.

Kelad'den feléje fordult, és ráförmedt:

A Kettő Szabálya

372

– Tényleg szükségünk van Hetton engedé-

lyére? Mik vagyunk mi, gyerekek? Magunktól

nem tudunk cselekedni?

– Ő a vezetőnk – felelte komoran Paak. – Ő

mondja meg, hogy mit csináljunk.

– Így vagyunk a Köztársaság Szenátusával is

– szólt közbe Zannah. – Ők is előírják, hogy

mit csináljunk és hogyan. Hát nem éppen ez

ellen harcoltok? Ha a gazdátoknak engedel-

meskedtek, rabszolgák vagytok, függetlenül

attól, hogy kiféle-miféle a gazda.

A legteljesebb meggyőződés hangján ejtette

ki ezeket a szavakat, noha a legkevésbé sem

hitt bennük. Ezzel egy időben megidézte

magában az Erőt, és annak láthatatlan nyúlvá-

nyaival óvatosan megérintette a helyiségben

tartózkodók elméjét. Módjában állt volna az

uralma alá vonni az akaratukat, de az ebben a

helyzetben nem segített volna rajta. A tudati

Dew Karpyshyn

373

befolyásolás hatásai Valorum megérkezésének

időpontjára nyomtalanul elillannának.

Zannah ezért egy jóval kifinomultabb esz-

közt választott. Ahelyett, hogy az Erő segítsé-

gével rájuk kényszerítette volna az akaratát,

inkább felszította az érzéseiket, hogy sokkal

érzelgősebb és erőszakosabb lelkiállapotba

hozza őket. Ez az eljárás önmagában véve

keveset ért, de ha meggyőző erejű és kellően

felkavaró szavak társultak hozzá, akkor a

hatásai sokkal erősebbek és tartósabbak lettek,

mint az egyszerű tudati befolyásolásnak.

Csakhogy ezek a szavak nem hangozhattak

el az ő szájából. A szakadárok számára idegen

volt, nem bíztak benne. Természetes ösztöneik

parancsára azonnal elvetették volna az érveit,

sőt mesterségesen gerjesztett, hiperagresszív

állapotukban valószínűleg ellene fordultak

volna. Valaki másnak kellett beszélnie hozzá-

A Kettő Szabálya

374

juk, egy olyan valakinek, akit régóta ismertek –

például Kelad'dennek.

– Azt mondjátok, függetlenséget akartok –

mondta nekik a jóképű twi'lek. – Azt mondjá-

tok, harcolni akartok a szabadságért. Ám

amikor felajánlom a lehetőséget, eloldalogtok,

mint a falkából kiűzött kath kutya!

– Meg kell várnunk a Fegyverszüneti Em-

léknapot – makacskodott Cyndra. – Tartanunk

kell magunkat az eredeti tervhez.

– A tervek mit sem érnek, amíg nem hajtjuk

végre őket – válaszolta Kel. – Folyton arról

beszélünk, hogy mit fogunk tenni a jövőben,

de amikor eljön az Emléknap, nem lesz nehéz

újabb kifogást találni arra, hogy várjunk még

egy kicsit! Nézzétek, titkos találkozókkal nem

lehet megváltoztatni a Galaxist. A tervek

önmagukban nem ijesztik meg a Szenátust, és

nem kényszerítik térdre a Köztársaságot.

Cselekednünk kell, méghozzá most azonnal!

Dew Karpyshyn

375

Zannah felismerte a saját szavait Kel beszé-

dében. Ő maga suttogta el őket a meghitt

beszélgetések alatt. Elültette a gondolatok

magvait, aztán figyelemmel kísérte a növeke-

désüket. A twi'lek most szenvedélyesen és

tüzesen adta elő a mondandóját, mintha szi-

lárdan hitte volna, hogy a saját nézeteit han-

goztatja.

– Döntő fontosságú esemény előtt állunk! –

folytatta felindultan. – Három nap múlva

lesújtunk a Köztársaság zsarnokaira! Megtesz-

szük az első lépést a függetlenség és az igazi

szabadság felé vezető úton!

Ketten-hárman tapsolni és éljenezni kezdtek,

amiből Zannah tudta, hogy Kel megnyerte

őket magának. Egyedül Paakon és Cyndrán

mutatkoztak a vonakodás jelei, de amikor a

csoport többi tagja nekilátott kidolgozni

Valorum elrablásának részleteit, még ők is

félretették a kételyeiket.

A Kettő Szabálya

376

A találkozó az éjszakába nyúlt, és amikor

véget ért, Zannah és Kelad'den visszatért a

lány bérelt lakásába.

– Csodálatos voltál ma este – suttogta

Zannah, miután beléptek az ajtón.

– Most néhány napra el kell válnunk egy-

mástól – felelte a twi'lek. – Amíg nem ér véget

az a bizonyos dolog, nem találkozhatunk. A

többiek számítanak rám. Nem engedhetem

meg, hogy bármi elvonja a figyelmemet.

Válasz helyett Zannah a férfihoz simult, és

szorosan átölelte.

Kelad'den kora hajnalban, még napkelte előtt

távozott. Zannah az ajtóban elbúcsúzott tőle,

majd visszabújt az ágyba, hogy aludjon még

egyet. Néhány órával később ismét felkelt, és

nekilátott összeszedni a holmiját. A küldetése

itt véget ért. Tudta, hogy többé nem látja

Kelad'dent. Eljött az idő, hogy visszatérjen az

Ambriára.

Dew Karpyshyn

377

A tábor romokban hevert. A sátrakból csu-

pán szétszaggatott, megpörkölődött rongyok

maradtak. A készleteket tartalmazó ládák

szilánkokra zúzódtak, a tartalmuk szétszóró-

dott a környéken. Több száz kilogramm súlyú

üzemanyagcellák feküdtek mindenfelé, néme-

lyik ötven méterre repült a tárolóhelyétől.

A törmelékkel és szeméttel telehintett talajon

megperzselt foltok feketéllettek, amelyekben

Zannah a Sith-villámok nyomaira ismert. A

levegő még ekkor is szinte sistergett a sötét

oldal energiától, amitől a lány megborzongott

félelmében és izgatottságában.

Nem esett nehezére kitalálnia, hogy mi tör-

tént: Bane-nek ezúttal sem sikerült elkészítenie

a holokronját, és elvakult dühében mindent

megsemmisített maga körül. A felismerés

nyomán eltűnődött azon, hogy ha itt lett volna

a kérdéses percekben, vajon meg tudta volna

A Kettő Szabálya

378

állítani a mesterét? Sőt ő maga túlélte volna a

vihart?

Darth Bane a tábor távolabbi határán üldö-

gélt, a hátát fordítva a leszállózóna felé. Ami-

kor Zannah odaért hozzá, megfordult, majd

felállt, és teljes, kétméteres magasságában

kihúzta magát, amitől a tanítványa fölé tor-

nyosult. A ruhái ronggyá szakadtak, és több

folton kiégtek, így látni lehetett, hogy az

orbaliskok mennyire elszaporodtak. Több

tucat teremtmény tapadt a bőrére, az arcát és a

kezét leszámítva az egész testét ellepték. Bane

úgy festett, mintha elpusztult, kagylóféle

teremtményekből megformált páncélt viselt

volna. Ám Zannah jól tudta, hogy a héjak alatt

rejtőző orbaliskok nagyon is élnek, és a meste-

réből táplálkoznak.

Bane azt állította, hogy a teremtmények

megnövelik a hatalmát, továbbá természetelle-

nesen nagy testi erőt és különlegesen hatékony

Dew Karpyshyn

379

öngyógyító képességet kölcsönöznek neki. Ám

a holokronkészítés területén vallott újabb

kudarc következményei láttán Zannah elgon-

dolkodott azon, hogy miféle árat kell fizetni

ezekért a képességekért. Mi haszna a nagyobb

hatalomnak, ha a birtokosa nem tudja irányí-

tani?

Legnagyobb megkönnyebbülésére úgy látta,

hogy a mestere időközben lecsillapodott, és

sokkal okosabb volt annál, semhogy a lelkiál-

lapota felől érdeklődjön – inkább belekezdett a

küldetéséről szóló beszámolóba:

– Minden készen áll, mester. Amikor

Valorum főkancellár kompja földet ér,

Kelad'den és a társai várni fogják őt.

– Jó munkát végeztél – ismerte el Bane.

A dicséret hallatán Zannaht, mint minden

korábbi alkalommal, ezúttal is elöntötte a

büszkeség és elégedettség érzése. Ám az

A Kettő Szabálya

380

örömét jócskán tompította a tudat, hogy min-

dörökre elvesztette a twi'lek férfit.

– Van valami esély arra, hogy sikerrel jár-

nak? – kérdezte halkan.

– Nincs – felelte Bane rövid megfontolás

után.

– Hát akkor mi értelme az egésznek? – fakadt

ki Zannah, végül utat engedve a csalódottsá-

gának. – Egyszerűen fel nem foghatom, hogy

miért bízol rám efféle küldetéseket! Miért

vesztegetjük az időnket és erőnket, ha tudjuk,

hogy kudarc vár rájuk?

– Nem kell sikerrel járniuk annak erdekében,

hogy értékesek legyenek a számunkra – vála-

szolta a legteljesebb lelki nyugalommal Bane. –

A szakadárok csakis zavaró tényezőnek kelle-

nek. Magukra vonják a Szenátus figyelmét, és

vakká teszik a Jediket.

– Vakká teszik a Jediket? – ismételte értetle-

nül Zannah.

Dew Karpyshyn

381

– A Jedik alárendelték magukat a Szenátus

akaratának – fejtegette Bane. – Hagyták, hogy

belesüllyedjenek a politika és a bürokrácia

mocsarába. A Köztársaság hívei azt szeretnék,

hogy egyetlen, egyesített kormányzat legyen,

amely fenntartja a békét az egész Galaxisban,

és a Jedik ezen cél eszközévé silányították

önmagukat. Valahányszor a szélsőségesek

csapást mérnek a Köztársaságra, a Szenátus a

Jediket szólítja fel cselekvésre. Így aztán az

ellenségeink lázongások elfojtására, felkelések

leverésére pazarolják az erejüket és idejüket, s

a legkevésbé sem figyelnek ránk.

– De miért kell a szeparatistáknak folyton

kudarcot vallaniuk? – kérdezte Zannah. – Úgy

is segíthetnénk nekik elérni a céljaikat, hogy

nem kockáztatjuk meg a lelepleződést!

– Ha sikerrel járnak, egyre több támogatóra

tesznek szert – magyarázta türelmesen Bane. –

A hatalmuk és a befolyásuk nőni fog. Egyre

A Kettő Szabálya

382

nehezebb lesz manipulálni és irányítani őket.

Még az is meglehet, hogy annyira megerősöd-

nek, hogy egy napon képesek lesznek meg-

dönteni a Köztársaságot.

– És az nem jó nekünk? – mormolta Zannah.

– A Köztársaság tartja kordában a Jediket –

felelte Bane. – A Köztársaság irányít és paran-

csol több ezer világon. Viszont ha elbukik,

több tucatnyi vagy talán több száz új csillag-

közi kormányzat és galaktikus szervezet lép a

helyébe. Egy ellenséget sokkal könnyebb

ellenőrizni és manipulálni, mint húszat. Ezért

kell a szélsőséges szeparatista csoportokon

tartanunk a szemünket. Azonosítjuk azokat,

amelyekben megvan a lehetőség, hogy valódi

fenyegetéssé váljanak, majd arra biztatjuk

őket, hogy sújtsanak le, még mielőtt valóban

készen állnának erre. Kiaknázzuk a bennük

rejlő lehetőségeket, kijátsszuk őket a Köztársa-

ság ellen. Hagynunk kell, hogy az ellenségeink

Dew Karpyshyn

383

meggyengítsék egymást, mialatt mi rejtőzkö-

dünk és egyre erősödünk. Egy napon a Köz-

társaság elbukik, és a Jedik megsemmisülnek.

De ez csakis akkor történhet meg, amikor mi

már készen állunk arra, hogy magunkhoz

ragadjuk a hatalmat.

Zannah bólogatott, noha szinte beleszédült,

amikor megpróbálta átlátni Darth Bane rend-

kívül bonyolult és szövevényes politikai

mesterkedéseinek összességét. Visszagondolt a

múltbeli küldetéseire, és azon törte a fejét,

hogy ezek hogyan illeszkednek bele az átfogó

tervekbe.

– Korábban sosem támadtak kételyeid a fe-

ladataidat illetően – jegyezte meg Bane, és

inkább kíváncsinak tűnt, semmint haragosnak.

Zannah nem akart Kelad'denről beszélni.

Noha mindent végrehajtott, amire Bane utasí-

totta, biztosra vette, hogy a twi'lek iránti

érzéseit mestere a gyengeség jelének fogná fel.

A Kettő Szabálya

384

– Még ha nem is értettem mindig a küldeté-

seim célját, a bölcsességedben sosem kételked-

tem, mester – válaszolta alázatosan, mert

hirtelen felismerte, hogy hogyan fordíthatja

előnyére a kínos kérdést.

– És most kételkedsz bennem? – kérdezte

Bane.

Zannah lassan végigjáratta tekintetét a tábor

helyén heverő romhalmazon, majd a hazugság

magvát az igazság leplével burkolva felelt:

– Még sosem tapasztaltam, hogy ennyire

elvesztetted az uralmadat a hatalmad felett.

Attól tartok, hogy az orbaliskok megrontják az

ítélőképességedet. És félek attól, hogy végül az

őrületbe kergetnek téged.

Bane nem válaszolt azonnal, és amikor meg-

tette, a hangja komoran és ingerülten recsegett:

– Én parancsolok az orbaliskoknak, és nem

ők nekem!

Dew Karpyshyn

385

– Természetesen, mester, bocsáss meg a felté-

telezésért! – mentegetőzött Zannah, ám a férfi

reakciójából azt a következtetést szűrte le,

hogy sikerült elvetnie a kétely magvát. Azzal,

hogy megpróbálta manipulálni a mesterét,

veszedelmes játszmába kezdett, de ezt a koc-

kázatot vállalnia kellett. Valóban tartott attól,

hogy ha az orbaliskok még egyszer az őrjön-

gésbe hajszolják Bane-t, akkor azt ő nem fogja

túlélni. Az önfenntartás ösztönének parancsára

akarta rávenni a mesterét arra, hogy igyekez-

zen megszabadulni az élősködőktől.

– Hozd rendbe a tábort! – rendelkezett fojtott

hangon Bane. – Aztán utazz vissza a

Serennóra! Készletekre van szükségünk.

Zannah engedelmes főhajtással nyugtázta a

parancsot, és mialatt a férfi meditálni kezdett,

nekilátott összeszedni a szemetet. És munka

közben ráeszmélt, hogy a mesterének elméjébe

plántált kételyek hosszú távon egy másik,

A Kettő Szabálya

386

számára rendkívül hasznos eredményt is

szülhetnek.

Bane éppen elégszer magyarázta el neki,

hogy ők ketten egy napon megküzdenek majd

a mesteri címért. Csakhogy a férfiban rendkí-

vüli testi erő dolgozott, rettentő tudással

rendelkezett, és az Erő is mélyen áthatotta. Az

eleven páncélzatba burkolva – amely megnö-

velte a hatalmát, és megvédte őt gyakorlatilag

valamennyi ismert fegyvertől – szinte legyőz-

hetetlen volt.

Zannah rájött, hogy csakis akkor remény-

kedhet a jövőbeni győzelmében, ha valamilyen

úton-módon eléri, hogy Bane-nel levetesse

magáról az orbaliskokat.

Dew Karpyshyn

387

Tizenkettedik fejezet

Johun mocorogni kezdett ültében, hogy ké-

nyelmesebb helyzetet találjon, közben arra

gondolt, hogy gyerekként mennyivel köny-

nyebben elviselte az űrutazással járó megpró-

báltatásokat. Mostanra messze maga mögött

hagyta a kamaszkort. Még a húszas évei

legelején is nőtt, a magassága immáron elérte a

185 centimétert, míg valaha vékony testén

kemény izmok feszültek. A régi külsejére már

csak szőke haja emlékeztette, amely továbbra

is a vállát verdeste, és színét tekintve feltűnően

elütött az állát keretező, fekete szakálltól.

Ismét megmozdult, és morcosan pillantott

Tarsus Valorumra, aki a vele szemben lévő

ülésben elterülve pihent. A főkancellár már a

hatvanas éveiben járt, noha a halántéka kör-

nyékén megjelenő ősz hajszálait leszámítva

A Kettő Szabálya

388

majdnem pontosan úgy festett, mint azon a

napon, amelyiken Johun első ízben találkozott

vele. Tarsus mosolyogva állta a Jedi tekintetét,

aztán csak megvonta a vállát, és Johun tudta,

hogy ennél hangsúlyosabb bocsánatkérést nem

fog kapni, amiért ezen a másodrendű hajón

kénytelen kibírni a hosszúra nyúló csillagközi

utazást.

Az Új Hajnal, ez az Envoy osztályú komp

számtalanszor bebizonyította, hogy megbízha-

tó és jól kezelhető hajó, de fényűzőnek koránt-

sem lehetett nevezni. Tarsus Valorum, a Ga-

laktikus Köztársaság korábbi főkancellárja

igényelhetett volna egy különlegesebb egysé-

get személyes használatra – például az új

Cygus Théta osztály egyik példányát, vagy

akár egy Consular típusú, pompás cirkálót,

amely rövid idő alatt olyannyira népszerű lett

diplomatakörökben. Tekintetbe véve az előző

állását, nem lehetett kétséges, hogy a Szenátus

Dew Karpyshyn

389

jóváhagyta volna a kérését, és megszavazta

volna a gép megvásárlásához szükséges ösz-

szeget. Csakhogy Valorum ragaszkodott az Új

Hajnalhoz. Azt állította, hogy miután a hivatali

ideje véget ért, a kétfős személyzettel repülő,

hat utas szállítására alkalmas, hatos szintű

hiperhajtóművel felszerelt egység tökéletesen

megfelel a céljainak és igényeinek.

Ez a szerénységre és gyakorlatiasságra valló

gesztus minden szónál ékesebben beszélt

magáról a férfiról. Az elmúlt évek folyamán

Johun számtalanszor megfigyelhette a főkan-

cellárt úgy nyilvános szerepléseken, mint a

lakosztályának magányában, és minél jobban

megismerte, annál jobban tisztelte. De arra is

rájött, hogy Valorum néha hihetetlenül ma-

kacs, sőt a megátalkodottságig konok, amit

egyebek mellett azzal is bizonyított, hogy bár a

Szenátus felajánlotta neki, hogy díszőrséget ad

A Kettő Szabálya

390

mellé a diplomáciai küldetéseihez, ő vissza-

utasította az ajánlatot.

– Egy visszavonult politikus nem jelent ve-

szélyt senkire – érvelt akkoriban. – És én

biztosan nem vagyok annyira fontos, hogy

valaki veszélybe sodorja magát azzal, hogy

ártani próbál nekem.

Johun továbbra is elkísérte hosszú útjaira,

ám ő maga döntött így, nem a főkancellár. Jól

tudta, hogy Valorum továbbra is rendkívül

értékes munkát végez, és azt is tudta, hogy

szép számmal akadnak még olyanok, akik

szívesen megtorolnák rajta vélt vagy valós

sérelmeiket. Többször is megpróbálta rábe-

szélni Tarsust, hogy biztonságosabb körülmé-

nyek között utazzon, de mindhiába. Így aztán

úgy határozott, hogy mindaddig, amíg konok

barátja nem veszi körül magát komolyabb

testőrséggel, személyesen kíséri el valamennyi

küldetésére.

Dew Karpyshyn

391

– Remélem, hamarosan odaérünk – dörmög-

te rosszkedvűen, elárulva ezzel kínos érzéseit.

– Máskor meditálni szokott, hogy elüsse

valamivel az időt – jegyezte meg ravaszkásan

mosolyogva Valorum. – Amúgy sem rajong az

üres fecsegésért.

Tarsus csakis a kettejük között régóta fennál-

ló baráti viszony miatt engedte meg Johunnak,

hogy elkísérje őt. Az első, négyéves főkancellá-

ri megbízatásának java ideje alatt a Jedi tagja

volt a személyi testőrségének, és mindvégig a

második időszakban. Jelenleg mint „Jedi

tanácsadó” szolgálta őt, noha Johun még

sosem adott semmiféle tanácsot, és elképzelni

sem tudta, hogy erre valaha is sor kerül.

Tarsus Valorumot úgy ismerték szerte az

egész Galaxisban, mint a férfit, aki megmentet-

te a Köztársaságot. Azzal, hogy áthajszolta a

Ruusani Reformációt a Szenátuson, a béke, a

jólét és a gyarapodás új korszakát vezette be.

A Kettő Szabálya

392

Johun azonban nem azért tartotta nagyra őt,

amit elért, hanem azért, ahogyan elérte.

A főkancellár mellett szolgálva megtapasz-

talhatta a szavak és eszmék valódi hatalmát.

Tarsus Valorumban mély meggyőződés mun-

kált, azon ritka politikusok közé tartozott, akik

valóban hittek a saját szavaikban. Valaha

egyszer elhatározta, hogy megteremti az

aranykort a Galaxis lakói számára, és fáradha-

tatlan lendülettel űzte az újjászületett és újra

egyesített Köztársaságról szőtt álmait. Az

elmúlt három-négy, háborúkkal és zűrzavarral

teli évszázad folyamán több száz világ szakadt

ki a Köztársaságból, és ezek jó része az ő

uralma alatt visszatért. Aztán, amikor a man-

dátuma lejárt, és eljött a perc, hogy átadja

helyét az utódjának, gondoskodott róla, hogy

minden rendben legyen, és a hölgy zökkenő-

mentesen folytathassa az ő munkáját.

Dew Karpyshyn

393

Csodálatra méltó módon a nagy újraegyesí-

tés a lehető legkevesebb vérontás és csatározás

árán zajlott le. Valorum nagykövetekre és

békeszerződésekre támaszkodva elérte azt,

amit hadseregekkel és háborúkkal sosem

lehetett volna. „Hogy megnyerj egy világot,

meg kell nyerned a lakóinak szívét és elméjét”

– magyarázta egy alkalommal, röviddel azu-

tán, hogy Johunt beosztották mellé. És a Jedi

azok után, hogy egy évtizeden keresztül

közvetlen közelről kísérte figyelemmel

Valorum működését, biztosan tudta, hogy

ezeknél igazabb szavakat még senki sem

mondott.

– Becsült érkezési idő: öt perc – recsegett a

pilóta hangja a fedélzeti hangszórókban. –

Készüljenek fel a leszállásra!

Johun megkönnyebbülése jeléül jócskán eltú-

lozva felsóhajtott, mire a főkancellár derűsen

kuncogott. Ezt a játékot már sokszor eljátszot-

A Kettő Szabálya

394

ták. Tarsus hiába vonult vissza, eszébe sem

jutott egyszerűen távozni a politika birodal-

mából. A Köztársaság életerős és hasznos

tanácsadója maradt. A főkancellári megbízatá-

sának lejárta óta eltelt két évben Johun több

mint ötven diplomáciai küldetésre kísérte el –

mint ahogyan ezen alkalommal is.

A Serenno bolygó fontos volt a Köztársaság

számára. A kormányzó nemesi családok tagjai

a Galaxis leggazdagabb magánszemélyei közé

tartoztak. Azonfelül, hogy hihetetlen összege-

ket fordítottak jótékony célra, vagy adtak

politikai szervezeteknek, annyi tőkével ren-

delkeztek, hogy segíthettek végrehajtani akár a

kormányzat legnagyobb beruházásait is.

Ezenfelül a forrásaik révén módjukban állt a

Köztársaságot ellenző csoportokat pénzelni –

és ezt meg is tették. A különféle szakadár

csapatok gyakran találtak maguknak dúsgaz-

dag jótevőt Caranniában, Saffiában és

Dew Karpyshyn

395

Fiyarróban, vagyis a Serenno három legna-

gyobb városában.

Valorum azért jött ide, hogy találkozzon a

bolygó hat leggazdagabb családjának vezetői-

vel, és reményei szerint rávegye őket arra,

hogy a befolyásukat latba vetve beszéljék rá a

többi családot, hogy a jövőben ne támogassák

a Köztársaság-ellenes csoportokat. A feladat

nehéznek ígérkezett, miután a Serenno grófjai

nem arról híresültek el, hogy engednek a

kívülállók követeléseinek.

Hogy megkönnyítsék a helyzetet, a tárgya-

lást nem hivatalos körülmények között tervez-

ték lebonyolítani. Valorum egyszer elmagya-

rázta Johunnak, hogy a legtöbb uralkodó és

politikus teljesen másképp viselkedik, ha

tudja, hogy a tetteinek híre biztosan eljut a

közvéleményhez. Ezek a döntéshozók akármit

gondoltak magukban, sokszor beszéltek úgy,

hogy megfeleljenek a köznép elvárásainak –

A Kettő Szabálya

396

ezt a taktikázást Tarsus mélyen megvetette. A

nyilvános fórumokon sokszor ígérték meg,

hogy támogatnak egy olyan ügyet, amelyben

ők maguk egy pillanatig sem hittek, aztán

amikor a polgárok érdeklődése alábbhagyott, a

korábbival homlokegyenest ellenkező nézetek-

re váltottak.

És persze arra is akadt példa, hogy a hatalom

birtokosai hirtelen ellenezni kezdtek egy

korábban általuk is támogatott eszményt, csak

azért, hogy ne tűnjenek gyengének vagy

könnyen manipulálhatónak. A Serennón is így

állt a helyzet. Ha híre ment volna annak, hogy

a Köztársaság képviselője azért keresi fel a

grófokat, hogy cselekvésre szorítsa őket, már

csak az elveik miatt is szembeszálltak volna

vele.

– Sose bízz olyan ígéretben, amelyet

holovetítő előtt tettek – figyelmeztette gyakran

Valorum a környezetében élőket. – Ha valamit

Dew Karpyshyn

397

el akarsz intézni, tárgyalj zárt ajtók mögött, és

nézz bele a másik fél szemébe.

– Figyelem, a végső megközelítés követke-

zik! – jelentette be a pilóta, és egy ütemmel

később Johun megérezte, hogy a hajó kissé

jobbra dől.

Egy magánűrkikötő felé tartottak, amelyet

Nalju gróf birtokolt, aki a hat Fenséges Ház

egyikének feje volt, valamint a Köztársaság

sziklaszilárd szövetségese. A megállapodás

úgy szólt, hogy a gróf birtokának egyik eldu-

gott zugában működő leszállópályától siklóval

utaznak tovább a találkozóra, amelyen részt

vesz valamennyi Fenséges Ház egy-egy képvi-

selője, és amelyen Valorum előadja majd a

kérését.

A hajó éppen csak érzékelhető zökkenéssel

landolt, és a személyi rámpa hangos sziszegés

kíséretében máris leereszkedett. Johun már

A Kettő Szabálya

398

alig várta, hogy végre kinyújtóztassa a tagjait,

és sietve talpra ugrott.

– Kiszállunk, excellenciás uram? – kérdezte,

azt a megszólítást használva, amely még a

visszavonulását követően is megillette a fő-

kancellárt.

Valorum felállt, és még egyszer, utoljára

ellenőrizte a megjelenését. Johun a Jedi Rend

hagyományos barna-sárga ruházatába öltözött,

de Tarsus indulás előtt díszruhát öltött magá-

ra, amely megfelelt a serennói előkelőségek

ízlésének, szokásainak és jelenleg uralkodó

divatjának. Sötétkék nadrágot és bő szabású,

fehér inget viselt, mindkettőt egy híres mester-

szabó készítette. A vállára éjfekete selyemkö-

penyt terített, amit Nalju gróftól kapott aján-

dékba. A köpenyének szegélyeit, valamint az

ingének kézelőjét és gallérját hímzés díszítette,

amelynek folyton ismétlődő mintázata kék

Dew Karpyshyn

399

háttér előtt három, egymást részben fedő, fehér

kört ábrázolt – vagyis a Nalju-ház címerét.

Ezeket a ruhákat a legfinomabb és legdrá-

gább anyagokból szabták – Johun megborzon-

gott, amikor belegondolt, hogy mennyibe

kerülhettek. Ám az öltözék jelképként szolgált,

azt jelenítette meg, hogy a Nalju-ház megin-

gathatatlanul támogatja a korábbi főkancellár

ügyét. Egy befolyásos és régóta fennálló Ház

segítsége nélkül a helyi nemesek szóba sem

álltak volna Valorummal, aki az ő köreikben

kívülállónak, illetve alsórendűnek számított.

Tarsusnak természetesen módjában állt volna

megtéríttetni a költségeit a Szenátussal, ám a

rá jellemző módon úgy döntött, hogy maga

fizeti a számláit.

A kiszállást követően kisebbfajta leszállópá-

lyán találták magukat, amely egy az óceánból

kiemelkedő, többé-kevésbé henger formájú,

hatalmas kőtömb tetejére épült. Ezt a roppant

A Kettő Szabálya

400

oszlopot alig három lépés széles és körülbelül

ötven méter hosszú acélhíd kötötte össze a

függőleges sziklafallal övezett, magas part

tetején elterülő fennsíkkal. A szédítően kes-

keny járda kellős közepén ötször öt méteres

terasz állt egy bonyolult tartószerkezeten,

amely szintén a vízből emelkedett ki.

A leszállópályát és a hidat nem szerelték fel

korlátokkal. Johun tudta, hogy ez a szembetű-

nő hiányosság önmagában véve is jelkép,

akárcsak a Serenno kultúrájának oly sok

vonása. A helyi nemesek mindennél többre

becsülték és ádázul védelmezték az egyéni

függetlenségüket. A pályát vagy a hidat kísérő

korlát a gyengeség jele lett volna, nyílt beisme-

rése az élet törékenységének, illetve a halandó-

ságnak, ami aláaknázhatta volna a Nalju-ház

erejét és helyzetét. A Jedi viszont aggódott a

főkancellár biztonsága miatt, főleg amikor

belegondolt, hogy mi várna rá, ha véletlenül

Dew Karpyshyn

401

leszédülne a járdáról, és legalább ötven-hatvan

métert zuhanna az odalent háborgó, fagyos

vízig.

Miután pontosan azért szálltak le éppen itt,

hogy kerüljék a harsonákat és a feltűnést,

egyikük sem lepődött meg azon, hogy alig

néhányan várták őket. A fogadóbizottság

tagjai ugyanolyan öltözetet viseltek, mint

Valorum, amiből nyilvánvalónak tűnt, hogy

Nalju gróf kíséretéhez tartoznak.

A semmi felett lebegő, nyolcszögletű tera-

szon négyen álltak. Az óceán felől fúvó erős

szél bele-beletépett a ruháikba, amitől a köpe-

nyük a hátuk mögött csapkodott. Közülük

hárman emberek voltak: két férfi és egy nő. A

negyedik illető, egy vörös bőrű twi'lek férfi

láttán Johun fejében megfordult, hogy a helyi

nemesek köreiben talán státusszimbólumnak

számít egy-egy lethant szerepeltetni a személyi

kíséretben.

A Kettő Szabálya

402

A híd másik végén túl két további alak vára-

kozott egy fényűző kivitelű sikló mellett. Ők

ketten messze álltak ahhoz, hogy Johun megál-

lapíthassa akár a nemüket, akár azt, hogy

melyik nép szülöttei.

A pilóták leállították az Új Hajnal hajtómű-

veit, a gépek dübörgését a sziklákat ostromló

hullámok morajlása váltotta fel.

– Ha rajtam múlik, nem itt szállunk le – je-

gyezte meg Johun elég hangosan ahhoz, hogy

Tarsus meghallja a szavait az erős háttérzaj-

ban.

– Hát én magam kértem Naljutól, hogy egy

mindentől távol eső helyen szállhassunk le! –

kiabálta vissza nevetve Valorum, és a teraszon

ácsorgó alakok felé biccentve hozzátette:

– Megértem őket, hogy csak félútig jöttek

elénk.

– Ön tovább menne ezen a járdán, mint

amennyire muszáj? – kérdezte a Jedi.

Dew Karpyshyn

403

– Biztos, hogy nem! – válaszolta Valorum,

azzal leszegte az állát, hogy elrejtse az arcát a

szél elől, és nekivágott a hídnak.

Egy másodperccel később Johun a nyomába

szegődött, noha valamiért furcsán érezte

magát – talán az egész helyzet miatt.

– Legyen óvatos! – kiáltotta a főkancellár

után. – Ha letántorodik a hídról, nem ígérem,

hogy el tudom kapni!

Valorum válasz nélkül hagyta az intést –

vagy nem hallotta meg, vagy minden figyel-

mével az átkelésre összpontosított.

Már csak néhány lépés választotta el őket a

terasztól, amikor Johunnak baljós előérzete

támadt. Különös, megmagyarázhatatlan

eredetű zavart érzett az Erőben, ami arra

figyelmeztette, hogy valami szörnyűség fog

történni. Eddig a pillanatig Valorum haladását

követte nyomon, hogy szükség esetén közbe-

avatkozzon, de most átadta magát az Erőnek,

A Kettő Szabálya

404

és megnyitotta a tudatát, hogy átfogó, teljes

képet kapjon a környezetéről.

Hamarosan felfedezte, hogy a teraszon vára-

kozó alakok sugárvetőkkel és vibropengés

fegyverekkel szerelkeztek fel. A siklónál álló

illetők – egy zömök, erőteljes felépítésű férfi,

akinek karját és nyakát zöld, illetve lila tetová-

lások díszítették, valamint egy középkorú

chiss nő – szintén fegyvert viseltek. És ami

ennél riasztóbbnak hatott: a chiss mintha

rejtegetett volna valamit a kezében.

Johun ekkor anélkül, hogy megfordult volna,

feljebb vitte a tudatának látópontját, és meg-

vizsgálta a háta mögött nyugvó Új Hajnalt,

valamint a hajó közvetlen környékét. Pillana-

tokkal később érzékelte, hogy a leszállópálya

tenger felé eső pereme alatt robbanótöltetek

lapulnak, és ebből arra következtetett, hogy a

chiss egy távirányítású detonátort szorongat a

markában.

Dew Karpyshyn

405

A másodperc törtrésze alatt hajtotta végre a

felderítést, de így sem volt elég gyors ahhoz,

hogy megmentse az Új Hajnalt vagy annak

személyzetét. A chiss a hüvelykujjával felpat-

tintotta a detonátor kapcsolóőrét, megnyomta

az aktiváló gombot, és a töltetek felrobbantak.

A detonáció feltépte a komp páncélozatlan

burkolatát, a szétrepülő acéldarabok hatalmas,

füstölgő lyukakat ütöttek a hajótestbe. Az

odabent tartózkodó pilótának és a navigátor-

nak esélyük sem volt a menekülésre, a repe-

szek azonnal végeztek velük.

A leszállópálya majdnem pontosan középen

kettétört, a nyílt tenger felé eső része zökkent

egyet, és kifelé billent. Az Új Hajnal végigcsú-

szott ezen a megdőlt szakaszon, és kirepült a

semmibe. Zuhanás közben egyszer nekivágó-

dott a sziklatömb oldalának, majd messze

hangzó dörrenéssel a vízbe csapódott. Hatal-

A Kettő Szabálya

406

mas vízoszlop robbant az ég felé, és a hajó

szinte azonnal a tajtékzó felszín alá süllyedt.

Amikor a leszállópálya leszakadt, az acélhíd

rándult egyet, és meghajlott, amitől a főkancel-

lár oldalra tántorodott, és mielőtt visszanyer-

hette volna az egyensúlyát, lelépett a járdáról.

Johun az Erő segítségével hatalmasat szökkent,

a hasára érkezve siklott még egy métert, köz-

ben előrelökte a jobbját, és az utolsó pillanat-

ban elkapta Valorum köpenyének végét. A

főkancellár egy-két másodpercig a biztos halált

jelentő, legalább ötvenméteres mélység felett

függött, aztán a Jedi meglóbálta, és fellódította

maga mögé a hídra.

Johun éppen idejében aktiválta a fénykardját

ahhoz, hogy háríthassa a terasz felől érkező

sugárnyalábokat, majd talpra ugrott, és szem-

befordult a támadóival. A jellegzetes fegyver

láttán mind a négyen beszüntették a tüzelést,

és csak bámultak – nyilván azt mérlegelték

Dew Karpyshyn

407

magukban, hogy mennyi esélyük van egy

Jedivel szemben.

A haladék nem tartott sokáig, de lehetőséget

adott Johunnak arra, hogy felmérje a helyzetet.

Azonnal belátta, hogy nincs hová visszavo-

nulni: az acéljárdának az a szakasza, amelyen

ő és a főkancellár állt, elvált az amúgy is

szétroncsolódott leszállópályától, és meredek

szögben emelkedve nyújtózott a terasz felé.

Így aztán csakis előre, a fennsík felé mehettek

– csakhogy ehhez át kellett törniük az ellensé-

gen.

– Ne mozduljon! – kiáltotta Johun a főkancel-

lárnak, azzal hatalmas szökkenéssel felugrott a

teraszra.

A nő, valamint a két férfi időközben elrakta a

sugárvetőit, és előrántották vibrokardjukat,

míg a twi'lek a part felé hátrált. Johun egyetlen

pillantással felmérte, hogy a kardok pengéjén

kortózisbevonat csillog, vagyis a fénykardja

A Kettő Szabálya

408

nem fogja egyszerűen kettévágni őket. Ha

mindez nem lett volna elég, már az első csa-

pásváltás alatt felismerte, hogy az ellenfelei

rendkívül képzett és tapasztalt kardforgatók.

Gyors keresztvágással hárította az elsőnek

támadó férfi csapását, majd megpördült, és

félreütötte a nő fegyverét, amely roppant

erővel süvített a nyaka felé. Villámgyors forgó

rúgást indított a második támadója felé, a talpa

telibe találta az oldalát, mire a nő megtántoro-

dott, és éppen csak nem bukott át a peremen.

Johun nem ugorhatott utána, hogy végezzen

vele, mert mindössze annyi ideje maradt, hogy

kardját maga mögé lendítve feltartóztassa a

csapást, amelyet a másik férfi mért az ő védte-

len hátára.

Johun a felkészülése során kizárólag a

Nimannak is nevezett Négyes Forma, vagyis

valamennyi közül a legkiegyensúlyozottabb

stílus csapásait és hárításait sajátította el. A

Dew Karpyshyn

409

néha tréfásan Diplomatastílusnak is nevezett

Nimannak nem voltak különösebb erősségei,

sem gyengeségei. Általános sokoldalúságával

jól szolgálta őt annak idején, a ruusani csata-

mezők kiszámíthatatlan, vad forgatagában.

Csakhogy az azóta eltelt évtizedben csupán a

legalapvetőbb erőfeszítéseket tette annak

érdekében, hogy fenntartsa a kardforgatásban

szerzett jártasságát, inkább a diplomáciával

kapcsolatos tudásának bővítésére fordította

idejét és energiáit. Ám ettől függetlenül Jedi-

lovag maradt, vagyis félelmetes harcos.

Több ellenféllel állt szemben, ám azok

egyenként rontották rá, nem tudták, vagy nem

is akarták összehangolni a támadásaikat. A nő,

amint visszanyerte az egyensúlyát, újabb

rohamra indult, de Johun még idejében oldalra

perdült, és a magasabbik férfi felé taszította őt.

Hatalmas lendülettel szaladt neki a társának,

A Kettő Szabálya

410

ledöntötte a lábáról, és mindketten elterültek a

fémlemezeken.

Miután ez a kettő átmenetileg kiesett az ösz-

szecsapásból, Johun minden figyelmét az

alacsonyabb férfira összpontosította. Amikor

az imént egyszerre hárman támadtak rá,

puszta védekezésre kényszerítették. Most

viszont, hogy mindössze egy ellenféllel kellett

felvennie a harcot, magához ragadhatta a

kezdeményezést. Agresszívan nyomult előre,

nem lassítva és nem mérlegelve, abban a biztos

tudatban, hogy nem csupán a saját, hanem a

főkancellár életéért is küzd. A pengéje búgva

és sisteregve táncolt, túl gyorsan mozgott

ahhoz, hogy közönséges szem követni tudja.

A férfi kétségbeesetten kapkodva hárította a

csapásokat, és folyamatosan hátrált, mígnem

megérezte, hogy a sarka túlnyúlik a terasz

szélén. Végső elkeseredésében előrelendült, és

ügyetlen döfést indított Johun szíve felé. A

Dew Karpyshyn

411

Jedi egyszerűen félreütötte a vibropengét, és

egy gyors csapással felhasította ellenfele

mellkasát – amivel azonnal véget vetett az

illető életének.

A másik kettő időközben talpra vergődött. A

nő újabb vakmerő rohamra indult. Johun

ezúttal tapodtat sem mozdult, csak elhajolt a

vízszintesen előre kaszáló kard elől. A kellő

pillanatban odakapott, megragadta a nő csuk-

lóját, majd hanyatt vágta magát, és felrántotta

mindkét lábát. A mozdulatsor folytatásaként a

támadójának lendületét felhasználva maga fölé

rántotta őt, a hasának támasztotta a talpát, és

egy ütemmel később mindkét lábával egyszer-

re kirúgott. A nő legalább négy métert repült,

jóval a terasz szélén túlra – ahol a halál várta.

Zuhanás közben mindvégig sikított, az utolsó

kiáltásai hirtelen szakadtak meg, amikor a

kőtömböt övező sziklák közé vágódott.

A Kettő Szabálya

412

Johun azonnal talpra ugrott, és támadóállás-

ban várta a magasabbik férfi következő roha-

mát. Ám az illetőnek esze ágában sem volt

egyedül szembeszállni vele. Hirtelen sarkon

fordult, és a fennsíkra vezető hídszakasz felé

lódult.

Hanyatt-homlok rohanva elszáguldott a

mozdulatlanul várakozó twi'lek mellett, majd

hirtelen megtorpant, egész testében megmere-

vedett, és mindkét kezével a nyakához kapott.

Lassan, aprókat topogva szembefordult

Johunnal, majd egyre gyengülve markolászta a

torkán tátongó, véres sebet, végül előredőlt, és

arcra borulva elterült a terasz acéllemezein.

A jelenet olyan gyorsan és váratlanul játszó-

dott le, hogy beletelt néhány pillanatba, mire

Johun felfogta, mi történt. Igazából csak akkor

értette meg, amikor felfedezte, hogy a twi'lek

mindkét kezében egy-egy félhold alakú pengét

tart. Ezek a fegyverek úgy festettek, akár egy

Dew Karpyshyn

413

kisebbfajta sarló; az egyik ezüstös fénnyel

csillogott, a másikról vér csöpögött.

A siklónál álldogáló chiss nő, illetve a teto-

vált férfi az imént elindult a terasz felé, hogy

bekapcsolódjon a küzdelembe. Ám amikor azt

látták, hogy a lethan meggyilkolja menekülni

akaró cinkosukat, egy csapásra meggondolták

magukat. Szembekerülve egy szörnyű tudással

felvértezett Jedi-lovaggal, valamint egy olyan

szövetségessel, aki megölné őket, ha szökni

próbálnának, meghozták az egyetlen helyes

döntést: megpördültek, és visszarohantak a

fennsíkra. Beugrottak a siklóba, begyújtották a

hajtóműveket, és elszáguldottak, hogy tovább

már ne kelljen részt venniük a félresikerült

merényletben.

A twi'lek éppen csak utánuk pillantott, majd

átlépett utolsókat vonagló bűntársa felett, és

sajátos támadóállást vett fel: széles terpeszbe

ugorva közepes mélységű guggolásba eresz-

A Kettő Szabálya

414

kedett, és a két kezét vízszintesen oldalra

nyújtotta. A legkevésbé sem törődött azzal,

hogy magára maradt. A lekkui a hátán csüng-

tek, és finoman meg-megremegtek a visszafoj-

tott izgatottságtól, míg a szája sarka megvető-

en lefelé görbült.

– Mindig is szerettem volna próbára tenni a

harci jártasságomat egy Jedi ellenében – mor-

molta alig hallhatóan.

Johun nem csupán készségesen, de egyene-

sen boldogan elfogadta a kihívást. Az Erőtől

kölcsönzött, szemkápráztató gyorsasággal

előreszökkent, és a twi'lek mellkasa felé döfött,

hogy gyorsan véget vessen a kettejük össze-

csapásának. A vörös bőrű alak azonban egy-

szerűen csak hátrahajolt, majd oldalra dőlve

elkígyózott a szívének szánt penge mellett, és

különös, félhold formájú fegyverét előrelen-

dítve a Jedi torkát vette célba.

Dew Karpyshyn

415

Johun az utolsó pillanatban fordult ki; az

első penge a felsőteste előtt süvített el, de a

második elkapta a jobb vállát, és mély, fájdal-

mas sebet vágott az izmaiba. Hogy időt nyer-

jen, távolabbra táncolt, és amikor körbepör-

dült, azzal szembesült, hogy a twi'lek az

előzőleg felvett harci tartásban guggol, noha

most mindkét fegyverét maga előtt lebegtette.

Másodjára jóval óvatosabban közeledett felé,

mert most már tudta, hogy ez az egyetlen

ellenfele sokkal veszélyesebb, mint amilyen a

másik három együttvéve volt.

Szűk csapásokkal és gyors döfésekkel pró-

bált rést találni a lethan védelmén, és igyeke-

zett kitapasztalni a ritka fegyverféleség moz-

gásmintáit és ritmusát. A twi'lek megvető

könnyedséggel hárította valamennyi támadá-

sát, közben folyton váltogatta a kezét, hogy az

egyik pengéje mindig a teste előtt, védekező

helyzetben maradjon.

A Kettő Szabálya

416

Johun hamarosan rájött, hogy a szokatlan

fegyver használói a gyorsaság és a mozgé-

konyság kedvéért kénytelenek feláldozni a

távolságot. Mindezt azt eredményezte, hogy

ha túl közel engedte a lethant, akkor sebezhe-

tővé vált, viszont ha távol tartotta magától, ő

került előnyösebb helyzetbe. Valószínűleg az

ellenfele is eljutott ugyanehhez a felismerés-

hez, mert ha apránként is, de egyre közelebb

nyomult hozzá.

Johun ekkor egy különösen agresszív soro-

zattal akarta hátrálásra kényszeríteni a

twi'leket, de nem tudott áthatolni annak vé-

delmén. Nem számított, mivel próbálkozott, az

ellenfele mindig szabadon tartotta legalább az

egyik pengéjét, és sorban hárította valamennyi

csapást.

Johun csalódottságában elvétette az egyik

döfését. A kelleténél valamivel előrébb hajolt,

néhány centiméterrel feljebb vitte előre a

Dew Karpyshyn

417

pengéjét, valamint túl sok súlyát helyezte az

elülső lábára – és a hibáért kis híján az életével

fizetett.

A lethan félresöpörte a homloka felé tartó

energiapengét, előreszökkenve alig egy méter-

re csökkentette a kettejüket elválasztó távolsá-

got, és ezzel a fénykard hatékony hatótávolsá-

gán belülre került. Egy ütemmel később a bal

kezében tartott pengét függőlegesen húzta le,

míg a jobbal alacsonyan és vízszintesen előre-

vágott. Johun csak hátrálni tudott, hogy elke-

rülje az első csapást, de a szerencséje elfogyott,

amikor az ellenfele az előző pályájukon, ám az

ellenkező irányba rántotta a fegyvereit.

A felfelé süvítő félhold felhasította az arcát,

és éppen csak elvétette a szemét. A másik

hosszú, felszínes sebet vágott a bordái felé,

amely ugyan kegyetlenül fájt, de nem bénította

meg. Mindennek a tetejébe a lethan már annyi-

ra közel volt hozzá, hogy nem sújthatott le a

A Kettő Szabálya

418

fénykardjával. Csak annyit tehetett, hogy

hirtelen hátradőlt, majd előrelendült, és belefe-

jelt az előtte vöröslő arcba. A kemény ütés

hatására ellenfelének orra szabályosan behor-

padt, a benne lévő csontok és porcok hangos

ropogással zúzódtak darabokra. A twi'lek

hátratántorodott, de szinte azonnal összeszed-

te magát, és ismét támadóállásba helyezkedett.

Mindkét orrlyukából dőlt a vér, a sötétvörös

folyamot még sajátos színű arcbőrén is jól

lehetett látni.

Johun megpróbálta megidézni magában az

Erőt, hogy letaszítsa ellenfelét a teraszról.

Csakhogy a világos oldal energiáinak begyűj-

téséhez összpontosítania kellett volna, márpe-

dig egy másodperc törtrészére sem figyelhetett

másra, csakis a párbajra. A twi'lek valahogy

érzékelte a még oly rövid kihagyást, és azon-

nal támadásba lendült – a félhold formájú

Dew Karpyshyn

419

pengék halálos félkörívet leírva süvítettek a

levegőben.

Johun az utolsó pillanatban szökkent hátra,

aztán a kínkeservesen összeszedett energiái

nyomtalanul elillantak, mialatt folyamatosan

hátrált, hogy kitérjen az őrjöngő roham elől.

Hirtelen guggolásba ereszkedett, és a lethan

lába felé rúgott, hogy kisöpörje alóla. Az

ellenfele azonban számított erre az ellentáma-

dásra, fürgén átugrott a lába felett, majd töké-

letes időzítéssel úgy rántotta fel a térdét, hogy

az pontosan a Jedi állának ütközött.

Johun csillagokat látott, ám amikor a félel-

metes pengék ismét lesújtottak rá, oldalra

gurult, és így, ha hajszál híján is, de elkerülte,

hogy a twi'lek lefejezze. A következő másod-

percben talpra ugrott, és vad csapást mért a

lethanra, ám az kitért lefelé villanó energia-

pengéje elől, majd a közvetlen közelébe szök-

kent, mire megint csak hátrálnia kellett, hogy

A Kettő Szabálya

420

túlélje a szemkápráztató gyorsasággal zuhogó

csapások sorozatát.

A twi'lek könyörtelenül nyomult felé, és

mindvégig annyira közel maradt hozzá, hogy

nem is gondolhatott ellentámadásra, csakis

védekezésre futotta az idejéből és erejéből. Az

ellenfele hol jobbra, hol balra oldalazott, hogy

elvágja a menekülés útját, és addig szorította

őt hátrafelé, mígnem egy újabb lépést követő-

en megérezte, hogy a sarka a mélység felett

lebeg.

Johun belátta, hogy nem tudja legyőzni a

lethant. Az ellenfele gyorsabb volt nála, ráadá-

sul a fegyverforgató képességeit és jártasságát

hosszú éveken keresztül, kemény képzéssel

fejlesztették gyakorlatilag tökéletesre. Harcol-

hatott még vele, de a végkimenetel nem lehe-

tett kétséges – tudta, hogy itt fog meghalni,

ezen a szűkös acélteraszon. A sorsát már

semmiképpen sem kerülhette el, viszont még

Dew Karpyshyn

421

most is módjában állt feláldozni magát annak

érdekében, hogy megmentse a főkancellárt.

Nincs halál, csak az Erő létezik…

A twi'lek minden erejét összeszedte, hogy

felkészüljön egy végső, elkeseredett ellentá-

madásra. Arra számított, hogy a Jedi megpró-

bál utat törni magának, hogy eltávolodhasson

a peremtől. Ám Johun hirtelen eldobta a

fegyverét, s mindkét kezével előrekapva

megmarkolta a lethan ingét. A fénykard han-

gos koppanással érkezett a fémlemezekre, az

energiapenge azonnal kialudt.

A váratlan mozdulat tökéletesen meglepte a

twi'leket. Egy pillanatra elbizonytalanodott,

majd hirtelen hatalmasra nyitotta a szemét,

amikor rájött, hogy mi fog történni. Mindkét

pengéjével egyszerre sújtott le, és mély sebet

vágott az ellenfele alkarjába, de Johun eltökél-

ten szorította tovább a vékony ruhadarabot.

A Kettő Szabálya

422

Miután amúgy is a peremen egyensúlyozott,

egyszerűen csak hanyatt dőlt, és magával

rántotta az ellenfelét. Mialatt az ötven méterrel

lejjebb hullámzó vízből kimeredő sziklák felé

zuhantak, a lethan torkaszakadtából üvöltött,

míg Johun nem érzett mást, csupán tiszta és

mindent betöltő békességet.

Úgy érezte, egy örökkévalóságig hullanak.

Mintha lassított felvételen látta volna a világot,

és teljesen megnyitotta magát az Erő előtt. A

titokzatos energiák átáramlottak rajta, sokkal

erősebben, mint korábban bármikor. A becsa-

pódás előtti pillanatban mélyen belenézett a

twi'lek szemébe, és elmosolyodott. Még sosem

érzett nagyobb és kellemesebb békességet,

mint ebben a másodpercben.

Eddigi életében sokszor ugrott bele különféle

vizekbe – folyókba, tavakba és medencékbe de

amit ezen alkalmakkor megtapasztalt, a legke-

vésbé sem hasonlított ahhoz, amit most élt át, a

Dew Karpyshyn

423

vízbe érkezés pillanatában. A felszín felületi

feszültsége miatt akkora ütést kapott, mintha

egy roppant pöröllyel sújtottak volna rá. Még a

levegőben repülve jobbra dőlt, így a tompa, de

iszonyatos erőhatás az oldalát érte. Érezte,

hogy több bordája eltörik, majd fagyos hullám

vágott végig rajta, amikor a dermesztően

hideg víz körülzárta a testét.

Néhány pillanatra az a benyomása támadt,

hogy a semmiben lebeg, majd ráeszmélt, hogy

nem halt meg. Még ha nem is a sziklákra esett,

a zuhanásnak abból a magasságból végzetes-

nek kellett volna lennie. De valahogy mégis

életben maradt, noha gyors ütemben süllyedt a

sötét tengerfenék felé. „Az Erő – gondolta

részben elámulva, részben hitetlenkedve –,

teljesen átadtam magam neki, cserébe meg-

mentette az életemet.” Hirtelen rájött, hogy

még most is görcsösen markolja a twi'lek ingét.

Kinyitotta a szemét, és a zöld árnyalatú vízen

A Kettő Szabálya

424

keresztül meglátta, hogy ellenfelének feje

természetellenes szögben oldalra dőlve billeg

előre-hátra – a becsapódás pillanatában a

lethan nyaka eltört.

Johun szétnyitotta az ujjait, és erőteljes csa-

pásokkal úszott felfelé. Pontosan abban a

pillanatban, amikor úgy érezte, hogy a tüdeje

mindjárt szétrobban, felért a felszínre, aztán

köhögve és köpködve szívta magába az éltető

levegőt. A fenti terasz tartószerkezete tőle alig

néhány méterre meredt ki a vízből. Néhány

rúgással közelebb vergődött hozzá, majd

felnyúlt, és megragadta az egyik acélgerendát,

és bár az ujjai máris meggémberedtek a hideg-

től, mászni kezdett.

A két alkarján tátongó sebekből patakzott a

vér. Viszont, noha a lethan pengéi mélyre

hatoltak, szerencsére nem értek fontos idege-

ket vagy inakat, így mindkét kezét használhat-

Dew Karpyshyn

425

ta, mialatt kitartóan kúszott felfelé a kicsapó-

dott párától nedves és csúszós acélelemeken.

Hamarosan félútig ért, amikor is a szél miatt

reszketve megpihent, és ekkor meghallotta,

hogy valaki a nevét kiáltja. Felnézett, és meg-

pillantotta Valorum aggodalmas arcát. Abban

a tudatban, hogy takarékoskodnia kell az

erejével, szóval nem, csupán egy bágyadt

intéssel válaszolt.

Fél méterre járt a terasztól, amikor főkancel-

lár lenyúlt felé, és megragadta a csuklóját. A

kimerült Jedi mélységes hálát érzett, mialatt

Valorum felhúzta, és a peremtől biztonságos

távolságra vonszolta. Megpróbált ugyan

felállni, de a lába cserbenhagyta. Csak arra

futotta az erejéből, hogy a hátára forduljon,

aztán nagyokat fújtatva bámulta az égboltot.

– Megmentette az életemet – mondta neki

Valorum, miközben mellé telepedve várta,

hogy összeszedje magát. – Sosem tudom

A Kettő Szabálya

426

meghálálni azt, ami értem tett, de ha van

valami, amit megtehetek önért, csak szóljon, és

én máris teljesítem.

– Volna egy apróság… – zihálta Johun ha-

nyatt fekve, mert még ekkor is fáradt volt

ahhoz, hogy egyáltalán felüljön. – Kérjen

magának egy nyavalyás biztonsági osztagot!

Dew Karpyshyn

427

Tizenharmadik fejezet

Zannah lassan vágott át Carannia piacán, és

menet közben megvásárolta azokat a készlete-

ket, amelyeket Bane akaratlan dührohamában

megsemmisített. Mindössze egyetlen hét telt el

azóta, hogy utoljára itt járt, de ezen rövid idő

alatt sok minden megváltozott.

Először is, Kelad'den meghalt. A

HoloHálózat valósággal sistergett a Valorum

főkancellár elleni, kudarcba fulladt merénylet-

ről szóló hírektől, és valamennyi beszámoló-

ban külön kiemelték, hogy egy vörös bőrű

twi'lek is részt vett a támadásban, valamint,

hogy egy Johun Othone nevezetű Jedi végzett

vele.

A csoport további három tagja is életét vesz-

tette, viszont a jelentések szerint két összees-

küvő elmenekült a helyszínről. A megadott

A Kettő Szabálya

428

személyleírásuk alapján Zannah számára

nyilvánvaló volt, hogy Paak és Cyndra élte túl

a balul sikerült merényletet.

A Szenátus, illetve a Köztársaság mindenfé-

le-fajta kormányzatai azonnal elítélték a me-

rényletet. És ami ennél is fontosabb: a Serenno

főnemesei megígérték, hogy a közeljövőben

gyors és határozott lépéseket fognak tenni a

tisztes világukat fertőző szakadár szervezetek

felszámolása érdekében. A szökevények

mielőbbi kézre kerítése céljából magas nyom-

ravezetői díjat ajánlottak fel – és ez a rendkívü-

li összeg arról tanúskodott, hogy komolyan

gondolják az ígéretüket.

Zannah most már biztosra vette, hogy a gró-

fok akkor is így reagáltak volna, ha Kelad'den

és a társai sikerrel járnak. A támadást követően

a nyomozók holttesteket találtak a helyszín

közelében, Nalju gróf szolgáinak tetemét. A

gróf a főkancellár fogadására küldte ezeket a

Dew Karpyshyn

429

kísérőit, és a csapdát felállító szélsőségesek

hidegvérrel meggyilkolták őket.

A régi, hűséges hívek halála megrázta az

egész Nalju-házat, míg maga a támadás ténye

óriási és általános felháborodást váltott ki.

Nalju személyesen intézkedett Valorum láto-

gatása körül, és a nagyra becsült vendég elleni

merénylet egyenesen a család becsületét vette

célba – felért azzal, mintha magát a grófot

támadták volna meg. És miután a Serenno

főnemesei mindig is hajlottak arra, hogy

megvédjék az övéiket, egyként sorakoztak fel

Nalju mögött, miközben ordítoztak és eskü-

döztek, hogy felkutatják és kivégzik azokat,

akik felelősek ezért az aljasságért.

Darth Bane kétségkívül előre látta ezeket a

következményeket. És joggal számított arra,

hogy az elkövetkező évek folyamán a Köztár-

saság őrzői éberen figyelik majd a Serennót,

főleg a főnemesek hadjáratát, amelyet a vilá-

A Kettő Szabálya

430

gukat bemocskoló szakadár elemek ellen

vívnak…

Zannah idáig jutott a töprengésben, amikor

váratlanul kemény tárgy nyomódott a hátá-

nak, és egy ingerült hang a fülébe suttogta:

– Ne mozdulj…

– Eléggé meglep, hogy van bátorságod nyil-

vános helyen mutogatni a képedet – válaszolta

fojtott hangon Zannah, anélkül hogy szembe-

fordult volna a mögötte álló chiss nővel. –

Rengeteg kreditet tűztek ki a fejedre.

– Neked köszönhetően! – recsegte Cyndra,

azzal keményen megbökte Zannah hátát a

sugárvetőjének csövével. – Most pedig indulj!

Lassan és feltűnés nélkül!

Zannah tucatnyi módon fordíthatott volna a

helyzeten, csakhogy a zsúfolt piactéren nem

akarta megmutatni a hatalmát. Így aztán a

parancsnak engedelmeskedve, szótlanul

ballagott a bódésorok közötti, keskeny utcá-

Dew Karpyshyn

431

kon, és a megfelelő alkalomra várt. Cyndra

szorosan mögötte lépkedett, és a testével

takarta a fegyverét.

– Hová viszel? – kérdezte egy idő után

Zannah.

– Meglátogatjuk Hettont – felelte gúnyos

hanghordozással a chiss nő. – Van néhány

kérdése a számodra.

„Ez éppen kapóra jön – állapította meg ma-

gában Zannah. – Nekem is van néhány kérdé-

sem az ő számára.” Cyndra hamarosan bete-

relte őt egy a vásártérről leágazó, keskeny

sikátorba, amely egy kihalt mellékutcába

torkollott.

– Itt most megállunk. Ha megmozdulsz, lö-

vök – közölte a kereszteződéshez érkezve a

chiss nő, azzal a derékszíjából előhúzott egy

adó-vevőt, és halkan beleszólt:

– Elkaptam. Gyere, szedj fel minket!

A Kettő Szabálya

432

Alig egy perccel később kisebbfajta sikló

kanyarodott be az utcába, és nyomban a köve-

zetre ereszkedett. Zannah a legkevésbé sem

lepődött meg, amikor meglátta, hogy Paak ül a

kormány mögött. Cyndra sietve a géphez

lökdöste a foglyát. Amikor odaértek, a férfi

kiugrott a járműből, és elégedetten odaszólt a

társának:

– Megmondtam, hogy visszajön! Igazam lett?

– Ne a szádat jártasd – förmedt Cyndra a

férfira –, inkább kutasd át!

Paak gyors, durva mozdulatokkal megmo-

tozta Zannaht.

– Ezt nézd meg, mit találtam! – kurjantotta

hirtelen, amikor felfedezte a lány fegyverét,

amit nyomban az orra elé tartott, hogy köze-

lebbről is szemügyre vegye.

Zannah kardjának markolata valamivel

hosszabb volt az átlagos fénykardokénál, hogy

mindkét végében elférjen egy-egy kristály.

Dew Karpyshyn

433

Ugyanakkor, mialatt a hagyományos kétpen-

gés kardok fesztávolsága aktív állapotban

néha a három métert is meghaladta, az ő aktív

fegyverének hossza alig érte el a két métert. Ez

a hozzá nem értők szemében jelentéktelennek

tűnő különbség döntő fontosságú volt a vívó

stílusa szempontjából…

– A rövidebb pengék nagyobb gyorsaságot

és mozgékonyságot biztosítanak a számodra –

magyarázta Bane tizennegyedik életévében

járó tanítványának, aki a bal kezével forgatta

újonnan készített fegyverét, és minden figyel-

mével arra összpontosított, hogy kitapasztalja

annak egyensúlyát.

– Könnyedén, az ujjaiddal tartsd a markola-

tot! – folytatta a mester. – Inkább a csuklóddal

és a kezeddel irányítsd, semmint az egész

karoddal és válladdal. Ezzel ugyan feláldozod

a távolságot és a nyomatékot, viszont képes

A Kettő Szabálya

434

leszel áthatolhatatlan védőfalat teremteni

magad körül.

– Védekezéssel nem lehet megölni az ellenfe-

let – jegyezte meg Zannah, mialatt a gyorsan

pörgő fegyvert zökkenőmentesen átvette a

jobb kezébe, majd vissza a balba.

– Belőled hiányzik az a testi erő, amely a

Djem So vagy a többi, támadó jellegű stílus

erőteljes csapásaihoz szükséges – fejtegette

Bane. – Neked a gyorsaságodra, a ravaszsá-

godra és mindenekfelett a türelmedre kell

hagyatkoznod, hogy legyőzd az ellenségeidet.

Azzal aktiválta a saját fénykardját, és hosz-

szan ívelő csapást indított a tanítványa felé,

mire Zannah a fegyverét maga elé lendítve

oldalra térítette a lefelé tartó energiapengét.

– A Hármas forma lehetővé teszi a számod-

ra, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel

háríthasd a támadásokat – mondta ekkor Bane.

– Az ellenfeled értékes erőt és energiát veszít

Dew Karpyshyn

435

minden egyes csapásával, és lassan kifárad,

mialatt te friss és erős maradsz.

Bane mindkét kezével megragadta a marko-

latot, magasan a feje fölé emelte a fegyverét,

majd függőlegesen, roppant erővel lerántotta.

Zannah csakis azokkal a mozdulatokkal véd-

hette magát, amelyeket az elmúlt év minden

egyes napján ket órán keresztül gyakorolt. Ha

megpróbálta volna egyszerűen megállítani

mestere a pengéjét, akkor az az erejénél fogva

a fejéhez vágta volna a saját fegyverét, vagy

kiverte volna a kezéből a markolatot. Ehelyett

inkább a megfelelő szögben, éppen csak hoz-

záütötte a pengéjét, amitől a sistergő energia-

nyaláb irányt váltott, és rézsútosan haladva

tovább, ártalmatlanul suhant el a vállától alig

néhány ujjnyira.

– Jó – mondta kurtán, de elégedetten Bane,

azzal újra felemelte a fegyverét. – Ne próbáld

megállítani! Tereld el! Várj, amíg az ellenfeled

A Kettő Szabálya

436

fáradt és csalódott lesz. Hagyd, hadd kövessen

el hibát, akkor ragadd meg, és használd ki az

alkalmat!

Hogy szemléltesse az elhangzottakat, vad

csapást indított, amit a tanítványa könnyedén

félreterelt. Bane a lendülettől túlságosan

előrehajolt, és ezzel mintegy odakínálta védte-

len vállát és hátát a lánynak. Zannah villám-

gyors csuklómozdulattal a rés felé irányította a

fegyverét, és közvetlen találatot ért el: az egyik

pengéje legalább tíz centiméter hosszan végig-

siklott mesterének vállán, és ezzel minden más

ellenfelének levágta volna a karját. Ám ebben a

mostani esetben az izzó energianyaláb csupán

Bane ujjasát hasította fel, és éppen csak látható,

fekete sávot égetett a ruha alatt rejtőző orbalisk

páncéljára.

– Halott vagy! – kiáltott fel diadalmasan

Zannah, és tovább pörgette a fegyverét, amely

egy pillanatra sem lassult.

Dew Karpyshyn

437

Bane helyeslőn bólintott – csakhogy korán

volt még, és a napi vívóóra éppen csak elkez-

dődött.

– Újra! – parancsolta azon a zordon és kímé-

letlen őrmesterhangján, amit az erőnléti edzé-

sek és a gvakorlatozások alatt szokott használ-

ni…

– Ez meg mi? Egy fénykard? – dörmögte

meglepetten Paak, és ide-oda forgatta a fegy-

vert. – Ezt meg hol szerezted, kicsi lány?

Elloptad egy Jeditől, vagy ilyesmi?

Zannahnak nem volt kedve válaszolni. Senki

sem járt a környéken, hármasban álldogáltak

az elhagyatott utcában. Könnyűszerrel végez-

hetett volna a fogva tartóival. Csakhogy az

imént azt mondták, elviszik őt Hettonhoz, és

alig várta, hogy találkozzon a Köztársaság-

ellenes Felszabadítási Front titokzatos alapító-

jával és vezetőjével.

A Kettő Szabálya

438

– Ez a kard érdekelni fogja Hettont – közölte

Paak. – Nagyon-nagyon kíváncsi lesz…

– Rendben, induljunk! – mondta Cyndra a

társának. – Nem akarom megváratni Hettont.

Már így is éppen eléggé haragszik ránk.

Paak bedobta a fénykardot az elülső

utasülésre, majd bemászott a kormány mögé.

– Szállj be hátra! – rendelkezett Cyndra, és a

nyomaték kedvéért meglóbálta a sugárvetőjét.

Zannah ezúttal is némán engedelmeskedett.

Miután helyet foglalt, a chiss nő beült mellé, és

nyomban rászegezte a fegyverét. A sikló

felemelkedett, aztán az alacsony háztetők felett

a város északi határa felé tartott. Percekkel

később, amikor már szántóföldek és mezők

felett repültek, Zannah megkérdezte:

– Mikor érünk oda?

– Fogd be a pofád! – válaszolta megvetően

vicsorogva Cyndra. – Bőven lesz még alkal-

Dew Karpyshyn

439

mad beszélni. Például, amikor megmagyará-

zod Hettonnak, hogy miért árultál el minket.

– Kel mindig is odáig volt egy-egy helyes

pofikáért… – jegyezte meg hátrapillantva

Paak. – Én meg mindig tudtam, hogy egyszer

ez lesz a halála. Ha lett volna esze, megmarad

melletted, Cyndra.

– Te is fogd be a pofádat! – csattant fel mér-

gesen a chiss nő. – Csak vezess!

– Te és Kel… – mondta Zannah őszintén

meglepődve. – Sajnálom… nem tudtam.

– Ne aggódj, Cyndra sem tudott semmiről! –

közölte felröhögve Paak. – Legalábbis addig

nem, amíg te nem bukkantál fel azon a gyűlé-

sen. A legszívesebben ott helyben megfojtott

volna. Szerencséd, hogy érti a dolgát.

Az utazás hátralévő ideje alatt mindhárman

hallgattak. Egyre messzebbre és messzebbre

távolodtak a várostól. Hamarosan már a

nemesi családok vidéki birtokai felett repültek,

A Kettő Szabálya

440

és ezzel Zannah beigazolódni látta a gyanúját,

miszerint Hetton egy befolyásos Ház dúsgaz-

dag sarja. A gondolat nyomán eltöprengett

azon, hogy vajon mi lesz az illetővel most,

miután Caranniában a közhangulat a szakadá-

rok ellen fordult.

A sikló állhatatosan haladt tovább északke-

letnek. Hatalmasan elterülő rózsakertek felett

száguldottak, amelyek öntözővizét szobrokkal

díszített, márvány szökőkutak szolgáltatták, és

amelyeken kertészek egész hada ásott, kapált

és metszett, hogy tökéletes állapotban őrizzen

meg minden egyes virágot.

A láthatáron hatalmas udvarház bukkant fel,

amely inkább hatott pazar kastélynak, sem-

mint lakóháznak. A számtalan tornyon röpkö-

dő zászlók vérvörös színben pompáztak, a

rájuk hímzett címer egyetlen, nyolcágú arany-

csillagot ábrázolt – Zannah élt a gyanúperrel,

hogy a jelkép a Demici-ház ötágú csillagából

Dew Karpyshyn

441

származhat. Ezek után valószínűnek vélte,

hogy Hettonékat rokoni szálak fűzi a

Demicikhez, és valamilyen úton-módon el-

nyerték a jogot, hogy megteremtsék a családi

címer saját változatát.

Az udvarház parkjában leereszkedő siklót

hat hosszú, vörös köpenybe burkolózó őr

fogadta. A magas, széles vállú alakok sisakot

viseltek, amely tökéletesen eltakarta mind a

fejüket, mind az arcukat, és valamennyien

energialándzsát hordoztak. A másfél méter

hosszú rudak végén kábítómodulok sötétlet-

tek, amelyeknek elektromos kisülései mély

ájulásba taszították vagy megbénították az

ellenfelet – vagy akár meg is ölték, ha a lán-

dzsa forgatója elég magasra állította a feszült-

séget. Zannah mestere tanításai alapján azon-

nal felismerte ezt a különleges fegyvert. Az

umbarai Árnyharcosok használták előszeretet-

A Kettő Szabálya

442

tel, bár ezen csoport tagjai elrejtőztek a Sötét

Testvériség bukása és pusztulása után.

– Kifelé! – parancsolta ekkor Cyndra, és me-

gint intett a sugárvetőjével.

Zannah valahol a lelke mélyén sajnálta a

chisst – Kelad'den felhasználta, majd elhajítot-

ta őt –, viszont haragudott is erre a kék bőrű

vetélytársára. Ugyanakkor szilárdan megfo-

gadta, nem fogja hagyni, hogy ezen érzései

közül valamelyik befolyásolja, ha döntenie

vagy cselekednie kell.

Az utasításnak megfelelően kiszállt a jármű-

ből, és ellenállás nélkül tűrte, hogy az idegen

őrök egyike megmotozza. Aztán maga elé

tartotta mindkét kezét, és tétlenül végignézte,

hogy egy másik őr a csuklójára csap egy

elektrobilincset. Cyndra ennek láttán végre

leengedte a sugárvetőjét, és belecsúsztatta a

derekáról függő tokba. Ezt követően megra-

gadta Zannah karját, és a ház felé induló őrök

Dew Karpyshyn

443

után húzta, míg Paak néhány lépéssel lema-

radva követte őket.

A csapat hamarosan áthaladt a magas, bolt-

íves bejárat alatt, amelyen túl hatalmas már-

ványcsarnok terült el. A falak mentén festmé-

nyek és szobrok sorakoztak, a mennyezeten

művészi holoképek derengtek. Zannah úgy

sejtette, hogy a gazdagságnak ez a szembetűnő

fitogtatása valószínűleg lenyűgözi, sőt talán

megfélemlíti a legtöbb látogatót, ő viszont

puszta pazarlásnak tartotta a gyűjteményt.

Érzése szerint a ház tulajdonosa merőben

felesleges hiábavalóságokra költötte azt a

rengeteg kreditet, amit sokkal jobb, haszno-

sabb célokra is fordíthatott volna.

Az épület hatalmas volt, legalább öt perc

kellett ahhoz, hogy a siklótól eljussanak a

fogadóteremig, ahol is Hetton várt rájuk.

Amikor az őrök végül megálltak egy magas,

kétszárnyú ajtó előtt, amely áttörhetetlen

A Kettő Szabálya

444

akadályként állta útjukat, Zannah nyomban

tudta, hogy megérkeztek az úti céljukhoz. Két

vörös köpenyes alak nekitámaszkodott egy-

egy ajtószárnynak, majd ünnepélyes lassúság-

gal nyitott állásba tolták őket.

A túloldalon legalább harminc méter hosszú

és húsz méter széles terem fogadta a csapatot.

Az előcsarnokhoz hasonlóan a falakat itt is

képzőművészeti alkotások ékesítették. A

bejárattól hosszú, vörös szőnyeg vezetett a

szemközti falnál elterülő lépcsős emelvényig.

A lenyűgöző helyiségből teljességgel hiányoz-

tak a bútorok, leszámítva egy trónnak is beillő

ülőalkalmatosságot, amely az emelvény kellős

közepén állt.

A magas támlájú, kárpitozott szék mellett

kétfelől egy-egy vörös köpenyes, fején sisakot

viselő harcos őrködött, míg rajta egy férfi ült,

aki nem lehetett más, mint maga Hetton. A

meglepően alacsony előkelőség az ötvenes

Dew Karpyshyn

445

éveinek vége felé járhatott. A helyi szokások-

kal ellentétben nem a Házának színeiben

pompázott, hanem egyszerű szabású fekete

nadrágot, fekete inget, fekete csizmát és fekete

bőrkesztyűt viselt. A csizmájának peremén és

a kesztyűjének hajtókáján keskeny, vörös

szegély futott körbe. A vállán szintén vörössel

szegett, éjfekete köpeny terült el, amelynek a

csuklyáját hátravetette, így nyíltan megmutat-

ta az arcát.

Finom szálú, őszülő haját egészen rövidre

vágatta. Az orra hosszú volt és hegyes, míg

halványkék szemei aránytalanul kicsinek

tűntek, ráadásul túl közel ültek egymáshoz. A

szája sarka örökösen lefelé görbült, azt a

benyomást keltve, hogy megvetően tekint az

egész világra. Amikor az őrök bekísérték a

foglyot, a férfi előrehajolt ültében, és megmar-

kolta trónjának karfáját, amitől púpos, baljósla-

tú és ugrásra kész alaknak látszott.

A Kettő Szabálya

446

Noha az arcvonásai vagy éppen a termete

alapján aligha lehetett volna vonzónak vagy

tiszteletet parancsolónak nevezni a megjelené-

sét, kétségkívül a tekintély és a hatalom aurája

lengte körül. Zannah először úgy hitte, hogy a

vagyonból, illetve az előjogokból táplálkozó

önbizalom kelti ezt a benyomást, csakhogy

mialatt a vörös szőnyegen lépdelt az emelvény

felé, rádöbbent, hogy ennél sokkal többről van

szó: Hettonból a sötét oldal energiái sugároz-

tak!

Amikor csupán tízméternyire jártak a trón-

hoz vezető lépcsősortól, az emelvényen álló

őrök egyike felemelte a jobbját, mire a kurta

menetoszlop megállt. A fegyveres kísérők

minden további parancs nélkül eltávolodtak az

oldalfalak felé, így már csak Zannah, Cyndra

és Paak maradt a ház ura előtt.

– No és te ki lennél, kedvesem? – érdeklődött

Hetton, kissé elharapva a szóvégeket, és a

Dew Karpyshyn

447

hangja jócskán letompulva, de még hallhatóan

verődött vissza a csarnok magas márványfalai-

ról.

– A nevem Zápor – felelte Zannah és

Kelad'den barátja vagyok. Pontosabban, vol-

tam.

– Ő árult el minket a köztársaságiaknak –

csattant fel ingerülten Cyndra, és megrázta

Zannah kezét.

– Én nem árultam el senkit! – tiltakozott

Zannah, hogy húzza az időt, amíg fel tudja

mérni a házigazda hatalmát.

A Sötét Testvériség és a Fény Hadserege

között lezajlott hosszas háborúskodás alatt

mindkét fél módszeresen kereste az Erőre

fogékony teremtményeket, hogy a soraiba

állítsa őket. Viszont a gazdag és befolyásos

családoknak – mint amilyen Hettoné is volt –

nem jelentett gondot elrejteni a különleges

A Kettő Szabálya

448

képességekkel rendelkező tagjaikat mind a

Jedik, mind a Sith-ek elől.

– Ismerted a tervünk minden részletét! –

közölte emelt hangon Cyndra. – Ki más lett

volna az áruló?

– Nekem úgy tűnik, hogy te és Paak valaho-

gyan életben maradtatok – vágott vissza

Zannah, és mialatt a kimondatlan vád ott

lebegett a levegőben, óvatosan tovább vizsgál-

gatta Hettont.

A férfi hatalma nem tűnt nyersnek és zabo-

látlannak, mint általában azoké, akik nem

estek át kiképzésen. Lehetséges, hogy valaha

volt egy mestere? Egy mentora, aki tudott

bánni az Erővel, és egy darabig vezette őt a

sötét oldal ösvényein, aztán elhagyta, hogy

csatlakozzon Kaan Nagyúrhoz? Vagy a ma-

gyarázat teljesen másutt keresendő?

– Nem vagyok áruló! – kiáltotta felháboro-

dottan Cyndra.

Dew Karpyshyn

449

– Higgadj le, Cyndra! – szólt rá Hetton a

chiss nőre, és elmosolyodott, mintha magában

mulatott volna annak kitörésen. – Valorum

főkancellárt egy Jedi kísérte. A küldetésetek

kezdettől fogva kudarcra volt ítélve. De még

ha sikerül – tette hozzá a hangját halk, fenye-

gető suttogássá fojtva akkor is a fejünkre

vontátok volna a Fenséges Házak haragját.

– Mit képzeltetek? – harsogta aztán olyan

erős és átható hangon, hogy Paak és Cyndra

összerezzent. Zannah érzékelte, hogy a levegő

szinte sistereg, mialatt az alacsony férfi meg-

idézi az Erőt, és kezdi magába gyűjteni a sötét

oldal energiáit. Kétségkívül rendelkezett

hatalommal, de a lány azt is fel tudta mérni,

hogy a tudása és képességei nem érnek fel a

sajátjaival.

– Hetton, várj! – kiáltotta riadtan Paak, mert

egyszeriben rájött, hogy ő és a társa veszélybe

került. – Van valamink a számodra!

A Kettő Szabálya

450

Azzal felmutatta Zannah fénykardját, és a

nyomaték kedvéért meglengette a feje felett. A

hatás nem maradt el: Hetton mozdulatlanná

dermedt, a szemét a markolatra szegezve,

hangtalanul tátogott, és a bensőjében gyüleke-

ző sötét energiák szempillantás alatt szerte-

foszlottak. Egy-két másodperccel később

összeszedte magát, hátradőlt a trónján, és

kurta kézmozdulattal jelzett az egyik őrének,

hogy vigye oda neki a kincset.

Amikor a kezébe kapta a fegyvert, egy teljes

percig gondosan tanulmányozta, majd tiszte-

letteljesen az ölébe fektette.

– Hol találtátok? – kérdezte halkan és hig-

gadtan, bár kissé vészjósló hangon.

– A lánynál volt – közölte Paak de nem haj-

landó elmondani, hogy honnan szerezte.

– Lehetséges, hogy… – mormolta Hetton,

azzal megújult érdeklődéssel tekintett a fo-

golyra, és mialatt végigfuttatta az ujjait a

Dew Karpyshyn

451

fénykardon, furcsa, kissé reszkető hangon

megszólalt:

– Rendkívüli módon érdekelne, hogy az ifjú

hölgy hogyan jutott hozzá ehhez a tárgyhoz!

– Hadd maradjak vele kettesben öt percre! –

kérte Cyndra. – Szóra bírom, erre akár mérget

vehetsz!

Zannah úgy döntött, hogy a játszma elég

hosszúra nyúlt. Egyszerű lett volna az Erő

segítségével megbilincselt kezébe rántani a

fénykardot, viszont másfajta fegyverek is a

rendelkezésére álltak…

– Az Erő különféle módokon nyilvánulhat

meg – magyarázta neki annak idején Darth

Bane. – Minden egyénnek vannak erősségei és

gyenge pontjai. Akadnak területek, amelyeken

felülmúl másokat, de olyanok is, amelyeken

alulmarad másokkal szemben.

A Kettő Szabálya

452

A tizenkét éves Zannah bólintott. Néhány

hónappal korábban a mester feltárta Freedon

Nadd holokronjának egy eladdig zárt adat-

bankját. Noha nem árulta el, hogy mit talált,

röviddel a felfedezés után újabb elemekkel

bővítette a felkészítést. Két-három naponta

szigorú próbáknak vetette alá a tanítványát, és

kihívások elé állította őt, amelyekkel felmér-

hette, hogy Zannah mennyire képes uralni az

Erő különféle megnyilvánulási formáit.

Egészen addig a napig nem volt hajlandó

elárulni a kísérleteinek eredményét, és Zannah

kezdett attól félni, hogy valamilyen tekintet-

ben kudarcot vallott.

– Egyesek nyers, elemi hatalmat birtokolnak

– fejtegette tovább Bane. – Képesek gyilkos

villámokat szórni az ujjaikkal, vagy hegyeket

megmozgatni a puszta gondolataikkal. Mások

az Erő rejtettebb, finomabb ágaira fogékonyak.

Nekik megadatott a képesség, hogy meggyő-

Dew Karpyshyn

453

zéssel vagy harci meditációval befolyást gya-

koroljanak az elmékre, a szövetségeseik és az

ellenségeik tudatára egyaránt.

Elhallgatott néhány másodpercre, és hossza-

san bámulta a tanítványát, mintha azt mérle-

gelte volna, hogy mit áruljon el, és mit tartson

meg magának. Végül vett egy mély lélegzetet,

és ismét megszólalt:

– És néhány egyénnek megadatott, hogy

természeténél fogva vonzódjon magához a

sötét oldalhoz. Ők képesek leásni az Erő leg-

mélyére, és megidézni a legősibb, legalapve-

tőbb energiákat, amelyekkel megváltoztathat-

ják, eltorzíthatják maguk körül a világot. Ők

képesek végrehajtani az ősi Sith-szertartásokat.

Gyilkos erőknek parancsolnak, és szörnyű

varázslatokat idéznek meg.

– Ez az én adottságom? – kérdezte Zannah,

és alig tudta magába zárni az izgatottságát.

Nyelt egyet, és elfúló hangon kibökte:

A Kettő Szabálya

454

– Sith-mágus vagyok?

– Megvan benned a lehetőség – válaszolta

Bane, azzal a köpenye alól előhúzott egy

vékony, bőrbe kötött könyvecskét. – A

holokron mélyén rendkívüli erejű varázslatok

leírására bukkantam. Mindent részletesen

beleírtam ebbe a kötetbe. Ezek az írások segí-

teni fognak, hogy a lehető leghatékonyabb

módon, a lehető legnagyobb erővel összponto-

sítsd és irányítsd az energiáidat… de csakis

akkor, ha gondosan és elmélyülten tanulmá-

nyozod őket.

– Úgy lesz, mester – fogadkozott Zannah, és

a szeme lázasan csillogott, mialatt odanyúlt,

hogy kivegye a könyvet Bane kezéből.

– Én nem tudlak végigvezetni a mágia útjain,

a képességeim ezen a területen korlátozottak –

figyelmeztette ekkor a Nagyúr a tanítványát. –

Az én adottságaim másban nyilvánulnak meg.

Hogy kiteljesíthesd a benned rejlő tehetséget, a

Dew Karpyshyn

455

tanulás és a kutatás java részét magadnak kell

elvégezned. És ez… veszélyes lesz…

A gondolat, hogy egyedül kell felderítenie a

Sith-mágia sötét és veszedelmes útjait, rette-

géssel töltötte el Zannaht, viszont a lehetőség,

hogy olyan hatalomra tegyen szert, amelynek

megértése meghaladja mesterének képességeit,

akkora csáberővel bírt, amekkorának nem

tudott ellenállni.

– Nem fogok csalódást okozni, mester – ígér-

te megrendülten, és a melléhez szorította a

vékony kötetet.

– És ha valaha megpróbálod ellenem fel-

használni a varázslataidat – tette hozzá zárszó

gyanánt Darth Bane –, megsemmisítelek…

Zannah kirántotta a könyökét a chiss nő

markából, és az arca elé emelte egymáshoz

bilincselt kezét. Az ujjaival bonyolult ábrát

rajzolt a levegőbe, közben megidézte magában

A Kettő Szabálya

456

az Erőt, és annak nyúlványaival behatolt

Cyndra elméjének legmélyére, hogy felkutassa

az oda temetett titkokat és ősi félelmeket. A

chiss nő agyának sötét zugaiban megnevezhe-

tetlen szörnyűségek rejtőztek: rémálomba illő

teremtmények, amelyeknek sosem lett volna

szabad napvilágra kerülniük. Csakhogy

Zannah egy rég letűnt korból származó Sith-

varázslattal kitépte őket eleven sírjukból, és új

életet adott nekik.

Az egész eljárás fél másodpercet vett igény-

be. Ezt követően Cyndra előrántotta a sugárve-

tőjét, de ahelyett, hogy Zannahra szegezte

volna, a saját feje fölé célzott, aztán vadul

tüzelt a démonokra, amelyeket a saját, meg-

bolygatott elméje idézett a szeme elé, és ame-

lyeket csakis ő láthatott.

A tévképzetek az idő múlásával egyre való-

sabbnak és ijesztőbbnek tűntek, de Zannahnak

egyelőre nem állt szándékában véget vetni a

Dew Karpyshyn

457

varázslatnak. A chiss nő végül felsikoltott, és

elhajította a fegyverét. Ide-oda vágta a fejét,

majd eltakarta mindkét karjával, és folyamato-

san azt sikoltozta:

– Neee! Neee! Hagyjatok! Hagyjatok!

Aztán a szőnyegre roskadt, a térdét a hasá-

hoz rántva összegömbölyödött, és egyre

halkabban hajtogatta:

– Ne! Ne! Hagyjatok! Neeeeee!

A fogadóteremben tartózkodók részben za-

varodottan, részben iszonyodva bámulták. Az

őrök közül néhányan hátrálni kezdtek, való-

színűleg attól tartottak, hogy az őrültség rájuk

is átragad.

Zannahnak továbbra is módjában állt volna

véget vetni a jelenetnek. Megtehette volna,

hogy szétfoszlatja a varázslatot, és hagyja,

hogy Cyndra elveszítse az eszméletét. Ebben

az esetben, mire a chiss nő órák múlva feléb-

red, csupán ködös és töredékes emlékei ma-

A Kettő Szabálya

458

radtak volna a történtekről, mivel a többit az

elméje merő önvédelemből elzárná valahová.

De Zannah azt is megtehette, hogy tovább

működteti a varázslatot, és ezzel az őrület

határára, majd azon túlra hajszolja az áldoza-

tát. A lelki szemei előtt megjelent egy kép,

amelyen Cyndra és Kel meztelenül, egymásba

fonódva fekszik egy ágyon – és fenntartotta a

varázslatot.

Cyndra rémült kiáltásai vadállati üvöltések-

ké torzultak, miközben a szörnyű látomások

szétszaggatták a tudatát. A tíz körmével mar-

cangolta az arcát, majd a szemébe döfte az

ujjait, és kitépte azt az üregéből. Vér patakzott

az arcán, és még a vakság sem menthette meg

azoktól a borzalmaktól, amelyek sorban elő-

kúsztak az elméjének még épen maradt részei-

ből.

Hirtelen elhallgatott, de nem azért, mert job-

ban lett, hanem azért, mert az izmai görcsbe

Dew Karpyshyn

459

rándultak. A szája habzott, a tagjai vadul

doboltak a padlón. Aztán egy utolsó, vérfa-

gyasztó sikoly szakadt fel a torkából, amely-

nek végén egész testében elernyedt, és onnan-

tól kezdve mozdulatlanul, hang nélkül feküdt.

Az elméje tökéletesen és jóvátehetetlenül

széthullott, míg megbénult teste immáron nem

volt más, csupán egy üres héj.

Kicsivel később a tagjai még egyszer meg-

moccantak, és Zannah tudta, hogy Cyndra

agyának legmélyén, egy apró zugban még

pislákol a tudat, és a chiss nő ebbe az anyagta-

lan börtönbe zárva a holta napjáig küzdeni fog

a szintén oda zárt démonokkal.

Noha a teremben tartózkodók végignézték

az eseményeket, egyedül Zannah tudta, hogy

mi történt valójában. De még ő sem lehetett

biztos abban, hogy az áldozata miket látott. És

Cyndra reakcióiból ítélve úgy sejtette, hogy

jobb, ha nem is tudja meg. Ridegen végigmérte

A Kettő Szabálya

460

a továbbra is meg-megránduló testet, aztán az

emelvényre nézett – és azzal szembesült, hogy

Hetton a száját tátva mered rá.

Lassan körbefordult, hogy végigjárassa a

tekintetét az őrökön, ám Paak hirtelen őrá

szegezte a mutatóujját, és felordított:

– Ő csinálta! Végezzetek vele, vagy

mindannyiunkat elpusztít!

Az őrök tettek egy-két bizonytalan lépést, de

Hetton a jobbját könnyedén megemelve meg-

állította őket.

– Cyndra nem halt meg – jelentette ki

Zannah. – Bár ami megmaradt a lényéből, az

most alighanem a megváltó halálért könyörög.

A válasz a legkevésbé sem nyugtatta meg az

egyre rémültebb Paakot. Hirtelen belenyúlt a

csizmája szárába, előrántott onnan egy rövid

pengéjű vibrotőrt, amit aztán magasra emelt,

és torkaszakadtából üvöltve nekirontott a

lánynak.

Dew Karpyshyn

461

A Cyndrára idézett varázslat hatékonynak

bizonyult, de tekintélyes energiákat igényelt.

Zannah érzékelte, hogy a tartalékai kimerül-

tek, és kételkedett abban, hogy képes lenne

hasonló eredményt elérni Paaknál, mielőtt a

férfi belé vágja a tőrét. Így aztán a mágia

helyett a hagyományosabb módszerekhez

folyamodott, hogy védje magát és végezzen a

támadójával.

Kinyújtotta összebilincselt kezét, az Erő köz-

vetítésével kirántotta Hetton öléből a fény-

kardját, ami szempillantás alatt átrepült a

termen, és az ő tenyerében csattant. Mialatt a

pengék életre keltek, egyetlen gondolatával

lepattintotta a csuklójáról az acélkarikákat.

Paak egészen mostanáig arra számított, hogy

egy védtelen foglyot fog ledöfni, nem készült

fel arra, hogy egy felfegyverkezett ellenféllel

szálljon szembe. Zannah azonnal és könnye-

dén megölhette volna, de észrevette, hogy

A Kettő Szabálya

462

Hetton érdeklődve fürkészi őt, és úgy döntött,

hogy tart egy kis bemutatót.

Így aztán ahelyett, hogy egyetlen csapással

lefejezte volna rohamozó ellenségét, inkább

eljátszadozott vele. Ide-oda pörgette és forgat-

ta a fénykardját, bonyolult mintákat rajzolt

vele a levegőbe, közben kecsesen és könnyű-

szerrel hárította Paak esetlen döféseit és csapá-

sait. A férfi jellegzetes kocsmai verekedőnek

bizonyult: tekintélyes erő munkált a tagjaiban,

de hiányzott belőle az ügyesség és a kifino-

multság, így a támadásait nevetségesen egy-

szerű volt kivédeni. Háromszor rontott rá

Zannahra, összevissza csapkodott és szurkált,

de a lány minden egyes alkalommal fürgén

elsiklott előle, és valamelyik pengéjével megál-

lította a vibrotőrt. Egyfajta halálos tánccá

változtatta a kettejük párbaját, amelynek során

mindvégig és egyértelműen ő vezette a partne-

rét.

Dew Karpyshyn

463

A három sikertelen kísérlet után Paak eldob-

ta a tőrt, és felkapta Cyndra sugárvetőjét.

Szempillantás alatt célzott, és közvetlen közel-

ről leadott két lövést, de Zannahnak szeme

sem rebbent.

Az Erő által gerjesztett hiperéber állapotát

felhasználva idejében kiszámította a röppályá-

kat, és a fénykardjának fel-felsistergő, vörös

pengéjét a sugárnyalábok útjába rántotta. Az

elsőt felfelé pattintotta, a mennyezet irányába,

míg a másodikat visszaküldte Paakra.

A lövedék a férfi szeme közé csapódott, és

füstölgő lyukat ütött az orra tövébe. Paak egy

pillanatra megmerevedett, majd hanyatt dőlve

elzuhant.

Zannah a kardját tovább pörgetve ismét

szembefordult Hetton-nal. A főnemes nem

mozdult a trónjáról, és a testőreinek sem

jelzett. Néhány pillanatig kivárt, majd lassan

talpra állt, lesétált a lépcsőn, és elindult a lány

A Kettő Szabálya

464

felé. Amikor már csak két méter választotta el

tőle, megállt, majd térdre vetette magát, és a

fejét lehajtva, rekedtes hangon suttogta:

– Egész életemben egy olyan valakire vár-

tam, mint amilyen te vagy…

Dew Karpyshyn

465

Tizennegyedik fejezet

Johun gyors, elnyújtott léptekkel rótta a ha-

talmas Jedi-templom szállószintjének folyosóit.

Keresztfolyosók és lépcsők előtt haladt el,

amelyek a Coruscanton élő Jedi-lovagok és

padavanok lakóhelyéül szolgáló termekhez és

hálókamrákhoz vezettek. A Tanács tornyának

alapja felé tartott, ahol a bentlakó mestereknek

fenntartott magánlakosztályok kaptak helyet.

Menet közben udvariasan odabiccentett

azoknak, akik intettek neki vagy a nevét

kiáltották, de nem szakíthatott időt arra, hogy

megálljon, és kellemesen elcsevegjen az isme-

rőseivel. Már a megérkezése percében üzenet

várta az űrkikötőben, amelyben Valenthyne

Farfalla magához hívta, és Johun nagyjából

sejtette, hogy egykori mestere miről óhajt

beszélni vele.

A Kettő Szabálya

466

Amikor megérkezett a megjelölt helyre, meg-

lepetten látta, hogy Farfalla lakosztályának

ajtaja nyitva áll. A nagymester odabent ült az

íróasztala mögött, és elmélyülten tanulmá-

nyozta az előtte villódzó képernyőt.

– Látni kívántál, mester? – kérdezte Johun

köszönés helyett, azzal belépett a helyiségbe,

és bezárta maga mögött az ajtót.

A szoba majdnem pontosan úgy festett, mint

Farfalla kabinja a Kedvező Szél, az immáron

feloszlatott Jedi-flotta vezérhajója fedélzetén.

A falakon értékes művészeti alkotások függ-

tek, a padlót drága, süppedős szőnyegek

borították, míg a sarokban ott állt a terjedelmes

ágy, amelynek tartóoszlopait a nagymester

életének fontos eseményeit ábrázoló festmé-

nyek díszítették.

– Á, Johun! – felelte kissé meglepődve

Farfalla. – Nem számítottam rá, hogy ilyen

hamar ideérsz. – A bejárat felé fordult, és a

Dew Karpyshyn

467

szoba közepén sorakozó székekre mutatva

jelzett a vendégének, hogy foglaljon helyet.

– A hívásod eléggé sürgetőnek tűnt – vála-

szolta Johun, és mert nem akarta kényelembe

helyezni magát, a lábát kissé szétvetve lecöve-

kelt az íróasztallal szemben.

– Igen, beszélnem kell veled – közölte

Farfalla egy fáradt sóhaj kíséretében.

– Mint a barátomnak, mint a mesteremnek,

vagy mint a Jedi Tanács képviselőjének? –

kérdezte a szemét résnyire vonva Johun.

– Az attól függ, hogy mit mondasz el nekem

– felelte a maga diplomatikus módján Farfalla.

– Úgy hallottam, Valorum főkancellár petíciót

kíván benyújtani a Szenátusnak. A hírek

szerint pénzt kér, hogy emlékművet emeltes-

sen Hoth tábornoknak, illetve a többi Jedinek,

akik a Ruusanon vesztették életüket.

– Kétségkívül úgy gondolja, hogy ez méltó

tiszteletadás volna azoknak, akik életüket

A Kettő Szabálya

468

adták a Köztársaság biztonságáért – jegyezte

meg Johun. – Egyesek szerint rég esedékes

tiszteletadás…

– Szóval, neked semmi közöd ehhez a kérés-

hez? – kérdezte a jobb szemöldökét magasra

felhúzva Farfalla. – Az ötlet Valorum fejében

fogant meg?

– Ezt sosem állítottam – közölte Johun.

Mindketten pontosan tudták, hogy Valorum

azért vállalta el a kérés beterjesztését, mert

ezzel akarta meghálálni azt, hogy a testőre

megmentette az életét a Serennón.

– Szóval, pontosan úgy történt, ahogy sejtet-

tem – dörmögte Farfalla, és ismét felsóhajtott.

– Tudnod kell, Johun, hogy a Jedi Tanács nem

helyesli a tervet. A büszkeség és a gőg jelének

tartják.

– Gőgösek vagyunk, ha tisztelgünk azok

előtt, aki meghozták a legnagyobb áldozatot? –

kérdezte higgadtan Johun, aki most már Jedi-

Dew Karpyshyn

469

lovagként állt a nagymester előtt; az egykori

padavan, aki a legkisebb ellenvetésre meghát-

rált volna, rég nem létezett.

– Ha azt kéred, hogy emeljünk emlékművet

néhai mesterednek, az hiúságra vall – magya-

rázta Farfalla. – Ha felmagasztalod azt az

embert, aki téged felkészített, azzal saját ma-

gadat is felmagasztalod.

– Ez a legkevésbé sem hiú cselekedet, mester

– válaszolta türelmesen Johun. – Egy emlékmű

a Ruusanon fennen hirdeti majd a hőstettet,

amikor is száz derék teremtmény önként és

készségesen vállalta a biztos halált annak

érdekében, hogy a Galaxis lakói békében

élhessenek. Hathatós jelkép lesz, amiből sokan

merítenek majd kitartást és bátorságot.

– A Jediknek nincs szükségük jelképekre

ahhoz, hogy kitartóak és bátrak legyenek –

emlékeztette Farfalla régi tanítványát.

A Kettő Szabálya

470

– De a Köztársaság polgárainak szükségük

van rájuk – vitatkozott Johun. – A jelképek

jelenítik meg az eszményeket. A jelképek

szólnak a hétköznapi teremtmények szívéhez

és elméjéhez. Segítenek valósággá alakítani az

elvont értékeket és hiteket. Ez az emlékmű a

ruusani győzelmet fogja dicsőíteni. Azt a

győzelmet, amely nem a fegyverek erejéből

született, hanem Hoth és híveinek bátorságá-

ból, meggyőződéséből, valamint önfeláldozá-

sából. Ragyogó példaként fog szolgálni, amely

irányt mutat majd a Köztársaság polgárainak,

eligazítja őket, hogy hogyan gondolkodjanak

és cselekedjenek.

– Látom, Valorum szónoklatok iránti rajon-

gása rád is átragadt – jegyezte meg Farfalla

bánatosan mosolyogva, miután felismerte,

nem tudja rábírni Johunt arra, hogy változtas-

sa meg az álláspontját.

Dew Karpyshyn

471

– Annak idején te rendeltél engem a főkan-

cellár mellé – válaszolta eltökélten Johun. – És

az elmúlt évek alatt sokat tanultam tőle.

Farfalla felállt a székéből, és járkálni kezdett

a szobában.

– Az érveid igazán ékesszólóak, Johun –

mondta megfontoltan.

– De tudnod kell, hogy nem fogják megin-

gatni a Jedi Tanács tagjait.

– Ez az ügy kívül esik a Tanács hatáskörén –

vágott vissza Johun.

– Amennyiben a Szenátus megszavazza a

pénzalap megteremtését, az építkezés egy

hónapon belül elkezdődik.

– A Szenátus sosem fogja visszautasítani

Valorum kéréseit! – horkant fel Farfalla, majd

megtorpant, és a fiatal férfival szembefordulva

megkérdezte:

– És mi lesz a te szereped?

A Kettő Szabálya

472

– Azt is a Szenátus fogja eldönteni – felelte

kitérően Johun, ám egy pillanattal később

megenyhült, és úgy döntött, hogy elmondja az

igazságot. – A főkancellár beleegyezett, hogy

egy teljes biztonsági osztag kísérje a jövőbeni

diplomáciai útjaira, így aztán szabadon el-

utazhatok a Ruusanra, hogy felügyeljem az

emlékmű építését.

Farfalla felsóhajtott, és visszaült a székére.

– Megértem, hogy miért csinálod, Johun –

mondta szomorúan bólogatva. – Nem helyes-

lem ugyan, de megértem. És ahogyan én, úgy

a Jedi Tanács sem fog az utadba állni. – Elhall-

gatott, majd kisvártatva hozzátette:

– Van egy olyan érzésem, hogy akkor sem

tudnánk megállítani, ha netán megpróbálnánk.

– Néha nagyon konok tudok lenni – vála-

szolta a Jedi-lovag, a száját halovány mosolyra

húzva.

Dew Karpyshyn

473

– Akárcsak Hoth mester annak idején –

dünnyögte Farfalla.

Johun rövid mérlegelés után úgy döntött,

hogy bóknak veszi a megjegyzést.

– Az apám meghalt, amikor még kisgyerek

voltam – közölte Hetton olyan halkan, hogy a

márványpadlón koppanó lépteik csaknem

elnyomták a hangját. – A Ház irányításának

minden terhe az anyám nyakába szakadt, és ő

a szolgákra hagyta a neveltetésemet. Ők már

sok-sok évvel azelőtt tudtak a különleges

képességeimről, hogy a hír eljutott az anyám

fülébe.

– Nyilván tartottak attól, hogy mihez kezd,

ha tudomást szerez róluk – vetette fel Zannah.

Ő és Hetton kettesben rótták a folyosókat. A

fogadóteremben lezajlott események után a

férfi ragaszkodott ahhoz, hogy megmutassa

vendégének Sith-kéziratokból és műtárgyak-

A Kettő Szabálya

474

ból álló gyűjteményét, amelyet a hatalmas

udvarház másik végében lévő szentélyében

tárolt. Az őröket hátrahagyva indultak el, és

mialatt a folyosók és termek végeérhetetlennek

tűnő sorát járták, hogy elüssék valamivel az

időt, Hetton az életéről mesélt.

– Igen, az anyám erős és félelmetes asszony

volt – ismerte be, elmélyülten bólogatva. – A

szolgák valószínűleg féltek tőle. Akármi volt

az ok, már a húszas éveim elejét tapostam,

amikor megtudta, hogy fogékony vagyok az

Erőre.

– És ekkor mit lépett?

– Anyám a rá jellemző módon eszköznek

látta a képességeimet, amellyel tovább gyara-

píthatjuk a Ház vagyonát – válaszolta Hetton.

– Ezen cél érdekében nem vette volna hasznát

a Jediknek, és persze a Sith-eknek sem, viszont

feltétlenül keríteni akart valakit, aki megtanít

engem arra, hogy hogyan teljesíthetem ki és

Dew Karpyshyn

475

használhatom fel szunnyadó képességeimet.

Ez még jóval a Sötét Testvériség megteremtése

előtt történt. Anyám óvatosan és titokban

keresgélt. Sokakat megvesztegetett, és többe-

ket próbára tett, míg végül megállapodott egy

Gula Dwan nevezetű durosnál.

– Ő lett az ön mestere? – kérdezett közbe

Zannah.

– Nos, a mester címet sosem érdemelte ki –

felelte kissé keserűen Hetton. – Közönséges

fejvadász és orgyilkos volt, aki egész szép

vagyont szedett össze az Erővel kapcsolatos

képességei kamatoztatásával. Az évek során

kitapasztalta és elsajátította a legalapvetőbb

módszereket hatalmának megidézésére, így

aztán képes volt például kisebb tárgyakat

lebegtetni, és még néhány ehhez hasonló

mutatványra. Viszont nem csatlakozott sem a

Sith-ekhez, sem a Jedik-hez. Csakis ahhoz volt

hűséges, aki a legtöbb kreditet fizette neki. És a

A Kettő Szabálya

476

családom többet fizetett, mint amennyiről

valaha is álmodott.

Ebben a pillanatban megérkeztek egy újabb

magas, felül boltívben végződő ajtó elé, amely

szemmel láthatóan belülről volt bezárva.

Hetton a jobb oldali szárnyra tapasztotta a

tenyerét, és lehunyta a szemét. Zannah érzé-

kelte, hogy az Erő kissé felkavarodik körülötte,

aztán a zárszerkezet kattant, és az ajtó feltá-

rult.

A terem részben könyvtárként, részben pe-

dig múzeumként szolgált. A falak mentén

ősrégi kéziratokkal és tekercsekkel, valamint

különféle adathordozók hosszú sorával teli

polcok álltak. A helyiség középvonalán üveg-

tárlók vonultak végig, amelyekben a Hetton

által az utóbbi harminc évben összegyűjtött

Sith-emléktárgyak kaptak helyet: sejtelmesen

derengő, furcsa formájú amulettek, ékkövekkel

kirakott tőrök, ritka és különleges kövek és

Dew Karpyshyn

477

kristályok, valamint legalább tucatnyi külön-

böző fénykardmarkolat.

– A Gulától tanultak alapot szolgáltattak

nekem, amelyre építkezhettem – mesélte

büszkén Hetton –, viszont a tudásom java

részét azokból a könyvekből és kéziratokból

szereztem, amelyeket idebent lát.

Lassan sétáltak végig a polcok és tárlók előtt,

Zannah megosztotta figyelmét Hetton szavai,

illetve a valóban érdekes Sith-műtárgyak

között. Némelyikben még most is érzékelni

lehetett a sötét oldal energiáinak maradványa-

it, fakuló emlékét azoknak a hihetetlen erők-

nek, amelyeket egykoron tartalmaztak.

– Már a tanulmányaim legelején felismertem,

hogy Gula mennyire ostoba alak – folytatta a

házigazda. – A sürgetésemre az anyám a

családunk rendelkezésére álló anyagi és egyéb

forrásokat felhasználva átfésülte az egész

Galaxist, hogy felkutasson minden elérhető

A Kettő Szabálya

478

írást, tárgyat vagy csecsebecsét, aminek akár a

leghalványabb köze van a sötét oldalhoz, hogy

aztán tovább gyarapíthassam a tudásomat

anélkül, hogy kizárólag az úgynevezett meste-

remre kelljen támaszkodnom. Ahogyan az

várható volt, a leletek java része hasznavehe-

tetlen ócskaságnak bizonyult. De az évek

folyamán számos ritka és értékes tétel került a

birtokomba.

Hetton ekkor a polcok felé fordult, gyengé-

den végigfuttatta a jobb keze ujjait a gondosan

sorba rendezett kötetek gerincén, és hozzátet-

te:

– Az így megszerzett tudás révén hamar

utolértem, majd felülmúltam Gulát. Miután az

anyám úgy ítélte meg, hogy többé nem hajt

hasznot a számunkra, megölette őt.

Zannah felkapta a fejét, és meglepetten pis-

logott – a reakciója láttán Hetton felkacagott,

és kijelentette:

Dew Karpyshyn

479

– Anyám becsvágytól fűtött, könyörtelenül

gyakorlatias asszony volt. Keményen megdol-

gozott azért, hogy eltitkolja a létezésemet a

Jedik, illetve a Sith-ek elől. Ha egyszerűen

elbocsátotta volna Gulát, akkor ő biztosan

leleplezte volna a családunk legnagyobb titkát.

– A halála szükséges volt – jegyezte meg

bólogatva Zannah, és gyanította, hogy a he-

lyében Bane ugyanígy vélekedne. Aztán,

hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte:

– Maga ölte meg Gulát, igaz?

– Ön ugyanolyan okos, mint amilyen vesze-

delmes – felelte mosolyogva Hetton. – Szóval,

amikor anyám kiadta a parancsot, boldogan

hajtottam végre. Gula nyomasztó teherré vált,

és már csak akadályozott a sötét oldal felderí-

tését célzó utazásban.

– Úgy beszél az anyjáról, mintha már halott

volna – szólt közbe Zannah. – Vele mi történt?

A Kettő Szabálya

480

Hetton résnyire vonta a szemét, és elkomo-

rulva válaszolt:

– Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt, amikor

Kaan megalapította a Sötét Testvériséget, és

elkezdte összegyűjteni a Sith-eket, az anyám

arra biztatott, hogy csatlakozzak hozzájuk.

Hitt abban, hogy sikerrel járnak, és megdöntik

a Köztársaságot, így aztán igyekezett szövet-

séget kötni ezzel a felemelkedő, új erővel. De

én nem voltam hajlandó belépni Kaan szektá-

jába. Főleg, mert ő azt hirdette, hogy a sötét

oldal hívei egyenlőek, és egymást kell szolgál-

niuk. Egyfajta demokrácia a Sith-rendben?

Visszataszítónak találtam az elveiket. Úgy

éreztem, ez az elképzelés torz, beteges képmá-

sa mindannak, amit tanultam, és amiben

hittem.

A házigazda elhallgatott néhány pillanatra,

majd mélyet lélegzett, és tovább beszélt:

Dew Karpyshyn

481

– Anyám viszont továbbra is kormányzati és

egyéb politikai szövetségekben gondolkodott.

Jómagam a sötét oldallal való kapcsolatom

révén felülemelkedtem az ő közönséges,

világias érdekein, de nem tudta felfogni, hogy

engem milyen célok vezérelnek. Így aztán

rákényszerültem, hogy félreállítsam az utam-

ból.

Zannah ezúttal nem lepődött meg.

– Nem vett tudomást az ön vágyairól, és

megpróbált szövetséget kötni a Testvériséggel

– mondta, és elmélyülten bólogatva jelezte,

hogy megérti, sőt még helyesli is azt, hogy

Hetton végzett a saját anyjával. – Leleplezte

volna önt. Nem maradt más választása.

– Álmában mérgeztem meg – közölte

Hetton, és bár igyekezett közönyösnek mutat-

ni magát, kissé rekedtes hangja elárulta, hogy

a lelke mélyén érez némi sajnálatot. – A halála

békés volt, észre sem vette, hogy mi történt

A Kettő Szabálya

482

vele. Nem akartam, hogy szenvedjen, elvégre

nem vagyok szörnyeteg…

Hetton rövid ideig ismét hallgatott, talán

egykori tettéről gondolkodott. Aztán, miköz-

ben a bejárattól legtávolabb eső sarokban

működő számítógép felé terelte a vendégét,

megint beszélni kezdett:

– A Testvériség bukását és a Jedi-rend átfor-

málását követően egyre merészebb lettem.

Azonfelül, hogy tovább kutattam, és kutatok a

mai napig az ősi Sith-ek tudása és tárgyai után,

nekiláttam megteremteni egy saját hadsereget.

A szeparatisták zászlaja alatt különleges

adottságokkal bíró egyéneket állítottam a

szolgálatomba. A Köztársaság, illetve a Jedik

iránti gyűlöletünk egyesít minket, de egyelőre

óvakodok felfedni a valódi célomat: a Sith-

rend feltámasztását! És most ön megjelent a

házamban – tette hozzá zárásképpen, azzal

lenyúlt, és kivett egy adatlemezt a számítógép

Dew Karpyshyn

483

olvasóegységéből. – Az időzítés nem is lehetne

tökéletesebb…

Zannah elképzelni sem tudta, hogy mire

gondol a férfi, de mielőtt rákérdezhetett volna,

Hetton a markába nyomta az adatlemezt.

– Ez mi? – mormolta ekkor, kissé meglepet-

ten.

– Hallotta már a Belia Darzu nevet? – kérde-

zett vissza Hetton, és miután a lány megrázta a

fejét, megfontoltan folytatta:

– A Sith Sötét Úrnője volt, kétszáz évvel eze-

lőtt élt. A Sith-alkímiát tanulmányozta, és

egyes hírek szerint megfejtette a mechu-deru,

vagyis azon eljárás titkait, amellyel fémmé és

gépezetté lehet változtatni az eleven teremt-

mények testét. Belia Darzu ezen tudását fel-

használva technoszörnyekből álló sereggel

vette körül magát. Organikus droidokkal,

amelyek csakis neki engedelmeskedtek.

A Kettő Szabálya

484

Zannahnak eszébe jutott, hogy a tanulmá-

nyai folyamán találkozott egy a

technoszörnyekre utaló hivatkozással, viszont

a Belia Darzu név teljességgel ismeretlen volt a

számára.

– Sokak szerint a halála előtt a Sith-

holokronok készítésének rejtélyeire is rájött –

tette hozzá Hetton, aminek nyomán Zannah a

mesterére, valamint az ő kudarcba fulladt

kísérleteire gondolt.

– Beliát végül a saját hívei elárulták és meg-

gyilkolták – folytatta Hetton. – Az általam

olvasott régi történetekben eléggé gyakori ez a

fordulat… Amikor meghalt, valamennyi titkát

magával vitte a sírba, noha bizonyos feltétele-

zések szerint a felfedezéseinek tekintélyes

része a mai napig megtalálható az erődjében, a

Tythonon.

Dew Karpyshyn

485

– A Tythonon? – kiáltott fel Zannah, mert

ezzel a névvel már sokszor találkozott. – Az

nem a Mélymag világainak egyike?

A Mélymag néven ismert kisebb csillaghal-

maz a Galaxis szívében, egy fekete lyuk körül

keringett. Az itteni világok – mint például a

Tython – jellemzően a mítoszokban és a legen-

dákban szerepeltek, vagy a félbolond felfede-

zők meséiben, akik azt állították, hogy jártak

ezeken a bolygókon. Az instabil csillagtöme-

gek, az antianyag foltok, valamint a tér-idő

kontinuumot is eltorzító, hihetetlenül erős

gravitációs terek jelenléte miatt még senkinek

sem sikerült feltérképezni az ezen a régión

átvezető hiperűr-útvonalakat.

– Tudom, mi jár a fejében – jelentette ki na-

gyokat bólogatva Hetton. – Kezdetben én

magam is kételkedtem. De minél többet tud-

tam meg Beliáról, annál több bizonyítékot

A Kettő Szabálya

486

találtam arra nézve, hogy az erődje a Tythonon

állt.

– Még ha ez igaz is, senki sem tudja, hogyan

lehet eljutni a Tythonra – tiltakozott Zannah.

– Én igen – válaszolta ravaszkásan moso-

lyogva Hetton. – A kutatásaim során rábuk-

kantam egy a Mélymagot átszelő, rég elfele-

dett útvonal koordinátáira. De sosem volt

bátorságom belevágni az utazásba. Attól

féltem, hogy Belia erődjének védelmi rendsze-

rei áthatolhatatlannak bizonyulnak. És erre

tessék, találkoztam önnel.

– Nem értem, hogy mi közöm van ehhez az

egészhez – jegyezte meg Zannah.

– Éveken át tanulmányoztam a sötét oldal

rejtelmeit, de mostanra megrekedtem egy

bizonyos szinten – magyarázta Hetton. –

Magamtól tovább nem tudok fejlődni. Szüksé-

gem van egy új mesterre, egy igazi mesterre,

aki képes áthatolni Belia erődjének védelmi

Dew Karpyshyn

487

rendszerein, és megszerezni a néhai úrnő

titkait.

– A tanítványom kíván lenni? – kérdezte

Zannah, a hitetlenkedéstől a hangját felemelve.

– Minden, amit Belia Darzuról tudok, többek

között a Tython-hoz vezető hiperút adatai,

megtalálható ezen az adatlemezen – hadarta

sietve Hetton. – Ajándékba adom önnek, a

tiszteletem és a csodálatom jeléül, valamint az

ajánlatom komolyságának bizonyítékaként.

– De hát maga legalább kétszer annyi idős,

mint én! – fakadt ki Zannah, és továbbra sem

bírt eligazodni az események váratlan és

meglepő fordulatán.

– Az Erő dolgaiban az életkornak kevés a

jelentősége – biztosította őt Hetton. – Az ön

hatalma messze nagyobb az enyémnél. Azt

kérem öntől, hogy vezessen a sötét oldal

útjain, cserébe szabadon hozzáférhet mindah-

A Kettő Szabálya

488

hoz a tudáshoz, amit az elmúlt harminc évben

összegyűjtöttem.

– Én magam is tanítvány vagyok – vallotta

be Zannah. – És a mesteremnek eszébe sem

jutna, hogy éljen az ajánlatával, inkább mind-

kettőnket megölne. A Sith-rend fennmaradása

érdekében egyszerre csakis egyetlen mester és

egyetlen tanítvány létezhet.

– És hogyan adják tovább az örökséget? –

kérdezte összezavarodva Hetton.

– Amikor majd felülmúlom a mesteremet,

megölöm őt, és elfoglalom a helyét – magya-

rázta Zannah, gondolkodás nélkül tovább

adva azt a hitet, amelyet Bane vert bele az

elmúlt évtized folyamán. – Aztán keresek egy

tanítványt, aki tovább viszi a hagyatékot.

Hetton néhány másodpercig mély hallgatás-

ba merülve töprengett a lány szavain, majd

halkan megjegyezte:

Dew Karpyshyn

489

– Talán most jött el az idő. Maga és én véget

vethetünk a mestere uralmának.

A felvetés hallatán Zannah felkacagott, ami-

től Hetton egy pillanatra résnyire húzta a

szemét, mintha zokon vette volna ezt a reakci-

ót.

– Több forrás áll a rendelkezésemre, sem-

mint el tudná képzelni – jelentette ki aztán, és

a jobbját felemelve pattintott az ujjaival.

Két vörös köpenyes őr jelent meg mellette,

akik mintha a semmiből bukkantak volna elő.

Zannah a fénykardjához kapott, mert azt hitte,

hogy csapdába csalták. Fogalma sem volt,

hogy az őrök honnan kerültek elő. Még ha

valahogyan álcázták is magukat, az Erőn

keresztül meg kellett volna érezni a jelenlétü-

ket.

Az őrök meg sem moccantak, mire Zannah

rövidesen megnyugodott, és kérdőn pillantott

a házigazdára.

A Kettő Szabálya

490

– Ahogyan már az imént említettem, jó né-

hány különleges képességekkel megáldott

illetőt állítottam magam mellé – fejtegette

Hetton. – Többek között az Umbarai Sith

Akadémia nyolc egykori tanítványát.

Bane jóvoltából Zannah tudott arról, hogy az

Umbarán a lopakodás és az orgyilkosság

művészetére oktatták a hallgatókat, akik

egyebek mellett azt is megtanulták, hogy az

Erő segítségével hogyan álcázhatják magukat

úgy, hogy semmiféle műszerrel vagy érzék-

szervvel ne lehessen felfedezni a jelenlétüket –

ezért nem vette észre ő sem, hogy a teremben

tartózkodnak.

– Amennyiben elfogad engem tanítványá-

nak, úgy a testőreim önnek is hűséget esküsz-

nek – jelentette ki már-már ünnepélyes hang-

hordozással Hetton. – És onnantól kezdve

nyolc megállíthatatlan, láthatatlan és érzékel-

hetetlen harcos áll majd rendelkezésére.

Dew Karpyshyn

491

Zannah legalább két percre a gondolataiba

merülve fontolgatta a férfi ajánlatát.

– Nem kockáztathatjuk meg, hogy a Jedik

tudomást szerezzenek a létezésünkről – mond-

ta végül. – Ha a tanítványom lesz, mindent itt

kell hagynia.

– Sokáig már amúgy sem maradhatok itt –

felelte a vállát vonogatva Hetton. – A Fenséges

Házak vezetői hamarosan rájönnek, hogy én

vagyok a Köztársaság-ellenes Felszabadítási

Front alapítója. Akkor pedig árulónak bélye-

geznek, és elkobozzák a vagyonomat. A me-

nekülésem előkészítése folyamán máris meg-

kezdtem az itt felhalmozott tudásanyag adat-

hordozókra való rögzítését.

Mialatt a férfi beszélt, Zannah gondolatban

összevetette Darth Bane hatalmát és képessé-

geit a nyolc Árnyharcoséval, és azt számítgatta

magában, hogy melyik fél az erősebb. Végül

nem tudta megítélni, hogy ki élné túl az össze-

A Kettő Szabálya

492

csapást, de úgy határozott, hogy meg akarja

tudni.

– Mennyi idő kell ahhoz, hogy ön és az or-

gyilkosai felkészüljenek? – kérdezte.

– Néhány óra múlva indulhatunk – válaszol-

ta magabiztosan Hetton.

– És miután Darth Bane meghal, elrepülünk

a Tythonra?

– Amennyiben ez az óhajod – ígérte Hetton

mélyen meghajolva –, úgy lesz, mester.

Dew Karpyshyn

493

Tizenötödik fejezet

Sötét éjszaka telepedett az Ambriára, de

Bane-nek eszébe sem jutott, hogy nyugovóra

térjen. A táborhely közepén letelepedett a

puszta földre, hogy ott várja meg, amíg

Zannah megérkezik a készletekkel. És várako-

zás közben a holokronkészítés során vallott

kudarcairól elmélkedett.

A dilemma megoldása nehéznek ígérkezett.

Ha sietett és túlhajszolta magát, akkor a teste

elárulta őt, aminek következtében hibákat

követett el a kristályszerkezet finomhangolása

során. Ha viszont lassan dolgozott, hogy

takarékoskodjon az erejével, akkor nem tudta

befejezni a művet a gondolkodó-elemző háló-

zat felbomlása előtt. A két tényező egymás

ellen hatott, és Bane állandóan azon törte a

fejét, hogy hogyan egyensúlyozhatna az idő,

A Kettő Szabálya

494

illetve a szükséges energiák követelményei

között.

A legutóbbi kísérlete során a legvégső testi-

lelki korlátokig erőltette magát, és ezzel a teljes

kimerültség határára került. De még így is úgy

érezte, hogy akkor sem tudta volna időben

befejezni a művét, ha nem követ el egy súlyos

hibát, ami a szerkezet összeomlását okozta.

Minél tovább töprengett, annál jobban el-

uralkodott rajta a csalódottság. Mindkét szem-

pontból kudarcot vallott: a megszabott időke-

reten belül nem készült el a kristályszerkezet-

tel, és hiányzott belőle az erő ahhoz, hogy hiba

nélkül valósítsa meg a tervét.

Lehetséges, hogy létezik még egy-két létfon-

tosságú elem, amiről nincs tudomása? Lehet,

hogy rejtőznek még valahol titkok, és ezeket

feltárva végre képes lesz megteremteni a saját

holokronját, amellyel átörökítheti minden

bölcsességét és tudását az utódaira? Vagy saját

Dew Karpyshyn

495

magában keresse a hibát? Lehet, hogy kevésbé

képes bánni az Erővel, mint az ősi Sith Nagy-

urak, például Freedon Nadd?

A gondolatsor nyomán kínos érzései támad-

tak, de rákényszerítette magát, hogy fontolóra

vegye ezt a lehetőséget. Sokat olvasott a ha-

talmas Nagyurakról. A róluk szóló történetek-

ben hemzsegtek a hihetetlenebbnél hihetetle-

nebb tettek. De Bane úgy érezte, hogy még ha

nem is képes egész világokat megsemmisíteni,

vagy nóvává változtatni egy napot, a hatalma

és a tudása mindenképpen felér azokéval, akik

annak idején sikeresen megteremtették a saját

holokronjukat.

„De mennyi energiádat szívják el a testedet

ellepő élősködők?” A kérdés váratlanul ugrott

elő az elméje mélyéről, ráadásul nem a saját,

hanem tanítványa hangján szólt. Zannah

nemrégiben közölte, hogy aggódik az

A Kettő Szabálya

496

orbaliskok hatásai miatt – talán nem is alapta-

lanul.

Bane mindig is úgy tartotta, hogy a furcsa

teremtményekkel járó hátrányokat – a folya-

matos fájdalmat és a feltűnő megjelenést –

bőven ellensúlyozzák a jótéteményeik. Meg-

gyógyították őt, rendkívüli testi erőt biztosítot-

tak számára, és megvédték mindenfélefajta

fegyvertől. Viszont, noha módjában állt átcsa-

tornázni rajtuk, és ezzel átmenetileg felerősíte-

ni az energiáit, hosszú távon valójában le-

gyengítették. Folyamatosan elszívták a testén

átáramló energiák egy részét. Lehetséges, hogy

egy évtizednyi fertőzöttséget követően már

nem is képes olyan hatékonyan és mélyen

meríteni az Erőből, mint valaha?

Ezt a gondolatot egykoron azonnal elvetette

volna. Csakhogy a holokronkészítés terén

bekövetkezett sorozatos kudarcai rákényszerí-

tették, hogy újraértékelje a különös teremtmé-

Dew Karpyshyn

497

nyek és közte fennálló, szimbiózisnak hitt

viszonyt. Ezekben a pillanatokban is érzékelte,

hogy táplálkoznak, hogy elszívják a testén

átáramló Erőt…

Az orbaliskok hirtelen izgatottak lettek: meg-

megrándultak és reszkettek. Bane érzékelte,

hogy az éhségük egyre növekszik, mintha új

energiaforrás bukkant volna fel a közelben.

Körülnézett, és arra számított, hogy Zannaht

fogja megpillantani, amint a holdfényben

fürdő tábor felé tart. De nem látott semmit, és

ami ennél is furcsább, nem érzékelt semmit,

még azon állatok és rovarok jelenlétét sem,

amelyek éjszakánként szoktak előbújni és

zsákmányra vadászni a levegőben vagy a part

menti homokon. A környező világ ingerei

különös módon fojtottnak tűntek… vagy

álcázottnak!

Bane felpattant, és előrántotta a fénykardját,

az energiapenge sistergő búgással kelt életre.

A Kettő Szabálya

498

Vöröslő fénygömb robbant köré, amely megvi-

lágította a közvetlen környezetét, és elsöpörte

a láthatatlan ellenségeit leplező tévképzeteket.

Nyolc vörös köpenyes alak vette körül a

tábort, a sisakjuk elrejtette az arcvonásaikat.

Mindannyian egy-egy hosszú fémrudat hor-

doztak, amelyekben Bane felismerte az

elektrolándzsákat, az umbarai Árnyharcosok

hagyományos fegyverét.

Az Erőre fogékony ellenfelek becserkészésé-

re és megölésére kiképzett Árnyharcosok

bevetés közben elsősorban a lopakodásra és a

meglepetés erejére támaszkodtak. A Bane-ből

előtörő energiák szertefoszlatták az álcájukat,

és hirtelen azon kapták magukat, hogy elvesz-

tették legfőbb előnyüket. És bár nyolc harcos-

sal került szembe, a Sötét Nagyúr egy pillana-

tig sem tétovázott.

Hatalmasat szökkent, és megölte a hozzá

legközelebb álló alakot, még mielőtt annak

Dew Karpyshyn

499

esélye lett volna reagálni – egyetlen, vízszintes

csapással kettévágta, valamivel a dereka felett.

A többiek odarontottak hozzá, körülrajzot-

ták, és vadul döfködtek felé a lándzsáikkal,

hogy halálos elektromos töltetet küldjenek a

testébe. Bane a gyors ellencsapás taktikáját

választva meg sem próbálta hárítani a támadá-

sokat, az orbaliskokra bízta, hogy megvédjék

őt.

Váratlan rohamával tökéletesen meglepte

még két támadóját, egyenesen belerohantak

egy kétkezes csapásába, amely mindkettőjüket

kibelezte. Az öt megmaradt Árnyharcos egy-

szerre sújtott le, a lándzsáik végére szerelt

modulokból összesen egymillió volt szabadult

ki. Az orbaliskok elnyelték ugyan a töltet java

részét, de így is elég áram hatolt át rajtuk

ahhoz, hogy Bane egész testében elzsibbadjon.

A Sötét Nagyúr megtántorodott, és térdre

roskadt. Az Árnyharcosok ahelyett, hogy

A Kettő Szabálya

500

odaugrottak volna hozzá, hogy végezzenek

vele, a helyükön maradtak, és tétlenül vára-

koztak. Elképzelni sem tudták, hogy bármi,

ami kisebb egy banthánál, túlélheti egy maxi-

mális feszültségre állított elektrolándzsa

találatát, hát még öt fegyver együttes találatát.

A tévedésük elég időt adott Bane-nek ahhoz,

hogy leküzdje az utóhatásokat, és talpra álljon

– az ellenségei legnagyobb meglepetésére és

rémületére.

– Zannahnak igaza volt veled kapcsolatban!

– zendült ekkor egy hang a háta mögött.

Bane megpördült, és egy középkorú férfit

pillantott meg, aki a tábor távolabbi végében

állt. A tetőtől talpig feketébe öltözött illető zöld

pengéjű fénykardot tartott a kezében, bár

abból, ahogyan a markolatot fogta, első pillan-

tásra kitűnt, hogy nem kapott megfelelő ki-

képzést a kardforgatás művészetéből. És a férfi

Dew Karpyshyn

501

oldalán Zannah állt, aki nem vette a kezébe a

fegyverét – legalábbis egyelőre.

A tanítványa árulásának egyértelmű jelei

láttán Bane ingerülten vicsorgott, egyre erősö-

dő haragját tovább szították a vegyületek,

amelyeket az orbaliskok juttattak a keringési

rendszerébe.

– Ütött a halálod órája! – jelentette ki a fekete

ruhás idegen, és rohamra indult.

Ezzel egy időben az öt vörös köpenyes alak

is támadásba lendült. Bane szembefordult

velük, és a bal kezét előrelökve pusztító ener-

giahullámot indított feléjük. A Jedikhez és a

Sith-ekhez hasonlóan az Árnyharcosok is már

a felkészülésük kezdetén megtanulták az Erő-

pajzs megteremtésének módszereit. Az energi-

áikat összegyűjtve képesek voltak anyagtalan

védőfalat emelni maguk köré, amely megóvta

őket az Erő közvetítésével végrehajtott csapá-

soktól. Ám ha az ellenfél kellően erős volt, egy

A Kettő Szabálya

502

összpontosított támadás áthatolhatott a paj-

zson, márpedig Darth Bane, a Sith Sötét Nagy-

ura a legerősebbek közé tartozott.

Két orgyilkos futás közben megtorpant, és

elterült a földön, mintha láthatatlan falnak

ütközött volna. További kettő túlontúl gyen-

gének bizonyult, őket a hullám egyszerűen

felkapta és elrepítette. Egyedül az ötödik

rendelkezett kellő hatalommal ahhoz, hogy

ellenálljon a taszításnak, és folytassa a roha-

mot.

Csakhogy ennek az illetőnek nélkülöznie

kellett a társai támogatását, így azon kapta

magát, hogy egyedül néz szembe a feldühö-

dött Sötét Nagyúrral. Alig két másodpercig

védhette magát a csapások és döfések vad

sorozatától, aztán elterült a földön, és a mell-

kasán, illetve az arcán öt-hat, külön-külön is

halálos seb tátongott.

Dew Karpyshyn

503

Mialatt a négy életben maradt orgyilkos talp-

ra vergődött, Bane ismét a vezérük felé pör-

dült. A fekete ruhás alak időközben – módfe-

lett bölcsen – beszüntette a támadást, és pilla-

natnyilag éppen az Erőből merített. Mialatt

Bane megindult felé, a férfi felemelte a balját,

és egyetlen vékony, kéklő villámot indított

útjára. Bane a fénykardjával tartóztatta fel a

lövedéket, a pengéje fülsértően sisteregve

nyelte el az abban rejlő energiákat. Megtorlás

gyanánt ő is Sith-villámokkal vágott vissza –

tucatnyi kisülés száguldott különféle irányok-

ból a célpontja felé.

A férfi felszökkent a levegőbe, és hatalmas

hátraszaltót ugrott, hogy kitérjen a halálos

csapás elől. Legalább tíz méterrel távolabb

érkezett vissza a talajra, míg egy kisebb, füs-

tölgő kráter jelezte a helyet, ahol az imént állt.

– Zannah! – kiáltotta ekkor az illető. – Csinálj

valamit!

A Kettő Szabálya

504

Hiába kért segítséget, a fiatal lány meg sem

mozdult. Biztonságos távolságba húzódva

álldogált, és tétlenül figyelte az eseményeket.

Az orgyilkosok ismét nekirontottak Bane-

nek, de ő ahelyett, hogy eltaszította volna őket

magától, az orbaliskok közreműködésével

rendkívüli mértékben felerősítette az energiáit,

míg végül a sötét oldal pusztító hatalmának

eleven megtestesülésévé alakult. Forgószél-

ként pörögve rontott előre, a pengéje közönsé-

ges szemnek követhetetlen gyorsasággal

cikázott ide-oda, és őrjöngő csapásaival pilla-

natok leforgása alatt lemészárolta az Árnyhar-

cosokat.

Mind a négyen meghaltak, bár egyiküknek

sikerült bevinnie egy találatot az

elektrolándzsájával, mielőtt a vöröslő energia-

penge hosszan felhasította a torkát, és csaknem

leválasztotta a fejét a nyakáról. A elvakult

haragtól és gyűlölettől fűtött Bane körülbelül

Dew Karpyshyn

505

annyira vette fel az átlagos emberi lényekre

halálos csapást, mint amennyire egy bantha

veszi fel egy vennbogár marását.

És ekkor ismét a fekete ruhás alakra fordítot-

ta a figyelmét. Lassú léptekkel tartott felé, míg

az ellenfele dermedten állt, nyilván megbéní-

totta a tudat, hogy pillanatok választják el a

biztos haláltól.

– Zannah! – ordította megint, és a teste elé

tartotta függőlegesen felmeredő fénykardját,

mintha az talizmán lenne, és egy démont akart

volna távol tartani vele. – Mester! Segíts!

Bane lesújtott a férfi jobb könyökére, és ket-

tészelte a karját. Az alacsony illető felsikoltott

és térdre roskadt. Egy pillanattal később a

torkán akadt a hang, amikor Bane egy lendüle-

tes döféssel felnyársalta őt. Az energiapenge

közvetlenül a szíve alatt hatolt be a mellkasá-

ba, és legalább fél méter hosszan kiállt a lapoc-

kái közül.

A Kettő Szabálya

506

Bane egy ütemmel később visszarántotta a

fegyverét, és mialatt a hulla előredőlve elterült

a földön, a Sötét Nagyúr a tanítványa felé

fordult. Zannah továbbra is csak állt, és szótla-

nul várakozott.

– Elárultál! – üvöltötte Bane, és a lány felé

szökkent.

Zannah kíváncsian nézte végig az összecsa-

pást. Gondosan megfigyelte Bane taktikáját,

illetve hajlamait, és a megállapításait gondosan

elraktározta az emlékezetébe. A mestere

könnyűszerrel végzett Hettonnal, valamint az

Árnyharcosokkal, pontosan úgy, ahogyan ő

várta… bár a harc elején, egy röpke pillanatra

Bane sebezhetőnek tűnt. Az orbaliskok szem-

mel láthatóan nem tudták teljesen megvédeni

őt az elektrolándzsák magas feszültségű

tölteteitől – és ezt a tényt Zannah megint csak

gondosan megjegyezte magának.

Dew Karpyshyn

507

Miután Hetton is meghalt, a mestere szembe-

fordult vele. Azt várta, hogy Bane magyaráza-

tot követel majd tőle, ehelyett tajtékozva

ordított, és támadásba lendült. Zannahnak alig

maradt ideje, hogy aktiválja ikerpengéit, és

védje magát a teljességgel váratlan támadással

szemben.

Védekező taktikát alkalmazott, mint oly

gyakran tette a felkészülése folyamán, csak-

hogy ez most nem vívólecke volt. A mestere

olyan gyorsasággal és vadsággal rontott rá,

mint korábban soha. Teljesen átadta magát

orbaliskok által felszított vérszomjának, és úgy

harcolt, akár egy veszett vadállat. A legkülön-

félébb szögekből vadabbnál vadabbul sújtott

le. A csapásai olyan gyorsan követték egymást,

mintha nem is egy, hanem legalább hat fény-

kardot forgatott volna. Zannah nem gondolha-

tott másra, csakis a visszavonulásra, így aztán

folyamatosan hátrált az őrjöngő férfi elől.

A Kettő Szabálya

508

– Nem árultalak el, mester! – kiáltotta, hogy

megpróbálja jobb belátásra téríteni Bane-t,

mielőtt kettéhasítja őt. – Idecsaltam Hettont,

hogy végezhess vele!

Lebukott a vízszintesen kaszáló vörös fény-

kard alá, ám ekkor elsöprő erejű rúgást kapott

a bordáira. Oldalra tántorodva elterült a föl-

dön, és éppen csak lekapta a fejét a következő

csapás elől. Rögtön ezután félrepattintotta

mesterének ezúttal függőlegesen lefelé tartó

pengéjét, majd maga alá rántotta a lábát,

felpattant a levegőbe, és egy hosszan ívelő

hátraszaltóval legalább tíz méterrel hátrébb

ugrott.

– Hallgass meg, mester! – ordította most,

hogy némi távolság választotta el a dühöngő

Nagyúrtól. – Ha valóban elárultalak, miért

nem segítettem nekik a… uuuuhhhhh…

Láthatatlan, kőkemény ököl találta mellbe,

az ütés messzire repítette. Csakis az utolsó

Dew Karpyshyn

509

pillanatban, ösztönösen kialakított Erőpajzs

óvta meg attól, hogy a csontjai porrá zúzódja-

nak.

Talpra vergődött, és forgatni kezdte maga

előtt a kardját abban a reményben, hogy sike-

rül áttörhetetlen védelmet teremtenie. Ám

Bane meg sem próbált áthatolni a sebesen

pörgő pengéken. Hatalmasat szökkent, és

szinte a tanítványa nyakába zuhant. Zannah

ügyesen félresöpörte a feje felé száguldó

pengét, közben oldalra perdült, hogy kitérjen a

súlyos test elől. Csakhogy fordulás közben

mesterének könyöke az állának ütközött,

amitől a feje hátracsapódott. A lába felmondta

a szolgálatot, és miközben fénykardjának

markolata kicsúszott elernyedő ujjai közül,

lassan összerogyott.

Néhány másodpercre minden elsötétült előt-

te. Amikor a látása kitisztult, Darth Bane-t látta

maga felett, aki magasan a feje fölé emelte két

A Kettő Szabálya

510

kézre fogott fénykardját, hogy megadja a

kegyelemdöfést.

– Csakis érted tettem, mester! – kiabálta

Zannah, az állkapcsában lüktető fájdalommal

nem törődve. – El akartam hozni neked a

holokronkészítés kulcsát!

Bane mozdulatlanná dermedt, és jól érzékel-

hetően elbizonytalanodott. Az utolsó mondat

végre áthatolt azon a sűrű ködön, amit az őrült

harag terített az elméjére. Legalább fél percig

szótlanul meredt a lányra, aztán, ahogy a

vérszomja alábbhagyott, oldalra billentette a

fejét, és gyanakodva megkérdezte:

– Értem tetted?

Zannah szaporán bólogatott, amitől erős

szédülés tört rá.

– Hetton rájött, hogy Sith vagyok – hadarta

kétségbeesetten. – Meg kellett találnom a

módját, hogy megszabaduljunk tőle és a szol-

Dew Karpyshyn

511

gáitól, hogy te és én titokban tarthassuk a

létezésünket.

– Szóval, idecsaltad őket, hogy támadjanak

meg engem – mondta Bane, és a hangszíne

arra vallott, hogy a kételyei továbbra sem

tűntek el.

– El kellett nyernem a bizalmát – magyarázta

Zannah, azzal benyúlt a ruhája alá, és előhúzta

a Hettontól kapott adatlemezt. – Rá kellett

vennem, hogy átadja ezt nekem, hogy aztán én

átadhassam neked.

Felnyújtotta jobbját mestere felé, közben

önkéntelenül elcsodálkozott azon, hogy a

kártya látható sérülések nélkül vészelte át az

iménti összecsapást. Bane kivette a kezéből,

majd leeresztette a fénykardját, és kikapcsolta

a pengét.

Néhány másodpercig szótlanul méregette az

apró adathordozót, végül kurtán biccentett, és

lépett egyet hátra. Zannah az Erő közvetítésé-

A Kettő Szabálya

512

vel a tenyerébe rántotta a saját fénykardját, és

nehézkes mozdulatokkal feltápászkodott. Az

állára kapott ütéstől továbbra is szédült, és

nehezére esett megingás nélkül állni.

– Tudtam, hogy legyőzöd őket, mester –

mondta határozottan. – Ezért nem siettem a

segítségedre.

– És ha tévedtél volna? – kérdezte Bane halk,

fenyegető hangon. – Mi lett volna, ha valami-

lyen úton-módon megölnek engem?

– Akkor bebizonyosodott volna, hogy gyen-

ge vagy – válaszolta merészen Zannah. –

Bebizonyosodott volna, hogy nem vagy méltó

a Sith Sötét Nagyura címre. És megérdemelted

volna a halált.

– Pontosan – felelte Bane jellegzetes, komor

mosolya kíséretében, és Zannah tudta, hogy a

mester helyesli azt, amit ő tett.

Dew Karpyshyn

513

Tizenhatodik fejezet

A tél továbbra is új, és nem szívesen fogadott

jelenségnek számított a Ruusanon. Az egyko-

ron szelíd bolygó éghajlatát régebben barátsá-

gossá és kiegyensúlyozottá tették a felszínt

borító, óriási őserdők. Ám a Sötét Testvériség,

valamint a Fény Hadserege közötti, hosszúra

nyúló háborúskodás több millió hektáron

tizedelte meg az öreg faóriásokat, és a Ruusan

északi féltekéjén hatalmas területek váltak

sivár kő- és homoksivataggá.

Az élővilágban beállt változások önmaguk-

ban még így sem váltották volna ki az éghajlat

eltolódását. Viszont a természetet ért károk

sebezhetővé tették a bolygót, kevésbé tudott

ellenállni a gondolatbomba hatásainak. Kaan

Nagyúr végső fegyvere megbolygatta az Erő

belső egyensúlyát: a sötét és a világos oldal

A Kettő Szabálya

514

energiáinak óriási, láthatatlan örvénye tartósan

megváltoztatta a korábban megszokott időjá-

rási viszonyokat.

Ennek eredményeként minden évben rend-

szeresen havazott, még azokon a területeken

is, amelyeken megmaradtak a buja őserdők. A

kiszámíthatatlanul beálló telek általában csak

két-három hónapig tartottak, de súlyos csapást

mértek a melegebb éghajlaton kialakult élővi-

lágra. A Ruusan egyes növényei és állatai –

akárcsak az emberek, akik továbbra is itt éltek

– megtanultak alkalmazkodni, míg más fajok

egyszerűen kihaltak.

Darovit az évek folyamán megtanulta, hogy

a gyilkos hideg túlélésének három kulcsa van.

Először is, hogy mindig rétegesen kell öltöz-

nie. Csuklyás nagykabátját egy gazdától kapta,

akit kikezelt egy különösen makacs gombás

fertőzésből. Az alatta viselt, vastag pulóvert

fizetség fejében kapta, mert rendbe hozta egy

Dew Karpyshyn

515

bányász lábát, amit az illető a saját

ütvefúrójával zúzott össze. Igazából a ruháza-

tának valamennyi darabját – hosszú ujjú ingét,

vastag nadrágját, bélelt bakancsát, a bal kezén

viselt bőrkesztyűt, valamint a jobbjának csonk-

ját borító, prémből szabott kupakféleséget –

ajándékba kapta a helyi lakosoktól, akik eljöt-

tek hozzá, hogy segítséget kérjenek tőle, a

„Gyógyító Remetétől”.

A fagy átvészelésének második kulcsa az

volt, hogy állandóan szárazon tartotta az

öltözetét. Megtanulta folyamatosan szemmel

tartani az égboltot, hogy a rossz idő közeledé-

sének első jelére menedéket keressen. Nem

hagyhatta, hogy a ruhái átnedvesedjenek, mert

a kihűlés végzett volna vele, még mielőtt

biztonságos helyre ér. Ez volt az egyik hátrá-

nya annak, hogy egyedül élt az erdő mélyén,

de már túlságosan megszokta a magányt

ahhoz, hogy lemondjon róla.

A Kettő Szabálya

516

Az első években céltalanul bolyongott. Ke-

resztbe-kasul bejárta a Ruusan vadonjait,

mialatt ide-oda vándorolt az elszórtan álló,

kisebb-nagyobb települések között. Ám azzal

párhuzamosan, hogy megtanult vadászni és

gyűjtögetni, egyre kevesebb indokot talált arra,

hogy betérjen az útjába akadó falvakba és

városokba.

Hat évvel ezelőtt belefáradt a vándoréletbe.

Kiválasztott egy mindentől távol eső helyet,

egy óriási fákkal és sűrű bokrokkal övezett

tisztást, ahol is gallyakból, illetve sárból egy-

szerű kunyhót épített magának. A nyomorú-

ságos hajlék az állandóság és a biztonság

érzetét adta neki, mialatt lehetővé tette számá-

ra, hogy élvezze a lelki békét, amelyre az

önmagára kirótt száműzetés alatt talált rá.

Az otthona körül tíz kilométeres körzetben

nem akadt emberi település, de még a patto-

gók legközelebbi telepétől is legalább öt kilo-

Dew Karpyshyn

517

méter választotta el. Ez azonban korántsem

jelentette azt, hogy nem voltak látogatói. A

pattogók tanításai, valamint a vándorlásai

során szerzett tapasztatainak jóvoltából értett a

gyógynövényekhez és a természetes gyógy-

módokhoz. Havonta háromszor-négyszer

beállított hozzá valaki, aki azt kérte tőle, hogy

kúrálja ki valamilyen betegségből vagy sérü-

lésből. Darovit sosem utasította el ezeket az

illetőket, csupán azt kérte tőlük, hogy a kezelé-

sért cserében tartsák tiszteletben a magányát.

És a betegei hálájuk jeléül gyakran adtak neki

kisebb ajándékokat, mint például a ruhákat,

amelyeket jelenleg is viselt.

A barátságtalan ruusani tél túlélésének har-

madik kulcsa az volt, hogy sötétedés után sose

merészkedjen ki a kunyhójából. A csontig ható

fagyok, az eltévedés állandó veszélye, illetve

az időról időre felbukkanó ragadozók miatt

A Kettő Szabálya

518

veszedelmes és ostoba vállalkozás lett volna

éjszaka az erdőben sétálgatni.

Ezúttal azonban Darovit éjnek évadján a

szabadban tartózkodott; a talpa alatt hangosan

ropogott a keményre fagyott hó. Órákkal

ezelőtt elhagyta meleg és biztonságos otthonát,

hogy személyesen járjon utána a legutóbbi

betegeitől hallott híreknek.

„Darovit haragos?”

– Nem – suttogta a feje felett lebegő apró,

zöld szőrrel borított pattogónak –, csak kíván-

csi.

Valamilyen oknál fogva, amit ő a mai napig

nem értett, a pattogók valósággal rajongtak

érte. A nappali órákban kettő-három mindig

ott körözött a kunyhója körül, és valahányszor

elment valahová, legalább egy elkísérte.

Talán felelősséget éreztek iránta azok után,

hogy kimentették a gondolatbomba üregéből.

Vagy talán a többé-kevésbé hasonló foglalko-

Dew Karpyshyn

519

zásuk miatt vonzódtak hozzá: a pattogók

enyhítették a testi vagy lelki fájdalmaktól

gyötört szenvedők kínjait, míg ő maga a bete-

gei testét gyógyította meg. Még az is elképzel-

hetőnek tűnt, hogy egyszerűen szórakoztató-

nak, netán mulatságosnak találták őt, noha

sosem adták tanújelét annak, hogy egyáltalán

szorult beléjük humorérzék.

Mindenesetre hamar hozzászokott a közel-

ségükhöz. Szelíd és kedves társaknak bizo-

nyultak, és valahogy mindig tudták róla, hogy

mikor van kedve beszélgetni, és mikor vágyik

arra, hogy magára hagyják a gondolataival.

Általában megnyugtatónak találta a jelenlétü-

ket, bár egyes pattogók kevésbé hagyták

békén, mint mások. Például Yuun, a fiatal

nőstény, aki most elkísérte őt, beszédesebb

volt a legtöbb társánál.

„Darovit most már hazamegy?” – érdeklő-

dött a gondolatai útján.

A Kettő Szabálya

520

– Egyelőre nem – suttogta Darovit.

A Ruusan három ikerholdja közül kettő ki-

telve ragyogott az égbolton, a fényük ezüstös

árnyalatot kapva verődött vissza az elmúlt

hetekben jócskán megvastagodott hótakaróról.

Darovit egy kisebb liget határára érve legug-

golt, a botjára támaszkodva előrehajolt, majd

csonka jobb kezével óvatosan oldalra húzta

maga elől az ágakat, hogy a lelepleződés

veszélye nélkül átkémlelhessen közöttük.

Noha a saját leheletének fehér párafelhői ott

gomolyogtak az orra előtt, egyetlen pillantás-

sal felmérte, hogy igazak a hírek: a Jedik

visszatértek a Ruusanra!

Az első alkalommal nyíltan kigúnyolta a

betegét, aki azt állította, hogy a Köztársaság

emlékművet épít a Ruusanon elesett hősöknek.

Azzal érvelt, hogy egy efféle vállalkozásnak

nem volna semmi értelme most, egy évtized-

del a háború után. De amit az ágak függönyén

Dew Karpyshyn

521

keresztül felfedezett, azt nem lehetett letagad-

ni.

Az erdő peremén túl jókora folt terült el,

amelyről valakik eltakarították a havat, feltár-

va ezzel a keményre fagyott, gazzal és fűvel

borított talajt. A kiszemelt területet karókra

fűzött színes szalagok ölelték körül, és a föld-

munkák máris megkezdődtek. Az

építődroidok mély árkokat ástak az alapoknak,

amelyeket Darovit a bolygó testén ütött sebek-

nek látott. A megtisztított és feltúrt területen

hatalmas sziklatömbök hevertek elszórtan,

ezeket a pletykák szerint az egyik itt elesett

Jedi szülőbolygójáról szállítottak ide. Darovit

szemében az idegen kövek úgy kiríttak innen,

ahogyan egy vuki egy csapatra való java

közül. Úgy érezte, a tömbök erőszakos betola-

kodók, és bemocskolják a ruusani tájat.

– Nincs joguk itt lenni! – recsegte ingerülten.

„Nem ártanak senkinek” – sugallta Yuun.

A Kettő Szabálya

522

– Ez a világ még csak most kezd kigyógyulni

az átkozott háborújuk során elszenvedett

sérüléseiből – válaszolta fojtott hangon. – Tíz

év kellett ahhoz, hogy tompuljon valamennyi-

re az itt lakók fájdalma. És a Jedik most felté-

pik a régi sebeket.

„A Szenátus hagyta jóvá a tervet. Nem a

Jedik” – vetette fel Yuun.

– Nem érdekel, hogyan szól a hivatalos ma-

gyarázat – mormolta Darovit. – Tudom, hogy a

Jedik vannak a háttérben. És hidd el nekem,

ebből még nagy baj lesz!

„Nagy baj?” – visszhangozta a gondolatai

útján a pattogó.

Yuun túl fiatal volt ahhoz, hogy emlékezhes-

sen a bolygóját feldúló háborúra. Ő maga nem

látta azt a rengeteg értelmetlen halált, és nem

tapasztalta meg a szenvedést, amely a fajtársa-

inak ezreit kergette az őrületbe. A reménytele-

nül sérült pattogók fájdalmas és gyötrő gondo-

Dew Karpyshyn

523

latokat sugároztak, megtámadtak, sőt meg is

öltek más élőlényeket, mígnem a kiirtásukra

küldött Jedi-csapatok halomra gyilkolták őket.

– A Jedik háborúja csaknem megsemmisítet-

te a Ruusant – mondta halkan Darovit. –

Rengeteg gyermek, nő és férfi vesztette életét.

Az erdők hamuvá égtek. És addig vadásztak a

fajtársaidra, amíg kis híján kiirtottak titeket.

„A Sith-ek kezdték a háborút” – jegyezte

meg Yuun.

– A Sith-ek önmagukban nem tudtak volna

háborúzni. Szükségük volt valakikre, akikkel

harcolhatnak, és Hoth boldogan bevetette

ellenük a híveit – érvelt Darovit, mialatt azon

töprengett, hogy a pattogók – és főleg Yuun –

mennyit tudhatnak az ő múltjáról. – Mindkét

fél egyformán hibás.

„Darovit bűntudatos…” A pattogó által su-

gárzott gondolat inkább tűnt kijelentésnek,

semmint kérdésnek.

A Kettő Szabálya

524

– Talán igen – ismerte el lassan bólogatva a

fiatal férfi –, de én úgy látom, hogy a Jedik

akárhová mennek, a baj elkíséri őket. És nem

fogom tétlenül végignézni, hogy másodszor is

elpusztítják ezt a bolygót.

Az építődroidokat leszámítva a környéken

senki sem mozgott. A személyzet eleven tagjai

csakis napvilágnál dolgoztak. Darovit mélyen

lekuporodva, a botját vízszintesen maga

mellett tartva kióvakodott a fák közül.

„Békesség… barátom… nyugalom… – sugá-

rozta utána Yuun, hogy csillapítsa a haragját. –

Gyere vissza…” A pattogó nem volt elég bátor

ahhoz, hogy kimerészkedjen a nyílt területre,

Darovit pedig ügyet sem vetett a folyton

gyengülő könyörgésekre, és néhány másod-

perccel később kiért a teremtmény telepatikus

kommunikációjának hatóköréből.

Darovitot nem hatotta át mélyen az Erő, töb-

bek között ezért nem sikerült csatlakoznia sem

Dew Karpyshyn

525

a Jedikhez, sem a Sith-ekhez. Ám egy kissé

tudott bánni vele, eléggé ahhoz, hogy a

félintelligens építődroidok számára láthatatla-

nul belopózzon az építési területre.

Ezeket a droidokat csupán az egyszerű,

alapvető feladatokra lehetett használni. Az

építési munkálatok zömét, ahogyan mindenütt

a Galaxisban, úgy itt is értelmes teremtmények

végezték nehézgépekkel és lebegőszánokkal.

Darovit gyors léptekkel odaosont a legköze-

lebb eső lebegőszánhoz, és lebújt mögé, hogy

senki se láthassa meg.

Indulás előtt alaposan felkészült. Tekintélyes

adag porított tassgyökeret és legalább két

marék csiliszőlőszirmot gyömöszölt bele a

kabátja zsebeibe. Ezek az anyagok külön-

külön teljesen ártalmatlanok voltak, de össze-

vegyítve és megnedvesítve meghökkentő

reakcióba léptek egymással.

A Kettő Szabálya

526

Darovit az ép kezével felnyitotta a szán ve-

zérlőegysége alá épített szerelőpanelt, és négy

sziromdarabot dugott a lebegtető hajtómű

tekercseibe. Ezt követően csipetnyi gyökérport

szórt valamennyi sziromra, majd felmarkolt

némi havat, megvárta, amíg olvadásnak indul

a tenyerében, aztán hólét az apró porkupacok-

ra csöpögtette.

Halk sistergést hallott, míg az orrába alkáli

elemek csípős szaga csapott, ami azt jelezte,

hogy a pépes keverék kezdi átmarni a teker-

cseket. Végezetül visszacsukta a panelt,

amelynek szélei mentén máris sárgás-zöld

füstcsíkok kígyóztak felfelé.

A következő óra folyamán Darovit végigjárta

a szánokat. Valahányszor felbukkant a közelé-

ben egy-egy építődroid, azonnal elrejtőzött, és

türelmesen lapult, amíg a gép eltávolodott

tőle. Az óvatosságával elérte, hogy az előre

beprogramozott feladataikat végző gépezetek

Dew Karpyshyn

527

mit sem vettek észre a körülöttük és közöttük

lezajló rombolásból. Mire visszatért oda, ahol

Yuunt hagyta, minden egyes lebegőszán

megbénult.

„Átmeneti megoldás… megjavítják a gépe-

ket” – vélekedett a pattogó.

– A lebegtető tekercsek sokba kerülnek –

válaszolta derűsen mosolyogva Darovit. – És

akkora irántuk a kereslet, hogy állandóan

hiánycikknek számítanak. Ez legalább egy

héttel visszaveti őket.

„Aztán mi lesz?” – vetette fel Yuun.

– Tartogatok még néhány trükköt a tarso-

lyomban a mi Jedi barátainknak – biztosította

Darovit az apró teremtményt. – Ez még csak a

kezdet volt.

„Hamarosan világosodik. Most már haza?” –

érdeklődött Yuun.

Darovit felnézett, és amikor meglátta, hogy a

Ruusan ikernapjainak első fényei szürkére

A Kettő Szabálya

528

festik a láthatárt, elégedetten bólogatva vála-

szolt:

– Igen, haza.

Három hét telt el azóta, hogy Zannah átadta

mesterének az adatkártyát, amelynek meg-

szerzéséért majdnem az életével fizetett. Ezt az

időt Bane arra használta fel, hogy gondosan

áttanulmányozta a lemez tartalmát, és kiele-

mezte valamennyi információt, amelyet

Hetton gyűjtött össze Belia Darzuról. Az

anyagot aztán összevetette a saját forrásaiban

fellelhető adatokkal, míg végül teljesen bizo-

nyossá vált abban, hogy a középkorú férfi

felfedezései és állításai színigazak.

Belia a Sith-alkímia területén végrehajtott

kísérletei során olyan titkokat tárt fel, amelyek

lehetővé tették számára, hogy techno-

szörnyekből álló hadsereggel vegye körül

magát. Ennél is lenyűgözőbb volt, legalábbis

Dew Karpyshyn

529

Bane szemszögéből nézve, hogy a néhai Sötét

Úrnőnek sikerült létrehoznia a saját

holokronját. Mindennek a tetejébe komoly

bizonyítékok támasztották alá az elméletet,

miszerint ez a holokron – Belia felfedezéseinek

és tudásának tárolója – még manapság is ott

rejtőzik valahol a Tythonon.

Bane lefuttatta az utolsó diagnosztikai tesz-

teket a hajóján. Most végképp nem engedhette

meg, hogy valami meghibásodjon a rá váró

utazás folyamán. A Mélymagot átszelő hiperút

veszedelmesnek ígérkezett, és tudván tudta,

hogy ha egy tönkrement alkatrész megbénítja

a hajóját, senki nem siethet a segítségére.

Hosszú és magányos haldoklás vár rá, és a

teteme fagyos fémkoporsójába zárva kering

majd a Galaxis szívét elfoglaló fekete lyuk

körül mindörökké…

A központi számítógép szerint a Mystic va-

lamennyi fő- és alrendszere tökéletesen műkö-

A Kettő Szabálya

530

dött. A Mysticet, a Sienar Gépgyár vadonatúj,

Infiltrator sorozatának ezt a példányát Bane az

ügynökhálózatán keresztül vásárolta, így senki

sem tudta, hogy ő a tulajdonos. A közepes

méretű, hosszú hatótávolságú cirkáló hat utast

szállíthatott. A tervezői a gyorsaságra és a

fürgeségre összpontosítottak, így csupán

könnyű fegyverzettel és páncélzattal látták el.

Bane a vásárlást követően átalakíttatta a hajót:

négyes osztályú hiperhajtóművet szereltetett

bele, amelynek révén a Mystic a Galaxisban

közlekedő hajók túlnyomó többségét könnyű-

szerrel maga mögött hagyta.

Noha a fedélzetén bőven akadt volna hely

mindkettőjük számára, Bane úgy határozott,

hogy Zannah nem fogja elkísérni őt erre az

utazásra – de nem is fog tétlenül várakozni az

Ambrián a hazatéréséig.

Az adatlemez tanulmányozásán felül sokat

töprengett a testére tapadó orbaliskokról.

Dew Karpyshyn

531

Noha lehetségesnek vélte, hogy a Tythonon új

információkra bukkan majd, amelyek feltárják

előtte a holokron-készítés végső titkait, azt is

elképzelhetőnek tartotta, hogy Belia ugyanaz-

zal a módszerrel ért el sikert, amellyel ő soro-

zatosan felsült. Ennélfogva egyelőre nem tudta

elvetni azt az elgondolását, amely szerint az

orbaliskok a felelősek a kudarcokért, mert

elszívták belőle az eljárás befejezéséhez szük-

séges energiamennyiséget.

Ezenfelül más szempontokat is figyelembe

kellett vennie. A közelmúltban kétszer is

megtörtént, hogy őrült harag uralkodott el

rajta, amely teljesen elvette a józan eszét, és

arra késztette, hogy semmisítsen meg mindent,

amit csak elér. Az első esetben lerombolta a

tábort, amivel ostoba módon, merőben felesle-

gesen pazarolta a rendelkezésére álló forráso-

kat.

A Kettő Szabálya

532

A második alkalommal majdnem hatalmas

árat fizetett. Ha megölte volna Zannaht, ugyan

megtalálta volna nála Hetton adatkártyáját,

viszont kénytelen lett volna új tanítványt

keresni. Tízévi felkészülés veszett volna oda,

tíz év munkáját és küszködését hajította volna

el átmeneti elmezavarában.

Zannah az utolsó pillanatban megmagyaráz-

ta, hogy miféle szándékok vezérelték, és ezzel

megmenekült a haláltól. A mestere tanításaival

tökéletes összhangban cselekedett – amit neki,

Bane-nek fel kellett volna ismernie. Csakhogy

az orbaliskok megzavarták az ítélőképességét,

és nem jött rá, hogy a tanítványa a lehető

legjobb módszert választotta: a megtéveszté-

sek és a ravasz fortélyok útján járt. És ennek

nyomán rájött, hogy a teremtményektől kapott

nyers erőért cserébe le kell mondania a Sith-ek

legfőbb fegyveréről, vagyis a háttérben való

Dew Karpyshyn

533

ármánykodásról, amit aligha engedhetett meg

magának.

Így aztán úgy döntött, hogy egyedül repül el

a Tythonra, és néz szembe Belia elveszett

erődjének veszélyeivel, míg Zannahra külön

feladatot bíz.

Hetton hajója remekműnek bizonyult. Az

átalakított cirkáló hossza a nyolcvan métert is

meghaladta. A fedélzetén kényelmesen elfért

húsz utas, és mégis, akár egyetlen pilóta is

könnyűszerrel irányíthatta. A tervezésének és

kivitelezésének minden részlete megfelelt

Hetton kényes ízlésének és aprólékos elvárása-

inak. Mialatt akkora tűzerővel bírt, és annyi

páncélt hordozott, hogy akár egy közepes

méretű hadihajót is megsemmisíthetett, belső

tereinek fényűző kialakítása révén a gazdája

dúsgazdag előkelőségeket is vendégül látha-

tott a fedélzeten. Hetton nem törődött a költ-

A Kettő Szabálya

534

ségekkel, mivel a hajó legalább annyira szol-

gált hihetetlen vagyona jelképeként, mint

közlekedési eszközként. Zannahnak egyedül

az nem tetszett, hogy a korábbi tulajdonosa az

anyja után Lorandának nevezte el a pompás

cirkálót.

Kinyújtotta a jobbját, és lenyomott néhány

gombot a műszerfalon, aztán nem győzött

csodálkozni előbb azon, hogy a gép milyen

simán hajtotta végre a felszállást, aztán pedig

azon, hogy felfelé tartva milyen készségesen

engedelmeskedik a kormánynak. Úgy tervezte,

hogy két nap múlva fog leszállni a

Coruscanton, ahol is kétségkívül meg kell

majd vesztegetnie az űrkikötő egyik alkalma-

zottját annak érdekében, hogy érkezésének

ténye ne kerüljön be a hivatalos dokumentu-

mokba. A Loranda továbbra is Hetton nevén

szerepelt, és a Coruscanton való felbukkaná-

Dew Karpyshyn

535

sával kétségkívül magára vonta volna az

illetékes hatóságok figyelmét.

Szerencsére a Serenno nemesei gyakran

szálltak le előzetes bejelentés nélkül a különfé-

le világokon, még a Coruscanton is. A kivált-

ságosok ritkán tartották magukat a törvények-

hez úgy, ahogyan a Köztársaság átlagos polgá-

rai. Így aztán Zannah joggal számíthatott arra,

hogy nem fog különösebb feltűnést kelteni, ha

szolgának adja ki magát, akit a gazdája kül-

dött, hogy lefizesse az űrkikötőben működő

hatóságokat. De persze azt is tudta, hogy ha

sikerül észrevétlenül megérkeznie a város-

bolygóra, az még a küldetésének könnyebbik

része lesz. A második feladat – bejutni a Jedi-

templom Könyvtárába – sokkal nehezebbnek

ígérkezett…

Bane rendkívül kockázatos játszmába kez-

dett azzal, hogy odaküldte őt. Az elmúlt tíz

évben elrejtőztek a Jedik elől, most pedig ő, a

A Kettő Szabálya

536

Sith-tanítvány arra készült, hogy behatoljon a

Rend legbelső szentélyébe. De nem szállhatott

vitába a mesterével, főleg mert maga is szere-

pet játszott a döntésben. Ő plántálta Bane

elméjébe az orbaliskokkal kapcsolatos kételyek

első csíráit, és a terve most gyümölcsözőre

fordult. Darth Bane úgy határozott, hogy

részben a saját, részben pedig a Sith-rend

érdekében megpróbál megszabadulni az

élősködőktől.

Freedon Nadd eredeti kísérletei során semmi

sem utalt arra, hogy az orbaliskokat el lehet

távolítani, és Bane saját kutatásai alatt sem

derült fény ezzel ellentétes adatra. És az ismert

Galaxisban a Jedik rendelkeztek az egy helyre

gyűjtött legnagyobb tudásanyaggal. Ha léte-

zett válasz, akkor annak ott kellett lennie a

Könyvtárban.

Bane minden óvintézkedést megtett annak

érdekében, hogy a tanítványa elrejthesse a

Dew Karpyshyn

537

valódi kilétét, amikor felkeresi a Jedi-

templomot. Titokzatos informátorokból,

kémekből és ügynökökből álló hálózatán

keresztül megszerezte a Jedi-rend gyakorlati-

lag valamennyi tagjának személyi adatait és

életrajzát. Ebből az anyagból aztán gondos

mérlegelés után kiválasztott valakit, aki tökéle-

tesen megfelelt a céljainak.

A Nalia Adollu nevezetű padavan számos

vonásában hasonlított Zannahhoz. Anno Wen-

Chiivel, a híresen zárkózott természetű

pyng'gani mesterrel élt a Külső Gyűrű egyik

bolygóján, a Poluson. Zannah az elmúlt hetek

folyamán alaposan belevéste emlékezetébe a

tanítvány, valamint Anno mester adatait és

élettörténetét, hogy kiadhassa magát Nalia

Adollunak.

Az álcázásnak kieszelt történet viszonylag

egyszerű volt, de leleményes: Zannah azt fogja

állítani, hogy a mestere egy a Polus felszínét

A Kettő Szabálya

538

borító jégtakaró alatt élő ritka parazitafélét

tanulmányoz. És mert Anno Wenn-Chii sze-

retné ugyan összehasonlítani az újonnan

felfedezett létformát más világok hasonló

teremtményeivel, viszont a puszta gondolatá-

tól is irtózik, hogy elhagyja kedvelt bolygóját,

elküldte a tanítványát, hogy gyűjtse össze a

kellő kutatási anyagokat a Jedi-könyvtárban.

A hihető mese természetesen nem lett volna

elég ahhoz, hogy Zannah biztonságban tud-

hassa magát, amikor odaáll a Könyvtár vezető-

je elé, és az engedélyét kéri, hogy szabadon

keresgélhessen az anyagok között. A Jedi-

tanítvány és ő nagyjából ugyanannyi idősek

voltak, a magasságuk centire megegyezett, és a

testalkat dolgában is erősen hasonlítottak

egymásra. Mindketten hosszú hajat viseltek,

bár Zannahnak fényes feketére kellett festenie

a sajátját, hogy pontosan úgy nézzen ki, mint a

padavané. És mert az elmúlt öt évben Nalia

Dew Karpyshyn

539

nem tágított a mestere mellől, csekély volt az

esélye annak, hogy Zannah összefut valakivel,

aki felismeri benne a csalót. De még ha a

külseje nem is árulhatta el, akadt egy utolsó

tényező, amit figyelembe kellett venni: a

küldetése során mindvégig a világos oldal

hívei fogják körülvenni. Ha érzékelik benne a

sötét oldal jelenlétét, azonnal lelepleződik. És

ebben az esetben napvilágra kerülne a nagy

titok, amelynek megóvása érdekében a meste-

re és ő oly sokat és oly keményen küzdött. Egy

csapásra megsemmisül minden, amiért tíz

éven át dolgoztak, minden, amit elértek.

Zannah biztosan tudta, hogy ha lebukik, őt

magát letartóztatják és valószínűleg halálra

ítélik, míg Bane ellen hajtóvadászatot indíta-

nak, és addig üldözik, amíg meg nem ölik.

A terv csakis úgy működhetett, ha a Sith-

mágiát felhasználva sikerül elrejtenie a valódi

hatalmát, és ezzel párhuzamosan a világos

A Kettő Szabálya

540

oldal auráját sugározni magából. Ez a varázs-

lat a legnehezebbek és legbonyolultabbak közé

tartozott, és korábban még sosem próbálkozott

vele. A megvalósításához a legdurvább és a

legfinomabb energiák között kellett egyensú-

lyoznia, és az indulását megelőző hetekben

egyfolytában gyakorolt, gyakorolt, és megint

csak gyakorolt. De minden erőfeszítése ellené-

re akadtak pillanatok, amikor a figyelme

kihagyott, a varázslat álcázó leple felhasadt, és

a résen keresztül megmutatkozott az igazi

természete.

Zannah csak abban reménykedett, hogy ha

ez a Coruscanton is megtörténik vele, egyetlen

Jedi sem lesz a közelében.

Dew Karpyshyn

541

Tizenhetedik fejezet

Hideg szélrohamok söpörtek végig az erdőn.

A hőmérséklet jóval a fagypont alá csökkent,

de Johun az Erőből merítve melegen tartotta a

testét, és sikeresen verte vissza a gyilkos hideg

újabb és újabb rohamait.

A Jedi-lovag csalódott volt. Az elmúlt hetek

során az építési munkálatok jócskán lelassul-

tak, sőt napokra elakadtak. A nagy és dicsősé-

ges terv tudatos rombolás áldozatává lett.

Az egész a lebegőszánok megrongálásával

kezdődött. Titokzatos kezek valamilyen fajta

pépet kentek a lebegtető tekercsekre, ami

szétmarta a drága és nehezen beszerezhető

alkatrészeket. A tartalék tekercsek leszállítása

és beszerelése négy napba telt.

A második alkalommal a markolókat és a

földgyalukat vonták be vastag, sűrű folyadék-

A Kettő Szabálya

542

kal, amely rendkívül ragadósnak bizonyult. A

munkások kesztyűi, bakancsai és különféle

ruhadarabjai azonnal és letéphetetlenül odara-

gadtak a gépek burkolatához – szerencsére a

puszta bőrével senki sem ért hozzájuk. Órákba

telt megtalálni a megfelelő oldószert, és még

két napba az utolsó cseppig lemosni a gépek-

ről a nyúlós ragacsot.

Johun fontolóra vette, hogy éjszakára őrt

állít. Csakhogy az emlékmű helyének kisze-

melt terület messze esett a tábortól, a személy-

zet minden reggel siklókon érkezett a hely-

színre. Az itt hagyott emberek teljesen maguk-

ra maradtak volna a vadon közepén, és ha az

ismeretlen rongálók netán fegyvert viseltek,

megölhették vagy megsebesíthették volna az

őröket – ezt pedig a Jedi nem akarta megkoc-

káztatni.

A második támadást követően néhány éjsza-

kára felbérelt egy magán biztonsági osztagot

Dew Karpyshyn

543

abban a reményben, hogy a környéken cirkáló

őrök talán nyakon csípik az elkövetőket.

Csakhogy ezek az éjszakák eseménytelenül

teltek, a rongálókat valószínűleg már a fegyve-

resek puszta látványa is elijesztette. Ám az

építkezésre szánt összeg korlátozott volt, és

johun az előző károk miatt máris túllépte a

keretet. Végül felmondta a biztonságiakkal

kötött szerződést – és két nappal később a

rongálok megint lecsaptak.

A harmadik eset úgy kezdődött, hogy ami-

kor hajnalban megérkeztek a munkások, azzal

szembesültek, hogy valaki az építkezés egész

területét beszórta valamilyen fajta, erős illatú

virágporral. Aztán a napkeltét követő percek-

ben óriási madárraj érkezett. Apró madarak

ezrei vagy inkább tízezrei vetették rá magukat

a földre hintett csemegére – nyilván az illat

csalta őket oda. Annyian voltak, hogy szó

szerint elhomályosították mindkét napot.

A Kettő Szabálya

544

Őrjítően visítozva és rikácsolva röpködtek

összevissza, ellepték a talajt, tucatjával szálltak

rá a munkásokra – egyszerűen nem lehetett

tőlük dolgozni. Mindennek a tetejébe, miután

a pollen elfogyott, az illata még két napig

megmaradt, mindkét reggelen visszavonzotta

a madarakat, és ezzel az építkezés megint

leállt.

Johun végül úgy döntött, hogy a saját kezébe

veszi az ügyet. Akárki állt a háttérben, óvato-

san járt el, és a helyszín határán ácsorgó őrök

túlontúl feltűnőek lettek volna ahhoz, hogy

kézre lehessen keríteni a bajkeverőket. Így

aztán három egymást követő este folyamán,

amikor a személyzet beszállt a tábor felé

induló siklókba, Johun hátramaradt, mert

feltette magában, hogy ha törik, ha szakad,

elkapja és bíróság elé állítja a tetteseket.

Mint tapasztalt Jedi, akár több napig is kibír-

ta ébren. Alvás helyett nem túl mély, de pihen-

Dew Karpyshyn

545

tető meditációs transzba merült, amely lehető-

vé tette a számára, hogy figyelje a környezetét.

Ezenfelül biztosra vette, hogy meg tudja

védeni magát abban az esetben, ha az elköve-

tők netán fegyverrel támadnának rá.

Egy terepszínű ponyva alatt lapult a területet

körülölelő erdő fái között. Kisebbfajta lapos

domb tetején helyezkedett el, ahonnan egy

éjjellátó készülékkel beláthatta az egész kör-

nyéket. Az első két éjszakán nem történt

semmi, és kezdett attól tartani, hogy a titokza-

tos tettesek felfedezték őt. Hosszas töprengés

után úgy határozott, hogy ha ez az éjszaka is

eseménytelenül múlik el, akkor más megol-

dással fog próbálkozni.

Körülbelül két órával később a türelme kifi-

zetődött, amikor is az éjjellátó készülékkel

szemlélődve felfedezte, hogy tőle körülbelül

száz méterre magányos alak lopózik ki az erdő

szélén álló fák közül. Az illető hosszú, vékony

A Kettő Szabálya

546

tárgyat tartott a baljában, ami lehetett bot,

fegyver vagy akár mindkettő.

Johun sietve végigpásztázott a környéken,

hogy megtudja, hány támadóval áll szemben.

Nem talált rá másra, csupán egy apró, zöld

gömbre, amely körülbelül háromméteres

magasságban lebegett az ágak között. Felis-

merte benne a Ruusanon őshonos pattogót, és

önkéntelenül megborzongott, mert eszébe

jutott az a rettegés, amit a faj egyedei gerjesz-

tettek a Jedikben azok után, hogy a Sith-ek egy

iszonyatosan pusztító szertartással megsem-

misítették az otthonaikat, míg őket magukat az

őrületbe kergették.

A Jedi-lovag egy pillanatig sem csodálkozott

volna, ha kiderül, hogy a pattogók állnak a

rongálás hátterében. Hoth tábornok, hogy

megvédje a csapatait, a háború utolsó napjai-

ban állandó parancsot adott ki, amelynek

értelmében a harcosainak azonnal le kellett

Dew Karpyshyn

547

lőniük a pattogókat, amint megpillantják őket,

és a katonák, illetve a Jedik százával, ezrével

gyilkolták a korábban ártalmatlan teremtmé-

nyeket. Noha az idő múltával az életben

maradt egyedek visszaváltoztak a korábbi,

szelíd önmagukká, lehetségesnek tűnt, hogy a

történtekért továbbra is haragot táplálnak a

Rend iránt. Ám ez még korántsem szolgált

magyarázattal arra, hogy hogyan került ide az

a humanoid lény, aki lassan lopakodott a

terület közepén álló gépek felé…

Johun előtört a rejtekhelyéről. Tudta, hogy a

pattogó el fog menekülni előle, egyszerűen

felröppen a magas ágak közé, ahová ő már

nem követheti, míg azt a lehetőséget, hogy

végezzen a lénnyel, azonnal elvetette. Ugya-

nakkor a pattogó társa gyalogosan közleke-

dett, és Johun biztosra vette, hogy gyorsabban

tud futni minden hétköznapi embernél.

A Kettő Szabálya

548

Hosszú szökkenésekkel száguldott a célpont-

ja felé, és a hóban ropogó lépteinek hallatán az

alak felkapta a fejét. Johun a másodperc törtré-

széig meglátta a csuklya árnyékában rejtőző

vonásokat, és megtudta, hogy egy fiatal férfi

felé tart. Az illető eldobta a botját, és a fák felé

lódult, hosszú télikabátja vadul csapkodott a

háta mögött.

Johunnak még ötven méter hátrányt kellett

ledolgoznia. A világos oldal energiáit a lábába

terelve arra számított, hogy pillanatok alatt

megteszi ezt a távolságot. Csakhogy az ellenfe-

le meglepően gyorsan futott, és a Jedi hamaro-

san rádöbbent, hogy a titokzatos idegen, ha kis

mértékben is, de tud bánni az Erővel.

A nyílt területen még így is gyorsabban

mozgott nála, de még tíz méter hiányzott az

utolsó ugráshoz, amikor a fiatalember elérte az

erdő határát, és becsörtetett az aljnövényzetbe.

Ezt követően olyan útvonalon haladt tovább,

Dew Karpyshyn

549

amellyel szinte mindenkit lerázott volna.

Hajmeresztő iramban rohanva cikázott és

kanyargott a fák, illetve a bokrok között,

lassítás nélkül bújt át a mélyen lelógó ágak

alatt, és szökkent át a talajból kiemelkedő,

vastag gyökerek felett. Johun viszont mélyen

merített az Erőből, így képes volt nyomon

követni a célpontját. Futás közben félresöpörte

maga elől a lengedező ágakat, nehogy az

arcába csapódjanak, és pontos ugrásokkal

kikerülte a gyökereket, amelyek máskülönben

elgáncsolták volna.

Kilométereken át rohantak az erdőben.

Johun nem tudta utolérni a fiatal férfit, cserébe

az sem tudta maga mögött hagyni őt. A vad

hajsza akkor ért véget, amikor mindketten

berontottak egy kisebb tisztásra, amelynek

közepén apró sárkunyhó állt. A titokzatos

alakot annyira elvakította a rémület, hogy az

A Kettő Szabálya

550

ösztöneitől vezérelve egyenesen az otthonához

rohant.

A férfi az ajtó felé vette az irányt, mintha azt

remélte volna, hogy a házába bezárkózva

mindent megúszhat. Aztán hirtelen megder-

medt, nyilván felismerte, hogy mekkora hibát

követett el. Lehajtotta a fejét, leeresztette a

vállát, és csak tétován álldogált. Akkor sem

próbált elmenekülni, amikor Johun óvatosan

megközelítette.

– Nem hittem volna, hogy bárki képes lépést

tartani velem az erdőben – dörmögte az illető,

azzal kinyitotta a kunyhó ajtaját. – Akár be is

jöhetsz! Minek ácsorognánk idekint, a hideg-

ben…

A kezdetleges építmény belseje egyszerűbb

már nem is lehetett volna, viszont mindenütt

tisztaság uralkodott. Éppen csak annyi hely

akadt benne, hogy a két férfi elférjen anélkül,

hogy kényelmetlenül érezzék magukat. A

Dew Karpyshyn

551

berendezés egyetlen, a sarokban heverő mat-

racféleségből állt. A helyiség közepébe vájt

lyukban parázsdarabok pislákoltak, és elég

meleget adtak ahhoz, hogy Johun levethesse

vastag téli köpenyét, és letelepedjen a döngölt

földpadlóra.

A házigazdája szintén megszabadult a felső-

ruházatától, és leült a földre. Johun úgy becsül-

te, hogy a férfi alig néhány évvel fiatalabb

nála, körülbelül a húszas éveinek elejét tapos-

hatja. Vállát verdeső, sötét haját és hosszú,

bozontos szakállát valószínűleg hetek óta nem

fésülte meg, viszont mindkettő tisztának tűnt.

A tekintete alapján okosnak látszott, de a

szeméből egyfajta vadság is sugárzott. Johun

végül észrevette, hogy az illetőnek hiányzik a

jobb keze, és ekkor rájött, hogy a Ruusan híres

Gyógyító Remetéje ül vele szemben.

– Tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte halkan.

A Kettő Szabálya

552

– Tudom, hogy Jedi vagy – válaszolta a re-

mete. – Ezért nem bírtalak lerázni.

– A nevem Johun Othone – közölte Johun. –

Én vezetem azt az építkezést. Emlékművet

állítunk azoknak, akik itt, a Ruusanon felál-

dozták az életüket másokért.

Miután elhallgatott, kivárt, hogy lehetőséget

adjon a férfinak a válaszra. Ám a remete

szótlanul bámult maga elé, és a bal kezét az

ölében nyugtatva óvatosan tapogatta-

simogatta jobbjának csonkját.

– Miért rongáltad meg a gépeinket? – kér-

dezte aztán Johun, és félig-meddig arra számí-

tott, hogy a remete tagadni fog, elvégre nem

érték tetten. Ám az illető minden tiltakozás és

vita nélkül beismerte a bűncselekményt:

– Meg akartalak állítani titeket. Azt hittem,

hogy ha elég időtök és kreditetek vész el,

feladjátok a tervet, és visszamentek oda, ahon-

nan jöttetek.

Dew Karpyshyn

553

– Miért? – kérdezte Johun, míg magában

elcsodálkozott azon, hogy a remete milyen

gyűlölettel teli hangon beszél.

– Mert nem akarjuk, hogy te és a hozzád

hasonlók itt legyetek a Ruusanon! – csattant fel

a fiatal férfi. – Nincs jogotok itt lenni!

– Hoth tábornok alatt szolgáltam a Fény

Hadseregében – felelte Johun, és bár eléggé

felháborodott, igyekezett megőrizni a hideg-

vérét. – Láttam meghalni a barátaimat. Láttam,

hogy feláldozzák magukat, hogy megmentsék

a Galaxist a Sith-ektől.

– Nekem hiába magyarázol! – vágott vissza

gúnyosan a remete. – Mindent tudok a Sith-

ekről. És a Jedikről is! Én magam is átéltem a

háborút. Tudom, hogy mi történt… – Egy

pillanatra elhallgatott, majd vádló hanghordo-

zásra váltva kifakadt:

– Nézd meg, hogy a ti háborútok mit művelt

ezzel a bolygóval! Minden évben havazik, és

A Kettő Szabálya

554

minden télen egyre több és több állat pusztul

el a fagy miatt! Tíz évvel a ti úgynevezett

győzelmetek után még mindig egész fajok

tűnnek el mindörökre!

– Hidd el, őszintén sajnálom, hogy a háború

annyi szenvedést hozott erre a világra! –

válaszolta szomorúan bólogatva Johun. – De

nem lehet mindenért a Jediket hibáztatni. A

legnagyobb károkat a Sith-ek okozták.

– Jedik, Sith-ek, mind ugyanolyanok vagy-

tok! – felelte ingerülten a remete. – Annyira

elvakított titeket az egymás iránti gyűlölet,

hogy észre sem vettétek a háború következ-

ményeit. És végül a tábornokotok levonult a

felszín alá, hogy a barlangrendszer mélyén

szembenézzen Kaan híveivel, holott tudván

tudta, hogy a Sötét Nagyúr gondolatbombája

szörnyű pusztulást zúdít a Ruusanra.

– Hoth feláldozta magát, hogy megmentsen

másokat! – tiltakozott Johun.

Dew Karpyshyn

555

– A gondolatbomba maga volt az iszonyat! –

kiáltotta felindultan a remete. – Hoth-nak

mindent meg kellett volna tennie, ami hatal-

mában állt, hogy megakadályozza a bevetését!

Ehelyett gyakorlatilag rákényszerítette Kaant,

hogy felhasználja!

– Hoth-nak nem volt más választása – felelte

Johun, hogy védje néhai mesterét. – A gondo-

latbomba robbanása megsemmisítette a Sötét

Testvériséget, és mindörökre megszabadította

a Galaxist a Sith-ektől.

A remete előbb keserű gúnykacajt hallatott,

majd a fejét csóválva megkérdezte:

– Valóban hiszel ebben? Hogy a Sith-ek

mind egy szálig meghaltak? – Hirtelen lefojtot-

ta a hangját, és alig hallhatóan mormolva

hozzátette:

– Szerencsétlen, megtévesztett Jedi…

– Ezt meg hogy érted? – csapott le nyomban

Johun, és az az érzése támadt, hogy egy jeges

A Kettő Szabálya

556

kéz markolja meg a szívét. – Te nem hiszed el,

hogy a Sith-eknek végük?

– Tudom, hogy nincs végük – válaszolta síri

hangon a remete. – A Sötét Nagyurak egyike

életben maradt, és maga mellé vette az unoka-

húgomat tanítványnak.

Johun úgy kapta hátra a fejét, mintha pofon

vágták volna, és meglepetten felhördült:

– Az unokahúgod?

A kijelentés őrültségnek hangzott, teljesség-

gel valószínűtlen és elképzelhetetlen őrültség-

nek. Ám a remete, noha a szeméből továbbra is

furcsa, vad tekintet áradt, a legkevésbé sem

keltette azt a benyomást, hogy elvesztette a

józan eszét.

– És te honnan tudsz erről? – kérdezte Johun,

miután úgy-ahogy lehiggadt.

– A gondolatbomba robbanása után bemen-

tem a barlangba, hogy megnézzem az ered-

ményt – suttogta a remete az emlékek hatására

Dew Karpyshyn

557

elkomorulva. – Ott láttam őket. Az unokahú-

gomat és Bane Nagyurat. – Felmutatta csonka

jobb kezét, és hozzátette:

– Ezt ők tették velem.

Johun munkára fogta az elméjét, a gondola-

tai szédítő iramban követték egymást. Híven

emlékezett még a zsoldosokra, akikkel a

háborút követő napokban találkozott, és a

meséjükre, amely szerint egy Sith-nagymester

lemészárolta a társaikat. Noha később vissza-

kozott az álláspontjától, és Farfalla megcáfol-

hatatlan érveinek hatására elvetette a történe-

tet, a lelke mélyén mindig is úgy hitte, hogy a

katonák igazat mondtak. Miután akkoriban

nem álltak a rendelkezésére sem bizonyítékok,

sem egyéb nyomok, egy idő után többé nem

próbált fényt deríteni arra, hogy a Sith-

mesterek egyike valóban megszökött-e a

Ruusanról. És most, egy apró sárkunyhó falai

A Kettő Szabálya

558

között rábukkant a bizonyítékra, amely tíz

évvel korábban olyannyira hiányzott neki.

– Azt állítod, hogy láttál egy Bane Nagyúr

nevezetű Sith-et? – kérdezte mohón, további

megerősítést várva. – Honnan tudod, hogy ő

volt az?

– Egy darabig Kaan hadseregében szolgál-

tam – vallotta be halkan a remete. – Mindany-

nyian tudtuk, hogy kicsoda Bane.

– Ez… ez… hihetetlen! – dadogta Johun, és

az emlékművel, illetve a rongálásokkal kap-

csolatos gondolatai egy csapásra kiszaladtak a

fejéből. – Értesítenünk kell a Jedi Tanácsot! El

kell utaznunk a Coruscantra, amilyen hamar

lehetséges!

– Nem.

A remete megint csak fojtott hangon beszélt,

de olyan végső bizonyossággal ejtette ki a szót,

hogy Johun megdermedt ijedtében.

Dew Karpyshyn

559

– De… de hát az a Sith még most is szabadon

portyázik valahol! – tiltakozott aztán, amikor

visszanyerte a lélekjelenlétét. – Figyelmeztet-

nünk kell a Tanácsot!

– Hát akkor figyelmeztesd őket… – válaszol-

ta a vállát vonogatva a remete. – Az én helyem

itt van, a Ruusanon.

– Nem fognak hinni nekem – ismerte be

rosszkedvűen Johun. – Személyesen akarnak

majd kifaggatni téged.

– Láttam, mi történt, amikor a jedik és a Sith-

ek háborúztak egymással – felelte a fejét ingat-

va a remete. – Én ebben nem veszek részt.

Nem megyek el a Coruscantra.

– Megrongáltad a Köztársaság tulajdonát –

emlékeztette őt Johun. – Módomban áll letar-

tóztatni és bíróság elé állítani téged.

– És aztán mi lesz, Jedi? – kérdezte keserűen

mosolyogva a fiatal férfi. – Addig kínzól, amíg

nem mondom el, hogy mit láttam? Vagy az

A Kettő Szabálya

560

Erőt felhasználva belepiszkálsz az agyamba, és

kimondatod velem azt, amit hallani akarsz?

Akkor aztán a Tanács biztosan hinni fog

neked!

Johun a homlokát ráncolva töprengett. A

remetének igaza volt – a Tanács tagjai csakis

akkor fogják elhinni a történetet, ha minden

befolyástól mentes tanúvallomást hallanak.

– Hát nem látod, mi forog kockán? – kérdez-

te, taktikát váltva. – Láttad, mi történt, amikor

a Sith-ek hadsereget teremtettek, és háborúba

indultak. Ha most velem jössz, a Jedi Tanács

hallgatni fog a figyelmeztetésedre. A föld alól

is előkerítjük ezt a Bane Nagyurat, és leszámo-

lunk vele, még mielőtt ezreket állítana maga

mellé.

Mialatt beszélt, megidézte magában az Erőt,

és finoman megérintette a remete tudatát.

Nem kényszerítette rá a férfit, hogy engedel-

meskedjen a kérésnek, mert azzal nem ment

Dew Karpyshyn

561

volna semmire. Régtől fogva tudta, hogy az

Erővel való meggyőzés csakis átmeneti meg-

oldást jelenthet, vagyis mire eljutnak a

Coruscantig, a hatásai rég elmúlnának. A

remete ráeszmélne, hogy manipulálták, amitől

valószínűleg még jobban megmakacsolná

magát, és végképp kezelhetetlenné válna.

Így aztán Johun csupán igyekezett rávenni a

férfit, hogy hallgasson az ő érveire. Először is a

nyugalom és a békesség fátylát terítette zakla-

tott gondolataira, majd óvatosan félretolta a

keserűségét és haragját, hogy szenvedélyek és

érzések nélkül tudja mérlegelni a logikus

érveket.

– Bane elrejtőzött – folytatta csendesen. – Ha

nem találjuk meg, bujkálni fog, amíg újjáte-

remti a Sith-ek hadseregét, és akkor megint

háború tör ki a Galaxisban. De ha most velem

jössz, együtt meg tudjuk győzni a jediket arról,

hogy meg kell keresniük őt. Segíts nekem

A Kettő Szabálya

562

megállítani a Sötét Nagyurat, és azzal meg-

akadályozhatunk egy újabb háborút!

A remete sokáig meredt maga elé, végül

bólintott egyet, és megszólalt:

– Ha ezzel valóban megakadályozhatunk

egy újabb háborút, elmegyek veled a

Coruscantra.

A Jedi-könyvtár vezetőjét, a tiszteletre méltó

cereáni férfit Barra-Rona-Bannak hívták.

– Üdvözöllek a Coruscanton, Nalia padavan!

– mondta barátságosan mosolyogva, és felállt,

hogy köszöntse az irodájába érkező Zannaht. –

Milyen volt az út? Messze van a Polus, nem

igaz?

Barra mester szolgálati helye pontosan úgy

festett, mint amilyennek Zannah elképzelte. A

Jedi íróasztalát takaros tornyokba rendezett

naplók, kézzel írott jegyzetek és különféle

elektronikus adathordozók borították. A

Dew Karpyshyn

563

halmok között egy kisebbfajta monitor deren-

gett, előtte lapos számítógép feküdt, amely

összeköttetésben állt a Könyvtár katalógusá-

val, így a mester bármikor belenézhetett az

anyagokba.

– Az utazás hosszú volt, de eseménytelen –

felelte Zannah.

A hangja nyugodtan csengett, noha a szíve

hevesen vert. Az álcázó varázslat mindeddig

remekül működött, de most szemtől szemben

állt egy Jedi-mesterrel, és tudta, hogy ha

akármilyen csekély hibát követ el, mindennek

vége.

– Jó egy kicsit kiszakadni abból a hidegből –

tette hozzá. Az igazi Nalia a mesterétől eltérő-

en nem a Poluson született, hanem a Corsin

trópusi vidékeiről származott.

A cereáni felnevetett, amitől magas, kúp

formájú homloka ezer ráncba szaladt.

A Kettő Szabálya

564

– Erős a gyanúm, hogy Anno mester nem

értene veled egyet – mondta derűsen.

Zannah könnyed kacagással felelt.

– A mesterem üdvözletét küldi – mondta

aztán, emlékezve arra, hogy Anno és Barra

annak idején rövid ideig együtt tanult. – Nem

tervezed, hogy meglátogatod őt a közeljövő-

ben a Poluson?

– Attól tartok, ez lehetetlen – válaszolta mé-

lyet sóhajtva a Jedi. – Állandóan rajta kell

tartanom a szemem a Könyvtáron. Egyetlen

órára sem szabadulhatok innen.

– Anno mester előre megmondta, hogy ezt

fogod felelni – jegyezte meg mosolyogva

Zannah. – Azt is megmondta, hogy minden

kifogásba belekapaszkodsz, csak ne kelljen

még egyszer betenned a lábad a Polusra.

– Nem mindenki rajong úgy a jégért és a

fagyért, mint egy pyn'gani – vallotta be ra-

vaszkásan kacsintva a cereáni férfi.

Dew Karpyshyn

565

Az udvariaskodás ezzel véget ért. Barra visz-

szatért a székébe, lenyomott egy billentyűt,

amivel jókora szövegdobozt varázsolt a képer-

nyőjére.

– Elolvastam a Könyvtár látogatására vonat-

kozó kérésedet – mondta a lányra pillantva és

azt hiszem, módunkban áll megadni neked

azt, amit kérsz.

Ismét lenyomott néhány billentyűt, majd egy

adatkártyát illesztett a számítógép megfelelő

aljzatába.

– A Könyvtár bármikor nyitva áll, éjjel és

nappal egyaránt – tájékoztatta a vendégét. –

Szabad hozzáférést kapsz az általános gyűjte-

ményhez, de jegyezd meg, kérlek, hogy az

elemzőszobák és a holokronok tárolókamrái

zárt területnek minősülnek.

– Azokra aligha lesz szükségem – felelte

Zannah. – Anno mester nagyon pontosan

meghatározta, hogy mit kell keresnem.

A Kettő Szabálya

566

A letöltés befejeződött, az adatkártya kipat-

tant az aljzatból, mire Barra mester kihúzta és

átadta Zannahnak, majd magyarázni kezdett:

– Valahányszor szeretnél megkeresni valamit

a katalógusban, illeszd bele a lemezt valame-

lyik terminálba. Az eredeti műveket nem

viheted el, de szabadon átmásolhatsz mindent

erre a lemezre, amire csak szükséged van, akár

magáncélú felhasználásra, akár egy másik

gyűjtemény részére. – Egy pillanatra elhallga-

tott, majd elmosolyodva hozzátette:

– Vettem a bátorságot, és rátöltöttem néhány

alapművet, amelyeket talán hasznosnak fogsz

találni a kutatásaid során.

– Nagyon köszönöm, Barra mester! – vála-

szolta Zannah, és mélyen meghajolt.

– És mi a terved, meddig maradsz itt, a

Coruscanton? – érdeklődött Barra.

– Legfeljebb két-három napig – felelte a lány.

Erősen kételkedett abban, hogy ennél hosz-

Dew Karpyshyn

567

szabb ideig képes lenne működésben tartani a

varázslatot, amely elrejtette a Jedik elől a

bensőjében lappangó sötét energiákat. – Anno

mester alig várja, hogy folytathassa a kutatást.

Azt kérte, hogy haladéktalanul térjek vissza,

amint megszereztem azokat az információkat,

amelyekre szüksége van.

A cereáni megértően bólogatott.

– Természetesen – mondta –, de remélem,

hogy amíg itt vagy, nem fogod minden idődet

paraziták és szimbióták tanulmányozására

fordítani. Ritkán adódó lehetőséget kaptál,

hogy felfedezd a Galaxis minden tudását és

csodáját. Nehogy elszalaszd!

– Majd igyekezni fogok, mester – fogadko-

zott Zannah, noha egyetlen pillanattal sem

akart tovább itt maradni a feltétlenül szüksé-

gesnél.

– Sok szerencsét, Nalia padavan! – mondta a

könyvtáros búcsú gyanánt.

A Kettő Szabálya

568

Zannah újra meghajolt, azzal sarkon fordult,

és elhagyta a szobát. Most már jobban bízott

abban, hogy a küldetése sikerrel zárul, mint

korábban bármikor. Úgy gondolta, hogy ha

meg tudta téveszteni Barra mestert, a Jedi-

könyvtár híres vezetőjét, ha el tudta hitetni

vele, hogy ő Nalia Adollu, akkor bárkit képes

lesz becsapni.

Dew Karpyshyn

569

Tizennyolcadik fejezet

A Mystic alig érzékelhető zökkenéssel tört ki

a hiperűrből. A pilótafülke elülső ablakán túl

jókora égitest lebegett, alig néhány ezer kilo-

méteres távolságban. A felszínét vastag, ka-

vargó felhőtakaró rejtette. Bane a navigációs

számítógép képernyőjére pillantott, és a koor-

dinátákat leolvasva meggyőződött arról, hogy

valóban megérkezett a Tythonhoz.

Ahogyan a Mélymag valamennyi bolygóját,

úgy a Tythont is legendák és rejtélyek övezték.

Egyes források szerint a Jedik megszállták a

bolygót a Nagy Vadászat korában, körülbelül

háromezer évvel ezelőtt, hogy kiirtsák a rette-

gett terentatekeket, az Erőre fogékony teremt-

mények vérével táplálkozó, különös szörnye-

tegeket.

A Kettő Szabálya

570

A még régebbi legendákban az szerepelt,

hogy a Jedi-rend ezen a bolygón született, több

mint huszonötezer évvel ezelőtt. Ezen mesék

szerint a világ papjai és filozófusai képesek

voltak meríteni egy titokzatos energiából, amit

ők Ashlának neveztek, és ami az együttérzést

és a könyörületet képviselte a világegyetem-

ben. Velük szemben állt egy rivális csoport,

amelynek tagjai a Bogából szerezték erejüket, a

nyers szenvedélyek és az ellenőrizetlen érzé-

sek megnyilvánulásából.

A történetek arról szóltak, hogy a két csoport

hosszú háborút vívott egymással, amiből az

Ashla hívei kerültek ki győztesen. Az első

Jedik feltehetően a háború túlélőiből fejlődtek

ki, és a beavatási szertartásuk keretében meg-

teremtették az első fénykardokat. Sok-sok

évvel később – így folytatódott a legenda –

ezen Jedik közül néhányan elhagyták a

Tythont, és kimerészkedtek a jórészt ismeret-

Dew Karpyshyn

571

len hiperutakra, hogy elterjesszék hitüket a

Mélymagon túli világokon. És miközben

találkoztak, illetve összevegyültek más civili-

zációkkal, az Ashla és a Boga az Erő világos és

sötét oldala néven vált közismertté.

Bane nem tudta, hogy a legenda igaz-e, de

úgy vélte, hogy ha netán igaz, akkor is csupán

a sötét oldal felsőbbrendűségét igazolja, vala-

mint azt, hogy végül győzni fog a világos oldal

felett. Mert bár az Ashla hívei állítólag legyőz-

ték a Boga harcosait, végül a sötét oldal dia-

dalmaskodott. A Tython, amelyben sokan a

Jedi-rend szülőbolygóját tisztelték, immáron a

sötét oldal bástyájaként szolgált, és otthont

adott Belia Darzu titkos erődjének.

Bane tudta, hogy talán élnek még értelmes

lények a Tythonon, a korai Jedik leszármazot-

tai, akik eónokon át fennmaradtak a Mélymag

teljes elszigeteltségében. De nem állt szándé-

kában felkeresni őket, még ha léteztek is.

A Kettő Szabálya

572

Hetton adatkártyájának információival felvér-

tezve megtehette, hogy egyenesen Belia erőd-

jéhez repül.

A botkormányt előrenyomva meredek zuha-

nórepülésbe vitte a hajóját, és pillanatokkal

később belemerült a szemnek áthatolhatatlan

felhőrétegekbe. Röviddel ezután kitört a

ködből, és meglátta a hamuszínű felszínt –

végeérhetetlennek tűnő, kopár síkság terült el

a szürke, borongós ég alatt.

Bane mélyre merült, majd alig kétszáz mé-

terrel a föld felett vízszintesre húzta a

Mysticet, és a láthatárból kiemelkedő, egyetlen

tereptárgy felé száguldott: egy masszív, teljes

egészében duracélból épült, kéttornyú várféle-

ség irányába.

A szögletes építmény mind a négy oldalának

hossza egyaránt százötven méterre rúgott. A

külső védőfal legalább harminc méter magasra

emelkedett, és az egyetlen bejárat, a húsz

Dew Karpyshyn

573

méter széles kapu az északi falban sötétlett.

Ugyanezen fal két végén egy-egy torony állt,

amelyek nagyjából tíz méterrel magasodtak a

sarkok fölé.

Amikor Bane-t már csak négy-ötszáz méter

választotta el az erődtől, ionágyúk sortüze tört

elő a tornyokból. Keményen oldalra rántotta a

kormányt, kilencven fokkal jobbra fordította a

hajóját, és ha szűken is, de kitért a váratlan

csapás elől. A támadás meglepte, arra számí-

tott, hogy csupán technoszörnyek fogják őrizni

Belia erődjét.

Szűk kört leírva ismét a fellegvár felé vette

az irányt, és a lőelemképzőt ráállította a köze-

lebb álló lövegtoronyra. Újabb ionsugarak

száguldottak felé, mire a gépét balra rántva

kisiklott a lővonalból, majd tüzet nyitott, és

egy villámgyors sorozattal olvadt

fémhalommá változtatta a tornyot.

A Kettő Szabálya

574

Ezt követően néhány méteres magasságban

elhúzott az építmény mellett. A Mystic

szenzorai nem érzékelték élőlények jelenlétét,

ami azt jelentette, hogy az ionágyúkat egy

három évszázad elteltével is aktív automata

rendszer vezérli. Húsz másodperccel később a

feltevése bizonyságot nyert, amikor is hajszál-

pontosan megismételte az előző rácsapást, és a

gyors kitérő manőver után szétlőtte a második

tornyot – az önműködő védelmi eszközök

mindig is kiszámíthatóan reagáltak.

Még kétszer megkerülte az erődöt, és miután

mind vizuális, mind szenzoros felderítéssel

meggyőződött arról, hogy immáron nem

fenyegeti semmiféle veszély, a bejárattól húsz-

harminc méterre letette a hajót a kopár talajra.

A fénykardját előhúzva kiugrott a pilótafül-

kéből, óvatos léptekkel megközelítette a kaput,

és megállt előtte. A nyomasztóan óriási, egyet-

len darabba öntött acéllemezen egyetlen

Dew Karpyshyn

575

fogantyú, forgópánt vagy kezelőpanel sem

akadt. Bane megidézte magában az Erőt, és a

sima, hideg fémfelületre tapasztotta a tenyerét.

Egy ütemmel később a kapu fültépő dörrenés

kíséretében valósággal berobbant, az éles

csattanás még pillanatokig ott visszhangzott az

erőd mélyére vezető hosszú, sötét folyosó falai

között.

Bane megint csak óvatosan, nesztelenül

osont előre, közben éberen figyelt az esetleges

csapdákra. Tisztán érzékelte a sötét oldal

jelenlétét, de nem fedezett fel semmit, ami

közvetlen veszélyt jelentett rá, így aztán foly-

tatta útját.

A következő órák folyamán helyiségről he-

lyiségre átkutatta az egész erődöt, lépteivel

évszázadok alatt lerakódott porrétegeket

kavart fel. Az építmény elsősorban támasz-

pontként szolgált. A kisebb-nagyobb termek

túlnyomó többsége harcosok szálláshelye és

A Kettő Szabálya

576

étkezője lehetett egykoron, és a méretekből

ítélve az erőd egy egész hadsereget befogadha-

tott. Ám a helyiségek kivétel nélkül elhagya-

tottak voltak. Még a más, ódon épületekben

gyakran látható rágcsálók vagy rovarok sem

mászkáltak a falakon és a szegletekben, bár

hogy ezeket a lényeket a sötét energiák űzték

el, avagy valami más, azt Bane nem tudta

megítélni.

Az erőd legmélyebben rejtőző részére érve

rátalált Belia laboratóriumaira. A hosszú

acélasztalokon különös színű folyadékokkal

teli lombikok sorakoztak. A falak mentén üres

fémhordók álltak, amelyekből desztillálásra

vagy folyadékok szétválasztására szolgáló

spirális rézcsövek emelkedtek ki. Az egyik

kamrában legalább tucatnyi különféle faj

egyedeinek agya és szíve lebegett jókora

üvegekben, a víztiszta konzerváló folyadék

örök időkre tartósította valamennyit. Egy

Dew Karpyshyn

577

másik laboratórium asztalain iratok és jegyze-

tek hevertek, amelyeket Belia készített, mialatt

az élőlények organikus droiddá való átváltoz-

tatásának titkait kutatta.

Bane itt megállt, hogy belenézzen a feljegy-

zésekbe, de hamarosan ismét elindult. Egyet-

len szót sem tudott elolvasni a titkos kóddal írt

szövegekből. Meg kellett találnia Belia archí-

vumát – és remélhetőleg a minden tudását

magába záró holokronját is – ahhoz, hogy

megfejtse a néhai Úrnő kísérleteinek titkait.

Az építmény déli részén járva rábukkant egy

a föld alatti szintekre vezető keskeny lépcsős-

orra. Hetton a kutatásai során egyvalamit nem

tudott előkeríteni, mégpedig az erőd térképét,

viszont Bane érzékelte a talpa alól felfelé áradó

energiákat. A legkevésbé sem kételkedett

abban, hogy a vár folyosóit és termeit belengő

erők valahonnan az alagsorból származnak,

A Kettő Szabálya

578

ami alapján biztosra vette, hogy odalent fogja

megtalálni a Sötét Úrnő legbelső szentélyét.

Leóvakodott a lépcsőn, az alján egy újabb

hosszú folyosó fogadta, amely kisebbfajta

ősrégi faajtóhoz vezetett. Az ajtólap és a kü-

szöb közötti keskeny résből ezüstös árnyalatú,

halvány fény áradt. A jelenség láttán megsej-

tette, hogy a fenti szintektől eltérően idelent a

generátorok még most is ellátják árammal az

átjárón túli helyiséget – ami megint csak arra

utalt, hogy az különös fontossággal bír.

Az ajtóhoz surrant, és lecövekelt előtte.

Akármivel próbálkozott, nem tudta kideríteni,

hogy mi várja az ajtón túl. Különleges érzék-

szerveit elárasztották és összezavarták a rend-

kívüli töménységben jelen lévő sötét energiák.

Végül vett egy mély lélegzetet, óvatosan

benyomta az ajtót, aztán részben álmélkodva,

részben iszonyodva bámult.

Dew Karpyshyn

579

Óriási csarnok terült el előtte, a hosszúsága

elérte az ötven, a szélessége a húsz métert. A

kellős közepét majd két méter magas kőtalap-

zat foglalta el, amelynek tetején apró, négyol-

dalú piramis állt: Belia Darzu holokronja. Ám

Bane figyelmét elsősorban nem a kincs ragadta

meg. A helyiség többi részét technoszörnyek

egész serege töltötte be.

Az első pillanatokban úgy hitte, hogy a Ga-

laxis valamennyi ismert fajának akad itt egy-

egy képviselője. Humanoid lényeket és közön-

séges állatokat látott, Belia technovírusának

áldozatait. Az eleven testek és gépek sajátos

keverékeként létező teremtmények élő szöve-

teinek java része rég elrothadt. A megsárgult

csontokhoz szikkadt bőrcafatok és índarabok

tapadtak, a rozoga vázakat huzalok, csavarok,

tengelyek és rozsdás fémdarabok fogták össze.

Egyes két lábon járó lények mindkét karja

hosszú, fűrészes élű csontpengévé alakult –

A Kettő Szabálya

580

valószínűleg még az illetők életében. A na-

gyobb teremtmények – mint például a bantha,

amely a terem távolabbi végében állt, vagy a

rankor, amely a talapzat közelében kuporgott

– valóságos hadigépekké változtak. A válluk-

ból lézerlövegek meredtek ki, míg a bőrük

fémtüskékkel teli páncélburkolattá alakult.

Hetton kutatásai alapján Bane tudta, hogy a

technovírus az agy elülső lebenyeit támadta

meg, és ezzel gondolatok nélküli, magasabb

rendű funkciókra képtelen droiddá korcsosí-

totta az áldozatát – komor végzet volt ez

minden értelmes lény számára. És a csarnok-

ban tartózkodó teremtmények még ennél is

rosszabb állapotba kerültek. Az évszázadok

folyamán a technovírus nanogénjei ugyan

életben tartották az agyuk egy részét, de az

óhatatlanul bekövetkező leromlás elsöpörte a

finom motorikus koordinációjukat, amitől

Dew Karpyshyn

581

botorkálva-dülöngélve közlekedő, mumifiká-

lódott fémtömegekké silányultak.

Bane úgy sejtette, hogy a teremben tartózko-

dó harcosok valaha az erőd kamráiban és

folyosóin bolyongtak, őrszolgálatot láttak el, és

kiszolgálták az úrnőjüket. Belia halálát követő-

en – a Mecrosa-rend orgyilkosai mérgezték

meg, miután a vele kötött szövetségük felbom-

lott – felhagytak a céltalan és értelmetlen

járkálással. Az évek vagy évtizedek folyamán

sorban behúzódtak ebbe a csarnokba. Talán a

holokronból, az úrnőjük utolsónak fennmaradt

emléktárgyából sugárzó sötét energiák vonzot-

ták ide őket. A legegyszerűbb, legősibb ösztö-

neiktől vezérelve csakis engedelmeskedni

tudtak, önállóan cselekedni nem, így végül

valamennyien összegyűltek ebben az egyetlen

helyiségben.

A teremben kísérteties csend uralkodott, a

szerencsétlen teremtmények hangszalagjai

A Kettő Szabálya

582

réges-régen szétfoszlottak. Nem lehetett mást

hallani, csak a gépi ízületek halk, szaggatott

zümmögését és a kőpadlón vonszolódó fémlá-

bak csikordulásait. Az organikus droidok

körülbelül harmada zavarodottan és cél nélkül

csoszogott ide-oda. A többiek a talapzat körül

járkáltak, alkalmanként halk csendülés és

koppanás kíséretében egymásnak ütköztek.

Csakhogy, mialatt a holokron jól érzékelhetően

vonzotta-csalogatta őket, egyik sem mert

három méternél közelebb menni hozzá. Az

élőhalottak tágas, folyton hullámzó körben

vándorolva várták a parancsot, amely már

sosem fog megérkezni…

Bane a fénykardját a kezében tartva belépett

a csarnokba. A technoszörnyek nem törődtek

vele, minden figyelmüket a holokronra irányí-

tották. A talapzat felé tartva lassan oldalazott

át közöttük, és megpróbálta felbecsülni, hogy

hány teremtmény veszi körül. Ötven? Száz?

Dew Karpyshyn

583

Nem lehetett megszámolni őket. A rozsdás

fémből és mumifikálódott húsból álló testek

mintha egyetlen, hátborzongató masszává

olvadtak volna össze.

Bane a tömeg közepén emelkedő talapzathoz

érve megállt, mert fogalma sem volt, hogy mi

fog történni, ha a kezébe veszi a holokront. A

teremtmények vajon meghajolnak előtte, mint

új gazdájuk előtt, vagy eszeveszett dühvel

nekiesnek, hogy megvédjék imádott bálvá-

nyukat? Csakis egyetlen módon tudhatta

meg…

Amint az ujjai összezárultak a sima piramis

körül, furcsa hang ütötte meg a fülét, mire

rögtön visszakapta a kezét. Mintha egy a

sírjából kiemelkedő, rég halott istenség nyögé-

sét hallotta volna. Körülötte száz és száz

gépesített végtag lendült mozgásba dühödt

zúgással, és a szörnyek hirtelen felé lódultak.

A Kettő Szabálya

584

Bane elsöprő Erő-hullámot indított útjára,

amivel porrá, keményre száradt szövetfosz-

lányokká és eltorzult fémdarabokká robbantott

legalább tucatnyi teremtményt. Ám a többiek

szempillantás alatt odaértek hozzá, és a padló-

ra taszították. Taposták és rugdosták, pengévé

változott karjukkal sújtottak rá, mialatt a hideg

kőlapokon feküdt, de egyetlen csapás sem

hatolt át az orbaliskok kemény páncélhéján.

Célzás és válogatás nélkül, teljesen vaktában

vagdalkozott maga mögött a fénykardjával,

valamennyi mozdulatával végtagokat és

testeket hasított ketté. Nem hallott ordításokat,

nyomát sem látta vérnek vagy belsőségeknek –

az ellenségei réges-régen kiszikkadtak és

elporladtak. Az összecsapás nyomasztó csend-

ben zajlott, amelyet csupán Bane saját nyögései

és zihálása, a kövezetre hulló fémtagok csö-

römpölése, illetve egy-egy szikrazápor sister-

gése tört meg.

Dew Karpyshyn

585

A technoszörnyek még ebben a felindult

állapotukban is lassan, nehézkesen mozogtak.

Bane hamarosan elég helyet csinált magának

ahhoz, hogy talpra ugorhasson, ekkor meglát-

ta, hogy az ellenségei több soros csatárláncba

szerveződve nyomulnak felé, és gyors elhatá-

rozással Sith-villámokat zúdított rájuk. A

kisülések ide-oda pattogtak a főként fémből

álló testek között, és kiégették a szörnyeknek

életet adó nanogépeket. Ezúttal is legalább

tucatnyi teremtmény roskadt a padlóra, és

többé nem kelt fel onnan.

Bane ekkor erőteljes ütést kapott a hátára – a

fémrankor hatalmas, bunkószerű öklének

találata egyszerűen elrepítette. Körülbelül tíz

méterrel távolabb nekivágódott egy lénynek,

ami valaha ember lehetett, mire a

technoszörny kinyitotta a száját, és ritkás

ködre emlékeztető spórafelhőt fújt egyenesen

az arcába.

A Kettő Szabálya

586

Végzett ugyan az ellenfelével, egy vízszintes

csapással kettévágta, de közben belélegezte a

leheletét. Azonnal megérezte a technovírus

jelenlétét. A nanogén spórák a szájpadlásába

behatolva máris felfelé fúrták magukat, az

agya irányába, hogy elemésszék a homlokle-

benyét, és ezzel elkezdjék átváltoztatni őt azzá

az iszonyattá, amely se nem droid, se nem

élőlény.

Mielőtt megidézhette volna az Erőt, hogy

megszabaduljon a fertőzéstől, forró hullám

szaladt végig az erein: az orbaliskok vegyüle-

teket juttattak a vérébe, hogy elpusztítsák a

mikroszkopikus behatolókat. Az a benyomása

támadt, hogy a koponyájában tűzvész tombol,

mialatt a szíve átpumpálta a vegyi anyagokat

az artériáin, és azok bejutottak az agyának

hajszálereibe, de azt is érzékelte, hogy ez a

forróság azonnal kiszárítja és megöli a gyilkos

nanogéneket. A fejét marcangoló fájdalmat

Dew Karpyshyn

587

felhasználva felszította a haragját, majd meg-

pördült, rávetette magát a rankorra, és ketté-

vágta mindkét lábát. A teremtmény vállából

kiálló lézerlövegek megpróbálták tűz alá venni

őt, ám a megteremtésük óta eltelt kétszáz év

alatt az energiacellak kimerültek, és a fegyve-

rek csupán halkan kattogtak. A megcsonkított

lény elterült a padlón, de még ekkor is Bane

felé kapott a karmaival, mire ő gyorsan hátra-

ugrott, aztán ismét előreszökkent, és tőből

lecsapta a szörnyeteg mindkét karját.

Miután megszabadult a legfélelmetesebb

ellenfelétől, egy újabb energiahullámmal

szétrobbantott még két hatalmas termetű

technoszörnyet, és rögtön ezután valami

nekiütődött a lábának. Éppen abban a pilla-

natban nézett le, amikor a rankor állkapcsa

összezárult csizmája szárán. A fenevad meg-

próbálta leharapni a lábát, de az orbaliskok

ezúttal is megvédték őt. Ekkor egy dühödt

A Kettő Szabálya

588

csapással kettéhasította a hatalmas fejet, és

megkönnyebbülten látta, hogy a rankor végre

mozdulatlanná dermed.

Noha már jó néhány ellenfelével végzett,

még mindig több tucat teremtmény maradt a

csarnokban. Teljesen körülzárták, és ha lassan

is, de elszántan közeledtek felé. Bane most már

tudta, hogy valószínűleg nem árthatnak neki,

de arra is rájött, hogy csak úgy tudja megállí-

tani a technoszörnyeket, ha szabályosan felda-

rabolja őket.

A mészárlás több mint egy standard óráig

tartott. A fénykardját használva pusztította a

lényeket, és tartalékolta az energiáit, hogy

szükség esetén új erővel tölthesse fel kifáradó

izmait. Az egyoldalú ütközet alatt három ízben

is kizökkent az összpontosításból, és a harci

ösztönei is cserbenhagyták, annyira zavarta

ellenfelei hihetetlenül nyomasztó némasága.

És valahányszor hagyta, hogy elterelődjön a

Dew Karpyshyn

589

figyelme, nyomban a padlóra söpörte valame-

lyik túl közelre került szörnyeteg ütése vagy

lökése, és ekkor újra küszködnie kellett, hogy

talpra állhasson. A csata során még kétszer

áradt szét a fejében a különös forróság, ami azt

jelentette, hogy az orbaliskok vegyületei

kiégették a szervezetéből a nanogén spórákat,

amelyeket úgy lélegzett be, hogy észre sem

vette.

Mire a tömegmészárlás véget ért, testének

valamennyi izma kegyetlenül sajgott attól,

hogy több köbméter fémet vágott át, és ez az

érzés az Apatros bányáiban teljesített hosszú

műszakokat juttatta eszébe. A csarnok padlóját

egyik faltól a másikig végtagok, csonka testek

és fejek borították. A látványt csak az tette

elviselhetővé, hogy egyetlen vércsepp vagy

kiontott belsőség sem akadt sehol.

Darth Bane erőtlen, bizonytalan rúgásokkal

keskeny ösvényt nyitott magának a maradvá-

A Kettő Szabálya

590

nyok között, és visszatért a terem közepére.

Kikapcsolta és a derékszíjára akasztotta a

fénykardját, de mielőtt még egyet léphetett

volna, kegyetlen görcs állt mindkét lábának

valamennyi izmába. Egyensúlyát vesztve

előretántorodott, és megkapaszkodott a talap-

zat felső peremében, nehogy elzuhanjon. A

fogait csikorgatva rátámaszkodott a kőoszlop-

ra, hogy amennyire lehet, tehermentesítse az

izmait, és mélyeket lélegezve összekaparta

megmaradt energiáit, hogy új erőt adjon a

tagjainak. Néhány perccel később a görcsök

enyhülni kezdtek, és képes volt ismét megállni

a lábán.

A teste és az akarata egyaránt kimerült.

Tudván tudta, hogy akkor járna el bölcsen, ha

pihenne egyet, mielőtt megpróbálja megnyitni

a holokront, de túl nagy utat tett meg, túl sokat

kellett elviselnie ahhoz, hogy tovább várjon.

Dew Karpyshyn

591

Mindkét kezével a talapzatba kapaszkodva a

talizmánra szegezte a tekintetét, és ráirányítot-

ta az energiáit, hogy életre keltse. Az apró

piramis oldalai halvány, sötétlila fényre gyúl-

tak, és Darth Bane elmosolyodott.

Belia Darzu titkai hamarosan az övéi lesz-

nek…

A Kettő Szabálya

592

Tizenkilencedik fejezet

– Azt hittem, Johun, rég elfelejtetted ezt az

őrültséget – jelentette ki Farfalla, és csalódot-

tan csóválgatta a fejét.

– Nem őrültség – állította konokul Johun. –

A férfi ott volt. A saját szemével látta.

Farfalla mélyet sóhajtva felállt a székéből, és

járkálni kezdett; szűk köröket írt le magánlak-

osztályának fényűző szőnyegein. Johun ülve

maradt, és minden lelkierejével arra összpon-

tosított, hogy megőrizze a nyugalmát, és

ennek révén a logika, valamint a józan ész

vezérelje az érvelésben.

– Mondd csak, hogyan bírta elviselni Hoth a

makacsságodat? – fakadt ki Farfalla, azzal

megtorpant, és kétségbeesése jeléül fellökte

mindkét kezét.

Dew Karpyshyn

593

– Más volt a vérmérséklete, mint neked –

felelte higgadtan Johun. – Hoth gyakran a

szememre vetette, hogy túl közönyös vagyok.

Farfalla ismét megcsóválta a fejét, és az asz-

tala mögé visszatérve leült a székére.

– Biztos vagy abban, hogy ez a szemtanú

megbízható? – kérdezte, arra a két zsoldosra

célozva, akikre Johun tíz évvel ezelőtt hivatko-

zott.

– A történetének minden részletét ellenőriz-

tem – felelte Johun. – Manapság a Darovit

nevet viseli, de akkoriban Kandúrnak hívták.

A saját feljegyzéseink megerősítik, hogy a

Somov Riten toborozta őt Torr Snapit, és az

unokatestvéreivel együtt repült a Ruusanra,

hogy csatlakozzon a Fény Hadseregéhez.

– És ezen unokatestvérek egyike a lány, aki

megsemmisítette a jobb kezét? – vetette fel

Farfalla.

A Kettő Szabálya

594

– Tíz évvel ezelőtt volt lány – válaszolta

Johun. – Ma már inkább fiatal nő. A neve Eső.

Darovit és ő akkor szakadt el egymástól,

amikor a Ruusanra való megérkezésük pilla-

nataiban rájuk támadt egy Sith-vadászgép. A

lány eltűnt, és mindenki halottnak hitte. Ám a

jelekből ítélve valahogyan életben maradt,

aztán ez a Bane Nagyúr rátalált, és maga mellé

vette tanítványnak.

– Hallottam már ezt a nevet – mormolta

Farfalla, és hátradőlve nekitámasztotta hátát a

széke támlájának. – Hadifogságba esett Sith-

katonák vallomásaiban szerepelt. Ha nem csal

az emlékezetem, az utolsók között csatlakozott

a Sötét Testvériséghez.

– Darovit ugyanezt mondta – közölte szapo-

rán bólogatva Johun.

– Úgy tudja, Bane mindig is vonakodott

Kaant követni. Márpedig, ha nem tartott a

többiekkel, amikor azok bevették magukat a

Dew Karpyshyn

595

barlangba, az megmagyarázná, hogy miért élte

túl a gondolatbomba robbanását.

– Igen, ez lehetséges – ismerte el Farfalla. –

Viszont Darovit honnan ismerte Bane-t?

– A Sith Hadseregben szolgált, de a háború

vége felé megszökött – mondta Johun.

Farfalla ismét fellökte a kezét, és felcsattant:

– Egy katonaszökevény, Johun? Aki koráb-

ban elárult minket, Jediket? A Tanács tagjai

sosem fognak hinni neki!

– Szerintem meg éppen ellenkezőleg – vitat-

kozott Johun. – Ettől a története csak még

hihetőbb. Ha hazudna, könnyen találna másik

magyarázatot arra, hogy honnan ismeri Bane-t.

Ehhez képest készségesen bevallotta nekem a

bűnét, mert úgy ítélte meg, hogy eljött az idő,

amikor elő kell hozakodnia az igazsággal.

– És miért is? – tudakolta Farfalla. – A jelen-

tésed szerint a Ruusanon töltötte az elmúlt tíz

A Kettő Szabálya

596

évet, ahol is gyógyítóként élt. Miért döntött

hirtelen úgy, hogy előjön a rejtekhelyéről?

– Amikor első ízben beszéltem vele a

Ruusanon – válaszolta Johun meggyőztem

arról, hogy a Sith-ek rendkívüli veszélyt kép-

viselnek. Meg akarja állítani Bane-t, mielőtt

újabb háborút robbant ki.

– Meggyőzted? – ismételte a szót kérdő

hangsúllyal Farfalla, és felvonta a jobb sze-

möldökét. – Tíz éven keresztül hallgatott és

lapult, aztán egy kicsit elbeszélgettél vele, és

máris kész tanúvallomást tenni? Ezt egészen

pontosan hogyan érted el?

– Nem az Erővel kényszerítettem rá – tilta-

kozott a kimondatlan vád ellen Johun. – Lega-

lábbis nem úgy, ahogyan gondolod! Csak

rávettem, hogy végighallgasson.

– Hát nem könnyíted meg a dolgomat! –

dünnyögte Farfalla, azzal a jobbját felemelve

megnyomkodta a halántékát.

Dew Karpyshyn

597

– Csak annyit kérek, hogy te magad is beszélj

vele, mester! – felelte Johun már-már könyö-

rögve. – Hallgasd meg őt! Hallgasd végig, és

majd aztán döntsd el, hogy odaállítod-e a

Tanács elé.

– Rendben… rendben – válaszolta Farfalla,

és megadása jeléül mindkét kezét feltartotta. –

Beszélek vele. Hol van most?

– Szeretne minél többet elsajátítani a ren-

dünk gyógyító tudományából – közölte Johun.

– Barra mester engedélyezte számára, hogy

szabadon kutathasson a Könyvtárban.

Farfalla a térdére csapott a tenyerével, talpra

állt, és határozottan megszólalt:

– Hát akkor azt javaslom, keressük meg,

mielőtt észhez térek!

A Jedi-könyvtár általános gyűjteménye négy

hatalmas termet töltött meg, amelyek egy

óriási, központi körcsarnokból indultak ki

A Kettő Szabálya

598

sugárirányban. Valamennyi terem közepén

egy-egy széles főfolyosó húzódott végig, és

ezekről több száz keskenyebb másodlagos

folyosó ágazott le. Ezen járatok falai mentén

polcok álltak, amelyen több milliárd adathor-

dozó sorakozott milliónyi kategóriába, témába

és altémába rendezve. A lemezeket és kártyá-

kat a főfolyosók közepén végigvonuló pultok-

ba épített terminálokkal lehetett elolvasni.

Ugyanezen terminálok hozzáférést nyújtottak

a központi katalógushoz, amelynek segítségé-

vel a látogatók kideríthették, hogy melyik

csarnok melyik részén kell keresniük az áhított

tudásanyagot.

Az első csarnok – amelyen mindenki átha-

ladt, aki a Jedi-templomból érkezve belépett a

Könyvtárba – filozófiai és történelmi tárgyú

feljegyzéseket tartalmazott. Az itteni tárlókon

Jedi-mesterek és lovagok, valamint politikai

vezetők és más fontos történelmi személyisé-

Dew Karpyshyn

599

gek naplóit és műveit lehetett megtalálni. Az

Erő kutatásával kapcsolatos alapművek is itt

kaptak helyet, bár ezekhez a padavanok csak

korlátozottan férhettek hozzá, nehogy rosszul

értelmezzenek valamit, és tévútra térjenek.

A második csarnokot a matematikának és a

műszaki tudományoknak szentelték. Az itt

tárolt anyagok többek között a tér-idő elméle-

tet és a hiperhajtást taglaló munkákat, a hiva-

talos és kormányzati épületek alaprajzait,

továbbá a Galaxisban valaha gyártott összes

jármű, fegyver és különféle-fajta gépezet

részletes tervrajzait tartalmazták.

A harmadik a Galaxis valamennyi ismert

világának élővilágáról, földrajzáról és kultúrá-

járól szóló műveket vonultatta fel. Az itteni

polcokon felszíni és csillagközi térképeket,

valamint minden egyes valaha feljegyzett

civilizációról szóló leírásokat lehetett megta-

lálni.

A Kettő Szabálya

600

Zannah viszont a negyedik csarnok felé tar-

tott, amely a Galaxis összes ismert létformájá-

nak biológiai kutatási anyagait tartalmazta. A

harmadik napját töltötte a Könyvtárban, és

egyelőre nem találta meg azt, amit keresett. A

Barra mestertől kapott kártyájára előzetesen

rátöltött művek segítettek neki abban, hogy

leszűkítse a keresés körét, de így sem volt

könnyű dolga, mert egy bizonyos apró infor-

mációt keresett egy végtelennek tűnő tudás-

óceánban.

Megfordult a fejében, hogy visszatér a

Könyvtár vezetőjéhez, vagy a folyosókon

bolyongó elemző droidok valamelyikétől kér

segítséget a gyorsabb haladás érdekében, ám

ebben az esetben a kényes téma miatt kínos

kérdésekre kellett volna válaszokat adnia. Így

aztán Zannah kénytelen volt úgy kutatni, hogy

csakis a saját tapasztalataira hagyatkozott,

Dew Karpyshyn

601

amelyeket a felkészülése alatt, különféle régi

művek tanulmányozása során szerzett.

Az erőfeszítései eredményeképpen hamar

rábukkant több ezer cikkre és kísérletre, ame-

lyekben legalább hivatkoztak az orbaliskokra,

de egyetlen hivatkozást sem talált arra nézve,

hogy hogyan lehet eltávolítani őket a gazda-

szervezet pusztulása nélkül. Tudta, hogy

hamarosan kifut az időből, de mialatt a

rotunda felé tartva átvágott az első csarnokon,

szilárdan megfogadta, hogy előkeríti azt,

amiért idejött.

A Könyvtárban rendszerint sokan tartózkod-

tak, de mert a főfolyosók tágasak voltak, és

rengeteg mellékág akadt, Zannahnak sosem

kellett attól tartania, hogy valaki véletlenül

felfedezi, hogy ő milyen témakörben kutat.

Még így is rossz érzései támadtak, amikor

elhaladt a közelében valaki, ráadásul folyton

aggódott amiatt, hogy kihagy a figyelme, és

A Kettő Szabálya

602

egy-egy pillanatra nem sugározza magából a

világos oldal auráját.

A központi körcsarnokba érve odabiccentett

az egyik elemző droidnak, majd jobbra fordult,

és a negyedik csarnok felé vette az irányt.

Menet közben a Jedi-rend régi nagyjainak

bronziumból öntött mellszobrai előtt haladt el.

Ahogyan az elmúlt három napban oly gyak-

ran, ezúttal is megállt az Elveszettek szobrai

előtt. Ezek az alkotások azt a mindössze tizen-

két személyiséget ábrázolták, akik a múltban

megszegték az esküjüket, és elhagyták a Jedi-

rendet.

Az Elveszettek szobrai mementóként szol-

gáltak, mégpedig arra emlékeztették a Jediket,

hogy minden tudásuk és bölcsességük ellenére

sem tévedhetetlenek. A Jedik a Rendjük és

nem az egyén kudarcának tartották az Elve-

szetteket. A szobrok talapzatába ágyazott

fémlapokon ott szerepelt a szolgálatuk történe-

Dew Karpyshyn

603

te. Az írások felmagasztalták mindazt, amit az

illetők elértek, és amihez hozzájárultak, mielőtt

kiléptek a Rend kötelékéből. Különös módon

egyik véset sem adott magyarázatot a kiválás

okáról.

Zannah megcsóválta a fejét, és folytatta útját.

Sith-tanítványként elképzelni sem tudott olyan

okot, amiért megtiszteltetésben részesítene

valakit, aki elhagyja az ügyét… bár azzal, hogy

mindössze egyetlen mesterből és egyetlen

tanítványból állt, a Sith-rend jócskán különbö-

zött a több ezer tagot számláló Jedi-rendtől.

A negyedik csarnokot elérve egyenesen a

főfolyosó legutolsó olvasótermináljához sietett.

Beleillesztette a Barra mestertől kapott szemé-

lyi adatkártyát, és miután belépett a központi

katalógusba, ott folytatta a kutatást, ahol az

előző napon abbahagyta.

Hamarosan összeállított egy jegyzékszá-

mokból álló listát, ekkor begépelt egy védőkó-

A Kettő Szabálya

604

dot, hogy lezárja a terminált mások elől, majd

ide-oda vándorolt a polcsorok között, és

összeszedte azt a féltucatnyi adatkártyát,

amelyeket át akart tanulmányozni. A Könyv-

tár kártyái merő szükségből legalább kétszer

akkorák voltak, mint a személyi kártyája,

ugyanis mindegyik példány több száz, ha

ugyan nem több ezer mű teljes szövegét tar-

talmazta.

Zannah öt órán keresztül dolgozott megállás

nélkül. Időről időre újabb kártyákat vitt a

termináljához, és gondosan átfésülte őket, de

mindhiába, nem talált az égvilágon semmit.

Egyre csalódottabban összeállította a lehetsé-

ges források újabb listáját, aztán visszatért a

mellékfolyosókra, hogy kicserélje a már átné-

zett kártyákat azokra, amelyek jobb eredmény-

nyel kecsegtették.

A gyomrának korgása figyelmeztette arra,

hogy ideje szünetet tartani. Nem engedhette

Dew Karpyshyn

605

meg magának, hogy bármi megzavarja az

összpontosításban, mert akkor széthullhatott

az álcázó varázs, és ezzel feltárult volna valódi

természete a környezetében tartózkodók előtt.

Egy alkalommal már megtörtént vele, amikor

is az első napon majdnem éjfélig dolgozott, és

ezzel túlhajszolta magát. Csupán egyetlen

pillanatig tartott, de éppen elég lett volna

ahhoz, hogy a vesztét okozza. Szerencsére alig

néhány látogató akadt a Könyvtárban azon a

késői órán, és senki sem volt elég közel hozzá,

hogy felismerje benne a Sith-et. Mindenesetre

azóta még jobban vigyázott, nehogy leleple-

ződjön.

Már csak egyetlen kártya maradt, amibe még

nem pillantott bele. Úgy döntött, hogy ezt még

átnézi, aztán elmegy az étkezőbe, és csak

akkor tér vissza, amikor már jóllakott. Bele-

nyomta az aljzatba, és gyorsan átfutotta a

tartalomjegyzéket. Amikor rábukkant arra,

A Kettő Szabálya

606

amit keresett, leütött egy billentyűt, és egy

akadémiai értekezés szövege jelent meg a

képernyőn:

EGY RENDKÍVÜL VESZEDELMES ÉS

PÁRATLANUL

ALKALMAZKODÓKÉPES

ORGANIZMUS VISZGÁLATA

ÍRTA: DR.OSAF HAMUD

„A kutatásaim során számos létformával találkoz-

tam, amelyeknek egyedei főként vagy kizárólag más

fajok egyedeivel együtt élve léteznek. Ezen viszo-

nyok egy része semleges, amikor is egyik egyed sem

gyakorol jelentős befolyást a másikra. Más viszo-

nyok kölcsönösek, amikor is mindkét érintett egyed

hasznot húz az együttélésből. És akadnak

parazitikus viszonyok, amikor is az élősködők a

gazdaszervezet kárára növekednek és fejlődnek.

Természetesen annak érdekében, hogy megfelelően

Dew Karpyshyn

607

besoroljuk az együttélés egyes típusait az említeti

három kategória valamelyikébe, először is tisztáz-

nunk kell, hogy mit értünk olyan kifejezéseken,

mint a hasznos vagy káros. Erre a feladatra sokan

úgy tekintenek…”

Zannah szaporán pislogott, hogy elűzze az

elméjére telepedő kábulatot. A Könyvtár

általános gyűjteményében szép számmal

szerepeltek nagy felfedezők emlékiratai,

amelyek legalább annyi izgalmat tartogattak

az olvasók számára, mint a jól megírt regé-

nyek, de bőven akadtak benne akadémiai

tanulmányok, amelyek annyira szárazak és

unalmasak voltak, hogy még egy jedi-mester

türelmét is próbára tették. És a jelekből ítélve

dr. Osaf Hamud művei az utóbbi kategóriába

tartoztak…

Egy futó pillanat erejéig arra gondolt, hogy

egyszerűen kikapja a kártyát a terminálból, és

A Kettő Szabálya

608

elmegy ebédelni, de aztán úgy döntött, hogy

előbb még rákeres az „orbalisk” szóra. Tucat-

nyi oldal gördült végig a monitoron, majd a

gép a kellő helyen megállította a szöveget:

„… amelyeket a helyi Nikto populáció orbahsknak

nevez. Az egyik harcos beszámolt arról, hogy

legalább egy évig szenvedett a fertőzéstől, mire

megszabadult a teremtményektől, amelyek annyira

elcsúfították őt, hogy nem talált párt magának.

Ez a tény visszairányít minket a korábbi dilem-

mánkhoz, miszerint meg kell határoznunk a hasz-

nos és káros fogalmát. Az előző eszmefuttatást

felülvizsgálva az érvek közé most már a párválasz-

tást is be kell vennünk…”

Zannah az oldal első sorához siklatta a tekin-

tetét, és még egyszer elolvasta:

Dew Karpyshyn

609

„Az egyik harcos beszámolt arról, hogy legalább

egy évig szenvedett a fertőzéstől, mire megszaba-

dult a teremtményektől…”

A váratlan eredménytől fellelkesülve begé-

pelt egy új kifejezést, ismét lenyomta a „Kere-

sés” billentyűt, majd mohón átfutotta az

újonnan előugró részt:

„A legtöbb állattankutató megcáfolhatatlan tény-

nek fogadja el az állítást, miszerint az orbaliskokat

nem lehet eltávolítani anélkül, hogy a gazdaszerve-

zet ne pusztulna el. Ugyanakkor a kutatásaim

során fény derült arra, hogy egy fertőzött egyedet

igenis meg lehet gyógyítani, noha az eljárás egyfelől

veszedelmes, másfelől rendkívül bonyolult, ahogyan

azt lentebb részletezem.

Először is a fertőzött egyednek kiváló egészségnek

kell örvendenie. És ahogyan az elvárható, először is

A Kettő Szabálya

610

tisztáznunk kell, hogy mit értünk a kiváló egészség,

sőt egyáltalán az egészség fogalmán…”

„Megvan! Megtaláltam!” – ujjongott magá-

ban Zannah.

Talpra ugrott, magasan a feje fölé lendítette

mindkét kezét, és alig tudta megállni, hogy ne

kezdjen el táncolni. És a lelkesedés pillanatai-

ban a valódi személyiségét álcázó varázslat

szertefoszlott.

Zannah észbe kapott, villámgyorsan helyre-

állította a varázslatot, és a fejét ide-oda kap-

kodva körülnézett, hogy kiderítse, felfigyelt-e

valaki. A torka összeszorult, a szíve hevesen

vert, de nyugalmat kényszerített magára, és a

csatlakozóaljzatba illesztette a személyi adat-

kártyáját, hogy átmásolja rá Osaf Hamud

művét. Ebben a pillanatban a háta mögött

megszólalt valaki:

– Eső? Hogy kerülsz te ide?

Dew Karpyshyn

611

Darovit félig-meddig révületbe esve bolyon-

gott a Jedi-könyvtár negyedik csarnokában; az

itt felhalmozott tudásanyag puszta mennyisé-

ge elkáprázatta.

Röviddel az érkezése után megpróbált in-

formációkat keresni a Ruusan őslakos állatai-

ról és növényeiről, abban a reményben, hogy

ha tovább gyarapítja a tudását, akkor még

inkább segíthet azokon, akik felkeresik. Csak-

hogy ő egy egyszerűbb világhoz szokott, és

ijesztőnek találta a Könyvtár korszerű techno-

lógiáit. Egy elemző droid elmagyarázta neki,

hogy hogyan használhatja a keresőrendszert,

de az élénk iramú oktatást hallgatva csak még

jobban összezavarodott.

Más kutatók is akadtak körülötte, és bárme-

lyiküktől kérhetett volna segítséget, de nem

akart a terhükre lenni. Végül aztán elkezdett

fel és alá járkálni a folyosókon, hogy szemlélő-

A Kettő Szabálya

612

déssel üsse el a Johun megérkezéséig hátralévő

időt.

Darovit máris bánta, hogy eljött a

Coruscantra. A pillanat hevében hagyta magát

rábeszélni az utazásra. A gondolat, hogy

megakadályozhat egy a Sith-ekkel vívott újabb

háborút, felelevenítette benne azokat a roman-

tikus eszményeket, amelyeknek hatására

annak idején, bő tíz évvel ezelőtt elment a

Ruusanra. Csakhogy azokat az álmokat egy

kölyök álmodta, és az a kölyök időközben

felnőtt, megkomolyodott, és sokkal bölcsebbé

vált.

Idegennek és félelmetesnek érezte a Jedik

világát. Az egész Galaxis gondjai nyomták a

vállukat, a döntéseikkel milliárdnyi teremt-

mény sorsát befolyásolták. Darovit a legkevés-

bé sem vágyott erre a szörnyű felelősségre. A

lenyűgöző és fenséges Könyvtárban sétálgatva

csakis arra vágyott, hogy visszatérhessen

Dew Karpyshyn

613

egyszerű kunyhójába, a ruusani őserdő mélyé-

re.

Erre azonban sajnálatos módon még várnia

kellett. Beleegyezett, hogy eljön ide, és Johun

szilárdan eltökélte, hogy a Jedi Tanács elé

állítja őt.

Hogy elterelje figyelmét a saját nyomorúsá-

gáról, a többi látogatót kezdte tanulmányozni.

Kivétel nélkül Jedik vették körül: padavanok

és mesterek, fiatalok és idősek, emberek,

humanoidok és más népek szülöttei. Észrevett

egy fekete hajú fiatal lányt, aki meredten

bámulta az előtte villódzó képernyőt, és az

alsó ajkát rágcsálva olvasott valamit.

Darovit ismerősnek találta, noha biztosra

vette, hogy még sosem találkozott vele. Az

elmúlt évtized során nem találkozott mással,

csak azzal a néhány beteggel, aki beállított

hozzá, márpedig a lányról lerítt, hogy nem a

A Kettő Szabálya

614

Ruusan gazdaságaiból vagy falvaiból szárma-

zik.

Rövid habozás után elindult felé. Nem akar-

ta megzavarni az olvasásban, de szerette volna

megtudni, hogy miért véli ismerősnek. Lassan

araszolgatott előre, és feltűnés nélkül figyelte.

A lány szemmel láthatóan csalódott volt,

valószínűleg azért, mert nem bukkant rá arra,

amit keresett. Hirtelen felugrott, mindkét

kezével a levegőbe csapott, és Darovit ismerős

Erő-rezgéseket érzékelt.

Az életének első tíz éve alatt mindvégig érez-

te ugyanezt a jelenlétet. Gyermekkorukban

olyan szálak fűzték őket egymáshoz, amelyek

messze túlszárnyalták az unokatestvérek

közötti, megszokott kötelékeket – mintha ők

ketten édestestvérek lettek volna. És bár az

előtte álló karcsú alak nem szőke, hanem

éjfekete hajat viselt, a legkevésbé sem kételke-

dett abban, hogy kicsoda ő.

Dew Karpyshyn

615

– Eső? – kérdezte halkan, nehogy megijessze

az unokahúgát. – Hogy kerülsz te ide?

A lány megpördült, és megrökönyödésében

nagyot nézett. Először csak dermedten bámult,

nyilván nem ismerte fel a fiatal férfit, akit

utoljára tíz évvel ezelőtt, még kisfiúként látott.

Aztán a pillantása Darovit jobb kezének csonk-

jára esett, és tátogva, rekedtes hangon meg-

kérdezte:

– Kandúr?

– Ma már inkább Darovit – válaszolta bólo-

gatva Darovit. – Bár néha jobban tetszik a

Kandúr.

– Jedi lettél? – suttogta Zannah, mert össze-

zavarodott attól, hogy itt, a Jedi-könyvtárban

akadt össze rég elvesztett unokatestvérével.

– Szó sincs róla! – tiltakozott sietve Darovit. –

A Ruusanon maradtam azok után… azok

után, hogy ez történt – tette hozzá, a csonkját

felmutatva. – Gyógyító lettem.

A Kettő Szabálya

616

– És mit keresel itt? – érdeklődött továbbra is

elképedten Zannah.

– Azért jöttem, hogy… – kezdett magyaráz-

kodni Darovit, de a mondat közepén elakadt,

mert egyszeriben rádöbbent, hogy Eső ve-

szélyben van. És ő maga sodorta veszélybe.

Mélyet lélegzett, és a hangját lefojtva folytatta:

– Eső, el kell tűnnünk innen. A Jedik hama-

rosan keresni fognak téged.

– Kandúr, miről beszélsz?

– Nemrégiben egy Jedi érkezett a Ruusanra –

felelte Darovit. – Beszéltem neki rólad és Bane-

ről. Ezért hoztak ide engem!

Zannah szemében felgyúltak a gyűlölet és a

harag fényei, mire Darovit fején átfutott a

gondolat, hogy a lány talán itt, a Jedi-könyvtár

kellős közepén végez vele.

– Mennyit tudnak? – kérdezte aztán Zannah.

– Mondj el mindent, amit nekik is elmondtál!

Dew Karpyshyn

617

– Erre most nincs idő! – hadarta Darovit. –

Éppen őket várom, nemsokára értem jönnek.

Bármelyik percben itt lehetnek. El kell tűnnöd

innen, máskülönben elkapnak, hát nem érted

meg?

Zannah megfordult, és leütötte a terminál

egyik billentyűjét, majd kikapta az aljzatból

kiugró, kisméretű adatkártyát, és az ujjasa

belső zsebébe rejtette. Ezt követően megragad-

ta Darovit csuklóját, és vonszolni kezdte a

főfolyosón a központi rotunda felé. Élénk

iramban lépkedett, de futni nem akart, nehogy

feltűnést keltsen. Darovit nem mert ellenállni,

bár menet közben halkan megkérdezte:

– Hová megyünk?

– A Tythonra – suttogta Zannah. – Figyel-

meztetnem kell a mesteremet!

Pillanatokkal később elérték a hatalmas kör-

csarnokot, de ahelyett, hogy az első terem felé

A Kettő Szabálya

618

fordultak volna, a lány a harmadik irányába

húzta az unokafivérét.

– Mit művelsz, Eső? – kérdezte Darovit az

előzőnél jóval erősebb hangon. – Értsd már

meg, hogy mennünk kell!

A közeli termináloknál ülő látogatók egyike,

egy idősebb nő, akinek a haja rézvörös színben

játszott, a fojtott kiáltás hallatán felkapta a

fejét, és körülnézett.

– Hallgass, Kandúr, zavarsz másokat! –

mormolta Zannah, és sajnálkozó arcot vágva

odaszólt az asszonynak:

– Elnézést…

Az illető hölgy alaposan szemügyre vette

őket, majd a fejét csóválva a képernyője felé

fordult. Zannah ekkor megrángatta Darovit

kezét, és ismét elindult.

– Sajnálom – suttogta alig hallhatóan Darovit

–, de tényleg el kell tűnnöd innen. Indulj a

Tython felé, mielőtt rád találnak!

Dew Karpyshyn

619

– Fogalmam sincs, hogy hol van! – vágott

vissza a fogait csikorgatva Zannah. – Meg kell

keresnünk a hiperút adatait.

Leült a következő terminálsor egyik készü-

léke elé, és begépelt néhány szót. A monitor

kivilágosodott, és hivatkozási számok hosszú

sora jelent meg rajta.

– Ülj le ide, és itt várj meg! – mondta ekkor

Zannah, azzal felállt, és lenyomta a székre

Darovitot, majd elsietett, és hamarosan beka-

nyarodott az egyik mellékfolyosóra.

Mialatt Darovit az unokahúga visszatérésére

várt, felrémlett neki, hogy hirtelen és teljesség-

gel váratlanul átállt a másik oldalra. Azért jött

a Coruscantra, hogy segítsen a Jediknek el-

kapni a Sith-eket, és ezzel megakadályozzon

egy újabb háborút. Ám az egész Galaxisra

kiterjedő szenvedés ködös és nehezen felfog-

ható fogalma mit sem jelentett a számára,

amikor szemtől szemben találta magát gyer-

A Kettő Szabálya

620

mekkori barátjával. Most már csak arra tudott

gondolni, hogy mi lesz Esővel, ha elfogják, és

úgy érezte, hogy kész megtenni bármit, amivel

megmentheti a lányt.

Zannah alig két perc múlva visszatért, és egy

adatkártyát csapott a terminálba, majd Darovit

válla felett áthajolva addig nyomkodta a

billentyűket, amíg egy felhőtakaróba burkoló-

zó bolygó képe jelent meg a monitoron.

– Ezt át kell másolnom – mormolta halkan,

azzal a ruhája mélyéről előhúzta az előbb

használt személyi adatkártyát, amit beleillesz-

tett a leolvasó másik foglalatába.

– Miért nem visszük el az eredetit? – vetette

fel Darovit.

– A Könyvtár ajtóiban szenzorok vannak –

magyarázta a lány. – Ha átviszel köztük egy

eredeti adathordozót, megszólal a riasztó.

Az áttöltés befejeződött. A terminál sípolt, és

a kisebbik kártya kiugrott belőle. Zannah

Dew Karpyshyn

621

felkapta, és ismét a belső zsebébe csúsztatta,

majd a könyökénél fogva talpra rántotta az

unokafivérét.

– Indulás! – vezényelt fojtott hangon. – Még

mielőtt a barátaid ideérnek…

Nem vesztegetett időt arra, hogy visszavigye

az eredeti példányt a helyére, elhúzta

Darovitot a termináltól, és a rotunda felé vette

az irányt. Előző, élénk iramban vágtak át az

első csarnokon, és hamarosan maguk mögött

hagyták a Jedi-könyvtárat.

A Kettő Szabálya

622

Huszadik fejezet

– Egyszerűen nem értem, Farfalla mester –

jelentette ki Johun, mialatt a fejét forgatva

szemlélődött. – Itt hagytam őt, alig egy órával

ezelőtt…

Mindeddig arra számított, hogy valamelyik

terminál előtt fog rátalálni Darovitra, esetleg a

körcsarnok bronziumszobrainál, de mire

idehozta Farfallát, hogy beszéljen vele, a

remete eltűnt.

– Valószínűleg eltévedt a mellékágakban –

találgatott Farfalla.

Johun intett egy a közelükben elhaladó

elemző droidnak. A gépezet irányt váltott, és

jellegzetes, merev lépteivel odament hozzájuk.

– Miben lehetek a segítségükre? – érdeklő-

dött udvariasan.

Dew Karpyshyn

623

– Keresünk valakit – felelte Johun. – Egy

fiatal férfit.

– A Könyvtárat különféle fajokhoz tartozó,

különféle korban járó teremtmények látogat-

ják, uram – közölte a maga szenvtelen módján

a droid. – Amennyiben pontosabb leírást ad

róla, talán többet segíthetek.

– Hiányzik a jobb keze – válaszolta Johun –,

a csuklójától lefelé.

A droid halk zümmögés kíséretében egy-két

másodpercig keresgélt az adatbankjaiban.

– Azt hiszem, a harmadik csarnokban láttam

az önök által keresett illetőt, méghozzá alig

néhány perce – mondta aztán, és máris elfor-

dult, hogy a megnevezett helyre kísérje a

Jediket.

Johun nem bírt várni. A droidot megkerülve,

gyors iramban elindult, Farfalla szorosan a

nyomában lépkedett.

A Kettő Szabálya

624

A harmadik csarnokban sokan tartózkodtak

– egyesek a képernyőkre meredve olvastak,

mások a tárlók között járkáltak –, de a Ruusan

Gyógyító Remetéje nem volt köztük.

– Meg kell találnunk őt! – mordult fel idege-

sen Johun, azzal végigfutott a főfolyosó teljes

hosszán, közben a fejét ide-oda kapkodva

benézett a mellékágakba, de mindhiába, nyo-

mát sem látta Darovitnak. Mindenesetre

többeket megzavart a viselkedésével, és néhá-

nyan rosszallóan, sőt mérgesen pillantgattak

rá.

Amikor másodjára elszaladt Farfalla mellett,

a nagymester elkapta a kezét, és halkan oda-

szólt neki:

– Lásd be, Johun, nincs itt!

Ebben a pillanatban a közelükben valaki

jelentőségteljesen megköszörülte a torkát, és

amikor a hangforrás irányába fordultak, egy

Dew Karpyshyn

625

idősebb, vörös hajú asszonyt pillantottak meg,

aki odalépett hozzájuk, és megszólalt:

– Farfalla mester, minden tiszteletem fenn-

tartása mellett szeretnélek emlékeztetni, hogy

a Könyvtár az elmélyült kutatás és a gondol-

kodás színtere. A te ifjú barátod jobban tenné,

ha az arra kijelölt helyeken, mondjuk, valame-

lyik edzőteremben folytatná a testgyakorlást.

– Elnézésedet kérjük, Qiina mester – suttogta

Farfalla de rendkívül sürgős ügyben járunk.

Szeretnénk előkeríteni valakit, aki eltűnt.

– A Könyvtárban felhalmozott tengernyi

bölcsességben könnyű elveszni – jelentette ki

Qiina. – Egy időben jómagam is több napra

eltűntem itt…

A tréfa hallatán Farfalla udvariasan mosoly-

gott, de azért halkan megjegyezte:

– Ez most egy kicsit más ügy.

Ebben a pillanatban odalépett hozzájuk az

előbb megkérdezett elemző droid – még csak

A Kettő Szabálya

626

most érte utol őket. Johun előbb a gépezetre

pillantott, majd visszanézett az asszonyra, és

megszólalt:

– Egy fiatal férfit keresünk. Hiányzik a jobb

keze.

– Láttam őt, alig harminc perccel ezelőtt –

felelte a jobb szemöldökét magasra felvonva

Qiina. – Egy fiatal hölgy is volt vele.

– Fiatal hölgy? – ismételte meglepetten

Farfalla.

– Úgy vettem észre, hogy jól ismerik egy-

mást – közölte az idős Jedi –, amolyan butuska

beceneveken szólították a másikat. Kandúr és

Eső, ha jól emlékszem…

Johun megragadta Farfalla karját, és izgatot-

tan hadarta:

– Esőnek hívták az unokahúgát! Azt, akivel a

barlangban találkozott! A lány itt van, mester!

– Nem tudod véletlenül, Qiina mester, hogy

hová mentek? – érdeklődött Farfalla.

Dew Karpyshyn

627

– Azt nem – felelte a fejét csóválva az asz-

szony, majd rámutatott a közeli terminálok

egyikére, és hozzátette:

– Azt a leolvasót használták, hogy megkeres-

senek valamit. Aztán távoztak.

Farfalla a droid felé fordult, és megkérdezte

tőle:

– Hogyan lehetne kideríteni, hogy milyen

anyagot néztek meg?

– Attól tartok, uram, sehogy – felelte a droid.

– Az adatvédelmi előírások értelmében a

terminálok csakis olvasásra szolgálnak, még

átmenetileg sem tárolják a kártyákon szereplő

anyagokat.

– Mindenesetre nekem úgy tűnt, hogy az

ismerőseitek ugyancsak sietnek – jegyezte meg

ekkor Qiina. – Érzésem szerint nem szakítottak

időt arra, hogy visszavigyék a kártyákat a

helyükre. Talán még most is benne vannak a

terminálban.

A Kettő Szabálya

628

Johun a mutatott leolvasóhoz futott. A be-

rendezés valóban üzemelt, és a Nalia Adollu

név alatt kapcsolódott a központi katalógus-

hoz. És ahogyan Qiina megjósolta, az egyik

aljzatából egy adatkártya állt ki. Johun előhívta

a tartalomjegyzéket, közben Farfalla odaállt

mögé, és a válla felett figyelte a monitort.

– Tython – mormolta kisvártatva a nagymes-

ter, amikor az ezer és ezer cím között rátalált a

névre. – A Jedi-rend szülőbolygója.

– A nyakamat rá, hogy ezt keresték! – vágta

rá Johun. – Bane minden bizonnyal a Mély-

magban bujkál. – Ismét elkapta Farfalla kö-

nyökét, és már-már könyörögve folytatta:

– Mester, azonnal beszélned kell a Tanáccsal!

El kell érned, hogy engedjenek utánuk minket!

Farfalla elkomorult, a szeméből fagyos tekin-

tet sugárzott.

Dew Karpyshyn

629

– Erősen kétlem, hogy a Tanács sietni fog,

hogy lépéseket foganatosítson ebben az ügy-

ben – mondta megfontoltan.

– De Farfalla mester… – kezdte volna ismét

Johun, azonban Farfalla gyors intéssel elhall-

gattatta, és megszólalt:

– A Tanács nem fog segíteni, Johun. Ebből

eredően nekünk kell intézkednünk. Elrepü-

lünk a Tythonra.

Johun úgy meghökkent, hogy kimaradt a

lélegzete. A szemét hatalmasra nyitva és

némán tátogva meredt a mesterre.

– Annak idején esküt tettem Hoth tábornok-

nak – magyarázta Farfalla arra a kemény,

parancsoló hangra váltva, amelyet nem hasz-

nált a Fény Hadseregének feloszlatása óta. –

Megígértem neki, hogy nem nyugszom, amíg

nem tisztítjuk meg a Galaxist a Sith-ektől. És

én a mai napig tartom magam ehhez az es-

kümhöz.

A Kettő Szabálya

630

Elhallgatott néhány pillanatra, majd a tekin-

tetét egykori tanítványának szemébe fúrva

hozzátette:

– Menj, és keresd meg Raskta és Worror mes-

tereket! Ők is Hoth alatt szolgáltak a

Ruusanon. Csatlakozni fognak hozzánk.

Mondd meg nekik, hogy egy órán belül indu-

lunk!

Röviddel azután, hogy a Loranda elszakadt a

Coruscant körüli orbitális pályáktól, és végre-

hajtotta a hiperugrást, Zannah nekilátott, hogy

kimossa a fekete festéket a hajából.

Először is alaposan ellenőrizte a műszereket,

aktiválta a robotpilótát, aztán bevette magát a

hátsó részben található mosdókabinba. Amíg

odabent tartózkodott, Darovit szabadon bo-

lyonghatott a fedélzeten. Mire a lány újra

előkerült – még ekkor is szárítgatta a haját egy

Dew Karpyshyn

631

törülközővel az unokafivére a legteljesebb lelki

nyugalommal várta.

Darovit a Loranda fejedelmi szalonjában

telepedett el. Kényelmesen végignyúlt egy

süppedős kanapén, míg a kezében aranysárga

folyadékkal teli poharat tartott – ami arra utalt,

hogy rábukkant Hetton italkészletére. Tovább-

ra is rongyos remeteruháját viselte, amivel

kirítt a fényűző környezetből, és eléggé furcsa

látványt nyújtott.

– Hiába vagy újra szőke, még most sem úgy

nézel ki, mint amilyennek annak idején elkép-

zeltelek – jegyezte meg, miután végigmérte a

lányt.

Zannahnak nem csupán a hajszíne változott

meg. A Jedik szürke és barna öltözetét a szá-

mára sokkal ismerősebb és kényelmesebb

fekete ruházatra cserélte. Balkezes lévén fény-

kardjának markolata a bal csípőjén himbáló-

zott, míg az orbaliskokról szóló anyagot tar-

A Kettő Szabálya

632

talmazó adatkártyát a jobb combján lévő tágas

zsebbe rejtette.

– Ez a valódi énem – közölte ridegen a lány.

A küldetései során gyakran játszott különféle

szerepeket, és általában álruhát öltve is jól

érezte magát. Ám Nalia Padollu, vagyis egy

Jedi-padavan bőrébe bújva mélységes undor

járta át, és alig várta, hogy megszabaduljon a

kellékektől.

– Szóval, most a foglyod vagyok? – érdeklő-

dött Darovit, mialatt Zannah leült vele szem-

ben egy másik terjedelmes kanapéra.

– A foglyoknak szerintem nem szokták meg-

engedni, hogy tarult kortyolgatva heveréssze-

nek – felelte a lány, és maga mellé dobta a

törülközőt.

– Akkor miért hoztál magaddal? – kérdezte

Darovit, azzal felült, előrehajolt, és megkomo-

lyodva, éberen figyelte az unokahúgát.

Dew Karpyshyn

633

– Nem hagyhattalak ott – felelte Zannah. –

Lelepleztél volna engem és a mesteremet.

Veszélyt jelentesz a Sith-rendre.

– Valóban Sith-nek tartod magad, Eső? –

érdeklődött a fejét oldalra billentve Darovit.

– Ne szólíts így! – csattant fel Zannah. – Eső

halott. Meghalt a Ruusanon. A nevem most

már Zannah.

– Hát azt hiszem, Kandúr is meghalt a

Ruusanon… – felelte mélyet sóhajtva Darovit,

és a poharát megforgatva megköröztette az

italát. – Talán jobb lenne, ha Darovitnak szólí-

tanál. De nem válaszoltál az iménti kérdésem-

re. Valóban azt hiszed, hogy Sith vagy?

– Darth Zannah vagyok, Darth Bane-nek, a

Sith Sötét Nagyurának tanítványa – felelte

Zannah, és meg sem próbálta eltitkolni, hogy

büszkeséget érez, amikor kimondja a címeket.

– Egy napon meg fogom ölni a mesteremet,

A Kettő Szabálya

634

majd tanítványt választok magamnak, és

tovább viszem a sötét oldal hagyatékát.

– Én ezt nem hiszem – válaszolta Darovit,

akit a hangzatos kijelentések a legkevésbé sem

nyűgöztek le. – Ismerlek, Zannah. Te nem

vagy gonosz.

– A gonosz szót csak a tudatlanok és a gyen-

gék használják! – vágott vissza Zannah. – A

sötét oldal a túlélésről szól. Az egyén erejét

hirdeti és dicsőíti.

– Ez sem vall rád – közölte Darovit. – A sötét

oldal hívei durvák és kegyetlenek. Te nem

vagy sem ez, sem az. Te törődsz másokkal.

– Nem ismersz engem – állította határozot-

tan, a száját lebiggyesztve Zannah. – Elképzel-

ni sem tudod, mennyi értelmes lényt öltem

már meg.

– Én is öltem már, nem is egyszer. Bogár is

miattam halt meg – felelte halkan Darovit a

közös unokatestvérükre hivatkozva, aki annak

Dew Karpyshyn

635

idején velük együtt utazott a Ruusanra. – De

attól, hogy gyilkolunk, még nem válunk Sith-

té.

– Ne akarj kioktatni a rendem útjairól! – vá-

gott vissza ingerülten Zannah, azzal talpra

ugrott, és felkapta a törülközőjét. – Mégis, mit

tudhatsz te rólunk, amit én még nem tudok?

– A sötét oldalt kevéssé ismerem – ismerte be

Darovit, a lányra felpillantva, de téged annál

jobban. Tudom, hogy mire vagy képes.

Zannah dühösen elhajította a törülközőt, ami

a nyitott ajtón át egyenesen berepült a mosdó-

kabinba. Aztán ugrott egyet, megragadta és

durván felrántotta Darovit jobbját, amitől

annak csonkja a férfi szeme elé került.

– Talán elfelejtetted, hogy ezt kitől kaptad –

jegyezte meg a lány végtelenül ridegen.

Darovit meg sem próbálta kiszabadítani a

karját, noha Zannah mélyen a bőrébe vájta a

körmeit.

A Kettő Szabálya

636

– Nem vagyok ostoba, Zannah – mondta

higgadtan. – Pontosan tudom, mi történt. A

mestered megölt volna engem abban a bar-

langban. Azért csináltad, hogy megmentsd az

életem.

Zannah szétnyitotta az ujjait, megvetően

ellökte magától a férfi kezét, majd sarkon

fordult, és elindult a pilótafülkébe vezető

folyosó felé. Darovit a tőle balra álló asztalkára

tette a poharát, amelyből az imént a heves

mozdulatoktól kilöttyent az ital, és talpra állt.

– A saját testi épségedet kockáztattad, hogy

megments engem, Zannah! – kiáltotta a lány

után, aki ekkorra már a fülke bejáratánál járt. –

Azért tetted, mert érdekelt a sorsom, és mert

törődtél velem!

Zannah megpördült, megidézte magában az

Erőt, és a sötét energiák nyúlványával megrán-

totta Darovitot, aki vadul felé lódult, majd tőle

Dew Karpyshyn

637

alig félméternyire, hangos nyögést hallatva

hasra esett.

– Azóta sok minden megváltozott – jelentette

ki Zannah, azzal ismét elfordult, és ingerülten

belevetette magát a pilótaülésbe.

Darovit lassan feltápászkodott, tett néhány

lépést az orr irányába, és az unokahúga mögé

érkezve lecövekelt.

– Ha már nem érdekel a sorsom, miért hoztál

magaddal? – kérdezte halkan.

– Az előbb már megmondtam – válaszolta a

műszereket fürkészve Zannah. – Lelepleztél

volna minket. Nem hagyhattalak ott.

– Megölhettél volna.

– Ugyan! – csattant fel Zannah gúnyosan

felkacagva, és ültében megfordulva megvetően

felnézett az unokabátyjára. – Sújtsak le rád a

sötét oldal erejével a jedi-könyvtár kellős

közepén? Ennyire ostobának hiszed a Sith-

eket?

A Kettő Szabálya

638

– Most már nem vagyunk a Jedi-

könyvtárban – felelte fojtott hangon Darovit. –

Most miért nem végzel velem?

Zannah előrerántotta a fejét, és ismét a mű-

szerfalra szegezte a tekintetét, hogy ne kelljen

a férfira néznie.

– Gyógyító vagy – mormolta rekedtes han-

gon. – Még hasznodat vehetjük.

– Rengeteg orvos él a Galaxisban – erőskö-

dött Darovit. – Nyilván olyanok is, akik nem

lepleznének le titeket a Jedik előtt.

– Nincs időm keresgélni – magyarázkodott

Zannah. – Jókor voltál jó helyen. Szerencséd

volt.

– Ez nem igaz, Zannah! – vitatkozott

Darovit. – Mit gondolsz, hogyan ismertelek fel

annyi év után? Téged és engem különleges

szálak fűznek össze. Mindig is léteztek. Éppen

csak megszülettél, és máris kialakultak.

Dew Karpyshyn

639

Zannah nem szólt semmit, de mocorogni

kezdett ültében, mintha kínosan érezné magát.

– Emlékszel még a gyerekkorunkra? – kér-

dezte Darovit. – Mindenki azt hitte, hogy

engem átjár az Erő, és még csak nem is sejtet-

ték, hogy valójában te vagy fogékony rá.

Zannah ezúttal sem válaszolt, de hűen emlé-

kezett mindenre. Annak idején az unokabátyja

volt az, aki tárgyakat lebegtetett, és bekötött

szemmel elkapta vagy egy bottal félreütötte a

felé dobott gyümölcsöt. Az ő saját hatalma

csak akkor mutatkozott meg, amikor magára

maradt a Ruusanon.

– Akkoriban persze nem jöttem rá – folytatta

Darovit –, de a hatalmam, a trükkök… azokat

nem én csináltam, hanem te. Már kislányként

is tudtad, hogy mennyire szeretnék Jedi lenni,

és segíteni akartál nekem. Így aztán belém

áramoltattad a saját energiáidat, és ezzel

A Kettő Szabálya

640

lehetővé tetted a számomra, hogy végrehajt-

sam azokat a mutatványokat!

– Én nem így emlékszem – jegyezte meg

fagyosan Zannah.

– Nem szándékosan tetted – magyarázta

Darovit. – A kettőnk közti kötelék olyan erős

volt, és annyira törődtél velem, hogy a tudata-

lattid működésbe lépett és cselekedett.

– Ennél őrültebb elméletet még sosem hallot-

tam – jelentette ki Zannah, továbbra is a mű-

szerekre meredve.

– Valóban? Hát akkor gondold végig! Miu-

tán elszakadtunk egymástól a Ruusanon, az

energiáim, a hatalmam szinte nyomtalanul

eltűnt. Ezért vallottam kudarcot úgy Jediként,

mint Sith-ként. Engem éppen csak áthat az

Erő. Ezért éltem túl a gondolatbomba robbaná-

sát, mialatt körülöttem az összes jedi és az

összes Sith elpusztult. A bomba csakis azokra

Dew Karpyshyn

641

gyakorolt befolyást, akiket mélyen átjárt az

Erő…

Darovit néhány pillanatra elhallgatott, hogy

összeszedje a gondolatait, aztán a kérdést más

irányból megközelítve folytatta:

– Vagy vegyünk téged. A te hatalmad óriási.

Miért lappangott olyan sokáig? Miért csak

annyi idő elteltével mutatkozott meg? Mert

mindig is átcsatornáztad belém. – Megint

elnémult, aztán jóval halkabban, jóval szelí-

debben hozzáfűzte:

– Te sosem leszel a Sith Sötét Úrnője,

Zannah. Ellenkezik a természeteddel. És erre

előbb-utóbb te magad is rá fogsz jönni.

– Pofa be! – csattant fel Zannah, maga elé

meredve. – Még egy szó, és a másik kezedet is

megsemmisítem!

Darovit engedelmeskedett a zordon utasí-

tásnak, de ösztönösen megtapogatta a kéz-

csonkját.

A Kettő Szabálya

642

– Egyetlen, és csakis egyetlen ok miatt hozta-

lak magammal – mondta ekkor tökéletesen

közönyös hanghordozással Zannah. – A mes-

teremet orbalisk nevezetű élősködők fertőzték

meg. És te fogod meggyógyítani őt.

– De hát… én nem tudom, hogyan… – tilta-

kozott Darovit, a parancsról megfeledkezve.

Nem fejezhette be a mondatot. Láthatatlan,

anyagtalan csáp tekeredett a légcsövére, és

egyre erősebben szorította, míg végül alig

kapott levegőt. Pillanatokkal később térdre

roskadt, és a torkához kapott.

– A szalon hátsó falánál van egy terminál –

folytatta Zannah, nem törődve a háta mögött

felhangzó, rekedtes zihálással. – Kapcsold be,

és olvasd végig a tanulmányt, amit a Jedi-

könyvtárban találtam.

Előhúzta a combzsebéből az adatkártyát, és

ledobta az unokafivére elé. Darovit ekkor már

ide-oda gurult a padlón, és rémülten kaparász-

Dew Karpyshyn

643

ta a torkát. Az arca sötétvörösre színeződött, a

szeme egyre jobban kidagadt az üregéből.

– Ha nem találod meg az eljárást, amivel

meggyógyíthatod a mesteremet, mire oda-

érünk a Tythonhoz – tette hozzá Zannah meg

fog ölni téged!

Azzal szétfoszlatta az energianyúlványt,

mire Darovit fellélegzett, és mohón szívta

magába az éltető levegőt. Zannah felé fordult

ültében, és gúnyos mosolyra húzta a száját,

hogy megmutassa neki, mennyire élvezi a

szenvedését. Aztán Darovit összeszedte ma-

gát, feltápászkodott, felvette az adatkártyát, és

elindult a szalon felé.

Miután elnyelte a folyosó, Zannah is talpra

állt, és járkálni kezdett a pilóta, illetve a má-

sodpilóta ülése közötti szűkös helyen. Tudta,

hogy Darovit téved. Ennek így kellett lennie. Ő

maga teljesen biztos volt a sötét oldal iránti

elkötelezettségében, dacára mindannak, amit

A Kettő Szabálya

644

az unokabátyja az imént összehordott. Ám

elég súlyos érvekkel hozakodott elő, amelyeket

fontolgatva Zannah azon kezdett töprengeni,

hogy Bane vajon mit fog gondolni minderről.

Ha Darovithoz hasonlóan a mestere is úgy

véli majd, hogy ő nem a Sith-ek ridegen számí-

tó, könyörtelen módján gondolkodik és cselek-

szik, abból előbb-utóbb nagy baj lesz…

Belia Darzu shi'ido volt, vagyis ahhoz a kü-

lönleges fajhoz tartozott, amelynek egyedei

tetszésük szerint változtathatták a külsejüket.

Így aztán Bane a legkevésbé sem lepődött meg

azon, hogy a holokron őrzője gyakran válto-

gatta a megjelenését: hol egy twi'lek, hol egy

iridoniai, cereáni vagy pedig ember alakjában

bukkant fel, és néha még a nemét is megvál-

toztatta.

– A holokron készítésének folyamatát nem

szabad elsietni – magyarázta az őrző. – A

Dew Karpyshyn

645

kristályszerkezet hangolását a lehető legna-

gyobb pontossággal és gondossággal kell

elvégezni.

Ezekben a pillanatokban a leggyakrabban

használt alakjában jelentkezett: a háromdi-

menziós felvétel egy emberi lényt, egy magas

nőt ábrázolt. A rövid, barna hajú nő a harmin-

cas éveiben járhatott, az arcán örökösen ra-

vasz, már-már alattomos kifejezés honolt.

Fekete, testhez álló pilótaruhát és rövid, sárga

mellényt viselt, a lábán pedig fekete csizmát. A

kezét könyökig érő, sárga kesztyűbe bújtatta, a

derekán vörös derékszíj feszült, míg a fejére

vörös pilótasapkát húzott.

Miután Bane első ízben aktiválta a holokront,

és futólag belenézett annak tartalmába, felkap-

ta az apró piramist, és átvitte egy az erőd

földszintjén elterülő terembe, amely valaha

Belia eleven híveinek étkezőjeként szolgált. Az

elmúlt napok során itt, ebben a poros és sötét

A Kettő Szabálya

646

helyiségben kutatta a rég halott Úrnő titkait. A

technoszörnyekkel vívott csata teljesen kimerí-

tette, így aztán óvatosan, megfontoltan haladt

előre. A lassú tempó lehetővé tette számára,

hogy visszanyerje energiáit, és új erőkkel töltse

fel megfáradt tagjait.

A kezdetben felfedezett anyagok java része a

Sith-alkímiához kapcsolódó szertartásokat és

eljárásokat taglalta – Bane természetesen

ezeket is át akarta tekinteni, de csak később,

amikor több időt szentelhet majd a tanulásra.

Mindezeken felül az Erőhöz kötődő filozófiai

fejtegetésekre, valamint kísérletek leírásaira

bukkant, ám ezek igazából kevés olyan ismere-

tet tartalmaztak, amire ő maga még nem jött

rá. És csak ezt követően talál rá arra, amit

valójában keresett.

– Hetekbe, sőt akár hónapokba telik – fejte-

gette az őrző mire sikerül befejezni az eljárás

utolsó lépéseit.

Dew Karpyshyn

647

Belia alakja villózni kezdett, majd eltűnt, és a

helyét egy holokron metszeti ábrázolása fog-

lalta el. A képen látható kristályszálak és

alakzatok ide-oda mozogva és csavarodva

szemléltették az őrző magyarázatát. Bane-t ez

a rész kevésbé érdekelte, azt ugyanis már

tudta, hogy a finomhangolást hogyan kell

végrehajtani.

– Azt állítod, hogy hónapokat vesz igénybe.

Ez hogyan lehetséges? – kérdezte a fejét csó-

válva. – A gondolkodó-elemző hálózat sokkal

hamarabb széthullik.

A holokron képe eltűnt, megjelent az őrző, és

kijelentette:

– Mielőtt elkezded, a gondolkodó-elemző

hálózatot át kell vinned a zárókőbe.

Belia képmása megint szertefoszlott, és a

helyén kialakult egy holokron külső képe. A

piramis csúcsába épített apró, fekete kristály

folyamatosan villogott.

A Kettő Szabálya

648

– Az eljárás kulcsa a zárókő – magyarázta

Belia ezúttal láthatatlanul. – Nélküle a gondol-

kodó-elemző hálózat valóban széthullik, még

mielőtt befejezhetnéd a végső beállítást.

Bane álmélkodva nézte a térhatású képet.

Azt eddig is tudta, hogy a sötét kristály a

holokron fontos, sőt nélkülözhetetlen része, de

mindeddig úgy hitte, hogy az az egyedüli

rendeltetése, hogy a piramis oldalába vésett

képjelek energiáit a kristályszerkezetbe terelje.

Meg sem fordult a fejében, hogy más feladata

is lehet.

– Hogyan vihetem át a gondolkodó-elemző

hálózatot a zárókőbe? – kérdezte mohón, mert

eljött a pillanat, amikor feltárult előtte a titok,

amelyet oly sokáig nem sikerült megfejtenie.

– Végre kell hajtanod a Beavatás Szertartását

– felelte neki Belia.

A holokron eltűnt, a helyén egy hihetetlenül

bonyolult Sith-szertartás egyes mozzanatait

Dew Karpyshyn

649

ábrázoló képek jelentek meg, egy olyan szer-

tartásé, amely messze túlszárnyalt mindent,

amit Bane eddigi életében elsajátított. Az

Erővel végrehajtott, finom lökésekkel lapoz-

gatta az oldalakat, és hamarosan rájött, hogy

hónapokba fog telni, mire alaposan áttanul-

mányozza és az emlékezetébe vési a rituálé

lépéseit. Viszont… végre feltárult előtte a

rejtély!

A felfedezésével elégedetten lezárta a

holokront. Ideje volt elhagyni a Tythont, és

visszatérni az Ambriára. Ha minden úgy ment,

ahogyan eltervezte, Zannah már ott fogja

várni…

A lehető legrövidebb úton kisietett az erőd-

ből, és odament a hajójához. Csakhogy, mialatt

ellenőrzés gyanánt körüljárta a Mysticet,

észrevette, hogy a távolból egy gép száguld

egyenesen felé. Megidézte magában az Erőt, és

miután kinyújtotta energiacsápjait, Zannah

A Kettő Szabálya

650

jelenlétét érzékelte a fedélzeten… és még

valakiét.

A Loranda a Mystictől alig ötvenméternyire

ereszkedett a talajra. Bane mozdulatlanul állva

várta, hogy Zannah előkerüljön a fényűző

cirkálóból. Amikor ez megtörtént, egy fiatal

férfi lépkedett az oldalán. Bane érzékelte, hogy

az idegent áthatja az Erő, bár olyan kis mér-

tékben, hogy nem jelentett fenyegetést kettejük

számára. Pillanatokkal később észrevette, hogy

az illetőnek hiányzik a jobb keze, és az agyá-

ban egy csapásra összeállt a kép.

– Azt mondtam, hogy az Ambrián találko-

zunk! – förmedt rá ingerülten a tanítványára. –

Miért jöttél ide? És miért hoztad őt magaddal?

– Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek –

hadarta sietve Zannah. – A Jedik tudják, hogy

túlélted a gondolatbombát.

– Nyilván tőle – felelte higgadtan Bane, a

másik férfi felé biccentve.

Dew Karpyshyn

651

– Azt akarták, hogy beszéljen a Jedi Tanács

előtt – magyarázta Zannah. – Arra gondoltam,

hogy ha eltűnik, valószínűleg alaptalannak

ítélik a híresztelést, miszerint te még életben

vagy.

– Miért nem ölted meg? – kérdezte vészjósló

hangon a Sötét Nagyúr.

– Darovit gyógyító – válaszolta habozás nél-

kül Zannah. – Tudja, hogyan szabadíthat meg

téged az orbaliskoktól.

Bane úgy érezte, a tanítványa túl gyorsan

felelt a kérdésre. Mintha már jó előre felkészült

volna ezzel az érvvel. Mintha már sokszor

elpróbálta volna magában ezt a jelenetet…

– Igaz ez? – kérdezte kurtán az idegenre pil-

lantva.

– Itt nem tudom megcsinálni – válaszolta

Darovit. – Különféle anyagokra van szüksé-

gem, és különleges eszközökre. A gyógymód

kockázatos, de azt hiszem, sikerülni fog.

A Kettő Szabálya

652

Bane habozott. Nem a lehetséges veszélyek

miatt, mert azt már régtől fogva tudta, hogy

nem egykönnyen fog megszabadulni a fertő-

zéstől. Viszont most már azt is tudta, hogy a

holokronkészítés terén vallott kudarcai nin-

csenek összefüggésben az energiáiból táplál-

kozó orbaliskokkal, és újra meg akarta fontolni

az eltávolításukra vonatkozó döntését.

A töprengésből egy újabb hajó felbukkanása

zökkentette ki. A gép egyelőre túl messze járt

ahhoz, hogy meg lehessen állapítani a típusát

vagy a hovatartozását, ám néhány pillanattal

később Bane érzékelte, hogy a fedélzetén

tartózkodókat az Erő világos oldalának ener-

giái hatják át.

Nyilván a tanítványa is megérezte ugyanezt,

mert hirtelen megpördült, és az idegen hajóra

nézett.

– Valami baj van? – érdeklődött a fiatal gyó-

gyító, aki felfigyelt a változásra. – Mi történt?

Dew Karpyshyn

653

– Követtek minket – mormolta Zannah.

Bane néhány pillantással felmérte, hogy a

gép gyorsan közeledik, túl gyorsan ahhoz,

hogy ők hárman beugorjanak a saját hajóikba

és a levegőbe emelkedjenek – ha megpróbál-

nák, az ellenségeik még a felszállás előtt meg-

semmisítenék őket.

– Be az erődbe! – parancsolta erős hangon. –

A Jedik ránk találtak.

A Kettő Szabálya

654

Huszonegyedik fejezet

Johun még sosem utazott Raskta mester Iga-

zság Bajnoka nevezetű hajójánál gyorsabb

géppel. A kisebbfajta vadász cirkálót négy

személy kezelte. Johun szerencséjére rajta

kívül pontosan négyen tartózkodtak a fedélze-

ten, mindannyian egyszerű, barna köpenyt

viseltek, ami első pillantásra elárulta róluk,

hogy a Jedi-rend tagjai.

A hajót maga Raskta Lsu mester, az echani

nő irányította. A bőre és a haja hófehérben

játszott, míg a szeme a fajára jellemző módon

ezüst színben. A magassága, a testfelépítése és

az izomzata pontosan úgy festett, mint amit

joggal lehet elvárni egy olyan nép szülöttétől,

amely a közelharcot az önkifejezés eszközé-

nek, valamint a legmagasabb fokú művészet-

nek tartja. A Jedi-hölgy Raskta Fenni, a legen-

Dew Karpyshyn

655

dás echani harcos után kapta a nevét, akit

korának legjobb kardvívójának tartottak, és az

egész életét a harci képességeinek tökéletesíté-

sére áldozta, hogy egy napon felérjen a névro-

konával, sőt ha lehet, túlszárnyalja őt.

Raskta Lsu valamikor a múltban elnyerte a

ritka és hatalmas megtiszteltetésnek számító

Jedi-fegyvermester címet. Nem folytatott más

irányú tanulmányokat, sőt még az Erőhöz

kapcsolódó képességeinek fejlesztését is elha-

nyagolta annak érdekében, hogy minden

erejével és energiájával a fénykardra és a

közelharcra összpontosíthasson, míg végül

valóságos élő fegyverré formálta magát.

Egy ideje a Jedi-templom növendékeit oktat-

ta a vívás tudományára, viszont annak idején

részt vett a ruusani hadjáratban. Bármilyen

fajta páncél nélkül, mindkét kezében egy-egy

kék pengéjű fénykardot forgatva, félelmetes

látványt nyújtott a csatamezőn. Johun még

A Kettő Szabálya

656

élénken emlékezett azokra a percekre, amikor

Raskta mester gyors ütemben előrenyomulva

széles ösvényt vágott az ellenség soraiban,

megcsonkított, véres tetemek tucatjait hagyva

maga mögött. A háborút követő időszakban az

a szóbeszéd járta, hogy legalább annyi Sith

Nagyúr esett a pengéi áldozatául, mint ameny-

nyivel a gondolatbomba végzett.

A pilóta mögé épített fegyvervezérlő pult

mögött Sarro Xaj mester ült, aki Raskta

padavanjaként szolgált a Ruusanon. A

Johunnál egy-két évvel idősebb, sötétbarna

bőrű férfi ökölnyi méretű, gömbölyű kontyba

fonva viselte éjfekete haját. Nála nagyobb

termetű emberi lénnyel Johun még sosem

találkozott. A több mint két méter magas és

százötven kilós férfi inkább tűnt szőrtelen

vukinak, semmint embernek. Ám roppant

tömege ellenére olyan gyorsan mozgott, hogy

röptében elkapta a zesslegyet. Amikor hét

Dew Karpyshyn

657

évvel ezelőtt elnyerte a lovagi címet, úgy

döntött, hogy mestere nyomdokaiba lép, és

azóta minden figyelmét arra összpontosította,

hogy minél tökéletesebben bánjon kétpengés

fénykardjával, amelynek hossza elérte a három

métert. Johun élt a gyanúperrel, hogy kevés

olyan lény akad a Galaxisban, amelyik képes

lenne egy-két percnél tovább ellenállni a

roppant fegyver kéklő pengéinek.

A fülke hátsó falába épített navigációs pultot

Worror kezelte, az ithori mester. A testét előre

és felfelé ívelő, hosszú és lapos nyak kötötte

össze T-formájú fejével, amelyek két végén – a

képzeletbeli T vízszintes vonalának végén –

egy-egy jócskán kidülledő szemgolyó ült.

Ennek a különös megjelenésnek köszönhetően

a tudatlanok és érzéketlenek pörölyfejűeknek

nevezték az ithori nép szülötteit, szerte az

egész Galaxisban. Worror mester vezetéknevét

csakis azok a teremtmények tudták helyesen

A Kettő Szabálya

658

kiejteni, akik – akárcsak az egyedülálló testfel-

építésű ithoriak – két szájjal és négy gégével

rendelkeztek. Johun sokszor hallott már arról,

hogy az ithori Jedinek az Erő segítségével

módjában áll pusztító szonikus fegyverré

alakítani többszörös szólamban zengő hangját.

Worror mester Hoth tanácsadójaként szol-

gált a Ruusanon, és kulcsfontosságú szerepet

játszott számtalan csatában, noha ő maga még

csak nem is hordott fénykardot. Nem közvet-

lenül szállt szembe az ellenséggel, hanem

háttértámogatást nyújtott, részben a gyógyító

képességeit bevetve, részben pedig a harci

meditáció ritka művészetét gyakorolva. Jólle-

het nem rendelkezett akkora hatalommal,

hogy döntően befolyásolja egy-egy átfogó,

több ezer teremtmény részvételével zajló

ütközet sorsát, képes volt új energiákkal és

erőkkel feltölteni a környezetében küzdő Jedik

testét-lelkét, vagy akár felszítani a harci ked-

Dew Karpyshyn

659

vüket, és ezzel magasabb szintre fejleszteni a

szövetségesei különféle képességeit.

Szintén a fülke hátsó részében tartózkodott a

csapat negyedik tagja, Farfalla mester, aki a

különféle rendszereket felügyelve támogatta a

pilótát, a navigátort és a tüzért. Az előtte álló

monitorokon a hajtóművek és a fegyverek

állapotát leíró adatok, valamint a letapogatók

jelentései villóztak, továbbá minden más,

amire a többieknek szükségük lehetett annak

érdekében, hogy zavartalanul végezhessék a

dolgukat.

A Könyvtárban talált adatkártyán szereplő,

rég elfeledett útvonal koordinátái alapján a

csapat behatolt a Mélymagba. Az utazás

kezdetén Raskta mester hangot adott súlyos

aggodalmainak: a feljegyzések szerint a hasz-

nálni kívánt hiperút hajlamos volt átmenetileg

összeomlani. Márpedig az a hajó, amely éppen

áthaladt a nanoszekundum alatt eltűnő és újra

A Kettő Szabálya

660

kialakuló hiperfolyosó bármely pontján, min-

dörökre elveszett. Ez a jelenség a Mélymag

más veszélyeivel együtt – többek között a

vándorló fekete lyukak miatt, amelyek szét-

zúzhatták a hajókat, akár a hiperűrben tartóz-

kodókat is – oda vezetett, hogy a bizonytalan

útvonalon egyre kevesebben utaztak, és az

adatai végül, legalább ezer évvel ezelőtt, a

feledés homályába vesztek.

Worror úgy számította, hogy több mint két

százalék az esélye annak, hogy a folyosó pont

a repülésük alatt omlik össze. Ez az érték elég

magas volt ahhoz, hogy Johun megkönnyeb-

bülten fellélegezzen, amikor sértetlenül buk-

kantak elő a hipertérből, az úti céljuktól né-

hány ezer kilométernyire.

– Fegyverek élesítve – jelentette be Sarro a

zárt láncú hírközlő hálózaton keresztül. – Van

errefelé valaki, aki miatt aggódnunk kell?

Dew Karpyshyn

661

– Az orbitális pályák üresek – közölte

Farfalla. – Úgy tűnik, csak mi vagyunk idekint.

– Rendben, megnézzük a felszínt – válaszolta

Sarro. – Hátha rátalálunk valamire.

Alig két perccel később, amikor a bolygó

légkörének közelébe értek, Farfalla ismét

megszólalt:

– Ionnyomokat veszünk. Úgy néz ki, közvet-

lenül előttünk járnak.

– Ráállok a nyomokra… megvan – mondta

Worror, és mély, erős hangja a hangszórók

sistergését is elnyomva zengett végig a fedél-

zeten.

– Átváltok robotpilótára – közölte Raskta. –

Nézzük, hová visz minket. Sarro, tartsd az

ujjad a tűzkioldón!

A robotpilóta meredek ereszkedő pályára

állította őket. Hamarosan belemerültek a

Tython vastag felhőtakarójába, és néhány

pillanatig az ablakokon kitekintve nem láttak

A Kettő Szabálya

662

mást, csak a sűrű, gomolygó ködfalat. Cserébe,

amikor végre kitörtek belőle, azonnal megpil-

lantották az úti céljukat.

– Azt hiszem, egyértelmű, hogy hová tartunk

– dörmögte Sarro.

Hatalmas, teljesen lapos síkság terült el alat-

tuk, amelyen egy fűszál sem nőtt. A horizon-

ton komor erődítmény sötétlett, közel s távol

az egyetlen látható építmény.

– A szenzorok szerint két kisebbfajta űrjármű

állomásozik a talajon – jelentette Farfalla, a

műszereit fürkészve. – Élőlényeknek nincs

nyoma az épületen kívül.

Ekkorra már közel jártak az erődhöz, és va-

lamennyien meglátták, hogy az északi fal

sarkain álló lövegtornyok megsemmisültek.

– Életjeleket veszek – közölte Farfalla. – Az

építmény belsejéből származnak. Úgy tűnik…

igen, hárman vannak.

Dew Karpyshyn

663

– Csak hárman? – mormolta Sarro jól érzé-

kelhetően csalódott hangon. – Ez túl könnyű

lesz.

– Erre azért ne számíts! – figyelmeztette a

társát Farfalla, mialatt Raskta átvette a hajó

irányítását, és felkészült a leszállásra.

Zannah igyekezett koncentrálni, hogy össze-

gyűjtse energiáit a küszöbön álló csatához –

ám mesterének készülődése folyton megzavar-

ta.

Darth Bane döngő léptekkel járkált fel és alá,

akár egy feldühödött rankor, a fénykardját

máris a kezében tartotta. A sötét oldal energiái

mind hevesebben tomboltak benne. Ezt a

folyamatot részben a Jedik iránti végtelen

gyűlölete táplálta, részben az őt leleplező

Darovit iránti haragja, és persze a tanítványára

is haragudott, amiért ide, a Tythonhoz vezette

a Jediket. Zannah arra számított, hogy az

A Kettő Szabálya

664

orbaliskok bármelyik pillanatban az őrjöngés-

be hajszolhatják a mesterét, de egyelőre kor-

dában tartotta a dühét – nyilván az összecsa-

pásra tartogatta.

Bane az erőd déli részébe vezette a kísérőit,

egy jókora terembe, amelynek rövidebbik

falaiban egy-egy ajtó állt. Egyetlen bejáratot

könnyebb lett volna védeni, de a Sötét Nagyúr

aggódott amiatt, hogy esetleg csapdába esik.

Fennállt a veszély, hogy a Jedik sarokba szorít-

ják őket, aztán kivárják, amíg megérkezik az

erősítés. És mert ők ketten voltak az utolsó

Sith-ek, Zannahnak és a mesterének nem

adatott meg ugyanez a lehetőség, így aztán

menekülési útvonalról is gondoskodniuk

kellett.

A csarnokban egyetlen bútordarab sem

akadt. Ezen tény, valamint a méretei alapján –

a hossza elérte a negyven, a szélessége a har-

minc métert – Zannah úgy sejtette, hogy

Dew Karpyshyn

665

valamilyen fajta gyakorlóterem vagy kiképző-

központ lehetett egykoron. A két bejáraton

kívül a hosszabbik oldalainak egyikében

keskeny ajtó állt, amely egy szűkös raktárféle-

ségbe nyílt. Ez a helyiség valószínűleg fegyve-

rek és céltárgyak, vagy egyéb kiképzési segéd-

eszközök tárolására szolgált valaha.

Bane utasítására Zannah bement a kamrába,

és elrejtette a Jedi-könyvtárból lopott adatkár-

tyát, míg a mestere ugyanígy tett Belia Darzu

holokronjával, aztán Zannah felvetésére

Darovit is itt húzta meg magát. A gyógyító

fegyvertelen volt, ráadásul a kamra mélyéről

nem segíthetett egyik félnek sem.

– Ne gyere elő, amíg nem ér véget a harc! –

figyelmeztette őt Zannah, amivel fanyar,

helytelenítő pillantásra késztette a mesterét. –

Csak útban volna… – magyarázkodott aztán,

mialatt Darovit becsukta maga mögött a kamra

ajtaját.

A Kettő Szabálya

666

Ezt követően nem akadt más dolguk, mint,

hogy várják az ellenség megérkezését. Szeren-

csére – vagy talán sajnos – nem kellett sokáig

várniuk.

A bejáratok hirtelen berobbantak, és minde-

gyiken két-két Jedi rontott be a terembe –

nyilván azért váltak szét, hogy hatékonyabban

koordinálhassák a támadást. Az elsőnek érke-

ző páros – egy echani nő, aki mindkét kezében

egy-egy kék pengéjű fénykardot tartott, illetve

egy aranyszínű kardot forgató, rikító ruhát

viselő férfi – egyenesen Bane felé rohant. A

másik kettő – egy gyors mozgású fiatal férfi,

akinek energiapengéje zöld fénnyel izzott,

valamint egy gigászi emberhegy, aki hatalmas

fesztávolságú, kétpengés kardot pörgetett –

Zannaht vette célba.

Zannah aktiválta kétpengés kardját, és azt

szélsebesen forgatva vakítóan villogó védőfa-

lat létesített maga körül, ugyanakkor a saját

Dew Karpyshyn

667

fegyverét apró játékszernek látta az óriás

vészjóslóan hatalmas kardjához viszonyítva.

Mielőtt az ellenfelei összecsaphattak volna

vele, az egyik sarok felé hátráit, és csak attól

alig néhány méterre állt meg. Itt a két összetar-

tó falszakasz jobbról és balról is védte őt,

viszont elég helye maradt ahhoz, hogy szaba-

don mozoghasson.

Egy gyors, oldalra vetett pillantással megál-

lapította, hogy a mestere teljesen más harcmo-

dort választott: a védelmét az orbaliskok

áthatolhatatlan héjára bízva, nyílegyenesen

rohant az ellenségei felé.

És a felé tartó jedik ekkor rávetették magukat

Zannahra, aki alig néhány másodperc alatt

felmérte, hogy kettejük közül a tagbaszakadt

férfi sokkal veszélyesebb a társánál. Mire a

kisebbik alak kétszer lesújtott zöld pengéjével,

az óriás legalább hat-hét csapást mért rá.

Ezenfelül jelentős különbség mutatkozott a

A Kettő Szabálya

668

vívóstílusuk, illetve a támadásaik hatékonysá-

ga között is. A zöld kardot forgató Jedi csak az

alapvető jártasságot szerezte meg. Vagy nagy

erővel, vagy gyorsan sújtott le, de egyszerre

erősen és gyorsan soha. A pengéje vagy maga-

san érkezett, vagy alacsonyan, de mindig

megtartotta az induló irányát. Ezzel szemben

az óriás leleményesen kiválasztott, váratlan

szögekből sújtott le, vastag és hosszú kék

pengéinek iránya gyakran a támadás kellős

közepén megváltozott. Minden egyes mozdu-

lata a halálos hatékonyság mintapéldája volt,

erőteljes és lendületes csapásaival folyton

bizonytalanságban tartotta Zannaht.

A lány mindennek ellenére úgy ítélte meg,

hogy amíg folyamatosan pörgeti maga körül a

fegyverét, megőrizve annak lendületét, képes

lesz védeni magát. Ezt a véleményét főleg arra

alapozta, hogy a kisebbik Jedi, akarata ellené-

re, folyton akadályozta a másikat. Hol előre-

Dew Karpyshyn

669

nyomulva, hol pedig visszavonulva arra

törekedett, hogy ők ketten felváltva támadja-

nak, és ezzel állandó nyomás alatt tartsák az

ellenfelüket. Csakhogy a nagydarab férfi nem

zúdíthatott hosszabb csapássorozatot

Zannahra, mert fennállt a veszély, hogy hihe-

tetlenül hosszú fegyverével megsebesíti vagy

talán meg is öli folyamatosan előre-hátra

táncoló társát. Ennek eredményeként állandó-

an megtorpant, kitért vagy éppen elhátrált, és

ezzel félbeszakította a támadást. Szabálytalan,

nehézkes ütemben nyomult előre és vonult

vissza, az időzítését és a stratégiáját legalább

annyira a szövetségese szabta meg, mint az

ellensége.

Zannah villámgyorsan forgó pengéinek átha-

tolhatatlan védőfala mögül figyelte meg min-

dezt, és egyelőre beérte azzal, hogy ő maga

teljesen passzív szerepet játszik az összecsa-

pásban. Valószínűnek vélte, hogy ha az óriás

A Kettő Szabálya

670

nem állna vele szemben, egy támadó sorozat-

tal hamar végezne a kisebbik Jedivel. Viszont

azt is belátta, hogy ha ez a pocsékul vívó illető

nem venne részt a csatában, a másik, tapasztalt

ellenfele a végsőkig próbára tenné az ő tudá-

sát, így aztán ez az elrendezés remekül megfe-

lelt neki, mert lehetővé tette számára, hogy

kijátssza egymás ellen a támadóit. Nem kellett

megölnie őket; csakis annyit kellett elérnie,

hogy távol tartsa őket magától, amíg az

orbaliskok áttörhetetlen páncéljával védett

Bane végez a saját ellenfeleivel, és a segítségére

siet.

Zannah kivárta, hogy a kisebbik jedi ismét

támadásba lendüljön, majd felmérte a csapás

nevetségesen kiszámítható pályáját. Pontosan

tudta, hogy a teste irányába süvítő penge hová

fog érkezni, így megengedhette magának,

hogy elszakítsa tekintetét a felé lóduló alakról,

és megnézze, mit művel a mestere.

Dew Karpyshyn

671

Legnagyobb meglepetésére Bane mindkét

ellenfele életben volt, biztos jeleként annak,

hogy kivételesen képzett és tapasztalt kardfor-

gatók. És azt is észrevette, hogy időközben egy

ötödik Jedi érkezett a csarnokba. Ez az illető,

egy ithori férfi a küzdő felektől távolabbra

húzódva állt, és mindkét szemét lehunyta,

mintha meditált volna. Zannah ennyit állapí-

tott meg, aztán ismét a saját ellenségeire fordí-

totta a figyelmét, éppen idejében ahhoz, hogy

elkerülje a halált.

Csupán a másodperc törtrészéig nézett a

mesterére, de a megtermett Jedinek ennyi idő

is elég volt ahhoz, hogy közvetlenül elébe

szökkenjen, és az egyik pengéjét az arca felé

döfje, akár egy lándzsát. Zannah az utolsó

lehetséges pillanatban kapta el a fejét, és

tisztán hallotta a halk sistergést, amikor a feje

mellett elvillanó energiapenge lenyírta és

elhamvasztotta néhány hajfürtjét. A váratlan,

A Kettő Szabálya

672

heves mozdulattól kizökkent a ritmusból, és

megingott. Sebesen pörgő kardját félresöpörte

a másik alak imént indított csapása, amitől a

fegyver elvesztette a forgatónyomatékát, és

lelassult.

Kellett néhány pillanat, hogy a csuklóját el-

csavarva felgyorsítsa a kardját, és ismét bonyo-

lult pályákon mozgassa maga körül. Erre az

időre többé-kevésbé védtelen maradt, amit a

tagbaszakadt Jedi azonnal kihasznált. Az első,

magasan előrekaszáló vágás a fejét vette célba,

majd miután lebukott, az ellenkező irányból

érkező, visszakezes csapás a lábára irányult, és

ugrania kellett, még mielőtt teljesen össze-

szedhette volna magát. Elszökkent ugyan a

penge útjából, viszont rossz szögben érkezett

vissza a kövezetre. Az óriás ekkor újra lesújtott

rá, és mert a támadás irányához képest kifor-

dulva állt, kénytelen volt egy az egyben feltar-

tóztatni a vaskos pengét ahelyett, hogy félre-

Dew Karpyshyn

673

pattintva elvezette volna maga mellett. Az

ütközés erejétől megtántorodott, és mert

végképp elvesztette az egyensúlyát, a kőpad-

lóra zuhant.

A kisebbik Jedi mentette meg. Előreszökkent,

hogy végezzen vele, és ezzel megakadályozta,

hogy a társa bevigye a halálos csapást. A

silány támadásokat Zannah fektében is köny-

nyűszerrel hárította, majd talpra ugrott, és

villámgyorsan belekezdett abba a mozgásso-

rozatba, amely az ő gyakorlatilag áthatolhatat-

lan védelmének alapját képezte.

Egy röpke pillanatra meglátott egy rést, de

ahelyett, hogy megölte volna az ellenfelét,

inkább életben hagyta abban a biztos tudatban,

hogy ez az alak jobban akadályozza a szövet-

ségesét, mint őt.

Néhány pillanattal később a csarnok másik

felében küzdő Jedik egyike felkiáltott:

– Johun! Sarro! Erősítésre van szükségünk!

A Kettő Szabálya

674

– Menj! – harsogta a megtermett férfi. – Ezt

én elintézem!

A következő másodpercben a zöld fénykar-

dot forgató Jedi sarkon fordult, és elrohant.

A sötétbarna bőrű óriás a mellkasát kidül-

lesztve kihúzta magát, és Zannah rádöbbent,

hogy az ellenfele még Bane-nél is magasabb és

izmosabb. Hosszú energiapengéi hangosan

sisteregve bonyolult mintázatokat rajzoltak a

levegőbe előbb a teste körül, majd magasan a

feje felett. Sejtelmesen mosolyogva és aprókat

bólogatva nézett le az előtte álló Sith Úrnőre –

tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az imént

miért nem tudta megölni.

Aztán előreszökkent, és Zannah számára

kezdetét vette a valódi összecsapás.

Farfalla sok-sok éve nem harcolt Worror

harci meditációjának támogatásával. Már el is

felejtette, hogy az ithori mester bámulatos

Dew Karpyshyn

675

képességének köszönhetően mennyivel gyor-

sabbnak és erősebbnek érzi magát. Az Erő

hihetetlen lendülettel tódult át rajta, és csor-

dultig töltötte energiákkal. De még így is

megfordult a fejében, hogy ő és a társai talán

nem élik túl az összecsapást.

Amikor berontottak a csarnokba, a férfi, aki

nem lehetett más, mint maga Darth Bane,

vakmerő rohamra indult. Ez a lépés mindenki

más esetében halálos lett volna, mivel Raskta,

a társa előrefutott, hogy felaprítsa a Sith-et.

Az echani Jedi-hölgy kék pengéit emberi

szemnek szinte követhetetlen gyorsasággal

mozgatva hárította a megtermett alak első vad

csapásait, közben féltucatnyi, külön-külön is

halálos csapást mért a mellkasára és a hasára.

Ám a Sith ahelyett, hogy holtan zuhant volna a

kőpadlóra, feltartóztathatatlanul nyomult

tovább. Egyszerűen feltaszította és letaposta

A Kettő Szabálya

676

volna Rasktát, ha ő az utolsó pillanatban nem

szökken félre az útjából.

Bane nem állt meg, és a lendület egyenesen

Farfalla felé hajtotta. A Jedi-mester kapott még

egy pillanatot, amikor is felfedezte, hogy a Sith

különös, fekete páncélzatot visel a ruhája alatt,

aztán neki is ugrani kellett. Csakis azért élte túl

a megállíthatatlan rohamot, mert Worror

erőinek köszönhetően az ösztönei és reflexei a

megszokottnál nagyságrendekkel jobban

működtek.

Raskta máris megindította az ellentámadást,

hatalmas ívű ugrással repült a Sith felé. Bane

megpördült, és a sötét oldal energiáinak látha-

tatlan hullámát zúdította a fegyvermesterre,

aki nem értett az Erővel végrehajtott támadá-

sok elleni védekezéshez. A hullám elsöpörte és

a falhoz vágta volna, ha Farfalla nem hoz létre

egy Erőfalat, hogy megóvja őt. Az echani

mester így is elszakadt a kövezettől és többmé-

Dew Karpyshyn

677

teres távolságba repült, viszont még a levegő-

ben elcsavarta a testét, és a talpára érkezett

vissza.

A Sötét Nagyúr ekkor Farfalla felé fordult,

nyilván érzékelte, hogy ki védte meg a cél-

pontját. A gondolat gyorsaságával megidézte

az energiáit, és Sith-villámok egész sorozatát

szabadította el. Farfalla ismét Erő-falat létesí-

tett, ezúttal maga előtt, de a kisülések áttörtek

a láthatatlan gáton, és felé íveltek. Ekkor

Raskta felbukkant oldalról, és az előbbi köl-

csönt visszafizetve megmentette a társa életét:

elébe szökkent, szempillantás alatt védekező

stílusba váltott, és a két kardját tágas ívekben

lengetve sorban elkapta a villámokat, míg a

fegyvere maradéktalanul elnyelte azok energi-

áit.

A Sith ekkor ismét nekik esett, a villámokkal

végrehajtott csapást ádáz közelharc követte.

Raskta megint előrerontott, hogy megállítsa a

A Kettő Szabálya

678

második rohamot. Két döfés között hirtelen

leguggolt, és mindkét kardjával egyszerre

előrevágott, hogy lehasítsa az ellenségének

egyik vagy mindkét lábát. A pengéi átvágták

Bane csizmáját, hosszan felnyitották nadrágja

szárát, és ekkor kiderült, hogy a lábát is az a

különös, fénylő páncél veszi körül, amelyet

nem fog a fénykard.

Bane iszonyatos erővel, függőlegesen sújtott

le, mire az echani Jedi keresztezte a pengéit,

hogy azok találkozási pontjánál csapdába ejtse

ellenfele kardját. Csakhogy a Sith színlelt

támadást indított: az utolsó pillanatban vissza-

rántotta a fegyverét, közben a jobb lábát előre-

lendítve hasba rúgta Rasktát, aki megint csak

több métert repült, és hanyatt esve elterült a

kövezeten. Bane nem törődött vele, inkább

tovább nyomult előre, Farfalla felé.

A Jedi-mester elegáns védőállásba ugorva

várta a támadást.

Dew Karpyshyn

679

– Vigyázz! A markolat! – kiáltotta Raskta,

mialatt talpra ugrott.

A figyelmeztetés éppen idejében érkezett.

Farfalla lepillantott, és felfedezte, hogy az

ellensége kardjának markolata kissé íves

formájú, és szokatlanul áll a markában. Azon-

nal rájött, hogy mindez megváltoztatja a Sith

csapásainak jellegét, lehetővé teszi számára,

hogy ritkán alkalmazott irányokból sújtson le.

A Jedik és Sith-ek között zajló kardpárbajok

már-már előírásosan szabályos, hiperpontos

világában ez a megoldás egyedivé és teljesség-

gel kiszámíthatatlanná tette a Sötét Nagyúr

vívóstílusát.

Farfallának mindössze a másodperc törtrésze

kellett ahhoz, hogy észlelje, illetve feldolgozza

ezt az információt, és persze reagáljon rá, így

aztán a kardjának állásszögén módosítva

megállította a vöröslő pengét, amely máskü-

lönben lesiklott volna a saját pengéje mentén,

A Kettő Szabálya

680

és levágta volna a jobb kezét. Az ütés ereje így

is kitépte az ujjai közül a markolatot, kardja a

padlóra hullott, és halkan csörömpölve távo-

labbra pattogótt. Farfalla immáron fegyverte-

lenül állt az ellensége előtt, de Raskta máso-

dízben is megmentette az életét.

Az echani Jedi-hölgy abban a biztos tudat-

ban, hogy a kardja nem hatolhat át Bane pán-

célján, nekifutott, a kellő pillanatban a köve-

zetre vetődött, az oldalán fekve a Sith háta

mögé csúszott, és kirúgta alóla mindkét lábát.

A megtermett alak elzuhant, de a padlóra

érkezve gurult egyet, és máris felpattant. Ám a

rövid haladék lehetővé tette Farfalla számára,

hogy gyorsan körülnézzen, és az Erő segítsé-

gével a markába rántsa a kardját.

Ismét az ellenfele felé pördült, és azzal

szembesült, hogy Raskta megint támadásba

lendült: villámgyors csapások és döfések egész

fergetegét zúdította a Sith-re, és csakis annak

Dew Karpyshyn

681

védtelen arcára célzott, vagyis a testének

egyetlen részére, amelyet nem borított az a

különös, fénylő páncélzat. És figyelemre méltó

módon a mindeddig ádázul rohamozó Bane

ezúttal folyamatosan hátrált.

– Maradj mögöttem! – kiabálta Raskta a tár-

sának. – Csak útban lennél!

Farfalla engedelmeskedett, és sietve össze-

gyűjtötte magában a világos oldal energiáit,

hogy szükség esetén azonnal védőfalat von-

hasson a fegyvermester köré.

Raskta olyan gyorsan mozgott, hogy úgy

tűnt, a tér különböző pontjain harcol ugyana-

zon időpillanatban: a Sith előtt, mögötte és

mellette. Hol mélyen lelapulva körözött, hol

lábujjhegyen állva táncolt, hol külön-külön

sújtott a két kardjával, hol pedig egyszerre, és

mindvégig a Sith arcát támadta. A tagbasza-

kadt férfi elhajolt, forgolódott, vagy ide-oda

ugrott, hogy nyomon kövesse a Jedi-hölgyet,

A Kettő Szabálya

682

és elkerülje a halálosan gyors csapásokat, de

közben szemmel láthatóan kereste a lehetősé-

get, hogy ellentámadást indítson.

Raskta egyedülálló vívótudásról tett tanúbi-

zonyságot, de még Worror harci meditációjá-

val megtámogatva sem tudta eltalálni őrjöngve

védekező ellenfelének arcát. Viszont az új

stratégiájával átvette a kezdeményezést – vagy

legalábbis Farfalla így gondolta.

Bane folyamatosan hátrált, és bal felé hú-

zódva tért ki Raskta pengéi elől, aztán hirtelen

megpördült, és a bejárat közelében álló ithori

felé lódult.

A harci meditáció Worror mester minden

figyelmét lekötötte, esélye sem lett volna

védekezni. Farfalla tudta, ha a Sith végez az

ithorival, akkor ő és a többi társa elveszíti az

egyetlen előnyt, amelynek révén talán győzte-

sen és élve kerülnek ki ebből az őrült össze-

csapásból.

Dew Karpyshyn

683

Egyetlen, összpontosított kitörés formájában

szabadjára engedte a bensőjében felhalmozott

erőket, és egy a világos oldal energiáiból

szövődő sztázismezőbe zárta Bane-t, amely

mozdulatlanságra kényszerítette őt. Csakhogy

a Sötét Nagyúr minden képzeletet felülmúló

hatalomról tett tanúbizonyságot, amikor is

megidézte a sötét oldal energiáit, és egyszerű-

en lerobbantotta magáról a láthatatlan burkot.

Viszont ez a másodpercnyi szünet lehetővé

tette az echaninak, hogy az ithori mester és a

Sith közé vesse magát.

A kék energiapengék búgva és sisteregve

zengték halálos dalukat, amikor Raskta neki-

rontott Bane-nek azzal a szándékkal, hogy

bármi áron, de távol tartja őt Worror mestertől.

Farfalla ekkor rádöbbent, hogy ők ketten

nem bírnak el a Sith-tel: egyfelől, mert iszonya-

tos testi erő dolgozik benne, másfelől, mert

hihetetlen energiatartalékokkal és tudással

A Kettő Szabálya

684

rendelkezik. Mintha Raskta és ő egy természeti

erő ellen harcolt volna…

– Johun! Sarro! – ordította ekkor. – Erősítésre

van szükségünk!

A kiáltás hallatán Johun a távolabb harcoló

társai irányába pillantott.

– Menj! – kurjantotta neki Sarro. – Ezt én

elintézem!

A fiatal Jedi-lovag a terem másik oldala felé

nézett, és azonnal megértette, hogy mi törté-

nik. Worror mester halálos veszélybe került.

Meg kellett védeni őt, már csak azért is, mert a

támogatása nélkül elszállt volna a győzelem

minden reménye.

Johun hatalmasat szökkent, az Erővel hajtva

magát szabályosan átrepült a termen, és a

küzdő felek közvetlen közelében érkezett

vissza a kövezetre. Raskta alig kétméternyire

állt Worrortól, és kétségbeesetten küzdött,

Dew Karpyshyn

685

hogy távolabbra szorítsa a Sith-et. Johun már

csapásra emelte a kardját, de elbizonytalano-

dott, mert észrevette, hogy a magas, széles

vállú alak bőrét furcsa, feketén csillogó héjféle-

ségek borítják.

– Az arcára célozz! – kiáltotta neki Farfalla,

aki rohanva érkezett az összecsapás helyszíné-

re, és lassítás nélkül rávetette magát az ellen-

ségre, mire Johun sietve követte a példáját.

Hárman együtt meg tudták fékezni a Sötét

Nagyurat; Farfalla bal felől, Johun jobbról, míg

Raskta szemből támadta őt. Tapodtat sem

hátrálva hárították a csapásait, újabb és újabb

csapásokat vagy döféseket irányoztak az

arcának, és az erőiket egyesítve végre elérték,

hogy a rettentő harcosnak minden figyelmét és

erejét a védekezés kötötte le, támadásra és

előrenyomulásra még csak nem is gondolha-

tott.

A Kettő Szabálya

686

Johun még a gyilkos összecsapás közepette

is elámult azon, hogy Raskta milyen gyorsa-

sággal és ügyességgel forgatja a két kardját. Az

imént, amikor még a lánnyal küzdött, az a

benyomása támadt, hogy ügyetlen rohamaival

akadályozza Sarrót, de most úgy tűnt, Raskta

képes kihasználni az ő jelenlétét. Amikor

magasra célzott, az echani alacsonyan táma-

dott. Amikor Bane bal oldalára sújtott, az

echani jobbról csapott le. Raskta ezt részben a

fegyverei miatt tehette meg, mert két pengéjét

külön-külön pontosabban és fürgébben tudta

mozgatni, mint Sarro azt a döbbenetesen

hosszú kardját. De nem csak ezen múlott: a

Jedi-hölgy az ösztöneinek és felkészültségének

köszönhetően előre megérezte, mire készül

Johun, és arra villámgyorsan reagálva a maga

javára fordította a helyzetet.

A Sith másik oldalát ostromló Farfalla ele-

gáns csapásokkal és döfésekkel küzdött.

Dew Karpyshyn

687

Minden mozdulata arról tanúskodott, hogy az

évek, évtizedek folyamán tökéletesre csiszolta

a vívóstílusát. És mégis, noha mindhárman

tartották a helyüket, nem tudták meghátrálás-

ra kényszeríteni vagy megölni a Sötét Nagy-

urat.

Holtpontra jutottak. Egyszer sem tudták

eltalálni Bane testének egyetlen sebezhető

részét. Aztán Johun meglátott egy keskeny

bőrcsíkot, amely a Sith alkarján fehérlett,

közvetlenül hosszú szárú kesztyűjének szegé-

lyénél, két páncélburok között. A nyílás kes-

keny volt ugyan, de elég széles ahhoz, hogy

egy jól irányzott csapás behatolhasson rajta.

johun gondosan kivárta a megfelelő pillana-

tot, és lesújtott erre az újonnan kiszemelt

célpontra. Worror támogatása jócskán felfej-

lesztette a képességeit, az Erő szabadon áram-

lott át rajta, és a célba vezette a kardját. A

találat nem sikerült tökéletesre, a pengéje az

A Kettő Szabálya

688

egyik páncéldarab szélébe csapódott, és onnan

lecsúszva belemélyedt a Sith bőrébe – csak-

hogy az ütközéstől elvesztette a lendületét, és

ahelyett, hogy levágta volna Bane karját, alig

kétujjnyira hatolt bele, és csupán néhány

izmot, illetve inat metszett át.

A Sötét Nagyúr felüvöltött haragjában, ami-

kor az ujjai szétnyíltak, és a kardja a kövezetre

zuhant. Ám mielőtt bármelyik Jedi kihasznál-

hatta volna, hogy az ellenfelük fegyvertelen, a

sebesült Sith fájdalmában és haragjában iszo-

nyatos energiahullámot indított feléjük, amely

mindhármukat elsöpörte.

Johun legalább tíz métert repült, aztán a kö-

vezeten hasalva, elborzadva nézte végig, hogy

az ívelő markolatú fénykard felszökken a

kövezetről, és visszaröppen gazdája kezébe.

Bane megdöbbentő módon azonnal megmar-

kolta a fegyverét, mintha a sérülései néhány

pillanat leforgása alatt begyógyultak volna…

Dew Karpyshyn

689

Immáron senki sem állt közte és az ithori

között, mert az iménti hullám Johunhoz ha-

sonlóan Farfallát és Rasktát is elsodorta. A

Sötét Nagyúr felemelte a kardját, hogy végez-

zen Worrorral, és Johun ekkor minden meg-

maradt energiáját szabadjára engedte.

Tudatában volt annak, hogy nem képes átha-

tolni Bane védelmén, éppen ezért nem a tagba-

szakadt férfit vette célba, hanem Worrort

taszította meg. Az ithori mester a sarokba

repült, és a vörös energiapenge, amely máskü-

lönben kettészelte volna őt, ártalmatlanul

csapódott a padlóba.

Johun a következő pillanatban megérezte,

hogy minden ereje elhagyja, és egy csapásra

eluralkodik rajta a fáradtság. A harci meditáció

jótékony hatásai eltűntek, ami arra utalt, hogy

Worror kizökkent az összpontosításból. Ám a

Jedi-mester életben volt, és Farfalla, illetve

Raskta már a lábukon álltak. Johun tudta, ha

A Kettő Szabálya

690

ők ketten csak néhány másodpercre feltartóz-

tatják a Sith-et, az ithori mester tovább medi-

tál, és újra megadja nekik, hármójuknak azt a

támogatást, amelynek révén van némi esélyük

a győzelemre.

Zannah oldalra siklott, gyorsan forgó kardja

elterítette a torkától ellenségének pengéjét, ami

így ártalmatlanul suhant el a válla mellett. Egy

ütemmel később a penge ikerpárja a másik

irányból lendült a csípője felé, mire ő gyors

hátraszaltóval kitért előle, és a mozdulatsort

tökéletesen kivitelezve a talpára érkezett.

Azonnal védőállásba ugrott, és mialatt tovább

pörgette maga körül a fegyverét, rádöbbent,

hogy egészen mostanáig sejtelme sem volt

arról, mit takar valójában a harcművészet

kifejezés.

A hatalmas termetű Jedi a lehető legmaga-

sabb szintre fejlesztette a kardvíváshoz szük-

séges valamennyi képességét. Egy táncos

Dew Karpyshyn

691

kecsességével mozgott, óriási fegyvere halálos

csatadalt zengett. Évek vagy inkább évtizedek

berögződéséből táplálkozó gyorsasággal és

eleganciával hajtotta végre valamennyi moz-

dulatát. Zannah érzékelte, hogy ellenfele a

stílusából eredően teljességgel védtelen az

Erővel végrehajtott támadások ellen, viszont

állandó és heves rohamaival elérte, hogy ő

nem tudta hatékonyan összegyűjteni az ener-

giáit.

Arra is rájött, hogy ha a Jedik rendelkezné-

nek azzal az előnnyel, amit az orbalisk páncél

nyújt Bane-nek, akkor a csata rég véget ért

volna. A mestere nem törődött a találatokkal,

amelyek máskülönben végeztek volna vele, a

személyes biztonságáról megfeledkezve vak-

merően és agresszívan harcolt, hogy elsöpörje

az ellenfeleit. Vele ellentétben az óriásnak

vigyáznia kellett, mert akármekkora volt is,

egyetlen jól irányzott csapás vagy döfés vég-

A Kettő Szabálya

692

zett volna vele. Egy pillanatra sem hagyhatta

magát védtelenül, ezért óvatosabb harcmodort

kellett alkalmaznia. Így aztán, noha nagyság-

rendekkel jobban vívott, mint Bane, Zannah

tartani tudta magát vele szemben – legalábbis

mindeddig.

A Jedi ismét felé lendült, a pengéje a csapás

kellős közepén olyan gyorsan váltott irányt,

hogy görbének tűnt, mintha meghajlott volna a

hirtelen rántástól. Zannah hevesen zihálva,

dühödt védősorozattal hárította a támadást. A

vívóstílusát a harc elnyújtására tervezték, hogy

kifárassza az ellenfeleit, de valahányszor

összecsapott az óriással, ő kényszerült arra,

hogy elhasználja értékes erejét és energiáit – és

ennek eredményeképpen mind jobban kime-

rült.

A gyilkos rohamok közepette azt is felismer-

te, hogy a jelenség nem csupán ellenfele tehet-

ségének és felkészültségének tulajdonítható.

Dew Karpyshyn

693

Érzékelte, hogy valamilyen fajta magasabb

rendű erők munkálnak a háttérben. Az energi-

ák úgy tódultak át a Jedin, mintha valaki más

áramoltatta volna a testébe azokat, még maga-

sabb szintre fejlesztve a képességeit.

Az újabb csapásváltás alatt Zannah hátrálni

kényszerült. A Jedi szédítő gyorsasággal

jobbra-balra táncolva elvágta minden útját, a

sarok felé szorította, hogy lekorlátozza a

mozgásterét. Arra törekedett, hogy megfossza

őt a mozgékonyságától, abban a biztos tudat-

ban, hogy testi erő dolgában nem érhet fel

vele. És Zannah semmit sem tehetett. Lépett

még egyet hátra, és a sarka a fal tövének

ütközött. Innen már sehová sem mehetett.

Tudta, hogy közel a vég.

Ebben a pillanatban meghallotta, hogy a

terem másik végében Bane őrjöngve üvölt, és

felkészült az utolsó rohamra, amelyről tudta,

hogy nem fogja túlélni. Az ellenfele megforgat-

A Kettő Szabálya

694

ta maga körül kétpengés kardját, hogy lendü-

letet gyűjtsön a következő támadáshoz. És

ekkor a tagbaszakadt alakot támogató, titokza-

tos eredetű energiák egyik pillanatról a másik-

ra eltűntek.

Az óriás elbizonytalanodott, és hogy kiderít-

se, mi történt, gyors pillantást vetett a társaira.

Zannah azonnal megragadta a lehetőséget: az

ujjait bonyolult mintázat mentén mozgatva

Sith-varázslatot idézett az ellenségére.

A Jedi a szemét hatalmasra nyitva távolabbra

botladozott, és a fénykardját vadul lengetve

próbálta elűzni magától képzeletbeli démonait.

Pillanatokon belül a rettegéstől félőrülten

vagdalkozva harcolt a láthatatlan szörnyekkel,

és teljesen megfeledkezett Zannah-ról, aki

közelebb szökkent hozzá, és a hátára mért

egyetlen, rézsútos csapással véget vetett az

életének.

Dew Karpyshyn

695

Mialatt a hatalmas test elterült a kövezeten,

Zannah a terem másik végében küzdő Bane-re

fordította a figyelmét. A mestere egymaga

vívott a három Jedivel, de még így is sikerült a

sarokban fekvő ithori felé szorítania őket.

Zannah megidézte az Erőt, és a sötét oldal

energiáiból álcázó palástot vont maga köré,

pontosan úgy, ahogyan a coruscanti tartózko-

dás alatt tette. Ezekben a pillanatokban meg-

látta, hogy az ithori feltápászkodik, és miután

feláll, lehunyja a szemét, mintha meditálna.

Rögtön ezután a világos oldal energiái szét-

áradtak a csarnokban. A Jedik azonnal erőre

kaptak, és villámgyors ellentámadásba lendül-

ve az oldalsó fal felé terelték Bane-t – főként az

arcára és az alkarjának azon részére céloztak,

ahol az orbaliskhéjak között keskeny rés nyílt.

Zannah rohanva indult, hogy segítsen a mes-

terének. Nesztelenül suhant a neki háttal álló

Jedik irányába, az álcázóvarázs elrejtette

A Kettő Szabálya

696

előlük a jelenlétét, így még csak nem is sejtet-

ték, hogy feléjük tart. Elsőnek az echanira

csapott le, pontosan a háta közepébe döfve

teljesen felnyársalta a testét, mire a nő felhör-

dült, és élettelenül rogyott a kőpadlóra. A

Bane-t balról támadó, zöld fénykarddal harco-

ló férfi ekkor félig Zannah felé fordult, egy

pillanatra megfeledkezve a vele szemben álló

ellenfeléről. Bane azonnal kihasználta a lehető-

séget, és villámgyorsan előreszökkenve levág-

ta az illető jobb karját, valamivel a könyöke

felett. A Jedi felordított, térdre roskadt, és

elkeseredetten markolta a csonkot, amelyből

egyetlen csepp vér sem fröcskölt, mivel az izzó

energiapenge elégette és lezárta az ereit. A

látvány a Ruusan felszíne alatt lejátszódott

jelenetet juttatta Zannah eszébe, amikor is

megsemmisítette az unokatestvére kezét…

A fejét hevesen megrázva kisöpörte elméjé-

ből a felkavaró emléket, de a pillanatnyi kiha-

Dew Karpyshyn

697

gyással lehetőséget adott a sebesült Jedi-nek

arra, hogy oldalra vetődve távolabbra gurul-

jon. Zannah ekkor habozott, mert hirtelenjében

nem tudta eldönteni, hogy a megcsonkított

harcossal végezzen-e, vagy a mesterének

segítsen.

A kérdés a következő pillanatban megoldó-

dott, amikor is Bane orbalisk-páncélba zárt bal

alkarjával félreütötte a felsőteste felé lendülő,

aranyszínű energiapengét, és jobbkezes csapá-

sával lenyakazta az elegáns ruhákat viselő

Jedit.

A sarokban álló ithori megérezte, hogy a

társai meghaltak, és kiszakadt a meditációs

transzállapotból. Mielőtt azonban cselekedhe-

tett volna, Bane odaugrott elé, és egyszerre

széthasította mind a négy gégéjét. Az ithori

előrezuhanva elterült a padlón, és Bane meg-

fordult, hogy végezzen a félkarú Jedivel.

A Kettő Szabálya

698

Maga elé nyújtotta a bal kezét, és megidézte

magában az Erőt, ám egyetlen pillanattal

azelőtt, hogy elszabadította volna a bíborszínű

villámok viharát, a lábánál fekvő ithori elkapta

a bokáját. És a halálos sebet kapott jedi utolsó

cselekedeteként bevetette a saját, különleges

fegyverét.

Kék színű, halványan derengő gömb jelent

meg Bane körül, és az ujjvégeiből kiszakadó

villámok ahelyett, hogy a célpontja felé íveltek

volna, visszapattantak az anyagtalan burok

belső felületéről. A lövedékek összevissza

cikáztak a gömb belsejében, és olyan heves

energiavihart teremtettek, hogy Zannahnak el

kellett fordítania a fejét, nehogy belevakuljon a

mind erősebb ragyogásba. Néhány pillanat

múlva, a heves sistergés és recsegések közepet-

te meghallotta Bane üvöltését, és amikor

visszanézett, azzal szembesült, hogy a gömb

Dew Karpyshyn

699

eltűnt, és a helyén egy feketére égett, füstölgő

alak fekszik – a mestere.

Már-már elindult felé, de ekkor észrevette,

hogy az egyetlen, még élő Jedi a kövezeten

heverő fénykardja irányába kúszik, hogy még

ebben a szörnyű állapotában is tovább harcol-

jon.

Zannah odarontott a sebesülthöz, és gyűlö-

lettől, illetve haragtól torzult arccal, vérszom-

jasan vicsorogva megforgatta a kardját a feje

felett. A Jedi könyörögve nézett fel rá, de ő

válasz gyanánt lesújtott, és véget vetett a

nyomorult alak életének.

A Kettő Szabálya

700

Huszonkettedik fejezet

Amikor Zannah odaért Bane mellé, biztosra

vette, hogy a mestere halott. A villámok ha-

muvá égették a ruházatát, és megolvasztották

a csizmáját, illetve a kesztyűjét. Az arcának és

kezének bőre elszenesedett, továbbá minde-

nütt hólyagok borították, amelyekből sárgás,

sűrű genny szivárgott. A mellkasára és a

hátára tapadó paraziták egy része elpusztult;

sötétbarna héjuk feketére változott és ezernyi

helyen berepedezett. A lapos testek alól vé-

kony füstcsíkok szálltak ki, és olyan émelyítő

bűzt hoztak magukkal, hogy Zannahnak

felfordult a gyomra.

Aztán meglátta, hogy Bane mellkasa lassan

emelkedik és süllyed, de a férfi olyan felszíne-

sen és rendszertelenül lélegzett, hogy alig

lehetett észrevenni. Minden jel arra vallott,

Dew Karpyshyn

701

hogy az elviselhetetlen fájdalomtól súlyosan

sokkos állapotba került, és az eszméletét is

ezért vesztette el. Zannah várt egy kicsit, mert

arra számított, hogy mesterének elégett szöve-

tei máris elkezdenek regenerálódni, de nem

tapasztalt semmit, ami arra utalt, hogy a

sérülések begyógyítása meghaladja az

orbaliskok képességeit.

Hirtelen halk nyikorgást hallott a háta mö-

gül, és amikor megfordult, azt látta, hogy

Darovit éppen kilép a rejtekhelyéről. A férfi

végighordozta tekintetét a hullákon, majd

elindult a mestere mellett térdelő Zannah felé.

– Ő is…? – kérdezte menet közben, a Sötét

Nagyúrra mutatva.

– Ő még él – válaszolta ingerülten Zannah,

és felállt.

Darovit odaballagott hozzá, közben az ép

kezével a mellkasához szorította Belia Darzu

holokronját, illetve a kisméretű adatkártyát.

A Kettő Szabálya

702

Zannah, amint meglátta a kincseket, odanyúlt,

és kikapta őket az unokatestvére markából.

Darovit semmivel sem törődve bámulta a

kövezeten heverő, fekete testet, amelyben

csodával határos módon még pislákolt az élet

lángja.

– Szedd össze a fénykardokat! – parancsolta

neki Zannah. – Azonnal indulunk!

Darovitnak volt annyi esze, hogy ne szálljon

vitába, inkább elsietett, hogy összegyűjtse az

elesett Jedik fegyvereit: a Tythonon aratott

Sith-győzelem trófeáit.

Zannah a ruhájának belső zsebébe rejtette a

holokront és az adatkártyát, majd vett egy

mély lélegzetet, hogy összpontosíthassa a

gondolatait. Megidézte magában az Erőt, aztán

felemelte a kövezetről és derékmagasságban

lebegtette Bane testét.

Ezzel a módszerrel vitte ki mesterét az erőd-

ből, Darovit szorosan a nyomában lépkedett. A

Dew Karpyshyn

703

szabadba érve Zannah fontolóra vette, hogy

melyik hajóval hagyják el a bolygót, és rövid

latolgatás után a Lorandára esett a választása,

mert azonfelül, hogy nagyobb volt, mint a

Mystic, egykori tulajdonosának parancsára a

gyártói kiválóan felszerelt orvosi kabint is

berendeztek a fedélzetén.

– Nyisd ki a rakteret! – rendelkezett a fény-

űző cirkáló felé biccentve.

Darovit előrefutott, és végrehajtotta az utasí-

tást, majd Zannah lassan és óvatosan felvitte a

rámpán a mesterét.

Az orvosi kabinba érve rácsatlakoztatták

Bane-t a baktaszivattyúra. A sérülései alapo-

sabb kezelést kívántak volna, nevezetesen,

hogy néhány napot baktatartályban töltsön, de

ez a lehetőség nem állt a rendelkezésükre. A

második legjobb megoldást a szivattyú jelen-

tette: hatalmas adag baktát injektált Bane

ereibe, átkeringette a szervezetén, majd kiszűr-

A Kettő Szabálya

704

te a véréből, hogy aztán újra és újra megismé-

telje a folyamatot.

– Stabil az állapota – jelentette ki Darovit a

műszereket fürkészve de ez nem fog sokáig

tartani. Amikor egy orbalisk elpusztul, meg-

mérgezi a gazdaszervezetet.

– Tudomásom szerint elolvastad a kártyán

szereplő anyagot – válaszolta Zannah. – Szedd

le őket róla!

– Azzal sem segítenék rajta – közölte

Darovit, továbbítva azt, amit a tanulmányból

megtudott. – Túl késő. Az orbaliskok a haláluk

pillanatában toxinokat juttattak a szöveteibe. A

méregmolekuIák mikroszkopikus szinten

behatoltak a sejtjeibe. Legfeljebb néhány napja

van hátra.

– Te egy átkozott gyógyító vagy! – rivallt rá

Zannah az unokafivérére. – Mentsd meg!

– Nem tudom megmenteni – válaszolta hig-

gadtan Darovit. – Itt nem. Nincsenek megfele-

Dew Karpyshyn

705

lő berendezéseink és gyógyszereink. De még

ha volnának is, akkor sem tehetnék semmit.

Miután az orbaliskok mérgei behatolnak a

gazdaszervezetbe, sehogyan sem lehet megál-

lítani a folyamatot.

„Még nem halhatsz meg! – gondolta Zannah

a fogait csikorgatva, és a mesterét bámulva. –

Még sok mindent kell megtanítanod nekem!”

Darth Bane hatalma messze meghaladta a

sajátját. Megvolt benne a lehetőség, hogy egy

napon túlszárnyalja a mesterét – ezt maga a

mester mondta neki –, viszont Bane máris

rendelkezett azzal a tudással, amire ő egyelőre

csak áhítozott. Szép számmal akadtak titkok,

amelyekbe a Nagyúr egyelőre nem avatta be,

és amelyek révén a mostaninál sokkal nagyobb

hatalomra tehetett volna szert. Zannah elkép-

zelhetőnek tartotta, hogy egy napon neki is

sikerül majd feltárni ezeket a rejtélyeket, de

A Kettő Szabálya

706

Bane további útmutatására támaszkodva

biztos lehetett a sikerben.

És amit még feltétlenül meg kellett tudnia, az

jóval túlhaladta az Erőhöz kötődő ismereteket.

Az elmúlt tíz évben csak azzal foglalkozott,

hogy megtanulja irányítani a sötét oldal ener-

giáit. Ezen időszakban a mestere elkezdte

összeállítani az apró darabokat, amelyek

egyszer, a távoli jövőben lehetővé teszik majd,

hogy a Sith-ek felemelkedjenek, és az uralmuk

alá hajtsák az egész Galaxist.

Bane kémekből és informátorokból álló, ha-

talmas hálózatot hozott létre, de Zannahnak

fogalma sem volt ennek kiterjedéséről és

mélységéről, de még arról sem, hogy hogyan

léphetne kapcsolatba az egyes ügynökökkel. A

mestere száz és száz tervet szőtt, bonyolult

folyamatokat indított be annak érdekében,

hogy a Sith-ek mindinkább megerősödjenek,

és a Köztársaság fokozatosan meggyengüljön.

Dew Karpyshyn

707

De Zannah keveset látott, és még kevesebbet

értett ezekből a hosszú távra szóló, átfogó

politikai cselszövésekből.

Bane rendelkezett azzal a különleges adott-

sággal, hogy jócskán előrelátott a jövőbe.

Pontosan tudta, hogyan aknázhatja ki a Köz-

társaság sebezhető és gyenge pontjait. Tudta,

hogyan vonhatja el a jedik figyelmét a sötét

oldalról, és ezzel párhuzamosan ráterelte őket

a teljes megsemmisülésükhöz vezető hosszú

útra. Tudta, hogyan manipuláljon egyes te-

remtményeket, szervezeteket és kormányzato-

kat, és hogyan vessen el magvakat, amelyek

évekig, netán évtizedekig rejtőznek majd,

mielőtt szárba szökkennek.

Zannaht mélységesen lesújtotta a tény, hogy

ha a mestere meghal, akkor megsemmisül

minden, amit az elmúlt évtizedben megterem-

tett. És akkor neki elölről kell kezdenie min-

dent. Keresnie kell egy tanítványt, noha még

A Kettő Szabálya

708

saját magának is sokat kellene tanulnia ahhoz,

hogy a képességei a maguk teljességében

kibontakozzanak. Vakon botorkál majd előre,

minden oldalról ellenségektől szorongatva.

Nehezére esett elképzelni, hogy egyetlen hibát

sem fog elkövetni, egy hibát, amely a bukását

okozza… és a Sith-ek végső, visszavonhatatlan

pusztulását.

Nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Élet-

ben kellett tartania Darth Bane-t, mind a saját,

mind a rend érdekében. És ha Darovit nem is

rendelkezett elegendő tudással ahhoz, hogy

meggyógyítsa a mesterét, ő maga hallott

valakiről, aki talán képes lesz erre. Valakiről,

aki egyszer már megmentette Bane életét.

– Gondoskodj róla, hogy életben maradjon! –

parancsolta halálos fenyegetést hordozó han-

gon az unokafivérének.

Zannah rögtön ezután elhagyta az orvosi

kabint, átsietett a pilótafülkébe, és beült a

Dew Karpyshyn

709

műszerfal elé. Betáplálta az Ambria koordiná-

táit a navigációs számítógépbe, de nem a

táboruk felé indult. Egy Caleb nevezetű férfit

akart előkeríteni.

Noha Caleb kunyhója alig száz mérföldre

esett a saját táboruktól, Zannah még sosem

találkozott a híres illetővel. Csakis a mesteré-

nek történeteiből ismerte. Bane elmondta neki,

hogy a gyógyítót átjárja az Erő, de nem úgy

merít belőle, ahogyan a Jedik és a Sith-ek – a

világos vagy a sötét oldal mit sem jelent a

számára, hanem titokzatos természeti energi-

áknak parancsol.

Akkoriban nem tudta felfogni, hogy miről

beszél Bane, de miután letette a Lorandát a

talajra, alig ötvenméternyire az apró, düledező

viskótól, amelyet Caleb az otthonának neve-

zett, kezdte megérteni. Különös energiák

hatották át a környéket, amelyek megszólítot-

A Kettő Szabálya

710

ták ugyan, de semmit sem értett furcsa, számá-

ra teljességgel idegen nyelvükből. Az orrában

érezte a jelenlétüket, amikor kinyílt a raktér

hátsó rámpája, és a lábában is érzékelte, ami-

kor kiugrott a hajójából. Maga a föld is vibrált

a talpa alatt, különös dallamot zengett, amely

túl halk volt ahhoz, hogy a fülével hallja, de túl

átható ahhoz, hogy rezgésbe hozza a fogait.

Darovit a hajó lebegőhordágyát irányítva

lépkedett a háta mögött. A gépezet mellette

úszott a levegőben, és a felületén a továbbra is

eszméletlen Darth Bane feküdt. Ahogyan

nemrégiben Belia erődjénél, úgy Zannah most

is minden ceremónia nélkül szállította a meste-

rét, mint valami rakományt. Ezúttal viszont

nem az Erő, hanem a hordágy hajtóművei

tartották őt körülbelül egy méterrel a föld

felett.

Dew Karpyshyn

711

– Ez a hely lenyűgöző! – bökte ki ámuldozva

Darovit. – Még sosem éreztem ehhez foghatót!

Olyan… nyers…

Zannahnak eszébe jutott, hogy bár az unoka-

testvéréből hiányzik a Jedik és Sith-ek hatalma,

bizonyos mértékig fogékony az Erőre. Egy

pillanatra elgondolkodott azon, hogy Darovit

talán ugyanolyan képességekkel rendelkezik,

mint Caleb, de nyomban rájött, hogy ez fikarc-

nyit sem változtat az indokon, amiért ő idejött.

Négy nap telt el azóta, hogy maguk mögött

hagyták a Tythont, és Bane állapota folyama-

tosan romlott. Minden jel arra vallott, hogy

segítség nélkül hamarosan meghal.

Zannah az első benyomásai alapján nem sok

reményt táplált az iránt, hogy a mestere meg-

menekül. Ahogyan az Ambrián szinte minde-

nütt, itt is kopár, terméketlen kősivatag terült

el körülöttük minden irányban, ameddig a

szem ellátott. A zordon egyhangúságot nem

A Kettő Szabálya

712

törte meg más, csupán néhány kiugró szikla-

tömb, valamint Caleb kunyhója és tűzverme. A

minden kényelmet nélkülöző táborhely elha-

gyatottnak tűnt.

A kunyhó kicsi volt, az oldalainak hossza az

öt métert sem érte el. A falai negyvenöt fokos

szögben befelé dőltek, és egy pontban találkoz-

tak középtájt, így az építmény a formája alap-

ján piramisra emlékeztetett. Hogy Caleb

honnan és hogyan szerzett fát, azt nem lehetett

megállapítani, de nyilvánvalónak tűnt, hogy

évek óta egyetlen alkotóelemet sem cserélt ki.

A gerendák világossárgára fakultak a tűző

naptól, és bár az Ambria száraz éghajlatán

nem rohadtak el, a felületükbe keskeny és

sekély csatornák százai mélyedtek, amelyeket

az évtizedek alatt lefutó esővíz vájt ki. A

tűzrakó helyre néző falban alacsony nyílás

sötétlett, az ajtót agyonfoltozott takaró helyet-

Dew Karpyshyn

713

tesítette, amely lustán lengedezett a sivatagi

szellőben.

Maga a tűzrakó hely nem állt másból, mint

kéttucatnyi, kör alakban lerakott, lángoktól és

koromtól megfeketedett kőből. Háromlábú

vasállvány magasodott fölébük, amelynek

csúcsáról kurta vasláncon jókora, üres és rég

kihűlt üst függött.

Zannah hűen emlékezett a mesterétől hallott

történet azon részére, amikor is Caleb beleme-

rítette a kezét a fortyogó levesbe, hogy bebizo-

nyítsa, nem fél a fájdalomtól, és nem lehet

megfélemlíteni. Tíz évvel ezelőtt a gyógyító

először nem akarta elvállalni a súlyos mérge-

zéstől haldokló Sith kezelését, de aztán, ami-

kor Bane megfenyegette azzal, hogy megöli a

lányát, mégis belement. Mindennek fényében

Zannah elgondolkodott azon, hogy ha netán

rátalálnak a gyógyítóra, vajon ismét elutasítja-

e, hogy segítsen a mesterén.

A Kettő Szabálya

714

– Hahó! – kiáltotta Darovit, és a hangja bele-

veszett a tábort körülölelő ürességbe. – Hahó!

Zannah lassú léptekkel megközelítette a

kunyhót, és amikor odaért, félrehúzta a bejára-

ti nyílást takaró ócska pokrócot. Nem látott

mást odabent, mint egy a sarokba vetett, lapos

szalmazsákot. Visszalépett az ajtóból, majd

lassan körbefordulva végighordozta tekintetét

a tábor körüli, kövekkel telehintett sivatagon,

hátha felfedez valamit, ami Caleb hollétére

utal. Darovit is körülnézett, majd kibökte az

egyetlen logikus következtetést:

– Nincs itt senki.

Zannah rövid töprengés után rájött, hogy

nem csupán a gyógyító tűnt el. Hol vannak

például a gyógyszerei, amelyekkel kezelni

szokta a betegeit? Hol vannak az alapvető

készletei – a víz, az ennivaló, a tűzifa amelyek

nélkül néhány napnál tovább nem maradha-

Dew Karpyshyn

715

tott volna életben itt, a kősivatag kellős köze-

pén?

A lány emlékezett arra, hogy Caleb annak

idején azért jött az Ambriára, hogy elmenekül-

jön a Sith-ek és a Jedik között dúló háború elől.

Szerencsétlenségére a háború végül követte őt

még erre a távoli világra is. Ám a gyógyító a

harcok idején mindvégig semleges maradt,

nem segített sem a világos, sem a sötét oldal

hívein – Bane-nek is csak halálos fenyegetések

árán sikerült kicsikarnia belőle, hogy kivételt

tegyen a szabály alól. A háború végén talán

feladta magányos útjait, visszatért a szülő-

bolygójára, és visszailleszkedett a galaktikus

társadalomba. Ez még csupán egy volt a

számos lehetőség közül, amelyek magyarázat-

tal szolgálhattak az eltűnésére.

Lehet, hogy meghalt. Tíz év telt el azóta,

hogy Bane a táborában járt, és bár Caleb akko-

riban legfeljebb ötvenéves lehetett, sok minden

A Kettő Szabálya

716

történhetett vele az elmúlt évtizedben. Az

Ambria barátságtalan, sőt veszedelmes világ

volt. Megeshetett, hogy az orvost megölték és

felzabálták a hssissek, a félelmetes húsevő

gyíkok, amelyek elsősorban a Natth-tóban

portyáztak, de néha a partokra kimászva

vadásztak zsákmányra.

És a bolygón olyan ragadozók is akadtak,

amelyek az értelmes lények közé tartoztak. Az

a maroknyi teremtmény, aki továbbra is az

Ambrián lakott, az egykori csaták maradvá-

nyaiból élt. Összegyűjtötték a sérült alkatré-

szeket és régi gépezeteket, majd helyrehozták

és eladták azokat más világokra. A roncsvadá-

szok – így nevezték őket – durva alakok voltak

ugyan, viszont senkinek sem ártottak, csak

megpróbáltak boldogulni valahogy. Egyesek

viszont elszánt bűnözők lettek, akik bárkit

megöltek bármiért, ami némi értéket képviselt

Dew Karpyshyn

717

– mint például Caleb eltűnt gyógyszerei és

készletei.

Az is megtörténhetett, hogy Caleb betegség

vagy sérülés áldozata lett, amelyből még ő sem

tudta kigyógyítani magát. Ha természetes

halált halt, nem kellett hozzá sok idő, hogy a

sivatagi dögevők széthordják a maradványait,

nem hagyva hátra semmiféle nyomot, amely

elárulta volna, hogy mi történt.

Zannah számára egyértelműnek tűnt, hogy

itt nem kaphat segítséget, és nem látta értel-

mét, hogy máshová menjen. A mesterének

legfeljebb egy-két napja maradt, mielőtt az

orbaliskok mérgei elérik a halálos szintet. Így

aztán tehetetlenül ácsorgott a kunyhó előtt, és

elképzelni sem tudta, hogy mitévő legyen. És

ekkor eszébe jutott a Bane-től hallott történet

egy másik részlete.

Caleb annak idején megpróbálta elrejteni a

lányát, de a mestere könnyűszerrel felfedezte a

A Kettő Szabálya

718

viskóban lapító teremtést, ugyanis a táborban

nem akadt más rejtekhely – legalábbis tíz évvel

ezelőtt.

– Itt várj! – parancsolta Zannah az unokafi-

vérének, és hátrahagyta, hogy őrködjön Bane

hordágya mellett.

Besietett a kunyhóba, félrerúgta a szalma-

zsákot, és elégedetten bólintott, amikor meg-

látta a deszkapadlóba ágyazott, kisebbfajta

csapóajtót. Az Erő közvetítésével felemelte, és

egy férfit pillantott meg, aki a szűkös pincéből

meredt fel rá.

Az illető az arckifejezése alapján nem tűnt

ijedtnek, de még dühösnek sem. Inkább csak

fáradtnak látszott, mintha előre tudta volna,

hogy hosszú és unalmas vita vár rá.

– Kifelé! – szólt le neki Zannah, azzal távo-

labbra hátrált, és a fénykardjának markolatá-

hoz eresztette a kezét.

Dew Karpyshyn

719

A férfi egyetlen hang nélkül felmászott a

keskeny létrán, majd felegyenesedve megállt a

lánnyal szemben. Az átlagos magasságú,

vékony alak az ötvenes évei végén járhatott.

Egyenes szálú, sötét haja a vállát verdeste, míg

a bőrét szinte feketére égette, és ráncosra

cserzette a sivatagi napsütés. A megjelenésé-

ben semmi sem utalt arra, hogy különösebb

hatalommal vagy fontossággal bír, de Zannah

érzékelte a belőle áradó, nyugodt erőket.

– Tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte tőle.

– Azóta ismerlek, hogy te és a mestered tá-

bort vertetek ezen a világon – felelte halkan

Caleb.

– És tudod, hogy miért vagyok itt?

– Érzékeltem, hogy közeledsz. Ezért rejtőz-

tem el – válaszolta a gyógyító.

Zannah lépett egyet oldalra, és lenézett a

pincébe. A puszta földbe vájt üreg falai men-

tén keskeny polcok álltak, rajtuk üveg- és

A Kettő Szabálya

720

kőpalackok, valamint bőrzacskók és fadobo-

zok sorakoztak, amelyek különféle gyógysze-

reket és orvosi eszközöket tartalmaztak. Az

egyik sarkot ennivalóval teli szövetzsákok, a

másikat szögletes tárolódobozok foglalták el.

– Ezt mikor ástad ki? – kérdezte Zannah, az

orvosra pillantva.

– Röviddel azután, hogy a mestered itt járt –

válaszolta Caleb. – Tartottam tőle, hogy egy

napon visszatér, és szerettem volna egy rejtek-

helyet a kislányomnak. – Ekkor meglepő

módon elmosolyodott, és derűsen hozzátette:

– De a lányom most már felnőtt. Elhagyta ezt

a világot, és soha nem fog visszatérni ide. Így

aztán nincs hatalmad felettem.

– Azt akarod ezzel mondani, hogy nem segí-

tesz a mesteremen? – érdeklődött Zannah, és

még csak azzal sem törődött, hogy fenyegető

hangon tegye fel a kérdést.

Dew Karpyshyn

721

– Ezúttal semmivel sem kényszeríthetsz rá,

hogy megtegyem – felelte Caleb mélységes

elégedettséggel.

Zannah rádöbbent, hogy a férfi tíz éven ke-

resztül készült erre a percre, és úgy döntött,

hogy megpróbál a lelkiismeretére hatni.

– A Jedik és a Sith-ek közötti háború véget

ért – mondta megfontoltan. – A mesterem már

nem katona. Csupán egy teljesen átlagos

emberi lény, akinek szüksége van a segítsé-

gedre.

– A mestered sosem volt átlagos ember, és

soha nem is lesz az – vágott vissza fanyarul

mosolyogva Caleb. – Bár annyiban igen, hogy

hamarosan meg fog halni.

Zannah egyetlen pillantást vetett a férfi kezé-

re, amely a tíz éve elszenvedett égési sérülések

miatt mindörökre ráncos maradt, és elvetette

az ötletet, hogy kínzással kényszeríti együtt-

működésre Calebet. És azt is tudta, hogy hiába

A Kettő Szabálya

722

próbálná az Erő segítségével befolyásolni az

elméjét, az orvos túl erős ahhoz, hogy meg

lehessen törni az akaratát.

– Rengeteg kreditet fizetek – mondta ekkor –,

gazdagabb leszel, semmint el tudnád képzelni.

Caleb körbemutatott a rozoga viskó belsején,

és a fejét csóválva megkérdezte:

– Egy magamfajta ember mire menne a kre-

ditekkel?

– És mi a helyzet a lányoddal? – folytatta

Zannah. – Gondolj bele, milyen csodás és

könnyű lehetne az élete!

– Még ha elfogadnám is az átkozott fizetsé-

gedet, sosem tudnám eljuttatni a lányomhoz –

válaszolta Caleb. – A saját biztonsága érdeké-

ben ragaszkodtam ahhoz, hogy változtassa

meg a nevét, amint elhagyta ezt a bolygót.

Fogalmam sincs, hogy hívják most. És azt sem

tudom, hol él.

Dew Karpyshyn

723

Zannah néhány pillanatig némán rágcsálta

az alsó ajkát, majd tehetetlenségében megint

másik irányból próbálkozott.

– Ha nem segítesz a mesteremen, vadászni

fogok a lányodra. Megkeresem, megkínzom és

megölöm – fogadkozott elszántan, és a nyoma-

ték kedvéért gondosan kihangsúlyozta a

vészjósló szavakat.

– De előbb még a szeme láttára megkínzok

és megölök mindenkit, aki kedves és fontos

neki.

Caleb mosolyogva bólogatott, mintha szóra-

koztatónak találta volna az üres fenyegetőzést.

– Rajta, menj! – vágott vissza már-már vidá-

man. – Keresd csak bátran, engem meg hagyjál

békén! Mindketten tudjuk, hogy sosem fogod

megtalálni.

Zannah tudta, hogy az orvos megint elkapta.

Név és személyleírás nélkül lehetetlen lett

A Kettő Szabálya

724

volna előkeríteni a fiatal nőt, aki a Köztársaság

milliónyi világának bármelyikén lakhatott.

Ismét lesandított az iszonyatosan ráncos

kézre, amely néma bizonyítékként szolgált

arra, hogy testi kínokkal nem lehet megtörni

az orvost. De mert Zannahnak nem maradt

más választása, úgy döntött, hogy mégis

megpróbálja.

Megidézte magában az Erőt, és annak közve-

títésével felemelte Calebet. A lába alig néhány

centiméterrel kalimpált a padló felett, de a feje

így is az alacsony, ferde mennyezetet súrolta.

Zannah szorítani kezdte, egyre erősebb nyo-

mást gyakorolt a belső szerveire, ami rendkí-

vüli fájdalmakat okozott annak a néhány

teremtménynek, akivel korábban kísérletezett.

A tüdőt persze gondosan szabadon hagyta,

hogy az orvosnak módjában álljon lélegezni és

beszélni.

Dew Karpyshyn

725

– Tudod, hogyan vethetsz véget a szenve-

désnek – mondta ridegen. – Csak mondd ki,

hogy meggyógyítod a mesteremet!

Caleb hangosan nyögött és zihált kínjában,

de határozottan megrázta a fejét.

– Zannah! Mit művelsz? – csattant fel ekkor

Darovit, és berontott az ajtónyíláson. Noha

Bane mellett kellett volna őrködnie, nyilván

meghallotta az iménti szóváltást, vagy pedig

túl hosszúnak ítélte a várakozást, és úgy

döntött, megnézi, hogy mi köti le ennyi ideig

az unokahúga figyelmét. – Hagyd abba! Meg-

ölöd! Azonnal engedd el!

Zannah ingerülten és csalódottan felhor-

kantva szertefoszlatta az energianyúlványait.

Caleb a padlóra zuhanva elterült, Darovit

pedig odaugrott hozzá, hogy gyorsan meg-

vizsgálja, de az idősebb férfi a fejét rázva

elhessegette maga mellől. Ezt követően feltér-

A Kettő Szabálya

726

delt, leült a sarkára, és kezét a combján nyug-

tatva mélyeket lélegzett.

Darovit ekkor a lányhoz fordult, és dühösen

ráförmedt:

– Ezt meg miért csináltad?

– Nem hajlandó segíteni nekünk – válaszolta

Zannah, és bár igyekezett határozottnak mu-

tatni magát, a hangja eléggé bizonytalanul

csengett.

– Nem fogom még egyszer rászabadítani a

Galaxisra azt a szörnyeteget – jelentette ki

Caleb, aki a kínzás utóhatásai miatt továbbra is

szorosan összepréselte a két fogsorát. – Sem-

mivel sem tudsz rávenni, hogy megmentsem.

Zannah közelebb lépett hozzá, fél térdre

ereszkedett mellette, és közvetlenül közelről

suttogta neki:

– Hatalmamban áll kirángatni az agyad mé-

lyéről a legrosszabb rémálmaidat, és életre

kelteni azokat a szemed előtt. Olyan rettegést

Dew Karpyshyn

727

zúdítok rád, ami az őrületbe kerget. Széttépi a

tudatodat, a józan eszedet, és dühöngő őrült-

ként fogod leélni az életed hátralévő részét.

Darovit elhűlve hallgatta a vészjósló szava-

kat, de Caleb ezúttal is végtelenül dühítő

mosolyra húzta a száját.

– Ha megteszed – válaszolta higgadtan –,

attól még a mestered ugyanúgy meghal.

Zannah az alsó ajkát rágva meredt az orvos-

ra, majd talpra ugrott, és a két férfit hátra-

hagyva kiviharzott a kunyhóból.

A Kettő Szabálya

728

Huszonharmadik fejezet

Zannah tehetetlen dühében remegve gázolt

át a táborhely határa és a kunyhó között elte-

rülő homoksávon. Lecövekelt a mestere mel-

lett, és mélyen lehajolva leolvasta a hordágy

oldalába épített monitorról a Bane életjelensé-

geit leíró adatokat. A mestere életben volt, de

már az élet és a halál határán járt. Minden arra

utalt, hogy hamarosan átkel azon a határon, és

magával viszi minden tudását és titkát.

Zannah még akkor is a hordágy mellett

ácsorgott, amikor legalább negyedórával

később Darovit kilépett a kunyhóból, és odasi-

etett hozzá.

– Amikor majd elmegy – mondta halk, vi-

gasztaló hangon, az előtte fekvő testre bámul-

va –, legalább békésen távozik.

Dew Karpyshyn

729

– Nincs olyan, hogy béke! – csattant fel

Zannah. – Nem számít, hogy a csatamezőn

vagy álmodban halsz meg, a halál minden-

képpen halál!

– De legalább nem érez fájdalmat – felelte

Darovit, előrángatva egy újabb, értelmetlen

közhelyet.

– Ha fájdalmat érzel – vágott vissza Zannah

az azt jelenti, hogy életben vagy. Bármikor

lemondok a lelki békéről a fájdalom javára.

– Sosem hittem volna, hogy ilyesmit hallok

tőled – jegyezte meg a fejét csóválva Darovit. –

Hát nem látod, hogy Bane mit csinált belőled?

„Sith-et csinált belőlem” – gondolta Zannah,

míg hangosan így válaszolt:

– Erőssé tett. Hatalmat adott nekem.

– Ma már csak ez érdekel, Zannah? A hata-

lom? – kérdezte keserűen Darovit.

A Kettő Szabálya

730

– A hatalom révén győzelmet aratok. A győ-

zelem révén a láncaim lehullnak – idézte a

Sith-dogmákat a lány.

– A hatalom nem mindig hozza el neked a

győzelmet – vitatkozott Darovit. – Nézd csak

meg, hiába minden hatalmad, nem tudtad

rávenni Calebet, hogy segítsen neked.

„Bane biztosan találna megoldást” – keser-

gett magában Zannah, de nem szólt semmit.

– Tudom, hogy mi történt veled – mondta

ekkor Darovit, és megnyugtató gesztussal a

lány vállára tette a kezét. – Kislány voltál

akkoriban. Féltél. Egyedül voltál. Bane rád

talált, és maga mellé vett. Megértem, hogy

hűséges vagy hozzá. Megértem, hogy miért

törődsz vele.

Zannah lerázta magáról Darovit kezét,

szembefordult az unokafivérével, és durván

ráförmedt:

Dew Karpyshyn

731

– Én Sith vagyok! Engem nem érdekel senki

más, csakis én magam.

– Én is érdekellek… Velem is törődsz…

Zannah ezúttal sem válaszolt, mert nem

akart még egyszer belemenni abba a vitába,

amelyet a Tython felé utazva egyszer már

lefolytattak.

– Nem akarod elismerni – erősködött

Darovit –, de én tudom, hogy törődsz velem.

És a mestereddel is. A tetteid ezt igazolják,

nem számít, hogy mit mondasz. De azt is

tudnod kell, hogy Calebnek igaza van. Bane

egy szörnyeteg, nem engedhetjük szabadon.

Elhallgatott néhány pillanatra, majd nyelt

egyet, és tovább beszélt:

– De nem muszáj meghalnia…

– Ezt meg hogy érted? – mordult fel Zannah,

és értetlenül meredt a férfira.

– Beszéltem Calebbel – magyarázta Darovit.

– Téged is szörnyetegnek tart. De ő nem ismer

A Kettő Szabálya

732

téged úgy, ahogyan én. Te nem vagy szörnye-

teg, Zannah… viszont az leszel, ha hagyod,

hogy a harag és a gyűlölet uralja az életedet.

– Most meg úgy beszélsz, mint a Jedik – je-

gyezte meg a szemét résnyire vonva Zannah.

Világosan látta, hogy Darovit készül valamire,

de hogy mire, azt még csak elképzelni sem

tudta.

– Kezdem azt hinni, hogy még ők is jobbak,

mint a másik lehetőség – vallotta be Darovit. –

Előre tudom, hogy mi fog történni. Ha Bane

meghal, te megölöd Calebet.

Zannah habozott néhány másodpercig, és

mert a hazudozásnak nem látta értelmét,

kurtán bólintva válaszolt:

– Igen, valószínűleg úgy lesz.

– A szakadék szélén egyensúlyozol – figyel-

meztette őt Darovit sürgető és feszült hang-

hordozással. – Még most is hátat fordíthatsz

ennek az életnek, Zannah. De ha Bane meghal,

Dew Karpyshyn

733

tudom, hogy a bosszúvágyad arra késztet

majd, hogy végezz Calebbel. És attól félek,

hogy a mestered halála áttaszít majd a szaka-

dék peremén. Olyanná válsz, mint most ő. És

nem akarom, hogy olyan legyél, mint ő – tette

hozzá a mozdulatlan Bane felé biccentve. –

Úgy érzem, meg kell mentselek téged önma-

gadtól. Ennek érdekében először is azt kellett

megakadályoznom, hogy végezz Calebbel. Így

aztán meggyőztem, hogy gyógyítsa meg Bane-

t. Ez az egyetlen módja annak, hogy te elsza-

kadj a Sith-ek tanításaitól.

– De hát… de hát ennek semmi értelme… –

dadogta Zannah, mialatt szélsebesen törte a

fejét, hogy megértse unokafivére gondolko-

dásmódját. – Ha Bane életben marad, nem

fogja megengedni, hogy felhagyjak a tanulmá-

nyaimmal! – „És miért akarnám abbahagyni?”

– tette hozzá magában.

A Kettő Szabálya

734

– Caleb csak úgy hajlandó segíteni – folytatta

Darovit ha te előbb útnak indítod a Loranda

egyik hírnök droidját. Értesítened kell a Jediket

arról, hogy itt vagyunk, hogy aztán eljöjjenek

és letartóztassák Bane-t.

– Micsoda? – hördült fel Zannah, és hátrált

egy lépést. – Ez őrültség!

– Nem, nem az! – tiltakozott Darovit, és az

ép kezével csuklón ragadta, közelebb húzta

magához a lányt, majd felindultan magyará-

zott:

– Zannah, kérlek, hallgass meg! Ha elküldöd

azt az üzenetet a Jediknek, és átadod nekik

Bane-t, azzal tanúbizonyságát adod annak,

hogy kész vagy letérni a Sith-ek útjáról. Tanú-

bizonyságát adod annak, hogy szeretnéd

valamilyen formában jóvátenni mindazt, amit

a múltban elkövettél. – Elhallgatott néhány

pillanatra, aztán vett egy mély lélegzetet,

elengedte az unokahúga kezét, és hozzátette:

Dew Karpyshyn

735

– Caleb csakis ezzel a feltétellel hajlandó

munkához látni.

– Te magad is láttad, hogy mire képes Bane –

válaszolta Zannah –, mi akadályozza meg

abban, hogy lemészárolja a Jediket, amint

ideérnek?

– Az orbaliskok mérgei már teljesen átitatták

a szervezetét – felelte Darovit. – Még a leg-

gondosabb kezelés mellett is hetekbe, talán

hónapokba telik, mire egyáltalán képes lesz

kiszállni az ágyból.

– Akkor mi akadályoz meg engem abban –

kérdezett tovább Zannah hogy elvigyem őt

innen, amint meggyógyult?

– A ti legnagyobb fegyveretek az, hogy senki

sem tud rólatok – kezdett bele az újabb ma-

gyarázatba Darovit. – A Jedik tíz éve hiszik,

hogy a Sith-rend megszűnt létezni. Nem

vesztegették az időt arra, hogy árnyékokra

vadásszanak, valahányszor valaki elsuttogta a

A Kettő Szabálya

736

Sith szót. Ez az egyetlen oka annak, hogy ilyen

sokáig életben maradtatok. Viszont ha elkül-

död a hírnök droidot, minden megváltozik. A

Jedik tudni fogják, hogy a Sith-ek még létez-

nek. A kezükben lesz a bizonyíték, ami cselek-

vésre ösztönzi őket. Minden lovag és mester

vagy egymillió világon titeket fog keresni.

Többé nem tudtok elrejtőzni előlük.

Zannah tudta, hogy az unokafivérének igaza

van. Bane pontosan ezért dolgozott és küzdött

oly keményen, hogy a kettejük létezéséről

legfeljebb megalapozatlan, kósza híresztelések

szállongjanak szerte a Galaxisban.

– Mindezeken felül – fűzte hozzá Darovit –,

Caleb addig a kezét sem mozdítja, amíg nem

bénítjuk meg a hajótokat. Ha menekülni pró-

bálnál, gyalog kell kivonszolnod Bane-t a

sivatagba. Még ha túléli is az ezzel járó meg-

próbáltatásokat, nem jutsz vele messzire,

mielőtt a Jedik ideérnek.

Dew Karpyshyn

737

– Úgy veszem észre, ez az orvos nem bízik

bennem – jegyezte meg vészjósló hangon

Zannah.

– Az előbb majdnem megölted – mutatott rá

Darovit.

– Ha átadom Bane-t a Jediknek – töprengett

félhangosan Zannah –, velem mi lesz?

– Azt nem tudom – vallotta be a férfi. – Talán

téged is letartóztatnak. De remélem, úgy

fogják értékelni a tettedet, hogy az fordulópon-

tot jelent az életedben. Talán úgy fogják látni,

hogy megpróbálod jóvátenni a bűneidet. Még

az is lehet, hogy bevesznek maguk közé.

Tudomásom szerint a Jedik hisznek a jóvátétel

erejében. Továbbá, ahogyan az imént mond-

tam, ez a jobbik megoldás.

– És mi lesz veled? – vetette fel Zannah. – Te

mihez kezdesz?

– Ha úgy döntesz, hogy megölöd Calebet és

hagyod meghalni a mesteredet, elválunk

A Kettő Szabálya

738

egymástól – felelte gondolkodás nélkül

Darovit. – De nem hiszem, hogy megteszed.

– Ezt mire alapozod?

– Már megmondtam, Zannah, minket, ket-

tőnket különleges szálak fűznek össze – vála-

szolta Darovit. – Mindig tudom, hogy mit

gondolsz és mit érzel. Félsz a magánytól… de

tudnod kell, hogy nem leszel egyedül. Soha

többé nem leszel egyedül. Tudom, hogy helye-

sen fogsz dönteni. És miután megteszed, én ott

leszek neked.

Zannah gondosan és sokáig mérlegelte az

elhangzottakat, közben olyan erősen rágta az

alsó ajkát, hogy véletlenül felharapta, és a

fogai vért fakasztottak belőle. Élete legnehe-

zebb döntése előtt állt. Ha visszautasítja az

ajánlatot, Bane meghal, és neki egyedül kell

életben tartania a Sith-rendet. Megöli Calebet,

keres egy tanítványt… és valószínűleg

Darovittal is végez. Ha pedig elfogadja, azzal

Dew Karpyshyn

739

elárulja a mesterét, amivel egyszer s minden-

korra megsemmisíti a Sith-rendet, és megteszi

az első lépést a jóvátétel, illetve a bűnhődés

hosszú útján.

– Bane-nek nincs sok ideje – jegyezte meg

néhány perc elteltével fojtott hangon Darovit. –

Döntened kell.

Zannah lehunyta a szemét, és elképzelte a

két utat: magányosan a sötétben, vagy

Darovittal az oldalán, a fényben. Újra és újra

megforgatta elméjében a kérdést, míg végül

megtalálta rá a választ. Kinyitotta a szemét, és

a tekintetét a távoli láthatárra szegezve, halkan

kimondta:

– Mondd meg Calebnek, hogy elfogadom a

feltételeit.

Bane lassan nyitotta ki a szemét. Nehéznek

érezte a szemhéját, mintha vastag fémlemezből

lett volna. Ráadásul úgy súrolta végig a szem-

A Kettő Szabálya

740

golyóját, akár a dörzspapír, amikor az arcába

áradó, erős fény miatt pislogott néhányat. A

ragyogás végül arra késztette, hogy egészen

szűkre húzza a szemét, majd megpróbált

felülni.

A teste nem engedelmeskedett az akaratá-

nak. Mindkét karjának és lábának, valamint a

törzsének izmai egyszerűen nem reagáltak az

agyából érkező parancsokra. Még a fejét sem

tudta megmozdítani. A bőrével viszont érzé-

kelt. Meg tudta állapítani, hogy a hátán fek-

szik, illetve, hogy durva szövet, talán zsákvá-

szon vagy sátorlap nyomja a testét. Ezt leszá-

mítva teljesen béna volt, moccanni sem bírt.

Ismét kinyitotta a szemét, és a fény halvá-

nyulni kezdett, azzal párhuzamosan, hogy a

pupillája fokozatosan összehúzódott. Ócska

deszkákból összetákolt, alacsony és ferde

mennyezetet látott maga felett. Egy repedésen

Dew Karpyshyn

741

át besütött a nap, a keskeny kéve egyenesen az

arcára vetült.

Hangosan felnyögve sikerült oldalra fordíta-

nia a fejét, hogy a fény legalább ne a szemét

érje. Ebből a szögből már sokkal jobban belátta

a környezetét. Szűkös, kicsi helyiségben fe-

küdt, kísértetiesen ismerős helyiségben. Mie-

lőtt összepárosíthatta volna a látványt az

emlékezetében őrzött képekkel, egy alak lépett

a látómezejébe.

Abból a tényből, hogy egyenesen két megvi-

selt bőrbakancsot bámult, arra következtetett,

hogy a padlón hever. Az alak néhány pillanat-

tal később leguggolt mellé, és belenézett a

szemébe.

Bane azonnal felismerte az arcot. Tíz évet

öregedett ugyan, de nem lehetett eltéveszteni.

Most már biztosan tudta, hogy ugyanezen a

deszkapadlón feküdt tíz évvel ezelőtt, élet és

halál között lebegve, akárcsak most.

A Kettő Szabálya

742

Caleb – akarta mondani, de csak halk nyögés

tört fel a torkából. Ahogyan a tagjai, úgy az

ajka, a nyelve és az állkapcsa is megtagadta az

engedelmességet. Megpróbálta segítségül

hívni a sötét oldalt, hogy annak energiáiból

merítve feltöltse erővel az izmait, de az akarata

ugyanolyan gyenge volt, mint testének és

lényének többi része.

– Magához tért! – kiáltotta Caleb, a tekintetét

mindvégig a betegére szegezve.

Bane ekkor futó lépteket hallott valahonnan

messziről. Ismét megpróbált megszólalni,

minden erejét ebbe az egyetlen szóba sűrítette:

– Caleb…

Éppen csak hallhatóan suttogva, de ezúttal

tisztán kiejtette a nevet. Az orvos nem vála-

szolt, csupán felállt, és Bane ismét csak a

bakancsát látta. Hamarosan sietős léptek

csikordultak a kinti homokban, majd tompán

dobogtak a kunyhó deszkapadlóján.

Dew Karpyshyn

743

– Hadd nézzem! – csattant fel valaki.

Bane azonnal felismerte a tanítványa hang-

ját, és gondolatban lassan összerakta a szilán-

kokat, hogy megfejtse, mi történt. Eszébe jutott

a csata, amelyet a Jedikkel vívott a Tythonon.

Eszébe jutott, hogy Sith-villámokat zúdított az

utolsó életben maradt ellenségére. És emléke-

zett arra az átkozott Erő-pajzsra, amelyet az

ithori mester emelt a teste köré. Az ezt követő

emlékei kizárólag az elviselhetetlen fájdalom-

ról szóltak.

A Jedi gömb formájú védőfala valahogyan

csapdába ejtette őt a sötét energiák viharának

epicentrumában. A kisülések valósággal

körülfonták. A többmillió voltos áramlökések

megsütötték a húsát, és olyan végeérhetetlen

görcsökbe rántották az izmait, amitől azok a

vad vonaglások közepette kis híján széttépték

a testét.

A Kettő Szabálya

744

Az áram a bőrébe ágyazódott orbaliskokon is

átszáguldott. Mohón szívták, valósággal falták

az energiát, míg végül úgy telezabálták magu-

kat, hogy rugalmas hasuk domborodni kez-

dett. Az egybefüggő, szilárd héjak nem enged-

ték felfelé mozdulni a teremtményeket, ezért

csakis a hasuk duzzadt, és egyre mélyebbre

hatolt az ő testébe. Pontosan emlékezett arra,

hogy micsoda őrjítő fájdalom gyötörte, mialatt

ezer és ezer apró fog rágta a bőre alatti szöve-

teit, és szétmarcangolta az izmait, inait, de

még a csontjait is.

És mialatt egyre erősebben préselődtek hoz-

zá, tovább zabálták a rajta átrohanó energiá-

kat. Mind nagyobbra duzzadtak, míg végül

sorban szétpukkantak, pontosan úgy, ahogyan

a túl nagyra fújt léggömbök.

Bane mindvégig magánál volt, mialatt az

energia vihar félig megsütötte őt, és a húsát

tépő ezernyi fog keltette kínt is elviselte. Ám

Dew Karpyshyn

745

amikor a felrobbanó orbaliskok maradványai-

ból felszabaduló vegyületek marni kezdték a

testét, olyan fájdalom áradt szét az egész

idegrendszerén, hogy elvesztette az eszméletét

– hogy aztán itt térjen magához, Caleb kuny-

hójában.

Hirtelen két csizma jelent meg az orvos ba-

kancsa mellett, amelyeket a méretekből ítélve

egy nő viselt a lábán.

– Az előbb mondani akart valamit – közölte

Caleb valahonnan a magasból.

Bane megpróbálta visszabillenteni a fejét, és

ezúttal sikerült felnéznie a fölébe tornyosuló

párosra. Zannah észrevette a mozdulatot, mire

gyorsan lekapta és jókora golyóvá tekerte a

köpenyét, majd félig ülő helyzetbe emelte a

mesterét, és mögé gyömöszölte a rögtönzött

párnát. És mialatt szorgoskodott, Bane meg-

érezte a hátán tanítványának hosszú, finom

ujjait.

A Kettő Szabálya

746

Az érintés nyomán elemi erővel tört rá a

felismerés – nincsenek rajta orbaliskok! Ezért

érezte az imént, hogy durva szövetű takaró

borítja a testét. Ezért érzi most, hogy Zannah

ujjai a hátába nyomódnak…

– Az orbaliskok? – nyögte alig hallhatóan.

– Le kellett szednünk őket – felelte Zannah –,

máskülönben megöltek volna.

Bane észrevette, hogy a látása fokozatosan

elhomályosul, a két szó kimondása minden

erejét felőrölte. Mialatt lassan belecsúszott a

sötétségbe, sajnálta azt, amit elvesztett.

Amikor két nappal később Bane ismét kinyi-

totta a szemét, Zannah a korábbinál sokkal

erősebbnek látta őt. A mestere ezúttal képes

volt egyik oldalról a másikra fordítani a fejét.

– Mi történt? – kérdezte elhaló és rekedtes

hangon, miután lassan végighordozta tekinte-

tét a kunyhó belsején, aztán a tanítványán.

Dew Karpyshyn

747

– Caleb meggyógyított – felelte Zannah, és

megigazította a Lorandáról származó párnát,

amivel kitámasztotta a férfit. – Megmentette az

életedet.

Négy nappal korábban nehezére esett elkép-

zelni, hogy valaha kimondja ezt a mondatot.

Caleb előbb végignézte, hogy beprogramozza

és útnak indítja a droidot, majd figyelmeztette

őt arra, hogy Bane valószínűleg nem fogja

túlélni a kezelést.

Zannah először arra gondolt, hogy Caleb

kifogást keres, már előre védekezik, mert úgy

döntött, hogy hagyja meghalni Bane-t – vagy

pedig, hogy megöli. Így aztán a kezelés teljes

időtartama alatt rajta tartotta a szemét az

orvoson, noha jól tudta, Caleb ezer módon

véget vethet a mestere életének úgy, hogy neki

sejtelme sem lesz arról, hogy mi történt valójá-

ban. Mindenesetre forrón remélte, hogy a

A Kettő Szabálya

748

jelenléte elriasztja az orvost attól, hogy valami

aljasságot kövessen el.

Most már belátta, hogy teljesen feleslegesen

őrködött és virrasztott. Caleb állta a szavát –

hagyta, hogy a becsület és a hozzá hasonló

ostoba eszmények leterheljék és megkössék.

Megígérte, hogy ha teljesülnek a feltételei,

akkor segít Bane-en, és miután Zannah betar-

totta az alku rá eső részét, Caleb minden

erejével azon fáradozott, hogy ő is betartsa.

Zannah a kezdet kezdetén azt javasolta,

hogy vigyék be a mesterét a Loranda orvosi

kabinjába, de Caleb ellenállt. Azt állította,

hogy a környéket átható természetes energiák

felerősítik a gyógyszerei hatását. Darovit is

egyetértett vele, és Zannah, mert ő maga is

érzékelte a titokzatos erőket, rövid vita után

engedett.

A gyógyító azzal kezdte, hogy undorítóan

büdös főzetet kotyvasztott az üstjében, amit

Dew Karpyshyn

749

aztán áterőltetett Bane torkán, hogy ellensú-

lyozza az orbaliskok méreganyagainak hatása-

it. Darovit előre megmondta, hogy ezek a

toxinok gyilkolják meg lassan Bane-t, de

Zannah csak akkor fogta fel igazán, hogy

milyen iszonyatos sérüléseket szenvedett a

mestere, amikor elkezdték lefejteni róla az

elpusztult parazitákat.

Ami a megperzselődött héjak alatt rejtőzött,

azt nem lehetett bőrnek nevezni, talán még

húsnak sem. Az organizmusok zöld és fekete

belsőségeinek foszlányai, valamint Bane saját,

felbomlott szövetei véres és gennyes péppé

vegyültek össze. A nyálkás massza láttán még

az orvosláshoz mit sem értő Zannah számára

is nyilvánvalóvá vált, hogy a mesterét már

csakis az Erő tartja életben. A sebeiből a rom-

lott hús orrfacsaró bűze szállt fel, és Zannah

keservesen küzdött, hogy ne kezdjen hányni.

A Kettő Szabálya

750

A következő lépésben eltávolították a még

élő parazitákat. Ennek során beigazolódott

Zannah korábbi gyanúja, miszerint a megoldás

kulcsa az elektromos áram. Caleb ragadós,

sűrű és az áramot jól vezető kenőcsféleséget

főzött, amivel bekente valamennyi orbalisk

páncélját. Ezt követően a Lorandából kiemelt

energiacella kábelét rácsatlakoztatta egy

vékony, hosszú tűre, amit sorban beledugott a

teremtmények lapos koponyájának kellős

közepén lévő apró lyukba. A vékony fémpálca

könnyedén belemélyedt a héjak alatti, puha

testekbe, és a belőle kiszabaduló erős áramlö-

ket elkábította az organizmusokat. Ennek

következtében az orbaliskok kisebb adag

oldószert választottak ki, ami meggyengítette

azt a rendkívül erős ragasztót, amely a gazda-

szervezethez tapasztotta őket. Caleb aztán egy

jókora, vízzel teli tartályba dobta a továbbra is

kábult orbaliskokat, és egy másik energiacellá-

Dew Karpyshyn

751

ból származó, utolsó elektromos csapással

végzett velük. A hosszadalmas eljárást – a

lehető legnagyobb óvatossággal – meg kellett

ismételni a Bane testén burjánzó telep vala-

mennyi egyedével, és bár Darovit is besegített

az orvosnak, a kényes művelet több óráig

tartott.

Az eleven orbaliskok alatti foltok fehérek és

ráncosak voltak, továbbá véres sebek tátongtak

rajtuk ott, ahol a parányi szájak folyamatosan

rágták a bőrt – bár ezek a sérülések jelentékte-

lennek tűntek a halott teremtmények alatti

borzalomhoz képest.

Miután Caleb megszabadította a betegét a

fertőzéstől, gyógykenőccsel kente be az egész

testét, majd a feje búbjától a lábujja hegyéig

bekötözte. Az első két napon minden negyedik

órában kicserélte a kötéseket, és újabb adag

kenőccsel vonta be Bane-t.

A Kettő Szabálya

752

Zannaht lenyűgözte az orvos tudása és jár-

tassága. Amikor munkához látott, a betege alig

volt több egy elpusztult, félig megsült és

fertőzött szövetekből álló hústömegnél, és

mire lebontotta az utolsó kötést a szétroncsolt

testről, a Sötét Nagyúr gyakorlatilag újjászüle-

tett. A bőre immáron halvány rózsaszínben

játszott, szokatlanul lágy és érzékeny volt,

viszont Caleb kijelentette, hogy a következő

hetek folyamán lassan visszatér majd a régi

színe és rugalmassága.

– Caleb megmentett? – suttogta halkan Bane.

– Mivel sikerült rávenni?

Zannah habozott, nem igazán tudta eldönte-

ni, hogy mit feleljen. Darovit és Caleb a kuny-

hó előtt várakozott, és bármelyik pillanatban

beléphettek. Viszont, még ha rajtakapják is őt,

miközben a hírnök droidról beszél, miért is

törődnének vele? Ami történt, megtörtént. A

Dew Karpyshyn

753

mestere továbbra is túl gyenge ahhoz, hogy

lábra álljon, és a jediket mostanra valószínűleg

alig egynapi repülés választja el az Ambriától.

– Értesítenem kellett a Jediket arról, hogy itt

vagy – közölte végül hosszas megfontolás

után. – Üzenetet küldtem nekik, amelyben

tájékoztattam őket arról, hogy egy Sith Nagyúr

öt Jedivel végzett a Tythonon. Azt is megüzen-

tem, hogy Calebnél vagy az Ambrián, sebesül-

ten és magatehetetlenül. Hamarosan eljönnek

érted.

Bane szemében felgyúltak a harag tüzei.

Megpróbált ugyan felülni, de csak a fejét tudta

néhány ujjnyira felemelni a párnáról, és szinte

azonnal visszahanyatlott. Rádöbbent, hogy

valóban végtelenül kiszolgáltatott, ekkor

vádlón meredt a tanítványára, és erőlködve

suttogta:

– Lelepleztél… elárultál…

A Kettő Szabálya

754

– Meg kellett tennem, hogy életben tartsalak

– felelte Zannah előhozva azt az utolsó érvet,

amellyel nemrégiben meggyőzte saját magát. –

Még rengeteg dolgot kell megtanítanod ne-

kem.

– Ezt ezek után hogy képzeled? – recsegte

ingerülten Bane. – A Jedik nem fogják hagyni,

hogy tanítsalak.

Erre a kérdésre Zannahnak egyetlen válasza

sem akadt. A mestere lehunyta a szemét, de

hogy azért, mert gondolkodni akart, vagy

pedig mert megadta magát a sorsának, azt

nem tudta megítélni. Nyomasztó csend tele-

pedett a kunyhóra, csupán Darovit és Caleb

halk szavai szűrődtek be odakintről.

Bane néhány másodperc múlva kinyitotta a

szemét, elszántan meredt a lányra, és megszó-

lalt:

– Darth Zannah, te a tanítványom vagy. A

hagyatékom örököse. Még most is megszerez-

Dew Karpyshyn

755

heted azt, ami minden jog szerint téged illet.

Még most is felemelkedhetsz a Sith-mester

rangjára!

Egyre hangosabban beszélt, ami azt jelezte,

hogy az ereje lassan visszatér. Zannah azon

töprengett, hogy a két férfi odakint vajon

hallja-e a mesterét.

– Fogd a fénykardodat, és sújts le rám! –

folytatta Bane. – Szerezd meg magadnak a

címet! Öld meg a többieket, és menekülj el

erről a helyről, mielőtt a Jedik ideérnek. Keress

magadnak tanítványt! Tartsd életben a ren-

dünket!

Zannah megrázta a fejét. Caleb előre látta ezt

a lehetőséget, és gondoskodott arról, hogy

idejében kiiktassa.

– A hajónk mozgásképtelen – mondta halkan

–, és a Jedik órákon belül ideérnek. Még ha

elmenekülök is a sivatagba, rám találnak,

mielőtt elhagyhatnám a bolygót.

A Kettő Szabálya

756

– Sosem hittem volna, hogy ilyen iszonyatos

kudarcot vallok veled – mormolta Bane, és

utálkozó arcot vágva elfordította a fejét, hogy

ne kelljen a lányra néznie. – Sosem hittem

volna, hogy te leszel az, aki megsemmisíti a

Sith-rendet.

Zannah hallgatott, meg sem próbált véde-

kezni. Fél perccel később Bane ismét felé

fordította az arcát, és lepillantott a derékszíján

függő fénykardra.

– Nem akarok a Jedik foglyaként élni – dör-

mögte fojtott hangon, mintha tudta volna,

hogy mások is vannak a közelben, akik esetleg

meghallják a szavait. – Te megakadályozhatod

ezt, mielőtt megérkeznek.

Zannah tiltakozása jeléül megrázta a fejét.

Nem azért vett annyi gondot a nyakába annak

érdekében, hogy megmentse a mesterét, hogy

most egyszerűen megölje őt.

Dew Karpyshyn

757

– Amíg élsz, van remény, Bane – felelte

csendesen. Tartott attól, hogy mit fognak

gondolni Daroviték, ha meghallják a szavait,

viszont valamilyen módon meg kellett nyug-

tatnia a mesterét. – A Sith-ek egy napon talán

újra felemelkednek.

Bane megcsóválta a fejét, bár ez szemmel

láthatóan hatalmas erőfeszítést kívánt tőle.

– A Jediknek gondjuk lesz rá, hogy ne tudjak

megszökni – válaszolta komoran. – Megérzik

majd, hogy mekkora a hatalmam, és legalább

tucatnyi mester fog őrizni, amíg a bíróság előtt

állok, aztán pedig, amíg végrehajtják rajtam a

halálos ítéletet. Végezz velem most! Ne hagyd,

hogy ők győzzenek!

Zannah az elmúlt két napot Bane oldalán

töltötte, arra várva, hogy a férfi magához

térjen. Egyértelműnek tűnt, hogy a mestere

élni fog, de nem akart beszélni vele mindad-

dig, amíg nem bizonyosodik be, hogy az

A Kettő Szabálya

758

elméje ép maradt. Bizonyítékot akart arról,

hogy Bane képességei – az esze és a ravaszsága

– átvészelték a megpróbáltatásokat. És most

megkapta, méghozzá ironikus módon azáltal,

hogy Bane a rá váró jövő ismeretében meg

akart halni.

– A Sith-ek sosem adják fel, mester! – figyel-

meztette suttogva a férfit.

– És csak a bolondok vívnak olyan csatát,

amit minden valószínűség szerint nem nyer-

hetnek meg! – vágott vissza haragosan Bane. –

A Jedik hamarosan itt lesznek. Tedd meg

most! Sújts le rám!

Zannah ezúttal is megrázta a fejét. Bane

megpróbált feltápászkodni, és a haragja akko-

ra erőt adott neki, hogy félig felült, de néhány

másodperc múlva teljesen kimerülten vissza-

zuhant a párnára.

Mialatt ismét átcsúszott az eszméletvesztés

határán, Zannah rádöbbent, hogy a mesteré-

Dew Karpyshyn

759

nek igaza van. A Jedik valóban a közelben

jártak, és neki cselekednie kellett, mielőtt túl

késő lenne. Felállt, és a kezébe vette a fény-

kardját abban a biztos tudatban, hogy a kint

várakozó férfiak meghallják majd a jellegzetes,

sistergő búgást. Ez azonban mit sem számított

neki – mire rájönnek, hogy mire készül, már

semmit sem tehetnek.

A Kettő Szabálya

760

Huszonnegyedik fejezet

Az Igazság Fénye – egyike annak a számta-

lan Jedi-cirkálónak, amelyeket a Ruusani

Reformációt követően bevontak a Köztársasági

Flottába – tompa dobbanással érkezett az

Ambria sivár felszínére.

– Számítsatok rá, hogy bármi megtörténhet!

– figyelmeztette Tho'natu mester a kiszállás-

hoz készülődő társait.

A twi'lek annak idején, még mielőtt megkap-

ta a mesteri rangot, lovagként szolgált a

Ruusanon, a Fény Hadseregében. A bolygó

kiürítése során Farfalla hajójára került, éppen

idejében ahhoz, hogy a gondolatbomba hatásai

ne érjék el, de előtte még bőven volt alkalma

személyesen megtapasztalni, hogy milyen

szörnyűségekre képesek a Sith-ek. És ahogyan

Dew Karpyshyn

761

a múltban, úgy most sem akart felesleges

kockázatokat vállalni.

Néhány nappal ezelőtt egy hírnök droid

érkezett a Coruscantra. A gépezetben rejlő

üzenet sejtelmesen rövid volt, és részletek

híján eléggé nyugtalanító is. Mindössze egy

leszállási hely koordinátáit tartalmazta, vala-

mint egy alig négysoros szöveget:

A Sith Nagyurak egyike életben van. Öt Jedivel

végzett a Tythonon. Jelenleg az Ambrián tartózko-

dik, egy Caleb nevű orvos kezeli. Súlyosan megse-

besült, és teljesen magatehetetlen.

Két hét sem telt el azóta, hogy Farfalla mes-

ter négy társával együtt sietve felszállt a

Coruscantról, hátrahagyva egy üzenetet,

miszerint a Tythonra indulnak, hogy elfogja-

nak egy Sith Nagyurat. Azóta senki sem hallott

felőlük. A droiddal érkezeti hír komor magya-

A Kettő Szabálya

762

rázattal szolgált a sorsukra, és azonnali válasz-

lépésre késztette a Jedi Tanácsot.

A nagymesterek villámgyorsan összeszedtek

tizennégy Jedit – hat mestert és nyolc lovagot –

, és Tho'natu parancsnoksága alatt elküldték

őket az Ambriára, hogy tartóztassák le azt az

illetőt, aki felelős Farfalla mester, illetve kísérői

meggyilkolásáért.

Az utat a hajtóműveket a végsőkig hajszolva,

a lehető leggyorsabban tették meg, de most,

hogy ideértek, óvatosan kellett tovább halad-

niuk, hogy elkerüljék az esetleges csapdákat.

A megadott koordináták egy apró kunyhótól

körülbelül kétszáz méternyire elterülő, sík

területre irányították őket. A szánalmas épít-

mény közelében közepes méretű, fényűző

külsejű űrcirkáló állomásozott, amelynek

oldalán jókora tábla hirdette a nevét: Loranda.

A zsilipek felnyíltak, mire Tho'natu és a tár-

sai kiugrottak a gépből, készen arra, hogy a baj

Dew Karpyshyn

763

első jelére aktiválják a fénykardjukat. Különös

energiák vibráltak körülöttük, amelyeket nem

ismertek ugyan, viszont érzékelték bennük a

sötét oldal eltéveszthetetlen romlottságát.

– Egyes és kettes osztag, ellenőrizzétek azt a

hajót! – rendelkezett Tho'natu. – A harmadik

osztag velem jön. Mi a tábort fésüljük át.

Kilenc Jedi elrohant a Loranda irányába, míg

a többiek a kunyhó felé indultak. Amikor a

közelébe értek, olyasmit fedeztek fel, ami

mélységes iszonyodással töltötte el

valamennyiüket: a táborhely közepén valakit

szó szerint felaprítottak.

A tűzrakó hely körül emberi testrészek he-

vertek. A néhai férfi mindkét karját tőből

lemetszették, és még kétszer kettévágták:

egyszer a könyökénél, egyszer pedig a csuklója

magasságában. Ugyanezt történt az alsó vég-

tagokkal is, a combok, a lábszárak és a lábfejek

mind-mind elkülönültek egymástól. Még a

A Kettő Szabálya

764

felsőtest is négy darabra vágva feküdt a föl-

dön. A tiszta, vértelen sebek szemernyi kétsé-

get sem hagytak afelől, hogy a tébolyult gyil-

kos fénykardot használt.

Egyedül a fej maradt egyben, és mint valami

ocsmány trófea, egy felfordított üstféleség

domború tetején állt. A hosszú, fekete hajú

férfi legfeljebb ötvenéves lehetett. Az arca

rettenetesen eltorzult, ékes bizonyságául

annak, hogy a halála előtt szörnyű kínokat és

félelmeket élt át. Tho'natu elgondolkodott

azon, hogy a szerencsétlen áldozatnak vajon

hány csonkítást kellett elszenvednie addig,

amíg életben volt…

– Miféle őrület bírhat rá valakit arra, hogy

ezt megtegye? – kérdezte valaki, és a mester

nem tudott válaszolni neki.

Még egyszer végighordozta tekintetét a

megrendítő maradványokon, majd intett a

jobbjával, mire a kísérői aktiválták a fegyverü-

Dew Karpyshyn

765

ket. A Jedik, a parancsnokkal az élen, lassú,

nesztelen léptekkel közeledtek a viskó felé.

Pillanatokkal később egyszerre megtorpantak,

mert hangokat hallottak odabentről. A kuny-

hóban lapuló ismeretlen hevesen zihált, köz-

ben fel-felzokogott, illetve kétségbeesetten

nyöszörgött, mintha rettegne valamitől.

A rozoga építmény ajtónyílásában toldott-

foldott takaró lógott, ami miatt nem láthattak

be. A twi'lek megidézte magában az Erőt, és

annak segítségével próbálta kideríteni, hogy ki

rejtőzik odabent, de valami – valószínűleg a

környéket átható, különös energiák – megza-

varták az érzékszerveit.

– Én Tho'natu Jedi-mester vagyok! – kiáltotta

ekkor, és kikapcsolta a fénykardját. – Azért

jöttünk, hogy segítsünk önnek!

Teljességgel érthetetlen üvöltés harsant a

viskóban, majd egy fiatal férfi tört ki a nyílás-

ból, aki a bal kezével aranyszínű fénykardot

A Kettő Szabálya

766

lóbált a feje felett. A jobb keze a csuklójától

lefelé nem létezett, a szemében az őrület

lángjai lobogtak.

– Neeeem! – visította, miközben a kardjával

hadonászva rohant a jövevények felé. – Engem

nem kaptok el! Neeeem!

Tho'natu mester aktiválta a fénykardját, a

férfi egy ütemmel később rávetette magát, és a

kiáltásai vadállati üvöltésekké változtak. A

Jedi-csapat tagjai ösztönösen cselekedtek,

egyszerre ugrottak, hogy támogassák a pa-

rancsnokukat. Az összecsapás legfeljebb

három másodpercig tartott, ezen idő alatt a

dühöngő alak legalább tucatnyi, külön-külön

is halálos sebet kapott.

Miután elterült a földön, és mozdulatlanná

dermedt, a Jedik védőállást vettek fel, és a

kunyhó felé fordulva várták az esetleges újabb

rohamot. De semmi sem történt, és egyikük

sem érzékelt életjeleket az építményből.

Dew Karpyshyn

767

Tho'natu kisvártatva intett a kísérőinek, hogy

maradjanak a helyükön, míg ő maga a bejárat-

hoz osont, és a kardját maga elé tartva, a bal

kezével félrehúzta az ajtót helyettesítő, ócska

pokrócot.

A félhomályos, szűkös helyiség minden be-

rendezése egyetlen lapos szalmazsákból állt,

amely mellett öt kardmarkolat hevert a desz-

kapadlón. A Jedi-mester belépett, és mialatt

végigjáratta tekintetét a repedezett falakon,

összerakta gondolatban a darabokat, és leját-

szotta magában, hogy mit történhetett.

Mint a Jedik többsége, ő is tudott arról, hogy

Valenthyne Farfalla aranyszínű fénykardot

hordozott, akárcsak a férfi, aki az imént rátá-

madt a csapatára. A padlón fekvő kardokat a

Tythonon elesettektől vette el a gyilkosuk,

aztán megtartotta trófeának. A halott támadó

fiatal volt ugyan, viszont a Jedik úgy tartották,

hogy a sötét oldal hívei könnyen és gyorsan

A Kettő Szabálya

768

szerezhetnek hatalmat – elég hatalmat ahhoz,

hogy a férfi végezhessen Farfallával és a többi-

ekkel, főleg, ha sikerült csapdába csalnia őket.

A Sith tehát lemészárolta a Jediket, és magá-

hoz vette a fegyvereiket, viszont az összecsa-

pás során ő maga is súlyos sérüléseket szenve-

dett, többek között elvesztette a jobb kezét.

Aztán valószínűleg az Erő segítségével pró-

bálta meggyógyítani magát. Azonban a sötét

oldal nem képes gyógyítani, csakis ártani tud.

A félresikerült kísérlet folyamán a Sith nem-

hogy helyrejött volna, de még az agya is

károsodott. Sebesülten és félőrülten elindult az

Ambria felé, hogy segítséget kérjen az itteni

orvostól. Mire elérte a bolygót, az állapota

tovább romlott, alighanem csak egy-két lépés

választotta el a haláltól.

Ekkor történhetett, hogy Caleb útnak indítot-

ta a droidot az üzenettel:

Dew Karpyshyn

769

A Sith Nagyurak egyike életben van. Öt Jedivel

végzett a Tythonon. Jelenleg az Ambrián tartózko-

dik, egy Caleb nevű orvos kezeli. Súlyosan megse-

besült, és teljesen magatehetetlen.

A gyógyító valahogyan megtudta vagy meg-

érezte, hogy ki állított be hozzá. Munkához

látott ugyan, de alábecsülte a betege hatalmát,

és az elmeállapotát is rosszul mérte fel. A Sith

a vártnál rövidebb idő alatt összeszedte magát,

és megkínozta, illetve megölte az orvost,

amiért az leleplezte őt. Caleb hosszúra nyúló,

irtózatos haláltusája valószínűleg tovább

szította a fiatal férfi pszichózisát, míg az agya

teljesen elborult, és veszedelmes, dühöngő

őrült lett belőle.

Tho'natu aprókat bólogatott, csak úgy ma-

gának. A részletek tökéletesen illeszkedtek

egymáshoz, a kép teljessé vált. Minden értel-

met kapott.

A Kettő Szabálya

770

Ebben a pillanatban az egyik kísérője bedug-

ta a fejét az ajtón, és odaszólt neki:

– Átkutattuk a környéket, mester. Teljesen

elhagyatott.

– Mi a helyzet a hajóval? – kérdezte

Tho'natu.

– Senki sincs a fedélzeten – válaszolta a Jedi.

– És úgy tűnik, megrongálták a hajtóművet.

„Valószínűleg Caleb tette – gondolta

Tho'natu. – így akarta biztosítani, hogy a Sith

ne szökhessen meg. És a férfi talán rájött erre,

ezért bánt el olyan kegyetlenül az orvossal…”

– A javítás valószínűleg két-három napot is

igénybe vesz – folytatta a Jedi.

– Itt hagyjuk a roncsvadászoknak – jelentette

ki a twi'lek a fejét csóválva. Mindössze két

dolgot akart elvinni erről az elátkozott helyről.

A kísérőjére pillantott, és kiadta a parancsot:

– Szedjétek össze az orvos maradványait!

Tisztes temetésben részesítjük a Coruscanton.

Dew Karpyshyn

771

A Jedi bólintott, és elsietett, hogy közölje a

társaival az utasítást.

Tho'natu mester lehajolt, és felvette a

Tythonon elesett társainak kardját, hogy a

megfelelő helyre kerüljenek a Templomban.

Farfalla és a többiek elvesztése szörnyen

lesújtotta őt, akárcsak az, ami ezen a bolygón

történt. Egyedül az a gondolat vigasztalta,

hogy miután hazatér, teljes bizonyossággal

elmondhatja a Jedi Tanácsnak, hogy végre a

legutolsó Sith Nagyúr is meghalt itt, az

Ambrián.

Kihátrált a kunyhóból, és elindult az Igazság

Fénye felé, abban a biztos tudatban, hogy a

véres mészárlás emlékei élete végéig kísérteni

fogják. Eszébe sem jutott, hogy megvizsgálja a

viskó sarkában heverő szalmazsákot. Nem

vette észre a padozatba épített csapóajtót. És

nem érzékelte, hogy a Sith-tanítvány, valamint

eszméletlen mestere egy ősrégi varázslat

A Kettő Szabálya

772

álcázó leplébe burkolózva, néma csendben

rejtőzik alig valamivel a talpa alatt…

Dew Karpyshyn

773

Epilógus

Zannahnak három napjába telt, mire műkö-

dőképes állapotba hozta a Lorandát. Felvitte

Bane-t a hajóra, ahol is rákötötte a

baktaszivattyút, hogy mialatt ő dolgozik,

mesterének állapota tovább javuljon, sőt

mesterséges altatásban tartotta, hogy ezzel is

gyorsítsa a gyógyulási folyamatot. Aztán,

amikor a hajójuk felszállásra készen állt,

bement az orvosi kabinba, hogy indulás előtt

még egyszer megnézze a mesterét.

Bane a szemét lehunyva, a hátán feküdt a

lebegőhordágyon. Amikor a tanítványa odalé-

pett mellé, hogy ellenőrizze a műszerek adata-

it, hirtelen felnyitotta a szemét, és a kezét

oldalra lendítve megragadta Zannah csuklóját.

– Hol vannak a Jedik? – recsegte haragosan,

azzal félig ülő helyzetbe emelkedett, oldalra

A Kettő Szabálya

774

fordulva rátámaszkodott a könyökére, és

gyűlölködve meredt a lányra.

– Elmentek – felelte Zannah, és igyekezett

megőrizni a nyugalmát, de óhatatlanul felnyö-

gött, mert a vastag ujjak iszonyatos erővel

szorították a kezét. – Visszatértek a

Coruscantra.

Mialatt beszélt, érzékelte, hogy Bane testén

ismét átáramlanak a sötét energiák, méghozzá

ugyanolyan erővel és lendülettel, mint koráb-

ban bármikor. Érezte mestere haragjának

forróságát is, amiből tudta, hogy elég egyetlen

rossz szó, és vége az életének.

– Miért? – mordult fel Bane.

– Azt hiszik, megölték a Sötét Nagyurat az

Ambrián – válaszolta Zannah. – Azt hiszik, a

Sith-rend végleg megszűnt létezni.

– Caleb? – kérdezte a fejét oldalra billentve

Bane, és lerítt róla, hogy feltámadt benne a

kíváncsiság.

Dew Karpyshyn

775

– Megöltem – felelte kurtán Zannah.

– Az unokafivéred?

– Halott. Vele a Jedik végeztek – mormolta

Zannah, és a lelki szemei előtt megjelent egy

kép. Ez a kép azt a szánalmas teremtményt

ábrázolta, akit ő csinált Darovitból. A nyomo-

rult alak a sarokban kuporgott, és a halálos

rettegéstől minden ízében remegett. A bal

karjával egy fénykard markolatát szorította a

mellkasához, mintha azzal megvédhette volna

magát a körülötte nyüzsgő, rémálomba illő

szörnyektől… Zannah hevesen megrázta a

fejét, és kisöpörte elméjéből a nyomasztó

látomást.

Bane szétnyitotta az ujjait, fekvő helyzetbe

ereszkedett, és a haragja kezdett alábbhagyni.

– Jó munkát végeztél, Zannah – jelentette ki,

miután pengeéles elméje kipótolta a hiányzó

részleteket, és többé-kevésbé megfejtette, hogy

a tanítványa mit művelt. Zannah az elismerő

A Kettő Szabálya

776

szavak hallatán elégedetten mosolygott, míg a

mester így folytatta:

– Alábecsültelek. Ha ismertem volna a terve-

idet, sosem parancsolom meg, hogy végezz

velem.

– Még sok mindenre meg kell tanítanod en-

gem – emlékeztette őt Zannah. – A jövőben is

tanulni fogok tőled, mester. Merítek a bölcses-

ségedből. Felfedezem a titkaidat, sorban meg-

fejtem valamennyit, míg végül minden, ami

most a tiéd, minden tudásod és minden hatal-

mad az enyém lesz. És amikor többé nem

leszel hasznos a számomra, megsemmisítelek.

A fenyegető szavak hallatán Bane felvonta a

szemöldökét, és helyeselve bólogatott. A

tanítványát izzó becsvágy fűtötte, és ő tapasz-

talatból tudta, hogy ez az érzés roppant erőket

ad. Minden jel arra utalt, hogy Zannah képes-

ségei tovább fejlődnek a jövőben. Idővel kihív-

ja majd őt, a mestert, hogy megküzdjenek az

Dew Karpyshyn

777

uralomért, és a párbajukat csakis egyikük, az

erősebbik fogja túlélni. „Ez az összecsapás

elkerülhetetlen – gondolta Bane. – Ez a sötét

oldal útja. A Sith-ek útja…” – Egy napon

túlszárnyallak téged – tette hozzá Zannah –, és

akkor végzek veled, Bane Nagyúr. De az a nap

még messze van.