Településügyi törvény munkaváltozat

52
BELÜGYMINISZTÉRIUM Közigazgatási Államtitkár Megbízottja 2001. évi ..... törvény a településügyről (munka-anyag 1. változat) Az állampolgárok a településügy fogalmával meghatározható feltételrendszerben és földrajzi térben kezdik meg, élik le és fejezik be életüket. Az Országgyűlés ennek megfelelően a települések meghatározásával, létesítésével, szervezésével, működtetésével és üzemeltetésével, továbbá fejlesztésével, rendezésével, és az ehhez kapcsolódó köz - és közösségi vagyongazdálkodással, szolgáltatásokkal és fogyasztói védelemmel, valamint a településügy intézményrendszerével kapcsolatban a következő törvényt alkotja. 1. § A törvény célja (1) a helyi önkormányzatok és hivatalának, intézményeinek tevékenységében a közhatalmi, jogalkotói és jogalkalmazói, hatósági, illetve a településgazdálkodási feladatok, tevékenységek szétválasztása a helyi társadalmi, gazdasági folyamatok ésszerűsítése és demokrácia fejlesztése érdekében; (2) a helyi közszolgáltatások terén a fogyasztói érdekvédelem erősítése, intézményeinek kiépítése; (3) a közszolgáltatások jellegéhez igazodó egyes piaci és gazdálkodási feltételek meghatározása; (4) a települések kiegyenlített, esélyegyenlőségen alapuló működését és fejlődését biztosító intézményrendszer korszerűsítése, fejlesztése, (5) a településügy egyes szakági tevékenységére azonos, általános elvek és szabályok meghatározása, a településügy intézményrendszerének korszerűsítése.
  • Upload

    mttsz
  • Category

    Law

  • view

    21
  • download

    1

Transcript of Településügyi törvény munkaváltozat

Page 1: Településügyi törvény munkaváltozat

BELÜGYMINISZTÉRIUM

Közigazgatási Államtitkár Megbízottja

2001. évi ..... törvény

a településügyről (munka-anyag 1. változat)

Az állampolgárok a településügy fogalmával meghatározható feltételrendszerben és

földrajzi térben kezdik meg, élik le és fejezik be életüket.

Az Országgyűlés ennek megfelelően a települések meghatározásával, létesítésével,

szervezésével, működtetésével és üzemeltetésével, továbbá fejlesztésével,

rendezésével, és az ehhez kapcsolódó köz- és közösségi vagyongazdálkodással,

szolgáltatásokkal és fogyasztói védelemmel, valamint a településügy

intézményrendszerével kapcsolatban a következő törvényt alkotja.

1. §

A törvény célja

(1) a helyi önkormányzatok és hivatalának, intézményeinek tevékenységében a

közhatalmi, jogalkotói és jogalkalmazói, hatósági, illetve a településgazdálkodási

feladatok, tevékenységek szétválasztása a helyi társadalmi, gazdasági folyamatok

ésszerűsítése és demokrácia fejlesztése érdekében;

(2) a helyi közszolgáltatások terén a fogyasztói érdekvédelem erősítése,

intézményeinek kiépítése;

(3) a közszolgáltatások jellegéhez igazodó egyes piaci és gazdálkodási feltételek

meghatározása;

(4) a települések kiegyenlített, esélyegyenlőségen alapuló működését és fejlődését

biztosító intézményrendszer korszerűsítése, fejlesztése,

(5) a településügy egyes szakági tevékenységére azonos, általános elvek és

szabályok meghatározása, a településügy intézményrendszerének korszerűsítése.

Page 2: Településügyi törvény munkaváltozat

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

2. §

A törvény hatálya

(1) A törvény hatálya a településügy tárgykörében kiterjed:

a) a település létesítésére, megszűnésére, szervezésére, nyilvántartására,

b) a település működését és üzemeltetését biztosító közszolgáltatásokra és

a kapcsolódó fogyasztóvédelemre,

c) a település helyi köz- és közösségi vagyon gazdálkodására,

kezelésére, továbbá

d) a település rendezésére, fejlesztésére,

e) ezek intézményrendszerére.

(2) E törvény rendelkezései és hivatkozásai alapján egymással együttműködve,

összehangoltan látják el a településügyi feladatokat az önkormányzat és hivatala,

intézményei, gazdálkodó szervezete, továbbá jogszabályok alapján megbízott

szervezet, valamint a lakosság által létrehozott vagy érdekvédelmében

tevékenykedő szervezet, a gazdálkodó szervezetek, az állami és a magán

intézmények, az érdekvédelmi szervezetek, amelyek e törvény alapján létrejövő

településfejlesztési és üzemeltetési szervezet keretében működnek együtt.

(3) Az állami szervek és a helyi önkormányzatok a jogszabályokban

meghatározottak szerint

a) közreműködnek a településügyi feladatok végrehajtását szolgáló feltételek

megteremtésében,

b) végrehajtják településügyi feladataikat, döntenek a hatáskörükbe tartozó

ügyekben,

c) információk adásával, rendelkezésükre álló forrásaikkal támogatják segítik,

végrehajtják a településfejlesztési, - rendezési és - üzemeltetési

tevékenységet, továbbá

d) ellenőrzik a településügyi jogszabályok előírásainak betartását, közhatalmi

Page 3: Településügyi törvény munkaváltozat

eszközeikkel eljárnak ezek betartása érdekében.

(4) Az (1) pontban meghatározott egyes témakörök részletes szabályait más

jogszabályok is tartalmazzák.

(5) Az e törvényben foglalt szabályoktól - ha e törvény másként nem rendelkezik

- más törvény csak kivételesen és különösen indokolt esetben térhet el.

3. §

Fogalom meghatározások

E törvény alkalmazásában:

településvalamely embercsoport lakóhelyének és munkahelyének, kulturális

örökségének, társadalmi, gazdasági életének együttes, összefüggő térbelisége, amely

az ország földrajzilag meghatározott és közigazgatási eljárás során lehatárolt

területén, az ott lévő természeti és épített környezetben helyezkedik el, illetve

működik, amelynek helye földrajzilag leírható, neve és közigazgatási száma van. A

“település” fogalma e törvény és alkalmazása szempontjából megegyezik a

“helység” fogalomnak statisztikai és más szakértelmezésével.

A települések földrajzilag összefüggő területen természeti, gazdasági, társadalmi

azonosságok alapján tájegységet, tájat, illetve igazgatási, fejlesztési, működtetési

szempontok szerint kistérséget, megyét, régiót alkotnak.

település területeaz a közigazgatási eljárás keretében lehatárolt földrajzi terület,

amely a település neve alatt a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott és

helyrajzi számmal ellátott területek (telkek) összessége.

településrész-a település területének egy meghatározott része, amely más részektől

területhasználatban megkülönböztetett, a helyi önkormányzat által határozatban

lehatárolt település része, amely esetenként részönkormányzattal rendelkezik. Fajtái:

központi belterület, egyéb belterület, külterületi lakott hely.

belterület - bel-telkek, valamint a köztük és körülöttük húzódó közterületek

együttese, amely a beépített - és közterületeken kívül telekalakításra és beépítésre

felhasználható területrészekre is kiterjed, és, amelynek határát a település általános

vagy összevont rendezési terve tartalmazza. Egy településnek több, össze nem függő

belterülete is lehet. Ezek közül sajátos belterület a központi belterület, amelynek

területén a település közigazgatási szervei, a történetileg kialakult és a rendezési

tervben elismert központ, valamint az egybefüggő lakott helyek helyezkednek el. Az

egyéb belterület az a központi belterülettel nem összefüggő településrész, amelynek

működtetése, üzemeltetése, rendezése és fejlesztése a belterületre érvényes

szabályok szerint történik.

Page 4: Településügyi törvény munkaváltozat

külterületa település - általános rendezési tervében meghatározott - belterületi

határán kívül eső része, mezőgazdasági, erdőgazdasági, bányaművelési hasznosítású,

továbbá a belterületen kívül eső helyközi közlekedést, vízgazdálkodást, környezet-

és természetvédelmet szolgáló, nem vagy nem jellemzően a lakhatást és a személyi

szolgáltatásokat szolgáló területe.

lakott hely(belterületi és külterületi) az a hely, ahol az ember vagy embercsoport a

maga testi épségének, egészségének és anyagi javainak, szellemi fejlődésének és

szocializációjának megvédése és fejlesztése céljából alkalmas módon berendezkedik

és ezekhez szükséges közszolgáltatások állandó jelleggel - jogszabályok alapján -

rendelkezésére állnak.

külterületi lakotthelya központi és egyéb belterületi határokon kívül eső külterületen

-, a település határain belül lévő, általában a belterületi népességszámhoz képest

kisebb számú lakos által lakott hely, amely rendezési szempontból főként magányos,

faluszerű lakott hely, illetve, amelynek a letelepedés célját a mezőgazdasági, ipari,

bánya, közlekedési, egészségügyi, szociális, büntetés végrehajtási és egyéb

tevékenység határozott meg.

közterület- az adott településen a köz-, vagy közösségi tulajdonban lévő azon telkek

összessége, amelyek a közlekedés, a település közösségi életének területszükségletét

és általában a vonalas anyagi közszolgáltatások berendezéseinek elhelyezését

szolgálja, és a településrendezés jogszabály által meghatározott dokumentumaiban

közterületnek minősítenek.

közterületi műtárgy- az az építmény vagy gép, berendezés, amely biztosítja a

közterület rendeltetésszerű használatát (pl. pihenő-padok, játszótéri elemek,

világítóoszlopok, közlekedésbiztonsági, közmű berendezések, gyaloghidak, stb.).

közmű és közüzemi műtárgy– a közszolgáltatás tárgyi eszköze, az az építmény,

gép, berendezés, vonalas műszaki létesítmény, amely biztosítja a közüzemi

szolgáltatások ellátásának technológiai, műszaki feltételeit. A közművet alkotó

vagyontárgy mindaddig korlátozottan forgalomképes, amíg az közműnek minősül;

közüzem– az a közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezet, amelynek egyetlen és

kizárólagos tevékenysége egy adott (pl. vezetékes gáz, ivóvíz, távhő, stb.),

közszolgáltatás ellátása és ezt csak az ennek üzemvitelével, elszámolásával,

számvitelével, szervezésével, kutatás-fejlesztésével és fogyasztói szolgálattal, saját

munkaszervezetének ellátásával foglalkozó tevékenységek egészítik ki. Ez

vonatkozik minden olyan gazdálkodó szervezetre, amely költségvetési szerv vagy

közhasznú szervezet vagy gazdasági társaság, függetlenül attól, hogy tulajdonosa a

helyi önkormányzat, az állam egy személyben, vagy több helyi önkormányzat, illetve

fogyasztó a tulajdonosa, vagy magántulajdonban van. A közüzem általában és

alapvetően az anyagi jellegű közszolgáltatásokat elvégzésére jön létre.

intézet- megegyezik a közüzemmel azzal a különbséggel, hogy az általában és

Page 5: Településügyi törvény munkaváltozat

alapvetően a humán közszolgáltatásokat végzi illetve elvégzésére jön létre.

közüzemi szolgáltatás- a közüzem, az intézet által biztosított és nyújtott

közszolgáltatás.

köztulajdon- az állam vagy a helyi önkormányzat, illetve az állam és a helyi

önkormányzat közös tulajdonában lévő vagyontárgy, vagyoni jellegű jogosultság.

közösségi tulajdon– az az oszthatatlan vagyon tárgy, vagyoni jellegű jogosultság –

közmű, közüzemi és közterületi műtárgy, középület vagy egyéb közszolgáltatási

célokat szolgáló létesítmény és ezek telekingatlana, stb. -, amely a lakosság, a

településen székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személyiségű szervezet,

valamint egy vagy több helyi önkormányzat hozzájárulásával keletkezett. Ezek

mellett a közösségi tulajdonhoz állam vagyoni hozzájárulás is társulhat. A vagyoni

hozzájárulók, kivéve az államot, amely csak jogszabályban meghatározott esetekben

tartozik ide, a közösségi tulajdonnal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket saját

maguk vagy képviselő útján közösen gyakorolják illetve viselik.

közműtársulat– közmű létesítését célzó beruházás szervezésére, finanszírozására és

ezzel a település közművagyonának fejlesztésére létrejött közösségi tulajdonú, jogi

személyiségű közhasznú szervezet vagy gazdasági társaság, amely a beruházás

befejezését követően, a közmű létrehozásával felszámolásra kerül és a keletkezett

vagyon oszthatatlan közösségi tulajdonként működik tovább és közművét

közszolgáltatási szerződéssel megbízott szervezet üzemelteti.

magán közmű vagy magánintézet– amely magántulajdonban van és

közszolgáltatást végző közüzemként vagy intézetként működik.

településügyaz emberi lét és társadalom működéséhez szükséges környezeti,

társadalmi, gazdasági feltételeket biztosító olyan ágazatközi közigazgatási,

településirányítási tevékenység-komplexum, amely a település spontán működését,

fejlődését meghatározó folyamatokat, adott történelmi periódusban, éppen a

működés ésszerűsítése és a fejlődés biztosítása érdekében az állami és nem állami

intézményrendszerben és ezek közötti összefüggésekben létezik. A településügy az

állampolgár és az állampolgárok adott csoportjának személyes életvitelét és

közösségi létét befolyásoló dolgok és ezek működése, amelyre nemcsak önmaga van

hatással. A településügy a településfejlesztési-, rendezési és - üzemeltetési

tevékenységek, az e feladatokat ellátó szervezetek viszonyai és az ezekre irányuló

szabályok összessége.

településfejlesztésa településre kiterjedő olyan társadalmi, gazdasági, műszaki,

tervezési és környezetalakító tevékenység, amelynek célja a lakosság

életminőségének, ellátási és környezeti viszonyainak a javítása, a település

fenntartható fejlesztésének, fejlődésének a biztosítása.

településfejlesztési terv:a településfejlesztésre vonatkozó koncepció, program és

éves terv gyűjtőfogalma.

Page 6: Településügyi törvény munkaváltozat

településtervezés: a települések komplex- társadalmi, gazdasági, környezeti és

műszaki- fejlesztésére irányuló tervezési tevékenységek összegsége.

településrendezés:a települési önkormányzatnak a településfejlesztési döntésekben

meghatározott célok megvalósulását szolgáló műszaki tervezési, szabályozási és

igazgatási tevékenysége.

településüzemeltetés:a helyi közszolgáltatásokat biztosító humán és anyagi

infrastruktúra folyamatos működését elősegítő igazgatási, jogi, gazdálkodási és

szolgáltatási tevékenység.

településpolitika: a település fejlesztésére, rendezésére és működésére vonatkozó

stratégiai elképzelések és azok megvalósítását szolgáló eszközök összessége.

helyi közszolgáltatás: mindaz a tevékenység, amelynek eredményeként a

természetes és jogi személyek, továbbá más szervezetek szükségleteiket -

jogszabályi kötelezés vagy az önkormányzat közhatalmi döntése alapján - mindenki

számára azonos feltételek mellett biztosított vagy hozzáférhető módon elégíthetik ki,

és amelynek rendelkezésre állásáról a helyi önkormányzat gondoskodik.

Page 7: Településügyi törvény munkaváltozat

II. Fejezet

A TELEPÜLÉS LÉTESÍTÉSE, MEGSZŰNÉSE, SZERVEZÉSE, TÍPUSAI,

NYILVÁNTARTÁSA1

4. §

A település létesítése, megszűnése, szervezése

(1) Magyarország teljes területét közigazgatási határokkal lehatárolt települések

foglalják el. Település létesítése meglévő települések átszervezésével, más

településből való kiválással, település szétválásával, települések egyesítésével a

vonatkozó jogszabály szerint történik.

(2) A település megszűnik, ha a közigazgatási határokkal lehatárolt területén

megszűnik valamennyi lakott hely, munkahely és az utolsó lakott hely vagy

munkahely megszűnését követő kilencven nap alatt legalább egy új nem jön létre.

(3) A település megszűnését a Kormány felterjesztése alapján a Köztársasági

elnök mondja ki és rendelkezik a megszűnt település területének és köz-, közösségi

vagyonának más településhez való csatolásáról.

(4) 2A kiválással, szétválással létrejövő településen, annak önállóságát kimondó

döntés napjától a helyi önkormányzat megalakulásáig a területileg illetékes

közigazgatási hivatal a település igazgatására és érdekeinek képviseletére

közigazgatási biztost nevez ki, aki erre az időszakra felhatalmazást kap, hogy a helyi

önkormányzatokról szóló jogszabály szerint a polgármester és a képviselő testület

1 Még nem indoklás, csak megjegyzés: Az 1947. évi alkotmány óta törvény nem rendelkezik a települések

státuszáról, besorolásáról a nyilvántartásról, csak a Köztársasági Elnök által jóváhagyott, a területszervezési

eljárás során bekövetkezett változtatásoknak van jogszabályi alapjuk, a többinek csak az alkotmány előtti időkből.

Ami változik, az előbb keletkezik, de mindkét mozgás a létezés állapotát feltételezi, tehát a település létezését

közigazgatási szempontból is meg kell határozni. A KSH nem jogszabály alapján tartja nyilván a településeket és

jelenleg ráadásul településként tart nyilván valamennyi lakott helyet, amelynek száma nem azonos a 3158

önkormányzattal bíró településsel, annak száma tizenöt ezernél is több. A közélet és a joggyakorlat leginkább a

”település” fogalmat használja a KSH által definiált ”helység” fogalom helyett, tehát ezt használni és erről

rendelkezni kell. 2 Ha evidens a település fejlődése, akkor az a szervezet-fejlődés axiómái szerint egyesülhet más településsel és

szétválhat, vagy kiválhat más településből. Ennek van egy józan, ésszerű mértéke, amit jogszabályi feltételek is

kiköthetnek, de ebből az objektív sajátosságból és az alkotmány szerinti önkormányzásból következik, hogy

mesterséges gátat vagy nyomást ezzel kapcsolatban nem kéne állítani. Viszont az ilyen jellegű változás esetén fellép

jelenleg, amíg az új önkormányzat legitim működése nem kezdődik meg egy vákuum, amikor is a település

kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, érdekei sérülhetnek a vagyonosztozkodás során, ezért a vákuum kitöltésére vagy

közigazgatási biztost, vagy a szét-, kiválást előkészít bizottságot kell felhatalmazni, megbízni ideiglenes és

korlátozott képviselőtestületi és polgármesteri jogokkal és kötelezettségek ellátásával.

Page 8: Településügyi törvény munkaváltozat

feladat- és hatáskörét a település érdekében ellássa.

(a) A közigazgatási biztos feladata különösen az önkormányzat

megalakulásáig, a vagyonmegosztási ügyekben a település jogos érdekeinek

érvényesítése, legalább a korábbi szinten a településüzemeltetési

közszolgáltatások, továbbá a helyi közigazgatási szolgáltatások fenntartása.

Településfejlesztési és rendezési ügyekben általában nem jár el.

(b) Intézkedései során a vonatkozó jogszabályok mellett, köteles

figyelembe venni azon helyi civil szervezetek testületi állásfoglalását, amelyek

alapszabályuk szerint a település létesítésével, szervezésével, üzemeltetésével,

fejlesztésével foglalkoznak.

(5) A területileg illetékes közigazgatási hivatal a településre közigazgatási biztost

rendelhet ki azokban a meghatározott esetekben, amikor a településnek nincs helyi

önkormányzata.3

(6) A település közigazgatási megbízottjának kirendelésével, kinevezésével,

működésével, feladatkörével, jogaival és kötelezettségeivel, továbbá felelősségével

kapcsolatos szabályokat a Belügyminiszter határozza meg.

5. §

A település nyilvántartása

(1) A települések közigazgatási besorolását igazoló okirat alapján kerülnek

nyilvántartásba. Az okirat tartalmazza a település nevét, típusát, megyébe való

besorolását, a földhivatali nyilvántartás szerinti területét, a településrészek

felsorolását – ideértve a külterületi lakott helyeket -, a legutóbbi népszámlálás

szerinti lakónépesség számát, a Központi Statisztikai Hivatal által adott jelzőszámát,

valamint mellékletként a település korábbi neveinek felsorolását és, ha van

kisebbségi önkormányzata, megnevezését a kisebbség anyanyelvén, továbbá

múltjának rövid ismertetését.

(2) A települést érintő településszervezési változás esetén a változás jellege

szerint új okirat kerül kibocsátásra.

(3) A nyilvántartásról, a bekövetkező változások követéséről és a kapcsolódó

3 A település például önkormányzat nélkül van, ha a képviselő testület lemond.

Page 9: Településügyi törvény munkaváltozat

eljárásról a Kormány külön jogszabályban rendelkezik.

(4)A település közigazgatási besorolásáról szóló okiratot a Belügyminiszter

felterjesztése alapján a Köztársasági Elnök adja ki.

(5)A település nyilvántartásában felsorolt település részeknek, függetlenül attól,

hogy lakott hellyel rendelkeznek, vagy sem, a címnyilvántartásban is szerepelnie

kell.

6. §

A település szervezése, típusai

(1)A települések alaptípusai a Magyar Köztársaság alkotmánya 4 értelmében a

község, a város és a főváros, továbbá a főváros kerülete.

(2)A település - közigazgatási és közszolgáltatási tevékenységeinek térségi

kiterjedése szempontjából - lehet város, megyei jogú város, nagyközség, község.

(3)A város, a megyei jogú város és a nagyközség felelőssége és feladata, hogy a

saját területén és/vagy közigazgatási, közszolgáltató szervezete által egyenlő

feltételekkel biztosítsa egy adott térségben más település lakossága, fogyasztója

számára a közszolgáltatásokat és a közigazgatási szolgáltatásokat, ha arra igényt

más települési önkormányzat bejelent, vagy jogszabály alapján hatáskörébe utalta

azokat. A térségi lehatárolást jogszabály vagy az érintett települések

önkormányzatainak megállapodása határozza meg.

(4)A település státuszának megváltoztatására irányuló eljárás a területszervezési

eljárásokról szóló 1999. évi XLI. törvény szerint történik. A státuszt a (3) pontban

foglaltak figyelembe vételével kell meghatározni. A település státuszának

nyilvántartását, és a státusz 2000. január 1-től számított minden tizedik évben

történő felülvizsgálatát a Belügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal javaslatára

miniszteri rendeletben szabályozza és felügyeli.

(5)Országos településpolitikai határozatban kell meghatározni a következő időszakra

vonatkozóan az ország település-szerkezeti fejlődésének céljait és programját, és

ennek keretében a települések státuszának tervezett alakulását, amelyet a

településüggyel és területfejlesztéssel foglalkozó kormányszervek az érintett

érdekképviseletek és szakmai szervezetek bevonásával készítenek el.

4 Az 1949. évi XX. törvény 41.§ (1) bekezdése.

Page 10: Településügyi törvény munkaváltozat

(6)A város és község sajátos típusai, továbbá egyéb jellemzők szerinti csoportjai az

országos településpolitikai határozatban megkülönböztethetők és a kormányszerv a

településügyi és területfejlesztési, valamint más szakági (pl. gazdaságfejlesztési,

közlekedési, humánszolgáltatási, stb.) beavatkozásainál ezekre vonatkozóan sajátos

eljárást, támogatást írhat elő.

A megkülönböztetésnek azonban összhangban kell lennie a települések és a helyi

önkormányzataik egyenjogúságával, fejlődési esélyegyenlőségükkel, valamint a

településfejlesztés országos, regionális, megyei és kistérségi koncepciójával.

Ezért a kormányszerv köteles a település- és területfejlesztési folyamatokba történő

beavatkozása, továbbá támogatások meghirdetése előtt előzetes hatásvizsgálatot

lefolytatni, a várt hatásokat megállapítani és ezek eredményéről a döntéshozót és a

szakmai szervezeteket, érdekképviseleteket tájékoztatni.

Page 11: Településügyi törvény munkaváltozat

III. fejezet

A település működése és üzemeltetése

7. §

A település működése

(1) A település működésének tartalma a település természeti és épített

környezetével összhangban a lakosság életfeltételeihez és életminőségének

fejlesztéséhez, továbbá a társadalmi és gazdasági tevékenységek gyakorlásához,

ezek fejlesztéséhez szükséges feltételek és eszközök biztosítása, használata.

(2) A működéshez szükséges alapfeltételekhez minden településnek joga van. Az

alapfeltételek biztosításáért az állam szavatol.

A település működéséhez szükséges alapfeltételek normatíváit a Belügyminiszter

előterjesztése alapján a Kormány Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottsága

határozza meg. Az alapfeltételek normáinak meghatározását legalább öt évenként

meg kell újítani.

A helyi önkormányzat az 1990. évi LXV. törvény szerint joga és kötelessége a

település működésének szervezése és feltételeinek biztosítása.

(3) A település működéséhez szükséges közösségi feltételek szervezése és a helyi

lakosság egyes csoportjai esetében a személyes életfeltételekről való gondoskodás a

helyi önkormányzat és az állam feladata, hatásköre.

(4) A helyi önkormányzat a saját maga eszköz-, illetve saját

intézményrendszerével biztosítja és szervezi a település működéséhez szükséges

közhatalmi, közigazgatási és a településüzemeltetési tevékenységeket, valamint a

társadalmi és gazdasági élet működésének, fejlesztésének alapfeltételeit. Ezeket

egészítik, bővítik ki, fejlesztik tovább az állam, a lakosság, a helyi gazdálkodó nem

adó jellegű és egyéb szervezet által juttatott anyagi jellegű és pénzhozzájárulások.

Mindezek átláthatósága, a szubszidiaritás és a partnerség érvényesülése, továbbá a

vagyoni hozzájárulók jogainak gyakorlása érdekében e törvényben meghatározott

intézmény-rendszer jön létre.5

(5) Az állam az Országgyűlés döntése alapján - pályázat útján - biztosítja azon

települések működéséhez szükséges anyagi feltételeket, amelyeknek az

5 Lásd a közszolgáltatások felügyeleti rendszerét, a településfejlesztés és üzemeltetés intézményrendszerét később.

Page 12: Településügyi törvény munkaváltozat

önkormányzata önhibán kívül hátrányos helyzetűvé vált.

A törvény hatályba lépését követően, három évenként a hátrányos helyzetűséget

felül kell vizsgálni. Amennyiben a vizsgálat a hátrányos helyzetűséget továbbra is

megállapítja, a támogatás folyósításának további feltétele, hogy az önkormányzat

programot dolgozzon ki és fogadjon el a következő három évben a település

működésének kondicionálására és fejlesztésére. Ehhez igényelheti a területileg

illetékes megyei önkormányzat és a területi államháztartási és közigazgatási

információs szolgálat (TÁKISZ), valamint a közigazgatási hivatal közreműködését,

melyek kötelesek közreműködni.6

A program teljesítése a feltétele a vizsgálat évében esedékes, az önkormányzati

képviselőket, valamint a vezető köztisztviselőket illető tiszteletdíjak, illetve

prémium, jutalom kifizetésének.

A hátrányos helyzetűség és a program teljesítésének felülvizsgálatát az

önkormányzati érdekképviseletek, a területileg illetékes közigazgatási hivatal, a

megyei fejlesztési tanács képviselőjéből álló bizottság végzi, melynek szervezését,

működését a Belügyminiszter rendeletben határozza meg.

(6) A település működését rendkívüli körülmények (pl. katasztrófa) esetén a helyi

önkormányzat mellett vagy helyette más állami vagy egyéb szervezet biztosíthatja.

8. §

A település üzemeltetése, a közszolgáltatások és szervezésének alapelvei,

általános szabályai

(1)A település üzemeltetése a helyi közszolgáltatások biztosítása, illetve a település

természeti és épített környezetének, valamint kulturális örökségének fenntartására,

karbantartására, felújítására irányuló tevékenységek.

(2)Helyi közszolgáltatás mind az a tevékenység, amelynek eredményeként a

6 Az nem egy hatékonyan szabályozott állapot, hogy az eredetileg kivételes - nevezetesen hátrányos - helyzetet

feltételező ad hoc szabály jelenleg már általános és állandó szabály lett, azaz a települési önkormányzatok közel

kétharmada hátrányos helyzetű és a hátrányos helyzetűséget indokolatlanul sok önkormányzat, mint állandósági

tényezőt veszi alapul, vagyis stagnálja a település fejlődését. Ez a szabály nem kívánja megszüntetni, de értelmes

határok közé és a helyi felelősséget is beszámítva optimalizálni igyekszik a hátrányos helyzetűség kezelését,

kifejezve azt a követett célt is, hogy az állam - ha objektivitásnak el is ismeri a hátrányos helyzetet, amit támogat -,

de azt a relatív fejlődéshez, hatékony település-menedzsmenthez igyekszik kötni.

Page 13: Településügyi törvény munkaváltozat

településen élő és tartózkodó természetes, illetve ott működő jogi személyek,

valamint más szervezetek szükségleteiket, mindenki számára azonos feltételek

mellett, biztosított vagy hozzáférhető módon elégíthetik ki, és, amelynek

rendelkezésre állásáért a helyi önkormányzat felelős.

A helyi közszolgáltatások nyújtásáról és szervezéséről – ideértve az önkormányzat

helyi rendeletét is - jogszabálynak kell rendelkeznie.

(3)Helyi közszolgáltatást a település valamennyi településrészre kiterjedően

biztosítani kell. Belterületen, külterületi lakott helyen valamennyi lakos számára

nyújtani kell valamennyi igényelt, a lakhatáshoz és a gazdasági, társadalmi

tevékenységhez és a település folyamatos működéséhez, fejlődéséhez, illetve a

külterületen a rendezési terv alapján meghatározott tevékenységekhez szükséges

helyi közszolgáltatásokat.

(4)A helyi közszolgáltatások megszervezéséért és működtetéséért a település

önkormányzata felelős.

(5)A helyi közszolgáltatás tartalma szerint lehet humán és anyagi közszolgáltatás. A

humán és anyagi közszolgáltatások felsorolását az 1. sz. Melléklet tartalmazza. Az

önkormányzat rendelete vagy más jogszabály a felsoroltakon kívül más helyi

közszolgáltatást is megállapíthat.

(6)Bármely, helyi önkormányzati költségvetésből finanszírozott intézmény,

közhasznú vagy más gazdálkodó szervezet létrehozhat, nyújthat helyi

közszolgáltatást, ha, mint közszolgáltató az adott szolgáltatás végzésére jogszabály

alapján jogosult és a helyi önkormányzattal közszolgáltatói szerződést kötött,

függetlenül attól, hogy más tevékenységi kört is végez. Jogszabály bizonyos

közszolgáltatás ellátását közüzem, illetve intézet létesítéséhez, működtetéséhez

kötheti.

(7)A helyi önkormányzat a felelősségi körébe tartozó közszolgáltatást

közszolgáltatási szerződés alapján

(a) az egyszemélyi tulajdonában lévő vagy más önkormányzatokkal, illetve a

helyi lakossággal, jogi személyiségű szervezetekkel közösen alapított

gazdasági társasággal, költségvetési intézménnyel, közhasznú

szervezettel végezteti el,

(b) más gazdálkodó szervezetet bízhat meg,

(c) koncesszióba adhatja külön törvény rendelkezései szerint.

A közszolgáltatás szerződésbe adásának speciális feltételeit, illetve annak

Page 14: Településügyi törvény munkaváltozat

gyakorlásához közüzem, vagy intézet létesítését, működtetését e törvény

előírásain kívül más jogszabály előírhatja vagy kiegészítheti.

(8)A közüzemben és az intézetben - különösen a működés folyamatosságára - a

közszolgáltató által foglalkoztatottak jogaira és kötelezettségeire vonatkozó

munkahelyi szabályokat kollektív szerződésbe kell foglalni.

A közszolgáltató szervezetek kötelesek gondoskodni a szolgáltatást végző

alkalmazottaik rendszeres szakmai képzéséről, továbbképzéséről.

(9)A közszolgáltató szervezetekkel kapcsolatos szakmai, technikai-technológiai

minimum követelményeket, az e szervezetekben foglalkoztatottakkal szembeni

speciális képesítési követelményeket a közszolgáltatási tevékenységet szabályozó

ágazati jogszabályban kell meghatározni.

(10)Az önkormányzat a felelősségi körébe tartozó közszolgáltatás biztosítása

érdekében - a közszolgáltatási szerződésben átadott feladatok tekintetében - a

közszolgáltatót meghatározott feladat ellátására utasíthatja az ennek végrehajtásával

járó indokolt többletköltségek megfizetése mellett.

(11)A közszolgáltató támogatása, fejlesztése:

(a) Az önkormányzat vagyonából teljes egészében vagy részben létesített

közhasznú vagy költségvetési intézményként működő közszolgáltatót

(intézetet, intézményt, közüzemet, közhasznú szervezetet, stb.) megilleti az

általa ellátott helyi közszolgáltatásokkal arányos önkormányzati költségvetési

támogatás és a feladatának ellátásához szükséges, az önkormányzat és más

alapítók által biztosított ingatlanok, tárgyi eszközök használatának joga. A

használati jogot és kötelességet a közszolgáltatási szerveződésnek kell

tartalmaznia.

(b) Az ilyen közszolgáltató működésének nyeresége csak az általa végzett

közszolgáltatás és ezt szolgáló ingatlanok, eszközök felújítására,

korszerűsítésére fordítható. Az anyagi érdekeltséget úgy kell megállapítani,

hogy az együttesen és arányosan ismerje el a közszolgáltatás színvonalának

bázishoz mért megőrzését is és időarányos fejlesztését is.

(c) A magántulajdonban lévő közszolgáltató működési feltételeit a

tulajdonos köteles biztosítani, amelyhez az önkormányzat, illetve az ágazati

minisztérium a jogszabályban és a közszolgáltatási szerződésben

meghatározott mértékű támogatást nyújt a közszolgáltatás ellátásához. Az

Page 15: Településügyi törvény munkaváltozat

ilyen közszolgáltatóval kötött koncessziós vagy közszolgáltatási szerződésben

kell meghatározni a közszolgáltatás 7 mennyiségi és minőségi felújításának,

karbantartásának, fejlesztésének ütemezését és módját.

(d) Jogszabály, egyes sajátos esetben, a fentiektől eltérő szabályozást

megállapíthat.

(12)A települési közszolgáltatásokat az igénybevevők (fogyasztók, stb.)

térítésmentesen vagy térítéssel vehetik igénybe.

(13)A közüzemi szolgáltatásból a fogyasztó csak jogszabályban meghatározott

feltételek mellett zárható ki. Az alapvető életszükségleteket kielégítő anyagi

közszolgáltatásokból - különösen: vízellátás, háztartási energiaellátás - a fogyasztó

nem zárható ki, de a szolgáltatás a jogszabályban meghatározott még elégséges

minimumra korlátozható. A még elégséges szolgáltatás költségeit - más kötelezhető

hiányában - a települési önkormányzat viseli.

(14)A törvény kötelezővé teheti a közszolgáltatás igénybe vételét, ha az jelentős

közegészségügyi, járványügyi, természet- és környezetvédelmi vagy közbiztonsági

szempontból indokolt.

(15)A közszolgáltatási feladatok ellátása során a közszolgáltató szervezet a

jogszabályban meghatározott legkisebb költség elvét 8 köteles érvényesíteni. A

szolgáltatási díj csak olyan költségelemeket tartalmazhat, amellyel szemben

tényleges szolgáltatás történt. A költségelemekről a fogyasztót tájékoztatni kell.

(16)A településüzemeltetésben résztvevők kötelesek együttműködni a

közszolgáltatások környezeti ártalmainak csökkentése érdekében.

(17)Felhatalmazást kap a Kormány a településüzemeltetéssel és a

közszolgáltatásokkal kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálására, a szükséges

kiegészítések, módosítások elvégzésére, törvénymódosítás beterjesztésére, továbbá,

hogy az egyes helyi közszolgáltatásokra vonatkozó ellátási minimumot település-,

igénybevételi-, fogyasztói típusok szerint megállapítsa.9

7 A közszolgáltató használatában, kezelésében lévő ingatlan, épület, gép-berendezés, tárgyi eszközök, műszaki

technológiai eljárás karbantartása, felújítása, fejlesztése tartozik ide. 8 Szükséges átgondolni, hogy a legkisebb költség elve alkalmazható-e? Automatikusan tartalmazza-e a

műszaki-fejlesztés és a minőség védelem fedezetét? 9 Ez a pont a záró rendelkezésekhez kerülhet majd.

Page 16: Településügyi törvény munkaváltozat

9. §

A közszolgáltatási szerződés

(1)A helyi közszolgáltatás elvégzésére az önkormányzat - a vonatkozó jogszabály

alapján - tendert ír ki a törvény hatályba lépését követő kilencven napon belül. A

tender elbírálásába a település működésére, fejlesztésére, a lakosság

önszerveződésével létrehozott helyi társadalmi szervezetet és a településen működő

gazdasági érdekképviseletet be kell vonni. A tender nyertesével köti meg az

önkormányzat a közszolgáltatási szerződést.

(2)A közszolgáltatási szerződés az önkormányzat és a közszolgáltató szervezet

megállapodása arra, hogy az önkormányzat felelősségi körébe tartozó

közszolgáltatást a szerződésben meghatározott feltételekkel, a jogszabályok

előírásainak megfelelően a szerződő közszolgáltató látja el.

(3)A közszolgáltatási szerződésben meg kell határozni:

a) az ellátandó közszolgáltatást, a részfeladatok egyértelmű leírásával;

b) a teljesítés módját, idejét, a feladat gyakoriságát, a működés illetékességi

területét;

c) a feladatellátás mennyiségi és minőségi követelményeit;

d) a végrehajtás önkormányzati és fogyasztói ellenőrzésének rendszerét és

garanciáit;

e) a szolgáltatás finanszírozásának rendjét;

f) az önkormányzati költségvetési támogatás mértékét, a támogatás feltételeit;

g) a szolgáltatás ellenértékének mértékét és a megfizetés módját;

h) a szolgáltatási díjak megállapításának és ellenőrzésének szabályait;

i) a közüzemi szerződési kötelezettség alanyait,

j) a szolgáltatáshoz szükséges köz-, közösségi tulajdonban lévő eszközök

rendelkezésre bocsátásának módját;

k) a köz-, közösségi tulajdonban lévő vagyontárgyak használatának,

karbantartásának, felújításának és pótlásának szabályait;

l) a közüzem, az intézet esetén a szolgáltatásokhoz szükséges eszközök

mennyiségi és minőségi előírásait, az alapfeladat ellátáshoz kapcsolódó

egyéb, ellátható tevékenységek körét;

m) a szerződés megszűnésének, felmondásának, módosításának szabályait;

n) a szolgáltatást végző munkavállalóval kapcsolatos követelményeket;

(4) Az egyes közszolgáltatási fajták szerződési rendszerének, tartalmának

részletes szabályait az ágazati miniszter - a belügyminiszterrel egyetértésben -

Page 17: Településügyi törvény munkaváltozat

rendeletben állapítja meg, továbbá jogszabály a közszolgáltatási szerződés

tartalmára további kötelező elemeket írhat elő.

(5) A közszolgáltatási szerződésre egyéb, jogszabályban nem rendezett esetekre a

polgári jogi szerződésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

IV. fejezet

Fogyasztói védelem, a közszolgáltatások felügyeleti rendszere

10 §

A közszolgáltatás monopóliuma és a fogyasztóvédelem

A közszolgáltatás természetes monopólium, amely a közszolgáltatót a fogyasztóval,

az igénybevevővel szemben monopolhelyzetbe hozza. Ezért az állam a

közszolgáltatást igénybe vevőt, a fogyasztót megkülönböztetett védelemben

részesíti, miközben a közszolgáltató gazdaságos és biztonságos működéséhez az

alapfeltételeket biztosítja a következők szerint:

(1)A közszolgáltatási szerződés és módosításai nyilvános, azt valamennyi igénybe

vevő (fogyasztó) vagy képviselője számára hozzáférhetővé kell tenni.

Erről a helyi önkormányzat vagy az illetékes állami szerv köteles gondoskodni.

Hasonlóképpen kell eljárni a közszolgáltató és az önkormányzat között külön

szerződés, megállapodás alapján történő vagyon mozgásáról, anyagi jellegű

hozzájárulásról, elszámolásról.

(2)A Kormány, továbbá a Gazdasági Versenyhivatal és a Fogyasztói Főfelügyelőség

felhatalmazást kap, hogy e törvény hatálybalépését követő száznyolcvan nap alatt

közösen hozzák létre, szervezzék meg a helyi, a térségi és az országos

közszolgáltatások felügyeletének valamennyi szakágra kiterjedő egységes

intézményrendszerét.

Az intézményrendszernek biztosítania kell, hogy a közszolgáltatások minősége,

mennyisége, igénybevételének módja és a vele szemben álló díjak, azok tartalma és

Page 18: Településügyi törvény munkaváltozat

a fizetésük körülményei megfeleljenek egymásnak, a közszolgáltató és a

közszolgáltatást igénybevevő fogyasztó között kiegyenlített piaci erőviszonyok

legyenek, a közszolgáltató természetes monopol helyzetével, erőfölényével vissza ne

éljen, illetve a fogyasztói érdekvédelem teljes körűen ellensúlyozza a közszolgáltató

monopóliumát

Az intézményrendszer hatáskörét, eszközrendszerét, működési feltételeit úgy kell

meghatározni, hogy képes legyen a fentieket a közszolgáltatásoknak a gazdasági és

társadalmi élet, az egyes állampolgár életfeltételeinek és minőségének meghatározó

jelentőségével arányosan biztosítani.

11. §

A közszolgáltatásokat felügyelő intézmények

(1)A közszolgáltatások felügyelete valamennyi közszolgáltatási szakágra és

településre, valamint az 1. számú Mellékletben felsorolt tevékenységre terjedjen ki.

A közszolgáltatások felügyeleti intézmény-rendszere háromszintű a következők

szerint:

(a) településeken az adott helyi közszolgáltatás felügyeleti bizottsága;

(b) területi ( megyei vagy térségi) közszolgáltatás-felügyelet,

(c) országos szintű a Közszolgáltatásokat Felügyelő Országos Központ.

12. §

A helyi közszolgáltatásokat felügyelő bizottság feladata és működése

(1)Minden egyes helyi közszolgáltatás felügyeletére helyi közszolgáltatás-felügyeleti

bizottság (továbbiakban: helyi bizottság) jön létre, amelynek tagjai: a helyi

fogyasztók, igénybevevők különböző (pl. egyéni, közületi, gazdasági társasági,

intézményi, stb.) csoportjait képviselő tagok, melyek száma az összes tagok

számának 51 %-nál kevesebb nem lehet, továbbá az önkormányzat és a

közszolgáltatásokat felügyelő országos központ (14. §) területileg illetékes

felügyelete által delegált tag.

(a) A fogyasztók képviselőit vagy választással, vagy sorsolással kell

kiválasztani, melynek során előnyben kell részesíteni azt a személyt, aki az adott

közszolgáltatás terén szakmai ismeretekkel is rendelkezik. A fogyasztói

képviselők négy évre kapnak megbízást, de a képviselők fele, akiket az első

Page 19: Településügyi törvény munkaváltozat

alkalommal sorsolással választanak ki, a megválasztásukat követő második év

végén automatikusan lemond és helyükre új tagok választással vagy sorsolással

lépnek. Egy tag egymást követő két időszakban nem lehet a fogyasztók

képviselője.10

(b) A helyi bizottság megállapításait határozatba foglalja, amelyet megküld

a közszolgáltatónak és a helyi önkormányzatnak, valamint a területi

közszolgáltatási felügyeletnek (13. §).

Ezt követően a közszolgáltatónak tájékoztatást kell adnia a tett intézkedés és

eredményeinek bemutatásával a határozat átvételét követő nyolc napon belül az

önkormányzat részére és a területileg illetékes közszolgáltatási felügyelet

számára a határozatban foglaltak végrehajtásáról, amelyek vagy elfogadják azt,

vagy további intézkedésre szólítják fel a közszolgáltatót.

E felszólításban foglaltak elmulasztását a helyi önkormányzat, mint hatóság,

köteles a mulasztás felszámolása iránt szabálysértési eljárás keretében

intézkedni, mely súlyosabb esetben a közszolgáltatási szerződés érvényének

azonnali megszűntetésével és kártérítési kötelezettség előírásával járhat együtt.

(c) A helyi bizottságot és a helyi közcélú tájékoztatási rendszeren keresztül

a fogyasztókat (igénybevevőket) tájékoztatni kell a határozattal kapcsolatos

közszolgáltatói és önkormányzati intézkedésről.

(d) Azzal a közszolgáltatóval, amelyik a fogyasztókat képviselő helyi

bizottság működését akadályozza, határozatait figyelmen kívül hagyja, a

megbízó (önkormányzat) a vele kötött közszolgáltatási szerződést egyoldalúan,

saját magára nézve jog- és anyagi következmények nélkül felbonthatja és a

közszolgáltatótól kártérítést követelhet vagy az érvényben lévő díjat

mérsékelheti. A megbízót ennek megtételére a területi közszolgáltatási felügyelet

kötelezheti.

Minden ilyen esetet a területi közszolgáltatási felügyeletnek a helyi fogyasztók

bizottsága és az önkormányzat köteles bejelenteni. A felügyelet pedig a

bejelentést követő tizenöt napon belül békéltetést kísérel meg a felek között,

melynek sikertelensége esetén elsőfokú hatósági határozatot ad ki az ügyben. A

határozatban vagy helyben hagyja a megbízó döntését, vagy kötelezi annak

megváltoztatására.

10 Az összefonódás megakadályozását célozza ez a rendszer, amelyet az önkormányzati képviselők esetében már

alkalmazott a magyar közigazgatás.

Page 20: Településügyi törvény munkaváltozat

A határozat ellen a Közszolgáltatásokat Felügyelő Országos Központhoz nyolc

napon belül fellebbezni lehet, azonban a fellebbezés a határozat végrehajtására

nézve nem halasztó hatályú.

A helyi önkormányzat és a térségi közszolgáltatási felügyelet felelősséggel

tartozik azért, hogy az ilyen eljárások alatt és annak következményeként az adott

közszolgáltatás a fogyasztók, igénybevevők rendelkezésére álljon.

(e)A közszolgáltatásra létrejött önkormányzati társulás esetén a társulásban

résztvevő települések képviselői az adott közszolgáltatás felügyeletére egy közös

közszolgáltatás-felügyeleti bizottságot hoznak létre, amely a helyi bizottságokkal

azonos feladat- és hatáskörben működik.

(f) A helyi bizottság feladat és hatásköre megegyezik a 13 § (4) c., d., f., g.

pontokban felsoroltakkal. A helyi bizottság megválasztására, működésére

vonatkozó részletes szabályokat, valamint a mulasztással kapcsolatos eljárást a

Közszolgáltatásokat Felügyelő Országos Központ határozza meg.

13. §

Területi közszolgáltatás-felügyelet

(1)A közszolgáltatásokat felügyelő országos központ legalább megyénként egy -

nagyobb település számú megyékben több - térségi egységet, azaz felügyeletet hoz

létre.11

(2) A felügyelet egyes térségben működtetett egységének feladat és hatásköre:

a) A felügyelet hatósági jogkörében kiadja a közszolgáltatás végzésére szóló

engedélyeket, jóváhagyja az engedélyes üzleti és üzemviteli (szolgáltatási)

szabályzatát. Díj-, ár-zsűrit működtet a díj, ár és a szolgáltatási tartalom

összhangjának, az áralkalmazás és a szolgáltatásfejlesztési hozzájárulás

megállapítása érdekében a helyi és térségi hatókörű közszolgáltató, a helyi

önkormányzat vagy a helyi közszolgáltatást felügyelő bizottság, illetve

bármely fogyasztói érdekképviselet előterjesztése alapján.

A felügyelet meghatározza azokat a gazdálkodási adatokat, amelyeket az

engedélyes közszolgáltató köteles nyilvánosságra hozni.

11 Létesítését és működését az országos központont keresztül az állam hozzájárulása és a megkötött

közszolgáltatási szerződés után (pl. a szerződés ezrelékében meghatározott) fizetett illeték biztosítja.

Page 21: Településügyi törvény munkaváltozat

b) A felügyelet díj- és ár- jóváhagyása során érvényesíti a legkisebb költség

elvét.12

c) A felügyelet ellenőrzi a jogszabályokban és az engedélyben foglaltak

betartását, a közszolgáltatások koncesszióba adását, a közüzem, az intézet -

létrehozója által meghatározott - tevékenységi körének betartását, jogosult az

engedélyhez kötött tevékenységgel kapcsolatos iratokba betekinteni még akkor

is, ha azok államtitkokat, szolgálati titkokat, illetve üzleti titkot tartalmaznak.

d) A felügyelet figyelemmel kíséri a fogyasztók érdekeit, egyes fogyasztói

csoportra korlátozásokat vagy kedvezményeket ajánl, illetve jogszabály

alapján meghatározza azokat, továbbá megállapítja a helyi közszolgáltatások

fogyasztói védelemre vonatkozó általános, szakmai és helyi szabályait,

kivizsgálja a fogyasztói panaszokat, átadja a fogyasztók érdekképviseletének,

a település helyi közszolgáltatás-felügyeleti bizottságának, fejlesztési

tanácsának, önkormányzatának mindazokat a kért adatokat és információkat,

amelyek az engedélyes közszolgáltatói tevékenységével és üzemeltetésével

kapcsolatosak.

e) A felügyelet a közszolgáltatás tartalmára, körülményeire vonatkozóan

műszaki, technológiai, szakmai tudás-transzfert szolgáltat a helyi

önkormányzat, a település fejlesztési és üzemeltetési tanácsa (29. §), a

fogyasztói és lakossági érdekképviseletek megkeresésére vagy saját

kezdeményezésére.

f) A felügyelet megkísérel egyezséget létrehozni, ennek sikertelensége esetén

dönt a lefolytatott érdekegyeztetés után fennmaradt vitás ügyekben.

g) A felügyelet hatóság, amelynek tevékenységére az államigazgatási eljárásra

vonatkozó szabályok érvényesek.

14. §

12 Amennyiben más, pontosabban meghatározható, optimálisabb normatíva nincsen.

Page 22: Településügyi törvény munkaváltozat

Közszolgáltatásokat felügyelő országos központ13

(1)A közszolgáltatási felügyelet intézmény-rendszerének működtetésére és az

országos jelentőségű feladat- és hatáskörök ellátására Közszolgáltatásokat Felügyelő

Országos Központ (továbbiakban: Központ) jön létre.

(2) A Központ

(a) a Kormány, a Gazdasági Versenyhivatal, a Fogyasztói Főfelügyelőség,

továbbá az országos önkormányzati és fogyasztói érdekképviseletek, valamint

– e törvény szerint létrejövő - Országos Településpolitikai Tanács tanácsadó

szerve,

(b) a közszolgáltatások ár- és díj-, a közszolgáltatások műszaki-, technológiai,

szakmai tartalmának megállapításának másodfokon eljáró országos hatósága,

(c) a közszolgáltatások felügyeleti rendszerének működését irányító és felügyelő

állami szerv.

(3)A Központ létrehozásáról, működési feltételeinek biztosításáról a törvény

hatálybalépést követő harminc napon belül a Kormány intézkedik.

(4)A Központ a belügy-, a pénzügy-, a gazdasági ügyekért felelős miniszter,

valamint az illetékes szakminiszter, továbbá a közszolgáltatói, fogyasztói,

önkormányzati országos érdekképviseletek delegáltjaiból Igazgató Tanácsot és a

Központ által elismert és nyilvántartott szakértőkből szakmai díj-, ár- és szolgáltatási

tartalmat megállapító zsűriket hoz létre, amelyek működésük során - a Magyar

Nemzeti Bank gazdasági előrejelzését figyelembe véve, a vonatkozó szakmai

jogszabályok szerint - megállapítják az adott közszolgáltatás hatósági, maximált,

illetve ajánlott díjtételeit, árait, továbbá a gazdálkodás egyes normatíváit és a

hozzájuk kapcsolódó szolgáltatási tartalmat, valamint döntenek a hozzájuk utalt

ügyekben. A szakmai zsűrik döntése egyben a Központ hivatalos döntése és

állásfoglalása.

(5)Mindezekről a Központ a megfelelő hivatalos közlönyökben és egyéb

kommunikációs csatornán keresztül közérdekű tájékoztatást ad.

(6)A Központ egyéb, a műszaki-technológiai és szakmai transzferek információs 13 Már a póznaügy a maga 60 Mrd Ft összegű lehető következményével gyakorlatilag indokolná a Központ

létrehozását. A költségvetésre ez kb. 6-800 millió Ft összegű költséget jelent, ami viszont bőven megtérül a

közszolgáltatások működésének, hatékonyságának növekedése következtében. A már meglévő országos

közszolgáltatási felügyeleteket esetleg össze lehetne vonni (pl. energia, hírközlés, út-, stb.).

Page 23: Településügyi törvény munkaváltozat

szolgáltatását végzi, szervezi és képviseli az Európai Unió megfelelő szervezetében

és más nemzetközi szervezetekben az ország érdekeit.

(7)A közszolgáltatási felügyeleti vizsgálatban résztvevőknek, eljáróknak hatósági

erkölcsi bizonyítvánnyal kell rendelkezniük és titokvédelemre kötelezhetők.

Felügyeleti tevékenységük végzésének ideje alatt hatósági személyek, akik e törvény

és a kapcsolódó jogszabályokban meghatározott határidők betartásáért és az eljárás

jog-, illetve szakszerűségéért fegyelmi és kártérítési felelősséggel tartoznak.

(8)A Központ szakértőit a kormányszervek kijelöléssel, a nem kormányzati szervek

választás útján delegálják az akkreditálható szakemberek közül, melynek feltételeit,

valamint az Igazgató Tanács hatáskörét és tevékenységét a Kormány rendeletben

határozza meg.

15. §

Egyes vagyongazdálkodással kapcsolatos szabályok

(1)A helyi közszolgáltatást közvetlenül biztosító épület, építmény, berendezés,

vonalas létesítmény, telek a közszolgáltatás közműve, amely közvagyonként az

önkormányzat törzsvagyonába tartozik, amennyiben azt a saját költségvetéséből,

saját maga által felvett hitelből hozta létre, vagy az állam vagyonjuttatásával került a

tulajdonába. Ugyanezek oszthatatlan közösségi tulajdonban vannak, ha az

önkormányzat mellett a helyi lakosság, a településen székhellyel, telephellyel

rendelkező szervezet tőke-juttatással járult hozzá létesítésükhöz, beszerzésükhöz.

(2)A helyi közvagyon tulajdonosi jogainak, kötelességeinek gyakorlására és

képviseletére a helyi önkormányzat jogosult azzal, hogy az elidegenítés, a kezelésbe,

használatba, tartós bérletbe, koncesszióba adás feltételeit, módját a törvényben vagy

jogszabályban meghatározottak alapján kell helyi rendeletben szabályoznia.

(3)A település működtetését, üzemeltetését és fejlődését biztosító vagyontárgy –

különösen a közszolgáltatás elvégzéséhez szükséges közmű -, továbbá vagyoni

jellegű jogosultság létesítéséről, elidegenítéséről, kezelésbe, használatba, bérletbe,

koncesszióba adásáról, a kapcsolódó jogokról és kötelességekről szóló döntését, az

erről szóló rendeletét a helyi önkormányzat a végrehajtás előtt a helyi

településfejlesztési és üzemeltetési tanács elé kell terjesztenie megerősítés céljából.

Page 24: Településügyi törvény munkaváltozat

14 A tanács vagy megerősíti a döntést, vagy népszavazást kezdeményez az ügyben.15

(4)A helyi közszolgáltatások ellátását biztosító köz- és közösségi vagyon kezelésére,

üzemeltetésére a kincstári vagyon kezelésének szabályai vonatkoznak függetlenül

attól, hogy költségvetési intézmény, vagy közhasznú szervezet vagy gazdasági

társaság kezeli, használja azt. Az ezzel kapcsolatos valamennyi információ –

ideértve az erről szóló szerződést, annak tartalmát és mellékletét - nyilvános.

(5)A közművek kezelésének jogát és kötelezettségét, melyet fenntartási,

karbantartási, felújítási és fejlesztési kötelezettség is kiegészíthet, az önkormányzat,

illetve közösségi tulajdon esetében a tulajdonosok a közszolgáltatást végző

szervezetre vagy kezelőre átruházhatják.

(a) Ebben az esetben a közszolgáltató a kezelésre átadott állóeszközök után

elszámolt értékcsökkenés összegét elkülönített bankszámlára köteles

befizetni. A keletkező összeget és kamatait csak a közmű vagyon

karbantartására, felújítására és fejlesztésére, illetve a közművagyon

fejlesztését célzó pénzforrás szervezésére, bővítésére (pl.

kötvénykibocsátásra, hitelfedezetre, pályázati önrészre, stb.) lehet fordítani a

település Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsa által jóváhagyott karbantartási,

felújítási és fejlesztési program alapján. Az elkülönített bankszámla felett a

rendelkezési és felügyeleti jogosultság, büntetőjogi felelősség mellett, az

önkormányzat vagy a közösségi tulajdonosok képviselőjét illeti meg.16

(b) Koncesszió esetén a szerződésben kell rendelkezni, hogy az értékcsökkenési

leírásból és kamataiból keletkező összeg, kamat, tőkenövekmény az (a) pont

szerinti programban foglaltakra hogyan kerül felhasználásra.

14 Az Alkotmány szerint a településeket megillető önkormányzás joga nem kizárólagosan a helyi önkormányzatra

értendő csupán. A nemzetközi és a hazai korábbi jogszabályok a közösségi (common) tulajdonnal való rendelkezés

jogát és kötelességét nem csak a helyi önkormányzatra bízza. Magyarországon a II. világháborút követő tanácsi

rendszerrel összefüggésben bekövetkezett államosítást az új önkormányzati rendszer kialakításánál a lakossági

hozzájárulással készült közművek, közműtárgyak továbbra is lényegében államosították oly módon, hogy azok az

önkormányzat tulajdonába kerültek, majd innen, gyakorlatilag a tulajdonlással rendelkező magán vagy vegyes

tulajdonú gazdasági társaságokhoz kerültek át. Ez a gyakorlat nem fér össze az EU-ban kialakult és a polgári érték-

és jogrenden alapuló tulajdonlással. Az önkormányzatok esetében - a központi kormányhoz hasonlóan - is meg

kellett volna tenni a közhatalmi feladatok és hatáskörök, illetve a tulajdonnal való gazdálkodás és ezzel kapcsolatos

profit-szerzési tevékenység intézményes elválasztását. Ezt a települések tényleges önkormányzásához, a demokrácia

kiteljesedéséhez szükséges megtenni. 15 A Kormány már az információs társadalmat hozza létre, amelyben a helyi népszavazások technikai lebonyolítása

az eddigiekhez képest sokkal olcsóbban és gyorsabban megoldható. Az ilyen esetekben biztosítani kell, hogy az

önkormányzat ne az államot, vagy egyéb érdeket, hanem a helyi társadalmat képviselje. A helyi társadalmat már a

XIX. század végi jogszabályok is “felnőttként” kezelték, ezt a kompetenciát a tanácsi rendszer degradálta. 16 Megvizsgálandó, hogy ez a szabály nem ütközik más jogszabály előírásába.

Page 25: Településügyi törvény munkaváltozat

(c) A közszolgáltató köteles biztosítani, hogy a szerződés lejártakor a

kezelésébe, használatába átadott vagyontárgyak köztulajdon esetén az

önkormányzat, illetve a közösségi tulajdon esetén a tulajdonosok

képviselőjének rendelkezésére álljanak.

(6)A közszolgáltatási célú közösségi tulajdonnal kapcsolatos jogok, kötelességek

gyakorlásában - függetlenül a tulajdoni hányadától - a tulajdonosok egyenlő döntési

joggal döntenek.17

(7)Közösségi tulajdonban lévő középület, társasházi közös tulajdon, közhasznú

létesítmény, közmű (pl. sportlétesítmény, játszótér, strand, horgásztó,

szennyvíztelep, csatorna, egyéb vízi közmű stb.), közszolgáltató szervezet

létesítéséről, elidegenítéséről, bérbe, tartós használatba, koncesszióba, kezelésbe

adásáról a létesítmény fejlesztéséhez, beruházásához anyagilag is hozzájáruló

lakosság és a helyi telephellyel, székhellyel rendelkező jogi személyiségű szervezet,

képviselői meghívásával tartott közgyűlés dönt. A közgyűlésen a tulajdonhányadtól

függetlenül azonos számú szavazatuk van a résztvevőknek és döntési joguk

egyenlők. Az előterjesztés elfogadása minősített szavazattöbbséggel történik. 18

(8)Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan, közmű vagyon elidegenítése vagy a

tulajdonosi jogok korlátozásával járó kezelői jog bérletbe, tartós használatba,

koncesszióba adása előtt a szándékról, ennek indokáról és az eladási ajánlatról a

helyi lakosságot és a település Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsát tájékoztatni kell.

(9)A közszolgáltatási célú és a település Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsa által

meghatározott nagyobb értékű köz- és közösségi vagyon elidegenítése,

koncesszióba, tartós bérletbe adása esetén a hozzá kapcsolódó közszolgáltatási és

egyéb jogokat és kötelezettségeket, valamint a változásokat a közszolgáltatási,

koncesszió esetén, a koncessziós szerződésben kell rögzíteni.

(10)A szerződés tervezetét a település Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsnak és az

adott közszolgáltatást ellátó közüzem, intézet esetén az illetékes közszolgáltatási

felügyeletnek előzetes véleményezés céljából meg kell küldeni, amelyeknek nyolc

napon belül dönteniük kell a szerződés-tervezet támogatásáról vagy elutasításáról, 17 A közszolgáltatás - többek között - azért monopólium, mert annak bármely legkisebb egysége is szükséges

ahhoz, hogy a közszolgáltatás működjön. Nem lehet a lépcsőházat elrekeszteni a társasházban, a szennyvízcsatorna

bármely hosszúságú darabját eladni a hulladékgyűjtőnek, stb., mert az megbontja a közszolgáltatás rendszerét.

Minden egyes tulajdonrész tehát egyformán fontos a közszolgáltatás működése miatt, tehát a legkisebb és a

legnagyobb tulajdonos szavazata egyenlő súlyú. 18 Lásd előző pontban leírtakat. Meggondolandó, hogy ezekről, a településen egyedi és közcélú ingatlanokról,

létesítményekről ezekben az esetekben ne csak a tulajdonosok közössége, hanem helyi népszavazás döntsön. (Pl. a

visegrádi Lepence fűrdő esete.)

Page 26: Településügyi törvény munkaváltozat

illetve módosításáról. Az elutasító vélemény csak az elidegenítésre vonatkozhat.

(11)A döntések kötelezik a köz- és közösségi vagyon tulajdonosát, kezelőjét. A

döntések ellen a tulajdonos fellebbezést nyújthat be a területileg illetékes

közigazgatási hivatalhoz, illetve, amennyiben az a közszolgáltatási tevékenységet

érinti a Közszolgáltatásokat Felügyelő Országos Központhoz, amelyek 15 napon

belül másodfokú államigazgatási döntést hoznak az ügyben.

(12)A köz- és közösségi tulajdonban lévő ingatlan (telek, épület) vagyon, vagyoni

jellegű dolog elidegenítéséből, koncesszióba, használatba adásából származó

bevételt – az ügylet lebonyolításának költségeitől eltekintve - a vagyon tulajdonosa,

kezelője csak ugyanarra a jogcímre, célra fordíthatja, mint, amire a vagyont képező

dolgot eredetileg létrehozták, használták.19

(13)Ha a vagyont képező dolog többlakásos épület része, társasházi albetét, közös

tulajdon, akkor annak bevételét – az ügylet költségeinek levonása után - az adott

épület, ingatlan felújítására, karbantartására kell fordítani vagy tartalékolni.

(14)Ez a szabály vonatkozik a törvény hatályba lépése előtt, 2000. január 1. után

történt elidegenítésre, koncesszióba, használatba adás esetére is

19 Vagyonfelélés elleni intézkedés, illetve a közszolgáltatás fejlesztését célozza. A magyar polgári törvények

korábban azt is meghatározták, hogy a bevételt a tulajdonrésszel rendelkező lakosok között szét kellett osztani.

Page 27: Településügyi törvény munkaváltozat

16. §

A társasházzal és a felújításokkal kapcsolatos egyéb szabályok20

(1)Társasház felújításáról, közös tulajdonú helyiség és ingatlanrész elidegenítéséről,

bérbe, koncesszióba adásáról szóló döntésekben a tulajdoni hányadtól függetlenül a

tulajdonosok egyenlő szavazattal rendelkeznek, a döntést a tulajdonosok

kétharmadának részvételével tartott közgyűlésen kell meghozni egyszerű többséggel.

Amennyiben a jogszabály szerint összehívott közgyűlésen a kétharmados jelenlét

nincs meg, a megismételt közgyűlésen résztvevő tulajdonosok számarányától

függetlenül a közgyűlés határozatképes.

(2)A felújításról szóló döntés érintheti az egész épület külső-belső tatarozását, vagy

egy épületrész, épületgépészeti egység felújítását is.

(3)A tulajdonosnak az adott időszakra érvényes karbantartási és felújítási tervet kell

készítenie és azt folyamatosan aktualizálnia kell valamennyi közterülettel érintkező

épületére, közművére, közüzemi és közterületi műtárgyára. A korábban tanácsi,

majd önkormányzati tulajdonú többlakásos, jelenleg társasházi épületekre készült

felújítási tervet az önkormányzat vagy az általa megbízott társasházi közszolgáltató

köteles térítésmentesen a társasházi közösségnek kiszolgáltatni.

(4)A felújítási terv nélkülözhetetlen része a felújítás finanszírozási terve. A

finanszírozási tervben kell feltüntetni, hogy a tulajdonos jognyilatkozatban vállalja a

reá eső felújítási költség viselését és módját.

(5)Ha a tulajdonos bizonyítottan idegen forrásból (pl. bankhitelből) sem tudja

biztosítani a saját felújítási költség-hozzájárulását, akkor azt a tulajdonos társaknak

kell fedezniük saját vagy más forrásból.

(6)Ebben az esetben a tulajdon jelzáloggal terhelődik és a felújítási költséget a

tulajdonos legalább az állami lakáshitelek törlesztésére meghatározott idő alatt, havi

20 A településüzemeltetés sajátos területe a társasházak és a többlakásos épületek működtetése, amely

közszolgáltatásnak minősül. A társasházi törvény legfőbb fogyatékosságait korrigálják ezek a szabályok. Az

épületek üzemeltetése, karbantartása tekintetében egyenrangúak a lakásokat ténylegesen használó bérlők és

tulajdonosok. Az önkormányzat, a hivatal, az önkormányzati tulajdonban lévő és kezelési funkcióval bíró gazdasági

társaság és a bent lakó tulajdonosok között nyilvánvaló ellenérdekeltség jött létre. A bérlakások elidegenítésével,

mivel a befolyt összeget egyáltalán nem vagy nem egészen az adott épület évtizedek óta elmaradt felújítására, de

nem is a lakóépületek karbantartására fordították, különösen, ahol az önkormányzat többségi hányaddal rendelkezik

– kevés kivételtől eltekintve – többségében a helyzet csak romlott. Nem egy helyen az elidegenítést kimondó

határozat pillanatában leállították az épület könnyező gombátlanítását. És még lehetne sorolni ... Stb.

Page 28: Településügyi törvény munkaváltozat

részletben fizetheti meg, amivel fokozatosan csökkentheti a jelzálog összegét.

(7)Amennyiben a tulajdonos a törlesztő részleteket folyamatosan hat hónapig nem

fizeti, úgy a tulajdona átminősül oszthatatlan közös tulajdonná és bérlőként

használhatja tovább az ingatlant.

(8)A korábbi tulajdonosból lett bérlő, ha az igénybe vett kamatokkal és az átírás

költségeivel együtt a jelzálogot egy összegben kifizeti, akkor korábbi tulajdonát az

oszthatatlan közös tulajdonból haladéktalanul vissza kell adni részére. Erre azonban

csak abban az esetben kerülhet sor, ha ez a tulajdonrész nem került eladásra a közös

oszthatatlan tulajdonból. Az ilyen eladásoknál minden esetben a tulajdonosból lett

bérlőnek elővásárlási joga van.

(9)Mindezeket az ügyeket az önkormányzat, mint hatóság felügyeletével és

jóváhagyásával lehet végrehajtani. Az önkormányzat a jóváhagyását abban az

esetben tagadhatja meg, ha az érintett féllel szemben a többi tulajdonos vagy

harmadik személy olyan cselekményt szándékozik tenni, vagy valósít meg, amely

jogszabály ellenes, szabálysértő, büntetendő.

(10)Az önkormányzati, stb. lakások elidegenítésével, kezelésével, fenntartásával,

karbantartásával, felújításával kapcsolatban, a társasházakkal, lakásszövetkezetek

működésével, többlakásos épületek kezelésével összefüggésben keletkezett vitás

ügyekben az illetékes közigazgatási hivatal által meghatározott településeken

lakásügyi választott bíróságot kell működtetni, amelynek feladata a felek vitás

ügyeiben megegyezést létrehozni. Csak a sikertelen megegyezés után kerülhet az

ügy a hatóság vagy a bíróság elé.21

(11)A lakásügyi választott bíróságba tagokat a település önkormányzata, a lakosság

érdekképviseleti szervezete, a szakmai kamarák és a területileg illetékes

közszolgáltatások felügyelete delegálhat.

(12)Az adott ügyben a választott bíróság nevében háromtagú bizottság jár el,

melynek tagjai között az összeférhetetlenségi szabályok betartásával építészeti, jogi

ismeretekkel rendelkező tagnak kell lennie.

(13)A választott bíróság eljárása illeték-köteles és a megkereséstől számított tizenöt 21 Életeket tesz tönkre vagy vitás helyzeteket konzervál, hogy csak a bírósághoz lehet ilyen esetekben fordulni,

amelyik nem is tudja a legtöbb esetben részletekbe menően megvizsgálni az ügyet. Általában itt a volt tanácsi lakás

tulajdonossá vált bérlők kerültek olyan helyzetbe, hogy az ilyen problémák miatt kedvezőtlen lakás- és

életkörülményeiket csak ügyvédi költséggel és évek múltával orvosolhatják - jobb esetben. A piacgazdaság terén

bevált választott bíróság ebben a szektorban is - bizonyos módosítással - működtethető, különösen a fővárosban, a

nagyobb, többlakásos privatizált épületekkel rendelkező településeken.

Page 29: Településügyi törvény munkaváltozat

napon belül az ügyet tárgyalnia kell.

(14)A lakásügyi választott bíróság működési feltételeit a helyi önkormányzat

biztosítja és működésének részleteit a Belügyminiszter rendeletben szabályozza.

17. §

Egyes közszolgáltatás működtetésére és gazdálkodására vonatkozó előírások

(1)Az egyes – 1. sz. Mellékletben felsorolt - közszolgáltatásra vonatkozó szakmai

előírásokat az ebben a törvényben rögzített szabályok szerint kell alkalmazni.

(2)A közszolgáltatás után keletkező bevétel csak a közszolgáltatás fenntartására,

fejlesztésére fordítható, más közszolgáltatás finanszírozására nem használható fel. A

település számára többféle közszolgáltatást nyújtó közszolgáltató szervezetnek a

számvitelében el kell különítenie és a fogyasztók, igénybe vevők között közzé kell

tennie az egyes közszolgáltatási tevékenység bevételeit, költségráfordításait és

üzemgazdasági eredményét.22

(3)Amennyiben a közszolgáltatáshoz olyan vonalas közműhálózat létesítése,

működése szükséges, amelyek fogyasztási helyei elkülönült telken és az ott lévő

épületben van, akkor a beruházás csak abban az esetben kezdhető, ha az ellátandó

telek, épület tulajdonosa vagy kezelője a közműhálózat és a fogyasztási hely közötti

összeköttetésre, a hálózatba történő bekötésre jognyilatkozatot tesz arról, hogy a

beruházást követő legfeljebb száznyolcvan napon belül a vonatkozó előírások szerint

a bekötésről gondoskodik.

Ha a tulajdonos vagy kezelő nem tesz jognyilatkozatot vagy az nemleges, akkor az

önkormányzatnak kell azt megtennie és ebben az esetben jogosult a

kényszerbekötést elrendelni. A kényszerbekötést hatósági eljárás keretében kell

elvégezni. A kényszerbekötés költségeinek megfizetését az önkormányzat a

közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint a közmű tulajdonosa, kezelője

részére átháríthatja.

A kényszerbekötés költsége jelzálogként az ingatlanra bejegyezhető, melynek

22 A közszolgáltatások terén több okból nem engedhető meg a keresztfinanszírozás. Hasonlóképpen nem

engedhető meg, hogy a vagyoneladás, bérbeadás bevétele - különösen közösségi vagyon esetén - ne ugyanarra a

közszolgáltatás fejlesztésére legyen felhasználva. A keresztfinanszírozásra azokat a bevételeket kell felhasználni,

amelyek nem a közszolgáltatásból erednek, hanem adókból, járulékokból, vállalkozás-jellegű bevételekből,

adományból, stb. keletkeznek.

Page 30: Településügyi törvény munkaváltozat

kedvezményezettje a költség viselője.23

A jognyilatkozatokat és a beruházás műszaki, finanszírozási tervét a területileg

illetékes közszolgáltatási felügyeletnek kell véleményezésre megküldeni, amely

ennek alapján harminc napon belül véleményezi, hogy a beruházandó közmű

hatékonyságához a tervezett műszaki megoldás, az üzemeltetési technológiai és a

működtetéséhez kellő számú fogyasztóhely, továbbá a finanszírozáshoz a megfelelő

feltételek rendelkezésre állnak-e.

A központi költségvetésből és alrendszeréből a beruházáshoz akkor nyújtható

támogatás, ha a benyújtott pályázathoz mellékelik a területileg illetékes

közszolgáltatási felügyelet támogató véleményét.

(4)A többlakásos épületek esetén - függetlenül attól, hogy az állami, önkormányzati,

társasházi, szövetkezeti, magán tulajdonban van - az üzemeltető, fenntartó és

karbantartó közszolgáltatási tevékenységgel megbízott szervezet, személy, közös

képviselő, illetve az alvállalkozó kiválasztásában, tevékenységének, felügyeletében,

díjazásának megállapításában, továbbá az üzemeltetés, fenntartás, karbantartás

ügyeiben a jogok és a kötelességek a tulajdonos helyett a bérlőt24, illetve a tulajdonát

saját maga által használó tulajdonost illetik meg, és ezekben az ügyekben döntési

jogaik egyenlők.

(5)Az önkormányzatnak mindezekkel kapcsolatban törvényességi felügyeleti joga és

kötelessége van, továbbá feladata a bérlőkről és a tulajdonosokról folyamatosan

vezetett, tulajdoni hányadonként, bérleményként történő címnyilvántartás

megszervezése.25, biztosítása.

23 A szennyvízcsatornára történő bekötést és a csatornaművek hatékony, gazdaságos üzemelését kívánja

elősegíteni ez a rendelkezés. 24 Először is a turista nem ugyanaz, mint a lakásbérlő. A lakásbérlő ugyanakkor ugyan úgy hozzájárul az épület

fenntartásához, karbantartásához, az üzemeltetési, a karbantartási szolgáltatásokat ő veszi igénybe, mint fogyasztó

és a tulajdonos (az önkormányzat, stb.).

Ebben az esetben a bérlő és a tulajdonát használó, bentlakó tulajdonos a közszolgáltatás alanya, fogyasztója

Ezzel biztosítható továbbá, hogy a rendeltetésszerű használat, karbantartás, fenntartás költségei a tulajdonos és

bérlő között ne sikkadjon el a társasház, az épület karbantartása kárára, illetve a közös képviselő és az alvállalkozók

ellenőrzése ezáltal közvetlen és valóságos lesz. Számos anomália nevesíthető és felszámolható ily módon. (Pl. a

bentlakók és a nem-cselekvésével végül is az épület állagát rontó és ezzel a bentlakó tulajdonosoknak, bérlőknek

kárt okozó, de az önkormányzati tulajdonos mögé bújó, a közös képviseletet is ellátó közszolgáltató felesleges

monopol helyzete így ellensúlyozható).

A tulajdonosok vagyonhoz fűződő jogait és kötelességeit viszont ez a rendelkezés nem érinti. 25 A címnyilvántartás a jogok és főleg a kötelességek gyakorlása, betartása miatt szükséges. Fel kell újítani a

lakónyilvántartást.

Page 31: Településügyi törvény munkaváltozat

V. fejezet

Település rendezése26

18. §

A település fejlődését elősegítő fejlesztési célok megvalósításának és a fejlesztési

tevékenység végrehajtásának eszköze a településrendezési tevékenység. A település

rendezési tevékenységet a település fejlesztési dokumentumaiban meghatározott

fejlesztési irányok, célok, tervek és a természeti -, épített környezet kezelésére,

működtetésére, fenntartható fejlődésére vonatkozó jogszabályok és a helyi

önazonosság (identitás) megőrzésének tiszteletben tartása alapján kell végezni.

19. §

A település rendezését meghatározó településfejlesztési dokumentumokat, továbbá a

településszerkezeti tervet, a helyi építési szabályzatot és a szabályozási tervet,

ideértve a közterületek és a külterületek használatára, kezelésére, a településrészek

minősítésének megváltoztatására – különösen külterületnek belterületté történő

átsorolására - vonatkozó terveket az önkormányzat készítteti el és a település

Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsa hagyja jóvá. 27 E jóváhagyás alapján alkot

rendeletet e dokumentumokban foglaltak végrehajtására, és ellátja az ezzel

összefüggő feladatait a helyi önkormányzat.

20. §

A külterületi településrész belterületté történő átsorolása előtt, vagy a külterület

igényét meghaladó közmű, közműhálózat létesítése előtt a külterület használati

funkciója 28 szerint illetékes megyei, területi állami szakhatóság és a területi

26 A főbb és részletes rendelkezéseket az építésügyi törvény és módosításai tartalmazzák. Ezért a településrendezés

prioritásával kapcsolatos a kormányzati szervek között elő-elő jövő vitát lezáró és néhány kiegészítő rendelkezést

tartalmaz ez a fejezet, azzal a fenntartással, hogy az egyeztetés során kiegészítések, pontosítások várhatók. 27 Az 1937. évi VI. törvény a rendezési terveket és építésügyi szabályzatokat Budapesten a Fővárosi Közmunkák

Tanácsa, a mai megyei jogú városokban a törvényhatósági bizottság, a városokban a képviselő testület, a községek

esetében pedig a vármegye saját rendeleteiben határozta meg. Tehát a mainak megfelelő akkori helyi

önkormányzatok - a városok kivételével – nem alkottak településrendezési szabályokat, csak elsőfokú hatóságként

alkalmazták azokat. Az akkori idők településfejlesztési és rendezési eredményei mai is követendő példák. A fenti

szabályozás tehát részben adaptálja a múltban már eredményes formát, de a mai viszonyoknak megfelelően, részben

a településfejlesztésben lényegi szerepet betöltők számára biztosítja a részvételi demokráciát, az egyes

érdekcsoportok súlyának kiegyenlítését. Ugyanakkor az önkormányzatok helyi rendeletalkotási, közigazgatási

feladat- és hatáskörének gyakorlását biztosítja. 28 Használati funkció: mezőgazdasági, erdő, bányaművelés, vízgazdálkodás, természetvédelem, honvédelem,

Page 32: Településügyi törvény munkaváltozat

építészeti hivatal elfogadó véleményének beszerzése szükséges, továbbá a majdani

belterület üzemeltetéséhez szükséges közszolgáltatás-fejlesztési tervet el kell

készíteni és azt az illetékes hatóságokkal kell jóváhagyatni.

21. §

A közterülettel, a település arculatával, rendezettségével kapcsolatos különös

szabályok

(1)A belterületi közterületek és a közterületeket szegélyező telkek, épületek

rendezettsége és homlokzatának állaga közügy.29

(2)A helyi önkormányzat jogosult a település Fejlesztési és Üzemeltetési

Tanácsának döntése vagy helyi népszavazás alapján, a település arculatát, kulturális

örökségét, önazonosságát veszélyeztető telekhasználat, épület homlokzat-kialakítás

megváltoztatására kötelezni a telek, az épület tulajdonosát, használóját a tervezés, a

kivitelezés, a használat alatt, után és közben.

(3)A közmű és közterületi műtárgy elhelyezésére szolgáló vagy emiatt a használatot

korlátozó közterület és ingatlan telek-, tulajdonrész használata akkor lehet ingyenes,

ha annak tulajdonosi, kezelői jogait köz-, vagy közösségi tulajdonban lévő

közszolgáltató szervezet gyakorolja és annak használatát a közszolgáltatási díjban, a

műtárgy fenntartásával, pótlásával ellentételezi. Ha ezek a feltételek nem állnak

fenn, akkor a már meglévő közmű, közterületi műtárgy által foglalt telek-, tulajdon

részért fizetendő bérleti díj a közszolgáltatás díját nem növelheti, és az

önkormányzat, illetve a bérbeadó köteles a bérleti díjat az adott közszolgáltatás

díjcsökkentésére, illetve fejlesztésére fordítani.30

árvízvédelem, stb. 29 Belterületen az elhanyagolt telkek illegális szemétlerakó-helyekké válnak, növényi és állati kártevők

elszaporodását segítik elő. A lemáló vakolat balesetveszélyes helyzetet teremt. Egy helyi védettségű történelmi

város- vagy faluközpont, utcakép csak a közösség együttes akaratával változtatható meg. A legszebb magyar

mezővárosok, gazdafalvak arculatát tették tönkre a hatvanas-hetvenes években oda nem illő és mára már leromlott

állagú betonépületekkel. A falukép-, a városkép helyi társadalmi és gazdasági érték (pl. turizmus). A közterület

állagát meghatározza az azt szegélyező telkek, épületek állaga. A közterület pedig az emberek mindennapi életterét

adja, tehát az emberek életének egyik meghatározó közege. Egy lerobbant ház, egy elhanyagolt telek nemcsak

vizuális értelemben rontja a habitált Ember mindennapi életkörülményeit. Ezért ez a szabályozás azt jelenti, hogy a

telek rendezettségének, az épület homlokzatának karbantartására, felújítására a tulajdonos kötelezhető. Ha a

kötelezést nem hajtja végre, akkor az önkormányzatnak kell azt végrehajtatnia, de ehhez eszközökkel is kell

rendelkeznie. Ezek egyike, hogy az épületet, telket az elvégzett karbantartási, felújítási munkaértékének megfelelő

jelzáloggal terhelik meg. Számítani kell azonban arra, hogy az önkormányzat ezt azért nem kezdeményezi, mert

ténylegesen vagy más ok miatt nem tud pénzt fordítani ilyen célra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy átlátható,

nyilvános terv ne legyen a belátható időn belül megtörténő felújításra, vagy ne lehessen megoldani a romos állapotú

épület vagy rendezetlen telkek utcafront felé eső ideiglenes takarását. 30 Póznaügy, vízóra-akna a telken belül, villany-, gázóra a lakáson belül c. probléma kezelését célozza ez a

Page 33: Településügyi törvény munkaváltozat

(4)A település közterületén és a közterületet szegélyező épületek homlokzatán,

telken tájékoztatási, reklám-, hirdetési, kereskedelmi, szolgáltatási és

közszolgáltatási egység, hivatal, telephely, intézmény, gazdasági társaság és egyéni

vállalkozás nyilvános, közösségi helyiségeinek megnevezésére szolgáló állandó és

alkalmi feliratának magyar nyelvűnek kell lennie. A magyar mellett idegen nyelvű is

lehet a felirat, de annak nagysága nem lehet nagyobb a magyar nyelvűnél.31

22. §

A településrendezéssel foglalkozó más jogszabályok kiegészítése, módosítása

(1) A településfejlesztési tervek készítésénél a meglévő, érvényes településrendezési

terveket a többi meghatározó tényezők egyikeként figyelembe kell venni.

(2) A településrendezési terveket a településfejlesztési koncepció és program

alapján, azzal összhangban kell elkészíteni vagy a meglévőket azok szerint

módosítani.32

(3)Általában a településrendezési tervek térbeli - és adatösszessége a

területrendezési terv. Kivételt képez e szabály alól a nemzetközi kötelezettségekből,

országos, regionális érdekből, jogszabály által meghatározott területrendezési

célkitűzés, előírás, melyeket az érintett település településrendezési tervének

figyelembe kell vennie, illetve annak tartalmaznia kell azt. Ha emiatt – az előnyök és

hátrányok összevetésével – a településnek hátránya keletkezik, akkor annak

ellentételezéséről a beavatkozásra jogosult országos, regionális, megyei állami

szervnek vagy köztestületnek kell gondoskodnia.33

(4)A településszerkezeti tervet, a helyi építési szabályzatot és a szabályozási tervet a

katasztrófa megelőzési szempontok és előírások alapján felül kell vizsgálni, illetve

kell elkészíteni.

(5)A települési önkormányzat kezdeményezheti a területrendezési terv

felülvizsgálatát, ha

szabály. 31 Egy másik probléma, a falfirkák (graffitik) elleni védekezést és ennek a problémának a jogszabályi kezelését is

meg kellene vizsgálni és a szükséges szabályozást e paragrafus alatt megtenni. 32 Hivatkozással az 1937. VI. törvényre is, de arra is, hogy itt nem a fejlesztés térbeli és egyéb korlátjának az

áthágásáról van szó. Ezeket a korlátokat a településrendezésnek természetesen dokumentálni kell. Arról van szó,

hogy miután a fejlesztés céljai, irányai, programjai már megvannak, akkor már van mit a térben elrendezni. 33 Pl. a Megyei Fejlesztési Tanács

Page 34: Településügyi törvény munkaváltozat

(a)a területrendezési terv megalkotása során a települési önkormányzat

véleményét nem kérték ki, továbbá ha a véleményét indokolás nélkül

elutasították, vagy az indokolás valótlan tényeken alapul;

(b)a területrendezési terv akadályozza a jóváhagyott településfejlesztési program

vagy terv megvalósítását,

(c)a területrendezési tervet a korábban már elfogadott és kihirdetett

településrendezési terv figyelmen kívül hagyásával alkották meg.

(6)A megyei önkormányzat és a területi főépítész kezdeményezheti a

településrendezési terv felülvizsgálatát, ha az ellentétes a korábban elfogadott

területrendezési tervvel és kezdeményezheti megváltoztatását, ha az akadályozza a

területfejlesztési koncepció megvalósítását.

VI. fejezet

A településfejlesztést meghatározó dokumentumok34

23.§

(1)E törvény alapján a településfejlesztéssel összefüggő tevékenysége során,

illetékességében és hatáskörében a következő területfejlesztési dokumentumokban

foglaltak szerint, illetve figyelembe vételével köteles a lakosság, a jogi személyiségű

és nem jogi személyiségű szervezetek, állami és helyi közhatalmi szervek eljárni,

illetve tevékenykedni.

(2)A településfejlesztési dokumentumok és általános tartalmi követelményeinek célja

egy, vagy több település, illetve az ország valamennyi településének fejlődési

tendenciájának megállapítása, értékelése, ezek alapján fejlesztési célok irányának

kijelölése és a célok megvalósításához szükséges beavatkozások nevesítésével a

településfejlesztésben érintett szereplők számára cselekvési előírások

meghatározása.

(3)A településfejlesztés dokumentumai a következők:

34 A dokumentumok közül a településpolitikai határozat felülről lefele hat, míg a többiek alulról felfelé. A

településfejlesztési koncepció autonóm, mert, ha az alkotmány elismeri a település és önkormányzásának

autonómiáját, akkor a fejlődésének koncepciója is autonóm. A településfejlesztési program és terv viszont

egyeztetésre kötelezett dokumentum. A koncepció, program és terv nem elsősorban idő-hierarchiában van

egymással összefüggésben, hanem a helyzetmeghatározás-értékelés-célkitűzés-eszközbiztosítás-megvalósítás

folyamatába vannak kapcsolva.

Page 35: Településügyi törvény munkaváltozat

(a)településpolitikai határozat;

(b)településfejlesztési koncepció;

(c)településfejlesztési program;

(d)településfejlesztési terv.

(4)Településpolitikai határozatot hoz az Országgyűlés, a Kormány előterjesztése

alapján, illetve a Regionális Fejlesztési Tanács.

(5)A településfejlesztési koncepcióról, programról, tervről a helyi önkormányzat35,

és előterjesztése alapján a Fejlesztési és Üzemeltetési Tanács dönt.

(6)A településfejlesztési koncepció, program, terv készítésekor a települést érintő

területfejlesztési és területrendezési dokumentumokat, illetve a településpolitikai

határozatokat, valamint az Európai Unió irányelveit figyelembe kell venni.

(7)A településfejlesztési koncepció, program, terv formailag, tartalmilag úgy

készüljön el, hogy a fejlesztési támogatásokat nyújtó állami és nemzetközi

szervezetek, az Európai Unió, illetve a befektetők azokat támogatási, befektetési

célból érdemben elbírálhassák.

(8)A nagyközségek és községek számára a kistérségek, a területfejlesztési tanácsok

és a kormányzati szervek kötelesek szakmai és anyagi segítséget, támogatást

nyújtani a koncepciók és programok elkészítéséhez. Felhatalmazást kap a Kormány

ennek részleteinek meghatározására.

24. §

A településpolitikai határozat

(1)A településpolitikai határozat lehet országos és regionális.

(2)A településpolitikai határozat az ország, illetve a régió általános település

szervezési, - működési, - üzemelési, - rendezési, - fejlesztési helyzetével, céljaival

foglalkozó, továbbá a központi állam, illetve a régió felelősségi körébe tartozó és a

települések fejlesztésére ható, tervezett tevékenységének, erőforrásainak

összefoglaló dokumentuma, amely a kormányzati, a regionális intézkedések alapját

képezi.

(3)Az Országgyűlés határoz az országos településpolitikáról a következők szerint:

35 Ideértve természetesen a megyei és a fővárosi közgyűlést is.

Page 36: Településügyi törvény munkaváltozat

(a)Megválasztását követő első ülésszakán köteles napirendre tűzni a

településfejlesztés országos helyzetét tárgyaló, a Kormány által benyújtandó

előterjesztést, amely a kormányprogram szerint tartalmazza a

településfejlesztés országos helyzetének bemutatását, az ennek alapján

levont következtetéseket és a határozati javaslatokat. Az előterjesztéshez

mellékelni kell a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos

Településügyi Tanács36 és az Országos Területfejlesztési Tanács kiegészítő

észrevételeit, javaslatait, az Európai Unió aktuális településpolitikai

határozatait és Magyarországra vonatkozó jelentését.

(b)Az országos településpolitikai határozatnak legalább tartalmaznia kell a

településfejlesztés közigazgatási, jogi, gazdasági, pénzügyi, társadalmi

feltételrendszerének korszerűsítésére, illetve fejlesztésére vonatkozó

jogszabály-alkotási, költségvetési és szervezetfejlesztési előírásait, továbbá

a településszervezés és ezzel összefüggő közigazgatási rendszer várható

változásait, irányát.

(4)A Regionális Fejlesztési Tanács az országos településpolitikai határozat

kihirdetését követő kilencven napon belül a regionális településpolitikáról

határozatot hoz, amely különösen tartalmazza:

(a)a településhálózat fejlesztésének a településfejlesztésre vonatkozó saját

támogatási irányelveit és forrásszervezési programját,

(b)a regionális és országos közmű-, közlekedési hálózat, energia-rendszer és

más regionális közszolgáltatás fejlesztésének programját.

(5)Az országos településpolitikai határozatban foglaltakat az országos és regionális

területfejlesztési koncepció készítése, alkalmazása, felülvizsgálata során figyelembe

kell venni.

(6)A hatékony településfejlesztési politika érdekében a településfejlesztést szolgáló

állami, regionális és a nemzetgazdaságon kívüli támogatási, fejlesztési eszközöket

össze kell hangolni.

(7)Az általános és speciális helyzetű települések sajátos szempontjaira külön ki kell

térni

a) a gazdaságpolitikai koncepciók kialakítása,

b) az önkormányzatokat megillető bevételek törvényi szabályozása,

36 Lásd 30. §

Page 37: Településügyi törvény munkaváltozat

c) az állami központi költségvetések meghatározása,

d) az ágazati beruházások tervezése,

e) a megyei területfejlesztési és munkaügyi tanácsok eszközeinek felhasználása

során.

25. §

A településfejlesztési koncepció

(1)A településfejlesztési koncepció a település fejlődési pályájának összefoglaló

dokumentuma, amelynek tartalma az elmúlt időszak eredményeinek és a jelenlegi

helyzet összegzése, értékelése és a jövőbeli célok meghatározása.

Ennek alapján a településfejlesztési koncepció tartalmazza:

(a)a település egészére és a településrészre a történetiségéből és státuszából,

térségi helyzetéből, szerepéből, továbbá lakosságának összetételéből és a

helyi gazdasági, társadalmi forrásokból fakadó meghatározottságának, az

elmúlt időszakban önmagához és más hasonló településhez mért

fejlődésének összefoglalását, értékelését, valamint az ebből levonható

következtetéseket;

(b)a térségi, a helyi társadalmi és gazdasági környezet belátható fejlődése,

továbbá és a lakosság, valamint a helyi gazdasági és társadalmi szervezetek

igényei alapján a fejlődési lehetőségek és ezek sorrendjének

meghatározását;

(c)a település fejlődési irányait meghatározó célokat a státuszára, a térségi és

gazdasági munkamegosztásban betöltendő szerepére, a népesség, a

migráció, a környezeti állapotok tervezett trendjeire, a település részek

jövőbeli funkciójára, a szervezeti, intézményi – ideértve az önkormányzatot

és hivatalát – feltételek alakulására.

(2)A koncepció ne terjedjen hat évnél rövidebb és tizenkét évnél hosszabb

időszakra. Három évenként a megvalósítását értékelje az önkormányzat és a

Fejlesztési és Üzemeltetési Tanács, de a változtatásra csak rendkívüli esetben

kerüljön sor.37

(3)A koncepció előkészítésében tág teret kell adni a kreativitásnak és az

37 Ennél lehet, hogy van pontosabb meghatározás.

Page 38: Településügyi törvény munkaváltozat

innovációnak.

(4)A koncepció készítésébe a lakosságot érdemben be kell vonni, de az önkéntesség

alapelve szerint.

26. §

A településfejlesztési program

(1)A településfejlesztési program a településfejlesztési koncepció céljai alapján az

egyes szakágazatok, közszolgáltatási, gazdasági, társadalmi, kulturális tevékenységi

ágak szerint a fejlesztési célt, ennek térbeli hatását és létesítmény-, illetve

tevékenységfejlesztési szükségletét, valamint a célok megvalósításának

eszközrendszerét és azokat a fejlesztéseket magába foglaló településfejlesztési

dokumentum, amelyek megvalósításához szükséges településrendezést végrehajtani.

Ennek alapján a településfejlesztési program főbb témakörei, tartalma:

(a)a településrendezéssel kapcsolatos állásfoglalás, az egyes program térbeli,

földrajzi kijelölése,

(b)a lakásellátás, továbbá

(c)a település jelenlegi és potenciális gazdasági ágazatainak (kereskedelem,

ipar, mezőgazdaság, turizmus, stb.),

(d)a helyközi és helyi közlekedés,

(e)a vezetékes víz, a gáz és a elektromos energia,

(f) a távközlés és informatika,

(g)a hulladék-, a szennyvízkezelés,

(h)az erdő-, a zöldfelület kezelés,

(i)a vízgazdálkodás,

(j)és egyéb anyagi közszolgáltatások,

(k)a közegészségügy, a közoktatás,

(l)a kulturális örökség és a sport,

(m)és egyéb humánszolgáltatás,

(n)a közbiztonság és a katasztrófavédelem,

(o)a természet- és a környezetvédelem

létesítmény- és tevékenység fejlesztési (felújítási, bővítési, illetve beruházási)

programja;

(p)az országos vagy regionális jelentőségű infrastrukturális- és

létesítményfejlesztés helyi vonatkozásait.

Page 39: Településügyi törvény munkaváltozat

A településfejlesztési program magában foglalja a tervezett fejlesztési célok főbb

műszaki-gazdasági jellemzőit, a földrajzi helyük, a megvalósítás tervezett időpontja,

a költségigénye és a pénzügyi források megjelölésével. A program a célokat és a

megvalósításukhoz szükséges eszközöket és az eszközök tervezett forrását,

működését is tartalmazza.

A program készítéséhez a helyi önkormányzat rendeletben meghatározhatja a

lakosság és a telephellyel, székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek által

nyújtandó azokat információkat, amelyek az adatvédelemmel összeegyeztethetők.

(2)A településfejlesztési program két évnél rövidebb és hat évnél hosszabb időre ne

készüljön, kivéve a hat évnél hosszabb infrastrukturális fejlesztéseket.

(3)A településfejlesztési programot a Fejlesztési és Üzemeltetési Tanács döntése

előtt egyeztetni kell.

(a)a településen belül: településrészenként a lakossággal az önszerveződő

képviseletein keresztül, a gazdasági érdekképviseletekkel, a társadalmi

szervezetekkel, a közszolgáltatókkal.

Az egyeztetéshez a helyi nyilvánosság fórumait és a médiát, közcélú

információs rendszert kell igénybe venni. Az egyeztetés során a

támogatásról vagy elvetésről nyilatkozatot kell kérni.

(a)a településen kívül: a kistérségi önkormányzati társulással, a megyei

fejlesztési tanáccsal, megyei jogú városoknak és városoknak a regionális

fejlesztési tanáccsal is.

(4)Az egyeztetés során a település kezdeményezheti a települést érintő

területfejlesztési terv megváltoztatását. A kezdeményezést akkor lehet

visszautasítani, ha az lehetetlenné teszi a településfejlesztési terv megvalósítását,

vagy aránytalan érdeksérelmet okozna a területfejlesztési tervben érintett más

résztvevőknek.

Az elfogadott településfejlesztési programot a területfejlesztési tervek készítése és

elfogadása során figyelembe kell venni. A társulás, illetve a megyei területfejlesztési

tanács a térségi érdekek érvényesítése érdekében eltekinthet a településfejlesztési

terv előírásaitól és felkérheti az érintett település Fejlesztési és Üzemeltetési

Tanácsát a saját településfejlesztési terve módosítására. A módosítás akkor

tagadható meg, ha az a már folyamatban lévő fejlesztéseinek megvalósítását

lehetetlenné teszi, és, ha az a településre nézve aránytalan érdeksérelemmel járna.

Page 40: Településügyi törvény munkaváltozat

A településfejlesztési program és területfejlesztési tervek körében keletkezett vitákat

a bíróság - a közigazgatási perekre vonatkozó szabályok szerint - jogosult eldönteni.

(5)Az egyeztetett és a megyei fejlesztési tanács által is jóváhagyott

településfejlesztési program automatikusan a nemzeti fejlesztési terv részévé válik.

(6)Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a település, illetve a települési

önkormányzati társulás fejlesztési programjából elsősorban a

közszolgáltatás-fejlesztést megvalósító tervek (projektek) támogatásához, a

támogatási rendszerek ésszerű összehangolásával, a jelenlegi támogatások szükséges

módosításával, hozza létre az egységes, koordinált és ütemezett finanszírozású, az

Európai Unió támogatási rendszerével kompatibilis támogatási rendszert, valamint

gondoskodjon az ehhez szükséges jogszabályi és intézményi feltételekről38.

A helyi önkormányzatok versenyképességének biztosítása érdekében a megítélt

állami támogatás a fejlesztés pénzügyi megvalósítási terve szerint ütemezetten

kerüljön folyósításra a folyamatos megfigyelés és elszámoltatás (monitoring)

mellett.39

(7)E törvény hatályba lépését követő harmadik évtől kezdődően a központi

költségvetésből és alrendszereiből nyújtott támogatások pályázati kiírásaiban

feltételként kell szerepelnie az elfogadott és időszerű településfejlesztési program

megléte.40

27. §

A településfejlesztési terv

(1)A településfejlesztési terv a településfejlesztési program végrehajtásának

dokumentuma.

38 Ezzel a programok, tervek megalapozottabb, hatékonyabb előkészítését lehet elérni, mint ha csak egy általános

jogszabályi rendelkezés vonatkozna ezekre. Ez a rendelkezés és annak végrehajtása önmagában is nagy jelentőségű

terület-, illetve településfejlesztés. 39 Több pályázat csak utólag fizeti a támogatást. Az előfinanszírozást az önkormányzatok nem bírják, vagy

feleslegesen hitelt kell felvenniük, ha tudnak. Elég probléma számukra az önrész felvétele. A Belügyminisztérium

szervezésében egy ad hoc tárcaközi bizottság menedzselné ezt a témát. Bizonyára kevesebb bent ragadt támogatási

forrás maradna a jövőben, ami sem a költségvetésnek, sem a potenciális kedvezményezettnek nem jó. 40 Ez a követelmény a banki hitelek esetén már és az EU támogatásoknál is többé-kevésbé így működik. Két év

türelmi időnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy a programok elkészüljenek és elfogadják azokat.

Page 41: Településügyi törvény munkaváltozat

(2)A településfejlesztési terv a végrehajtás, a beruházás kivitelezésének időigénye

szerint készül.

(3)A településfejlesztési terv tartalmazza

(a)az egyes szakmai program megvalósíthatóságának műszaki-technológiai,

szervezési leírását és gazdasági megvalósíthatóságának tervét, költségvetését, a

beruházás finanszírozási programját, pénzügyi lebonyolítás ütemezését;

(b)a befektetési prospektusokat, tendereket, pályázatokat,

(c)a végrehajtás egyes fázisainak határidejét, felelőseit,

VII. fejezet

A településfejlesztés eszközei

28.§

(1) A településfejlesztési célok megvalósítását szolgáló helyi források, az

önkormányzat saját bevételei, a költségvetési normatív és célzott (cél, címzett,

kiegészítő) hozzájárulások, a speciális területfejlesztési pénzügyi eszközök, továbbá

a településfejlesztésben közreműködő más szervek és személyek pénzügyi

eszközeinek összehangolt működése biztosítja.

(2) A településfejlesztés külön jogszabály szerinti központi eszközei különösen:

a) településfejlesztési kiegyenlítő költségvetési támogatás;

b) címzett és céltámogatások;

c) a külön jogszabályban meghatározottak szerinti kárelhárítás jellegű

speciális támogatások (pinceveszély-elhárítás, partfalveszély-elhárítás,

épületkár-elhárítás, stb.);

d) településfejlesztést segítő, központosított bevételeket érintő kedvezmények.

A településfejlesztést segítik külön jogszabályban meghatározott módon az egyes

állami pénzalapok és ágazati fejezeti előirányzatok településfejlesztésre fordított

részei.

(4) A településfejlesztés térségi eszközei:

a) az önkormányzati szabályozás keretében működő, az önkormányzatok

Page 42: Településügyi törvény munkaváltozat

infrastruktúra-fejlesztését támogató, területi kiegyenlítő pénzeszközök

közvetlenül a települések fejlettségbeli különbségeinek mérséklésére fordított

része;

b) a helyi önkormányzatok saját, és az állam átengedett bevételeinek

településfejlesztésre fordított részei, helyi adókedvezmények;

c) céljellegű támogatás.

(5) A településfejlesztés tőke és pénzpiaci eszközei:

a) településfejlesztési célú hazai és külföldi hitelek, segélyek,

b) természetes és jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező

szervezetek településfejlesztési célú önkéntes hozzájárulásai;

(c)fejlesztési célú kötvény kibocsátása, befektetési alap, pénzintézeti

tevékenység.41

(6) A településfejlesztési célú pénzügyi forrás szervezése és kötelezettségvállalások,

kötvény kibocsátás rendjét az állami költségvetésről szóló törvény, illetve a

Kormány rendeletben szabályozza.

41 A tőke és pénzpiaci eszközök lehetőségeit a jelenlegi helyzethez képest bővíteni kellene és az EU-konform

szabályozását vagy e törvényben vagy külön jogszabályban meg kellene tenni. Az önkormányzatok fejlesztési

tartalékaiból például kommunális bankintézetet lehetne működtetni. Sajnos ehhez információ, konzultáns segítség

nem állt rendelkezésre a munka-anyag készítésekor. A témára vissza kell térni, mert a jelenlegi önkormányzati

tőke- és pénzpiaci gazdálkodás nem elég hatékony, illetve az EU országaiban bevált módszerekkel korszerűsíteni

kell.

Page 43: Településügyi törvény munkaváltozat

VIII. fejezet

A településfejlesztés és üzemeltetés sajátos intézményei

29. §

A település Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsa42

(1)A település önkormányzásának alkotmányos jogát a helyi közhatalmat gyakorló

önkormányzat és a település helyi lakossága, valamint a településen működő

intézmények, gazdasági társaságok, közhasznú szervezetek, egyesületek, kisebbségi

és egyházi szervezetek delegált és választott képviselői közösen gyakorolják a

település működését, üzemeltetését, rendezését, fejlesztését meghatározó ügyekben

e törvény rendelkezései szerint létrejövő Fejlesztési és Üzemeltetési Tanács által. A

42 A Tanács - e törvény szerinti - létrehozásának, státuszának, hatáskörének és feladatkörének szükségességét

több motívum is alátámasztja: Az Alkotmánybíróság az állam közhatalmi és a közvagyonnal való gazdálkodó

funkciójának szétválasztásáról szóló határozata vonatkoztatható a helyi közhatalommal rendelkező, jogalkotó és

jogalkalmazó önkormányzatra is. A területfejlesztés intézményrendszerében (Megyei Fejlesztési Tanács) is jelen

vannak a helyi önkormányzatokon kívül más szervezetek is. Alapvető és aktuális társadalmi, politikai,

kormányzati kívánalom, hogy a településfejlesztés, üzemeltetés, rendezés, menedzselés a demokrácia, partnerség,

átláthatóság és szubszidiaritás elveinek megfelelő gyakorlat a településeken belül is továbbfejlődjön és háttérbe

szoruljanak, megszűnjenek olyan negatív jelenségek, mint a politikai, parciális érdekből hozott irracionális

döntések, döntésképtelenségek, köz-, közösségi vagyon vesztések, stb. A Tanács nem magisztrátus, nem az

önkormányzat tanácsadó szerve. Ha az önkormányzat a kormány, akkor a Tanács a parlament, amely nem

végrehajtó szerv, hanem döntéshozó. A XIX. század végén és a XX. század első felében lezajlott urbanizációs

fejlődés a nagyobb településeken és a fővárosban bizonyíthatóan nem jött volna létre a hasonló intézményként

működtetett közmunkák tanácsa nélkül. Idézett részlet Rakovszky Ivánnak, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa

akkori elnökének a Tanács történetét feldolgozó Siklósi László: Hogyan épült Budapest? – 1931. című könyvéhez

írt előszavából: „A Közmunkatanács hosszú története az önkormányzati működés tényekkel való dicséretének egyik

fejezete. Mert a Fővárosi Közmunkák Tanácsa önkormányzat a szó legteljesebb értelmében. Magyarországon talán

megszoktuk, hogy az önkormányzat lényegét csak a közigazgatási tisztviselők választásában kimerülő speciális

magyar önkormányzati formában lássuk. A szó európai értelemében azonban a részben választott, részben

bürokrácián kívül álló elemek sorából kinevezett tagok alkotta Közmunkatanács önkormányzat, az

önkormányzatnak angol jellegű formája, minthogy megalkotásának gondolata is angol példából indult ki." Csak

emlékeztetőül, ezek a mondatok 1931-ben íródtak. Ha az önkormányzatiság újra születésével egy időben a

település fejlesztési és üzemeltetési tanácsok e paragrafus szerint létrejöttek volna és működnének, feltehetően

elkerülhető lett volna sok településen a vagyonvesztés, kevesebb visszaélés lett volna, a fővárosban például

megvalósult volna az Expo és annak összes infrastrukturális fejlesztése a körgyűrűtől kezdve, a felszíni közlekedés

fejlesztéséig, stb., és nem lett volna négyes metró -, a főváros és a kerületei fejlesztési, üzemeltetési és

forrásmegosztási ügyeiben meddő vita, stb. Ez a szervezeti forma természetesen eszköz ahhoz, hogy egy, a

jelenleginél hatékonyabb, demokratikusabb, átláthatóbb, és ne a rövidtávú, szűkebb körű pártpolitikai és egyéb

érdekek domináljanak a településfejlesztés terén, illetve, hogy a ki nem használt erőforrásokat, lehetőségeket a

település lakosságának életminőségének fejlesztése érdekében mozgósítani lehessen. Megfontolandó, hogy a

Tanács a fejlesztésekhez szükséges forrásszervezéssel és nyújtásával, mint helyi befektetési alapkezelő

foglalkozzon, és, hogy teljes egészében a Közmunkák Tanácsának tevékenységét végezze-e. A fővárosban és a

megyei jogú városokban, ahol a Kormány is tagja a tanácsnak ott mindenképpen szükséges ez a funkció.

Page 44: Településügyi törvény munkaváltozat

helyi önkormányzatok feladatköre e tekintetben változatlan marad.

(2)A tanács döntéseinek végrehajtása a helyi önkormányzatra, a végrehajtásban

érintett természetes, jogi és nem jogi személyekre úgy kötelező, mintha azt törvény

vagy maga az önkormányzat írná elő.

(3)Helyi önkormányzat a településfejlesztési feladatok előkészítésére, a döntési

javaslatok kidolgozására, a források gyűjtésének, a tervek végrehajtásának

szervezésére, továbbá a fejlesztésekben közreműködők tevékenységének

koordinálására, a közszolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátására

Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsot hozhat létre. Az önkormányzat

képviselőtestülete egyes településgazdálkodási, üzemeltetési, fejlesztési

hatáskörének gyakorlását a Tanácsra ruházhatja.

(4)Kötelező létrehozni a Tanácsot nagyközségben, városban, megyei jogú városban,

fővárosban, továbbá olyan községekben, amelynek legalább a lakosság számával

egyenlő nagyságrendű turistaforgalma van vagy, amelynek bevételében a helyi

adókból származó bevétel a legnagyobb mértékű.43, valamint, ahol az üdülőtelkek

száma az összes telkek számának egyharmadát eléri.

(5)A statisztikai kistérségben lévő azon községek, amelyekben nem jön létre Tanács,

közös Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsot hoznak létre az érintett települések

önkormányzatai.

(6)A Tanács feladata és hatásköre:

Dönt

(a)a településfejlesztési koncepció, program, terv (VI. fejezet),

(b)a településrendezési terv, a településszerkezeti terv, a helyi építési

szabályzat és a szabályozási terv, ideértve a közterületek és a külterületek

használatára, kezelésére, a településrészek minősítésének

megváltoztatására – különösen külterületnek belterületté történő

átsorolására - vonatkozó tervek,

(c)a közszolgáltatásokkal kapcsolatos, és

(d)egyes vagyoni jellegű ügyek jóváhagyásáról, továbbá

(e)a település közcélú fejlesztési forrásainak felhasználási jogcímeiről,

valamint

(f)mindazon ügyekben, amelyet a helyi önkormányzat vagy jogszabály a

43 A kis községeket nem számítva kb. több, mint ezer településen jön létre tanács. Például a kb. ezer belterületi

telekkel rendelkező településen milliárdos nagyságrendű közszolgáltatási bevétel keletkezik évente. Itt már érdemes

Tanácsot létrehozni.

Page 45: Településügyi törvény munkaváltozat

hatáskörébe utal, illetve azon településfejlesztési, közösségi

vagyongazdálkodási, közszolgáltatási, településrendezési ügyekben,

amelyeket a Tanács bármely tagja előterjeszt.

Értékeli a településfejlesztési koncepció és program teljesítését.

A főváros és a megyei jogú város Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsa a

kommunális és infrastrukturális közművek, létesítmények finanszírozására

tőkeszervezési és egyéb pénzintézeti műveleteket végezhet a Kormány és a

Magyar Nemzeti Bank által megállapított feltételek mellett.

(7) A Fejlesztési és Üzemeltetési Tanács önálló jogi személy. Ügyrendjét maga

állapítja meg. A tagok tiszteletdíjban, egyéb anyagi jellegű juttatásban nem

részesülnek, de költségtérítésre jogosultak. A tag hatósági személy, akit tagi

minőségében a köztisztviselőkre vonatkozó jogok és kötelességek illetik meg.

(8) A Településfejlesztési és Üzemeltetési Tanács tagjai

a 44olgármester (a főpolgármester),

a részönkormányzat vezetője,

az önkormányzat képviselő testületének, közgyűlésének delegált tagjai,

a jegyző, (a főjegyző)

a gazdasági kamarák és érdekképviseletek helyi szervezeteinek választott

közös képviselői,

a költségvetési intézmények választott közös képviselői,

a munkavállalók helyi érdekképviseleteinek választott közös képviselője,

a településen működő lakossági érdekképviselet, illetve civil szervezet

választott közös képviselője,

a helyi média választott közös képviselője,

a telephellyel rendelkező pénzintézetek választott közös képviselője,

A megyei jogú városokban és a fővárosban a kerületek polgármesterei, illetve a

kerületi részönkormányzat vezetője, továbbá a Kormány képviselői kötelezően

tagjai a Tanácsnak.

A választott közös képviselők az őket delegáló szervezetek tagjainak, illetve

demokratikusan választott vezető szervük testületi döntése szerint szavazhatnak

az egyes döntéseknél.45

44 Az önkormányzat többsége esetén a Tanács gyakorlatilag önkormányzati testületté válna, ami nem cél. 45 Ezzel a szabállyal lehet biztosítani, hogy ne személyes, hanem testületi döntések szülessenek a Tanácsban. E

szabály miatt sem lehet a Fejlesztési és Üzemeltetési Tanács és a Képviselő Testület között egyenlőséget

Page 46: Településügyi törvény munkaváltozat

Tanácskozási joggal részt vesz az adott témát előterjesztő önkormányzati

hivatal, intézmény vagy más tag szakértője.

(9)A Tanács tagjainak száma páratlan. A községben legfeljebb hét, nagyközségben

legfeljebb tizenegy, városban legfeljebb tizenkilenc, megyei jogú városban legfeljebb

harmincöt, a fővárosban legfeljebb ötvenkilenc 46ag lehet. Ha a tagságra jogosultak

száma több, mint a lehetséges tagok száma, akkor az azonos érdekkörhöz tartozó

tagok közös tagsági részarányt kapnak, amelyen rotációs rendszerben osztoznak.

(10)A községekben, nagyközségekben, városokban az önkormányzat és hivatalának

képviselői legfeljebb 25 %, az önkormányzat költségvetési intézményei képviselői

legfeljebb 23 %, a gazdasági élet és a munka világának képviselői legfeljebb 25 %, a

lakossági és más civil szervezetek képviselői legfeljebb 27 % arányban lehetnek a

Tanács tagjai.

A megyei jogú városokban az önkormányzat és hivatalának képviselői legfeljebb 11

%, az önkormányzat költségvetési intézményei képviselői legfeljebb 11 %, a

gazdasági élet és a munka világának képviselői legfeljebb 26 %, a lakossági és más

civil szervezetek képviselői legfeljebb 26 %, kerületi képviselők 14 %, a Kormány

képviselői 11 % arányban lehetnek a Tanács tagjai.

A fővárosban 47z önkormányzat és hivatalának képviselői legfeljebb 7 %, a kerületi

önkormányzatok 33 %, az önkormányzat költségvetési intézményei képviselői

legfeljebb 7 %, a gazdasági élet és a munka világának képviselői legfeljebb 22 %, a

lakossági és más civil szervezetek képviselői legfeljebb 23 %, a Kormány képviselői

7 % arányban lehetnek a Tanács tagjai.

(11)A Településfejlesztési és Üzemeltetési Tanács elnöke a polgármester, a

fővárosban a főpolgármester. Több község közös Tanácsa esetén a községek

polgármesterei félévenként rotációs rendszerben látják el az elnöki tisztséget. A

tagok tagsági viszonyukat másik tagra nem ruházhatják át, akadályoztatásuk esetén a

delegáló szervezetnek kell gondoskodni a saját megválasztott tagjai közül a

helyettesítésről. Az elnök akadályoztatása esetén a polgármester (főpolgármester)

feltételezni. A szabály alkalmazásának technikai feltételei már jelenleg is igen gyorssá, hatékonnyá tehető

(informatika, internet). 46 A kerületek polgármesterei miatt. 47 képviselők csoportjaközség, nagyközség, városközségnagyközségvárosmegyei jogú városfővárosÖnkormányzat és

hivatala25%23511%47%5Költségvetési intézmény23%12411%47%5gazdasági élet szereplői25%23526%922%15lakossági és civil

szervezetek27%23526%923%160%00%0Kerületek14%533%23Kormány11%47%5Összesen100%71119100%35100%69

Page 47: Településügyi törvény munkaváltozat

helyettesítésére vonatkozó szabály lép életbe.

(12)A Tanács a tagok többségi szavazatával hozza meg döntéseit. A jelen lévő tagok

szavazategyenlősége esetén az elnök szavazata dönt.

(13)A Tanács ügyrendjét maga határozza meg. Működtetése a helyi önkormányzat

közigazgatási feladatkörébe tartozik. A Tanács munkaszervezetének feladatait a

városokban és a községekben a polgármesteri hivatal, vagy az önkormányzati

társulás szervezete, illetve a körjegyzőség, a megyei jogú városokban és a

fővárosban az önkormányzat által létrehozott közhasznú szervezet látja el. A Tanács

működésére vonatkozó részletes szabályokat a Kormány határozza meg.

30. §

A központi állami szervek és egyéb szervezetek településügyi feladatai,

Országos Településügyi Tanács

(1)A központi állami szervek és egyéb szervezetek településügyi feladatait e

törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályok és az alapításuk során meghatározott

feladataik tartalmazzák.

(2)Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a minisztériumok

és országos hatáskörű szervezetek e törvényben foglaltak alapján a településüggyel

kapcsolatos feladataikat.48

(3)A Kormány a településügy, azaz a településszervezés, - működés, - üzemeltetés, -

rendezés, - fejlesztés kormányzati, társadalmi feladatainak koordinálása céljából az

érintett minisztériumok, országos hatáskörű állami szervek, az önkormányzati,

fogyasztói, szakmai érdekképviseletek és a gazdasági kamarák, az érintett országos

civil szervezetek képviseletével hozza létre az Országos Településügyi Tanácsot,

mint a Kormány és az Országgyűlés tanácsadó szervét, valamint a településügy

országos érdekegyeztető fórumát. A Tanács elnöke a Belügyminiszter, társelnökei a

tagként meghívott önkormányzati érdekképviseletek, továbbá a szakmai szervezetek

és kamarák, valamint a civil szerveztek és fogyasztói érdekképviseletek képviselői

maguk közül választott vagy rotációs rendszerben kijelölt három társelnöke.

(4)Az Országos Településügyi Tanács mindig a választásokat követő második évben

48 Mindaz a feladat, amely az eddigiek során nem került meghatározásra, vagy a törvény valamely szabálya miatt

meg kell határozni ebbe a pontba kerül leírásra. A kodifikáció egyik feladata, hogy az illető szervezetet megnevezze

és feladatát meghatározza.

Page 48: Településügyi törvény munkaváltozat

köteles beszámolni az Országgyűlésnek tevékenységéről.

(5)A Tanács működési feltételeit a Kormány biztosítja, szervezeti és működési

rendjét maga állapítja meg.

31. §

Nyilvánosság és társadalmi részvétel

(1) A településfejlesztési és - rendezési tervek nyilvánosak. A tervezés folyamatáról,

a tervek elfogadásáról, tartalmáról a helyi tömegtájékoztatási eszközökben, illetve

a helyben szokásos módon kell tájékoztatni a lakosságot, a társadalmi és a

gazdálkodó szervezeteket.

(2) A tervezés folyamatában biztosítani kell a részönkormányzat, a kisebbségi

önkormányzat, a gazdálkodó és társadalmi szervezetek - a település méretétől

függően - közös vagy egyenkénti, valamint a lakosság részvételét. A részvétel a

véleményezésre és javaslattételre terjed ki.

Page 49: Településügyi törvény munkaváltozat

32. §

A település információs rendszere49

(1)Azokon a településeken, ahol Fejlesztési és Üzemeltetési Tanácsot kell alakítani,

létre kell hozni és működtetni kell egy integrált közösségi információs rendszert,

amelynek alapja az elektronikus információ. Más településeken törekedni kell a

rendszer létrehozására és működtetésére.

(2)Felhatalmazást kap a Kormány - összefüggésben az információs társadalom

fejlesztésével - a települési integrált közösségi információs rendszer létrehozásával,

működésével és fejlesztésével, valamint finanszírozási és támogatási feltételeivel

kapcsolatos kormányzati intézkedésre és a szükséges jogszabály kiadására.

(3)Az integrált közösségi információs rendszer létrehozása és működtetése

közszolgáltatás és a technikai hálózata közmű.

(4)Az integrált közösségi információs rendszer adatszolgáltatási tartalma:

(a) a közszolgáltatások információi,

(b) a társadalmi nyilvánosság körébe tartozó önkormányzati, kormányzati,

egyéb állami, politikai információk,

(c) a magánélet vitelét és a közösségi életet szervező, segítő információk,

(d) a gazdasági életet segítő információk.

Az integrálással biztosítani kell, az állandó és folyamatos fejlesztés mellett,

hogy a lakossággal és a településügy valamennyi ágával kapcsolatban lévő

helyi, regionális és országos kiterjedésű jogi és nem jogi személyiségű

szerveztek információi és információs kapcsolatai bárki, bármely szervezet

számára elérhető legyen a település integrált közösségi információs

rendszerében. A településfejlesztési program szerint el kell végezni és

folyamatosan karban kell tartani a településen működő közcélú

információszolgáltatások elektronikus közműhálózatba történő integrálását.

A lakosság számára a rendszerhez való kapcsolódást közvetlen, illetve

közösségi szolgáltató egység (pl. teleház, tourinform iroda, ügyfélszolgálat,

49 Az információs társadalom, a településügy valamennyi területének, a társadalmi nyilvánosság és a döntések

hatékonyságának kívánalma az, hogy a megfelelő tartalmú és időben rendelkezésre álljanak bárki számára az

információk. Továbbá szükséges az is, hogy a szervezetek szerint keletkező információk összehangolt technikai

rendszereken keresztül és mindenkinek a saját igényei szerinti tartalommal áramoljanak. A településen lévő

információs végpontok és a hálózati rendszerek integrált szolgáltatási rendszerét ki kell alakítani, hatékonyan kell

működtetni. Ebben a közszolgáltatási ágban is összehangolt fejlesztésre van szükség. Az intelligens település, mint

cél, az internet, mint eszköz már ez irányba hat.

Page 50: Településügyi törvény munkaváltozat

közönségszolgálat, stb.) közbeiktatásával lehetővé kell tenni.

(4)A településügyi információs rendszert a területi információs rendszerrel

összehangoltan kell kialakítani és működtetni. Előnybe kell részesíteni a térképalapú

információs rendszert.

(5)Az információs rendszer tartalmát és részletes szabályait a területi, illetve a

településügyi információs rendszerről szóló jogszabályok határozzák meg.

33. §50

Vegyes és záró rendelkezések

/../

1. sz. Melléklet a 2001. évi ... településügyi törvényhez

A helyi közszolgáltatások felsorolása:

A humán közszolgáltatások körébe tartozik különösen:

1. az egészségügyi,

2. a szociális és az óvodai ellátás,

3. a temetkezés,

4. a közoktatás,

5. a kulturális szellemi örökség fenntartása, valamint

6. a közösségi sportolás lehetőségének,

7. a helyi társadalmi önszerveződés és kisebbségi jogok érvényesülését segítő

közösségi tér,

8. a közcélú és közérdekű tájékoztatás biztosítása, továbbá

9. a helyi, a település közösségének, az állami ünnepségek, illetve

10. a közmunkák szervezése.

Az anyagi közszolgáltatás különösen

1. a helyi önkormányzat által létesített és finanszírozott költségvetési

intézmények fenntartása, üzemeltetése,

2. a közterületek (közutak, közterek, közlekedésbiztonsági berendezések)

fenntartása, üzemeltetése,

3. a helyi személyszállítást szolgáló tömegközlekedés,

50 Ezt a fejezetet a kodifikációban résztvevő minisztériumi és kormányzati szervek képviselői fogják megalkotni.

Page 51: Településügyi törvény munkaváltozat

4. a zöldfelületek és közparkok fenntartása,

5. a kártevők elleni védekezés,

6. a katasztrófavédelem és létesítményének, eszközének fenntartása,

karbantartása,

7. az ivóvízellátás,

8. a szennyvízelvezetés- és tisztítás,

9. a közvilágítás,

10. a fürdőszolgáltatás,

11. a vízrendezés és csapadékvíz elvezetés biztosítása,

12. a helyi köztemetők fenntartása, karbantartása,

13. az önkormányzati és közösségi tulajdonú telek- és helyiség gazdálkodás,

14. az önkormányzati, közösségi tulajdonú épületek, helyiségek, telkek, továbbá

társasházak kezelése, működtetése, képviselete és fenntartása, karbantartása,

felújítása,

15. a kéményseprési és a tüzeléstechnikai szolgáltatás,

16. a köztisztaság és településtisztaság biztosítása,

17. a szilárd és folyékony hulladék elszállítása, kezelése,

18. a helyi energia (elektromos-, gáz-, távhő -) ellátás,

19. a helyi távközlési szolgáltatás

20. a települési integrált közösségi információs rendszer működtetése és

informatikai szolgáltatása,

21. az egyéb anyagi jellegű szolgáltatás (pl. gyepmesteri tevékenység, stb.).

*****

Készítette Szilvássy István, a BM Közigazgatási Államtitkár megbízottja

2001. május 15. – június 5. között

Megjegyzés:

1./ Az anyag az eredeti megbízás helyett - Dr. Kara Pál h. Államtitkár úr kérésére -

nem koncepció, hanem maga a törvénytervezet első, kreatív munkaközi anyaga.

2./ Az anyag épít az 1998. évtől parlagon heverő törvénytervezetre, de korábbi

jogszabályból is merít.

3./ Tekintettel arra, hogy a tartalmi vonatkozásokat nem lehetett az április 25-i

határidőre beérkezett anyagok alapján elkészíteni, mert azok érdemben nem a

kiadott tematika szerint készültek és nem voltak beilleszthetők egy kivétellel a

koncepcióba sem, ezért az anyag készítője a koncepció-vázlat elfogadott

Page 52: Településügyi törvény munkaváltozat

szellemiségét követve saját kreativitására és a hozzá érkezett személyes

információkra támaszkodva készítette el ezt a munka-közi anyagot, melyet még ki

kell egészíteni az indoklással és a kodifikációs résszel.

4./ Ezért tehát azoktól, akik a tevőleges közreműködéssel meg voltak bízva, vagy fel

voltak rá kérve, vagy statutumában szerepel a törvény-előkészítésben való részvétel,

elvárhatóan az kéretik, hogy legyenek társak a megalkotott munkaközi anyag

finomításában és esetleges ellenvéleményüket ne kinyilatkoztatással, hanem tételes

bizonyítással támasszák alá, továbbá egészítsék ki azt felhasználható

szöveganyaggal. Az is elvárható, hogy azt, akit csak néhány hónapra bíztak meg,

hangsúlyozottan, csupán a koncepció készítésével, és az ügy iránti

elkötelezettségből előbbre kívánja vinni egy jó törvény megszületését még akkor is,

amikor egyedül hagyták, nem ildomos fumigálni. Fel kellene ugyanis tenni azt a

kérdést, hogy miért nem történt 1998. áprilisa óta semmi érdemleges a településügyi

törvénnyel kapcsolatban, és, miért nem készültek el a részanyagok olyan

tartalommal, ahogy azt a h. Államtitkár Úr a leveléhez mellékelt tematika szerint

kérte.

5./ Az anyagot, mely tartalmilag és formailag törvény-tervezetként készült el, a

készítője munkaközi anyagként adja ki.

Most tehát visszafelé kell haladni, mert nem lehet kihagyni a szükséges

munkafolyamatokat.

Meg kell vizsgálni az egyes szabályok gyakorlati hatását, ki kell kalkulálni a törvény

életbelépésével várható költségvetési ráfordítást.

Számba kell venni az összes lehetséges kapcsolódó és módosítandó törvényeket, a

jogi kodifikációt végre kell hajtani.

Meg kell írni az általános és részletes indoklást.

A szakmai és társadalmi, politikai egyeztetési folyamatot be kell indítani, amire

elkészült már egy forgatókönyv.

Ehhez várom a 2001. április 25-i megbeszélésre meghívottak tevőleges

közreműködését.

Szilvássy István sk.