KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

PSZICHOLÓGIAI INTÉZET

 

 A PSZICHEDELIKUMOK TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEI

A terápiás lehetőségek felvázolása két módosult tudatállapot összehasonlításán

keresztül: pszichedelikus utazás és háborítatlan szülés

 SZAKDOLGOZAT

Témavezető: Készítette: Dr. habil. Szummer Csaba Lenhardt Anita Tanszékvezető, egyetemi docens Pszichológia Szak Interkulturális és Szociálpszichológiai Tanszék III. évfolyam

BUDAPEST 2014

  1

     „Ha az érzékelés kapui áttetszővé válnak,

minden a saját végtelen valójában jelenik meg az ember előtt.”

Willam Blake

„Ne félj, a sziget tele van zajokkal,

hangokkal, dallamokkal, egy se bánt.

Van úgy, hogy ezer hangszer húrja peng

a fülembe, néha meg olyan hangok,

ha rájuk ébrednék alvás után,

elaltatnának újra: és álmomban

kincseiket mutogatnák a felhők,

és az mind rám zúdulna; ébren aztán

sírnék, hogy újra álmodhassam ezt.”

Shakespeare

  2

Tartalomjegyzék

1. Műhelymunkák összefoglalása  ................................................................................................  4  I.  Általános  lélektan  részműhelymunka:  Felismerjük-­‐e  a  hazugságot  és  hazugnak  gondoljuk-­‐e  a  politikusokat?  ........................................................................................................................................................  4  II.    Fejlődéslélektan  műhelymunka:  Anya  és  csecsemő  kapcsolatát  hogyan  befolyásolhatja  az  otthoni  munka-­‐stressz  és  az  abból  adódó  nyelvzavar  ................................................................................  7  III.  Személyiséglélektan  részműhelymunka:  Korai  maladaptív  sémák  jelenléte  művészeknél  ..........................................................................................................................................................................................  10  IV.  Szociálpszichológia  teljes  műhelymunka  alapján  továbbfejlesztett  dolgozat:  .......................  13  A  pszicedelikumok  terápiás  lehetőségei  ...........................................................................................  13  

2. Szakdolgozat  .............................................................................................................................  14  

Cím: A pszichedelikumok terápiás lehetőségei  .....................................................................  14  Alcím: A terápiás lehetőségek felvázolása két módosult tudatállapot összehasonlításán keresztül: pszichedelikus utazás és háborítatlan szülés  ......................................................  14  Absztrakt  ................................................................................................................................................  14  

I. Bevezetés  ....................................................................................................................................  14  

II. Elméleti háttér  .........................................................................................................................  15  1.  A  pszichedelikumokról  .................................................................................................................  15  

1.1. Mik is azok a pszichedelikumok?  ...........................................................................................................  15  1.2. Növényi, természetes pszichedelikumok: légyölő galóca, meszkalin, LSA, pszilocibin, ayahuasca, ibogain, látnokzsálya  ....................................................................................................................  17  1.3. Szintetikus pszichedelikumok – LSD, MDMA, MDE  ....................................................................  20  1.4. Pszichedelikus ellenkultúra – társadalmi katalizátorból illegális drog  ......................................  23  1.5. Újra folynak tudományos vizsgálatok világszerte  ............................................................................  25  

2.  Új  dimenziók  -­‐  módosult  tudatállapotok  ................................................................................  26  2.1. Mit tudunk a tudatról?  ................................................................................................................................  26  2.2. Hogyan módosul a tudat?  ..........................................................................................................................  29  2.3. Neurobiológiai háttér – endogén opiátok és neurotranszmitterek  ...............................................  31  2.4. Az MTÁ lélektani vetületei  ......................................................................................................................  33  

3.  Pszichedelikus  utazás  és  háborítatlan  szülés  –  két  kitüntetett  módosult  tudatállapot  ...........................................................................................................................................  36  

3.1. A pszichedelikus utazás - „A létezés és saját életem értelmét keresem”  ..................................  36  3.1.1. Set és setting jelentősége a pszichedelikus utazásban  ..............................................................................  36  3.1.2. A pszichedelikus utazás – „Amikor a haláltól félünk, voltaképpen az élettől félünk.”  ................  36  

3.2. Háborítatlan szülés – A születés minősége, az élet minősége  .....................................................  38  3.2.1. Mitől lesz háborítatlan a szülés  ........................................................................................................................  38  3.2.2. Set és setting a háborítatlan szülésben  ...........................................................................................................  42  3.3.3. Spontán holotróp légzés a háborítatlan szülésben  .....................................................................................  43  

III. A kutatás  .................................................................................................................................  45  1.  Hipotézis  ............................................................................................................................................  45  2.  A  módszer  ..........................................................................................................................................  45  

2.1. Narratív pszichológiai tartalomelemzés  ...............................................................................................  45  2.2. Nyelvtechnológiai modulok  .....................................................................................................................  46  

2.2.1. A használt nyelvtechnológiai modulok bemutatása  ..................................................................................  46  2.2.2. Kognitív modul  ......................................................................................................................................................  46  2.2.3. Én- és a mi-referencia modul  ............................................................................................................................  47  2.2.4. Érzelem modul  .......................................................................................................................................................  47  2.2.5. Tagadás modul  .......................................................................................................................................................  48  2.2.6. A kvalitatív elemzésről  .......................................................................................................................................  48  

3.  Eredmények  ......................................................................................................................................  49  

  3

IV. Diszkusszió  .............................................................................................................................  50  

V. Mellékeletek  .............................................................................................................................  53  1.  számú  melléklet:  Irodalomjegyzék  ...........................................................................................  54  2.  számú  melléklet:  A  dolgozathoz  tartozó  táblázatok  ...........................................................  58  

1. sz. táblázat: A pszichoaktív szerek csoportosítása  ...............................................................................  58  2. sz. tábla: Statatisztikai eredmények: Az egyes csoportok átlagai az egyes mérési tartományokban  .....................................................................................................................................................  59  3. sz. tábla: Statisztikai eredmények: Korreláció az 1. (pszichedelikus utazók) csoportban  ......  59  4. sz. tábla: Statisztikai eredmények: Korreláció a 2. (háborítatlanul szülők) csoportban  ..........  60  

3.  számú  melléklet:  Köszönetnyilvánítás  ....................................................................................  61  4.  számú  melléklet:  PPT  prezentáció  ............................................................................................  62  5.  számú  melléklet:  A  vizsgálat  alapjául  szolgáló  mélyinterjúk  és  szüléstörténetek  ..  67  6.  számú  melléklet:  Témabejelentő  igazolólap,  nyilatkozatok  ..........................................  199  

  4

1. Műhelymunkák összefoglalása

I. Általános lélektan részműhelymunka: Felismerjük-e a hazugságot és hazugnak gondoljuk-e a politikusokat? Első részműhelymunkámban a politikai kommunikáció kapcsán a hazugsággal, a hazugság

egyik formájával, a manipulációval, valamint a valódi érzések és szándékok elfedésével és a

hazugságfelismeréssel foglalkoztam. Ehhez kapcsolódóan kutatási tervet készítettem.

A kutatásban 4 hipotézist állítottam fel:

H1: Feltételeztem, hogy a nők pontosabban ismerik fel a hazugság mind verbális, mind non-

verbális jegyeit, egyszóval a hazugság tényét.

H2: Feltételeztem, hogy a kísérleti személyek általában nagyobb arányban fognak

hazugságot tulajdonítani azoknak, akikről kiderül számukra, hogy politikusok.

H3: Feltételeztem, hogy a női kísérleti személyek a politikusoknak nagyobb arányban

fognak hazugságot tulajdonítani, mint a férfiak

H4: Feltételeztem, hogy azok a kísérleti személyek, akik a politikusi pályát alacsonyabbra

értékelik még fokozottabban hazugságot tulajdonítani a politikus foglalkozásúaknak

A kutatási terv megvalósításától azt vártam, hogy alátámassza: a magyar társadalomban a

politikusok megítélése negatív és ennek egyik oka a politikai kommunikációban a

manipuláció, a hazugság folyamatos jelenléte.

Csepeli György szerint a politikai kommunikációt a Carl Schmitt-i logika hatja át (Csepeli,

2012). Ez Schmitt-i logika Csepeli szerint azt jelenti, hogy amikor a politikus kommunikál,

sutba kell vágnia a Herbert Paul Grice angol nyelvfilozófus által alkotott társalgási

maximákat. Mik ezek? A mennyiségi maxima szerint éppen annyi információt kell közölni,

amennyit a helyzet megkövetel. A minőségi maxima azt jelenti, hogy a beszélő legyen

őszinte és maradjon a tárgynál. A relevancia maxima előírja, hogy a hozzászólás tartalma

valóban kapcsolódjon a beszélgetés tárgyához, legyen releváns. És végül, a társalgás

módjára vonatkozó maxima kimondja, hogy a beszélő legyen világos és egyértelmű,

véletlenül sem két- vagy többértelmű (Pléh, Síklaki, Terestyéni, 2001). Sőt, Csepeli szerint a

politikusnak nemcsak, hogy e maximákat figyelmen kívül kell hagynia, hanem pontosan

azok fordítottjai szerint kell kommunikálnia. Vagyis a politikusok akkor járnak el helyesen,

ha a befogadóban nem bíznak meg, hanem potenciális, vagy tényleges ellenséget látnak

benne. Ennek értelmében a politikai kommunikáció a következő maximákra épül: „légy

irreleváns!”. „a szükségesnél mondj többet vagy kevesebbet!”, „használj homályos,

kétértelmű szavakat!”, „ne mondj olyat, amiről tudod, hogy igaz”.

  5

A modern demokratikus társadalmakban a politikai kommunikáció a mindennapok

elválaszthatatlan része. A politikai kommunikációnak, azaz propagandának pedig fontos

sajátossága a közvetett vagy közvetlen manipuláció.

A manipuláció egyfajta befolyásolás, amelynek célja mások attitűdjének, beállítódásának

átformálása, a viselkedés, a cselekvés, az érzelmek és a kogníció megváltoztatása. A

manipulációnak két altípusát szokták megkülönböztetni. Az egyik, amikor a közlő rejtett

eszközökkel manipulál – a rejtett itt úgy értendő, hogy a befogadóban az nem tudatosul –

ilyen például a testbeszéd tudatos alkalmazása – a másik pedig, amikor a közlő a nyelvi

interakció valódi célját rejti el a befogadó elől, azaz jelen esetben a manipulatív szándékot.

„A hazugság célja a másik meggyőzése egy meg nem történt esemény vonatkozásában,

vagy olyan nézet, emóció kapcsán, ami nem a miénk. Feladata egy fiktív állapot színlelése

és a valódi elrejtése. Így az, aki hazudik, szándékosan meg akar téveszteni egy másik

személyt anélkül, hogy figyelmeztetné őt, anélkül, hogy a másik megkérte volna erre a

magatartásra. Ismeri az igazságot, rajta áll, hogy megmondja-e” (Biland, 2009, 43). A

hazugsághoz meghatározott érzelmek is társulnak. Pozitív érzelem az öröm – a becsapás

öröme, voltaképpen sikerélmény – és két negatív érzelem a félelem – félelem a

lelepleződéstől – és a szégyen – a hazugság ténye és a hazugság tárgya vonatkozásában

egyaránt. Aki hazudik, arra törekszik, hogy a nehezen ellenőrizhető megnyilvánulásain –

hangján, arcjátékán uralkodjon. Miközben ezeken próbál minden erejével uralkodni, ez

egyrészt nem biztos, hogy sikerül neki, másrészt talán épp az leplezi le, amire kevesebb

figyelmet fordít, a testbeszéde, vagy beszéde. Ha a kommunikátor nem akar lelepleződni a

verbális hibák szintjét is minimálisra kell csökkentenie, nem szabad, hogy

önellentmondásokba keveredjen.

A tét fogalma is szorosan kapcsolódik a hazugsághoz. Aldert Vrij neves hazugságkutató

szerint a hazugság tétje lehet csekély vagy jelentős: ha a tét nagy, a várható következmények

jelentősek, akkor a hazugnak mindenáron sikerrel kell járnia, ha kicsi, akkor kudarc esetén

sem dől össze a világ (Vrij, 2008).

A befogadó oldaláról vizsgálva a manipulációt azt mondhatjuk, hogy a befogadó talán soha

nem tudja bizonyítani, hogy manipuláció áldozata lett, csak következtethet rá. A manipuláló

célja épp az, hogy a befolyásolt személy ne legyen tudatában a befolyásoló valódi

szándékainak, higgye azt, hogy szabadon dönt. A manipuláció során a manipulátor bár

látszólag meghagyja a befolyásolt egyén személyes azonosságát és felelősségét, valójában,

mivel saját céljainak rendeli alá, megfosztja autonómiájától és kooperációs képességétől.

Paul Chilton angol nyelvfilozófus szerint a manipuláció ellen lehet védekezni, sőt, mivel a

hazugság és félrevezetés lehetősége automatikusan benne rejlik a kommunikációban, egy

  6

úgynevezett következetesség-ellenőrző eszköz (consistency-checking device) a biológiai

adaptáció eredményeként része az emberi kommunikációs eszköztárnak, ezért a manipuláció

sikere éppúgy a befogadó felelőssége is, mint a manipulátoré (Chilton, 2002).

Kutatásomban is erre keresem a választ, ahol a kísérleti személyek videóról lejátszott igaz és

hamis közléseket néznek meg. A kísérleti személyek verbális ingerekre és nem verbális

ingerekre egyaránt támaszkodhatnak. A kérdés az, hogy egyrészt detektálják-e a kísérleti

személyek a hazugságot, a félrevezetést, másrészt befolyásolja-e őket ítéletükben,

detekciójuk közben az az információ, hogy az adott közlő politikus.

A hazugság felismerése az esetek nagy részében nagyon nehéz. Számos különféle technika

áll rendelkezésre a hazugsággal járó fiziológiai változások mérésére: polygraph, GBR

(galvános bőrreakció mérés), hangerősség analizálás, EEG, fMRI. Azokat a jelzéseket,

amelyek mindannyiunk számára a hazugsághoz kapcsolódnak, amelyekre akkor gondolunk,

amikor a hazugságra gondolunk a hazugság szubjektív viselkedéseinek nevezzük. Egy

nagyszabású nemzetközi kutatás is készült, amelyben 58 ország kutatói országonként 20

férfit és 20 nőt kérdeztek meg arról, hogy szerintük hogyan állapítható meg, hogy valaki

hazudik. A válaszadók 64% százaléka szerint, aki hazudik, az kerüli a szemkontaktust

(Bond, 2006, idézi Vrij, 2008). Ezekkel a szubjektív kategóriákkal szembeállíthatók azok a

jellemzők, amelyek ténylegesen észlelhetőek, a kutatók által mérhetőek. Ezeket nevezzük

objektív megnyilvánulásoknak. 1 Melyek ezek? A hangmagasság megváltozásai, a

beszédtempó, a szünetek gyakorisága, a szünetek időtartama, a hibák, mint a mondottak

érvénytelenítése, befejezetlen mondatok, nyelvbotlások. Az arcon látható jegyek, mint a

tekintet iránya, a mosoly, a manipulátor mozdulatok, a pislogás, a testi és fiziológiás

tünetek. Az arcnak kitüntetett szerepe van a kommunikációban. A Paul Ekman, amerikai

pszichológus, az arckifejezés-felismerés jeles kutatója és Wallace Friesen szintén amerikai

pszichológus által kidolgozott FACS-rendszer (Facial Action Coding System) segítségével

sikerülhet azonosítanunk azokat az arcon felvillanó jeleket, amelyek elárulják, ha valaki

hazudik.

Ekman rendszeresen filmeket készített a pszichiátriai betegekről, a kezelés különböző

stádiumaiban. Egyszer egy betege egy tervezett kimenő előtt bevallotta, hogy még nincs jól,

öngyilkosságot fontolgat. Az erről a betegről készült filmfelvétel szolgáltatta végül a

kulcsot. A filmet több sebességben is lejátszották. Míg az eredeti sebességnél a beteg

(„Mary”), sokat és mosolyogva beszélt, optimistának tűnt, addig lelassítva és kockánként

kinagyítva – több mint 100 órán át nézték a 12 perces felvételt – a beteg arcán a másodperc

                                                                                                               1 Paul Ekman: FACS – Facial Action Coding System, 1978.

  7

1/12-ed részében intenzív gyötrődés villan fel. Az állóképeken teljesen egyértelművé váltak

valódi érzelmei, amelyeket szándékosan elfedett.

Ekman és Friesen ezeket az igen gyors arcmozdulatokat, amelyek a másodperc 1/25 részétől

az 1/5 részéig tartanak, mikro kifejezéseknek nevezték el, és megegyeztek abban, hogy ezek

nonverbális kiszivárgásokat produkálnak, amelyek elárulják az ember valódi érzéseit. Ernst

Haggard és Kenneth Issaacs egyébként már pár évvel korábban felfedezték a mikro

kifejezéseket, csak ők az elfojtott érzelmek jeleinek tartották őket. Az elfojtás és a leleplezés

mikro kifejezései ugyanazt mutatják, hogy mégis miről van szó, azt az érzelem

megjelenésének kontextusa árulja el.

Aldert Vrij kollégáival „ Pitfalls and Opportunities in Nonverbal and Verbal Lie Detection”

című cikkében megalkotja a „profi hazudozó” profilját is. Véleményük szerint – bár kevés

kutatás foglalkozik a „jó” hazudozó karakterisztikájának kutatásával – mégis annak minősül

akinek nem okoz kognitív problémákat a hazugság, akiben hazudozás közben nem

keletkeznek a bűntudattal összefüggő szorongások, aki nem különösebben élvezi a

hazudozást, aki mindenképpen jó színész, kellemes a fellépése és attraktív megjelenése

bizalmat, őszinteséget sugall, valamint „jó pszichológus”.

II. Fejlődéslélektan műhelymunka: Anya és csecsemő kapcsolatát hogyan befolyásolhatja az otthoni munka-stressz és az abból adódó nyelvzavar A gondolat saját élettapasztalatból származik. Benyomásom szerint a 2000-es években

anyává vált egy olyan generáció, amely amellett, hogy – jobbára viszonylag későn –

családot alapított, a karrierjét is építette, sőt adott esetben sikeresen felépítette. Ez sok

esetben azzal járt együtt, hogy a kisbabával töltött idő vagy a törvényi keretek adta

lehetőségnél rövidebbé, esetleg jóval rövidebbé, vagy pedig meglehetősen zaklatottá vált

abban a tekintetben, hogy a munkától, munkavégzéstől a gyermeknevelés mellett sem

lehetett teljes mértékben elszakadni. Ez részben a napi rutinba kiszámíthatatlanul „bele-

belevillanó” munka-aktusok, részben ennél szabályozottabb és rövidebb elszakadások

formájában valósult meg. Ezek némelyike sajnos a gyereknevelésnél oly fontos

rendszeresség, következetesség és napirend betartását is akadályozta olykor, de ami talán

ennél aggasztóbb ijesztő szituációkat, epizódokat teremthetett a kisgyerek számára.

Ennek megfelelően a gyereknevelés első évében sokunkban sokszor vetődhetett fel, hogy ez

jól van-e így? Nem okozunk-e ezzel a félig dolgozó-félig anya „üzemmóddal”

diszkomfortot, esetleg sérülést gyermekeinknek? Ebben a dolgozatban azt vizsgáltam, hogy

ez a fajta munkavégzés/életmód emelhette a rizikóját annak, hogy esetleg korai kötődési

zavarokat eredményezzen. Hipotéziseim a következők voltak:

  8

H1: Azok az anyák, akik gyermekük első életéve alatt a munkájuktól/tanulmányaiktól nem

tudtak teljesen elszakadni, nagyobb mértékben szoronganak, mint azok az anyák, akik

teljesen elszakadnak.

H2: Azok az anyák, akik jobban szoronganak, szorongásukat a

munkájukkal/tanulmányaikkal kapcsolatos élethelyzethez kötik.

H3: Azoknak az anyák, akik jobban szoronganak, gyermekeik ijedtségét nagyobb mértékben

tulajdonítják a munkahelyzetekkel kapcsolatos félelemnek.

H4: A gyermekük első életéve alatt jobban szorongó anyák gyermekeinél nagyobb arányban

jelennek meg a rizikófaktorok (ijedtség, kevesebb explorációs tevékenység, kevesebb

barátkozás idegen gyerekekkel (szociabilitás).

H5: A munkától teljesen elszakadó, illetve nem teljesen elszakadó anyai csoport között

különbség mutatkozhat a csecsemő érzelmeinek és viselkedésének az anya által észlelt és

értelmezett jellemzőiben.

Ezek közül az első három hipotézist sikerült, az utolsó kettőt nem sikerült igazolni.

Kérdőíves vizsgálatomban terveim szeint 20 csecsemőgondozás ideje alatt a munkától

elszakadni nem tudó anyát, a kontrollcsoportban pedig 20 olyan anyát kérdeztem volna, akik

gyermekük első évében teljes mértékben el tudtak szakadni a munkavégzéstől. Az

adatbázisomat, karrierépítő ismerőseimre, valamint háborítatlan szülésért küzdő civil

szervezet levelezőlistájára építettem. A kérdőív így kb. 100 főhöz jutott el, amelyre végül

68-an válaszoltak.

Kérdőívemet magam szerkesztettem 4 részből állítottam össze. Az első részben az anya

gyermeke első életéve alatti élethelyzetére kérdezek rá. A kérdőívben négy választási

lehetőség szerepel, amely a fentiek szerinti két csoportra osztja a megkérdezetteket.

Emellett ebben a részben még rákérdezek az iskolai végzettségre, mivel az alacsony iskolai

végzettség szerepel a korai kötődési zavarok kumulatív rizikóindexében, valamint arra, hogy

hányadik gyermekével kapcsolatos élethelyzetéről számol be.

A kérdőív második részében a szülő szorongásával kapcsolatos kérdések szerepelnek,

valamint azzal kapcsolatos kérdések, hogy félelmeit, diszkomfort-érzetét mennyiben köti a

munkájához/tanulmányaihoz.

A kérdőív harmadik részében a gyermek korai kötődési rizikófaktoraira fókuszáló kérdések

szerepelnek, három dimenzióban: ijedtség/félelem, exploráció, barátkozás/szociabilitás.

Valamint arra kérdezek rá, hogy az anyák gyermekük ijedtségét/félelmeit mennyiben kötik a

munkájukkal/tanulmányaikkal kapcsolatos élethelyzetekhez.

A kérdőív utolsó, negyedik részében a Mothers’ Object Relations Scale (MORS) kérdőív

eredeti angol változatának Danis Ildikó által adaptált és a doktori értekezésében használt két

  9

dimenzióra szorítkozó rövidített változata szerepel. A MORS-t John M. Oates (The Open

University, Milton Keynes, UK) fejlesztette ki az 1990-es évek közepén anyák és

csecsemőik kapcsolatának vizsgálatára. A kérdőív fókuszában a csecsemő érzelmeinek és

viselkedésének az anya által észlelt és értelmezett jellemzői állnak. A kérdőív a szülői

percepción keresztül kívánja megragadni a gyermeki sajátosságokat, és ezáltal a szülő belső

modelljét, gyermekéről alkotott reprezentációját.

A vizsgálat megmutatta, hogy a csecsemőjük mellett valamilyen mértékben is

munkával/tanulmányokkal foglalkozó anyák jobban szoronganak, félnek és

bizonytalanabbak. Az is kiderült, hogy a szorongás alapvetően ahhoz az élethelyzethez

köthető, hogy az anyák gyermekük első életéve alatt sem szakadtak el

munkájuktól/tanulmányaiktól, ami így egyértelműen konstans sztresszforrásként funkcionál.

Elgondolkodtató az is, hogy 67 anya közül csak 6 volt olyan, aki soha nem volt elégedetlen

szülői teljesítményével és 22, aki soha nem élt át szerepkonfliktust az anyai és a karrierépítő

– dolgozó nő szerepei között. Ez általában véve köthető talán ahhoz az igényességhez,

amely a vizsgálati személyek 91%-os felsőfokú végzettségéből következik.

Ennek ellenére – és ez nekem személyesen is jó hír – úgy tűnik, hogy ez az élethelyzetbeli

különbség nem növeli meg a korai kötődési rizikót. Vagyis ez a tényező önmagában kevés

ahhoz, hogy növelje a korai kötődési zavarok valószínűségét.

Mindazonáltal a jelen kutatás tapasztalataiból kiindulva talán egy árnyaltabb és a

rizikótényezőkre jobban fókuszáló, azokat jobban kifejtő kérdőívvel újra érdemes lenne

megvizsgálni a helyzetet.

A kérdőív gyengeségének tartom ugyanis, hogy a kérdések sorából viszonylag könnyen

kikövetkeztethető volt, hogy a vizsgálat mit feszeget, ami nem tudatos önvédelmi

mechanizmusok beindulását is eredményezhette a válaszadás során. A rizikófaktorokra

vonatkozó kérdések esetében ugyanis erős elutasítást vélek felfedezni, amennyiben a

„ritkán” és „soha” illetve a „mindig” és „nagyon gyakran” szélső értékek aránya

meglehetősen nagy a többi válaszlehetőséghez képest. Ez pedig szokatlan, az általános

tendencia inkább az, hogy a középső értékek választási hajlandósága erősebb.

A kérdőív szerkesztés kipróbálása feltétlenül tanulságos volt. A statisztikai elemzés során

nagyon erősen megmutatkoztak azok a fortélyok, amelyekre egy kérdőív szerkesztése során

ügyelni kell ahhoz, hogy a válaszok valós képet tükrözzenek vissza és azok statisztikailag is

jól alátámaszthatóak legyenek.

Összefoglalva tehát, ezúttal és ezzel a kérdőívvel azt az alapvető hipotézist, amely szerint a

munkahelyzetekben adódó némiképp „disszociatív”, illetve transzhoz hasonlítható

  10

állapotok: mozdulatok lefagyása, távolba meredő tekintet, valamint az ilyen helyzetekkel

járó nyelvzavar a korai kötődési rizikót megnövelné, nem sikerült igazolni.

A kötődési elmélet alapkoncepciójának leírása John Bowlby (1907-1990) angol pszichiáter

nevéhez fűződik, aki saját személyes gyerekkori élményei által vezérelve, alapvetően

evolúciós hátteret tulajdonít a kötődés jelenségének, de a kereteket kitágítva jelentőséget

tulajdonít az etológia, a pszichoanalitikus elképzelések, valamint a kognitív pszichológia

ismeretrendszerének is. A kötődés szerinte egy ösztönalapú viselkedéses mintázat, amelynek

biológiai funkciója a biztonság és a védelem biztosítása. Szerinte az ember egy úgynevezett

bioszociális ösztönnel születik, amely arra készteti a csecsemőt, hogy az őt gondozó

személlyel szoros kapcsolatot alakítson ki. Ebben a szoros kapcsolatban a gyermek számára

a kötődési személy jelenti a védelmet a rá leselkedő veszélyekkel szemben, így a tartós

közelség fenntartása elengedhetetlen fontosságú (Bowlby 1969), véli Bowlby.

Ez az elgondolás lényegében felülírta azt a korabeli értelmezési keretet, amely az

érdekszeretet elméletét tartotta mérvadónak, amely szerint a csecsemő, ahhoz a személyhez

fog kötődni, aki táplálja.

A gyermeki kötődés egyéni különbségeinek szisztematikus feltárása Mary Ainsworth

nevéhez kötődik, aki kidolgozta azt empirikus módszert, amely mind a mai napig az egyik

legelterjedtebb vizsgálati eljárása kötődési mintázatok egyéni eltéréseinek azonosítására és,

amelyet az Idegen Helyzet Teszt (IHT) néven ismerünk (Ainsworth és mtsai. 1978).

Main és Hesse (1990) feltételezése szerint a dezorganizált kötődés kialakulásának hátterében

a gondozó feldolgozatlan traumája, és az ennek következtében időnként megnyilvánuló

ijesztő és/vagy ijedt gondozói viselkedés (disszociatív, illetve transzhoz hasonlítható

állapotok: mozdulatok lefagyása, távolba meredő tekintet, stb.) állhat. Eredményezhet-e

hasonló helyzeteket az otthoni munka? Feltételezésem az, hogy egy gyermekgondozás

közben hirtelen előálló munkavégzési helyzet is lehet ijesztő a csecsemő számára.

Az otthoni munkahelyzetek okozhatják a beszédmód megváltozását is és a gyermek zavarát,

amennyiben a szülőtől való félelem vagy ijedtség (a félelmi rendszer aktiválódásával)

aktiválja, de ugyanakkor meggátolja a kötődési viselkedést: ha a gyermek közelséget keres,

míg ezzel egyidőben a közelség növeli a gyermek félelmét is, ezért megszakítja a

megközelítő viselkedést.

III. Személyiséglélektan részműhelymunka: Korai maladaptív sémák jelenléte művészeknél Részműhelymunkám témája a korai maladaptív sémák jelenlétének vizsgálata a művészek –

irodalmárok, színészek, képzőművészek, zenészek – körében. A művészetek/művészek

világát közelről és némiképp belülről is látva és megtapasztalva sokszor volt az az érzésem,

  11

mintha bizonyos emberek az alkotást és annak közegét egyfajta terápiás térként, az

öngyógyítás egy fontos szeleteként értelmeznék és használnák. E tapasztalás adta az ötletet

egy olyan – most ugyan nem megvalósuló – kutatáshoz, amelyben művészeket és kontroll

csoportként hétköznapi embereket vizsgálnék meg a korai maladaptív sémák jelenléte

tekintetében. A vizsgálathoz a Young-féle Séma Kérdőívet használnám fel.

Minden esemény apró történések, emberek, mozdulatok, használatban lévő tárgyak és

egyebek együtteséből áll össze. Hacsak nem vagyunk tisztában azzal, hogy éppen mi

történik, vagyis „miről” szól az esemény, akkor akár véletlenszerűnek is érzékelhetjük a

mozgásokat, gesztusokat, mondatokat, tárgyakat. A séma valójában az a kötőanyag, amely

összekapcsolja ezeket a tudásdarabkákat. (Carver, Scheier, 2001)

A korai maladaptív sémák (KMS) az észlelés legmélyebb szintjén működnek, általában nem

tudatosak és az egyént lelkileg sérülékennyé teszik. Emiatt kerülhet sor depresszió,

szorongás, diszfunkcionális kapcsolatok, függőség, és pszichoszomatikus zavarok

kialakulására (Young, 1999).

Young szerint a KMS-ek kialakulásában öt elsődleges szükségletet játszik szerepet. Ha az öt

szükséglet közül valamelyik sikertelenül lesz kielégítve kialakulnak a korai maladaptív

sémák. Ezek a szükségletek univerzálisak, kultúrától függetlenek:

1. biztonságos kötődés, amely magába foglalja a biztonságra, törődésre, elfogadásra

való igényt és az intim és szociális integráció igényét

2. autonómia, kompetencia és identitás

3. szükségletek és érzelmek szabad kifejezése

4. spontaneitás és játékra való igény

5. reális korlátok szabása és önkontroll

A KMS-ek kialakulásában legnagyobb szerepe a gyermekkori szociális környezetnek van. A

legkorábban kialakuló és legsúlyosabb sémák általában a korai gyermekkorban és a szűk

családban gyökereznek. Young (2003) öt nagyobb sématartományba sorolva 18 korai

maladaptív sémát különböztet meg.

A művészeti alkotás közvetlen elemzésében nagy szerepet játszott a pszichoanalízis.

Sigmund Freud több műalkotást is elemzett, és példáját követve hamarosan hasonló

elemzések születtek művekről, alkotókról. A pszichoanalízis népszerűségét megnövelte,

hogy olyan kérdéseket is bevont a pszichológiai mechanizmusok vizsgálatának a körébe,

mint az álomszimbolika, a szabad asszociáció, a tér és az idő klasszikustól eltérő

ábrázolásának lelki magyarázata, a szexuális elfojtások, a halálösztön, a különféle tudattalan

komplexusok, a kóros lelki motívumok.

  12

Freud idevonatkozó koncepciója szerint a művész, ösztönéletének felfokozott volta miatt,

nem tudja elfogadni a tapasztalati valóságot, s ezért a képzelet világa felé fordul, ahol

kielégülést talál vágyai közvetlen kielégülése hiányában. Irreális vágyait az úgynevezett

szublimálás révén (ami egy elhárító mechanizmus) szellemi síkon elérhető célokká

változtatja. Így menekül meg az elfojtás miatti betegségtől. Mindazonáltal egy képzelt

világba jut, közel a neurózishoz. A művész a valóságtól ugyanúgy elszigetelődik, mint a

pszichózisban szenvedők, de nem kötődik mereven az illúziókhoz, ezért megtalálja a

visszautat a valóságba. A műalkotást megosztja másokkal, a nézőkkel, akik szintén

kielégüléshez jutnak általa (mert bizonyos fokig az emberiség nagy része szenved mindattól,

ami a művészt is alkotásra sarkallja). A művész vágyainak valódi beteljesülését találja műve

sikerét látva. Vigasztalást, enyhülést nyer fantáziája révén, s eléri azt, amit fantáziájában

elérni kívánt.

A pszichoanalitikus megközelítés tehát:

• összefüggést keres a művész élettörténete és a műalkotás között

• vizsgálja a tudatalatti hatását a műre

A tárgykapcsolat-elméletek a korai fejlődési folyamatok és a bensővé tett interperszonális

élmények jelentőségét emelik ki a kreativitásban és az alkotásban. Melanie Klein a

depresszív pozíció, ezen belül a bűntudat és helyreállítási vágyak jelentőségét emelte ki, ami

a depresszív szorongások feldolgozása az elveszett tárgy meggyászolása nyomán

lehetőséget teremt a külvilágban történő szimbolizációra. A másik nagy jelentőségű

tárgykapcsolati szerző Winnicott a kreativitást az egészséges anya-gyerek kapcsolathoz és

szelf fejlődéséhez kötötte.

Kutatásomban arra kerestem tehát a választ, hogy a művészek körében nagyobb arányban

azonosítható-e korai maladaptív sémák jelenléte.

H1: Azt feltételezem, hogy a megkérdezett művészcsoportban a korai maladaptív sémák

nagyobb arányú előfordulása várható.

H2: Azt feltételezem, hogy a kontrollcsoportban a korai maladaptív sémák alacsonyabb

arányú előfordulása várható.

H3: Azt feltételezem, hogy a művészeti pályán eltöltött idő hosszúsága, valamint a

művészeti végzettség megléte korrelál a maladaptív sémák előfordulásának

valószínűségével.

Kérdőíves vizsgálatomban szeretnék megkérdezni 30 művészt – irodalmárt, színházi

művészt, képzőművészt és zeneművészt – valamint ugyanilyen számú – nem művészeti

területen tevékenykedő – átlagembert.

  13

Kérdőívem a Young-féle Séma kérdőív rövid változata, amelyen túl néhány beazonosításra

szolgáló kérdést teszek fel:

Ön művészi pályán dolgozik?

Ha igen, azon belül milyen területen (legördülő menüben kínálok választási lehetőségeket:

irodalom, színházművészet, filmművészet, képzőművészet, iparművészet, zeneművészet)

Mióta? (legördülő menüben kínálok választási lehetőségeket: kevesebb, mint 1 éve /legalább

1 éve/ több, mint 1 éve /több, mint 5 éve)

Önnek művészi végzettsége van?

Az ön foglalkozása: nyitott kérdés

IV. Szociálpszichológia teljes műhelymunka alapján továbbfejlesztett dolgozat:

A pszicedelikumok terápiás lehetőségei

  14

2. Szakdolgozat Cím: A pszichedelikumok terápiás lehetőségei Alcím: A terápiás lehetőségek felvázolása két módosult tudatállapot összehasonlításán keresztül: pszichedelikus utazás és háborítatlan szülés Absztrakt

Szakdolgozatom a pszichedelikumok terápiás lehetőségeit két módosult tudatállapot

összehasonlításán keresztül próbálja megragadni. A pszichedelikumok bemutatásán –

eredetein, fajtáin, előállításán, egykori terápiás felhasználásán, kulturális hátterén, jelenlegi

kutatási hátterén keresztül, hatásmechanizmusán – túl foglalkozik a módosult tudatállapotok

kialakulásával, sajátosságaival és hagyományával is. Ezt követően két, a pszichedelikus

utazások és a háborítatlan szülés során kialakuló módosult tudatállapot bemutatására és

vizsgálatára vizsgálatára térek ki. Szakdolgozatom empirikus része hazai pszichonautákkal

készült mélyinterjúk, valamint otthon (háborítatlanul) szülő nők szülésleírásainak

szövegelemzését tartalmazza. A szövegeket a Magyar Tudományos Akadémia Kognitív

Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének Narratív Pszichológiai Csoportja által

kidolgozott Narratív Kategoriális Tartalomelemzési módszerre kifejlesztett, első olyan

nyelvi elemző rendszer (NarrCat) segítségével elemzem.

Hipotézisem, hogy a két módosult tudatállapot élménye nem teljesen feleltethető meg

egymásnak.

I. Bevezetés  Témám a pszichedelikumok terápiás lehetőségei. A terület azért is különleges, mert

gyakorlatilag 40 éve illegális szerekről van szó, amelyek kapcsán a közelmúltban

indulhattak újra tudományos vizsgálatok. Saját vizsgálatom tárgya két módosult tudatállapot

– a háborítatlan szülés és a pszichedelikus utazás – összehasonlítása, az élményeket

átélőkkel készült félstrukturált mélyinterjúk – narratív interjúk –, illetve írásos beszámolók

alapján valamint az eredményekből leszűrhető következtetések a terápiás lehetőségekre.

Miért fontos, hogy a pszichológia módosult tudatállapotokkal foglalkozzon?

Meggyőződésem szerint azért, mert ha csak a hétköznapit tanulmányozzuk, fennáll a

veszélye, hogy kizárólag a rutinszerű lelki/tudati működéseinket ismerjük meg. Azt, hogy

  15

igazából mire is képes az elme, csak a hétköznapi kereteken kívülről, e keretek

meghaladása, ha úgy tetszik a határok átlépése segítségével lehet behatóbban megismerni.

„Gondoljanak arra, hogy az olimpiai aranyérmes az adott versenyszámban az emberi

lehetőségek határait mutatja fel a világ összes újszülöttje számára. …. Mindezekben a

versenyszámokban attól lett lehetséges a lehetetlen, hogy valakinek már sikerült. Minden

egyes alkalommal, amikor valaki megtette, minden egyes újszülött számára kitolódtak a

lehetőségek, a horizontok, a plafon. Minden ember számára lehetőséggé váltak.” (Maslow,

1967). Számomra ez a jelentősége a mindenkori emberi korlátok feszegetésének, mert

hiszem azt, hogy ezek átlépése, a „palánkok” mögé való bepillantás új távlatokat, új –

Maslow szavaival élve – növekedési csúcsokat mutathat meg, és végső soron így „tágulhat

az emberről alkotott képünk” (Maslow, 1967).

Szakdolgozatomban 16 pszichonautával készült mélyinterjú, valamint 25 háborítatlanul

szülő nő írásos beszámolója szövegét elemeztem a Magyar Tudományos Akadémia

Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének Narratív Pszichológiai Csoportja által

kidolgozott Narratív Kategoriális Tartalomelemzési módszerre kifejlesztett, első olyan

nyelvi elemző rendszer (NarrCat) segítségével, amely automatikusan képes a történetek

szerkezetét elemezni. Az eljárást a PTE Pszichológia Doktori Iskolájával, illetve

számítógépes nyelvészekkel együttműködve hozta létre a Narratív Pszichológiai Csoport.

Emellett személyes beszélgetést folytattam dr. Geréb Ágnessel, a háborítatlan szülés

legnagyobb magyar szaktekintélyével, szülész-nőgyógyász szakorvos, szülésznő,

pszichológussal. És végül saját személyes otthonszüléssel kapcsolatos tapasztalataimra is

támaszkodhattam.

II. Elméleti háttér

1. A pszichedelikumokról

1.1. Mik is azok a pszichedelikumok?  A pszichedelikus szó görög eredetű, jelentése az ψυχή "elme" (psyche), és a δήλος

"megnyilvánul" (delos) szavak összetétele, ami összeolvasva azt jelenti: az „elme

megnyilvánulása”. Greenspoon és Bakalar szerint: „Pszichedelikus drognak minősül az, ami

fizikai függőség, ellenállhatatlan szükségérzet, jelentősebb elmezavar, őrültség,

dezorientáció és amnézia okozása nélkül hoz létre többé-kevésbé előrevetíthető változásokat

a gondolkodásban, a hangulatban és érzékelésben, amelyek ritkán tapasztalhatóak, kivéve az

álmokban, vallásos egzaltáció, a nem akaratlagos memória fényes felvillanásai és intenzív

pszichózis közben.” (Greenspoon és Bakalar, 1979, idézi Horváth 2010)

  16

A pszichedelikumok csoportjába több különböző eredetű, kémiai szerkezetű és

hatásmechanizmusú anyag tartozik. Nagyobb részük természetes, növényekben

megtalálható anyag – pl. meszkalin, pszilocibin, ayahuasca (DMT: dimetil-triptamin),

salvinorina, LSA – kisebb részük szintetikus, kémiai úton előállított – LSD (d-lizergsav-

dietilamid), ketamin, MDMA (metiléndioxi-metamfetamin), MDE (metiléndioxi-

etilamfetamin). Az idetartozó anyagok csoportosítását a 2. számú mellékletben szereplő 1.

számú táblázat tartalmazza.

A pszichoaktív szerek, növények használata voltaképpen egyidős az emberiség történetével.

Szinte minden kultúrában fogyasztották őket. Az ópiummák ismerete és használata a

történelem előtti időkből ered, feltételezhető, hogy a sumérok már 5000 évvel ezelőtt

használták az ópiumot. A világ legrégebbi gyógyszerkönyvének az Assuri agyagtábláknak a

tanúsága szerint az Asszír Birodalomban széles körben használták gyógyszerként az

ópiumot és innen terjedt tovább Egyiptomba, Perzsiába, Görögországba és más országokba.

A mai világban a pszichoaktív szerek tömegesen használt és egyben legális formái a kávé, a

tea, a dohány, az alkohol, vagy bizonyos kémiai anyagok és gyógyszerek. Személyes

véleményem, hogy a ma rendkívül intenzíven reklámozott, vény nélkül is kapható

úgynevezett általános fájdalomcsillapítók („Nincs idő a fájdalomra” – a reklám szerint),

amelyekből 2012-ben 29 millió dobozzal adtak el Magyarországon. (Pharma Online, 2013)

is ebbe a körbe sorolhatók, elsősorban a placebohatás mechanizmusából fakadó

szorongáscsökkentés céljából.

A hallucinogén anyagok használata szintén olyan ősi, mint maga az emberiség. Sziklarajzok

és más régészeti leletek alapján feltételezik, hogy a peyotlkultusz már 3000 évvel ezelőtt is

létezett. Bár az amerikai kontinensen jelentősebb számban és mennyiségben lelhetők fel

hallucinogén hatású növények, a világ minden részén találhatók olyan anyagok, amelyek

transzállapot, eksztázis előidézésére, a túlvilággal, az Istenekkel való párbeszéd folytatására

alkalmasak. Ezeket mindig nagy becsben tartották és úgy tekintettek rájuk, mint Isten

ajándékára (Bayer, 1989). Fontos azonban tudni, hogy a természeti népek alapvetően

gyógyításra használták ezeket a növényeket, a gyógyító feladata volt ugyanis kapcsolatba

lépni a természetfeletti erőkkel, amelyeknek a betegségeket tulajdonították és amelyektől a

gyógyulás lehetőségét remélték. A pszichedelikumok, vagy más néven hallucinogének

csoportjába tartozó anyagok ma szinte kivétel nélkül tiltott, illegális szerek a világ legtöbb

országában.

  17

1.2. Növényi, természetes pszichedelikumok: légyölő galóca, meszkalin, LSA, pszilocibin, ayahuasca, ibogain, látnokzsálya  Az ősi természeti népek diagnosztizálásra, gyógyításra, rituális, spirituális, vagy vallásos

célra, érzékek feletti érzékelésre, vagy művészi inspirációra használták a

pszichedelikumokat, a többnyire szentként tisztelt növényeket. (Grof, 1980).

Egyes feltételezések szerint a légyölő galóca (amanita muscaria) a világ egyik legősibb

hallucinogéne. Szibériában feltehetően 10 000 éve is használták, többek között a honfoglaló

magyarok sámánjai révületkeltő szerként. (Bayer, 1989)

A vallási gyökerekre, a spiritualitás jelenlétére utal az úgynevezett Dionüszosz-kultusz is,

ahol az ünnepségek csúcspontja az éjszakai beavatási ceremónia volt, a beavatás előtt állók

pedig egy bizonyos kükeon nevű italt kaptak közvetlenül a ceremónia előtt, amelybe mentát

és árpakivonatot kevertek. Vallástudósok és mítoszkutatók szerint a kükeon valamilyen

hallucinogén drogot is tartalmazott, amely lehetett akár LSA-tartalmú anyarozs, vagy a

légyölő galóca is.

A Mexikóban honos Peyotl, vagy meszkalin kaktusz az aztékok és meszkaléró apacsok

vallási szertartásainak elengedhetetlen kelléke volt. Ezt a növényt fogyasztva kerültek közel

isteneikhez, találkozhattak a halottakkal. Fontos döntések előtt is a kaktuszhoz vagy az

ololiuquihoz, egy másik, szintén hallucinogén vegyületet tartalmazó növényhez

folyamodhattak a kiválasztottak. A spanyol hódítók – éppen az e növényekhez köthető

rituálék összetartó ereje miatt – keményen és kíméletlenül léptek fel peyotl-kultusz ellen,

mert amellett, hogy politikailag veszélyesnek tartották az indiánok közötti összetartást,

egyben a kereszténység elterjesztésének akadályát látták benne. Emellett – kissé

képmutatóan – társadalmilag károsnak ítélték a „részegítő anyagokat”, annak ellenére, hogy

Európaszerte mindenki alkoholt fogyasztott, részben azért is, mert a középkorban a

vízfogyasztás, azaz a víz, mint „szomjoltó” használata gyakorlatilag nem létezett. Ennek

elsősorban biztonsági okai voltak, hiszen akkoriban nem ismertek semmiféle víztisztító

módszert, így nagyon sok betegség (pl. kolera) víz által terjedését igyekeztek megfékezni az

alkoholos italokkal való szomjoltás segítségével. Abban az időben a vízfogyasztás inkább a

gyógyászati kategóriába esett, úgy belsőleg – a hidegvízfogyasztás előnyös hatásaira építve

(hidegvízkúra), például lázas betegségeknél – mint külsőleg a virágzó fürdőkultúra

formájában.

1888 körül kezdett az indián rezervátumok kereteit átlépve az Egyesült Államok fehér

lakosai között is elterjedni a Peyotl hatóanyagának, a meszkalinnak a fogyasztása. Lewin

angol vegyész ez idő tájt járt az USA-ban, és itt kapott nagyobb mennyiségű növényt kémiai

vizsgálatra, így 1894-ben már sikerült a kaktuszféleség speciális hatóanyagát, a meszkalint

  18

kristályos, vegytiszta formában elállítania. Egy neves német farmakológus, Arthur Heffter

önkísérletben bizonyosodott meg róla, hogy a Lewin által hozott kaktuszból készült kivonat

nemcsak álmosító hatású, hanem érzéki csalódást, hallucinációt is okoz. A meszkalin

hatóanyagát 1934-ben mesterségesen is elállították.

A szép új világ és sok más híres regény írója, Aldous Huxley Az érzékelés kapui és a Menny

és pokol című műveiben számol be saját élményeiről a meszkalinnal, a következő rövid

időzetben egy váza virág felett elmélkedik: „…Platón… sosem láthatta meg a

virágcsokrokat, ahogy belülről fakadó fényükben tündökölnek és szinte remegnek annak a

jelentésnek a nyomása alatt, amivel feltöltötték őket; ő sosem érzékelhette, hogy az, amit a

rózsa, az írisz és a szegfű oly erőteljesen képvisel, tulajdonképpen semmivel sem több és

semmivel sem kevesebb annál, amik valójában – a múlékonyságot, ami mégis azonos az

örök élettel, a folyamatos pusztulást, ami ugyanaz, mint a színtiszta létezés, egy perccsokrot,

kivételes hétköznapiságot, amelyben valamilyen megfogalmazhatatlan, mégis önmagát

magyarázó paradoxon révén fel lehet fedezni minden lét isteni forrását.” (Huxley, 1954)

A teonanacatl azoknak a hallucinogén hatású, Conocybe, Panaeolus, Psylocybe és

Stropharia nemzetségbe tartozó gombáknak az összefoglaló neve, amelyeknek szakrális

használata Mexikóban és Guatemalában legalább 3500 évre nyúlik vissza (Bayer, 2000).

A szent növények közül keveset övez nagyobb tisztelet, mint a mexikói gombákat. Az

európai hódítókat és papokat természetesen nagyon irritálta ezeknek a használata is, ezért azt

is üldözték. Ennek következtében a nyugati civilizáció, az antropológusokat és

botanikusokat is beleértve szinte semmit nem tudott erről a kultuszról, egészen addig, míg

az ötvenes években Valentina Pavlovna Wasson és férje, Gordon Wasson egy mexikói

tanulmányúton fel nem fedezték, hogy az őslakos indiánok pszichedelikus hatóanyag-

tartalmú gombákat használó gyógyító hagyománya nem veszett ki még teljesen. Holott a

spanyol inkvizíció a 16. századtól kezdődően tiltotta az elfoglalt amerikai területeken a

bennszülöttek spirituális, gyógyító praxisát, és az azt gyakorlókat is. Miután a Wasson-

házaspár részt vehetett egy pszichedelikus gyógyító szertartáson, Valentina Pavlovna rájött,

hogy ha sikerül a gomba pszichedelikus hatóanyagát izolálni, akkor az alapvető eszköz lehet

az emberi psziché működésének feltárásában, és minden bizonnyal hasznos lehet a

függőségek, a mentális betegségek gyógyításában és a haldoklók szenvedésének

csökkentésében is. (Wasson, 1957). A gomba főbb hatóanyagait, többek között a

pszilocibint később Albert Hofmann, az LSD-t felfedező svájci vegyész izolálta.

A gombaceremónia egy egész éjszakát betöltő alkalom és egy gyógyító rítus és tanácskérési

lehetőség volt egyben. A szertartás fő részét vallásos énekekkel kísérték. A növény hatására

a gyógyító elrévült és kapcsolatba lépett a gomba szellemével, aki válaszolt a kérdésekre,

  19

többek között arra is, hogy milyen növény gyógyíthatja meg a beteget. Az indiánok annyira

tisztelték a gombát, hogy a szedéskor szigorú szabályokat kellett betartani: csak

szertartásosan megtisztult személy fogyaszthatta, az alkalmakat pedig előtte és utána is több

napos böjt kísérte (Hofmann, 1979). Valamennyi eksztatikus élmény ugyanazt a

hagyományos beavatási szertartás-sémát követte: szenvedés, halál, feltámadás. Gergen és

Gergen szerint egyébként a mai modern narratív pszichológia terminusait tekintve létezik

egy monomitikus narratív forma – a primitív mítoszok elemzése –, amely a tudattalan

pszichodinamikában gyökerezik és a hősről szól, aki képes meghaladni a személyes és

történeti korlátokat, hogy eljusson az emberi lét transzcendens megértéséig. Ez formailag a

„románc” narratívához hasonlít. (Gergen és Gergen, 1985) és lényegében megegyezik a

gombaszertartás felépítésével.

Az ayahuasca egy amazóniai növényi készítmény, amelyet alapvetően a dél-amerikai

őserdőben honos Banisteriopsis caapi (ayahuasca) indáiból készítenek a bennszülöttek és

amelyet az Amazonas-medencében valószínűleg több ezer éve használnak vallási és

sámánisztikus célokra. Az ayahuasca többféle néven ismert: caapi, natema, mihi, yage, la

purga, vagy Santo Daime, a kulturális környezettől függően, amelyben felhasználják. Az így

készült ital farmakológiailag összetett, vallási- és sámánszertartások alkalmával, valamint a

népi gyógyászatban használják. A kecsua szó jelentése: szellemi inda, amely jól kifejezi

hagyományos célját és használatát az amazonas-i kultúrákban.

Az Ibogain az Afrikában termő Tabernanthe iboga bokor gyökerében és kérgében található

hallucinogén alkaloid. Vízben csaknem oldhatatlan, alkoholban, éterben, benzolban oldódik,

ami azért is érdekes, mert a szerrel kapcsolatos friss kutatásokban elsősorban az addikció

kezelésének lehetőségét vizsgálják – alkohol, dohányzás, drog: elsősorban opioid-, azaz

heroinfüggés – esetében. Alapvetően élénkítő hatású, ezért egyes afrikai országokban régóta

fogyasztják az iboga növény gyökerét.

A látnokzsálya vagy jósmenta (Salvia divinorum) az árvacsalánfélék családjának zsálya

(salvia) nemzetségébe tartozó növényfaj. A Mexikó déli részén élő mazaték indiánok

termesztik, s drogját pszichotrop anyagként használják abban az esetben, amikor

hallucinogén hatású gomba nem áll rendelkezésükre. Mióta ismertté vált hatása, a világ más

részein is használják. A látnokzsálya leveleit nyersen elrágják, vagy az elégetésével

keletkezett füstöt pipából, vagy vízipipából szívják be, de a levelekből készült folyékony

kivonatot is szokták fogyasztani. A növényi drog fő hatóanyaga a szalvinorin, amely igen

erősen pszichoaktív hatásmechanizmusa a többi ismert pszichoaktív vegyületétől lényegesen

különbözik. Magyarországon virágboltokban dísznövényként kapható, ugyan a Salvia néven

árult dísznövények többsége más zsályafajok képviselője – de egyes helyeken szabályos,

  20

Salvia divinorum jelöléssel a látnokzsálya is kapható ma még.

1.3. Szintetikus pszichedelikumok – LSD, MDMA, MDE  A világszerte híres-hírhedt szert, az LSD-t (lizergsav-dietilamid) Albert Hofmann, svájci

kémikus, a Sandoz cég bázeli gyógyszervegyészeti laboratóriumának fiatal munkatársa

fedezte fel és szintetizálta először 1938-ban, az LSA vegyületet tartalmazó anyarozsból

(Secale cornutum) kinyert lizergsavból. A pályakezdő Hofmann egyébként azért választotta

ezt a munkahelyet, hogy természetes anyagokkal dolgozhasson.

Az anyarozs nevű tömlősgomba (Claviceps purpurea) példája jól illusztrálja, hogy egy

gomba egyszerre lehet veszélyes és gyógyító hatású: a modern gyógyászat egyik

legfontosabb farmakológiailag hasznosított gombafaja (Kutasi, 2007). Ez a kettősség

egyébként számos növényre igaz.

Az anyarozs egy növényi kórokozó (fitopatogén) gomba, amely a gabonafélék (elsősorban a

rozs) virágait fertőzi meg, elpusztítva a termőt. Ősszel a kalászban a fertőzött virágok helyén

a 2–5 cm hosszú, görbült, fekete "varjúköröm" alakul ki, amely a gomba képlete, az ún.

szkleróciuma. A szklerócium több mint száz biológiailag aktív vegyületet, elsősorban

alkaloidokat tartalmaz, amelyek között toxikusak is vannak. Ebből kifolyólag, az anyarozst

eleinte mérgező anyagnak tartották, de idővel értékes gyógyító hatását is felfedezték.

Először a kora középkorban, a fertőzött rozslisztből készült kenyér okozta tömeges

mérgezések miatt került a figyelem középpontjába, miután azonban felismerték a

mérgezések okát és kiiktatták a kenyérkészítésből az anyarozst, a figyelem egyre inkább a

gyógyászati felhasználás felé fordult. Az anyarozst – és talán ez az áthallás a dolgozatom

témaválasztását tekintve is lényeges – elsősorban a vajúdást könnyítő szerként használták a

bábák, de miután könnyű volt túladagolni és ez veszélyt jelentett a gyermekekre, egyre

inkább a szülés utáni vérzéscsillapításban használták. Ebben a momentumban is

kézzelfoghatóan összeér az általam vizsgált két módosult tudatállapot – szülés és

pszichedelikum.

Hofmann az LSD-t, azaz az LSD-25 jelű alkaloidot kémiai felépítése miatt eredetileg

vérkeringésre, légzésre ható stimulánsnak szánta, ami pedig érdekes párhuzamot mutat az

LSD-pszichoterápia betiltását követően Stanislav Grof, cseh származású amerikai

pszichológus által megalkotott holotróp légzéstechnika megalkotásával, amely a LSD-

terápiák kiváltását, helyettesítését célozta.

A Sandoz LSD-kísérletei több sikertelen állatkísérlet után először leálltak, de öt év

elteltével, 1943-ban Hofmann a vegyületet újra előállította, és vizsgálódásai során a

„véletlennek köszönhetően” a bőrén át felszívódva jutott be szervezetébe az anyag. Így

  21

került sor az LSD-vel kapcsolatos első, nem szándékos önkísérletre. Hofmann miután

tapasztalta a különös állapotot, annak érdekében, hogy kiderítse tényleg az LSD-hez

kötődtek-e élményei, pár nappal később újabb, de ekkor már szándékos önkísérletet hajtott

végre, nagyon kis, negyed milligrammos (1/4000 g) dózissal. Ekkor vált egyértelművé

számára, hogy a következő tapasztalatait az LSD-25 generálta:

„A látóteremben minden hullámzott és torz volt... zavarodott bódulatszerű állapotom

ellenére rövid pillanatokra világosan és célszerűen tudtam gondolkodni... Minden

folyamatosan mozgásban volt, mintha élne... Meghaltam vajon? Lassan visszatértem a

kényelmetlenül idegenszerű világból a megszokott hétköznapi valóságba. Az ijedelem

elpárolgott, és helyét a boldogság és hála érzése foglalta el... hogy végül elkerültem a téboly

veszélyét. Innentől valóban elkezdtem élvezni a színek és formák hallatlan játékát...

különösen érdekes volt, ahogy az összes akusztikus észlelésem optikai érzékletté vált.”

(Hofmann, 1979).

Hofmannt megdöbbentette, hogy az LSD ilyen erőteljes élményt okozott bármiféle

másnaposság nélkül, sőt remek fizikai és lelki kondícióban volt a következő napon.

Ez az önkísérlet nevezhető az LSD-történet kezdetének, amely ma is talán a legvitatottabb,

és széleskörű ismertsége miatt talán a legjelentősebb „posztmodern” pszichedelikum.

Az LSD-t a Sandoz Delysid néven bocsátotta pszichiátriai vizsgálatokhoz rendelkezésre. A

korai kutatások nagy részét erősen inspirálta és befolyásolta az úgynevezett „modell-

pszichózis”-megközelítés, amely az endogén pszichózisok, különösen a szkizofrénia

biokémiai okát feltételező elméletek miatt izgatta a szakembereket. Elképzelésük az volt,

hogy az emberi szervezet a metabolizmus során termelhet LSD-t, vagy valamilyen hasonló

molekulát, ami miatt a szkizofrénia – e máig rejtélyes betegség – voltaképpen az agy

önmérgezésének tünete, a test kémiájának kóros elváltozása. Így kaphatták az egészséges

önkéntesekkel – beleértve a mentálhigiénés területen dolgozókat – végzett vizsgálatok az

„experimentális pszichózis” elnevezést, az LSD és a hozzá hasonló szerek pedig

hallucinogének, illetve pszichotomimetikum – a pszichózist szimuláló vegyület –, vagy

pszichodiszleptikum – a pszichét szétziláló drog – nevet. Ez a terminológia 1957-ig tartotta

magát, amikor Humphrey Osmond lényegében Aldous Huxley hatására megalkotta a

pszichedelikum – tudat-manifesztáló, vagy tudatot megnyitó – kifejezést, amely a mai napig

is érvényes. Fontos itt még megemlíteni Woolley és Shaw szerotonin-hipotézisét, amely

szerint az LSD interferál az agy egyik neurotranszmitterével, a szerotoninnal (5-hidroxi-

triptamin), és a szkizofrénia kialakulásában hasonló biokémiai mechanizmus játszhat

szerepet. Bár ezek az elméletek nem vezettek el a megoldáshoz, mégis sok kutató számára

  22

jelentettek erős inspirációt és erősen hozzájárultak az ötvenes, hatvanas évek

neurofiziológiai és pszichofarmakológiai forradalmához (Grof, 2008)

Az LSD hatásainak tanulmányozása hasznosnak bizonyult más területeken is, így a művészi

alkotás, a kreativitás pszichológiája, a valláspszichológia, valamint a pszichoterápia

területén. Az ötvenes évek elején több kutató is úgy gondolta, hogy az LSD hasznos lehet a

pszichoterápia folyamatában, elsőként Busch, Johnson és Abramson, az Egyesült

Államokból, Sandison, Spencer és Whitelaw Angliából, valamint Frederking Nyugat-

Németországból. A terápiás felhasználás vizsgálata az ötvenes-hatvanas években a

következő területekre terjedt ki: a pszichoterápia kiterjesztésének lehetősége szélesebb

körre, addikciók – alkoholisták, drogfüggők – az akkori terminológia szerint szociopaták,

kriminális pszichopaták, különféle karakterzavarok, valamint szexuális deviációk, majd a

hoszpisz, és poszttraumás stressz szindróma (PTSD), és végül a depresszió kezelése. A

terápiás felhasználás különböző megközelítései a szer hatásának különböző aspektusaira

épültek: az hatásra jellemző eufória elsősorban a depresszió kezelésében mutatkozott

hasznosnak; a mély és megrázó hatás az érzelmi, vagy vegetatív sokkhoz az elektrosokkhoz,

inzulinkezeléshez, vagy konvulzív terápiához valü hasonlóságot mutatta meg; ugyanez a

hatás drámai erejű változást okozhatott a klinikai tünetekben, vagy a

személyiségstruktúrában; az intenzív érzelmi lereagálás a neurózisok kezelésének

lehetőségére irányította rá a figyelmet; az aktiváló, vagy provokáló hatás pedig a fixált,

krónikus klinikai állapotok kezelésének lehetőségével kecsegtetett. (Grof, 2008)

Míg a nyugtatószerek inkább átmenetileg elfedik a problémákat és konfliktusokat, addig az

LSD ezeket éppen a felszínre hozza, átélésüket intenzívebbé teszi, ami miatt könnyebben

felismerhetővé és terápiásan hozzáférhetővé válhatnak, így valódi megoldást, valódi

gyógyulást hozhatnak.

Az MDMA (metiléndioxi-metilamfetamin, vagy metamfetamin) és az MDE (metiléndioxi-

etilamfetamin) szintetikusan előállított vegyületek, amfetaminszármazékok. Az amfetamin

az alkaloidok közé tartozó, mesterségesen előállított szerves vegyület, amelyet korábban

elterjedten használtak gyógyszer-alapanyagként. Az amfetaminok pszicho-stimuláns

tulajdonsággal rendelkeznek, de egyes származékok kifejezetten hallucinogén hatásúak. Az

MDMA-t telőször 1913-ban szintetizáltak Németországban. A Merck Company véletlenül

állította elő egy másik gyógyszer szintézise során. A tömegkultúrában „ecstasy” néven

terjedt el. A drogot Alexander "Sasha" Shulgin ismertette meg még a hetvenes években

néhány pszichiáterrel, akik pozitív eredményeket értek el vele pácienseik kezelésében. A

szer igazán a nyolcvanas-kilencvenes években került reflektorfénybe, egyrészt a modern

tánczenékkel (house, rave, techno, stb.) való kapcsolata, másrészt a – legelterjedtebb „party-

  23

drogként” – neki tulajdonított halálesetek miatt.

Az MDMA általános hatásai közé tartozik az eufória, a meghittség, a bizalom érzete és a

lecsökkent szorongás. Számos tanulmány állítja, hogy az MDMA-ban rejlik gyógyászati

lehetőség, mivel terápiás ülések alkalmával megkönnyíti a megnyílást, a traumák újbóli

átélését, feldolgozását. Jelenleg is folynak klinikai vizsgálatok, amelyek az MDMA terápiás

lehetőségeit vizsgálják, elsősorban a PTSD és terminális állapotú daganatos betegek halál-

szorongásának kezelésében (Halpern, 2012). Az MDMA a legtöbb országában illegális.

Szakszerű feltételek mellett a szakemberek szerint gyakorlatilag veszélytelennek mondható

az LSD – és bármilyen pszichedelikum – alkalmazása. A szerek veszélyessége nem a

mérgező voltából vagy a túladagolás lehetőségéből ered – emberre halálos dózisuk nem

ismert – hanem a felelőtlen használat során fellépő kiszámíthatatlanságból. Aki a

pszichedelikus szereket beavatatlanul, felkészületlenül használja, azt kockáztatja, hogy

megszállják saját feldolgozatlan komplexumai. (Dekorne, 1997). Ezért is lenne fontos a

kriminalizáció helyett a szabályos használat és a legális terápiás közeg feltételeinek

megteremtése.

1.4. Pszichedelikus ellenkultúra – társadalmi katalizátorból illegális drog

Az első biológiai és önkísérleteket követően a Sandoz – amely az LSD-t szintetizálta –

európai és amerikai intézetek kutatói számára elérhetővé tette a szert, így megkezdődhettek

a különböző vizsgálatok. De az LSD szelleme áthágva ezeket a szűkös kereteket lassan

kiszabadult a palackból, és a szer – valamint a konkrét szertől független pszichedelikus

kultúra – kiszivárgott a laboratóriumok falai közül. Az első nem orvosi önkísérleteket

művészek: írók, festők, zenészek végezték, amelyek célja az volt, hogy az alkotás

folyamatába, annak lényegébe engedjenek mélyebb betekintést. Így jött létre az 50-es

években egy új műfaj a pszichedelikus művészet. Ezek az alkotások nem a szer – elsősorban

az LSD – hatása alatt jöttek létre, hanem azt követően, az élmény hatására. Csak hogy a

legismertebbeket említsük: Jimi Hendrix, H.R. Giger, Allen Ginsberg, Arthur Koestler,

Aldous Huxley és még sokan mások idesorolhatók, és ami a képzőművészetben a pop-art-

ban csúcsosodott ki.

A pszichedelikumok újkori történetében, a hatvanas években kulcsfontosságú szerepet

töltött be Timothy Leary és Richard Alpert, a Harvard Egyetem pszichológia tanszékének

munkatársai. Pszichedelikus gombákkal és LSD-vel folytattak vizsgálatokat, igaz, nem

egészen a hivatalos keretek között, diákok bevonásával és meglehetősen szabad szellemben.

Így sokszor a diákok körében szájról szájra terjedő kommunikációval gyűrűzött tovább a hír

  24

(word of mouth) arról, hogy érdekes szereket lehet kipróbálni és különleges élményeket

megtapasztalni. Így, bár kettejük munkája utólag korszakos jelentőségűnek bizonyult, Leary

már csak azután vált az „LSD pápájává”, hogy az egyetem vezetése eltávolította őket

(Hofmann, 1954).

A szerekkel kapcsolatos vizsgálataik kiterjedtek a kreativitás fokozására, az elítéltek

társadalmi integrációjára, a vallásos és misztikus élményekre. Leary vizsgálatot végzett

például 67 lelkésszel, szerzetessel, illetve rabbival, akik kétharmada állította, hogy a szer

hatására – a bevételt követő istentisztelet keretében – a vallásgyakorlás során életük

legmélyebb spirituális élményeit élték át.

Learynek és Alpertnek is köszönhető, hogy a hatvanas években az LSD – és vele együtt más

pszichedelikumok – valósággal berobbantak a köztudatba, emiatt viszont nem terápiás- és

gyógyászati célú használatuk is nagyon gyorsan terjedt el, elsősorban az Egyesült

Államokban. Az LSD, a pszilocibin és a meszkalin több csatornán keresztül jelentek meg a

tömegfogyasztásban, és a kor jelentős ifjúsági mozgalmának, az „ellenkultúrának” egyik

lényeges alkotóelemévé váltak. „Az ellenkultúra arra törekedett, hogy forradalmi

változásokat hozzon létre az életmódban és az értékekben. Az ellenkultúra háborúellenes

volt, elutasította a materiális értékeket és az elidegenedett munkát. Spirituális élményeket

keresett, a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozta, liberálisabb szexualitást képviselt,

tekintélyellenes volt, végül jelentős nárcizmus jellemezte, az Én fontosságának és jogainak a

túlhangsúlyozása. A hetvenes évek elején az ellenkultúra felszívódik ugyan, azonban tartós

nyomokat hagyott maga után Amerikán és Amerikán keresztül az egész fejlett világon.”

(Szummer, 2013)

Az amerikai hatóságok végül – a közvélemény nyomásának hatására, amely alapvetően a

szenzációhajhász média miatt kezdte a hangját egyre erősebben felemelni – rendkívüli

szigorral jártak el, így az LSD és más hallucinogén anyagok 1966-ban „tiltólistára”, azaz

„A” listás drogok közé kerültek. Ez lényegében a tudományos vizsgálatok végét is jelentette.

Legalábbis, ami a legális vizsgálatokat illeti, azok elé akadályok sokasága gördült, így azok

a szakemberek, akik fontos kutatásokat végeztek többek között az addikciók-, a

poszttraumás stressz szindróma-, a terminális állapotú betegek kezelése, vagy az LSD-vel

folytatott pszichoterápia és más területeken illegalitásba kényszerültek, miután a vizsgálatok

nagyon pozitívnak és ígéretesnek ígérkeztek. „A pszichedelikus kutatásból származó

eredmények elfogulatlan, rendszerezett vizsgálata olyan mélyreható és radikális

változásokhoz vezethet az emberi psziché és a valóság természetéről alkotott képünkben,

mint amilyen változást a relativitás és a kvantumelmélet hozott a fizikában.” (Grof, 1980)

Kérdés azonban, hogy a katonai kutatások vajon ennek ellenére folytatódtak-e.

  25

Az illegalitás, és a kriminalizáció azonban a szakmai kontroll elvesztését is jelentette, ami

semmilyen gyógyító tevékenység esetében nem szerencsés. Hogy erre egy frissebb és hazai

példát is említsek, Magyarországon hasonló folyamat zajlott le az otthonszüléssel

kapcsolatban is, amivel a hatalom először több, mint 20 éven át nem tudott, vagy nem akart

mit kezdeni, majd a médianyilvánosságot kapott eseteket követően a büntetőjog

dimenziójába szorította az azt művelő, nemzetközileg elismert szakemberekkel együtt.

A hatalom túlzott reakciójával kapcsolatban persze felmerülhet az a kérdés is, hogy a

pszichedelikumok, mint öntudatra ébresztő, a tudatot kitágító, a tudattalanba betekintést

engedő szerek elterjedése elérhette-e volna azt a kritikus tömeget, ami törvényszerűen az

akkori és mindenkori politikai rendszer érdekeit sértve, a tudatosság erősödését és az

irányíthatóság mérséklődését hozhatta volna egyre szélesebb körben, ez pedig semmilyen

államhatalomnak, kiváltképp a rezsimeknek nem érdeke.

A pszichedelikus szerek használatának kordában tartása egyébként nem csak újkori

problémája volt a mindenkori hatalmaknak, hiszen már évezredekkel ezelőtt is nagyon

szigorú szabályok közé igyekeztek szorítani, és a hatalom mindenkori engedélyéhez kötni a

használatot (Bayer, 1989).

1.5. Újra folynak tudományos vizsgálatok világszerte  Elsősorban a MAPS (Multidisciplinary Association for Pshychedelic Studies)

tevékenységének köszönhetően ma már újra folynak világszerte a pszichedelikumokkal –

összesen 12-féle hatóanyaggal (MDMA, MDE, ayahuasca, DMT, ibogain, ketamin, LSA,

LSD, meszkalin, peyotl, pszilocibin, salvia divinorum) – kapcsolatos tudományos

kutatások, a fent már említett terápiás fókuszokkal.

Az egyik legfrissebb, 2014-ben publikált vizsgálat a svájci Peter Gasser és munkatársai

nevéhez fűződik és az LSD terápiás hatásait vizsgálja az életet veszélyeztető betegségek

keltette szorongás mérséklésében. A kettős vak kísérlet eredménye szerint az LSD

használatával végzett pszichoterápia biztonságos, és az egy éves utánkövetés alapján

hosszantartó szorongáscsökkenést eredményez. (Gasser és mtsai, 2014)

Az MDMA-val számos kutatás zajlott és van folyamatban jelenleg is, elsősorban a

neurbiológiai háttérrel, az MDMA hatásmechanizmusával, és a PTSD terápiás

lehetőségeivel kapcsolatban. Az egyik szintén Svájcban zajló, nemrég befejezett vizsgálat

2012-ben publikált eredménye szerint az MDMA pozitív hatást gyakorolt mind a szocio-

emocionális információ leolvasásának képességére, mind az átfogó szociabilitásra. Ennek a

kutatásnak jelenleg is zajló újabb szakaszai még folyamatban vannak. (Hysek, Domes,

Liechti, 2012).

  26

Az Ayahuasca neurbiológia hatásmechanizmusát vizsgáló kutatás 2010-ben fejeződött be

Barcelonában, jelenleg pedig az Ayahuasca agyműködésre gyakorolt hatásáról folyik

tudományos kutatás Amerikában és Brazíliában (Pinto, 2010, Araujo, 2013)

Amerikai kutatók az LSA kluszter-fejfájásra gyakorolt pozitív hatását igazolták 2008-ban, a

témában jelenleg is folytatódnak a vizsgálatok (Sewell AR, Reed K, Cheng J, Li S-M,

Cunningham, 2008).

Szintén az amerikai Johns Hopkins Egyetemen a pszilocibin rákbetegekre gyakorolt hatását

kutatják, mennyiben segítheti őket a pszilocibin a betegséggel való megküzdésben. New

Yorkban szintén a rákbetegek szorongására gyakorolt kedvező hatást vizsgálják. Ezek

mellett kutatják jelenleg a pszilocibin neurobiológiai, valamint neuropszichológiai hatásait,

valamint az addikciók kezelésében feltételezett jótékony hatását. (MAPS, 2014).

És végül, de nem utolsósorban a Salvia Divinorum hatásmechnaizmusáról folyik jelenleg is

tudományos kutatás (MAPS, 2014).

2. Új dimenziók - módosult tudatállapotok

2.1. Mit tudunk a tudatról?  Azt biztosan tudjuk, hogy a „tudat” szó a magyar nyelvben a „tud” igéből képeződik, azt

azonban, hogy pontosan mit is takar a kifejezés, már sokkal nehezebb meghatározni. Mivel a

tudat mibenlétének kérdése rendkívül szerteágazó és összetett, a tudatállapotokkal

kapcsolatos aktuális kérdéseket Pléh Csaba 2010-ben megjelent tanulmánya: A tudatos és

nem tudatos és a nem tudatos problémája a kísérleti pszichológia és a kognitív tudomány

tükrében alapján vázolom fel.

Pléh Csaba szerint “Miközben egyre többet tudunk a tudatról, nem szabad felednünk, hogy

számos kísérleti pszichológiai megfigyelés (előfeszítés, kétértelműségi aktiváció, figyelmi

vakság) is arra mutat, hogy igen összetett jelenséggel van dolgunk, például szemantikai

alapú viselkedéseink sem mindig hozzáférhetőek a tudatosság számára.” (Pléh, 2010)

Szerinte a tudatosság problematikája mára a filozófia, a kognitív tudomány, a neurobiológia

és a kísérleti pszichológia sajátos érintkezési területén található. A filozófiai dimenzióban a

16. századtól induló modern európai tudatfelfogás négy motívumra helyezi a hangsúlyt: az

egyik a világosság, azaz a tiszta és határozott gondolat: amikor valaminek tudatában

vagyunk, akkor azt sokkal tisztábban észleljük és tisztábban él emlékeinkben; a másik a

koherencia, vagyis a tudatos élmények átélője által tapasztalt összefüggések; a harmadik az

első személyű hozzáférés, tehát csak az átélőnek van ezek felett kontrollja és hozzáférése; a

negyedik pedig az intencionalitás, ami szerint tudatos élményeink mindig valami rajtunk

kívülire utalnak. (Pléh, 2010)

  27

A kognitív tudomány világában ma is aktuális és magyarázatra váró kérdés, hogy egyáltalán

miért kell a tudatosság, és ad-e hozzá bármilyen többletet az automatikus működésünkhöz –

a mesterséges intelligencia alapján algoritmusokkal leírható tudati működésekhez, például a

szófelismeréshez, vagy matematikai műveletek megoldásához. Ádám György szerint a tudat

és a nem tudatos funkciók között nem triviális munkamegosztás van, és a nem tudatos

teremt rendet a tudattalan folyamatos hatását szabályozva, „hatalmas emberi

háttérkészletként” folyamatosan gazdagítva és feltöltve a tudati szférát. A tudattalan tehát a

humán emóciók, intuíciók és döntések állandó „előszobájaként” megakadályozza, hogy az

emberi kogníció kaotikussá váljon. A kettős – tudatos-tudattalan – rendszer, a „háttértároló”

használatának lehetősége és tehermentesítő szerepe miatt egy evolúciós előny is az emberi

faj számára (Ádám, 2009).

Még a kognitív tudománynál – pontosabban a behavioristáknál – maradva William Brewer

1974-ben arról ír, hogy a kísérleti személyek verbális kondicionálása csak akkor mutatható

ki, ha a személy tudatosítja a viselkedését irányító megerősítési kontingenciákat. (Brewer,

1974). Vagyis az automatikusnak tűnő kondicionálási helyzetben is megjelenik a tudatosítás,

mint fontos közvetítő láncszem. A kondicionálás kapcsán fontos momentum, ami részben

szintén Ádám György nevéhez kötődik, és ami a klasszikus és instrumentális kondicionálás

megkülönböztetésének megkérdőjelezése, amennyiben szerinte a vegetatív kondicionálás

instrumentális kontroll alá helyezhető, ami voltaképpen a pszichoszomatika magyarázata. A

kérdés már csak az, hogy ez tudatosan, vagy automatikusan történik (Ádám, 1998).

Az 1940-es évektől Moruzzi és Magoun retikuláció aktivációs mechanizmusokra vonatkozó

elméletének köszönhetően (Moruzzi és Magoun, 1949) a tudatosság már úgy jelenik meg,

mint egy sajátos működési módhoz kapcsolódó élmény az aktivációs kontinuum – alvás-

álmodás-ébrenlét – egy bizonyos pontján. Az éberség kontinuumfelfogását a kétezres évek

második felében azonban cáfolták azok a vizsgálati eredmények, amelyek szerint mind mély

alvási fázisban, mind a hosszú ideje kómában lévő személyeknél is kimutathatóak

elektrofiziológiai reakciók – vagyis a tudati működés – az ingerekre (Keresztes, 2007).

A Pléh által fontosnak tartott, a tudattal kapcsolatos elméletek és kutatások sorából kettőt

szeretnék még említeni. Libet (1985) idegsebészeti, majd ennek nyomán Daniel Dennett

(1991) filozófiai munkái szerint a nem tudatos kognitív folyamatok sajátosságai arra

utalnak, hogy a tudatosodásnak van egy sajátos 400-800 milliszekundum közötti

„integrációs ablaka”, ami lényegében a tudat terjedelme, ahol különféle beérkező inputok

integrációja zajlik és az élménytudatosság ennek a következménye. A személyes tudatos

élményben Dennett szerint kiemelt jelentőségű az elbeszélés az önazonosság

megszületésében, az Én tehát egy elbeszélő koherencia-rendszerben születik meg egy olyan

  28

absztrakcióként, amelyet milliónyi (ön)attribúció és (ön)értelmezés határoz meg, mint

narratív navigációs központ. A tudat tehát szerint egy magunk által és magunk számára

készített elbeszélő konstrukció.

Dennett egyébként a Consciousness Explained című könyvében így ír a tudat

misztériumának kérdéséről:

„Valószínűleg az emberi tudat az utolsó nagy megoldásra váró rejtély. A rejtély egy olyan

jelenség, amelyről még nem tudjuk, hogy hogyan gondolkodjunk. Voltak más nagy rejtélyek

is: az univerzum keletkezésének rejtélye, az élet és a reprodukció rejtélyei, a természetben

rejlő tervszerűség rejtélye, továbbá a tér, az idő és a gravitáció rejtélyei. Ezeket a rejtélyeket

nem csupán mellőzte a tudomány, hanem egyben az ámulat és zavarodottság tartományaivá

is váltak. Még nem tudjuk a végső válaszokat a részecskefizika és a kozmológia, a

molekuláris genetika és az evolúciós biológia valamennyi kérdésére, de azt tudjuk, hogy

hogyan gondolkozzunk róluk. A rejtélyek nem tűntek el, de megszelidítettük őket. ….

Azonban a tudatossággal kapcsolatban továbbra is teljes a zűrzavar. A tudatosság napjaink

olyan egyedülálló témája, amely gyakran még a legkifinomultabb gondolkodókat is

elnémítja, tanácstalanná teszi.” (Dennett, 1991)

A szemantikai feldolgozás és a tudatosság kapcsolata Pléh szerint központi kérdéssé vált az

idegtudományi és megismeréselméleti kutatásokban, s Baars szerint (Baars 2007, idézi Pléh

2010), a tudatot mint lehetséges változót kell vizsgálni – figyelt-nem figyelt, maszkolt-

tudatosan észlelt, éber-alvás dimenziókban. Az egyik elképzelés szerint (Fodor, 1983, Pléh,

2003, 2008) a nem tudatos folyamatok modulárisak, a tudatosak átfogóak és az integratív

ego szerepét töltik be (Fodor, 2000), a másik elmélet viszont épp fordítva, a nem tudatos

hatásokat tekinti átfogónak a dinamikus emlékezeti torzítások kapcsán (Erdélyi, 1985, 2006,

2010). Erdélyi lényegében azt állítja, hogy a megismerés az észleléstől az emlékezetig

átfogóan konstruktív, töredékes valóságunkat szűk körű információs bázis alapján,

különböző eljárásokkal elaborálva konsturáljuk, mert értelmet keresünk a valóságban mind

intellektuálisan, mind érzelmileg. Mettens szerint a pszichoanalitikus tudatelőttes fogalma

megfelel egy konnekcionista hálózat működésének, amely a gyors nem tudatos perceptuális

hatások hálózati súlybeállító szerepét játssza. (Mettens, 2006).

A fentiek alapján is látszik, hogy a tudatos és nem tudatos működések differenciálása, a

tudattalan és a tudat közötti határ értelmezése és a kettő közötti átjárhatóság minden

tudományterületet foglalkoztató aktuális kérdés. Ez számomra a pszichedelikumokkal

kapcsolatos tudományos kutatások jelentőségét erősítő momentum, hiszen ahogy a

bevezetőben már érintettem, a tudat működésének alaposabb megismerésében kulcsszerepet

játszhat a tudat módosulásának tanulmányozása, illetve a tudat módosulásán keresztül a

  29

tudat alaposabb megismerése.

„Megállapíthatjuk tehát, hogy azok az élmények, amelyeket ezek az anyagok kiváltanak,

nem pusztán e szerek és az agy farmakológiai kölcsönhatásának eredményei (azaz nem

"toxikus pszichózisokról" van szó), hanem a psziché olyan hiteles megnyilvánulásai,

amelyek felfedik előttünk a tudat azon szintjeinek működését, melyek normál körülmények

között nem figyelhetők meg. Az a személy, aki LSD-t vesz be, nem az "LSD-élményt" éli át,

hanem kirándulást tesz saját pszichéjének mély rétegeibe. Ha a szert ugyanakkora dózisban,

megegyező körülmények között több ember is beveszi, mindegyikük más élményt él át,

mégpedig mindegyikük olyat, amely saját pszichéje sajátságait tükrözi. Ezen túl az

élmények tartalma az ugyanazon személlyel lefolytatott kísérletek folyamán is változik,

mégpedig jellegzetes fejlődési trendet követve. Mindezeket figyelembe véve nem

elhamarkodott az az állítás, hogy a pszichedelikumok – felelősségteljes használat és kellő

elővigyázatosság mellett – azt jelenthetik a pszichiátriának, mint amit a mikroszkóp jelent a

biológusnak, vagy a teleszkóp a csillagásznak. Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy olyan

fontos folyamatokat figyeljünk meg, amelyek normális körülmények között nem

vizsgálhatóak.” (Grof, 2008)

2.2. Hogyan módosul a tudat?  William James (1842-1910) orvos-filozófus, az akkoriban kialakuló pszichológia egyik

atyja, a misztikus-vallásos élmények kutatója így ír a tudatállapotok változásáról:

„...Normális éber tudatállapotunk – amit racionális tudatállapotnak nevezünk – nem több

mint a tudatállapotok egy adott fajtája, melyen kívül, mindössze papírvékony falakkal

elválasztva tőle, egészen eltérő tudatállapotok potenciális formái léteznek. Leélhetjük az

életünket anélkül, hogy akár csak sejtésünk támadna létezésükről. Azonban elég egyetlen

egy megfelelő inger, és máris megjelennek teljes nagyságukban, az elmeállapot olyan

típusai, melyeknek minden bizonnyal megvan a saját alkalmazási területük, és adaptációs

jelentőségük. Az univerzum teljességének semmilyen leírása nem lehet kielégítő, ha

figyelmen kívül hagyja ezeket a tudati formákat. A kérdés csak az, hogyan viszonyuljunk

hozzájuk, ugyanis olyannyira különbözőek a tudat szokásos állapotától. Meghatározhatják

attitűdjeinket, de nem adnak formulákat, megnyithatják az utat egy területre, de nem

biztosítanak térképet. Annyi bizonyos, hogy a valóság leírásának elhamarkodott

befejezésében meggátolnak minket. Saját tapasztalataim alapján azt kell hogy mondjam, egy

bizonyos fajta meglátás felé mutatnak, melynek mindenképpen metafizikai jelentőséget kell

tulajdonítanom.” (James, )

  30

A módosult tudatállapot (MTÁ) minden olyan szokatlan szubjektív tudatállapot, amely

jelentős mértékben eltér a mindennapi éber állapottól. Ezekben az állapotokban csökken az

éberség és/vagy a – kívülre irányuló – figyelem intenzitása. Egy elterjedt definíció szerint az

MTÁ: “Ideiglenes változás a szubjektív élmény általános mintájában, amely során az egyén

úgy véli, hogy elmebeli működésese határozottan eltér szokványos ébrenléti

tudatállapotának bizonyos általános normáitól.” (Móró, 2010).

A módosult tudatállapotok sokfélék lehetnek, ilyennek tekinthető többek között az alvás,

álmodás, tudatos álmodás, hipnózis, kóma, meditáció, a szexuális együttlét, a tudatmódosító

szerek használata, a holotróp légzés, a futás, vagy akár az izzasztó kunyhó és a háborítatlan

szülés is. Mindegyik ilyen állapot közös jellemzője a fiziológiai állapotváltozások és a

szubjektív tapasztalás változása. Az állapot létrehozható tudatosan, vagy létrejöhet spontán.

Az MTÁ-k létrejöttében minden bizonnyal szerepet játszik a disszociáció, ami a mentális

folyamatok között fennálló kapcsolatok részleges megszűnése, és az így levált rész autonóm

működése. Bizonyos elképzelések szerint a disszociált állapotokban hiányzik a kritikus és

analitikus gondolkodás, ami a féltekei lateralizáció gondolatát eredményezte, mivel egyes

kutatási eredmények a disszociáció során az agyi elektromos aktivitás balról jobbra

tolódására hívták fel a figyelmet. A prefrontális deaktiváció és a féltekei eltolódás mások

szerint azonban csak része egy komplexebb folyamatnak. Charles Tart, transzperszonális

pszichológus szerint (Pekala, Levine és Wenger, 1985 alapján idézi Szirmai, 2009) nem

általános aktivitás-változás megy végbe, hanem az alrendszerek bármelyike ki lehet téve

működésbeli módosulásnak, a többitől függetlenül (disszociáltan). Ezt az elképzelést az is

alátámasztja, hogy bizonyos MTÁ-k során az alanyok egyik percről a másikra képesek

visszatérni a disszociálatlan, normális alapműködésre. Ez is arra enged következtetni, hogy

az alrendszerek közötti kapcsolatok függesztődnek fel átmenetileg, vagyis az MTÁ során

egyszerre módosul és nem is a tudati működés.

Tart 1975-ös MTÁ-modellje szerint a tudatmódosulásra tíz pszichológiai alrendszer

változása jellemző: 1. Külső észlelés, 2. Belső észlelés, 3. Input feldolgozás, 4. Memória, 5.

Tudattalan, 6. Érzelmek, 7. Értékelés és döntéshozatal, 8. Tér-idő érzékelés, 9. Identitás-

érzékelés, 10. Motorikus output (Tart, 1975).

A hipnóziskutató Hilgard neodisszociációs elmélete szerint bizonyos funkciók leválasztása a

kognitív kapacitás korlátozottsága miatt folyamatosan szükséges, amelyeknek ezért nem kell

feltétlenül traumatikusnak lennie (Hilgard, 1991). Lutz a meditációs formák neurális

hátterének kutatása során pedig arra a következtetésre jut, hogy a tudatosságban az agynak

csak bizonyos neuronjai vesznek részt folyamatosan és az érzelmi, motoros, perceptuális és

szemantikus folyamatok nagy része tudattalanul működik. A tudatosságot eredményező agyi

  31

aktivitás a mozaikszerű és specializált agyi területek folyamatos összehangolását végzi, ami

a fent már említett Fodor-Pléh féle elképzelést támasztja alá a nem-tudatos moduláris és a

tudatos működés átfogó jellegének feltételezéséről (Lutz, 2005). Tart szerint az MTÁ

létrejöttének elengedhetetlen része az állapot szubjektív címkézése is.

A magyar pszichedelikus közösséget összefogó daath.hu alapító Móró Levente szerint a

neurokognitív alapú MTÁ-modellek közül kettő emelendő ki. Az egyik az álomkutató J.A.

Hobson által kidolgozott AIM-modell, amely az agyi Aktivációs szint, az

Információáramlás iránya (külső, vagy belső) és az információfeldolgozás Módja szerint

helyezi el a különféle tudatállapotokat egy háromdimenziós térképen. A másik a svájci

pszilocibin és kataminkutatások eredményeként felállított CSTC-modell, amely szerint a

talamusz „kapuzásának” csökkenésével túl sok megszűretlen információ éri el a kérgi

agyterületeket, ami a striatumon keresztül visszacsatolódó hurokban tovább gerjeszti a

rendszert (Vollenweider, 1998).

Farthing szerint az MTÁ-ban végbemenő változások fontos jellemzője, hogy a tudatosság

szubjektív élménye megváltozik, ami magában foglalja a percepció, a gondolkodás, az

emlékezet és a viselkedés kontrollálás, vagy ezek kombinációjának, azaz ezek teljes

mintázatának változását, ami az élmény címkézését eredményezheti, vagy az élmény átélése

közben, vagy azt követően. Az MTÁ időtartama viszonylag rövid, az állapot

visszafordítható (Farthing, 1992).

Kihlstrom a szubjektív élemény megléte, a viselkedésbeli és fiziológiai változások mellett

egy negyedik elemmel, az indukcióval egészíti ki az MTÁ-k kapcsán megfigyelhető

jelenségek körét (Kihlstrom, 1984), amely kulcsszerepet játszó tényező a hipnózisban.

Az MTÁ-ban megváltozik a tér- és időészlelés: szubjektív átélése miatt az idő lelassulhat,

vagy felgyorsulhat, a tér pedig a valóságostól teljesen eltérő méreteket ölthet.

Az MTÁ létrejöhet külső ingerlés hatására – pl. fények, hangok – a fizikai aktivitás

változása következtében, a figyelem fókuszának változása miatt, valamint a fiziológiai

állapot változásának köszönhetően. Geréb Ágnes az MTÁ-k létrejöttében a fájdalom és a

monotonitás szerepét hangsúlyozza.

2.3. Neurobiológiai háttér – endogén opiátok és neurotranszmitterek  Az MTÁ-k egy részében kulcsfontosságú szerepet játszanak az endogén opiátok, az

endorfinok és enkefalinok, az agyunk által – az agyalapi mirigyben és a hipotalamuszban –

fizikai hatásokra, izgalmi állapotokban, fájdalom hatására, vagy orgazmus esetén is –

termelődő peptidvegyületek, amelyek neurotranszmitterként működnek, és amelyek az

opiátreceptorokhoz kötődve dopamint szabadítanak fel. Ezért az endogén opiátok az

  32

opiátokhoz (hallucinogének) hasonlóan fájdalmat csillapítanak és kellemes érzést –

jutalmazást és megerősítést – okoznak. Gianoulakis szerint az endogén opiát-rendszer három

fő funkciója: a fájdalmas, vagy stresszt jelentő ingerekre való reagálás modulálása,

megerősítés és jutalmazás, valamint az adaptív homeosztatikus funkciók – mint

testhőmérséklet-szabályozás, táplálkozás, stb., szabályozása (Gianoulakis, 2001, idézi

Szirmai, 2009). A megterhelő fizikai aktivitás – amilyen például a szülés is – és a fájdalom,

ami ugyancsak jelen van a szülés esetében, ennek megfelelően növeli az endogén opioidok

szintjét.

A tapintás-kutatások eredményei szerint a tapintás is béta-endorfin termelést eredményez,

ami hatással lehet a testi növekedésre, az éberség fokozására, az immunfunkciók

erősödésére és a depresszió csökkenésére, valamint a relaxált, nyugalmi állapot

kialakulására is. Ezek a hatások alapvetően a bolgyóideg aktivitásának növekedése miatt

keletkeznek. És a szülés során ugyancsak fontos szerephez juthatnak, legalábbis a Geréb

Ágnes által kidolgozott és alkalmazott háborítatlan szüléskísérési modellben.

Panksepp kutatásai alapján az is tudható, hogy az endogén opiátok elősegítik a társas

érintkezést, növelik a szociális aktivitást. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az opiát-

megvonás növeli az agressziót és az irritabilitást, ami az opiát-receptorok túlingerlése révén

is előállhat (Panksepp, 1985).

Kulcsár szerint a szociális ingerek által aktivált opiát-rendszer nem csupán a közelség

fenntartására motivál, hanem fokozza a túlélési esélyeket és megerősíti a felnőtt

kapcsolatokat is. Sőt, a rendszernek szerepe lehet a korai szociális kapcsolatok alakulásában

is, később pedig abban, hogy a hirtelen és intenzív pozitív élmények átélése során az

opiátaktivitás a korai pozitív szociális tapasztalatokat elevenítse fel. (Kulcsár, 2006)

Erre a meglátásra is reflektál Geréb Ágnes elmélete, amely szerint a háborítatlan szülés

folyamatában fontos szerepet játszó opiátok jelenléte miatt a megszülető kisbaba, az anya

endorfinos állapota miatt már születése pillanatában megtapasztalja az endogén opiátok

jelentőségét, és egy olyan technikát – agyi mechanizmust – is megtanul, amelyet későbbi

stresszhelyzetkben a saját megnyugatására lesz képes alkalmazni. Emellett az endorfin a

születéskor a korai szociális kapcsolódásra – az első anya-gyerek találkozásra – is nagyon

fontos pozitív hatást gyakorol.

Amit az MTÁ-k vonatkozásában az endogén opiátok kapcsán még fontos megemlíteni, hogy

aktivitásuk csökkenti a külső ingerek felvételét, vagyis egyfajta befelé fordulást és

bezárkózást is elősegít, ami hozzájárulhat úgy a MTÁ-k létrejöttéhez, a realitástól való

elszakadáshoz ezekben az állapotokban.

  33

Ezzel szemben a pszicedelikumok túlnyomó részének neurobiológiai hatásmechanizmusa

ettől eltérően nem a dopaminerg és egyéb működési mechanizmusú agyi jutalmazó-

központokon keresztül működik, hanem a szerotonin (5-hidroxi-triptamin, 5-HT)

neurotranszmitterrel való kémiai hasonlóságon alapul. A szalvorin kivételével a főbb

pszichedelikumok a szerotonin 5-HT2A altípusú receptorának agonistái, így a szervezetbe

jutva ezekhez kapcsolódva „utánozzák” a szerotonin hatásait. Ezzel a működési

mechanizmussal magyarázható egyébként az, hogy a pszichedlikumok esetében nem áll

fenn a fizikai hozzászokás veszélye: mivel nem a dopaminerg és más agyi

jutalmazóközpontokra hatnak, nem lép fel a szer-bejuttatás ismételgetésének igénye

(Vollenweider, Kometer, 2010).

2.4. Az MTÁ lélektani vetületei  Az opiát rendszer aktiválódása miatti korai pozitív szociális tapasztalatok felelevenítésének

lehet köszönhető az is, hogy az MTÁ-ban regresszív működés figyelhető meg. Ez egyfelől

igaz a megismerő folyamatokra, amelyek a verbális felől a szemléletes-képszerű irányba

tolódnak el, másfelől a figyelem perszeverálhat, az emlékezet az érzelmi töltettel bíró

elemekre jobban szorítkozhat és a képzelet ereje és dominanciája is megnőhet. A

regressziónak tudható be az is, hogy az én határai elmosódnak, az én elveszíti kontrolláló

hangsúlyát és tudatosságát, így nyitva utat egy egy archaikusabb kapcsolódási módnak és

egyben a kollektív tudattalanhoz való kapcsolódásnak is.

Feltételezem azt is, hogy a regresszió jelenléte miatt a módosult tudatállapotok a korai

sérülések gyógyításában is fontos szerepet játszhatnak. Már Ferenczi Sándor rendkívüli

jelentőséget tulajdonított a terápiában az áttételre és viszontáttételre épülő regresszív

folyamatoknak. A regresszió jelentőségét például „Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek

között. A gyengédség és a szenvedély nyelve” című 1932-es tanulmányában így illusztrálja:

„Úgy jártam, mint az a szellemes hölgy, aki idegbeteg barátnőjét sem rázással, sem

kiabálással nem tudta felébreszteni narkolepsziás állapotából. Hirtelen jutott eszébe, hogy

gyerekes-tréfás beszédmóddal szóljon hozzá: „Szedd magad, kapd magad kisbaba”, mire a

beteg mindent megtett, amit tőle kívántak.” (Ferenczi, 1932). Vagyis véleményem szerint a

módosult tudatállapotok regresszív vonatkozása terápiás környezetben utat nyithat a korai

sérülések gyógyításának is.

Korunk fontos elöljárószava a „transz”. Jelentése: túl, mögött, át, keresztül. Ha csak a

pszichológia területét vizsgáljuk számos fontos transz-szal kezdődő fogalomba ütközünk

bele: transzperszonális, transzgenerációs, transzlégzés, transzállapot, transzélmény.

  34

Ez a korszak amellett, hogy meghalad sok mindent és valóban eljut az emberen túli,

emberfeletti dimenziókba – lásd a mezőelmélet, a húrelmélet, vagy az energetika tanításait –

egyben visszatérés is az ősi technikákhoz, a spiritualitáshoz, a természeti népek

szemléletmódjához.

A pszichológia tudományának palettáján a 60-as évektől kezdődően egyre erőteljesebben

jelent meg egy új irányzat, amely a humanisztikusok „harmadik erő”-nek nevezett

mozgalmából fokozatosan nőtt ki, majd „negyedik erő”-ként válik egyre jelentősebbé. Ez a

transzperszonális pszichológia. A megosztottságaiból (feldaraboltságából) egésszé

integrálható, „teljességgel működő” személyiség (individuum) perspektívája arra is rávilágít,

hogy az „egészlegesség” nem csupán a személyen belüli egységet jelenti, hanem a

környezettel való egységet is. A humanisztikusok az „önmegvalósítás” személyiségfejlődési

útját nyomon követve jutottak el a „transzcendencia”, a „transzcendens élmények”

létjogosultságának kimondásáig. Bár a transzcendens és transzperszonális nem azonos

fogalmak, mégis elválaszthatatlanok lettek ebben a gondolkodási folyamatban.

Grof szerint, aki negyven év alatt több száz LSD pszichoterápiás ülésen vett részt, mint

terapeuta vagy megfigyelő: „A pszichedelikus és a holotropikus élmények nem írhatóak le,

és nem is tárgyalhatók abban az akadémiai pszichiátria és pszichológia által elfogadott

szűklátókörű, felületes modellben, amely az egyénnek pusztán biológiai adottságaira,

születés utáni élményeire, illetve a freudi egyéni tudatalattira szorítkozik. Ha megfelelően

megértettük őket és az őket átélő egyéneket hozzásegítjük élményeik minél teljesebb

kibontakoztatásához, akkor ezek az állapotok érzelmi és pszichoszomatikus gyógyuláshoz,

mély személyiségváltozásokhoz, és a tudat fejlődéséhez vezethetnek.” (Grof, 2008)

Yalom kifejti, hogy az egzisztencialista hozzáállás nem az ösztönökkel és a környezettel

szembeni küzdelemre, hanem a lét adottságaiból következő végső megoldandó problémákra

– halál, szabadság, elszigeteltség, jelentésnélküliség – fekteti a hangsúlyt (Yalom, 1980)

Grof szerint pedig a pszichedelikus terápia fő célkitűzése, hogy optimális feltételeket

teremtsen az alany számára az ego halálának átéléséhez és az azt követő ún. pszichedelikus

csúcsélménybe való belépéshez (Grof, 2008).

Halál, mint a legfőbb végső probléma és legmélyebb szorongásunk tárgya és a halál-élmény,

mint a csúcsélményhez vezető ösvény, vagy kapu. Hogy elöljáróként-e, vagy önmagában, az

nehezen eldönthető, de annyi biztos, hogy mindenképp idevágó fogalom a „transz”.

Grof a hagyományos Freudi modellje helyett, amely a születés utáni életre és az egyéni

tudattalanra korlátozódik új, bővített pszichológiai modell kialakítását sürgeti. Szerinte a

régi modell elégtelennek bizonyul, mihelyt bekerülnek a képbe a pszichedelikus szerekkel,

vagy más módokon – akár spontán módon – előállt holotróp, vagy tanszállapotok, azaz a

  35

módosult tudatállapotok, amely a psziché dimenzióiról eddig alkotott képet jelentősen

árnyalja. Szerinte az új, bővített modell két új tartománya (a posztnatális mellett) a

perinatális és a transzperszonális dimenzió.

A perinatális dimenziót, amely a születés traumájához kapcsolódik születési alapmátrixnak

(Basic Perinatal Matrices) nevezte el, ami négy részből áll. Az I. BPM a születést megelőző

utolsó szakasz emlékeit jelöli, a II.BPM a szülés első szakasza, a vajúdás első szakasza –

amikor még zárt a méhszáj. A III. BPM a vajúdás intenzív szakasza, a IV. BPM pedig maga

a születés, a világba való megérkezés. A transzperszonális dimenzióban az emberi tudat

túllép a test és az ego határain és a tér-idő dimenzióin és közösséget – egységélményt – élhet

át más emberekkel, lényekkel, sőt a világ élettelen alkotórészeivel. A idődimenzió

megszűnése miatt pedig az egyéni karmikus emlékek, vagy a kollektív élmények is

átélhetők lesznek. A transzperszonalitás vezethet el minket a kollektív tudattalanba is. (Grof,

2009)

Maslow a transzcendencia lehetőségét elsősorban a „csúcsélményben”, a különös

„egységélményben” fedezte fel. Ezekben a kitüntetett pillanatokban a személy mintegy

önmagáról megfeledkezve úgy merül el valaki vagy valami másban, hogy figyelme tárgyát

valami egészen új, egészleges minőségében észleli. Ráadásul, paradox módon, éppen

eközben – az önátadás, illetve önfeladás pillanataiban – éli át önmagát is a legteljesebben.

„A szex a magasabb szinteken, különösen a szerető kapcsolatokban a csúcsélmény, a

misztikus, egységesítő élmények kiváltója – röviden a mennyország egyik kapuja – lehet.

Ez nagy vizgálódási területet nyit meg a tudomány számára, mivel ha az egész népesség

reprezentatív mintáján ténylegesen tanulmányozzuk az emberek nemi életét, akkor azt

fogjuk találni, hogy az emberek 99 százalékának igazából fogalma sincs arról, milyen

lehetőségek rejlenek a szexualitásban. Nem tudják milyenek lehetnek a magasabb rendű

érzések.” (Maslow, 1967)

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan kapcsolódik egymáshoz mindez: a halál-

szorongás, az ego-halálának átélése, Grof új modellje és Maslow csúcsélmény-elmélete.

Véleményem szerint az közös nevező a módosult tudatállapotokban, vagy

transzállapotokban keresendő.

  36

3. Pszichedelikus utazás és háborítatlan szülés – két kitüntetett módosult tudatállapot

3.1. A pszichedelikus utazás - „A létezés és saját életem értelmét keresem”2

3.1.1. Set és setting jelentősége a pszichedelikus utazásban  A pszichedelikumok szakszerű használatának fontos feltételei a set és setting, amely a belső

személyes tényezőket és a külső körülményeket jelenti. Ez utóbbihoz hozzátartoznak a

jelenlévő személyek, azok megjelenése és személyiségvonásai, és az utazó hozzájuk fűződő

viszonya is. Ugyanilyen fontos az akusztikus környezet. Akár az önkísérletekből, akár az

illegalitást megelőző időszak vizsgálataiból, akár a mai pszichonautáktól tudjuk, hogy az

„utazás”, vagy „trip” során kiélesedő érzékekkel, rendkívül mélyen élhetik meg az adott

környezetet, és/vagy a saját belső világukat, különös tekintettel az akusztikus és vizuális

élményekre. Bármilyen kis ártalmatlan neszt kínzó zajként élhetnek meg és fordítva, egy-

egy zene felerősítheti pozitív értelemben az élményt. Ugyanakkor a hangos modern

környezet a fokozott érzékenység állapotában pánikállapotot is eredményezhet. Ez a tény

önmagában is indokolná a megfelelő terápiás keretek megteremtését.

Legalább ugyanilyen meghatározó a set, azaz a személy pillanatnyi lelkiállapota, a hangulat,

a beállítottság, a várakozások a módosult tudatállapottal kapcsolatban. A pszichedelikum

ugyanis az ember éppen uralkodó pszichikai állapotát erősíti fel.

A szer által okozott erőteljes érzékelés sokkolhatja az éretlen személyiséget, így az utazó a

valóságtudat bővülése és mélyülése helyett inkább elbizonytalanodást és elveszettséget élhet

át (Hofmann, 1979). Ez az oka annak, hogy fiatal, kiforratlan személyiségű egyéneknél,

vagy a családban előforduló pszichózis esetében kifejezetten kontraindikált a

pszichedelikum-használat.

3.1.2. A pszichedelikus utazás – „Amikor a haláltól félünk, voltaképpen az élettől félünk.”  A pszichedelikus utazás előképének, egyben legősibb formájának tekinthető a sámánizmus,

olyan archaikus eksztázis-technikák alkalmazása – többnyire pszichedelikumok hatása alatt

–, amely egy bizonyos fajta tapasztalat megszerzéséhez segít hozzá kiválasztottakat. A

sámán olyan személy, aki járt a végnél és aki ismeri, hogyan működik a világ valójában, a

világ valódi megismerése pedig azt jelenti, hogy kívül-, felül- és túlemelkedett a tér-, idő- és

esettan szokásos dimenzióján. Ténylegesen látta a szerkezet működését, kívüllépett a tanult

kultúra, és a tanult, beágyazott nyelv megkötésein. (McKenna, 2010)

                                                                                                               2 Részlet pszichonautával készült mélyinterjúból

  37

A modernkori pszichedelikus utazás – eleinte önkísérlet formájában – pedig egy ősi

tapasztalás újkori felfedezése és újraátélése, amelynek sajátosságait nagyszerűen írja le

Aldous Huxley, aki a meszkalinnal tett pszichedelikus utazásai alapján Az érzékelés kapui

és a Menny és pokol című írásaiban. A következő idézet Az érzékelés kapuiból származik:

„Minden ember minden egyes pillanatban képes arra, hogy emlékezzen mindenre, ami vele

történt, és hogy mindent érzékeljen, ami az univerzumban éppen lejátszódik. Az agy és az

idegrendszer szerepe az, hogy megvédjen minket ettől a rengeteg haszontalan és lényegtelen

tudástól, amely csak összezavarna bennünket. Ezt a feladatot úgy végzik el, hogy

egyszerűen kizárják az általunk ézrékelt események közül a lényegtelennek ítélteket –

azokat, amelyeket egyébként felfognánk, amelyekre később bármikor képesek lennénk

visszaemlékezni –, s csakis azt a néhány, gondosan kiválasztott érzékelést engedik át

hozzánk, amelyek valamilyen oknál fogva hasznosnak tűnnek. E teória szerint minden egyes

ember potenciális szuperelme. Most azonban, mivel állatok vagyunk, az a legfontosabb

dolgunk, hogy bármilyen áron életben maradjunk. Ahhoz, hogy a biológiai túlélés

sikerüljön, a szuperelme szuperérzékszervei által felfogott eseményeket és dolgokat

keresztül kell vezetni az agy és az idegrendszer szűrőrendszerén. Ami a gépezet túlsó

oldalán kijön, abból csak egy olyan tudat épülhet fel, amely a segítségünkre lesz abban,

hogy életben maradjunk ennek a különös bolygónak a felszínén. Hogy megformálja és

kifejezze ennek a redukált érzékelésnek a tartalmát, az ember kifejlesztette – és

folyamatosan finomítja – azokat a szimbólumrendszereket és hallgatólagosan elfogadott

filozófiákat, amelyeket nyelvnek nevezünk. Minden egyes ember egyazon időben

kedvezményezettje, mert a nyelv révén férhet hozzá a más emberek által összegyűjtött

tapasztalatokhoz, és áldozata, hiszen a nyelv erősíti meg abban a hitében, hogy a redukált

érzékelés az egyetlen létező érzékelési mód, a nyelv zavarja meg a valóságérzetét annyira,

hogy kénytelen feltételezéseit tényként, szavait tényleges dolgokként értékelni. Az a valami,

amit a vallás nyelvén „evilág”-nak neveznek, valójában a redukált érzékelés univerzuma,

amelyet éppen az a kifejezés, éppen a nyelv erősít meg valóságosságában. A többi világ, a

„másvilágok”, amelyekkel az emberek időnként kapcsolatba kerülnek, a szuperelme által

érzékelt univerzum részét alkotják. A legtöbb ember többnyire csak azt fogja fel, ami a már

említett szűrőrendszeren keresztül eljut hozzá, amit az anyanyelve tradíciói szerint

valóságosnak tart. Bizonyos személyek azonban születésüktől fogva képesek arra, hogy

kiiktassák a szűrőt. Mások ideiglenesen kapcsolják ki a rendszert, vagy spontán módon,

vagy szándékos és hosszadalmas „lelki gyakorlatok” segítségével, esetleg hipnózis

alkalmazásával, drogok szedésével. Ezek az emberek sem érzékelnek mindent, ami az

univerzum többi részén történik, de legalább többet, vagy mást is megtapasztalnak mint

  38

azok, akik kizárólag azt a gondosan megválogatott „anyagot” fogják fel, amelyet beszűkült

agyunk teljesnek, de legalábbis elégségesnek ítél és a valóság képének tart.” (Huxley, 1954)

A pszichedelikus élmény hatására tehát – elsősorban a kezdeti (felfutási) szakaszban

megjelenhetnek bizonyos testi tünetek, mint például szédülés, gyengeség, remegés,

émelygés, zsibbadás, álmosság, vagy homályos látás. Jellemző még az észlelés

megváltozásának következtében megváltozott formák és színek percepciója, a kiélesedett

hallás, valamint a különféle érzékszervi tapasztalások összemosódása (szinesztézia). Az

észlelési változásokat többnyire pszichológiai változások – például hangulatváltozások,

feszültség, az idő- és térérzékelés változása, személyiségvesztés, álomszerű érzések és

vizuális hallucinációk – kísérik. Ezeknek a változásoknak jó része pozitív hatást tesz az

alanyokra, amennyiben a szubjektív élmény vonatkozásában általában hangulatjavulás,

felfokozott kreativitás és asszociativitás, újszerű gondolatok, az érzékelés – ízek, színek,

hangok, illatok – felfokozottsága, valamint mély és a személyiség változására erős hatást

gyakorló spirituális élmények, az élet nagy kérdéseire meglelt válaszok jellemzik a

pszichedelikus utazás során szerzett élményeket. Az MTÁ időtartama a szerekhez képest

változó, de a teljes utazás hossza átlagosan 6-10 óra. Az MTÁ intenzitásának változása

leginkább egy haranggörbe alakjához hasonlítható. Minden pszichedelikus utazás során van

egy holtpont, ami szinte törvényszerűen együttjár a halálfélelemmel és amin túljutva – a

kapun átlépve – érnek el a pszichonauták az egységélmény, a transzperszonális dimenzió

megtapasztalásához. Ekkor nyílhat meg a tudattalan kapuja.

3.2. Háborítatlan szülés – A születés minősége, az élet minősége3

3.2.1. Mitől lesz háborítatlan a szülés  “A szülés kitüntetett jelen, ami magával hozza a múltat és előrevetíti a jövőt.” – Ina May

Gaskin, 1975

A háborítatlan szülés fogalma ma Magyarországon erősen összefonódott az otthonszülés

(„home-birth”) fogalmával. Ez elsősorban az aktuális kórházi szülési protokollnak

köszönhető, amely a – sokszor feleslegesnek bizonyuló, és a szülés folyamatában a

beavatkozások láncolatát beindító – orvosi beavatkozások „háborító” és túlzott jelenlétével

jellemezhető. Pedig az összetartozás nem lenne törvényszerű. A háborítatlanság ugyanis

nem hely, hanem a szülés módjának, folyamatának és körülményeinek a függvénye,

amelybe a jelenlévő segítők csak akkor és olyan módon avatkoznak be, hogy a szülés

természetes folyamatát, valamint a kisbaba érkezését ne zavarják meg. Erre elvileg a

kórházakban, vagy a nyugat-európában széles körben elterjedt születésházakban is lehetőség                                                                                                                3 Forrás: Születésház Egyesület

  39

lenne, a magyar szülészorvosi gyakorlat és kórházi protokoll azonban ennek – bár a helyzet

az elmúlt évek során elsősorban az otthonszülést és a háborítatlanságot propagáló hangos

kisebbség, mondhatjuk mozgalom hatására sokat javult – mintha teljes mértékben ellene

dolgozna. Ez részben azt is jelenti, hogy a kórházi szülési gyakorlatban legalább azonos, de

inkább nagyobb súllyal esnek latba az orvosok, a személyzet és az intézmény kényelmi,

mint a szülés élettani szempontjai – amelyeket a hivatalos kommunikáció szintjén leginkább

„biztonsági szempontokként” tüntetnek fel. E kényelmi szempontok szem előtt tartása miatt

is alakulhatott ki talán az az átfogó, bár mostanában már szerencsére egyre több helyen

elhagyásra kerülő gyakorlat, hogy a szülő nőket megalázó módon leborotválják és

rutinszerűen beöntést alkalmazzanak. Hogy szintén rutinszerűen – és a következményekről,

a nagyon hosszú gyógyulási folyamatról nem tájékoztatva őket/minket – gátmetszést

alkalmazzanak, vagy hogy a szülő nőket – a gravitáció ellen erősen dolgozó – fekvő-

félfekvő testhelyzetbe kényszerítsék – az esetek döntő többségében ráadásul leszíjazott

lábakkal –, amely amellett, hogy rendkívül megalázó, egyáltalán nem kedvez a szülés

élettani szempontjainak. Az viszont kétségtelen, hogy az orvosoknak ennek köszönhetően

nem kell lehajolniuk, vagy a szülő nő aktuális pozitúrájához alkalmazkodniuk, ahogy az

otthonszülést kísérő bábák és Geréb Ágnes praxisában ez történik. Szintén a

problémamentességet segíti elő az epidurális érzéstelenítés (EDA) már-már rutinszerű

alkalmazása, egyes hazai szülész-nőgyógyászok szerint azokban a hazai intézményekben,

ahol bejáratott ez az eljárás, akár 60 százalékos is lehet a módszer alkalmazásának aránya.

Ez azért sem örvendetes, mert amellett, hogy az EDA növelheti az orvosi beavatkozások –

vákuum, császármetszés, befejező-műtétek – arányát, nehezítheti a szoptatást az első

hetekben, és ami a legfontosabb az anyákat megfosztja annak a lehetőségétől, hogy a

szülésük során az endogén opiátok termelődésének fázisába eljutva, átéljék a háborítatlan

szüléssel együttjáró módosult tudatállapotot, és egyben az érkező kisbabát is megfosszák az

endogén opiátokkal való találkozás – egy természetes stresszoldó, agyi aktivitás korai

megismerésének – lehetőségétől. Esetlegesen csökkentve a korai szociális kapcsolat

intenzitását anya és gyermeke között.

A császármetszések aránya is rendkívül magas Magyarországon. A WHO-ajánlásban

szereplő legfeljebb 15 százalékhoz képest 2012-ben átlagosan 35,2 százalékot tett ki a

császármetszések országos aránya, de egyes megyékben – például Komárom-Esztergom,

vagy Vas megyében – illetve egyes intézményekben elérte a 40-50 százalékot is.

Feltételezhető, hogy ez az arány alapvetően az orvosok kényelmi és rizikócsökkentési

szempontjaiból adódik, na meg abból, hogy a nők – részben az orvosoknak köszönhetően –

alapvetően tájékozatlanok és emiatt félnek is a szüléssel járó fájdalomtól, illetve magától a

  40

szüléstől. A szülő nők sokszor arra is készek, hogy elviseljék az orvosi „felsőbbrendűségi”

attitűdből származó bánásmódot és alávessék magukat mások döntésének, háttérbe szorítva

a saját szempontjaikat, elképzeléseiket, vágyaikat, előzetes döntéseiket. Ennek az

ellenkezője szinte törvényszerűen jár együtt a konfrontáció felvállalásával egy amúgy is

kiélezett és kiszolgáltatott helyzetben. Marsden Wagner, amerikai perinatológus szerint:

„A szülés humanizálása azt jelenti, hogy megértjük, hogy a szülő nő nem gépezet, nem is

gyerekcsináló forma, hanem emberi lény. Minden társadalom számára tragédia, hogy miáltal

elveszik a nők szülés fölötti hatalmát, azt közvetítik feléjük, vagyis az emberiség felének,

hogy nem megfelelőek. Másfelől a nő fontos és értékes emberi lényként való tisztelete,

valamint a szülés kiteljesítő és fölemelő, erőt adó élménynek való megélése nem pusztán

hab a tortán, hanem teljes mértékben alapvető fontosságú, mivel ez teszi a nőket erőssé, ami

aztán a társadalmat is erőssé teszi.” (Wagner, 2001)

Talán felesleges is idecitálni, hogy a magyar otthonszülés nemzetközi szakmai körökben

elismert szaktekintélyének, Geréb Ágnesnek a meghurcolása, és ezáltal az otthonszülés

ügyének kriminalizálása mekkora hosszútávú károkat okozhat a magyarországi szülési

gyakorlatban, miközben a nem kevésbé kockázatos, sőt feltehetőleg a sikerességét tekintve

manipulatívan adminisztrált kórházi szülési gyakorlatot teszi megkérdőjelezhetetlenné és

egyeduralkodóvá. Ami megint nem elsősorban „hely” kérdése, hanem a mentalitásé, ami a

szülés lélektani szempontjait háttérbe szorítva pusztán egy kellemetlen és kockázatos,

valamint minél gyorsabban és egyszerűbben letudandó kínos és fájdalmas fizikai aktussá

silányítja a szülés, anyává válás és életadás ősi misztériumát, a szülő nőt pedig kórházi

beteggé.

És van itt még valami. A szexuális erőszakot megélt nők szülésélményei világítják meg a

legjobban az intézményesült egészségügyi szülési ellátás dinamikáját és a gondozást adó és

kapó személyek közötti hatalmi egyenlőtlenség jelentőségét. Sheila Kitzinger szerint a

szexuálisan abuzált nők tapasztalatai kicsiben szimbolizálják minden nő tapasztalatát, akit

lealacsonyítanak, és akivel lelki, fizikai értelemben rosszul bánnak a szülése alatt. „Ha a

szülést személyes odafordulás és tisztelet nélkül vezetik le, ha az irányítás durva és intenzív,

az már önmagában felér egy szexuális erőszak hatásaival.” (Kitzinger, 2006). Ez teheti a

szülést poszttraumatikus élménnyé akár.

„A babám születése rettenetes volt. Olyan volt, mint egy nemi erőszak. Képtelen vagyok

visszamenni a kórházba, erről bárkivel is beszélni. Még kocsival sem tudok elmenni az

épület előtt úgy, hogy ne verjen ki a víz…..Folyamatosan rémálmaim és emlékbetöréseim

  41

vannak a szülésről – mintha minden újra lejátszódna. Olyan, mintha a dolgok kicsúsztak

volna a kezemből.” 4

Geréb Ágnes szerint a szülés, mint módosult tudatállapot egyik jellegzetessége, hogy

létrejöttét a fájdalom és a monotonitás segíti, a másik pedig, hogy gyakorlatilag két

szakaszra – vajúdás és kitolás – osztható, amelyek mind az állapot jellegzetességében, mind

a segítők közreműködésének módjában szétválaszthatók. Az első rész a vajúdás, ami

kizárólag az anyáról szól, az ő utazása. A tágulási szak amellett, hogy ebben a szülő nő

megadja magát a nagy egésznek, vagyis összekapcsolódik a kollektív tudattalannal, terápiás

értékkel is bír, A vajúdási szakaszban olyan traumatikus élmények dolgozódhatnak ideális

esetben fel, amelyek az anyai szereppel való azonosulás gátját képezhetik.

Geréb Ágnes szerint a háborítatlan szülések vajúdási szakaszában minden alkalommal eljön

az a pont, amikor a szülő nő valóban átadja magát az univerzummal való találkozásnak, a

MTÁ-nak. Ennek a fordulópontnak fizikai jellegzetessége az az „összecsukló”

testtartás/mozdulat, ami úgy írható le, mintha „a gerincoszlopból kihúznák a seprűt”.

A háborítatlan szülés, mint módosult tudatállapot egyik érdekes jellegzetessége, hogy a

szülő nő többnyire levetkőzik – a kórházakban ez eleve lehetetlen – és a legtöbb esetben

különleges és kevésbé kontrollált hangadások is kísérik az állapotot. Ezek lehetnek például

állathangok is, vagy más olyan hangok, amelyek a vajúdási szakaszban a nő „utazását”

kísérik. Ez a szakasz egy ősi, archaikus magból, ami a beavatás rítusa, a feldarabolódás majd

egy magasabb dimenzióban, egy új fejlődési fokon való újjászületés, a másik a szülő nő

saját személyiségfejlődési szakaszának aktuális feladataiból tevődik össze. Ennek az

utazásnak, vagy beavatási rítusnak a folytatása a szülést kísérő MTÁ második szakasza,

amely a kitolási szak, amelynek témája a beavatási rítus betetőzéseként a szétszakadás –

analógiásan – vagyis a halál-élmény átélése, majd a kisbaba születésével együtt jelentkező

újjászületés egy másik síkon anyaként.

Jung szerint „Az egyetemes tudattalan (kollektív tudatalatti) olyan tartalmakból áll, amelyek

– tekintet nélkül történelmi, etnikai, vagy más differenciálódásra – az emberiségnek az

őskezdet óta lecsapódott tipikus reagálási módjait képviselik általános emberi természetű

helyzetekre, mint például félelem, veszély, túlerő elleni harc, a gyermekeknek a szülőkhöz, s

a nemeknek egymáshoz való viszonya, apai és anyai alakok, gyűlölettel és szeretettel,

halállal és a születéssel kapcsolatos viselkedésmódok.” (Jung 1912, idézi Bálint, 1991)

Mindez akkor élhető át, ha a szülő nő átadja magát a folyamatnak, ami általa nem

irányítható, nem kontrollálható és óriási erejű történés, hangsúlyozza Geréb.

                                                                                                               4 Szülésbeszámoló Sheila Kitzinger: Birth crisis, 2006, Magyarországon A szülés árnyékában. Katarzis, vagy krízis? címmel 2008-ban megjelent könyvéből

  42

A nők többsége nem készül a megváltozott tudatállapotra, sokan a szülést megelőzően nem

is szembesülnek azzal, hogy mi vár rájuk. Hagyományos információs csatornákon keresztül

szinte egyáltalán nem esik szó erről, az Alternatal Alapítvány által szervezett „Információs

hétbe” illeszkedő „Várótermi beszélgetések” alkalmával viszont a szakemberek erre is

próbálják felkészíteni a várandósokat. Ez sokakat meglep és szorongással tölt el, elsősorban

a kontroll elvesztésétől való félelem miatt.

A szülés menetét potenciálisan magakasztó momentum lehet a titok és a trauma. A jelenlévő

apa előtt eltitkolt abortusz, a szexuális erőszak, vagy bármilyen más eltitkolt szégyenfolt,

például az anya valamelyik szülőjének alkoholizmusa, és bármilyen olyan élethelyzetből

adódó traumatizáltság, ami az anyát folyamatosan félelemmel töltötte el. Ilyen lehet például

a családon belüli erőszak is.

Geréb Ágnes tapasztalata szerint ezekben az esetekben a kitolási szakban megakad, leáll a

szülés és ez különösen jellemző az olyan kultúrákban, országokban, illetve vallású

embereknél, amelyekben az szégyen, a megszégyenülés tradicionálisan és erősen jelen van.

Geréb szerint: „maga a szülés fölér évekig tartó pszichoterápiás munkával, mert a módosult

tudatállapotban megtett utazás során az anyák újra átélik a traumatikus élményeket. A szülés

során a szembesülés nem elkerülhető. Ha a szülő nő nem adja át magát ennek, nem tud

továbbmenni, ha nem vállalja, ami történt és történik, nem szül.”

Ez a holtpont egyformán megjelenik a pszichedelikus utazásokban és a háborítatlan

szülésekben.

3.2.2. Set és setting a háborítatlan szülésben  A set és setting sajátosságait a Geréb Ágnessel folytatott beszélgetés alapján vázolom. A

segítők ráhangolódnak, részesei lesznek a módosult tudatállapotnak – mindenki belekerül az

„endorfinos állapotba”, aki jelen van. A bábák és dúlák azzal a vállalással vannak jelen,

hogy a vajúdót kiszolgálják, a szülés folyamatában kísérjék. A bábák megtanulják, hogy

ebből a körből és a módosult tudatállapotból hogyan tudnak ki-be lépkedni.

Geréb Ágnes tapasztalata szerint ez a két dimenzió közötti folyamatos mozgás – ki-be

lépkedés – a bábák esetében voltaképpen azt eredményezi, hogy a csúcsélmények a

hétköznapi életből a szüléskísérés területére kerülnek át, és egyre inkább arra korlátozódnak.

A szülő nő lelki állapotáról és a szülés során számára adódó lelki feladatokról az előző

részben már volt szó.

A szüléskísérő szakembereknek értelemszerűen az is feladata, hogy a várandósság alatt a

szülésre való felkészítés során a gyakorlati tudnivalókon túl a lelki vetületekről is szó essen,

beleértve a módosult tudatállapotra való felkészítést is.

  43

A setting a szülés során kialakuló MTÁ-t elősegítő két elem: a fájdalom – és annak

csillapítása – valamint a monotonitás köré szerveződik. A fájdalom növekedése során a

csillapítási mechanizmusok – vízcsobogás, gyertya, illóolaj (azonosak, mint a

szeretkezésnél), körülölelés, ringatózás – veszik át a főszerepet és az egész tevékenység egy

meghatározott ritmus mentén fűződik fel, ami egyben egy monoton tevékenység. Ez a

szakasz készíti elő, illetve segíti a szülő nőt abban, hogy megérkezzen a módosult

tudatállapotba.

A kitolási szak settingje már az analógiás „szétszakadás”, „kettéválás” körül forog és

elsősorban a születendő gyermek, majd az anya és a gyermek van a fókuszában.

A szülési folyamat értelemszerű csúcspontja a születés pillanata, ég és föld összeérésének a

pillanata. Ez vélhetően az endogén opiátos állapot csúcspontja is egyben, ebbe az –

orgazmushoz hasonló – eksztatikus „csúcsállapotba” érkezik meg ideális esetben a gyermek.

3.3.3. Spontán holotróp légzés a háborítatlan szülésben  A holotróp, vagy transzlégzés Stanislav Grof által kidolgozott légzéstechnika, amely

valójában visszatérés az ősi, természeti társadalmakban használt légzésgyakorlatokhoz,

amelyek a holotróp tudatállapotok kialakítását segítik elő.

A továbbiakban a szülésnél spontán módon kialakuló holotróp légzéssel kapcsolatban Geréb

Ágnes elbeszélését szó szerint idézem.

„Egy ajándék puzzlet szeretnék most átadni, azért tud ez ajándék lenni, mert nekem is nagy

ajándék volt, amikor hirtelen összeállt, mint egy puzzle, a háborítatlanságnak egy újabb

bizonyítéka. Arra való bizonyíték, hogy milyen fontos is, amikor hagyjuk a dolgokat

háborítatlanul folyni, akkor az a kisbaba és az anya egészségét szolgálja. Ehhez a puzzlehez

néhány különálló részt szeretnék elmondani, és a végén össze fog valószínűleg mindenkinek

állni, nekem legalábbis összeállt. Az első az, hogy hogyan ébredtem rá arra, hogy a vajúdás

alatt a nők megváltozott tudatállapotban vannak. Ez egy olyan alkalom volt, amikor nem

lehetett nem észrevenni. Voltam egy megváltozott tudatállapotot előidéző csoportban kísérő

és a kísérésem alatt az egyik nő a megváltozott tudatállapotban négykézláb mászkált és

nyávogott, kismacskának képzelte magát, gondolom. És ugyanez a nő egy későbbi

időpontban még egészen az otthoni szüléskíséréseim elején otthon szült és a vajúdása alatt

egész végig négykézláb mászkált, amikor hangokat adott az engem nagyon emlékeztetett a

macskák hangjára és amikor megszületett a kisbaba, akkor azt mondta neki, hogy kiscicám.

Ugye ezt nem lehetett nem észrevenni. Akkoriban még nem lehetett hallani az endorfinról.

Én nem is tudtam, hogy így hívják ezt az anyagot, ami ilyenkor a megváltozott

tudatállapotot okozza.

  44

A puzzle másik alkotórésze az egy olyan megfigyelés, ami a 17 év klinikai munkám alatt

körülbelül milliószor megtörtént, az, hogy amikor a nők a kitolási szakhoz közeledtek, akkor

úgynevezett hiperventillációs légzést alkalmaznak, spontán. És, hogy ezt a fajta légzést a

személyzet, legyen az akár az orvos, akár a szülésznő, mindig-mindig leállította azzal a

jótanáccsal, hogy ha ezt nem csinálja, és a légzését visszatartja, akkor a keze nem fog

elzsibbadni, görcsbe rándulni, nem fog elszédülni, és ami a legfontosabb, hogy a kisbabája

nem lesz kitéve annak, hogy nem fog elegendő oxigént kapni. Ettől a légzéstől ugyanis a

kisbabák nem kapnak kellő mennyiségű oxigént. Én ezen nem is gondolkoztam, bár én

sosem mondtam egy nőnek se, hogy ne lélegezzen így vagy úgy, mert a gyerek nem kap

elég oxigént, de nem is gondolkoztam el ezen a tanácson.

A következő megfigyelés, illetve puzzle az, hogy a vajúdás alatti megváltozott

tudatállapotnak a tartalma, a témája az a legritkább esetben a kisbaba. A nők elindulnak a

saját útjukon és az a saját belső utazásuk szokott lenni és nem a kisbabáról szól. Viszont a

kitolási szak, annak ellenére, hogy a megváltozott tudatállapot megmarad, az mégiscsak a

kisbabáról szól. A kitolási szak együttes munkája az anyának és a kisbabának és az anya

tökéletesen tudja követni a megváltozott tudatállapot ellenére, hogy mi jó neki és a

kisbabának.

A következő, hogy a megváltozott tudatállapotról akárhányszor beszéltem várandós nőknek,

mindig volt olyan, aki megijedt ettől. És azért, hogy ez ne legyen olyan félelmetes azt

találtuk ki a bábatársaimmal és dúlatársaimmal, hogy legyenek olyan csoportok, ahol a

hiperventillációs technikával megismertetjük a várandós nőket és a párjaikat. És ezek alatt a

csoportok alatt azt az instrukciót adtuk, hogy a hiperventillációs, vagy úgynevezett

huroklégzést alkalmazzák és az instrukciók között az is szerepelt és ez is nagyon érdekes,

hiszen ez is ugyanolyan, mint amikor a nők a kitolási szakban a megváltozott tudatállapotuk

ellenére mégis jelen vannak, hogy azt az instrukciót adtuk mindig, hogy ha nem akarnak

nagyon mélyre menni, vagy már mélyebbre menni, akkor csak tartsák vissza a levegőt, saját

maguk tudják meghatározni, hogy milyen mélyen vannak ebben a folyamatban és meddig.

Amikor valamilyen csoportot tartok, akkor nyilvánvalóan az elméleti háttérnek is

utánanézek. És azt tapasztaltam a leírásokban, ami egyébként teljesen logikus is, hogy a

megváltozott tudatállapotot az okozza, hogy az oxigén-széndioxid arány megváltozik, de az

oxigén aránya nő meg és az oxigén javára változik meg ez az arány és nem a széndioxid

javára.

A következő puzzle rész, még ami talán hiányzik, az, hogy a nők a hiperventillációs légzést

spontán mindig a kitolási szakasz előtt csinálják. És akkor most áll össze a kép, amit úgy

lehet röviden elmondani, hogy magyarán, amikor a 17 év alatt mindig azt hallottam, hogy a

  45

kisbaba nem fog elég oxigént kapni, hogy ha valaki a hiperventillációs technikát alkalmazza,

az egyáltalán nem így van, hanem pont fordítva van. Hogy ha a nőket hagyjuk úgy lélegezni,

ahogy szeretnének, akkor a kitolási szak alatt az oxigén-széndioxid arány a légzésük

hatására az oxigén javára változik meg, és ezt lehet úgy is fogalmazni, ha még

belegondolunk egy kicsit abba, hogy a kitolási szakban nagyon sok esély van arra, hogy

kevesebb oxigénhez jusson a kisbaba azért, mert mondjuk a köldökzsinór összenyomódik,

vagy ahogy a szülőcsatornán áthalad millió egy olyan történés lehet, ami miatt éppen

kevesebb oxigént kap és hogy ha ezt végiggondoljuk, hogy mennyi előrelátás van a

természetben, hogy a nők ilyenkor spontán hiperventillációs technikát alkalmaznak, akkor

lehet ezt úgy mondani, hogy ha háborítatlanul kísérjük a szülést, akkor a nők a kitolási szak

előtt csomagolnak egy váltásnyi oxigént a kisbabájuknak az úti pogácsa mellé a hátizsákba.„

(Geréb, 2013)

III. A kutatás

1. Hipotézis Kutatásomban két módosult tudatállapotot: a pszichoaktív szerek által kiváltott módosult

tudatállapotot, valamint a háborítatlan szüléseknél spontán módon kialakuló módosult

tudatállapotot vizsgálom. A módosult tudatállapotok közös jellemzőit már viszonylag jól

ismerjük, különbségeiket viszont kevésbé. Hipotézisem az, hogy a két állapot nem teljesen

feleltethető meg egymásnak, vagyis találhatóak olyan sajátosságok, amelyek mentén a két

módosult tudatállapot megkülönböztethető, összevethető.

2. A módszer

2.1. Narratív pszichológiai tartalomelemzés  A nyelv és a beszéd, valamint az ember lelki élete közötti összefüggések régóta

foglalkoztatják a kutatókat. Ezeknek az összefüggéseknek a vizsgálata a múlt század utolsó

évtizedeiben a narratív pszichológia kialakulásával új lendületet kapott. Az elbeszélő

szövegek értelmezése során a személyiséget, illetve a kultúrát jellemző pszichológiai

konstrukciók születtek. (László, 2005)

Jelentős életeseményeik elbeszéléseikor az emberek önmagukat is megfogalmazzák. Az

elbeszélésekben kifejezésre jut ugyanis az a mód, ahogy az emberek élményeiket, a társas

világhoz való viszonyukat megélik, ahogy identitásukat megalkotják. Ahogy az előzőekben

már említettem Daniel Dennett szerint kiemelt jelentőségű az elbeszélés az önazonosság

megszületésében, és az Én egy elbeszélő koherencia-rendszerben születik meg egy olyan

absztrakcióként, amelyet milliónyi (ön)attribúció és (ön)értelmezés határoz meg. (Dennett,

  46

1991). Ha elfogadjuk, hogy számos lényeges vonatkozásban történetekben és történetek

révén konstruáljuk meg önmagunkat és saját pszichológiai valóságukat, akkor ebből az is

következik, hogy az elbeszélők viselkedésére, pszichológiai valóságára is következtetheünk

saját elbeszéléseik szövege alapján.

2.2. Nyelvtechnológiai modulok  Dolgozatomban 16 pszichonautával készült mélyinterjú – narratív interjú – szövegét,

valamint 25 háborítatlanul szülő nő saját szüléstörténet-leírását elemeztem a Narr-Cat

narratív szövegelemző szoftver segítségével. (László, J., Csertő, I., Fülöp, É., Ferenczhalmy,

R., Hargitai, R., Lendvai, P., Péley, B., Pólya, T., Szalai, K, Vincze, O., Ehmann, B. (2013).

Narrative language as an expression of individual and group identity. SAGE Open, 3(2), 1–

12.) A Magyar Tudományos Akadémia Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai

Intézetének Narratív Pszichológiai Csoportja által kidolgozott Narratív Kategoriális

Tartalomelemzési módszerre kifejlesztett, első olyan nyelvi elemző rendszere ez, amely

automatikusan képes a történetek szerkezetét elemezni. Az eljárást a PTE Pszichológia

Doktori Iskolájával, illetve számítógépes nyelvészekkel együttműködve hozta létre a

Narratív Pszichológiai Csoport. A pszichológiai jelentéstartalmak automatikus kódolására

használt szoftver: NOOJ

A szövegelemzésben a következő modulokat használtam:

1. Kognitív modul

2. Én és mi referencia modul

3. Érzelem modul (pozitív/negatív érzelem)

4. Tagadás modul

2.2.1. A használt nyelvtechnológiai modulok bemutatása  A nyelvtechnológiai modulok kifejlesztését a Magyar Nemzeti Szövegtárból leválogatott

szófaji listák alapján végezték el a fejlesztők. A szófaji listák pszichológiai annotációját

egyfelől a Narratív Kutatócsoport modulfejlesztői, valamint a Szegedi Tudományegyetem

nyelvészei végezték. Az egyes modulok szólistái a magyar nyelv 10 000 leggyakoribb igei,

határozószói, melléknévi valamint főnévi listájából készültek. (Vincze, 2009)

2.2.2. Kognitív modul  A kognitív modulban a kognitív kifejezések két csoportba sorolhatók. Az egyik csoportot a

kognitív igék, vagyis azok a kifejezések képezik, amelyek szó szintű kognitív jelentéssel

bírnak (pl. általánosít, latolgat). A másik csoportot a feltételes kognitív igék alkotják,

  47

amelyek bizonyos szókapcsolatban, vagy egy nyelvtani szerkezetben jelenítenek meg

kognitív cselekvéseket (pl. gondolatot, ötletet átvesz; belemélyed az emlékeibe,

gondolataiba).

A kognitív modul alkalmazható a mentalizáció és a kognitív empátia vizsgálatában. A

mentalizáció az a képességünk, hogy „olvassunk” mások elméjében és a sajátunkban is.

Felmérjük a mentalizáció segítségével, hogy a másik ember éppen mit érez, mit gondol, mit

miért csinál. Saját érzéseinket, szándékainkat vágyainkat is a mentalizáció segítségével

azonosítjuk be. Mint annyi fontos készség, a mentalizáció is az anya-gyerek kapcsolatban

alakul ki. Az anyai tartalmazás és az érzések megfelelő tükrözése elengedhetetlen a

kialakulásához. Hiánya súlyos személyiségzavarokhoz vezethet (Fonagy,1991). A másik

terület, ahol alkalmazható a kognitív modul, a kognitív empátia, amelyben a perspektíva-

felvétel csoportközi viszonyok tekintetében is jelentőséggel bír. Galinsky és Moscovitz

(2000) vizsgálata, számos más kutatás eredményével összhangban alátámasztja azt a

feltevést, hogy a perspektíva-felvétel csökkenti a sztereotípiát, az előítéleteket és a társas

agressziót, ezáltal fokozza a társas kötődést és növeli pszichológiai közelség érzését.

2.2.3. Én- és a mi-referencia modul  Az én-referencia és a mi referencia valamennyi olyan esetre vonatkozik, amikor a szövegben

egyes szám, illetve többes szám első személyű névmás fordul elő, illetve egy igét egyes

szám első személyben, illetve többes szám első személyben ragoznak. Ugyancsak én-

referenciának minősülnek a főnevek birtokos ragozásának egyes, illetve többes szám első

személyű alakjai.

Az én-referencia pszichológiai tartalmát az énérzés növekedésének, illetve csökkenésének

összefüggésében vizsgálták egyebek között depresszióban (Hargitai és mtsai, 2005). A mi-

referenciát a csoportkohézió, a csoporttal való azonosulás szempontjából vizsgálták

(Ehmann és mtsai, 2010).

2.2.4. Érzelem modul  Az érzelem modulban szereplő szótárt a Magyar Értelmező Kéziszótár szavainak

felhasználásával hozták létre, kiválogatva azokat a deskriptív érzelemszavakat, amelyek

érzelmi jelentést hordoznak. Külön csoportot képeznek a szótárban az érzelmet kifejező

igék, melléknevek, határozószók és főnevek (lásd, Fülöp, László, 2006). Az érzelem modul

különféle érzelem-kategóriákat kezel, amelyek mind más-más pszichológiai jelenség

érzelmi aspektusához kapcsolódnak.

A modul elkülönít pozitív (pl. öröm) és negatív érzelmeket (pl. szomorúság), amelyek

  48

használata közvetíthet arról, hogy az egyes személyek vagy csoportok mennyire tekinthetők

optimistáknak, mennyire nyitottak a világra, a kapcsolatokra, vagy milyen az önértékelésük,

stb. Esetemben ez, a valenciára vonatkozó vizsgálat állt rendelkezésemre.

2.2.5. Tagadás modul  A tagadás modul a tagadó szavak, a tagadó névmások, a tagadó határozó szavak, névutók és

fosztóképzők jelenlétét vizsgálja. A „nemet mondás" formája és különösen mértéke gyakran

meghatározza az egyén és a közösség, illetve a különböző csoportok egymáshoz való

viszonyát, hiszen a tagadás biztosítja az alkalmazkodást, ez garantálja a társadalom

működőképességét bizonyos késztetések, célok, letiltása, gátlása révén. A „nemet mondás"

azonban szélsőséges mértékben is megjelenhet, ilyenkor a tagadás túlsúlya mögött már a

világ elértéktelenedése áll, amely minden esetben negativizmust, valamilyen veszélyt sejtet.

2.2.6. A kvalitatív elemzésről

A mélyinterjú egy dinamikus kvalitatív módszer, mert az interjú készítőjének aktív szerepe

van abban a folyamatban, ahogyan kialakul az adatállomány. Egy belső perspektívát kíván

felvenni, ugyanakkor tisztában van vele, hogy ez teljes mértékben nem lehetséges. Ilyen

módon a kutató is egy elemző eszköz, amennyiben alapfeltevései nem torzításokként vannak

kezelve, sokkal inkább olyan tényezőkként, amelyek segítenek értelmet adni az interjúalany

élményeinek.

Ezzel szemben a szüléstörténeteket tartalmazó önbeszámolókra ez nem igaz. Ezek a leírások

nem dinamikusak, tekintettel arra, hogy a kérdező személye nem vesz részt a folyamatban.

A szimbolikus interakcionizmus az 1930-as években azt a célt tűzte ki, hogy a pozitivista

paradigma alternatívája legyen a társadalomtudományi kutatásokban. Számukra az egyén

által a helyzetnek tulajdonított jelentés elsődleges, ezeket pedig kizárólag a társas bevonódás

és az értelmezés módszereivel ismerhetjük meg. Mindemellett a kvalitatív módszerek

említésekor nem hanyagolható el a hermeneutika, mint az értelmezés tudománya sem, mint

az értelmezést és megértést vizsgáló filozófiai tudományág, és az erre vonatkozó elméletek

összessége.

Husserl, a fenomenológia megalkotója elutasította, hogy az empirikus módszereket

alkalmazó tudományos kutatás lenne az egyetlen út, ahogyan a világ természetét

megismerhetjük. Ehelyett a megélt világ és a tapasztalat fontosságát hangsúlyozta. Hitt

benne, hogy a létező dolgok alapvető magja megérthető intuíció, észlelés útján is,

amennyiben a megfigyelő nem elfogult.

  49

Kónya szerint arra a kérdésre, hogy tekinthetjük-e az emlékezést kísérő egyes szám első

személyű élményeket empirikus adatoknak, az önéletrajzi (epizodikus- autobiografikus)

emlékezet elméletei igenlő választ adnak.

„Olyan jelentős, az introspekciót a tudat problémája felől közelítő tanulmányokra

hivatkozhatunk, melyek a tapasztalati/fenomenális élményt (az ebből származó szubjektív

kvalitatív adatokat) a tudat létének és így az önmegfigyelés tárgyát a tudat tartalmával

azonosították. ... Eszerint a tudat tartalmának introspektív adatait olyan objektív adatoknak

tekinthetjük, amely a fenomenális tapasztalatra való rátekintésből erednek.” (Kónya, 2005)

A kvalitatív elemzések “hátránya” az eredmények szubjektív jellege.

3. Eredmények  A szoftveres szövegelemzés eredményeit az alábbiakban statisztikai elemzésnek vetettem

alá.

Elsőként a 4 modulhoz tartozó összesen 6 mérési tartomány eredményeit vetettem össze a

két csoport – pszichedelikus utazók és háborítatlanul szülők – között. Ezt követően pedig a

két csoport mindegyik mérési tartományában vizsgáltam meg az együttjárásokat.

Mivel a normális eloszlás és a szóráshomogenitás a t-próba alkalmazhatóságánek feltétele,

ezért mindkét jellemzőt megvizsgáltam, mindegyik mérési tartomány esetében. A normális

eloszlást a Kolmogorov-Szmirnov próba segítségével, a szórások egyezőségének

ellenőrzését pedig a Levene-próba alkalmazásával. A statisztikai próbák alkalmazásához az

SPSS statisztikai programot használtam.

A t próba a pozitív érzelmek kategóriáján kívül mindegyik mérési tartományban futtatható

volt

1. Kognitív modul: a független mintás t-próba szerint a két csoport egyenlőnek tűnik

2. Én és mi referencia modul

2.1.Én referencia: a független mintás t-próba szerint a két csoport nem egyenlő

2.2. Mi referencia: a független mintás t-próba szerint a két csoport nem egyenlő

3. Érzelem modul (pozitív/negatív érzelem)

3.1. Pozitív érzelem: mivel a Levene-próba szerint nem teljesült a

szóráshomogenitás, ezért ebben az esetben a Welch-féle d tesztet alkalmaztam, ami

szerint a két csoport különbözik (d, df, sig)

3.2 Negatív érzelem: a független mintás t-próba szerint a két csoport nem egyenlő

4. Tagadás modul: a független mintás t-próba szerint a két csoport egyenlő

Az eredmények ilyen formán azt mutatják mutatják, hogy a két MTÁ 6 mérési tartományból

4 tekintetében különbözik, nem feleltethető meg egymásnak a két csoport tekintetében. Az a

  50

két terület, ahol a két csoport között nem mutatkozik eltérés: a Kognitív modul és a Tagadás

modul (lásd a 2. sz. mellékletben a 2.sz. táblázatot). A táblázat alapján látható, hogy minden

olyan tartományban, ahogy a két csoport különbözött: mi-referencia, én-referencia, pozitív

érzelem, negatív érzelem, az átlagok minden alkalommal a 2. csoportban, azaz a háborítatlan

szülők esetében volt magasabb.

A csoportokon belüli korrelációk vizsgálata során az alábbi eredményeket kaptam.

Míg a háborítatlanul szülők csoportjában egyetlen helyen találtam lineáris összefüggést a

mutatók között, addig a pszichedelikus utazók csoportjában számos pozitív együttjárás

mutatkozott az egyes mutatók vonatkozásában (lásd a 2 sz. mellékletben a 3.-4.

táblázatokat). Ezeket az együttjárásokat és az egyéb statisztikai eredményeket a dolgozat

következő fejezetében értelmezem.

IV. Diszkusszió  A statisztikai elemzések nézetem szerint igazolni látszanak hipotézisemet, amely szerint a

két MTÁ nem feleltethető meg teljes egészében egymásnak. Vannak a két MTÁ-t tapasztaló

csoportok tekintetében különbségek. Ezeket kísérlem meg az alábbiakban értelmezni.

A első statisztikai elemzés azt vizsgálta, hogy a két csoport szövegei alapján a két csoport és

a két MTÁ mennyiben feleltethető meg egymásnak. Az eredmények szerint a 6 mérési

tartományból csupán 2 olyan van, amiben a két csoport, a két tapasztalás, azaza két MTA

azonos: a kongnitív modul és a tagadás modul. Mire lehet visszavezethető mindez?

A kognitív modul – ahogy ezt fentebb már kifejtettem – a mentalizációs készség és a

kognitív empátia tekintetében informatív. Ez a számok nyelvén véleményem szerint annyit

jelent, hogy mindkét csoport esetében és mindkét MTÁ megtapasztalásához szükséges egy

olyan mértékű nyitottság, amely a csoportok tagjait az élmény befogadására alkalmassá

teszi. Ugyanezt a nyitottságot és az MTÁ átélésre való felkészültséget tükrözheti

véleményem szerint a Tagadás modul eredménye is annyiban, amennyiben a két csoport

esetében megegyező és annyiban is, hogy nagyjából középértékű. Azok, akiknek az esetében

a tagadás mértéke túl alacsony, vagy magas feltehetően nem készek és nyitottak egy ilyen

intenzítású és a személyiséget ilyen nagy mértékben igénybevevő élmény befogadására: a

túl alacsony érték az önálló gondolkodás hiányát, a világ dolgait folyamatos megkérdőjelező

attitüd és a világ bizonyos dolgainak tagadásának hiányát, míg a túl magas érték szélsőséges

negativizmust, a tagadás alap-állapotát tükrözné.

A Kognitív modul értékei azért is fontosak, mert az MTÁ átélése önmagában egyfajta

absztrakt mentalizáció, ami nem egy éppen aktuális ember-ember kapcsolatban, hanem az

  51

ember és a tudat változásának, az újszerű tapasztalatok, a transzállapot, a más dimenziók

olvasási és befogadási képességének próbája.

A mi és én referencia modul tekintetében az eredmények azt mutatják, hogy a háborítatlanul

szülők átlaga magasabb ebben a két mérési tartományban. A Mi vonatkozásában elsősorban

egy szűk, bizonyos élethelyzetkben akár stigmatizált („a felelőtlenek”) közösséghez való

tartozás érzését és élményét vélem felfedezni. Az Én referencia pedig véleményem szerint

az élethelyzetből adódóan magas. Az otthonszülésre vállalkozó meglehetősen nagy

kockázatot vállalnak – mind a törvényi szabályozásból, vagy éppe 2011 előtt a

szabályozatlanságból adódóan, mind az esetleges komplikációkkal járó következmények

miatt. Ezt a döntést meghozni tehát – az általános stigmával ellentétben éppenhogy – nagyon

felelősségteljes, ezért énerőt és az énérzés erős megélését igényli.

Az Érzelmi modullal ugyanez a helyzet: a számok azt mutatják, hogy a háborítatlanul szülők

magasabb átlagokat produkáltak. Véleményem szerint ez az eredmény egyértelmű és a

pozitív-negatív dimenzió szétválasztása nélkül is jól értelmezhető. A gyerekszülés-

gyerekszületés élménye életünk egyik kiemelkedő csúcsélménye, így az ehhez az MTÁ-hoz

kötődőd érzelmi intenzitás erőssége magától éretetődő. Sőt az előbbiekben kifejtett

kockázatvállalással és a felelősség súlyával is részben magyarázható.

Az együttjárások értelmezéséhez – vagyis annak értelmezéséhez, hogy míg a pszichedelikus

utazók esetében számos együttjárás mutatkozik, ellenben a háborítatlan szülők csoportjában

nem – a kulcsot véleményem szerint az MTÁ létrejöttének módja adja. Azaz, míg az előbbi

egy mesterségesen – pszichedelikum segítségével – előidézett módosult tudatállapot, addig a

második egy spontán módon létrejövő, élettani MTÁ. Elsősorba ebből adódik szerintem az,

hogy az önismereti pszichonauták – akik a interjúalanyok között túlsúlyban voltak – sokkal

tudatosabban készülnek az MTÁ átélésére és tudatosabban is élik azt át, a folyamatban

egyfajta külső megfigyelőként is megjelenve. Emellett a pszichedelikus utazás során a

fájdalom átélése nem vonja el a figyelmet a lelki átélés mélységeitől, magyarul kissé

leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatnék, hogy a pszichedelikus út sokkal könnyebben és nem

saját erőből létrehozható MTÁ. Nem különösebben kell a szó szoros értelmében

megdolgozni érte, így több energia és figyelem fordulhat az állapot sajátosságainak

megfigyelésére, átélésére.

Egy másik fontos szempont az eredmény értelmezésekor az, hogy míg a pszichedelikus

utazásnak egyértelműen az átélő személy a főszereplője, addig a háborítatlan szülés esetében

két főszereplő és még néhány fontos szereplő is van (apa, bába, dúla). Sokkal inkább

tekinthető olyan különleges közösségi élménynek, amelynek mégis van eleinte egy, majd

  52

két főszereplője. Ez egyben azt is jelenti, hogy főszereplők által átélt MTÁ intenzitása

sokkal nagyobb, mint az egyéb szereplőké. Ezzel szemben a pszichedelikus utazás –

legalábbis az általm vizsgált pszichonauták esetében – individuális, vagy kollektív közösségi

élmény, amely ha közösségi is, teljesen más módon az, mint a szülés: nincsenek kitüntetett

szereplők, az MTÁ intenzitását tekintve pedig elvileg nincs különbség a közösség tagjai

között. Ez a felállás terápiás keretek között nyilvánvalóan teljesen más lenne. Mindez felveti

bennem azt a gondolatot, hogy míg az individuális élmény esetében az egyes

élményaspektusok átélése és értelmezése a személyen belül zajlik, addig a közösségi

élmény, vagyis a szülés esetében az együttjárások valószínűleg a közösségen belül, az

alkalmi közösség tagjai között jelenhetnének meg, közös átélésben és értelmezésben lesz az

élmény teljessé, egésszé.

Ez úgy is megfogalmazható, hogy a terápiás hatásban a szülés esetében sokkal

hangsúlyosabb szerephez juthat a kapcsolat, míg az önálló utazások esetében nem. Talán

ezzel is indokolható a pszichedelikum-használat terápiás keretbe terelése, hiszen a terápiás

hatás ebben a settingben egyértelműen jobban érvényesül.

A transzperszonális pszichológia képviselői szerint a nem szokványos tudatállapotok

rendkívüli gyógyító erővel bírnak. Amennyiben ez igaz – márpedig vélhetően igaz – akkor a

pszichedelikus terápiáknak is helye lenne ezek előidézésében és a gyógyításban. Leginkább

azért, mert a nem szokványos tudatállapot előidézésének módja egyszerű, ezért szélesebb

körben – kisebb mértékű nyitottság és tudatosság esetében is – alkalmazható lenne.

Másik nagy előnye ennek a terápiás módszernek az időigénye. Hosszú terápiás folyamatok

gyorsíthatók fel ezzel a technikával, ami például egy daganatos beteg esetében

kulcsfontosságú momentum lehet.

A pszichedelikus terápia kereteit Grof egyébként – joggal – a segítő szakemberképzés

területére is kitágítja, amennyiben a szakemberek így sokkal közvetlenebb tapasztalatot

szerezhetnek klienseik élményvilágáról.

  53

V. Mellékeletek

  54

1. számú melléklet: Irodalomjegyzék  3. Bagdy Emőke, Mirnics Zsusza, Nyitrai Erika (2011): Transzperszonális Pszichológia és

Pszichoterápia. Kulcslyuk Kiadó, Budapest.

4. Bayer, István (1989): A drogok történelme: A kábítószerek története az ókortól

napjainkig; Aranyhal Könyvkiadó, Budapest.

5. Olivia L. Carter,1,4,CA John D. Pettigrew,1 David C. Burr,2 David Alais,3 Felix

Hasler4 and Franz X. Vollenweider4,5: Psilocybin impairs high-level but not low-level

motion perception, letöltve: 2014.03.21., innen:

http://www.maps.org/w3pb/new/2004/2004_Carter_22691_1.pdf

6. Daath.hu: www.daath.hu

7. Dekorne, Jim (1997): Pszichedelikus sámánizmus; Ursa Maior, Budapest.

8. Dennett, Daniel C. (1991): Consciousness Explained. Little Brown and Company, New

York, 21-22., 25.

9. Eliade, Mircea (2005): A samanizmus: Az eksztázis ősi technikái. Osiris, Budapest.

10. Farthing, G.W. (1992) Módosult tudatállapotok. In: The Psychology of Consciousness.

Prentice-Hall, 9. fejezet, 202-219. oldal. Fordította: Almádi Krisztina

11. Fonagy, Peter, Target, Mary: A kötődés és a reflektív funkció szerepe a szelf

fejlődésében. Letöltve: 2013.12., innen: http://www.c3.hu/scripta/thalassa/98/1/2fon.htm

12. Gasser, Peter és mtsai: Safety and Efficacy of Lysergic Acid Diethylamide-Assisted

Psychotherapy for Anxiety Associated With Life-threatening Diseases, letöltve 2014.

04.10., innen: http://www.maps.org/research/lsd/Gasser-2014-JMND-4March14.pdf

13. Gaskin, Ian May (2010): Spirituális bábaság. Alternatal Alapítvány, Budapest.

14. Gianoulakis, C. (2001) Influence of the endogenous opioid system on high alcohol

consumption predisposition to alcoholism. Journal of Psychiatry and Neurosciences,

26(4), 304-18.

15. Grinspoon, Bakalar (1978): Psychedelic Drugs Reconsidered; Basic Books, Inc.,

Publishers; New York.

16. Grof, Stanislav (1980): LSD Psychotherapy - Exploring the Frontiers of the Hidden

Mind Hunter House Inc., New York.

17. Grof, Stanislav (2008): LSD Pszichoterápia, fordította: Ruzsa Balázs, Oriold és Társai

Kiadó, Budapest.

18. Grof, Stanislav (2008): A jövő pszichológiája, Fordította: Turóczi Attila, Pilis-Print

Kiadó

  55

19. Grof, Stanislav (2010): Transzlégzés – Holotróp légzéstechnika – az öngyógyítás újta,

fordította: Goitein Veronika, Animus Kiadó, Budapest.

20. Hilgard, E. R. (1991) A Neodissociation Interpretation of Hypnosis In S. J. Lynn and J.

W. Rhue (Eds.) Theories of Hypnosis. Current Models and Perspectives. New York,

London: The Guilford Press. pp. 83–104. Fordította: Andrássy Zsuzsanna és Vadász

Anna. Nyelvileg ellenőrizte: Turóczi Attila.

21. Hofmann, Albert: LSD: Bajkeverő csodagyerekem; EDGE 2000 – NDI:2003

22. Horváth, Balázs: A pszichedelikus szerek és a nevelés, letöltve innen 2014. január 16-

án: http://www.daath.hu/incoming/Horvath_Balazs_Pszichedelikus_szerek_neveles.pdf

23. Hysek, Vollenweider, Leichti: Effects of a b-blocker on the cardiovascular response to

MDMA (Ecstasy). Letöltve: 2014. 03.21, innen:

http://www.maps.org/w3pb/new/2010/2010_Hysek_23109_1.pdf

24. Huxley, Aldous (1997): Az észlelés kapui (The Doors of Perception) - Göncöl Kiadó

Kft., Budapest.

25. Jacobs JL. Religious Ritual and Mental Health. In: Schumaker JF (ed.), Religion and

Mental Health. Oxford University Press, 1992: 291-299.

26. Kihlstrom, J.F. (1984) Tudatos, tudatalatti, tudattalan – kognitív megközelítésben. In

Bowers, K. S., Meichenbaum, D. (Eds.) The uconsciousness reconsidered. New York,

etc.: Wiley–Interscience, pp. 149–211. Fordította: Biró Eszter.

27. Kitzinger, Shiela (2008): A szülés árnyékában. Katarzis, vagy krízis. Fordította: Schanda

Mónika. Alternatal Alaptívány, Budapest.

28. Kónya, A. (2005) Tapasztalati élmény és emlékezeti tudatosság. In.: Az ezerarcú elme.

Tanulmányok Pléh Csaba 60. születésnapjára. Akadémiai Kiadó, Budapest.

29. Kulcsár, Zs. (2006) Korai személyiségfejlődés és énfunkciók. Argumentum Kiadó,

Budapest

30. Kutasi, József, dr.: Fermentációs biotechnológia, letöltve 2014.04.10., innen:

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/fermentacios/ch02s05.html

31. László, János: Narratív pszichológiai tartalomelemzés, letöltve: 2014.04.01., innen:

http://www.matud.iif.hu/05nov/08.html

32. Leary, Timothy (2003): Az eksztázik politikája; EDGE 2000 – NDI, [Budapest]

33. Leary, Timothy (2005): Belső utazások. Alapítsd meg saját vallásodat! Fordította:

Békési József, Nyitott könyvműhely kiadó, Budapest.

34. Lutz, A., Dunne, J.D., Davidson, R.J. (2005) Meditation and the Neuroscience of

Consciousness. In: Zelazo P ., Moscovitch M., Thompson E. (eds), Cambridge

Handbook of Consciousness.

  56

35. Maslow, Abraham, Assagioli, Roberto, Wilber, Ken (2006): Bevezetés a

transzperszonális pszichológiába. Fordította: Turóczi Attila. Ursus Libris Kiadó,

Budapest.

36. Maslow, Abraham (2003): Bevezetés a lét pszichológiájába. Ursus Libris, Budapest.

37. Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies: www.maps.org

38. Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért:

www.pszichedelikumok.hu

39. McKenna, Terence: Újrafejlődés, letöltve 2014. január 15-én, innen: http://www.o-

ws.hu/cikkek/terence-mckenna/forditasok/terence-mckenna---ujrafejlodes.html)

40. Nagy, Gábor- Lovass Pál (1985): A Kábítószerek világa; Medicina, Budapest.

41. Panksepp, J., Jalowiec, J. DeEskinazi, F.G., Bishop, P. (1985) Opiates and Play

Dominance in Juvenile Rats. Behavioral Neuroscience, Vol. 99. No. 3. 441-453.

42. Pécsi Tudományegyetem. Narratív Kutatócsoport:

http://narrativpszichologia.pte.hu/menu/27

43. Pekala, R.J., Levine, R.L., Wenger, C.F. (1985) Individual Differences in

Phenomenological Experience: States of Consciousness as a Function of Absorption. In:

Journal of Personality and Social Psychology, Vol. 48, No. 1. 125-132.

44. Pinto, JP: Study of neurofunctional changes after ayahuasca intake, letöltve: 2014.

03.21., innen: http://www.maps.org/research/Brazil_aya_imaging_study.pdf

45. Pléh, Csaba: A tudatos és nem tudatos és a nem tudatos problémája a kísérleti

pszichológia és a kognitív tudomány tükrében. In: Magyar Pszichológiai Szemle, 2011,

66. 1. 47–74.

46. Pszichedelikumok.hu: www.pszichedelikumok.hu

47. Pharma Online: Mennyibe fáj? - Piaci körkép a fájdalomcsillapítókról, letöltve 2014. 04.

23., innen:

http://www.pharmaonline.hu/penzugyek/cikk/mennyibe_faj____piaci_korkep_a_fajdalo

mcsillapitokrol

48. R.G. Santos a,∗, J. Landeira-Fernandez b, R.J. Strassman c, V. Motta a, A.P.M. Cruz a

Effects of ayahuasca on psychometric measures of anxiety, panic-like and hopelessness

in Santo Daime members, letöltve: 2014. 03.21., innen:

http://www.maps.org/w3pb/new/2007/2007_Santos_22932_1.pdf

49. Szirmai, Anna Linda: Módosult tudatállapotok és tánc. Szakdolgozat. Letöltve:

2014.03., innen: http://www.shp.hu/hpc/userfiles/ujtudos/mozg...pdf

50. Szulestortenetek – minden napra egy mese: tortenetek.szules.hu

  57

51. Tart, C. T. (1977). Discrete states of consciousness. In P. R. Lee, R. E. Ornstein, D.

Galin,A. Deikman, & C. T. Tart (Eds.), Symposium on consciousness (pp. 89-175). New

York: Penguin.

52. Turner, Amy. „Ecstasy is the key to treating ”, The Times, 2008. május 4.

(Hozzáférés ideje: 2010. május 12.)

53. Yalom, Irvin D. (2004): Egzisztenciális pszichoterápia. Fordította: Adorján Zsolt.

Animula Kiadó, Budapest.

54. Matthew W. Johnsona,∗, Katherine A. MacLeana, Chad R. Reissiga,

55. Thomas E. Prisinzanob, Roland R. Griffithsa,c: Human psychopharmacology and dose-

effects of salvinorin A, a kappa opioid agonist hallucinogen present in the plant Salvia

divinorum, letöltve: 2014.03.21., innen:

http://www.maps.org/w3pb/new/2010/2010_Johnson_23146_1.pdf

  58

2. számú melléklet: A dolgozathoz tartozó táblázatok  

1. sz. táblázat: A pszichoaktív szerek csoportosítása Depresszánsok Alkohol

Szerves oldószerek

Altatók, nyugtatók, szorongásoldók

Gyógyszerek alkohollal

Heroin és egyéb opiátok

GHB, GBL

Stimulánsok Kávé

Dohány

Ecstasy, MDMA

Amfetamin

Kokain

Hallucinogének Deliriánsok Csattanó maszlag, angyaltrombita, stb..

Disszociatív szerek Ketamin

Dinitrogén-oxid

PCP

Pszichedelikumok Minor Marihuána, hasis

ÚJ szintetikus drogok (2C-B, 5-Meo-DMT, stb.)

Ibogain

LSD

Pszilocibin gomba

Major Meszkalin kaktusz

Látnokzsálya

DMT (ayahuasca, yopo, stb.)

LSA (kék hajnalka, Hawaii törperózsa, stb.)

  59

2. sz. tábla: Statatisztikai eredmények: Az egyes csoportok átlagai az egyes mérési tartományokban

csoport N Mean Std. Deviation

Std. Error Mean

Mi 1 16 ,01414 ,005610 ,001402 2 25 ,02123 ,011638 ,002328 Tagadás 1 16 ,04868 ,014038 ,003509 2 25 ,04560 ,010002 ,002000 Szelf 1 16 ,08684 ,034121 ,008530 2 25 ,10858 ,027949 ,005590 Kogníció 1 16 ,02298 ,005606 ,001401 2 25 ,02205 ,006571 ,001314 Pozitív é. 1 16 ,00635 ,002608 ,000652 2 25 ,01151 ,005341 ,001068 Negatív é. 1 16 ,00587 ,003786 ,000946 2 25 ,01178 ,005871 ,001174

3. sz. tábla: Statisztikai eredmények: Korreláció az 1. (pszichedelikus utazók) csoportban

Mi Tagadás Szelf Kogníció Poz.érz Neg. érz Mi Pearson

Correlation 1 ,476 ,648(**) ,413 ,515(*) -,083

Sig. (2-tailed) ,062 ,007 ,112 ,041 ,759 N 16 16 16 16 16 16 Tagadás Pearson

Correlation ,476 1 ,631(**) ,398 ,851(**) -,218

Sig. (2-tailed) ,062 ,009 ,127 ,000 ,418 N 16 16 16 16 16 16 Szelf Pearson

Correlation ,648(**) ,631(**) 1 ,420 ,581(*) -,033

Sig. (2-tailed) ,007 ,009 ,105 ,018 ,902 N 16 16 16 16 16 16 Kogníció Pearson

Correlation ,413 ,398 ,420 1 ,518(*) ,607(*)

Sig. (2-tailed) ,112 ,127 ,105 ,040 ,013 N 16 16 16 16 16 16 Pozitív é. Pearson

Correlation ,515(*) ,851(**) ,581(*) ,518(*) 1 ,008

Sig. (2-tailed) ,041 ,000 ,018 ,040 ,976 N 16 16 16 16 16 16 Negítív é. Pearson

Correlation -,083 -,218 -,033 ,607(*) ,008 1

Sig. (2-tailed) ,759 ,418 ,902 ,013 ,976 N 16 16 16 16 16 16

** Correlation is significant at the 0.01 level (2-tailed). * Correlation is significant at the 0.05 level (2-tailed).

  60

4. sz. tábla: Statisztikai eredmények: Korreláció a 2. (háborítatlanul szülők) csoportban

Mi Tagadás Szelf Kogníció Poz.érz. Neg.érz Mi Pearson

Correlation

1 -,206 -,042 -,088 ,229 ,153

Sig. (2-tailed) ,323 ,840 ,677 ,271 ,466

N 25 25 25 25 25 25 Tagadás Pearson

Correlation

-,206 1 ,185 ,194 -,452(*) -,131

Sig. (2-tailed) ,323 ,375 ,353 ,023 ,534

N 25 25 25 25 25 25 Szelf Pearson

Correlation

-,042 ,185 1 ,291 ,121 ,076

Sig. (2-tailed) ,840 ,375 ,158 ,564 ,719

N 25 25 25 25 25 25 Kogníció Pearson

Correlation

-,088 ,194 ,291 1 -,026 -,170

Sig. (2-tailed) ,677 ,353 ,158 ,901 ,418

N 25 25 25 25 25 25 Pozitív é. Pearson

Correlation

,229 -,452(*) ,121 -,026 1 ,025

Sig. (2-tailed) ,271 ,023 ,564 ,901 ,907

N 25 25 25 25 25 25 Negatív é. Pearson

Correlation

,153 -,131 ,076 -,170 ,025 1

Sig. (2-tailed) ,466 ,534 ,719 ,418 ,907

N 25 25 25 25 25 25 * Correlation is significant at the 0.05 level (2-tailed).

  61

3. számú melléklet: Köszönetnyilvánítás  Köszönettel tartozom: Dr. Szummer Csabának az inspirációért és a szakmai útmutatásért. Dr. Geréb Ágnesnek – mindenért. Móró Leventének a szakmai útmutatásért és a mélyinterjúk elkészítésében nyújtott segítségéért. A Magyar Tudományos Akadémia Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének, amiért Narratív Pszichológiai Csoportja által kidolgozott Narratív Kategoriális Tartalomelemzési módszerre kifejlesztett, nyelvi elemző rendszer (NarrCat) használatát lehetővé tette. Szász Levente doktorandusznak, a szoftveres szövegelemzésben nyújtott szakmai útmutatásáért és segítségéért. Diáktársaimnak a mélyinterjúkért: Király Csabának, Sain-Halmen Ágotának, Ilon Juditnak. Dr. Albu Mónikának, Dr. Gyimesi Júliának és Dr. Szondy Máténak a műhelymunkákban elkészítésében nyújtott szakmai útmutatásáért. Évfolyamtársaimnak a közös gondolkodásokért. Munkatársaimnak: elsősorban Weichinger Nórának és Jankó Bálintnak. Az inspiráló gondolatokért és tapasztalatokért: Bóna Lászlónak, Kántor Árpádnak, Rákos Péternek, Súth Andreának és Tasnádi Istvánnak. Gyerekeimnek: Gáspárnak és Emmának! És végül, de nem utolsó sorban: Légli Gézának.  

  62

4. számú melléklet: PPT prezentáció

A"pszichedelikumok"terápiás"lehetőségei6

A terápiás lehetőségek felvázolása két módosult tudatállapot összehasonlításán

keresztül: pszichedelikus utazás és háborítatlan szülés

2014.04.30. Lenhardt Anita 1

 

  63

Miért&fontosak&a&pszichedelikumok?7

•  A “transz” jelentősége •  Megváltozott tudatállapot –

dimenzióváltás •  Múlt és jövő: modern, vagy ősi megközelítés?

•  Amikor a haláltól félünk, az élettől félünk?

2014.04.30. Lenhardt Anita 2

Miért&fontos&a&háborítatlanság?3

2014.04.30. Lenhardt Anita 3

•  A születés minősége, az élet minősége

•  Sajátos módosult tudatállapot - beavatási rítus?

•  Trauma és elakadás •  Gyógyító erő •  Spontán holotróp légzés •  Különleges közösségi

élmény 3

  64

Miért&fontos&Geréb&Ágnes?1

2014.04.30. Lenhardt Anita 4

A"kutatás)•  16 pszichonautával készült mélyinterjú •  25 szülésleírás •  A módszer: narratív szövegelemzés •  4 modulban, 6 mérési tartomány

o  Kognitív modul o  Én-mi referencia modul o  Érzelem modul (pozitív/negatív) o  Tagadás modul

•  A két módosult tudatállapot 2 mérési tartomány tekintetében egyezik meg

2014.04.30. Lenhardt Anita 5

  65

Miben&és&miért&különbözhet&a&két&MTÁ?&6

•  Pozitív/negatív érzelem •  Mi-én referencia •  Együttjárások a csoportokon belül

2014.04.30. Lenhardt Anita 6

Terápiás(lehetőségek0•  A jövő terápiája? •  Aktuális nemzetközi kutatások és gyakorlat

2014.04.30. Lenhardt Anita 7

  66

Köszönöm'a'figyelmet!0

2014.04.30. Lenhardt Anita 8

  67

5. számú melléklet: A vizsgálat alapjául szolgáló mélyinterjúk és szüléstörténetek 1. számú pszichonauta mélyinterjú Mit jelent számodra a spiritualitás fogalma? Ez mit jelent a gyakorlatban - hogyan hat ki a mindennapjaidra és/vagy kiemelkedő élethelyzeteidre, választásaidra? Igazából érdekes kérdésnek tartom magát a spiritualitást. A templomok falai közé szorult és onnan sugárzott vallásokban és az itt megjelenő Isten szimbolikájában nem hiszek. Úgy gondolom, hogy a bibliai Paradicsomi állapotot is valamiféle pszichedelikus szer idézhette elő. Véleményem - és ha lehet így nevezni - hitem szerint, az emberi test, mint fizikai megnyilvánulás már önmagában egy templomot képez. Szerintem az embernek elsősorban önmagában kell hinnie. Hisz senki nem tudja mi jó magának az egyénnek, csak az egyén saját maga. Na meg legalább annyira foglalkozniuk kellene az embereknek saját bensőjükkel, mint ahogyan azt teszik a külsejükkel. Mindez egy önismereti ’ túrával ’ elérhetővé válik. Ilyen lehet pl. a megvilágosodás is valamint a megváltás is, amelyekhez imádkoznak. Szerintem ezt a két állapotot mindenki saját magának tudja megteremteni. Mindez a mindennapjaimban egy harmonikus állapotként jelenik meg, ahol a test és a lélek teljes összhangban áll egymással. Illetve különféle pszichedelikumok rituálészerű használatában, melyeket elsősorban önismereti célzattal, ill. különféle alkotások egyféle ihletadójaként használok. Ezalatt azt értem például rajzok és versek esetében, hogy az ember elmerül mély bugyraiban és onnan felhoz bizonyos dolgokat a tudat mélyéről és aztán elemezheti azokat a saját megismeréseképpen. Mivel rengeteg motívumban jelennek meg a növények, és egyébként is közelinek érzi magát ezekben a másállapotokban az ember a növényekhez. Ezáltal lehet azt mondani, hogy szentként és istenekként tekint rájuk az ember. Ez azt hiszem, megjelenik bizonyos törzsi kultúrákban is. Amely kultúrák egyébként már gyerekkorom óta lenyűgözéssel töltenek el. Mondhatni civilizáltabbnak is tartom, mint a hétköznapokban megélt társadalmi jelenséget. Kiemelkedő élethelyzetek közül talán kettőt tudnék kiemelni most így hirtelen. Az egyik a pozitív gondolkodásban, ill. magában az elhatározásban rejlik. Ami emlékeimben úgy nyilvánult meg, hogy „vagy vele, vagy nélküle, de boldog leszek”… és így is lett. Nem telt bele egy hétbe és máris egy új párkapcsolatban találtam magam, mely ezúttal egy életre szóló. A másik, és ehhez szükséges leírjam az előzményeket is, azt hiszem április volt vagy talán május… Nem ez volt az első alkalom már a Salvia Divinorum fogyasztására, ezúttal egy barátommal. Most szó szerint nem találom meg a népi közmondást mely eszembe jutott ebben a másállapotban, de azért nagyjából megpróbálom felidézni, amely valahogy így hangzott, hogyan is halhatna meg az, akinek zsálya terem kertjében? Természetesen gondolom, itt az orvosi zsályára utal a közmondás. De mindezt félretéve ez jutott eszembe akkor, és a válasz szinte megdöbbentő volt. Amely egy közös megállapításunk részét képezte. „Sehogy!” Mint általában ha az ember társaságban „tép be” nincs túlzottan alkalma arra, hogy saját magában elmerengjen. Így a fentiekben említett választ – ráadásképp – röhögés is kísérte. Eköré a „tanítás” köré – ha fogalmazhatok így - későbbiekben rengeteg hasznát is vettem, és szövődtek köré olyan elméletek is, amelyek magával az élettel, a létezéssel kapcsolatosak. Tehát a halál nem létezik. Hát igen, attól, hogy az emberi szem standard állapotban primitív látásmóddal van megáldva és épít arra, hogy „hiszem, amit látok”, ez a látásmód valójában elég sok mindent eltakar az ember szeme elől. Többek közt ezt is. De enélkül a látásmód nélkül, meglehetősen nehezen tájékozódnánk anyagi világunkban. Az aurát, mint jelenséget meríteném most a reikiből, amely az emberi testet és bármilyen élettel töltött testet, és bármilyen testet körülvesz. Erre a jelenségre úgy tekintek, mint

  68

egyfajta magzatburokra, és talán még mi sem születtünk meg. Szerintem egy folytonos születésben veszünk részt és annak különböző állapotait éljük meg. Javarészt ezekből a tapasztalatokból táplálkoztam abban a kiemelkedő élethelyzetben is, amikor koraszülött Kislányunkat ’ elveszítettük ’, amit ’ normális ’ halmazállapotú, vagyis alaphelyzeti állapotú emberek halálként ’ élnek meg’. Ennek a bekövetkezett eseménynek az ún. feldolgozásában ( nem szeretem ezt a szót, csak azért, hogy érthető legyen), vagy elfogadásában is rengeteget merítettem a fentiekben megtapasztalt állapotokból. Míg sok ember évekig depresszióval meg stresszel küzd, nekem magyarázatként szolgáltak a fentiekben leírt tapasztalatok. Valamint a következő idézet is rendkívül hasznos lehet bárki számára: „Ahhoz, hogy túléljük az élet külső és belső csapásait, egyéni mitológiát kell teremtenünk.” – Szakállas Zsolt ...és egy ismeretlen szerző tollából a következő: „Isten egy tudatállapot.” Pl. ezeknek a tudatában, úgy tekintek a Kislányomra, attól, hogy fizikailag nem érzékelem, vagyis nem látom a szem látásmódja hibájából, attól ő még jelen van, akár most is. Illetve (és ez hátha segítség más számára is, aki azonos cipőben jár) az a gondolat ötlött belém még régebben, hogy azért ment el, hogy azután ketten jöjjenek vissza, csak a testvéréért ment. Tehát ikreink lesznek. Lehet ez így zagyvaságnak tűnik, a megítélést Önökre bíznám. Nekem, Nekünk mindez segít, aztán remélem másnak is fog. Annyit még hozzátennék, hogy véleményem szerint a maguktól jövő gondolatok, a spontán jött gondolatok a legértékesebbek. Ezekre hagyatkozva, valamint Feldmár András szavaira, hogy valami éltet bennünket. Életünk egy öntudatlan állapot, melyet megpróbálunk félrekormányozni. A választásaimat is így írnám le, röviden, egy példán keresztül, hogyha elképzelünk egy bevásárlóközpontot például. Toljuk a bevásárlókocsinkat a polcok között rezgésszámainkkal. Majd a velünk azonos rezgésszámú terméket leemeljük a polcról. Szóval, ha ingerültebben tologatjuk a bevásárlókocsit, akkor nagy valószínűséggel, olyan terméket emelünk le a polcról, amelyet valószínűleg egy elégedetlen munkatárs készített… Ekképpen választok, szóval ha nyugodt vagyok, meg harmonikus, akkor ilyen személyek vesznek körül, de ha ’ becsúszik ’ a látómezőbe egy ingerültebb halmazállapotú egyén, az engem nem fog felidegesíteni, hanem jól kezelem, és segítségére lehetek ebben az esetben. Kicsit olyan ez, mint a vonzás törvénye. Kár, hogy sokaknak talán túl misztikusnak tűnik, aztán nem hisznek benne. Pedig valójában az van, amiben hiszünk. Szóval egy önismereti ’ túra ’ is akkor sikeres, ha magunkban hiszünk. És engem ez mozgat. A korábban szentnek nevezett növények pedig segédeszközei önmagunk felébresztésének. De egyébként működik nélkülük is, szóval, ha az ember ír valamit egyfajta relaxációs állapotban és azt spontán teszi, és aztán újraolvasva elemezgetni kezdi, akkor sok mindent levetíthet ezzel önmagára, amely talán egy pillanatnyi állapotát közli, talán régebbi sebeket. Bármit. - Milyen gyerekkori és serdülőkori "spirituális" behatások értek? Pl. vallásos neveltetés, spontán misztikus élmények, megismert irányzatok, a spirituális ösvényt meghatározó/kialakító történések, stb. Emlékeim szerint gyerekkoromban nem ért vallásos neveltetés. A szüleim sem vallásosak. Ami most eszembe jut az talán egy aranyborítású biblia volt, amelyben a történet meseszerűen volt levezetve, ill. képekkel volt illusztrálva. A könyvet lapozgatva nem kötött le túlságosan – mint ahogy egyéb más könyvek sem, pl. regények, vagy kötelező olvasmányok… stb. - a képeken végigfutottam. A csillagászat, a biológia, az ismeretterjesztő könyvek viszont annál inkább érdekeltek. Talán a teremtés történetét elolvastam, vagy egy kicsit tovább is, mert azért most ’ ugranak ’ be ilyen bibliai képek. De ezek nem hiszem, hogy a gyerekkoromból erednének. ( Előre ugorva egy kicsit az időben, még az érettségim alkalmával is üres lapot adtam vissza a Bibliából. De azért terveztem már, hogy elolvasom egyszer…) Spontán misztikus élményekre nem emlékszem, az első ilyen megmagyarázhatatlan esemény valamikor kamasz koromban ért először. De szerintem hasonló eseménnyel már

  69

sokan találkoztak. Röviden felvázolnám. Szilárd meggyőződésem volt, hogy a kulcscsomómat a fotelban helyeztem el, és amikor kerestem, akkor nem volt ott. Feltúrtam érte az egész szobát, nem volt sehol. Majd amikor a sürgés-forgás közepette visszatértem a fotelhoz, akkor vettem észre, hogy ott a kulcsom. Pedig többször is megnéztem ott, és nem hinném, hogy nem vettem volna észre. Hogy hová tűnt és mi lett vele, nem foglalkoztam vele akkor sem és utólag sem. Örülök, hogy előkerült, aztán tudtam menni a dolgomra. Hát, nem tudom mikor kezdtem el ismeretterjesztő filmeket nézni. Nem hinném, hogy annyira fiatalon már néztem, de mint ahogy említettem, hogy ilyen témájú könyveket olvastam, így érdekeltek különféle népcsoportok, kultúrák. Elsősorban a törzsi kultúrák. Azok közül is Dél-Amerika dzsungeljeit érzem a magamhoz legközelebb állónak. De ilyen pl. Mexikó is az ősi építészetével, kultúrájával. Vagy az ókori Egyiptom. Emlékeim szerint a történelem is az ókor végéig érdekelt. Az hogy mi volt utána, az abszolút nem… Nem mondom azt, hogy szüleim nem neveltek volna, vagy nem törődtek velem. Talán túl önfejű voltam – és ezt úgy érzem, hasznos lehet – de javarészt hagyták, hadd járjam az utamat. Nem mondták sosem, hogy nekem minek kell lennem, hogy milyen szerepbe bújjak, hogy milyen álarcot húzzak magamra. Egy kivételt tudnék felhozni példának csak, hogy tanuljak valamiféle zenét, de miután ez nem jött be nekem, így elfogadták a döntésemet. Azt hiszem, ezek is segítségemre lettek abban, hogy önmagam legyek. Útkeresésem, most 28 éves koromra elérte azt, amit talán mindig is tudtam magamról, de soha nem tudtam volna megfogalmazni. Megtaláltam a helyem a világban, tudom mik a céljaim, tudom, hogy éljek. Lehet, léteznek a világban ’ érett ’ vagy ’ éretlen ’ lelkek, akik már eleve ebben az állapotban jönnek a világra, és ezek közül az utóbbiak szorulnak támogatásra, vezetésre, segítségre. Vagy egyikőjük sem. Úgy gondolom, hogy önkifejező tevékenységgel – és itt a művészetekre gondolok elsősorban – mindenki megtalálhatja saját magát. Azért valljuk be, létezhetnek egy páran, akik nem tudják, mit akarnak, talán azért, mert nem engedik ’ szellemük ’ szabad szárnyalását, talán mert szégyellik spontán jött gondolataikat, ezáltal tagadva le önnön maguk létezését. Amelynek ki nem bontakozása – véleményem szerint – fizikai megbetegedésekhez vezethet. De ez egy másik történet… A reikivel kb. 25 évesen találkoztam először. Nem sajátítottam el minden csínját-bínját, vannak benne hasznos dolgok, bár nem éreztem 100%-ig magaménak. De roppant hasznosnak tartom pl. ezt is, azért, hogy az ember meglelje önmagát. Mindegy, hogy mit, de az embernek csinálnia kell valamit, amit saját maga felé tesz. Csak úgy semmi nem fog elindulni felénk. Én különböző szerhasználatok lépcsőin haladva – amelyek megelőzték a reikivel való találkozásomat – találtam meg spirituális ösvényemet. Aztán lehet ezt kapcsoltam össze utólag a verseimmel és a rajzaimmal is egyaránt. Melyek egyébként a rap zenére ill. a graffitire vezethetőek vissza. Mára - a kb. 21 éves koromban először megismert goa-trance – adott vonalat a spiritualitásomnak. Amelynek pszichedelikus közegében harmonikusan elvagyok. Mára legalábbis ezen a pontján állok spiritualitásomnak. Szerintem egy egyénnek nem szabad korlátoznia magát egyetlen konkrét stílusra, – ahogy tettem azt én is, korábban a rap-zenére - … Nyitottnak kell lenni mindenre, belekóstolni mindenbe, táplálkozni mindenből, meríteni mindenből. Aztán már csak élni viszonyítási alapjainkból és azok segítségével. - Milyen a szerhasználati "történelmed" - hogyan kezdődött és folytatódott a tudatmódosítás, milyen "korszakokra" bontható, hogyan változtak a szerhasználati célzataid? Hát mivel a pszichotróp anyagok közé van sorolva a dohány is, így én sem hagynám ki ebből a kategóriából. Úgy emlékszem 16 éves voltam, amikor először gyújtottam rá. Dohányzási ’ kultúrámnak ’ is megvan az a sajátossága, hogy nem folyamatos, hanem időszakonként változó. Eddig 4 év volt a leghosszabb idő amennyire abbahagytam. Aztán hol szívom egy fél évig /évig, hol pedig abbahagyom rövidebb / hosszabb időre. Szintén 16 körül lehettem, amikor megtapasztaltam az alkohol élettani hatásait. Ez kb. 21 éves koromig tartott különféle bulik keretein belül. ( Azóta ez teljesen visszaszorult alkalmi, tudatos, és

  70

mértékletes fogyasztásra.) 18 éves lehettem kb. mikor megismerkedtem a marihuánával, vagyis először fogyasztottam. (Valamint a hasist próbáltam még egy alkalommal, de én nem éreztem különbséget közte és a marihuána közt.) A későbbiekben az alkoholfogyasztást ez teljesen lekorlátozta. Ezt egy dolog előzte meg a habpatron és a nitro hígító ’ személyében ’. Talán nem normális társaságba keveredtem, utólag ezt elég nagy baromságnak tartom. Az utóbbit mindenképp. De szerencsére ez csak egy-két alkalmat fedett le. A későbbiekben tudatosult ez bennem, amikor vegyész pályára álltam, pedig sosem volt az erősségem a kémia, és sosem szerettem a kémiát. Mára mondjuk azt ’ vallom ’ minden a kémián alapszik, még maga a szerelem is. Igazából a szerhasználati célzataim azt hiszem a marihuánával kezdődtek, és javarészt akkor jelentkezett a tudatos használat a társasági vihorászás helyett, amikor egyedül téptem be. Ilyenkor javarészt rajzokkal foglalkoztam – mint ahogy azt már említettem – és versekkel. Akkor érzékeltem először a tudatos szerhasználat fogalmát. A következő növényt már említettem a Salvia Divinorum ’ személyében ’. 25-26 éves lehettem, amikor először használtam. De ezt a használatot megelőzte egy nagyjából egyéves tájékozódás a növényt illetően. De a használatában csak úgy, mint a marihuána használatában, vagyis fogyasztásának gyakoriságában semmiféle rendszert nem tudnék felállítani. Még azt sem tudnám mondani, hogy akkor használom, amikor eszembe jut. Nem függöm tőle, és egyiktől sem. De néha jó. Ugyanezt a dohányzásról nem mondhatnám el, a dohány sokkal aljasabb, mint ezek közül bármelyik. De szeretek dohányozni, és ha szükségesnek vélem, mindennemű beavatkozás nélkül képes vagyok arra, hogy megszabaduljak tőle. Szintén 25 éves lehettem amikor ’ fű ’ helyett ezt a ’ dizájner ’ drogok közé sorolt ’ herbált ’ kaptam. A legrosszabb élményem is ehhez köthető, amikor először használtam, bár ezt még részletezem a következő kérdések valamelyikében… Véleményem szerint a szerek pozitív és negatív hatásai nagyban függnek az egyén lelkiállapotától. Ezt gondolom, nem kell, külön bemutassam ez az alkohol esetében figyelhető meg a leginkább. Gondolok itt az agresszióra és még sorolhatnám. Más szerek más esetben legfeljebb paranoiát okoznak, de ezt követően az egyénnek szerintem van, min elgondolkoznia a megtapasztalt élményekből. Mert csak a már meglévő, ill. lappangó érzéseket, problémákat nagyítja fel. Ezáltal szerintem a kezelés is sokkal könnyebb, de ez azt hiszem már nem az én asztalom, és a tárgytól is elkanyarodtam kicsit, de azért benne hagyom… Szerhasználati célzataim továbbra is megmaradtak a kizárólag növényi anyagok rituálészerű használatánál. Ez egyfajta szakmai ártalom is lehet nálam a munkámból kifolyólag. De nem is bánom. Viszont a szintetikus anyagok felett magam is ítélkezem, de legyen szó akár a gyógyszerekről is. Előbb iszom gyógynövényekből készült teát literszámra, minthogy egy tablettát is magamhoz vegyek. Nem beszélve arról a vélekedésemről, hogy minden betegség lelki eredetű, és fizikai állapotuk is csak a problémák kivetülése. Véleményem szerint a növényi drogok nem érdemlik meg azt, hogy egy sorban vagy akár egy szövegkörnyezetben említsék és tiltsák ugyanazon drog gyűjtőfogalom alatt. Hacsak nem összehasonlításról van szó… Megint elkanyarodtam. A következő anyag, amivel kapcsolatba kerültem újra csak más kivitelben az a kéjgáz volt, ez vagy ez évre vagy a tavalyi évre tehető. Hát nem vittem túlzásba ezt sem, de mivel a használata során a kommunikáció szinte lehetetlen, így volt alkalmam a javamra, az önismeretemre, az elmélkedéseimre fordítani a hatását. Amelyet túlzottan az óta sem feszegettem, bár érdekes volt hallani azt a fémes hatást, érezni a rezgést, mintha minden rezgésből állna még mi magunk emberek is. Gondolom ez nem új keletű felfedezés, de az az érzésem ’ támadt ’ mintha egy központi pontnál lennénk összekötve mi emberek, és már a ki nem mondott gondolatok is egymáshoz tartoznának. Ezt nehéz érthetően megfogalmazni, de azért megpróbáltam. A következő anyag a Psilocybe mexicana… Két alkalomról volt szó életem során, ez

  71

esetben is az első élménytől azért kicsit tartottam, a második kevésbé volt intenzív, vagyis tudtam mire számítsak. ( De a Salvia Divinorum első használatánál is éreztem azt az izgalmi állapotú szívverést, de szerintem ez teljesen normális… ) Mivel mindkét esetben társaságban fogyasztottam így nem volt egyszerű saját gondolataimra figyelni melyekben a normális tudatállapot szinte sejtszintű tudatosságra zsugorodott. Így a néhai párbeszéd mellett javarészt csak bámészkodtam, és próbáltam összekötögetni a rajtam kívülálló dolgokat a bennem meglévő dolgokkal. Magáról az emberi agy apróságáról elmélkedtem az univerzumi méretekhez képest. A hatás leginkább az akváriumi halakéhoz hasonlítható. A szavak értelmén elmélkedtem és a tátogáson, a belélegzett levegőn… stb. Mindközül azt kell, mondjam, hogy a Salvia Divinorum áll hozzám a legközelebb. Igaz a megtapasztalt hatások közül nem ő rendelkezik a legintenzívebb élménnyel, de valamiért mégis. Talán az Ayahuascát és a meszkalin-kaktuszt, a Tabernanthe ibogát még kipróbálnám életem során… - Hogyan kerültél kapcsolatba - először vélhetőleg hallomásból, később személyesen - (1) általában a drogokkal, (2) a pszichedelikus szerekkel, (3) a pszichedelikus szubkultúrával, és (4) a spirituális célzatú pszichedelikum-használat ideájával? Hát ebből a kategóriából azt hiszem, kihagynám a szégyenfoltként szereplő oldószereket. Bár nem bántam meg életem egyetlen pillanatát sem. A marihuánával, vagyis annak gondolatával valóban hallomásból ismerkedtem meg először, aztán ugyanezen forrásból, vagyis társaságból én ki is szakadtam. Ezt követően új embereket ismertem meg, akik ismételten meséltek róla. Mindaddig, míg nem próbáltam magam is, addig elítéltem. A többi általam fogyasztott pszichedelikus szerrel már az internet segítségével ismerkedtem meg. Rengeteg beszámolót, véleményt, tapasztalatot és élettani hatásokat olvastam. Így esett a választásom a Salvia Divinorumra is, ahogy azt már említettem. Nem érzem helyén valónak, hogy az ún. ’ dizájner ’ drogok közé sorolták be, csak azért mert közel egy időben jött be más szintetikus laborhulladékkal. Magával a pszichedelikus szubkultúrával először úgy emlékszem 21-23 éves koromban találkoztam először. Igazából most ismerkedem vele jobban, mélyebben. Mind idáig a goa-trancet magam is zajnak érzékeltem, nem voltam az elektronikus zene híve. De a kultúrából fakadó festészet és más művészeti alkotások mindig is tetszettek. A zenében megmaradtam válogatósnak. Nem követem úgy a kultúrában foglaltakat, hogy másra nem terjed ki a látószögem. Ismerkedem ezzel a stílusirányzattal is. A spirituális célzattal történő szerhasználat igazából egy belülről fakadó dolog. A mértéktelenség nem vezet jóra. De azt hiszem ez mindenre igaz. - Meséld el röviden (1) (egyik/"a") legjobb, (2) (egyik/"a") legrosszabb, és/vagy (3) egy jellemző/átlagos pszichedelikus utazásodat (célzat, felkészülés, szet, szetting, akut élmények, utólagos élményfeldolgozás) Hát mielőtt belekezdenék az élmények boncolgatásába, azért annyit leszögeznék, hogy a legrosszabb élményeim az alkohollal állnak kapcsolatban, és elég, ha csak a másnaposságra gondolok. A már fentiekben említett ’ herbált ’ utólagosan inkább pillanatnyi kellemetlenségként ítélném meg, vagyis akkor, ott, abban a pillanatban váratlanul ért, pláne, hogy nem számítottam ilyen intenzív és anatómiai hatásra. ( De későbbi tapasztalatokat leszűrve, azt kell mondjam soha többet… ) Előző lakhelyemen kb. fél évig laktam, ez idő alatt történt egy napon, hogy hazaértem az esti órákban, hogy előszedtem – a már csak volt – vízipipámat. Fogalmam sem volt arról, mit viszek haza. Fűre és annak hatásaira számítva, megraktam a pipát… - Annyit azért még kiemelnék, hogy közölték velem, ebből ne tegyél rá, bele annyit… stb. – Megközelítőleg 1 g- ról lehetett szó összesen. Én ennek ránézésre a harmadát szívtam el. Egyedül voltam, senki nem volt velem – a józan vigyázók amúgy is egyfajta belső kellemetlenséget generálnak más állapotban, ezzel arra utalok, hogy a közérzetem megváltozik. – Konkrét előkészülete nem volt, a gépet kapcsoltam be utána, hogy majd hallgatok egy kis zenét, talán Sting - Desert rose volt. De ez csak később… Szóval álltam a konyhában a pipám társaságában és meggyújtottam. Már az első slukk intenzitása meglepett, mert ilyen hirtelenséggel marihuána esetén nem szokott elkezdődni.

  72

Épp az első slukkot fújtam ki, amikor arra lettem figyelmes, vagyis úgy érzékeltem, hogy a megszokottnál sokkal lassabban száll a füst. Arra nem emlékszek már, hogy történt e valami még a konyhában, elpakoltam az biztos, miután elszívtam, aztán a szoba felé vettem az irányt. Éjszaka volt, hajnal 1-től nem igen volt több. Bekapcsoltam a gépet, a maga lassú tempójában betöltött a rendszer, zenét hallgattam, majd videókat néztem. A mozaikszerű látásmódom, meg az, hogy minden kontúrosabbnak tűnt, egyáltalán nem zavart. Inkább a hangszórók zavartak, így ezt a tevékenységemet felfüggesztettem. Egyszerűen képtelen voltam beállítani úgy a hangerőt, hogy ne érezzem túl hangosnak. Lefeküdtem az ágyra, nem feküdhettem sokáig, mert a gép zúgása is legalább ennyire zavaró tényező volt. Így kikapcsoltam. A következő a csend volt. A csendet hallgattam, meg az éjszaka hangjait, a felettem lakó szomszéd ágyrecsegését, stb. A csend hatására a szó szoros értelmében egy belső utazáson vettem részt, a testem hangjait hallgattam. Csontok, ízületek – éreztem őket. Majd a szapora szívverésemre lettem figyelmes. Ettől kissé megijedtem, mert úgy éreztem, hogy túl mereven fekszek az ágyon. Ami ezt követte, azok az erek voltak, a vörösvértestekkel. Úgy éreztem magamat belülről, mint egy autópálya. Mivel ilyen intenzív hatásra nem számítottam, ez kissé félelemmel töltött el. Ezt követően próbáltam kiszakadni ebből a forgalomból, azzal kísérleteztem, hogy tudok e olyan tevékenységet végezni mozdulatlanságomból, melyeket én akarok. Felültem, sikerült. A következő egy korty víz volt az ágy melletti palackból, sikerült, ez megnyugtatott. Ezt követően talán már aludtam is. Az álomba merülés csukott szemmel, olyan lassan társította elém a képeket, mintha egy filmet néznék. De lehet, hogy ez egy másik élmény volt, kissé összemosódnak. Az élmény feldolgozásával nem voltak problémák. Először mondjuk örömmel töltött el, hogy lejöttem róla. Aztán mára, mint emlék csodával tölt el, így utólagosan. Két – három hétig a használata után elemezgettem a ’ látottakat ’, meg gondolkoztam rajta, aztán mikor úgy hozta az alkalom, már csak annak tudatában nyúltam hozzá, hogy tudom mit csinálok, és így a mennyiségen is volt mit lefaragni. Későbbi tapasztalataim nem rosszak ’ vele ’, a hatása is elfogadható. De elsősorban inkább marihuána. A szintetikus drogok, olyanok, mint a szilikon mellek, legfeljebb viszonyítási alapként érdemes megtapintani, hogy aztán ténylegesen rájöjjünk arra, hogy még mindig a természetes keblek az igaziak. A legjobb ' utazásom '? Nem volt olyan sok, de ennyiből is nehéz kiemelni egyet. Hát az előző anatómiai utazásom után akkor talán a Salviával kapcsolatosan emelnék ki egyet. - egy pár gondolat erejéig visszakanyarodva a szintetikus és természetes anyagokra, a füst szerintem elengedhetetlen tartozéka egy ilyen ' túrának ', a porokkal, a tűkkel, a kivonatokkal nem értek egyet… Sőt egyenesen undorító! - Szóval Salvia... A helyszín akár az előző esetben a konyha volt, szintén egyedül voltam, az időpont kevésbé rémlik már. Annyi biztos, hogy éjszaka intenzívebben fejti ki a hatását, talán az ember éjszakai csendes lelkiállapota miatt. A volt vízipipámat ismételten előszedtem. Hát mit mondjak, volt bennem egy kis izgalom előtte. Az első pár slukk után jelentkezett egyfajta bizsergés, majd pezsgés, ami körül ölelt. A hőérzetem kicsit megváltozott. Nem emlékszem pontosan mennyit szívtam el belőle, de ahhoz elegendő volt, hogy megéljem a ' nem vagyunk egyedült '. Teljesen barátságos állapot. Az érzékelés megváltozik ugyan, de a pipa újragyújtásáért felelős részeim aktívak maradtak. Egy nő jelenlétét éreztem, nem láttam őt ugyan. De egyfajta telepatikus kommunikációt folytattam le vele. Azt hogy miről már nem emlékszem. Egy másik alkalommal a mosogatás volt a tárgy, és mivel nem szeretek kapkodni semmivel, így halomban állt a mosogatnivaló. 10 percem volt még a buszom indulásáig, és a hatása alatt nekiálltam elmosogatni, pedig szilárdan emlékszem arra, hogy még a pipa előtt normálállapotban tettem magamban egy olyan megjegyzést, hogyha majd hazaérek, megcsinálom. Erre elmosogattam egy pár slukk után… Meglepő volt. Nem kerültem tőle önkívületi állapotba, tudtam magamról, meg mellé róla is. Nem unatkoztam. Az intenzívebb hatása 10-15 perc alatt abbamarad, ez újabb rászívással felerősíthető, de nekem abban a pillanatban indulnom kellett. Harmonikus állapotot éreztem, egyfajta lelki csendet, nyugalmat, ahogy éreztem élni a virágokat, a bokrokat melyek mellett elhaladtam.

  73

Tekintetem hosszasan rájuk szegeződött, míg egyfajta paradicsomi állapotot árasztottak. A feldolgozása érdekes kérdés, mivel egy ' párbeszédként' éltem meg, így olyan hatásban jelent meg, mint amikor az ember kirándul, hogy egyszerre éli meg és dolgozza fel. Röviden, él az élményben és annak teljesen átadja magát. Felszabadult életérzés mondhatni. Semmi idegesség, stressz vagy depresszió. Mindig egy otthonos közeg melyben otthon érezzük magunkat. Végtelen nyugalmat árasztva. De gondolom, ehhez kell egy ezzel azonos, nyugodt ideg és lelkiállapot, ellenkező esetben nem tudom milyen hatást válthat ki. Én összhangban érzem magam a természettel amúgy is és a használat során is, a Salvia pedig csak felerősíti. Az állandó és folytonos életről nem is beszélve… Hatása csökkenésével rengeteg elméletet, bölcsességet sugároz és/vagy tár fel filozófiai, ill. pszichológiai témakörökben. Gondolom, teszi mindezt az érdeklődési köreimen belül, amelyek lehet később vagy máskor az életem során maguktól is 'feltárásra' kerültek volna, de így biztosan és minden bizonnyal. A halál, mint nem létező állapot mindenesetre megnyugtató lehetne más számára is. De most még egyfajta zsarolási felületet képez az embereken eluralkodó felesleges félelmeken keresztül, hogy félti minden organizmus az elmúlástól létformáját. Pedig mennyire megnyugodna mindenki, ha tudná, félni nincs mitől… Mindenki éli a maga világát, és talán az a helyes mindig, amit az egyén gondol, és ennek így is kell lennie… Tartósan megváltoztatni csak a tapasztalás képes. Bár azért a segítőszándék megvan bennem, de újabban csak akkor, ha kérik, egyébként 'hiábavaló szájtépés'... Mindenfelé önmagunkon keresztül vezet, az út Elnézésed kérem, hogy ismételten elkanyarodtam, de bővebb információból, talán te is jobban tudsz 'táplálkozni' ... Hátha hasznosak ezek is, ha másban nem is, de talán segít megérteni egy-egy kérdéseidre adott választ. A ’ trippek ’ során egyfajta bölcsességek jutnak eszedbe, melyeket az életedre vetítve használsz. Olyan, mint mikor egy neveléssel megért az ember mindent kivétel nélkül, már egyetlen gondolattól. Csak a rohanó embereknek nem szokásuk elmélkedni a dolgokon, ahogy megnézni egy árva fűszálat sem. De ez gondolom mindenki számára egyértelmű. Nem is lenne több értelme. Ez a típusú életmód pedig egyfajta lassításra ösztökél, mert néha kell, hogy elvessz a tevékenységedben. - Kihatott-e (és ha igen, hogyan?) a pszichedelikus/spirituális szerhasználat a gyakorolt spiritualitásodra? Pl. rendszeresítette-e nálad a jógát, meditációt, közösségbe járást, ilyen témájú könyvek olvasását, egyéb szellemi gyakorlatok végzését, stb.? Őszintén megvallva nem rendszeresítette, vagy fokozta nálam az ilyen típusú könyvek olvasását. Eddig is elolvastam az ilyen stílusú könyveket és ezt követően is elfogom. Talán annyit változtatott meg bennem, hogy a pszichedelikus irodalomban érzem úgy először, hogy megtaláltam a helyemet. De többet olvasok pszichológiai, illetve filozófiai irányvonalú cikkeket, előadásokat, stb. Legutóbb Aldous Huxley: Az észlelés kapui c. könyvet olvastam. Egy mondat miatt emelném ki jelen pillanatban, és idéznék: „Mindig is gyenge vizualitással bíró személy voltam…” Ezt talán nem tudtam volna megfogalmazni, de úgy érzem tökéletesen illeszkedik rám. Ez talán megmagyarázná azt is az önismereti célon felül, hogy miért élek a pszichedelikus szerek által nyújtott élményekkel. Néha kell, hogy az ember szabadjára engedje a fantáziáját, és lássa is. Bár azt tapasztaltam, hogy a fentiekben említett anyagok hatása alatt sem engedem el magamat 100%-osan. Ezen felül a szerelem talán azaz ’ anyag ’, amely a felszabadultság élményét hordozza magában. Nem mondom, hogy nincs humorérzékem, de az esetek többségében komoly dolgokkal foglalkozok. Ilyen volnék, elfogadtam magamat ilyennek, és ez így van rendjén, nincs is miért ellenkeznem. A meditációt és a lelki gyakorlatokat azért hagytam ki, mert ezek lehetőségeivel nem élek. Java részt a verseimmel és a rajzolással szoktam ellazítani magamat, azon módon, hogy a spontán jövő gondolataimra koncentrálok és jegyzetelek. Ennyi azt hiszem. - Összességében hogyan ítéled meg a pszichedelikus szerek hasznosságát az életutad, életminőséged, és személyes fejlődésed tekintetében? Azt a szégyenfoltot leszámítva melyet már említettem, a pszichedelikus szerek használatát

  74

úgy érzem, harmonikusan élem meg. Sokat merítek az általuk hordozott információkból. Az életminőségemet nem változtatta meg negatív irányba. Viszont sok esetben segített elfogadni, a hétköznapok nehezebb helyzeteit, amelyeket még rugalmasabban kezelek. Mondhatnám úgy is, hogy akkor foglalkozok a dolgokkal, amikor odaérek. Nem pörgök rá, nem kattogok rajta, csak rugalmasan. Mindent elég egyszer elképzelni. A módosítás, pl. egy szabad vers esetében nem helyénvaló. Meg kell hagyni szabad áramlását. A szexből is a spontán szex a legjobb, miért ne lenne magából az életből is? … Mivel folyamatosan bővülnek a tapasztalataim, így megosztanám legfrissebb elgondolásomat is, amelyen még magam is meglepődtem, miért érez egyfajta vonzalmat az ember a ’ más ’ tudatállapotokhoz, mikor minden napra kijut belőle mindenkinek minden éjszakára, álom formájában… Azt hiszem, ezt még elemezgetem… -Hány éves vagy? Nemed? 28. Férfi. -Volt-e pszichotikus a családodban? Nem -Fogyasztottál-e antidepresszánst pszichedelikum használata során? Nem, máskor sem. 2. számú pszichonauta mélyinterjú É: Mit jelent számodra a spiritualitás fogalma? C :Milyen jó kérdéseid vannak... Egyrészt vannak az olyan kérdésekre való válaszadás amire nem lehet válaszolni Tehát mondják van egy filozófus, nem tudom ki mondta: hogy a legfontosabb kérdés a filozófiában, hogy miért ne legyünk öngyilkosak helyből. Ha belegondolsz tényleg tök igaz: Élünk, meghalunk vége a dalnak és a spiritualitás nekem erre a kérdésre való válaszadás É: Komoly... És ez mit jelent a gyakorlatban? Hogyan hat ki választásaidra, mindennapjaidra, kiemelkedő élethelyzeteidre? C: Nem vagyok önző. Illetve nem. Szeretném ha ez igaz lenne. Próbálok úgy csinálni, mint aki nem önző. Ez megint csak az van, hogyha úgy vesszük az életet, hogy csak én vagyok aztán meghalunk, ha úgy vesszük az életet, hogy csak én vagyok és csak az a fontos, hogy nekem jó legyen, akkor az teljesen egyértelmű, mert mások nincsenek. Megint a klasszikus filozófiai kérdés: honnan tudom, hogy neked van öntudatod? Nem tudom, ha okos lennék tudnám ennek a filozófiai irányzatnak a nevét is. De nem vagyok okos. Ez kielégítő válasz? É: Abszolút. Milyen gyerekkori és serdülőkori spirituális behatások értek? Ilyen lehet mondjuk: vallásos neveltetés, spontán spirituális élmény C: Vallásos élmény nem volt, szüleim ateisták, nagyszüleim nem, de ők nem voltak nagyon meghatározók. Az életemben a spontán misztikus élmény az érdekes kérdés. Egyszer volt egy álmom: 18 lehettem, azt álmodtam, hogy szerelmes vagyok és nem úgy, mint ahogy az ember általában vágyni szokott másra: hogy önzőség, hogy féltékenység, hogy teljesen tök jó, teljesen tök jó, hogy te vagy, és másnap reggel hmm, olyan boldogság és béke volt. És ez az álmom azóta is teljesen tök élénken él az emlékezetemben és igyekszem így élni a valóságban is. Persze nem sikerül, de azért igyekszem. É: Milyen a szerhasználati történelmed? C: Először megtaláltam a daath-ot... Mennyi idős voltam? Húsz éves talán. Aztán elkezdtem olvasgatni, aztán így rájöttem, hogy a kábítószerek nem az a fajta sátán ahogy beállítják a médiában, legalábbis abban a fajtában ami akkor számomra elérhető volt. Aztán szerencsés voltam és elköltöztem az USA-ba. Ott voltam egy fél évet. És abban a furcsa helyzetben voltam hogy alkoholt azt nem ihattam, és a helyi fűdealer az a szomszédban lakott. Persze ittam is. De akkor az volt a kérdés, hogy most csempésszünk piát törülközőbe, hogy ne csörögjön és a nevelőtanár ne tudja meg. Vagy átmegyek a szomszédba. Szia Béla kéne egy gé. Elég hamar rájöttem, hogy a fű se olyan rossz, mint amilyennek gondoltam. Elszívtam 1-2 joe-t. Aztán visszaköltöztem Magyarországra. Volt egy barátom, akinek volt egy barátja... Igazából a daathból nekem az derült ki, hogy az ember gombázik , lsdzik amik

  75

hasznosabbak, és a fű az csak szórakozás. Aztán valahogy szereztünk egy bélyeget, a diplomázásom megünnepelni 21 éves koromban. Az tök jó volt... Emlékezetes... Aztán azóta... az ilyesmit nehéz beszerezni. Régebben lsd-t fogyasztottam. Évente egyszer-kétszer. Most már inkább gombát, mert ahhoz egyszerűbb hozzájutni. Tehát évente 1-2x és nem sokat, tehát legutóbb másfél grammot. Tehát nem sokat, legközelebb mondjuk kell 2-2,5. É: Ez szárítottból van? C: Igen újabban mondják: hogy a hallucinogén szereknél mondják, hogyha az ember nem érzi jól magát a bőrében akkor ne próbálkozzon ilyesmivel, mert így rossz lesz neki. Ha az ember meg jól érzi magát a bőrében akkor minek? Én is ezt vettem észre magamon. Hogy az utóbbi öt évben egyre jobban érzem magam és egyre kevesebb motivációm van ilyet csinálni. Legutóbb már szinte csak szórakozás volt: nézni az agymozit. É: Elfogyott a mondanivalója? C: Jó kérdés... Most annyira nincsen maradjunk annyiban. É: Tök jó, hogy ilyen tudatosan állsz hozzá, és érzékeled, hogy mire volt jó és mit kapsz tőle C: Most őszinte leszek: csak szórakozásból kicsit túl sok logisztika kell hozzá. É: Hogyan kerültél kapcsolatba a spirituális szerhasználat ideájával és a pszichedelikus szubkultúrával? C: A daathról. Az a gondolat, hogy a kábítószerek nem feltétlen az ördögtől valók. Legutóbb meg kellet tanulnom németül, hát mit olvasson az ember: Aldous Huxley: Sziget, Albert Hoffman: Problémás Csodagyermekem É: Meséld el a legjobb pszichedelikus utazásodat? C: Ami az elejétől a végéig legjobb volt? É: elmondom előre... igazából te döntesz, hogy a legjobb, legrosszabb, általános, vagy átlagos élményről beszélsz-e, azt, hogy ezt te élvezeti, vagy tanulási szempontból értelmezed, ez rád van bízva. Igazából ilyen meghatározó élményre lennék kíváncsi. Illetve annyi részletére, amennyit te hajlandó vagy megosztani. C: Meghatározó élmény... Ha azt kérdezed, hogy ami meghatározta a pszichedelikus szerekhez való hozzáállásomat, akkor azt mondanám, hogy a legelső trippem. Az úgy történt, hogy ültünk egy kis magánházacskában. Kábé így néz ki, csak kicsit szakadtabb volt, mert akkor nem volt pénzünk. Elnyomtuk a bélyeget... az ember úgy működik, hogy nem tudja mire számít: kezdődik már, kezdődik már? Hé, mintha lenne valami. Hm, mintha látnék valamit. Mintha a falak hullámoznának. A falak egészen biztosan hullámoznak. Hé, ez működik, tök jó. Nem is feltétlen az volt az, hogy tök véletlen, hogy mi lesz. Nyílván tudtam, hogy mire számíthatok. Jól kiművelődtem... Rájöttem, hogy nem kell félni magamtól. Ennyi. Olyan volt ez, mint amikor az ember tulajdonképpen a nagylábujját megmártja a medencében. Hé, hideg a víz? Nem hideg, tök jó. É: Milyen célzattal használtad? A: Kíváncsiság. Lázadó szellem. Nem tudom... tiltott gyümölcs. Nyílván nem próbáltam volna ki, ha nem gondolom, hogy hasznos lenne. Mondjuk ennyi erővel tolhattam volna heroint is, ami a kíváncsiságot meg a lázadószellemet illeti, csak az egyrészt túl drága, megint csak nem pénzben. Másrészt ha lehet választani a hasznos és nem hasznos között, az ember nyílván a hasznosat választja. É: És a saját lelkiállapotod hogy jellemeznéd amikor belementél ebbe az élménybe? C: Elmondom hogyan... mint amikor az ember... tegyük fel, hogy van egy pince, ahol nem jártál még. És így igyekszel felfedezni szép lassan. Sötét van, akár hasra lehet esni. Szépen lassan haladsz előre. Mégis kíváncsi vagy mi történik, mész előre, kinyitod a fiókot. Ja... É: És akörül... nem tudom mennyire tudsz visszemlékezni... a beszélgetés elején mondtad, hogy olyan mint a 22-es csapdája, ha jó kedved van akkor minek, mert amúgy is jól van... Tehát, hogy jó kedvű voltál akkoriban? C: Abszolút nem voltam jókedvű

  76

É: Jó, erre voltam kíváncsi. És akivel csináltad? C: Ő szerintem akkor jóval boldogabb ember volt mint én. É: inkább az érdekelne, hogy belőled milyen érzést, érzetet váltott ki C: Először kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz... ilyen óvatosan, tartottam a három lépés távolságot. Aztán azt tudom, hogy utána milyen lett. Az egész lecsengése után úgy 12 órával, amikor már semmi nincsen, csak agymozi az ember csukott szemei mögött. Héé hát ez tök jó volt. Hazaérkeztem. É: Illetve... mondtad ezt a házat. Akkor otthon csináltad? C: Nem, ilyen teaház jellegű, magán teaház. É: Elégedett voltál vele? C: A világ legjobb helye volt ilyen szempontból. Közben egyszer elmentünk sétálni egy parkba. Hát az milyen kurva jó volt. Emlékszem, hárman voltunk, ketten utaztunk, meg aki vigyázott ránk. Azta odanézz micsoda jungel! Ő meg persze röhögött rajtunk. Ott volt, ahol most a zöld pardon van. Persze park... csak nem egy trópusi dzsungel, de akkor mégis úgy tűnt és tök jó volt. Persze ez teljesen szubjektív, meg teljesen személyes de akkor is tök jó volt. É: Akut élményekről szeretnél még mesélni? Ill még az utólagos élményfeldolgozásra szeretnék rákérdezni. Hogy hatott rád később? Nem feltétlenül 12 órával utána. C: Még mindig ugyanarról tripről beszélünk? É: Igen. C: Én akkor elmondom mi volt a hosszú távú hatása. Rájöttem, hogy nem kell magamtól félni. És el lehetett kezdeni kutatni azt, hogy miért is nem érzem jól magam a bőrömben. És ez nagyon nagyon sokat segített, hogy elkezdtem naplót írni. Elkezdtem leírni miért érzem magam nyomorultul, elkezdtem áskálódni. És ez nagyon-nagyon jót tett hosszú távon. Igazából a legelső trippnek az volt az eredménye, hogy hé van lelkivilágom! Lehet vele foglalkozni! Azta! Igazából tök nem értem, hogy hogyan. Mert ez az alapvető élményekből egyáltalán nem jött le, de mégis. Az is lehet, hogy ez nem a trip miatt volt, hanem mert elkezdtem olvasni a szakirodalmat. Szeretem azt hinni, hogy a trip miatt volt. É: Ha szeretnél, mesélhetsz általánosságban utazásaidról, vagy egy kifejezett rossz vagy akár átlagos élményről C: Rossz élményt? Hál istennek rossz élményem egy se volt. Egy volt ami... Kicsit szükség volt lelkierőre. Mondják azt, hogy dolgokra rácsavarodni nem jó, se tiltakozni ellene nem jó, csak a közép út az nagyon nehéz. Ez mikor is volt? 2009? akkor 26 éves voltam. Akkor bevettem egy fél bélyeget. Kb. 200 mikrogramm lehetett, vagy 150. Arról azt kell tudni, hogy még szűz voltam. Nagyjából négy óra hosszat gondolkoztam, hogy homokos vagyok-e, vagy sem. Tehát nem olyasmi, amin egy trip közepén kellene elkezdeni gondolkozni. Akkor még is muszáj volt, mert ha a trip közepén az ember tiltakozik akkor be is golyózhat... legalábbis azt mondták. Az kicsit necces volt. É: Akarsz erről beszélni? Hogy mi éreztél közben? Hol voltál? Milyen állapotban? C: Hát ez úgy működött, hogy lehet, hogy mégis inkább a fiúk? Aztán az ember ilyenkor tiltakozik, hogy nem-nem, lehet, hogy mégis? Nem, nem, nem. És akkor így hamar rájössz, hogy nem érdemes tiltakozni az ötlet ellen. És akkor az ember megnézi jobbról-balról-középről. Közben persze retteg, mint az állat, de mégsincs más választás. Ezzel töltöttem... fogalmam sincs mennyi időt a valóságban. Szubjektíve nagyon soknak tűnt az biztos. Amikor véget ért a trip, úgy alakult, hogy a következő 2-3 hetet egyedül töltöttem. És akkor volt időm végiggondolni, nem úgy, hogy kerget a farkas, hanem, szépen nyugodtan. Az lsd megmutatta, hogy ez van, tulajdonképpen nem is olyan félelmetes. Félelmetes, de menedzselhető és akkor már lehetett rajta gondolkozni. É: Úgy érzed, hogy segített ezt magadban tisztázni? C: Abszolút! Nem gondoltam volna, hogy ilyen csomókat kell kibogozni a fejemből, de ezt ki kellett. Azóta működött...végül rájöttem, hogy a lányokat szeretem. Az élet szép. Éppen ezért, teljesen nyugodtan csinálok olyan dolgokat... Egyszer valaki beszólt, hogy egy

  77

koktélbárban rendeltem valami édes, lányos, kókuszos koktélt és azt mondták, ilyet csak a buzik rendelnek. Én azt válaszoltam: figyu... én tökéletesen biztos vagyok a heteroszexualitásomban, ezért azt csinálok amit csak akarok. Ennyi. É: Van esetleg más meghatározó élményed? C: Kábítószeres, trippes élményem? É: aha C: Lássuk csak... Egyszer... ugyanez a trip volt, kábé 8 óránál, napfelkelte. Az ember kimegy az erkélyre és felkel a nap. Wazze, ez gyönyörű szép, Isten szeret téged. Nem annyira spontán misztikus élmény. Azóta tudok ilyet tisztán is. De az lsd sokat segített benne. Az a borzasztó benne: most már, hogy tudom, hogy van ilyen, tulajdonképpen nem kell. Viszont ahhoz, hogy tudjam, hogy milyen, tök hasznos volt, hogy vannak ilyen szerek. Biztos el lehetett volna érni a célt mindenféle meditációval is. De az, hogy így gyorsabb és könnyebb volt, az egészen biztos. É: Kíváncsi lennék általánosságban a szerhasználat céljára. Említetted, hogy az elején már motivált az, hogy lehet használni valamire. Meg hogy most már egyre inkább azt érzed, hogy nincs is rá szükséged. C: Megmondom, legutóbb mit csináltam. Azt gondolom, hogy még egy dologra hasznos, de erre még nincsen bizonyítékom. Akkor szoktam magamhoz venni némi gombát, amikor ilyen válaszút támad életemben. Legutóbb az volt, barátnőm azt mondta: házasság, gyerekek. Nekem ehhez még nagyon nem füllik a fogam, és akkor az ember gondolkozik ezen sokat... Aztán lehet, hogy egy kis gomba... nem is annyira segít, de ad egy másik perspektívát. Erre a célra, tök nem működött. Lehet, majd kipróbálom megint. É: Jól értem, hogy azt mondod, hogy nem arra való a döntéshozásban, hogy eldöntse helyetted, hanem, hogy több szempontod legyen neked eldönteni? C: Tök így gondolom. Nagyon szeretném, hogy az életemet eldöntse valaki helyettem... tekintve, hogy felnőttem, ez a luxosom nincs meg, hogy valaki más ezt megtegye helyettem. Egy okos filozófus azt mondta, hogy szabadságra vagyunk ítélve. A kurva életbe... É: hatott-e a pszichedelikus szerhasználat a gyakorolt spiritualitásodra? C: Igen... Előtte nem volt. De tényleg. É: Rendszeresített nálad jógát, meditációt, közösségbe járást, ilyen jellegű könyvek olvasását vagy egyéb szellemi gyakorlatok végzését? C: Nem jógázom, meditációhoz rendkívül lusta vagyok... Néha eszembe jut, és akkor két hétig csinálom, napi 20 percet, de valahogy mindig elfelejtődik. Nem járok közösségbe. Néha olvasom a daath.hu-t, de nem írok rá. Mert, így az a társaság is nagyon híg lett már. Nagyon kevés ember van aki nem arról szól, hogy ebben a buliban találtam egy sárga mosolygós tablettát és azt nem tudom, milyen. Nagyon egyszerű véleményeket fogalmaznak meg a világ bonyolult kérdéseiről. Van néhány értelmes ember. De többségében vannak a nem értelmesek. Meg köszönöm szépen, munkában töltök elég időt a számítógép előtt. Érdekes, hogy inkább a hétköznapokban...Megint csak, ha van valami szituáció az életben, akkor neki állhatsz versenyszerűen, hogy vagy én nyerek, vagy ő, vagy pedig úgy, hogy ez itt az élet, és nézzük egy kicsit távolabbi perspektívából hogy lehetne a szituációt megoldani jobban, globálisan, optimálisan. Nyertem egy kis távolságot a saját érzelmi életemtől. Ha ideges vagyok, néha eszembe jut: Helló Béla! Ideges vagy, lassítsál egy kicsit, vegyél 2 mély levegőt és nézd meg a szituációt egy kicsit távolabbról. Vagy Helló Béla! Éppen fülig bele vagy csavarodva ebbe a nőbe, gondolkodj már kicsit övön felül légy szíves. Tök furcsa, de egy csomó emberen azt látom, hogy ezt ők nem lépték meg. É: Nem vagyok, nagyon benne a meditációban, de számomra pont ez adja a lényegét. C: Én nagyon szeretném magamról azt mondani, hogy én ezt folyamatosan tudom, de tök nem, csak néha de olyankor tök jó. É: Szerintem kevesen vannak akik 0-24-be nyomatják. C: Dalai láma, Ferenc pápa..

  78

É: És a könyvolvasásra, hogyan hatott? Az jött le a beszélgetésből, hogy olvastál ilyen jellegű könyveket, meg mondtad, is hogy azt szeretnéd hinni, hogy a sav hatása, de nem tudod, hogy csak az. Előtte olvastál már spirituális jellegű irodalmat? C: Ez jó kérdés... azért nem tudom elmondani, mert mind a kettő a daathról jött. Egyszer beütöttem a böngészőbe, daath.hu elkezdtem olvasgatni, elkezdtem kíváncsi lenni. Inkább úgy mondhatnám, hogyha nem használtam volna savat egyszer sem életemben, akkor kevésbé tudtam volna megérteni ezeket a könyveket. Így hiába beszélnek ... olvasod egy könyvben milyen a tenger akkor az tök más, hogyha már láttad, vagy hogyha még nem. É: Volt e flashbacked? C: Úgy érted vizuális? É: Igen. C: Egyszer sem. 0.0. Ettől azért féltem egy kicsit, mert azt mondták, hogy lehet. Egy időben motoroztam... Aztán az autópályán 130-al menni nem a legjobb környezet egy flashbackre. Nem tudok pontos példát mondani... Egy időben az volt, hogy játszottam egy naranccsal a trip közben... nyílván egészen máshogy nézett ki a trip közben, mint a valóságban. Aztán pár hét múlva kezembe akadt, és ahogy ránéztem eszembe jutott, hogy el tudom képzelni, hogy ez kék. Vagy, inkább nem is azt, hogy kék, mert az ilyen száraz vizuális dolog, hanem hogy kellemes és... Volt olyan is, hogy egy szobában voltam és féltem trip közben, hogy ki kell mennem pisilni... Aztán legutóbb amikor ott jártam eszembe jutott, hogy ez félelmetes volt, na mindegy. El tudom képzelni, hogy az ember egy kicsit intenzívebb trip után utólag az is intenzívebben jelentkezhetne, hogy félelmetes ez a mellékhelyiség. De soha nem fogyasztottam akármilyen szerből sokat egyszerre. É: Megbeszélted-e valakivel ezen élményeidet? C: Ez sajnos nagyon nehéz, nem sok ilyen ismerősöm van, nem sok ember van akiben meg annyira megbízok és tudja is, hogy miről beszélek. Általában azzal szoktam megbeszélni akivel vagyok másnap. De inkább csak leírom egy naplóba. Az mondjuk elég szomorú, de nem találtam még rá jobb megoldást. Ilyesmiről az ember tök szívesen beszélne, csak hát nem lehet senkinek. Nem feltétlenül azért, megbeszélni hogy nekem jobb legyen hanem mert szívesen elmondod ha látsz egy tök jó filmet. Senki nem megy moziba... a kurva életbe. Teljesen szomorú kulturálisan, hogy ennek ilyen stigmája van. Ez tök vicces, egyik kollegámmal... jóban vagyok valamennyire és szerveztünk egy lan-partyt, ami abból áll, hogy sör számítógép. Aztán egyszer így viccesen megkérdezte, hogy fogyasztottam-e már valamilyen kábítószert? Aztán úgy voltam haverkodjunk, ja persze : lsd, fű, gomba. Rossz döntés volt, teljesen látszott, hogy nem ő az az ember, akivel ezt meg lehet beszélni. É: Összességében hogyan ítéled meg a pszichedelikus szerek hasznosságát C: 10-ből 11 pont. Ha az az lsd trip nem lett volna, akkor szerintem én sokkal hmmm nem azt mondom hogy szomorúbb lennék, hanem hogy sokkal több csomó lenne bennem ami nincsen kibogozva. És ez meglátszik az ember életén, vagy meglátszik az emberen kívülről. Megmutatja, hogy mi van, és akkor már lehet dolgozni a problémádon. É: Ezek voltak azok a kérdések amiket mindenképpen fel akartam tenni. Van-e valami amit még el szeretnél mondani? C: Összességében azt mondhatnám, hogy ez is egy eszköz amit használni kell, pont olyan, mint egy autó. Autózni jó, az autó hasznos, az autóval embert lehet ölni. Nem kell démonizálni, hanem használni kell. Ennyi. Tök sajnálom, hogy félni kell ha az ember zsákjában ott van a 3-4 bélyeg, és akkor az ember mindig nézi a rendőröket a szeme sarkából. Még életemben egyszer sem igazoltattak rendőrök, semmilyen okból. Így nyílván nem látszik rajtam, hogy ott van a hátizsákomban a 3-4 bélyeg, de az ember fejében akkor is ott van a kisördög. Tök rossz a para. Nagyon szívesen látnám, hogy az ilyen dolgok társadalmi elfogadottsága jobb legyen. 3. számú pszichonauta mélyinterjú

  79

É: Mit jelent számodra a spiritualitás fogalma? D: Hű... bonyolultat kérdeztél. Ezen így még nem gondolkoztam, hogy spiritualitás. Nekem ezek inkább a szerek által hozta tudatállapotok. Azok a tudatállapotok, azok a gondolatok, amiket elő tudok idézni. Az, ami fontos volt, hogy valahogy spirituális legyen. Tehát mondhatjuk azt, hogy én nem annyira egy szilárd, elméleti mély megalapozott spirituális háttérrel vágtam bele ebbe az egészbe, hanem érdekelt az, hogy mit adnak ezek a szerek, hogy mit képesek csinálni. É: Milyen gyerekkori és spirituális behatások értek? Ilyen lehet a vallásos neveltetés, vagy spontán misztikus élmény D: Ez is egy érdekes dolog... Gyerekkoromban, általános iskola alsóban még rá voltam úgymond kényszerítve, hogy járjak misére, satöbbi. Ez rögtön el is érte a célját , mert azóta templom közelébe nem lehet vinni, és azóta vetem el minden rajtunk kívül levő természetfeletti dolog létezését, tehát istenek satöbbi. Ez így pont az ellenkezőjét érte el, mint kellett volna. És így jött egy hosszabb időszak, amíg tisztán a realitásban... Hát így, középiskola, meg egyetem alatt, hmm... mondjuk egyetemen már kicsit elkanyarodtam másfelé. Mondjuk az egyetem első három éve amikor sziklaszilárdan, csak mi vagyunk, nincsen semmi más. Eleve kizárva... É: Milyen családban nőttél fel? Vasárnapi misék? D: Járnom kellett hetente. Elég undorító dolog, apukám rám erőltette, de ő nem csinálta... É: Milyen a szerhasználati „történelmed" – hogyan kezdődött és folytatódott a tudatmódosítás, milyen korszakokra bontható, hogyan változtak a szerhasználati célzataid? D: ez már egy érdekesebb dolog... Valamikor 3 éve kezdődött a tudatmódosító szerek használata. Hollandiában... ki gondolta volna, egy nyári iskola keretein belül. Megvolt az első cigi. Két nappal később az első gomba. Hát a gomba már egy elég masszív élmény volt. Hát ezeket követte: miután hazajöttem elkezdtem keresgélni neten, így találtam meg pl. a goa zenét. Mert ha az lsd-re rákeresel több, mint valószínű, hogy ezt is kidobja. Megtaláltam a daath.hu-t is, rajtuk keresztül azért úgy az ember kicsit tisztában van vele, hogy milyen anyagot kell még keresni. Így találtam még a látnokzsályát. Utána papír, aztán jött az első ozora. Ott rögtön jött még hozzá changa, meg egy raklap gomba... Mi volt még? Hawaii farózsa mag. Később az ayahausca, rendesen teában főzve. Körülbelül ennyi. Annyira szakaszokra nem tudnám bontani, szerintem még mindig az elsőt élem. Ami azt jelenti, hogy masszívan képes vagyok magamba tolni szinte bármit. É: és milyen célzattal? mi motivál? D: Inkább az, hogy kipróbálni, hogy mit tud adni. Milyen tudatállapotba tudok eljutni. Az Ayahuasca volt egy kicsit más, ahhoz azért úgy áll az ember, hogy vannak kérdései amire szeretne válaszokat kapni. Megkaptam őket, nagyobbrészt. Szerintem erre még úgyis vissza fogunk kanyarodni... É: Már jórészt elmondtad, hogyan kerültél kapcsolatba – először vélhetőleg hallomásból, később személyesen – (1) általában a drogokkal, (2) a pszichedelikus szerekkel, (3) a pszichedelikus szubkultúrával, és (4) a spirituális célzatú pszichedelikum-használat ideájával? Van még valami amit hozzá szeretnél tenni? D: Hát nagyjából így jött igazából. Hazajöttem, elkezdett érdekelni a dolog és megtaláltam hozzá a stílust és szubkultúrát. Rátaláltam az első ilyen event-re. Az elsőre pont nem jutottam el. Az volt, azt hiszem a psychedelic carnival. Valamelyik... két éve talán. Úgy volt, hogy egy ismerősömmel megyek, de ő lebetegedett. Az ember egyedül meg annyira nem akar egy ilyenbe ugrani. Azt követte a weekend, ahova már eljutottam, de 11-re voltam olyan kakukk, hogy könyörögtem, hogy menjünk el, mert nagyon nagy baj lesz. É: Ez melyik évben volt? D: Szerintem két éve. És utána jött a psysex, amit végre kibírtam, sikerült úgy érkezni, hogy nem voltam teljesen kakukk. É: Meséld el röviden, egyik / legjobb pszichedelikus utazásodat? D: Hát ebből van egy pár... mennyire legyen intenzív?

  80

É: Ahogy te szeretnéd, nincsenek ilyen kritériumok D: Jó, akkor az egyik legintenzívebb élmény: első látnokzsálya. Szilveszter előtt egy-két nappal, visszajöttem pestről. Akkor még lehetett kapni boltban... zölderdő, megvettem a kis cuccot. Összefutottam spannal aki azért így aránylag elég nyitott az ilyenekre. Kb. 16 éves kora óta rajta van a szintetikusokon... Szóval elég nyitott. Megvettem a bongot. Felmentünk koliba, bezárkóztunk. Volt egy ötszörös kivonat, meg egy tizes. Ötszöröst megtömjük, elszívja semmi. Megtömi nekem is, elszívom. Semmi. Oké, tízszeres. Megtömjük a bongot. Elszívja, srác ül így 5 percig. Hát egy kicsit visszatér a valóságba, megtömi nekem is a bongot, elszívom, hm semmi. Egyszercsak érzek egy sodrást. Mintha valami vinne az egyik irányba. É: Megkérdezhetem, melyik irányba? D: Balra... És egyszer csak nem tudtam megmondani, milyen lény vagyok, milyen dimenzióban, honnan jöttem, ki vagyok... Elvesztettem a kapcsolatot a valósággal percekre. Valahogy átmásztam az ágyra, mert széken ültem. Még percekig ment ez az állapot, hogy nem tudom teljesen hol vagyok. Span elment a hűtöig sörért, meg vissza. Néztem rá, és nem tudtam eldönteni, hogy most én vagyok nála, vagy ő nálam. Aztán megtettem én is azt amit ő is amikor elszívta, szóltam neki, hogy kapcsolja le a zenét, mert valahogy nagyon nem. A zene valahogy egy érzéssé vált. Sőt... legalábbis salviánál azt tapasztaltam, hogy elszívod és kelt egy irritációt a légcsövedben. És ez az irritáció átalakul egy képpé a fejedben, de negatívvá. És ettől az egész egy elég bad trippé tud fordulni. É: Hogy mondod, hogy az irritáció átalakul egy negatív érzéssé? D: Érzéssé, gondolattá illetve képvilággá. Olyan nagyon nagy felkészülés ehhez nem volt. Tényleg ez a szívjuk el, azt meglátjuk mi lesz. É: Ahol fogyasztottad az öö? D: Az egy kollégium volt É: Bocsánat, ha az érzéseknél maradunk, az hogy ott voltál az milyen érzést váltott ki? D: Alapjában a kollégium? É:aha D: Én ott abszolút biztonságban éreztem magam. Fél éve ott a koliban laktam, nyugalmas, biztonságos környezet. A környezetet azt általában nagyon gyorsan el tudom engedni. Ha ehhez nincs kérdésed, akkor mondok egy következőt. Ayahausca: nos ennél már azért megvan az alap előkészület, ilyenkor az ember azért rááll a diétára. És ezzel együtt, hogy az ember elkezd diétázni már azért a fejében is elindulnak a dolgok. Tehát elkezd arra felkészülni, hogy vele fog valami történni. Letelt az egy hetes diéta, lementem spanomhoz Győrbe, hát ilyen 10-11 óra fele értem le. Elkezdtem így velük megfőzni a dolgot. Ugye annyi hátterünk volt, hogy én velük voltam előtte Ozorán. Tehát abszolút egy ilyen baráti társaság. Aztán elfőzögettük, elbeszélgettünk. Igazából irdatlan rá voltunk pörögve. Ketten voltunk akik ezt ki akartunk próbálni, a többiek csak elvoltak. Rommá gombázták a fejüket. Megfőztük... Hát azért, mint körülbelül, mint a 10 éves gyerekek, fa körül ugrálva Karácsonykor. Leültünk, szépen 2 kis pohárba kikészítve a 2 komponens, megittuk, volt hozzá direkt ilyen ayás zenénk, tehát ilyen sámános, olyan, hogy az embernek már szinte fáj. Miután megittuk már inkább fájt a zene. Valahogy úgy tudnám, elmondani, hogy vitt magával a zene, tehát tekert. Miután megittuk, ugye alapból küzd az ember, hogy valahogy bent maradjon, mert nem annyira barátságos. Van akinek azonnal kijön, van akinek nem. Olyan 5-10 perc volt, amíg elkezdett jönni az érzés. Ami azt jelentette, hogy egy körülbelül álomszerű állapot. És ez az amit korábban említettem, hogy a fizikai érzések elég keményen képekké alakulnak. Én körülbelül minden addig megtapasztalt, gyerekkori fájdalmat, sérülést, ami ilyen lelki jellegű, tehát ami bántott, azt így átéltem. Közbe haver kiment, kiadta magából a cuccot. Körülbelül egy negyed óra után, én még küzdöttem egy fél órát. Mondják rád azt is, hogy végig jár az anyag és megkeresi, hogy mi az ami rossz benned. Hát nekem egy darabig eltartott. Volt mit átgondolni, átélni. És jött az a pillanat amikor így azt gondoltam, hogy akkor én most így ezt eleresztem, nahát

  81

olyan rosszul még életemben nem voltam, mint abban a 3-4 másodpercben amíg ez kijött belőlem . Viszont abban a pillanatban, ahogy ez kint volt, utána jött a megtisztulás. Piszok jó lett az egész. Jött ez az önuralom, amikor az ember fel tudta magának tenni a kérdéseket amire kíváncsi volt. És megkapta a választ. Nem is az a furcsa, vagy az érdekes, hogy megkapta a választ, hanem hogy úgy kapod meg, hogy igazából végig tudtad, csak nem akartad elfogadni. Végig tudtad, csak valamiért nem tudtad, nem akartad elfogadni ezeket. Viszont amikor ebben az állapotban felteszed a kérdést. Pakk ott a válasz és nem próbálsz meg vitatkozni magaddal, hogy te ez nem így van... Végig ott volt bennem. Nem kaptam meg minden kérdésre a választ. Nem tudnám megmondani, hogy mi volt az. Volt egy kérdés aminél falba ütköztem. Ami szinte már ütközés szerű érzés volt. Hogy hopp itt még nem tartok, Nem értem még el azt a szintet, hogy megérdemeljem a választ. Tehát, hogy el tudjam fogadni. Ez ment egy olyan órát-másfelet. Aztán szépen lassan így feladta mindenki. Aludtunk. Hát ennek az utóéletéről annyit érdemes megemlíteni, hogy volt utána egy jó fél év amíg nem éreztem nagyon szükségét, hogy kimenjek a lakásból, vagy, hogy bármit csináljak. Elvoltam otthon, elolvasgattam. Nem vágytam arra, hogy bármilyen szert magamba tömjek. Abszolút. Ez volt például az egyik dolog, ami miatt töröltem facebookot. Ezzel mondjuk a szociális kapcsolataim nagyrészét is. Nem volt rá igényem. EZ volt ilyen tavaly október-november magassága. Azóta kezdenek visszajönni ezek a dolgok, hogy emberek közé megyek és próbálok kialakítani így a baráti kört. De hát nagyon durván leépült minden. Amit nem mondanék feltétlen bajnak. É: És azt mondanád, hogy te kerested ezt? D: Kerestem ezt. É: Ez az egyik kérdésre kapott válasz...? D: Nem. Ez csupán egy ilyen kiegészítő döntés. Egyszerűen nem volt rá igényem, hogy legyen facebookom. Igazából mondhatjuk azt, hogy egy korábbi élmény illetve ennek a kombinációja. Azt hiszem pont az első papíros élménynek volt az a konklúziója, hogy ... Hát szerintem elmondom azt is. Azt hiszem két éve leptem meg magam születésnapomra kettő papírral. Sikerült is őket egyben elfogyasztani. Azon kaptam magam valamikor a trip közepén, hogy ülök a gép előtt, megvan nyitva a gmail meg a facebook és így váltogatok eközött a két lap között és frissítem őket, teljesen agyatlan módon egyébként. Rájöttem, hogy nem biztos, hogy jó, hogy én rá vagyok erre zombulva. Egyébként ezt egy globális problémának tartom, hogy mennek az emberek és bele vannak hülyülve a telefonjaikba. Megvan az illúzió, hogy kommunikálsz az ismerőseiddel, de igazából nem, nincsenek kapcsolataik. Mert, lehet, hogy 4-5 emberrel beszéltél facebookon, de hánnyal találkoztál? Kiről tudsz valamit igazából? Satöbbi... Hát én ezért... Ilyen dolgok miatt ezt így elengedtem. Hogy jó akkor ez nem kell. Legyen inkább sokkal kevesebb ismerős. Mert azért sokkal kevesebb van. Sokkal kevesebb infó jut el hozzám, de velük tudsz foglalkozni. Velük tényleg az van, hogy találkozol rendszeresen, elmentek valamerre, vagy néha csak úgy összejöttök dumálni. É: Még az ayára visszatérve. A többi kérdésre mondtad, hogy kaptál választ. Azt szeretném kérdezni, hogy mondjuk a következő fél évben mennyire volt ez veled? Vagy éreztél-e olyat, hogy elhalványul, vagy újra így előjön, felidéződik, és akkor megint így intenzíven veled van? D: A válaszok azóta azok is megvannak. Úgy voltam vele: válaszokat kaptam, mire kellett akkor rágyújtani. É: Mennyire tudtad beépíteni a mindennapjaidba? D: Abszolút. É: Van kedved róla mesélni? D: Ezekről annyira nincs... Viszont volt egy másik trip, amiben szintén van amire rájöttem és be is épült, azt könnyebben ki tudom adni magamból. Amsterdam, első gombás élmény, sikerült megenni 8 grammot. De így kinn a városban, tehát se szállás, se semmi. Span ugyanazt ette, amit én.

  82

É: Ez szárított gomba volt? D: Ez szerintem nem É: Vákuum csomagolt? D: Igen, kis fekete dobozban, tehát abszolút kis mennyiség. De kis mennyiséggel is elég keményet adott. Az az igazság. Nem voltam rá felkészülve. Abszolút kényelmes dolog volt. Képzeld el, hogy Amsterdamban ülsz egy buszmegállóban haveroddal és körülbelül úgy az inception-t sikerült átélni. Ahogy vettem a levegőt és fújtam ki, merültem alá egy másik világba. És volt egy hang aki... Hát mondhatjuk narrátornak, jó tudom igazából magammal beszélgettem. De span hangján, mintha vele beszélgettem volna menetközben. És ott volt egy olyan meglátás, valami olyasmi történt velem, mintha én eddig innen szemléltem volna az életemet. És a gomba valahova ide kifordított. (jócskán távolítja a kezét, érzékeltetve a távolságot) És így hogy kicsit kintről néztem, hogy ki vagyok én, mit csinálok és hol tartok, rájöttem, hogy... Az Msc első éve volt, rájöttem, hogy 22 éves vagyok, és otthon lakom a szüleimnél, és rájöttem, hogy ez nekem így nem kell. Ezt valahogy le kéne építeni, függetlenedni, húzni el, élni a saját életemet. Egyrészt nem élősködni rajtuk, másrészt nem hagyni, hogy bárki beleugasson abba amit én csinálok. És ez így is lett. Amennyire tudom én ápolom velük a kapcsolatot, húsvét másnap, Karácsony másnap találkozunk. Meg még egyszer nyáron aztán jónapot. Nem vagyok rájuk annyira kíváncsi. Tényleg amit így kötelességből az ember megcsinál, annyit tartom velük a kapcsolatot. Úgy nem hiányoznak. De ez például, hogy ennyire el tudjam vágni a kapcsolatokat, ahhoz kellett, hogy ayán rájöjjek, hogy nekem terhes ez a viszony, ez nekem csak árt. Kurva sok feszültség van belőle, satöbbi, ami igazából kihat minden másra az életemben. Tehát például, az ismerősökkel azért vagyok idegbeteg, meg köcsög, mert igazából fújok az ősökre. És mióta nem foglalkozom velük, azóta sokkal jobb. É: Volt átlagos, vagy rossz élményed amiről mesélnél? Megterhelő vagy rossz? Salviánál említetted az irritációt és hogy a rossz testi érzet képpé alakult. D: Igen, ilyenek azért szoktak lenni. Jellemzően a farózsa trippek az olyanok, hogy én bad-nek hívom őket. Gén azt mondta, hogy ezek inkább heavy-k. Tudni kell, hogy én nem annyira hiszek ebben a szépen okosan, előbb megismerjük, aztán utána eszünk meg annyit amennyit bírunk. Tehát első farózsás élmény úgy nézett ki, hogy lenyomtam egy vizsgát az egyetemen, tök jó, megyek hazafele. A Móricz felé véletlenül útba esett a gomoa, megleptem magam 10 farózsa maggal, hazamentem és megettem egybe. Hát... 10 mag azért úgy elég masszívat tud adni. Az első 1-1,5 óra azzal telt, hogy kapaszkodtam az ágy sarkaiba, mert annyira volt jó, annyira adott erős eufóriát. Aztán kicsit később amikor így magamra maradtam a szobában, kezdett ellenemre fordulni a dolog. Ami nem is annyira az anyag miatt, hanem mert addigra kezdte el a gyomromat bántani a dolog. Ugye sokan hánynak is tőle. Akkor kezdett átfordulni ilyen rémálomba a dolog, hogy elképzeltem, hogy mennyire rosszul is elsülhet az, hogy ilyen dolgokat rosszul használok. Azt egy ideig hevertem. Ilyenkor az ember kicsit észhez tér, hogy rendbe kéne szedni a dolgait egy kicsit. Volt, két ismerős is akivel együtt sikerült átélni ilyen élményt. Az az érdekes, hogy mind a kettőnek valamilyen konklúzióval zárult az élménye. Hát egyikük bőgött közben. A másik azért kicsit lazábban megúszta. Egyikük azzal a konklúzióval zárta másnap, egyébként ez a weekendes buli volt. Ott is 10-10 magott ettünk meg. Képzeld el, hogy egy goa partin elveszted a kapcsolatot a valósággal és egybefolysz a zenével. Elindultunk hazafelé. És az LSA-nak van egy ilyen hatása nagyobb mennyiségnél, hogy az idő az így pakk megáll, és alig telik. És az távolság amíg a Móricztól eljutsz a Schönerczig, az úgy órák, napok, hetek. Sétáltunk és így 2-3 másodperc alatt így kurvára tehát körübelül történt egy hónap és így néztünk egymásra, atyaúristen, ez hosszú este lesz, de olyan dolgok megtörténtek aznap este... Baktatunk még valahol Pesten egy ilyen mellékutcában. Jön szembe egy srác, olyan középkorú és kérdezte, hogy hol tudna ő inni valamit. Mondtuk, hogy ott a kocsma, csávó mondta, hogy oké köszi. Ilyen volt pap volt, meg szerintem volt is egy kis baja. Csávó kajakra elkezdett ott misét celebrálni, Na mindezzel addig nincs baj amíg nem kapod magad

  83

azon, hogy két perce álltok és hallgatjátok a csávót. Így kajak hipnotizálva voltunk, amikor egyszercsak ráébredtem, hogy mi a büdös fenét csinálok itt Pesten egy utcában egy izé félrészeg csávóval. Aztán így meglökdöstem havert, hogy húzzunk már a gecibe. Tényleg ez az, hogy józanul valószínűleg meg se állnál... hallgattuk így hú. Szóval ő azzal zárta az estét, hogy hazamegy, letörli a játékokat a gépéről és elkezd tanulni. Másik srác, az pedig ilyen. Azt mondanám, hogy vegyszerileg durvább bulira sikerült. Teljesen random igyunk meg egy sört bulinak indult. Asszem csak 5 magot ettünk meg, de rátoltunk pár karikát. Lényegében majdnem a candyflip. Viszont az nem rendes karika volt, hanem ilyen Md valami, aminek megvolt az a hatása, hogy felvisz-lehoz. De mélyebbre, mint ahogy voltál, kicsit befordulsz. Na most ezzel az volt a baj, hogy farózsának van egy 6-8 órás hatása, ennek meg egy 1,5-2-es és a trip közepén bevisz negatívba. Felmentünk corvin-tetőre, mert ott volt valami buli, mert ha már szétvagyunk menjünk el valami buliba. Bementünk a tánctérre, vettünk vizet. Megittuk, vissza tánctérre: oda-vissza, oda-vissza. Fel a dohányzóba, span a 3. cigit szívja, itt vagyunk legalább 3 órája, ránézünk az órára, 20 perce jöttünk... Farózsa... Aztán ezzel így próbálni megbirkózni. Jó, amit te most megéltél heteknek, meg legalább 8-szor voltál valahol, az 20 perc alatt ment le. Tehát gyakorlatilag a külvilág az azt látja, hogy te zizegsz. Meg azért a corvin tetőn volt, hogy így elhagyott a folyósó. Így jöttem, jöttem jöttem és nem fogyott... Bulinak vége. Asszem ilyen hajnal 4 körül. Hát bennünk még masszívan dolgozott a szer órákig... Ki hozzám a koliba, nem volt ott jó, nem bírtál sehol megmaradni, rossz volt. Vissza spanhoz. Ő kb. reggel 5 és 9-10 között nonstop beszélgetett magával, megvitatta az életét meg a kis problémáit. Úgy indult el haza, hogy akkor ő most rendbe teszi a kapcsolatát, amiből nem sok lett. De megvolt benne akkor, hogy ezt rendbe kell tenni. Csak annyira azért mégse volt... Mondjuk azt érdemes megemlíteni, hogy a srác aki reggelig magában beszélt, jó 1-1,5 évvel később jutott el arra a pontra, hogy besokallt a szerektől. Ugye 16 éves kora óta nyomta, most ő is 25. És elérkezett arra a pontra, hogy már mindegy volt milyen szert tol magába, pánikja van. Tehát elszívott egy cigit és ugyanígy jöttek a hangok, hallucinációk. Volt, hogy este felhívott és két órán át nyugtattam, hogy nyugi nem akar megölni a szobatársad. Ezt egy ideig próbálod mondani magadnak, hogy nyugi hallucinálsz, nincsen semmi baj. Aztán rájössz, hogy tök felesleges és belemész a játékba. Tudod mit papa? Told oda a kurva ágyat az ajtóba, nem tud bemenni. Odatolta, aludt. Hát... kihozni nem tudod... valahogy nyugtasd meg. Hát ennyi igazából. Kicsit elkanyarodtam tudom a kérdéstől... É: Igaziból akármiről beszélhetsz, amit fontosnak gondolsz. Ki hatott-e a pszichedelikus szerhasználat a gyakorolt spiritualitásra? D: Jógát nem, meditációval próbálkoztam, de az a baj, hogy nekem ülve nem kényelmes, ha az ember fekszik az meg azzal jár, hogy van az pillanat amikor nem is alszol meg nem is agyalsz, valahol a kettő között. Hát az ilyen... piszok gyorsan el tudok oda jutni, de valahogy nem vittem tovább a dolgot, nem akartam eléggé. É: És a harcművészet? D: Az igazából egy teljesen más dolog. Megvolt előtte is. Igaz, hogy nem mindig jutott rá időm. Inkább az van benne, hogy az ember hozzászokjon ahhoz, hogy épp most stresszhelyzetben van. Hát igazából, attól, hogy járok kravozni, nem ad semmivel több esélyt arra, hogy egy tényleges helyzetben nagyobb eséllyel megvédjem magamat... mert ha megtámadnak, úgyis olyan ember fog megtámadni, vagy olyan szituációban amiben ő holtbiztos, hogy nyerni tud, mert nem támadna meg. Na most aki rám néz és biztos benne, hogy nyerni tud, valószínűleg fel van erre készülve. Krav az annyit segít igazából, hogy az ember nem annyira ijed meg ha megszúrják. Tehát szokjál hozzá, hogy jönnek feléd, késsel bottal satöbbi, kapsz 1-2 pofont. Hogy ne merevedjél le, hogy ne blokkoljál le, mint hal a szatyorban, hanem vagy fuss el, vagy ha meg is szúrnak vedd el a kést mielőtt még 43-szor megböknek, igazából az, hogy valamit túlélj.... De hát igazából az első dolog amit megtanulsz, hogy balhé van... futunk... és kész. Tehát hiába van az, hogy tanul az ember évekig. El kell futni, ennyi. Nem megyünk bele a harcba ha nem muszáj. Szerencsére elég jó

  84

az elméleti alapja a kravnak magának. Ha megtámadnak az a cél, hogy az ellenfél alkalmatlan legyen, hogy megtámadjon. Ez lehet fizikai, hogy perecet csinálsz a kezéből, meg Társaságba? Hát ilyen partik azért előfordulnak.. de igazából inkább szórakozási célzattal É: Akármilyen szellemi gyakorlatról beszélhetsz itt... D: Eszembe jutott az olvasás, jellemzően az elején meg a közepén tehát ilyen 1 éve, különösen az aya után. Az elérhető Feldmár könyveket végignyálazgattam. Az érzékelés kapui, a kötelező Aldous Huxley az megvolt, pár könyv Csernustól, de vele nagyon nem voltam elégedett. Csernus meg Feldmár között észrevettem azt a különbséget, hogy amíg Feldmár próbál segíteni megtalálni magad, hogy találj egy helyet, ahova úgy beférsz, ahogy vagy, hogy pont azt aki te vagy azt élhesd, játszhasd azt a játékot, addig Csernus szépen farag belőled egy kockát és szépen visszarak oda a sorba ahova való vagy, tehát neki mindig az a célja, hogy visszatoljon a többi gép közé a gyártósorra. Legyél te is ugyanolyan, mint a többi, neked is az kell. Erről beszél Feldmár: hogy van-e élet a halál előtt? Hogy felébredtél-e, élsz-e már, hogy tudod-e, hogy ki vagy, vagy csak játszod a szerepeket amiket a társadalom rád erőltet, amit a család próbál rád erőltetni, hogy feleség, gyerekek, izé... wartburg, menjtek hétvégén a piacra, satöbbi. Ez azért a legtöbb embernek szerintem kurvára csak azért van, mert rájuk erőltetik. Sok robot... É: Összességében, hogyan ítéled meg a pszichedelikumok hasznosságát? D: Ezeknek köszönhetem, hogy itt vagyok, ez teljesen biztos. Nekem amíg ezeket el nem kezdtem. Mondhatjuk, hogy ez is egy ilyen eléggé civilizált dolog volt... Egyre feljebb, menjünk a következő lépcsőig, tovább tovább legjobbnak kell lenni, menni kell előre, még többet. Nálam ez úgy realizálódott, hogy nálam a cél a phd volt, menni, tanulni tovább. Még volt is kiírva phd téma, csak közbejött a tárnok-katlanos parti, ahol rájöttem, hogy ez nekem nem kell. Addigra voltam annyira rágörcsölve a dolgokra, hogy annak már tünetei voltak. Fájt a gyomrom satöbbi. Akkor...írtam az első három cikket amire épült a diplomamunkám. Egy fél évvel azelőtt megírtam két TDK-t egyiket egyedül, másikat közösen spannal. Megfordultam, otdk-n is, tehát azért volt ám munka. Irdatlan nagy stressz volt. Tehát folyamatosan dolgozni kell. Arra keltél fel, hogy csinálod, dolgozol. Vagy van eredmény vagy nincs. És folyamatosan kapod a hibajelzést. Ez nem jó az nem jó, az szar... És akkor éreztem azt, hogy lehet nem hogy a phd-t nem csinálom meg, de lehet, hogy nem fejezem be a diplomamunkámat. Lementem tárnokra, úgy amit találtam azt sikerült magamba nyomni. Fű.. farózsa... bogyó...fehér... És volt egy pillanat amikor így úgy döntöttem, hogy ezt így elengedem, leszarom, és így abszolút béke volt, nyugalom. Befejeztem végül az egyetemet. Akkor döntöttem tényleg úgy, hogy nem jelentkezek phd-re. Egy héttel később elkezdtem munkát keresni. Héten belül megvolt az első interjúm, azóta ott dolgozom. Gyakorlatilag másfél hónapon belül el is helyezkedtem. Ezt feladtam, rájöttem, hogy nekem igazából nem arra van igényem, hogy akkor menjünk és mekkora parasztvakítás, hogy kapsz 2 betűt a neved elé. Hanem eldolgozgatok, három órakor leadom a munkát és hazajövök, elmegyek a spanokkal sörözni ezzel jól érzem magam. Akár olvasok itthon vagyok. Ez egy az egyben ezeknek az anyagoknak a hatása, hogy ezt így meg tudtam csinálni. Különben, a mai napig azt csinálnám amit mondanak, amire jobban belegondolva kurvára nem vágytam. É. Hát ez elég jó, hogy le tudod vetni ezeket a társadalmi elvárásokat. D: Hát azért kellett hozzá 1-2 év, ez így elmondva jó, de azért kellett erő hozzá, hosszú út volt. É: Ennyi kérdésem volt... igaziból számodra... csak, hogy jól értem-e, hogy számodra a leghasznosabb aspektusa a szerfogyasztásnak az az volt, hogy az arcodba tolta, hogy ki is vagy te valójában, meg hogy mire van valójában szükséged, szembeállítva azzal amiről azt hiszed, hogy szükséged van rá, de igazából mégsem. D: Igen Kicsit kikerekedett, hogy mire van igazából igényem, mik a szükségleteim. Addig gyakorlatilag képes voltam egy az egyben robot módjára működni, ami szörnyű. Ezt a három-négy évet végig tudtam csinálni úgy, hogy nagyon minimális szociális szükségleteim

  85

voltak. Nem fért bele egy barátnő – ez tipikusan az egyetemi évek alatt – mert nem fért bele az időbe. Haverokkal 2-3 havonta egyszer egy buli, ahol az ember olyan szinten csapja szét magát, hogy úgy mesélték el, hogy mi történt, de igazából nem érezted jól magad. Jöttek a vizsgák, írtad a beadandókat, tanultál. Mentél, csináltad, csináltad. De nem érezted ebben jól magadat. És ez az amire a bélyeg megtanított, hogy addig csinálom ezt az utat amíg karó leszek én. Lehetnék a havarokkal erre-arra. Igazából én döntöm el, hogy akkor gürcölök, keményen, stressz. Vagy másfél-kétszer annyi fizetésért vakarózom, meg jól érzem magamat. Tehát pont ez, hogy az ember dönthet úgy, hogy csak azért is jól érzi magát, abban a helyzetben amiben van, meg szenvedhet is. És az egész a fejemben dőlt el. É: Köszönöm. Van még valami amit megszeretnél osztani? D: Szerintem ennyi. Illetve még arra jöttem rá, hogy gyakorlatilag az összes szer ugyanaz, teljesen mindegy, az összes ugyanabba az állapotba visz, az egyetlen ami megkülönbözteti őket a fizikai állapot, egyiktől gyorsabb, másiktól szédültebb... szerintem igazából ez az ami megkülönbözteti, hogy milyennek éled meg a trippet. Azok a fizikai érzések, amik neked majd valamilyen módon gondolatok lesznek. Ha nem lenne fizikai hatásai a szereknek, tehát a fűtől nem lassulnál, meg nem esne a vérnyomásod, a gyors meg nem pörgetné a szíved, akkor igazából ugyanabban az állapotban lennél. Van egy ilyen mondás, hogy a punkok meg a hippik igazából ugyanolyan embek, csak más szert használnak. Nem mindegy, hogy amfetamin vagy fű. É: Tényleg, flashbacked volt? D: Volt... É: Szeretnél róla beszélni? D: Hát, nem volt olyan erős... az egész flashback igazából annyi volt, hogy egyszer mentem haza, ültem egy távolsági buszon, lenéztem a busz padlójára – zenét hallgattam – ugyanazt, amit akkor amikor az eredeti élmény volt és padló elkezdett mozogni. Nem tartott sokáig, de érezhető volt az a hatás. Sikerült látni is közben... Van egy album amiről biztosan tudom, hogy zöld színű. Mert láttam. Nagyon sokáig olyan volt, amíg újra és újra hallgattam, hogy az élmények így jöttek vissza. Kicsit összekapcsolódott az agyamban az élmény meg a zene. Csak azóta már annyit hallgattam, hogy nem. É: pszichotikus volt-e a családban? D: nem É: És antidepresszánst fogyasztottál-e pszichedelikummal egy időben D: Nem É: alkohol fogyasztás, pszichedelikummal egyidőben? D: nagyon kizárja egymást, valahogy az alkohol kurva hülyévé teszi az embert… 4. számú pszichonauta mélyinterjú É: Mit jelent számodra a spiritualitás fogalma? A: Hát én abszolút összekötöm az érzelmekkel a spiritualitást. Magamból kiindulva... hogy is mondjam... Hát, hogyha az érzelmeid alapján cselekszel. Ezt, valami ilyen. Számomra a nihil felfogással együtt... Nem tudnám összefoglalni, de ezek ugranak be, hogyha asszociálni kéne valamire. Rendkívül szubjektív. Még nem gondolkoztam rajta, nem tudom megfogalmazni. É: És mit jelent számodra a gyakorlatban? A: Hát...az alkotást. Nagyon szeretem a mandalát, csináltam is párat. Például mi... ugye majd amire ki is fogunk térni, ami pszichedelikus dolgok hatása alatt is ezt, tehát ezt nem úgy használtam, hogy azért most négykézláb járjunk a földön és ne tudjunk magunkról, hanem, hogy akkor előjöjjön az ami, a spiritualitás és lássam azt amit egyébként most így nem látnék, mondjuk lehet, hogy nem csinálnám ezt így meg, nem tudok példát mondani, hogy milyen lenne, de xy mondta, hogy mondjuk feladatokhoz is... jobban előjönnek, nekem ez a gyakorlat a spiritualitásban. Ebből fogsz érteni valamit? Nem tudom értelmesen... csak ami eszembe jut azt mondom.

  86

É: Figyelj, pont az érdekel. Milyen gyerekkori és serdülőkori "spirituális" behatások értek? A: Hát... nekem 8 éves voltam amikor meghalt apukám és később jöttem rá... én nem... hogy az agyam... kiderült, hogy van egy remek jó képessége, hogy úgy zár le dolgokat, ahogy akar. Hálistennek ezen megtanultam uralkodni. Így én irányítom, de nagyon durván. Na most ez konkrétan például, vele tanultam meg úszni, már most nem tudok úszni, de... tényleg ki kellett húzni egyszer a vízből. Mondják, nem lehet elfelejteni, de... még a szinte automatikus dolgokat is egyszerűen lezárta az agyam. És hát számomra ez elég nagy hatással volt amikor rádöbbentem. Én azt hittem, hogy normális ez, hogy 8 éves kori agyában az ember nem emlékszik semmire. De amikor kiderült, hogy simán tudják mások, hogy mi történt a suliban meg egyebek 8 évesen. Nekem meg semmi, nem az, hogy apukám, hanem semmi. Mintha 8 évesen születtem volna meg, és számomra tényleg nagy hatással volt. És hát akkor elkezdtem kicsit foglalkozni abszolút nyílván csak ilyen autodidakta proli módon a pszichológiával, mert... meg egyebek Hát ezen kívül érdekel sok ága az ezotériának. Mondjuk ez a pszichológia tényleg érdekel ugyebár. De semmiféle külső hatás, így is csak próbálom gyűjteni az olyan embereket akik osztoznak ebben az érdeklődési körben. É: Nem ért se gyerekkorodba se serdülőkorodba, illetve ami volt az a saját kutatómunkád eredménye? A. Igen igen É: Milyen a szerhasználati "történelmed" - hogyan kezdődött és folytatódott a tudatmódosítás, milyen "korszakokra" bontható, hogyan változtak a szerhasználati célzatok? A: Hát az alkohol... nem tudom mennyire kell belemenni. Hát nyílván kezdődött ott, aztán... É: Nem muszáj csak ami belefér A: Olyan 14-15 éves koromban futottam össze egy közös ismerőssel, valakivel és akkor kérdezte, hogy nem kell-e fű, akkor még nem is próbáltam, de hát mondom miért is ne, aztán onnantól ilyen kőkeményen összekapcsoltam, nyílván ezt is, így általában azzal, hogy elkezdődött az életem egy saját része ebből kifolyólag is, hogy apukám meghalt nekem anyu... tényleg objektíven nézve engem eléggé elkényeztetett, nem anyagilag nézve hanem érzelmileg, nagyon durván és nagyon jóban is vagyunk, barátnők vagyunk, de ez így sok volt, nem volt saját életem tulajdonképpen és észrevettem, hogy ez az egy amit én tudok irányítani, sőt nem csak, hogy irányítani, hanem végképp az enyém. Tehát ebből azt mondok el annak, amit csak akarok, mert egyébként ez az én vonalam és ebből... ez egyébként is ugyebár egy földalatti dolog, tehát erről nem beszélnek az emberek, ez nem fog kiderülni, hacsak nem én is. Végképp én irányítom, úgyhogy ez nagyon-nagyon megtetszett és nyílván elkezdtünk társaságba járni, aztán elkezdtem suliba nem járni, de, hogy hát nem sokáig tartott egyébként ez a csak füvezés... Nem tudom, gyerekkoromban... mindig is nagyon tetszett nekem ez az életmód... a drogosok. Tehát én nem is tudom 12 éves korom körül én úgy voltam vele, hogy még korai lenne kipróbálni, de én úgy akarok meghalni, hogy túladagolom magam, és a tű látványa is például mindig is nagyon-nagyon vonzott. Igen és volt ez a... a fű nem sokáig maradt szingli. Elkezdtem ugyebár az amfetamin és egyéb származékok, aztán, hát igen azokat. Utána jöttek, akkor már átkerültem egy másik társaságba, akikkel Ozorára jártunk, ugyebár akkor kezdődött el. Akkor még kicsit eszement módon, szóval persze menjünk végig a főutcán bepapírozva... volt ilyen is, aztán volt egy jó pár éves... ezek egyébként, tulajdonképpen mind megmaradt. Tehát amit én egyszer felvettem azt azért így viszem magammal. Hát mondjuk amfetamint azt már nem, azt úgy kifejezetten ilyen pszichedelikus dolgok, mostanra az maradt meg. De a lényeg, hogy azután, igen valóra vált az úgynevezett álom, úgyhogy akkor elkezdtem intravénás dolgokat is használni. Aztán már mindent csak úgy használtam. Akkor nem is használtam pszichedelikus dolgokat. Aztán... Ez furán hangzik, tegnap beszélgettem barátnőmmel, de... Hát háromszor szoktam le a heroinról. Ez mostmár tavaly decemberben dobtam ki mindent, de egyébként tavaly augusztustól van teljesen vége, és akkor is kezdtem járni pszichológushoz, nyílván nem amiatt, de nyílván összefüggésben volt a dologgal, és nyílván

  87

neki teljesen nyílt lapokkal kezdtem, tehát úgy körülbelül múlt héten szoktam le, gyógyulok még éppen, azt is mindig megmondtam még... bocs, hogy így ugrálok, még 16-17 éves korom körül, elküldtek pszichológushoz, mert nagyon fájt a fejem, de semmiféle diagnózisom nem volt. Meg a szívem... és mondtam a lánynak, hogy hát az van, hogy nekem a buli az ezt és ezt jelenti, de azt szeretném hozzátenni, ezt elmondtam neki, de nem szeretnék leszokni, tehát nekem eszem ágában sincs. Megvan a normális életem, tehát nem vagyok én lepukkant, de én ezt így szeretem csinálni. Én szeretek drogozni egyébként. Szeretek bedrogozva lenni az az igazság, mire azt mondta, hogy ő ezen nem tud segíteni, úgyhogy drogambulancia, hát oda elmentem kétszer, összeszedtem öt dílert... szóval kurvára sok értelme volt, de tényleg nem tudtak volna velem mit csinálni, mert hát a szándék se volt meg, és visszatérve ehhez a pszichológushoz akihez most járok, neki is ugyanezt elmondtam, nyílván már egy hosszabb történelemmel a hátam mögött és így rádöbbentett arra, nyílván én is megváltoztam és már máshogy beszélek ezekről, meg az x év intravénás sztori után is megváltozott a nézőpontom jópár dologban, de nagyon megnyugtatott... szóval pár óra után, mondta, hogy azért ő úgy látja, hogy tulajdonképpen a felelősségem teljes tudatában tudom ezeket használni, tehát tényleg amit mondtam neked, ilyen mostmár nincsen, hogy azért, hogy én bepapírozva mászkáljak az utcán, ezért nem fogom. Most már megadom a módját, na. Nyílván sokkal ritkább... Volt barátom miatt is... Vissza voltam fogva. De tényleg nálunk most már, vannak azért elég kiégett haverjaim, de most már azért inkább azokkal tartom a kapcsolatot, tehát azokkal maradt szoros, akikkel ez nálunk úgy működik, hogy akkor feljönnek, vagy felmegyek és akkor tényleg csinálunk egy mandalát, vagy én mutatom a fényképeimet ők mutatják a zenéiket, szóval úgymond művészkedünk, tudod, a kreativitásunkat kiéljünk, legyen az bármi. Az egyik az gombát termeszt ilyen ehetőt is... meg faszát is. És akkor ő otthon magának kis dobozban megcsinálta a steril gumikesztyűs akármit és rendeli Kínából mittudomén... tudod ezeket, aminek van produktuma. É: Mit rendel Kínából? A: A spórákat. Igen, ahogy úgy így kiszakad az ember... nem a munkával foglalkozik, nyílván amit tanulok az azért a hobbim is, de... kiszakadnék ja... beszélnék kurva sok mindenről, de aminek tényleg utána azt mondom másnap, hogy megérte, nem csak, hogy szar volt, vagy nem csak hogy... Én a 26 évemből, szerintem 10-re emlékszem, talán. Sajnos, tényleg egyszerűen nem tudom... most kérte egyik barátnőm, hogy meséljek már erről... Esküszöm nem tudok erről mesélni... Mondjuk ez úgy kezdődött nálam, hogy amikor így rájöttem, hogy az agyammal tudok dolgozni, tehát azt gondolom... mindegy, tehát a szőnyeg alá besöprés... azt egyszerűen én találtam ki... Mondjuk amikor szégyelltem magam egy dolog miatt, hogy teljesen más haveri körben... hogy az előző nap előző héten... szarrá lőttem magam... sikerült magam úgy meggyőzni, hogy hazugságvizsgáló... szóval nem azért mert hazudni akartam... magamnak is sikerült annyira a hazudnom, hogy elfelejtettem, hogy én mondjuk előtte hetekig narkóztam, és lőttem is magam... És ha megkérdezték, mondtam, hogy fogalmam sincs mit csináltam, de tényleg nem tudtam, és annyira működik tudod így az agyam... Hát ezeket... biztos hipnózis alatt sikerülne, de olyan durván el tudtam temetni, hogy egyszerűen nincsenek meg évek... hosszú évek nincsenek meg az életemből. Mostanra elértem, hogy ne legyen olyan állapot, ha használok is drogokat, hogy a végén, másnap az legyen, hogy jaj, akkor inkább vegyük úgy, hogy nem történt meg... Hanem olyan legyen amire érdemes emlékezni, biztos ezért csinálom, mert jó. É: milyen célzatokat rendelnél ezekhez a korszakokhoz? Mondjuk a végén említetted, hogy a kreativitás megélése más emberekkel... A: Igen.. tehát ez abszolút nekem tényleg maga a drogozás, mint olyan az egy szerelmem. Tehát nem valószínű, hogy valaha is teljes ember szeretnék lenni... Nem szeretnék továbbra se, de, hát mindenképpen azzal kezdődött a szar, hogy ne kelljen otthon lennem, aztán persze utána már más dolog, hogy nekitámaszkodva az ajtónak lőttem magamat... Otthon voltam... kicsikét felcserélődött a dolog. De mindenképpen itt kezdődött, hogy legyen egy

  88

saját vonala az életemnek. Lett egy. Utána nemtudom... Én egyedül is nagyon szeretek csinálni dolgokat. Szóval még akkor az sem, hogy a társaság miatt vagy valami. Kifejezetten szeretek tudatmódosult állapotban lenni. Ez mostanra érte el azt, hogy ez az egész kreativitás dolog, tehát miután említettem ezt a nihil dolgot, ez nekem nagyon fekszik... kicsit néha túlságosan is. Szóval tényleg, itt kell lennem agyban, hogy ne vigyem el magam megint. Nem csoda, hogy háromszor szoktam le a heroinról... És azok se direkt... Hanem elutaztam két hónapra... nem tudtam csinálni, hazajöttem, de... ugyanúgy ugyanolyan örömmel fogadtam azt, és eszembe se jutott, hogy esetleg vissza fogok szokni, vagy ilyesmi. Annyira nem érdekel, annyira jó... Nem nagyon szeretek amúgy józan lenni. Nem tudom, nekem így... már megnyugtat ha egy doboz sör van a kezemben. Sajnos, vagy nem sajnos. Csak vigyázni kell az emberi kapcsolataimmal. Néha kicsit túlságosan elkezdek úgy egy kapcsolatot, legyen az baráti vagy bármilyen, hogy akkor minden jobb legyen, akkor csináljuk ezt meg azt. Nyílván rájön az ember, hogy józanul ez... még régen tudtunk volna beszélgetni, de már annyira hozzászoktam, hogy mondjuk x el úgy találkozom, hogy csak papírozunk, hogy onnantól nincs más opció. Ha papír akkor találkozunk. Szóval vigyázni kell... ebből is tanultam, ha új kapcsolatot építek, az elején nem csinálok ilyeneket. Mert ha józanul meglátom tényleg, valakiben a jót, az már biztos, hogy bedrogozva is, vagy akkor már csak még jobb, de józanul, tiszta fejjel kell elfogadnom azt, ami van és utána a többi... ezekre csak rádöbbentem... sajnos későn érő típus vagyok, úgyhogy mostanra sikerült... sok mindent elbasztam az évek alatt... az intravénásat azt... az szétbasz sokmindent. Igen. Hát ezekkel a célzatokkal... Meg mondom, mindig is akartam csinálni. Még nem csináltam semmit, a tv-ben láttam és imádtam nézni is. A sors fintora, most ennyi év után pont abban a stádiumban vagyok, hogy nem tudom megnézni a tv-ben, még elfordulok ha vért vesznek tőlem, pedig majdnem kiveszem a nővér kezéből a tűt amikor nem jön össze neki, én meg ki tudnám, most mit szarakodik... De mégsem, mert most még sok lenne odanéznem. De már most konkrétan azt tudom mondani, hogy nem fogom többet csinálni. Soha többet. Viszont azt is megmondom, hogyha itt lenne előttem akkor elrohannék, kirohannék valahova, valaki olyanhoz, aki ott tart. Tehát még nem merném végignézni, nem mernék mellette ülni egy percet sem. De már elszaladnék, eddig úgy voltam, hogy menni fog ja persze, nézegessük... Most elszaladnék. É: Hogyan hallottál először a drogokról? A: Én szerintem filmekből... nem jártam előtte én olyan társaságba. Meg azért kezdődött ez annyira fiatalon, hogy nem is lett volna előtte alkalmam hallani róla. Igen a kosaras naplója az azért úgy megragadt bennem. Hát igen... Szerintem tv-ből. É: És a pszichedelikus szerekről? A: Nagyon szerencsés voltam, egy rendkívül jó társaságba kerültem, a már említettekkel... Akik úgyszintén kísérletező kedvűek, és én nagyon el vagyok kényeztetve ilyen szempontból, mert a barátomból dealer lett. De ugye diplomás dealerek... mindig hozzá kell tennem. Igen, nem ezek az otthon ülnek a sarokban és várják, hogy jöjjenek. Egyébként teljesen normális emberek, akik mellett elmész az utcán csak amellett még jól is élnek. Az én hozzáállásomat ugyebár ismerik, ez a többesszám... egy kezem sok hozzá annyi ember, hogy mondjam, nagyon leszűkítettem most már ezt a kört. De hát ismerjük egymást, meg azért vagyunk végülis még mindig együtt, jó tíz év távlatában... mert egyforma módon tudjuk hasznosítani az ezek által adott dolgokat és ezért a pszichedelikus dolgokat... azokkal kifejezetten megkínálnak engem, tehát én azokat magamtól nem szereztem be. É: A pszichedelikus szubkultúra az ugyanez a társaság? A: Igen-igen . É: És a pszichedelikus szerek spirituális felhasználásának ideáljával? A: Ideál alatt mit értesz? É: Ha mondjuk hallottál olyat, hogy egy pszichedelikus szert lehet spirituális célzattal is használni, ilyen... nem kimondottan a szigorúan vett spirituális dolgokat érteném, hanem akármilyen önismereti, például a kreativitásod

  89

A: Abszolút... én egyébként utálok beszélni magamról, plusz sajnos... bocs, hogy mindig visszatérek, de ez az intravénás periódus ez azért elég kemény, kitörölhetetlen pecsétet nyomott nyilván az életemre. Meg ezalatt egy komoly személyiségváltozás is... Vagy nem is változás, hanem még olyanabb lettem, mint amilyen voltam. Nem tudom, de eléggé kemény paranoid módon tekintek most már mindenre. Régen még úgy, ahogy beszéltem magamról. Mondjuk csak elmondtam, hogy voltam a boltban, vagy az, hogy hetek óta miért járok kisírt szemmel a haverjaimhoz. De most már nem, most már csak nevetek rajta... és veled mi volt munkában, ne hülyéskedj már nem rólam fogunk beszélni. De sajnos... nem is tudom, annak a hernyónak az utolsó 1-2 évében, már olyan irányba is változott a dolog, hogy már... meghallgatom az embereket, de azt veszem magamon észre, hogy már annyira nem érdekel. És ezeknek a hatására viszont végre megint visszaváltozom. Szóval nem ez a 14 éves beekizett csitri, aki akkor most jól beszéljünk mindenről. De több mint minimál módon. Tehát olyan egészséges módon ki tudom beszélni a dolgok nagy részét ... és egyébként ez is egy abszolút gyakorlati haszna... olyan emberekkel... zárkózott meg paraszt lettem... nagyon, szóval új embereket ha bemutatnak, akkor kb. majdnem leköpöm őket, nem tudom miért. Nem is szeretek új emberekkel ismerkedni mostanában. Az is mindig nézőpontom volt, hogy úgyis mindennek vége, tehát akkor inkább ne teremtsünk kapcsolatot és akkor a végén nem fog fájni. De ez is felerősödött bennem, abszolút. Tehát inkább már el is taszítom az embereket, akiket bemutogatnának nekem. És láss csodát, van most egy ilyen emberke, úgy fújtam rá hónapokig, erre a múltkor egy ilyen pszichedelikus élmény hatására, mondom leszarom váltok vele egy mondatot. Azóta 24 órából 23-at beszélgetünk, kidobtam a barátomat, úgyhogy... szóval basszus még jó, hogy hozzászóltam. És sajnos ehhez kellett ez. De ez is az, hogy nem is szimplán részegség... Nem is arról van szó, hogy mindegy akkor berúgtam és hozzászólok, hanem kifejezetten a pszichedelikus dolgok. Annyira máshogy látom, vagy akkor látom a dolgokat. Igen, ezeket... Szóval van gyakorlati haszna, nagyon durván. Nem tudom, egy bespeedezésénél, soha nem mennék oda, mert látom magam kívülről. Ezt is tudom... Jajj... igen pszichedelikus dolgok... önazonosság. Igen tehát az ideálja.... Nem tudom egy idilli kép? É: Hát inkább csak, hogy lehet-e használni valamire, pl. említetted, hogy az agyad úgy zár le dolgokat, ahogy te akarod, meg amit utána is mondtál, hogy mindig úgy emlékezel... ez az önigazolás igazából, hogy az ember mindig így tartja fenn a pozitív képét, hogy nekem van igazam. Nem mindig működünk így, de erre mindenki hajlamos. Ritkán lehet hallani, hogy igen én elbasztam itt meg itt hibáztam, egy nagyon emberi dolog. Ha mondjuk ezt látod, az önismeretnek nevezhető, szerintem. A: Hát ez abszolút így van, tényleg.... annyira mindent helyre tudok tenni, hogy hihetetlen... Szétesek pixeleimre, aztán mindig kiderül, hogy kurvára akkor van igazam és emellé az, hogy társas lény tudok lenni, meg kreatív, hát ö...szóval csillagos ötös. A pszichedelikus drogok a teljesség amúgy nekem. É: Felvillantják a lehetőségeket? A: Az biztos... és annyira jó amióta tudok is ezzel élni, szóval nem csak így vaktában, hanem tényleg ésszel, ez annyira jó. De ehhez el kellett mondania valakinek, hogy márpedig te tudod így csinálni. É: Ez mikor történt meg? A: Ezt a pszichológusom mondta, szeptember óta járok... hamar felmerült, ugyebár. Tavaly szeptember-november óta és tényleg nagyon ideális a változás É: Nem tudom, jól értelek-e. Azt mondod, hogy amióta rávilágított, hogy igaziból úgy használod, ahogy akarod. A: Meg hogy tudom... É: Azóta sokkal jobban tudod hasznosítani? A: Igen... de megmondta, hogy ő nem lesz képmutató, nem fogja nekem azt mondani, mert a pszichológusom, hogy márpedig szokjak le. Tehát amíg ő azt látja, hogy ez még használ is nekem... Ez most így hülyén hangozhat...

  90

É: Pont ez a kérdésfeltevésem... annyira nem hangzik hülyén A: És tényleg... használ. Lehet hasznosítani. É: Meséld el röviden (1) (egyik/ vagy "a") legjobb, pszichedelikus utazásodat. Kíváncsi vagyok a célzatra, felkészülésre, a te állapotodra illetve a környezetére, akut élmények, valamint a feldolgozás, hogyha volt ilyen A: Fú... Igazából most hirtelen azt mondanám, mert a társasági körben felmerül, ugye... sztorinak kell, hogy legyen, csattanója. Szóval azt szoktam mondani, az egyik tavaly nyári bepapírozáskor szó szerint pixelekre estem szét. Hihetetlen volt...De nem az volt a legjobb, csak a legerősebb. Ugye az ember az elmondottak alapján kiderült, hogy nem ez a szempont nálam. Ugye az buli volt és fetrengtünk a földön, de igazából talán... Én miskolci vagyok és előtte jártam fel ebbe az iskolába ami hetente van és én mindig haveromnál aludtam aki diplomás dealer. És azok voltak mindig a mi csütörtökjeink. Tehát feljöttem és akkor ő is pénteken később ment be suliba. Én végeztem 8-kor sulival, felmentem hozzá és akkor végig próbáltuk ami éppen volt, vagy ment egymáshoz, mit tudomén. Nem is tudom, szerintem akkor terveztük az ő mandaláját molekulákkal, meg egyebek, úgy emlékszem akkor rajzoltuk azt. A vége mindig ..a csattanó mindig DMT volt, annál talán tudom, hogy óó most a legjobb. Nem tudom, tényleg sajnos az az igazság, hogy baromira rossz a memóriám. Pedig nem erőltetem meg az agyamat, hogy azért visszaemlékezzek dolgokra, ezért tisztán nagyon kevés kép van bennem. Tényleg csak ilyen pillanatképek, de... nem tudom melyik részéig kellene elmondanom? Mert most gondolok egyre... É: Bocs, újrafogalmazom a kérdést : Meséld el egyik legjobb pszichedelikus utazásodat? A: Hogy mit éreztem alatta? Vagy mik történtek amikor vízen jártam, meg ilyesmi? É: Igen ez az élmény része, ezen kívűl érdekel, hogyha volt valami cél... A: Ez abszolút az volt egyébként... nekem az egy hetem, úgy egyébként... Miskolcon dolgoztam, eléggé jó helyen, de bementem reggel, hazamentem délután, lefeküdtem. Satöbbi tehát ez volt, és otthon már mindenképpen felköltözök pestre... Pénzem az a sulira ment el...Úgyhogy mindig a hétnek ez jelentette a csúcspontját. Drogozás ide-oda, de az, hogy feljárok Pestre, amúgy is imádom, végre suli, tehát minden összejött, csütörtök volt mindig az én napom. És ezeket... a hét 6 napját, vagyis 6,5 napját leadtam, mert csütörtök délután. Miskolcon nagyon sivár az élet, végigmentem úgy az utcán, vagy a lakótelepen, hogy nekem feladatot kell csinálnom suliba és mit lehetne fényképezni és kinéztem a legjobb dolgokat, nem a legszebb épületek, hanem a legminimálabb, ott az az egy vonal és mögött az a másik, az úgy jó lesz. Semmi, annyira ingerszegény az egész, hogy feljövök Pestre, már alapból... mintha beekiztem volna. Tényleg leszálltam a keletiben és dobogott a szívem. Ez csak a jéghegy csúcsa volt, mert hogy amikor mentem éjszaka, hatványozódva ez az egész. Tulajdonképpen célja a kreativitás volt. Srác zenél, ő megmutatta a zenéit én meg kipakoltam a képeimet és tényleg érdemben tudunk beszélgetni valakivel... Ez is összefüggésben van azzal, hogy nem vagyok az a nagyon beszédes típus, de tudtam, hogy most erre van ez a pár óra és ha nem beszélgetünk, akkor hazamegyek és megint egy hetet kell várnom, hogy beszéljek vele, vagy itt legyen pesten vagy mittudomén. És akkor ez az én pár órám, van pár órám arra, hogy rájöjjek, hogy valóban nem Miskolcon van a helyem és nem kell megállnom és nem ez a vége az életnek. Nem ott kell, hogy vége legyen az életnek. Onnan elég reménytelennek tűnik is az egész, főleg amikor arra keresel, hogy hetente elköltsd... mondjuk a sulira meg pár egyéb dologra, de nincs kilátás arra, hogy akkor mondjuk felköltözz. Tényleg egy ördögi kör a munkakeresés és az albérlet, ha az egyik nem jön össze akkor a másik se, egyszerre kell fednie egymást, és nagyon sivár nagyon elkeserítő tud lenni. Amin az intravénás dolgok nagyon nem segítettek, tehát ezek csak még jobban lehúztak még inkább reménytelenné tették az egészet. Ezekkel a csütörtökökkel nagyon összetudtam magam szedni. Nincs ott vége és kurvára nem lehetetlen egyébként és amit egyébként az én jó magyar pesszimista felfogásommal úgy gondoltam volna, hogy évek és nem tudom mennyire kemény dolog és úristen ilyet biztos, hogy senki nem csinált és mennyire nehéz felköltözni... hát egy nagy szart! Két hét volt megcsinálni az egészet....

  91

Tényleg gyakorlati haszna volt. Összeszedtem úgy a gondolataimat mindenféle pesszimizmus és szar nélkül, hogy végülis én az alapján cselekedtem. É: Ugyanezt a kérdést felteszem még kétszer, nem muszáj egyikre se válaszolj. Legrosszabb pszichedelikus utazás- ha volt ilyen? A: legrosszabb az volt amikor nem adta be. É: Aha, és egy jellemző-vagy átlagos? A: Hát ööö, mondjuk ozorán, az nagyon kis aranyos volt. Ezzel a sráccal meg egy másik nagyon nagyon... az akkori másik legjobb barátommal, bepapíroztunk és fogtunk egy pokrócot, mint kiderült két napon keresztül folyamatosan papíroztunk, mert elfogyott... Mindegy, mi abban a tudatban, hogy megettünk 1-1 papírt, és 2-3 óra leforgása alatt a pokróccal körbesétáltuk ozorát. Az úgy nézett ki, mint kiderült, mentünk a pokróccal, gyorsan leraktuk a nagyszínpad előtt a tánctér közepén és leültünk így. Nem szabad lemenni róla, ez volt a mi világunk... É: A béke szigete? A: Igen-igen. És totál kívülről néztünk mindenkit, noha tudjuk ezeket az embereket nem kell, egyben vagyunk és ami most van az már nem... de ez évekkel ezelőtt volt 2006-7 körül. Labirintus... minden pontját leraktuk és néztünk. Nem tudom, mint egy tutaj. Az ki is esett amikor visszük magunkkal, csak az van meg ahogy ülünk rajta. Ez egy ilyen kis átlag nagyon É: Kihatott-e a pszichedelikus szerhasználat a gyakorolt_ spiritualitásodra? A: természetesen az egész életemre befolyással vannak a pszicehedelikus dolgok. Abszolút. É: Itt gondolok jógára vagy meditációra, valamilyen közösségbe járásra vagy igazából akármilyen gyakorlatra? A: mandalafestés.... É: ilyen jellegű könyvek olvasására? A: legyen spirituális? Asztrológia könyveket abszolút szoktam olvasni. Nem tudom az erre mennyire van befolyással. Hát az egész... É: Ha ebben hiszel, akkor abszolút. A: Abban nagyon, igen. Néha kicsit túlságosan. Ha ilyenek hatása alatt vagyok és akkor fotók, tehát én a pálcikaembernél leragadtam tényleg nagyon régen, nem tudok rajzolni, de mégis olyankor... nyilván nem árnyékokkal meg egyebek, de letudom úgy rajzolni az embert, hogy nem csak alakokat, hanem térben is behelyezve, tehát látom, hogy egyébként én ezt, hogy gondoltam el fejben. Volt olyan, hogy végigkérdezgettem, hogy ezt te rajzoltad le nekem? Mondtam hozzá valamit? Kurvára nem... de itt rajzolgattam másfél órát... tök jó volt. Azt szeretem akkor nagyon kitalálni... új fotókat. Arra kifejezetten jó hatással van. É: És mit jelent számodra a fotózás? A:Pótolja azt, hogy nem beszélek. É: Így tudod kifejezni magad? A: Abszolút. Ha nem vagyok pszichedelikus drogok hatása alatt, akkor abszolút csak így tudom kifejezni magam. É: Összességében hogyan ítéled meg a pszichedelikus szerek hasznosságát az életutad, életminőséged, és személyes fejlődésed tekintetében? A: Nem lennék az aki vagyok, ha nem használom. Ezért van az, hogy a drogok skálájának igen nagy százalékát kipróbáltam, de ez most tényleg minden különösebb ... nélkül, nem feltétlen pozitívum ez, tényleg ami csak volt és nagyon sok minden volt. Meg azokat is összekeverve és mindenhogy. Tehát ahol van valami, ott bejuttattam, vagy csináltam lyukat, mint tudjuk... Tehát kipróbáltam, és mégis mégis csak ez maradt. Nyilván füvezek, de egyébként már csak ezek maradtak és nem is hiányzik a többi. Nyilván ha elmegyek egy 2 napos buliba és elémtolnak egy csík speedet, akkor oké hogy fenn tudjak maradni. Kifejezetten nem azért, hogy akkor rágok, mint a szar, egyébként nem élvezem. Akkor sem... feltétlenül. Azokat most már annyira nem szeretem, csak a pszichedelikus dolgokat, amikből tudok profitálni. Most már azért ezt megtanultam, hogy amiből nem azt inkább

  92

nem, mert vagyok. Van annyi önkritikám, hogy tudom, hogy vagyok annyira gyenge, hogy egy nagyon kis esély kell neki és belecsúszok dolgokba. Ezt viszont tudom kontrollálni. És azt is szeretem benne... Nem egy méreg amire tényleg úgy rászokik az ember. Márpedig... Jó persze van fizikai és pszichikai függés. De ha valaki akkor én kurvára rá tudok pszichikailag szokni dolgokra. De... tényleg nem győzöm hangsúlyozni, hogy erre kifejezetten csak agyban vagyok... Nincsen olyan, hogy most már kell, vagy csak úgy. Hanem akkor kitűzzük a napot és ha két hét múlva van az a nap, amikor mindenkinek jó akkor 2 hetet fogok várni. Jó persze izzadok, hogy jaj mikor lesz már, de nincs olyan, hogy jó még 2 hét akkor valamit csak... Hanem ez egy fix, felnőttként kezelt dolog. Ezt bírom benne, hogy ezekkel a drogokkal ezt meg lehet tenni. Nem tudom, kíváncsi lennék, hogy egyébként, az emberek, tehát a használók hány százaléka él ezzel így vagy gondolja így. DE mostmár csak így látom... Hál istennek és így annyival jobb. Tudod annyira irányítani a dolgokat, meg nincsen félelem, parahalom bármitől... ilyesmi É: Mi segített, hogy ilyen jól tudd irányítani? Lehet jobb ha úgy kérdezem, hogyan irányítod? Vannak trükkök, technikák, amiket megtanultál, vagy valaki mondta? A: Nem. Mondani biztos, hogy nem mondta, mert ilyenekről nem beszéltünk. De magamtól, amiket tapasztaltam, hát... most mondjak ilyen kliséket? Nyilván kurvára le kell tisztázni magadban, hogy semmiképpen nem tart örökké... Ezt mindenkinek elmondom aki esetleg újabb a társaságban aztán nem nagyon meri. Kell lennie fix pontoknak... Ami akkor érdekes amikor én vagyok a legfixebb pont a társaságban. De akkor meg abba kapaszkodom, hogy nekem kell a fixnek lenni, meg szeretek is az lenni, vigyázni a többiekre. Hát nekem... úgy működik, hogy én sajnos ebből is kifolyólag, hogy ugye meglett ez a saját vonala az életemnek... Nem tudom, egy ideig gondoltam rá, hogy van bennem esetleg egy mániákus hazudozó, vagy ilyesmi... Tényleg kb a 3/4 életemet végighazudtam, hol otthon, hol a barátaimnak is, tudod nem feltétlen nagy dolgok... Nem tudom miért, soha nem volt ennek tétje, meg nem is derült ki. Mikor rájöttem egy idő után, hogy kurvára jól csinálom, az az igazság, magam is meglepődtem, már én röhögtem, hogy te ilyet... Rájöttem, hogy olyan kibaszott hatalom egyébként, ebből mondjuk nem tudok annyira profitálni. Elszomorító amikor... rendesen idegesít amikor minden nyugis körülöttem. Szóval éppen nincsen vaj a fülem mögött. Szóval általában tele vagyok ilyen... De nyílván ez nem nyugtat meg engem, hogy de jó most nem tudom hány hazugság van függőben, ami azt is hozzátenném, hogy most már nincs így. Nem vagyok érdekes... Azt vettem észre, hogy nem kell gondolkodnom, tényleg már csak azt mondom ami van. És ööö, hát nekem nagyon fontos szempont volt... Ezek a szőnyeg alá besöpört dolgok... Tele volt, tele volt már a szőnyeg alatt és nekem azokat még le kellett gyűrni, mielőtt használtam egy ilyet, hogyha az eszembe jutott idő közben, legyen az kis vagy nagy dolog. Nagy dolog lehet az, amikor két évnyi tandíjamat elbasztam ilyen iv-s dolgokra. Jó annyi hazugság van, hogy anyu azt hiszi, hogy most végzek februárban, pedig kurvára nem fogok... na mindegy erre már megvannak a megoldások. Szóval ilyeneket mindenképpen... Ha van valami lelkiismereti dolog azt az elején le kell tudni, vagy megbeszéled magaddal, hogy nem lényeg, nem fogok erre gondolni. Nem szabad összekapcsolni, mert nagyon-nagyon rossz vége lesz. Vagy az, hogy akkor ott kitaláljuk rá a megoldást- szerintem az a legjobb. Szóval használni kell, élni kell vele. Nem feltétlen azt gondolom, hogy egész este fraktrálokat kell nézegetni lelki szemeink előtt ha beveszünk egy papírt. Termelni valamit... Termelni gondolatokat, valami érdekes valamit. É: És akkor ez a gondolattermelés lehet a megoldás is akármilyen problémára? A: igen É: Volt-e valaha flash backed? A: nem nagyon. É:Megbeszélted-e valakivel az élményt, kimondottan a pszichedelikus szerhasználatra gondolok? A: Persze mindig megszoktuk utána

  93

É: és úgy utána, hogy lefekvés után? A: nem mi folyamatosan tartjuk É: tehát újra és újra? Vagy inkább az van, hogy utazok együtt, csináltok amit csináltok és amikor vége, akkor úgy zárjátok le, hogy megbeszélitek. A: Nem kifejezetten nem ülünk le ezt megbeszélni. Mi végig beszéljük az egészet, erről is, ezt is, meg együtt éljük meg ezeket a dolgokat. Ezért jó, hogy kevesen vagyunk tulajdonképpen. Hát nem tudom, hogy kinőttük-e, soha nem voltunk olyanok, nem vagyunk ezek az utána sztorizgatunk, hogy jaj de készre vágtam magamat, ez nagyon gyerekes dolog, nem is szeretem az ilyet. Azt akkor megéljük és kész. Van egy olyan epic sztori, hogy ez a haverom megszülte decemberben Jézust... rendesen vajúdott a srác... és elmesélném, de tényleg ez az ami kb. bennem is megmaradt. Nagyon durva volt, látszott, hogy rendesen szülni fog, mondta, hogy ez az antikrisztus gyereke... És így ... hihetetlen volt. Azt muszáj vagyok néha elmondani a többieknek, aki van még, hogy még nem tudja, hogy X bizony Mária volt decemberben. Hihetetlen volt... komolyan mondom, nem hülyéskedem, rá voltunk parázva... Mondom neki: mit csinálsz ha kijön belőled? Vittük a vizes rongyot. Így feküdt a srác érted?(szülő nő pozíció) Elkezdi: hozzatok valamit... nem rosszul volt, hanem érezte ... bazdmeg hihetetlen volt... amikor a barátnője beszél arról, hogy ja persze, mert te nem tudod, hogy milyen lesz nekünk szülni. ... Pedig az egyetlen férfiember a társaságban, aki igen de tudja milyen vajúdni... Az ilyen nagyon nagyon epic sztorik azok előkerülnek, de tényleg egy kezemen meg tudom számolni. É: Szóval nem jellemző ilyen átbeszélés? A: Nem É: És magadban az élményfeldolgozásra még rá szeretnék kérdezni. Mondjuk a képek vagy a mandalák mennyire jelenthetik az élmény feldolgozását? Illetve még az utolsó kérdésem is ehhez kapcsolnám: a mindennapi életbe áttudod-e ültetni azokat a tapasztalásokat, vagy megvilágosodásokat ami ilyenkor ér? A: Kezdem az utolsóval: abszolút, úgy gondolom át tudom vinni. É: Erről tudnál mondani 1-2 szót? A: Hát én úgy gondolom, hogy az emberismeretem, az szóval... néha hátborzongató dolgok derülnek ki, hogy mennyit javul. Szóval a mai napig nem hiszem el, az ilyen megérzéseimet, csak nagyon ritkán, pedig mindig olyan részletességgel kiderül, hogy úgy volt.. Komolyan néha már... Nem is , hogy belátás, mert az ember az olyan amilyen aztán meglátjuk, de nem kifejezetten konkrét dolgokon. Én pl. recepciózom, naponta találkozok kb. 100 emberrel. Egyébként még a grafológia, nem tudom mennyire tartozik bele... de az az ami még nagyon. Hálistennek olyan helyen dolgozom, ahol még aláírást is kell kérni... Azt nagyon imádom. Szóval ezt az emberismeretet a jelenlegi munkámban tudom használni. Viszont az is, hogy már nem kifejezetten csak pszichedelikus drog, de végül is jó, így egyáltalán az egész használat... hogy úgy mondjam, felnőttem ahhoz a feladathoz, hogy ehhez értelmesen tudjak élni. Például abszolút nem tartok olyantól, hogy bármiféle rossz tapasztalat legyen egyszer egy bármilyen drogozástól... Nem is az, hogy ismerem őket, hiszen naponta több száz új jelenik meg, hanem hát hogy mondjam... megtudok állni időben. Annyiban kapcsolódik a pszichedelikushoz, hogy csak ott volt olyan... hogy egy heroinnál akkor is tudod, hogy mi van csak tudod, hogy ettől fogsz megdögleni. Egy papírnál, vagy ilyesminél semmiféle reális dolog nem jut az eszembe, ezért mondtam, hogy le kell tisztázni, amit mondtam az előbb... Mindenképpen agyban tudni kell. Igen, nem félek, attól, hogy bármikor is ráparáznék akármennyire készen vagyok. A pszichedelikushoz annyiban tartozik, hogy azok által tanultam meg, nem visszafogni magam, vagyis azt is, illetve nem csak azt, hanem kezelni azt is amit már más nem tudna, vagy én se tudtam volna régebben. Számomra ez is napi értéke a dolognak, mert hát élek dolgokkal. Ebből kifolyólag... de igen ez is, ha csak felületesen tudok valamit, felületesen olvasok dolgokat, azokat nem sorolom sehova, azért említettem csak két dolgot grafológiát meg asztrológiát, mert azt azért érzem úgy, hogy elmondhatom, hogy érdekel, de azért sok minden érdekel emiatt. Egyébként is sok minden

  94

érdekel, de ezzel meg még bővítettem és imádom bővíteni az agyamban a dolgokat... tudod, hogy nem is csak az érzet... nem tudom más lett szerintem a stílusom is, mondjuk ezt nehéz megmondani, mert nem tudom milyen lennék ezek nélkül, de teljesen más fotók is egyébként azok. A művészet mint ugye tudjuk a lehető legszubjektívebb dolog, és hát azon belül mondjuk lehettek... De szerintem teljesen más oldalam van most már, ez biztos nagyon nagy hatással volt, a nézőpontomra a művészeten belül, az biztos. Ezek miatt is szerettem... Egyébként ha nem lenne, akkor kurva nagy gázban lennék, mert az a kibaszott heroin... emiatt nem beszélek, tehát ha nem lennének pszichedelikus dolgok akkor nem is beszélnék, meg lehet, hogy fotózgatnék, de nem érezném benne azt az örömet ami tényleg nem a csúcspontját, hanem hogy egy jó fotót, tehát a hét csúcspontját... megtanultam olyan szinten értékelni a produktumot, hogy rájöttem, hogy nem is olyan szar az élet. Hát ezeket tudnám talán felsorolni, hogy a hétköznapi életemben mennyire tudtam hasznosítani, aztán így nagy általánosságban, konkrétat ugye nem beszélhetünk. É: Az ív elhagyásában... látsz ebben szerepet? A: Kicsit úgy tekintettem rá, hogy van a fény az alagút végén... tudod ez amit mondtam, hogy az életem végéig nyomni szeretnék, ez a fű az biztos... hogy halálom után is szívni fogok. Szeretek bedrogozva lenni, az nyilvánvaló volt, hogy ... nem is az, hülyén hangzana, hogy heroinnal nem sokáig lehet húzni, kurva sokáig lehet húzni, de nem akartam úgy... húzni. Szóval ez teljesen egyértelmű volt... hogy azt annyira mégsem, nagyon remélem, hogy nem nekem találták ki... De mégis itt vannak a pszichedelikus dolgok, de ez nem ilyen stroh dolog, tudod... hanem az, hogy tényleg rájöttem annak a dolgoknak a szépségére, meg hálistennek rádöbbentem a másik dolognak a rondaságára É:azért kérdeztem ezt, mert úgy értettem, hogy a herointól csendbe maradtál és még inkább befelé fordultál, a pszichedelikumoktól meg tudsz bizonyos emberekkel beszélni. A: akkor még nem láttam annak az összefüggést, most hogy így kijelentem... hogy belegondolva összegeznem kéne az egész pszichedelikus drogozást. Régen azért nem volt meg bennem ez az összefüggés, de hát a heroinozás alatt... az évek alatt, nem is gondolkoztam, tehát rendesen nem voltak gondolataim. Rettenetesen leszartam... De igen... Hát biztos, hogy csak pozitív hatással volt a leszokásomra, az biztos. Igen azért amit elvett a heroin annak egy részét visszaadják a pszichedelikus drogok. Segítenek, annyira, jó, ha az ember tudja használni. É: Köszönöm szépen, hogy a bizalmadba fogadtál, van még valami amit hozzátennél? A: Annyira nem, így is többször mondtam el dolgokat. 5. számú pszichonauta mélyinterjú F: 32 éves férfi É: Mit jelent számodra a spiritualitás fogalma? F: Hát nagyjából egy része azoknak amikről dumáltunk eddig is... Egy része a pszichedelikus témáknak, legalábbis én nagyrészt úgy kerültem kapcsolatba a szóval magával. Az amit az a flash adott... azt adta, hogy ennek még utána kell olvassak. Körülbelül két oldal volt így nagyjából magyar nyelven az amit így olvasgattam, így a daath meg az egykalapalatt. A daath adatlapon olyan szintű infó volt, tudod így mindenről és akkor körülbelül, nagyjából ott láttam. Vagy hát előtte is ismertem, találkoztam a szóval, de ott került így helyre az egész, hogy melyik halmazban van kb, onnantól kezdett érdekessé válni. De hogy definícióként mit jelent, azt nem tudom. É: Mit jelent a gyakorlatban? Hogyan hat ki a mindennapjaidra vagy kiemelkedő élethelyzeteidre-választásaidra? F: Az az élmény amit kaptam a gombától adott valami olyan biztos nyugodt pontot, amit egy csomó ideig úgy éreztem, hogy olyan mint kb. a játékokban a mentés, hogy ide mindig vissza lehet menni, hogy olyan szintű nyugodtság, hogy ezt így megismertem... az volt az érzés, hogy bármi amit így nem nyugodtan teszek, vagy kapkodva, vagy idegesen, vagy

  95

akármi az fölösleges energiapazarlás. Megfelelően kellemes nyugodtság... És ami még most is megvan... de hát nem tudom, kb. még egyszer el kéne menni az erdőbe, arra a tisztásra és még egyszer átélni, hogyha nagyon nagy szükségét érezném neki. Így, hogy most már ennyit beszéltünk róla megint megvan annyira, hogy igazándiból tök fölösleges nekimenni még egyszer, hogy átéljem még egyszer azt a flasht, mert tényleg nagyjából olyan volt, mint egy mentés nekem, tehát bármikor vissza lehet oda menni. Nem tudom...tényleg komoly dolog, az élmény, hogy az milyen volt? É: Lesznek olyan kérdések is, de igaziból most is mondhatod. F: Mondjuk így akkor nagyjából az, hogy azután így nagyon durva... tehát azelőtt is olvastam ezt a könyvet... olvasgattam, de akkortájt épp ezt a könyvet olvastam és azután is... É: Az ember és szimbólumait? F:Nem, ez a tibeti könyv életről és halálról. Utána egyik haveromtól kaptam még néhány könyvet, meg amikor elmeséltem neki ezt az élményt, mondta, hogy Üdv a klubban! Ő az a haverom aki szintén pszichológusnak tanul. Neki is úgy változtatta meg az életét, hogy most ilyen irányba tanul, én meg inkább az ilyen vizuális témákban próbálom kifejezni, így egy csomó érdekes emberrel találkozom emiatt, azok akiknek megvolt ez az élmény vagy megvan, vagy ezen az úton járnak, azok között ez a gát átszakad és akkor nem kell azokat a hülye lépcsőket lépkedni, hogy figyeljél már akkor izé... Hanem egyből tudnak ilyen témákról beszélgetni, tehát és így egy beszélgetés alatt egy csomó jó könyv és érdekes film meg zene meg minden... Ami így kondicionálja ezt az összképet aminek így a része vagyok. Próbálom oda-vissza adni a jó információkat. Ez az egész úgy része ilyen kellemes féle létezésnek. Ilyesmi gondolkodás az tényleg az... Nem tudom mielőtt ezt csináltam volna, azelőtt lehet, hogy sokkal zárkózottabb voltam vagy félénkebb. Ja izé ezt hogy kellene? Tehát úgymond, hogy ilyeneket csinálnak emberek, hogy hogy kellene... aztán egyszer meglett ez a flash, hogy valamit csinálni, lehet ilyen vizuális dolgok vagy tanítás vagy akármilyen hasznos dolog részeként lenni. Lehet, hogy össze-vissza beszélek... É: arról beszélsz amiről szeretnél, ne zavarjon... F: amióta meglett ez a gomba flash, onnantól kezdődött a befelé figyelés is... talán. Fogalmam sincs... érdekes, hogy 16 éves koromban, amikor az lsd-t kipróbáltuk, akkor egy érdekes flash volt, nagyon érdekes, vizuálisban nagyon-nagyon súlyos, meg hát azért gondolatokban is, de akkor még így... hiába, hogy durva volt, utána még egy ideig úgy voltam, hogy hááát nem kellene annyira nyomatni, és így tök durva, hogy utána így... tehát így nem tudom akkor még egy bad trip... akkor amikor ilyen legelső szívások... tehát ilyen egész estés trippek voltak, akkor lehet masszívabban zúdította rá az emberre a témákat, aztán lehet, hogy így évekig így bogozódtak ki, de akkor elindítottak olyan jó dolgokat, hogy érdemes volt. Ennek ellenére nem beszélnék rá... nem beszélgetnék huszon-akárhány év alatt erről a témáról. Maximum így nevetnék, amikor levágnám, hogy ilyenekről beszélnek, aztán próbálnék nekik 1-2 jó könyvet, meg filmeket meg zenét mondani... de nem mondanám nekik, hogy ezt nyomassák. Viszont így idősebb korban... szerintem minden embernek át kellene élnie ezt a flasht. Szüleim így nem próbálták meg ilyesmi... Ugye nem mondhatom nekik, hogy nyomassák, mert ugye egyrészt a törvény bünteti.... az ő fejükben ez bűn, meg a sajtóban... de ha utána olvas az ember a témának, olyan sok mindennel találkozik, ami így a társadalomnak az alapja... és így abból a masszából építkezik, így az egész... egy gondolatból.... ilyen ős valamiből, tudod amit ki épp hogy hív... Tényleg hülyén hangzik... de ilyen szeretet izé... flash, akkor amikor a kép feloldódik. Amikor a halálnak... azelőtt se féltem tőle nagyon... de így a halál csak mint egy szó úgy létezik, körülbelül. Amikor fiatal, tizenakárhányéves gyerek voltam, akkor haltak meg dédszülők, nagyszülők, láttam halottakat, voltam temetésen, azóta igazándiból nem voltam. Tényleg ettől a gomba flashtől picit úgy... olyan röhejes picit... mivel ijesztegetik az embereket. Így a könyvekből az jön le, hogy lehet, hogy ez csak egy megálló, vagy egy állapot vagy akármi. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az élet.... az.... ha egy ember elhiszi magáról... mikor

  96

hiszi el, hogy meghalt? Egyszer már volt, hogy annyira nem mozogtam... akkor amikor véletlenül benéztem azt a uncia gombát egy tízesnek... Azután 2 nappal... Tehát ha azt az egészet megettem volna... nem tudom mi történt volna, lehet, kihánytam volna. Szerintem egy ötös, annak aki többször tolta, totál nem mérgező, egy tizenegy... akkor nagyon sokáig ébren voltam, tévedésből megettem annyit, amint megvolt a flash, éreztem azt, hogy túl sok és kihánytam. Lehet, hogy ez egyáltalán nem idevág... Mi van akkor ha az ember túl sokat eszik meg belőle? Egyszerűen, szerintem kihányja, tehát ebből ilyen halálos dózis... Hát max ha hátrafekszik és úgy alszik el. Inkább éreztem azt, hogy fel kellett kelnem, inkább azt éreztem, hogy járnom kell és megpróbáltam járni... Azt, hogy hátradobom magam és úgy kellene feküdni és úgy kellene hányom azt egyáltalán nem éreztem , annyira rángott a testem... biztos nem volt ilyen koordináta mozgásom, nagyon úgy éreztem magam, hogy szétesve megyek be a kecóba. Egyszer csak így ülve hánytam... Nem az, hogy sokkal hamarabb kaptam észbe, hogy fölösleges így üldögélni tovább.... É: ekkor voltál egyedül igaz? F: igen É: Milyen lelkiállapotod volt az utazás előtt? F: Érdekes... így volt egyfajta nyugalom... Ahhoz, hogy eltartsam magam, ahhoz heti háromszor fél órát kellett dolgoznom, szóval úgy elég nyugodt volt az életem. És akkor sokat tudtam olvasgatni meg szívogatni, így elég nyugodt voltam. Hallgattam zenét... A set és setting... ott ahol laktam régebben, ott így lehet jobban adott volt... ott kint a tónál totál megteremtődött, tehát ott kint a réten, meg a tisztáson mindenfelé köd... Az szerintem... akárkinek is javaslom, azt, hogy, hogy akivel beszélgetünk ilyen témákról, hogy hogy sikerült elérni nagyon-nagyon sok trip után... Tényleg mindenkinek ezt mondom, hogy akkor amikor köd, tisztás, erdő. Meg majdnem, hogy így nulla mozgással... csak így üldögélni... Tényleg, mintha a mozgás is így vinné el az energiákat, az is változtatta a teret vagy nem tudom. Távolról a felhők se változtak, hanem egy kicsi hömpölygő massza volt, tényleg csak egy ilyen nagyon kicsi, kb. mint amit a Pélix mondott, egy előadásában, hogy az élet csak egy menetút, az egész csak egy lassú ilyen sztóvájgés vagy nem tudom mit mondott, az volt benne a durva, hogy még fákat se láttam, annyira így a tisztás közepén volt... Semmi út, semmilyen távolba nem lehetett látni, pont szerencsére megettem azt a 2,5- sapit meg elszívtam azt a x-t.... Jó könyvet olvastam előtte és így akkor voltam abban a flashban, hogy így nagyon erős a trip, azután az 5 éves kapcsolatom után láttam egy olyan csajt aki így totál kirúgta belőlem azt a fájdalmat, amit az ötévestől éreztem. Akkor megismerkedtem egy olyan csajjal… aki így totál és nagyon sokat tanultam tőle, tényleg kibaszottul sokat. De nem keveredtünk össze úgy soha ahogy én szerettem volna, de nagyon sokat tanultam tőle. Aztán így hálás voltam neki, hogy nem jött ki velem oda, hívtam ki, hogy jöjjön ki, kiránduljunk egyet, aztán mondta, hogy akkor így nem ér rá és így annyira része volt mégis úgy az egésznek. Aztán tényleg az volt még a flash, hogy azt a tudást, amit most se tudok megfogalmazni, szóval azt a nyugodtságot, hogy lehetne átadnia az embereknek, vagy továbbadni, aztán volt egy megnyugtató érzés, hogy ott van ugyanúgy minden emberben, mert hogy én is csak úgy gondolatok szintjén létezek, elhiszem, hogy vagyok, ugyanolyan pont vagyok, csak akkora kis pontként úgy átélni... mintha végtelen sok apró pont ugyanott ott lett volna. Picit talán fúj a szél, aztán megindult egy kicsit aztán leállt a köd akkor egyáltalán nem ment. É: Utólagos élményfeldolgozásról tudsz mesélni ezzel kapcsolatban? F: Hát kibaszottul sok olvasás, meg így az volt a durva, hogy azután a flash után így néhány hónap teljesen úgy telt el – ez az erdős flash – hogy majdnem hogy így minden másodpercekkel látszott előre, meg így nagyon durva volt, hogy annyira kibaszottul sok energia... Azután mentem ki Kanadába, ott viszont ez a lendül picit így megtört... nem az, hogy mindenki... hogy így csinálhatja saját magának, pedig ott az az érdekes, hogy valahol így az (füvezést imitál), hogy ez az egész világon... az egész világon így lehetne megszüntetni az ilyen jellegű gondokat, hogy izé, mindenki csinálhassa meg otthon

  97

magának. Onnan például, abban a tartományban, hogy nem büntették úgy igazándiból és onnan vitték át a többi tartományba kis mérdekvaldi forgalmba, alapvetően. A haszon ilyen 10%-át. DE ott ment, meddig van erre kereslet? Ott az van, hogy az emberek megcsinálhatják maguknak, viszont vannak akik úgy vannak, hogy inkább csak szívnának, de nem csinálnák meg maguknak. Akkor viszont, hogy büntetik ezt az egészet? Meg ezekben van-e valami etika vagy hogy a törvények azok is csak valami izék, pedig tudod... mikortól kellene tiltani? Hogy lehet helyén kezelni az egészet? Ha engedve van akkor a fiatalokat is hogy lehet megóvni, meg hogy mi van Jamaikában, hogy mindenki tép, még a gyerekek is úgy születnek, hogy minden és mégis egészséges állam. Meg, hogy hasis olajjal, hogy lehet daganatot kezelni, meg sclerosis multiplexet. Miért büntetik meg azt a gyereket? Ha megbüntetik egyáltalán... Annyira élő, szerethető... például egy fesztiválon nem lenne after, hogyha az emberek csak ihatnának. Volt csajom mesélte, hogy ilyen mennyi felsővezető meg ilyen társaság pörög... tényleg az ember felvesz egy pólót, nadrágot egy papucsot és tökmindegy, hogy ki beszélgethet emberekkel, pöröghet össze-vissza, kisütheti úgy az agyát, hogy onnantól ellegyen egy évre, kiengedi a gőzt. Ez a haverom, aki ellen azt csinálták a zsekák, hogy mielőtt rájukrohantak... azelőtt szívott el egy spanglit fél órával, bevitték, de negatív lett a vizeletvizsgálat, de be akarják varrni több évre. Érted ilyenek vannak... hogy hogy van ez az egész? Nem tudom... Ha tényleg azt mondanám, hogy az összes ember megcsinálhatná saját magának... vagy ha nem akarja akkor mit tudom én lenne egy haverjuk, aki azt mondja, hogy én tök szívesen csinálnám... érted... ha az ember szívni akar, vagy valami drogot csinálni akkor úgy is hajtja és megveszik... azért mert büntetve van... és nem akarják csinálni, pedig hát olyan egyszerű, mint a paradicsomot. Lehet, hogy ezért van benne ennyi zseton. Ha az ember megcsinálja magának azt, amit szív három hónap alatt, azt nagyon kevés melóval meglehet... de mivel tiltva van senki se akarja, és így elkölti azt a pénzét, mint a kocsmában.... DE hogyha meglehetne.... Bukovskyt te olvastál? É: Nem F: Egy fekete humor hero. Aztán ő is így, egyik kis novellájában... hogyha nem lenne tiltva akkor egyből fele ennyien csinálnák, mert nem laza. Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy amit most nyomatnak Kaliforniában az milyen irányba fogja elvinni Kaliforniát. Nem az van, hogy az emberek emiatt bűnöznek... Így hogy tiltva van, így lehet, hogy valaki azt mondja az alvilágban, hogy hé figyelj, hallottam, hogy valaki ott nyomat nagyon sokat aztán rámennek és kirabolják. Viszont ha nem lenne... akkor mondjuk ha elvinnek 5 nm2-nyi paradicsom árba nézve, akkor nem olyan nagy összeg... Olyat aki így 5 nm2-en nyomatja nem is ismerek Magyarországon. Mondjuk olyat, hogy 1-et egy sátorban és akkor 6 an elszívják egy év alatt, hogy ne költsenek el mondjuk 300 000 Ft-ot azért, ami így a piacon megtudják venni. Annyira durva, hogyha nem lenne tiltva, akkor nem lenne kérdés, hogy az ember csinálja vagy ne. Mondjuk akkor ott van az, hogy lehet 10 évesek hozzájuthatnak ami nem jó. Kint Kanadában láttam egy 11 évest, a szülei nagyon jó módúak voltak és herkáztak. Több farmjuk volt, normálisan néztek ki. Nem lehetett volna megmondani róluk, hogy nyomatták. A tagnak volt egy 16 meg egy 11 éves fia, a 16 éves az olyan volt, mint amilyen én lehettem 16 évesen, így nyomult. De ami durva volt, hogy a 11 éves gyerek is szívott. Totál ugyanolyan gyerek volt, mint az itthoniak, de láttam, hogy szív. Nem is tudom... Szüretelni segített a szüleinek. Tehát az a durva, hogy az oktatásban ilyen helyes etikára nagy hangsúlyt fektetnének akkor így totál rendbe lenne a társadalom, tehát nem tudom... annyira érdekes, hogy amikor kommunikációt tanultam, akkor totál nem érdekeltek azok a dolgok annyira, mint amit most olvastam azok közül néhány könyv. Pedig akkor is túl voltam néhány bélyegen. Valamiféle érés kell az agynak, hogy feltudja dolgozni vagy fogni azokat a dolgokat, amik így ugyanúgy megvannak mindenben. Ami nagyon fontos benne az az, hogy helyes etikai nevelés kibaszottul kell. Fősulin is a kedvenc órám az amire akármilyen parti után igyekeztem bemenni az az etika volt. De hogy a társadalomba hol csúszik el ez dolog, az kibaszottul nagy kérdés. Valahol így el van csúszva... Tehát amikor bevittek a zsekák amiatt, hogy találtak nálam egy kis zöcsit az nagyon durva volt. Amit ott

  98

benn láttam, körübelül 12 emberből 2-en voltunk fehérek a többiek cigók, és azok hogy beszéltek a csajokról... Mondta, hogy mit csinál egy csajjal, ha elkapja, hogy rázza a nyakát meg pofonokat ad neki. Benn látom ezt úgy, hogy a zsekák meg nem csináltak semmit, hát én rúgtam volna legszívesebben a falhoz, csak ilyet nem lehet csinálni, mert akkor egyből... De hogy van így elcsúszva a társadalom az nagyon durva... Ennek szerintem a kibaszott nagy része az a nem túl helyes motyó kérdés, tehát ennek valahol így része. Tehát például ottvan a GHB az egy alattomos szarság... egyszer kipróbáltam, hogy működik, mert kíváncsi voltam, nem is alkohollal ittam, egyik vegyész ismerősöm csöppentett pipettával 3 cseppet és ugyanúgy éreztem tőle magamat, mintha részeg lettem volna. Ültem, 10 perc múlva fel akartam állni és azt éreztem, hogy remeg a világ meg minden... Tényleg miért nem úgy vannak a zsekák meg a biztonsági őrök, hogy nem az fontos, hogy in-kalos pólóban legyen nagy darab kopasz csávó, meg az utcán a rendőrök, hanem, hogy ezeket nézzék. Hogy kinél van fű, hogy szív egy 25 éves csapat egy utcán... Ezeket nézni egy szórakozóhelyen, egyből úgy helyre lehetne hozni ezt az egész dolgot, hogy hihetetlen. Kibaszottul sokat agyaltam ezen, mert láttam ilyet és így totál beszoptat ez a sztori... Mérges leszek meg ideges tőle... Ezt a helyzetet, hogy nem lehet megoldani... Érted egy ilyen világba gyereket szülni az így az így szép... egyébként szép is lehet. A Dmt ről viszont egy tök érdekes dolog, hogyha az ember tudja, hogy milyen a DMT flash, mert attól azért így... amiket láttam azok többnyire feküdtek, annyira jellegzetes íze meg szaga... Hogyha egyszer szív, akkor már tudja. Szóval nem lehet visszaélni vele, hogy jajj gyere szívjunk el valamit, viszont a szaros GHB-val azzal meg lehet. Egyik haveromék lépcsőházában marékra árulták a herkát... a kapualjban, mindenhol ott volt eldobálva a kibaszott fecskendők... meg ami nagyon durva, haverom mesélte, hogy ott szopatta a lépcsőfordulóban a csajt, azért, hogy kapjon egy kicsit. Ez azért így nagyon durva... szerintem ez az, hogy ott a zsekák azok rossz tömb lakók... hogy belennének fenyítve, vagy megkapnának valamennyi zsetont abból ami ott átfolyik... de ez így kibaszottul nincs rendben. Érted abban a lépcsőházban lakik egy csomó idős meg biztos, hogy van egy csomó gyerek aki ott bandázgat... Nem tudnak odébb állni, hogy elszívjanak egy spanglit... Ezeket hogy kell kezelni? Nem tudom... csinálni nekik egy negyedet? Persze nem csak közöttük vannak olyanok akik visszaélnek ezzel. É: Ha már a gyerekeknél tartunk, megkérdezem, hogy milyen gyerekkori és serdülőkori spirituális behatások értek? F: Igazándiból így az, hogy onnantól, hogy körübelül kinyitottam a kaput, körübelül csak az úton kellett átmenni, hogy körübelül Bánkútra el tudjak jutni. Az egy olyan kibaszottul jó flash volt, hogy az ilyen természetközeliség az gyerekkoromtól megmaradt. De hogy spirituális... Az, hogy nagymamámék mentek templomba, az azért... akkor ilyen ami vallásoshoz vagy spiritualitáshoz kapcsolódhatott az a természeten kívül csak a harangszó meg hogy láttam fekete ruhába menetet... akkor ez ilyen volt. A nagymamáim vallásosak voltak, a nagypapáim azok meg röhögtek Luciferen. Fateromék meg nem, semmi ilyen. Faterom mindig szivatta a nagymamáimat ezzel, ő full materialista, ő inkább önmagában hisz. Nem tudom, hogy így, hogy lehet... Csak az ő univerzuma körülötte. Így frankó dolgokat, meg tényleg nagyon tiszteletreméltóakat lerak az asztalra, egyre durvábbakat ahogy telik az idő, ami miatt a társadalom büszke lehet rá, de neki az ilyen spirituális vonal, vagy lelki vonal... maxmimum amikor hugoméknak megszületett a kisbabájuk, akkor láttam egy könycseppet a szemében, így ilyenek. Hiába próbáltam akármilyen témában beszélgetni... Hagyjál már ezzel... a földön járjál. Aztán se ilyen jellegű könyvet se ilyen jellegű oktatás... Középiskolában volt talán valami etikakönyv, de még akkor se érdekelt. Valahogy úgy éreztem, hogy otthon kaptam egy olyan nevelést, hogy ... általános iskolában 2. környékén előfordult, hogy eltettem egy-két lego darabot... tudod utána az egész érzés, tesóm elkezdte kérdezgetni, hogy ez honnan van, kié? Olyan kibaszottul rossz volt... Nem az én lego készletem darabja volt és tesóm kiszúrta. Onnantól minden olyan izé... bárki embertől, személyes akármit elvenni... az megszűnt. Otthonról nagyon jó dolgok jöttek.

  99

Kaptam fatertól sallert, mondjuk a 8. utáni ballagáskor röhögtünk a himnusznál egyik osztálytárssal, hogy viselkedjek. Ilyen osztásokat meg megveréseket ezen kívűl nem. Azóta se tisztelem jobban a himnuszos témát, nem amiatt szeretek itthon lenni, mert Magyarország az ilyen kurva szar meg akármi, hanem akiket szeretek meg akikkel találkozom és tudunk tevékenyen beszélni. Emiatt kaptam egy sallert... Nagyon kiskoromban verekedtünk, az inkább olyan volt, ahogy látod a kismacskát ficánkolni. Tinédzserkortól viszont szétment a jó kapcsolat. Legyen rendes életed, járjál be 9 től, napi 8 órát, legyen bejelentett munkahelyed. Viszont úgy érzem, hogy úgy alakítottam az életemet, ahogy nekem tetszik. Ezek a melók amik vannak .... Ez, hogy fixre felvenni valakit az akkora teher, mint állat, és ha nincsen meló, akkor is csak úgy... Nem tudom miért. Vannak olyan cégek ahol ez szükséges, de van ahová nem. Mondjuk a játékfejlesztőknél ilyen alkalmas. Most akkor kell egy csomó játékkarakter meg épület, aztán már csak rakosgatják össze és nem kellenek a modellezők, aztán ott vannak a szabadúszóként...Egyszer ennél dolgoznak egyszer annál és csomó melót lehet így csinálni. Lehet még a munkahelyi központ is ilyen, csak nemtudom ott az izé kell boltokkal csinálhatják. Ez a design azért jó, mert mostmár ilyen 14-15 éve csinálom, aztán már van valamennyi tapasztalatom, tudom, hogy ha jó a meló, akkor mennyi pénzt lehet vele keresni, és már nincsen az, hogy bármi jó lesz... Kialakult egy olyan határ ami alatt nem megyek el dolgozni, mert akkor inkább olvasok vagy inkább olyan dolgokkal foglalkozom amik érdekelnek, meg meg van az, hogy lehet ellenni egy hónapra, minimál zsetonból, és amikor többet akarok valami meló mindig akad. Ami nem menne nekem igazándiból nekem, hogy beosszam a zsetonomat, mert ha bejön akkor egyből elköltöm fejlesztésre, egyből veszek valami számítógépalkatrészt mondjuk és akkor utána még király összejött még 2 meló és akkor minda kettő elcsúzik és akkor az van, hogy 1 hónapig elvagyok, de előbb utóbb úgy is lesz valahogy. Az a durva, hogyha beosztanám a zsetont amit 1-1 melóért kapok néha, vagy nagyon-nagyon ritkán van úgy, hogy 1 melóból el lehetne lenni minimál szinten, úgy, hogy egy héten egyszer elmegyek valahova partizni. Emiatt, amikor valaki mondja, hogy figyelj már tudok egy melót, nem tudok most annyit fizetni, de jó referencia lesz, akkor mondom, hogy figyelj már öcsém refkóból itt van tizenakárhány év. Ha nem érdekes a meló, akkor inkább azt mondom, hogy van mit csinálni és elvagyok. Szerintem ez is előny. Akkor amikor az ember elkezd melózni akkor még nem tudja, és el se hiszi, hogy így is lehet. Meg akkor még kell a gyakorlat meg kell egy csomó minden. Emiatt kibaszott jól csináltam. Most azon vagyok, hogy meglegyen a saját cégem. É: Milyen"korszakokra" bontható a szerhasználati történelmed, hogyan változtak a szerhasználati célzataid? F: Nyolcadik után szipu... Ez így vicces... szerencsére nem sokszor volt. Azt mondják, hogy a fű az kapudrog az hülyeség, akkoriban higítót meg nejlonzacskót minden boltban lehetett venni. Hamarabb ittam alkoholt, mint hogy szipuztunk volna. Kb 3 szor, vagy 4-szer szipuztunk. Aztán erősebb volt az, hogy ez azért tönkretehet, jól lerobbanhat az ember. Durva flasheket adott, ilyen salviához mérhető flashe van. Azt nem mondom, hogy DMT-hez mérhető. De nyolcadik... suliparti akkor ittam először alkoholt. Dohányzás szerencsére sose érdekelt, szüleim se dohányoztak. Spangliba rakok egy kis dohányt, de igazándiból csak azért mert szeretem szívni a spanglit. Kinnt Kanadában nagyon sok volt és ott úgy volt, hogy tisztán. Van ez a hossz, ez a néhány perc amíg jó elszívni egy spanglit. Középiskolás korban, 16-17 évesen füveztünk így a bandázáskor azokkal a tagokkal akiknek az egyik fele vagy vitte valamire, a másik fele ... attól függetlenül, hogy metadon programon vannak, nem tudom mi van velük, nem találkozunk. Érdekes, hogy a másik feléből nagyon elismert szakmai izé lett... Vicces, hogy alakultak az életek. Van aki közülük totál képben van, pedig folyamatosan nyalókáztak. Az 5 legtisztább évem azután, hogy 14 éves lettem.... legelőször az alkohol volt az a tudatmódosító, hogy éreztem, hogy berúgtam. De a legerőteljesebb az a szipu volt, az totál szétcsavarta a világot É: És ezekben mi motivált? F: Nagyjából az, hogy ... alkoholt, azt kíváncsiság, miért ne toljam. A sziput azt kevesebben

  100

csináltuk, hogy szipuzzunk nagyjából ennyi volt... De hogy herkából, az, hogy tűvel bökdössem magam arra semmi se motivál, se arra, hogy MDVP-vel lőjem magam. Ezek így nem. A bélyeg az megint csak ilyen érdekes... Tudod ilyen toljuk toljuk... Meg az első szívások , hogy nem az, hogy körbejár egy spangli betépünk azt egy óra múlva megint megy egy, hanem, hogy egész estére egy. Egyik jött a másik után. Érdekes az, hogy utána amikor összejöttem a volt csajommal akivel 5 évig együtt laktunk, vele így az volt, hogy találkoztunk, azt hitte, hogy folyamatosan bevagyok állva, bélyeget akart tőlem venni, aztán mondtam neki, hogy nem szerzek neked. Ez annyira bejött neki, hogy össze is keveredtünk. Az alatt szívtam, de keveset, sítáborban volt, hogy megkínáltak spanglival és beleszívtam, vagy egy pohár bor. Amikor összejöttünk vele, akkor onnantól volt így néha otthon, de nem szövegelt érte, hogyha nem szívok akkor amikor vele vagyok. Aztán volt olyan barátnőm akivel gombáztunk, szívtunk. A régebbi csajom ő ezerszer pörgősebb volt, mondjuk neki így a családi háttere, így a szülei is nagyon szeretetteljesek voltak, a szívós csajomnak meg elváltak a szülei. A két csaj között ég és föld volt a különbség, mind pörgésre mind értelemre. Bejött, hogy nem szöveggel meg lehet vele trippelni, de ezen kívül viszont nem volt érdekes, tehát nem volt meg benne az ami a régebbiben bőven ott volt, hogy nem kellett vele szívnom se és jól éreztem magam. Az alatt az 5 év alatt olyan érdekes még úgy is voltam, hogy lehet, hogy nem kellene annyira az a motyó. Érdekes most így visszagondolva arra az időszakra, hogy hát öcsém a bélyeg az azért így durva azzal vigyázzál. Most is ezt mondom mindenkinek, ha valaki úgy kérdezgette, hogy nem csinálta. Annak azért van egy jó néhány órás trippje és ha elkapja valami rossz... nem úgy mint a gombánál, hogy annak az időnek a fele. É: Hogyan kerültél kapcsolatba a pszichedelikus szerekkel? F: Hát így, hogy toljuk? É: És a pszichedelikus szubkultúrával? F: Miután legelőször ettem gombát. Miután szakítottunk a hosszú barátnőmmel, egyik barátomnál ittunk egy kis bort és ki volt rakva egy marék sapi, kérdeztem, hogy micsoda, mondta, hogy gomba nekem meg kimaradt aztán ettünk belőle. Nekem azelőtt így hallottam, de nem is csipáztam semmilyen kajában, úgy voltam vele, hogy dehogy eszek, hagyjál már, nekem totál kimaradt. Amikor rám tört, nagyon elkapott jól éreztem magamat, aztán utána hallod ez mi volt? Elkezdtem róla olvasni, aztán így. 8 hónap alatt aztán megettünk 200-at, és a melót azt eladták több, mint 50 országba. É: És a spirituális célzatú pszichedelikum-használat ideájával? F: Figyelj... utána, hogy elkezdtem róla olvasgatni egyből jött. Így a daath, az első találatok között. Olyan forrás ami így hihetetlen a fórum is kibaszottul jó rajta, a filmek amik rajta vannak plusz ott van a könyvtár, ami eleve egy jó kis dolog. Elkezdtem olvasni őket képernyőn, de képernyőn olvasni szar, aztán megveszem a könyvet, utána, hogy elolvastam el is ajándékozom valakinek. É: Kihatott-e a pszichedelikus szerhasználat a _gyakorolt_ spiritualitásodra? Arra vagyok kíváncsi, hogy rendszeresítette-e nálad a jógát, meditációt, közösségbe járást, egyéb szellemi gyakorlatok végzését, stb.? F: Egyéb szellemi gyakorlatokat... így a fűszívás, mértékletesen, nem az, hogy reggeltől estig, hanem mondjuk délután ha éppen úgy van, esténként 1-2 spangli. Heti 3-4 betépés. És azokat a megértéseket amik meditációval vagy bármivel jönnek. Betépsz aztán hallgatsz valami jó zenét, vagy csak rendszerezed a dolgokat, hogy mit fogsz csinálni a következő időszakban. Plusz attól, hogy nyugodt vagy még bejön 3-4 dolog ami beadja a jövő hetek értelmét. Jaa lehet, hogy ezekkel kellene foglalkozni. Meditáció... ha behunynám a szemem és úgy venném a levegőt, lehet, hogy ugyanezeket a gondolatokat adná meg, viszont sokkal több idő alatt. Közben van, hogy melózok is. Tökre egyetértek a jógásokkal, meditációt végzőkkel, tökre megvan a közös hang, közös témák... Nem gyakorlom, de sok ismerősöm csinálja. É: A könyvolvasást említetted

  101

F: Mostanában a meló azért sajnos elviszi az időt, többet mint a könyvolvasást. Akkor volt a váltás a sok könyvolvasásból, pont egy olyan meló volt, amiből ha nem költöm el a pénzt fejlesztésre, akkor nem kell melóznom jó darabig, de elköltöttem fejlesztésre, amivel megint beindult egy vonal, megint ez a melós mókuskerék. De nem akarok túl sokat melózni. De mondjuk ha nem könyvet olvasok, hanem a neten valami érdekeset, az valami modernkori könyvolvasás, csak nem annyira szerkesztettek. A neten keresztül azért úgy elég sok ilyen forrást szoktam olvasni. Persze nem olyan mint a klasszikus könyvolvasás, nem lehet összevetni, mert nem olyan nagy flash mint egy szerkesztett könyv olvasása. É: Összességében hogyan ítéled meg a pszichedelikus szerek hasznosságát az életutad, életminőséged, és személyes fejlődésed tekintetében? F: Abszolút pozitívan. Tehát ... a szüleimnek azért nem mondom, mert ki tudja, hogy azokra a gyógyszerekre amiket szednek milyen hatással lenne. Akkor tudnám őket úgy vinni, hogy ne parázzatok inkább élvezzétek, nem sokáig tart. Amikor a gombát az ember megeszi, megérezheti milyen gombaként létezni, ilyen transzcendens tudást felidéz benned, de ez csak egy ideig van a szervezetedben aztán kiürül. A zöcsinél is lehet, hogy más koncentrátuma ugyanannak a tudásnak. É: Volt-e flashbacked? F:Nem volt. É: Megbeszélted-e utólag a pszichedelikus élményeid másokkal? F: Aha, utána így kb. folyamatosan, amikor élőben találkozunk. Egyik haveromnak az a célja, hogy DMT térképet alakít ki a közösen ismert emberekkel, azoknak az elbeszéléseiből. Az is érdekes. Nekem az a célom, hogy vizuálisan vissza tudjam adni. Az lenne a durva ha lenne ilyen effekt amit bármilyen videóra rá lehet húzni. Felrakod 65%-ra... Csak hát sajnos nem értek a programozáshoz. É: Még egy kérdésem van, amiről nem beszéltél, hogy volt-e valaha rossz élményed pszichedelikus szerekkel? F: Még középiskolámban... május elsején lementünk a majálisra, iszonyat nagy pörgés... kotta részegek között... nem tudom mai napig se eldönteni, csávónak itt (füléhez mutat) skorpiótetoválás volt, vagy a rendőrségi mikrofon. Mondták, hogy figyeljetek már verekedni akartok? Nevettünk, hogy nem, aztán, mondták, hogyha akarunk akkor szóljunk nekik. Aztán nem tudtam eldönteni, hogy skorpió vagy ez a rendőri adó, folyamatosan változott... Szabadulni akartam a helyzetből. Utána az azt követő fél óra olyan volt...Hú ez így tudod... lehet túl sok, menjünk innen. Gombától sose. É: Ennyi kérdésem volt, ha még van valami amit el szeretnél mondani ezzel a témával kapcsolatban... F: Hát változtassák meg a törvényeket... valahogy, persze összetett dolog a törvényhozás. É: Elfelejtettem megkérdezni, hogy volt-e pszichotikus a családodban? F: Nem volt É: használtál-e antidepresszánst pszichedelikum fogyasztásával egy időben? F: Nem  6. számú pszichonauta mélyinterjú Hogyan kerültél kapcsolatba a drogokkal, miket használtál? Hányszor, milyen mennyiségben használtad őket? Egy nyári táborban próbáltam ki először a füvet, 19 voltam akkor (11 éve), aztán 5 évig semmi, és amikor a pszichedelikus drogokkal kapcsolatba kerültem, akkor 25 voltam (5,5 éve). Akkor a Corvin moziban dolgoztam, ami igazi bűnbarlang volt (akkoriban legalábbis, most már nem annyira). Ott volt minden. Én már régóta ki szerettem volna próbálni, volt egy kollegám, aki hasonló beállítottságú volt, neki voltak kapcsolatai, úgy jutottunk hozzá. Volt fű, majd pszichedelikus drogok közül hawai törperózsát fogyasztottunk, teljesen legális, a boltban árulták, kis magokat föl kellett törni, megetted. Vele volt egy „bad

  102

tripem”. Utána próbáltuk ki az LSD-t, egy-két hónappal később, az nagyon jó élmény volt. 4x LSD, egyszer gomba, egyszer meszkalin. Mindegyik jó, pozitív. élmény volt. Még speedet próbáltam, de az más kaliber, nem említhető egy lapon ezekkel. Egyszer kevertem, tavaly Ozorán. Most már nem az a lényeg, hogy „kiüssem” magam. Elmúlt 5 évben, ezt leszámítva nem használtam. Milyen közegben szoktad használni a szert? Mi ketten voltunk, akiket ez érdekelt, ezért kipróbáltuk. Szerintem kevés embert érdekel ez, A legtöbb embernek fogalma sincs róla, hogy mi ez, meg nem érdekli őket a „tudattágítás”. Amikor szóba kerül a drogtéma, akkor bulizni akarnak, jól akarják érezni magukat, lazulni szeretnének, nem nagyon akarnak a dolgok mögé nézni. Ha meséltem valakinek az élményről, nem is érdekelt senkit. Szóval ketten voltunk. Ez teljesen más drog, mint az összes többi. Sok ember utána másképpen látja a világot, van aki elindul spirituális úton, én is tapasztaltam magamon hasonlókat, bár nálam már korábban is elindult erre az érdeklődés, csak kicsit rásegített, de ez nem sok embert érdekel. Mi a sráccal kijártunk az erdőbe, az nagyon jó, emberek nem jöttek, de az sem lett volna nagy gond, de jobb, ha nem. Lehet veszélyes, ha valaki nem tudja, hogy használja. Van 2-3 dolog, amit be kell tartani, de, ha felelőtlenül, discoban betolják, az veszélyes lehet. Én pl. tavaly hatalmas homokvárakat láttam, ugráltam, nehogy leverjem őket, nem volt ott semmi, városban veszélyes lehet, elüthet az autó. Jó, ha van józan ember, aki vigyáz. Nekünk nem volt józan ember, de mi nem voltunk veszélyes helyen. Elvonulva, vagy a lakásban. Ha valakinek rossz érzése támad, tudtok egymásnak segíteni? Nem túl könnyű. Ezt ki kell bírni. Nem fizikailag rossz, csak lelkileg őrlődsz. Szokott ilyen lenni, de ezt szorozd meg 100-al. Amúgy ez nem egy haszontalan dolog, mert rávilágít arra, amit nem vagy hajlandó beismerni magadnak. Kellemetlen. Amikor először próbáltuk ki az LSD-t, nagyon pozitív élmény volt, nagyon furcsának láttam az embereket ezután, hogy hogyan élnek, hogyan viselkednek egymással. Volt-e valamilyen előzetes elvárásod? Teljesült-e? Nem tudom. Biztosan volt valami pozitív elvárásom, amit olvastam róla, ez alapján érdekesnek tűnt. Kérdésed volt-e? Próbáltam lazán kezelni. Voltak-e negatív hatásai? Semmi. Az alkohol szerintem sokkal károsabb az egészségre. Fizikailag 0 negatív hatás. Ha nem tudom, hogy előjöhet olyan érzés, hogy „tudok repülni”, az veszélyes, kiszaladhatok az autó elé. A kapcsolataidat befolyásolta a szerhasználat? Nem. Kicsit megváltozatta a gondolkodásom. Én mindig kicsit kilógtam a sorból, mert más dolgokat tartottam fontosnak, ami nem feltétlenül rossz. Szóval ez nem befolyásolta ezt. Élvezem a természet szépségét. Nagy baráti köröm volt, most kezd szétszakadni, sok emberrel jóban vagyok, csak bizonyos dolgokban nem passzolunk. De nem baj ez, mindegy. Félelmeid voltak? Egészséges izgalom. Voltak spirituális élményeid ? Ki mit ért ezalatt. Olyan dolgokat hoz elő, ami benned van, csak máshogy nem veszed észre őket. Nem világosodtam meg, de máshogy látod kicsit a dolgokat. Más módszereknél kicsit hatékonyabb, mert gyorsabb. Volt-e Flashbacked? Nem tudom, vagy igen vagy nem. Félálomban bevillant valami, vagy az volt, vagy az álom maradéka. Napközben nem jött semmi meglepő. Mennyi ideig tartott az élmény? 8-10 óra. Nem annyira érzem. Érdemes zenét hallgatni közben. Nem vagy képben, mi történik a külvilágban.

  103

Megbeszéleted vkivel? Ketten beszéltünk róla. Érdekes képződmények jönnek elő. Szórakoztató is. Nagyon behatólag nem beszéltünk róla, inkább felszínesen. Magamban elemeztem, nehéz erről beszélgetni emberekkel. Megváltoztatták ezek az élmények az életed? Valamit változtatott a viselkedéseden? Nekem nem, mert én már korábban is benne voltam ebben. Arra jó, hogy az ember észrevegyen másokat is, és kicsit tudatosabb legyen. De ehhez nem feltétlenül kell ez. Van akit ez indít el ebbe az irányba. Én már korábban is elindultam ebbe az irányba. A barátom előtte csak ivott, most bibliákat búj. Én rengetek ezoterikus könyvet olvasok meg olvastam korábban is: tudatosodásról, keleti dolgokat, mindent. Akik ilyet kipróbáltak, jó eséllyel fognak keleti tanokat olvasni, valószínűleg azért, mert amikre ők rájönnek, egybeesnek azzal, amiket ők tapasztaltak. De ehhez nem kell ezeket bevenni, de a legtöbb ember nem jut el ide, legalábbis ebben a fantasztikus nyugati civilizációban. Az is igaz, hogy aki alapvetően korlátolt, annak tök mindegy, hogy mit vesz be. Legjobb élményed? Nagyon konkrétat nem tudok megnevezni. Visz a zene, mész, alakokat látsz, a levelek átalakulnak, ha becsukod a szemed, olyan, mintha álmodnál, de életszerű, új helyeket teremt az elméd, mozi. Jó, amikor mész, és érdekes dolgok történnek. Néha összemosódnak dolgok, hangokkal, színek, tudattágítós. Legspirituálisabb élményed? Nem közben, hanem utána volt. Mentem haza, láttam, úgy éreztem, furák az emberek, érzeztem, hogy mik az igazán fontos dolgok. Vagy egy tripes nap utáni reggel álltam a buszmegállóban, rámtört egy nagyon erős szeretetérzés, éreztem, hogy szétrobban a mellkasom, árad ki belőlem, boldog voltam. Nem volt iránya, hanem megéltem magát az érzést. Persze, ez lenne a normális, hogy ezt érezzük mindig, de nem mindig sikerül, legalábbis nekem. Legrosszabb élményed? A Hawai törperózsával volt. Látnokzsályával is volt még. Kis kapszulában lehetett kapni, vízipipából 1-2 kellett szippantani. Nagyon intenzív volt, egyedül próbáltam ki. Nagyon durva volt, kiszálltam a testemből. A szívem 1millióval vert, fogtam a széket, és valami húzott ki a testemből, mintha szaltóztam volna, majd vissza. Féltem, megijedtem, hogy mi van, nem számítottam rá. Ez még nem is volt egy erős adag. A haver kipróbálta az erősebbet, és alig érzett valamit, csak röhögött. Az volt rossz, hogy nem erre számítottam, megijedtem, félelmetes volt, de azért nagy élmény volt. A törperózsás, szorongós, rosszabb volt. Nagyon erős lelkiismeret furdalásom volt, bekerültem egy örvénybe, és nem tudtam kihozni magam belőle. A legtöbb ember, amikor éli a mindennapi életét, tud magának hazudni, és tud kifogásokat találni, de ott nincs kifogás. Olyan erővel kapod az arcodba, hogy mit csináltál rosszul, hogy nagyon rossz érzés. Ezért hívják rossznak, de egyébként ez nem rossz, nagyon hasznos, csak nem jó átélni. 6-7 órát tartott a hatás, abból 1 óra volt nagyon rossz. De láttam, hogy van még ebben lehetőség, csak akkor alapból egy rossz periódusomban voltam, ez kijött. Szerintem, mindent amit droggal el lehet érni, azt el lehet másképpen is, ezer féle mód van, hogy hasonló tudatállapotokba kerülhessen az ember. Minek hatására lett rossz szerinted? Szokták mondani, ha gyógyszert szedsz, ha van skizofréniás a családban, ha depressziós hangulatban vagy, nem érzed jól magad a bőrödben, akkor ne csináld. Velem is ez volt akkor, kicsit rossz passzban voltam. Persze, nem biztos, hogy haszontalan. Szemléletváltás történt ott, munkát változtattam például, ez is zavart akkor, a munkám. Jól bele tudom élni magam a másik ember bőrébe, nem csinálok olyat, amit nem szeretném, ha velem csinálnának. Milyen fizikai hatásokat tapasztaltál?? Semmit. Volt egyszer 1-2 óra röhögőgörcs, az lehet, hogy kellemetlen volt egy kicsit a gyomromnak. Éhgyomorra kell bevenni, egyzser volt bennem valami, akkor kicsit éreztem a

  104

gyomrom. A speedtől éreztem, hogy árt a testemnek, de ez nem árt, kell egy hét, amíg kiürül, ha egyből újat veszel be, nincs hatása. Hogyan cseng le? Szépen, fokozatosan elmúlik, ennyi. Helyén tudtam kezelni, hogy mi volt ez, mindig jól éreztem magam utána. Van, aki nem tudja, nincs védőpajzs, de elmúlik. Be tudtad illeszteni a hétköznapokba? Igen. Életed jelentős élményei között szerepel az élmény? Nem volt hatalmas sorsfordító szerepe, de érdekes élmény volt, és nem bántam meg. Vallásos vagy? A családod? Istenképed? Nem a hagyományos értelemben. Elsőáldozó voltam. De tizenéves korom óta nem gyakoroltam a vallásomat. Érdekel, hogy mi van még, de nem ilyen kereteken belül. A szüleim sem veszik komolyan a katolicizmust. Gyereknek, amit belevernek a fejébe? Vittek a templomba, de nem érdekelt. 21-2 évesen kezdett foglalkoztatni, hogy mi van még? De nem vallásos keretek között. A keleti doglok közelebb állnak szerintem a valósághoz/hozzám, mint a keresztények. Valami biztosan van, csak nem kell beszorítani keretek közé. De, ha valaki boldog kersztényként él, azzal nincs semmi bajom. Mennyire tartod magad kiegyensúlyozottnak? Ha hosszú távot nézek, akkor igen. Ha egyik napról a másikra nézem, akkor nem. Az ismerőseim sem tartanak annak, szerintem. Egyik nap ilyen vagyok, másik nap olyan, harmadik nap amolyan. Hosszú távon igen. Zenélni szeretnék, játszom egy pár hangszeren. A baráti körömben nem tudok olyan dolgokról beszélgetni, ami engem érdekel. Nem baj, csak furcsa néha. Családi körülményeid? Otthon lakom, a szüleimmel, még lusta voltam elköltözni, az öcsém mostanában költözik el. Főiskolára jártam, de csak buliból. Az információtárolásnak nem láttam értelmét. Angol-földrajz szakra jártam, de nem tanultam a földrajzot. BGFre jártam kicsit, az anyámék kedvéért, de nem érdekelt. Vannak OKJ-s szakmáim, de semmit nem érek vele, de nem is akarok, nem érdekel. Keresem az utat. Nem baj, csak néha azt érzem, jobb lenne, ha haladnék valamerre, néha azt érzem, hogy egy helyben állok. Környezetedben ki tud a szerhasználatodról? Pár ember, akiknek elmondtam. Nem volt annyira téma ez. Otthon nem tudnak róla. Az öcsém sem, jólelkű, de nem nyitott erre a témára. „Mintaember” akar lenni, jó munkája legyen, család, stb. De nem is érzem szükségét, hogy bárkinek elmondjam, mert az emberek 90%a úgysem értené, hogy mi ennek a lényege. Mik a terveid a jövőre nézve? Zenekart szeretnék. Vannak céljaim.(konkrétabban nem fogalmaz).

7. számú pszichonauta mélyinterjú  Hogyan kerültél kapcsolatba a drogokkal, miket használtál? Hányszor, milyen mennyiségben használtad őket? A drogprevención kerültem kapcsolatba a drogokkal. Bár nem valós infókat mondtak, de felkeltette az érdeklődésemet, felgyúlt egy szikra, hogy ki szeretnék próbálni egy pszichedelikumot. Unokatestvér-találkozón találkoztam először a marihuánával (füves cigi, erős volt), ez volt a legerősebb füves élményem. Ott már éreztem, hogy nem kell félvállról venni az ilyesmit. Utána a Hajnalka (18 évesen) következett. A Tescóbol vettük a magos zacskókat. Utána a törperózsa (20 évesen) következett termesztő shopból. Angyalport egy havertól kaptam, mert ő felhagyott a szintetikusokkal. A végén varázsgomba. Én a természetes anyagok felé húzok. De nem könnyű beszerezni a gombát. Ezért elhatároztam, hogy megtermelem magamnak, 1,5 év alatt sikerült, sok kudarc után, ez is formálta a pszichedelikumokhoz fűződő viszonyomat. Én nem csak be akarok nyomni. Csak

  105

haveroknak meg magamnak adtam belőle. 2 évig készültem az első trippre, alacsony dózis volt, egyedül, jól sikerült. Volt még látnokzsálya. Használatuk időben egyenletesen oszlott el, a lehetőségeket kihasználtam. Milyen közegben szoktad használni a szert? Ha újat próbálok ki, egyedül, kis dózisban. Amúgy van egy kis kör, haverokkal (4-5 ember, lányok nem, olyanokkal nem találkoztam, akik késztetést éreztek volna rá), volt már több helyszínen (lakókörnyezet, természet, nyaraló). Ha valakinek rossz érzése támad, tudtok egymásnak segíteni? Nem igazán lehet, ki kell bírni, hagyni kell az érzést, túl kell lenni rajta. Volt-e valamilyen előzetes elvárásod? Teljesült-e? Nem voltak elvárásaim. Ha elvárásod van, biztosan csalódni fogsz. Szerhasználatnál ez különösen így van. Olvastam tripriportokat, a lényeg az, hogy „ülj fel a sárkány hátára” és hagyd, hogy röpítsen. A célom az volt, hogy a kíváncsiságomat kielégítsem. Tudom, hogy nem fogok ettől megvilágosodni. Rekreációs cél. Megváltást, vagy kapcsolatok javítását nem várom. Kérdésed volt-e? Nem. Voltak-e negatív hatásai? Relatív, hogy mi a pozitív, és mi a negatív. Látnokzsályával teljesen elvesztettem a valóságérzetem, nagyon kellemetlen érzés volt. 3-4 hónap volt, mire túl lettem rajta, felkavaró volt, kellemetlen érzéseket hozott elő, szorongás, félelem, mert nem tudtam megmagyarázni azt az élményt. Fontos, hogy meg tudd beszélni valakivel. Egy idő után rájöttem, hogy, ha tudok belőle tanulni, akkor nem lehet negatív. Fizikálisan nem volt, nem jött elő pszichózis. A kapcsolataidat befolyásolta a szerhasználat? Nem. Nem vagyok képmutató, az emberek tudják, hogy ki vagyok. Megértő, jó emberekkel vagyok kapcsolatban. Félelmeid voltak? Koholt félelmeim voltak. De tájékozódtam előtte, már szinte semmilyen félelmem nincs. Biztos, hogy megoldom, bármi is történne. Voltak spirituális élményeid ? Nem kimondottan. Inkább a megtapasztalt érzések segítenek spirituálisabbá válni. Egyszer, amikor zsályát szívtam, kimentem az erkélyre, ott, minta láttam volna valamit, Istenségnek fogtam föl, nem tudom, lehetséges, hogy ezt csak belemagyaráztam, nem érzem akkora jelentőségűnek. Volt-e Flashbacked? Néha elfognak dejavu érzések. Egy film erősen hatott rám, hasonló szorongatós érzést váltott ki. Mennyi ideig tartott az élmény? Fűnél 2,2,5 óra, hajnalka 4-5 óra, törperózsa 5 óra, zsálya legintenzívebb 15 perc, 1.5, de az más, gomba 4-5 óra lejövetellel. Fontos az idő, hogy mikor, mit, playlistnél is fontos a zenéket kiválasztani. Hajnalkától volt egyszer egy durva élmény, bicajoztunk egy elhagyatott gyártelepen, hazamentem, bementem a garázsba, akkor indult be, pedig már vége kellett volna hogy legyen. A falak dobogtak, hullámoztak, színeket láttam, félrehallottam a beszédet. Még kb. 8 órát tartott, másnap még remegve ébredtem. Utána olvastam, van ritkán ilyen hatása az LSAnak. Gomba+fű+dinitrogén oxid, ez variálja az időt, hatást. Megbeszéleted vkivel? Igen, a haverommal, de nehezen tudja más ezt átérezni. Utána még nem erőltetjük, inkább másnap, vagy egy héttel később, vagy később, folymatosan. Megváltoztatták ezek az élmények az életed? Valamit változtatott a viselkedéseden?

  106

Ezek az élmények egyfajta empátiát tanítanak. Vipassana technikát próbáltam: meditáció, testi érzések figyelése, érzékek felfokozódása, tudat kitágulása. Mindenki másképpen élte meg, függött az elvárástól is. Ha nagypapa leszek, elkezdek Tai chizni. Motivációt adtak a szerek, hajlandóságom nagyobb van rá, de még nem űzök ilyeneket. Legjobb élményed? Amikor először próbáltuk a haverokkal a gombát. Nyaralóban voltunk, előző este ráhangolódtunk, reggel reggeliztünk gyümölcsöt, mindenkinek nagyon jó élmény volt. A többi 3 embernek ez volt az első gombázása. Jó volt, hogy mindenki jól érezte magát, olyan mint egy jó sörözés, csak kicsit más. Jó volt egyszerűen, nem világosodtunk meg. Legspirituálisabb élményed? Az erkélyes jelenet talán, de erről már beszéltem. (ld. fönt) Legrosszabb élményed? Egy zsályás alkalom. Elveszítettem a valóságtudatom, minden szétesett, nagyon félelmetes volt. Minek hatására lett rossz szerinted? Az egyéntől függ. Elutasítod azt, ami történik. el kell fogadni, történjen, ami történik. Bármi történik veled, nem kell, hogy féljél tőle, ez van. Ha tudsz rajta változtatni, változtass, ha nem, akkor hagyd. Erre lehet készülni, pl. meditálni előtte. Nekem a fű hatására sokszor gyerekkori élmények jöttek elő. Lelkileg megterhelő és unalmas is volt. A törperózsa hatására emocionális leszek, bűntudat, hogy nem mutatom ki eléggé a szeretetem a szeretteim iránt. Más megvilágításba helyezi a dolgokat. Milyen fizikai hatásokat tapasztaltál?? Hajnalka – rossz érzés: emésztőrendszerileg.: puffadás, alacsony vérnyomás, gyengeségérzés, fejfájás, ezek az első 1 órában lecsengenek, utána a megfelelő helyeken hat, motorikus funkciók nem működnek – agyban hat. Hogyan cseng le? Nem lineáris, kicsit ugráló, legalábbis nálam. Eleinte fel sem tűnik, ha már többször használod, jobban érzed. Egyszer azon gondolkodtunk, honnan fogjuk tudni, hogy visszakerültünk a módosult tudatállapotból. Azon gondolkodtunk, hogy normál tudatállapotban mit gondolnánk. Be tudtad illeszteni a hétköznapokba? Egy éven belül minden sikerült. Az elején nehéz volt, utána könnyebb. A bizonytalanságot nehéz elviselni, de, ha tudod, hogy nem eshet bántódásod, ha tudod, hogy Isten szeret téged, az akkora megelégedéssel tölt el, hogy azok után bármi történik, nem bánt. Ez stabil. Ebbe beleengedhetii magát az ember. Életed jelentős élményei között szerepel az élmény? Felismeréseim voltak, alapvetően mindenben volt valamilyen igazság. Arra pl. rájöttem, hogy amit biztosnak gondolok, az biztos, hogy nem biztos. Ezért mindig próbálok nyitott lenni, próbálok mindent elfogadni, nem veszem komolyan a sztereotípiákat, nem vagyok arrogáns. Közvetett módon megváltoztatták az életem. Legjelentősebb élményeim között szerepel. Vallásos vagy? A családod? Istenképed? Katolikusnak kereszteltek, de nem tartom. Édesanyám inkább az egyházhoz kötődik, mint a valláshoz. az apám egyikhez sem. Én elhatárolódom az egyháztól. Magamtól elmentem a templomba párszor, tetszett a hangulata, de vallásosságot ott nem találtam én személy szerint. Volt bennem űr is, melyet először gyűlölettel próbáltam kitölteni (2-2,5 évig szélsőjobbos voltam) Közvetett módon segítettek a szerek Istenhez közeledni. Gyerekkoromban a tipikus szakállas Istenképem volt. A Vipassana technika is spirituális élmény volt, bepillantás ebbe a világba. Mennyire tartod magad kiegyensúlyozottnak? Ki kit tart annak. Én mindig úgy élek, ahogy nekem jó, hűen élek magamhoz képest, objektív szempontból is az vagyok - szerintem.

  107

Családi körülményeid? Budapesten lakom albérletben, van egy lakótársam, de heveri szinten sem vagyunk. Van két idősebb testvérem, ők tudnak róla, hogy néha használok drogokat, féltenek kicsit. Egyetemre járok, alkalmi munkáim voltak. Környezetedben ki tud a szerhasználatodról? Egyszer följöttek a szüleim, látták, hogy kint van a pipa, stb., Megbeszéltük, hogy néha füvezek, értették, hogy van ilyesmi, de értékelték, hogy őszinte vagyok, rámhagyják, amíg felelősséggel csinálom. Nagyvonalakban tudják. Mik a terveid a jövőre nézve? Nagyon hosszú távú tervem nincs, egyelőre annyi, hogy idén befejezem az egyetemet, utána meg alakul. 8. számú pszichonauta mélyinterjú Hogyan kerültél kapcsolatba a drogokkal, miket használtál? Hányszor, milyen mennyiségben használtad őket? A gimnáziumban, barátokon keresztül. Kíváncsi természetű vagyok, mindig is érdekeltek a módosult tudatállapotok. Ott volt rá lehetőség, kísérletezgettem. Az első a fű volt. Utána meg már tudatosabb voltam, utánanéztem, mit várhatok tőle stb. A füvet 1-1.5 évig használtam (16-18 éves koromig). 18 éves korom körül elhagytam, éreztem rossz hatását, például nem törődtem semmivel. Voltak időszakok, hogy naponta akár többször is használtam, nem ez volt a jellemző, de volt kb. 2-3 hétig. Fizikai problémáim nem voltak vele. Vízipipából vagy párologtatóból használtam. Nem dohányzom, az soha nem vonzott. Lelki problémákat okozott, az emlékezetemen is éreztem, hogy problémát okozott. Sok ideig egyáltalán nem nyúltam hozzá. Egyetem alatt néha előfordult, de nem jött vissza. Attól kezdve meg inkább pszichedelikus hatású drogokat használtam. Igazi LSDt itthon nem lehet kapni, csak majdnem azt, de az megbízhatatlan, úgyhogy ilyet nem vállaltam be. Psilocyba gombákat használtam, de nem volt hozzá jó alkalom. Salviát (látnokzsálya) próbáltam többször, laborban, magamnak előállítva, tisztán. Érdekes, 20 percig tart kb. Még a DMTvel kísérleteztem, laboratóriumban állítottam össze alapanyagot, de nem sikerült elérni a megfelelő áttörési szintet. Kellemetlen a füstje, 15-20 másodperces ablak alatt lehet eljutni odáig, ha megfelelő mennyiséget bevesz az ember, utána már nem hatásos, előtte meg még nem. Nem voltak rendszeres dolgok, talán a Salvia volt, amit többet használtam. Legutóbb fél-1 éve, azóta idő hiányában nem foglalkoztam vele, de nincs kizárva, hogy visszatérek erre. Salvia 1 trip-hez 1-3 g levél kivonatát, rátettem egy fóliára, melegítettem, csak azt szippantottam be, ami elpárolgott róla, nem volt íze, illata, viszont hatásos volt. Amikor leggyakrabban, heti 2 trip, többet nem lehetett, hiszen fel kell dolgozni az élményt, kell értelmezni, kell járjon rajta az agyad. Kb. fél éven keresztül foglalkoztam ezzel, az alatt 50 és 70 közötti trip lehetett a zsályával. Kevés ember tud csak a levéllel eljutni a pszichedelikus szintig, ez a módszer nem igazán ismert. A DMT az etalonnak számít. Kb. 600 mg-nak megfelelő mennyiséget állítottam elő. 2 határtrippem volt belőle, a többivel meg nem sikerült eljutnom ilyen szintre. A 2 határtrip nagyon ijesztő volt. Nagyon tudatába kerül az ember a testének, de, miközben lélegzik, úgy érzi, mintha nem kapna levegőt. Ez ijesztő. DAmerikai Inidánok használják, testből kilépős, minden szinten hallucinációs dolog. Salviával, mintha lennének vizuális részei, de nem konkrét képek, látomások, álomszerű, felépül, spiritualitás jellemzi, érdekes. A kélygázt is próbáltam, leginkább kombinációban Salviával, akár fűvel. Ennek kb. 1 perces hatása van.

Milyen közegben szoktad használni a szert?

  108

A fű társas körülmények között, de volt, hogy már egyedül is. A többit egyedül és egy-két baráttal együtt. Egyedül leginkább a laborban, barátokkal lakás, egyetem, szabadtér. Pl egyedül a vonaton ülve nagyon jó élmény a zsálya. Egészen más élmény, mint egy lakásban. Ha valakinek rossz érzése támad, tudtok egymásnak segíteni? Nem igazán, olyankor eléggé elveszti az ember a kapcsolatot a külvilággal. Volt-e valamilyen előzetes elvárásod? Teljesült-e? Az érdekelt, hogy milyen szinten tudnak ezek módosítani a világérzékelésemen. Mi is az, amit hallucinációként írnak le. Az élményre voltam kíváncsi, a többi hozadéka az csak jött vele, nem vártam. Sokat tanultam magamról is, meg a szerekről is, mindent messze nem sikerült ezekkel kapcsolatban tisztázni. Tudományos szempontból is érdekel a dolog. Kérdésed volt-e?

Nem vártam konkrét válaszokat. Egy adott típusú érzést vagy gondolatteret próbáltam létrehozni, volt sikerélmény ezzel úgy, hogy megfelelő rálátást adott, megfelelő állapotba tett engem ahhoz, hogy meg tudjam oldani a dolgaimat. Voltak-e negatív hatásai? Néha enyhe vizuális utóhatások mintha lettek volna, de lehet, hogy nem ettől. Üres teret figyelve néha elkezdtek mozogni a dolgok. A hangulatomra inkább poz. hatással volt, nyíltabb lettem, jobban egyensúlyban voltam magammal. Közvetlenül 1-2 óráig, közvetetten 1-2 napig. A kapcsolataidat befolyásolta a szerhasználat? Nem igazán befolyásolta. Akiről tudtam, hogy zavarná, egyáltalán nem tudott róla, volt, akivel együtt is csináltuk. Ismertem meg új embereket. A fű, az határozottan hatással volt, nagyon könnyen hanyagolja az ember a barátait a fű hatására. Ki kéne kelni az ágyból, de minek? Miután leraktam, néha még eszembe jutott, de én szerencsés vagyok ilyen szempontból, mert nagyon tudatos vagyok, nem kell külső befolyás, mondjuk az rossz is néha. Félelmeid voltak? Lehet mondani, mindig alaposan utánanéztem a dolgoknak, tartós egészségkárosodásra nem vágytam. Testi oldal miatt féltem, szellemitől nem. Voltak spirituális élményeid ? A zsályához tudnám kapcsolni. Római kat. neveltetésű vagyok, hiszek Istenben, de messze nem az az Istenkép van bennem, mint amit ez a vallás közvetít. Többször éreztem, hogy egy nagy egész része vagyok, ennek abszolút volt spirituális töltete. Többször éreztem úgy, hogy találtam válaszokat spirituális szinten, de soha nem egyértelmű válaszok, mindig csak valami új kérdést felvető dolgok. A zsályánál mindig azt lehetett érezni, hogy nem egyedül van benne az ember. Nagyon megszemélyesített jellege volt a dolognak. Volt-e Flashbacked?

  109

A zsályánál időnkét tapasztaltam random időközönként enyhe vizuális torzulásokat, ezzel időnként más tudatállapot is volt, de még mindig nem tudom egyértelműen ráfogni, hogy ez ettől volt, vagy valami mástól. Mennyi ideig tartott az élmény? Zsálya 20-30mp-es felfutása, azon az egy alkalmon kívül, amikor kb. 2 mp-re leredukálódott az idő, az egy kicsit nagyobb adag volt. Ez után 8-12 perc között tartott a trip, ezután volt még 10-12 perc lassú visszaépülés, amíg nem volt kellemes mást csinálni, de 20 pec alatt lerendeződött. Fűnél nagyon nehéz behatárolni. Voltak olyan napok, hogy reggel 9-től, éjjel 12-igbe voltam tépve, ez akkor vicces volt, most így utólag nem annyira vicces. Megbeszéleted vkivel? Igen, olyan barátaimmal, egy-két olyan partnerem is volt, akikkel erről tudtam beszélni. Megváltoztatták ezek az élmények az életed? Valamit változtatott a viselkedéseden? Igen. A fűvel konkrét negatív élményeim voltak. Emberi kapcsolataimra hatással volt. A többi által más döntéseket hoztam, befolyásolta, hogy hogyan gondolkodtam. Inkább kis dolgokban nyilvánult meg, a személyiségfejlődésemben volt szerepe, segített abban, hogy jobban megismerjem magam, hogy tudjam, hogyan viszonyulok a világhoz. Kiegyensúlyozottabb lettem. Segített levetkőzni a szégyenlősségemet, könnyebben feloldódom, könnyebben teremtek kapcsolatot, szeretek szerepet is játszani, tudom, hogy hatásos. Volt idő, hogy meditáltam, de ez nem folyamatos, de néha használom ezt a módszert. Legjobb élményed? A legjobb tripem akkor volt, amikor a maradék fóliát elfogyasztottam, az viszont nagyon nagy adag volt, 2 mp alatt beütött. aranyszínű naplemente volt, nagyon érdekes volt, középamerikai látomások, vegyített állatok, geometriai formák, tágul a tudatod, nyitottabbá válik több mindenre. Ez az élmény sokat tud fejleszteni az emberen, de ha nem jó időben használja, akkor inkább frusztráló, nyomasztó. Ez nem jellemző. Legspirituálisabb élményed? Salvia trip, fönt ültem az ablakban, nagyon nyitott, nagyon társas volt, éreztem, hogy én is befolyással vagyok arra, ami rám is hat. Legrosszabb élményed?

DMTs határélmény, fél pánikroham. Sajnos egyedül voltam, nem vártam meg, hogy ráérjen a másik. Annál a dózisnál (túl kicsi, nem jutott oda) minden akaratlagos mozgás megszűnik, úgy éreztem, nem kapok levegőt. Nem bír megmozdulni az ember. A megfelelő szintnél teljesen szellemi szintre helyeződik az ember. Úgy éreztem, hogy ezt félrerakom, de azóta sem volt rá alkalom. Minek hatására lett rossz szerinted? A módszer miatt.

  110

Milyen fizikai hatásokat tapasztaltál?? A memóriámra rossz hatással volt. Hogyan cseng le? A fűnél nehéznek érzi magát az ember, nyomottnak, mintha fölvenne egy hátizsákot, szellemi letargia. A Salviát már elmondtam. A kéjgáznál van egy kellemetlen nyomott érzés a fejben, ha egyszer elkezdi az ember, 3-5 ször csinálja, lélegezni is nehéz lesz tőle kicsit. Ez egy egyszerű élményt ad. Nagyon megváltozik az időérzékelés a pszichedelikus drogoknál. Mint ahogy az álmokban is. Be tudtad illeszteni a hétköznapokba? Tudatosan figyeltem rá mikor használtam, úgyhogy igen. Életed jelentős élményei között szerepel az élmény? Igen, meghatározó élmények. Persze volt sok más is. Vallásos vagy? A családod? Istenképed? Én hiszem azt, hogy van valami, ami följebb emelkedik az egyénen. Ahogy mi is kis sejtekből alkotunk egy tudatot, bizonyos szintű komplexitásnál felvetődik egy magasabb lény. Megtapasztaltam, hogy része vagyunk egy egésznek, van egy irány, van egy fejlődés. A trippek alatt éreztem, mintha más tudatokkal is lennék, de úgy fogytam fel, mint saját magam kivetülései. Anyukám „egyházas”, nem tudom, mennyire vallásos, de tartja magát a dolgokhoz, szajkózza, apukám spirituálisabb. Testvérem volt, akkor halt meg balesetben, amikor én 18 voltam, akkor ő 16 volt. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy abbahagytam a füvezést. Az Istenkép kialakul az emberben, én mindig nagyon érdeklődő voltam a tudományok iránt is. De a kereszténységben nőttem föl, hatott rám. Van olyan időszak, amikor rövid idő alatt sokat változik az ember Istenképe, világképe, gyakran teljesen random időpontokban, valahogy akkor jutottam el oda. Mennyire tartod magad kiegyensúlyozottnak? Annak tartom magam. Családi körülményeid? Kedvesemmel élek együtt, nemsokára a jegyesemmel, és tervezem a jeggyűrűt. Van egy-egy saját lakásunk, melyeket szüleinktől kaptunk. Dolgozunk mindketten. Szüleim mindketten dolgoznak, gyógyszeriparban, jól élnek, szerencsésen alakultak a dolgaik. Környezetedben ki tud a szerhasználatodról? A szüleim tudják, hogy a füvet már kipróbáltam, de másról nem. Konzervatívak ilyen szempontból. Engem nem zavar, hogy ők nem tudnak róla. A közeli barátok tudnak róla, sokszor kérdeznek tőlem. A mostani kedvesem is tud róla. 3-4-en pontosan tudják, hogy mit. Mik a terveid a jövőre nézve?

  111

Terveim vannak. Ki fogunk költözni egy pár év múlva olyan helyre, ahogy normálisan megfizetik a munkánkat, külföldre, óceán környékére. Majd család. 9. számú pszichonauta mélyinterjú Hogyan kerültél kapcsolatba a drogokkal, miket használtál? Hányszor, milyen mennyiségben használtad őket? Először a kávé volt, majd bor, majd 17 évesen egy házibuliba az egyik barátnőm hozott füvet, mondta, hogy nagyon jó, engem nagyon érdekelt. Zavart, hogy miért tilos valami, ami része a világnak? Kipróbáltuk, nagyon jó volt, teljesen megváltozott a valóságérzetem, de hamar elmentem aludni, szokatlan is volt az érzés. Ez aztán egyre gyakoribb lett a bulikon, de tervezett volt, persze. Volt, hogy festettünk közben, volt, hogy főztünk, vagy télen sétáltunk. De leggyakrabban zenét hallgattunk és táncoltunk. Az egyetem első félévében gyakran füvezéssel töltöttem az időmet. Volt, hogy sütit sütöttem vele. Akkor sokáig tart a hatás. Online is rendeltem. Ecstasy port is, postaládába dobták, átutalással fizettem. Egy idő után éreztem káros hatását, nehezen tudtam számolni, ha nem volt kedvem valamihez, akkor füveztem inkább. Szóval, eldöntöttem, hogy abbahagyom, nem vettem többet, de aztán újra. Aztán volt egy fél éves kapcsolatom, akkor sem. Azóta sem vettem, de néha-néha előfordult, hogy füveztem. Kiegészítő, kellékeket lehet venni bizonyos boltokban, egyszer vettem ott Salviát. Elszívtam a száraz növényt. 18-19 éves lehettem. Leírtam magamnak az élményeket. Mindenfélét képzeltem magamnak, amit csukott szemmel láttam. Soha nem volt történet, nem volt úgy folytonos, nem logikusan kapcsolódtak egymáshoz a dolgok, a mozgás sem folytonos. Egyszer volt egy virág, bőrből, színes, ovis virág. Majd láttam, hogy rajta van egy fa kerítésen, majd ez rajta volt egy házon. Egymáson voltak a rétegek, de nagyon élőek voltak a bőrök. Az volt az érzésem, hogy innen nem lehet kijutni, minden mindenen rajta van. Majd széthúzta valaki, szétesett, és valótlan képek jöttek egymás után. Olyan, mint az őrület. Nagyon más, mint az általad ismert valóság, ezért rossz. Két barátnőmmel próbáltam még ki a Salviát, egyiküknek nem ízlett, a másik meg mindenfélét hallucinált, a kertben randalíroztunk, dobálóztunk. Szerintem ez nem visz közelebb a valósághoz, hanem kivisz belőle. Vettem ekit is online (ecstasy por, kis kapszulák). Akkor úgy éreztem, hogy minden nagyon könnyed, minden jó, nincsenek gondok. Akkor a szobámban voltam, valaki írt nekem chaten. Sokkal nyíltabban kérdeztem meg kommunikáltam. Ilyenkor kinyílsz, nincsenek a visszatartó korlátok, gátlások, persze azért még tisztelsz másokat. Megbeszéltük a sráccal, hogy elmegyünk sétálni. Mondta, hogy túl intim dolgokat kérdeztem tőle, ez engem meglepett, nem így érzékeltem. Reggel nem volt kedven sem hazamenni, sem egyetemre. Ellátogattam a régi iskolámba. Beszélgettem a régi tanáraimmal, régi ismerőseimmel (azelőtt nem nagyon szerettem beszélgetni). 2 körül hazamentem, szörnyen fáradt voltam, nem volt erőm semmit csinálni, de nem tudtam elaludni pár órán keresztül. Másnap teljesen bezárkóztam. A mennyországból lekerültem a pokolba. Érdekelne, hogy milyen lenne társaságban ecstasysni. Sokkal jobb lehet, mint az együtt ivás. Így könnyű megismerni egymást. 2 évvel ezelőtt voltam Ozora fesztiválon két barátnőmmel. Leginkább a koncertek miatt mentünk. Egyszer a többiek fáradtak voltak, én meg akkor ébredtem, vettem egy LSD-t, sokat olvastam már róla korábban, érdekelt. Először csak a bélyeg felét ettem meg, majd a másik felét is. Teljesen megváltozott az érzékelésem. Járkáltam, mindent megfigyeltem, hogy mit csinálnak az emberek. A nagyszínpadnál éppen szünet volt, de minden fényárban úszott. Megláttam a párhuzamos fűszálakat. Nagy élmény volt! (lásd később) Másnap teljes kimerülés volt. Mindent és mindenkit rondának láttam, elmentem üldögélni valahová, aztán valahogy összeszedtem magam. Aztán újra kipróbáltam, füvet is szívtam rá. Ezeket a dolgokat keverni baromság, nem tudom, lehet-e értelmesen csinálni. Még egyszer egy pár hónapja próbáltunk LSD-t egy sráccal a Margit szigeten, de nem igazán hatott. csak egy szivárvány színű búra kezdett

  112

megjelenni a fák körül. Kipróbáltuk a felnőtt méretű játszóteret, nagyon jó volt. Megismerkedünk egy párral, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Milyen közegben szoktad használni a szert? Gimnáziumi barátokkal füveztünk, kb. 6-an, egy fiú volt köztünk, a többiek lányok. Ivásnál többen voltunk. Ha volt valakinek barátja, azt általában elhozta. Akik nem akartak füvezni, egy idő után leszakadtak tőlünk. Most kezdünk el újra találkozni. Barátokkal vagy egyedül. Ha valakinek rossz érzése támad, tudtok egymásnak segíteni? Nem igazán. Volt-e valamilyen előzetes elvárásod? Teljesült-e? Az elsők előtt nem voltak, de a második élmény már soha nem lett olyan jó. Új élményre vágytam. Kérdésed volt-e?

Konkrét kérdéseim nem voltak. Az élmény közben jött gondolataim leírtam, de hétköznapi tudatállapotban nem mindig érthető az, hogy hogyan kapcsolódnak össze a képek, érzékelések, nem jól követhető a gondolatmenet. Inkább asszociációs lánc. csak megtörtént, hogy azt gondoltam. Voltak-e negatív hatásai?

Igen, egy idő után egyedül maradtam a fűvel, át kellett gondolnom, hogy továbbra is csinálom-e, ezt akkor vállalni kell, függőséggé válhat. Füvezés után egy darabig nem tudsz könnyen gondolkodni, másra koncentrálni. Gyenge az irányított figyelem, szabadok az asszociációk.

A kapcsolataidat befolyásolta a szerhasználat? Az egyetem miatt elég ritkán találkoztam a barátaimmal. Sokat voltam egyedül. A füvezés miatt volt nézeteltérés közöttünk. Azt kellett választanom, hogy leszokok. Ezt egyedül kell megtenni. De a barátommal való kapcsolat segített. Nem hiányzott. Félelmeid voltak?

Az, hogy: Hogy fogok ebből kijönni? De mégsem akarom feladni, mert mit csinálnék helyette? Szorongtam, hogy elhanyagolom a feladataimat. Féltem az emberektől. Sokáig utáltam villamosozni. Voltak spirituális élményeid ? Az első LSD élményem. Az Isten számomra a világgal azonosul. Egy komplexebb valóság az összefüggéseivel. Volt-e Flashbacked? Fények körül koncentrikus köröket látok néha. Optikai dolog, tudati nem volt.

  113

Megbeszéleted vkivel? A mostohaanyámnak elmeséltem az LSds élményt. A Salviást a barátaimnak. Megváltoztatták ezek az élmények az életed? Valamit változtatott a viselkedéseden? Tudatosabban élek. Tudom, hogy mindent el lehet érni, csak meg kell erőltetni magad. A passzivitásból, kényelemből ki lehet lépni, ez által kontrollt nyersz az életed fölött, ami jó érzés. Legjobb élményed? Ez az első LSD élmény volt a legjobb. Tiszta volt, nyugodt, továbblépés, egy új és valódi tapasztalat. Legspirituálisabb élményed? Az első LSD élményem, az Ozora fesztiválon. Komplexen és értelmesen tudtam gondolkodni. Máshogy szeletelődött fel a világ, nem a szavak mentén. Rájöttem, hogy mi mind egyek vagyunk az összes emberrel, nincsen különbség. Az életet ünnepelni kell, minden lélegzeteddel, minden mozdulattal, mindent teljes átéléssel kell csinálni. Miután ez a hatás lecsengett, nem éreztem ezt annyira erősen. Megpróbáltam elmondani a barátaimnak, hogy mire jöttem rá, de nem értették. Nagy részére persze nincsenek is szavak. Tudatos vagy, még valóságosabb, mint a valóság, továbbfejlesztett, részletgazdagabb, tudod irányítani a figyelmed, mintha összekapcsolódnának az érzékszerveid, vagy lenne egy plusz érzékszerved.

Legrosszabb élményed?

Amikor az LSD után füveztem. Az rossz volt, a felszabaduló energiát leszorította. Akkor a valóság valótlanságba változott. Mászkáltam ide-oda, próbáltam kibírni, kiüríteni a fejem, vártam, hogy elmúljon. De a Salviázás is nagyon riasztó élmény volt. Kipróbáltam, otthon voltam, azt éreztem, hogy megváltozik a valóság, és semminek nincs értelme. Nem csak én voltam ott, hanem voltak ott még más emberek is (kis törpök), akik egymás között rólam beszéltek, tudták, hogy én hallom, de csak kinevettek engem. Ez nagyon rossz érzés volt. Még mindenféle furcsaságok történtek. Például a dolgok élei elkezdtek átalakulni, kis fejek voltak rajtuk, rajtam röhögtek. Őrült rossz élmény volt. Ki akartam menni a fürdőbe, tükörbe nézni, a szennyes redői is rajtam röhögtek. Úgy éreztem, el akarnak foglalni a törpök. Próbáltam valami másra koncentrálni. Lejárt szerencsére elég hamar. Utána leírtam, hogy mi volt. Nem tudod, hogy vagy, hol és ki, keresed magad. Minek hatására lett rossz szerinted? A körülmények hatására. Ha olyan emberekkel vagy, akiket nem tartasz szimpatikusnak. Vagy, ha kevered a dolgokat. Vagy, ha rossz kedved van. Ha konkrét kérdésed van, úgy lehet, de attól még rossz kedvű leszel. Vagy ki tudja… Milyen fizikai hatásokat tapasztaltál?? A gondolkodásomra volt rossz hatással, nehezebben tudtam koncentrálni.

  114

Hogyan cseng le? A másnapok nagyon rosszak, de tudatossággal, esetleg jó társasággal ki lehet jönni belőle. Be tudtad illeszteni a hétköznapokba? Végül is igen. Azért nagyon tudatosnak kell lenni. Életed jelentős élményei között szerepel az élmény? Az első LSD mindenképpen. Az első fű is maradandó. Vallásos vagy? A családod? Istenképed? Eredetileg református vagyok, de soha nem gyakoroltunk ezt a vallást, a szüleim sem, sőt. Szerintem elavultak a vallások, rosszul magyarázzák a világot. Saját tapasztalataim alapján vagyok vallásos. Mennyire tartod magad kiegyensúlyozottnak? Nem tartom magam annak. Törekszem rá, de rapszodikus. Könnyen kétségbe tudok esni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném. Családi körülményeid? Szüleim elváltak, geológus-közgazdász végzettségük van. Az anyámmal, nagyanyámmal és a húgommal éltünk, majd én koliba költöztem, most meg külföldön vagyok ösztöndíjjal, ugyancsak kollégiumban. Ott nagyon jó a hangulat. Környezetedben ki tud a szerhasználatodról? Az anyám rájött, de nem beszélt róla, mert ez tabu. Azt mondta, úgysem tud hatni rám. Én ezt felelőtlenségnek tartom. Apámról nem tudom, hogy mit tud. A mostohaanyám rájött, mondta, hogy jó lenne, ha vigyáznék a fűvel. Nem is vallottam be senkinek, hogy ez probléma. Mik a terveid a jövőre nézve? Befejezem az egyetemet. Munkát kell szereznem ott külföldön hamarosan, hogy a következő félévem finanszírozni tudjam. Lehet, hogy korrepetálni fogok. Később lehet, hogy elkezdek pszichológiát tanulni. : ) 10. számú pszichonauta mélyinterjú Hány éves vagy? 39. Mivel foglalkozol? Informatikus vagyok. A szüleid mivel foglalkoznak? Mindketten nyugdíjasok már. Édesanyám magyart, oroszt és éneket tanított, édesapám a tűzoltóságon dolgozott. Még velük élsz?

  115

Nem, már 7 éve az élettársammal lakok és 5 éves kislányommal, illetve a 8 éves nevelt lányommal. Milyen a szerhasználati történelmed - hogyan kezdődött és folytatódott a tudatmódosítás, milyen korszakokra bontható, hogyan változtak a szerhasználati célzataid? 1995-1996-ban próbáltam ki először LSD-t a haverokkal, kíváncsiságból. Érdekelt mint intellektuális élmény. Ez egy haveri kör volt, ők folyamatosan összejártak. A kipróbálás után aztán egy fél éves szünet következett: egy ilyen élmény elég volt egy időre. Aztán jó sokáig havonta-2 havonta vagy ritkábban használtam. Később jött be a képbe egyébként a marihuána – én pont a közhiedelemmel ellentétes útirányt jártam be. Peyote kaktuszt is próbáltam egyszer-kétszer, többször nem, mert rendkívül nehéz beszerezni. Varázsgombát is használtam, illetve termesztettem is, mert azt is nehéz beszerezni. 2005-2006-ig tartott ez az időszak. Ekkor azt éreztem, hogy betöltötte azt, amit akart. Nem is volt már rá időm, hiszen ezek minimum 8 órás foglalatosságok, sok szervezéssel jártak ezek a zenehallgatós, beszélgetős, szeánszszerű alkalmak. Elkezdtünk dolgozni, és egyszerűen nem fért bele az időbe. Azóta csak egyszer-kétszer volt bélyeg. Na, de tényleg nem fért bele. Egy nap maga az alkalom, egy nap, mire az ember kipiheni magát. De a spangli maradt. J Extasy-t próbáltam még egyszer, de az nem tetszett. Meg DMT-t, a halál közeli élmény miatt, de az túl erősnek bizonyult. A légyölő galócával szemeztünk még, de féltünk tőle, hiszen egy hétig is eltarthat a hatása, az nem fért volna bele. Egy korong nevezetű cuccot használtunk még, ami pszichedelikumok elegye volt, de hogy pontosan mi volt benne, az nem derült ki. Túl erős volt ez is, úgyhogy többet nem használtuk. Egyébként az élettársad hogy áll a kérdéshez? Elfogadja, hogy rágyújtok, de ő maga nem él vele, nem érdekli. Objektíven próbál beszélni róla. Egyébként az alkohollal is így van, csak alkalomszerűen iszik. Párszor próbálta a spanglit, de nem jött be neki. Nem is dohányzik, valószínűleg ezért sem. De erőltetni amúgy se kell, ha valakit nem érdekel a dolog. Hányszor, mit, milyen mennyiségben használsz, használtál? Az LSD-ről már beszéltem. A varázsgomba volt még jellemző, az olyan 2-3 havonta. Azért ritkábban, mert az jobban bejön, ha kint vagyunk vele, azt viszont nehezebb összehozni. Meg a gyomrot is megterheli. A mennyiségekről. Olyan 100-250 mikrogramm. Változó volt, hogy milyet kaptunk. A fél, maximum egy bélyeg volt a megszokott. 2-t csak kivételes esetben. Bizonyos mennyiség felett egyébként mindegy is. Beszéltem olyanokkal, akik 5-öt is beszedtek, de már a 3 se ad sokkal több hatást, mint a 2. Meg mi próbáltuk ezt kordában tartani. A gombáról azt olvastuk a leírásokban, hogy 2-5 gramm között érdemes használni. Mi általában 2-3 grammot fogyasztottunk, egyszer kipróbáltuk az 5-öt is. De ha elérsz egy bizonyos pontot, érzed a gyomrod kavargásából, hogy abba kell hagyni. Mitől függött, hogy milyen mennyiségben használtátok? Ez egy jó kérdés. Általában az eladó mondta, hogy ez pl. nagyon erős, akkor kevesebbet vettünk. Függött attól, milyen a környezet, mennyi dolgom volt, ilyesmi. Volt, hogy csak egyet sikerült szerezni, akkor azt muszáj volt elfelezni. Olyan is volt, hogy csak egy negyedet vagy harmadot vettünk be, de az nem volt jó. Csak annyit éreztél, hogy valami bujkál a háttérben, de aludni mégse tudtál utána. Eldöntöttük, hogy többet ilyennel nem kísérletezünk. Vagy normális adag vagy semmi. Milyen környezetben, kikkel, hol használtad? A varázsgombát a haverommal. Hát az LSD sztorija érdekes, főleg az első kipróbálásé. Én azt az egészet az elején nagyon elleneztem. Volt róla információm, de nem akartam. A haverom lehívott vidékre egy nagy LAN-partira, de nem mondta előre, hogy ez lesz. Mindenki betépett körülettem, gondoltam, hogy akkor én is kipróbálok egy felet. Nagyon erős fajta LSD volt egyébként. Elég rosszul alakultak a dolgok aztán ezen a bulin. Egy srác

  116

rosszul lett, nem tért vissza, egy másik meg kórházba került: betört egy kirakatot. Sokáig ezért sem nyúltam semmilyen pszichedelikumhoz. Amikor másodszor csináltam, hárman voltunk csak. Érdekes volt, kellemes, zenét hallgattunk, jókat beszélgettünk. Körülbelül 100 pszichedelikus élményem volt, ebből 2-3 durvább. Ezekben sosem én lettem rosszul, nem nekem volt bad tripem, hanem valamelyik velem utazónak. Például az egyik pánikba esett. Tudta, hogy nem jön be neki, és mégis csinálta. De egyébként levonták a tanulságot belőle: felmerült egy csomó dolog, amit fel tudtak aztán dolgozni a későbbiekben, teljesen jól vannak, sőt, jobban, mint előtte. Ilyenkor egyébként beszélgetni kell velük a családról, mindennapi dolgokról, és akkor elkezdenek emlékezni. Az egyik ezek közül egyébként pont egy pszichológushallgató volt, aki azóta is pozitívan emlékszik vissza a vele történtekre, pedig teljesen gyermeki szintre süllyedt a trip során, nem emlékezett semmire. Be is vezettük a heavy trip fogalmát, amikor gyakorlatilag alkalmatlan vagy arra, hogy visszakerülj pl. a családod közé, mert hülyének néznének. Hallani olyanokat, hogy az LSD-t használók kiugrálnak az ablakon, de ez ritka lehet, mert sose hallottam ilyenről. Mi próbáltuk ezt biztonságosan csinálni. Egy idő után, a kínos alkalmak elkerülésére be is vezettünk egy olyan szabályt, hogy nem utazunk újakkal – akkor nem lehet probléma. Az LSD-ben ez a jó, hogy nem nincs fizikai tolerancia: nem is hatna, ha másnap megint bevennél egyet. Ráadásul olyan pszichológiai élményt ad, amit több hétig tart feldolgozni. Jim Bakor (?) pl. sokat írt a pszichedelikumok világáról. Ő évente tartott ilyen alkalmakat, amik egyfajta éves összefoglalóként szolgálnak, hogy mi történt, miben (nem) fejlődött. Ha én is fogom a későbbiekben csinálni, maximum így. Most nem hiányzik, időm sincs rá. Lehet, hogy már nem is fogom. Azóta egyébként járok meditálni, lehet, hogy ezért se hiányzik – próbálom legális dologgal lecserélni, de a szer mélyebb élményt ad. Mikor kezdted a meditációt? Hű, valamikor a 2000-es évek elején ismerkedtem meg a meditációval, de aztán feloszlott a csoport, ahova jártam. Jártam táborokba is, pl. A. J. Christianhoz, ahol volt ilyen 5 napos csendtábor. Nagyon durva volt. J A csoport feloszlása után aztán maximum otthon meditáltam nagy ritkán, de aztán jött a család, a gyerek, az építkezés, nem nagyon volt rá időm. Fél éve kezdtem el megint komolyabban. Most kéthetente járok. Szóval a meditáció hasonlít a pszichedelikus szerekhez: mindkettő leállítja a párbeszédet benned. Az LSD-vel az a baj, hogy kicsit hozzászoksz (talán ezért tűnt annyira erősnek, amikor először használtam). Hallucinációkat okoz, elveszíted az éntudatod. Honnan ismered egyébként a haverodat? Még általános iskolából. Vele lefordítottuk az összes szakirodalmat, ami a neten fellelhető volt az LSD-ről meg a gombáról, a pszichológiai hatásukról stb. Az egyetemen én voltam az, aki próbáltam pár ember érdeklődését felkelteni, nem annyira sok sikerrel. Az egyetemisták inkább kocsmáznak. J De azért volt egy-két érdekes ember, akiknek az élete az élmények hatására kreatív irányba is fordult: jó állásuk van, sokat utaznak, mármint igazi utazás. J Nem kell sokat csinálni, hogy az ember érezze, hogy valami megváltozott. Kinyitja a tudatod: jobban vágysz az újdonságokra. Magamon is észrevettem, hogy nyitottabb lettem. Egy szürke egyetemista voltam, egy kocka. Aztán az élmények hatására elkezdtem Carlos Castralt olvasni, meditálni, nyitottabb lettem a spiritualitás felé. Persze lehet, hogy enélkül is ide vezetett volna az utam, de lehet, hogy csak később találtam volna meg. Visszatérve arra, hogy kivel használtam. Gyakran előfordult, hogy egyedül. Ilyenkor jobban tudsz önmagadra fókuszálni. Ilyenkor becsuktam a szemem, zenét hallgattam, és a szer elvitt valahova: álomszerű képek, helyszínek, lények jelennek meg. Bár csoportban megsokszorozódik a szer hatása (mint mindennek), de ilyenkor az események visznek. Valaki mindig kitalál valamit. A végén meg szoktuk beszélni, ki mit élt át. De egyébként kinn jobb csoportban. Mutogatunk egymásnak dolgokat, hogy én ezt vagy azt hogy látom.

  117

De az egyedüllétnek megvan az a hátránya, hogy szokásszerűvé válik az élmény – ezért is hagytam abba. Mindig ugyanolyan volt a trip, nem adott újat. Ilyen állapotban egyébként különleges élmény zenélni, nagyon érdekes a szerek és a zene kapcsolata. Nekem a zene iszonyatosan más ilyenkor. A haveromnak meg nekem is van szintetizátorunk, szoktunk ilyenkor zenélni, mert nagyon érdekes. Vele szoktam a legtöbbet utazni, talán pont azért, mert belsőleg nagyon hasonlítunk. Csoportban nehéz ugyanazt akarni, kompromisszumra jutni: nagy káosz tud kialakulni. Maximum 3-4 ember praktikus: ezek voltak a legjobb élmények. Engem, minket spirituális oldalról érdekelt az egész, néha meg bejöttek olyan arcok, akik inkább el akartak menni Pestre horrorfilmet nézni. Ez tőlem teljesen távol áll, inkább maradok a természetfilmeknél. Nekem ez a rész egyébként kimaradt, hogy járjunk partizni, fesztiválozni. Egyszer-kétszer voltam fesztiválon. Nem tudom, milyen egy hétig betépve lenni. Most már nem tudnék itthonról ellógni, de nem is hiányzik. Még a legelső Ozorán voltam, amikor a napfogyatkozás is volt. Koncertekre szoktam járni, akár külföldre is, ott előfordult, hogy én is betéptem – annak olyan a hangulata, az egész közönség módosult tudatállapotban van. Naja. Közeledek a 40-hez – nem mintha nagyon öreg lennék, de nem hiányoznak ezek a dolgok. Milyen zenét hallgatsz egyébként? Space rockot, pszichedelikus rockot. Pl. Korai öröm, Másfél. A zene és a szer együtt szétviszi az embert. Ez a zene monumentális, elgondolkodtató, nagy terek vannak benne, elvisz egy másik városba. Vannak benne pl. keleti stílusú részek, amik hallgatása közben ott is érzed magad. Misztikus érzést ad. Az LSD előtt egyébként mást hallgattam: főleg technót. Nem is szerettem egyáltalán a rockot és az instrumentális zenét. De a Korai öröm után rá se bírtam nézni a gépzenére. Most ez már normalizálódott, meghallgatok mást is. De ha hallgatok olyan zenét, amit közben hallgattam, akkor megpendít bennem valamit, megborzongok tőle, pedig 6-7 éve volt. Milyen elvárásaid voltak az élménnyel kapcsolatban? Teljesültek? Hát, Castaneda misztikus regényeit olvasva inkább csak irreális elvárásaink voltak. Elvártuk, hogy velünk is ilyen dolgok történjenek, mint Castaneda hőseivel, akik tükröt tartva a patak felé mindenféle lényeket láttak. Amikor a tapasztalatainkban nem ezek köszöntek vissza, megállapítottuk, hogy nem vagyunk hozzá elég spirituálisak – még. Nekem nem voltak ilyen élményeim, mint lényekkel való találkozás, illetve kommunikáció, különböző információk tőlük. Mondhatjuk, hogy részben teljesültek az elvárásaim: misztikus betekintést adtak, ami megváltoztatott. Egyébként az is lehet, hogy a zenehallgatással mi nagyon egy irányba vittük a dolgot. Lehet, hogy ha leültünk volna egy fa alá, akkor más történt volna, de az ember mindenképpen nyitottabb, érdeklődőbb lett. Utólag visszatekintve nekem ez elég. A meditációval is valószínűleg emiatt találkoztam. Lehet, hogy amúgy csak sokkal később vagy soha nem kezdtem volna érdeklődni utána. Volt-e valamilyen kérdés, amit megfogalmaztál az utazás előtt, azzal kapcsolatban? És ha volt, kaptál-e rá választ? Nem volt konkrét kérdésem, csak valamivel többet akartam megtudni azokról a dolgokról, amiket olvastam, megtapasztalni azokat. Pl. hogy milyen az eggyé válás a természettel vagy az ego elveszítése, amikor a nevedet se tudod, de mégse veszíted el magad teljesen, marad ott egy részszemélyiség; és azt, ami te vagy, „csak” tömörítve érzed, ezt Carl Sagannál olvastam. Ide kapcsolódik, hogy amikor sokat trippeltem, megjelent a tudatos álmodás is. Át akartam élni, hogy mennyire más ilyenkor megtapasztalni a minket körülvevő állat- és növényvilágot: eggyé válsz velük. Egyszer például elmentünk állatkertbe, és nagyon furán reagáltak ránk a vadállatok, odajöttek a rácshoz – ezt más látogatók is észrevették, és furán néztek ránk (nevet). Meg ilyenkor a macska is órákig az ölemben szokott ülni, pedig amúgy nem csinál ilyet.

  118

Egyszer meg elmentünk így kirándulni a hegyekbe, teljesen sötét volt, de a növények mindenféle színekben világítottak, illetve foszforeszkáltak. Ilyenkor az egész erdőt magadban érzed, érzed az élettel való eggyé válást. Szóval az elvárásokból, ami nem teljesült, jobb is, hogy nem. Nem is biztos, hogy ilyenek léteznek. Nem is lett volna hasznos egy ilyen találkozás. Túl súlyos lett volna, és lehet, hogy abba is hagytuk volna miatta. Tapasztaltál-e negatív hatásokat, érezted-e problémásnak a szerhasználatodat pl. voltál-e a szerhasználat miatt pszichológusnál, voltak-e ebből párkapcsolati problémák stb.? Hát, inkább csak párkapcsolati. Volt, hogy valaki nem tolerálta. A munkára nem is nagyon tudott kihatni, figyeltem arra, hogy a munkahelyen sose látszódjon. Persze volt, hogy kiderült pár emberről, hogy ők is trippelnek, akkor lett egy újabb közös téma. J Pszichológushoz meg inkább én kísérgettem másokat. Egyébként ez érdekes, hogy betépve segíteni valakin: amikor látod, hogy valami komoly baj van a másiknál, azonnal kijózanodsz te is meg ő is. A spanglit veszélyesebbnek tartom ilyen szempontból, alattomosabb. Jobban el lehet vele szaladni. Nem tűnik veszélyesnek, de több embert láttam, akinek emiatt került vakvágányra az élete. Nekem is jobban figyelnem kellett rá. Azzal volt gondom, hogy azt visszaszorítsam. Azon vettem észre magam, hogy csak szívom és szívom. Ráadásul nikotinfüggés is kialakulhat, ez szerencsére engem nem érintett, de többeket láttam, akik a fű miatt szoktak rá a cigire. Veszélyes, mert elkezdesz nemtörődöm lenni az életedben való problémákkal szemben, ilyen szempontból hasonlít az alkoholizmusra. Az LSD viszont azáltal, hogy önmagadba teszel egy kirándulást, áttekintést ad, mennyire vagy jóban önmagaddal, és rávilágít az aktuális problémákra. A pszichológusok is látták, hogy ebben nagy potenciál van, nem véletlenül kezdtek el vele kísérletezni, mert őszintévé teszi az embert, sok dolgot elmond az ember, amit amúgy nem. Hogyan befolyásolta a kapcsolataidat? Az öcsém nyitott volt a témára, úgyhogy ő is kipróbálta párszor a dolgot. A párkapcsolataimon igazából sokat nem tudott befolyásolni, mert mindig elmondtam az elején, hogy mi a helyzet. Meg nem is ment a kapcsolat rovására, nem volt az, hogy akkor állandóan elmentem betépni a haverokkal. Legtöbbször egyébként meg a társaságon belülről választottam, ez persze nem jelentette azt, hogy ők is feltétlenül utaztak. Nem akartam olyat választani magamnak, aki negatívan áll ehhez a témához, úgyse lett volna akkor hosszú életű. A szülők persze féltek, ebből mindig voltak problémák. Féltek, hogy kórházba kerülök vagy meghalok. Sipítoztak, hogy: hogyan jutottunk idáig? Depressziós vagyok-e? De aztán elmagyaráztam, hogy nem. De voltak harcok, és mindig előjött ez a téma. Még mindig úgy tekintenek rám, mint a drága kisfiukra, aki szörnyű verembe esett. Mindig éreztem az elítélő véleményüket. Véletlenül derült ki, vagy te vallottál nekik? Véletlenül. Leveleztem a témában az egyik haverommal, hogy mikor, hol stb. Aztán megtalálták az egyik levelet a zsebemben. Nem akartam nekik elmondani, mert tudtam, hogy úgyse értenék meg. Szerintem azt tudják, hogy néha rágyújtok egy spanglira – elfogadták. Egyszer bespangliztattam anyámat, azóta nem ellenzi. J De apa nagyon, úgyhogy nem is mondtuk el neki. Tudott édesanyád róla már előtte is, vagy a tudta nélkül „spangliztattad be”? Nem, bátor volt, és beleszívott. J Éppen tűzijátékot néztünk, nagyon tetszett neki, hiszen a tűzijáték is más élményt nyújt olyankor. És a barátaid hogy reagáltak arra, hogy pszichedelikumokat használsz? Hümmögtek, és közölték, hogy nem kéne ezt csinálnom. De aztán mondtam nekik, hogy majd meglátják, hogy nem fogok ezek miatt lezülleni – és így is lett, ők meg megnyugodtak.

  119

De általában egyébként fordítva történt: legközelebb ők is társulni akartak. J Tágabb rokonságnak meg nem mondtam el: a szüleimet rosszul érintette volna a dolog. Csak olyannak mondtam el, akiről tudtam, hogy nem fog kiakadni. Meg szoktad beszélni valakivel az élményeket? Akikkel együtt utazunk, azokkal mindig, közben is meg utána. Meg persze a barátnőmnek is elmeséltem. Haveromnak, akivel sokat utaztunk együtt. Mi volt a motivációd arra, hogy erre szánd az idődet? Volt bennem egy nagy adag spirituális kíváncsiság, tudni akartam, hova lehet ezzel eljutni. A szórakozás is fontos motiváló tényező volt. Volt bennem egy csoportos igény is, kíváncsi voltam, mit hoz ki másokból. Kíváncsi voltam, milyen ilyen állapotban a természettel való kapcsolat. Meg arra is, hogy mi van valójában bennem, mert ez az, amit az LSD kinagyít – óriási léleknagyító. Ezért nem használtam például akkor, amikor valami miatt rossz kedvem volt, rosszabb periódusomban voltam. Igyekeztünk akkor, amikor átlagos vagy jó kedvünk volt. Kíváncsi voltam, milyen LSD hatása alatt olvasni, de ez egy idő után mindig hasonló élményekhez vezetett. Ezért is hagytam abba az egészet. Szokássá vált, ami nem ad újat. Voltak-e félelmeid? Pl. megőrüléstől vagy lebukástól való félelem. Nem féltél-e attól, hogy káros? Tapasztaltál-e pl. változást a memóriádban, koncentrációs képességedben? Inkább csak a fűvel kapcsolatban éreztem, hogy a rövid távú memóriám kezd egyre rosszabb lenni, de ez is átmeneti és visszaáll. A lebukástól se féltem, mert a legtöbb trip benn volt, jobban szerettük a nyugodalmas utazásokat. Meg amúgy se egy feltűnő dolog, maximum a nagy pupilla. És a beszerzés közben nem volt benned félelem? Dehogynem, de ezt inkább normális óvatosságnak nevezném. Ezért is vettem mindig ismerőstől, és mindig keveset egyszerre. Írd le minél pontosabban a 3 legfontosabb, legjelentősebb utazási élményed! Nem tudnám így kiemelni. De mindegyikre jellemző volt az énvesztés, az óriási belső terek, belső űr megérzése, amit sokan nem tudnak magukról, hogy bennük van. Megtapasztaltam a természettel való kapcsolat élményét, a földdel való kapcsolatot. Jellemző volt a szinesztézia-élmény: a zene, a szagok képpé alakultak, összefolynak az érzékeid, nem tudod, mi az, amit látsz és mi az, amit hallasz. Nehéz ezekről az élményekről beszélni, nehéz őket leírni, elmondani, kicsúszik a kezeid közül. Sokan ezért mennek el inkább meditálni, mert a trip után ott állsz hülyén, csak egy rövid megvilágosodást ad. Hasonlít a spirituális élményekre. Írd le legjobb, legrosszabb, legspirituálisabb élményedet! A legspirituálisabb során megtapasztaltam az énnélküliséget. A meditációhoz hasonlított. A legjobb utazások során az ember mindent máshogy, valahogy intenzívebben is él meg, ami az érzékekkel kapcsolatos. Más a zene, az étkezés, a szex, a fürdés a tengerben, az erdőben mászkálás. Igazából a legjobb és legspirituálisabb élmény nem elválasztható, ha az ember jól csinálja. Unalmas trip nincs. Legrosszabb élmény… Talán azt mondanám, amikor alig bírtam elviselni, annyira intenzív volt. De egyáltalán nem is rossz értelemben. Milyen fizikai hatásokkal jár az utazás? Fázol, aztán meleged lesz, pedig a külső hőmérséklet nem változik. Kitágul a pupillád. Borzongsz. A gombától a gyomrod összekavarodhat – ilyenkor nem célszerű előtte marhapörköltet fogyasztani. J Felerősödnek az érzékeid, furcsa kapcsolat alakul ki az állatok és közted. Telepatikus képességeid lesznek szinte, egyszerre szólaltok meg a másikkal rengetegszer, és ugyanazt mondjátok – ennyiszer nem lehet a véletlen műve. De nem úgy értem, hogy új érzékeid fejlődnek ki, hanem szerintem az elsatnyult, mindenkiben megbúvó érzék erősödik fel ilyenkor. Érzed azt valahogy, hogy kitágul a pupillád? Más a látásod ilyenkor? Aha, erősebbnek érzed a fényeket, ezért is éjszaka utazik az ember. A hallás és a tapintás is felerősödik. Több és más információ jut el az agyadhoz.

  120

Hogyan cseng le az élmény? A durva rész után van egy hirtelen ugrás, olyan, mint az álomnál is, hogy hirtelen felébredsz. Az egész trip egy éber álom, valaki azt mondja. Érzed a hatását 1-2 napig. Az érzékeid ilyenkor jobban működnek, megértőbb vagy. Aztán van egy veszteségérzés, hogy ennek vége szakadt. Volt-e flashbacked? Nem. Hogyan tudtad beilleszteni az élményt a hétköznapokba? Teljesen nem lehet beilleszteni, mert elmondhatatlan. De nyitottabb, toleránsabb lesz az ember, spirituális könyveket is szívesebben, értőbben olvas. Megmarad azokkal való témának, aki szintén átélte. A mostani munkahelyemen pl. nem is tudnak róla, bár igaz, hogy távmunka, ritkán találkozunk, nem is olyan erős a csapat. Más a zenélés, a filmek, a kirándulás egy hét múlva is. Magadban mélyebben ott vagy. De amiket nagyon elszálltakat lát az ember, azt nem tudja beilleszteni, túl nem evilági az élmény. Feltételezi a kérdés, hogy kettéválasztjuk, hogy nem a valóság része. Nem úgy, mint az indiánoknál, sámánoknál, akik összekötötték a gyógyítással a látottakat. Akkor nincs is sok haszna, ha így lenne. Egyben kell kezelni. Olyan, mint az álom, ami az előző napodból merít, és jó eséllyel jobban megismered magad általa, így hatással lesz az életedre. Életed jelentős élményei között szerepel-e? Természetesen. J Érezted úgy, hogy megtaláltad az utat? Sikerült az ösvényen maradni? Sokszor érzi az ember, hogy megvilágosodott. De azért is járok meditálni még mindig, mert még mindig keresem az utam. A tripek nem mondják meg feketén-fehéren, hogy merre menj, hanem rengeteg irányt villantanak fel. Ez néha a nehézsége is: a bőség zavarában érzed magad. A meditáción kívül találtál új utakat az élmények hatására pl. jóga, harcművészet? Nem, a meditációra leltem rá. Ez az Osho-féle dinamikus meditáció, illetve annak továbbfejlesztett változatai. Dinamikus? Aha. Ez a nyugati emberre lett kifejlesztve. Az elején táncolni kell, mozogni stb., aztán a test kifáradásával eléred a megnyugvást. Az emberi elme ezeket a nagy változásokat úgy éli meg, mint egy betépést. Egyébként még a holotróp légzést próbáltam, ebben a meditációban is vannak ilyen elemek. Jobbak ezek a legálisak technikák. Itt nem merül fel a kérdés, hogy mennyit csinálsz belőle te, és mennyit a vegyület. Volt-e tartós felismerésed, valami, amit máshogy csinálsz az élmény hatására? Az olvasottak, hallottak jobban összeálltak, sokkal jobban átéreztem ezeket, nem csak intellektuális szinten. Megtapasztaltam, milyen hogy az erdő együtt él mint közösség. A felismeréseket nehezen lehet konkretizálni. De pl. (pár)kapcsolati problémákban segít, jobban rájössz egy trip során, hogy mennyire (nem) illesz a másikhoz. A szülőkkel való kapcsolatodat tekintve is megértőbb vagy velük, megérted, min mentek át. A trip a mindennapi dolgokban, bizonytalanságokban is utat mutat. Mennyire tartod magad kiegyensúlyozottnak? Változó. Egy párkapcsolat végén az ember kevésbé tartja magát kiegyensúlyozottnak, mint általában. Vannak jobb-rosszabb időszakok. De általánosságban megállapítható, hogy ha az ember sokat utazik, kiegyensúlyozottabb lesz, mert jobban megismeri, elfogadja önmagát. Vallásos vagy? Szüleid azok? Nem tartozom semmilyen egyházhoz. Régen jártam keresztény gyülekezetbe, később a buddhizmussal (is) szimpatizáltam. Elfogadom, hogy van valamilyen erő, ami működik a világban, de nem kötöm olyan istenképhez, ami a dogmatikus egyházakban jelen van. De tisztelem ezeknek a gyökerét, biztosan volt alapja, csak ez elferdült. Amikor tripezik az ember, akkor is érti-érzi azt az intelligenciát, csak nem feltétlenül istennek nevezi. Számomra ez nem egy személyiséggel felruházott valami. Talán a Buddha által mondottak

  121

állnak a legközelebb ahhoz, amit az utazás alatt átélsz, de a buddhizmus mai intézményesített formája már nem tetszik. Utazás alatt olyan, mintha megtapasztalnád a reinkarnációt: a megsemmisülést, halált, az újjászületést. Egyszer volt egy olyan tripem, amiben egy óriási spirált láttam, ami az egész teret betöltötte. Lelkekkel volt tele. Magamat is láttam messziről, ott voltam közöttük. Néha kibukkantam, felismertem önmagam, mindig más formában. A szüleim nem vallásosak. Mikor jártál a gyülekezetbe? A 2000-es évek elején. Akkor vége lett egy párkapcsolatomnak, és úgy döntöttem, hogy most egy jó darabig nem is akarok barátnőt. Jólesett a közösség, ami ott fogadott. Egy évig lehettem ott kb., aztán besokalltam. Hogy kerültél oda? Egy haverom adta a szórólapot, aztán gondoltam, elmegyek: legalább lekötöm magam. És a buddhizmus mikor, hogyan jött a képbe? Már a gyüli alatt elkezdtem Oshót, Damellót, Castanedát, Ekhartot olvasni. Voltam a Láma előadásán is. Olvastam buddhista fórumokat, sokat beszélgettem a témáról. Egyébként így belegondolva, valószínűleg nem maradtam volna vallásos, ha nincsenek a pszichedelikus élmények. Mit jelent számodra a spiritualitás fogalma? Tudatosságot, tehát nem próbálok meg robotikusan élni, hanem kíváncsi leszek arra, hogy ki vagyok, miért vagyok én itt, mi a szerepem. Nem csak a munka, a pénz, a fogyasztás érdekel. Nekem ez összecsúszik az utazásokkal. Nem az eszemmel akarom megérteni ezeket a dolgokat, mint pl. az evolúciót, hanem rájössz arra, hogy nem ez az egyetlen út a világ és benne önmagam megértéséhez. Jobban átéljük magunkat és a világot, jobban megértjük a Tanítók által leírtakat. De ezek mankók, amiket el kell hagynunk, hogy tudjuk, mi az, amit a szer csinál, és mi az, amit én. Állítólag minden ember életében vannak spirituális pillanatok, akár az erdő közepén vagy a saját kertedben fog el ez az érzés. Fontos, hogy átláss a felhők között, és lásd a tiszta eget. Összességében hogyan ítéled meg a pszichedelikus szerek hasznosságát az életutad, életminőséged és személyes fejlődésed tekintetében? Hasznos segédeszköznek érzem. Maximum annyival szoktam árnyalni a képet, hogy ne legyen mértéktelen a fogyasztás, és tényleg csak mankó legyen. Egy idő után állj a saját lábadra. Például a meditáció sokkal munkásabb. Annyi előnyöd van, hogy a pszichedelikus szerek használatával tudod, hogy biztosan vannak ilyen élmények.    11. számú pszichonauta mélyinterjú Hány éves vagy? 23. Egyetemista vagy, vagy már dolgozol? Egyetemre járok, bionikát tanulok. A szüleid mivel foglalkoznak? Mindketten vállalkozók, csúszásgátló felületekkel foglalkoznak, főleg uszodák vásárolnak tőlük. Milyen végzettségük van? Édesanyám énektanárként dolgozott, apa pedig gépészmérnök. Milyen a szerhasználati "történelmed" - hogyan kezdődött és folytatódott a tudatmódosítás, milyen korszakokra bontható, hogyan változtak a szerhasználati célzataid? 3 évvel ezelőtt kezdtem, a fűvel. Egyébként nem túl jó a fűvel való kapcsolatom. Rám nem igazán hat jól. Alapvetően is elég paranoid vagyok, izgulós, és a fű eléggé kihozza belőlem ezt az oldalt. Zavarodottá tesz, és nem szeretek az lenni. Látom, hogy eltorzultak körülöttem

  122

az emberek miatta, ami nem tetszik. Egyébként nem használom gyakran. Havonta-kéthavonta egyszer, bár voltak olyan időszakok az életemben, pl. 2012 nyara, amikor minden nap használtam. Szóval be tud kattantani. Amúgy is érzékenyebb ember vagyok az átlagnál, nálam mindenféle vizuális hatások vannak, de ez mindenféle pszichedelikum nélkül is jellemző rám: szinesztéziám van pl. minden betűnél. Ezt a fű nagyon felerősíti, felmegy az egekbe. Ezt a szinesztéziát próbáltam a tanulásban is hasznosítani, ha valamilyen szöveget memorizálni kellett, de a matekban is – néha könnyebben megy a számolás, ha a számokhoz kapcsolódó színekre támaszkodom. A hangulati visszacsatolások is színeket váltanak ki bennem. Akkor miért használod mégis, ha nincs rád annyira jó hatással? Régen a többiek miatt. Meg mégis van benne valami, ami tetszik. Nagyon szeretek közben pl. zenét hallgatni vagy tanulni – segít összpontosítani, ilyenkor fejlettebbek a logikai készségeim. A zenehallgatás meg egyenesen elementáris élmény. De 3 hónapja nem füveztem, és nem is vágyom rá. Hányszor és milyen pszichedelikumokat használtál? Hawaii törperózsát egyszer, látnokzsályát kétszer, varázsgombát négyszer. Melyiket használtad legelőször? Salviát, azaz látnokzsályát, 4 évvel ezelőtt. Igazából nem jól szívtam, mert ezt sokáig lenn kell tartani. Talán ezért is volt, hogy megszédültem, de azon kívül semmi nem történt. Két évvel ezelőtt használtam másodszor, az ijesztő élmény volt, nem kellett volna. Erdő közepén voltunk a haverokkal koranyáron, zenét hallgattunk. Egy csipetnyit beleraktam a pipámba. 6 másodpercig lent tartottam, mert úgy kell. Akkor úgy éreztem, mintha egy kallantyú lenne a fejemen, amit elhúzott volna az erő: 90°-ban lehúzott, és a színek teljesen eltűntek. Kiabáltam, nagyon megijedtem, majdnem sírtam. Szerencsére 5 perc után megszűnt a hatás. Soha többet nem fogok látnokzsályát használni. Úgy éreztem magam, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Túl gyors a felfutási ideje a szernek, nem készültem fel rá lelkileg.A hawaii törperózsát 2 éve próbáltam ki, 6 darabot vettem be. Nem volt annyira jó. Zsibbadt a lábam, hánytam, szorongásokat hozott elő. Milyen szorongásokat? A létbizonytalanságtól. Kilátástalanságot éreztem. Meg enyhe vibrálást. Máshogy érzékeltem a fényt is. A varázsgombát 2011. október elején próbáltam ki, akkor 0.6 grammot fogyasztottam a gyerekkori barátommal. 2011 októberének végén már rendes adagot vettem be, 2.5 grammot. A haverok ott voltak, de egyedül én gombáztam be. A 3. alkalommal 3 haverommal voltam egy underground zenés szórakozóhelyen 2012 januárjában, ekkora 1.5 grammot fogyasztottam. Egy hónapig nevelgettük előtte a gombát. Kíváncsiak voltunk, milyen begombázni egy zenés szórakozóhelyen. Ráadásul többeknek szülinapunk is volt, így egy közös trippel ünnepeltünk. J alkalommal, 2012. május 26-án a hegyekbe kirándultunk egy másik gyerekkori barátommal, és ott fogyasztottam 5 grammot. Haveromnak akartam megmutatni, aki akkor még nem próbálta, kíváncsi volt. Rajtunk kívül még 3 srác volt ott. 2012. augusztus 22-én volt az utolsó alkalom, ekkor 3 grammot fogyasztottam, szintén ketten voltunk egy barátommal. Arra jöttem rá, hogy mindegy, mennyit eszel, a 1.5 grammos adag volt szinte a legnagyobb hatással, erősebb volt, mint a 3 grammos. Nem lehet, hogy csak a tömeg miatt érezted erősebbnek? Nem hinném. Illetve lehet, bár nem vagyok benne biztos. Egyébként időben általában ezek mikor zajlottak? Nappal vagy éjszaka? Általában valamikor nappal – természetesen a szórakozóhelyet leszámítva. Hogyan kerültél kapcsolatba általában a drogokkal, illetve a pszichedelikus szerekkel? Mindig is érdekeltek a drogok meg a gyógyszerek. Nagyon szeretem a kémiát, érdekelt ezeknek a kémiai mechanizmusa. Ráadásul olyan emberek voltak körülöttem, akik már próbálták. Honnan ismerted őket?

  123

Általános iskolai osztálytársaim voltak, a közelben laktak. Milyen elvárásaid voltak az élménnyel kapcsolatban? Teljesültek-e? Mindegyikről tudtam már mindent. Olvastam, hogy vizuális hallucinációkkal jár az élmény, de ez nem igazán mondott sokat. Azt gondoltam, hogy olyan, mint a Family Guy-ban, hogy teljesen elválik az élmény a valóságtól, de ez nem igaz, és ez kellemes csalódás volt. Azért vittem magammal váliumot is, ami leállítja a tripet az LSD-nél, a varázsgombának meg ugye nagyon hasonló a hatásmechanizmusa. Volt-e valamilyen kérdés, amit megfogalmaztál az utazás előtt, azzal kapcsolatban? Kaptál-e rá választ? Az első előtt semmit. Úgy gondoltam, lesz, ami lesz. Nem akartam feltenni kérdéseket, hogy megfejtsem az élet titkát. Tapasztaltál-e negatív hatásokat, érezted-e problémásnak a szerhasználatodat pl. voltál-e a szerhasználat miatt pszichológusnál, voltak-e párkapcsolati vagy munkahelyi problémáid ebből? A gomba elementárisan jó élmény volt, de olyan is, mint az élet: komplex, így vegyülnek bele negatív dolgok is. Egyszer például a haverommal arról kezdtünk el fantáziálni, hogy milyen lesz, ha megöregszünk. A gyerekeink majd kivágnak minket, mint a kutyát, és majd kimegyünk az erdőbe meghalni. Fájt a felismerés, hogy egy pillanat alatt elmegy az élet. Elkezdtünk könnyezni, érdekes volt, mert mindkettőnknek a bal szeme könnyezett csak. Az se túl jó élmény, amikor ilyen gondolati hurkokban vagy, tapasztalod az önmagába visszacsavarodást, és rájössz, hogy az egész élet ilyen. Fraktálokat látsz, ami ugyanilyen rekurziós, önmagába visszacsavarodó forma. Ki tud és ki nem a környezetedben a szerhasználatodról? Hogyan reagáltak, amikor megtudták? A suliban nem tudják. A szüleim viszont megértőek, de a gombát nem értékelték. Féltek, hogy megbolondulok, ami nem is volt olyan alaptalan, mivel az egyik nagybátyám skizofrén, a másik meg autista. Felelőtlenség is volt emiatt belemenni. És már nem tartod annak? Nem. Ha lenne ilyesmi hatása rám, akkor már bekövetkezett volna. Szerintem inkább akkor lenne baj, ha masszívan füveznék. Párkapcsolati problémák? Nem voltak. Befolyásolta a kapcsolataidat? Igen, az összeset. Előtte beszűkültebb voltam, nyitottabb lettem (bár azt hiszem, előtte is nyitottabb voltam, mint az átlag). Kitágult a perspektívám a világra. Máshogy gondolok az emberekre, az életre. Mindent relatívnak élek meg. Megnövekedett az empátiám. Sajnálom az embereket, nem rossz értelemben, a beszűkült életük miatt. Sose volt teljesen jó a kapcsolatom az emberekkel; bár ez most nem látszik, de nehezen kötök új kapcsolatokat, ragaszkodok a saját kis világomhoz. A gomba csökkentette a szorongásaimat. Nem veszem annyira komolyan a dolgokat, most már nem. Például egy vizsgát. Nem azt jelenti, hogy nem izgulok miatta és le se szarom, de nincs bennem az a destruktív szorongás. Kiskoromban autisztikusnak mondtak: nem szerettem a szemkontaktust, rituálékban éltem, mindig ugyanazt játszottam, mindig ugyanazokkal az emberekkel. Ennek ellenére jókedvű voltam. Voltak elalvási nehézségeim is, ami miatt voltam orvosnál is. Nehezen ment a beilleszkedés. Ebben is segített a gomba, előtte zárkózott voltam. A középiskola elején volt a mélypont, teljesen egyedül voltam, csak egy fogyatékos sráccal voltam jóban. Nagyon féltem a nőktől és a saját nemiségemtől is. 16-17 éves koromban aztán sokat ittam, csak akkor tudtam feloldódni, ha taccsra ittam magam. Ez aztán a visszájára fordult: a féktelenség miatt már nem preferálom. És az általános iskolás barátok? Régen nem voltunk jóban. Stréber voltam, idegesítő. J Odamentem beszélgetni a tanárokhoz óra után, ilyesmi. A tanulásba temetkeztem, hogy érezzem magam valakinek.

  124

Így kerültem aztán elit gimnáziumba, mentem egy csomó versenyre. A középiskola végén jöttek ők vissza a képbe. Ki tud és ki nem a környezetedben a szerhasználatodról? Hogyan reagáltak, amikor megtudták? Barátaim, szüleim. Apa ellenzi, de nem tudja, milyen, szóval megértem. Amikor elmeséltem nekik, apa nem reagált sehogy. Anya pedig annyit mondott: érdekes. Vannak olyan barátaid, akik nem szerhasználók? Ők mit szóltak? Vannak. Nem értik meg, nem tudják, milyen. Elvannak a sztereotípiáikkal. Hogy a drog az rossz, mert függőséget okoz. Pedig ezek a pszichedelikumok nem. Én például nem is vagyok benne biztos, hogy fogok-e még valaha használni. Ez csak kinyit egy kaput, de ez a kapu így is, úgy is nyitva van. A gomba egy kicsit cheat, tudod, mint a számítógépes játékokban. Megélheted általa azt a békés érzést, másfajta tudatállapotba kerülsz, de utána máshogyan is kinyithatod a kaput. Az emberek egy lapon említik a drogokat az alkohollal, holott az alkoholtól összehúzódik a tudatod, a gombától viszont kitágul. Józanabbá, objektívvé tesz. Konvencióktól mentes leszel. Szétnyitja a tudatodat a magig, minden köré rakodott társadalmi konvenció, előítélet megsemmisül, melyek miatt szubjektíven ítélnéd meg a dolgokat. Rájössz arra, mennyi szemellenzőt használsz. Ha még valaha használni fogok gombát, akkor a szüleimmel tenném: látom, mennyi gondjuk van, és tudom, hogy ez segítene rajtuk. És mit szóltak ők erre a felvetésre? J Mondtam nekik, de nem foglalkoznak vele. Úgy állnak hozzá, hogy a drog az a drog. Pedig ez olyan összemosás, mintha egy lapon említenéd az algopyrint az ablaktisztítóval. Meg szoktad beszélni valakivel az élményt? Csak akik szoktak utazni. Mi volt a motivációd arra, hogy erre szánd az idődet? Kíváncsiság, magam és a körülöttem világ jobb, mélyebb megismerése. Mennyi ideig tartott az élmény? Mennyi ideig érzed, hogy máshogy működik az agyad? Kb. 4 óra, de az agyam akár 12 óráig is máshogy működik. Vagy ha úgy vesszük, napokig. Voltak-e félelmeid? Nem félsz-e attól, hogy káros? Nem. Néztem egy táblázatot: az aszpirinnél több nagyságrenddel kevésbé káros. Írd le minél pontosabban a 3 legfontosabb, legjelentősebb utazási élményed! Az első az volt, amikor bevezetődtem. Érdekes volt. Akkor a haverommal voltam, azt képzelte, hogy ő isten, majd levezette, hogy egyikünk se létezik. A második legfontosabbnak a szórakozóhelyen átélteket említeném. Volt egy férfi, akin egy maszk volt, mintha húsból és vérből lett volna, mintha egy másik ember arcát ráragasztották volna. Olyan volt, mint maga a Sátán. Nagyon félelmetes volt. Meg láttam az embereket, mennyire körülhatároltak: a táncuk, a mozgásuk. Mindenki saját szokásai rabja. Ettől a naptól kezdve nem cigiztem, mert az is rabság. Pedig szeretek cigizni.Harmadikként a hegyes kirándulást említeném. Miután bevettem a gombát, 30 percre rá enyhe izgatottságot, szédülést éreztem, elnehezültek a tagjaim. 5-10 percre rosszul lettem: megbántam, hogy minek ettem ennyit. Próbáltam magam meghánytatni, de nem ment. Aztán eltűnt a szorongás. Elkezdtem vizsgálni a fűszálakat, eddig nem vettem észre őket, de most rájuk tudtam fókuszálni egyenként. Volt egy fa elég messze tőlünk, minimum 30 méterre, de az is lehet, hogy 100 vagy több, és láttam egyenként a leveleit. Eltűnt az anyagcserém, nem voltam éhes, se szomjas, nem izzadtam, nem kellett pisilnem. Elkezdtem simogatni a mellettem lévő növényt, láttam, milyen gyönyörű. Boldogságot éreztem, hogy a természet ilyet alkotott. Néztem a spirálokat a levelein, a rendet a növényben. Persze ilyenkor felmerül a kérdés: az agy keresi a rendet (és látja meg), vagy a rend tényleg megvan a természetben? Szóval a barátomon kívül volt még ott 3 srác, ketten részegek voltak. Láttam a tompultságukat. Én egy öreg vándornak képzeltem magam, és egy bottal a kezemben elindultam a dombon felfelé. Azt gondoltam, hogy felérve a felső tisztásra megtalálom istent és a boldogságot. Az

  125

út felénél megálltam, és rájöttem, hogy a boldogságot magamban kell keresnem. Ekkor a föld elkezdett hullámzani, bogarakat láttam mindenhol. Nem volt ijesztő, inkább csak láttam, hogy körülöttem élőlények ezrei élnek. Elgyönyörködtetett, hogy milyen csodálatos ez az egész, és én is a természet része vagyok. Én viszont elszeparálom magam a természettől a ruhákkal, ezért aztán levettem a nadrágom, félmeztelenre vetkőztem. Elindultam felfelé, azt éreztem, hogy szabad vagyok. Felértem a rétre, lótuszülésbe ültem, és egy spirituális élmény vette kezdetét. Megszűntek a hangok, minden mozdulatlanná vált, mintha kiléptem volna az egészből. Másfajta létállapotba kerültem. Nyugalmat és békét éreztem, mint azelőtt soha. Kinyílt egy kapu előttem, és rájöttem, hogy ez a béke és csendesség mindig megtalálható a világban. Hátrahagytam a problémáimat. Olyan érzésem volt, mintha meghaltam volna, de ez volt talán a legpozitívabb az egészben. Rájöttem, hogy az üresség a tökéletes létállapot, pár másodpercre pedig sikerült elérnem ezt a tökéletességet. Próbáltam ide a későbbiekben visszajutni, de nem ment. A felhők helyett fraktálokat láttam, és csak azt a fraktált néztem. Aztán már mindenhol fraktálokat láttam. Később egy szarvasbogár mászott rám, fél óráig abban gyönyörködtem, ahogy az ő páncéljáról a fény megcsillan a lábamon. És akkor egy élményt ráadásnak, vagy ezt veheted harmadiknak is, mert a bevezetődés nem volt olyan jelentős. Zenét hallgattunk, beszélgettünk, kielemeztük önmagunkat a legvégsőkig. Felszabadultak voltunk. Milyen volt a legspirituálisabb élményed? Talán az, amikor önmagamat, a lelkemet egy nagy fraktálnak láttam. Hogyan cseng le az élmény? Utána több napig békességet érzek, mintha mindent leszarnék. Szép lassan megy vissza az ember a normalitásba. Volt flashbacked? Szerintem nem. Szerinted? J Hát, sok olyan dolgom van, ami önmagától megvan bennem. Pl. ha rákoncentrálok egy hangra, színeket hívok elő. Voltak-e spirituális élményeid? Milyenek, hányszor? Írd le minél részletesebben! Minden alkalommal volt spirituális része. Találtál-e új utakat az élmények hatására pl. meditáció, jóga, harcművészet? Egyéb módosult tudatállapotok? Meditációval foglalkozok egyre gyakrabban, mert úgy érzem, szükségem van rá a szorongás, a bizonytalanság, a jövőtől való félelem miatt. Meg esetleg még a tudatos álmodást említeném. Hogyan tudtad beilleszteni az élményt a hétköznapokba? Ezek abszolút a mindennapom részéve váltak. Felnyitotta a szemem. Gondolatokat hozott elő, amik nem múlnak el. Megnyugtató, hogy tudom, hogy létezik a kimozdíthatatlan béke a világban és bennem. Tudom, hogy mennyi dolog által vagyok/-unk befolyásolva. Szabadnak hisszük magunkat, pedig nem vagyunk azok. Viszont nem biztos, hogy az élmények hatására jobban találom a helyem a világban, inkább elszomorodok. A saját léted értelmetlennek érzed: meg vagy kötve ezernyi póráz által, miközben loholsz a halál felé. Életed jelentős élményei között szerepel-e? Persze. Mint mindenkinek, akivel erről beszéltem. J Érdekes, hogy nagyon jelentős volt, mégse kívánom újra. Nincs sóvárgás, hogy megint megtörténjen. Nem mutatnád meg a barátnődnek? Neki lehet, hogy igen. Érdekes egyébként, amit lehet, hogy még eddig nem mondtam, hogy úgy látod a józan embereket, mintha részegek lennének. Szóval nem kívánom az élményt. Ráadásul részben meditációval kihozható. Mindenképpen csak részben? Szerintem ahhoz vagy 50 év szükséges. Vagy lehet, hogy készség kérdése. Hol és mennyit szoktál meditálni?

  126

Otthon, hetente többször, amikor szükségét érzem. Érezted-e úgy, hogy megtaláltad az utat? Nem, még nem. De közelebb vagyok hozzá. Mindig nagy útkereső voltam. Most meg még szkeptikusabb vagyok. J Volt-e tartós felismerésed, valami, amit máshogy csinálsz az élmény hatására? A hozzáállásom változott: empatikusabb vagyok szegény emberekkel szemben, akik elfecsérlik az életüket ahelyett, hogy szabadok lennének. Mennyire tartod magad kiegyensúlyozottnak? Egyáltalán nem tartom magam kiegyensúlyozottnak. 10-es skálán 2.8 és 3 között. Inkább 3. Najó, legyen 3.5. Régen 2 alatt voltam. A pszichedelikumok hatására javult a helyzet? Részben. Részben meg azért, mert nőttem. Szüleid vallásosak? Apa ortodox keresztény, anya pedig római katolikus. Milyen (volt) az istenképed (gyerekkorodtól kezdve)? Már kiskoromban elfordultam a katolicizmustól, amikor olyan kérdéseket tettem fel a papnak, amire ő közölte, hogy: ezen nem szabad gondolkozni. Mindig is nonszensznek tartottam a nagy szakállas isten képét. De sokáig nem tudtam, hogy legyek ezzel. Ha létezik isten (már ez is, ez a szó…), nem tudom különválasztani az univerzumtól. Nem hiszek különálló teremtőben. Az agnoszticizmus felé hajlok. Leszűkült a tudatunk, minden rend az elme találmánya: mi vagyunk az alfa és az ómega. A folytonosságban hiszek: mindig is volt a világ. Nem hiszek a lezárt dolgokban, az ember mindennek kezdő- és végpontot akar adni. Az emberi intelligencia az egyetlen, ami teremteni tud. Ha létezik teremtő, akkor azok mi vagyunk. Az utóbbi 2-3 évben a buddhizmus-hinduizmus kezdett érdekelni. Az élményekben megtapasztaltak összecsengtek ezzel a keleti szemlélettel. De sose voltam tagja vallási közösségnek, azok mémek között élnek. A keresztény egyház se Krisztus szavát közvetíti, hanem már az egyház által rárakott értelmezésekkel van megtűzdelve. Az egyház mindig tradíciót ad. Mit jelent számodra a spiritualitás fogalma? Érdekességet. Minden, amit nem tudunk megmagyarázni. Mindent be lehet tenni logikai sémákba, de kérdés, hogy kell-e, szükség van-e rá. Összességében hogyan ítéled meg a pszichedelikus szerek hasznosságát az életutad, életminőséged és személyes fejlődésed tekintetében? Szerintem mindenkinek ki kéne próbálnia – ellenőrzött körülmények között. Mondjuk, nem minden üresfejű 16 évesnek. Így belegondolva, nem biztos, hogy mindenkinek használna, hogy mindenkinek hasznos lenne. Én viszont az egyik legjelentősebb dolognak tartom az életemben, hogy találkozhattam vele. És akkor nem igazán tervezed, ezek szerint, hogy pszichedelizálsz a jövőben. Még a DMT-t azért ki akarom próbálni. Ha majd 5 fölé kerülök a kiegyensúlyozottsági skálán. J De azért nem egyértelmű a jó hatása. Elbizonytalanított a női-férfi kapcsolatokat illetően. Lett bennem egy elszörnyedés a reprodukciós folyamatot megelőző vadászat értelmetlenségét látva. Mennyire egy verseny az egész. Minden mozdulatukon ez látszik. Feltettem magamnak a kérdést: érdemes elköteleződni? Családot alapítani? Hiszen csak a testünk kényszerít rá, hogy legyenek utódaink – rabok vagyunk. Máig nem tudok szabadulni ettől. De ez rossz, mert én nem vagyok egy magányos farkas. De az jó, hogy mindenképpen kirántott a melankóliából, amiben voltam.

12. számú pszichonauta mélyinterjú Hány éves vagy? 27 múltam. Mivel foglalkozol?

  127

Agrármérnök vagyok. Halakat tenyésztek. Szüleid mivel foglalkoznak? Édesapám villanyszerelő, édesanyám könyvelő. Velük élsz még? Nem, egyedül élek. Milyen a szerhasználati "történelmed" - hogyan kezdődött és folytatódott a tudatmódosítás, milyen korszakokra bontható, hogyan változtak a szerhasználati célzataid? A marihuánával kezdődött, 16 éves koromban. 14 éves korom óta tudtam róla, érdekelt a dolog. Egy jó barátom által belecsúsztam, azóta használom is. LSD-t először 2005. január 6-án használtam, 18 éves voltam, már az egyetemen. A hatására a zene szeretete megerősödött bennem: a gitáré, no meg a goa. Azóta csak pszichedelikus vonalon mozgok zenei téren. 15-20 alkalommal használtam. Utoljára 2012 nyarán. Azóta nem vitt rá a lélek. Különben természetben szeretem használni, mert akkor az ember rácsodálkozik a világra. Gombával is próbálkoztam, de az jobban megvisel: émelygek, vizelési ingerem van. A tripet se tudom úgy terelgetni, illetve sokkal kevésbé, mint az LSD esetében. Nem sok jó élményem van a gombával, kb. 5-6-szor próbáltam. Most nyáron használtam utoljára, előtte 2007-ben. Még kéjgázt használtam tinédzserként, az egyetem előtt. Nekem fejfájást okozott, elzsibbasztott. Hogyan kerültél kapcsolatba a pszichedelikus szerekkel? LSD-ről olvastam, ki akartam próbálni. Szóltam a dealer ismerősömnek, hogy ha hozzájut, szóljon. Gombával ugyanez volt a helyzet. Ami vonzott benne az az volt, hogy természetes. De borzasztó íze van, kikészít. Hol olvastál róluk? A http://www.daath.hu/-n. Milyen mennyiségben szoktad őket használni? 0.5 és 2 bélyeg között. Függ az adott széria erősségétől. Szeretem úgy beállítani, hogy egy napig tartson. Hogy zajlik ilyenkor a nap? 7.30-8 között találkozunk reggel. Még a városban bevesszük. 50 perc, mire kiérünk a városból. Megiszunk egy gyümölcslevet a kocsmában. Megyünk egy kilométert a tervezett úton, aztán úgyis letérünk róla, ha látunk valami érdekeset. Közben beszélgetünk, legalábbis próbálunk. J Kikkel és hol szoktad használni? Egy barátommal szoktam kimenni az erdőbe kirándulni az esetek 90%-ában. Megvizsgáljuk a növényeket, próbálunk fényképezni. Néha meg buliban. Amúgy is szoktál fényképezni? Nem, nem köt le. Milyen elvárásaid voltak az élménnyel kapcsolatban? Teljesültek-e? Nem voltak. Az ismeretlenbe ugrottam bele, ezt akartam. Volt-e valamilyen kérdés, amit megfogalmaztál az utazás előtt, azzal kapcsolatban? Igen, például választ akartam kapni arra a tanulmányaimmal kapcsolatban, hogy jól csinálom-e. Akkoriban elég sokat lógtam. Párkapcsolati válságban voltam, sokat nyírtuk egymást. Vele szakítottam is a trip után. Szóval megjött a válasz: milyen életem lesz így, ha folytatom a lógást? Nem jó… Tapasztaltál-e negatív hatásokat, érezted-e problémásnak a szerhasználatodat pl. voltál-e a szerhasználat miatt pszichológusnál, párkapcsolati vagy munkahelyi problémák Nem. Hogyan befolyásolta a kapcsolataidat?

  128

Hát, ezt nem tudom. Nem befolyásolta. Hacsak nem az, hogy olyan kapcsolatok kezdtek kialakulni, ahol ennek ez része. Ezek baráti kapcsolatok? Igen. Érdekes módon nekem mindig olyan barátnőim voltak, akik nem használtak semmit, csak alkoholt néha, nem szívtak. A jelenlegi barátnőmet se zavarja, csak a szaga. J Ki tud és ki nem a környezetedben a szerhasználatodról? Hogyan reagáltak, amikor megtudták? A szülők találtak 4 g marihuánát nálam, mikor nem voltam otthon… J Hirtelen nem tudták hová tenni. Semmi durva nem volt, hogy: kitagadlak, ne drogozz. A jegyeim nem romlottak, szóval nem találták problémásnak. De azért előttük nem szívok cigit se. A nagyszülők nem tudják. A barátaim nagy része tudja. A tesóm tudja, ő is szív. És a pszichedelikus élményekről ki tud? Kevesen. Szülők nem, barátok egy szűk rétege tudja csak, meg a párom. Mit szóltak hozzá azok a barátaid, akik nem használók? Nem volt semmi elítélés, csodálkozás inkább. Volt olyan is, akinek én mutattam meg. A barátnőm nem különösebben reagált rá. Meg szoktad beszélni valakivel az élményt? Csak azzal, akivel megyek. Meg néha a párommal, ha éppen olyan téma merül fel, ahová illik. Mi volt a motivációd arra, hogy erre szánd az idődet? Mert élvezem, jó érzés. Ad egy szemüveget, amin keresztül más a világ. Mindenkinek kötelező lenne, komolyan mondom. J Máshogy élnék az emberek ezt az életet. Voltak-e félelmeid? Pl. megőrüléstől, lebukástól való félelem. Nem félsz-e attól, hogy káros? Tapasztaltál-e változást a memóriádban, koncentrációs képességedben? A gombánál volt. Hogy örökre így maradok. J Amszterdamban voltunk. Teljesen becsavarodtam a fényektől, a hangos emberektől. Valahogy nem hittem el, hogy ki fogok józanodni. Pánik jött rám, hogy legyen már vége csak egy kicsit. Aztán elvonultunk egy csendes rakpartra, beszélgettünk – az jót tett. A barátommal voltam meg 2 középiskolás osztálytársammal, 2007-ben. Ezért se gombáztam sokáig. Aztán adtam neki még egy esélyt, de az is rossz volt. A hatására mindig hullámokban változik a kedvem. Nem tudtam megmaradni a pozitív hullámban. Írd le minél pontosabban a 3 legfontosabb, legjelentősebb utazási élményed! Az első volt a legfontosabb, a januári. Egy vizsga után történt, csütörtöki nap volt, nagyon esett. A barátom lejött Debrecenbe, akkor négyen megettünk 3 bélyeget. Az egész nagyon jó hangulatban telt el. Negyed 4 körül kezdtük. Számomra az volt a legdurvább, hogy még este 10-kor is az volt, mint délután 4-kor. Az LSD rám úgy hat, hogy kifacsar, mint egy citromot, aztán félspicces állapotba kerülsz, aztán megint kifacsarodsz a sok infótól. Lenyűgözőek az érzéki csalódások: összeérnek az egyenesek, pedig tudod, hogy párhuzamosak. Hallucinálsz, de mégis valóságos az egész. Minden összefügg mindennel. Activityztünk, és másnap megnéztük újra a rajzainkat. Hihetetlen volt, hogy egy zárójelből kitaláltad, hogy a másik a császárkörtét akarta lerajzolni. Jött a felismerés, hogy működik a telepátia! Magyarázni persze nem magyaráztunk, mert az nem ment. Az egyik srác berosszult, próbált aludni, belebújt a párnába. A második legfontosabb élmény egy erdőben volt, amikor először szalamandrát láttam. Belecsöppentünk egy szalamandrainvázióba. Fogdostuk őket, aztán rájöttünk, hogy mérgező. Akkor bepánikoltunk egy kicsit, de nem annyira, mert tudtuk, hogy ennél több kell, hogy meghaljunk. A trip lényege gyakorlatilag az volt, hogy ki mit lát a jövőjével kapcsolatban. Ekkor másodévesek voltunk az egyetemen. Harmadikként egy goa partit említenék, ami 2011 augusztusának végén volt. Ott határoztam el, hogy ha bulizni fogok, akkor csak goa. Ez az elektronikai zene csúcsa. Előtte R’n’B-t hallgattam. Ekkor 2 bélyeget ettem. Azóta csak külföldi partikra járok, a magyarok suttyók szórakozni – tisztelet a kivételnek. Lopnak.

  129

Külföldre jársz bulizni, vagy ezek Magyarországon, külföldiek által szervezett bulik? Utóbbi. Voltak-e spirituális élményeid? Milyenek, hányszor? Írd le minél részletesebben! Hát, végülis az, hogy szinte kézzelfoghatóan érzed istent magad körül. Ha ez az, akkor igen. Esélyes. J Milyen gyakran szoktad ezt érezni? Szinte mindig. Gombánál is? Ott nem. Írd le legjobb, legrosszabb, legspirituálisabb élményedet! Legrosszabb talán az amszterdami gombás. Legjobb az első LSD-s. Legspirituálisabb az volt, amikor egy természetjárás során a Bükkbe mentünk. Ott van Magyarország leggyönyörűbb panorámája meg egy jó kis sziklamászó fal. A tetőn töltöttünk egy órát. Ahogy néztem a Bükköt, közben láttam egy indiánfejet nyitott szájjal, jött ki belőle a feje nyitott a szájjal, abból jött ki stb. Milyen fizikai hatásokkal járt? LSD-nél fémes íz a szájban, ez a barátomnál is. Minden porcikámban reszketek, de nem fázok. Izzadás, pláne a tenyéren. Vizelési kényszer – aztán van, hogy elfeledkezek róla órákra. Hogyan cseng le az élmény? Kérdéseket nehezen fogom fel, és nehezen reagálok. Fáradtságérzés, de nem tudsz aludni. Nyugtalan vagy, forgolódsz. Jól esik járni egy kisebb kört a ház körül, filmet nézni, zenét hallgatni. Szép lassan elalszik az ember, és felkelek másnap. Volt flashbacked? Nem tapasztaltam. Tévhit, hogy hallucinálsz, igazából csak illúzióid vannak. Pl. ami egyenes, nem egyenesnek látod. Ilyesmi. Mennyi ideig tartott az élmény? Mennyi ideig érzed, hogy máshogy működik az agyad? 1-2 hétig. Inkább 2. Hogyan tudtad beilleszteni az élményt a hétköznapokba? Azért be lehet építeni. Életed jelentős élményei között szerepel-e? Háát, végülis igen. Végülis? J Nem annyira iszonyatosan jelentős. Bennem voltak ezek a dolgok amúgy is, kijöttek volna maguktól, maximum később. Érezted úgy, hogy megtaláltad az utat? Nem. Találtál új utakat az élmények hatására pl. meditáció, jóga, harcművészet? A jóga most kezd érdekelni, hogy átmozgassam magam, amikor nem tudok [falat] mászni. De nem spirituális célzattal. Volt-e tartós felismerésed, valami, amit máshogy csinálsz az élmény hatására? Választ kaptam a feltett kérdésekre. Meg maguktól is előjöttek a dolgok a trip során. Vallásos vagy? Hát, voltam elsőáldozó meg ministráltam is, jártam hittanra. Egyébként görög katolikus vagyok. Hiszek istenben, de nem a keresztény egyház istenében. Úgy képzelem el, mint egy nagy energiamezőt, ami alapján minden mozog a világban. Ami alapján mozog az univerzum. Milyen (volt) az istenképed (gyerekkorodtól kezdve)? Az utazások alkalmával változott, torzult ezzé. Szüleid vallásosak? Nem. Nem gyakorolják. Csodálkoztam is, hogy miért erőltették ennyire ezt a dolgot nálam. De nem sajnálom, hogy volt egy ilyen időszaka az életemnek.

  130

Mit jelent számodra a spiritualitás fogalma? Háát, nem is tudom. Mintha ülnél a tűz körül, érzed a körülötted lévőket. Úgy érzed, hogy mindenkivel egyek a gondolataid. Összességében hogyan ítéled meg a pszichedelikus szerek hasznosságát az életutad, életminőséged és személyes fejlődésed tekintetében? Hm, semmi különös. Jó, hogy ez megtörtént, jó, hogy ez van. Nem érzem károsnak. 13. számú pszichonauta mélyinterjú Hány éves vagy? 28. Mivel foglalkozol? Asszisztens vagyok, mellette pedig pszichológiát tanulok. A szüleid mivel foglalkoznak? Vállalkozók. Mindenféle üzletük van, pl. cipő, használt ruha. Meg van kutyaiskolájuk is. Eredetileg is ezzel foglalkoztak? Édesanyám tanítónő volt eredetileg, apa pedig vízvezeték-szerelő. Milyen a szerhasználati "történelmed" - hogyan kezdődött és folytatódott a tudatmódosítás, milyen korszakokra bontható, hogyan változtak a szerhasználati célzataid? Változó volt. A marihuánával kezdődött, de gondolom, ez most itt nem téma. 20-21 éves voltam, amikor először LSD-ztem, egy harmadot vettem be, egy partiban. Onnantól kezdve gyakorlatilag havi rendszerességgel használtam. Második alkalommal másfelet vettem be, olyat adott, mint az állat. De 3 évvel ezelőtt volt olyan időszak is, hogy 5 héten keresztül minden nap. Valamilyen különleges helyzet volt akkor? Volt egy szerhasználó párom. Ő minden évben el szokott menni Indiába, ahogy ő nevezi: tisztulni egy időre. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy minden nap be voltunk tépve. J 1,5-2 éve viszont semmit nem használtam a marihuánán kívül, lehet, hogy nem is fogok. Illetve talán ayahuascát igen. Használtál még mást is? Mit, hányszor? Salviát, azt kb. havonta. Ayahuascát kétszer, egy év eltéréssel. DMT-t, 2C-I-t, 2C-E-t, de a leggyakrabban MDMA-t. Ezt valamikor hetente többször is, de volt olyan időszak, hogy 3 havonta. Dinitrogén-oxidot alkalomszerűen. Mi van még? Ja persze, hát a gomba. Az is változó volt. Általában egy-két havonta, volt, hogy fél év is kimaradt. De a legtöbbet az adott nekem. Mitől függ az, hogy milyen gyakran? Általában intuitívan, megérzés szerint, ritkábban beszerzéstől függ, de ez nem jellemző. Kikkel, milyen környezetben? Általában egyedül egy weekendházban. Ilyenkor böjtölés előzi meg. De előfordul csoportban is, pl. a daathosokkal. Hogyan kerültél kapcsolatba a pszichedelikumokkal? Egyedül voltam, vidéken, a daathos beszámolókat, leírásokat olvasgatva nagyon megtetszett a dolog. Hogyan, illetve miért keveredtél a daathra? A suliban volt pár srác, akik menőnek számítottak, és tudtuk róluk, hogy ők a buliban szoktak mindenfélét használni. Nem akartam hülyének tűnni, hogy azt se tudom, miről van szó, mik ezek a szerek, úgyhogy utánanéztem a neten. Aztán érdekesnek tűntek. Milyen mennyiségeket használtál? LSD-ből általában egy ¾-et, gombából 2 grammot.

  131

Salviából… Hű, hát azt jól túladagoltam egyszer. J Az volt a legerősebb élményem. Általában a felső dózisokat céloztam meg belőle, főleg kivonatokat. Nem is tudsz egyébként olyan keveset, illetve elég keveset önteni. Ekkor 0.5 grammot használtam egy 20-szoros kivonatból, 3-4 részletben. Minden részlet után azt éreztem, hogy meghalok – rutinszerűen. Ugyanazokat az idegen entitásokat, isteneket láttam, akikkel a gombás élmények alatt szoktam találkozni. Ekkor folyt köztünk egyfajta kommunikáció, de hogy miről, az szavakkal nem leírható, túl van mindenen, azt érzi az ember. Azt viszont tudom, hogy rengeteg SMS-t küldtem egy csomó ismerősömnek. J Sámánnak éreztem magam és őket is, úgy éreztem, hogy lelki kapocs van köztünk. Az ayahuascáról tudni kell, hogy negyedévente jön egy sámán, aki tart egy 3 napos szertartást. Itt feles poharakban adják az ayahuascát. Én egyet vagy kettőt ittam, mások 3-4-et is. De nem tudom… valahogy az egész olyan kultúraidegennek tűnt, mármint a mi kultúránktól idegennek. Nem tudtam átérezni, undorodtam inkább attól, hogy mindenki hányt, hasmenése lett az embereknek. Meg el is voltam veszve, amiatt is, hogy ott voltam 25 olyan emberrel, akit nem is ismerek. Nem ment el veled egy barátod? De, de ellentétes oldalon ültünk. Tudod, ez a szertartás egy jurtában zajlik, középen ég a tűz. Mindkét élmény rossz volt? Vagy miért mentél másodszor, ha nem tetszett elsőre se? Az első sokkal pozitívabb volt. Jobb volt a társaság, a környezet. Komolyan, nehéz volt elhagyni a helyet a szertartás után. Ott is maradtam még egy ideig, hogy segítsek a következő csoportnak, bevásárolni meg ilyesmi. Vannak emberek, akikkel azóta is jóban vagyunk, a suliban is találkoztunk. A másodiknál viszont el voltam veszve, csak a sámánnal volt meg egyedül a kapcsolat, a többiekkel nem éreztem a kapcsolódást. De azért gondolkodom, hogy kipróbálom még egyszer. A DMT-re nem emlékszem már, mennyi az adagja. Egyébként hideg élmény, olyan, mint egy késelés. Ősrobbanás hangulata volt az egésznek. Mintha egy csillagszóróból piros meg kék hatalmas szikrák pattantak volna. Második alkalommal, amikor használtam, a sárga rizstapétát néztem a szobámban – ekkor direkt nyitva hagytam a szemem, az előzőnél csukva volt. A rizsszemeket spermának láttam, ez nagyon vicces volt. J Vicces délelőtti beszívás. J A 2C-E, 2C-I-ből 5-10 miligrammot, esetleg 20-at szokás szedni. Én a közepes dózisnál maradtam. Meg ezeket kombináltam is LSD-vel, például 2010-ben Ozorán. Életem legjobb Ozorája volt. Kedden már el szokott fogyni a pénzem, ez szombaton volt. Bevettem egy ¾ LSD-t, aztán kimentem a koncertekre. Összefutottam a mellettünk sátrazókkal, kérdezték, kérek-e ilyen anyagot – természetesen elfogadtam. J Aztán következett az Ace Ventura-koncert, 15 000 ember tombolt rá, nekem meg baromira nem tetszett, pedig ő volt a fő fellépő. Úgyhogy MetaMetával kivonultunk inkább a természetbe. Tűzött a nap, úgy éreztem magam, hogy mindenki össze van kötve. Levedlettük a perszónánkat, álarcunkat, egónkat. Azt éreztem, hogy mindenki barátságban, tiszteletben, békében, szeretetben van. Metával összekapcsolódtunk, totál megértettük egymást. Elmentünk kirándulni. Olyan volt, mintha eljutottunk volna Hippilandbe, mindenki nagyon naturalisztikus volt, spirituális. Meglátod mindenkiben a benne lévő kincseket. Közel hozza az embereket egymáshoz. MDMA-ból általában 100 miligrammot fogyasztottam, de volt, hogy megvolt az 1 gramm 12 órán belül, 60 miligrammos adagokban. Átalakítottuk a szobát, ahol voltunk. Feltettünk egy chill out albumot, ültünk, beszélgettünk. Mély megnyílásunk volt beszélgetés közben. Igazából visszanézve ezek a szerek nekem azért kellettek, hogy jobban közelebb kerüljek az emberekhez, oldódjanak a még most is bennem lévő szorongások, félelmek, melyeket az MDMA félresöpör. Ilyenkor valahogy úgy érzed, hogy a szeretet kiterjed a világ összes élőlényére. Volt, hogy párkapcsolati problémára is megtaláltam így a megoldást: egy buliban voltam, bevettem, félreültem, és meglett – megérzed a megoldást. Milyen elvárásaid voltak az élménnyel kapcsolatban? Teljesültek-e?

  132

Voltak kérdések, amikre kerestem a választ, de nem zavart volna, ha nem kapok. Igyekeztem nyitott kérdéseket megfogalmazni. Milyen kérdéseid voltak például? Például, hogy fedje fel magát a világ előttem. És felfedte? Igen. J Tapasztaltál-e negatív hatásokat, érezted-e problémásnak a szerhasználatodat pl. voltál-e a szerhasználat miatt pszichológusnál, párkapcsolati vagy munkahelyi problémák? Emiatt sose. Ilyenkor kitágul a tudatom a hétköznapi életben is, és az emberek nem értik meg a gondolataimat. Ilyenkor úgy határoztam, hogy lerakom pár hónapra, hogy csillapodjon minden. De ezt se így rossz értelemben értem. A jelenlegi párommal 1 évvel ezelőtt ez még konfliktus volt, de most már 100-szor pozitívabban áll hozzá. Akkoriban nem dolgoztam, vagy anyáméknak dolgoztam, vagy saját vállalkozásom volt, saját időbeosztással, így a munkában nem okozhatott problémát. Hogyan befolyásolta a kapcsolataidat? Magabiztosabb lettem, fel mertem vállalni önmagam, kiállni magamért – ez a szüleimmel és a bátyámmal való kapcsolatomon is meglátszott. Eredményesebb lettem, a munkámban is. A szüleim jelleme nagyon erős: amikor feljöttem Pestre a húszas éveim elején, még mindig gyerekként kezeltek. Ezután ez változott. Egyenlő félként kezdtek kezelni, tudnak mindenről. A bátyám viszont még azt se meri nekik megmondani, hogy cigizik. A bátyáddal való kapcsolatod hogyan változott? Együtt éltünk, egy albérletben. Sokkal mélyebb lett a kapcsolatunk, mély beszélgetések szövődtek kettőnk között. Addig nem tudtam neki támaszt adni. Utána már igen? Igen. Ő hogy áll ehhez a kérdéshez? Leginkább fél. Sose próbálta. Voltak vicces helyzetek. A barátaim a mai napig emlegetik azt az esetet, hogy jött haza a bátyám, mi ott voltunk a lakásban, éppen nyomtunk valamit, ő meg leült közénk színjózanul, teljesen jól elbeszélgetett, jól érezte magát. Sokat köszönhetek a bátyámnak. Vannak olyan barátaid, akik nem szerhasználók? Lemorzsolódtak. Most vannak ezek a kapcsolatok visszaépülőben. Ők szakították meg a kapcsolatot? Nem, én koptattam le őket. Úgy éreztem, nem értenek meg. De most nincs bennük harag ezzel kapcsolatban. Ki tud és ki nem a környezetedben a szerhasználatodról? Hogyan reagáltak, amikor megtudták? A szüleim kiborultak, hard core módon derült ki, 2010-ben. Nem dolgoztam több hónapja, viszont baromi jól éltem az árulásból. Az tűnt fel nekik, hogy nem kérek pénzt. Aztán karácsonykor hazaállítottam egy csomó jobbnál jobb ajándékkal. Megkérdezték, honnan van a pénz, én meg válaszoltam. Ellenezték, és mondták, hogy hagyjam abba. Én meg daccal reagáltam: leszarom, tök mindegy stb. Félve hozták fel utána a témát. Rá fél évre megoldódott a dolog, elkezdtem letenni mindent. Valamikor azért viccesen megkérdezik, voltam-e szívni – szóval nem izélnek rajta. Nem a szerekkel volt bajuk, hanem hogy ki voltam fordulva önmagamból a többi, nem pszichedelikus szertől. Mert akkor már elkezdtem mindenfélét használni, heroint, alkoholt, speedet stb. – függő lettem tőlük. A bátyád hogy reagált? Végig tudott róla. Soha nem szólt egy rossz szót se. Féltett, de nem akarta osztani az észt, nem akarta, hogy emiatt eltávolodjunk egymástól. A barátaid hogy reagáltak? Konkrétumokat nem mondtam nekik anno, mostanában mesélik nekik erről.

  133

Megbeszélted-e valakivel az élményt? Barátokkal, akik szintén élnek ilyenekkel. Mi volt a motivációd arra, hogy erre szánd az idődet? A világ megismerése volt a fő motivációs erő. Voltak-e félelmeid? (megőrüléstől, lebukástól való félelem) Nem félsz-e attól, hogy káros? Tapasztaltál-e változást a memóriádban, koncentrációs képességedben? Nem voltak félelmeim, soha semmi. Amikor józan életet élek, jobban félek a megőrüléstől. A lebukásról vannak vicces sztorik. J 2010-ben a Deákon voltunk négyen. Csomó MDMA volt nálam. Feldobtam, kinek van hozzá kedve. Persze mindenkinek volt. J Amikor már kihúztuk a csíkokat, 15 méterre tőlünk megállt egy rendőrségi furgon: 9 rendőr szállt ki belőle. Akkor azt mondtam a többieknek: mire ideérnek, elfogy – és így is lett, felszívtuk orrba. Aztán továbblibbentünk a bazilikához. De tényleg vicces volt az egész, az utolsó csíknál már 3 méterre állt tőlünk a rendőr. Ezeket mindig k.rva nagy szerencsével megúsztam. Csak egyszer buktam le, Indiában, hasist találtak nálam, és kiküldtek egy buliról. Írd le minél pontosabban a 3 legfontosabb, legjelentősebb utazási élményed! Elsőként azt említeném, amikor 4 gramm gombát használtam, ez volt az első komoly pszichedelikus élményem, még 2008-ban. Tudatosan készültem rá, tai chiztam és böjtöltem előtte. Volt velem egy barátom, de olyan volt, mintha ott se lett volna, ő nem vett be gombát. Miután bevettem, behunytam a szemem: úgy éreztem magam, mintha egy sötét szobában felkapcsolnák a villanyt, rájössz, hogy mi minden van ott. Átmentem ilyen sámán entitásba, éreztem a növényekben lévő szellemet. Bizonyos kultúrákban úgy tartják, hogy ha gombát eszel, az istenek húsát fogyasztod – én is ezt éreztem. Fraktálos mintákból kirajzolódtak az istenek és az asztráltestem. Az istenek nekiláttak harapdálni az asztráltestem jobbról-balról, de nem éreztem ezt fenyegetőnek, inkább a kölcsönösség miatt. Ekkor egy időutazás kezdődött a gyerekkoromba: láttam magamat a bátyámmal játszani. Aztán úgy éreztem, hogy összetörtem, így tudtam megélni magam – mint amikor egy tükör a darabjaira törik, ezt éreztem a lelkemen. Ezek a lélekrészek függetlenedtek tőlem, felfordult az érzékelésem. Mindig más lélekrész szólalt meg. Aztán újabb időutazás kezdődött: születés, méhen belüli élet, fogantatás és egészen az egyesülés előttig vissza. Kértem volna segítséget, de a barátom elaludt. Aztán vége lett a tripnek, elkezdett virradni, új élet kezdődött. Mit éreztél, amikor a barátod elaludt? Csalódott voltam, de könnyen túltettem rajta magam: úgyse tudott volna segíteni. Visszatérve az élményekre. Másodiknak egy LSD-s élményt említenék, 1.5-et vettem be. Egy daathos ismerőssel elmentünk az A38-ra. Utólag visszagondolva nem tudom, miért oda mentünk, én akkoriban nem szerettem azt a fajta zenét. Amikor bevettem, megszűnt minden, az egész világ: se tér, se idő, se emberek, se tárgyak. Nem bírtam mozdulni, lecsuktam a szemem: mindenféle vibrálások voltak, aztán megszűnt minden. Megvilágosodás-élményszerű lehetett, ahogyan később beszéltem utána egy barátommal, ő mondta, hogy LSD-vel is lehet ilyet. Nekem ez rengeteget adott: meghaladni a teret, az időt. Rájöttem, hogy sokkal több potenciál van a pszichedelikus szerekben, mint gondoltam. Harmadik élményként pedig azt az MDMA-sat mondanám. Voltak-e spirituális élményeid? Milyenek, hányszor? Írd le minél részletesebben! Nem mindig voltak, de az első pár évben – 2009 őszéig. Írd le legjobb, legrosszabb, legspirituálisabb élményedet! A legjobb tripem gombával volt, 5 grammot fogyasztottam. Ugyanott voltam, mint az előző gombás trip helyszínén, a Balatonon. De most egyedül. Gondoltam, minek is vigyek magammal valakit, hiszen az egyik elaludt, a másik idegesített. J Ez előtt is böjtöltem meg tai chiztam. Szent Iván-éj volt egyébként, mindkét alkalommal. Így akartam, a kultúrkör miatt, hogy olyan legyen, mint egy Szent Iván-éji álom. Miután túljutottam az egohalál-dolgon, entitásokkal kezdtem aktív kommunikációt folytatni, szavak nélkül. Nem istennek

  134

éltem meg őket, inkább csak más bolygóról származóaknak. Sajnos azt nem tudom, mi volt maga a kommunikáció. De maga a tapasztalás fantasztikus volt, hogy együtt vagyunk, összeolvad a tudatunk. Aztán úgy éreztem, hogy a testemből jön ki valami káros anyag, köpködni kezdtem a földre, mert úgy éreztem, hogy jönnek ki belőlem a káros dolgok. A látvány is csodálatos volt, mintha a csillagszóró darabjai szétrobbannának. Hogy utána mi történt, nem emlékszem. Visszamentem az udvarra. Hatalmas, felszabadító, megtisztító sírás következett. Elgondolkoztam, hogy mennyire hatalmas az univerzum, mennyire nem tudunk róla semmit, még a tizedét se, hiszen végtelenül bonyolult. Bennem volt az érzés, hogy szeretném a világot jobban megismerni. Néztem a csillagokat, fantasztikus volt. Jó élmény volt, jó visszaemlékezni rá. Legrosszabbként az utolsó gombás élményemet említeném. 2 éve volt, 5 grammot fogyasztottam. Pocsék volt, nagyon nehéz volt lelkileg. Ugyanaz a kísérő volt velem, mint a másik gombás élménynél. Miután bevettem a gombát, óegyiptomi uralkodónak éltem meg magam. A kísérőm gyertyákat gyújtott körülöttem, olyan volt, mintha ő lenne a szolgáló. Aztán megint elment aludni, én pedig egyedül maradtam. Pánik jött rám: úgy éreztem, meg fogok őrülni. Több órán keresztül tartott, be voltam loopolva, visszatérő, ijesztő gondolataim voltak. Kimentem a teraszra, néztem a környéket. Szép lassan felkelt a nap, a szomszéd kutyája 3 csaholással üdvözölte, örültem a reggelnek, mókás volt, hogy egy csettintésre beindul az élet az udvarban: nyüzsögni kezdtek az állatok, birkák, tehenek stb. De valahogy mély, súlyos élmény maradt. Egy darabig nem is akarok használni semmit, azóta nem is próbálkoztam nagy dózisokkal. Azt volt a legnehezebb elfogadni, hogy nem minden tripnek van pozitív csattanója. Legspirituálisabbnak az A38-as hajón történteket mondanám. Hogyan zajlik nálad a felkészülés, tehát a tai chi meg a böjtölés, amit említettél? A tai chit 2008-ban kezdtem, 1.5 évig jártam. Olyankor trip előtt sokkal többet tai chiztam, mint szoktam. A böjtölést előtte 2 héttel kezdtem. Előtte 1 héttel már csak vegetáriánus ételeket ettem. 3 nappal előtte csak nyers zöldséget, gyümölcsöt. Aznap pedig semmit. Szerinted minek hatására lett rossz a trip? Csak a túl nagy adag miatt? Nem, nem éreztem magam biztonságban. Olyan ember tanyáján voltam, akivel nem tudtam, hányadán állok. A felső szinten én voltam, ő meg alul. Ráadásul a felkészülés se volt az igazi. Úgy álltam hozzá, hogy már tapasztalt vagyok, és biztos simán fog menni. Hát nem. Milyen fizikai hatásokkal járt? A gyomorremegést említeném, de az lehet, hogy izgalom miatt volt. Hogyan cseng le az élmény? Megbékélés van bennem, harmónia érzése. Hatalmas tisztelet van bennem a világ, a családom, a barátaim felé. Nagyon tudok gyönyörködni, hálás tudok lenni egy fáért. Nagyon pozitív élmény. Mondjuk, ez a rossz trip után is megvolt. A negatív élmények is megvan a helye, rengeteget lehet belőlük tanulni. Volt flashbacked? Kifejezetten nem. Amikor egyszer a párommal veszekedtünk, visszajött a hangulat, de ezt nem nevezném flashbacknek. Nem is vagyok benne biztos, hogy létezik egyáltalán. Mennyi ideig tartott az élmény? Mennyi ideig érzed, hogy máshogy működik az agyad? Szerenként változó. Gomba: 5 óra. De az emelkedett hangulat pár napig, akár egy hónapig is fennmarad. Ez persze nem azt jelenti, hogy végig módosult tudatállapotban vagy. LSD: 12-14 óra, MDMA: 4-5 óra, salvia: 20 perc. Hogyan tudtad beilleszteni az élményt a hétköznapokba? Nem kellett beilleszteni semmibe, akkoriban nem voltak normális hétköznapjaim. J Nem dolgoztam akkoriban, ez a 8 órás munka világában bajos lenne. Életed jelentős élményei között szerepel-e? Abszolút. Nélküle nagyon nem itt lennék. Érezted-e úgy, hogy megtaláltad az utat? Sikerült-e az ösvényen maradni?

  135

Elindultam az úton, és sikerült ott is maradnom. Találtál új utakat az élmények hatására pl. meditáció, jóga, harcművészet? Jógáztam és meditáltam, egy időben rendszeresen. Meditálni voltam 2x10 napot. Tudatos álmaim csak nemrég óta vannak, de 5 éve tudatosan foglalkozom az álmaimmal, 2011-2012-ben vezettem álomnaplót is. Transzlégzéssel szoktam még néha foglalkozni. Volt-e tartós felismerésed, valami, amit máshogy csinálsz az élmény hatására? Környezettudatosabb lettem, nem elvakult módon, nekem is vannak pazarlásaim, de jobban figyelek a környezetre. Embercentrikusabb lettem, tudatosan figyelek arra, hogy empatikusabb legyek. Fogékony lettem a spirituális tanításokra, a buddhizmusra, kabbalára, jógára. Mennyire tartod magad kiegyensúlyozottnak? 100-ból 95%. J Vallásos vagy? Nem kategorizálható. Egy egységes, mindent átható szellemben hiszek, akinek több megnyilvánulási formája volt az idők folyamán: Buddha, Jézus. A közös tudatban hiszek. Szüleid azok? Nem, ateisták. Anyának vannak néha ilyen szinkronicitásra rámutató mondatai, de semmi komoly. Milyen (volt) az istenképed (gyerekkorodtól kezdve)? Gyerekként is érdekeltek a vallások, olvasgattam róluk, de sokáig ateista voltam. Aztán a pszichedelikumok hoztak be ebbe a világba. Milyen gyerekkori és serdülőkori "spirituális" behatások értek? Pl. spontán misztikus élmények? Egyszer volt egy durva, meg is rémített, pedig akartam ilyet. A párom masszírozott, én pedig óegyiptomi uralkodónak éreztem magam, őt pedig a masszőrömnek. Mit jelent számodra a spiritualitás fogalma? Bajban vagyok ezzel a szóval. Volt vele egy szégyenérzetem azokkal szemben, akik nem éltek át ilyet. Inkább a transzcendenst, a transzperszonálist szeretem, ez meg is adja a dolog lényegét: emberen túli. Nem tudnám egységes keretbe foglalni, sok minden ide tartozik. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy minden, ami a mai tudomány által meg nem magyarázható, megfoghatatlan, absztrakt. Összességében hogyan ítéled meg a pszichedelikus szerek hasznosságát az életutad, életminőséged és személyes fejlődésed tekintetében? Abszolút pozitív. Enélkül nem lennék ott, ahol vagyok. Az összes negatív élményem is építőként integrálódott. Milyen lennél most nélküle? A kiegyensúlyozottságom 10/5-ös lenne. Tele lennék szorongással, félelemmel. Nem azt csinálnám, amit szeretek. Felszínes, materialista dolgoknak élnék. 14. számú pszichonauta mélyinterjú Az első alany: az ellazuló – ritkán iszom, mióta felfedeztem a füvet

Most 26 éves, 16 éves kora óta szerhasználó változó rendszerességgel, átlagosan heti 1-2

alkalommal. Ezen kívül LSD és pszilocibin tapasztalattal rendelkezik, amelyeket 2-2

alkalommal tesztelt. A heti rendszerességű cannabis fogyasztás, tekintettel a gyakoriságára,

véleményem szerint tekinthető függőségnek. Ezt ő nem így éli meg. Azt mondta, hogy

alkohol helyett használ cannabist, olyan ez, mintha meginna egy-egy üveg sört,

  136

mellékhatások nélkül, ettől függetlenül szerintem a napi egy üveg sör felől nézve is hasonló

következtetés vonható le.

Ezt a képet erősítette bennem a miért-re adott válasz, ami úgy szólt, hogy az alkohol

kapcsán szerzett nagy tapasztalat után a barátjával – akivel általában a szerhasználat együtt

történik – valami új élményt kerestek.

Azt hiszem, hogy az ő esetében tudatos „set”-ről kevésbé beszélhetünk, gyakorlatilag úgy

pozitív, mint kevésbé pozitív hangulatban történt már szerhasználat, talán azzal a

hangsúllyal, hogy a hétvégék – amikor jellemzően a cannabis használat megtörténik –

elsősorban a kikapcsolódás, az ellazulás időszaka a diákok életében. Alanyom pedig diák.

Kulturális antropológiát tanul, ami szerinte szerepet játsszott abban, hogy kipróbáljon

hallucinogéneket.

A setting tekintetében megtudtam, hogy a szerhasználat elsősorban hazai, otthoni

környezetre korlátozódik, nyilvános helyen – elsősorban az illegalitástól való félelem miatt

– nem jellemzően használ szert. Sőt az otthoni környezeten belül is az „indoor”, fedett

helyen, elsősorban a saját, vagy a barátja, barátnője szobájában, vagy kollégiumi szobában

lezajló szerhasználat jellemzi, vagy kettesben – baráttal, barátnővel – vagy kisebb

társaságban.

Ha egyedül használ szert általában filmet néz, nem egyszerű hollywoodi sztorikat, vagy

akciófilmeket, hanem komolyabb alkotásokat. A cannabis ugyanis sokkal nyitottabbá teszi

ezekre.

Elmondása alapján egy „jobb spangli” hatása általában 3 óra, ha van pénze és kedve a

társaságnak egy éjszakán belül ezt többször megismétlik, sőt volt már olyan is, hogy miután

„jól bevásároltak” 2-3 napig „ki sem mozdultak a révületből”.

Memóriájával kapcsolatban a rövid távú memória romlását vette észre.

A pszilocibin gombával való élménye nem volt túlságosan mély, leginkább vizuális

hallucinációi voltak, illetve hangokat hallott, torzult körülötte a világ, de semmilyen

spirituálisnak mondható élménye nem volt. Ezt tényszerűen kijelentette.

A pszilocibin és az LSD közötti fő különbségnek a kontroll mértékét nevezte meg, érzése

szerint a gomba által keltett érzések, képzetek részben kontrollálhatóak, irányíthatóak, míg

az LSD esetében ilyen kontroll lehetetlen: „azt kell befogadnod amit az anyag ad” – mondta.

Azt is kiemelte még, hogy a gomba sokkal természet-közelibb élményhez segítette hozzá,

vagyis sokkal inkább a természetben is előforduló formák, alakzatok, illetve az ahhoz

kapcsolódó képzetek jelentek meg, ezzel szemben az LSD nagyon csapongó, vegyes

élményt nyújtott számára. Úgy is jellemezte ezt a különbséget, hogy a pszilocibint meleg,

  137

míg az LSD-t hideg szernek aposztrofálná. Talán ez is az oka, hogy az LSD vonatkozásában

a kísérőbe vetett feltétlen bizalom elengedhetetlen számára.

Mindkét szerre igaz volt azonban egységesen a kontrollvesztés érzése: „Ülj fel a sárkány

hátára, tiltakozni nem lehet”. Ha mégis, akkor az úgynevezett „bad trip” várható.

A két utóbbi pszichedelikummal kapcsolatban egyébként ő is nagyon fontosnak tartja a set

és a setting kérdését, illetve az általános felkészültséget. Ahogy fogalmazott van benne egy

„tisztes távolságtartás” és „elemző kíváncsiság”, ami azért egyfajta gátja és korlátja lett az

élmény legteljesebb átélésének.

Korai éveivel kapcsolatban egyébként elmondta, hogy 3 éves korától csonkacsaládban nőtt

fel. Ami talán ugyanolyan fontos: érdekes felállásban élnek együtt: anya és testvére

(nagynénje) és a nagymamája – tehát a családi rendszer terminológiája szerint a „női sor”,

ami elképzelhető, hogy rányomta a bélyegét a korai évekre.

 15. számú pszichonauta mélyinterjú A második alany: az Istenkereső – a létezés és a saját életem értelmét keresem

Második alanyom motivációja alapvetően – azt hiszem – a korai sérülésből való kilábalása,

a gyermekkorban szerzett traumák feldolgozása. Ahogy ő fogalmazott: “a bennerekedt

fájdalom feloldása”.

Ez a megfogalmazása erősen egybecseng Máté Gábor tapasztalataival. Szerinte ugyanis, a

szenvedélybetegség egyfajta krónikus módosult tudatállapot, amelynek célja hogy csillapítsa

az illető fájdalmát, elnyomja a szorongását, hogy ne érezze a boldogtalanságát. “A további

kérdés nem az, hogy miért van szenvedélybetegség, hanem hogy miért van fájdalom.” – írja.

Alanyom félévente, évente nyúlt pszilocibinhez, illetve LSD-hez. Előtte cannabishoz, majd

néhány évvel később egy vészesebb amfetaminos időszak következett, amely rehabilitációba

torkollt.

A programozóként dolgozó alanyom első alkalommal 14 éves korában próbált ki szert.

“Élénk fantáziájú gyerek volt”, ahogy mondta “cumi óta tudta, hogy van ilyen állapot és ez

érdekelte”. És hogy mi is ez az állapot? “A másik végéről látod a világot, eltávolodsz a

hétköznapi valóságtól, megváltoztat, felbontja az egódat. Megmutatkozik Isten közelsége,

rájössz, hogy együtt élsz az egész világgal, érzed a jelenlétet és hogy a világ a gyönyörűség

miatt jött létre.”

Ez utóbbi megélés “tankönyvinek” mondható. Az egység megélése. Máté Gábor szerint a

gyermekkorban elszenvedett stressz, a bántalmazás következtében kibírhatatlan, mély

érzelmi fájdalom alakul ki, az ember spirituális szempontból elszakad a világtól, úgy érzi,

hogy teljesen egyedül van, tehetetlen, nem létezik nagyobb közösség, nagyobb egység, nincs

  138

isten. Ennek fényében megerősítő és egyben érzelmileg rendkívül megérintő volt számomra

ennek a szintén 26 éves fiúnak a beszámolója, aki pszichedelikus élményein keresztül

voltaképpen a saját egóját, a saját erejét edzette, miközben a valahová való tartozás

élményét is megtapasztalta, valamint az, hogy ő is kontrollt szerezhet és gyakorolhat a

fájdalmai felett.

Ezek az élmények egyben megszüntették szinte állandó halálszorongását is. Az utazások

hatására ma már úgy látja, hogy a halál szükséges eleme az életnek, különben nincs meg a

végesség érzése, ami motiváló lehet. “Miközben a haláltól félünk, voltaképpen az élettől

félünk” – foglalta össze.

A 3 évvel ezelőtti amfetaminos időszak talán azért kellett, mert ezután egy 11 hónapos

rehabilitációs időszak és intenzív pszichoterápia következett. Ez utóbbi az előzőleg szerzett

pszichedelikus élmények feldolgozása szempontjából is kulcsfontosságúnak mutatkozott. Ez

a talpraállás időszaka is volt, amely a felnőtté válás, az önállósodás folyamatát, a nagyon

határozott és domináns anyáról való leválást is segítette.

Alanyom elmondása szerint “nem emlékszik rá, hogy mióta” érezte a feszültséget a családi

rendszerben. Tulajdonképpen ebbe született bele. Az anya szerinte mindig mindenért őt

hibáztatta, akit nem tudott hajlítani, azt törni próbálta. Az apa többnyire távol volt,

belföldön, vagy külföldön. Dolgozott. “Néha összefutottunk díszebédre”.

Mindezekből következik is, hogy set tekintetében talán az egységélményre való nyitottság a

legerősebb, az univerzum befogadása révén a szorongás csökkentése és nagy egység tudatos

megértése. Az alapérzés ilyenkor szerinte, hogy „történjen már valami”, ami valami az élet,

a cselekvés.

Alanyom számtalan vallásos tárgyú könyvet olvasott el, szinte minden vallás alapkönyveit,

amelyek közül a Bhagavad-Gíta volt a leghitelesebb a számára, erre azt mondta ez az,

“amibe legkevésbé tudok belekötni”. Az ilyen tárgyú olvasmányai rezuméja az volt: “régen

a történetekből jobban értettek az emberek”.

A setting tekintetében több variáció is előfordult. Egyedül és két-háromfős társaságban is

próbált már szert, ez utóbbi esetben úgy is, hogy 6-8 óra eltelte után, hajnalban, amikor már

ő is túl van a “vadvízi” részeken és a GOA partikon is lassabb zene szól már, akkor ott

szeret levezetni. Az intenzív szakaszban nem szeret emberek között lenni, mert fontos

számára, hogy ebben a szakaszban ne keveredjen semmilyen élethelyzetbe. Olyan settingben

nem volt része, amikor tiszta kísérő lett volna mellette. Ha egyedül utazott mindig

fülhallgatóval, zenehallgatással egybekötve tette.

  139

Az utazások dinamikáját egyfajta haranggörbével jellemezte, legalábbis az intenzitást

tekintve. A legfontosabb, „világmegváltó” gondolatok, a mély változást előidéző megélések

viszont 14-16 óra elteltével érkeztek.

A pszilocibint és az LSD-t ő is összevetette, az utóbbit sokkal intenzívebbnek kevésbé

természetesnek és barátságosnak nevezve. Ő is – akár előző alanyom – úgy tartja, hogy az

LSD trip alapérzése, hogy egy kémiai hatás alatt áll, ami egy durva vegyület. Az érzést úgy

jellemezte, hogy olyan, mint „vulkán a tüdőben”.

A tripeket követő időszak – hetek, sőt hónapok – a gondolatok feldolgozásával telik, hiszen

ezek az élmények is traumatikusak, amelyeket fel kell dolgozni és beépíteni annak

érdekében, hogy mélyreható és pozitív változásokat élhessen meg.

A trip-élményhez hozzátartozik még, hogy a fontos gondolatok mindig feljönnek, de az

irányítás, a kontroll nem nála van. Az út csak előre van, nem lehet kitérni a felismerések

elől.

Rövidtávú memóriája – szerinte a fűhasználat miatt romlott – a logikája azonban kitűnő.

Az élmények hatására alapvetően pozitív irányba változott meg az élete, a hozzáállása abban

a tekintetben is, hogy soha nem ítélkezik sokkal jobban látja az összefüggéseket.

Arra kérdésre pedig, hogy volt-e spirituális élménye, azt gondolom, hogy a fentiekben már

megadtam a választ. Ő megtalálta a számára élhető Istent. Meg tudja élni időről időre, hogy

„leveszi a maszkot”. „Akinek rossz a lelke, annak nehéz ez.” Azt tanulta még meg, hogy

nem kell sebezhetetlennek látszani, és hogy hogyan lehet a napi élethelyzetekben őszintének

lenni, nemet mondani.

„Előtte nagyon féltem a haláltól, úgy éltem meg az álmaimban is, mint a sötétség sötétsége,

maga tehetetlenség, nem tudok mit csinálni. Azóta rájöttem, hogy a halál szükséges, mert

nélküle nincsen élet. Azóta a reinkarnációban hiszek.”

„Amikor a haláltól félünk, voltaképpen az élettől félünk.”

„Csalás! Ami egy tibeti szerzetesnek 20 év alatt áll össze, az neked 1 alkalommal.”

„Mi a közös Istenben és bennem? Az, hogy meg tudom változtatni, hiszen én hozom létre,

én teremtem (az életem).”

„A gyorsvonat háromszázzal elcsap egy kérdőjelet. De rájössz, hogy az valójában te vagy.

Beüt. Totál arconcsapás, húzás-csavarás-esés, bazinagy térugrásokkal és teljesen tiszta

geometriákkal, betűhalmazokkal, színekkel. De rájössz, hogy te hajlítgatod a síneket,

pontosan arra megy, amerre te akarod.”

 16. számú pszichonauta mélyinterjú

  140

A harmadik alany – konkrét kérdésre konkrét válasz

Harmadik alanyom 31 éves, 2006 óra használ pszichedelikus szereket. Szakmája –

hasonlóan a második alanyhoz – programozó. Külföldön dolgozik.

Motivációja tanulás, tapasztalás. „Soha nem élvezet.” Az első útnak konkrét kérdéssel

vágott neki, azt illetően, hogy az akkori párja az igazi párja-e vagy sem. 3-4 óra elteltével

egy másodperc alatt megérkezett a válasz. Nem.

Ami a set kérdését illeti, alanyom meglehetősen nyugodt, megfontolt és körültekintő

személy benyomását keltette. Ehhez jól illeszkedik, hogy az első sikeres próbálkozást

követően minden alkalommal konkrét problémákkal, kérdésekkel vágott neki az

utazásoknak, és ezekre választ is kapott minden esetben.

A setting is állandó esetében: otthon, egyedül, kiváló minőségű fülhallgatóval, ami azért

fontos, mert minden apró zaj, ami a rosszabb hangminőségből ered, megzavarhatja az

élményt.

Az utazás menetét ő is haranggörbeként írta le: nagyjából fél órával a szer bevételét

követően kezdődik, időtartama 6-7 óra, a lecsengés körülbelül egy nap. Az utazást követő

feldolgozási – értsd intenzív gondolkodási – időszak nagyjából 2 hét, a beépítés hosszabb

idő, hónapok kérdése. Flashbacket nem tapasztalt, kizárólag akkor, amikor extrém módon

fáradt volt, ilyenkor az elalvást megelőző alfa állapothoz hasonló állapotba eshet váratlanul

vissza pár másodpercre, ezeket az élményeket egyfajta „betörésseként” jellemezte.

A spiritualitás és a pszichedelikumok kapcsolatát úgy írta le, hogy azok ajtót nyitnak oda.

Az utazások során szerzett tapasztalat növekedésével egyenes arányban nő a hétköznapi

életben azon dolgok köre, amelyekben fel lehet ismerni a spiritualitás hatását. Egyre inkább

megmutatják magukat ezek a dolgok. Eleinte csak a szürrealista festők művein tűnt ez fel,

aztán egyre inkább tágult a kör. „Olyan ez, mint ismerősökkel találkozni, akiket nem tudod,

hogy honnan ismersz.”

Ez egyben azt is jelenti, hogy alanyom szerint az ember egyre inkább megismer egy olyan

világlátás, amelynek egyik fő jellemzője a rétegzettség, felismerve az egymásra rakodó

újabb és újabb rétegeket az emberekben, a tárgyakban, az eseményekben. Ilyen fontos

élmény számára Shakespeare, A vihar című drámájának egyik részlete:

„Ne félj, a sziget tele van zajokkal,

hangokkal, dallamokkal, egy se bánt.

Van úgy, hogy ezer hangszer húrja peng

a fülembe, néha meg olyan hangok,

ha rájuk ébrednék alvás után,

elaltatnának újra: és álmomban

  141

kincseiket mutogatnák a felhők,

és az mind rám zúdulna; ébren aztán

sírnék, hogy újra álmodhassam ezt.”

(13. szakasz)

Az utazásokból leszűrt említésre méltó tapasztalata, hogy szerinte kreativitás nincs, az

csupán technikai professzionalizmus, nincs benne semmi plusz, azaz ihlet, tehetség,

látásmód, spiritualitás. Az emberi látásmód mélység és magasság, töredezett, mégis

egységes. A mélységben pedig egyre több részlet jelenik meg. Ezek – azaz a mélység és

magasság – integrálása tulajdonképpen a legfőbb feladat. Ez egyben az utazásokat követő

utómunka jellegzetessége is.

Az utazások során megélése szerint kis részleteket lát nagyító alatt, ezért nagyon fárasztó,

nagy az igénybevétel.

Ő is gombapárti. Azt gondolja, hogy a legerősebb gomba is megengedőbb, mint a LSD, ami

egy szigorú és kemény jelenlét, ami kevésbé enged teret a saját gondolatoknak.

Nem tartja magát függőnek, hiszen ritkán évente/kétévente használ szert.

Apja öt éves korában halt meg, ami nyilvánvalóan traumatikus élmény volt a számára.

„Egy-egy ilyen utazás milyen sok gondolatot ad! Főleg a szürke hétköznapokhoz képest.

Ébresztő, emberek!”

„A trip végén a benzinkút felé sétálva régi ismerősömként üdvözöltem minden bokrot,

rácsodálkoztam a világra, büszkeséget, örömet és tiszteletet éreztem, hogy itt lehetek.

Biztos, hogy soha nem merülne fel bennem, hogy én akarjak véget vetni ennek.”

„A képeket leírva csillagokat mondanék, de ha megközelítem és beleugrom onnantól kezdve

nem képeket láttam, hanem egy gondolatsort – kérdések és válaszok sorozata. Mindegyik

gondolat egyértelmű, kicsit elidőzöm, elgondolkodom rajta, aztán rájövök a legjobb

válaszra, majd megyek tovább. Érzésre egy úton kb. száz ilyen csillagban járhattam. Az

egész kábé 4-5 tök intenzív nap tanításának tűnt.”

„Egy szint fölött materiálisan már nem lehet haladni. Úgy nem mutatkoznak meg a dolgok

végtelen arcai.”

„A térről azt gondoltam, hogy ez akkora, mint a Föld, utólag jöttem rá, hogy ez egy

metafora: a héj az, ahol-amiben élünk, tapasztalunk. A héj és a mag közötti rész pedig az,

amit nem tudunk, de lehetőségünk van megtapasztalni az utazások során. Eszméletlen, hogy

mennyi cseresznyemagnyi csillag lehet a légüres térben, és mennyit nem láttunk még

kívülről sem és akkor sem fogunk, ha ezer évig bolyongunk a világegyetemben. De az is

hihetetlen, hogy mennyi cseresznyét ettem már földi életemben és mennyi magját nem

  142

haraptam szét. Mégis úgy érzem, hogy a legédesebbeket az utazások során kóstoltam, a

magok pedig maguktól felrepedeztek, hogy csak meg kellett őket pöccintenem.”

  143

Szüléstörténetek (1-25.) 5 1. Valami hiányzott… (Borcsa születése) Kicsi gyerekkoromban megragadott (és azóta sem eresztett) a szülés természetes ereje, amikor a macskáim szüléseit „kísértem”. Ágit még kamaszkoromból ismertem, és csodálattal hallgattam néhány történetét. Az egyik orvosnak készülő barátnőmmel együtt olvastuk a Gyöngéd születést Leboyertől, és elhatároztuk: így szülünk majd. Közel húsz év telt el. Első gyerek. A várandósság alatt nagy körültekintéssel készülődtem. Babagondozás, szoptatás, hordozás, torna, gyerekorvos stb. Gondolkoztam, hol és hogyan szülnék. Abban biztos voltam, hogy mindenféle beavatkozástól mentesen. Keresni kezdtem a közeget ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam. Hozzá tartozik, hogy akkoriban nagyon csapkodtak körülöttünk a villámok (halál, kényszerű munkahelyváltás, másik városba költözés), sok volt a munka is, az otthonunknak érzett helytől pedig 180 km-re éltünk, úgyhogy maradt a kórház biztonsága. Körültekintően választottam csapatot: orvost és szülésznőt, akikkel lehet őszintén beszélni, akikkel ha megegyezünk valamiben, be is tartják. Részletes szülési tervet írtam, háborítatlanságot kértem. Beleegyeztek, örültem. Haladtunk a szülés napja, április eleje felé, és közben lakást is találtunk végre. A 38. héten a lakásvásárlás kapcsán idegőrlő tárgyaláson vettünk részt, ami egy egész délutánon át tartott. A végére mindenben sikerült megegyeznünk, de annyira nyomasztó helyzet volt, hogy ügyvédünkkel hármasban gyakorlatilag végigrohantunk a Bajcsy-Zsillinkszy úton. Aztán megvacsoráztunk egy étteremben, hogy valami jó is legyen a napban. A vacsora csodás volt, felfrissültünk, kisimultunk, már csak a fáradtság maradt. Az étteremtől tíz perc sétányira laktunk, de nekem ez beláthatatlanul nagy távolság volt. Csak vánszorogtam. Elmondhatatlanul fáradt voltam, könyörögtem, hogy hívjunk egy taxit, de ahhoz is el kellett gyalogolni az utcáig, amivel már majdnem otthon voltunk. Otthon a férjem levetkőztetett, én pedig bemásztam az ágyba. Elalvás előtt azt mondta, hogy reméli, nem ma éjjel szülünk, mert ha arra gondol, hogy nem alhat, akkor kedve támad kiugrani a negyedikről. Hajnali fél háromkor ébredtem arra, hogy kiugrottam az ágyból, annyira fáj a hasam. „Menstruálok!” – volt az első gondolatom. Majd magamhoz tértem, és változtattam az álláspontomon: ez egy jó erős jósló volt. Ha már így felkeltem, pisiltem, és visszafeküdtem aludni. Egy óra múlva újabb erős kontrakcióra ébredtem, és ezúttal a víz is elfolyt. Szóltam a férjemnek, hogy szülünk, de inkább ne ugorjon, hanem hozzon egy törülközőt. Kicsit vártunk, hogy további kontrakciókat is tapasztaljunk, hogy be tudjunk számolni a szülésznőnek, hány percesek, de nem nagyon jött semmi „komoly”, húszpercenként valami halvány, de semmi olyan, mint a korábbiak. A szülésznőnk pont ügyelt, azt javasolta, fél hatra menjünk be a kórházba. Jót zuhanyoztam, közben néha erős hullámok öntöttek el. Bemelegített autóba szálltam, útközben banánt és szőlőt ettem, mert készültem rá, hogy a kórházban majd nem engedik, hogy egyek (bár úgy tudtam, az „enyéimnek” nincs ellenére, de mégis: bármi történhet – ez volt az érzésem).

                                                                                                               5  A szüléstörténeteket a tortenetek.szules.hu oldalon publikálták 2011. októbere és 2014. februárja között. Az ott publikált 1300 történet közül random mintavétel alapján válsztottam a vizsgált 25-öt.

  144

Háromnegyed hat táján a kórházban a férjemet kint leültették (vajúdóba nem jöhet családtag), engem nem zaklattak papírokkal, a szülésznőm arra kért, öltözzek át. Az már nekem nem nagyon ment, bár fájdalmat vagy kontrakciókat nem éreztem, csak nehézkes voltam, és nehéz volt a hasamon kívül másra figyelnem. Ekkor mondta, hogy megvizsgálna. Kértem, hogy ne kelljen felfeküdnöm sehová, mert én azt most nem bírok (a nadrágom lehúzásához sem tudtam felemelni már a lábam, annyira intenzív volt ez az állapot), így letérdelt, és megvizsgált a vajúdóban. A méhszáj eltűnt. Gyorsan szaladt, hívott még nővéreket és a férjemet, és készítették a szülőszobát – sürgölődtek körülöttem, hogy a babám jó helyre érkezzen. Én meg térdeltem a franciaágy mellett és a sárga takarómmal a hátamon ugyanúgy csak a hasamra figyeltem meg a meglepettségemre: én mindjárt megszülök. Nem hittem el. Nem, mintha nem bíztam volna a szülésznő vizsgálatában. Egyszerűen nem éreztem magam nagyon másképp, leginkább kontrakciókat nem éreztem. A derekam tán fájt, de ezt csak abból gondolom, hogy a szülésznő és a férjem masszíroztak olajjal, közben pedig valaki intézte a papírjaimat. Tán fél hét felé megjött az orvosom, aki diszkréten leült az ágy szélére, nem vizsgált, nem szólt bele semmibe. Nekem végig hihetetlen volt, hogy szülök. Elég hirtelen jött minden, én leginkább pihentem volna. Azt éreztem, nekem idő kéne még, mintha a „kimaradt” vajúdásomat akarnám bepótolni. Vártam az érzést, hogy milyen lesz a kitolás. Befelé figyeltem, hol térdeltem, hol feküdtem, de nem jött az érzés. Néha kaptam javaslatokat légzésre vagy testtartásra, azokat kipróbáltam, de nem éreztem nagy különbséget. Kicsit zavarban voltam, amikor azt mondták, hogy a kontrakciók alatt így meg úgy csináljak. Én nem éreztem a kontrakciót! Én folyamatosan ugyanabban az állapotban éreztem magam. Ma már tudom, ez az átmeneti szak lehetett. Nekem az kellett volna, hogy kicsit utolérjem a szülésemet, és lélekben is megérkezhessek a helyre, ahol szülök. Az orvosom azt mondta, engedjem el ezt a babát. Én őszintén próbáltam, de nem éreztem, hogy ennek a közelében lennék. Szerettem volna vízbe menni, de nem javasolták. Végül a szülésznő tanácsára a kicsi fa szülőszékre ültem, a férjem pedig hátulról tartott. Kérték, hogy nyomjak. Én nem hittem, hogy szülök, de úgy döntöttem, hiszek nekik, több szülést láttak, mint én, nem véletlen választottam őket. Nyomtam. Nem volt jó érzés. A gátam égett, az erőlködés, nyomás nagyon nehezemre esett. Nem éreztem tolófájást, és semmi hasonlót, így nehezemre esett eldönteni, mikor nyomjak. Nyolc óra tíz perckor megszületett az első kislányom. Megkönnyebbülés volt és öröm. A kezembe adták, és átsegítettek az ágyra. Édes fekete hajú kis manó volt, ismerkedtünk. Megvárták, míg pulzál a zsinór, csak akkor vágták el. A csecsemőst megkérték, hogy ne szívja le, amikor fürdette, azt is mellettem, az ágyban tette. Ezt a mérés-fürdetés-öltöztetés intermezzót és a „minimális” gátsérülésem összevarrását leszámítva három órát tölthettünk a szülőszobán békességben. Mégis: valami hiányzott. Évek óta gondolkozom, mi volt az. Az elfogadás. Az átmeneti szak elfogadása, a pihenésre való igényem elfogadása. Hogy kapcsolatba kerüljek a saját szülésemmel. Hogy magával ragadhasson. A háborítatlanság. Készült rólam egy fénykép, mielőtt a kórházba elindultunk. Ezt utóbb megnézve arra jutottam: ha otthon maradtunk volna, nem nyolc tízkor született volna, és én is találkozom a szülésemmel.

  145

Borcsa pedig azóta is MINDENT maga akar irányítani, és mindent más tempóban akar csinálni. Persze. Van mit bepótolnia. A születésénél ez nem adatott meg neki… 2. A fenyőfa és Jutas Gondoltuk, előtte még lefekszünk aludni. De csak hintázgattam. Lóbáltam a hasam. Nevettünk. Hogy végre! Nevettünk. Hogy milyen vicces. Tehénanya vagyok. Lóbálom a tőgyem. Felszabadultunk. Hogy na, hát akkor… Hát akkor? Mint karácsony előtt az a régi érzés. Nagyon boldog és nagyon izgatott. Lassan, ahogy nőtt a fájdalom, elpárolgott a nevetés. De a nevetés kellett. Egymásra hangolt. Szerencsések vagyunk. Kád és békés fájdalom. Ketten Gyurival. Később jöttek a többiek. Kicsi fürdőszoba. Meleg víz. A Gyuri. Nagyon közel. És a Húgom. Szép ruhában. Ünneplőben. Ez fontos. Volt. Addig nem jutott eszembe, hogy ünneplek. Is. Kint a szobában Mama. És Ági. Őriztek. Bennünket. A békénket. Aztán én is a szobában. Parketta. Tiszta üresség. Én vagyok benne, egy szál fenyőfaként. Középen. Guggolnak körülöttem a többiek. A többi fák. Kemény. Szikár. Szúrós fájdalmak. Kemény. Szikár. Szúrós vagyok. Fenyőfa. Néha meginog a világ. Hogy ez így egyáltalán jó-e? Normális-e? A fájás. A hörgés. Meg ezek. Azt mondják, jó. Azt mondják, rendben van. Azt mondják, nincs messze. Ennek megörülök. Erőt merítek. Minden értem van. Értünk. Semmi felesleges mozdulat. Se forró vizek. Se masszázsok. Nem kellenek. Nem férnek bele. Annyira lecsupaszult. Én. És a fájdalom. Óriási mozgásban vagyok. Kívül. Belül. Felállok. Leguggolok. Megyek. Jövök. Kapaszkodok. Dülöngélek. Görcsösen integetnek nekem az ujjaim. Most mit csináljak? Most mit csináljak? Most mit csináljak? Ezt hajtogatom. Pedig nincs is mit. Csinálni. Hagyni. Ki hitte volna? Hogy így fáj. Jól fáj. Később mint egy majom rácsimpaszkodom a Gyurira. Ölelem. Lógok. Nem is érnek le a lábaim. A földre. Lebegek. Hogy bír el? Hogyhogy elbír? És hirtelen folyik végig a lábamon valami forró víz. Annyira megkönnyebbülök. Így olyan könnyű. Kipukkant bennem egy lufi. Így. Már elhiszem, hogy majdnem. Hogy mindjárt. Hogy rendben van. Így már boldog vagyok. És akkor Ő jön. Tényleg Ő. Csúszik belőlem kifelé. Úszik belőlem kifelé. Amikor a kezemben van. Minden akkor válik teljessé. Végre puha. Végre gömbölyű. Végre nőies. Ez a szülés. És én. A kisfiam. Elkerekednek körülöttem is a dolgok.

  146

Nem szikár fenyőfa vagyok többé. Hanem nő. Rajtam egy gyerek. Húsból. Vérből. Húsomból. Véremből. Váratlanul jön az érzelem. Mély. Hála. Boldogság. Meghatódottság. Különben ma se értem. Az egészet nem értem. Talán, mert csoda. És most, ahogy visszaemlékszem, Jutas itt szuszog rajtam. Ezt is. Ki hitte volna? Köszönöm Nektek. Köszönöm, hogy erdő voltatok körülöttem. 3. Az első szülésem: Világra ájulás Az első szülés a világra ájulás. Az öntudatlan, mindentudó magzat véres, nyers, esztelen világra szédülése. Vér. Nyál. Fuldoklás. Rémület – az első öntudatlanul tudott érzés. Izomrándulás. Szemrésen átszűrődő sikító fénypászma. Meleg, nyákos, én alakú odúból a lötyögő, borzongató űrbe. Fáj. Erőteljes marok nedves kesztyűben. Megtart. Kicsusszanok. A felhasított méhlebernyeg visszahívón végigsimít vékony bőrömön. Ők így hívják: relatív téraránytalanság, császármetszés. A valóság: péntek délután, focivébé. Összevont szemöldökű zorddoktor: „Ígymegúggy, ez nem játék! Akar maga még egyáltalán gyereket?! Szégyellje…” A folyosón a hússzal idősebb férfi lapít. Értem aggódik, szájszélet rág. Doktor tőle nem kérdi: „Ígymegúgy, és a felelősség? Tönkre teszi! Olyan fiatal még. Vigyáznia kéne, tenyerén hordozni, pókháló inget adni, levelekkel takarni. Nem belepiszkítani, felcsinálni, világba ejektálni, elmenni benne! Mit gondol?! Adjon hálát, hogy ő, ígymegúgy.” Tolja le a bugyiját, itt várakozzon. Hideg folyosó, egy szál hálóing nem takar a szégyen elől. Vizslató szemek. Hányéveslehet??? Reflektorok – én, életem színpadán. „Csizma, csússzon lejjebb, volt-e már műtétje? Van kivehető műfogsora? Gyógyszerallergiája? Gyermekkori fertőző betegségek?” És újra. „Kivehető műfogsora?” Hát barmok ezek vagy szívatnak? Ugranék föl az ágyról a kurva anyjukat. Tagjaim már nem engedelmeskednek. Tágra háborodott szemekkel zuhanok rövid keserű álmomba. Életre pofoznak. Belül hullamerevség, nyolc napon túl. Az első szülés ‒ pokoli fájdalom Az első szülés pokoli fájdalma ébreszt. Rémület. Már? Az nem lehet! Én kicsi babám… Telefon orvosnak. „Csak nyugalom és ágynyugalom, két nap múlva lesz bent, ha őt akarom, vagy ambulánsan az ügyeletesnél bármikor, fájdalomcsillapító, mert fájni fog, viselni kell, aztán majd kaparunk. Egészségügyi. Csak kisműtét, nem kell aggódni.” Az nem lehet. Én akartam nagyon. Miért velem? Akkor is akartam, mindig, nagyon, de akkor még nem lehetett. Most lehet. Büntetés? Benedek lesz. Meg fogok halni. Ilyen pokoli fájdalmat… Éjszakai telefon: „Kicsim, értsd meg, most nem lehetek veled, adásban vagyok, hívj oda valakit.” Nem érted? Félek. Meg fogok dögleni. Most… megint… „Hálló, itt vagy még, itt vagy?” Rohadtul fáj, hányni fogok. „Ne sírj, ott lennék veled, ha tudnék, hiszen te is tudod, veled vagyok így is, de most már le kell tennem. Felhívjam az öcsédet?” Persze. Hívd. Miért is ne. Rohadt magányomat zavarni nem fogja. Hol lehet nagyobb a fájdalom? Kívül vagy belül? Megdöglök szép csendben, és kész. Mindenki velem lesz, ha-ha. Az első szülés ‒ egy vizsgálattal indul

  147

Az első szülés egy vizsgálattal indul. Aztán még eggyel és még eggyel – hiába, sok az orvostanhallgató, gyakorolniuk kell. Tizenkét szempár mered egy lyukra. Biliárd a finisben? Nem, az első szülésem. Azért udvariasan megkérdezik, lehet-e? Mit lehet-e? Tolják le a gatyájukat, tegyék ki ők is a farkukat, én megfogom mindig azét, aki nyúlkál – így lehet. „Persze, hogyne.” – hadarom előzékenyen. Hoppá, egy butácska mozdulat – ej, de ügyetlen, fiatalember! – Kismama, szülni fogunk. Nem örül? Hát ezt várta?! Kádban oldódok. Ne szóljanak. Túl hangos a vízcsepegés. Dobhártyaszakasztó. Nem lehet elzárni. Mellettem Drágám. Minek? Eljátszom, mintha nélkülözhetetlen volna, ő adná erőm. Erőm belül. Én magammal. Kiterjedt idő, végtelen. Kiterjedt fájdalom, tenger. Lebegek. Pózba gémberedek. Hogyan mozduljak, merre? Kibírni. Vége lesz. Végtelen időt adok magamnak, harcos vagyok, legyőzöm. Végtelen erőt adok magamnak, harcos vagyok, birtoklom. Ne érj hozzám, rántom el kezem – nem érdekel hűkutya-pillantásod, ez az én időm. Eressz meleg vizet. De csöndesen, nagyon csöndesen. És húzódj meg, most úgy legyél, mintha nem is lennél. Most nem rólad szól, próbáld meg. Zubog a víz – kalapácsok, verik ideghúrjaim. Vizsgálat lesz, másszak most ki, úgy, a hátamra, mint bottal piszkált bogár. A csúcson nyúlnak be, belém, belénk – kínoznak, miért? Egyedül is megy, nem akarom itt. Mosoly a bajusz alatt: „Már látszik a fejecske! Visszamegy?” Nem, nem megyek sehova, nem tudok, fáj nagyon, nem tudok bent lenni, elveszik az erőm. Hasító váratlan fájdalom. Valamit csináltak ezek a disznók. Szülésznőt a falhoz rúgom, nyekken – legalább ez revans. „Csak egy pici metszés volt, nem fájhatott így! Mindjárt meg is vagyunk.” Becsaptak. Csak magamra hagyatkozhatok. Visszatér ősi erőm. Már nem adom, nem engedem. Itt van és az enyém. Szemlélem. Mellre teszem. De ügyes! Jól csinálja, így nem viszik el. Mi győztünk. Telve erővel és harcos energiával lecsusszanok az ágyról. Apa kezébe nyomom. Zuhanyozni megyek. Sápítoznak, még elájulok. Ugyan… Itt csak az élet van. Most született. A testem telve vitalitással. A kölkömet bemutatom az égnek. A második szülés ‒ paprikás csirkével kezdődik A második szülés a Paprikás Csirkével és a Túrós Csuszával kezdődik. Kívánós vagyok, telezabálom magam. Kisgömbőcbe nem fér több, elpukkan, zubog a magzatvíz, indulás. Törölközőhegyek a láb között. Kínos. A szomszédok megértően összenéznek. Rengeteg víz. Hová fért? Felveszik adataim, diktáljak. Nem baj, ha elárasztom a rendelőt? „Ugyan, másnak is szivárgott már.” Itt írjak alá, mutat az ujj az egymás mellett sorakozó pontokra. „Jézusom, magából zubog a víz!” – lökdösnek egy szülőágy felé – „majd ott folytatjuk.” Külön szobáról volt szó. „Ne vicceljen, front van. Örüljönhogy…” A paravánok csak a testeket takarják, a hangok mindenen áttörnek. Paravánon, tudaton, el egész a szívig, a lélekig. Jobbomon zokogás, torkot felsértő hangszilánkok. ‒ Nem mozog! Mi történt? Én soha többet, soha többet… „Ne beszéljen butaságokat, szül még, majd meglátja.” – az együttérzés szikrája sem rezdül hangjában, lehasítja ezt az ostoba kis nőt, és ha vacsora közben előúszik a kétségbeesés rémképe, hangosat böfög majd, hogy hátratessékelje. Balomon elhaló hangok. „Nővérke, nővérke!” Majd öklendezés, okádás, fuldoklás. Odasietek, fontosabbnak tűnik ez most ügyemnél, tán segíthetek. Infúzióba kötött kismama – vetélést próbálnak megállítani – így mozdulni sem bír. A kemikália hatására arcon, nyakon, mellkason hányta magát. Sír. Fél. Nyugtatom. Keresek valakit. Üres folyosó, sehol senki. Várok, kiáltok. Idő múlva kelletlen arc, hívom, bejön. Összecsapja a kezét. „Hogy lehet ilyet csinálni?” Éppen csak hogy nem teszi hozzá: „disznó!”. Visszakúszok paravánom mögé, próbálom összerendezni magam, a saját folyamatommal lenni. Könyörgök befelé: kicsi babám, fogjunk most össze, ha ez sikerül, jó páros leszünk Te meg én. Siess kifelé, kicsikém, húzzunk el innét mielőbb. Nem bírom tovább. Átjön a nővér. Azt mondták, bent lehet az apa… „Menjen zuhanyozni, utána jöhet csak.” Én indulás előtt… „Le kell zuhanyoznia!” Indulok. A parancs az parancs. Pisilek. A lábam közt

  148

hopp egy fejecske. Egyszerre csal arcomra mosolyt és rémületet. Mert sikerült nekünk, és mert jaj, csak bele ne essen a klotyóba. Fogom a fejecskét, nagyterpeszben, kacsázva kúszok előre a kövön. Elérem az ajtót. Kikiáltok. Kicsit nehéz így menni. Berohannak ketten, a hónomnál fogva vontatnak, kiabálnak: mit csinálok? És hogy el ne engedjem, meg hogy ne toljak. – Kicsit tán el is vigyorodom, hogy rájuk hoztuk a frászt. Most már tetszik a móka. – És azt is, hogy másszak már fel az ágyra. – Viccelnek? Azt meg hogy? Ágyuk derekam fölé ér. Két kezemmel fejecskét tartok, hüvelyemmel, méhemmel a hullámokat vissza. Látják ostoba tétovázásom, már hárman vannak. Rémültek, hangosak és durvák. Egy hórukkal felhajítanak. „Még borotválva sincs?!” (Restellem, drága hölgy, de eddig nem volt módjuk behatóan foglalkozni velem.) Húzzam hátra a térdem és toljak. (Mit mond, drágám, toljak vagy tojjak? Ha-ha.) Paraszt, még tiszta erőből nyomja is hátra. Hé, ez így nagyon fáj! „Ne hisztizzen!” Nem érti, hogy fáj!? „Csönd legyen, és nyomjon.” No jó, nyomok én nektek, de csak, hogy szabaduljak. A régi bevált módszer. Kicsi cinkostársam rögtön megkaparintom, és mellre veszem. Ügyes, már szopizik is, nem szedik el. Megyek zuhanyozni. Vértől, hajtól, s tudj isten még mitől eldugult zuhanytálca. Emelkedik a vízszint. Az ajtó jól zár, bent tart mindent. Gyomortájon undor töri magát felfelé. Megszédülök, apró csillagok, fekete karikák ugrálnak a szemem előtt. Ezt már ismerem, el fogok ájulni. Ilyenkor többnyire a földre fekszem, hogy ne üssem meg magam. Menekülnöm kell, emelkedik a víz. Utolsó erőmmel rángatom az ajtót. Nem nyílik. A vízszint egyre magasabb, örvénylik benne az emberi szenny. Lábaim megrogynak, tenyerem lecsúszik az üvegen. Ez az utolsó flash. Rettenet. Magamhoz térek. Félig az apuka ölében, félig a mocskos kövön, vizesen, pucéran. Eddigre beengedték. Ami nekem az utolsó kép, neki az első. Kirántja a zuhanyzó ajtaját, a váladékos víz a lábára ömlik, de ő nem hátrál, hős lovagként kebelére rántja elveszettnek hitt kedvesét. Fellélegezhetünk. De váltsunk is hangnemet, mert ezután életem új fejezete veszi kezdetét. Elég hozzá annyi, hogy említett hős lovag távozik életünkből. Alig telik bele négy év, és eljövend az igaz szerelem, az újabb gyermekek és az otthonszülések története. Az első szülésem ‒ a harmónia Ritkán veszem föl a telefont. Minden nap csak várakozás. Túljárunk az időn. Kétnaponta CTG. Felőröl. Mindent megteszünk, hogy megszülessen – túrázunk, szerelmeskedünk ‒ és még mindig semmi… Keserves utolsó álmatlan hetek. Éjszakai bolyongás. Befelé fordulás. És most egyszer csak, tíz hónap után útjára indul a folyamat, az első szülésem (sic! ‒ birtokos eset). Szerelemgyerek. Jönni akart, és én akartam, hogy jöjjön. Sokáig időzött. Mennyi esemény, születés, halál – kaparás és vetélés, szülés boldogságban, szülés magamba zárva ‒ ereje sűrűsödik egyetlen pontban és mind belém. Vacsora. Belső érintés. Elvonulok. Erdőbe vágyom egyedül, tölgyek és fenyők közé mezítelen. Nem, nem egyedül. A mindenségtől átölelve. Fáj. Nem szeretem. De a tudatállapot foglyul ejt. Belső ringatás. Felrezzent a valóság. Vacsora végeztével érkeznek a fiúk, zavart mosollyal, tudni, látni vágyó szemükkel. Kérdeznek, mintha nem tudnák ők is biztosan. Igen, elérkezett az idő. Szerelmem együtt rezdül velem. Soha nem éreztem, hogy csak ott van valaki mellettem, gondoskodása mégis körülölel. Ágit hívja, ő engem kér. Sóhajból, csendből, jelenlétből tudja, jönnie kell. Ez jó, nagyon jó, biztonságot ad.

  149

Szégyenfelhő burkol be. Nem akarom, mégsem. Ennyire felém fordulni és ott lenni csak velem, ez ismeretlen és nehezen elfogadható. Próbálok szenvtelen hangon beszélni, elütni a fontosságát – mi történik, ha téves riasztás? Akarom. Igen mégis, de csak titokban. Vágyom az érintését, odafordulását, csontos, biztos kezét, hogy energiát cserélhessen két erő, két asszony, két sors, ami egy pillanatra az összesűrűsödött jelenben összeér. Ő indul – nyilván ismeri ezt is – mögé érez, már jönnie kell. Érkeznek ő és a doula – produkálnom kell most valamit, hogy létjogosultsága legyen az egész felbolydulásnak? Vendégek vagy én vagyok az náluk? Kínáljam őket? Ők is azt lesik, mire lehet szükségem. Botladozó pillanatok. Cserbenhagy, leáll a folyamat. Erős vagyok. Hogyan kell gyöngének, szükséget szenvedőnek lenni, hagyni, áhítani a gondoskodást? Szeretném megtapasztalni. De kívülről nem ez sugárzik, Ágiék magunkra hagynak, pontosabban kettesben, a mi folyamatunkkal. Ha bármire szükségünk van, szóljunk. Lepihennek a földszinti szobában. Gyerekeket aludni küldjük, ébresztjük őket, ha jön a fejecske. A bába alszik. Jelen van így is. Jön az időtlen idő-idő. Minden szülő nő ismeri ezt. Megérzem a fejecskét kifelé jönni. Hívni kéne őket, itt az idő. Nem, maradjanak csak. Pihenjék bábaálmukat. Itt vannak a térben. Minden elvégeztetik biztonságban, szeretetben. Így kell lennie. Ó, de kapd el, le ne essen. Nem fogom lekakilni? Vigyázol Rá? Kicsusszan a meleg kis test. Drága-édes bábakézzel elkapja – belé szállt a tudás, az erő, a nyugalom – letekeri a köldökzsinórt. Puha, hajas, meleg, csodaszép kis állat, pelyhes háttal. Magamhoz ölelem. Hozzám vackol. Arcán mosolyog a harmónia. Boldogságömleny. Hát te vagy az? Ő, hát tényleg ő. Érkeznek a szendergők. Fiú vagy lány? Nem is tudom, csak itt van, és ez most elég. Megérzem, kezemben pihen a tököcske. Mulatságos. Nevetek. Nevetnek. Ágyba fekszünk test a testhez, mellem keresi, szimatol, ketten egyek, szerelem. A fiúk is ébrednek, csalódott dac az arcukon. Lemaradtak, kimaradtak. Lassan mégis feloldja őket a szeretet. Újabb hívás, menniük kell. Marasztanám még, nyújtanám a pillanatot. Szívemben szomorú fájdalom. Még nem is voltam gyermek, aki felé fordul minden arc, akit ellátnak, megtartanak, simogatnak, figyelnek, aki önző, és akinek mindent szabad. Máris felnőtt legyek? Megértő? Belenyugvó? Elbocsátom őket. Így kell lennie. Itt tartok most. Talán egyszer befogadom. A pillanat elszaladt. Ági fölém hajol. Sebhelyemre, sebhelyére mutat homlokunkon. Igen, ott hordjuk mindketten a jelet, Nővérem. Homlokcsók-áldás. A második szülésem ‒ a természetesség Megmozgatott a várandósság. Úgy terveztem, most csak egy kicsire figyelek jó darabig. De ő bekopogtatott, itt vagyok, mondta, és fenekestül felforgatta a világom. Düh, keserűség, tehetetlenség, a testem féltése, a szüljenek a férfiak, a megint nem tudok majd cipőt kötni – minden átviharzott rajtam. És én hagytam, hogy jöjjön, hogy letisztuljon, hogy valódi döntést tudjak hozni. Nem akartam több gyilkosságot, és nem akartam, hogy felforduljon az életem. És miközben a folyamat haladt velem, kísérte a bűntudat, mert pontosan tudtam, mit élhet át az a kis magzat odabent. Azt is tudtam, ezt a bűnt mindvégig hordoznom kell. Amíg élek. De azt is tudtam, nem nyomhatom el, mert annak következményeit egy életen át viseljük mindketten. Igen! Valódi igen. A hüvelykemet felfelé fordítottam. Ő fellélegzett, és beszélgetni kezdett velem. Teltek a hónapok. Három napja vajúdok mosogatás, esti mese, zuhanyzás közben. Ilyenkor meg-megállva görnyedezek kicsit, azután megy tovább az élet. Beleépül a mindennapokba. A fontos, hogy már itt az új helyünkön, álmaink házában. Nem volt kiszámítható, költözés előtt, után vagy

  150

közben jön világra a kicsi gyermek. Éppen kicsomagolunk „nagyjából élhetőre”, az első kép kerül föl a falra. Elönt a belső bizonyosság: Ma! Három fiacskán túladok. A magányt áhítom. Sűrűsödnek a kontrakciók. Déryné naplóját olvasom, nem akarok a fájdalmakkal lenni. Megpihenni szeretnék most, nem újabb kihívásokat. Telnek az órák. Ritkulnak, rövidülnek a jelek. Csalódott vagyok. Végül minden leáll, lemondóan aludni térünk. Épp hogy elhelyezkedünk az ágyban, amikor olyan erővel törnek elő a hullámok, amilyet sosem képzeltem. Forró víz a kádban, hogy viselhető legyen (G. már hívja is Ágit), és kicsi babám már elő is úszott. Vörös minden. Vörös a függöny, vörös a kádvíz, vörös a kis maszatos test. Annyira hihetetlen, hogy már itt van. Ülünk a vízben, arcát a mellembe, pici ázott kezét a melleim közé fúrja. Édes kicsikém. Hogy micsoda kihívás egy vizes anyának egy csúszós magzattal és a rajta lógó véres és még csúszósabb méhlepénnyel tisztán, szárazon bekerülni a paplan alá! Szerencse, hogy itt van az én gyakorlott bábám, kedvesem. Lassanként a valódi is megérkezik a doulával. Nem futhattak versenyt az eseményekkel. Mi már jól vagyunk, csak a köldökzsinór elvágása és a lepény vizsgálata maradt hátra. Örülünk nekik, mert ők az első vendégeink a házban. Aszalt szilvát és mandulát eszegetünk velük a dobozok között 4. Vákuumban vagyok (Bencém születése) Ültem a Puskin mozi ruhatárának pultján a már kihalt moziban. Gábor előttem állt, átölelt. Sírtam, beszélgettünk, tipródtunk. Fel kéne menni egy hegy oldalába, elbújni mindenki elől, bevackolódni, várni békében, majd megszülni. Éreztük, és éreztünk már ilyet korábban is, újra és újra, de mindig sietve elhessegettük az érzést, tudván, nem lehet. De az érzés egyre sürgetőbben kerített elő, most már lehetetlen volt elbújni előle, és kétségbeejtő volt, hogy elbújnunk mégsem lehet. Hát csak sírtam, tipródtunk, és görcsösen kapaszkodtunk a reménybe, hogy Csöppségünk elindul magától, még az ultimátum előtt, amit az orvos adott. A nyákdugó el is ment. Voltak egy héttel az ultimátum előtt (a „terminuskor”, ami teljesen bizonytalan volt) jóslófájások is, rendesek. Rendszeresek. Este volt. Ültem az ágyon, Gábor mögöttem, fogta a pocakom. Próbálgattam a tanult vajúdó légzést, úgy éreztem, beválik. Jólesett, hogy Gábor velem van, nagyon örültem, hogy szülni fogok. Felhívtuk a szülésznőt, Gabit, elmeséltük, mi van. Mértük az időt. Egyre erősebbek voltak, nagyon örültem nekik. Úgy döntöttünk, bemegyünk a kórházba. A család izgatott volt, mi is. Öltöztünk, Apu és Anyu vittek be, autóval. Mind a négyen felmentünk a lifttel, a szülésznőnk várt már ránk. Hárman kint maradtak, én bementem az előkészítőbe. Ott sok papírmunka következett, vérnyomásmérés (közben mindig izgulok, nehogy rossz legyen, mert akkor mit csinálnak vajon velem…), felvettek az osztályra. Utána rá a CTG-re. Bizonytalanul érzem magam. Mindig ezektől az előzetes maceráktól féltem, amíg nem lehet velem Gábor. Közben az összehúzódások? Nem is tudom…, jelentéktelenekké váltak, elolvadtak. Magányos voltam, bizonytalan voltam, és féltem, hogy mit fognak velem csinálni. Ezen Gabi sokat segített. Nyugodt volt, figyelmes, ismerős és mosolygós, bátorító. Igyekezett kivenni engem az ügyeletes szülésznő kezéből, és ő csinálni a CTG-t, de az nem nagyon hagyta, ő tette rám a gépet. Matatott a hasamon. Alul megfogta, és megjegyezte, hogy ott azért van egy kis zsír. Megszégyenítő volt ezt hallgatni odaszíjazva, félmeztelenül, hanyatt feküdve, kontrakciók között, még ha nem is voltak erős kontrakciók. Hát megszégyenítve feküdtem, és hallgattam a tam-tamot, néztem a gépből kibújó papíron a görbét, próbáltam rajta tájékozódni. Ismerkedtem a szülőszobával, barátkoztam vele, nézegettem a kellékeket. Visszajött Gabi.

  151

Azt mondta, ez kóbor apácák megtévesztése, de már maradjak bent, biztos beerősödik, de addig is próbáljak aludni. A többieket hazaküldte. Gábortól nehezen búcsúztam. Éjszakázzak nélküle??? Kaptam egy ágyat, és meglepően jól aludtam. Másnap Gábor hamar bejött, hogy elviselhetővé tegye az életemet. Berendezkedtünk arra, hogy maradok. Nyűgölődtünk a rémes körülmények között, de együtt voltunk, és ez nagyon jó volt. Estére döntöttünk: hazajövök saját felelősségre. Nagyon jó volt hazamenni. Nagyon értékeltem otthon mindent. Még egy hét telt el eseménytelenül a kiszabott napig. Reggel mentünk be az orvos, Éva kórházi rendelésére. Megvizsgált. Ez fájt, mint már hetek óta mindig, már számítottam rá. Azt mondta, befekszem, és várunk még, hátha megindul. Ennek örültem nagyon – akkor nem indítják, hátha megindul magától. Elmeséltem Gábornak. Megvárta, míg felvettek az osztályra, majd elment ügyeket intézni – parketta után járt éppen. Megkapta Gabitól a számomat, ami az ágyam mellett csörgött. Azon hívogatott folyamatosan napközben. Közben valamikor az orvos álláspontot váltott – ha estig nem indul meg, burkot repeszt. Ennek örültem, nagyon – akkor nem kell bent feküdni eseménytelenül, szülni fogok. Közben jósló összehúzódások egész nap, rendszertelenül, fájdalom nélkül. Rejtvényt fejtek, pihengetek. Rekkenő hőség. Meggyet eszem, belakom a szobát. Szobatársam megy haza babástul, jön új, pocakostul. Eljön az este, megjön Gábor is. Vajon megkapjuk az alternatív szülőszobát? Megkapjuk. Előtte előkészítés. Nem olyan rossz, már nem nagyon félek tőle. Már ismerős a hely, a helyzet. Gabi megvizsgál, ez nem fáj. Azt mondja, nincs változás, még mindig bő kétujjnyi a méhszáj, mint már egy hete. Előre megállapodtunk, hogy nem kapok beöntést, de most azt mondja, kell adnia. Érzem rajta, ő nem adna, de az orvos utasította így. Pedig Évával is megbeszéltem előre. Nem zavar mégsem egyáltalán az egész. Gabi figyelmes. Mindent elmond előre, mit fog ő csinálni, mit csináljak én, és mielőtt a csövet a fenekembe dugná, még bocsánatot is kér. Jólesik a halk szava és a figyelmessége. A beöntés pedig egyáltalán nem rossz, semmi kellemetlen nincs benne. Utána járkálok, és kimegyek a vécére, ahogy utasított. Kifejezetten kellemes volt az egész tortúra. Még visszamegyek a szobámba, hogy hozzam a dolgokat, amit a szülőszobába készítettem össze. Jön Gábor is, bevonulunk a szülőszobába. Azt mondja Gabi, rendezkedjünk be. Este nyolc körül van. Csak két mécsest gyújtunk. Megnézünk minden berendezési tárgyat, kipróbáljuk a szülőszéket. Kellemes, könnyed a hangulat, közben időnként rendszertelenül jönnek a gyenge összehúzódások a hangulat fokozására. Jól érezzük magunkat, kicsit izgatottak és enyhén feldobottak vagyunk. Néha bejönnek valamiért a szobába, majd kimennek. Bejön az orvos burkot repeszteni. Köszön, tetszik neki a hangulat. Kell egy kis idő, amíg megszokja a szeme a félhomályt. Hogy hogyan fog történni a burokrepesztés, már előre elmondták, napközben: kontrakció közben, mert akkor feszül a burok, fém eszközzel kicsit megsértik, nem fáj az egész. Jó. Azért félek egy kicsit. Lefekszem a franciaágyra. Szóljak, ha jön a kontrakció. Nem jön. Nem jön. Cikinek érzem. A doki kedves, mosolyog, amennyire tőle telik. Hol lakunk? – kérdi. Hálás vagyok neki, úgy érzem, megértő, próbálja oldani a várakozást. Válaszolunk, és közben tényleg megjön a várt összehúzódás. Ágytálat raknak alám, megrepesztik a burkot. Tényleg nem fáj. Zúdul a meleg víz. Megnyugszom. Még mindig a doki „kezében vagyok”, és hirtelen nagyon fáj, úgy, mint a vizsgálatok alatt szokott, csak sokkal-sokkal jobban. Gábor végig a fejem fölött van. Most a keze után kapok, nehezen találom, de végül megvan, azt szorítom nagyon! Mi ez? Azt mondták, nem fáj, és épp megnyugodtam, hát nagyon felkészületlenül ért. Azt mondják, zöld a magzatvíz. Nincs baj, de a protokoll szerint nem maradhatunk ebben a szülőszobában, hagyományosba kell

  152

menni, és végig követni kell a baba szívhangját. Nyugodtan mondják. Jó, mondom, és csöppet sem zavar, megyek, mintha mi sem lenne természetesebb. Átköltözünk. Megkeressük a mécsesek helyét. Gabi azt mondja, bárhova tehetjük, de ahova letettük, rögtön hozzátette: ja, oda ne, ott vannak pont a sterilek. Rákapcsolnak a CTG-re, a szülőágyon ülve. Gábor megtanulja használni az ágy távirányítóját. Az összehúzódások erősebbek, határozottan fájnak és rendszeresek. Gabi azt mondja, egy 15-20 percig írni kell a görbét, addig így kell lennem az ágyon, aztán felkelhetek, és az ágy mellett is állhatok. Jó. A gép rossz, Gabi bosszankodik, hogy pont ez jutott nekünk. Minden fájás csúcsán „kiakad”, és egy éleset, erőset sípol, amíg meg nem nyom rajta egy gombot. Elég zavaró. Letelik a 15-20 perc, felállok. Csorog a víz, Gabi mondja, mostantól ez így lesz. Kapok a két lábam közé papírvattát. Zavar, nem tudok hogyan mozogni tőle, hogy ne essen ki. Időnként Gabi cseréli. Máskor szól, hogy cseréljem én. Nehezen boldogulok. Hova kell dobni? Hol van új? Nem tudok befelé fordulni ezektől a problémáktól. Befelé figyelek. Egyre jobban fáj. Ha jön a fájás, elkezdem a tanult vajúdó légzést. Kigyakorolom, már egész jól sikerül mindig, és amikor sikerül, sokkal kevésbé fáj. Erre koncentrálok. Elveszítem kapcsolatomat az idővel. Eleinte Gábor kezét szorítom, de inkább csak ront a helyzeten. Elengedem hát, becsukom a szemem, lélegzem szabályosan. Nagyon fáj. Szünet. Új. Alig bírom elviselni. Jó, gondolom magamban kettő között, akkor átadom magam a fájdalomnak, hadd ragadjon el, és lesz, ami lesz. Jön, lélegzem, hagyom magam, amennyire tudom, a kilégzéssel hang is jön, és emelkedik fel a két kezem. Gabi időnként rám szól, hogy eresszem le a vállam. Segít, érzem, igaza van, hiszen pont elengedni szeretném magam, és ha fönn a vállam, akkor feszült vagyok. Igyekszem magamtól is leengedni, de néha így is szól. Így csinálom ezentúl. Érzem, ez most jobb, de az elviselhetőség határán van. Általában innen, néha túl – akkor, amikor nem sikerül a légzés. Akkor iszonyú. Fokozódnak folyamatosan a fájások – gyakoribbak, hosszabbak és erősebbek. Akkor kell nagyon koncentrálnom, amikor kezdődik. Ha akkor nem sikerül ráállnom a bevált légzésre, később, amikor már erős, nem tudok bekapcsolódni. Lemaradok, és úgy érzem, megőrjít a fájdalom. Egy ilyennél már nem bírom, rádőlök a szülőágyra, azon fetrengek, és mondom kínomban: „Fáj!!!” Gabi sürgetően mondja: „A légzésre figyelj, a légzésre figyelj!” „Másra sem figyelek!” – mondom. Elmúlik ez is, a következő újra sikerül. Nagyon kell koncentrálnom hozzá. A gép közben nem alszik. Rá vagyok kötve, csak egy talpalatnyi helyen mozoghatok. Belenyugszom, nem érzem, hogy zavar. Meg sem javult közben a gép, tehát minden fájás tetőfokán sípol. Őrjítő! Gabi mindig ugrik, hogy megnyomja, de amint megszólal, úgy érzem, megőrülök. És ez így megy, kérlelhetetlenül, mindig. Kipróbálom Gabi javaslatára a labdát is, de azon csak még jobban fáj. Elfelejthetjük. Marad az állás, légzés, kézemelés és a hang. Közben időnként fel kell ülni az ágyra, hogy írhasson a gép. Gabi mondja, kell a papír. Aztán újra leszállok, mert állva sokkal jobb. Próbálkozunk közben Gáborral ezzel-azzal, de nem bírom elviselni, ha hozzámér. Hát csak ott van, és az nagyon jó. Ha Gabi nincs bent, lenyomja a gépet, itat, százszor is, ha kérem, fél mozdulatból is ért, mit szeretnék. Egyszer kontrakció közben valaki hozzáér a hasamhoz. Borzalmas! Csukott szemmel ellököm a kezét! Azt gondolom, Gábor. „Jó, jó, jó.” – mondja Gabi. „Ó-ó!” – gondolom, akkor vele voltam goromba, majd megrántom a vállamat, mindegy, ő se nyúljon hozzám. Bejön az orvos. Felfektet. Szóljak, ha jön a fájás, akkor fog vizsgálni. Fekszem hanyatt, jön a fájás – jaj, de rossz így! Szólok. Vizsgál. Kifejezhetetlenül borzalmasan fáj! Úgy érzem magam, mint akiben kést vájkálnak. Alig haladt valamit a méhszáj. Micsoda? Ez kétségbe ejt. Azt gondoltam, jól haladunk, fáj, persze, hiszen szülés, minden rendben. Azt mondja,

  153

rövid idő múlva visszajön, megnéz újra. Előre félek. Újra jön. Felfekvés, szóljak, ha jön. Ez nagyon szadista! Még én szóljak, önként, hogy mikor nyúzzanak meg? Szólok, vizsgál, vonaglok, szorítom Gábor kezét. Nem haladt. Azt mondja, feszes a méhszáj. Kéne méhszájlazító. Az egy fájdalomcsillapító injekció, az leállítja a dolgokat, ellazul a méhszáj. Utána oxitocininfúzióval újra kell indítani. Mindent elmagyaráz. Választhatok, hogy így legyen, vagy még várjunk. Jólesik, hogy mindent elmagyaráz, hogy választhatok. Választok. Várjunk, folytassuk így. Szeretném, ha menne magától. Bízom benne, hogy menni fog, Gabi is támogat, látom, ő is így látja jobbnak. Kimegy. Kis idő múlva visszajön. Kérdezi Gabit, megkaptam-e már az injekciót. Nem. Visszafojtva ráripakodik – adja már be, ki fogok fáradni. Gabi még sertepertél, amíg tud, aztán nincs más hátra, beadja az enyhébbet a jobb csípőmbe. Nem hat, minden megy tovább ugyanúgy. Marad az erősebb. Ugyanoda kérem. Az hat. Lenyugszik az egész folyamat, majd le is áll. Felülök az ágyra, hogy írhasson a gép. Elalszom, pihenek. Bejön az orvos. Bekötik az infúziót. Előre féltem ilyesmitől, de most semmi különös nincs benne. Rezignált vagyok. Mondják, mostantól nem állhatok fel. Beszélgetünk az orvossal. Mondom neki, milyen jó, hogy elmond mindent előre, és hogy választhatok, ha lehet. Mosolyog, amennyire bír. Kér, szóljak az összehúzódásoknál, hogy be tudják állítani, mennyi oxitocin csöpögjön. Szólok. Egyre erősebbre állítják, de az eredeti érzések már nem jönnek vissza, ez már nem olyan erős. Időnként lefektetnek, vizsgál, fetrengek, szorítom Gábor kezét. Ezek rettenetesek, kétségbeejtőek, és előre félek tőlük, de egyébként csak rezignált vagyok, történnek velem a dolgok. Vizsgálat után kétségbeesetten kérem mindig, hogy állítsák vissza az ágyat ülősre, mert feküdni iszonyú. Gábor azonnal visszaállítja. Egyszer szólok, hogy még jobban állítsák, de valaki félreért és fekvősebb irányba állítja. Közben már egy kontrakció közepén vagyok, teljesen kétségbeesek. Gábor azonnal szól, kapja-fogja a távirányítót, állítja, ahogy én szeretem. Azért csak beerősödik rendesen. Mondják, nyomhatok, ha úgy érzem. Nem érzem úgy, de kipróbálom, hiszen azért jöttem, nem? Mikor rányomok, még jobban fáj. Ez meglep. A felkészítésen azt mondták, a kitolás már nem fáj. Megy így egy pár, aztán rám szólnak, forduljak az egyik oldalamra, emeljem fel a felső lábam, és ha jön a fájás nyomjak. Csináljak így néhány fájást, majd másik oldal következik. Magyaráznak valamit, hogy ettől helyezkedik a baba, vagy mi. Nem egyszerű megcsinálni, és persze nagyon fáj. Fáradt vagyok, nehéz forogni a szűk ágyon a nagy hasammal, a CTG-vel és az infúzióval. Gábor segít, tartja a lábam. Néhány forgás után vizsgálat. Szokásos terror. Már úgy érzem magam, mint egy félig leölt szarvasmarha, akit direkt kínoznak. Hanyatt maradok, mondják, a következőnél nyomhatok. Gábor segít tartani a fejemet, egyik oldalról áll Gabi, másikról a doki. Derekukkal felnyomják a nyakamba a két lábamat, ez nagyon meglep, de nem tartom rossz módszernek. Tetszik közöttük az összhang. Nyomok, próbálok úgy, ahogy tanultuk a felkészítésen. Nem sikerül az elsőre, de néhány után ráérzek. Meglep, hogy fáj. Jön a fájás, mint eddig, rányomok, akkor még jobban fáj, így minden erőmet össze kell szednem, hogy a fájdalom ellenére még-még-még nyomjak. Azért sikerül. Azt mondják, jól csinálom. Azt mondja Éva, férfi segítségre lesz szükség. Kiszólnak az ajtón, látom, hogy kint világos van a neontól, itt kellemes a félhomály. Bejön egy helyes fiatal orvos, akit a felkészítésen már láttam. A bal oldalamra áll. Mondják, ő is nyomni fogja a hasamat a következőnél. Jó – mondom, és nagyon szimpatikus az orvos, helyes és bíztató, ahogy mosolyog. Jön a következő, fej fel, lábak fel, nyomok, ő is nyom. Nem vészesen rossz, csak borzalmasan fáj. Közben gátmetszés is volt, szóltak előtte, de nem éreztem.

  154

Szünetben erőt gyűjtök. A férfiorvos szemébe fúrom a tekintetem. Visszanéz, mosolyog, sok erőt kapok onnan. Jön a következő. Újabb szünet, erőgyűjtés, a férfi még meg is dicsér. Következő. Egyiknél megszületik a baba. Nem érzek belőle semmit. Azt mondják, el kell látni, ezért elvágják a köldökzsinórt, és nem kapom a hasamra. Jó, hát lássák el! Látom, hogy a gyerek köré gyűlnek a sarokban, és csinálnak valamit. Fekszem. És kész. Nem sok maradt belőlem. Mondom, milyen kicsi a hasam – és csodálkozom. Gabi figyelmeztet, hogy nono, és érzem a hangján, hogy biztos nem olyan kicsi, de nekem ez most akkor is kicsi. Gabi a köldökzsinórral kihúzza belőlem a lepényt, megmutatja. Gábor is nézi, mond rá valamit, én alig látom a fáradtságtól. Egy idő múlva felmutatnak ruhástul egy babát, hogy nézzem meg, és most viszik inkubátorba. Elviszik, Gábor megy vele. Ez kicsit nyugtat, de rettenetesen egyedül maradok. Mintha levágták volna a felemet. Hol van??? Kiáltani szeretnék a semmibe, amiben vagyok. Hol a kisbabám??? Hol vagytok??? Elveszítem a kapcsolatot mindennel, vákuumban vagyok, félig meghalok. Gábor egy idő múlva visszajön, de mégis távol van minden. Tudom, hogy fiú? – kérdi. „Most már tudom.” – felelem – „Akkor Bence!” 5. Nem én táncolok (Cserne) Olyan rég volt. Fura most odagondolni. Vadi ismeretlen helyzetbe került magamra. Hideg téli nap. Délelőtt még szalonnát vettem a túrós csuszához – ami sosem készült el. Időnként az a fura húzó érzés a derekamban. Már régóta vártuk. Mennyi ideig lehet „mindennaposnak” lenni? Szerintem nagyon sok napig. De a „mindennapból” tényleg, igazán „az” a nap lett. Éjjel elfolyt a magzatvíz. Ébren voltunk. Várakoztunk. Izgatottan. Ráadásul valami szülős műsor ment a tévében. Nevetgélve néztük. Hogy majd mi mennyire nem így fogunk szülni. Milyen nagy lesz a kontraszt otthon meg a tévében látott kórház (szülőszék, „nyomjon, kakiljon a lepedőre, anyuka”…) között. Hívtuk Ágit. Hamar megjött. Meg a mamám és a nővérem is. Mikor megérkeztek, én már meztelenül táncoltam ide-oda. Kívülről rá is csodálkoztam erre. Milyen fura lehet úgy odaérkezni, hogy én ruhátlanul vagyok, már benne a folyamatban. Ők meg az utcáról belépve, dimenzióváltásban. Áginak SMS-e jött. Elfolyt Dorka magzatvize. De mondja: nyugi, nem biztos, hogy be is indul. Lehet, hogy még van idő. Eszembe jut, hogy egyazon napon tudták meg – Ági és az én mamám is –, hogy unokájuk lesz. Hát egyazon napon fognak megszületni is. Öt perc múlva telefon. Dorka az. Kezdődik. Ági odajön. Elmondja, mi a helyzet. Neki mennie kell. Akarok vele menni? Én értem. Mondom, menjen csak. Ott a helye. Én maradok. Nekem jó a másik Ági is. Másik Ági érkezik. Nem ismerjük egymást. Én a vízben fekszem. Kérdezget, puhatolja, nem lesz-e gond most az „ágicsere”. De őszintén – nem érdekel. Semmi. Nem én vagyok ott. Nem is valaki más. Inkább valami egyszerűbb. Állatiasabb. Elemibb. Táncolok. Fáj. Éneklek. Arabul. Egy szót sem értek. De ez jó. Körbe-körbe. Kicsit mindig előrébb. Hosszú. Órák telnek el. Világosodik. Ó, MOST menjünk be kórházba, és valaki fejezze be helyettem! Persze, tudom, hogy nem lehet. Azon a ponton már túl vagyunk. Hiszen mindjárt itt van. Guggolok az ágy előtt. És kiszakad belőlem. Az én pici lányom. Micsoda megkönnyebbülés! Húsz évemnél is fiatalabb vagyok hirtelen. Nevetgélek, fura eufórikus rózsaszín szemüveg.

  155

Hatalmas babácska. Méhlepény is megvan. Mindenki örül. Nevetünk. Ahhoz sincs erőm, hogy a lábam oldalra döntsem. Remegek minden ízemben. Aztán mintha vécére kéne mennem. Kérem, hogy segítsenek. Ági rögtön tudja, hogy valami nem stimmel. Ilyenkor már nem maradhatott bennem semmi. Felülök. Jól sejtette. Nem stimmel, hogy nagy adag vér dől ki belőlem. Valami nagyon nem stimmel. Infúzió, telefon. Ágit hívják először. Jön. (Egyszerre születtek tényleg az unokák.) Jön. Kis vita a fejem fölött. Dühös vagyok. Nem megyek kórházba! Haragszom. Nem megyek! Mint egy dacos kiscsikó. Nem, mint egy felnőtt nő. Egy ANYA! De itt nincs kérdés. Jönnek a mentősök. Átbillenek a tiltakozásomon. Nevetek a helyzet abszurditásán. Hogy itt fekszem ruhátlanul, véresen, hordágy, mentőautó egészen az utca végéig – ott a kórház. Kacarászom. Még mindenki kedves hozzám. Cserit hozzák velem, Ági is végig mellettem marad. Mint egy néma, hősies Őrangyal. Kórházban vagyunk. Ő az egyes számú közellenség. De nem tágít mellőlem. Tesznek ide-oda, meggyötörnek, durván beszélnek. Üvöltök, úgy fáj. (Mi ehhez képest az áldott szülés?) „Maradjon csöndben! Ez nem fáj!” Ó, hogyne doktor úr, biztosan igaza van… Jó sokáig tart a kínzás. Ági áll a falnál, kitart mellettem. Nem szól, csak néha egymásra nézünk. Örülök, hogy csak velem volt baj. Cseri tökéletes és jól van. De én csak maradjak benn. „Az otthonszülős.” Csak így szólítanak. Bár tudnék hálás lenni, hogy volt hova jönni, hogy van már modern orvoslás. Ezért van a kórház és a mentő. Hogy szükségben segítsenek. És nekem szükségem volt rá. És segítettek. De ebben az állapotban teljesen felborult a mérleg. Semmit sem ér a szememben a segítség – jó szó, emberség, empátia híján. Aztán, amikor mindenen túl vagyunk, fekszem egy ágyban, odahozzák Cserit. Sok vért vesztettem. Nincs erőm vele lenni. Fekszem. Alszom. Cseri mamám kezében. Az első éjszakát nélkülem tölti. Még jó, hogy az első napot szinte átalusszák. Én sírok. Kinézek az ablakon a harmadik emeletről. Lent ott a világ, ahol jönnek-mennek. Az utca végén ott az otthonom. A csönd, a dolgaim. Én meg itt egy kórházi szobában, a babám nélkül. Kislány sodródik ide-oda a hullámok hátán. Nem én akartam. Nem én táncoltam. Nem én szültem. Nem én nevettem. Nem én véreztem. Nem én sírtam. De annak, aki most vagyok, annak mindez az útja volt. Sodortatni, vért veszteni, kislányt szülni. Lassan felnőni. Magammá lenni. Mostani magammá. Mert mindig van még tovább… 6. Ma az ég és a föld összeér (Sámuel születése) Szép szeptemberi nap. Ez a nap is úgy kezdődik, mint a többi. Fél nyolc-nyolc óra körül lehet. Liliom kislányom (26 hónapos), aki szintén otthon született, a szokásos reggeli szertartását végzi az ágyban: hozzám bújva szopizik. (A várandósság alatt végig szopott, pedig semmi tej nem jött már, de őt nem zavarta.) Jók ezek a reggelek, amikor nem kell sietni, lehet kicsit pihengetni. Jönnek a szokásos kontrakciók is, már egy-két hónapja gyakran jelentkeznek, főleg az utóbbi hetekben. Nem tulajdonítok neki jelentőséget, csak „gyakorlatozik” a méhem. De egyszer csak egy pattanást érzek alul, mintha erőteljesen meglökte volna a gátamat a kis magzatom. De ismerős ez az érzés… Liliomnál is így indult, csak ott sokkal erősebb, fájdalmasabb volt. Igen erős méhösszehúzódások következnek, elkezdek vacogni, remegni, és valami kicsordogál belőlem. Csak nem a burok repedt meg? Kijött a nyákdugó? Na, gondolom, ennek fele sem tréfa… Egyszer csak valami különleges, földöntúli érzés töltött el: Igen, ez az a nap, most, ma indul a nehéz útra az én pici babám.

  156

Még kicsit maradok az ágyban, hagyom a „nagyot” szopizni, talán ez az utolsó napunk így együtt, kettesben, így, hogy nem kell még „osztoznia” rajtam senkivel. Szegény, nem is sejti, milyen nagy változás következik be az életében. És, hát az enyémben is… Egy idő után már fölkelek, szerencsére van alattam egy nagyméretű textilpelenka, így nem lett nedves az ágy. (Pontosabban egy óriási matrac, amin mindannyian alszunk.) Kimegyek vécére. Enyhén véres ez a víz, de semmiképp sem zavaros. Rendbe teszem Liliomot is (átöltöztetés, pelenkacsere), talán ma már az orrát sem kell leszívni. Hetekig náthás volt ugyanis, velem együtt. Egyik kívánságom az volt, hogy mire a baba megszületik, keveredjünk ki a náthából. Ez (is) teljesült. Még rendszertelenek az összehúzódások, szerencsére kis- és nagydolgot is sikerül még elvégezni a vécén, amit Liliomnál nem tudtam, mert ott azonnal kétpercenkénti kontrakciókkal indult, iszonyú intenzíven, így akkor már semmit sem tudtam csinálni. Meg kéne még etetni-itatni Liliomot. És a Három kismalacos kirakót is rakjuk ki, kéri. (!?) Úgy érzem, ez a mai napon már meghaladja az agyi kapacitásom. A tudatom kezd beszűkülni, és egyre azon gondolkodom: Telefonáljak? Ne telefonáljak? Mikor telefonáljak? Kinek először? Még nem. Várok, hátha nem is történik semmi. Elkezdek pakolászni. Jaj, de nagy a rendetlenség mindenhol! Azért az Áginak mégiscsak kéne már szólni… Kilenc óra körül felhívom. Jelentkezzek majd, ha lesz változás, illetve óránként, mi a helyzet. Még mindig rendszertelen. Kéne szólni a szüleimnek is. Liliom náluk lesz majd a megbeszélés szerint a szülés ideje alatt. Édesanyámnak szólok először: valami kétségtelenül elkezdődött. Még nem kell jönni, majd szólok, hogy mikor vigyék el Liliomot. Először is a kislányom cuccait pakolom össze: váltóruha, ha pisis vagy vizes lenne, pelenka, kirakó, mesekönyv, filctollak stb. Aztán mi is kell a szüléshez? Átfutom a listát, és mindent a nappaliban halmozok fel egy kupacba. Nekiállok emberi állapotokat teremteni: szétszórt játékokat elrakni (a nappali egyben Liliom játszószobája is), összesöpörni, elmosogatni, tiszta ruhákat elrakni stb. Jaj, csak legyen időm még mindent elrendezni! Sikerült a tűzhelyet is lepucolni, konyhakövet felmosni, kádat újra kisikálni. Milyen jó, hogy vasárnap mégsem jöttek a vendégek, és ki tudtam takarítani, magos zsemlét tudtam sütni és egyebek. Szólok édesapámnak, hogy Liliomot mégiscsak el kéne vinni, mert addig nem „mernek” jönni a rendszeres kontrakciók. Nem tudok addig befelé figyelni. Jön, elviszi. Most már egyedül vagyok, kicsit összeszedem magam. Még nem végeztem a tennivalókkal, így továbbra sem rendszeresek a kontrakciók. Ágit hívom, mondom, nem sürgős, ráérnek még. Édesanyám dél körül jön, itt akar lenni addig, amíg egyedül vagyok. Hátha szükségem van valamire. Nagyon rendesek a szüleim, mindig mindenben számíthatok rájuk, sokat köszönhetek nekik. Már minden összekészítve, csak várunk. Csendes és csodálatos ez a várakozás. Valami megfoghatatlan békesség és nyugalom tölt el. A kontrakciók tízpercenként jönnek, majd ötpercenként. Eszembe jut, ennem kéne már valamit. Néhány barackot, többet nem merek, nehogy ez akadályozzon szülésnél. Kimegyünk a kertbe. Süt a nap. Időnként eltakarják a felhők, kicsit hűvös van. Nagyon jó itt kinn. Ez a mi saját kertünk, ez a mi házunk. Nem kell elmenni sehova. Itthon maradunk. Jó, hogy kiköltöztünk ide falura, sokkal nyugalmasabb, mint a városban. De jó, hogy nem a negyedik emeleten, albérletben kell szülnöm, mint először… Be kéne fűteni, szüléshez nincs elég meleg. Lemegyek a pincébe a gázkazánhoz. Szét van szedve, azt se tudom, hogy üzemeljem be. (Később kiderült, mikor Attila, a férjem hazaért, hogy nincs is feltöltve a rendszer vízzel.) Áthívjuk a szomszédot, tudja-e, mit lehetne kezdeni vele. Nekik másmilyen van. Inkább nem nyúlunk hozzá. Attila a héten nyirokmasszázs-tanfolyamon van Budapesten. Ezen izgultam, nehogy pont akkor legyen szülés. És ma még csak kedd van… Szegény, hajnalban kel, és csak este ér haza. Mégiscsak kéne már szólni neki, hátha előbb haza tud jönni. Jó lenne, ha itthon lenne

  157

ő is. Délután kettőkor szólok neki. Nem veszi fel, biztos tart még a tanfolyam. Kicsit később visszahív. Mondom: elkezdődött, szóltam Ágiéknak is, jöjjön haza hamar! Szerencsére elérte a háromórás vonatot. Tovább vajúdgatok. Adok magamnak egy beöntést, így nyugodtabb vagyok. Már kezd erősebb, fájdalmasabb, mélyebb lenni. Egyszer fázom, egyszer kipirulok, melegem lesz. A kertben vagyok, arcom a nap felé fordítom, átszellemülök. A kontrakciókor négykézlábra ereszkedem a fűben, hintázom előre-hátra, belemélyedek. Aztán felállok, tovább sétálgatok. Végignézek a kerten, hova milyen emlék fűz. Ami eddig volt, az most megszűnik, valami új jön. Persze, tudom, minden itt marad, de sose lesz többé olyan, mint régen. Ma meg kell halnom, hogy egy új ÉLET megszülethessen. Erre készülni kell. Körülöttünk minden úgy zajlik, mint máskor, senki nem tud róla, hogy mi készül. Senki nem tudja rajtam kívül, hogy ez nagy nap lesz, itt valami történni fog. Valaki elindul, világra jön, véglegesen, visszavonhatatlanul. Vállalva a földi lét minden örömét és fájdalmát, és mivel megszületik, egyszer meg is kell halnia. Hogy aztán majd az öröklétben folytatódhasson az élete… A szülés, születés a legmisztikusabb dolog a világon. Sokkal misztikusabb, mint a halál. Bár a kettő nagyon közel áll egymáshoz. A szülésélmény halálközeli élmény. Ezt az első szülésemnél megtapasztalhattam. Az égen mégiscsak van egy jel: egy szivárvány jelenik meg a dombok előtt, a szántóföld fölött, amire rálátunk a házunkból. Egészen a földig hatol. Benn, az anyaföldben ér véget. Ma az ég és a föld összeér. A Bibliában akkor jelenik meg a szivárvány, amikor Isten szövetséget köt népével… Sámuel lesz a neve, ha tényleg fiú lesz. A név jelentése: Isten meghallgatott. A névválasztásnak külön története van. Nem véletlen. Már az első gyerekemet így hívták volna, ha fiú lett volna. Mert vagy tíz éven keresztül nem volt peteérésem, nem is menstruáltam, csak néha, gyógyszerrel, a női hormonok valahogy sehol se voltak. Engem Isten gyógyított meg, ima és közbenjárás által. Valóban meghallgatott. Dicsőség és hála Neki! És persze hála a férjemnek (akit szintén Istentől kaptam), mert akkortájt jöttem rendbe, amikor megismerkedtünk. A nőgyógyászok nem tudtak segíteni, nekem rá volt szükségem… A teraszról nézem a szivárványt. Már csak csukott szemmel és négykézláb vagyok képes megélni az összehúzódásokat, mert egyre erősebbek és hosszabbak. Örülök, hiszen minden kontrakcióval közelebb a kisbabám. Ágiéknak szólok: Most már el kéne indulni, hogy időben ideérjenek, kezd komolyra fordulni a dolog… Ági ígéri, elindulnak 20 perc múlva, sietnek. Juli is jön, nagyon örülök, hogy tud jönni. (Azt hiszem, bábainas minőségben is jön.) Ő volt először is a doulám, őt kértem ismét, hogy velem legyen a szülésnél. Hozzá jártam „feldolgozni” előző szülésemet, amit kudarcként, csalódásként éltem meg. Sokat segített a vele való beszélgetés. Zenét kezdek hallgatni. Több CD-t is idekészítettem pár napja. A pánsíposat választom. Kellemes, ellazító dallamok, sok emlék fűz hozzá. Szép is, fájdalmas is. A többi CD-t aztán elfelejtjük betenni később, mert felgyorsulnak az események és nem is jut eszünkbe. Attila is hazaér délután öt óra körül, édesapám eléje megy az állomásra, kocsival hazahozza. Liliomra addig a nővérem vigyáz. Szüleim hazamennek. Kiteszem a kapura a gólyát, jelezvén: Itt megszületik valaki. Attila feltölti a fűtésrendszert, és mire megérkeznek Ágiék, elindítja a fűtést. Hat órakor megérkeznek Ágiék. Üdvözöljük egymást. Most már teljesen megnyugszom, tudom, a legjobb kezekben vagyok. Megmutatom a szülőszéket, amit egy asztalossal csináltattam. Pénteken érkezett meg, épp időben. Tetszik nekik, jónak találják. Megnyugtat, hogy van saját szülőszékem. Már szinte állandóan kontrakcióim vannak, egyre intenzívebb, egyre tovább tart. Mivel látják, hogy négykézláb helyezkedem szívesen, így felhuzatolnak néhány nagyobb párnát „vízhatlanra”, hogy azon térdeljek kényelmesen. Micsoda figyelmesség! Olyan jó, hogy már

  158

itt vannak, hogy ŐK vannak jelen a szülésemnél! Juli vérnyomást mér, szívhangot hallgat. Minden rendben. Nincs bennem félelem. Megágyaznak, megmutatom, mit hol találnak, ami a szüléshez kell(het). Megvizsgálnak. Megkérdezem, mennyire vagyok kitágulva. Ági mutatja és mondja: felére. Beülhetnék-e egy kád vízbe? Kérdezem. De Ági talán még előbb is felajánlja ezt a lehetőséget, mielőtt még kérdezném. Készül a vizem. Már nagyon várom. Talán 15 éve utoljára, hogy kádban fürödtem. Mindig zuhanyozni szoktam. Szép nagy, világosbarna kádunk van. Ennél jobb már csak egy mélyebb medence lenne… De örülök ennek is. De jó, hogy még egyszer kisikáltam a kádat! Akkor még nem tudtam, milyen nagy esemény színtere lesz a fürdőszoba… Megkértem Attilát, még egyszer, utoljára, fényképezze le a pocakomat. Már hetek óta mondom neki, most végre megörökíti. Itt, a fürdőszobában, mielőtt a kádba lépnék. Beleülök a kádba, jólesik ez a meleg víz. (Csak sajnos, elfogyott a bojler tartályából, újra kell melegíteni, egy darabig nem jön. Így utánpótlásként, amikor hűl a vizem, fazékban hoznak forró vizet, elkevergetik.) Kérdezik, nem zavar-e a nagy fény. De igen. Attila hoz zöld gyertyákat, a kád végébe teszi. Attila itt van velem kicsit. Már se látok, se hallok, nem tudok beszélni se. Ágiék nem zavarnak, kinn vannak az étkezőben, Attila kínált nekik enni-innivalót. Ági mondja, szóljak, ha szükségem van valamire. Már olyan erősek a kontrakciók, hogy el kell fordulnom oldalra, bele kell kapaszkodnom a kád szélébe. Nem jó ülni, de nem akarok kiszállni, mert akkor fázom. Legjobb lenne most is négykézláb, csak akkor nem venne körül a víz. Attila simogat közben, velem van. Aztán kimegy valamiért ő is. (Talán azért, mert elkezdtem hangot adni, vagy forró vízért, már nem emlékszem.) Egyszer csak valami elementáris erővel fellépő kontrakciót érzékelek. Már határozottan ki kell adnom hangot. Nem is tudom, milyen hangot adhattam ki, de erre már bejöttek. Azt hiszem, azt mondták: Jön a gyerek! Jó volt hallani. Egyre erősebb késztetést éreztem arra, hogy nyomjak. Ilyet még sose éreztem. Nem tudtam nem nyomni. A pici Sámuel nyomult előre, muszáj volt segítenem neki. Azt akartam mondani, hogy nagyon kell kakilnom, de nem tudtam már beszélni, előtte is csak annyit nagy nehezen, hogy fázik a hasam. Locsolgatták meleg vízzel. Furcsa, mikor az ember kívülről hallja a saját hangját, ami nem hasonlítható semmi eddigi ismert hanghoz, olyan állati, olyan ösztönös, olyan nyögő torokhang. Ez a hang egészen mélyről jövő, ősi. Tényleg én adom ki? De jó, hogy itthon nyugodtan adhatok ki hangot, nem kell semmit visszatartani, vagy attól tartani, ki mit szól. Jó így szabadon, gátlások nélkül, mikor tudom, elfogadnak, nem kell senkinek semmiben megfelelnem. És igen, most éreztem azt az ERŐ-t, amit előző szülésnél nem éreztem. Igen, eljött, megjött az az ERŐ, ami kozmikusan, természetfölöttien összeköt, egybekapcsol minden asszonyt, aki valaha szült a Földön… De nagyon vágytam erre, hogy egyszer átéljem, megéljem ezt az ERŐ-t, ami ilyenkor eljön az asszonyokhoz, és magával hoz egy gyermeket… Már csak befelé figyelek, nyomok, és közte pihenek. Bíztatnak. Már ott van a feje, ha akarom, megfoghatom. Akarom. Csodálatos. Már itt van, már jön, megállíthatatlanul. Van értelme és tudok is nyomni. Hiszen van ERŐ-m. Istentől jön, tudom, nem vagyok egyedül, felülről is segítenek és itt a Földön is, ezért vannak itt velem. Biztonságban érzem magam, mindenki itt van, akire szükségem van. Valaki megsimogat. Nagyon jólesik. Nem tudom, ki volt, csukva a szemem, de köszönöm. Próbáljak kicsit a lábamba kapaszkodni, hallom Ágit. Valaki alátámasztja, tartja a fejem is. Ilyen félig ülő-fekvő pózban nyomok a kádban. Már nincs megállás, ki kell jönnie. Most semmi nem számít, koncentrálok, nyomok teljes erőbedobással. Szívhanghallgatás. Jó. De a baba már nagyon szeretne kijönni. Rendben van, Sámuel, segítek neked.

  159

Locsolgatnak meleg vízzel, hogy ne fázzak. Végig a meleg esik jól. Juli védi a gátam (ezt utólag tudtam meg, mivel már ki se nyitottam a szemem). Még nyomok párat, egyre erősebben, de a késztetés is megvan hozzá. És egyszer csak érzem, csúszik ki a baba, jön ki a szülőcsatornán, érzem, ahogy halad. Nem is feszül úgy a gátam, olyan elviselhetetlenül, mint az első szülésnél. Kicsúszott. Megkönnyebbülök. Olyan hihetetlen. Én szültem. Megszültem. Egyedül. (Persze, nem úgy értem, hiszen itt vannak, segítenek, de mégis…) Ági gyorsan leszívta a légutait (úgy emlékszem), majd meg is foghattam. Milyen hamar kijött! Szinte csak most ültem bele a kádba…(este hét-fél nyolc között zajlott mindez). Kicsit sírdogál, magamhoz ölelem… Gyönyörűséges… Bárcsak megállna az idő, és ez a pillanat örökké tartana… Mintha rövid lenne a köldökzsinór. De megoldható. Mármint a szoptatás. Próbálom mellre tenni. Kicsit keresgél, de aztán sikerül. Megnézem, tényleg fiú-e? (A 32. héten azt mondták ultrahangon.) Igen, ott van a pici „ormánya” a két lába között. (Én legalábbis így hívom, szeretem az elefántokat.) Ő az, valóban ő az, az én fiam, Sámuel. Még sokáig bent vagyunk a kádban. Locsolgatják a kicsi fiam, nehogy megfázzon. Tartom a karomban, és még mindig nem tudom elhinni, hogy már meg is szültem. (Első szülésemnél kb. négy órát tartott a kitolási szak.) És lám, Sámuel nézeget, kíváncsian körülnéz nagy szemekkel. Nem zavarja erős fény, félhomály van, víz és meleg. Igazi „gyengéd születés”! Hát szia, szia! Csak ennyit tudok mondani… Jó itt lenni. Együtt, hármasban, örülünk. Magunk vagyunk kicsit. Lassan meg kéne szülni a lepényt is. Nyomok egyet-kettőt, a csücske még bent van. Egy kis csavargatással sikerül az egészet szépen, épségben kisegíteniük. Később Attila elássa a kertünkben egy barackfa tövébe. Elég hosszan pulzál a köldökzsinór. Ági mondja, fogjam meg, figyeljem, honnantól nem pulzál. Megfogom, érzem a lüktetést. Még össze vagyunk kötve. A köldökzsinórt Attila vágja el, ott, ahol már nem lüktet. Egész hosszú csonk marad. Lassan ki kéne mászni a kádból… Odaadom a picurkámat Attilának, gondolom, megtörlik, bebugyolálják, amíg kicsit lezuhanyozom, törölközöm. Ági segít, betétet, bugyit adnak, mondom, hol van. Ági megtörli a lábam, mielőtt kilépek. Ez a szolgálat. Ez, ahogy ők körülveszik, segítik, kísérik az embert, kitalálják és teljesítik szinte minden szükségletét. Ezt a figyelmes szolgálatot, alázatot érzem végig, mintha anyám lenne… Pedig hány szülésnél végzi ugyanezt, hány szülésnél tölti be ezt a fontos szerepet… És mégis, az ember mindig úgy érzi, hogy ott és akkor személyesen neki szól ez a figyelem. Hálával, szeretettel gondolok rájuk, amíg élek. Bemegyünk a szobába, lefekszünk a babával, összebújunk, pihenünk, szoptatni próbálom. (Fekve, sajnos, még nem tudja bekapni, ülve sem könnyen, de nem adom fel.) Kapok Árnikát. Vérnyomás- és pulzusmérés, minden rendben, mintha semmi nem történt volna. A gátam is szinte teljesen ép, nincs vele semmi teendő. Még kicsit beszélgetünk. Odaadom nekik a szülőszéket, hátha tudják valahol, valakinél használni. Nekem most úgysem kell egy darabig. Megígérik, hogyha újra szülök, nálam lesz. Igen, szeretnék még szülni. Szeretném átélni újra és újra ezt a csodálatos élményt! Akár holnap is szülnék, olyan jó volt. Pedig rettenetesen fájt. De jólesett. Végtelenül sajnálom, akinek ez a csoda nem adatik meg. Szegényebb marad. Elmennek. Egy másik szüléshez, ami velem egy időben indult, csak hozzám jöttek először, mert előbbre tartottam. Hogy van erejük, energiájuk hozzá? Nem tudok betelni a csodával: sikerült szülnöm, minden beavatkozás nélkül… Persze, szükségem volt rájuk, a szakértelmükre, tudásukra, és nem utolsó sorban az emberségükre, megértésre, elfogadásra, az általuk nyújtott biztonságra, melegségre. Amit jólesett megtapasztalni… Hát nem volt szükség papírvattákra, illóolajokra, borogatásra, szülőszékre stb… Környezetbarát szülés volt. Nem hagytunk „szemetet” magunk után… Csak egy kád meleg víz kellett… Mindig is vízben szerettem volna szülni… Hála Isten, sikerült.

  160

Telefonálgatunk mindenkinek, aki számít. Liliomot hazahozzák. Teljesen megkergül. Ugrál az ágyon. Majdnem összenyomja örömében a kistestvérét. Szemléli, tapogatja, csodálja. Alig tudjuk elaltatni… De mi se tudunk aludni. Attilának muszáj, holnap tanfolyam lesz. És egész héten. Kezdek kijózanodni, nekilátni a tennivalóknak. Bepelenkázom, felöltöztetem Sámuelt, Liliomot is. Sok feladat, nehézség, de öröm is vár ránk… Eljönnek a hétköznapok, de a csoda mindörökre megmarad, velünk marad. Köszönöm. Hogy nemcsak TÚLéltem, hanem ÁT- és MEGélhettem. Összegzésként annyit jegyeznék meg: az első szülésnél semmi sem úgy történt, ahogy elképzeltem, ahogy szerettem volna. A második szebb, jobb, idillikusabb volt, mint amit valaha is elképzeltem, hogy velem megtörténhet… Nem gondoltam, hogy ez valaha velem is megtörténhet. Az első szülésnél szinte maga volt a pokol a hosszú, eredménytelen, erő híján erőltetett négyórás kitolási szakasz, és a félelem, hogy nem sikerül. A másodiknál maga a mennyország, amikor megtapasztaltam az erőt, azt, amikor minden jön magától. Mindig is erre vágytam, hogy megtapasztalhassam ezt az érzést, ami szükséges ahhoz, hogy normális, egészséges nőnek érezzem magam, aki a természet rendje szerint „jól működik”. Az első szülés után azt gondoltam, én nem vagyok normális nő, nem működik úgy a testem, ahogy kellene, hogy nem vagyok képes segítség, beavatkozás nélkül szülni. (Akkor a végén, mert nem ment másképp, volt egy kis gátmetszés is, mert Liliomnak minél előbb ki kellett jutnia.) És az első szülésnél nem hittem el, hogy tényleg ki fog férni azon a pici lukon. Már tudom, kifér. Most, a második szülésem olyan csodálatos volt, mondhatni elégtétel, olyan katartikus, hogy azt hiszem, kijelenthetem: gyógyító szülés volt. Érdekes, hiszen mindkettő otthon történt… Mégis mekkora a különbség… Vajon miért? Valahol legbelül már tudom a választ… 7. Meglepetéspartin (Róza születik) A harmadik gyermekünket is nagyon vártuk. Már a 36. héttől teljes készenlétben voltunk, a férjem harmincadik születésnapján pedig már a 38. héten voltunk, minden nap vártuk a kicsi érkezését. Ekkoriban mondta az a kedves barátunk, akit feleségével együtt igazán mentorainknak tekintünk életünk sok területén, hogy négy héttel későbbre szervezi a meglepetésbuliját az ötvenedik születésnapja alkalmából egy előkelő étteremben a Dunán, egy hajón. Nem is sejtettük, hogy éppen ezen a születésnapi partin, a 43. terhességi héten kezdődik majd el a szülés. Már sokkal előbb is voltak méhösszehúzódásaim. Egyik alkalommal annyira rendszeresek voltak, órákon keresztül tízpercenként, hogy felhívtam Ágit. Akkor is éppen egy rendezvényen voltam a két kicsivel, de este tíz körül, hazafelé menet útba ejtettem Ágit. A nővéremet és a férjemet is felhívtam már előtte, hogy készüljenek, mert lehet, hogy szülni fogok ma. Ági megvizsgált, és azt mondta: „Nemhogy most nem fogsz szülni, de szerintem még holnap sem.” Nem volt miért szégyenkeznem: már kétszer szültem azelőtt, tudtam én, hogy milyen, amikor egy szülés kezdődik, hát éppen olyan, mint ezek a jósló fájások voltak. Teltek a napok, már nem dőltem be semmilyen jósló fájásnak. Minden második nap szorgalmasan elmentem CTG-re, mindig minden rendben volt. Közeledett az ötvenedik születésnap, mi pedig különleges ajándékkal készültünk, de valahogy mégis annyira kicsúsztunk az időből, hogy a születésnap előtti egész éjszaka mindketten ébren voltunk, mert az ajándékot készítettük. (Egy hanganyagot szerkesztettünk, amin a barátok, ismerősök elmondták, kinek mit jelent az ünnepelt személye.)

  161

Másnap délután a férjem elvitte a két kicsit a nővéremhez, én addig CTG-n voltam (minden rendben volt), és mentünk a születésnapra. Közös asztalnál ültünk a gyermekorvosbarátunkkal, I-vel és a férjével. Ők nagyon kedves barátaink. I. klinikai neonatológusként rengeteg (főleg problémás) szülést látott, így az első gyermekünk születésekor még nagyon kételkedően állt az otthonszüléshez. Eddigre viszont már annyira megenyhült, hogy megkérhettem, legyen majd jelen a szülésnél. Nem mint klinikai neonatológusra számítottam rá, hanem elsősorban mint barátnőre. Hiszen ő olyan személyiség, aki úgy tud segíteni, hogy a jelenléte soha nem tolakodó, aki nagyon is gyakorlatias, de ugyanakkor finom, érzékeny lélek. Remekül szórakoztunk a születésnapi partin, ettünk-ittunk, közben voltak méhösszehúzódások, de én már nem dőltem be nekik, jósló fájások, mondtam, ismerem már őket. Szólt a zene, hozták a tortát, taps, ünneplés, nekem meg nem nagyon esett jól felállni a gyertyaelfújáshoz, mert épp egy kontrakció volt közben. Azért kellemetlenek ezek a jósló fájások, gondoltam, hogy már felállni se lehet tőlük, amikor az ember akarna, de mindegy. Koccintottunk az ünnepeltre, és I. férje lefényképezett engem, ezzel: „Ki tudja, lehet, hogy ez lesz rólad az utolsó fénykép terhesen?” „Á – mosolyogtam –, dehogy, én már így maradok mindig, terhesen.” Ebben a pillanatban, csak én hallottam a pukkanást, megrepedt a magzatburok. Hű! Továbbra is mosolyogtam, majd nevetve a következőket mondtam az asztaltársaságnak: „A folt, amit a ruhámon láttok, magzatvíz, mert ebben a pillanatban megrepedt a magzatburok. Nem bepisiltem, rendben?” Négy baráti házaspár ült a mi asztalunknál, csak a férjem nem volt éppen a helyén. Kicsit távolabb az ünnepelt fiával beszélgetett, akinek a felesége első gyermekükkel volt négy hónapos várandós, és mint leendő apával a gyakorló apa éppen a tapasztalatait osztotta meg. Megkerestem a tekintetét, és jeleztem neki, hogy jöjjön, mert szülünk. „Most?” – kérdezett vissza. – „Igen.” – feleltem. Ekkor férjem visszafordult addigi beszélgetőpartneréhez, és mosolyogva azt mondta neki: „Ne haragudj, de most mennem kell, mert szülünk.” Hát, azt az elképedt arcot látni kellett volna, még köszönni is elfelejtett az ünnepelt fia, úgy leesett az álla. Még onnan, az asztaltól felhívtam Ágit, ő azt kérte, hogy ellenőrizzem, tiszta-e a magzatvíz, és ha igen, akkor nyugodtan maradhatunk még a partin, ameddig jólesik. Így is tettem, kimentem a mosdóba a magzatvizet ellenőrizni, megállapítottam, hogy tiszta, sőt, hogy a ruhámon sincs semmi kínos, úgyhogy maradhatunk. Maradtunk volna mi szívesen, de szép sorban odajöttek hozzánk búcsúzkodni az ismerősök, hogy hallották, hogy mi most szülünk, és hogy könnyű szülést, egészséges babát kívánnak, és így tovább, míg végül az ünnepelt is megköszönte, hogy eljöttünk. Összenéztünk, összemosolyogtunk, és magunkban megállapítottuk, hogy további jelenlétünk, úgy látszik, zavart okozna, úgyhogy hazaindultunk. Mondtuk I-éknek, hogy nyugodtan maradjanak még, sőt, a parti után haza is mehetnek még pihenni, mert van még bőven idő. Hazamentünk. Én megpróbáltam pihenni, de nem nagyon sikerült. Hajnal három felé telefonáltam Ágiéknak, I-éknek és a nővéremnek, hogy jöjjenek. Nem mintha komoly lett volna a helyzet, inkább csak azért, hogy történjen már valami. A férjem ugye előző éjszaka virrasztott, úgyhogy most aludt, én nem tudtam aludni az izgatottság miatt, egyedül meg unatkoztam, szóval jó volt, hogy jöttek.

  162

Megérkeztek, és beszélgetni kezdtünk. Negyedóránként jöttek a méhösszehúzódások, szép szabályosan. Nevetgéltünk, dumcsiztunk, de négy óra tájban nagyon elálmosodott a társaság. Mindenki lepihent és el is aludt, én is próbáltam, de persze az erősödő és sűrűsödő méhösszehúzódásoktól nem nagyon tudtam. Fél hatkor kisettenkedtem a szobából, ahol a hölgyek aludtak, a férjemhez mentem, és felháborodottan felébresztettem. Bevallom, arra gondoltam, nem igazság, hogy nekem így fáj, ő meg békésen alszik, szenvedjen már egy kicsit ő is! Innen a fürdőszobába megyek, mert kakilnom és hánynom kell egyszerre, de nem tudom eldönteni, hogy melyik is legyen előbb, a nadrágomat le kéne tolni, leülni, nem tudom, most egyik sem megy. Közben mindenki ébren van, Ági javaslatára valahogy a szobába akarnak engem terelni, hogy ne a fürdőszobában szülessen a baba. Én nem tudok menni sem, beszélni pedig végképp nem, és már nem vagyunk közös dimenzióban a lakásban jelenlévőkkel. Valahogy betámogatnak a hálószobába. Kakilni kell, gondos kezek levetkőztetnek, vödröt tartanak, hányni kell, megint jön a vödör, nem jó. „Mi nem jó?” – kérdik. – „Kaki szagú!” – sikerül végre elmondanom. A következő pillanatban tiszta vödörbe hányhatok. Néhány tolófájás, a férjem hátulról a hónom alá nyúl, tartja a testsúlyom, én így guggolok, magamat nem én tartom, csak nyomok, amikor kell, kibírhatóan fáj, haladunk, szépen, és ott a feje, a következőre az is kint lesz. Túlélem ezt? Rettenetesen fáj egy hosszú pillanatig, aztán kint van. Nem akarom most megfogni a babát, nem vagyok még magamnál, jó kezekben van a kicsi, de én még nem vagyok kész. Hú, ez fájt, bitangul fájt! Úgy látszik, túléltem! Szép lassan visszatérek, megszületik a méhlepény is. Ági egyfolytában masszírozza a hasamat, hogy húzódjon össze a méh, hogy ne kezdjen el ömleni a vérem, mint az első szülés után. Nem fáj a masszírozás, de azért kellemetlen. Próbálunk szopizni, mert az is összehúzódásra serkenti a méhet. Ennyi segítő között mindig akad, aki gyengéden folytatja a masszírozást. Már nem is annyira kellemetlen, főleg, hogy tudatosul bennem, hogy ez az oxitocininjekció alternatívája. Sőt, egész jólesik. Egészséges kislányunk van! Milyen édes! Szóval, Te voltál odabenn! A segítők összepakoltak, elköszöntek, elmentek, mi pedig pihengettünk egész nap. Estefelé sétáltunk egyet. Másnap a férjem hazahozta a kétéves Flórit és a három és fél éves Virágot. Hazaértek, cipőjüket levették, gyorsan kezet mostak, és jöttek a hálószobába, ahol a franciaágyon végre megpillanthatták, majd ölükbe is vehették az egynapos kistestvérüket. Ahogyan ők fogadták, látni a szemüket, látni őket először együtt – ezt az euforikusan boldog pillanatot zavartalanul megélni életem egyik meghatározóan fontos, katartikus élménye volt. 8. „Megbeszéltük” (Tamóka születése) Már jó pár napja tudom, hogy el kéne engednem őt… Itt lenne az ideje, hogy ez az új kis jövevény beköltözzön a lakásunkba, az életünkbe, de valahogy nincs még kedvem… Huszonharmadika. Ekkorra vagyok kiírva, betöltöttem a 40. hetet… Hétfővel megkezdődik a 41. hét, és Ági azt mondja, hogy ha hétfőig nem történik semmi, akkor hétfőtől kezdve minden másnap be kell menjek a Születésházba szívhanghallgatásra. Ahhoz viszont nincs

  163

kedvem… Azt érzem, hogy arra nincs szükségünk. Tudom, hogy minden rendben van, hogy Tamóka is nagyon jól van, csak vár… Olyan, mintha arra várna, hogy eldöntsem, hogy jöhet… Olyan, mintha meg kellene engednem neki vagy a születésnek, hogy elkezdődhessen… Ez viszont kemény dió… Péntek van, és azt érzem, tennem kell valamit. Hívom a barátnőmet, Nórit, hogy találkozzunk. Beszélgetni szeretnék… Rendbe hozni magamat, a gondolataimat, hogy érezhessem, mit érzek, tudhassam, mi történik bennem. Nagyon kellemes őszi este van, elindulok a Mammut felé a találkozónkra, a szél megfújja az arcomat, és érzem, hogy ezen az estén el fog dőlni. Hogy indulhat-e, és hogy mikor, az én kicsikém… Az már régóta el van ,,döntve”, hogy csak olyankor ,,születhet”, amikor az édesanyám ráér, mert nincs ki másra bízzuk jó érzéssel a nagytesóját, Laurát. Ha pedig Laura nincs biztonságban, én nem tudok szülni. Pláne nem a kistesóját. Szóval eldöntött kérdés, hogy Tamókának egy olyan szép, napsütéses hétvégi napon kell megszületnie, amikor az anyukám ráér, fel tud utazni a 200 km-es távolságból, és el tudja vinni Lalut kirándulni valahová a természetbe, hogy egy jó fél napra, akár egy teljes egész napra is távol tudjanak lenni otthonról, hogy én nyugalomban, egyedül szülhessem meg Tamarát. Persze Danival. Péntek este van… Azt mondják, szép idő várható a hétvégére… El kéne dönteni… Csak rajtam áll. Rajtunk áll, Tamókám! Megérkezem a kávézóba, végigbeszélgetjük az estét, már ameddig bírom óriási pocakommal, elég nehéz már a széken üldögélés így a legvége felé… Tizenegykor elválunk egymástól, nagyon szeretlek, Nóri, puszi, és elindulok hazafelé. Ugyanazon az úton, ahol jöttem, és ugyanúgy fúj a kellemes őszi szél, csak valami megváltozott. Felnézek a mélykék, csillagos égre, és azt érzem, hogy legyen… Menjen, legyen, legyen meg a Te akaratod, az Élet akarata, szülessen meg ez a baba, úgysem tudok elfutni a félelmeim elől, csak akkor szabadulok tőlük, ha szemtől szemben állok velük és jól farkasszemet nézünk, mert akkor tudom, hogy nem veszélyesek… Csak mindig az a veszélyes, ha félek… A félelem maga… Az Élet úgyis mindig megoldja… Ezt hiszem, és tudom, hát LEGYEN! Szülessen meg ez a Drága, lássam meg, miféle, milyen kis élet, legyen úgy, hogy KÉT gyermekünk van, és tapasztaljuk meg az életet együtt így is most már! Legyen! Legyen akkor is, ha félek tőle… Megkönnyebbültem… Megkönnyebbülésemet magával viszi az esti szél, és otthon lefekszem aludni azzal a békítő érzéssel, hogy már nem állok ellen. Most már megengedném. Akármi és akármikor akar megtörténni. Másnap felhívjuk Anyut, és még aznap meg is érkezik, minden rendben van… Minden a legnagyobb rendben, és ezt a Picur is érzi. Lefekszem aludni szombat éjjel, és hajnali öt órakor arra ébredek, hogy fáj a hasam. Soha nem szokott görcsölni, soha egyet nem görcsölt az egész terhesség alatt, úgyhogy tudom, hogy ez az. Megint szülni fogok. Ismerős az érzés, jól emlékszem még rá Laluval, mégis megint úgy felkavar, a hatalmába kerít az izgalom. Felkelek az ágyból, Danit még nem ébresztem fel… Jó érzés kicsit csak úgy egyedül lenni azzal az érzéssel, hogy igen, megtörtént. Most kezdődik el… A hasam nem fáj nagyon, ez még csak a legeleje. Pont olyan, mint amikor görcsölt a hasam minden hónapban még akkor, amikor nem volt baba.

  164

De Tamóka, úgy tűnik, hogy elég határozott lány, mert rövid időn belül azt érzem, hogy ,,nem viccel”. Most már fel kell ébreszteni a családot, hamarosan be fognak gyorsulni az események. Még csak egy óra telt el a vajúdásból, de néha olyan erős fájások jönnek, amiktől egészen megszédülök, meg kell álljak egy pillanatra. Szólnom kell Anyunak. Ő rögtön felpattan, kipattan a konyhába, rendbe tesz mindent, nekem is enni ad, inni, mit kérek, csak szóljak neki. Köszönöm, azt hiszem, semmit… Eszem azért pár falatot, csak ha esetleg mégis elhúzódna… Dani is felkel, izgul, bármiben kell, szóljak, segít. Jó, köszönöm. Minden rendben van… A fájások egyre erősödnek, már nem bírom ki hangok nélkül, megállok, próbálgatom a testhelyzeteket, hogyan jobb, hogy nem annyira erős… Fáj… Nagyon erős… Olyan, mintha egy hatalmas labda akarna őrületes erővel kigurulni belőlem. Nagyon határozott, és nagyon gyorsan szeretne jönni… Erős. Térdre kényszeríti az akaratomat… Most már szólok Daninak, hogy nagyon itt az idő, hamarosan meg fog születni ez a baba, és Laura még mindig alszik. A szobácskájából békés szuszogás és nyugodt meleg árad, de már jó lenne, ha felkelne. Anyu bemegy hozzá, felébresztem… – mondja. De addigra ő is már pont felébredt, kicsi szemét kinyitja, mosolyog, örül, hogy a Mama itt van! Igen, persze, ez az a nap, amikor együtt megyünk a Mamával kirándulni, nagyon jó lesz, hurrá! És megpuszil. ,,Felöltözöl, Drága? A Mama mindenben segít.” – mondom, és épp annyi időm van, hogy kimenjek a szobájából még, hátra a hátsó szobába, a hálóba, és nagy nehezen kibírjam ordítás nélkül a következő hullámban érkező fájdalmat… Nagyon kemény. Alig bírok lábon állni, és alig bírok magammal. Jó lenne már széthullani, teljesen elengedni magam, átadni magam ennek az érzésnek, hogy fáj, igen, nagyon fáj, mert hamarosan meg fog születni, igen, hamarosan meg fog születni! Az utolsó integetés még az ajtóból, és eltűnnek a topogó kis lábak a lépcsőházban, a Mama elvitte Laurát. Végre ez a felszabadító érzés, erre vártam már majdnem egy órája, hogy egyedül lehessek, tökéletes és teljes megadásban. Őrjítő erővel tör rám a fájdalom. Bevánszorgok a vécébe, és két percre rá, hogy elmentek itthonról, átadom magam a teljes érzésnek. Sírok, kiabálok és hányok… Jön a hasmenés, és minden kitisztul belőlem, ami eddig még maradt… Itt a ,,kapu”, az a bizonyos négyujjnyi tágulás, ahonnan már nincs visszafordulás. Csak az ,,előre” maradt, és ezt minden porcikám tudja. Reggel nyolc van, és Dani már felhívta Ágit, hogy jöjjön, és siessen, ha nem szeretne ugyanúgy lemaradni Tamóka születéséről, mint annak idején Lauráéról! Ági jön, siet, mert nagyon szeretne ott lenni Tamó születésénél, és én pedig nagyon szeretem őt… Két háztömbnyire lakik tőlünk, úgyhogy azt ígéri, fél óra múlva itt is lesz. Meg is érkezik pontban fél kilenckor. Én pont akkor vetkőztem le, és mentem be a kádba, hogy folyassam magamra a meleg vizet, mert már nagyon nehéz. Nem sok lehet hátra. Ági bejön, megmossa a kezét, meghallgatja a szívhangot, de csak egyszer, minden rendben van, mondja. Nagyon jó. Örülök. A következő fájás már nagyon nehéz, úgy érzem, nem is bírom ki. De persze, kibírom, és alig néhány másodperc szünet után már újra itt van a következő hullám, elborít, de megyek vele. ,,Behívjam Danit?” – kérdezi Ági. Nem kell, mondom, de ahogy ezt kimondom, már meg is bánom, és utána kiáltok, hogy „HÍVD!!!”

  165

Dani bejön, érzem, hogy mennyire velem van, annyira ott van, meleg a keze, és meleg a tekintete is, minden porcikája segíteni szeretne, és ez annyira jó… Elengedem magam, azt hiszem, most van itt az idő, hogy elfogadjam a segítséget… Egyszerre karoljuk át egymást, én a nyakába csimpaszkodom, teljes súlyomat átadom neki, tartson meg, mert nekem annyira jó elengedni magam, és átadni ebből a teherből! Ő kint van a kád mellett, én bent állok-térdelek a kádban, a nyakába csimpaszkodva, és Ági mondja, hogy „Már jön.”! És érzem is, hogy már jön, mert ez már itt a tolófájás, annyira össze kell szednem minden erőmet, mintha egy hegyet szeretnék elmozdítani, és valóban el is mozdítom azt a hegyet, mert Tamóka már megjelent a kis fejecskéjével, már elindult kifelé. Még egy vagy két tolófájás, és teljesen kint van, megszületett!!! Ági megfogja őt, és rám teszi, a mellkasomra, kezembe, én hátradőlök a víz nélküli kádban, és csak fekszünk úgy, én a hátamon, ő a mellkasomon, és végre érzem őt, a meleg, puha kis testét, megszületett, itt van, édes és cuki, tökéletes, egészséges, és szeretem, szeretem, egyfolytában csak ezt tudom neki mondogatni! ÖRÜLÖK, hogy megszülettél, és annyira fantasztikus vagy, hogy egy ilyen gyönyörű, napsütéses, csodás őszi vasárnap reggel jöttél a világra, pont úgy, ahogy ,,megbeszéltük”, reggel kilenc órakor, úgy, hogy a Lalu és a Mama már úgy érkezhessenek haza a kirándulásról, hogy itt vagy, puhán és rózsaszínűn, édesen szunyókálsz átöltöztetve és ,,becsomagolva”, pont úgy, mint egy ajándék baba, csak Te nem vagy játék, hanem igazi, ajándék egy Új Élet kezdetén… 9. Igenlavina (Dániel János) És akkor bizony negyedszerre is várandós lettem, csak hogy beteljesedjék Ági szava: „Majd a harmadik, meg a negyedik otthon születik, meglátod!” Ezúttal már 39 éves voltam. Egyáltalán nem 24, mint először. Ott volt a másik három gyerkőc, és nem voltam valami kirobbanóan erős állapotban, magam is meglepődtem. Ez volt az általános állapotom: az első harmadban borzasztóan sokat aludtam (volna, ha hagytak volna ezek mufurcok!), a középső szakasz harmonikus volt, a vége pedig gyakorlati megfontolásokkal teli. Ugyanis pont, amikor megbeszéltem Geréb Ágival, hogy ezt a várandósságot szeretném, hogy közelebbről kísérjék, támogassák, akkor egyszer csak Ágit a hatóságok elhurcolták, és többé nem is engedték ki. Ez eléggé megrázó élmény volt, nem is igen tudtam, hogyan tartsam ezt magamban, miközben boldogságban akartam várni egy újabb jövevényt. Otthonszülést terveztünk, természetesen, most, hogy Róza már megmutatta, hogy ez lehetséges, és annyira szép élménnyel ajándékozott meg minket. Volt azonban egy bökkenő. A bába azt mondta, őt azért egy kicsit aggasztotta, és most is aggodalommal tölti el az a vérzés, ami Róza születésekor történt. Én teljesen meglepődtem, mert számomra semmilyen jelentősége nem volt a dolognak. Nem érzékeltem, nem értettem, hogy komoly lett volna a helyzet. Mindenesetre a bába azt kérte, nézzük meg a kórházi alternatívát is. Ezzel egy újabb önnevelői fejezet vette kezdetét számomra, amiért örökké hálás vagyok a bábának az aggodalmáért. Elmentem egy kórházi szülésznőhöz és beszélgettem vele. Elmeséltem szülési múltjaimat, és beszéltem neki a kívánságaimról: hogy nyugodtan szeretnék szülni, a kórházi protokoll idegesít, és nincs bennem félsz, csak biztonságérzet és öröm. Elég hosszan beszélgettünk, és

  166

ő mondta ki, hogy: „Nézze, szerintem maga nem kórházi szülést szeretne, még ha az háborítatlan is tudna lenni, hanem otthonit.” Hazamentem, és sokat beszélgettünk Lacival is, hogy mit is szeretnénk, mit akarunk úgy igazán, és azt mennyire. Így jutottam és jutottunk arra, hogy akkor is otthon fogunk szülni, ha a bába nem tud minket kísérni, bár nagyon szeretnénk, hogy jöjjön el. Végül, az utolsó hetekben hirtelen felbukkant egy régi ismerősünk, aki bába, és ő egyértelműen azt mondta, eljön, segít, ha szeretnénk. És ezzel elindult az „igenlavina”, mindenféle gyógyítók, orvosok és bábák sorakoztak fel, hogy segítsenek abban, hogy ne vérezzek sokat, de ha mégis, akkor mi a teendő. Ennek az ismerősünknek volt az a meglátása, hogy a szülés az addigi élet összegzése, és nekem Róza születése Laci rákos betegségének idejét zárta le, így a vérzés tisztító, megújító jelentésű volt számára. Biztos volt benne, ahogy én is, hogy minden szülés más, és hogy most sem lesz ugyanaz. Tehát eljött Kata doulának, Laci apának, és még három bába, hogy minden rendben, örömmel menjen, no meg Mariann, hogy vigyázzon az alvó kicsikre. (Róza fülfájós lázas lett hirtelen…) Miután mindenkit lefektettem, este tíz körül ment el a magzatvíz jó nagy része. Megkértem a 14,5 éves Szebust, hogy rakjon tüzet, mert szülés lesz. Ezt ő gyorsan megtette, majd elrohant aludni. Aztán szóltam mindenkinek, és jöttek az embereim sorban, ahogy hívtam őket. Ez szép kép volt, örültem nekik. Főleg, mert hogy szinte azonnal elég rendesen elkezdett fájni az összehúzódás-elengedés, és bizony sűrűn is jöttek. Mivel minden gyerek fent aludt, ezúttal nem akartam a kádba menni, lent voltam a nappali-konyhában végig. És bizony nem is nagyon mozdultam el a konyhaasztal mellől, ami jó stabil és megfelelő magasságú volt. Kata és Laci istenien masszírozták a derekam megint, meg a lábam, mert ugye álltam ott órákat. Kaptam finom muskotályzsályás, forró borogatást is a bábáktól, és csak mentünk előre, mint egy gőzgépen. Égett egy gyertya végig, és nem égett le, mire hajnali 1 óra 50-kor megszületett a gyermek. J., az egyik bába előkészítette a piros pamlag előtti területet, hogy ha térdelek, ott elkaphassák a babát. Így is lett. Az utolsó néhány összehúzódás már biztosan afelé ment, hogy ez bizony tolófájás. Nagyon erőteljesen jött ez a gyerek, nem úgy lassanként, mint Róza. A másik bába többször meghallgatta a szívhangokat, és mindent rendben talált, aztán már a gátamat védték finom olajjal, az nagyon jólesett. A pamlagra könyököltem négykézláb, amikor a feje már látszott, és a bába mondta, hogy érintsem meg, ha akarom. Ezt se tettem még meg addig soha egy gyermeknél sem. Milyen elképzelhetetlenül puha és élő egy ilyen kis fejbúb! Amikor a végső kitolás jött, egy addig nem érzett erő lökte ki belőlem ezt az erős kis embert. Sosem felejtem el azt az érzést, ahogy a hüvelyemen végigjött, majd kiért a világba. A bábát alaposan eláztatta az a sok magzatvíz, amin kiszánkázott, de azért sikerült elkapnia őt.

  167

Elképesztően megerősítő és felemelő érzés volt ebben a születésben részt vennem; minden lehetséges számomra most már, ilyen jól menjen mindig minden! Ilyenek jártak a fejemben, miközben a baba sírt, és még mindig nem sikerült neki szopiznia. A méhlepény majdnem pontosan egy órával a gyermek születése után született meg, erős összehúzódások után. Felültem, és megszültem azt is. Hatalmas volt és ép, egészséges. Másnap elásták a kertben, és szilvafát ültettek rá a fiúk. A gyermek pedig aludt sokat, még napokig, hetekig lassított gyors és intenzív születése után. A neve Dániel János lett: Dani, ahogy Lázár és Róza bejelentették, és János, ahogy a papa akarta. Én pedig mindennek nagyon örültem, és csak néztem szépséges, pici és tökéletes, újabb, háborítatlanul erős gyermekemet. 10. A második szülésem: Virágvasárnap éjjel (Lelle) Amikor Lelle megfogant, még szoptattam a kisfiamat, és menstruációm sem volt még, én mégis éreztem már az elején, hogy ott van. Sajnos, ez nem az a lelki megérzés volt, hanem nagyon is testi. Irigylem azokat, akik pár hónapig észre sem veszik, hogy várandósak, én sajnos szinte az összes fizikai tünetet produkálom: émelygés, hányinger, szédelgés, szurkáló érzések a hasban, undorodás különböző szagoktól, mellfeszülés. Lelkileg viszont annál jobban voltam, nagyon örültem, hogy jön a kistesó. Az első szülésem után még úgy gondoltam, hogy a következő gyerekemet majd valami sokkal bababarátabb kórházban fogom szülni, ahol majd biztosan nem viszik el tőlem (még mindig nagyon kis naiv voltam). A férjem mondta azt, hogy a következőt otthon szüljük, én erre azt válaszoltam, hogy „Peeersze, hogyne.” De azért elkezdtem utána olvasgatni a témának, és egyre jobban megtetszett a dolog. Annyira egyértelmű volt, világos és magától értetődő, hogy nem is értettem, miért nem nekem jutott ez eszembe először. Már csak meg kellett találni a megfelelő segítséget. Ági nevét már hallottam, mert az egyik főiskolás évfolyamtársam is vele szült. Körülbelül félidős lehettem, amikor betoppantam az információs hetükre. Az hagyján, hogy a kórházi szülésfelkészítő szakmailag meg sem közelítette ezt, de maga a légkör… Mintha hazaérkeztem volna. Körös-körül kedves, barátságos és nyílt emberek, akik nem ítélkeztek mások felett, hasonló gondolkodásúak, mint mi vagyunk, és nem mondták meg, mit kellene tennem. Itt nem néztek hülyének, nem lógtam ki a sorból, végre megértettek. Bár szomorú, hogy mi vagyunk a kisebbség. Mintha a feje tetejére állt volna a világ. Az információs hét végén nem volt több kérdés, éreztem, tudtam, hogy otthon lesz a legjobb nekünk, kórházban nem éreztem volna biztonságban magam. Hogy miért nem? Mert a mai hazai kórházi gyakorlat elavult, tudományosan megalapozatlan, és ezért ártalmas és veszélyes. És ezt már nagyon sok, nálunk fejlettebb országban tudják, és nem is így csinálják. Nálunk vajon miért nem akarják tudni!? De nem ezért szültem otthon, hanem mert azzal a tudással, ami az elmúlt időszakban rám ragadt, már nem tehettem másképp, nem fordulhattam szembe a meggyőződésemmel. És mert (bár sokan azt mondták az otthonszülésem után, hogy bátor vagyok) gyáva voltam, gyáva lettem volna szembeszállni a tekintélyes doktor urakkal, ha valami nekem nem tetsző dolgot akartak volna művelni velem. De ha lett volna is bátorságom, a szülés nem éppen a harc ideje. És otthon azért is éreztem magam biztonságban, mert olyan ember lehetett velem, aki szakmailag legalább olyan jó (bár szerintem jobb), mint a legtöbb kórházi orvos. És, ahogy megismertem, bátran rá mertem bízni magam, nem volt bennem semmi félelem.

  168

Találtam egy kedves doulát is a közelben, aki már első találkozásunkkor nagyon szimpatikus volt. Az egyetlen, ami még aggasztott, hogy épp akkor költöztünk föl Pest mellé, és albérletben laktunk. Nem szerettem volna a tulajék tudta nélkül ott szülni, de féltem a reakciójuktól. Így hát megkérdeztem őket, de szerencsére, nem látták semmi akadályát, bár ők nem tennék a helyemben, de… Nekem ennyi elég volt. Megkönnyebbültem. Most már csak azon aggódtam, hogy a kisfiammal mi lesz, amíg én szülök. Engem zavart volna, ha ott van, azt hiszem, nem tudtam volna eléggé elengedni magam és befelé figyelni. A szüleinket nem avattuk be a dologba (nem, mintha tartottam volna tőle, hogy lebeszélnek, mert nem tudtak volna, csak akkor valahogy nem volt kedvem harcolni, és meg akartuk kímélni őket az aggódástól). Tehát rájuk nem bízhattuk Zsombit. De valahogy éreztem legbelül, hogy úgyis minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Ha minden kötél szakad, a szomszédok tudnak rá vigyázni. Csak meddig? Ezért sokat beszélgettem a pocakomban lévő kisbabával, hogy legyen szíves lehetőleg éjszaka jönni, amikor a kisfiam alszik, és gyorsan, de azért a segítők még idejében ideérjenek. És lőn. Az én pici lányom szót fogadott. A szülésem estéjén korán lefeküdtünk, ki voltunk fáradva a városi forgatagtól, ahonnan épp jöttünk. Este tizenegykor egy pukkanásra ébredtem. Ismét a magzatvíz. Felébresztettem a férjemet és felhívtam Ágit, hogy mi a helyzet. Kérdezte, hogy induljon-e. Nekem fogalmam sem volt, de még nem voltak túl erős fájásaim, és hát Zsombi sem jött valami villámgyorsan, ezért abban maradtunk, hogy majd telefonálok, ha lesz valami. Lekuporodtam a nappaliban a kanapéra (a kisfiammal együtt aludtunk a hálószobában, és nem akartam, hogy felébredjen, ezért választottam a nappalit), és pihenni próbáltam, a férjem pedig próbált magához térni. Pihenni már nem igazán tudtam, a fájások pedig mintha erősödtek volna, ezért szóltam Áginak, hogy inkább induljanak, nyugodtabb lennék (ő hívta Évát, az én kedves doulámat.) Elkezdtem kihordani a szüléshez szükséges kellékeket a nappaliba, de ekkor már elég gyakran meg kellett állnom egy-egy fájás miatt. Ráültem a szomszédtól kölcsönkapott nagy labdára, a férjem pedig próbált segíteni, masszírozgatni, de már nem igazán volt jó sehogy sem. Most nagyon hirtelen és intenzíven jöttek a fájdalomhullámok. A végén már úgy éreztem, hogy nincs is szünet köztük, szinte egybefolytak. Ekkor már csak azt szerettem volna, hogy Ágiék végre itt legyenek, és nagy nehezen kinyögtem, hogy „Hívd már föl őket, merre járnak!?” Azt mondta Ági a telefonba, hogy két perc és itt vannak. A férjem kiment eléjük, én pedig kitotyogtam a vécére pisilni egyet. És ekkor éreztem, hogy ez már nem az a fájdalom, ami eddig volt. Nagy nehezen kitámolyogtam a vécéből, és pont ekkor léptek be Ágiék. Köszönés helyett csak valami olyasmit tudtam kinyögni, hogy „nyomnom kell!”. Levetettem magam a kanapé elé, Áginak épphogy csak kezet mosni volt ideje, és én a férjembe kapaszkodva, térdelő helyzetben nyomtam, Lelle pedig kirobbant belőlem, mint a gyorsvonat. Sajnos, túl rövid volt a kölökzsinór, ezért rögtön el kellett vágni (vagyis, ha jól emlékszem, tépni is lehetett, annyira meg volt feszülve), de kárpótolt az, hogy rögtön a mellkasomra tehettem az én kis fekete hajú kislányomat. Ekkor éjjel 1 óra 40 perc volt, tehát az első fájások kezdetétől kb. röpke másfél óra alatt megszületett. Rögtön szopizni is kezdett, én pedig határtalan boldogságot éreztem.

  169

A lepény kb. egy óra múlva született meg (na, ezt se várták volna meg a kórházban). Közben Ágiék mindent eltakarítottak, és hamarosan el is mentek, miután Ági egy kedves, szeretetteli puszit nyomott a fejemre. Egyrészt örülök, hogy ez a szülésem ilyen gyors volt, másrészt kicsit sajnálom, hogy nem tölthettünk velük kicsit több időt, hogy még inkább megtapasztalhassam, milyen is egy otthoni szüléskísérés. Na, de majd a következő szülésemnél. Szóval, elbúcsúztunk, a férjem visszament aludni a kisfiam mellé, én pedig ott maradtam a nappaliban a kicsi babámmal. Aludni nem igazán tudtam, csak néztem őt, simogattam és szoptattam. Minden olyan békés és meghitt volt, nem vitte el senki és nem macerált senki. Úgy emlékszem, nem is igazán sírt, legalábbis szopival rögtön meg lehetett nyugtatni. A kicsi fiam pedig nem ébredt fel egyszer sem az éjszaka folyamán, pedig ez akkoriban még sűrűn előfordult nála. Tehát minden úgy történt, ahogy megbeszéltük. Reggel, amikor Zsombi felébredt, odajött hozzánk, megsimogatta a kishúgát, és egyáltalán nem látszott, hogy csodálkozna, hogy hogyan is került ő ide, teljesen természetesnek vette. Ismét virágvasárnap volt, húsvét előtt egy héttel. És immár négyesben összebújtunk, és egy pillanatra sem kellett megválnom sem a kislányomtól, sem a kisfiamtól, sem a férjemtől. Hát nem ez a normális…? 11. Más dimenziók (Lórika születése) Meglepetésünkre előre nem tervezve „bekopogtatott” hozzánk Lórika. Az eltelt tizenkét év alatt sok mindenben megváltozott a véleményem, a hozzáállásom dolgokhoz, és elképzelni sem tudtam volna, hogy az új kis jövevényt kórházban szüljem meg. Noha már negyvenkét éves voltam, kizártnak tartottam ezt a variációt. Elhatároztuk, hogy ő otthon fog a világra jönni. Mivel év közben dolgoztam, a születést előkészítő egyhetes információs hetet augusztusban végeztem el. Az otthonszülésről addig szinte semmit sem tudtam. Ismertem Ági nevét, honlapját, s hogy a szülésnél egy bába és egy doula van jelen, de többet nemigen. Csak azt tudtam, hogy kórházba nem megyek, ha nem muszáj. Az információs héten elámultam azon, ahogy ott profi módon mindenre kiterjedő tájékoztatást kaptunk. Csodálatos volt, addig csak azt tudtam, hogy hol nem akarok szülni, onnantól kezdve pedig azt, hogy hol szeretném, ha a baba világra jönne. Teljes megnyugvás és bizonyosság töltött el ezzel kapcsolatban. Közeledett a szülés ideje, elvégeztem azokat a dolgokat, amiket még el kellett, s vártam azt a bizonyos napot. El is érkezett 18-án reggel. Ébredés után elfolyt a magzatvizem. Felhívtam azt a számot, amit megadtak az információs héten. Ágival beszéltem, azt tanácsolta, hogy végezzem a napi teendőimet, s tartsuk a kapcsolatot. Jöttek a fájások szabályos időközönként, és vártunk. Délután Geréb Ági is felhívott, s érdeklődött, hogy hány percesek a fájások. Akkor már hétpercesek voltak, mondta Ági, hogy akkor elindulnak. Estébe nyúlóan már ötperces fájásaim voltak. Aztán éjjel fél egykor megérkeztek Ágiék, gondoltam, nemsokára világra jön a babám, de ez nem így történt. Az információs héten elmondták, hogy a harmadik babájukat váró anyukák sokszor úgy járnak, hogy azt hiszik, elindult a szülés, de valójában ezek nem igazi szülőfájások. Mivel nekem az első két

  170

szülésem indított szülés volt, valójában arról sem volt fogalmam, milyen lefolyású egy magától indult szülés. Amikor megérkeztek, Ági megvizsgált, méhösszehúzódás közben meghallgatta a baba szívhangját, s mondta, hogy akkor feküdjünk le aludni, és szóljak, ha valami változás történik éjszaka. Hát, mindenki jól aludt, kivéve engem, mivel ezek a nem „valódi” fájások hárompercenként jöttek, és ez nem hagyott aludni. Eljött a reggel, Ági megint megvizsgált, és mondta, hogy még mindig nem indult el a szülés valójában. Elmentek a dolgukat intézni, de végig telefon-összeköttetésben maradtunk. Tizenegy óra körül ismét meghallgatta a szívhangot, s felmerült, hogy visszamennek Pestre, s majd jönnek, ha valóban elindul a szülés, mert nem lehet tudni, hogy meddig tart ez az állapot. Beszélgetés közben azonban felerősödtek a fájások, és a következő vizsgálatnál kiderült, hogy elindult a szülés. Hat-hét percenként jöttek a fájások, ezért még várakozni kellett; ők elmentek, hogy ne zavarjanak a vajúdásban. Fél négy körül valami nagyon furcsát éreztem, egy erős fájdalmat, és rögtön hívtuk Ágiékat; ő és a doula negyed órán belül ott voltak. Pillanatok alatt elrendezték a terepet abban a szobában, ahova a szülést terveztük. Innentől kezdve már csak körülöttem forgott a világ, sürögtek-forogtak, mégis szinte észrevétlenek voltak. A vajúdást a kádban kezdtem meditációs zenét hallgatva gyertyafénynél, de egy óra múlva kijöttem, mert a derekam nagyon fájt a fájások közben. Utána a férjem masszírozta a hátam, Ágiék a hasamra tették a gyógynövényes forró borogatást, ami nagyon sokat segített. Volt, hogy a lábamat masszírozták, és lesték minden rezdülésemet. A vajúdás közepe táján volt egy olyan szakasz, hogy teljes meghatottság lett úrrá rajtam, hálával, csodálattal telt meg a szívem, könnybe lábadt a szemem, s szinte tapinthatóvá vált más dimenziók jelenléte is. A szellemvilág ott volt velünk, és vigyáztak ránk. Ági abból, hogy csak figyelt, tudta, hogy mi zajlik, milyen fázisban van a szülés, és tanácsokat adott, hogyan könnyíthetnénk a folyamaton. Végig figyelte a baba szívhangját is, hogy ő hogyan viseli a szülési folyamatot. Egy földre szállt angyal is velünk volt Ági személyében, és ezt mondtam is neki, mert jelenléte megnyugtató volt, észrevétlen, mégis határozott, egy csoda, egy önfeláldozó szolgálat olyan szaktudással, intuícióval, ami azt gondolom, hogy nagyon keveseknek adatott meg a földön jelenleg. Zajlottak a folyamatok, Ági gátat masszírozott, a baba szívhangját hallgatta, a férjem a hátamat, s múltak az órák, és egyre közelebb kerültünk a csodához. Amikor elérkeztünk a kitolási szakaszhoz, térdeltem, és a férjemre támaszkodtam. Jöttek a fájások, én nyomtam, de a baba valahogy mindig visszahúzódott. A harmadik fájás után Ági ajánlotta, hogy változtassunk pózt. A férjem hátulról a hónom alá nyúlt, én pedig leguggoltam, a baba pedig a következő fájásnál teljes egészében kibújt, és az is kiderült, hogy miért nem tudott hamarabb kijönni: a köldökzsinór, mint egy válltáska pántja, rátekeredett. Ági gyorsan kibogozta, a doula és a férjem felsegítettek az ágyra, a babát pedig bebugyolálva a hasamra tették. Csodálatos volt. Megszoptattam Lórikát, közbe várták, hogy a köldökzsinórban a pulzálás visszahúzódjon. Mikor ez megtörtént, a férjem elvágta a köldökzsinórt. Körülbelül háromnegyed óra múlva a méhlepény is kijött. Minden rendben volt. Ágiék, amikor elvégeztek minden teendőt, szépen csendben, szinte észrevétlenül elmentek. Ott maradtunk a babával, aki másnap fél tízig békésen aludt.

  171

A következő napok is háborítatlan nyugalomban teltek, nem úgy, mint annak idején a kórházban. Még öt napig telefonkapcsolatban voltunk Ágival és a doulával is, s ha valami kérdés adódott, ők mindig elérhetőek voltak, nyomon követték a beszámolók alapján a baba fejlődését és az én állapotomat is. Az otthonszülés egy csoda, és ezt a folyamatot segítő emberek fantasztikusak, tiszteletreméltóak. Minden földre születendő kis léleknek kijárna, hogy így jöjjön a világra, s utána háboríthatatlanul, nagyon nagy szeretetben és meghittségben töltse már az első napjait is. A szívem teli van hálával, hogy ezt megtapasztalhattam, és a szavak ehhez kevesek, hogy kifejezzem, valójában mit érzek. Hálásan köszönöm. 12. Kivételes ajándék (Ádi) Ez a termékenységi teszt nem működik, vagy legalább is nálam nem. Már a ciklus 17. napján tartok, és semmi fenyőerdőt nem látok sehol – ami a fogamzóképes időszakot jelentené –, csak amorf alakzatok rajzolódnak ki. Meglepetten hallgatja magabiztos előadásomat kolléganőm, akinek nagyon jó tapasztalatai voltak ezzel a kis szerkentyűvel. Biztos nem jól csinálok valamit. Na, vigyem magammal másnap, és meglátjuk, mit csinálok rosszul. Mindent ugyanúgy csinálok, mint máskor. Nyálat kenek a kis vizsgálólemezre, és hagyom rászáradni. Kérem, először ő nézzen bele a mikroszkópba, na, ugye hogy csak amorf alakzatok. Eszembe sem jut kételkedni az igazamban. „Ez tiszta fenyőerdő, nézz bele te is!” – nem akarom elhinni, pedig tényleg! – „Siess haza!” – mondta. Siettem nagyon. Június 20. volt. Az első pillanatban tudtam, hogy megfogantál. Élveztem a mindennapokat Veled. Végtelenül boldog voltam és büszke. Kitoltam a hasam és reméltem, hogy mindenki észreveszi, hogy babát várok, anya leszek. Kivételes állapot ez egy nő számára. Amikor kérdezték, milyen érzés, meséljek, emlékszem, azt mondtam, semmihez sem hasonlítható, hogy a párom, a szerelmem egy része mindig velem van, a testemben hordom, szeretem, óvom, dédelgetem. Már doula voltam egy ideje, mielőtt megfogantál. És még annál is korábban tudtam, ha szülni fogok, otthon szeretnék, biztonságban. A „kiírt” dátum után öt nappal, egy hajnali pisilésnél kis vércseppet láttam a vécében. Rögtön tudtam, elkezdődött, itt a várva várt nap. Visszafeküdtem aludni, a tudatalattim azt súgta, jól fog jönni később a pihenésből merített erő. A kontrakciók hajszálpontosan 20 percenként jelentkeztek. Félálomban mindig az órára sandítottam, és el voltam képedve ettől a pontosságtól. Reggel értesítettem Ágit, hogy valami elkezdődött, de még egyáltalán nem kell jönni, csak számítson rám, tudjon rólam. Napos, szeles, gyönyörű idő volt egész nap, mostam, teregettem, hogy minden szép tiszta legyen, mire megérkezel. Kettesben töltöttük az időt Te meg én, késő délutánig. Jó volt magamban, magammal, Veled lenni. Biztonságos, megnyugtató, bensőséges. A kontrakciók jöttek rendszeresen, szelíden, bírhatóan. Olyan ünnepélyes volt minden a szívemben. Hajat is mostam, szép akartam lenni, amikor először találkozunk.

  172

Mindig elmulasztottam a telefonhívást, pedig Ági a lelkemre kötötte, hogy jelentkezzek időnként. Nem volt szándékos, csak úgy el voltam foglalva a gondolataimmal, az érzéseimmel. Rendre ő hívott, hogy hogy vagyok, aztán egyszer csak már azt is mondta, hogy elindul hozzánk. Nem sokkal később Andrea hívott, hogy kell-e sietni. Mondtam, hogy nem kell. Ágira bíztam, melyik doulatársamat hozza magával, én nem tudtam választani. Nagyon örültem, hogy Andrea lett az. Addigra már Apa is itthon volt. Jólesett, hogy tiszteletben tartotta, amit szeretnék, hogy bízott bennem, a döntésemben. Jó volt, ahogy jelen volt, ahogy szeretett és támogatott. Hogy közel volt, ha kellett, és távol is tudott lenni, ha az volt jó nekem. Hogy tudta, hogy milyen az a jéghideg víz, és hogy kell azt a semmiből elővarázsolni fél perc alatt, ha inni kérek. Épp félúton tartott a vajúdás, amikor segítőim megérkeztek. Rögtön megkérdezték, hogy tudatosult-e bennem, hogy egy „I am not waiting for anybody” feliratú pólóban vagyok. Nem tudatosult, vicces volt. Kemény munka állt még előttünk ezen az estén, előtted és előttem. Hamvas, fiatal nőből anyává értem ezen az éjszakán. Nehéz megállókon önerőből átjutva, amiért mindig hálás leszek Istennek, a sorsnak, Áginak, Neked, Apának és magamnak. Nem gyorsította, nem lassította a közös tempónkat kívülről semmi és senki. Nem háborgattak. Minden a saját idejében történhetett. Kivételes ajándék. Ahogy haladt előre az idő, már egyre inkább semmi, de semmi magasztos nem jutott eszembe. Tér és idő megszűnt létezni a hétköznapi értelmében. Emlékszem, az tartotta bennem a lelket, hogy ha ezt az egészet túlélem, én akkorát fogok aludni, hogy csak na. Azt is gondoltam, hogy itt és most én ebbe belehalok, de mindegy is. Minden erőm elfogyott. Megadtam magam, történjen, aminek történni kell. És láss csodát! Kinyílt egy új világ. Nem haltam bele, hanem kivirágzott bennem az élet. Újra tele lettem erővel. Sohasem volt fogalmam róla, hogy ennyi erő van bennem. Egyszeriben minden megváltozott, amikor megéreztem, hogy elindultál kifelé. Szép lassan haladtál, mert sokszor volt a nyakadon a köldökzsinór. Bölcs a természet, jól teszi a dolgát, ha nem háborgatják. Végig tökéletes állapotban voltál, egyszer sem voltak rosszak a szívhangok. És egyszer csak végre, egy utolsó nekirugaszkodással kiugrottál Ági karjaiba, hozzánk. Földön túli boldogság öntötte el a szívemet, lelkemet. Azonnal ölelni, szeretni, puszilni akartalak. Becéztünk, simogattunk, nem tudtunk Veled betelni. Eszem ágába nem jutott már az alvás, aminek a reménye a lelket tartotta bennem a nehéz órákban. Csak nézni akartalak és gyönyörködni Benned. És elmesélni, hogy bármilyen nagy munka volt is, Érted százszor ennyit is kibírtam volna. Te pedig csak nézelődtél tágra nyílt szemekkel erre az új világra, ahova érkeztél. Az első gyerekek kiváltsága, hogy érkezésükkel anyává lesz a nő, apává a férfi, családdá a pár. Ezt a csodát ebbe a családba Te hoztad el, Kincsem. Köszönöm, hogy vagy, és hogy a létezéseddel bearanyozod az életünket. Nagyon szeretlek! 13. Jött a zöld lámpa (Hanna születése) Gyönyörű, napsütéses téli nap volt, a hőmérő már délelőtt 15° C-ot mutatott. Előző nap CTG-vizsgálaton voltunk, ahol az összehúzódások alapján azt mondták, hogy egy-két napon belül megindulhat a szülés. Amikor reggel felkeltem, éreztem, a szívem mélyén tudtam,

  173

hogy ez az a nap. Délelőtt sétáltunk egy nagyot Andrissal a közeli erdőben. Már néhány napja voltak erősebb összehúzódásaim, amelyek egyre rendszeresebbé váltak. A nap kellemes melegen sütött, egy-egy erősebb összehúzódásnál megálltunk, átöleltem, és a vállára dőltem. A nap többi része eseménytelenül telt, a fájásaim nem erősödtek, nem lettek sűrűbbek, szinte már el is felejtettem, hogy reggel még biztos voltam abban, ma végre megszületik a kislányunk. Este hét körül leültünk vacsorázni… Én meg csak ettem és ettem. Először meleget, aztán hideget, sósat, aztán édeset, megint egy kis sósat… Andris közben elment aludni. Tizenegy körül hagytam abba az evést, és mentem fel én is. Mire kényelmesen elhelyezkedtem, ami egy cseppet sem volt egyszerű az utolsó napokban, már jött is az első fájás. De nem az addig megszokott „jósolgató” fajta, hanem olyan igazi „mostmárkibújnékinnen” típusú. Felébresztettem Andrist, elkezdtük mérni az időt, először tíz, aztán már csak öt percet mértünk két fájás között. Ettől egy kissé izgatottak lettünk. Felhívtuk Ágit, éjjel fél tizenkettő volt, álmos volt a hangja, de nagyon kedves, megbeszéltük, hogy indulnak hozzánk. Mikor Ági és a két társa megérkezett, a nagy labdán ültem, a hátam nagyon fájt, Andris masszírozta. Felmentünk a hálószobánkba, ahol Ági megvizsgált, és azt mondta, hogy kb. 6 cm-re van kitágulva a méhszájam. Ezután a fájások egyre erősödtek, átsugároztak a keresztcsontomra. Ledőltem az ágyra, hátha úgy el tudok lazulni, de nem bírtam fekve maradni, elkezdtem járkálni, de úgy sem volt jó. Ági azt javasolta, hogy üljek egy kád meleg vízbe. A víz nem volt túl forró, mégis valahogy fojtogatott a meleg nedves közeg, úgyhogy kiszálltam. Akkor már nagyon kellett pisilni, ráültem a vécére, és többet le sem szálltam róla, annyira kényelmes volt. A hátamat ki tudtam nyújtóztatni, a lábamról lekerült a teher, tudtam simogatni a hasamat két fájás között, nagyon megkönnyebbültem, hogy találtam végre egy „kényelmes” testhelyzetet. Ágiék illóolajokat kevertek, forró borogatást készítettek a hasamra, és Ági a hátamat, a derekamat masszírozta. Andris előttem térdelt, a nyakába kapaszkodtam, amikor jöttek az összehúzódások. Amikor elmúlt, csak szorítottam a kezét, és elvesztem a szemében. Nem tudom, mennyi idő telt el így, de nagyon soknak tűnt. Csak utólag tudatosult bennem, hogy Ági végig a vécé és a mellette levő szekrény közötti keskeny résben, körülbelül 40 cm-nyi helyen kuporgott, miközben a derekamat masszírozta, órákig. Soha senkit nem ismertem még előtte és azóta sem, akiben ennyi őszinte alázat, odaadás van a hivatása iránt, mint Ágiban. Olyan tiszta erő árad belőle, ami a legnagyobb nyugalommal árasztja el az embert szülés közben. Minden mozdulata megnyugtató, tudod, hogy minden, amit tesz, érted és a gyermekedért van, biztonságban vagytok. Nem avatkozik bele a folyamatba, ha nem feltétlenül szükséges, nem ad utasításokat, elmondja a tényeket, és megoldást javasol. Ági szólt, hogy bármilyen kényelmes, most már le kellene szállni a vécéről, mert közeledünk a végéhez. Átmentünk a gyerekszobába, és megpróbáltam átülni egy nagy, egyébként kényelmes fotelbe, de azt hittem, hogy megőrülök a fájdalomtól, ahogy leültem. Gyerekkoromban egy baleset során elrepedt a farokcsontom és rosszul forrt össze. A hétkönapi életben semmilyen problémát nem jelent, de a szülésnek ebben a szakaszában elviselhetetlen fájdalmat okozott, ha megpróbáltam leülni vagy hanyatt feküdni. Végül megint Ágiék leleményessége oldotta meg a helyzetet. A konyhából felhoztak két széket, és úgy tették a combjaim alá, hogy kényelmesen rátámaszkodhattam, a fenekem mégis a

  174

levegőben maradt, így nem nyomta semmi a farokcsontomat, és a kínzó fájdalom is megszűnt. Ági időről-időre ellenőrizte a baba szívhangjait. Elég hosszú idő telt el így, mikor azt mondta, hogy egy picit elakadtunk. Valamiért nem tágul tovább a méhszájam, ezért le kellene feküdni az ágyra, és kivárni egy-két fájást a jobb oldalamon maradva, aztán a bal oldalamon és hanyatt fekve. Biztos nem ezt az élményt fogom kérni Karácsonyra, de a méhszájam utána újra tágulni kezdett. Most már tényleg a célegyenesben voltunk. Andrisba kapaszkodtam, félig ültem, félig álltam, Ági felváltva hallgatta és nézte a babát, hogy hol tart, közben Évi, aki bábának tanult, a gátizmomat masszírozta illóolajokkal, a másik doula a borogatásokat cserélte a hasamon. Végig bíztattak, hogy nagyon jól csinálom, már nagyon közel vagyunk, mindjárt vége. Ági megszólalt: „Már látom a babád haját.” Elmondhatatlan érzés töltött el, sírni kezdtem. Azt mondták, hogy most nagyon fontos, ha jön a fájás, akkor se nyomjak, mert elrepedhet a gátizmom, viszont ha szólnak, hogy mehet, akkor nyomjak ezerrel! Nem volt sok idő, de nagyon hosszúnak tűnt, annyira fájt. Aztán jött a zöld lámpa, hogy mehet… Egy-két eszement nagy nyomás… Volt még köldökzsinórvágás, méhlepényszülés, némi kozmetikai célú varrogatás és ilyesmik, de kit érdekelt, amikor már ott volt Ő. Gyönyörű volt, makulátlan, sehol egy gyűrődés, sehol egy duzzanat, rózsaszín bőrű, kék szemű és igen durcás, mert éhes lehetett akkor már. Rátettem a mellemre, esetlenkedtünk egy sort, aztán valahogy mégis sikerült megoldani. Elcsendesedett, elégedetten mosolygott, és a hasamra rottyantott egy óriásit. 14. Nehéz belekezdeni… (Emma érkezése) Nehéz belekezdeni a szülésélmény leírásába, mivel még most is úgy érzem, erre nincsenek szavak. Érzések, érzelmek, illatok, szagok, benyomások, emlékek, azok vannak! Első gyermekünk kórházban született, emléke csodálatos, hiszen ő volt az első babánk, jöttét nagyon vártuk, szépen, egészségesen született. Mégis, amikor újra várandós lettem, elfogott és magával ragadott egy érzés azzal kapcsolatban, hogy ez a kicsi baba most bizony valami más módon szeretne világra jönni! Az otthonszülésről mindeddig csak felszínes információim voltak, filmeket láttam nőkről, akik háborítatlanul szülnek, és születéstörténeteket ismertem barátnőktől, akik szintén otthon szültek. Tudtam, hogy ez az irány, amerre mennem kell. Gyermekeim édesapjának meggyőzése, bevonása nem volt ilyen egyszerű és egyértelmű, de megérte a sok párbeszéd és őszinte szó, mert a szülésre felkészülést közösen csináltuk végig! Ez egy olyan fontos állomása életünknek, amit talán kevesen tudna elképzelni. A Napvilág Születésházban történő információs hét megerősítette a kapcsolatunkat is, és megerősített bennünket abban, hogy jó az irány, amerre haladunk! Mindenről minden információt megkaptunk, ez biztonságérzetet adott, sok szeretetet és odafigyelést tapasztaltunk, és nagyon jó érzés volt együtt lenni olyan párokkal, akik szintén az otthonszülést/háborítatlan szülést tervezgetik Soha olyan őszintén és hitelesen nem kaptam mindaddig szakszerű információkat a várandósságról, szülésről, beavatkozásokról, mint akkor ott Ágitól. Meghatározó élmény. A kicsi gyermek a pocakomban egész várandósság alatt nagyon jól volt, minden a legnagyobb rendben zajlott, egészségesek voltunk mindketten. A terminus végén már kicsit

  175

türelmetlenkedve vártuk a szülés beindulását, két alkalommal úgy tűnt, meg is kezdődtek az összehúzódások, és elindult valami. De aztán le is állt. A kórházba NST-re már a 37. héttől jártam, a 40. héten pedig saját felelősségemre nem feküdtem be, viszont naponta megjelentem NST-vizsgálatra. Minden a legnagyobb rendben volt. Lelkileg mégis borzasztó rosszul viseltem. Valahogy nem voltam képes elfogadni annak a gondolatát, hogy a szülésem kórházban történhet. Illetve, hogy be kell feküdnöm előbb, és semmi esélyünk arra, hogy akárcsak a vajúdás idejét otthon töltsük. Sokaknak tartozom hálával és köszönettel, amiért az utolsó hetekben tartották bennem a lelket, és erőt adtak, bíztattak. Bátran fordulhattam a bábákhoz, douláimhoz. Negyven+öt napnál jártunk, amikor úgy éreztem, szükségem van megerősítésre, így felutaztunk az Alma utcába, és beszélgettünk Ágival. Megkértem arra is, hogy vizsgáljon meg, mivel aznap reggel már éreztem valamit. Itt újra ugyanazt a békét, csendet, odafigyelést, szeretetet érezhettem, amit a felkészítés során is, és ez megnyugtatott, erőt adott. Biztonságban és szeretve éreztem magam! Még aznap éjjel beindultak a kontrakciók, és másnap hajnalra megszületett a kislányunk, úgy ahogy szerettük volna! Miután hazaértünk, elfogott valamiféle másállapot-érzés. Nagyon befelé fordultam, jobban, mint addig valaha éreztem gondoltam. Még volt kapcsolatom a külvilággal, de már nem nagyon. Időnként már éreztem kontrakciókat (nem túl erőseket). Nem akarta nagyon beleélni magam a korábbi beindulások-leállások miatt. Vártam türelmesen. Eltelt a délután. Hannával játszottunk, éltük a hétköznapi életünket, vacsorát főztem, lefektettem Hannát, és figyeltem magam. Amikor már valamiféle rendszert véltem felfedezni a kontrakciók között, jeleztem a bábának. Majd gyertyákat gyújtottunk, zenét hallgattunk, elkezdődött a vajúdás. Megrepedt a burok, folydogált egy kis magzatvíz, lezuhanyoztam, és egyre izgatottabban figyeltem, ahogy sűrűsödnek kontrakciók. Éjszaka volt. Megérkezett a barátnőm. Hanna lányunk is felébredt, de úgy láttuk jónak, ha a nagymamával együtt ők elmennek. Ekkor már hívtam a bábát is, indulhatnak, mert nagyon fáj! Szükségem van a támogatásra, segítségre. Mire mindenki megérkezett, már alig voltak szünetek a kontrakciók között. Sehogy sem volt jó lenni. A párom nyakába kapaszkodva, csípőmet ringatva vagy körbe-körbe tekergetve, légzésemre figyelve sikerült kibírni a fájdalmakat. Csodás pillanatok voltak a fájdalmak ellenére is, mert éreztem, ahogy minden kontrakció közelebb visz a szüléshez. Furcsa volt szembesülnöm azzal, hogy itt bizony senki nem mondja meg, mit kell tennem, hol tartunk, vagy hogy ne kiabáljak, ne vizsgálgatnak stb. Mindenki ÉRTEM volt jelen, abban igyekeztek támogatni és segíteni, ami nekem kényelmes volt és jó. Jöttek a masszírozó kezek, amelyek erősen nyomták össze csípőmet, ez volt az egyetlen, számomra megfelelő fájdalomcsillapító módszer. A borogatás is jólesett, de túl sokáig nem élvezhettem, mert minden olyan gyorsan és intenzíven történt. Mindenekelőtt a párom jelenléte, a vállai, amelyekbe kapaszkodhattam, a szavak, amelyekkel bíztatott, és az ölelése volt a legeslegjobb! Szóval így szülnek a NŐK? Ez valami hihetetlen! Talán egy pillanatra átfutott valami hasonló gondolat a fejemben. Miután felkiáltottam, hogy már nincsenek szünetek, megint és megint jön a kontrakció, és nagyon fááááj! Aztán kiabáltam olyat is, hogy nem fog kiférni, meg hogy nem bírom ki! Persze, hogy kibírtam, és kifért a feje is. Ekkor már hol hangosan, hol pedig még hangosabban üvöltöttem, nyögtem, és éreztem, hogy feszít szét a baba feje, és jön kifelé, de én meg majd’ belehalok! Azt hiszem, én ekkor már valahol nagyon máshol voltam. Szinte önkívületben, egy igen mély belső találkozás volt ez az Őserővel. Miközben borzasztó fájdalmak gyötörtek, azt is éreztem, hogy ezért a

  176

pillanatért érdemes élni nőként, mert ehhez nincs fogható! Bújik ki a babám feje, és én megélem, érzem minden apró mozzanatát. Eljött a pillanat, amikor a buksi végre kifért! Micsoda megkönnyebbülés, gondoltam, de ekkor felszólított egy hang, hogy nyomjam ki a babát. Én nyomtam, és hamarosan kicsusszant a testecske is. A köldökzsinór a hóna alatt is körbetekeredett, és a nyakán is rajta volt. Persze minden rendben zajlott, és a kicsi Emma pillanatok alatt jelezte, köszöni, jól van, megékezett! Négykézláb voltam, párom ölébe roskadva, oldalra fordulva hátra néztem, és láttam, ahogy a bába gondoskodó kezeiben ott piheg a babánk! Szívem tele volt szeretettel és hálával. Na, ekkor megint azt éreztem: így kell szülni, Asszonyok/Lányok! Mert nem bökdöste, szurkálta, nyomott le csövet a babám orrán senki, nem világított neonfény a szemébe, nem vitték el, és nem fürösztötte, mérlegelte senki! Gondoskodott róla a bába, szeretettel és odaadással, csendben, higgadtan, nagy alapossággal. Majd segítettek lefeküdni, még össze voltunk kötve a babámmal, és ekkor rám tették a kicsi meleg testét! Nagyon szép érzés, ez semmihez sem fogható! Ahogy a kisbabánkról, úgy rólam is nagyon nagy szeretettel, odafigyeléssel gondoskodtak. Mindenki sürgött-forgott, itatott, párnát tett a fejem mögé. A lepény hamar levált, és Édesapa elvághatta a köldökzsinórt. A szülést követő pár óra gyorsan eltelt, egyre jobban éreztem magam, felkelt a nap is, reggel lett. Mi pedig ott pihentünk a nappaliban újszülöttünkkel a karjainkban. Csendben, békében, szeretetben! Isten hozott köztünk, drága Emma! Köszönet azoknak, akik az otthonszülésért oly sokat tesznek! Minden bábát kísérjen áldás és szeretet munkájuk során!

  177

15. Linda szülése, Almi születése Fülledt, júliusi nap délutánja. Hatalmas pocakkal rendezgetem dolgaimat: könyvtári könyvek visszavitele, kölcsönkért baráti cókmókok visszaszolgáltatása, táppénzes papírok, miegyéb. Késő este érkezünk haza szerelmes fészkünkbe. Már lefekvéshez készülődünk, amikor Ati visszaveszi a ruháit, és közli, leszalad a ház aljában lévő automatához pénzt tölteni a telefonjainkra. „Az fontos lehet.” ‒ mondja. Éjszaka. Felébredek. Az ágyban fekszem, sötét van, kinyitom a szememet. Halk pukkanást hallok… összeszorul a gyomrom, ez AZ. Nem lehetett más, csak a burok. Megmozdulok, meleg magzatvíz önti el a combomat. Mosolygok, örülök, jólesik. Szólok Atinak: elkezdődött. Pötty elindult felénk. Készülődünk. Mintha nyaralni mennénk, izgatottan, örömmel, kíváncsian. De szokásos dolgokat teszünk: öltözünk, vetkőzünk, zuhanyozunk, kakaót főzünk, beszélgetünk, előkészítjük a „cuccokat”, amiket a bábák kértek, amikkel vártuk, hogy a várakozásunk véget érjen: mandulaolaj, muskotályzsálya, pelusok, lepedők stb. Virágot locsolok a hajnali fényben, Atival beszélgetek az erkélyen. Fájások is vannak. Mérjük. Mondom Atinak, mérje, én nem tudok most ilyet. Sűrűn jönnek. Egybefolynak, inkább csak fáj. Az ágy elé térdelek, próbálok ellene menni a fájdalomnak, ez borzalmas. Megijedek: mi lesz, ha ez sokáig tart, nem fogom kibírni, ez naggggyon fááááj… már nem beszélek csak magammal, magamban. A lelkemben megszólal egy hang: „Linda, ezt vártad, akartad, vállaltad! Ne menekülj, ülj a hátára, vigyen!” Megteszem. Vele megyek. Négykézláb ringatom a csípőmet, aranyfonalat fújok, ami rövid úton zengzetes tehénbőgéssé alakul. Ez segít, ez vezet, visz, mint egy mantra, az én tehénbőgéses mantrám, ez hozza meg a gyümölcsöt: Almát. Hideg vizet kérek, sokat, a fejemhez. Abba lógatom magam, a hosszú hajamról folyik az arcomba… folyik alul, felül… víz… Megérkezik a bába, nem látom, nem érzem, csak tudom. Ott van velem, mint Ati, csak tudom, csak velem. Egyedül vagyok, magammal vagyok, fontos dolgom van. Magammal. Már világos van. Többen lettünk. Geréb Ági és Móni is megérkezik. Ezt kicsit már érzem. Kijjebb jöttem. Magamból. Felajánlják, hogy váltsak testhelyzetet. (Nem akarom, a padlóba gyökereztek a tagjaim, itt búgok, bőgök, lengek, nem akarom, hogy fájjon!!!!!) Ági azt mondja, nemsoká itt lesz a babám. (Nem hiszem.) És hogy a kontrakciók hozzák meg a kicsikét. Adjam át magamat nekik, ne fojtsam el. Azt várjuk, hogy hosszabbak és erősebbek legyenek ezek a kontrakciók (én meg azt, hogy rövidek és gyengék). Ez hozza meg a babát… Ez meggyőzött, a baba, a Babám, Pötty. Találkozni akarok Vele! Gyere, Kicsikém! Felülök a fájásokra, megint (észre sem vettem, hogy kiszálltam, pedig de). Villanások a fürdőszobából: körbe vesznek a bábák. Ülnek, vannak, csöndesek, türelmesek, béke van. Villanások a szobából: éles reggeli verőfény, rögtönzött szülőalkalmatosságok a bábáktól. Jólesnek. Vizes borogatás a nyakamon, meleg borogatása a gátamon. Ati is velem van, újra, ő is, mint a bábák. Csendes, masszív, tartó. Engem tart. Hátulról. Guggolok, fájok, nyomok, pihenek, fájok, nyomok, pihenek… Alattam fekszenek a Nők. Bíztatnak, látják már, ők tudják, hogy mindjárt itt van. Újra egy villanásnyi félelem: nem fog menni, olyan régen nyomom már, és nem megy, érzem, hogy valamin megakad, ott benn, hogy valami megakad bennem… Segítsetek, segítsetek megszülnöm, gondolom magamban, de tudom senki nem segíthet. Ez az én ügyem.

  178

Hallom Ági hangját: ha AZON a ponton átsegíted, megérkezik már. (A gondolataimban olvas…, tudja, hogy átvillant az agyamon, hogy valami akadály van.) Segít, segítenek, segítenek elhinni, hogy megcsinálom, hogy kisegítem… Sikerülni fog, sikerülni kell, erre születtem, születtem, szültem, szülök… Megszületett! Ahogy kicsusszant: melegség, jóleső áradat. Hanyatt fektetnek, gondoznak, szeretnek. Semmi dolgom, csak a babámat szorítom, semmi bajom, biztonságban vagyok. Mindenki itt van. Hirtelen mintha vendégségbe pottyantam volna. Mint egy szülinapi buli: szerető ismerősök, boldogság, idill. Mellkasomon Alma. Szinte meg sem nézem, csak fogom, érzem, nézem a körülöttem sürgő bábákat. De jó, hogy itt vagytok! Ati! Atikám! De jó, hogy itt vagy! Gyere ide! Mind itt vagyunk! Éljen! Megszületett! 16. Korábbi félelmem feloldódott a szeretetben (Attila) Gyermekkori erőszak? Megbocsájtottam, elfogadtam, elfelejtettem. Született egy fiam, szép volt minden. Majd jött a második baba. A „terhesgondozás” során egyre több aggodalommal a vállamon belém költözött a félelem. Vas, görcsök, magnézium, 41. hét, nem jön a baba. Szülni kell, nincs kontrakció, „erősebb vizsgálat”, nincs kontrakció, oxitocin, rettegés, könnyek,burokrepesztés, méhszájtágító. Kislány lett. Sokáig nem jött a tej, de jött sok-sok szomorúság, elégedetlenség az öröm helyére. Megváltoztam. Éjszakánként hadonásztam, ha a férjem váratlanul megsimogatott, és nagyon féltem. Keserűen elfogadtuk, hogy újabban ilyen vagyok. Sok asszonnyal megesik, hogy házasság után valamikor elsárkányosodik. Nálunk most jött el. A házasságunk mélypontra jutott, de már a szívem alatt hordtam a hőn áhított harmadik gyermekünket. Eggyel több ok arra, hogy jobbá váljunk, remény, hogy menni fog. Ezúttal otthonszülésre készültünk Geréb Ágiékkal. Szeretetteljes gondoskodásoddal vettek körül a Napvilág Születésház bábái és doulái. A 32. héten egy személyes beszélgetésre hívott Ági. A beszélgetés célja – egymás megismerésén túl – korábbi szégyen vagy erőszak felszínre kerülése volt, ami megakaszthatja a szülés menetét. Beszélgetésünk során bukkant felszínre a régen eltemetett rossz emlék. A fáradtságtól majd leragadtak Ági szemei, félálomban jegyzetelte a szavaimat, de szíve-lelke éber volt. A szeretetteljes készülődésben és szülésben feloldódott a korábbi félelmem. Újra megváltoztam: eltűnt a hadonászó, és visszajött az ölelő feleség. A felkészülés ideje alatt világossá vált előttem, hogy ha majd eljön a nagy nap, nemcsak egy baba, hanem egy új szülőpár is születik. Reméltem, és vágytam is rá, hogy a szülés által előrébb lépjek az önismeret útján, ami mankót nyújt a mindennapjainkban, hogy nagyobb biztonságban járjuk az utunkat. Vasárnap este jöttek komolyabb kontrakciók. Mikor hívni akartam Ágit, hogy jöjjön, megcsördült a kezemben a telefon. Ő volt az. Kérdezte, mennyire siessenek, egy másik bábával együtt jönnek. Nem sürgettem őket. Tudtam, hogy ha sietnek, én is gyorsabban haladok, és mikor itt kell lenniük, itt lesznek. Így is volt.

  179

Igaz, szerettem volna még egy kicsit kényelmesen sütkérezni az ő jelenlétükben, látni őket, beszélni velük, de alig, hogy elhelyezkedtünk, befele fordult a tekintetem. Szerettem volna a segítőim szemébe nézni, de nem találtam meg senki tekintetét. Még az arcukat sem, az alakjuk is eltűnt, őrangyalokként vettek körül. Az egyetlen, amit még láthattam, a kis örökmécses volt szemben velem a falon a szent családot ábrázoló ikon fölött. Bezárult előttem a világ, hogy egy új világ bontakozhasson ki. Két érintés és egy kedves kézpár (a férjemé) folyamatos simogatása velem marad örökké. Az egyik egy erőteljes összehúzódás csúcspontján ért el hozzám, amikor egy meleg, puha kéz szeretetteljesen megérintette, és alig érezhetően megsimogatta a kezemet. Nem voltam egyedül. Látni szerettem volna őt, de kifelé már nem láthattam, mégis tudtam, hogy a másik bábáé volt. Támogató kezek segítségével elindultam a gondosan előkészített ágy felé. Félúton még megpihentem, aztán még egy lépés, és megtaláltam a helyemet. Jólesett, ahogy Geréb Ági masszírozott. Mint ahogy sajgó szívnek is vigaszt nyújt a zene, úgy vigasztalta fájó testemet a finom ujjak harmonikus játéka. „Csípést érzek valahol a hüvelyemben” – mondtam. És Geréb Ági betakarta az ujjával a már hetek óta érzékeny pontot minden további kérdés nélkül. Egyik ámulatból a másikba estem. Ez is egyike volt annak a két emlékezetes érintésnek. Közben érkezett a muskotályzsályás borogatás, ami szintén elvett a fájdalom éléből. Ezekkel a gyengéd érintésekkel körülölelve készülődött egyre lejjebb szállni a kisbabánk. Amikor úgy éreztem, hogy szétszakadok, meleg kezek tartottak lentről, és vigyáztak ránk. Éreztem, hogy jó kezekbe és jó helyre érkezik, hiszen fogantatásától kezdve együtt készültünk a fogadására. Ezt el is mondtam neki, és dúdoltam egy rövidke dallamot bátorításként magunknak. Elérkezettnek tűnt a pillanat, a kis fejét is megérintettem. Éreztem, hogy nem is kellene erősebben nyomnom, mint ahogy a testem diktálja, csak egy röpke pillanattal tovább tartani, és kibukna a fejecskéje, de nem tettem. Kissé erőszakosnak tűnt ez a gondolat, inkább vártunk egy következő hullámot. Mintha engem akart volna kímélni, és időt adni további tágulásra. Hálás voltam érte. Következő nekifutásra ugyanez megismétlődött. Jó volt még egy percre visszaengedni. Különös érzés volt, hogy a függőleges testhelyzet ellenére (térdeltem az ágy előtt) teljesen visszabújt megszokott otthonába. Éreztem, hogy a következő hullám hozza el őt közénk, és ezt el is mondtam, bár mindenki tudta. Mérsékelt erejű, különös dallamú hangkíséret közepette előbújt a kis fejecskéje és a teste, de éreztem, fél lábbal még megtorpan a küszöbön, úgyhogy a csöpp kis lábfejeket ki kellett tessékelnem. Ez idő alatt fejthette le Geréb Ági a babánk nyakára tekeredett köldökzsinórt. Majd bábaszáj tapadt a babaszájhoz, szippantás, egy köpés, és már tiszták is voltak a légutak. Bár tudtam, hogy így lesz, mégis mikor megtapasztaltam, mérhetetlen hálát éreztem, és csodálattal töltött el ez a szeretetteljes bánásmód.

  180

Biztonságban tudtam a kisfiamat, aztán eltévedtem az érzelmeim sűrűjében. Kértem Csabit, aki szintén nagyon meg volt illetődve, hogy vegye magához a kisfiunkat, míg összeszedem magam az első öleléshez. Mindenki mögöttem volt, senkit nem találtam, csak lihegtem hatalmas erővel, és izgultam, hogy ebben az önmagam által keltett légörvényben megnehezítem a kicsikénk első levegővételeit. Bugyután feltápászkodtam, segítséget is kaptam, nyújtottam a kezem érte, érkezett a kisfiunk. Én még próbáltam csitítani a szuszogásomat. Ekkor történt meg a csoda, ami porrá zúzta a hirtelen támadt bizonytalanságomat: a kis Attila rám nézett. Mellénk ült Csabi, és ő felváltva hol engem, hol az édesapját nézte nyílt, tiszta tekintettel. Szívesen fogadta ezt az új világot, ami mérhetetlen örömmel és boldogsággal töltött el minket. Ahogy alábbhagyott a köldökzsinór pulzálása, lágyan elpityeregte magát, majd jött vigasztalódni az anyai mellre. Köszönjük. 17. Hatalmas, felemelő erő (Panni születése) Tizenkét éves voltam, amikor először hallottam otthonszülésről. Egy közeli ismerősünk szülte meg kisfiát otthon. Emlékszem, gyermekfejjel milyen természetesnek tűnt ez az egész. Akkor határoztam el, ha eljön az ideje, biztos otthon fogom világra hozni gyermekeimet. Azt is hozzá kell tenni, hogy a kisfiú feltűnően egészségesen fejlődött a többi, általam ismert gyermekhez képest. Utána évekig nem foglalkoztam a dologgal. Igaz, közben több ismerősöm is otthon szült Oroszországban. Amikor várandós lettem, már Magyarországon éltem. Volt egy nőgyógyászom, de mivel valahol mélyen bennem élt az otthonszülési vágy, most felszínre került. Magyarországon nem hallottam otthonszülésről addig, amíg egyszer egy ismerősömről véletlenül ki nem derült, hogy otthon szült. Ő végig támogatott engem az otthonszüléshez vezető úton, ami nem volt könnyű. Többen is le akartak róla beszélni. Később a várandósságom alatt több olyan emberrel is találkoztam teljesen véletlenül (vagy mégsem?), akik megerősítettek abban, hogy Ágiékkal otthon szülni biztonságos. Akkor még nem ismertem statisztikákat, szakirodalmat, ami ezt alátámasztja, csak az volt a feltűnő, hogy akik támogattak, azok vagy szakmabeliek voltak (kórházi szülésznők, kórházi doulák, szoptatási tanácsadók stb.), vagy személyesen ismerték Ágit, és szültek is vele. Akik meg el akartak tántorítani, semmit nem tudtak a szülésről, és Ágiról csak a médiában hallottak. A végső döntést úgy hoztam meg, hogy szoptatási tanácsadáson voltam egy kedves ismerősömnél, aki olyan meggyőzően bátorított az otthonszülésre Ágival, hogy eldöntöttem ‒ otthon szülök. Elvégeztem az információs hetet. Szembetűnő volt, hogy mennyivel több információt kapok ott, mint mondjuk a terhesgondozáson. Hogy mennyivel többet tudnak az otthonszült anyák a szülés élettani folyamatáról, mint a többi asszony. És nem utolsó sorban, milyen jó emlék volt nekik a szülés. Nem tekintik tehernek, hanem áldásnak. Elkezdtem olvasni a szülésről, otthonszülésről. Megismertem a statisztikákat, a nemzetközi gyakorlatot. És ez mind megnyugtatott. Közeledett a szülés napja. Nem volt bennem félelem, csak izgalom. Nyugodt voltam, ami nem volt könnyű, mert a magzatvíz három nappal a szülés előtt folyt el, és mindenki aggódott értem, és nem értette, miért nem megyek kórházba. Igaz, nem tudták elmagyarázni,

  181

miért kellene bemenni. Csak ez a szokás. Kész. Én meg magyarázhattam, de hiába, hiszen, aki otthon szül, az csakis felelőtlen, tájékozatlan vagy naiv lehet. De csodák csodája, három nap múlva késő este éreztem, hogy kezdődik valami. Próbáltam még pihenni, de a fájások gyorsan erősödtek és sűrűsödtek. Hívtam Ágit. Ő mondta, hogy próbáljak még aludni kontrakciók közt, de ez már nem ment. Így hamar újra telefonáltam, hogy most már jöjjenek, mert egyfolytában fáj nekem. Nem volt nálunk semmi nagy előkészület. Nem voltak mécsesek, zene. Nem is gondoltam erre. Csak sok mosatlan edény. A férjem nekiállt mosogatni, én meg befeküdtem egy forró vizes kádba, mert úgy éreztem, csak ez enyhíti fájdalmamat. Az időérzékemet elveszítettem. Nagyon örültem, amikor megjött Ági. Nagy megkönnyebbülés volt. Olyan jó volt, ahogy mellettem volt, masszírozott. Nem is tudom, enélkül hogy bírtam volna, és hogy bírják ki azok, akik ilyen segítség nélkül szülnek. Igazából mindent elfelejtettem, amit tanultam a szülésről. Nem tudtam lazítani és elmerülni a fájásokban, nem figyeltem a légzésre. De mivel nem gondolkoztam ezeken, pont ezért érzem úgy, hogy minden nagyon természetes volt. Egyszerűen nem gondolkoztam semmin. Csak éreztem, hogy egyre jobban fáj. De azt is éreztem, hogy a férjem mellettem van, fogja a kezem, Ági masszíroz, és ez mind nagyon jó. Közben jött Móni. Késett. De nagyon jó, hogy ott volt. Még sose láttam őt, de nagyon jólesett a jelenléte. Ő biztatta a férjemet, hogy kitoláskor ne menjen ki. És ez nagy élmény volt a férjem számára, látni, ahogy kibújik a kisbaba. A kitolás nekem is mennyei volt. Nem éreztem már fájdalmat, csak tényleg azt a megmagyarázhatatlan, hatalmas, felemelő erőt. És amikor kint volt a babám, és a karjaimba vehettem, akkor megállt az idő, és csak elárasztott a határtalan boldogság. Most a második babámat várom. Gondolatban már nagyon benne vagyok a szülésben. Nem tudok elképzelni más szülést, csak Ágiékkal. Olyan szép volt az első szülésem! Életem egyik legszebb emléke. És ezt sokban nekik köszönhetem. 18. Gömbölyű fején tág pupillájú sötét szemmel (Gáspi) Már Borit is úgy növesztettem félidőtől bent, hogy tudni véltem, mi lesz jó neki. Ha már meg kell születni, és olyan nehéz dolog az, biztosan az, ne foldozott gátsebemen ücsörögve és a szülés más, szinte kötelező lelki nyomait viselve kérjem befordult elsőszülöttem bocsánatát, hogy így fogadta be őt ez az élet. Persze mégis így lett. Bevonzottam-e félelmeimmel? Az elkerülhetetlen sors része? Éretlenségem miatt? Mind így együtt vagy egyik sem? Annyira mindegy. De Bori pont úgy született – és még alsó hangon, szerencsére a szerencsétlenségben – ahogy nem akartam. Szűkölő félelemben, ordításban, kiabálásban, feszült indulatok között, kevés anyai segítséggel. Hidegben, neonfényben. Pedig elmentem otthonszülés-tanfolyamra. Hogy kerültem oda? Ki születik otthonszülőnek? Rájövök, senki. Ahányan létezünk, annyifélék vagyunk. Valami kis konokság, dac talán, ami szembefordít az árral, a megszokottal, ami keresi az utat a keserű tapasztalatok nyomán: hogy lehet-e másképp, lehet-e életet adni méltón, lehet-e az ösztönösen szülő asszonynak valóban

  182

szülnie, az ösztönösen születő gyermeknek születnie a maga természetességében, vagy meg kell erőszakolni ezt a folyamatot? Így a biztonságot, a nőt, a gyermeket, a családot, a szentséget, a boldogságot? Ki ne félne? Az újtól, az eltérőtől is. De jobban a „hagyományos” kórházitól, jobban a doktor uraktól, a hálapénzes rendszertől, a sivár lelkiségtől, ami lealacsonyítja, megnyomorítja az életbe lépés misztériumát… Én, aki semmit se tudtam a szülés természetéről, olvastam szüléstörténeteket, hálás hangvételű iszonyatokat megalázott helyzetekről, nőkről, veszélybe sodort újszülöttekről, pénzéhes vészhelyzetekről, a női test tehetetlenségéről, szülési képtelenségről, megmentett nők ezréről. Nem hittem el. Így kerestem az utam, és meg is találtam. Vagyis járni kezdtem. Azt mondják, mindenki úgy szül, ahogyan élt. Addig. És még a szülés alatt is érheti az embert megértés, elfogadás, elengedés, szeretet, és persze az ellenkezője is. Hatalmas kapu ez – hiszem. Bori születésekor senkit sem tudtam magamhoz engedni, fájtam, rettegtem otthon is, és elbuktam a kórházban is. Így volt. Szülésem erőszak, számonkérés, ítélet megkövéredett testem felett, ítélet síró, ordító lényem felett, bántás, mert védekezem a lefeszítettség ellen, nyolc centis nyílásomat tágító kezek sürgetik, női-férfi doktor néz megvetőn – nem képzelődés –, vágás húsomon. Szegény gyerekem. Sírok, bocsánatát kérem, doulám segít megszoptatni később. Első torz emberi hang a szülés után adatfelvétel közben ér, a férjem újságíró foglalkozású. Hányok belül… Később tudom meg, az orvos is az után lett gyengédebb, hogy megfenyíttetett, nem csak ő tud fájdalmat okozni. Isten irgalmazzon neki. Én már elengedtem, semmit sem érzek irányába. Sajnálom a nőtársaim, akik nála, vele szülnek és a hasonlókkal. Pénzért is csak ezt tudja nyújtani. Van, akinek megfelel. Hazamentünk háromórásan. Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? Geréb Ági gyógyított. A gátsebemet is, hogy ne legyen kötözött sonkás. Következő babámnál ragaszkodtam a személyéhez, vele született Gáspár. Elfelejtettem írni, Bori hat óra alatt szakadt ki belőlem, Gáspi 10 óra alatt érkezett meg, írhatom: nehezebben, de csak szép nyomokat hagyva. Kitolás előtt aludtam keveset összebújva férjemmel. Gömbölyű fején tág pupillájú sötét szemmel, nyári eső hűvös szemerkélésébe érkezett a fiam, békében. Köszönöm Ági kezeit, halk szavait órákon át. Hogy velem volt, a beszélgetéseinket szülés előtt, közben és után. Talán minden szavára emlékszem. 19. Élet a halál után (Milla) Talán egyik gyerekemre se vágytam olyan erősen, mint őrá, a legkisebbre. Furcsán hangozhat ez egy ötgyerekes anya szájából, de talán azért mondhatom ezt, mert a többiekre

  183

elég volt kicsit vágyni, és már meg is fogantak, illetve jöttek ők váratlanul is. De a legkisebbet egy, a nyolcadik hónap végén történt halvaszülés előzte meg. Nem akartam elhinni, elfogadni, hogy a gyerekvállalási életszakaszunk így fejeződjön be. Az a kicsi lélek tanítani jött minket, és gyötört belülről, hogy vajon megtanultuk-e a leckét. Nem őrá vágytam, nem őt akartam helyettesíteni, hanem az ő örökségét akartam méltó módon továbbvinni. Megmutatni, hogy mások lettünk általa, megértettünk nagyon sok mindent, és szembe tudunk nézni olyan kihívásokkal, amik korábban majdnem megfutamodásra késztettek. Nyitottabbak lettünk, és ha lehetséges, még bizakodóbbak. De vajon tényleg? Vagy csak ezt szeretném hinni? Milla azután fogant meg, hogy nagy nehezen elfogadtam, hogy mégsem lesz újabb gyerekünk. Négy klassz gyerekkel lesz teljes a családunk, és Leila emlékével, aki egy rövid időre meglátogatott minket. Megnyugtattam magamat, hogy jobb is ez így, nem kell majd egy várandósságot végigrettegnem. A pozitív teszttel vette kezdetét az újabb tanítás: vajon el tudom-e engedni a félelmeket, amelyek nagyon-nagyon rossz hatással lennének a születendő gyermekre? Hogyan tudom kezelni az előjövő emlékeket, a párhuzamokat, van-e olyasmi, amit a fizikai síkon másképp kell csinálni? Hát, a fizikai síkon is változtattam, változtattunk néhány dolgon. Még a kórházi szülés is felmerült bennem. Attól tartottam, hogy otthon esetleg leállna a szülés, mert nem tudnám a kisbabámat elengedni, kiengedni az anyaméhből. A lelki és a szellemi síkon egyértelműen nagyon sok mindent másképp éltünk meg, mint eddig bármikor, napi szinten készültünk arra a lélekre, aki minket választ majd. A rituáléknak és a szimbólumoknak hatalmas ereje van. Türelmesebb voltam. Nem vártam a nagy mérföldköveket, mint a 12. hetet, a 28. hetet, a 32. hetet, a 37. hetet (na, ezt azért mégis), mert tudtam, hogy a dátumoknak, a statisztikáknak, a technikának csak kis jelentősége van: ha ez a baba velünk akar maradni, akkor a 32. héten is velünk marad, ha pedig nem akar, akkor lám, a 36. héten is visszafordulhat. Decemberre vártuk. Ám a bűvös novemberi dátum éjszakáján éreztem, hogy délelőtt tízkor itt nem lesz belső vizsgálat és kedélyes beszélgetés a várható szülésről. Amikor telefonáltam, az én drága jó bábám nyelt egyet, és mondta, hogy jön. Ott vajúdtam, ahol esténként a lélekváró rituálénkat végeztük, ahol amúgy is minden spirituális munkát végzünk. Persze, ettől még fájt. De nagyon másképp, mint 15 hónappal korábban. Akkor megtapasztaltam, milyen az, ha nincs szünet a fájások között, ha nincsenek hullámok, ha nem szülök, hanem a testem kilöki azt, ami rá nézve már veszélyt jelent. Boldogan fogadtam a kontrakciókat, és dupla olyan boldogan a szüneteket. Nem kellett masszázs, nem kellett borogatás, csak egy kapaszkodó (a férjem), egy dübörgő doppler és a bábám nyugodt, bátorító szavai. „Gyere, kicsi lányom, gyere! Nagyon várunk, nagyon szeretünk, a földet érésed minden síkon elő van készítve. ” És akkor kibújt. És levegőt vett. És felsírt. „Él! She’s alive!” Nahát, valójában mennyire féltünk. Bíztunk, éreztük, hogy nem fog megismétlődni a korábbi történet, de azért… Fogtam, és nevettünk, és sírt, jó hangosan sírt, és mi

  184

felszabadultunk, megtört a félelem átka. Nem csak nekünk, biztosan tudom, hogy a nagyobb gyerekeink számára is. És ez a kicsi baba mindjárt kétéves lesz. 20. Programozott szülés (Olivér) Mindig ezek a szavak jutnak eszembe Olivér születésével kapcsolatban, aki elvileg három héttel későbbi időpontra volt kiírva. Annak idején, a múlt század vége felé, Áginak az volt a „szokása”, hogy év közben alig volt „szabadságon”, ám a teljes augusztust a családja körében töltötte, lehetőleg városon, sőt országon kívül, hogy még véletlenül se érezzen késztetést, hogy szüléshez menjen. Így volt ez abban az évben is: hétfőn elmentünk hozzá 37. heti vizsgálatra, és hogy megismerkedjünk azzal a szülésznővel, aki átvállalta Ági augusztusi kismamáit. A középkorú kedélyes hölgy az egyik kórház főmadámja (érdekes, én mindig másra asszociálok a szóról), és nagy „előnye” volt annak idején, hogy ki tudott „kölcsönözni” a kórházból hordozható CTG-t is, ami akkor Áginak még nem volt. A vizsgálatot nem is éreztem, és a diagnózis ugyanaz volt, mint Alexnél: kétujjnyi tágulás. Jó. Másfél évvel korábban Ági azt mondta, hogy nem lenne meglepve, ha aznap este hívnám. Így hazafelé menet útba ejtettem pár patikát, hogy beszerezzem és hazacígöljem a szüléshez kellő papírvattákat, fertőtlenítőt, sok mindent. Aztán Alex még két hétig bent csücsült. Most is csak a legszükségesebb kellékek voltak meg, közel sem minden. Viszont hazafelé autózás közben a Flórián térnél furcsán kezdtem érezni magam. Hazamentünk, olyan fél hét lehetett, és nekiláttunk a másfél éves Alex etetéséhez, fürdetéséhez, fektetéséhez. Vacsira csilis babbal készültem (na, nem a gyereknek), de valahogy melegítés közben úgy éreztem, nem kéne ennem. Furcsa, mert Ágiék nem tiltják az evést, sőt, etetik is a kismamát, ha erőre van szüksége…. Felhívtam Ágit, hogy lehet, hogy még ma. Kérdezte, zuhanyozhat-e, persze, mondtam, akkor hívjam vissza fél óra múlva. Visszahívtam, jöjjön azért… Felhívtam a doulát is, egy másikat, mert aki Alexszel volt a doulám, Angliában volt éppen (augusztusra hazaért volna!). És akkor itt jön a nagy vallomás: bennem nagyon mély, kellemetlen nyomot hagyott a burok megrepedése, mert olyan hirtelen, nagy erővel történt, és egyszerre ömlött ki az a soknak tűnő víz. Így hát gondoltam, most „kitolok a természettel”, beülök a fürdőkádba, ott aztán repedhet és fröcskölhet kedvére! Azóta nem lennék ilyen gőgös, enyhén szólva megszívtam én azt a kádat. Persze, a kontrakciók alatt jólesett a meleg víz (mit meleg, tűzforró!), de a burok úgysem ott repedt meg, és kitolásnál is rossz volt, túlzott vérbőséget is okozott. De előreszaladtam. Szóval megjött a két Ági, úgy nyolc körül, és az első óra igen kedélyesen telt. Én a kádban, Ági néha szívhangot hallgatott, jöttek a kontrakciók egyre sűrűbben (bár tudom, hogy a víz lassított rajtuk). Aztán kezdett nagyon fájni. Sőt, nekem az elviselhető határát súrolta. Nem volt már jó a kádban feküdni. Na, de a magzatvíz még nem ment el… Megkértem Ágit, vizsgáljon meg, és titkon reméltem, hogy ettől megreped a burok. Nem repedt. Kicsivel később kértem, hogy ugyan, csippentse már ki a burkot. Nem látta indokoltnak. Hogy később megtette-e, amikor már nem érzékeltem a történéseket, nem tudom, de akkor nem.

  185

Nekem már csak négykézláb volt jó, és nagyon erős tolófájásaim voltak. Csak Theo tudta a derekamat elég erősen masszírozni. Ja, és iszonyatosan melegem volt, kértem a homlokomra hideg borogatásokat. Ott térdeltem a kádban, a víz valahol alattam, mert hát a lakótelepi kádak nem valami mélyek, és éreztem, hogy ennek a vízhez már semmi köze. Ági is érezhette, kihúzta a dugót. Közben nyomtam volna, de ahhoz nem tudtam a keskeny kádban eléggé szétterpeszteni a lábamat a négykézláb helyzetben. Ági kérdezte, hogy nem akarok-e kiszállni. Nem bírok. Akkor ők kivisznek. Még csak az hiányzik! Ne nyúljatok hozzám. Elképzeltem, hogy a majdnem nyolcvan kilós, meztelen, csöpögő testemet négykézláb pozícióban keresztülcipelik a lakáson… Röhögtem volna, ha bírtam volna. Meg azt is elképzeltem, hogy pont a cipelés közben reped meg a burok… Igen, de hülye vagyok! Maradtam hát a kádban, négykézláb, és nyomtam úgy, ahogy tudtam. És káromkodtam, mint a kocsis. Szidtam a kádat. Aztán egy rövid „skálázás” után kiadtam egy olyan hihetetlenül magas és erős hangot, amit fura módon kívülről hallottam, és nem akartam elhinni, hogy képes vagyok ilyen magas hang kiadására. Abban a pillanatban bújt ki a baba, nem a feje, hanem az egész, egyszerre. Viszonylag hamar megfordultam, belefeküdtem a száraz kádba, és rám tették őt. Én még ennyire hófehér babát nem láttam. Az egész gyereket vaaaaastagon borította a magzatmáz… És szörcsögő hangot adott ki, olyan panaszkodóst. Mondták, hogy simizzem erőteljesen a hátát. Olyan pici volt, annyira nem esett kézre, olyan kis merev volt a másfél éves dundi Alexhez képest. Ági gondolkozott, hogy adjon-e neki valamilyen golyócskát, de aztán nem tartotta szükségesnek. Közben felébredt Alex (a vajúdás alatt békésen aludt, a baba sírása keltette fel), és meglátva engem egy csúnya fehér valamivel a hasamon, izzadtan a kádban, idegenektől körülvéve, hát borzasztó sírásba kezdett… Szerencsére Theo ölében hamar megnyugodott. A lepény viszont nagyon sokára jött, kerek háromnegyed órát vártunk rá, és ezalatt én jócskán vesztettem vért, hála a forró víz okozta vérbőségnek. Amikor aztán kijött, és rendben volt, átadtam a babát Theónak, és felálltam zuhanyozni. Nagyon gyors zuhany volt, mert éreztem, hogy nem állok a helyzet magaslatán. Nagyon szédültem. (Egy órával a szülés után! Mit vártam?!) Betámogattak az ágyra, addigra ott ült Theo a két fiúval az ölében, és Ági rendszeresen mérte a vérnyomásomat. Biztosra akart menni, hogy ennyi vérveszteség „belefér-e” még. Belefért. Két órával később nyugodt szívvel hagytak ott minket, a doula által kisuvickolt fürdőszobával, a zsákokba gyűjtött szennyessel, illetve szeméttel. Programozott szülés. Ez a baba Ágival akart megszületni. Én Ágival akartam szülni, akármilyen szimpi volt is a másik szülésznő. És Ági is ott akart lenni a szülésemnél. Ez már túl sok kívánság ahhoz, hogy ne hallgattassék meg. És meghallgattatott. 21. Ismét békességben (Bátor) Megérkezett az utolsó baba, Bátor. Ugyanabban a békességben, ugyanabban a szeretetben, mint az első. Már ismertél minket (későn szólunk, korán szülünk), amikor mondtam a telefonban, hogy azt hiszem, elkezdődött, de adom Erát, azt mondtad, hagyjam, nem kell, azonnal indulsz, csak szóljak Kingának is. Neki is szóltam, aztán hívtam az ismerősünket, hogy jöjjön a gyerekekért.

  186

Nem veszi fel a telefont. Még egyszer. Megint nem veszi fel. Éjjel két óra. Felhívok egy másik ismerősömet, aki aznap este ajánlotta fel, hogy szóljak, ha segítség kell, akár éjszaka is. Persze, mondja, és három perc múlva nálunk van. Kicsit megilletődve megáll az ajtóban, mondom, gyere nyugodtan, segíts kihozni a két gyereket. Feleségem megnyugszik, hogy megjöttek a gyerekekért, nem kell aggódni ezen a kérdésen. (Tudtuk, hogy ez komoly gát lenne, hónapokig tipródtunk, kihez lehetne elpasszolni őket, mivel a kisebbik még teljesen anyafüggő (valahogy a köldökzsinórt rosszul vágták el annak idején), még soha nem aludt mással, leginkább anyja fején vagy másképpen az anyjára csavarodva alszik.) Szóval megnyugszik, hogy a fő gát megoldódott. Csak reggel jön rá, hogy nem az a lány vitte el Emőt és Villőt, akivel megbeszéltük. Ő akkor már a saját útján jár, ilyen dolgok már nem tűnnek fel. Aztán valahogy csigalassúsággal telik az idő. A feleségem megy a maga útján, egyre jobban elmerül a vajúdásban, én meg fél fejjel megállás nélkül aggódom, hogy csak időben ideérjetek. (Reggel, amikor reklamálok Nálad, hogy milyen lassan jöttetek, eltelt másfél óra, kiderül, hogy éjszaka egy órával később telefonáltam, mint gondoltam. Valahogy kiesett egy óra. És így nézve valóban gyorsan itt voltatok.) Aztán hallom, hogy csapódik a kocsiajtó, aztán a murván húzzátok befelé a hatalmas bőröndötöket, amíg bírjátok. Megnyugszom, tudom (úgy tudom), hogy Erának még van ideje, de Era éppen bennem csimpaszkodik, nem tudok kimenni elétek. Aztán ő ellazul egy kicsit, kirohanok elétek, de már a konyhaajtóban találkozunk. Első kérdésed: „A gyerekek itt vannak?” Mondom, nem, elvitték őket. Ettől mintha egy kicsit megnyugodnál. Kinga mondja, hogy kint a bőrönd, mehetek érte, Ti mentek kezet mosni, aztán veszitek fel a „műtős ruhát”. Én most jöttem rá, így a harmadik gyereknél, hogy Ti ilyenkor átöltöztök. Ki tudja, miket fogok észrevenni a következő gyereknél, ami az előző öt év alatt nem tűnt fel. Innentől egészen más szerepem lesz. Félig még a feleségem lelkiereje vagyok, akibe lehet csimpaszkodni, lehet a fülébe kiabálni, de már inkább hideg fejjel kell gondolkodni, és tenni, amit Kinga mond. Az első: „Itt nagyon hideg van, hol a hőköpő?!” Igen, 18 fok van, rólunk szakad a víz, fel sem merült bennünk, hogy hideg van, de nyilván a baba kevéssé értékelte volna. Aztán hol a vatta, a dekubituszlepedő, a zsályaolaj, ez, az, amaz, én pedig próbálom felvenni a fonalat Kinga kérdései kapcsán, vajon Era mit hova rakott. Lévén, hogy megint éppen hogy elkészültünk a szülésre, már nem volt idő átnézni az asszony- és a gyerekdolgok helyét. De azért előkerül minden, még éppen időben. Te is elfoglalod a helyed, én is visszamászom Era mellé a helyemre, helyreáll a békesség, a nyugalom, a hit abban, hogy innen már nem lehet baj. Tudom (most, így szülésen kívül), objektíve ez nem így van, hiszen hátra van még a neheze, most jönnek a nem várt, hirtelen bekövetkező, potenciálisan tragikus kimenetelű esetek, amiken az adj. Prof. Dr. dr. Dr. csípőből tud segíteni. Sajna, a tudatalatti, a személyes megtapasztalás nem így működik, bennem a békesség áll helyre, az objektív felem meg valahol elveszik útközben. Aztán egy velőt rázó kiabálás után Kingától egy halk biztatás (a kiabálás még nem Kingáé), hogy kint van a feje, de szép baba. Aztán nem tudom már pontosan, hogy, de kint van a baba, Era hanyatt fekszik, a baba cicire kerül. Aztán valami ideges aggodalmat érzek a hangodban. Most azonnal szoptatni kell, nagyon fontos. Aztán a megszokottól eltérően azt mondod, most (most!) vágjuk el a köldökzsinórt. Akarod elvágni? Most nem, mondom. Tudom, életemben kevés ilyen alkalom van, az előző

  187

két esetben el is vágtam, most azonban valahogy a hangod jobban leköt, érzem az érzésed, a köldökzsinór-szertartás súlyát veszti. Az előző két alkalommal is vérzett Era. Az első alkalommal Te voltál itt, és valamit csináltál, amitől úgy állt, hogy mi nem is tudtunk a vérzésről. A második alkalommal nem voltál itt, akkor rászántunk egy napot egy kórházi kirándulásra. Amikor utána beszélgettünk Veled, akkor derült ki, hogy már az első alkalommal is vérzett. Ez volt a másik nagy félelmünk Erával (pár hónapja Era úgy fogalmazott: azt már tudja, hogy tud szülni, csak a vérzés… Hiába volt a hangsúly a második tagmondaton, és hiába írok éppen most erről, akkor engem az első fogott meg. Nagy dolog ennek a tudásnak a birtokában lenni). Így most nem a köldökzsinór köt le. De Te nem tágítasz. „Fogd csak meg itt, itt még lüktet.” Igen, tényleg. De furi. Aztán Kinga elköti, Te elvágod, ahol nem lüktet. Aztán szépen megjön a lepény is, már nem is tudom, hogy mikor. „Most kell víz, szívószál, rengeteget inni. Semmi baj nincsen, csak a biztonság kedvéért.” Futok, hozom a poharat, vizet, szívószálat, Era is érzi, hogy ez most komoly, szivattyú módjára tünteti el az egyik pohár vizet a másik után. „Hova lehetne kötni az infúziót? Nincs rá szükség, semmi baj nincsen, csak a biztonság kedvéért.” És én megmutatom a helyét, a biztonság kedvéért, és a biztonság kedvéért hozok hozzá madzagot, és engedelmesen elhiszem, hogy nincs rá szükség. De érzem a hangodon, hogy aggódsz. És közben Erát masszírozod, nyomkodod, varázsolsz valamit, amiről nekem fogalmam sincs, hogy mit csinálsz. Eláll a vérzés. Tényleg nem kell az infúzió. És bennem valami hatalmas szeretet ébred. Persze, ismerem ennek a szeretetérzésnek a tudományos hátterét, meg minden, de ez ott akkor nem magyarázható, és így utólag nem leírható. Csak van. Aztán kiülünk a konyhába, én jó házigazda módjára főzök két csésze kávét, egyet Neked, egyet Kingának. Szerencsére Kinga nem kávézik, így Te két mozdulattal beöntheted mind a két csészét, én meg gondolkodhatok, hogy „igen, ez a kávéfőzés már öt éve sem jött össze elsőre”. Aztán papírmunka, várakozás. Era jól van, baba jól van. Még várakozás, beszélgetés, várakozás. Era még mindig jól van, baba még mindig jól van. Elindultok kifelé, berakom a bőröndöd a csomagtartóba, addigra Te beülsz a kocsiba, aztán onnan szólsz ki Geréb Ágisan, hogy puszi nincs? Így most sem szorongathatlak meg úgy igazán, szívem szerint, és erre most már megint várnom kell minimum két-három évet, ha az égiek is és Era is úgy akarja. 22. Küzdés önmagammal (Simon) Az első gyerekünk még egyetemista korunkban született (ja, a második is…), de azért nem jött váratlanul. És készületlenül se. A szülésre is készültem (-tünk). Nekem nem volt eldöntendő kérdés, hogy otthon vagy kórházban szüljek-e. Mindig azt gondoltam, hogy szülni csak otthon lehet – pedig nem a helyszín volt benne akkor sem a lényeges (egyáltalán nem kötődtem az éppen aktuális albérlet kanapéjához), hanem a hozzáállás. Sosem hittem, hogy kórházi protokoll szerint jó egy kisbabának megszületni…

  188

Fölhívtam tehát – kb. háromhetes várandósan – azt a bizonyos telefonszámot a Kismama újság számlistájából, amelyik az „Otthonszülés” mellé volt írva. Az üzenetrögzítő mindig elmondta, hogy mikor kezdődik a következő információs hét. De mi akkor éppen külföldre készültünk – a párom vissza a saját egyetemére, ahonnan egy éve ösztöndíjasként átjött vendéghallgatni hozzánk, én meg vele. Nagyon kitartóan próbálkoztam, míg egyszer nem a gép, hanem ugyanaz a hang, de élőben bejelentkezett. Mondtam, hogy tudom, tudom, információs hét, de én most elmegyek, s majd csak a szülés közelében jövök vissza. Hát jó, ha addig mindenképp találkozni szeretnék vele, akkor másnap reggel fél nyolckor a lakásán vár szeretettel. Belvárosi bérház, hosszú, gangos folyosó végén egy szép fekete nő nyit ajtót. Mindjárt a bejárai ajtó melletti „rendelőbe” tessékel: benne egy fotel nekem, egy puritán fa sámli neki. Mit szeretnék? Mit is? Hmmm… Tényleg. Megvizsgálni nem fog, nincs arra szükség. Ja! Jééé! Pedig hogy rákészültem (reggeli agyonmosakodás, mint amikor nőgyógyászhoz megy az ember, ugye). Tényleg. Minek is vizsgálna? De akkor most mit is keresek itt??? Hmmm. Ciki. Meztelen kisgyerektalpak csattognak a konyhakövön, hallom kintről. Benyit. Egy édes, szőke fürtös, kék szemű kislány, virágos hálóingben. „Mit kívánsz, kis gazdám?” – kérdi az anyja. – „Téged.” – mondja a gyerek, s besomfordál, az anyja ölbe veszi („megsajnálja”, nem, nem, az más…), most már ketten néznek rám, s most már tudom, miért jöttem. Ezért. Nézem őket. Én is kérek egy ilyet (majd lesz, pont tíz év múlva, egy egészen hasonló – már ami a fürtjeit és a szeme színét illeti – de még nem akkor). És én is ilyen anya szeretnék lenni… Vagy valami hasonló… Most kopognak. Az „Igen!”-re egy szépséges, velem hasonló korú – később megtudom, pont egykorú – fiatalember nyit be. Ő meg a nagyfia. Szégyellem, de még így várandósan is megdobogtatja egy pillanatra a szívem, s bosszankodom magamban, hogy nem jártam itt korábban, nem mintha akkor most bármi is máshogy lenne… Elég rendhagyó nőgyógyászati rendelés… De hát, ha „rendeset” szeretettem volna, tudom, hova kellett volna mennem. Nem olyat akartam. Ezért vagyok itt. Bábához jöttem: egy nő, egy anya… Hogy kerül mindez ide, az első szülésem elé? Talán nem való. Talán lényegtelen. Nem az. Több mint 13 éve ennek, azóta számtalanszor mentem végig azon a gangon, újabb várandós hasakkal vagy éppen veszteséggel, bánatosan, de mindig újra látom ezt a jelenetet. A kis fürtös közben felnőtt, a szépséges apa lett, az anyjuk meg – botrány! – megjárta a börtönt azóta, de mindannyiszor úgy látom őket, ahogy akkor. Sem előtte, sem azóta nem volt az életemben ehhez hasonló, egy életre meghatározó találkozásom. Az elmúlt 13 év sok-sok élménye, öröme, bánata valahogy kapcsolódik ide. A szülés Persze, szolgált meglepetésekkel. Bármennyire is készültem. Az információs héten jegyzeteltem, az összes szakirodalmat kiolvastam, örömmel és nagy várakozással álltam elébe.

  189

A 41. hét egyik reggelén egy kontrakcióra ébredtem. Elég fájdalmas volt így hirtelen, reggel fél hatkor, burokrepedéssel egybekötve. Meg is ijedtem rögtön: Ez fájt! Fölhívtam a szülős számot. Ági azt mondja, hogy ma ő nem tud jönni, jön másik Ági, úgyis őt választottam doulának, hát most ő lesz a bábám. Áginak ma az információs hétre kell mennie, a keddi nap az övé. Még belenyögöm a telefonba, hogy igen, de a tanfolyam csak tízkor kezdődik, s most még csak fél hat múlt. Visszakérdez: szeretném-e, hogy ő is jöjjön? Hát persze! Jó, akkor jön. Később azt mondja, hogy ez olyan jólesett neki, és köszöni, hogy így hívtam. Még ilyet! Hát épp ellenkezőleg, én köszönöm, hogy még így is jött. Befutnak sorban mind, legelsőnek Tamás, aki szintén doula, de amúgy (vagy inkább elsősorban) fotós is, és az információs héten ismerkedtünk meg. Borzasztó jól beszél a férjem anyanyelvén, s gondoltam, az jól jöhet, ezért akartam, hogy ő is itt legyen. És közben meg is szerettem. (Természetesen ő készítette ezeket a fotókat.) Majd megjönnek az Ágik, Geréb – csak egy pár órára beszaladt, munkaruha nélkül – a férjemtől kap egy pólót és egy melegítőnadrágot. Vicces ebben a szerelésben. Mint a Ponyvaregényben Travolta és L. Jackson Tarantino kölcsöncuccaiban. Akkor is ez jut eszembe. A vajúdás jól halad. Iszonyúan fáj, de nagyon jólesik a segítségük. Hat kéz masszíroz, borogat, legyez, itat, amire éppen szükségem van. Ez nagyon jó. Nem értem, de szavak, utasítások nélkül tudják, mi esik éppen jól. Minden kontrakciónál előre görnyedek, kapaszkodót keresek: Ági megfordítja a falnál álló fotelt, annak a támlája pont olyan magas, amire a legkényelmesebben tudok hajolni. Így a borogatást is tök jól rám lehet rakni, és a keresztcsontomat is iszonyú jól lehet masszírozni. Minden tökéletes. Csak ne fájna annyira. Pedig ez ilyen, s igazából semmi különös, a többi szülésnél már tudom, de így, elsőre egészen érthetetlen, hogy ez így fáj. De átsegítenek ezen a részen, bíztatnak, hogy minden nagyon rendben van, s jól haladunk. Tudják, látják – később nekem is mutatják a fényképeken –, hogy lassan eltűnik a méhszáj, pedig sosem végeznek belső vizsgálatot: de az a bizonyos piros csík szép lassan eléri a teljes hosszát, a tágulási szak a végéhez közeledik. Néha sétálok, jövök-megyek, ők követnek vagy csak figyelnek, aztán négykézláb is vagyok a földön, ők meg szintén négykézláb körülöttem. Szép ez a része. Ági közben készülődni kezd, tízre mennie kell (-ett volna az információs hétre), már így is tovább maradt. Azt mondja, hamarosan megszületik ez a kisbaba, de sajnos, neki most már mennie kell. Elmehet-e? Mondom, persze, s tényleg úgy érzem, megy ez nélküle is. Elköszön, elmegy. Mi pedig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Vagy mégsem? Egy darabig talán mégis – vagy csak én később veszem észre, hogy egy ideje már nem mennek olyan jól a dolgok –, de aztán megtorpanok. Pont olyan nehéz megszülnöm azt a gyereket, mint megírnom, mi is történt ezután. Hónapok óta áll a történetem itt, hogy „megtorpanok”. Utólag valahogy úgy tudtam megfogalmazni, ami történt, hogy egy adott ponton „kidobott a rendszer” – akkoriban még olyanok voltak a számítógépek, talán még sokan emlékeznek. Látszólag persze szülök, de valójában valahol messze járok. Arcok, jelenetek, történetek az életemből és a lét nagy kérdései zúgnak a fejemben. De miért most? Nem érek rá most erre! Mi dolgom veletek éppen most? Viaskodom magammal, mélyre ásott befejezetlen

  190

történeteim, megválaszolatlan kérdéseim. És közben fekszem a jó meleg vízben a kádban, locsolgatják a nagy hasamat, ettől persze ellazulok, tán aludnék is, ha nem zavarnának meg azért rendszeres időközönként a kontrakciók és nem zúgnának a fejemben a gondolatok, amelyek feltétlen most akarnak velem dűlőre jutni. Küzdök önmagammal. Tanácsolják, hogy üljek a vécére kicsit, az szokott segíteni ilyenkor, hogy átlendüljünk a holtponton, hiszen nem ismeretlen ez a megtorpanás a tágulási szak és a kitolási szak között. Csak nálam azért kezd aggasztóan hosszúra nyúlni. A bába kicsit kérdezősködik, nagyon finoman és tapintatosan, tudja, hogy szembejönnek itt azok a bizonyos kérdések, de nem talál olyat, amire azt mondanám, igen, ez az! Pedig én tudom, melyik az. De hallgatok, úgyis az én dolgom ez, nem ad rá választ más, csak én magam. Szembejövök magamnak én magam. Segítség! A hideg, csupa fehér csempe vécében fázni is kezdek, menjünk innen is. Vissza a szobába. A kisbaba bírja, a szívhangok jók, s amíg ő jól bírja, küzdjek csak meg, amivel muszáj. Azért Ági megvizsgál. Van még egy pici pereme a méhszájnak, jön a „kettőt jobbra, kettőt balra, kettőt a hátamon” dolog, vagyis feküdjek kicsit le, két-két kontrakciót bírjak ki az egyik oldalamon, a másikon, s háton fekve. Rettenetes, istenem, hogy képesek fekve, mozdulatlanul szülni? Jó. Valami haszna volt, de még mindig van egy pici. Amíg az el nem tűnik, nem jön a kisbaba. Ági javasolja, hogy egy kontrakció alatt megpróbálja eltartani. Jó, próbáljuk ki. Na, ez az elmondhatatlan szenvedés, meg tudnám fojtani, hogy lehet azt kibírni, amikor kézzel tágítanak? Pedig Ági nagyon kedves, tudja, tudja, hogy ez borzasztó, de csak egy picit bírjam. Ezen is túlvagyunk, de hatékonyabb nem leszek ezután se. Csak sokkal később tudom meg, több szülés után, hogy mi volt annyira nehéz akkor… De amennyire lehetetlen volt bármit hozzátennem akkor, épp annyira nem tudtam volna a többieket – még ha akartam volna se – visszatartani. A tapasztalás, az ezután következő évek és válaszok, amelyek közben megszületnek, teszik, hogy a többi már más lesz, de ez az első még ilyen. Zöldfülű vagyok, bármennyire is készültem. 24 év az 24 év. Sok is, kevés is. Geréb Ági közben telefonálgat, mi van már, rég meg kellett volna születnie ennek a gyereknek. Mit csináltok? Általában megnyugtató választ kap, a szívhangok jók, hol pihenek, hol meg kicsit intenzívebben vajúdok, de azért az idő telik. Jócskán benne vagyunk a délutánban. Azért ő már aggódik. Egyre sűrűbbek a telefonhívások, míg aztán egyszer csak tényleg felgyorsulnak az események. Az alám terített papírvattán a következő adag magzatvíz mekóniumos. Jaj. Tudom, mit jelent, az információs héten jegyzeteltem. Ági szirénával száguld vissza hozzánk, akkor még volt neki ilyenje. Pillanatok alatt ott terem, kézbe veszi a dolgokat, de még most is mindent elmagyaráz. A kisbabának meg kell hamar születnie, adjam neki az erőmet. Kapok homeopátiás szert, amitől, csodák csodája, hirtelen nagyon erős és hatékony kontrakciók jönnek, és nyomásingert is érzek – nem olyat, mint az elmúlt néhány órában – most érzem, hogy miről is van szó. Az erő is megjön, iszonyatos erővel nyomja a testem kifelé a kisbabát, egy képet látok magam előtt: az én anyukám mindig rettentő kicsi rést varr a kispárnahuzatra, ágyneműcserénél számtalanszor átéltem, ahogy a kispárna tömörül, tömörül sokáig a résnél, míg egy pillanatban átfordul rajta a nagy része, és a többi már aztán könnyen áthúzható. Pontosan ezt érzem, ahogy guggolok T. két combjára támaszkodva, széttárt combokkal, előttem térdel a két bába, az egyik tartja a gátmetszőollót – ha muszáj

  191

lesz, sajnos vágni fogunk –, a másik kicsit „szembemegy” a gyereknek, mígnem egyszer csak átfordul azon a résen a „kispárna”, kinn a feje és rögtön utána az egész gyerek. Szegény, bizony elég kék már, még a vastagon fehérítő magzatmáz és a jó adag mekónium alól is látszik – vagy annál inkább –, tónustalan is, de gyönyörű, kisfiú, azt is látom rögtön, hiszen ott „kapkodják” ketten előttem: letekerik a nyakáról a köldökzsinórt (egyszer, kétszer, háromszor), kicsit dörzsölgetik, törölgetik, Ági leszívja – szájjal, ez a leggyorsabb –, a fiam első csókja, csak ezután a szívóval, Áginak még egy óra múlva is az arcán – rászáradva – a mekónium, aztán egyszer csak ordít, torkaszakadtából. Szegény. Nem szoktak sírni az otthon születettek. Vagyis a háborítatlanul születettek. Azért neki nem ment könnyen. Nekem nem ment könnyen. Otthon nem született még ilyen állapotban kisbaba. A kórházi évei alatt minden nap látott ilyet, ne ijedjek meg, nem lesz semmi baja, de otthon ilyen állapotban még nem született senki. Kis idő múlva elmagyarázza: mivel a nyakán volt többször is a köldökzsinór, ezért lassan és nehezen haladt, én meg közben kifáradtam, és úgynevezett fájásgyengeségem lett, s ez a kettő együtt hozta létre a helyzetet. Csinálhattam volna jobban is? Történhetett volna máshogy? Én csak jóval később, több szülés után tudok választ adni magamnak. A gátmetszőollót még így sem használták, ép maradtam, Simon is teljesen rendben. (Ma már egy ügyes, okos, kiegyensúlyozott kiskamasz, s a kisebb testvérei legjobb mesemondója.) Aztán még szülök persze méhlepényt: megy a fagyasztóba, majd elviszik a nagyszülők, amikor jönnek, a nagypapa elássa a kertjében (nőtt fölötte egy szilvafa azóta). Vendégek is jönnek hamarosan – váratlanul, de ha már itt vannak, jöjjenek be, elvihetik a köldökvért a laborba, merthogy Rh-negatív vagyok – azóta is emlegetik, hogy nálunk mindig történik valami, igaz, félévente látogatnak meg, de akkor épp van valami (csőtörés, mosógépcipelés, szülés…). Aztán takarítás, tiszta ágynemű, rendrakás és lassan mindenki elmegy, maradunk mi hárman. Mit kell most csinálni? „Föl kell nevelni.” – hangzik a válasz. 23. Gyógyulásom (Bendi) Elsején, a saját születésnapomon, Ági szüléshez hívott. Oda, ahova nagyon is szerettem volna menni, az ötödik gyermeke született egy nekem nagyon kedves anyukának. Mentem persze, egy szépséges szülés volt, ha lehetnek ilyen kategóriák: a világ legtermészetesebb módján egy szép édesanya a párjára támaszkodva és Ágival összebújva szült egy szép kisbabát. Csak ilyen egyszerűen. Csodáltam és irigyeltem is őket, úgy szerettem volna én lenni, miközben már mondhatni belenyugodtam, hogy velem már nem történhet ilyesmi… Minden tökéletes volt: a család, az ebéd, a szülés, a kisbaba… Csak én valahogy kívül maradtam, nem is értettem, sosem történt velem ilyen: nem találtam köztük a helyem. Ági azt mondta, gyereket várok. Mondtam, lehetetlen. Hacsak nem szeplőtelenül fogantatott, láttunk már ilyet. És egyébként is, nem megy már ez nekem. Pedig megint igaza volt. Egy kis idő múlva én is gyanút fogtam, és bizony, ott volt a két csík. Alig hittem, és persze számolgattam, gondolkodtam, szeptember elsején már ott volt, és ha mégsem szeplőtelen, akkor már nem is volt olyan kicsi. Mikori lesz tehát? Május! Megint május! Eljutunk-e vele odáig?

  192

Most már tudtam, nem lehet örülni, ha átléptük már a hat hetet és a 16 hetet, de azért mindig megkönnyebbültem, nem csak ezeknél a heteknél, hanem talán nap mint nap, hogy még egy letelt, és még vagyunk. A 37. heti ultrahangra ismét a jól ismert, illetékes kórházba mentem. A szokásos, hosszadalmas várótermi ücsörgés után, amikor sorra kerültem – volna –, elém vágott a nőgyógyász, aki az előző történetemben „a méhszájamat szétbarmolta”. Nem egyedül. A feleségével volt. Ez a köpenyére tűzött névcéduláról derül ki, sajnálom, de leolvastam, másrészt meg, azért van odatűzve: orvos ő is, itt, házon belül. Egy idősebb kollégához jöttek, ugyan nézzen már rá ő is, legyen szíves, jól látja-e, hogy a kisbabájuk nem mutat életjelet. Sajnos, az idősebb, tapasztaltabb kolléga is így látja. Én meg tanúja vagyok. Igaz a paraván – itt ez inkább függöny – mögül. A sors fintora? Sír szegény (a feleség, nem a nőgyógyász): hogy miért ő, miért vele? Azt mondják, ó, nem csak vele, ez nagyon gyakori, majd legközelebb máshogy lesz. Én is hozzáteszem, a függöny mögött, magamban persze: bizony, például velem is, a legutóbb…, meg azelőtt is… De különben meg, miért kell erről tudnom? Mi közöm ehhez? Amúgy viszonylag zavartalanul eljutottunk májusig. Furcsállottam is, mert májusi gyerekem már van, májusi veszteségem is, gondoltam, ő majd április végén megszületik, lehetett volna, negyedike volt a kiírt dátum, április utolsó két hetében akár meg is születhetett volna. De nem. És elérkezett Simon születésnapja is, egy szép napsütéses vasárnap. Most azért tudtam vidám is lenni, bár most sokkal inkább a várakozás foglalt le. És nem értettem. Ma van Simon születésnapja. Holnapután az első veszteségem napja. Ez a két nap foglalt. S közben már a 41. hétben vagyunk. Másnap, Pünkösd hétfőn, Ági telefonált dél körül, hogy menjek CTG-re. Mondtam, gondoltam én is, de nem zavarnék náluk ünnepnap, majd kedden. Nem, nem, ma kell mennem, mert ma van a napja, és nem zavar senkit, már voltak előttem ketten is. Jó, akkor ebéd után megyek. Megint az a hosszú folyosó, viszem a nagy, 41 hetes hasam abba a kis rendelőbe, ülök a fotelba, Ági a sámlin, hasamon a CTG, kérdi, ilyet szokott? Ó, mondom, ilyet már hetek óta, rendszeresen, miért, jelent ez valamit? Hát, csak hogy akkor jó eséllyel lekésnek engem is ma. Hogyhogy? Mert ma már kettőt lekéstek, és nálam se lesz ez másképp. Hm. Hazamehetek. Ahogy bekanyarodom az utcánkba, látom, a fiaim lent vannak a játszótéren-focipályán Ágota barátnőmmel és az ő két fiával. Leparkolok, és én is kimegyek hozzájuk, leülök Ágota mellé a padra, picit próbálok beszélgetni, nézem a fiúkat, fociznak. Aztán Ágota hazaküld: menjek, minek ülök itt, a fiúk maradhatnak vele, ha szülnék, haza is viszi őket addig – ők is itt laknak az utcában. Simonnak nincs kedve maradni, hazajön velem. Ágotának még megjegyzem, hogy köszi, de én már biztos így maradok örökre, hetekkel ezelőtt még sokszor azt hittem, most szülök, de már lassan lemondok róla. A konyhában kezdek pakolászni, és megeszem az ebédről maradt kis szelet túrós puliszkát (azóta is a szülés jut róla eszembe), és ahogy lehajolok valamiért a hűtőbe, egy nagy pukkanás, és elönti a lábamat meg a konyhakövet a magzatvíz. A kő sajnos nagyon színes, tört kavicsok, lehetetlen meglátni rajta a víz tisztaságát. De a bugyim és a nadrágom tisztának, csak éppen vizesnek látszik. Szólok T-nek és Simonnak is, megyek a kádba, az múltkor (Máténál) is jól bevált, közben hívom Ágit is. Elment a magzatvíz. És kontrakciók

  193

is vannak-e, kérdezi. Ja, tényleg. Háááát… Nem… De. Most jön egy, igen… Le is tettem a telefont. Állok tehát megint a kádban, engedem megint magamra a vizet, de nem érzem ugyanazt, mint a „múltkor”. És én mindig laza széklettel szoktam kezdeni, most is szeretném, ha így lenne, ne kelljen engem közben törölgetni, ezért aztán egy ideig ugrálok ki-be a kádból, minden kontrakció után leülök a vécére, majd amikor jön a következő, megyek a kádba, még szerencse, hogy egy lépésnyire van a kettő egymástól ‒ ugyanaz a kád, ugyanaz a vécé, ahol két éve itt ültünk Ágival az elvetélt kisbabám fölött. T. közben összecsomagol a fiúknak, Simon ott téblábol, nem örül, hogy talán Ágotánál fognak aludni, még mondom neki, dehogy fogtok ott aludni, lefekvésre már hazajöttök (most van kb. öt óra), csak most menj. De T. fogkefét, fogkrémet, pizsamát csomagol mindkettőjüknek, Simon nincs meggyőzve, még egyszer biztosítom róla, hogy hamarosan hazajöhet, és elköszönök tőle. T. lekíséri megint a játszótérre, átadja Ágotának, Máténak is szól, hogy mindjárt megszületik a kistesó, addig Ágotáékkal maradnak. Amikor visszajön hozzám a fürdőszobába, azt mondja, a szomszédok most mentek el futni, csak szüljek nyugodtan, gondolkodom, mire érti, már ennyire hangos lettem volna, vagy épp azt mondja, lehetek nyugodtan ennél hangosabb is? (A közvetlen szomszédoktól a köhögés és a beszélgetés hangjai is áthallatszanak.) Hamarosan Ági is megjelenik, utána nem sokkal Juli is, nemigen törődöm már velük, egybefolyik minden, de örülök, hogy mégsem késtek le, hogy késtek volna, még csak most kezdődik, vagy mégsem? Juli máris törölget, az hogy lehet, ezt akartam az imént megelőzni, és tudom, ez leginkább akkor van, amikor már a baba jön. Meg is kérdezem, már a baba jön? Hát, kaki már jött, hangzik a válasz, ami ugyanazt jelenti. Pedig nem jó, nem érzem a dolgok menetét, a ritmust, csak hogy nem jó, nagyon nem jó! A „díszlet” pedig szinte ugyanaz, igaz egy másik lakás, de a fürdőszoba majdnem épp olyan kicsi, a kád is, T. megint itt áll velem a kádban, megint ott a bojler, félek, hogy meggyullad, a csapba beleverem a lábam, tapadok a csempére, a zuhanyból jön a víz, és bizonyára ordítok, ahogy szoktam. Valamit rendezkednek, hallom, utólag megtudom, T. és Ági összenéznek, mindketten egyre gondolnak: most úgy csinálok, mint az első szülésemkor, amikor csak szenvedtem, de nem történt semmi, most is valami elakadás van, jön a javaslat, hogy szálljak ki a kádból. Dühös vagyok, minek jöjjek ki, nem tudom, csak azt mondom, el fogok csúszni. Nem fogsz elcsúszni! Még dühösebb leszek, minek beszélnek vissza, tudom, hogy lehet elcsúszni a saját fürdőszobámban, ismerem, és ha elcsúszom, kiugrik a térdem, ezt is ismerem, nem csak a bal vállam ugrál ki. Megint azt mondják, nem fogok elcsúszni, majd vigyáznak rám, és dehogy ugrik ki a térdem. Bosszantanak nagyon, de nincs kedvem (erőm) velük vitatkozni, azt mondják még, Juli szép helyet csinált nekem a hálóban, az csak négy lépés. Az nagyon messze van. Tegyétek ide a kilépőt: egy fa, lécekből álló ikeás kilépő, föl van támasztva a mosdó alá. Leteszik, kilépek rá, de jön egy kontrakció, így nagyon nem jó, támaszkodom a kád szélére kívülről, de túl alacsony, és széttenném jobban a lábam, de ahhoz a kilépő nem elég széles, ha lelépek róla, elcsúszom, ez rémes így. Amikor vége, rohanok be a hálóba, tényleg csak négy nagy lépés, az ágy előtt a földön kész a helyem, tényleg szép, ahogy szoktuk: egy duplán hajtogatott pléd, rajt egy réteg dekubitusz, rajta egy adag papírvatta. Rázuhanok, jön a következő, és onnan kezdve, mintha egybefolyna mind, levegőt se kapok, emlékszem a képre, mint amikor a hullámok

  194

összecsapnak, és még vihar is van, szeretnék kicsit lélegzethez jutni, de úgy érzem, lehetetlen. Miért nincs köztük szünet?? Pedig valami fennakadás tényleg van, Ági is aggódik, érzem, nemigen jön a gyerek lejjebb, álljak föl, eddig négykézláb voltam, jó, de ha fölállok, nincs mibe kapaszkodni, az ágy túl alacsony, itt áll mellette a kiságy – de jó, hogy már összeszereltük, baba úgysem kerül bele nálunk soha, de a kellékek mind egy helyen vannak benne –, és milyen jól lehet bele most kapaszkodni. Jön a kontrakció, Ági és Juli két oldalról nyomják erősen a csípőcsontomat, meg még a derekamnál is közben, jó erősen, istenem, de jólesik, egy-két kontrakció így, vagy tán több is, mit tudom én, melyiknek hol a vége és a másiknak az eleje, nincs is köztük szünet, de a fej átjött, érzem én is, ez most jó, és az a kínlódós hangom is megszűnik, ez most már „rendes”. Mert ők rájöttek persze: elakadt a csontos medencében, szegény, mint a fába szorult féreg, csak én visítottam úgy helyette, ez az a műfogás, ami ilyenkor átsegíti: ha összenyomják a csípőlapátokat, alul jobban szétnyílik a kijárat. Mehetek megint négykézlábra, de jó, már nem is bírtam volna többet állni, és most érzem végre, jön, jön, egyre lejjebb és kijjebb. Most jön meg másik Ági, belép a szobába, letérdel Ági mellé, csak azért tudom (én háttal vagyok), mert azon az aranyos, kedves hangján elsuttogja: „Sziasztok.” Hú, de bosszant! Puffogok magamban, de ha bírnék, kiabálnék (mármint artikuláltan, mert artikulálatlanul kiabálok eleget): „Mit köszönget??? Mi a francot köszönget??? Nem tud csöndben lenni???” (Megváltozott tudatállapot?!) Szóval, jön a baba, de valami mégsem oké, megint instrukciók, válasszak más pozíciót, tudom, melyik jön ilyenkor: T. üljön az ágy szélére: a lába közé guggoljak, a combjába kapaszkodva. Ismerem. Hát, ha muszáj: gyorsan kivitelezzük. Jaj, de fáj így is, de tudom, nem lesz ez már másképp, amíg kint nem lesz. T. combjára támaszkodom, de a két kezem markolna nagyon, balról épp ott a kiságy, de jó, elkapom az egyik rácsot, recseg-ropog az egész ágy, majd’ szétesik, jobbról Julit találom, az ő apró kezét markolom, majd’ leszakítom a karját is egyben, de az ujjperceit összetöröm, tuti. Szemben térdel előttem a két bába, látom, olyan kerek a szemük, két kikerekedett szempár, mint amilyen kereknek a gátam tájékát érzem: egy görögdinnyét kell kinyomnom, úgy érzem: az egyik kikerekedett szemű könyökével böködi a másikat: „Nem megy össze, te, ez nem megy össze!” „Látom.” ‒ mondja a másik, és én mindent hallok, de érzem is, megint egy képet látok magam előtt: az égő napkorong. Ég az egész gátam, szétszakadok mindjárt, de nem, csak kint a fej, nem csúsztak össze a koponyacsontok, ahogy szoktak, hanem úgy jött, kereken, gömbölyűn, a drágám. Érzem ezután is minden darabját: vállak, törzs, popsi, lábak, kérdem is: „Van még valami???” Aztán egy utolsó lábfej, kint van mindene, itt az én harmadik kisfiam. Vizsgálgatják azonnal: pedig megvannak a kutacsok, ahogy kell, nahát, hogy nem csúszott össze! Meg engem is nézegetnek: aligha úsztam meg, de mégis! Megint sérülés nélkül! Jó, ennek majd később örülök. Most úgy érezem, végem van. Letaroltak. Átgázolt rajtam valami (valaki!). Végem van. Ági erőlteti, hogy feküdjek le. Nem akarok lefeküdni! De, feküdjek le! Jaj, ne bosszantson már, most egy kicsit már bírok vitatkozni: nem akarok lefeküdni, mert utálok aztán megint fölkelni lepényt szülni. Ó, olyan nagyszerűen lehet fekve lepényt szülni, emiatt ne aggódjak. Pfff… Lefekszem, igaza van, jól is esik, baba mellre, nagyon megy neki, láthatóan sokkal jobban van, mint én, szerencsére. Lassan azért belém is visszatér a lélek, de kell még lepényt szülni, nekem ez mégsem megy fekve, mégis föl kell miatta ülnöm, sőt guggolnom, ugyanoda, ahol szültem, ugye, megmondtam, ígérjétek meg, hogy legközelebb nem fektettek le, mert ezt én úgy utálom! Jó, legközelebb maradhatok, ahol voltam, amíg meg nem születik a lepény (ó, ha akkor tudtuk volna, mi lesz „legközelebb”!)

  195

Kérem a „nagy fiaimat” is hamarosan, eszünk-iszunk, T. meg elmegy a fiúkért. Aranyos Ágota azért már vacsoráztatta-fürdette őket, ja, hiszen már nyolc óra, édesek, ahogy pizsamában jönnek, bújnak mellénk az ágyba. Tegnap volt Simon születésnapja, a holnap az első elvesztett kisbabám napja, a kettő köztit választotta Bendi. Máté is szeretne egy kistesót, aki az ő szülinapjára születne, mindenki májusi, csak ő novemberi!!! Majd meglátjuk… A szomszédok meg azt mondják, amikor megjöttek a futásból, sírt a kisbaba: pedig nem sírt, amikor megszületett, csak valamikor utána.

  196

24. A magam békéjében (Dóri) A 38. héttől már teljesen be voltan sózva, hogy mikor szülök már. Pont aznap, amikor betöltöttem a 39. hetet, elhatároztam, hogy ha aznap se lesz semmi, este, amikor már nem lesz olyan nagy forróság, leszedem az eper nagy részét, és másnap lekvárt főzök belőle. Délután a tévé előtt feküdtem, pihentettem a lábaimat, amik akkor már eléggé vizesedtek, és körülbelül három óra-fél négy felé elkezdtem érezni valamit, de ez annyira kis érzés volt, hogy éppen hogy eljutott a tudatomig, hogy történik valami, fájásnak egyáltalán nem lehetett nevezni. Így csak utólag jöttem rá, hogy én ekkor már vajúdtam. Hat órakor kezdtek erősödni az összehúzódások, és itt kezdtem el gondolkozni rajta, hogy ma lehet, hogy tényleg lesz valami. Közben befutottak a szüleim, és mivel apukámat nagyon megviselte a dolog, hogy itthon akarok szülni, inkább nem szóltam senkinek arról, hogy most van valami. Úgy gondoltam, hogy mivel első baba, meg többedszer szülőktől is azt hallani inkább, hogy ez a folyamat jó pár óráig eltart, feltételeztem, hogy hajnalnál hamarabb úgysem leszek kész, minek izguljanak addig… Öt perccel mielőtt elindultak volna haza, volt három erősebb összehúzódásom, és a harmadiknál éreztem egy kis pattanást, ezzel megrepedt a magzatburkom, és elfolyt egy adag magzatvíz is. Gyors rohanás vécére, átöltözés, ekkor már indultak, így nyugtatgatás az ajtóban: „Ááá, nincsen semmi, jól vagyok…” Kifordultak az autóval, ekkor mondtam a férjemnek, hogy elfolyt a magzatvíz, rám néz ijedt szemmel: „Most?” – válasz rá: „Nem, az előbb!” Ez fél hétkor történt, és egyből választ is kaptam arra a kérdésre, hogy mikor kell a bábának telefonálni: „Most azonnal!” – és ez szerencsés időpontválasztás volt, mert innentől úgy felpörögtek az események, kettőt lépni alig tudtam. Kemény volt, mert nagyon gyorsan és nagyon erős fájások jöttek, de nem úgy éltem meg, mint ahogy mások mesélték, hogy alig haladt az idő, és mennyire kimerítették őket az összehúzódások; én akármikor felnéztem az órára, mindig azt láttam, hogy már megint eltelt egy fél óra… Álltam az ebédlőben az asztalt szorítva, mellettem a fotelban ott gubbasztott a férjem, ijedt szemmel figyelt, mint egy kisfiú, magamban még meg is mosolyogtam. Zuhanyoztam is egyszer, amíg vártuk a bábát és a doulát, akik fél kilenckor meg is érkeztek. Ameddig lepakoltak, volt még két vajúdó összehúzódásom, és már kezdődött is a kitolás. Ekkor bementünk a hálóba, ahol megvizsgáltak, már teljesen ki voltam tágulva, és már nem is jöttünk ki onnan, pedig előtte úgy terveztem, hogy a fürdőben szeretnék szülni, de így utólag itt még jobb is volt. Megint csak álltam a komódba kapaszkodva, segítőim masszírozták a hátam, meleg borogatást csináltak a hasamra, végezték a gátvédelmet, időnként meghallgattuk a baba szívhangját. Meglehetősen meghitt volt a hangulat: csak mi hárman, nők, miközben várjuk, hogy egy új élet megszülessen, kicsit volt erősebb a folyosóról beszűrődő fény, mint a félhomály, de még nem volt zavaró, és csönd volt. A csönd, az nagyon fontos volt nekem. Alapból visszahúzódó, befelé forduló típus vagyok, és általában elég rosszul tűröm, ha noszogatnak, utasítgatnak, ezért különösen jó volt, hogy hagytak a magam békéjében, engedték, hogy a testem irányítson. Egyszer nem mondták, hogy most nyomjak, vagy ne nyomjak, vagy vegyek levegőt, vagy ne, és ez nagyon jó volt. Halkan beszéltek a hátam mögött, ha éppen mondtak valamit egymásnak, és nekem is mindent előre elmondtak, ha valamit csináltak velem. Korábban azt hittem, hogy szükségem lesz a férjem jelenlétére, csak hogy fogja a kezem, ott legyen velem, de nem kellett, talán még zavart is volna. Körülbelül három méterre tőlünk ült a lépcsőn, nézett befelé a hálószobaajtón, én is láttam őt, és ennyi elég volt. Ott is volt, meg nem is.

  197

Szinte végig ebben a pozícióban voltam, majd mondta a bábám, hogy próbáljak meg más testhelyzetet, hátha úgy könnyebb lesz; így feltérdeltem az ágyra (itt már nem látott a férjem). Már a második összehúzódásnál éreztem, hogy hihetetlenül feszít a kis buksija, aztán a harmadik vagy negyedik összehúzódásra kint is volt a feje, és ezzel vége volt minden fájásnak. Komolyan nem hittem el, hogy amikor megszületik egy baba, onnantól már nem is érez fájdalmat az anya, de igaz. Sőt, nekem a feje megszületése után már nem indultak újra az összehúzódások, mint ahogy általában. Vártunk egy kis ideig, aztán mondta a bábám, hogy próbáljam meg kitolni; kettőt préseltem, és megszületett Dóri 21.46-kor, 3200 g-mal és 54 cm-rel. A hasamra tették, szóltak az újdonsült apukának, hogy jöjjön be, aki meglepetten vette észre, hogy már megszületett; ugyanis nem sírt, nézelődött, nyújtózkodott, majd elkezdett felkúszni a mellemhez szopizni. Két hatalmasra duzzadt mellem között felkúszott szegénykém egészen a nyakamig, és ott keresgélt. A doulám segített mellre tenni, és sikerült is neki szopnia azonnal. Betakargattuk, és így voltunk összebújva körülbelül egy órán át, amikor is a köldökzsinór már nem pulzált, és beszűkült egy helyen. A férjem elvágta a köldökzsinórt, pedig egész várandósság alatt azt mondta, hogy ezt nem akarja, de aztán mégis kedvet kapott. Majd átvette a picit, ameddig megszületett a méhlepény is. Amit szintén nem akart látni sem, aztán mégis nagyon tetszett neki. Mint egy kisfiú: „Tyű, de ronda, milyen klassz!!”. Még másnap reggel is azt mutogatta anyjáéknak, amikor azok jöttek babanézőbe… Később a segítőim elmentek, majd lezuhanyoztam; anyukám (aki már megint itt volt) alig akart hinni a szemének, hogy milyen jól bírom magam, mintha nem is most szültem volna pár órája. És ugyanezt mondta később, hogy amikor telefonáltam neki negyed órával Dóri születése után, egyáltalán nem hallatszott a hangomon, hogy fáradt vagy kimerült lennék; és nem is voltam, az az igazság, sőt, teljesen fel voltam pörögve! Szinte kiabáltam örömömben, miközben magyaráztam hitetlenkedő apukámnak, hogy tényleg megszületett az unokája. Majd anyukám is hazament, és mi hárman összebújva, középen csöppnyi kislányunkkal aludtunk reggelig. (Na jó, én csak egy fél órát hét után, mert gyönyörködtem Dóriban.) Másnap mosolyogva vontam le a következtetést: Dóri nem akart eperlekvárt főzni! Azt hiszem, életem egyik legjobb döntése volt, hogy itthon szüljek. Nekem se volt mindegy, hogyan törődnek velem, de leginkább a babámnak nem, hogy hogyan is fogadják ebben az új világban. Végiggondolva az egészet, csak azt tudom mondani, hogy amit az információs héten mondtak nekünk: ők nem levezetik a szülést, hanem kísérik! – szóról szóra így igaz. Mint már írtam, nem utasítottak rá, hogyan és mikor nyomjak, és nekem se kellett arra figyelni, hogy most jön az összehúzódás, rendben, akkor tolom, mint az eszevesztett. Átadtam magam egy ősi erőnek, és engedtem, hogy a testem csinálja, amit tennie kell, és működött! Tudatos szinten nem csináltam semmit, nem gondoltam semmire, még arra sem, hogy szülök, mégis történt minden magától, úgy ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nem kellett gátmetszést végezni, egyáltalán nem repedtem szét, jóformán alig véreztem. Igazi háborítatlan szülés volt. 25. Az erő, amely meghozza a kisbabát (Harald) Ez alkalommal készültem először az otthonszülésre. Már négy napja beteg voltam. Fájt még a levegővétel is, a nevetésről ne is beszéljünk. (Idegzsába-gyulladás mindkét oldalon a hátamon.) Három-négy napja már méhösszehúzódásokat is éreztem. Ezen az éjszakán már Apa nem hitt nekem, nem volt rá ereje. Éjfél után felcsörögtem a szülési számot. Mondom,

  198

hogy állnak a dolgok. Háromra kb. eljött Ági és Móni. (Addigra Apa már nemcsak hogy hitt nekem, hanem elő is készítette a terepet.) Nem sok esélyt adtam, hogy ilyen állapotban akárhol, akárkivel képes leszek túlvészelni egy szülést, maradandó sérülés nélkül. Ők nem is az akárkik voltak. Jött az áldásos forró vizes borogatás a derekamra és a hasam aljára (illóolajos). Ez nem új dolog, mert az erős görcsökkel küszködő menstruáló nők is forró palackokat pakolásznak magukra. (Csak nekem volt új!) Térdeltem és tágultam. Egyszer csak szűnni kezdtek, lassultak a fájások. Ági javasolta a helyzetváltoztatást: „Nem feküdnél a kanapéra?” Megrohantak az emlékek a hanyatt fekvéses kitolásról. Jaj, csak azt ne! ‒ gondoltam, de nem volt ötletem, hogyan másképp. „Na, jó!” Elkezdtem fölmászni a kanapéra. Mászás közben két jó erős fájás belém hasított, hosszan és élesen. Kérdem: „Meglesz a baba, míg a nagyok fölébrednek?” „Hát, ha elintézed!” ‒ volt a kimért, higgadt válasz. Elintézem! Megszállt az erő. (Amit nem emlékszem, hogy a kórházban valaha is éreztem volna.) Fölugrottam. „Gyere, Apa!” Állva belékapaszkodtam. „Folyik valami.” ‒ mondtam. „Még nem látjuk.” „Mi lesz most?” „Hát érezni fogod! Ki fog jönni a baba!” Nagyon megnyugtató és hihető volt a válasz. (Furcsa, hogy ezt korábban a kórházi szüléseknél nem így éltem meg.) Tényleg azt éreztem, valami súgja: „Nyomnod kell! Jövök, segíts ki!” Engedtem. Kint a feje, nem jön a fájás. Hallom Ági hangját. Szelíd, de mintha egy kicsit reszketne a hangja: „Szerintem ez a baba nagyon ki akar jönni.” (Három év múlva elárulta: „Megijedtem, ahogy megláttam, mekkora a feje. Hát a teste mekkora lehet!?”) Jó, szót fogadtam, az életéről volt szó ‒ így éreztem. Fájás nélkül préseltem. Segítettek, bíztattak. Elkapták! „Feküdj le gyorsan!” (Annyit éreztem, hogy a babával együtt kizúdul egy adag véres folyadék.) Lefeküdtem. Ági a babával alkudozhatott ‒ mindent nem láttam. Bizakodtam. Hirtelen hallottam, hogy magához tér a baba. Láttam, hogy óriási! „Szerintem 4 kg 40 dkg ‒ mondja Ági. (Másnap megmértük, tényleg annyi volt.) Tehát ezért szakadtam meg kis híján. (Igaz is ‒ egy pici nő ne akarjon nagy örököst!) Nagyon elégedett voltam és boldog. Hat órára kint volt. Gyorsan elpakolták, amit kellett. S a gyerekek sorban bejöttek megnézni a kis-nagy herceget. Csodálatos volt! Kicsik a mamához, nagyok a suliba. Mi meg aludhattunk hármasban, békében. Köszönjük a sok jó, odaadó bánásmódot. Móni, a borogatást is főleg Neked köszönöm. Erőt adott a feladathoz!

  199

6. számú melléklet: Témabejelentő igazolólap, nyilatkozatok  

  200

  201