Parainesis Kölcsey Kálmánhoz

Utolsó éveinek legkiválóbb alkotása, a magyar próza klasszikus remeke. 1834-ben írta meg az ifjúság iránti szeretetből és felelősségtudatból. Témája intelem: erkölcsi célzatú, tanító, nevelő szándékú beszéd. Tanítás, tapasztalatok átadása. Unokaöccséhez, Kálmánhoz intézi intelmeit, akinek neveléséről ő gondoskodott öccse halála után. Cím: Parainesis – intelem, buzdítás. Műfaji előzménye: Szent István intelmei fiához, Imre herceghez. A téma mindkét helyen hasonló: hogyan lehet az országot építeni, ami Kölcsey korában azt jelenti: hogyan lehet hasznos és becsületes politikai tevékenységet folytatni.

Kölcsey szerint a bölcsességre való törekvés két alappillére az érzés és a gondolat. Az ember akkor egész, ha mindkettőre képes. Legfőbb feladatunk érzés és gondolkodás által sajátunkká tenni mások bölcsességét.

A második bekezdést egy evangéliumi alapgondolatra építi fel: az ember a közösségé, nem önmagáé. De a szeretetből fakadó munkálkodás mértéke nem mindegy. Hatásunk csak bizonyos körben munkálkodhat. Korábbi gondolkodásmódjától eltávolodva Kölcsey értetlenségét fejezi ki a világpolgár (kozmopolita) állásponttal szemben. Úgy véli, hogy az emberi tehetség "parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével", vagyis az egész emberiségért nem tudunk eredményesen tevékenykedni, figyelmünket tehát a hazára kell fordítanunk.

Ezután azt írja le Kölcsey, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember a közéletben hatni tudjon. Először is ismerni kell az ország közdolgait, naprakésznek kell lenni. Ezenkívül állandó, elévülhetetlen ismeret kell arról, hogy a történelem hogyan is működik. Ez megtanulható a klasszicistáktól. Ma is azok a dolgok ismétlődnek, csak más szereplőkkel. Ezért érdemes Plutarkhoszt és Tacitust olvasni. Továbbá szükséges a nyelvben való állandó tökéletesedés, mely a nyelv szeretetéből fakadhat. Itt olvashatunk egy szállóigét: " Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig a lehetségesig mívelni kötelesség."

A befejezésben Kölcsey elmélkedik a hírről és a dicsőségről. Óva inti unokaöccsét, hogy ne keresse ezeket. Saját életpéldájával igazolja, hogy következetes és becsületes volt és így felfigyeltek rá és tekintélyt szerzett. A boldogságról azt mondja , hogy az a Földön elérhetetlen. A kemény munka végén a megelégedettség békességet és nyugalmat ad, és Kölcsey szerint ez az igazi boldogság.

Üzenete: „Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek, s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is.”Stílusa klasszicista.

Alapgondolatai:- Az ember nem lehet, boldog, ha csak önmagának él. A legfőbb polgárerény az emberiség szolgálata.- Az emberiségért ki-ki hazája szolgálatával tehet legtöbbet.- Az ember célja nem a boldogság, hanem a cselekvés, a tett.- A fentiekből akadó lelki nyugalmat nevezhetjük legfeljebb boldogságnak.