K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101....

16
Az önkormányzat információs lapja A PROGRAMOK RÉSZLETES ISMERTETÉSE Kesznyéteni távlatok Szimbolikus jelentőségű, hogy hat év után az önkormányzat ismét megrendezheti a Kesznyéteni Kavalkádot, benne a XV. Falunappal. Jóllehet nem ez a legfontosabb egy település életében, de erre is szükség van, mert kifejezi a helyi összetartozást, bemutatja értékeinket és lehetőségeinket, egyszóval közösségformáló erő. Először 1995-ben szerveztük meg Kesznyéteni Napok néven, ezt követően 2008-ig minden évben tartottunk ilyen rendezvényt változatos tartalommal. Hagyománnyá vált az is, hogy a falunap mindig április utolsó hétvégéjéhez, a valamikori kihajtás időpontjához igazodott. Aztán ahogyan eltűntek a határból a csordák és a gulyák, ahogy nehezebb lett az életünk, eltűnt vélük a falunap is, mert fontosabb dolgokra sem futotta. 2010-től viszont fokozatosan stabilizálódott az önkormányzat pénzügyi helyzete. Ma sem vagyunk ugyan gazdagok, nem költekezhetünk felelőtlenül, de már kisebb fejlesztésekre és pályázatokra is van lehetőségünk. Mindenképp bizakodva tervezhetjük a jövőt. Ezt fejezi ki, hogy hat év szünet után ismét visszatérhetünk régi hagyományunkhoz, hol komoly, hol szórakoztató események kavalkádjával köszönthetjük Kesznyétent. Ezt a közös sikert ünnepeljük tehát együtt a Kesznyéteni Kavalkádon és a XV. Falunapon. Rendezvényeinken tartalmas és jó szórakozást kívánok minden kesznyéteninek és minden kedves vendégünknek! Kecső Imre polgármester K

Transcript of K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101....

Page 1: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 1 2014. 04 16.

ESZNYÉTENI 2014. április 16.

XXI. évfolyam 2. szám Megjelenik negyedévente

RÓNIKA Térítésmentes

Az önkormányzat információs lapja

A PROGRAMOK RÉSZLETES ISMERTETÉSE

Kesznyéteni távlatok

Szimbolikus jelentőségű, hogy hat év után az önkormányzat ismét megrendezheti a Kesznyéteni

Kavalkádot, benne a XV. Falunappal. Jóllehet nem ez a legfontosabb egy település életében, de erre is

szükség van, mert kifejezi a helyi összetartozást, bemutatja értékeinket és lehetőségeinket, egyszóval

közösségformáló erő. Először 1995-ben szerveztük meg Kesznyéteni Napok néven, ezt követően 2008-ig

minden évben tartottunk ilyen rendezvényt változatos tartalommal. Hagyománnyá vált az is, hogy a falunap

mindig április utolsó hétvégéjéhez, a valamikori kihajtás időpontjához igazodott. Aztán ahogyan eltűntek a

határból a csordák és a gulyák, ahogy nehezebb lett az életünk, eltűnt vélük a falunap is, mert fontosabb

dolgokra sem futotta.

2010-től viszont fokozatosan stabilizálódott az önkormányzat pénzügyi helyzete. Ma sem vagyunk

ugyan gazdagok, nem költekezhetünk felelőtlenül, de már kisebb fejlesztésekre és pályázatokra is van

lehetőségünk. Mindenképp bizakodva tervezhetjük a jövőt. Ezt fejezi ki, hogy hat év szünet után ismét

visszatérhetünk régi hagyományunkhoz, hol komoly, hol szórakoztató események kavalkádjával

köszönthetjük Kesznyétent. Ezt a közös sikert ünnepeljük tehát együtt a Kesznyéteni Kavalkádon és a XV.

Falunapon. Rendezvényeinken tartalmas és jó szórakozást kívánok minden kesznyéteninek és minden kedves

vendégünknek!

Kecső Imre

polgármester

K

Page 2: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 2 2014. 04 16.

Április 23. (szerda)

16:00 III. Kesznyéteni kézimunka-kiállítás

kesznyéteni lakosok munkáiból,

Szabó Sámuel fafaragó emlékkiállítás a községházán. (Kesznyéten, Béke tér 17.)

Az anyagot a Nyugdíjas Egyesület és a Faluszépítő Egyesület tagjai gyűjtötték.

Rendezte: Szabó Jenőné és Szabó Tünde.

Megnyitja: Kecső Imre polgármester

A műsorban közreműködik a Sajóhídvégi citerazenekar.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető:

április 24-25. 8-16 óra között

április 26-án 10-16 óra között

április 27-én 10-13 óra között

Kesznyétenben négyévente rendezünk ilyen jellegű kiállítást. Tehát 2006 és 2010 után

most esedékes az újabb bemutató, amit színesít és jól kiegészít a néhai Szabó Sámuel,

fafaragó népművész, a község díszpolgára és tanítványai által készített néhány használati

tárgy. (Samu bácsi emlékét ma is álló művei mellett a Falumúzeum előtti, tanítványai

készítette kopjafa és a múzeumban megtekinthető kiállítás őrzi, ami szintén megtekinthető a

falunapi program keretében.)

A kiállítást a tanácsteremben rendezzük, amit 10 évvel ezelőtt alakítottunk ki úgy,

hogy kisebb tárlatokra is alkalmas legyen. A mostani már az ötödik alkalom ezen a helyen.

Page 3: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 3 2014. 04 16.

Április 24. (csütörtök)

09:00 – 12:00

SZŰRŐVIZSGÁLATOK AZ ORVOSI RENDELŐBEN

Hallásszűrés a VICTOFON hallásvizsgáló centrum kivitelezésében:

- hallásromlás kiszűrése,

- szükség esetén segítség hallókészülék

kiválasztásához.

Az életminőség romlásához vezető halláscsökkenés

sokakat érint, pedig felderítése és kiküszöbölése

megoldható. A szűrővizsgálat ebben nyújt hatékony

segítséget a résztvevők számára.

Rejtett rizikófaktorok szűrése a háziorvosi szolgálat

kivitelezésében:

- BMI index - testsúly, magasság és haskörfogat

mérése, - vérnyomás, koleszterin és vércukorszint mérése,

- látásvizsgálat.

A vizsgálatok lehetőséget nyújtanak tünetmentesség esetén is keringési és anyagcsere

elváltozások kimutatására.

A szűrések előjegyzés alapján történnek, a résztvevők száma 40 fő lehet.

Előjegyzést az orvosi rendelőben lehet kérni személyesen vagy telefonon.

Mindenkit szeretettel várunk!

Kecsőné Dr. Gulyás Mária

háziorvos

15:00 Játékos családi akadályverseny az óvodában

Érdeklődni és nevezni az óvónőknél lehet.

A résztvevők egészséges ételeket, vitaminokat és gyógyszereket

válogathatnak az óvodában kialakított Egészségsarok

ajándékaiból!

Page 4: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 4 2014. 04 16.

Április 25. (péntek)

16:30 Kispályás labdarúgó utcabajnokság selejtezői

FALUNAPI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG

(Versenykiírás)

A Kesznyéteni Sportegyesület 2014. 04. 26-án kispályás labdarúgó tornát

szervez.

Helyszín: Kesznyéteni sportpálya

Részvétel: nevezés alapján

Résztvevők:

kesznyéteni állandó lakcímmel rendelkező lakosok

a csapat tagjai maximum három utcából kerülhetnek ki

Korosztály:16-70 év

Csapatlétszám: 8 fő

Pályán: 4+1 fő

Csere: folyamatosan

Játékidő: 2 x15perc

Selejtezők időpontja: 2014. 04. 25. (péntek) 16 óra 30 perc

DÍJAZÁS

I. hely Látogatás Miskolcra a DVTK NBI-es labdarúgó csapat hazai

mérkőzésére,valamint kupa és egy láda sör.

II. hely Egy láda sör

Nevezés: csapatonként 500 Ft nevezési díj+nevezési lap kitöltése.

Nevezési lapot és bármilyen információt ezzel kapcsolatban a községházán

Kádárné Szabó Hildától vagy Rémiás Róberttől (70/291-7208) lehet kérni.

Nevezési határidő: 2014.04.18. (péntek) A versenyen mindenki saját felelősségére vehet részt!

DÖNTŐ

A falunapon 16 órától. Játékvezető: Orosz László.

Jó szórakozást kívánunk!

Page 5: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 5 2014. 04 16.

Április 25. (péntek)

17:00 Tárlatvezetés a Falumúzeum állandó kiállításain

(Szabadság u. 13-15.)

Tárlatvezető: Derecskei Zoltán történész

A község történetét és néprajzát szemléltető kiállítás ingyenesen megtekinthető:

április 25. 17-18 óra között

április 26-án 10-17 óra között

Egyéb napokon csak előzetes bejelentkezés alapján!

Falunapi tárlatvezetés: április 26-án 16 órakor!

A helytörténeti gyűjteményt

1996-ban hoztuk létre, 2000-ben

költözött jelenlegi helyére. Az

épület kialakítását a Faluszépítő

Egyesület végezte pályázati

támogatásból. A kiállítást Kecső

Imre rendezte.

A FALUMÚZEUM SAJÓ:KESZNYÉTEN

HELYSÉGE PETSETJE 1838-ból

Page 6: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 6 2014. 04 16.

Április 25. (péntek)

18:00

Jótékonysági műsor

a kesznyéteni református templom felújításáért,

majd szeretetvendégség

az általános iskola aulájában.

Közreműködik a sajóhídvégi Tiszta Fény Ökumenikus Kórus.

Karvezető: Bobkó Gyula lelkész

Belépő és támogatói jegyek elővételben a községházán és a helyszínen

kaphatók 500 Ft/fő áron.

Felekezeti hovatartozástól függetlenül mindannyiunk érdeke, hogy

a faluképet meghatározó, 1908-ban átadott templom felújítása minél

hamarabb megtörténjen. Amíg pályázati vagy egyéb támogatás nem

adódik, az előkészítés és a várható önrész biztosítására az önkormányzat

a Kesznyéteni Faluvédő és Faluszépítő Egyesületet kérte fel a

templomfelújítással kapcsolatban az adománygyűjtés koordinálására és

az adományok kezelésére. A helyi társadalmi összefogás és a civil

ellenőrzés rajtuk keresztül is érvényesíthető, ahogy az korábban a

temetőkerítés építésekor is bebizonyosodhatott.

A Kesznyéteni Faluvédő és Faluszépítő Egyesület az 54500167-

10010787-es számlájához kapcsolódóan alszámlát nyitott a Felsőzsolca

és Vidéke Takarékszövetkezet Kesznyéteni Kirendeltségén az 54500167-

10011740-es számon „A Kesznyéteni Református Templomért és

Egyházért” megnevezéssel, amire a települési önkormányzat már át is

utalt kétmillió forint támogatást, magánszemélyek pedig eddig 360 000

Ft-ot fizettek be. Kérjük, aki teheti, adományaival segítse a felújítást. A

befizetések közvetlenül a takarékszövetkezeti kirendeltségen teljesíthetők

személyesen vagy csekken.

A Faluszépítő Egyesület elnöke Mészáros Barna, az alszámlát

kezelő bizottság elnöke Luczi Istvánné, helyettese Juhász Béláné.

A Kesznyéteni Református Egyházközséggel közösen szervezett

rendezvény teljes bevételét a templomfelújításra fordítjuk.

A templom orgonája A református egyház régi pecsétje

Page 7: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 7 2014. 04 16.

Április 26. (szombat)

XXXVVV... FFFAAALLLUUUNNNAAAPPP (Részletes program az utolsó oldalon)

Barna István kosárfonó népi iparművész

1980-as évek végén ismerkedtem meg a szakmával. Tudásomat

igyekeztem gazdagítani az idősebb, hagyományokat ismerő és segíteni

szándékozó mesterektől.

Évek hosszú sora alatt, kitartó munkával fejlesztettem tudásomat. 2003-

ban megkaptam a népi iparművész címet. Tagja vagyok két

népművészeti egyesületnek.

Hitvallásom: ezt a szakmát (is) csak a múlt tiszteletével és a

hagyományok iránti alázattal lehet szívből végezni.

A 2000. évtől a kosárfonás oktatásával is foglalkozom, elsősorban

felnőtteknek. Lebonyolítottam és sikeres vizsgára felkészítettem a

résztvevőket pl.: OKJ képzések, szakmunkás képzések, fogyatékkal élő

emberek oktatása során.

Munkám során ráébredtem, hogy mennyire fontos a

vesszőtermékeimhez a minőségi amerikai nemesfűz termesztése. Ehhez

saját ültetvényt telepítettem. A hántolt vessző előállításához minden megmunkáló gép rendelkezésemre áll.

Az ültetvényemben megtalálható a fonóvesszőhöz használatos amerikai nemesfűz és a bútor készítéséhez

szükséges kenderfűz (botanyag).

Fő tevékenységeim: Fonott áru készítés. Kosárfonó tanfolyamok megtervezése, lebonyolítása. Pályázatokban

szakmai részvétel, http://www.kesznyeten.hu/tanácsadás, költségvetés készítés. Ültetvények telepítése,

kivitelezése. Hántolt vessző, fűzdugvány (nemesfűz, kenderfűz), "sínanyag" értékesítése.

Honlap: www.barna-istvan.hu

HERCZEG MÁRIA pedagógus,

bábanimátor, népi játszóház vezető

„Több mint 20 éve tanítom gyerekeknek és felnőtteknek,

hogy hogyan lehet a természet nyújtotta alapanyagokból

nagyon egyszerűen anyák napjára, húsvétra,

karácsonyra, dramatizáláshoz, bábozáshoz, dekorációk

készítéséhez szépet, művészit készíteni.

Zalaegerszegtől Debrecenig, Tokajtól Szegedig

számtalan településen vezettem gyakorlati

továbbképzéseket „A természet adta anyagok

felhasználása az oktatásban, nevelésben” címmel.

E témában már két könyvet is megjelentettem.

„Ajándékok, bábok, gyermekjátékok a természet adta

anyagokból” című kiállításom is országszerte mindenütt nagy sikerrel került bemutatásra.

A kézműves foglalkozásokon a széles választékból általában 5 féle alkotás elkészítésére nyílik lehetőség.

Természetes anyagokból csodaszép, érdekes és értékes munkákat, ajándékokat, bábokat, népi

Page 8: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 8 2014. 04 16.

gyermekjátékokat, lakásdíszeket készítenek idős nagyapáktól a kamaszokon át komoly családapákig, a fiatal

szülők is a kicsinyeikkel együtt boldogan alkothatnak, és alkotnak is amint a képeken látni is lehet.

A résztvevők olyan alapanyagokkal dolgozhatnak, amikkel egyre ritkábban találkoznak már vidéken is

(gyékény, csutka, kukoricafosztás, mákgubó, legkülönbözőbb magvak, hazai és külföldi természetes anyagok

széles skálája ), és az sem utolsó, hogy mesés csodát él meg nem csak a gyerek, de a felnőtt is, azt, hogy a

holt anyagnak lelket ad, élő figura, ember, állat, báb lesz a „semmiből”.

Négy órás kézműves foglalkozás szokott általában elégnek bizonyulni nagyobb rendezvényeken. Minden

alapanyagot és kelléket én biztosítok, csupán asztalokra és áramforrásra van szükségem. Természetesen szerződést kötök és számlát adok!

Egyszerre 40-50 érdeklődőt tudok foglalkoztatni. Órákon át tartó alkotásra késztet mindenkit az általam

vezetett kézműves foglalkozás. Mindenütt, mindig maradéktalanul elégedettek voltak munkámmal!

Mindent megteszek majd, hogy programjuk sikeréhez maximálisan hozzájáruljak!”

Honlapom címe: www.herczegmaria.uw.hu

Hagyományos falunapi programunkat az idén a

nemrég elhunyt Murvai Barna emlékének

ajánljuk, aki sokszor és szívesen segített ezeken

a kirándulásokon.

Saját fogataikkal közreműködnek: ifj. Murvai

Barna, Túróczi József és Kerekes Barna.

A járatok a sportpályától óránként indulnak 10-14

óra között. A részvétel díjmentes. Jelentkezni a

helyszínen lehet vagy előzetesen a községi

könyvtárban. A falu körüli kiránduláson mindenki

a saját felelősségére vehet részt.

A sportpályán 10-13 óra között bemutatót

tartanak:

Baló Attila, Baló Attiláné és barátaik.

Page 9: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 9 2014. 04 16.

A tízéves Nyugdíjas Egyesület

alapító elnöke, Szabó Jenő az idén

köszönt le. A tagság az egyesületi

kórus vezetőjét, Kerekes Barnánét

választotta elnökké. Az amatőr

jellegű népdalkör 2005-től működik

15 fővel a helyi Nyugdíjas Egyesület

keretein belül. Karvezetője és az

énekkar megszervezője Kerekes

Barnáné.

A Kórus népdalokból álló

műsorával rendszeresen fellép a helyi

rendezvényeken, regionális

találkozókon, pl. a Nemzedékek

Találkozóján Tokajban és

Tiszaújvárosban, valamint Mezőkövesden az Életet az Éveknek szervezet rendezvényén, de

szerepeltek már Csillebércen is.

Amióta a kórus létezik, a falunapi programok elmaradhatatlan résztvevője.

Visszatérő fellépő vendégünk a Megyaszói Fúvószenekar. Legutóbb a fáklyás felvonuláson

hallhattuk őket 2014. márc. 14-én.

Vezényel Plaszkó György.

A tiszaújvárosi Derkovits Művelődési Központ majorettjei 1997-ben jártak először

Kesznyétenben, a Tehénszépségverseny programját színesítették. Azóta természetesen

teljesen kicserélődött a csapat.

Vezetőjük Bognár Imre.

Page 10: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 10 2014. 04 16.

KERÉKPÁRVERSENY 2014. 04. 26.

A Kesznyéteni Falunap programsorozat keretén belül kerül megrendezésre a

VI. Kesznyéteni Karika- túra.

Nevezni a helyszínen, a községi sportpályán lehet 26-án 11:15-ig az alábbi kategóriákban:

A.: Gyermek kategória 0-10 éves korig Teljesítendő táv: 2 km

B.: Ifjúsági kategória 11-16 éves korig Teljesítendő táv: kb. 5 km

C.: Felnőtt kategória 17-59 éves korig Teljesítendő táv: kb. 16 km

D.: Senior kategória 60év felett Teljesítendő táv: kb. 16 km

A nevezéseket követően 11:45-kor indulunk a mintegy 1,5 km-re lévő starthelyre. A nevezés díjtalan!

A kerékpárverseny nagyrészt a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetet körülvevő gátrendszeren zajlik. Az adott

távolságot leggyorsabban teljesítők kategóriánként lesznek értékelve.

Az 1.-3. helyezettek ajándékot kapnak + a felnőtt kategória győztese kupát!

Eredményhirdetés: Kesznyéteni sportpálya; 17:00

Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet:

Kesznyéten Község Önkormányzata: 06-49/459-808

Jó versenyzést és eredményes szereplést kívánunk mindenkinek!

A szervezők

Page 11: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 11 2014. 04 16.

Debreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: [email protected]

„Egyedül vagyunk, magunkra hagyatva ezen a planétán, és a körülöttünk

burjánzó számtalan életforma közül csakis egy, a kutya volt hajlandó szövetségre lépni velünk."

Maurice Maeterlinck

Bemutatóinkkal bejártuk az országot, nyáron

kéthetente turnéztunk kutyáinkkal.

Színvonalas mûsort tudunk ajánlani közösségi

és falunapokra, fesztiválokra, iskolai és óvodai

rendezvényekre, ahol a közönséget bevonva 1-

1,5 órás tartalmas programot tudunk

biztosítani. Alapengedelmes, trükkös és

agilitys bemutatóink mellett a közönség

megismerkedhet a terápiás és segítõ kutyák

munkájával. Kipróbálhatja maximálisan

fegyelmezetett és megbízható kutyáinkkal a

közös munka élményét. Az akadály pályán

való versenyzést és versengést. Látványos

frizbee és dog dancing bemutatóval tarkított

látványos programunkban bármely korosztály

örömét leli. Boróczkiné Kati civilben Debreceni Orvostudományi Egyetem vezetõ óvónõje, remek

pedagógiai érzékkel, Papp Sándor mûsorvezetõnk, számos nemzetközi verseny kommentátora. A sport

részleg szakmai vezetõje, Pappné Fejes Zsuzsanna, több évtizedes edzõ ,versenyzõ és bírói gyakorlattal

rendelkezik. A terápiás és segítõ kutyák szakmai vezetõje, Sipos-Csobán Rita, széleskörû szakmai

gyakorlattal rendelkezik gyermekekkel, fiatalokkal, sérültekkel, és az idõsekkel való, fejlesztõ munkában.

POLGÁRI LOVAS HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET Erőt, tisztességet!

Csapatunk születése egészen 2003-ra nyúlik vissza,

mikor Murvai Zsolt -kapitányunk- pár magyar érzelmű

társával egy rövidke kis bemutatót tartott a polgári

strandon. E pár évben még kapott a csapat néhány

meghívást felvonulásokra, falunapokra, szüreti

mulatságokra, de csak később, 2005-ben lettünk

bejegyzett egyesület.

Akkor vettük fel nevünket is. Megalapításunk után több

bemutatót sikerült megtartanunk, a műsorszámok

bővítve lettek, mind a lovak, lovasok is képzést kaptak.

Majd 2007. évben megvarrattuk huszárruháinkat. Mivel Polgár városára nem vonatkoznak ruhaleírások, ezért

mi a Hajdú-Bihar megyei 2. huszárezred ruhájának képére készítettük el ruhánkat és a csákót.

Mára már Polgár és környékén egyaránt tartunk bemutatókat. Különböző céges rendezvényeken,

falunapokon, szüreti felvonulásokon és egyéb eseményeken szívesen fellépünk.

Honlap: http://polgarihuszarok.5mp.eu

Page 12: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 12 2014. 04 16.

Bukta László - hegedű

Gachal Gábor - basszusgitár

Kormos Katalin (Kitti) - ének, gitár

Szabó Tibor - ének

Vámosi László - gitár, tárogató, harmonika, tilinkó, furulyák

Várhelyi Zalán - dob

A Rejtező zenekar 2009 októberében alakult. Vámosi László először megkereste két egykori

tanítványát, Dusza Miklóst és Szabó Tibort, van-e kedvük egy olyan új együttest létrehozni,

amely ötvözi a magyar népzenét a blues-zal, dzsesszel, rockkal. A fiúk örömmel igent

mondtak, majd hamarosan csatlakozott hozzájuk Bukta László, Várhelyi Zalán és végül

Kormos Katalin (Kitti).

A zenekar neve az egykori táltos hagyományra, a révülésre utal - (Magyar Néprajzi Lexikon:

rejtezés →révülés), a táltosok sokrétű tevékenysége pedig gyakran zeneszó mellett zajlott

(„síppal, dobbal, nádi hegedűvel”). Mai világunkban az évszázadok alatt tökéletesre csiszolt

népdalainkra is jellemző a rejtezkedés-rejtőzködés, hiszen mindennapjainkban alig vannak

jelen, mégis ott rejtőznek a mélyben és búvópatakként a felszínre törnek. A zenekar szeretné

azt érzékeltetni, hogy ősi népdalaink szervesen be tudnak épülni korunk hangzásvilágába,

igazodni tudnak a mai igényekhez is.

A zenekar kesznyéteni vonatkozása, hogy vezetője, Vámosi László, a Csíger család tagja,

tárogatósként rendszeres résztvevője falunapjainknak.

Page 13: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 13 2014. 04 16.

A Sógorok együttes 2004 őszén alakult egy hosszúra nyúlt lakodalom után, bár akkor Citrom és Tamás már 4

éve sógorok voltak. De tényleg...

Citrom 10 éves kora óta zenével foglalkozik, harmonikázik, s már 15 éves korában a lakodalmas művészetek

jeles képviselője lett, nem csoda, hogy a műfaj a vérében van.

Tamás csupán 2000 óta megszállottja a zenének, a "zenehegesztésnek" (egyébként a Sramlikings, a

Tomboy!, a Zserbó, a Minisztár, a Zeneovi, és DJ Maci producere is egyben), s 2004 őszén egy közösen

lezenélt esküvő pirkadatán úgy döntöttek, hogy a lagzis játékokat zenei formába öntik és így varázsolják

különlegessé előadásukat. Így született meg az első -"Induljon a nászmenet!" című - lemezük is, amelyre

megzenésített népi szokások és a lagzikról nem mellőzhető dalok kerültek fel mai, modern hangzásban.

Második lemezüket 2007-ben "Hegyen-völgyön lakodalom" címmel adták ki, azóta is sokszor felcsendülnek

a lemezen található saját dalok és feldolgozások a fellépéseiken és a televíziókban látható különböző

csatornákon.

Kizárólag saját dalokat tartalmazó CD-jük 2010 őszén jelent meg a boltokban "Nősülni akarok!" címmel.

Citrom: Czitrovszky Tamás

„1978-ban születtem Tatán. 10 éves koromban kezdtem zenélni keresztapám gyermekkori harmonikáján,

amelyet az akkori házunk padlásán találtam. Először autodidakta módon, majd később Kniezner Pista bá'nál

kezdtem el tanulni. Egyúttal azonnal szerelmes is lettem a "dallamokba". 15 évesen belekóstoltam a

lakodalmas zenélés rejtelmeibe, azóta a zenei szórakoztatás, a mulattatás hivatásommá vált. Számos jó

hangulatú esküvővel és bállal a hátam mögött 2000-ben két zenésztársammal együtt megalakítottuk a

Weekend zenekart.

Rengeteg fergeteges, vidám estét töltöttünk el a tiszta, élőzene világában, s 2004 őszén ehhez csatlakozott

Tamás, a sógorom, majd egy őszi hajnalon kiötlöttük a Sógorok együttes gondolatát ...”

Tamás: Molnár Tamás

„1977-ben születtem Oroszlányon. Az esztergomi VJRKTF-en végeztem tanító szakon, mint informatika

szakos tanár. Kb. 14 évesen kezdtem el foglalkozni a zenével, annak is egy számomra érdekesnek tűnő

ágazatával a hangszereléssel. Akkor otthon egy "bivalyerős" 486-os komputerrel kezdtem, s megalakítottuk a

The Klick nevű együttest, ahol már énekelhettem. 2001-ben úgy döntöttünk volt gimnáziumi társaimmal

együtt, hogy egy hangstúdiót hozunk létre Tarjánban, amely azóta számos magyarországi nagylemeznek

adott otthont (Sramlikings, Tomboy!, Zserbó, Sógorok, Minisztár, Balázs Pali stb.)

Sógorommal 2004 őszétől zenélünk együtt, s jelenleg is járjuk az országot, lagziról - lagzira, bálról - bálra, s

házhoz visszük a jó hangulatot és a fergeteges bulikat!”

Page 14: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 14 2014. 04 16.

Társulatunk 2007-ben alakult. Színházi munkáink mellett

(Madách Színház, Győri Nemzeti Színház) külön-külön

gyakran vállaltunk fellépéseket. 2007 óta többnyire együtt,

alkalmanként meghívott vendégművészekkel kiegészülve

lépünk fel. Nagy bíztatás számunkra a közönség elismerése,

szeretete. Gyakran visszahívnak ugyanazon helyekre, ezért

repertoárunkat folyamatosan bővítjük. Új műsorral, vagy

műsorszámokkal kedveskedünk (musical, operett, zenés

kabaré, örökzöld műsorok). Megalakítottuk a Napraforgó

Meseszínházat is, mely a legkisebbek számára nyújt felhőtlen

szórakozást. Meseszínházunk a klasszikus meséktől kezdve

(Óz, a Nagy Varázsló), az interaktív zenés meséken keresztül

(Elvarázsolt Királyfi), a népmeséig (A Csodafurulya) mindenre

nyitott. Legfontosabbnak az igényes szórakoztatást tartjuk.

Plásztán Anett: 1975. Január 20-án születtem

Dunaújvárosban. 2001-ben végeztem a szombathelyi Berzsenyi

Dániel Főiskola ének-zane szakán. 2 évig a Pécsi Egyetem

magánének szakára jártam, énektanárnőm Kincses Veronika

volt. 2003 óta vagyok a Madách Színház kórusának tagja. Az

Operaház Fantomja, a Volt egyszer egy csapat, Macskák,

Elektra, Producerek, József és a szélesvásznú álomkabát című

darabokban énekelek, és játszom kisebb szerepeket.2005-ben a

Dal-Via-Dal Nemzetközi Énekverseny operett kategóriájában

1. helyezést értem el. 2006-ban a Győri Nemzeti Színház új bemutatójában, Fényes Szabolcs: Maya cimű

operettjében, címszerepet kaptam. 2006 nyarán Siófokon a Kálmán Imre Színházban a Bal Négyes Páholy

Társulat felkérésére játszottam Huszka Jenő: Lili bárónő című operettjének címszerepét. 2007/2008-as

évadban a Győri Nemzeti Színházban, Kálmán Imre: Marica grófnő című operettjében, Lisa szerepét

játszottam. 2009-ben Lőrinczi színpadon játszom a János Vitéz című darabban a Francia királylány szerepét.

Czakó Ádám: 1980. április 4-én születtem Bukarestben. 1990-óta Budapesten élek. Általános iskolai

tanulmányaimat, a Kertész utcai Általános Iskolában végeztem, és az ott működő Színjátszókör tagja voltam.

1998-ban érettségi vizsgát tettem a Zrínyi Miklós Gimnáziumban, majd a Gór Nagy Mária Színitanodába,

Bartha Mária osztályába, jártam. 2000-től a Madách Színházban stúdiós, majd a Színészkamaránál tett

sikeres vizsga után segédszínész lettem. Szerepeim: Madách Színház: Emil és a detektívek (Pedzold), Lúdas

Matyi (Hajdú, Gyógykovács), Isten pénze (Mr.Crumb), Az Operaház Fantomja (Mesterlövész), Volt egyszer

egy csapat (Huligán,Kapus), Kakukkfészek (Elisz), Producerek (Könyvelő, Mexvell bíró, Hooligen rendőr);

Benkő Gyula Színház: Sok hűhó semmiért (Claudio gróf); Mezei Mária színház: Lili bárónő ( Illésházi

László); Szekérszínház: Jártos-költes vőlegény (Májor); Lőrinczi Színpad: János vitéz (János vitéz).

Várkonyi Andrea: Születési hely, idő: Budapest, 1979. május 12. Iskolai végzettségeim: 2006: Tessedi

Sámuel Főiskola, Szarvas: Tanító szak; 2002: Békés Megyei Jókai Színház, színész II.; 1998: Fővárosi

Operettszínház mesterkurzus; 1994-95: Arany 10. Musical Stúdió; 1993-98: Budapesti Pedagógiai

Szakközépiskola; Színházak: 2004: Győri Nemzeti Színház, 2000-2004:. Békés Megyei Jókai Színház;

Fontosabb szerepek: 2008: Rákfene (Pipiske), 2007: Nana (Madame Muffat), 2006: Anconai szerelmesek

(Lucia), Rongyláb/ Footloose (Wendy Jo), 2005: A Vöröslámpás ház (Elza), Sógórnők (Lise Paquette), 2004:

Diótörő (Nesztelen), 2003: Pletyka (Chris Gorman), 2002: Szupermancs (Bori), A kör négyszögesítése

(Ludmilla), Sztárcsinálók (Méregkeverő. Fortunata), 2001: A tündérlaki lányok (Róza).

Page 15: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 15 2014. 04 16.

Mulatós popzenei formáció.

Matyi és a Hegedűs immáron 11 éve töretlenül rója a magyar könnyűzenei élet rögös útját hátuk mögött

tudva 4 arany 2 platinalemezt és számtalan fergeteges hangulatú fellépést. 2012 nyarán megjelent Ez egy

csodálatos nap című slágerével ismét a bulik nélkülözhetetlen kellékévé váltak.

Mátyás Zoltán (Matyi):

Vendéglátásban dolgozott, sok rendezvényen, lakodalomban szolgált fel, lagzikban énekelt, és a közönség

pozitívan reagált az előadásmódjára. Ezen felbátorodva határozta el, hogy zenekart alapít.

„Lagzikban szoktam egyet-egyet énekelni – és itt az énekem nagyon tetszett a közönségnek, ezután

gondoltam egyet, felénekeltem egy barátom stúdiójában egy számot – ahol javasolták, hogy kezdjek valamit

a hangommal.”

Dömötör Balázs (Hegedűs1):

Balázs 1979-ben született Zalaegerszegen, egyedüli gyerekként. Lentiben nőtt fel szüleivel, de a középiskolát

Zalaegerszegen végezte el, a Csány László Közgazdasági Szakközépiskolában pénzügy-számvitel szakon.

Érettségi után a Gábor Dénes Fõiskolán (Eger) informatikus mérnökként diplomázott.

Nyolcévesen kezdett zeneiskolába járni, 2 évig zongorázott, majd beiratkozott egy gitártanfolyamra. Azóta is

aktívan gitározik. Mindig is volt a családjában hegedű, citera, zongora, ezeken a hangszereken tanulgatott

hobbi szinten. 5 évig gitáros-énekes volt egy Balaton parti buli-zenekarban (Mistic). Hegedűlni pár éve

kezdett komolyabban, most főiskolai hallgató. Saját stúdióval rendelkezik, zeneszerzéssel, hangszereléssel

foglalkozik, és a saját albumukat is ott veszik fel.

A 2003-ban létrejött Matyi és a Hegedűs tagja lett. 2007 októberében otthagyta az együttest.

Kiss Emil (Hegedűs2):

„Hatéves koromban kaptam elsõ hangszeremet. A hegedû mint hangszer, már kiskoromtól fogva érdekelt,

mivel nagypapám is zenekarban hegedült. Négy évig jártam zeneiskolába, ahol zongorán és fúvós hangszeren

tanultam. Tizenhat éves koromtól már rendszeresen játszottam zenekarban, egy éve vagyok a Matyi és a

Hegedûs zenekar hegedûse.”

További információk a falunappal kapcsolatban: http://www.kesznyeten.hu

Page 16: K ESZNYÉTENIDebreceni Agility Szabadidősport Egyesület 4032 Debrecen Böszörményi út 101. 06-70-316-5777 e-mail: ambruskati@tvnetwork.hu „Egyedl vagyunk, magunkra hagyatva

KESZNYÉTENI KRÓNIKA 16 2014. 04 16.

2014. április 23. – 26.

Április 23. (szerda)

16:00 III. Kesznyéteni kézimunka-kiállítás kesznyéteni lakosok munkáiból,

Szabó Sámuel fafaragó emlékkiállítás a községházán

Megnyitja: Kecső Imre polgármester

Április 24. (csütörtök)

KÖZSÉGI EGÉSZSÉGNAP

09:00 Ingyenes szűrővizsgálatok a rendelőben

15:00 Családi akadályverseny az óvodában

Egészségsarok

Április 25. (péntek)

16:30 Kispályás labdarúgó utcabajnokság selejtezői

17:00 Tárlatvezetés a kesznyéteni Falumúzeumban

18:00 Jótékonysági műsoros est a kesznyéteni református templom felújításáért,

majd szeretetvendégség az iskola aulájában.

Közreműködik a sajóhídvégi Tiszta Fény Ökumenikus Kórus.

Belépő és támogatói jegyek elővételben a községházán és a helyszínen kaphatók!

Április 26. (szombat)

XXXVVV... FFFAAALLLUUUNNNAAAPPP

10:00 Programkezdés a sportpályán: térzene, népi kézműves játszóház, kosárfonó bemutató,

íjászat, arcfestés, szekérkirándulás, büfé, főzés, kirakodóvásár, kiállítások Vendégeink: Herczeg Mária és Barna István népi iparművész,

a Megyaszói Fúvószenekar

11:00 A tiszaújvárosi majorettek felvonulása

11:30 Megnyitó

Közreműködik a Kesznyéteni Nyugdíjaskórus

11:45 A VI. Karika-túra kerékpárverseny rajtja

12:00 A Debreceni Agility Szabadidősport Egyesület

kutyás ügyességi bemutatója

13:00 Jó ebédhez szól a nóta

Tárogatón játszanak Vámosi László és barátai

13:30 A Rejtező zenekar műsora

15:00 Kesznyéteni lovasbemutató

Vendégünk a Polgári Lovas Hagyományőrző Egyesület

16:00 Kispályás labdarúgó utcabajnokság döntője

17:00 Eredményhirdetés

18:00 A Sógorok együttes fellépése

19:00 A 2 Szoknya 1 Nadrág Társulat műsora

21:00 Matyi és a Hegedűs

22:00 Tűzijáték