Hulladéklerakók lezárása és rekultivációja
148
Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék Hulladéklerakók lezárása és rekultivációja II. Oktatási segédlet Készítette: Dr. Szabó Imre okleveles geológusmérnök tanszékvezető egyetemi docens
Transcript of Hulladéklerakók lezárása és rekultivációja
Miskolci Egyetem
Műszaki Földtudományi Kar
Környezetgazdálkodási Intézet
Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék
Hulladéklerakók lezárása és
rekultivációja
II.
Oktatási segédlet
Készítette: Dr. Szabó Imre okleveles geológusmérnök
tanszékvezető egyetemi docens
1
TARTALOMJEGYZÉK
1. A REKULTIVÁCIÓ SORÁN ALKALMAZANDÓ HATÓSÁGI ELJÁRÁSI,
ENGEDÉLYEZÉSI REND ........................................................................................................ 4
1.1. Környezetvédelmi felülvizsgálat ......................................................................................... 4
1.1.1. Működési engedély megszerzésére irányuló eljárás környezetvédelmi felülvizsgálat
alapján ........................................................................................................................................ 5
1.2. Szakhatósági hozzájárulás ................................................................................................... 7
1.3. Vízjogi engedélyezés rendje ................................................................................................ 8
1.3.1. A vízjogi engedélyek ...................................................................................................... 10
1.4. Építési engedélyezés ......................................................................................................... 11
1.4.1. Az építési engedélyezési eljárás ..................................................................................... 15
1.5. A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról
és feltételekről .......................................................................................................................... 17
Rekultiváció: ............................................................................................................................ 17
Hulladéklerakó felszámolása:................................................................................................... 17
1.5.1. Szemelvények a rendelettervezetből: ............................................................................. 17
2. A REKULTIVÁCIÓRA VONATKOZÓ TERV TARTALMI KÖVETELMÉNYEI ........ 20
2.1. A lerakóhelyre vonatkozó általános adatok beszerzése .................................................... 20
2.2. A lerakóhely kialakításának története ............................................................................... 20
2.3. A lerakóhely üzemeltetési jellemzői ................................................................................. 21
2.4. Földrajzi elhelyezkedés ..................................................................................................... 21
2.4.1. Topográfiai jellemzők, domborzat ................................................................................. 21
2.4.2. Vízrajz ............................................................................................................................ 21
2.4.3. Éghajlati jellemzők ......................................................................................................... 22
2.4.4. Táji sajátosságok, tájhasználati jellemzők, növényzet ................................................... 22
2.5. Általános földtani viszonyok ismertetése .......................................................................... 22
2.6. Vízföldtani jellemzők ........................................................................................................ 23
2.7. A tervezést előkészítő munkák ismertetése ....................................................................... 23
2.7.1. Részletes geodéziai felmérés .......................................................................................... 23
2.7.2. Fúrásos feltárás ............................................................................................................... 23
2.7.3. Talajok mintázása ........................................................................................................... 24
2.7.4. Felszín alatti vízkészlet mintázása ................................................................................. 24
2.7.5. Felszíni víz mintázása .................................................................................................... 24
2.7.6. Laboratóriumi vizsgálatok .............................................................................................. 24
2.8. A lerakóhely környezeti elemekre gyakorolt hatásainak értékelése, kockázatértékelés ... 25
2.8.1. Talaj ................................................................................................................................ 25
2.8.2. Felszín alatti víz ............................................................................................................. 25
2.8.3. Levegő ............................................................................................................................ 25
2.8.4. Élővilág .......................................................................................................................... 26
2.8.5. Kockázatelemzés ............................................................................................................ 26
2.9. Rekultivációs végforma tervezése ..................................................................................... 26
2.9.1. A rekultivációs cél meghatározása ................................................................................. 26
2.9.2. A végforma meghatározása a tájhasználati jellemzők alapján ....................................... 27
2.9.3. Földmunka terv .............................................................................................................. 27
2.9.4. Rekultivációs rétegszerkezet tervezése .......................................................................... 28
2.9.5. Külvízvédelmi terv ......................................................................................................... 28
2.9.6. Anyagmennyiség kimutatás ........................................................................................... 28
2.9.7. Gázmentesítési terv ........................................................................................................ 29
2
2.9.8. Monitoring terv .............................................................................................................. 29
2.9.9. Biológiai rekultivációs terv a tájhasználati jellemzők figyelembe vételével ................. 29
2.9.10. Utógondozási terv ........................................................................................................ 29
2.9.11. Munkavédelmi terv ...................................................................................................... 30
2.9.12. Tűzvédelmi terv ............................................................................................................ 30
2.9.13. Munkaegészségügyi terv .............................................................................................. 30
2.9.14. Vagyonvédelmi terv ..................................................................................................... 30
2.9.15. A rekultiváció megvalósítása környezeti hatásainak értékelése................................... 30
2.10. Jogszabályi háttér ............................................................................................................ 32
Levegő ...................................................................................................................................... 32
Víz ............................................................................................................................................ 32
Hulladék ................................................................................................................................... 32
Talaj .......................................................................................................................................... 33
Zaj- és rezgésvédelem .............................................................................................................. 33
Egyéb ........................................................................................................................................ 34
3. A REKULTIVÁCIÓ TERVEZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ELŐZETES VIZSGÁLATOK ... 35
3.1. A lerakó várható süllyedése, konszolidációja ................................................................... 35
3.2. A hulladék lebomlása, a depóniagáz képződés ................................................................. 41
3.2.1. A hulladéklebomlási folyamat ....................................................................................... 41
az aerob lebomlás (I. fázis)....................................................................................................... 43
Az anaerob lebomlás fázisai (II-V) .......................................................................................... 46
3.2.2. Az abiotikus tényezők hatása a depóniagáz képződési folyamatra ................................ 48
3.2.3. A depónia-gáz összetétele, várható mennyisége ............................................................ 51
3.3. Állékonyságvizsgálatok .................................................................................................... 54
3.4. A depónia vízháztartása .................................................................................................... 67
A vízháztartási egyenlet egyes elemeinek vizsgálata ............................................................... 72
A csurgalékvíz mennyisége ...................................................................................................... 74
A vízháztartási vizsgálatok módszerei ..................................................................................... 76
A HELP modell alkalmazása vízháztartási vizsgálatoknál ...................................................... 77
A vízháztartási egyenlet egyes elemeinek meghatározása ....................................................... 78
4 A LERAKÓ FELÜLVIZSGÁLATA .................................................................................... 78
4.1. A rekultiváció megkezdése előtt elvégzendő vizsgálatok ................................................. 78
4.2. A veszélyeztető potenciál meghatározása ......................................................................... 79
A kockázatok értékelése ........................................................................................................... 80
3
5. MEGLÉVŐ, RÉGI LERAKÓK REKULTIVÁCIÓS KÉRDÉSEI ..................................... 81
5.1. Meglévő, kombinált aljzatszigeteléssel rendelkező régi lerakók rekultivációja ............... 81
Az átmeneti felső záróréteg rendszer elemei:........................................................................... 82
A rekultiváció végleges felső záró rétegének felépítése és funkciója ...................................... 83
5.2. Meglévő, műszaki védelem nélküli lerakók rekultivációja ............................................... 84
5.3. A hulladéklerakó felszámolása .......................................................................................... 87
6. A MŰSZAKI VÉDELEMMEL RENDELKEZŐ HULLADÉKLERAKÓK
LEZÁRÁSÁNAK KÖVETELMÉNYRENDSZERE .............................................................. 91
6.1. A hulladéklerakók átmeneti záró-szigetelőrendszere ........................................................ 91
Ásványi anyagú szigetelések .................................................................................................... 92
Geomembránok ........................................................................................................................ 93
Bentonitszőnyegek ................................................................................................................... 93
Példák az átmeneti lezárás gyakorlati alkalmazására ............................................................... 93
6.2. A hulladéklerakó végső záró-szigetelőrendszere felépítésének szabályozása .................. 96
Kiegyenlítő és gázelvezető réteg .............................................................................................. 99
A természetes anyagú szigetelőréteg ........................................................................................ 99
A geomembrán ....................................................................................................................... 101
A szivárgó paplan ................................................................................................................... 101
6.3. Alternatív megoldások a szigetelőrendszer elemeinél .................................................... 104
Bentonitszőnyeg ..................................................................................................................... 104
Polimerekkel javított homok-bentonit keverék (TRISOPLAST) ........................................... 105
Bentonit és ásványi anyagú keverékek ................................................................................... 107
Kapilláris szigetelőrendszer ................................................................................................... 107
Evapotranspirációs szigetelőrendszer .................................................................................... 107
Geomembrán szigetelő fólia alkalmazása .............................................................................. 109
Aszfalt szigetelés .................................................................................................................... 111
Alternatív megoldások a szivárgó paplan esetében ................................................................ 111
Geoműanyag szivárgók .......................................................................................................... 111
Homok szivárgópaplan ........................................................................................................... 111
Példák az alternatív szigetelőrendszerek felépítésére ............................................................ 112
6.4. A zárószigetelőrendszerek költségelemzése ................................................................... 115
6.5. Tájbaillesztési szempontok ............................................................................................. 122
A tájbaillesztés szükségessége ............................................................................................... 123
Tájökológiai szempontok ....................................................................................................... 123
A lerakó és a környezet morfológiája .................................................................................... 124
Tájbailleszthetőség, a vizuális és esztétikai hatások .............................................................. 125
A zöldfelületek javasolt növényanyaga .................................................................................. 126
6.6. A szennyezett terület környezettől való elszigetelése ..................................................... 123
6.7. A hidraulikus védelmi eljárások ...................................................................................... 129
Aktív hidraulikus védelmi eljárások ...................................................................................... 144
Passzív hidraulikus védelmi eljárások .................................................................................... 146
4
1. A REKULTIVÁCIÓ SORÁN ALKALMAZANDÓ HATÓSÁGI ELJÁRÁSI,
ENGEDÉLYEZÉSI REND
A jogszabály szerint meglévőnek tekintett azaz 2001. július 16-ig engedélyezett
hulladéklerakók esetében a lerakó rendelet előírja, hogy ezek környezetvédelmi
felülvizsgálatát 2003. január 1-ig el kellett végezni.
A környezetvédelmi felülvizsgálat keretében a lerakót üzemeltető elkészíti, és a
felügyelőségnek benyújtja a további működésre, illetve fejlesztésre vonatkozó intézkedési
tervet. Ennek alapján dönt a környezetvédelmi felügyelőség a további működtetés feltételeiről
és engedélyezi a szükséges fejlesztések, beruházások megvalósítását. Az így meghatározott
követelményeket az üzemeltetőnek legkésőbb 2009. január 1-ig teljesítenie kell. Amennyiben
az üzemeltető a megadott határidőig az előírtakat nem teljesíti, a hatóság a lerakó bezárásáról
dönt.
A régi, felhagyott lerakók esetében lényegében hasonló eljárási, engedélyezési rend
érvényesítendő.
Az első lépés minden esetben a környezeti állapotfelmérésen alapuló környezetvédelmi
felülvizsgálat elvégzése és ezzel együtt rekultivációs intézkedési terv kidolgozása. Ezt
követően a környezetvédelmi felügyelőség (szakhatóságok bevonásával) dönt a
felülvizsgálat eredményeit figyelembe véve a szükséges rekultivációs teendőkről.
A kiadott hatósági engedélyben minden olyan fontosabb paraméter rögzítésre kerül, amelynek
alapján a megvalósítás számonkérése lehetségessé válik. (A rekultivációra készített tervnek és
annak alapján kiadott hatósági engedélynek tartalmát tekintve olyannak kell lennie, amely
minden további engedély beszerzése nélkül lehetőséget biztosít a rekultivációt végző
szervezetnek a hazai és külföldi támogatási források megpályázására.)
A környezetvédelmi felügyelőség határozata vonatkozhat a régi lerakó tájba illesztésére,
rekultivációjára, illetve kármentesítésére, attól függően, hogy a környezetvédelmi
felülvizsgálat milyen megállapításokra, következtetésekre jutott. (Ha nem felülvizsgálatot
követő rekultivációs terv elkészítését hatósággal történő engedélyezését és ezt követően a
rekultiváció kivitelezését választja a régi lerakó tulajdonosa, akkor a környezetvédelmi
felügyelőség az elhagyott hulladékra vonatkozó jogi szabályokat alapul véve alkalmazhatja.
A rekultivációs eljárás során a lerakó-rendeletben foglalt műszaki paramétereket alapul veheti
az eljáró hatóság.
A régi, felhagyott lerakók környezetvédelmi felülvizsgálatának végrehajtását a 12/1996.
(VII.4.) KTM rendelet értelemszerű alkalmazásával kell elvégezni.
1.1. Környezetvédelmi felülvizsgálat
Az előző feltárási vizsgálatok eredményei alapján, a terület geológiai és hidrogeológiai,
valamint hidrológiai viszonyainak ismeretében (amelyek alapvető jelentőségűek a lehetséges
szennyezés terjedésének magállapításához) készül a környezetvédelmi felülvizsgálat,
amelyben az alábbiakra feltétlenül ki kell térni:
5
a terhelési szint és a területi besorolás függvényében a rekultiváció tervezett felszíni
zárórétegének kialakítása,
a lerakott hulladék becsült mennyisége, összetétele,
javaslat a szennyeződés lokalizálására (ha az adatok azt mutatják), esetleg több alternatíva
bemutatatásával,
konkrét intézkedési javaslat (önkormányzattal, üzemeltetővel, szakahatósággal
egyeztetett) a rekultiváció végrehajtására.
1.1.1. Működési engedély megszerzésére irányuló eljárás környezetvédelmi felülvizsgálat
alapján
A környezetvédelmi felülvizsgálat tárgyában a környezet védelmének általános szabályairól
szóló mód. 1995. évi LIII. törvény 73. § – 80. §, illetve „A környezetvédelmi felülvizsgálat
végzéséhez szükséges szakmai feltételekről és a feljogosítás módjáról, valamint a
felülvizsgálat dokumentációjának tartalmi követelményeiről” szóló 12/1996. (VII. 4.) KTM
rendelet előírásai az irányadóak.
A környezetvédelmi felülvizsgálati eljárás célja az egyes tevékenységek környezetre
gyakorolt hatásának feltárása, valamint a környezetvédelmi követelményeknek való
megfelelés ellenőrzése.
A felülvizsgálat szempontjából a következők minősülnek tevékenységnek:
valamely, a környezet igénybevételével;
veszélyeztetésével;
vagy környezetszennyezéssel járó művelet, illetőleg technológia folytatása, felújítása,
helyreállítása és felhagyása;
(Ez utóbbi – felhagyás – különösen fontos, mert ennek figyelembevételével egy
korábban engedély nélkül üzemelő hulladéklerakó felhagyása, rekultivációja is csak
felülvizsgálat lefolytatása után engedélyezhető, függetlenül attól, hogy a hulladéklerakási
tevékenységet a továbbiakban már nem kívánják folytatni!)
A felülvizsgálati eljárás szempontjából érdekelt az előző pontokban meghatározott
tevékenység gyakorlója, vagy amennyiben az nem ismert, annak az ingatlannak a tulajdonosa,
amelyen a műveletet (technológiát) folytatták, vagy folytatják.
Az érdekelt felelősséggel tartozik a felülvizsgálat hitelességéért, illetőleg a közölt adatok
valódiságáért.
A felülvizsgálati eljárás környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentáció alapján folyik. Ennek
a következő főbb szempontokra kell kiterjednie:
az alkalmazott technológiák ismertetésére, a berendezések műszaki állapotának,
korszerűségének bemutatására;
a tevékenység folytatása során okozott környezetterhelések és -igénybevételek adatokkal
alátámasztott bemutatására;
a tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó műveletekre, különös tekintettel az
anyagforgalomra, a be- és kiszállításra, a hulladék- és szennyvízkezelésre;
az esetleg bekövetkező meghibásodásból vagy környezeti katasztrófa miatt
feltételezhetően a környezetbe kerülő szennyező anyagok és energia meghatározására;
6
a környezetveszélyeztetés megelőzésére, a környezetkárosodás elhárítása érdekében tett és
tervezett intézkedések bemutatására;
a tevékenység felhagyása után teendő intézkedésekre.
A részletes tartalmi követelményekről a hivatkozott 12/1996. (VII. 4.) KTM rendelet 2. sz.
melléklete rendelkezik.
A felülvizsgálat során a környezetszennyezés megszüntetésének ha ez nem lehetséges, a
környezet-igénybevétel és -szennyezés mérséklésének lehetőségeit és feltételeit meg kell
határozni, azaz részletesen be kell mutatni az adott környezetszennyezés felszámolásának a
módját, ismertetni szükséges a szennyezett környezeti elem (talaj, víz) további sorsát,
ártalmatlanításának módját, a megtett intézkedéseket.
Amennyiben a környezet szennyezése teljes mértékben nem akadályozható meg, úgy
részletesen ki kell dolgozni az azok csökkentésre szolgáló terveket, megvalósítás módját,
határidejét.
A felülvizsgálat lefolytatását, a dokumentáció elkészítését az érdekelt saját költségén végzi.
Ezen dokumentációt csak olyan természetes személy, illetőleg gazdálkodó szervezet vagy más
jogi személy készítheti el, aki Környezetvédelmi Felülvizsgálat Végzésére Jogosultak
Névjegyzékében szerepel.
A névjegyzék nyilvános, bárki számára hozzáférhető, így egy esetleges felülvizsgálati
dokumentáció elkészítéséhez könnyedén található megfelelő jogosítványokkal rendelkező
szakember. (A felülvizsgálati dokumentációnak kötelező tartalmi eleme a jogosultság
igazolása, amennyiben nem arra feljogosított készíti az anyagot, illetve abból a jogosultság
igazolása hiányzik a felügyelőség érdemi vizsgálat nélkül a kérelmet elutasítja.)
Az elkészült felülvizsgálati dokumentációt az érdekelt benyújtja a felügyelőségre, kérve
annak elfogadását, illetve a működési engedély megadását. Az eljárás illetéke az 1990. XCIII.
tv. mellékletének XIV. pontja értelmében 5000 Ft.
A felülvizsgálati eljárásba a felmérés eredményének jóváhagyásakor a felügyelőség
szakosztályain kívül a szakmai érdekek minél szélesebb körben való érvényesítése érdekében
a Kvt. 78. §-a alapján az ÁNTSZ megyei intézetét, valamint az ügyben érdekelt, külön
jogszabályokban hatáskörrel felruházott hatóságokat szakhatóságként be kell vonni.
A benyújtásra kerülő felülvizsgálati dokumentáció példányszáma az eljárás során
megkeresésre kerülő szakhatóságok számának függvénye.
A felülvizsgálati eljárás minden esetben határozathozatallal zárul. Az eljárás eredményeként a
felügyelőség:
engedélyezi a tevékenység folytatását, azaz működési engedélyt ad;
az engedély megadásával egyidejűleg a szükséges környezetvédelmi intézkedések
megtételére kötelezi az érdekeltet (azaz kötelezést ad), ideértve a biztosítékadási és
céltartalék képzési kötelezettségeket is;
7
korlátozza, felfüggeszti vagy megtiltja a tevékenység folytatását, illetőleg az erre
hatáskörrel rendelkező szervnél azt kezdeményezi. A korlátozás és a felfüggesztés esetén
meghatározza a tevékenység folytatásának környezetvédelmi feltételeit. Hulladéklerakók
esetében a tevékenység megtiltásával egyben kötelezi az üzemeltetőt a lerakó bezárására,
rekultivációra és ha szükséges, akkor a kármentesítés végrehajtására.
A határozatnak mindig tartalmaznia kell:
a tevékenység és az érdekelt megnevezését, valamint a tevékenység célját;
a tevékenység folytatásának helyét és hatásterületének behatárolását;
a tevékenységet jellemző adatokat;
a tevékenységgel összefüggő környezetvédelmi előírásokat; e körben a környezetre
gyakorolt hatás megfigyeléséhez szükséges mérések rendjét, dokumentálását, az ebből
származó adatok szolgáltatásának és értékelésének módját;
a határozat érvényességi idejét.
Kötelezések esetén a fentieken túl az alábbiak is a határozat részét képezik:
a tevékenység folytatásához szükséges intézkedések meghatározása;
a környezetre gyakorolt hatás megfigyeléséhez szükséges mérőhelyek kialakítása;
az intézkedések sorrendjét és azok időbeli ütemezése;
a kötelezett megnevezése;
a megállapított kötelezettség tartalmát, teljesítésének módját és határideje;
mindazok a lényeges előírások (feltételek), amelyeket a tevékenység során meg kell
tartani, illetve teljesíteni kell;
a környezetkárosodás megszüntetésére vonatkozó követelmények és az azok
kiegészítésére alkalmazható általános megoldások (azok lehetséges változatai).
Amennyiben a felügyelőség a kérelemnek helyt adó első fokú határozatot hoz és nincs
ellenérdekű fél sem, a felügyelőség ún. egyszerűsített határozatot is hozhat, mely határozat
indoklás és a jogorvoslatról szóló rész mellőzésével is érvényes.
1.2. Szakhatósági hozzájárulás
A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet szerint a hulladéklerakók rekultivációját a felügyelőségek
engedélyezik. Az engedélyezési eljárásba a felügyelőségek szakhatóságokat vonnak be. A
közreműködő szakhatóságok köre nem szabályozott, a felügyelőségnek a hulladéklerakó
telepítési helyétől, a tájhasználati jellemzőktől, a hulladéklerakó jellegétől függően egyedileg
határozza meg az eljárásba bevonandó szakhatóságok körét. Az építésügyi hatóság kötelezően
bevonandó.
A rekultiváció fogalma (azaz a hulladéklerakó lezárása) nem fedi a Hgt. 3. § h) pontjában
meghatározott „kezelő berendezések és létesítmények üzemeltetését, bezárását,
utógondozását, a működés felhagyását követő vizsgálatokat.”
A bezárás és utógondozás tekintetében 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet hatályba lépése előtt
is azt a gyakorlatot követték a felügyelőségek, hogy bezárásra/felhagyásra, utógondozásra
való kötelezést adtak ki.
8
A rekultivációhoz – függetlenül a lerakó tulajdonosától – azonban csak szakhatósági
állásfoglalást adtak a felügyelőségek, mivel az engedélyezési határozatot az építésügyi
hatóság hozta meg. Ezt követően a lezárás határidejére és az utógondozásra vonatkozóan
ismét a felügyelőségek hoztak. A20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet szerint azonban már a
rekultivációra is a felügyelőség hozza meg a határozatot és az építésügyi hatóság vesz részt az
eljárásban szakhatóságként.
A hulladéklerakó rekultivációjához adott engedélyben a felügyelőség- figyelembe véve a
20/2006. (IV.5.) KvVM rendeletben, illetve a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendeletben
foglaltakat- többek között az alábbiakra vonatkozóan rendelkezik:
a kivitelezés során a környezeti elemek elszennyeződésének megakadályozása;
a kivitelezés során használt gépek állapota (csak a környezetvédelmi követelményeket
kielégítő gépekkel lehet végezni);
a depónia lezárása előtt annak felületét rendezésére, tömörítése;
a munkálatok során képződő, esetlegesen a lerakott hulladékok között talált veszélyes
hulladékok kezelése (gyűjtés, előkezelés, szállítás, hasznosítás, ártalmatlanítás);
a hulladéklerakó felső szigeteléséhez felhasznált anyagok (csak szennyezés-mentes
anyagok használhatók fel, az anyagok származási helyének igazolása);
a felső lezáró szigeteléshez szükséges anyagok szállítása (úgy kell végezni, hogy a
közutakon a szállítmány ne okozzon határérték feletti ülepedő és szálló porterhelést,
szükség esetén gondoskodni kell a szállítmány takarásáról);
szennyezés megakadályozása (a rekultivációt úgy kell végezni, hogy megakadályozza a
lerakott hulladékból történő szennyezőanyag-kimosódást);
a hulladéktest gáztalanítása;
a rétegrend;
a depónia felszínének kialakítása (úgy kell kialakítani, hogy az a felületre hullott
csapadékvíz rendezett és ártalommentes elvezetését biztosítsa);
a lerakó lezárását követően, az utógondozás során meghatározott ellenőrzési,
megfigyelési, nyilvántartási, adatszolgáltatási és üzemeltetési kötelezettségek;
a rendezett területen az illegális hulladéklerakás megakadályozása;
a munkálatok megkezdéséről és befejezéséről való tájékoztatás;
a műszaki átadás-átvételi eljáráson szükséges dokumentumok (a lezáró rétegek előírt
paramétereit igazoló vizsgálati eredmények és a lerakó utógondozási terve).
1.3. Vízjogi engedélyezés rendje
A rekultiváció során szinte minden esetben a vízjogi engedélyezési eljárás hatálya alá eső
létesítményeket is tervezni kell (pl. külvízvédelmi övárkok, talajvíz észlelő kutak), ezekre a
létesítményekre vízjogi létesítési engedélyt kell kérni.
A 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról tükrözi a tulajdonviszonyokban
bekövetkezett alapvető változásokat, rögzíti az állam, az önkormányzatok, a gazdálkodók, a
természetes és jogi személyek feladatát, megváltozott szerepét, a szerepvállalás mértékét és az
ehhez igazodó jogokat és kötelezettségeket és magában foglalja a vízgazdálkodási
társulatokra vonatkozó eddig törvényerejű rendeletben szabályozott alapvető
rendelkezéseket.
9
A törvény megvalósítja a vízkészleteknek a nemzeti vagyon dinamikus részeként való
kezelését; a privatizációs, a koncessziós lehetőségeknek és a liberalizációnak a
vízgazdálkodás területén történő alkalmazhatóságát, az állami feladatok felülvizsgálatát, a
vízkészleteknek mind mennyiségi, mind minőségi szigorú elszámolás alá kerülését, az
érdekeltek anyagi teherviselésével a takarékosságra való ösztönzést; a vízgazdálkodási
társulati alapfeladatok bővítését, a vízgazdálkodásban a vizekkel való összehangolt
gazdálkodás tervszerűségét (az ún. integrált vízgazdálkodást), a helyi önkormányzatok
meghatározott vízgazdálkodási feladataira is figyelemmel az igénybe vett és távlati
ivóvízbázisok megóvását és védelmét, a vízháztartási viszonyokba történő valamennyi
beavatkozásnál az ökológiai szempontok figyelembevételét és annak ellenőrzését, a vízkár-
elhárítás működésének feltételeit, az ezekkel kapcsolatos alapvető jogok és kötelezettségek
törvénybe foglalását.
A törvény meghatározza a vízkár-elhárítási feladatok ellátásából adódó állami feladat- és
felelősségvállalás mértékét, a kárelhárítási tevékenység során okozott károk viselésének
rendjét és szabályait.
A törvény egyértelműen tükrözi az állam szerepének megváltozását, amely az anyagi termelő
ágazatokhoz, a termelő infrastruktúrához képest számos kényszerítő - többek között a sajátos
természetföldrajzi, infrastrukturális - körülmények miatt a vízgazdálkodásban még így is
jelentős marad, de elsődlegessé a szabályozásban válik.
A törvény arra törekszik, hogy a magyar jog keretei között figyelembe vegye a
nemzetközi vízjog általánosan alkalmazott megfogalmazásait, az ezekre támaszkodó európai
szemléletet és szabályozási gyakorlatot.
A törvény hatálya kiterjed a felszín alatti és a felszíni vizekre – tekintet nélkül azok fizikai,
kémiai és biológiai jellemzőire – a vízháztartásban szerepet játszó és emberi tevékenységgel
befolyásolható valamennyi természetes megjelenési formájára, előfordulási helyére, a felszín
alatti vizek természetes víztartó képződményeire, a felszíni vizek medrére, a természetes és
mesterséges úton kialakult tartozékaira (part, parti növedék, sziget), továbbá a vizekkel
kapcsolatos minden olyan létesítményre (akár kifejezetten vízgazdálkodási célú behatások
előidézésére irányul, akár bármilyen egyéb célt szolgál vagy a vizeket csak járulékosan érinti)
és minden olyan tevékenységre, amely a felszín alatti vizek víztartó képződményeit, a felszíni
vizek lefolyási, áramlási viszonyait, mennyiségét, minőségét, medrét, partját bármilyen
módon befolyásolja vagy megváltoztathatja.
A törvény biztosítani kívánja, hogy a vízkészletekkel, mint nemzeti vagyonnal való
gazdálkodás, a vízháztartási viszonyokba való minden beavatkozás csak ellenőrzött módon,
az ökológiai viszonyok káros megbontása nélkül történjen. Ennek megfelelően hatálya
kiterjed a vizek természetes és mesterséges viszonyaiba való bármely beavatkozásra.
A törvény szabályozza a vizek hasznosítására, használhatóságának megőrzésére, a vízigények
felmérésére, a vízszükségletek kielégítésére, a vizek megismerésére - ideértve a vízrajzi
tevékenységet is -, a vizek kártételei elleni védelemre és védekezésre vonatkozó legfontosabb
előírásokat.
10
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, valamint 72/1996. (V. 22.) Korm.
rendeletben meghatározott, a vízgazdálkodással összefüggő vízügyi hatósági hatásköröket és
a hatósági jogkört
a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek (a továbbiakban:
felügyelőség),
a helyi önkormányzatok jegyzői gyakorolják.
Vízügyi hatósági jogkörben első fokon -ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik- az illetékes
felügyelőség, másodfokon az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi
Főfelügyelőség jár el.
A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkört első fokon a települési önkormányzat jegyzője,
másodfokon az illetékes közigazgatási hivatal vezetője gyakorolja.
1.3.1. A vízjogi engedélyek
A vízimunka elvégzéséhez, vízilétesítmény megépítéséhez (átalakításához, megszüntetéséhez)
szükséges vízjogi létesítési engedélyt az építtető (tulajdonos) köteles megszerezni. A
kérelemhez a külön jogszabályban meghatározott mellékleteket ideértve az engedélyezési
terveket (tervdokumentációt) kell csatolni.
Ha a vízjogi engedély tárgyát képező vízilétesítménnyel, vízimunkával érintett ingatlan nem
az építtető tulajdona, az engedély, amennyiben a kérelem teljesítésének egyéb feltételei
fennállnak, csak az ingatlan tulajdonosának hozzájárulásával, az ingatlanhasználat jogcímére,
a tervezett vízilétesítmény építtetője és a földtulajdonos között létrejött - a létesítmény
tulajdonjogát is megjelölő - írásbeli megállapodásra figyelemmel adható ki.
A kérelem elbírálása során a csatolt mellékletek, különösen az engedélyezési
tervdokumentáció alapján vizsgálni kell azt, hogy a tervezett vízimunka, vízilétesítmény
tekintettel az annak gyakorlásával, illetve elhelyezésével érintett és vízgazdálkodási
szempontból összefüggő térségre mennyiben felel meg a vízjogi engedély megadására
vonatkozó, a külön jogszabályokban meghatározott feltételeknek, továbbá az eljárásban
közreműködő szakhatóságok állásfoglalásának.
A vízjogi létesítési engedély az abban meghatározott jogok gyakorlása és kötelezettségek
teljesítése mellett feljogosít az engedélyben meghatározott vízimunka elvégzésére,
vízilétesítmény megépítésére, de a vízhasználat gyakorlásához, illetve a vízilétesítmény
használatbavételéhez, üzemeltetéséhez szükséges vízjogi üzemeltetési engedély, vagy a
jogszabály szerint szükséges egyéb hatósági engedély megszerzésének kötelezettsége alól
nem mentesít.
A létesítési engedély a vízgazdálkodási szempontokra figyelemmel az abban
meghatározott ideig érvényes. Az érvényességi idő az engedély módosítására vonatkozó
szabályok szerint meghosszabbítható.
11
A vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről a 18/1996. (VI.
13.) KHVM rendelet rendelkezik
A vízjogi létesítési engedély iránti kérelem tartalmazza, illetőleg ahhoz mellékelni kell:
az engedélyes megnevezését, címét (székhelyét);
a kérelem időpontjában érvényes elvi vízjogi engedély esetén a határozat számának
megjelölését;
az engedélyezési tervek -e rendelet 2. számú melléklete szerint - két példányát, a külön
jogszabályban meghatározott tervezői jogosultság igazolását;
ha a tervezett vízimunka vagy vízilétesítmény közműveket érint, a közmű kezelőjének
(üzemeltetőjének) az engedélyezési tervdokumentációra alapozott a kérelemmel
összefüggő nyilatkozatát, illetőleg hozzájárulását;
a tervezett vízhasználattal, vízimunka elvégzésével, a vízilétesítmény megépítésével
érintett ingatlanra vonatkozó tulajdonjog igazolását, az ingatlan-nyilvántartási adatokból
következő, három hónapnál nem régebbi közokirat vagy a tulajdonszerzés jogcímét egyéb
módon bizonyító okirat csatolásával;
ha az ingatlan nem az engedélyes (építtető) tulajdona a közcélú vízilétesítmény
elhelyezését biztosító vízvezetési szolgalom alapításának esetét kivéve [Vgtv. 20. § (1)
bek.] az ingatlan igénybevételére, használatára vonatkozó jogcím igazolását,
vízilétesítmény megvalósítása esetén a létesítmény tulajdonjogát is érintő, a
földtulajdonossal kötött, az ingatlanhasználattal járó kölcsönös jogokat és
kötelezettségeket rögzítő megállapodást.
vízjogi engedélyezési kötelezettség alá tartozó, saját célt szolgáló vízilétesítmény
megvalósításhoz szükséges vízvezetési szolgalom esetén a kérelemhez a létesítmény
elhelyezésével érintett ingatlan tulajdonosának és a vízjogi engedélyesnek a külön
jogszabály szerinti megállapodását is mellékelni kell;
közcélú vízilétesítmény elhelyezéséhez szükséges, vízvezetési szolgalmi jog
megállapítására irányuló kérelem tartalmazza, illetőleg ahhoz mellékelni kell:
a vízvezetési szolgalommal érintett ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatait tartalmazó
okiratot, valamint az ingatlan általános és részletes helyszínrajzát, a létesítmény
megvalósításával és üzemeltetésével összefüggő vízvezetési szolgalom gyakorlásával
járó tulajdoni, használati korlátozásokra történő utalást, illetőleg az ingatlan
szolgalommal érintett, természetben meghatározott részének megjelölését;
az ingatlan tulajdonosa és a szolgalom alapítását kérő között létrejött - a korlátozás
mértékének megfelelő kártalanításra vonatkozó - megállapodást vagy annak hiányában
az arra utaló nyilatkozatot
a tulajdoni, használati korlátozásoknak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez
szükséges külön jogszabályban meghatározott adatokat;
vízjogi engedély alapján üzemeltetett vízilétesítményhez történő csatlakozásra irányuló
kérelem tartalmazza, illetőleg ahhoz mellékelni kell:
a) a csatlakozás alapját képező vízilétesítmény pontos megjelölését
(így például az engedélynek vagy a vízikönyvi nyilvántartásnak a számát);
b) a csatlakozással megvalósuló vízhasználatra vagy vízilétesítményre vonatkozó
jellemző adatokat, annak megjelölésével, hogy a meglevő és vízjogi engedély alapján
üzemelő vízilétesítmény eredeti rendeltetésének, valamint a csatlakozó céljának
együttesen megfelel;
c) a csatlakozás megvalósításának műszaki tervdokumentációját;
d) a létesítmény közös használatára vonatkozó nyilatkozatokat, megállapodásokat;
12
e) a d) pont szerinti megállapodás hiányában az érdekeltek ezzel kapcsolatos
nyilatkozatát;
az állam vagy az önkormányzat tulajdonában álló vizek, illetőleg közcélú vízi
létesítmények olyan igénybevétele esetén, amely a közfeladatok, illetve a közérdek
mértékét meghaladó többletfenntartást eredményez, a vízjogi engedély iránti kérelemben a
felek külön jogszabályban meghatározott tartalmú megállapodását is csatolni kell.
1.4. Építési engedélyezés
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv (Ét.) és az építési
jog rendelkezése a környezetvédelmi engedélyezési eljárásokat mintegy keretbe foglalja.
Egyfelől ezek a jogszabályok meghatározzák a településrendezési tervek elkészítését,
elfogadását, amelyek megelőzik a környezetvédelmi engedélyezési eljárásokat, másfelől
rendelkeznek konkrét építési engedélyezési és egyéb hatósági eszközökről is amelyek viszont
követik a környezetvédelmi engedélyezési eljárásokat és tulajdonképpen a beruházások
megkezdésének közvetlen feltételei.
A 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet (OTÉK) 3.§ (1) bekezdése írja elő, hogy a
településszerkezeti tervben a szakmai részleteket az un. szakági munkarész tartalmazza. Ezek
között találhatók, tájrendezési, környezetalakítási és közművesítési munkarészeket. Az OTÉK
a települési környezet természeti és művi elemeit a KvTv. 4. § a) és b) pontjaihoz hasonlóan
fogalmazza meg: a víz, a levegő, a föld, a klíma, az élővilág és az épített környezet
vonatkozásában.
Az Ét 13§ (1) a helyi építési szabályzat vonatkozásában írja elő, hogy a környezet természeti,
táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi
követelményeket, jogokat és kötelezettségeket kell megállapítani.
Az Ét.-ben szereplő környezetvédelmi elvek megvalósulásának egyik jelentős eljárási
garanciája egyfelől a lakosság és a különböző szakmai érdekcsoportok, másfelől pedig a
szakhatóságok részvétele a tervek kialakításában.
A szakhatóságok természetesen nem szakhatósági jogkörben, hanem csak konzultációs joggal
vesznek részt az eljárásban.
Az Ét. 9.§ (2) bekezdés szerint a helyi építési szabályzat és a településrendezési tervek
kidolgozása során:
az érintett állampolgárok, szervezetek, érdekképviseleti szervek vélemény-nyilvánítási
lehetőségét biztosítani kell, ennek érdekében a szokásos módon az érintettek tudomására
kell hozni kidolgozásuk elhatározását, amelynek keretében:
meg kell határozni a rendezés alá vont területet;
ki kell nyilvánítani általános célját és várható hatását, hogy az érintettek azzal
kapcsolatban javaslatokat és észrevételeket tehessenek;
az államigazgatási szerveket, valamint az érintett települési önkormányzati szerveket az
előkészítésbe be kell vonni, úgy, hogy azok a megkeresés kézhezvételétől számított 15
13
napon belül írásos állásfoglalásukban ismertessék a település fejlődése és építési rendje
szempontjából jelentős terveiket, és intézkedéseiket, valamint ezek várható időbeli
lefolyását.
Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) Korm.
rendelet 5. § (1) bekezdése valamint a 3. sz. melléklet alapján a településrendezési tervek és a
helyi építési szabályzat véleményezési eljárásában érdekelt államigazgatási szervek között a
területileg illetékes környezet természetvédelmi és vízvédelmi felügyelőség
környezetvédelem, természetvédelem és tájvédelem kérdéseiben jogosult nyilatkozni.
A környezetvédelmi szempontból jelentős beruházások esetében nagy számban fordulnak elő
olyanok, amelyek speciális létesítési és működési engedélyeket igényelnek. Igy pl. a
nyomvonalas létesítményekhez különböző hírközlési, közlekedési vagy vasúti igazgatási
hatóságok engedélyét kell beszerezni.
Az Ét. 31.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az építmény elhelyezése során biztosítani kell a
környezetvédelem és a természetvédelem sajátos követelményeit és érdekeit, míg a (2) a
megvalósítás minden fázisára kötelezően több környezetvédelmi vonatkozású követelményt is
előír.
A 46/1997. (XII.29.) KTM rendelet 2.sz. melléklete felsorolja az építésügyi hatósági
eljárásokban közreműködő szakhatóságokat és közműveket. Ugyan a melléklet III. pontjában
mind a természetvédelmi, mind a környezetvédelmi hatóságok szerepelnek, az építési
engedélyezési eljárásba való bevonásuk mégis az építési hatóság mérlegelésétől függ.
Természetvédelmi szakhatósági bevonásra akkor kerül sor, ha az építési hatóság úgy ítéli
meg, hogy az adott építmény befolyásolja majd a természet és tájvédelem követelményeit: a
természeti területeket, az országos jelentőségű védett természeti területeket, a védett
természeti értékeket, és természeti rendszereket, a táj jellegét, illetve az egyedi tájértéket.
Mivel a beruházások létesítésének az építési engedélyezési, illetőleg az ahhoz szorosan
kapcsolódó használatbavételi engedélyezési eljárás az utolsó kulcsfontosságú mozzanata, a
környezetvédelmi hatóságoknak jelentős figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a
környezetvédelmi szempontból lényeges beruházások ilyen eljárásaiból ne hagyhassák ki.
Az építési igazgatásjogban az építési engedélyezési eljárásokat követő további, ellenőrzési
jellegű hatósági eszközöket szabályzó jogszabályok, nevezetesen az építés felügyeleti
ellenőrzési eljárásról szóló 48/1997. (XII.29.) KTM rendelet és az építésügyi és a
műemlékvédelmi hatósági ellenőrzés részletes szakmai szabályairól szóló 47/1997. (XII.29.)
KTM rendelet már egy szót sem ejt környezetvédelmi követelményekről vagy éppen a
hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályi rendelkezések betartásának ellenőrzéséről.
Az OTÉK-ban mind az építmények létesítése, mind pedig a megvalósítása körében több
hulladékgazdálkodással kapcsolatos részletszabály is található.
Az OTÉK Higiéniai, egészség- és környezetvédelem című fejezete ír elő általános
környezetvédelemmel összefüggő kötelezettségeket.
14
Az 53. § (1) bekezdése alapján a beruházást úgy kell megvalósítani, ehhez az építési anyagot,
szerkezetet, beépített berendezést és vezetékhálózatot úgy kell megválasztani és beépíteni,
hogy a környezet higiéniáját és a rendeltetésszerű használók egészségét ne veszélyeztesse:
mérgező gázok keletkezése;
légnemű, folyékony vagy szilárd légszennyező és más veszélyes anyagok keletkezése;
veszélyes sugárzás;
szennyezett víz, föld, szilárd és folyékony hulladék;
az építmény felületein káros nedvesedés keletkezés, megmaradása;
elektrosztatikus feltöltődés;
vegyi és korróziós hatás;
biológiai kártevők megtelepedése, elszaporodása;
káros mértékű zaj és rezgés.
Ezek a rendeletek adnak módot a környezetvédelmi hatóságoknak arra, hogy az általános és
speciális környezetvédelmi rendelkezéseken túlmenően érvelésüket az épített környezet
védelmére vonatkozó szabályokkal is alátámaszthassák.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló (Étv.) 1997. évi LXXVIII. törvény
kimondja, hogy épületek megvalósítása során érvényre kell juttatni az országos szakmai
követelményeket. Meghatározza azokat az építési tevékenységeket, amelyekre e
követelmények vonatkoznak: az új építés, bővítés, felújítás, átalakítás helyreállítás és
korszerűsítés esetén egyaránt.
Az Étv. alapján kidolgozott OTÉK
egyrészt a településszerkezeti és szabályozási tervek, (helyi) építési szabályzatokban
megfogalmazott előírások és követelmények,
másrészt az építmények létesítési előírásai.
Az építési engedélyezési dokumentáció javaslatot ad az építményre vonatkozó valamennyi,
jogszabályok által kötelezővé tett műszaki követelmény kielégítési módjára.
46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési
tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról
A rendelet hatálya kiterjed minden építményre, építményrészre, épületegyüttesre (a
továbbiakban együtt: építmény), - a telekalakítás kivételével - az Étv. 34. § (1) bekezdés
szerinti építési munkára, egyéb építési tevékenységre (a továbbiakban együtt: építési
tevékenység), tekintet nélkül annak rendeltetésére, állandó vagy ideiglenes jellegére,
továbbá anyagára, illetőleg építési módjára.
Nem terjed ki a rendelet hatálya:
a) a közlekedési nyomvonal jellegű építményekre (utak, járdák, vasutak, repülőterek);
b) a távközlési építményekre, az antennák, antennatartó szerkezetek, valamint az
azokhoz
tartozó műtárgyak kivételével;
c) a villamos- és a távhőellátási vezetékekre;
d) a kőolaj-, kőolajtermék-, gáz- és egyéb csővezetékekre és tartályokra, a föld alatti
gáztárolókra, a propán-bután töltőtelepekre, nyomástartó edényekre;
e) a bányaműveléshez szükséges, valamint a megszűnt bányák föld alatti építményeire,
15
ezeknek a külszínen lévő műtárgyaira és egyéb építményeire, a bányászati és a
földtani kutatási célt szolgáló mélyfúrás építményeire (pl. aknatorony,
fúrótorony,
gáz-, olajleválasztó);
f) a nukleáris létesítményekre és az azokkal összefüggő építményekre;
g) a robbantóanyagok tárolására szolgáló műtárgyakra és egyéb építményekre;
h) a vízimunkákra és a vízilétesítményekre;
i) a földmérési jelekre és a földmérés céljára szolgáló műszerállásokra és észlelő
pillérekre;
j) az a)-d) és i) pontban említett nyomvonal jellegű építmények közbeiktatott, illetőleg
csatlakozó műtárgyaira;
k) a barlangban történő építési tevékenységre.
1.4.1. Az építési engedélyezési eljárás
Az építési engedélyt az elvégezni kívánt építési munka egészére kell kérni.
Több megvalósulási szakaszra bontott építkezés esetében az egyes szakaszokban megépítendő
építményekre, illetőleg a rendeltetésszerű és biztonságos használatra önmagukban is alkalmas
építményrészekre szakaszonként külön-külön is lehet építési engedélyt kérni.
Az építményekkel kapcsolatos országos szakmai követelmények jogszabályban meghatározott
előírásaitól eltérő műszaki megoldásra irányuló kérelem az építési engedélykérelemmel együtt
is benyújtható, és arról az érdemi határozatban dönteni kell.
Az építési engedély iránti kérelemhez mellékelni kell:
a) az építtető építési jogosultságát igazoló okiratot 1 példányban;
b) a tervezett építési munka külön jogszabályban meghatározott tartalmú építészeti-
műszaki tervdokumentációját 4 példányban, illetőleg az adott esetben érdekelt
szakhatóságok számától függően további 1-1 példányban;
c) a tervező nyilatkozatát 1 példányban arról, hogy az építészeti-műszaki terveket az
érdekelt szakhatóságokkal és a közművekkel a tervezés során egyeztette és a tervezett
építészeti-műszaki megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági
előírásoknak, továbbá, hogy a tervezésre jogosultsággal rendelkezik;
d) az érdekelt közművek és a kéményseprő nyilatkozatát 1-1 példányban;
− e) környezeti hatásvizsgálathoz kötött tevékenység folytatására szolgáló építmény
esetén a környezetvédelmi engedélyt 1 példányban;
f) termőföld vagy belterületi, de mezőgazdasági művelés alatt álló föld
felhasználásával járó építési tevékenység esetén a földhivatal más célú hasznosításhoz
adott engedélyét 1 példányban;
g) a külön jogszabályban előírt tervtanácsi állásfoglalást 1 példányban;
h) a vonatkozó nemzeti szabványtól eltérő műszaki megoldás alkalmazása esetén a
szerkezetnek, eljárásnak vagy számítási módszernek a szabványossal való legalább
egyenértékűségét igazoló építésügyi szakértői véleményt egy példányban arról, hogy
az építmény tervezésekor alkalmazott műszaki megoldás a 45/1997. (XII. 29.) KTM
rendelet 1. § (4) bekezdésében meghatározott követelményeknek megfelel, illetőleg
EUROCODE alkalmazása esetén arról, hogy az az adott tervezési feladatra teljes körű,
és a tervező kizárólag azt alkalmazta.
16
Az építési engedély iránti kérelem elbírálása során az építésügyi hatóság köteles
meggyőződni arról, hogy:
a) a mellékletek rendelkezésre állnak-e;
b) az Étv. 18-22., illetőleg a 31. és 36. §-ában foglaltak biztosítottak-e;
c) a tervezett építési munka és az építészeti-műszaki tervdokumentáció megfelel-e az
építésügyi jogszabályokban előírt szakmai és tartalmi követelményeknek, illetőleg az
azoktól eltérő tervezett műszaki megoldás a külön jogszabályban meghatározottak
szerint engedélyezett vagy engedélyezhető-e;
− d) az építési munkával érintett telek kialakítása a településrendezési tervekben,
illetőleg a jogszabályokban meghatározottak szerint megtörtént-e;
− e) a tervezett építmény elhelyezése, rendeltetése és kialakítása megfelel-e a
szakhatósági előírásoknak, továbbá az általános érvényű táj- és természetvédelmi
előírásoknak;
f) az építménnyel összefüggő tervezett tereprendezési, kertészeti munkálatok
megvalósíthatóak-e.
Ha az építési munka felelős műszaki vezetője az építési engedély iránti kérelem
előterjesztésekor még nem ismert, az építési engedély csak azzal a feltétellel adható meg,
hogy az építtetőnek a kivitelező felelős műszaki vezetőjének a nevét, címét és képesítését,
valamint - a külön jogszabályban kötelezően előírt - kivitelezési (megvalósítási) tervek
meglétét - az építési munka megkezdése előtt nyolc nappal - be kell jelentenie az
építésügyi hatóságnak. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a felelős műszaki vezető
személyében változás történik. A bejelentés elmulasztása esetén - annak pótlásáig - az
építésügyi hatóság az építési munkák végzését leállítja.
Az építésügyi hatóság az engedélyt megtagadja, ha a tervezett építési munka a helyi
településrendezési tervvel és szabályokkal ellenkezik vagy a meghatározott
követelményeknek nem felel meg, továbbá ha az ügyben érintett szakhatóság a
hozzájárulását megtagadta.
Az építési engedély megadásáról vagy megtagadásáról szóló határozatnak tartalmaznia
kell
a) az építtető, továbbá - ha nem azonos az építtetővel - az ingatlannal rendelkezni
jogosultak nevét, címét,
b) az építési munkával érintett ingatlan címét és helyrajzi számát,
c) az építési munka rövid leírását, az építmény rendeltetését,
d) az engedély megadásának esetleges feltételeit és minden olyan eseti hatósági,
szakhatósági előírást, amelyet az építési munkával kapcsolatban az általános
érvényű hatósági előírásokon és határozatokon felül vagy azoktól eltérően alkalmazni
kell,
e) az építmény későbbi - kártalanítási igény nélküli - átalakításának vagy lebontásának
esetleges kötelezettségét, megjelölve azt is, hogy milyen feltétel
bekövetkeztekor esedékes a kötelezettség teljesítése,
f) az építmény kitűzésének bejelentésére vonatkozó kötelezettség előírását,
g) az építési munka végzésével kapcsolatban szükségessé váló járulékos építmények
(pl.
felvonulási épület), építménybontás, tereprendezés, fakivágás, fásítás,
parkosítás engedélyezésére, illetve kötelezettségére vonatkozó rendelkezést,
h) az engedély érvényességének időtartamát.
17
1.5. A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes
szabályokról és feltételekről
A közeljövőben hatályba lépő 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet kellő részletességgel
tartalmazza a hulladék lerakók rekultivációjának szabályait.
Az új rendelet értelmezésében:
Rekultiváció:
A jogszabály szerinti műszaki védelemnek nem megfelelően épített vagy bezárt
hulladéklerakó vagy hulladék elhelyezésére használt terület környezeti veszélyességének
csökkentése műszaki védelem utólagos kiépítésével, tájba illesztésével, utógondozásával.
Hulladéklerakó felszámolása:
Hulladéklerakóban vagy hulladéklerakás céljára használt területen korábban ártalmatlanítási
céllal lerakott hulladék teljes felszedése és kezelése a terület hasznosítása érdekében.
A lerakó ideiglenes vagy végleges bezárása az üzemeltető döntése alapján, vagy a
felügyelőség kötelezése alapján történhet.
Lezárás, utógondozás, rekultiváció a Felügyelőség engedélyével végezhető:
teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatot követően;
a környezet védelme érdekében szükséges intézkedések végrehajtása után;
a lezárásra és az utógondozásra vonatkozó tervdokumentáció alapján.
1.5.1. Szemelvények a rendelettervezetből:
1.5.1.1. A hulladéklerakó bezárása
14. §
(1) Az üzemeltető a hulladéklerakó ideiglenes vagy végleges bezárására irányuló döntését a
hulladék átvételi tevékenységének megszüntetését megelőző 30 nappal köteles bejelenteni a
Felügyelőségnek.
(2) Az üzemeltető döntése alapján ideiglenesen bezárt hulladéklerakó üzemeltetője a
tevékenységét akkor folytathatja tovább, ha a Felügyelőség helyszíni ellenőrzést követően
a hulladéklerakó további működését jóváhagyta.
(3) Engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően működtetett hulladéklerakó üzemeltetőjét a
Felügyelőség a hulladéklerakó bezárására kötelezi.
(4) A hulladéklerakó üzemeltetője a tevékenységét akkor folytathatja tovább, ha az (3)
bekezdés szerinti bezárás okait megszüntette, és ez alapján a Felügyelőség a hulladéklerakó
további működését engedélyezte.
18
(5) Ha az üzemeltető a bezárás okait az (3) bekezdés alapján kiadott határozat jogerőre
emelkedésétől számított 1 éven belül nem szünteti meg, a Felügyelőség az üzemeltetőt a
hulladéklerakó lezárására és utógondozására, illetve rekultivációjára kötelezi.
1.5.1.2. A hulladéklerakó lezárása, utógondozása, rekultivációja
15. §
(1) A hulladéklerakó egészének vagy egy részének lezárása a Felügyelőség engedélyével
végezhető. Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell
a) a tevékenység felhagyására vonatkozóan külön jogszabályban előírt teljes körű
környezeti felülvizsgálati dokumentációt,
b) a felülvizsgálat alapján a környezet védelme érdekében szükséges intézkedéseket,
c) a lezárásra és az utógondozásra vonatkozó tervdokumentációt.
(2) Ha a hulladéklerakó egészének vagy egy részének lezárására a Felügyelőség hivatalból
indít eljárást, az üzemeltetőt az (1) bekezdésben előírtak teljesítésére is kötelezi.
(3) A hulladéklerakó lezárására a lerakott hulladék szervesanyag-tartalmától függően 2
ütemben kerülhet sor, ha a hulladékban lévő szerves összetevők biológiai lebomlásának
meggyorsítása és a hulladéktest stabilizálódása érdekében átmeneti felső záró-réteg rendszer
alkalmazása indokolt.
(4) A végleges felső záró-réteg rendszer kialakítására akkor kerülhet sor, ha a stabilizálódási
folyamat a hulladéktestben gyakorlatilag befejeződött.
(5) A hulladéklerakó lezárására vonatkozó határozatban a Felügyelőség utógondozási
időszakot határoz meg. A Felügyelőség az utógondozási időszak meghatározásakor
figyelembe veszi azt az időtartamot, ameddig a hulladéklerakó még veszélyt jelenthet a
környezetre.
(6) A lezárt hulladéklerakó karbantartásáért, megfigyeléséért és ellenőrzéséért az
utógondozási időszakban az üzemeltető felelős az e rendelet 3. számú mellékletében foglaltak
figyelembevételével.
(7) Az üzemeltető köteles az utógondozás időszakában észlelt környezetszennyezésről a
Felügyelőséget – az észleléstől számított 8 napon belül – értesíteni.
(8) A hulladéklerakó lezárásával és utógondozásával kapcsolatos részletes előírásokat e
rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.
16. §
(1) A 14. § (6) bekezdése alapján bezárt hulladéklerakó, valamint az e rendelet hatályba
lépése előtt bezárt, de nem rekultivált hulladéklerakó, illetve hulladék elhelyezésére használt
terület rekultivációja a Felügyelőség engedélyével végezhető. Az engedély iránti kérelemnek
tartalmaznia kell
19
a) a tevékenység felhagyására vonatkozóan külön jogszabályban előírt teljes körű
környezeti felülvizsgálati dokumentációt,
a) a felülvizsgálat alapján a környezet védelme érdekében szükséges intézkedéseket,
b) a rekultivációra vonatkozó tervdokumentációt.
(2) Ha a hulladéklerakó rekultivációjára a Felügyelőség hivatalból indít eljárást, az
üzemeltetőt vagy a terület tulajdonosát az (1) bekezdésben előírtak teljesítésére is kötelezi.
(3) A hulladéklerakó rekultivációjára a lerakott hulladék szervesanyag-tartalmától függően
kettő ütemben kerülhet sor. Az első ütemben átmeneti felső záró-réteg rendszerrel kell lezárni
a hulladéklerakót a hulladéktest biológiailag lebomló szerves összetevőinek biológiai
stabilizálódásáig, de legfeljebb 10 évig.
(4) A végleges felső záró-réteg rendszer kialakítására a (3) bekezdés szerinti időtartam
leteltét követően kerülhet sor.
(5) A hulladéklerakó rekultivációja esetén a Felügyelőség az e rendelet 3. sz. mellékletének
figyelembe vételével utógondozási időszakot határoz meg. A Felügyelőség az utógondozási
időszak meghatározásakor figyelembe veszi azt az időtartamot, ameddig a hulladéklerakó
még veszélyt jelenthet a környezetre.
(6) A rekultiváció időszakában a hulladéklerakó karbantartásáért, megfigyeléséért és
ellenőrzéséért a Felügyelőség határozatában (engedélyben, illetve kötelezésben)
meghatározott üzemeltető vagy a terület tulajdonosa a felelős.
(7) A (6) bekezdés szerinti engedélyes vagy kötelezett köteles az utógondozás időszakban
észlelt környezetszennyezésről a Felügyelőséget – az észleléstől számított 8 napon belül –
értesíteni.
(8) A hulladéklerakó rekultivációjával kapcsolatos részletes előírásokat e rendelet 4. számú
melléklete tartalmazza.
17. §
(1) Meglévő hulladéklerakó, illetve hulladék elhelyezésére használt terület felszámolása a
Felügyelőség engedélyével végezhető. Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell az e
rendelet 3. sz. mellékletének 3. pontjában meghatározott felszámolási tervet.
20
2. A REKULTIVÁCIÓRA VONATKOZÓ TERV TARTALMI KÖVETELMÉNYEI
A rekultiváció megnevezés hulladéklerakók esetében téves, mivel a rekultiváció szó egy adott
terület mezőgazdasági vagy erdőgazdasági művelésbe történő visszaállítását jelenti szó
szerinti fordításban. Természetesen hulladéklerakók esetében ezt a végső célt nem tűzhetjük
ki magunk elé, a biológiai élettér kialakítása, a hulladéklerakó által okozott veszélyeztetettség
csökkentése, avagy teljes megszüntetése azonban mindenképpen alapvető tervezési feladat.
Ahhoz, hogy a tervezési feladat az adottságokhoz igazítva a legteljesebb mértékben
teljesíthető legyen összetett tervezési munkát kell elvégezni, amely több szakember
összehangolt munkáját teszi szükségessé.
A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet a hulladéklerakók felső lezárásának témakörét
meglehetősen mereven kezeli, meghatározza a rétegszerkezetet, nagyon kis lehetőséget adva
az attól való eltéréshez. A mindennapi tervezési tevékenységnél azonban a rekultiváció
lehetőségét ennél sokkal rugalmasabban kell kezelni. A maximális igények kielégítése helyett
nagyon sokszor fegyelembe kell venni a rekultivációra fordítható anyagi erőforrások
szűkösségét is, a tervezés során tehát olyan megoldásokat kell keresni amelyek kielégítik az
adott földtani, vízföldtani adottságokhoz és a hulladéklerakó környezeti kockázatához
igazított ”szükséges és elégséges” mértékű műszaki beavatkozás elvét. Ehhez átfogó
előkészítő munkákat kell elvégezni. A tervezésnek körültekintőnek kell lennie, tervezői
felelősségvállalás mellett.
2.1. A lerakóhelyre vonatkozó általános adatok beszerzése
A tervezési munkák első lépése a rekultiváció tárgyát képező hulladéklerakóra vonatkozó
általános adatok beszerzése az alábbiak szerint:
a hulladéklerakó helye (mely település közigazgatási területére esik)
a hulladéklerakó jellege
a hulladéklerakó üzemeltetési jellemzői, a tervezés időszakában még üzemelő, avagy már
felhagyott lerakó
ingatlannyilvántartási adatok beszerzése, úm: helyrajzi szám, tulajdonos
tulajdoni lap másolat, földhivatali térképmásolat
A tulajdoni viszonyok tisztázása nagyon fontos, mert gyakran fordul elő olyan, hogy egy
település által üzemeltett hulladéklerakó magánszemély(ek) tulajdonában lévő földrészleten
helyezkedik el.
2.2. A lerakóhely kialakításának története
A tervezési folyamat második lépcsőjében meg kell ismerni a lerakó kialakulásának
történetét. Fontos tisztázni, hogy illegális-, avagy hatóságilag engedélyezett-e a lerakó. Az
utóbbi esetben be kell gyűjteni az engedélyezési iratokat, az esetleges hatósági ellenőrzések
jegyzőkönyveit. Meg kell ismerni a lerakó üzemeltetésével kapcsolatban felmerült lakossági
panaszokat (pl. tűzeset, rágcsálók, rovarok) és a lakossági panaszok orvoslására megtett
intézkedéseket. Engedélyezett lerakó esetében be kell szerezni az eredeti terveket és értékelni
21
kell, hogy az eredeti tervekből mi valósult meg, s milyen a megvalósult létesítmények
műszaki állapota a rekultiváció tervezésének tervezési időszakában.
Tisztázni kell a lerakó helyéül szolgáló terület eredeti használati módját, azaz milyen volt a
területe a lerakóhely kialakítása előtt.
2.3. A lerakóhely üzemeltetési jellemzői
Tisztázni kell a lerakó üzemeltetési jellemzőit, fajtáját:
síkvidéki lerakó talajszinti elhelyezéssel;
síkvidéki lerakó dombépítéses technológiával;
síkvidéki lerakó gödör feltöltéssel;
síkvidéki lerakó vízfolyás mederben, vagy ártéren;
dombvidéki lerakó völgyfeltöltéssel;
dombvidéki lerakó domboldalban;
dombvidéki lerakó bányagödörben;
dombvidéki lerakó vízmosásban.
Értékelni szükséges a lerakóban elhelyezett hulladékok mennyiségét, minőségi összetételét.
Adatgyűjtéssel kell megismerni, hogy a lerakó mely települések, termelők hulladékait
fogadta. Tisztázni kell, hogy kik voltak a beszállítók, s milyen eszközökkel történt a hulladék
beszállítása és lerakott hulladék tömörítése, rendezése. Meg kell ismerni a lerakóhely műszaki
létesítményeit, azok műszaki állapotát, a hulladékok nyilvántartási rendszerét. Nyilvánvaló,
hogy hulladék nyilvántartás a rekultivációra kerülő régi lerakók jelentős részénél nincs.
2.4. Földrajzi elhelyezkedés
2.4.1. Topográfiai jellemzők, domborzat
A topográfiai jellemzők vizsgálata a rekultiváció végforma megtervezéséhez elengedhetetlen.
Fel kell térképezni a lerakó térségének geomorfológiai jellemzőit. Természetesen ez a feladat
síkvidéki lerakók esetében sokkal kisebb jelentőséggel bír. Dombvidéki lerakóknál viszont
fontos a domboldalak lejtőszögének ismerete, ennek birtokában lehet az elérhető legjobb
tájbaillesztéshez szükséges végformát megtervezni.
A topográfiai jellemzők meghatározásának eszköze a topográfiai térképek használata,
valamint a részletes terepbejárás. Meg kell vizsgálni a rekultivációhoz szükséges anyagok
(kiegyenlítő-gáztalanító réteg, szivárgó réteg, humuszos talaj) beszerzési lehetőségeit is a
térségben.
2.4.2. Vízrajz
A terület vízrajzi adottságainak ismerete egyrészt azért fontos, hogy az adott hulladéklerakó
mely vízfolyásokat veszélyezteti/veszélyeztette, ill. azért, hogy a rekultiváció során
alkalmazandó külvízvédelmi rendszer (övárkok) megtervezhető legyen.
22
Tisztázni kell a övárok befogadó élő vízfolyását, ill. amennyiben ilyen a közelben nincs,
akkor meg kell keresni azt a mérnöki létesítményt (belvízcsatorna, rendezett vízmosás, árok,
…..stb) amely a tervezendő árok befogadója lehet.
Meg kell határozni a hulladéklerakó területére vonatkoztatott vízgyűjtő terület nagyságát, és
értékelni kell a lefolyási viszonyokat.
2.4.3. Éghajlati jellemzők
Az éghajlati jellemzők értékelésének Magyarországon kisebb jelentősége van a földrajzi
elhelyezkedés és az ebből fakadó kontinentális klíma miatt. Az utóbbi évek szélsőséges
hidrometeorológiai viszonyai azonban felhívták a figyelmet arra, hogy az adott területre
vonatkoztatott csapadék adatokat is értékelni kell a lerakó külvízvédelmi tervezéséhez.
Adatbeszerzési lehetőség: Magyar Meteorológiai Szolgálat
2.4.4. Táji sajátosságok, tájhasználati jellemzők, növényzet
A táji sajátosságok értékelésnek a rekultiválandó hulladéklerakó tájbaillesztésének
tervezésénél van kiemelkedő szerepe. Ekkor értékelni kell a közlekedési útvonalaknak a
lerakóhoz viszonyított helyzetét, a „rálátási viszonyokat”, és a tájhasználati jellemzőket. A
lerakó biológiai rekultivációját a tájhasználati jellemzők alapján lehet megtervezni. Védő és
takaró fásítás tervezésénél figyelembe kell venni a terület őshonos fafajait.
Tájidegen fajok telepítése (pl. nyárfélék, akác félék) felhívja a figyelmet a „tájseb”-re, vagyis
vizuális szempontból nem megfelelő annak ellenére, hogy ezen fajok telepítése növekedési
jellemzőik, valamint tápanyag és vízigényük szempontjából megfelelőbbek lennének műszaki
megfontolások alapján.
2.5. Általános földtani viszonyok ismertetése
Az általános földtani viszonyok értékelésénél elsősorban a sekélyföldtani viszonyok
megismerésére kell koncentrálni, de a lerakó helyét be kell illeszteni valamelyik nagyobb
földtani egység valamelyikébe. Tudni kell azt, hogy a lerakó alatti laza törmelékes, vagy
pelites üledékekből épül fel, avagy a területet szilárd, repedezett, tektonikailag igénybevett,
vagy karsztosodott kőzetek alkotják.
Az utóbbi esetben tisztázni kell a szilárd kőzetek fedettségi jellemzőit, azaz a jó vízvezető-
víztározó kőzet és a lerakó aljzata között milyen nagy a potenciális védőréteg vastagsága. Az
általános földtani viszonyok megismeréséhez részletes adatgyűjtést (Magyar Állami Földtani
Intézet, illetékes Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, … stb.) követő részletes
terepbejárás szükséges. Ekkor értékelni kell az esetleges kibúvásokat és a hulladéklerakó
térbeli elhelyezkedését.
23
2.6. Vízföldtani jellemzők
A vízföldtani értékelés során vizsgálni kell a felszín alatti vízkészleteket, a víztároló
képződmények jellegét, vízvezető képességét, vastagságát, vízföldtani jelentőségét, a vízadó
rétegek védettségét.
Értékelni kell a meglévő és a tervezett vízhasználatokat, a felszín alatti víz áramlási viszonyait
(áramlási irányok és áramlási sebesség). Elvi szinten meg kell határozni a vízkészletek
hulladék lerakó felőli veszélyeztetettségét, a védőidomok/területek távolságát a lerakótól.
2.7. A tervezést előkészítő munkák ismertetése
2.7.1. Részletes geodéziai felmérés
A rekultiváció műszaki tervezésének legelső és egyik legfontosabb lépése a hulladéklerakó és
közvetlen környezetének részletes geodéziai felmérése. A geodéziai felmérést úgy kell
elvégezni, hogy a tulajdoni határok is rögzítésre kerüljenek, valamint a lerakót be kell
illeszteni az Egységes Országos Vetületi Rendszerbe.
A geodéziai felmérésnek ki kell terjednie a lerakóhely térségére is olyan mértékben, amilyen
mértékben a helyszíni viszonyok megkövetelik. Amennyiben a lerakó közelében vízfolyás
található, akkor annak is be kell mérni jellemző szakaszát és szintjeit (folyásfenék, jobb part,
bal part) a csapadékvíz bekötés tervezéséhez.
Célszerű a geodéziai bemérés eredményeit AUTOCAD formátumban feldolgozni, valamint
felmérési helyszínrajzot és szelvényeket szerkeszteni.
2.7.2. Fúrásos feltárás
A fúrásos feltárás célja a lerakó területe talajmechanikai viszonyainak, a talajvíz nyugalmi és
megütött szintjeinek megismerése, valamint talaj-, és talajvíz mintavétel a környezetvédelmi
jellegű laboratóriumi vizsgálatokhoz.
A pontos megismeréshez szükséges fúrásszámot, a fúrások mélységét minden esetben a
helyszíni viszonyok alapján kell meghatározni. Általános szabályként az mondható, hogy a 5
fúrásnál kevesebb fúrással a lerakó által okozott környezeti hatásokat korrekt módon,
szakmailag elfogadható színvonalon értékelni nem lehet.
A fúrások kitűzését a morfológiai és egyéb adottságok (pl. a lerakó közeli területek használati
módja) figyelembe vételével kell elvégezni. Mindenképpen kerüljön fúrás olyan területre is
(talajvíz áramlási iránya szerinti felvízi terület), ahol a lerakó hatásai már egyáltalán nem
feltételezhetőek. Az alvízi oldalon fúrást kell telepíteni a hulladéklerakó közvetlen közelébe,
majd azt követően a lerakótól távolodva a hatásterület meghatározhatósága érdekében.
A fúrásokról minden esetben fúrási jegyzőkönyv készül, melyben fel kell tüntetni a harántolt
rétegsort a helyszíni azonosítás szerinti megnevezéssel, valamint a fúrás során tapasztalt
megütött és nyugalmi vízszinteket.
24
A lerakóhelyek vonatkozásában a legnagyobb mértékű szennyeződés jelentkezése a vizsgált
lerakóhely középpontjában, a hulladék alatt várható, a hulladéktest átfúrása azonban nem
javasolt, mivel egyrészt a többnyire ismeretlen összetételű hulladék átfúrása nem egyszerű
feladat, másrészt pedig egyértelmű, hogy a sikeres fúrás eltömedékelése az átfúrt hulladékon
keresztül szinte biztos hogy nem lesz maradéktalanul sikeres. Ebben az esetben a jó
szándékkal létesített fúrással közvetlen szivárgási csatornát hozunk létre, azaz megteremtjük
annak lehetőségét, hogy a hulladéktesten átszivárgó szennyezett víz kvázi akadálytalanul
jusson be a védendő víztartóba.
A mintavételeket követően a fúrásokat szakszerűen el kell tömedékelni, vagy ha szükségesnek
látszik, akkor ideiglenes mintavételi hellyé kell alakítani.
2.7.3. Talajok mintázása
A fúrások kivitelezése során furadékot mintázni kell kőzetfizikai és kémiai laboratóriumi
vizsgálatok céljára. A mintákat célszerű 1,0 méterenként, ill. rétegváltozásonként megvenni.
A mintákat vízálló azonosító jellel kell ellátni, s légmentesen kell csomagolni.
A későbbiekben már az irodában kell a laboratóriumi vizsgálatra küldendő mintákat
kiválasztani a fúrási jegyzőkönyv, a helyszíni tapasztalatok és a minták érzékszervi vizsgálata
alapján.
2.7.4. Felszín alatti vízkészlet mintázása
Amennyiben a fúrások feltártak talajvizet, szükséges vízminta vétel elvégzése is. A
vízmintavételt szivattyúzással lehet megoldani. Terepi körülmények között leginkább bevált a
perisztaltikus szivattyúk alkalmazása csövezetlen, vagy ideiglenesen csövezett fúrások
mintázására. A szivattyúzást addig kell elvégezni, amíg a víz le nem tisztul, azaz iszapmentes
nem lesz.
A mintákat zárható laboratóriumi üveg edényekbe kell megvenni és vízálló azonosító jellel
kell ellátni. A fémvizsgálatra kerülő mintákat a helyszínen kell tartósítani a vonatkozó
szabványoknak megfelelően. A mintákat hűtve kell tárolni a laboratóriumba szállításig.
2.7.5. Felszíni víz mintázása
Amennyiben a hulladéklerakó közvetlen közelében élővízfolyás vagy tó található, akkor
célszerű annak mintázása is. A hulladéklerakó vízfolyásokra gyakorolt hatásának értékelésére
a hulladéklerakó feletti és alatti szelvényekből kell a mintákat megvenni. A mintavétel és a
minták csomagolása hasonlóan történik, mint ahogy azt az előző fejezetben leírtuk.
2.7.6. Laboratóriumi vizsgálatok
A kőzetfizika laboratóriumban a talajminták azonosító vizsgálatait kell elvégezni
(térfogatsűrűség, víztartalom, szemeloszlási jellemzők, konzisztencia jellemzők, plaszticitási
jellemzők).
A kémiai vizsgálatok tekintetében a vizsgálandó paraméterek körét a lerakón elhelyezett
hulladékok ismeretében kell kiválasztani.
25
Általános esetben az alábbi vizsgálatok elvégzése szükséges:
pH;
KOIps;
összes oldott anyag tartalom;
vezetőképesség;
anion-kation mérleg;
toxikus fémek és félfémek (As, Hg, Cd, Cr, Pb, Zn, Ni, Cu);
összes alifás szénhidrogén (TPH).
2.8. A lerakóhely környezeti elemekre gyakorolt hatásainak értékelése,
kockázatértékelés
2.8.1. Talaj
A laboratóriumi vizsgálati eredmények birtokában lehet értékelni, hogy a lerakott hulladék
okozott-e szennyezést a talajokban. A jelenlegi jogszabályi keretek között a vizsgálati
eredményekre a 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes 2. sz. melléklete rögzíti
a határértékeket. A 33/2000. (III.17.) Korm. rendelet helyett hatályba lépő 219/2004. (VII.
24.) Korm. rendelet szerint a 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes 2. sz.
mellékletében szereplő határértékek közül a „B”, azaz szennyezettségi határértékhez kell a
mért eredményeket hasonlítani. Amennyiben a mért érték nagyobb a „B” szennyezettségi
határértéknél, akkor a talaj szennyezettnek tekintendő.
2.8.2. Felszín alatti víz
A felszín alatti víz tekintetében ugyanúgy kell eljárni, mint a talajok esetében.
2.8.3. Levegő
A rekultiválatlan hulladéklerakó mint diffúz szennyezőforrás vehető figyelembe. Szennyezést
a takaratlan felület kiporzása és a hulladéktestből diffundáló depóniagázok okozhatnak. A
rekultiváció tervezése során a por szennyezéssel különleges mértékben foglalkozni nem kell,
mivel a lerakó lezárásával ez a szennyezési lehetőség megszűnik.
Figyelmet kell azonban fordítani a lerakó biogáz termelő képességére. A lerakóból
felszabaduló biogáz mennyisége a lerakó szerves-bomló anyag tartalmától és az elhelyezés
időpontjától függ.
Amennyiben a lerakó szervesanyag tartalma nem számottevő (pl. kistelepüléseket kiszolgáló
lerakók esetében) akkor említhető mennyiségű biogáz keletkezéssel nem kell számolni. Ez a
helyzet áll elő akkor is, ha a rekultiváció megkezdése előtt már néhány éve nem került „friss”
hulladék a telepre, valamint akkor, ha kicsiny a lerakott hulladék vastagsága. Ezekben az
esetben még akkor sem kell kezelést igénylő biogáz mennyiséggel számolni, ha a lerakott
hulladék szerves-bomló hulladék összetevője egykor magas volt.
26
Abban az esetben, ha a magas szerves-bomló anyag mennyiséget nagy vastagságban
helyeztek el a telepen, akkor a biogáz eltávolítása a rekultivációs terv része kell, hogy legyen.
A már régebben felhagyott kis lerakók gázmentesítésének egyetlen lehetséges módja a
hulladéktest „kiszellőztetése” a rekultivációs rétegszerkezetbe épített gáztalanító réteggel és
szellőztető csövekkel. Megjegyezzük, hogy ilyen lerakóknál a depóniagáz hasznosítását el
kell vetni a keletkező biogáz mennyiségének a „friss” hulladék beszállításának hiányából
fakadó lecsengése miatt, valamint azért, mert ilyen lerakók esetében nincs a közelben a
depóniagázból nyerhető energiát hasznosító létesítmény. (A környezetvédelmi szempontokat
félretéve elmondható, hogy a depóniagáz hasznosítása az esetek többségében gazdaságtalan.)
2.8.4. Élővilág
A hulladéklerakók roncsolt területek, melyek életteret vettek el, de melyeknek sajátos
ökoszisztémája is kialakult. Rendszeres látogatói a madarak, valamint a rágcsálók (egerek,
patkányok, … stb.) számottevően elszaporodnak a környéken, mivel a lerakóhelyet ezek az
állatok éléskamrának tekintik. Előfordul, hogy a lerakó közelében élő kisebb ragadozó állatok
is látogatják a lerakót eleség után kutatva.
Sajátos, de ezen állatok szempontjából a hulladéklerakó rekultivációja az életterük szűkülését
eredményezi, melynek következményeként az állatok elvándorolnak, s a „kényelemhez”
szokva a közeli településeken keresik megélhetési lehetőségeiket, károkat okozva a
lakosságnak.
2.8.5. Kockázatelemzés
A kimutatott talaj-, és a talajvízszennyezés esetén a szennyezettség mértékétől függően
mennyiségi kockázat elemzéssel kell eldönteni, hogy szükség van-e környezeti kárelhárításra,
vagy egyéb műszaki beavatkozásra. Tapasztalataink szerint az esetek túlnyomó többségében a
szennyezettség mértéke, ill, a szennyezettség jellege olyan, hogy kárelhárításra, vagy egyéb
műszaki beavatkozásra nincs szükség.
2.9. Rekultivációs végforma tervezése
2.9.1. A rekultivációs cél meghatározása
Az előzőekben foglaltaknak megfelelően egy helyben hagyott és rekultivált „hulladéklerakó”
örökre hulladéklerakó marad, beépítése nem engedhető meg, mezőgazdasági művelésbe nem
állítható vissza, emellett erdészeti hasznosítása is a rekultivációs rétegszerkezet függvényében
is csak korlátozott lehet.
A rekultivációs cél tehát csak egy füvesített felület létrehozása lehet, ahol megteremtjük az
ökológiai rehabilitáció lehetőségét, pl. spontán beerdősülés, fásszárú növénytársulás
kialakulásának a feltételeit. Ipari lerakóknál, bányászati meddőhányóknál, salakpernye
tárolóknál tapasztaltuk, hogy a spontán rehabilitáció mennyire erős.
27
2.1. ábra
Salakpernye hányón spontán megtelepedett növényzet a vékony kiporzást gátló
földtakaráson
2.2. ábra
Salakpernye hányón spontán megtelepedett fásszárú növénytársulás a kiporzásgátló
vékony földtakarást elhelyezését követően néhány éven belül
2.9.2. A végforma meghatározása a tájhasználati jellemzők alapján
A tájhasználati jellemzők és a környező terület geomorfológiai adottságai alapján kell
meghatározni a rekultivációs végformát igazodva a tulajdoni határokhoz. Törekedni kell a
lágy formák kialakítására, kerülni a merev mérnöki alakzatokat tájbaillesztési szempontok
miatt.
2.9.3. Földmunka terv
A földmunka tervnek tartalmaznia kell a rekultivációs végforma kialakításához szükséges
hulladékmozgatási tervet is. A takaróanyaggal (mint földtani közeggel) való takarékosság
jegyében igyekezni kell a rekultivációs végformának a hulladékból történő kialakítására oly
módon, hogy a lehető legkevesebb hulladékot kelljen megmozgatni. Ez a felület fogadja a
rekultivációs rétegszerkezetet.
A földmunkaterv keretein belül anyagmozgatási tervet is kell készíteni, az anyagszállítási
irányok meghatározásával és a forgalmi útvonalak kijelölésével.
Meg kell határozni a kitűzési pontok EOV koordinátáit, pontjegyzéket kell összeállítani.
28
A földmunkaterv része a rekultivációs rétegszerkezet kialakításhoz szükséges anyagnyerő
helyek felkutatása, a takaráshoz felhasználni kívánt talajok kőzetfizikai paraméterinek
meghatározása, valamint a szállítási útvonalak kijelölése. Meg kell határozni az átmeneti
depóniák helyét, valamint a beszállítás és a kitermelés rendjét.
2.9.4. Rekultivációs rétegszerkezet tervezése
Amint már említettük, a zárószigetelés rétegrendjét a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet
szabályozza és értelemszerűen, mint minden rendelet általános irányelveket fogalmaz meg, és
megengedi alternatív, egyenértékű megoldások alkalmazását. A jogszabályban foglaltakkal
ellentétben a rekultivációs rétegszerkezetet minden esetben a helyi adottságokat figyelembe
véve kell megtervezni. A tervezésnél meg kell teremteni a környezeti kockázat és rekultiváció
bekerülési költségének összhangját. Ez az egyik legfontosabb feladat.
A felső lezáró szigetelés tervezéséhez figyelembe veendő szempontok:
a hulladéklerakó mérete;
természetföldrajzi adottságok;
a hulladéklerakóban elhelyezett hulladékok jellege, minősége;
a hulladékok elhelyezésének időpontja (a deponálás befejezését követően mennyi idő
múlva kerül sor a rekultivációra);
a hulladéklerakó térségében a rekultivációs rétegszerkezet kialakításához gazdaságos
szállítási távolságon belül beszerezhető anyagok minősége;
termőtalaj beszerzési lehetőségek.
A tervezésnél figyelembe veendő szempontokat, műszaki megoldásokat a 7-9. fejezetek
tartalmazzák részletesen .
2.9.5. Külvízvédelmi, csapadékvíz elvezetési terv
A rekultivált lerakót védeni kell az areálisan és lineárisan lefolyó csapadékvizektől, valamint
meg kell oldani a rekultivált felületre hulló csapadék biztonságos elvezetését is. Ehhez a
lerakóhelyet árkokkal kell körülvenni. Az árok szelvény megtervezéséhez le kell határolni a
vízgyűjtő területet, valamint hidrológiai számításokat kell végezni.
A hidrológiai számítások eredményei alapján lehet eldönteni, hogy az árok burkolattal épüljön
meg, vagy elegendő a gyepesített földmeder használata.
2.9.6. Anyagmennyiség kimutatás
A rekultivációs terveket minden esetben kiviteli terv szinten kell elkészíteni. A kiviteli tervek
része az anyagmennyiség kimutatás is.
Meg kell határozni:
a létesítmények elbontása során keletkező föld és törmelék mennyiségét;
a rekultivációs végforma kialakításához megmozgatandó hulladék mennyiségét;
a kiegyenlítő réteg építéséhez szükséges föld mennyiségét;
29
az ásványi szigetelő réteg építéséhez szükséges agyag mennyiségét, vagy geoszintetikus
anyag használata esetén a beépítendő m2-t;
a csapadékszivárgó építéséhez szükséges kavics mennyiségét, vagy geoszintetikus anyag
használata esetén a beépítendő m2-t;
a felső földtakaráshoz szükséges föld mennyiségét.
A földmennyiségek meghatározásánál megengedett eltérés max. 10 %.
2.9.7. Gázmentesítési terv
A hulladéktest gázmentesítése fontos feladat, mert a hulladékból a felszabaduló gáz a
levegőnél könnyebb lévén felfelé diffundálva a rekultivációs rétegszerkezetből kiszorítja a
talajlevegőt, ezzel a biológiai rekultiváció sikertelenségét idézi elő.
Kisebb települések lerakóinál a gázmentesítési terv gyakorlatilag csak a hulladéktest
kiszellőztetését jelenti. Nagyvárosok lerakóinál ahol meglehetősen nagy a hulladék szerves
anyag tartalma külön depónia gázmentesítési tervet kell készíteni.
A tervezés első lépcsője depóniagáz mennyiségének és összetételének meghatározása gáz
mintavételi kutak építésével, mintavételezéssel és laboratóriumi vizsgálatokkal.
A vizsgálati eredmények birtokában dönthető el, hogy aktív, vagy passzív gázmentesítést kell-
e megvalósítani. Aktív gázmentesítést csak abban az esetben lehet megtervezni, ha lehetőség
van a kitermelt depóniagáz hasznosítására, vagy magas hőmérsékletű elfáklyázására.
A depóniák gázmentesítésével részletesen a 10. fejezet foglalkozik.
2.9.8. Monitoring terv
A rekultivált hulladéklerakók monitoring tervével kapcsolatos előírásokat a 20/2006. (IV.5.)
KvVM rendelet tartalmazza. A lezárt lerakó figyelését a jogszabályi előírásoknak megfelelően
kell végezni.
A monitoring rendszer kialakítását, működtetését a 11. fejezet tárgyalja.
2.9.9. Biológiai rekultivációs terv a tájhasználati jellemzők figyelembe vételével
A biológiai rekultiváció terveit az újrahasznosítási célnak megfelelően kell elkészíteni. A már
említettek szerint az újrahasznosítási cél tehát csak egy füvesített felület létrehozása lehet,
ahol megteremtjük az ökológiai rehabilitáció lehetőségét, pl. spontán beerdősülés, fásszárú
növénytársulás kialakulásának e feltételeit.
2.9.10. Utógondozási terv
A rekultivált felület utógondozásáról rendszeresen gondoskodni szükséges. Az utógondozás a
füvesítés esetében szükség szerinti kaszálást, és utóvetést jelent. Utógondozás hiányában a
rekultivált felület elgyomosodik. Parlagfű megjelenésével is számolni lehet. Az utógondozás
tehát kiemelten fontos feladat.
30
Az utógondozási terv része kell legyen a rekultivációt követő illegális hulladéklerakás
megakadályozására irányuló tervfejezet összeállítása is.
2.9.11. Munkavédelmi terv
A hulladéklerakók rekultivációjának kivitelezése mélyépítési munkának minősül. A
munkavédelmi tervet az alábbi vonatkozó szabványok, rendeletek és műszaki irányelvek
figyelembe vételével kell összeállítani.
MSz 04.936-1/1987 Munkavédelem. Építőipari gépek. Biztonságtechnikai
követelmények.
MSz. 04.963-2/1997 Munkavédelem. Építőipari gépek. Kiegészítő biztonságtechnikai
követelmények.
MSz. 04.965-84 Építőipari gépek telepítésének követelményei.
MSz. 04.900-89 Munkavédelem: Építőipari munkák általános követelményei.
MSz. 04.904-83 Munkavédelem. Beton és vasbeton munkák biztonsági követelményei.
Az ipari és kereskedelmi miniszter 32/1984. (XI. 10.) IKM rendelete az Építőipari
Kivitelezési Biztonsági Szabályzat kiadásáról.
Az ipari és kereskedelmi miniszter 21/1984. (XI. 10.) IKM rendelete az Emelőgépek
Biztonsági Szabályzata kiadásáról.
Az ipari és kereskedelmi miniszter 31/1995. (VII. 25.) IKM rendelete a Vas és Fémipari
Biztonsági Szabályzat kiadásáról.
A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter 19/1995. (II.7.) rendelete a Vízügyi
Biztonsági Szabályzat kiadásáról.
MI-04.173-03
MI-10.238
2.9.12. Tűzvédelmi terv
A rekultiváció alatt álló hulladéklerakón tűzveszély van. A hulladék rendezése során nyílt
láng használata és a dohányzás tilos. A munkagépeket tűzoltó készülékekkel kell ellátni.
2.9.13. Munkaegészségügyi terv
A rekultivációs terület fertőzésveszélyes terület. A dolgozókat a munkakezdés megkezdése
előtt védőoltásokkal kell ellátni.
2.9.14. Vagyonvédelmi terv
A vagyonvédelem miatt a rekultiváció alatt álló lerakóhelyet őrizni kell, és gondoskodni
szükséges arról, hogy illetéktelen személyek a lerakóhelyen ne tartózkodhassanak.
2.9.15. A rekultiváció megvalósítása környezeti hatásainak értékelése
A technológiai előírásokhoz kapcsolódóan szükséges betartani és betartatni a vonatkozó
környezetvédelmi és munkavédelmi előírásokat.
31
2.9.15.1. Várható környezeti hatások
2.9.15.1.1. Értékek védelme
Az építési területen természetvédelmi, tájvédelmi, épített környezetet érintő érték nem
található - így azok védelmével kapcsolatos intézkedésekre nincs szükség.
2.9.15.1.2. Környezetterhelés és a környezet igénybevételének várható mértéke
5.1. táblázat
Az építés és üzemeltetés közbeni környezeti hatótényezők hatásmátrixa
Környezeti
hatótényező
Környezeti hatásviselő
Levegő Víz Talaj Élővilág Táj
szálló por + - + + +
VESZÉLYES
ANYAGOK ÉS
HULLADÉKOK
+ + + + -
zajhatás - - - + -
építési technológia + - + - +
2.9.15.1.2.1. Levegőtisztaság-védelem
A rekultiváció során szálló por kerülhet a légtérbe.
Ezek a tevékenységek:
tereprendezés
rakodás (markolás, ürítés)
szállítás
Kiporzás munkaterületen a munkaterületre vezető úton és az üzemi utakon lehet számottevő.
Amennyiben szükséges locsolással kell védekezni a kiporzás ellen. A szálló por hatótávolsága
normál körülmények között nem haladja meg az építési terület határát, erősen szeles
időszakban a kivitelezési munkálatokat szüneteltetni kell.
A rekultivációnál alkalmazott munkagépek füstgáz kibocsátása elkerülhetetlen.
2.9.15.1.2.2. Víz és talajszennyezés
Víz és talajszennyezés csak abban az esetben állhatna elő, ha az építési és üzemeltetési
tevékenység során felhasználandó anyagok és maradékaik (üzemanyagok és kenőanyagok)
kezelése szabálytalan lenne.
Normál és előrelátható körülmények között víz és talajszennyezés nem várható, csak a
veszélyeztetettség áll fenn, melyet szigorú technológiai rendtartással és ellenőrzéssel kell
kizárni.
32
2.9.15.1.2.3. Veszélyes anyagok és hulladékok, kezelése, gyűjtése, ártalmatlanítása,
dokumentálása
Szennyező anyagok felhasználása kizárólag a munkagépek üzemeltetése során történik, mely
tevékenységek a saját technológiai leírásukban részletesen szabályozottak, betartásuk esetén
mindenféle szennyezés kizárt.
Az építésben résztvevő géppark üzemeltetésénél
dieselolaj;
motorolaj;
hidraulikaolaj;
kenőzsír;
akkumulátor;
szennyezett textília;
olajfelitató anyagok;
veszélyes anyagok és hulladékaik
jelenthetnek veszélyforrást rendkívüli esetekben.
Üzemszerűen a géppark karbantartása, üzemanyaggal való feltöltése, javítása a körbekerített
felvonulási telephelyen történhet. Itt szabályozottá kell tenni a maradványanyagok gyűjtését
és kezelését. Az elhasználódott akkumulátorokat zárt térben kell tárolni és lehetőség szerint
telephelyre szállítani.
A szennyezett textília, az olajfelitató anyagok, valamint a szennyezett csomagolóanyagok
(motorolajos, hidraulika olajos flakonok, kenőzsíros dobozok) tárolására egy-egy 120 l-es
fedett, zárt műanyag edény telepítendő „Veszélyes hulladék” felirattal.
2.9.15.1.2.4. Zaj- és rezgésvédelem
Az építés során betartandó az Országgyűlés 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM rendeletben
meghatározott 65 dB(A) alatti környezeti zajterhelés.
2.9.15.1.2.5. Tájra és ökológiai viszonyokra gyakorolt hatások
A tervezett építés és üzemeltetés roncsolt területen történik. Emiatt az ökológiai viszonyokra
gyakorolt hatások minimálisak. A tervezett rekultiváció miatt a tájra gyakorolt végső hatás
kedvező.
2.10. Jogszabályi háttér
Levegő
14/2001. (V. 9.) KöM-EüM-FVM rendelet a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez
kötött pontforrások kibocsátási határértékeiről
21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról
Víz
1995. évi LVII. tv. a vízgazdálkodásról
132/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet a vízminőségi kárelhárítással összefüggő feladatokról
33
123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az
ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről
10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet a felszín alatti víz és a
földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről
27/2004. (XII. 25.) KvVM. rendelet a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny
területeken levő települések besorolásáról
219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről
220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelmének szabályairól
221/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a vízgyűjtő- gazdálkodás egyes szabályairól
Hulladék
1/1986. (II. 21.) ÉVM-EüM együttes rendelet a köztisztasággal és a települési szilárd
hulladékkal összefüggő tevékenységekről
2000. évi XLIII. törvény VI. fejezet a hulladékgazdálkodásról
20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval
kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről
98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek
végzésének feltételeiről
16/2001 (VII. 18) KöM rendelet a hulladékok jegyzékéről
94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet a cvsomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének
részletes szabályairól
71/2003. (VI. 27.) FVM rendelet az állati hulladékok kezelésének és a hasznosításukkal
készült termékek forgalomba hozatalának állat-egészségügyi szabályairól
23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet a biohulladék kezeléséről és a komposztálás műszaki
követelményeiről
45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének
részletes szabályairól
213/2001 (XI. 14.) Korm. rendelet a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek
végzésének feltételeiről
5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes
létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól
Talaj
1996. évi LIII. tv. 18.§.(4). a természet védelméről
219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről
10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet a felszín alatti víz és a
földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről
Zaj- és rezgésvédelem
MSZ 21854-1990.
8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet a zaj- és rezgésvédelmi határértékek megállapításáról
12/1983. (V.12.) Mt rendelet a zaj- és rezgésvédelemről
280/2004 (X.20) Korm. rendelet a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről
25/2004. (XII.20.) KvVM rendelet a stratégiai zajtérképek, valamint az intézkedési tervek
készítésének részletes szabályairól
34
Egyéb
1996. évi LIII. Tv. a természet védelméről
1995. évi LIII. Tv. a környezet védelmének általános szabályairól
1997. évi LXXVIII. Tv (Ét.) az épített környezet alakításáról és védelméről
46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési
tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról
2000. évi CXXIX. Tv. a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII.
Tv. módosításáról
12/1996. (VII. 4.) KTM rendelet a környezetvédelmi felülvizsgálat végzéséhez szükséges
szakmai feltételekről és a feljogosítás módjáról, valamint a felülvizsgálat
dokumentációjának tartalmi követelményeiről
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési
követelményekről
35
3. A REKULTIVÁCIÓ TERVEZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ELŐZETES
VIZSGÁLATOK
3.1. A lerakó várható süllyedése, konszolidációja
A hulladék várható konszolidációjának az ismerete igen fontos, mert a deformációkat
figyelembe kell venni mind a zárószigetelő rendszer, mind a gázgyűjtő rendszer mechanikai
méretezésénél, kialakításánál. Sajnos ma még nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű
tapasztalat, amely lehetővé tenné a pontos számításokat. A hulladék várható összenyomódását
elméletileg a talajmechanikából jól ismert konszolidációs elmélettel közelítjük, azonban
figyelembe kell venni, hogy a hulladék:
a szokásos talajokhoz képest lényegesen változatosabb, inhomogénebb;
a fizikai paramétereinek pontos meghatározása lényegesen nehezebb.
A fentieken túl nehezíti a problémát, hogy a hulladék konszolidációja nemcsak a mechanikai
terhelés (önsúly) hatására bekövetkező tömörödés, hanem a különböző alkotórészek kémiai-
biológiai lebomlásával rendszerint együtt járó térfogatcsökkenés eredménye is.
A süllyedés várható mértékét, mint látjuk számos tényező befolyásolja, amelyek a
következők:
a lerakott hulladék kezdeti tömörsége, hézagtényezője, térfogatsűrűsége;
a feltöltés magassága;
a biológiailag le- ill. nem lebomló hulladékmennyiség aránya;
a hulladék lerakás előtti és közbeni kezelése;
a csurgalékvíz szintje, ingadozása;
környezeti tényezők (nedvességtartalom, hőmérséklet, a biogáz-képződés folyamata,
fázisa).
A konszolidáció már a lerakó feltöltése során elkezdődik. Több lerakónál mért süllyedések
időbeni alakulását szemlélteti a 6.1. ábra.
A süllyedések üteme az idő előrehaladtával lassul. A kezdeti szakaszban az önsúly hatására
bekövetkező süllyedések dominálnak (elsődleges konszolidáció), mértéke általában 5-30 %-a
a feltöltési vastagságnak, és a süllyedések zöme a feltöltés utáni első évben lejátszódik.
Az elsődleges konszolidációt követi a másodlagos konszolidáció szakasza, ami egy időben
hosszan elnyúló, a hulladékban lejátszódó folyamatoktól is jelentősen függő folyamat.
A hulladék várható süllyedésének meghatározására számos javaslat ismert, általában
mindegyik megegyezik abban, hogy a végső süllyedéseket két részre bontja: egy terhelés és
egy időfüggő szakaszra, s az eredmény a kettő összegződéséből adódik. Használjuk azonban
bármely javasolt módszert is, soha ne feledjük, hogy a kapott eredmény csak egy igen durva
közelítés, becslés.
36
3.1. ábra
Különböző lerakóknál mért felszínsüllyedések
(KÖNIG et al., 1996.)
A 6.2. ábra a kommunális hulladékok idealizált süllyedés-idő görbéjét tünteti fel, KÖNIG és
munkatársai (1996.) működő és már bezárt depóniákon végzett mérései alapján.
3.2. ábra
A kommunális hulladékok idealizált süllyedés-idő görbéje
(KÖNIG et al., 1996.)
37
A várható süllyedéseket a következőképpen becsülhetjük:
a terhelés okozta süllyedések: igen rövid idő alatt lejátszódó, a hulladék önsúlyából adódó
terheléssel arányos süllyedések
0H
0 s
hsE
dzs (6.1.)
ahol:
ζh: a hulladék önsúlyából adódó hatékony normálfeszültség
Es(ζ): a hulladékra jellemző, az előterheléstől függő összenyomódási modulus
az időarányos süllyedéseket a másodlagos konszolidáció számításából jól ismert alábbi
összefüggésből becsülhetjük:
2
10,k
t
tlgHCs (6.2.)
ahol:
Cα,ε: a hulladékra jellemző másodlagos konszolidációs együttható
t1és t2: a vizsgált időintervallum
H0: a feltöltés magassága
Tekintettel arra, hogy a másodlagos konszolidáció üteme nagymértékben függ a lerakó
bezárása óta eltelt időtől, KÖNIG és szerzőtársai a másodlagos konszolidáció szakaszát
további két részre javasolják bontani:
a rövid idejű másodlagos konszolidációs süllyedések szakaszát egy laposabb
süllyedés-idő görbe jellemzi (l. 7.3. ábrán), és meghatározása az
r,1
r,ir
,0r,kt
tlgCHs (6.3.)
összefüggés alapján történhet, ahol:
ti,r: a feltöltés befejezése után eltelt idő (10 nap < ti,r < t2,r)
t1,r: a rövid idejű süllyedések kezdete (t1,r 10 nap)
t2,r: a rövid idejű süllyedések vége
r
,C : a friss hulladékokra jellemző másodlagos konszolidációs együttható
a hosszú idejű másodlagos konszolidációs süllyedések szakaszát egy meredekebb
süllyedés-idő görbe jellemzi, és meghatározása a fentiek analógiája alapján:
h,1
h,ih
,0h,kt
tlgCHs (6.4.)
ahol a már ismert jelöléseken túl:
h
,C : az érett hulladékokra jellemző másodlagos konszolidációs együttható
A ti,h idő múlva bekövetkező teljes (összegzett) süllyedés:
h,kr,ksö ssss (6.5.)
A 6.1.-6.4. összefüggések a talajmechanikából jól ismertek, elméletileg igazak. A becsült
süllyedés értékének a megbízhatósága elsősorban a hulladékokra vonatkozó fizikai
38
paraméterek pontosságától függ. Ezen a téren sajnos még elég kevés adattal rendelkezünk,
hiszen részben nagyon költséges laboratóriumi és nagyon hosszú időintervallumot átfogó
helyszíni mérésekre lenne szükség.
A terhelés okozta süllyedések számításához a hulladékra jellemző összenyomódási modulus
értékre van szükségünk, amit általában nagyméretű labratóriumi kompressziós kísérletek (6.3.
ábra) adataira támaszkodva nyerhetünk, amennyiben saját mérési adattal nem rendelkezünk.
Megállapítható, hogy az összenyomódási modulus (Es) értéke erősen függ az alkalmazott
normálfeszültség (ζn) értékétől, és általában a következő formában írható fel:
ns baE (6.6.)
3.3. ábra
Különböző korú hulladékokon nagyméretű kompressziós kísérlettel meghatározott
összenyomódási modulus értékek
(JESSBERGER-KOCKEL, 1993.)
KÖNIG (1996.) mintegy 21 különböző németországi lerakón végzett vizsgálatai alapján azt
kapta, hogy
nmin,s 9,10294,0)MPa(E
nmax,s 5,12106,0)MPa(E
A másodlagos konszolidáció alatt bekövetkező süllyedések becslésére szolgáló 6.3.-6.4.
összefüggésekben szereplő másodlagos konszolidációs együttható ill. időintervallumok
értékére KÖNIG (1996.) a 3.1. táblázatban szereplő értékeket mérte és javasolta.
39
3.1. táblázat
A másodlagos konszolidáció együtthatójának és szakaszainak jellemző értékei helyszíni
mérések alapján
(KÖNIG, 1996.)
r
,C
(-)
h
,C
(-)
h,1r,2 tt
(nap)
A mérések száma 16 20 20
Átlag 0,03 0,102 425
Szórás 0,017 0,077 472
A 95%-os konfidencia intervallumhoz
tartozó felső érték
0,039 0,138 645
A 95%-os konfidencia intervallumhoz
tartozó alsó érték
0,021 0,066 204
Felhasználhatjuk a számításainkhoz a 3.2. táblázatban szereplő értékeket is (OWEIS-
KHERA, 1990.). Ekkor célszerű a 6.2. összefüggéssel számítani a másodlagos konszolidáció
okozta süllyedéseket, de figyelembe kell venni a kúszási (másodlagos konszolidációs) index
(Cα) és másodlagos konszolidációs együttható (Cα,ε) közötti alábbi összefüggést:
0
,e1
CC
3.2. táblázat
Kommunálishulladék-lerakók esetén mért kompressziós index (Cc) és kúszási index (C )
értékek
(OWEIS-KHERA, 1990.)
Lerakó Cc C
15 éves lerakó (Boston, Massachusetts) 0,26 e0 0,24
Laboratóriumi vizsgálat 0,30
Régi lerakó, (NY-Virginia) 0,04
Kis szervesanyag tartalmú lerakó 0,15 e0 0,024
Nagy szervesanyag tartalmú lerakó 0,55 e0 0,072
Kommunálishulladék-lerakó
(Melbourne)
0,1 e0 0,06
15-20 éves lerakó (Michigan) 0,02
10 éves lerakó (Elizabeth New-Jersey) 0,02
Harrison lerakó (New Jersey) 0,25 e0
Újratömörített háztartási hulladék-talaj
keverék
0,14-0,034
e0: a lerakott hulladék kezdeti hézagtényezője
Tapasztalataik alapján a következő átlagértékek jellemzőek a kommunális hulladékokra:
40
konszolidációs együttható cc = 0,015 - 0,5 m2/d
kompressziós index Cc = (0,15 0,25) e0
kúszási index (friss lerakó) C = 0,13 - 0,32
kúszási index (10 év elteltével) C = 0,01 - 0,02
Pontosíthatjuk a prognózisunkat, ha a depónia feltöltése után megkezdjük a felszínsüllyedések
mérését, és a kezdeti mérések adataira támaszkodva adjuk meg a várható süllyedéseket. Minél
hosszabb mérési idősorra támaszkodunk, annál pontosabb lesz a becslésünk. A süllyedés-
előrejelzés menetét ebben az esetben a 6.4. ábra szemlélteti..
3.4. ábra
A várható süllyedések előrejelzése mérési adatokra támaszkodva
(KÖNIG et al., 1996.)
41
A különböző zárószigetelések eltérő nagyságú süllyedést, illetve süllyedéskülönbségből
adódó megnyúlást tudnak elviselni káros deformációk nélkül. A 6.5. ábra néhány gyakran
alkalmazott zárószigetelés estében szemlélteti a megengedhető deformációkat. Mint látjuk, a
megengedhető átlagos értékek a következők:
Ásványi/természetes anyagú szigetelés: εmax = 0,1 – 3,0 % és az értéke jelentősen függ az
alkalmazott agyag minőségétől.
Aszfalt hordozóréteg: εmax = 1,75 % , értéke gyakorlatilag az egyirányú húzásnál a
tönkremenetelhez tartozó deformációval egyezik meg.
Aszfalt szigetelőréteg: εmax = 0,85 % , értéke gyakorlatilag az egyirányú húzásnál a
tönkremenetelhez tartozó deformációval egyezik meg.
HDPE lemezek: εmax = 6 % , értéke a 25 oC mellett tartósan megengedett deformáció
Bentonitszőnyegek: εmax ≈ 10 – 15 % .
0 1 2 3
A süllyedési teknő mélysége [m]
-0.8
-0.7
-0.6
-0.5
-0.4
-0.3
-0.2
-0.1
0
A s
üll
yed
és
mély
ség
e [
m]
Aszfaltbeton szigetelés
Ásványi anyagú szigetelés
HDPE geomembrán (tartós igénybevétel esetén)
HDPE geomembrán (tönkremenetelkor)
3.5. ábra
A különböző zárószigeteléseknél megengedhető deformációk
(BAM, 2003.)
3.2. A hulladék lebomlása, a depóniagáz képződés
3.2.1. A hulladéklebomlási folyamat
A hulladéklebomlási folyamat eredményeként depóniagáz és csurgalékvíz keletkezik.
Laboratóriumi mérések (STEGMAN-SPENDLIN, 1985.) és tapasztalatok alapján a lebomlási
folyamatot öt jellegzetes fázisra osztják, amit a 6.6. ábra szemléltet CHRISTENSEN-
KJELDSEN (1989.) nyomán.
42
3.6. ábra
A depóniagáz és csurgalékvíz összetevőinek alakulása a lebomlási fázisban
I.: aerob lebomlás;
II-IV.: anaerob lebomlás
(CHRISTENSEN - KJELDSEN, 1989.)
Az aerob lebomlás (I. fázis)
Az I. fázis egy rövid abiotikus szakasz rögtön a hulladék elhelyezése után, amikor a
rendelkezésre álló oxigén (levegő) mellett a hulladékban jelenlevő, vagy kívülről származó
mikroorganizmusok a szerves anyag aerob lebontását végzik. A folyamatot részben a
depóniában csapdázódott levegő, a felszínközeli rétegeknél pedig az atmoszférából bejutó
oxigén táplálja. Az aerob fermentáció eredménye a szén-dioxid, az ammónia és a víz, illetve
az egyéb alkotórészek oxidációs termékei. A folyamat fontos tényezője a nedvesség, ami a
43
mikroorganizmusok számára 60%-nál optimális. A nedvesség egyaránt származhat magából a
hulladékból, vagy a depóniába bejutó csapadékból történő utánpótlódásból. A folyamat
exoterm, és a lezárást követő néhány nap ill. hét alatt a hőmérséklet elérheti a 60-70°C-ot is.
A nagy hőmérséklet gyakran öngyulladáshoz is vezethet. A depónia átlagos belső
hőmérséklete ebben a fázisban 40-60°C.
Az anaerob lebomlás fázisai (II-V)
A depónia/biogázképződés körülményeit az anaerob (oxigénmentes) lebomlás jellemzi, a
számára kedvező, elsősorban közepes (30-75°C) hőmérséklet tartományban. A
biogázképződés (termelés) szempontjából a legfontosabb három fő vegyületcsoport (a
szénhidrátok, fehérjék, és a zsírok) anaerob erjedési-lebomlási folyamatát a 6.7-6.9. ábrák
szemléltetik BÁNHEGYI (1993.) munkája nyomán.
Az anaerob lebomlás kezdeti szakaszában (II. fázis a 6.6. ábrán) illékony zsírsavak,
szén-dioxid és hidrogén keletkezik az erjesztő és acetogén baktériumok hatására. A savas
kémhatású csurgalékvíz (a pH alakulását lásd a 6.6. ábrán) nagy koncentrációban tartalmazhat
zsírsavakat, kalciumot, vasat, nehézfémeket és ammóniát.
A gáz nitrogéntartalma csökken a szén-dioxid- és hidrogénképződés következtében. A
redoxipotenciál csökkenésével a kezdeti magas szulfát tartalom lassan lecsökken. A keletkező
szulfid kicsapja a vasat, mangánt és a nehézfém elemeket, amelyek eddig oldott állapotban
voltak.
A III., ún. második közbülső anaerob fázis a metanogén baktériumok lassú növekedésével
kezdődik. A metánkoncentráció nő, mialatt a hidrogén, a szén-dioxid és a zsírsavak
koncentrációja csökken.
Tovább csökken a szulfátkoncentráció a folytatódó szulfátredukció révén. A zsírsavak
átalakulása a pH és alkalitás (lúgosság) növekedésével jár, ami a kalcium, a vas, a mangán és
a nehézfémek oldhatóságának a csökkenését vonja maga után, amelyek később valószínűleg
szulfidokként csapódnak ki. Továbbra is szabadul fel ammónia, ami az anaerob környezetben
nem alakul át.
A IV., ún. metán fázisban 50-60% metántartalomnál stabilizálódik a gázképződés, ami a
zsírsavak és a hidrogén alacsony szinten történő tartását eredményezi.
Az V. fázisban csak az ellenálló szerves szén marad az elhelyezett hulladékban. A
metántermelődés jelentősen visszaesik, koncentrációja olyan kicsi lesz, hogy nitrogén jelenik
meg a gázokban a légköri diffúzió miatt. Aerob zónák és a metán képződéshez túl magas
redox-potenciálú zónák jelennek meg a felső rétegekben.
A depóniában lejátszódó folyamatok követelményeit és következményeit a 6.3. táblázat
foglalja össze.
44
243323
4323
433223
33236126
998226
6666
3434
82243
COCHHHCOCOOCHCOOCHCH
CHHCOOHCOOCH
CHHHCOCOOCHOHCOOCHCH
HHCOCOOCHCOOCHCHOHCecetsavpropionsavglźlźk
3.7. ábra
A szénhidrátok anaerob lebontásának vázlata és egyszerűsített kémiai képlete
(BÁNHEGYI, 1993.)
tejsav
borostyánkősav
pirosszőlősav stb.
szén-dioxid
hidrogén
szénhidrátok
gombák
tejsavbaktériumok
propionsavbaktériumok
kolibaktériumok
vajsavbaktériumok
butilbaktériumok stb.
metánbaktériumok
szulfátredukáló baktériumok
denitrifikáló baktériumok
szén-dioxid
metán
sötét, oxigénmentes
környezet
sötét, oxigénhiányos
környezet
etanol
propanol
butanol stb.
hangyasav
ecetsav
propionsav
vajsav stb.
gázok:alkoholok:zsírsavak:egyéb savak:
II. szakasz
I. szakasz
45
1:2
1325
3524
352
5138
3........3
24
242353
242223
2421623
351735323351253
COCH
COCHOHOHHC
COCHOHCOOHCHCHCH
COCHOHCOOHCHCH
COOHHCOHHCOHCOOHCHC
vajsav
vsztaerinsaglicerinntriszteari
3.8. ábra
A zsírok anaerob lebontásának vázlata és egyszerűsített kémiai képlete
(BÁNHEGYI, 1993.)
sötét, oxigénhiányos
környezet
I. szakasz
szén-dioxid
hidrogén
gázo k:
sötét, oxigénmentes
környezet
II. szakasz
metánbaktériumok
denitrifikáló baktériumok
szulfátredukáló baktériumok
savak:alko ho lo k:
etanol
butanol
hangyasav
ecetsav
propionsav
n-vajsav
tejsav
borostyánkősav stb.
szén-dioxid
metán
zsírbontó baktériumok
és gombák
kolibaktériumok
propionsavbaktériumok
vajsavbaktériumok stb.
glicerinzsírsavak
zsírok
46
fehérje aminosavak + zsírsavak
1:3
26
22322
44324
24
3224223
3224222
COCH
NHCOCOCHOHCOOHCHNHCH
NHCOCOCHOHCOOHNHCH
alanin
glicin
3.9. ábra
A fehérjék anaerob lebontásának vázlata és egyszerűsített kémiai képlete
(BÁNHEGYI, 1993.)
sötét, oxigénhiányos
környezet
I. szakasz
fehérjék
fehérjebontó
mikroorganizmusok
tri- és dipeptidek
ammónia
szén-dioxid
hidrogén-szulfid
(Fe/III/-hoz kötve)
aminosavak
zsírsavak
sötét, oxigénmentes
környezet
II. szakasz
szén-dioxid
metán
ammónia
metánbaktériumok
47
6.3. táblázat
A depóniában lejátszódó folyamatok követelményei és következményei (KISS, 1992.)
folyamat anaerob bomlás aerob bomlás átmosódás
követelmények levegőhiány
a hulladék nedvességtartalma
rendelkezésre álló
oxigén
kevesebb nedvesség
a depóniát
érő csapadék
permeábilis
fedőréteg
követ-
kezmények
szilárdulás
oldhatóság csökken
szivacsos szerkezet
oldhatóság nő
áteresztőképe
sség nő
szalinitás,
oldott anyag-
tartalom
lefelé nő
tömörödés, ásványosodás (bemosódás)
termékek CH4, CO2, H2S CO2, NH3, H2O szerves
savak
csurgalékvíz
A hulladéktömeg állapota és a bomlási folyamat az időben változik. POHLAND (1975.)
megfigyelései szerint pl. egy 1 éve működő hulladéklerakóra a nagy nedvességtartalom és az
erőteljes fermentáció jellemző, kis pH, azaz savas kémhatás mellett. A képződő anyagok nagy
illótartalmúak, a kifolyó vizek oldottanyag-tartalma magas. Ezzel ellentétben egy 4 évesnél
idősebb depónia neutrális pH-t mutat, a csurgalékvíz illó-anyagokat nem tartalmaz, lúgossága
jelentős.
Mivel a depóniák nagyobb részében anaerob körülmények uralkodnak, a hulladék lebomlása
általában igen hosszú időt igényel. Bár a hullaéktömeg reakcióideje nehezen becsülhető és
mindig az adott körülményektől függ, azt tudjuk, hogy a biokémiai konszolidáció évtizedekig
is eltart (6.10. ábra). Az igénybe vett terület a bezárás után néhány évvel már bizonyos
célokra hasznosítható, de a deponált anyagok reakcióideje 150 év is lehet. A rothadási
folyamat végét jelezheti például a hőmérséklet, ami a reakcióképesség csökkenésével egy idő
után csökkenni kezd, s végül beáll a környezet által meghatározott szintre.
48
3.10. ábra
A gázképződés alakulása az idő függvényében egy 1 Mt tömegű szilárdhulladék-
lerakónál
(OWEIS - KHERA, 1990.)
3.2.2. Az abiotikus tényezők hatása a depóniagáz képződési folyamatra
A biogáz képződés/termelés folyamatának kézbentartása, optimalizálása érdekében ismernünk
kell a képződéshez, termeléshez szükséges mikroszervezetek életfeltételeit és a folyamatot
befolyásoló abiotikus tényezők hatását. A 6.11. ábra a fő abiotikus tényezőket tünteti fel,
amelyek a metánképződésre hatással vannak. Az egyes tényezők, ill. hatásaik BÁNHEGYI
(1993.) munkája alapján:
Tápanyag: a mikroszervezetek számára felvehető, megbontható szerves anyag, amely az
életfunkciókhoz szükséges energiamennyiséget biztosítani tudja.
A tápanyagellátásra nagyon sokféle szerves anyag alkalmas. A biogáztermelés szempontjából
az a lényeges, hogy a keverék állandó összetételű legyen, ez a biztosítéka a kiegyensúlyozott
mikrobiológiai tevékenységnek.
Lényeges a tápanyag megfelelő szén-nitrogén aránya. Ismert tény, hogy a sejtfehérjék
felépítéséhez nitrogénre van szükség. Ha kicsi a nitrogéntartalom, akkor nem lehet nagyobb
szénmennyiséget feldolgozni, ha túl nagy, akkor az ammóniafelhalmozódást okoz. Ez utóbbi
különösen a metánképződést akadályozza. A kívánt értékre (~ 3:1) állítás legegyszerűbb
módja a különböző hulladékok keverése.
3.11. ábra
A metánképződés fő abiotikus tényezői
(CHRISTENSEN - KJELDSEN, 1989.)
metánfejlesztő
ökoszisztéma
oxigén
hidrogén
pH
szulfát
tápanyag
inhibítorok
hőmérséklet
nedvesség
49
Hasonlóan lényeges a szén-foszfor arány, amelynek optimális aránya 150:1. Egyéb
tápelemek, mint például a kén, a kalcium, a magnézium, a kálium, a cink és a kobalt nem
okoznak problémát, mivel a szükséges mennyiség minden komposztálásra szánt anyagban
jelen van.
Kémhatás: A fermentatív és metanogén szervezetek a semleges, pH = 7 körüli értéken fejtik
ki hatásukat a legkedvezőbben. A gyakorlat azt mutatja, hogy a degradációs folyamatok során
felhalmozódó köztitermékek (szabad savak) hatására a pH-érték savas irányba tolódik
(pH = 4...5), ennek hatására a fermentatív szervezetek működése teljesen lelassul. (6.12.
ábra)
3.12. ábra
A relatív metánképződési arány alakulása a pH függvényében az anaerob lebomlási
fázisban
(ZEHNDER et al., 1982.)
Előfordul a metánképződési folyamatok során is elsavanyodás akkor, ha a savképző
szervezetek gyorsabban állítják elő a szerves savakat, mint ahogy azt a metanogén mikrobák
átalakítják metánná. Olyan mértékű is lehet a pH-érték csökkenése, hogy a folyamat leáll.
A mérgező anyagok a mikrobák aktivitását csökkentik, szélsőséges esetben pusztulásukat
okozzák. A metánképződési folyamatokban szerepet játszó szervezetekről a szakirodalom azt
állítja, hogy nagyon érzékenyek a sejtmérgekre, de rövid ideig elviselik azokat, majd újra
aktiválódnak. Mivel a metanogén szervezetek anaerobok, az oxigén is méregnek tekinthető,
bár komoly problémákat nem okoz, hiszen fakultatív anaerobok is jelen vannak, amelyek
elhasználják az oxigént. Az alkáli- és alkáliföldfémek 33 dm/kg105 koncentrációban
mérgezőek. A nehézfémek már 36 dm/kg105 koncentrációban csökkentik a metán-
képződést. Ezek hatása szulfidok jelenlétében csökkenthető, kivédhető, mivel ezek
jelenlétében a nehézfémionok kicsapódnak [pl. vas(II)-szulfid, nátrium-szulfid hatására]. A
klórozott szénhidrogének 33 dm/kg103 koncentrációban már veszélyesek, megszüntetik az
50
erjedést, azonban a mikroszervezeteket általában nem pusztítják el. Veszélyesek még a cianid-
és a szulfátionok. Ha a szulfátkoncentráció 34 dm/kg10 -nél nagyobb, a szulfátredukáló
szervezetek elnyomják a metanogéneket.
Víz szükséges a mikroszervezetek anyagcseréjéhez, és ez a biokémiai folyamatok közege is.
Ezért a tápanyag nedvességtartalma is fontos tényező. A mikroorganizmusok tevékeny-
ségéhez szükséges nedvesség meglehetősen tág határok között mozog. Erjesztési kísérletek
mutatják, hogy 0,1%-tól 60%-ig is nőhet a szárazanyag-tartalom.
A hőmérséklet egy adott mikroorganizmus (faj) élettevékenységéhez szükséges abiotikus
környezeti tényező, a biogáz előállítása szempontjából pedig a legfontosabb rendezőfaktor.
Biogáztermeléskor ismeretes a mezofil (optimális hőmérséklet: 30...35°C) és a termofil
(optimális hőmérséklet: 50...65 °C) eljárás. Ez utóbbi esetén a folyamat gyorsabb és 10...20
%-kal termelékenyebben zajlik le ugyanolyan szerves anyag lebontása esetén.
A külső hőmérséklet ingadozása csak a depónia felső néhány méterében érezteti hatását, de
már ott is a hőtermelő folyamatok eredményeképpen lényegesen megnő a belső hőmérséklet
(6.13-6.14. ábrák).
3.13. ábra
A depónián belüli és a külső hőmérséklet változása kétéves megfigyelési idő alatt
(REES, 1980.)
51
3.14. ábra
A hőmérséklet változása a mélységgel az Ano Liossia (Athén) lerakónál
(COUMOULOS et al., 1995.)
3.2.3. A depónia-gáz összetétele, várható mennyisége
Mint azt az előző fejezetben tárgyaltuk, a deponált anyag a környezeti hatások és a
hulladéktömeg konszolidációjának hatására átalakul. Az átalakulás egy dezintegrációs
bomlási folyamat, amit befolyásol az atmoszféra (az oxigén jelenléte vagy hiánya), a
depóniára hulló, illetve bejutó csapadék mennyisége, a hulladék nedvességtartalma,
összetétele, homogenitása, a tárolótér magassága, a depónia kialakítása és a
mikroorganizmusok tevékenysége. A külső hőmérséklet csak a felső rétegekre gyakorol
hatást, mélyebben már a biokémiai reakciók által beállított hőmérséklet uralkodik.
A keletkező gázok összetételének jellemző értékeit a 6.4. táblázat foglalja össze.
25 30 35 40 45 50 55 60 65
Hőmérséklet a hulladékban (°C)
0
5
10
15
20
Mély
ség
(m
)
05.09.90./35°C
12.11.90./11°C
27.03.91./22°C
Jelmagyarázat:
05.07.90./30°C
52
6.4. táblázat
A depóniagáz összetétele és az egyes komponensek koncentrációjának jellemző értékei
(BILITEWSKI et al., 1990.)
Komponens Koncentrációtartomány
metán 0-80 térf. %
szén-dioxid 0-80 térf. %
szén-monoxid 0-3 térf. %
hidrogén 0-3 térf. %
oxigén 0-21 térf. %
nitrogén 0-78 ppm (térf.)
etilén 0-65 ppm (térf.)
etán 0-30 ppm (térf.)
acetaldehid 0-150 ppm (térf.)
aceton 0-100 ppm (térf.)
szénhidrogének (aromások nélkül) 0-50 ppm (vegyületenként)
hidrogén-szulfid 0-100 ppm (vegyületenként)
etilmerkaptán 0-120 ppm (vegyületenként)
benzol 0-15 ppm (vegyületenként)
toluol 0-15 ppm (vegyületenként)
xylol 0-15 ppm (vegyületenként)
etil-benzol 0-10 ppm (vegyületenként)
vinil-klorid 0-10 ppm (vegyületenként)
halogénvegyületek
(1,1-diklór-etán, metilén-klorid, tetraklór-metán, 1,1,2-
triklór-etilén)
0-100 ppm (vegyületenként)
A depóniagáz fő összetevőinek a lebomlás során való alakulását a 6.15. ábra szemlélteti.
RETTENBERGER nyomán (in HEYER, 2003). A depónia gázháztartását RETTENBERGER
10 fázisra osztotta:
1. Aerob fázis
2. Anaerob savas erjedés
3. Anaerob instabil metánképződés
4. Anaerob stabil metánképződés
5. Metánfázis: növekvő metántartalom, csökkenő CO2 koncentráció
6. Tartós fázis: magas metántartalom és további CO2 csökkenés jellemző, az NH4:CO2
arány 1:4 körüli.
7. Levegőbejutás fázisa: időszakosan vagy tartósan levegő jut a depóniába a gázképződés
csökken. A metán koncentráció visszaesik, miközben a CO2 és N2 gyengén emelkedik.
8. A metán-oxidálódás fázisa: tovább csökkenő gázképződés mellett a levegő benyomul
a depóniába, a metán széndioxiddá oxidálódik.
53
9. Széndioxid fázis: a CH4 koncentárció a nullához közelít, a CO2 tartalom 5-20%
közötti. Az N2 koncentráció eléri a normál talajlevegőre jellemző értéket, az O2
tartalom növekszik.
10. Levegő fázis: a széndioxidtartalom tovább esik, a metántartalom gyakorlatilag zérus,
az oxigén és nitrogéntartalom a talajlevegőre jellemző átlagos értéket éri el.A
depóniában képződő gáz mennyiségét egyértelműen nehéz meghatározni, mivel az
összes képződő mennyiségnek csak egy részét lehet kinyerni. Ellenőrizhetetlen
gázemissziók alakulnak ki a feltöltés során, amíg a gázkinyerő berendezések
nincsenek beépítve, üzemeltetve, és még az üzembe helyezés után is a kinyert gáz
mennyisége alatta marad a képződő mennyiségnek. A képződő gázmennyiség
elméletileg, vagy laboratóriumi mérésekre alapozottan becsülhető.
3.15. ábra
A depóniagáz fő összetevői koncentrációjának alakulása a hulladék lebomlása során
(RTTENBERGER, 1992. in. K. U. HEYER, 2003)
Abból a feltételezésből kiindulva, hogy 1 kg, biológiailag rendelkezésre álló, szerves szén
teljes anaerob lebomlásából 1,868 m3 depóniagáz keletkezik, 100-200 kg TOC/t száraz (friss)
hulladék (t/sz.a.) jellemző széntartalom mellett 187-375 m3/t/sz.a. gázpotenciál (összes
gázprodukció).
TABASARAN a gázpotenciál értékére a következő összefüggést találta:
GE = 1,868 × TOC × (0,014 × T + 0,28)
ahol:
GE : a gázképződési potenciál (az összes keletkező gáz mennyiség, m3/t/sz.a.
TOC: összes szerves széntartalom a hulladékban (kgC/t/sz.a.)
T: a hőmérséklet (°C)
A fenti összefüggés alapján 25°C mellett, kb. 250 kg TOC/t/sz.a. széntartalom esetén mintegy
300 m3/t/sz.a. gázmennyiség adódik.
Laboratórium és félipari modellkísérletek alapján háztartási jelegű hulladékra 160-240
m3/t/sz.a. gázpotenciál adódott, a szélsőséges értékek 60-413 m
3/t/sz.a. közöttiek voltak.
54
A gázképződés időbeli alakulása a következő összefüggéssel közelíthető:
Gt = GE (1-e-k×t
)
Gt: a t időpontig képződött gázmnnyiség (m3/t/sz.a.)
GE: a gázpotenciál, azaz az összes képződő gázmennyiség (m3/t/sz.a.
k: lebomlási állandó (d-1
ill. a-1
)
T: idő (d ill. a)
A gázképződés intenzitását és időbeli alakulását a „k” lebomlási állandóval lehet jellemezni.
A k a T1/2 felezési idő alapján jellemezhető a következőképpen.
2/1
2ln
Tk
A felezési időnek a gázháztartás vizsgálata alapján történő meghatározása még a várható
gázmennyiség meghatározásánál is bizonytalanabb, és ennek megfelelően az irodalmi adatok
eléggé szórnak (in HEYER, 2003.):
2-3,5 év (EHRIG, 1986.)
2-4 év (RETTENBERGER, 1978.)
6-10 év bezárt lerakóknál (WEBER, 1990.)
1 év a könnyen lebomló, 10 év a nehezen lebomló szerves hulladékok esetén (KRAUSE,
1994.)
1 év a könnyen-, 5 év a jól-, 15 év a nehezen lebomló szerves hulladékok esetén (HOEKS,
1983.)
3.3. Állékonyságvizsgálatok
A rekultiváció tervezése, az ideiglenes illetve végleges zárószigetelés megtervezése előtt meg
kell győződni a depóniatest, a lerakott hulladéktest állékonyságáról, valamint vizsgálni kell,
hogy a kialakított depóniaforma mellett biztosítható-e a zárószigetelő-rendszer megcsúszás-
mentes beépítése. Ezen utóbbi kérdés elsősorban az oldalrézsűk szigetelésénél merül fel.
Az állékonyságvizsgálatoknál a geotechnikai gyakorlatban általánosan alkalmazott, bevált
módszerek (BISHOP, JANBU) használhatók, az elsődleges probléba a méretezésnél használt
nyírószilárdsági paraméterek minél pontosabb meghatározása.
A lerakott hulladék utólagos állékonyságvizsgálata, ellenőrzése elsősorban a dombépítéssel
kialakított és a lejtőnek támaszkodó depóniáknál fontos.
Az állékonyságvizsgálatokhoz ismernünk kell a lerakott hulladéknak az alábbi paramétereit:
térfogatsűrűség;
kohézió;
belső súrlódási szög.
A térfogatsűrűség értéke igen tág határok között változik és függvénye a hulladék össze-
tételének, nedvességtartalmának, a lebomlás fokának, a napi takarás vastagságának, a lerakás
módjának, az alkalmazott tömörítő eszköznek, a depónia magasságának, az egyszerre lerakott
55
hulladék terítési vastagságának, a hulladék korának, stb. A 6.16. ábra az egyszerre leterített
hulladékréteg vastagságának a függvényében szemlélteti az elért térfogatsűrűség értékét.
3.16. ábra
A tömörítéssel elért térfogatsűrűség alakulása az egyszerre leterített rétegvastagság
függvényében
(TCHOBANOGLOUS et al., 1977.)
Egy jól üzemelő lerakó esetében a terítési rétegvastagság kb. 0,5-0,7 m, így a tömörítés során
átlagosan 500-600 kg/m3-es térfogatsűrűség érték érhető el. Nagyobb rétegvastagság esetén az
elérhető tömörség értéke csökken. Nyers hulladék térfogatsűrűsége általában 150-350 kg/m3
között változik, 1 MPa talpnyomásnál kisebb tömörítőgéppel 350-550 kg/m3-es értékkel
számolhatunk. Kompaktorokkal 800-1000 kg/m3, egyes speciális eljárásokkal 1000 kg/m
3-nél
nagyobb érték is elérhető. A lerakott hulladék sűrűsége a lerakóban értelemszerűen a
mélységnek is függvénye. Minél mélyebben lévő réteget vizsgálunk, annál nagyobb a
térfogatsűrűség, mivel a hulladék egyre konszolidáltabb. A 6.17. ábrán helyszíni
vizsgálatokkal meghatározott térfogatsűrűség értékek láthatók, különböző korú hulladékok
esetén. Mint látható átlagosan 750-800 kg/m3 térfogatsűrűség értéket mértek, és 20-30 m
mélységben 1200-1300 kg/m3 volt a jellemző érték. Az állékonyságvizsgálatoknál 1000-1200
kg/m3 értékkel vehetjük figyelembe a hulladék súlyából adódó tömegerőt.
A nyírószilárdsági paramétereknek talán még a térfogatsűrűség értékeknél is nagyobb a
szórása. A 6.5. táblázat és a 6.18. ábra különböző eredetű és összetételű hulladékok
különböző módszerekkel meghatározott kohézió és belső súrlódási szög értékeit tünteti fel.
Mint látható az értékpárok igen széles tartományban fordulnak elő, s meglehetősen nehéz
állást foglalni, hogy a tervezésnél, méretezésnél mely értékpárokkal dolgozzunk, hiszen az
értékek jelentősen függenek a lerakás körülményeitől, a technológiától, a lerakott hulladék
korától, stb.
56
3.17. ábra
Helyszíni vizsgálatokkal meghatározott térfogatsűrűség értékek
különböző korú hulladékok esetében
(OWEIS - KHERA, 1990.)
3.18. ábra
A hulladék nyírószilárdsági paraméterei irodalmi adatok, laboratóriumi és helyszíni
mérések alapján
(SINGH - MURPHY, 1990.)
57
3.5. táblázat
Különböző hulladékokra jellemző nyírószilárdsági paraméterek irodalmi adatok alapján
(JESSBERGER, 1990)
Nyírószilárdsági paraméterek Térfogat-
sűrűség
(t/m3)
Peremfeltételek Szerző
Súrlódási szög
( ;fok)
Kohézió
(c;kPa)
30-40 0 0,8-1,2 Megbecsült összetétel:
háztartási hulladék (beleértve
salak, hamu, gumiabroncs stb.)
Cassina
(1979.)
30-35 10-20 0,3-0,7 Gondolla et al.,
(1979.)
30 - - kb. 30 éves hulladék
meghatározás: direkt nyírás
Rettenberger et
al.,
(1980.)
15-17 10 0,7-1,1 visszaszámolással
meghatározott paraméterek
Spillmann
(1980.)
38 7 1,0-1,2 háztartási hulladék Gay et al.,
(1978.)
26,5
26
42
28
28
7
0,8-1,1
0,9-1,2
0,9-1,2
friss hulladék csurgalékvízzel
friss hulladék
szennyvíziszappal
szemét-szennyvíziszap 9
hónappal a lerakás után
Gay et al.,
(1981.)
25-35 0
(1-20)
0,7-1,1 települési hulladékösszlet
(tapasztalatok alapján)
Müller
(1981.)
24
38
19
23
16
24
-
-
-
aprított települési hulladék
(papír, műanyag)
idős hulladék
kutatás és irodalom alapján
(konyhai hulladék)
Landva et al.,
(1984.)
17,5 7,5 1,0 lerakó szennyvíziszappal Salomo
(1985.)
33
32
30
20
0,9-1,3
1,3-1,6
kb. 40 éves települési hulladék
kommunális jellegű ipari
hulladék
Henke
(1985.)
32-38
30-35
5-15
0-10
1,2-1,6
1,2-1,4
terepi- és labormérések és
rézsűállékonysági számítások
alapján
települési hulladék
települési és ipari hulladék
Schuhmann
(1989.)
38-40
17-23
30-50
0-10
0,4-1,0
0,8-1,2
friss háztartási hulladék
idősebb háztartási hulladék
Turczynski
(1990.)
30
25
20-25
20
0
0
1,0(1,3)
1,5
1,5
települési hulladék (friss)
idősebb települési hulladék
előkezelt települési hulladék
Drescher
(1990.)
25
17,5
5
5
1,0
1,0
települési és ipari hulladék
hulladék szennyvíziszappal
Pregl
(1988.)
30-40
25-32
0-10
-
1,0-1,6
1,5-1,8
építési törmelék
szennyezett talaj
Turczynski
(1990.)
58
MANASSERO és szerzőtársai (1996) abból a több kutató által is javasolt megközelítésből
indultak ki, hogy a laboratóriumi és helyszíni mérésekből nyert, valamint meglévő lerakók
állékonyságvizsgálati adataiból visszaszámított nyírószilárdsági paraméterek feldolgozását
célszerű az átlagos normálfeszültség és a mobilizált nyírószilárdság figyelembevételével
elvégezni.
Számos mérés és esettanulmány eredményét foglalták össze a 6.19. ábrán. 300 mm átmérőjű
triaxiális vizsgálatok alapján. KÖNIG-JESSBERGER (1997.) arra a következtetésre jutott,
hogy a kommunális hulladékok általában nem jellemezhetők egyetlen c; értékpárral, a
nyírószilárdsági paraméterek értéke nagymértékben függ a deformáció mértékétől, azaz a
nyírószilárdság mobilizációjától.
A fent leírtakból megállapítható, hogy az állékonyságvizsgálatoknál figyelembe vett
nyírószilárdsági paraméterek erősen becsült értékek, mivel konkrét vizsgálatok elvégzésére
ritkán nyílik lehetőség.
MANASSERO és szerzőtársai a 6.19. ábrán feltüntetett adatok szakaszos kiegyenlítése
alapján a tervezésnél a várható átlagos normálfeszültség ( v) függvényében javasolja a
nyírószilárdsági paraméterek megválasztását, az alábbiak szerint:
nagyon kis normálfeszültségek esetén (0< v<20 kPa): c=20 kPa; =0°
kis-közepes normálfeszültségek esetén (20< v<60 kPa): c=0 kPa; =38°
nagyobb normálfeszültségeknél (60< v): c 20 kPa; =30°
Az osztrák gyakorlat általában c = 5 kPa; = 25° értékkel számol. Ezzel az értékpárral
számolva pl. a hódmezővásárhelyi kommunálishulladék-lerakónál (30 m magasság, 1:2
oldalhajlás, 10 m-ként egy-egy 3 m széles padkával) a minimális biztonsági tényező 1,41; c =
20 kPa és = 20° esetén 1,57 értékre adódott (SZABÓ, 1994.).
Az osztrák gyakorlattal összhangban van SANCHEZ-ALCITURRI és szerzőtársainak (1993.)
javaslata, amely a helyszíni és laboratóriumi vizsgálatokkal egyaránt megerősített értékpárok
figyelembevételét javasolja a 6.20. ábra szerint.
59
3.19. ábra
Kommunális hulladékok nyírószilárdsági vizsgálatainak összefoglaló eredményei
(MANASSERO et al., 1996.)
3.20. ábra
A kommunális hulladékok nyírószilárdsági paramétereinek a tervezéshez javasolt
értékei
(SANCHEZ-ALCITTURI et al., 1993.)
0 20 40 60 80 100 120 140 160 180 200 220 240 260 280 300
Normálfeszültség (kPa)
0
20
40
60
80
100
120
140
160
180
200N
yír
ófe
szü
ltsé
g (
kP
a)
A méretezéshez javasolt
nyírószilárdsági paraméterek
Jelmagyarázat:
Del Greco és Oggeri (1994)
Gabr és Valero (1995)
Landva és Clark (1990)
Richardson és Reynolds (1991)
Van Impe (1993)
Lopez Canyon
Pagotto és Rimoldi (1987)
Wahlam és szerzőtársai (1995)
Babilon
Működő lerakók
0 5 10 15 20 25 30 35 40
Belső súrlódási szög (fok)
0
10
20
30
40
50
60
70
80
Ko
héz
ió (
kP
a)
In situ
vizsgálatok
tartománya
Laboratóriumi
vizsgálatok
tartománya
A tervezéshez
javasolt
tartomány
60
Az állékonyság-vizsgálat a depóniatestre elvégezhető valamely hagyományos módszerrel, bár
azok eredetileg az alapvetően más viselkedésű talajokra készültek, azonban a számításoknak a
hulladékjellemzők értékének becsléséből adódóan oly nagy a bizonytalansága, hogy ez a
közelítés megengedhető, de a számítások eredményét kellő kritikával kell fogadnunk.
A hulladéklerakókkal kapcsolatos állékonysági vizsgálatok sajátos problémakörét képviselik
azok az esetek, amikor a mozgás a műszaki védelem elemei (geomembrán, geotextília v.
geonet) és a hulladék vagy a fedőréteg (védőréteg) között következik be. Az állékonyság-
vizsgálatoknál azt a tönkremeneteli felületet kell vizsgálni, ill. megkeresni, amely mentén a
legkisebb a megcsúszással szembeni biztonság.
A vizsgálatoknak számos variációja lehet, amelyek közül a legjellemzőbbek:
a) az oldalfalszigetelés és a fedőréteg (védő- vagy szivárgóréteg) közötti megcsúszás
lehetősége;
b) a depóniát lezáró műanyag fólia és a fölötte lévő védőréteg (geotextília) közötti
megcsúszás lehetősége;
Az a) és b) pontban azonos a problémával van dolgunk, csak a vizsgálandó hely és a
paraméterek (pl. fedőréteg vastagság) különböznek.
Ahhoz, hogy a vizsgálatokat el tudjuk végezni, szükségünk van az egymáson elmozduló
rétegek, elemek közötti súrlódási szög ismeretére.
Amikor a megcsúszást két talajréteg (pl. agyag szigetelőréteg – szivárgó réteg, szivárgó réteg
– rekultiválciós réteg között vizsgáljuk, viszonylag egyszerűbb a dolgunk, mert ekkor
kiindulhatunk a mozgásban rész vevő talajok nyírószilárdsági paraméter értékeiből, amit
hagyományos talajmechanikai laborvizsgálati módszerekkel meg tudunk határozni.
Nehezebb probléma a talaj és a geoszintetikus anyagok közötti súrlódási szög meghatározása.
A vizsgálatuk ugyan a hagyományos módszerekkel történik, azonban figyelembe kell venni,
hogy a mobilizált nyírószilárdság értéke függ az elmozdulás nagyságától, és itt a
geotechnikai gyakorlatban megszokottól lényegesen nagyobb elmozdulásokról van szó.
A 6.21. ábra MARTIN és szerzőtársai (1984) direkt nyíródobozzal végzett vizsgálatainak
eredményeit szemléltetik. A talaj-geomembrán, geotextília-geomembrán között mért súrlódási
szög értékeket a 6.6. táblázatban találjuk. Mint látjuk, az EPDM membránok súrlódási szöge
kedvező és minden esetben nagyobb, mint hasonló körülmények között a HDPE
membránokkal mért érték.
61
3.21. ábra
A homok-geomembrán nyíróvizsgálatok eredményei „a tönkremeneteli határgörbék”
(Eredményeket lásd a 6.6. táblázat, Homok, φ=30° oszlopban)
(MARTIN et al., 1984.)
0 20 40 60
Normálfeszültség [kN/m2]
0
4
8
12
16
Nyír
ófe
szü
ltsé
g [
kN
/m2]
HDPE
PVC (R)
CSPE
EPDM
62
3.6. táblázat
A talaj/geomembrán/geotextília közötti súrlódási szög mért értékei
(MARTIN et. al., 1984.)
a.) Talaj-geomembrán
Geomembrán típus
Talaj
Homok
= 30
Homok
= 28
Iszapos
homok
= 26
EPDM 24 20 24
PVC, érdesített
PVC, sima
27
25
25
21
CSPE 25 21 23
HDPE 18 18 17
b.) Geomembrán-geotextília
Geotextília típus Geomembrán típus
EPDM PVC CSPE HDPE
érdesítet
t
sima
Nem szövött, rel. nagy pórusok 23 23 21 15 8
Nem szövött, rel. kis pórusok 18 20 18 21 11
Szövött, rel. nagy pórusok 17 11 10 9 6
Szövött, rel. kis pórusok 21 28 24 13 10
Az oldalfalak állékonyság-vizsgálatánál az állékonysági biztonság (F) a következő általános
összefüggéssel fejezhető ki
ncsúszólapoaltségnyírófeszü
rdságnyílósziláállósrerendelkezéF
Erősítés nélküli, egyenletes vastagságú fedőréteg (6.22. ábra) esetén egy L hosszúságú, T
magasságú cella esetében a biztonsági tényező (F) várható értéke:
S
LcF
tan. (6.10.)
ahol:
N: a normálerő nagysága a tönkremeneteli /vizsgált felületen
S: a nyíróerő nagysága a tönkremeneteli/vizsgált felületen
L: a vizsgált szakasz/cella hossza
C: a kohézió
: a talaj belső súrlódási szöge
63
3.22. ábra
A depónia oldalsó lezárásának állékonyságvizsgálata
A 6.10. kifejezésben:
S = W×sin
N = W×cos
W = ×g×L×T
ahol
W: a vizsgált cella súlya
T: a takaróréteg vastagsága
: a takaróréteg átlagos térfogatsűrűsége
: a lejtőhajlás
A fentiek alapján a biztonsági tényezőre a 6.11. kifejezés adódik:
tan
tan
singT
cF (6.11.)
Abban az esetben, ha a tönkremenetelt nem két talajréteg, hanem pl. a geomembrán - talaj,
vagy geomembrán - geotextília között vizsgáljuk, akkor a fenti összefüggésben:
a c kohézió helyébe a két vizsgált elem közötti adhézió értékét-,
a helyébe a két elem közötti súrlódási szög (δ) értékét kell helyettesíteni.
Sok esetben a zárószigetelés egyes elemeinél megvan az esélye annak, hogy egymáson
megcsúsznak, ami ellen valamilyen erősítéssel (pl. georács) tudunk védekezni.
A 6.23. ábra szemlélteti a lejtőiránnyal párhuzamosan, a teljes felületen erősítő elemmel
épített záró-szigetelőréteget.
64
3.23. ábra
A lejtőiránnyal párhuzamosan erősített zárószigetelés állékonyságvizsgálata
Ebben az esetben az S nyíróerő értelemszerűen kisebb lesz, mert annak egy részét felveszi a
beépített erősítő elem (pl. a georács), azaz:
LtWS psin (6.12.)
ahol
tp: a lejtővel párhuzamos ébredő húzófeszültség
Ha a geoszintetikus erősítés párhuzamos a lejtővel, akkor a húzófeszültség a megengedhető
húzóerő (Tm) függvénye lesz, azaz:
L
Tt m
p
A 6.10. egyenlet alapján a lejtővel párhuzamos erősítés esetén a várható biztonsági tényező
(F) értéke:
sin1
tan
tan
sin
g
t
Tg
c
Fp
p (6.13)
A meredek rézsűvel épített visszamaradó hulladéktömbnél sok esetben a lejtővel
párhuzamosan elhelyezett erősítés is kevés lehet az állékonyság biztosításához, és ezért
65
számításba jöhet a vízszintesen elhelyezett geoszintetikus erősítés alkalmazása, akár a teljes
hosszban, akár támasztó töltés formájában, vagy egy közbenső padka beiktatásával.
A 6.24. ábra a vízszintesen erősített takaróréteg modelljét szemlélteti.
3.24. ábra
A vízszintesen erősített zárószigetelés állékonyságvizsgálata
Ebben az esetben az átlagos húzófeszültséget a megengedhető húzóerőből a következőképpen
számíthatjuk:
t
Tt m
h
ahol
Tm : a megengedhető húzóerő
t : az erősítések egymástól való távolsága
Ebben az esetben a nyíró (lejtő irányú) és normálerők a következőképpen számolhatók:
cossinsin htWS
2sincos LtwN h
A 6.10. egyenletbe behelyettesítve a biztonsági tényezőre azt kapjuk, hogy:
cos1
tansintan
tan
sin
Tg
t
Tg
t
Tg
c
Fh
h
h (6.10.)
A 6.14. összefüggéssel kapott biztonsági tényező a valós értéknél kisebb lesz, mert a
számításnál nem vettük figyelembe a geoszintetikus erősítés ágyazásából adódó ún. kihúzási
(„pull out”) ellenállást, ami így a biztonság javára történő elhanyagolást jelent.
66
Ha az oldalfalon a geomembrán fölötti fedőréteg vastagsága változó, a méretezést a teljes
oldalfalon működő erők alapján kell elvégezni, ami az ABC tömb, az ún. semleges blokk
egyensúlyának a meghatározásával történhet (6.25 ábra). Ha a fölötte lévő földtömeget aktív
éknek nevezzük, akkor különböző biztonsági tényező érték választásával, azaz
változtatásával meghatározzuk a Ga súlyerő, a Qa támasztóerő és az Eab földnyomás
vektorháromszögét. Ugyanúgy meghatározzuk a semleges tömbre vonatkozó Gs; Eaj és Qs
erőkből szerkesztett vektorháromszöget. A Qs irányát itt is választott biztonsági tényezők
mellett, különböző értékek alapján határozzuk meg. A tényleges biztonsági tényezőt akkor
kapjuk, ha a földék BC falára ható Eab földnyomás megegyezik az Eaj értékével. A
szerkesztésnél a földnyomást jó közelítéssel az altalajjal párhuzamosnak tekinthetjük.
3.25. ábra
A hulladéklerakó oldalfalán a változó vastagságú fedőrétegek geomembránon való
megcsúszásának a vizsgálata
67
3.4. A depónia vízháztartása
A lerakó rekultivációjának tervezésénél, különösen az utógondozási fázis meghatározásánál
alapvető fontossággal bír, hogy minél pontosabban tudjuk meghatározni a lezárt lerakó
vízháztartását. Ennek segítségével
meg tudjuk határozni a depóniába zárószigetelőrendszeren (ideiglenes/végleges) bejutó
csapadékmennyiséget;
összehasonlíthatunk alternatív zárószigetelési rendszereket;
becsléseket végezhetünk az esetlegesen szükséges mesterséges vízpótlás mennyiségére,
amennyiben a hulladék lebomlási folyamatát szabályozni szeretnénk és ezzel az
utógondozási időt optimalizálni szeretnénk;
hasznos információkat nyerhetünk a rekultiváció során a pótlólagosan megépítendő
műszaki védelem mértékének meghatározásához.
A hulladéklerakók vízháztartását a módosított vízháztartási egyenlettel írhatjuk le (6.26.
ábra):
3.26.ábra
A hulladéklerakó vízháztartása
Cs - P - E - L - R ± K - VCS + Vb + Vk = 0
ahol:
Cs: a csapadék,
P: a párolgás,
E: az evaportranszspiráció,
L: a felszíni lefolyás,
R: a tározás (kötött vízként),
K: a késleltetés (rövidebb ideig a kapillárisokban raktározott víz),
VCS: a csurgalékvízlefolyás az altalaj felé,
Vb: a biokémiai folyamatok során képződött/felhasznált víz és
Vk: a konszolidáció hatására keletkezett víz.
68
A módszernél feltételezzük, hogy alulról és felülről külső hozzáfolyás nincs, a csurgalékvíz a
lerakóból csak a szivárgórendszeren keresztül kerülhet ki és nincs vízkilépés a rézsű felületén.
A depónia vízháztartásának több, egymástól független összetevője lehet:
a csapadék és az aktuális párolgás különbsége;
a hulladékban mikrobiológiai folyamatok hatására bekövetkező vízképződés, ill.
vízfelhasználás;
a hulladék konszolidációja során keletkező vízmennyiség;
a hulladékban tározódni képes vízmennyiség.
Ezeknek az összessége adja a csurgalékvíz intenzitást (e).
Figyelembe kell venni a még az üzemelő nyitott, és a rekultivált, lezárt hulladéklerakó eltérő
csurgalékvízképződési körülményeit is. A rekultiváció után szerepet kap a növényzet
párolgása, a talaj tározó hatása, esetenként a fedőréteg drénezéséből származó elfolyás.
A vízháztartás vizsgálatánál az üzemi állapot szerint három esetet kell megkülönböztetni,
illetve külön-külön vizsgálni (v.ö. 6.27. ábrával ):
Üzemeltetés kezdete - csekély hulladékborítottság
Kevés vagy egyáltalán nem létező hulladékmennyiség esetén a csapadék
gyakorlatilag közvetlenül a telítetlen szivárgórétegbe kerül. A település éghajlati
adataiból a szokásos talajvízháztartási módszerrel kell dolgozni.
Üzemeltetés - nyílt hulladékfelszín
Az előbb említett négy komponens figyelembevételével kell számolni.
Üzemeltetés vége - rekultivált állapot
A víz tározására képes hulladékmátrix a még folyamatban levő konszolidáció
hatására leadja a tárolt vizének egy részét, a biokémiai folyamatok során bekövetkező
vízképződés, ill. fogyasztás is fennállhat még, de az ekkor keletkezett csurgalékvíz
sokkal kevesebb mint az üzemeltetés során.
A számítás további szempontjai:
a hulladékanyag nagyon heterogén, ezért a szükséges paraméterek is rendkívül
változatosak (áteresztőképesség, víztározó-képesség, szemcsenagyság, stb);
az inhomogenitások következtében különböző szivárgási utak jönnek létre;
mikrobiológiai folyamatok során gázok is felszabadulhatnak, ha eltávozásuk akadályozott,
gázpárna keletkezhet a hulladék fölött;
a lerakó vékony horizontális rétegekből épül fel, a vertikális irányú áteresztőképessége
ezért kisebb, mint a horizontális;
a csurgalékvízmennyiség nem határozható meg közvetlenül, hanem közelítő eljárásokkal,
mert csak a dréncsövekbe bejutó vízmennyiség és a csapadék mérhető közvetlenül.
69
3.27. ábra
A keletkező csurgalékvíz mennyisége egy rendezett kommunálishulladék lerakón
(Pennsylvania állam, USA) Az átlagos csapadék 1000 mm/év
(MANASSERO, 2000.)
A vízháztartási egyenlet egyes elemeinek vizsgálata
A csapadék
Magyarországon az évi átlagos csapadékmennyiség 550-900 mm közötti érték, az aktuális
érték az adott terület földrajzi helyzete alapján meghatározható.
A felszíni lefolyás
A felszíni lefolyás értéke függ a felület esésétől és a kialakításától. Rekultivált lerakóknál
emellett még jelentős szerepet játszik a talajminőség és a növényzet.
Evapotranszspiráció és a klimatikus viszonyokból adódó csurgalékvíz mennyiség
Lezárt és rekultivált depóniáknál BRECHTEL (1984) a párolgásra a következő értékeket
találta mértékadónak (in HEYER, 2003.)
a csapadék 20-40 %-a lezárt, de növényzettel nem fedett lerakóknál;
max. 90%-ig cserjével, bokorral, fűvel telepített felületek esetében.
EHRIG (1989) a lejtőviszonyoktól és növényzettől függően 30-70 %-ra teszi a párolgás
értéket.
A tározódás és késleltetés
A depóniatestben rendelkezésre álló tározódási kapacitás nagymértékben függ a beépítési
víztartalomtól, a beszivárgó csapadékvíz-mennyiségtől, a hulladék tömörségétől.
A tározódás maximális értéke jelentősen függ a hulladék stabilizálódási fokától, a
hulladéklebomlás fázisától is.
70
A maximális érték a labor és helyszíni mérések alapján 37-53 % közötti a hulladék nedves
tömegére vonatkoztatva.
Biokémiai folyamatok vízmérlege
A biológiailag lebomló szerves hulladékok anaerob körülmények melletti lebomlása
vízfelhasználással jár.
A nyitott depóniafelület melletti kismértékű aerob lebomlás vízképződéssel jár, azonban
annak a mennyisége elhanyagolhatóan kicsi a párolgáshoz viszonyítva.
Az anaerob lebomlás vízfelhasználásánál kiindulhatunk abból, hogy 1 mólnyi C lebontása
elméletileg 0,233 mol víz felhasználással jár, ami megfelel 0,35 kg víz/kgC értéknek.
Átszámítva, normál körülmények között 1 m3
depóniagáz képződéséhez 0,187 kg vízre van
szükség.
EHRIG vizsgálatai szerint az anaerob lebomlási folyamatok egy 10-20 méter magas
depóniával évente 3,5-14 mm/év vízfelhasználást jelentenek.
A hulladék konszolidációja során keletkező víz
Számottevő konszolidációs többletvízre elsősorban az iszaptározóknál lehet számítani.
A lerakott hulladék hidraulikai jellemzői
A hulladék áteresztőképessége több tényező függvénye, amelyek a következők:
a hulladék fajtája,
a hulladék feldolgozás, kezelés módja,
a lebomlás fázisa,
beépítési és települési tömörség,
a hulladék vastagsága,
a hulladék telítettsége,
a depóniagáz képződés.
Különböző korú és kezelésű (friss háztartási hulladék, 20 éve lerakott hulladék, aprított
hulladék) hulladékok laboratóriumi körülmények között meghatározott szivárgási tényező
értékekeit tüntet fel a 6.7. táblázat (HEYER, 2003) és a 6.28. ábra.
3.7. táblázat
Hulladékok jellemző szivárgási tényező értékei (HEYER, 2003.)
Függőleges
terhelés (kPa)
Modellezett
települési
vastagság (m)
Nedves Száraz Szivárgási
tényező (m/s) térfogatsűrűség (t/m
3)
0-100 0-10 0,7-1,15 0,25-0,7 5x10-3
-10-5
100-200 10-20 0,8-1,25 0,35-0,8 10-4
- 10-6
320 34 0,9-1,3 0,5-0,9 10-6
– 10-7
600 63 1,2-1,4 0,6-0,95 10-7
– 10-9
71
0 100 200 300 400 500 600
Átlagos alkalmazott nyomás [kPa]
1.00E-009
1.00E-008
1.00E-007
1.00E-006
1.00E-005
1.00E-004
1.00E-003
1.00E-002Á
tlag
os
sziv
árg
ási
tén
yező
[m
/s]
Jelmagyarázat25 éve lerakott hulladék
Nyers, friss hulladék
Aprított (max. 150 mm), friss hulladék
Friss, szelektált, kezelt hulladék
0.2 0.4 0.6 0.8 1
Száraz térfogatsűrűség [t/m3]
1.00E-009
1.00E-008
1.00E-007
1.00E-006
1.00E-005
1.00E-004
1.00E-003
1.00E-002
Átl
agos
sziv
árgás
i té
nyező [
m/s
]
Jelmagyarázat25 éve lerakott hulladék
Nyers, friss hulladék
Aprított (max. 150 mm), friss hulladék
Friss, szelektált, kezelt hulladék
3.28. ábra
Különböző hulladékok laboratóriumban mért szivárgási tényező értékei
(POVRIE, W – BEAVEN, R.P. – HUDSON, A.P., 2005.)
A csurgalékvíz mennyisége
Hazai mérési adatokkal sajnos nem rendelkezünk, mert nem volt olyan korszerű, rendezett
lerakó, amelynél a képződött csurgalékvíz mennyisége egzakt módon mérhető lett volna, az új
modern lerakóknál pedig még nem rendelkezünk elegendő adattal. A csurgalékvíz
meghatározásánál mindenképpen külön kell kezelni az üzemelő, még le nem zárt és a már
rekultivált lerakókat.
A keletkező csurgalékvízmennyiség nyilvánvalóan függvénye a hulladékelhelyezési
technológiának, valamint a tömörítésnek. A lánctalpas dózerekkel történő beépítésnél csak
csekély mértékű tömörítés érhető el, szemben a korszerű kompaktorokkal.
72
EHRIG (1980.) javaslata szerint nyitott, még nem rekultivált lerakóknál a csurgalékvíz
mennyiségének a becsléséhez az 6.8. táblázat irányértékeit használhatjuk az éves
csapadékösszeg (CS) függvényében.
3.8. táblázat
Tömörítő- A csurgalékvízmennyiség, ha CS = 700 mm
eszköz CS %-a mm/év mm/ha·d l/s·ha
Lánctalpas (LAGA, 1984.) 40 280 7,67 0,089
Lánctalpas (EHRIG, 1980.) 31,3 – 58,2
kompaktor 25 175 4,79 0,055
Kompaktor (EHRIG,1980.) 15,1 – 22,0
KRAUSE (1994) és RAMKE (1991) számos német depónia mérési adatait felhasználva a 6.9.
táblázat szerinti adatokat javasolja a csurgalékvíz várható mennyiségének a meghatározására.
3.9. táblázat
Előfordulási
valószínűség
(%)
Csurgalékvíz intenzitás (mm/d)
Üzemelő
lerakók
(KRAUSE,
1994.)
RAMKE (1991.)
Telítetlen
hulladék
Telített
hulladék
Túltelített
hulladék*
1 2,12 0,56 3,80-8,19 7,77-18,92
2,5 1,62 - - -
5,0 1,27 0,54 2,19-3,20 6,47-13,46
10,0 0,97 0,52 1,44-2,10 5,21-10,71
33,0 0,52 0,41 0,94-1,08 1,60-5,77
50,0 - 0,27 0,66-0,89 1,06-4,82
* Megj.: a túltelített hulladékoknál az adatok az intenzív csurgalékvíz visszapermetezésre
vonatkoznak, ami a hazai lerakóknál a leginkább jellemző
Hazai csapadékadatok feldolgozása, és néhány hiányos adatsorral rendelkező lerakó
csurgalékvíz mennyiségi adatai alapján, Magyarországon reális értéknek tűnik a
csapadékmennyiség 40 %-ában megadni a várható csurgalékvíz mértékadó mennyiségét
(KISS G., 1997.).
Lezárt lerakóknál a várható csurgalékvízmennyiség a korábban felsorolt paramétereken túl a
zárószigetelés módjának is a függvénye. KRÜMPELBECK (2000) vizsgálatai alapján lezárt
lerakóknál a takarás/lezárás módjának a függvényében a 6.10. táblázat szerinti
átlagértékekkel számolhatunk.
73
3.10. táblázat
A csurgalékvíz várható mennyisége lezárt lerakóknál (KRÜMPELBECK, 2000)
A takarás, lezárás módja A vizsgált lerakók száma Csurgalékvíz intenzitás a
csapadék %-ban
Kis vastagságú talajtakarás 22 25-60
Nagy vastagságú talajtakarás 29 15-40
Agyag szigetelőréteg 17 10-40
Geomembrán
Bentonitszőnyeg 8 néhány %
A különböző lezárási módok mellett várható csurgalékvíz-intenzitást tünteti fel a 6.29. ábra,
egy alföldi fúrási iszaptározó esetében.
3.29. ábra
Egy alföldi fúrási iszaptározónál a csurgalékvíz várható intenzitása különböző lezárási
módok esetében
A vízháztartási vizsgálatok módszerei
A vízháztartási vizsgálatot végezhetjük a hagyományos kézi módszerrel a korábban már
említett módosított vízháztartási egyenlet alapján, vagy számítógépes szoftver segítségével. A
számítógépes módszer előnye, hogy lényegesen kisebb időlépcső alkalmazható, az egyes
összetevők számításához bonyolultabb, összetettebb algoritmusokat is használhat, valamint
több alapadatot vesz figyelembe, mint a hagyományos számítási módszer.
A vízháztartási vizsgálatok elvégzéséhez különféle számítógépes szoftverek állnak
rendelkezésünkre, ezek közül a legismertebbek a P. Schroeder által kifejlesztett HELP
(Hydraulic Evaluation of Landfill Performance) modell (U.S. Army Corps of Engineers
Waterways Experiment Station) az U.S. EPA támogatásával, melynek 1998-ban a Hamburgi
A vízháztartási vizsgálatok átlagos eredményei
az iszap szivárgási tényezőjének függvényében (a)
0.00
10.00
20.00
30.00
40.00
50.00
60.00
70.00
80.00
90.00
100.00
110.00
120.00
130.00
140.00
150.00
5×10-8 1×10-8 5×10-9 1×10-9 5×10-10 1×10-10 5×10-11 1×10-11
Az iszap szivárgási tényezője k [m/s]
Az
isza
pré
teg
en á
tszi
vá
rgó
víz
men
ny
iség
[m
m/é
v]
"A" eset, nincs lezárás, a jelenlegi rendezetlen állapot"B" eset, nincs lezárás, füvesítve"C" eset, a nem veszélyes hulladékok felső szigetelőrendszere"D" eset, a veszélyes hulladékok felső szigetelőrendszere"E" eset, alternatív lezárási lehetőség bentonitszőnyeggel
74
Egyetemen kifejlesztették a német változatát (Berger, 1998.), a BOHWAALD (Dunger, TU
Freiberg), valamint az M&S (M&S Umweltprojekt GmbH).
A gyakorlatban a fentiek közül a leginkább elterjedt a HELP szoftver alkalmazása.
A HELP modell alkalmazása vízháztartási vizsgálatoknál
A vízháztartás számításának a világon általánosan bevált és elterjedt módja a Visual HELP
hidrológiai modellező szoftver alkalmazása, amely numerikus megoldások segítségével
vizsgálja a hulladéklerakókon bekövetkező felszíni és felszín alatti vízháztartási folyamatokat.
A HELP lehetővé teszi a hulladéklerakók hidrológiai folyamatainak az előrejelzését, a
tervezés hatékonyságának a vizsgálatát, a csurgalékvíz mennyiségének a becslését. A
kétdimenziós hidrológiai modell meteorológiai, talaj, valamint tervezési alapadatok
felhasználásával számítja a felszíni víztározásnak, a hóolvadásnak, a felszíni lefolyásnak, a
beszivárgásnak, a növényzetnek, a talajok víztározásának, a szivárgó rétegek
vízelvezetésének, a csurgalékvíz-visszaforgatásnak, a szigetelőrétegeken keresztül való
szivárgásnak a hatását a lerakó vízháztartására. Az alapadatok meghatározását segíti a
szoftver meteorológiai adatbázisa (7000 meteorológiai állomás adataival), valamint egy talaj,
hulladék és geomembrán adatbázis (42 anyag paramétereivel).
A szoftver fontosabb alkalmazási lehetőségei hulladéklerakók esetén:
Több lerakó profil szimulációja a legmegfelelőbb terv kiválasztása érdekében;
Csurgalékvíz felgyülemlés, vagy szivárgási problémák kiértékelése meglévő lerakóknál;
Szigetelő rendszerek hatásfokának értékelése a csurgalékvíz felgyülemlés csökkentése
érdekében;
Csurgalékvíz gyűjtőrendszerek tervezése és optimalizálása.
Az alapvetően egydimenziós (egyes elemeiben kvázi kétdimenziós) hidrológiai modell a
következő alapadatokat használja fel:
Meteorológiai adatok (csapadék, napsugárzás, hőmérséklet).
Tervezési adatok (szigetelők, szivárgó- és lefolyó vízgyűjtő rendszerek, a felszín lejtése).
Talaj-jellemzők (hézagtérfogat, szántóföldi kapacitás, hervadáspont, szivárgási tényező,
kezdeti víztartalom).
A vízháztartási egyenlet egyes elemeinek meghatározása
A vízháztartási vizsgálatok során az egyik legfontosabb tényező az ún. input adatok
meghatározása. A bemenő adatok egy része konkrét méréseken kell, hogy alapuljon, bizonyos
adatoknál azonban általában az illető anyagra jellemző átlagértékkel számolunk, vagy
szakirodalmi adatokra támaszkodunk.
A 6.30. ábra a vízháztartási vizsgálat egyes összetevőinek és a lerakó alapadatainak
bonyolult kapcsolatát, és a megmérendő vagy meghatározandó paramétereket foglalja össze.
75
3.30. ábra
A vízháztartás egyes összetevőinek és a lerakó alapadatainak összefüggése
(MÄRTNER – ZEUNER, 2002.)
76
Az ábrán látható jelölések a következők:
Cs: csapadék
E: evapotranszspiráció
L: felszíni lefolyás
IR: a rekultivációs rétegbe beszivárgó vízmennyiség
RR: a rekultivációs rétegben tározott vízmennyiség
VR: a rekultivációs rétegen átszivárgó vízmennyiség
Vda és Vdf: a drénrétegekből (alsó és felső szigetelő rendszer) kivezetett vízmennyiség
Isza és Iszf: a szigetelő rétegekbe (alsó és felső szigetelő rendszer) beszivárgó
vízmennyiség
Rsza és Rszf: a szigetelő rétegekben (alsó és felső szigetelő rendszer) tározott
vízmennyiség
Vsz: a szigetelő rétegen (felső szigetelő rendszer) átszivárgó vízmennyiség
Rh: a hulladékban tározott vízmennyiség
b: a víztartalom változása biokémiai átalakulási folyamatok révén
O: oldalsó hozzáfolyás a hulladékba
Vh: a hulladékon átszivárgó vízmennyiség
Vcs: az altalajba beszivárgó vízmennyiség (csurgalékvíz)
A fenti összetevők közül a csapadék a vízháztartási számítások mértékadó komponense.
Mennyisége függ a lerakó földrajzi elhelyezkedésétől, éghajlatától. Az evapotranszspiráció
mértéke szintén az éghajlat, valamint a lerakó felszínére telepített növényzet minőségének,
míg a felszíni lefolyás leginkább a felszín lejtőszögének a függvénye, ezeket a kérdéseket a
korábbiakban tárgyaltuk.
A többi összetevő az egyes rétegek szivárgási tényezőjétől, valamint víztározási képességétől
függ, azaz a vízháztartási számítások során fontos szerepet kapnak az egyes talaj-jellemzők.
Az egyes rétegekben való víztározás számításánál fontos paraméterek a talaj szivárgási
tényezője, hézagtényezője, valamint a hervadáspont és a szántóföldi vagy természetes
kapacitás.
A gyakorlatban az egyes talajok szivárgási tényezője mind laboratóriumi, mind helyszíni
mérésekkel meghatározott, valamint rendelkezésre állnak megfelelő szakirodalmi adatok is.
Hervadáspont a talajnak az a nedvességtartalma, amely 1,5×106 Pa szívóerőnek képes
ellenállni (ez az a szívóerő amit a növényi gyökerek még általában ki tudnak fejteni). Hasonló
meghatározással a szántóföldi vagy természetes kapacitás az 1,5×104-3×10
4 Pa-nál nagyobb
erővel megkötött víz mennyiségét jelenti. A hervadáspont és a szántóföldi kapacitás értéke a
talaj típusától, a fektetési vastagságtól és a tömörségtől függ, 2-40 térfogat % között változik.
A fenti talaj-jellemzők meghatározásához nyújthatnak segítséget a következő német előírások:
szivárgási tényező: DIN 18130, 1. rész;
hézagtényező: DIN 18125, 1. rész, DIN 18124;
hervadáspont és a szántóföldi kapacitás: DIN 19683, 5. rész.
A hervadáspont és a szántóföldi kapacitás meghatározása hulladéklerakóknál problematikus
és a gyakorlati számításoknál a legegyszerűbb a szoftver adatbázisának talajtípusai közül az
77
általunk alkalmazotthoz leginkább hasonló talaj adataival számolni, azaz a paramétereket
megbecsülni.
A HELP modell alkalmazásáról részletesebb ismertetés található az általunk korábban, a
veszélyeshulladék-lerakók létesítéséhez készített tervezési útmutatóban, amely a KvVM
honlapján megtalálható.
78
4. LERAKÓ FELÜLVIZSGÁLATA
4.1. A rekultiváció megkezdése előtt elvégzendő vizsgálatok
A rekultiváció feladatainak, műszaki megoldásainak meghatározása előtt mindenképpen
szükség van a lerakó és környezete felmérésére, felülvizsgálatára. Különösen fontos ez a
munkafázis a régi, műszaki védelelemmel egyáltalán nem rendelkező lerakók esetében.
A lerakó felmérésénél a vizsgálandó paraméterek többségét tulajdonképpen meghatározza a
20/2006 (IV.5.) Korm. rendelet, ha figyelembe vesszük a rendeletnek a lerakó létesítésére,
kialakítására vonatkozó követelményrendszerét (lásd a rendelet 3.§-ában leírtakat).
Ahhoz, hogy a lerakó veszélyeztető potenciálját, környezeti kockázatát meg tudjuk határozni
minimálisan szükségünk, van az alábbi adatokra:
Az üzemi viszonyokra vonatkozó adatok:
az üzemeltetés kezdete,
az üzemeltetés vége,
a lerakott hulladék fajtája, összetétele,
az éves lerakás mennyisége,
a lerakó által használt terület,
a depónia mélysége (medencés lerakás esetén),
a depónia magassága,
a lerakott hulladék átlagos vastagsága,
műszaki kiépítettség, gépek,
a tömörítés, beépítés módja,
rendezettség.
A műszaki kialakításra vonatkozó adatok:
az aljzatszigetelő rendszer felépítése,
lezárás, zárószigetelés kialakítása,
ideiglenes, napi takarás,
a csapadékvíz elvezetés,
a csurgalékvízgyűjtő rendszer kialakítása,
a csurgalékvíz kezelése,
depóniagáz gyűjtés, hasznosítás.
A természeti adottságokra vonatkozó adatok:
talajrétegződés, földtani, hidrogeológiai viszonyok,
az altalaj vízzárósága, szivárgási tényezője,
talajvíz terepszint alatti mélysége,
vízbázistól, potenciális vízbázistól ill. annak kijelölt, vagy kijelölés alatt álló
védőidomától való távolság, az esetlegesen meglévő hidrogeológiai „A” ill. „B”
védőterület távolsága/viszonya a lerakótól/lerakóhoz,
legközelebbi felszíni víz távolsága,
belvíz-, árvíz-veszélyeztetettség (18/2003. (XII.9.)KvVM-BM egy. rend),
a terület szennyeződésérzékenységi kategóriája (219/2004(VII. 21.) Korm. rendelet),
természetvédelmi területektől való távolság,
79
lakóterülettől, beépített területtől való távolság.
A fentieken túl, amennyiben a lerakó nem rendelkezik monitoring rendszerrel, úgy a talajra és
a talajvízre gyakorolt hatást is meg kell vizsgálni, amihez további feltárások telepítése
szükséges.
A talajmechanikai feltáró fúrásokkal mindenképpen a talajvíz szintjéig kell lemenni, de
legalább a 10-15 méter mélységet el kell érni, a földtani, hidrogeológiai adottságoktól
függően. Mintákat kell venni mind a talajból, mind a talajvízből és azokat a hulladéklerakó
jellegéből adódó releváns paraméterekre meg kell elemezni, annak az eldöntése érdekében,
hogy a lerakó okozott-e vagy sem környezetszennyezést.
A lerakó körül, külön előírás hiányában minimálisan 3 db fúrást kell mélyíteni, és az
elhelyezésüknél figyelembe kell venni a talajvíz áramlásának az irányát.
4.2. A veszélyeztető potenciál meghatározása
Annak érdekében, hogy a lerakó bezárásáról, annak módjáról, az egyidejűleg bezárandó
lerakók közötti sorrendről, prioritásról dönteni tudjunk, az előző fejezetben ismertetett
paraméterek értékelésénél szükségünk van azok számszerűsítésére is. A következőkben két
lehetséges megoldást ismertetünk, egy viszonylag egyszerű, az ERM Hungária Kft –
Greentech Kft (2003) által kidolgozott pontozásos rendszert, amennyiben kevesebb adat áll
rendelkezésünkre és egy általunk kidolgozott, több paramétert súlyozottan figyelembe vevő
kockázateleméses módszert (SZABÓ A. 2004, 2005), amennyiben a lerakóról széleskörű
információval rendelkezünk.
Az ERM Hungária Kft – Greentech Kft által kidolgozott módszer:
A két cég által kidolgozott módszer előnye az egyszerűség és az értékelési alapadatok
egyszerű hozzáférhetősége, mert az általuk figyelembe vett paraméterek többsége a
HU 9911-01. számú Phare projektben található HIR (Linsy) adatbázisból (Royal Haskoning –
CANOR, 2003) beszerezhető.
Az általuk kidolgozott értékelési módszer főbb jellemzői az alábbiak:
egy adott lerakó környezeti hatását 15 adat felhasználásával határozták meg (ebből 6 adat
a lerakó területi adottságaira, 9 adat pedig a lerakó műszaki kialakítására, üzemelési
körülményeire vonatkozik),
az egyes adatok esetében a környezetterhelés figyelembe vételével 3 válasz lehetőséget
határoztak meg,
egy adott lerakó esetében a vizsgált adatra vonatkozó választ jellemzően a HIR
adatbázisából határozták meg (ha felülvizsgálati dokumentáció is rendelkezésre áll,
értelemszerűen akkor abból is meghatározásra kerülhet a válasz),
egy adat jellemzéséhez tartozó válaszokhoz 0-3 között pontértéket rendeltek
0 pont: környezetterhelés nem valószínűsíthető
1-3 pont: a környezetterhelés valószínűsíthető mértéke 1 pont esetén kicsi, 2 pont estén
közepes, 3 pont esetén nagy,
mind a 15 adathoz egy 1-3 közötti súlyszámot is rendeltek, amely súlyszámok az egyes
adatoknak a környezetterhelés szempontjából eltérő mértékű jelentőségét fejezik ki.
A módszer során alkalmazott pontozásos rendszert a 7.1. táblázat mutatja be.
80
7.1. táblázat
Az ERM Hungária Kft – Greentech Kft által kidolgozott értékelő rendszer
kérdés száma
kérdésHulladákkal fedett
terület nagysága pont
Talajrétegződés,
vízáteresztő képesség pont
Talajvíz terepszint
alatti mélysége (m) pont
Legközelebbi felszíni víz
távolsága pont
Belvíz-, árvíz veszélyes
terület pont
súlytényező 1 3 3 2 2
<0,5 ha 1 vízzáró 0 10 m 0 >500 m 0 C 0
0,5-2 ha 2 félig vízáteresztő 3 3-10 m 3 100-500 m 2 B 2
>2 ha 3 vízáteresztő 9 0-3 m 9 100 m> 6 A 6
kérdés száma
kérdésSzennyeződésérzé-
kenységi kategória pont Üzemelés kezdete pont Bezárás időpontja pont
Lerakott összes hulladék
mennyisége pont Alsó szigetelés pont
súlytényező 3 1 1 3 3
C 0 0-10 év 1 >10 év 0 <10 Em3 3 jogszabály szerint 0
B 3 10-20év 2 5-10 év 1 10-100 Em3 6 van, de nem kielégítő 3
A 9 >20 év 3 <5 év + működő 2 >100 Em3 9 nincs 9
kérdés száma
kérdésMűszaki kiépítettség,
gépek pont Lerakási technológia pont
Hulladékréteg
vastagsága pont Egyéb hulladék fogadása pont Egyéb megjegyzés pont
súlytényező 2 1 2 1 3
szig, csurg, csap, dep 0 völgy+rendezett 0 0-2 m 2 nincs 0 egyik sem 0
szig, csap 2 domb+rend-tt, v+r-etlen 1 2-5 m 4 inert (ha >20%) 1 1-re van negatív utalás 3
egyik sem, csak egy 6 terepszint+rendezetlen 3 >5 m 6 szennyvíz/szv. iszap (>10%) 3 1<-re van negatív utalás 9
*** a figyelembe vett adatok:
lakott terület 500 m-en belül
természetvédelmi terület, vagy egyéb védettség
** jellemző talajtípus 2,5-7,5 m mélységben
kavics, homok: vízáteresztő
iszap: félig vízáteresztő
9
14
7 8
12 13
5
értékek
értékek
3 4
6 10
11 15***
értékek
1 2**
84
81
5. HULLADÉK LERAKÓK REKULTIVÁCIÓJÁNAK ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI
A Magyarországon rekultiválandó lerakók többsége 1995-2000 előtt létesült, uralkodóan kis
lerakók, amelyek mindenképpen bezárásra kerülnek, és a rekultivációnál, a zárószigetelőréteg
kialakításánál mind a rendeletből adódóan, mind gazdasági okoból egy józan
kompromisszumot kell találni. A kompromisszum mértéke értelemszerűen az előző fejezetben
ismertetett felülvizsgálat, kockázatelemzés eredményétől függ, az elsődleges mindig a
környezet védelme.
A 2009 július 16-ig bezárandó több mint 2000 lerakó, amelyeknél:
− a regionális hálózat kialakítása miatt már nem lesz szükség,
− a szigetelőrendszert lll:ln alakHható át az Új rendelet e1várásainak megfelelően,
− az üzemeltető/tulajdonos nem kívánja az Új rendelet elvárásainak megfelelően átalakítani
5.1. Jogszabályi háttér
A hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és
feltételekről szóló 20/2006.(IV.5.) KvVM rendelet módosításáról szóló 92/2007 (XI.28.)
KvVM rendelet szerinti alapfogalmak:
− rekultiváció: a bezárt hulladéklerakó vagy a hulladéklerakó egy része környezeti
veszélyességének csökkentése új területhasználat előkészítése érdekében lezárással,
műszaki védelem és monitoringrendszer kiépítésével vagy a hulladék felszedésével,
továbbá tájba illesztéssel.
− utógondozás: a hulladéklerakó teUes rekultivációját követő olyan összetett tevékenység,
amely magában foglalja a monitoringrendszer üzemeltetését, a csurgalékvíz és a
hulladéklerakó-gáz kezelését, valamint a szükségessé váló karbantartási munkákat.
− tájbaillesztés: a létesítmény funkcionális és esztétikai szempontok szerinti
környezetalakítása a táj i adottság ok figyelembevételével.
A hulladéklerakó rekultivációja, utógondozása
1. A hulladéklerakó rekultivációjára és utógondozására akkor kerülhet sor, ha a külön
jogszabály szerinti beavatkozásra nincsen szükség. A hulladéklerakó egészének vagy egy
részének rekultivációját és utógondozását a Felügyelőség - a külön jogszabályban
meghatározott szakhatóság bevonásával - engedélyezi.
2. Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell a rendelet 4. számú mellékletben
meghatározott követelmények szerint elkészített rekultivációs tervet.
3. Amennyiben a hulladéklerakó környezetre gyakorolt hatásának feltárására, továbbá
megismerésére a rekultiváció és az utógondozás engedélyezését megelőzően
környezetvédelmi felülvizsgálat készült, és azt követően a hulladéklerakó állapotában
lényeges változás nem történt, a rekultivációs tervet a környezetvédelmi felülvizsgálat
alapján a 4. számú mellékletnek megfelelően - kell kidolgozni.
4. Ha a hulladéklerakó egészének vagy egy részének rekultivációjára a Felügyelőség
hivatalból indít eljárást, az üzemeltetőt, ennek hiányában a terület tulajdonosát részleges
környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezi. A részleges környezetvédelmi felülvizsgálatot
a rekultivációs tervet a részleges környezetvédelmi felülvizsgálat alapján, a 4. számú
mellékletben meghatározott követelmények szerint kell elkészíteni.
82
5. A Felügyelőség a hulladéklerakó rekultivációjára és utógondozására vonatkozó
környezetvédelmi követelményeket határozatban írja elő, amelynek a következőket is
tartalmaznia kell :
a) hulladéklerakó rekultivációjával kapcsolatos technológiai követelményeket.
b) a rekultiváció műszaki kivitelezésének a követelményeit.
c) a rekultivációhoz felhasználható anyagok megnevezését és mennyiségét.
d) a 4. számú mellékletében foglaltak meghatározott utógondozási időszakot.
e) az Üzemeltető megnevezését az utógondozási időszakban.
6. A Felügyelőség az (5) bekezdés d. pontja szerinti utógondozási időszak meghatározásakor
figyelembe veszi azt az időtartamot, ameddig a hulladéklerakó még kockázatot jelenthet a
környezetre.
7. Az utógondozási időszakban a rekultivált hulladéklerakó karbantartásáért, megfigyeléséért
és ellenőrzéséért az üzemeltető felelős a 3. számú mellékletében foglaltak
figyelembevételével. Az Üzemeltető köteles a utógondozás időszakában észlelt
környezetszennyezésről a Fe1ügyelőséget - az észleléstől számított 8 napon belül -
értesíteni.
8. A hulladéklerakót átmeneti felső záróréteg rendszerrel kell lezárni, amíg a hulladéktest
biológiailag lebomló szerves összetevőinek stabilizálódása be nem következik, valamint
intenzív gázképződés vagy a lerakó süllyedése várható. A végleges felső záróréteg
rendszer akkor építhető ki, ha a stabilizálódási folyamat a hulladéktestben gyakorlatilag
befejeződött.
A fentiekből következik, hogy a lezárással történő rekultiváció a hulladék stabilizálódásától
függően történhet egy illetve két lépcsőben. Előbbi esetben a rekultiváció során rögtön a
végleges zárószigetelő-rendszert építjük ki a lerakón, míg utóbbi esetben azt megelőzi egy
átmeneti felső záróréteg kialakítása.
A rendelet szerint:
− A végleges záró-rétegrendszer rendeltetése a csapadékvíznek a hulladéktestbe való
bejutásának megakadályozása, a csurgalékvíz képződésének (és kezelésének) lehetőség
szerinti csökkentése, továbbá a környezetbe való potenciális kijutásának megelőzése.
− Az átmenti záró-rétegrendszer legfontosabb feladata, hogy tegye lehetővé elegendő
vízmennyiségnek a hulladéktestbe való bejutását, a hulladékban lévő szerves összetevők
biológiai lebomlásának meggyorsítását és a rendszer stabilizálódását, a végleges záróréteg
kiépítése érdekében. Beépítését indokolja, hogy a hulladék konszolidációja, a lebomlás-
stabilizálódás során a lerakó felszínén jelentős süllyedés ek várhatók, amit a végleges
záró-szigetelőrendszer egyenlőtlen süllyedéséhez, repedezéséhez vezetne, ami végül is a
szigetelőképesség hatékonyságának jelentős csökkenését eredményezi.
83
A rekultiváció és utógondozás a következő főbb részfolyamatokból tevődik össze:
o A rekultivációra és utógondozásra vonatkozó tervdokumentáció elkészítése és
engedélyeztetése.
o A hulladéklerakó felső záróréteg rendszerének átmeneti és/vagy végleges kialakítása.
o A hulladéklerakó-gáz gyűjtési és kezelési rendszerének kialakítása és működtetése.
o A csurgalékvíz és csapadékvíz kezelési rendszerének kialakítása és működtetése.
o Az utógondozási időszakban szükséges monitoringrendszer kialakítása és
működtetése.
o A hulladéktest formálása, felszíni rétegeinek tömörítése, rézsűk kialakítása, tájba
illesztés, a terület további használatának figyelembevételével.
o A további felhasználásra nem tervezett berendezések és építmények elbontása, az
általuk elfoglalt terület tájba illesztése.
o A fenntartási és állagmegóvási munkák elvégzése az utógondozás teljes időszakában.
o Az utógondozás befejezése.
o A jelentéskészítési kötelezettség teljesítése.
A fentieket értelemszerűen kell alkalmazni a lerakott hulladék összetételétől, a hulladéklerakó
meglévő műszaki létesítményeinek kiépítettségétől, továbbá attól függően, hogy a
rekultiváció és az utógondozás a hulladéklerakó egészére vagy annak egy részére vonatkozik.
A felső záróréteg rendszer kialakítása értelemszerűen tartalmazza a hulladéklerakó
oldalirányú záróréteg rendszerét is , ahol az szükséges.
A rekltivációra és utógondozásra vonatkozó tervdokumentáció tartalmi követelményei
(92/2007 (XI.28.) KvVM rendelet 4. melléklete szerint):
o A hulladéklerakó környezeti elemekre, különösen a közvetlen környezetében lévő
felszíni és felszín alatti vízre, valamint földtani közegre gyakorolt hatásának, továbbá
a környezetszennyezettség kockázatának a bemutatását.
o A hulladéklerakó rekultivációjának ütemezését (átmeneti és/vagy végleges)
o A felső záróréteg rendszer szerkezetét, kialakításának módját (az esési irányokat
szintvonalas helyszínrajzon és keresztszelvényeken kell bemutatni).
o Az utógondozási időszakban szükséges monitoringrendszer kialakításának,
üzemeltetésének és karbantartásának leírását.
o A hulladéklerakó-gáz kezelésének leírását.
o A csurgalékvíz, csapadékvíz kezelésének leírását.
o A hulladéktest formálását, felszíni rétegeinek tömörítését, a rézsük kialakítását, a tájba
illesztés leírását.
o A további felhasználásra nem tervezett berendezések és építmények elbontásával,
valamint az általuk elfoglalt terület tájba illesztésével kapcsolatos tervet.
o A fenntartási és állagmegóvási munkák végzésének tartalmát, módját és ütemezését.
o Az utógondozás befejezésének módját és időpontját.
o Az adatszolgáltatás adattartalmát és módját.
84
5.2. A hulladéklerakók rekultiválásának módjai
A hulladéklerakók rekultiválásának módját a tervezést megelőző környezetvédelmi
felülvizsgálat, a lerakó elhelyezkedése, környezete, és a gazdaságossági szempontok
határozzák meg. A rekultiváció különböző típusait az 5.1. ábra mutatja be.
Hulladéklerakók rekultivációjának lehetőségei
↓ ↓ ↓
Felszámolás Átmeneti lezárás Végleges lezárás
Alkalmazási feltétel - Csekély lerakott
mennyiség
- nem gödörfeltöltés
- a felszámolt hulladék
befogadására
rendelkezésre álló lerakó
- A felszámolt terület
hasznosítható
VAGY
- A lerakó olyan helyen
található, ahol a
környezetvédelmi,
természetvédelmi,
tájvédelmi szempontok
mindenképp en a
felszámolást indokolják
- A lerakó felszámolása
gazdaságtalan.
- A lerakóban a
konszolidációs
folyamatok még nem
zajlottak le.
- A lerakó felszámolása
gazdaságtalan.
- A lerakóban a
konszolidációs
folyamatok lezajlottak.
Utógondozás
szükségessége
Ha nincs visszamaradt
szennyezés, akkor
utómonitoring rendszer
kiépítése szükséges. A
növényzetet karban kell
tartani.
Igen Igen
5.1. ábra
A rekultivávió lehetséges megoldásai
Az ábra alapján egyértelműen látszik, hogy az egyes rekultivációs módok nem választhatók
meg szabadon. Alapvetően döntés kérdése, hogy egy hulladéklerakót helyben (átmeneti vagy
végleges lezárással), vagy a hulladék elszállításával (a hulladéklerakó felszámolásával)
oldunk meg. Természetesen nagy mennyiségű hulladékot tartalmazó hulladéklerakók
felszámolását nem lehet elszállítással megoldani, mivel az elszállítás költsége aránytalanul
magasabb, mint a helyben történő rekultiváció. A másik érv a nagy mennyiségű hulladék
elszállítása ellen az, hogy az elszállított hulladékot is hulladéklerakóban kell lerakni.
85
Érdekes kérdést vet fel az a probléma, hogy hova szabad ezeket a hulladékokat beszállítani:
− Megfelelő műszaki védelemmel, engedéllyel rendelkező hulladéklerakóba?
− Újonnan épült a legtöbb esetben az EU által finanszírozott regionális hulladéklerakóba?
− Vagy esetleg egy másik rekultiváció előtt álló hulladéklerakóba?
A válasz egyértelműen a megfelelő műszaki védelemmel, engedéllyel rendelkező
hulladéklerakóba történő szállítás. Ezek száma azonban a felszámolással rekultiválandó
hulladéklerakókhoz mennyiségéhez képest csekély.
A regionális hulladéklerakók létesítését megelőzően számítások alapján lett meghatározva a
lerakható hulladékmennyiség, a hulladéklerakó nagysága. Ezek a számítások a nagy számú
hulladéklerakó felszámolásából keletkező lérfogattöbblettel biztosan nem számoltak. A
regionális hulladéklerakók nem abból a célból épültek, hogy oda korábbi lerakók hulladéka
kerüljön be, gyűljön össze.
A rekultiváció előtt álló hulladéklerakóba történő átszállítás ésszerű megoldás lehet, azonban
nem járhat a lerakó alapterületének jelentős mértékű növekedésével. Az átszállítás ezen
módját komoly vizsgálatoknak kell megelőzniük, amelyben értékelni kell az eddig lerakott
hulladék állapotát, illetve az átszállításra tervezett hulladék állapotát (a vizsgálatoknak a
hulladékban végbemenő folyamatokra is ki kell térniük). A hulladék átszállításával, a
felszámolt lerakóból kikerülő hulladék szerkezete, tömörítettsége megváltozik, ezért az
átszállított hulladékot ismételten tömöríteni kell, de még ebben az esetben is előfordulhatnak
süllyedések, ezért a tervezés során ezt figyelembe kell venni.
A különböző rekultiváció módok közül a megfelelő kiválaszásának folyamatát szemlélteti a
8.2.ábra.
86
5.2. ábra
A hulladéklerakók rekultivációja módjának a kiválasztása
5.2.1. Felszámolással történő rekultivácó
Azon lerakók esetében, ahol a hulladék - az első vízadó összlet mindenkori maximális
nyugalmi vízszintjének figyelembevételével - érintkezik a felszín alatti vízzel, fennáll a
közvetlen bevezetés a felszín alatti vízbe, csak a lerakó felszámolására kerülhet sor, ez alól
csak egészen kivételes esetben maradhat meg a lerakó és csakis akkor, ha fennmaradása
gazdaságilag indokolt és a terület kármentesítése (pl. a szennyezőanyag izolálása, az
utánpótlódás megszűntetése) megnyugtatóan megoldható.
A felszámolással történő hulladéklerakó rekultivációjának folyamatát szemlélteti a 8.3. ábra.
87
5.3. ábra
A hulladéklerakók felszámolással történő rekultivációjának a folyamata
5.2.2. Az átmeneti záróréteg kialakításával történő rekultiváció
A megfelelő hulladékbetöltési-, feltöltési magasság elérése után a lerakó vagy annak egy része
bezárásrallezárásra kerül. Azzal, hogy a lerakót lezárjuk a hulladék-konszolidáció folyamata
nem áll meg, tovább folytatódik/megindul a hulladék lebomlása, valamint a mechanikai
konszolidáció, azaz még hosszú ideig jelentős csurgalékvíz-mennyiséggel és
felszínmozgással/süllyedéssel kell számolnunk. Annak érdekében, hogy:
− a hulladék lebomlásához optimális feltételeket biztosítsunk,
− a végleges záró-szigetelőrendszer egyenlőtlen süllyedések miatti tönkremenetelét
(funkcionális) megakadályozzuk ill. megelőzzük, célszerű a lezárás első fázisában egy
ideiglenes, átmeneti záró-szigetelőrendszert beépíteni.
Az átmeneti záró-szigetelőréteget mindaddig üzemeltetni kell, amíg a hulladéktest biológiai és
mechanikai stabilizációja/konszolidációja be nem következik.
Az átmeneti záró szigetelőrendszertől elvárt követelmények:
− az alkalmazott anyag a várható süllyedéseket tönkremenetel, jelentősebb
hatékonyságcsökkenés nélkül el tudja viselni;
− segítse elő a minimális csurgalékvíz-képződést;
− akadályozza meg a csapadékvíznek a kívánatosnál nagyobb mértékű beszivárgásál a
depóniába;
− tegye lehetővé a depóniagáz ellenőrzött kezelését.
88
A 92/2007. (XI.28.) KvVM rendelet az átmeneti lezárás sal kapcsolatosan a következőképpen
fogalmaz (4. sz. melléklet, 1.2.1 pont):
„Az átmeneti felső záróréteg rendszer legfontosabb feladata az, hogy a végleges felső
záróréteg rendszer kiépítése érdekében tegye lehetővé elegendő vízmennyiségnek a
hulladéktestbe való bejutását, ezáltal biztosítva a lerakott hulladékban lévő szerves összetevők
biológiai lebomlását és a hulladéktest stabilizálódását. A rétegrend kialakítását egyedileg a
tervező határozza meg és a Felügyelőség hagyja jóvá az engedélyben. Alkalmazása azért is
indokolt, mert a biohulladék lebomlása következtében a hulladéktestben roskadás, a felszínén
jelentős süllyedések várhatóak, ami a végeleges felső záróréteg rendszer egyenlőtlen
süllyedéséhez, repedezéséhez vezetne, és a szigetelő funkció megszűnését okozná.”
Az átmeneti lezárással történő hulladéklerakó rekultivációjának folyamatát szemlélteti a 5.4.
sz. ábra.
5.4. ábra
Az átmeneti záróréteg kialakításával történő rekultiváció
5.2.3. A végleges záróréteg kialakításával történő rekultiváció
A lerakó végleges rekultivációjára abban az esetben kerülhet sor, amikor a lerakótestben a
lebomlási folyamatok, a hulladék konszolidációja lezajlott. A végleges rekultivációt általában
a lerakótest átmeneti rekultivációja előzi meg. Ez alól kivételt képeznek azok az esetek,
amelyeknél a hulladék lebomlási folyamatai már régen lezajlottak (pl. régóta felhagyott
89
települési szilárdhulladék-lerakók), így ezen lerakóknál az átmeneti lezárásra nincsen szükség,
a rekultiváció egy lépcsőben a végeleges lezárás sal megoldható.
A végleges rekultiváció feladata és rendeltetése a következő:
− az infiltráció megakadályozása, ill. a minimálisra csökkentése;
− növeli a biztonságot az aljzatszigetelőrendszer esetleges meghibásodása esetén;
− biztosítható a gázemisszió teljes kontrollja;
− megakadályozza a depónián lefutó csapadékvizek érintkezését a hulladékkal, s ezáltal a
környezet felszíni, felszín alatti szennyeződését;
− megakadályozza a szennyeződés szél általi továbbszállítását;
− megakadályozza a hulladék közvetlen kapcsolatát az állatokkal és az emberekkel;
− a lerakó tájba illesztése.
A 92/2007. (XI.28.) K vVM rendelet a végleges felső záróréteggel a következőképpen
fogalmaz (4. sz. melléklet, 1.2.2. pont):
„A végleges felső záróréteg rendszer legfőbb rendeltetése a csapadékvíz hlllladéktestbe való
bejutásának megakadályozása, a csurgalékvíz képződésének (és kezelésének), tovább a
környezetbe való potenciális kijutásának megelőzése. Azon hulladéklerakók esetében,
amelyeknél átmeneti felső záróréteg kialakítására sor került, a végeleges felső záróréteg
rendszert az átmeneti felső záróréteg rendszer felhasználásával kell elkészíteni. A végleges
záróréteg rendszer kialakítását megelőzően a hulladéklerakó felületén spontán módon
kialakult fás szárú (bokrok, fák) vegetációt el kell távolítani, amennyiben az zavarja a
végleges záróréteg rendszer kialakítását.
4. sz. melléklet, 2.1. pont
A B3 alkategóriéljú hulladéklerakók esetében, amennyiben a hulladéklerakóban 10.000 m3-
nél kevesebb a lerakott hulladék mennyisége, a rekultivációt a végeleges záróréteg rendszer
kialakításával, 1 ütemben is el lehet végezni. A Felgyelőség ebben az esetben az összes
körülmény figyelembe vételével (különösen a környezetszennyezés vagy jelentős
környezetvédelmi kockázat hiányban) mérlegelheti a rekultivációra vonatkozó 1.2.-1.8.
pontokban foglalt követelmények mérséklését vagy elengedését.
A 2001. előtt létesült hulladéklerakóknál ugyancsak mérlegelhető az 1.2-.1.8. pontok szerinti
előírások mérséklése vagy elengedése, amennyiben az átmeneti lezárás (legfeljebb 10 év)
letelte után az összegyűlt monitoring adatok ezt megalapozzák.”
A végeleges lezárással történő hulladéklerakó rekultivációjának folyamatát szemlélteti az 5.5.
ábra.
90
5.5. ábra
A hulladéklerakók végleges lezárással történő rekultivációjának folyamata
91
6. A HULLADÉKLERAKÓK REKULTIVÁCIÓJÁNAK, UTÓGONDOZÁSÁNAK
MŰSZAKI MEGOLDÁSAI
A hulladéklerakónál elérve a végleges magasságot, gondoskodni kell a lezárásáról, amelynek
feladata és rendeltetése a következő:
− az infiltráció megakadályozása, ill. a minimálisra csökkentése;
− növeli a biztonságot az aljzatszigetelőrendszer esetleges meghibásodása esetén;
− biztosítható a gázemisszió teljes kontrollja;
− megakadályozza a depónián lefutó csapadékvizek érintkezését a hulladékkal, s ezáltal a
környezet felszíni, felszín alatti szennyeződését;
− megakadályozza a szennyeződés szél általi továbbszállítását;
− megakadályozza a hulladék közvetlen kapcsolatát az állatokkal és az emberekkel;
− csökkenti a depónia felületén az eróziót, elősegíti a rekultivációt.
A felső záróréteg rendszer kiépítésének tervezésekor figyelembe kell venni:
a) A lerakott hulladék tulajdonságait, különösen a biológiailag lebomló hulladék
mennyiségét.
b) A hulladéklerakó üzemeltetésének feltételeit (pl. az alkalmazott tömörítés mértékét).
c) A hulladéklerakó geometriai jellemzőit (dombépítés, rézsűk mértéke, a hulladéktest
magassága stb.)
d) A telephely közelében található, a záróréteg rendszer kialakításához felhasználható
természetes anyagok beszerzési lehetőségét (talaj, kavics, agyag).
e) A záróréteg rendszer kiépítésének költségeit.
9.1. A hulladéklerakók átmeneti záró-szigetelőrendszere
Az átmeneti (ideiglenes) záró szigetelőrendszer megépítését a 20/2006. (IV.5.) és 92/2007
(XI.28.) KvVM rendelet 4.sz. melléklete szabályozza.
A megfelelő hulladékbetöltési-, feltöltési magasság elérése után a lerakó vagy annak egy része
bezárásra/lezárásra kerül. Azzal, hogy a lerakót lezárjuk a hulladék-konszolidáció folyamata
nem áll meg, tovább folytatódik/megindul a hulladék lebomlása, valamint a mechanikai
konszolidáció, azaz még hosszú ideig jelentős csurgalékvíz-mennyiséggel és
felszínmozgással/süllyedéssel kell számolnunk. Annak érdekében, hogy:
o a hulladék lebomlásához optimális feltételeket biztosítsunk,
o a végleges záró-szigetelőrendszer egyenlőtlen süllyedések miatti tönkremenetelét
(funkcionális) megakadályozzuk ill. megelőzzük,
a lezárás első fázisában szükséges egy ideiglenes, átmeneti záró-szigetelőrendszert beépíteni.
Inert hulladékok lerakójánál, ill. olyan veszélyeshulladék-lerakóknál, ahol a hulladék
lebomlásával, a hulladéktest jelentős konszolidációjával nem kell számolni, ideiglenes záró-
szigetelőrendszer megépítése nem szükséges.
92
Az átmeneti záró-szigetelőréteget mindaddig üzemeltetni kell, amíg a hulladéktest biológiai és
mechanikai stabilizációja/konszolidációja be nem következik.
Az átmeneti záró szigetelőrendszertől elvárt követelmények:
az alkalmazott anyag a várható süllyedéseket tönkremenetel, jelentősebb
hatékonyságcsökkenés nélkül el tudja viselni
segítse elő a minimális csurgalékvíz-képződést
akadályozza meg a csapadékvíznek a kívánatosnál nagyobb mértékű beszivárgását a
depóniába
tegye lehetővé a depóniagáz ellenőrzött kezelését.
Ellentmondani látszik egymásnak az a követelmény, hogy akadályozza meg a csapadékvíz
bejutását a depóniatestbe (minimális csurgalékvízképződés), de mégis engedjen át annyi vizet,
amennyi a hulladéklebomlási folyamathoz szükséges. Valójában ezen utóbbi funkció betöltése
a legnehezebb, és ez az oka annak, hogy az átmeneti záró-szigetelőrendszer felépítésének
rétegrendjére nem adható egy általános mindenhol alkalmazható generális megoldás. Minden
lerakó egyedi mérlegelést, egyedi tervezést, egyedi rétegrendet igényel.
Az átmeneti záró-szigetelőrendszer anyaga kiválasztásánál figyelembe veendő szempontok:
megkívánt vízzáróság
időtartam
széljárás
fagyérzékenység
erózióveszély
beépíthetőség (aljzat, rézsű)
újrafelhasználhatóság, a végleges záró-szigetelőrendszerbe való integrálhatóság
visszabonthatóság
költségek.
Az alternatív záró-szigetelőrendszer felépítésénél leginkább számításba jövő anyagok, és
jellemző méretek (SCHATZ, 1997.):
Ásványi anyagú szigetelések
felépítés:
védő-kiegyenlítő réteg (30 cm)
ásványi szigetelés (30-40 cm)
fedőréteg (50-80 cm).
előnyös tulajdonságok:
nem kell szélfúvással szembeni biztosítás
időállóság.
hátrányos tulajdonságok:
nagy előkészítő-munka igény a kiegyenlítő réteg miatt
relatíve nagy vastagság ( 30 cm)
fagy, erózió, kiszáradás elleni védelem a fedőréteg alkalmazásával
nagyobb lejtések mellett nem alkalmazható
nagy be- és kiépítési munkaigény
jelentős költségek.
93
Geomembránok
felépítés:
kiegyenlítő réteg (finom hulladék, salak, pernye, stb.)
geomembrán (1,0-2,0 mm)
szél elleni védelem.
előnyös tulajdonságok:
jó vízzáróság
hosszú élettartam
hegesztett kivitelnél megfelelő szélfúvással szembeni biztonság
kis fagyérzékenység
kevés előkészítő munkaigény
meredekebb rézsűszög mellett is beépíthető (1:2 1:2,5)
relatíve jó újrahasznosíthatóság
kedvező visszanyerési munkaigény
közepes költségek.
hátrányos tulajdonságok:
hegesztés nélkül (átlapolással) fektetve szél elleni védelem szükséges
a befedett felületek sérülésérzékenyek.
Bentonitszőnyegek
felépítés:
kiegyenlítő réteg (finom hulladék, salak, pernye, stb.)
bentonitszőnyeg
takaróréteg (50-80 cm).
előnyös tulajdonságok:
nincs szükség szél elleni védelemre
relatíve egyszerű fektetés
rézsűkön is alkalmazható.
hátrányos tulajdonságok:
fagy, erózió, kiszáradás elleni védelem kell
viszonylag nagy be- és kiépítési ráfordítás
alig visszanyerhető
relatíve magas költségek.
Példák az átmeneti lezárás gyakorlati alkalmazására
Az átmeneti záró-szigetelőrendszereknél, mint mondtuk, nem adható meg egy általánosan
alkalmazható rétegrend, ezért a továbbiakban bemutatunk néhány már megvalósult projektet.
Nadelwitz lerakó
1975 óta működő, kavicsbányában kialakított építési törmelék és kommunális-hulladék
lerakó. Felülete 8,5 ha. A régi lerakó területén nincs aljzatszigetelés és csurgalékvízgyűjtés.
Az É-i részen, az új lerakó területén már aljzatszigetelő rendszer van.
A régi lerakó területén a betöltési magasság elérése után egy ideiglenes lezárást alkalmaztak
(6.1. ábra) úgy, hogy ez a végleges lezáráshoz is felhasználható legyen.
94
6.1. ábra
A Nadelwitzi lerakó ideiglenes lezárása
Nonnenwühli lerakó
A lerakó ideiglenes záró szigetelőrendszerét a 6.2. ábra szemlélteti (SCHICKETANZ, 2001.).
6.2. ábra
A Nonnenwühl-i lerakó ideiglenes záró-szigetelése
Hasenbühli lerakó
Lezárt felület kb. 3 ha, 1:2,7 lejtésű rézsű. A hulladékra egy kiegyenlítő réteg után 1,0 mm
vastag geomembrán került. A membrán a toldásoknál hegesztett, a rézsűkoronán egy
kicsúszást gátló árokba van bekötve. A szélfúvás ellen lineáris leterheléssel védik. Az
ideiglenes lezárás várható időtartamát 5-10 évre becsülik (6.1. fénykép)
6.1. fénykép
95
Sindelfingeni lerakó
A lezárt felület kb. 3 ha, becsült takarási időtartam 10 év. 10 évre garantált UV álló, 0,75 mm
vastag HDPE fóliával történt a takarás, a tekercsek nincsenek hegesztve. A lapos dőlésű
felszínen kisvastagságú földtakarás a nagyobb dőlésszögű területeken használt autógumikkal
leterhelt sodronyrács véd a szélfúvás ellen (6.2. fénykép).
6.2. fénykép
Hasonló módon, csak geomembránnal zárták be ideiglenesen a Heilbronn-i lerakót (3,5 ha).
MEYER (2003) a német lerakórendeletnek megfelelő ideiglenes záró szigetelőrendszerre
vonatkozó ajánlását a 6.3. ábra mutatja be.
6.3. ábra
MEYER javaslata az ideiglenes záró-szigetelés felépítésére
(MEYER, 2000.)
A Szászországi Környezetvédelmi és Földtani Hivatal ajánlását a 6.4. ábra szemlélteti.
96
6.4. ábra
A Szászországi Környezetvédelmi és Földtani Hivatal ajánlása
az átmeneti záró-szigetelőrendszer felépítésére
A bemutatott példák egyértelműen igazolják, hogy minden lerakót egyedileg kell vizsgálni és
a hulladékgazdálkodási szempontokon túl nem hagyható figyelmen kívül a helyi építőanyag
felhasználásának a lehetősége, ill. a végleges záró-szigetelőrendszerbe való integrálás minél
jobb megvalósíthatóságának a kérdése sem.
6.2. A hulladéklerakó végsleges záró-szigetelőrendszere felépítésének
szabályozása
A depóniák végleges lezárására túlnyomórészt természetes- és mesterséges anyagú
(elsősorban az aljzatszigetelőknél is megismert műanyag fóliák) szigetelőrétegek jönnek
számításba.
Általánosan elmondható, hogy a zárószigetelő-rendszernek a következő elemei vannak (a
hulladéktól a felszín felé haladva):
kiegyenlítő réteg,
gázelvezető (gázmentesítő) réteg,
szigetelő rétegek:
természetes anyagú,
mesterséges anyagú,
szivárgó paplan,
szűrő réteg,
rekultivációs réteg,
termőtalaj.
A lezáró rendszer méretezésénél figyelembe veendők:
a földmunkára beépítésre, tömörítésre vonatkozó előírások
a rendszer kellő biztonsággal rendelkezzen a megcsúszással szemben
a geomembrán és a geotextília megfelelő szilárdsági jellemzőkkel rendelkezzen a
mechanikai igénybevételekkel szemben
ellenálló legyen a kémiai terhelésből adódó igénybevételekkel szemben (csurgalékvíz,
depóniagáz, gázkondenzátumok)
ellenálló legyen a biológiai terhelésből adódó igénybevételekkel szemben (csurgalékvíz,
depóniagáz, gázkondenzátumok)
97
ellenálló legyen a biológiai terhelésből adódó igénybevételekkel szemben (növényi
gyökérzet, rágcsálók, mikrobiológiai átalakulási folyamatok)
a hulladék tömörödésének, konszolidációjának hatására bekövetkező felszínsüllyedés.
Figyelembe véve az 1999/31/EK valamint a 33/2003 EK irányelveket, a 20/2006. (IV.5.)
KvVM rendelet és annak a 92/2007 (XI.28.) módosítása a hulladéklerakók lezárásának
szabályozását a 6.5 – 6.8. ábrák szerint írja elő.
6.5. ábra
Az inert hulladékok lerakójának felső (lezáró) szigetelésének hazai szabályozása
(20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet alapján)
6.6. ábra
A nem veszélyes hulladékok lerakója (B1b kategória) felső (lezáró) szigetelésének hazai
szabályozása
(20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet alapján)
98
6.7. ábra
A nem veszélyes hulladékok lerakója (B3 kategória) felső (lezáró) szigetelésének hazai
szabályozása
(20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet alapján)
6.8. ábra
A veszélyeshulladék-lerakó (C kategória) felső (lezáró) szigetelésének hazai szabályozása
(20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet alapján)
A B1b ill. B3 típusú lerakóknál a végső záró-szigetelő rendszer felépítése azonos, azonban a
B3 típusnál célszerű a szigetelőréteg alá egy monitoring rendszer beépítése. A nemzetközi
gyakorlat egyre inkább a zárószigetelés monitorozását részesíti előnyben az
99
aljzatszigetelésével szemben, mert egy esetleges meghibásodás során a zárószigetelés javítása
egyszerűbben, gazdaságosabban oldható meg. Monitoring rendszer alkalmazásával
számításba jöhetnek a hidraulikailag egyenértékű, de esetleg sérülékenyebb, gazdaságosabb
alternatív zárószigetelő megoldások is.
Kiegyenlítő és gázelvezető réteg
A szigetelőréteg alá egy kiegyenlítő, és ha szükséges gázelvezető réteg kerül.
A kiegyenlítő réteg anyaga homogén, nem kötött, gázvezető talaj, vastagsága legalább 30 cm.
Tilos a kiegyenlítő réteget gázmentesítő rétegként használni. Anyaga lehet: kis mésztartalmú
szemcsés talaj, kohósalak, hulladékégetőből kikerülő salak is.
A gázelvezető (mentesítő) réteg anyaga jó gázvezető képességű, kis mésztartalmú
(CaCO3<10%), egyenletes szemcseeloszlású anyag, amelynek az adott esésviszonyok mellett
állékonynak kell lennie. Az állékonyság a hagyományos állékonyságvizsgálati módszerekkel
(JANBU, BISHOP, rétegcsúszás, lásd 3.3. fejezetben) ellenőrizendő. Alacsony maradék-gáz
tartalom esetén a mésztartalom felső határa 25 %.
A természetes anyagú szigetelőréteg
A természetes anyagú szigetelőréteg, amennyiben előírás (B1b B3 C típusú lerakók) 2×25
cm vastagságban építendő be, a szivárgási tényező megkívánt értéke B1b és B3 típusú lerakók
esetén k 5×10-9
m/s, C típusú lerakó esetén k 10-9
m/s.
Az ásványi anyagú szigetelés beépítése 1:2,5 rézsűhajlásig az esésiránnyal párhuzamosan
történhet, nagyobb esésnél a beépítése kritikus, a réteget erősíteni (pl. georács) kell, vagy az
alternatív megoldások előnyben részesítendők
Ellentétben az aljzatszigetelésnél tapasztaltakkal a zárószigetelésnél a szigetelőréteg
tömörítését, beépítését a Proctor görbe száraz oldali ágán (wbe < wopt) kell végezni, Tr 95%
relatív tömörségi feltétel mellett (lásd a 6.9. ábrán).
100
6.9. ábra
Az agyagszigetelés beépítési víztartalmának meghatározása a zárószigetelés
kialakításánál
A természetes anyagú szigetelőréteg kiválasztásánál figyelembe veendő szempontok,
értékelési kritériumok:
szigetelőképesség:
vízzáróság,
gázokkal szembeni szigetelőképesség.
mechanikai ellenállóképesség:
állékonyság,
alakváltozási biztonság,
erózióval szembeni ellenállóképesség
időállóság:
a gázkondenzátumokkal szembeni ellenállóképesség,
hőmérsékletváltozással szembeni érzékenység,
mikroorganizmusok, gombákkal szembeni ellenállóképesség,
a növényi gyökérzettel szembeni jó ellenállóképesség.
kivitelezés
a szabályoknak megfelelő kivitelezés biztosítása,
mechanikai ellenállóképesség az építési fázisban előforduló terhekkel szemben,
időjárás változással szembeni tűrőképesség,
ellenőrizhetőség,
javíthatóság.
101
A geomembrán
A geomembrán megkívánt vastagsága végleges lezárásnál a C típusú lerakóknál 2,5 mm.
Megfelelő anyagválasztás és beépítés esetén élettartamuk mai ismereteink szerint a 100 évet
meghaladja.
A kiválasztás szempontjai, követelmények:
szigetelőképesség:
vízzáróság,
gázokkal szembeni szigetelőképesség.
mechanikai ellenállóképesség:
érdesített, struktúrált felszínű lemezek 1:2,5 rézsűhajlásig állékonyak,
kedvező alakváltozási tulajdonságok, legalább 3%-os nyúlás sérülésmentes felvétele,
célszerű az egyenlőtlen süllyedéseket jobban elviselő, kedvezőbb többtengelyű nyúlási
értékkel bíró membránok (LPDE, EPDM) alkalmazása, alkalmazásának megfontolása.
időállóság:
a megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező fóliának a releváns kémiai anyagokkal és a
gázkondenzátummal szemben ellenállónak kell lennie,
mikroorganizmusok, gombák elleni ellenállóképesség,
növényi gyökérzettel szembeni ellenállóképesség.
kivitelezés:
az előírásoknak megfelelő kivitelezhetőség,
külső terheléssel szembeni ellenállóképesség (védőréteg alkalmazása szükséges),
időjárás állékonyság (5 C alatt tilos fektetni, napsugárzás hatásával szembeni
ellenállóképesség),
ellenőrizhetőség (hegesztés, toldás),
javíthatóság.
A szivárgó paplan
A szigetelőréteg fölé a nem veszélyes hulladékok lerakóinál (B1 b; B3) , a
veszélyeshulladéklerakónál (C) k≥5x10-3
mis szivárgási tényezőjű 30 cm vastagságú szivárgó
paplan kerül, anyaga mosott kavics, a rézsüfelületeken homokos kavics. A réteg vastagságát a
lerakó vízháztartási vizsgálata alapján is meg lehet határozni, hazai csapadékviszonyok
mellett a 30 cm-es vastagság a lerakók többségénél elegendő.
A szivárgó paplan és a geomembrán közé egy a mechanikai védelmet biztosító-, a szivárgó
paplan és a rekultivációs réteg közé egy szűrőrétegként funkcionáló geotextília kerül. Rézsűs,
lejtős oldalakon a mosott kavics helyett beépítésre kerülhet osztályozatlan homokos kavics
vagy kőzúzalék, a súrlódási erők növelése céljából. Kőzúzalék alkalmazása esetén a
geomembrán mechanikai védelmére (átlyukadás) különös gond fordítandó, és előzetes
laboratóri1Jl11i terhelési kísérletek végzése célszerű.
Amennyiben az egyenértéküség igazolható (hidraulikai), úgy geokompozitok, geodrének
beépítése is megengedett.
102
A rekultivációs réteg
A szivárgó paplan fölé egy legalább 0,7 m vastag rekultivációs réteg kerül. A rekultivációs és
szivárgó réteg vastagsága együtt legalább 1,0 m kell, hogy legyen. A szivárgó réteg fölé
célszerűen egy gyökérzáró-réteg kerüljön, aminek az anyaga lehet kőtönl1elékes tömör agyag,
osztályozott építési-bontási hulladék is.
A rekultivációs réteg vastagságának megválasztásánál figyelembe kell venni:
− a területre jellemző fagylehatolási mélységet,
− a rekultivációs növényzet gyökérzetének lehatolási mélységét. (A szivárgó paplanba a
gyökérzóna ne érjen bele.)
− vízháztartási viszonyokat. (A szigetelőréteget a kiszáradástói meg kell védeni.)
A rekultivációs réteg anyagának kiválasztásában jelentős szerepet játszanak a helyi
adottságok. A lehetőségeken belül figyelembe kell venni, hogy a réteg elsődleges szerepe a
csurgalékvíz minimalizálása, tehát azok a talajok jönnek elsődlegesen számításba, amelyek jó
víztározó-képességgel rendelkeznek, és az alkalmazott növényzettel együtt jelentős az
evapotranspiráció. Német ajánlások szerint leginkább kedvezőek a homoklisztes-, iszapos
talajok, amelyeknek az agyag és iszaptartalma közepes, és az ún. szabadföldi vízkapacitása
(VKSZ) legalább 200 mm. A 6.1. táblázat a rekultivációs rétegként számításba jövő leginkább
kedvező talajfajtákat tünteti fel. A szabadföldi vízkapacitás értékénél a kisebb érték a lazán
beépített talajokra ( <1,45 g/cm2), a nagyobb érték a közepes tömörségű (ρ = 1,45-1,65 g/m
3)
talajokra vonatkozik
6.1. táblázat
Rekultivációs rétegként leginkább ajánlott talajok
Talajtípus Iszaptartalom
(%)
Agyagtartalom
(%)
Szabadföldi
vízkapacitás
(VKSZ mm)
Homoklisztes, iszapos homok 10-40 8-17 185-220
Iszapos homok, homokliszt 10-50 0-15 210-270
Agyagos homok 0-15 5-25 220-270
Homokos homokliszt 10-50 15-45 160-200
Homokos iszap 50-80 0-17 200-260
A német lerakórendelet szerinti, a rekultivációs rétegnél megengedhető szennyezőanyag
koncentrációkat a 6.2. táblázat mutatja be. A táblázat feltünteti a 10/2000. (VI.2.) KÖM-
EÜM-FVM-KHVM együttes rendeletben foglalt B szennyezettségi határértékeket is, és
célszerű a megengedhető koncentrációt ezen határértékekhez viszonyítani. Különösen fontos
a várható eluátum-koncentráció betartása.
A rekultivációs réteg vastagságát a rendelet szabályozza, a szigetelőréteg fölött a szivárgó- és
rekultivációs réteg együttes vastagságának el kell érnie az 1 métert. Ez azt jelenti, hogy ha a
szivárgó réteg vastagsága 0,3 m (a rendelet szerinti alsó érték) akkor a rekultivációs réteg 0,7
m, geodrén alkalmazása esetében értelemszerűen 1,0 m!
103
A rekultivációs réteg vastagságának a csökkentése csak olyan alternatív megoldásként jöhet
számításba, amelyeknél a szigetelő funkciót betöltő elem nem időjárás érzékeny. Ilyen
megoldás lehet pl. a geomembrán alkalmazása, azonban a nagyobb időjárás-hatásnak való
kitettség miatt a membrán alá észlelőhálózat építése szükséges.
6.2. táblázat
A rekultivációs rétegben megengedhető szennyezőanyag-, valamint eluátumkoncentrációk
(Deponieverordnung, Némegország, 2002.)
Paraméter Szennyezőanyag
tartalom
[mg/kg száraz anyag]
(salétromsavas kioldás)
Eluátum-koncentráció
pH 6,5-9
Vezetőképessé
g
500 S/cm
Klorid 10 mg/l
Szulfát 50 mg/l
Arzén 10 g/l
Kadmium 1,0 2 g/l
Ólom 140,0 40 g/l
Króm (össz.) 120,0 30 g/l
Réz 80,0 50 g/l
Higany 1,0 0,2 g/l
Nikkel 100,0 50 g/l
Cink 300,0 100 g/l
A rekultivációs réteg vastagságát, a szigetelőréteg hatékonyságát jelentősen befolyásolja az
alkalmazott növényzet és a növények gyökérlehatolási mélysége. A 6.3. táblázat a leginkább
számításba jövő növények gyökérzetének lehatolási mélységét tünteti fel.
104
6.3. táblázat
Különböző növények gyökérzetének lehatolási mélysége
Növény A gyökérzet lehatolási mélysége (cm)
Zöldmezős vegetáció
szarvas kerep (Lotus corniculutus) 30-100
közönséges aszat (Cirsium) 80-150
réti perje (Poa pratensis) 70-200
francia perje (Arrhenatherum elatius) 100-200
gyermekláncfű (Taraxacum officinale) 70-240
mezei aszat (Cirsium arvensis) 80-150
ökörfarkkóró (Verbascum lychnitis) < 150
(fodros) sóska (Rumex crispus) < 150
Bokros, fás vegetáció, cserje
földiszeder (Rubus fructicosus) < 200
(hamis) akácfa (Acacia) > 200
fehér fűz (Salix alba) < 300
bükkfa (Fagus silvatica) 180-300
juharfa (Acer) > 150
A rekultivációs réteg beépítése rétegesen történik, általában 2 rétegben elegendő a terítés,
mivel az elérendő térfogatsűrűség (a humuszréteg alatt) 1,4-1,6 t/m3, azaz a terítési
rétegvastagság 0,5-0,6 m.
A humuszréteg vastagsága ne legyen több, mint 0,3 m, a térfogatsűrűség értéke 1,2-1,45 t/m3
között, a szabadföldi vízkapacitás értéke legalább 200 mm legyen.
Az átszivárgó vízmennyiséget tovább csökkenthetjük, ha a rekultivációs réteg alját (a
humuszréteg és az altalaj alatt) ún. „gyökérzáró” rétegként képezzük ki, azaz úgy építjük
meg, hogy azon a gyökérzóna minél nehezebben hatoljon át. Ilyen réteg lehet pl. egy 0,2-0,3
m vastag erősen kötött v. erősen kőtörmelékes tömör ( >1,8 t/m3) réteg, vagy számításba
jöhetnek a geoműanyagok is.
6.3.Alternatív megoldások a szigetelőrendszer elemeinél
Bentonitszőnyeg
A bentonitszőnyegek elsősorban akkor jöhetnek számításba, ha a depóniánál nagy
felszínsüllyedések várhatók.
Német ajánlások (LAGA) alapján alkalmazásuk a következő esetekben ajánlott:
kis veszélyeztető potenciált jelentő lerakók végleges zárószigetelésénél
általánosan ajánlott ideiglenes lezárásra, amíg a süllyedések nagy része lejátszódik.
105
Ásványi anyagú szigetelőrétegként való alkalmazásnál:
két szőnyeg fektetendő egymásra, ezzel elősegítve, hogy az alsó szőnyeg ne tudjon
kiszáradni
a maximálisan megengedhető rézsűhajlás 1:3, meredekebb hajlásnál a rendszer stabilitását
erősíteni kell, pl. georáccsal.
Jelenleg még nem teljesen tisztázott kérdések:
a geotextília komponens öregedésének a folyamata
a kiszáradás, biológiai hatásokkal szembeni hatékony és gazdaságos védekezési módszer.
Polimerekkel javított homok-bentonit keverék (TRISOPLAST)
A polimer adalékanyagot tartalmazó ásványi anyagú keveréktalajok a már ismert összetevők
mellett további adalékként általában üzleti titokként kezelt összetételű polimert adagolnak. A
legismertebb ilyen polimer adalékú keveréktalaj a TROPLAST nevű szigetelőanyag
(TD Umwelttechnik GmbH & Co. KG, Wentdorf). Magyarországon kevésbé ismert és még
egyáltalán nem alkalmazták, ezért a többi alternatív megoldásnál részletesebben ismertetjük.
A TRISOPLAST szigetelőanyag műszaki adatait a 6.4. táblázatban foglaltuk össze.
6.4. táblázat
A TRISOPLAST szigetelő anyag jellemző paraméterei
Összetétele:
89,1% ásványi alapanyag (pl. homok)
10,7 % bentonit
0,2 % polimer
Az ásványi alapanyaggal
szemben támasztott
követelmény:
0,063 mm-nél kisebb szemcseméret : 10,0 súly %
4,0 mm-nél nagyobb szemcseméret : 0,5 súly %
5,6 mm-nél nagyobb szemcseméret : 0,0 súly %
Átlagos szemcseátmérő (D50) : 0,15 0,70 mm
Szervesanyag tartalom : 1,5 súly %
Mésztartalom : 5,0 súly %
pH érték : 4,5-10,0
vezetőképesség : 1000 S/cm
Beépítési térfogatsűrűség 1,62 – 1,76 g/cm³
Optimális tömörítési víztartalom 8 – 16 %
k- tényező (vízre) 8,9 × 10-11
- 1× 10-12
m/s
k- tényező (csurgalékvízre) 4,3 × 10-11
- 2,5 × 10-11
m/s
k- tényező többszöri fagyasztás-
felengedési ciklus után kf 1,8 × 10
-11 m/s
k- tényező (10% deformáció mellett) kf < 6 × 10-11
m/s
Megengedett lehajlási görbületi sugár r 6,0 m wn 6% víztartalomnál
r 2,5 m wn 20% víztartalomnál
Nyírószilárdsági paraméterek Belső súrl. szög (Φ ≥ 30o ; kohézió: c ≥ 17 kPa )
Geomembrán (érdesített) és a
TRISOPLAST réteg közötti súrlódási
jellemzők
Súródási szög: Φ* ≥ 28
o ; adhézió: a = 3 - 4 kPa
Duzzadás ζ = 10 kPa – nál εmax = 8 %
ζ = 130 kPa – nál εmax = 0 %
106
Németországi tapasztalatok a keverékkel rendkívül kedvezőek, amit kiterjedt laboratóriumi
vizsgálatok támasztanak alá:
Időállósága jelenleg nem tisztázott. A keverék kémiailag egyensúlyi állapotban van,
várhatóan hosszú távon stabil marad, azonban a polimer adalék időállóságát még vizsgálni
kell. Kevés tapasztalat van a szilárdsági tulajdonságoknak a beépített rétegben való
változására.
A Na-Ca kationcsere lényegesen lassúbb, mint a bentonitszőnyegeknél.
Biológiai hatásokkal (pl. zárószigetelésnél) szemben ellenálló, azonban további
tapasztalatokra van szükség.
Szivárgási tényező értéke: nagyon kedvező, az eddigi vizsgálatok eredményei 6×10-11
10-12
m/s tartományban mozogtak.
Gázáteresztő-képesség: megegyezik a hagyományos ásványi anyagú szigetelőrétegekével.
Deformációs tulajdonságok: kedvezőek, a vizsgálatok szerint a relatíve száraz állapotú réteg
több százaléknyi deformációra is repedésmentesen reagált.
Állékonyság: a viszonylag magas bentonittartalom a meredekebb rézsűkön az állékonyságot
csökkenti, további helyszíni vizsgálatok szükségesek.
Előállítás: a keveréket helyszínen keverő-berendezéssel kell előállítani, a recept szigorú
betartásával. A beépítése hagyományos gépekkel lehetséges. A szivárgási tényező viszonylag
érzéketlen a tömörítés minőségére, tapasztalat szerint 80 85% tömörségi fok elérése után a
k-tényező jelentősen nem változik, Tr = 92% elérése egyenletes, kis szivárgási tényező
értéket biztosít. A minimális beépítési rétegvastagság 7-10 cm. Mechanikai sérülésekre
kevésbé érzékeny, mint a bentonitszőnyegek. Folyamatos helyszíni minőségellenőrzés
szükséges.
A megkívánt vízzárósági kritérium alapján a szükséges beépítési rétegvastagságot a 6.10.
ábra alapján határozhatjuk meg.
0 10 20 30 40
A Trispolast vastagsága az előírt rétegvastagsághoz viszonyítva [%]
1E-010
1E-009
1E-008
Az
előír
ás
szer
int
meg
kív
án
t sz
ivárg
ási
tén
yez
ő [
m/s
]
6.10. ábra
A TRISOPLAST szigetelőréteg beépítési vastagságának a meghatározása
(EGLOFFSTEIN - BEHRENS, 2002.)
107
Bentonit és ásványi anyagú keverékek
A lerakók helyén az esetek többségében nem áll rendelkezésre a helyszínen vagy gazdaságos
távolságon belül jó minőségű agyag. Ebben az esetben kedvezően alkalmazhatók szemcsés
talaj és bentonit megfelelő arányú keverékéből készített keverékek. A keverék
szemcseeloszlása akkor a legjobb, ha megfelel a Fuller-görbe kívánalmainak.
A keverési arányt előzetes vizsgálatokkal kell meghatározni, a szükséges bentonit mennyiség:
6-12% közötti, a bentonit minőségétől, agyagásványos összetételétől, őrlési finomságától
függően.
Előnyei:
meredek rézsűhajlásnál is alkalmazható, max 1:1,5
zsugorodásra kevésbé hajlamos, így kisebb az esélye száradási repedések kialakulásának
megfelelő tapasztalatok állnak rendelkezésre már kivitelezett zárószigeteléseknél.
Hátrányok:
kivitelezése fokozott technológiai fegyelmet, felkészültséget igényel
a megkívánt vízzáróság csak szűk víztartalom intervallumban biztosítható, ezért a keverék
előállítása speciális keverő-berendezést igényel a helyszínen
kivitelezés közbeni erózióérzékenység.
Kapilláris szigetelőrendszer
A kapilláris szigetelőrendszer egy kétrétegű, eltérő szemcseméretű rétegekből álló rendszer.
Alul helyezkedik a durvább szemcseméretű 0,2-0,3 m vastag, (általában kavics, homokos
kavics) ún. kapilláris blokk, fölötte pedig a 0,4-0,6 m vastag, finom-, középfinom-szemcséjű
homok anyagú kapilláris réteg. Telítetlen állapotban a finomszemcséjű kapilláris rétegnek
lényegesen nagyobb a kapilláris szívása, mint a durvaszemcséjű kapilláris blokknak, s így a
háromfázisú (talaj levegő víz) rendszerben a kapilláris réteg szivárgási tényezője lényegesen
nagyobb, mint a kapilláris blokkban.
Számos kedvező tapasztalat áll rendelkezésre a rendszer hatékonyságáról.
1:2,5 lejtőhajlásig problémamentesen kivitelezhető. A kapilláris réteg és kapilláris blokk közé
célszerű egy geotextília szűrőréteg beépítése, a finomszemcsék bemosódásának elkerülése
érdekében.
A rendszer előnyei:
viszonylag egyszerű kivitelezhetőség, alacsony építési költségek
egyszerű minőségi ellenőrzés
kiszáradással szemben érzéketlen
nagyobb dőlésszögek melletti alkalmazhatóság.
Alkalmazásánál figyelembe kell venni, hogy szemben a többi „hagyományos” természetes
anyagú szigetelőrétegekkel, a kapilláris szigetelő rendszer gázokkal szemben nem szigetel.
Evapotranspirációs szigetelőrendszer
A hulladéklebomlási folyamat során az optimális lebomláshoz a hulladéktestben egy bizonyos
mennyiségű, a hulladék fajtájától, összetételétől, szervesanyag tartalmától függő
108
vízmennyiségre is szükség van (lásd a gázképződéssel foglalkozó fejezetben). Ebből adódóan
nem biztos, hogy minden esetben a hulladék teljes izolációja jelenti a legjobb megoldást. Az
előzőekben leírtak és a kedvező gazdaságosságuk miatt kerülnek egyre inkább előtérbe az ún.
evapotranspirációs (ET) zárószigetelések.
Az ET szigetelések a vízháztartási mérlegen alapulnak, amit a talaj tározási tényezője, a
csapadék, a felszíni lefolyás, az evapotranspiráció és az infiltráció határoz meg. Az ilyen
típusú szigetelők kialakításánál lényeges kérdések:
A nagy tározási tényezővel (szabadföldi vízkapacitás nagyobb, mint 200 mm) rendelkező
finomszemcsés talajok, mint az iszap, agyagos iszap alkalmazása.
Őshonos vegetációk telepítése az evapotranspiráció növelése érdekében.
Helyben előforduló talajok alkalmazása a költséghatékony kialakítás érdekében.
Valójában az előzőekben ismertetett kapilláris zárószigetelő rendszer is bizonyos mértékig az
ET szigetelések közé sorolható, legalább is több szerző ide sorolja.
Az egyrétegű ET szigetelőrendszerek koncepciós vázlatát és működésének elvét szemlélteti a
6.11. ábra.
Az ET zárószigetelés szükséges vastagságának a meghatározása a lerakó vízháztartásának a
vizsgálatát kívánja meg, amit a korábban ismertetett (6. fejezet) HELP modellel
elvégezhetünk. A méretezés lépései:
A tervezett éves beszivárgási arány meghatározása a kritikus meteorológiai évre, valamint
a tározási tényező definiálása.
A tervezett beszivárgási arány definiálása. Ezt az értéket általános esetekben 10 mm/év
értékben határozzák meg természetes szigetelők (agyagszigetelők) esetében. Geomembrán
és geokompozit szivárgóréteg esetében kb. 3 mm/év. A tervezett beszivárgási arányt
meghatározhatjuk a hulladéklebomláshoz szükséges vízmennyiség alapján is.
A zárószigetelő réteg vastagságának kiszámítása.
6.11. ábra
Az evapotranspirációs lezárás
109
Geomembrán szigetelő fólia alkalmazása
A geomembrán megkívánt vastagsága nem veszélyes hulladékok lerakójánál, alternatív
megoldásként, az alkalmazott geomembrán típustól/anyagtól függően lehet 1,0 - 2,0 mm.
Megfelelő anyagválasztás és beépítés esetén élettartamuk mai ismereteink szerint a 100 évet
meghaladja.
A kiválasztás szempontjai, követelmények:
szigetelőképesség:
vízzáróság,
gázokkal szembeni szigetelőképesség.
mechanikai ellenállóképesség:
érdesített, struktúrált felszínű lemezek 1:2,5 rézsűhajlásig állékonyak,
kedvező alakváltozási tulajdonságok, legalább 3 %-os nyúlás sérülésmentes felvétele.
időállóság:
a megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező fóliának a releváns kémiai anyagokkal és a
gázkondenzátummal szemben ellenállónak kell lennie,
mikroorganizmusok, gombák elleni ellenállóképesség,
növényi gyökérzettel szembeni ellenállóképesség.
kivitelezés:
átlyukadással szembeni ellenállóképesség (védőréteg alkalmazása szükséges),
időjárás állékonyság (5 C alatt HDPE membránt tilos fektetni, napsugárzás hatásával
szembeni az előírásoknak megfelelő kivitelezhetőség,
külső terheléssel szembeni ellenállóképesség),
ellenőrizhetőség (hegesztés, toldás),
javíthatóság.
A számos geomembrán típus közül a zárószigetelésnél elsősorban a HDPE, LDPE, VLDPE és
az EPDM fóliák jöhetnek számításba. A HDPE fóliával szemben az LDPE, VLDPE ill.
EPDM fóliák alkalmazása sok esetben előnyösebb választásnak tűnik, mivel a várhatóan nagy
deformációk esetében lényegesen kedvezőbb többtengelyű alakváltozási tulajdonságokkal-
(6.12. – 6.13. ábrák), nagyobb súrlódási szög értékkel (v.ö. 3.21. ábra, 3.6. táblázat adatait)
rendelkeznek, ami különösen nagyobb lejtőszögek esetében lényeges, ugyanakkor a
szennyezőanyagokkal szembeni gyengébb ellenállóképeség zárószigetelésnél nem releváns
paraméter.
110
6.12. ábra
Néhány geomembrán többtengelyű húzási kísérlete során mért
terhelés-alakváltozás görbéje
(STEFFEN, 1984.)
6.13. ábra
A szakadási nyúlás átlagos értéke egytengelyű és többtengelyű húzás esetén
(SADLIER, M. 1999.)
0 10 20 30 40 50 60 70 80
Elmozdulás [%]
0
100
200
300
400
Hú
zóer
ő [
N/c
m]
HDPE (2,3 mm)
HDPE (2,0 mm)
PVC (2,6 mm)
CPE (2,4 mm)
EPDM (1,2 mm)
0 100 200 300 400 500 600 700 800 900
LDPE
PVC
CSPE-R
EPDM
HDPE
Szakadási nyúlás - %
Többtengelyű húzás Egytengelyű húzás
111
Aszfalt szigetelés
Az aszfalt szigetelés számításba jöhet a szigetelő fólia helyett kombinált szigetelőrendszer
elemeként, vagy önmagában is a záró szigetelőrendszer kialakításakor. Hazánkban az
alkalmazása nem terjedt el.
A rendszer felépítése: német ajánlás alapján (HAUBRICH, 2002.) általában egy legalább 8
cm vastag, 5 %-nál kisebb hézagtényezőjű aszfalt hordozó réteg, amelyre 2×6 cm vastagságú,
n 3 % hézagtényezőjű aszfalt tömítő/szigetelő réteg kerül.
Amennyiben az aszfalt réteg alá ásványi anyagú szigetelőréteg kerül beépítésre, úgy
teherbírási okból a beépítése az optimális tömörítési víztartalom (wopt) alatt, a Proctor-görbe
ún. száraz oldali ágán történik.
Az aszfaltszigetelés előnyei:
kiváló gáz- és vízzáró képesség
jó mechanikai terhelhetőség
kedvező alakváltozási jellemzők
kiszáradásra nem érzékeny
gyökérzettel szembeni ellenálló-képesség
kedvező állékonyság.
Általában 1:2,5 lejtésig alkalmazható, esetenként nagyobb lejtőszög esetén is beépíthető, a
beépítés kötélvontatással (csörlővel) mozgatott tömörítőgéppel történhet.
Alternatív megoldások a szivárgó paplan esetében
Geoműanyag szivárgók
A geoműanyagokból felépített szivárgó réteg lehet speciálisan erre a célra előállított
drénpaplan, vagy két geotextília közötti georács (geokompozit paplan).
Az alkalmazásnál megkívánt funkciók:
a finom szemcsék bemosódásának megakadályozása
a beszivárgó csurgalékvíz elvezetése
a műanyag fólia mechanikai védelme
a növényi gyökérzettel szembeni ellenálló-képesség
időállóság
állékonyság.
Homok szivárgópaplan
A rekultivációs réteg-, az esésviszonyok-, a növényi telepítés jó megválasztásával, a
zárószigetelés vízháztartásának optimalizálásával esetenként megfontolandó, hogy a
felhasználás helyén nagyon sokszor hiányzó szűrőkavics (k 10-4
-103 m/s) helyett méretezett
vastagságú homokréteg kerüljön beépítésre, esetleg akár dréncsövek beépítésével segítve a
hatékony víztelenítést (SASSE, T. BIENER, E., 2002.)
Általában elmondható, hogy műszakilag kedvezőbb és indokoltabb a zárószigetelés, és azon
belül a szivárgó paplan méretezése, mint az előírások merev alkalmazása. A méretezés egyik
112
fontos eleme a zárószigetelés/alternatívák vízháztartásának a vizsgálata, amit a 6.4. fejezetben
találunk összefoglalóan.
Példák az alternatív szigetelőrendszerek felépítésére
Az alternatív szigetelőrendszerek összehasonlításánál a két legfontosabb paraméter:
a hatékonyság,
a költségek.
Az előzőekben tárgyalt alternatív megoldások alkalmazására mutatnak be példákat a 6.14-
6.17. ábrák. Az ábrákon feltüntetett rétegkombinációk, méretek összhangban vannak a
lerakó rendelet előírásaival, és közülük a helyi adottságok, a lerakó paraméterei alapján,
figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat, lehet az optimális megoldást megtalálni. A
bentonitszőnyeg alkalmazásával kialakított rétegrend variánsokat a 6.14. ábra szemlélteti. A
talajkeverékből (pl. bentonit és talaj) kialakított rétegrendet a 6.15. ábra szemlélteti. A
kapilláris szigetelőrendszer kialakítására mutat be lehetőségeket a 6.16. ábra. A geomembrán
szigetelő fólia alkalmazására mutat be lehetőségeket a 6.17. ábra.
B1
B2
6.14. ábra
Alternatív zárószigetelő rendszer felépítése bentonitszőnyeg felhasználásával
113
HB1
HB2
6.15. ábra
Alternatív zárószigetelő rendszer felépítése talajkeverék felhasználásával
114
K1
K2
K3
6.16. ábra
Alternatív zárószigetelő rendszer kialakítása: kapilláris zárószigetelés
115
G1
G2
G3
6.17. ábra
Alternatív zárószigetelő rendszer felépítése geomembrán felhasználásával
6.4.A zárószigetelőrendszerek költségelemzése
SZABÓ A. (2005) által végzett költségelemzések eredményeit foglalja össze a 6.5. táblázat,
ill. a 6.18. ábra tünteti fel.
116
9.5. táblázat
Zárószigetelő
rendszer
Anyagár
(Ft/m2)
Szállítás
(Ft/m2)
Beépítés
(Ft/m2)
Teljes költség
(Ft/m2)
Rendelet 1. variáns 1.790-1.980 700-750 1.450 3.940-4.180
Rendelet 2. variáns 1.590-1.780 780-830 1.450 3.820-4.060
Bentonitszőnyeg 1. 2.090-2.830 580 1.120 3.790-4.530
Bentonitszőnyeg 2. 3.410-4.820 600 1.060 5.070-6.480
Homok-bentonit
keverék 1. 9.440-9.580 700-750 1.450 11.590-11.780
Homok-bentonit
keverék 2. 9.240-9.380 580 1.450 11.270-11.410
Kapilláris 1. 1.760-2.020 1.100 1.750 4.610-4.870
Kapilláris 2. 3.370-4.480 580 1.240 5.160-6.300
Geomembrán 1. 2.590-3.080 380 995-1.245 3.965-4.705
Geoembrán 2. 2.820-3.530 500 970-1.220 4.290-5.250
Geomembrán 3. 3.820-
4.9305 500 1.040-1.290
5.360-6.720
6.18. ábra
A hazai lerakórendelet előírásainak megfelelelő alternatív zárószigetelő rendszerek
költségelemzésének eredménye (SZABÓ A., 2005.)
Az egyes lezárási technológiák költségelemzését elvégezve láthatjuk, hogy számos olyan
alternatív megoldást találunk, amelynek a kivitelezési költsége versenyképes az
agyagszigetelésekkel való összehasonlításban. Természetesen hibát követünk el akkor, ha egy
Szállítás
Anyagköltség
- Ft
2 000 Ft
4 000 Ft
6 000 Ft
8 000 Ft
10 000 Ft
12 000 Ft
117
rendszert kizárólag a bekerülési költsége alapján vizsgálunk. A kivitelezés során számos
olyan bizonytalansággal találkozhatunk, amely egy adott rendszer költségét jelentősen
megnövelheti, illetve egyes esetekben lehetetlenné teszik az alkalmazását. Elég csupán ha arra
gondolunk, hogy mekkora nehézségekbe ütközik egy meredek rézsűn 50 cm vastagságú
agyagszigetelést a kívánt paramétereknek megfelelően elkészíteni. Nem szabad figyelmen
kívül hagynunk azt sem, hogy az időjárás a legtöbb technológia esetén nagymértékben
befolyásolhatja a kivitelezés időtartamát, minőségét, s ezáltal jelentős költségkihatása van.
Az ábrából jól látszik a homok-bentonit keverékből épített szigetelőrétegeknek kiugróan
magas a költségük. Ez, a többi szigetelő-rendszerhez képest bonyolult, nagy eszközigényű
technológiának tudható be. Az eljárás alkalmazásának a magyarországi gyakorlata még nem
teljesen kiforrott, a technológiához megfelelő minőségű bentonittal rendelkező bányák
anyagelőkészítési rendszere nem kifejezetten szigetelőréteg építési célokra állítják elő a
bentonitot. Elképzelhető, hogy külön ezen feladatoknak megfelelő célirányos rendszerek és
technológia alkalmazásával ez az anyagköltség olyan szintre is csökkenhet, hogy a többi
alternatívával árban versenyképes lehet. Ehhez azonban komoly befektetésre van szükség
mind a bányavállalkozó, mind a kivitelező oldaláról, s ugyanakkor a befektetés megterülésére
csak hosszú távon számíthatnak.
A versenyképesség megítélésében elsődleges szerepet kell kapnia az egyes rendszerek
időállóságának, amelyről az egyes technológiák esetében eddig kevés tapasztalattal
rendelkezünk. Tekintettel arra, hogy a hulladéklerakók lezárása Magyarországon szinte csak
most kezdődik el, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nemzetközi tapasztalatokat sem.
Az Amerikai Energiaügyi Hivatal átfogó vizsgálati eredményeit foglalja össze a 6.6. táblázat,
amely 3 éves kísérletsorozat eredményét tartalmazza. A helyszíni kísérletek során vizsgálták
az EPA kommunálishulladék-lerakókra (RCRA D típus), veszélyeshulladék-lerakókra (RCRA
C típus) vonatkozó előírásoknak megfelelő és további négy alternatív megoldás
hatékonyságát. A vizsgált záró szigetelőrendszerek felépítését a 6.7. táblázatban ill. a 6.19.
ábrán találjuk.
6.6. táblázat
Az Amerikai Energiaügyi Hivatal kísérletsorozatában vizsgált zárószigetelések
hatékonysága
Beszivárgás mértéke (mm/év)
Év D típusú
lezárás
GCL
lezárás
C típusú
lezárás
Kapilláris
szigetelés
Anizotrópikus
szigetelés
ET
lezárás
1997. (05.01.-12.31.)
1998.
1999.
2000. (01.01.-06.25.)
10,62
4,96
3,12
0,00
1,51
0,38
4,31
0,00
0,12
0,30
0,04
0,00
1,62
0,82
0,85
0,00
0,15
0,14
0,28
0,00
0,22
0,44
0,01
0,00
Átlag 4,82 1,81 0,13 0,87 0,16 0,19
Hatékonyság=(átszivárgás/csapadék)*100%
D típusú
lezárás
GCL
lezárás
C típusú
lezárás
Kapilláris
szigetelés
Anizotrópikus
Szigetelés
ET
lezárás
Átlag 99,98615 99,99417 99,99964 99,99744 99,99950 99,9949
118
6.7. táblázat
Az Amerikai Energiaügyi Hivatal helyszíni kísérletei során vizsgált zárószigetelések
felépítése (2000).
Hulladéklerakó
lezárási terve
A rendszer teljes
vastagsága [cm]
Rétegek
száma
A komponensek leírása/Vastagság
RCRA D típus 60 2 Felső talajréteg 15 cm
Tömörített eredeti talaj 45 cm
RCRA C típus 150 4 Felső talajréteg – 60 cm
Homok drénréteg 30 cm
Geomembrán 1,0 mm
Tömörített bentonit-keverék talaj 60 cm
Geoszintetikus agyag
szigetelő (GCL)
90 4 Felső talajréteg 60 cm
Geotextília szűrőszövet
Homok drénréteg 30 cm
Geomembrán 1,0 mm
Geoszintetikus agyag szigetelő
Kapilláris
zárószigetelés
140 4 Felső talajréteg 30 cm
Felső homok drénréteg 15 cm
Felső kavics drénréteg – 22 cm
Tömörített agyag szigetelés 45 cm
Alsó homok drénréteg 15 cm
Anizotrópikus szigetelő
lezárás
105 4 Felső talajréteg 15 cm
Eredeti talajtakaró réteg 60 cm
Finomhomok elválasztó réteg 15 cm
Borsó nagyságú alsó kavicsréteg 15 cm
Evapotranspirációs
talaj lezárás
90 2 Felső talajréteg 15 cm
Tömörített talajréteg 75 cm
Mint a 9.7. táblázatban látható, az alternatív szigetelőrendszerekkel elérhető a lerakókra előírt
zárószigetelés hatékonysága. A vizsgálatokat szemi-arid éghajlati viszonyok mellett végezték,
az évi átlagos csapadék 1997-2000 között a területen 200 mm/év volt, ami magyarázza a
viszonylag kisvastagságú rekultivációs réteget. A vizsgálatok rámutattak arra, hogy
viszonylagosan száraz, csapadékszegény területen (pl. Magyarországon az Alföld egyes
részein), a beszivárgás jelentősen csökkenthető a zárószigetelés evapotranspirációja révén.
A 6.19. ábrán megtalálható az egyes zárószigetelő rendszerek kialakításának átlagos költsége
is.
A 6.8. táblázatban a Németországi előírásoknak megfelelő-, további lehetséges alternatív
zárószigetelő rendszerek költség-összehasonlítását találjuk. A vizsgált szigetelőrendszereket a
6.20. ábra foglalja össze (HAUBRICH, 2002.)
119
6.19. ábra
Az USA Energiaügyi Hivatala által vizsgált zárószigetelések
120
6.8. táblázat
Németországban alkalmazott záró szigetelőrendszerek költségelemzése
(HAUBRICH,2002.)
1.t
ipu
s
EU
R/m
2
2.t
ipu
s
EU
R/m
2
3.t
ipu
s
EU
R/m
2
4.t
ipu
s
EU
R/m
2
5.t
ipu
s
EU
R/m
2
6.t
ipu
s
EU
R/m
2
7.t
ipu
s
EU
R/m
2
Aljzat kialakítás
Építési terület kialakítás 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00
Profilírozás 2,50 1,90 2,50 2,20 2,40 2,20 2,10
Felszín kialakítás 0,50 0,50 0,50 0,50 0,50 0,50 0,50
Geotextilia 1,25 1,25 1,25 1,25 1,25 1,25 1,25
Kiegyenlítő + gázmentesítő réteg 7,50 4,50 7,50 7,50 7,50 7,50 4,50
Geotextília 1,25 - 1,25 1,25 1,25 - -
Szigetelőrétegek
Ásványi szigetelés ** 50cm (30cm), 5,00-
20,0
- 3,00-
12,00
- - - -
TRISOPLAST 7cm - - - 15,00 - - -
Kapilláris rendszer
+ elválasztó geotextilia
40 cm + 30 cm
- - - - 20,00 - -
Tükör kialakítás - 3,00 - - 3,00 - 3,00
Geomembrán (2,5mm) 11,00 11,00 - 11,0 11,00 - 11,00
Bentonitszőnyeg ( 2 rétegű ) - 11,00 - - - - -
Aszfalt hordozóréteg 8cm - - 15,50 - - 16,50 -
Aszfalt tömítőréteg 6cm - - 13,00 - - 13,00 -
Monitoring rendszer - - - - - - 5,00-
6,00
Szivárgó paplan
Kavics/homokos kavics,szivárgó
szőnyeg
Védő geotextilia 4,50 - - 4,50 4,50 - 4,50
Ásványi anyagú szivárgó réteg (pl.
kavics)
6,00 - 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00
Szűrő réteg 2,00 - 2,00 2,00 2,00 2,00 2,00
Szivárgó paplan - 5,50 - - - - -
Rekultivációs réteg - - - - - - -
Talaj szállítás és beépítés 1,5 m 1,50-
5,50
1,50-
5,50
1,50-
5,50
1,50-
5,50
1,5-5,50 1,50-
5,50
1,50-
5,50
Füvesítés 0,50 0,50 0,50 0,50 0,50 0,50 0,50
Munkahelyi
berendezés,munkavédelem
4,70 4,30 5,30 5,20 5,60 5,10 4,60
Összes építési költség
EUR/m2(nettó)
49,20-
68,20
45,95-
49,95
60,80-
73,80
59,40-
63,40
68,00-
72,00
57,05-
61,05
47,45-
51,45
Megjegyzés:
a rekultivációs réteg vastagsága minden esetben 1,5 m;
az aszfalt hordozó réteg 6 cm, az aszfalt tömítőréteg 8 cm;
a kapilláris réteg 40 cm, a kapilláris blokk 30 cm;
** az ásványi szigetelés költségei regionálisan változhatnak.
121
6.20. ábra
A Németországban alkalmazott alternatív szigetelőrendszerek összehasonlítása
(HAUBRICH, 2002.)
122
6.5. A hulladéklerakó felszámolása
A rendeletet értelmezve a felszámolásra akkor kell, hogy sor kerüljön, ha tényleges
környezetszennyezés vagy környezetkárosodás következett be és a kármentesítéssel
kombinált rekultiváció a költség-haszon elemzés alapján gazdaságtalanabb vagy nagyobb
környezeti kockázattal jár, mint a felszámolás.
Ugyancsak meggondolandó a Ún. "kis lerakók" felszámolása. A LINSY adatbázisában
szereplő adatok alapján megállapítható, hogy az Ún. kis mennyiségnek számító <3000 m3)
lerakott hulladékhoz hány darab lerakó tartozik, az eredményeket a 6.9. táblázat tartalmazza.
6.9. táblázat
A táblázat adatai azt mutatják, hogy 1-2 ezer m3, tehát igen kis mennyiségÜ lerakott
hulladékot tartalmazó kategóriába is közel 1000 db lerakó tartozik. Ezért, bizonyos feltételek
fennállás esetén javasolható ezen lerakók esetében a hulladéklerakó megszÜntetésévei,
felszámolásával történő rekultiválás.
Tekintettel arra, hogy a vonatkozó jogszabály a felszámolással történő rekultiváció műszaki
feltételeit nem szabályozza részletesen, az ún. „kis lerakók” felszámolással történő
rekultiválásának ajánlott feltételei lehetnek a következők:
− a lerakott hulladék mennyisége 2000 m3, vagy annál kevesebb legyen,
− a lerakás felhagyásának időpont ja legalább 10 év,
− a lerakás módja: terepszinten elhelyezett, 1-2 m vastag hulladék depónia (azaz nem
gödörfeltöltés),
− a hulladéklerakó felszámolásával a lerakó területének mezőgazdasági (erdősítés) vagy
ipari (anyagtárolás-raktározás) célú hasznosítása lehetséges,
− maximum 30 km-es távolságon belül a felszedett hulladék befogadására megfelelő
adottságú lerakó álljon rendelkezésre (elsősorban üzemelési engedéllyel rendelkező
lerakó, de szóba jöhetnek a már felhagyott vagy felhagyásra kötelezett hulladéklerakók
közül a rekultiválandó lerakók is.
A felszámolással történő rekultiválás során a következő műveletsort kell elvégezni:
− a teljes lerakott hulladékmennyiség felszedése,
− a felszedett hulladék osztályozása az erre alkalmas berendezésen történő átrostálással,
− a felszedett, ártalmatlanítandó hulladék-összetevők - tulajdonságaiknak megfelelő -
kategóriájú hulladéklerakóban, égetőben történő ártalmatlanítása, illetve hasznosítása,
− tereprendezés, tájba illesztés az inert és a lebomlott, stabilizálódott szerves összetevők
felhasználásával.
A lerakó felszámolását követően az engedélyes a Felügyelőség számára adatszolgáltatást
készít, amelyben szerepel az összes felszedett és kezelt hulladék mennyisége, valamint az
123
ártalmatlanítás, esetleg hasznosítás érdekében hulladékkezelőnek átadott, elszállított
mennyiség.
6.6. Tájbaillesztési szempontok
Ezen fejezetet a GREENTECH Kft. (2002) tervezési segédletének felhasználásával dolgoztuk
ki.
A tájbaillesztés szükségessége
Minden olyan beruházásnál, ahol a „mű” építése megváltoztatja a táj képét, arculatát, érdemes
és szükséges az ökológiai, valamint vizuális-esztétikai szempontokat érvényesítő tájrendezési-
tájbaillesztési elveket figyelembe venni, alkalmazni.
A táji adottságok a társadalom mindenkori fejlettségének és az egyének igényeinek
megfelelően hasznosíthatók. A folyamatos tájhasználat, tájalakítás, tájfejlődés során az
adottságok az emberi cselekedetek hatására megváltoznak. Az állandósult változások a
következő időszakban már adottságnak számítanak.
A tervezési fázisban a korszerű ökológiai, műszaki valamint esztétikai ismeretek
érvényesítése, alkalmazása a tájbailleszthetőséget segíti elő.
A természeti környezet – a táj – az ember (társadalom) egészségi állapotának kondicionálója,
alkotó erejének forrása, megújulásának, rekreációjának közege. A tájbaillesztésnek gyakran
nincs közvetlen anyagi haszna, de közvetlenül hozzátartozik az emberi léthez, és mindezeken
túl, életünk minőségének mutatóihoz.
Tájökológiai szempontok
A tájökológiai szempontok értékelésénél meg kell vizsgálnunk a hulladéklerakó telep
környezetének ökológiai adottságait. Értékelnünk kell az ökológiai potenciált, az
ökoszisztémák, biotópok milyenségét, elhelyezkedésüket valamint lehetséges kapcsolatukat a
területtel.
A vizsgált területen – az emberi befolyásolás mértéke szerinti besorolás alapján –
megkülönböztetünk:
természetes vagy önszabályozó,
degradált vagy szabályozott és
urbán vagy települési ökoszisztémát.
Javasolt felmérni a meglévő valamint kialakításra kerülő zöldfelületeket. Javasolt továbbá
elvégezni értékelésüket zöldövezeti szempontból (L. Czinki szerint). Így az alábbiakat kell
meghatározni:
a zöldtömeget,
a növényzet hatását a klímára,
az oxigéntermelő képességet,
a pormegkötő és -szűrő képességet,
zajvédelem,
124
optikai szigetelést és
az összhatást.
Lehetőség szerint el kell készíteni a terület és környezete természetességi értéktérképét, mely
a természetes állapot meglétét illetve minőségét vizsgálja. A vizsgálati kategóriák:
természetes állapot;
természetközeli állapot;
természetes állapot közepesen leromlott;
természetes állapot erősen leromlott;
természetes állapot teljesen leromlott.
Az elkészített térkép segíti meghatározni a biológiailag degradált felületek elhelyezkedését,
valamint arányát. Támpontot ad a tervezési fázisban a tájbaillesztés szempontrendszerének
helyes megválasztásához, illetve a növénytelepítés meghatározásához (fajmegoszlás,
mennyiség és területi elhelyezés stb.).
A lerakó és a környezet morfológiája
Egy tervezés alatt álló hulladéklerakó mikro- illetve makrotáj környezetének is meg kell
vizsgálni a morfológiáját. A környezet domborzatának adottságai befolyásolhatják a
létesítmény tájbailleszthetőségét.
Síkvidék
Sík vidéken, ahol a lerakó valamint környezete tengerszint feletti magasságának különbsége
az 5 métert, azaz a lejtőhajlás az 5 %-ot nem haladja meg, a létesítmények, objektumok
eltakarása viszonylag egyszerűen megoldható, ugyanis a felszínről nincs „rálátási” lehetőség.
A tervezés során a feltárási nyomvonal mentén történő térhatárolást meg kell oldani, valamint
körültekintéssel kell a védőerdősávot megtervezni, mely az optikai takarást biztosítja. A
tágabb környezetből markánsan a telepített faállomány változtatja meg a táj képét, mely
állandósuló állapotváltozásnak, az idő múlásával adottságnak tekinthető.
A síkvidéki tájbaillesztés szempontjai:
a területre jellemző, honos növényanyag tervezése, hiszen a tájkép részévé a védőerdősáv
fog válni (nincsenek „rálátási pontok”),
előtérbe kell helyezni az egyszintes kiszolgáló-létesítmények tervezését, így elkerülhető
az urbán elemek megjelenése a tájképben (a védőerdővel el lehet takarni az épületeket),
a védőerdősávba – lehetőségek szerint – örökzöld elemeket is kell tervezni, ez
megakadályozza a téli nyugalmi időszakban a telepre történő „belátást”.
Dombvidék
Abban az esetben, ha dombvidéken kerül elhelyezésre a tervezett létesítmény, akkor meg kell
vizsgálni a környezetben a lerakó tengerszint feletti magasságnál jelentősen (8-10 m. – 5 %-ot
meghaladó lejtőhajlás) magasabban lévő terepalakulatok elhelyezkedését. A környezetükből
kiemelkedő domborzati alakulatok (pl. hegyek, tetők, bércek stb.) a szemlélő számára rálátást
biztosíthatnak a lerakó területére, valamint a lejtőhajlás növekedtével a rálátás is növekszik.
Minél magasabbról szemléljük a tájrészletet, az objektumokra annál nagyobb a rálátás. A
125
dombvidéki tervezés során a lerakó létesítményeinek (kiszolgáló épületek, kazetták stb.) a
környezethez illeszkedését elő kell segíteni a terepre illesztés eszközrendszerével.
A dombvidéki tájbaillesztés szempontjai:
a létesítmények terepre illesztése a tervezés során,
lehetőség szerint a felületek megtörése növénytelepítéssel,
a környező területekhez kapcsolódó védőerdősáv telepítése a területre jellemző honos
növényanyaggal,
mérnökbiológiai építési mód előtérbe helyezése, alkalmazása.
Összességében, már a tervezési illetve létesítési fázisban is törekedni kell a regenerációs,
szukcessziós folyamatok elősegítésére és biztosítására, amely a természetes vagy az építkezést
megelőző állapot helyreállításához vezetnek. A hulladéklerakó tájbaillesztésénél fel kell
használni a természet megújulási képességét, csökkentve ezzel a környezetbe történő
beavatkozás hatásait.
Tájbailleszthetőség, a vizuális és esztétikai hatások
A tájbaillesztésnek a létesítményeknek, építményeknek a táji adottságok messzemenő
figyelembevételével történő, funkcionális és esztétikai szempontok szerinti, azaz
tájértéknövelő célú elhelyezését és környezetalakítását értjük.
A vizuális és esztétikai hatások koncepciójának kidolgozása a tájbaillesztés és a
természetmegőrzés (látvány) célja, eszközrendszere.
A tájbailleszthetőség fontos eleme a terepkiképzés, a mesterséges terepalakulatok, valamint az
eredeti terep harmonikus kapcsolata. A maradó rézsűk javasolt hajlása 1:3, ezzel az erózió
veszélye is számottevően csökkenthető. Amennyiben 1:3 hajlású rézsűk kialakítása nem
lehetséges, akkor az erózióvédelmet is meg kell tervezni, pl. a rézsűk padkázásával vagy
eróziómentesítő matracok (pl. GRÜNFIX®
) alkalmazásával. Biztosítani kell az
utógondozáshoz (kaszálás, gyep újratelepítése) szükséges megközelítési lehetőségeket.
Javasolt elkészíteni a hulladéklerakó jellemző (hegy-völgy irányú) metszetének a tervezett
valamint az eredeti terep alakulását, kapcsolatát, feltüntetve a leendő növényesítettségi
fokozatokat is.
A tájbailleszthetőség az optimális kazettaméretek választásával valamint a kialakításra kerülő
rézsűk hajlásszögeinek csökkentésével is elősegíthető. A korona és körömvonalak – lehetőség
szerinti – lekerekítése a földművek műszaki jellegét finomítja, tompítja.
Hulladéklerakó telep tájbailleszthetőségét elősegíti a felhagyás után „szabadon maradó”
felületek (pl.: humusz- és agyagdepónia helyei) beültetése, elsősorban honos növényekkel, fa
és cserjecsoportok kialakításával. Az épületek környezetében alkalmazhatunk urbán jelenlétre
utaló fajokat is (fenyők, díszcserjék stb.).
126
Az így kialakított zöldfelületek optikai kapcsolatot létesítenek a védőerdősáv és a
karbantartott lezárt kazettafelületek között. Csökkentik az eltérő növényesítettségi fok közötti
kontrasztot.
Lehetőség szerint (rendelkezésre álló szabad terület) a kazetták gátrézsűinek megtörése,
lépcsőzetes (min. 2 lépcső) kialakítása javasolt. Ez elősegíti a statikai állékonyságot, illetve a
karbantartást (kaszálást), valamint lehetőség adódik az alsó lépcső talajtakaró növényekkel
történő beültetésre. Az alsó szint növényesítése optikailag csökkenti a szintkülönbségekből
adódó látványt és a nagyobb bekerülési költség mellett a fenntartási költségek is
csökkenthetőek.
A zöldfelületek javasolt növényanyaga
A tájképi megjelenés fontos része a tereprendezésen túl az alkalmazott növényanyag helyes
megválasztása. A környező tájjal alkotott egységet segíti elő a környezetre jellemző, honos
növények telepítése, alkalmazása.
A tájjelleget a látvány, ezen belül a térélmény és a szegélyek milyenségével határozhatjuk
meg. Amennyiben a tájbailleszthetőség szempontjai közül a növény telepítését helyesen
határozzuk meg, úgy nő a táj élettani, kondicionáló hatása. Fokozódik termőképessége,
használati és vizuális értéke növekszik, és ezáltal a benne élő ember teljesítőképessége is
fokozódik.
A tájbaillesztés növényalkalmazásának szempontrendszere:
esztétikusabb formát, megjelenést, látványt kölcsönöz a lerakónak,
a tájbailleszthetőséget elősegíti,
nő az ökológiai kiegyenlítő felületek értéke.
A növényanyag tervezésének meghatározása:
a területre jellemző, honos növények alkalmazása,
a helyi adottságok figyelembevétele (pl.: domborzat, mikro- és makroklíma stb.),
diverzitás (sokszínűség) megőrzése, elősegítése,
a fokozatosság, szintezettség szem előtt tartása,
klimax társulás, a szukcesszió folyamatának elősegítése,
konvex formák kialakítása,
a tervezett növényeket csoportosan, váltakozva telepítsük, lágy vonalvezetéssel.
A védőerdősáv telepítésénél többszintes védőerdőt javasolt kialakítani. A fő fafajokat a
nagytermetű, honos növények alkossák, kötésbe ültetve. A kisebb termetű fákat, bokorfákat
egyaránt tervezhetjük a fő fafajok mellé, vagy a lezáró cserjecsoportba, szabálytalan,
váltakozó kiültetéssel.
Javasolt az erdősáv kialakításánál a lágy vonalvezetést és az azonos fajokból kialakított
csoportok szabálytalan váltakozását követni. Így elősegíthető a természetközeli kép
kialakítása.
127
A kazettaterek közvetlen felületein cserjék telepítése nem javasolt, a szigetelőréteg védelme
érdekében (a gyökérzóna esetleges káros hatásai miatt). Az egyes számításba jövő
növényfajok gyökérzónájának lehatolási mélységét a 4.3. táblázatban találjuk. A
gátoldalakon a kertépítészetben alkalmazott talajtakaró növények, növénycsoportok ültetése
javasolt a könnyebb fenntarthatóság, valamint az esztétikai elvek érvényesítése miatt (a
növényanyag megválasztásánál ügyelni kell a terjedő tövű fajok kerülésére).
A kazettaterek által szabadon hagyott felületeken, valamint a kiszolgáló létesítmények
környezetében a kertépítészetben megszokott növények alkalmazása megengedhető. A
növényanyag kiválasztásánál az alábbi szempontokat be kell tartani:
a növény gyökérzete véletlenül sem érintkezhet a szigetelési rétegrenddel (pl.: terjedő
tövű növények a kazettaterek közelében nem ültethetőek stb.), a növényfoltok ültetése
változatos legyen – az alkalmazott növényanyag megjelenési formája (méret, habitus,
szín) – esztétikai élményt szolgáljon,
a növények átmenetet képezzenek környezetükben (konvex formavilág alkalmazása pl.:
épületek mellett stb.),
a kialakított zöldfelületek fenntartása egyszerű, költségkímélő legyen.
A kialakítandó zöldfelületek növényanyagának pontos meghatározásához (fajnév, darabszám
stb.) javasolt kertépítészeti (parkosítási) terv készítése.
A biológiai rekultiváció célja a technikai rekultiváció során rendezett felszín növényzettel
való betelepítése, a lerakóhely felszínét borító földréteg stabilizálása.
A biológiai rekultiváció során törekedni kell a tartós zöldfelület gyors kialakítására, amely
nagymértékben hozzájárul a roncsolt táj eltüntetéséhez, a tájsivárság érzetének
megszüntetéséhez. A biológiai rekultiváció megvalósítása a fedéshez használt talaj fizikai és
kémiai tulajdonságainak figyelembe vételével egy lépésben javasolt.
A biológiai rekultiváció első lépéseként a hulladéklerakó felszínére gyeptelepítés javasolható.
Ugyanakkor várható a szélsőséges viszonyokat jól tűrő, és a lerakó környezetére jellemző
cserjék spontán betelepedése és elterjedése is.
A technikai rekultiváció során alkalmazott rétegszerkezet szerint a depónia felszínét összesen
100 cm vastag, megfelelően tömörített réteggel látják el, melynek anyaga a döntően helyi
anyag. A szállítási távolságok függvényében különböző típusú talaj beépítése is elképzelhető,
de az esetek többségében ez sem lesz termőtalaj.
A takaróföld terv szerinti elhelyezése után szükséges a közel egyenletes (rögmentes) felszín
kialakítása. A talaj közepesen nedves állapotban (12-16-18 tömeg %) teríthető legjobban.
Hatékony aprító eszközzel /pl. talajmaró/ a száraz agyagos talaj is jól porhanyítható.
A telepítés idejétől függően P és K, vagy a P és K-val együtt osztott N adag kiszórása, sekély
bekeverése /4-50 cm/ kétirányú tárcsázással vagy talajmaró alkalmazásával.
A műtrágya bekeveréssel együtt megoldható a terített meddő anyag nagyobb méretű
alkotóinak aprítása.
128
Eddigi tapasztalataink alapján telepítéskor megfelelő a 100 kg N, 40-40 kg P és K hatóanyag
kiszórása hektáronként.
A terület gondos előkészítése mellett legalább olyan fontos a kedvezőtlen termőhelyi
körülményeket tűrő fűfajok megfontolt kiválasztása. E tekintetben a szakirodalom ajánlásai
nyújtanak segítséget.
a.) Tömöttbokrú fűfélék:
A bokrosodási csomó a talajfelszín közelében található. Jellemzően ősgyepek fűféléi
tartoznak ide. Az első telepítéskor a keverékben is választható közülük.
b.) Lazabokrú fűfélék:
A bokrosodási csomó a talajfelszín alatt helyezkedik el. Gyors fejlődésűek, könnyen
telepíthetők, de élettartamuk rövid. Agresszívak, rosszul társíthatók.
Előnyük a jó talajszerkezet kialakítása, a vastag gyepnemez létrehozása. Főként gyep-gabona
váltógazdálkodás esetén ajánlatos a fajok közül választani.
c.) Tarackos fűfélék. Egyenletes gyepet alkotnak; nehezen telepíthetők, lassú fejlődésűek. 8-
10 évig jól kötik a talajt. Jól társíthatók. Mind az első telepítésbe, mind felújításkor
alkalmazhatók.
Az első telepítésre javasolt fűfélék:
Vörös csenkesz (Festuca rubra L.) tarackos aljfű 4-15 évig megél, szárazságtűrő. Vastag
gyepnemezt fejleszt. Jól társítható. Erózióvédő.
Francia perje (Arrhenatherum elatius) lazabokrú szálfű, szárazságtűrő, a külterjes
viszonyokhoz jól alkalmazkodik, hatalmas gyökérzetet fejleszt a talajt jól megköti,
eróziónak kitett nagyobb lejtésű talajokra is vörös csenkesszel telepíthető.
Magyar rozsnok /Bromus inermis /- tarackos szálfű, 8-15 évig megél, 2 m mélyre hatoló
gyökérzetű, szárazságkedvelő, gyors fejlődésű, a talajt jól borítja, erózióvédő.
Sudár rozsnok /Bromus erectus /, lazabokrú szálfű, 15-20 évig megél, 1,5-2 m mélyre
hatoló gyökérzetű. Sovány, száraz talajokon is megél. A talajt jól fedi, erózióvédő, jól
társítható
Réti csenkesz (Festuca pratensis L) laza bokrú szálfű, 5-10 évig megél. Dús gyökérzetet és
gyepnemezt fejleszt. Erózióvédő. Igényesebb, mint a fentebb felsorolt fajok. Jól társítható
vörös csenkesz-szel és taréjos búzafűvel.
Csomós ebír (Dactylis glomerota L) laza ború szálfű, 4-6 évig megél. Agresszív. Jó
erózióvédő. Jól társítható sudár rozsnokkal.
A hulladéklerakó tájbaillesztését általában nagymértékben elősegíti a rekultivált lerakó körül
takaró erdősáv telepítése, amelyet őshonos fajokból kell megoldani.
129
6.7. Lehetséges eltérések a rekultivációra előirt követelményektől!
A vonatkozó rendelet szerint a B3 alkategóriájú hulladéklerakók esetében, amennyiben a
hulladéklerakóban 10 000 m3-nél kevesebb a lerakott hulladék mennyisége, a rekultivációt a
végleges záróréteg rendszer kialakításával, 1 ütemben is el lehet végezni. A Felügyelőség
ebben az esetben az összes körülmény figyelembevételével (különösen környezetszennyezés
vagy jelentős környezetvédelmi kockázat hiányában) mérlegelheti a rekultivációra vonatkozó
1.2. - 1.8. pontokban foglalt követelmények mérséklését vagy elengedését.
A 2001. előtt létesült hulladéklerakóknál ugyancsak mérlegelhető az 1.2 - 1.8. pontok
szerinti előírások mérséklése vagy elengedése, amennyiben az átmeneti lezárás (legfeljebb 10
év) letelte után az összegyűlt monitoring adatok ezt megalapozzák.
A fentiek alapján bemutatunk néhány lehetséges megoldást mint esetleges lehetőséget az
egyszerűsített rekultivációra, amely megoldások elsősorban a 2001 előtt létesített lerakóknál
jöhetnek szóba, ha a törvényi lehetőségek azt megengedik.
Természetesen ezek megoldások csak a veszélyeztető potenciál meghatározása után, a
Felügyelőség külön engedélyével lehetségesek, tekintettel arra, hogy a még megengedhető
rétegrendre a rendelet konkrétan nem tér ki. A következőkben, német tapasztalatokra
támaszkodva, bemutatunk két lehetséges megoldást, amelyek alkalmazását megfontolandónak
és gazdaságosnak is tartjuk.
a. A talajtakarás
A talajtakarás a legegyszerűbb lezárási forma, alkalmazhatóságának szigorú előfeltételei
vannak:
− A lerakott hulladéktérfogat kevesebb, mint 20-25.000 m3;
− A hulladéktest döntően inert hulladékot tartalmaz, a bomlási folyamatok zömében már
lezajlottak és a lerakó stabilitása megfelelő;
− A hulladék döntő mennyiségének a kora legalább 15 év;
− A talajban illetve a talajvízben mért szennyezőanyag koncentrációk nem haladják meg az
érvényes rendelet szerinti B szennyezettségi határértéket ;
− Kedvező földtani, vízföldtani adottságok:
Az altalaj (földtani közeg) vastagsága a lerakó alatt legalább 1 méter,
a jellemző átlagos szivárgási tényező éliéke: k≤10-8
m/s,
a talajvíz max. szintje, illetve nyomásszintje legalább 1 méterre van a fenékszinttől.
A lerakó hatásterülete nem érinti a meglévő, illetve potenciális vízbázis hidrogeológiai
"A" és "B" védőterületét,
Alacsony metántartalom:
a depóniafelületen a metántartalom ≤100 ppm
a levegőben. ≤5 %
Vízbejutás a depóniába csak a csapadékvízen keresztül történhet;
A talajtakarás műszaki követelményei:
Rekultivált, tájba illesztett depóniafelület, a felületi esések meghaladják az 1 : 20 (5 %)
értéket, a megcsúszott részek geotechnikailag ellenőrzötten helyreállításra kerülnek;
130
Legalább 1 méter vastag termőtalaj (vagy az utólagos hasznosítástói függő en azzal
egyenértékű réteg) felhordása;
Természetes (füvesítés) vagy mesterséges anyagól kialakított erózióvédelem;
A felszíni vizek, csapadékvíz rendezett elvezetése.
b. A tájba illesztés
A tájba illesztés a lerakó takarása utáni (amikor a takarás feltételei nem teljesülnek)
legegyszerűbb műszaki megoldás, alkalmazásának a feltételei a következők:
A lerakott hulladéktérfogat 25.000 - 150.000 m3 között van;
A hullaciéktest döntően inert hulladékot tartalmaz, vagy a települési hulladék lerakása
legalább 15 éve befejeződött, a bomlási folyamatok zömében már lezajlottak és a lerakó
stabilitása megfelelő,
A talajban, illetve a talajvízben mért szennyezőanyag koncentrációk nem haladják meg a
10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM egyÜttes rendelet szerinti B szennyezettségi
határértéket;
Kedvező földtani, vízföldtani adottságok:
a földtani közeg vastagsága a lerakó alatt legalább 1 méter,
a jellemző átlagos szivárgási tényező értéke: k≤10-9
m/s,
a talajvíz max. szintje, illetve nyomásszintje legalább 1 méterre van a fenékszinttől.
A lerakó hatásterülete nem érinti a meglévő, illetve potenciális vízbázis hidrogeológiai
"A" és "B" védőterületét, Alacsony metántartalom:
a depóniafelületen a metántartalom ≤100 ppm
a levegőben.:≤5%
vagy a 7.fejezetben ismertetett felülvizsgálati módszernél a környezeti kockázat alacsony
(≤25%), és a lerakónál nincs egyetlen olyan kritérium sem, amely a lerakók létesítésénél,
helykijelölésénél az ún. kizáró kritériumok közé esik.
A tájba illesztés esetén javasolt lezárási rétegrend és a megvalósÉtandó mííszaki intézkedések
a hulladéktest felső (max. 1-2 méteres) rétegének tömörítését követően a következők:
Rekultiváit, tájba illesztett depóniafelület, a felületi esések meghaladják az 1 : 20 (5% )
értéket, a megcsúszott részek geotechnikailag ellenőrzötten helyreállításra kerülnek,
legalább 0,4 méter vastag humusztakarás,
legalább 0,25 méter vastag homokos kavics szivárgóréteg (k≤10-4
m/s),
geotextília szűrőréteg,
legalább 0,25 méter vastag természetes anyagú szigetelő réteg (k≤10-9
mis), vagy ezzel
egyenértékű egyéb természetes anyagú épített-, vagy mesterséges szigetelőréteg,
legalább 0,5 méter vastag kiegyenlítő és gázmentesítő réteg (kőmentes földréteg és
homokos kavics, max. 32 mm-es szemnagysággal).
Természetes (füvesítés) vagy mesterséges anyagból kialakított erózióvédelem.
A felszíni vizek, csapadékvíz rendezett elvezetése.
Monitoring rendszer kiépítése.
131
6.8. A szennyezett terület környezettől való elszigetelése
A környezettől való elszigetelés alapvető célja a szennyeződés továbbterjedésének a
megakadályozása. Mind önálló módszerként, mind az in-situ módszerekkel kombinálva
alkalmazhatók. A következőkben bemutatott módszerek alkalmasak arra, hogy ha egy
lerakónál környezeti szennyezés (talaj, víz) következet be, akkor a szennyezést, ha azt a
földtani körülmények megengedik, akkor a lerakó helybenhagyása mellett végezzük el a
kármentesítést. Ezen módszerek alkalmazása mellett ismerünk olyan példát, amikor a lerakót
a kármentesítés (a szennyezőanyag tovaterjedés megakadályozása) után tovább üzemeltették,
de az esetek többségében a kármentesítés a rekultiváció része volt, és a lerakót véglegesen
bezárták. Kétségtelen előnye lehet a további üzemeltetésnek, hogy nem kell új, szennyezetlen,
"zöld" területet igénybe vennünk, de az a megoldás csak nagyon szigorú feltételek teljesülése
esetében alkalmazható. Ilyen megoldások lehetnek:
vízzáró falak alkalmazása,
hidraulikus védelmi eljárások,
a régi depónián vagy annak a területén történő új depónia kialakítás.
A függőleges vízzáró falak építése a mélyépítési gyakorlatban évtizedek óta a hagyományos
eljárások egyike. A depóniák, szennyezett területek körülzárása, környezetüktől való
elszigetelése egy kipróbált technológia alkalmazási körének a kiszélesítése.
A körülzárás alapgondolata, hogy a területet körbevevő vízzáró falat, vagy egy vízzáró
altalajba (fekübe), vagy egy mesterségesen kialakított talplemezbe bekötve egy önálló
vízháztartással rendelkező teret hoznak létre, ahonnan a szennyezőanyagok kijutása
megakadályozható (6.21. ábra).
6.21. ábra
Hulladékdepónia környezettől való elszigetelésének a vázlata
A bécsi Rautenweg-i kommunálishulladék-lerakó függönyfalas-, és a Gerolsheim-i (Rajna-
Pfalz, Németország) veszélyeshulladék-lerakó körülzárását szemlélteti a 6.22.-6.24. ábra.
A bécsi Rautenweg kerületben lévő hulladékdepónia már mintegy 20 éve üzemelt, s további
20 évre tervezték az üzemelés meghosszabbítását. Az elszennyeződés megakadályozása
érdekében közel 3300 m ún. fülkés-rendszerű résfallal zárták körbe a területet, ami a korábbi
vízzáró falakkal szemben egy újszerű, ellenőrizhető vízzáró résfalrendszert jelentett
132
(GOSSOW, 1988.). A terület körülzárása egymástól 8 m távolságban párhuzamosan futó
résfalakkal (max. 50 m mély, kb. 5000 m2), ill. ahol a vízzáró alapkőzet magasabban volt,
keskeny-résfalakkal (max. 26 m mély, kb. 12700 m2) történt. A keskeny résfalak injektálása
egy, a laboratóriumban előzetesen kikísérletezett összetételű Ca-
bentonit+cement+kőzetőrlemény keverékkel történt, amelynek a sűrűsége 1,55 t/m3,
szivárgási tényezője k=7×10-9
m/s volt. A résfalak kitöltése 1,2 t/m3 sűrűségű, 6×10
-8 m/s
szivárgási tényezőjű Ca-bentonit+cement szuszpenzióval történt.
A rendszer újdonsága a 26 m mély függönyfalak mellett a fülkés rendszer, ami azt jelenti,
hogy 50-70 m-es szakaszokon a párhuzamos résfüggönyöket keresztirányban is összekötötték,
s így m87050 alapterületű önálló egységeket állítottak elő, s mindegyik fülkében egy-
egy kutat is elhelyeztek, amellyel a fülkén belüli vízszint ellenőrizhetó és szabályozható. A
rendszert kiegészíti a depóniaterületen belüli, további 7 db kút, amellyel a depónia alatti
vízszint szabályozható. A rendszer vázlatát a 6.22. ábra tünteti fel. Mint látható a felvízi
oldalon a külső és belső tér között 1,0 m, az alvízi oldalon 0,5 m vízszintkülönbség (a
fülkében a kettő közötti a vízszint) biztosításával elérhető, hogy a depónia alatti területről
szennyezőanyag egyáltalán nem juthat ki.
6.22. ábra
A Rautenweg-i (Bécs) hulladéklerakó alatti terület vízszintszabályozása
A víznívószabályozást tekintve a bécsihez hasonló megoldás született a Gerolsheimi (Rajna-
Pfalz) veszélyeshulladék-lerakó kármentesítésekor is (STROH-BIENER, 1988.). A réskitöltő
vízzáró szuszpenzió itt is Ca-bentonit, kohósalak portlandcement és adalékanyag keverékéből
állt, szivárgási tényezője kisebb volt mint 10-10
m/s. A résfal maximális mélysége elérte a 48
m-t, s 2-3 m hosszon kötötték be a harmadkori vízzáró alapkőzetbe (6.23. ábra). A munka
újdonsága a HOCHTIEF cég által kifejlesztett szigetelőlemez süllyesztési eljárás volt, amikor
is a résfalba egy HDPE műanyag szigetelőlemezt is beépítettek, amellyel szinte teljes
vízzárást lehetett biztosítani. A jelenlegi technikai színvonal mellett kb. 30-50 m mélységig
oldható meg a szigetelőlemez süllyesztése, az alkalmazott technológiától függően.
133
6.23. ábra
A Gerolsheim-i (Rajna-Pfalz) veszélyeshulladék-lerakó metszete
(STROH - BIENER, 1988.)
Az elérhető, ill. helyesebben a műszakilag még hatékony vízzáró fal mélysége a következő
tényezőktől függ (BRANDL, 1989.):
a talajadottságok,
a gépek teljesítménye,
az altalajba való bekötés megkívánt értéke,
a falvastagság,
az alkalmazott módszer.
A környezettől való elzárásnál számításba jöhető módszereket, azok jellemző adatait és
alkalmazhatóságát a 6.24. ábra foglalja össze.
6.24. ábra
A szigetelő/vízzáró falak típusai, jellemző adatai
(d: a fal átlagos vastagsága; tmax: az alkalmazhatóság jelenlegi mélységhatára)
(BRANDL, 1989.)
134
a.) Szádfalak
A szádfalak csak ideiglenesen, rövid ideig tartó biztosításnál jöhetnek számításba.
Előnyük:
a szádpallók kihúzhatók, visszanyerhetők;
gyors;
gazdaságos.
Hátrányuk:
gyakran nincs tökéletes vízzárás az elemek kapcsolódásánál;
korlátozott a verési mélység;
korrózióveszély.
b.) Fagyasztott falak
Hasonlóan a szádfalakhoz csak ideiglenes, rövid ideig tartó beavatkozásnál jöhetnek szóba.
c.) Injektált falak, jet grouting falak
A konvencionális zárófalak csak kivételes esetekben jöhetnek számításba, mert:
a cementinjektálás csak a jól áteresztő homokos-kavicsos talajokra alkalmas, a
finomszemcsés talajok még kémiai adalékanyagok mellett is csak korlátozott mértékben
injektálhatók (9.25. ábra);
az injektálhatóságon kívül az anyag homogén eloszlása is kívánatos, ami az irányított
(mandzsettás) injektálással is alig érhető el (CSOHÁNY et al., 1988.);
az injektált falak szivárgási tényezője túl nagy (kb. 10-6 m/s homokos kavicsnál);
a falvastagság növekedtével egyre gazdaságtalanabbakká válnak a függönyfalakhoz és a
résfalakhoz képest.
A fenti nehézségek kiküszöbölésére fejlesztették ki az ún. "jet grouting" eljárást, amely a
talaj szerkezetének szétrombolásán és tömítő anyaggal történő átkeverésén alapul. A módszer
lényege: a talajba fúrással lejuttatott csövön elhelyezett fúvókán keresztül nagynyomású
folyadéksugárral szétrombolják a talaj szerkezetét, és ezzel egyidőben, vagy párhuzamosan a
talajba juttatott injektáló folyadékkal átkeverik a talajt, miáltal egy szilárdított tömb
keletkezik.
6.25. ábra
A hagyományos talajinjektálási módszerek alkalmazhatóságának határai
(BRANDL, 1989.)
135
A talajkezelés kivitelezése a fúró-injektáló rudazat lehajtásával kezdődik. A fúrás a
talajadottságoktól függően történhet mind öblítéssel mind ütve-fúrással. A kivánt mélység
elérése után az öblítőnyílást elzárják, majd a fúvókákon keresztül megkezdik a nagynyomású
injektáló folyadék talajba préselését. Az egyenletesen forgó rudazatot folyamatosan
visszahúzzák, miközben az oldalirányban kilövellt nagynyomású injektáló habarcs a talaj
szerkezetét szétrombolja és egyidejűleg azzal össze is keveri. Ezáltal alakul ki a szilárdító
vagy tömítő anyaggal tökéletesen telített, a betonkeverékekhez hasonló vázszerkezetű
talajoszlop. Az eljárás vázlatát a 6.26. ábra szemlélteti.
A módszer gyakorlatilag mindenfajta talaj esetén, sőt töltött (hulladékkal, építési törmelékkel
stb.) területeken is alkalmazható. Az elérhető mélység a mai technikai színvonal mellett kb.
40-50 m. A falvastagság a talajadottság és a műszaki követelmény függvénye, általában 0,15-
2,5 m között változik. Változatos alaprajzú és alapelemekből felépített fal állítható elő a
módszerrel, melyre néhány példát és jellemző méretet a 6.27. ábra mutat be.
6.26. ábra
A "jet-grouting" technológiával készülő vízzáró fal építésének menete:
a.: a fúró-injektáló egység rudazatának a működése (CSOHÁNY et al., 1988.)
b.: a vízzáró fal előállítása (BRANDL,1989.).
136
6.27. ábra
"Jet-grouting"-eljárással készített vízzáró falak kialakítása, jellemző méretei:
a.: egymásba metsző oszlopok (d=0.4-2.5m);
b.: egymásba metsző lamellák, illetve rombusz-falak (átlagos furattávolság: 2.0 m);
c.: egyszerű lamellák (d=10-20cm).
d.) Injektált függönyfalak
A függönyfal előállításához a kívánt helyen vibroverőkkel I profilú acélgerendát juttatnak a
talajba. A gerendához egy, a végén fúvókával ellátott csővezeték van erősítve. A megkívánt
mélységet elérve a gerenda visszahúzásával egyidejűleg nagy nyomással bepréselik a
tömítőiszap szuszpenziót, ami a rendelkezésre álló teret kitölti (9.28. ábra).
6.28. ábra
Injektált függönyfal vázlata
(WEBER, 1990.)
A tömítőiszap szuszpenzió bejuttatása történhet már a gerenda lejuttatása és kihúzása során is.
A teljes kihúzás és térkitöltés után a tartó berendezés a következő helyre áll át, és megfelelő
137
átfedéssel ismételten lejuttatja a gerendát. Az előzőekben leírt műveletet ismételve összefüggő
vízzáró fal alakítható ki (6.29. ábra).
Az átfedés nagysága függ a talajadottságoktól. Átlagos viszonyok között ez a palló méretének
10 %-a, de nehéz vibrálhatóság esetén ez az érték elérheti az 50 %-ot is.
A réskitöltő anyaggal szemben támasztott követelmények (BRANDL, 1989.):
megfelelő tömítő-képesség,
a szennyezőanyaggal szembeni ellenálló-képesség,
bedolgozhatóság a kivitelezés során és
időálló szilárdsági jellemzők.
6.29. ábra
Vízzáró függönyfal kialakításának vázlata
(HAJNAL - MÁRTON - REGELE, 1975.)
A szokásos (standard) összetétel általában bentonit+cement+töltőanyag (pl. kőzetliszt,
pernye) +víz keverékéből, és valamilyen, a szennyezőanyagokkal szembeni ellenálló-
képességet növelő, adalékanyagból áll.
Előnye:
flexibilis fal (pl. földrengés-állékony),
gáznemű anyagokra nézve is szigetel,
az altalajviszonyokhoz flexibilisen igazítható,
gyors kivitelezhetőség (pl. 100 m2/óra teljesítményt értek el a Bécs-Rautenweg-i depónia
lásd a 3.31. ábrán körülzárásánál),
egyszerű javíthatóság,
gazdaságosság.
138
Hátránya:
a vibrálás határmélysége,
nagyon lágy talajokban kivitelezéskor a keskeny fal sérülékeny,
csak vibrálható talajokban alkalmazható.
e.) Résfalak
A résfalak (réselt falak) vízzárásra és/vagy függőleges ill. vízszintes terhek viselésére szánt
falak, amelyeket a talajba mélyített, viszonylag keskeny (de többnyire hosszú és mély) rés
betonozásával (teherbíró falak), vagy egyéb erre alkalmas tömítő anyag (vízzáró falak)
beépítésével hoznak létre (HAJNAL, 1984.). A résfalakat a térszínről építik, a rést
szakaszosan (lamellánként) emelik ki, amelyek egymást átfedik (kb. 30 cm), s ezáltal egy zárt,
teherbíró vagy vízzáró (esetleg mindkettő) falat hoznak létre.
A szakaszok hossza függ az alkalmazott technológiától, az altalajviszonyoktól és a rés
állékonyságától, az értéke általában 2,5-7,0 m között változik. Az összefüggő fal kialakítható
egymásba metsző furatok sorozatából is.
A technológiától függően megkülönböztetünk:
egyfázisú eljárást: amikor a kivitelezés során a rés állékonyságát biztosító résiszap maga a
vízzáróságot is biztosító szuszpenzió, amit a résben hagynak, ahol az megszilárdul;
kétfázisú eljárást: amikor a résiszapot a tömítőanyag szuszpenzióval a rés elkészülte után
kicserélik. A szuszpenzióval való feltöltés egy ún. kontraktor-csővel történik. Előnye az
egyfázisú eljárással szemben, hogy nagyobb mozgásteret biztosít a tömítőanyag
megválasztásánál.
A két eljárást vázlatosan a 6.30. ábra szemlélteti.
Az elérhető mélység:
40-50 m, hagyományos köteles markoló, egy- és kétfázisú eljárás esetén;
160-170 m, marótárcsás hidrofézer, kétfázisú eljárás esetén.
Előnye:
kipróbált technológia;
flexibilis vízzáró fal (földrengésállékony);
kemény talajokban is alkalmazható;
nagy elérhető mélység;
javíthatóság;
a széles vízzáró falban további tömítő elem (pl. műanyag fólia) helyezhető el.
Hátránya:
drágább a függönyfalnál (azonos felhasználási területen);
a réskiemeléssel szennyezett anyagok kerülhetnek ki, amelyek ártalmatlanításáról
gondoskodni kell.
Értelemszerűen mind az injektált függönyfalaknál, mind a vízzáró résfalaknál a tömítőanyag
összetételét és tulajdonságait egyedi vizsgálatokkal kell meghatározni és a helyszínen
ellenőrizni.
A tömítőanyag készítéséhez nem szabad agresszív vizet felhasználni.
139
6.30. ábra
Vízzáró résfal készítésének vázlata
(BRANDL, 1989.)
Az egyfázisú eljárásnál használt réskitöltő anyag átlagos összetétele: 1 m3 agyagban 30-50 kg
Na-bentonit, kb. 180-220 kg cement és kb. 900 l víz, az iszap sűrűsége 1,15 g/cm3 körüli. A
megkívánt szivárgási tényező érték 10-9
m/s. A szilárd fázis térfogatarányának növelésével ill.
a Na-bentonit helyett Ca-bentonit alkalmazásával a szivárgási tényező csökkenthető, s
elérhető akár a 10-11
m/s érték is. Ilyen tömítőanyagot használtak például Németországban a
Gerolsheim-i veszélyes hulladéklerakó körbezárásánál (lásd a 9.23. ábrán). A 6.31. ábra Na-,
ill. Ca-bentonit adagolásával készült tömítőanyag egyirányú nyomószilárdságának és
szívárgási tényezőjének változását szemlélteti az idő függvényében (MESECK, 1987.). A
bentonit mennyisége, minősége és az időtényező mellett jelentős hatással van az elérhető
vízzáróságra az adagolt cementmennyiség (6.32. ábra), és annak őrlési finomsága is.
A kétfázisú eljárásnál a résiszapot lecserélő tömítőanyag szuszpenzió általában bentonit,
agyagőrlemény, kőzetliszt és további adalékanyagok (homok, egyéb ásványi anyagok). A
tömítőanyag szivárgási tényezője a 10-11
-10-12
m/s értéket is elérheti, a megengedhető
legnagyobb k érték 10-10
m/s.
A kétfázisú eljárásnál alkalmazott tömítőanyagnál a felhasznált szilárd anyag aránya 3-4-
szerese is lehet az egyfázisú eljárásnál alkalmazotténak.
A kétfázisú eljárás költségigénye két-háromszorosa is lehet az egyfázisú eljárásénak. Ezideig
a szigetelő falak többségénél az egyfázisú eljárást alkalmazták, rendszerint nátrium-bentonit-
cement keverékekkel.
140
6.31. ábra
A tömítőanyag szivárgási tényezőjének és egyirányú nyomószilárdságának
változása az idő függvényében
(MESECK,1987.)
6.32. ábra
A cementadagolás hatása a tömítőanyag szivárgási tényezőjére
különböző időpontokban mérve
(MESECK, 1987.)
141
Néhány megvalósult, egy- ill. kétfázisú eljárással kivitelezett kármentesítés jellemző
paramétereit foglalja össze a 6.9. táblázat.
6.9. táblázat
Megvalósult egy- ill. kétfázisú eljárások jellemző adatai (NEUMAIER-WEBER, 1996.)
Hely Eljárás Falvastagság
[m]
Max. mélység
[m]
Vízzáró felület
[m2]
A tömítőanyag
összetétele [1 m3
szuszpenzióban]
Dreieich-
Buchschlag
(kommunális
hulladék lerakó)
hagyományos
egyfázisú
markoló
0,6 29,0 60.000 40 kg Na-bentonit
200 kg cement
(kohósalak)
930 kg víz
Heessheim
(kommunális-
hulladék-lerakó)
hagyományos
egyfázisú
markoló és kotró
kanalas
0,6 23,5 20.000 40 kg Na-bentonit
200 kg cement
(kohósalak)
917 kg víz
Gerolsheim
(veszélyes-
hulladék-lerakó)
szilárd adalékban
gazdag egyfázisú
a.) növelt súlyú
markoló
b.) növelt súlyú
hidraulikus
vezérlésű
markoló
0,8 51,0 50.000 8 kg Na-bentonit
206 kg Ca-bentonit
183 kg speciális
kötőanyag
3 kg tömítőanyag
adalék
809 kg víz
ill.
153 kg agyagliszt
153 kg Ca-bentonit
183 kg speciális
kötőanyag
2,5 kg tömítőanyag
adalék
812 kg víz
Spredlingen
(veszélyes-
hulladék-lerakó)
kombinált résfal
egyfázisú eljárás-
sal markoló
ill.
0,6 13,5 7500 40 kg Na-bentonit
150 kg kőzetliszt
170 kg speciális
kötőanyag
860 kg víz
kétfázisú eljárás
(földbeton)
markoló
0,6 17,5 4000 40 kg Na-bentonit
250 kg kőzetliszt
1200 kg 0/8 mm
adalékanyag
280 kg speciális
kötőanyag
350 kg víz
A vízzáróság megítélésénél itt sem hagyhatjuk figyelmen kívül a szennyezőanyagoknak, a
vízzáró fallal érintkező oldatoknak, azok összetételének, koncentrációjának és pH értékének,
stb. a vízzáró fal anyagának szivárgási tényezőjére gyakorolt hatását.
f.) Kombinált-résfalak
A vízzáró falak hatékonyságát szükség esetén növelni lehet speciális függőleges elemek
beépítésével. A még meg nem szilárdult szuszpenzióba műanyag szigetelőlemezeket,
szádfalakat vagy előregyártott vasbeton elemeket süllyesztve ún. kombinált-résfal állítható
elő. A 6.33. ábra a ZÜBLIN-eljárással épülő műanyaglemezzel kombinált résfal építésének
142
menetét mutatja be. A Spredlingeni iparihulladék depónia körbezárásánál a 11450 m2-nyi
vízzáró résfalból 7465 m2-t HDPE (nagy tömörségű polietilén) lemezzel kombinálva építettek
meg, a szivárgási tényező értéke, 1,25 g/cm3 tömítőanyag mellett 2×10
-10 m/s volt. A rés
szélessége 60 cm, legnagyobb mélysége 17,5 m volt.
6.33. ábra
A ZÜBLIN-rendszerű kombinált vízzáró fal építési menete
A kombinált aljzatszigetelőrendszerhez hasonlóan a leghatékonyabb megoldásnak itt is a
műanyag lemeztábla (ZÜBLIN-eljárás), vagy a süllyesztett fólia (WAYSS and FREYTAG
megoldás) beépítése tűnik. Az elemek közötti csatlakozást, és így a vízzárást, speciális profil
kialakításával biztosítják (6.34. ábra), amelynél szükség esetén még a vízszintmegfigyelő
kisátmérőjű cső, sőt két műanyag lemez közé előre beépített szivárgóréteg elhelyezésére is
lehetőség van (6.35. ábra).
6.34. ábra
A műanyag szigetelőlemezek vízzáró összekapcsolásához használt záróprofilok
143
(SCHMID, 1992.)
6.35. ábra
Kombinált vízzáró résfal műanyag lemezeinek összekapcsolása
a.: vízszintmegfigyelő-cső beépítésével;
b.: szivárgó réteg beépítésével.
(BRANDL, 1989.)
g.) Reaktív falak
A reaktív falak az előzőekben ismertetett passzív eljárásoktól annyiban különböznek, hogy
nem gátként tartják vissza a szennyezést, hanem lehetővé teszik a víz átjutását, miközben a
szennyeződések lebomlását és/vagy visszatartását idézik elő.
Mint tudjuk a szennyezőanyag fluxus (F) általános formában a következőképpen írható fel:
F = k·I·A·c
ahol:
k: a szivárgási tényező,
I: a hidraulikus gradiens,
A: az áramlási keresztmetszet,
c: a koncentráció.
Míg a passzív falaknál elsősorban a szivárgási tényező(k) kis értéke, addig a reaktív falaknál a
koncentráció (c) csökkenése révén érjük el a szennyezőanyag-fluxus jelentős csökkenését.
A falat a szennyezés terjedésének útjában kell elhelyezni. A szennyezések visszatartása
speciális anyagok adagolásával érhető el (vegyérték nélküli fémek, kelátképzők, szorbensek,
mikrobák, és egyebek). A szennyezés az alkalmazott adalék hatására vagy lebomlik, vagy
koncentráltan megkötődik a fal anyagában. A fal segítségével vagy jelentősen csökkenthetjük
a tisztítandó szennyezőanyag mennyiségét, vagy a viszonylag ártalmatlan szennyezések
tovaterjedését gátolhatjuk meg. (CSÁKI F. et al., 2001.).
A technológia még fejlesztés alatt van.
144
Alkalmazási korlátok:
a reaktív falak regeneráló képessége kimerülhet, a reaktív anyag utánpótlása szükséges
lehet
fémsók kicsapódásának következtében a fal áteresztőképessége csökkenhet
a fal szükséges mélysége és/vagy vastagsága
biológiai aktivitás vagy kémiai csapadékok képződése ugyancsak csökkentheti a fal
áteresztőképességét.
6.9.A hidraulikus védelmi eljárások
A hidraulikus védelmi eljárások valójában a talajkitermelés nélküli (in-situ) módszerek közé
tartoznak, azonban ezeknél a módszereknél nem minden esetben történik kármentesítés, azaz a
szennyezett talajvíz koncentrációjának a megkívánt határérték alá csökkentése. Esetenként a
kárelhárítás megoldható úgy is, hogy hidraulikai módszerekkel megakadályozzuk a
szennyezőanyagok továbbterjedését. Ennek megfelelően megkülönböztetünk
aktív és
passzív hidraulikus védelmi eljárást.
Az aktív védelmi eljárásoknál a talaj/rétegvízszint megfelelő süllyesztésével a szennyezett
talaj/réteg/csurgalékvizet folyamatosan kitermelik, majd további tisztításnak vetik alá.
A passzív védelmi eljárások célja a talaj/rétegvíz hidromechanikai viszonyainak a
megváltoztatása és a kedvezőbb hidraulikai helyzettel a szennyezés tovaterjedésének a
megakadályozása.
A hidraulikai védelmi eljárások önmagukban ritkán adnak teljes értékű megoldást, vagy
ideiglenes megoldásként, átmeneti, azonnali intézkedésként (passzív eljárás), vagy más
módszerekkel kombinálva (pl. talajmosás, biológiai lebontás, a szennyezett víz utólagos
kezelése, stb.) alkalmazhatók eredményesen.
Aktív hidraulikus védelmi eljárások
Amennyiben a szennyezett talajtömb a talajvízszint felett helyezkedik el az aktív hidraulikus
védelmi eljárás önmagában nem hatékony, a szennyezőanyagot ugyanis először "le kell
juttatni" a talajvízbe, majd onnan folyamatos vízszintsüllyesztéssel kell kitermelni. Ez
tulajdonképpen a 6.1.2. pontban tárgyalt talajmosási eljárásnak felel meg.
Hatékonyabban alkalmazható az aktív módszer, ha a szennyezőanyag a telített zónában
helyezkedik el és az a vízben nem, vagy csak korlátozott mértékben oldódik. Két esetet
különböztetünk meg:
a szennyezőanyag a talajvízszint felszínén úszik (pl. olaj);
a szennyezőanyag sűrűsége nagyobb, mint a vízé és így az a vízvezető réteg aljára süllyed
(pl. a klórozott szénhidrogének).
Az eltávolítás általában vízbányászati létesítményekkel történik. Gyakran alkalmaznak
galériát, szivárgót, illetve különböző építésű kútcsoportot.
145
Kis szivárgási tényezőjű rétegben a szennyezett folyadék kúttal történő eltávolítása kevésbé,
vagy egyáltalán nem hatásos. Ilyen esetben jól használható a szivárgó.
A kármentesítés hatékonyságának alapvető feltétele a földtani felépítésnek, a vízföldtani
viszonyoknak, a szennyezőanyag elhelyezkedésének (pl. esetleges csapdázódás) pontos
ismerete, amelynek alapján az optimális kútelrendezést meg lehet határozni. Megfelelő
adatrendszer esetén a kútelrendezés megválasztása célszerűen számítógépes modellezéssel
történhet.
Növelhetjük az aktív hidraulikus eljárás hatékonyságát, ha egyéb, célszerűen választott
kárelhárítási módszerrel kombinálva alkalmazzuk azt. Jól szemlélteti ezt a 6.36. ábra,
amelyen Németország egyik legnagyobb olajszennyezésének kárelhárítási vázlata látható, a
Majna folyó melletti Hanauban. A kárelhárítás első fázisában az azonnali veszély elhárítása
érdekében jelentős vízszintsüllyesztést hajtottak végre, megakadályozandó, hogy a
szennyezőanyag a Majna felé áramoljon. A kiemelt olajos vizet elválasztórendszerbe
vezették, ahol az olaj felúszott, majd leválasztották az illékony alkotórészeket (klórozott
szénhidrogének, aromás vegyületek), amelyeket aktív szénen adszorbeáltak. Az
oldószermentesített vizet kezeléssel ivóvízminőségűre tisztítva engedték a befogadóba. A
tisztításból visszamaradt szilárd fázist szűrőprésen 50%-nál nagyobb szárazanyag-tartalomig
víztelenítették, ami a települési hulladékkal együtt lerakhatóvá vált.
6.36. ábra
Az aktív hidraulikus védelmi eljárás hatékonyságának növelése több módszer
kombinációja révén
(PREUSSAG GmbH, 1992.)
146
A kármentesítés második fázisában a veszély végleges elhárítása volt a cél, amihez az olajat
el kellett távolítani a talajból. Több változat elemzése alapján választották a 9.36. ábra
szerinti megoldást. Az első fázisban a már megtisztított területen vízzáró függönyfallal (l.
előző fejezetben) zárták körül a területet, biztosítva annak önálló vízháztartását. A
hatékonyabb kimosást mintegy 90 db nyelető kúttal, valamint permetezéssel fokozták.
Az utolsó fázisban a szennyezett felső talajréteget kitermelték, prizmákban mikrobiológiai
eljárással ártalmatlanították, a kavicsterasz tisztítását in-situ mosással végezték (PREUSSAG
GmbH, 1992.).
Passzív hidraulikus védelmi eljárások
A passzív védelmi eljárások a talajvíz kezelésével nem foglalkoznak, elsődleges céljuk a
kedvezőbb áramlási irány kialakításával a további területszennyeződés megakadályozása. A
passzív eljárásnál elsősorban védőkutak, védőkútsor és védőgaléria alkalmazása jöhet szóba,
amelyeket mind a szennyezett területen belülre, mind kívülre elhelyezhetnek. Végleges
megoldást nem jelentenek, ugyanakkor gyors kivitelezhetőségük révén igen hatékony azonnali
beavatkozást tesznek lehetővé.
A 6.37. ábra a védőkutak elhelyezésére mutat be példákat, amikor a talajvízszennyezés nagy,
illetve kis területet érint (a és b ábrák), illetve nyelető és termelő kút kombinációjának
alkalmazására kerül sor (WEBER, 1990.).
147
9.37. ábra
A védőkutak elhelyezési lehetőségei passzív védelmi eljárás során
a. nagy területet érintő szennyezés, intenzív talajvízáramlás,
védőkutak a szennyezett területen belül;
b. kis területet érintő szennyezés, védőkutak a szennyezett területen kívül;
c. intenzív talajvízáramlás, termelő- és nyeletőkút a szennyezett területen kívül.
(WEBER, 1990.)
A hidraulikus eljárások berendezéseinek az élettartama korlátozott, intenzív karbantartást és
javítást igényelnek.
Hátrányuk az emelendő nagy vízmennyiség, amelyet szennyezettség esetén tisztítani kell.
Jelentős beavatkozást jelentenek a terület vízháztartásába, ami esetenként káros lehet.
Előnye a módszernek a gyors kivitelezhetőség, az azonnali beavatkozási lehetőség, a
viszonylag alacsony költség.
Elsősorban ideiglenes megoldásként, többnyire más módszerekkel kombinálva célszerű
alkalmazni.
![...[ ] Villamos energia [ ] Földgáz és kóolaj feltárása és kitermelése [ ] Szén és más szilárd tüzelóanyag feltárása és kitermelése](https://static.fdocument.pub/doc/165x107/5e3d7dc2ad699a30c97f39ad/-villamos-energia-fldgz-s-kolaj-feltrsa-s-kitermelse.jpg)
