Húsvéti képeslap - Pogány · Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Zilahi Lajos...

6
A tartalomból: Visszhang Fitnesz-park Nemzetiségi rádió Német nemzetiségi hírek Schtammtisch Angyalok a Faluházban II. Pogányi Szabadegyetem Felhívás A Faluház áprilisi programja 2015. március XXI. Évfolyam 3. szám Megemlékezés A falu lakóinak részvételével, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepi műsort adtak az óvodások, az általános iskolások és a Dallam Zeneiskola növendékei, az iskola épületében. A megemlékezés hangulatát emelte és színesítette a Pécsi Hagyományőrző Huszárok tisztelgése az emléktáblánál és Dr. Herényi Gejza előadása. Fotó és szöveg: Fejes Andrea Borverseny 2015 Az önkormányzat által szervezett, hagyományos pogányi borversenyre idén 16 fajta borminta érkezett. A bíráló bizottság tagjai és a gazdák egyöntetű véleménye szerint, az elmúlt év mostoha időjárása volt a felelős a viszonylag kevés és gyengébb minőségű termésért. Emiatt a tavalyi évjáratú borok nem mondhatóak kifejezetten jónak. A bíráló bizottság döntése alapján a következő eredmények születtek: „Arany”minősítést kapott: Mózes Imre chardon- nay, Sipos István vegyes fehér és Szemmelróth István vegyes vörös bora. „Ezüst” minősítést kaptak: Szászi János kékfran- kos-merlot, Sipos István vegyes vörös, Buzsics Gyula vegyes vörös, Mózes Imre vegyes vörös, Bónert László tramini, Dörögdi Gyula tramini és vegyes fehér, valamint Szemmelróth István vegyes fehér bora. „Bronz”minősítésűek: Hammer Gyula vegyes rozé, Buzsics Gyula piros szlanka, Jakab Béla vegyes fehér, Kozarics János othelló és alma bora. A „Pogány Legjobb Bora 2015” megtisztelő Folytatás a 2. oldalon Húsvéti képeslap Folytatás a 2. oldalon Mottó: „Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel - A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!” (József Attila) Hóvirág! A tavasz első hírnöke. Ez a hagymás növény már a havas téli napokon is virágzik. Nevét a tizennyolcadik században Benkő József botanikus lelkésztől kaphatta. Egy idő után úrrá lesz rajtunk a megszokás, melyen nem szívesen változtatunk. A természet is ilyen, mert szabályos váltakozással követik egymást nálunk az évszakok. Senki nem vitathatja, hogy mindegyiknek megvan a maga szépsége és kelle- metlensége, sőt, alkalmanként a kiszámíthatatlansá- ga. Szélsőségek minden évszakban előfordulhat- nak, melyek nagyon is ellent mondanak a törvényszerűségnek. Milyen furcsa látni, ami- kor a hóvirág a hideg takaró alól igyekszik kibújni, hogy a kíváncsi szemeknek megmutassa szépségét. Vagy amikor a virágba borult gyümölcs- fákat a hó, a dér lepi el. Mindig voltak és bizonyára lesznek is furcsa természeti jelenségek. Mint ahogy az ember küzdelme sem szűnik soha a természettel. Legtöbb esetben az utóbbi a győztes. Kellemes napsütésre ébredtem, megengedhetem magamnak a későbbi kelést, hiszen nyugdíjas va- gyok. Első utam az ablakhoz vezetett, hogy igazol- va lássam azt, amit a rádió mondott, vagy a televí- zió láttatott az időjárás előrejelzésében. Tapaszta- latból tudom, hogy nem mindig úgy van, ahogy mondják. Látnom kellett, amint a szívem csücskei, unokáim, útnak indulnak, mert várja őket az iskolapad. Öltözékükből nem igen tudtam megállapítani, hogy milyen lehet a kinti hőmérséklet, mert hajlamosak az édesanyjuk féltő szavai után odakünn, mikor már kikerülnek az aggódó szülő látóköréből, sapka le, néha még a rájuk erőszakolt melegebb kabát is a hónuk alatt landol, úgy folytatják útjukat. Intelmeimet az emeleti ablakból már nem hallhat- ták, mert gyorsabbra vették lépteiket. Önvizsgálat. Felsejlett valami a régmúltból. Elmosolyodtam. Eszembe jutott egy ko- rábbi híradás, mely arról tudósított, hogy Somogy- ba megérkezett az első gólya két héttel koráb- ban a szokásosnál. Lajcsi olyankor érkezett, amikor az élelmezéséről még a lakosoknak kellett gondos- kodniuk. Végérvényesen megérkezett tehát a tavasz 2015-ben is. Mélyeket szippantok a kitárt ablakon át beáramló Az ébredező tópart Fotó: Baracs Dénes

Transcript of Húsvéti képeslap - Pogány · Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Zilahi Lajos...

Page 1: Húsvéti képeslap - Pogány · Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Zilahi Lajos Folytatás az 1. oldalról Húsvéti képeslap A „Pogány Legjobb Bora 2015”

A tartalomból:

Visszhang

Fitnesz-park

Nemzetiségi rádió

Német nemzetiségi hírek

Schtammtisch

Angyalok a Faluházban

II. Pogányi Szabadegyetem

Felhívás

A Faluház áprilisi programja

2015. március XXI. Évfolyam 3. szám

Megemlékezés A falu lakóinak részvételével, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepi műsort adtak az óvodások, az általános iskolások

és a Dallam Zeneiskola növendékei, az iskola épületében. A megemlékezés hangulatát emelte és színesítette a Pécsi Hagyományőrző Huszárok tisztelgése az emléktáblánál és Dr. Herényi Gejza előadása.

Fotó és szöveg: Fejes Andrea

Borverseny 2015 Az önkormányzat által szervezett, hagyományos pogányi borversenyre idén 16 fajta borminta érkezett. A bíráló bizottság tagjai és a gazdák egyöntetű véleménye szerint, az elmúlt év mostoha időjárása volt a felelős a viszonylag kevés és gyengébb minőségű termésért. Emiatt a tavalyi évjáratú borok nem mondhatóak kifejezetten jónak. A bíráló bizottság döntése alapján a következő eredmények születtek: „Arany”minősítést kapott: Mózes Imre chardon-nay, Sipos István vegyes fehér és Szemmelróth István vegyes vörös bora. „Ezüst” minősítést kaptak: Szászi János kékfran-kos-merlot, Sipos István vegyes vörös, Buzsics Gyula vegyes vörös, Mózes Imre vegyes vörös, Bónert László tramini, Dörögdi Gyula tramini és vegyes fehér, valamint Szemmelróth István vegyes fehér bora. „Bronz”minősítésűek: Hammer Gyula vegyes rozé, Buzsics Gyula piros szlanka, Jakab Béla vegyes fehér, Kozarics János othelló és alma bora. A „Pogány Legjobb Bora 2015” megtisztelő

Folytatás a 2. oldalon

Húsvéti képeslap

Folytatás a 2. oldalon

Mottó: „Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!

Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel - A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!”

(József Attila) Hóvirág! A tavasz első hírnöke. Ez a hagymás növény már a havas téli napokon is virágzik. Nevét a tizennyolcadik században Benkő József botanikus lelkésztől kaphatta. Egy idő után úrrá lesz rajtunk a megszokás, melyen nem szívesen változtatunk. A természet is ilyen, mert szabályos váltakozással követik egymást nálunk az évszakok. Senki nem vitathatja, hogy mindegyiknek megvan a maga szépsége és kelle-metlensége, sőt, alkalmanként a kiszámíthatatlansá-ga. Szélsőségek minden évszakban előfordulhat-nak, melyek nagyon is ellent mondanak a törvényszerűségnek. Milyen furcsa látni, ami-kor a hóvirág a hideg takaró alól igyekszik kibújni, hogy a kíváncsi szemeknek megmutassa szépségét. Vagy amikor a virágba borult gyümölcs-fákat a hó, a dér lepi el. Mindig voltak és bizonyára lesznek is furcsa természeti jelenségek. Mint ahogy az ember küzdelme sem szűnik soha a természettel. Legtöbb esetben az utóbbi a győztes.

Kellemes napsütésre ébredtem, megengedhetem magamnak a későbbi kelést, hiszen nyugdíjas va-gyok. Első utam az ablakhoz vezetett, hogy igazol-va lássam azt, amit a rádió mondott, vagy a televí-zió láttatott az időjárás előrejelzésében. Tapaszta-latból tudom, hogy nem mindig úgy van, ahogy mondják. Látnom kellett, amint a szívem csücskei, unokáim, útnak indulnak, mert várja őket az iskolapad. Öltözékükből nem igen tudtam megállapítani, hogy milyen lehet a kinti hőmérséklet, mert hajlamosak az édesanyjuk féltő szavai után odakünn, mikor már kikerülnek az aggódó szülő látóköréből, sapka le, néha még a rájuk erőszakolt melegebb kabát is a hónuk alatt landol, úgy folytatják útjukat. Intelmeimet az emeleti ablakból már nem hallhat-

ták, mert gyorsabbra vették lépteiket. Önvizsgálat. Felsejlett valami a régmúltból. Elmosolyodtam. Eszembe jutott egy ko-rábbi híradás, mely arról tudósított, hogy Somogy-ba megérkezett az első gólya két héttel koráb-

ban a szokásosnál. Lajcsi olyankor érkezett, amikor az élelmezéséről még a lakosoknak kellett gondos-kodniuk. Végérvényesen megérkezett tehát a tavasz 2015-ben is. Mélyeket szippantok a kitárt ablakon át beáramló

Az ébredező tópart Fotó: Baracs Dénes

Page 2: Húsvéti képeslap - Pogány · Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Zilahi Lajos Folytatás az 1. oldalról Húsvéti képeslap A „Pogány Legjobb Bora 2015”

2

címet Sipos István vegyes fehér bora érdemelte ki. A borbírák ebben az évben is Dombi-Mirolya Erzsébet, Bognár László és Schmidt Mátyás (elnök) voltak, akikkel már jó, baráti viszonyt alakítottak ki a boros gazdák. A rendezvény támogatták Rőder Attila és Szilágyi Imre.

Fejes Andrea

Folytatás az 1. oldalról Borverseny 2015 friss levegőből, hallgatom a fekete – sárga rigók dallamos évődését. Csatlakozott hozzájuk néhány - általam nem ismert - kistestű madár is, akik tollászkodva keresték párjukat. Tekintetem a távolba révedt, ahol a sarjadó vetéstől zölddé vált a határ, jelezve a természet ébredését. Fülemben felerősödött egy dallam. Vivaldi „Négy évszak” című szerzeményének Tavasz tételére ismertem rá. Vajon őt milyen külső hatások érték, amikor megírta művét? Írókat, költőket ihletett meg a kikelet, de említhetem Homoki Nagy Istvánt - természetfilm készítőt - akinek „Gyöngyvirágtól lombhullásig” című alkotását 1953-ban mutatták be. A kikelettel együtt megérkezik a húsvét is. A kereszténység fontos, szent ünnepe. Jézus, keresztre feszítéses halálával, nem a szenvedéstől, hanem bűneitől szabadította meg a világot. Feltámadásával a halált győzte le. Az ünnep dátuma évenként változó, március 22-e, és április 25-e közé esik. Az idő múlásával számos szokás alakult ki, és maradt fenn. Vallási szempontból fontos szertartás a nagyszombati körmenet és itt említhető a vízszentelés is. Az étkezéssel kapcsolatos hagyomány, a sonka és a tojásfőzés. A talán leglátványosabb szokás – ami tájegységenként változó - a húsvéti locsolkodás, melynek legszerényebb változata parfümmel történik, és hímes tojás jár érte. A gyermekek is várják a tavasz nagy ünnepét, a nyuszi érkezését. Már szombaton fészket készítenek és izgalommal várják a vasárnapot, hogy mit is hozott nekik a kedvencük. Bizakodjunk, hogy szép tavaszunk lesz. Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok.

Zilahi Lajos

Folytatás az 1. oldalról Húsvéti képeslap

A „Pogány Legjobb Bora 2015” díj átadása Fotó:Szilágyi Imre

Visszhang A Pogányi Hírek legutóbbi számában megjelent egy írás „Velünk élnek, ismerjük meg őket” címmel, melyben Nagy Sándor lakótársunk beszél függőségének történetéről. Mondanom sem kell, hogy az ilyen jellegű írások minden esetben jóindulatúak és azt a célt szolgálják, hogy esetleg az olvasó tanulságokat vonjon le belőle. Ebben az esetben is így történt. Ki – ki a saját nézőpontja szerint értelmezi a leírtakat, és bizonyára vannak vélemények is, még ha azokat nem is hozza nyilvánosságra. Abban az esetben, ha azt nyilvánosságra akar-juk hozni, merőben más a helyzet. Ezt is megtehetjük, de „illik” tartanunk magunkat bizonyos alapvető dolgokhoz. Amennyiben a nyilatkozó nevét adja mondandójának, és ehhez kívánunk hozzászólni, akkor az illendőség az lenne, hogy az erre reflektá-ló is névvel forduljon hozzá. Nem sértő az, ha valamit másként gondolunk vagy látunk, de adjuk nevünket ehhez is. Soraim érthetőbbé tétele végett, íme, a magyarázat. Nagy Sándor a róla szóló cikkről a facebook-on az alábbiakat írta: „Kaptam egy dühös véleményt, miszerint én milyen jogon ítélkezem mások felett (itt jegyzem meg, hogy eszem ágában sem jutott ilyesmi) a másik pedig, hogy mertem nyíltan beszélni olyan dolgokról, amit titkolnom és szégyellnem kellene! Nem gondoltam volna, hogy ilyen indulatokat válthat ki ez a pár gondolat.” Sanyinak nincs szüksége arra, hogy mondandóját megvédje, hisz az önmagáért beszél. Sanyi nem ítélkezik senki felett és csak saját dolgairól szól, amihez neki joga van, anélkül, hogy bárkit is sértene. Jómagam sem akarom pártfogásomba venni, hisz ha figyelmesen olvassuk az írást, akkor nem kerülheti el figyelmünket az alábbi mondat: „Interjúalanyunk életének volt egy olyan szakasza, melyre, ahogy ő mondja, nem éppen lehet büszke.” A segítőkészség maximális szándéka egyértelmű és nem vitatható az a szándék sem, hogy mondandó-jával szeretne segíteni mindazokon az érintetteken, akik hasonló cipőben járnak, és persze maguk is szabadulni szeretnének függőségüktől. Gondolatai reménykeltőek lehetnek mindazok-nak, akik segítségre szorulnak. A magam részéről, több lakótár-sammal együtt csak reménykedni tudok abban, hogy Sanyihoz hasonlóan nekik is sikerülni fog és nem a szégyenérzet, hanem az erős akarat és győzelem öröme fog bennük maradni.

Dragovácz Márk

Tavaly szeptemberben tettük közzé a Pogányért Alapítvány és az Önkormányzat tervét, amelyben jeleztük, hogy a tó melletti, jelenleg nem hasznosított zöldterületen egy egészség parkot szeretnénk kialakítani, amely – többek között – kültéri fitnesz gépekkel szolgálja majd a tömegsportot, és egyben kellemes pihenést nyújtana a falu minden lakójának. Én személyesen is sok olyan lakótársamat szólítottam meg ez ügyben akkor, kikről tudom, hogy elkötelezett hívei a sportnak, és ötleteivel, esetleg anyagi támogatásával is segíteni kész az ötlet megvalósításában. Úgy érzékeltem, nyitott fülekre találtam. Nos, elérkezett az idő, hogy végre a tettek mezejére lépjünk! A terület geodéziai felmérését elvégeztettük, minden készen áll arra, hogy közös gondolkodással tervezzünk magunknak egy szép közparkot. Ez úton is kérem tehát azon lakótársaink segít-ségét, akik részt kívánnak venni a tervezésben, hogy telefonon, e-mailben vagy személyesen osszák meg velünk gondolataikat! Áprilisban tartunk majd a Faluházban egy „terv zsűrit”, melynek során véglegesítjük az elképzeléseket. Szeretnénk honorálni a közreműködést is, és bár anyagi ösztön-zésre nem gondolhatunk, az aktív lakótársaink nevét táblába vés-sük, hogy az a helyszínen emlékeztessen majd az összefogásra. Várjuk tehát az ötleteket, és a segítséget az alábbi elérhetőségeken: Pogányért Alapítvány, Juhász Zoltán kuratóriumi elnök, mobil: 06-30-9474-932; e-mail: [email protected]

A fit

nesz

park

ötle

tterv

e

Page 3: Húsvéti képeslap - Pogány · Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Zilahi Lajos Folytatás az 1. oldalról Húsvéti képeslap A „Pogány Legjobb Bora 2015”

3

A közös éneklés csodája Aki volt már kórustag, az tudja, hogy milyen óriási zenei élmény a közös éneklés, és mekkora közösségformáló erővel bír. Különösen érvényes ez, ha közel száz énekhang csendül fel egyszerre, mint ahogy történt ez 2015. február 27.-én Mecseknádasdon. Immáron harmadszor találkozott a Pogányi Német Vegyeskórus és a Mecseknádasdi Schtammtisch azért, hogy egy örömteli, közös énekléssel egybekötött estét töltsenek együtt. A történet 3 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy baráti beszélge-tés során kiderült, hogy Mecseknádasdon a Schloßberg vendég-lőben telente, szerdán esténként egy népes asztaltársaság (Schtammtisch) ül össze azért, hogy régi szép német dalokat, Volksliedeket énekeljenek. Ekkor merült fel az ötlet, hogy jó lenne találkozni, egymástól dalokat tanulni, élvezni a közös éneklést. Az ötlet valósággá vált, évente egyszer találkozunk azóta, hol Pogányban, hol Nádasdon. Így történt ez február utolsó hétvégé-jén is, amikor a pogányi kórus Mecseknádasdra látogatott. A Klimó György pécsi püspök idején épült kastély melletti két-szintes, gyönyörűen felújított barokk magtárban láttak minket vendégül, ami ma Kultúrcentrumként működik. 85 énekkedvelő gyűlt össze, vendéglátóink saját készítésű süteményekkel, szendvicsekkel és jó fajta nádasdi borokkal gondoskodtak arról, hogy legyen erőnk sokáig énekelni. Az est színvonalát, hangula-tát emelte, hogy az énekeket 4 harmonikás és egy trombitás kísérte. Mintegy 40 dal hangzott el, többnyire közösen énekelve, bár nádasdi barátainktól ismét hallottunk több új dalt is, amit a jövőben mi is szeretnénk megtanulni. A népes társaság éjféltájban kezdett búcsúzkodni, megerősítve egymást abban, hogy szép estét töltöttünk el együtt és nemsoká-ra találkozunk Pogányban. Az est élménye még napokig frissen élt bennünk és vendéglátóinkban is, amit több e-mail váltás is jelzett. Felmerülhet a kérdés a beszámoló kapcsán többekben, hogy: miért is jó dolog az éneklés, a közös éneklés? Kutatások bizonyítják gyógyító, egészségmegőrző hatását. Már sokan megfogalmazták azt is, hogy a zene, az ének az, amivel érzelemgazdagabban tudjuk kifejezni magunkat. Lélekemelő és kiegyensúlyozottságot nyújtó tevékenység, az önkifejezés egyik formája. „A zene önmagunk feltérképezéséhez és az emberek közötti kapcsolatok jobbításához segíthet. És amíg a zene tovább él, fennmarad, ha titkát nem is tudjuk megfejteni, bízhatunk erejében.” (Bernstein, 1974)

Pálmainé Mercz Beáta

A bormintákat 2015. április 7-én (kedd) és 8-án (szerda) 14-19 óra között lehet leadni Mecseknádasdon a Mestersé-gek Házában (Mecseknádasd, Rákóczi u. 1.). A bormintákat postai úton is megküldhetik a következő címre: Polgármesteri Hivatal, 7695. Mecseknádasd, Felszabadulás u. 2/1. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2015. április 18-án, 18 órakor kerül sor a mecseknádasdi sportcsarnokban. Megyei Német Népdaléneklési Verseny Időpont: 2015. 04. 01. szerda Helyszín: Pécs, Apáczai Nevelési Központ színházterme. Megnyitó: 8:30. Várható befejezés: 16 óra (Az egyes korcsoportok után eredményhirdetés és szünet van.) Minden érdeklődőt szeretettel várnak, pogányi iskolások is részt vesznek a versenyen!

Pálmainé Mercz Beáta

Anyanyelvünkön szólnak hozzánk Emlékszem gyermekkoromban, miután Pogányba is bevezették az elektromos áramot, az első villannyal működő készülékek a rádiók voltak. Az én korosztályom általános iskolai tanulmányait még petróleumlámpáknál kezdte meg. Nemzetiségi község lévén, többségében horvát és német csalá-dok lakták a falut és a használatos nyelv is ennek megfelelően a horvát és német volt. Csodának számított a rádiókészülék, mely otthonunkba hozta a nyelvet, melyet őseink is beszéltek, és amit előbb tanultunk meg, mint a magyart. Megszólalt őseink zenéje házainkban és naprakészen értesültünk azokról az információkról, miket korábban csak nagy késéssel kaptunk meg. Ez volt a Pécsi Rádió. Immár 62 éve szól hozzánk nap, mint nap. Fényképező-gépemmel bementem a Szent Mór utca 1-be

(korábban Zetkin Klára utca), ahol a szerkesztőség ta-lálható. Célom az volt, hogy bemutassam a helyet és embe-reket, akik anya-nyelvünkön szól-nak hozzánk a stúdióból. Jóma-gam is számtalan

esetben ültem a stúdióban, hol velem beszélgettek, hol a Találkozás a zenével című népzenei műsort vezettem. A belváros csodá-latos részén lévő épület számunkra tekintélyt paran-csolt, hisz ez volt a „mi rádiónk.” Sajnos múlt idő-ben kell írnom, mert a műsor aznapi szerkesztő-je és vezetője az alábbiakat mond-ta: „Sajnos, 62 év után véglegesen bezárjuk magunk után az ajtót”. Lapunkban látható felvételek az utolsók ebben a stúdió-

ban, ugyanis a szerkesztőség vég-legesen elköltözött új helyére. Szeren-csére ugyanazokat az embereket hall-hatjuk naponta, ugyanúgy anya-nyelvünkön, akik rólunk szólnak, hozzánk.

d.m.

Német nemzetiségi hírek Magyarországi Németek Országos Borversenye A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesülete szervezésé-ben idén is megrendezésre kerül a Magyarországi Németek Országos Borversenye. Kis- és nagytermelők jelentkezését egyaránt várják. Egy termelő több bormintával is részt vehet a versenyen, melynek nevezési díja 800,- Ft/tétel. Leadás tételenként két üvegpalack.

Gerner Éva német szerkesztő-műsorvezető

Fűri Tamás horvát szerkesztő-műsorvezető

Auth Norbert technikus

Page 4: Húsvéti képeslap - Pogány · Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Zilahi Lajos Folytatás az 1. oldalról Húsvéti képeslap A „Pogány Legjobb Bora 2015”

4

A II. Pogányi Szabadegyetem áprilisi programja

A rendkívül sikeres I. Pogányi Szabadegyetem előadásai folytatódnak az idei évben is. A II. Pogányi Szabadegyetem tematikáját az Iskola és a Faluház közösen állította össze. Az előadások 500.- Ft-os belépőjeggyel látogathatók, a bevételt a „Pogányért” Alapítványon keresztül falunk életének, környezetének támogatására fordítjuk. Szeretettel várjuk a korábbi és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket, szülőket, nagyszülőket, leendő szülőket és a pedagógusokat! A következő előadás időpontja: 2015. április 14. kedd, 18.30, Faluház. Téma: „Van-e élet a halál előtt?” Pszichiátriai betegségek, időskori nehézségek, lehetséges megoldások… A pszichiátriai betegségek a lakosság jelentős részét érintik. A megbélyegzettség az érintettek jelentős részét visszatartja a szakszerű segítség korai igénybevételétől. Az időskori mentális betegségek korai felismerését számos tévhit akadályozza, ami súlyos terhet jelent mind a családoknak, mind az egészségügy számára. Előadó: Dr. Kovács Attila, pszichiáter.

„A születés csodálatos pillanatai a dúlával” A II. Pogányi Szabadegyetem márciusi előadója Bérces Virág,

dúla volt. A dúla olyan segítő asszony, aki praktikákat tanít, lelki támaszt és felkészítést nyújt a szüléshez. Ő az összekötő láncszem a szülész orvosok, védőnők és a kismamák között. Munkájával hiányt pótol, mert az egygenerációs családokban nincs a szüléssel-születéssel kapcsolatos tudás átadás. Intézményes keretek között pedig, időhiányában elmarad a leendő édesanyák teljes körű tájékoztatása. Igazán családias, bensőséges beszélgetés kerekedett az előadásból, amelynek voltak férfi hallgatói is.

Fejes Andrea

„Angyalok márpedig léteznek….” „Hiszem, hogy Angyalok léteznek. A Biblia szerint Isten küldöt-tei, akik hírül adják az Úr akaratát az embereknek. Velünk vannak, de nem láthatóak. Érezhetőek. Minden információt megkapunk tőlük, amit tudnunk kell a szebb, boldogabb és elé-gedettebb élethez. Segíts magadon, s az angyalod is megsegít!„ - részlet a Titkos Angyali Számkombináció című könyvből.

Akár ez az idézet is lehetett volna a mottója Juhászné Koltai Zsuzsanna kiállításának, amelyet február 21-én láthatott az érdeklődő közönség. Kiállítónk, Juhászné Koltai Zsuzsanna, mindannyiunk, minden generáció jó ismerőse, hiszen 20 évig volt a pogányi iskola munkatársa és 18 évig vezette az intézményt. Több száz gyereket nevelgetett a szárnyai alatt és bocsátotta őket útjukra a 4. osztály elvégzése után. Zsuzsi mindig is míves és igényes tárgyakkal vette körül magát, így nem véletlen az sem, hogy éppen angyalkákat gyűjt. A legelső darabot egy pogányi iskolai karácsony alkalmával kapta, azóta a gyűjtemény darabjai megközelítik a százat. Láthattunk textilből, üvegből, papírból, kerámiából való angyal-kákat, de volt angyalokról szóló könyv, gyertya, tányéralátét, szalvéta, süti, és még mi minden, amit csak az angyalszerető tervezők kitaláltak! Az angyalok nemcsak hogy léteznek, hanem össze is hozzák az embereket: a kiállítást Kövecses Mari segített összeállítani, az angyali süteményeket Lőrinczi Andrea és a lányai sütötték, a vendégangyalokat, amelyek a harmadik asztalon foglaltak helyet, Nyújtó Teréz hozta. A zenei élményről Michelisz

Normann gondosko-dott, angyali gitárjá-tékával elkápráztatta a közönséget. Nor-mann a Művészeti Szakközépiskola igen tehetséges tanulója, hallhattuk már az előző kiállítás alkal-mával is. És most jött csak az igazi meglepetés! A kiállítás megnyitója

után, Nyújtó Terike jósolt angyalkártyával. Rengeteg, erre fogé-kony és kíváncsi hölgylátogató élt is ezzel a páratlan lehetőséggel! Az angyalok létezéséről egyedül csak a kereskedelem nem vesz tudomást, mert január első heteiben visszaküldenek a raktárakba minden angyalkás szalvétát, könyvet, szappant, szobrot és könyvjelzőt…Úgyhogy, akiknek ez a kiállítás kedvet adott az angyalgyűjtéshez, azok legközelebb karácsony tájékán keressék őket! Nagyon kellemes, beszélgetős, baráti délutánt töltöttünk együtt, mindenki egy ajándék angyalkával a kezében és jóleső meleggel a szívében tért haza.

Fejes Andrea

Zsuzsi (középen) és két segítője Fotó: Szilágyi Imre

Angyalkák minden mennyiségben Fotó: Szilágyi Imre

Fotó: Rőder Attila

Felhívás! Kérjük azokat a lakótársakat, akiknek a családjában voltak olyan ősök, akik részt vettek az első világháborúban vagy rendelkeznek, bármilyen korabeli tárgyi vagy egyéb emlékekkel az időszakból azt jelezzék számunkra, hogy a falu múltjának kutatásához segítséget nyújtsanak. Jelentkezni lehet a 30/288–49–59 telefonszámon vagy a [email protected] címre.

Page 5: Húsvéti képeslap - Pogány · Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Zilahi Lajos Folytatás az 1. oldalról Húsvéti képeslap A „Pogány Legjobb Bora 2015”

5

Hirdetmény óvodai beiratkozásról Ezúton szeretnénk tájékoztatni a kedves szülőket, hogy a 2014/2015-ös nevelési évre az óvodai beiratkozás időpontja:

2015. április 21-22. (kedd, szerda) 8.00–16.00 óráig.

A beiratkozás helye: Pogányi Óvoda, Pogány. Széchenyi u.11. Az óvoda felvételi körzete:Pogány Község teljes közigazgatási területe A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: a gyermek születési anyakönyvi kivonata vagy személyi

igazolványa, a gyermek lakcímkártyája, TAJ-kártyája, a szülő (gondviselő) személyi igazolványa, lakcímkártyája, sajátos nevelési igényű gyermek esetében: szakértői

vélemény, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről készült

határozat. Óvodai felvételre várjuk azokat a szülőket, akinek gyermeke 2015. december 31-ig betölti a harmadik életévét. Azon gyermekek szülei, akik 2015. december 31. után töltik be 3. életévüket, óvodai felvételi kérelmüket jelezzék az intézmé-nyünkben, és óvodai felvételükről a jogszabályban megfogal-mazott előírásoknak megfelelően dönt az óvoda vezetője. Kötelező az óvodai beíratása a gyermeknek abban az évben, amelyben a harmadik életévét betölti, majd a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Amennyiben a gyermek az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, a szülő köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. Az óvodai jogviszony létesítésének napja: 2015. szeptember 1. Ettől való eltérésről a felvételi kérelemben megfogalmazottak alapján, a vonatkozó jogszabályokat figyelembe véve az óvoda-vezető dönt. Az óvodai felvételről az óvodai férőhelyek függvényében az óvoda vezetője dönt az érvényes jogszabályi előírás alapján. Az óvodavezető 2015. május 20-ig írásban értesíti a szülőt a felvételi eljárás eredményéről. Integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket fogad az óvoda az Alapító Okiratnak megfelelően, amennyiben a Szakértői Bizottság szakértői véleményében a feladat ellátására a Pogányi Óvodát jelöli ki. Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése szabálysértési eljárást von maga után, az óvoda vezetője a mulasztásról köteles értesíteni az illetékes települési önkormányzat jegyzőjét. Az óvodavezető döntése ellen a szülő (gondviselő) a kézhezvé-teltől számított tizenöt napon belül jogorvoslati kérelemmel fordulhat a fenntartó felé. Szeretettel várjuk a szülőket és a beiratkozó gyermekeket!

Molnár Andrea óvodavezető

Hírek az iskolából Beiratkozás a 2015/2016. tanévre

A tanköteles tanulók első évfolyamra történő beiratkozásának időpontja:

2015. április 16-án (csütörtökön) 8.00-16.00 óra között 2015. április 17-én (pénteken) 8.00-16.00 óra között.

A szülő (gondviselő) az adott évben tanköteles korba lépő gyer-meket a fenti időpontban köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára. Az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozáskor be kell mutatni

- a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló ha-tósági igazolványt (a lakcímkártyát), - továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.

Tanköteles korú a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, (legkésőbb az azt követő évben) tankötelessé válik. A 2015/2016-os tanévben a 2009. augusztus 31-én, vagy az előtt született gyermekek válnak tankötelessé. Az iskolai felvételről szóló döntés Az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található. A felvételi körzetekről az általános iskolákban, illetve a www.oktatas.hu oldalon található részletes információ. A tanuló felvételéről (átvételről) az iskola igazgatója - harminc napon belül - tanulói jogviszonyt létesítő, vagy a kérelmet elutasító döntést hoz. A döntésről - a döntést megalapozó indokolással - az iskola igazgatója köteles írásban értesíteni a szülőt (gondviselőt). Az értesítésnek tartalmaznia kell a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatást. A felvételi, átvételi döntéssel szembeni jogorvoslat Az iskola felvételi, átvételi döntése ellen a szülő (gondviselő) - a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül - a gyermek, tanuló érdekében jogorvoslati eljárást indíthat. A jogorvoslati eljárásban az intézmény fenntar-tójának vezetője, az állami fenntartású iskolák esetében az illetékes tankerület igazgatója jár el és harminc napon belül másodfokú döntést hoz. A jogorvoslati eljárásban hozott döntés a közléssel válik jogerőssé. Örömmel várunk minden leendő iskolást!

Pogányi sikerek Az idei tanévben a pécsi Apáczai Nevelési Központban rendez-ték meg a "Megyei Német Vers- és Prózamondó Versenyt". A versenyre közel 200 tanuló jelentkezett. A pogányi gyerekek közül négyen vállalták a szigorú zsűri előtti megmérettetést. Kategóriánként 5 diák képviselheti Baranya megyét a 2015. május 15-i országos döntőben. Nagy örömünkre egy tehetséges pogányi 7. osztályos tanuló, Zilahi Márton könnyedén véve az akadályokat, bejutott a döntőbe. Felkészítője édesanyja, Zilahi Kriszta. Gratulálunk a győzelemhez és együtt izgulunk érte májusban! További ígéretes eredmények: 1. osztályosok kategóriában: Horváth Eszter 8. hely 2. osztályosok kategóriában: Ernszt Dorka 8. hely 3. osztályosok kategóriában: Tolnai Krisztián 9. hely Nagy büszkeség számunka a gyerekek sikere. Köszönöm a szülők támogató hozzáállását, amit a későbbiekben sem nélkülözhetünk! További eredményes együttműködést kívánok:

Szélig Terézia tagintézmény vezető

2015. 03. 03-án Nyílt napot tartottak érdeklődő szülőknek az iskolában. Magyar nyelv és irodalom, matematika és mozgásfejlesztő órák keretében mutatták be az 1.- 2. osztá-lyosok, hogy milyen ügyesen tanulnak.

Egyházi hozzájárulás Tisztelettel kérjük a katolikus híveket, hogy az éves egyházi hozzájárulást az alábbi személyeknél szíveskedjenek befizetni: Radics Ivánné (Anica néni) Pécsi u. 10/a, hétfőtől péntekig, 17-20 óra között. Fejes Andrea Faluház, hétfő, 10-16 óra között, kedd: 14-20 óra között. Ezen kívül, mise és igeliturgia idején is megtehetik befizetéseiket!

Köszönjük szépen az Egyházközség nevében!

Page 6: Húsvéti képeslap - Pogány · Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Zilahi Lajos Folytatás az 1. oldalról Húsvéti képeslap A „Pogány Legjobb Bora 2015”

6

Kiadja a Pogányért Alapítvány, 7666 Pogány, Széchenyi u. 12. Adószám: 18323643-1-02 email: [email protected]

Szerkeszti: a Szerkesztő Bizottság Megjelenik 200 pld-ban, időszaki kiadványként.

Nyomtatja és terjeszti a Pogányi Önkormányzat, 7666 Pogány, Széchenyi u. 12.

A Faluház áprilisi programjai NYITVATARTÁSUNK: HÉTFŐ: 10-16-ig KEDD-PÉNTEK ÉS VASÁRNAP: 14-20-ig SZOMBAT: 15-21-ig KONDITEREM NYITVA TARTÁSA: HÉTFŐ: 12.00-16.00-ig KEDD: 14.00-17.15-ig SZERDA: 14.00-17.30-ig és 19.30-20.00-ig CSÜTÖRTÖK: 14.00-18.30-ig PÉNTEK: 14.00-17.30-ig SZOMBAT: 15.00-21.00-ig VASÁRNAP: 14.00-15.30-ig és 18.30-20.00-ig ÁLLANDÓ SZABADIDŐS PROGRAMJAINK: HÉTFŐ: Baba-mama klub 10-12-ig, KEDD-CSÜTÖRTÖK: Asszonytorna 18.45-20.00-ig, SZERDA: Jóga 17.45-19.30-ig,

~~~~

KLUBJAINK Baba-mama klub Hívunk és szeretettel várunk minden kismamát egy most szerveződő Baba-Mama klubba. A kötetlen klubnapot minden második hétfőn, 10-12 óra között tartjuk, utána a Védőnő tart tanácsadást. Következő alkalom: 2015. április 13. és 27. hétfő, 10 óra

~~~~ Fotóklub A fotóklub vendége Mánfai György. Szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt! A klub nyitott, ingyenes. Időpont: 2015. április 7. kedd, 18 óra

~~~~ Filmklub Kiemelkedő filmművészeti alkotások, híres filmek, művészfil-mek vetítését indítjuk el a filmklubban. A részvétel ingyenes, szeretettel várjuk az érdeklődőket! Időpont: 2015. április 10. péntek, 18 óra

~~~~

PROGRAMJAINK Ingyenes Jogsegélyszolgálat Az INNO RÉGIO ALAPÍTVÁNY együttműködésben az IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Jogi Segítségnyújtó Szolgálatával, INGYENES jogi tanácsadást, okiratszerkesztést vállal pécsi ügyvédek közreműködésével. Ügyfélfogadási időpont: 2015. április 7. kedd és 21. kedd, 8.30-9.30-óráig

~~~~ Húsvéti játszóház Nyusziváró kézműveskedésre hívjuk a falu apraját-nagyját! Amit kínálunk: ólomöntés Ludván Zsolttal, valamint szalvéta-tartót, báránykás ablakdíszt, hímes tojást, ajtódíszt, kisnyulat készítünk együtt. Kérjük, hogy nyers tojást hozzon mindenki magával! Időpont: 2015. április 3. péntek, 16 órától.

~~~~ Húsvéti ételkóstoló és bemutató Ajándék?! Kóstoló?! Jó hangulat?! Mikor és hol? Szeretettel várunk mindenkit a Faluház konyhájá-ban, ahol bemutatjuk a Tupperware világát! Mindent résztvevő ajándékot kap! Időpont: 2015. április 3. péntek, 17 órától.

Költészet Napja Sok szeretettel hívjuk a költészetet, a verseket, a zenét kedvelő gyerekeket, felnőtteket a Magyar Költészet Napja alkalmából rendezett irodalmi délutánra. Hozza el kedvenc versét és ossza meg velünk! Időpont: 2015. április 11. szombat, 15 óra.

~~~~ Lekvár-és szörpverseny 2015 A tavaly nagy sikert aratott lekvár-és szörpversenyt idén is meghirdetjük, várjuk a házi lekvárokat és szörpöket. Továbbá, a zsűrizéshez várjuk gyerekek jelentkezését, valamint a háziasz-szonyoktól palacsinta felajánlásokat. A díjkiosztó után, a lekvá-rokat palacsintába töltve kóstolhatják meg az érdeklődők! A minták leadási ideje és helye: 2015. április 7-10-ig, a Falu-házban, nyitva tartási időben. Eredményhirdetés: 2015. április 12. vasárnap, 15 órakor. Várjuk jelentkezését! Kérjük, jelezze részvételi szándékát a 06-20-445-1644-es telefonszámon!

~~~~ II. Pogányi Szabadegyetem Az előadás címe: Van-e élet a halál előtt? Pszichiátriai betegsé-gek, időskori nehézségek, lehetséges megoldások. Előadó: Dr. Kovács Attila, pszichiáter. Időpont: 2015. április 14. kedd, 18.30.

~~~~ Női Lapozó Nők könyvekről, olvasmányélményekről, újságokról. Aki kedvet érez arra, hogy megossza másokkal irodalmi élményeit, szeret beszélgetni jó könyvekről, érdekes újsághírekről, annak itt a helye! Időpont: 2015. április 17. péntek, 18 óra

~~~~ Kattints rá, Nagyi! Számítógépes alapismeretek nagypapáknak, nagymamáknak. Jöjjön el bátran, segítünk, megtanítjuk! Időpont: 2015. április 16. és 23. csütörtök, 16 órától

~~~~ Az "Én kiállításom" Várjuk azon kedves Pogányiak jelentkezését a Faluházban, akik szívesen kiállítanának: saját festményeket, fényképeket, rajzo-kat, saját készítésű tárgyakat, gyűjteményeket, amelyeket szíve-sen megmutatnának a falu közösségének. A további részletekről személyesen érdeklődhet a helyszínen. A áprilisi kiállítás címe: „Mackók minden mennyiségben” Időpontja: 2015. április 19. vasárnap, 16 órától. Kiállító: Szabó Réka. Szeretettel várunk Minden érdeklődőt! Minden vendég egy macit kap ajándékba!

~~~~ Könyvtár hírei 2015 januárjától továbbra is lehetőség nyílik az alábbi folyóirat-ok helyben olvasására a Faluház könyvtárában: a Szabad Föld, Élet és Tudomány, Nők Lapja, Dörmögő Dömötör, Geronimo Stilton, Praktika, Kiskegyed Konyhája, HVG, IM Minden pénteken ingyenes könyvbörzét tartunk

~~~~ Elérhetőségeink Árainkról és a részletekről érdeklődni lehet személyesen, a Faluházban kihelyezett plakátokon, a [email protected] e-mail címen vagy a 06-72-231-054-es és a 06-20-445-1644-es telefonszámon!