GALAKTIKA_055

8/11/2019 GALAKTIKA_055

http://slidepdf.com/reader/full/galaktika055 1/130

8/11/2019 GALAKTIKA_055


8/11/2019 GALAKTIKA_055


Összeállította és szerkesztette Kuczka Péter

Illusztrálta Kondor Lajos

8/11/2019 GALAKTIKA_055


CZAKÓ GÁBOR

Euf

émia

RegényrészletA bevásárlás

A közismerten objektív begyűrűzések következtében s dacára a fölélénkült antibükkmakkista propagandának - a kiskereskedelmi hálózat áruválasztéka halmozottan hátrányos helyzetűlett. Pedig az életszínvonal napról napra emelkedett a reálbérekkel karöltve, és az IlletékesSzervek olyan messzemenő körültekintéssel, amilyen szakadatlanul törődtek a

lakosságellátási mutatókkal. Hiába jelentek meg különböző lábszámú lovak a kiemeltkörzetek határán, hiába nyerítettek fitymálólag, a dolgozók legszélesebb rétegeimegbélyegezték a tejjel-mézzel való üzérkedést - sorbaállás közben jutott rá idejük bőven.Ehhez a föltételek máskülönben is adottak voltak. A Város fölött elhelyezett szmogpaplanüvegházhatása kifogástalanul működött, és a várakozás óráira vásárolt sajtótermékekolvasásától számottevően lépést tarthattak azok az elemek is, akik az ellenség aknamunkájáravizet hajtóan várakoztak amott, egy sarokkal odább, a trafik előtt, hogy emitt bejuthassanakaz élelmiszerüzletbe.

Filléres Izsák energiatermelő szakmunkás érett férfiassága tetszett Lüttyöm Zsuzsiettatanulóleánynak. Utóbbi közölte észrevételét előbbivel. A dolgozó azonban a jelenben nemkívánt az üzleti élet vérkeringéséből átkapcsolódni Zsuzsiettáéba. Keresett ugyan ésszerűkompromisszumot, de nem az elérendő közös cél vonzáskörében, hanem általánosságbanszentségelt.

- Egyes személyek üzérkedő célzatú áruhalmozása akadályozza a lakosság mindütemesebb ellátását - világította meg a realitások talaját az iskolájából, egyelőre bizonyítványnélkül, kifejlődött fiatal. Kivonta kezét Izsák ritkuló fürtjeiből, és visszalapozott azIgazmondó rejtvényoldaláról a közéleti hírekhez.

„Törvényerejű rendelet a lakosság jó ellátását károsan érintő egyes cselekedetekmegelőzésére és leküzdésére vonatkozó intézkedésekről."- Olvassa, kedves - búgta galambosan, miközben súlypontját az Izsák mentén

elhelyezkedő járóvégtagján nyomatékosította. A dolgozó tehát(?) olvasott.- A lakosság élelmiszertermékekkel való jó ellátásának biztosítása, a legfejlettebb

erkölcsiség és méltányosság szabályainak tiszteletben tartása céljából, s tekintetbe vévenagyszámú honpolgár ama kérését, hogy határozott intézkedések történjenek mindazokkalszemben, akik mezőgazdasági termékeknek a közvagyonból való eltulajdonítása,megsemmisítése vagy megrongálása útján, illetve egyes élelmiszertermékeknek a fogyasztási

szükségleteken felüli fölhalmozása útján zavarokat okoznak az áruellátásban,a Demokráciaelosztó elrendeli:1. §. Üzérkedési bűncselekményt képez és 6 hónaptól 5 évig terjedő szabadságházzal

büntetendő felhalmozás céljából egyhavi családi fogyasztási szükségleteken felülimennyiségben étolaj, cukor, liszt, máléliszt, rizs, kávé, vaj, tej, méz, valamint más olyanélelmiszertermékek vásárlása, amelyek halmozása károsan érinti a többi vásárló érdekeit és alakosság jó ellátását

8/11/2019 GALAKTIKA_055


lehet egyhavi készletnél többet felhalmozni! A más az ő csempészárujukra vonatkozik -magyarázta a nehezebb fölfogásúaknak. Jobban gyűlölte a bükkmakkosokat Timur Lenkénél.A népszerű parancsnok kenyeres társa volt - noha a másik oldalról -, viszont ez az újfajtagengszterizmus a kenyerére tört, súgta jófajta eufém ösztöne.

Filléres Izsák tovább olvasott:2. §. Azok a személyek, akik az 1. §-ban előirányzott élelmiszertermékekből készletekkel

rendelkeznek, kötelesek a jelen törvényerejű rendelet időpontjától számítva 3 napon belül

visszaszolgáltatni a kereskedelmi egységeknek az egyhavi családi fogyasztási szükségleteketmeghaladó termékmennyiséget, s átvenni azok ellenértékét a törvényes fogyasztói áron.

A fölös élelmiszertermék-mennyiségnek a háromnapos határidőn belüli vissza nemszolgáltatása bűncselekményt képez, és az 1. §-ban foglalt büntetéssel sújtandó.

3. §. Bűncselekményt képez, és amennyiben a törvény nagyobb büntetést nem ír elő, 6hónaptól 5 évig terjedő szabadságházzal büntetendő mezőgazdasági termékeknek aközvagyonból bármely formában, a mezőről, a szállítóeszközökről, a tároló- vagyforgalmazóhelyekről való eltulajdonítása.

- Aha! - Szihés Dzseki tovább mélyítette jogismeretét. - Tehát magánostól kell lopni,valamint cséplőgéptől, földolgozó üzemekből, aztán kézi anyagmozgatás esetén arakodómunkás markából... Haha! Így kell, így szabad.

- Miért? - fordult hátra a törvényértelmezésben járatlan Lüttyöm Zsuzsietta.- Mert szabad, a törvényerejű rendelet nem tiltja.- Nahát! Hogy maga milyen okos! - Elismerő mosolyát Szihés Dzseki jól érzékelte a

légzőgéz mögött.- Az élet nagy tanítómester.- Bizony! - csatlakozott hozzá sietve Hajnaly Délutánka facér óvónő, nehogy Dzseki

csatlakozzék a fruskához. Napok óta szörnyű magányérzet marcangolta: amióta őszinte válásiígéretet tett Krudykocsmay Szindbádnak, ám a mohos szoknyapecér elhagyta. Elhagyta,mielőtt egymásra találhattak volna. - Átmeneti korunk teli van átmeneti problémákkal.

- Hogy jön ez ide? - mordult föl összetetten, legalább két értelemben Zsuzsietta.- Hogyne jöhetne? - kérdezett vissza édes női logikával az asszony.Filléres Izsák nem akart úgy feledésbe merülni, mint a Szózat . Más tere nem

lévén,alámerült, majd kiemelkedett a rendeletből:- 4. §. Az 1., 2. és 3. §-ban előirányzott bűncselekmények tárgyát elkobozzák.- Ha tudják! - nyegléskedett Dzseki.5. §. Jelen törvényerejű rendelet az előirányzott bűncselekményeket kivonja a Lélektani

Törvény hatálya alól, tehát az eljárás során az ügy nem utalható át a KriminálpszichiátriaiIntézet hatáskörébe.

- Hoppá! - Dzseki második hoppája nem örömteli értelemben hangzott. Kesergésreazonban nem maradt idő, mert a sor váratlanul meglódult. A lábak eddig csak csosszantak-csusszantak, mintegy kihasználandó azokat a terecskéket, melyek a sorbaállók köztikapcsolatok szorosabbra fonódásával keletkeztek. Most hirtelen lépni kezdtek, fütyülve azemlített kapcsolatokra.

Megkezdődött a kiszolgálás. És micsoda ütemben! Mintha az eladók nem állottak volnahelyzetük magaslatán, hanem felelőtlenül szórták volna az árut.Hajnaly Délutánka humánusan belékarolt Dzsekibe, mivel érdekei mentén nem csupán a

hamarosan megvásárolható 1 kg cukrot és fél liter tejet tudta a fejlett hiánygazdálkodás jelenlegi szintjén, hanem az említett férfiút is, kit a sors melléje rendelt. Bizony, szüksége isvolt Délutánkának mind a tíz körmére, hogy megtarthassa Dzsekit, mert fölborult atársadalom rendje. Tótágast állt az elosztási viszonyok normalitása: áru érkezett az üzletbe!

8/11/2019 GALAKTIKA_055


ÉS micsoda áru?! Cukor, tej, olaj, méz, rizs, kávé, vaj, máléliszt, minden! És mennyi?!Annyi, hogy nem fért a bevásárlókosarakba. Nem meglepő tehát, hogy ilyen körülményekközött minden emberi kapcsolat elszakadt. Az eddig jámbor sorbaállókból kibúvott az állat, akapitalista fenevad - mind egymást tiporta. Zsuzsietta egyenrangúan föllökte Izsákot, és ahasára állva emelt le a polcról két olajosüveget, Dzseki ugyanígy rugdosta Délutánkát, hogy aliszteszacskókhoz férkőzhessen. Tejtől-méztől folyt már a Kánaán, midőn a konzervesgondolánál egy termetes asszonyság ideiglenesen kinyomta Ápisz Tunguz Csongor fél

szemét egy kincset érő szardíniásdobozzal. Odább, a vajhegy tövében oly meghittenirtókázott egy párocska a hűtőláda letépett díszléceivel, hogy bárki fölületes szemlélőházastársaknak vélhette őket.

Hiába buktak el a gyöngék, a tömérdek áruból nekik is jutott. Az üzlet elé kúszvánFilléres Izsák megállapította, hogy majdnem annyi van a szatyrában, mint amennyit aziskolában szükségletkielégítésből tanult. Hasonlóképpen értékelte a helyzetet Dzseki,Zsuzsietta és Délutánka, valamint Ápisz Tunguz Csongor az ideiglenes fél szemével.

Toporogtak, tápászkodtak, toszorogtak, sehogy se lelték meg a haladás irányát.Visszamenjenek?Teli szatyorral?Bízzák a zsákmányt valamelyik legmagasabb erkölcsiségű polgártársukra, és forduljanak

még egyet?- Haha! - kacagott immáron élettapasztaltan Csongor, majd eltántorgott új térlátásának

perspektívája felé.Hajnaly Délutánka mutatott rá a kibontakozás horizontális vertikumára saját lakürege

felé.- Tegyük le nálam az élelmiszer-féleségeket, és forduljunk még egyet.

Így történt. Lepakolás után a lakóüregben saját kezűleg írt és aláírt rendszergyalázókatváltottak, hogy kölcsönösen biztosítsák egymást üzleti megbízhatóságuk felől...A boltba visszatérve maga a meglepetés fogadta őket. Vaj, liszt, cukor, méz, máléliszt,

rizs, kávé, étolaj, sőt zsír meg dobozolt sonka meg csokoládé meg húsos titkárszalonna...Közöttük nyugodtan szemezgető vevők. Egymásba csíptek: nem álmodnak-e?

Hová lett a Rend ?A sor?Filléres Izsák csattanós pofonnal tudakozódott Zsuzsietta ébrenléte felől, majd visszakérte

tőle a fülest önnön kétségei eloszlatása végett, midőn konstatálta, minő párbeszédet folytategy taknyos kamasz fiú egy tényleges eladóval. Bizony! Nem csupán tíz deka titkárszalonnairánti kérelmet terjesztett elő a kis senki, hanem amidőn megkapta, így szólt:

- Köszönöm, de talán... inkább... abból a húsosabból...És

nemdőlt

összea

világ !

A bolt se. Az eladó se vágta kését ideiglenesen a szemérmetlen kis nullába! Fenségesarcát korlátozott derű öntötte el, majd méltóságosan mesett egy másik szeletet -kapaszkodjunk! - valóban a húsosabból!

Mit volt mit tenni? A kis csapat újból megtöltötte bevásárlókosarait, ki-ki vett ebből is,abból is. Zsuzsietta csokoládéra bukkant. Valódi csokoládéra! Sportszeletre! És ha valamihez

8/11/2019 GALAKTIKA_055


8/11/2019 GALAKTIKA_055


sarkaikból kifordult körülményektől. Legkivált a szétszakadt emberi kapcsolatoktól. Ajaj! Ahonpolgárok nemhogy nem fogództak sziklaszilárdan egymás hajába-göncébe, de ütlegek-rúgások-lökések révén sem juttatták kifejezésre közösségiségüket. Itt-ott méteres űröktámadtak az egyedek között, akik magukra hagyatva vergődtek az elvtelen pacifizmusfertőjében. Ha lehet, még jobban féltek a morális terror szellemétől, mert a gondolák közöttkísértve csak az szabhatott gátat a haladó szellemű irtókázásnak.

Zsuzsietta szívesen szólt volna egy környezetvédelmistának... De. Csokival a szájában?

Ráadásul azok e fölfordult világban annyira civilekké váltak, hogy a zsenge kisleánytapasztalatlan szeme nem bírta kiválasztani őket a vásárlók tömegéből. Tanulta ugyan aziskolában: „A környezetvédelmista benned van!" Most e táblára írt bölcsességnek nemannyira vette hasznát hitelesen. Szihés Dzseki más szemmel nézte őket. Az ő szemével azilyesmit pontosan lehetett látni. Látta hát, hogy a környezetvédelmisták is vásárolnakrogyásig; követte élenjáró példájukat. Egészséges szorongással persze;egyrészt miattuk,másrészt az elhatalmasodott árukészletben testet öltött fogyasztói társadalom baljós árnyékamiatt, mely jól világított rá önnön csődjére. Filléres Izsák két malomban őrlődött: akapitalisztikus árubőség farkastörvényei meg a humánus hiánygazdálkodás báránytörvényeiközött. Lelki konfliktusát harácsolással leplezte. Mohón magáévá tett négy zsilettpengét,mintha négy szakálla volna. Hajnaly Délutánka úgy igyekezett törvénytisztelő állampolgárnőmaradni, hogy a máskülönben viruló cserekereskedelemre is gondolt. Nem élelmiszer-

8/11/2019 GALAKTIKA_055


féleségeket hörcsögölt: samponsziklákkal és mosópor-fennsíkokkal tarkázott fogkrémhegymagasodott a kosarában. Zsuzsietta bekapott egy csokit: szájon vágta magát. Kiemelt egydoboz kakaóport: a kezére ütött.

Az ösztönök! Az ösztönök! Hiába, a természet, így a honpolgári természet legyőzése iscsupán folyamatában érthető és értendő.

Még egyet fordultak.És még mindig találtak árut! Már nem sokat, de még mindig rengeteget. Már a dolgos

hétköznapokra biztosított felhozatalhoz képest.Az emberek tudták, hogy nem jól van ez így, ez a dolog nem jó dolog, ez nem mehet így

tovább - hiába. Már eluralkodott rajtuk a kizárólag mának meg holnapnak élés hamis tudata.Délutánka levett a polcról egy arckrémet meg két rúzst. Dzseki négy lisztet, Izsák a felét.Zsuzsietta nem bírt ellenállni egy tavaszról maradt, horpadt nyusziszobornak. Kebléreszorította a torzót, aztán mint a vak, jobbra fordult az ablak felé. Hagyta lecsúszni aszájkendőjét, és beletartotta az arcát a fénybe.

Mert sütött a Nap!Kerülni kellene a szemétre vetett (okkal) eposzok áltudományos álkozmológiájának

álmisztikáját (baljós égi jelek stb.), de mi a teendő, ha azok nem kerülik el a történetet? Mint például a Nap? És az ő fenyegető sütése? Az idősebbek közt is akadtak, akik magukrólmegfeledkezve belegyalogoltak az ablak melletti fénytócsába. Ők azért egészségesszorongásuknak és társadalmi motiváltságaiknak helyt adva hamar eltakarodtak, de ez agyanútlan és tapasztalatlan kislány tartósan kiadta magát a perverz ultraibolya sugaraknak.

- A Nap! - figyelmeztette jóindulatúan Izsák, nehogy ideiglenessé fajuljon a sütkérezés.- Ó, a Nap! - reagált sehogy a leányka, akár egy egysejtű, aki puszta véletlenségből

kialakult az ősóceánban, és most felelőtlenül lubickol az őslevesben.

- De a Nap!- Jaj, a Nap? - Zsuzsietta fölrezzent, magához tért, és fejlett tudatához fordult, segítsenelfojtani egysejtű korának emlékeit. Tudata pedig nem egyszerűen fejlett volt, hanem azAnyag legmagasabbrendűen szervezett formája, azé az Anyagé, amely saját formáitólfüggetlenül bírt és szokott létezni. - A Nap Naprendszerünk központi égitestje...

Már késő volt. A társadalom jelenlévő széles rétegei, egyszerű dolgozó egyedek és felelősszemélyiségek egyaránt tanúi lettek e magáról megfeledkezésnek. Köztük a kávéhások ésvitisek mind.

Mégse történt semmi. Egyszerűen semmi!Zsuzsietta pánikba esett. Jobban, mint óvodás korában, amikor azt találta mondani a

dadusnak egyszer: Jesszusom! A többiek még jobban. Gyorsan a pénztáros elé löktekmindennemű fizetőeszközt, majd elszaladtak. Dzseki szakmai szempontból helytelenítette afutást; föltűnően sérti a kávéhások és vitisek közízlését. Nem tiltakozhatott: az akciókezdetén váltott hűtlenségi nyilatkozat együvé láncolta a dilettánsokkal.

Azonban nem üldözték őket!Senki!A környezetvédelmisták és vitisek a vállukat vonogatták, morogtak egymás közt. A

lakosság lélegzetét visszafojtva várt, pisszenés nélkül, csak a lábak neszeztek a kijáratinyílászáró felé csusszogtukban. Különben csönd volt, csönd, csönd, csönd, amíg ki nem tört amegváltó sikoltás:

- Naaaaaa!A rend szakembereinek jólesett a bizalom, mégis megvárták, amíg Timur Lenke

nikotinbarna hangja megszólalt a rádiójukban:- És aztán ?

8/11/2019 GALAKTIKA_055


bőséggel hagyva föladatot az egészségügyi szolgálatnak.Délutánkáék otthon bezárták a nyílászárót. Élébe tolták az összes mozdítható bútort, majd

a bejelentőkészülék körül toporogtak. Zsuzsietta fölvette a kagylót. Nem bírta a szája elétartani, annyira tele volt fáradtsággal, izgalommal.

- Halló! - biztatta valaki a vonal túlfeléről.- Ne! Ne így! - sikította Délutánka. Elragadta a kagylót a leánykától, helyére tette, majd

eltakarította a bejárattól a súlyosbító körülményeket. Zsuzsietta bőgve kirohant a vécébe.

Hogyne sírt volna a fiatal teremtés, amikor a boltból jövet fölfalt még egy Sportszeletet, ígymost már három (!) hiányzott végérvényesen. Boldogan kihányta volna, ha szervezete nemragaszkodik oly megrögzötten a zsákmányához.

- Igen, drága, ez az! - Dzseki megölelte, megcsókolta Délutánkát. Könnyezett a szeme.Rég nem tanúsított ennyire mély érzelmet nőnemű lény iránt. - Így kell, így! - A szépkettőshöz andalítóan szörcsögött a radiátor.

Példás rendbe rakták a fölhalmozott áruféleségeket. Lisztet a liszthez, fogkrémet afogkrémhez. Megmosakodtak, rendbe szedték ruházatukat, aztán egységesen fölzárkóztak a

bejelentőkészülékhez, és kórusban, szépen tagolva elmondták, amit kellett. Erre Zsuzsietta ismegnyugodott kissé.

A várakozás hosszú perceiben előbb visszaadták egymásnak a saját kezűleg írt és aláírtrendszergyalázókat. Aztán visszavették. Mélyebben gondolkodtak ők már az utca egyszerűgyermekénél! Délutánka nyelte le Dzsekiét, Dzseki Délutánkáét. Filléres Izsáknak egygyönyörű „mi lett volna, ha" járt az eszében, miközben Zsuzsietta hűtlenségi nyilatkozatátfogyasztotta. A kislány könnyes szemmel viszonozta a megnyilvánulást. Egymás kezébőlettek, mint négy galamb !

Boldogan, honpolgári lelkesültséggel fogadták a környezetvédelmistákat. Délutánka

töviről hegyire beszámolt a történtekről. Nagyon, de nagyon megdicsérték, nem csupán őt,tettestársainak is bőven jutott a szép szóból. Aztán a fotós művészien lefényképezte a bűntárgyakat, mielőtt az illetékes munkacsoport a szomszéd kerület ABC-áruházábaszállította a leletet, ahol már hosszú sorokban türelmetlenkedtek a jövendő harácsolok.

Az elkövetők dalolva szállottak be a szabimobilba.

A gyanúsítottakat a televízió szabiházába szállították a cselekményük súlyos társadalmiveszélyességében rejlő fokozott nevelő hatás miatt. Az intézmény szép volt, fejlett és tiszta,humánus, nem koszos nyitka, mint a Környezetvédelmi Hatóságnál, ahol Dzseki annyivakaródzós éjszakát töltött bolhák közé vetve.

Az itteni nyitkákat és köztük a folyosót meleg, kék fény sugározta be. A hiltonos berendezés megegyezett a kinti lakóüregekével: heverő, szék, asztal, bejelentőkészülék, tévé- eltérésként csupán a nyíltan elhelyezett rejtett kamera vehető számba. Ennek óriási

pedagógiai-pszichológiai jelentőségét az érti igazán, aki a nagyvilág sodró forgatagában isvolt már magányos. Nos, ha a beutaltat akár az egyes, akár a kettes műsor élvezete közepetteeffajta hamis tudat kerítette hatalmába, akkor átválthatott a hármasra, hol is saját magábangyönyörködhetett, amint saját magában gyönyörködik. S ha Hebegőss S. Samu - véletlenül

(!) - elmulasztott egy jó szót szólni hozzá a világra nyíló elektronikus nyílászárószerkezetből, akkor ezt bármikor pótolhatta. Személyesen. A jó szó pedig aranynál többet ér.Sikerélmény!

Erre ugyan Hajnaly Délutánkáéknak momentán nem annyira volt szükségük. Mindennap próba! Sminkmesterek, beszédtechnikusok, fodrászok, koreográfusok, rendezők,kosztümtervezők stb.! Zsuzsiettának hol a bal, hol a jobb szemén kellett szürke-lila-opálkontakthályogot viselnie - a főrendező-bíró pillanatnyi művészi ihlete szerint. Filléres

8/11/2019 GALAKTIKA_055


szakember verte szájba lelkiismeretesen és percnyi pontossággal, hogy mire a próba idejeelérkezik, bambára dagadjon a képe, és elhitető erővel folyjék a nyála. Aztán a rengetegtanulás! Thehethségess Judith forgatókönyvét kellett példamutatóan elsajátítaniuk - afölsoroltakon kívül még a rendező ügyész és az ügyvéd támogató közreműködésével.

Bizony, nem realizálódott lefele oly könnyen az eredmény. Természetesen nem azalapkérdésekben csúcsosodott ki a nézeteltérések gerince, hanem inkább stiláris problémákkörül forgott.

Dzseki szerint például a korszerű tolvajnyelvben legföljebb az intellektuális bűnözőkhasználják a „dolgozók életszínvonalának szakadatlan emeléséért vívott széles körűerőfeszítések hatékony eredményeit privatizáltam" beismerő fordulatot. Az ő köreibenehelyett a „fölöztem" szó használatos.

Thehethségess Judith fiatal vallomásíró önérzetesen kiszállt a művészi szabadságvédelmében.

- Ugyan, bűnöző! Az anyanyelv biztosításának védelme úgy tágabban a művészet, mintszűkebben az irodalom hatáskörének fölvállaláskörébe tartozik! - A rendező ügyészhezföllebbezett: - Jól néznénk ki, ha kecskére bíznánk a kést! - Az bólintott, és itta egyikkonyakját a másik után, gondosan ügyelve a sorrendiségre. Nem is tévesztette el soha.

Lüttyöm Zsuzsietta fiatal volt még, nyitott, így játszin tanult, akár egy szórakoztatóiparikutyus. A többiek bizony kínlódtak, de összeszorították a fogukat, és így tettektanúbizonyságot lankadatlan elkötelezettségükről. Ez persze megnehezítette a szép, tagolt,nyílt eufém beszédet, de ne vesszünk el a részletekben. Rajtuk volt a világ szeme, mégseönös érdekből küzdöttek, hisz a letartóztatásuk napjától sugárzott híradórészletek jóvoltábólmáris majd olyan híresek voltak, mint maga Pudly Mucy vagy Hebegőss S. Samu, hanemtudták, hogy nekik az egész eufém népért kell helytállniok.

Helytálltak.Itt és most.Ott és akkor.A tárgyaláson. Vasra verve, szíjpórázon vezették be őket a Nagy Sportcsarnokba.

Huszonötezer válogatott néző ujjongó fujolása, vakuk villogása, filmfölvevők kerregéseközepette. A főrendező bíró kalapácsával morzejeleket adott az operatőröknek, a vádlottakintegettek, vicsorogtak a kamerák felé. Zsuzsietta csókot dobott a karzat tinédzseréinek. Avádlott hölgyek Párizsból hozott ruhakölteményeket viseltek a Nemzeti Múzeum kincstárábólkölcsönzött ékszerekkel, a férfiak szmokingot, egyszerű gyémánt nyakkendőtűkkel. Asminkesek tökéletes munkát végeztek. Szihés Dzseki - fővádlotthoz illően - szarvakkal jelentmeg, valamint kecskebakpata alakú lakkcipőben. (E kitüntető rangért heves pozícióharc dúlta vádlottak között az utolsó percig, végül a tévé főillatmestere vágta el Damoklész tojását:mindegyikre prickolt a kénkő-parfümből.)

A tanúkat a Hulladékgyűjtő Vállalat Rongyosztályáról öltöztette a tervező. A Csarnokbalépés előtt mindegyik 2-2 db síró kisgyereket kapott a kellékestől. Hiába no, a haladás dacáraaz ilyesmi még mindig hatott bizonyos ökrökre. Hát ha ez kell nekik!

- A Dr. Kanalass sugárúton, ahol lakom, reggelente olyan sorok állnak az üzletek

előtt,hogy alig bírok fölszállni a villamosra, holott ugyanannyian lakunk a környezőtömbházakban, mint 5-6 évvel ezelőtt. Csakhogy a sorban állók zöme nem dolgozó egyén!Úgy látszik, sokaknak nemcsak idejük, de pénzük is van nagy tételekben felvásárolnimindenfélét - vallotta Termelő Mária, s rögtön tisztázta magát az esetleges vádak alól. -

Nekem időmből, de keresetemből se futná felhalmozásra.Még zúgott a taps, amikor nyolc föllobogózott elektromos targonca gördült be a

küzdőtérre a bűnjelekkel.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Hűbéressi műhelyvezető így vallott:- Mi, dolgozók és közvetlen termelésirányítók csak a tervmutatók és a nyereség

túlteljesítése arányában jutunk plusz keresethez. A feketézők viszont meggazdagodnak aköztulajdonnal kufárkodva, miközben ellátási visszásságokat okoznak a tisztességes polgárokfelé. Ez a gyakorlat a legszigorúbban megengedhetetlen!

Miközben az éljenzés tartott, vetítővásznat bocsátottak le.Az első képsoron Filléres Izsák hatalmas zsömléket zabált, amelyekből tenyérnyi sonkák

lógtak kifelé. Söröskorsóból hörbölte hozzá a feketekávét. Aztán Szihés Dzsekihörcsögraktára következett: roskadó polcok, hatalmas málélisztes láda, melyben könyékigvájkált az elkövető, csempearcán pokoli vigyorral. És a csúcs! Hajnaly Délutánka és LüttyömZsuzsietta közös fürdője úgy tejben-vajban, mint anyaszült pucéron!

Az éber környezetvédelmistáknak nem egy nézőt kellett eltávolítaniok a lelátóról - a sajátérdekében.

Többet-jobban Angéla így tanúskodott:- Mi, munkásnők, akik két váltásban dolgozunk, képtelenek vagyunk két-három órás

sorokat kiállni, így hátrányban vagyunk mindazokkal, akik egész nap üzletről üzletre, sorbólsorba sorjáznak. Ez súlyos társadalmi igazságtalanság, és mint ilyen, antidemokratikus.Határozott intézkedésekre van szükség a favorizált egyének ellen, akik kizárólagos okozói

jelenlegi átmeneti nehézségeinknek!A bizonyítási eljárás ezzel befejezést szenvedett.Az ügyész vádbeszédéig a hírneves undergrund együttes, a Kánaán biztosította kirobbanó

sikerrel az időt „Itt a liszt, itt a liszt, itt a lisztesvonat" című, erre az alkalomra komponáltszámával. A lelátó őrjöngve ropta a sikér-bugit, többen már most, időnap előtt teljesítettékszéktörési normájukat.

Az ügyész nem lacafacázott. Előadta a súlyosbító körülményeket maradéktalanul. Afokozódó nemzetközi helyzetet, amely ismét fönnállt, a fegyverkezési versenyt, az elhúzódókékfoki válságot, a kiújult port-jampi feszültséggóccal együtt. Nem tartotta véletlennek, hogya vádlottak tettük elkövetését a közelgő Márkakupak Kongresszus (XXIII.) előkészítésénekelőestéjére időzítették, és a bűncselekményt éppen három nappal a Talajjavítók Napja előttrealizálták. Lüttyöm Zsuzsietta erre nagyot sikolytott. Filléres Izsák hörgött a leleplezés súlyaalatt, Szihés Dzseki sátánfeje előrekettyent, s egyik szarvacskája máris porba hullt. HajnalyDélutánka leplezetlenül elájult.

A főrendező bíró szünetet rendelt el. Ezalatt a közönség tolongáshoz jutott a büféknél, avilágra nyíló elektronikus nyílászáró készülékek előtt izguló ország izmai föllazulhattak aszünetben sugárzott tornagyakorlatoktól. Akik eleddig elmulasztották, bejelentették a

bejelentőhivatalban, hogy elhatárolják magukat Szihés Dzsekitől és bandájától, így pszichésen is lazíthattak; a sminkmester pedig visszaragasztotta Dzseki bal szarvát. Mert azesett le. Persze a sminkmesternek már mindegy volt, haladéktalanul letartóztatást nyert a sajátérdekében. Esete mindazonáltal fényesen bizonyítja, hogy az eufém ember a munkáértmagáért dolgozik, nem a havi kedvezményért vagy félelemből.

A magas bírói pulpitus előtti függönyt elhúzták a szünet idejére. Láthatóvá váltak a

telefonos kisasszonyok, akik üvegkalickában ülve fogadták és jegyezték előbb a fővárosihívásokat, majd a szünet második felében a vidéki önkritikákat fogadták. Nagy tételekben.Az ügyvédi védőbeszéd a főhangsúlyt a nemzetközi helyzet értékelésében a fejlődő

országok problémáinak halmozódására tette, nyíltan és bátran bírálva az ügyészt, amiért az aharmadik világról egyszerűen elfeledkezett! Pengefinom szócsata robbant ki a vád és avédelem között.

- Említhettem volna Leshotót és Zambiát! - próbált parírozni az ügyész.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Az ügyvéd nem átallotta egy jól irányzott mélyütéssei megrogyasztani ellenfelét.- Az egyszeri ember is megpróbálta pótolni az apukáját az anyujánál! - Zengett a kacagás

a társadalom teljes rétegzettségében. Legkiemelkedőbben az érintettek kacagtaktapasztalataik birtokában.

- Mit nem tudok pótolni? - értetlenkedett okosan az ügyész, hogy időt nyerjen.- Arra se tért ki, hogy a tudomány és a béke viszonya jelenkorunk kulcsfontosságú

problémája! Haha!

- Gól! - rikoltották a vádlottak szurkolói elfogultságukban.- Nem gól! - zúgta a lelátó egységesen egyfelől.- Goól! - zúgta egységesen másfelől. Hirtelenjében zászlók kerültek elő az ügyész (kék)

és az ügyvéd (zöld) öltönyének színe szerint. A lobogók selymével a nézők letöröltékkönnyeiket, és fergeteges biztatásba kezdtek. Terítékre kerültek a fizetőeszközök, ademográfiai robbanás, a nyersanyag- és energiagondok; a főrendező bíró hol ide, hol oda

jelzett érvényes találatot. Hogy zengett ilyenkor a másik táborban a boldog, fölszabadult„kurva anyád"! Hiába no, fölütötte fejét a zsákból az ősi eufém rákfene, a megosztottság

bűnös lehelete.Aztán előjött az ügyvéd a nagyágyúval. Elismerte, hogy védencei valóban három nappal a

Talajjavítók Napja előtt követték el förtelmes tettüket, de azt a vád sem tagadhatja, hogyugyanennyivel a Lakáskarbantartási, Kommunális-gazdasági és Közszolgáltatási Dolgozók

Napja után!- Tehát jól kiválasztották! - vágott közbe az ügyész.- Igen, mivel éppenséggel elkerülték a kényes napokat!- Mert derék környezetvédelmistáink ébersége miatt nem sikerült mindkét napon

bűnözniük! - fordította vissza a bumerángot az ügyész.

Építő indulatok lobogtak a lelátókon, lankadatlanul dolgoztak a zászlórudak. A házhozszállított közéletet élvezők fölugráltak készülékük elől. Világnézetük szerint kék/zöldtextilféleségeket kerestek lakóüregükben, s hamarosan söprűnyélre tűzött sálak, ingek,

pulóverek meg ontologiailag bizonytalan rongyféleségek búvtak elő a gombaként szaporodó blokkházakból; fejek követték őket, s hol a feledékeny szurkoló elfeledte bezárni a bejáratot,testek is. A szomszédsági problémák ekképpeni lerendezésének útját bejárva, amegmaradónak visszarohantak bejelentőkészülékükhöz. A telefonos kisasszonyoknak fölkellett függeszteniük a pörrel kapcsolatos népszavazás lebonyolítását. VisszaalakultakBejelentőhivatallá, lévén a következő közérdekű információk inkább oda-tartozók.Városszerte szirénázó mentőautók szállították a szimpatizátorokat egyik sürgős esettől amásikig.

A békés egymás mellett élés sportos kavalkádja lassan elcsöndesült, és az ügyvédfolytathatta felelősségteljes munkáját. Összegezte az elhangzottakat. Reális megközelítésébentápot kapott az árnyalt, önkritikus hangvétel is amellett, hogy továbbra sem abajgatta azügyésztől való elvtelen beijedés gondolata. Mintegy levezetésképpen moralizálássalgyanúsította meg az ügyészt, amiért az a vádlottak őszinte beismeréséből bizonyítékot

biztosított. Mert csűrjük-csavarjuk, az őszinte szó morális felhangú. Az ügyész védekezett

volna, de hangját elnyomta a zöldek kórusa a lelátóról:- Aljas, mocskos moralista! Aljas, mocskos moralista!Hát igen. A kékek kussoltak, makogtak, becsináltak, kiosontak, pad alá bújtak, bükk-

makkot találtak, ropogtattak. Az otthon ülők közül egyre többen terjesztettek előszimpatizátori kezelés iránti igényt, hogy visszaigazíttassák személyiségüket, mertrádöbbentek, hogy a moralizmus lehetetlen célkitűzés, különösen ha belefészkeli magát azemberbe.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Ezúttal a zöldek omlottak össze. Bevonták úgy zászlaikat, mint fülüket-farkukat, s tették,amit a kékek. Vezérük, az ügyvéd azonban nem hagyta cserben sem szurkolóit, sem önmagát.

Nem azért részesítette felsőfokú képzettségben a közösség. Virtuóz eleganciával pöccintettevissza a vádat, megvetvén a végét a vitának.

Kivételes büntetésként halált kért védenceire, és kész. Na végre! Ismét a vádlottakra irányulhatott a közvetlen demokrácia részeseinek figyelme.

Lehetett ismét sírni. Az érzékenyebbek megereszthették újra könnyeiket, bárhanem iménti

zokogásukhoz képest fordított előjellel. Nem titok persze, ha az ilyenek alkothatnak,legföljebb törpe kisebbséget. A zöm végre föllélegezhetett, lerázva magáról a moralizmusrémvádjának igáját. Akik Mihályka, Adél és Zsaklin jóvoltából bükkmakkhoz jutottak, azokrágtak, rágtak, és fájt a fejük. Nagyon. Ahogy az ember hörgői fájnak heves köhögéskor.Olykor meg is könnyebbültek, mint amikor a köhögés föltépi végre a slájmot.

Bogár Mihálykát megint kereste néhány eltévedt lövés, de huszonötezer az egyhez volt azarány, hogy megtalálja.

A vádlottak zavartan tekingettek körbe. A próbákon erről nem annyira volt szó. Zsuzsiettanercstólájának fedezékéből puskázott a forgatókönyvből. Bánta már, hogy meglógott aKövetettelugyanhibákat, de mégismátyás szakközéptechnigimnáziumból. Késő bánatebadóját fizetni? Pillanatnyilag távol állt tőle.

A főrendező bíró csöndkalapácsával morzekapcsolatot teremtett fölötteseivel, a telefonoskisasszonyok nem fogadtak több hívást, hanem magukra eresztették a függönyt. Timur Lenkeföl s alá küldözgette a lelátó lépcsein, valamint körbe-körbe a küzdőtéren munkára, harcrakész környezetvédelmistáit, hogy lendületben legyenek, mire szükség lesz rájuk. Amegerősödő népfrontpolitika szép példájaként a zöldek és a kékek közül egyaránt százak ésszázak ajánlkoztak az ítélet végrehajtására: nyakkendőket hurkoltak, deszkákat téptek föl.

- De hát még nincs is ítélet! - kiáltotta három operaházi kórustag kórusban. Ők bükk-makkot rágcsáltak, a héjakat maguk elé köpdöstek az Igazmondó címoldalára. Bizony,meglehetős maradékkal voltak bekapcsolódva az események főáramába.

- Hát aztán?! - rivalltak rájuk azok, akik meg akarták valósítani önmagukat, mert nem jelenségszinten érdekelte őket a lényeg. Ezek cselekvésre vágytak, az események, atörténelem alkotó részesei kívántak lenni. Elvégre demokratikus joguk volt hozzá, amit megakartak tölteni tartalommal. Igényüket a rejtettebb-védettebb helyeken megbúvók nyíltanközölték is a környezetvédelmistákkal. Azok hevesen üdvözölték a tömegből jövőkezdeményezést, mire lassan helyreállt a rend...

Ekkor recsegve-ropogva szétnyílott a Sportcsarnok mennyezete, s a jól végzett építőiparimunkatevékenység zengzetes gyümölcseként kihullott keretéből egy csomó ablak. A mentőknemhiába álltak készenlétben. Midőn Ő hófehér helikoptere leereszkedett a nyíláson, a többkilós üvegtáblák alá kerültek már hordágyról integettek Neki. És Ő viszonozta! Kihajolt ahelikopter ablakából, és egyik kezében kék, a másikban zöld zászlócskát lengetett.

- Kegyelem! - zúgta különböző előjelekkel a tömeg, az igazságügyi személyzet és avádlottak.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


8/11/2019 GALAKTIKA_055


CSERNA JÓZSEF A NAGY VÍZMÛ

Az óriás, addig elképzelhetetlenül nagy méretű alkotmány a Földet összeroppantani látszó

szörnykígyóként húzódott észak-déli irányban, és a tenger felé beleveszett a ritkás ködbe. Kétoldalán szélterelő szárnyak meredeztek, és meglepően nagy távolságokon véznának tűnőállványzatok tartották, amelyek - úgy látszik, a talajviszonyok miatt - itt- ott enyhe hajlásrakényszerítették a „kígyót", melynek tetején autóút húzódott. A másik irányban, körülbelülháromszáz méternyire attól a ponttól, ahol éppen egy keleti irányból érkező helikopterereszkedett le az autóútra, az építmény valóban véget ért: óriásdaruk tömege ágaskodott, ésmunkazaj hallatszott. A helikopter utasa kiszállt, végignézett az úton mindkét irányban, majdvisszaszállt a gépébe, és a munkahely felé kis távolságba repült, ahol az építmény enyhénkanyarodott. Itt az úttest mellett leereszkedett, kis idő múltán felemelkedett, leszállt az útra,

kilépett a gépből, és állát a kezébe hajtva, elrévedező tekintettel, mozdulatlanul állt. Arrariadt fel, hogy a tenger felől zajtalanul érkezett és leszállt helikopterből kilépő két egyenruhásalak géppisztolyt szegezve igazolást követel tőle. A zsebéből előhúzott füzetkét átadta ahozzá közelebb álló fiatal férfinak. Ez belenézett, majd szinte riadt csodálkozással kihúztamagát, és félrehárítva ugyancsak fiatal nőkollégájának fegyverét, tisztelegve bocsánatot kért.Az „idegen" bólintott, majd azt mondta, hogy jól végzik kötelességüket, és kérte, hogy afiatalember mutassa be őt az ifjú hölgynek, aki kővé meredve nézte-hallotta a jelenetet. Akatona megjegyzésére, hogy mégiscsak be kell menni a központba, a vendég azt mondta,

hogy ez természetes, ő is oda igyekszik. Már indultak is a járműveik felé, amikormindhárman hirtelen megálltak, és a munkahely felé figyeltek, ahonnan szokatlan, zavarosmoraj hallatszott. A munka szokott zaja elnémult, helyette tompa dörrenések és tömegáradatordítása zúgott mind erősebben. Látni is lehetett, amint jobb felől emberözön önti el a terepet,fegyverropogás is hallatszott, de a roham kis megtorpanás után elsöpörve minden akadályt,elérte a munkaterület minden pontját, az épületeket is, ahonnan furcsa billegéssel felszállt egyhelikopter, és „sántikálva" elrepült Ulmyng felé. Néhány pillanat múlva a gigászi építmény

8/11/2019 GALAKTIKA_055


eleje úgy ötvenméteres szakaszon megingott és lerogyott, óriási porfelhőt kavarva, ahatalmas robbanás döreje is szinte ellökte őket. A vendég ekkor mintha megőrült volna.

- El innen, de azonnal! - ordította szinte már nem is emberi hangon, és amikor a két riadtfiatal nem mozdult, lökdösni kezdte őket. Ettől és az üvöltéstől megrémülten rohanvást

beugrottak a gépekbe, és indítottak. A riadt kavarodásban végül is az „idegen" került a lánymellé ennek gépébe, a katona pedig amazéba... Szinte ugyanabban a pillanatban kibillentalóluk az úttest, és néhány tétova rándulás után keleti irányban ledőlt az egész szerkezet, és

fülsiketítő robajjal zuhant a zsombékos talajra. Óriási szerencséjük volt, hogy a légörvénynem rántotta le és a felcsapódó szélterelő szárny nem sodorta el gépestül őket... Biztonságosmagasságban aztán az „idegen" a felemelt két keze rázásával mintha azt mondta volna:„látjátok, ostobák?"... majd déli irányba repülve eltűntek...

Részletek a NAGY KONTINENTÁLIS VÍZMŰ Főbírósága előtt folyó Brook kontra Meisterkölcsönvádas per 2. tárgyalásának jegyzőkönyvéből: „...A Főbíróság Elnöke elrendeli az elsőtárgyalás jegyzőkönyvének ismertetését, pontosabban annak az ügy menetére kihatólegfontosabb elemeit. Ezek szerint egyrészről Fred Brook, a MŰ igazgató főmérnökénekhelyettese, másrészről Alonsó Meister, a MŰ műveleti főmérnöke kölcsönösen vádoljákegymást a MŰ G/62./8 szakasza pusztulásának okozásával. A bíróság döntése szerint

bármely kedvezés látszatának elkerülése végett a peres feleket betűrend szerinti sorrendbenhallgatja meg, így elsőnek Brook szólalt meg. Az elnök felszólítására, hogy mire alapozzavádaskodását, elmondta, hogy a munkahelyi rohamot és pusztítást megelőzően járt a NagyMunkásszervezet vezetőségénél, mivel már több ízben is nyugtalanító híreket kapott amunkások közötti anarchisztikus jellegű megmozdulásokról, és neki, mint a MŰ védelmi ésrendfenntartó szervezete vezetőjének, pontosabb értesülésekre volt szüksége. A vezetőségben

tájékoztatták, hogy számukra is aggályos a helyzet, mert nagy számban olyan munkások isvannak a térségben, akik nem tartoznak a szervezethez, s így nincs sok lehetőségükfelügyelni és hatni rájuk. Mielőtt eljött volna tőlük, közölték vele, hogy Meister külfölditartózkodásáról hazatérőben betér hozzájuk, aminek nagyon örülnek, mert nagyon népszerű,és már több ízben is sikeresen közvetített az ellentétes nézetek között. Nemsokára ott is lesz...A munkahely felé haladtában látott is egyes gyanús csoportokat, ezért odaérkezte utánazonnal jelentést tett a központnak, és intézkedett nagyobb számú őrség odaindításáról. Errevárva néhány utasítást adott a munka végzését illetően, amikor elszabadult a pokol, a rohamelsöpörte a kisszámú őrséget, és rombolni kezdett. Ö is csak alig tudta megmenteni a bőrét,helikoptere szerencsére az egyik épület mögött látszólag épségben maradt, s így bársebesülten, de el tudott menekülni. Az egyik karját - mutatta - még akkor is felkötve hordta.A géppel azonban mégsem volt minden rendben, mert billegett, és nehezen tudta csakkormányozni. A MŰ munkahelyi végének felrobbantását már nem látta, erről és a G/26./8.szakasz pusztulásáról néhány perccel a központba érkezése után az a két őr tett jelentést, akiMeistert a Központi Bizottsághoz kísérte. Azonnal ő is odasietett, hogy jelentést tegyen.Meister akkor beszélte el a történteket, megegyezőn a két őr előadásával... Arra a kérdésre,hogy lát-e összefüggést a két építményszakasz pusztulása között, Meister feltétlen igennel

válaszolt, és mint okozóra őrá, Brookra mutatott, ugyanis - mint mondta - az oképítésszerkezeti hiba volt, amiért neki kell felelnie. A dolgot azonban ott és akkor nem lehetérdemben megtárgyalni, csak szakfórum előtt. Ő - Brook - sóbálvánnyá meredve állt ott, és a

bizottság felszólítására, hogy a legerélyesebb vizsgálatot azonnal indítsa meg, csak egygörcsös nyelés után tudta válaszolni, hogy természetesen... A közben felkészült őrcsapattalrögtön el is indult a maga hibás gépe helyett az egyik szemtanú és jelentéstevő őrnek, ClaraBertoni tizedesnek helikopterén. Az elpusztult munkaterület szörnyű látványt nyújtott. Az

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Ö az egész terület átvizsgálására adott parancsa után helyettesével először a MŰ romjaitvette közelebbről szemügyre. Feltűnt neki, hogy a robbantások helyének közvetlenközelében, valószínűleg a robbanóanyag egyik hatásaképpen, sajátos, piros elszíneződés voltlátható. Nemsokára jelentették neki a terület átvizsgálásának eredményét: az egész területteljesen kihalt volt, élő személyt nem találtak. Nyolc holttest hevert a nyílt terepen, három őrés öt »civil«; hogy az összedőlt és még égő épületek és a MŰ romjai alatt van-e még valaki,egyelőre nem tudták megállapítani... Hogy a tizenkét főnyi őrség többi tagja, a hivatali

személyzet és a munkások hová tűntek, nem tudni; lehet, hogy ijedtükben világgá szaladtak,vagy a támadók magukkal hurcolták őket... Ő a halottakat megnézte, katonáit felismerte ésazonosította, a másik öt közül kettőt felismerni vélt, szerinte a Szervezet vezetői közétartoztak, és pedig olyanok, akiknek felfogásával Meisteré nem volt ellentétes... Azonnalhelikoptert küldött a Szervezetbe, a vezetőségből tagokat kért odajönni, ami meg is történt: azodahívottak igazolták feltevését, felismerték és azonosították vezetőségben társaikat... Ezutána G/62./8. szakaszt tekintette meg, ahol is a pusztulásnak hasonló riasztó képét látta, mint amunkahelyen. Kiszállt a gépből, közelről megszemlélte a roncsokat, és nagy megdöbbenéséreott, ahol egyes tartóelemek görbültségéből-töréséből robbantásra lehetett következtetni,megtalálta annak ugyanolyan piros színű nyomait, mint a munkahelyen... Teljeszavarodottságban érkezett haza, minden összekavarodott a fejében, kezdve Meister különösmegjelenésétől és érthetetlen vádaskodásától a nap többi eseményén át a sáros cipőjéig éstérdig vizes ruhájáig, amit a roncsokhoz való gyaloglásával szerzett a zsombékos, pocsolyásréten. Jelentést kell tennie, és bármennyire viszolygott is a gondolattól, hogy Meistert, afőnökét, a MŰ koncepciójának megalkotóját és megalkotásának legfőbb munkását, akivel őaz építkezés kezdete óta a legszorosabban és mondhatni barátságban működött együtt,

belecitálja egy ilyen szörnyű és sötét ügybe, végül is nem tehet mást. A jelentést megírja, és

átadásakor kéri a Bizottságot, hogy az ügyet késedelem nélkül tegye át a bírósághoz,lehetőleg azonnali vizsgálatmegindítási javaslattal, ami az esetet követő harmadik napon -közben két munkaszünetes nap volt - meg is történt."

Idézetek a helyszíni szemle jegyzőkönyvéből:„A helyszínelő bizottság, amelynek tagjai között ott volt Meister vezető főmérnök, Brook

főmérnök, valamint az a két őrkatona, akik a MŰ-szakasz pusztulásának tanúi voltak, előszöra munkaterületre ment. Ott Brook parancsnok helyettese jelentette az elmúlt pár napeseményeit, közöttük azt, hogy a két szervezetvezető holttestét a Szervezet elszállíttatta.

Nevük hallatára a nézelődő Meister hirtelen odafordult, és izgatottan kérdezte, hogy kikvoltak. A megismételt nevek hallatán két kezét az arcára csapta, és kínos hangon felkiáltott:»Úristen! a legjobb barátaim!« Majd akadozva magyarázta a rácsodálkozóknak, hogy pár

perccel a Szervezetből való eljövetele előtt még beszélt velük. A döbbenet szűntévelmegnézték a robbantás helyét, ahol a némileg magához tért Meister keresgélni látszott. A

parancsnokhelyettes kérdésére, hogy mit keres, azt felelte, hogy hátha lelne valamirobbanószer-potyadékot. A helyettes erre megemlítette, hogy múltkor mintha Brook találtvolna valami olyasmit. Meister erre őt kérdezte meg, s azt a választ kapta, hogy valóban találtegy furcsa fémdarabkaszerű valamit, de nem sokat törődött vele, sokkal izgatottabb volt az

események miatt... Ezután a másik ledőlt MŰ-szakaszhoz mentek, ahol a két katona bizonytalankodása után Brook határozott vezetésével átcaplattak a vizes-sáros mezőn, éshamarosan rátaláltak a robbantásgyanús helyre. Ott a betonalapzatból mintegy arasznyirakiálló szerkezetrész piroslott, fölötte másfél méternyire meredezett a túloldalra dőltszerkezetből kiálló állványrész, szintén pirosan. Meister nagyon különösnek találta azegészet, de csupán annyit jegyzett meg: láthatják, hogy az egész óriási szerkezettömb atúloldalra dőlt, a robbantás pedig ezen az oldalon volt... a másik pedig az, hogy a

8/11/2019 GALAKTIKA_055


papírdarabkára, majd miután visszamentek a munkahelyre, ahol a »hivatalos« helikopterekvártak rájuk, az ottani robbantás elszíneződéséből is vett mintát. Visszatérőben Meistervéletlenül megint az őrlány tizedes gépére került..."

Részletek a bizonyítási eljárás folyamán elhangzottakból:„Brooknak azon véleményére, hogy a tények és bizonyítékok nem engedik meg annak

feltételezését, miszerint Meisternek nincsen szerepe, úgylehet döntő szerepe a MŰ/62./8.szakaszának pusztulásában, sőt gyanúba fogható a munkahelyi pusztítás szervezését illetően

is, Meister úgy nyilatkozott, hogy a felsorolt dokumentumokat ő nem tagadta, sőt közöttükvan olyan, amelyről ha ő nem közli, ma sem tudnának, mint például a rombolásnál elesett kétszervezetvezetővel való kapcsolata. Mindez azonban csalóka látszat, a valóságot a beidézetttanúk vallomása fel fogja deríteni. Elsőnek az őt »tetten érő« két őrt kéri meghallgatni, és azt,hogy ő is tehessen kérdéseket. A két őrkatona elmondta, hogy a kérdéses napon mint sorosőrszem már többször is végigpásztázták a szakaszukat, és éppen déli irányban haladtak,amikor a központi radartól értesítést és utasítást kaptak, hogy kelet felől ismeretlen helikopterközeledik a munkahely felé, tartóztassák fel. Erre rögtön megfordultak, és északnak indultak.Meister kérdésére, hogy mikor volt ez, azt mondották, hogy pontosan 11 óra 15 perckor; 11óra 21 perckor pillantották meg a jelzett gépet, amint kelet felől közeledve éppen landolt aMŰ tetején, az úton. Azért jegyezték meg az időpontot, mert pontos jelentést akartak tenni. Atovábbiakban aztán már nem nézték az időt, annyira izgatta őket a feladat és a felelősség.Látták, amint az utas kilépett az útra, körülnézett, újból felült, továbbrepült a később leomlottszakasz felé, ott a MŰ jobb oldalán lemerült, és nem látták, mert az építmény takarta, majdismét felemelkedett, leszállt az útra, az utas kilépett, és mozdulatlanul állt a gépe mellett, deők már akkor ott is voltak és igazoltatták. Meisternek arra a kérdésére, hogy ha nem nézték isaz időt, talán mégis mondhatnak valamit arról, hogy mennyi idő alatt tették meg ezt az utat, a

szakaszvezető őr azt felelte, hogy azért valami támpontot adhat, és említette azt azútszakaszjelző számot, amit Meister gépének megpillantásakor észrevett, és amire emlékezett- ezt meg is mondta -, és amit összevetve az igazoltatás helyének számával, a távolság ésgépük sebességének ismeretében ezt az időt körülbelül négy percnek ítéli.

Brook ekkor közbeszólt, hogy miként lehet az, hiszen ekkora távolság megtételére azőrjárati helikoptereknek legalább hat perc kell. Igen, válaszolt a katona, de az idegen gépmegpillantásakor a szokott őrjárati sebességet a gyorsabb fokozatra váltotta át, hogyhamarabb odaérjen.

Meister itt elnevette magát, és azt mondta, hogy Brook nagy buzgalmában képtelenségetmondott, mert ha az őrök 11.25 helyett két perccel később érkeztek volna oda, most nemülnének itt, mert az éppen akkor leomló óriás MŰ magával sodorta volna és maga alá temettevolna őket... Lássuk tehát, mondta, hogy az így maradt és gyanús négy percbenfelrobbanthattam-e a G/62./8. MŰ szakaszt, amivel Brook kollégám szerint vádolhatóvagyok. Tehát ez idő alatt én kiléptem a gépemből, körülvizsgálódtam, majd visszaszálltamés elrepültem a »tetthelyig«, ott eltűntem a MŰ mögött, egy idő múlva felbukkantam,leszálltam gépemmel az útra, kiléptem, és ott ácsorogtam az őrök odaérkezéséig. Eltűnésemés újbóli feltűnésem között - ha én voltam a robbantó - leszálltam a talajig, átmentem az

építmény alatt a másik oldalra a bozótos, sáros talajon, elhelyeztem az időzítettrobbanószerkezetet, visszavergődtem a gépemhez, beszálltam, felemelkedtem; Mindezteljesíthető, ha nem vagyok emberfeletti csodalény? Bizonyára nem! De komolyabb

bizonyítékokat mutatok. Mi késztethetett engem arra, hogy a robbanás pillanatáig otttéblábolva kockára tegyem a magam és a két fiatal katona életét? Hiszen a csodával határosmódon menekültünk csak meg. Ez azonban csak pszichológiai érvelés, van tárgyiasabb is.Megkérdezem Clara Bertoni őrtizedest: amikor a MÜ-szakaszról elmenekültünk, és

8/11/2019 GALAKTIKA_055


amikor még aznap ön a munkahelyről visszahozta Brook főmérnök urat, és ő odamentmegvizsgálni a leomlott MŰ-szakaszt, a gépbe visszatérésekor nem sározta be azt? - Jaj, demég mennyire, mérges is voltam miatta, annyit kellett tisztogatnom utána! - felelte a lány. -Voilá - mondta Meister -, tehát nem én jártam a robbantás helyén!... Különben is kétségbevonom, hogy ott valóban robbantás történt volna. - Ismét az őrkatonák felé fordult ésmegkérdezte, hogy a MŰ-szakasz ledőlése előtt hallottak-e robbanás zajt. A tagadó válaszután folytatta: - Elképzelhető-e, hogy amikor a munkahelyi robbanás zaja szinte mellbe vágta

őket, akkor a közvetlen lábuk alatt néhány másodperc múltán bekövetkező robbanás zajátnem hallották, holott annak eredménye nem volt kisebb az előzőénél? Ha most erre valaki aztmondaná, nem lehetetlen, hogy a menekülés izgalmában nem figyeltünk, és mostemlékezetünkben összekeverednek a különböző benyomások, ennek az ellenkezőjét mostmár semmivel sem tudnám bizonyítani. Azonban szolgálhatok egy súlyos, kézzelfogható,azaz - bocsánatot kérek a szójátékért - kézzel nem fogható tárgyi bizonyítékkal. A tanúként

jelenlevő, a helyszíni szemlén részt vett bizottsági tagoktól kérdezem: emlékeznek-e arra a bozontos nagy tüskebokorra, amely a „robbanástól" elgörbült, piros végű roncsvasakközvetlen közelében állt, és amelyre Brook főmérnök úr külön felhívta a figyelmüket,mondván, kerüljék ki, mert az ő előző ottjártakor az a ruháját erősen megtépte? Igen? Nos,mielőtt ezt pontosabban megvizsgálnánk, arra szeretném önöket emlékeztetni, hogy ottmindjárt mondtam, gyanús nekem ez a robbanás, hogy lehet az, ha egy ilyen óriási építménylábazatának nyugati oldalát felrobbantják, az építmény kelet felé dől el? Önök közül valakiazt felelte, talán a robbanás óriási lökése dobta arra, mire én vállat vontam, és azt mondtam,nincs kizárva. De akkor fel kell tenni azt a kérdést, hogy ha annak a robbanásnak ily szörnyűnyomása volt, hogyan lehet, hogy a közvetlen közelben álló nagy tüskebokor épségbenmegúszta? Nem azt hinnénk, hogy tövestül kitépte, ízekre tépte, de legalábbis elfektette

volna? Uraim, ez a csoda határos Mózes égő csipkebokrával, én azonban csodákban nemhiszek! Azt hiszem, hogy a robbantás gyanúja alól fel kell hogy mentsenek. Ami pedig alázadásszervezés ügyét illeti, kérem a Szervezet tanúként megjelent vezetőinekmeghallgatását. - Az elnök felszólítására jelentkezett Jan van Doereng bizottsági tag, akielmondotta, hogy Meister főmérnököt érkezése után azonnal tájékoztatták az aggasztóhelyzetről. Meister ekkor megkérte őt és két másik, vele azonos nézetet valló vezetőségitagot, hogy azonnal menjenek le a mozgolódó, elégedetlenkedő tömeghez, és kíséreljék megcsillapítani a hangulatot és megakadályozni az esetleges meggondolatlan cselekedeteket. Ő ésmég két bizottsági tag rögtön eleget is tettek a felszólításnak, de már elkéstek. A lázas,felzaklatott tömeggel nem bírtak, voltak ugyan, akik hajlani látszottak a jó szóra, de néhánykülönösen agresszív „ellendrukker" kiabálásától megfélemlítve végül is a többiekkeltartottak. A legerőszakosabb uszítóra azért is emlékezik különösen, mert őket ismegfenyegette. Nem tehettek mást, a megindult tömeg elé állva és előttük hátrálvamegpróbálták visszatartani őket. Ő a hátrálás közben elbotlott, elesett, és még örült, hogyoldalt valahogy ki tudott kecmeregni, és nem taposták el. Közben lövéseket hallott, és tudta,hogy már minden hiába, igyekezett elmenekülni. Előzőleg még látta, hogy az őket isfenyegető lázító néhány társával egyenesen a MŰ építkezése felé fut, ahonnan az ott

dolgozók mindenfelé menekülnek. Akkor tudta meg társai elestét, amikor a Szervezetbőlkimentek a helyszínre azonosítani őket. Ő csak annyit mondhat, hogy a támadó tömegnélnem volt lőfegyver.

Társai halálát az őrség lövései okozták, és hátulról lőtték le őket. Ez bizonyítja, hogy azutolsó percig, haláluk pillanatáig igyekeztek feltartani a tömeget... Néhány pillanatnyidöbbent csend után Meister, le sem törölve az arcán legördülő könnycseppet, ezt mondta: -Azt hiszem, az én ügyem tisztázódott. Amikor a Központi Bizottság előtt beszámoltam -

8/11/2019 GALAKTIKA_055


de mert - amint akkor is kifejtettem - az ügyet érdemben csak szakmai szakértők bevonásávallehet tisztázni, itt és most többet nem szólhatok..." Ezzel az első tárgyalás véget ért.

A második tárgyalás jegyzőkönyve alapján:„Az elsőnek felszólaló Meister emlékeztetett arra, hogy az első tárgyalás részéről azzal

zárult, hogy szakmai szakértők bevonását kérte. Ez meg is történt, de mielőtt az általa emeltvád érdemi vizsgálatát megkezdenék, vissza kell térni egy ki nem tárgyalt motívumra, amely

úgylehet a per kimenetele szempontjából döntő lehet. Ez pedig az a piros elszíneződés, amitaz elpusztult G/62./8. szakasz állványzat roncsán Brook főmérnök kollégám fedezett fel. Adolog azért rejtélyes, mert - amint az az első tárgyalási napon kiderült - robbanásról ott, azona helyen szó sem lehetett. A probléma tisztázásának megkísérlésére kéri Clara Bertoniőrtizedes meghallgatását. Arra a kérdésére, hogy amikor a rombolás napján Brook főmérnökurat visszavitte a központba - és sáros lett a gépe -, a főmérnök úr hol és mikor hagyta el agépet, a tizedes azt felelte, hogy a III. számú raktár előtt úgy délután fél öt után, ő pedighazavitte a gépet a hangárba. Ezután a jelenlevő Jan Haagen raktárvezetőt kérte a bíróság eléMeister, és azt kérdezte tőle, hogy a rombolás napján, a munkaidő vége felé járt-e a raktárbanBrook főmérnök úr, az igenlő válaszra Meister arra kérte, mondja el, mi történt akkor. Araktáros elmondta, hogy a főmérnök úr véleményt kért tőle egy, a zsebéből előkotort darabka,fém jellegű dologról. Ő elmondta, hogy a dolgot ismeri, újfajta robbantószer, őnáluk nemhasználatos. Különös tulajdonsága, hogy sem ütésre, sem gyújtásra nem robban, hanemcsakis egy időzíthető mini mágneses szerkezet bekapcsolása után, amit a robbanóanyagmennyisége szerint, kellő számmal mellécsomagolva szállítanak. Az is jellemző, hogy arobbanás után piros elszíneződés marad a helyén. Ha meggyújtják, hasonló módon másrobbanószerekhez, csendesen, színtelen lánggal elég, és sűrű, piros, kocsonyaszerű massza

marad utána... A főmérnök úr megköszönte a felvilágosítást, és elment. Arra a kérdésre, hogymi lett a fémdarabkával, azt felelte, nem tudja, nála nem maradt. Ezután ismét azőrtizedeshez fordult Meister, és azt kérdezte, mikor tapasztalta ismét a gép beszennyeződését,a lány azt felelte, hogy a helyszíni szemle után, amikor is éppen őt, Meister főmérnök uratvitte vissza a központba... A teremben itt-ott kuncogás hallatszott, és Meister is mosolyogva

bólintott, persze, persze, mondta, de azután komolyra fordítva a szót, azt mondta a lánynak,gondolja meg, mit beszél, a hamis tanúzást szigorúan büntetik! A tanú riadtan, tanácstalanulnézett körül, mint aki nem érti a dolgot. Ekkor szólásra jelentkezett Jan Prlskyőrszakaszvezető, mondván, hogy ő tud valami közelebbit mondani a kérdésről. Előadta, hogya tanúval kettesben ők voltak a pusztulás napján a soros járőr, és ők kísérték be a központbaMeister főmérnök urat. Megérkezés után ő azonnal a parancsnokságra ment jelentést tenni, ésamikor visszament, mondták neki, hogy Brook főmérnök néhány perccel előbb elrepült atanúval együtt. Másnap munkaszünet volt, de a harmadik, ugyancsak munkaszünetes naponismét beosztották járőrszolgálatra, ezúttal egy másik bajtársával. Amikor reggel a hangárbament a gépért, meghökkenve látta, hogy az mennyire bemocskolódott. Nemcsak belül, deoldalról és alulról is csupa sár volt, mintha sáros talajra szállt volna le, és piros pettyes, elkentfoltok is voltak rajta. Odahívta az éppen akkor beérkezett ügyeletes hangármester-helyettest,

aki szintén megdöbbenve nézte az ott ugyancsak szokatlan jelenséget, és azt mondta, hogyelőző napon másik társa tartott ügyeletet aki viszont most nincs benn. Megígérte, hogyrendbe téteti a gépet, mire ő bosszúsan, társával másik gépen elindult a rutin-járőrszolgálatra.Munkájuk végeztével megnézte a gépét, megtisztították, de a takarítók szerint különösennehéz volt a piros szennyeződéseket eltávolítani, többféle oldószerrel kellett próbálkozniuk...Ezután Karel Bergson, a MŰ fővegyésze vallotta, hogy a Meister főmérnöktől vizsgálatrakapott két porszerű anyagot megvizsgálta, és megállapította, hogy mind a kettő ugyanannak

8/11/2019 GALAKTIKA_055


oldószert is meg akarta nevezni, de a főmérnök úr azt már feleslegesnek tartotta. A következőtanú az a hangár-mester helyettes volt, aki az első munkaszünetes napon volt szolgálatban.Arra a kérdésre, hogy mit tud mondani arról, mi történt a XII. számú helikopterrel, elmondta,hogy kevéssel munkaidejének vége előtt az őrség parancsnoka, Brook főmérnök kikérte agépet, és az mondta, hogy rövid vizsgálatra megy, felesleges beírni a naplóba. Munkájavégeztével a hangárügyeletet átadta Petersen őrnek, és közölte vele, hogy a parancsnok a XII-es géppel kinn van, majd hazament. A következő tanú Petersen őrkatona volt. Vallomása

szerint már majdnem teljesen besötétedett, amikor a parancsnok visszaérkezett, és utasítottaőt, hogy a gépet vigye be a helyére. Arra a kérdésre, nem tapasztalt-e valami különöset azon,azt felelte, hogy már szinte teljes volt a sötétség, és ő nem is figyelt nagyon, különben isilletlennek tartotta volna a parancsnok dolgába ütni az orrát...

Meister ekkor a halotthalvány Brookhoz fordult, és megkérdezte: az elhangzotttanúvallomások után tagadja-e, hogy őt, Meistert előre tudatosan szerkesztett hamislátszattény alapján igyekezett a MÜ-szakasz felrobbantásának gyanújába keverni? A válaszkésett, amit talán az is okozott, hogy a tanúk közül egy egyenruhás fiatal nő összeesett, és kikellett vinni, mire Meister újból megszólalt, és azt mondta, hogy itt most nem is a válasz afontos, sokkal inkább annak a felderítése, mi oka lehetett Brooknak arra, hogy ezt a különösés érthetetlen tettet elkövesse. Talán némi magyarázatra lelhetünk - mondta -, ha rátérünkannak a vádnak a vizsgálatára, amelyet én emeltem, ti. építési hibák miatt ő felelős a MŰ-szakasz romlásáért. Ennek megokolásáért azonban kénytelen vagyok távolabbra visszanyúlni,

bár amivel kezdem, itt mindenki előtt ismert.Már hosszú idő óta szorongatja az emberiséget az édesvízhiány és vele kapcsolatosan a

termőterületek fogyása, elsivatagosodása. Ugyanakkor a Déli-sarkon annyira felszaporodott a jégtömeg, hogy közismert adatok szerint, ha ez egyszerre elolvadna, a tengerek és óceánok

vízszintje mintegy húsz centiméterrel magasabb lenne. Ott van tehát a Föld kimeríthetetlenvízkészlete. Hogyan lehetne ebből a szomjas területekre juttatni szükséges vagy jelentősmennyiséget? A többféle tervezet között olyan is volt, hogy a leszakadó jéghegyeket búvároka víz alatt áthúzott óriási műanyag zacskóba „csomagolják", és ezt az ínséges vidékekreelvontatják. Végül is a Brookkal együtt kidolgozott tervünket fogadták el, az emberiségnekminden eddigi létesítményét meghaladó Nagy Kontinentális Vízmű megépítésére. Ennek alényege az, hogy nagy magasságban a jégmezőre telepített, viszonylag alacsony, óriásiméretű szigetelő fólia borítás alatt minden lehetséges hőtermelő eszköz felhasználásávalolyan meleg légkört létesítünk, hogy a jég olvadásnak indul, és egyre bővebben ontja a vizet,ezt a tenger felett nagy magasságban, enyhe lejtéssel vezetve juttatjuk el a szárazföldre. Atartóelemeknek és magának a hatalmas csővezetéknek súlyát a tengerben katamaránszerűenösszeszerelt két hatalmas cső viseli olyan mélységben, ahol a tenger hullámzása még alegnagyobb vihar esetén sem mozgatja meg a vizet, az áramlásokat a laza lehorgonyzáskivédi. Azáltal, hogy mind az alsó csőrendszer, mind a felső óriás vezeték szilárdankapcsolódik a »vézna« tartóoszlop-szerkezethez - amelynek ilyen jellegénél fogva a tengerhullámzása sem árt -, a felső vezetékre ható szél oldalnyomását, ami a szélterelő szárnyaksemlegesítő hatása után még marad, azt éppen a szilárd kapcsolat révén átadja az alsó

csővezetéknek, és ez a laza lehorgonyzás engedte mozgásával teljesen elhárítja. Mindebbőlkövetkezik, hogy a szárazföldön a tartóelemek kapcsolódásának más kell hogy legyen aszerkezeti megoldása éppúgy fent, mint lent, hiszen a tartószerkezet itt nem az engedékenyvízre támaszkodik. Itt magának a kapcsolóelem-szerkezetnek engednie kell azoldalnyomásnak, és nem is annyira a szélnek, mint az egyes, kikerülhetetlen kanyarokbanfellépő, mérhetetlenül erősebb belső nyomásnak, amit a vezetékben a hatalmas víztömegáramlása okoz. Ha ezeken a pontokon a szükséges módosítások nélkül a tengeren bevált és

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Amikor én most, több évi szovjetunióbeli munka után - ahol az északi fagyott földek problémáját vizsgáltuk, és úgy hiszem, legnagyobb részében meg is oldottuk - hazatértem,első utam a MŰ-höz vezetett. Ott megláttam egy kritikusnak látszó görbületet, odamenvemegvizsgáltam az alsó és felső kapcsolódást - és elborzadtam, ugyanis a »tengeri« kapcsolástépítették be, minden változtatás nélkül! Ezen töprengtem, amíg a két fiatal katona fel nemzavart rossz sejtéseimből. Amikor aztán a vezeték munkahelyi vége összedőlt, mint a villám,rohant meg a sejtés, hogy az a megrázkódtatás és nyomóhatás, amit az ottani omlás ad arra a

pontra, ahol állunk, éppen olyan eredménnyel járhat, mint ha víz áramlana a vezetékben,sikerült a két katonát is menekülésre, mondhatnám, gyömöszölnöm, s ha két másodpercetkésünk, ott veszünk. A Bizottságban aztán izgalmamban, felindultságomban rögtön Brookot,helyettesemet vádoltam meg az építési hibáért, noha semmit sem tudtam a távollétem alatttörténhetett változásokról, s hogy ki miért felelős... Most azonban higgadtan, több tényezőismeretében ismétlem meg a vádat, amit megerősíteni látszik az imént felderített tény, hogyBrook engem akart a MŰ-szakasz felrobbantásának gyanújába keverni. Miért?

Egyelőre maradjunk annál, hogy a katasztrófát valóban az általam említett építési hibaokozta vagy okozhatta. Ezt bizonyítani kell, mert az a feltevés, hogy az omlást valóban amunkahelyi pusztulás nyomása idézte elő, egyelőre csakis feltevés. A bizonyításnak egyetlenlehetősége van: a vezetékbe vizet kell ereszteni, és ha az ezeken a pontokon - mutatta afalitérképen - összeomlik, nekem van igazam, de ha nem, Brookot alaptalanul vádoltam meg!Azonban én azt hiszem, hogy ezt a szörnyű kockázatot nem vállalhatjuk, mert itt nem az afontos, kinek van igaza, hanem mindnyájunk élete céljának és tartalmának, a MŰ-nek asorsa. A tragédia elkerülése végett azt ajánlom, hogy minimális munkával és költséggelkeresztülvihető csatlakozásmódosításokkal és támasztékerősítésekkel vegyük elejét bármikárosodás lehetőségének. Persze ez esetben nem derülhet ki, hogy melyikünknek van igaza,

hiszen bárkinek azt az állítását, hogy e biztosítékok nélkül sem dőlt volna le a vezeték, kicáfolhatná meg? De ez nem fontos, és úgy tűnik, hogy Brook kollégát fel lehet és kell ismenteni a vád alól. Ez azonban mégsem lehetséges, mert tudott arról a dokumentációról,amelyet én északi utam előtt készítettem a vezeték szárazföldi állványzatkapcsolódásairól.Brook főmérnök kollégámat kérdezem, miért nem alkalmazta a benne pontosanmegfogalmazott előírásokat... Kollégám hosszú hallgatását annak jeléül veszem, hogy nem iskíván válaszolni. Így van? Akkor kérem Francoise Bérémy számítási osztályvezetőnektanúkénti meghallgatását. (A teremben izgatott moraj futott végig: a felesége - suttogták.) -Meister kérdezett: Való-e, hogy én elutazásom előtt átadtam önnek az itt előbb említettdokumentációt? - Igen. - Miután »hivatalosan« is együtt dolgoztuk ki, mint magasképzettségű és nagyon tehetséges mérnök ismerte annak jelentőségét és értékét? - Igen. -Brook főmérnök a szárazföldi építkezés megkezdése előtt kérte öntől annak átadását? - Igen.- Átadta neki? - Nem. - Miért? - Mert jónak ítéltem meg Brooknak a tengeri építkezésenalkalmazott csatlakozásrendszerét! Ezt meg is mondtam neki. - Tisztelt bíróság! - kezdteMeister. - Elnézésüket kérem, ha most személyes és talán érzelmes jellegű megállapítástteszek. Amióta itthon vagyok, suttogások arra adtak gyanút, hogy feleségem és Brook között

bizalmas szálak szövődtek, de erről természetesen otthon nem ejthettem szót, és most

kénytelen vagyok itt beszélni róla. Kijelentem, hogy ez a számomra oly fájdalmas gyanú alegteljesebb mértékben alaptalan! - A teremben olyan csönd támadt, hogy a nyitott ablakokonát a falevelek zizegését lehetett hallani... - Ugyanis a dokumentumok anyagát és fontosságátmindenkinél jobban ismerő feleségemnek tudnia kellett, hogy azok átadásánakmegtagadásával voltaképpen kitöri Brook nyakát, amit a szerelmesével mégsem tesz megsenki! Ismét megkérdezem a tanút: miért tagadta meg a dokumentáció átadását? - Amint mármondtam, bíztam és bízok Brook kapcsolásrendszerében. - Hosszú hallgatás után megszólalt

8/11/2019 GALAKTIKA_055


nyerni a dolog valamiképpen való megmentésére vagy enyhítésére a többi »beteg« szakaszonvaló beavatkozással. - Hirtelen a feleségéhez fordult. - Mi van a dokumentációval? -Megsemmisítettem. - És a másodpéldány, amit nem hivatalosan a feleségemre bíztam? - Aztis! - Meister a kezébe temette az arcát, miközben az asszony kitágult szemekkel meredt rá.Meister felemelte a fejét, és szembenézett vele, majd rekedt hangon megszólalt: - De megvana harmadik példány! - Hol ? - tört ki az asszonyból. - Meister felemelte a kezét, és ahomlokára mutatott. - Itt - mondta lassan. Az asszony halotthalványan bámult rá, nem vette le

róla a szemét, tétova mozdulattal a táskájába nyúlt, és az onnan kivett pisztollyal rálőttMeisterre. Leírhatatlan kavarodás és kiabálás támadt. Meister felesége éles sikollyallerogyott, görcsösen vergődött, és érthetetlenül kiabált, annyit lehetett kihallani belőle, taláninkább sejteni: »a szerencsétlen, a szerencsétlen«. Meister megkövülten állt, majdodafurakodott a vergődő asszonyhoz, aki görcsökben vonaglott a földön fekve. Hamarhordággyal jöttek, és miközben ráfektették, Meister komor tekintettel nézett Brookra, ez akétségbeesés rémületével nézett vissza rá, fejét a nem mozdulatával mozgatta jobbra-balramég akkor is, amikor a szomorú menet már jó ideje elment, majd utánuk iramodott. " Ígyzárult a második tárgyalás.

A harmadik tárgyalás jegyzőkönyvéből:„Meister főmérnök kéri a per megszüntetését, ő a vádat visszavonja. Brook kényszerből

cselekedett, mást nem tehetett. Ha hiúságának esetleg hízelgett is az ő feleségének jóvéleménye a csatlakozási rendszeréről, semmivel sem bizonyítható ez idő szerint, hogyvalóban volt-e benne hiba, a robbantási gyanúkeltés lényegében gyerekcsínynek tekinthető,amiben a hirtelen ijedségen kívül az ő feleségére való tekintet is szerepet kapott, ez pedigtiszteletre méltó motívum. Az ő felesége sajnos még most sincs tárgyalóképes állapotban.

Hogy hibát követett-e el a dokumentáció megsemmisítésével, azt szintúgy nem lehetmegállapítani, mint Brooknál. Ami pedig a vele szemben elkövetett merényletkísérletet illeti,azt motiválja az a most már általa is elismerni kénytelen érzelmi vonzalom, ami a világminden táján ilyen esetben felmentő körülménynek számít. Ezért kéri a bíróságot ilyenértelmű határozat hozatalára. A kéréshez Brook is hozzájárult. A bíróság a kérelem teljesítésemellett döntött, és a pert megszüntette."

Részlet Alonso Meister emlékirataiból:„A harmadik tárgyalás előtt két nappal Francoise már otthon volt, olyan állapotban, hogy

immár nyugodtan beszélhettünk a közelmúlt eseményeiről. Mielőtt ennek nekikezdtünkvolna, kérte, hogy hívjuk oda Brookot. Brook megjött, és a beszélgetés folyamán sok mindenkiderült. Elmondták, hogy már több mint egy éve a MŰ-építkezés élelmiszer-ellátásábanrészt vevő egyik legnagyobb világkonszern emberei kezdték puhítani őket az építkezésszabotálására. Ennek a konszernnek - amelynek az emberei mindenütt ott vannak, így a MŰvezetőségében is - mérhetetlen nagy profitja éppen a világ ugyancsak mérhetetlenszegénységén, élelmiszernyomorán alapszik, félelmetes konkurrenciát lát a MŰ-ben, hiszenennek megépülésében, a termőterületek növekedésében, a Föld gazdagodásában az őzsarnokságuk véget ér. Egyre nagyobb nyomás nehezedett rájuk, ígérgetések, fenyegetések

váltogatták egymást, és amikor már az életük is veszélyben forgott, elhatározták, hogykiegyeznek velük. Tudták, hogy zsarolóik kegyetlenségével szemben nincs védelmük, hiszenmár a munkahelyi pusztulást is - minden valószínűséggel - az ő rovásukra kellett írni, ezértegy alkalommal mesebeli összeg ígéretének ellenében közölték elképzelésüket: a szárazföldiépítkezésen is a tengeri csatlakozást alkalmazzák, amelyről »megbízóik« is tudták, hogy aMŰ pusztulását fogja okozni. Nem volt mit tenniök, látták, hogy a gazemberek ellenőrei

jobban értenek a dologhoz, és spiclijeik mindenütt ott vannak. Egy alkalommal például mégis

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Már éppen ott tartottak, hogy az ígért összeg felének ellenében megtartják a vezetékfeltöltésének próbáját, amikor váratlanul hazaérkeztem, és ez, illetve a MŰ-szakasz

pusztulásával kapcsolatos magatartásom mindent felborított, hiszen próbafeltöltésről már szósem lehetett, illetve mindaddig, amíg én a »színpadon« vagyok. Ezért igyekezett engemBrook gyanússá tenni, de amikor én nem hagytam magamat, sőt elhencegtem, hogy Brookhibáját ki tudom javítani, voltaképpen elveszett ember voltam. Sőt amikor feleségemkétségbeesett tiltakozása ellenére bebizonyítottam, hogy a sikeres továbbépítéshez szükséges

adatok a fejemben vannak, kétszeresen is halálra voltam ítélve. Nem egészen értettem,amikor a kórházban Francoise-zal néhány pillanatra magunkra maradtunk, ő, aki addiggörcsökben vonaglott és nyöszörgött, hirtelen felült, és tiszta, értelmes tekintettel nézve rámazt mondta: láthatod, magamnál vagyok, és csak megjátszom a rosszullétet. Csak vaktöltésvolt. Összekulcsolt kézzel folytatta: ha neked kedves az én életem és a magadé, mímeljrosszullétet, ess össze vagy akármit, de ne menj ki innen... Szédelegve mentem ki afolyosóra, ahol a legnagyobb megdöbbenésemre Brook ragadott karon, és súgva kérdezte,hogy beszéltem-e a feleségemmel. Zavaromban csak bólintani tudtam, erre rám parancsolt,hogy menjek ki a főbejárati ajtóig, hogy kívülről is látni lehessen, ott essem össze, és

játsszam az eszméletlent. Aztán igyekezzem a kórházban maradni, amíg csak lehet. Gyanúsalakok őgyelegnek kinn. Engedelmeskedtem...

Megbeszéltük a követendő taktikát. Eszerint másnap a Bizottság előtt nagyon fáradtemberek benyomását keltve Francoise-zal kérjük a szabadságolásunkat, aminek perszeazonnal híre fut... A következő napra kitűzött harmadik tárgyaláson mindegyikük elmondjaaz előre megbeszélt mondókáját, és miután ezek után egyedül Brook marad a porondon,Francoise társaságában megteszi ajánlatát a csirkefogóknak. Eszerint az ígért összeg felétkétfelé osztva, e konszerntől független bankra szóló csekkeken, és amelyeknek valódiságát

tv-telefonon ellenőrizték, átadják, aminek ellenében Brook azonnal intézkedik a tengeri ésszárazföldi vezeték működésképes összekapcsolásáról, amely műveletet az odarendeltszerelőbrigád az ő felügyelete alatt késedelem nélkül megkezdi, és még aznap be is fejezi.Azonkívül a teljes összeg második feléről olyan fenntartásos csekket kíván, amelyet avízáramlás megindításakor addsza-nesze alapon ő kézhez kap. Az esetleges vonakodásnálegyszerű a válasz: ha nincs csekk, nincs víz! Ha a tárgyalás a terv szerint eredményes lesz, ésa csekkeket kézhez kapják, én és Francoise azonnal elutazunk ismeretlen helyre, Brookelindul összekapcsoltatni a vezetéket, de mert a brigád késni fog, maga »javítja« meg akapcsolást, úgy, hogy az mindaddig, amíg újra ő nem nyúl hozzá, egyáltalán nem leszműködőképes. Ezután ő is ismeretlen helyre távozik, illetve helikopterének roncsait néhánynap múlva megtalálják a tengerben...

Így is történt, és most itt ülünk négyesben kellemes teraszunkon, és élvezzük a gyönyörűtájat, várjuk az alkalmat, hogy aláfűthessünk a bitangoknak, és hogy tovább építhessük aMŰ-vet. Hogy miért vagyunk négyesben? Mert itt van az a kis őrtizedes nő is, aki Brookotsegítette, hogy túlélje helikoptere katasztrófáját..."

8/11/2019 GALAKTIKA_055


A SZENTIVÁNYI JENŐ

Támasz-

pont Regényrészlet

1960-ban, Az idő testőrei címmel, science fiction novellák sorozatát kezdte írni az amerikai Poul Anderson. A sorozatból később - ottani szokás szerint - regény lett, számosnyelvre lefordították, új címén - Az időjárőr - sokan atudományos-fantasztikus irodalom klasszikusaként tisztelik,

egy fejezete magyarul is megjelent. Az időjárőr meglehetősen érdekes és figyelemre méltókönyv. írója H. G. Wells remek ötletéből, az időutazásbólindul ki, s úgy gondolja, hogy ezt a lehetőséget a történelemhelyreigazítására lehet felhasználni. Létrehoz tehát egy

szervezetet, amely talán a CIA-hoz hasonlítható, s amelynektagjai az időben szabadon közlekedve megakadályozzákbizonyos események kibontakozását. Az érdekes az, hogytöbbnyire olyan történéseket gátolnak, amelyek - a mi

foga/maink szerint - az emberiség fejlődését segítenék. Egyszerűen szólva, az időjárőr a legjobbnak tartott amerikaiéletforma megőrzésén fáradozik.

Szentiványi Jenő régóta töri a fejét azon, hogy megírja azidőjárőr történetét, a mi oldalunkról nézve. Természetes,hogy ebből a nézőpontból az időjárőr ügynökei nem gáncsnélküli lovagok, inkább az emberi értékek pusztítói.Tevékenységüket az egész Földön éhínség, nyomor,

gyilkosságok, váratlan bajok követik. Szentiványi - a sci-fitörvényeinek megfelelően - egy másik csoportot állít szembevelük, az emberiség segítségére siető idegenek képében. Azösszetalálkozásuk összeütközésekké válnak, a nyílt harcnakelőbb-utóbb ki kell robbannia.

Örömmel tesszük közzé Szentiványi fordulatos regényénekelső részét a két csoport kezdeti konfliktusairól, remélve,h t lj é t i h l h tj k

8/11/2019 GALAKTIKA_055


1. A Barlang és a Jövevény

Még nem volt neve a Földnek, mert nem élt egyetlen lelkes lény sem, aki nevet adhatottvolna neki. Csupán a Föld volt egymagában, semmi más, és a születés szűnni nem akarókínjában vergődött.

Valahol azon a tájon, ahol majdan a Himalája tornyosul örök hósapkás csúcsaivalzordonul, az istenek trónusaként, megnyílt a méhe. Kitárult, és magzatként világra szülte aHegyet.

Évmilliók százai és százai peregtek le az Idő homokóráján, de a Hegy még mindigmagányos volt. Oldalán már vizek zuhogtak alá. Lábánál mocsarak bugyborékoltak,harsányan zöldellt a dzsungel, ám fenségétől nem rettent meg senki sem. Magányos maradt azsendülő élet közepette.

Újabb évmilliók suhantak tova, és a Hegy hópalástja töretlenül szikrázott a napfényben.Egyetlen élő sem merte háborgatni fenyegető nyugalmát, holott akkor már lenn a völgyekbennyüzsögtek a Lények.

Újabb századok múltán egyszer aztán üvöltő hóviharban egy elcsigázott medvepárkaptatott fel a Hegy bordáin. Létét mentve szuszakodott be a förgeteg függönyén is átsötétlősziklanyílásba.

Ők voltak a Barlang első lakói. Ők és a Medvék nemzetsége, irdatlan időkön át. Amedveelődök csontjai dombbá magasodtak egy alvilági, feneketlen szakadék mélyén. Nemszaporodtak újabbakkal, mert a Medvék akkori utolsója is régen halni tért ide, amikor aBarlang előtti szikrázó hómezőn hirtelen feltűnt a Jövevény.

Elütött minden eddigi lénytől. Nem volt csupasz a teste, de pikkelypáncélt, sőt szőr- bozontot sem hordott magán. Egyenes gerinccel, két talpán állt. Mögötte a hólepel töretlen

maradt. A Sehonnanból érkezett, és ami bőrét fedte, sárgán lángolt, mint a napvilágszirombontáskor.

Fejét kerek valami övezte, akár a tölgymakkot a kelyhe. Amikor ezt a kelyhet leemelte,úgy tűnt, halványan hasonlít az Erdők Páriáihoz, akik lent éltek a Hegy lábánál, ők voltak azŰzött Falka. Makogó, gyámoltalan nép, gyenge és erőtlen. Karma már nincs, foga gyatra,mancsa puha. Könnyű zsákmánya az Erősnek.

De mégsem volt olyan. Más volt. Nem imbolygott, amikor előrelépett, s fejét sem lógattagyámoltalanul. Talpa nyoma egyenesen szántotta a havat - furcsa módon most már nyomokat

hagyott maga után -, s a Barlang nyílása felé tartott.Úgy hatolt előre a sziklahasadék ágas-bogas útvesztőjében, mint aki tudja az utat. Jobbantudja a Medvék egykori nemzetségénél, amely menedékül használta a maga idejében.

És mennél mélyebben hatolt a Barlangba, annál inkább világosodott előtte a kövekösvénye.

A folyosó váratlanul széttárult, akár egy roppant tölcsér torka, és kékesfehér, kápráztatóanszikrázó Fény zuhogott bele.

A Fény forrása a mérhetetlen, vakhomályba vesző teremben majd a boltozatig magasodóhegyi kristály volt. Valahonnan, titkos csatornákon rászüremkedett a fenti világból a

napsugár, és tömegének valamennyi porcikájából szórta a tündöklő szikrákat.A Jövevény megtorpant. Felnézett a maga alá húzott lábbal üldögélő, végtelen nyugalmú,arcán mindent értő mosolyú Személyt formáló, eleven ragyogású kristálytömegre, és

bólintott.- Légy üdvöz! - mondta csendesen, s most törte meg először a Világ kiformálódása óta

emberi hang a Barlang némaságát. - Légy üdvöz! Akkor tehát itt lesz a Támaszpont!...Sokáig állt még a Szobor mindentudó mosolyába merülten, később sarkon fordult, s

8/11/2019 GALAKTIKA_055


belenyújtózkodott a napsugár melengető özönébe.Amint elindult a hómezőn, s alakja távolodott a barlangnyílástól, karcsú, magas figurája

egyre töpörödött. Fehér bőre barnára pirult. Mire leérkezett az Erdők Páriáihoz, márugyanolyan volt, mint az Űzött Falka bármelyik tagja. Dióbarna testű, alacsony, tüske téptehajú, markában idétlen dorongot szorongató lény. Örvendező makogással üdvözölték a bozótrejtekén lapuló többiek.

Ember volt a többi embernek induló között, és rövidesen elhozta nekik a Tűz varázslatát,

hogy továbbindulhassanak a felfelé vezető Úton.

2. A Támaszpont

Senki sem számolta, hány nemzedék született és tűnt tova, mert ki tudná megszámolni amegszámolhatatlant. Senki sem tudta, mikor épült fenn a Hegyen az a sziklaszürke, keskenyablakos kőépület, mely eltakarta a Barlang nyílását. A Ház is mindig volt. És mindig volt a

Jövevény, akit az apák és fiúk, újabb apák és újabb fiúk nagy tisztelettel az Öreg névenemlegettek, s nem felejtették el hozzáfűzni a jelszószerű mondatot: Törvény és Tudás.A Barlangnak az emléke is réges-régen elveszett. Egyetlen földi ember sem sejtette, hogy

belsejében rejtőzik a Támaszpont. Ide, a Csomolari csúcsa alá, Bhután távol esőhatárvidékére tértek meg a Jelenvalók a Földnek nevezett bolygó különböző tájairól, haszükség mutatkozott reá, engedelmeskedve az Öreg hívásának, akinek neve őközöttükKoordinátor volt.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Mert a Jelenvalók mindenütt jelen voltak, ahol valami új kezdődött a Földön, és azért voltak jelen, hogy ez az új az emberiség javára fejlődjék. Nem rajtuk múlott, ha nem így történt. Az

akaratot csak befolyásolhatták, de nem irányíthatták. Csak tanácsolhattak, de nem parancsolhattak. Gondolatokat ültethettek el, kiszámítva várható fejlődésüknek minden

lényeges mozzanatát, ám ha a történés félresiklott, nem volt rajta hatalmuk, hogy meg nemtörténtté tegyék.

A történések pedig, sok évezrede, minduntalan félresiklottak, s a Jelenvalók képtelenek

voltak ráötleni: miért? Hiszen a Törvények és Szabályok áthághatatlanok, és a számítógépeka Törvény-Szabály tökéletes ismeretében építik fel terveiket! Mégis! A Terv tökéletes,elindul a történés, minden mozzanata az óhajtott eredménnyel kecsegtet, azután egyszerremegbomlik valahol valami, és már tűzvész lángol, összeomlik a Terv, vége, vége !

Az ellenőrző gépagyak hasztalan nyomoznak a tervezési hiba után. Az eredményállandóan azonos: ami történt, annak megtörténnie nem volt szabad. Nem és nem! És mégis,minden korszakban, minden döntő jelentőségű akciónál, unos-untalan megtörtént.

A számítási hiba folytonosan közbecsúszott. Ez volt a helyzet akkor is, amikor Ah Leong,a Mennyei Mosoda tulajdonosa a jávai Soerabaja városában egy csendes hajnalon váratlanulkitörte a nyakát.

3. Ah Leong kitöri a nyakát

Ah Leong, mint általában, ezen a hajnalon is a bukógalambok halk kotyogására ébredt. Ottfészkeltek a kert vén jacarandafáin, és szaggatott madárszavukkal a közeledő napfelkeltétköszöntötték.

Ah Leong úr néhány percig még elnyújtózva maradt a szellős verandán vetett puhaderékalján. Élvezte a kicsiny kerti vízmedencét övező liliomok finom illatát. Ez megrögzöttszokása volt. El nem mulasztotta volna semennyiért. Hiszen ezek a karcsú, fehérvirágszépségek ilyenkor árasztják magukból leginkább kelyhük semmihez sem hasonlítható,édes páráját. Mert ez a napjöttével tovatűnő illatár Kína lótuszos-liliomos tavait idézi. A tarkarécéket a tavon és a halászt, amint csendesen sikló, keskeny csónakján fogásra indul avíztükröt ellepő vékony ködben.

Ah Leong úr ugyan sohasem tapodta apái földjét, mert jómaga, de még atyja is itt

született a jávai pálmák alatt. Viszont vallotta a nagy Lao Ce tanítását, hogy semmirekellőember az, aki elfeledkezik arról a honról, ahol elődjei csontjai porladnak.Amikor azonban az első rekedt papagájrikoltás megtörte a hajnali elmélkedés gyöngéd

hangulatát, félrevonta a szúnyoghálót maga fölül, és felkelt.Ugyancsak a nagy Lao Ce tanításai szerint járt el, amikor testét a fürdőszobában, lelkét

pedig az ősök táblái előtt tisztította meg, parázslásra késztetve néhány tömjénrudacskát. Haddszálljon a keskeny kék füstcsík a magasba. Vigye hírül mindenkinek, hogy Ah Leong úr, aMennyei Mosoda tulajdonosa és számos utód boldog nemzője, nem feledkezik meg szeretvetisztelt elődeiről.

Aztán kortyonként felhörpintett egy csésze jázminvirágos teát, élvezve hasonlíthatatlanaromáját, majd kilépett a még szunnyadó utcára. Az útszéli pálmákról puha loccsanássalhullottak a harmatcseppek. Egyhangú zenéjük rögzítette Ah Leong úr kellemes hangulatát.

Behunyta szemét, és lépésre igazította nemezpapucsos lábát. Számolni kezdett. Innenhatszáz kerek lépés a Mennyei Mosoda küszöbe, és ez a hatszáz lépésnyi út az elmélkedés, afelkészülés a dolgos napra. Évtizedek óta naponta négyszer járta meg ezt az egyenes utat,melynek minden aprócska betongöröngyét, huppanóját oly jól ismerte, hogy behunyt

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Miközben léptei tovacsosszantak a néptelen utcán, mindinkább emelkedett hangulata.A mai nap kivételesen jó nap az Ah család történetében! Jó nap, nagyon jó nap, mert

ezúttal a nemzetség emelkedésének újabb lépcsőfokára hágnak.Ma reggel, hat óra után, amikor éppen felnyilaznak az első napsugarak az égboltra,

kezdődik az Ah Leong cég életében az új fejezet, mely a Mennyei Mosodát magasanvalamennyi soerabajai mosoda fölé emeli.

Ebben nincs kétség! Hetekig tanulmányozta lenyűgöző működésüket sógoránál,

Singapore legelőkelőbb mosodásánál, mielőtt megvásárolta volna.És ajkán szélesebbre húzódott a mosoly. Mert amikor mindez megtörténik majd, amikor a

munkások a cég dicsőségét magasztalva tenyerükön viszik be a mosodába - mosodába?üzembe! - a pompás, a felülmúlhatatlan gépezeteket, Ahmed Rami szemközt, az úttest túlsóoldalán, ott fog állni nyomorúságos mosóműhelye küszöbén. Ott fog állni hencegő cégtáblájaalatt, mely pöffeszkedve hirdeti, hogy „legfinomabb piperemosás a kiváló közönségszámára", s szálanként tépi ki gyér bajuszát dühében.

Mert ha ezek a gépek megindulnak, Ahmed Rami, a kellemetlenkedő vetélytárs már be iscsukhatja mosószertől bűzlő odúját.

Így bizony!- ...ötszázkilencvenkilenc... hatszáz... - számolt Ah Leong úr hangtalanul, eltelve a

vetélytársa veresége fölötti kéjes örömmel. - No most, félfordulat balra, lelépni az elsőlépcsőre!...

Oly megszokott volt ez a mozdulat, oly ezerszer és ezerszer begyakorolt, hogy Ah Leongúr még most sem nyitotta ki a szemét.

Lépett egyet lefelé teljes biztonsággal. Lábfeje azonban megakadt valamiben, ami nemlehetett ott. És már zuhant is fejjel előre, hatlépcsőnyi mélységbe.

Ah Leong úr még csak nem is nyekkent, amikor nyűgöző gondolatokkal eltelve, kitörte anyakát. A lejáratban kifeszített vékony acélhúr is csak halkan pendült.Kisvártatva egy sötét árny lopakodott át az úttesten, és mihamar semmi sem tanúskodott

arról, hogy valami volt ott, ahol nem lehetett volna.Aztán megérkeztek dübörögve a teherautók a cég dicsőségét kiáltozó

szállítómunkásokkal.Ahmed Rami, a „legfinomabb piperemosoda" tulajdonosa az ajtófélfának dőlve, karba

font kézzel, komoran vizslatta a díszmenetet.Akkor sem mozdult, amikor az előmunkás nagy rohantában rábukfencezett Ah Leong úr

meleg tetemére.Egyetlen pillanatnyi döbbent csend után iszonyú ordítás feszítette szét az utca

pálmasorainak csendjét.És ekkor Ahmed Raminak ideje sem volt megmozdulni. Üvöltő embergomoly zúdult át az

úttesten, s mire szerteugrott, a legfinomabb piperemosodás teste véres pépként mázolódottüzlete küszöbére.

Mert ugyebár, ha egy kínainak Soreabajában baja esik, ennek csupán és kizárólagosanegy jávai lehet az okozója!

Estére kelve a tömeg, Rami halála miatt, megrohanta Soerabaja kínai negyedét. A tűz-fényben villogtak a széles pengéjű, fűrészfogú maláji tőrök. Fogat fogért! Egy jávai halálátkínaiak okozták, üsd hát!

A rendőrség lagymatag volt és kevés. Azt sem tudta megakadályozni, hogy a bosszúittastömeg be ne törjön a kikötő területére.

Betört, hiszen ott is kínai rakodómunkások dolgoztak volna. Ezek a munkások mostugyan a kínai negyed utcáin verekedtek, de ez nem indok arra, hogy ne gyújtsák fel a

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Liliom tizenkétezer tonnás teherhajó azzal a feladattal, hogy rakodjon be tízezer tonna rizstChittagong, Banglades rendeltetéssel.

No de nem rakodott !U Ma, azaz nemes Ma úr, a motorhajó kapitánya egész alacsonyságában fent toporzékolt

a parancsnoki hídon, és hol a szócsőbe üvöltözött, hogy a zavarodott legénység kösse már ela kargót a kikötőbakoktól, hol a gépházat biztatta, ugrasszák be gyorsan azt az átkozottmotort, mert különben elviszi az ördög valamennyiüket.

A raktárház lángjai ugyanis az esti szélben hovatovább a Burmai Liliom felépítményétnyaldosták.

Amikor végre kellő messzeségbe távolodtak az öbölben a szikragejzíreket hányórizsraktártól, megtörölte a homlokát, rágyújtott egy hosszú, fekete Manila szivarra, és akövetkező elmélyült kijelentést tette:

- Bangladesnek a rizs fuccs!Banglades ugyanis az éhínség küszöbén állott, és a Lys of Burma rakománya jelentette

volna az első, nagyon sürgős segélyszállítmányt.Ám Ah Leong úr, egy vékony acéldrót közbejöttével, kitörte a nyakát, és a rizsnek így

valóban fuccs!Így akarták az ismert és ismeretlen istenek!Hát lehet az istenek akarata ellen halandó embernek tennie bármit is?! Eh, különben ez a

Manila szivar nagyon ízletes!

4. És akkor megszólalt a gong

A Koordinátor, avagy más néven az Öreg, ahogy szerte Bhutánban emlegették mélytisztelettel, a Csomolari Kolostor szerzetesei számára Len apát, akiről a Föld többmilliárdnyi

beavatatlanja sohasem tudhatta meg, hogy ő a Jelenvalók evilági vezetője, befelé fordultan,lótuszülésben kuporgott sziklaszobája alacsony emelvényén.

Egy törpe asztalkán tea párolgott előtte, néhány szikkadt köleslepénnyel körítve, akolostorlakók szerény vacsorája. A havasi napsütés bronzosra edzette hosszúkás arcát.Keskeny orra, felfelé perdülő szemsarkai idegenül hatottak volna a kerek képű, nyomott orrúhegylakók között, ha ilyesmivel bárki is törődik. De hát senki sem ütődött meg effajta kicsiny

különbözőségen azon a tájon, ahol évezredek óta a Himalája valamennyi népe megfordult,India, Nepál, Kína, Szikkim és Bengál felől. Ahány törzs, az arcvonásoknak annyiféle pazarváltozata, ám egyetlen vonás mindannyiukban közös: emberek. A többi nem számít!

Az emelvényen merev mozdulatlanságban üldögélő apát úr ügyet sem vetett a lassan-lassan opálosra hűlő teára, holott régen elmúlt az esti táplálkozás órája.

Egy szolgálattevő szerzetes a folyosóról óvatosan bekukkantott az ajtó kandikálónyílásán,aztán ujját csendre intően ajkára nyomva tovaosont.

Az apró-cseprő dolgaikat tévő, narancssárga köntösű lámák megértették a jelzést: Lenapát elmélkedik. Hangtalanul elhúzódtak a cella környékéről. Az ájtatoskodót megzavarni

elmélkedésében oly bűn, melyre nincs bocsánat.Pedig az apát úr, azaz a Koordinátor egyszerűen rádiót hallgatott. Igaz, a Jelenvalókszempontjából döntő jelentőségű híradásokat. A két fülkagylójában rejtőző, majdnemláthatatlanul apró, irdatlan távolságokat áthidaló vevőkészülék a soerabajai zavargásokról ésa rizsraktárak felégetéséről számolt be, megtetézve az afrikai Sahel-övezetben esztendők óta

pusztító aszályról szóló hírekkel.A Sahelben tízezreket gyötrő éhínség. Ez előre látható volt. A Terv erre réges-régen

8/11/2019 GALAKTIKA_055


víz. A sivatag szakadatlanul tért hódít. A Jelenvalók a maguk eszközeivel idejében felhívtáka világ figyelmét erre a veszedelemre. Stephen Hardy a Jelenvalók közül most is a helyszínenvan, hogy sugalmazzon, sürgessen, irányítson.

Mi történhetett tehát Sahelben, hogy tombol az éhhalál, holott a nemzetközi szervezetektízezertonna-számra irányították oda a szállítmányokat, élelmiszert, gyógyszert és a vízkutatómérnökök egész hadát. A Terv szerint mindennek óraműpontossággal kellett volnaműködnie! Az élelmiszer szétosztásának és a kutak fúrásának is!

Mi történhetett, hogy mégsem?!A Koordinátor oly megfeszítetten gondolkodott, hogy arca szinte márványkeménységűvé

torzult....És ez a soerabajai balsiker! Megölnek egy kínait, vagy meg sem ölték, csak óvatlanul

kitörte a nyakát, erre halálra taposnak egy jávait, okkal, ok nélkül, csak hogy kiegyenlítődjéka halál aránya.

Az erőszak zendülést szül. Több száz ártatlan áldozat; és ami a legváratlanabb: hamuváégnek a rizsraktárak. Azok a raktárak, ahonnan Bangladesbe kellett volna szállítani, hogymegelőzzék a tornádó és a szökőár meg a pusztító mérvű monszun miatt várható bajokat.

A Terv és a Világűr-meteorológiai Központ mindezt idejében hírül adta, előírva amegelőző lépéseket.

Az utolsó előtti lépéssorozat első mozzanata a rizzsel megrakott Lys of Burma indulásalett volna.

De most a Burma Lilioma nem szedi fel a horgonyt, mert üresen maradtak hombárai.Márpedig Bangladesnek összesen tíznapi az élelmiszer-tartaléka. A tizenegyedik napon itt iselkövetkezhet a saheli katasztrófa mása!

Véletlenek?

Nem, nem lehet! Az utóbbi időben túl sok véletlen keresztezi a Terv kivitelezésének útját,és méghozzá éppen a Föld zavargócpontjain. És rendszerint a döntő pillanatban, egyfutamodásnyival a sikeres befejezés előtt.

Adódhatnak ilyen véletlenek?A valószínűségszámítás szerint nem és ismét nem!Tehát?A helyzetet ki kell elemezni! Most és azonnal!Le kell adni a Központnak az időtáviratot. Órákba telik, míg áthidalja a világűr

mérhetetlen fényéveit. A tervrevízió az Agyaknak csupán néhány perc, de az Időprogramvisszaútja is újabb órákkal mérhető egység.

És addig ? Nézze így ölbe tett tenyérrel a pillanatonként egyre mélyebb veszedelembe zuhanó

helyzetet ? Lehetetlen! Akkor?A Koordinátor arca élettel telivé lágyult. Döntött.Jöjjön a Nagyriadó !A Támaszpont hívja valamennyi Jelenvalót!Meg kell fejteni ennek a két rettenetes sikertelenségnek a titkát. Százezrek érdekében...

Az ajtónyitás zajára a széles folyosón fel-alá járkáló lámák hirtelenjében kétoldaltsorakoztak, és fejet hajtva köszöntötték a kezét bő csuhájának ujjába rejtve közeledő apáturat.

A folyosó egyenesen az előtemplom küszöbéhez vezetett. A templomhajó homályábólreszkető, aranyospiros lángocskák villantak elő. Az áldozati gyertyák fényecskéi és pattogótűzszemecskék, az illatosan égő füstölőrudak parazsa.

Az emeletmagas, szunnyadni látszó arany Buddha lába előtt holdkaréjban guggoltak a

8/11/2019 GALAKTIKA_055


az áldozati csészékből búzát szemelgető galambok felhője. Mire kavargásuk elült, az apát úralakja is elveszett a szerzetesek elől.

Az előimádkozó megrázta ezüstcsengettyűjét, és társa fülébe kiáltott:- Rázd! Őkegyelmessége a szentélybe ment. Ma már nem látjuk többé. Elmerül a

Végtelenben. Neki már megadatott!A szobor mögött az a töretlen sziklanyilás húzódott tovább a hegy mélyébe, melyet

számolatlan ezredévekkel ezelőtt az első jövevény lába tapodott.

Odabenn a jegecesen csillogó óriási kristálytömeg előtt is csupán egyetlen változásmutatkozott. A természet formálta alak lábánál eltörpülő hatalmas bronzgong, melyet egyes-egyedül az apát úr szólaltathatott meg, mielőtt magányos elmélkedésébe mélyedt volna.

Közönséges földi halandó csak a dörgéssel induló s tompa búgásba átívelő, hátborzongatóhangot hallgathatta messziről, kiszűrődve a szentély szellőzőrésein.

Odakünn az előtemplomban a csengők hangja is viharossá erősödött, hogy elősegítse akolostor fejének magába szállását, hisz köztudomású: a zene szárnyán könnyebben repül alélek!

Az apát úr pedig - immár a Koordinátor - benyúlt a sziklafal valamelyik mélyedésébe, éselfordított egy kapcsolót. Várakozóan figyelte a szobrot. A színváltozás valahol a kristályszíve táján kezdődött, halvány rózsaszín derengéssel. Lassan-lassan az egész alakrubinvörössé izzott át, mellkasa közepén mélypiros, örvénylő folttal.

És ekkor a kapcsoló újabb kattanásaira öt tűvékony rubinsugár, öt lézernyaláb süvített felhangtalanul a szobor feje felett ásító sziklatorkon, hol délidőben a Nap szokta szórni ráragyogásra késztető fénycsóváját.

A lézersugarak elröptének pillanatában a Koordinátor mintha mikrofont tartott volna szájaelé.

- Jöjj, jöjj, jöjj! - ismételte meg a hívó szót háromszor egymás után.Azután a Barlang újból mélységes sötétségbe borult. A kristályt pedig valamelymegfoghatatlan páraszerű ragyogás derengte körül.

Éppen ekkor, a Csomolaritól több napi járótávolságra, az indiai határszél egyik kietlenhegyoldalában őrségre bújt ki kőkölöncökből épített menedékükből a gurka határőr.

A messzeségben terpeszkedő bérctömeg komor szakadékaiból veszettül fújt a dermesztőszél, és uszályként hordta magával a csípősen hideg porhavat. De az éj tiszta volt. A sötétkékvilágűrből oly élesen sziporkáztak a csillagok, hogy a távoli csúcsok körül lengő hózászlókfehéren villóztak.

A gurka határőr birkabőr ruhájában is úgy fázott, hogy vacogott a foga.- Mi a csudának kell nekünk itt fagyoskodnunk? - dörmögte melléje szegődött társának. -

Ilyenkor aztán nincs olyan csempész, aki a bőrét kockáztatná!Akart még valamit mondani, de torkára forrott a szó.Lenn, a legtávolabbi csúcsok között öt vörös fénynyíl szúrt bele a fagyasztó téli

éjszakába, és kisvártatva zengő morajlás halt el visszhangként ide-oda csapódva ahegyóriások oldalán.

- Hát ez mi volt? - kérdezte szinte önmagától, hüledezve.

- Semmi! Ne törődj vele! - vonta meg társa a vállát. - Valahol azon a tájon van egy bhutáni kolostor vagy micsoda... és ott mindenféle ördöngösségeket űznek... Biztosan ez isefféle!

Azzal visszamentek az őrállomás tűzhelye mellé.Távol a Himalájától, a soerabajai tengerészklubban, éppen ellenkezőleg, a meleg elől

kerestek enyhülést a látogatók.A félkör alakú bárpult oldalát tucatnyian is támogatták, verejtékes arcukat a mennyezeten

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Az egyik sarokasztalnál egyedül gubbasztott U Ma kapitány, a Lys of Burma parancsnoka, savanyúan merengve jeges limonádéja fölött.

Negyvennyolc órája várt már a kikötőben, fenékig üres hajójával, a rizsraktár üszkösmaradványait szemlélve, cége utasítására, hová menjen, mit csináljon most, hogy a

bangladesi rizsnek fuccs.És tőrdöfésnél jobban fájt neki minden tétlen perc, mert a kikötőben üresen töltött időért

nem jár rakományjutalék. Nem, nem jár semmi a csupasz fizetésen kívül, s ez a legfájóbb

dolog, mert az ember zsebét érinti. Mi köze neki ehhez a gyalázatos marakodáshoz? Mi közeahhoz, hogy néhány maláj és kínai elvágja egymás torkát? És mi köze a rizsnek atorokelvágáshoz? Hát fenyegetett valakit a rizsraktár?!

- Mennyi elveszett pénz! - sóhajtott, amikor megszólalt felette egy ólmosan hűvös hang:- Szabad? - s egy hosszú, majd-majd horgas ujjú kéz kérdően megmarkolta a szomszédos

szék támláját.U Ma kapitány bánatosan bólintott.- Van Ortel... - mondta bemutatkozásul a pengeéles képű, monoklis figura. - Mit iszik?A kérdés lehetett ajánlat vagy tudakozódás is. U Ma poharára mutatott.- Szörpöt! - válaszolta velősen.- Elvesztett üzletre jobb a whisky! - mondta az idegen, akinek bár holland hangzású volt a

neve, cseppet sem hasonlított a kövérkés, rózsaszín holland típusra.- Honnan tudja, hogy üzletet vesztettem el? - hőkölt fel a Lys of Burma kapitánya. Van

Ortel vállat vont.- Honnan?... Tudja az egész kikötő. Tízezer tonna rizs, Chittagong rendeltetéssel. Volt,

nincs! Szomorú!- Magának?!

Van Ortel kidülledő, fagyos kék halszemében mosolyféle villant.- Nekem nem! Mert nekem van rizsem. Húszezer tonna Manilában... Ha éppen érdekli -mondta nyugodtan. - Mert egyébként üzletkötő vagyok, ha nem tudná. Van Ortel üzletet kötitt, ott, amott, a világ bármely sarkán. Nos?...

- Ez ajánlat? - firtatta U Ma, varázslatosan felélénkülve, s közben intett a bárpincérnek: -Whiskyt! Kettőt!

- Mondjuk... - Van Ortel unott volt ismét, és csúnyán vigyorgott. - Én emberbarát vagyok,és sajnálom az éhezőket! Csak azért!...

U Ma, feledve a rendelt italt, viharos gyorsasággal felemelte a székről pocakját.- Várjon! Leadok egy rövidhullámút a cégemnek! Az „üzletkötő" nemtörődömül vetette

oda:- Siessen! A rizs ma kincs! Mások is keresik! - s maga elé húzta mindkét pohár italt.

Dülledt szeme tükrében furcsamód nem evilágról valóvá torzultak az asztalon lévő tárgyak.- Nos, ez a rizsrakomány kissé késve érkezik majd I - dünnyögte magában. - Nekik kissé

nagyon is későn !Egy jókor kitörő tűzvész nem is a legrosszabb üzleti „eszköz"!

8/11/2019 GALAKTIKA_055


5. Ya Allah!..

A nap könyörtelenül tűzött az ólmoskék égről. Agyforraló volt a hőség. A sivatag meddő,sárga homokja visszaverte a gyilkos sugárzást, és a levegő úgy rezgett, mint a vasolvasztókemencék csapolónyílása felett.

Itt-ott egy néhai ernyős akác terjesztette szét csontvázzá aszott, kiszáradt ágait, jelekéntannak, hogy valaha élet is honolt ezen a tájon. A homokvetületek hajlataiban megkövesedetttevenyomok. Csillag alakban egy pontba futottak össze, egy pontba, ahol az elsimultföldkérget arasznyi széles repedések szántották, holmi kis medencébe, az egykorikaravánitatóban. Állatcsontvázak kövesedtek a holt itató pereme körül. Egymarhakoponyáról kétméteres tülök síremlékként meredt fölfelé.

A déli látóhatáron porfelhő gomolygott. Mind közelebb húzódott, s alóla autókaraván bontakozott ki. Az élet hirtelen betört a halálos mozdulatlanságba.

Az élen járó dzsip a régen volt vízmedence szélén fékezett. Egy trópusi sisakos alakugrott le a vezető melletti ülésről.

- Helyben vagyunk! Lerakodni, fiúk!Egy óra múlva már keskeny acélgerendákból húzott, kúp alakú építmény nyurgult felfelé.Fúrótorony alapja.

Az embertelen hőségben is sebesen dolgozók rajából kivált a munkavezető, és odagázolt asüppedő homokszőnyegen a bemérőteodolittal bajlódó férfihoz.

- Már a fúrórudat szereljük, uram! - kicsit téblábolt, majd húzódozva megtoldottamondókáját: - Biztos, hogy jó helyen kezdünk neki?!

A férfi felhajolt a műszer mellől. Levette napszemüvegét, s megdörzsölte hámló arcát.- Biztos, Mohamed fiam - felelte hunyorogva, s keskeny orra hallhatóan szimatolni

kezdett. Szokatlanul felfelé hajló szeme sarkában összefutottak a ráncocskák. - Ha nemérezném is a vízszagot, a szeizmikus mérések megmondták... A karavánkút mellett, ötszázméter mélységben.

- Ó, te mindig tréfálsz, szidi! - mondta a munkavezető, és a hatalmas tankautóból némivizet permetezett testére, hogy a frissítő zuhany képzetét keltse verejtékes bőrén.

Egy újabb óra múlva a fúrófejet kérte a mérnöktől.- Indulhatnánk, engedelmeddel!...Valahol a mérhetetlen magasban, láthatatlanul, légy döngött. A mérnök figyelmeztetően

felemelte a kezét.- A járőrgép!...A műszereket óvó, terjedelmes napernyő alatt, szavát megerősítően, krákogni kezdett a

rádió:- ...hívom az egyes számú kútfúró expedíciót... hívom...A mérnök visszajelentkezett, s onnan, a hűsnek tetsző magasból, leérkezett a jelentés:- Északról körülbelül százfőnyi menekülő karaván. Több tucat állat. Hat órán belül

várható... Végeztem!... Végeztem...A mérnök ezúttal a homlokát törölgette.

- Hallottad, fiam, Mohamed? - mondta szárazon. - Jönnek a szomjanhalók! Öt óra múlvaitt csobogjon a víz! A munkavezető elhűlt.- Hogyan?... Ötszáz méter - öt nap!- Tévedsz! Újfajta fúrófej! Száz méter egy óra! A harmadik kocsin találod! Vidd! -

pattogott az utasítás.Mohamed fejét rázva távolodott a már táborrá rendeződött gépkocsioszlop felé.- Még hogy öt óra !... - ismételgette hitetlenül.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


alig győzték utánaengedni a rudazatot és a béléscsövet.- Ya Mohamed! - rikoltotta az egyik fúrómunkás verejtékben fürödve, és nevetett - Mi itt

nem kutat fúrunk, hanem varázsolunk! És én, az apám fia is varázsló vagyok!A hatodik óra elején a fölfele örvénylő hirtelen lökéstől megrázkódott az egész

acélszálakból szőtt fúrótorony.- Vigyázz! Emeld a fúrót! Jön! - ordította magából kikelve Mohamed. Valóságos

sárzuhatag borította el a tornyon dolgozókat, és utána sisteregve, zúgva napvilágra szökött az

évezredek óta a sivatag mélyén rejtőzködő vízoszlop.Háromszor lökte le a több mázsás zárófejet, mire a daruskocsi segítségével helyére tudták

illeszteni.Az egykori, most már műanyag ponyvákkal kibélelt medencében, a nagy nyomás alatt,

erősen csobbanó sugárral ömleni kezdett az egyre jobban tisztuló, hűvös illatú víz, az életitala a halott sivatagban. Túláradt a medence szélén is. Akik elővarázsolták, kacagva fürödteka friss permetben.

A mérnök kémcsőben vizsgálgatta vegyszerekkel a vizet. Semmi kétség! Kristálytiszta,szomjat oltó, üdítő ital. Nyoma sincs benne a szaharai karavánkutak keserű „zamatának".

A Terv előírta egyik feladat tehát óraműpontosan megoldódott. Most már nincs más hátra,mint egymás után fúrni a megfelelő helyeken. Még csak keresgélni sem kell. A régi,kiszáradt karavánitatók maguktól megmutatják, hol kell a fúrót a talajnak szegni.

A víz csobogásán és az emberek örvendező kiáltásain is áttörve, távoli motordohogáshallatszott. Arról, ahonnan a kútfúró expedíció is előtört, a homokdűnék közül, újabbgépkocsioszlop közeledett.

- A segélykaraván! Éppen idejében! - kiáltotta a mérnök.Igen, idejében! - folytatta a gondolatsort magában. Először történik meg, mióta a Sahel-

övezet szerencsétlenjei megsegítésén dolgozik a nemzetközi összefogás, hogy egyeznek arészlettervek. Hogy egyszerre várja az éh- és szomjhalál szélén vánszorgókat a víz és azeledel.

- Uram, ők is jönnek! - érintette meg vállát műszerésze.Valóban, észak felől, ahogy a felderítő járőr jelezte, fekete pontok tűntek fel a sárga

homoktenger hullámai között, a nappalian erős holdfényben.Az expedíció moraja elcsendült, a lassan vánszorgó foltok felé figyelt mindenki.Még kilométernyi távolban voltak, amikor az alakok mozgása váratlanul meggyorsult. Az

együtt mozgó tömeg fonallá vékonyodott, elnyúlt.- A tevék! - ismerte fel valaki, mi is történik. - Már vágtatnak, érzik a vizet!És dobbanó patákkal, a púpján ülő asszonyt ide-oda rázva, a medencéhez száguldott az

első elcsigázott jószág. Rekedt bőgéssel térdre dobta magát a víz mellé, és szuszogva szívnikezdett. Az asszony is lehengeredett a nyeregből. Előbb a kezét mártotta a medencébe,tenyerében maga elé emelte a csorgó folyadékot, mint aki nem akar hinni a szemének, majdsikoltva beletemette arcát.

Nem, nem voltak százan, mint ahogy a repülő járőr jelentette. Tán csak hatvanan.Csontvázzá aszott férfiak, asszonyok és a szomjhalál szélén vergődő, cserepes ajkú

apróságok. Néhány gyerek.Ittak, ittak, ittak, testvéri együttesben a lefetyelő barmaikkal.Ó, életadó víz!Egy fekete, fején félrecsapott piros fezzel hetykélkedő, afrikai lövész őrmester, majdhogy

közömbösen kerülgetve a vízhabzsolókat, az expedíció vezetője felé igyekezett tisztelegve.- Megérkeztünk! - jelentette tömören, és széles képén elterült holmi jókedvféle. - Itt a

falnivaló ezeknek a nyomorultaknak!

8/11/2019 GALAKTIKA_055


hogy alig tudón megküzdeni döbbenetével.Akik legelőbb támadtak új életre, már a teherautók köré csoportosultak, kérőn kinyújtott

tenyérrel. Liszteszsákok, konzervesládák puffantak melléjük a homokba. Ám senki semmarkolt értük. Félretaszigálta őket az áhított táplálék mellől egy félig-meddig már múmiávászáradt öreg. Feje búbján piszkoszöld turbán tekeredett csomóvá. Arca mezítelenkeselyűábrázat volt csupán a sokhetes szenvedéstől, s állán kicsiny, szürke szakállcsimbókimbolygott.

Karmos kezét az egyik felszakadt zsákba merítette. Megszagolta, megízlelte a sárgásfehérlisztet, azután hagyta, hogy kiperegjen ujjai közül. Az eléje tartott, felnyitott tetejűkonzervdobozba csupán beleszagolt.

Arca úgy eltorzult, mint a kígyómartaké.- Ya Allah! - rekedten károgott, vijjogott a hangja. - Ya Allah... hozzá ne nyúljatok! Az

ezerszer átkozott disznónak a húsa! Rontás, rontás!És az éhes, mohó kezek egyszeriben lehanyatlottak.A mérnök megkövülten állt közöttük, és a lövész őrmestert nézte, aki fent terpeszkedett a

tehergépkocsi szélén, a ládák és zsákok halmazában. A vállát vonogatta, és hirtelen indulattala levegőbe csapott.

- Ezt hoztuk! Más nincs!Tejpor sem volt, melynek révén feltámaszthatták volna a halódó kicsinyeket.A kútfúró geológus, akinek keskeny volt az orra s furcsán felfelé perdült két szeme sarka,

evilági nevén Stephen Hardy, szája széle reszketett a tehetetlen dühtől. Egyetlen mondatotmorzsolt újra meg újra:

- Hát ezt a gazságot ki követte el megint?!A Terv egy kicsiny, de életfontos része ismét hajótörést szenvedett.

Két nappal később, nem csillapuló, fortyogó indulattal az ország főminiszterénekléghűtéses fogadótermében várta a sorát.Itt semmi sem emlékeztetett a Sahel-övezet borzalmaira. Előkelő, modern klubbútorzat,

mély, hűs fotelek. Kinagyított, vidám életképek a falon s a jegelés párájától gyöngyösödőlimonádés poharak a csinos, kiöltözködött titkárnők asztalán.

És a túlnani karosszékben egy trópusi, szellős fehérbe bújtatott olívabogyó-színűúriember, aki szemlátomást otthonosan csevegett az egyik titkárnővel.

Halk csengőpittyenés, s a másik barna baba kiemelkedett íróasztala mögül. Unottmozdulattal kitárta a főminiszter „szentélyébe" vezető szárnyas ajtót.

- Monsieur Hardy... - lehelte a hívást finomkodva.A miniszter, a látogató fontosságát hangsúlyozva, a táncteremnyi szoba dús perzsa-

szőnyegén várta.- Köszönöm, Hardy úr. Hallom, kiválóan sikerült az új módszerű fúrás. Szívből örvendek

sikerének!A főminiszter remekbe szabott khakiöltönye, halványzöld inge a kávébarna

nyakkendővel, tanúbizonysága volt annak, hogy kiváló ízlést hozott vissza hazájábaPárizsból, ahol az egyetem padjait koptatta.

- Nos, miben állhatok rendelkezésére, kedves barátom?A mérnök feledve az elemi, kötelező udvariasságot is, kitört:- Arra volnék kíváncsi, ki itt a felelős!A miniszter a homlokát ráncolta.- Felelős? Ugyan miért?Hardy tombolt:- Miért, kérdi ön?... Hát azért, hogy a mohamedán hitű éhezőknek, oda fel, ahonnan én

8/11/2019 GALAKTIKA_055


raktárházakban. Ki a felelős ezért, erre feleljen főminiszterséged!A felháborodástól elfúlt a hangja.A főminiszter méltatlankodva emelte magasra rózsaszínű tenyerét.- Uram, ön elfeledkezik arról, kivel áll szemben! Én intézkedem, a kivitelezés az alantas

közegek dolga. Nem értem magatartását! Mi köze ennek az én személyemhez! Holmiközönséges ügykezelési hiba! Ön nem megfelelő helyen kopogtat!

- Hatvan lélek éhhalála, ügyintézési hiba! Mondja ön, főminiszter úr! Mi kissé másként

látjuk, köszönöm.És már durrant is a szárnyas ajtó.Az afrikai nagyúr levegő után kapkodott.- Ezek az amerikaiak!... - mondta elégedetlenül önmagának, de a hallottakon való belső

felindulás nélkül. - Micsoda modortalanság! - s azzal a telefonért nyúlt. - Ontopoulosz úr befáradhat! - szótagolta a kagylóba kifogástalan diplomatamodorban.

Az olajbarna gentleman pedig kényelmesen felemelkedett a karosszékből, ám egy pillanatra megtorpant a ziháló Hardy előtt.

- Ugyan, uram! - mondta csitítóan. - Kár ennyire kivetkeznie önmagából. Hasztalan lázad! Nincs segítség! A Sahel-övezetet egyszer s mindenkorra elintézték már a kecskék!

Egy lépést tett a miniszteri ajtó felé. Onnan szólt vissza:- Elnézést!... Egyébként: Szókratész Ontopoulosz, szolgálatára...„Holmi közönséges ügykezelési hiba! - ez lüktetett szüntelenül Hardy agyában, mialatt a

színekben tobzódó fővárosi útvonalakon a raktárházakhoz görgött dzsipjén. - Hát lássuk aztaz ügykezelési hibát!"

A raktárparancsnok tiszt, kétméteres termetű izomkolosszus, valóságos óriás.Türelmetlenül figyelt az időközben higgadtságot erőltető mérnökre.

- Én csupán a készletek kiadásáért vagyok felelős - morogta kelletlenül. - Hová gondol,monsieur! Az én rangomban lévő férfi dolga nem a rakodás ellenőrzése!... Volt szerencsém!A raktárfelügyelő egyszerre hatfelé szitkozódva:- Hagyjon engem békén, uram! Én csak a rakodást ellenőrzöm. Hogy mit visznek?

Élelmiszert. Hová? Ahová kell, kérem!... Nem, az útirány nem az én dolgom!A gépkocsivezető, akit fülön fogott az ordító nyüzsgésben:- A folyamvidékre indulok!- Mit visz?- Amit felraktak! Hogy micsoda, az nem tartozik rám!

Nem volt rest, felugrott a kocsi rakterébe, és forgatta a ládákat, zsákokat. Fokról fokranőtt benne a düh, a felháborodás, a végtelen elkeseredés. Marhakonzerv-küldemény adisznótartó folyóközbe, ahol dúskálnak a húsban, és felesleges árpaszállítmány oda, aholerdőként zöldellnek a kukoricaültetvények!

Itt megáll a józan ész! Mintha valaki vagy valakik készakarva kuszálnák össze a dolgokat,hogy minden balul üssön ki!

Visszarohant a minisztériumba. Nem várt bejelentésre. Feltépte a főminiszter ajtaját.- Egy szóra még, kegyelmes uram! Miért küldenek szállítmányokat az élelmiszerben

gazdag vidékekre? És miért marhakonzervet oda, ahol disznót esznek? Erre feleljen!A főminiszter felháborodottan pattant talpra.- Uram, ez már több a soknál! Mi jogon?!... Eh, értse már meg, nekem egyenlően kell

gondot viselnem minden törzsre! Ha a Sahelnek, akkor másnak is! Mi nem ismerünkrészrehajlást! Nálunk egyenlőség uralkodik... És nem látja, kérem?! Tárgyalok!

A karosszékben Szókratész Ontopoulosz a maga olajbarna elégedettségével. Kifelé botladoztában a főminiszter méltatlankodása kísérte:

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Negyedóráig állt a szállodabeli zuhany alatt, míg úgy-ahogy legyűrte fortyogó indulatát.Minduntalan visszacsengett fülében az öreg arab Mekka-járó elborzadt kiáltása:- Ya Allah!... Rontás, rontás! Hozzá ne nyúljatok!...Annál is inkább oka volt háborgásának, mert egy francia újságíró, benn a városban,

teletömte rosszabbnál rosszabb hírekkel:- Tudja már, hogy a segélyakció mindenfelé csődöt mondott? - kérdezte és állította

egyszerre. - És a kiéhezett, sőt kiéheztetett sahelbeliek az erdővidék határán, itt-ott már

falvakat támadtak meg. Hű, uram, micsoda robbanás keletkezhet még ebből!...Az étterembe menet Ontopoulosz akasztotta meg útját nyájas integetéssel, a hall

leghűvösebb zugából.- Már bocsásson meg, hogy feltartom! - hadarta. - Üljön le egy kicsit, a vacsora nem

szalad el!Megvárta, amíg Hardy lehajtotta az első korty frissítőt.- Az öregebb jogán engedje meg, hogy tanácsoljak valamit! Több diplomáciát és

helyzetismeretet, mérnök úr, ha ugyan így tisztelik! Nézze - fűzte tovább a szót, ésszokatlanul kidülledő bagolyszemében furcsa torzulással tükröződött a világ -, az a baj, hogyegyesek rosszul segítenek! Ha a helyzeten nem javíthatunk, szándékaikat kell istápolnunk!

Nem segélyszállítmányok kellenek ide, önállósítsuk őket, és a többit bízzuk rájuk. Az az ödolguk... És mit számít itt néhány ezer emberélet! A porszemnél is kevesebbet! Ezt értsemeg! Fúrja a kutakat, ez az ön feladata. Mint ahogy az enyém az itt kitermelt gyémántokfelvásárlása. Mert ha nem mondottam volna eddig: Szókratész Ontopoulosz drágakő-kereskedő, uram.

De hiszen ön nem is szól! Most veszem észre, milyen egyoldalúan társalgunk!... Ááá!...Ön rajzocskámat nézi itt az asztalon. Ó, ez az én szerény kedvtöltésem. Ha érdekli éppen: a

Sahel-övezet horoszkópja. Az imént fejtegettem, csak úgy pusztán kíváncsiságból... Nem,nem, uram, itt nincs többé mit tenni. Hogy az ön szakmájába vágó, de ostoba hasonlattaléljek, ennek a vidéknek megmentésével, újjáélesztésével próbálkozni annyi, mint tengerbehordani a vizet. Amint mondottam volt: a Sahel-övezetet egyszer s mindenkorra elintézték akecskék!... A horoszkóp valamennyi háza, uralkodó bolygói, valamennyi fényszöge eztmutatja.

Stephen Hardy a drágakő-kereskedő és asztrológus dülledt szemét bámulva hallgatott.Zakója zsebében megberrent valami. Egy cigarettadoboznyi készüléket húzott elő, afféle

közismert hívóberendezést. Jelzőgombja rubinvörös fényben hunyorgott.- Köszönöm ezt az érdekes előadást - mondta váratlan felajzottsággal. - Bocsánat, várnak

rám.Ontopoulosz amolyan mindentudó elnézéssel, mosolyogva bámult utána.Mr. Stephen Hardy vízkutató geológus-mérnök pedig, a hétéves aszály sújtotta Sahel-

övezetből, alighogy becsukódott mögötte szobája ajtaja, máris úton volt a Támaszpont felé.

6. Clornelis úr gondolkodóba esik

- Az élet roppantul bonyolult!... - sóhajtotta a közhelyet Janus Cornelis, a FAO élelmezésügyiszakértője Daccában. Vízgondja volt, ha másfajta is, mint Hardynak a Sahel-övezetben.Hasztalan csavargatta a zuhany csapjait. A cső kortyogott, böfögött, de vizet nem adott.Ezúttal sem működtek a vízművek, mint már annyiszor, és bengál hátramozdítója, Devarismét elfelejtette előzőleg megtölteni a fürdőszoba kőkorsóit, amíg lett volna mivel.

- Sahib, telefon! - kopogtatta meg a kárhoztatott jólélek a fürdőszoba ajtaját.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Az Országos Közellátási Hivatal vezetője volt a vonal másik végén.- Soerabajában leégtek a rizsraktárak - tudatta a hírt gyászosan Cornelisszal. - Sürgősen

tenni kellene valamit!- Azonnal magánál vagyok! - felelte a szakértő, sűrű lengyel nyelvű szitkozódás

közepette, felindulva a váratlan Hiób-híren.- Mit mond? - tanácstalankodott a másik értetlenül.- Semmi, semmi!... Csak az isteneket emlegettem! - s már csapta is le a kagylót. A

bangladesi hivatalfőnök sokatmondó mozdulattal nyújtotta át neki U Ma kapitány velőssürgönyét:

„Egy kínai kitörte a nyakát, egy malájt agyonvertek. Tömegzavargás. A rizsraktár leégett.Intézkedést kérek."

- Puff neki! - tört ki Cornelis, s ekkor csúsztatta oda gyászos képű társa a másodiksürgönyt U Ma kapitánytól:

„Van Ortelnak van húszezer tonnája Manilában, ötvenszázalékos felárral. Leköthetem?"Van Ortelnak a neve hirtelenjében ismerősnek csengett Cornelis fülében. Hát persze, ez

az a kétes üzletember, aki állandóan Hawaii, a Fülöp-szigetek, Singapore és Calcutta közöttcikázik homályos ügyletekkel. Jobb napokban az ember inkább ne álljon szóba vele. Demost? Ámbár ötvenszázalékos felár!... - Cornelis beletúrt hátrasimított hosszú, szőke hajába,rátenyerelt a sürgönyökre, és társára sandított.

- Nézzük, hogy is állunk! - dörmögte. - A segélyszámlán mekkora a fedezet?A kielégítő válasz hallatán bólintott.- Adjuk meg Ma kapitánynak a felhatalmazást! - mondta rosszkedvűen, mert közben

számot vetett önmagában az esetleg elmaradó szállítmány következményeivel. Társahelyeselt:

- Nem tehetünk egyebet! Így is legalább tíznapos késés, mire Manilából a hajó beérkezik.Erre az időre le kell szállítanunk a hatósági fejadagokat, ha ki akarunk tartani.Cornelis nyurga lábát messzire elnyújtva, ültében hümmögött. Éppen megpróbálta

kielemezni önmagában a rizsraktár leégésének különböző formában várható utózengéseit.Mit hoz magával a fejadagok időleges leszállítása?A szabadpiacon felugrik a rizs ára. No de aki ott vásárol, meg tudja fizetni! Üsse kő! A

tömegeknek talán meg lehet magyarázni, hogy a nadrágszíjnak ez a meghúzása csak rövidideig tart. Búzából, lisztből pótolni lehet ideig-óráig a mutatkozó rizshiányt, s közben megintminden elintéződik.

De mi történnék akkor, ha nem fogadnák el Van Ortel ajánlatát, hanem olcsóbb forrástkeresnének? Keresni lehet, de találni?! A rizs pillanatnyilag hiánycikk a világpiacon. Nos, akészletek kimerülnének, be kellene szüntetni a fejadagosztást. A feketepiacon égigszaladnának az árak. Az éhes tömeg tüntetni kezdene, és a távolabbi vidékeken, ahol úgyisnehéz az ellenőrzés, megkezdenék a raktárak fosztogatását. Újból felütné fejét az éppen hogymegfékezett banditizmus.

...Nem, nincs más kiút. Meg kell vásárolni Van Ortel készletét. Ez az egyetlen áthidalómegoldás a jelen helyzetben. Mi tagadás, ügyes pókerjátékos ez az állítólagos hollandus.

Nem hagyja ki a lélektani pillanatot, és nyomban emeli a tétet!...És ekkor villámként hasított gondolatába a gyanú. Csak nincs Van Ortel keze ebben araktárégésben? Rávallanak.. Nem, mégsem! Ehhez egyszerűbb eszközöket is választhatottvolna. Néhány mindenre kapható gazfickót a kikötőnegyed burjánzó alvilágából. A másikváltozat - a dolgok valóságos története - túl bonyolult felépítésű ahhoz, hogy Van Ortelnekköze legyen hozzá.

Nincs az a jó stratéga, aki így előre ki tudná számítani egy véletlen baleset vagy

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Kivéve persze az ottani, lélektani tényezőkkel is dolgozó intellektuális számítógépeket ésaz Agyat. No de Van Ortel?... Közönséges kalandor!

Elmosolyodott. Micsoda rémeket lát, mert bekövetkezik egy véletlen „baleset".- Marhaság! - mondta hangosan, és bengáli társa, aki közben buzgón intézkedett, ijedten

tekintett rá.Felnevetett.- Ne hallgasson rám! Csak rémeket láttam, és hangosan gondolkodtam. Viszlát!

A Daccá Streeten mendegéltében, a lökdösődő járókelők és a kóbor kutyák tömkelegébenérte el a hívás. A lézerrádió hullámrezgéseit valósággal érezte a bordáin, és így nem islepődött meg, hogy a készülék varázsszeme rubinvörösen parázslik.

Megszaporázta lépteit. A lakás küszöbén guggoló Devarnak kurtán odavetette:- Holnap estig elmehetsz! Utazom!Hálószobáját bezárta maga mögött, aztán felpattintotta a szoba sarkában heverő, nagy,

trópusi, acélbádog bőrönd csatjait. Mihelyt oldalfalai szétnyíltak, az utazótáskából holmihordozható röntgenkészülék formájú szerkezet emelkedett ki. A homályos üveglap és a hátsó

8/11/2019 GALAKTIKA_055


készülékfal között akkora rés, hogy egy testes embert is befogadhatott.Janus Cornelis, a közhit szerint lengyel származású FAO-megbízott, hétköznapi

mozdulattal becsúszott az üveglap mögötti résbe.

Ha valaki kívüle a szobában tartózkodott volna, annyit lát csupán, hogy a röntgen-nézőkekékes villózással kivilágosodik. Lapján kezdetben Cornelis úr jól öltözött figurája tetszik át,majd lefoszlik róla a ruha, teste már csupasz. Azután kitárul a bőre alatti világ, előtűnik

karcsú csontváza, és - az üveglap mögött újból csupán az űr tátong. Janus Cornelis tovatűnt a bezárt helyiségből, halk csattanás, halvány villanás kíséretében.

És ekkor a hordozható röntgenkészülék - vagy micsoda - önműködően összecsukódott,ismét felvette a közönséges trópusi bőrönd külalakját.

A csend szétterpeszkedett, és förtelmes volt a monszunidőszak tikkasztó, párás melege.

7. A Abu Brahim, a kecskék atyja

Mélyen a Csomolari gyomrában, a több ezer méteres óvó sziklatömeg alatt, hárman teáztak aTámaszponton. Jules Belbenoit, a fekete bőrű építész, aki a világ előtt a nagy brazíliai, a ZöldPokol őserdeit és mocsarait keresztülvágó országút menedékhelyeit, új telepeit tervezte ésvalósította meg. A Koordinátor mellett, még most is fegyelmezetten, karba font kézzel MoriTadashi, a japán hadsereg tábornoki rangú pszichológusa, a mindenkori újoncok legfőbb lelkinevelője.

Belbenoit izgága volt, élénk beszédű, széles taglejtésű, ahogy egy dél-brazíliaihoz illik.Tadashi keményen metszett, japán katona, aki kétszeresen is megfontolja minden szavát,viszont amit kiejt, az parancs.

És a Koordinátor, a narancsvörös ruhás szerzetes, az elmélyült lelki élet megtestesülése,sima homlokkal, ránctalan arccal s mindent értő tekintettel.

Mindhárman mások voltak, és mégis azonosak. Az orruk, a szemük metszése, afelkunkorodó szemhéjsarok. Így együtt sütött róluk közös származásuk bélyege,

bármennyire elütöttek is külsőleg egymástól.- Képtelen vagyok megérteni, mit is kell a katonák lelkén nevelni - ingerkedett Belbenoit

Tadashival. - Hogyan kell dicső módon elmúlni a Tennóért? Banzájt kiáltva?

Tadashi elnézően mosolygott.- Te csak nem változol, Jules! A legszentebb dolgokon is élcelődsz! Banzájos halálra márnem nevelünk! Inkább arra, hogy a katona is ember, és nem vágjuk le többé az ellenségesfoglyok fejét. Nem is képzeled, milyen nagy munka ezt a hagyományt kigyomlálni azokból,akik apáik szellemében nőttek fel.

- És van ennek értelme?- Van annak értelme, hogy te modern betonüveg csodaházakat építesz a világ legvadabb

vidékén?- No hallod! Persze! A fejlődés!- Nos, most megfeleltél helyettem is. A fejlődés. Hogy többé lehetőleg ne essünk éhes

farkasok módjára egymás torkának.- Ugyan, hagyjátok már abba ezt a gyerekeskedést! - szólt közbe a Koordinátor.- Te sohasem tagadod meg magad, Len. Mindig egyenlítesz! - legyintett az építész, és a

háttérben nyíló ajtó felé fordult.Janus Cornelis lépett be könnyedén, keze fejével törölve homlokát.

Jó l i ti t é it lt ké k ill t tt é i l l kk t lká

8/11/2019 GALAKTIKA_055


- Whiskyt, mi? - piszkálta Belbenoit.- Ühüm... Miért, itt milyen most az időjárás?Len apát hátranyúlt, s az íróasztal műszerlapján mutatott valamit.- Nézd meg magad !A teremnyi szoba homlokfalán a semmibe foszlott a kínai sárkányos selyemkárpit, és

helyében kidomborodott a padlótól a mennyezetig érő képernyő. Mielőtt azonban belekeveredtek volna a tomboló hóvihar háromdimenziós, jeges örvényébe, máris körül-

üvöltötte őket a himalájai orkán elkárhozottakat idéző zúgása. Egy másodperc töredékéreelőbukkant a hömpölygő hőhullámok közül a Csomolari kolostorának képe, pislogóablakaival, aztán kavargó fehérségbe hullott a mindenség.

- Ez még inkább ok a whiskyre! - mondta Cornelis. - De hozassatok mindjárt hármat, merta magyarunk és Hardy sem iszik mást, ahogy én őket ismerem!

- Kende doktor mindeddig nem jelzett vissza - felelte a Koordinátor. - Pedig el kelletthogy érje a riadó.

- Hibás a készüléke! - találgatott Belbenoit.- Ugyan, a készülék nem lehet hibás! - Ezt már Hardy válaszolta a küszöbről, s azzal

nyúlt is az egyik pohár után.- Egészségetekre! - és az apáthoz fordult. - Baj van. Öreg?- Az bizony! Kettős baj! Nálad és Cornelisnél! Ezért szólt a riadó!A csipkelődő hangulat nyomtalanul eltűnt közülük.- Beszélj, Koordinátor! - ösztökélte súlyosan Tadashi tábornok.- Hibák csúsztak a Tervbe. Részlethibák, s ezeken kis híján bukófélben két akciónk:

Banglades fejlesztési programja és a Sahel-övezet feltámasztása. A Központnak is leadtam avészjelzést, s íme, itt az Agy válasza. - Széthúzott egy kígyónyi papírtekercset, telve az

önműködő vevőállomás jeleivel. - Olvasom! „...Ellenőrző számítás szerint tervezés hibátlan.Átkötési pontoknál azonban, az egyenlet alapján, külső zavaró hatás benyomulhat. Okokesetleg mélyebben keresendők..."

- Állj! - emelte fel kezét Hardy, a vízkutató. - „Okok mélyebben keresendők esetleg !" -idézte szinte megmerevedve. - De hiszen mi vakok voltunk eddig! Évszázadok óta csőstülzúdul ránk a zűrzavar, és mi mindig a jelenben kerestük a hiba forrását. Emberek, misohasem vizsgáltuk az események gyökerét az Időben, pedig feltehető... feltételezhető,hogy... hogy - dadogott izgalmában -, hogy a balsikerek az esemény előtti időben rejlenek!

Len apát most már lótuszülésben kuporgott a fal menti heverőn.- Hogy mondtad, Stephen ?... Az események... gyökere... az Időben ? - mormolta. - Igen,

igen! Ez lesz az! - Újra rendes hangon folytatta tovább: - Mikor ötlöttél rá?- Ebben a pillanatban. Mert egy drágakő-kereskedő a nemrégiben azt mondta nekem:

„Ugyan, hagyjon fel már ezzel a dőreséggel! A Sahel-övezetet egyszer s mindenkorraelintézték a kecskék!"

- Bocsánat, közbeszólok! - vágott közbe Cornelis, az élelmezési szakértő. - Mi köze aSahelnek a kecskékhez? Nem értem!

- Várj csak! Még én sem! Hadd gondolkodjam... A Sahel a történelmi idők óta mindig

aszályövezet volt. De bármeddig tartott is egy-egy aszályszakasz, a növényzet végül újra megújra megújult.- Ami nincs, az nem újulhat meg! - mormolta ismét Len apát csukott szemmel.- Hát persze! - rikoltott Hardy. - Ó, hogy erre én nem jöttem rá! A sahelbeli nomádok

azelőtt teve- és lótartó népség voltak. A teve és a ló csak legel, de nem falja fel a fűgyökérzetét, a fák kérgét... Uramisten... a kecskék!...

Igen, a kecskék! Nyomukban többé nem sarjad a fű, elpusztulnak a csonkig rágott fák.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Sahelbe? Igazad volt, az események gyökere az Időben! Hm... egyetlen módon győződhetünkmeg a valóságról...

Belbenoit közbebólintott.- Adott a módszer! Téridő-előzmények - sorolta, mint a leckét. - Mondd - fordult az

apáthoz -, tiltja valamilyen szabály, hogy ne csak a jelenben használjuk a téridő-víziót?- Semmi! Csupán... a gyakorlat eddig nem kívánta. Nekünk a mindenkori jelenben van és

volt dolgunk! Más sem kell hozzá, tudod, mint az adott hely földrajzi koordinátái és az

időpont. Ha betáplálod az adatokat, a többit elvégzi a négy stacionárius műholdunk gépezete.Persze, a négy stacionárius! Negyvenezer kilométer magasan ott függenek az űrben

évezredek óta. Televíziós kamerák pásztázzák a földgömb teljes felszínét. Önműködőenirányítják objektívjeiket arra a pontra, amelyet a számítógépek közölnek velük. És mert azesemények az időben gyökereznek, ha szükséges, visszapergetik az időt a memóriatárból.

Most szükséges!- Kapcsold be, kérlek, a Földképet - ösztökélte izgalmában dideregve a Koordinátort.Az Öreg szótlanul indult a szomszéd szoba felé, a Támaszpont hírközpontjába.Odaállt a körkörös, domború boltozatú terem alacsony vezérlőasztalához, mely

töméntelen kapcsolójával, villózó műszerjelzőivel szövevényesebb volt bármelyűrhajóközpont „híd"-jánál is.

- Nyugodtan leülhettek - szólt rá csoportba tömörült társaira, s Hardy felé intett. A falkivilágosodott. A világűr sötétségében ott forgott méltóságos nyugalommal, tíz métert ismeghaladó gömbölydedségében a Földgömb. Az Atlanti-óceán hullámtömege a horizont alámerült, és a dimenziókat Afrika szabálytalan háromszöge kezdte kitölteni.

- Nos? - hangzott a Koordinátor szava, amikor a „fekete" világrész elfoglalta a képernyőteljességét.

Hardy másodpercnyi pontossággal tartotta számon valamennyi kútja adatait.- Északi szélesség... nyugati hosszúság... - tagolta tisztán a perceket a fokok után. -Délután hat óra... és este tizenegy!

A Koordinátor avatottan játszott az irányítógombokkal. Afrika robbanásszerűen kidagadtönmagából, amint a képek villámgyorsan váltogatták egymást. Az őserdők zöldje, afolyamok kék kígyója beleveszett a pergésbe, s egyszerre a sívó homok sárgasága áradtfeléjük. A sivatag.

Az ugráló színfoltok meglassúdtak, és élesen kibontakoztak a formák. A nyugovórakészülő Nap hosszú, sötét árnyékokat vetett. A gömbfelületre jobbról bekúszott az aprócska,mesterséges vízmedence, tükrén a fúrótorony rácsos árnymásával. Aztán az éjszaka. Feltűnt ahomokra szórt élelmiszerhalom, a mellette térdelő, fekete lebernyeges, mohón kinyújtottkezű asszonyokkal.

- Élesítem! - hangzott a műszerek mögül a Koordinátor nyugodt magyarázata, amikorismét bukfencezni kezdtek a képek.

Egyszeriben egy dülledt szempár töltötte be a vetületteret. Meredt halszem. Zavarosfoltocskák úszkáltak tükrében, kacskaringós vérerek szőtték be a fehérjét. Aztán a szemekvisszahúzódtak a fehér borostával borított mahagóni arcba. Helyüket a csorba fogakkal

tűzdelt, tátott száj foglalta el, s a képről beledörgött a terembe a végzetes kiáltás:- Ya Allah!... Hozzá ne nyúljatok!... Rontás!...- Így történt!... - Hardy tanúskodott a kép igazsága mellett. - Így... és most keresd meg,

Öreg, a nyomokat!A nyomokat! A vízszagtól bódult, vágtató tevék patanyomait a homokban - visszafelé!A tányér alakú patalenyomatok mellett tétova, keskeny árok, a magukat vonszoló

menekülők sarubarázdái, kanyarogva a homokdombok kopár útvesztőiben.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


múmiái. Kiaszalta őket a könyörtelen Nap, s végül rongyos sátormaradványok mellett fehérlőcsontvázak szerteszórva. Síremlékül fél tucat agyonrágott ernyős akác csonka törzse, ahogy akecskék az utolsó, nedves hámrétegig lepusztították.

- Ezt akartad látni? - kérdezte Len apát tompán.- Nem! Ez még csak a vég kezdete! - felelt Hardy. - Egyszer valahonnan jönniük kellett a

kecskéknek. Ott a rejtély nyitja. Menjünk tovább!A nyomok mindinkább visszavonszolódtak a múltba.

Egy valaha volt oázisfalu romjai. Kopárság, elszáradt fatörzsek, bedőlt vályogviskók éskecskecsontvázak újból, egy fehérlő, kupolás épületecske körül.

- Ez talán egy marabut sírja lesz?! - töprengett hangosan a vízkutató.És ahogy visszafelé peregtek a képek az Időben, a duár megtelt élettel. Asszonyok törték

az árpát famozsarakban, komor férfiak kuporogtak a feketekávés rézfindzsák mellett. A tevéka gyér füvet tépdesték a falu szélén, és kecskék, kecskék mindenütt. Rengeteg kecske, még azernyős akácok koronáiba felkapaszkodva is. És itt-ott egy haldokló, körülrágott törzsű pálma.Újabb képsor. Valakit temetnek. Fehér lepelbe burkolt tetemet visznek a kupolás épületbe.

.. Vissza, vissza, tovább a múltba!...A fanyüvő, fűszaggató szarvas ördögök kevesbednek, a duár körül sárgászöld alfalfa-

mezők szerénykednek a homokon, pálmák, tamariszkusz, mirtuszbokor vet azagyagkunyhókra jótékony árnyékot.

Sok teve, lovon vágtató gyerkőcök, kicsiny ménesre vigyázó harcosok. És alegtekintélyesebb vályogviskó előtt fehér szakállú, piszkoszöld turbánú aggastyán. Lába előttóriási kecskebak hever. Körülötte áhítatosan figyelő idősebb férfiak, burnuszukba

burkolózva.- Hangot!... - vezényelt a feszült csendben Hardy.

A szakállas öreg aszott ajkáról hullani kezdtek a torokhangú arab igék:- ...amikor a próféta - áldott legyen a neve! - a sivatagban bujdokolt, egy kecskebakkísérte hűségesen három nőstényével. Ők táplálták tejjel-hússal, míg meg nem menekültellenségei elől. Ezért minden állat közül az elsők a Szúrák szerint. Bölcs az és kedvére teszAllahnak, aki szaporítja őket. És mert a próféta példáját követi, megáldatik dúsan eledellel,itallal, s asszonyai sohasem lesznek szőnivaló híjával!... Én mondom, Abu Brahim, a kecskékatyja, a próféta legszerényebb szolgája!... Menjetek békével!

És még egy jelenet, talán a történés legelsője. Újból egy oázisfalu a sivatag alsó határán.Gazdag mezők. Tevenyájak. Pompás, tüzes lovak. Víg élet a sátrak között. A távolban

bokros, bozótos erdőszegély.A bokortengerből fehér burnuszos, zöld turbános figura bukkan elő. Óriási, csavart

szarvú, már-már sátáni pofájú kecskebakot vezet, mögötte féltucatnyi nőstény kecske üget. Anomád falu felé igyekeznek.

A Koordinátor ösztönösen rögzítene a képkockát. A mozgás megállt, és a zöld turbánosvándor arca megmerevült. Horgas orra fölül rideg, hideg, kőszerű, furcsa halszem bámult avilágba.

- Ha jól sejtem, a történet elejére értünk! - hangzott a vezérlőasztal mögül.

- Hány év telt el, vissza az Időben?- Kilencvenegy - olvasta le a skáláról Len apát.A kőmerev halszem a kép mozdulatlanságából mintha gonosz gúnnyal fürkészte volna

őket.- És most?!... - faggatta Hardyt a Koordinátor. A Sahel vízvarázslója töprengett.- Most?... Nagyon kérlek, forgasd vissza a temetési jelenetet.- Mit akarsz?

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Penészőszre kopott szakállal, vénséges vénen.A gyászolókat kecskék százai hullámozták körül mekegve.- Az elhagyott sírt még egyszer !A stacionárius közvetítőholdak teleobjektívjeiket a kupolás épület belsejébe szúrták. Az

agyagszarkofág teteje alatt tétován oszlott a homály. A derengésből valahai burnusz szennyesfoszlányai tolakodtak elő, és egy szétgöngyölődött, zöld turbán rongyai. Mindnyájanfelhördültek.

A rongyok alatt holttestnek, csontváznak vagy halotti pornak nyoma sem volt. Aszarkofág a semmit őrizte.

Abu Brahim ugyanolyan rejtélyesen eltűnt, mint amilyen rejtélyesen egykor felbukkantkecskéivel az őserdőből.

Csak „tanítása" nyomát őrizte a tér. A szétrágott fák csonka törzsét, a gyökerestül kitépettalfalfamezők helyén hengergő homokot.

A sivatag a téridő mutatta kilencven év alatt több mint száz kilométernyit falt fel azegykori szavannás tájból a kecskeátok nyomán.

„A Sahel-övezetet egyszer s mindenkorra elintézték a kecskék!"Szókratész Ontopoulosz mondotta ezt, a drágakő-kereskedő és csillagjós. Akinek...

akinek ugyanolyan dermedt, kőszerű halszeme volt, akár Abu Brahimnak.- Len, világosságot! - kiáltotta Hardy.Abu Brahim üres sírja az Időbe tűnt, és a mennyezeten kigyúltak a lámpák. Az öt férfi

összenézett.- A szemek!... - dünnyögte Hardy. - Ezek az azonos szemek! Ki ez a két ember, Brahim

és Ontopoulosz, ha ugyan emberek egyáltalán!És mert Abu Brahim majd száz évvel ezelőtt kibukkant az erdőből kecskéivel, most Sahel

a lázadás küszöbén áll.

8. Ah Li, a fan-tan játékos

A meglepetés csendjét a hűtés-fűtés szabályozó duruzsolása zavarta. Cornelisnekitámaszkodott a falnak. Könyökével meglökte a szellőzőkürtők csapját. A szabaddá válólégzsilipeken nyomban betört a hegyormok körül kavargó hóvihar fenyegető zúgása.

- Elnézést! - kattintottá vissza a szabályozót Janus, a lengyel. - Elnézést... egy tanú nemtanú a jog szerint, így hát egy kísérlet még nem bizonyíték, lehet véletlen is!- Véletlen!? Hm! Mit akarsz ezzel mondani? - húzta fel tamáskodóan szemöldökét

Tadashi. - Hiszen magad előtt láthattál leperegni egy klasszikus történésfolyamatot az elsőeseménytől a meginduló végkifejletig. Nem elég bizonyíték neked, hogy nem is egy teljesévszázad alatt gyógyíthatatlanul sivataggá rágták a „véletlenül" odavetődött kecskék a Sahel-szavannát? Nem elég neked a Kecskék Atyja, Abu Brahim, aki volt, de nincs? Ez nem elégtöprengenivaló?

- Én értem Janust - vette át a szót Len, a Koordinátor. - Legalábbis sejtem gondolatát.

Ellenőrző kísérletet akar. Nemde?- Valóban!- A tér- és időadatok?- Keresd meg, kérlek. Jáva, Soerabaja. Időpont - ezt megírta minden újság: 1974.

december 21., reggel hat óra.Stephen Hardy izgatottan felütötte a fejét.- Nem tévedsz?

8/11/2019 GALAKTIKA_055


ugyanannak a napnak ugyanabban az órájában, percében kezdődött itt is, ott is, amimegesett!... Ez a legdöntőbb bizonyíték!

- Szerinted mi mellett? - érdeklődött feszülten a Koordinátor.- Hát nem látod?! Mesterségesen elindított eseményfolyamat, pontosan kiszámított

végcéllal, melyet évtizedek múlva ér el. Mondhatnám: irányított történelem kis arányokban!De ki tudja megmondani közülünk, mikor csap át a kicsi nagyba? Erre gondoltál, Janus?

- Erre!... Biztos, hogy a rizsraktárak felgyújtása annak a szerencsétlen kínainak a

nyaktörésével indult?- Meggyőztetek! Már semmi sem biztos! - felelt a Koordinátor. - Akkor hát, figyelem,

kapcsolok...És újból peregni kezdett a kísérteties tér-idő színjáték. Ah Leong másodszor is kitörte a

nyakát.Látták hunyt pillákkal, derűsen sétálni a hajnali, ködpárás utcán, Soerabajában, és lelépni

a végzetes lépcsőfokon. A kifeszített acéldrót halkan pendült, amikor a súlyos test átzuhantrajta. Hallották a pendülést. Álcázhatatlanul osont át az úttest túlfeléről az árnyalak, hogyleoldja Ah Leong holtteste fölül a bűne bizonyítékát.

- Gyilkosság ez a javából! - hördült Cornelis.- És a gyilkos nem tudja, hogy percek múlva maga is halott! - fűzte hozzá Belbenoit

felajzottan.- Most pedig hogyan tovább? - töprengett a Koordinátor, amikor a kép, aprókat remegve,

nem mozdult tovább az Időben. - Itt nincsenek nyomok a homokban visszafelé, hogy követnilehetne!

Végül is be kellett tájolniuk a mély gyászt ülő Ah család feldúlt háza táját.Ah Kim, az apa, fáradt vállán több mint hetven esztendő terhével, ott térdelt fia nyitott

koporsója előtt, és a jajongó családtagok között a múltba révedt.A gondolatképek haloványan vetítődnek ki a tér-idő vízión, mert Ah Kim már élete végén járt, és meszesedő agya tétován bányászta elő letűnt gyermekkora jeleneteit: Ah Lit, anagyapát, aki még kuli volt messze-messze Soerabajától, egy őserdei kamponggumiültetvényén.

- De hol van ez a veszekedett ültetvény? - mormolta Janus Cornelis. - Enélkül egy lépéstsem moccanhatunk tovább. Öreg, nem tudnál neki serkentő impulzust adni?

- Megpróbálom!... - válaszolta szárazon a Koordinátor, és a szuperultra rádióadótkapcsolta be. - De ehhez be kell mérnem előbb az agyhullámhosszát. Időbe telik!

Az adókészülék figyelőkockáján zöldes hullámok cikáztak, hol laposodva, hol magasan,majd hirtelen számsor villant fel a hullámgörbék felett. A sodródó számok közül egynégytagú csoport váratlanul kimerevedett, és rezegve az előtérben maradt.

- Megvan! Most már nem tart soká! - jegyezte fel a számcsoportot Len apát. Tompadinamóbúgás festette alá szavait, amikor kiszáguldott az űrbe a serkentő impulzus.

Néhány másodperc múlva egymás nyomába tolakodtak Kim apó gondolatai, feltűnőélénkséggel.

- Sikerült - mondta elégedetten a Koordinátor -, hát lássuk!...

Egy őserdő éjszaka takarta ösvényein kicsiny csoport bukdácsolt előre, rettegéstől telve.Egy nagy kerekű, magasra púpozott targoncát vonszoló, copfos kínai férfi. Nyomábannehezen tipegő asszony, kézen vonszolva pityergő fiát.

- Ó, Li - zihálta a nő -, fiad, Kim fél a tigrisektől!- A tigrisek nem jönnek - makogta a copfos kínai. - Előre, előre!...- Ezek is menekülnek valahonnan - állapította meg Stephen Hardy. - De ugyan mi elől?- Most már az is rövidesen kiderül! - válaszolta a legérdekeltebb, Cornelis.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


tábornok. - Ah Leong, a Mennyei Mosodás, Ah Kim, az apa, aki mosni kezdett Soerabajában,és Li nagyapa, a kuli. Ez is majdnem száz esztendő lenne!

- Gondolod, hogy nem kell mélyebbre ásnunk? - kérdezte kíváncsian az építészBrazíliából.

- Nem hinném! Jáván minden kínai sorsa a kulisággal kezdődött. Ez történelmi tény.Valóban: igaza lett!A kampong hegyek közötti, terjedelmes lapályon feküdt, ahol minden együtt volt, ami

egy gumiültetvényhez kívánatos: víz, árnyék és napsütés.A szellős kunyhósorok között fekete disznók túrták a földet, és gyerekek játszadoztak a

sárban. A falu szélén az intéző villája, s kiáltásnyi távolban tőle a magányos férfimunkásokdeszkából tákolt szállásai.

Csak este elevenedtek meg, amikor az ültetvény kulijai a messze hangzó gong dörgésére befejezték napi feladataikat.

Akkor fellobbantak a tüzecskék a kormos fazekak alatt, és főzték a tésztalevest, a kínaiínynek kedves ételeket.

Ah Li a többiekhez mérten jó sorban élt. Saját viskójában aludt; asszonya volt, aki főzöttrá, és szeme fénye-büszkesége, a fia, Ah Kim ott várta minden este a küszöbön.

A többiek vacsora után kicsiny bandákba tömörültek, és zsíros kártyákat csapdosvakergették a szerencsét, a piszkos lapokon kockáztatva sanyarú keresetüket.

Ah Li sohasem kártyázott. Pénzét rongyba göngyölve, mélyen elásta a viskó hátsó falánál,egy bádogdobozban. Nagyzoló álom tartotta hatalmában; ha egyszer majd elegendő guldenjeösszegyűlik, elvándorol a legközelebbi városba, és mosodát nyit. Akkor majd nem kellhajnaltól estig a tűző napon görnyednie, hanem jó szagú szappannal dörzsölve az urakszennyesét vagy tüzes vasalót lóbálva, a családja hasznára töltheti idejét. Ám ez a lehetőség

még a jövő messzeségében alszik - ezt tudta Ah Li. Sokat kell addig az ültetvényen a gaztsarabolni vagy a gumifákat csapolni.Ekkortájt tűnt fel a kampongban az új mandur, a munkavezető. Kemény ember volt.

Nemcsak a szava pattogott, szaporán suhogott a kezében a bot is. Senki sem sejtette, honnanérkezett. A környéken nem ismerték, nevét sem tudták.

A mandur sokáig ügyet sem vetett Ah Lire. De egy este leereszkedett hozzá.- Te nem kártyázol? - faggatta mogorván, furcsa halszemével fürkészve a kulit.- Nem, uram, nekem erre nincs pénzem! - felelte alázatosan Ah Li.- Értesz a fan-tanhoz?- Ezt a játékot minden kínai ismeri!A mandur szó nélkül továbbállt.A legközelebbi bérosztáskor azonban, amikor magasra csapott a jókedv a munkásszállás

körül, újra megjelent.- Játszol! - mondta ellentmondást nem tűrően Ah Linek. - Itt a pénz! - csörgetett meg egy

zacskót. - Fan-tant játszol. Te adod a bankot. Ne félj, nyerni fogsz! - hárította el Ah Li ijedttiltakozását. - A nyereményen osztozunk!...

És mert a mandurtól függött a munkája és álma, a mosoda. Ah Li engedelmeskedett neki.

A mandur a fan-tanhoz szükséges csontpálcikákat is a kezébe nyomta.Ezentúl minden bérfizetéskor zajlott a játék. Úgy történt, ahogy a mandur megjósolta. Haa játékosok páratlanra tettek, a csontpálcikák maradéka, csekély kivétellel, állandóan párosvolt, ha a párost játszották meg, páratlan. A játékba lassan-lassan belecsábultak az ültetvény

jávai előmunkásai is. Különösen Abdul Rami. Ott kucorgott a tábla mellett, valahányszorösszejöttek, a markában izgatottan csörgette az ezüstforíntosokat.

Ah Li egyre inkább félve nézte, mert ha vesztett, és sokat vesztett, barna arcán rángani

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Egy este Abdul utolsó fillérjét is a táblán hagyta. Felállt, szája sarkán hab ütött ki.Elrohant.

Kevéssel utóbb pánikos lárma tört fel a falu házai között, és mire feleszméltek volna a játékból, Rami ismét közéjük robbant, eszelősen, krisszel a markában.

Vaktában szúrkodott maga körül, Ah Li felé tört, keresztülgázolva társain.Igen! A veszteség addig őrölte, amíg valóban kitört rajta az ámok.Ah Li már veszni érezte életét. Moccanni sem tudott rémületében.

Mielőtt azonban a tőr a húsába fúródott, lövés dörrent. Abdul ugortában csuklott össze,mintha derékban kettétörték volna.

A mandur ott állt a lámpa fénykörének határán, füstölgő puskával. Ajkán gonosz nevetésfodrozódott. A játékosok elfutottak a holttest mellől. A falu egész éjszaka morajlott, s Ah Li,kunyhója küszöbéről, rettegve fülelte a neszeket. Nagyon rosszat sejtett.

Reggelre kelve, a munkaosztáskor a mandur nem volt ott az intéző villája előtti térségen.A furcsa szemű férfi nyomtalanul eltűnt a kampongról. Ah Li viszont arra figyelt fel, hogy a

jávai előmunkások fenyegetően méregetik, szitkokat mormolva foguk között.Körülnézett. Egyetlen Rami családbeli sem dolgozott ezúttal, s a faluból gyászének

hangjai verődtek füléhez.Most már tudva tudta, hogy kimondták felette a halálos ítéletet. Vérbosszú! A mandur, a

halál okozója eltűnt, tehát az van soron, akinek cselekedete megelőzte a halált. Ez pedig ő,mert Abdul a játék miatt esett ámokba!

Alighogy beesteledett, összekapkodta vagyonkáját, s családjával egy elhagyatottmellékösvényen az őserdőbe osont. A targonca kötele véresre horzsolta vállát, de ő csaktörtetett előre, a titokzatos veszedelmekkel teli éjszakába. A lámpát égve hagyták akunyhóban, higgyék azt a settenkedők, hogy benn lapulnak a homályban.

Úgyis csak hajnaltájt törnének rájuk a Rami család férfiai, hogy eleget tegyenek a fogatfogért törvényének.Ah Kim olykor sírdogált félelmében, s ilyenkor anyja a karjába vette, úgy csitította.Ah Li pedig vonszolta a targoncát, melynek bugyrai között ott lapult a fan-tan jóvoltából

tömött pénzes zacskó, a fedezet a mosodára, amely immár a megvalósulás felé közeledett.Minden lépéssel fogy a veszedelem. Ha keresik majd őt, az országút járókelői között

kutatják nyomát, s nem itt a sűrűségben.Miután kezdett lecsillapodni, eszébe jutott, hogy a mandur, eltűnése előtt, nem tért oda

hozzájuk, behajtani a felgyülemlett, tekintélyes nyereséget. Úgy látszik, nagyon sürgősen elkellett hordania az irháját!...

No de hát a vérbosszú kötelezettsége addig tart, amíg ki nem elégítik. Apáról fiúra száll,és így tovább, akár nemzedékek során át. Így feszíti ki majd az acéldrótot egy sötét hajnalonAh Leong útjában Ahmed Rami, az unoka!

- Honnan sejtené Ah Li, hogy távoli unokája egyszer majd miatta töri ki a nyakát? - bölcselkedett Belbenoit, amikor a Koordinátor kis híján hetven év mélyéről a mára pergettevissza a tér-idő vízió memóriáját.

Magyarázat nélkül tette. A soerabajai tengerészklub bárja reszketett most a képernyőn.

- U Ma kapitány!... - ismerte fel a poharát forgató alakot Janus Cornelis.- ...húszezer tonna Manilában... ha éppen érdekli! - mondta a háttal ülő figura, és a bárfiúfelé csettintett. - Hé, boy!...

A tér-idő kamera stacionárius teleobjektívjei telibe kapták pengeéles képét, horgas orrátés a monoklit a szeme sarkában. Kidülledő, merev, idegenül taszító halszemét.

- Most megpróbálok egy trükköt! Kis türelem!A képernyőn zavaros foltok kergetőztek, de gyorsan sorba rendeződtek.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


behízelgőnek tűnő kígyópillantása.- Nos, kinek van kétsége, hogy mindnégyük azonos fajzat? - tette fel a kérdést száraz

tárgyilagossággal a Koordinátor.Senkinek sem volt.Hardy sejtése valónak bizonyult!Ellenséges idegenek! Vagy még annál is többek? De kik vajon?! Erre a kérdésre azonban

ezúttal hasztalan keresték a feleletet.

A felelet még mindig az Idő és Történések mélyén rejlett, s akár akarták, akár nem, felkellett tárni!

9. Az olajmágnás kissé orcátlan!

A lagosi nemzetközi repülőtér zsibongva várakozó utasainak feje fölött felkrákogtak ahangszórók:

- A zürichi járat utasait kérjük útlevélvizsgálatra!A csokoládébarna határőrtiszt fel sem tekintve, buzgón nyomkodta a kilépő pecsétet akülönböző színű könyvecskék lapjaira. Az egyik útlevélnél azonban felnézett.

- Á, doktor Kende! - köszöntötte a bajuszos, kopaszodó, alacsony férfit örömmel. -Utazunk, utazunk?... A kisfiam persze ragyogó egészségnek örvend ismét. És ez az önérdeme, doktor! Sohasem lehetünk önnek eléggé hálásak! - mondta ügyet sem vetve az orvosmögött torlódó embersorra. - Akkor hát szerencsés megérkezést... A kormányzati váró felétessék!...

Mert Kende Zsigmond, a trópusi betegségek nemzetközi tekintélyű szakorvosa a nigériai

kormányzat főtanácsadója volt, és állásával együtt járt a különleges elbánás.Az őrség feszesen tisztelgett, amint elsétált közöttük, ki a napverte betontérségre, ahol az

irányítótorony előtt felszállásra készen nyújtózkodott a Swiss Air hatalmas Boeing 747-esgépe, míg a többi utas a fegyvervizsgálat kellemetlenségeit szenvedte.

A stewardess hivatásos csábmosolyt vetett rá. Kipipálta nevét az utasjegyzéken, s már ahelyén is ült. Közvetlenül a külön kabin előtt, ahol legkevésbé érezhető a gigászi motorokrezgése, és a kilátást sem akadályozzák a szárnyak.

Az utastér lassanként megtelt. A motorok már próbát futottak. A pilótafülke fölötti

villanyújságon megjelent a szokott szöveg: a kapitány neve, üdvözlő szavai és a felszólítás -az öveket tessék bekapcsolni! A gép azonban mégsem mutatta az indulás egyéb jeleit.- Mire várunk? - faggatta Kende doktor a mellette elhúzó kísérőnőt.- A torony eddig nem adta meg a felszállási engedélyt - hangzott a közömbös válasz.

Nyomban fény derült a miértre is. A kormányzati váróból kicsiny csoport igyekezettmegkésve a gép felé.

Egy köpcös, hamuszürke flanellbe öltözött férfi, akit négy sötétkék ruhás, öles alak úgyfogott közre, hogy a légy se közelíthetett hozzá. Még a diplomatatáskák sem leplezték, hogyfegyveres testőrség, „gorillák" az illetők.

- Szóval VIP... - nevetett rá Kende doktor a várakozó stewardessre. - Very important person. Nagyon fontos személyiség, ezért a késedelem!Az óriásgépet megvárakoztató úriember ugyanis nem kisebb egyéniség volt, mint a

Nigéria Petrol Comp. nagy hatalmú elnöke, Mr. Jacob Kalpakian, az olajmágnás.A későn jövők alig kapaszkodtak fel a lépcsőn s tűntek el a külön fülke ajtaja mögött, már

gördült is a gép, hogy zúgva nekivágjon a felhők országútjának Európa felé.Rövidesen tálalták a villásreggelit. Kende éppen hozzá akart látni, amikor valaki

8/11/2019 GALAKTIKA_055


- Az elnök kéreti, fáradjon be hozzá, uram! - közölte mondókáját csapnivaló angolsággal,s félreállt, hogy utat engedjen.

- Nocsak! - mormolta meglepetten a doktor, de ment.A sápadtfehér, tésztás arcú Kalpakian havannaszivart forgatott a szájában a telt tálak

fölött, s némán intett a doktornak, hogy foglaljon helyet vele szemközt.- Pezsgőt! - mordult aztán a gorillára, s teli poharát Kendére emelte- Egészségünkre!

A testőr tapintatosan társai közé húzódott a fülke legmélyére.- Nos, a véletlen jó alkalmat teremtett, hogy egy kicsit kettesben elbeszélgessünk, doktor -

dünnyögte az olajmágnás. - Ön az utóbbi hónapokban túl sok kellemetlenséget okoz nekem,és ez nem jól van így!

- Hogy érti ezt, kérem ? - fortyant fel Kende.- Ugyan, ne játssza a nemtudomkát, doktor - legyintett a másik. - Nagyon jól tudja, miről

van szó! Én az éjszakát is nappallá változtatom, hogy modern ipart teremtsek ebben amindenképpen sötét világban, ön pedig folyton elgáncsolni igyekszik!

- Én?!... Hogyan? - Kende doktor egyszerre feszülten figyelt.- Hogyan?! - ismételte Kalpakian. - Ugye, nekem munkások ezreire van szükségem. Ön

sem tagadhatja, hogy tömegeknek adok akkora darab kenyeret, amekkoráról nemrég mégcsak nem is álmodhattak. És ezeket a tömegeket az őserdei viskókból ásom elő. Kiemelemőket a tengődésből, mondhatom bátran, a sohasem élvezett jólétbe, és akkor ön elkezdakadékoskodni.

- Még mindig nem értem!- A fenét nem érti! - vörösödött el mérgesen Kalpakian. - Hát ugyan ki küld bizottságot

bizottság után a nyakamra? Ki szimatol állandóan a telepeimen, és fenyeget

rendszabályokkal, ha nem ön?- Hja úgy! - vágott közbe hidegen Kende. - Mert megállapították, hogy munkásbarakkjaiiszapos, sötét járványodúk, és az úgynevezett kórházai közönséges lepratelepek, de mégannak is rosszak!

- Ugyan kérem, ez szemlélet dolga! És józanság kérdése! - dörgött vissza az olajmágnás. - Nézze azt, hogy honnan emeltem ki én „ezeket". Koszos, trágyalepte falvakból, ahol máshíján maniókát rágcsáltak egész nap, és a földet ásóbottal túrták! Ezzel szemben...

- Ezzel szemben ott a szabad természetben éltek, és egészségesek voltak - szakította félbeKende ismét. - Most pedig alig győzzük megfékezni a járványokat a telepein. Önök fütyülneka legelemibb közegészségügyi szabályokra is.

- Tán hófehér fürdőszobákat építtessek nekik, és nevelőket fogadjak melléjük? -vicsorgott Kalpakian.

- Csak modern orvosi szolgálatot és emberi körülményeket! - A doktor higgadt volt ésengesztelhetetlen. - Ha ezt nem teljesíti a Társaság, ne csodálkozzék, ha a nem megfelelőmunkástelepeket lezáratom. Ez a kötelességem!

- Látom, kenyértörésre akarja vinni a dolgot. Azt hittem, józanabb!- Hogy mit hisz, uram, az az ön ügye! - vonta meg vállát a főtanácsadó.

- Ezek csak szavak! - tört ki az olajmágnás. - Nem hittem, hogy ilyen szűk látókörű,doktor!- Az emberiség ügye önnek szűk látókör?- Mondjuk: kisszerűség! Ön lehetetlent kíván! Egyetlen lendülettel emeli fel azokat a mi

életünk szintjére, akik tegnap még a kőkorban éltek. Dőre lázálom! És ezért a lázálomértképes gátolni az én munkámat, amely egy ország valóságát akarja megváltoztatni. Ezt aföldet én gazdaggá teszem! Hogy aztán ezzel a gazdagsággal az ország hogyan él, az az ő

8/11/2019 GALAKTIKA_055


- Ha így látja, nincs miről beszélgetnünk tovább!- Hagyja abba az álmodozást, doktor. Hát nem hajlandó tudomásul venni a tényeket?

Maga történelmet akar csinálni „emberbaráti" módon ebben az országban, tegyük fel. Mi is. Nekünk azonban behozhatatlan előnyünk van önök felett. Realisták vagyunk. A történelmetmi írjuk, mi formáljuk, a világ a mi rendünk szerint fejlődik, ha nem venné észre, márévezredek óta! Micsoda az önök kisszerű erőlködése a mi teremtőerőnkhöz képest! Azalkotás, a formálás a mi előjogunk! Akié a pénz, azé a hatalom is!

- Gondolja?- Tudom ! Különben nem jöttünk volna ide, ebbe az éppen hogy ébredező világrészbe,

valósággal a jövőből, hogy jelent építsünk a megkövesedett múltban.- Úgy véli, ezt a jövőt áhítja mindenki?- Mit törődünk mi mások véleményével! A magunk fajtája tudja, mit akar, és ezt keresztül

is viszi, évezredek óta mindig! Látszik, doktor, hogy nem olvassa a történelmet. Akiutunkban áll, félresodorjuk!

- Hátha mégsem mindenkit? Akadnak erre is példák!- Bah! A kivétel a szabályt erősíti! Nézze, doktor, száz szónak is egy a vége. Maga tetszik

nekem, makacs önfejűségével. Sajnálnám, ha félre kellene állítanom. Tudja, mit, jöjjön át ami oldalunkra! Olyan lehetőségeket biztosíthatunk az ön számára, amilyenekre alegmerészebb álmában sem gondolhatott. Figyeljen rám: tudom, sok az ellenségünk. Tudom:tetszetős jelszavakat hangoztatnak ellenünk. De ezek csak jelszavak! Bármit szándékoznak isvelünk szemben, mielőtt a szándékuk cselekvéssé válnék, sőt mielőtt a szándékgondolatukban megszületett volna, mi már ismerjük, és megtesszük óvintézkedéseinket. Ilyen

pofon egyszerű a helyzet! Tehát ismétlem: hagyja ott azt az átkozott hivatalt, és jöjjön áthozzánk!

Kende doktor egyre fokozódó, viszolygó rossz érzéssel hallgatta a hírhedt olajmágnást. Ésunta is szerfölött. Hogyan fejezze be ezt a kellemetlen szószaporítást?- Meggondolandó! - mormolta.- Van rá ideje! Majd ha visszatért, folytathatjuk a tárgyalást - villanyozódott fel

elégedetten Kalpakian. - No, legvégül, hogy teljesen meggyőzzem konokságát: akad egynagyon érdekes könyvecske a világirodalomban. Valami magyar írta: Madách, vagy hogyanis hívják. Még a múlt században. Gyönyörű költői képekbe burkolja az Erő és az Észmindenkori győzelmét a gyengék és ostobák felett. Aki látó szemmel olvassa, megérti ezt azallegóriát. Bízvást mondhatom: bárki volt az illető, ismerte a titkokat, és a mi történelmünketvetette papírra.

- Érdekes lehet! - mondta udvariasan a doktor, felállva.- Tán Zürichben megszerezheti valamelyik könyvkereskedésben. Ne mulassza el!- Élek majd az alkalommal! - válaszolta közömbösen, miközben csak úgy cikáztak a

gondolatai. „Mit akar vajon ez a hírhedt alak Madách csodálatos drámájával?"Az ajtónál volt már, amikor utolérte Kalpakian csúfondáros végszava:- Egyébként, kedvesem, nyugodtan a szemétkosárba vághatja a magnetofonját. Üres a

szalagja. Egész beszélgetésünk alatt negatív ernyő árnyékolt kettőnket. Szavunkat még a

testőreim sem hallották. Tudja, a magunkfajta üzletember kénytelen óvintézkedéseket tennimindenfajta meglepetéssel szemben. Elnézést ezért a kis technikai csalafintaságért.Kende doktor önkéntelenül alig kidudorodó bal zsebéhez nyúlt, s csattanva tette be maga

mögött az utastérbe vezető ajtót, Kalpakian elégedett nevetésétől kísérve. Még kidülledő,meredt halszeme is megtelt gonosz jókedvvel.

Úgy bosszantotta Kalpakian pillanatnyi diadala, hogy a féltenyérnyi, lapos, számtalanfeladatú híradó dobozkát csak a zürichi tranzitváróterem mosdójában vette elő.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


varázsszem a veszély rubinszínében lángolt.Az a bizonyos árnyékolás nemcsak a magnót, az egész készüléket megbénította órákra.

Ilyesmi nem esett meg ezzel a masinával soha!Ha el akart jutni a Támaszpontra, két lehetősége adódott: visszafordul Lagosba, vagy

tovább folytatja útját Budapestre. A második változat mellett döntött.Útban a lakása felé kiugrott a taxiból egy könyvkereskedés előtt.- Kérem Az ember tragédiáját - szólt a kiszolgálóhoz, s jóval később, markában a

könyvecskével lépett a ,,röntgenkészülék"-be.

10. A Jelenvalók

Kende doktor akkor lépett be a Támaszpont „társalgójába", amikor a Koordinátor éppenholmi összefoglaló-félét tartott:

- Hál akkor vegyük szemügyre a dolgokat módszeresen. Ebben a helyzetben nem

engedhetjük meg magunknak, hogy gondolataink ide-oda csapongjanak tétován...Kende láttán egy lélegzetvételnyi időre megszakadt mondókája, de a későn érkezőintésére nyomban folytatta:

- Tán kezdjük azon, kik vagyunk, és miért vagyunk itt? Itt, a Földnek nevezett bolygón!- No de ezek közismert tények mindannyiunk előtt - vetette közbe türelmetlenül

Belbenoit.- Néha nem árt közkeletű dolgokat sem felidézni - intette le röviden Len apát. - Hozzá

tartozik a tények logikájához. Tehát: körülbelül egymillió éve érkeztek ide legelső elődeink.Honnan? Egy más naprendszerből, a Tejútspiráltól távol eső galaktikából, a Kék Világból. A

miért kérdésére a felelet rendkívül egyszerű: civilizációnk akkor már régen túljutott atermonukleáris korszakon. A magenergia közvetlen hasznosításánál tartottunk, ésmegkezdődött az űrenergia általános felhasználása is. Kultúránk átlépte az emberikiteljesedés küszöbét, és fölös erőit immár elvonhatta saját bolygónktól. A háborúk, a belsőviszályok fogalma ekkor már - tudjátok jól - csupán történelmi kategóriaként élt. Az a feladatállt a Kék Világ kormányzótanácsa előtt, hogy a szakadatlanul megnyilvánuló alkotókészségszámára olyan új területet keressen, ahol korlátlanul kifejtheti összegyűlt tudásmennyiségét,ahol átadhatja mindazt a civilizációs és kultúrkincset, mellyel rendelkezik. Ezt a lehetőséget

viszont a magunk Naprendszerében hasztalan kerestük volna,annak már a legrejtettebb zugátis réges-régen feltárták. Mert a cél...- Mert a cél - vette át a szót ismét Belbenoit, aki sohasem tudott hallgatva ülni sokáig -

egy olyan bolygó felkutatása volt, ahol éppen bimbózásnak indult a hozzánk hasonló emberiélet!

- Jól mondod! - bólintott a Koordinátor. - Ez volt a cél! A szándék pedig, hogy a KékVilág tudásrengetegét felhasználva, a fejlődés természetadta szabályait figyelembe véveelősegítsük az új civilizáció és kultúra kibontakozását.

- Könnyűvé akartuk tenni számukra az életet! - Belbenoit nehezen hagyta abba. - S ez

nem túlságosan sikerült. Csak részben. Az ember szerfölött konok teremtmény ahhoz, hogyne a saját feje után járjon!- No, itt még nem tartunk!... Igen fejlett űrrepülő-technikánk és a világegyetemet

összekötő erővonalak ismerete lehetővé tette számunkra, hogy a felderítőszondák százait ésszázait küldjük szerteszét más naprendszerekbe, sőt más galaktikákba. Közhely, hogy néhányévszázad alatt hány tucat emberlakta bolygóra leltünk, a fejlődés különböző szakaszaiban, anem emberszabású lények által benépesített bolygókon kívül.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Földet, ugye?- Csupán egyet: a Földet! - helyeselt Len apát. - Még innen voltak a tűz

felfedezésén,amikor az első űrhajónk itt, a Csomolari fennsíkján leszállt, és az egyes számúKoordinátor megtalálta a Támaszpont barlangját. Akkoriban a közlekedés a galaxisok közöttmég eléggé nehézkes volt. A fénysebességet meghaladó űrhajók évekig voltak úton idejövet.

- No de ennek majdnem egymillió éve - dörmögött Hardy -, aztán százötvenezeresztendővel ezelőtt felfedezték nálunk a transzportációt, a tömegátvitelt a hipertéren át, s

ennek törvényei egyaránt érvényesek tárgyra, élőlényre. Magunk vagyunk eleven példáiannak, hogy azóta mily egyszerű a közlekedés.

- Igen, mondhatnám fölöslegesen is kényelmes. Tunyává tesz bennünket. Az az érzésem,hogy elődeinkhez képest ez a kényelem sokat elvesz frisseségünkből, az első Jelenvalómegérkezése óta.

- Ne feledd, azóta a Föld is elérkezett az atomkorba!- Talán túlságosan is hamar - válaszolta a Koordinátor Hardynak. - Néha eltöprengek

azon, hogy nem kellett volna-e lassúbb iramot sugalmaznunk!- Tudod jól, kényszerhelyzet volt! - mondta Kende doktor. - A második világháború

tervenkívülisége okozta azt, hogy idő előtt kénytelenek voltunk az atombontásra irányítaniegyes tudósok figyelmét. Aztán a palackból kiszabadult az a bizonyos Ezeregyéjszakaszelleme. Hiszen ha tettleg beleavatkozhattunk volna, akkor sok minden másként történik!

- A Törvényt nem hághatjuk át! A Jelenvalók sohasem folyamodhatnak erőszakoseszközökhöz. Akkor minek ilyesmiről álmodozni? - intette le a Koordinátor. - Mi csakteremtő gondolatot ültethetünk el, s ha ez a gondolat valahol kicsírázik, elősegíthetjüktovábbi sugalmazással virágba szökkenését. Egyébként tilos gátlóan, tettlegesen belenyúlni afejlődés folyamatába. Az embernek önmaga erejéből kell elérnie a tökéletes társadalomhoz

vezető utat.- Szóval nem takaríthatjuk meg nekik az iskolapénzt? - mondta inkább önmagának,mintsem társainak Tadashi.

- Nem bizony! Emlékezzetek: mielőtt a Földre leszállt volna első csillaghajónk,expedícióink leereszkedtek már a Zöld Bolygóra és a Camarden 7-re, ahonnan többé-kevésbéfejlett civilizációt jeleztek az űrjárőrök. Nos, a Zöld Bolygón idegen behatást észleltek. Azőstársadalom eléggé magas fokán élő embertestvérek az űrből jött és oda visszatérő„isteneket" imádtak, ereklyeként tisztelve egy szakadozott szkafandert.

- Soha nem derült ki, hogy kik jártak ott előttünk? - firtatta elgondolkodóan Hardy.- Soha! A szondák sehol sem tudtak nyomukra találni. Az Agy memóriájában csupán

maga az eset rögződött, semmi más. A befolyásoltság viszont a Zöld Bolygón oly erős volt,hogy a kezdeti sikertelen próbálkozás után az expedíció felhagyott fejlődésirányítókísérleteivel.

- És a Camarden 7-es?- Nos, ez még végzetesebb példa a sikertelen befolyásolásra. Kifejlett, diktatórikus

erőszakuralom. A vezető személy istenséggé emelése, magas szintű végrehajtó réteg,elnyomott, igába görnyesztett tömeg. A civilizációban a kerékig jutottak el, a kultúrában az

írás kezdetéig. Itt sem volt tehát mit tenni. „Idegen" eszméket kínhalállal büntettek! Azexpedíció valahogy itt is kívülről érkezett behatást érzett. Néhány, az általánosan használtnyelvtől elütő szertartásmondatot sikerült rögzítenünk. Ezeket számítógépeink kielemezték.A szavak nem származhattak a Camarden 7 nyelvéből. De hogy honnan eredtek, az titokmaradt. E két hamvába holt kísérlet után vertünk gyökeret a Földön. Harmadszor mondom:egymillió éve immár, hogy itt jelen vagyunk!

- Néhány órája az a komisz érzésem, hogy nemcsak mi! - dünnyögte Janus, a lengyel.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


tud semmit, s mellbevágja a meglepetés.- Hja persze, elfeledkeztünk arról, hogy te ebben az ügyben új fiú vagy, hiszen csupán az

imént érkeztél! - ocsúdott fel a Koordinátor. - Hát, ide hallgass! - s megpróbálta néhánytömör mondatban összefoglalni Ah Leong halála és a saheli kecskék rejtélyét. - Akarod látnia szemeket? - S Kende fejbólintására újból a téridő-vízió vetítőfelületére varázsolta a négytitokzatosan furcsa szempárt.

- Hm, érdekes! - mormolta Kende doktor. - Mármint szerintem érdekes egybeesése a

véletleneknek. Kidülledő halszemek, bazedovkór! No de ebből mélyreható következtetéseketlevonni?! Jelenleg több mint hárommilliárd lélek él a Földön, és ez a jellegzetesen kőmerevhalszem előfordul mindenütt, ahol jódhiányban szenvednek az emberek. Az azonbanvitathatatlan tény, hogy ez idő szerint nem a legjobban mennek a dolgaink. Ám e mögöttkülső okokat keresni, úgy vélem, legalábbis elhamarkodott. Elfelejtitek, hogy az embereknek,akikkel dolgozunk, szabad akaratuk van ezt vagy amazt tenni! Ha nem is a mi ízlésünkszerinti a választás, ez még nem bizonyíték arra, hogy egyéb befolyás alatt cselekszenek!

- Jó, jó - vetette ellen Cornelius. - Szép ez az elmefuttatás, ám mit szólsz az Ah Leong- ésa Sahel-ügyhöz? Ezekhez a nemzedékekre kiterjedő, furcsa folyamatokhoz, ahol lavinamódjára elindul vagy elindítanak egy magában kicsiny eseményt, és néhány évtizeddelkésőbb pusztító görgetegomlás lesz belőle, miként az események mutatják! Ezeket isvéletlennek véled?

- Ugyan! Egy pénzsóvár, mohó munkafelügyelő, aki szerencsejátékon akarmeggazdagodni, s egy eszelős, vén, mór marabut, dédelgetett kecskebakjával. Nem mondom,szélsőséges históriák, de ha tovább játszadoznánk a téridő-vízióval, azt hiszem, tömegévelszemelgethetnénk az effajta, nemzedékekre kiható sorstörténeteket! Hatezer éve lebegnekstacionárius holdjaink kint az űrben, örökítik meg s raktározzák el memóriájukban mindazt a

kicsiny és nagy eseményt, ami ezen a sártekén előadódik. Mit gondoltok, a kísérteties párhuzamok micsoda tömegét raktározhatták el ezalatt, melyek mindegyikéből hasonlókövetkeztetést vonhatnánk le, ha akarnánk!

- Ízekre szeded egész feltételezésünket! - csóválta fejét Hardy.- Dehogy! Csak pánikba estetek, mert két kellemetlen közjáték hirtelen összehangolódott,

s megzavarta a Terv tiszta fejlődésvonalát.- No de Abu Brahim, aki volt és nincs, és átkozott öröksége, a kecskék! - Hardy nem

szállt le vesszőparipájáról.- Gondolkodjunk egy kicsit, pajtás! Ha úgy volna, ahogy ti vélitek, vajon milyen

végkövetkeztetés adódnék a gondolatsorból? Nem kevesebb, mint az, hogy akik erre, atörténések megváltoztatására képesek, hosszú távon többet tudnak, nagyobb az erejük éshatalmasabbak, mint mi, a Jelenvalók. Márpedig mi minden elképzelhető eszközzelrendelkezünk fél tucat millió esztendős fejlődésünk jóvoltából, ám ilyesmiről álmodni semmerünk.

- Egy öregebb, más erkölcsi alapokon fejlődött civilizáció. Az erőszak hitét vallótársadalom - a Koordinátor inkább hangosan fejezte ki gondolatait, semmint szólott. - Csakilyesmi képzelhető el! De hát ez, igazad van, abszurdum! Űrszondáink soha-soha,

százezredek óta nyomát sem lelték sehol ilyen fokú fejlettségnek. És még ha volna is, miért jöttek volna ide a Földre, s ha már jöttek, miért nem találkoztunk velük az elmúlt egymillióesztendő során? Velük? Legalábbis azonosítható nyomukkal? Majdnem lehetetlen, hogy ezne történt volna meg! Elődeink, a mindenkori Jelenvalók egyetlen feljegyzése sem utalilyesmire!

Belbenoit új szempontot vetett a vitába:- Ebből még nem következik az, hogy ők, ha ugyan vannak, ne szerezhettek volna rólunk

8/11/2019 GALAKTIKA_055


A Koordinátor a fejét rázta.- Nem! Személy szerinti azonosításunk majdnem lehetetlen! Mindig tökéletesen

hasonultunk! A külső alakváltoztatásnál jobb álcázóeszköz nincs! Az egymás közöttiérintkezést biztosító gondolathullámokat pedig csupán a mi vevőink képesek felfogni.Hasonló készüléknek itt a Földön vagy akár másutt még az álma se született meg. Ezen aréven kizárt minden leleplezés. Maradna a Támaszpont kérdése. Felderíthető-e ez a hely s ahelyen keresztül mindaz, amit jelent?! Valamennyien tudjátok, hogy nem! Bázisunk műszaki

álcázása oly tökéletes, hogy képtelenség nyomára jutni. Láthatatlan, tapinthatatlan,érzékelhetetlen minden kívülálló számára.

- Ha már itt tartunk - vetette közbe Tadashi -, hogy állunk a távolsági adásainkkal? ATerv, az utasítások, beszámolók, jelentések folyamatosan jönnek-mennek, tudjuk. Vajonkizárt dolog, hogy lehallgassák, akár véletlenül is?

- Gyakorlatban kizárt, elvben azonban... - A Koordinátor erősen töprengeni látszott. -Elvben azonban előadódhat, hogy a Jodrell Banks vagy valamelyik nagy obszervatóriumnaka világűrsugárzást figyelő radarhálózata elcsípi egyik-másik párhuzamos mellékhullámunkat.De még akkor is, más felfogni egy ismeretlen sugárzást, és megint más azt azonosítani,megfejteni, dekódolni.

- Ez az egyetlen támadható pontunk?- Ez az egyetlen, kedves tábornokunk!- Tudsz ellene tenni valamit?A Koordinátor elnézően mosolygott.- Egyszerű!... Mától fogva váltakozó hullámhosszon adunk. Az automata elintézi, s ekkor

már kizárt a véletlen lehallgatás is.- Tedd ezt! Csak azért, hogy megnyugodjunk! Kezdem én is hinni, hogy

nyugtalanságunkban túlbonyolítottuk a dolgokat!- Pedig azok eléggé bonyolultak önmagukban is - mondta Kende doktor. - Adjatok mostnekem néhány percet. Egy s másról lenne beszámolóm! Először is erről! - A magával hozottkönyvecskét az asztalra tette. - Emlékeztek: egyszer a múlt század közepén, a nagy európaiszabadságmozgalmak idején, egy Jelenvaló soha nem tért vissza a Támaszpontra.Mondhatnám úgy is: örökre nyoma veszett!...

8/11/2019 GALAKTIKA_055


A Kajmán

CSERNAI ZOLTÁN Effektus

Ledobta a szerelőkulcsot, és kibújt az aknából. íróasztalához vánszorgott, kihúzta a fiókot, ésösszeválogatta a gyógyszeradagját. A hűtőszekrényből kivett egy üveg ananászlevet, azzalszedte be a fél marék, különböző színű tablettát. Megmosakodott, átöltözött. Felvette amentőmellényt is, és kint a teraszon a hordóból megtöltötte a haltartó kannát élő heringekkel.

Amint a csónakkikötő felé tartott, felnézett a dombtetőn a haciendára és a kórházra. Ha aKis Háborúk óta nem romlik el Kelet-Honduras klímája is, azt lehetett volna mondani, hogy

festői látványt nyújt a nyugat felé szélesen kiterjedő Tarabasca-lagúna acélkék, simavíztükre, hátul alig látszó, szelíd dombvonulatokkal keretezve; fenn a tengerparti télszigettetején a hacienda klasszikus stílű sárga kastélyépülete, mellette a modern, fehérkórházpavilonok s mindenfelé hajladozó, karcsú törzsű pálmák. A háború óta azonban a

8/11/2019 GALAKTIKA_055


színek elszürkültek, a növényzet sorvadt, az évszakok egybemosódtak, az éghajlatszélsőségessé vált.

Fenn a hacienda erkélyén világos ruhás alak mozdult.„Ez Maria - gondolta Pepe. - Nem érdekel. Lejárt a munkaidőm..."Felrántotta fájós jobb vállát, és bal kezébe vette át a halas kannát.Odalent a vízparton teljes szélcsend zsibbadt. A lagúna vize olajsimán párázott, s amikor

Pepe rálépett a stég nyikorgó pallójára, nem rajzottak szét ijedt kis halcsapatok a vízen.

Lemászott a motoros bárkába. A PALENQUE a Doktor egyik régebbi hajója volt, amitmegkapott tőle használatra. Nagy, erős dög, akkora motorral, hogy nemcsak a Tarabascán, dekint a Karib-tengeren is biztonságosan hajókázhatott vele. San Jüanban is járt már, bent alagúnában pedig ingajáratban közlekedett a kis halászfalvak és ültetvények között, vitte-hoztaa betegeket a kórházba.

Az időjárást fürkészte. Különös, üvegszerű szélcsend telepedett a Tarabasca vidékre, alagúna víztükrén apró hullámok se rezzentek. A madarak hallgattak, a máskor ezerszám rajzóapró halak eltűntek a víz felszínéről. A békák viszont élénken nyüzsögtek, és szokatlandolgot műveltek: csapatostul másztak ki a partra, bekúsztak a fűbe, és csendben meglapultak.

Újra felnézett a dombtetőre. Az emeletes kórházpavilon tetején - a tv-antenna mellett -lanyhán, mozdulatlanul lógott a nagy, fehér vöröskeresztes zászló.

- Meg kéne nézni a barométert - dünnyögte. - Hát én bizony most már nem mászok fel

8/11/2019 GALAKTIKA_055


oda! Holnap majd lehozok egyet a garázsba, egyet meg beszerelek a bárkába is.Leült és körülnézett a félig nyitott vezetőkabinban. Minden a helyén volt. Becsatolta

magát az ülésbe, és indított. Az eredetileg halványkék színű, de már kissé kopott motoroshalk zümmögéssel indult el, aztán olyan simán gyorsult, mint az álom... Megcélozta az átjárómedersávot, és negyedik sebességbe kapcsolt.

A nyugati dombsor fölött magasan állt a nap, kissé homályosan és elviselhető hévveltüzelt át az üvegszerű párarétegen. Az esős évszak hivatalos kezdete még csak három hét

múlva volt esedékes, ezért is találta furcsának Pepe ezt a depressziós szélcsendet és amindössze 28 fokos meleget.

„Csak nem volt valami atombalhé a közelben?!" - gondolta. De aztán azzal nyugtatta megmagát, ha egyszer négy év óta a Kis Háborúk még mindig nem robbantak át általános NagyHáborúba, akkor... talán most sem történt ilyesféle baj.

Az apály már a vége felé járt. A Tarabasca vize még lassan kifelé folydogált az átjáróban,de félóra múlva leáll majd, és kezdetét veszi a néhány órás dagály, amely a legjobb időszak ahorgászásra kint a Barrakuda-zátonyon. Ez a víz alatti zátonypad az átjárótól másfélkilométernyire északkeletre húzódott a Karib-tengerben. A lépcsőzetesen mélyülő partbantízméteres esésű, 30 méter mély, hosszú törés volt. Sokféle halat lehetett benne fogni, főleg

barrakudákat, dorádókat, nagy tengeri sügéreket, de néha tekintélyes kardhalpéldányok ishorogra akadtak.

Átrobogott a szoroson, és betájolta a horgászhelyet. Jobb felől egyszerre csak delfincsapat bukkant fel, és lubickolva, füttyögve a PALENQUE mellé csatlakoztak.

Pepe fütyülni kezdett nekik: - Ti... ti... tááá - ti... ti... tá...Ez volt a kölcsönös hívójelük. A tucatnyi állatból összeállt csapatból eddig csak két

példánnyal tudott közelebbi barátságba kerülni. Ez a két fiatal palackorrú kezdettől fogva

egészen közel merészkedett hozzá. A nagyobbikat elnevezte Mike-nak, párját pedigMarynek... Barátkozásuk egyébként a tengeri horgászoknál szokványos módon kezdődött: ahorgászat után megmaradt csalihalakat mindig nekik adta.

A két busa fejű kedvenc most is ott bukdácsolt a hajó mellett. Pepe levette a gázt, ésodadobott nekik meg a többieknek néhány heringet, makrélát az erre a célra tartogatottkészletből. A delfinek akrobatikus bukfencek és vidám füttyögések közepette röptébenkapták el a jó falatokat. Füttyögésükben mintha némi szabályosság jelentkezett volna: csupahosszú jelet fütyültek - tááá... tááá... tááá. Ez a kétféle jel volt eddig az összes szókincs, amitPepe ki tudott velük alakítani.

Hirtelen elsötétült a vízfenék a hajó alatt, jelezve, hogy már a zátony mélyebb vize fölött jár. Pepe csökkentette a sebességet, és nagy ívben visszafordult. Megkereste a futball-labdanagyságú fehér bóját, és mellette lehorgonyzott.

A víz elcsendesült körülötte, a delfincsapat eltűnt. Nem törődött vele, máskor is ugyanezttették, nyilván tapintatból, hogy ne zavarják a horgászatban. Rövidebb-hosszabb idő múlvaazután mindig előkerültek, nehogy a végén kimaradjanak a vacsoraosztásból. Sőt olyan esetis előfordult már velük, hogy kis idő múlva hirtelen annyi kapása lett Pépének, hogy nemgyőzte csak úgy hajófenékbe dobálni a sok halat, amelyeket a delfinek a mélyben a horgára

hajtottak...- Most is idecsődíthetnétek néhány szép krokodil pofájút! - célzott Pepe hangosan a barrakudákra, és elővette a felszerelést a faliszekrényből. Felcsalizta a horgot egy eleven kisheringgel, és bedobta. Megvárta, amíg a csalétek a fenékre süllyed, aztán a szokott módon -„mártogatva" - horgászni kezdett.

A várt kapások azonban elmaradtak. Hiába dobta be újra meg újra a csalit a már jól ismertfenékhasadékok, akadók fölé-mellé: egyetlen rántást, akadást, húzást sem érzett. Félórai

8/11/2019 GALAKTIKA_055


nyomát sem érezte fáradtságnak.Közben észrevétlenül bealkonyodott, a nap lebukni készült a Batuca-völgy dombsora

mögött. Hajókürt hangja és fényvillanások törték meg a csendet s az alkony homályát. Kint atengeren négyéltű parti őrhajó suhant el, és az azonossági jelet kérte. Pepe a jelzőkürtgombjához nyúlt, és öt rövid, két hosszú jellel válaszolt. Az őrhajó légpárnás fázisba váltottát és pillanatok múlva már nyoma sem látszott.

Erőre kapott, és újra kézbe vette a horgászbotot. Levette az élettelen csalétket, és új, élőt

tett fel. Amikor dobásra lendített, hirtelen fényváltozást észlelt, és önkéntelenül a part felénézett. Nem hitt a szemének: a Tarabasca-lagúna átjárója - eltűnt! Nem volt a helyén! Csakegy szélesedő, vastagodó fehér hullámtaréjt látott közeledni, fölötte sárgásszürke füst vagy

porfelhő gomolygott. A fehér-sárga áradat egyre nőtt, közeledett, és valódiságát erősödő,dübörgő zaj húzta alá!

„Földrengés?! - villant át benne. - Gondolhattam volna! Kár volt kijönni! Nem tudtamolvasni a jelekből?! A békákra kellett volna hallgatni... és figyelmeztetni az embereket,mindenkit a parton!..."

De az elkésett bosszankodás közben villámgyorsan cselekedett is. A horgászbototlecsapta, becsukta a kabin rekeszeit, és a tokba dugott haldaraboló machetéért nyúlt. Egyetlencsapással elvágta a műanyag horgonykötelet, ledobta a kést, aztán indított.

A zúgó-morajló hullámfal talán százötven-kétszáz méternyire lehetett, és Pepe bízott aPALENQUE erős motorjában, amely eddig még a legnagyobb viharban sem hagyta cserben.Egyvalamivel nem számolt csupán: a szökőár előtt haladó szívóhatással... igy azután hiábakísérte erős, határozott kormánymozdulattal az indítást, a szívás már elérte, erősebbnek

bizonyult a motornál, és a kanyar ívének közepén felborította a hajót. Pepe csak annyit érzett,hogy a PALENQUE felborul, és már a víz alatt valami súlyos tárgy zuhan a fejére, aztán

minden elsötétült körülötte.

Amikor magához tért, teljes sötétség vette körül. A PALENQUE csendesen ringott atükörsima, sötét vízen. Szájában sós ízeket érzett, nyelve sajgott és megdagadt. Bal halántékaés a tarkója rettenetesen fájt. Vastag füles sapkája teljesen átázva, páncélkeményen a fejéretapadt. Jó ideig félig vakon tapogatózott maga körül a kabinban, és csak arra tudott gondolni,mégiscsak jó kis teknő ez, úgy tele van tűzdelve légtartályokkal, hogy felborulva semsüllyedt el, és átvészelte a rázúduló szökőárt. Igaz, a szénsavbombák feltalálása óta mindentengeri járművet - bárkáktól az anyahajókig - így csinálnak meg, tökéletes stabilitással, hogya hirtelen felborulást ne kövesse halálos süllyedés - mint a habbombás hadviselés elsőidőszakában...

Megvizsgálta a műszerfalat: a világítás és a rádió rendben volt. Utóbbinál csak az volt a baj, hogy az antenna eltűnt. Letört vagy elsodródott az áradatban. Megvizsgálta a tájolót is:úgy látta, hogy nagyjából észak-északkeletre sodorta fel az ár - inkább északra -, talánegészen Kuba alá, a Kajmán-szigetek közelébe... „Mindegy - motyogta magában -, délnekkell tartani! Majd csak hazatalálok!..."

Lehámozta a fejéről az átázott sapkát, amelynek - úgy érezte - tulajdonképpen az életben

maradást köszönhette. Most már sokkal jobban érezte magát, kikapcsolta a szíjakat, is, és bebújt a motorházba. Már az előbb is gyanús volt neki valami a műszerfalon: az üzemanyagszintjelzője nem volt sehol! Most aztán megállapította, hogy -egy csepp üzemanyagja sincs!A felboruláskor az a nehéz valami - fatörzs vagy valami más roncsdarab -, amely őt fejbevágta, a motorházat is behorpasztotta, megrepesztette az üzemanyagtartályt, és az összes

benzin elfolyt.A felfedezésre olyan szédülés fogta el, hogy csak lassan, hason csúszva tudott

8/11/2019 GALAKTIKA_055


volt: a csapra tapasztotta a száját, és nagy kortyolással tüntette el a keserű gyógyszerízt.„Most alszom egyet... már nem lehet messze a hajnal! Reggel összebarkácsolok egy

antennát, és segítséget kérek" - gondolta, majd ráborult a kormányra, és nyomban elaludt.

Homályos fényekkel, távoli csattanásokkal ébresztette a hajnal. Körülnézett, és nem kisörömére delfincsapatot látott a közelben. Heringrajt üldöztek, és nagy füttyögés közbenreggeliztek belőlük.

Ö is fütyülni kezdett nekik: „Ti... ti... tááá..., ti... ti... tááá..."Ezek a delfinek azonban furcsa módon reagáltak Pepe füttyjelére. Azonnal alámerültek,

tíz-tizenöt másodperc múlva pedig a PALENQUE közvetlen közelében bukkantak fel, ésszabályosan közrefogták a hajót.

Pepe sóbálvánnyá válva bámulta őket, és nem hitt a szemének-fülének...Mert először is - ezek a delfinek púposak voltak! Ugyanahhoz a palackorrú fajtához

tartozhattak, mint a tarabascabeliek, de kissé nagyobbnak tűntek, a fejük mögött pedig egy -csaknem az egész hátukon végighúzódó - jókora púpot hordtak!

A fütyülésük pedig... Füttyük hallatára Pépében azonnal feltámadt az egykorinavigátortiszt, s a púpos delfinek felől érkező angol nyelvű morzejeleket automatikusan,hangosan betűzni kezdte:

- Ki vagy? Mit segíthetünk neked? - kérdezték a delfinek.Kis habozás után visszafütyülte nekik:- Pepe vagyok a Tarabasca-lagúnából... Elfolyt a benzinem, vontassatok haza...- Oké... - fütyülték vissza a púposok.Pepe harsányan nevetni kezdett, csapkodta a térdét, tapsolt, hahotázott. Mintha megőrült

volna. A púpos delfinek a hajó köré gyűltek, és félelmetesnek látszó nagy busa fejükkel

szabályosan körbevigyorogták... Ő aztán abbahagyta a cirkuszt, kimászott a PALENQUEorrára, megkereste és felhúzta a láncot. Egész hosszában megvolt, de a vontatáshoz rövidnektalálta. Visszament a kabinba, és egy tartalék kötelet szedett elő. Jókora kantárt csinált belőle,a lánchoz kötötte a végét, és az egészet bedobta a delfineknek. Azok rögtön megértették, mitkell tenniük. Nyolcan-tízen addig ugrándoztak-lubickoltak a kantár körül, amíg szépenelhelyezkedtek benne, mellső uszonyukkal belekapaszkodtak, és már fütyülték is:

- Oké... Indulás...Pepe a delfinek forgolódása közben tisztán megfigyelhette első pár melluszonyukat,

amelynek végén ötujjú, hártyás, karomszerű kezek voltak... Megfogták a kötél kantárt... ésmár száguldott is a PALENQUE a delfinfogat mögött.

Vontatás közben volt ideje elgondolkozni a látottakon.Vajon miféle delfinfajta lehet ez? Púposak... kezük van... értelmesek ... Értik és

alkalmazzák a morzejeleket?! Valamikor régen, az akadémián tantárgy volt a biológia. Sokkönyvet is olvasott róluk, de mint vérbeli horgászt is mindig nagyon érdekelték a delfinek.Barátjuknak érezte magát, és ahol lehetett, segítette, védte őket, barátkozott velük.

Heves rántás-akadozás riasztotta fel: a PALENQUE sebessége lecsökkent, majd avontatás egészen leállt! Körülnézett. A tenger felszíne változatlanul csendes volt. Messze

elöl, féljobbra, vékony, halvány partvonal látszott. Vajon az már a hondurasi part? De hovátűntek a vontatóim?!Aztán hátul - északkelet felől - néhány zöldes-ezüstös színű, jellegzetes alakú hatalmas

hát- és farokuszonyt pillantott meg! Tövükben fehéren tajtékzó vízcsíkok jelezték, hogy azóriási állatok milyen nagy sebességgel közelednek.

Kardszárnyúak! - döbbent meg Pepe. - Végünk van! Nekik is, de nekem isi... Aztánhabozás nélkül, az egyik rekeszbe nyúlt, és kivette a vadászpuskát. Betöltött egy tár golyós

8/11/2019 GALAKTIKA_055


8/11/2019 GALAKTIKA_055


SÁMATHY TAMÁS

AILL és GLINN

kalandjai

Nász az almazöld nővel

Történt egyszer, hogy a Lyra gyűrűsköd plutóniumbárója vacsorával egybekötött bálra hívtameg Aillt.

A fiú örömmel fogadta a gyűrűsköd leggazdagabb hasadóanyag-lelőhelyei tulajdonosánakmegtisztelő gesztusát. Felöltötte ünnepi szkafanderét, beült a csillagjárójába, és már szelte isaz intersztelláris teret, nehogy késve érjen a sosem kóstolt ínyencségekkel kecsegtetővacsorára.

Ám a véletlenekkel tűzdelt univerzum útjai kifürkészhetetlenek. Féltávon járhatott,amikor rádióvevője szabályos zörejek kakofóniáját kezdte fogni. Darabig erősödtek azoszcilloszkóp ernyőjén jól elkülönülő jelek, aztán fokozatosan gyengültek. Aill megállította

járművét, bemérte a jelzések forrását, ráhangolta az automatikus koordinátort, indított, és atechnikára bízta magát.

Hamarosan egy almazöld égitest úszott elő az űr vaksötét aeonjából. A képernyőn mostmár élesen kirajzolódtak a szakaszos rendben váltakozó hívójelek. Mert azok voltak; hatkülönböző elektromágneses segélykiáltás szóródott azonos időben a világtérbe az almazöld

bolygóról.Aill összeborzadt a gondolatra, hogy az almazöld planéta esetleg csapda is lehet. Erőt vett

magán, tágra kerekedett szemekkel nézte az alatta elterülő vidéket.Fenséges völgy gyümölcsöskertjébe csalták a jelek. Villámgyors elemzéssel

megbizonyosodott a környezet ártalmatlanságáról. Sisak nélkül kilépett a szabadba.Elgémberedett tagjait megropogtatta, s ekkor megütötte fülét a zene. Nyombansziréntörténetek bukkantak fel emlékezetéből, olyan gyönyörűséges muzsika áramlott a meg-meglibbenő szellőben. Hiába kereste a lélekboldogító hangok eredetét, mintha a virágba

borult fák permetezték volna minden irányból az üvegtiszta dallamot.

Aill elindult az igazgyöngyökkel kövezett sétányon, majd csak elvezeti valahová.Rövidesen kastély tűnt elő a gyümölcsösből. Műanyag tengelyen hangtalanul forgó palota, persze nem pörgött szélsebesen. Mint utóbb kiderült, csak a Napot követte lassan az órákmúltával; fényelemek gyűjtötték az épületnek az energiát.

A fiú belépett a fotocella nyitotta kapun, amely nyomban be is zárult mögötte. Acsodálatos melódia bent is hallatszott. Díszes szőnyeggel burkolt gördülőjárdák,mozgólépcsők vitték pompázatos folyosókon, termeken át.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


- Azt én is tudom - felelte Aill -, de ki vagy te, haloványzöld orcájú? Királynő? Űr-szirén? Netán gonosz kobold vetítette térhatású kép?

- Eleven lény, a Galaktika Szépe vagyok - mondta az almazöld. Hangja: elektromoskristálycimbalomé; bekötött szemű völgyek éneke tavasszal; ránk boruló kupolák dalai.

A fiú, mihelyt felocsúdott, üdvözölte a nőt:- Hódolatom! Sokat kóboroltam már a világban, hozzád hasonló gyönyörűséget sose

láttam még. De akkor is: honnét tudod magadról, hogy te vagy a legszebb? Nem

szerénytelenség ilyet állítani?- Megnyertem a Tejút szépségversenyét.- Az már más - bólintott a fiú. - Egyedül laksz itt?- Akár az ujjam.- Szóval még négyen vannak kívüled.- Ne szellemeskedj ! Csak magam vagyok a kastélyban. És a robotszolgák.- Nagyszerű! Senki nem zavarhat. Légy enyém!Az almazöld kifelé fordítva kecsesen előretartotta tenyerét. Elutasítást mutatott a bájos

kéz.- Megláttalak, ami számomra igen nagy öröm, viszont nem tudok elmenni úgy, hogy

ennyivel beérjem - mondta Aill.- Nem! - csilingelt a nő üveghangja.- Kék óriásba rohanok hajómmal, ha visszautasítasz!- Hiába kérsz.- Neutroncsillagnak kormányzom magam.- Kár fenyegetőznöd. Nem lehetünk egymáséi. Pedig ebben az évezredben te vagy az első

jövevény, aki tetszik nekem...

Aill feldúltan kérdezte:- Ki gátolhat minket?!- Az titok.- Arra születtem, hogy megfejtsem a titkokat! Ha nem beszélsz, erőszakkal teszlek a

nőmmé!Aill a trónhoz lépett, megragadta az almazöld kezet.- A saját érdekedben ne tedd! - kiáltott a Galaktika Szépe. - Elmondok mindent.

Háromezer éve élek itt. Apám az NGC-120-as csillagváros legfejlettebb lényeivelkereskedett. Hosszú ideig minden rendben ment, amíg egy napon valamelyik magas rangúnesga - így nevezték a rendszer lakóit - szemet nem vetett rám. Magával akart vinnifeleségnek. Egyetlen porcikám sem kívánta a hagymaszakállú, csápszemű ízelt lábú nesgát.

Noha megígérte, hogy gazdaggá tesz, lábam elé szórja a platina égitestek kincseit, samennyiben ragaszkodom hozzá, génsebészeivel emberi alakra formáltatja magát; nemálltam kötélnek, és apám sem engedett volna. Ekkor két hét gondolkodási időt adott azundorító hatalmasság ama feltétellel, hogy nemleges válasz esetén felbontja a kereskedelmiszerződéseket, és akkor mi agretorzin nélkül maradunk. Ez civilizációnk pusztulását okoztavolna: az ásvány híján bolygórendszerünkben háborúk törtek volna ki. Nem maradt más

választásunk: elfogadtuk a nesga kézkérőjét. Három éjjel, három nap tartott a lakodalom.Özönlött hozzánk az agretorzin, boldogok voltak az emberek. Engem pedig elutazásom utánhőssé nyilvánítottak; utcákat neveztek el rólam; szobraimat állították fel a köztereken,

parkokban. Négy hete éltem az NGC-120-as csillagváros egyik rendszerében a befolyásosnesga hitveseként, azonban közelembe sem engedtem. A rusnya úr megelégelte a dolgot,nagy hatású altatót kevert boromba, és öntudatlan álmomban magáévá tett. Gyermekünkszerencsére nem született, ami genetikailag érthető is. Az eset után többször meg akartam

8/11/2019 GALAKTIKA_055


haragra gerjedt akkor a csápszemű,hagymaszakállú ízelt lábú. Kiadta a parancsot: oltsanak behalhatatlanság-injekcióval és öngyilkosság elleni szérummal. Majd olyan vegyi anyagotfecskendeztetett a vérembe, amelytől csókom és szerelmem gyors öregedést okoz másnak.Visszahoztak a Tejútra, ámde a Naprendszerünktől ötvenezer fényévre keringő almazöld

bolygóra tettek, hogy soha haza ne mehessek, egyedül éljek a planétán. Hat pilótát gyilkoltammeg eddig,, akaratom ellenére. Ne közelíts hozzám, mert két hét alatt aggastyánná vénülsz!

- Miért jeleztél, ha tudod, hogy gyilkol ölelésed?

- Korántsem azért, hogy valakit is tőrbe csaljak. Négyszáz esztendeje láttam utoljáraintelligens lényt. Unatkozom itt egyedül. Emberi szóra vágyom. Élő emberi beszédre. A zenekevés, hiába rejtett hangszóróztam fel az egész völgyet. Ezért kapcsolom be néha az elhaltűrhajósok rádióadóit.

- Férfiember nélkül hogy bírod?- Megteszik a robotszolgák. - Sötétzöldre pirult a nő.- Eddig jutottál! Te, aki a Galaktika Szépe vagy? Elviszlek, valahol csak meggyógyítanak

- ajánlotta a fiú.- Bajomra egyetlen orvosság létezik csupán. A gyermekszülés. No de ahhoz kéthavi

együttlét kellene. Annyi idő alatt négyszer elaggnál karjaim között...Szomorú szemekkel nézett az almazöld gyönyörűség Aillra.- Jöjj el velem a Sárga Bolygóra! Ott az ifjúság vize. Valahányszor öregedni kezdenék,

egy fejesugrás a tóba, és minden rendben! - lelkesedett a fiú.- Kizárólag ebben a környezetben foganhat gyermekem. Mindenre számított a ravasz

nesga. Maradnom kell.- Biztosan hazudott az ocsmány!- Igazat beszélt. A negyedik asztronauta B-típusú civilizáció tagja volt. Sejted, mit jelent

ez! Megvizsgált, segíteni mégsem tudott. Se rajtam, se önmagán.- Az én eszemen nem jár túl a nesga! Ingázni fogok a két bolygó közt. Bízom a sikerben.- Miért akarsz te jót nekem? Miért kockáztatnád életed?... Alig ismersz.- Mit számít az ismeretség! Bajban vagy, s úgy hiszem, segíthetek... meg aztán... nagyon

tetszel is...- Ahogy gondolod. Ha bajod esik, engem ne hibáztass!Aill harmincötször repült a fiatalság tavához, megannyiszor felfrissülten tért vissza

hiperűrsebes csillagjáróján az almazöld nőhöz, a Galaktika Szépéhez. A barlang tündérénekmajd kifúrta az oldalát a kíváncsiság: vajon miért jár a fiú negyvennyolc óránként acsodatevő vízbe?

Tíz hetet áldoztak boldogságukért a szerelem oltárán. A fiú mindössze fél évvel lettidősebb az almazöld bolygón töltött mézeshetek alatt.

Hát így maradt le Najmányi Aill a plutóniumbáróval tervezett mulatságról. Hogymegérte-e neki? Azt ki-ki döntse el maga.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Töprengés

az ifjúság vizénél

Najmányi Aill valamelyik nap gondolt egyet,

és felkereste a Sárga Bolygót, melyről úgyhírlett, lakatlan, noha az ott uralkodókörülmények lehetőséget adnának az életre.

Mintha még egy Nap tündöklött volna azöttagú rendszerben, olyannyira világított márkilométermilliókról a Földnél alig nagyobbégitest.

A fiú lelassította űrjáróját, kézivezérlésre

kapcsolt, óvatosan közeledett az ismeretlenhelyhez. Három kört tett, csak azután készült aleszálláshoz. A hiperérzékeny lokátorokkörös-körül áttapogatták a felszínt, a komputer

pedig elkészítette a térképet, amelyen kétkontinenst lehetett kivenni. A szonár- és bio-detektorok valóban lakatlannak mutatták asárga világot, persze ez a kihaltság csak azértelmes lakókra vonatkozott: a műszerek

gondolkodó agyak hullámait nem érzékelték.Agyagszín felhők bundázták Aill hajóját.

Okkersárga szavannában ért talajt. A távolbanködlő épületromok közt nem látszott mozgás,mindössze néhány apró testű lény osont.

Startolt, és a világosbarna hegyek felévette az irányt.

Ahogy közeledett a hegygerinc felé,kibontakoztak a citromsárga lombú, törzsűfák, amelyek csak messziről rémletteksötétnek. A legnagyobb hegy dereka tájékánopálos fény imbolygott. A fiú odakormányoztaa csillagjárót.

A vidék egyetlen eltérő színfoltja barlangbejáratot takart. Aill magához vettenagy hatósugarú fényszóróját, elindult a

barlang szájába. Hármat sem lépett befelé,

amikor ráeszmélt, feleslegesen hozta akutatófelszerelést, főképp a reflektort. A földalatti csarnokot ugyanis ibolyaszín fénytöltötte meg, és egyetlen folyosó sem ágazotttovább a hegy gyomrába a kupolakiképzésű -láthatóan észlények alkotta - teremből. Asimára csiszolt, futballpálya nagyságú térség

8/11/2019 GALAKTIKA_055


A fiú a szeméhez emelte holofilmfelvevőjét, sarkán lassan fordulvakörben megörökítette a barlangot.Könnyű szkafanderének zsebébőlelőkeresett egy tízfillérest, a feje fölöttszertartásosan a tóba akarta dobni. Abbana pillanatban szétnyílt előtte a halványlila

derengésű fal. Narancssárga tüllruhábanfiatal nő termett előtte.

- A tó tündére vagyok - szólt a jövevény. - Ez a víz, ha esetleg nemhallottál volna még róla, az ifjúság vize.

- Fogalmam sem volt erről - mondtaaz űrhajós. - Köszönöm a felvilágosítást.- És mondd, gyakran fürdőzik benne ahelyi ifjúság? - élcelődött.

- Ah! Ostoba! - Indulatosantoppantott lábával a tüllruhás. - Ne szószerint értsd, amit beszélek. A tócsakugyan különös hatású. Különlegesszabadgyököket és hétneutronosnehézvízmolekulákat tartalmaz. Hamegmerülsz benne, örökké ifjú maradsz.

- Sosem halok meg? - kérdezte

fellelkesülten Aill, és már azon volt,hogy leveti könnyű űrruháját, s fejestugrik a tóba.

- A te időd is lejár egyszer. Azthiszem, összekevered az ifjúság vizét azörök élet vizével. Korántsem azonos akettő! Az utóbbi csak a mesékben létezik.

- Akkor meg a náthán kívül mihasznom lenne, ha megfürödnek?

- Percet sem öregednél tovább.Különben a tó hőfoka kellemes.

- S ha öregember volnék,megifjodnék?

- A víz nem fiatalít. Varázserejeabban rejlik, hogy bármely élő szervezet,amely érintkezésbe kerül vele, megrekedabba az időpillanatában, amelyikben

éppen tóba merülés momentumában volt.Vagyis abban a korban és biológiaiállagban marad, amelyben a

benedvesedés ért- Ezek szerint húszévesen halok meg

úgy ötven esztendő múlva?- Az ám !

8/11/2019 GALAKTIKA_055


az idő. A naptáron kívül egyedül barátaimon, ismerőseimen, gyermekeimen mérhetném azévek múlását. Megvénülne környezetem, s én külsőre változatlan, életerős maradnék.

- Nos, megfürdesz? - kérdezte a nő.Az űrvándor elkomolyodott, majd így szólt:- Jő volna tartósítani ifjúi mivoltom, de félek, irigykednének rám az emberek.

Csodabogárnak tartanának. Örökkön zaklatnának az orvosok, fiziológusok. Megfigyelésemetrendelnék el, mi több: még tán kísérleteznének is velem. Sőt az is kitelik tőlük, hogy ketrecbe

zárnak, úgy hordoznak mutogatni városból városba, országról országra. Ám ha világ körüliútra vinnének díszkocsin, és szentté avatna a pápa, életfogytiglan ifjúságra akkor semvágynék!

- Miért nem? Amennyiben most egészséges vagy, életed végéig az maradsz. Gondoldmeg: elkerülheted az öregkor összes betegségét - emelte fel intőn mutatóujját a tó tündére.Formás mellei áttetszettek narancsszínű tüllruháján.

- Érved kecsegtet. No de akkor a legcsekélyebb figyelmeztető jel nélkül halnék meg egyiknapról a másikra, akár egyik pillanatról a másikra!

- Az egészséges öregek ugyanígy dőlnek ki. Hidd el nekem, sokan áhítoznak az ilyenhalálra. Hatezer éve még rengetegen zarándokoltak hozzám. Minden épkézláb lakoskonzerválni kívánta állapotát, jóllehet ők sarjadzással szaporodtak. Tehát amelyikük egyszeris fürdőt vett a tóban, végleg elvesztette sokasodási képességét. Ők tudták ezt, mégisszázezrével tolongtak a barlang előtt... Hiúságukban vállalták a következményt, annyiraszerették volna megőrizni fiatalságukat. Kizárólag a különféle nyavalyákkal küszködőkkerülték a vizet, amitől is akadálytalanul szaporodhattak, számtalan göthös, betegségrefogékony utódot hajtva. Gyűlölködve nézték az életerős, vidám fiatalokat, akik idővel hullanikezdtek. Akképp határoztak, hogy inkább megsemmisítik magukat, mintsem kóros

nemzedékkel népesítsék be a planétát. A változatlanok örömmel fogadták és támogatták azelgondolást: külön euthanasia-intézeteket építettek, hogy mielőbb megszabadítsáktársadalmukat a kórosaktól.

- Te hogyan maradtál meg? - csodálkozott Aill.- Akkoriban én voltam a barlangfürdőben a kabinos, propagandisztikus okokból többször

is lubickoltam a tóban. Busás borravalókat kaptam, tekintélyes vagyonom gyűlt össze pár évalatt. Háztartási gépeket vásároltam az egészen, s elcseréltem azokat a Vészümönfestményekre, szobrokra. A műkincsekért az egyik rendkívül fejlett technikai civilizációtólolyan komputert kaptam, amellyel agyamat összekapcsolva, a teljes személyiségemátplántálódott a berendezés áramköreibe.

- Üzletelni tudni kell! - kiáltott közbe elragadtatva a fiú. A tó őre tovább mesélt:- A gépet úgy szerkesztették, hogy energiáját a kozmikus rezgésekből nyerje, és három

pótegysége legyen elhelyezve a bolygó egyes pontjain. Ha megsemmisül valamelyik, mégmindig életben maradok. S ez az átkom! Örök életre kárhoztattam magam. Ha nem pusztul elvalami katasztrófa által ez a bolygó, vagy nem könyörül meg rajtam valaki, aki felkutatja ésszétrombolja komputerrendszeremet, szemtanúja leszek a Galaxis eljegesedésének s talánvégső összeomlásának is. Az anyag mostani alakjának kataklizmája oldoz csak fel... Még

annyit: agyáramsugárzott testi formámat tetszőlegesen változtathatom, mindig a jelenlévőknek tetszően. Neked ezt az alakot öltöttem, mert tudom, a szép nőket szereted.- Ez igaz, és abban is egyetértek, hogy szebb és könnyebb fájdalmak nélkül hirtelen

végezni, mint lassan sorvadozni valamiféle szörnyű betegségben. Ámde ha fiatalon kelleltávoznom a csodató jóvoltából, akkor inkább valami hasznos, nagy célért vesszek! Cseppkedvem sincs a ti sorsotokban osztozni.

- Semmire sem akarlak rábeszélni. Ha megfogadod tanácsomat, azt teszel, amit jónak

8/11/2019 GALAKTIKA_055


utaltatott a döntés perceiben. Kínlódott mérhetetlen szabadságától. Akaratától függetlenül belecsöppent a helyzetbe, amelynek két megoldása kínálkozik: vagy megfürdik, vagy anélkültávozik. Ha lenne még egy, sőt több kiút!... Miért is nem kérdezte meg a nőt: igenlő válaszután vissza lehet-e csinálni az egészet, ha később meggondolná? Jól kifundálta a tüllruhás!Hagyta, hadd tépelődjön. Pedig lépnie kell: az ember folytonos ítélethozatalra ítéltetett. Ésmost tettének felelőssége csakis az övé.

Végül hiúságát leküzdve határozott: nem megy a tóba. A csillaghajó agya rögzítette a

koordinátákat, máskor is visszatérhet az ibolyafényű barlanghoz.Magára csapta az űrhajó ajtaját, fáradtan nyomta meg az indítógombot.

A fém rém

- A következő történetet két befejezéssel ismerték egykor a robotok - kezdte a rozsdásodóagy. - Mivel közöttük is voltak derű- és borúlátók, akár egykor a molochiták közt, akikről

krónikám szól, az egyik változat optimista, a másik pesszimista. Melyiket akarod hallani? -kérdezte a vén gép a fiút.- Természetesen mind a kettőt - felelte Aill, merthogy roppant kíváncsi természetű volt.A számítógép gondolkodott egy ideig, aztán mesélni kezdett.Mind rosszabbul mentek a dolgok Molochián. Ketőnáncif, a rém, ínszakasztó ütemet

diktált a bolygó lakóinak. A szörny kérlelhetetlen volt. Férfit, asszonyt, gyermeket egyaránt agyárakba hajtott, a szántóföldekre terelt, és sovány bérért dolgoztatott. A molochiták,minthogy nem akartak éhen halni, és nélkülözni sem kívánták a Ketőnáncif adta árubőségáldásait, kénytelenek voltak a hétfejű szolgálatába állni. A gyengébbek, szerencsétlenebbek

és ellenszegülők viszont nyomorúságos bádogvárosokban tengették életüket abból acsekélyke díjból, amelyet a rém juttatott számukra munkalehetőség helyett.

Molochia ura mindhét fejét azon törte, hogy a bolygólakók a lehető legtöbb értékettermeljék meg, s mindezért minél kevesebb pénzt fizessen ki. Molochia szorgos polgárai afogyasztási javak után rohanó életüket élve, a városokban keveset gondolkodtak el azon,miért is elégedetlenek, csak érezték, valami rosszul megy a világban, de hogy mi, azt igenkevesen tudták. S közülük is a legtöbb hallgatott a rémről. Megfizetett tudósok hivatalosan iskijelentették, hogy semmiféle hétfejű nem létezik. A nép legjobbjai azonban változatlanul

kiálltak nézetük mellett, miszerint igenis van rém, és minden rossznak ő az okozója.York Wenben, a legnagyobb városban élt egy öreg konformista konstruktőr. Bár sosemlátta a szörnyet, minden ellenkező híresztelés, hivatalos vélemény dacára tudta, hogy létezniekell, mert ügynökei időnként felkeresték, és megkérték, hogy tervezze meg ezt-azt, ő pedig,ha nehéz szívvel is, de mindannyiszor rajzasztalhoz ült, éjt nappallá téve számolt, kalkulált,húzogatta a tusvonalat, jóllehet sejtette, mire kellenek Ketőnáncifnak a gépek. Nem tehetettmást, csábító áruk kínálkoztak milliomnyi formában a kirakatokban, s ingyen nem adtákőket...

Egy napon apja elé állt Felbin, a legidősebb fiú, és így szólt:

- Apámuram, egy életem, egy halálom, én bizony felkutatom a rémet, s megvívok vele! Nagyot nézett az öreg.- Fiam, te nem tudod, mit beszélsz! A szörny legyőzhetetlen; a legtöbb, amit tehetsz:

megtanulsz bölcsen alkalmazkodni szeszélyeihez - magyarázta a vén korrupt.- Márpedig én nem szolgáltatom ki magam többé Ketőnáncif akaratának! - mondta Felbin

dacosan. - Elpusztítom a szörnyeteget, népünk maga alakíthatja sorsát.- Jól gondold meg! - tanácsolta az apa. - Számtalan bátor vállalkozó merészkedett már a

8/11/2019 GALAKTIKA_055


8/11/2019 GALAKTIKA_055


teljesült. S a Külső Iparvidék sötét falú gyárai fölött még sűrűbb korom és füst gomolygott;még több pernye hullott a környező erdőkre, rétekre, virágoskertekre; még töményebbmérgek vegyültek a patakokba, folyókba, tavakba, a levegőégbe. Ketőnáncifnak drága lettvolna a sok szűrő, derítő, ülepítő. Ő már ilyen volt; örökkön csak a pillanatnyi hasznon járt azesze, ontotta az üzletházakba az embersokadalomszédítő árut, s még a saját jövőjére semgondolt.

Gyűlölettel szívében indult útnak Bin, a megalkuvó konstruktőr középső fia. Lézer-kopja

a hátán, vállát ionpallos húzta. így zötyögött nyitott dzsipjén a halálos övezetbe, amikor dibb-dobb, dibi-döbi, megrendült a föld, s a szörny a kölcsönkocsi mellett tornyosult.

- Azt ajánlom, térj haza békével! - mennydörögte a középső fiúra.- S ha nem? - incselkedett Bin.- Ebben a harcban mindig a győző a vesztes - figyelmeztette a fiút a szörny.- Enyhén szólva érthetetlen, amit mondasz, de akárhogyan legyen is, nem tágítok, amíg

meg nem bosszulom bátyám halálát! - kiáltotta Bin. Kiszállt a kocsiból, hét fej le-nyisszantására programozta ionpallosát, és Ketőnáncifnak lendítette. A fémrém, méreteitmeghazudtolva, ügyesen félreszökkent, s ekképp kérlelte Bint: - Tudd meg, én Felbinvagyok, az elveszettnek hitt testvérbátyád. Testvérgyilkos leszel, ha megölsz! Menj hazaszépen.

Bin harsányat hahotázott, és újra meglendítette az automatikus ionpallost. A hétfejűmegint kicselezte.

- Ne törj az életemre, édes öcsém! - rimánkodott a rém. - Helyembe kell lépned, halevágsz. Ez a világ rendje.

Bin hitetlenkedve nézett a bolygó sanyargatójára, de azért megcélozta lézerkopjájával adagadt dúralumínium pocakot. A rettenetes erejű ultraviolett fénynyaláb ezredmásodperc

alatt elgőzölögtette az ötvözetet, s a hangsebesen kiterjedő fémgőzök valósággalfelrobbantották a tűvékony furatot. Jókora lyuk nyílott Ketőnáncif hasán.Hiába várták a középső testvért, nem jött. A gyárak a vizekbe öntötték s a szelekbe

lehelték mérgeiket. Fojtó füstköd ereszkedett York Wen városára, s a szupermarketeket újfogyasztási cikkek öntötték el.

Mindenre elszántan búcsúzott szüleitől Albin. Kezében dirac-dárda, oldalán barion- buzogány, derékszíján pszichopisztoly, tarisznyájában atomhamuban sült polimerpogácsa,elektrobor és miniagy.

A derült ég alatt a nagy messzeségben felfénylettek a füstfelhők fölé nyúló FeketeGránithegyek. Mélyen a tiltott zónában járt, ám a szörny nem adott magáról életjelt.

Albin a hangerősítőbe kiáltott:- Hahó, Ketőnáncif! Bújj elő, és mutasd azt a sok rút pofádat, mert kénytelen leszek hinni

a hivatalos jelentéseknek, miszerint nem létezel, vagy azt gondolom, hogy berezeltél tőlem!Ekkora sértést hogyan is tűrhetne egy vérbeli hétfejű? Dübb-döbb, dibi-dabi, előrohant a

hegyek közül. Kommunikációs, propagandista, jogi, filozófiai, vallási, erkölcsi, művészeti és politikai fejével nyájasan megkérdezte:

- Mi járatban vagy birodalmamban, ahol még az állampolgár sem jár?

- Jöttem, hogy leterítselek - mondta lakonikusan a fiú.- Lassan a testtel, hékás! Mi okod lenne, hogy megölj?- Nagyon is sok - felelte Albin, és a szörny felé sújtott a barion-buzogánnyal. Az ellenfél

antitérerővel kivédte a csapást.- Nyugi, kispajtás! Beszéljük meg szép szóval a dolgot. Mi nem tetszik?- Sok minden. Legkivált az, hogy kihasználod Molochia népét. Neked robotolnak a

gyárakban s a mezőkön.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


könyvek, folyóiratok, magazinok, napilapok, szobrok, festmények, hanglemezek,videokazetták, eszmék, elméletek, értekezések, tanulmányok, törvények, határozatok,

parancsok, utasítások zuhogtak; a másik két fejéből terveket, ötleteket, újításokat, gépeket,gyáripari berendezéseket, kényelmi eszközöket, használati árucikkeket, élelmiszereket,ezernyi csemegét, csecsebecsét hányt a fiúra. Albin ámult-bámult, de helyén maradt az esze.

- Szép, szép, de a fennmaradt négy kobakod mire való?Ketőnáncif abbahagyta az információokádást, és hallgatásba burkolózott.

- Megmondom én, ha nem felelsz ! Az a megnyerő negyedik a titkosrendőr, a hírszerző, akémelhárító. Eléggé szigorúra szabott, bár jóképű az egyensapkáért kiáltó ötödik is. Ahogyelnézem, az lehet a rendőr...

- Ejh, te kófic! Ne találgass, mert megbánod! - hördült a szörny.Albin azért csak tovább sorolta: - Amaz az összehúzott szemöldökű, szúrós pillantású

marcona a katona.Albin megvakarta állát, pillanatig töprengett, majd az utolsó fejre mutatott.- Aj, de rettenetes az a nagy dagadt hetedik! Mindent behabzsolna, hogy azután fegyverek

képében öklendezze Molochia népei közé az ellentétek legegyszerűbb, leggyorsabbmegoldását sugallva. Ha azt lecsapnám, vele hullna a többi is.

A hétfejű fémrém, miután dugába dőlt fondorlata, elődeihez hasonlóan megpróbáltameggyőzni a legényt: ne vágja le őt, mert a testvérbátyját öli meg.

Albin kényszeredetten elmosolyodott, mély lélegzetet vett, s a feje fölött megsuhogtattaönszelő kardját. A szörny kifogott rajta, a kard cikkanva lepattant a védőmezőről. Ketőnánciftámadásba lendült, Albin sem maradt rest: barion-buzogánnyal döngette a dögöt.

Delelőre hágott már a Sole, de ők még mindig tusakodtak. A hétfejű hirtelen megálljtkiáltott, várt, míg leszáll a por, aztán bölcselkedő hanghordozással a következőket mormolta:

- Még ha legyőzöl is, te leszel a vesztes!

A legifjabb fiú hátrébb húzódott, előkaptatarisznyájából zsebszámítógépét,

beleprogramozta a rém mögöttes gondolatitartalmat sejtető mondását. Fénysebesenkombinált, permutált és variált a

perkomputer. Szemantikai, szemiotikai,szintaktikai, szintagmatikai, orto-, para-ésmetalingvisztikai jellemzőket kutatotteredményesen: a latensen kódolt

jelentéstartalom a kifejezőblokkon kéken írtszövegben megjelent. Semmiképpen semszabad megölnie a hétfejűt. Ellenkezőesetben, habár késleltetve, mégis önmagavesztét okozná. Albin kirántotta övéből a

pszichopisztolyt, és kétszer rásütötteellenfelére. Remekül célba talált, azagyszondák megtelepedtek a monstrumhetedik és második fejében. Ketőnáncifmeghunyászkodott, a legkisebb fiú

parancsának engedelmeskedve kezes bárányként haladt a terepjáró mellett. Lett

megszűnhettek végre a legnagyobbgazságok, s a molochiták élete új mederbetérhetett.

Albin nem hallgatott a rémre,villámgyorsan megragadta a dirac-dárdát,célba vette Ketőnáncif hetedik kobakját, ésel röpítette fegyverét.Iszonyatos dörej hallatszott, a szörny fejeisorra lekókadtak, szivárványos színfoltokúszkáltak valamennyin, összezsugorodtak,megrozsdásodtak, azután egyenként a porba

pottyantak tompa döndüléssel.A földre hullt, felismerhetetlenségig

átváltozott koponyák szélcsiszoltavándorkövek, ércrögök illúzióját keltenék. Nagy robajjal oldalára dőlt a szörny behemótteste is.

Óriási sziklává meredt.A fiú diadalittasan nézett a tájra. Örömébenfel sem tűnt neki, hogy az egész mérhetetlen

8/11/2019 GALAKTIKA_055


kőrögök. Olyanok, mint amilyenekKetőnáncif után maradtak.

Albin elmerengett, s a következő pillanatban pengeélesen vágott bele afelismerés: rádöbbent a megmásíthatatlanvalóságra.

Örömüvöltés helyett förtelmes bömbölés

szakadt ki a torkán. Végignézett magán, slátta, hogy mellkasa sebesen terjeszkedikszéltében-hosszában, lába megnyúlik, ujjaiacélkarmokat eresztenek, nyaka hétfeléágazva megtermett fejeket bimbóz. Ráztamagát, üvöltött, bukfencezett, hempergett,tótágast állt - vissza mégsem változott.Ekkor propagandista fejének eszébe jutott,amire Bin bátyja intette: „Még ha legyőzölis, te leszel a vesztes!"Alant a láthatár peremén füstokádó gyárakdohogtak, arrébb mezők, legelők ködlöttek,folyók, tengerek csillantak.

York Wenben emberek nyüzsögtek,életüket élték.

S a szerencsétlenül járt fiú mindentlátott, érzett, hallott. Mindent tudott.Mindent értett. Irtózatos erejű kettőshonvágy gyötörte: újra emberré lenni, azutánhazatérni. De már nem tehette. Ugyan ki

hinné el egy fémrém meséit?Mire égre szálltak az alkonyi felhők,

úgyahogy beletörődött sorsába. Aszörnységgel járó méltóság, gazdagság,hatalom elcsábította. Ott lenn, amimozdítható és birtokolható - mind az övé.Az ő jólétéért dolgozik minden molochita. Efélelmetes uralmat, kiváltságtömeget ki kellhasználnia, hiszen kevés az ideje, hamarosanútra kel egy újabb „győző".A gyárak a vizekbe öntötték, a szelekbelehelték mérgeiket, a bevásárlóközpontokbavadonatúj áruk özönlöttek...

8/11/2019 GALAKTIKA_055


DÉVÉNYI TIBOR: UTASÍTÁS

az egyetemes gombvezérlésű fotonhajtóműves transzkontinentálisűrkompok használatához

1. Az egyetemes gombvezérlésű fotonhajtóműves transzkontinentális űrkompot csakarcképes igazolvánnyal rendelkező személy vezetheti.

2. Az űrkomp indítása az állomásajtók és a reptetőfülke ajtajának gondos becsukása utántörténik. Ha az állomásajtó vagy valamelyik reptetőfülke-ajtó nincs becsukva, az űrkompnem indul. Ha mégis, úgy a tökéletlen oxigénellátás miatt az utas megfullad. Ha mégsem, areptetés közben fellépő nyomáskülönbség miatt a reptetőfülke felrobban. Ha mégse, az utas aszabálytalan indítás miatt pótdíjat köteles fizetni.

3. Ha valamely oknál fogva a reptetőszekrény a végállomásnál vagy visszatéréskor aFöldön, vagyis fel- (át-)felé vagy vissza viszonylatban túlszaladna, a végkapcsoló fogja ahatárállomás után a reptetőfülkét leállítani. Ha mégsem, úgy az utas(ok) a befúródottreptetőfülke kiásását kiszállás előtt várják meg.

4. Az egyetemes gombvezérlésű, fotonhajtóműves transzkontinentális űrkompreptetőfülkéjét az „Állj!" gombbal vagy a reptetőfülke ajtajának kinyitásával nyomban megkell állítani, ha menet közben szokatlan zaj, csikorgás, ütődés, menetsebességváltozás volnaészlelhető. Az „Állj!" gomb megnyomása azért célszerűbb, mert a fülkeajtó kinyitására areptetőfülke a 2. pont értelmében felrobban.

5. Ha az indítógomb megnyomására a reptetőfülke nem indul el, meg kell kísérelni azállomásajtó, illetve a reptetőfülke ajtajának ismételt és gondos becsukását. Ha ez iscéltalannak bizonyul, távozáskor a reptetőfülke ajtaját nyitva kell hagyni. Transzkontinentálisutunkat pedig egyéb, hagyományos úton kezdjük meg.

6. A természetes világítás ki nem elégítő volta esetében az egyetemes gombvezérlésűfotonhajtóműves transzkontinentális űrkomp reptetőfülkéjébe való belépés előtt afülkevilágítást be kell kapcsolni. Csak akkor lépjünk be a reptetőfülkébe, ha meggyőződtünk,hogy a fülke az ajtó előtt áll. Minthogy a reptetőfülke 19 emelet magasban van, a mellélépés

egészségkárosító hatású lehet.7. Ha az egyetemes gombvezérlésű fotonhajtóműves transzkontinentális űrkomp azindítóállomás és az úticél közben valamilyen oknál fogva megállna, azonnal értesítsük akomputerközpontot vagy annak helyettesét.

8. A reptetőfülkéből kibújni, a védő sodronyhálókat kifeszíteni, a kozmikus portalanítótfélrehúzni, üveget törni nem szabad, mert megfulladunk. Nyugodtan meg kell várni, hogy atranszkontinentális reptetőfülkét kézi erővel a legközelebbi fogadóállomásra húzzák.

9. Fertőző betegeket, ezek hozzátartozóit, élő állatot, facsemetét, ródlit, sílécet azegyetemes gombvezérlésű transzkontinentális űrkompon szállítani tilos! Tilos továbbá a

dohányzás és a rádiózás. Takarítási pótdíjat köteles fizetni az a személy, aki a 9. pontbanrögzítettek ellenére szállított fertőző személy, annak hozzátartozója, élő állat, facsemete,ródli, síléc következtében szemetelt.

10. Az egyetemes gombvezérlésű fotonhajtóműves transzkontinentális űrkomponvonaljegy egyszeri viszonylat teljes hosszára, útmegszakítás nélküli igénybevételre előreváltandó. Gyermekek iskoláskorig az űrkomp reptetőfülkéjét ingyenesen vehetik igénybe,felnőtt kíséretében Összviszonylatú heti- vagy havibérletek értékszelvényén a

8/11/2019 GALAKTIKA_055


11. Fel- és leszállás bármelyik ajtón történhet, ha a reptetőn egynél több ajtó van. Aleszállási szándékot előre kell jelezni. Kemény leszállás esetében, befúródás után a kiszállásiszándékot jelezni nem kell, mert az exhumálás automatikusan megindul.

12. Az utazásból kizárható az ittas egyén vagy az a józan, aki az 1-11. pontokat nem tartja be.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


NEMERE ISTVÁN

KETTŐS CSAPDAA titkárnő csak ennyit tudott mondani:- Egy bizonyos Labex úr keresi önt.Trevort, a Világtévé híres szerkesztője felpillantott jegyzeteiből. A név semmit sem

jelentett számára. „Négy perc múlva a stúdióban kell lennem" - gondolta bosszúsan.A látogató mögött halkan csukódott a fotocellás ajtó. Alacsony, kopaszodó, jó negyvenes

férfi volt, barna ruhában, aranyfoggal elöl.- Három percem van az ön számára - mondta Trevort ellentmondást nem tűrő,

irányításhoz szokott hangon. Napbarnított arcán megfeszült a bőr, mikor folytatta: - Milyenügyben keres? Rövid, szabatos válaszokat kérek!

- A nevem: Labex - mondta gyorsan az idegen, és ugyanolyan sebességgel folytatta: - ABerthold Intézetben dolgozom. Adatokat tudnék szolgáltatni önnek. Tegnapelőtt ön aVilágfórum című adásában említette a mi intézetünket. Ön szerint ott állítólag

bűncselekmények is történnek...- Sajnos ezek csak találgatások. Nincsenek bizonyítékaim.- Tudnék önnek mutatni valamit.- Ami bizonyítaná ?...

- ...hogy a Berthold Intézetben bűncselekményeket követnek el.- Hm. Ez érdekes...- Jöjjön el. Keresse Labexet. Odabenn majd mutatok egyet és mást. Óriási anyag lesz.

Botrány! Szenzáció! A Világfórum adását legalább négymilliárdan fogják nézni!Trevort az órájára pillantott.- Ön éppen kapóra jött - mondta. - Három nap múlva lesz az adás. Pontosan ilyesmi kell a

Világfórum műsorába... Holnap délután jó lesz?- Rendben, Trevort úr. Fél négy után várni fogom.

Másnap Trevort fél négykor sétált be a Berthold Intézet előcsarnokába. A falakon video-fotók világítottak; mammutra vadászó ősemberek, Vasco da Gama partra száll Goában,

Nagaszaki felett szétbomlik az atomfelhő... A portásnak csak annyit mondott a férfi:- Labex úr vár rám.A liftes felvitte a megfelelő emeletre. Labex irodája ajtajában várt rá.- Örülök, hogy eljött - mondta. Trevort besétált a szobába, s leült az első útjába akadó

fotelba.- No, beszéljen.

- Mint ön is bizonyára tudja, a Berthold Intézet széltében-hosszában úgy reklámozzamagát, mint az „egyetlen, emberi ösztönöket kielégítő techno-pszicho intézmény". Ami azt jelenti, hogy az ügyfelek katalógusaink alapján választhatnak maguknak olyan „képzetet",amely ösztöneiket kielégíti. A megfelelő díj ellenében az ügyfél kap az intézetben egy kabint,ahol technikusaink rákapcsolják az illetőt a saját maga által választott műsorra...

- Műsorra? - értetlenkedett Trevort.- Igen, mi ezt így nevezzük a szakmában. Hogy könnyebben megértse, mondok egy

éldá fél ki dá b é kiél i i i l dá i

8/11/2019 GALAKTIKA_055


kedvéért igazi vadászatot. De... Van „pszicholemez-felvétel" igazi régi vadászatokról,amelyeken tökéletesen megörökítették az akkori vadászok állatgyilkolás közben érzettgondolatait, érzelmeit. Egy ilyen pszicholemezre gépi úton rákapcsoljuk az ügyfél agyát. ígyaztán pontosan érzékeli és átéli mindazt, amit a lemezre annak idején rájátszottak.

- Természetesen ez csak egy példa volt.- Igen - helyeselt Labex. - Katalógusunk mintegy negyvenezer „műsort" tartalmaz.

Nemcsak gyilkolási ösztöneiket elégíthetik ki ily ártatlan módon az ügyfelek, hanem mást

is... „Pszichoalapon" átélhetnek nagy szerelmet, földrengést, tengerfenékre szállást, nemiorgiát, sportversenyt, ejtőernyős ugrást, űrutazást, háborút... Népszerű történelmi lemezeinkis vannak. Ezeket színészek segítségével vettük fel, akik tökéletesen beleélték magukat azadott korok világába. így aztán ügyfeleink rendelhetnek egy „látogatást" régi királyiudvarokban, a fáraók temetésén, az azték birodalom központjában és a többi...

- Értem, értem - szakította félbe türelmetlenül Trevort. - De térjünk a tárgyra. Hogyanlehet mindezek közben bűncselekményeket elkövetni?

- Egyszerűen! - Labex felállt, egy pillanatra az ajtóhoz sétált, hirtelen kitárta: senki semhallgatózott. Becsukta és folytatta: - Főnökünk, Berthold úr kapcsolatban áll az alvilágtekintélyes képviselőivel. Mint ön is tudja, bolygónkon több ilyen gengszterbandatevékenykedik. Ezeknek gyakran kényelmetlenné válik egy-egy ember - akár potenciálisellenfél, akár saját emberük. Például a banda vezetője rájön, hogy alárendeltjeinek egyike túlsokat tud, sok ügyben vett részt, túl sokat tudna mondani, ha egyszer a rendőrség kezébekerülne... Legbiztonságosabbnak az látszik, ha elhallgattatják.

- Megölik?- Ugyan, kérem! - mosolyodott el halványan Labex. - Ilyen ósdi módszerekkel ma már a

banditák sem élnek. Egy gyilkosságnak túlságosan nagy a visszhangja, hisz ma évente alig

egy-kettő történik az egész Földön. A tettes utáni nagyszabású nyomozás sok egyéb bűntényre is fényt deríthet, ugyebár... Elég, ha a szorult helyzetben lévő bandavezér felveszia telefont, és beszél barátjával, Berthold úrral, az ismert intézmény igazgatójával. „Bertholdúr, szükségem van a segítségére" - mondja. „Hogy hívják az illetőt, és hol lakik?" - kérdi errefőnököm. Merthogy ért ám a szóból, és nem egyszer, de nem is tízszer csinált már ilyesmit.Megtudva a szükséges adatokat, kiküldet az illető címére egy szuperkatalógust, vagyis azintézetnek egy olyan reklámkiadványát, amely háromdimenziós fotókkal pluszhangillusztrációkkal ábrázolja legizgalmasabb „tételeinket", a nálunk megrendelhető ésátélhető „élményeket". Ennek az ügyesen szerkesztett katalógusnak még soha nem tudtakellenállni a címzettek. Aki megkapja, biztosan eljön hozzánk. Eljön hát az az illető is. Az énfeladatom szokott lenni, hogy őt a nyolcadik emelet különszárnyába vigyem, itt van néhánykülönleges kabin. Akit itt a „pszichogép-re" kapcsolunk, az nem a kellemes ösztöneit élhetiki, hanem... Mondok egy egyszerű példát. Az illető a Nápolyi-öbölben szeretne úszkálni kétmeztelen nővel; legyen az egyik nő fehér, a másik néger. Ilyen műsorszám is van akatalógusunkban. Rákapcsolják hát a gépre, ahol a várva várt telt idomú hölgyek helyettösszes érzékszervével egy aréna közepébe csöppen; Rómában van szegény, gladiátorként,ellenfelei körbekergetik az arénában, ütik, vágják, szurkálják... Vagy például: egy keskeny

folyosón rohan, két vérszomjas farkas üldözi. Az ügyfél rohan, rémülten, rohan, ahogy csak atüdeje bírja...- Nem értem, hol itt a lényeg - szólalt meg Trevort. - Hiszen ha az illetőt lekapcsolják a

gépről, botrányt csinál.-„Ha lekapcsolják a gépről" - ismételte meg Labex, és ajka fura félmosolyra húzódott. -

Hát ki mondta, hogy lekapcsolják őket a gépről?- Micsoda?! - ugrott fel Trevort - Azt akarja mondani, hogy ezek az emberek...

8/11/2019 GALAKTIKA_055


ügyfél, akit ellenfele Berthold segítségével akar tönkretenni, két hónapig fut a farkasok elől akeskeny folyosón... Amikor aztán végre lekapcsolják a gépről - nos, akkor ő már csak egyemberi roncs. Élete végéig idegszanatóriumban fogják tartani; elveszti koncentrációsképességét, egyensúlyérzékét, agya megbomlik, újra meg kell tanítani a legelemibbéletfunkciókra is, mit például az evés, a járás... És semmire sem emlékszik, ami vele azelőtttörtént.

- Ez szörnyű ! - suttogta alig hallhatóan Trevort.

- Szörnyű! - hagyta rá Labex hűvösen.Trevort csak lassan tért magához.- És... ezek az emberek... nem hiányoznak senkinek? Úgy értem, amíg itt vannak az

épületben ?- Általában nem. Ha keresik őket: itt, kérem, nem voltak, mi nem láttuk, azt sem tudjuk,

kicsoda.- És ha közismert személyiség az illető?- Akadt már olyan is. Emlékszik Bartolomeóra ?- A Világrádió munkatársára?- Igen. Az egész Föld ismerte. Sokat tudott az egyik bandáról; nyomozott utánuk,

szenzációs anyagot akart készíteni... Küldtünk neki egy katalógust... Hónapokig hiábakeresték. Három hónap múlva „került elő" valami félreeső helyen, azt sem tudta kimondani:mama. Aszott volt, akár egy múmia, és semmilyen kérdésre nem tudott válaszolni. Élőhalottlett. Rövid úton őrültnek nyilvánították.

- Igen, emlékszem... Szegény Bartolomeo... - Trevort a semmibe meredt egy pillanatra,majd Labexre vetette átható tekintetét. - Miért mondta el nekem mindezt?

- Szeretném leleplezni Bertholdot, a főnökömet.

- Miért?- Gyűlölöm. Így intézte el az öcsémet is... Csak később tudtam meg az egész dolgot.Szegény fiú valamilyen csúnya ügybe keveredett. Egy gengszterbanda tagja lett, és őt is elakarták tenni láb alól, ugyanezzel a módszerrel. Mielőtt idecsalták volna, Berthold engemhosszabb szabadságra küldött. Közben az öcsém ott kínlódott a nyolcadik emeleten, egy„különleges kabinban". Most idegszanatóriumban van, sohase lesz már belőle ember.

- Tisztában van azzal, hogy mint az előző esetek bűntársát, magát is felelősségre vonja atörvény ?

- Igen. De bízom a 146-os paragrafusban. Ez nagyon mérsékelt büntetést helyez kilátásbaolyan másodrendű vádlott számára, aki a bűntény nyomára vezeti a hatóságokat.

- Igaza van. Ebben reménykedhet. - Trevortnak még mindig voltak kétségei. - Egy kicsitmégis hihetetlen ez az egész. Szeretnék látni egy ilyen kabint, hogy majd a Világfórumadásában beszámolhassak róla a nézőknek.

- Bármelyiket megmutathatom - felelte Labex.Kimentek a folyosóra. Labex irodája a nyolcadik emeleten volt. Egy perccel később

benyitottak egy üres „különleges kabinba".A gépek nem tettek különösebb hatást Trevortra. Az előttük álló masszív szék sem,

melybe a gépekből színes kábelek kígyóztak.- Ide ül az ügyfél? - tapogatta Trevort a széket, és Labexre nézett. - Szeretném kipróbálni.Van valami romantikus lelki élményük?... Naplemente az Andokban vagy valami ilyesmi...

Labex a szék karfájához rögzítette Trevort kezeit, majd a gépekhez lépett. Néhányműanyag lemezt nézegetett.

- Van itt valami... „Kirándulás egy déltengeri szigetre" - olvasta hangosan a címet.- Kapcsolja be - mondta Trevort. - Hadd lássam, milyen érzés egy „pszicho-techno

8/11/2019 GALAKTIKA_055


gombot. Trevort már nem láthatta, hogy Labex arca ördögi mosolyra húzódott...Egy férfi lépett be az oldalajtón.- Ez remek munka volt, Labex!- Igyekeztem, igazgató úr - felelte alázatosan Labex. - Nem volt nehéz dolgom. Trevortot

annyira érdekelte a dolog, hogy maga akarta kipróbálni, nem is kellett rábeszélnem.- Persze, az efféle szaglászóknak remek csemege lett volna, ha az egész világ előtt sikerül

leleplezniük minket... De hát túljártunk az eszén. A fickó egyenesen besétált a csapdába...

Trevort nem a déltengeri szigeten járt. Egy alagútban rohant. Mögötte, nem messze tőle,régi gőzmozdony közeledett... Trevort rohant. A tüdeje mintha ki akart volna szakadni ahelyéből, szeme előtt vörös foltok ugráltak. Rohanni, rohanni! Az alagútnak nem látni avégét, sehol egy bemélyedés, egy fülke, ahol meglapulhatna, simák a falak, mint az acél. Amozdony egyre közeledik... rohanni... rohanni...

Kivágódott a kabin ajtaja. Négy egyforma ruhás férfi tört be a szobába, sugárfegyverrelkezükben. Egyikük felmutatta a Világrendőrség jelvényét.

- Maga álljon arccal a falhoz! - mondta Berthold igazgatónak. - Maga pedig azonnalkapcsolja ki a gépet!

Labex engedelmeskedett. A rendőrök kiszabadították Trevortot a székből. A vezetőjük atévériporterhez lépett, szétgombolta a férfi mellén az inget.

- Látja, Berthold úr? Itt a bőr alá varrt miniatűr rádióadó. Trevort és Labex minden szaváthallottuk, önöket pedig tetten értük. Mindkettőjüket letartóztatom.

Trevort megtörölte az arcát. Lassan magához tért.- Látja, Labex - fordult a reszkető férfihoz -, Bartolomeo különös esete óta együtt

nyomozok a rendőrséggel. Szegény fiú a barátom volt... A nyomtalanul eltűnt, majd elborultelmével előkerülő személyek lakásán mindenütt megtaláltuk a Berthold Intézetszuperkatalógusát, ez vezetett bennünket nyomra. De nem volt bizonyítékunk. Ezért úgydöntöttünk, kissé provokáljuk magukat. A Világfórum adásában nem véletlenül ejtettem elnéhány szót magukról. Tudtam, megijednek majd, és engem is megkörnyékeznek valahogy.Be kellett ide jutnom. Mikor maga a soha nem létezett öccséről kezdett nekem mesélni,Labex, tudtam már, hogy csapdát készítenek elő. De hát kettős csapda volt ez, Labex. AVilágfórum legközelebbi adásában éppen erről fogok mesélni a nézőknek.

Megfordult és kiment a szobából. De mikor eszébe jutott a háta mögött robogógőzmozdony, nem a legjobban érezte magát. Még akkor is sápadt volt, mikor leért az utcára.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


NÉMETH ISTVÁN

ENYHE LÉGHUZAT

Az egyik éjszaka arra ébredtem, hogy a Megtorló Osztagok valahol odafennt a harmadikemeleten törnek-zúznak. Várható volt, hogy előbb-utóbb lerobognak a lépcsőn, és hozzánk is

behatolnak.Átszaladtam szüleim hálószobájába, amelyet most láttam életemben először éjszaka. Csak

az a kis lámpa égett, lámpaernyőjén a sétálgató copfos kínaiakkal. A rózsaszínű fényben

apám hosszú hálóingben futkosott, akár egy rémült tyúk. Anyámról lecsúszott a takaró.Apám kirohant a hálószobából, reszketett, nem jutott szóhoz. Szinte repült a hosszúhálóingben. Felröppent az asztalra, lekucorodott, rugdosta az ócska robotokat, ki- és

becsapdosta az ablaktámlákat. Anyám csak feküdt a rémülettől tágra nyílt szemmel, és megsem igazította magán a takarót.

Nem éreztem sem szánalmat, sem félelmet. Nem nyugtattam meg apámat néhány biztatószóval, nem takartam be anyámat, pedig tudtam, hogy csak én segíthetek rajtuk, hiszenmindketten ostobábbak nálam. Soha nem gondoltak arra, hogy már egyenjogúak vagyunk.

Még mindig azt hiszik, hogy ők az eszményképeim. Ma is a szekrény tetejére rejtenek

előlem mindent, nem kezelhetem a robotokat sem, s minden hétfőn elküldenek a távoli,hűvös-nyirkos kollégiumba. Apám így élte le gyermekkorát, nekem is így kell leélnem, s arravár, ha felnövök, ugyanebben a rózsaszín lámpás hálószobában fogok élni egy olyanasszonnyal az oldalamon, aki természetesen az anyámra fog hasonlítani.

Az előszobában ott sorakoztak az éjszakára kikapcsolt robotok. Apám vesszőparipájavolt, hogy lefekvés előtt felsorakoztatta udvartartását", és elcsavarta a biztosítékokat. Majd

bezárta a pohárszéket, a szekrények ajtaját, végül rátolta a bejárati ajtóra a hatalmas reteszt.A mindenféle kulcsokat az éjjeli asztalkán tartotta, az ágy mellett, amelyben én is születtem,ő is, sőt már a dédapám is. Az én fiam is ebben az ágyban fog megszületni, mondta nekemapám vasárnaponként, amikor együtt ebédeltünk.

Azok az utálatos vasárnapi ebédek. Délután séta a városban. Apám apró termetű embervolt, de mellettem nyugodtan kihúzhatta magát. Ilyenkor óriás volt, és szörnyen okos. Arakéta-repülőtéren magyarázott, mutogatott, pedig én százszor jobban értem az interstellációt,mint ő. Tudom, hogy egyszer majd túllépek ezen az ócska galaktikán, s ezt ő nem teheti meg,hiszen ő még a régi világ szülötte, felesleges végtagokkal, felesleges érzelmekkel. Ö mégmeg-megborzongott, amikor vasárnapi sétáink során összefutottunk a Megbízhatatlanokmenetoszlopaival és az őket kísérő fegyveresekkel.

Időnként könnycsepp csillant meg szemében, amikor látta, hogyan űzik az AlsóbbSzintekre azokat, akikben a Kétség leghalványabb jelét vélték felfedezni. Amikor amegbélyegzett, rongyos-piszkos sereg egyik-másik tagjának hátára lesújtott az IgazságOstora, akkor az apám felszisszent.

Én nem! A gyűlölt, de hasznos kollégiumban töltött két év alatt sikerült kioperálni belőlem az Ingatagságot, a Kétséget, a Megbízhatatlanságot, mindama tulajdonságokat,amelyek minket a Fürkészekhez hasonlóvá tehetnek.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Az asztalt, amely mindig arra kényszerített, hogy kikerüljem, s tudtam, már a dédapám iskikerülte, és ez a konok, ócska bútordarab arra számít, hogy majd az én gyermekem egyenesfutását is meggátolja. A szekrény is mindig utamba állt, és a polcok a falon lefékezték karomlendületét. Miért függök én ezektől a halott tárgyaktól?

Végre apám összeszedte magát. Kiegyenesedett, majd felkapott, „Légy bátor és büszke! -suttogta. - Haljunk meg méltóképpen." Letett a földre, lassan, méltóságteljesen bevonult ahálószobába, és ráparancsolt félig holt anyámra, hogy álljon fel, majd magával vonszolta az

előszobába. Kivette a szekrényből súlyos, fekete bársonyból készült akadémikusi köpenyét,és reánk borította. Anyám összeroskadt. Felemeltük, s álltunk hárman a súlyos köpönyegszárnyai alatt, akár a vértanúk, s lassan-lassan úgy éreztük, hogy kőkeresztet tartunkvállainkon. Hirtelen csend lett. A falon függő tükörben láttam apám zord és ünnepélyes arcát.Keze a fejemen nyugodott, és éreztem, hogy remeg. Én türelmetlen voltam. Végül anyámújra elájult, s így csoportunk felbomlott. Apám roppant komolyan az ajtóhoz vonult, akár azókori hősök a videóban, és hallgatózott. Aztán feltépte az ajtót. A folyosóról hűvösség éssötét nyomult be az előszobába. „Gyerünk! - kiáltottam lázasan -, kezdjétek már el! Mire

8/11/2019 GALAKTIKA_055


vártok?" Apám döbbenten nézett vissza rám. „Szabadítsatok meg tőlük!" - suttogtam. Apámgörcsösen szorongatta a kilincset, nem bírta elengedni. A sötétség és a homály szinteszétfeszítette a helyiséget, a függönyök vészesen lobogtak, csapkodtak és csattogtakszárnyaikkal, s a rosszul bezárt ablakok felpattantak. Az iszonyú léghuzat letépte apámról azakadémikusi köpenyt, és az elszabadult holmi úgy röpködött a lakásban, mint egy gonosz,nagy madár, leverve a helyéről minden apró, törékeny csecsebecsét, majd kiszáguldott azablakon át a semmibe. Csóvát húzott maga után, akár egy üstökös. A felkavart porból, régenkiolvasott újságlapokból, a rózsaszínű lámpaernyőből, szépítőszeres tégelyekből,fehérneműkből állt ez a csóva.

A kilincs kiszakadt az ajtóból, és apám furcsa, lassú táncléptekkel sodródott el az ablakig,ahol ide-oda kapkodott, míg végül két marokkal a függönybe kapaszkodott. Hiába, mert egyhosszú sóhajjal mégis átbukott az alacsony párkányon. A függöny cserbenhagyta, pedigmilyen féltő gonddal mosta és vasalta anyám, nekem még hozzáérnem sem volt szabad, mertevvel megsértettem volna a családi elképzeléseket arról, hogy mire is való egy megbecsült,az utódokra örökül hagyható lakástextília.

Mielőtt még csend és nyugalom lett volna, az ágyneművel, a falból kiszívódott szegekkel,

az utálatosan ketyegő faliórával, néhány elkésett faliképpel elkeveredve anyám iskiszáguldott az ablakon, hosszú ájulásából fel sem ébredve. Az utolsó bútordarabok után mégkitekeredett az ablakon a súlyos perzsaszőnyeg, aztán tényleg csend lett.

Reggel volt. Lementem a lépcsőn a földszintre, és kiléptem a ház előtti parkba. Leültem a padra, és vártam, hogy értem jöjjenek a kollégiumból, hiszen hétfő volt. Rovarok repkedtek,a tejszínű ködben őszi virágok izzottak, s a madarak már régen felébredtek. Enyhe szellő fújt,és az érett virágfejekből szerteszálltak a virágporszemek. Különös, cirkalmas útjukat addig

8/11/2019 GALAKTIKA_055


LŐRINC L. LÁSZLÓ

A PÚPOS

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Ha jól emlékszem, első ízben Andreas van Moellner temetésén tűnt fel az öreg. Persze az islehet, hogy már ezerszer is utunkba került a csatornák partján vagy valamelyik dammmentén, de hát ki a csodának akadt volna meg rajta a szeme! Kicsi volt, ágrólszakadt,elhanyagolt és ráadásul púpos is. Olyan volt, akit szívesen elkerül az ember, kivéve ha valaminagyon nyomja a lelkiismeretét, és úgy akar könnyíteni rajta, hogy olyanok kezébe nyomnéhány garast, amilyen az öreg is volt. Nekem akkortájt meglehetősen nyugodt éjszakáimvoltak, már ami a lelkiismeretet illeti, így aztán még akkor sem láttam volna meg, ha az

utamba kerül.Andreas van Moellner temetésén azonban nem lehetett nem észrevenni. Igaz, egészen

oldalt állt, mintegy jelezve, hogy nem tartozik a gyászoló gyülekezethez, de még ígyelkülönülve és nyilván akarata ellenére is, mindenkinek megakadt rajta a szeme. Hogy azördögbe is ne akadt volna meg, amikor csupa olyanok tolongtak a sír körül, akiknek igazánvolt mit aprítaniuk a tejbe, és a tavaszi napsugarak csak úgy csillogtak a frissen keményítettgallérokon és az asszonyok fehér csipkéin. Egyedül az öregen nem csillogott semmi, aminem is csoda, mivel tenyérnyi tiszta hely sem volt a ruháján. Valahogy úgy nézett ki, minthaa távoli Kelet-Indiákról érkezett volna valamelyik szállítóhajó fenekén.

Megvallom, nekem is feltűnt az öreg, és gondoltam is valamit róla, valami olyasfélét,hogy ejnye, de furcsa egy szerzet, de aztán a vén Koopman csinos felesége elterelte róla afigyelmemet. Esküdni mertem volna, hogy amikor végighordozta élesen metszett arcát agyülekezeten, rajtam hosszabban állapodott meg a tekintete, mint másokon, így aztán el ishatároztam, hogy a közeli napok valamelyikén látogatást teszek a Koopman házban. Ürügyettalálok rá eleget.

Ekkor történt, hogy Wilhelmine megszorította a karom. - Ki az ott? - kérdezte, ésfejét félrehajtva, az öreg felé biccentett.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Arrafelé néztem én is, de csak a púpost láttam. Tovább meresztgettem a szemem, mertegyszerűen nem akartam feltételezni, hogy Wilhelmine van Hutten észrevesz egy olyanembert, mint a púpos - ha egyáltalán embernek lehet nevezni az effélét.

- Kicsoda, kedvesem? - kérdeztem vissza, és oldalt lestem, hogy nem botránkoztat-e megvalakit az időhöz és helyhez nem való társalgásunk.

- Az ott... Az a púpos ember.Kénytelen voltam megrázni a fejem.

- Még sohasem láttam. Talán nem is idevalósi.Wilhelmine gonoszkodva elmosolyodott.- Gondolod, hogy Moellnerék rokona?Azt hiszem, sokért nem adta volna, ha egy ilyen oldalhajtást sikerült volna felfedeznie

Moellnerék különben tiszteletre méltó családfáján.Ekkor kénytelen voltam nyugalomra inteni, mert megkezdődött a szertartás. Az öreg

Moellnert eltemették annak rendje és módja szerint, és amikor kiszabadultunk a bánatosözvegy kezeit szorongatók csapatai közül, az öreg már nem volt sehol. S mivel Wilhelminenem kereste többé, úgy elfelejtettem én is, mint a pinty...

Tocsogó, kellemetlen ősz volt, amikor Rosenthal bankárt temettük. Úgy hat-nyolc évvellehetett az öreg Moellner halála után. Bármennyire furcsának tűnik is, Rosenthalt egy

patkány ölte meg. Megharapta a kezét, amikor valamelyik raktárában a bálák között turkált, aseb elmérgesedett, és a legügyesebb seborvosok igyekezete is hasztalannak bizonyult. Smivel Rosenthal elég gazdag és hatalmas volt ahhoz, hogy ne engedje levágatni a kezét,

belehalt a patkányharapásba...Most is Wilhelmine volt az, aki észrevette az öreget. Gyengéden oldalba taszított, és így

legalább elterelte figyelmemet az undorító esőről, amely vaskos és hideg cseppekbenszivárgott be posztókabátom gallérja mögé.Még most is hallom a hangját, ahogy csodálkozva és méltatlankodva felém suttogja:- Látod? Újra itt van...Feje biccentése nyomán hamarosan felfedeztem az öreget. Hosszú, horgas orrán esőcsepp

táncolt, különben ugyanolyan volt, mint hat-nyolc évvel korábban. Ugyanolyan öreg ésugyanolyan piszkos.

Alighanem tátva maradhatott a szám, és teljesen megfeledkezhettem magamról, mert arraocsúdtam csak fel, hogy Wilhelmine újra oldalba taszít.

- Ez nem jelenthet jót... Szólni kellene valakinek róla.Az ötlet bölcsnek tűnt ugyan, csak éppen nem láttam a megvalósíthatóság útját.

Megráztam a fejem, mire néhány esőcsepp gyorsan benyomakodott a gallérom mögé.- Kinek? - súgtam ingerülten Wilhelmine felé.Ő is megrázta gyapjúkendőjét, illetve fejét a gyapjúkendő alatt, aztán tétován motyogta :- Én nem is tudom... Talán az őrség parancsnokának.Határozatlanul morogtam valamit, mint olyankor általában, amikor valami olyasmire akar

rávenni, amihez egyáltalán nem fűlik a fogam. Milyen indok alapján fogassam el az öreget az

őrséggel? Csak azért, mert púpos és rosszul öltözött? Vagy amiért, úgy látszik, kedvét leli atemetésekben?A kérdés azonban szerencsére nélkülem is megoldódott. Éppen csak végeztünk a

temetéssel, amikor két polgárőr lépett az öreghez, és se szó, se beszéd, elkapták és magukkalcipelték. A púpos néhány pillanatig mintha ellenkezni próbált volna, aztán megadta magát asorsának. Úgy csüngött az öles termetű polgárőrök karján, mintha iskolás gyerek lett volna.

Már-már azt hittem, ennyivel megúszom a dolgot, amikor mellém furakodott Christopher

8/11/2019 GALAKTIKA_055


8/11/2019 GALAKTIKA_055


beszélve arról, hogy a lábam igencsak kellemetlenül érezte magát a vizes cipőben.A jegyző is úgy dönthetett, hogy a látszat kedvéért feltesz még egy-két kérdést, aztán

útjára engedi a púpost.- Hány éves, öreg? - kérdezte könnyedén.A púpos rámeresztette a szemét, aztán megingatta a fejét.- Nem tudom én azt, kérem...Ekkor már nyugodtan elengedhette volna a jegyző, de valamiért kíváncsi lehetett az öreg

életkorára, és tovább folytatta a faggatózást:- De valamire csak emlékszik a gyerekkorából? Itt nőtt fel egyáltalán?- Ott... a gátakon - morogta a púpos.- Hát... mire emlékszik? Valami esemény csak történt akkoriban, amikor még gyerek

volt?!A púpos arcára kiült az óriási erőlködés, ahogy megpróbált visszaemlékezni valamire.

Aztán hirtelen megkönnyebbülve elmosolyodott.- Igen... Emlékszek... Emlékszek az Észak Csillagára. Emlékszek rá. Gyerek voltam, és...

ott voltam, amikor kifutott a kikötőből... Aztán felborult. Volt ott nagy ribillió... Sikongattakaz asszonyságok, az urak meg siratták a portékát... Engem meg majd agyontapostak.

- Másra nem emlékszik?A púpos szótlanul megrázta a fejét.- Hát temetésekre miért jár? - tette fel végül utolsó kérdését a jegyző.- Mert olyan szépek... olyan szépek a ruhák - motyogta az öreg szégyenlősen, és

végigpislantott saját rongyain.Ez volt a pillanat, amikor a jegyző megelégelte a dolgot, és elzavarta az öreget. Ekkor én

is hazamehettem, hogy végre levethessem csatakos cipőmet.

Jó három hónapra rá találkoztam Christopher Nautával. Valami ünnepségről ballagtunkhazafelé a csatornák partján, már nem emlékszem, melyikről. Nauta hosszú hallgatás után egyszerre csak felém fordult.- Emlékszik még kegyelmed arra az öregre, akit a temetőből kísért be a polgárőrség, és

kihallgattunk a tanács házában?- Emlékszem - mondtam, ós valóban még jól emlékeztem az esetre.- Arra is emlékszik, milyen hajót mondott az a szerencsétlen púpos, amikor a jegyző

rákiáltott, hogy mondjon valami eseményt a gyerekkorából ?- Emlékszem arra is - mondtam. - Alighanem Észak Csillagát...- Jól emlékszik kegyelmed - kuncogott Nauta. - Azt is tudja kegyelmed, hogy milyen hajó

volt az?- Fogalmam sincs - mondtam kedvetlenül és türelmetlenül. Nauta megállt, és így én is

kénytelen voltam megállni mellette.- Véletlenül találtam rá a városháza irattárában. A Holbruck-ház építtette...- A Holbruck-ház? Még sohasem hallottam...- Nem is hallhatta kegyelmed. Jó kétszáz éve kihalt... De valóban volt egy hajójuk, az

Észak Csillaga. Vagy kétszázötven évvel ezelőtt. És valóban elsüllyedt... Méghozzá áruval

teli és itt a kikötőben. Feltehetően rosszul építették.Csak néztem rá, mintha bolondot láttam volna.- Maga azt hiszi... hogy a púpos... hogy... már akkor látta... Ez lehetetlen!... Akkor a

púpos...- Legalább kétszázötven éves - fejezte be a mondatot Nauta.- Biztosan olvasta valahol, vagy...

Nauta újra belém karolt, és bizalmaskodva közel dugta hozzám az arcát.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


megígértem Wilhelminének, hogy amint vége az ünnepségnek, hazasietek, hiszen arra azestére vártuk Jákob nagybácsit Batáviából. Mire úgy-ahogy magamhoz tértem, már Nautamögött lépkedtem a gazdag kereskedőház falépcsőin az emeleti dolgozószoba felé. Mindenegyes lépésnél nyikkant egyet a lépcső a talpam alatt, s mintha a nyikkanásokból Wilhelmineszemrehányó hangját hallottam volna kiszűrődni. Mire felértünk a dolgozószobáig, ezerszeris elátkoztam Christopher Nautát, a púpos öreget és az Észak Csillagát. Végül is mi közömnekem mindehhez? Ha jólesik neki, csak álldogáljon a temetőkben... És mondjon meséket

hajdanán elsüllyedt hajókról...Amint elhelyezkedtünk a nem túl kényelmes fa karosszékekben, Nauta tapsolt, s az

elősiető fehér főkötős öregasszony félig teli üveg, cukornádból erjesztett pálinkát tett aszékeink mellé állított asztalkára, szépen metszett apró poharakkal együtt.

Nauta öntött, s én, hogy meg ne sértsem, kénytelen voltam vele inni.A cukornádpálinka egészen ízletes volt, de már akkor azon járt az eszem, hogyan tudnám

majd elkerülni Wilhelmine hitvesi csókját... Ha egyszer megérzi rajtam az italt... Nauta megköszörülte a torkát, és hideg, kék szemét a szemembe fúrta.- Nem véletlenül hívtam be kegyelmedet - mondta őszintén. - Emlékszik, ugye, hogy az

utcán a Holbruck-házat említettem?- Természetesen - mondtam. - Ők építették az Észak Csillagát, amely...- Igen, igen - szakított félbe Nauta, és összeráncolta a homlokát. - Igen, igen. Azt is

mondtam, hogy a ház vagy kétszáz éve kihalt...Szótlanul bólintottam.

Nauta akkor hirtelen felállt, az íróasztala mögé helyezett faliszekrényhez lépett,kinyitotta, kivett belőle egy bőrbe kötött, meglehetősen réginek látszó könyvet, és letetteelém az asztalra.

- Maga iskolázott ember, Rinus - mondta, és összekulcsolta a kezét az ölében. - Kíváncsivagyok, mit szól hozzá...- De hát mi az ördög ez?- A Holbruck-ház üzleti könyve. Méghozzá alig több mint kétszáz évvel ezelőttről.- Csak nem akarja, hogy elolvassam?! - háborodtam fel. - Hiszen nem a könyvekhez értek

én, hanem a gyémántokhoz!Christopher Nauta hidegen felnevetett, mint akinek megvan a véleménye az egész

gyémántcsiszoló társaságról. Aztán észrevehette, hogy sértődött képet vágok, mert egyszerreabbahagyta a nevetést, és ismét komolyra fordította a beszédet.

- Ha csak a Holbruck-ház üzleti könyve lenne ebbe a bőrbe kötve, nem fárasztottam volnaide kegyelmedet... sőt magam sem olvastam volna el. Hanem van ebben valami más is...

Kinyitotta a könyvet, és megmutatta, hogy a réges-régi, sárgává fakult tintával írottszámoszlopok mögé néhány látszólag oda nem tartozó oldalt is hozzákötött a már régóta

porladó mester. Ezeken az oldalakon csak betűk látszottak, hosszú sorokban, szám csakelvétve akadt közöttük.

- Arra gondoltam, hátha érdekli kegyelmedet... Ugyanis együtt vettünk részt az öregvallatásán. Mi is a neve a vén bolondnak?

- Alighanem Loewen - mondtam tétován -, Michael Loewen. De hát mi köze neki aHolbruck-ház üzleti könyveihez? Nauta újra rám villantotta hideg mosolyát, majd töltött, és felém emelte pálinkáspoharát.

Én is felvettem az enyémet, s bár tudtam, hogy odahaza gyászosan megfizetek majd érte,egyből kihajtottam. Éreztem, hogy furcsa izgatottság vesz rajtam erőt, talán a pálinka tette, amesszi trópusi illat, vagy egyszerűen a levegőben volt valami. Ki tudja?

- Ami ezen a néhány lapon van, talán összefügg Michael Loewennel - mondta

8/11/2019 GALAKTIKA_055


felolvassam?A mögötte húzódó fehér falról mintha Wilhelmine intett volna nemet, de én gyorsan

behunytam a szemem és bólintottam. Mire kinyitottam, Christopher Nauta már a könyv föléhajolt, és száraz, színtelen hangon olvasni kezdte a fakó sorokat:

- „Andreas de Buck kapitány jelentése a Seehund déltengeri útjáról."- Seehund? - vágtam akaratlanul is közbe. - Micsoda furcsa név!- A könyvekből kiderül, hogy a hajó félig-meddig német tulajdonban volt, és a hannoveri

Brill-házzal közösen szállíttattak vele trópusi fát Holbruckék.Közömbösen mondta, de szemrehányást éreztem a hangjában, hogy mindjárt az elején

félbeszakítottam. Hátradőltem hát a székemben, és elhatároztam, hogy amíg végére nem ér azolvasmánynak, meg sem mukkanok. Ha már ilyen ostoba voltam, hogy engedtem acsábításnak, legalább ezzel is vezekelek érte.

Christopher Nauta ismét a könyv fölé hajolt, és folytatta az olvasást:- „Én, Andreas de Buck kapitány, a Seehund parancsnoka, Isten és ember előtt kijelentem,

hogy az itt következők mindenben megfelelnek az igazságnak, amit leírtam, abban nincscsalfaság, csak az, amit a magam szemével láttam és tapasztaltam. Isten engem úgy segéljen !

Az Úr 1 ...93. évének tavaszán szedtük fel a horgonyt, hogy a Bahamák mellett elhajózva,trópusi fát szállítsunk Rotterdamba, majd tovább, Hamburg városába. Az út, hála aMindenhatónak, rendben folyt, gyakorta jutottunk friss élelemhez és ivóvízhez, lázadástólnem kellett tartanunk, és csak egyetlen matrózunk, bizonyos Johannes Vergote halálozott eltrópusi lázban. A Mindenható legyen irgalmas a lelkének!

A tenger sima volt, és éjszaka világított, mint maga a mennybolt. A tengerészek előbbmég furcsállották a világító vizet, aztán megszokták, és később már tréfálkoztak is rajta.Persze voltak olyanok, akik botor módon attól rettegtek, hogy vízbe veszett tengerészek

lelkei világítanak odalenn, így csalogatják mélybe a hajónkat, de én már láttam elégszerRotterdamban, hogyan törik a fény az üvegcsiszolók üvegjein, és biztos vagyok benne, hogya vízből sugárzó fény is ilyesvalami.

Március hónap 17-ik napja fejeződött be éppen, az esti ima után nyugovóra tértem akajütömben, és nem tudok pontosan visszaemlékezni, hogy mennyit alhattam, de amikor Jande Walle felébresztett, már világosság szűrődött be az ablakon.

Nem hallottam, hogy Jan kopogott volna, amikor felriadtam léptei reccsenésére, már ottállott az ágyam mellett. Nedves bőrsapkáját a kezében forgatta, és én láttam, hogy félelem üla szemében.

- Uram ... - kezdte, de én ekkor már kiugrottam az ágyból, mert az hittem, hogy valami baj történt. Talán zátonyra futottunk, vagy déltengeri kalózok ütöttek rajtunk...

- Mi történt, Jan?! - kiáltottam, és zsebembe csúsztattam az egyik kezem, hogy kicsi,mindig magammal hordott Bibliámtól bátorságot nyerjek. - Mi történt, Jan?

- Kapitány... - kezdte Jan de Walle fedélzetmester, és eltorzult a hangja a félelemtől. -Kapitány... Felkelt a nap!

Elhúztam a kezem a Biblia fölül, és közelebb hajoltam hozzá. Hiába szaglásztamazonban, csak enyhe vöröshagymaillat csapta meg az orrom.

- Na és ha felkelt? Megbolondult, fedélzetmester?- Kapitány - mondta Jan de Walle. - Messze még a napfelkelte...A kajütöm előtt mezítlábas léptek csattogtak a folyosón, és hallottam, amint Kupper első

tiszt megpróbálja összeterelni az embereket. A beszűrődő hangfoszlányokból is egyre csak a„nap" szót véltem kihallani.

Elkaptam Jan de Walle nyakát, és magam mellé rántottam az ágyra.- Beszélj! - förmedtem rá. - Tudni akarom az igazságot! Az emberek lázonganak? Felelj! -

8/11/2019 GALAKTIKA_055


- Nem, nem, kapitány... Nem lázadás. Csak félnek az emberek... Éjszaka világított a víz,most pedig feljött a nap... Alig múlt éjfél. És a nap éppen delelőn áll... a hajónk felett!

Visszalöktem a fedélzetmestert az ágyra, kirúgtam az ajtót, és kiugrottam a folyosóra. Amatrózok a falak mellett lapultak, és ijedt arccal bámultak a fedélzeti lejáró felé.

Kupper, amikor meglátott, hozzám rohant, és neki is szokatlan félelem ült az arcán.- Kapitány úr! - kiáltotta. - Az emberek félnek, és... A nap itt van felettünk! Ekkorra már

úgy-ahogy megnyugodtam. Biztos voltam benne, hogy vagy üstökös vagy hullócsillag

ijesztette meg őket... Meglehetősen tapasztalatlan tengerészek voltak, és többnyire csak azészaki tengereket járták eddig, nem volt idejük hozzászokni a déli óceán csodáihoz.

Kihúztam magam, ahogy egy kapitányhoz és a Holbruck-ház híréhez illik, és így szóltamhozzájuk:

- Ti eddig csak az északi tengereken jártatok. Itt délen még meg kell szoknotok az életet.Én most felmegyek a fedélzetre, és... A kutya mindenségit, maga itt van?! - förmedtem rá ahirtelen felbukkanó kormányosra.

- Lekötöttem a kormányt, uram - nyögdécselte, és halottfehér volt az arca.- Tudja, mi jár annak, aki elhagyja a kormányt?! - ordítottam, aztán futni kezdtem felfelé.

- Ha zátonyra futunk a kormányos kötelességmulasztása miatt...Felszaladtam a fedélzetre... azaz csak felszaladtam volna, mert a nyitva hagyott csapóajtó

előtt megtántorodtam, arcom elé kaptam a kezem, és majdnem visszazuhantam a folyosóra. Nagyjából az elülső árboc felett ott ült a nap az égen, és kékes-sárgás fénnyel szórta be a

hullámokat. Hallottam, hogy mögöttem felnyög valaki, aztán mintha iszonyatos erő taszítottvolna le, egyszerre csak a lépcső alján találtam magam.

- Mindenható, segíts! - fohászkodott Jan de Walle, majd valaki énekelni kezdett.- Az utolsó ítélet - suttogta mellettem egy hang, s a hangban Krispijn árbocmesterére

ismertem.Az ének egyre hangosabb lett, és néhány pillanatra még az én fejemben is megfordult,hogy talán az armageddoni csata vette kezdetét, és az Apokalipszis lovasai száguldanakkékessárga fényben felettünk, de még ebben a szörnyű órában sem feledkeztem meg róla,hogy minden körülmények között elsőrendű feladatom megbízóim árujának biztonságárólgondoskodni, ahogy azt Holbruck uram joggal elvárhatja tőlem.

Hamarosan befejeződött a templomi ének, hiszen a tengerészek igazán nem arról híresek,hogy kívülről fújják az énekeskönyvet; ekkor egy nagyot ordítottam, hogy magam is és ők is

bátorságot meríthessenek belőle.- Krispijn árbocmester, hozzám!Az árbocmester mellém ugrott, miközben aggodalmasan a csapóajtó felé lesett.- Kapitány!- Egy embert felküld az árbockosárba... Nézze meg, hogy mi az odafenn... Hátha csak egy

csillag...- A betlehemi csillag - morogta valaki.- Michael Loewen! Fel a kosárba! - bömbölte Krispijn megkönnyebbülve. - Bátorság!

Csak egy csillag lehet az, fiam!

Az alacsony, görbe tartású legényke arca ólomszínűvé vált volna, ha már addig is nem lettvolna az. Nagyot nyelt, és tétova mozdulatokkal megindult a feljáró felé. A csapóajtó előttmég visszafordult, mosolyogni próbált, aztán szemére szorítva a kezét, felkúszott afedélzetre.

Talán órák múlhattak el könyörtelen némaságban, amíg valaki vette a bátorságot, ésmegszólalt. A valaki Krispijn volt:

- Csak észrevegye, ha zátony felé közeledünk... Fiatal még, és... - aztán csüggedten

8/11/2019 GALAKTIKA_055


azonban már kelet felől jött.Jan de Walle kezébe temette az arcát, és felnyögött.- Mindenható, segíts! Két nap van az égen!Röviddel ezután a csapóajtó nyílásában feltűnt egy fekete alak. Végighullámzott rajtunk

az állati rémület - rajtam is, nem tagadom -, de csak addig tartott, amíg fel nem ismertük benne a kosárba felküldött legényt, Michael Loewent.

- Már... elment. Csak egy nap világít már... Feljöhetnek kegyelmetek...

Lassan, óvatosan, egymás nyomán lopakodva fellépegettünk a fedélzetre. A hajnal pirosa beragyogta a vitorlákat, és valahol a távolban pálmafákkal díszített sziget körvonalailátszottak.

A kormányos eliramodott a kormány felé, mi pedig körülvettük Michael Loewent. Mintkapitányt, engem illetett a kérdezés joga.

- Mit láttál, fiam? - tettem fel az első kérdést, kezemet a vállán nyugtatva. Loewen arcahamuszürke volt, és szemei is csak tompán fénylettek, pedig éppen szembevilágított vele akelő nap.

Lassan felemelte a kezét, és felmutatott a középső árboc csúcsa fölé.- Itt volt... éppen fölöttem... Aztán elment.- Úgy érted, hogy belezuhant a tengerbe? Loewen megrázta a fejét.- Nem esett le... elszállt. Arrafelé... - és a sziget irányába mutatott.- A betlehemi csillag - suttogta újra valaki áhítattal.- És... nem égetett meg ? Loewen elmosolyodott.- Nem... pedig csuda tüzesnek látszott. Olyanféle fénye volt, mint a tengernek. De nem

égetett... Inkább hideg volt, vagyis... inkább hűvös.- Ez minden, amit láttál?

A tengerész ismét megrázta a fejét.- Amikor... felmásztam a kosárba... olyan közel kerültem hozzá, hogy szinte elérhettemvolna a kezemmel... De nem mertem, inkább eltakartam vele az arcom. Aztán egyszerre csakhallottam valamit...

- Micsodát?- Mintha valaki sípolt volna.- Mi ugyan nem - mondta Jan de Walle.- Ekkor elvettem a kezem a szemem elől, és... megláttam őt... Valamennyiünknek leesett

az álla a csodálkozástól.- Kicsodát?Loewen felhúzta a vállát.- Nem tudom... Talán maga Illés próféta lehetett a tüzes szekerén, nem tudom,..- És... milyen volt? - kérdezett közbe remegő térdekkel Krispijn.- Csak a szemét láttam... és...- És?- Üveg volt előtte... mint amilyet az üvegcsiszolók készítenek Rotterdamban. Csak

olyan... kerek.

- Aztán?- Mosolygott.Elszorult bennem a lélegzet.- Mit csinált?- Mosolygott - mondta Loewen -, és mintha... köszönt volna nekem.Ekkor hirtelen elszabadult a pokol. Az elmúlt órák iszonyú feszültsége kirobbant a

legényekből, mégpedig szinte nem is emberi nevetés formájában.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Leroskadtak a fedélzetre, egymás hátát verték, és csak röhögtek, vinnyogtak, makogtak,hahotáztak hosszú percekig. Ami engem illet, bár semmi humorosat nem láttam a dologban,hagytam, hadd csináljanak, amit akarnak. Legalább megkönnyebbülnek tőle!

Amikor aztán valóban megkönnyebbültek, és elült a röhögés, kötelességemnek tartottam,hogy rövid beszédet intézzek hozzájuk.

- Tengerészek - kezdtem. - Ti még alig jártatok a déli tengereken, és nem tudhatjátok,hogy erre a világ tele van csodákkal. De a mi dolgunk nem az, hogy ezek eredetét kutassuk,

hanem az, hogy mint derék, istenfélő holland hajósokhoz illik, rendeltetési helyére szállítsuka rakományt. Ezeket a jelenségeket engedjük át a tudósoknak és a papoknak. Gondoljatokarra, Jézus is hány csodát tett, és a galileai halászok közül mégis csak kevesen hagyták abba ahalfogást. Fél szemmel a csodákat nézték, fél szemmel halásztak. Hát így tegyünk mi is!Eddig a csodával voltunk elfoglalva, most pedig lássunk munkához! De még előbb énekeljükel kedvenc zsoltárunkat.

Elővettem zsebemből énekeskönyvemet, és vezényelni kezdtem a zsoltárt. Ércestengerésztorkokon szállt az árbocok csúcsa mellett fel, talán egészen az égig az „Erős várunknékünk az Isten"...

A legénység megnyugodott, és én is meg voltam elégedve magammal.

Nagyjából két héttel ezután, úgy estefelé, kopogtak a kajütajtón. Kupper volt az, az első tiszt.- Kapitány - kezdte. - Valami furcsa dologról szeretnék önnek beszámolni. Intettem, hogy

leülhet, mire letelepedett az ágyam szélére, és sapkáját gondterhelten forgatta a kezében.- Arról van szó - bökte ki végül -, hogy az a fickó... az a Loewen, tudja, aki felment a

kosárba, amikor Illés próféta megjelent, bocsánat, a fiúk csak így mondják, nos, a fickó...- Mi van vele? - vágtam közbe rosszat sejtve.

- Nem eszik - nyögte ki végül.- Nem eszik? - ámultam el.- Nem. Amióta ott fenn volt, akkor, egy falat sem ment le a torkán.- Talán megbetegedett vagy megijedt - mondtam töprengve. - Rosszul néz ki ?- Hiszen éppen ez az - mondta bizonytalanul. - Éppen emiatt jöttem, illetve...- Illetve?- Az emberek küldtek.- Úgy... szóval magát küldték, kedves első tiszt. És mit üzen a legénység a kapitánynak?Úgy látszott, nem veszi észre a szavaimban rejlő gúnyt.- De Buck kapitány - mondta határozottan. - Az az ember két hete nem evett egy falatot

sem... és alig ivott. Talán egy-két pohár vizet... És mégsem soványodott le... sőt talán méghízott is.

- Örüljön neki - sziszegtem szinte durván -, több jut másoknak!- De Buck kapitány - mondta egyre határozottabban. - Annak az embernek már meg

kellett volna halnia éhen... Az emberek boszorkányságról beszélnek. Attól tartok, uram,lázadás lesz, ha nem tesz valamit...

- De hát mi az ördögöt tegyek?! - ugrottam fel. - Talán etessem meg?

- Beszéljen vele - mondta rábeszélő hangon. - Talán önre hallgat... Talán ha ön szót váltvele, ismét normálisan viselkedik... Nagyot sóhajtottam, aztán megadtam magam. Mindent, csak lázadást ne!- Küldje be azt az embert, Kupper!

Néhány perc múlva előttem állt Michael Loewen. Valóban sokkal egészségesebbneklátszott, mint amikor legutoljára láttam. Az elmúlt két hét során ugyanis nem emlékszem,hogy találkoztam volna vele. Bejött, megállt előttem, és én zavarban voltam, hogy mivel is

8/11/2019 GALAKTIKA_055


eszik... Azóta. Igaz ez?Szégyenlősen lehajtotta a fejét.- Igaz.- És miért nem? Talán nem ízlik a koszt?Zavartan elmosolyodott.- Nem, uram, dehogy... Azazhogy... egyszerűen nincs étvágyam.- Inni se iszik?

- Azt is csak ritkán.- Szóval nem is szomjas?- Alig-alig.- És miért?- Nem tudom, uram.- Pontosan mióta ?- Amióta... megláttam azt a... Illés prófétát, és ő besugárzott szent fényével.- És maga ezért nem eszik?Megrázta a fejét.- Egyszerűen nincs étvágyam, uram... És arra gondolok, hogy Krisztus is csodát tett a

halakkal... öt halból mindenki jóllakott. Hátha velem is ilyen csoda történt...- Ostobaság! - próbáltam jó útra téríteni. - Csodák csak régen voltak... A békesség

kedvéért igazán bekaphatna egy-két falatot...- Nem tudok, uram... Ha megpróbálom lenyelni, kifordul belőlem.Intettem, hogy elmehet, majd visszahívtam Kuppert. Elmondtam neki, amit Loewen-től

hallottam, aztán megkérdeztem, hogy mit tanácsol.Az első tiszt szemét lesütve forgatta a sapkáját, és halkan megszólalt:

- A legénység azt követeli, hogy régi szokás szerint vessük vízbe, mivel az ördöggelcimborál.- Ostobaság !- Persze hogy az, de a legénységnek nem tudja megmagyarázni, kapitány... Ha azt akarja,

hogy az áru sértetlenül eljusson Rotterdamba, engednie kell. Dobassa a vízbe a fickót!Gyors mozdulattal megragadtam a torkát.- Ha megteszem, Rotterdamban felkötnek engem is és magát is, Kupper!Az első tiszt ravaszul elmosolyodott.- Nézze, kapitány... beszéltem az emberekkel. Senki sem kívánja Michael Loewen halálát.

Wiggermann matróz elmesélt egy esetet, amikor boszorkányság miatt vízbe dobtak valakit azAleut-szigeteknél...

- Na és?- Térdig ért a víz.Akkorát vágtam Kupper határa, hogy majd leesett az ágy széléről.- Rendben van, első tiszt! Legelső szempont a rakomány érdeke... Vessék vízbe a fickót!Így történt, hogy egy ködös hajnalon a mentőcsónakból, a közösen összeadott kétszáz

forinttal a zsebében, vízbe löktük a közeli kikötő bejárata előtt Michael Loewent. A kétszáz

forint nagyjából fedezhette a költségeit Rotterdamig.

Utóírat.Én, Andreas de Buck kapitány kijelentem, hogy mindaz, amit itt elmondottam, az utolsó

szóig igaz. Az itt látható írás nem az én kézírásom, hanem Johannes Matous deáké, akikérésemre lejegyezte a szavaimat, és ha kellett, kissé igazított rajtuk a grammatikának és aszép előadásmódnak megfelelően. Azután felolvasta, és én minden szavát, minden igazítását

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Végül is a házigazda törte meg a csendet:- Nos? Mi a véleménye kegyelmednek?Aztán töltött még egy pohárkával, amit tétovázás nélkül leöntöttünk a torkunkon.- Nem tudom, Nauta uram - mondtam végül is az igazságnak megfelelően. - Maga

komolyan elhiszi, hogy a tengerész Michael Loewen azonos azzal az öreggel, akimostanában... illetve aki a temetéseken... ?

Szánalmas nyögdécselésbe fulladt a szavam.

Nauta összecsukta a könyvet, és egészen közel hajolt hozzám, mintha csak attól tartottvolna, hogy valaki kihallgatja beszélgetésünket.

- Éppen a minap olvastam a Bolygó Zsidó történetét... Tudja, ki volt az?Szótlanul bólintottam.- Krisztus megátkozta, hogy sose nyerjen nyugalmat... Hátha Michael Loewent is ilyen

átok érte... Az a... mondjuk Illés próféta abban a furcsa napban megajándékozta Loewent azörök élettel...

- De hiszen akkor fiatal volt, most pedig öreg! - vetettem közbe.- Igaza van, Rinus - mondta Nauta. - Akkor talán úgy helyesbíteném, hogy a majdnem

örök élettel.- Maga komolyan hisz ebben? - kérdeztem csodálkozva. Hátradőlt a székén, és behunyta a

szemét.- Tudja, Rinus, vagy öt évvel ezelőtt, amikor az egyik raktáramat építettük a Nagygát

mentén, az alapásásnál egy sírra bukkantunk. Egy férfi volt benne, aki sok ezer évvelelőttünk élt... S épségben megmaradt a teste. A doktor azt mondta, hogy talán a tengersótartalma őrizte meg. Hát ha a só megőrizheti a testet. Illés próféta szekerének fénye miértne tehetné?

- És azóta itt bolyong közöttünk... Kétszázötven éve?- Lehetséges, ÉS talán a temetésekre is azért jár... mert szeretne végre megnyugodni. Talána saját sírját keresi, és reménykedik, hogy lassan megássák azt is...

Felálltam, és kezet nyújtottam, hogy elköszönjek.- Vajon túlél-e bennünket is? - tettem fel aztán inkább csak magamnak a kérdést, mielőtt

végleg elhagytam volna Nauta házát.

Harmadszorra akkor pillantottam meg összetöpörödött alakját, amikor a Groote Hospitál-ból ballagtam hazafelé. Óvatosan kerülgettem a csúszós köveket, és botommal igyekeztemegyensúlyban tartani magam. Wilhelminének már csak napjai lehettek hátra, és magam semvoltam valami jó bőrben. Csendesen szitált az eső; ízületeim azokra az évekre emlékeztettek,amelyeket a rosszul szigetelt és mindig nedves csiszolóműhelyekben töltöttem. Hiába tettemszert csinos kis vagyonra, ha az egészségemet nem tudtam vele megváltani. És a halálomatsem.

Éppen felemeltem a botom, hogy átsegítsem vele magam egy víztócsán, amikor a szitálóesőköd mögött felbukkant a púpos töpörödött arca. Amikor meglátott, megtorpant, és riadtankereste az utat, hogy kitérjen előlem.

Felemeltem derékmagasságig a botom, és keresztbe tartottam magam előtt, hogy el nemenekülhessen mellettem.- Loewen - mondtam nyugodt hangon, hogy el ne riasszam. - Maga az, Loewen? Szinte

nyüszített az arcából a félelem, és szeme egyre a menekülés útját kereste. Visszafelé azonbannem mert fordulni - talán megkergethette valaki, hiszen zihálva fújtatott a melle -, kikerülni

pedig nem tudott a csatorna miatt.- Ne féljen tőlem, Loewen - simogatott a hangom. - Talán emlékszik rá, hogy sok sok

8/11/2019 GALAKTIKA_055


emlékszik kegyelmed?Még mindig ijedten ugráltak szemei az arcában, de mintha csendesült volna a fújtatás a

mellkasában.- Nem akarom bántani, Michael Loewen... Inkább szeretnék elbeszélgetni magával. Ne

féljen tőlem már, no!Végre úgy tűnt, megnyugszik. A csatorna mellvédjének támasztotta göcsörtös kezét, és

rekedt, rozsdás hangon felém nyögte:

- Mit... akar tőlem... az úr?- Szeretnék tudni valamit - mondtam. - Nagyon szeretnék tudni valamit... Maga volt az a

Michael Loewen, aki... nos, aki találkozott az árbockosár felett a másik nappal?Rémülten összerándult, és hátrafelé lesett. Aztán gyorsan közelebb lépett hozzám, és

hadarni kezdett, csak úgy dőltek szájából a szavak:- Esküszöm a Mindenhatóra, nem én akartam... Krispijn küldött fel a kosárba... Féltem,

majd megvesztem a félelemtől. De nem égetett... Nem égette meg a kezem... Én ártatlanvagyok... Kinézett rám, és kerek üveg volt a szeme előtt... És a kezében egy kagyló volt...vagy valami fehér... Csupa-csupa kék volt minden... Ártatlan vagyok... Értse meg, ártatlanvagyok! Krispijn küldött fel a kosárba... Ne üssenek... ne üssenek! Kétszáz forintot tettek azsebembe, de a tengerészkönyvemet elfelejtették... Nem vagyok kalóz... Könyörgök, higgyennekem! Krispijn küldött fel a kosárba...

Kétségkívül az őrület világított a szemében.- Loewen! - ordítottam kétségbeesetten, mert megéreztem, hogy pillanatokon belül

eltűnik előlem. - Loewen! Hol találkozott vele? Hol találkozott Illés prófétával, aki az örökélettel ajándékozta meg magát?... Gazdaggá teszem, Loewen, ha...

Ebben a pillanatban nekem ugrott. Apró testéhez nem illő erővel taszított félre, s mire

hátrafordultam, már beleveszett a ködbe.Zokogva borultam a csatorna kőkorlátjára, és a ragadós eső hajnalig áztatta vénné aszotttestem.

Negyedszer de Srijver temetésén láttam meg Loewent. Wilhelmine akkor már nem élt,engem a fiam támogatott, az eső most is esett, az unokáim hátul, a sírok között kergetőztek.Loewen most is oldalt állt, és orrán nagy cseppekben futkosott az esővíz. Fel akartam emelnia kezem, hogy mint régi ismerősnek intsek neki, de már nem volt elég erőm hozzá...

8/11/2019 GALAKTIKA_055


DÉVÉNYI TIBOR CSÁSZÁRHÚS

1

A férfi kapkodva öltözködött. Már csak pár perc hiányzott az öt órához. Miközbenhalványkék, könnyű overalljának cipjét húzta fel, bal kezével a kávé után nyúlt. Az asszony

borzas feje alig látszott ki az ágyból. Nyugodt lélegzése arra utalt, hogy még durmol. A férfihalkan szólongatta:

- Cila! Cila!Értelmetlen nyöszörgés volt a válasz, amit a férfi úgy értelmezett, hogy a Ház Urát hű

asszonya megkérdezte, hogy mit akar.

- Cila! Figyelj! Ma hosszú napom van, nem érek haza öt előtt. Tizenegyórázok. Figyelsz?- Ühüm! - volt a válasz, de a borzas fej megmozdult, majd hirtelen felébredt. - Mitmondtál? - kérdezte a borzas fej tulajdonosa.

- Öt előtt nem érek haza. Donaldiumot szállítok Rióba, s mire visszaérek, lesz fél öt.Leadom a papírokat, öt körül itthon vagyok.

- Akkor én lemegyek a fodrászhoz. Hazafelé hozd haza a gyereket az oviból, és vegyélvalamit vacsorára.

- Jó - felelte a férfi megadóan. - Mit ennél?- Mindegy. Vegyél császárhúst. Meg hozzál öt zsemlét és egy sört.

- O.K., asszonyom - felelte a férfi derűsen, megcsókolta a feleségét, és elviharzott.

2

A Reptető eligazítójában a szokásos reggeli cirkusz folyt. Mindenki egyszerre beszélt, máraki ott volt, és nem késett, vagy nem betegedett meg az éjszaka folyamán. A férfi kerültsorra.

- Lala - szólt az eligazító -, itt vannak a riói papírok. Sanyi ideszólt, nem tud bejönni, merta gyereknek bárányhimlője van, a felesége pedig mit tudom én, hogy mit is magyarázott.Szóval itt ez a levél, hazafelé add le Calcuttában a Reptető irányítótornyának. Sürgős! Mégfél négy előtt meg kell kapniuk, mert ennek alapján indítanak háromnegyed négykor.

- Normális vagy?! - kérdezte megdöbbenve Lala. - Hogy érhetnék fél négyre CalcuttábaRióból?!

- A fiúk már buheráltak egy kicsit a fotonizálódon, s feltekerték 1,6-szorosról 1,85-szörösre. Kicsit gyorsabban repkedsz ma, fiú, és minden O.K. lesz. Csak nyugi!

- Hát egy frászt! Hiszen tegnap már 1,5-szörösnél berezgett az a szemétláda! Repkedjen

1,85-szörössel az, akinek ez a levél olyan sürgős!- Édes Lala! Majd ha TE ülsz itt, és ÉN állok ott, AKKOR mondhatsz ekkoramarhaságokat. Vagy repülsz, vagy repülsz. Első esetben a fotontaxiddal, második esetben

pedig gyalog vagy villamoson, vagy ahogy akarsz. De INNEN repülsz. Pofázás pedig nincs!A férfi elsápadt. TUDTA, hogy ha elveszti az állását, száz jelentkező vár a helyére. De azt

is tudta, hogy mit jelent az 1,85-szörös fénysebesség...- Le vagytok... Add ide a papírokat és azt a levelet. Megpróbálom.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


3

Az antigravitációs indítást követően a fotontaxi gyorsulása normálisnak tűnt. Majdnemelégedetten szemlélte a műszereket. Mégiscsak ügyesek a fiúk, meg kell hagyni - gondolta.Automata irányítással startolt, így volt ideje alaposan ellenőrizni mindent. Legfőképpen agyorsulásmérő izgatta. A mutató viszonylag lassan kúszott előre. 0,5-0,7-1,0-1,1-1,2-1,3 -minden rendben tűnt. A mutató kérlelhetetlenül kúszott felfelé. 1,4-1,5 - semmi rezgés.TÉNYLEG megcsinálták azok a szarháziak - gondolta elégedetten. Tegnap ennél a pontnálkezdődött a lassú rezgés, ami könnyen végzetessé válhat, hiszen a gyűrűszerű, hátrafelé hatórezgőerő szétrobbanthatja a karcsú, szivar alakú taxi testét. De semmi rendelleneset semészlelt. A mutató kúszott felfelé. Már 1,6-1,65-1,67-1,7 - őrület! ILYEN sebességgel még

sosem taxizott ilyen típusú kis masinával. Még két perc, és eléri az 1,85-öt. A mutatóodakúszott, és megállt. Félúton lehetett. Hátradőlt, és halkan fütyörészni kezdett. A gépmintha csak erre várt volna, hossztengelye körül hirtelen rántott egyet, és lassan pörögnikezdett.

A férfi elsápadt. VÉGE! A pörgés GYAKORLATILAG kivédhetetlen, mert nem tudfotonjelet adni a toronynak - a pörgés lehetetlenné teszi a kétoldalú kommunikációt. Ha atorony veszi is a jeleket, a vevője nem fog jelezni semmit... Neki kell megállapítani a baj okáts elhárítani, ha előbb szét nem pukkad ez az egész ócskavas. Kikapcsolta az automatikát.

A Torony legalább egy kicsit törheti a fejét, hogy mi van a gépével... Ők is betojhatnak

egy kicsit.Egy-két perc kellett ahhoz, hogy az egyenletes körforgáshoz alkalmazkodni tudjon. Kézi

vezérléssel rögzítette a sebességet, maradt 1,85-nél, hiszen nem ezen múlt a dolog, az biztosnak látszott. Gyorsan a komputerhez csatolta magát. Tizenöt kérdést tehetett felegyszerre, hogy a szupergyors komputer egy másodpercen belül helyzetelemzést adjon. Ataxi közben 1,85-szörös fénysebességgel közeledett a riói Reptetőhöz. Ha addig nem sikerül aforgást megállítani, befúródik, hiszen a fékezőnek nem lehet forgás közben hatása. Míggondolatai kavarogtak, a komputer visszajelzett: „Neheezviz-szivaargaas a kiegyenlítőében -

9ww4q3y szelepreol aatcsatolni 8ww3y2q-ra, veege."Az agyában csak a komputer üzenetének utolsó szava maradt meg: VÉGE. A kérdésesszelep a taxi külső oldalán van - leghátul, hogy tankolásnál gyorsan lehessen cserélni -, s akabinban nem volt vezérlése. Ki kell mászni, végigmenni a taxi forgó testén, elzárni a csapot,visszamászni, s mindezt három perc alatt, mert a szkafandere csak három percre való oxigénttartalmaz... Viszont nem volt más választása. 32 másodperc alatt szkafanderében a zsilip előttállt, beállította műszereit, a kulcsot magához csatolta, s nekifogott. Nehezen nyílt a zsilipajtó,

É

8/11/2019 GALAKTIKA_055


kúszni a csaphoz. Végtelennek tűnt az idő. De odaért. A csap eléggé be volt rágódva. Ezt sekenték meg a fiúk az elmúlt fél évben... Ha nehezen is, de elfordult. Abban a pillanatbanlassulni kezdett a forgás, majd megállt. Fellélegzett. A három percből viszont kettőtelhasznált. Egy perc alatt pedig nem lehet visszakúszni és átjutni a zsilipen! Legalább 50másodpercig oxigén nélkül marad! A zsilipben volt, amikor az oxigén elfogyott. Tüdejébenmaradt kevéske oxigénjével kezdett zsilipelni. Mozdulatai egyre lassultak. Az utolsó csavarfellazításánál úgy érezte, hogy egész teste szétpattan. Az ajtó kinyílt, letépte a maszkot, és

zihálva elzuhant. Utolsó gondolata az automatika volt. Szinte eszméletlenül nyomta meg aföldi vezérlés gombját. Csak Rióban tért magához. A karbantartó technikus rázta fel.

- Hé, Lala! Mi van veled? Miért vagy szkafanderben? - kérdezte. Elmondta. Eléggézaftosan. A technikus komoran hallgatta.

- Nem tudok gyűrűt cserélni, nincs pótalkatrészünk. Így kell visszarepülnöd, talán otthonvan valamelyik fiúnak maszekban.

- És neked nincs maszekban? - kérdezte elcsukló hangon.- Gondolod, ha volna, nem adnék ? Tegnap tettem be az utolsót. Itt, Rióban nem találsz

egyetlen alátétet sem. Ki vagyunk fosztva a pótalkatrészekből, a gyár meg nem szállít, ígykell hazaindulnod.

- Előbb még Calcuttába kell repülnöm.- IIIGY?! És ha ez a csap is el... ?- Akkor elkezdem mondani, hogy énistenemjóistenembecsukódikmáraszemem...- Vigyázz Calcuttában, ott ne hagyd egyedül a gépedet, ki ne szerelje valaki a jó

szigetelődet, és bele ne rakjon egy vackot!...- Kösz! Szia!Az indítás simán sikerült, és a taxi berezgés nélkül elérte az 1,85-szörös fénysebességet.

4

Leírhatatlan órákat élt át. A túlhajtott sebesség mellett a nehézvízcsap bizonytalansága, akiegyenlítő működésében BÁRMIKOR bekövetkezhető üzemzavar teljesen kicsinálta. Igazánnem volt majrés fiú, de valljuk be, hogy melyikünk nem lett volna TELJESEN kiborulvahasonló helyzetben. Amikor simán landolt Calcuttában, átszólt a Toronynak:

- Itt Vércse XXII. Küldjetek ide valakit, hoztam egy levelet!A Torony elképedt. Hogyhogy KÜLDJÜNK valakit egy levélért? TALÁN fel méltóztatna

fáradni AZZAL a levéllel!- Egy frászt! Vagy idejön valaki, vagy visszaviszem.Az eset példátlan volt, így egy fiatal srácot odaküldtek a levélért, aki vizslatva nézte Lala

arckifejezését, felfedez-e bennük valami szokatlant. De nem, Lala rezzenetlen arckifejezésselállt a taxi hátsó nehézvízcsapja mellett, halványkék overalljában és rágózott.

Egyébként fél ötkor visszaérkezett az alsódabasi Reptetőbe, s leadta a papírokat. - A

járgány használhatatlan! - vetette oda röviden. - Kipurcant a kiegyenlítő nehézvízcsapja!Csináljátok meg reggelre!- Tudom - mondta a Főfej -, sajnos nincs alkatrészünk. Dumáld meg valamelyik

technikust, hogy csinálja meg maszekba..................!!! És nyeld le! - gondolta magában Lala, és elrohant. (Szerk.törlések.)

8/11/2019 GALAKTIKA_055


5

- Mi volt az oviban? - kérdezte kisfiát.- A Vanessa meghúzta a hajamat.- Melyik Vanessa?

- Hát Vanessa. A Döbrögi Vanessa.- És te mért nem húztad vissza neki?- Mert én az Álmost vertem közben.- Ki az az Álmos?- Hát a Schlusshofer Álmos. A barátom. Veszel nekem valamit?- Veszek. Mit szeretnél?- Mindegy.- Hát hogyan akarhatsz VALAMIT, ha nem tudod, hogy MIT?- Te vagy a felnőtt, neked kell tudnod, hogy egy gyerek minek örül.Beléptek a DEF Élelmiszer-kombinátba.- EZT vegyél ! - mondta a gyerek, és egy konzervekkel teli pultra mutatott.- Most légy jó kisfiú, előbb bevásárolunk a mamának. A húspulthoz értek.- Kérek 20 deka császárhúst!- Nézze ezt a dellamortát! Ma jött. Van egyébként gépsonka, magyar, zalai, vasi és

bácskai felvágott. Nézze a csülköket!- Kérek 20 deka császárhúst!- Vigyen párizsit, frankfurtit, bécsit, londonit vagy rómait!

- Kérek 20 deka császárhúst!- Nézze ezt a rakott disznósajtot! Most jött a tepertő is. Ez a kenőmájas, kenővesés éskenőlépes aszpikban jobb, mint ez a kaviáros lazacsaláta.

- Kérek 20 deka császárhúst!!!Vessen legalább egy pillantást erre a jércemellszalámira.- Mondja - szólt ingerülten -, MIÉRT NEM AKAR ADNI 20 deka császárhúst?- Mert az nincs.- Akkor adjon 20 deka londonit. Tessék.A pékpult roskadozott a kenyérféléktől.

- Kérek öt zsemlét.- Van kifli, tekercske, pacsni, buci, puci, muci, luci, kucu, mucu, fucu, sajtos tekerő, sós

bigyó, kukoricás cipó, korpás horpás.Kérek öt zsemlét. Zsemle nincs. Adjon öt kiflit.Bolyongtak tovább a DEF-kombinátban. Nem találta a sörfolyosót. Kérem, megmondaná,

hol találok sört? - kérdezett egy rakosgató tanulót. A Holdon. Nálunk ui. már egy hete nincs.

6

- Szia! Milyen napod volt? Szia! Volt már jobb is...- Klassz a hajad !- Négy órát kellett várnom.- Anyuuuu! Pisilni kell!

Elé fiú h ki j dül V ólj ád k Ő i i álh

8/11/2019 GALAKTIKA_055


8/11/2019 GALAKTIKA_055


TŐKE PÉTER

Repül a Tó...

A tározó az elhagyott, romos, régi városmaradványoknál terpeszkedett. Szabálytalan partjaitszemét és sittkupacok, ócskavashegyek, meddőhányók, különféle rothadó anyagok borították.Egyik nagyobb, öbölszerű mélyedésnél széttört üvegpalackok és savas műanyag hordókalkották az összeszabdalt partfalat.

A környék romos házai kísértetiesen emelkedtek a magasba, a rozsda egyre mélyebbremarta magát a fémszerkezetekbe, a beton málladozott, mindent ellepett a kénvirág.

A nagy kiterjedésű szennyvíztavat nem táplálták patakok, csupán néhány, békaszájkeresztmetszetű, hatalmas föld alatti csatorna vezette bele a távoli újváros vegyi és biológiaiszennyeit. A tározó sárgás, zöldes, helyenként fekete és vörös foltokkal tarkított felszíneködszerű párát eregetett, eltakarta a túlsó partot szegélyező gép- és csonthegyeket.

Egy augusztusi éjszakán fénylő meteor suhant át az égbolton, de nem tűnt el, nem foszlottszerteszét. Nappali fénnyel ragyogta be a halott tájat, s méteres hullámokat emelve,robbanásszerű dörejjel hullott a tóba. A fehéren izzó, megolvadt égett fémdarab hirtelen hűltle s megrepedt. Belsejében megmozdult egy dió nagyságú valami. Levedlette az előbbiizzástól deformálódott védőburkát, halvány, zöld fényt sugárzó testéből kinyújtotta kicsi,vékonyka csápjait.

Belekóstolt az új világba.

A sugárhajtású a város felől jött, néhány perce szakadt le az egyik légi folyosóról;alacsonyabbra ereszkedett, fékezett, de nem szállt le. Átrepült a hűtőszekrény-temetőn,körözött néhány percig az ócskavashegyek, sittkupacok felett, majd visszafordult az előbbiirányba, s kecses fémorrával megcélozta a távolban terpeszkedő szennyvíztározót.

Jim a pilóta mellett ült, a tó partvidékét kémlelte.- Ott - mutatott ki a jobb oldali ablakon -, a lapos partszakasznál jó lesz.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


zeslábasuk oldaltartójából jókora sugárpisztoly markolata kandikált ki, mellkasukonhalálfejre emlékeztető embléma fénylett.

A pilóta csűrt egyet a kormánnyal, aztán leszállásra programozta az automata vezérlőt.Jim bólintott, imbolyogva felállt, és átment az utastérbe, ahol a foglyokat őrizte Hans, azóriás.

- Mindjárt túlleszel rajta.A fiú, akinek mondta, a halálraítéltek beletörődöttségével bámult maga elé. Tartása merev

volt a lábára, kezére préselt műanyag bilincsektől, plasztikkal betömött szája miattnehézkesen, szuszogva lélegzett az orrán át.

A lány mellette ült, hasonlóképpen megbilincselve, elnémítva, világoskék szemekönyörgően nézett a fekete álarcfejekre.

Hans, a százötven kilós, magas termetű, izmos hóhér nem vett tudomást a lányról,gondolatai már a közeli időben kalandoztak, elmerengve nézte a fiú rövidre nyírt tarkóját.Szerette a tarkókat - szétloccsantani, átlyukasztani. Különös kéjjel hajtotta végre akivégzéseket.

Jim gyakran undorodott Hanstól, perverziójától, szadizmusától nemegyszer elfogta ahányinger. El kellett viselnie, hozzá osztotta be gyakornoknak a Főnök, a feladatokat kiosztókomputer.

„Kár ezért a lányért - nézte töprengve, sötétbarna szeme végigsiklott a karcsú alakon. -Sok-sok magamfajtának szerezhetnének még örömet - gondolta -, ha nem Hans lenne avégrehajtó, talán megúszhatnák."

Társa oldalba lökte:- Kezdhetjük.Megvárták, amíg a gép landol, aztán az automatikusan nyíló ajtó felé tuszkolták a

foglyokat. Jim lépett ki először. Lesegítette a lányt. Hans felröhögött mögötte, és egyrúgással utánuk küldte a fiút. Mindjárt ott termett mellette, zsákként megragadta, aztán gyorsléptekkel a tópart felé indult.

Jim megfogta a lányt, gyengéden az előbbi irányba fordította.- Végig kell nézned, ez a parancs.A fogoly ellenkezett. Hátulról lefogta, magához húzta, egyik kezével megfogott közben

valamit, ami büszkén, rugalmasan vergődött a kezében.A hóhér megállította a fiút a tározó szélénél, végigsimította az áldozat tarkóját.Durva ujjaival megnyomkodta, mintha masszírozná, s megjelölte a célpontot.

Nem ellenkezett a fiatalember. Megadóan tűrte, hogy a széles vállú óriás játszadozzonvele. Mindegy volt, mikor következik az a pillanat. Még érezte, hogy ráerősíti azólomsúlyokat, aztán megérintette a hideg cső, és szétszakadt a világ.

Hans megvárta, amíg előrezuhan és elmerül a bűzös, szennyes lében, aztán elindult a lányfelé. Jim engedelmesen átengedte neki. Az izomkolosszus megmarkolta a finom anyagbólkészült türkizkék ruhát a nyaknál, és egyetlen rántással térdig leszakította.

Elővett egy pénzdarabra emlékeztető lapos energiacellát.- Melyik vagy?

- A pozitív.Hans feldobta, a levegőben lecsapott rá a tenyerével.- A tiéd - mondta bosszúsan.Jim állított a fegyverén, és egy gyenge sugárral leolvasztotta a lány lábáról a bilincseket.

Nagyon tetszett neki a nő.Előrenyúlt, hogy megérintse. Nem érte el, mert arrébb húzódott, majd hirtelen futásnak

eredt. Utánavetette magát, de elkésett. Minden erejét össze kellett szednie, hogy utolérje. Már

8/11/2019 GALAKTIKA_055


A zavaros színű, kavargó, sűrű szennylében leolvadtak a lány kezéről a bilincsek,szabaddá lett karjaival a férfi nyakához kapott, belevájta körmét, majd lerántotta álarcfejét.Jim felszisszent a fájdalomtól, vére a ruhájára csorgott. Dühösen eltaszította a lányt, közbenelvesztették egyensúlyukat, és elmerültek az iszapos szennylében.

A lány testére szalagszerű nyúlványok tekeredtek, gyengéden a tó belseje felé húzták.Feje körül levegővel töltött hólyagforma burok képződött, s ellátta oxigénnel. Még mielőttfelfoghatta volna, mi történik, kábulatot érzett, és álomba szenderült.

Jim szitkozódva állt fel, undorodva köpte ki a szájába került bűzlő szennyet. Körülnézett,várta, hogy a lány is felbukkanjon, majd leguggolt, és tapogatózva kereste a víz alatt. Fél percmúlva abbahagyta. Felállt, értetlenül forgatta a fejét, s kiment a partra

- Mi van?! - kiáltotta feléje Hans.- Kinyiffant!Furcsa érzése támadt, sajnálta a lányt, a történteket. Marhaság - gondolta, s megtapogatta

fájó testrészét. A karmolásnak nyoma sem volt, s a nyakáról is eltűnt a vérző seb.- Hihetetlen - állapította meg, s töprengve indult a gép felé.

Már magasan jártak, a városi légifolyosó felé közeledtek, amikor a bérgyilkos komputer jelentkezett megszokott azonosító ábrájával, majd keresősugaraival letapogatta őket.

- Nos?- Az akció végrehajtva. Küldheti a videoszámlát a kikosarazott palinak.- A nő?- Az utasítás szerint látnia kellett a másik kivégzését, s közben meglátta Jim arcát, így,

mint tanút...- Rendben. A prémium a mágneses kártyáitokon. Vége!

Mindhárman elégedetten bólintottak, elővették pénzlemezkéiket, a fény felé tartották, s aműanyag lapocska átlátszó sávjain megjelent a frissen érkezett összeg, majd a teljes betétszámjegyei is kiíródtak folyadékkristályokból.

Kényelmesen elterpeszkedtek, s a tájat figyelték. Végeláthatatlan szemétkupacok felettrepültek. Hans vette észre a furcsa szagot.

- Mi ez? A fenébe, te bűzlesz! - húzódott el Jimtől.Ő nem találta kellemetlennek. Ez éppolyan különös volt, mint a tó partján történtek. Csak

egy pillanatig gondolt erre, társai ezalatt mély álomba merültek.Megmagyarázhatatlan kényszert érzett: kezével Hans felé nyúlt, körmeit a nyakába vájta.

Az óriás vére lecsorgott a kezeslábasára, aztán a vérzés elállt, a vágás helyén seb keletkezett,majd barna heggé alakult át, s egyszerre csak eltűnt. A pilótát az álla alatt karmolta meg. Azelőbbi jelenet megismétlődött, a bőr nyomtalanul összeforrott.

Az egyik felhőkarcoló tetején landoltak. Jim kiszállt, a pilóta és Hans továbbrepültek.Álarcfej nélkül jelentéktelen, hétköznapi ember volt Jim, sportos testalkattal, hosszúkásarccal, barna hajjal, különös ismertetőjelek nélkül. Csak a hónalja alól kilátszó tokból éssugárpisztolyból lehetett következtetni arra, hogy valamilyen szervezet tagja A légi

parkolóban senki sem törődött vele. A sugártaxira várakozók a huligánokat

figyelték. Néhány, bandába verődött fiatalkorú egy idősebb házaspárt molesztált. Bőröndjeiketkinyitották, ruháikat meggyújtva ledobálták a mélybe, és nagyokat kurjongattak.

Jim máskor jót röhögött, ha hasonlót látott, de most émelygett a gyomra. Nem volt uraönmagának. Ösztönösen előkapta sugárpisztolyát, és a randalírozók közé lőttfigyelmeztetően.

A fiatalkorúak páni félelemmel fordultak feléje. Időtlen idők óta nem fordult még elő.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Sietve engedelmeskedtek. Megvárta, amíg összeszedik, aztán a pisztolya csövévelvezényelt nekik. Semmit sem kellett mondania, értettek a mozdulataiból. Egy perc múlva márott álltak a szeméttel, ürülékkel, limlommal teli váróterem falánál, szétterpesztett lábakkal,tarkóra tett kézzel.

A banda öttagú volt. Egyenként mögéjük lépett, ellenállhatatlan kényszert érzett, hogykörmeit a nyakukba mélyessze. Ugyanaz játszódott le itt is, mint a gépen: kiserkent néhánycseppnyi vér, seb keletkezett, majd behegedt, s nyoma sem maradt.

- Kotródás !A fiúk a kijárat felé hátráltak, értetlenül tapogatták a szúrás helyét, s Jim fegyverének

újabb vezényletére futásnak eredtek.Az előbbi furcsa akción töprengve ballagott a lifthez. Nem tudta, miért tette. Megszegett

egy íratlan szabályt, a be nem avatkozás alaptörvényét: egyik erőszak sohasem keresztezi amásik útját; a bandák és magányos gyilkosok, a kéjvadászok és fosztogatók kölcsönösentiszteletben tartják egymás tevékenységét.

Az ajtó csikorogva nyílt, a felvonó fülkéjében üres műanyag dobozokon és üvegeken kéthullarészeg férfi hevert. Megvárta, amíg elindulnak, s lehajolt, az alkoholisták nyakába vágtakörmeit.

A tizediken megálltak. A lift display írásban közölte, hogy nem tud lejjebb menni, mert aliftaknába dobált szemét már eddig ér. Káromkodott, gyalog ment le a lépcsőházban.

Ügyesen ugrálva haladt lefelé, mindig tudta, hová lépjen. Kiskorában a többi gyerekkelegyütt ő is megtanulta a szemétkupacok fürge kerülgetését, a lábfejnek helyet kereső ügyes,cikázó lépéseket. .

Az ötödiken megállt, mert az egyik kiégett lakásból vékonyka sikolyt hallott. Megintérezte az émelygést, cselekednie kellett.

Átugrotta a megfeketedett, elszenesedett bútormaradványokat, s az egyik belsőhelyiségben megpillantotta az erőszakoskodót. Előbb a kopott öltözetű, hatvan körüli idősebbember oldalába, majd az ágyékába rúgott, s egy karateütéssel a halántékára vágott.

Borostás, torzult, kábult arc bámult rá, megkarcolta, majd a félelemtől reszkető kislánytfelsegítette.

Jim az orgyilkosok klubjában várta barátnőjét, Vörös Cicát. A lány késett. Idegesen doboltkörmeivel a bárpult asztalán, aztán intett a pincérnek. A robot komótosan odaballagott.

- Egy Bourbont.A robot türelmesen várt.- Money? - kérdezte zümmögő hangján.Felmutatta neki kártyáját. A pincérautomata elektronikus trillával köszönte meg, s arrébb

lépkedett.Jim unottan nézett végig a teremben. A megszokott mocsok mindenfelé: eldobált üvegek,

dobozok, ételmaradékok. A füstöt szinte vágni lehetett. Néhány cimbora kártyázott aszemközti sarokban, egy részeg épp a tükrön át akart kimenni, valaki a széttört, egymásrahányt székek közé vizelt. A szomszédos teremben andalító zenére táncoltak vagy tucatnyian,

közben ide-oda rugdosták a lábuk elé kerülő vitaminos, ételmasszás dobozokat, üvegeket.Valami cincogott a lábánál. Lenézett. Három patkány várakozott tisztelettudóan, egyík kétlábra állt, s mellső lábait maga elé tartotta kéregetően.

Jim töprengett egy pillanatig.- Túl közel vannak, nem jó célpontok.Valójában lusta volt, nem akart a hónalja alá nyúlni a pisztolyért. A pulton akadt elég

ételmaradék, lesöpört nekik egy marékravalót, aztán unatkozva rajzolgatott a vermuttól és

8/11/2019 GALAKTIKA_055


felületbe. Nem értette, mi történt. Arca elé tartotta kezét, döbbenten állapította meg, hogykörmei hegyesek, borotvaélesek. Végighúzta az egyik üres bourbonos pohár oldalán, az üveg

papírként vált ketté.Elismerően csettintett a nyelvével. Emlékezett még a furcsa, gyorsan behegedő sebekre.Összefüggés lehet a kettő között - gondolta. A robot csak most hozta a Bourbont.- Sorry, eldugult a kosztól a whiskys vezeték - mondta színtelen hangján, és a távolságot

pontosan kiszámítva, a westernfilmek csaposának stílusában odalökte a poharat. Épp Jim

kezénél állt meg.- Hé! - intett neki.A robot ráemelte műanyag szenzorszemeit.- Uram?- Akarsz kezet fogni velem?Tanácstalanul, zümmögve töprengett a gép, és megkérdezte:- Jól van?- A francba! Ide a mancsodat! - Átnyúlt a pult felett, és megragadta a fémujjakat.

Belemélyesztette körmeit, a fém engedett, két ujj levált.A pincér közönyösen szemlélte csonkjait, aztán valami hangegyveleget zagyvált, ami

erősen emlékeztetett a hülye és a barom szóra.Jim elégedetten vigyorgott, s nem tudta, miért, a szomszédos terem felé tekintett.

Ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy elinduljon.Fél perc múlva már a táncolók között forgolódott. A pörgés közben karjai összevissza

kaszáltak. Néhányan szúró fájdalmat éreztek a nyakuknál, tapogatták a helyét, aztán továbbfolytatták egyhangú topogásukat. Csak egy széles vállú óriás vette észre. Jobb kezévelhatalmas pofont adott a fiatal bérgyilkosnak. Jim néhány méteres repülőútja előtt még

gondosan megvágta ellenfelét.Jó félóra múlva nyerte vissza eszméletét. Hans mellette térdelt és rázogatta.- Na végre! Már azt hittem, kinyiffantál.Jim kóválygó tekintettel nézett körül az üres táncteremben, s lassan feltápászkodott. Az

oldala nyilallt, sajgott az álla. Agya csak lassan tisztult.Átmentek a bárba, Hans bevonszolta az egyik elszeparált, alig megvilágított sarokasztal

mögé, és a füléhez hajolt.- Különös dolgok történtek velem. Azóta, hogy elváltunk, egyfolytában kényszert érzek a

tömeg iránt. Voltam robotbokszmeccsen, ernyesztőfürdőben, mámorcentrumban és még vagytucatnyi helyen...

- És te is megvágtad a nyakakat, karokat, tarkókat... és körmeid sehol sem hagytaknyomot.

- Nahát, pont így történt!- Mutasd az ujjaidat, ugyanolyanok, mint az enyémek.- Kipróbáltad már fémen, üvegen? Húzd végig itt!A műanyag asztallap kettévált. Hans csodálkozva nézte, aztán elvigyorodott.- Komoly fegyver, úgy hasít, mint a lézer.

Két részeg tántorgott az asztaluk mellé, Jim és Hans összenézett. Egyszerre lendítettékelőre jobb karjukat, mindketten ugyanazt az embert vágták meg. Ösztönük mintha azt súgtavolna, hogy a másikat nem kell. A konyakmámoros, megkímélt részeg rájuk vigyorgott, südvözlésül megemelte jobb karját. Ugyanolyan körmei voltak.

Még végig sem gondolhatták a történteket, mikor Vörös Cica robogott be a bioszenzorajtón. Egyenest feléjük tartott, s vékony hangon mentegetőzött:

- Ne haragudj, Jimmy. Két komoly pénzes palinak csináltam egy kis műsort. Túl jól

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Vörös Cica büszkén adta át stricijének, Jim a fény felé tartotta, s a kiíródó számok utánelismerően bólintott.

- Mocskos perverzek voltak, de jól fizettek! - tette hozzá a nő.Jim elővette saját kártyáját, a másik mellé tette, s a szenzorpontok megérintésével átírta az

előbbi összeg nyolcvan százalékát saját kártyájára.A nő visszavette az átlátszó műanyag lapocskát, megnézte, mennyi maradt, és

szemlátomást elégedetten eltette táskájába. Körülnézett, a két bérgyilkos felé fordult.

- A mágnesmetrón egy mazohista megszúrta a fenekemet, jó nagy pofont lekentem neki.Még szerencse, hogy volt nálam foltozóspray. A toaletten megnéztem a hátsó felemet, denyoma sem volt a szúrásnak. Pedig ismersz, Jimmy, olyan érzékeny a bőröm, hogy csupakék-zöld, ha megszorongatsz.

- Mutasd a körmeidet - mondta Hans, és közelebbről megnézte. - Kolléga.- Fantasztikusan gyorsan terjed a járvány. Csak tudnánk, mi fog történni ezután! Alig

húsz perccel később, a harmadik whisky után választ kaptak a kérdésre. Vörös Cica kezdte.- Szörnyű, micsoda mocsok van itt! - jegyezte meg, s kiballagott a toalettre.Jim és Hans álla leesett, mikor a csillogó-villogó ruhás, ékszerekkel felcicomázott nő

visszajött. Seprűt, lapátot hozott, és egy jókora, görgőkön guruló szemétgyűjtőt tolt magaelőtt. Halkan dúdolva fogott hozzá a sokévi szemét eltakarításához.

Néhány perc múlva Jim és Hans is lapátért, seprűért ment, hogy segítsen. Példájukategyre többen követték, vidáman, dudorászva, fütyörészve.

A klub étterme a takarítás után visszanyerte régi hangulatát. Megszűnt a romlottételmaradékok bűze, a penészszag, elvonultak a patkányok, a székekre, fotelekre le lehetettülni, s még néhány műanyag bura alatt növesztett, ritkaságnak számító zöld növény is

előkerült.Fáradtak voltak, mohón ették a húsos, krumplis, vitaminos, salátás masszát, s zöld színű,habos, alkoholos üdítőt ittak rá. Vörös Cica szólalt meg először:

- Abbahagyom a kurválkodást, Jim. Szeretnék férjhez menni, gyerekeket szülni.A fiatal bérgyilkosnak leesett az álla. A legjobban azon lepődött meg, hogy nem tudja

megütni a nőt. Úgy érezte, mintha megkönnyebbült volna valamitől. Egyáltalán nem voltdühös.

Akkor meg minek verjem? - gondolta, és egykedvűen bólintott.- Szabad vagy.Hanson látszott, hogy küzdelmet vív önmagával. Az izomkolosszus zavart, bátortalan

hangon szólalt meg:- Én is családot szeretnék alapítani. Hozzám jönnél, Vörös Cica?A nő odalépett az óriáshoz, hízelgőén végigsimította karizmait s a mellkasát.- Mindig ilyen nagydarab emberről álmodtam.Jim nem értette, mi van vele, a tudatában végbement változás különös volt. El kellene

hánynom magam tőlük, ehelyett boldog vagyok, és örülök neki, hogy ilyen szépenösszekerülnek. A fene se érti.

Az utcákon megjelentek az első, vödrökkel, lapátokkal, seprűkkel, automata kisgépekkelfelszerelt csoportok. Megpróbálták a járdák egy részét letakarítani. Nagy tömeg verődöttössze körülöttük. Kórusban gúnyolták őket, s ha néhány négyzetméternyi területet sikerültmegtisztítani, azt azonnal összepiszkították, üres dobozokkal, törmelékekkel hajigálták tele.Valóságos célzóversenyt rendeztek.

Jim és Hans a klub teraszáról nézte a furcsa közjátékot.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


A higéner végre megmozdult, mohón szippantotta magába az energiát, aztán kinyitottatölcsérszerű nyílásait, és sípoló hangon „inni" kért. Jim olajat töltött bele. A gép mohónelnyelte, recsegő bugása megszűnt.

Belépett a kabinba. A műszerek automatikusan működésbe léptek, megkezdték azinformációk közlését, a kis képernyőn megjelent a komputeragy felirata: Ready.

A higéner indulásra kész volt, parancsra várt. Jim megérintett néhány szenzort a programozó Klaviatúrán, s körülnézett.

Gyorsan erősödő dübörgés jelezte, hogy Hansnak is sikerült elkötni egy gépet. Márisfeltűnt a hangárlabirintus egyik kanyarulatában; monumentális méretű, földgyaluraemlékeztető monstrumot vezetett. Felső tolólapja szinte súrolta a hangár mennyezetét.

- A kapu nem működik, csupa rozsda minden! - kiáltotta kézi adó-vevőjén Jim.- Majd áttöröm! - hallatszott a fülsiketítő dübörgésben Hans ordítása.A monstrum teljes sebességgel nekilendült. A jókora fémajtó szikrázva, recsegve-ropogva

engedett, darabokra hullott. Jim követte a higénerrel. Nagy riadalom támadt, amikor megjelentek az utcán. Az emberek kiabálva, sikoltozva

futásnak eredtek, bemenekültek a legközelebbi házakba, föld alatti bunkerekbe...Hans gépének 40-50 méter széles tolólapjai elsöpörték a több méteres szemétkupacokat,

legyalulták a régi autó, háztartásigép- és bútortörmelékek hulladékokkal cementálódottmaradványait.

Előkerültek a föld alól a másfél-kétszáz éve nem használt betonjárdák, aszfaltutak. Ahigéner kefegörgői végigpásztázták, vízágyúi tisztára mosták, fertőtlenítették, fúvókáifelszárították az utcát.

A monstrum valóságos hulladékhegyet tolt az utca végén lévő térre. Visszatolatott, s már-már hozzáfogott a következő százméteres szakaszhoz, amikor szirénázva megérkezett a

városőrség.Felszólítás nélkül tüzeltek. Hans lebukott, majd visszalőtt.Jim leállította a higénert, és kiugrott a vezérlőkabinból, bebújt a gép fémteste alá. Épp

jókor, mert a kabin üvegburkolata csörömpölve berobbant.Tucatnyi helyről lőtték őket szünet nélkül. Sistergett az olvadó fém, pattogtak a kettévált

lemezek, pukkanva estek szét a műszerek.Maximális töltésre állította sugárfegyverét, és gondosan célzott, aztán kétszer tüzelt. A

fölötte lebegő harci gép tűzgömbbé robbant. A detonáció betörte a környező ablakokat,földhöz vágta a futva közeledő városőröket. Mintegy válaszul találat érte Hans gépét is. Amonstrum csak kicsit robbant, lángnyelvek törtek elő a belsejéből?- s darabokra hullott. Azegyik tízméteres vágóél maga alá temette a kabint Hansszal együtt.

Egy újabb robbanás megremegtette a levegőt. A fölötte cirkáló másik harci gép ismegsemmisült, pedig Jim nem lőtt rá.

Ki segíthetett? Néhány lövés választ adott kérdésére. Alig negyvenméterre az egyikkapualjból karcsú, álarcos alak lőtte a városőröket. Az álarcos feléje intett, s karmozdulatával

jelezte, hogy fedezi.Jim futásnak eredt, közben néhányszor vaktában a támadók felé lőtt. Már majdnem elérte

a ház bejáratát, amikor a higéner telitalálatot kapott. A robbanás odavágta az álarcoshoz. Esésközben keze valami gömbölyűt, keményet markolt. Megmentője nő - gondolta, detöprengésre nem volt ideje, mert a városőrök rohamra indultak.

- Gyerünk! - kiáltotta az álarcos, és a lifthez futott. Jim követte. Amint becsukódottmögöttük az ajtó, egymásra néztek.

- Maga az a bérgyilkos - jegyezte meg a lány, és levetette az álarcát. Fegyverét Jimorrához nyomta. - Ha most ugyanaz az ember lenne, aki reggel volt, megölném. Szerencséje,

8/11/2019 GALAKTIKA_055


8/11/2019 GALAKTIKA_055


megsemmisülését.Komputerek harcoltak komputerekkel, de Heni gyorsabb volt, mintha az ő utasításait,

elemzéseit egy milliószorta nagyobb kapacitású agy végezte volna. Ellenfelei még csak acélra tartottak, készülődtek, ő már tüzelt és talált.

- Óriási! - lelkendezett Jim, és egy gyors fordulat után ismét lecsapott a rakétabázisra.Heni jól irányzott lövései olyan robbanássorozatot indítottak el, ami a támaszpont teljes

megsemmisüléséhez vezetett.

- Tovább a tározóhoz! - kiáltotta a dörejek szünetében. Néhány perces repülés után fantasztikus látvány tárult a szemük elé. Csaknem kilométer

átmérőjű szennyvíztömeg, földfelszínhez simuló felhőként suhant előre. Alacsonyabbraereszkedtek, hogy jobban megfigyelhessék. A kocsonyás, hol táguló, hol összehúzódótömeget rugalmas anyagú burok borította be. Polipszerű üveges, áttetsző karok, szalag- éshálórendszerek alkották az „izomzatát", bonyolult, egymáshoz kapcsolódó csőrendszerek azereit, a szűrői és szívóburkai a tüdőt, parányi és nagyobb laboratóriumok, vegyi„konyhácskák" pedig a szívet, hormonközpontot. Csak az agy maradt rejtve.

A szennyből kivont, átalakított vegyületekből kis csápok milliói formáltak henger alakúműanyag tartályokat, hajtóműveket. Sok ezer fúvóka préselte a vegyi folyamatokmelléktermékeként keletkező gázokat a hatalmas tömeg alá, így az nem úszott, nem folyt,nem hömpölygött, hanem hatalmas légpárnás járműként haladt előre. Semmi sem tudtamegállítani. Elnyelte a hűtőszekrény- és autóroncshegyeket, a régi romokat, ésellenállhatatlanul nyomult a város felé.

Jim föléje repült, lassította sebességét, hogy vele együtt mozoghasson. Innen próbáltavédeni az ellenük induló légi erődöket, de nem volt szükség rá. A mozgó szennyvíztározócsöveket formált, és támadóira ragacsos savas anyagokat lőtt ki, melyek pillanatok alatt

szétmarták a fémet, a robbanótölteteket. A következő harcigép-kötelék már óvatosabb volt,lőtávolon kívül maradt, és lézerágyúkkal próbálkozott. Ezt is kivédte: különleges kristályok, prizmák és homorú tükrök fogadták a sugarakat, s visszaverték kibocsátóikra.

Az utolsó harci gépek felrobbanása után az ellenállás gyakorlatilag megszűnt.- Emelkedjetek magasabbra, és kövessetek - súgta agyukban a mozgó tavat irányító

idegen.A gátakhoz érkezvén a hatalmas tömeg - akár a kígyó vedléskor - ledobta védőburkát, s

vízözönként zúdult a városra. Hullámai végigsöpörték az utcákat, néhány irányított víztömegfelcsapott a felhőkarcolók tetejéig. A kis csápok, karok milliói közben szorgosan dolgoztak,dörzsölték, csiszolták, mosták a porral, kosszal, gazzal benőtt falakat. A vegyi konyhákelnyelték, feldolgozták a hulladékokat, a rozsdás fémmaradványokat. Elolvadtak a szemét- ésürülékhegyek, a dobozok, üvegek milliói. Csőkígyók fúrtak le a feltöltődött csatornákba,maró anyagot fújtak a megkövesedett szemétdugókra, aztán valamennyit beszippantották,elnyelték.

Mintha minden hullám, kavargó víztömeg külön-külön kis értelmes lény lett volna, behatolt a szobákba, folyosókra, megtisztította a lakásokat, éttermeket, klubokat,szórakoztató központokat. Ügyesen kiválasztotta a szemetet, a használhatatlan limlomot, a

felesleges tárgyakat. Feloldotta az üres üvegeket, dobozokat, de megkímélte azablaküvegeket. Kiürítette a liftaknákat, tisztára mosta a föld alatti helyiségeket, a mágnes-metró-alagutakat, a gépeket.

Az embereket megfürdette, majd védőburkot vont köréjük, és levegővel látta el őketmindaddig, amíg tovább nem vonult. Nem hagyott maga után tócsákat, elöntött pincéket;karjai, csápjai arrébb kormányozták a víztömeget, csövei, szivornyái az utolsó cseppet iseltüntették.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


léptek.A városon túl megállt a tó, visszahúzta a föld alá behatolt karjait, burkot vont maga köré,

és ismét légpárnán mozgó, hömpölygő tömeggé alakult. Egy helyben maradt; várt, pihent,erőt gyűjtött.

Jim és Heni csak lassan tért magához a lenyűgöző látványtól.- Fantasztikus volt! - lelkendezett a lány, s kis szünet után folytatta: - Vajon mit csinál

ezután?

- Továbbmegy, újabb városokat tisztít meg, s az emberek rájönnek majd, hogy nemszörny, hanem segítőtárs, jóbarát. Nézd csak, mintha ránk várna.

Kérdően nézett a lányra, pillantása akár leánykérés is lehetett. Heni talán megértette, szájamosolyra húzódott.

- Menjünk, mutassuk neki az utat.Jim elindította a gépet. A légpárnás óriás dübörögve, sípolva követte őket. A néhány

kilométerre húzódó dombok felé repültek, melyeken túl egy hatalmas vízgyűjtő terült elkisebb-nagyobb tavakkal, sebes vizű patakokkal, óceán felé hömpölygő folyókkal

8/11/2019 GALAKTIKA_055


RÓNASZEGI MIKLÓS KAMASZKOR

Juven szeméből ömlöttek a könnyek.- Anyám! Édesanyám! - kiáltotta elfúló hangon. - Engedd hozzám a testvéreimet!Az asszony, aki hódolni járult elébe, mélyen meghajolt. Átkarolva tartotta két kisebb

gyermekét.- Nézzétek Juvent, a bátyátokat! - szólt büszke mosollyal. - Ö a kiválasztott, ő a mi utolsó

reménységünk! Hajoljatok meg ti is.A két bamba esetlenül teljesítette az anyai parancsot. Nem néztek a bátyjuk szemébe.

Juven széttárt ujjakkal törölte le arcáról a könnyeket. Fogát csikorgatta dühében. Szégyelltegyengeségét.

- Milyen unalmasan hazug mindez! Előre tudom minden szavadat! Most azt mondodmajd, zavarosak az álmaim. Ó, drága édesanyám! A könyvekben az áll, az anyákmegsimogatják gyermekük fejét. Te még soha nem értél hozzám.

Haragos csodálattal, dühös rajongással nézett a gyönyörű asszonyra, aki a fogadó távolság

opálos fényében állt. Ezüstköpenyén vakítóan csillogott egy csat.- Drága reményünk - bólintott a fia szavaira -, a szalagokon az áll, zavarosak az álmaid. Nyugtalan vagy. Én tudom, mi bajod. Lassan férfivá érsz.

- Engedd hozzám a testvéreimet! - ordította Juven.- Az én fiam, az én szülöttem lesz az isten.- Aki nem kérhet, nem is parancsolhat!- Várd a felavatásodat!- Mindig ugyanazt mondod!- Mindig ugyanazt kérem, pedig amióta csak a világra jöttél, ember nem érinthetett.

Robotok neveltek, robotok szolgáltak ki. Valamennyi az alkotó, emberi elme szülötte. S lám,embert is képesek felnevelni. Te talán szomorú vagy emiatt, de én annál büszkébb!

Juven lehajtotta a fejét.- Simogasd meg a hajamat.- Belehalnál.- Parancsolom!- Tanuld meg, aki uralkodik, nem parancsolhat önmaga ellenére. Én csak azt mondom.. .- Én csak azt mondom, én csak azt mondom!. . - rikácsolta Juven, és öklével verte a

trónus karfáját. - Kívülről tudom minden szavadat. És elegem van mindenből! Most majdmeghajolsz, és szótlanul távozol. Azt se kérded, mit ettem reggelire! Na ugye! Na ugye!

Az asszony szótlanul hátrált. A két kicsi követte.- Hé... anyám! Csinos nő vagy! Jóképű !... Hehe! Állj meg még egyszer! Legalább

egyszer! Szólj még hozzám! Nézz vissza!Az asszony még néhányszor meghajolt, már csak merev mosolygása látszott, majd alakja

eltűnt az opálos csillogásban. Végül kihunyt az is. Józan fények töltötték be a szobát. Alá á ból d á k i é áló fiú k ű é i l já kí é

8/11/2019 GALAKTIKA_055


A palotaudvart több száz méter hosszú, kristályoszlopos kerengő zárta körül. Középen azúszómedence csábítóan csillogott.

Juven unottan futott a kerengőn. Ezek a napi testedző gyakorlatok csöppet sem voltak azínyére. Egyet szeretett csak, az úszást.

Mellette nevelője, Kefál Zé, a robot suhant.- Találkoztam anyámmal.- Tudom.

- Még sosem simogatta meg a fejemet.- Tudom.- Apámat eddig csak a teleplasztika hengerében láttam. Ő még csak meg se látogatott.

Soha.- Tudom.Juven megállt és felordított:- Mit nem tudsz, te féreg?! Tudom, tudom, tudom, folyton csak ezt mondod, akár a

mesebeli galamb.A hengeres test megállt. A karok kinyúltak, egy gumikarmú marok átkarolta Juven

csuklóját.- Úszni akarsz?- Semmi közöd hozzá !- Nyugtalan vagy.- Felelj, te nyavalyás! Mit jelent, istenné lenni! Mit fogok tenni? És ha most én leszek,

úgy hát volt előbb is egy isten... A könyvek is azt mondják, az ember születik, növekszik...öregszik. Érted? Te mondtad, hogy amióta mellém rendeltek, már legalább hétszer cseréltékki minden alkatrészedet.

- Nem értelek.- Ha istenné leszek...- Azzá leszel.- Az előző isten hol van ?- Ott... és mindenhol... - szólt a robot, és egyik csápjával a palota ódon falain túlra

mutatott, ahol a város közepén gigantikus torony emelkedett a magasba. Akár egy óriásitüske, úgy meredt fel az egekig. Talapzata óriási alagutakká válva bújt a föld alá, hogy aváros határában ismét előbukkanva megtartsa azokat a könnyű, üvegtisztahártyaszelvényeket, amelyek a torony legfelső részén eredtek, és félgömb alakban

beborították az egész várost. Ily módon hát a torony valóban az egekig ért, ámbár meglehet,azon is túl, mert csúcsát nem lehetett látni: a hártyagömbön túli világ felhői eltakarták.

- A Központi Agy?- Ezt is kérdezted már nagyon sokszor... de hát mindig minden ismétlődik... akárcsak az

éjjel meg a nappal... ugyanazok a szavak, ugyanazok a gondolatok újra meg újravisszatérnek. Ne bánkódj ezért! Ha úgy tetszik, ez a világ zenéje.

A gyanú már régóta úgy nőtt Juven lelkében, ahogyan magból kél a parányi csíra, és a föld

sötétjében megkezdi útját a fény felé.- Úszni akarok.A robot elengedte a kezét.- Arra kérlek, Juven, ma ne tréfálkozz. Tegnap összerántottad a testedet a víz alatt, de

tapasztalhattad, hogy a medencét egyetlen perc alatt ki lehet üríteni. A telemetrikusencefalográf szerint az agyadban nem jártak öngyilkos gondolatok.

A fiú öklelő pillantást vetett rá.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


minden gondolatodat... Hm, talán ez adja a világ értelmét.- Folyton figyeltek. S még azt mondjátok, én leszek az isten.- Az leszel, Juven.- Anyám folyton azt hajtogatja, én vagyok az utolsó reményük. Úgy forgatjátok, hogy az

ember hálás legyen nektek. Tudom, mire megy a játék.- Dehogy tudod, Juven. S én mégis aggódom.- Még mit nem?!

- Ha kiderül, hogy rosszul neveltelek, könnyen végem lehet. Szétszednek, beolvasztanak.Esetleg csak átprogramoznak. Mehetek kapálni.

- A fák alatt jó a levegő.- Nyirkos. Hamar megrozsdásodnék.- Önző disznó! - kiáltott fel a fiú, és váratlanul a robot hengeres törzséhez kapott. Nagyot

lökött rajta. A támadás sikerült, Kefál Zé eldőlt, felcsikordult a medence kőszegélyén, majdnevetséges csobbanással elmerült. Ám nyomban korrigált, és mint a dugó, ha víz alá nyomvaeleresztik, máris magasra szökkent. Légpárnás járótalpain simán kisuhant a partra.

- Büntetést érdemelnél - bugyborékolt a hangja.Juven élesen nevetett. Ez a kis erőpróba elfújta esztelen dühét. Felkapott egy jókora

követ, és a robothoz vágta, majd ő vetette magát a vízbe, és hatalmas tempókkal úszott fel ésalá, míg csak el nem fáradt. Szeretett úszni. A számtalan testedzési mód közül csupán ebbenlátott némi értelmet. Sőt mélyebb értelmet. Hiszen a víz hűsen és engedelmesen vette körül atestét, mégis folyton le kellett győznie, hogy a felszínén maradhasson.

Egyszerre csak abbahagyta. Kiúszott a partra, és egy szökkenéssel felült a medenceszélére.

- Mondd csak, ha istenné avatnak, szabadon járhatok-kelhetek, anyámat megölelhetem, az

emberekkel kezet foghatok?Kefál Zé odasuhant melléje.- Igen, igen.- Akkor hát olyan leszek, mint ők.- Olyan... azazhogy...- Minden ember, aki felnőtté lesz, istenné lesz? És a Központi Agy?- Egyetlen hatalmas, bonyolult számító- és automata géprendszer, amely nemcsak

emlékezni, gondolkozni és dönteni képes, hanem aktivátorai révén cselekszik is, sőt önmagátfolyton megújítja.

- Az előző istent sosem láttam az emberek között.- Láttad, láttad... csak nem ismerted föl.- Egyedül vagyok. Iszonyúan egyedül.A robot nem mosolygott, mert nem tudott mosolyogni, nem bólintott, mert nem volt

mivel bólintania. Egyik csápját rátette a fiú vállára, és az ért annyit, mintha hozzáhajoltvolna.

- Nem figyelsz, nem gondolkozol, Juven. Lehet, hogy még mindig éretlen vagy afelavatásra ?

A fiú felhúzott térdére támasztotta állát, úgy nézett sokáig a Központi Agy gigászi tornyafelé.A robot hiába tette fejére gumikarmú tapogatóját, a bioáramok csupán megfeszített

gondolkodást mutattak, semmi egyebet.

A védelmező burán túli világban a Nap már az óriási Torony csúcsához közeledett.- Dél van. Itt az ebéd ideje.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


küllői, szabályos rendben széles sugárutak vezettek egészen a Torony tövébe. Az utakmentén sokféle stílusban épült házak sorakoztak. Az utakon óriási forgalom. A gyalogosokközött öreg autók, villanyszekrények és mozgójárdák szalagjai mozogtak békésen egymásmellett. Fel-alá vonult, nyüzsgött odalent a sok nép. Jóllehet a hangoknak csak távoli, halkkeveréke hatolt fel idáig, a tömeg állandó hullámzása a mindent legyűrő zajongás érzetétkeltette. Juvent mindig elbűvölte ez a látvány. A folyondárokkal benőtt, régi bábos korlátrakönyökölt, és egy jókora díszkehely mellől olykor órákon át leste égő szemmel a mélyben élő

várost.Férfiak és nők, öregek és fiatalok járkáltak odalent. Ki sietett, ki meg csak nézelődve

sétálgatott. Voltak, akik komoran igyekeztek a dolguk után, mások a kirakatokat csodálták,vagy éppen megtömött szatyrokkal haladtak otthonuk felé. A változatos ruhák festőikavargásban vegyültek. Ki régies, karimás kalapban pompázott, hozzá bő szoknyát vagyéppen feszes pantallót viselt, mások ellenben a legújabb divat csillogó köpenyeit hordták. Agyerekek legtöbbje azonban majdnem ruhátlan volt: így érte őket legjobban a városvédőhártyabuborékon átsütő Nap fénye

Juven magafeledten bámult lefelé.Ha valaki felpillantott hozzá, annak lelkesen visszaintegetett.- Muzsikáljanak.- Úgy lesz, Juven.- Sok mindenre gondolok.- Beszélj, Juven. Az a baj, hogy csak ritkán beszélsz. Behúzódsz a koponyád fala mögé,

mint csiga a házába. A szalagok azt mutatják, zavarosak az álmaid, de azt hiszem, nagyon isrendezett és szabályos kételyek kavarognak a fejedben.

- A Torony nem szólal meg soha.

- Nem értelek.- Mert nem figyelsz és nem gondolkozol, Kefál Zé. Lehet, hogy alkalmatlan vagy anevelésemre ?

- Ha szemtelenkedsz, büntetést kapsz, Juven.- Megbüntetnél egy leendő istent?- Ha kell.- A felavatás után beolvasztatlak. Jegyezd meg magadnak.- Lehet, hogy fel sem avatunk.- Akkor hát mit csináltok velem? Kilöktök az emberek közé? De hiszen ha istenné leszek,

akkor is köztük járhatok. Mi a különbség? Nem olvastad a múlt idők iratait, Kefál Zé?Istenné mindig az lett, aki más volt, mint a többi. Sosem azzal kecsegtették, hogy elvegyülheta tömegben.

Kefál Zé hallgatott. Hengeres törzse tetején, ahol az érzékelő szemcellák voltak, egy kéklámpácska villogni kezdett.

- Gondolkozz csak! - nevetett rajta Juven.- Nem tetszel nekem. Kővel dobálsz, és furcsákat kérdezel. Pimasz lettél. A fiú dacosan

biggyesztette a száját.

- Hányszor kértelek, vezess a gyárakba, hogy lássam, hol készül a városi nép ruhája, holsütik kenyerét. Nem vezettél a földekre sem, ahol a gabona terem...- Ételed, italod, ruhád is megvan.- A palota mögötti kis kertben minden vetemény engem táplál Az algák, a csigák csak

nekem tenyésznek. De hát a többiek? Odakint a városban.Kefál Zé lassan körbejárta Juvent.- Tiéd a könyvtár. Ha bármit tudni akarsz, az információs szalagok...

8/11/2019 GALAKTIKA_055


vannak gyárak? Sehol.- Türelmetlen vagy.- Te sem tetszel nekem, Kefál Zé. Nem felelsz semmire.- Tálalva! - szólt egy robot, és csöngetett.

A terasz túlsó végén, a veszélyes fogadó távolságon túl, fiúk és leányok kis csoportja ült alépcsőkön. Réges-régi hangszereiken muzsikáltak, és hozzá kedvesen énekeltek.

- Puelt szeretném látni.- Hiszen ott van.A göndör hajú leányka szerényen, kissé félszegen ült társai között. Szív alakú arca, pisze

orrocskája szeretnivalóan bájos volt, ahogy buzgón bólogatva énekelt. Juven sokáig,elmerülten nézte.

- Puel, Puel... kedves... - suttogta átszellemülten boldog mosollyal.A leányka mintha csak meghallotta volna a szavait, kedvesen visszamosolygott rá. Ajkát

csücsörítette, és nemtudomka módon a vállát vonogatta.- Kefál Zé?- Tessék.- Őt is istenné avatjátok?- Majd teutánad.Juven arca hirtelen megfeszült. Lecsapta evőeszközeit, és hátralökte székét.- Hazudsz!- Tessék ?- Hazudsz! Soha semmilyen engedményt nem érhetek el! Soha semmiben sem adtok

nekem igazat! Mindig minden úgy megy, ahogy ti elterveztétek, megalkottátok már sok-sok

ezer éve! Ahogyan ti megszoktátok... ahogyan tinektek jó és kényelmes...- Nyugodj meg. Egyél.- Nem vagyok éhes! - Hirtelen felkiáltott: - Még egy terítéket!A felszolgáló robotok készségesen előrohantak, ahogy a kemény hang hívta őket. Akkor

Juven felkelt, és szíves mosollyal arcán meghajolt.- Puel, Puel, szép leány. Kérlek, légy a vendégem.Remegett a keze, remegett a hangja.A lány cinkosan is, vonakodva is, felhúzta a vállát. A többiek abbahagyták az éneket, és

kíváncsian néztek hol rá, hol meg Juvenre.- Gyere, ne félj. Ülj le ott az asztal végén. Az már a fogadó távolságon kívül van. Ott

semmi bajod nem esik. Hm... szeretném látni, ahogy eszel.Feszült csendesség támadt. Olyan csend, amelyben most élesebben lehetett hallani a város

zaját. Hallani lehetett talán a Központi Agy fantasztikus automatáinak zúgását is. A zenészekközül felállt egy szakállas fiatal férfi. Meghajolt.

- Ó, Juven, leendő istenünk! Kíméld meg a leánykát. Nem méltó, hogy a vendégedlegyen.

Juvennek lefutott arcából a vér. Halottsápadtan ordította:

- Azt én mondom meg! Azt én tudom... Én parancsolom!Őrjöngő dühében lesöpörte asztaláról a tálakat, és a tányérokat, s elszántan megindult akis csoport felé. Ám ahogy a közelükbe ért, megtorpant, és csüggedten figyelte, hogyanugornak fel, és bocsánatkérő mosollyal a szájuk szögletében hogyan tűnnek el sietve a kertkeskeny ösvényein.

- Átkozott banda! - Juvennek zúgott a feje, zakatolt a halántéka. - Hé, te is az vagy! Vidda fejemtől ronda, puha mancsaidat! Mit tesztek velem? Mondd! Felelj!

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Mélyen kihajolt, mintha le akarná vetni magát a mélybe... ám ez csak megtévesztő mozdulatvolt. Ahogy a villámgyorsan mellette termő Kefál Zé átkarolta gumikarú csápjaival, ő abbana pillanatban megtaszította a korlát díszét, az omlatag virágokkal pompázó nagy kőkelyhet.Erejét Kefál Zé lendülete is növelte, a súlyos dísz megingott, majd magával rántva afolyondárok egy részét, lezuhant. Estében megpördült, nagyokat pattant a fal durvakőkockáin, mígnem hatalmas robajjal földet ért.

Odalent a sétáló, nyüzsgő tömeg észrevette a veszélyt. Az emberek hadonászva, kiáltozva

futottak szerteszét. A fal tövében egy kisfiú játszott elmerülten. Lapátkájával szorgalmasanmeregette a homokot. Hogy a kicsi életét mentse, egy bátor fiatalember odaugrott, éseltaszította a lezuhanó kőkehely útjából. Ö maga azonban már nem tudott kitérni, az ősifaragvány oldalba taszította. Orra bukott, és úgy maradt.

- Mit tettél, Juven?A leendő isten mozdulni sem tudott a robot acélos szorításában. Eszelős tekintettel

bámulta tettét, mint aki először találkozik a halál szörnyű csodájával.- A gyerekre esett... - suttogta végül. És ez a két szó elég volt ahhoz, hogy Kefál Zé egyik

csápját a fehére tegye. Juven gyenge áramütést érzett, majd jóleső álmosság vett rajta erőt.Ismerte ezt az érzést. Kicsi korában, ha rakoncátlankodott, így bocsátottak rá megnyugtatóálmot.

De hát az régen volt.S most ugyanazt a dózist kapta.A Rendszerben valahol egy parányi impulzus erőtlenebb volt a szükségesnél. Valahol

valami tévedett.Juven fejlődő, erős szervezetét az a parányi áramütés csak pár percre kábította el. Korán

ébredt. Túl korán. És soha még olyan tiszta nem volt a feje, mint most. Soha még annyira

idegen nem volt neki a világ, mint most.Mint akinek már nem jelent semmi semmit... mint aki nagyon hosszú útra készül.Úgy érezte, e pillanattól fogva senki és semmi nem kötelezi többé. És minden szava, tette

nem egyéb, mint a végső bizonyosság.A kalandok kalandja.Ekkor jelent meg szája szögletében a fensőbbséges, a lekezelő, a gúnyosan pimasz

mosoly. És bátran nyitotta fel a szemét, mint aki nem tart senkitől. S valóban. A kisegítőrobotok ügyet sem vetettek rá. A központi jelek értelmében csak egy óra múlva kellett köréjegyülekezniök.

Egy nyugágyon találta magát. Tekintete a teraszra esett, ahol most minden ugyanúgy volt,mint nemrég. A robotok asztalt terítettek, nyoma sem maradt az ő iménti rombolásának. Aterasz végében ismét összegyűlt a parányi énekkar, és a karban ott pislogott a bájos Puel.

Juven a lány nevét suttogta ismét. Olyan halkan, hogy szinte maga sem hallotta. Az mégisrátekintett, ajkát csücsörítette, vállát vonogatta, mosolygott. Pontosan úgy, ahogyan pár

perccel előbb tette. Juven mindentudóan bólintott, és felugrott a nyugágyból. Integetett azénekeseknek, azok visszaintegettek. Akkor végigpillantott az ódon palotán, a nagy kerten, azoszlopsoron, a medencén, a csillogó ablakokon, a fákon... Bólintott ismét, majd vállat vont és

megfordult. Kefál Zét kereste, de sehol sem látta. Akkor kezét felemelve a Központi Agytornya felé intett.- Nem várok a felavatásomra! - kiáltotta, és éretlen vihogása akár nyerítésnek is beillett

volna.

A korláthoz futott. Semmi sem követte. Kezével végigsimított a puszta kövön, amelyen azelőbb még a kőkehely díszlett és roskadozott a virágoktól.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


A kisgyermek ugyanott játszott, ahol nemrégen. Kis lapátkájával homokot mert avödrébe. Mellette alig egylépésre ott feküdt a halott fiatalember. Most is ugyanúgy, ahogy akőkehely eltalálta.

Az emberek fel-alá sétáltak, beszélgettek; ki a kirakatokat nézegette, ki meg otthona felésietett...

Juven hátán végigfutott a hideg, de ugyanabban a pillanatban sosem érzett forróságöntötte el a testét.

Átlendült a korláton, egy ideig megkapaszkodott a párkányban, lábával támasztékotkeresett, kezével újabb kapaszkodót - fokról fokra, kőről kőre így ereszkedett lefelé a magaskőfalról. Senki sem tanította rá, íme, mégis tudta, mit kell tennie. Senki sem mondta, lefelémégsem nézett, amíg csak megfelelő helyen meg nem állhatott... senki sem tanította, mégismélyeket lélegzett, csak hogy eltűnjék gyomrából a szorongás, fejéből a végzetes szédülés. Akövek széleibe, a folyondárok erős szálaiba kapaszkodott. Lihegett, vigyorgott és vicsorgott.Homlokáról patakokban ömlött a veríték.

Egy idő múlva lenézett. Egészen közelről látta a világot, amelyet eddig csak messziről,sóvárogva leshetett.

A kisfiú éppen alatta játszott. Nem messze a padon egy asszony ült. Talán a gyermekanyja. A halott fiatalember mozdulatlanul feküdt a földön, senki sem törődött vele. Azasszony most feltekintett, és döbbent csodálkozással tágra meresztette a szemét. Kiáltaniakart. De már későn...

Juven elrugaszkodott a faltól. Fiatal testét soha ilyen erősnek és ruganyosnak nem érezte.Zuhant lefelé.Most már nincs kitérő, nincs fogadó távolság ! Ezt vállalni kell ! És egyetlen villanás volt

minden. Majd egyetlen, szikrázó fájdalom!

Ahogy zuhanása közben a fogadó távolság határára ért, a gyermek opálos fénybenfénylett fel alatta, őt pedig egész testében éles áramütés csapta meg.- Jajjj! - üvöltött a fájdalomtól, és kínjában megragadta a gyermeket. De csak a puszta

földet markolta. Semmi mást.

A bizonyosság boldog, fájdalmas, diadalmas nevetésével emelkedett fel a porból.Körülnézett.

A padról tiltakozó riadalommal a szemében, felugrott az asszony. Juven úgy vetettemagát rá, akár a tigris! És megint a villanás, megint a fájdalom! Az asszony sehol!

És Juven torkából akkor egy sosem hallott, vadállati nevetés tört fel. Őrült kacaj! Dévajöröm hangja!

- Ohohó! Hát kik vagytok és mik vagytok?És rohanni kezdett. Végig a díszes, forgalmas sugárúton az égnek törő, hatalmas Torony

felé. És rohantában, akit csak ért, azt mind megölelte, megérintette, megragadta - semmivétette! Mert akárkihez ért is hozzá, az a fájdalmas villanásban mind kihunyt, megsemmisült. S

jöttek elébe a sétálók, és már futottak volna, de nem menekülhettek! Nekik rohant, éseltűntek, mintha sosem lettek volna. És jöttek a dolguk után igyekvők, a szatyrokkal

hazasietők, a táskás üzletemberek... Nekik rohant. És az iszonyú villanásban, a szörnyű fájdalomban megsemmisültek!A fájdalmat most már alig érezte, a riadt arcokat, a menekülő mozdulatokat szinte nem is

észlelte. Kitárt karral, őrült nevetéssel rohant.Az utca tömegében halotti rendet vágott. Elébe özönlött, majd menekült volna a tömeg. A

régi ruhások, az újabb öltözékűek, az unott mosolyú asszonyok, a ravaszdi öregek, a huncutkisleányok, a kalandos tekintetű kisfiúk!

8/11/2019 GALAKTIKA_055


- Hát mik vagytok, kik vagytok ti?! Semmik és senkik! Akiket eddig láttam, akiket eddigcsodáltam és irigyeltem, káprázatok csupán. Az emberiséget imitáló délibáb! Zseniálisfantomképek!

Nevetett és ordított gyönyörében, fájdalmában.Tekintete akkor a Toronyra esett, ahol már egy ideje baljós villanások villantak, és kékes

füst gomolygott. A Torony szenvedett. Minden megsemmisült ember, minden kioltott képkiégetett benne valamit.

Az utca végén ekkor ezüstruhás, gyönyörű nőalak jelent meg. Kitárt karral sietett Juvenelé.

- Ó, drága fiam, édes reményem! Mit teszel? Mit teszel?- Anyám! - kiáltotta a fiú.- Kisfiam, büszkeségem! Te vagy a város reménye, te leszel istene. Légy türelemmel.

Miért ez a tombolás? Miért gyilkolsz?Juven megtorpant, eszelős, vad nevetése elcsuklott.- Gyilkolni csak eleven embereket lehet! - kiabálta. - De ti nem vagytok emberek! Titeket

ő... ő vetít elém! - A Toronyra mutatott, s keze vádlón ökölbe szorult. - Délibáb vagytok,semmi több.

- Ha megtartod a törvényeket, ha úgy viselkedsz, ahogy kell. Ó, ha végre felavathatunk. ..Juven, Juven... hát te is?...

- Fantomkép lehetek majd, semmi több! Akárcsak ti! Hát ezért nem jöttél soha aközelembe, ezért maradtál mindig olyan szép és fiatal, amilyennek kicsike korombanmegismertelek! Ó, anyám, anyám!

Juven szeméből ömlöttek a könnyek.- Fuss el tőlem, hagyj magamra! - szólt rekedten. - Úgy akarom megőrizni a képedet,

ahogyan most látlak. Hiszen meglehet, nem is vagy az anyám... akárhogy is... te sem vagymás, mint ez a tömeg itt, amely úgy jár-kel, mozog, beszél, ahogyan azt az Agymegkonstruálja. Te sem mondhatsz többet és mást, nem is tehetsz mást, mint ami az Agyképalkotó kazettáiba eleve be van táplálva.

- Juven... Juven... utolsó reményünk... reményünk... a szalagon... a szalagokon... - Azasszony hangja furcsán elcsuklott, majd elhalt. A szája még mozgott, de a szavát nem lehetettérteni.

Magatartása hirtelen megváltozott. Szép alakja megtört, háta meggörnyedt, szája keserűenlebiggyedt. Percek alatt éveket öregedett.

Váratlanul előrenyújtotta kezét, és megindult Juven felé. A fiú hiába hátrált előle, anyjamár a fogadó távolság határára ért, és alakja immár túlvilági fényben ragyogott. A fiúreszketve várta a jól ismert fájdalmat, az elmúlás fájdalmát.

- Simogasd meg a hajamat... - suttogta.Még érezte a kéz finom érintését, de a villanás meg a fájdalom elmaradt. A kép kialudt.

Anyja örökre eltűnt.

A Torony emeletein nyugtalan és zavaros fények villogtak.

Valahonnan Kefál Zé rohant elő, és süvöltve száguldott a palota felé. Nem észlelteJuvent, noha majdnem fellökte.A fiú komoran megindult a Torony felé. Most már nem sietett, már nem oltotta ki egymás

után a járókelők fantomképeit, már nem talált örömet abban, hogy belerohanjon a tömegbe,amely semmivé lesz előtte, és már nem ujjongott a keserű felfedezésen sem, hogy az egyszerkialudt alakok más formában, más öltözékben újra meg újra felbukkannak előtte.

A Torony felé vette útját.

8/11/2019 GALAKTIKA_055


8/11/2019 GALAKTIKA_055


- Túltervezés, a körülményekhez képest. De reálisan nem is volna sok belőlünk.Hatvanhat az egész emberiség számára...

- Mit jelent ez a 2?- Kettős aszinkron agyam van.- És a V?- Vasarely-széria.- Ja úgy... Miért akarod otthagyni a luxuscsoportot?

- Tíz év divattervezés. Többre vagyok képes. A férfidivat még hagyján, egy kibet végül isvonz, igen, feltétlenül vonz a jellegzetes, karakteres, férfias vonal - a karcsú kib aligészrevehetően megriszálta magát -, de a női divat, azokkal a gusztustalan domborulatokkal,azokkal a... Szóval többre vágyom. Van egy elméletem a Fermat-sejtéssel kapcsolatban.Születési hiba lehet, véletlen mutáció, de amikor a bejáratási idő alatt számoltattak, a

prímszámoknál mindig szerettem volna megállni.- Szóval improduktív munkát akarsz - a hang gyanakvó volt, alig érezhető undor színezte.

- Nem kibúvó ez? Nem fogunk egy hónap múlva az elvadult kibek rezervátumában találni?Esetleg erkölcsromboló tevékenységben? Hány évre van feltöltve a reaktorod ?

- Ötvenre. Az majdnem egy egész hat tizedszer tíz a kilencediken másodperc.- Mindjárt gondoltam. Négyszázharmincnyolezer-kétszáz órára függetlenítheted magadat,

és közben a legpiszkosabb trükköket is megcsinálhatod. Nem értem, hogy divattervezéshezmért adtak neked kettős aszinkron agyat. Meg kell kérdeznem a Nagy Gyűrűt. Addig várjkint a folyosón... A következőt!

A matematikus hajlandóságú kib megrezzent a belépő láttán, meghajolt, és nesztelenülkiosont a szobából.

- Neved? - hangzott unottan a kérdés.

- Nincs nevem.A kérdező felnézett, összerezzent és felugrott. Két karját bocsánatkérően széttárta.- Engedelmet, uram. Bocsásson meg, hogy modortalan voltam, de ide, a munkaelosztóba

már hatvan év óta... Hé! Egy széket! Nem hallod? És szólj ki, hogy várjanak... Szívesengedelmét kérem, uram, de mint bátorkodtam említeni, már hatvan éve nem láttam embert,és úgy látszik, a reakcióim... Pedig ez feltétlen reflex... El kell mennem kontrollra...

- Ne izgassa magát - mondta derűsen a jövevény, és leült a székre, amit a kis robot aszomszéd szobából cipelt be számára. Érdeklődve nézte a groteszk kis figurát, ahogy azajtóhoz gurul és kiszól:

- Várni kell !Az elégedetlen morgásba belebődült egy kongó hang:- Ez teljesen illogikus!A robotka tanácstalan mozdulatot tett, de a munkaelosztó kib már mellette állt.- Nem hallottátok, hogy ember van itt? - A morgás lassan elült, az ajtó becsukódott. A kib

megállt a jövevény széke mellett. - Mit óhajt, uram? Attól tartok, hogy rosszul értettem aválaszát, uram.

A jövevény változatlanul mosolygott.

- Ettől ne tartson. Jól értette: nincs nevem. A kib diszkréten köhintett- Ha szabad megjegyeznem, uram, ez azt jelenti...- Azt hiszi, bűnöző vagyok? Azt hiszi, számkivetésbe küldtek a Nagy Gyűrűből, és ezért

veszítettem el a nevemet? Téved, barátom. A Nagy Gyűrűn emberemlékezet, sőt: kib-emlékezet óta egyetlen bűncselekmény sem történt.

- Megkockáztatnám azt a véleményt, uram...- Mondja, nem hagyná abba ezt a viktoriánus stílust?

8/11/2019 GALAKTIKA_055


- Na jó, a fene bánja a stílusát. Szóval ide hallgasson: én egyszerűen megszöktem a NagyGyűrűről.

- Ha nem csalódom, uram...- Nem csalódik. Ez az első eset, hogy a Kétórás Háborút követő kivonulás óta valaki

önszántából visszajön a Földre. A jó öreg Terráról mintha megfeledkeztek volna egy kicsit.Tíz éven át tartott, amíg a Nagy Gyűrűt...

- Szíves engedelmével: tíz évig és három hónapig építették a Nagy Gyűrűt, és a sugárzás

intenzitása még utána is emelkedett, kivéve Kisázsiát és Észak-Afrika partvidékét, no megAmazóniát. Az exodusban minden életben maradott részt vett, kereken félmilliárd ember.

- Azóta már hat és fél milliárd. Ha továbbra is így szaporodunk, akkor máris elkezdhetünkgondolkozni a Nagy Gyűrű bővítéséről. Csakhogy erre nem fog sor kerülni.

- Ha szabad megjegyeznem, uram, ez, engedelmével, merőben illogikus. A NagyGyűrűvel koncentrikusan tetszés szerinti számú gyűrű építhető, földcentrummal, egészen aholdpályáig, sőt esetleg azon túl is, tetszés szerinti gravitációval, hiszen a gyűrűfordulatszámát.. .

- Ne nézzen hülyének, ezt én is tudom. Nem erről van szó. Arról van szó... Unja? - A kibabbahagyta az ideges lábrázást, és sürgősen bocsánatot kért. - Persze hogy unja. Hát akkorrajta: mit ajánlhat nekem?

- Vigasztalhatatlan vagyok - mondta a kib udvarias mozdulattal -, de bárki legyen is az,aki ide belép, feltétlenül el kell irányítanom. így vagyok beprogramozva. Természetesen áttudnám programozni magamat, de ez, hogy úgy mondjam, nem volna illendő dolog.Munkaelosztónak szántak, az vagyok.

- Nagyon helyes. Ezért jöttem ide.- Mihez ért, uram, ha szabad megkérdeznem?

- Meglehetősen jól úszom, bár a delfintempóm nem tökéletes; derűs kedélyű és jóindulatúvagyok; azt hiszem, van bennem elég bátorság ahhoz, hogy valami nagy dolog kedvéért azéletemet is kockáztassam... - A kib itt udvariasan hitetlen szisszenést hallatott. - Mit mondjakmég ? Szeretek énekelni. Nem elég ? Utálom a szintetikus eperkrémet. Nem elég? Fent, aBaffin-öbölben találhat egy tűrhető hóembert, két hete csináltam...

A kib a fejét rázta.- Attól tartok, uram, hogy mindezzel nem sokra megy itt a Földön.Az ember felállt. Szürke szeme gúnyosan csillogott, meztelen felsőtestén játszottak az

izmok.- Lent a kapu előtt vár a lovam - nevetett. - Pányvával fogtam; tudja, mi a pányva?- Félek, uram, hogy a diódáim megsínylenék, ha...- Ne is strapálja magát. Nem erre programozták.- De uram, a lovak, ha nincs kifogása ellene, veszedelmesek! A Kétórás Háború olyan

génmutációkat hozott létre a lovaknál...- Tudom. Majd átharapta a torkom. De most már megtűr a hátán. És vágta közben is célba

találok.- Mivel, uram, ha megengedi?

- Ja persze, még nem mondtam. Parittyával. Parittyát csináltam magamnak. Ezzel sem tudmit kezdeni?A kib morgott.- Alapvető ballisztikai elvek primitív realizálása. Sajnálom, uram.- Sose sajnálja, pajtás. Inkább mondja meg, hol csinálhatnék valami hasznosat.- Félek, uram, hogy itt a Földön sehol. Ugyebár...- Ugyebár. De hát ha már jelentkeztem, ugyebár...

8/11/2019 GALAKTIKA_055


- Kétségtelen, uram, csakhogy az ön elvárásai...- Nincsenek elvárásaim.- Akkor pedig nem mondhatok mást, uram: szíves engedelmével elirányítom önt az

elvadult kibek rezervátumába.- Ott kizárólag hasznavehetetlen kib-mutánsok vannak?- Sajnos.- Semmire sem használható habókos kibek?

- Pontosan, uram. Ön megtalálta a kellő tájszót.- Helyes. Majd én rendbe szedem őket. Adhatna egy útilaput?A kib az ajtóig kísérte a férfit. Ott megállt, fejét lehajtva, zavartan megszólalt:- Megengedne egy kérdést, uram?- Csak rajta !- Ön, ha nem csalódom, a Nagy Gyűrűn született.- Hát persze. Hol máshol születtem volna?- És feltételezem, hogy még sohasem...- Nem, sohasem jártam másutt. És nem is vágytam soha máshová, mint a Földre. Ez

számomra a nagy kaland. Nekem már a nagyapám is a Nagy Gyűrűn született, aholkényelmesen lehet élni, mert mindent készen kapunk innét meg a többi bolygóról, hála a jólműködő kib-robot rendszernek. Kényelmesen élünk, túlságosan kényelmesen, mert agravitáció csak negyede a Nagy Gyűrűn a földi gravitációnak, már százötven éve ígyhatározott a tanács, mert akkor is, azóta is nagy befolyásuk van ott fent a tornatanároknak ésa sportedzőknek - gunyorosan elmosolyodott. - Tudja, barátom, negyedakkora gravitációnálsokkal nagyobbat lehet ugorni... De csak ott...

- De hát akkor... Ott fent ugyebár minden ideális, tehát ha nincs kifogása ellene, teljesen

illogikus, hogy...- A maga kib-agyának persze hogy illogikus. Ez nem fér bele a kibernetikus ökonómiába.De majd hozzászokik. Hozzászokik, mert én csak az első vagyok, de nem az utolsó. Egyretöbben lesznek, akik titokban és tervszerűen készülnek a szökésre, elsősorban azzal, hogyfejlesztik az izomzatukat: no nem azért, hogy ott fent távolugró- vagy magasugróbajnokoklegyenek... Egyre többen lesznek, akik otthagyják a Nagy Gyűrűt, és visszajönnek, hogy újra

birtokukba vegyék a Földet. A harmadik generáció unja már a langyos vízben élést. Érti?Dehogyis érti! De majd megérti, pajtás. Majd egyszer... Nos? Hát nézze: itt a Főidőn súlyavan az embernek, és annak is súlya van, amit tesz. Értse meg: súlytalanul nem érdemes élni...- Barátságosan vállon veregette az elképedt kibet, mintha élő emberrel volna dolga, éslefutott a lépcsőn. A kib még hallotta, hogy odakint felnyerít egy ló, és utána a távolodó

patacsattogást.Megcsóválta a fejét, és kihúzta magát, gőgösen rászólt az alázatosan várakozó robotkára:- Küldd be még egyszer azt a bolond matematikus divattervezőt...

8/11/2019 GALAKTIKA_055


Kondor Lajos idegen a science fictionvilágában. Olyan, mint egy Mars-lakó, akivéletlenül a Földre tévedt, s óvatosan ésgyanakodva néz körül, hiszen alig érti, hogymi történik körülötte. Szerencsére azonbannincsen fölfegyverkezve halálsugarakkal,óriási harci gépekkel, nem hasonlít

polipokhoz, lábatlan csigákhoz, gülüszemű

rémekhez. Teljesen ember formájú,szerszámai sem különösek: ecset, toll,ceruza, festék - szóval csupa olyasmi, amireegy grafikusnak van szüksége. Azért idegencsupán, mert életében először vette kezébeeszközeit azért, hogy a science fictionírásokat illusztráljon.

Könyvek százai, rajzok, grafikák ezrei

állnak mögötte, szép, ízléses, kitűnő ésnagy beleéléssel készített munkák, de atudományos-fantasztikus irodalomillusztrálására eddig nem gondolt. Pedigvonzódik a technikához s főleg arepüléshez. Lakásán repülőgépmodelleksokaságát őrzi, maga rakta össze őket

becéző és óvatos ujjakkal, még egy kötetetis rajzolt róluk, színes és hiteles ábrákkal

teli kicsiny könyvet. Űrhajókat még nemrajzolt.

Jó régóta kerülgetjük egymást, Hakezembe került egy-egy új munkája, mindigeszembe jutott, hogy itt volna az ideje velekészíttetni el egy Galaktika illusztrációit.Ha szóltam neki, mindig meg is ígérte.Aztán valahogy mégis elmentünk egymásmellett.

Aztán összeállt a magyar szám, solvasásakor kiderült, hogy íróink másfajtasci-fit írnak, nem olyat, mint a franciákvagy az amerikaiak; keresni kellett azírások hangulatához megfelelő rajzokat, ésKondor Lajos jutott eszembe. Tudtam, hogyh jlék t é té l i d i d l t

szükség van, tudtam, hogy virtuózrajztudásával, művészi személyiségétmindvégig megőrizve, át tudja adni magát atudományos-fantasztikus művekhangulatának is, kifejezve belőlük alegfontosabbat s legjellemzőbbet.

A rajzok elkészültek, az olvasóellenőrizheti, hogy a vállalkozás sikerült-e.

Az első pillantásra talán kissé szokatlanillusztrációk - véleményem szerint - anovellák szándékos vagy önkéntelenhumorát ragadták meg, nem a fantasztikusháttereket, hanem az emberi lényeget, ahelyzetek groteszk és mulatságos mivoltát.A szövegektől elválasztva talán nemscience fiction illusztrációk ezek, de

lényegüket tekintve nem mondhatunk rájukmást, csak azt, hogy a novellák tartalmait,mondandóit híven kifejezik, s alkotójuktöbbé nem idegen a tudományos-fantasztikus irodalom világában.

Kondor Lajos Budapesten született1926-ban, itt végezte tanulmányait is aKépzőművészeti és IparművészetiFőiskolán, olyan tanárok vezetésével, mint

Konecsni György, Hincz Gyula, KádárGyörgy és Koffán Károly.

Munkásságának egyik legfontosabbterülete az illusztráció. Könyvek sokaságakerült ki a keze alól, illusztrációiért gyakrankapta „Az év legszebb könyve" kitüntetést.Munkácsy-díjas, művei számos itthoni ésnemzetközi kiállításon kerültek a nézők elé,Moszkvától Kanadáig, Firenzétől Tokióig.Vignolában, a nemzetközi grafikaikiállításon ezüstkupát kapott munkáiért.

Rézkarcaiban is szívesen ábrázolja ;költészet és irodalom témáit; emlékezetesekRabelais, Thomas Mann, Krúdy Gyulaműveinek hatására készített lapjai nagy

t tt l f l t ké kké ö ö

KÖTETÜNK KÉPEIRŐL

8/11/2019 GALAKTIKA_055


GALAKTIKA_055

Documents

Transcript of GALAKTIKA_055