futomadar8

4
Futómadár Az MSE, az OFTT és a MASESZ havonta megjelenő időszaki kiadványa 8.„Próbaszám” Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kívánunk ! Ismét eltelt egy esztendő. A visszatekintés során – ahogy én látom – mozgalmas és gyötrelmes, küzdelmekkel teli időszaknak minősíthetjük, az elmúlt esztendőt. A futómadár ágazatban a tenni akarók munkáját sem koronázta valami fényes siker. A tenni akarók legfőbb célját, nevezetesen a négy miniszter által jegyzett 8/1999 (VIII.13.) KöM-KVM-NKöM közös rendeletet az idei esztendőben nem sikerült módosítatni. Pedig parlamenti felszólalások, minisztériumi főosztályvezetői, sőt névszerinti miniszteri levélváltások alapján hangzottak el ígéretek, hogy sor kerül rá és a futómadarakat tartók és tenyésztők egyenrangúakká válhatnak a más, az élelmezés egyik legfontosabb alapanyagát adó hús- és húskészítményeket előállító gazdatársakkal, vállalkozásokkal. Szólok a sikerélményt adó eredményekről is. Természetesen, csak röviden és a legfontosabbakról, amelyek a futómadár ágazathoz kapcsolódó szakmai tevékenységek megalapozását szolgálják. Megítélésem szerint, az egyik legfontosabb lépésnek tekinthető a központi iroda személyi létszámának megteremtése volt. A Munkaügyi Központ Fiatal Diplomások Irodájának meghirdetett a „civilekkel közösen” és a „munkatapasztalat szerzés” pályázatokon elnyert státuszok alapján négy fő pályakezdő diplomás gyakornok segítette a munkánkat. Az államilag havonta utófinanszírozott három agrármérnök gyakornok és a könyvelési szakirányú gyakornok munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 2-3 éve stagnáló irodai, nyilvántartási, adatszolgáltatási munka egységes módszer szerint folyjon, és iratrendezés formájában áttekinthető legyen. Munkájukkal nagyban hozzájárultak, hogy az MSE 7 pályázatot készített és abból 3-at megnyert, és az OFTT 5 pályázatot tudott beadni, és ezek közül 2 pályázat nyert. Itt kell szólnom arról is, hogy a 2006-os esztendőre pályázati úton ismét elnyertük négy agrármérnök „munkatapasztalat szerzési” lehetőségét, amelyből két fő már a 2005-ös évben megkezdte tevékenységét. Lényegében, ezen utóbbi gondolatokhoz kapcsolódik a másik legfontosabb lépés. Ugyanis, a többi pályázati pénzekből most megteremthető a központi iroda jó működésének technikai feltételrendszere. Amíg az elmúlt esztendőben egy kölcsönbe kapott számítógép és egy magántulajdonú laptop állt rendelkezésre, most évvégére további két számítógép és laptop segítheti az Európai Unió irányelveinek és követelményeinek megfelelő irodai adminisztrációs munkát. Nyilvánvaló, e technikai eszközök megfelelő használatához szakemberek is kellenek. Pályázat útján elnyert státuszok alapján a már említettek szerint ismét négy agrármérnök fogja segíteni a futómadár ágazat további kibontakozását. A jövőkép felvázolása lenne a harmadik legfontosabb lépés. Szeretném, ha minden futómadár-tartó és a futómadár-ágazattal kapcsolatban lévő vállalkozó és jóindulatú segítő magáénak tekintené a társadalom harmadik pilléréhez tartozó civil szférát, és az Európai Unió legfontosabb elvének megfelelően erősítené a közösségi szellemet. Tudom, hogy a társadalom második pilléréhez tartozó, csak a minél nagyobb profitot hozó vállalkozói szférában tevékenykedők ma még kevésbé érzékelik az előző mondatban megfogalmazottakat. De nagyon sokat „profitálhatnak” egy jól működő, a harmadik pillérbe sorolt szakmai civil szervezet, szervezetek tevékenységéből. Közös pályázati lehetőségek, koncentrált információcsere, törvények ismerete stb., hogy csak a legfontosabbakat említsem. Mindenki tudja, hogy a civil szervezeteknél önkéntes a tagság. De az önkéntesség bizonyos kötelezettségekkel is jár és az elfogadott alapszabályban a pontosan megfogalmazottak szerint kell eljárni. Ide sorolandó a tagdíj és egyéb járulékok fizetése is. Nem ünneprontás képpen említem ezeket, mert megfelelő jogi keretek között részletesen kitárgyalható, hanem csak annak kapcsán említem meg, hogy az eltelt esztendő áttekintéséhez ez is szorosan kapcsolódik. Zárógondolatként citálom az Európai Unió egyik állásfoglalását, „ha a közösség jól működik, akkor az egyéneknek is jól megy”. B.U.É.K. Kovács János MSE és OFTT titkár 2005. december 18.

description

Strucc

Transcript of futomadar8

  • Futmadr Az MSE, az OFTT s a MASESZ havonta megjelen idszaki kiadvnya 8.Prbaszm

    Kellemes Karcsonyi nnepeket, Sikerekben Gazdag j Esztendt Kvnunk !

    Ismt eltelt egy esztend. A visszatekints sorn ahogy n ltom mozgalmas s gytrelmes, kzdelmekkel teli idszaknak minsthetjk, az elmlt esztendt. A futmadr gazatban a tenni akark munkjt sem koronzta valami fnyes siker. A tenni akark legfbb cljt, nevezetesen a ngy miniszter ltal jegyzett 8/1999 (VIII.13.) KM-KVM-NKM kzs rendeletet az idei esztendben nem sikerlt mdostatni. Pedig parlamenti felszlalsok, minisztriumi fosztlyvezeti, st nvszerinti miniszteri levlvltsok alapjn hangzottak el gretek, hogy sor kerl r s a futmadarakat tartk s tenysztk egyenrangakk vlhatnak a ms, az lelmezs egyik legfontosabb alapanyagt ad hs- s hsksztmnyeket elllt gazdatrsakkal, vllalkozsokkal. Szlok a sikerlmnyt ad eredmnyekrl is. Termszetesen, csak rviden s a legfontosabbakrl, amelyek a futmadr gazathoz kapcsold szakmai tevkenysgek megalapozst szolgljk. Megtlsem szerint, az egyik legfontosabb lpsnek tekinthet a kzponti iroda szemlyi ltszmnak megteremtse volt. A Munkagyi Kzpont Fiatal Diplomsok Irodjnak meghirdetett a civilekkel kzsen s a munkatapasztalat szerzs plyzatokon elnyert sttuszok alapjn ngy f plyakezd diploms gyakornok segtette a munknkat. Az llamilag havonta utfinanszrozott hrom agrrmrnk gyakornok s a knyvelsi szakirny gyakornok munkjval nagyban hozzjrult ahhoz, hogy a 2-3 ve stagnl irodai, nyilvntartsi, adatszolgltatsi munka egysges mdszer szerint folyjon, s iratrendezs formjban ttekinthet legyen. Munkjukkal nagyban hozzjrultak, hogy az MSE 7 plyzatot ksztett s abbl 3-at megnyert, s az OFTT 5 plyzatot tudott beadni, s ezek kzl 2 plyzat nyert. Itt kell szlnom arrl is, hogy a 2006-os esztendre plyzati ton ismt elnyertk ngy agrrmrnk munkatapasztalat szerzsi lehetsgt, amelybl kt f mr a 2005-s vben megkezdte tevkenysgt. Lnyegben, ezen utbbi gondolatokhoz kapcsoldik a msik legfontosabb lps. Ugyanis, a tbbi plyzati pnzekbl most megteremthet a kzponti iroda j mkdsnek technikai felttelrendszere. Amg az elmlt esztendben egy klcsnbe kapott szmtgp s egy magntulajdon laptop llt rendelkezsre, most vvgre tovbbi kt szmtgp s laptop segtheti az Eurpai Uni irnyelveinek s kvetelmnyeinek megfelel irodai adminisztrcis munkt. Nyilvnval, e technikai eszkzk megfelel hasznlathoz szakemberek is kellenek. Plyzat tjn elnyert sttuszok alapjn a mr emltettek szerint ismt ngy agrrmrnk fogja segteni a futmadr gazat tovbbi kibontakozst. A jvkp felvzolsa lenne a harmadik legfontosabb lps. Szeretnm, ha minden futmadr-tart s a futmadr-gazattal kapcsolatban lv vllalkoz s jindulat segt magnak tekinten a trsadalom harmadik pillrhez tartoz civil szfrt, s az Eurpai Uni legfontosabb elvnek megfelelen ersten a kzssgi szellemet. Tudom, hogy a trsadalom msodik pillrhez tartoz, csak a minl nagyobb profitot hoz vllalkozi szfrban tevkenykedk ma mg kevsb rzkelik az elz mondatban megfogalmazottakat. De nagyon sokat profitlhatnak egy jl mkd, a harmadik pillrbe sorolt szakmai civil szervezet, szervezetek tevkenysgbl. Kzs plyzati lehetsgek, koncentrlt informcicsere, trvnyek ismerete stb., hogy csak a legfontosabbakat emltsem. Mindenki tudja, hogy a civil szervezeteknl nkntes a tagsg. De az nkntessg bizonyos ktelezettsgekkel is jr s az elfogadott alapszablyban a pontosan megfogalmazottak szerint kell eljrni. Ide soroland a tagdj s egyb jrulkok fizetse is. Nem nnepronts kppen emltem ezeket, mert megfelel jogi keretek kztt rszletesen kitrgyalhat, hanem csak annak kapcsn emltem meg, hogy az eltelt esztend ttekintshez ez is szorosan kapcsoldik. Zrgondolatknt citlom az Eurpai Uni egyik llsfoglalst, ha a kzssg jl mkdik, akkor az egyneknek is jl megy.

    B.U..K.

    Kovcs Jnos

    MSE s OFTT titkr 2005. december 18.

  • RTKESTSI TJKOZTAT

    Tisztelt Termel! Nevem Vrhegyi Gbor. Az Orszgos Futmadr Termk Tancs (OFTT) tagjaknt, Vrhegyi Kft nev cgemen keresztl bonyoltom a strucchs s br export gyleteket, nem csak az OFTT s az MSE (Magyarorszgi Strucctenysztk Egyeslete) tagjai, hanem kvlllk rszre is. Az OFTT az EOC (Eurpai Strucc Tancs) tagszervezete. Az EOC-tl kapott informciknak ksznheten az nk termkeit a legjobb ron, megbzhat, hossz tv zleti kapcsolatban rdekelt klfldi partnereknek rtkestjk. Fbb piacaink a francia, a nmet, az olasz, a spanyol s a svd. A strucchs s br elads az sszes rbevtel mnusz sszes kltsg alapon, a termelk szmra tlthat mdon trtnik. Az lsly alap felvsrls htrnya mdszernkkel szemben, hogy a felvsrl knytelen biztonsgi tartalkot kpezni a felvsrlsi rban, mivel a kitermelt hs mennyisge illetve a br minsge elre nem ismert. A klnbsg a termel eredmnyt cskkenti. A termelkkel minden esetben rsos rtkestsi szerzdst ktnk, s ami a legfontosabb, azt maradktalanul be is tartjuk. Az export piacokra trtn szlltsok 2004 augusztusban kezddtek, amikor feldolgoz partnernk a Hajd Hs R.T. plyi zeme megszerezte az EU minstst a struccmadarak vgsra s feldolgozsra. A minsts megszerzsnek folyamatban tbb tagtrsunk hathats segtsget nyjtott a vghdnak. A vgsok azta minden ms hresztelssel szemben folyamatosak, akrcsak a piaci kereslet. 2005 augusztustl Hajdnnson is beindult a struccvgs, ami a keleti orszgrsz termelinek jelents fuvardj megtakartst eredmnyez. Tbb feldolgoz is rdekldik a struccvgs irnt, remlhetleg hamarosan a Dunntlon is lesz partnernk. Az ltalunk alkalmazott vgsi technolgia dja a legkedvezbb, a legnagyobb mennyisg eladhat hst eredmnyezi s minimlis hulladk, gyakorlatilag csak csont keletkezik, mivel a hst nem kell sztbontanunk izomktegekre, s nem kell lehrtyznunk. A minimum 90-kg-os madarakbl az eddig mrt tlag 27 kg/madr eladhat hs, a 130 kg krli madarakbl 40 kg-ot is mrtnk. 2005 I-III. negyedvben az rtkestsi rak 7,00 8,00 EUR / hs kg s a minsgtl fggen 40 s 60 EUR / br db kztt alakultak. Az ebbl keletkez rbevtellel szemben a termelnek az albbi kltsgei merlnek fel: Beszllts a vghdra, vgsi dj, export kiszllts, egyesleti hozzjruls. Kvetkezzk most nhny sz a vgs s az rtkests technikai lebonyoltsrl, melynek keretben az egyes kltsgek alakulst is megvizsgljuk. A vgllatok optimlis letkora 11-18 hnap kztt, semmikpp nem tbb mint 20 hnap. lslya min. 90 kg. A 90 kg-nl kisebb madarakat nem gazdasgos levgni, mert a beszlltsi, a vgsi kltsg s az egyesletnek fizetend hozzjruls ugyanannyi, mint a nagyobb madarak esetben, a hs kihozatal viszont kevesebb, a br mrete rtkestsre nem megfelel, s ami a legfontosabb a piac a min.90 kg sly madarakbl szrmaz izomktegeket (steak, filet) ignyli, a 80 kg sly alatti madarak hst csak rtkcskkenssel lehet eladni . Vgs eltt nagyon fontos hogy a madarak szelnt, C s E vitamint kapjanak. Ezzel cskkenthet a szllts kzbeni stressz s slyvesztesg, mely kzvetlen hatssal van a hs minsgre, mennyisgre s cskkenti a br srlsnek veszlyt. Javasolt ksztmnyek: ESVEX oral solutio,Tetra szeln 400E , Tetravit Combi forte, Lisovit R Combi .Adagols a baromfira vonatkoz hasznlati utasts szerint. Tovbb C-vitamin szksglet 200-250 mg/madr/nap. Tovbbi informcik : Dr. Balogh Sndor: 06-20-548-3658, 06-59-354-957, 06-59-354-793. A vgs csak elre egyeztetett napon, a feldolgoz ltal megadott beszlltsi idpont szigor betartsa mellett trtnhet, mivel az egyb llatfajoktl trben s idben trtn elklntst biztostani kell. A beszllts a vghdra az egyik legknyesebb mvelet. Tudunk ajnlani megbzhat fuvarosokat, de a szlltst sajt eszkzzel illetve krnykbeli gyakorlott llatszlltk kzremkdsvel is megszervezhetik. A szakszertlen felrakds s szllts kvetkeztben fellp stressz nem csak a brben, hanem a hsban is risi krokat okozhat. A szllt jrm raktere felttlenl zrt legyen, akr ponyvs is lehet. A szllts sorn mindenkpp trekedni kell arra, hogy a madarak elrekeszelve legyenek a teherautn, s a padlzat csszsmentessgt biztostsk (pl. ndpadl) Fentiek fontossgt nem lehet elgg hangslyozni. A szlltst lehetleg az jszakai vagy a kora hajnali rkra kell szervezni. A fuvardj jellemzen 150-170 Ft/km, a fuvaroz telephelye - az n telephelye a vghd a fuvaroz telephelye tvonalra szmolva. A fuvardj fggetlen a szlltott madarak darabszmtl, rdemes teht a fuvareszkz maximlis kapacitst kihasznlni, akr gy, hogy kzeli termelkkel egyidejleg szlltani, s a fuvarkltsget elosztani. Ennek megszervezsben is tudunk segteni. Nem mindegy ugyanis, hogy egy madr beszlltsa 1500,- vagy 4000,- Ft. A vgs dja, mely minden kltsget tartalmaz 8.000 - 10.000,- Ft + 15% fa / madr, a vghidakkal fennll j kapcsolatnak ksznheten utlag a befolyt vtelrbl fizethet. A feldolgozs sorn keletkezett kicsontozott, + 2

  • C fokra, httt, vkuum flizott, export kartonba csomagolt strucchst a termelktl rtkestsre tvesszk. Az export szlltmnyt a megfelel okmnyokkal elltjuk, a klfldi Vevnek kiszllttatjuk. Az export kiszllts kltsge utlag a befolyt vtelrbl kerl elszmolsra, de rtke a szerzdsben elre rgztsre kerl, hs kg-ra vettett sszege a kiszlltott ttel tnyleges slytl fgg, jellemzen 0,30-1,00 EUR/hs kg. Az eddigi tapasztalat szerint a kisebb ttel szlltmnyokat magasabb egysgron lehet rtkesteni, de a hs kg-ra vettett fuvarkltsg tbb mint a nagyobb szlltmnyok esetben. Az egyesleti hozzjruls FA-mentes 1000,- Ft/madr sszeg, mely rszben cgemnek az export gylet lebonyoltsval kapcsolatos kltsgeit fedezi, rszben pedig az MSE s az OFTT mkdsi kltsgeihez jrul hozz. Az MSE s az OFTT jelents koordincis, szakmai s lobby tevkenysget folytat az egsz magyar struccgazat rdekben, melyhez infrastruktrra van szksge. Ennek kltsgt a tagdjak s a plyzatokon elnyert llami tmogatsok jelenleg mg nem fedezik, ezrt van szksg a levgott llatonknt fizetend hozzjrulsra. Az OFTT egy nyitott civil szervezet. Ha jvnk kzs alaktsban tevkenyen rszt kvn venni, szvesen ltjuk tagjaink sorban is. Bvebb informcik az OFTT kzponti irodjtl, http://www.ostrich.cc cmen, vagy Kovcs Jnos titkrtl : 06-1-322-9078, 06-1-322-5661, 06-30-616-7788. Az ru ellenrtke a vevktl a rendeltetsi helyre trtn berkezst kvet 7-21 napon bell vrhat, azt cgnk elklntett szmln kezeli. A vtelr berkezst kvet 3 banki napon bell, stermelknek az ltalunk killtott felvsrlsi jegy, cgeknek pedig szmla ellenben banki tutalssal fizetnk. Az rtkests sorn keletkezett bevtelrl s kltsgekrl (vgsi dj, export kiszllts, egyesleti hozzjruls) minden esetben tteles elszmols kszl. stermelk esetben a felvsrlsi rat cskkentjk a kltsgek fa nlkli nett sszegvel, cgek esetben pedig kzvettett szolgltatsknt szmlt lltunk ki a kltsgekrl, amit az ruszmlbl kompenzlunk. Nhny klfldi partnernkkel trtnt megllapods alapjn hamarosan lehetv vlik, hogy vtelr elleget fizessnk, melynek sszege vrhatan 20-25.000,- Ft / madr. Elrehaladott trgyalsokat folytatunk llami hatsgokkal arrl, hogy megnyljon a struccmadarak utni kompenzcis felr fizetsnek lehetsge az stermelk, illetve a klnleges joglls mezgazdasgi termelk rszre. A belssgekre s nyakra sajnos mg nincs piacunk, de dolgozunk rajta, gy ezeket a vgs utn mindenki visszakapja. Igny esetn a tollat s a zsiradkot is el lehet vinni a vghdrl. Ha a brket az egyeslet kzremkdsvel szeretn rtkesteni, akkor javasoljuk, hogy adja t azokat trolsra a vghdnak, ahol a megfelel krlmnyeket biztostjk s a brk elzetes tartstst szakszeren elvgzik. Ennek kltsge 435,- Ft +15% fa / br . A brt akkor tudjuk rtkesteni, amikor a vghdon megfelel mennyisg sszegylt, kb.1-2 havonta egy alkalommal. Az A osztly brket jelenleg 60 EUR, a B osztlyakat 40 EUR ron tudjuk eladni. A jelenlegi rszinten a termelknek a kltsgek levonsa utn kb. 50-60.000 Ft tiszta rbevtele marad meg, tovbb a belssgeket s a nyakat visszakapjk. Az rak termszetesen vltozhatnak. Aktulis rinformcikkal brmikor llok rendelkezsre. Az elmlt idszak legfontosabb export rtkestsi tapasztalata, hogy a legrtkesebb ru az, amely az elre megllapodott minsgben, mennyisgben s idben rkezik a rendeltetsi helyre. Csak s csak is ez kpes felvenni a versenyt a harmadik orszgokbl szrmaz termkek dmping raival. Ahhoz, hogy ezeknek a kvetelmnyeknek meg tudjunk felelni, tovbb a piacon folyamatosan, megbzhat s jelents szereplknt tudjunk jelen lenni, sszefogsra s szervezettsgre van szksgnk. Ehhez az els lpseket mr megtettk s j ton jrunk. A klfldi piac felfigyelt rnk, szmol velnk. Tovbbi fejldsnkben, a hatkonyabb rtkestsben s jabb piacok megszerzsben segt az ntl kapott llatllomny adatszolgltats is, melyet ezton is ksznnk. Budapest, 2005-10-16

    dvzlettel :

    Vrhegyi Gbor Tel / Fax : 06-1-257-5494

    Mobil: 06-30-9312-997 Email:[email protected]

    http://www.pointernet.pds.hu/mse/

  • Ktelez a hs- s hsksztmnyek cmkzse Az Eurpai Unihoz val csatlakozsunk szmos j feladatot r a strucc- s emutartkra, tenysztkre. Az j feladatok egyike a hs s hsflesgek, hsksztmnyek cmkzse. Igaz, hogy az exportszlltsoknl ez mr megvalsult, de 2006. janurjtl fokozatosan minden levgott s rtkestett hsra s hsksztmnyre kiterjed. Vagyis, az eddigieknl sokkal szigorbban veszik az FVM 13/2003-as szm rendelet betartst, az gynevezett cmkzsi rendeletet s ezt, az FVM llategszsggyi hlzata s az OMMI is gyakrabban fogja ellenrizni. Az albbi brn szemlltets kppen kzreadjuk a marhahs s a marhahsksztmnyek cmkzsi mintjt. Elbb utbb a strucc s az emu is az ENAR rendszerbe kerl, s azoknak is hasonl cmkzsi formja lesz. Mindezek, a ma mg tlzott adminisztrcinak tn elrsok a hs minsge mellett, fontoss teszik az ellenrizhetsget s azt, hogy a hs mindenfle betegsgektl mentes, egszsges llattl szrmazik. Tulajdonkppen gy valsulhat meg az az ltalnos Eurpai Unis irnyelv, hogy a megbzhat minsg s eredet hs s hsksztmny a termeltl a fogyasztig nyomon kvethet legyen. Budapest, 2005.12.12. Kovcs Jnos

    A 2005. janur 1-tl rvnyes szolgltatsi djak Befizet tag/Jogcm A dj mrt Befizet tag/Jogc A dj mrt Brojler nagyszlpr 3 Ft/szlpr napos Feldolgoz Csirke/tyk 20 fillr/db

    Keltet Pulyka 25 fillr/db Csirke 10 fillr/db Liba 30 fillr/db Pulyka 21 fillr/db Liba 29 fillr/db Tovbbfeldolgoz Pekingi kacsa 15 fillr/db s keresked rbevtel 0,7 ezrelke Mjtpus kacsa 23 fillr/db Tojsfeldolgoz rbevtel 0,7 ezrelke Napos tojrce I. 3 Ft/db Napos tojrce II. 0,24 Ft/db minimldj 14000 Ft/negyedv (forgalmazi) Tisztelt tagtrsaink! Krjk, amennyiben mg nem fizettk be a 2005. vi tagdjat, akkor azt szveskedjenek minl hamarabb megtenni! Ezton felhvjuk tisztelt tagtrsaink figyelmt, hogy a 2006. vi tagdj befizetse is esedkes. A lehetsg szerint minl hamarabb juttassk el tagdjukat a kzponti iroda pnztrba vagy az nk ltal is ismert bankszmlkra. Az ves mkdsnkhz a pnzgyi keretnk nagyon szks, ugyanakkor a jv vi plyzatokhoz is szksges bizonyos forgtke. Az egyttmkdst elre is ksznjk.

    MSE s az OFTT vezetsge. A FUTMADR a Magyarorszgi Strucctenysztk Egyeslete s az Orszgos Futmadr Termk Tancs bels hasznlat havi lapja. Kszl az MSE s az OFTT tagjainak szakmai segtsgadsra, informlsra. Szerkeszti a Szerkeszt Bizottsg. Felels kiad: Dr. Balogh Sndor. Felels szerkeszt: Kovcs Jnos. Munkatrsak: Bs Melinda, Salamon Attila Levelezsi cm: 1073. Budapest, Dob u. 90. Tel./Fax.: 322-5661, 322-9078. E-mail: [email protected], honlap: www.ostrich.cc

    A 2005. janur 1-tl rvnyes szolgltatsi djak Befizet tag/Jogcm A dj mrtke Befizet tag/Jogcm A dj mrtke Brojler nagyszlpr 3 Ft/szlpr napos Feldolgozk Csirke/tyk 20 fillr/db Keltetk Pulyka 25 fillr/db Csirke 10 fillr/db Liba 30 fillr/db Pulyka 21 fillr/db Liba 29 fillr/db Tovbbfeldolgozk Pekingi kacsa 15 fillr/db s kereskedk rbevtel 0,7 ezrelke Mjtpus kacsa 23 fillr/db Tojsfeldolgozk rbevtel 0,7 ezrelke Napos tojrce I. 3 Ft/db Napos tojrce II. 0,24 Ft/db minimldj 14000 Ft/negyedv (forgalmazi)

    A Baromfi Termk Tancs elnksgi hatrozata alapjn a termktancs tagja-inak a mellkelt tblzatban foglaltak szerint kell az ves szolgltatsi djakat befizetni. Ezek az sszegek az ves m-kdsi kltsgek fedezsre szolglnak. E tanulsgos pldt ajnljuk minden strucc- s emutart termktancsi ta-gunk szves figyelmbe. Ahhoz, hogy a mi termktancsunk is, a jvben hat-konyan tudjon mkdni indokolt, hogy az alapszablyban rgztetteknek meg-felelen az ves tagdj mellett a forgal-mazs utni djakat is rendszeresen befi-zessk.

    mailto:[email protected]

    Kovcs Jnos RTKESTSI TJKOZTAT Tisztelt Termel! Vrhegyi Gbor Tel / Fax : 06-1-257-5494 A dj mrtkeBefizet tag/JogcmA dj mrtkeFeldolgozkKeltetkTovbbfeldolgozks kereskedkTojsfeldolgozk