Falus György

A PESTI MAFFIA

Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat

1

ISSN 0238-7840 ISB 9630316027206 Felelős Kiadó: Fazekas István vezérigazgató Szerkesztő: Moldován Tamás Borító: Sz. Bodnár Éva Kiadja az idegenforgalmi Propaganda és Kiadó vállalat, a WTO társult tagja Szedte: TÁRKI 89-1862 Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató

2

1.

Sztriptíz az erdőben - Megőrült! – ordította Harcsár János fiatal pénzügyőr, ahogyan csak a

torkán kifért. Rémülten igyekezett uralkodni motorkerékpárja fölött, de nem sikerült. A mögötte robogó IFA gépkocsi elérte, hatalmasat lökött rajta. Ő ugyan megkísérelte egyensúlyozni a motorkerékpárt, de már nem lehetett. Az ütközés erejétől a magasba emelkedett. Nagy ívben repült az út melletti erdőbe. Szerencsére a fején lévő bukósisak meg-mentette végzetes zuhanástól. Nagy erővel csapódott az erdő fái közén. A tehergépkocsiban ülők belenéztek a visszapillantó tükörbe. Meggyő-ződtek erről, hogy senki nem követi őket. Leállították a motort. Ketten ültek a vezetőfülkében. Az egyik, Magyar Bálint, akit társai csak gúnyne-vén Bunkónak neveztek, a másik Dezső Gábor, ő az Ügyes névre hallga-tott. Előre tudták, mit kell tenniük. Bunkó az erdőbe rohant megnézni, mi történt a sérült pénzügyőrrel. Addig Ügyes gyorsan felhajtotta a motor-ház tetejét, mintha javítaná az autót. Az erdőben a pénzügyőr hanyatt feküdt. A közeledő lépétekre feljajdult.

- Segítsen valaki! – és lassan megfordult az oldalára, mint aki kifelé igyekszik mászni. A mellé lépő Bunkó megfogta, beljebb húzta az erdőbe. Figyelte, hogy olyan távolságra kerüljenek, ahová már nem világítanak be az úton közlekedő gépkocsik fényei. Igaz, ebben a késői téli időben – este nyolc óra volt -, nem kellett nagy forgalomtól tartaniuk. A nyöszörgő pénzőrt a hátára fordította és megfenyegette:

- Ha egyetlen hangos szót hallok, kinyírlak! – Érezte, hogy nem térhet ki a folytatás elől. – Hallottad, amit mondtam? – kérdezte.

A nyöszörgő férfi bólintott. Ekkor ért oda a tehergépkocsiból társa, hal-lotta az utolsó szavakat.

- Okos fiú! Hallgatni fogsz, vagy…! – és ezzel előkapta zsebéből a rugós kést, megvillantotta a földön fekvő férfi előtt. – Megértetted? – és eb-ben a pillanatban a sapkája alá nyúlt, lerántotta az arcára az addig elrej-tett harisnyát.

3

Társára nézett, aki mintha hipnotizálták volna, követte a másikat, Most már álarcban dolgozta tovább. Gyors mozdulatokkal vetkőztetni kezdték a pénzügyőrt. Amikor minden ruhát leszedtek róla, Bunkó a gépkocsihoz rohant. Egy kopott melegítővel és egy pár nagyon elhasznált cipővel érkezett vissza.

- Látod – mondta, miközben beleerőltette az alélt pénzügyőrt a ruhába -, mi kíméletesek vagyunk. Nem akarjuk, hogy megfázzál.

Olyan nagyon tetszett ez az emberségesnek tűnő gondolat, hogy elrö-högte magát.

- Megszoktad, hogy ti vetkőztetitek az embereket a vámnál, most urak-kal van dolgod. Mi öltöztetünk. December van és megfagyhatnál!

- Nem pofázol annyit! – hallatszott a másik fojtott hangja az álarc alól. – Sietni kell! – ezzel belenyomta a tehetetlen alhadnagy lábait a cipőbe. - Kezeket hátra! – pattogott.

Amikor a férfi engedelmeskedett, mind a két kezét megkötözte és lök-dösni kezdte az út felé.

- Egy hang és véged! – lépett a megrémült ember mellé Ügyes. Kését az oldalához nyomta. Ha lassan is, így haladtak előre. Csupán néhány fa választotta el őket az úttól, amikor megálltak. Kinéz-

tek egy vastagabb fát. Ahhoz állították a magával tehetetlen embert. Szorosan megkötözték. Amikor látták, hogy mozdulni sem tud, egy zseb-kendővel betömték a száját. A pénzügyőr vonaglott és erőlködött mara-dék erejével. Tehetetlen volt a két fiatalemberrel szemben. Bunkó a gépkocsihoz szaladt. Mielőtt kilépett az útra, óvatosan szétnézett. For-galmat nem látott. A rakodótérből leemelt egy bőröndöt. Rohant vissza oda, ahol levetkőztették áldozatukat. Pillanatok alatt mindent bepakolt. Társa a megkötözött férfihoz beszélt.

- Most itt hagyunk. Nem kell félned, hamarosan megtalálnak. Nem olyan kegyetlenek a bácsik, mint ti vagytok. Küldünk valakit, aki segít majd rajtad, mielőtt megfagynál. Tíz percig figyelni fogunk – és a megkö-tözött férfi orra elé tartotta a tőle elvett pisztolyát. – Ha addig megmoc-cansz, visszajövök és elintézlek. Értettél?

Közben nézegette a fegyvert. Elégedetten csettintett a nyelvével: - Látom, jó finánc vagy. Tisztán tartod a pisztolyodat – kibiztosított, és

egy lövedéket a csőbe engedett. – Tehát kuss!

4

- Elég! – sürgette Bunkó, Rángatni kezdte társát. – Induljunk, hosszú az út hazáig.

Ügyes még ellenőrizte a kötéseket. Beugrottak a gépkocsiba. Bunkó maga mellé tette a bőröndöt. Ügyes indított és elrobogtak. Nem sokat kellett menniük, meglátták a táblát, amely jelezte, hogy beérkeztek Rét-ságra. Lassítottak, átgurultak a falun. Az út néptelen volt. Néha-néha találkozta egy-egy gépkocsival.

- Ezzel meglennénk – szólalt meg Ügyes. - Még telefonálnunk kell – vágta rá Bunkó. - Legfeljebb egy kicsit fázik az ürge. - Lehet – nézett feléje társa. – De ebben a hidegben megfagyhat. Az

volt az utasítás, hogy halott nem lehet. A nyakunkra hozza az ország összes zsaruját.

- Kapott melegítőt – vigyorgott Ügyes. – Vácról telefonálunk, hogy hol találhatják meg.

Egy ideig hallgatagon ültek, csak később szólalt meg Bunkó. - Miért pontosan a hatos kilométerkőnél kellett csinálni a támadást?

Érted ezt? - Biztosan ennek is megvolt az oka. A Légiósnak van gógyija. Lehet,

hogy előre megnézte, ott a legsűrűbb az erdő. Ez nem a mi dolgunk. - Igazad van – és előrekémlelt. – Látod, ott füstölnek már a kények.

Rögtön Vácon vagyunk. Amint Vácra értek, az első mellékutcába hajtottak. Otthagyták az au-

tót és gyalog folytatták útjukat. Megláttak egy telefonfülkét. Ügyes belé-pett és hívta a rendőrkapitányságot.

- Ügyelet? – kérdezte. Amikor megkapta a választ, folytatta: - Rétság és Romhány között baleset áldozata lett egy pénzügyőr, pontosan a ha-tos kilométerkőnél. A motorja az úton fekszik, hamar megtalálhatják. Siessenek, mert megfagyhat ebben a hidegben! – ezzel letette a hallga-tót. Amikor kilépett a fülkéből, Bunkó sürgette.

- Nyomás! Már csak öt percünk van a vonat indulásáig. – ezzel falkap-ta a bőröndöt. Vágtatva elindult a vasútállomás irányába. A szerelvény már az állomáson volt, amikor felugrottak az egyik kocsiba. Kényelmesen elterpeszkedtek. Bunkó arcán feszültség látszott, Ügyes pedig elégedet-ten vigyorgott.

5

Megérkeztek Budapestre. Kiléptek a Nyugati pályaudvar érkezési ol-dalán, a parkolóban egy gépkocsi fénykürtje villant kettőt. Odasiettek és beugrottak. Egy csinos fiatal nő várta őket.

- Minden oké! – harsogott a kocsiban Ügyes. - Nyugalom! – nézett feléje a lány, aki közben hátranézett az ott ku-

porgó Bunkóra. – Még sok van hátra. Ez csak a kezdet.

*** Az Éden bárban már minden hely foglalt volt. A zenekar rikoltozva

egy rumbát játszott. A táncparketten hat csinos, fügefalevélbe öltözött lány vonaglott. A vegyes közönség élvezettel nézte a pucér szépségeket. Néha-néha felkiabáltak nekik, de ők nem reagáltak. Megszokták már, hogy miden a vendégért van, akit maradéktalanul ki kell szolgálniuk.

A félhomályban álló bárpultnál támaszkodott az üzletvezető. Kemény Henrik. A pult mögött dolgozó mixert nézte. Amikor egy pillanatig nem volt senki a közelükben, halkan megszólalt:

- Mit gondol, miért van itt ilyen félhomály? - Hangulatvilágítás, ha jól tudom – hangzott a készséges válasz. – Té-

vedek? - Azért is! De van más oka, ha nem veszi tőlem rossz néven. - Kíváncsivá esz, főnököm! - Nem kötelező olyan pontosan mérnie. Főleg amikor a kedves ven-

dég már felöntött a garatra. A beugróval nem váltotta meg a bérletét. - Ehhez tartom magam, uram – hajtotta meg a fejét. – Csupán egyet-

len problémám lenne. - Hallhatnám? – fordult felé kíváncsian Kemény. - Mostanában túlságosan sok az ellenőr. Ebben nagyon jó a termés az

idén. Erről mi a véleménye? Ha elkapnak, akkor nekem kell tartanom a hátamat. így van?

- Lehet és megérdemli. Egy jó mixernek már lőre éreznie kell az ellen-őr szagát- Több mondanivalóm nincs! – ezzel ellépett a pulttól. Kifelé igyekezett a bejárati ajtóhoz, ahol csoportban várakoztak az emberek.

- Nem bírok velük! – tárta szét két karját a portás. – Engem fenyeget-nek, mert nem jöhetnek be.

6

- Ha fél, jogában áll másik állást keresni. Van éppen elég kivénhedt bunyós és birkózó. Szívesen vállalják maga helyett. Amíg nem szólok, senki nem jöhet be! Megértette?

- Ahogyan parancsolja, uram – alázkodott meg a portás. - Ha valami lenne, az irodámban vagyok. Aki bennfentes, azt irányítsa

a hátsó ajtóhoz. Beengedem. Otthagyta a portát, elindult az iroda felé. Amint eltűnt az üzletvezető,

két lány jelent meg a bejáratnál. Az ablakon kopogtattak. A portás jelez-te, hogy senkit nem engedhet be. Az egyik lány könyörgésre fogta a dol-got. Résnyire kinyitotta az ajtót.

- Fater, engedjen be, sürgős dolgom van Fecóval! - Nem lehet – ellenkezett a portás. - Eldekkolunk a ruhatárban – és megvillant a kezében egy százas. –

Megkaphatja – és kacéran mosolygott. - Az a fontos, hogy lásson minket – tette hozzá a másik lány -, tudnia

kell, hogy megjöttünk. Na, ne legyen olyan szívtelen! - Gyertek! De én nem láttalak benneteket! – ezzel kinyitotta az ajtót. Nagy volt a nyomás, mások is igyekeztek volna befelé, de a portás el-

lenállt. - Ezek táncosnők, fellépnek – lökte félre a betolakodókat. Közben a

lányok belenyomták a zsebébe a százast. A ruhatár felé surrantak, óvato-san körülnéztek, nem látták a főnököt. A bárpulthoz osontak.

- Késtetek – nézett rájuk szemrehányóan a mixer. – A pontosság a legfontosabb.

- Az a barom nem akart beengedni – és fejével a bejárat felé bökött. – Megérkeztek? – kérdezte az egyik lány.

- Nem. Biztos csak holnap jönnek. Akkor megcsináljuk a melót. Azért maradjatok, ehet, hogy késnek.

- Ha meglát a főnököd, kidob bennünket. - Fogyasszatok valamit. Akkor nem szólhat. A vendégeim vagytok. Kitöltött két vermutot s a lányok elé tette. - Hölgyeim! – emelte meg ő maga is a poharát. – az én kis lányaim

egészségére és a holnapi sikeres napra. Maca! – ezzel Joós Mária felé bólintott. – Pirike! – és hasonló módon köszöntötte Godó Piroskát. – Holnap már nyitáskor legyetek itt! Most bemehettek. Nem akarom, hogy együtt lássanak bennünket. Jobb az óvatosság!

7

A két lány hamarosan eltűnt a táncolók forgatagában. Mire megjelent Kemény, a táncparketten ropták alkalmi ismerőseikkel. Kemény szeme azonnal megakadt rajtuk.

- Ezek ketten, hogy kerültek ide? – kérdezte a mixert. - Már nyitáskor itt voltak – füllentette a legnagyobb nyugalommal. –

Talán valami baj van velük? – adta az ártatlant. – Úgy emlékszem, hogy nem is olyan régen még szabad bejárásuk volt. Lehet, hogy tévedek?

- Nem téved, de azóta történt egy és más – vágta rá a főnök. – Egyéb-ként nem szeretem, ha belenéznek a lapjaimba.

- Távol áll tőle, csak nem értem a dolgot. Macának valamikor szabad fogyasztása volt nálunk. Maga engedélyezte.

- Az régen volt. De nem tartozik magára! Megértette? - Mindig a főnöknek van igaza. Megértettem. Tehát ne szolgáljam ki

őket? Kemény lángvörös lett a méregtől. Amikor ellépett a bárpulttól, visz-

szaszólt: - Túl sok mindenbe beleüti az orrát, amihez semmi köze. Ezt nem sze-

retem! Mérje az italt, az a dolga! Megállt a bejáratnál. Nézte a forgatagot. Váratlanul hátraszólt: - Bülent úr nem érkezett még meg? - Még nem láttam, uram. Ha megjön, jelentem. Bár… - Bár?- nézett feléje kíváncsian a főnök. - Lehet, hogy elakadt ebben a nagy havazásban. Azért késnek. - Talán igaza van. Ha jönnének, szóljon. Azt a két nőt pedig figyelje. Ha

valakivel szemtelenkednének, ki kell őket rúgni. Itt nem lehet arénát csapni! Maga felel értük!

***

A Lada a Baross utca és József körút sarkán állt meg utasaival. A lány, aki addig hangtanul vezette a gépkocsit, most hátrafordult. Kedvesen meg-szorította Bunkó kezét. - Kiszállhattok! A csárdában már vár benneteket Doki és Ficsúr. Nyu-godtan maradhattok, nem lehet semmi baj. Papírotok van, az a fontos.

8

- A ruha? – bökött a bőrönd felé Bunkó. – Mi legyen? - Ott maradtok pontosan tizenegy óráig. Ha addig nem jönnék értetek, akkor feljöhettek hozzám. Ott próbáljuk, hogy melyikőtökre a jó. Holnap az veszi föl. Helyes? - Igenis! – vigyorgott Ügyes. – Úgy parancsolgatsz nekünk, mintha te lennél a góré. Sok belőled egy kicsit! - Ha akarod, akkor nyugodtan kiszállhatsz a buliból… - Mert neked csak a kedves kis Bunkó a fontos – vágott közbe Ügyes. – Nem. Ebből nekem elegem van. Itt mindenki egyforma. Arányosan kell osztozkodnunk. A lány a fiú felé fordult. Hangja megkeményedett, amikor beszélni kezdett: - Az, hogy nekem ki fontos és ki nem, egyedül rám tartozik, Ha valami kifogásod lenne, akkor beszélhetsz Légióssal. Ő majd tisztázza a dolgokat. Amit eddig csináltunk, egyformán kivettük belőle a részünket. Te, ő – mutatott Bunkóra – és a többiek is. Amink van, és azt, hogy ilyen jól él-hetsz, Légiósnak köszönheted. Elmondom neki, majd kioktat, hogyan kell viselkedned. Én nem vagyok eladó, és nem lehet megvenni. Neked legin-kább nem! Világos? - Hülyéskedtem – húzta meg magát Ügyes.- Nem kell mindent azonnal mellre szívni. - Tehát – folytatta nyugodtan a lány – többet egyetlen alkalommal sem vagyok kíváncsi a véleményedre. Megérettél? - Tökéletesen – hajtott fejet Ügyes. - Akkor folytatom. Ha nem jönnék tizenegyig, feljöttök hozzám, ahogy mondtam. Addigra minden utasítást megkaptok. Ha kell, az egyenruhán is igazítok, nehogy nevetséges legyen azon, aki viselni fogja. Itt nagy üzletről van szó. Gubanc nem lehet! - Legyél nyugodt, nem lesz – nyugtatta a lányt Bunkó. - Neked elhiszem, de a többiekre vigyázz! Induljatok és pontosak legye-tek! Holnap mindenkinek melóba vagy iskolába kell mennie. Az alibi a legfontosabb. A kocsi kilincséhez nyúlt, kinyitotta az ajtót. Amikor Bunkó kifelé kászá-lódott, egy pillanatra megérintette a kezét. Az, amikor kilépett visszané-zett a lányra. Szemében különös sugár ragyogott. Ügyes meglátta. Ami-kor a gépkocsi elindult, halkan megszólalt:

9

- Elolvadtál, Bunkó. Nem látod, hogy csak ugrat? - Azt csinál, amit akar. Neked akkor sincs semmi közöd hozzá. - Nyugi, öcsike! Köthetünk egy fogadást, hogy neked se lesz. Ő Légiós csaja, és neked coki! Tudod, ez mit jelent? - Tudom. De befogod a pofád, mert szétverem! Ügyesre emelte kezét, aki kisiklott előre. Előresietett, a Vidám étterem ajtajánál állt meg. Megvárta társát. Engedékeny hangon szólalt meg: - Csak ugrattalak. Nem kell komolya venni. Minden rendben? – és a kezét nyújtotta. - Rendben! – csapott bele Bunkó. – De nem kell engem mindig ugratni, mert csak melós vagyok, ti pedig úrifiúk. Látod, a több9ekkel kijövök, de te soha nem bírsz magaddal. - Nem én ugratlak, hanem Kati, nem veszed észre? - Ehhez semmi közöd – ezt olyan határozottan mondta, hogy Ügyes nem tudott tovább vitatkozni. Amikor beléptek a füstbe, nem láttak semmit. Váratlanul valaki fel-emelte a kezét és jelezte, arrafelé ülnek. Mind a ketten a jelzett asztalhoz mentek, ott ketten ültek egy lánnyal. A két fiú meglepetten állt meg. Nézték a lányt. - Találtuk – röhögött az egyik, és megcsipkedte a lány arcát. - Egészen csinos kis talált tárgy! – nevetett Ügyes. Leült és megcsókolta a lányt. Nem tiltakozott. Arcát Bunkó felé nyújtotta. Az nem fogadta el, csak kezet fogott vele. - Nem kell megsértődni – nyugtatta a meglepett lányt Ügyes –, a fiú éppen szerelmes. De kinövi. - Kezded? – horkant fel Bunkó. - Nem kell komolyan venni – kacagott az asztalnál ülő egyik fiú. – Ő Bunkó, és nem ismeri a tréfát. - Fura nevetek van nektek – nézett szét a lány. – Bunkó – mutatott Magyar Bálintra, és folytatta a többiekkel: - Te Ficsúr vagy, ő meg Doki. Neked meg mi a neved? – és Ügyesre nézett. - Ügyes. Na, erről mi a véleményed? Hallani akarom. - Az is szép. Bár a többié jobban tetszik. De azért nyugodtan marad-hatsz. - Köszi, húgocskám – nevetett Ügyes, és ledobta magát egy székre. Intett a pincérnek. Rendelt egy kört.

10

- Whiskyt! – szólt oda. – Jó munkára inni kell! - A java még hátravan! – szól közbe Doki. – Szívnivalót hoztál? Ügyes egy csomag cigarettát dobott az asztalra. Mindenki kivett egyet. Rágyújtott. Megkínálták vele a lányt is. Kivett egy cigarettát, s maga elé tette. - Később elszívom, előbb innom kell valamit. - Minden sikerült? – kérdezte Doki Ügyestől. - Ha ilyen társam van, akkor nem lehet semmi baj – mutatott Bunkóra. Szemében ott bujkált azonban valami gúny, amit a többiek megértettek. - Ez természetes – nevetett Ficsúr. – Vele semmi baj nem lehet. A pincér letette az italt az asztalra és ottmaradt. Meglepetten néztek rá valamennyien. - Mi van, mesterem? – kérdezte Doki. - Ötször nyolc az negyven. Kapok négy darab százast és már itt sem vagyok. Nem ismerem magukat, de ha véletlenül lelépnek, mert nem kívánatos látogatók jönnek, akkor ugrott a mai lózungom. Ez van – ezzel előrenyújtotta a kezét. Doki a zsebébe nyúlt, kivett egy ötszázast. Ledobta az asztalra. - Viheti, a többi a magáé. Tanulja meg, hogy urakkal van dolga – felállt és elindult a WC felé. – Azonnal jövök, csak elintézem a biztosítást – és hamiskásan a többiekre nevetett. Azok tudták, hogy mit csinál. Bólogattak. Amikor visszaérkezett, nyug-tatóan nézett a többiekre. - Oké! – mondta és felemelte a poharát. Közben Bunkó egyre az óráját figyelte. Ügyes észrevette, megint ugrat-ta: - Nyugalom, kisfiú! Nem késel el a randevúról! Pontosak lesznek, nem kell félned! A nagy buli ideje még nem jött el. - Mikor lesz valami nagy buli? – kérdezte a lány. – Engem is bevesztek? Tudok én már mindent, ami nektek kell. - Príma – kacagott Doki. – De ez nem neked való. Ha végeztünk, akkor számíthatsz ránk. Rendben? - Hol talállak benneteket? –érdeklődött a lány - Valóban. Hól? – nézett azét Ügyes. – Egy pillanat és megmondom. - A Bécsi út végén! – vágott a szavába Doki. – Tudod, hol van?

11

- Ti engem kétéves nyeretlennek néztek, pedig nem vagyok az. Ugratni nem hagyom magam! Tehát hol találkozunk? - Na, figyelj.. – de nem folytathatta, mert kopott öregasszony lépett Ügyes mellé. Valamit súgott a fülébe. Abban a pillanatban valamennyien felugrottak, gyorsan elindultak utána. A lányt otthagyták. Tétován nézett utánuk. Felvette az asztalon felejtett csomag cigarettát. Beletette kis táskájába. Éppen indult volna a többiek után, amikor megszólalt mellette egy hang: - A személyi igazolványát kérem! A lány zavarban volt. Kotorászni kezdett a táskájában, közben szétné-zett. Egy óvatlan pillanatban felugrott, rohanni kezdett arra, amerre a többiek eltűntek. Már a WC ajtajánál volt, amikor elébe lépett az öreg-asszony. Elállta az utat. Ott ért a nyomában az akciócsoport egyik tagja. Megfogta a vállát. - Hova-hova, kislány? – kérdezte nyugodtan. - A fiúk is erre jöttek, akikkel együtt ültem – védekezett kétségbeesett hangon. – Náluk van minden papírom. Elvették, hogy ne léphessek le – hazudta olyan ártatlan arccal, hogy még a rendőrtisztet is meglepte. - Erre nem jött senki! – ellenkezett a vénasszony. – Hazudik a kis ringyó, hogy nekem valami bajt csináljon. Tünés innen! - Csönd, asszonyom! – lépett mellé a nyomozó, és besietett a WC-be. Benézett valamennyi fülkébe. Senkit nem talált. Az egyiknek nyitva volt az ablaka, felmászott, kinézett. A sötétben már nem látott senkit. Vissza-húzódott, megállt az öregasszony előtt. - Ha véletlenül valaki mégis kiment itt, akkor megtudjuk. Magának pedig némi kellemetlenségei lehetnek belőle. - Lehetnek, lehetnek! – dohogott az öregasszony. – Mindig a magate-hetetlen szerencsétlennel van bajuk. Nekem itt önálló iparom van és adót fizetek. Ez a kis cafka mindent összehord ellenem. Bejelentem a tanácsnál, hogy zaklatnak! - Azt megteheti, de nem szeretnék magával ilyen dologban ismét talál-kozni – fenyegette meg az ujjával a nyomozó. Ezzel a lány felé fordult. – Mutassa, mit tett a táskájába? - Semmit! Nézze meg! – és kinyitotta, kivette a cigarettáscsomagot. - Ez mi? – kérdezte a nyomozó.

12

- Cigaretta. A fiúk adták. Illetve az asztalon felejtették. Felvettem. A nyomozó megszagolta és zsebre vágta. Nyugodtan megfogta a lány vál-lát, megfordította. - Velünk jön! Tudja, milyen cigaretta ez? - Milyen? - Kábítószer van benne. Szívott belőle? - Esküszöm, nem! - Indulás előttem! A bejáratnál már egy mikrobusz állt. Mellette rendőrök és többen a kocsiban. A lány is arrafelé indult. A nyomozó megfogta megint a vállát. Másik irányba terelte. Amikor az meglepetten felnézett rá, megszólalt: - Mi külön megyünk. Amíg beérkezünk, jól gondolja meg, mit fog mon-dani, mert nagy a balhéja. Világos? - Nem – és ezt olyan őszintén mondta, hogy meglepte a nyomozót is. – A cigaretta miatt? Pedig igazat mondtam! Tessék, kérem, elhinni nekem. Én nem hazudtam. - Rendben – enyhült meg a férfi hangja. – Legyen nyugodt, kislány, ha őszintén elmond mindent, akkor számíthat a segítségünkre. - Tessék, kérdezzen! – könyörgött a lány. - Nem én kérdezek. Arra vannak mások. Én csak tanácsot adtam, segí-teni akarok. Maga még olyan fiatal. - Tizenhét éves vagyok. Rákospalotáról szöktem meg. Mindent elmon-dok. Ne verjenek meg! - Mi nem verünk meg senkit. Szálljon be! – és kinyitotta a rendőrségi kocsi ajtaját. Felvette rádiótelefont. Hívta a központot… Mielőtt beszél-hetett volna, egy fontos közleményt olvastak be: „Valamennyi rendőrkapitányságnak, rendőrőrsnek, közlekedési és közbiztonsági járőrnek. Ma, 1986. december 10-én 20 óra körüli időben Rétság és Romhány között a hatos kilométerkőnél feltehetően egy IFA típusú tehergépkocsi elgázolta Harcsár János Pénzügyőrt. Nevezett sú-lyos, de nem életveszélyes sérülésekkel kórházba került. Kihallgatása folyamatban. A gázolás után a pénzügyőrt levetkőztették, a ruházatát és fegyverét elrabolták. Egy fához kötözték és a tettesek a helyszínről elme-nekültek. Feltehető, hogy Vácról gépkocsival vagy más közlekedési esz-közzel – vasúttal, esetleg autóbusszal – folytatták útjukat. A gázoló jár-művet Vácon megtalálták. A támadáskor a tettesek álarcot viseltek, a

13

sérült csak külalakjukról tudott felvilágosítást adni. A rendelkezése álló adatok alapján fiatalok voltak és erős testalkatúak. Egyikük körülbelül 180 centiméter magas és erős fizikumú. A másik valamivel alacsonyabb, 170-175 centiméter magas. Hangjuk mély zengésű, bár feltételezhető, hogy szándékosan elváltoztatták. Különös figyelemmel kell kísérni min-den vasút- és autóbusz-állomást. Ellenőrizni kell valamennyi olyan bérau-tót, amely a megadott időben utasokat szállított Vácról, bármely irányba. Mivel a tetteseknél fegyver van, polgári személyek megtalálásuk esetén ne tartóztassák fel őket, hanem kövessék, és tegyenek jelentést a legkö-zebbi rendőrkapitányságon, rendőrőrsön, vagy rendőrnél. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a támadók a pénzügyőri egyenruhában esetleg to-vábbi bűncselekményeket akarnak elkövetni. A súlyos bűncselekményről szóló hírt a reggeli rádióadásban is közöljük, és a délben megjelenő la-pokban is ismertetjük, és…” – ezzel a nyomozó átkapcsolt. Leadta a jelen-tést. A gépkocsivezetőhöz fordult: - Van egy gyanúm… - kezdte, de az közbevágott. - Lesz jó néhány álmatlan éjszakánk! Eltaláltam? - Így igaz! Kakaót a pedálnak! Leadjuk a szállítmányt, és nyomás kifelé! Hátrafordult, ránézett a lányra, aki egy rendőr mellett ült: - Igazat mondani, az a legfontosabb! *** A Lada lassan haladt a Margit híd irányába. Vezetője, Egressi Katalin nyugodtan várakozott minden lámpánál. Engedte, hogy a gépkocsik megelőzzék. Félt, esetleg igazoltatják, és átnézik a gépkocsit. A csomag-tartóban ott volt a bőrönd, benne a pénzügyőri egyenruha. Arra pedig semmiféle magyarázatot nem tudott volna adni, honnan került a kocsijá-ba. Elsuhantak mellette gépkocsik, volt, amelyiknek a vezetője bepillan-tott hozzá, sőt igyekezett jelezni, hogy ismerkedne vele. Ő azonban kö-zömbös arcot vágott. Olyan megvetéssel nézett a tolakodókra, hogy a legelszántabbak is visszariadtak a további kísérletektől. Már a hídon járt. Alig várta a pillanatot, hogy találkozzon azzal, aki számára a mindent jelentette.

14

Elhagyta a Déli pályaudvart. A környéken a szokásosnál több rendőrségi autót látott. Nem tulajdonított neki semmi jelentőséget. Az, hogy nagy tervük első része simán ment, elbizakodottá tette. Arra nem is gondolha-tott, hogy a Bunkóék által elkövetett bűncselekmény tetteseit keresik az ország valamennyi vasútállomásán. Az Istenhegyi út kereszteződésében várakozott, amikor meglátta, hogy a mellette álló gépkocsiból erősen figyelik. Egy középkorú férfi ült a vo-lánnál. Nézte a lányt, szinte csodálattal. Ezt a tulajdonságát alaposan kihasználta. Nagyon jól élt belőle. Régebben nem válogatta meg a ven-dégeit. Akinek sok pénze volt, megkaphatta. Kizárólag előkelő helyekre járt. Bár ez igen jelentős befektetésébe került, de megérte. Minden por-tás és pincér ismerte. Rengeteg borravalót adott nekik, ezért segítették. Nem egy alkalommal ők javasolták a gazdag külföldi vendégeknek szolgá-latait. A szobákba is felengedték, mert tudták, hogy van állandó munka-helye. Ebben is szerencséje volt. Egy alkalommal nem volt már hely a Hilton Szálló bárjában, így unalmában beült az Old Firenzébe. Ott találko-zott egy jól menő termelőszövetkezet főkönyvelőjével- A férfinak meg-tetszett a lány. A pincérrel egy pohár pezsgőt küldött neki. Ő előbb sza-badkozott, mint minden tisztességes lány tette volna, de végül a pincér rábeszélésére elfogadta az italt. A főkönyvelő hamarosan az asztalánál ült. Hevesen udvarolt. Mindent elmondott magáról. A lány szívesen hall-gatta, üzletet látott a dologban. A főkönyvelő elmondta, hogy minden jelentéktelen ügyben Budapestre kell járnia. Nincs senki, aki elintézné a dolgokat helyette. A lány kapott az alkalmon, felajánlkozott. Csekély díjazásért vállalja a képviseletet. Ugyan fogalma sem volt róla, hogy mit kell tennie, de annyit tudott, hogy ha személyi igazolványában a munka-helyi rovatba bejegyzik ezt az állást, akkor élete könnyebbé válik. A dol-gok megbeszélésére felmentek a lakására. Ott az ittas főkönyvelővel, aki nem is nagyon akart ellenállni, már könnyen elbánt. Amikor a férfi el-aludt, megnézte az igazolványait. Igazat mondott. Nős, három gyerek apja. Ettől a pillanattól kezdve biztos volt a dolgában. Reggel szerelme-sen búgott a férfi fülébe: ezen az éjszakán tanulta meg, mi az igazi szere-lem, boldog, hogy megkaphatja az állást, nem tudna nélküle élni… A férfi hitt neki.

15

Hamarosan ismét megjelent, hozta a megbízólevelet, a bélyegzőt, beír-ta az állást a személyi igazolványba, lepecsételte. Hevesen udvarolt, boldog volt. A megbízásokat Egressi Katalin nem teljesítette. Nem is akarta. A fő-könyvelő feljárt hozzá, erőltette a dolgot. Kati hajthatatlan volt. Amikor a férfi belátta, hogy kijátszották, kérte a lányt, adja vissza a megbízóleve-let. Be akarta írni az igazolványába a „kilépett” bejegyzést. Kati csak erre várt. Hatalmas botrányt csapott. Fenyegetőzött, hogy leutazik a faluba, mindent elmond a családnak. Sorolta a férfinak, hogy testén hol és milyen anyajegyek vannak, amit csak az tudhat, aki mezte-lenül látta. A főkönyvelő rettenetesen megijedt. Egy nagyobb összeget ajánlott fel Kati minden pénzt kereken visszautasított. Egyetlen kikötése volt. Hallgat, ha továbbra is a termelőszövetkezet alkalmazottja marad-hat. A férfi végül is félelmében megtört. Mindent vállalt. Postán rendszere-sen küldte a havi fizetést. Többet nem jelentkezett Katinál. Egyszer a lány nem kapta meg időben a pénzt. Leutazott a faluba. Mint biztosítási ügynök, a főkönyvelőt kereste. Amikor belépett hozzá a szobá-jába, az szóhoz se tudott jutni. Előbb ki akarta utasítani, de a lány letett egy cédulát az asztalára. A főkönyvelő lakáscíme volt rajta. Csupán annyit mondott, ha kell, tíz percen belül a feleségénél lesz. Nem mert vitatkoz-ni. Maradt minden a régiben. Kati nyugodt volt. Élte a maga életét, nem kellett tartania semmitől. A baj akkor kezdődött, amikor megismerkedett Légióssal. Az történt vele, ami még soha. Futó kalandnak tekintette a dolgot, szerelem lett belőle. Olyan nagy és mély érzelem szakadt fel benne, amitől nem tudott szabadulni. Magához vette a férfit, minden kívánságát vakon teljesítette. Három hónapja tartott már a kapcsolat. Felhagyott addigi életével. Minden szót elhitt, amit Légiós mondott. Soha nem pazarolt. Ami kellett a szakma gyakorlásához, ruhák, szépítőszerek, fodrász és borravalók, azt nem sajnálta, de minden fillért félrerakott. Több mint másfél millió fo-rintja volt a bankban. A legjobban az tetszett neki, hogy bár a férfi elfo-gadott tőle pénzt, soha nem kérte, hogy a betétkönyveit – tíz darab volt – adja neki oda. Ebből következtetett arra, hogy szereti őt.

16

Hatalmas terveket szőttek. A megvalósítás küszöbén voltak. Egy nagy rablást akartak végrehajtani, azután külföldre szökni. Ott – ahogyan ter-vezték – házasságot kötnek, boldogan élnek életük végéig. Ehhez gyűjtöt-ték maguk köré a fiúkat, hogy a rablást megvalósíthassák. Légiós javasol-ta, hogy vegyék be a társaságba Bunkót. Szükség volt testi erejére. A terv szerint ők ketten közvetlenül nem vettek volna részt az akcióban, minden a fiúkra hárult. Nekik zsákmány kellett, hogy külföldön értékesítsék. A többiek készpénzt kaptak volna, és ígérete, ha kijutnak hozzájuk, akkor náluk menedéket kapnak, amíg talajra találnak. Olyan meggyőzően adott elő mindent a fiúknak Légiós, hogy hittek neki. Csupán Bunkó volt az, aki nem akart kimenni. Nem a pénz iránti vágy hajtotta, hanem Katiba volt szerelmes. Hogy véglegesen magukhoz kössék – Légiós ötlete volt -, felvitte magához a fiút, lefeküdt vele. Azt hazudta neki, hogy szereti, nem tud nélküle élni. Bár Kati előbb szabódott, Légiós levette a lábáról. Azt mondta, hogy eljövendő boldogságuk érdekében ez elengedhetetlenül szükséges. Ahogy másban sem tudott neki ellentmondani, most is hallgatott rá. Amikor erre gondolt, szokatlan módon valamiféle undort érzett, de pilla-natok alatt túltette magát a dolgon. Minden idegszálával arra koncent-rált, amit az elkövetkezendő órák és napok hozhatnak a számára. Annyira tisztában volt önmaga életével, hogy sokszor fizikai kényszert érzett lemosni magáról a mocskot, amit fölszedett. Az hitte, hogy a szerelem, amit Légiós iránt érzett, megtisztítja és szebbé fogja tenni életét. Érezte, hogy a férfi kezében van. Ebben az állapotban ismerte meg azt az érzést, amit mások érezhettek iránta, amikor gondolkodás nélkül csal-tak, loptak, hazudtak, hogy ha csak ideig-óráig is, de mellette maradhas-sanak, Halkan suttogta magában, hogy hallja és meggyőzze magát: - Légiós az enyém! Senkinek nem adom! Ha becsap vagy megkísérli, hogy lelépjen nélkülem a zsákmánnyal, akkor megölöm! Egy villanásnyi időre megbénult a keze. Nem tudott azonnal indítani a jelzőlámpa váltására. Egy mögötte álló kocsi fénykürtjének villogására tért magához. Teljes gázt adott, zúgó motorral indult a Németvölgyi út felé. Szemével lassan pásztázta a kocsi mellett lesuhanó házakat. Az ablakokból kiáradó fények megnyugtatták.

17

Végül megpillantotta a házat, amelyet keresett. Lassított. Óvatosan leállt. Felnézett. Elégedetten látta, hogy az első emeleten világosság van. Tudta, hogy a férfi, akiért mindent hajlandó volt vállalni, várja. Melegség öntötte el a szívét. Keze lassan az ülés alá nyúlt. Hideg, kemény tárgyat fogott a markába. Egy „ügyes” kis Frommer pisztoly markolata volt. Már régebben szerezte egy arab vendégétől. Maga készítette el a rejtekhe-lyet. Erről a fegyverről csakis ő tudott. Még Légiósnak se beszélt róla. Ki akarta venni a helyéről, de végül meggondolta magát. - Még nem. Egyelőre minden megy a maga útján. Előbb az akciónak kell sikerülnie, és utána ébernek lennem. Nem fog tőlem lelépni. Tudom, hogy szeret! Amikor erre gondolt, valahogy keményebb lett a tekintete. Lassan kiszállt a gépkocsiból. Gondosan lezárt, elindult a kapu felé. Léptei hatá-rozottá váltak, elindult fölfelé a lépcsőn. Halkan nyitotta ki a lakás ajtaját. Besurrant. Egy pillanatra megmerevedett. Figyelte, milyen hangok szű-rődnek ki a szobából. Csak a magnó szólt, a Queen együttes zenéjét hal-lotta. Amikor belépett, a férfi felugrott a kanapéról. Kitárta két karját, úgy ölelte át a lányt. - Vártalak – suttogta a fülébe. - Azért tetted fel a kedvenc tekercsemet? – kérdezte. - Hallhatod – ezzel elkapta a derekát, néhány lépést táncolt vele. Kati kibontotta magát az ölelő karokból, beszélni kezdett. - Elvittem a fiúkat a megadott helyre. Ott várnak. Ha nem jelentkezünk náluk, feljönnek. Azt mondta Bunkó és Ügyes, hogy minden rendben volt. Igaz? - Tökéletese. A megadott helyen gázoltak. A hatos kilométerkőnél, ahogy megjelöltem. - A képek: - Valamennyi itt van – kihúzta az asztal fiókját, képeket rakott ki. – Nézd, valamennyi tökélete. Pontosan látni és felismerni őket. Kati felvette a képeket. Egyenként nézegette. Elégedettség ült az arcá-ra. - Óvatos vagy. Látom, a Nyugatiban a megérkezéskor letakartad a ko-csim rendszámát. Ezért megcsókollak – és a férfi nyakába ugrott. - Ott lapultam mögötted, nem vehettél észre. Azt akarom a képekkel bizonyítani, hogy a támadók és a az érkezők azonosak. Minden felvétel

18

sarkában ott a nap és az óra jelzése, amikor készült. Ha a zsaruk kezére kell adnom őket… - De erre, remélem, nem kerül sor – tette a férfi szájára a kezét Kati. – Ne mondd ki, babonás vagyok! - Csak egy mondat – húzta hátrébb a fejét Légiós. – Jó, ha legalább te tudsz mindent. A képeken lévő keltezések és a vonat érkezésének az egyeztetésével bizonyítható, hogy Vácról vonattal jöttek. Helyes? - Tökéletesen! Bízom benned! - Ezt várom tőled! – mondta a férfi. Megint elkapta a lányt. Hosszan csókolta, amíg az el nem tolta magától. - Mit teszünk ezután? Légiós leült. Öntött egy kevés italt magának. - Elmegyek az Édenbe. Minden átutazásuk alkalmával ott is megjelen-nek. A mixerrel lehet valami üzletünk. Valószínűleg egy kisebb mennyisé-get lead neki is. - Bülent ilyen piti üzleteket csinál? Nem gondoltam volna. - Nem ő. A gépkocsivezetője. Disszidens magyar. Az ellenértéket to-vábbítja az itthon maradt családjának. Persze a mixer leveszi a maga sápját belőle. - Ránk nem lehet veszélyes? - Mi legkésőbb hat nap múlva utazunk. Amikor mi kilépünk innen, semmi nem lesz nálunk. Bülent és társa, az a kis nyomorult, önmaga érdekében egyetlen szót sem fog szólni. Nyugodt vagy? - Leszek, ha minderről Bécsben beszélgetünk – lépett elébe a lány és mélyen a szemébe nézett. – Igazam van? - Tökéletesen. Arra pillanatra várok én is. Indulok. Te légy határozott a fiúkkal. Ne kíméld Bunkót sem, szükségünk van rá. - Kezes bárány, de nem kellet volna emlékeztetned! - Kérlek, ne haragudj! Semmit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Indult volna kifelé, amikor megfordult. – Amíg elmegyek, beszélj a másik fickóval. Nyugtasd meg, hogy hamarosan startolhat kifelé. Nagyon elkeseredett légy. Szakadjon meg a szíve a fájdalomtól. - Most még ne, legfeljebb ha megérkezik, és látja, hogy minden hiába volt. Helyes? - Okosabb vagy, mint hittem – nevetett Légiós és kezét nyújtotta a lány felé. Az belenyúlt a táskájába, odadobta az indítókulcsot.

19

- Ha még itt lennénk, amikor megérkezel, inkább lent várakozz. Látod, amikor elmennek, utána gyere föl. Az a Bunkó bolondul szerelmes. Képes beléd kötni, ha meglát. 2.

Kábítószergyár a konyhában Bálint László ezredes és csoportjának tagjai együtt ültek az irodában. Kis Teréz szokásához híven osztogatta a kávékat, közben zsörtölődött. - Olyanról már hallottam, hogy a mosogatás az asszonyok dolga, de hogy a kávéfőzés egyedüli privilégiuma legyen, erről a legrégibb törté-nelmi feljegyzésekben sem olvastam. Láthatja, százados elvtárs – fordult Vágó felé -, mindent nekem kell csinálni. Ha éppen nem nyomozunk, vagy üldözünk valakit, akkor főzőm a kávét. Legalább annyit mondjon: jót főzők? - Már megszoktuk az ízét. Szokványos minőség. Hol hidegebb, hol me-legebb. - Előbb vagy utóbb még ez se lesz – folytatta Teréz. – Elfogyott a beug-ró, és nem tapasztalok valami nagy hajlandóságot az elvtársaktól arra, hogy fizessenek. – Kinyújtotta tenyerét, végigjárta a társaságot. - Ezzel végeztünk a vidámagg résszel – jelentette be Bálint. – Nos! Mi is történt ma esete? - Ha szabad megjegyeznem – emelte fel a kezét Vágó -, akkor én már éjjelt mondanék. Pontosan tizenegy óra van. Nálunk az éjjelt jelent – olyan ártatlan arcot vágott, hogy mindenkiben megint feloldódott a fe-szültség. - Folytatom – mondta rezzenéstelen arccal Bálint -, ma éjjel – és alapo-san megnyomta a szót – következők történtek. Szándékosan és életve-szélyesen elgázoltak egy pénzügyőr alhadnagyot. Félve attól, hogy eset-leg megfagyhat, a gázolók maguk jelentették, hol található az áldozat. Mi következik ebből…? - Ölni nem akartak, csak a ruhájára volt szükségük – szólt közbe Teréz.

20

- Ragyogó gondolat, nekem eszembe sem jutott volna – hajtotta meg fejét a lány felé Bálint. - Elnézést – halkult el Teréz, s ujját a szájára tette. Közben gyilkos pil-lantást vetett Pintér és Kerpesics felé, akik alig tudták visszatartani a nevetést. - Folytatom! – nézett feléjük Bálint. – A gépkocsit és a motorkerékpárt megtalálták. Ezzel nincs gondunk. Az áldozatot már kihallgatták. Elmond-ta, hogy ketten támadták meg. Álarcot viseltek, hangjukat feltehetően elváltoztatták. A megyeiek keresik az elkövetőket, bár véleményem sze-rint fölöslegesen. Elutazhattak valamerre. Az elrabolt ruházattal és fegy-verrel kapcsolatban a körözést leadták. Helyes? – nézett Terézre. – Talán kihagytam valamit? - Semmit, semmit – buzgólkodott a lány. – Azt hiszem, ennyi történt. - Eddig – emelte föl az ujját Bálint. – Nem hinném, hogy valakinek olyan szenvedélye lenne, hogy életveszélyes körülmények között gyarapítaná a legkülönbözőbb egyenruhákból álló gyűjteményét. Igaz? - Tehát valaki vagy valakik egy nagyobb bűncselekményre készülnek, ahhoz kellett a pénzügyőr ruhája – folytatta Vágó. - Ha viszont azt is megmondod, hogy mire, akkor esküszöm mindenre, életem árán is, soron kívül, a szükséges iskolák hiányában is, őrnagyot csinálok belőled – nevezett Bálint. - Visszavonom – emelte kezét a feje fölé Vágó. – Vedd úgy, hogy egy árva szót sem szóltam. - Akkor nézzük a másik esetet. Ha nem is vagyok valami jóstehetség, olyan érzésem van, a két dolog között összefüggés van. - Megérzés, főnök? – kérdezte nyomban Pintér. - Lehet. - Az pedig nem szokott megcsalni. - Remélem! Közben a szoba sarkában a telexgép kattogni kezdett. Teréz szokásához híven ott termett és hangosan olvasta: - A központi nyilvántartás gépi adatszolgáltatása: Ügyes, Doki, Ficsúr és Bunkó néven senkit nem tart nyilván. Személyük megállapításához to-vábbi adatok közlését kérik. Vége. A lány kikapcsolta a gépet és leült.

21

- Az utasítást értettem! – kacsintott Bálint a gép felé. – Ha lehet, és miért ne lehetne, megszerezzük! Igaz? – nézett a többiekre. – Hol van most a lány? - Akit behozott az akciócsoport a Vidám étteremből? – kérdezte Pintér. - Miért? Behozott valaki mást is, akiről nekem még nem szóltak? – ugratta Pintért. – Ki vele! - Nem, senkit, csak gondolkodtam valamin. - Akkor mondd el! Lehet, hogy fontos – biztatta Bálint. - Egy kicsit túl sok mostanában nekem a kábítószer, ami megjelenik itt az országban. Tudtunk arról, hogy valamelyest érintettek vagyunk a tran-zit forgalomban, de eddig nem volt érdemes itt ezeknek forintért forgal-mazniuk. Lehet, hogy valaki olyan depót csinált, hogy árul is belőle. El-végre a forintért sok mindent lehet vásárolni. - No meg nagyon jól lehet élni – folytatta Vágó. - Maradjunk a mi két ügyünknél. Borzasztó tévedést követnénk el, ha a kettő között minden alap nélkül párhuzamot vonnánk – mondta Bálint. - De legalább feltételezzük – szólt bele Vágó. - Azt is feltételezhetjük, hogy nekem ötösöm lesz a lottón. Akkor mi van? Attól még nem biztos, hogy lesz is. Igaz? - Igaz – helyeselt Kerpesics. – De egy dolog valószínű. A lány elmondta, hogy azok a fickók valami nagy balhéról beszéltek, amit hamarosan elkö-vetnek. Mit teszünk? - Várunk, amíg legalább a mozaikképeket megkapjuk, amit ebben a pillanatban csinálnak a lány segítségével. Ha az megvan, akkor léphe-tünk. - Az ujjnyomokat is rögzítették a cigarettásdobozról a technikusok – folytatta Teréz. – Lehet, hogy a ragadványnevekkel nem léphetünk előre, de ujjnyomatuk esetleg már a nyilvántartásban van. Az is valami… - de nem folytathatta, mert megint kopogni kezdett a telexgép. Odaszaladt és olvasta: - A leadott ujjnyomok közül csupán egyet tudtunk azonosítani: Katona Anna, született Budapesten 1969. szeptember 14-én. Anyja Kin-cses Teréz őrizetben van a … - Elzárhatja – szólt oda Bálint. – A lány adatai nem kellenek. Mást pedig nem tudnak mondani… - Egyelőre – tette hozzá Vágó. - Megvárjuk a fantomképet, talán megyünk velük valamire.

22

- Addig mit teszünk? – kottyantott közbe Teréz. - Várunk. Nem tartom valószínűnek, hogy miután sikerült olyan ügye-sen lelépniük, valahol az utcán csatangolnának. De előjönnek. Mi pedig várjuk őket – Bálint hátradobta magát a karosszékben, lehunyta a sze-mét. A többiek nyugodtan, hangtalanul ültek a helyükön és vártak. Várat-lanul megszólalt: - Javaslom, tegyétek ugyanezt, ragyogóan lehet kon-centrálni és egyben pihenni is. *** Légiós a Margit hídon hajtott Budáról Pest felé. Kényelmes tempóban ment, neki semmit nem lehetett kockáztatni, amikor a kitűzött cél előtt állt. Valódi nevét nagyon jól ismerték Budapesten. Biztos volt benne, hogy találkozhat olyan nyomozóval is, aki személyesen ismeri. Ettől félt a legjobban. Eleget idegeskedett, amíg a szükséges papírokat beszerezte, amikor visszatért Budapestre. Ezt azonban meg kellett tennie nagy terve megvalósításához. Egy alkalomra vissza kellett jönnie, megszerezni az árut, hogy a jövőben ne legyen csupán közvetítő. Bécsben kezdett dolgozni a „Szakadékkal”. Ez a legújabb formában előállított kábítószer. Amíg a kokaint eddig cigarettában, vagy vízipipá-ban kellett elszívni, az új módszer lényegesen egyszerűbb és praktiku-sabb a kábítószer-kereskedők számára. Elkészítésének egy új, szokatlan módszerét dolgozták ki. Elég hozzá egy viszonylag tiszta konyha. A koka-int összekeverik vízzel és szódabikarbónával. Amikor megkel, máris kész a Szakadék. Kockára vágják, úgy forgalmazzák. az új készítményből elad-ható akár egyszeri adag is, így mindenki meg tudja venni. Egy-egy adagot Bécsben már 200-300 schillingért is meg lehet kapni. Olyan alacsony ár ez a megszokotthoz képest, hogy árusítani kezdeték a diákok között is. Mind többen szoktak rá, egy-egy heti zsebpénzüket költötték a drogra. Légiós maga ugyan csak közvetítő volt, de megismerte az áru útját. Egy nagyobb mennyiséget akart elkapni, hogy önállósulhasson. Kegyetlen tervet eszelt ki magában. Ehhez mindenáron Magyarországra kellett jutnia. Itt akarta megszerezni az alapokat ahhoz, hogy később önállóan dolgozhasson. Életfogytig tartó börtönbüntetését töltötte a váci börtönben. Sikerült megszöknie, és illegálisan Jugoszláviába jutott. Végül Bécsben telepedett

23

le, hamis papírokkal. Mint felhajtó kereste kenyerét a disszidens magya-rok üzleteiben. Várta a turistákat szállító autóbuszokat. A buszok vezető-ivel egyetértésben – persze azok is megkapták a részüket – a gyanútlan turistákat ezekbe az üzletekbe csábították. Ott minden bóvlit jó áron eladtak nekik. Ő minden csoport után megkapta a maga jutalékát. Később megnőttek az igényei. Belekóstolt a kábítószerüzletbe. Az jöve-delmezőbbnek bizonyult. Nem kapkodta el a dolgot. Szívósan, kitartóan figyelt mindenre. Így jutott el oda, hogyan érkeznek a szállítmányok. Kiszámította, hogy ha egy rakományt ő maga szerez meg, abból akkora tőkét biztosíthat magának, hogy rövidesen meggazdagodhat. Már jó néhány, a Távol-Keletről érkező „küldeményt” ismert. Megkör-nyékezte őket, de azok könyörtelen üzletemberek. Nem hiteleztek egy fillért sem. Haza kellett jutnia, hogy tervét végrehajthassa, hogy Magyar-országon megszerezze a szállítmányt és kicsempéssze. Úgy sóvárogta a gazdaságot és a jólétet, hogy mindenre képes volt érte. Napokon át figyelte a magyar nagykövetséget. Feltűnt neki, hogy egy hozzá hasonló korú férfi már harmadszor jelenik meg. Követte. A Grabenen megszólította, érdeklődött tőle, nem tudna-e felvilágosítást adni neki, hogyan lehet hazatelepülni. A férfi készségesen mindent el-mondott, hiszen ő maga is ilyen ügyben fáradozott. Három nap múlva kapja meg a papírjait. Hazatért. Erre várt. Légiós harmadnap már leste a követség épülete előtt. Amikor a férfi kilépett, megszólította. Boldogan mutatta a hazatérési okmányait. Légiós meghívta, igyanak áldomást. Boldogan ment vele egyik vendég-lőből a másikba. Végül kikötöttek Kahlenbergben. Kivitte az erdőbe és megfojtotta. Minden iratot elszedett tőle, a hullát elásta. Így lett a szökött rabból – Dudák Miklósból – egyetlen pillanat alatt Szabó Kálmán. Nyugodtan visszatérhetett hazájába, mint megtévedt ember. Mielőtt elindult, arcán némi kozmetikázást végzett. Haját úgy fésülte, ahogyan az áldozata. Vékonyka bajuszt növesztett, ha ismerőssel találkozik, nehogy felfedezzék kilétét. A visszatéréshez nem mert útleve-let magával hozni, félt az esetleges vámellenőrzéstől. Azt a nála jóval idősebb élettársánál hagyta azzal, ha bárkitől megkapja az előre megbe-szélt jelszót, akkor utazzon hozzá Magyarországra. A jelszó csupán ennyi volt: jöhetek. Ez jelentette, hogy az árut megszerezte, vissza akar térni Ausztriába. Az asszony – osztrák állampolgár volt – zavartalanul hozhatta

24

számára a menekülést jelentő papírokat. Kifogástalan NSZK-útlevelet szereztem magának a saját fényképével, Hans Diethelmann néven. Tudta, hogy terve jó, de veszélyes is. Ennek ellenére nekivágott. Kapzsi-sága jóval nagyobb volt, mint a józanész diktálta óvatosság. Elegendő pénzt hozott magával, bízva abban, hogy kitart addig, amíg megszerzi az „árut”. A hivatalos ügyeket gyorsan elintézte. Amikor kezében volt a személyi igazolvány, elkerült minden olyan h4elyet, ahol rendőrrel talál-koztatott volna. Szerzett egy szerény albérleti szobát, takarékoskodott, viszont csakis előkelő helyeken étkezett. Lehetőleg est, mert tudta, hogy az idegenforgalom miatt a rendőrség ezekben az éttermekben nem tart gyakran ellenőrzést. A filmgyárba járt rendszeresen statisztálni. Gondo-san elrakta magának a diszpozíciókat, hogy igazolni tudja elfoglaltságát, ha erre kerülne sor. Nappal a filmgyárban tartózkodott, hol dolgozott, hol munkára várakozott. Megismerkedett a szervezőkkel, minden disz-ponálása alkalmával a díjazás húsz százalékát leadta. Így majdnem min-den napra volt munkája. A szervezők szeretik a jól fizető pácienseket. Reggel hatkor kezdett, és estig dolgozott. Utána vacsorázni ment egy előkelő étterembe, néha járta a bárokat, meg akarta találni azokat, akik-ről sejtette, hogy a „Szakadékot” szállítják. Így került az Éden bárba. Ott találkozott Ahmed Bülenttel, akiről már Bécsben megtudta, hogy szállító. Felfigyelt rá, hogy a bár mixerje, Nagy Ferenc kisebb tételeket vásárol a kamion vezetőjétől, a már török állampolgárságú Kerekes Pétertől. Ebből nyert bizonyságot. Bülent magyarországi útvonalon szállít Bécsbe. Azt kellett csupán megfigyelnie, hová rejtik el az „árut” a vámhatóságok elől. Szerencséje ismét kezére játszott. Egyik este a Fórumban vacsorázott. Akkor ismerte meg Egressi Katalint, aki vendégre vadászva szintén ott vacsorázott. Az elegáns megjelenésű, kifogástalan modorú férfira többen is felfigyeltek az éjszaka lányai közül. Neki Kati tetszett meg, de a lány is elhatározta, hogy megszerzi magának a férfit. Előkelően és zárkózottan veselkedett. Amikor Légiós a pincérrel egy pohár pezsgőt küldött neki, majd engedélyt kért, hogy asztalához ülhessen, megengedte. Így kezdődött minden. A lány ráakaszkodott, és először úgy érezte, hogy megnehezíti a dolgát. Végül látta, hogy nem menekülhet a nőtől. Hűséget és szerelmet mutatott. Beavatta a lányt terveibe, és csodálatos partnerre talált benne. A külföldi utazás, a házasság ígérete olyan meg-győző volt Kati számára, hogy mindent vállalt, amit Légiós kért tőle.

25

Hozzá költözött, hogy megnyugtassa. Kati kocsiját használta. Azzal járogatott Budapesttől Szegedig, hogy megfigyelje Bülent kamionjának útvonalát. Nem volt könnyű dolga. Végre megfejtette a titkot. Akkor vitték az „árut”, ha Bülent maga is a kocsin volt. Amikor csak a gépkocsi-vezető utazott, legfeljebb ő adott el egy kisebb mennyiséget az Éden bárban a mixernek. Mielőtt elindult a bárba, a kamion oldalán babrált. Kihúzott nagy nehezen egy lapos fiókot a kocsi alján, és kis csomagot vett elő. Ezt csúsztatta a bárpulton a mixerhez. Tíznaponként csinált egy-egy fordulót. A legközelebbi alkalommal, amikor Bülent szintén nem volt a gépko-csin, Légiós a vezető távozása után jobban szemügyre vette a kamiont. Megtapogatta a cég nevének feliratát, a telex szó minden betűjét, és hosszas keresgélés után sikerrel járt fáradozása. A kettőspont alsó pont-ját kellett megnyomni, s a kocsi alján, pontosan a szegélyező léceknél kifordult egy lapos kis fiók. Ez volt Bülent szállítmányainak a rejtekhelye. Amikor meglátta, nagyot dobbant a szíve. A fiók ugyan lapos volt, de hosszú és széles. Becslése szerint egy-egy szállítás alkalmával belefért legalább ötezer darab kocka alakú Szakadék. Légiós gyors számítást vég-zett és elégedett volt. Azt is megfigyelte, hogy amikor Bülent a kocsival utazik, nem a kijelölt parkolóban állnak meg, hanem az Éden bár közelé-ben, egy mellékutcában. A filmgyárban társaságot szervezett maga köré. Ott találkozott mind a négy fiúval. Bunkó véletlenül csapódott mellé, éppen akkor, amikor állítólagos légiós kalandjait mesélte. A fiú szívesen hallgatta. Néha magával vitte. Olykor Kati is velük volt. Nem fényes éttermekbe mentek, hanem kis maszek vendéglőket látogattak. Katit mint régi ismerősét mutatta be Bunkónak. Előre megbeszélte a lánnyal, bolondítsa magába a fiút. Előér-zete azt súgta, hogy Bunkó fizikai erejére nagy szüksége lehet az akció során. Bár csak szállítómunkás volt a filmgyárban, de értelmes, jó modo-rú. Boldog volt, hogy a társaság befogadta. Eleinte csendesen tűrte a csipkelődéseket is. A többiek valamennyien jó családból valók voltak. Léhaságból, szüleik bosszantására kerülték a munkát és örömüket lelték a statisztálásban. Egyre többet jártak együtt, és mind szorosabb lett a kapcsolat. Végül, ha nem volt velük Kati, Légiós ugratására gépkocsikat is feltörtek. Éjjel furi-

26

káztak. Két kirakatbetörés is a rovásukon volt. Mind jobban belesodród-tak a csapdába, amit Légiós állított nekik. A balhékban ő soha nem vett részt. Az eredményt kegyetlen módon regisztrálta. Már bécsi tartózkodá-sa alatt szerzett egy teleoptikás fényképezőgépet. Ezzel minden, a fiúk által elkövetett akciót, még éjjel is, infravörös filmnegatívval fölvette. Ha kell, ezekkel a kényszeríti a fiúkat a Bülent elleni akcióban való részvétel-re. Bunkóval más volt a helyzet. Tőle bizonyos mértékig tartott. Ezért vette rá Katit, hogy közvetlenül az akció előtt adja magát oda neki. Abban bízott, hogy véglegesen a lány mellé szögezi vele. A fiú valóban megtébo-lyodott s lánytól. Minden szavát elhitte. Olyan volt, ha Kati közelébe került, mint valami idomított kutya. Mielőtt Légiós belépett a bárba, körülnézett a szokott helyen. A kami-ont nem látta. Sietett az Édenbe, hogy személyesen győződjön meg róla: a gépkocsivezető sem tartózkodik ott. Megnyugodott. Kiszámította: ma Bülentnek is jönnie kell a szállítmánnyal. Még valamit végre kellett hajtania: megszerezni a bár külső ajtajának kulcsát. Fontosnak tartotta, hogy a rendőrség nyomozását félrevezesse. Ezzel akart időt nyerni. Sokkal könnyebben sikerült a dolog, mint gondolta. Amikor a bárhoz ért, éppen két külföldi csoport váltotta egymást. A portás igyekezett rendet tartani. Nem figyelhette az érkezőket és a távozókat. Amikor meglátta Légióst, helyet csinált neki. Szépen odatartotta a zsebét, hogy megkaphassa a maga obulusát. Ezt használta ki Légiós. Amíg a portás elfordult, egyetlen mozdulattal kihúzta a bejárati ajtó kulcsát a zárból. Zsebre vágta, s máris a pultnál várakozott egy italra. A mixer megkülön-böztetett udvariassággal köszöntötte törzsvendégét. - A szokásost! – intett hanyagul Légiós. Közben körbejártatta a szemét a helyiségben. Nem látta se Bülentet, se a sofőrt. Megnyugodott. Megkapta az italt, lassan kortyolta. A drink sarkában Piri és Maca nyomban felfedezte a férfit. - Itt van a fickó – súgta Maca Piri fülébe. - Jó lenne tőle egy kis pénzt szerezni – kapta a választ. - Most ne! Tudod, Fecó figyel és balhé lenne.

27

A mixer valóban szúrós szemmel intette a két lányt: semmi üzleti tevé-kenység. Majd fejével jelezte, hogy beszélni akar velük. A két lány lassan osont a férfi felé. Áthajoltak a pulton. - Ma semmi – sziszegte feléjük. – Ha a terv sikerült, azt csináltok, amit akartok. Tünés innen! Holnap pontosan tízkor legyetek a kocsim mellett. Most hazamentek. Indulás! A lányok epekedő pillantást vetettek Légiós felé, és indultak a bejárat-hoz. Ott hangos veszekedés folyt. - Mert maga egy barom! – ordított Kemény, az üzletvezető. – Itt tátja a száját, és kilopják a kulcsot a szeme láttára. - Kérem, itt akkora forgalom, hogy nem tudok mindenre figyelni. Nem tehetek semmiről! - Hozom a tartalék kulcsot. Ha azt is ellopják, kirúgom! Az iroda felé indult. Meglátta Légióst, odaköszönt. Széttárta karjait, jelezve, hogy mennyi baja van. - Igyunk egy whiskyt, és megnyugszik – mondta neki Légiós. - Egy pillanat és jövök – vágtatott tovább a főnök. Amíg a mixer a rendelést teljesítette, ismét elrobogott előttük. Hado-nászva vitte a kulcsot. Légiós megtapogatta a zsebét. Elmosolyodott. - Jöjjön, főnök – intett a közeledő Keménynek. – Ez lehűti a haragját – elébe tette a poharat. - Köszönöm – sóhajtott a főnök és lehörpintette az italt. Közben egy pillanatra megdermedt az arca, vészesen nézett a mixerre. Szeme szikrá-zott, de türtőztette magát. – Meddig marad ma? – kérdezte udvariasan Légióstól. - Pihennem kell. Holnap sok dolgom van. El is köszönnék – ezzel egy ötszázast dobott a pultra. Jelezte, hogy nem kell visszaadni. A mixer mélyen meghajolt. Amint Légiós hallótávolságon kívül került, a főnök sziszegve fordult a mixerhez: - Miért valódi whiskyt töltött neki? Ott a tea, amit ilyenkor inni szok-tam. Maga ma elvesztette az eszét! Levonom az elszámolásnál!

***

28

Kopogtattak Bálint ezredes irodájának ajtaján. Egy férfi lépett be. A kezében borítékot tartott. Meglátta a szunyókáló Társaságot, krákogott. Bálint mozdulatlan maradt, halkan megszólalt: - Lépjen csak be nyugodtan, nem alszunk. Csak koncentrálunk. Hallga-tom – ezzel előrehajolt az íróasztal fölött. - Itt lenne a négy fantomkép. Ezek valóban azok – és kiterítette a képe-ket az asztalra. Bálint szörnyülködve nézte. - Bizonytalan volt a lány. Nem lehet a cinkosuk. Inkább attól tart, hogy valami baja történhet. Képtelen koncentrálni. Ezért készültek ilyen szü-lemények. - Ezzel nem megyünk semmire. Főleg, mert nem nyilvántartott bűnö-zőkkel van dolgunk. A nevük arra utal, hogy nem ilyen rettenetes figurák. Entellektüelek lehetnek. Vegyük sorra a neveket. Ficsúr, ő nyilván ele-gáns, Doki, ez valami kapcsolatban lehet az orvosi hivatással. És végeze-tül Ügyes, valószínűleg ő sem proletár származású. Jelentősen más a Bunkó név. Ezt a figurát valami okból magukkal cipelik. Nem lehet közü-lük való. Erről mi a véleményetek? - Ezek valamilyen alkalmi csoportosulást alkothatnak, felvágásból vet-ték fel ezeket a neveket – bólintott Vágó. Váratlanul dolgozni kezdett a telexgép. Teréz ott állt, hangosan olvasta a szöveget: - A mai napon leadott Kent cigarettásdobozon az előző jelentéssel ellentétben találtunk nyilvántartott ujjnyomokat. Katona Anna ujjnyomai mellett még további négyet. Ezek egyelőre ismeretlen tettesektől szár-maznak, gépkocsi feltöréseknél rögzítettük ezeket. Az egyiket november 8-án a Visegrádi utcában követték el, a másikat november 14-én a VII. kerületben lévő Nyár utcában. Mindkét alkalommal feltörték a kocsikat, elvitték a parkolóból. Később megtalálták őket üres tankkal. Nyilván azzal a céllal lopták el, hogy az autózás iránti szenvedélyüket kielégítsék. Erre utal az a tény, hogy bár a kocsiban voltak értékes elektronikus készülé-kek, érintetlenül hagyták őket. A tettesek a mai napig ismeretlenek. Vége. Teréz kikapcsolta a telexet. - No! Ez is valami! – nyújtotta meg a szavakat Bálint. – Tehát nem is olyan alkalmi a társulás, ha van két bűncselekményük.

29

- Talán kezdetben így próbálgatták a karmaikat, mint a kismacskák – tette hozzá Kerpesics. - Igaz. De később a kismacska is tud nagyon mély sebet karmolni - folytatta az ezredes – Tehát ezek nem is olyan ártatlan legények. - Lenne még valami – szólt közbe az, aki a képeket hozta. – Az a lány… - Katona Anna – tette hozzá szokása szerint Teréz, és a technikus nem tudta, hogy abban a pillanatban a többiek miért lettek olyan vidámak. Folytatta: - Szeretne beszélni ezredes elvtárssal, mert valami még eszébe jutott. Felkísértem. Beengedhetem? - Hozza gyorsan! – élénkült fel Bálint. Amikor Katona Anna belépett, zavarban volt és toporgott. Bálint nézte, majd helyet mutatott neki. - Üljön le. A lány nehezen találta a helyét. Leült. Kezét, lábát mozgatta. Amikor megnyugodott, kitágult szemekkel nézte Bálintot. Az nem siettette, nyu-godtan várt. Végül megszólalt: - Mondani akart valamit nekünk? - Igen. Illetve szeretnék. Nem akarom, hogy később kellemetlenségem legyen miatta. Tudom, hogy ismerik a múltamat. Maguk mindent tudnak. Azért szeretnék őszinte lenni. - Hallgatom – lágyult meg az ezredes hangja. - Kérem, amikor először beszéltünk, zavarban voltam. Nem is jutott eszembe minden. Most látom, hogy elhiszik, amit mondok, elkezdtem elölről végiggondolni, miről is beszélgettek a fiúk. Talán lesz, ami érde-kes… - és elhallgatott. - Mondja azt az érdekeset – biztatta Bálint. – Biztos fontos, ha annak ítéli. Kezdje! - A cigarettából én nem szívtam. Esküszöm! - Elhiszem, de mit akar mondani? - Amikor a képeket csináltuk, akkor jutott eszembe még két név. Az egyik Légiós, akiről úgy beszéltek, mint valami csodálatos emberről, és egy Kati nevű nőt emlegettek. De hogy az ki lehet nem tudom. Azt mond-ták, ha nem jön személyesen Légiós, akkor Katihoz kell menniük további utasításért. - Mikor? – vágott bele Bálint.

30

- Ezt nem említették, mert folyton hülyéskedtek egymással. Engem sem vettek komolyan. Azt ígérték, hogy legközelebb a Bécsi út végén talál-kozhatunk. Tetszik tudni, hogy az mit jelent? - Valami fogalmam van róla – nevetett Bálint. – Mit mondtak még? - Másra nem emlékszem. Tessék elhinni! - Elhiszem. Lenne még valami, Azok a képek, amelyeket a maga be-mondásai alapján csináltak, rettenetesek, Nem tud jobban emlékezni rájuk? - Nem. Pedig megtenném. Tessék nekem elhinni! - Ha életben látná, felismerné valamelyiket? - Mindet. Tessék őket behozni és megmondom, hogy ki kicsoda. - Ha szükséges, akkor megmutatom őket. Magát most visszaviszik Rá-kospalotára. Intézkedem, hogy egyelőre semmi baja ne legyen. Ha kide-rül, hogy igazat mondott, akkor segítünk a dolgában. Munkára nem me-het ki, és nem hagyhatja el az intézetet. Vezesse el, kérem! – fordult a rendőrhöz, aki felkísérte a lányt. – A képeket – és ezt egy kis éllel mondta – pedig köszönöm. Remélem, hamarosan sikerül fényképeket csinálnunk róluk. A lány kilépett az ajtón. Bálint hirtelen felugrott és utána szaladt. Ki-szólt: - Hozza csak vissza azt a lányt! Amikor az a rendőrrel belépett, elébe állt: - Még lenne valami. Milyen ruhában is voltak ezek a legények? Úgy értem, hogy elegánsak, vagy amolyan mai műkopottak? Tudja, mire vagyok kíváncsi? - Igen – lélegzett fel a lány, mert megijedt, amikor visszahívták. – Ké-rem, hárman elegánsak voltak, amolyan menő ruhákat viseltek. Ficsúr és Doki még nyakkendőt is kötött. Ügyesen kővel mosott farmar volt, de láttam, hogy drága holmi. Rajta volt a címkéje: Wrangler. Az pedig nem olcsó cucc manapság. - Ezeket is tudja? – kérdezte Bálint. - Persze, hogy tudom! Mi ott bent mindig arról álmodozunk, hogy va-lamikor nekünk is lehet. Sok lány azért került be az intézetbe, mert ilye-neket akart magának szerezni. - Mindenáron. - Hát azt lehet mondani. Álmodozunk és a vége a rákospalotai intézet. - Milyen ruha volt Bunkón? – folytatta Bálint.

31

- Az nem volt divatos holmi, de tiszta volt rajta minden. A keze melós-kéz. Ő volt az egyetlen, aki kezet fogott velem. Éreztem, hogy melózhat valahol. De hogy hol, arról egy szó sem esett. Ő beszélt a legkevesebbet. - Rendben van, most elmehet. Mindenről, amit látott és hallott, egyet-len szót sem beszélhet az intézetben, Kikísérjük, és azt mondja a többi-eknek, hogy önként ment vissza. Így nem zaklatják kérdésekkel. - De azt fogják mondani, hogy hülye vagyok! – ellenkezett a lány. - Még mindig jobb, mintha azon röhögnének, hogy milyen kétéves módon bukott meg – vágta rá Bálint. – Azt mondja, amit parancsoltam! Érthető? - Igen! – ijedt meg a lány. Amikor elvezették, Bálint folytatta volna, de Vágó megelőzte. - Ez valami úri társaság, amely azzal szórakozik, hogy bűncselekménye-ket követ el. Nem lesz könnyű velük boldogulni, alaposan kidolgozhatták, amibe belekezdtek. Az pedig, hogy hencegtek egy ilyen lány előtt, arra vall, hogy nincs rutinjuk, de elszántak. Igaz? - Sok van abban, amit mondtál – hümmögött Bálint. – De tökéletes bűntény nincs. Valami kis hézag mindig van, jöhet a bukfenc. Ebben bízni kell. Nem folytathatta, mert belépett Teréz. Jelentett volna, ha Bálint nem szól közbe: - Maga hol volt? - Leadtam a Légiós és a Kati nevet ellenőrzésre. Baj? - Nem! – mosolygott Bálint. – Ha nem tette volna, akkor azt hinném, beteg. Köszönöm. Te – mutatott Vágó századosra, de az megelőzte: - Maradok ügyeleten. Folytasd! - Mi kimegyünk és megkeresünk néhány ismerőst. Érdeklődünk a nevek után. Úgy látom, megfordulnak a legkülönbözőbb szórakozóhelyeken. Lehet, hogy valaki találkozott már a nevükkel. Ugyancsak ilyen értelem-ben kéred – intett Vágónak – a többiek segítségét. Helyes? - Mikor jöttök be? – kérdezte Vágó. Hangjában már semmi sértődött-ség nem volt. - Pontosan nem tudom. Rádión minden pillanatban elérhetsz bennün-ket. Bár már jelentenél valamit – és megveregette öreg barátja hátát. –

32

Tudod, bízom abban, hogy ha te vagy ügyeletben, mindig beugrik valami.

*** Kati a lakásába belépő négy fiatalt a világ legbájosabb mosolyával fo-gadta. Hellyel kínálta őket, italt tett az asztalra. - Ma még ihattok. Holnap egyetlen kortyot sem nyelhettek le, amíg nem végeztünk a munkával. - Tehát holnap? – kérdezte vissza Doki. - Ahogy mondtam. Mindenki felkészült? – és körbenézett a társaságon. – Szomorú vagyok – simogatta meg Bunkó térdét, és csillogó szemekkel nézte a fiút. - Bánatos a pici, és szerelmes. De megszokja – kacagott Ügyes. - Többet nem akarom hallani, hogy ugratjátok. Mindenkinek lehetnek érzelmei. Nekem is vannak. Ahhoz pedig nektek semmi közötök – és szeme Bunkóra villant. A fiú tekintetével köszönetet mondott, hogy megvédte. - Óvónéni lettél? – kacagott Doki. – Kicsinyek vesznek körül? - Pillanatokon belül te is kicsi leszel, ha elmondom a tervet. Holnap hajtjuk végre az akciót. Mindenkinek megvan a pontos feladata. De előbb nőzzük a pénzügyőr-egyenruhát. Melyikőtök lesz a finánc? - Marha klassz dolog! – röhögött Ficsúr. – Bár nekem állna a legjobban! Kati elővette a ruhát, amelyet rendbe tett és kivasalt. Egyenként a fiúkhoz mérte. Végül odaadta Bunkónak. - Próbáld fel. Öltözz át a fürdőszobában – és kikísérte a fiút. Amikor becsukta az ajtót, halkra fogta a szavát: - Elmebetegek vagytok? Neki jut a legnehezebb feladat, és nincs nyugta tőletek. Többet ezt nem akarom hallani. Ha idegességében véletlenül nagyobbat üt, akkor még gyilkosság is lehet. Arra pedig semmi szükség. Se neki, se nekünk. Érthető? Megjelent Bunkó. Pontosan állt rajta az egyenruha. A sapka is illet a fejére. Olyan szerencsétlenül nézett, hogy Katinak kedve lett volna felka-cagni, de nem tehette. - Valóságos katona vagy benne! – és hozzálépett. – A fegyvert miért nem vetted föl? – kérdezte. - Felkötöm! – hallatszott a válasz, de megállt az ajtóban és hátranézett. – Kérlek, ne bosszantsátok. Ideges vagyok, esetleg nem tudok uralkodni magamon.

33

Csend ült a szobára. Egy pillanatra Kati is megrémült attól, amit hallott. Amikor Bunkó ismét megjelent, hang nélkül fogadták. Kinyitotta a pisz-tolytáskát, és kivette a fegyvert belőle. Kioldotta a biztonsági zárat, csőre töltött. Egy pillanatig mereven állt, végignézett a társaságon, majd ürített és lezárta a fegyvert. Kivette a tárat a markolatból, a táskában a helyére tette. Utána lecsatolta, és az egyik székre dobta. - Jobb, ha ott van, mert megfeledkezhetek magamról! – ezzel leült a helyére. - Öltözz át előbb, akkor elmondok mindent! – kérte Kati. - Lehet – mondta kurtán és elindult az ajtó felé. Majd visszalépett, felvette a fegyvert: - Jobb, ha nálam van, amíg ezek itt vannak – és eltűnt a fürdőszobában. Kati ismét töltött mindenkinek. Látszott, hogy a hangulat feszült. Kiitták az italt, hangtalanul vártak. Amikor megjelent a társuk, minden szem Katira szegeződött. A lány felállt, és egy térképet vett elő, letette az asz-talra. - A gépkocsi, az enyém, pontosan este tíz órakor a Corvin Áruház előtti parkolóban lesz. Itt a tartalék kulcskészlet hozzá. Az álarcok és a ruha, amit a támadás közben használni fogtok, a csomagtartóban lesz. Ugyan-csak találtok ott egy nagy fókuszú elemlámpát. Olyat, amilyet a zsaruk használnak, amikor közúti ellenőrzést tartanak. Ismered a jelzéseiket? – nézett Bunkóra. – Neked kell az egyenruhában megállítani a kamiont. - Körözni kell vele, a kezemmel közben mutatni, hogy hova álljon le. Nem lehet semmi baj. - Helyes. Te – mutatott Dokira – mellette fogsz állni. Ez a kék karszalag lesz a karodon. Úgy nézel majd ki, mintha önkéntes rendőr lennél. - Lenne egy kérdésem – szólalt meg Bunkó. - Mondjad – biztatta Kati. - Mi lesz akkor, ha felismerik, hogy nem rendőr -, hanem pénzügyőr egyenruha van rajtam? Nem állnak meg! - Megállnak, légy nyugodt. Ennek több oka is van. Nem lehet a sötét-ben pontosan felismerni az egyenruhát, és amire meglátják, már késő lesz. Másodszor, ha tovább akarnának m enni, megállás nélkül, akkor mi előttük vagyunk Légióssal, kilőjük a gumijukat. Megállnak! - Van fegyvere? – csodálkozott Doki.

34

- Látcsöves és nagyon biztosan céloz vele. Ti csak ugorjatok a kocsiba és kövessétek a kamiont. Mind a két esetben nagyon gyorsan kell dolgoz-hattok. Először, mert jöhet több autó is, másodszor, hogy ne tudjanak magukhoz térni a meglepetéstől. Amint megálltak, mellettük teremni és kirángatni őket az ülésről. Mindig a kamion jobb oldalon dolgozzatok, hogy senki ne láthasson semmit az autópálya felől. - És ha valamelyik kiugrik a másik oldalon? – vitatkozott Ügyes. - Ha nyugodtan engednél beszélni, akkor már tudnád, mit kell tenned. Ez a te feladatod. Amikor ő – és Bunkóra nézett – megállítja a kamiont, te már ott lapulsz a külső ajtónál. Felfelé szorítod a kilincset, hogy ne nyit-hassák ki. Ennek egy pillanat alatt kell végbemennie. Bunkó, mivel a leg-erősebb és fegyver is van nála, kirángatja őket a kocsiból. Amint a földön vannak, leteperitek a fickókat, Bunkó vigyáz mellettük a fegyverrel. Ti a következőket csináljátok... Pontosan elmagyarázta, hogyan kell kinyitni a rejtekajtót, hogy az áru-hoz hozzáférhessenek. Amikor mindent elmondott, még megkérdezte: - Értettétek, vagy elmondjam megint? - Értettük! – kapta a választ. - Akkor még valamit. Nyugodtan tovább mehettek a gépkocsival. Tíz kilométerrel távolabb fordultok vissza, ahol arra lehetőség van. Mi Légi-óssal odarohanunk, bódítógázzal elkábítjuk még jobban őket. Órák eltel-tével tudnak csak beszélni, ha hajlandók lesznek egyáltalán. Mi visszatol-juk a rejtett fiókot is, hogy semmit ne vegyenek észre a rendőrök, ha megérkeznek. Ha őket látják, hogy a fiók érintetlen, nem fognak beszélni. Legyetek nyugodtak. Az ő hallgatásuk a mi biztosítékunk. - Legalább a pénztárcájukat vegyük el – javasolta Doki. - Semmit! Legyen a yard előtt rejtély, hogy miért érte őket a támadás. Így biztonságosabb. A legfontosabb, amit még nem mondtam el: az „áruhoz” nem nyúlhattok. Annak érintetlennek kell maradnia, mert bizo-nyára kutyákkal jönnek. Azokat annak a szagára is idomították. Ellopno-tok pedig nem érdemes, mert itt nem lehet értékesíteni belőle semmit kapcsolatok nélkül. Biztos lebukás lenne. - Nem nyúlunk hozzá – ígérte Ügyes. - Találkozási hely: amint megfordultatok, robogtok a Madách téri par-kolóba. Minél előbb értek oda. annál nyugodtabbak lehettek. A kocsit lezárjátok, s onnan a Wesselényi utcai Figaró presszóba mentek. Ott

35

vártok meg engem. Viszem a pénzeteket. Fejenként ötvenezer forintot. Helyes? - Mi erre a biztosíték? – kérdezte Doki. – Le is léphettek. - Az, hogy ha én egy órán belül nem vagyok ott, elmehetsz a Kürt utcá-ba a szomszédba, és feljelenthetsz bennünket a kapitányságon. Egy óra alatt nem érhetjük el a határt, és elkaphatnak minket. Te pedig, aki ön-ként tettél bejelentést egy fegyveres rablásról, méltányos büntetésben részesülsz. Elég ennyi? - Hülyeséget kérdeztem – mentegette magát Doki. - Akkor adok neked még egy biztosítékot – állt fel Kati. A szekrényből kivett négy borítékot. Valamennyit az asztalra dobta. - Számoljátok meg benne a pénzt! Ezt olyan határozottan mondta, hogy akaratlanul valamennyien a borí-tékok után nyúltak és megszámolták. Bunkó nem nyúlt a borítékhoz. Kati kedvesen rámosolygott. A fiú egy pillanatra megemelte a kezét, jelezve, hogy mindent ért. Amikor végeztek a pénz megszámolásával, Kati vala-mennyi borítékot maga elé tette és leragasztotta. Utána kiosztotta őket és egy golyóstollat adott Ügyes kezébe. - Írd alá a neved, hogy ne lehessen felbontani. Ezt tegyétek valameny-nyien! Megvárta, amíg mindenki aláírta. Összeszedte őket, és megint elzárta. Kezében egy térképpel jelent meg: - A támadás pontos helyszíne ez itt! – a Budaörsnél lévő benzinkút után egy pontra mutatott. – Itt várjátok a kamiont. Mi előtte haladunk Légiós-sal, és megvillantjuk a fénykürtöt háromszor. Akkor lépsz ki az útra – nézett Bunkóra -, mellette pedig te – és fejével Dokira intett. – A többi már rajtatok múlik. Nem lenne valami kellemes, ha megbuknátok. - Mit akarsz ezzel mondani? – csodálkozott Doki. - Részletezhetem, ha kell! Ha emlékezetem nem csal, a te kedves papád főorvos az egyik kórház sebészeti osztályán. Te magad pedig, Dokikám, most végzed a harmadik évfolyamot, igaz, legutóbb is az utóvizsgáknál a kedves papának kellett besegítenie. - Semmi közöd hozzá! – hadakozott a fiú. - Folytatom! a te apukád – nézett Ficsúrra – az egyik igen jelentős ban-kunk igazgatóhelyettese. Nagy befolyása van, bizalommal vannak iránta

36

még a legfelsőbb vezetésben is. Úgy hallani, hogy hamarosan magasabb beosztásba kerül. - Rohadék vagy! – sziszegte Ficsúr. - Te pedig kedves és tapintatos. Most te következel – és Ügyesre nézett -, mert neked is van vesztenivalód. Anyukádnak nagyon jól jövedelmező butikja van a Belvárosban. Igaz, néha elkövet kisebb adócsalásokat, de azt eltussolja neki valaki, aki, amikor apukád kiszálláson van, nála hajcsikázik. Jól tudom? - Szemét alak vagy a Légiósoddal együtt! – rikácsolta Ügyes. - Nem vagyunk szemetek, csak előrelátók. Nekünk is kell valami biztosí-ték, nemcsak kedves őseiteknek. Unatkoztatok, kalandot kerestetek, most megkapjátok. Önként jöttetek, senki nem kényszerített bennete-ket. Most viszont kötelező rátok nézve. Túlságosan sokat tudtok. Most jut eszembe! Mindezt leírtuk egy levélben, s kijuttattuk Bécsbe. Ha vala-mit tennétek ellenünk, akkor azt a levelet ott feladják. Mit gondoltok, hová? - Befoghatnád már a pofádat! – ugrott fel Doki. Bunkó lefogta: - Leülsz és nyugton maradsz! – állt meg előtte fenyegetően. – Akarsz még valamit mondani? - No és te? Veled szemben nincsenek kényszerítőkörülmények? Te természetben kapod meg a fizetséget? Bunkó ütni akart, de Kati közbeugrott. - Ehhez semmi közöd! Ha tudni akarod, én kurva voltam, és így szedtem magamnak össze mindazt, amim van. Abból fizettem nektek vacsorákat, és abból látlak mist is vendégül benneteket. Eddig eszetekbe se jutott megkérdezni, hogy miből csinálom. Eddig is annak adtam oda magam, akinek akartam. Volt, aki megfizette, volt, aki szerelemből kapott meg. De ehhez semmi közötök. Ha már nincs több kérdeznivalótok, jobb, ha aludni mentek. Holnap mindenki pontos időben ott legyen a munkahe-lyén, illetve az egyetemen. Ez fontos. Semmivel ne hívjátok fel magatokra a figyelmet. Légióssal minden lépéseteket követjük, de nem fogtok róla tudni. Mehettek! Indultak kifelé, de Kati megfogta Bunkó karját és visszahúzta: - Maradj! Beszédem van veled.

37

Amikor mindenki elment, lehúzta maga mellé a kanapéra. Megsimogat-ta és megölelte. Hangja olyan duruzsoló volt, hogy a legkeményebb szív is kitárulkozott volna tőle. - Szeretlek. De ebben a helyzetben nem szállhatok szembe Légióssal. Ha ennek az ügynek vége, ő elmegy, én maradok. Van pénzem. Új életet kezdek veled. - Az az ötvenezer nekem nem kell – ellenkezett a fiú. - A többiek miatt át kell venned – simogatta a fejét. – Tudod milyen bizalmatlanok. De benned bízom. Bebizonyítom, ha akarod. - Hiszek neked, nem kell! – tiltakozott a fiú. - Azt akarom, hogy bizalomban éljünk. Higgy nekem! Most adok vala-mit, amiről csak Légiós és én tudunk. Láthatod, mennyire szeretlek. Felállt, a szekrényből egy borítékot vett elő. Átadta a fiúnak. Az felbon-totta. Borús tekintettel nézett. Csodálkozva Kati felé fordult. - Ezeken mi vagyunk, amikor a kocsi feltöréseket és a kirakatbetörése-ket csináltuk… - Nézd tovább – kérlelte a lány. - Ezen is, amikor tegnap leütöttük a fináncot. Itt meg te, amint vártál bennünket az állomáson. Téged is látni. Mit jelentsen ez? - Légiós, nehogy elhagyjam, mielőtt kiszökik az országból, mindenkiről fényképeket csinált. Infravörös érzékenységű filmet használt. Azért olyan tökéletesek még éjjel is. Ezekkel zsarolt. Tudja, hogy szeretlek. - Mit tegyünk? Én mindenre hajlandó vagyok érted? - Ezeket most neked adom. Egyetlen kép készült mindenről. Ha valamit tenne ellenem, akkor elmondom, hogy ezeket neked adtam. Ha megtud-ja, hogy álad vannak, akkor elmenekül, amíg lehet. Békében hagy mind-kettőnket. Mi pedig boldogan élhetünk. Ugye megértettél? - Mindent, légy nyugodt. Melletted vagyok. Nem lehet semmi bajod! - Köszönöm! Soha nem felejtem el! Ráborult a fiúra. Csókolta az arcát, ahol érte. Végül megfogta a kezét, megcsókolta azt is. - Egyet nem szabad elfelejtened. Ezeket a képeket mindig tartsd ma-gadnál. Holnap is legyen a zsebedben. Ha valami cselt eszelt volna ki, akkor az orra alá kell tenni. Megijed tőled, menekülni fog. - De ő nincs a képeken – ellenkezett a fiú.

38

- Okos vagy. Vártam a kérdést. Valóban nincs. De csakis ő csinálhatta azokat. Nézd – ezzel felugrott és felemelte a rekamiét -, itt rejtette el a fényképezőgépét. Jó, ha tudod. - Megjegyeztem. - Köszönöm. Most pedig indulj! Minden pillanatban itt lehet. Nem aka-rom, hogy találkozzatok. Féltékeny rád. Még beléd köthet. Kituszkolta a fiút az ajtón. Az ablakhoz sietett, kinézett. Meglátta a gépkocsit a túloldalon. Kinyitotta az ajtót. Boldog mosollyal várta Légióst. Amikor belépett, a nyakába ugrott: - Minden sikerült. Megrettentek, kezes bárányokká váltak. - A fényképek? - Átadtam és elfogadta. - Az a halálos ítélete. Megérdemli. Telefonáltál a fickónak? - Beszéltem vele. Abban maradtunk, hogy holnap éjjel találkozhatunk. Készüljön fel az útra, csak előbb fél napra kell nekem a kocsija. Boldogan belement mindenbe. Közelünkben a végső megvalósítás. Ugye, sikerül? - Minden – nyugtatta meg Légiós. – Holnapra meg kocsit kell bérelnünk a te nevedre. Az biztosabb! - Milyet kérjek? – érdeklődött Kati. Kezébe vette a telefont. - Gyors legyen, nyugati gyártmányú. Volvo. Úri módon szerezzük meg a vagyonunkat. Helyes? - Ide kérem a ház elé, az a legbiztosabb. Amikor a lány végzett a telefonnal, a férfihoz simult: - Szeretlek! Nem tudok élni nélküled. Lezuhanyozok, túlságosan sokat kellett ölelgetnem azt a kölyköt. A víz zubogott a fürdőszobában, s Légiós arcán félelmetes vigyor jelent meg. Italt töltött magának és fenékig kiitta a poharat. Amikor a lány kilépett a fürdőszobából, Légiós éppen letette telefont. - Kivel beszéltél? – kérdezte Kati. Féltékenység csengett ki a hangjából. - A holnapi diszpót kérdeztem meg Guth Antaltól. Még jó, hogy hívtam. Idegeskedett miattam. - Miért kellett idegeskednie, és minek holnap még kimenned? - Pótfelvétel lesz. Én kameraközelben voltam az előző beállításokban. Ha nem kerít elő, neki lehet balhéja. Ez nem lenne jó, meg az sem, ha éppen holnap kerülnék valami ellenőrzésbe. Este, ha nem csal az emlé-kezetem, szükségetek lehet még rám.

39

- Tudom, tudom. De utálom a filmgyárat! Éppen eleget vágott meg a „kemény diszpóival”. Ki is menthetne, ha akarna. - Fizetek neki, az biztos. Ezt most nekem kell. Eszembe jutott valami. Bunkó és Doki nem lehetnek álarcban, amikor leállítják a kamiont. Jó, ha valamivel elváltoztatják az arcukat. Szerzek nekik két bajuszt a maszko-soktól, és megoldjuk a dolgot. - Okos vagy – bújt hozzá a lány. - Csak előrelátó – koppintott kedélyesen a lány orrára. – Végeztünk a holnapi nappal. Veled akarok lenni, felszabadultam, minden gond nélkül. Amikor zuhanyozás után kilépett a fürdőszobából, Kati az ágyban várta. Átölelte, csókolta a férfit. Olyan szeretettel és gyöngédséggel, ahogy csak az tud szeretni, aki kényszerből adta oda magát évekig másoknak, aki hazudta a szerelmet, undorodott partnereitől. Most boldognak, elége-dettnek érezte magát. Azt hitte, ez a lángoló szerelem felszabadítja min-den alól, amiben eddig élt, és élvezheti a maga életét. Akarta és kívánta a boldogságot.

*** Amikor Bálint hajnaltájt belépett az irodába Pintér kíséretében, Vágó felállt és szabályosan jelentett. - Ezredes elvtárs, jelentem, távollétében semmi különös esemény nem történt. Az ezredes először azt hitte, hogy rossz helyiségbe lépett, de amikor jobban megnézte azt, aki előtte állt, valóban Vágó volt. Körülnézett, a sarokban egy kopott ruhás öregasszonyt látott. Az kitágult szemekkel nézte az ezredest. Bálint fejével az asszony felé bökött és megkérdezte: - Ez kicsoda? - Puck Istvánné, született Kathó Fanny, született 1910-ben Budapesten. Folytassam? - Elég! – intette le Bálint és az asszony felé fordult. – Ha szabad érdek-lődnöm, Fannyka, maga milyen minőségben van itt, azon kívül, hogy régi ismerősök Vagyunk? - Berángattak, holott az újságokban folyton arról olvasok, hogy soha a büdös életben nem volt még akkora a törvényesség itt, mint mostaná-ban.

40

- És miért rángatták be? – lépett közelebb hozzá Bálint, - Talán tett valamit annak érdekében? - Semmit nem tettem! Piszkálnak, holott tisztességesen élek. Iparom van. Méghozzá környezetvédelmi szempontból is fontos. Ez lényeges dolog, ezt is az újságokban olvastam. Maga talán nem, felügyelő úr? - Bevallom, mostanában nem jut elegendő időm rá, de maga ezek sze-rint megteszi helyettem is. Mit olvasott még a lapokban? - Azt, hogy nem lehet zaklatni a dolgozókat. Engem berángattak ide minden ok nélkül. Elégtételt kérek! Munkabérkiesésem van! Ki téríti ezt meg nekem? - Tényleg – fordult Vágó felé. – Ki téríti meg ezt Fannykának, ha te csak úgy berángattad? Vágó már alig bírta visszatartani a nevetését. Pintér az ajtó mögé húzó-dott, ott derült. - Jelentem, merő véletlenségből megnéztem, ki a Vidám étterem WC-s nénije. Hát kire nem bukkantam, mint Fannykára. Gondoltam, elbeszél-getünk a mai estéről… - Az tegnap volt – vágott a szavába az asszony. – Kérem, pontosan mondja el a dolgokat. - No és mi volt tegnap? – kérdezte Bálint. – Maga lógatta meg azt a négy fiút? - Én senkit sem lógattam meg! A kötelességemet teljesítettem csupán. - Éppen abban a pillanatban, amikor belépett az akciócsoport? – vágta rá Bálint. - Nem akkor. Nekem semmi közöm nem volt a jövetelükhöz. Kiürült egy fülke, szóltam a legényeknek, hogy szabad a hely. - Miért kellett szólnia? – csodálkozott Bálint. - Előzőleg már kirohant, mert hasmenése volt. Nem volt szabad fülke. Megkért, amint kiürül, tartsam föl a részére. - Pont akkor ürült ki, amikor megjöttek a mi embereink? – vágott közbe Vágó. - Akkor – tette csípőre a kezét az öregasszony – Pontosan akkor. Erről én nem tehetek. Rohantam és szóltam neki. - De azok négyen mentek ki egyszerre! – vitatkozott Bálint. – Erről mi a véleménye?

41

- Nézzen meg engem! Elébük állhattam volna? Rohantak és kiugráltak az ablakon. Éppen szólni akartam az egyik felügyelőnek, hogy nézze meg, mi történt, mert nekem is jár védelem, ám akkorra már ott volt. Megelő-zött, de senkit nem találtak a fülkében. - Mert maga kinyitott nekik az ablakot – lépett elébe Bálint. – Miért csinálta? Lefizették? - Engem nem lehet lefizetni, csak a közegészségügyi szolgáltatásomért járó tiszteletdíjat veszem ár. Most kaptam egy százast. Nem tudtam már visszaadni. Ennyi történt. - Ismeri a fiúkat? – és Bálint hangja megkeményedett. – Őszintén, Fanny, mert mi nagyon régen ismerjük egymást. Akkor még markecolt. Igaz, a legügyesebbek közé tartozott, de sokszor lebukott. - A fiúkat sohasem láttam, esküszöm – és a szívére tette a kezét. – Ne-kem semmi bűnöm nincs, mindenért leültem a magamét. Maguk még amnesztiát is adtak. Mit akarnak tőlem? - Vissza tud emlékezni a fiúkra? – kérdezte Vágó. - Mutassa meg őket és meglátom. Bár egy kicsit gyöngül a memóriám. - Meg fogjuk őket mutatni – vágta rá Bálint. - Akkor essünk túl a dolgon, nekem még dolgoznom kell ma. - Majd hívatjuk – válaszolt Bálint és az ajtóhoz lépett. - Ja – szólt Fannyka. – Akkor még nem fogtál el őket. Ez azt jelenti, hogy megint be kell jönnöm? - Azt – ripakodott rá Bálint. – Be kell majd jönnie. Remélem, hamaro-san. Elmehet! Fannyka az ajtó felé indult. A küszöbön megállt. Hátrafordult, halkan megszólalt: - Mondhatok valamit? - Hallgatom! - Tudnak a felügyelő úrék jó dolgokat is csinálni. Nemcsak rosszat. - Miként kell ezt értenem? – lépett mellé Bálint. - Az az akciócsoport valami remek dolog. Amint belépnek a szerájba, rengeteg embernek indul meg a hasa. Csak úgy rohannak hozzám. Dek-kolna. Amint kijönnek, még a WC-t sem kell lehúzni. Lehet, hogy ez va-lami új betegség, de még nem olvastam róla az újságban.

42

Ezzel kisurrant az ajtón, olyan halkan csukta be maga mögött, hogy hallani se lehetett. Bálint és társai pedig a hasukat fogták nevettükben. Amikor elült a kacagás, Vágó folytatta: - Nem ismerte a fickókat, az biztos! Beszélt volna, mert tudja az illemet a szembesítésnél. Majd később felhasználhatjuk őt. - Megtaláltad a négy fiút? – tette a csodálkozót Bálint. - Itt az ügyeletes szolgálatban? A ti dolgotok lett volna a nagy magyar éjszakában. Eltaláltam? - A célzásod iránya jó, de találat nincs. Mi van még? Látom az arcodon, tartogatsz számomra valamit. - Szaglásztam, nagyon untam magam. Figyeljetek – ezzel a magneto-fonhoz lépett. Megnyomta a lejátszó gombot. Előbb csengetés hallat-szott, majd megszólalt egy hang: „- Boyszolgálat? – Igen, az. Parancsoljon. – érek ma estére, vagyis dec-ember 10-re, pontosan 17 óra 30 perce egy tehergépkocsit a XIII. kerület, Váci út 243. számú házhoz. – Pontosak leszünk! – Lenne egy kérésem! – Hallgatjuk, és ha lehet, teljesítjük. – Egy nagyon idős néni néhány bútor-darabját kellene elszállítani és egy raktárban elhelyezni. Ő magatehetet-len, nem tud már cipelni. Kérem, a sofőr fáradjon föl a hatodik emelet háromba, és ott megtalálja a nénit meg a bútorokat. A szolgálatait megfi-zetjük tisztességesen. – Megtesszük, szívesen! – Előre is köszönöm. A név: özvegy Jakab Károlyné. – Megjegyeztem, a kocsi pontosan ott lesz, tessék nyugodtan várni.” Egy kattanás hallatszott, Vágó Leállította a magnót. Elővette a jegyze-tét. Abból olvasta a többit. - A Boyszolgálat gépkocsija pontosan megjelent a helyszínen a meg-adott időben. A gépkocsivezető felballagott a hatodik emeletre, mert a lift természetesen rossz volt. Ott nem lakott semmiféle özvegy Jakab Károlyné. Egy darabig érdeklődött a szomszédoknál, még egy másik öreg mamához is becsengetett, hátha véletlenül rossz nevet mondtak neki. Mire leért, a gépkocsija eltűnt a ház elől. Rendszáma: SN 45-33. Azé a tehergépkocsié, amelyet Vácnál találtak meg: SN 45-88. Az történt, hogy a két hármasból pillantok alatt 88 lett. Egy jó vastag filctollal kikerekítet-ték. A gépkocsi eltűnését a Boy Szolgálat már este 22 órakor jelentette a közlekedésrendészetnek. - Okos voltál! – veregette meg a vállát Bálint.

43

- Végre, hogy rájöttél! – jegyezte meg Vágó. – Mondanék még valamit. - Figyelünk. Ha megint okosat mondasz, akkor megint megdicsérlek – és nevetett. - Az nyilvánvaló, hogy a gázolást két férfi követte el. De ezek szerint az is biztos, hogy hogy nő is benne van. Méghozzá nem is valami ostoba liba, mert olyan szépen és udvariasan mondta el a kérését, hogy a disz-pécser simán bevette a dolgot. - Lehet, hogy a durva munkára nehéz fiúkat vesznek igénybe, de amit végrehajtanak, az kifinomított dolog – fűzte tovább a gondolatot Pintér. - Micsoda agy! – lelkesedett Vágó. – Ha most nem mondja, soha nem gondoltam volna ere. Látta, hogy Pintér arca elkomorodik, hátba vágta: - Ugrattalak, nem kell komolyan venni. - Így szép az élet – biztatta őket Bálint. – Intézkedni kell, az eredeti szalagot tegyék el. Később a személy azonosításánál talán még szükség lehet rá. Bár egy magnóval lehet manipulálni és montírozni, de nem árt, ha megvan. - Intézkedtem – mondta olyan hangon Vágó, mint akit megsértettek. – Folytatnám, ha lehet. - Itt ma mindent te intézel? – nézett rá meglepetten Bálint. - Mi tör-tént? - Rutinmunka, azt megtanultam. Az újítás és az üldözés a fiatalok dolga. Beszéltem a kórházzal. A pénzügyőr túl van minden veszélyen és kihall-gatható. Szerencséje volt, nincs komoly zúzódása, de kilátásban van egy súlyos tüdőgyulladás. - Neki megoldódott a karácsonya – szólalt meg Pintér. – Családja köré-ben töltheti. Nem kell fagyoskodnia a határon. Hol van nekünk erre biz-tosítékunk? - Hát soha nem lehet tudni – gondolkodott el Bálint. – Ha ilyen tempó-ban nyomozunk, akkor még a szentestét is ezzel az üggyel fogjuk tölteni… - Ezzel nem – szólalt meg Vágó. – Fogadjunk! – és nyújtotta a tenyerét Bálint felé. - Nem – tette mindkét kezét a háta mögé Bálint. – Nekem annyi zseb-pénzt nem ad az asszony havonta. - Mit gondolsz, nekem igen? – komorodott el Vágó. – Látod, ezért jó, hogy még nem nősültél meg. – nézett Pintérre.

44

*** December 11-én lényegében csak előkészítő munkát végezhettek. Tulajdonképpen semmi nem történt. A felkészülés azonban alapos volt. Bálint biztos volt benne, hogy valami jelentősebb bűncselekményt készí-tettek elő a pénzügyőr-egyenruha megszerzésével. Értesítették a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát, hogy gondosan ellenőrizzék a határállomásokat, nem kísérli-e meg valaki az egyenruhában megköze-líteni a határt. Ugyanilyen értelemben fordultak a Határőrség szerveihez is. Biztosra vették, hogy olyan ügy kezdődött el, amely kapcsolatban van az országhatár átlépésével. Továbbra is ellenőrizték a szórakozóhelyeket. Arra is kiterjedt a figyelmük, hogy megszervezzék Rákospalotán az inté-zetben Katona Anna figyelését. Bár lényegében elhitték, amit mondott, de tartottak tőle, hogy esetleg valamilyen fondorlatos módon megközelí-tik a lányt. Ő volt az egyetlen, aki ismerte a négy fiút, tudta a gúnynevü-ket. Semmit nem kapcsoltak össze a fiúk és a pénzügyőr alhadnagy ügyé-vel, de az, amiről Bunkó, Ügyes, Ficsúr és Doki beszélgetett, arra enge-dett következtetni, hogy jelentős dolog van készülőben. Várták a fejle-ményeket. Nem is kellett sokáig várakozniuk, de ami történt, arra nem számítottak.

*** Ezen az estén is pontosan tíz órakor nyitották ki az Éden bár ajtaját. Csoportban várakoztak az emberek, hogy bejussanak. Kemény Henrik, az üzletvezető idegesen szaladgált, rendezkedett. Olyan elfoglalt volt, nem vette észre, amikor a legelsők között megérkezett Joós Maca és Godó Piri is. Ők nem igyekeztek befelé a nézőtérre. Szépen megálltak az előcsar-nokban, hogy láthassák a mixert. Várták a jelzést, mikor kell indulniuk. A bárral szemben, hogy pontosan lehessen látni a bejáratot, egy Volvo gépkocsi állt, XX 02-22 rendszámmal. Benne Légiós, mellette Kati. Vára-koztak. - Láttad őket? – kérdezte fojtott hangon Kati, mintha attól tartana, hogy valaki lehallgatja a beszélgetésüket. - Amikor végeztem a filmgyárban, lehajtottam Kecskemétig. Ott vára-kozott a kamion az Aranyhomok Szálloda előtt. Vacsoráztak. Hamarosan itt kell lenniük. Gyorsan hajt a fickó. - Csak a fiúk legyenek pontosak!

45

- Azok lesznek, ha tegnap jól beszéltél. Ma, amikor átadtam Bunkónak a bajuszokat, rendben találtam mindent. Olyan érzésem volt, megnyugo-dott, hogy nem láthatják a valódi arcát. Ugye, milyen apró dologgal lehet hatni az ilyen primitív emberekre? - Lefeküdtem vele – jajdult fel Kati. - Elfelejted! Én mindent elkövetek, hogy soha ne jusson eszedbe – si-mogatta meg Légiós. Közben az órájára nézett. – Most kell indulniuk a fiúknak. - Meg kellett volna nézni őket. Valahogyan nem bízom bennük. Ideges vagyok! - Nyugalom – és ezt olyan hangon mormolta Légiós, hogy Kati lecsilla-podott. Igaza volt Légiósnak. A négy fiú éppen elindult a Ladával a Corvin előtti parkolóból. Meghúzódtak a Múzeumkert mögött, a Rádió épülete mel-lett. Bunkó kezdett átöltözködni. Nehezen mozgott hatalmas testével a hátsó ülésen. Valahogy belebújt a pénzügyőr-egyenruhába. Amikor a fejére akarta tenni a sapkát, Doki rákiabált: - Megőrültél? Nem kell feltenni, csak az utolsó pillanatban, amikor kilépsz az országútra. Addig is feküdj le Ficsúr ölébe. Nem szükséges látni, hogy egyenruhás is van velünk. Lehet, hogy az olyan kocsikat ellen-őrizik. - Igazad van. Mikor ragasztjuk fel a bajuszokat? - Ha már odaértünk. Délelőtt megnéztem apám kocsijával a terepet. Van ott egy kis erdősáv, oda húzódunk be, és várunk. A kocsit lejjebb állítjuk le, és kiteszem a hátsó ablakba az elakadásjelző háromszöget. Irány előre – ütött Ügyes vállára, aki a kocsit vezette. – A jogsid itt van? - Marha! – kapta a választ. Tempósan mentek kifelé a megadott cél irányába. A hőmérséklet le-hűlt, lassan szállingózni kezdett a hó. - Pont erre volt szükségem – morgott Ügyes. – Valami állat nekem csú-szik és kész a balhé. - Óvatosan vezess! – Doki az órájára nézett. – Elegendő időnk van. Az út többi részét hangtalanul tették meg. Amikor a térképen megadott helyen voltak, eredeti tervüktől eltérően a kocsival beálltak a fák közé. Az útról nem látszott, hogy ott egy gépkocsi és emberek várakoznak. Amíg Bunkó és Doki felragasztották a bajuszukat, a kocsi világítását Ügyes egy

46

pokróccal eltakarta, hogy ne látsszon fény az út irányába. Nehezen bol-dogultak a masztix kezeléssel. Az nem magyarázta meg nekik Légiós. Ha nehezen is, felragasztották a bajuszukat. - Ebben nem lehet beszélni, húzza a bőrömet – idegeskedett Doki. - Legalább tartod a pofád – röhögött Ficsúr, de ez nem volt az igazi. Elővették a harisnyából készített két álarcot, letették az ülésre. Felváltva figyelve várakoztak. Az országúton gyér volt a forgalom, nem kellett tartaniuk a leleplezéstől.

*** Az Éden bárban minden hely foglalt volt. Egy bolgár csoport étkezett, hangos tapssal követelték a műsor kezdetét. - Mindenki a színpadra, kezdődhet a produkció – hangoskodott Kemény Henrik. A szót: produkció, olyan hangon mondta, mintha világszámok léptek volna föl, pedig csak néhány éppen a lábát emelni tudó lány botladozott a parányi színpadon. Őket rendszerint zsonglőrök és akrobaták követték. Egy ki sztriptízzel végződött a műsor. A vendég ette, nem ette, nem ka-pott mást a pénzéért, no meg egy pohárka pezsgőt és egy szendvicset. Két alkalommal táncolhattak a vendégek a parketten, már hajtották is őket kifelé az idegenvezetők. Legtöbbjük még a csoport nyelvét sem ismerte. Ebből eredően minden alkalommal a lehető legnagyobb volt a zűrzavar, ez senkit sem érdekelt. A tervet teljesíteni kell, legfeljebb töb-bet nem jönnek ide, gondolta Kemény Henrik, aki kitűnő üzletvezetőnek tartott a magát. Javában folyt a műsör, amikor a bejárati ajtóban megje-lent két férfi. Kopogtattak. A portás megismerte őket. A török és a gép-kocsivezetője volt. Idegesen nézegettek hátra, kereste Keményt. Intege-tett, hogy a hátsó ajtóhoz kell menniük, ott beengedi őket a főnök. - A török és a sofőrje a hátsó bejáratnál – lihegte, amikor megtalálta Keményt. - Azonnal beengedem őket – már nyitotta is az ajtót. – Maga rögtön visszamegy a helyére. Senki nem jöhet be. – Amint a portás eliszkolt, ő meghitt mosollyal üdvözölte vendégeit. – Parancsoljanak, uraim! Boldog vagyok, hogy láthatom önöket. Sajnos, a nézőtéren nem tudok helyet biztosítani, de a bárban leülhetnek. Ezt a műsort már látták. A jövő hó-napban lesz új, azt is megnézik? Bülent intett a sofőrnek, aki egy kis dobozkát vett elő a zsebéből.

47

- Hanem veszi rossz néven, akkor a gazdám ezt ajándékként adná ön-nek, mert minden alkalommal olyan udvarias hozzá – és átnyújtotta a dobozkát. Kemény meghatódott arcot vágott. Kinyitotta, egy digitális karóra volt benne. - Hálásan köszönöm – suttogta, és magában arra gondolt, hogy ezt a minőséget árulják a Rákóczi úton a kreolok, legfeljebb nem dobozban. -–Parancsoljanak a bárba! – és előretessékelte vendégeit. Hanyag mozdu-lattal zsebébe nyomta a dobozt. Amint a bárpulthoz értek, felcsillant Fecó, a mixer szeme. - Megjöttek – villant agyába. - Miközben meghajtotta magát, szemével a két lány felé pillantott, intésével jelezte, mehetnek kifelé. - Parancsolna? – kérdezte Kemény. - Nekem whiskyt, a pilótának Coca-colát – rendelt Ahmed Bülent. – Szigorúak a magyar rendőrök, nem lehet kockáztatni. Sietünk! Reggelre Bécsben kell lennünk! Főnök úr, mit parancsol? – kérdezte - A szokásost! – mondta különös hangsúllyal Kemény. Ebből a mixer értette, hogy tea legyen whisky helyett. Mindenkinek töltött. Szemével a két lányt, Macát és Pirit kereste. Nem látta őket. Megnyugodott. Tudta, kimentek a kamion mellé. - Egészségére! – emelte fel a poharát a török. Koccintott Keménnyel. Az unta a vendégeskedést, de nem akarta meg-sérteni a két külföldit. - Hogy van? – kérdezte a sofőrt. - Kitűnően. Nyugodtan jöhetek-mehetek, semmi bajom a gazdám mel-lett. Közben én magam is török állampolgár lettem, csak az a bajom, mindig rohan. Nem látogathatom meg a családomat, ha vele utazom. - Telefonálok nekik, hogy jól van és találkoztunk- szólt bele Fecó, a mixer. – Legyen nyugodt. Kerekes úr. Átadom az üzenetét - és az utolsó szót alaposan megnyomta. Ebből a sofőr tudta, hogy az itt hagyott „áru” ellenértékének egy részét a családja megkapja. - Hálásan köszönöm. Amíg Bülent és Kemény kézzel-lábbal magyarázták egymásnak, hogy milyen ragyogó tulajdonságai vannak az órának, amelyet a török hozott,

48

Kerekes egy kis csomagot nyomott a mixer kezébe. – Húsz százalék a tied! - Huszonöt! – sziszegte Fecó. – Nagyobb a rizikó! - Zsarolsz? - Ez üzlet. Keressél magadnak mást. Huszonöt. - Legyen – mérgelődött a sofőr. – Kiszolgáltatott vagyok. - Megszakad a szívem – húzta el a száját Fecó. - Indulunk – fordult a sofőr felé Bülent. – Havazik. Síkos lehet az út. Pontosan kell Bécsben lennünk. - Jó utat és békésmegérkezést – búcsúzott Kemény. - Hálásan köszönöm a főnököm és a magam nevében – hajolt meg a sofőr. Elindultak a hátsó ajtóhoz, de Kemény jelezte, hogy elől is kimehetnek. A portás kapott egy százast a töröktől, akinek nagyon imponált, hogy az földig hajolt előtte. - Szálem! – mondta, amikor kilépett, s kezét a szívéhez emelte. Beburkolózott a bundájába, fázósan összehúzta a gallérját. Gyors lép-tekkel indult a mellékutca felé, ahol már várta őket a két lány. Mind a kettő széthúzta bundáját. Csak bugyi volt rajtuk, melltartó nélkül. Kere-kes megfogta a török kezét. Fejével intett a lányok felé. Amikor az he-lyeslően bólintott, már nyitotta is a kamion ajtaját. - Meddig jöhettek? – kérdezte. - Győrig elég? – kérdezte hamiskásan Piri. - Elég, akkor még nekem is jut belőled. A főnököm már egy kicsit lassú. - Maca viszont professzor a szakmában – nevetett a lány. – Majd siette-ti. Azután jöhetsz te. - Megfagytok hazafelé – húzta be az ajtót. - Süket! Itt a kis bőröndben a ruhánk! – felmutatott egy kézitáskát. Közben Bülent és Maca hátramászott a kocsi pihenőfülkéjébe. Hangos kacarászás hallatszott. A kamion elindult. A Volvóban Légiós jelentőségteljesen pillantott Katira, amint török és társa kilépett a bárból. A lányokat nem láthatták. Amikor a nagy testű kocsi elhúzott a Moszkva tér felé, lassan utána eredtek. Látták, hogy az Erzsébet-híd irányában haladtak, megelőzték őket. Előrehajtottak a Bu-daörsnél levő benzinkúthoz. Tankoltak. A parkolóban vártak, úgy helyez-kedve a kocsival, hogy amint elhalad a kamion, kilőhessenek utána.

49

*** Az Éden bárban, amint kilépett a török és társa az ajtón, a mixer egy pezsgős poharat vett le a polcról. Lehajolt a pult mögé és a poharat a földhöz verte. Feltűrte inge ujját, és a hegyes pohárcsonkot belenyomta a karjába. Nagyon vigyázott, nehogy valamilyen eret is érjen. Látta, hogy a karjából ömlik a vér. Kiáltozni kezdett: - Főnök! Siessen! Baj van! Kemény rohanva érkezett: - Mi történt? – kérdezte ingerülten, amikor Fecó felmutatta csurom vér karját, elsápadt: - Mit csinált, maga őrült? - Összetört egy pezsgőspohár a kezemben! - Hívom a mentőket! – kiabált Kemény, s rohant volna az irodája felé. - Nem – lépett ki a pult mögül Fecó, s megfogta főnöke vállát. – Nagyon nagy feltűnést keltene. Még azt hinnék, hogy verekedés volt, ártana a bár hírnevének. - De maga vérzik. - Tegyen valakit ide helyettem, átrohanok a kórházba. Ott van ügyelet és bekötözik – közben egy szalvétát nyomott a vérzés helyére. – A bárnak nem lehet rossz hírét kelteni. Sietek vissza. - Józsi! – ordított Kemény az egyik pincérnek. –Beáll a pult mögé. – Ezzel a mixerhez fordult. – Ha nem lenne jobban, nem kell bejönni, akkor telefonáljon. Köszönöm, amit értünk tesz! - Semmiség, főnök. Tudom, mivel tartozom magának és a munkahe-lyemnek. Felkapta a kabátját és rohant kifelé. A szalvétát erősen a kezére szorí-totta, rácsavarta. A gépkocsijában felkapta az előre odakészített tapaszt. Felragasztotta a már alig-alig vérző sebre. Indított és rohant a kamion után.

***

50

3.

A titkos rekesz A kamion nyugodt tempóban haladt az Erzsébet hídon. A hátsó fülkéből visongás hallatszott és a török mély baritonja. - Nagyon sietős, papa? – kacagott Maca. - Megjátssza magát az öreg, azután egy órát szuszog, amíg sikerül va-lami – nevetett Kerekes. - De nem Macánál! Neki felsőfokú végzettsége van – kacsintott Piri. - És neked? – ugratta a sofőr. - Időben megtudod! Nyomás előre! Talán egyszerre nem olyan sietős Bécsben lenni? - Győrig minden elintéződik. De a szállításért természetben fizettek? - Ahogy mondod, pajtás, nektek csak a visszautat kell fizetni, márkában. - Ha megéri, akkor fizetem – és megfogta a lány combját. - Nem engem markolászol, hanem a volánt! Nem akarok karambolt. Csúszik az út. Hátulról hörgés és kuncogás hallatszott. Piri meglökte a sofőrt. - Hallod? Mondtam, hogy Maca szemesztereket végzett a szerelemből. Lassan készülhetsz. - Tényleg menő s barátnőd – csóválta a fejét a sofőr. – Ilyen még nem történt az öreggel. Nehogy megüsse a guta. Hű, de felizgattál! Ebben a pillanatban egy Volvo száguldott el mellettük. - Rohan a barom, majd kiköt egy fán – bökött előr4 Kerekes. – Ezen a síkos úton így száguldani kész téboly! Azt persze nem láthatták, hogy a Volvo közben fénykürtjével jelzéseket adott le. A facsoport tövében álló társaság meglátta a jelzést. - Jönnek! – szólt hátra Ügyes. Valamennyien előrejöttek. Eléggé sűrűn esett a hó, nehezen lehetett meglátni a közeledő kamion fényeit. Várat-lanul tűnt fel a előttük a monstrum. Bunkó kilépett a fák takarásából, mellette Doki. Felvillantotta zseblámpája fényét. Körözni kezdett. Egy pillantást vetett oldalra. Látta, hogy Ügyes már előre elhelyezkedett, hogy pillanatok alatt lezárhassa a menekülés útját a másik oldalon. Fel-

51

tűnt Ficsúr alakja, hogy ellenállás esetén használja a bódító gázt tartal-mazó flakont. - Mi az ott? – mutatott előre váratlanul Piri. - Zsaruk! A k… anyjukat! – káromkodott a sofőr és törökre fordítva a szót, hátrakiáltott a főnökének: - Rendőrség! Egy pillanat alatt megjelent Bülent feje a függöny előtt. Elkapta Pirit, bependerítette a hátsó fülkébe. Társa lábát a gázról levéve, lassan fékez-ve gurult előre. Amikor az úton várakozók elér ért, kérdőn nézett a főnö-kére. Tekintetében ott volt a kérdés, mit tegyen. - Stop! – mondta halkan Bülent. Amikor megálltak, lassan lefelé húzta az ablakot. Tárgyalni akart, de nem volt ideje megszólalni, mert Bunkó már az ajtóhoz ugrott és kinyitotta. - Kifelé! – sziszegte és kezével jelezte, amit mondott. Ebben a pillanatban Kerekes megkísérelt kiugrani a másik oldalon. Akkor már ott állt álarcban Ügyes. Nem tudta lenyomni a kilincset. - Kifelé! – ismételte meg Bunkó és megvillant kezében a pisztoly. Mind a ketten lekászálódtak a kamionról. Mire leértek, már Ügyes is mellettük állt. Valamivel távolabb Ficsúr. Látták, hogy túlerővel állnak szemben, moccanni sem mertek. Az úton néha-néha elment egy-egy gépkocsi, de a bennülők semmit nem láthattak. A négy fiú teljes takarás-ban volt. Légiós mindenben jól számított. A hirtelen havazás is segítette a terv végrehajtását. A pilótafülkében Maca és Piri mozdulatlanok voltak. Furdalta őket a kíváncsiság, és főleg szerettek volna minél előbb eltűnni a kamion köze-léből. Maca kisandított a függöny mögül. Megdöbbentette, amit látott. Halkan társnője fülébe súgta: - Te, ez nem rendőr, hanem finánc! - Azok is ellenőrizhetnek! - Ketten álarcban vannak. Ettől annyira megrémültek, hogy megszólalni sem tudtak többé. - A kamion mellé! Kezeket a kocsihoz támasztani! – vezényelte Doki. Közben tapogatta a telex felirat betűit, hogy megtalálja a gombot. Nehe-zen ment. Nem merte használni a zseblámpát. Maga elé kapta a törököt. Mutatta, hogy mit keres. Az olyan mozdulatot tett, mint aki nem érti, miről van szó. Rákiabált: - Kokain!

52

Bülent megremegett, és akaratlanul a gombra nézett. Doki követte a tekintetét. Megnyomta a gombot. Lassan nyikorogva, a kamion alján kicsúszott a rejtett fiók. - Nem tudtad, miről van szó? – sziszegte Bunkó. Ficsúr melléje ugrott. Kikapta Bunkó kezéből a pisztolyt, s hatalmasat csapott a török fejére. - Legközelebb emlékezni fogsz! – mordult az elzuhanó férfira. - Egyet belerúgott, Bülent a hátára fordult. - Szedjétek már kifelé! – sietette a többieket, akik bénultan nézték a történteket. Doki egy zsákot vett elő, pillanatok alatt kiürítették a titkos fiók tartal-mát. Amíg a fiúj dolgoztak, a sofőr megpróbált megszökni. Amint meg-mozdult, Ficsúr utána indult. Egy pillanat alatt utolérte, hatalmasat csa-pott a fejére. Az is elzuhant. Felemelte, bevonszolta kamion takarásába a török mellé. Sietve végeztek a pakolással. Indultak az erdő felé, a gépko-csihoz. Nem tudhatták, hogy Légiós és Kati a Volvóból kiszállva az egész támadást végignézte. A fiúk beugráltak a Ladába. Még jóformán az autó-pályára se értek ki, amikor Bunkó vetkőzni kezdett. Gyorsan leszedte magáról a pénzügyőr-egyenruhát és fölvette a magáét. Már éppen ké-szen volt az öltözködéssel, amikor megszólalt Ügyes. - Hol a bajuszod? - Bunkó az orra alá kapott. Ott már nem volt semmi. Lehajolt a kocsi-ban, a padlón kezdte keresni. Ügyes segített neki. Nem találták. - Ebből baj lehet? – kérdezte rémülten a többieket. - Majd Légiós megmondja – röhögött most már oldottabb hangulatban Doki. – Mindig mondtam, hogy nem kell veled kezdeni. Két balkezes vagy! - A pofád befogod! A munka neheze az enyém volt, és megint velem akarsz szórakozni. Ha kinyitod a pofádat, csipkésre vetem a képedet! - Elég! – harsogta Ügyes. – Az a fontos, hogy sikerült! Az első felüljáró-nál visszafordulok. Többet egy hangot nem akarok hallani. Ez hatott a társaságra. Csendben ültek a helyükön. Bunkó a kapott utasításnak megfelelően az egyenruhát minden kellékével, kivéve a pisz-tolyt, egy nylonzacskóba rakta. Amikor elkészült mindennel, zihálva, kimerülten dőlt hátra az ülésen. Magában megfogadta, hogy ha ezt meg-

53

ússza, többet ilyent nem csinál. Gondolatban megjelent előtte Kati cso-dálatosan szép arca. Abban a pillanatban ismét gyengének érezte magát.

*** Légiós és Kati már vissza akartak indulni a Volvóhoz, amikor a kamion-ban valami mozgást láttak. Megdöbbentek. Két lány mászott le a vezető-fülkéből. - Ezek kicsodák? – kérdezte rémülten Kati. - Mindent láttak és hallottak – riadt meg a mindig nyugodt Légiós. Nem sokáig töprenghettek, egy Skoda állt meg a kamion mögött. Egy férfi ugrott ki belőle. Légiós előrelopakodott. Amikor elég közel ért, meg-lepődve látta meg Fecót, az Éden bár mixerét. Intett kezével, hogy Kati maradjon a helyén. Még közelebb osont a sötétben. Hallani akarta, hogy miről beszélnek. - Megtámadták a kamiont – hadarta Maca. – Meneküljünk, mert még ránk fogják a dolgot. - Nem! . fogta meg a karját Fecó. – Talán éppen ez a szerencsénk. A két palit itt hagyjuk, majd megtalálja valaki. Te – mutatott Pirire – ugorj a kocsiba, gyere utánam. – Lökött egyet Macán is. – Vele utazol, amíg én meg nem állok. Tudok kamiont vezetni. Ott, ahol a legalkalmasabb, meg-állunk és kirámoljuk. Siessetek! Beugrott a kamionba, hamarosan felbúgott a motor. Robogott előre, utána a Skoda. Amikor mind a két kocsi eltűnt, Légiós megfordult. Arcán elégedett mosoly jelent meg. Kati, amikor melléje érkezett, nem értette, miről van szó. Légiós erősen megrántotta a karját. Vonszolta a Volvo felé. Nem volt ideje beszélni.

*** Éjjel egy óra volt, december 12-e, amikor Bálint ezredes és csoportja a helyszínre érkezett. A szemlebizottság tagjai már dolgoztak. Ott állt egy mentőkocsi. Az orvos igyekezett feléleszteni a két áldozatot. Elsőnek a török tért magához, de vele nem boldogultak. Egyre csak ordítozott, és ki akart ugrani a mentőautóból, hogy megkeresse a kamionját. A sofőr még

54

aléltan feküdt. Bálint a mentőkocsihoz indult. Megállt az ajtóban, felszólt az orvoshoz: - Ha nem életveszélyes az állapotuk, akkor mielőbb a kórházba kerül-nek, szeretnék velük néhány szót váltani. - Állapotuk nem életveszélyes, csak valamivel fejbeverték őket. Elkábul-tak. Azonnal üzenek, ha kihallgatható lesz az, akinél egy török állampol-gárságú útlevelet találtunk, de a neve után ítélve magyar lehet. Kerekes Péternek hívják. Bálint indult a szemlebizottság felé. – Mit találtatok? – kérdezte. Vára-kozó álláspontra helyezkedve szétnézett. - Itt egy kamion állhatott. Eltűnt! Nem tudjuk, hogy jelenleg hol van… - Csak Győr felé haladhatott – mondta Bálint. – Teréz és Kerpesics, miután leadják rádión, hogy egy kamion halad Győr irányába, elindulnak, hátha valahol leállnak vele, akik megtámadták. - Török rendszáma lehet – szólt közbe egy technikus. – Mert ilyen útle-veleket találtunk. Erre figyeljenek! - Megértették? – kérdezte Bálint, mert Teréz és Kerpesics még mindig ott várakoztak. – Indulás, vagy megvárjuk, amíg valaki kilép vele a hatá-ron? - Értettük – ugrottak az egyik kocsiba. Elrobogtak. - Te – fordult Pintérhez – leadod a határra, hogy minden török nemze-tiségű kamiont vegyenek alapos ellenőrzés alá. Lehetőleg tartoztassák föl és értesítsenek bennünket. Amint Pintér elment az egyik gépkocsihoz továbbítani a parancsot, Bálint a szemlebizottság vezetőjéhez fordult. - Hallgatlak. - A friss hónyomokban látni lehet, hogy mi történhetett. Persze csak következtetés. - Mondd és ne kímélj, mert engem lassan már semmi sem lep meg. Figyelek. - Mindent fényképen is rögzítettünk, mert a hóesés hamarosan eltakar-ja a nyomokat. Eddig is sok mindent kiolvastunk. Először. Két ember lábnyomait találtuk meg a kamion előtt, akik megállíthatták. Ugyancsak találtunk nyomokat a kocsi két oldalán is, hiszen a kerekek állásából pontosan kivehettük az autó helyzetét. Valaki a túlsó oldalon megakadályozhatta, hogy a sofőr megszökhessen. Nyomokat hagyott

55

maga után. Ez a támadó később átjött ide, ahol most állunk, és csatlako-zott a többiekhez. Ketten szállhattak le előbb a kamionról… - Miért előbb? – csodálkozott Bálint. - Mert két férfi lábnyoma világosan kitűnik a hóban. Ez a török és a sofőrje lehetett. Ismétlem: előbb. A többit majd később, ha lehetne… - Mindent lehet – biztatta Bálint. – Folytasd! - Négyen vették körül a két férfi, majd mindkettőt leütötték. Azt, hogy mivel, nem tudom megmondani. Talán majd ők maguk. Itt, ezen a helyen valamit csinálhattak. Mind a négy lábnyom kivehető. A kocsi falán vagy oldalán, azt nem lehet tudni. Biztos, hogy nem az alján, mert a kerék-nyomok közt teljesen érintetlen a hó. Miután oldalt végeztek, elmentek hátra a kis erdőcske felé. Ott pontosan kivehető a gépkocsi nyoma, amelybe beszálltak. Miután kihajtottak az autópályára, Győr irányába indultak… - Más lehetőségük nem volt, mert itt megfordulni kockázatos és feltűnő – tette hozzá Bálint. – Pontosan négyen voltak, akik támadtak? - Négy lábnyomot találtunk először. - Másodszor pedig? – csillant fel Bálint szeme. Közben Pintérre nézett, aki jelezte, hogy leadta a parancsot. - A java most következik, ami érthetetlen – folytatta a szemlebizottság vezetője. – A kamionból később még ketten kiszállhattak. De a meglepő… - Van, ami téged is meglep? – élcelődött Bálint. - Akik kiszálltak, nők voltak. Az is biztos, hogy később, mint a két férfi, mert közben hullott a hó, és a lábnyomaik keresztezték a többiekét. Minimális a hóhullás ilyen rövid idő alatt, de állíthatom, hogy a nők utó-lag szálltak ki a kocsiból. Lenne valami, ami megerősíti az állításomat. Kérlek, ezredes elvtárs, kövess. Elindult a kamion nyomaitól valamivel távolabb. Lemutatott a földre. Pontosan kivehető volt, hogy ott egy személygépkocsi állt. - Innen egy férficipő nyomai indulnak a kamion felé. Az illető futva érkezhetett, mert elég hosszúak a léptei. Lába jobban bele is süllyed a hóba. Utána viszont visszafelé már megint csak a két nő lábnyoma talál-ható, akik beszálltak a kocsiba. A keréknyomok állása szerint elindultak Győr irányába. - Minden út Győrbe vezet? – kérdezte Pintér.

56

- Látszatra – ellenkezett Bálint. – Lehet, hogy csak arra indultak, hogy minket félrevezessenek. - No meg nagyon rendes magyar állampolgárok voltak, akik nem akar-ták megszegni a KRESZ előírásait – szólalt meg váratlanul Bálint mögött Vágó. - Te hol voltál eddig? – nézett le az alacsony emberre Bálint. - Nyomoztam. Ha jól tudom, az a munkánk. Keresgéltem. - Aki keres, az talál – vágott közbe az ezredes. – Mit, ha szabad érdek-lődnöm? - Ezt! – mutatott fel valami kis szőrcsomót Vágó. – Ha nem tévedek, akkor ez egy bajusz. Valamelyik támadó felragasztotta, hogy ne leessen felismerni. Mivel nem szakember ragasztotta föl, elveszette. Esetleg nem volt ideje a hóban megkeresni. Parancsoljatok – és nyújtotta a szemlebi-zottság tagjai felé. – De lenne még valami. - Egy nylonban lévő kis csomagot emelt a magasba. – Ebben vajon mi lehet? – kérdezte, mint akinek fogalma sem lehet a dolgokról. Amíg a többiek nézegették, a szeme összevillant Bálintéval. Mellé hú-zódott és a fülébe súgta. - Kokain. A legújabb találmány, a „Szakadék”. Bizony! - Ezt honnan veszed? – érdeklődött Bálint. - A kamion török. A Közel-Keletről jön. Mit hozhat? Irhabundát és kábí-tószert. Manapság nagyon megnövekedett a kokain-előállítás, ezért minden lehetséges utat fel kell használni. A kokain átkerült Európába, Madrid és Isztanbul az átrakóhely. Ezekből a városokból árasztják el Nyu-gat-Európát. Kérdezd csak meg a törököt, biztos tud valamit mondani. Elégedetten hunyorított. Bálint már indult volna, amikor megfogta a karját. - Van még valami? - Csak gondolkodtam, ha nehezemre esett is. Tudod, az jutott az eszembe, hogy itt négy lábnyomot találtatok, akik megtámadták a kami-ont… - És négyen voltak azok a fiatalok, akik tegnap este valami nagy balhé-ról beszéltek a Vidám étteremben – folytatta Bálint. – Bravó! - Csak semmi ünneplés, mert minden csak feltevés. Lehet tévedni, de következtetni is. No meg vannak…

57

- Megérzések – csapott a hátára Bálint. – Köszi, Péterkém. Mi értjük egymást. - Esetenként, ha nem hagysz mindig ügyeleten – hallatszott a szemre-hányó válasz. Bálint úgy tett, mint aki semmit sem hall. Sietett a mentőkocsi felé. - Beszélhetek azzal, aki tud magyarul? – kérdezte. - Lehetséges – kapta a választ. Felkapaszkodott a mentőbe. Leült a már magához tért sofőr mellé. Előbb csak nézte, nem szólt hozzá. Az idegesen kapkodta tekintetét. - Maga tud magyarul? - Itt születtem, de már nem vagyok magyar állampolgár – szólalt meg halkan és óvatosan Kerekes. – Nem tudom, hogy miért tették ezt velünk. - Alighanem azért sejti – évődött Bálint. – Mire gondol? - Én vezetem a kocsit. Semmi dolgom a főnököm ügyeivel. - Miért? Vannak ügyei? – csodálkozott Bálint, mintha meglepte volna a válasz. - Sofőr vagyok. Semmi más. - Mi az, hogy semmi más? Lehet valami más is? Mire gondolt? - Semmire. Én nem látok bele a török üzleti ügyeibe. - Mit szállítottak? – faggatta Báliont rendületlenül. - Bundákat. Isztanbulból Münchenbe, a Neckermann cégnek. Havonta hol három, hol négy fuvarral. - Megtámadták magukat? Azért álltak le? - Igen. Két férfi állt a kamion elé. Egyenruhában volt az egyik. - Milyenben? – csapott le Bálint. - Amilyenben a vámőrök vannak. Ezt biztosan merem állítani. A mási-kon karszalag volt. Amikor kiléptünk a fülkéből, még ketten voltak ott, de azok álarcban. - Bajuszuk volt? – szólt közbe Vágó, aki csendesen meghúzódott a sa-rokban. - Az egyiken mintha láttam volna. De, kérem, én rettenetesen megijed-tem. Ilyen velem még soha nem fordult elő. - Lehet – bólintott Bálint. – A két álarcos talán nő volt? – kérdezte Bá-lint a világ legnaivabb hangján.

58

- Nem, kérem – nyöszörgött a sofőr. – A két nő velünk volt, úgy szedtük föl őket emberbaráti indíttatással. Győrbe akartak utazni. Segítettünk nekik. - Semmi más? – kérdezte Vágó. - Mire gondol? – idegeskedett Kerekes. - Amire maga – válaszolt Vágó, és kinézett a mentőből. Abban a pillanatban fékezett egy rendőrségi kocsi és Teréz ugrott ki belőle. Már messziről kiabált: - Hol az ezredes elvtárs? - Itt vagyok – lépett ki a mentőből Bálint. – Mi újság? - Megtaláltuk a kamiont. Innen vagy tíz kilométerre lehet. Feltörték és kirámolták belőle a holmikat. Bundákat szállítottak. Kerpesics ott maradt, biztosítja a helyszínt. - Nézzétek meg! – fordult a szemlebizottság vezetőjéhez Bálint. – Tudni akarom, hogy mit vittek el, és megtalálható-e a két nő meg egy férfi lábnyoma. - Igen – csodálkozott Teréz. – De ezt honnan tetszik tudni? - Látnok lette. Látja, mi mindent kell tudnia valakinek, hogy jó nyomozó legyen – és legyintett. – Induljanak! Mire visszajönnek, s nem lennék itt, akkor a helyemen vagyok. Amikor megfordult, egy technikus állt mellette. - Jelenthetek? - Kíváncsivá tesz – karolta át a vállát Bálint. – Talált valamit? - Nem! De lehet, hogy rájöttem valamire. Bár ellenőrizni kell még. So-kat foglalkoztam gépkocsikkal. Az egyik, amellyel elmentek és előbb a kiserdőben várakozta. A feltételezésem szerint egy 1200-as Lada lehe-tett. A másik, amellyel megint ideérkezett valaki, feltételezésem szerint egy Skoda 120-as volt. Ezt szerettem volna jelenteni. - Köszönöm, barátom. Most már csak egy dolog van hátra. - Micsoda? – kérdezte a fiatal férfi. - Ha megmondaná a két üzembetartó nevét is – tréfált Bálint. –Tudja, hogy mennyi munkát takarítana meg nekünk? De köszönöm a segítséget – és hátba veregette a fiút. Elindult a mentő felé. Belépett. Az orvos megszólalt: - Mit kezdjünk a sérültekkel? - Szállíthatók és kihallgathatók? – kérdezett vissza.

59

- Nyolc napon belüli sérülések. Nem szorulnak kórházi kezelésre. - Mitől sérültek meg? – kérdezett tovább Bálint. - A pisztolya agyával vágott fejbe az egyik – ordított a sofőr. – Maga, ha ráfognak egy fegyvert, akkor szembeszáll vele? - Attól függ, hogy ki miért harcol. Rám már fogtak fegyvert, de nem szaladtam el. Maga tudta, hogy vérre megy a játék, és nem mert ellenáll-ni. Igaz? - Én nem tudok semmiről. A török a maga üzletéért feleljen. Engem tessék kihagyni belőle. - Akkor ez meg micsoda? – és elvette Vágó kezéből a kis nylonzacskót, amelyben a kokainból készült Szakadék volt. – Erről mi a véleménye? - Arról én nem tudok semmit! - Én meg egyetlen szavát sem hiszem el. Most bekísérik magukat. Ha őszinte, akkor még lehet valami reménye, hogy könnyebb büntetéssel megússza a dolgot. Ismétlem, ha hajlandó őszintének lenni. Elmondom, hogy mire vagyunk kíváncsiak. - De kérem… - kezdte volna Kerekes. Bálint leintette. - Kivel bonyolították le az üzletet itt és Münchenben? Mikor és mennyit szállítottak? Kikről tud még, akik ezzel foglalkoznak? Pontosan segít a munkatársaimnak fantomképet csinálni a támadókról és a két lányról, akiket emberbaráti szeretetből magukkal hoztak. - Ők is benne vannak a buliban? - Ez nem tartozik magára – intette le Bálint. – És ne játssza itt a hülyét. Itt már csak az őszinteség segíthet, hogy enyhébb büntetéssel ússza meg a dolgot. De – és felemelte az ujját – nagyon őszintének kell lennie. Vé-geztem, vihetik! – két rendőr elkapta a sofőrt és az egyik kocsiba tette. Utána kivitték Bülentet is, bár az megjátszotta, hogy nagy fájdalmai van-nak. Bálint a mentőorvosra nézett. Az megértette és válaszolt. - Nyolc napon belül gyógyul a sérülése, olyan injekciót kapott, hogy semmi baja sincs már. Kihallgatható. A csoportból Pintér és Vágó maradt ott. Vágó kezében tartotta a ba-juszt, amit talált. Bálint kérdő tekintetére megszólalt: - Azt kellene megtudni, honnan szerezte. Szerintem előbbre jutnánk vele.

60

- Ha szabad érdeklődnöm, ki tart vissza téged? - Utasításra vártam – hunyorított Vágó. – Gondoltam, vannak hozzáér-tőbb emberek is – és ezzel Pintérre sandított. – De ha én kapom a felada-tot, akkor máris kezdem. - Indulhatunk – csapott Bálint a gépkocsivezető vállára. – Lehet, hogy otthon valami meglepő hírrel várnak. - Az ördögöt a falra festeni a sors egyenes kihívása – szólalt meg a sa-rokban lapuló Vágó. – Nem tenném a helyedben. Még akkor sem, ha amint hallottam, látnoki hajlamaid vannak. - Ezt meg honnan tudod? – csodálkozott Bálint. - Kitűnő hálózatom van. Egy jó füles sokkal felér – titokzatoskodott Vágó. – Más a véleményed? - Egy szószátyár munkatárs pedig kész átok – vágta rá Bálint. – Igaz, helyesbítenem kell, néha mond nagyon okos dolgokat is. Kapcsolják – szólt a rádiótelefonba – azt a gépkocsit, amelyik most az M1-es autópá-lyán helyszínel. Hívójele: Veréb. Amikor jelentkezett a hívott, kérte Kerpesicset. Kicsit várt, azután már az ő számára adta a utasításait: - A helyszíni szemle után a kamiont bevontatni vagy lábon bevinni a Bűnügyi Technikai Intézetbe. Minden ujjnyomot vegyenek le. Ha szeren-cséjük van, valamennyi, a támadásban részt vevő ujjnyomát felkutathat-juk. - Egy női bugyit is találtunk a pihenőfülkében – kuncogott Kerpesics. Bálint előbb valami csúnyát akart mondani, de megváltoztatta a hang-ját. - Azt is leadni a technikán. Folytatom. A menetlevél és a kísérőokmá-nyok felhasználásával pontos leltárt kell készíteni a szállítmány tartalmá-ról. Ki kell mutatni, mit vittek el a kamionból. Ha pontosan tudjuk, hogy mit és mennyit, minden hiányzó tárgy megmaradt példányáról készítse-nek fényképet. Adják le körözésre. Reggel, mire kinyitnak a bizományi üzletek és a Nagykőrösi úti tangó, kézben kell lenni a fotóknak. - Értettem – harsogott a vonal másik végéről Kerpesics. - Még valami. Újabban nagyon sok az olyan magánkereskedő, aki szin-tén vesz és elad használt tárgyak címén nem éppen becsületes úton szerzett holmikat. Ezeknek az ellenőrzését is megszervezed a kerületi

61

tanácsok segítségével! Nem az áru a fontos nekünk ebben a pillanatban, hanem aki értékesíti. Világos? - Az. De világos lesz akkor is, mire ezekkel végzek – sóhajtott Kerpesics. - Ha emlékezetem nem csal, ott van melletted egy kitűnő, munkára éhes kolléga. Neve Kis Teréz. Igaz? - Igaz. De toporzékol, hogy induljunk befelé, mert ő csak üldözni szeret. Nem rajong az aprómunkáért. - Ez kérem, merő rágalom! – sipított a telefonba Teréz. – Még itt se lehet nyugtom? Kérem a védelmet! - Nem kell magának védelem. Tudja, mit kell tennie – nevetett Bálint. – Gyorsan dolgozzanak, akkor hamarosan találkozunk. Egy darabig hallgattak a kocsiban, végül megint Vágó szólalt meg. - Beszélhetek? – amikor Bálint bólintott, folytatta. – Következtetést akarok levonni, illetve összesíteni a dolgokat. Nos – és előrehajolt az ülésen. – December 10-én megtámadják a pénzügyőr alhadnagyot. Még ugyanezen az éjjelen hallunk valami készülő nagyobb balhéról, amiben négy fiatal mesterkedik egy Légiós nevű alak vezetésével. Beszélnek egy Kati nevű lányról is. Itt két lány cipőjének a nyomait találjuk meg. Dec-ember 11-én lényegében nem történik semmi, ami bűncselekményre utalna, helyesebben mi még nem tudunk róla. - Szerencséd, hogy korrigáltad! – nyújtózkodott Bálint. – Folytasd! - Ma, december 12-én becsap a villám. Két rablás egyazon kamion ellen. Az egyik csoportban négyen vannak. Ott megjelenik a pénzügyőr egyenruha, és a négy ismeretlen férfi nyoma. Itt már nemcsak a ruha azonos, hanem az is, hogy kettő álarcot visel, mint a Romhány melletti támadásnál, és bajuszokat. Két csoport támad. Egy alkalommal négyen, feltételezhetően valamennyien férfiak. Később jelenik meg a két nő, akik a támadásnál jelen vannak, de nem tesznek semmit, legalábbis tudomá-sunk szerint. Amikor eltávozik a négy férfi, a két nő is kikászálódik a fül-kéből. Megjelenik ismét egy férfi. Ellopják a már legnagyobb értékétől kifosztott kamiont, és elpucolnak vele - Tehát két dolog lehetséges – szakította félbe Bálint. – Az egyik, hogy nem tudták pontosan, mit csinál-tak az előzőek, vagy mind a két csoport pontosan ugyanazt akarta meg-szerezni, csak az utóbbi elkésett. Mivel nem akartak üres kézzel távozni, elvitték a szállítmány egy részét. Így gondolod?

62

- Lehet még valami - szólalt meg Pintér. – Az sem kizárt, hogy a második rablás elterelő mozzanat volt, hogy ne lehessen megtudni, mit vittek el először. Arra nem számíthattak, hogy egy csomagot leejtenek, és az a mi kezünkbe kerül. Ezzel is számolhatunk. Nem? - A leglényegesebbet ne felejtsük ki. vitázott Bálint. Lehet, hogy a két támadócsoport nem tudott egymásról, ez lenne a könnyebbik eset. De van egy nehezebb is, és akkor további fejleményekkel, még gyilkossággal is számolnunk kell. Ez volt a látnoki megérzés. Az pedig nem egyéb, minthogy mind a két csoport tudott a szállítmányról és meg akarták szerezni. Az egyik megelőzte a másikat. Abban a szakmában pedig, ami-ben ezek dolgoznak, ezt nem nagyon szívesen nézik el egymásnak. - Tehát – vette át a szót Vágó – egy dolog a legfontosabb. Az, hogy nem késlekedhetünk, az „árut” még itt, az országban el kell kapnunk. Azt a mennyiséget, amit a kamion rejtett fiókjában szállítottak, nem lehet és nem is érdemes itt, nálunk értékesíteni. Mi, szerencsére, és remélem, nemcsak időlegesen, még csupán tranzit vagyunk. - Miután alaposan elemeztük a dolgokat, egyet kell tennünk – nézett hátra Bálint. - Mit? – kérdezte nyomban Pintér. - Elfogni azokat, akik elkövették, és mindent elmondatni velük. Ebben a pillanatban állt meg a gépkocsi a hivatal előtt, kiugráltak belő-le. Bálint rohant elől, korát meghazudtolva, a többiek alig tudták követni a lépcsőn. Amikor felértek az emeletre, zihálva álltak meg a folyosón. - Ez meg mire volt jó? – lihegte Vágó. – Hát van lift! - Ilyenkor hajnalban jót tesz egy kis testmozgás. A tévétornát ma úgyis elmulasztottuk – és átkarolva munkatársait igyekezett a szobájuk felé.

*** Légiós Katival a Madách térre hajtott. Megtalálták a Ladát, amit a fiúk otthagytak. A megbeszélt helyen, a hátsó ülés lábánál megtalálták a kamionból kiszedett csomagokat, egy kopott bőröndbe rakva. Légiós ötlete volt. Előre pontosan nem tudhatta, mennyi késedelemmel érkez-nek a térre.

63

Biztosan nem feszítik fel a gépkocsi ablakát, hogy egy kopott bőröndöt kiemeljenek. Gyorsan átvitték a Volvóba. - Ez egy vagyont ér! – örvendezett Légiós. - Ha már átvittük a határon! Addig még nem kell örülni – ellenkezett Kati. Közben kiszedték a csomagtartóból a pénzügyőr-egyenruhát, amely nylonzacskóban volt, és csomagolópapírba rakták át. Az egyik ház előtt ott várakoztak már a kukák a reggeli szállításra. Légiós a csomaggal a kukához szaladt. Beledobta. Indult vissza a kocsikhoz. - Megkeresed a fiúkat, nehogy azt higgyék, hogy átvágtuk őket. Utána telefonálsz a barátodnak, hogy azonnal kell a gépkocsija, ő pedig holnap-után indulhat Bécsbe. Mindent úgy mondj el, ahogyan megbeszéltük. Nekem még dolgom van. Megkeverem az ügyet. Ficsúrral légy határo-zott. - Vigyázz magadra! – könyörgött a lány. – Szeretlek, soha ne felejtsd el. - Nyugalom – ölelte át a lányt és megcsókolta. – Ha elmentek, ellen-őrizd, hogy megtették-e, amit kértél. Fontos! – ezzel beugrott a Volvóba. Elhajtott. Kati utána nézett, amíg nem tűnt el a kocsi két piros hátsó lámpája.

*** Bálint ezredeshez szinte percenként érkeztek a jelentések. Megállapí-tották, hogy a december 10-én történt gázolásnál a megtalált tehergép-kocsi ütötte el a pénzügyőrt. A motorkerékpáron és a gépkocsin azonos magasságban megtalálták a sérüléseket, ugyanakkor a festékszemcsék vizuális és morfológiai képe is megegyezett. A kamionból ellopott tárgyakat is lajstromozták. Hiányzott két nerc-bunda és húsz, hímzésekkel ellátott irhabundát. - Már készül a sokszorosítás – jelentette Teréz. – Reggel, nyitás előtt megkapja valamennyi érintett üzlet a fényképeket. - Biztos benne? – kérdezte rá Bálint. - Teljesen – bizonygatta Teréz.

64

- Akkor még sokat kell tanulnia – kapta a lesújtó választ. – Lehet, hogy mindent ismer, ami tananyag volt, de az életet még nem. Van valami, ami legyőzhetetlen. A neve: bürokrácia. A mi munkatársaink éjjel is dol-goznak, hogy a fotók készen legyenek. Le is adjuk őket időben. Mi törté-nik velük? Reggel időben megkapja, az illetékes BÁV – előadó. Talán megnézi. Utána elmegy feketézni, elmondja munkatársainak az esti té-véműsorról alkotott kritikáját. Felballag vissza z irodába. Lehet, hogy valamit szöszmötöl, végül eszébe jut a rendőrség kérése is. - Leküldi az érintett üzletekbe – folytatta Pintér. – Ott elfoglalt a vezető. Neki fontosabb értesíteni az ismerősöket, hogy jöhetnek a félrerakott áruért. A levél ott szunnyad az asztal sarkán. - Amikor már megkereste az arra a napra elvárható jattot – toldotta meg Kerpesics -, akkor végre lekerülhet a ma leadott levelünk másolata a fényképekkel. - Közben pedig bevételezték, és egy jószemű vevő elvitte – adta meg a kegyelemdöfést Bálint. – Hát ezt még meg kell tanulnia. Nem sok, de valami. Te mit csinálsz? – fordult Vágó felé, aki közben kiürítette a fiók-ját. Egy halom cédula közt keresgélt. - Egy régi barátom címét keresem. Szükségem lenne rá. Tőled kaptam a feladatot, meg kell oldanom. Én nem olyan vagyok, mint az a tisztvise-lő, akiről beszéltetek. - Mégis, kit keresel? – érdeklődött Bálint. - Mondhatok ellenpéldát? – nézett rá Vágó. – Tudok. - Elég – emelte az égre két kezét Bálint. – Megadom magam, győztél! - A cím is megvan! – lobogtatott Vágó diadalmasan egy cédulát a kezé-ben. – Indulok! - Éjjel két óra van! – nézett a faliórára Bálint. - Megmondtam, én nem vagyok az a tisztviselő – és robogott kifelé. - Ennek is örülni fognak éjjel kettőkor! – nevetett Pintér. - De biztosan hoz valamit – nyugtatta meg Bálint. – Ismerem!

65

4.

Gyilkosság a templomnál A Figaró presszó zsúfolásig megtelt, mire Kati belépett. Szemével kereste a fiúkat. Külön-külön ültek az asztaloknál. Jelezte nekik, hogy minden rendben van. Leült Ficsúr mellé. - Elhoztam. Nálam van – kezdte, miután rendelt magának egy gint. Amikor a pincér elment, lassan kinyitotta a táskáját. Megmutatta a pénzesborítékokat. - Látod? - Add ide! – nyúlt volna Ficsúr. – Megdolgoztunk érte! - Igaz. De baj van. - Micsoda? Beszélj! – idegeskedett a fiú. - Nyugalom, senki nem hallhatja, miről beszélünk. Áll a zászló Bunkónál. - Mit tett az a marha? - Még csak akar, de nem engedhetjük. Ha nem hallgattatjuk el időben, valamennyien megbukhatunk. Ő a maga számára esetleg büntetlenséget szerezhet. Önként akar jelentkezni a rendőrségen. - Nem értem. - Figyelj! Légiós, hogy mindenki a kezében legyen, fényképeket csinált, amikor a gépkocsikat feltörtétek. Sőt, arról is, amikor elgázoltátok a fi-náncot. - Éjjel? – hitetlenkedett Ficsúr. - Most nem akarok neked előadást tartani a technika fejlődéséről, de Bunkó ezt tudja. Nos, amikor legutoljára velem maradt, kényszerített, hogy a képeket adjam oda neki. Megütött és letepert. Olyan fenyegető volt velem szemben, hogy át kellett neki adnom. Most is nála vannak, biztosan tudom! - Mit akarsz? – remegett meg a fiú hangja. - Légiós azt üzeni, hogy a fickót végleg – és ezt a szót alaposan meg-nyomta – el kell hallgattatni. - Végleg? – csodálkozott Ficsúr.

66

- Soha nem lennétek biztonságban tőle. Ha megijed és beszél a rendőr-ségen, a képekkel mindent bizonyíthat. Ami a listátokon van: rablás, betörés és a mai ügy, az legalább tíz év fejenként. Végezni kell vele! Ficsúr zavarban volt. Nem tudott mit válaszolni. Kati kinyitotta a táská-ját, kivette a négy borítékot. Megmutatta óvatosan, Ficsúr aláírását. Halkan megszólalt: - Most átadom neked a négy borítékot. Te kihívod őket. Elmentek a Rumbach Sebestyén utcába. Ott van egy öreg, romokban heverő zsidó-templom. Életveszélyes mellette elmenni. Mindenki kerüli. Odacsaljátok és megnézitek a zsebeit. Ha nála van, akkor beigazolódik, amit mondtam. Áruló. Börtönbe juttat mindenkit. Ezt nem várhatjuk meg. - Nálam van a pisztoly – és megtapogatta zsebét a fiú. - Lőni nem lehet – csitította a lány. – Amikor átadom neked a borítéko-kat, alatta lesz egy hosszú pengéjű rugós kés. Azzal kell vele végezni. Utána a testét dobjátok a romok mellé a kerítés tövébe. Megteszed? Ficsúr nem válaszolt. Látszott, mérlegeli a dolgot. Váratlanul megszó-lalt: - Ha a képek valóban nála vannak, akkor megteszem. Ha nem, akkor te meg Légiós nagyon vigyázzatok magatokra! - Hülye! – szaladt ki Kati száján. – Titeket akarunk megvédeni. Te is fenyegetőzöl, mint Bunkó? Szépen vagyunk! Még valamit. - Beszélj! - Légiós azt üzeni, hogy a negyedik boríték megmarad, nem kell vissza-adni. Most vigyázz, mindent átadok az asztal alatt. A borítékokkal együtt a kést is odacsúsztatta Ficsúr kezébe. A fiú zsebre vágta. Ficsúr a többiekre nézett, megindult kifelé. Egyenként követték a többiek. Utolsónak Bunkó lépett ki az ajtón, neki Kati mutatta, hogy tele-fonáljon majd. Egy darabig még maradt, később ő is kisietett. Látta, hogy az utolsónak haladó Bunkó befordul a Rumbach Sebestyén utca sarkánál. Lassú léptekkel követte a többieket. Mielőtt belépett az utcába, megállt. Nem hallott semmit. Amikor előreindult, lelépett az úttestre, mert az utca kanyarodott. Észrevette. hogy a három fiú a Madách tér irányába szalad. Ideges volt, nem látta pontosan, hogy mi történt. Lassan

67

előrelopakodott. Az utcában senki sem tartózkodott. Felbátorodva köze-ledett a templom felé. Valami sötétet vett észre, egy test feküdt a fapa-lánk mellett. Bunkó volt. Nem mozdult. Melléből, a szíve tájékáról vér ömlött. A lány lehajolt, Bunkó szíve nem vert. Katit rettenetes félelem és iszonyat fogta el a vér láttán. Megborzongott. Elindult visszafelé. Majd rohanni kezdett. A Wesselényi utcában beült a gépkocsijába. Remegett a keze. Az indítókulcsot nem tudta beletenni a helyére. Amikor végre sike-rült, gyorsan gázt adott. Menekült. Egy pillantást vetett az órájára és látta, hogy reggel négyet mutat.

*** Pontosan hajnali négykor zárt az Éden bár. Valamennyi vendéget kites-sékelték. A személyzet lassan készülődött hazafelé. Valamivel lejjebb a bejárattól, hogy mindent látni lehessen, várakozott a Volvo. Légiós ült benne. Kezében egy kis csomagot tartott. Várakozott. A hó még mindig hullott, de már nem olyan sűrűn, mint addig. Az órájára pillantott. Fél ötöt mutatott. Tudta, hogy hamarosan a főnök is távozik. Siet az Európá-ba, hogy még egy kicsit hódolhasson hazárdjátékos szenvedélyének. A portás társaságában jelent meg. Bezárta az ajtót. Kézfogás nélkül elindult a kocsija felé. Ott loholt mellette a portás. Mindaddig a kocsinál állt, amíg a főnök nem indított. Amikor kifordult a kocsi a sarkon, a portás kezével jelezte, mit kíván neki. Felgyűrte a kabátja gallérját, elindult gyors léptekkel az utca vége felé. Amint eltűnt, Légiós kilépett a Volvó-ból. Óvatosan körülnézett és átszaladt a bejárathoz. A lopott kulccsal kinyitotta az ajtót. Belépett. A bárpult mögött9 polcot végigpásztázta a szemével. Felnyúlt a magasba, levett egy dobozt, amely bontatlan volt. Magában olvasta a címkét: Seagram’s 100 Pipers Whisky. Óvatosan felbontotta, hogy semmi nyoma ne maradjon. Amikor felnyi-totta a tetejét, kivette zsebéből a kis csomagot, amit előre elkészített. 10 darab „Szakadékot” beleengedett a dobozba. Mindent elrendezett. Visz-szanyálazta a címkét. Feltette a helyére. Ellenőrzött mindent. Csendben távozott. Elégedett volt magával. Beült a Volvóba, és amikor elindult, gúnyos mosoly jelent meg a szája sarkában.

***

68

Benedek Károly házfelügyelőnek beidegződött szokása volt, mindig na-gyon vigyázott arra, hogy a ház előtti járda tiszta és rendes legyen. Főleg ezen a éjjelen, amikor a hó bizony alaposan ellepte. Az éjszaka folyamán egyszer már lesöpörte, de nem akarta megvárni a reggelt, amikor a járó-kelők letapossák a havat és nehezebb felpucolni. Sötét volt, amikor mun-kához látott. Mint minden alkalommal, most is vele volt hűséges társa, Simon, „akit” a környéken mindenki tisztelt és becsült. Fajtájának dísze volt, szálkás szőrű tacskó, a maga kedves és morcos szokásaival. Minden-kit megcsaholt, de senkit nem bántott. Szemében csak egyetlen dolog volt tabu: a gazdája. Ha valaki gyanúsan megközelítette, nyomban jelez-te, ha kellett, támadott. Villogó fogaival tekintélyt szerzett magának a környéken. A gazdi munkához látott. Simon néhányszor meghempergett a friss hóban, majd szimatot vett. Elindult a romos templom felé. Egy darabig az égnek emelte orrát. Keservesen vonítani kezdett. - Csendet! – kiáltott rá a gazdája. – Még alszanak – és folytatta szapo-rán a söprést. A kutya lehalkította a hangját, de kitartóan morgott. Váratlanul meg-fordult és a gazdihoz rohant. Megállt mellette. Csaholt, közben egyre húzogatta a nadrágját. A házfelügyelő előbb játéknak vette a dolgot, de a kutya mindenáron vonszolni akarta. Amikor a gazdi ellenállt, ismét han-gos ugatásba kezdett. Átrohant a túlsó oldalra. Most már szakadatlanul ugatott. A házfelügyelő bosszankodott, de elindult megnézni, mit akarhat Simon. Egy földön fekvő embert ugatott. Benedek részegnek vélte, és seprője nyelével megbökte. Az alak mozdulatlan maradt. A kutya mind veszettebbül vonyított. Benedek megijedt. Lehajolt a test mellé, meg-mozdította. Amikor meglátta a vért, megborzongott. Hirtelen nem tudta, mit tegyen. Felkapta a kutyát. Rohant a lakásba, a telefonhoz, Hívta a 07-t. Elmondta, mit látott. Amikor verejtékezve egy székre roskadt, akarat-lanul megakadt a szeme a falon lévő órán. Pontosan hajnali ötöt muta-tott.

***

Ekkor lépett a Németvölgyi úti lakásba Légiós. Kati felöltözve várta. Szeme kitágult, remegett. - Veled mi történt? – kérdezte együttérzéssel Légiós.

69

A lány belekapaszkodott, nem akarta elengedni. A férfi nem erőszakos-kodott, hagyta, hogy lecsillapodjon. Jól tudta, mi váltotta ki a szokatlan állapotot a lányból. Amikor az lassan felengedett, megszólalt: - Megnézted? - Igen. Rettenetes látvány volt – és sírni kezdett. - Ennek így kellett lennie. Biztos vagyok benne, hogy feladott volna bennünket. Gyenge jellem volt, más kiutat nem láttam. Közben legszívesebben nekirontott volna a lánynak, hogy maradjon nyugton, de ezt nem merte megkockáztatni. Ismerte jól a nőket. Tudta, ha alaposan kibőgik magukat, megint kezes báránnyá változnak. Azt fogja tenni, amit ő akar. - Nyugodj már meg, kedvesem, nem lehet semmi baj. A lány egy darabig még szipogott, lassan lecsendesedett. - Más kiút nem létezett. Ez volt az utolsó akadály előttünk – beszélt nyomatékkal Légiós. - Többet ilyet nem teszünk? – nézett a férfira Kati. - Soha! Megfogadom neked! Most, ami hátravan, sima dolog. – Telefo-náltál a barátodnak? - Igen! – sóhajtott. – Minden rendben van, a gépkocsiját is hozza. Ma használhatom az autót, ahogy megbeszéltük, és ő holnapután reggel elindul Bécsbe. Marad neki egy napja, amit ott tud tölteni és indul vissza. Így akartad? - Most fél hat van – nézett az órájára. – Van egy kis időd, hogy elindulj hozzá. Addig csinálunk valamit. Adj nekem valamilyen folyóiratot. Van? A lány keresgélt a polcokon. Elővett egy színes lapot. - Nők Lapja. Megfelel? - Tökéletes. Légiós elővett a fiókból egy ollót. Leült az asztalhoz és lapozgatni kez-dett. Betűket, szavakat vágott ki. Egymás mellé rakta. - Keress valami ragasztót! – szólt hátra. – Tartós legyen! Amikor a lány átadta neki, egy lapra betűket és szavakat ragasztott. Siker koronázta munkáját. Nézegette. Átnyújtotta a lánynak. Amíg az olvasta, addig ő egy kis cédulára felírt valamit. - Ez jó – tette a férfi elé a lapot Kati. – Alaposan megkevered őket.

70

- Azt akarom. Amíg ezen rágódnak, addigra mi már mindenen túl le-szünk. Érted? - Tökéletes. - A címet írd meg – és egy golyóstollat nyomott a lány kezébe. – Bal kézzel írj, nem baj, ha kuszák a betűk. Nekik az is megfelel. Amíg a lány írt, ő az ablakhoz lépett. Kinézett. - Elállt a hóesés! Amíg esett, legalább minden nyomot eltakart. A ke-zünkre játszik még az időjárás is – és kacagott egyet. –Kész vagy? - Igen, drágám – mutatta a lány a megcímzett borítékot. – Jó? - Csodálatos. Leviszlek kocsival. Visszafelé menet feladom a Krisztinán. Ajánlott, expressz, hogy hamar megkapják. - Indulunk? – kérdezte a lány. - Előbb szépítened kell Magad. Egy kicsit lehervadtál az iménti aggo-dalmaskodásban. Egy kis kozmetikázás kell – és vonszolta a lányt a fürdő-szobába, ahol a szépítőszerei voltak. Amint az rendbe tette arcát, elégedettem szólalt meg. - Hát lehet neked ellenállni? – és magához húzta. A homlokán megcsó-kolta. – Ha a feleségem leszel, engem mindenki irigyelni fog! Szerelmem! – és szorosan ölelte. A lány lassan kibontakozott a karjaiból. Felnézett a férfira. Halkan meg-kérdezte: - Ugye, most már többet nem mégy soha nélkülem? - Egy utam még van. Estefelé kimegyek a filmgyárba, mert ha nem mennék, az feltűnő lenne. Azután annak is vége. Belekarolt a lányba. Elindultak kifelé a szobából. - A kocsival ne a ház előtt állj meg, hanem a Böszörményi úton, abban a kis parkolóban. Ott várlak. Azt akarom, hogy most már mindig mellettem légy. Vidáman szaladtak kifelé a kapun. Bárki nagyon boldog szerelmespár-nak gondolhatta őket.

*** - Kegyetlen és könyörtelen volt a döfés, ami a nyomorultat érte – szó-lalt meg Teréz. - Az áldozatot! – javította ki Pintér. – Nálunk nincs nyomorult, nincs szerencsétlen, csakis áldozat.

71

- Olyan erővel hatolt bele a kés, hogy nyomban átdöfte a szívét – foly-tatta Kerpesics. - Az orvos szerint azonnal meghalt – emelte föl a fejét Bálint. - Nem találtunk nála egyetlen iratot sem. Ki lehetett? - Valaki, illetve valakik alapos munkát végeztek. Előre felkészülhetek erre a mészárlásra – tette hozzá Kerpesics. - Ahogy a szemlebizottság megállapította – vette át a szót Bálint -, az elkövetők hárman lehettek. Ennyi nyom maradt a hóban. Nem ötlik fel bennetek valami? - Négyen a Vidám étteremben – folytatta a gondolatot Pintér. – Ismé-telten négyen a kamion kirablásánál, és most is négyen, az áldozattal együtt… - Ez nem lehet véletlen – vágott közbe Teréz. - Lehet – intette le Bálint. – Minden lehet addig, amíg nem bizonyítjuk, hogy az ellenkezője történt. A környező szórakozóhelyeken jártatok? - Ami még nyitva volt, igen – jelentette Pintér. – Ezekben pontosan nem emlékeznek, hogy négy férfi együtt töltötte volna az estét. Minden-ütt rengetegen voltak. Ilyen összetételű társaságra nem emlékeznek. Apropó! Erről jut eszembe! Van két csodálatos hely. A Figaró és a Babká-vé presszó. Nem lenne hátrányos, ha gyakrabban látogatnák az akciócso-port tagjai. Valami penetráns a társaság. - És a személyzet? – nézett rá Bálint. - Eltaláltad, főnök! - Majd szólok, de nem ez a lényeg. Az utóbbi napjaink egy kicsit zsúfol-tak. Hol van Vágó barátunk? – nézett szét. – Ő nem mondta el a maga elméletét, pedig bele szokott találni. - Nyomoz a bajusz ügyében. Ráharapott, ahogyan szokott – válaszolt Pintér. – Biztos talál valamit. - Meghozták a kamionügyben a fotómontázsokat – tett az asztalra Teréz egy borítékot. – Pontosan megcsinálták, amit az ezredes elvtárs kért. Tessék – és kiszedett három fotót. Kiteregette őket. – Nekem na-gyon tetszenek. Látni valamennyin a mozgásokat. - Nézzük – hajolt az asztal fölé Bálint. – Mit is mondanak a mi derék munkatársaink nekünk. Egy darabig vizsgálgatta a fotómontázsokat, majd magyarázni kezdett:

72

- Pontosan szétválasztották a cselekmények feltételezett történésének rendjét. íme! – és kezével mutatta: - Megérkezik a kamion, megállítják. Ketten elől állnak. Ott a menetirány szerinti baloldalon egy. Amikor az egyik az ajtóhoz lép, követi a másik. Aki addig távolabb rejtőzködött, az is kilép a bokrok közül. A másik kettő mellé áll. - Ekkor jöhetett át az, aki a másik oldalon megakadályozta, hogy a piló-ta megszökhessen. Leütik a két utast, és itt – mutatott Pintér kamion oldalán egy pontra – kiveszik a rejtett „árut”. Belepakolják valamibe, mert ennek a nyomát is megtalálták a hóban. - Négyszögletes, valószínűleg egy bőrönd – szólt bele Teréz. – És vala-mennyien a kis erdő felé mentek. - Pontosan négy nyom vezet arra – jelezte Kerpesics. - Helyes – bólintott Bálint. – Ekkor száll le a kocsiból… - Ugye kamiont tetszett gondolni? – vágott bele Teréz. - Tetszett. Igaza van, mert összetévesztjük a dolgokat. Ekkor jött egy gépkocsi. Pontosabban személygépkocsi – és Terézre nézett. – Jól mon-dom? - Tökéletes – helyeselt az, mert nem érezte meg, hogy a célzás neki szólt. Bálint folytatta: - Onnan egy férfi érkezhetett a cipőnyomok alapján. Íme – és mutatta a megjelölt útvonalat. – A kocsi mellett állt meg. Akkor léphetett le a két nő. - Valamit nézhettek a kamion oldalán, mert összevissza mászkáltak – toldotta meg Kerpesics -, és a férfi felszállhatott a volán mellé… - Több lábnyomot nem jeleztek róla a fiúk – egészítette ki Pintér. - A két lány pedig elindult a személygépkocsi felé – jelezte az útjukat Pintér. Teréz előkapta a harmadik montázst. Magyarázott: - Itt álltak meg a parkolóban. Itt a kamion, amott a személygépkocsi nyoma – s ujjal jelezte, amit mondott. – Valamennyien a kamion hátuljá-hoz mentek… - Több alkalommal fordulhattak – folytatta Kerpesics -, mert számtalan lábnyomot hagytak. Azután valamennyien beszálltak, és elhajtottak elő-re, Székesfehérvár irányába.

73

- Egy pillanat! – nézett a rajzra Bálint. – Elfogott benneteket a lendület. Itt a férfi valamit keresett, pontosan azon a helyen, ahol a többiek is piszkálhatták a kamiont… - Ő is az árut kereste, abban a rejtett fiókban – szögezte le Pintér. - De az már üres volt – toldotta hozzá Kerpesics. - Jól mondjátok, de valamit elfelejtettetek. Mégpedig azt, hogy ezek szerint mindenki a fiókot kereste elsősorban, és csak később, hogy vala-milyen zsákmány legyen, fosztották ki a kamiont. Vágónak lehet megint igaza. Itt két banda van, s az egyik megelőzhette a másikat. Két nerc és húsz irha azért valami, ha nem is ér föl az előző társaság zsákmányával. Mivel ez a könnyebbik nyom, erre állunk rá – Pintérre és Kerpesicsre nézett: - Induljatok a két legismertebb felvevőhelyre! Te – szólt Kerpesicsnek – a Népszínház utcába, te pedig, Pintér, indulhatsz a Nép-hadsereg utcába. - Nekem semmi nem marad? – érdeklődött Teréz. - Sima ügy, csak az eszünket és nem az öklünket kell használni – ugratta Pintér. – Megoldjuk magunk. Te majd ügyeleten maradsz. - Most nem én kezdete. – idegeskedet Teréz. - De nem is folytatja! – intette le Bálint. – Induljatok. Amikor a két tiszt kiment, hátradőlt a székében. Hangosan gondolko-dott: - Mit csinálhat az én Vágó barátom ebben a pillanatban? - Megtudjuk – vágta rá Teréz, - Ez igaz. Bár ennyire biztos lennék abban, hogy hol vannak a bűncse-lekmények elkövetői. Van már egy életveszélyes, szándékosan elterve-zett gázolás, két rablás és egy gyilkosság… - Biztos, hogy ezek mind összefüggenek egymással? – élénkült fel Teréz. - Amíg nem bizonyítjuk, addig nem biztos. Csak megérzés. Az is valami! – és rákacsintott a lányra. – No, meg ami a legfontosabb! - Micsoda? - A kábítószer-csempészés. A kábítószer halál! Lassú és könyörtelen halál. Ettől kell megóvnunk az ifjúságunkat. Mi vagyunk értük felelősök. Mi, valamennyien, akik itt dolgozunk. - Kérdeznék valamit. Miért hívják ezt Szakadéknak? Nem értem. - Azért, mert gyorsan hat. Aki beveszi, pillanatok alatt úgy érzi, mintha valami mély szakadékba zuhanna. Álomba, amelyben csodálatos élmé-

74

nyei vannak. Ott, Nyugaton, van, aki olyan mértékben rabja ennek, hogy már enni se akar, csak aludni. Aludni és kéjeseket álmodni. Előbb megve-szik a drogot, erre megy el a pénzük. Amikor elfogy, árulni kezdik. Kiszol-gáltatottjai lesznek a pusjereknek… - Azok kicsodák? – vágott a szavába a lány. - A kereskedők. Könyörtelenek. Hiába rimánkodnak nekik, ha nincs pénz, nem adnak egyetlen grammot se. Kezdődik a rablás, fosztogatás, jönnek a gyilkosságok. Lányoknál prostitúció. Mindig lejjebb és lejjebb züllenek. Ez a valódi szakadék! Nekünk ezt itt meg kell – és nagyon meg-keményedett a hangja – akadályoznunk. Érti már? - Igen – suttogta Teréz. – Rettenetes lenne, ha ez a mennyiség itt forga-lomba kerülne. - Nem kerül! Két okból. Először, mert nem érdemes nekik itt eladni. Ki akarják vinni. Ott várják. Legfeljebb nem az vinné, akire számítanak, de megveszik attól is, aki viszi. A másik oka – és elhallgatott. - Mi a másik? – érdeklődött a lány. - Az, hogy mi nem fogjuk engedni! Elég nyomós érv a maga számára? – és az íróasztalra támaszkodott. Megismételte: - Nem fogjuk engedni!

*** - Ha mindenáron kíváncsiak, megmondhatom, odaadtam. És akkor mi van? – hadonászott egy megtermett nő az asztalnál ülő Vágó és Stenkó Pál, a Mafilm sminkosztályának vezetője előtt. - Sok minden – intette Stenkó a nőt. – Sok minden. - Megbüntet. Levonja a fizetésemből. Mást nem tehet. Akarnak még valamit tudni? Rengeted a dolgom! - Az elajándékozott bajuszokat kell pótolnia? – kérdezte nem kis iróniá-val Vágó. – Ezzel csak magának csinál több munkát. Erre nem gondolt? A nő csípőre tette a kezét. Valami nagyon cifrát akart mondani, de visszatartotta magát. - Magának meg mi köze az én bajuszaimhoz, ha szabad kérdeznem? Csak úgy locsogunk, vagy valamilyen formában érdekelt fél? Hallani sze-retném! Sietek!

75

- Én a minisztérium rendészeti osztályáról jöttem – és a zsebéből egy igazolványt vett ki Vágó – hozzánk -, érkezett bejelentés az ügyben. Ki kell derítenem, honnan kapta z a férfi azt a bajuszt. Világos? - Tőlem kapta. Van még valami? – toporgott a nő. – Annak az ára hasz-náltan néhány fillér. Ha kell, befizetem. Mennyit perkáljak? – nézett Stenkóra. – Mennem kell. - Nekem pontosan kell tudni, kinek adta oda – állt fel Vágó, de akkor is olyan alacsony volt a nő mellett, hogy inkább megint leült. – Kinek adta oda? - Azt én nem tudom pontosan megmondani! Nálam nincsenek nevek, csak számok. Minden statiszta kap egy számot, és amikor végzett, egy ilyen számozott kartonkára feltűzöm egy gombostűvel a bajuszt és a többi szőrzetet. Ha legközelebb jön, mert vannak visszatérő statiszták, akkor megmondja a számát. Én abból tudom, hogy milyen szőrzetet kell neki felragasztanom. Ez egy rendszeresen közreműködő ürge, biztos, hogy holnap itt kell lennie. Pótfelvételt diszponáltak. - Mikor kell itt megjelennie? – lelkendezett Vágó. - A napi diszpozíciót a felvételvezető csinálja. Ő mondja meg, kinek mikor kell érkeznie. Itt órabérben fizetnek, spórolnak. - Csak maga nem spórol a bajuszokkal – intette Vágó. – Nem lehet en-nek jó vége. Ki mondja meg nekem, hogy a férfinak mikor kell jelentkez-nie holnap? – fordult Stenkóhoz. - Gyerünk a felvételvezetőhöz, neki tudnia kell! – ezzel már indultak is kifelé. – Magával még beszélek erről a dologról – intett Stenkó a nőnek. - Majd munka után, ha lesz időm – és kiviharzott a szobából. Bevágta maga mögött az ajtót. - Így beszélnek magával, barátom – csodálkozott Vágó. – Miért engedi? - Hja, kérem, ez nem ipari üzem. Itt mindenki művész. Ez például maszkművésznek képzeli magát. Azt hiszi, ha nem ő csinálja a maszkot, akkor megbukik a film… - Pedig megbukik vele is – mondta Vágó. - Ezt próbálja a szemükbe mondani. Bezzeg, amíg a régi rendezők dol-goztak, addig voltak sikerfilmek. Ma mindenki valami újat akar alkotni. Megváltani a világot. A „lila gőz” nehéz napjait éljük.

76

- Lila gőz? – ámuldozott Vágó. – Mit jelent az? - Senki nem érti, hogy miről szól a film. Maga a rendező sem, és azt magyaráz bele, amit akar. Nézzen szét! Itt mindenki zseni!

*** Ebben az időben Kerpesics a Népszínház utcai bizományiban ügykö-dött. A vezetővel tárgyalt. Egy fényképet mutatott, amelyen ugyanolyan bunda látszott, mint amilyet elraboltak a kamionból. - Nem látott egy ilyen bundát, vagy nem kínáltak ma eladásra? - Miért érdekli ez önt? – vetette oda az üzletvezető. – Nekem sok a dolgom. Ha netán a kedves felesége meglovasította otthonról, akkor nála keresse és ne nálam. – Ezzel fordult volna az egyik eladó félhez. Kerpesics megfogta - Nem a feleségem lovasította meg otthonról a bundát, hanem ezért keresem – és elővette az igazolványát. – Világos? - Parancsoljon, de láthatja, hogy a kuncsaftok sorban állnak. - Majd várnak. Válaszoljon a kérdésemre. Látta ma ezt a bundát, vagy sem? Nézze meg jól a fényképet. - Hát – húzta el aszót az üzletvezető. – Látta. - Mikor? - Ma reggel, amikor nyitottunk. Itt várt az ajtóban egy nagyon csinos hölgy vele. Megvettem. - Mutassa! - Már nem áll módomban. - Miért? - Éppen telefonált a kollegám a Szent István körúti üzletből, hogy ott keresnek egyet. Azonnal leáraztam, átküldött érte. Talán nála még ott lehet. Felhívjam? - Várjon! Előbb nézze meg, hogy ki adta el? Ha jól tudom, minden el-adott holmi tulajdonosának a nevét fel kell jegyezni. Így van? - Tökéletese. Azonnal megnézem – ezzel a pulton lévő könyvben lapoz-gatni kezdett. – Igen. Itt van. Az eladó: Babcsák Teréz. Foglalkozása kül-kereskedő, lakik a XIII.kerület Balzac utca 6. szám alatt. Kerpesics minden adatot jegyzett. - Kérdezze meg a kollégáját, hogy a bunda nála van-e! - Bizonyára, mert taxival küldött érte.

77

- Úgy kapkodnak egy nercbunda után? Maga mennyiért vette be? – ébredt a gyanú Kerpesicsben. - A hölgy semmit se alkudott, itt hagyta negyvenezer forintért. Kész-pénzben fizette. Ez van, kérem – és széttárta a karját. - Hívja fel a kollégáját! Gyorsan! – Az üzletvezető lassan ballagott az iroda fel. Ott előbb nem kapott vonalat, majd foglaltat jelzett a hívott állomás, végül kapcsolt. - Itt Benő, felvevőből. Mondd, Jocókám, a bunda, amit átküldtem, el-kelt már? A rendőrség keresi! – olyan nyomatékkal hangsúlyozta a rend-őrség szót, hogy társa mindent értett. - Eladta! – mondta elégedetten. – Hiába, príma portéka volt. Így szokott lenni. – Ezzel letette a hallgatót. Kerpesicsre nézett, szemében egy csi-petnyi gúnyt látszott. – Hamar elkel az ilyen áru. - Főleg, ha maguk egymást értesítik, és előre tudják, hogy kinek lehet gyorsan eladni. Ennek utánanézünk, legyen nyugodt. Egy kicsit túl olcsón vette, és nem tudom mennyiért adták tovább. Az biztos, hogy nem a megengedett százalékot tették rá. Jó napot! – ezzel bevágta az ajtót. Amint kilépett, a vezető gyorsan kapta is föl a telefont. Hívta az előző számot. Gyorsan hadarta: - Azonnal könyvelj le mindent a megengedett százalékkal! Itt járt nálam egy hekus. Nyomoznak a bunda miatt. A részemért este bemegyek. Szia! Letette a hallgatót. Kinyílt az ajtó, és Kerpesics kukucskált be. Arca vidám volt. - Ejnye-ejnye! – fenyegette meg a kezével az üzletvezetőt. – Hát szabad ilyet csinálni?

*** - Szóval, mikor kell jelentkeznie holnap arra a pótfelvételre a 146-os számú statisztának? – idegeskedett Vágó egy vékony, nagy orrú férfi előtt. Guth Antal volt, a produkció felvételvezetője. Ő intézett mindent, és mindig rajta csattant az ostor. Szidta a rendező, a gyártásvezető és az operatőr. De kijutott neki az asszisztenciától is. Volt ugyan egy beosztott-ja, a hivatalsegéd, de annak olyan idegei voltak már, hogy semmibe se vette főnöke dühkitöréseit. Rezzenéstelen arccal nézte és várta, hogy

78

mikor múlik el a vihar felette. Most is vele ordítozott: - Megtalálta már, Jancsi? - Keresem – hallatszott a halk válasz. - Barom! – sziszegte Guth Antal. Elkapta a füzetet a kezéből. – Na, itt van! Reggel pontosan hatra kell itt lennie. - Helyes! – jegyzetelt Vágó. – Kellene a címe. Felírnám! Guth egy darabig keresgélt a jegyzetei között, végül a fejére csapott: - Megvan! Ez az a pasas, aki soha nem mondja meg a címét. Különböző helyeken lakik, de felhív bennünket, és akkor mi megmondjuk, hogy mikorra kell jönnie. Igen, ez az! – és elégedetten nézte Vágót. - Megmondaná a nevét? – kérdezte rendületlen nyugalommal Vágó. - Kiss Péter – vágta rá Guth. – Legalábbis ezen a néven jelentkezik min-dig be. - Kiss Péter – ismételte Vágó. – Elég ritka név – és egy fintort vágott a felvételvezető felé. – Valami közelebbit nem tudna mondani? - Sajnos nem. - Akkor lenne egy javaslatom – folytatta faarccal Vágó. – Este kitelefo-nálok, hogy bejelentkezett –e. Ha igen, akkor semmi probléma, ha nem, akkor lehet, hogy valami kellemetlenségük támad. No, de ez nem fordul-hat elő, mert az egy pontos ember, ahogyan mondotta nekem. - Biztos, hogy itt lesz – nyugtatta meg Guth. – Tessék nyugodtan aludni miatta. - Azt fogom tenni. Este hívom, vagy hívjon maga – és kezet fogott vele. Már éppen indult volna kifelé, amikor kivágódott az ajtó. Egy csapat rontott be. Elől csapzott ideges férfi, aki a fejét fogta. Egyre csak harso-gott: - Itt meg kell bolondulni! Hát minek nekem egymillió asszisztens, ami-kor senki nem veszi észre a római katona karján a karórát? Őrület! Hol-nap erről is pótfelvételt kell csinálni! - De egy vagyonba kerül annyi embert kirendelni megint – vitázott vele halkan egy férfi. – Kivághatjuk azt a részt. - Mit mondtál? – fordult felé és égnek emelte a tekintetét. – Én a szí-vem, a lelkem teszem a jelenetbe, te kivágatnád. Nem, inkább a fél ka-romat adom, de azt nem engedem! – ezzel berohant a másik szobába. A folyosón Vágó kísérője, Stenkó felé fordult: - Ki volt ez?

79

- A rendező. Nála nagyobb fiú nincs. Ilyen marhaságok miatt kerülnek annyiba a filmek. - De attól még jók lehetnének – ellenkezett Vágó. - Amíg ezek csinálják, nem – ezen mind a ketten elnevették magukat. - Ha jelentkezik ez a Kiss Péter, a következőket csináljuk – és halkan magyarázni kezdett.

80

5.

Feljelentés expressz ajánlva Bálint ezredes sem volt tétlen. Telefonon bejelentették neki, hogy a Közterületi Fenntartó Vállalat emberei ki akartak üríteni egy kukát a Madách téren. Régi szokásukhoz híven előbb beletekintettek, hogy mit rejt magában. Ők előre szelektálják az anyagot, amit érdemesnek tarta-nak, kiszedik. Most egy papírba göngyölt pénzügyőr-egyenruhát találtak. Előbb bizonytalanok voltak, mit tegyenek, de a ruha csupán piszkos volt és nem sérült, ezért jobbnak látták, ha egyikük nyomban átszaladt vele a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. Jelentette a dolgot, s azt, hogy vala-mi azt súgta nekik, ne nyúljanak a csomaghoz. Ezt igen helyesnek találták a nyomozók, akik pillanatok alatt a helyszínen voltak. Így került a ruha Bálint asztalára. Mellette egy technikus állt és Teréz. Pattogtak az utasí-tások: - A galléron és a háton lévő hajszálakat kérem leszedni. Azonnal össze-hasonlítást kell végezni a kórházban lévő pénzügyőrével. Ami nem azo-nosítható, azt egyelőre félretenni. - Az nyilván a tettesé. Kaphatnánk arról is mintát? – kérdezte a techni-kus. - Később – érkezett a kurta, nem éppen előzékeny válasz Bálinttól. – Utána nézzék meg, hogy a fémgombokon milyen ujjnyomok vannak. Azokat is pontosan különítsék el. Melyik a sérült pénzügyőré, és melyik ismeretlen. - Értettem! - Alaposan nézzék meg, nem találhatók-e vérnyomok a ruha bármelyik részén. Történt egy gyilkosság is. Lehetséges, hogy ebben követték el. Erre is térjen ki vizsgálat. Még valami, ami nagyon fontos. Ellenőrizni kell, nem található-e kábítószer-maradvány a ruhán vagy a zsebében. Ennyi lenne. - Indulhatok? – kérdezte a technikus. - Köszönöm a munkát. Sürgősen kérem az eredményt. A technikus elment, Bálint leült, felsóhajtott. - A ruha már megvan, de ki lehetett benne?

81

- Megtudjuk – bizakodott Teréz. – Látom, maga biztos a dolgában. Reményt önt belém is. Köszönöm!

*** Kerpesics nem találta a lakásán Babcsák Terézt. Megszerezte a munka-helyi címét és odarobogott. A személyzeti osztályon beszélgetett a nővel. Igen csinos, amolyan harminc és negyven közötti nő volt. Előbb megle-pődött, amikor a nyomozó bemutatkozott. - Ön reggel a Népszínház utcai bizományiban eladott egy valódi nerc-bundát. - Ma reggel? – csodálkozott a nő. – Talán megtudhatnám, hogy ponto-san mikor? - Nyitáskor, az tíz órakor van. Már várta a vezetőt és közvetlenül vele tárgyalt. Jól tudom? - Nem. Ezt egy kissé nehezen tehettem volna, mert én tízkor még a levegőben voltam. - Hol? - lepődött meg Kerpesics. - A levegőben. Ugyanis kiküldetésben jártam, és a Lufthansa gép pon-tosan kilenckor indult Bécsből. Abban az időpontban éppen landolhatott Ferihegyen. Itt a jegyem – és kivette a táskájából. – Még az útlevelemet se volt időm leadni. Kérem, nézze meg benne a beléptetést. Kerpesics átvette, csodálkozott. - Valóban minden egyezik azzal, amit elmondott. Mégis lenne valami, amit tisztázásra vár. Aki a bundát ma reggel eladta, az a maga személyi igazolványát mutatta föl. Hogy lehet? - Egyszerű. A személyimet egy hónappal ezelőtt elvesztettem. Azonnal be is jelentettem a rendőrségen – és ismét a táskájában nyúlt. – Itt az igazoló okirat. - Rendben – adta vissza Kerpesics. – Akkor megint lenne egy kérdésem. Hol vesztette el az igazolványát? Vissza tud emlékezni? - Az Éden bárban voltam egy külföldi ügyféllel. Másnap már nem talál-tam. - Hát ennyit akartam tudni – hajtotta meg magát Kerpesics és sebesen indult kifelé.

82

Nagyon csinos volt a nő és bájosan nézett a nyomozó után. Váratlanul megszólalt: - Egy pillanat! - Amikor Kerpesics meglepetten megfordult, ott állt kezében a kalapjá-val. - Ezt kár lenne itthagyni! – és csodás mosollyal átnyújtotta. - Előre is köszönöm! – csinált egy pukedlit a nő. – Várni fogom!

*** Mindenki sorban beszámolt Bálint ezredesnek a végzett munkáról. Sok dolgot megtudtak, de a nyomozás nem ment előre egyetlen lépéssel sem. - Okosabbak nem lettünk – összegezte Teréz, aki szokásához híven elsőnek szólalt meg. - Tévedés – ellenkezett Bálint. Sok kis apró mozaik, ami nagyon jól jön a bizonyításhoz. No és még valami! - Hallhatnám? – érdeklődött Pintér. – Nekem is van egy gondolatom! - Mondd! – biztatta Bálint, szerette, ha munkatársai véleményt nyilvá-nítanak. - Az, amit Vágó elmondott, arra utal, hogy a mi emberünk, legalábbis valamelyik nem hagyhatta még el az országot. Akkor a Szakadéknak is itt kell lennie valahol. - Logikus a következtetés, De van ebben valami, ami aggaszt. Ezt a bűncselekmény- sorozatot alaposan előkészítették, és nem nagyon lá-tom, hogy hol követhetnek el ilyen precizitás mellett hibát. Ezt a pontot kell megtalálnunk. Ma lényegében hajnal óta, igaz, akkor egy gyilkosság történt, nem jelentkeztek semmivel… - Valahol dekkolnak – vágott a szavába Kerpesics. - Ez biztos. Viszont nekünk kell megtalálni, hogy hol. Nem tartom köny-nyű dolognak. A végkifejlet egy parányi kis hibán fog múlni. A kérdés csupán annyi, hogy ezt a kis hibát mi időben észrevesszük-e. Ha késünk, kicsúszhatnak a kezünkből. Elviszik magukkal az „árut” is. - Azt nem lehet – horkant föl Teréz.

83

Kopogtattak az ajtón. Egy rendőr tiszthelyettes lépett be. Jelentkezett. Bálint ezredest kereste. - Egy postás hozta most ezt az ajánlott-expressz levelet. Az ügyeletre adta le. Onnan küldik, mert önre tartozik. Átadom. - Köszönöm – mondta Bálint. A levelet már felbontották. Kíváncsian nézegette előbb kívülről, majd kinyitotta. Közben mormogott, hogy a többiek is hallják: - Budapesti Rendőr főkapitányság központi ügyeletének. Sürgős! Feladó: Szabó Pál XIII. kerület, Tusnádi utca 431. - Ilyen szám nem is létezik ott – vágott közbe Kerpesics. - De Szabó Pál se – hunyorított Vágó. - Nézzük – vette ki a levelet Bálint. Amint szétnyitotta, arcán meglepe-tés látszott. A többiek felé fordította. Az íven szöveg volt, újságpapírból kivágott betűkkel. Hangosan olvasni kezdte. Valamennyien feszülten hallgatták. „Elvtársak! Hazafia kötelességem, hogy egy nagy galádságról lerántsam a leplet. A kamiont az Éden bár mixere, Nagy Ferenc rabolta ki. Ez így igaz, ahogyan leírom! Bizonysággal is szolgálhatok. A bárpulton, amely a mixer háta mögött van, a harmadik polcon található egy üveg whisky. A címkéje Seagram’s 100 Pipers. Abban van egy kevés, amit a kamionból elraboltak. A többit nem tudom, hova dugta. Más is van Nagy Ferenc rovásán. Ma hajnalban ő gyilkolta meg Bunkó nevű – ebben a pillanatban valamennyien felugrottak és körbevették az asztalt – társát a Rumbach utcában. Szörnyű alak. Nem merek személyesen jelentkezni. Egy becsüle-tes magyar ember.” Bálint összehajtotta a levelet és felnézett társaira. Kicsit hallgatott, majd ismét megszólalt: - Kinek mi a véleménye? Hallani szeretném. - Kicsit furcsa – szólalt meg Vágó. – Ez nem lehet más, minthogy valaki meg akar szabadulni a cinkosától. - Az biztos, hogy Nagy Ferenc benne van az ügyben, de nem azzal, mint amivel vádolják – motyogta Pintér. - Mi a véleményed?- nézett Kerpesicsre. - Nehéz dolog. Ennyire nem lehet sima a megoldás. Nem – ismételte, hogy önmagát megerősítse. - Csatlakozom – közölte Teréz, tőle szokatlan szűkszavúsággal.

84

- Egyetértek veletek. Itt nem ez a Nagy Ferenc a fő figura. Valaki tévútra akarja vezetni a nyomozást, bár biztos vagyok benne, hogy tényeket is közöl – az órájára nézett. – Pontosan hat óra. Az Éden bár, ha emlékeze-tem nem csal, csak tízkor nyit. Addig meggyőződünk, mi az igazság a halott körül. Te – mutatott Pintérre – behozod Rákospalotáról a lányt, Katona Annát. Vágó, te megkeresed a mi kedves ismerősünket, Puck Istvánnét… Maga pedig, Teréz, az őrizetből magával hozza Kerekes Pé-tert, a török kamion sofőrjét. Itt az a bajusz? - fordult megint Vágó felé. Az elővett a szekrényből egy nylonzacskót és átnyújtotta. - Amikor a sofőr nézi, majd a halott orra alá illesztik. Indulás! - A sminkes nő megérdemelné, hogy ő csinálja. Szörnyen lenyűgöző leányzó – tette hozzá Vágó. Indultak kifelé. Váratlanul megszólalt a telefon. Teréz v ette föl. - Igen. Adom, azonnal – és Vágó felé nyújtotta a hallgatót. - Vágó százados – harsogott a telefonba. Hallgatta, amit mondanak neki. – Értem! Időben ott leszünk! – ezzel letette. Bálinthoz fordult: - Az az állítólagos Kiss Péter megkereste a felvételvezetőt, holnapra kérte a diszpozícióját. - Akkor jelentkezett – mosolyoldott el Bálint. – Azután, hogy megtartot-tuk az azonosítást a kórbonctaniban, megbeszéljük, mit teszünk holnap reggel. - Szünet nélkül a hullaházba kell járni – morgott Vágó. - Kárpótlásul éjjel velem jössz az Éden bárba. Nem kell ügyeleten len-ned. Helyes?

*** Kati és Légiós gyors ütemben kapkodták össze a legszükségesebb hol-mikat a lakásban. - Csak annyit pakolj, amennyit kell – nézett a lányra Légiós. – Nem lehet egy turistaútra, egy életre való cuccot vinni. - Értem – kapkodott Kati. – Szólhattál volna előbb is, akkor felkészülök. - Semmi baj. Veszek neked ott kint százszor többet és szebbet annál, mint mai itt marad. – Amikor megfordult, a lány már ott állt mögötte. Mélyen a szemébe nézett. - Miért kell ezt csinálni? Őszintén válaszolj!

85

- A magunk biztonsága érdekében. Légy nyugodt. Nézd – és maga mellé húzta a kanapéra -, ezt a lakást valamennyi fickó ismeri. Lehet, hogy most, amikor pénzük van, leisszák magukat. Eljárhat a szájuk, vagy vérszemet kapnak és beállítanak ide. Még több pénzt követelhetnek. Az embered holnap reggel indul. Behozza mind a kettőnk papírjait, hogy kimehessünk… - Nekem van szabályos és érvényes útlevelem. - Ez is biztonsági intézkedés. Ha valaki köpne addig, akkor azon a néven keresnek, nekem pedig kitűnő hamisítványt küldenek a te képeddel. Ezért kértem a fényképedet tőled. Meglepetés. Látod, minden gondola-tom te vagy. Nyugodj meg, drágám. - Hiszek neked, de nem vághatsz át. Vedd tudomásul, túl sokat kockáz-tattam érted. Kérem az útlevelemet – és kinyújtotta a kezét. Légiós érezte, hogy ebben a helyzetben nem lehet vitatkozni a lánnyal. Átadta. Majd magához vonta és babusgatta: - Megnyugodtál? Akkor pakoljunk és megyünk. Egy pillanat – és a für-dőszobából elhozott egy lapos táskát. – Ezt visszük. Még szükség lehet rá. - Minek? – döbbent meg a lány. – A határon megtalálhatják! - Ott már nem lesz velünk. Addig még kellhet a fiúk miatt. Helyes? - Ha gondolod. Legyen – de hangjában bizonytalanság érződött. – Hova menyünk lakni? - Kivettem egy IBUSZ-szobát a Tanács körúton. Ott mindig nagy a forga-lom, könnyű eltűnni. Sőt, nem az öreg Ladával megyünk, azt is elmond-hatják a fiúk, hogy eddig azzal jártunk. Dollárral fizetünk. Elvégre, amint a kezemben van az útlevelem, én külföldi állampolgár vagyok. Igaz? – és kedvesen megölelte a lányt. – Bízzál bennem! Nincs már sok hátra! - Legyen minden, ahogyan akarod. De vigyázz! Én mindenre elvagyok szánva, ha valami inkorrekt dolgot csinálnál. - Mondd, mi ütött beléd egyszerre? – lépett mellé Légiós. A szemébe nézett. – Beszélj! - Amióta megláttam Bunkó hulláját, megrettentem. Félek! Ez csak ak-kor oldódik, ha mindenen túl vagyunk. Kérlek, légy velem türelmes! - Az leszek – kapta a gyengéd választ. A férfi felkapta bőröndöket. – Indulhatunk.

***

86

Amikor Vágó a személyazonosítás helyszínén megjelent Puck Istvánné-val, engedélyt kért Bálinttól, hogy azonnal visszaindulhasson az irodába, mint mondta, valaminek pontosan utána akar nézni. - Csak nem Fannykától rémültél meg? – ugratta Bálint. - Nem volt népünnepély, amíg elhoztam – válaszolta Vágó. – Olyan patáliát csapott, mint fénykorában. Végül engedett a szép magyar be-szédemnek… - Mit mondtál neki? – kérdezte gyorsan Bálint. - Képzelheted, ha azonnal indult. Mehetek? - Remélem, eredményes leszel. Ha nem, akkor neked kell Fannykát visszakísérned. - Soha! Ezt vedd parancsmegtagadásnak – és sietett kifelé az épületből. Négy óra telt el, mire megérkeztek a többiek az irodába. Vágó elége-dett arccal ült főnöki asztalnál. Nem nagy hajlandóságot mutatott rá, hogy felálljon. Amikor Bálint mellé lépett, akkor tápászkodott föl. - Hallhatnám, mit végeztél? – érdeklődött. - Előbb szeretném tudni, ha lehet és nem titok, mit hozott a halott-szemle? Fontos lenne! - Jelentem – húzta ki magát tréfásan Bálint -, hogy minden a legna-gyobb rendben és az előírásoknak megfelelően történt. Elsőnek Katona Anna, majd kedvenced, Puck Istvánné, született Kathó Fannyka is felis-merte a halottban azt a férfit, aki a másik három társaságában a Vidám étteremben volt december 10-én. Valóban ő Bunkó. - És Kerekes Péter, a kamion sofőrje? – faggatózott tovább Vágó. - Ő a megrögzött hazudozók stílusában előbb megpróbálkozott kitérő választ adni, majd végül a bajusszal felismerte azt, aki feltartóztatta a kamiont. Elégedett vagy? - Tökéletesen, Én is jelentenék. - Mindenki figyeljen! Fontos bejelentés következik – intette Bálint a többieket. - Akkor kezdem. Amit elmondtatok, az mindenben igazolja az elképze-lésemet. De bízom benne, hogy a tiétekkel is egyezni fog. - Önbizalomban nincs hiány – kacsintott Bálint. – Folytasd! - A bejelentés, amit egy „becsületes” magyar állampolgártól kaptunk, nem más, mint tökéletes félrevezetés. Biztos vagyok benne. Az első rab-lást egy Lada típusú gépkocsival követték el. Amikor elképzelésünk sze-

87

rint azok már eltávoztak, a nők is leugráltak a kamionról. Az bizonyos, hogy a fülkében dekkoltak. Aztán érkezett csak meg a Skoda. Az a kocsi, amelyik távolabb állt le a kamion mögött és később követte. Ekkor azon-ban – és kivette a fotómontázsokat – már egy-egy nő szállt be a gépko-csiba jobbról és balról. Az autó vezetője pedig a kamionban utazott to-vább. Ennek a három embernek, hála a havazásnak, találtuk meg a láb-nyomait a második bűncselekmény helyszínén. Szándékosan nem mon-dok rablást, mert itt senkivel szemben nem kellett erőszakot alkalmazni, legfeljebb a lakatokkal és a vámőrség plombáival szemben. Helyes? Tud-tok követni? - Tökéletesen. Csaj tudnám, mire akarsz kilyukadni? – érdeklődött Pin-tér. - Nyugalom. Itt minden mozzanatra ügyelni kell. Tehát – és szétnézett a társaságon. Bálint már bizonyos volt benne, hogy barátja valami fontosat akar mondani, akkor olyan körülményes, - Tehát a második gépkocsi Skoda típusú. Mondom a pontos adatait is . Skoda 120-as, rendszáma TV 86-45. Tulajdonosa pedig nem más, mint Nagy Ferenc, az Éden bár mixe-re. – Diadalmasan körülnézett. - Szép munka volt! – mosolygott Bálint. - Egy pillant! Még nem fejeztem be. Éppen itt nem stimmel valami. Nagy Ferenc ellen érkezik egy bejelentés. A gépkocsi adatainak tanúsága szerint ő valóban a helyszínen volt. Valószínű, hogy a bundákat is ő vitte el a társnőivel, akiket még nem ismerünk. De egy másik dolog is biztos… - Valaki rá akarja terelni az egész bűncselekményben a gyanút – koty-tyantotta közbe Teréz. - Okos! – bólintott Vágó. – Logikája is van, ami a nőknél ritka! Már elné-zést kérek. Ugyanis, miért írnak a levélben csak a Bunkó nevű tettestárs-ról? Hol van a másik három, aki az első rablásnál ott volt, amikor Nagy még távolabb autózgatott, esetleg csak bundaügyben? Mert mit ír a mi emberünk a levélben? - Azt, hogy a bárpult harmadik polcán valami rejtőzködik egy whiskys üvegben – folytatta Kerpesics. - Abba pedig bunda nem lehet! – vágta rá Vágó. - Van még valami, amit Kerpesics állapított meg. – folytatta Teréz. - Kerpesics elvtárs! – vágott közbe az érintett. – Micsoda tisztelet tőled. Itt valami csoda van kialakulóban. Folytasd. Rettenetesen figyelek.

88

Teréz megsemmisítő pillantást vetett a századosra, és rendületlenül beszélt tovább. - Ha emlékezetem nem csal, akkor annak a bizonyos Babcsák Teréznek a személyi igazolványa az Éden bárban tűnt el. Erre pedig nem egy kis hadnagynak kell gondolnia. - Bosszantjátok egymást – szólt közbe Bálint -, és sorban mondjátok az igazságokat, a logikus következtetéseket. Így van ez rendjén. Most el-mondanám a magam véleményét. Valamelyikőtöknek igaza lehet… - Lehet? – csodálkozott Vágó. - Igen! – folytatta rendületlen nyugalommal Bálint. – Csupán bizonyíta-nunk kell. Ha megvannak a tettesek, akkor nyertünk, ha nem, az kínos lenne. Ennyi fejtörés nem maradhat megérdemelt jutalom nélkül. Péter már tett egy olyan megállapítást, hogy itt két banda harcol egymás ellen. De van egy bökkenő… Az egyik pontosan tudja, mit tett a másik, sőt is-meri a személyeket is. Legalábbis néhányat, de nem valamennyit. Miért csak a halott Bunkót említi, és mélyen hallgat a két lányról, akik a kami-onban voltak és részesei a bundaügynek? Erről mi a vélemény? – Amikor látta, hogy valamennyien beszélni akarnak, felemelte a kezét. – Nyuga-lom itt az idő, indulunk az Éden bárba. Csak akkor érdemes tovább bo-nyolítani a dolgot, ha ott eredmény van. Ügyeleten Pintér elvtárs, és nem Vágó, mert ígéretem erre kötelez. Előre bemegy Kerpesics és Kis Teréz. Semmi igazolványmutogatás, rendesen megvenni a belépőket. Mi ketten valamivel később érkezünk. Ti – és a kijelöltekre mutatott – úgy helyez-kedtek el, hogy minket és másokat is figyeltek. Milyen reakciót vált ki, amikor leemeltetem azt az ominózus üveget. - Értettük! – kapta magát össze Teréz és egy fintort vágott Pintér felé. Bálint meglátta. - Verekedés végszükségben! – s intet, hogy induljanak. Pintér mérgesen ült a főnöke székébe. Rövid idő elteltével a szekrény-hez osont. Kivette Vágó rejtett Italtartalékát, és nagyot húzott belőle. Elégedett volt önmagával

89

- Nincs szebb a bosszúnál! – mondta. Ebben a pillanatban felberregett a telefon.

*** Az Éden bár személyzete felkészült a nyitásra. Kemény Henrik üzletve-zető úgy cikázott a helyiségben, mintha neki kellene csinálnia mindent. Ellenőrizte a táncosnőket, ezt leginkább akkor tette, amikor azok átöltöz-tek. Szerette a pucér lányokat nézegetni. A portás a helyén állt Kétség-beesett arccal figyelte az egyre növekvő csoportosulást. Legelöl Kerpesics és Teréz várakozott. A fiú odasúgta a lánynak: - A zsugát eltenni, elszámoljuk! - Hát ezért a műsorért nem is fizetek a magam zsebéből – sziszegte vissza Teréz. – Pocsék dolog! - Mégis tolonganak! – nézett hátra Kerpesics. Valamivel mögöttük két csinos lány várakozott, hogy bejuthasson. Joós Maca és Godó Piri. Egyiken elegáns nercbunda, a másikon irha. Már a sorban álláskor többen is ajánlatot tettek nekik. Ezen az estén azonban nem ehhez volt kedvük. Szórakozni akartak az előző éjjel siker örömére. Amikor végre kitárult az ajtó, a csoport mehetett be elsőnek. A többiek zúgolódtak. - Külföldi vendégek – vitatkozott a portás. – Elsőbbség jár nekik. - A mi forintunknak talán szaga van? – kérdezte egy idősebb úr, és közben szemét nem vette le Macáról. . Igaza van az úrnak – kontrázott Piri. – Mindenben megkülönböztetés-nek vagyunk kitéve, amíg egy ilyen alak itt az üzletvezető. - Fel kellene jelenteni – kacsintott a férfi. – Tegyük meg közösen. - Nem lehet. Mindenki a haverja – válaszolt Maca. Minden balhéból kihúzzák. Teréz és Kerpesics alig bírta visszatartani a nevetést. Nekik is kapasz-kodniuk kellett, hogy a beáramlók ne sodorják el őket. Figyelték a belső helyiséget, pedig akit keresniük kellett volna, az éppen az ellenkező irányban volt. A bár bejáratától kissé távolabb, az utca, ellenkező oldalán ott parkolt a Volvo. Benne Légiós és Kati. Hangtalanul figyelték a bár bejáratát. A két nyomozó, ha nehezen is, de bejutott. Lerakták kabátju-

90

kat. Úgy helyezkedtek el, hogy szemmel tarthassák a drinkbárt és a ter-met egyaránt. A műsor elkezdődött. Berohantak a lányok és ügyetlenül elkezdődött a lábak dobálása, a combok mutogatása. Volt, aki igyekezett túltenni a többieken, ez még nagyobb keveredést okozott. A lényeg azonban nem szenvedett csorbát. A közönségnek tetszett a pucér lányok produkciója. Már az első számot kitörő tapssal jutalmazták. Ekkor érkezett meg Bálint ezredes Vágó társaságában. A portás előbb útjukat akarta állni, de ami-kor felmutatták az igazolványukat, szélesre tárta az ajtót. Azok még a ruhatárban voltak, amikor loholva érkezett az üzletvezető. A portás szi-gorú utasítást kapott, ha rendőrség érkezik, a főnök azonnal értesítendő. - Soha nem lehet tudni, minek jönnek – mondogatta Kemény -, jobb kedvesen fogadni a nem kívánatos vendéget. Amikor meglátta Bálintot és Vágót, akiket régről ismert, valamennyire fellélegzett, bár nem nyugodott meg teljesen. Kitárt karokkal, derekát meghajtva sietett eléjük: - Szeretettel köszöntöm önöket, kedves uraim. Remélem, csupán szó-rakozás és nem valami hivatalos ügy – és örömet mutatva rázta meg a fejét és nyújtott kezeket. – Miben lehetek a szolgálatukra? – kérdezte. - Semmi különös – nyugtatta Bálint -, van egy kis szabad időnk, gondol-tuk, megnézzük a műsort. Sok jót hallottunk róla. Valóban az? - Világvárosi – húzta ki magát Kemény. – Leülnek a nézőtérre? Esetleg innának valamit? Persze, ha a szolgálat megengedi. - Vigye el a kánya! – nevetett Bálint. – Iszunk egy parányit, remélem, nem árul el bennünket – nézett Keményre. - Mire gondolnak? – és igyekezett helyet csinálni a pultnál. Bálint szemével megkereste Kerpesicset és Terézt. Amikor a pulthoz értek, két magas bárszék már a rendelkezésükre állt. - Parancsolnak? Sokféle finomság és különlegesség van! – szorgosko-dott Kemény. A mixer a többi vendég kérésére oda se figyelt, tudta, kik ülnek a pult előtt. Miközben a rendelésre várt, szemével felfedezte Macát és Pirit. Egy villanással jelezte, hogy tűnjenek el. Hiába igyekezett óvatosnak lenni, jelzését Kerpesics és Teréz meglátták. Ettől a pillanattól figyelték a két lányt. Bálint lassan végigjártatta szemét a polcokon. Meglátta a har-madikon azt az üveget, amit keresett. Lassan olvasta. Nem akart tévedni.

91

- Seagram’s 100 Pipers. Talán abból, ha lehetne? - Fecó! – harsogott Kemény. Alázat csöpögött a hangjából. – Két jeges whiskyt abból a különlegességből. Valóban a legjobbat tetszett választa-ni. Ért hozzá! - Lehet – vont vállat Bálint. Közben figyelte a mixer minden mozdulatát. Az egykedvűen nyúlt föl, levette az üveget. Kinyitotta a tetejét és belenyúlt, Bálint rákiáltott. - Ne fogja meg azt, ami benne van! Kérem a dobozt! – és előrenyújtotta a kezét. Fecó bizonytalanná vált, átadta. Az ezredes belenézett. Egy csomagocs-kát rázott ki belőle. Fecó és Kemény elhűlve nézték mindazt, ami történt. - Mit jelentsen ez? – sóhajtott Kemény. – Mi az a kis csomag? és olyan szemekkel nézte a mixert, hogy az beleremegett. - Majd időben megtudja – pillantott rá nyugodtan Bálint. Elővette zsebkendőjét, és megfogta vele a kis csomagot. Olyan óvato-san, hogy sehol nem ért hozzá. Közben a mixerre nézett: - Tud erről nekem valamit mondani? - Semmit, uram! Semmit – és remegett az idegességtől. - Akkor kérdeznék valamit. Tegnapelőtt egész éjjel itt volt a pult mö-gött? - Körülbelül úgy tizenegyig. Akkor megvágtam a kezem – felhúzta a spencere ujját és mutatta – egy törött pezsgőspohárral. Átrobogtam a szomszédos ambulanciára. Bekötötték és hazaküldtek. - Haza is ment? – faggatta Bálint. - Természetesen – de hangjában volt valami bizonytalanság. – Lefeküd-tem, sok volt a vérveszteségem. - Rendben! Akkor most kérem, hogy jöjjön velünk és te – fordult Vágó-hoz – ellenőrizd az ambulancia nyilvántartásában. Beírták, ugye? - Azt én nem tudhatom! - Megtudhatnám, hogy mi történik itt? – könyörgött az üzletvezető. - Mindent időben megmondunk – válaszolt Bálint. Zsebre vágta a kis csomagot.

92

- Akkor mi végeztünk. Gondoskodjon a mixer helyettesítéséről, látom sok vendége van. Nem szabad őket megvárakoztatni, még rossz hírét költenék egy ilyen kellemes kis helynek. Maga előtt terelve a mixert, elindult a kijárat felé. A két lány, Maca és Piri a ruhatárba rohant. Kivették a kabátjukat, siettek kifelé. Teréz és Kerpesics követték őket. Olyan szemekkel tekintettek Bálint felé, hogy félreérthetetlen lett számukra a lányok és a mixer összetartozása. Teréz, megelőzve a többieket, a portás mellett állt. Halkan megkérdezte: - Ki az a két nagyon csinos lány? – és felmutatta, hogy más nem lássa, az igazolványát. - A mixer két bigéje. – súgta vissza. – Valami zűr van? - Titok – tette az ujját a szája elé Teréz. – Senkinek egy szót se. - Értettem, kérem – válaszolta a portás, és nyitotta az ajtót Bálinték előtt. – Legyen máskor is szerencsém! – mondta. Ez igen mesterkélten hangzott. Amikor kiléptek, már érkezett is a gépkocsijuk. A Volvóban Légiós és Kati nevetve összenézett. - Sikerült – suttogta a lány. - Bevették a horgot. Amíg ezt napokig faggatják, mi egérutat nyerünk. - Okos voltál – simogatta a lány. – Most már csak az kell, hogy a fickó-nak sikerüljön. - Nem kell aggódnod. Minden gyanún felül áll. Kijut simán, és hozza a papírokat. Utána indulunk. Bálinték gépkocsija elrobogott. Teréz és Kerpesics a két lány után in-dult. Megállították őket. - Az igazolványukat kérem – hallatszott nagyon udvariasan Kerpesics hangja. - Miért? – ellenkezett Maca. – Mi dolgozó nők vagyunk, minket nem lehet macerálni. - Az igazolványát kérem! – ismételte meg nyomatékkal a százados. – Hol dolgoznak? – kérdezte közben. - Egy takarító és ablaktisztító munkaközösségben. Ott az igazolás a személyiben. Nézze meg! A hatóság ütötte bele. - Az a kötelességük – hangzott a közömbös válasz. – Lenne még egy kérdésem – mondta, miközben a bejegyzést nézte és elcsodálkozott. – Hol voltak tegnapelőtt éjjel?

93

- Otthon – vágta rá Piri, aki addig hallgatott. – Mit akarnak tőlem és a barátnőmtől? - Velünk kell jönniük! Tisztázni akarom, hogy mi ez a Nagy Ferenc- féle takarító és ablaktisztító munkaközösség. Ugyanis az, akit az előző gépko-csin elvittek, ha nem tévedek, a főnökük. Igaz? - Igaz – idegeskedett Maca. – Azért, mert neki valami balhéja van, nem szükséges a becsületes dolgozóit is molesztálni. - Éppen ezt akarjuk tisztázni – szólalt meg Teréz. - Te meg mit ugrálsz itt? – nézett feléje Piri. – A nyomozó úr felcsípett egy kis babát, és most produkálja magát előtte. Neked coki! Tudod, mi az? - Tudom - nyugtatta meg Teréz. Közben meglátta, hogy a gépkocsijuk a járdához ér. – Beszállni, amíg szépen mondom! – Abban a pillanatban Piri jobbra, Maca balra futott. A százados pillanatok alatt elkapta Macát. Piri úgy rohant, mint egy nyúl. Teréz is kapkodta a levegőt, mire mellé ért. Megfogta a lány bundá-ját, az kibújt belőle. Robogott tovább. Nem merte eldobni a bundát, félt, hogy valaki fölkapja és elviszi. A vállára vetette, és folytatta az üldözést. Piri lerúgta magas sarkú cipőjét, még jobban futott. - Segítsen! – kiabálta Piri egy férfi felé, aki szembejött vele. – Ellopta a bundámat és meg akar verni! - Állj! – ordította a férfi és Teréz elé ugrott. Teréznek nem volt más lehetősége, félrelökte a férfit, aki nyomban elterült. Teréz utolérte Pirit, elkapta a haját. Gépkocsi fékezett és megállt mellettük. Kerpesics ugrott ki belőle. Elkapta Pirit, lefogta. Megpenderí-tette, a kocsihoz vezette. - Ha megmoccan, megbilincselem! – kiabált rá és belökte. Egy rendőr is ült a kocsiban. Odaszólt neki: - A két nő nem beszélhet egymással. – Sietett Terézhez. – Nem esett semmi bajod? - Kifulladtam! – lihegett a lány. – Nem akartam a bundát eldobni, mert ellophatták volna. Nézd meg! Merővéletlenségből nerc! Mi a vélemé-nyed erről? – és a két nyomozótiszt egymásra mosolygott.

*** Hajnali négy óra volt, mire Bálinték végeztek a kihallgatásokkal.

94

Kimerültek voltak, de boldogok. Az események egy részét megfejtették. Bálint foglalta össze a dolgokat: - Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy előreléptünk. Léptünk,de nem adtunk még mattot. Ez még csak jó pozíció, de lábon a királynő és a ki-rály. Nekünk őket kell leütni. - Helyes! – szólt közbe Pintér. – Teréz képes mindent szó szerint venni. - Elég ebből! – intette csapatát Bálint. – Tehát a bundaügy, vagyis a Szakadék megszerzésére irányuló kísérlet utáni események pontosan tisztázódtak. A két lány ott volt a kamionban. Az volt a feladatuk, hogy előkészítsék a bundák megszerzését. A tervet az a Nagy Ferenc dolgozta ki, aki kapcsolatban volt már a török gépkocsivezetőjével. Esetenként vásárolt tőle kábítószert is. Nem is tagadta, csak a társa… - Kerekes Péter – vágott a szavába Teréz. - Vagyonokat adunk ki, hogy komputerizáljuk a nyilvántartást, amikor arra semmi szükség. Itt van a mi szeretett kis Terézünk, ő maga pótol-hatna minden gépi berendezést. Jelenteni kellene a főnökségnek – szólt közbe Pintér. - Kezdik! – szólalt meg árulkodó hangon Teréz. Nem én vagyok a kez-deményező, tetszik látni! - Ha egy kicsit felvillan a siker, nem lehet veletek bírni. Sehol sem tar-tunk. Ezt kérem tudomásul venni. Mit tudunk eddig? Azt, hogy kik vitték el a bundákat, és elő is kerültek. Tudjuk, hogy Nagy Ferenc alkalmanként kábítószert is árult. Elismerte. Nem vállalta, és nem is hajthatta végre a másik ügyet- Alapított egy névleges munkaközösséget, amelybe olyan lányokat vett fel, akiknek munkaviszonyt kellett igazolniuk. Azok fizettek a maguk társadalombiztosítási díjukat. és leadták a keresetük – amit nem ablakpucolással kerestek – egy részét. Ez teljesen új még a gazdasági rendészet számára is. Átadtuk őket, több dolgunk nincs velük. - A kábítószert viszont nem ő tette a wiskysdobozba, az is biztos – foly-tatta Pintér. – Levették az ujjnyomatát és azt nem találták meg a cso-magban. Valaki itt meg akart mindent keverni! Ez a legfontosabb! Leg-alábbis véleményem szerint. Tévedek? - Nem – bólintott Bálint. – Itt valaki vagy valakik nyomon követik az eseményeket. Ők a főszereplők. Talán pontosan azt is megfigyelték a névtelen levél nyomán, amikor mi elhoztuk az Édenből a mixert. Most boldogan ülnek és nevetnek.

95

- Meddig? – kérdezte Kerpesics. - Addig, amíg mindig közbeszóltok, és nem tudom befejezni, amit mon-dani akarok. Értettétek? - Tökéletesen. Elnézést kérek – halkult le Kerpesics. - Azt, hogy kinek az ujjnyomai vannak a csomagban, ebben a pillanat-ban még nem tudjuk. Sem a töröké, sem a gépkocsivezetőé. Itt valaki ügyesen meghúzódik a háttérben. Az ujjnyom tulajdonosát a nyilvántar-tóban már ellenőrzik. Lehet, hogy valaki a régebbi ismerősök közül… - Magyar lenne az illető: - kérdezett közbe meglepetten Teréz. - Ebben a pillanatban még nem lehet semmit se tudni. Várni kell a fej-leményekre. Amíg ti a bundákat gyűjtöttétek be és mi a mulatóban vol-tunk, jelentkezett egy asszony. A neve Magyar Bálintné. Pintér beszélt vele. Jelentette, hogy a fia eltűnt, holott mindig pontosan szokott haza-járni, kivéve az utóbbi időket. Aggódott és érdeklődött, nem tudnak-e valamit? Nos, mi sajnos tudtunk… A Bunkó édesanyja volt! – vágott közbe Pintér. – Folytathatom? – Ami-kor megkapta az engedélyt, tovább beszélt: - Nos, bejött. Én kivittem, megmutattam neki az ismeretlen áldozatot, aki a Rumbach Sebestyén utcában találtunk. Ezt kellett tennem, mert a nála lévő fényképek alapján szükségesnek láttam a halottszemle megtartását. A halott az ő fia. Rette-netes volt látni, min ment keresztül, amikor meglátta. Ebben az volt a borzalmas, hogy képtelen volt sírni a fájdalomtól. Némán zokogott, de olyan keservesen, hogy alig tudtam mellette maradni. - Mondott valami lényegeset? – szólt közbe Vágó, hogy elterelje Pintér gondolatait. - Semmi olyat, amit eddig nem tudtunk volna. Egy dolog, ami számít. A fiút Magyar Bálintnak hívták. Mint mondotta, rendes, hallgatag, csendes fiú volt. Egészen az utolsó hónapokig. Akkor megváltozott. Más életet kezdett élni. Nem ivott, vagy költekezett, hanem szórakozni járt. Neki fizethettek, mert a pénzét hazaadta. Néha italszaga volt, és sokkal többet maradt ki, mint addig. Az asszony annyit tudott kivenni belőle, hogy valami jobb társaságba került. Szerelmes lett egy csodálatos nőbe. - Katinak hívják – szólt közbe Kerpesics.

96

- Kitaláltad. Soha nem látta, és nem tudja, hogy hol lakik. Felmerült még két név, amit hallott a fiától. Ficsúr és Doki. Ezek is úgy, hogy pa-naszkodott rájuk. Lenézik őt. A lányban bízott, hogy őszintén szereti. - Semmi közelebbit nem tud róla? – vitatkozott Vágó. - Nem. Ennyit mondott. - El kell kapni a bandát – indulatoskodott Teréz. - El – bólintott Bálint. – Csak éppen azt kellene tudnunk, hol vannak most. Kopogtattak az ajtón. Egy nyomozó lépett be. Kezében borítékot tartott és jelentkezés után átnyújtotta Bálintnak. Gyorsan felbontotta. Egy pilla-natra felvillant a szeme. Elégedetten nézett arra, aki a levelet hozta. - Köszönöm a gyors munkát – felállt és kezet fogott vele. Amikor a nyomozó kiment, a többiek felé fordult: - Tudjuk, ki a tettes. Legalábbis azt, hogy kinek az ujjnyomai vannak a kis csomagon, amelyet a whisky mellett találtunk. - Kié? – vágott bele Vágó. – Régi ismerős? - Az. Dudák Miklós. Emlékszel? Mi kaptuk el, még nyomozócskák vol-tunk. Akkor súlyos büntetést kapott. Tíz éve megszökött. Sehol nem találták. Most megjelent. - Ennyi ideig bujkált? – értetlenkedett Teréz. - Azt nem tudom – vont vállat Bálint. – Majd meg kell tőle kérdezni. Ha elfogtuk! – emelte magasra az ujját. - Ez is valami – csettintett Pintér. – Legalább nem egy fantomot kere-sünk. - Rosszabb – intette le Bálint. – Már akkor is elvetemült, mindenre elszánt alak volt. Azóta csak bűncselekményekből tarthatta fönn magát. Ha pedig kábítószerrel foglalkozik, akkor bizonyára nem itthonról vette föl a kapcsolatot. Őt küldhették ide, hogy szerezze meg a szállítmányt. Lehet, hogy egy kiterjedt kábítószer-hálózatba ütköztünk? - Az lenne a jó – villant meg Teréz. - Ha megtaláljuk őket – intette Bálint. – A fényképét már leadták sok-szorosításra, és elrendelték a körözését. A képet lehetőleg a mostani korának megfelelően retusálják, hogy ne tévesszen meg senkit. Azért ez csak tapogatózás. Elfogni nekünk kell. - Amennyiben még itt van – ellenkezett Kerpesics.

97

- Itt van – és Bálint ezt olyan határozottan mondta, hogy mindenki csodálkozva kapta föl a fejét. A szemekben kérdés ült. Az ezredes nyomban válaszolt: - Ő maga árulta el ezt nekünk. Éppen azzal, amit a mixerrel csinált. Valami elterelő akcióra volt szüksége, hogy minket félrevezessen. Időt akart nyerni. Sem ő, sem a megszerzett áru nem jutott még át az ország-határon. Ez biztos. Az órájára nézett. - Azt gondolom, indulhattok! - Pintér, Kerpesics és vágó hangtalanul felállt. - Vigyázzatok, ha ő az, akkor fegyver is van nála. Nem adja meg egy-könnyen magát. Intézkedni fogok, hogy a helyszín biztosítva legyen. Felállt. Egyenként kezet fogott az indulókkal. - Én nem mehetek? – heveskedett Teréz. - Most nem. Tudja, mit teszünk? - Nem! - Finom meleg kávéval várjuk a fiúkat, mert bizonyára megérdemlik. A kávékat maga főzheti. Köszönöm előre a nevükben. Felvette a telefont, és intézkedett az objektum biztosításáról, ahova a három nyomozó elindult.

***

A Mafilm épülete előtt hatalmas kamion állt. Egy elefántot igyekeztek kirakni belőle. Szakállas fiatalember ugrált a rakodók körül. - Kérem, nagyon óvatosan, mert egy vagyon egy ilyen állat. Még az a szerencse, hogy a régi rómaiak nem vittek a harcmezőre vízilovat, mert a mi arany rendezőnknek az is kellene. . Ne emlegesd! . szólt egy másik, nagyon elegáns férfi. – Meghallja és nyomban követeli. Honnan veszünk neki medencét? - Soha többet nem vállalok római korban játszódó filmet – siránkozott a szakállas. – Itt a csatamezőn nem vér, hanem forint folydogál. Mikor írta Csurka: Miért rosszak a m agyar filmek? – nézett társára. - Lehet vagy tíz éve, vagy talán még több is – kapta az ironikusválaszt. – Elsiette.

98

- Most kellene megint megírnia. Soha ilyen aktuális nem volt. Bele kell ebbe bolondulni. Vigyázzanak, ez az állat nekem az életembe kerülhet. - Hát ha nem lép el onnan, akkor könnyen meglehet – válaszolta egy idomár, aki vezette az állatot. A kis szakállas ember, mint a villám ugrott befelé a kapum. Beleütkö-zött három római katonába, akik sietve követték Guth Antalt, a felvétel-vezetőt. - Erre tessék! – és mutatta az utat. - A kis szakállas döbbenten nézett utánuk. Társához fordult: . Kik ezek? Talán maga a belga király statisztál, hogy Tóni ilyen udvari-as? - Itt már tisztára meg kell hülyülni – nyugtatta a társa. A három római katona és Guth már a folyosó végén jártak. Az egyik, aki a legalacsonyabb volt, folyton lemaradt. Olyan nagy volt rajta minden, hogy hol a vértben bukott majdnem orra, hol a sisak csúszott a nyakába. Guth kinyitott egy ajtót, ez állt rajta: Sminkszoba. Hátra fordult. - Ez lenne az, kérem. Parancsoljanak. Javasolnám, hogy valaki ide álljon az ablakhoz, nehogy kiugorjon az illető. A másikuk az ajtónál, hogy elállja az útját, s a harmadik elvtárs elfogná. Helyes? - Kérem, ezt bízza ránk – hallatszott a sisak alól egy mély, elfojtott hang. – Tudjuk, hogy mit teszünk. Mindent megbeszéltünk. - Magukra hagyom önöket, ha valamire szükségük van, hívjanak telefo-non. A 146-os melléken vagyok található. - Itt minden 146-os! – ellenkezett a mély torokhang, mert megint a nyakába csúszott a sisak. – Ha kell, hívjuk. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és belépett a maszkosnő, akivel előző nap Vágó tárgyalt. Megdöbbent. - Maguk mit keresnek itt? Ezért tűnnek el a bajuszok, és utána rajtam keresik őket. Menjenek ki! - Nem! – ellenkezett a torokhang. Feltolta a sisakot a feje búbjára. – Mi maradunk, és maga azonnal hangosan mondja a számot, amikor az a férfi belép. - Mondom, legyen nyugodt – válaszolta ellenszenvvel a nő. – Csak azt tudnám, mit akarnak attól a szerencsétlentől. Amikor tegnap itt volt, és mondtam, hogy keresték, majd leesett a székről a büfében.

99

Vágó akkorát ugrott, majd kiesett a páncélból. Odarohant a nőhöz és maga felé fordította. - Mit mondott neki? Ismételje meg! - Azt, hogy keresték a bajusz miatt, amit elvitt előző nap kölcsönbe. Miért? Talán valami baj van? - Az úristenit magának! – ordított Vágó és földhöz vágta a sisakot. – Mindent elrontott! – és robogott kifelé. A többiek, Pintér és Kerpesics, követték. Reggel hétkor ébredt fel Kati az új lakásban. Előbb nem látott semmit, mert a redőnyöket leengedték. Amikor felkapcsolta a világítást, ott fe-küdt mellette Légiós. Meglepődött, mivel ellenkezése dacára ki akart menni a filmgyárba. Megrázta a férfit. Nehezen ébredt. Hunyorgott egy darabig. Amikor magához tért, felült. - Történt valami? – kérdezte. - Te nem mentél ki a filmgyárba? Este megkérdezted a diszpozíciódat. Lehet, hogy valahol másutt voltál? – és gyanakvás ült a szemében. - Nyugalom. Sehol másutt nem voltam. Kimentem és jókor. Az a hülye Bunkó a támadásnál elvesztette a bajuszt, amit én szereztem. A hekusok nyilván megtalálták a helyszínen. Elkezdtek nyomozni, honnan van. Pilla-natok alatt a filmgyárban voltak. Ott megtudták, hogy én kértem kölcsön a sminkestől. Az a lotyó pedig mindent elmondott… - Szerencsénk volt, mert ha ma reggel kimész, ekkor elkaptak volna. - De nem mentem! – vidámkodott a férfi, magában megborzongott a gondolattól, hogy mi történhetett volna. – Tudod mit? – igyekezett felol-dani a lányban lévő idegességet. – Ha már kiértünk, a maszkos nőnek küldök egy üdvözlőlapot. Megköszönöm a segítségét. Oké? - Te nem küldesz semmit annak a nőnek. Nem vagyok féltékeny minden tramplira, de leadja a rendőrségen, és megtudják, honnan küldted. - És akkor mi van? - Elmondom! A múltkor unalmamban néztem a Kék fény című műsoro-kat. Abban eldicsekedtek, hogy mivel a magyar rendőrség tagja az Inter-polnak, kiadtak kérésük alapján már embereket más országokból is. Így járhatunk mi is! - Nem tudják, kik vagyunk!

100

- Soha semmit nem lehet tudni. Ezek sem ostobák, láthatod. Pillanatok alatt a filmgyárban voltak. Ma még itt vagyunk, de ki kell jutnunk innen. Helyes? - Igazad van. - Várj, nem fejeztem be. Mi kábítószerben dolgozunk. Azt a világon mindenütt üldözik. Az ellenfelek is összefognak, hogy elkapják a terjesz-tőket. Itt nem lehet semmit kockáztatni. Mozgósítanak ellenünk mindenkit. Ha véletlenül nem tudnád, az a nagyszerű terved, hogy Sza-kadékot tettél a mixer polcára, ostobaság volt. Rájöttek, hogy nem né-hány bundáról van szó, hanem sokkal többről. Hülyeséget csináltál. – Kiugrott az ágyból és az ablakhoz lépett. Felhúzta a redőnyt. – Én voltam a barom, hogy belementem a dologba. - Elég volt – lépett mellé Légiós, és elkapta a karját. – Nem pofázni kell, hanem mindent átgondolni. - Megszorítod és megkékül – rángatta ki karját a férfi szorításából. Hát-ralépett. – Ezentúl mindent megbeszélünk. A végén nem akarok lebukni, és életem legszebb éveit a börtönben tölteni. Figyelj! Légiós érezte, hogy elrontotta a dolgot, és nem akarta, hogy a lány szembefordult vele. - Beszélj - Itt megvárjuk a telefont. Addig csak annyit megyünk ki az utcára, amennyi a legszükségesebb. Illetve te lehetőleg mindig a lakásban ma-radsz. Én vásárolok be, csakis a legszükségesebbeket. Helyes? - Legyen – próbált a lányhoz simulni. Az eltolta magától. - A fiúk valamennyien a Lipótvárosban laknak. Errefelé nem találkozha-tunk velük. A közvetlen szomszédságunkban üzletek vannak. Én bevásá-rolok, te ki nem teszed a lábad. Megértettél? - Valóban ez lesz a leghelyesebb – bólogatott a férfi. - Akkor reggelit csinálok – fordult meg Kati. Elindult a konyha felé.

***

101

6.

Lebukás Hegyeshalomban - Nyugalom! – intette Bálint vigasztalhatatlannak látszó két munkatár-sát, Pintér és Kerpesicset. – Nem történt lényegében semmi. Egy nő locsogott… - Mindig a nők? – ellenkezett Teréz. - Helyesbítek! – biccentette meg a fejét Bálint. – Egy nő beszélt, és ebből lett a baj. Van belőle hasznunk is. - Micsoda? Az, hogy röhög rajtunk valahol? – kesergett Pintér. - Lehet, hogy röhög. Ami pedig a hasznot illeti, az a következő. Itt van az országban a főszereplő. Ha pedig itt van, akkor még el lehet fogni, és megszerezni tőle az árut. - Tegnap este járt a filmgyárban. Azóta kiszökhetett. Erre nem gondol-tál, főnök? – vágott bele Kerpesics. – Mekkora balfogás! - Nem történt semmi balfogás. Ha emlékezetem nem csal, nem sok olyan ügyünk volt, ahol egyetlen pillanat alatt elfoghattuk a tettest. Most is ez van. Tudomásul kell venni. Legközelebb éberebbek lesztek, persze velem együtt. - Mit teszünk? – idegeskedett Pintér. - Egyelőre várunk. Neki kell lépnie, mert… - de nem fejezhette be, a szobába robbant Vágó. Tőle szokatlan módon olyan lelkes volt, hogy majdnem kicsattant az arca a boldogságtól. - Ezt nézzétek meg – és egy borítékot lobogtatott a kezében. – Tudjá-tok, mi van ebben? - Mondjad már! – siettette Bálint. - Itt van a fényképe a mi csodálatos ismerősünknek. Már nem arc nél-küli ember, és nem kell egy régi fényképre támaszkodnunk. Nézzétek! – ezzel kivett két kis filmkockát a borítékból, a fény felé tartotta. – Egy egy pozitív, ez meg a negatívja. Annyit kell csupán csinálni, hogy leretusálni a bajuszát és itt a legfrissebb arcképe. Csak néhány napos…

102

- Csináltatom! – ugrott föl Teréz a helyéről, aki addig teljesen magába roskadva ült. Az ajtóból visszaszólt: - Mindent elintézek, hogy a határon azonnal megkapják. - Ez honnan jutott eszedbe? – érdeklődött Bálint Vágótól. - Elmeséltem nektek, hogy valamelyik zseni rendező ordítozott, hogy a római katonán ott a karórája. Ha ezt észrevette az előző napon felvételi anyagon, akkor annak is meg kell lenni, kik statisztáltak akkor. A mi em-berünk is azok között volt. - Megnézted az anyagot? – tapintott rá Pintér. - Amikor megnézték, én is ott voltam. Behívattam azt a felvételvezetőt, a szervezőt, aki a statisztákkal foglalkozik, és legkedvesebb barátnőmet, azt a csodálatos, szűkszavú sminkes nőt. Azt mondtam, hogy addig nem kelhetnek föl a vágóasztaltól, amíg nem mutatják meg nekem, melyik Kiss Péter, helyesebben a 146-os számú statiszta. - Megmutatták? – érdeklődött Pintér. - Villámgyorsan. Mert ott mindenkinek rettenetesen sok a dolga. Min-denki ordít és rohan, de azt a szót, hogy felvétel, alig lehet hallani. Ami-kor megmutatták, hogy melyik a mi emberünk, akkor megkérdeztem, hogy azt a filmet miről kopírozták? A negatívról, érkezett a válasz. Akkor kértem, hogy vágják ki a pozitívból a képet és adják ide a negatívot is. Mivel minden anyagnak van oldalt a perforáció mellett lábszáma, nem volt nehéz megtalálni. - Te valóságos szakember lettél – veregette meg a vállát Bálint. - Még nincs vége! Nem találták a negatív vágónőt. Mire megkérdeztem, milyen szenvedélynek hódol. Nyomban kiszaladtunk a Juci címletű műin-tézetbe, hát ott nyeldekelte a drága a szenvedélyét. De még volt benne annyi lélekerő, hogy ezt a kis kockát kivágta. Bálint fölugrott, Indult a másik szoba felé, de Vágó megelőzte. - Ezt ne! – rimánkodott a hangja. – Évekig a szememre vetnéd, hogy kiszolgáltál. Majd én magam… - Nem! – nyomta vissza a székére Pintér. – Hozom. Rohant kifelé. Közben pedig lelkifurdalást érzett, hogy előző este meg-dézsmálta Vágó titkos italkészletét. Amíg kitöltötte a kávét, megfogadta, hogy a legelső alkalommal titokban feltölti a kis butykost. Szépen tálcára rakta a csészéket, elindult befelé, amikor Teréz megérkezett. Majdnem kivert a kezéből mindent.

103

- Megőrülök! – hüledezett a lány. – Mit látnak szemeim? - Tisztelgés egy arra méltó munkatársam előtt – húzta ki magát Pintér és elindult befelé. - Köszönöm – nevetett Vágó. – Soha nem fogom elfelejteni. - Jelentem, a képeket sokszorosítják. Azonnal megindult a gépezet a terjesztésére. - Remélem, mi is kapunk – élcelődött az ezredes. - Elintézem – mosolygott vissza Teréz. – Most mihez kezdünk? - Ha pillanatnyilag nem tud jobbat mondani, akkor várunk. Bizonyára lépnie kell az emberünknek. Tudja, hogy a sarkában vagyunk. Talán erre volt jó a sminkesnő locsogása. Idegesebb lett, hogy valamit elront. Talán kapkodni fog. - Azt azonban el kell ismernek – vette át a szót Vágó -, eddig alaposan felkészült mindenre. - Kivéve a te zseniális megoldásodat. Ízlett a kávé? - Príma volt – csettintett Vágó. - Pedig még az éjjel főztük – ugratta Bálint. - Te mindentől elveszed a kedvem – bosszankodott Vágó. - Ugrattalak. Friss főzet volt. Magam csináltam. - Akkor azért volt olyan fanyarkás – vágta rá Vágó. Bálint valami cifrát akart mondani a hálátlanságról, de lenyelte. Várat-lanul megszólalt a telefon. Kényelmesen nyúlt érte, de valamitől ösztö-nözve hangosra állította, hogy mindenki hallgathassa. - Bálint ezredes! – dörmögte a telefonba. - A Hegyeshalomnál lévő FEB- parancsnokságról jelentkezem, Kökényesi Mátyás határőr vagyok. Fontos jelenteni valóm van. - Hallgatom! Talán elfogták Dudák Miklóst? – lelkesedett. - Nem őt, bár megkaptuk a körözésről szóló parancsot. Egy másik férfit fogtunk el, a neve Kolba Miklós. Lakik Budatest XIV. kerület, Csertő park 41. szám IV. emelet 39. Ausztriába akart kilépni. Amikor a gépkocsiját átvizsgáltuk, olyan magatartást tanúsított, hogy szükségesnek tartottuk az alapos, mindenre kiterjedő kutatást. A gépkocsit félreállítottuk és megtaláltuk, amire gondoltunk… - Mit? – és Bálint most már majdnem kiabált. Tudta, hogy jelentős értesülést kapnak. – Mit? – sürgette a választ.

104

- A legképtelenebb rejtekhelyekre több mint tíz kiló Szakadékot dugtak el. Amikor ezt a nyomozók meghallották, valamennyien felugrottak s a készülékhez léptek. - Hol rejtették el? – kérdezte Bálint. - A Mercedes Tankját meghosszabbították és olyan tökéletesen hegesz-tették, hogy nem is lehetett észrevenni. A hosszabbításban volt egy her-metikusan záró rész, hogy a benzin ne fertőzze az anyagot. Abban volt a szállítmány. - Ravasz dolog. - Már továbbengedtük volna a gépkocsit, de az egyik kutatónak feltűnt valami… - Micsoda? - A motor teljesen érintetlen volt, csupán a tankot rögzítő csavarokon látszott némi karcolás. Ebből indultunk ki. Valószínűleg nem szakember szerelte ismét a tankot a kocsiba, és a csavarhúzóval megsértette az anyát. Kiszereltük a tankot, akkor láttuk meg a rejtekhelyet. - Mit mond az a… - Kolba Miklós – szólt közbe Teréz, de nyomban a szája elé tette a ke-zét. - Mit mond Kolba? - ismételte meg az ezredes a kérdést. - Azt állítja, hogy nem tudott semmiről. Valami hosszú mesét mond egy nőről, akinek szívességet akart tenni. Ma december 14-e van, 16-án visz-sza kellett volna jelentkeznie, és egy okiratokat tartalmazó csomagot leadnia. - Egy pillanat! Mikor kellett volna visszajönnie? December 16-án? - Jelentem, igen. - Akkor elegendő időnk van. Kérem, tegyék a következőket. A gépkocsit állítsák félre, hogy senki ne láthassa. A férfi senkivel nem érintkezhet, és olyan helyre kell kísérni, hogy ne legyen szem előtt… - Ezt már megtettük. - Köszönöm. Helikopterrel egy emberem leutazik, és felhozza a Kolba Miklóst – üszkén nézett Terézre. – Kérem, vigyék a laktanyába zárt gép-kocsiban, hogy senki ne láthassa. Ott száll le a gép. - Értettem!

105

- Van még valami! Megszereztük a fényképét annak a férfinak, aki felté-telezhetően a bűncselekmények elkövetője. Itt nemcsak kábítószer és csempészés van, hanem már egy gyilkosság is – hirtelen elhallgatott. – Lenne egy kérdésem. Mi leadtuk a feltételezett gyilkos fényképét, bár az elég régi eredetű. Nem fedeznek föl valami azonosságot a két arc között? - Erre már mi is gondoltunk. Elvégeztük az összehasonlítást. Semmi azonosság nem található. Jelentős korkülönbség is mutatkozik. a körö-zött személy most negyvenéves, az elfogott pedig pontosan harminc. - Megnyugtatott – hálálkodott Bálint. – Folytatom. A legfontosabb ebben a pillanatban annak a bűnözőnek az elfogása, akinek egy régi képe már ott van. Pintér őrnagy viszi a legújabbat, több példányban. Amíg beszéltek, Pintér kiment a másik szobába és intézkedett a tenni-valókról. Amikor visszaérkezett, jelezte Bálintnak, hogy minden rendben. - Most kaptam meg a jelentést, hogy a helikopter indulásra kész – foly-tatta az ezredes. – Hamarosan ott leszünk. Köszönök mindent. Vigyázza-nak nagyon! - Értettem – hangzott a válasz – Már szállítják is Kolbát a laktanyába. Bálint hátradőlt a székében. Indulj – mondta Pintérnek. – Még soha ilyen nagyon nem vártalak vissza, mint most. Pintér kirobogott a szobából. - Mi addig mit csinálunk? – érdeklődött Teréz. - Felkészülünk az ütközetre. Ezek még csak előcsatározások – gondol-kodott el Bálint.

*** 1986. december 14-én délután a6 óra volt, mire végeztek Kolba Miklós első kihallgatásával. A férfi teljesen magába roskadt, kimerült volt. Olyan ember benyomását keltette, mint aki valóban igazat mond. Bálint és munkatársai sok gyanúsítottal beszéltek már, és volt, amikor megtévesz-tették őket. Látszat őszinteséget mutattak, hogy a bűncselekményt eltus-solják. Ezzel a férfival nem tudtak mit kezdeni. Bálint arra gondolt, hogy notórius hazudozó, vagy olyan naiv és hiszékeny, akivel mindent meg lehet tenni. Pihenőt tartottak, maguk is kifáradtak. Tudták, sürgeti őket az idő, így következetesen akarták folytatni a kihallgatást. Abban bíztak,

106

hogy Kolba belezavarodik a meséjébe, és valami támpontot találnak, hol bujkálhatnak bűntársai. - Kipihente magát? – kérdezte Bálint. - Igen, kérem – szólalt meg Kolba halkan. Kimondottan jó kiállású harmincéves férfi volt. Biztos állásban, és több külföldi úttal a háta mögött. Legutóbb három hónapig dolgozott Afriká-ban, mint az ottani magyar érdekeltségű építkezések egyik vezetője. Amikor onnan hazatért, akkor kezdődött meg a szerinte tragikus ese-ménysorozat, egy furcsa dolog az életében. - Kér kávét vagy cigarettát? – érdeklődött, a hangjában minden indulat nélkül Bálint. - Ha cigarettát kaphatnék – kérte rekedtes, fáradt hangon. Teréz oda-nyújtotta neki cigarettás dobozt. Kolba hálásan megköszönte. - Kezdjük akkor elölről – fogott neki Bálint. - Kérem, semmi újat nem tudok mondani. Miért teszik ezt velem? Válla-lom, amit elkövettem, megkapom érte a magam büntetését, de mást nem tudok mondani. Ezt olyan őszintén mondta, hogy kivételesen még szánalom is volt az ezredes hangjában, amikor megszólalt. - Rendben van, akkor én magam foglalom össze az eddigieket. Egy dologra azért figyelmeztetnem kell – amint Kolba felkapta a fejét, folytat-ta: - Az őszinte beismerést a törvényeink enyhítő körülménynek veszik. Ha félrevezetett, annak komoly következményei lehetnek. Megértett? - Igen. Bálint felvette most már azt a fényképet, amin tökéletesen felismerhe-tő volt Légiós – bár ezt a nevét meg nem tudták, továbbra is Dudák Mik-lósnak nevezték. - Találkozott valamikor ezzel a férfival? A neve Dudák Miklós. - Soha nem láttam. - Van magának fényképe arról az asszonyról, akiről eddig beszélt ne-künk? Jobb, ha megmondja, mert a lakásán házkutatást fogunk tartani hamarosan. Nem vetne valami jó fényt eddigi vallomására, ha eltitkolta volna előlünk. - Soha nem kaptam tőle fényképet, sőt, amikor én akartam róla fotót készíteni, mindig kitért a kérésem elől. Rettegett, hogy valaha a férje kezébe kerülhet, és akkor neki vége.

107

- Lakáscíme? - Nem mondta meg. Titkolta az előző ok miatt. Mindig telefonált. Utána találkoztunk. Ha nyugodtak akartunk lenni, akkor feljött a lakásomra, és ott beszélgettünk. - Közelebbi kapcsolatuk volt? – kérdezett rá Pintér. - Nem. De nem is akartam, csak a házasságkötésünk után. Olyan érzé-keny lélek volt, talán elriasztottam volna magam mellől. A férje egy erő-szakos, durva férfi. Még a szerelemben is. Ha én is követelőzőm, bizonyá-ra elhagyott volna. Hittem neki és ő is nekem. - Nem adott valamilyen közvetítő telefonszámot, vagy más címet, ahol értesíthette volna, ha rendkívüli közölnivalója van? – kérdezte hitetlen-kedve Vágó. - Semmit… Mindezeket nyíltan és őszintén mondta. A nyomozók összenéztek, mert ennyi naivitás számukra hihetetlen volt. - Tehát maga hazaérkezett Afrikából. Ott jól keresett, és elhatározta, hogy nyugat-európai körútra indul új Mercedes kocsijával. Egy hirdetést adott fel, hogy ehhez az úthoz partnert keres. - Partnernőt – javította ki Kolba. – Valami rendes lányt, akivel lehet szórakozni, az időt kellemesen eltölteni. Semmi többre nem gondoltam. Ha az úton megtetszünk egymásnak, akkor itthon legális körülmények között folytatódhat a dolog. Ez volt a tervem. - Sokan jelentkeztek? – érdeklődött Teréz. - Számtalan levelet kaptam. Szortíroztam, rendezgettem őket. A végén csak négy maradt. Köztük Ilonkáé is. - Nem hallotta soha vele kapcsolatban a Kati nevet? Nem szólta el ma-gát, vagy nem látott egy monogramot valamelyik ruhadarabján? – szólt közbe Pintér. – Esetleg egy zsebkendőjén? - Nem, kérem. Őt Ilonkának hívják, az biztos – ezt olyan határozottan, mondta, hogy vitatkozni sem lehetett vele. - Mikor akartak indulni? – vetett véget Bálint a kérdezősködésnek. - November elején. Akkor kezdődött a baj. A férje egy alkalommal ha-marabb ért haza, mint Ilonka gondolta, és ő nem volt otthon. A férj ha-talmas patáliát csapott, hogy hol csavarog. Ő kétségbeesetten mindent elmondott. Nem akar vele tovább élni, és a jövőben lesz, aki megvédi.

108

Arról hallgatott, hogy közben kiváltotta az útlevelét. Nekem, kérem, mutatta, de nem nézhettem bele, mert titkolta a nevét. - Miért? – idegeskedett Bálint. - Logikus indoka volt. Én követtem el a hibát. Rettenetesem szerettük egymást, engem féltett. Ugyanis egy alkalommal azt mondtam, hogy beszélek a férjével. Feltárok előtte mindent, és őt magammal viszem. Nem akart belemenni, mert mint mondottam már, a férje brutális em-ber. Attól tartott, hogy esetleg megül. Ebben ő is belehalt volna. - Igen – bólintott Bálint, de érződött, hogy ez az, amit nem hisz el a vallomásból. – Folytassa! - Végül meggyőztem, hogy utazzunk el. Mire visszaérkezünk, a férje lehiggad, és ő elköltözhet tőle. A lakásomban fog lakni az esküvőig, én albérletbe költözöm. Belement. Kivettem a szabadságom. Még volt két hetem. Ezt november 27-én kezdtem meg és december 16-án ját le. Aztán robbant a bomba. Pontosan az indulás előtti napon a férj megtalál-ta az útlevelet és elvette. Nem indulhattunk. Azt hittem, beleőrül a sze-rencsétlen. Hiába vigasztaltam, öngyilkos akart lenni. Végre nehezen lemondott a szándékáról. Egy újabb megoldást talált. - A disszidens ismerőse? – kérdezett rá Bálint. - Igen. Nagyon nehezen, telefonon elérte Bécsben. Onnan azután érke-zett egy levél, amit nekem is megmutatott, hogy bízzak benne… - Látta a borítékot, hogy neki érkezett? – vágott bele Pintér. - Nem láttam! Akkor megtudhattam volna a címét, amit titkolt előttem továbbra is. A levélben az állt: ha valakivel kiküldi neki a diplomáját, mert csak akkor tud ott a képességeinek megfelelő munkát találni, segít neki kijutni. - Hogyan? – kérdezte halkan Vágó. - Mivel itt már volt egy útlevele, és másikat nem kaphatott volna, csak egy megoldás látszott lehetségesnek. - Micsoda? – kérdezte naivan Teréz. - Ilona kapott volna egy hamis útlevelet, amellyel kimehet. Ott megvárt volna engem. Éppen lehetőségem nyílt egy ausztriai építkezésre elég hosszú időre kiutazni. Közben beadtuk volna a válókeresetet. Két éven belül visszatérhetett volna ide, már mint az én feleségem. - Bölcs gondolat – bólogatott hitetlenül Bálint. – Mi történt a maga indulása előtt?

109

- Végre jelezte, hogy december 14-én indulhatok, nála vannak bécsi ismerőseinek a papírjai. Nem akar nekem kellemetlenséget, ezért egy barátja úgy rejti el a gépkocsiban, hogy a határon senki sem találhatja meg. Nyugodtan vihetem magammal. Amit neki hozok, azt a bécsi isme-rőse fogja elrejteni. Tizenharmadikán, szombaton elkérte a kocsimat. Egy napid volt nála. Késő este hozta vissza. Megnyugtatott, hogy soha senki nem fedezi föl benne az iratokat. - Hát az t valóban nem! – horkant fel Bálint. – Nem is voltak a kocsiban. De kábítószer annál több! Erről mi a véleménye? - Nem tudtam róla. Ilonkát is becsapták! Félrevezették. Ilyet én nem feltételezek róla. Olyan rendes és csodálatosan szépasszony. - Éppen itt a hiba! Ha valaki szép, még nem biztos, hogy becsületes is. Azt a szépséget, amivel magát elbolondította, arra használta föl, hogy kijátssza. - Ezt nem hiszem el! Hívják ide! - Lenne olyan szíves, és megadná a hölgy címét? – nyújtotta feléje a kezét Bálint. Megkeményedett a hangja. – Még egy dolgot. Amikor maga megérkezett volna, hol kellett jelentkeznie? - Sehol! Csupán annyit kért, hogy legkésőbb 16-án érkezzek vissza, de úgy, hogy még este felhívhasson. Nyugodt kart lenni. Idegeskedett miat-tam. Legkésőbb kilencig kellett megérkeznem. A férje délutáni műszak-ban dolgozik, és tíz után ér haza. Otthonról még telefonálni sem mert, mivel attól tartott, hogy a férje valahová magnetofont dugott el és le-hallgatja. Minden alkalommal utcai fülkéből hívott. Most is így akarta. Bálint felvett egy cédulát az asztalról. Felmutatta: - Erre a címre kellet volna mennie, amit felírt? Jól gondolja meg a vá-laszt. - Nincs mit meggondolnom. Ide kellett mennem, de nem vihettem magammal, meg kellett tanulnom kívülről. Tudok németül, nem jelentett problémát. A jelszó pedig: „Jöhetek!” - Helyes – bólintott Bálint. – Van még valami mondanivalója? - Semmi. Pardon, lenne. Ilona nem tehet semmiről, ő ártatlan. Félreve-zették, az biztos! - Most leviszik és pihenhet. Később még találkozunk.

110

- Köszönöm – hajtotta meg magát Kolba, és hangtalanul indult Kerpesics után. Az hamarosan visszatér. Nyomban Bálinthoz fordult: - Kimennék a lakására házkutatáshoz. - Arról szó sem lehet! A ház körül senki sem lehet közülünk. Azonnal szervezzétek meg a figyelést. Még egy légy se repülhet oda úgy, hogy ne legyen róla fénykép. Nem akárkivel állunk itt szemben. Lehet, hogy fi-gyeltetik a házat, és minden gyanús dologra lelépnek. Ami fénykép ké-szül, azonnal hívják elő, nézzék meg, nem a mi emberünk mászkál-e arra-felé. Engedélyt kérek, és a telefonját is ellenőrizzük. Bizonyára történnek próbahívások. Mindent tudni akarok. Van egy elképzelésem. - Akkor valami gyanúd is van – nézett rá Vágó. – Ismerlek! Ezeknek már végük, csak nem tudni, mikor… - És milyen áron – figyelmeztette Bálint. – Nekünk az se közömbös. - Tudod, mire lennék kíváncsi? – szólt közbe Kerpesics. - A nőre! – vágta rá Teréz. – Azt a romantikus lelketeket nyomban az a bombanő érdekli, aki ilyen hülyét tudott csinálni ebből a szerencsétlen-ből. Ismerem a fajtátokat. - Főnök – lépett Teréz elé Kerpesics. – Mondd meg, most ki kezdte? - Te, ha éppen tudni akarod! Teréz pedig logikus és okos választ adott. Kell még valami? - Semmi! Elfogult vagy, mert ő főzi a legjobb kávét. - Akkor tegye most is azt. Én addig beszélek a főnökömmel. Elvégre nekem is be kell néha számolnom, főleg, ha kissé le akarok térni a törvé-nyesség útjáról.

*** Egressi Kati a Madách tér és Tanács körút sarkánál lévő újságosbódénál megvette az aznapi lapot. Utána belépett az az első telefonfülkébe, az árkádok alatt. Minden ténykedése előtt gondosan körültekingetett, nem figyeli-e valaki. Amióta olyan kegyetlenül megölették Bunkót, és éppen a gyilkosság közvetlen közelében bérelt szobát Légiós, megismerte a félel-met. Legszívesebben elmondta volna minden érzelmét, de félt, hogy Légiós kineveti, A fülkéből is pásztázta a környéket. Nem kellett megnéz-

111

nie a telefonszámot, tudta kívülről, az utóbbi időben sokat hívta. Tárcsá-zott, magában mondta a számokat. - Nyolc-négy-kettő – kicsit várt -, négy-kilenc-hat. – Valamennyit várnia kellett, majd kicsengett. Egy darabig várakozott, letette a hallgatót. – Akkor minden rendben – mondta magában -, kiérkezett. – Amikor kilé-pett a fülkéből, megint körülnézett. Gyors léptekkel sietett a lakás felé. - Végre, hogy megjöttél! – lépett mellé Légiós, amikor bezárta kulccsal az ajtót. – Hol voltál ilyen sokáig? A lány megdöbbent a hangtól. Eddig nyugodt és kimért, sőt magabiztos volt Légiós. Először látta idegesnek. Először tapasztalta, hogy kérdőre vonja. - Újságot vettem és telefonáltam. Erre kértél. Talán tévedek? – fordult szembe a férfival. - A lapokat! – nyújtotta a kezét. Amikor megkapta, szemével pillanatok alatt átnézett minden oldalt. Keresett valamit. Amikor nem találta, föld-höz vágta a lapokat. – Nem írnak egyetlen szót sem a kamionról, sem a halottról. – Ismét felkapta a földről az újságokat, leült és módszereseb-ben nézte át az oldalakat. - Semmi! Semmi! És semmi! – magában azon törte a fejét, hogy miért hallgatnak az eseményekről.

112

7. A csali Kati nem látott bele a gondolataiba, de ahogy viselkedett, érezte, valami nincs rendjén. Neki volt igaza. A férfi ideges volt, éppen úgy,mint ő. Nem vallották be egymásnak. A lányt a gyilkosság zavarta meg. Alig élt tisztes-séges életet, amióta megszületett, de gyilkosságra soha nem vetemedett volna. A férfi már ölt, őt nem Bunkó halála bántotta, hanem valami más. Érez-te, hogy valahol elrontotta a dolgot. Tudta, hogy terve, amit eddig mara-déktalanul végrehajtott, kifogástalan, de egy hiba csúszott bele, és ezt ő maga követte el. Az a bajuszdolog nem tetszett neki. Nagyon hamar a nyomában volt a rendőrség. Bár a sminkesnő azt mondta, hogy a minisz-térium rendészetéről keresték. Tudta, hogy honnan fúj a szél. A másik dolog, ami még jobban idegesítette, hogy az újságok egyetlen sort nem írtak a dologról. Valahol a nyomában lehetnek, azért nem kérik a lakos-ság segítségét. Idegesen fordult a lány felé. - Telefon? – kérdezte kurtán. - Kicseng, de senki nem veszi föl. - Jó – kapta a választ. – Este megpróbálod megint. Résen kell lennünk lehet, hogy előbb megérkezik. Nagyon vágyakozik utánad. - Ezt nem kellett volna mondanod. Miattad tettem mindent, és nem akarok szemrehányást kapni. Ez volt az utolsó eset. Megállt a férfi előtt. Az álla alá nyúlt. Felemelte, a szeme közé nézett. - Megértettél? Soha többé nem akarom hallani! Légiós érezte, ez az a pillanat, amikor már nem feszítheti tovább a húrt. Megenyhült a hangja, hízelegni kezdett: - Igazad van – vonta maga mellé. – Szeretnék már túl lenni mindenen. - Mit gondolsz, én nem? – kérdezte a lány. – Elegem van a bujdosásból. Én nem akartam ezt. A te gondolatod volt minden. Minden – és erősen kihangsúlyozta az utolsó szót.

113

- Nyugalom! – simogatta a férfi. – Hamarosan az egész nem lesz több, mint egy rossz álom. Bízzál bennem! - Talán túlságosan is bíztam – állt föl a lány, s elindult a konyha felé. – Megcsinálom a reggelit. – Már a konyhában volt, amikor visszaszólt: - Holnap estig még kibírjuk.

*** - Akkor egyetértesz a tervemmel? – kérdezte Bálint Fenyvesi csoport-főnöktől. - Minden részletében. Csakis így oldható meg, hogy ne legyen további gyilkosság. Bár… - és elhúzta a szót. - Bár? – kérdezett rá Bálint. - Soha nem lehet tudni, hogy mi lappang egy ilyen társaságban. Nem tudod, kik lehetnek? - Az a fiú akit megöltek, egyszerű munkás volt. A filmgyárban dolgozott. Az anyja azt mondja, a fia olyan társaságba keveredett, amely nem hozzá való. Közelebbit ő maga sem tud mondani. A másik két tanúnk, aki látta együtt a négy fiút, azt állítja, hogy jobb társaságból valók lehetnek, de csakis a ragadványnevüket ismerik. - Megtudod te a valódit is – biztatta a főnök. - Túlságosan sokat vársz tőlünk. Nekünk is lehetnek felderítetlen ügye-ink, mint ahogyan már voltak is. - Nem a legpontosabban fejezted ki magad. Helyesbítenem kell. Voltak olyan ügyek, amelyekhez idő kellett, sőt évek, de a végén megtaláltátok a tetteseket. - Így igaz. De ez különleges ügy. Ekkor kábítószerkészlettel még nem találkoztunk. - Lassan mi is belejövünk ebbe az üzletágba. – biztatta Bálintot Fenyve-si. – Minden csak gyakorlat kérdése. Most az elméletből áttértél a gya-korlatra. Van valami, amiben segíthetek? - A szükséges engedélyt megkaptam. Intézkedni fogok. A legfontosabb, hogy megszerezzék azokat az adatokat, amelyeket kértem. Fenyvesi egy papírlapot vett föl az asztalról. Olvasta: - Monika Minck. Wien, Belvederstrasse 86. Ki az illető, kora, foglalkozá-sa, telefonszáma, milyen rokoni kapcsolatai vannak. Mikorra kellene?

114

- Tegnapra – hunyorított Bálint. - Szóval nagyon sürgős. Amit lehet, megteszek. Kábítószerről van szó, azonnal kapunk választ. Van még valami? - Kérem nyomban továbbítani, ha megérkeznek az adatok. Nekünk is fel kell készülnünk. Nem könnyű egy ilyen szerelmes trubadurral boldogulni. - Minden a kívánságod szerint történik. Sok sikert! - Ezt nem kellet volna! Inkább kéz- és lábtörést mondjál, az jobban illik ehhez a helyzethez. Kezet ráztak, és a csoportfőnök az ajtóig kísérte Bálintot. - Csak nem lettél babonás? – kérdezte tréfálkozva. - Mindig az voltam – hunyorított Bálint. – De nem írtam bele egyetlen önéletrajzomba sem.

*** Amikor Bálint belépett az irodájába, csupa ünnepélyes arc fogadta. Előbb csodálkozva nézett körül, majd elhatározta, úgy tesz, mint aki semmit nem vett észre. Az akarta, hogy maguktól mondjanak el mindent munkatársai. Végül is, miután megkapta kávéját, Pintér elkrákogta ma-gát. Az ezredes csupán annyit jegyzett meg Terézre nézve: - Ez jobb volt, mint amit a főnök titkárnője kotyvaszt. Remélem, nem követtem el függelemsértést. Arra várt, hogy harsány kacagás fogadja a bejelentést, de csak fanyar mosoly jelent meg az arcokon. Végül nem bírta tovább és megszólította Vágót: - Mi van itt? - Nyertem! – nézett a többiekre. – Megmondtam, hogy ha fontoskodó arcot vágunk, akkor az istennek se fogsz semmit kérdezni. Nekünk kell beszélnünk. De most már csak válaszolunk és ez nagyon nagy különbség. - Szóval beugrattatok. Jó – és igyekezett szigorú arcot vágni. - Nekem lenne jelentenivalóm – lépett előre Pintér. – Amikor Bálint rátekintett, folytatta: - Elbeszélgettem a mixerrel. A lelke táját találtam el, amikor ismét bedobtam a büntetés enyhítésének körülményeit. Hát végre csodát tett a mondóka. Felírta azoknak a nevét, akiket ismer, és vásároltak tőle Szakadékot a múltban. Ez is valami. Átadtam az illetéke-seknek a listát.

115

- Csodálatosak vagytok – ámuldozott Bálint. – Amikor nem vagyok mel-lettetek, öntevékenyekké váltok. Kinek van még jelentenivalója? - Nekem – ugrott fel Teréz, aki addig egyre izgett-mozgott a széken. – Lementem és megmutattam az ismeretlennek vagy az állítólagos Kiss Péternek a legújabb fényképét… - Kinek? Ez egy kissé zavaros… - intett Bálint. - Ja! – kapott a fejéhez Teréz. – A két őrizetesnek, Ahmed Bülentnek és társának, Kerekes Péternek. Mind a kettő azt mondta, hogy soha nem látta. De a török egy kicsit mintha meglepődött volna. Legalábbis nekem olyan érzésem volt. Talán nem is rossz – biztatta Bálint. – Könnyen lehet, hogy már találkoz-tak, de a török nem akar beszélni. Ez is valami, ha… - Ha? – kérdezett rá Teréz. - Ha elfogjuk Kiss Pétert, mert egyelőre nevezzük annak, és szembesít-jük őket. Abban a pillanatban mind a kettőnek megered a nyelve, és felfrissül az emlékezőképessége. Beszélni fognak, hogy mentsék magu-kat. Nos? – nézett Kerpesicsre. – Te mit végeztél? A kérdezett egyetlen pillanatig zavarban volt, majd megszólalt: - Én adtam nekik a tanácsot, hogy mit csináljanak. - Egy pillanat, adok én neked munkát! - Parancs! – húzta ki magát Kerpesics. - Megbeszéltem a nagyfőnökkel, nem hallgatunk tovább. Ha még az országban van a tette, vagy a tettesek, akkor arra gondolhatnak, hogy a nyomukban vagyunk, és óvatosabbak lesznek. Nekünk éppen arra van szükségünk, hogy mozogjanak. Hátha valahol beléjük akadunk. Tehát le kell adni egy fényképet a sajtónak az áldozatról, persze valami gyenge fotót, amely némileg hasonlít rá, azzal, hogy hol és mikor találtuk a holt-testet. Aki ismeri, tud róla valamit, jelentse a legközelebbi rendőrei szervnek. Helyes? - Annyi felesleges munkát adunk a többieknek, nincs nekik elég? – só-hajtozott Vágó. - Még nem mondtam el mindent – intette le Bálint. – Már valamennyi rendőri szervet értesítettünk, hogy minden bejelentést azonnal hozzánk továbbítsanak. Mi pedig tudjuk, hogy mit kell tenni vele. Igaz?

116

- Persze, az is lehet, hogy valaki jelentkezik, aki látott valamit – vitatko-zott Vágó. - Így van. Ezért te fogod a dolgokat értékelni és ügyeleten maradni. Indulj! – fordult Kerpesicshez. – Ügyesen Maga padig – nézett Terézre – elmegy a fiú édesanyjához. Elmondja neki, hogy szükséges volt a kép megjelentetése, az ő és a mi érdekünkben. Azzal ne törődjön, hogy nem pontosan ismerhető fel a fia arca. Talán neki is jobb, nem zaklatják az ismerősei. Mindenki induljon a dolgára. Mi pihenünk, és aki végzett, ugyanezt teheti. Erőt gyűjtünk. - Mihez? – érdeklődött kihívó hangon Vágó. - Te mire gondolsz? – kérdezett vissza Bálint. - Arra amire te. Akkor pedig valóban pihenni kell – egy széket húzott maga alá, kényelmesen elhelyezkedett, és lehunyta a szemét.

*** 1986. december 15-én a reggeli lapokban megjelent a rendőrségi felhí-vás az ismeretlen férfiról, akit holtan találtak a Rumbach Sebestyén utcá-ban. Fényképét is közölték, de abból aki nem ismerte személyesen Bun-kót, vagyis Magyar Bálintot, nem ismerhette föl. Ennek ellenére egymás után érkeztek a bejelentések. Vágó valamennyivel külön-külön foglalko-zott. Talált is köztük egy érdekeset. Kemenes Péter, egy 80 éves férfi a következőket írta: „Lakásom ablakai a Rumbach Sebestyén utcára néznek. Már 80 éves vagyok, és keveset alszom éjjel. Ha ébren vagyok, nem tudok mit csinál-ni, kinézek az ablakon. Az éjjel esett a hó, gyönyörködtem benne. Négy férfit láttam közeledni a volt zsidótemplom romos épülete felé. Úgy láttam, hogy vitatkoznak és veszekednek. Hárman lökdösték a negyedi-ket. Az megpróbált elszaladni, mire az egyik előkapott valamit a zsebéből és beledöfte. Az elesett. A többiek egy pillanatig várakoztak, majd gyor-san lehajoltak, és kiszedtek mindent a földön fekvő zsebéből. Egy zseb-lámpa fényénél valamit alaposan megnéztek, eltették. Egy kicsit beljebb akarták vonszolni a földön lévő testet, de akkor egy gépkocsi lámpáinak fénye bevilágított az utcába. Erre valamennyien a Madách tér irányába szaladtak. Bár nyolcvanéves vagyok, olvasáshoz szemüveget használok, de távolba nagyon jól látok. Intézkedni akartam, de mire felöltöztem, láttam, hogy egy férfi, akit látásból ismerek környékről, megtalálta a

117

holttestet, Később megérkezett a rendőrség is. Ha valami adat még kel-lene, akkor szívesen állok rendelkezésükre.” - Derék bácsi – mondta hangosan Vágó. Erre ébredt föl Bálint, aki olyan éberen tudott aludni, hogy minden pisszenésre felriadt. Vágó szó nélkül elébe tette a levelet. – Ez csakis a mi négy emberünk lehetett. - Kimutatták a helyszínelők is. - De egy elő tanú sokkal többet ér. A bácsi pedig nagyon jól lát távolba. Ha kell, szembesíteni is lehet őket. - Megvannak? – érdeklődött Bálint. - Lesznek – biztatta Vágó. – Aludj tovább.

*** Reggel Kati ismét megvette a lapokat, Telefonált, és megnyugodva ment a lakásba. Amikor letette az újságokat, Légiós azonnal felkapta és átnézte őket. Egy pillanat alatt megtalálta, amit keresett. - Végre – sóhajtott föl elégedetten. – Keresik, hogy ki lehet az áldozat. Ezek még semmit nem tudnak. Nekem lett igazam! – és öröm csengett a hangjában. - A telefont sem vette föl neki. – szólalt meg Kati. - Príma. Holnap este kell megérkeznie. Tudod, mit jelent ez nekünk? - Tudom. Vége ennek a rohadt bujkálásnak. - Igen – ölelte át a lányt, és megtáncoltatta a szobában. – Kimegyünk, éljük a magunk boldog életét. - De nem folytatunk semmit tovább, ha eladtuk ezt a szállítmányt! – keményedett meg a lány hangja. - Soha! Esküzöm neked! – és kacagni kezdett. Hangjában volt valami csúfondáros.

*** Már majdnem elmúltéjfél, amikor Bálintnak egy levelet hoztak. Arca felderült, amikor elolvasta. Kisimultak a fáradtságtól, kimerültségtől keletkezett ráncok. Boldogan nézett a többiekre. - Itt van minden, amire vártunk! - Felkísértessem? – kérdezte Pintér.

118

- Magad mehetsz érte! – ezzel kényelmesen hátradőlt a székében. Tekintete a távolba révedt. A többiek ismerték és tudták, hogy ebben a pillanatban nem is látja őket. Agya minden sejtje dolgozik. Előkészítette magában ezt a beszélgetést és mindent átismétel. Nem hibázhat, mert erre a cselre tett föl mindent. Úgy kell meggyőznie valakit, egy szerelmes férfit, akinek ha százszor vagy ezerszer bebizonyítja, hogy az, akit szeret, arra méltatlan, akkor se hiszi el. Egy hatalmasat fújt, szeme az ajtóra tapadt. Várta az elkövetkezendő játszma legfőbb szereplőjét. Lassan kinyílt az ajtó. Belépett Kolba Miklós. Tétova tekintettel nézte a rá vára-kozókat. Nem mozdult. - Üljön le. Amikor a férfi leült, megkérdezte: - Kipihente magát? Kapott enni? - Igen – hallatszott a sóhajszerű válasz. - Akkor most kérem, nagyon figyeljen arra, amit mondani fogok. Beszélni kezdett. Előbb halkan, csendesen, majd mind nagyobb lendü-lettel folytatta. Majdnem egy órát beszélt. Csak néha-néha kérdezett valamit Kolbától. Látta, hogy a férfi megértette, amit mondott, és gyöt-rődik. Közben ő maga is kimerült. Amikor elhallgatott, hátradőlt a szé-ken. Kutató tekintettel figyelte a férfit. Engedte, hogy az megrágja magá-ban mindazt, amit elmondott neki. Végül kis idő elteltével megszólalt: - Pontosan megértett mindent? - Igen – tört elő a hang Kolbából. - Megteszi, amit mondtam? Nem kapott nyomban választ. Nyugodtan várt, a férfi szemét nézter. Az idegesen vibrált, verejtékben úszott a homloka. Nehezen szólalt meg. - Megteszem, de… és elhallgatott. - De? – kérdezett nyugodt hangon Bálint. - Ha kiderül, hogy mindahhoz, amit nekem elmondott,Ilonának semmi köze, - ugyanis Bálint nem mondta meg a nő valódi nevét, mert maga se volt biztos benne, melyik a valódi, akkor neki nem lehet semmi bántódá-sa? - Amennyiben – és egy kicsit elhallgatott, mert hazudni nem kart – a bizonyítási eljárás azt igazolja, hogy semmi olyat nem tett, amit a törvé-nyek üldöznek, akkor semmi baja nem lehet. - Biztos?

119

- Ha bizonyítási eljárás azt igazolja, akkor nem. Elég ennyi? - Elég és vállalom – nyöszörögte a hangjában némi reménnyel a férfi. – Mikor kell megtennem? Bálint az órájára nézett. Éjjel két óra volt. – Ma, 1986. december a6-án, előreláthatólag úgy este hét és nyolc óra között. - De honnan fogok beszélni? – kérdezte ez este során először érdeklő-désre utaló hangon Kolba. - A lakásáról. Most magát kellő elővigyázatossággal hazaszállítják a munkatársaim. Senki nem veheti észre, hogy hazaérkezett. Ha csengene a telefon, nem veheti fel. Ha a lakásba csengetnek, nem nyithat ajtót… - Magam leszek? – érdeklődött Kolba. - Nem. Vigyázunk magára. Mindig lesz maga mellett két emberünk. Megkísérelhetik, hogy megöljék. A telefont azért mondtam, nehogy odaugorjon, és akaratlanul is felvegye. Minden reggel megszólalt eddig… - Ezt honnan tudják? Erre a naivitásra majdnem elnevette magát Bálint. - Amint hazaér, azt a ruhát, amely most magán van és a télikabátját, kalapját, mindent átad kísérőjének. Másik ruhát vesz föl. Erre nekünk van szükségünk. Érthető? - Igen! - Akkor induljanak! – ezzel felvett egy papírlapot az asztalról. – Igyekez-zen ezt nagyon jól megtanulni. Bár ott fekszik majd maga előtt a telefon-asztalkán. Ha valamit nem tudna, olvassa el gyorsan, és csak azután vála-szoljon. A hangja nagyon nyugodt legyen, erre vigyázzon! Maga konkrét tényeket ismertet. Tévednie nem lehet, csak így tud segítséget nújtani Ilonkának is. - Mindent megértettem – bizonygatta Kolba. - Indulhatnak! Amikor a szerepe kezdődik, maga mellett leszek – ezt buzdításnak szánta Bálint. Amikor Kerpesics kivezette Kolbát, Bálint nem bírta tovább. Két kezét összecsapva felsóhajtott: - Ilyen szerelmes állatot én még életemben nem láttam. Nem elég, amit elmondtam, még mindig hisz annak a nőnek a szerelmében. Tudjátok, mit mondok? - Mit? – kíváncsiskodott elsőnek Vágó.

120

- Most már magam is kíváncsi vagyok arra a lányra. Annak valami isten-nőnek kell lennie. Hogyhogy mi eddig nem találkoztunk vele a nagy ma-gyar éjszakában? - Tudod Lacikám – váltott baráti hangra Vágó -, hány, de hány olyan nő v an, akivel nem találkoztunk? Ragyogóbbnál ragyogóbb flepnijeik van-nak. Láthattad a mixer takarító és ablaktisztító munkaközösségét. Nem elég neked? - Elég. Ekkor lépett be az ajtón Kerpesics és nyomában egy fiatal nyomozó. Pontosan úgy nézett ki, mintha Kolba jött volna vissza. - A kollega Keres – jelentette Bálintnak. Amikor a nyomozó előrelépett, akkor nézte meg jobban Bálint. - Bravó. Van hasonlatosság! Erre nem számítottam. Üljön le – nyújtotta a kezét -, Bálint ezredes vagyok. - Kiss Péter nyomozó hadnagy – mutatkozott be a fiatalember. - Micsoda? – hördült fel Bálint. – Kiss Péter! Hát ebben az ügyben min-denki ezt a nevet viseli? - Apámat is így hívták – jelentette illedelmesen a nyomozó. – Talán valami baj van? - Semmi – nevetett szívből Bálint. – Később elmondom. Most figyeljen, kérem. Kap egy másik öltönyt, ha azon valami kényelmetlen lenne, akkor iderendelünk egy szabót, az nyomban rendbe teszi. Az akarom, hogy szabad legyen a mozgása. Azt mondják, remekül vezet. Így van? - Versenyző voltam. - Most nem kell versenyezni, csak egy kicsit jobban nyomhatja a gázt, mint aki nagyon siet egy fontos randevúra. De nagy sebességtúllépés nem lehet, mert az időveszteséggel járhat. Amíg az autóban ül, csakis a mi számunkra rendőr. - Értette! - Helikopteren megy Hegyeshalomba. Onnan zárt gépkocsin kiviszik a senki földjére és ott ül át egy Mercédeszbe. Szabályosan kell érkeznie és útlevélkezelésen, minden formaságon átesnie. Bár a határon nem sokat bíbelődnek magával, tudják, miről van szó, de lehet, hogy figyeli valaki. Kábítószerügyben soha nem lehetünk elég óvatosak. A Mercedes hátsó ülésén, teljesen fedve és takarva fekszik egy kísérő mesterlövész. Soha

121

ne nézzen hátra. Nem is beszélhetnek egymással. Ha valaki követi, para-bola-mikrofonnal lehallgatják önöket. - Ilyen erősek? – csodálkozott a nyomozó. - Megmondom őszintén, nem tudom. Mindez csupán elővigyázatosság a maga érdekében. Hegyeshalomtól elől és hátul kísérik. A komáromi elágazás előtt Dunaalmásnál váltják a kocsikat. Ez ne zavarja. - Megszoktam! - Budapesten egyenesen a Csertő park 41. számú ház elé hajt. Ezt az útvonalat ma, mielőtt a helikopterrel elindulnának, pon-tosan lejárják, mert nem keresgélhet az, aki ár hat éve ott lakik. A kapu előtt kiszáll a kocsiból, ahol helyet talál. Vegye ki a poggyászát. Gondos-kodunk róla, hogy ott, a ház előtt éppen ezen az estén világossági hiá-nyosságok legyenek - közben Pintérre nézett. - Intézkedem – jelentette. - Felmegy a negyedik emelet 39-es számú lakásba, nyomban felgyújtja világítást. A szobában már ott várakoznak az én embereim és az, akit helyettesít. A redőnyöket leengedték, már a réseken át látni, hogy meg-érkezett, Ennyi lenne a dolga. Kérdés? - Mindent értettem –állt fel a nyomozó. - Akkor indulhatnak. Pintér őrnagy intézkedik. Előzőleg bejárják a Cser-tő parki terepet. Ha leérkezett, az ottani parancsnokság jelentse K vona-lon. Nem rádión! – Megrázta a fiatal nyomozó kezét és Pintérrel útjára bocsátotta. Egy darabig még utánuk nézett. - Mi van még mára? – kérdezte önmagától, de Teréz válaszolt helyette: - Azt hiszem, még nagyon sok minden. De nem tudom, hogy micsoda. - Látja! Végre egy véleményen vagyunk. Ez is előrehaladás. - Sikerül – bizonygatta Vágó is. - Lehet. De van egy megérzése –ellenkezett Bálint. - Micsoda? – kérdezte Kerpesics. - Nem tudom. Megérzés. Ha lehetne, akkor megelőzném, de valamit itt nem stimmel. Minden olyan simának látszik. - Majd meglátjuk – biztatta Vágó. – A vak is ezt mondta. *** Bálint ezredes semmit nem akart a véletlenre bízni. Már kora hajnalban ellenőriztette, hogy kik jönnek ki a házból, ahol Kolba Miklós lakik, s hogy

122

milyen rendszámú gépkocsikkal indulnak el. Feljegyeztette azokat a ko-csikat, amelyeket a helyükön hagytak, hogy este ellenőrizhessék mind-azokat, amelyeknek a rendszámát eddig nem látták. Feltételezte, hogy aki már annyit kockáztatott, sőt gyilkosságot is vállalt a zsákmánymegszerzésének érdekében, szintén felkészült. Gondolt arra, hogy esetleg azt állítólagos Kolbát már megérkezésekor támadás érheti, ha útközben nem kísérelnék meg leállítani a gépkocsiját. Ezért pontosan felmérette a terepet, hogy honnan, milyen irányból közelíthetik meg a legjobban a gépkocsijából kilépőt. Megegyeztek, ezt utólag megüzente a már úton lévő Kiss hadnagynak, aki Kolbát helyettesítette, hogy amikor gépkocsijával a Csertő parkban lévő ház elé kanyarodik, onnan egy másik autó éppen elindul. Így olyan parkolási lehetőséget biztosítanak számára, hogy a legrövidebb és legkevésbé megvilágított útvonalon haladhat a kapu felé. Mindezen túlmenően elhelyeztetett még két mesterlövészt is a közeli háztetőn, hogy az intézkedések ellenére bekövetkező támadást, ha kell, a legdrasztikusabb védekezéssel is elháríthassák. Egy dologban bizonyos volt. Ha támadás történne, akkor csakis a gyil-kos követheti el. Előrelátásában még tovább ment. Pontosan ellenőriz-tette a házban lakókat. Megfigyelték, hogy este,munka után és később, amikorra „Kolba” érkezését várták,milyen a ház és a környék forgalma. Amikor délután a beérkezett jelentéseket nézegette, elégedett volt. Úgy érezte, mindent megtett annak érdekében, hogy a fiatal nyomozó, aki a feladatmegoldását segíti, tökéletes biztonságban legyen. Amikor min-dent ellenőrzött, megszólalt: - Van még valakinek javaslata? – körbenézett a társaságon. - Nekem – jelentkezett Vágó. - Hallgatlak – biccentett Bálint. - Jó lenne megvacsorázni – mondta a százados, olyan természetes han-gon, mintha az égvilágon semmi más gondjuk nem lenne abban a pilla-natban. - Mást nem tudsz mondani? – mérgelődött Bálint. – Én nagyon jól em-lékszem arra az időre, amikor éhesen, koplalva igazán jó gondolataid voltak. Most már csak erre telik? - Változtak az idők. Akkor a kényszer vitt rá, most a gyomrom. Elké-nyelmesedtem. Hiába, no! Jó ez a szocializmus, még ha vannak is benne

123

döccenők. Neked más a véleményed? – és olyan ártatlan arcot vágott, hogy mindenki nevetni kezdett. - Péter! Péter! – csóválta a fejét Bálint. – Te már soha nem javulsz meg! De igazad lehet. Lemegyünk ide, a szomszédba, és megeszünk egy kitűnő bablevest, csülökkel. A vendégeim vagytok valamennyien. Elindultak kifelé. Vágó hátramaradt Pintérrel. Halkan, hogy a többiek ne hallják, a fülébe súgta: - Látod, rendes ember a főnök. De néha figyelmeztetni kell. Neked lehet. A barátod. Mi nemigen merjük. - Pedig elkezdhetnétek már gyakorolni, mert én lassan nyugdíjba me-gyek. Magatokra maradtok. - Mese. Amíg ő szolgál, téged nem eged el maga mellől. Ebben biztos vagyok. Fogadunk? - Elveszíteném – mondta Vágó, és követték a többieket.

*** Délután öt órakor valamennyien az irodában ültek. Várták az indulást jelző telefont. - Milyenek az utak? – kérdezte váratlanul Bálint. Előbb mindenki meglepődött, de Teréz a világ legtermészetesebb hang-ján válaszolt. - Beszéltem az Útinformmal. Tegnap elállt a havazás, az utakat letisztí-tották. Semmi akadály. Még a dunántúli útvonalakat is rendbe hozták. - Köszönöm – bólintott Bálint és az ablakhoz sétált. Ezt a pillanatot használta ki Pintér, odasúgta Teréznek. - Stréber – és egy fintort vágott. - Ha nem lennél őrnagy, akkor válaszolnék. Tisztelem a rendfokozato-dat. Válasz nem érkezett, mert megszólalt a telefon, amelyet hangosra állítottak. Kerpesics megnyomta a gombot. Egy hang jelentkezett: - Bálint ezredes elvtársat keresem, a hegyeshalmi FEB – parancsnokság-ról Kökényesi Mátyás határőr őrnagy vagyok. - Bálint ezredes vagyok. Üdvözlöm. - Jelentem, a GM 16-43 rendszámú Mercedes gépkocsi ma, 1986. dec-ember 16-án 17 órakor a kapott parancsnak megfelelően, a biztosítók

124

kíséretében elindult. Induláskor semmi különös esemény nem történt. A kísérő gépkocsik a megadott időpontokban bejelentkeznek az útvonalról. További parancs? - Egyelőre semmi. Köszönöm. Csend ült a szobában. Bálint megint az ablakhoz sétált. Váratlanul meg-fordult és megszólalt: - Pontosan hatkor elindultok, még beszélek az emberünkkel. Biztos akarok lenni a dolgomban. Amint elmentek, ti valamennyien elfoglaljátok a helyeteket… - Tudom – vágott közbe Vágó. Én ügyeleten maradok. Igaz, ezt most nem lehet holmi fiatalokra bízni – és végignézett a többieken. - Rájuk esetleg nehezebb munka vár, te pedig csak pihenj a babérjaidon – bosszantotta Bálint. Senkinek sem volt kedve folytatni az élcelődést.

*** Este hetet mutatott az óra. Valamennyien csendben üldögéltek a Cser-tő parki lakásban. Kolba olyan benyomást keltett, mint aki mindenbe beletörődik, még érzelmei sincsenek. Előzőleg Bálint ismét hosszasan beszélgetett vele. Megígérte, hogy mindent a kapott utasításnak megfe-lelően fog végrehajtani. A telefonkészülék mellé egy magnetofont szerel-tek fel, összekapcsolva a készülékkel. Itt állt a rádiótelefon, amelyből rendszeresen kapták a híreket az útvonalról, amerre a gépkocsi elhaladt. Mind a kettőt egy-egy híradós kezelte, A készülék közelében Kolba ült. Előtte egy cédula. Azon voltak a válaszok, ezeket kellett a híváskor be-mondania. Váratlanul megszólalt: - Mi van akkor, ha Ilona fel sem hív? - Felhívja – nyugtatta meg Bálint. – Eddig még mindennapmegszólalt a telefon. Ellenőrizte, hogy nem érkezett-e meg hamarabb. Nyugalom! - Lenne egy kérdésem. Mondhatom? - Nyugodtan- válaszolta, bár elengedte volna a kérdezősködést. - A cím mellett itt van a bécsi lakás telefonszáma, Mi van akkor, ha felhívják a számot, és ott elmondják, hogy nem is jártam náluk? - Nem hívják föl –válaszolta Bálint. Nem mondhatta el az igazat. Az Interpol Magyar Nemzeti Irodája meg-állapodott az osztrák partnerszervezettel, hogy a bécsi szám a követke-

125

zőnap déli 12 óráig nem kapcsol semmilyen hívásra. A számot egy auto-matára tették, amely a hívásokra azt jelezte, hogy tulajdonosa nem tar-tózkodik otthon. Kér negyven másodperc alatt az üzenetet bemondani. Ha magyar hívás érkezett volna, azt soron kívül közölték volna a magyar hatósággal. - Befordultak a ház elé – szólalt meg váratlanul a rádiótelefon. - Megáll. Kiszáll belőle egy utas, pontosan a fenntartott helyen. Be-megy a kapu alá. Váratlanul egy másik hang szólalt meg: - Belépett a felvonóba. Senki sem követte az utcáról. Bálint elégedett volt, bár tudta, a neheze ezután következik. A zár kattanása hallatszott. Belépett a sötét szobába egy alak. Felkap-csolta, egypárszor elsétált a redőny előtt. Leült. Olyan csend volt a szo-bában, hogy még a lélegzetvételt is hallani lehetett. - A környéken semmi nem mozdult – recsegett bele a nyugalomba egy eddig ismeretlen hang. – Újabb gépkocsi nem érkezett. Vége. Háromnegyed nyolckor megszólalt a telefon. Hagyták kettőt kicsenge-ni, amikor Bálint intett Kolbának, hogy vegye föl a hallgatót. Abban a pillanatban megindult a magnetofon is. - Kolba – szólalt meg a férfi, és gyöngyözni kezdett a homlokán a verí-ték. Bálint kezével jelezte, hogy nyugalom. - Megérkeztél? Ilona vagyok. - Megjöttem. Vártam a hívásodat – és valamennyien meglepődve hall-gatták Kolba nyugodt hangját. - Elhoztad? - Nem. De ne nyugtalankodj, elmagyarázom. Semmi baj sincs. - Mi történt? – idegeskedett a női hang. - Beszélj! Közben egy cédulát adtak Bálintnak, amelyen egy rádión érkezett üze-net volt: „Utcai fülkéből beszél.” - Merő véletlen, de holnapra minden rendben lesz. A hölgyet váratlanul kórházba kellett szállítani, mert veselezáródása lett. Állapota nem válsá-gos. Remélem, megnyugodtál. - Amit vittél, leadtad? - Igen. Ahogy kérted. Minden rendben van. Képzeld – és a hangja olyan lelkes volt, mint előtte soha -, olyan udvariasak voltak, hogy a kocsimat

126

elvitték átnézni, nem történt-e valami baja az úton. Ugye milyen rende-sek? - Valóban –és hallani lehetett, hogy a nő hangja megkönnyebbült. – De hogyan kapjuk meg, amit vártunk tőlük? - Kitűnő megoldást találtak. Én ugyan elmondtam a jelszót, amit meg-adtál, hogy „Jöhetek”, de nem akartak semmit a véletlenre bízni. Vegyél elő papírt és ceruzát, mert valamit fel kell írnod! - Várj! –kiabálta a nő. – Nincs több kétforintosom. Megyek, váltok ap-rót. Addig előkészítem a papírt és ceruzát. Azonnal visszahívlak- és kat-tant a vonal. Kolba döbbentett nézett Bálintra. Az tudta, mit jelent a pénzváltás. A nő egy másik fülkébe indult, mert félt, hogy esetleg lehallgatják és elkap-ják. Mindenre felkészültek – gondolta magában. De hamarosan ismét csengett a telefon. Kolba felvette. - Lihegek, mert rohantam. Hallani akarom a hangod – mondta kedve-sen a nő. – Beszélj, én írom! - Figyelj! –és Kolba maga elé vette a papírt, onnan olvasta, amit mon-dott:- Ha valamit nem értenél, akkor megismétlem. Tehát, Diether Manfred. Felírtad? - Igen, Folytathatod. - Ő közeli ismerőse Monika Mincknek, s holnap reggel,vagyis 17-én pontosan 9 órakor vár a Hotel Olimpiában. A szobaszámot még nem tudja, érdeklődj a portásnál. Ma megrendeli előre a szobát. Gépkocsin érkezik. A parkolóban fog állni. Képzeld, megadta még a rendszámát is: W 16-425, egy Ford Diesel, Szürke. - Igen, édesem. - Felírtál mindent? Pontosan? - Igen. Hiszen a kettőnk boldogságáról van szó. Szeretlek! - Én is, nagyon. Mikor látlak? –kérdezte sóvárogva Kolba. - Holnap várlak. A munkahelyed előtt, a szokott helyen. Akkor van elég időnk, hogy nálad mindent megbeszéljünk. Jó? - Várlak, és siess! - Soha ilyen pontos még nem voltam, mint holnap leszek. Most roha-nok haza, mert még baj lehet. Csókollak, édesem! Nagyon szeretlek! – ezzel kattant a vonal.

127

Kolba ott ült kezében a hallgatóval. Amikor Bálintra emelte a tekinte-tét, az csak a kezével mutatta, hogy minden príma volt. - Mindenki a helyén marad, én távozom. Ön – mutatott arra a nyomo-zóra, aki egész nap Kolbával volt -, továbbra is itt marad. Rádión kapcso-latban lesz velünk. Ajtót senkinek nem nyit, csak aha előzőleg mi ráfión bejelentkezünk. - Értettem. - De ha ő keresne engem, mert elszabadulhatott a férjétől? – nézett Kolba az ezredesre. – Nem engedik be? - Ő beléphet – nyugtatta meg. Biztos volt benne, hogy a nő soha többet nem keresi a férfit. - Holnap reggel, ahogyan szokott, munkába megy. Mi biztosítjuk magát, amíg kell. Bálint elindult kifelé, de előbb még átvette a magnószalagot a techni-kustól. Az utcán gyalog indult el. Felszállt egy trolibuszra. Az Örs vezér terén ült a gépkocsijába. Felvette a rádiótelefont, az irodáját. Vágó je-lentkezett. - Eredmény? – kérdezte kurtán. - Itt? – kérdezett vissza Vágó. – Semmi. Ott? - Megtörtént a beszélgetés. - Izgalmas lehetett – ironizált Vágó. Bálint mérges volt és nem válaszolt. Letette a hallgatót. - Haza? – kérdezte a gépkocsivezető. - Az irodába. Itt még történnie kell valaminek. Van egy ilyen megérzé-sem. - Az pedig bejön – mosolyodott el a másik. – Ismerem. - Elengedném – nézett rá fanyalogva Bálint. Hangtalanul robogtak végig a Rákóczi úton.

*** - A nevek megegyeznek? – idegeskedett Kati. - Minden! Még a gépkocsi rendszáma és a típusa is. Véleményem sze-rint nem lehet semmi baj – nyugtatta Légiós, aki kezében tartotta a cédu-lát, amire a lány felírta az adatokat. - Reggel oda kell menned? – érdeklődött.

128

- Ezen még töröm a fejem. Valami biztonságot akarok, hogy nincs-e turpisság a dologban. Várj! Tudom, mit csinálunk! - Talán tartasz tőlük? – idegeskedett. Lehet, hogy kellemetlenkednek? - Nem hinném, bár itt hatalmas összegről van szó. Ellenőriznem kell, mi van. Meg kell kockáztatni a dolgot. Telefonálok, hiszen holnap, amint kezünkben az okmány, utazunk. Az éjjelt meg eltölthetjük a kocsiban is. Furikázunk. Ha lehallgatnak, akkor se lehet semmi probléma. Ezzel felvette a telefont, hívta a 00-t, várta a sípoló hangot. Amikor megkapta, tárcsázta a bécsi számot. Az kicsengett, majd németül be-mondta a megbeszélt szöveget. Letette a hallgatót, egy pillanatot várt. Megnyugodva szólalt meg. - Valóban beteg! De megnézünk még valamit. Keresd meg nekem az Olimpia számát! Amíg a lány a telefonkönyvben keresgélt, ő pakolni kezdett. Jelentke-zett a szálloda. - Érdeklődni szeretnék, hogy Diether Manfred úr megérkezett-e? – kérdezte. - Egy pillanat türelmet kérek –majd hamarosan érkezett a válasz. – Ő maga még nem, de a szobarendelést megkaptuk telexen. A hajnali órákra várható. Miben lehetek még a szolgálatára? - Köszönöm, csak ennyit akartam tudni. A lány arca sugárzott a boldogságtól. A férfi nyakába ugrott, úgy csim-paszkodott belé, mint aki soha nem akarja elengedni. Majd búgó hangon megkérdezte: - Holnap ilyenkor már Bécsben leszünk? - Ott, drágám – ölelte magához a lányt. – Bécsben. – Majd hirtelen elengedte. – Nézd meg nekem a telefonkönyvben a Vörös Rák étterem számát. - Minek?- csodálkozott a lány. - Megtudod, siess vele! Amíg megnézed, felhívom Dokit, szükségem lehet rá. Ne kérdezz semmit, elmondom később. Amíg a lány kereste a számot, ő tárcsázta a Doki lakását. Arra kérte, hogy legyen a többiekkel együtt a Vörös Rák étteremben este kilencre. A lány, amíg a férfi beszélt, aláhúzta a telefonkönyvben a számot. Majd diktálta Légiósnak. - Négy-kilenc-egy és három-hat-kettő! Minek a három fiú? – követelte.

129

- Gyanús lenne, ha csak az egyiket hívnám. Azok figyelik egymást. Fél-nek. Legyenek együtt. Kiemelem majd Dokit. Bízd csak rám. Most tőled kérnék valamit. - Bármit akarsz, megteszem! – simult hozzá szerelmesen Kati. - Már két napja dekkolunk itt. Egy kortyot nem ittunk. Száraz a torkom. Ott szemben van egy kávé-tea bolt, hozz egy üveg pezsgőt, azzal búcsú-zunk Budapesttől. A lány egy pillanatig elgondolkodott, majd felkapta a táskáját. Elindult az ajtó felé. Ott megállt és hátrafordult. - Viszem a táskámat. Benne van a szabályos útlevelem. Nehogy lelépj, mert utánad m egyek. Tudok minden címet, és beszélhetek a dolgaidról Bécsbe, Vigyázz! – ezzel kilibbent az ajtón. Légiós erre nem számított, de megőrizte a nyugalmát. Kinyitotta a bőröndöt és kivette a puskáját. Fölcsavarta a végére a hangfogót és az ablakhoz lépett. Az utcán nagy volt a forgalom. Nézelődött, szemével kereste a lányt. Az éppen átszaladt az úttesten, és egy villamos takarásá-ban volt. Belépett az üzletbe. Légiós látta, hogyan csomagolnak be neki egy üveg pezsgőt. Kati fizetett, indult kifelé. A férfi pontosan kitámasz-totta a könyökét és célzott. Az üzlet ajtajában megjelent a lány alakja. Egy férfi haladt el az úton, meglátta a csinos nőt, lassította a lépteit. Katinak várakoznia kellett. Amikor a férfi elment, kilépett. Abban a pilla-natban húzta meg a ravaszt Légiós. Tudta, hogy pontosan célzott, bár a lány megállt a lábán. Egy kicsit megremegett a teste, elvágódott arccal az aszfaltra. A férfi, aki nézte, ugrott hozzá elsőnek. Ezt Légiós mát nem látta. Rohant lefelé a lépcsőn. A liftet se használta. Kirohant az utcára. Sietős léptekkel a kocsija felé indult, amit jó előre a Madách tér legvégén helyezett el. Közben egy pillantást vetett a túloldalra. Nagy tömeg állt a kávé-tea üzlet előtt. Nem indult el. Várt. Nem kellett sokat, mert hama-rosan mentő szirénázását hallotta. Arra volt kíváncsi, hogy mentő viszi-e el a lányt, vagy üresen távozik. Ugyanabban a pillanatban érkezett oda egy rendőrségi kocsi is. Talán öt percet várakozott, amikor látta, hogy leveszik a mentőről a piros zászlót, sziréna nélkül elindulnak. Hát lelépek, drágám! – mondta magában gúnyos arccal. – Te már nem fogsz Bécsben semmit se elmondani.

130

Beindította a gépkocsit. Elindult. Még mindig csak este fél kilenc volt

*** Bálint László ezredes hamarosan megkapta a hírt az ügyeletről, hogy mi történt a Tanács körúton. Amikor bemondták a nevet, és azt, hogy az áldozatnál érvényes útlevelet és egy Frommer pisztolyt találtak, rohant a helyszínre munkatársaival együtt. Miután megnézte az áldozatot, első dolga volt elkérni az útlevelet. Kinyitotta. Egy csodálatosan szép nő né-zett rá a képről. - Egressi Katalin – olvasta. – Katalin!- nyomta meg a szót és Pintérhez fordult. – Rohanj a Csertő parkba. Mutassátok meg a képet annak a tru-badúrnak, hogy az ő Ilonkája-e. Nekem az az érzésem, hogy igen. Nem kell megmondani, mi történt, majd holnap. Elég volt neki a mai nap. – Máris Terézhez fordult. – Rádión adják le a lakásba, hogy azonnal enged-jék be Pintért. Hármat fog csengetni. A nyomozó, aki Kolbát őrzi, vigyáz-zon, esetleg Kolbát is megkísérlik elhallgattatni. Gyorsan! – a szemlebi-zottság vezetőjéhez fordult: - Mi történt? - Egyetlen lövéssel ölték meg. Nagyon pontosan célzott, aki elkövette. A szívét találta el. - Légiós – csúszott ki Bálint száját. – Honnan lőttek? - Feltételezhetően a szemben lévő házból. A golyó ütötte lyuk, a beha-tolási irány arra vall. Biztosat a boncolás után. - Nekem most kell tudnom – és Bálint majdnem kiabált. Akkor látta, meg, hogy egy nyomozó fut feléjük a másik oldalról. Ugrált a gépkocsi-forgalomban. - A negyedik emeletről lőttek. Üresen, nyitva a lakás. Egy nő és egy férfi ruhái maradtak ott. A lőfegyvert is megtaláltuk. Valamennyien átrohantak az úttesten. Amikor felértek, szétnéztek a feldúlt lakásban. - Innen valaki nagyon gyorsan távozott – szólalt meg a technikus. - Alapos oka volt – dörgött Bálint. – Ez már a második gyilkosság ebben az ügyben. De hamarosan nem lesz módja folytatni. - Tudod, ki követte el? – kérdezte a szemlebizottság vezetője.

131

- Ha Pintér őrnagy megérkezik, és azt a választ hozza, amire számítok. Igen. Folytassátok a munkát! Kérem a fegyverről az ujjnyomokat. Fontos, mert van összehasonlítási alapunk. - Dudák Miklós – szólalt meg halkan Vágó. – Kérlek – és húzta maga után Bálintot. Az ugyan ideges volt, de követte. A kis telefonasztalkához mentek. Vágó a nyitott könyvre mutatott. Egy szám volt ott aláhúzva. Hangosan olvasta: - 491-362 és Vörös Rák éttere. Talán jelent valamit. Nagyon sietett. A ruháinak egy részét itt hagyta. Nem volt ideje becsukni a telefonkönyvet. Mi erről a véleményed? - Neked mi? – kérdezett vissza az ezredes. Vágó felhúzta a vállát. Kicsit elgondolkodott, majd megszólalt: - Valamikor, ha ilyesmit találtunk, megnéztük. Nem kellene a régi gya-korlatot alkalmazni? - Lehet, hogy ott találkoznak – nézett le a kis emberre Bálint. – Nem ismerjük egyiket se. Sohasem láttuk őket! Mi értelme lenne? - Ezen lehet segíteni. Viszünk magunkkal valakit, aki már látta őket. Hozhatom, bár nem szeretem, de most nem adok ilyen apróságra. Még nem kapott választ Bálinttól, amikor egy kis cédulát adtak át az ezredesnek. Elolvasta és megmutatta Vágónak. „Ma este húsz óra tizenöt perckor egy ismeretlen érdeklődött az Olim-pia Szálló portáján, hogy foglaltak-e szobát Diether Manfred számára. A szállodából közölték, hogy igen. Az illető érkezése a hajnali órákra várha-tó. Intézkedést kérünk!” - Adják le – szólt ahhoz, aki a cédulát hozta -, a kiadott utasításaimnak megfelelően tegyék meg a biztonsági intézkedéseket. Egyben minden olyan személyt, aki ettől a pillanattól kezdve szobát bérel, prioráljanak le. Nekem jelentsék. Nélkülem semminemű intézkedést nem tehetnek, legfeljebb életveszély, vagy szökés alapos gyanúja estén. Intézkedjen! – és elindult előre. Egy kéz fogta meg a kabátja ujját. - Még nem kaptam választ! Mit teszünk? – kérdezte Vágó végtelen nyugalommal.

132

- Legyen. Odamegyünk. Te hozd a kedves ismerősünket, én intézke-dem, hogy az akciócsoport is ott legyen. Szükségetek van még ránk? – kérdezte a szemlebizottság vezetőjétől. - Minden nyomot rögzítettünk. Ha találunk valami érdemlegeset, akkor jelentjük. Bálint utolsó szavakat nem hallotta, sietett a lépcsőn lefelé száguldó Vágó után. A kapuban már nem is látta. Vágó a gépkocsiba ugrott és szirénázva elrobogtak. Kerpesics viszont rohant Bálint felé. Alig kapott levegőt, úgy szaladt. - Pintér a következőt adta le rádión: a személy azonos. - Tehát megölte a barátnőjét is. Akit ott holtan elvisznek éppen – muta-tott a túloldalra -, az Egressi Katalin, a sokat keresett Kati nevű lány. Megölte! - Ha jól számolom, hatan voltak a bandában. Ketten meghaltak, még négy szabadlábon van – folytatta Kerpesics. - Lehet, hogy már nem sokáig! Egy akciócsoport azonnal induljon a Vörös Rák étteremhez, a Victor Hugo utcába. Senki nem léphet be, amíg én nem rendelkezem.

***

133

8.

Letartóztatás a Vörös Rákban Légiós a Volvóval kilenc óra után néhány perccel érkezett a Victor Hugo utcához. A kocsiban megnézte a cédulát, amelyre a telefonszámot írták fel. Keresett egy fülkét. Lassan lezárta a kocsit, belépett a fülkébe. Hívta a Vörös Rák vendéglőt. Kérte, küldjék a telefonhoz a Vass Bélát. Hamaro-san jelentkezett: - Légiós vagyok. Nyugalom, nincs semmi baj. A többiek ott vannak? - Mind a kettő. Nincs balhé? - Semmi. Veled kell beszélnem, lenne egy feladatod. Itt várlak a Kárpát utca sarkán. A többieknek jelezd, hogy azonnal vissza mégy. Valami fon-tos utasítást kapsz. Megértettél? - Igen! - Siess! – ezzel letette a hallgatót. Beült a gépkocsiba és szemével fi-gyelte a bejáratot. Doki hamarosan megjelent. Kivágott eléje. Kinyitotta az ajtót. Elindultak a Pozsonyi út felé, amikor rendőrségi gépkocsik for-dultak be Doki ijedten nézett utánuk. Látta, hogy az egyik megáll a Vörös Rákon túl, és a többen kiszálltak belőle. Mást nem láthatott, mert eltűn-tek a szeme elől. - Mi volt ez? – nézett ijedten Légiósra. - Megmentettem az életedet – hazudta arcrándulás nélkül, bár ő maga is meglepődött. – Kati jártatta a pofáját. Kiszagolták, hogy idejöttök, és keresnek benneteket. - Velem mi lesz? A többiek leadják a címem és megtalálnak! - Ha segítesz, reggel két útlevél lehet a kezünkben. Azonnal irány a határ. Kilépünk szépen, angolosan. De ha akarsz, akkor maradhatsz – és megállt a kocsival. Kinyitotta az ajtót: - Mehetsz! - Maradok- roskadt magába Doki. Elindultak föl a hegyekbe, ott akart Légiós valahol elbújni reggelig. A Vörös Rák előtt megindult az akció. Már csak Vágó hiányzott. Hama-rosan megérkezett. Mellőle Puck Istvánné, Fannyka kászálódott ki. Amint meglátta Bálintot, sopánkodni kezdett.

134

- Ezt velem nem lehet csinálni. Folyton ráncigálnak. Emiatt bevételki-esésem van. Ki fizeti ezt meg nekem? - Erről később – förmedt rá mérgesen Bálint. – Jöjjön velem – és cipelte a kivilágított ablak felé. A tüllfüggönyön át benézett. Befelé mutatott. – Jól nézze meg sorban az asztalokat. Ott kell lenniük azoknak a fiúknak, akiket segített megszökni! - Én senkit nem szöktettem meg! - siránkozott Fanny. - Segített! Ha mi elfogjuk őket, úgyis rávallanak magára. Akkor tudja, mi lehet belőle. Ha segít nekünk ebben, akkor elfelejtjük a fiúkat erről meg-kérdezni. Áll az alku? - Áll. Értek én az okos szóból! Vágó ott lapult mögötte. Fanny lassan ment ablaktól ablakig. Szemét villogtatta, de a keze és a szája nem mozdult. Végre megállt. Egy darabig nézelődött. Váratlanul két fiatalemberre mutatott: - Azok voltak. Biztos! Bálint maga mellé intette az akciócsoport vezetőjét. Megmutatta a két fiút. Jelezte, hogy ki kell őket emelni. Amikor elegáns ruhájukban belép-tek a csoport tagjai, mintha egy vidám társaság érkezett volna. Nyugod-tan sétáltak, mint akik a legalkalmasabb helyet keresik. Amikor a két fiú asztalához értek, hirtelen megálltak. - Velünk kell jönniük! – szólalt meg az egyik. A két fiú megdöbbent. Ficsúr azonban hamar magához tért. Kötekedve kérdezte: - Megmondaná, hogy miért? - Majd odakint mindent megbeszélünk. Indulás! Hol a harmadik társuk? - Mi csak ketten voltunk – hangoskodott Ügyes. – Honnan veszi, hogy hárman? – Egy közelben álló pincér meghallotta a vitát és közbeszólt: - A harmadik urat az előbb hívták telefonhoz. Azonnal távozott. – Amíg a pincér beszélt, a csoport tagjai arrafelé figyeltek. Ezt használta ki Ficsúr, felugrott, rohant az ajtó felé. A kívülálló Kis Teréz meglátta, tárt karokkal várta. Nem volt olyan könnyű elbánni Ficsúrral. Mindenáron szabadulni akart a lánytól. Teréz egy csípődobással a földre küldte. Amikor az akció-csoport tagjai kiugrottak Ügyessel együtt. Teréz a földön fekvőre muta-tott: - Titeket várt! - Hol a harmadik? – kérdezte Bálint Ügyest. - Elhívták telefonon. Nem tudom, ki volt, és nem tudom, hova.

135

- Maga sem tudja? – nézett a feltápászkodó Ficsúrra. - Azt sem tudom, hogy miért csinálták ezt velem! Talán megmondanák! - Légiós! Elég ennyi? – kérdezte Bálint. - A rohadék! Beköpött – vinnyogott Ficsúr. – De én is elmondok min-dent róla, meg a szépséges kurvájáról. Mocsok mind a kettő. – Akkor vette észre az ott lapuló Fannyt. Elébe lépett: - Lehet, hogy te köptél be? - Én soha senkit nem köpök be. Megkérdezték az igazságot, és én nem tudok hazudni. – ezzel hátat fordított a fiúknak. - Külön-külön vigyétek be őket. Ott találkozunk. - Én nem kapok kocsit? – lépett elő Fanny. – És ugye, áll az alku? - Más ismerőst nem látott? – faggatta Bálint. - Hát már soha nem lesz vége a kérdezősködésnek? – ellenkezett Fanny. – Esküszöm, mást nem láttam. - Vigyétek haza – intett a nő felé Bálint. - A munkahelyemre! Nekem az is van.

*** Reggel öt óra volt, mire végeztek a két fiú kihallgatásával. Ficsúr, azaz Benkő György és Ügyes, Dezső Gábor úgy beszélt, mint a vízfolyás. Ter-mészetesen a gyilkosságot nem ismerték el. Mindent Légiósra és a szö-késben lévő Dokira, azaz Vass Bélára igyekeztek kenni. - Hagyni kell őket! – mondta munkatársainak Bálint. – Legalább lesz dolguk a vizsgálónak. Mi eddig megtettük a magunkét. A kérdések zöme arra irányult, hogy mire készült Légiós – akinek a valódi nevét a fiúk sem tudták – és Doki. Erre azonban nem kaptak vá-laszt. A letartóztatottak nem is adhattak, mert nem tudták. Megtartották a házkutatást Egressi Katalin Németvölgyi úti lakásában is. Semmi lénye-gest nem találtak. Ezzel szemben tökéletes biztonsággal tudták, hogy a lány gyilkosa Dudák Miklós, mert azonosították a Tanács körúti lakásban talált fegyveren levő ujjnyomokat. - Milyen néven bujkálhatott ez a Dudák? – érdeklődött a többiektől Vágó. – Ez nem megy a fejembe. Megtudom – ezzel felkapta a fényképet és rohant kifelé. – Hamarosan megjövök! - Mi indulunk – szólt utána Bálint. - Én maradok ügyeletben? – nézett hátra.

136

- Nem. Kérek valakit a másik csoportból. Gyere utánunk! - Finom – és robogott kifelé. Bálint még jelentést kért a figyelőktől. Valamennyi helyről, Vass Béla és Kolba Miklós lakásáról nemleges válasz érkezett. Ellenőrizte, hogy az Olimpia Szálló környékén minden és mindenki a helyén van-e, ezzel elin-dultak. Halkan odasúgta Pintérnek. – Szeretnék legalább három órával idősebb lenni!

*** 1986. december 17-én reggel 8 óra 30 perckor még olyan csendes volt minden a szálloda környékén, mintha nem is a közelben lenne a buda-pestiek síparadicsoma. Az első emelet 16-os számú szobában lakott Dieter Manfred, azaz Bálint László ezredes. Ugyancsak ott tartózkodott Pintér őrnagy és Kerpesics százados is. Az ablaknál álló Bálint szemével pásztázta a terepet. Pontosan látta a túloldalon, feltűnő helyen parkolni a gépkocsit, amely a tervhez tartozott. Hangosan olvasta a számát és jelzését: - W 16-425, Ford Diesel. - Történt valami? – lépett mellé Pintér. - Semmi – nyugtatta meg Bálint. – Nézd, milyen csinos kis turista áll a túloldalon. A legmodernebb fazonú ruhája van. - Teréz mindig tudja, hogy mi a módi – nevetett Kerpesics. – Csinos lány és senki nem udvarol neki. - Ezt most azért mondtad, mert irigykedsz arra, aki udvarol majd neki, vagy valamit tervezel ellene? – nézett a szemébe Bálint. - Soha semmit nem lehet előre tudni! – mondta zavartan Kerpesics. - Ha nem vetted volna magad észre, akkor ez a válasz felért egy vallo-mással – ugratta Pintér. - Rossz a hallásod – válaszolt a százados. – Lehet, hogy féltékeny vagy? Nem folytatták a vitát, mert a fürdőszobából kilépett egy rádiós. – Jelentették, hogy mindenki a helyén van. A technikaiak megérkeztek, parancsra várnak. - Köszönöm. A kapcsolat mindenkivel rendben? - Tökéletesen. Szeretnék még jelenteni. A portán lévő kolléga közölte, hogy egy londiner akar feljönni.

137

- Minek? – csodálkozott Bálint. - Fontos ügyben. De nem folytathatta, mert belépett az ajtón Vágó. Londiner ruhában volt, csillogott a szeme. Látva a csodálkozó arcokat, megszólalt: - Tudjá-tok, nekem nincsenek olyan elegáns ruháim, mint az itteni vendégeknek. Nem akartam kilógni a társaságból. Az igazgatótól kértem. Pontos méret. Nem olyan, mint amit a filmgyárban adtak. Jelenthetek? - Gyorsan - és Bálint az órájára nézett. – Már csak tizenöt percünk van. - Szabó Kálmán – vágta ki Vágó. Amikor látta az értetlen arcokat, foly-tatta: - Szabó Kálmán néven lépett be az országba a mi Dudák Miklósunk. A rövid történet. A bécsi magyar követségen ez a Szabó Kálmán visszate-lepítési kérelmet adott be. Megkapta, mert semmi bűncselekményt nem követett el. Elkószált turista volt. De soha nem érkezett haza. - Honnan tudod? – nézett felé Bálint. - Szabó Kálmán néven béreltek gépkocsit a Főtaxinál. De egy halott már nem bérelhet gépkocsit. Ugyanis Dudák Miklós még Bécsben megölte. A követség értesítette a magyar hatóságokat, hogy Szabó haza fog térni. Itt nem jelentkezett, kerestették. Bécsi lakásáról eltávozott. Végül egy kis nyomozás után megtalálták a holttestét kahlenbergi erdőben elásva. Az erdész kutyája találta meg. Exhumálták és megállapították a személyazo-nosságát. - Még egy gyilkosság Dudák rovásán – szólt közbe Pintér. - Nekem meg eszembe jutott, hogy olvastam egy Interpol-körözést, amelyben egy Szabó Kálmánt keresnek. Ő a mi emberünk. Egyebekben ilyen néven jelentkezett be a lányhoz is. Tehette, mert Szabó nálunk annyi van, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. - Már megint jól dolgoztál. – dicsérte Bálint. - Nem magam miatt tettem. Benneteket féltelek! Eddig már három gyilkosság van a rovásán. Vigyázzatok, lehet még több is, és nem szeret-ném, ha közülünk kerülne ki a következő. Nem folytathatta, mert Pintér mindenkit az ablakhoz intett. A túlolda-lon, pontosan, ahol Teréz sétálgatott, egy fiatalember jelent meg. Az autóbusz-állomás felől érkezett. A már fényképről ismert Vass Béla, vagy-is Doki volt. - Ezért kellet neki a fiú! – sziszegte Pintér, - Nem lép bele a csapdába!

138

- Fog! – és ezt olyan határozottan mondta Bálint, hogy valamennyien elhitték neki. – Ha a fiú távozik, ragadjatok rá, mint a pióca. Valahol át kell adnia a papírokat. Igaz? - Tökéletesem – vágta rá Vágó. – Én megyek, mert van egy olyan érzé-sem, hogy nem itt a szobában lesz a csata. Én pedig ott akarok lenni a tűzvonalban. Ezzel kiosont. - Átvágott az úton, a bejárathoz jön – jelentette Pintér. - Mindenki a fürdőszobába! Csak ha jelzem, akkor lépjetek ki. Amikor mindenki eltűnt, elővette a reggeli lapokat. Kényelmesen elhe-lyezkedett egy fotelban. Mire Vágó a portára ért, a fiú már ott állt. Hallotta pontosan, amit be-széltek. - Diether Manfred urat keresem. Látom, a gépkocsija már a hotel előtt áll. Vár engem. - Hajnalban érkezett. Megnézem, fogadja-e önt, uram – udvariaskodott a portás, egy rendőr őrnagy. – Egy pillanat – ezzel tárcsázott. – Milyen neve mondhatok? - Szabó Kálmán – vágta rá gondolkodás nélkül Doki. A portás váltott néhány szót a vendéggel, máris letette a hallgatót. - Várják önt, uram! Első emelet 16-os szoba. Kísérje föl az urat! – intet Vágónak. Az elindult, de a fiú megszólalt. - Köszönöm, ne fáradjon! Magam is föltalálok – s elindult a lépcső felé. A 16-os számú szoba előtt egy pillanatig megállt, kopogott. - Herein! – hallatszott. Doki belépett, megállt az ajtóban. Bálint felnézett és kérdőn nézett feléje. - Bitte, ich suche Herrn Diether Manfred… - de nem folytathatta, mert Bálint közbevágott. - Ne fárassza magát, fiatalember, beszélek magyarul! Állok rendelkezé-sére. Mit óhajt? Nem önt vártam. - Tudom. De ennek így kell lennie. A jelszó: Jöhetek! - Valóban az. De talán mondana nekem valami bővebbet is? - Közös barátunkat az utolsó pillanatban elárulta a barátnője. Nem mer kilépni az utcára. Engem küldött maga helyett. Meg kell kapnia a papíro-

139

kat. Még ma kilépne az országból. Egy olyan helyen vár, ahol biztonság-ban van. - Hol? – lépett elé fenyegetően Bálint. – Hol? - Kérem, azt nem szabad megmondanom. Az ő biztonsága érdekében. Tessék nekem elhinni. Nagyon nagy bajban van. Bálint úgy tett, mint aki tétovázik. Gondolta, ha a fiú beszámolójából Légiós megtudja, hogy simán kapta meg az útlevelet, gyanússá válhat. Váratlanul Dokira nézett. Megkeményedett a hangja. - Rendben van! – mondta. – De engem nem lehet becsapni. Átadom az útleveleket, de két órán belül hívjon föl a megbízója. Ismerem a hangját. Ha ez a megadott időn belül nem történik meg, én magam mint névtelen bejelentő, közlöm a magyar hatóságokkal a két nevet, amelyekre az ok-mányok szólnak. Ennyi idő alatt pedig nem érhetik el a határt. Ott elfog-ják magukat. Érthető, amit mondtam? - Természetesen – hebegte Doki, és idegességében izgett-mozgott a széken. - Ismétlem. Két órán belül. A szekrényhez lépett, kivett egy diplomatatáskát. Kulcsot vett elő a zsebéből. Miután a kódszámot beállította, felnyitotta. Kivett egy lapos, kissé vastag borítékot. Mielőtt átadta volna, olyan arcot vágott, mint ki tétovázik, de végül is meggondolta magát. - Két óra időt adok! – ezzel átnyújtotta a borítékot. – Még valami! – lépett a fiú után, és erősen elkapta a vállát, maga felé fordította: - Maga nem bonthatja föl a borítékot! Neki pedig, amikor felhív, be kell mondani bécsi közös ismerősünk telefonszámát. Ismételje meg a feltételeimet! – Amikor Doki mindent pontosan elmondott, megint megszólalt: - Két órán belül! Engem nem lehet becsapni. Elmehet! Doki valósággal kitántorgott a szobából. Alig állt a lábán. Sietett lefelé. Szembetalálkozott a kis londinerrel. Az nagyot köszönt neki. Zavarában nem válaszolt. Mire a szálloda kapujába ért, Bálinték valamennyien az előcsarnokban voltak. Az üvegfalakon át figyelték az úton történő ese-ményeket. Doki egy darabig ácsorgott a bejárat előtt, majd lassan meg-indult az Eötvös úton lefelé. Ahogyan apró léptekkel haladt, néha-néha körülnézett. Bálint a szájához emelte a kezében lévő rádiót.

140

- Figyelem! Valamennyi ellenőrző pontnak! A fiú elhagyta a szállodát. Kövessétek! Közben ügyeljetek, nem érheti támadás! A fiú lassú léptekkel sétált. Vele párhuzamosan a túloldalon lépkedett Teréz, mint akinek semmi más dolga, mint élvezi a téli napsütést. - Egy gépkocsi robog ki a Normafánál lévő parkolóból! – szólalt meg Bálint kezében a rádió. - Milyen típus? – ordított vissza. - Volvo – érkezett a válasz. – Most vágott egy autóbusz elé. Majdnem karambolozott. - Valamennyi üldöző gépkocsi, felkészülni! Egy Volvo száguld az Eötvös úton lefelé – adta ki az utasítást Bálint. Közben már hallatszott a Volvo hangja az úton. Doki is meghallotta. Teréz fülében is fülhallgató volt, mint aki zenét hallgat. Bálint minden szavát értette. Figyelte a közeledő gépkocsit és a fiút. Doki kilépett az úttest felé, várta, hogy a gépkocsi mellé áll és felveszi, ahogy megbeszél-ték. Az egy pillanat alatt fékezett és kinyílt az ajtaja. A fiú kezében tartot-ta a kis csomagot, amelyet kapott, A kinyúló kéz elkapta, ugyanakkor egy hatalmasat penderített Dokin. Doki a földön hempergett. Már rántotta volna vissza az ajtót, amikor Teréz a másik oldalról átrohant a gépkocsi előtt. Az autó egy pillanatra megállt. Légiós döbbenten nézte az esemé-nyeket. Doki feltápászkodott. Rohant a Volvo felé. Légiós gyorsan indí-tott. Teréznek még volt annyi ideje, hogy a gépkocsi nyitott ajtajába kapaszkodjon. Ott lógott, amikor az elindult. Légiós félkézzel vezetett, a másikkal igyekezett a lányt lelökni a kocsi ajtajáról. Bálint és a többiek rohantak arra, ahol a küzdelem folyt. Egyre távolo-dott a Volvo. - Zárás! – kiabálta a rádióba Bálint. Ebben a pillanatban az Eötvös utca mindkét, a szálloda után lévő kereszteződéséből egy-egy teherautó zú-gott kifelé az úton. Lezárták a forgalom elől. Légiós váratlanul megfor-dult. Ezzel akarta lerázni az ajtóban csimpaszkodó lányt. A forduláshoz mindkét kezére szükséges volt. Nem tudta távol tartani Terézt. Ő csak erre várt. Egy szemvillanás alatt mellé ült, az első ülésre. Amikor a Volvo megfordult, Légiós már csak a lánnyal törődött. Feléje fordult, ez lett a veszte. Abban a pillanatban Teréz körmével a szemébe kapott. A férfi fájdalmában felordított. Elengedte a volánt. A lánynak annyi ideje ma-radt, hogy gyorsan felrántsa a kéziféket. Csikorgott, bizonytalanul megin-

141

gott a Volvo. Egyet pördült a tengelye körül és nekirohant egy fának. Megállt. Ebben a pillanatban ért oda Bálint a többiekkel. Pintér és Kerpesics kiszedték a vérző szemű Légióst. Az ezredes a lányhoz szaladt. - Nem történt semmi baja? Ez volt az a pillant, amikor Teréz sem tudott azonnal válaszolni. Ilyen helyzetben még soha nem volt. - Nem! – sóhajtotta. - Az a legfontosabb – mosolygott most már Bálint. Közben átment a másik oldalra, ahol ketten fogták a tusakodó Légióst. Már éppen beszélni kezdett, amikor megjelent Vágó, Maga előtt vezette Dokit. - Ezt majdnem ott felejtettétek! Pedig sokat érhet még! - De még mennyire! - bizonygatta Bálint, majd Légióshoz lépett. - Dudák Miklós, illetve Szabó Kálmán, de nevezhetem röviden Légiós-nak is. Letartóztatom. Légiós a nevek felsorolására abbahagyta a tusakodást. Elernyedt, mint aki megadja magát. Fejét leszegte, halkan megszólalt: - Maguk mindent tudnak? - Részben! – vágta oda vidáman Bálint. – Amit még nem – és a többiek-re kacsintott -, azt maga fogja elmondani. – Elvezetni! – adta ki az utasí-tást. - Most mit csinálunk? – lépett mellé Vágó. - Megreggelizünk. Mi a véleményetek? – kérdezte Bálint a többieket. - Hát nem lenne rossza – helyeselt Pintér. - Hol? – érdeklődött Kerpesics. - Legjobb lenne itt, az Olimpiában – javasolta Teréz is. Elindultak. Kerpesics megfogta Pintér zakóját, maga mellé húzta. Halkan a fülébe súgta, hogy a többiek ne hallják: - Szép lány ez a mi Terézünk, de nagyon drága ötletei vannak. Meggon-doltam magam. Nem udvarolok neki. Mind a ketten hatalmasat kacagtak. A többiek hátrafordultak és el nem tudták képzelni, mi lehet a derű oka.

142

Tartalomjegyzék 1. fejezet Sztriptíz az erdőben 2. fejezet Kábítószergyár a könyvtárban 3. fejezet A titkos rekesz 4. fejezet Gyilkosság a templomnál 5. fejezet Feljelentés expressz ajánlva 6. fejezet Lebukás Hegyeshalomban 7. fejezet A csali 8. fejezet Letartóztatás a Vörös rákban

143