ESETISMERTETES.

5
ESETISMERTETÉS Esetem személye megszakításokkal, 10 éve áll kapcsolatban velem. Pályaorientációs tanácsadói munkám első napján megjelent ügyfélfogadáson. Az irodába egy fiatal, 25 év körüli nő lépett be. Kellemes megjelenés, koránál is fiatalabbnak tűnő vonások, divatos, jó esztétikai összhangot sugalló öltözködés, egy viszonylagos „jólét” sugárzott a lényéből. Kedves mosolya fáradt és riadt tekintettel nehezen egyeztethető össze. A mosoly a tanácsadónak, a fáradt tekintet a pszichológusnak szólt. A megismerkedés szakaszát ezúttal az előzmények összefoglalása jelenti. Lilla 10 évvel ezelőtt találkozott velem egy általános iskolában. Mint pszichológus, a 8. osztályos tanulóknak tartottam önismereti foglalkozásokat. Egy alkalommal odajött hozzám segítséget kért, mint serdülő, aki krízisben van. Ettől kezdve életének különböző krízis helyzeteiben személyesen, vagy telefonon többször megkeresett. Jelen problémája összetett, hangsúlyosan a munkanélküliséggel kapcsolatban kért segítséget. Adatai: egy kisvárosban él férjével és 5 éves kisfiával. 10 éve van benn a párkapcsolatában. Első szerelem, gyerekkori elköteleződés. A 10 év alatt sok-sok válság, lázadás és önállósulási törekvések kísérték az életét. A napokban költözött vissza szüleitől a férjéhez.

description

Esetismertetés gyakorlati pszichológiához

Transcript of ESETISMERTETES.

Page 1: ESETISMERTETES.

ESETISMERTETÉS

Esetem személye megszakításokkal, 10 éve áll kapcsolatban velem. Pályaorientációs

tanácsadói munkám első napján megjelent ügyfélfogadáson. Az irodába egy fiatal, 25 év

körüli nő lépett be. Kellemes megjelenés, koránál is fiatalabbnak tűnő vonások, divatos, jó

esztétikai összhangot sugalló öltözködés, egy viszonylagos „jólét” sugárzott a lényéből.

Kedves mosolya fáradt és riadt tekintettel nehezen egyeztethető össze. A mosoly a

tanácsadónak, a fáradt tekintet a pszichológusnak szólt.

A megismerkedés szakaszát ezúttal az előzmények összefoglalása jelenti. Lilla 10 évvel

ezelőtt találkozott velem egy általános iskolában. Mint pszichológus, a 8. osztályos

tanulóknak tartottam önismereti foglalkozásokat. Egy alkalommal odajött hozzám segítséget

kért, mint serdülő, aki krízisben van. Ettől kezdve életének különböző krízis helyzeteiben

személyesen, vagy telefonon többször megkeresett. Jelen problémája összetett, hangsúlyosan

a munkanélküliséggel kapcsolatban kért segítséget.

Adatai: egy kisvárosban él férjével és 5 éves kisfiával. 10 éve van benn a párkapcsolatában.

Első szerelem, gyerekkori elköteleződés.

A 10 év alatt sok-sok válság, lázadás és önállósulási törekvések kísérték az életét. A napokban

költözött vissza szüleitől a férjéhez.

Ez a döntése kompromisszum. Egyedül – munka- és iskolai végzettségek nélkül – nem tud

létezni. Férje kamionos, sokat van külföldön. A pénzt, a család anyagi jólétét ő teremti meg.

Lilla nem dolgozik. Dolgozna, de nem talál lehetőséget. Rosszul érzi magát. Szüleire nem

számíthat, apja alkoholista volt, ma már rokkant, beteg ember. Anyja neurotikus, a saját

bajaival van elfoglalva. A szülők a 87 éves nagymamával egy kis lakótelepi lakásban élnek.

Férje ugyancsak súlyosan sérült gyermekkorában. 9 éves volt, amikor anyja őt, az

ikertestvérét és apját elhagyta. Együtt küzdöttek az életben maradásért. Férje és ő 15 éves

koruk óta felnőttként dolgoztak, albérleteztek, stb. 2 éve van egy gyönyörű lakásuk, - és nagy

hitelük.

Iskolái: általános iskola után kereskedelmi szakközépiskolába ment, de hiányzásai és a

csavargásai miatt 2. osztályban abbahagyta. Nagyon fiatalon elkezdett dolgozni különböző

gyárakban. Később a felnőttképzésben elvégzett egy kereskedő-bolti eladó képzést. Ettől

Page 2: ESETISMERTETES.

kezdve 4-5 hónapokat dolgozott különböző üzletekben, butikokban. A munkaadók

gátlástalansága, a törvénysértéseik, a kiszolgáltatottak kiszipolyozása és becsapása tárult fel

előtte. Nagyon belefáradt, ezért 2007-ben elvégezte a műköröm-készítő-pedikűr tanfolyamot.

Egy fodrásszal kezdett vállalkozásba, de csődbe mentek. Miközben mesél, nagyon

bizonytalan, nehezen oldódik a közömbössége.

Exploráció (megismerkedés) feltárása során megfogalmaztuk a problémadefiníciót.

1. jelen helyzetben központi probléma a munkanélküliség.

2. Élethelyzetében a „korai kikelő” kamasz-modell következménye a mostani lázadása,

amelyben rossz döntéseket hoz.

3. Képes lesz-e arra, hogy a jobb elhelyezkedés érdekében sikeresebben válasszon

képzést, s ezzel párhuzamosan megoldja magánéleti válságát.

Az 1. pontban megfogalmazott probléma gyökerét tártuk fel a következő beszélgetés során.

Első interjú:

Megismerés: Problémadefiníció:

Önállóbbnak lenni, fel akarok nőni. Meg akarom valósítani magam. De nem tudom ki

vagyok?

Kliensem most szembesült önismeretének hiányosságaival. Énképe, önértékelése saját maga

számára sem tisztázott. Viharos tapasztalatszerzésekkel zsúfolt, de nem elemzett serdülőkora

akadályozta abban, hogy az alábbiakat megtegye:

- saját képességeinek és készségeinek megismerése és fejlesztése.

- Pályaválasztással kapcsolatos információk beszerzése, a saját erőforrások

számbavétele.

2. Tisztázás:

- Az akadályozó tényezők tudatosítása, elemzése és legyőzése.

Énértékelési kérdőívek – érdeklődés kérdőívvel.

Személyiség aktuális pszichés állapota. (Status).

Képességvizsgáló kérdőív.

Tájolóképesség: magyar nyelv és irodalom, nyelvi készség, tér- orientációs képesség.

Számolási készségek. Fizikai, teherbíró képesség: gyenge

Page 3: ESETISMERTETES.

3. Elemzés:

Számtalan olyan kérdés van, amit nem ért a saját életével kapcsolatban. Túlságosan benne élt

a párkapcsolatában, elveszítette önállóságát, s 25 éves korára kiégett. Kiégettsége a legfőbb

akadálya annak, hogy önmagát megtalálja. Szórakozásban és „pasizásban” kereste a

megoldást. Jelenlegi krízise szembesítette azzal, hogy nem jó úton jár. Beszélgetésünk során

sok minden tisztázódott.

4. Szintézis:

Érdeklődése ébredezik önmagát és képességeit szeretné jobban megismerni.

Problémadefiníció: Újra értelmezés: fontos az érdeklődési profil meghatározása, a képzés és

pálya szempontjából. A pályaelképzelés akadályai, korlátozott lehetőségek. Ezzel

összhangban vannak-e a képességek?

Megállapodás:

A beszélgetésre feldobottan, a korábbiaknál sokkal jobb hangulatban érkezett. Hozta az

önismereti naplóját, a régi verseit, s azt a kéziratot, amit barátnőjével együtt írt: „Milyenek a

pasik” címmel. Sokat írt a saját tulajdonságairól. (személyiségleltár).

Közösen elkezdtük elemezni a személyes jellemzőket. Az érdeklődés különböző jelei jelentek

meg. Még nem tud pontosan fogalmazni, de történeteket, helyzeteket mesél a gyermekkoráról.

Lassan rajzolódik ki az egészségügyi pálya iránti vonzódása.

Beszélgetésünk második felében részben az önismeret további kérdéseivel és feladataival

foglalkoztunk.

Jelenlegi pszichés státusza felmérése érdekében önértékelős teszteket adtam a kezébe.

Kitöltötte, majd megbeszéltük az eredményt.

Tesztek: Parafal, paraván. Fejtörő, játékos tanulás

Szombathely, 2009. szeptember 3.

Sándorné Bogáth Margit

Pályaorientációs tanácsadó pszichológus