Centre for Philosophy

Centre for Philosophy

A görög filozófiaA görög filozófia


Amikor lélekben Görögország földjére lépünk és hozzákezdünk az itt létrejött filozófia tanulmányozásához, akkor ha nem is időben, de térben közelebb kerülünk jelenünkhöz és kultúrkörünkhöz. A görögöktől és gondolkodásuktól a szellemi tradíciónak hol szélesen áradó, hol apadó, de teljesen soha ki nem száradó folyama hömpölyög felénk. A görög filozófia megalapozói – ősapái a mi saját filozófiánknak is.

A filozófiai virágzás előfeltételei:i.) Az antik görög világ a Kr.e. VI. században. Ekkorra az

egyiptomiak, asszírok és babilóniaik, krétaiak kultúrája már elpusztult vagy megbénulóban van. A görögök ekkoriban érik el történelmük csúcspontját, Periklész „aranykorát”. A görög kereskedelem és hajózás, valamint a virágzó gyarmatvárosok már behálózták a Földközi-tenger egész térségét.


A tengeri hajózás és kereskedelem jólétet teremtett, s ezzel kialakultak az általános művelődés alapjai is. Az érintkezés idegen népekkel és azok gondolkodásmódjával ösztönző és felszabadító hatással volt a szellemi életre. Az ókori kereskedők és hajósok voltak az elsők, akik kételkedni merészeltek hazájuk hagyományos életformájában, gondolkodásmódjában és vallási képzeteiben. Ahol sokféle hitvallás találkozik egymással és mindegyikük azt állítja magáról, hogy ő képviseli az igazságot, ott könnyen elharapózik a kételkedés. A tengerparti települések és kereskedelmi központok, először Kis-Ázsia görögök lakta partvidékén, azután Itáliában, még később az anyaország partvidékein létrejött városok –mindenekelőtt Athén- voltak a legelső helyek, ahol a filozófiai és tudományos gondolkodás létrejött.


ii.) Ezt a folyamatot gyorsította a polgárok szabadságát biztosító alkotmány és a nyilvánosság előtti szabad szólás.

iii.) A perdöntő időkben nem tudta leigázni őket a Kelet egyetlen régi birodalma sem, a görög szellem a maga sajátosságait megőrizve tudta feldolgozni az idegen impulzusokat.

iv.) A görög nép lelkialkata: gazdag szellemi és művészi tehetség párosult egészséges valóságérzékkel, az egyéni és különös iránti fogékonyság a rend és mérték iránti érzékkel.

Az ógörög vallás. Források: Homérosz, illetve Hésziodosz Theogóniája. „Homéroszi vallás” versus „misztérium-kultuszok”. Ellentétben az olümposzi istenek egészében evilágiságot és tiszta ragyogást árasztó homéroszi vallásával, a másik, Keletről


behatolt irányzat (eleusziszi misztériumok, Dionüszosz-kultusz, orfika), a homály és a túlvilág felé vonzódik. Nem ismeretlen benne a bűn, a bűnhődés, a megtisztulás fogalma, s titkos tanítás jellegűek. A görög –s majd a római- lakosság nagy része csatlakozott ehhez a misztérium hithez. A filozófiában az ebből az irányzatból származó gondolatelemek gyakran kiemelkedő fontosságúvá váltak (a püthagoreusoknál, Platónnál, s később a neoplatonizmusban).Fontos még: nem létezett olyan papi rend, amelynek társadalmi hatalma (Egyiptom) vagy szellemi befolyása (India) megakadályozhatta volna a szabad gondolkodás kialakulását vagy lényeges hatással lettek volna a vallásos eszméknek vallási-filozófiai rendszerekké való átalakulására.


„A világtörténelem idő-tengelye”, „tengelykorszak” (Karl Jaspers)

A Kr.e. 550 körüli évekre tehető az az időszak, amikor a görög szellem fokozatosan elszakadva a hagyományos vallástól kezdte az önálló, ésszerű gondolkodás eszközeivel, természetes okokkal magyarázni a világot: ez a feltétele annak, hogy a szó voltaképpeni filozófiáról beszélhessünk. Különös egyidejűség ténye: Kínában Lao-ce (Kr.e. kb. 609 – 517), közvetlenül utána Konfuciusz; Indiában Mahávíra (Kr.e. kb. 599 – 527), Buddha (Kr.e. 563 – 483); Görögországban ugyancsak ekkortájt, mint látni fogjuk; a zsidóság körében Jeremiás (Kr.e. 600 körül Jeruzsálemben), Ezekiel próféta (Kr.e. 580 körül Babilonban); valószínűleg ebben a korban élt Zarathustra, a régi perzsa vallás megalapítója.


Mindmáig nem kellően megmagyarázott tény, hogy a földgolyó különböző pontjain, számos, egymással jószerével semmiféle kapcsolatot nem tartó kultúrkörben és ugyanabban az időben tesz az emberi szellem egy jókora lépést előre.

Korszakolás. i.) Kr.e. 600 – Kr.e. 4. sz. kezdete, a legrégibb periódus,

preszókratikusok : számos gondolkodó csaknem egyidejű fellépése, közös jellegzetességük, hogy a teológiai elképzelésektől megszabadulva mindegyik valamilyen ősanyagot keres („régebbi természetfilozófusok”, dogmatikusok).

ii.) Kr.e. 5.sz. közepe – Kr.e. 322, a virágkor, a szofisták fellépésétől Arisztotelész haláláig. A három legnagyobb gondolkodó: Szókratész, Platón, Arisztotelész.


Már megtalálható a filozófia minden általunk is ismert ága: logika, metafizika, etika, természet- és társadalomfilozófia, esztétika, pedagógia. E szellemi érettség tetőfoka a görög politikai hanyatlás időszakára esik („Minerva baglya az alkonyat beálltakor kezdi meg röptét” – Hegel.)

iii.) Kr.e. 322 – Kr.u. 6.sz. Visszaszorul a természetkutatás, sztoikus és epikureus iskolák, csakúgy mint a szkeptikusok főleg az ember, az etika iránt mutatnak érdeklődést. E rendszerek és a megelőzők keveredéséből jött létre az eklekticizmus. A Krisztus utáni idők neoplatonizmusában platóni gondolatelemek keverednek a keleti vallásosság elemeivel.

Önálló jelenségként való eltűnésével a görög filozófia kulturális és világtörténelmi szerepe nem szűnt meg. A görög művelődés más elemeivel együtt a kereszténység mellett a nyugati kultúra másik alappillére.


I. A preszókratikus filozófia a szofisták fellépéséig

II. A görög filozófia virágkora

III. Görög és római filozófia Arisztotelész után

I.I. A preszókratikus A preszókratikus filozófia a filozófia a szofisták szofisták

fellépéséigfellépéséigI. A milétoszi természetfilozófusokI. A milétoszi természetfilozófusokII. Püthagorasz és a püthagoreusokII. Püthagorasz és a püthagoreusokIII. Az eleaiakIII. Az eleaiakIV. Hérakleitosz és a Kr.e. 5. század IV. Hérakleitosz és a Kr.e. 5. század

természetfilozófusaitermészetfilozófusai


Források. Közvetlen források: csak töredékek, preszókratikus fragmentumok.

Közvetett források: későbbi filozófusok utalásai Arisztotelész példája nyomán; valamint a doxográfiák (Diogenész Laertiosz műve).

I. A milétoszi természetfilozófusokMilétosz a Kr. e. 6 században: az akkori világ talán

leggazdagabb városa, a görög, s egyben a nyugati tudomány és filozófia bölcsője.

1. ThalészKr.e. 6. sz. első fele. Világot látott kereskedőember,

államférfi, sokoldalú természetkutató (megjósolt egy napfogyatkozást, kiszámította az egyiptomi piramisok magasságát, matematikai tételeket dolgozott ki, „Thalesz-tétel”), végül pedig filozófus: őt tekintik az antik és a modern filozófia ősatyjának.

Az első görög, aki a matematikában és az asztronómiában elsajátította és önállóan továbbfejlesztette a keleti tudásanyagot.


A görögök a „hét bölcs” között emlegetik. Mi a legnehezebb? – „önmagadat megismerni”. Mi a legkönnyebb? – „másnak tanácsot adni”. Mi az Isten? – „az, aminek se kezdete, se vége”. Hogyan éljünk erényesen? – „soha ne tegyünk olyat, amit másoknál elítélünk”.

Egyetlen filozófiai írását sem ismerjük. A „víz az ősanyag” gondolatot újabban az őt követő Anaximandrosznak tulajdonítják.

2. AnaximandroszFeltehetőleg Kr.e. 611 - 549. sz. Thalész kortársa. Benne

kell látnunk a nyugati filozófia mint önálló diszciplína megalapítóját. Műve: ‘A természetről”, maga a mű nem maradt ránk.

Apeiron: a világ őselve (arkhé), minden lét oka a meghatározatlan és határtalan, amelyből hideg és meleg, száraz és nedves vált ki.


Az űrben lebegő föld eleinte cseppfolyós volt, majd fokozatosan kiszáradt és így létrehozta az élőlényeket, amelyek előbb a vízben éltek és később költöztek át a szárazföldre. Ezzel a modern fejlődéselméletet előlegzi. Az a tanítása, hogy az eredetileg a földet körülvevő tűzkör szétpattant, és magából tüzet árasztva a föld körül kering, az első kísérlet a csillagok mozgásának fizikai úton való magyarázatára. Örök törvény szerint mindig újabb és újabb világok jönnek létre az apeironból és térnek ugyanoda vissza: „bűnhődve és lakolva jogtalanságukért az időnek rendjében” – ez az egyetlen fennmaradt mondása. (Martin Heidegger egy tanulmányt szentelt neki.)


2. Anaximenész Halála kb. Kr.e. 527.Levegő: a világ őselve. Az ő tanításában is jelen van a

világkeletkezés és világpusztulás periodikus váltakozása.

A három milétoszi gondolatvilágában közös, hogy egy végső ősanyagból vagy anyaginak tekintett őselvből magyarázzák minden létező keletkezését. Jelentőségük abban rejlik, hogy elsőként közelednek elfogulatlanul, természettudományos szemlélettel ezekhez a kérdésekhez, és abban a bátorságban, hogy egyetlen őselvre vezetik vissza a jelenségek sokféleségét.

II. II. Püthagorasz és a püthagoreusokPüthagorasz és a püthagoreusok1.) Püthagorasz élete és tanításaKr.e. 580 – 500. Szamoszon született, hosszú vándorévek

(Egyiptom, Kelet) után tanítóként és egy vallási közösség alapítójaként Krotónban, Dél-Itáliában működött. A hagyomány szerint azért kellett elhagynia hazáját, mert szót emelt Polükratész zsarnokuralma ellen.


A görög tudomány, különösen a matematika magalapítását éppúgy tekinthetjük Püthagorasz, mint a milétosziak érdemének.

Matematika („Pitagorasz-tétel”; a háromszög szögeinek összege egyenlő két derékszöggel).

Filozófia: (Ő az első „philoszophosz” szemben a „szophosz”-szal.) A számok tanát állította filozófiája középpontjába. A számban fedezi fel a világ titkát és alapvető építőkövét. Egytől tízig minden tőszámnak, mindenekelőtt a legtökéletesebb tíznek, megvan a maga különös hatalma és jelentése. Ő az első, aki a világot „kozmosznak” (rendezett egésznek – versus „khaosz”) nevezte. A világ harmóniája azon alapul, hogy benne minden számviszonyok szerint rendezett. Mindenekelőtt a zene tanúsítja (a hangok harmonikus összhangzását és a hangskála fokait számszerű viszonyokra, a húrok hosszára vezette vissza). A világmindenség felépítésében is egyfajta zenei harmóniát találunk: „szférák zenéje”.


Püthagorasz tehát nem egy ősanyagban keresi a világ titkát, hanem egy őstörvényben, a világ alkotórészei közötti örök számszerű viszonyok törvényében, s ezt akár zseniális megsejtésnek is mondhatjuk (lásd elemek periodusos rendszere).

A számok tanához mélyen vallásos és misztikus eszmék is kapcsolódnak, különösen az indiaira emlékeztető lélekvándorlás-hit, s a püthagoraszi etika is az indiaira emlékeztető vonásokat mutat: önfegyelem, mértékletesség, önmegtartóztatás.

2.) A püthagoreusok2.) A püthagoreusokA Püthagorasz által alapított vallási közösség (jellemzés, a A Püthagorasz által alapított vallási közösség (jellemzés, a

„püthagoreus nők”, politikai kísérletük). Egyszeri „püthagoreus nők”, politikai kísérletük). Egyszeri kísérlet maradt, de figyelemre méltó módon egy zárt kísérlet maradt, de figyelemre méltó módon egy zárt és fegyelmezett közösségben próbált a gyakorlatba és fegyelmezett közösségben próbált a gyakorlatba átültetni vallásos és filozófiai eszméket.átültetni vallásos és filozófiai eszméket.


III. Az eleaiakIII. Az eleaiak1. Xenophanész1. XenophanészKb. Kr.e. 570-ben született, Kis-Ázsia görögök lakta nyugati partjairól Kb. Kr.e. 570-ben született, Kis-Ázsia görögök lakta nyugati partjairól

származott. Vándorköltő és énekes éveken át, majd Eleában, származott. Vándorköltő és énekes éveken át, majd Eleában, Itália nyugati partján letelepedve megalapította az ottani Itália nyugati partján letelepedve megalapította az ottani filozófiai iskolát. Részletek maradtak fenn filozófiai filozófiai iskolát. Részletek maradtak fenn filozófiai tankölteményeiből.tankölteményeiből.

Támadást indít a régi görög vallás ellen. Nevetségessé teszi az Támadást indít a régi görög vallás ellen. Nevetségessé teszi az istenekről alkotott emberies (antropomorf) elképzeléseket (Ha istenekről alkotott emberies (antropomorf) elképzeléseket (Ha az ökröknek…) Igazában az emberek semmi bizonyosat nem az ökröknek…) Igazában az emberek semmi bizonyosat nem tudnak és nem is fognak tudni az istenekről. Csak egy dolog tudnak és nem is fognak tudni az istenekről. Csak egy dolog bizonyos: nem lehet sokféle isten, az egyik isten nem bizonyos: nem lehet sokféle isten, az egyik isten nem uralkodhat a másik felett. A legmagasabb rendű és a legjobb uralkodhat a másik felett. A legmagasabb rendű és a legjobb csak egy lehet. Ez az egy isten mindenütt jelenlévő, azonos a csak egy lehet. Ez az egy isten mindenütt jelenlévő, azonos a világegész egységével (panteizmus), sem alakra, sem világegész egységével (panteizmus), sem alakra, sem gondolatait tekintve nem hasonlít a halandókhoz.gondolatait tekintve nem hasonlít a halandókhoz.

Azzal, hogy a legfőbb lényt azonosítja a világegész egységével, Azzal, hogy a legfőbb lényt azonosítja a világegész egységével, megveti annak a tanításnak az alapját, mely szerint a megveti annak a tanításnak az alapját, mely szerint a jelenségek sokfélesége mögött egy örök, változatlan lét rejlik. jelenségek sokfélesége mögött egy örök, változatlan lét rejlik. Az őt követő eleaiak továbbfejlesztették ezt.Az őt követő eleaiak továbbfejlesztették ezt.


III. Az eleaiakIII. Az eleaiak1. Xenophanész1. XenophanészKb. Kr.e. 570-ben született, Kis-Ázsia görögök lakta nyugati Kb. Kr.e. 570-ben született, Kis-Ázsia görögök lakta nyugati

partjairól származott. Vándorköltő és énekes éveken partjairól származott. Vándorköltő és énekes éveken át, majd Eleában, Itália nyugati partján letelepedve át, majd Eleában, Itália nyugati partján letelepedve megalapította az ottani filozófiai iskolát. Részletek megalapította az ottani filozófiai iskolát. Részletek maradtak fenn filozófiai tankölteményeiből.maradtak fenn filozófiai tankölteményeiből.

Támadást indít a régi görög vallás ellen. Nevetségessé Támadást indít a régi görög vallás ellen. Nevetségessé teszi az istenekről alkotott emberies (antropomorf) teszi az istenekről alkotott emberies (antropomorf) elképzeléseket (Ha az ökröknek…) Igazában az elképzeléseket (Ha az ökröknek…) Igazában az emberek semmi bizonyosat nem tudnak és nem is emberek semmi bizonyosat nem tudnak és nem is fognak tudni az istenekről. Csak egy dolog bizonyos: fognak tudni az istenekről. Csak egy dolog bizonyos: nem lehet sokféle isten, az egyik isten nem nem lehet sokféle isten, az egyik isten nem uralkodhat a másik felett. A legmagasabb rendű és a uralkodhat a másik felett. A legmagasabb rendű és a legjobb csak egy lehet. Ez az egy isten mindenütt legjobb csak egy lehet. Ez az egy isten mindenütt jelenlévő, azonos a világegész egységével jelenlévő, azonos a világegész egységével (panteizmus), sem alakra, sem gondolatait tekintve (panteizmus), sem alakra, sem gondolatait tekintve nem hasonlít a halandókhoz.nem hasonlít a halandókhoz.


Azzal, hogy a legfőbb lényt azonosítja a világegész Azzal, hogy a legfőbb lényt azonosítja a világegész egységével, megveti annak a tanításnak az alapját, egységével, megveti annak a tanításnak az alapját, mely szerint a jelenségek sokfélesége mögött egy mely szerint a jelenségek sokfélesége mögött egy örök, változatlan lét rejlik. Az őt követő eleaiak örök, változatlan lét rejlik. Az őt követő eleaiak továbbfejlesztették ezt.továbbfejlesztették ezt.

2.) Parmenidész2.) ParmenidészKr.e. kb. 525 körül született Eleában, tekintélyes polgár lehetett. Kr.e. kb. 525 körül született Eleában, tekintélyes polgár lehetett.

Xenophanész tanítványa, az iskola legjelentékenyebb Xenophanész tanítványa, az iskola legjelentékenyebb gondolkodója.gondolkodója.

Források: Platón „Parmenidész” című dialógusa, ill. töredékesen Források: Platón „Parmenidész” című dialógusa, ill. töredékesen fennmaradt tankölteménye (150 sor hexameterben).fennmaradt tankölteménye (150 sor hexameterben).

Ez utóbbiban Parmenidész az utazását írja le az Éj birodalmából egy Ez utóbbiban Parmenidész az utazását írja le az Éj birodalmából egy istennőhöz, aki a fény (az igazság) országában lakik. istennőhöz, aki a fény (az igazság) országában lakik. Szembeállítja egymással az igazságot és a látszatot, a tudást és Szembeállítja egymással az igazságot és a látszatot, a tudást és a puszta vélekedést. Igazi tudásra tiszta észmegismerés útján a puszta vélekedést. Igazi tudásra tiszta észmegismerés útján teszünk szert. Ez arra tanít, hogy csak egy lét létezhet, teszünk szert. Ez arra tanít, hogy csak egy lét létezhet, nemlétező nem lehet. Csak létező (a teret betöltő) van, nem nemlétező nem lehet. Csak létező (a teret betöltő) van, nem létező nincs és nem is gondolható el (az üres tér lehetőségét ki létező nincs és nem is gondolható el (az üres tér lehetőségét ki kell zárni). kell zárni).


Mivel a mozgás, s a fejlődés nemlétezőt előfeltételez: igazában sem Mivel a mozgás, s a fejlődés nemlétezőt előfeltételez: igazában sem keletkezés, sem fejlődés nem létezhet, csak változatlanul keletkezés, sem fejlődés nem létezhet, csak változatlanul fennálló lét. Mivel a létezés mindent betölt, ezért a léttel fennálló lét. Mivel a létezés mindent betölt, ezért a léttel szembenálló gondolkodás nem létezik. Gondolkodás és lét egy szembenálló gondolkodás nem létezik. Gondolkodás és lét egy és ugyanaz. Mozgás, keletkezés, fejlődés látszatában az és ugyanaz. Mozgás, keletkezés, fejlődés látszatában az érzékek a tévedés forrásai.érzékek a tévedés forrásai.

3.) Az eleai Zénón3.) Az eleai ZénónKr.e. 490 táján született, Parmenidész tanítványa, az ő, könnyen Kr.e. 490 táján született, Parmenidész tanítványa, az ő, könnyen

támadhatónak látszó, tanítását szeretné megvédeni az támadhatónak látszó, tanítását szeretné megvédeni az ellenvetésekkel szemben: a bizonyítás művészetének ellenvetésekkel szemben: a bizonyítás művészetének kifejlesztése. A később felvirágzó dialektika megalapítója. kifejlesztése. A később felvirágzó dialektika megalapítója. Mindent Platón és Arisztotelész műveiből, vagy még későbbi Mindent Platón és Arisztotelész műveiből, vagy még későbbi forrásokból tudunk róla.forrásokból tudunk róla.

„„Zénón-paradoxonok”: i.) Akhilleusz és a teknősbéka versenyfutása. ii.) Zénón-paradoxonok”: i.) Akhilleusz és a teknősbéka versenyfutása. ii.) A repülő nyílvessző paradoxona.A repülő nyílvessző paradoxona.

Zénón érveivel inkább negatív célt követett: Ellenfeleinek akarta megmutatni, hogy az ő saját nézeteikben sem nehéz ellentmondásokat találni. (Bizonyításának gyenge pontja: az idő nem pontok sorából áll.)


Zénón argumentálása élesebbé tette a tekintetet annak felismerésére, hogy a legnyilvánvalóbb feltételezések is kétségesnek bizonyulhatnak, ha kritikailag végiggondoljuk őket, ha például bevezetjük a „végtelen” fogalmát.

IV. Hérakleitosz és a Kr.e. 5. század természetfilozófusaiIV. Hérakleitosz és a Kr.e. 5. század természetfilozófusai1.) Hérakleitosz.Epheszosz, Kr.e. 540 körül, előkelő családban született. Az utókortól a

„homályos” nevet kapta. A tömeg megvetője és a demokrácia ellensége, életében csakúgy mint gondolkodásában addig még járatlan utakat keresett.

Gondolatait a természetről szóló írásában fektette le (száznál több töredék). Stílusa végletekig kihegyezett, hasonlatokban gazdag, tömör és aforisztikus jellege miatt –valószínűleg szándékoltan- homályos. Idős korában valószínűleg ő volt az első remete Nyugaton.

A puszta „soktudást” nem sokra becsüli, azon múlik minden, hogy megtaláljuk azt az egyetlen gondolatot, amely feltárja a világ titkát. Ő is lát valami egységeset a sokféleség mögött,

Centr for Philosophy

de nem puszta csalódást gyanít a keletkezésben és sokféleségben mint Parmenidész. De nem is a változatlan lét ellentétében, tehát minden dolog vég nélküli tovafolyásában mutatja fel az egységeset. („Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba”, „minden folyik”).

A szüntelen tovafolyás mögött mégis felfedezi az egységet, az egységes törvényt. Egység a sokféleségben és sokféleség az egységben. A „logosz” irányítja hát a történéseket az örökké fennálló világban. (‘Logosz”: kijelentés; ésszerű beszéd; elv; formula; világtörvény.)

Össz-szubsztanciaként egy őstűzről, egyfajta ősenergiáról, beszél, ez maga az isteni, s része az emberi lélek is. Ebből a tűzből, miközben fellobban és kialszik „mértékre” –örök törvény szerint- létrejön, majd ebbe visszahull a világ, a maga ellentéteivel együtt.

A nagy törvény, amely szerint az egyetlen ősenergiából fokozatosan kibomlik a sokféleség, nem más, mint az ellentétek egysége. Minden fejlődés ellentétes erők összjátékában megy végbe.


Ebben az értelemben a harc (polemosz), a háború „mindenek atyja és mindenek királya”. A maga létéhez minden dolognak szüksége van a maga ellentétére. Ezért nincs igazuk azoknak, akik örök békére áhítoznak. Mert az alkotó feszültségek megszűnésével totális tétlenség és halál lépne fel.

„Dialektika”: antik (kérdés-felet keretében történő megvitatás művészete) és modern (az ellentétes erők szüntelenül megújuló konfliktusán alapuló fejlődés elmélete: Hegel; dialektikus materializmus).

„Logosz”: mindent átható világész (törvény és szó, ratio és verbum), amelybe lelkünk a halál után visszahull. Ezzel Hérakleitosz olyan útra lépett, amely túlvezet a görög sokistenhiten, s az egyetlen isten gondolata felé halad, amelyben minden nyugalomban van, amelyben minden ellentét feloldódik.

Hérakleitosz az emberi lélek mélységeibe is pillant: „elkezdtem keresni magamat”, s metafizikai létösszefüggésbe helyezi az embert (Csak Platón és Arisztotelész mérhető hozzá).

Utóhatása: a mi korunkig nyúlik. Az általa bevezetett logosz-fogalom mint isteni szó jelenik meg a kereszténység teológiájában.


Az ellentétek egységéről szóló tanítása visszatér Hegelnél, s ez a tan rokonságban van Herbert Spencer fejlődéselméletével is. Gondolata a harcról mint minden dolog atyjáról visszhangra talált Nietzschénél.

2.) Empedoklész2.) EmpedoklészKr.e. kb. 490 (Akragasz, Szicília) Politikus, költő, vallástanító, próféta, orvos, csodatévő ember és filozófus.Új egésszé kapcsolta össze a megelőző rendszerekből származó

gondolatokat (eklektikus).Töredékes tankölteménye maradt fenn: lélekvándorlás gondolata

(Püthagorasz), periodikus világkeletkezés pusztulás )Hérakleitosz és mások).

Eredeti gondolatai:1.) elsőként sorol egymás mellé négy egyenrangú ősanyagot,

megalapozza a „négy elem” elképzelést (tűz, víz, föld, levegő).2.) minden történés mozgatója a szeretet és a gyűlölet (vonzás és

taszítás) váltakozó uralma. A szeretet harmonikus, boldog egység tereli, a gyűlölet erőszakkal szétválasztja az elemeket.


3.) az élőlények keletkezése: először alacsonyabb, majd magasabb rendű szervezetek. Növények, állatok, emberek; kétnemű lények, majd két önálló alakban, nemben megtestesülő lények.

4.) a külvilág minden elemét egy bennünk lévő hasonló elem révén ismerjük meg.

(Halálának legendája.)

3.) Leukipposz és Démokritosz atomelmélete3.) Leukipposz és Démokritosz atomelméletei.) Leukipposzról, az antikvitás legjelentősebb természetfilozófiai

rendszerének megteremtőjéről, alig tudunk valamit (Kr.e. 5. század közepén, Milétosz vagy Abdéra).

Egyetlen töredéke: „Semmi sem történik vaktában, hanem minden értelmes okból és szükségszerűség folytán.” Valószínűleg ez az oksági törvény első megfogalmazása. Démokritosz tanait beolvasztotta saját rendszerébe.

ii.) Démokritosz (Abdéra, Kr.e. 470 – 361).Élete: Utazásai: Egyiptom, Perzsia, India.


Hazatérése után visszavonultan élte le elmélkedésnek szentelt életét, iskolát nem alapított. Sokoldalúsága: matematika, fizika, asztronómia, navigáció, geográfia, anatómia, fiziológia, pszichológia, orvostudomány, zene és filozófia. Zárt rendszerré építette ki a Leukipposztól tanultakat.

Tanítása: Az ókor klasszikus materialista rendszere.Telített és üres.Az atomok.Elsődleges és másodlagos tulajdonságok.Az atomok mozgása.Az ember lelke.Etika. (ataraxia)Hatása.


4.) AnaxagoraszKlazomenai, Kis-Ázsia Kr.e. 500 körül.Ő volt az, aki Athénban meghonosította a filozófiát (sorsa).Filozófiai nézetei:Végtelenül sok ősanyag (a dolgok „magjai”, „csírái”).A nousz (ésszerű és mindenható, de személytelen, kozmoszteremtő

szellem, első mozgató).


II. A görög filozófia virágkoraIII. SzofistákIV. SzókratészV. PlatónVI. ArisztotelészVII. Szókratikus, platonikus és arisztotelikus

iskolák


I. A szofisták1.) Általános bevezetőKr.e. 6. és 5. század a filozófiai gondolkodás fellépése a

görög élettér sok pontján. A görög és a nyugati filozófia minden irányzatának itt a gyökere.

Elméletek sokfélesége, a köztük mutatkozó ellentmondások bizalmatlanságot keltenek: általános kétely az emberi megismerési képességben egyáltalán. Itt kezdődik a szofisták tevékenysége.

A görög szabadság megvédése után jólét alakult ki, különösen a központtá váló Athénban, s a vezető rétegben gazdagság, luxus is, s ezzel együtt igény a magasabb műveltségre. A demokratikus alkotmány egyre jelentékenyebbé tette a nyilvános szónoklás művészetét. A népgyűléseken és a bírósági tárgyalásokon előnyösebb helyzetben volt az, aki jobb érvekkel és talpraesettebben tudta ügyét képviselni. Aki karriert akart csinálni –ehhez alapvetően minden polgár előtt megnyílt az út-, annak felkészült politikusnak és szónoknak kellett lennie.


Ezt a szükségletet elégítették ki a szofisták (szophisztai: a bölcsesség tanítói). Vándortanítók, fizetés ellenében oktatómunkát végeztek a legkülönfélébb jártasságok, de főként a szónoklás terén. Tulajdonképpen nem filozófusok voltak, hanem gyakorlati emberek, akik mint ilyenek, nem becsülték sokra az elméleti ismereteket.

Nézeteik:i.) elméleti szkepszis: az objektív igazság megismerése

lehetetlen.ii.) morális szkepszis: végső soron az eredmény a döntő az

emberi cselekvés megítélésében éppúgy, mint az elméleti vitáknál. Az „erősebb joga”.


Az igazság és igazságosság objektív mértékének tagadásaösszefüggésben azzal, hogy a szofisták nem kis díjazást kaptak oktatómunkájukért (miközben a görögök megvetendőnek tartották a pénzkeresetet szolgáló munkát) – ez vezetett a pejoratív mellékízhez, amely nevükhöz társul, s amely különösen Platón ellenük folytatott harca következtében mindmáig fennmaradt.2.) Prótagorasz és Gorgiaszi.) Prótagorasz (Abdéra, Kr.e. kb. 480-410).A legjelentékenyebb szofista. Máig közismert mondása: „Minden dolognak mértéke az ember, a létezőknek is, amint vannak, a nem létezőknek is, amint nincsenek.” Tehát nincs abszolút igazság, csak relatív; nincs objektív igazság csak szubjektív, az emberhez szóló. Mégpedig, úgy tűnik, így értette:


nem az ember általában véve, hanem a mindenkori egyes ember.Szkepszise a vallásra is kiterjedt: az istenekről sem azt nem tudjuk, hogy léteznek, sem azt, hogy nem léteznek; az igazság kiderítéséhez a dolog túl bonyolult, életünk pedig túl rövid. Istentelenséggel vádolták meg és száműzték Athénból.ii.) Gorgiasz (Leontini, Szicília, kb. ugyanakkor mint

Prótagorasz, 109 évet élt)A legismertebb szofista. Írása: „A nem-létről avagy a természetről” a zénóni dialaktikán iskolázódva azt bizonyította, hogy először is : egyáltalán semmi sem létezik, másodszor: ha valami mégis létezne, az nem lennemegismerhető, és harmadszor: ha megismerhető lenne, az a megismerés nem lenne közölhető. A szkepszis ennél tovább aligha fokozható.


3.) A szofisztika jelentősége- A természetről teljes mértékben az emberre

irányították a filozófia érdeklődését;- Ők tették először a gondolkodás tárgyává magát a

gondolkodást;- Racionális vizsgálatnak vetették alá az etikai értéket;- Behatóan foglalkoztak stilisztikával és retorikával.A szofisztika átmeneti jelenség, de jelentékeny mozgalom:

nélküle elképzelhetetlen az attikai filozófia virágkora.

II. Szókratész1.) Élete.Athén, Kr.e. 470-400, egy kőfaragó és egy bábaasszony fia. Csak hadjáratokon hagyta el szülővárosát, kitűnt vitézségével, a fáradalmak elviselésével. Mesterségét korán abbahagyta, családját is elhanyagolta, teljesen a tanító tevékenységnek szentelte magát.A beszélgetés módszere.Sorsa.


2.) Tanítása.Írásos művet nem hagyott hátra (Platón, Xenophón, Arisztotelész). A szókratikus módszer: A beszélgetésnekés a tanításnak különleges fajtája ez. A megszokott sorrend: a tanuló kérdez, a tanító pedig válaszol. Szókratésznél ez megfordul: ő kérdez. Feladatát gyakran hasonlította anyja foglalkozásához, a bábamesterséghez és azt mondta: nem neki magának kell megszülnie az igazságot; az ő dolga csak az, hogy másoknak segítseneszméik világra hozásában. Sok mindent átvesz a szofistákdialektikájából, fortélyaiból. Abban is hasonlít rájuk, hogy érdeklődése csakis az emberre irányul, nem érdekli a természettel kapcsolatos spekuláció. S a végeredmény, amelyet híres mondása fejez ki: „Tudom, hogy semmit sem tudok” – látszatra ez sem különbözik a szofisták tudós szkepszisétől.

Centre forPhilosophy

A „démoni hang” elmélete: „semmit sem tud”, s ugyanakkor egy benső hang, daimonionja (személyes „isteni” hang), a lelkiismeret hangja vezeti. Belső meghasonlás: mélyen vallásos, másfelől pedig az ő számára az erény egyenlő a belátással. Mivel senki sem tesz mást, mint ami a saját javát szolgálja, s ez éppen az erkölcsileg jó, ezért az embereket csupán meg kell tanítani az igazi erényre, hogy erényessé tegyük őket. Az erénynek a tudással való összekapcsolása – ez a voltaképpeni újdonság Szókratész tanításában. A nem-tudásunkat feltárva Szókratész arra akarta az embereket felszólítani, hogy nézzenek magukba és tartsanak önvizsgálatot. Ismerd meg önmagadat! (gnóthi szeauton). Ha az emberek öneszmélés útján belátják, hogy eddig erkölcsi sivárságban és vakságban éltek, akkor keresni fogják az erkölcsi eszményt (vágyakozó, kereső – zetetikus - nemtudás). Mindig az előtte álló valóságos egyénhez beszélt, s felrázó erő, csillapíthatatlan nyugta-lanság, hatalom áradt belőle tanítványai beszámolói szerint.


Hogyan tudott ennyire felmérhetetlenül nagy hatással lenni egy ilyen ember, aki ugyan erkölcsi tekintetben nagy személyiség volt és meggyőződéséért életét adta, ám tulajdonképpeni filozófiáját alig tudjuk megragadni? Szókratész mártírhalála hasonlatos Krisztus és a korai keresztény mártírok halálára. S a korai keresztény írások tanúsága szerint ez tartotta elevenen Szókratész emlékezetét. Az igazi válasz mégiscsak az, hogy hatása tényleg inkább a filozófus egyedülálló személyiségén alapul, amely emberileg közel áll hozzánk évezredek múltán is, és kevésbé azon, amit tanított. Szókratésszel ugyanis olyasvalami lépett az emberiség történetébe, amely attól kezdve továbbható kulturális erővé vált: a rendíthetetlen, autonóm erkölcsi személyiség. Ez a belsőleg szabad ember „szókratészi evangéliuma”, azé az emberé, aki önmagáért teszi a jót.


Platón1. Élete(Athén, Kr.e. 427 – 347.)A város egyik vezető családjának sarja.Kapcsolata Szókratészszel.Utazásai (Egyiptom, Kelet?, Dél-Itália és Szicília).A „platóni akadémia”.„Vajon valóban helyes-e az a szándékom, hogy a politikai ügyek vezetésébe bekapcsolódjam? … S noha sohasem mondtam le annak vizsgálatáról, mi módon fordulhatnak mindezek a dolgok – elsősorban természetesen az állam ügye – helyesebb irányba, tevékeny közreműködésemre nézve mindig csak a kedvező pillanatra vártam. Végül is be kellett látnom, hogy a mostani államokat, méghozzá valamennyit gyalázatosan kormányozzák … Így nem maradt más hátra, mint hogy az igazi filozófiát dicsőítve kijelentsem,


hogy csakis belőle kiindulva lehet felismerni, mi is hát az igazságosság mind a magán-, mind pedig az államélet szempontjából. Az emberi nem tehát – vontam le a következtetést – mindaddig nem fog kikerülni nyomorúságából, amíg a helyesen és igazán filozofálók nemzetsége nem kerül uralomra, vagy amíg az államok vezetői valaminő isteni rendelés kegyelméből rá nem szánják magukat az igazi filozófiával való foglalkozásra.”

2. MűveiPlatóntól egész sor írás fennmaradt, de működésének súlypontja – saját megítélése szerint – a szóbeli tanításbanrejlett. Azt állítja, hogy tanításának magvát sohasem öntötte írásos formába, mert nem akarta kiszolgáltatni a rosszindulatnak és az értetlenségnek. „Nekem legalábbissemmiféle munkám nincs a legfőbb kérdésekről, és nem is lesz soha. Hiszen a végső belátást nem lehet szavakban kifejezni …; az egyszerre csak felvillan a lélekben – Akárcsak egy kipattanó szikra által keltett világosság


– s azután már önmagától fejlődik tovább.”Számunkra, utódok számára csak az írásai jelentik a forrást. Öt évtizedet fognak át, érezhetők a szerző felfogásának változásai.34 dialógus (Szókratész figurája).Legkorábbi művek:• Apológia: Szókratész szabadon feldolgozott

védőbeszéde.• Kritón: a törvények tiszteletéről.• Prótagorasz: vita a szofisztikával az erényről,

különösen annak egységéről és taníthatóságáról.Átmeneti periódus:4. Gorgiasz: az erény mibenléte és taníthatósága. A szofisták egoista moráljáról kiderül, tarthatatlan. A retorika nem elegendő a műveltséghez. Az erkölcsi jó – valami feltétlen, abszolút, metafizikailag megalapozott.


A politika, a zene, a költészet alá van rendelve az erkölcsi jónak. Kitekintés a lélek túlvilági sorsára.

5. Menón: a megismerés mint „visszaemlékezés”. A matematika jelentősége.

6. Kratülosz: a nyelvről.Érett férfikorának alkotásai:7. Szümposzion – „A lakoma”: az Erósz: a szépre és

jóra való filozófiai törekvés hajtóereje. Itt olvasható Alkibiadész himnikus köszöntője Szókratészre, aki a legtökéletesebb formában testesíti meg az Erószt.

8. Phaidón: a halhatatlanságról. A lélek érzékfelettisége és örökkévalósága.

9. Politeia – „Az állam”: legterjedelmesbb és tartalmilag leggazdagabb műve. Érett korának több évét szentelte megírásának. A mű gondolatmenete az egyéntől halad a társadalom felé, s a platóni filozófia minden területét átfogja.


10. Phaidrosz: különösen fontos dialógus az ideatan és a lélek hármas tagolódásának elmélete szempontjából.

11. Theaitétosz: ismeretelméleti fejtegetés a tudás mibenlétéről.

Öregkori művei:12. Timaiosz: természetfilozófiája. A természeti lények

keletkezése, az égitestektől a földi élőlényekig.13. Kritiasz: befejezetlen. A mondabeli szigetország,

Atlantisz elsüllyedésének mitikus története; ez állítólag 100 000 évvel Platón előtt következett be, és mindmáig új meg új spekulációk kedvelt tárgya.

14. Politikosz – „Az államférfi”: az idős Platón politikai nézeteit foglalja össze.

15. Törvények: utolsó öregkori, befejezetlenül maradt műve, amelyet halála után tanítványa adta ki. Ez az ismét a politikának szentelt dialógus azt bizonyítja, hogy a platóni gondolkodást irányító cél nem változott: itt is az állam erkölcsi megalapozásáról és az állam polgárainak neveléséről van szó. A Törvények Platón öregkori filozófiájának összegzése.


A platóni dialógus mint műfaj.3. Módszertani megjegyzésekA „szisztematikus”, illetve a „genetikus” megközelítés problémái.Itt mindkettő: a történeti kiindulópont jellemzése után a metafizikából (eszmetanból) indulunk ki, majd rátérünk az etikára és a politikára. (Csak „játékot” láthatunk a dialógusokban?)

4. A történeti kiindulópontA kortárs gondolkodás: a szofisztika. -Platón kritikája.-Amit átvesz (dialektikus módszer; ő is bizalmatlan a szokványos tudással szemben; és a szokványos erkölccsel szemben).-Eltérése a következtetésekben: a filozófia voltaképpeni feladata annak megmutatása, hogy mégiscsak létezik általános zsinórmérték és szert tehetünk rá:


az örök eszmékben adva van számunkra a gondolkodás és cselekvés mértéke, s ezt a mértéket gondolkodás és cselekvés útján magunk is megragadhatjuk. (Démokritosz nézetével szemben: egy világész tanúságának és termékének tekinti a világot; korábbi költők és filozófusok tragikus világlátásával szemben Platónnál visszaszorul a világ homályos alapja, filozófiája igazi „fénymetafizika”.)5. Az eszmetanA.) A filozofálás ösztönzőereje és módszereErósz (eredetileg szerelem, nemi ösztön): filozófiai ösztön, törekvés. Erósz a törekvés, hogy az érzékitől eljussunk a szellemihez; a halandó ember feltörő vágyakozása a halhatatlanságba emelkedés után, egyszersmind annak vágya, hogy másokban is felébressze ezt az ösztönt. A szép test láttán érzett öröm az Erósz legalsóbb foka.


A filozófia ösztönét éleszti a széppel való foglalkozás minden formája, mindenekelőtt a zene, amely a filozófiára való felkészítésnek tekintendő, valamint a matematika, amely arra tanít, hogy eltekintsünk az érzékitől és a tiszta formákat szemléljük. („Plátói szerelem” – félreértés, szó sincs a testiség kikapcsolásáról.) A szemlélet előkészület, az eszmék megismerésének voltaképpeni eszköze a fogalmi vagy dialektikus gondolkodás. Az Erószhoz helyes módszernek kell társulnia. A retorika rábeszél. A dialektika: annak művészete, hogy közös keresés, beszélgetés során előrehaladva eljussunk az általánosan érvényesig. Egyfelől az egyeditől az általánosig, a feltételestől a feltétlenig emelkedve, másfelől végighaladva minden közbülső fokon az általánostól aláereszkedve a különöshöz és az egyeshez.B.) Eszme és jelenségA „barlanghasonlat” az emberi életről és az emberi megismerésről.


Megszokott létezésünk börtönhöz hasonlatos. örnyezetünk, ahogyan érzékeink mutatják, merő árnyakra emlékeztet. A bilincsből szabadultak felállásához és a fent lévő dolgokra való pillantáshoz pedig a léleknek az eszmék világába való felszárnyalása hasonlít. Az „eszmék” (görögül eidosz vagy idea): a lét formái, nemfogalmai (latinul genusai, speciesei), általánosságai. De nem merőben általános fogalmak, amelyeket a különöstől való eltekintés és a dolgok közös jegyeinek összekapcsolása útján alkot gondolkodásunk. Az eszmék teljes mértékben rendelkeznek realitással, mi több, az eszmék adják az egyedül igaz (metafizikai) realitást. Az egyedi dolgok mulandók, az eszmék viszont a dolgok el nem múló ősképei, fennállásuk maradandó.A filozófiai alapkérdések egyike: megengedhető-e magasabb realitást tulajdonítani az általánosnak, mint az egyesnek, vagy pedig fordítva áll a dolog: csak az egyedi dolgok valóságosak és az általános eszmék csak a mi


fejünkben léteznek? (Lásd még: középkori „univerzálé-viták”.) Platón szerint tehát az eszmék alkotják a tulajdonképpeni valóságot.A fő kérdés: hogyan jön egyáltalán létre az árnyékok világa, a látható természet (genezis, a dolgok létrekelése)? Az eszmék mellett mégiscsak léteznie kell egy második, mondhatni anyagi valaminek, amelyben az eszmék leképeződnek! Platón ezt mint (üres) teret írja le, mint a külső lét formáját, beleértve ebbe nemcsak az egymásmellettiséget, hanem az egymásutániságot is. Itt egy megszüntethetetlen szakadék van: mert még ha feltételezzük is, hogy ez a két elv létezik, nem könnyű belátni, hogy az eszmék mint magukban nyugvó ősképek egyáltalán miféle erő hatására képződnek le az anyagban. A platóni filozófia dualistának nevezhető.A szakadék megszüntetéséhez szükség lenne még egy harmadik elvre, amely a kettő között közvetít, vagy a kettő között áll. Öregkori műveiben egyre inkább hajlik rá, hogy


feltételezzen egy istenséget vagy világlelket, amely ezt a közvetítést végrehajtja. Ezt a gondolatot azonban mítosz formájában adja elő. (Általában mítoszokkal tölti ki azokat az üres helyeket, amelyek kivonják magukat a szigorú gondolati megragadás érvénye alól.

6. Antropológia és etikaAz emberi lélek hármas tagolódása: gondolkodás (fejben), akarat (mellben), vágy (altestben). Ám csak a gondolkodás, az ész halhatatlan alkotórésze a léleknek, amely a testbe belépve a többi résszel összekapcsolódik. A halhatatlan léleknek nincs kezdete és nincs vége, s lényegében a világlélekhez hasonlatos. Minden megismerésünk visszaemlékezés, amely a lélek állapotaiból és megtestesüléseiből ered (gyanítható, hogy Platón ismerte az indiai filozófia gondolatvilágát).


Az eszmék birodalmában a legfőbb jó eszméje foglalja el a legfelsőbb helyet: az eszmék eszméje, mindenek felett áll és mindeneknek legfelsőbb célja. A világ végcélja. A „naphasonlat”. Az ember a maga halhatatlan lelkével részesedik (methekszisz) az eszmék birodalmából. Az ember célja az, hogy az érzékfeletti világba történő felemelkedés révén birtokába vegye a legfőbb jót. A test és az érzékiség bilincsek: „szoma, széma” – a test a lélek sírverme.Az erény az az állapot, amelyben a lélek megközelíti ezt a célt. Mivel a látható dolgok képmásai a láthatatlanoknak, különösen a művészetben segédeszközül szolgálnak az eszmék megragadásához. Négy kardinális erény van: bölcsesség, bátorság, megfontoltság (józan önmérséklet) és az igazságosság. Az első három megfelel a lélek alkotórészeinek (értelem, akarat, vágy).


Az igazságosság pedig átfogja az összes többi erényt, lényege a lélek három részének és a nekik megfelelő erényeknek a kiegyensúlyozott, jól elrendezett viszonya.7. Az államA politikai problémával, a helyes államberendezkedés kérdésével egy életen át birkózott.„Polisz”, Platón központi fogalma, mai ‘politika’ szavunk eredete.Amit Platón az egyén vonatkozásában tárgyal, felnagyított formában tér vissza Az államban, és mindez csak az államban válik igazán érthetővé, és csak az államban bontakozhat ki teljes mértékben. Az erkölcsi élet elképzelhető legmagasabb formája nem egyéb, mint a közösség erkölcsi élete egy jó államban.Platón államelméletének negatív-kritikai, illetve pozitív-építő részei.A.) A fennálló alkotmányok bírálataÁllamformák és hozzájuk rendelt embertípusok kölcsönös megfelelése.


i.) Oligarchia. „vagyonbecslésen alapuló államforma, amelyben a gazdagok vezetnek, a szegénynek pedig semmi része sincs a vezetésben”. Három nagy hibája van. Az első magából az alapelvből következik. Mert „mi volna, ha valaki a hajókormányosokat is így, a vagyonbecslés alapján jelölné ki, a szegényre ellenben nem bízná a kormányzást, még ha jobban értene is hozzá? Ugyancsak pórul járnának a tengeren.” A második: „az ilyen állam nem egységes, hanem szükségképpen két állam van benne: a szegényeké és a gazdagoké, akik – bár egy helyen laknak – örökké terveket szőnek egymás ellen.” A harmadik hiba: „itt az ember minden vagyonán túladhat”, s akkor „úgy él tovább az államban, hogy az állam egyik részéhez sem tartozik … mint úgynevezett szegény és nincstelen ember”. Ha pedig az „államban koldusokat látsz, biztosra veheted, hogy ott tolvajok, zsebmetszők, templomrablók és mindenféle ilyen gazságot űző gonosztevők is lappanganak”.


Itt nem bölcsességre és igazságosságra törekednek, hanem arra, hogy mindenből hasznot húzzanak s rakásra gyűjtsék a pénzt. Egyfelől heréhez illő, másfelől koldusjellegű kívánságok olyan ember kialakulásához vezetnek, aki a lehető legtávolabb van a harmonikus erkölcsi személyiség eszméjétől.ii.) Demokrácia alakulhat ki az oligarchiában uralkodó osztályharcból. „Demokrácia, úgy vélem, akkor keletkezik, ha a szegények – magukhoz ragadva a győzelmet – ellenfeleiket részben megölik, részben száműzik, a többieket pedig az alkotmányos jogokban és a vezető állásokban az egyenlőség alapján részeltetik…” A demokráciában a szabadság a jelszó. „Mindenekelőtt … a polgárok itt mind szabadok, s az állam csak úgy duzzad a szabadságtól és a szabad beszédtől, s mindenkinek megvan a joga arra, hogy azt tegyen, amit akar.”


Ebben az államban „semmiféle kényszer sincs arra nézve, hogy vezető állást vállalj, ha mindjárt erre megvan is a képességed; vagy alárendelt helyzetben maradj, ha erre nincs kedved; vagy harcolj, mikor mások is harcolnak, s békében élj, mikor mások ezt teszik, de te nem kívánod a békét … nem isteni és nem gyönyörűséges-e első pillantásra az ilyen életforma?...Ilyen, s ehhez hasonló előnyöket nyújt a demokrácia, úgyhogy minden bizonnyal igen kellemes, vezető nélküli és tarkabarka államforma, amely egyenlőnek és egyenlőtleneknek egyaránt egyenlőséget biztosít.”Miféle ember felel meg ennek az alkotmánynak? Nem harapózik-e el benne a féktelenség és az általános bomlás? Hogyan lehet az ifjúságot nevelni, ha mindenki egyenlő, és mindenki egyenlő mértékben szabad? „A tanító ebben a környezetben retteg a növendékeitől, s hízeleg nekik, a növendékek meg lekicsinylik a tanítót …, általában az ifjak mindenben az idősebbekhez hasonlítják magukat,


s velük akarnak versenyezni szóban és tettben; az öregek viszont mindig a fiatalok társaságában ülnek, megtelnek szellemeskedéssel és tréfálkozással, amint a fiatalokat akarják utánozni, csak hogy ne látszanak kedélytelennek és zsarnoknak.” Az ifjak „a szemérmet ostobaságnak minősítve, mint jogfosztott száműzöttet kikergetik, a józan önmérsékletet férfiatlanságnak nevezve és becsmérelve kiűzik, a mértéktartást s a költekezésben való szerénységet pedig mint bárdolatlanságot és szolgai lelkületet … kiközösítik.”

iii.) Türannisz, zsarnokuralom követi a demokráciát. Hogyan megy végbe az átmenet? „Az a jó, ami az emberek szeme előtt lebegett, s amiért az oligarchikus államot megalkották, a gazdagság volt. … Másfelől, éppen az, hogy a gazdagságban való telhetetlenség és az anyagiasság miatt minden egyébről megfeledkeztek, ásta alá az oligarchiát. Nos, a demokráciát is nem éppen annak túlhajtása bomlasztja-e meg, amiben a jó lényegét látja? A szabadságban látja.” „S valóban a túlzás mindig nagy


változást szokott eredményezni az ellentétes irány felé. … Mert a túlságos szabadság minden valószínűség szerint túlságos szolgasággá fajul, az egyén életében éppúgy, mint az államéban.” Ez az út a népvezéri tisztségen át vezet!! „Nem mindig egyvalakit szokott-e a nép különösképpen maga fölé emelni, akit aztán hízlal és nagyra növel?” Ez a népvezér aztán belekóstol a hatalomba, s megittasul tőle, mint a vérszagot kapott vadállat. „Éppígy: aki a nép élén állva, s egy vakon engedelmeskedő csőcseléket gyűjtve maga köré, nem tudja visszatartani magát saját nemzetsége vérétől, hanemigazságtalan vádakkal, mint ahogy ezt már tenni szokták, törvényszék elé cipel másokat, s vérrel szennyezi be magát, … embereket számkivetésbe küld és megöl, s alattomos célzásokat tesz adósságelengedésre és földosztásra: vajon nem kell-e mindezek után az ilyen embernek – szinte végzetszerűen – vagy ellenségei kezétől elpusztulnia, vagy pedig türannoszi hatalmat gyakorolnia, s emberből farkassá változnia?”


B.) Az eszményi államAhogyan az egyes ember vágyból, akaratból és észből áll, s az igazságosság nem egyéb, mint helyes viszony kialakítása e három jellemvonás között, ugyanúgy az állam életében is három feladat vár megoldásra: az élelem előteremtése mint alap, a terület védelme és az ésszerű vezetés. E három feladatnak megfelel a három természetes rend: a kézművesek, az „őrök” vagy harcosok és az uralkodók rendje; az igazságosság itt abban áll, hogyez a három rend az ész irányítása alatt összhangba kerüljön.Kiválasztás útján kell megtalálni az uralkodásra hivatottakat. Azzal kell kezdeni, hogy az állam egyenlő művelődési lehetőségeket biztosít minden gyermek számára, bármilyen származású legyen is. A gyermekkori nevelés két alapeleme a testedzés és a zene. A testedzés


a testet műveli, bátorrá és erőssé tesz. A zene a lelket műveli, szelídséget és érzékenységet fejleszt ki. Egyesítésük a jellem harmonikus kiegyensúlyozottságához vezet. Ezekhez társulnak azután a matematika, a dialektikának, tehát a helyes gondolkodásnak az elsajátítását célzó gyakorlatok, továbbá az állhatatosságot erősítő próbák. A huszadik életévben szigorú és elfogultságoktól mentes vizsga szűri ki a legmagasabb tisztség várományosainak köréből azokat, akik a követelményeknek nem tesznek eleget. A bennmaradók nevelése tovább folyik még tíz évig. Aztán újabb rostálás következik. Akik ezen is túljutottak, öt éven át filozófiai képzésben részesülnek. Mármost azok a harmincöt évesek, akik ezt is maguk mögött hagyták, még mindig híjával vannak a vezetéshez szükséges tapasztalatnak és a gyakorlati életben, a létért folytatott harcban való jártasságnak. Ezt tizenöt éven át szerzik meg, bizonyítva rátermettségüket a földi dolgok közötti eligazodásra.


Ötvenévesek, józan és szilárd, az életharcban kipróbált, elméletben és gyakorlatban egyként kiművelt férfiak lesznek, amikor elfoglalják a vezető állásokat. Mégpedig automatikusan, újabb kiválogatás nélkül – mert akkorra már kiderült, hogy kik a legjobbak. Ők lesznek a filozófuskirályok vagy királyi filozófusok, akikben - Platón álma szerint – egyesül a hatalom és a bölcsesség!Platón az arisztokrata állameszményhez, a legjobbak uralmához, húz. De ez egyszersmind a legtökéletesebb demokrácia is, ha a demokrácia kritériuma az esélyegyenlőség. Nincs örökölt előjog; mindenkinek egyenlő esélye van, hogy a legmagasabb tisztségekig emelkedjen.Ha sikerülne esetleg egy ilyen államot létrehozni, belülről mégis komoly veszélyeknek lenne kitéve. Az így kiválasztott vezetők erőteljes emberek. Az általános emberi


ösztönök és vágyak legalább annyira hajtanák őket, mint az átlagosakat. A hatalom arra csábítaná őket, hogy saját érdekeiket tartsák szem előtt, nem pedig a közjót. Ilyen két csáberő a pénz és a birtoklás, a nő és a család – két emberi alapösztönnek, az éhségnek és a szerelemnek megfelelően.El kel zárni az utat az ilyen kísértések elől a harcosok, s a belőlük kikerülő vezetők esetében. Tiltani kell a magántulajdont. A birtoklásban való közösséget a nőkre is ki kell terjeszteni. Alapelv a legkiválóbbak gyakori összepárosítása, s csak az ilyen gyerekek felnevelése, valamint a férfilakosság számának ugyanazon szinten tartása.A munkában állók széles tömegei megtarthatják a magántulajdont és a magáncsaládban élést, viszont semmiféle politikai befolyásuk nem lehet.(A Törvényekben, időskori művében Platón enyhített államelméletén, s elgondolása életközelibb lett: több különböző rendszer keverékéből álló alkotmányt javasol.)


8. Kritika és értékelésA.) A platóni államelmélet kritikájáhozKontra Platón I: Mondják: utópia, megvalósíthatatlan.i.) Platón alábecsüli a férfiban rejlő bírvágyat (anyagi javak, nő), amikor azt hiszi, hogy egy társadalmi réteg megelégedhet a radikális kommunizmussal.ii.) Ha az anyáktól elvennék gyermekeiket, sérülne az anyai ösztön és vele a nő természete és méltósága. A család felbomlása egyben az állam és az erkölcs történeti gyökereinek elsorvadását, szilárd alapjainak megrendü-lését jelentené, s maga után vonná az egész társadalom széthullását.Pro Platón: i.) Platón csak egy kiválasztott kisebbségtől követeli a fentieket.ii.) Idővel ő maga is engedett túlzó követelményeiből.iii.) A történelem során újra és újra valóra váltak bizonyos tanításai. Pl.: sok minden emlékeztet a modern totalitárius államokra (eugenetikai rendszabályok a nemzetiszocializ-musban; gazdasági kommunizmus a Szovjetunióban);


a társadalom különböző rétegeiből kiválogatás útján létrejött szellemi elit uralma pedig a katolikus egyházra.iv.) Platón is tisztában volt azzal, hogy nem egykönnyen megvalósítható ideált vázolt fel, mégis szükségszerűnek ésértékesnek tartotta ezt az eszményt.Kontra II.:Platón nem vette tekintetbe a politikai és gazdasági hatalom szét nem szakítható összefüggését. A társadalmi hatalom nagy távon mindig követi a gazdasági viszonyokban beálló eltolódásokat.Kontra III.: Platón saját élettapasztalataiból következően tartott a demokratikus jogokkal és a szellemi szabadsággal való visszaélésektől, de túl messzire ment a másik irányban: a vallási „eretnekség” kíméletlen üldözése; a költészet, zene és képzőművészetek cenzúrázása, hogy csak az erény értékességét, s a bűn megvetendő voltát hirdethessék (pl. Homéroszt is betiltaná);


ma már ismerjük az állami eugenetika rendkívüli veszélyeit.B.) Platón helye a görög szellem történetébenA görög filozófia csúcsa. Minden előzmény összegződik benne. Visszanyúlik Szókratészre, a szofisztika bizonyos elemeire s a régebbi természetfilozófiára is. Kezdetben az eleai iskola merev létfogalmának elfogadására hajlott, később elismerte a keletkezés és a sokság jogosultságát, és így „a lét és a keletkezés” kérdésében közel került Hérakleitosz álláspontjához.Platónban a görög észfilozófia tradíciója először egyesül a lélekvándorlás, a megtisztulás és megváltás hitével, amely az orfikában és a püthagoreizmusban öltött filozófiai alakot.Komolyan veszi az örökkévalóság gondolatát: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, delelkének kárát vallja?” Ezzel azonban szükségképpen együtt jár az érzéki elme leértékelése, amint azt az indiai upanisadokban láttuk. Ez a Keletről jövő emberfelfogás voltaképpen idegen test a görög filozófiában.


Nietzsche: „kereszténység előttien kereszténynek”, „magasabb rendű svindlinek” nevezte a platóni tant: „Drágán kellett megfizetni, hogy ez az athéni Egyiptomban járt iskolába…”Platón életműve egyrészt összefoglalja az addigi görög filozófiát, másrészt túl is lép rajta, sőt szakít a görög hagyomány néhány alapelemével. A nagy athéni államférfiakról nem ismeri el, hogy a nép igazi nevelői lennének, s ugyancsak elveti a görögök nagy művészi múltját is, s bár ez nem kis önmegtagadást követelt tőle, az érzékeny művésztől és a szép szerelmesétől, ezeket az értékeket feláldozta a feltétlen erkölcsi „vagy-vagy” oltárán.

c.) Platón utókoraÁttekinthetetlenül szerteágazó.- Neoplatonizmus;- Középkori keresztény teológia és filozófia;- Reneszánsza az újkor elején.- Jelenkorban újra és újra.


Platón örök időkre az idealista filozófia megalapítója marad, előharcosa annak, hogy a szellemi kerüljön hata-lomra az életben, az emberi cselekvés feltétlen erkölcsi normáinak meghirdetője, s mindezek révén az emberiség legnagyobb nevelőinek egyike.Már Arisztotelész így jellemezte őt: „elsőnek bizonyította életével csakúgy, mint tanító szavával, hogy a halandó csak egyszerre lehet becsületes és boldog. Most, hogy halálában elnémult, már senki sem hirdeti nekünk e szót.”Goethe: „Platón úgy viszonylik a világhoz, mint egy boldog bölcs, akinek kedve támadt, hogy egy időre itt keressen szállást … A mélybe hatol, inkább azért, hogy lényével betöltse azt, semmint hogy felkutassa. A magasba tör, arra vágyva, hogy része legyen saját eredetében. Amit kimond, az egy örök egészre, jóra, igazra, szépre vonatkozik – ezt szeretné megmozgatni minden szívben.”Századunkban Karl Popper A nyitott társadalom és ellenségei (alcím: „Platón varázsa”) című műve első köteté-ben Platónt felelőssé teszi az európai gondolkodás – és ezzel a mi történelmünk – sok tévedéséért – szerinte Platón a totalitárius állam elméletének ősapja. (Madách.)


IV. Arisztotelész1.) Élete. Sztageirosz, Trákia Kr.e. 384 - Khalkisz, 322.Platón legkiválóbb tanítványa.Orvoscsaládból származik. Húsz éven át Platón tanítványa az Akadémián. Platón halála után egy ideig Kis-Ázsiában élt, majd Fülöp makedón király – a görög államok egyesítője – meghívta udvarába, s rábízta fia, Alexandrosz (a későbbi Nagy Sándor) nevelését.Amikor Alexandrosz trónra lépett, Arisztotelész visszaköltözött Athénba és megalapította saját iskoláját, a Lükeiont. Széles körű kutató és tanító tevékenységet folytatott tizenkét éven át (nagy magánkönyvtár, természettudományi gyűjtemény: számos állat- és növényfaj példányaival, 158 alkotmány).Alexandrosz korai halála után istentelenséggel vádolták meg, mint Szókratészt, s ő a várható halálos ítélet elől elmenekült: hogy ne engedje az athéniakat „kétszer vétkezni a filozófia ellen”. A rákövetkező évben halt meg számkivetésben, magányosan.


2.) ÉletműveTöbb száz írás (akroamatikus vagy magasabb tanulmányok, részben megmaradtak, illetve exoterikus vagy népszerű írások, elvesztek). A keletkezésük időpontja szerinti elrendezésük megoldhatatlan.Tartalmi szempontból:• Logikai írások („Organon”, szerszám): Kategóriatan;

a két Analitika (a következtetésekről és bizonyításról); Topika (Arisztotelész dialektikáját tartalmazza);

• Természettudományos művek: Fizika; Az égboltról; A keletkezésről és pusztulásról; Meteorológia. Az élőlényekkel foglalkozik A lélek és több más írás a lélekről (az emlékezetről és az álomról is); Az állatok leírása; Az állatok részei; Az állatok szaporodása.

• Metafizikai írások: „Metafizika” (antik kiadójánál a fizika után következő írások: meta ta phüszika), átvitt értelművé válva: „a természeten (a fizikán) túlmenő”,


„a létezőt mint létezőt”, tehát a dolgokat a dologiság szempontjából vizsgáló filozófiai diszciplína.

• Etikai írások: ún. Nikomakhoszi etika (10 könyvben);• A Politika (8 könyvben);• Poétikai és retorikai művek: Retorika (3 könyv) és

Poétika.Stílusa: józanul vizsgálódó szelleme minden fennálló dolog

összegyűjtésére és felleltározására, valamint szigorúan a logika szabályait követő érvelésre törekszik (vs. Platón).

Életműve: szellemi világhódítás (vö. Nagy Sándor katonai hódításával), vele kezdődik a világ szcientifikálódásának, tudománnyal áthatásának folyamata, amely sokak szerint mára már fenyegető méreteket ölt.


3.) A logikaArisztotelész teremtette meg a logikát mint önálló tudományt. A szó a logosz szóból származik. vs. reális tudományok: formális: az a tudomány, amely a

helyes gondolkodás formáival és módszereivel (tehát nem tartalmával) foglalkozik.

vs. pszichológia: nem azt adja elő, hogy gondolkodásunk folyamata ténylegesen hogyan megy végbe, hanem azt: hogyan kell végbemennie, hogy tudományos megismeréshez vezessen.

Legfontosabb elemei:i.) Fogalom. (Definíció (fogalommeghatározás): legközelebbi nemfogalom (genus proximum) és fajképzőkülönbség (differentia specifica)). Az általánostól a különösig (akár az egyediig) való alábocsátkozás, valamint a fordított irányban történő felemelkedésnek fokozatosan, egyetlen közbeeső tagot sem kihagyva kell végbemennie.


ii.) Kategória. Az ő leleménye: az a tíz legfelső nemfogalom, amelyeknek már nincs közös fő fogalma, tehát azok a lehetséges szempontok, amelyekből egy dolog egyáltalán vizsgálható: Szubsztancia („ouszia”: substantia, essentia), mennyiség, minőség, viszony, hely, idő, helyzet, birtoklás, cselekvés, szenvedés. A legfontosabb az első négy, s különösen a szubsztancia. (Vitatható; az újkorban Kant tett kísérletet arra, hogy kidolgozza a kategóriák „tábláját”).

iii.) Ítélet. Legalább két fogalmat kapcsolunk össze: alany + állítmány (a görög nyelv szerkezetéhez igazodik).Fajtái:- Állító - tagadó;- Általános – különös – egyes;- Létezés – szükségszerűség – lehetőség.


iv.) Következtetés. Az ítéletek összekapcsolása: „az olyan beszéd (kijelentés), amelyben bizonyos dolgok megállapításából szükségszerűen következik valami más”, vagyis egy új ítélet levezetése más ítéletekből.

Következtetések (szillogizmusok) általános szerkezete: premisszák (általános, főtétel + különös, altétel) + konklúzió. („Minden ember halandó -Szókratész ember – tehát Szókratész halandó.”)

v.) Bizonyítás. A következtetések összekapcsolása. Egy tétel kötelező érvényű levezetése (dedukció) más tételekből, egymásból következő következtetések útján.

A legfőbb általános tétel, az ellentmondás tétele: „lehetetlen, hogy az, ami létezik, ugyanakkor és egyazon vonatkozásban ne létezzék.”


A gondolkodás első alapelve: „lehetetlen, hogy egy és ugyanaz az állítmány, egy és ugyanazon alanyhoz egyszerre és egyazon vonatkozásban … hozzá is tartozzék, meg ne is”. (A filozófia későbbi történetében megfogalmazott további három alapelv: az azonosság tétele (a=a), a harmadik kizárásának elve („ugyanazon tényállás vagy létezik, vagy nem; harmadik eset nincs”); és az elégséges alap elve.)vi.) Indukció. Az az eljárás, amelynek során egy tételt elméletileg nem levezetünk általános tételekből (mint a dedukcióban), hanem megerősítünk, mégpedig azáltal, hogy lehetőleg sok egyedi est felsorolásával kimutatjuk tényszerű érvényességét.Habár az indukcióval csak kisebb-nagyobb valószínűségre tehetünk szert, lehetetlen az elképzelhető összes egyedi esetet megfigyelés segítségével megragadni, ez mégis a


tudomány nélkülözhetetlen módszere marad. (Az indukciónak magasabb fokú bizonyossága: hány, s milyen tekintélyes kutató találta azt igaznak őelőtte.)Platónnal ellentétben védelmébe veszi a tapasztalatot, tehát az érzékek általi tényleges észlelést, az érzékeknek azt a képességét, hogy igaz ismeretet közvetítenek.4.) A természetA) FizikaElméleti fizika (tér, idő, ok, mozgás, a világegész és részei; az elődök nézetei és kritikájuk).B) Az élővilág fokozataiBotanikával bizonyára foglalkozott, de mindenképpen ő a megalapozója a (rendszeres és összehasonlító) zoológiának, az állattannak.


Az élőlény kitüntető jegye az önmozgás képessége. Mozgás: mozgó és mozgató. Önmozgás: egyszerre tartalmaz mozgót (a test) és mozgatót (lélek). Test és lélek:anyag és forma. A testet mozgató és formáló lélek: entelekheia. Ahogyan a forma az anyag célja, a lélek a test célja, a test pedig a lélek eszköze, görögül: organonja („organizmus”, „organikus”).A szerves élet fokai:- Növények (legalacsonyabb fok), életfunkcióik: táplálkozás és szaporodás.-Állatok: növényi funkciók + érzéki észlelés és helyváltoztatás képessége.-Ember: (növényi és) állati életfunkciók + gondolkodási képesség.Háromféle lélek: táplálkozó vagy növényi; érző vagy állati; és gondolkodó vagy emberi.


Zoológiai kutatásai minden későbbi munka alapját alkották ebben a tudományban.

5.) MetafizikaA) Az egyes és az általánosAz általános Arisztotelész számára nem eszmei, nem valamiféle túlvilági őskép, mint Platónnál. Ha valami általánost jelentünk ki, akkor ez alapjában véve mindig csak az időben és térben létező egyedi dolgokról szólhat. Ugyanakkor egyetért Platónnal abban, hogy az általánosban a létező lényegéből ragadunk meg valamit, azt a közöset, amely az egyénekben és az egyedi dolgokban megtestesül. A létező és a mi megismerésünk egybevág egymással („korrespondancia-elmélet”), hogy megismerésünkben és beszédünkben megragadhatjuk, leképezhetjük a létező struktúráját: hogy ontológia és logika (vagy lét és megismerés) fedi egymást vagy legalábbis egymás mellé van rendelve. (Középkori Univerzália-vita.)


B) Anyag és forma

A „fák” elpusztulnak, a „fa” mint általános fennmarad. Ha biztos tudásra akarunk szert tenni, akkor az csak a szükségszerűségre és változatlanra vonatkozhat, nem pedig az esetleges és változékony egyedi jelenségekre. Ez a változatlan: a forma („morphé”, illetve „eidosz”, „idea” mint Platónnál).

Azt a teljesen megformálatlant és meghatározatlant, amelybe a formák belevésődnek, nevezi anyagnak (hülé). Az anyagnak önmagában, minden formától elvonatkoztatva nincs valósága. Mivel azonban képes arra, hogy a formák alakító ereje révén valóságos legyen, azért lehetőséggel rendelkezik.. A formák, mivel az anyagot valósághoz segítik, nemcsak a dolgok ősképeit, hanem céljait (telosz) is jelentik, azt az erőt, amely a megformálatlan anyagot megvalósítja.


Az anyag nem teljesen passzív, ellenállást tanúsít a formáló erőkkel szemben. Következésképpen minden, ami keletkezik, tökéletlen, illetve csak fokozatosan halad az alacsonyabbtól a magasabb felé. Az anyag így második ható elvvé válik.

Arisztotelész tehát előbb kiiktatja rendszeréből Platón magukban létező eszméit, majd közvetve visszahozza, az ő formái ugyanis a megtévesztésig hasonlítanak a platóni eszmékhez.

C) A létezők négy okaHülé és morphé összekapcsolódása a létezőkben.1.) causa materialis: az anyag;2.) causa formalis: a forma;3.) causa efficiens: mozgató ok;4.) causa finalis: cél-ok.


D) TeológiaAhol forma és anyag találkozik, ott mozgás jön létre. Mert

nemcsak a formáló erők hatnak az anyagra, hanem természeténél fogva az anyag is vágyakozik a formák mint a jó és isteni után. Mivel forma és anyag öröktől fogva hat egymásra, azért a mozgás is vég nélküli. Mivel azonban a mozgás mindig egy mozgatót és egy mozgót kíván, azért a kezdő lökést egy olyan mozgatónak kell megadnia, amely maga nem mozog. Ez csak a tiszta, anyagtalan forma lehet. A tiszta forma oedig maga a tökéletesség. Feltétlen tökéletes csak egy lehet. Van tehát egy istenség, amely tiszta gondolkodás, tiszta szellem. Isten csak a legmagasabb rendűt és a legtökéletesebbet gondolja, s mivel ő maga tökéletes, azért önmagát gondolja.


6. Antropológia, etika, politikaA) Az ember„Eszes lény” (zóon logonekhon, animal rationale): A testi

funkciók és az alacsonyabb lelki tevékenységek tekintetében az ember egy sorban áll más élőlényekkel. Ám ezek az ember magasabb rendeltetéséhez illeszkednek. A kezek, a beszédszervek, a két lábon járás, az agy térfogata – mind erre utal. Az alacsonyabb lelki tevékenységekhez pedig a szellem (nousz) csatlakozik.

Az egyes érzékek által nyújtott adatoknak a valóság egységes képévé történő összegzése az egyes érzékek fölé rendelt „közös érzék” (sensus communis) műve.

A szellem halhatatlan, nem pusztul el a testtel együtt.


B) Az erényAz ember számára való jó élet a boldogság (eudaimonia), amely az ember sajátos tökéletességének, értelmes lelkének, észlény-voltának a legteljesebb kiművelésében áll. Az ember kettős természetének megfelelően az erény is kettős: morális erények (az észnek az érzéki ösztönök fölötti uralmának megformálásai), illetve a magasabb rendű dianoétikus (észbeli) erények (magának az észnek a tökéletesebbé tételére szolgálnak).C) Az államAz ember zóon politikon, társas (poliszt alkotó) élőlény. Egyáltalán az élethez és azon túl a jó élethez szüksége van másokkal alkotott közösségre. Az erkölcsiség legfőbb és sajátosan emberi formája a polgárok erkölcsi közösségeegy törvényen és erényen alapuló jó államban. A politika nem egyéb mint alkalmazott erkölcs.


Bírálja a fennálló és lehetséges állami alkotmányokat, másrészt ő is körvonalazza az eszményi állami életet. A közjót előtérbe helyező államformák: monarchia (egyetlen ember uralma), arisztokrácia (kevesek uralma), „politeia” (a sokak uralma). A közjóval szemben a magánérdeket érvényesítő elfajulásaik: türannisz, oligarchia, demokrácia („a legkevésbé rossz” államforma). Egyiket sem részesíti feltétlen előnyben, az alkotmánynak az illető nép és kor szükségleteihez kell igazodnia. Az ilyen szükségletek alapján legtöbbször a formák egészséges keveredése, a keverék államforma kívánatos: a legkedvezőbb az, ha arisztokratikus és demokratikus elemek oly módon keverednek, hogy a középréteg adja az állami élet súlypontját. Leginkább így lehet biztosítani a stabilitást és elkerülni a szélsőségeket.


Az eszményi államot csak egy görög városállam térbelileg behatárolt keretei között tudta elképzelni, miközben kora a nagyobb államalakulatok kialakulásának irányába mutatott.

A rabszolgaságot természettől adottnak tekinti. Platónnal szemben nagyra becsüli a házasság intézményét, a családot és a közösséget. A házasság és a magántulajdon feláldozása kivitelezhetetlen, s Platón hibás módon az államot egységes, egyénekből alakult lénynek tekinti, holott igazában az állami közösség olyan egész, amely kisebb közösségekre tagolódik.

7. Kritika és értékelésElmélete józan higgadtságával, mindent regisztrálni akaró

modorával szükséges ellensúly Platónnal szemben.A logika értékét talán túlbecsülte. Vitatható, hogy

kezdhetünk-e valamit a gondolkodás alakzatainak általa összeállított táblázatával.


Természettudományos műveiben sok a tévedés. Ám a legtöbb területen felfedező volt, mai szemmel kezdetleges eszközökkel. A kísérleti természetkutatás színvonala a görögöknél messze alatta maradt a spekulatív filozófia színvonalának. Magyarázata lehet, hogy az antik görög társadalmi rendben a megvetett testi munka teljesen a rabszolgákra maradt, s a művelt szabadok alig kerültek közvetlen érintkezésbe a gyártási folyamatok technikai részleteivel. A kedvezőtlen társadalmi előfeltételektükrében Arisztotelész teljesítménye még ragyogóbb. Szinte áttekinthetetlenül sok tényt ő gyűjtött össze és foglalt rendszerbe. Évszázadokon át ő volt a tudás forrása. Belőle él az egész középkori filozófia, műveit a Krisztus utáni időkben csalhatatlanoknak tartották.A német filozófia hajlik arra, hogy Platónt részesítse előnyben, az angolszász világban inkább Arisztotelészt tisztelik.


V. Szókratikus, platonikus és arisztotelikus iskolák

1. SzókratikusokPlatón.a) megarai iskola. Eukleidész (Kr.e. 430-360),

Szókratész barátja alapította. Az eleaiak (Parmenidész) gondolatait szókratészi tanokkal keverték. Egy sor éleselméjű logikus adott a tudománynak. Egyikük kitalálta a hazuggal kapcsolatos paradoxont: Ha azt mondom, hogy hazudok, vajon igazat mondok-e? („Minden krétai hazudik, mondta egy krétai.”)

b) A kürénai iskolát az észak-afrikai Kürénaiból származó Arisztipposz alapította. Nála az élet célja már nem az erény és a tökéletesség, hanem a gyönyör (hédoné), mégpedig az adott pillanat élvezete, a belátás pedig annak az életművészetnek az eszköze, amely a lehető legtöbb gyönyört akarja kicsikarni az élettől.


a) A cinikusok iskoláját Antiszthenész alapította, inkább önakaratú személyiségek sora, Platón korától a rómaiakig. Kulcsszavuk a szükségletnélküliség. Megvetették a vagyongyűjtést, a hazaszeretetet, a művészetet, a tudományt, a fogalmi spekulációt. Egy embernél nem az a fontos, mije van, hanem, ami az ember maga, ami szellemileg a sajátja.

A leghíresebb cinikus a szinopei Diogenész.A mi „cinikus” szavunk innen ered, s arra a durvaságra és

szégyentelenségre utal, amellyel a cinikusok polgártársaik értésére adták, hogy a világ két osztályra oszlik: vannak bölcsek és vannak ostobák.

2. PlatonikusokA „régi akadémia” (Pszeuszipposz, Xenokratész) főként

Platón öregkori filozófiáját tartotta nagyra, s azt pütagoreus gondolatelemekkel kapcsolta össze.


Az Akadémia Kr.e. 300 táján az akkoriban terjedő szkeptikus filozófia központja, a Krisztus előtti utolsó századokban az eklekticizmus, utána a neoplatonizmus központja lett. Kr.u. 529-ben Justinianus császár bezáratta (az ókor vége).

3. PeripatetikusokArisztotelész iskolája (peripatosz: sétahelyül szolgáló

körfolyosó). Utódai (Theophrasztosz, Eudémosz, Arisztoxénosz) inkább szaktudományos kérdésekkel (fizika, matematika, zene) foglalkoztak. Az iskola többszöri átalakulás után Kr.u. 200-ig állt fenn.


III. Görög és római filozófia Arisztotelész

utánI. A sztoikusokII. Az epikureusokIII. A szkeptikusokIV. Az eklektikusokV. A neoplatonikusok


- Hellenizmus. (Droysen) Nagy Sándor halálától a Krisztus előtti legutolsó évekig tart ez a kultúra. Alexandrosz halála után gyorsan széthull az általa létrehozott birodalom, de tovább folytatódik a görög kultúrának az a keleti irányú terjeszkedése, amit ugyancsak ő kezdeményezett. A görög kultúra ennek során jelentős mértékben levetette magáról nemzeti jellegét, keleti elemekkel gazdagodott, és egyetemes emberi, az akkor ismert világ, kozmopolita kultúrájává vált.

- Róma. A politikailag leigázott Görögország, amely kulturálisan addig keleti irányban terjeszkedett, meghódította Rómát. Kiváltképpen érvényes ez a görög filozófiára.De megváltoznak a hangsúlyok. Az ógörög filozófia és kultúra a következő fogalmakkal jellemezhető:


kozmosz – logosz – erósz. A római viszont teljességgel gyakorlatias nép. Nyelve és irodalma mellett legnagyobb teljesítménye a római jog és az addig nem ismert mértékben kiművelt államiság. Ezeken pedig a súlypont az erkölcsös egyén személyisége és az egyénnek az államba, a társadalomba való betagolódása.

A filozófiában a hangsúly a természettel kapcsolatos spekulációról áthelyeződik az etikára. Míg a hellenisztikus tudomány erősen kapcsolódott Arisztotelészhez, addig a korszak voltaképpeni filozófiájának mindenekelőtt Szókratész és Platón nyújt kapcsolódási lehetőséget – az ő tanításukban jelentkezett legerősebben a „nem-görög” fordulat az ember és az etika felé. A filozófia a korszak uralkodó szellemi hatalma lett, amíg fel nem váltotta a felemelkedő kereszténység.


A sztoikusok„sztoikus nyugalom”1. A korszak legnagyobb hatású rendszere. Ósztoa. Alapító: a sztoikus (kitioni) Zénón (Kr.e. 340 –

260). „sztoa” (Sztoa poikilé: „Színes csarnok” Athénban). Korai képviselők még: Kleanthész és Khrüszipposz. Csak töredékek maradtak fenn.

Középső sztoa (Poszeidóniosz) és újsztoa (Seneca, Marcus Aurelius, Epiktétosz). A marcus Aurelius császár által írt Elmélkedések, és a rabszolga Epiktétosz által alkotott Kézikönyvecske hatásos és könnyen érthető formában adja elő a sztoikus alaptanokat.

2. A sztoikus rendszer jellege és részeiA sztoikusok a hosszú időre mérvadó hagyományt követik,

amikor logikára, metafizikára és etikára osztják fel rendszerüket. Az etika foglalja el a legfelsőbb helyet; a logika és a fizika az etika előiskolája.


-Logika: Arisztotelészt fejlesztik tovább. Két része: retorika (monológszerű beszéd művészete), illetve a dialektika (a másokkal folytatott dialógusszerű beszéd és gondolkodás művészete). Empirikusok: a megismerésnek az egyedi dolgok észleléséből, a tapasztalatból kell kiindulnia. A szellem a születéskor íratlan lap (tabula rasa), amelyre a tapasztalat vetít képzettartalmakat. Arisztotelész tíz kategóriáját négyre redukálják.

-Fizika. i.) Materialista: Csak finomabb vagy durvább szerkezetű testi lét létezik. ii.) Monista: Csak egyetlen végső elv van. iii.) Az őstűz hérakleitoszi elméletéhez közeledve szigorú, a világegészben bennerejlő, immanens törvényszerűségről beszélnek. A belülről ható (tehát az anyaggal nem szembenálló) meghatározó erőt logosznak, nousznak, léleknek, szükségszerűségnek, gondviselésnek nevezik,


de istennek is (Zeusz). iv.) Mivel számukra az isteni megegyezik az élő világegésszel, tanításuk panteistának nevezhető.

3. Etika.Egyedül az embernek, mint ésszel rendelkező lénynek

adatott meg, hogy felismerje az isteni törvényszerűséget és tudatos cselekvése során hozzá igazodjon. A természetnek megfelelő élet ezért a sztoikus etika kulcsszava. Mivel természetét tekintve az ember észlény, a természetnek megfelelő élet az ember számára ésszerű életet jelenti.

Az ésszerű élet az egyetlen erény, az egyetlen boldogság, egyetlen javunk. Egyetlen rossz: a nem ésszerű, s így nem erényes élet. Minden más közömbös (adiaphora: élet, egészség, tulajdon, becsület; illetve öregség, betegség, halál, szegénység, szolgaság, becstelenség).


Minden azon múlik, hogy felismerjük, mi jó, mi rossz, mi közömbös, s azután törekedjünk arra, hogy cselekvésünk-ben a felismert értékekhez igazodjunk. Ebben akadályoz-nak az affektusok (ösztönök, szenvedélyek), s csak akkor értük el célunkat, az erényt, ha mindenestül leküzdöttük az affektusokat, ha lelkünk mentes a szenvedélyektől: szenvtelenség állapota (apatheia, apátia).Bölcs az, aki elérte ezt az állapotot. Csak ő szabad, mert belátja a szükségszerűt; gazdag, igazságos, erényes, boldog; független minden külső dologtól – szuverén mint egy király. Az összes többi ember, a nagy többség balga. (Eddig mint a cinikusok.)Római hatás: a bölcs ember eszményét összhangba hozzák ama nagyobb egésszel, amelybe az ember beletagozódik, s amely iránt kötelességei vannak.


i.) Bizonyos külső dolgokat valamelyest mégis értékesnek tartanak (házasság, család, állam). ii.) A cinikus tanítás alapjában véve egoista. A sztoikusok

viszont nemcsak hogy ismerik a bölcsek közötti barátságot, de kimondanak két alapvető szociális követelést: igazságosságot és emberszeretet hirdetnek – addig nem ismert mértékben. Ugyanis kiterjesztik minden emberre: rabszolgákra és barbárokra is. Az elsők, akik átfogó humanitáseszmét és kozmopolitizmust képviseltek az ókorban.

4. Történeti jelentősége.i.) A személyiség büszke és megtörhetetlen méltóságának

és a feltétel nélküli erkölcsi kötelességtudásnak a sztoikus tanítása olyannyira összeolvadt a római vezető réteg szellemi tartásával, hogy nehéz megmondani melyik az ok és melyik az okozat.


ii.) Az európai filozófiában továbbhatottak a sztoikus eszmék: Giordano Bruno, Descartes, Spinoza, Locke, Kant, Schiller, Goethe sít.

iii.) Kapcsolódott a kereszténységhez (előkészítette: aszketikus morál, „atya”, általános szeretet, de üldözte is: pl. Marcus Aurelius).

II. Az epikureusok„epikureus”Epikurosz (Szamosz, Kr.e. 341 – Kr. E. 270, Athén).Jelmondata: „élj rejtekezve” – a privát környezetben leélt életet többre becsüli, mint az államot és a politikát, a róla elnevezett „epikuroszi kertben” Athénban hirdette a maga életfilozófiáját. A „kertben” folyó derűs, társas élet különö-sen az irigykedő polgárokban adott tápot annak a – megalapozatlan - vádaskodásnak, hogy Epikurosz az érzéki élvezetek hajhászását tanítja.


Logika és fizika, hasonlóan a sztoikusokhoz, az etika előfokai.Logika: a tévedések elkerülésére tanít. Fizika: a helyes cselekvésnek szolgál előfokul, amennyiben

feladata kimutatni, hogy a világot teljesen a dolgok természetes összefüggéséből kell magyarázni; istenek a világot sem nem teremtették, sem a természeti események menetébe nem avatkoznak bele („intermundiumokban” élnek, világok között, s nem törődnek az emberi tevés-vevéssel); ily módon az embereket meg kell szabadítani az istenektől való félelemtől (mint Démokritosznál), amely komorrá teszi a lelket. Ezáltal tesszük képessé az embert a földi élet élvezetére.

Etika: Az ember egyedüli életcélja a boldogság mint a gyönyör keresése és a fájdalom kerülése. Nem az érzéki élvezetek habzsolása a maga fájdalmas reakcióival. Az észnek kell irányítania, amely azt tanítja,


hogy a tulajdonképpeni boldogság inkább a derűs szemlélődésben található, a szellem zavartalan nyugalmában (ataraxia).Különbséget tesz a test és a lélek örömei (és szenvedései) között. A testé az adott pillanathoz kötődnek, a lélek viszont képes arra, hogy visszatekintsen a múltba és előretekintsen a jövőbe; így a pillanatnyi fájdalommal szemben visszaemlékezhet a múlt örömeire és előre láthatja a jövőben várhatót. Lelki békére az az ember lel, aki az istenektől való félelmét éppúgy leküzdi magában, mint halálfélelmét – hiszen a halál túlvan a tapasztalható körén. Ezért az élet szempontjából irreleváns.(Epikureusok: Lucretius, Horatius.)A szkeptikusokSzkeptikusok: kételkedők, akik elvileg lehetetlennek tartják az igaz megismerést (szofisták, Montaigne, Hume, Camus) mindig voltak.A Krisztus utáni egy két században (kései antikvitás; filozófia: rendszerek és irányzatok elszaporodása) azonban széles körben elterjedt és filozófiai iskolává vált.i


i.) korai szkepszis: eliszi Pürrhón kb. Kr.e. 360 – 270.ii.) akadémiai szkepszis (a platóni Akadémia a központ):

Arkeszilaosz (Kr.e. 3. század) és Karneadész (Kr.e. 2. század).

iii.) újabb szkepszis: Aineszidémos alapította meg a Krisztus születése körüli években. Sextus Empiricus művei maradtak fenn leginkább a Krisztus utáni 200 körüli évekből.

A trópusok elmélete, tehát azoknak a szempontoknak, szóalakzatoknak a kiemelés, amelyek az igazság megismerhetetlenségét bizonyítják.

Ainészidémosz tíz trópusa:1. Általában az élőlények különbözősége;2. Az emberek különbözősége;3. Az érzékszervek különbözősége;4. A belső, szubjektív állapotok (hangulatok)

különbözősége;5. Egy objektum helyzetének, távolságának, helyi

környezetének különbözőségei;


1. Az észlelt jelenség összekeveredése más jelenséggel;

2. Az objektumok különböző hatása kvantumuk (tömegük) és kompozíciójuk (összetételük) szerint;

3. A jelenségek és az észlelések viszonylagossága;4. A benyomások gyakorisága vagy ritkasága;5. A neveltetés, a szokások, erkölcsök, a vallási és

filozófiai nézetek különbözősége.(Értékes) logikai és ismeretelméleti vizsgálataik etikai-

gyakorlati célzatúak: minden létező megismerhetetlenségéből ugyanis az „ítélettől való tartózkodás” (szkeptikus epokhé) következik, ami pedig feltétele annak, hogy megvalósuljon a derűs és rendíthetetlen lelki nyugalom.


IV. Az eklektikusok1. Római eklekticizmusA kor: etnikai keveredés, kulturális keveredés (görög-római-

keleti).Filozófia: iskolák közeledése és keveredése. Elősegíti, hogy kívülről kerül be Rómába (a művelt római válogat, s igaznak látszó elemeket kiválasztja belőlük. Innen a szó „eklektikus”: válogató, egyeztető); s hogy Róma gyakorlatias szellemű (a gyakorlati tájékozódás és a helyes cselekvés céljának leginkább megfelelő elméleteket választják ki és kapcsolják össze új egységgé).Marcus Tullius Cicero (Kr.e. 106 – 43). Művei: Az Akadémia tanításai; A legfőbb jóról és rosszról, A kötelességekről; Az istenek természetéről.Stílusművész, a művelt nagyközönség számára adja elő filozófiai nézeteit, amelyekben a legkülönfélébb iskolák eszméi olvadnak össze egyfajta világfias szkepticizmus jegyében. (Szent Ágoston gyakran ő ellenében, illetve hozzá kapcsolódva fejti ki a keresztény teológiát megalapozó nézeteit.)


2. Alexandriai eklekticizmusRóma: római és görög keveredés. Alexandria (az akkori

világ szellemi központja): a görög műveltség keleti (főleg zsidó vallási) tanokkal keveredik (pl Septaguinta).

Az alexandriai zsidó Philón (kb. Kr.e. 25 – Kr.u. 50). A hellenizált zsidók belső konfliktusa: a zsidó szent könyvekben az igazság egyetlen kinyilatkoztatott igazsága található; ugyanakkor elismerik, hogy a görög filozófusok (Platón, Arisztotelész, a sztoikusok) filozófiai igazságokat tárnak fel. Megoldás: Mózes könyveit már a régi korokban ismerték a görög filozófusok, s abból merítették bölcsességüket; az Írás szószerinti magyarázatával szemben, allegorikus értelmezésére áttérve tartalma összhangba hozható a görög filozófiával. Az Írás és a görög filozófia mellett azonban Philón felfedezi a megismerés harnadik, legfontosabb forrását: a közvetlenül Istentől származó belső megvilágosodás.


Istenképzete eltér az Ószövetség tanításától: egyrészt platonizáló, másrészt előlegez keresztény gondolatokat: a logosz, a világot átható ész nem maga isten, hanem „Isten fia”, amely közvetít az Isten és az emberek között, és az emberek szószólója Isten előtt.


V. A neoplatonikusokAz antikvitás vége egyben a kereszténység felemelkedésének kezdete. A filozófiai gondolkodás még egyszer utoljára rendszert alkot: a neoplatonizmust.Megalapítója az alexandriai Ammonius Sakkas (175 – 242, jószerível semmit sem tudunk róla), megalkotója tanítványa Plótinosz.

1. PlótinoszÉlete: Egyiptomban született, 205-ben; tanulmányútja

során érkezett Rómába, ahol iskolát alapított s azt vezette haláláig, 270-ig. Galianus császár és hitvese pártfogoltja volt. Alakját a nép körében csaknem vallásos tisztelet övezte, alázatos, szelíd, tiszta, életét az istenség keresésének szentelő ember volt. Terve a filozófusok városának megalapítására, Platonopolisznak, a platóni eszményi államnak a megvalósítására, ábránd maradt.


Tanítása: 54 írása 6 enneászban elrendezve (Porphüriosz):Első: etikai;Második-harmadik: a világ; Negyedik: a lélek;Ötödik: a szellem és az eszmék;Hatodik: a legfőbb elv és a jó.Platón meg nem hamisított művét szeretné helyreállítani, de valójában önálló rendszert alkot: alapvetően különbözik Platóntól abban, hogy fokozatok egymásutánjában olyan végső ősokból vezet le minden egyedi létezőt, amelybe azután ezek visszatérnek.Alapgondolata (hatással volt rá Philón is): az Egy, az Első, a Jó, a Jón-túli isteni lényeg túlvan minden ellentéten és érthetőségen. A világ nem lehet Isten akarati aktusa által teremtett tárgy. A legfőbb lény „mintegy túlcsordul magán és a benne lévő fölösleg megalkotja a „mást””. Ahogyan a Nap kisugározza a meleget magából, hogy közben mit sem veszítve szubsztanciájából, ugyanúgy bocsátott ki


a legfőbb lény magából minden fennállót.Ez a kisugárzás, kiáramlás (emanáció) fokozatosan, ámde

időtlen folyamatokban, megy végbe, rangsoruk az Istenhez való közelség szerint áll fenn.

Első kisugárzás: a szellem (a platóni értelemben vett eszmék összessége).

Második kisugárzás: a világlélek.Harmadik kisugárzás: az anyag. Az isteninek legkevésbé

tökéletes, az Istentől legmesszebbre távolodott megjelenési formája, sőt maga a teljességgel sötét és gonosz.

Az individuális lelkek a világlélek és az anyag közé beékelődött köztes létezők. Bennük az egész világlélek jelen van, mintegy az egész világmindenséget hordozzák magukban (az indiai brahman-atman-tanra emlékeztető módon).


Etikája: Mivel minden fennálló az isteni lényeg kisugárzása, s így tehát az emberi lélek isteni eredetű, ezért az ember legfőbb célja és boldogsága abban áll, hogy az emberi lélek újra egyesüljön azzal, amiből keletkezett, az istenivel. A négy platóni erény csak a legalsó fokok ezen az úton. A tulajdonképpeni út szellemi út: nem kifelé, hanem befelé, az ember bensője felé vezet. A filozófiai gondolkodás azonban ebben nem a legmagasabb fok. A legfelsőbb fok az önmagunkba, vagyis az istenibe történő teljes elmerülésben rejlik, s túl minden gondolkodáson és tudaton, elvezet az Istennel való tudattalan, extatikus eggyé válás állapotába (plótinoszi misztika).

Ilyen misztikát addig nem ismert egyetlen görög filozófia sem, viszont a legközelebbi rokonságban van az


indiai filozófia alaphangulatával (Plótinosz hallhatott valamit erről). Ilyen misztikával mindig ott találkozunk, ahol komolyan veszik az emberi lélek és istenség lényegi egységének gondolatát: Indiában, Plótinosznál, majd pedig a keresztény középkor nagy misztikusainál.2. A neoplatonizmus végső kiteljesedése és az antik

filozófia végeSzír iskola: Jamblikhosz (meghalt 310-ben).Athéni iskola: Proklosz (410 – 485). Küzdött a

kereszténység ellen, talán éppen a szellemi rokonság miatt. 529-ben Justinianus császár a keresztények nyomására bezáratta a platóni Akadémiát (az ókor vége: a hét utolsó filozófiatanár száműzetésbe ment).

Nyugatrómai Birodalom : kívülről keresztény, belülről a régi görög filozófia híve Boethius. Műve: A filozófia vigasztalása.

525-ben politikai okokból, a keresztény gótok királya, Teodorik parancsára kivégezték.


Centre for Philosophy

Documents

Transcript of Centre for Philosophy