180 Ft XI. évfolyam 11. szám Dunaföldvári közéleti ... · környéki Penny Market áruházak...

16
XI. évfolyam 11. szám Dunaföldvári közéleti lap 2007. november 180 Ft BEKÖSZÖNTÕ "Az írás pontossá, a társalgás felkészültté az olvasás teljessé teszi az embert." E gy újonnan induló lap elsõ számának megjelenése önmagában hír. Az az eset pedig, amikor errõl a hírrõl épp a megjelenõ lap tudósít: ritka alkalom a lap szá- mára, hogy saját magáról írhasson. Nos, mi élünk ezzel a lehetõséggel, s idõhúzás helyett rögtön a lényegre térünk. Mindenekelõtt hadd köszöntsük a Kedves Ol- vasót! Persze tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen köszöntõ mondatot leírni manapság rop- pant veszélyes. Veszélyes, mert a köszöntés fo- galma az unos-untalan használatban közhellyé soványodott. Talán szerencsésebb volna a köszöntést, úgy ahogy van, kihagyni, hiszen eléggé visszatetszõ egy új színfoltként jelentkezõ lap részérõl, hogy ilyen ócska, kiüresedett fogással kezdi, rögtön az elsõ oldalon. Csakhogy a köszöntés elhagyása lehetetlen. Lehetetlen, mert van a köszöntés- nek egy õsi jelentése, melyhez a magunk részérõl a végsõkig ragaszkodunk. Egy õsi jelentés, ami ráadásul tökéletesen azonos azzal a céllal, amely miatt e lap megszületett. Mirõl is van szó? Lapunk egyetlen és kizárólagos célja az, hogy elolvassák. Meglehetõsen sze- rény cél ez, ám a szerénység pusztán látszat. Gondoljunk csak bele: a világ vala- mennyi újságának - tekintet nélkül a példányszámra vagy a tartalomra - ugyanez a vágya. Egy lap számára az, hogy elolvassák, nem a legke-vesebb, amit remél- het, hanem éppen ellenkezõleg, a legtöbb. Az olvasottság a legnagyobb fa, amibe egy újság a fejszéjét vághatja. Az aktualitás, a tényszerûség, a sokszínûség és min- den más csak ezután következik és ezt szolgálja. Olvasottság hiányában egy újság nem pusztán halott újság, hanem olyasmi, ami életre sem kelt. Talán nem tûnünk túlzottan ünnepélyesnek akkor, amikor kijelentjük, hogy a mi számunkra Ön, Kedves Olvasó a legfontosabb; egyszerûen azért, mert Ön nélkül, mint újság, nem létezhetünk. Függési viszony ez, melyet fontos szem elõtt tartani, kiváltképp azért, mert alázatra szoktatja az embert; alázatra abban a találkozásban, amelyben az egyik oldalon a szerkesztõi-írói szándék áll, a másik oldalon pedig az olvasói érdeklõdés. A kulcsszó jelen esetben pedig éppen a találkozás; s ezzel a találkozással a kör be is zárult. Ha ugyanis a köszöntés eredeti értelemben nem jelent mást, mint ki- fejezni a találkozás feletti örömet, akkor ugye nem kell tovább bizonygatni, hogy mi õszintén örülünk a találkozásnak Önnel, Kedves Olvasó. Ugyanakkor szeret- nénk kifejezni reményünket, hogy a késõbbiekben is számíthatunk majd kitün- tetõ figyelmére, melyre hiteles, pontos és idõszerû közéleti tájékoztatással igyek- szünk méltóvá válni. András Ferenc Tíz éves a Dunaföldvári Part-Oldalak 1997. november 3-án jelent meg elsõ al- kalommal havilapunk, a Földvári Part- Oldalak. Ambiciózus szándékkal: a hite- les, pontos és idõszerû közéleti tájékoz- tatás szándékával. A következõ három ol- dalon elsõ számaink írásaiból gyûjtöttünk össze egy ajándék-csokorra valót, itt és most egy negyedik szándékkal, hogy em- lékezve felvillantsuk, mi is foglalkoztatta a földvári embert akkor, milyenek voltunk - milyen volt a ma valósága tíz esztendõv- el ezelõtt, mint a tervek, mint az elképze- lések bizonytalan jövõképe. A címlapon Beköszöntõ vezércikkünket olvashatják tíz év után ismét vezércik- ként. Sorait ma is vállaljuk. Vajon ambici- ózus szándékunkat sikerült megvalósíta- ni? A kérdésre a választ, kedves hûséges Olvasó, Önnél jobban nem tudja senki. A szerk. T T a a r r t t a a l l o o m m Megkezdte mûködését a mezõõri szolgálat (4. oldal) Ajándék a szabálytalanul közlekedõknek (5. oldal) Hajdani világsztár volt a Duna Kupa vendége (13. oldal)

Transcript of 180 Ft XI. évfolyam 11. szám Dunaföldvári közéleti ... · környéki Penny Market áruházak...

XI. évfolyam 11. szám Dunaföldvári közéleti lap 2007. november

180 Ft

BEKÖSZÖNTÕ"Az írás pontossá, a társalgás felkészültté

az olvasás teljessé teszi az embert."

Egy újonnan induló lap elsõ számánakmegjelenése önmagában hír. Az azeset pedig, amikor errõl a hírrõl épp a

megjelenõ lap tudósít: ritka alkalom a lap szá-mára, hogy saját magáról írhasson. Nos, miélünk ezzel a lehetõséggel, s idõhúzás helyettrögtön a lényegre térünk.

Mindenekelõtt hadd köszöntsük a Kedves Ol-vasót!

Persze tisztában vagyunk azzal, hogy egyilyen köszöntõ mondatot leírni manapság rop-pant veszélyes. Veszélyes, mert a köszöntés fo-galma az unos-untalan használatban közhellyésoványodott. Talán szerencsésebb volna a köszöntést, úgy ahogy van, kihagyni,hiszen eléggé visszatetszõ egy új színfoltként jelentkezõ lap részérõl, hogy ilyenócska, kiüresedett fogással kezdi, rögtön az elsõ oldalon.

Csakhogy a köszöntés elhagyása lehetetlen. Lehetetlen, mert van a köszöntés-nek egy õsi jelentése, melyhez a magunk részérõl a végsõkig ragaszkodunk. Egyõsi jelentés, ami ráadásul tökéletesen azonos azzal a céllal, amely miatt e lapmegszületett.

Mirõl is van szó?Lapunk egyetlen és kizárólagos célja az, hogy elolvassák. Meglehetõsen sze-

rény cél ez, ám a szerénység pusztán látszat. Gondoljunk csak bele: a világ vala-mennyi újságának - tekintet nélkül a példányszámra vagy a tartalomra - ugyaneza vágya. Egy lap számára az, hogy elolvassák, nem a legke-vesebb, amit remél-het, hanem éppen ellenkezõleg, a legtöbb. Az olvasottság a legnagyobb fa, amibeegy újság a fejszéjét vághatja. Az aktualitás, a tényszerûség, a sokszínûség és min-den más csak ezután következik és ezt szolgálja. Olvasottság hiányában egy újságnem pusztán halott újság, hanem olyasmi, ami életre sem kelt.

Talán nem tûnünk túlzottan ünnepélyesnek akkor, amikor kijelentjük, hogy ami számunkra Ön, Kedves Olvasó a legfontosabb; egyszerûen azért, mert Önnélkül, mint újság, nem létezhetünk. Függési viszony ez, melyet fontos szemelõtt tartani, kiváltképp azért, mert alázatra szoktatja az embert; alázatra abban atalálkozásban, amelyben az egyik oldalon a szerkesztõi-írói szándék áll, a másikoldalon pedig az olvasói érdeklõdés.

A kulcsszó jelen esetben pedig éppen a találkozás; s ezzel a találkozással a körbe is zárult. Ha ugyanis a köszöntés eredeti értelemben nem jelent mást, mint ki-fejezni a találkozás feletti örömet, akkor ugye nem kell tovább bizonygatni, hogymi õszintén örülünk a találkozásnak Önnel, Kedves Olvasó. Ugyanakkor szeret-nénk kifejezni reményünket, hogy a késõbbiekben is számíthatunk majd kitün-tetõ figyelmére, melyre hiteles, pontos és idõszerû közéleti tájékoztatással igyek-szünk méltóvá válni.

András Ferenc

TTíízz éévveess aaDDuunnaaffööllddvváárriiPPaarrtt--OOllddaallaakk1997. november 3-án jelent meg elsõ al-kalommal havilapunk, a Földvári Part-Oldalak. Ambiciózus szándékkal: a hite-les, pontos és idõszerû közéleti tájékoz-tatás szándékával. A következõ három ol-dalon elsõ számaink írásaiból gyûjtöttünkössze egy ajándék-csokorra valót, itt ésmost egy negyedik szándékkal, hogy em-lékezve felvillantsuk, mi is foglalkoztattaa földvári embert akkor, milyenek voltunk- milyen volt a ma valósága tíz esztendõv-el ezelõtt, mint a tervek, mint az elképze-lések bizonytalan jövõképe.A címlapon Beköszöntõ vezércikkünketolvashatják tíz év után ismét vezércik-ként. Sorait ma is vállaljuk. Vajon ambici-ózus szándékunkat sikerült megvalósíta-ni? A kérdésre a választ, kedves hûségesOlvasó, Önnél jobban nem tudja senki.

A szerk.

TTTTaaaarrrrttttaaaalllloooommmmMegkezdte mûködését a mezõõriszolgálat (4. oldal)

Ajándék a szabálytalanulközlekedõknek (5. oldal)

Hajdani világsztár volt a DunaKupa vendége (13. oldal)

2.

Gyönyörû szeptemberi éjszakán ül-dögélt a vidám társaság városunk fõteré-nek egyik kellemes teraszán.

Az, hogy vidámak voltak enyhe kife-jezés. Nem fértek a bõrükbe! A remekeste után, a szüreti napok éjszakájánnem mehet haza az ember dolgavégezet-lenül! Mindnyájan tudták, hogy ma mégvalami õrültséget kell csinálniuk, hiszena legszolidabb polgárban is feltámad né-ha a vágy, hogy kirúgjon a hámból, ésvalami olyat tegyen, de olyat...!

Régebben ilyenkor ama szolid kispol-

gár elment egy kétes hírû mulatóba, po-harakat vagdosott a földhöz, hajnalbancsontrészegen tántorgott haza, s a más-napi macskajaj után tovább élte minden-napi, szürke kis életét.

Tisztességben megvastagodott házi-asszonyok keveredtek pikáns kis kalan-dokba, hogy elûzzék az életüketbeszövõ unalmat, és pár órára mások le-gyenek.

Nos, a kérdéses társaság is ilyen tisz-tességes polgárokból állt, köztük két vá-rosatyával és asszonyaikkal, akiknek

amúgy is terhes kötelességük volt máraz állandó viselkedés.

Hogy ki vetette fel az éjszakai fürdõzésgondolatát, azt már nem tudom. Az biz-tos, hogy az egyik városatya - latba vetveminden befolyását - szerzett egy kulcsot,és a spicces csapat feltûnés nélkül, önfe-ledten viháncolva lecsörtetett a strandra.

- "Le a gatyákkal!" - visította valaki, deennyire azért senki nem mert kivetkõzniönmagából.

S a társaság képviselõstül, feleséges-tül,levetve a méltóságteljes viselkedés láncaitfelszabadultan vetette magát a habok közé...

...gatyában. Beri (Baksay Erika)

1100 éévvee íírrttuukk

Értesülhettünk már a Híd TV-bõl és ahelyi újságból, hogy a Mol Rt. és a PennyMarket terjeszkedésük során Dunaföldvá-ron is benzinkutat illetve áru-házat kívánépíteni. Ennek minden dunaföldvári csakörülhet, hiszen számta-lan elõnnyel jár-nak az ilyen és ehhez hasonló beruházá-sok. Növekszik a helyi adóbevétel, újmunkahelyek teremtõdnek, és a városbanmegtalálható szolgáltatások köre is bõvül.Az építkezések azonban még nemkezdõdtek meg. A Mol benzin-kút építé-sével kapcsolatban szerkesztõsé-günkmegtudta a kivitelezõ Ingoker Kft.vezetõjétõl, hogy várhatóan a téli fagyok

után, kora tavasszal kezdõdnek meg amunkálatok. Jelenleg a tervek elkészítésefolyik. Gondot jelent, hogy a kiválasztottterületen egy nemzetközi telefonvonalmegy keresztül, amelynek kiváltása pluszköltséget jelent a Mol Rt.-nek. Ha ezt aplusz költséget nem vállalja a cég, akkoregy kisebb kút kerül megépítésre. Akárkicsi akár nagy kút lesz, május körül márDunaföldváron is tankolhatunk Mol kút-nál, mivel a kivitelezõ a munkák bein-dulá-sa után 2 hónappal át kívánja adni aforga-lomnak.

A Penny Market kivitelezõjérõl az ahír járja, hogy a közelmúltban megépített

négy áruház lekötötte az összes tõkéjétés így a dunaföldvári építkezést pillanat-nyi-lag nem tudja finanszírozni. Ezen kí-vül azt is lehet hallani, hogy magasnaktalálta a telek árát. Tárgyalás folyt egymásik vál-lalkozóval is, aki a Szegedkörnyéki Penny Market áruházakkivitelezõje. Õt is érde-kelné az áruházmegépítése, de a telek árát szintén so-kallja.

Halottról jót vagy semmit, de a régi Vá-rosgazdálkodási Kft.-t kellene megbízniaz építéssel, bizonyára nem sokallnák atelek árát, hiszen a paksi Penny Marketáruház építésénél kiderült, hogy a gazda-ságosság nem sokat nyomott a latba ná-luk.

MeseautóMár megint rebesgetik, hogy az adonyi

székhelyû Becker-Duna Rt. jövõre emeli aszemétszállítási díjakat.

Pedig márciusban - úgy tûnt - sikerültmegegyezni egy reálisabb árban, ami perszemég így többszöröse a hajdani KommunálisKft. árainak.

Ó, azok a régi szép idõk! Amikor még az asokat szenvedett és sokak által meggyalázott,kihasznált, ki-fosztott, öszvér jellegû, semnem tanácsi-önkormányzati, sem nem önállóvállalat, ezernevû: Költségvetési, Kom-munális, Városgazdálkodási, Kft., Kht., ésmég ki tudja "mi lesz nevû cég" füvet nyírt,utat javított, havat taka-rított, szemetet szállí-tott vagy csatornát tisztított, - az de jó volt!

Ma meg vállalkozni akar! Vállalkoznicsõszerelésre, építésre, szigetelésre, plaszti-kai sebészetre, temetkezés-re, vagy harisnyaszemfelszedésre, vagy bármire, ami hasznot

hajthat.Jó is ez, csak nem jön be.Ha én dönthetnék arról, hogy mire vállal-

kozzon a cég, vennék egy olyan kishelyeske szerkentyût, amit úgy hívnak,hogy csõgörény, és akkor a földváriaknaknem Soltról, meg Paksról kellene egy ilyenjószágot hívni, ha dugulás van a csatornájá-ban. Sõt! Még én rek-lámoznám a görénye-met megyeszerte!

De az igazi vágyam (s bevallom: gyen-gém) egy gyö-nyörû, fényes, hatalmas ku-kásautó! Az sem baj, ha nem új, én szépenkisuvickolnám. Ragyogna az autó, a BirkásPali úgy feszítene rajta, mint légy a malachátán! Csak furikáznék vele, hordanám aszemetet a fiúkkal, s én lennék a legnépsze-rûbb ember a városban.

És ha már itt a szép autó, üsse kõ! Elvál-lalnám a sze-métszállítást Adonyban is!

No persze, jutányos áron!B.eri (Baksay Erika)

A városatyák diszkrét bája

Épül vagy nem épül?

Kommentár nélkül, avagyitt kezdõdik a baj

H.S. földvári férfi, priusza kb. 50-60

cm-t tesz ki - gondolhatják ez hány tétel

- hónap, év, ha bevásárló lista lenne, egy

stráf-kocsi kellene a szállításához. Töb-

bek között szerepel közte 8 év fegyház

is rablásért, 2-3 év börtönök. Tételek a

vége felé. 40 nap közérdekû munka lo-

pásért, garázdaságért 15 nap Paks, Ka-

locsa, lopásért 15 nap. A napokban is-

mét lebukott, a helyi rendõrök elkapták

- hány nap közmunka?

M (Kiss Éva)

3.

Labdarúgás"Elsõsorban a fejekben

kellene rendet rakni, a játé-kosok hozzáállá-sával gondvan, nem érzik egy-egymérkõzés igazi súlyát."

Ezekkel a szavakkal jelle-mezte Tóth Balázs egyesüle-ti elnök a Dunaföldvár FCutóbbi hetekben mutatottváltozó teljesítményét.

Az NB III Dráva csoport-jának al-sóházába tartózkodócsapat produk-tumát valóbana gyakori változások jellem-zik. Kettõ-nullás vezetésbõldöntetlen a Dombóvár ellen,vereség a Mohács, azélmezõnybe tartozó Paks ésPécs csapatától, majd látvá-nyos idegen-beli gyõzelem - (0:2) - a Szekszárd ellen.Sérülések miatt a csapat szekezet-áta-lakításra szinte rendszeresen sor kerül.Debreceni játékára - súlyos sérülése miatt- az idén már nem számíthatnak. Kollár

Ádám is a maródiak listáján szere-pel."Játékos értekezleteken tártuk fel a csapat

körüli problémákat, ennek ellenére egy-kétjátékos például Bó-ka Gábor és Tarnai Ár-pád körül még mindig gondok vannak, ne-hezen tudnak azonosulni a csapat törekvé-

seivel. Vörös Józsefedzõnek egyen-lõrebizalmat szavaz-tunk. Amennyi-bena csapat nem az el-várásoknak meg-felelõ eredménythozza, termé-szete-sen szóba kerülhetaz edzõcser is." -mondta Tóth Ba-lázs

Csapaterõsítés isfoglalkoztatja a v-ezetõséget. való-színûleg ren-dezõdik Halászigazolása a Tisza-kécskétõl. Lehet-séges, hogy Nagy

István is visszatér Soltról. Cél a középme-zõnybe való felkapaszkodás, erre alehetõség adott, hiszen az elkövetke-zendõ mérkõzéseken könnyebb el-lenfe-lekkel küzd a Dunaföldvár FC csapat.

Szabados Sámuel

1100 éévvee íírrttuukk

Város a Dunatúloldalán

Bizonyára sokan és szívesen emlé-keznek a nyolc évvel ezelõtti, örömtelieseményre, amikor Dunaföldvárt várossáavatták. A solti emberek az év közepénérezhettek hasonlót. A hivatalos várossáválás elsõ perceit, óráit együtt köszöntöt-te a település apraja-nagyja július 1-jénegy utcabál keretében. Az örömteli, emel-kedett pillanatokat még egyszer átélhet-ték, az ünnepélyes városavató alkalmávaloktóber 4-én. A nap elõest-éjén solti tája-kat ábrázoló festményekbõl és fotókbólnyílt tárlat a Mûvelõdési Házban. A fõeseményre a Vécsey-kastély parkjában

került sor. Solt törté-nelmének legna-gyobb alakja nevelkedett itt. Gróf VécseyKárolyra - az aradi 13-ak közül utolsó-ként kivégzett - mártír tábornokra VéghFerenc altábornagy a Magyar Honvédségfõparancsnoka emlé-kezett. Ezt követõenmegkoszorúzták a '48-as hõs emléktáblá-ját. A BM fúvósze-nekara és a katonaidíszszázad produkci-ója pontosan a kellõszintig emelte az ünnepség fényét.

A díszemelvényrõl köszöntötte az al-földi település lakóit Kuncze Gábor bel-ügyminiszter. Ökomenikus szertartás ke-retében Dankó László kalocsai érsek ésSzabó Gábor református esperes áldottameg Solt városát. A Bács megyei közgyû-lés elnöke (Solt szülötte) majd Kalocsa ésHarta polgármestere fejezte ki jókívánsá-

gait. Utolsóként Németh József az új vá-ros elsõ embere mondta el ünnepi beszé-dét. Dunaföldvárt Ráthgéber Lászlóné al-polgármester és Veisz János képviselte.

Feltûnõen sok helyi polgár volt jelen azavatón, pedig nem sejtették, nem is sejt-hették, hogy milyen nagyszerû, professz-inálisan rendezett esemény tanúi lesznek.Mindenesetre, ha a helyi veze-tõk úgyszervezik településük életét, mint ezt azünnepnapot, akkor Solt óriási léptekkelhalad, ma még elérhetetlennek tûnõ célokfelé. Márpedig a fejlõdés igencsak elkel-ne, hiszen Dunaföldvárhoz hasonlóanSolt sem használta ki kellõ-képpen a fek-vésében és lakói szorgalmá-ban rejlõlehetõségeket.

Õrsi Sándor

Itt a piac,hol a piac

A járókelõk tapasztalhatták, hogy eltûnta kispiac a Béke térrõl. Tavaly nyáron aTakarékszövetkezet, idén a mellette lévõépület kapott új külsõt, és a terecske lekö-vezésekor végleg eltûnt a kispiacnak méga nyoma is.

Még az itt áruló nénik egy része is el-ismerte, hogy karfioljaik és papriká-iknem férnek bele a csinosan alakul-gatóBéke tér látképébe. Igaz, egyesek mégpróbálkoznak, és a Takarékszö-vetkezetelegáns portálja elõtt, a föl-dön szétra-kodva árulják portékájukat.Kérdésünkre, hogy mi lesz a kispi-acsorsa, a polgármester a következõ tájé-koztatást adta:

Annak idején képviselõ-testületi hatá-rozat szólt arról, hogy a kispiac a Béke té-ren legyen. Most új határozatra van szük-ség, mivel látható, hogy a jelenlegi helyénnem illik bele városképbe. Feltehetõenvalahol az áruház mellett kialakítandóparkoló környékén telepedhetnek le újraaz árusok. Errõl a képviselõ-testület ha-marosan dönteni fog.

Baksay Erika

4.

Elõször a földtulajdonosokat kellettmeggyõzni a szervezet fontosságáról, aszervezés már könnyebb munkának bizo-nyult. Az ötfõs testületbe három személyta vadásztársaság biztosított, további két ta-got a bizottság választott ki több jelent-kezõ közül.

Völgyi Ágnes, a szolgálat vezetõje isúgy látja, hogy a gazdák együttmûködõk,most ismerkednek a mezõõrökkel és amunkájukkal. Fontos, hogy a lakosságmegismerje a mezõõrség jogkörét, felada-tait és elérhetõségét.

A munkarendet a szolgálatvezetõ állítjaössze. A munkaidõ elvben kötetlen, ez aztjelenti, hogy bármelyik munkatárs a napbármely idõpontjában akár hajnalbanvagy este felbukkanhat a határban. Ezál-tal az õrség mozgása és idõbeosztása ki-számíthatatlan, ez már önmagában ismegnehezíti az illegális határjárók "mun-káját".

A mezõõrnek eljárási joga van, igazoltat-hatja a külterületen tartózkodókat, szabály-sértési és büntetõeljárást is kezdeményez-het. Amennyiben munkájában akadályoz-zák, kérheti a rendõrség és a polgárõrség tá-mogatását. Erre az együttmûködésre konk-rét példa is adódott már. Egy gazdaszõlõtolvajokat ért tetten. Értesítette amezõõrt, aki a helyszínre érkezve úgy vélte,

hogy intézkedni csak rendõri segítséggel le-het. Néhány perc múlva a rendõrség és apolgárõrség lezárta az utakat, és elfogta azekkor már menekülõ tolvajokat. Ellenük azeljárás folyamatban van.

A továbbiakban fontos feladat a helyis-meret szerzése, ebben segítséget nyújtott apolgármesteri hivatal. Az õrök megkaptáka területek helyrajzi számait a tulajdono-sok nevével, így gyorsan lehet azonosítania nevet a földterülettel.

A feladatok sokrétûek. A tél közeledtévelszaporodnak az engedély nélküli fakivágá-sok, ezeket meg kell akadályozni. Fel kelllépni a környezetszennyezõkkel szemben,az illegális hulladékot lerakók ellen eljárástkell indítani, hiszen személyüket a szeméttartalmából általában azonosítani lehet.

A termény védelmében vadriasztást is al-kalmazni kell, erre rendelkezésre áll a söré-tes puska. A szolgálat felszerelését a városbiztosítja, melynek tartozéka egy Simsonmotorkerékpár, mobiltelefon, és gázspray.

A betakarítás utáni böngészéshez enge-délyt kell kérni a tulajdonostól, ebbõl azõsz során sok probléma adódott. Az ilyenjellegû felvilágosítás is a feladatok közétartozik. Fontos, hogy a gazdák ismerjék amezõõrök telefonszámait, ezek nyilváno-sak, sok helyen fel vannak tüntetve, így ri-asztás után perceken belül megtörténhet azintézkedés. Szabados Sámuel

Megkezdte mûködését a mezõõriszolgálatTöbb évtizedes szünet után ismét mûködik városunkban a mezõõrség. Amajd egy esztendõn át tartó, problémáktól sem mentes szervezés utánoktóbertõl a mezõõrség már szolgálatot is teljesít a határban. Jákli Viktor,a mezõgazdasági bizottság elnöke néhány hét után biztosra véli, hogyhasznos az új szolgáltatás.

Tavasszal vetõdött fel az ötlet, hogy aföldrajzi közelségbõl adódóan érdemes len-ne kapcsolatot kiépíteni a nagyvállalat ésvárosunk közt. Dukai István, alpolgármes-ter szervezõmunkájának eredményekéntoktóberben a vezérigazgató ellátogatott vá-rosunkba. Elfoglaltságai miatt ritkán tudilyen jellegû meghívásoknak eleget tenni,de ez alkalom a kivételek egyike lett.

A városházán a polgármester asszonyfogadta a vendégeket. A beszélgetés soránbemutatták településünket, annak értékeit,adottságait. Jelenleg kb. 240 dunaföldvárilakost foglalkoztat a vasmû, akik jelentõshányadát teszik ki a dolgozóknak. Jelenükés jövõjük családtagjaikkal együtt a válla-

lathoz fûzõdik. Gazdasági kapcsolatok nemigen jöhetnek

számításba városunk és a Dunaferr közt,ugyanis a cég a koncentrációra törekszik,nem tervezi melléküzem telepítését. Szaba-

didõs, kulturális, sport kapcsolat viszontelképzelhetõ; a Dunaferr vendégei, esetlegdolgozói számára gyorsan elérhetõ és von-zó lehet városunk, a mûemlékek, a fürdõ, aborkultúra és a rendezvényeink kelthetnekfel érdeklõdést. A Duna, mint a két telepü-lést összekötõ természetes útvonal a ví-zisportok számára teremt kedvezõ feltétele-ket. A vezérigazgató érdeklõdést tanúsítottés nyitottnak tûnt az ilyen jellegû kapcsola-tok iránt. A rövid belvárosi séta után a várattekintette meg a delegáció, a programotborkóstolás és vacsora zárta.

Szabados Sámuel

Városunk vendége volt a DunaferrvezérigazgatójaTörténelmi jelentõségûnek is nevezhetõ az esemény, hogy október köze-pén városunk vezetésének meghívására Dunaföldvárra látogatott ValeríjNaumenkó, az ISD Dunaferr ZRT. ukrán vezérigazgatója.

Dunaföldvár VárosÖnkormányzata

RáthgéberLászlóné

TÁMOGATÓINK

Völgyi Ágnes

Valeríj Naumenkó (jobbról)

5.

Az érintettek nagyon meglepõdtek, scsak percek után vették tudomásul, hogyez nem átverés, hanem az érdekükben vég-zett akció, amely nemes gesztussal zárult.Széles János, a polgárõrség elnöke a tole-rancia estjének nevezte az alkalmat. A pol-gárõrség nemcsak a bûnmegelõzésbenkell, hogy tevékenykedjen, hanem a közle-kedés biztonságáért is feladatokat vállal.18 ezer forintért vásárolt a polgárõr szer-vezet villogó lámpákat, az est során húszkerékpárt szereltek fel az érintettek megle-

petésére és örömére. Volt, aki jelezte,gyorsan hazateker, otthon van még egy bi-

ciklije, s azzal tér vissza.Az idõpont sem volt véletlen, a korai sö-

tétedés után még hosszú órákig kerékpároktömegével lehet találkozni az utakon, nagyrészük kivilágítatlan. Biztonsági mellénytszinte alig lehet látni.

Szerencsére városunkban nem nagy akerékpárbalesetek száma, ezt a rendõrségistatisztika is kimutatja, az ilyen akciók vi-szont a megelõzést szolgálják. A rendõrségszívesen vállalta a partnerséget, hiszen azõ munkájukat is segíti a megelõzés.

A polgárõrség nem egyedi alkalomnakszánta a péntek esti akciót. Pénzügyilehetõségeikhez mérten újabb ötleten gon-dolkodnak, amely a személyi, a tulajdon,vagy a közlekedés biztonságát szolgálják.Az újabb akció tartalma és idõpontja le-gyen meglepetés. A rendõrség szinténpartnerséget vállal, de részükrõl a toleran-cia, érthetõ módon, csak egy napra szól.

Szabados Sámuel

Ajándék a szabálytalanulközlekedõknek Meglepõ akcióba kezdett a városi polgárõrség a rendõrséggel együttmû-ködve november 2-án a kora esti órákban. A külvégi utcákban a rendõrjárõrkerékpárosokat állított meg, elsõsorban azokat, akik nem voltak kivilágítva.A szabálytalanul közlekedõket felvilágosították hiányosságaikról. A bünte-tés ezúttal elmaradt, sõt a polgárõrök lámpát szereltek fel a kerékpárokra.

Tíz órakor Dr. Hargittai István tartottelõadást „Magyarok az atomenergia szüle-tésénél“ címmel, ami a kistérség székhely-városának a hazai atomenergetikában betöl-tött vezérszerepéhez kötõdött. Az érdekestörténeti elõadás - ahogy könyvének címé-ben nevezi õket Hargittai - "Az öt világfor-máló marslakóról", Kármán Tódorról (mo-dern aerodinamika) Szilárd Leóról (a nukle-áris láncreakció lehetõségét ismerte fel),Wigner Jenõrõl (a szimmetriát építette be azatomfizikába) Neumann Jánosról (számító-gép atyja) és Teller Edérõl (molekula fizika,magfizikai kutatások) szólt, akik a 20. szá-zad történetének fontos alakítói voltak. "A

marslakó elnevezés több anekdotában isszerepel, lényege az, hogy a II. világháborúidején az atombombaprogram - a Manhat-tan-terv - résztvevõinek feltûnt, milyen sokkülönlegesen tehetséges magyar kutatót is-mernek. Ekkor vetette fel valaki, hogy való-jában marslakókról van szó, akik álcázásulmagyarul beszélnek. Ennek a valódiságátsoha senki nem kérdõjelezte meg. Az öt vi-lágformáló marslakó, írja könyvében aszerzõ, csoportként többet jelentett, mintegyéni teljesítményük puszta összegét. Kár-mán (1881. Bp - 1963. Aachen) szolgáltattaa modern amerikai légierõ hátterét, Szilárd(1898. Budapest - 1964. La Jolla, Kalifor-nia) kezdeményezte az elsõ atombombamegvalósítását, Wigner (1902. Bp. - 1995.Princeton, New Jersey) volt a világ elsõnukleáris mérnöke, Neumann ( 1903. Buda-pest - 1957. Washington DC) újításaival já-rult hozzá az atomfegyverek és az interkon-tinentális rakéták kifejlesztéséhez, Teller(1908. Bp. - 2003. Stanford, Kalifornia) el-érte azt, hogy a szovjet fenyegetés árnyéká-ban az USA megteremtse a hidrogénbom-bát, ami a két szuperhatalom között évtize-dekre biztosította a békét."

A második elõadást Dr. Füssi-Nagy GézaAfrika-kutató tartotta Magyar Lászlódunaföldvári származásának apropóján,„Magyarok az Afrika-kutatásban“ címmel.Az elõadás nemcsak Magyar Lászlóról, ha-nem ismert és kevésbé ismert magyar kuta-tókról, valamint a Teleki Sámuel expedíció100 éves jubileumi túrájáról szólt, melynekaz elõadó is tagja volt a '80-as évek végén.

A rendezvénysorozat a megye nagyobbvárosaiban, Szekszárdon, Tamásiban, Dom-bóváron és Bonyhádon folytatódik novem-ber végéig. Sziegl Erika

VéradásDecember 18-án a helyi Vöröskereszt vér-

adást szervez. Szeretettel várjuk régi és új vér-adóinkat a mûvelõdési házban 9- 16.30-ig.

Kuti Valéria, titkár

A Magyar Máltai SzeretetszolgálatGondviselés Háza Sorstárs Támoga-tószolgálata az alábbiakban nyújt segít-séget a Dunaföldvár, Bölcske és Mado-csa területén élõknek:

Személyi segítésInformációszolgáltatásSzállító-szolgálatÜgyfélfogadás: hétfõ-péntek 8-16 óra7020 Dunaföldvár, Duna u. 13.Telefon: 75/341-245; 30/529-79-25

A tudomány világnapjaTizedik éve rendezik meg a Magyar Tudomány Ünnepét, melynek nyitónapját november ötödikén városunk Ispánházában tartotta meg a megyeirendezvénysorozatot szervezõ Tolna Megyei Általános Mûvelõdési Köz-pont és a társrendezõ helyi mûvelõdési ház.

Dr. Hargittai István

6.

Földünk globális problémáit ismerve azéhínség az egyik legmegrázóbb jelenség,az ellene folytatott küzdelemnek sajnoscsak részeredményei vannak. 2004-es uni-ós csatlakozásunk óta hazánkban is egyretöbb helyen rendeznek ezen a napon prog-ramokat, melyek fõszereplõje természete-sen a kenyér. Az Országos Pékszövetségezen a napon Budapesten tartja központirendezvényét.

A dunaföldvári Ihász pékség is tagja azországos szövetségnek; négy éve csatla-

koztak a szövetség felhívásához, és sajátostartalmat adtak a napnak. A közintézmé-nyek térítésmentesen kapják a kenyeret

ezen a napon. Jelképes gesztus ez azidõsek, gyerekek, betegek irányába. Dél-után a nagycsoportos óvodások látogattakel a pékségbe. Megismerték a kenyér ké-szítésmódját az alapanyag elõállítástól acsomagolásig. A legizgalmasabb az voltszámukra, hogy a dolgozók segítségévelmaguk is készíthettek kis péksüteményt,megsüthették és hazavihették azt. Az alka-lom valamilyen formában a sütõiparbandolgozók elõtti fõhajtás is. Fáradságosmunkájuk kevésbé látványos, de minden-napi életünk meghatározója. "Magunkatnem szoktuk ünnepelni - summázza IhászNelli, a pékség vezetõje - számunkra azvolt az ünnep, hogy itt jártak az óvodások,és kenyeret ajándékozhattunk a városi in-tézményeknek."

Szabados Sámuel

Városunkban is megemlékeztek aKenyér VilágnapjárólOktóber 16-a a Kenyér Világnapja. Az Európai Unió országai már évek óta tisz-telegnek ezen a napon a világ talán legmeghatározóbb élelmiszere elõtt.

Kristofics Károly Béla 1912-ben szü-letett Csáktornyán. Pedagóguscsaládbólszármazott. Baján végezte el atanítóképzõt, majd Dunaföldvárra ke-rült, ahol 40 évig tanított. Õ alapítottaDunaföldváron a Hangyaszövetkezetet.Az iskolai munkán kívül a FöldmûvesSzövetkezetben a felügyelõ bizottság el-nöke volt. Volt beosztott tanító, volt egyideig igazgatóhelyettes. Szívesebben

járt Külvégre tanítani, mint iskolát igaz-gatni. Feleségével, Pintér Olgával na-gyon sok diáknak tanították meg a betû-vetést, az alapfokú számtani mûveletet,az emberi tartást. Dunaföldváron az elsõnapközi otthon szervezése is az õ nevé-hez fûzõdik. Felesége halála után má-sodszor is megnõsült. Második feleségeGruchmann Erzsébet. Kiegyensúlyozott,nyugodt, hosszú életet élt. 2007 nyaránhalt meg, 95 éves korában. Veje, Somo-gyi György - aki a Magyar László Gim-názium tanára volt - írta az alábbimegemlékezõ verset. Közelmúltbeliszületésnapja alkalmából mi is emléke-zzünk rá.

Sziegl Erika

Béla BácsiIgazi úriember volt, a szónak a régi, arisztokratikus értelmében. Egyenestartás, elegancia, az a fajta udvariasság, ami nem tanulható. Kollegák márnem lehettünk, de sokat hallottam róla, amikor a külvégi iskolában kezdtemtanítani.

Búcsúsorok papahalálára2007. augusztus 9.

Hatalmas kor, amit megértél.Kilencvenöt év - szép idõ!Ameddig éltél, csak reméltél,hogy a Kaszásod még nem jõ.

Nehéz évszázad volt életed.Apa nélkül zord napok.Sorsod határon túlra vetett.Trianon új hazát adott.

Horvátországból indultál el,Lámpást itt adtak kezedbe.S mikor azt mondták: harcolni kellkerültél be a seregbe.

Itt hagyva lányod, s feleséged,s lettél horthysta katona.Fogságban tellett el három éved,Dunaföldvár várt haza.

Feleséged és lányod mellettott várt már László fiad is, habár nehéz volt - élni kellett.Dolgozott nejed s magad is.

Aztán, mint áldás, jött a Károly,s öttagú lett a nagy család.De a meggyötrõ sok munkától,sem hitted, hogy a sors galád.

Gyermekeid mind felnõttek, majdelhagyták meleg fészküket.Ketten éltetek, nem tudva bajt,szerényen, ahogy lehetett.

Drága papa! Ha visszanézünk,volt öröm, s bánat több mint sok.Néhány percet, ha felidézünk,érezzük, boldog himnuszok.

Aztán jöttek az új hajtások:unokák és dédunokák.S habár haltak el jó barátok,születtek új és nagy csodák.

De az életben nem csak öröm,bánat is jut, nem is kevés.S én az örömben gyönyörködöm,és ez még nem is színlelés.

Meghalt anyád, majd feleséged.Mindkettõ korán távozott,itt hagytak árván korán téged,de sorsod ismét jót hozott.

Kristofics Károly Béla

7.

Így volt ez idén is. A Takarékossági Vi-lágnapon Debrecenben találkoztak az or-szágos rendezvény résztvevõi. A kétnaposprogramra Boldogné Csegezy Anikó ismeghívást kapott, akinek három évtizedeskiemelkedõ munkáját ezen a rendezvényenTakarékszövetkezeti Érdeméremmel is-merték el, melyet az Országos Takarékszö-vetkezeti Szövetség elnökétõl vehetett át.

Mint azt Anikó elmondta, váratlanul ér-te a kitüntetés híre. Igazán nagy boldogsá-got számára a munkatársak õszinte gratu-lációja és az szerzett, hogy erre a díjrafõnökei terjesztették fel.

A debreceni rendezvényen a közel hat-van kitüntetett között Boldogné CsegezyAnikó a Dunaföldvár és Vidéke Takarék-szövetkezetet képviselte, ahol immár har-minc éve dolgozik. 1976-ban a madocsaikirendeltségen könyvelõként kezdte taka-rékszövetkezeti pályafutását; hitel-betétkönyveléssel foglalkozott. Ma is nagy sze-retettel emlékezik elsõ kollégáira, amadocsai családias légkörre.

Dunaföldvárra idõsebb Pintér Györgyhelyezte át, s bár ekkor már Földváron lak-tak, az elsõ idõkben nehezen szokta meg újmunkahelyét. Elõször titkárnõként dolgo-zott, majd két gyermeke megszületését

követõen kezdett el fõkönyvet könyvelni. Anikó jelenleg fõkönyvelõ-he-

lyettesként dolgozik, s hozzá tartozik a ki-rendeltségek irányítása is. Ezt a munkátnagyon szereti, hiszen napi kapcsolatbanáll a kollégáival, munkája változatos. Csa-ládjával is nagyon szerencsés. Férje és agyermekei, Bálint és Virág mindenben se-gítették, segítik; nagyon jó hátteret biztosí-tottak, biztosítanak a számára.

Amikor a jövõrõl faggatom, csak így vá-laszol: "Akit a Takarék szele megcsapott,az itt is marad." Miért is tenne másképp?Elismerik a munkáját, kollégáival remek akapcsolata, a munkája pedig kihívásokat éssikereket egyaránt tartalmaz számára.

Balogh Emese

"Akit a Takarék szele megcsapott"Takarékszövetkezeti hagyomány, hogy a Takarékossági Világnapon együttünnepelnek az ország szövetkezeteinek vezetõi, képviselõi. Része az éven-te megtartott találkozónak, hogy ilyenkor adják át a kitüntetéseket, elisme-réseket azoknak, akik a takarékszövetkezeteknél több évtizede kiemelkedõteljesítményt nyújtanak.

Már a nyolcadik X-ben jártál,amikor társra lelt szíved.És akkor vele újjá váltál.S ismét boldog lett életed.

És az évek így teltek, múltak,s nem lepte õket õszi köd.Bánatóráid megfakultak,s boldog lehettél szerfölött.

Amikor együtt ünnepeltükévente születésnapod,harmincan egyaránt reméltük,magad boldognak mondhatod.

Aztán, sajnos, a betegségek,na meg a kilencven évtized,ágyhoz kötöttek, s feleséged,ápolt és élni segített.

Bár az életünk hosszú lehet,elõbb vagy utóbb menni kell.Nem menthet sem pénz, sem szeretet,aki élt, annak halni kell.

Ha van túlvilág s örök élet,oda is boldogan mehetsz.S ott leled elsõ feleséged,akit még máig is szeretsz.

Boldog élet és nyugodt halál!Jogosan mindkettõ tied.Ha már a Kaszás rád is találtnem veheti el mindened.

Lehet, hogy hamar én is megyek.S megkereslek, hogy merre vagy.S elmondom, tudják az emberek,amit itt hagytál, csoda nagy!

Sorban megyünk majd el utánad,akik még élünk, s alkotunk,elmondjuk majd, hogy nagy a bánat, mióta nélküled vagyunk.

Nem felednek el gyermekeid:lányod, két fiad. S gondol rád vejed, két menyed, s unokáid.S tizenegy szép dédunokád.

És mint lámpásnak volt hívei,akik már szintén nagypapák,azoknak kedves gyermekeitávozásodat siratják.

A régi tõbõl új hajtás hajt.Élni fog neved, s a remény, hogy az emléked megõrzi majd,nemcsak e csendes költemény.

Somogyi György

Megemlékezés1956 évfordulóján

Október 23-án a mûvelõdési házbanemlékeztek a dunaföldváriak az 1956-osforradalom napjaira, a Forgószél hadmû-velet ellen folytatott véres szabadságharc-ra, a megtorlások áldozataira.

Simon István református lelkész beszé-dét követõen a Magyar László Gimnázi-um 11. osztályosainak ünnepi elõadásáttekinthették meg a jelenlévõk.

A megjelentek az ünnepi mûsortkövetõen a mûvelõdési házból a városhá-zához vonultak, ahol megkoszorúzták akét nemzetõr -Dubicz Sándor és GyörkõÁrpád - emléktábláját, akik 1956. novem-

ber 4-én itt haltak hõsi halált, mikor isegy szovjet harckocsi a Kossuth Lajos ut-cai keresztezõdésben lövöldözni kezdett.

Az ünnepség a református templomelõtt felállított Emlékezés kövénél gyer-tyagyújtással ért véget.

Balogh Emese

Boldogné Csegezy Anikó

8.

Az "Egy kisváros múltja és jelene" címenösszefoglalt kiállítás fényképek, régi ké-peslapok, kiadványok segítségével idézimeg a múltbeli Dunaföldvárt. Mint aztNagy József, a Helytörténeti Klub vezetõjeelmondta a lokálpatrióta dunaföldváriakközel egy éve azzal a céllal alakították megközösségüket, hogy összegyûjtsék, fényké-peken rögzítsék, elektronikus adathordozó-ra vigyék a városunk múltjának emlékeit.

Az elsõ év gyûjtõmunkájából állt össze eza kiállítás, amely a klub adatbázisában rög-zített emlékek mellett olyan fényképeket,képeslapokat, kiadványokat is felvonultat,amelyeket a tárlat idejére kölcsönöztek né-hányan a kiállítás számára.

A XIX. század végétõl induló képsorozategészen napjainkig villantja fel városunkegy-egy szeletét. A látogatók a jellegzetesföldvári épületek, tájak fotói mellett életké-pekkel, ismert közösségek csoportképeivelis találkozhatnak, ha ellátogatnak novem-ber végéig a Berze-Nagy Ilona VárosiKönyvtárba.

Balogh Emese

Kiállítás a könyvtárbanNovember végéig látható a Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtárban a Helytör-téneti Klub gyûjteményébõl összeállított tárlat.

"Amikor a hídavatás volt, nagyon ké-szültek az eseményre a földváriak. Apu-kám is ott tüsténkedett. A Duna parton el-képzelhetetlen nagy asztalok voltak felál-lítva, lövészetet, különféle szabadtériprogramokat tartottak. Az avatásra Horthyis eljött. A híd elõtt, a város felõli hídfõnélnemzeti színû szalag volt kifeszítve, ottálltunk: hat lány, hat fiú, piros matrózruhá-ban, pártában, szépen kiöltözve. Jött Hor-thy, átvágta a nemzeti színû szalagot és amellettem álló kislányt megsimogatta. En-gem nem, hogy rosszkedvemet enyhítse,Gábor Pali bácsi odalépett mellém, és aztmondta, de rád mosolygott! A meghívottvendégek, helyi elõkelõségek nekivágtak ahídnak. Nem tettek meg öt vagy hat lépés-nél többet, amikor kitört egy hatalmas vi-har. Az urak cilinderjeit vitte a szél a Du-nába. Horthy nem fordult vissza, végig-ment a hídon, a kíséret meg utána."

Nem sokáig örülhettek az emberek a

szép vonalú hídnak. A II. világháborúvégén felrobbantották. Szabó Józsefmeséli:"Közeledett a front, 1944 novemberében

már a solti hídfõállásért folyt a harc. Agyönyörû Duna-partunkat felásták, lövész-árkokat készítettek, ágyúkkal vették körüla hídfõt. A híd alá volt aknázva. A néme-tek 1944. november 14-én, vasárnap haj-nali 4 órakor felrobbantották, hogy az oro-szok ne tudjanak átjönni a folyón, a németcsapatoknak pedig idejük legyen a vissza-

vonulásra. Értelmetlen volt a rombolás,mert az oroszok délrõl, Bölcske felõl köze-lítették meg, és vették be Földvárt. Decem-ber harmadikára virradó reggel, ami szin-tén egy vasárnapi nap volt, az orosz csapa-tok megszállták a várost. Csak kisebb el-lenállásba ütköztek, nagy harc nem volt,nyolc-tíz áldozata volt a város bevé-telének.

Tavasszal az oroszok építettek deszkák-ból, gerendákból (amit anyagot csak összetudtak szedni a városban, mind felhasznál-tak), egy ideiglenes hidat, de ezt pár hétmúlva elvitte a jeges ár. Az emberek hosz-szú éveken át csak csónakkal, komppaltudtak átkelni a túlsó félre. A hajózás telje-sen megszûnt a vízben lévõ roncsok miatt(ez érzékenyen érintette a lakosságot, hi-szen a gyümölcsöt, zöldséget korábban ha-jóval szállították Budapestre). Roncskisze-déskor a híd álló vasszerkezetét lefordítot-ták a lábakról a vízbe (a hídlábak kevésbérongálódtak meg), ahonnan nagy úszóda-ruk szedték ki. Az újjáépített, szerkezeté-ben megváltoztatott hidat 1952-ben adtákát a forgalomnak."

Kiss Éva

Építés-rombolás…A Duna-hidat 1930. november 23-án, vasárnap délelõtt avatták fel, az ün-nepségre. Erre emlékezik vissza egy szemtanú:

Az "Üdvözlet Tolna vármegyébõl" cí-met viselõ könyv elsõ része Tolna megye(A-K betûkkel kezdõdõ) településeinek ré-gi, nagyrészt századforduló elõtti és utániképeslapjait tartalmazza. Az album érde-me, hogy a válogatott képeslapok hiteles

helytörténeti tudnivalókkal egészülnek kiViliminé dr. Kápolnás Mária és Erky-Nagy Tibor szerzõknek köszönhetõen. "Amúlt hiteles megismerésének vágya és azehhez kapcsolódó gyûjtés egyidõs az em-beriséggel. A képeslapok, amelyek a kötet-

ben találhatók, múltunk egy-egy szeletétõrzik, forrástörténeti értékük egyre fonto-

KönyvbemutatóNovember 5-én 17 órakor a Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtárban mutattabe impozáns albumát Vitéz Attila, ami szorosan kötõdik a HelytörténetiKlub gyûjteményébõl rendezett fotókiállítás megnyitójához.

Vitéz Attila

9.

sabbá válik. Egy település régi épületei-nek, utcáinak, tereinek és a hétköznapokegy-egy pillanatának megörökítésével azadott korszak pótolhatatlan dokumentuma-ivá válnak." - írja bevezetõjében a bank-szakmában dolgozó kiadó, Vitéz Attila.

A könyv gerincét a három nagyváros -Bonyhád, Dombóvár, Dunaföldvár - adja,közel egyforma, 20-22 oldalas terjedelem-mel. A kiadó ügyelt arra, hogy a települé-

sek rangjuknak megfelelõen szerepeljeneka könyvben. Az album jelentõségét a"városvédõ" Ráday Mihály méltatja, aki1848/49 hõseinek nyomát kutatva, nyug-helyeit keresve bejárta Tolna megye szinteösszes települését. "Sok hibát elkövettekaz elmúlt évtizedek településfejlesztése so-rán (is), ahogy az ország bármelyik városá-ban, falujában, úgy Tolna megye települé-sein is. De még sok érték maradt ránk

elõdeink épített világából, van mit helyre-állítanunk, védenünk, szeretnünk. Errõl ta-núskodnak ezek az albumok." - írja Rádayelõszavában.

A felhasznált irodalmat böngészveörömmel fedeztem fel a Dunafödvár törté-nete az õskortól napjainkig címû monográ-fiát, melyet a Part-Oldalak Kulturális Egy-let adott ki.

Sziegl Erika

A lelkészként eltöltöttéveket nyilvántartja azegyház?Valaki tréfásan azt kér-

dezte tõlem, hogy akkormost törzsgárdatag let-tem? De nem, az egyházilyesmit nem tart nyilván.Nem kényeztet, de haszükséges, segít. A mosta-ni hálaadással én köszön-tem meg azt, hogy ezt a25 évet megélhettem,hogy ez alatt szolgálhat-tam. A gyülekezet, a csa-lád, a barátok, rokonok jöttek el a hála-adásra, aztán pedig terített asztal mellett,kellemes hangulatban beszélgettünk soká-ig, sõt még mulattunk is egy kicsit.

Kezdjük az elején. Mi indított a papi pá-lyára? Család, neveltetés, példakép?Úgy gondolom, mindenre születni kell.

Nem mondhatnám, hogy a családom külö-nösképpen vallásos lett volna, csak azegyik nagymamám, akit nagyon szerettem.Talán miatta, de gyermekkoromtól érde-kelt a vallás és a hit, mindig is éreztem va-lamiféle belsõ kényszert arra, hogy pap le-gyek, ami aztán ifjú koromban elcsitult.Akkor más dolgok érdekeltek, még atemplomtól is elfordultam. Késõbb azegész úgy állt össze, mint egy mozaikkép,ezer összetevõbõl: ebben nyilvánvalóanbenne volt nagyanyám, meg az is, hogyvalamit nagyon kerestem, és nem találtam.Teljesen mással foglalkoztam - autószere-

lést tanultam -, de a katonaságalatt érdekes módon máratyámnak hívtak a katonatár-saim, mert sokat beszélgettemIstenrõl, vallásról, holott ak-koriban még a Bibliát sem is-mertem. Még középiskoláskoromban találkoztam a Kele-ti pályaudvaron egy teológus-hallgatóval, aki nagy hatástgyakorolt rám. Beszélt azéletérõl, és meghívott a kollé-giumba, ami megint csakmeghatározó élmény volt.

A katonaság után évekig aMadách Kamarában voltam díszítõ, ott issok érdekes dolgot láttam, de egyGyurkovics-darab, Az Isten nem szeren-csejátékos (a pap szerepében MensárosLászlóval) különösen megragadott. Ezekaz apró részletek, benyomások, hatások -és persze a mindig is meglévõ belsõ ösz-tönzés - hajtott végül 25 éves koromban areformátus teológiára. Ma, ha mondhatom,hogy boldog vagyok, azért vagyok boldog,mert megtaláltam azt, amire születtem.Nehéz és összetett munka az enyém, nemmondhatom, hogy teljességgel alkalmasvagyok rá, hiszen vannak erõsségeim ésgyengeségeim, de mégis úgy érzem, hogyerre születtem.

Mit szólt a döntésedhez a családod?Meglepõdtek rajta, de támogattak. Miu-

tán autószerelõnek tanultam, aztán voltamsofõr meg díszletépítõ, édesanyám minden-képpen szerette volna, ha tanulok még, de

erre azért nem gondolt. Mindenesetre hálásvagyok nekik, hogy támogattak, és lehetõvétették, hogy 25 évesen újra diák legyek.

Milyen volt az élet, az oktatás a teológi-án?A Kádár-korszak kellõs közepén jár-

tunk. Az egyház megtûrt intézmény volt,az élettere gyakorlatilag a templom falaiközé szorult, de létezett, ahogy az oktatásis, még ha nehézségek árán is. Mûködöttvalamiféle kontraszelekció - például a ta-nári karban -, és állítólag a tanítványok kö-zött is voltak beépített emberek, de azérttanultunk és éltünk, mint a diákok általá-ban. Én budapesti lévén nem voltam kollé-gista, így talán egy kicsit kívül rekedtem,de ezzel együtt jó és érdekes évek voltakaz ott töltött éveim.

És hogy mit tanultunk? A teológia tudo-mány, ami Istenrõl szól. Ez önmagában el-lentmondás, fából vaskarika, Istenrõl, aVégtelenrõl a végesnek beszélni. De ter-mészetesen ez egy olyan téma, amirõl min-denki gondolkodik, a teológia pedig meg-próbálja tudományosan is megközelíteni a"túlnanit". Nyilvánvalóan elengedhetetlenmegismerni a Bibliát, ezért többféle bibli-ai tárgyat tanultunk és görögöt, hébert, la-tint, hogy a Bibliát eredetiben is tanulmá-nyozhassuk. De voltak egyéb tárgyak, pl.társadalomtudomány is, sõt még németet istanulhattam.

Hogy alakult az életutad a teológia el-végzése után?'82-ben bocsátottak ki, '83-ban szentel-

tek lelkésszé. Kiskunhalason elõbb segéd-lelkész, káplán lettem. Ott nõsültem meg,majd egy év múlva a feleségemmel Ordas-ra kerültünk, ahol 7 évet szolgáltam, aztánHódmezõvásárhelyre hívtak meg. Itt hunytel a feleségem, akivel idõközben háromgyermekünk született. Újraházasodtam,végül Battonyán keresztül kerültemDunaföldvárra, ahonnan már nem szeret-nék költözni. A családunk idõközbenjelentõsen kibõvült, az én három gyerekem

25 év szolgálatbanSimon István lelkész családjával hét éve költözött Dunaföldvárra, és kezd-te meg munkáját a maroknyi református gyülekezetben. A helyi emberekgyorsan megismerték és megszerették a barátságos, közvetlen modorú,közéletben is gyakran szereplõ lelkészt, aki mára - felekezetén kívül is - sokemberrel ápol baráti és szeretetteljes kapcsolatot. A református gyüleke-zettel és barátaival nemrég adott hálát 25 éves szolgálatáért. Ebbõl az al-kalomból beszélgettünk vele életérõl, hivatásáról.

Simon István lelkész

mellé a feleségem is hozott kettõt, majdszületett még két közös gyermekünk, ígyheten vannak, a kicsitõl a nagyig.

Milyen a református gyülekezetDunaföldváron?Ez egy kicsi gyülekezet, aminek sokáig

nem volt saját lelkésze, ezért a legfonto-sabb feladat a gyülekezetépítés. Másfelõlez a kicsi közösség nagyon lelkes, van egykemény mag, akik aktívak, szeretettelszolgálnak. A gyülekezetépítésnek meg-vannak a "szabályai", arra törekszünk,hogy - akár felekezeti hovatartozástól füg-getlenül is - bárkit befogadjunk a közössé-günkbe, ha erre igénye van, mert közös-ségbe tartozni jó.

Én nyitott embernek érzem magam,nemcsak a gyülekezet felé fordulok, ha-nem a város felé is, szívesen beszélgetekbárkivel.

Közéleti ember vagy, aktívan részt ve-szel a város életében, de sok személyeskapcsolatod is kialakult.A hit a kapcsolatokban él. A közéleti te-

vékenység módot ad arra, hogy a templomfalain kívül is szólhassak. Ha felkérnek,szívesen szólok városi rendezvényeken.Az embereket pedig kedvelem, örömmeltalálkozom velük, úgy érzem, õk is velem.Ez nyilván alkati kérdés, de - ahogy énszoktam fogalmazni - egy pap legalább le-gyen szimpatikus.

Tulajdonképpen mibõl áll a lelkészimunka?A lelkészi munka egyszerû és bonyolult:

a templom elõtti söprögetéstõl a prédikáci-

ókon, keresztelésen, temetésen keresztül alelki gondozásig terjed.

Mit jelent a lelki gondozás?Mentálhigiénét, lelki gondozást tanul-

tam. Igyekszem gyógyító módon találkozniaz emberekkel. Ennek legegyszerûbb mód-ja, hogy meghallgatom õket. Türelmesen,figyelmesen, együttérzéssel, szeretettel.Nem kritizálok, nem szólok közbe, elfoga-dom az emberek történeteit, úgy, ahogyvannak. Szeretném, ha mindenki érezné,bárki is õ, fontos. Ez a munka nem könnyû,de szép. Öt évig tanultam hallgatni, mertbeszélni könnyebb. Hívogatom az embere-ket a gyülekezetbe, de már régen rájöttem,hogy erre nem mindenkinek van szüksége.

Ezt a célt szolgálják a kötetlen összejö-veteleitek is?A korban, amiben élünk - poszt-

krisztiánus kornak is nevezik - a vallás hát-térbe szorul, amit tudomásul kell vennünk.Pusztán vallásos programokkal nem érünkel az emberekhez. Magam is közel állok akötetlenebb dolgokhoz, ezért próbálokolyan programokat szervezni, amelyek bár-ki számára érdekesek lehetnek. Fontosnaktartom a gyerekekkel való foglalkozást, hit-tanon vagy azon kívül, sok-sok beszélgetés-sel és játékkal. Igyekszem az istentisztelete-ket vonzóbbá tenni, zenével, verssel, ének-kel, érthetõ, hétköznapi szavakkal. Isten-tiszteletek után pedig mindig együtt mara-dunk, teázunk, kávézunk, falatozunk, be-szélgetünk, amiben nagy segítségemre vanHena, a feleségem is. Akik ellátogatnakhozzánk, azok nem feltétlenül vallásos, ha-

nem gyakran más lelki igénnyel jönnek el, asaját életkérdéseikre szeretnének választkapni, nehézségeikrõl, örömeikrõl beszélni.

Közeleg Advent, amit mindig bensõsége-sen ünneplünk, most például - halálának év-fordulóján - József Attila megemlékezésttartunk Galkó Balázs közremûködésével,ahová bárki eljöhet, aki valami szépre vá-gyik.

Mik a terveid a gyülekezetben, a lelké-szi munkádban?A családommal együtt úgy érzem, gyö-

keret vertünk itt. A terv nem bonyolult:megtartani és építeni a gyülekezetet, befo-gadni bárkit - legyen az bármilyen feleke-zetû, vagy meg sem keresztelt -, közössé-get, szeretetet nyújtva neki. Szolgálnimindazokat, akiknek szükségük van ránk,gyülekezeten belül vagy kívül.

Baksay Erika

10.

Az évadnyitó vendége Kemecsi Ferencfilmrendezõ, elõadómûvész volt, aki azidõrõl, a szerelemrõl és a hitrõl vallott a szá-mára legkedvesebb versek, gondolatok segít-ségével.

Kemecsi Ferenc 1980-ig a Kecskeméti Ka-tona József Színház tagja volt, ezt követõenirodalmi estjeivel Svédország és Nyugat-Eu-rópa magyar klubjaiban lépett fel. 1988 és1993 között végezte el film- és TV-rendezõiszakon a budapesti Színház- és Filmmûvé-szeti Fõiskolát, mely után a Göteborgi Szín-mûvészeti Fõiskolán tanított színészmester-séget. E témáról könyvet is írt, mely azóta

tankönyvvé vált a svéd középiskolák drámaitagozatán.

Kemecsi Ferenc néhány éve ismét Magyar-országon él. Kétlaki, idejét megosztja Buda-pest és Bölcske -felesége szülõfaluja-között.

A "Lélektõl lélekig" címmel bemutatottirodalmi estjén Kemecsi Ferenc mélyérzelmekrõl vallott. Szinte kivétel nélkülolyan alkotásokat szólaltatott meg, melyekegyes szám elsõ személyben születtek a leg-nagyobb magyar költõk, írók - Babits Mihály,József Attila, Ady Endre, Szabó Lõrinc, Rad-nóti Miklós, Petõfi Sándor, Karinthy Frigyes- tollából.

Mint azt az irodalmi kávéház egyik megal-kotója, a programok szervezõje és háziasz-szonya, Raffainé Kókány Judit olvasóink tá-jékoztatására elmondta, az irodalmat és édes-séget kedvelõk az idei esztendõben LukácsiPéter második verseskötetének bemutatójaalkalmából, illetve Berecz András mesemon-dó elõadóestjén találkoznak majd a RátkaiLászló Irodalmi Kávéházban.

Balogh Emese

Hatéves a Rátkai László Irodalmi KávéházA Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár és a Marcipán Cukrászda szervezésé-ben immár hatodik éve tölthetnek havonta egy-egy kellemes estét együtt azirodalom- és édességkedvelõk a Béke téri cukrászdában.

Rávettél Uram

Rávettél Uram, s én rávétettem.Megragadtál engem.Egyik kezeddel õrködtél felettem, másikkal vigyáztál, nehogy elessem.Megtörtént, hogy örökségem elõre kikértem,majd üres szívvel és kezekkeltérden visszatértem.Sem mélység sem magasságnem árthatott, már tudom,mert két tenyered hajlékom lettnekem, és oltalom.

Simon István

Kemecsi Ferenc

11.

Az est kis mûsorral kezdõdött, melynekalaphangulatát természetesen a vidámságadta. Tanárparódiákon kacagott a közön-ség, ahol a kémia, a földrajz, a matematikaórák elevenedtek fel a diákok szem-szögébõl. Az érintett pedagógusok termé-szetesen együtt nevettek a közönséggel,amikor önmagukkal szembesültek a szín-padon. A Besenyõ család is fellépett a tize-dikesek elõadásában. A szereplõk valóbanélethûen elevenítették fel a televízióból is-mert figurákat.

Ezután a gólyaeskü következett. Azérintettek megfogadták, hogy betartjákazokat a jótanácsokat, melyeket a felsõbbévesek javasoltak nekik. Ezek betartásávalvidám négy illetve hat év vár rájuk, perszea gyakorlatban ez kissé másként fog mû-ködni.

Szintén régi hagyomány, hogy az újon-

nan érkezett tanárok is esküt tesznek. Ezalkalommal, Lajkó Anita magyar-történe-lem szakos tanárnõ volt az érintett, akiszeptembertõl kezdett tanítani a gimnázi-umban. A légkör és a hangulat nem volt is-meretlen számára, hiszen nem régen,2000-ben érettségizett az MLG-ben. Eskü-jében megfogadta, hogy munkája soráncsakis a diákok érdekeit fogja képviselni.

Nagy izgalmakat hoztak azok a percek,amikor a 2007-es év gólyakirály párjainakeredményhirdetésére került sor. Napokkalkorábban a felsõbb éves diákok szigorúantitkos szavazással választották meg a leg-szebb párokat a két osztályból. Nagy kam-pány kísérte a választást, különösen a hete-dikesek reklámozták önmagukat. Az ideiév királyi párja a 7. osztályból SzabóÁdám és Dunai Kinga lett, a 9. osztály aHellebrandt Gergõ - Kovács Linda párostünnepelhette. A múlt év párosai koronát éstortát adtak át a nyerteseknek, akikkeringõvel nyitották meg a gólyabált. Né-hány perc alatt táncoló fiatalokkal népesültbe a tornacsarnok. A diszkrét fény és a lük-tetõ zene megtette hatását.

Színfoltja volt az estnek, hogy a koráb-ban végzett diákok tömegével látogatták arendezvényt. Barátok borultak egymásnyakába, akik évek óta nem látták egy-mást. Csillogó szemekkel meséltek a voltdiákok tanáraiknak életútjukról. "Ha mégegyszer gimis lehetnék" - sóvárogtak töb-ben, miközben az önfeledten táncoló fiata-lokat szemlélték irigykedve.

Szabados Sámuel

Gólyákat avattak a gimnáziumbanMár régi hagyomány, hogy október közepén a Magyar László Gimnáziumújdonsült diákjait a felsõbb évesek ünnepélyes keretek közt a Gólyabálonfelavatják és maguk közé fogadják. A 10. és 8. évfolyam, mint rendezõ, he-tek óta készült az ünnepi alkalomra.

Van anyagi gondja?A Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezetmegoldja.

Szabad felhasználású "KOMBI"hitelkonstrukciónkat ajánljuk kedvesügyfeleinknek, akár 11,5 % kamattal.Futamidõ 1-15 év. THM tájékoztató jellegû: 100.000 Fthitelfelvételnél 1-3 éves futamidõvel16,99-15,43%.Bõvebb felvilágosításértforduljon kirendeltségeinkhez.

Jelen tájékoztatás nem minõsülnyilvános ajánlattételnek!

12.

HHaammbbaallkkóó aauuttóóssiisskkoollaaAkkreditált felnõttképzési intézmény lettünk!

KRESZ tanfolyam indul:

2007. november 20., december 4., 17 órakorKategóriák: Moped, A, B, C, E, K. Elsõsegély tanfolyam a helyszínen!Érdeklõdjön személyesen vagy telefonon! Részletfizetés lehetséges!

OKÉV szám: 17–0073–05, Akkreditációs lajstromszám: 0855

OOkkttóóbbeerrttõõllangol, német nyelvoktatás,

magyar nyelv- és irodalom korrepetálás.Jelentkezés illetve bõvebb információ:

Dunaföldvár, Fehérvári u. 17.Tel./fax: (75) 541–145, 541–144, (30) 237–98–48

Dunaújváros, Piac tér Szolgáltatóház I. em. Telefon: (30) 237–98–48

Mûvelõdési Központnovemberi programok

November 16. péntek, 19 óra

MISKOLCZI MIKLÓS: A SZÁZADOS

a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház elõadása 2 részbenJegyár: 1.200 Ft

November 21. szerda

AZ ELLOPOTT LÁMA

A Los Andinos együttes zenés mesejátékaJegyár: 500 Ft

November 29. csütörtök, 19 óra

A MOLNÁR DIXIELAND BAND KONCERTJE

Jegyár: 1.500 Ft

December 12. szerda

CSALÓKA PÉTER

A Forrás Színház elõadása kisiskolásoknakJegyár: 700 Ft

December 15. szombat 15 és 19 óra

T.S ELIOT - A. LLOYD WEBBER: MACSKÁK

Musical 2 részben a Cadaence Musical Csoport elõadásábanJegyár: 1.000 Ft

December 18. kedd

A BOLOND KALAPJA

Zenés mesejáték a Holló Együttes elõadásában óvodások-nak és kisiskolásoknak

13.

Hajdani világsztárvolt a Duna KupavendégeIdén október 14-én immár 21. alka-lommal rendezték meg a Duna Kupaifjúsági kézilabda tornát a DiáksportEgyesület és a Beszédes József Ál-talános Iskola szervezésében. Négycsapat versengett az elsõségért. Aházigazdákon kívül a többszöröskupagyõztes komlói, a dunaújvárosiés a rácalmási iskolások léptek pá-lyára.

Hat év után ismét hazai siker született,Kerekes Péter testnevelõ tanár gárdája ma-gabiztos játékkal veretlenül lett elsõ. Kétéves munka gyümölcse érett be az edzõszerint. Ez idõ alatt összeállt egy ütõképeskeret, amelyben vannak meghatározó egyé-niségek, de az egység és az összeszokottságis nagyban hozzájárult a sikerhez. Sajnos adiáksport sajátossága, hogy a végzõsökjövõre távoznak, s minden kezdõdik elõlrõl.

A második helyezett komlóiak elégedet-lenek voltak, hiszen szerették volna idén ishazavinni a kupát, ez most nem sikerült.Vezetõjük sportszerûen elismerte, hogy aföldvári fiúk megérdemelten lettek elsõk.Egyöntetû volt a vélemény, hogy a diák-olimpiára való felkészülést nagyszerûenszolgálta ez a nap. Rutint szereztek a fiata-lok, szokták az idegen környezetet, a kör-mérkõzések feszes ritmusát. A tanárok és ajátékvezetõ véleménye alapján összeállítot-ták a torna válogatottját, melybe több föld-vári is helyet kapott. A gólkirályt külön díj-jal jutalmazták.

A komlói csapat vezetõi közt egy hajdanivilágklasszis is végignézte a fiatalokmérkõzéseit. Varga István az 1970-80-asévek meghatározó egyénisége, sokszorosmagyar és világválogatott kézilabdás, olim-piák, világbajnokságok résztvevõje a Buda-pesti Honvéd, a Debreceni Dózsa játékosa,jelenleg a komlói felnõtt kézilabdacsapat-nál lát el szaktanácsadói tisztet. Régi álmais komlón valósult meg. Megalapította aVarga Pista Kézi Sulit, s jelenleg 120 gye-rekkel foglalkozik. Célja a tehetségek fel-kutatása, nevelése. Ehhez a munkához azországos szövetségtõl is támogatást kap.Sajnos a sportág utánpótlása évrõl-évrecsökken, ezt a tendenciát igyekszik mérsé-kelni ez az országosan is egyedülálló vállal-kozás. A kézi suli több tagja a komlói csa-

patban játszik, õket jött megnézni, és ter-mészetesen tanácsokkal támogatni. Érdek-lõdve nézte a többi játékost is. Egy ilyentorna számára is jó alkalom, hogy tájéko-zódjon a hazai utánpótlás nevelés színvona-láról, aktualitásairól. Dicsérte a szervezõ-ket, külön Kerekes Péter tanár úr kitartó fá-radozását, hiszen nagyon kevés diáksportrendezvény tudhat maga mögött 21 évet.Néhány tehetséges földvári fiút szívesenlátna iskolájában. Reméli, hogy a kb. negy-ven pályára lépõ kisdiák közül néhányanmagasabb szinten kergetik a labdát évekmúlva. Ehhez viszont nagy kitartás és ke-mény szakmai munka szükséges.

Varga István ismeri a dunaföldvári kézi-labda sport múltját is. Emlékszik az NB I-Bcsapatra. Sajnálja, hogy csarnok hiányábanalacsonyabb szintre esett vissza a város ké-zilabda sportja. Reméli, hogy az elõdökmulasztását a jelenlegi városvezetés pótol-ja, s mielõbb méretes csarnok épül a város-ban. Ez jelentheti a földvári kézilabdasportújbóli fellendülését. Személyesen ismeriKolics Jánost is, rendszeres kapcsolatbanáll vele. Tudja, hogy sokat tett a várossportsikereiért. Jól érezte magát a Duna Ku-pán, s amennyiben lehetõség adódik rá,jövõre is elkíséri tanítványait.

Szabados Sámuel

Véget ért azautocrossversenysorozatOktóber 22-én Dunaföldváron ren-dezték a DTSE - Polgárõr Kupa ideiszezonzáró futamát. Borongós esõsidõ jellemezte az egész napot, ennekellenére nagy számban látogattak kinézõk a rendezvényre.

Jó minõségû pálya, precíz rendezés fo-gadta a versenyzõket és az érdeklõdõket.Négy versenyszámban álltak rajthoz a piló-ták, balesetmentes és izgalmas futamokután került sor az eredményhirdetésre. ATrabant kategória gyõztese a nagyvenyimiGassler Krisztián lett: "Már bajnokként in-dultam ezen a futamon, hiszen az elsõ he-lyezésemet már korábban biztosítottam.Természetesen itt is nyerni akartam. A rajtszoros volt, de ahogy fogytak a körök érez-tem, hogy elsõ leszek. A többi már az autónmúlt, de nem hagyott cserben. Nagyon jóvolt a pálya, enyhén nedves, ez nekem ked-

vezett. Három éve versenyzek, jövõre azelsõ osztályban szeretném folytatni."

Második helyen a piliscsabai Csige Csa-ba futott be. A dobogó harmadik fokára adunaújvárosi Kovács Norbert állhatott fel.A KELETI KATEGÓRIA HELYEZETTJEI:

1. Lévai Ádám, Füzesgyarmat2. Kulics Tamás, Dunaújváros3. Kaszás Tamás, Dunaföldvár

A NAGY KATEGÓRIA nyertese a kisapostagiBartalos Mihály: "Ebben az évben kezdtemversenyezni, ez az elsõ futamom, és nagyonörülök, hogy megnyertem. A pályát ismer-tem már, hiszen korábban szerelõként pár-szor végigmentem rajta. Csak az utolsókörben lett biztos a gyõzelmem, addig szo-rosan a nyomomban voltak a többiek. Opelautóm jól szerepelt az elsõ versenyén."

2. Králik Márton, Nagyvenyim3. Vácz Zoltán, Kölesd

A RONCS-DERBI a versenyek egyik látvá-nyossága. A saját készítésû, szinte a felis-merhetetlenségig átalakított autók verse-nyét a mórahalmi Balogh Szilárd nyerte. Aversenyeket immár szokásos módon az egyórás szuper futam zárta.

Szabados Sámuel

MazsoretteredményekA Löfan mazsorettek októberben ha-zai, a DSTE twirling versenyzõi pedignemzetközi megmérettetéseken vet-tek részt.

A Löfan Mazsorett Egyesület két cso-portja, a Delfin és a Csillag csoport 2007.október 13-án országos minõsítõ versenyenmérette meg tudását. A Kiskõrösön rende-zett minõsítõn a szakmai zsûri bírálataalpján mindkét dunaföldvári csoport aranyminõsítõ oklevelet vehetett át.

Nemzetközi twirling versenynek adottotthont Zágráb 2007. október 20-án. Anemzetközi viadalon a horvát, szlovén ésmagyar csapatok versenyzõi között adunaföldváriak DSTE Twirling Szakosztá-lyának legjobbjai is indultak. KiszlinéKristofics Szilvia tanítványai a következõeredményeket érték el:FREE STYLE JUNIOR KATEGÓRIA:

2. helyezett: Rivnyák Viktória (MagyarLászló Gimnázium)

8. helyezett: Bartalos Hajnalka (Beszédes

14.

József Általános Iskola)9. helyezett: Dunai Zsuzsanna (Magyar

László Gimnázium)PÁROSBAN:

4. helyezett: Bartalos Hajnalka - TumpekNikolett (Beszédes József Általános Iskola)

6. helyezett: Huszárik Tamara - CzereImola (Magyar László Gimnázium)KÖTELEZÕ SOLO JUNIOR KATEGÓRIÁBAN:

4. helyezett: Rivnyák Viktória (MagyarLászló Gimnázium)

6. helyezett: Kovács Petra (Magyar Lász-ló Gimnázium)

Balogh Emese

Szép gyõzelem-sorozat szakadtmeg KiskunhalasonSorozatos gyõzelmeink következté-ben a tabella második helyén is tar-tózkodott októberben városi kézilab-da csapatunk. Négy mérkõzést zsi-nórba nyertek a fiúk.

A kecskeméti Mistral ellen szintekötelezõ volt a gyõzelem. Vendégeink nagyrésze idõs játékos volt, akik már csak hob-biból sportolnak, nem egy közülük ötven évfeletti. Korábban magasabb osztályokbanjátszottak, ez látszott játékintelligenciáju-kon is. Néhány nagyszerû megmozdulásuka nézõk elismerését is kiváltotta. Fiataljainklendületét viszont már nem tudták követni,sportszerûen tudomásul vették fölényünket.Csapatunk sok cserével játszott, mindenkipályára lépett a keretbõl. 26:21-esgyõzelmünkkel zárult a meccs.

A Kiskunfélegyháza II. gárdáját otthoná-ban gyõztük le 27:19-re. Az elnevezés isjelzi, hogy a második, a tartalék csapatrólvan szó, de ez gyõzelmünk értékét nemcsökkenti. Jó játékkal, nagy gólaránnyalnyertünk.

Dávodot itthon fogadtuk, szintén a papír-forma érvényesült. Ezen a mérkõzésen isgólarányt javítottunk Ellenfelünkrõl tudtuk,hogy nem képvisel nagy játékerõt, de ezena találkozón gyorsan feladták a küzdelmet.Sorra potyogtak a hazai gólok, a fiúk igye-keztek látványos megoldásokkal szórakoz-tatni a közönséget. 25:11 lett a végered-mény.

Legértékesebb õszi gyõzelmünk Soltvad-kerten született. A jó játékosokból álló gár-dától a korábbi bajnokságban kétszer is ve-

reséget szenvedtünk. Tartottunk amérkõzéstõl, a csapat is keményen készülta találkozóra. Fegyelmezett védekezés, len-dületes támadásvezetés jellemezte játékun-kat, melynek meg is lett a gyümölcse.28:23-ra gyõztünk.

Szép sorozatunk sajnos Kiskunhalasonmegszakadt. Jól kezdtük a találkozót, hosz-szú ideig vezettünk, ez jellemezte a máso-dik félidõ elejét is. Az utolsó percekben el-lenfelünk jobban koncentrált, s 27:25-ösvereséggel hagytuk el a pályát. Sajnos Pol-gár Ferenc elfoglaltságai miatt nem tudottrészt venni a találkozón, az õ rutinja és gól-jai bizony hiányoztak. Szégyenkezni vi-szont nincs okunk, kemény, de sportszerûmeccsen csak két góllal maradtunk alul.Kis szerencsével pontot rabolhattunk volna.

Õszi utolsó találkozónkat a listavezetõ ésbajnokjelölt otthonában Dunaújvárosbanfejezzük be. A bajnokság eddigi tapasztala-tai alapján nagyon kemény tavasz vár ránk,ha dobogós helyezést akarunk elérni.

Szabados Sámuel

Hullámvölgyben aDSTE

Október elején Mórágyon hagyta el utol-jára gyõztesként másodosztályú csapatunka pályát. Sikeres kezdés után érthetetlenmódon visszaesett a csapat teljesítménye azutóbbi fordulókban. Az edzõváltás átalaku-lást jelentett a gárda szerkezetében, de ezönmagában nem indok a gyenge teljesít-ményre. Sérülések, eltiltások, játékvezetõitévedések is sújtották a csapatot, újonckéntaz ismeretlen körülmények is nehezítettékdolgunkat. Jól kezdtük a mérkõzést. Dunaia 7. percben ügyes góljával vezetéshez jut-tatta csapatunkat. A 35. percben szinténDunai volt eredményes, jó átadás utánközelrõl juttatta a labdát a kapuba. Házigaz-dáink a félidõ utolsó percében rúgtak góltbüntetõbõl, 1:2. A második félidõben szin-tén folytatódott fölényünk. A mérkõzésmeghatározó játékosa Dunai Zsolt a 65.percben megszerezte harmadik gólját. Amérkõzés ezután nem hozott különösebbeseményeket, magabiztos játékkal 3:1-esgyõzelmet arattunk. Mórágy az élmezõny-höz tartozó alakulat, sikerünk a fordulóegyik meglepetése volt.

A listavezetõt és a bajnokesélyesAparhantot fogadtuk hazai pályán. Tudtuk,hogy nehéz mérkõzés vár ránk. Kiegyensú-

lyozott játékot hozott az elsõ félidõ, helyze-tek mindkét oldalon adódtak. Gólt is sze-reztünk, de ezt les címén a játékvezetõ nemadta meg. Vitatható döntés volt. 0:0 lett afélidõ állása. A folytatás hasonlóképpenzajlott. Az idõ múltával már sokan elköny-velték a döntetlent, az eredmény viszontnem így alakult. A hosszabbítás perceibenvédelmünk megingott, gólt kaptunk, 1:0-ásvereségünk a listavezetõtõl újoncként nemtekinthetõ kudarcnak. A mérkõzés végénLindingert a bíró szövegelésért kiállította, 3mérkõzésre szóló eltiltást kapott.

Újabb vereséget hozott idegenbeli sze-replésünk. A mérkõzés az elõzõhöz képestalakult. Változatos játék zajlott a pályán vi-szonylag kevés helyzettel. Ahogy múltak apercek, érezni lehetett, hogy egy gól fogjaeldönteni a találkozó sorsát. A koncentrációhiánya megbosszulta magát, a 89. percbengólt kaptunk. A mérkõzés során Dunaimegsérült, szalaghúzódása miatt többmérkõzést ki kellett hagynia. Bonyhád-Börzsöny-DSTE 1:0.

A sors ismétli önmagát, újból az utolsópercekben kaptuk a vereséget jelentõ gólt.A sérült Dunai és az eltiltott Lindinger nemlépett pályára. Két hasonló képességû gárdajátszott egymás ellen. A korábbi kudarcokmegviselték a fiúkat, a görcsös akarás nemjárt eredménnyel, feszültség, idegeskedésvolt tapasztalható a pályán. DSTE-Kisdorog 0:1.

Cikó-DSTE 6:1. Hidegzuhanyként értbennünket ez a nagyarányú vereség. Azelõjelek sem voltak kedvezõek, Dunai,Lukács, Markovics és Lindinger nem ját-szott. Hiányukat megérezte a csapat. Jólkezdtük a játékot. A 10. percben Úr Tibortalált a hálóba, vezettünk. Két perc múlvakövetkezett be a szomorú esemény, amelyeldöntötte a meccs sorsát. Kapusunk Feke-te Csaba egy rosszul sikerült vetõdésnélmegsérült, megpróbálta folytatni a játékot,de percek múlva gólt kaptunk. Csaba cserétkért. A mezõnyjátékos Kun Gábor állt be akapuba. Ellenfelünk felismerte, hogy nemrutinos kapus õrzi a hálót, a sok kapuralövésbõl több a hálóba talált A félidõ 4:1-es hazai vezetéssel zárult. A továbbiakbansem változott a játék képe. Kedvünketszegte kapusunk kiesése. Újabb két góltkaptunk. Gábor, a pótkapus a körülmé-nyekhez képest helyt állt, több lövést hárí-tott, nem rajta múlt vereségünk. FeketeCsaba sérülése miatt valószínû egy-kétmérkõzést kihagy. A négy vereség valóbanaz õsz mélypontját jelenti, noha újoncként

15.

így is a 10. helyen áll gárdánk. A mezõnyszoros, néhány gyõzelemmel megközelít-hetjük az élmezõnyt.

Az utánpótlás is gyengén szerepelt, azõsz során még nem szereztek pontot.

Szabados Sámuel

Sikeresszezonzáró

2007. október 6-án zajlott le Fadd-Domboriban az évadzáró Tolnai Kajak-Kenu Verseny. Sziklenka László edzõ elé-gedett lehet a szakosztály teljesítményével,egyéniben és csapatban is szép eredményekszülettek. A teljes verseny-jegyzõkönyvetközöljük:ELSÕ HELYEZETTEK:TC-4 gyermek II évf. (95-ös) 3000 mSZIEGL ERIK, SÜVEGES ÁRPÁD,MOLNÁR LEVENTE, CSÁNYI GERGÕTC-4 gyermek I évf. (96-97) 3000 mHEGEDÜS ANDRÁS, NÉMEDI KON-RÁD, DOHÁRSZKI ROBIN, KISZLIZSOMBORMÁSODIK HELY:MC-1 gyermek I évf. (96-os) 3000 mGYÖRKÕ BENCETC-4 gyermek II évf. (95-ös) 3000 mSÜVEGES ÁKOS, NÉMETH LÁSZLÓ,PERE JÁNOS, DOHÁRSZKI ROBINC-2 serdülõ fiú 500 m V évf. (92-es)GYARMATI SÁNDOR-SZABÓ LÓ-RÁNTHARMADIK HELY:MC-1 gyermek II évf. (95-ös) 3000 mSÜVEGES ÁRPÁDMK-2 gyermek I-II évf. (96-os)VÉGH VIKTORA-SIMON STEFÁNIANEGYEDIK HELY:MK-1 gyermek 500 m (96-os)SIMON STEFÁNIAMC-1 gyermek 3000 m (97-es)SÜVEGES ÁKOSÖTÖDIK HELY:MK-1 gyermek 500 m ( 96-os)VÉGH VIKTORIAMC-1 gyermek 3000 m ( 97-es)NÉMETH LÁSZLÓHATODIK HELY:MK-1 gyermek 500 m (95-ös)AMBRUS DOMINIKAMK-1 gyermek 500 m (97-es)CSIZMADIA FANNIMC-1 gyermek 3000 m (95-ös)SZIEGL ERIK

KILENCEDIK HELY:C-1 serdülõ fiú 6000 m (92-es)SZABÓ LÓRÁNTTIZEDIK HELY:C-1 serdülõ fiú 6000 m (92-es)GYARMATI SÁNDORTIZENKETTEDIK HELY:C-1 serdülõ fiú 500 m (92-es)NAHLICH CSABATIZEDIK HELY:C-1 serdülõ fiú 6000 m (92-es)NAHLICH CSABA

Sziegl Erika

Bajnokesélyes aDFCNagyszerû idõszakot tudhat magamögött elsõ osztályú csapatunk azutóbbi hónapban. A sorozatosgyõzelmek következtében megköze-lítettük a listavezetõt, s így a bajnokicím egyik esélyesévé váltunk.

A nyolcadik fordulóban Tevel vendég-szerepelt városunkban. A középmezõnyhöztartozó csapattól mindenki kemény csatátés szoros eredményt várt. Szerencsére nemígy alakult a találkozó. Az elsõ félidõbenmár 5:1-re vezettünk, hargitai már a 7.percben gólt szerzett, majd Lacza szép gól-jai következtek. A félidõ vége felé Nagy ésFarsang is a hálóba talált. A folytatás szin-tén a mi fölényünkkel telt. Farsang és Laczaszaporították góljaink számát. Csapatunkata siker szelleme hatotta át, ez védõink szá-mára is a támadó stílus erõltetését jelentet-te, magabiztos vezetésünk tudatában in-kább a csatárokat segítették. Vendégeinkezt felismerték, és két gólt is rúgtak. A ta-lálkozó nagy gólarányú 7:3-as földvárigyõzelemmel zárult.

Október 14-én Bátaszéken léptünk pályá-ra. Gyõzelmi esélyekkel érkeztünk, de bekellett érni a döntetlennel. Csapatunk kisséfáradtan játszott. Berényi góljával a félidõközepén vezetéshez jutottunk, ezzel azelõnnyel tértünk pihenõre. A második já-tékrész is csapkodó stílusban zajlott, sokathibáztunk. Ellenfelünk ezt kihasználta, és a60. percben egyenlített. A játék képe alap-ján reális volt a pontosztozkodás.

A folytatás viszont jól sikerült. Tolna volta vendégünk, akikrõl tudtuk, hogy csapatuknem a régi, kissé gyengén szerepelnek, sokvolt a távozó a nyáron. A találkozó esélye-sei mi voltunk. Így is alakult a játék képe. A

kezdet kissé meglepett minket, hiszen avendégek jutottak vezetéshez a 10. percben.A fiúk viszont gyorsan ütemet váltvaegyenlítettek Lacza fejesgóljával. A 25.percben Fröhlich már vezetéshez juttatta aDFC-t. 2:1-gyel fordultunk. A továbbiak-ban az 55. percben Farsang fejese növelteelõnyünket, a 68. percben Fröhlich lövéseállította be a 4:1-es végeredményt.Gyõzelmünkkel a második helyre kapasz-kodtunk fel.

Madocsán folytatódott a sikersorozat.Lacza és Lamm találataival 2:0-ra vezet-tünk a félidõben. Látványosan játszottakezen a napon a földvári fiúk. Lacza újabbgóljával 3:0-ra alakult az eredmény. Ven-déglátóink a 80. percben szabadrúgásbólszépítettek. A 73. percben Kindlt ajátékvezetõ szabálytalanság miatt kiállítot-ta, emberhátrányban is biztos gyõzelmetarattunk.

A 12. forduló az õsz mérkõzését hozta. Alistavezetõ Õcsényt fogadtuk. Vendégeinkveretlenül álltak a tabella élén, köztudottanjó gárdát alkotnak. Az elsõ játékrészbenigazolták hírnevüket. Tudatosan játszottak,és a 40. percben vezetéshez jutottak. A má-sodik félidõben lassan mezõnyfölénybe ke-rültünk. Ellenfelünk is érezte ezt, igyeke-zett tördelni a játékot. Lacza a 75. percbenközelrõl a hálóba talált. 1:1-es állásnál na-gyon izgalmas lett a végjáték. Ellenfelünklett idegesebb. A 81. percben szabálytalan-ság miatt egyik játékosukat kiállították,emberelõnyben küzdöttünk tovább. Azõcsényiek már a döntetlenre játszottak, las-san mi is beletörõdtünk a pontosztozásba,csak Lacza nem. A hosszabbítás utolsó per-cében látványosan emelte a hálóba a labdát.Folytatásra már nem volt idõ. Leírhatatlanvolt az öröm a pályán és a nézõtéren. A já-tékosok a szurkolók vastapsa közepette vo-nultak az öltözõbe. Véget ért az õcsényicsoda. Gyõzelmünkkel 6 pontra közelítet-tük meg a listavezetõt. Sikerünk híre a mo-biltelefonoknak köszönhetõen percek alattmegyeszerte elterjedt, és nagy visszhangotváltott ki. Mások is örültek az eredmény-nek, hiszen a bajnokság így érdekesebbévált.

Ifi csapatunk a felnõttek sikereit követi.Az utóbbi öt meccs mindegyikét megnyer-ték, és három ponttal vezetik a tabellát. ABerényi Péter által irányított fiatalok szin-tén bajnokesélyesnek számítanak.

Szabados Sámuel

Megjelenik 600 példánybanKiadja a Part-Oldalak Kulturális Egylet

Felelõs szerkesztõ: András Ferenc,Tördelés: Magyari Ákos

Cím: 7020 Dunaföldvár, Rákóczi u. 2.,Telefon: (75) 341–176,

Honlap: www.partoldalak.atw.hu,szerkeszti Kuti Péter

Nyomtatja: SÉD Nyomda Kft.,7100 Szekszárd, Epreskert u. 10.,

Telefon: (74) 529–950.ISSN 1589–164X

16. péntek

Csúcsformában 3.

17. szombat

Láthatatlan

23. péntek

A kulcsfigura

24. szombat

A zodiákus

30. péntek

A másik én

december 1. szombat

Mr. Bean nyaral

Az elõadások 19 órakor

kezdõdnek! Jegyár 400 Ft.

Pénztárnyitás az elõadások

kezdete elõtt 1 órával! Büfé!

november

- A téli madáretetõ anyagok megérkeztek.- Megkezdtük egy új, prémium minõségû táp-család árusítását, PROFILUM néven.Minta csomagért és tájékoztatásért érdeklõdjön üzletünkben.

- Állatokkal kapcsolatban továbbra is díjmentesen hirdethet.- Mirelit áruinkból: csirkeláb, csirke aprólék, fõzött eledelek, sült kacsa darabok stb.- Dezodoráló tabletta kutyáknak: 680Ft/100 db.

K a r á d i Á g n e s , K a r á d i P é t e r

Dugulás-elhárításbontás nélkül!

Non stop!Vízvezeték-szerelés is!

Györök Károly Nagyvenyim, Kölcsey F. u. 15.

(20) 362–58–17

Mindenszentekkor és Halottak nap-ján a rendõrség és a polgárõrség munka-társai együttes munkával dolgoztakazért, hogy a temetõk környezetébenrendben parkoljanak a személygépkocsi-val érkezõk, ne történjenek lopások, be-törések. Munkájuk eredményes volt, be-jelentés bûncselekményrõl nem érkezettaz õrsre.

Az utóbbi hetekben a rendõrség a pol-gárõrség megkeresésére közös közleke-désbiztonsági akcióban vett részt. Foko-zottan ellenõrizték a rendõrök a kerékpá-rosokat, akik hiányosan felszerelt, példá-ul lámpa nélküli kerékpárral közleked-tek, õket figyelmeztették, bírságolás nemvolt. A polgárõrök lámpákat szereltek fela kerékpárokra. Az akcióval fel szerettékvolna a lakosság figyelmét hívni arra,hogy mennyire fontos a biciklisták látha-tósága. Korán sötétedik, ne tegyék koc-kára életüket! A lámpák mellett ajánlottfényvisszaverõ csík elhelyezése a kerék-párokon, elfogadható áron bárki vásárol-hat magának ilyen anyaggal ellátott mel-lényt is.

Tervezés

Családi házak (szoc.pol.is!), üzletek, irodák,

ipari épületek, melléképületek.

Értékbecslés

Hitelkérelemhez, ingatlan adás–vételhez.

Ingatlanforgalmazás

Építész tanácsadással, teljes körû ügyinté-

zéssel, ügyvéd közremûködésével, ingyenes

nyilvántartással.

Elekné Csollány Éva,Dunaföldvár, Templom u. 43., Tel/fax: (75) 441–074

mobil: (30) 959–29–33 vagy (30) 937–53–24

Soros hirdetésekDunaújvárosban a vasúti bejárónál, a kör-forgalomban 7600m2-es földterület 1300m2-es épülettel (jelenleg Tüzépként mû-ködik) eladó. Tel.: 06-70/ 330-1942.