MARTON VERONIKA
Álmos fejedelem neve az ékiratokban
Álmos, magyar fejedelem (Képes Krónika)
Álmos fejedelem születésének körülményeit kisebb-nagyobb
mértékben minden magyar krónika említi. A forrásszövegekben a név
írásmódja a használt nyelvtől (latin, görög, magyar) függően
különféle. Anonymus és Thuróczy latin szövegében „Almus”.
Kónsztantinosz Porphürogennétosz, a X. századi bizánci császár A
Birodalom kormányzásáról c. munkájában Szalmütesz
(Σαλμούτζης)[1]. Lefejtve a görögös toldalékokat marad az
„Almü/Almu” név. A magyarra fordított szövegekben mindenütt
Álmos.
E nevet századok óta próbálják megfejteni, értelmezni. Anonymus
nyomán a mai hivatalosított történetírás, irodalom- és nyelvtörténet,
s általában minden magyar elfogadja, hogy a Mágóg király
nemzetségéből való vezér, Ügyek[2] és Önedbelia Emes fia Álmos
neve az „álom, álmos” kifejezéssel való hasonlatosságon,
egybecsengésen alapul.
A magyarban az „álmos” kifejezésnek több, „azonos gyökre (al-mo?)
visszamenő értelme van: 1. „Alunni kívánó, aki alhatnék (A forró
nyárban álmos lesz az ember.)…, 2. Sok alvást szerető, gyakran aluvó,
illetőleg tunya (Álmos, mint a röst szolga.)…, 3. Álmok fejtegetésével
foglalkozó (Álmoskönyv)… 4. Mint fő- és személynév Ügek fiának és
Árpád vezér apjának neve…”[3]
A név álommal való egybevetése valóban kézenfekvő, de nem
valószínű, hogy a harcias, előrelátó vezért, bölcs vitézt, mondhatnók
népének legfőbb papját, táltosát a neve alapján álmosnak (mert ez az
eredeti jelentés) lehetne tartani, még akkor sem, ha Emese álmában
fogant.
Az „isteni látomás… turulmadár képében” akár meg is történhetett,
mégsem támasztja alá az „álom” szóból való eredeztetést. Efféle
jelenés, a középkori szerzetes írók kedvelt motívuma, afféle
vándormotívum. A Bibliától kezdve számos neves történelmi, főleg
egyházi nagyságról szóló írásban felbukkan: Szűz Máriának Gábriel
arkangyal jövendöli meg a fia születését, Géza fejedelemnek
„gyönyörűséges ifjú képében” angyal jelenik meg, „ki mondja néki, hogy fia születend…”[4] stb.
A krónikáink alapján nemigen merül fel senkiben, hogy a maga korában
az Álmos méltóságnév is lehetett. Pedig Ibn-Roszteh és Gurdézi arab
történetíró egyértelműen közli, hogy a magyarokkal rokonfajú volgai
bolgárok, a „királyukat Almus-nak czímezik.”[5] A „czimezik”
kifejezés nem arra utal, hogy a bolgár fejedelemnek ez lenne a saját
neve.
A két névadás közt az a különbség, hogy a magyaroknál az Álmos
keresztnév, a bolgároknál pedig a „czímezik” megjelölésből kitűnően
méltóságnév, titulus. Az Il-Almys (=birodalomszervező) személynév
előfordul a török főemberek nevében. Jobbára személynévnek
tartják: „…megfelelhet a török Almus (=vétel) személynévnek, amit
920 körül egy volgai bolgár fejedelem viselt.”[6] A magyar
régiségben számos példa akad, hogy méltóságnévből kedvelt
keresztnév lett: Gyula (Gyyla), Zolta/Zoltán (Zulta, Zolta) stb.
mindenik méltóságjelölő szó.
Az „Álmos” név jelentését, eredetét vizsgálandó érdemes térben és
időben visszamenni. Nemegyszer előfordul, hogy a káld-sumir, illetve
a babiloni-asszír nyelvből visszaköszön jónéhány, a mai magyar
nyelvhasználatban teljesen szokványos, de megfejtetlen kifejezés.
Ilyen az Álmos szavunk is.
Név és szóhasonlításoknál, különösen, ha több évezred választja el
egymástól az összehasonlítandó nyelveket, jelen esetben a káld-sumir
és a magyar szavakat, soha nem szabad megelégedni a szótári alakkal.
A szótári alak szövegkörnyezet nélkül nem ér semmit. Ti. az
évezredek folyamán a latin betűkkel átírt hangalak nem fedi az
eredeti kiejtést. A beszélt nyelvnek nemcsak a szókincse, hanem a
hangzósítása is változik. Arról nem is szólva, hogy a közvetítő nyelvek
(asszír, héber, arameus[7], kopt stb.) is jelentősen befolyásolták a
hangalakot. Tehát a hangalak mindig feltételes. A
szövegkörnyezetben levő jelentés sokkal biztosabb. Ám még ez sem
elegendő. Az ék-, illetve a vonalas jelek esetében célszerű elemeire,
összetevőire bontani a kifejezést; ez lenne a szószerkezet. Ha a
kifejezés elemeinek össz-jelentése megegyezik a szótár által
megadott jelentéssel, ezen kívül a magyar nyelvben is van hasonló
értelmű kifejezés, akkor lehet kijelenteni, hogy a két nyelv adott
szava, kifejezése azonos, legalábbis nagyon közel áll egymáshoz. Nem
árt, sőt szükségszerű a megállapítást művelődéstörténetileg is
alátámasztani.
Mezopotámiában mind a sumir, mind a babiloni-asszír korban
agyagtáblákon rögzítették a templomnak, az uralkodónak stb. való
beszolgáltatásokat, a szolga-személyzetnek, a parasztoknak,
pásztoroknak stb. járó juttatásokat. E gazdasági táblákra ráírták a
termény nevét, a mennyiségét, továbbá mely istennek szentelt
templomnak vagy templomból történt a beszolgáltatás, illetve a
juttatás. A táblákra kötelezően, mintegy hitelesítésül
pecséthengerrel rányomták a beszolgáltatást ellenjegyző írnok nevét.
Ez írásos ügyintézés pontosan olyan volt, mint a mai átadási-átvételi
igazolásoké, jegyzőkönyveké.
Ó-babiloni beszolgáltatási tábla, középen a pecséthenger-nyomat
(agyagtábla, 48x48 mm)[8]
A fenti ékiratos beszolgáltatási táblán jól látszik szövegközi
pecséthenger nyomat. Szembetűnő a gazdasági tábla és a
pecsétnyomat jelformái közti különbözőség. A tábla szövege
óbabiloni ékjelekkel íródott, tehát jóval későbbi, mint a pecsételésre
használt henger. Ez esetben a tábla kb. Kr. e. 2400-2200, míg a
pecséthenger legalább Kr. e. 2600-2400 körüli időből való. A
személyazonosságot, hitelességet stb. igazoló pecséthengerek nagy
becsben tartott családi tulajdont képeztek, apáról-fiúra öröklődtek.
Hosszú-hosszú évtizedekig az ősök mesterségét folytató
leszármazottak személyazonosságuk, mesterségük igazolására
használták. Ha esetleg a család kihalt, a pecséthengert talán
ugyanazon foglalkozású, de más személy használta tovább.
A Kr. e. II-III. évezredben Mezopotámiában a káld-sumir és a
babiloni-asszír ékiratos szövegekben többféle ékjelekkel, de szinte
azonos olvasattal tűnik fel az Álmos név.
A különféle írásképű névváltozatok elemzése során kiderül, hogy
Anonymusnak, bármennyire is meseszerűen közelíti meg az Álmos név
megfejtését mennyire igaza van.
BUR.SzIN, az UR városában székelő III. Ur-i dinasztia utolsóelőtti
királya korabeli ékiratos levéltárából előkerült tábla szövege[9]
rögzíti, hogy AB.hA (Aba)[10] isten templomi gulyájának őrzője,
csordása mennyi gabona-juttatást kapott.
A beszolgáltatási tábla szövegközi pecséthenger nyomatán szerepel
az AL.LA.MU (Álmos) név.
Pecséthenger nyomat.[11] A 3. oszlopban az Alamu név.
A kép bemutatási, beiktatási jelentet ábrázol. A szöveg szerint az
ülő alak a lagasi „50 háza templomának” ura, főpapja. A karját talán
áldásra emeli. Előtte a káld-sumir képekről, ábrázolásokról
elmaradhatatlan sasmadár körvonala. (Magyar megfelelője a turul.)
Nőalak vezeti a főpap elébe a fejfedő nélküli férfialakot. Ő lenne a
beiktatandó írnok-pap. Sumerban sem uralkodó, sem vallási vezető,
de még írnok-pap sem lehetett addig senki, amíg a főistennek, illetve
megbízottjának a templom főpapjának be nem mutattatott, amíg az el
nem ismerte.
Az ülő főpap háta mögött a jobbról balra olvasandó négyoszlopos
szöveg közli a jelenet színhelyét és a beiktatandó pap kilétét.
Az alábbi táblázat az ékjeles szöveg megfejtési menetét
mutatja[12]. A latin betűs számozás (1-4) a fenti, 2. sz. kép jobbról
balra következő szövegoszlopait jelzi. Utána következik a jelek
szöveghű másolata, a latin betűs átírás, majd a Deimel-féle
szótár[13] szerinti jelentés, és az utolsó oszlopban pedig az
esetleges megjegyzés.
Jelentés: Az 50 háza ura / az írnok-pap / a bőséget adó fokos
utódja / a fokos papja.
Értelmezés: A pecséthenger nyomat azt a pillanatot ábrázolja,
amikor lagaszi Éninnu, az 50 háza, Ningirszu isten templomának ura,
főpapja elébe vezettetik PA.AL (Pál), a beiktatandó pap-írnok, vagyis
a „pap-író”. E kifejezésből származik a papirusz (papíros).[14] Ez az
írástudó-írnok fejfedő nélkül lép a főpap elébe. A sumir korban az
írnok rendkívül megbecsült, fontos és elismert személy lehetett.
Pecséthengerének használata arra utal, hogy hivatalos személyről van
szó, aki jogosan végzi az írnoki teendőket. Hivatala minden bizonnyal
bizalmas volt. A sok-sok nevesített, személyéhez kötött
pecséthenger vésetein a pap-írnoknak nemcsak a saját, hanem a
felmenőjének, atyjának a neve is szerepelt. Ebből következteni lehet
mely családból származott.
Olvasat: UR.É.NINNU / DUB.SAR / DUMU.AL.LA.MU / PA.AL
A szövegben két név, az AL.LA.MU (Álmos) és a PA.AL (Pál) tűnik fel:
A „DUMU.AL.LA.MU” szabályos birtokviszony. Az jelenti, hogy egy
AL.LA.MU nevű személynek a fiáról van szó, akit PA.AL-nak hívnak.
Az ékiratos szövegek fordítói néhány kivételtől eltekintve nem
fordítják le a neveket. A régiségben beszélő, azaz jelentéssel bíró
neveket használtak, amelyekből sokat meg lehetett tudni az illető
személyről.
A „DUMU” valakinek a fia, utódja jelentésű szó a magyar gyümölcsre
utal, amit a közismert „nem esik messze a gyümölcs a fájától”
szólással lehet magyarázni. A magyar anyanyelvű a „gyümölcs” szón
nem az elsődleges jelentést, hanem az átvitt értelmet, valakinek a
„gyermekét, utódját” érti.
A „AL.LA.MU” három ékjelből tevődik össze. Jelentése a „bőségadó
fokos”. Itt nem arról van szó, hogy a fokosnak lett volna utódja,
hanem azt, hogy a fokoshoz, mint szent tárgyhoz tartozik egy
személy. Pontosan olyan a gondolatmenet, mintha azt mondanók: „A
Magyar Szent Korona gyermeke, utódja”, ami azt jelenti, hogy
magyar emberről van szó. Magyarázatként felidézendő, hogy Enlil
isten a világ teremtése után fokost bocsátott le az égből.
Elválasztotta vele a felső és az alsó világot, elválasztotta keletet
nyugattól.[15] Tehát AL.LA.MU a fokos papja lehetett. A mi
Álmosunk pedig népének vezére és legfőbb papja, táltosa volt.
Az évezredek,évszázadok folyamán az AL.LA.MU → ALAMU →
ALMU → ALMU(S) → ÁLMOS változás következett be.
ALAMU: A káld-sumir nyelv egyik szabálya, hogyha két egymás mellé
került fogalomjel kiejtve azonos mássalhangzóval kezdődik és
végződik, akkor egy hangnak ejtendő.
ALMU: A nevet a Kr. u. évszázadokban ekképp használhatták.
Megerősíti a rovásírás egyik szabálya[16], miszerint, ha egy szóban
azonosak a magánhangzók, még akkor is, ha nem az ejtéskönnyítő e
hangról van szó, csak az első magánhangzó írandó ki, a többi nem. Pl. a
székely botnaptár BOldoGaSZszoNY szava jó példa mind a magán-,
mind a torlódó mássalhangzók kihagyására.[17]
A rovással írt Álmos név olvasási iránya jobb-bal:
ALMU(S): A XIX. századi asszirológusok szerint a káld-sumir
nyelvben nem volt o hang, mondván a közvetítő héber nyelvben sem
volt. A magyar anyanyelvű megfejtők szerint e megállapítás nem állja
meg a helyét.
ÁLMOS: A mai magyar nyelvben feltűnik a szóvégi s mássalhangzó. Ez
nem zárja ki azt, hogy az ALAMU – ÁLMOS levezetés ne állná meg a
helyét, hiszen a káld-sumir szövegek ismernek egy ALAM.US
kifejezést is.
Ennek az AL.LA.MU-nak a fia, PA.AL-t neveztetik ki írnoknak. A
PA.AL birtokos szószerkezetben a PA elöljárót, főnököt, papot
jelent, az AL pedig fokost. A kettőskereszt alakú jelnek „összekötő”
jelentése is van. E jelentés megerősíti az elöljáró (pap) és a fokos
közötti viszonyt (a fokos papja), s rejteki módon benne van a
kapcsolat, az összekötés, ami az írásban nyilvánul meg. Ti. az írás
kapocs a gondolat és a megnyilvánulás között, vagyis a gondolat
szemmellátható megjelenítése. E feladatot látja el a tudós írnok-pap.
Meglepő a PA.AL és a Pál személynév közötti hasonlatosság.
Önkéntelenül is felvetődik a gondolat, hogy a keresztényüldöző zsidó
Saul a damaszkuszi úton való megvilágosodása után nem véletlenül
választotta/kapta a Pál nevet. A bibliai időkben Damaszkusz
környékét szkítafajú népek lakták, akik a PAL (Pál) nevet élő
hagyományként vagy valójában papi címként ismerték. Saul e
névváltoztatással, névfelvétellel igazodott a helyi szokásokhoz, hogy
a nem zsidó néppel könnyebben elfogadtassa magát. A meggondolása
minden bizonnyal az lehetett: Ha nem tudsz ellene harcolni, mármint
a kereszténység ellen, akkor állj az élére! Így lett Saulból Paul, azaz
Pál, vagyis Pál apostol[18].
Források:
[1] A honfoglalás kútfői, MTA, Bp. 1900., 121-122. pp. E névben is
tettenérhető, hogy a többi görög nyelvű íróhoz hasonlóan az a
császár-író miként csavarja ki, görögösíti a számára idegen nevet.
(MV)
[2] A Hess András-féle Chronica Hungarorumban Álmos atyja Előd
volt. (MV)
[3] A magyar nyelv szótára, I-VI. (Készítették: Czuczor Gergely és
Fogarasi János), Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál, Pest,
1862., I. 280. p.
[4] Szent Istvánnak, Magyarország királyának nagyobbik legendája,
In: Magyar Legendárium, Könyvbarátok Szövetsége, Bp., 61. p.
[5] A honfoglalás kútfői, MTA, Bp. 1900., 163. p.
[6] Anonymus Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp., 1975. 138. p.
[7] A XVIII-XIX. századi külföldi és magyar tudósok még
különbséget tesznek a két hasonló elnevezésű (arámi-arameus) nyelv
között. Az egyik, a Kaukázus déli részen beszélt nyelv agglutináló. Ez
volt a szkíta-méd nyelvjárás, Jézus Krisztus anyanyelve. A másik
flektáló nyelv, amelyből mai héber nyelv származik. Ma a két
elnevezést nemcsak összemossák, hanem kutatónként, szerzőként
váltogatják az elnevezéseket. Sajnos nincs egyezményes elnevezés.
Talán azért, mert így könnyebb elsikkasztani a szkíták nyelvét. (MV)
[8] 7/35.B (N), ADA, London
[9] Pinches, Theophilus G.: The Amherst Tablets, Bernard Quaritich,
London, 1908., 112. sz. tábla, 187-188. pp.
[10] Más olvasattal: dNINA vagy dNanse. Figyelem! A magánhangzó-
végződés ellenére sem női istenség! (MV)
[11] Pinches i. m. 188. p.
[12] Az egyes jelek új-asszír szótári alakjának közlésétől
eltekintettem, mert zavaró lett volna. Aki kicsit is ismeri a káld-
sumir nyelv elvét, annak nem okoz nehézséget a Labat-szótár alapján
kikeresni, és ellenőrizni a jeleket. (MV) In: Labat, René: Manuel
D’épigraphie Akkadienne, Imprimerie Nationale, Paris, 1948.
[13] Deimel, Anton: Šumerisches Lexikon, Sumptibus Pontificii
Instituti Biblici, Róma, 1930.
[14] Az írnok a templom szolgálatában álló pap, pap-író volt. Róla
neveztetett el a papiros alapanyaga, a papirusz- nád. (MV)
[15] A fokos teremtése c. mítosz Komoróczy fordításában „A kapa
teremtése”. (MV)
[16] Forrai Sándor: Ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig, Antológia Kiadó, Lakitelek, 1994., 165. p.
[17] Zomora Márta szíves szóbeli közlése nyomán.
[18] Saul/Pál valójában nem volt apostol. Apostolnak hívták Jézus
Krisztus közvetlen tanítványait, a tizenkettőt. A jóval fiatalabb Pál
nem volt közöttük. Vajon kik döntötték el, hogy a Kr. u. 65-ben
Rómában elhalálozott Pált beveszik az apostolok közé? (MV)
Álmos fejedelem neve az ékiratokban
(II. rész)
Álmos vezér színezett mellszobra a kismartoni Esterházy kastély
homlokzatán
A régiségben minden névnek megvolt a maga jelentése, sőt szükség
szerint még meg is toldották, vagyis a név közölte ismeretet
kiegészítették. A név a viselőjének valóságos „igazoló okmánya” volt.
A mai ember a neveket már csak jelölésre használja, a jelentésüket
elfeledte. Legfeljebb egy-két keresztnév esetében ismeri fel a
jelentést (Piroska, Barna stb.). Elgépiesedett, lelketlen világunkban
még mindenkinek megvan ugyan a saját kereszt- és vezetékneve, de
már megjelent a személyre szabott szám. Ez az un. „személyi szám”
nem más, mint az egyén ellenőrzésére, visszaszorítása irányuló
lépések egyike. Egyelőre még papíron, de idő kérdése, hogy
mikrochipként mindenkibe be ne ültessék. S akkor valósággá válik
Madách Imre falansztere.
A magyarok elődnépeinél, de a régi magyaroknál is bevett névadási
szokás volt, hogy nemcsak a külső vagy belső tulajdonságokról,
foglalkozásokról, elvont fogalmakról, hanem bizonyos nagy becsben
tartott tárgyakról is neveztek el egy-egy személyt. Eleinte mindenik
ragadványnév lehetett, majd idővel állandósult, miként a pártusoknál:
Több, a hadivállalkozásokba belebukó pártus király neve GUDARZ ~
Kudarc volt. A keleti forrásokban egy-egy közigazgatási terület neve,
illetve a vezetőjének a címe: SATRAPA. A „sátor” és az „apa”
összetételéből származó méltóságnév eredete az időre nyúlik vissza,
amikor a sátorlakó nagycsalád feje, ügyes-bajos dolgainak eligazítója,
döntnöke a kor- és rangidős apa volt.[1] Kun László, magyar király
levelében említett ÁRBÓCZ nevű személy bizonyára hajón (vagy
másutt) felállított magas, egyenes szálfáról kapta a nevét: „Arbucz, a
mi kun atyafink. (Arbucz cumanum cognatum nostrum)”.[2]
Az előző részben elemzett beszolgáltatási tábla hitelesítő
pecsétnyomatán levő AL.LA.MU név jelentése a
„bőséget/gazdagságot adó fokos”. Az Álmos név eredője ez esetben
az istenadta szent tárgy, Enlil, a káld- sumir főisten fokosának
elnevezése volt.
Anonymus, ha nem is az Álmos név és a szent fokos közti
összefüggésről, de többet tudhat, mint amit a krónikájában közöl,
különben nem nevezte volna Álmost szentnek: „… Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők.”[3]
Anonymus elbeszélését őrző egyetlenegy kézirat 1665-ben, a tiroli
Ambras várából került a bécsi udvari levéltárba, ám csak 1746-ban,
Mária Terézia uralkodásának idején tette közzé, a
magyarbarátságáról nem éppen híres Johannes Schwand(t)ner, bécsi
ügyvéd, a császári könyvtár másodőre.
Fejérpataky László irodalomtörténész, Anonymus egyik
szövegelemzője szerint határozottan „a XIII. század második felében” írt krónika „kézirata gondosnak, hibátlannak nem mondható.
Nincs oldal, amelyen javítások, rasurák elő ne fordulnának. A javítások két kéztől erednek.”[4]
Feltehetően, talán császári utasításra durván belnyúltak az eredeti
kéziratba. A Habsburgoknak soha nem fűződött érdekük ahhoz, hogy
a magyaroknak az eredetükről valós történelmi adatokat tárjanak fel,
sőt, a meglevőket is elkendőzték, hamisították. A felbukkanás és a
közlés ideje közt eltelt 81 év bőven elegendő volt ahhoz, hogy a
kéziratba belenyúljanak, sorokat, szavakat kaparjanak ki, s írjanak
felül.
A Gesta Hungarorum 1a levelének palimpszeszt-fényképe
1960-ban palimpszeszt[5] felvétel készült „a kódex teljesen kivakart 1a levéléről (1. oldal) az Országos Levéltár Filmosztályában. Az elsőrangú negatív mindent rögzített, amit e levélre valaha írtak és rajzoltak.”[6] Minden bizonnyal idővel e vizsgálat kiterjedhetett a
kézirat egészére, de csak az említett oldal vizsgálatának eredményét
közölték, hosszasan taglalva a „P” iniciálét, továbbá az iniciáléban levő
rajzocskákat. Mindez érdemben nem módosította a szöveget.
Az Anonymus-kódex 1a levele felső szövegrétegnek iniciáléja
A fenti kép a Gesta Hungarorum első oldalának átvilágított képe a
jelenlegi P iniciálé alatti írást, rajzot mutatja. A P betű ívében
látszódnak a domonkos-rend jelképei a levő a fáklyás kutya, a csillag
és a középkori ovális világtérkép. A kutyafej és a mellette levő
férfiarc a középkor kedvelt dominikánus szójátékára utal: Domini
canis = dominicanus. A felvételen látszódó betűk összeolvasva Posa
nevet adják. Ez lehetett a krónikaíró Anonymus, a P. dictus magister
eredeti neve.[7]
A krónikában a sok kaparás, felülírás ellenére talán véletlenül maradt
bejegyzés, miszerint az Álmos „latinul annyi, mint szent”, arra enged
következtetni, hogy az Árpádházi (miért nem Álmosházi?) királyok,
Álmos ivadékai szentek voltak. Ám akkor az Álmos nevet viselő
magyar vezér, népének katonai vezetője, egyúttal legfőbb papja,
táltosa is szent volt; sőt szentek lehettek a hasonló nevet viselő ősei,
elődei is.
Vajon e feltételezésnek lehet némi alapja?
Szenci Molnár Albert latin-magyar szótárában[8] a latin „almus” szó
jelentése „tápláló, éltető”, vagyis „minden jóval tellyes”[9], továbbá
„kegyes, jóságos, áldott, áldásos”[10]. Mindenik alátámasztja e
cikksorozat I. részében megfejtett ékiratos AL.LA.MU kifejezés
„bőséget adó fokos” jelentését. A középkorban a „Szentháromság”
szóösszetételt latinul „Alma Trias”-nak mondták,[11] ahol az
„alma=szent”, a „trias=háromság”. Mivel 1665-ben, a Gesta
Hungarorum felbukkanásának idején ismert volt a Szentháromság ez
elnevezése az „Alma Trias”, egybevág Anonymus megállapításával,
miszerint az „almus” szó latinul szentet jelent.
Több ékiratos agyagtáblán AL.LA.MU, AL.MU, A.LA.MU változatban
tűnik fel a név. Kifogásként lehetne felhozni, hogy ez elnevezések
hangzósítása (kiejtése) nem vág egybe a magyarok első fejedelmének
sem a közismert, sem a krónikában fellelhető levő nevével. Csakhogy
a krónikákat latinul írták. Anonymust véve alapul: Az Álmos nevet
majd mindenütt Almus-ként tünteti fel, és a latin nyelv szabályai
szerint az –us végződésű hímnemű főnév szerint ragozza. „Almu”
alakban is előfordult, amikor a névnek „álom” szóval való
egybevetéséről ír: „Quia ergo sompnium in lingua hungarica dicitur
almu.…, ideo ipse vocatus Almus.” (Mivel tehát az álom magyar nyelven
almu-nak (sic!) mondatik…, azért hívatott ő szintén Álmosnak.) Ezért
elfogadható, hogy a fejedelem nevének ékiratos, -u végződésű
változata azonos az Álmos névvel.
1844 évi első mezopotámiai ásatás óta egyre-másra kerülnek elő a
több ezer éve a sivatag homokjában rejtőzködő agyagtábla-
könyvtárak. Ninive, az asszír főváros romjait rejtő
Kujundzsuk/Kujundzsik domb Assurbanipal (Kr. e. 668-626), a
meghódított területek lakosságához kegyetlen, de az írásos
emlékeiket becsülő asszír uralkodó gazdag könyv- és levéltárát
rejtette. A különféle tartalmú táblák közt volt a babiloni istennevek
ékiratos listája is. (CT, Part XXV. British Mus., London, 1919., 36. t.)
1896 óta a British Museum albumokban adja ki a tulajdonában levő
vonalas írással, illetve ékjelekkel írt agyagtáblák, táblatöredékek
szöveghű másolatát. Több kötetben jelentette meg az említett
„Istennevek nagy listáját”. A felsorolásban vannak valóságos
istennevek, s vannak olyan nevek is, amelyeket az istent jelentő
szócsoport meghatározó vezet be, de a szövegkörnyezetből sok
esetben kitűnik, hogy nevesített személy mégsem isten, hanem isteni,
égi eredetű, templomi ember, szent ember, pap stb. lehetett.
A nagy ékiratos istennév-tábla
Assurbanipal, a nagy „könyvgyűjtő” asszír király a világ teremtésének
történetét tartalmazó táblákhoz hasonló a birodalmában fellelt régi
táblákat összegyűjtette, könyvtáraiban elhelyeztette, sőt
közszemlére állíttatta.[12] A megkopott, vonalas írással írt táblák
szövegét újraíratta. Az írnokok nem betűhív másolatokat
készítettek, hanem a régi táblákat új-asszír ékjelekkel írták át, még
akkor is, ha az eredetin sokkal régebbi, kép- vagy vonalas írással írt
szöveg volt.
Az istennevek listáján az Álmos név többféle ékjellel, de ugyanazon
hangzósítással, olvasattal fordul elő; olyan összetételben is, amikor a
viselője szentségesnek, éginek, isteni eredetűnek, sőt isteninek
tartatik.
A táblán az egymással összetartozó, egymást magyarázó nevek páros
oszlopokat képeznek. A fenti táblán jól látható, hogy az egyik kettős
oszlopot egy vastagabb vonal határolja el a másiktól. Az első
oszlopban van maga a név, a mellette levő jobboldali oszlop ugyanazon
sorában pedig a névmagyarázat. Jelen esetben az Álmos név
ugyanolyan összetételben szerepel, mint e cikksorozat I. részében
elemzett hitelesítő nyomaton.
Az alábbi, az istennevek táblájáról való, szöveghűen lemásolt sorban
a két részre osztott ékiratos szöveg alatt szerepel a jelek latin
betűs átírása, alatta pedig a jelentése. Mind az első oszlopban levő
nevet, mind a másodikban levő névmagyarázatot az istent jelentő
szócsoport-meghatározó vezeti be.
Fordítás: A bőséget adó fokos istene, (azaz) a másik választott
isteni szülött, a fényre jövő víz.
A Deimel-féle szótár szerint az AL egyik jelentése fokos, a másik
pedig dEN.LIL. Tehát a fokos Enlil istenhez tartozik, azzal azonosul.
Ez világlik ki e cikksorozat I. részéből is.
A magyarázó dMES.LAM.TA.É.A név megfejtése szerint dAL.LA.MU
valamely ikerpár egyik tagjaként úgy született meg, mint a napfényre
törő víz, vagy maga volt a víz. Tehát Anonymusnak az a megjegyzése,
hogy Emese „méhéből hatalmas forrás fakad” e magyarázó névben
visszaköszön.
Páter Anton Deimel, asszirológus a neveket értelmezvén[13]
megjegyzi, hogy a dMES.LAM.TA.É.A név azonos dAL.LA.MU -val, a
nagy ikrek egyikének (unus ex magnis geminis), továbbá Nergalnak, az
alvilág istenének melléknevével.
Nergal isten a káld-sumirok képzete szerint valóban az alvilág, ám
nem a keresztények elképzelte rossz értelmű pokol istene volt,
hanem a déli féltekét beragyogó, Babilonban láthatatlan éjszakai nap.
Ikertestvére Samas, az északi féltekét bevilágító, Babilont éltető
másik napisten. Mindkettő a Nap-égitest egy-egy földi
megnyilvánulása. Nergál tiszteleti helye a mezopotámiai Kutha városa.
Szkítafajú lakóit Kr. e. 720 táján II. Sargon asszír király Galileába
költöztette, a helyükre zsidókat telepített, magyarán lakosságcserét
hajtott végre. Ezért mondják a zsidók: „Galileából nem jöhet
Messiás”
A fenti megfejtés szerint a magyar Álmos fejedelem többek között
a Napisten egyik megnyilvánulásról kapta a nevét.
Források:
[1] Marton Veronika: A pártusok a sivatag lovagjai, a magyarság
nemzetalkotói, Matrona, Győr, 2008., 156-159. pp.
[2] A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fograsi), I-VI., Emich Gusztáv
magyar ak. nyomdásznál, Pest, 1862. I. 333. p.
[3] Anonymus Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp., 1975. 81. p.
[4] A magyar honfoglalás kútfői, Kiadja a Magyar Tudományos
Akadémia, Bp., 1900., 382. p.
[5] Olyan pergamen, melyről az eredeti írást jobbára vakarással
távolították el, s helyére újat írtak (MV)
[6] Karsai Géza: Az Anonymus-kódex első levele = Különlenyomat a
Magyar Könyvszemle 1968/1. számából.
[7] Karsai Géza i. m. 44-45. p.
[8] Dictionarium Latinoungaricum… per Albertum Molnar Szenciensem
Ungarum, Procurante Elia Huttero Germani, Norimbergae, (1604),
almus3 címszó.
[9] Pápai, Francisco Páriz: Dictionarium latino-hungaricum, Cibinii,
Sumptibus Samuelis Sárdi Typ., Anno MDCCLXVII (1767), 16. p.
[10] Latin-magyar és magyar-latin szótár, szerk. Vézner Károly, A
Szent István-Társulat kiadása, Bp., [?], 29., p.
[11] Pápai i. m. 16. p. (Más szótárakban Trinitas Sancta alakban is
előfordul. MV)
[12] Marton Veronika: A káldeai teremtés-mítosz, Matrona, Győr,
2009., 8-9. pp.
[13] Panth. Bab. Nr. 2145, és a Planet. Bab. Nr. 271. Verl. des Papstl.
Bibelinstituts, Roma, 1950.
Álmos fejedelem neve az ékiratokban
(III. rész)
Álmos fejedelem (mészkő szobor, Halászbástya, Budapest, Mikula
Ferenc, 1902.)
A nippuri templomi könyvtár 1908-ban közzétett[1] istennév-táblái
tartogatnak még egy-két, a magyar Álmos névvel összefüggésbe
hozható ékjeles nevet.
Az előző részben (II.) megfejtett dAL.LA.MU név jelentése a
„bőséget adó fokos”. A fokost, Enlil isten jelképét a Deimel-féle
sumir lexikon magával Enlillel, a káld-sumir főistennel azonosítja. E
kifejezést úgy kell felfogni, mintha azt mondanók: Erős vár a mi Istenünk. Ezt hallván senkiben sem az tudatosul, hogy maga az Isten
az erős vár, hanem az, hogy Isten ereje olyan erős, mint egy sziklára
épített vár. A magyarázó név, a dMES.LAM.TA.É.A „a másik választott isteni szülött, [aki olyan,] mint a fényre törő víz” jelentéséből kiderül, hogy dAL.LA.MU maga Nergal, az alsó világ, az
éjszakai Nap istene; a nappali Nap istenének ikertestvére. Ilyetén
minőségben az ikerpár a babiloni istenkörben Enlil, a legfőbb isten
utódja, magja, fia, több szövegben a küldötte.
Az nippuri istennév-tábla következő megfejtendő neve, az dAL.MU
szintén Nergálhoz, az alsó világ istenéhez kapcsolódik.
Nergál istenről kevés ábrázolás maradt fenn. Az alábbi dombormű a
pártus korból való.
Nergál, az alsó világ istene (kő faragvány, kopott színű, 90 cm Hatra,
Kr. u. 2. század, az amerikaiak „látogatása” előtt a Bagdadi
Múzeumban volt)[2]
Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de e domborművön több, a magyar
népre jellemző jelkép van, ezért érdemes aprólékosabban
megszemlélni: Nergál, a turulmadaras fejékű isten és a jobb felső
sarokban levő Anahita, az embereknek az égben meghatározott
sorsát kiosztó istennő jellegzetes pártus öltözéket visel. Az isten
felemelt jobbjában tartja mind a magyarok, mind a szkítafajú népek
szent fegyverét, a fokost. A bal keze ráfonódik a kardja
markolatára. Úgy tűnik, az övére van hurkolva az alvilági kutyát tartó
erős, duplafonatú póráz; jelezvén, nem a hétfejű szörny nem
garázdálkodhat kénye-kedve szerint. A kutyatest alatt lapuló
oroszlán Nergál Nap-jellegét jelzi, hiszen ő az éjszakai Nap. A kép
bal oldalán levő díszes a „kopjafa” az alvilágisten jelképe. Efféle
faragott kopjafát állítottak a régi magyarok elhunyt szeretteik
sírjára. Nergál lábánál a fekete skorpió (csillagjegy), az alsó világra, a
fejénél levő fehér a felső világra utal. Középütt a bölcsességet
jelképező fehér kígyó fekete árnyképével. Az állatok párban való
ábrázolása azt jelzi, „miként lent úgy fent”, vagyis az alsó világban a
felső világ árnyai, az elhunytak kapnak helyet. A dombormű jobb felső
részen trónoló Anahita istennő fejdíszén is ott a turulmadár.
Kezében kopjafát tart. Az oldalán egy-egy meghatározhatatlan, talán
baglyot formázó madár látszik. A lába alatti díszítés, a két hal, a
Halak csillagképre utal. (A somogyi rovásírásos kövek tanítótáblája
szerint a magyarok istenasszonyát, a Boldogasszonyt a régiségben
Anahitának hívták.[3])
Az alábbi ékjel-sorban az 1. és az 5. jel az istent jelentő szócsoport
meghatározó. Az istenek, a szent helyek, a templomok neve mindig e
jellel kezdődik. A korai szövegekben egyszerű csillag formájú volt,
mint a rovásírásban a legmagasabb helyiértékű szám, az ezres.
Az AL.MU egy-egy jele alatt két-két jelentés szerepel. Semmi
ellentmondás a jelentések között, hiszen ismert, hogy az AL, a fokos
Enlil istenhez tartozik. A MU jelen pedig fia, de egyúttal mag, utód
is.
A KA.AM.US előtt álló „d”-vel jelölt istent jelentő szócsoport
meghatározó, attól függően, hogy milyen jel áll utána istenséget,
templomot, szent helyet is jelölhet. Enélkül a KA jel egyszerű
„fejet, főt, főnököt” jelentene, az „isten” jellel viszont „egyházi,
templomi, vallási elöljárót”, sőt magát az „isten”-t is.” A káld-sumirok
nemegy esetben istenszemélynek, isten választottjának, küldöttjének
tartották a templom legfőbb papját. A templom a legmagasabb rangú
elöljárója nem lehetett akárki, hanem maga az isten, vagy isteni
minőségű személy, jelen esetben Enlil főisten fia, dAL.MU, vagyis
Álmos.
A dKA.AM.US (Kamus) és a
dAL.MU két beszélő név. Az együttes jelentés: A templomi
elöljáró hatalma a megmérettetés, (aki) a fokos fia (vagyis Enlil
magja).
Magyarosan: A megmérettetés hatalmával bíró templomi elöljáró
(maga az isten), dEnlil isteni fia.
A dKamus fordítása arra enged következtetni, hogy ez
istenszemélynek, mint mindenik istennek volt egy temploma, esetleg
szentélye, ahol a hívek az tiszteleti szertartást végezték. Minden
bizonnyal az embereknek fontos volt, hogy megfelelően, kellő
tisztelettel áldozzanak neki, hiszen Nergal isten „segédjeként” ő
végezte az elhunytak lelkének, szívének megmérettetését, ő
állapította meg, bűnös vagy bűntelen életet éltek-e. Magyarán dAL.MU bírói szerepet töltött be.
Az, hogy a lelkek megmérettetésének is volt egy istene, volt
tiszteleti helye nem azt jelenti, mintha a káld-sumirok, akár a régi
magyarok több istent imádtak volna, hanem Istennek, a Teremtőnek a
természeti tüneményekben való megnyilvánulásait tisztelték. Az
elhunytak élőként való ténykedésének elbírálása nem oly természeti
tünemény, mint a Nap, a szél, a villám stb. hanem az Atyaisten
hatáskörébe tartozó tevékenység.
Egy-egy istennek szentelt templom főpapja, templomi elöljárója az
„isten” legfőbb megbízottjaként, helyetteseként ténykedett, földi
személy, de mindenképpen kiemelkedő tudású, beavatott ember
lehetett.
A babiloni istenkörben a lelkek megmérettetését végző dKamus/Almu
Nergálnak, az alsó világ istenének segédje. A szerepköre ugyanaz,
mint az egyiptomi Anubiszé[4]. A sakálfejű isten eredetileg Ra
Napisten fia volt. Ilyetén minőségben ő lehetett az alsó világhoz
tartozó éjszakai Nap. Majd az elhunytak bírája, megmérettetője,
bebalzsamozója lett: Mérlegre tévén a halott szívét, ha könnyűnek
bizonyult, azaz bűntelen volt, a lelke továbbjutott Osiris isten alvilági
birodalmába; ha az igazságisten tollpihéjénél nehezebb volt, démon
falta fel. Más forrás szerint (nyilván vezeklési célzattal) mindaddig
újra kell születnie[5], amíg valamelyik megmérettetésnél a szíve
könnyű nem lett.
Az ékiratos isten-jegyzék csak egyetlen szóval, a megmérettetéssel
utal dAL.MU alsó világbeli feladatára. Oly részletes leírás, kép, mint
az egyiptomi Anubisz istenről, róla eddig nem került elő.
Anubisz isten. A mérleg baloldali serpenyőjében az elhunyt szíve, a
másikban az igazság istenének tollpihéje (Encyclopedia Britannica)
Ennek ellenére alapos kutatások nyomán több kiváló felkészültségű
tudós, az angol A. H. Sayce, Stephen Langdon, a német Fritz Hommel
osztja azt a véleményt, hogy a korai mezopotámiai és az egyiptomi
istenkör (Pantheon), továbbá az isteneik feladatköre, s a két
műveltség oly nagymérvű hasonlatosságot mutat, amit a véletlen nem
szülhetett. Egyik a másikból táplálkozott, s az elsődleges a
mezopotámiai volt. „A fáraók Egyiptoma ázsiai eredetű; minden
vallásos eszméjük keleti hazájukból származik. A vallásuk
egyértelműen a sumirhoz hasonlatos és egyáltalán nem a
szemitához.”[6] Eszerint nem állja meg a helyét az az évtizedek óta
erőltetett elmélet, miszerint az egyiptomi műveltség a Hórusz
törzsön keresztül szemita eredetű lenne; s a kultusz gyökere az idők
homályába vész, eredete nem tisztázott. Leonard Woolley, a
mezopotámiai UR város Kr. e. III. évezred elejére datált
királysírjainak felfedezője jelenti ki, hogy következő un. szemita-
akkád korban a káld-sumir műveltség nagymérvű hanyatlást mutat,
míg az egyiptomi virágzásnak indul: Ménész/Menes, az I. egyiptomi
dinasztia alapítója ekkortájt egyesítette Alsó- és Felső Egyiptomot.
A kutatók általános véleménye, hogy az egyiptomi műveltségnek nem
volt helyi előzménye, mintha a semmiből nőtt volna ki. Ilyen nincs.
Műveltségek nem jönnek létre a semmiből, nem jönnek létre
mindennemű fejlődési folyamatot mellőzve, előzmény nélkül. Az
történt, hogy a káld-sumir kort felváltó erőszakos szemita-akkád
hatalomátvétel következtében menekült el a lakosság Afrika felé. A
helyi körülmények hatására a magukkal vitt magasműveltségük
sajátosan egyiptomivá lett.
Tehát a holtak egyiptomi eredetűnek megmérettetése, tetteik
elbírálása elsődlegesen nem egyiptomi, nem a fáraók korából
származik, hanem eredendően a káld-sumir vallásos hit része volt.
Igazat kell adni Otrokócsi Fóris Ferencnek, Francois Lenormantnak,
Varga Zsigmondnak, Borbola Jánosnak és még sokaknak, akik nem
csupán a mezopotámiai, vagyis a káld-sumir, hanem az egyiptomi
műveltséget, mitológiát, nyelvet párhuzamba állították a régi
magyarokéval, és felfedezték a köztük levő hasonlatosságot és
azonosságot.
Az un. Chicago Syllabariumot a 311 soros, 307 nevet tartalmazó
agyagtáblát a chicagói egyetem professzora, Luckenbill másolta le és
1917-ben jelentette meg. A tábla érdekessége, hogy nem
istenneveket, hanem inkább személy- és foglalkozásneveket
tartalmaz. A 214. sorban van az a név, amelyet Anton Deimel
A.LAM.MUS-nak olvas, de nem oldja fel a jeleket, vagyis nem közli a
jelentését.
Sajnos az esetek többségében, sem a XIX. századi, sem a későbbi
tudósok nem értelmezik a neveket, nem közlik a jelentésüket, hanem
csak a latin betűs átírást. Ám ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne
elolvasni, értelmezni az ékjeleket, csak egy kicsit bonyolultabb, s a
megfejtés több megfontolást igényel.
Chicago Syllabarium (Haskell Museum, USA)
A legelső teendő a jel összetevőire való felbontása. Könnyebb lenne a
megfejtés, ha a szótár közölné a jelentést. Ám ez esetben erről szó
nincs. Sőt, az átírás három jelet sejtet, ti. a latin betűkkel átírt név
három szóból (A . LAM . MUS) áll, az összetételt pedig csak két
ékjelre lehet felbontani. Emiatt az alábbi átírásban a név ékjele
ALAM.MU-ként szerepel.
A fenti ALAM.MUS-nak olvasott jel két ékjelből, a TA-ból és a DU-
ból tevődik össze, mégpedig úgy, hogy a TA utolsó álló ékjele élé
kerül a DU. E sorrendben összeolvasva a jelentése: Enlil
választottja, esetleg az ég választottja. Tehát olyan személyről van
szó, akit Enlil főisten, esetleg az ég választott.
A magyar anyanyelvűek, hallván, olvasván a TA.DU összetételt,
önkéntelenül a „tudó, tudós” szóval kapcsolnák össze, holott a „tud”
és a származékai az ember felhalmozott ismeretére esetleg a
bölcsességre vonatkoznak. Ennek ellenére ez ösztönös megérzés
helyesnek tűnhet, hiszen a tudás Isten ajándéka. A tudós lett légyen
az ember, vagy a tudást a génjeiben hordozó nép, miként a káld-
sumiroknál Enlil kiszemeltje, vagy a magyar előidőkben az Atyaisten,
az Öregisten választottja.
Az ALAM.MUS név két ékjele nem egymásután következik, hanem a
TA olvasató ékjel utolsó két jele közé beékelődött a DU. A jelek
ilyetén elrendezésének némi jelentésmódosító szerepe van, pl. nem
főnevet, hanem igét, cselekvést jelent. Eszerint a kifejezés
jelentése: Enlil választá[7], esetleg választja.
Nem kifogásolható az ég választotta fordítás-változat sem, hiszen a
magyar ember az Istene helyett sokszor az éghez fohászkodik, de a
teremtő Istent, a magasságost érti alatta: Adná a magasságos ég!
Az ALAM.MUS név tehát azt jelenti, hogy a viselőjét, a „tudót” Enlil
isten (vagy az ég) választotta ki, tartotta érdemesnek valamely
feladat elvégzésére, tisztség betöltésére.
Vajon, megérjük-e valaha, hogy a korunkban tudósnak,
tévedhetetlennek kikiáltott önjelölteket felváltaná Isten jelölése,
miként Álmos esetében?
Álmost a magyarok gyűlése, a szer választotta vezérré, s a szer nem
volt más, mint a „nép szava, isten szava” (vox populi, vox dei)
megnyilvánulása. Isten akaratából, közakaratból lett a magyarok
vezére, s vezette vissza népét ősei hazájába, Magyarországra.
Források:
[1] Cuneiform Texts from Babylonian Tablets in the British Museum,
Part XXIV. British Museum, London, 1908. 36. tábla.
[2] Ghirsman, Roman: Iran – Parther und Sasaniden, Verlag, C. H.
Beck, München, 1962., 98. sz. kép.
[3] MartonVeronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr,
2008., 66-69. pp.
[4] Hart, George: Az ókori Egyiptom, Park Kiadó, Bp. 1992. 19. p.
Holtak könyve
[5] Kemp, Barry: Egyptian Book of the Dead, Granta, 2007., Hunofer
papirus.
[6] Langdon, Stephen: The early chronology of Sumer and Egypt and
the similarities in their Culture = The Journal of Egyptian
Archeology, 1921. No.3-4., 133-153. pp.
[7] A „választá” szó –á jele a félmúlt időt, régiesen az ”aligmúltat”
jelzi, mára felváltotta –t, -tt, az uniformizált múlt idő jele. A
régiségben a magyar nyelv minden tekintetben árnyaltabb volt.
Korunkban sajnos hivatalosított lett a nyelvrontás. (MV)
Álmos fejedelem neve az ékiratokban
(IV., befejező rész)
Álmos nagyfejedelem szobra az Országház keleti homlokzatán
(Mikula Ferenc, 1905.)
Az ókorban a Róma közelében a Tiberisbe ömlő patakot és magát a
patak istenét Almo-nak (Álmos) hívták. Ragyogó tiszta vizében
„Cybele (Kübele) istenasszony papnői egyetsmást mostak”.[1] A név
minden bizonnyal etruszk[2] eredetű. Másképp nem magyarázható e
kora-latin elnevezés, az Almo és a mezopotámiai AL.LA.MU stb. név
nagymérvű hasonlatossága, továbbá a vízzel és az isten/szent
kifejezéssel való kapcsolata. Ráadásul mindez egybevág Anonymus
leírásával: Álmos „latinul annyi, mint szent” és Emese „méhéből (Álmosként) forrás fakad…” és „…az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők.” [3].
E cikksorozat II. részében említett „Nagy ékiratos istennév-listán”
van még egy az Álmossal és a vízzel összefüggésben álló istennév a(z) dA.LA.MU[4]. E névben a vízzel való kapcsolat még szemléletesebben
jelenik meg, mint a már tárgyalt AL.LA.MU, a „a bőséget adó fokos istene” kifejezés magyarázó nevében a dMES.LAM.TA.É.A, „a másik választott istenszülött a fényre törő víz” szószerkezetben.
Mind a(z) dA.LA.MU (bőséges víz hozá) név első, mind pedig a már
megfejtett dMES.LAM.TA.É.A (…istenszülött a fényre törő víz)
utolsó szava, illetve ékjele vizet jelent. Az első szószerkezetben a
víz alanyként, a másodikban névszói állítmányként fogható fel.
A(z) dA.LA.MU jelentése: A víz, a bőséges adta isten. Magyarosan:
A bőséges víz adta/hozta isten.
A fenti kifejezésben a „bőséges” a mai magyar nyelvben előforduló
un. hátravetett jelző, mint a „vettem almát, pirosat”.
Sajnos a tábláról a név második, magyarázó része kitörött. Így meg
kell elégedni magában a névben rejtező, viszonylag egyszerűen
megfejthető jelentéssel, hogy bő víz adta/hozta istenszemélyről van
szó.
Istenség az állatokkal körülvett ladikban. (pecséthenger nyomat, al-
Ubaid kor)
Mezopotámiában a régiségben ugyan sok ásott, mesterséges
öntözőcsatorna volt, de azok vizére nem jellemző, hogy valamit
sodort, vitt volna. A „bő, bőséges víz” folyóra vonatkozhat. Vajon
melyik folyó hozhatta/adhatta/vihette A.LA.MU istent?
Két folyó jöhet számításba. Az egyik a Tigris, bővizű, de veszélyes és
gyors sodrású. A másik a bővizű lomha Eufrátesz. Minden bizonnyal
ez utóbbi lehet, hiszen van egy ékiratos történet, mely pontosan
arról szól, hogy egy csecsemőt kiszurkozott kosárkában hordoz az
Eufrátesz vize.
I. Sargon (K.e. 2270-2215), akkád király bronzsisakja (30 cm, Ninive,
Iraq Museum, Bagdad – eltűnt)
A káld-sumir, illetve az akkád mitológiát kicsit is ismerő olvasóban
felötlik I. Sargon, akkád uralkodó születésének története, mely
teljesen azonos a legalább másfél évezreddel később élt Mózes, a
zsidók vezére születésének körülményeivel.
Sargon, a feketefejű szemita akkádok első uralkodóját
„szopósgyerek korában az anyja kiszurkozott kosárkában az Eufrátesz hullámaira bízta. A sors kegyes volt hozzá. A folyóból a földjére vizet hordó paraszt kihalászta, és a szép, formás fiúcskát isten ajándékaként UR.ZABABÁ-hoz, KIS város uralkodójához vitte. A király idővel a városállam kertfelügyelőjévé nevezte ki. Nevének első szava, a SAR káld-sumirul eredetileg „kert”-et jelentett. Hagyománytiszteletből, mert Mezopotámiában Sargon az első szemita király, minden utána következő uralkodó, király címe sar lett. Sargon KIS városának hadvezéreként legyőzte LUGAL.ZAG.GI.SI-t, a szomszédos városállam királyát. Hogy, hogy nem e győzelem után a jótevője, UR-ZABABA, KIS királya bizonytalan körülmények közt eltűnt.”[5] - fogalmaz finoman a mai történetíró. Sargon eltette
jótevőjét láb alól, s a befogadó káld-sumir népet erőszakkal, vér és
könny közepette behódoltatta. Ő lett az új uralkodó, s az eladdig
szolga szemita feketefejűekkel először két városállamot, majd egész
Mezopotámiát leigázta, és megalapította a három emberöltőig
fennálló Akkád Birodalmat.
Mózes története I. Sargonéhoz hasonló. Mintegy kétezer évvel
később a zsidók vezérét, Mózest csecsemőkorában a fáraó leánya
halászta ki a Nílusból, s nevelte fel. Felnővén „hálából” a zsidókkal
együtt meglopván és megtizedelvén az egyiptomiakat a népével
együtt odébbállt.
Mózes a Níluson ringatózó kosárkában[6](Exodus 1.22,)
Úgy tűnik a „csecsemőt a folyóból való kihalászás” afféle vándor-
motívummá nőtte ki magát. A(z) dA.LA.MU megfejtése a „bőséges víz hozta isten” jelentés arra utal, hogy ez lehetett az eredeti nem
pedig a bőbeszédű Sargon-változat. A mózesiről pedig lerí, hogy merő
utánzás, lekoppintás, hiszen ugyanarról a történetről lévén szó, csak
más földrajzi környezetben és jóval későbbi korban. A zsidók a II.
babiloni fogság idején a káldeus királyi könyvtárban találták meg az
akkád Sargon, s talán dA.LA.MU eredeti történetét is, s alkották
meg belőle Mózesnek, a zsidók vezérének történetét, hogy
alátámasszák „isteni” eredetét.
Minden bizonnyal a múzeumokban levő több millió ékiratos tábla és
táblatöredék között ott lapul az eredeti A.LA.MU-történet, s csak
idő kérdése, hogy valamelyik kutató rábukkanjon.
Összegzés:
Az ékiratos forrásokban a magyar Álmos fejedelem neve, lefejtve
róla több évezred mázát, ötféle változatban tűnik fel, és mindenik
valamilyen módon kapcsolatban áll Anonymus leírásával. A Névtelen
sokkal többet tudhatott vagy a felhasznált forrása sokkal többet
tartalmazhatott Álmos fejedelem eredetéről, nevéről, mint amennyit
a krónikájában elárul. Szerencsére úton-útfélen elszólja magát.
„Ügyek… feleségül vette Önedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert a teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent – mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők.”[7]
AL.LA.MU – A bőségadó fokos (PA.AL főpap atyja) : A pecséthenger
nyomat két papi személyről, atyáról és fiáról beszél. Egyik sem isten,
hanem templomi ember. A magyar Álmosnak, bár Anonymus e
leírásában nem említi, lesz egy fia, Árpád. Tehát mindkét esetben
megvan az atya-fiú kettősség. Ezen kívül nem csupán AL.LA.MU papi
személy, hanem a magyarok hite szerint Álmos vezér is népének
főpapja, táltosa.
ALAM.MUS - dEnlil vagy az ég választottja : Enlil isten, vagyis az ég
választottja hús-vér ember, hiszen a neve elől hiányzik az istent
jelentő szócsoport meghatározózó. Ám, ha Enlil isten kiválaszt egy
halandót, igazán csodás eset. Hát még akkor, ha a magyarok Istene
turulmadaras égi látomással tudatosítá Emesében, hogy születendő
fiának ivadékai nagy királyok, nagy vezérek lesznek. S ha ez így van,
akkor Álmos az Atyaisten választottja, hogy felnővén népét Atilla
örökébe, a Kárpát-medencei hazájába vezérelje.
dKA.AM.MUS dAL.MU - A megmérettetés hatalmával bíró templomi elöljáró, dEnlil isteni fia : Anonymus közvetlenül nem szól Álmos bírói
feladatáról. Ám Isten akaratából, vagyis népakaratból a legfőbb
hatalommal felruházott Álmosnak minden bizonnyal döntnöki, bírói
feladata is volt. Ő volt a legfőbb táltos és kádár, ahogy a magyarok
nevezték a bírájukat. A kádár név eredete a hunokra nyúlik vissza. A
hunoknál a vezéri és a bírói feladatkör nem egyetlen személy kezében
összpontosult. Két fivérével együtt az Érd nemzetségből származott
Ethele/Atilla Bendegúz fia volt a hunok vezére, királya. A legfőbb
bíró pedig a mindenkori Torda nemzetségből került ki, a krónika
szerint Kádárnak hívták. Akár személynév volt, akár méltóságnév
utána a magyar utódok is kádárnak nevezték a bíráikat.[8]
dAL.LA.MU dMES.LAM.TA.É.A - A bőségadó fokos istene, a másik választott istenszülött a fényre jövő víz : A magyar vonatkozású
források nem tudnak arról, hogy Álmosnak lett volna ikertestvére.
Ettől még lehetett, hiszen a krónikáink a XVIII. században, Mária-
Terézia uralkodása idején kerültek elő, s mindenikbe bizonyítottan
belenyúltak.
Vérszerződés (aranylemez, Kul-Oba kurgán)[9]
A fenti kép két szakállas szkíta testvérbarátságát vagy valamely
megállapodását „vérszerződését” mutatja be. A ivókürtre hajló két
teljesen egyforma összedugott férfifej középütt egy vaskos orrú,
harcsabajszú harmadik arcot formáz. Nyilván e képnek semmi köze
Álmoshoz, de mégis messzemenő feltételezést sugall: Az ékiratos
dMES.LAM.TA.É.A magyarázó név megfejtéséből kiderült, hogy a név
viselője dAL.LA.MU egy ikerpár egyik tagja. E szkíta aranylemez
haloványan, de nagyon haloványan azt sugallja, hogy a két férfiarc
talán ikerpárt formáz. Vajon ki lehet a középső harmadik? Talán a
nagy előd Nimród, Hunor és Magor atyja, vagy a késői magyar utód
Álmos? Lehet, soha nem tudjuk meg…, vagy mégis?
Álmos vezérről Anonymus árul el a legtöbbet. Említése, hogy Emese
„méhéből hatalmas forrás fakad” meglepően összevág a(z)
dAL.LA.MU magyarázó nevével, miszerint Álmos, a fényre törő víz, a
felbuzgó forrás. Ez kiegészül azzal, hogy Álmos azért hasonlítható
forráshoz, mert a magjából nagy királyok, vezérek származnak.
dA.LA.MU - A bőséges víz hozta isten : Ez ékiratos beszélő név közli,
hogy A.LA.MU istent bőséges víz, folyóvíz hozta. Sajnos nem ismert,
hogy csecsemőkorában szurkozott kosárkában, vagy felnőttként
érkezett az Eufrátesz vizén, miként a Schelde folyón hattyúvontatta
csónakon Lohengrin[10].
Lohengrin hattyú vontatta csónakon (képeslap, Cleve, 1909)
Akár így, akár úgy Anonymus a magyarok fejedelmének születését
hatalmas folyamhoz hasonlítja. Három ékiratos névben bukkan fel az
„isten” jelentésű jel, míg Anonymus az „almus” latin jelentése alapján
Álmos vezért, nem istennek, de szentnek tartja. S a két kifejezés
nagyon közel áll egymáshoz.
Az Álmos ékiratos névváltozatai visszaköszönnek Anonymus Álmos
vezér születésének leírásában. Kijelenthető, hogy a név nem igazán az
„álom” szóval van összefüggésben. Kideríthetetlen, hogy a név az
Álmos-álom összecsengés alapján Emese álmából lett-e levezetve,
avagy az álom szóra húzták-e rá, azzal együtt, hogy az eredeti
krónikából ismertek voltak Álmos fejedelem nevének Anonymus által
talányosan közölt eredeti jelentései:
Álmos, Isten vízhozta választottja, szent vezér, a táltos.
avagy a hun királyi koronával
A bőséges víz hozta Álmost a magyarok Istene tette a magyar
nép "király-vezérévé", szent táltosává.
Források:
[1] Molnar, Albertum Szenciensem Unngarum (Szenci Molnár Albert):
Dictionarium Latinoungaricum, Norimbergae cum Sacrae Ceasareae
Matiestatis, (1604), Almo címszó.
[2] Az etruszkok a szemita-asszír népirtás elől menekültek föníciai a
átjárón keresztül az Appennin-félszigetre, s alapították meg az
országukat, amit aztán a Róma kebelezett be.
[3]: Anonymus Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp., 1875., 81. p.
[4] Cuneiform Texts from Babylonian Tablets in the British Museum,
Part XXV. British Museum, London, 1909. Plate 33., Table K13666.
[5] Kramer, Samuel Noah: Mesopotamien, Rowolhlt, Hamburg, 1976.,
45. p.
[6] Exodus, 1.22. New American Standard Bible
[7] Anonymus i. m. 81. p.
[8] Kézai Simon mester magyar krónikája, Ráth Mór, Pest, 1862., 14-
15. pp.
[9] Gold der Skythen : Schatze aus der Staatlichen Eremitage,
Artikelnr.No. 3475, St. Petersburg, Wachholtz, 1993. - kiállítási
katalógus
[10] Wagner, Richard: Lohengrin, I. felvonás - Az operának magyar
vonatkozása is van: Az I. felvonásban a hun/magyarok ellen felvonuló
türingiai és szász hűbéres lovagok említtetnek. MV