A CSALÁDI HÁTTÉR HATÁSA A GYERMEK VISELKEDÉSÉRE
SURÁNYI KRISZTINA
Ötlettár
Mennyire számít egy
kisgyermek
magatartásában a
családi háttér?
Hogyan szocializálódik a
kisgyermek az óvónő
segítségével valamint
egyedül?
Milyen módon tanulja meg a
gyermek a fegyelmet?
Mennyire kell bevonni
a gyermek szüleit az
óvodapedagógiába?
Hogyan lehet
megszerettetni a
gyermekkel az
óvodát?
Mennyire játszanak fontos szerepet a
készségfejlesztő játékok az óvodáskor
első szakaszaiban (3 éves korban), és
mennyire a későbbiekben (5 éves
korban)?
Játszik-e valamiben fontos
szerepet az a tény, hogy a
gyermeknek van-e testvére
vagy nincs?
Hogyan
integrálják/integrálódik a
magatartászavaros
gyermek?
Melyik az előnyösebb: 3 éves kórtól
vagy 5 éves kortól óvodába kerülni,
előbb vagy később küldeni a gyermeket
iskolába?
Van-e különbség a kisgyermek
személyének alakulásában attól
függően, hogy magán- vagy
normálóvodába járt?
Számít-e, ha a
gyermek óvoda
előtt már járt
bölcsődébe?
A CSALÁDI HÁTTÉR KIHATÁSA A GYERMEK SZOCIALIZÁCIÓJÁRA,
VISELKEDÉSÉRE, KAPCSOLATAIRA AZ ÓVODÁBAN
Absztrakt
Témakörök: kisgyermek, óvoda, család, szocializáció
Kulcsszavak: óvoda, gyermeki személy, viselkedés, családi háttér (státusz,
családmodell)
Mint minden korosztálynak, a kisgyermeknek is megvan a maga társadalma, ez az
óvoda. A kisgyermek nem önálló ember, nagy hatással van rá közvetlen környezete,
amely nem más, mint a családja. Egyéni témámban azt szeretném feldolgozni, milyen
hatással van a gyermek maga társadalmán belüli viselkedésére az, ha összetartó
családból jön, ha csonkacsaládból jön, ha vannak testvérei, ha családi tragédia
árnyékolja be a napjaikat, ha foglalkoznak vele a szülei, vagy ha nem szeretetteljesen
bánnak vele otthon, milyen viselkedési attitűdöket vesz át a szüleitől, és melyek hatnak
csak közvetve a kapcsolatainak építésére és milyenségére. Manapság ez fontos
kérdés, hiszen a család által közvetített értékek rendkívül meghatározzák a gyermek
egészét, aki majdan a jövő nemzedékévé válik.
SZAKIRODALMI LISTA
Buda Béla (1995): A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája. Budapest,
Nemzeti Tankönyvkiadó.
Dombi Alice - Oláh János - Varga István (szerk.) (2004): A neveléselmélet alapkérdései.
Gyula, APC Stúdió.
Horváth-Szabó Katalin (2011): A házasság és a család belső világa. Budapest, SE
Mentálhigiéné Intézet: Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány
Ján Grác (1979): Értsük meg a gyermeket! Budapest, Tankönyvkiadó.
Pálhegyi Ferenc (2009): Keresztyén házasság. Budapest, Református Kálvin Kiadó.
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás (2005): Sorsdöntő találkozások:
szülők és gyermekek. Budapest, Saxum Kiadó.
Ranschburg Jenő – Popper Péter (1978): Személyiségünk titkai. Budapest, RTV-
Minerva.
Ranschburg Jenő (1995): Félelem, harag, agresszió. Budapest, Nemzeti
Tankönyvkiadó.
Solymos Katalin: A családi szocializáció jellemzői. In: Kollár Katalin N. – Szabó Éva
(szerk.) (2004): Pszichológia pedagógusoknak. Budapest, Osiris Kiadó.
Solymos Katalin: Fejlődés és szocializáció. In: Kollár Katalin N. – Szabó Éva (szerk.)
(2004): Pszichológia pedagógusoknak. Budapest, Osiris Kiadó.
Galambos Katalin (2009): A fejlődéslélektan és a szocializáció alapjai. Budapest,
Műszaki Könyvkiadó.
Teleki Béla (2000): Kézikönyv a családról. Kecskemét, Korda.
Vekerdy Tamás (2008): Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével.
Budapest, Saxum.
Velkey László (1984): Gyermekeink gondozása, nevelése. Budapest, Medicina
Könyvkiadó.
Virginia Satir (1993): A család együttélésének művészete. Budapest, BFI.
GONDOLATI TÉRKÉP
HOSPITÁLÁS – KEREKERDŐ ÓVODA
A csoport neve: Katica csoport
Létszáma: 25 fő; a hospitálás napján jelen volt: 22 fő
Nemi eloszlás: 15 lány, 10 fiú; a hospitálás napján jelen volt: 13 lány, 9 fiú
SNI gyermekek száma: 1 fiú
JÁTÉKMEGFIGYELÉS
Helyszín: Kerekerdő óvoda, 1202, Mártonffy utca 76-84., csoportszoba
Időpont: 2012. május 11., 8:47 – 8:51
Résztvevők: 3 lány, 4-4,5 évesek, nevezzük őket Katinak, Boginak, Szilvinek.
A szituáció körülményei: Szabad játék ideje. Bogi és Szilvi az építőkockás sarokban
játszik. Kati először odajön hozzám, megkérdezi: “Megnézed, hogyan játszom?” Azt
válaszolom: “Persze!”, ő pedig odamegy a már játszó két kislányhoz a terem tőlem
távolabb eső sarkába, ezért közelebb mentem hozzájuk.
A megfigyelt játék: Kati bekapcsolódik a konstruáló játékba, őt beengedik a játszó
lányok, és Kati újabb elemeket hozzáadva építi azt. Közben beszélnek mindhárman, de
kevés a kapcsolat köztük, mindenki a maga részét építi. Kb. 2 perc elteltével Bogi azt
mondta, amint egy építőelemet helyezett el: „Ez lesz a királylány szobája”. Kati viszont
azt reagálta rá: „Nem! Nem itt lesz! Hanem itt lesz!” – és egy építőkockát helyezett a
már felépített kockák egy másik területére. Bogi reakciója erre az volt, hogy bár
elfogadta Kati tettét, a sajátját is végrehajtotta, és azt mondta: „Akkor az én
királylányomnak itt lesz a szobája.” Kati azonban nem akarta engedni, így először
szóban hívta fel rá a figyelmet, hogy Bogi szedje le az építőkockáját, majd amikor Bogi
nem volt rá hajlandó, akkor Kati lelökte onnan. Bogi mérges lett, megfogta a kockáját,
és vissza akarta tenni oda, ahova eredetileg is szánta, de Kati kijelentette, hogy „Nem!”.
Bogi még próbálkozott egy ideig, azt mondta: „Legyen két királylány, és az enyém itt fog
lakni!”, de Kati nem akarta engedni. Szilvi viszont nem akart belefolyni a vitába, ezért
csak nézte a jelenetet. Boginak nem tetszett a szituáció, ezért kilépett belőle, elment az
orvosos játékokhoz. Szilvi továbbépített, Kata viszont zavartnak tűnt. Ezután az egyik
építőkockával azt kezdte el játszani, hogy az egy kisautó, majd amikor megunta, ő is
odébbállt.
Megjegyzendő: Szilvi testvére fogyatékos, ő maga visszahúzódó kislány, legtöbbször
egyedül játszik akkor is, ha többiekkel együtt van, ettől függetlenül sok játékkal játszik.
Bogi családi háttere az óvodapedagógus szerint rendben van, nincs különösebb
probléma otthon.
Kati szülei viszont elváltak, az óvodapedagógus úgy tudja, szülei sokat veszekedtek, és
megfigyelése szerint Kati agresszív viselkedésre hajlamos, nem mindig szófogadó,
gyakran provokálja a másik gyereket, és szeretne irányítani.
Az óvodapedagógus az aznap délután tartandó ünnepségre készült, így erre a
helyzetre nem figyelt fel.
Mit tanulhatunk ebből a szituációból? Az általában visszahúzódóan viselkedő kislány
most sem avatkozott közbe, pedig konfliktushelyzet bontakozott ki körülötte, viszont
nem is ment el onnan, csak hagyta, hogy elmúljon.
Az a kislány, akinek családja feltehetőleg harmonikusan működik, felajánlott egy
kompromisszumos megoldást, hajlandó volt a helyzet megoldására.
Az a kislány viszont, akinek családi háttere problémásnak mondható, nem hajlott a
felajánlott kompromisszumos megoldásra, nem akarta elfogadni a másik ötletét, hanem
a saját akaratát akarta véghezvinni, ehhez még a nyílt támadástól sem rettent vissza. A
hirtelen felgyülemlett feszültségét úgy vezette le, hogy az építőkockával azt játszotta, az
egy kisautó, így visszatért egy korábbi játékfejlődési szakaszhoz.
Választott kutatási módszer: az óvodapedagógus véleményének kikérdezése az egyes
gyermekek családi hátteréről, majd a gyermekek megfigyelése, tudatos észlelése. Azért
a megfigyelést választottam, mert az volt a feltételezésem, hogy a problémásabb
családból jövő gyerekek játékában megfigyelhető valamilyen deviancia, így már a
feltételezésből adódott a kutatási módszer, a téma jellegéből adódóan azonban
elengedhetetlen az óvodapedagógus véleménye, háttérinformációi.
A választott módszer jellemzői: rövid ideig tartó, egyéni, közvetett megfigyelés.
A megfigyelés szempontjai: az óvodapedagógus felhívta a figyelmemet azokra a
gyerekekre, akikről úgy tudta, nehezebb családi hátterük van. Feltételezésem szerint ők
játékban is deviánsabb viselkedést mutatnak, így az alábbi tényezőkre figyeltem:
- Játék közben mutat-e haragot, agressziót
- Funkciójának megfelelően használja-e a játékot
- Van-e társas kapcsolata játék közben, ha igen, az mire irányul, és kimenetele
szerint pozitív vagy negatív-e.
Interjú a csoport óvodapedagógusával (Kerekerdő Óvoda):
- Előző évekhez képest lát-e valamilyen változást azzal kapcsolatban, hogy milyen
családi háttérrel érkeznek a gyerekek az óvodába?
- Igen, jelentős változás figyelhető meg az elmúlt 10-20 évben. Romlott a gyerekek
családi háttere, és a gyerekek is agresszívebbek, nehezebben nevelhetőek.
- Általában milyen családból érkezik a gyermek?
- A legtöbb gyermek szülei elvált, vagy épp folyamatban van a válás, emiatt sokat
veszekszenek gyakran a gyerek előtt is, aki a felgyülemlő feszültséggel nehezen
tud mit kezdeni, még a játékában sem. De vannak olyan gyerekek is, akik jó
családból érkeznek, velük nincs semmi baj. Könnyen szoktathatóak.
- Van olyan gyerek, aki különösen kötődik Önhöz?
- Nem, nem igazán. Csak a szokásos kötődés figyelhető meg. De olyan sincs, aki
meg egyáltalán ne lenne velem kapcsolatban.
- Rendben. Köszönöm szépen!
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
A kisgyermekkor pedagógiája
NBÁA-005/1
A családi háttér hatása a gyermek viselkedésére
Szemináriumi dolgozat
2012
Oktató: Készítette:
Kerekes Valéria Surányi Krisztina
KEVLAAP.ELTE SUKTAAG.ELTE
Tartalomjegyzék
1. .......................................................................................................................... A
témaválasztás indoklása ................................................................................ 3
2. .......................................................................................................................... Sze
mináriumi dolgozat: A családi háttér hatása a gyermek viselkedésére ........... 4
3. .......................................................................................................................... Össz
egzés .............................................................................................................. 12
4. .......................................................................................................................... Felh
asznált szakirodalom ...................................................................................... 14
5. ..........................................................................................................................
Miért választottam ezt a témát?
Szeretem megfigyelni az embereket, akár utazom, akár az utcán sétálok, munka
vagy éppen játék közben, egy beszélgetés vagy egy konfliktus közepette.
Gesztusaikból, mimikájukból sok mindenre következtethetünk: milyen a személyisége,
hogyan reagálna egy-egy szituációban, jól érzi-e éppen magát vagy kikívánkozik az
adott helyzetből. Számomra ezek fontos, ugyanakkor lenyűgöző dolgok is.
Nézetem szerint személyiségünk nem merül ki pusztán a biológiailag öröklött
tényezőkből – rendkívüli módon befolyásol minket a környezetünk, de ami a
legmeghatározóbb az életünkben, az a családunk, hiszen az ember egy bio-pszicho-
.szociális lény. A családunkkal vagyunk nap mint nap, kisgyermekként ez az első
közeg, ahol szocializálódunk. A család személyiségre való hatása bizonyított, mégis
mindig rácsodálkozom, amikor a gyakorlatban találkozom ezzel a ténnyel.
Mindig is nagyon érdekelt a családi légkör, nevelés problematikája. Vajon tényleg
törvényszerű-e, hogy aki szeretetteljes családi légkörben nő fel, példaértékű életet fog
élni, aki pedig nehéz családi körülmények közt élte gyermekkorát, tényleg hajlamosabb
lesz-e a deviáns viselkedésre? Hogyan veszi át a gyermek az otthoni családmodellt, és
ez hogyan mutatkozik meg az egyes helyzetekben? Valóban megállapítható, hogy a
nyugodtan játszó gyermek családja harmonikus, szeretetteljes, az agresszívabb,
elutasítóbb gyermek viselkedése hátterében pedig valamilyen családi probléma állhat?
Vajon tényleg a családunk az, ami meghatároz minket egy életen át? Vajon a „jó”
gyermekből tényleg szeretetteljes felnőtt lesz, a „rossz”kisgyermekkel pedig tényleg
problémák lesznek a későbbiek folyamán is? Ennek eldőlésében mennyire van szerepe
a családnak?
Számomra izgalmas kérdések ezek. Tinédzser, felnőtt embereken látom, hogy a
családjuk nagymértékben meghatározza őket. De vajon a gyermekeken hogyan
mutatkozik meg a családjuk milyensége? Erre kerestem a választ projektem során.
A családi háttér hatása a gyermek viselkedésére
A Szülők Kislexikona c. könyv definíciója alapján a család a következőképpen
azonosítható be: „A család a legalapvetőbb közösség, a két nemhez tartozó, egy
háztartásban élő emberek szervezett együttélése, amely elsődlegesen házastársi
kapcsolatra épül. (…) A család társadalmi funkciói közül különösen hármat szoktunk
kiemelni: 1. gazdasági funkció t (a család fenntartása, család szervezése), 2. biológiai
és pedagógiai funkciót (utódok létrehozása és felnevelése), 3. a családtagok közötti
egyensúlyt biztosító meggyőződésbeli és érzelmi funkciót (azonos vagy hasonló
világnézeti alap, érzelmi harmónia).” Kisgyermekként megtapasztaltuk, hogy a
családunk az a hely, amely a biztonságot nyújtja számunkra, ahol vigaszt találunk,
játszhatunk szabadon, mert anya mindig ott van, ha ő ott van, akkor semmi baj nem
érhet. Amikor a kisgyermek megtapasztalja, hogy kap szabadságot, mégis törődnek
vele, akármikor visszatér, szeretettel fogadják - ez egy jó anya-gyermek kapcsolat, ami
annak válik alapjává, hogy a gyermek később nyílt legyen a világra: másik gyerekekre,
új helyzetekre, ismeretlen dolgokra (Ranschburg, 1978).
Harlow 1966-ban elvégzett majom-kísérlete is bemutatta: az anya és az utódja
között nem pusztán testi kapcsolatnak kell kialakulnia, mert ahhoz, hogy az utód
biztonságban érezze magát, szüksége van az érzelmi ingerekre is, a szeretetteljes
kötődés pedig az egészséges személyiségfejlődés alapjául kell, hogy szolgáljon. A
kísérletben megfigyelt kismajmok, amik anyukája egy szőrbábu és egy drótbábu volt,
később agresszívek, félénkek lettek, hiszen bár ételt kaptak a pótanyáktól, semmi
egyéb reakciót nem mutattak a kismajmok viselkedésére, mivel élettelenek voltak, sőt a
későbbiek során az így felnőtt kismajmok nem gondozták utódjukat sem. Véleményem
szerint ez a kísérlet az alapja annak, hogy mennyire meghatározza az utódot az
anyával való kapcsolata. Emberekre kivetítve természetesen nem állhatunk meg
pusztán az anya-gyerek kapcsolatnál, hiszen az apának is rendkívül fontos szerepe
van, ő is a család tagja, érzelmileg neki is kötődnie kell a gyermekhez, és viszont
(Buda, 1995).
Mindezek után megállapítható, hogy a gyermek ép személyiségfejlődéséhez
elengedhetetlen a harmonikus, elfogadó, szeretetteljes légkör, amit a két szülőnek kell
biztosítania – de ez nem tévesztendő össze azzal, hogy nem fordulhatnak elő viták,
nézeteltérések, kisebb-nagyobb konfliktusok a családon belül. Azonban ha a fönt leírt
légkör biztosított, akkor a konfliktusok elrendezése is hasonló módon zajlik: egymást
meghallgatják, segítenek, elmondhatják érzéseiket, a felek szabadsággal rendelkeznek.
Ha az elfogadás biztosított, a gyermek is könnyebben él a kezébe akadó eszközökkel,
bátrabban kipróbálja magát (Buda, 1995).
Az alapvetően szükséges családi harmóniát azonban sok más körülmény, tényező
is megbonthatja (Teleky, 2000). Elsőként a nem vagy rosszul kialakult kötődést kell
megemlíteni. A sérült anya-gyermek kapcsolatnak többféle oka lehet: oka lehet
egyrészről az anya elutasító magatartása vagy az ambivalens kötődése (a szeretete
mellé negatív érzelem, pl. harag társul), másrészről az anya elvesztése (ez esetben az
édesanya elhunyt, vagy pedig a gyermek állami intézetben nevelkedik). A kisgyermekre
traumatizáló hatással van, ha magát a szülőt éri valamilyen érzelmi sokk, mert ez kihat
a gyermekkel való kapcsolatára is; ha a szülők elválnak, hiszen az a biztonság, amit a
két szülő együtt alakít ki, megbomlik; vagy a szülőknek rossz kapcsolata van
egymással, esetleg családon belüli erőszak, szenvedélybetegség jelenik meg. Ezekben
az esetekben a gyermek biztonságérzete mindenképpen sérül, a család harmóniája
megbomlik. Nem érzi a határokat, nem érzi szabadnak sem magát, hiszen egy
folytonos hiányérzet lép fel, olyan hiány érzete, ami nem valami konkrét történéshez,
tárgyhoz, érzelemhez kapcsolható.
A harmonikus családmodell mellett fontos megemlíteni a következő
családmodelleket is, melyek káros hatással lehetnek a gyermek
személyiségfejlődésére. Dr. Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, pszichológus szerint a
következő családmodellek léteznek: a diktátor család, ahol az apát kell szolgálni, az
anyakirálynő családja, ahol az anya a domináns fél, tőle függ a család (alá-fölérendelt
szerepek a családon belül). A cipekedő modell az, ahol az anya minden fáradságot
magára vállal, hiszen „senki más nem csinálja meg helyette”, de sem a nőies nő, sem a
férfias férfi szerepét nem tanulja meg a gyermek. Az egyenlősdi családmodellben
minden jogi alapon történik: a szülőknek joguk van önálló gondolatokhoz,
bankszámlához, stb. – a gyerekek viszont nem kapnak konkrét útbaigazítást, hiszen
mindkét szülő mást mondhat a gyereknek. A veszekedő szülők modellje is
egyértelműen negatív, hiszen azok az emberek pusztítják egymást, akiktől a gyermek
élete függ. Az elszigetelt modellben a gyermek a két szülő közt ingázik, az anya
magához láncolja a gyermeket, az apa pedig közömbösen a munkába menekül, igazi
érzelmi támaszt azonban egyik szülő sem ad a gyermeknek. A csonka család
problémája nagyon összetett: először is eltűnik a családból vagy az anya vagy az apa
nemi szerepe, így a másik félnek egyszerre két szerepet kell magára vállalnia,
másrészről a gyermekhez is kétféleképpen viszonyulhat: vagy túl korán akarja a felnőtt
szerepébe helyezni őt, vagy pedig magához láncolja, és lelkileg alig engedi el. A
marionett mester családmodelljében legtöbbször a nagymama irányítja a családot, ami
sok feszültséghez vezet a családtagok közt. A gyerekbálvány családban a szülők
játékokkal fejezik ki a törődésüket, szeretetüket – megfosztva a gyermeket az
érzelmektől, az életkorának megfelelő követelményektől, a korlátoktól. A jó pásztor
családja pedig a fönt említett harmonikus család modelljének felel meg, ami az
optimális fejlődést segíti.
Fontos azonban megemlíteni a testvérkapcsolatokat is, ami szintén meghatározó
szereppel bírhat egy kisgyermek életében. A harmonikus családban a gyermekek léte
természetes, a figyelem megoszlására figyelnek a szülők. Azonban itt is felborulhat az
egyensúly: az idősebb gyermeket megviselheti, hogy a figyelem az újszülöttre
összpontosul, esetleg féltékennyé válhat, de a fiatalabb gyermek is irigykedhet az
idősebbikre, pláne ha a szülők a gyerekeket összehasonlítják, és a fiatalabbik
viselkedése a nemkívánatosabb. A testvérek közt sajátos kapcsolat alakul ki: ha kicsi a
korkülönbség, akkor az idősebbik jótékony hatással lehet a fiatalabbik fejlődésére,
sajátos nyelv alakulhat ki kettejük közt, létrejöhet egy egymást segítő, szeretetteljes
kapcsolat. Ez a kapcsolat azonban deformálódhat is: az egyik testvér domináns
szeretne lenni, vagy nem alakul ki az egymást segítő kapcsolat – ez leginkább azokban
a családokban történik, ahol vagy az apa vagy az anya domináns félként van jelen
(Ranschburg, 1978). Azonban az is meghatározó, ha a család elveszíti az egyik
gyermeket, amely érzelmi sokkal járhat, illetve az is külön esetként említendő, ha a
gyermeknek fogyatékos testvére van, vagy ha nincs testvére.
Mindezek a családmodellek, a testvérkapcsolatok igen nagy hatással vannak a
gyermek alaptermészetére, a temperamentumára (Buda, 1995).
Arra kerestem a választ, hogy egy óvodai csoport játékában, a gyermekek
egyénenkénti viselkedésében mennyire szembetűnő, tipikus jelenségek figyelhetőek
meg annak tudatában, hogy a gyermek kedvező vagy kedvezőtlen családi háttérrel jön
az óvodába.
Feltételezésem szerint, aki szeretetteljes családi közegből jön, olyanból, ami a
gyermek személyiségfejlődésének optimális, az a gyermek játékában, interakcióiban
nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, nem agresszív, a játékokkal pedig funkciójuknak
megfelelően játszik.
Sajnos több volt a csoportban az a gyermek, akinek valamilyen családi probléma
felhőzi be a mindennapjait, így a békésen játszó gyermekek hamar feltűntek. A
hospitálás megkezdésekor három kislány játszott három babával kb. 10 percen át.
Megkérdeztem az óvodapedagógust, hogy tud-e a gyerekek valaminemű családi
problémájáról. Azt mondta, egy kislány kivételével, akinek a szülei elváltak, nekik jó
családi hátterük van. A későbbiekben az említett kislány kivált kettejük közül mind
játékban, mind viselkedésben, erre a későbbiekben még visszatérek. A hospitálás
során ez előbb említett kislányok egyébként rendesen viselkedtek: ha szerettek volna
valamivel játszani, aminek használatáról az óvodapedagógust kellett megkérdezni,
akkor ez nem okozott gondot nekik, a játékuk alatt csendesen, békésen játszottak, ha
valamelyik társuk akart bekapcsolódni a játékukba, bevették őt, bár szívesebben voltak
csak maguk ketten. Amint befejezték a játékot, visszapakolták a helyükre az
eszközöket.
Még egy hármast figyeltem meg, akik szívesen játszottak együtt, és akik ugyanígy
békésen játszottak. Róluk is azt mondta az óvodapedagógus, hogy jó családból jönnek.
Volt azonban egy kisfiú, akiről bár azt mondta az óvónő, hogy neki is rendben van
a családja, mégis rendkívül visszahúzódóan viselkedett, alig kezdeményezett játékot a
társaival, bár amikor őt hívták játszani, szívesen vette azt. Mégis az első adandó
konfliktushelyzeteknél kilépett az adott szituációkból. Amikor a szabad játék után a
délutáni műsorra próbáltak a gyerekek, ami egy irányított feladat volt, a kisfiú mindig
szót fogadott, bár sokszor bizonytalan volt abban, hogy hol kellene éppen állnia.
Egy másik kisfiú is felkeltette a figyelmemet. Gyönyörűen beszélt, a csoportban
egyértelműen neki volt a legérthetőbb beszéde. Folyton mosolygott, békésen,
nyugodtan játszott, de legtöbbször egyedül. Mint azt az óvodapedagógus mondta, a
kisfiú művészcsaládból származik: mindkét szülő zongoraművész, testvére nem
született.
Volt egy kislány, aki mindig egyedül játszott. Szinte senkivel sem került
kapcsolatba. Majdnem biztosra vettem, hogy valami gond lehet a szüleivel, ám az
óvodapedagógus rácáfolt, és teljes meggyőződéssel azt mondta, a szülei kapcsolata
kiegyensúlyozott, viszont van egy fogyatékos testvére (a fogyatékosság típusára nem
tértünk ki), akit szülei szintén szeretnek, viszont nagy mértékben megnehezíti a testvér
gondozása a hétköznapokat, mert huszonnégy órás jelenlétet igényel a gyermek. Jelen
esetben tehát a testvér volt hatással a kislányra, akinek egyébként finommotorikája
rendkívül fejlett, csakúgy mint a konstruáló képessége, és az esztétikai érzéke – ő volt
az egyetlen, aki a reggeli után az asztal formájára merőlegesen, pontosan középre
helyezte el a terítőt, és a virágos vázát is pontosan az asztal közepére tette, játékait is
mindig a helyére rakta vissza, és meglehetősen önálló volt.
Az tehát nem jelenthető ki egyértelműen, hogy azok a gyerekek, akik harmonikus
családban nevelkedtek fel, mindig bátrak, magabiztosak, társaikkal jó kapcsolatuk van,
hiszen ezt a tapasztaltak megcáfolták. Viselkedésük nem csak az otthoni légkör
milyenségétől függ, hanem a gyermekbiológiai adottságaitól, az alaptermészetétől is
(Grác, 1979). Az azonban közös volt mindegyikük játékában és viselkedésében, hogy
nyugodtak, kiegyensúlyozottak voltak, törekedtek a rendre, csendben játszottak, nem
keltettek feltűnést.
A legtöbb gyermek azonban nehéznek mondható családból jön, sokszor nehezen
kezelhetőek, ahogyan az óvodapedagógus állította, képességiek fejlettségi szintje a
korukhoz mérten elmaradott, fejletlen a mozgáskoordinációjuk, beszédük,
finommotorikájuk. A család tehát nem csak a gyermek viselkedésére van hatással, de a
testi fejlődésükre is (Velkey, 1984).
Az egyik kisfiú a padlón ülve (és nem a szőnyegen) játszott egy kisautóval. Bár ő
volt a csoport legfiatalabb tagja, a negyedik évét nemrég töltötte, de játéka kimerült a
funkcióörömben, ami a kocsi tologatása okozott. Miután megunta, a játékot ott hagyta a
földön, és elment a szoba sarkában található paravánhoz játszani a többiekkel.
Azonban az itteni játéka is kimerült abban, hogy apró szivacslabdákat dobált pár
társával a paravánon át. Amikor az óvodapedagógus rájuk szólt, az építőkockákhoz
ment játszani. Ezután már csak az tűnt fel, amikor a szobában kezdett futkosni. Az
óvodapedagógus azt mondta, szülei elváltak, a gyermek pedig általában nehezen
kezelhető. De ha megtalálja a módját, ami a gyermek esetleges hangulatától nagyban
függ, akkor sikeres is lehet az együttműködés.
Egy másik kisfiú pedig rendszeresen odajött hozzám megkérdezni, hogy hívnak.
Először bemutatkoztam neki, de odajött másodszorra, sőt harmadszorra is. Egy idő
után pedig azt kezdte el kérdezgetni, hogy tényleg úgy hívnak-e engem, ahogyan
mondtam, és megmondta, hogy ő valóban arra kíváncsi, hogy jól emlékszik-e.
Folyamatos megerősítést kívánt meg, és azt mondta az óvónő, csak azokkal teszi ezt,
akiket addig nem ismert. Amikor az építőkockákkal játszott, feltűnt, hogy a rövid ideig
tartó építés után az egyik kockával azt játszotta, hogy az egy autó, és mellette a búgó
motor hangját hallatta. Az óvodapedagógus azt mondta, az ő szülei is elváltak.
A játékmegfigyeléskor leírt kislány viselkedése meglepő volt: legelőször is odajött
hozzám, hogy megkérdezze, megnézem-e, ahogyan ő játszik, majd beleegyező
válaszomra az építőkockákhoz szaladt, és nagyon koncentráló arckifejezéssel folytatta
a már megkezdett építést. Sokszor ellenőrizte, figyelem-e, ugyanis sokszor rám
pillantott. Amikor azt látta, hogy éppen másra figyeltem, amikor ő föltekintett,
csalódottnak tűnt az arckifejezése, és játékában is leállt egy pillanatra. Majd amikor
megerősítettem őt abban, hogy figyelem őt, újult kedvvel épített tovább, az
építőelemeket nagy szakértelemmel, gondosan választotta ki. Amikor egy másik kislány
a királylány szobáját szerette volna megépíteni, kijelentette, hogy a másik kislány által
választott hely helyett az ő általa választott területen lesz a szoba. A másik kislány
szeretett volna egy köztes megoldást találni a konfliktushelyzetre, nevezetesen, hogy
legyen két királylány, de ez nem tetszett az érintett kislánynak, inkább a saját akaratát
szerette volna véghezvinni. Amikor ezt nem engedte a másik kislány, ő egy idő után
agresszívebben lépett fel, és lelökte azt az építőkockát a helyéről, amit a másik kislány
a királylány szobájának szánt, és közben hangosan azt mondta, nem. Végül a másik
kislány kilépett ebből a konfliktushelyzetből, ő pedig csalódottnak, elhagyatottnak tűnt
arckifejezése alapján, és játékában is megállt egy rövid ideig. Az óvodapedagógus
elmondta, hogy szülei elváltak, apja és anyja felváltva, külön neveli őt, testvére pedig
nincs.
Sok hasonló helyzetű gyermek közül szeretnék még két gyermeket kiemelni, egy
lányt és egy fiút. A kislány azért keltette fel a figyelmemet, mert folyamatosan negatív
válaszokat adott a társainak, pl. „Nem szeretlek, ha így viselkedsz!”, „Nem kell
mesekönyv!” „Nem kapod meg!” – hangja mindig kihallatszott, ha valakit vagy valamit
visszautasított, ezt pedig gyakran tette. Következő játékában hozzám hozta kis tálcán a
játékgyümölcsöket. Egy idő után nagyon sok gyerek sereglett oda körém hasonló
kistálcákkal, így kissé hátráltatták a megfigyelésemet, ezért azt mondtam nekik, már
nem tudok többet enni. Többen elfogadták, de ez a kislány sokáig állt előttem értetlenül,
bár nekem nem mondta, hogy vegyek még abból, amit ő adott. Az óvodapedagógus is
megerősítette abban, hogy véget ért ez a játék, ekkor szomorúságot láttam az arcán,
majd letette a tányért az asztalra, ami nem az eredeti helye volt, és az építőkockákhoz
szaladt. Az óvodapedagógus elmondta, hogy a szülei gyakran veszekszenek, és az is
előfordult már, hogy az édesanya kizárta a házból az édesapát. Mindez sokszor
megnehezíti a gyermek hétköznapjait is, többször feszült, és gyakran elutasítóan
viselkedik.
A másik gyermek, akit kiemelnék, az a kisfiú, aki egy gyermekotthonban él,
ugyanis elvették az édesanyjától őt kiskorában. A nagymamája gondoskodik róla, de
magához venni nem tudja. A kisfiú szemüveges, beszédfejlődése megkésett, ezért
logopédushoz jár. Mozgáskoordinációs problémákkal is küzd, és az óvodapedagógus
említette, hogy gyakran hirtelen leül a padlóra és eszeveszett módon elkezd evezni a
levegőben – valamely okra visszavezethető ez a pótcselekvés. Ő is tagja volt azoknak a
fiúknak, akik a paravánnál dobálták a szivacslabdákat és hangoskodtak. Legtöbbször
egyedül játszott, és kevésbé kereste a többiek társaságát. Egyszer azt játszotta, hogy ő
egy kismacska, nyávogott és az asztal alá bújt, ezt a szerepjátékot körülbelül negyed
órán át játszotta. Többszöri felszólítás után sem volt hajlandó kijönni azt asztal alól, de
az óvodapedagógus által irányított műsor gyakorlásának hatására véglegesen
abbahagyta ezt a játékot.
A fönt leírt helyzetek is mutatják, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél valamilyen
családi probléma hálózza be a mindennapokat, legtöbbször valamilyen testi funkció
sérül. Játékuk sokszor nyugtalanabb, korukhoz képest látszólag fejletlenebb. Sokszor
hangoskodnak, illetve egyedül vannak – az antiszociális viselkedés alapja
mindenképpen a korai kötődésben keresendő (Velkey, 1984). Többször haragosak,
agresszívek, a negatív érzelmek megélésére hajlamosabbak (Grác, 1979).
Véleményem szerint tudnak együttműködőek is lenni, de ehhez az szükséges, hogy
ebben az együttműködésben kielégüljön valamely szükségletük, ugyanis csak így lelik
örömüket abban a tevékenységben. Erre jó példa, amikor a fönt említett problémásabb
gyermekek közül sokakra rá kellett, hogy szóljon az óvodapedagógus a műsor
gyakorlása közben, ugyanis sokan nem figyeltek oda, hangosan beszélgettek,
rendetlenkedtek az irányított feladat közben, tehát kevésbé voltak szófogadóak. A
konfliktushelyzetektől nem rettennek vissza legtöbbször, ám rendezni nem tudják azt
(Grác, 1979), ezt tükrözte a játékban megfigyelt kislány viselkedése is. Felnőttekkel
szemben azonban feltételezésem ellenére meglehetősen nyíltan viselkedtek, szinte
keresték a kapcsolatot mind az óvónővel, mind pedig velem, ellentétben azokkal a
gyerekekkel, akik nem küszködnek családi gondokkal.
Összegzés
Feltételezésemet, mely szerint a szeretetteljes, ép családból jövő gyermek játéka
és személye kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, beigazolódottnak tartom a
játékmegfigyelések és a szakirodalmak alapján, azt azonban feltételezésemmel
ellentétben nem jelenthetjük ki, hogy ezek a gyermekek bátrabban is viselkednek
azokhoz a gyermekekhez viszonyítva, akiknél gond van a családi fészekben.
A következő feltételezésem is helyt állónak tűnik a szakirodalmak és a
játékmegfigyelések alapján, mely szerint azok a gyerekek, akik problémásabb családi
háttérrel érkeznek, hajlamosabbak az antiszociális viselkedésre, többet hangoskodnak,
játékuk fejletlenebb az ép családból jövő gyermekekéhez képest.
Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy nem pusztán a családi háttér
az egyetlen befolyásoló tényező, ami a kisgyermek viselkedését meghatározza –
rendkívül fontosak a gyermek öröklött tulajdonságai és az alaptermészete, amely vagy
engedi, hogy a gyermeken elhatalmasodjanak néha a rossz érzések, vagy nem (Grác,
1979).
Azt is fontos megállapítani óvodában eltöltött idő nem tudja kompenzálni az otthon
eltöltött időt, így ha bár az óvoda képes egy szeretetteljes légkör biztosítására, a
gyermekben akkor is az otthon megélt élményei lesznek a legmeghatározóbbak
(Velkey, 1984). Ezek a korai élmények a későbbi életkori szakaszok folyamán lesznek
meghatározóak, és egyértelműen kijelenthető, hogy a szülői fészek minősége nagyban
meghatározza a gyermek viselkedését, személyiségében nyomot hagy (Buda, 1995).
Ezért is kell törekedni arra, hogy egy szeretetteljes, bizalmas légkör uralkodjon otthon –
hiszen mindenkinek ez a legoptimálisabb.
Felhasznált szakirodalom
Buda Béla (1995): A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája. Budapest,
Nemzeti Tankönyvkiadó.
Ján Grác (1979): Értsük meg a gyermeket! Budapest, Tankönyvkiadó.
Majzik Lászlóné (főszerk.) (1966): Szülők kislexikona. Budapest, Kossuth Könyvkiadó.
Pálhegyi Ferenc (2009): Keresztyén házasság. Budapest, Református Kálvin Kiadó.
Ranschburg Jenő – Popper Péter (1978): Személyiségünk titkai. Budapest, RTV-
Minerva.
Teleki Béla (2000): Kézikönyv a családról. Kecskemét, Korda.
Velkey László (1984): Gyermekeink gondozása, nevelése. Budapest, Medicina
Könyvkiadó.
Top Related