Zsuponyó Gábor

komp-aktokHANGULATFÜGGŐ

Köszönet

Feleségemnek, Szilágyi Zsófiának a támogatásért...A Katapult Kortárs Alkotói Oldalnak az inspirációért...

/ http://www.katapult.tk /Komor Zoltánnak a szerkesztésért...

Tépő Donátnak a borítóért...

Kiadó: VÉDA3527 Miskolc, Éder György u. 2 2/3

Rendelés: gabor.zsuponyo@gmail.com

ISBN 978-963-08-6785-6

Ébredés

Pirkad már…Szemhéjunk virágokba borul,

s mozaikba rendeződnek a lángálmok,Meglódul a gondolatsebes fény,

s fekete pupillagyöngyünk szűkületbe roppan,ahogy hozzáér a forró óriás napsugárkardjához.

Szűzszeméremajkú Földanyánk!– Ma is rád nyílt ablakom,

Párásan nedves őszbe borultál szavaktól vérző ajkamon.

Édes csókkal ébresztesz a látványban,ahogy megszínezted a horizonti tájat,

Hogy majd ha újra alkonyul,utamon csak érző, dobogó és virágzó szíveket,

s ne kopasz sírhalmokat lássak.

Zsuponyó Gábor

3

Koppanó szavak

Nedves feketeség, aszfaltfénytarkította mélysötét tükörcsillogás,

Tejfehér esőfelhőfoltozat a feketeségen,s mögüle érkező érzékeny csillagpislogás.

Hulladozó lombbolyhok levéltalpaink alatt,az út színesen levélpettyezett,

Poklos ősz éjszakai álomútján futkosó lámpalángok felett sötét már a mennyezet.

Kopogó cipők, combosan boltívelt nyirkos úta még ködpárás szirmokig,

Rompupillák határhídjai vezetnek szóra,kik közel engednek a pszichémagánbirtokig.

Összeomlott vak pocsolyák, fekete könnyek,Őszi szél lapozta lombot eresztett könyvek.

Felverik bennünk útjaink száradt nyári emlékporát,S víztömör őszi kandallófüst nyit majd

az árnygondolatoknak a Tejúton fényóvodát.

Hisz megkoptak már a fényjátékok szemeinkben, mint a város lombszőnyegünk szálai alatt,

Mint az ősz ömlesztette eső, hullnak talpunk aláazok az őszi éjbe mártott, üres utcákon koppanó szavak.

Zsuponyó Gábor

4

Szinta II.

Szürreális szerelemSzemed színe

SzabadságSzempillád

SzivárványsztrátumSzívemnek szarkofága

Salvia sclareaZöldeken zongorázó zápor

ZafírzivatarZuhogó zöldellés

Illékony illatú idillIllimitált intimitás

Istenek ideáljaNimfáknak

Numenális narkotikumNapsugaraknak nektár

Nymphaea albaTündéri tekinteted

Testemnek tachikardiaTükrében tavaknak

Tabula rasaAurád ajkam

Arcod ablakomAlakod

Afrodiziákum

Zsuponyó Gábor

5

Pszichedelikus bűvölet

Elbűvölő pszichedelika...Látomás a mindenségbe’,

túl a halál küszöbén,Szellemfényű aurák közt,testmagokkal a közepén.

Elbűvölő pszichedelika...Tudatosult látomás,

Hogy az út, amin járunk,nem létezik pusztulás.

Sem fájdalom, sem kín,sem vég,

Csak a határtalan,pszichedelikafelhős ég.

Elbűvülő pszichedelika,hídján tiltott sorompó,

Csak hogy ne tudjuk azéletút alatt, hogy nem létezik

lélek- és tudatkoporsó.

Zsuponyó Gábor

6

Meztelen – Mély dekoltázs

Facsard ki a felhőket ősz,s heves zivatarral verd el felhevült testem

De biz’ Istenem, ha létezelnem érzed, mit én érezhettem

A poklos lángú mennyei vágyatlepedőtálcán vetett

lábaközi almaszirmos ágyata csillószőrű gondolatok között

melyek, fantáziám hűen bizsergetikNem szabadulok,

s mint puskaport a töltényhüvelymagadba zársz

Izomrostjaid nedvesen szorongatnak,míg angyalok köztmennyemben jársz

Csurom nedves ajkaiddal csókolsz,hevült poklos tűzzel

Bársonyos szirmaiddal bezársz újra,míg rojtján mereven cseppenek alá,

s bennem szűziesen ülsz elAhogyan jöttél,

a ragyogó gyöngycsiklójú űrrelGondolataim egyre-egyre habzanak,

s csordogálnak a feszes keblekenTekintetem Magadra szegezve,

ahogy állsz előttem:Meztelen

Zsuponyó Gábor

7

Kozmoszfürdő

Teli a fürdőkád…Plazmafelszínén tusfürdő-habfelhő gomolyog,

Neonfényű porcelánpartján henyélnek fáradhatatlan sorozatgyártású műanyagdobozok.

Felpattogzik a zománc…S teli elunt életkedvvel a krómozott zuhanyrózsa

mammatusfelhős zápora elől a káddugó után merülök,Majd spirálgalaxis-örvényével a porcelánistenek kádjának

fekete lyukában eltűnök.S kihullt hajszálindákon leereszkedvén – utam kísérik, a

folyamot szelíden követő apró vízcseppcsigák,Majd levegőért kapkodva felszínére merészkedem – hisz leá-

zott rólam a napi megbecsületlen munkásvilág.Kicsavarodva gondolataimból, a tisztaság pamuttörölközőjébe

tekeredem,S csillagvirágos sötét űrszobámba’ – magam álmok

plazmapaplanjával betemetem.

Zsuponyó Gábor

8

SzintETIKAValljuk be, ilyenek vagytok: Fogaitok közé szorult, vigyorba fojtott szólepedék. Lelketek papjának tört izomrost gyóntatószékén bukdácsolt olcsó szin-tetikus herbál söpredék. Pedig a kultúra megkívánjatörzstisztelettel a módját – de ti csak szívtok – ha kell, ha nem. Utángyártott laborhulladék – ferdetükrű, torz látványú Pszi-chotrópia. Trópusi kókuszdiócseppek, őskultúrák meghazudtoltönismeret hiányos társadalompúpja. Karcsú visszaemlékezés, máig fennmaradó telt hallucinációkraépült tudományok – piramisok csúcsa.Felköhécselt retrováladék – nincs már divatja, csak feledésbekényszerült múltja. Füstből felszállt dns spirál, csavargószabad-ság – tőlünk mégis elvágja magát illegálislézerkardjával. Mert ti mértéktelenségbe borulva bágyadtelketeket vigyorba öntitek más arcával. Pedig megtapasztalt ál-lapotok istenei vagyunk, tabuba mártott irdatlan tömegű romos szobormaradványok. Porladunk – ahogy széthúz a törzs – a bódulatra megnőtt igény mezsgyéjén – s mindenki bolondra szívja magát. Tudatában sem léve annak – hogy tudást remél – kap is, de mértéktelensége feldolgozás képtelen.Elvonókúrátok elkötelezi magát, hogy laborgyógyszerekkel segít megszabadulni a lélektépő fájdalomtól. Életetek infúzión csüngő vágyak, s álmok, mosott vénaalagút kövei alá szorult dögevő lélekpondró lét. De él még bennetek vénátoktűhegyporondján ízelt, roskadozó gólyalábakon álló vadál-latüvöltés - bohócreménység. Közben könnyedén lapuló nap érlelte levelek kacagnak önző tudni akarásotokon az oxigén dús légtasakban.

Zsuponyó Gábor

9

Szálló szótestek

Egy elcsendesedett elcsent pillanatban, mikor úgy érzed: magad is az alattad lévő fotelnak a kárpitjává változtál, sfelfekvésed a gondolatokon összenőtt a kényelmet szőttülőalkalmatossággal – a megfogalmazhatatlanság jár-kel testeden - … Mintha nyílt szemekkel álmodnál…

Csak suhan tovább melletted a terepasztal… Hű képével rugdossa az utcákat a megkopott útfestés… Az elmélyülés oly’eleven: mintha időt utaznál…

Az agytekervények meglepő azonosságokat mutatnak azavarkardigánban hempergő kucsmagombákkal, s mikorkilépünk a festmény keretéről, akkor szembesülünk csak aszemgödrünkből kiszakadt istenszilánkkal.

Zsuponyó Gábor

10

Merengésed elbontja utadból a fizikát, s már az örvényekszippantását sem érzed – mikor hirtelen riadsz – smegkérded magadtól: Álmodtál?

Kiperegnek aranykontúrságú szemeid, s húzod

tovább magad után fényszemcséid, mint a marék

lisztet, amikor felkapja a szél…

De a tudatunk megmarad – s míg talán élünk– addig játszunk csak csupán: a szavakbamártott tükröződések martalékával…

GeneráTORTenyereket csapkodnak a homlokok – az észbekapásmaroknyinak látszik – mert az ártatlanság szűzies csúfolódásaaz önpusztításból választ karaktert. S zsákvarró tűkkellidérceket ölt a testbe, hogy a fulladozó légvétel nyirkossággalszínezzen pizsamát és ágyneműt. A gratuláció fogadhatatlan vendégként oson az ablak alatt, snem is sejted mitől lesz majd paranoiád, mert a pirkadattalegyütt ébred, s szunnyadó álmából kélt pszichózisod nemvárja meg az ébresztőórád.Lassan a földönkívüli angyalok hivatkozása is látni kívánjamár – némi nassolnivaló mellett az arénában – egymásnak esnia homo-paciensek mészvázait, mert lassan kibújik bábjából azönkontroll hiánya a társadalomban.Mindenki táltosodni vágyik, s érezni önnön magát a világfatetején, hogy ne együtt csipegessük tovább a kesernyés földbogyókat a lárvákkal a világfa bokros gyökérzetén. Ahol levélhumusza megfőzi a kopjafákat, emberhalmokkalfedi az üres koporsót, s imbuszkulcsokkal lazít nyelőcsöveket,hogy a lenyelt emberiségtől hallucináljanak a lárvák és a földbogyók.

Zsuponyó Gábor

11

Mélysúly

Hiteles szószálak haladnak, metélődnek az önfejűségiratmegsemmisítőjén nyolctojásos tésztaszárazsággal, képtelen-ség egymás elfogadása – kitartás a végsőkig – a süllyedéslejtőjén, a már felismert igazsággal.Katatón mélységek pirospozsgás kellemetlenségű mosolygással- intenzív gondolatzápor, az önmegismerés perforált fejtetőjehajba kap a hullafolttal testmagzatunk auraburkán – alsóhangon hetven – nyolcvan év olvadt riolitzivatar.Lenyelt szavaktól kavargó gyomor, gombócok milliók torkán,csatornacsordulás, árvízhullámzás a rétegekben, ajkunkon szűka szó: Lélekkürtőkön át visít a vulkán.Saját elme barlangkuporgás – arcotok álarc, maszkírozotttejfölös lángos, apró olcsó Las Vegas zsiradékba sütve lédúsuborkakarika pislogással. Szerencséd ma is ipari felláció – megsem érdemled, mégis el vagy űzve.De légy tisztességes, vedd magadhoz élelmed, a manipulációköldökzsinórján, s ne fogadj el szárnyakat – itt felszarvaztak,hiába lettél madár, a rossz úgyis te leszel, s kredited híján sorsod a bukott angyaloké: Lucifer él benned, s a pokol te vagy!Rákényszeredett szolga vagy, s kontrollálnak. Megvalósulásodrontja a hatalomvalutát, aranyfényű koronavakság, szűklátókör, hiszik megkaptak mindent – de érzelem koldusokkáváltak, mi pedig egymáshoz rögzülté, csiszolatlan szabálytalanrögökké. Mi egymásnak kellünk zörgő csontokkal is. Kulcscsontoddal szívem martalékában várlak, kibújva auramagzatburkunkból odaadással szeretkezünk, s hancúrozásután fűcsomókkal játszunk a fejtámla tövében párnacsatákat, s megszületünk oda mit neveztek úgy: Örökké!Mert létezik a világ – a láthatatlan, mely levedli a tanokat, Salviagloriett a légvízből, slukk az éteri mélységből, s mond azt bátran,hogy önmegismerésünk pszichedelikus bimbódzó tavasza nemtartalmaz tabukat, csak sütőformába öntött elmezavarosamőbaformákat.Ne higgy az álmaidban, szögletesnek könnyebb lenni – hiszmindenre létezik a tudományos magyarázat. Görgesd csak

Zsuponyó Gábor

12

kockakerekű gépjárműved és építs kerek fakockából rózsaszínfellegvárat. Míg vágyaidnak éles tápcsatornája ajkadba vághisztérikus szavakat, talán belátod majd, hogy gömbölydedkeblekből több ered – hisz magadba szívtad már szomjúságodra a selymes tejfonalakat.Alaktalan szőrű gondolatok csiklandozása majd téged ismegkíván, s gombolyagot tekertet majd veled is – hisz saját meg-valósulására mindenki vágyik kötetlenül, de te ne szállj el, neeressz le – csak állj helyet a tudomány erkélyén rendületlenül.Hisz minden lépésedet tudnod kell, tervezz meg mindent, gon-dolataid fajsúlya már így is az óloméval azonos, s döngesd megszíved előtt az aszott húst: „hogy ettől lettem vagyonos!”.S exoterm reakciód kényszerzubbonyos dühöngőjét tárd a világelé idegrendszered pulzáló Richter-skálájával – mert nem éltélboldogan, s fáj útra kelni, bőrvásznas, csontvázas, szelet semkapó életgyűrt papírlelked galacsinvitorlásával.

Zsuponyó Gábor

13

A dobozos tejútrendszer

Minőségét megőrzi „X” évekig, s csak lassan pasztőrözné kibelőlünk a létjogosultságot. Agyvizünk túlnyomása eluralkodik a koponyavarratokon, s felforrósodottsága révén végleg kifújná auraperforációján át a gőzt. Míg a luxus elénkveti világító kockáit, hogy gömbölyded lelkünk bedobozolja,szavatossági idejének parazita óramutatóit a futószalaggumírozottságának kaucsukfelszínére dobja, melyek felzabálják a számlapot, majd összecsavarodnak. A cél: behatárolni a behatárolhatatlant.Talán újra pszichotróp szavakhoz nyúlsz, míg függünk avilágban, mint villanykörte szakadt volfrámszállal, s nemkérünk már csak szószappant (áramlatot) szigetelésmentes zsinórjával, mely velünk reakcióba lépve kiszintetizálja azigazságot. Hozva manipulált elméteknek gloriettet, Salvia levelekkel új szuvenírt: örök vigasságot. Sálvidámságot…Szólombot eresztett fáink agytörzseibe kapatnátok a fűrészacélfogsorát, mert nem áll helyt, csak a tiétek gyümölcsöz –számunkra feleslegességet – s pupilláinkon át csattintja megostorát, gyilkos galócák isteneit megidézve.Tétlen nézzük – rideg szemmel – mit tesztek: spórákat szórtokszét. Kalapján sosem járván vetitek orrunk elé toxikus bocskorát, s bátran köptök szemen a szóval: hogy mi vagyunkaz ostobák.Mi: berekesztett isten szilánkok, kik egyet tettünk ki együtt…egykor.De ma már fekete lyukgyárak szívják be az emberférgeket,majd vetik ki, életük kihasználva: teremjetek vénen, ráncosan,koporsóba kapaszkodva, létetek utolsó rovásait a fedlap belsőbélésébe körömmel karistolva. Reggeli nyújtózásotokkvazárszívott: önerőtlen, életetek meggondolatlan, másoknakalárendelt, felelőtlen. A születés felhőtlen. Kisajátításaitok végeredménye: Gaia áttaszít a vákuumon,időn-téren, mindenen túl… Fáj nagyon…?! Szemeitekbekőolajcseppek szöknek, mélyfekete sosem látott Óperenciák,

Zsuponyó Gábor

14

paranoiás lidércekhez kötnek. S csak hiszed csupán, hogy túlvagy már minden kínon és poklon, de büntetésed: ismétlés! Snem létezik rá kondom.Lepereg szemeid előtt, mint a mesében 1001-szer…A művészet szabad világ: s kívánom életednek, ha már peregnie kell, peregjen, rózsaszínbe tépett szerelemmel.

Zsuponyó Gábor

15

Fejetlenség

Agyhártyát döf át a töviskoszorú az élet periódushasadékain,majd elnyomom az utolsó cigit, ha megtalál lelki békém az el-parázslott társadalom hamusivatagjain. S míg utolsó csikkjétbőrömbe oltják az oázisrétegek, addig tépem műarcotok – bár-sonykérgetek. Mert vágyunk ősidők óta az önkívület, delírium,eufória. De soha nem volt könnyebb – létünk elvarázsolttabufólia. Kívánom, hogy szóval köpj szemen, mert nem látod a rád nyú-zott rózsaszín cicanadrág csipkefátylát, levegőt alig kapsz már,s mint rojtját gombolyagba tekertél már, megtalál „mint zsák afoltját”. De ess nekem oroszlánszívvel, s védd összehajtott bádogbá-torságod. Szedd fel az irigység megsárgult kokainköveit majdszívasd fel vele együtt tornádózsarnokságod. Mert Dali-módraelfolyt órákkal, s mutatóujjad csontperceivel az életedről hamarmegfeledkezel, de mit számít már a márványhamus temető par-celláin észbekapásod, hogyha majd csak újabb halott csikkparazsától lángolsz újra fel, s valósághűen víziókkal szeretkezel. Bolyhos amőbavégtagjaiddal már fényt ölelsz, s vaginaárnybamártanád tetemed napsugárfalloszát, hogy elfecsérelt életedvilágítva szintetizáljon benned endorfinorgiát. De szempilláid rezegtetve hunyj szemet felettem is, s vesd elém,hogy úti célod Taigetosz, s te menetjegyet váltottál. … S többénem állok üdülésed útjába, majd segédkeznek odafenn a korlát-nál. Önmegismerésed hiányába löknek megvénült karjaid. Ezaz utolsó alkotásod absztrakt dombormű, csontszilánkos e-csetvonás, véred színezte pillanat. De engem ecsetelj el, mert kikívánkozik belőlem a köz-léskényszer. Sivatagvásznán elmerengett, alakodban oldott hul-lamerevséggel. Az élet oázisába…

Zsuponyó Gábor

16

St. Salvia – Alcatraz

A félkövér félelmeket fogasra akasztjuk. A zene pszichotróp hangjegyeket tartalmaz. A lila kelyhekből már rég kiszürcsöltük a Hold alatt, mit a mondás a közben tartalmaz, hogy kinek zsálya terem kertjében, az tudja is, hogy két lábbal sosem lehet föld alatt.Molekulaként egy vasrácsban pulzálni, hőtágulva nézni a térháló bomlását, elavult szemekkel röppályával kínálni albatrosz szárnyakat.Távolba látni, sámántüzes bolygókat csillagvizsgálni, tévhitrőlálmodni, s hinni, hogy máshol szabad vagy.Reflektorfényig merészkedni az álmokba, bokáig érő zseblámpafénnyel tocsogni a fekete vízben…Az élet Alcatraz.A halál pillanatnyi szabadság, ismerethiányban vacogó, elveszett, űri, árva távoltalanság.Spirálrabláncon közlekedni, kódolatlan nézni a DNS-t, s ha fojtást érzel… a Sucuriju magad vagy…Elmesíkon eldőlő korlátok között rosszul vezetni a hormonháztartást, kispórolt, szegényes szabadságlevest főzni…S ha úgy döntesz a fogaskerekek fogain, hogy beleveted magad az őrölt mélységbe, fényszemcséid higanymódra összefolynak, borostyánba mártva visszakapod Önmagad, ha a prototípus ablakszemek tőben torzítják a látványt fordított pszichológiával…Mert a szürrealizmus elménkbe zárt valóság, s a valóság körénk zárt vízió.

Zsuponyó Gábor

17

Szonárokkal a tudat mélyén

A szövegkörnyezetből kiemel az élet – a halál testszaganarkotikum a pszichének – trombitavirág szirmú selymesen

édes színes illat-sorkihúzó. Mi magunk vagyunk az idegenek – ki-ki másnak, ki-ki önmagának – csak a fakerítés roskadt össze. Mégis az űrből várjuk a megváltó energianyalábot – magunktól sose – karba tett kézzel hagyjuk elillanni a

fizikális csodát. Mi vagyunk a fényplanktonok – a felhőkszilák – s

átszűr majd az anyagon, hogy lehorgonyozzunk a neutroncsillagok között az űrbálna gyomrában – s ha

szerencséd van, kételyeid eloszlanak, s a gyertya lángja mellettPinocchióval nyithatsz majd vitát – mert a porhüvelyt

felszívják a bolygó bélbolyhai.. Az élet értelmének keresése – jegyzettelen expedíciós misztikum – s törékeny kutatása

feleslegessé vált. Hajótörésnek érezzük magunk, s eltévedettnek a világot. De a hangszálak elpattanása sem zárja ki a szavakat. Rezgéshullámai megelevenednek – nem létezik

némaság – csendessége ajkakat nyit az ujjlenyomatokon, ahogy az ujjbegyek keresik az ábécén a klaviatúrát.

Zsuponyó Gábor

18

Illékony boldogság

Az életet beazonosítják az álmok. Az ablak túlsó oldalán integet a szaporodásról elhíresült tavasz, míg kézzel foghatatlan anyagát elfedik a borda és a szempillarácsok.A lila endorfinfelhők örömmel vesznek részt a vízárasztó minden évben megrendezett záporfesztiválon, míg álmod-nunk kell a tisztaság hófehér, sókristályos ágyán, ahol a napsugarak lengedeznek, s fűszoknyaként ringatja a délibábokcsípőjét a szél.A próbatétel minden éjjel beoson a rémálmokkal, ha a lelkiismeret szennyezett – s virágokba fakadnak a fehérneműkalatt a vágyak – és felültet az ágyból, mind ahányszor lehunyod szemed.Eközben a parkban egy romantikus séta alatt a télfakított bőr ameztelen vitaminból szürcsöl, s ott vergődik majd félig aszaltan a középkori kínok között a vádlottak verítékpadján,míg az ösztön kivetül az arcokra ágynemű nélkül.Nyomokban fellelhetőek a grillrács lenyomatai – ahogy pirul aszerelem – s kéz a kézben inhaláljuk lepedőbe injektált rettegéseinket, ahogy úrrá lesz rajtunk a boldogságelvesztésének gondolatától a félelem.Cseppfolyósodnak a csatornarácsok, a pulzáló szempárok alatttornyokba rendeződnek a tiszta álmok, s az ajkak vérvörösédességén megcsillannak a meggybeharapott mosolyogások.A hirtelen elfehéredő télfakított albínóság fanyar köddé foszlik, a téglával vakolt tartás leomlik, a képzeletfalakontörékeny porcelánvázába velőt rág a mész.A porhüvelyek elmarasztalódnak – a lila endorfinfelhőtavaszba gomolyog – önnön maga által kevert mélylilaságátólléket kap a hajó – a szerelembe esés lehorgonyozott.A csodától a tekintetek apróra vágódnak a gasztronómiadeszkáján, mint mikor sorszám nélkül ömlik az olajfürdőbe ahagyma, s félretéve minden mást, meglátod: Hogy a túlon-túlminden oldalán te vagy, te: A korallzátony.Ahol az egymással törődés áttetsző friss folyadékán hömpölyög a fiatalság – s konfettiként szórja ránk a Nap a

Zsuponyó Gábor

19

sugarakat – mint mikor nedvszívó képességével nem törődik avatta.A megráncosodott arcokon sorra kifeszül a bőr, mint amedrében a patak, s mint lágy habján a víztükör. De nekünkmégis szomjat olt a szapora légvétel, hisz nyirkossága jelzi,hogy vegyünk mintát az illékony álmokból, majd keljünkegymásba gabalyodva mélyen, mert a hajnali hév napfelkelteelőtt érkezik a lövészárokból.Az elszáradt levelek megfeslenek s a hulladozó puttonyokbarakott szívek társaságában visszahullnak a meztelen földavarkardigánnal fedett fűszál élek csomókba kötött rojtjáról afára. Míg házasságunk évfordulóján felesküdni készülünk, hogyüdeséggel olajozott harmóniákkal ismét kapcsolatot keressünktestünkkel. S bármily nyomás is nehezedjen ránk, majdnyújtózkodunk a napba, otthonunkkal aranyozva a hű reggelt.Mialatt a kávébabok mentén két cukorral felkavarjuk egymást,hogy pirkadatra nem tévedtünk el. Napkrémmel kenegetjük amagfúziós folyamatainkat, a krémes tejúttal hosszan felöntjükAmazóniát.Nem kérdezve mit viszünk majd puttonyunkban magunkkaltovább, soha nem felejtve el, egymásnak szánt adottságainkszűz lépéseit, mely hozzásegített az összeolvadáshoz, hogymegtekintsük a végtelent odaát.Már nem számít, ha nem úgy éljük álmainkat, mint amesekönyvek több millió oldalát, hisz mi leszünk, kik felpofozzák az első pár szavát, elégünk a szavak között sfelégetjük Óperenciát.

Zsuponyó Gábor

20

Vágóhídi buddhizmus

A gyilkos ösztönében beindul az őskori vadászmechanizmus.Kielégítetlenségében délibábként lebeg a préda. Köszörüli aszike vézna élét, hogy a könnyed zsákmány elejtéséhezreményeket teleportáljon belé a rég’ foglalkoztató kérdés:Hogyan válhatna a társadalom hasznára, még ha az emberhajtó vadászaton önmagától való elfutásra besöpri azérmét, de vadakra vadászni béna?Folyton mamutokat hallucinál kezében a dárdával, a megváltástsült galambnak nézi, s várja hátha idén karácsonyra az olajárak leesése ihletet hoz majd neki evolúcióábrával. S meglátja majd magát kézen fogva Noéval,mikor átveszi tőle a neki szánt megvilágosodást.Álmodozik arról, hogy az újév hajnalán – ha már átlépte avilágvége képzeletküszöbét – kiszivároghatna létéből az állástalanság, és a tisztes úton szerzett béréből végre csontokkal kiparkettázhatná a kisszobát. Ideje híjának nemlétén várhatná személyét is a húskombinát, holtalán interjút nyerhetne ki belőle bárdokkal a meghallgatás, de pártján mell döngetve nincs más csak az odéb-bállt tanácstalanság.Védőügyvédje anyajeggyel bélyegzi, hogy létbeszakadása ótavadássza már az evolúciót, s elkelne némi szabadság.A bíró sámánná változik, bajsza alatt énekeket mormol – míg őmaga is a perverzióira gondol – segítségért fohászkodik azÉghez, korlátlan internetkapcsolatához hűségnyilatkozatot íralá, s a szent növények rituálé tanácsának egybehangzó kijelentésére odafordul, hogy szabadsága lesz a büntetés. Majdmagához tér, önkívülete már nem vesz el kenőpénzt, csak párszelet húst kér, hogy ne a szálkás asztalt klopfolja már megintbecsületes munkájáért.Hamar belátják, hogy igaza van – mégis csak ő a bíró – s kívánthússzeleteit megérdemli. Hisz mi is lenne velük, elárvultlelkeikkel az Égi információ nélkül, biztosan kiújulna min-denkiben széles sávval a hangulatfüggőség.A keménykezű mészáros diagnosztizálása pedig senkinek sem

Zsuponyó Gábor

21

hiányzik – hisz pórul jártak már ezrek – mikor felállította végtagokat metszve véresen, hogy a homo-paciens új tünete avégtag nélküli krónikus ideggyengeség.Hívta hát a kertészt ki rögvest orvosolta a problémát, s mintföldből a dudvát, kihúzta testéből az ideghálót érzéstelenítésképp, s fejét vakarva megállapításra csalódva jutott, hogy a gyűjtögető életmódnak nem vette semmi hasznáta mészárszék.Műhibájuk végett Oziriszt hívatták, ki megállapította apathológián a halál okát, hogy szerencsétlen már azt sem érezte,hogy valaha élt, majd asszisztenséhez Anubiszhoz fordult, s kérte, hogy fényszemcséinek rögvest állítsa ki a felszállási engedélyt.Kétségkívül úgy döntött tehát az itt egybegyűlt emberiség, demég az állatság és növénység is, hogy gyilkosunk is megérdemliaz utolsó esélyt, s inkább írja alá a munkaszerződést – háthavéget ér végre az eszeveszett mészárlás -, s a Paradicsombankezdi majd az újévet boldogan az emberiség, az állatság és anövénység. S nem kell még egy évet kivárni a fejetlenségben, ígyhát kisütötték a kiklopfolt húsokat némi panírozás és sütés után,s elfogyasztották ünneplésképp. Gyilkosunk a hús illatára pedig újra kezdte érezni csillapíthatatlan ösztönét, elmesíkú éhségét. Az utolsó vacsorájához meghívta Noét, ki utolsó ajándékaként a vágóhídibuddhizmusról festetett neki szemfedőnyi portrét. Majd vártákaz eszmecserét, s utolsó szó jogán, kérték még a Karácsonyifelvillanyozás előtt, hogy tartson önmagába fektetett hitéből misét. Elérzékenyülésében mélyen megtörölte szemgödrét, mert márrég kikönnyezte a szemét, a romantikus vacsorához pedigmegvetették a boncasztalt sziklából és mamutszőrből, ahol afáklyafényes barlangban megtalálták végrendeletét, melyben azállt, hogy hagyatékául Oziriszre és Anubiszra hagyná a szikét,s végtisztességként, csontjaiból parkettázzák ki a szobát, ha fel-szednék valaha napsugarak alól a kiszáradt testét. S még mostis hisz jóslatában, hogy nem az övé volt az utolsó elmebetegség.

Zsuponyó Gábor

22

Lábnyomok az érintetlenen

1.

Auramagzatburkot repeszt a tér, kipereg belőlünk az idő,beretvaélességű mutatóik gyalulnák a bőrt az apró álmokért –ami érkezésbe fogant – s nem a fájdalomért.Habzószájjal vicsorít az éjszaka – epilepsziás rohamokkal törveaz élőkre – élő hússzeleteket hasít gammasugárzásokkal csillag-fogsora.Lassú bogozásba kezd:ideg és érhálókon szavakat szüretels ropogtatja majd a csontokat, mint a szűz havat a sarki expedíció. Emlékeket présel a velőből – érzéseket szállítanak a véredények– rögként akad meg a szívben a kérdés:Érezzük e majd az utolsó lépteket?Ahogy szív magába a kvazárhasadék – ledobjuk szolgauni-formisunk – és talpastól az életet – s, a pillanat tört része alatt:Mártogatja ki…belőlünk…a fényéveket.

2.

Álmokkal tápoldatozott emberpalántákat nevel a bolygó. Felruházzuk magunk enteogén szolgauniformissal, testünkrőllegyalulja a fáradt idő a perforált auramagzatburkot, hogy azörökkéből szívjuk tüdőre a fénynyalábokat. Felhőtenger partján ollózzuk az életet, s gyűjtsünk lélek-tarisznyánkba Ozorákokat, hogy a pszichedelikus hangjegyekenlenyirbálják a tömeghipnózis rongyát társadalmunknak.Hogy felüdülten elheverészhessünk, s rideg üvegszemeinkkelnézzük, ahogy a földdíványkárpit fűcsomórojtjai szétkaparják aragadozó macskákat a szelíd összkomfortos bolygószobában. S az elhasalt fatörzsek parkettahézagjaibaszemfényeket rejtsen.

Zsuponyó Gábor

23

Éjfekete vászonnal fedje be az asztráltesteket rálapulózsályalevelekkel. Majd nyissa megkorhadt ajtaját nyikorgással, s a világnak titkait– mit a lét bennünk kincsként rejteget – s szemrebbenés nélkülfedje ésköhögje fel, nem létezik már…a késő…

Zsuponyó Gábor

24

Lábujjbilétás címszó

Hajnali merevséggel kezdetét veszi a szemeket fésülő homoszintézis – oda nem illő függelékkel a lábujján ébred apirkadat, a pillecukros álmokból süvít a megszikkadt valóság -, a csend sarka felszögeli a frissen kelt hajszálakat, skipislogtatja évgyűrűs arcainkról a megfásult képeket.Agyvizünk forrása testmeleg vizelettel öntözi a porcelánt, amagunk után húzott takaró közli a párnákkal, hogy a fogyaszthatóságunkhoz várják meg még a délutánt. Selárulják, hogy este sem lesz álombál, de azért kivasaljabelőlünk az eleganciát. Előállít belőlünk valamit a szaporareggel, ahogy a svédasztal deszkára helyezve szeletel fel, majda naptár letépi, s kezünkbe adja az aznapi lábujjbilétás címszót. A rétegek pedig undor hiányában kezdik felültetni ahímtagokra a nyirkos reggelt.

Az éber álmok robotolni indulnak, hátha képesek tető aláhozni a tervbe iktatott vágyakat, de a statisztika adatátvitelisebessége - karcsúsága révén - a herékből ma sem csiklandozki csak tejfehér ondóból jövőképábrákat. A tettrekészség nehezére lel egy üllőben, kalapácsütötte szikrákból felröppenősült galambok ma is pöffeszkedő foteloknak kapcsolgatják ateli hócipőt, hisz a mai műsor is csak tegnapi ismétlés – minthafinom lenne az ebéd – s ma sem történik semmi változás. Atürelem illedelmeskedik, s elénk rakja a lábujjbilétás címszót.

A kívánt szöveg eléréséhez szögezi az üzenőfalra, hogy asemmi faragója, ma is csak forgácsot gyárt, mert abból él, hogyaz utasításra hegyeztetett ceruzákat a felső emelet a gyémántokba töri, mikor az élet közösülne velünk, de a tárgyközömbösödik a címszavakkal a lábujjbilétán. S a szénalapúország kaucsukhíján tollal jegyzeteli a csendre a grafitszürkedélutánt, s üresen hagyja névjegyét a pontozott vonalon,melyen az áll: Munkaszerződés.

Tabufalán kifakul a zászló, s maszatolódik a csend – olvas

Zsuponyó Gábor

25

belőlem a reggeli újság – majd sarkon fordul, ahol megül asarki prostitúció farán a rend. A süket fülektől huzatot kap azország, a busz indulásával megkopik a menetrend, a hazaiösszetartás olyan, mint mikor a garázsmenetről menetjegyetlyukasztva leszáll a csend.

A döbbenetben lankadott életfunkció a sarki privát génbankokban válságba hozott szóbeszédében rádióhullámokba csuklott, a szóközben pedig felharsogott,hogy a forgalom leállt. De a csőd széle középponttá nőtte kimagát, hisz itt találkozik a foghíjas urbanizáció, a családszemérmetlenül alapított közháremével, s első díjként újmenetvágást ad az első vásárlónak a hármas metró. Majd azelbaszott ifjúság házi füstölésű bíróságán túlteszi magát a Kámaszutrán, a kuncsaft pedig párosával nyeri az olimpiaijátékokon a trip-pereket. Melyen öt karikát lyukaszt a telepiluxus, s az igénytelenség szűzhártyáit kikaparja a mottóval aköztérre: Olcsó húsért, drága sorsjegy, ide a valutát.

Az önkívületi meztelenség lealacsonyodva pucsít a pázsitonkét slukk herbáért, koszos punettiket dobál az újév - azok megszállnak, mint, a fűszoknyás hawaii lányok két megrezegtetettműszempilláért – Elkorcsosult telepi pillangók és bábokriszálódnak a társadalom fenekén, mintha ők lennének azideálok, hamar be is gurul összkerékkel, hogy van az, ki felszedi a konfettit és nem nézi a gusztust. Mert itt lakásfrontranyílik az utcai bordélyház, futtatásban izzad az eufóriamarkában a fólia, hol pázsitágyon legelgeti szemét az elszálltan megdöntött láz.

A tett helyszíne kihűlt nyomokat szemlél – vadnyúlfekvésbenkeresi a tartalmat - s szaglószervébe bekéretszkedő fóbiája perverz ihletét körbehúzza krétával, ahol barlangrajzokat festmár a melankólia, a fűszálak közt meg ott hever az elvesztettlábujjbilétás címszó, felmerevedett félkövér betűkkel, míg szemeinken megköt a hajnali nyomdafesték, ahogy tekintetünkbe diktálja a kurva élet létezését a nívó.

Zsuponyó Gábor

26

Elmesíkú dichogámia

NREM. 1 fázis:A szemhéjon hipnotizálódnak a végtagok. A szempillák és aszemöldökök szőrüknél fogva összenőtt testvérek, összetartásukleereszti a redőnyt, vibráltatva a lehunyt szemű feketeséget,majd az álmokba fésülnek. Keblek közé ahol a lila táskákkal alélekcseppek vándorútra készülnek, míg arcaink papucsál-latkákba bábozódnak, s auránkat cirógatják csillószőreik.A megkorhadt deszkák szögei fénysebesen öltik testbe acsigalépcsőt, mely alatt meglapulva lesnek ránk a párhuzamosvilágok és az előző életek.A kebelmirigyekből tejbogyókat szüretelnek a palánták, majdtálba hordják a végtelent. Mi pedig csak nyelünk egyet avendégségben a megfáradt mindennapokra, várva, hogynyelőcsövünkön végigaraszoltatják majd a táguló álmokat.Végül megunja a karnis, s egy gyönge szellő fuvallata alatt,hagyja, hogy leszakítsák a függönyt emberrojtjai.NREM. 2 fázis:Majd felcserélődnek a pólusok, mert az elmúlás nem végleges,csak ősz hajú öregedési folyamat, melyet az űrpongyolábacsavart hisztis gerincnyél elfogadni nem képes. Mosd tisztára elmelabirintusod minden zegzugát, köveiből afénybe száradnak majd a csigolyák. S markoddal hiába szorítodkezét: hogy márpedig létezik a halál. Bizonyításaink kicsorbul-nak létében – gyászbogarak kuncognak, s ízelt lábaikkal csapjákmaguk homlokon – mikor azt állítod, hogy a „halál közeli”élménybeszámolók hazugok, s felesküszöl illúzióistenedre –melynek szilánkjai vagdosnak már belül – hogy láttad mármegcsillanni valaha a fényben a kaszát. NREM. 3 fázis:De milyen az ember? Ha már nincs miből, akkor is válogat…De mit számít az álmokban - ahol nem létezik fájdalom – ha apáncéltőkés zongora üti a művészen az utolsó akkordokat.Felébredünk – s majd az életből is – és mielőtt agyonütne akarmester, meglilult hangjegyekként minden szó nélkül

Zsuponyó Gábor

27

lemasírozunk a kottáról, mert folyton-folyvást a végső pusz-tulásról zengi az áriát. De reményekbe hunyt szemeinkkel visszakacsintgatunk úgyis – talán testet is öltünk – s mire visszaérünk talán nem csak a bizakodás marad majd, s legalábbdiagnosztizálni tudják majd az elmesíkú dichogámiát… NREM. 4 fázis:Hisz ma még képtelen a tudományos belátás, - így maradtak ahipotézisek - hogy az emberi agyak ivarszervek, és a gondolatokáltal idéznek egymásban kölcsönös megtermékenyítő hatást,hogy hátha egyszer öntudatra ébredetten megállítjuk majd azegymás közti fényévárkos evolúciókülönbségen azidőeltolódást. Mert az atomkor még - már - visszaöklendezimerev nyelőcsővel a megújulásra hajlamos fogékonyságot és ahallgatók katapultálnak, mielőtt az elmezavaros történelempszichológiaszakon hidrogénbombákkal képezne felvilá-gosodást… REM fázis:- S nem én lennék elsőként meglepve, ha azt mondanák, hogy abolygónk valójában teljes lefedettséggel élvezi, hogy geometri-ailag szögletes… -

Zsuponyó Gábor

28

Sálvidáman tekergő

Sálvidáman tekergem - én, életem, s krónikám -Folyik belém, és sálvidám láttat át Oriónián.

Szögleteid, ködöd - gömbölydeden oszlik belém -Határaim befordítva fordítasz ki spirálisan elém.

Befacsarod kontúrom, s szelíd lelkem kitárod.Sálvidám emelkedik ki vénádból hosszú négyzetrácsod.

Átérsz a bolygón, s gyökereiddel az univerzumból merítesz.Bársonypostás diavetítő-leveleiddel sálvidám vetítesz.

Sálvidám létezel, és sálvidáman élsz bennünk is Porózián.Magas gloriett az elme bennünk, s átláthat, túlláthat sálvidám

Univerzián.Hisz ha sálvidám benéznél, sálvidám kilátnál.

S ha sálvidám néznél ki, mindent sálvidám belátnál.De sálvidáman hazudtok, és sálvidám fojt bennetek a

sálvidám világ.Hisz kiben tiszta tisztás van ott biz’ virágzik:

Sálvidám Lélekvirág!

Zsuponyó Gábor

29

Monománia -Hajtóművek amorf-ovális tabukörüli pályán

A mátrixról letépi a számsort a szabadesés rögeszméje - haernyőt bont a katapultálás, - a bolygó levedli a civilizációs kérgét- a kimerevedett idősíkon elsikló vonalkódok körüli élet két talp-ról az ég felé indítja a tandemugrást. Molekulákat szüretelve,bomlasztja a térgeometriát, kezdi a kriminális meggörbülést. Azelvesztett gravitációból a társadalom: vákuum, súlytalanság,boros dugókkal számolt mértékegység.Míg az elmék katakombáiban ásatást végez a hajlékony andal-gás, ingerület átvitelben tárják fel a csellengő adalékanyagok afeneketlen torkok gégeszivattyúját, mert a Két Fél Szilvás SarkiKözért Alapítvány elkezdte a fekete dobozokban a rendelést. Kudarcba fulladt albatrosz szárnyak kínálják az amorf-oválisröppályát, míg vendégként jár fel-alá a gerinc, csigolyánkéntszámolva Pitagorasz-tétellel, fokozatonként a hajnali hul-lamerevedést.Kámformintás szemekben üres szakellátást, tundra bugyikatlebegtet a pára, a pénztárgép lenyugtázza, hogy átlóra húzott atavasz, s nincs már óvszer melankóliára, csak összetett szemekés homályba szarusodott ködfoszlású szivárványhártya. Hibaüzenetet diktál az élet illékonysága, s csak pislog a kirakat,meg a kába méhek monitorozása, hogy punettik nélkül az élethalált okozhat, - s a szaporító szervrendszer leszállópálya -, melymozaikosan landolt majd telepedett a hipochondriára.Kielégületlen hasal el a térlátás, s nem finomkodik a nyomvonal,hogy minek híve lettél lendületlenül, ott gödröstől szedik aszempillát, meg karikás ostorral, míg az önkívület elszendereg,mint az erőtlen alkony aszfaltfestése hemoglobinkontúrral.Reluxaként felteker a tartás, térdel a szegényes kínálat, a be-csavart élet, a párkány alacsonyságán összezuhanó látásmódmarabuknak veti az ebédet, fizeti a telepi wellness-t,csőrkoptatás nélkül várva a megváltást, míg a masszázzsal akavicságy nyújtja az ajándék bőrradírozást.Oson a köz a petefészeklámpák alatt, kopjafákon turkál a hul-

Zsuponyó Gábor

30

lámzó felejtés, resten majszol az önemésztés, a souvenir bekopogott, hol nem szögelték fel a ne zavarj táblát. A faj nem harcol a szerelemért, genetikája nadrágszíjat szorít aMúzsákra, a gondolatbágyadtság önsajnálatosan az ártalmakkalfélrehúzza a margót. A füzet sarkán szétrakott szamárfül-lábakkal kéjesen sikongat az ostobaság, perforálódik a csend azinvokáció körül. Míg a kolibri látványnektárral elégíti ki aszárnycsapásokat csomagolás nélkül, s felgyűrődik azerotikafoltos lepedőn a pillanat, hogy a tavasz, csillogó vagina-sugarai átszűrt tekintetekkel félárnyékban mosdatják a ke-belvonulatos hangulatokat. Szigonnyal kapja le a bőrszkafandert a sors, a botladozásról légifelvétel készül. S nem te vagy az egyetlen magányos műhold, abefürdés mindenkit zátonytisztásra futtat végül, - ha térgörbülaz atlasz -, a hivatkozás felakadt szemei pedig még öblítésül cef-reszaggal dagonyázzák a vetést. Ibolyatengelyeket kutat abolygóközi ágyásban a módosult tudatállapot, nem leli a sorsje-gyen a koponyakörüli pályát, csak az önerőtlenkedést. Majd látást nyernek a megdinsztelt szemek – a fényes valóságképzeletküszöbét látják – lerobbant hajtóművel, s üzemanyagnélkül, kátyútálcán kínáltan turkálnak a zsebek a markokbankeresve újabb krajcár mellé újabb röppályát, széljárást, szégyen-szemre megalázkodást a gyengeségre, a magatehetetlenségbefojtó feliratok apróit, palackozott rabszolgatartást, de csodávalhatáros a mód, hogy a segítség nem a szakadt psziché-vásznadmegfoltozására érkezik, hanem alkoholizmusod oltárára hozzaismét az enyhe gyógyírt. Önfeláldozásul.

Zsuponyó Gábor

31

Borostyánkövek dióhéjban

1.A lehunyt szemhéjak alól kiperegnek a napraforgómagok,ahogy megrezeg a fekete vászon, a szempillák felszántják azarcbőrt.A pupillák iránytűnek képzelik magukat, s 180°-os fordulatotvesznek, majd megfürdenek az agytekervényekkel azagyvízben.Álmokkal száradoznak kicsit a féltekék közti hídon, csak felny-itjuk a koponyavarratokat létrának, majd elindulunk a perforáltkifutópályán, hisz még minden éjjelre kiállították a felszállásiengedélyt. Meggyőződésül megtekintjük a rendelkezésünkre álló teret,hogy ne most ütközzünk össze, s élvezzük kicsit, hogy szabad alégtér, mert az ébresztő hallatára úgyis siklóernyőzünk majd vissza a testünkbe.Megszilárdulnak újra fényszemcséink, mint a borostyán, mert aketyegő mutatók a számlapok alatt agytörzseket csokrokbaszedve gyűjtenek össze, hogy együtt őröljenek álmainkkal a fo-gaskerekek között.

2.Csak rebesgeti a köznyelv, hogy te biz’ jó tetteid helyébe jót várj,a pirkadat kitép mégis a forró takaró alól a hűvös tavaszi hajnalhúgyfoltos köveire az álmokból.Az ébresztőóra kiégni látszó szemeinket meglocsolja a frissenfőtt kávéval, de a valóság nem húzza a tejszínhabot körénk, skihűlt arcunkon kikristályosodik a zacc.A gondolatfoszlányok – nem olcsó kurvák – az élet valós isko-lapadja mégis frizbizik a glóriával, mert a megkovászolt rabszol-gaság fülledt, s hiába kínálod már friss uborkával, mertmegrohad az egész, s az alkonnyal érkező álmok idejük híjánnem hoznak már enyhülést.Inváziótokat elnyeli majd a tudat módosulatlan barlang, avizelet inhaláció után kiokád az aluljáró a másik oldal lépcsőjén.Ahol a hitt tudás megszerzésért a lépcső sarkát bokástól töri a

Zsuponyó Gábor

32

gravitáció, míg a Földön két talppal a felszínen megtáltosodik aMarsi expedíció, s ráncokba szed az oxigén. Kifoszlik abőrszkafander, a porhüvelyből kipereg a borostyán, ahogyanegyszer elavul minden verzió.

3.Egy bátor mozdulat híja csupán, s leürül a WC tartály, s a makettháztartási Viktória vízesés leviszi a tömeghipnózis szarosrongyát a társadalmi összetartozatlansággal. De csüggednisemmi ok, majd a dugulás elhárítás megkínálja nátronlúggal avalótlan, elanyagiasodott értékrendszert, ha már az alvóébresztőórád még az oroszlánüvöltés kardfogú barlangvissz-hangjára sem kelt. Gyermekkorod egyszer köszön vissza, de két-szer rúg beléd, mert miről álmodtál éretlen fejjel azt nem tálcánhozzák majd eléd. Nem elkényeztetve születtél, koronával afejed búbján, de az alsó fertálya alatt mindenkinek bármikor ottlehet a trón, ha önnön magába fogadja belső tanácsát, mert miután tudatosan kutakodsz, az csak utángyártott klón.

4.A dolgozók kiszállnak majd a megbecsületlenség földjére, avirágzó mezőkre, mert a juss a fáradtság, s a kaptár is a heréketdíjazza. De majd kőpattintással előre jutsz, s a jövő degenerá-ciója nyelet is kreál hozzá, s talán szorul majd valakibe annyiész, hogy fejhelyen kólintja a felelőtlenséget személyre szabot-tan, s a tudás elsajátításához törlesztő részletre géneket is kapmajd hozzá. Mert a képtelenség eluralkodik a koponyavarra-tokon, s az árva pillanatokban mikor megállni kényszerülünkakkor is azon fáradozunk, hogy a kerekded arcokat hogyan for-máljuk kartondobozzá értelem nélkül. De majd a bankjegyekutáni sóvárgások a családokat csalódásokká konvertálják, sember legyen a feje tetején, ki rémtetteitől az álmok lepedőjétvizelettel nem injektálja. A pszichotróp anyagok majd biztosanmeggátolják a húgykövek illékonyságát, de képzetébe tudatta-lan beivódik a tudattalan inhaláció. S nincsenek oly’ halluciná-ciók kik elfecsérelt életének kijavításán fáradozzanak, mert azágba kapaszkodott szálló buborékok sem fognak már alászállni,hogy kipukkant társaikban a pszichózis táptalaján újra lábadoz-

Zsuponyó Gábor

33

zanak.

5.Az alkonyatszagú véraláfutásos gondolatfoszlányok rugdaljáka lélekbuborékokat a már így is megfeszült festménykeretekenbelül, majd szemcsékké pukkanunk szét egyszer, mikor amegkorhadt gondolatpadsorok között az élet elégtelen osztály-zatot kap, s a porhüvely helyet foglal majd az egykor cirógatófűcsomók alatt. De majd a megfésült felhők árnyékában nézzük,hogyan ugrándoznak át álmatlan bárányokon a korlátok, scsendesen elnassolgatunk a lárvákkal. Ott hol illékony a zsúfolt-ság, mert az ezeréves szomszédok kalandvágyósága múzeumottárt fel a kőzetlemezek alatt.A bolygó képtelen csillapítani gravitatív éhségét, folyóit csor-gatja ezer mederajkán, mert a ritkaszálú lombszőnyege em-berekre éhezik. De majd a röppályán kicentrifugázódik areinkarnálhatatlan fáradtsággal kuporgatott tudatunk – s kedveshozzánk a kerek erdő – szelíden elcsemegézzük egymást – ígynem kell semmin spórolnunk – s mire ajkunk érettsége agyümölcshúsból nedveket szürcsöl, addig pszichénk a lét ge-rincnyársára végtagonként tűz föl. S gondosan elkészítettsaslikjához begyújtja a Nap alatt a gázrózsát, majd aszámumseprű felsöpri maradékunk, s mit eddig rólunk az életmegcsócsált. Majd megvendégel új élettel, ahogy megolvasztja a borostyánt,fényszemcsékkel tölti fel a testet, ami nappal megszilárduléjszaka cseppfolyóssá válik. A felrúgott létlabdákkal a kic-sapongó meteorit fogócskázik, ha már Noé úgyis hajóstól kata-pultált, s teret törünk majd magunknak térbe az állatokból, svégleg kihúzzuk az ablakszilánkok közül az előző életek faltörőkosát. Mert a felszarvazásra ismételten nem tartunk igényt,eddig is csak kisgyerekként frizbiztünk az illúzióglóriával, mertagy csak egy típusú létezik, csak mindenkit más ösvényre cibál-nak az indák, s kár is volna néha ragokkal ellátni, hogy az időmúlásával a klasszikusokból szürrealizálódtak arcaink elé amodern minták. S csak siránkozzunk tovább, arról, hogy valójában élvezzük akihívást, mert az élet valójában mesés, de időszerűnek tartom

Zsuponyó Gábor

34

olykor, hogy az emberiség törtje, mint tudattalan bolygóközi in-vázió kiásózza önmagából, ha kell a friss vetést. De igaz is, agyászruhás farsangi jelmez alatt vállalkozó szellembenfürdőznek a varjak, s ha magatoktól nem megy – nyíljatok meg– majd kreálmányaitokkal kipreparálnak ismeret nélkül, s aművészet merev keretei közt a feltevések cérnáival összevar-rnak. De az öltés fabatkát sem ér a művész nélkül, ahogy apóznákról sem kérdik majd a varjak, hogy hova szarjak végül?!

6.Az összeroskadó csillagok porfelhős szupernova orgazmusábólkiröppennek a mesék, s összkerékmeghajtásos dominanciávalszáguldva hipotéziseket ostoroztat belénk zöld szemekkel. Demajd kicsapongunk, hogy lássuk, ésszel úgysem jövünk vissza– míg léteznek ártó szándékú elmék – s hiába várjuk a hajóstólkatapultáló Noét, hogy hátha majd a füstből újat ereszt a szakállés a bolygóba töri majd szemetét – növesztve az agytörzs helyéreúj csemetét – oda hol soha semmi sem lesz már tiszta. Majd ahamut borostyánba mártva, álmokban olvadozottan új életetlehel belénk, míg kiborulunk, s ömlünk elszántan a pucér világelé, hogy lassan semmi másunk nincs már, csak a tudat és aceruzák, s ha többet írsz a kelleténél, a mondat végét záró pontelőtt kitörik a hegyét.Keresnétek tudatosan a tudattalanság feltárhatóságát, s kamuisteneiteket is lehet ide köpni, hisz mit érünk a szentelt vízzel,többre megy önhitből az ember, mert végrehajtása megbo-csáthatatlan, léte megkérdőjelezendő, mert egyszer szüzeknekad életet boldogan – majd 4 nap az élet – s ugyanazon lendülettelmegadja a végét…… és a válasz gyomra is csak éhesen korog tovább, hogy sohane felejts el… De mindig találkozunk a síkosított álomtemplomban, ahol azélet bad trip, s csak délibábokat flashel a lealkonyuló valóságba.

7.A hangulat függőséget okoz, s okánál fogva, vagy felszögelődikmég egy emelet, vagy összeszakad a polc. Ha majd a padlásróla szerszámosláda hőtágulni kezd, s tartalmával a süllyedésben

Zsuponyó Gábor

35

nyújt majd mentőövet a háztartási ócenárium. De elroman-tikázunk majd fenékfedélzetén a rögikrából fejlődött háromkívánsággal, ha az áhítat egy tüdőnyi buborékkal tartozik a fel-színnek. Ahol egyszer járnak szirének, nincs tartós állapot, min-den pillanat romlandó.

8.A lila alapozáson már jól elvannak a papucsállatka szerű for-mák, a domborulatokon nem sokáig kínlódnak már a jóllakottminták. Az egysejtűség kimerevedik, s hogy szaporodjon, ket-tészakítja önmagát. A tejbogyókkal telt keblek lehámozzák a ruhát, hogy még atavaszi nap melegében édes nedveket szürcsöljünk, s az erotikabeporozza az élénkségben elmattult petefészkek felgyulladólámpáit. A nyirkos szirmok kedvei síkosan magukba foglaljákhímnemű párjukat, s a lila endorfinok lágyan végigsimítják apszichedelikus álmokat. Az aurák összeolvadnak, a fényszem-csék azonossá vállnak a hógömb pelyheivel egy poli-vinil-cloridaulában. S ahogy csordogálnak a megdermedt borostyánkövekaz élet elfelhőtlenedik a szűz virágok olvadozó kelyheivel. Hamár a látvány árnyékba lapítja az összenőtt porzókat és bibéketkockás plédjeivel.

Zsuponyó Gábor

36

Metamorfózis

Emberek keresztmetszetei kóvályognak fel-alá az utcán,derekuk darazsak szorítják a zebrákra féltékenyen, mert őkmásképp csíkosak. Délibábpásztorok terelgetik őket, óvva adomborműveket, hogy a hitbolygókból az évek körgyűrűi ki nehulljanak. Oxigént tátognak a sziklevelek az ágyásban, várva, hogy ők istüdőnek nőjenek, ásítoznak, tekinteteket esznek bokástól, majdfelkacagnak a keresztmetszeteken teli szájjal, az emberekszárakba sírják levélszemeiket. Polipkarú gyökerek cirógatják az elmék csupasz fészkeit, s néhafenekére nyúlva tapadókorongjaikkal sejtországokbangarázdálkodnak, gyűjtik a magokat, hogy megtámadhassák atudat alatti kérgeit, s mintha kínálós tálak lennénk, mártogatjákki belőlünk az amorf gondolatokat. Tengelyeinkkel körzőznek,hátha salsát lejtünk felpaprikázottan, hatást gyakorolva azzal:

Gondolatszúvak rágják az agykérget, megemésztve a fakopán-csokat is, kik akcióként hirdetnék a lejárt szavatossági idő utánaz élet végével bepácolt szárnyakat, megvendégelve a lángokköré gyűlt agytörzset.Levélszemeinkbe mélyesztenék csáprágóikat, míg fotocellás zi-vatarbibék végeznek EKG-t az égen… - ma élénk az élet – egyfekete lyuk káváján kisorsolt csillagokból készít nyakéket, s vi-olinkulcsokat hullajt szívverésem. A dns spirál felhúzza az univerzummal telített vedrét, majd fel-hígítja a vályúban a morzsolt karácsonyfadíszeket a disznókelőtt, egy nép moslékját, hogy ne szégyenkezve csemegézzetek! A tökéletesség amorf, és ettől csinos, ahogy a padló magáéváteszi kaleidoszkopikusan a plafont. Széthúzzák az érzékelés határait…Már rojtok tartják a látványtársadalmat, gerincünkön felhúzód-nak mellig a derékszövetek, s ahogy nyújtózik a szakítás, hulla-

Zsuponyó Gábor

37

Amit látsz… Amit hallasz…

Amit érzel… Amit olvasol…

hopp karikák körhintáznak fel-alá molekuláriscsigolyaemeleteken.A velők sikongatnak citromba harapott szájjal: Az életet túléljük minden bizonyossággal. Kinyúlik a spirál, az ízlelőbimbók felkeresik a svédasztalt, s bele-markolunk tudatos vásárlás nélkül az azonos rezgésszámú röp-pályába. Hazafelé a templomban nyirkos vaginák sorakoznakmegszületésünkre várva, egy kis romantikus vacsora gyer-tyalángos félhomálya bizsergést generál, meg libabőrt, itt az el-burjánzott köldökzsinór fényévekkel táplál.Gerincantennáinkon megnőtt az ingerületforgalom, a csakrákmentén zöldre váltanak a petefészeklámpák, a spermium-szondák indulnak élettelten, hogy elbűvöljék a petesejtbolygót,imponálva neki hogy az univerzum bennünk rejlő molekulárisvalóság. Felszínén pikniket rendeznek a lúgos kémhatású rakéták, mígnegatív előjellel ellátott elektronburkából szabadult civilizációkmegtermékenyítés céljából ész nélkül mérgezik a planétát.A bolygó sejtmagjához az út lekapja rólunk a szkafandert eny-

hén savas záporával, s már csak emlékekben látjuk az Orionszoknyája alatt szerelmünk jeléül a ragyogó csiklókat. Nemkeresve már a kapu széleit, ránt magával az alagút, ittmészvázainkból készült hajók visznek évmilliók alatt akőzetlemezek alá, nem hagyva rajtunk útravalót, hogy megter-mékenyítsük a földet. Az atmoszféra itt placcra vert ondó, s lehetgombolkozni, hogy mekkora spermium az ember, ha: A tabufelszín összeroskad…Beomlik az idő, a tér… Elfolyik a szupernovavíz…A tudat a táguló pupillába ásózott feketelyuk morzsákkal anegatív felvételről is előhív.

Zsuponyó Gábor

38

Atmoszféra-vödör

A csodálatos emberi test spermiumra húzott kezes-lábas:bőrszkafander. S majd ha a kőzethártyát rágjuk egymás helyett,engem ne etess hipnotikus mesékkel dúsított tömegtápszerrel.Itt, ha nem vagy hajóács, s nincs benned gerinc – pszichévásznadsem lesz árbocra varrt tartás – s ha arra vársz, helyetted majdmás megcsinálja megint.Összeöltött koponyák hímezik a tetemszurkos bójád, csontjaid-ból építik a mólót, s hullám verte sziklákhoz kötött Óperenci-ádra feltűzik alárendelten íródott hajónaplód – hogy az életemésztőgödör – s csontkukacok regélik, hogy nem alkottálsemmi mélyről szólót. Csali voltál, invokációddal együtt magányosan ültök majd aparton, s visszaásóznátok borostyánköveitekbe a rítust…Homokban hemperegve, mert a világítótornyok fényei nemszövik körbe az óceánon a transzparens ritmust.

Zsuponyó Gábor

39

Főnixmintás lénymásoló

Már megint felkeltem egy chipparkban mászkálva, kételyeim-ben imbolyog ördögök és angyalok vitatkozása a búgócsiga-bolygón, míg ősrobbantan a szemetes alján felhőkkelkarambolozok és simítom végig az élet lágyfalú aortáit. Stöprengve celluxozom rinocérosz szarvakhoz az albatroszokszárnycsapásait…

Már megint felkeltem ahol megszűnt a panelon a tömbakku-mulátorok integrálódása, psziché ürülékünk precedensességénkét evolúció összezuhant bárkástól…Vállat se ránts a populá-cióra, az élet molekula struktúrája úgyis újra kopulálja a vágyak-ból… S nem számít, ha a zebrák szögletesre csiszolt élekkelfekszenek távol egymástól, az életen úgyis átgurul az új sza-vanna, a megkérgesedett törzs hántolt fásulása, mely régi sze-relemként gondol az akupunktúrás kezelésre járó voodoobabákra. S ködös átláthatósággal forgácsolják a kötésformát bon-tott céhtáblára, hogy Társad az Alom… Harcra invitált fejdíszektollaslabdáznak a mottón: Taposs végig a másikon… ?!

Már megint felkeltem a törzsfőnök lombikjából, életeket in-halálva, lenyűgöz levált hallucinációja, mely szelíden kivetülkörénk metszeti ábrával, míg csipog bennünk a tengerfenék –hogy a mérnöki hulladék, már megint illetlenkedik az akvári-umban fikarcnyi kölcsönhatással a buborékok mentén a röghözkötött hordozórakétákkal…

Már megint felkeltem a lábjegyzeten, kétkrajcárnyi talpnyom-mal, a sárkány barlangjában, gyere ki tüzet okádva bátran, hamegint habanérót fogyasztott vacsorára, majd kacagj bolondanlelked udvarában, s háboríts fel: Szüzességét vesztett – megtett–likacsos méterekkel: hogy lomolnak bennünk a tócsák, hogy aszervgranulátumok elhagyják a szeméremdűnéket, s hogy sze-relmes pillantásokkal körgyűrűket csipegetnének pupillánkkávájáról a nyugtázott pásztorórákra a kiborult kanó-puszedények…

Zsuponyó Gábor

40

Már megint felkeltem pupillák morzsáin, amit táplál belénk afekete lyuk – s markostól esszük a látványokat, azok meg futko-rásznak előttünk – mi meg vajmi kevés mellszobrot állítottunk,a már megint kievett, mellehúsától fosztott bálványoknak… Detalán majd felénk jön a kulcslyuk, s fejtegetnénk átláthatóságát– morzsáink beszűkülnek, férgeinknek nyitva járatot – hogymegnézzük a kívánt testsúly elérése után, hogy a fény hogyantapétázza ki, a hüvelyflórát tömegvonzásunk megterebé-lyesedésével…

Már megint felkeltem ott, ahol mi morzsáljuk a pupillákat,futkorászást eszünk – vákuum csomagoljuk a látványokat – mia kievett bálványok: beállítást rendezünk, s kiállítjuk magunkizomrostos mellehúsát, s megyünk az átláthatóság felé… Fej-tegetjük záraink, férgeink szavatossági idejük lejárta után jára-tokba morzsálják a korhű álmaink, pucéran…

Már megint felkeltem beszűkülve a nyitva tartáson, testeketrendelésre sem hoz a súlytalanság, hüvelytapétát vázol amélység, választásunk vajmi kevés elhagyva a sejtflórát – meg-nyomják robotlétünk off gombját –, mi meg szöszölődünkvalami másik világegyetembe párhuzamos dimenzióinkhoz, holállítások szerint a halált már rég megkövezték…

Már megint felkeltem csak úgy, a göncölkosarak ültetésén,magvakba kódolt dns sűrűségek spirális létezésén, s szálankéntszedegetett pásztorórák érkezésén, míg a Pásztorlányok feketelyukakat etetnek, mi látványokkal legeltetve randomban ásóz-zuk az óceánt, s egy cigihosszal korábban ébredünk, mikorelenged a gravitáció, – mintha héliummal töltöttek volna meg…– Majd ismét felkelünk… Ha idézőjelek között vár a „valóság”…

Már megint felkeltem a szép kis nézőtér gondolatán…Ahavária kimerevedett, tekintetet lel félig az atmoszférakád feletta keresés… A barna vezetékek… Meg az emberi test… Idegenrablás vagy öngyilkosság? Fókuszált a hab… Sík lett a kép…Meg a regény… – Az nem lehet – Kábaságom pislogott mégvagy két molylepkét koordinálatlan mozgásba… S feltápászkod-

Zsuponyó Gábor

41

tam megpilledésemen, ahogy felrántott a bolygó atmoszférája…A tamponcsíkos aszfaltról… A párhuzamos világok hüvely-flórájából… Az anyósülések lebegéséből… A villanyoszlopokatlegelő kamionokból… Az olajat szállító háztetőkajakcserepesedéséből… Bámészkodó emberek parkosított agy-halálából...

Már megint felkeltem a felszálló útfestésről, ahonnan leesett azoldalszám a szőlőpréssel a fürdőkádba, ahol szüretelnekbelőlem valamit a kipislogott molylepkék púderezett szárnyai…Az utcák petefészeklámpái… Szeméremdűnéi… Csiklópirami-sai… Oázisvaginái…

Már megint felkeltem állólámpának, s csak véltem alétezésüket, felkapcsolva kebleknek láttam, állványszárú bim-bóiból eresztett a fáradt ágyra, – míg követtem – ő tovább mentfázist keresve a tápcsatornában…

Már megint felkeltem a volfrámtejet fejt ágy alá, én a padlásonfekszem, – felkopog a szösz, s csak hadar – ahogy huzatot kap aszoba – (mondom) nagy viharral jössz… hisz nem jelzettvendégséget sem a porzó sem a biberadar. Alá bújva szomszé-dolok, itt zseblámpák közvilágítanak, s hiába kérdezemlétezésük, – hogy ki hallucinálta őket oda? ! –, csak szöszjuhokatlegeltetnek a csenddel a Pásztorlányok, s nem hajtják karámbaszabadságuk a parkettával – akkor sem – ha birkanyírást ren-dezünk a hordozórakétákkal… A lassú vízcseppcsigák gloriett-jei sem keltenek hangzavart meg tüntetést, hogy létezik atapinthatatlan, s egy cigihosszal orvosolja az utat az utolsóország – szögletes e világon –, hogy elmúlik az anyag, s meg-marad körgyűrűivel a pucér Pszichotrópia…

Már megint felkeltem a borjúsültet, hogy Múzsámmal roman-tikázzam… Elég aprólékos lettem útbaigazíthatnának az alagút-ban, míg lógatom lábam a parkettamező repedésitatójában…Elmerengve a gyertyafénnyel oszcillált vacsorában… Majdfelkeltem még egyszer… Mert van aki céllal kezdi az ábécét, svan ki anélkül vált halmazállapotot, s azt írja ami van, önmaga

Zsuponyó Gábor

42

szerint…

S már megint, felkeltem a két oldalát sütött főnixmintás tapétá-val, s mondatokkal törlöm le az ajkam, ha az életet megkívántama szalvétával… Nyersen.

Zsuponyó Gábor

43

Tartalom

03 / Ébredés04 / Koppanó szavak05 / Szinta II.06 / Pszichedelikus bűvölet07 / Meztelen – Mély dekoltázs08 / Kozmoszfürdő09 / SzintETIKA10 / Szálló szótestek11 / GeneráTOR12 / Mélysúly14 / A dobozos tejútrendszer16 / Fejetlenség17 / St. Salvia – Alcatraz18 / Szonárokkal a tudat mélyén19 / Illékony boldogság21 / Vágóhídi buddhizmus23 / Lábnyomok az érintetlenen25 / Lábujjbilétás címszó27 / Elmesíkú dichogámia29 / Sálvidáman tekergő30 / Monománia – Hajtóművek

amorf-ovális tabukörüli pályán32 / Borostyánkövek dióhéjban37 / Metamorfózis39 / Atmoszféra-vödör 40 / Főnixmintás lénymásoló

A szerzőről

1985. május 7.-én születtem Miskol-con, majd közel 26 év Kazincbarcikailétet és „tanulmányokat” követőenszülővárosom lett az otthonom, ahol2012 tavaszán feleségül vettemMúzsámat. Akinek elsőként köszön-hetem meg az írás felé vezető útnak afelismerését, mely szintén 2012tavaszán hozta meg első gyümölcsétaz osztrák székhelyű Novum Publish-

ing Gmbh. kiadásában megjelent Borsóhéjnyi hajók – avagy azédesebbik vége című verseskötetemet, amely túlnyomórésztklasszikus verseket tartalmaz, de műfaji elemzésüket megtar-tanám a nálam hozzáértőbbeknek.Idővonalam mentén talán kamaszkoromhoz tudnám tűzni azírás szeretetének a fogalmát, bár a kötet megjelenéséigkeletkezett alkotásaim elsősorban az enyészetben landoltak.2012 májusát elhagyva a következő antológiákban publikáltam:- Minden nap ok (Vaoobook) 2012- Hósapkás hajnalok (Holnap Magazin) 2012- Őrségváltás (Holnap Magazin) 2013Továbbá a Holnap Magazin havonta megjelenő magazinjaiba2013 januárjától, ill. weboldalukon 2012.novemerétől.A Pulton pedig 2013 januárjától olvashatóak alkotásaim.Azt a bizonyos elcsépelt mindennapit pedig a vegyiparbantörténő munkásságom kémiai folyamatai eredményezik.Az érdeklődési köreim közé sorolnám a pszichológiát, a filozó-fiát, a biológiát valamint a csillagászatot, melyek leginkább be-folyásolják és alkalmanként visszatükröződnek alkotásaimon.