w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A...

8
KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS HAVILAPJA 2019. szeptember 9. III/9. www.videkiinfo.hu KARRIER ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A SZÍNHÁZ Együttműködést kötött a Kecskeméti Vadaskert és a Kecskeméti Katona József Színház a 2019/2020-as évadra. A megállapodás mellett örökbefogadást is ünnepeltek: az alaszkai farkas pár és egy hullámos papagáj került jelképesen a kulturális intézményhez. Az idei évad gyerekbemutatóihoz kapcsolódó örökbefogadáson mindkét intézményvezető hangsúlyozta a közös missziót, a családok színvonalas szórakoztatását és az edukációt is. Aladdin és a csodalámpa és a hullámos papagáj A 2019/20-as évad első bemutatója az Aladdin és a csodalámpa dalos mese lesz szep- tember 18-án, amelyet Réczei Tamás állít színpadra. Az elhíresült bagdadi tolvaj és Dzsinn barátjának története Tóth Réka Ágnes átiratában jelenik meg a nagyszínpadon. Aladdin álherceg és Jázmin hercegnő szerelmét, Drucker Péter dallamai színesítik, a díszlet-és jelmezterveket Mátravölgyi Ákos tervezi. Természetesen nem maradhat el Jágó papagáj karaktere sem, de aggoda- lomra semmi ok, az élő madárka a Vadaskert óvó kifutóiban marad – itt gondoskodik róla egy éven keresztül a színház -, ugyanis ebben a változatban Aladdin ölti magára a papagáj szerepét. A cikk a hátoldalon folytatódik

Transcript of w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A...

Page 1: w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A …keszin.hu/wp-content/uploads/2019/09/videkiinfo-web-2019... · 2019-09-12 · KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS

KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS HAVILAPJA 2019. szeptember 9. III/9.

w w w . v i d e k i i n f o . h u

KARRIER

ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A SZÍNHÁZ

Együttműködést kötött a Kecskeméti Vadaskert és a Kecskeméti Katona József Színház a 2019/2020-as évadra. A megállapodás mellett örökbefogadást is ünnepeltek: az alaszkai farkas pár és egy hullámos

papagáj került jelképesen a kulturális intézményhez.

Az idei évad gyerekbemutatóihoz kapcsolódó örökbefogadáson mindkét intézményvezető hangsúlyozta a közös missziót, a családok színvonalas szórakoztatását és az edukációt is.

Aladdin és a csodalámpa és a hullámos papagájA 2019/20-as évad első bemutatója az Aladdin és a csodalámpa dalos mese lesz szep-tember 18-án, amelyet Réczei Tamás állít színpadra. Az elhíresült bagdadi tolvaj és Dzsinn barátjának története Tóth Réka Ágnes átiratában jelenik meg a nagyszínpadon. Aladdin álherceg és Jázmin hercegnő szerelmét, Drucker Péter dallamai színesítik, a díszlet-és jelmezterveket Mátravölgyi Ákos tervezi. Természetesen nem maradhat el Jágó papagáj karaktere sem, de aggoda-lomra semmi ok, az élő madárka a Vadaskert óvó kifutóiban marad – itt gondoskodik róla egy éven keresztül a színház -, ugyanis ebben a változatban Aladdin ölti magára a papagáj szerepét.

A cikk a hátoldalon folytatódik

Page 2: w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A …keszin.hu/wp-content/uploads/2019/09/videkiinfo-web-2019... · 2019-09-12 · KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS

2 2019. szeptember 9.Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

Szeptember 14-15. szombat-vasárnapOrszágos Gyorsasági Roncsderbi Kecel

6 szinkronpályás rally showIdén is Kecelen kerül megrendezésre a LATYAK-Ring szervezésében a Gyorsasági roncsderbi (2 napos!) évadzáró versenye!Szombaton szinkronpályás rally-show-val, vasárnap a roncsderbiben megszokott három géposztály (széria, II. géposztály, I. géposz-tály) mellett terepgokart, roncsderbi junior, lada és autocross betétfutamokkal várjuk az autó és motorsport szerelmeseit.

PROGRAMOK Szeptember 14. szombat

10:00-ig Gépátvétel10:30-tól Futamok 4 fordulóban (1 futam 3 kör)A futamok után kihívásos párbajversenyExtra hosszú pálya

Szabályzat: utcai, vagy murva gumi engedélye-zett (bütykös pápai gumi tilos!)Speaker: Kővári Barna

Szeptember 15. vasárnap7:00 - 9:15 Gépátvétel9:15 Rendezői megbeszélés9:30 Terepgokart 1. futam9:40 Junior 1. futam 10:00 Lada "kis" 1. futam10:15 Lada "nagy" 1. futam10:30 Roncsderbi technikai megbeszélés10:45 Roncsderbi szabadedzés11:00 Pályakarbantartás11:15 Terepgokart 2. futam11:20 Junior 2. futam11:30 Lada "kis" 2. futam11:40 Lada "nagy" 2. futam11:50 Ebéd 12:20 Terepgokart 3. futam12:30 "Széria" g.o. 1. futam12:45 II.g.o. 1.futam 13:00 I.g.o. 1.futam13:15 Pályakarbantartás (15')13:30 Junior 3. futam13:45 "Széria" g.o. 2. futam14:00 II.g.o. 2.futam14:30 I.g.o. 2.futam14:45 Pályakarbantartás (15')15:00 Lada "kis" 3. futam15:15 Lada "nagy" 3. futam15:30 "Széria" g.o. 3. futam15:45 II.g.o. 3.futam16:00 Pályakarbantartás16:15 I.g.o. 3.futam16:30 Szuperfutam - Lada16:45 Szuperfutam - roncs17:15 Eredményhirdetés

Speaker: Szabó ZoltánHelyszín: Kecel, Kecel Ring, 46.516643, 19.270062További információ: Gyorsasági roncsderbi & rally show Kecelen (2 napos) facebook eseménynél

Szeptember 27. péntekHETRECKEDJÜNK!17:00-17:30 Ringató foglalkozás

Vadai Henriettával és zenész barátaival17:00-18:00 Kézműves kuckó18:00-19:00 Aprók tánca19:00-20:00 Ifjúsági- és felnőtt táncházA táncokat oktatják: Kertész Hanga, Jakab TamásÉnekel: Vadai HenriettaA talpalávalót húzzák: Bata László, Németh Mihály, Székely TiborHelyszín: Városi Könyvtár és Művelődési Ház - Kecel, Szabadság tér 17.Mindenkit szeretettel várnak! A részvétel díjtalan!Info: 70/4566-634

Szeptember 28. szombatKeceli Birkafőző verseny

12:00 Bogárzó Citerazenekar13:00 Szélkakas Citerazenekar15:00 Hahó Együttes gyerekeknek16:30 Napos Oldal koncert19:00 Karthago élő koncert

21:00 Rock FanaticHelyszín: Kecel, Piactér, Viola utca. 8.

ELŐZETES!Október 30. szerdaDUMASZÍNHÁZ - Megyünk a levesbeHadházi László önálló estje

Műsorvezető: Lakatos LászlóHelyszín: Kecel Városi Könyvtár és Művelődési Ház (Kecel, Szabadság tér 17.)

További információk: https://kecel.hu/

KECELI PROGRAMOKTISZAKÉCSKEI PROGRAMOK

BABA-MAMA KLUB a Városi Könyvtárban minden szerdán.HALADÓKNAK (2-3 év közötti babák) 10:00-10:45KEZDŐKNEK (7 hónapos kortól 2 éves korig) 11:15-12:00A foglalkozást tartja: Csüllög Edina

B. JÁNOSI GYÖNGYI FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megnyitó: szeptember 14. szombat 17 óra Helyszín: Kécskei Alkotók Háza (Tiszakécske, Kossuth u. 50.)A kiállítást megnyitja: Dr. Egri Mária művészettörténészKöszöntőt mond: Szikra István, a jászberényi Szikra Galéria tulajdonosaKözreműködnek: Lakatos Tibor, Szerencsi Zsuzsanna és a Piros Pántlikás Együttes, Borbolya néptánccsoport tagjaiA kiállítás megtekinthető: 2019. október 12-ig a Városi Könyvtár nyitvatartási ideje alatt. (Hétfő, szerda, csüt.: 13-18 óráig, kedd, péntek: 8-18 óráig, szombat: 8-13 óráig).

TERÉZ ANYA GYERMEKEI NAP a tiszakécskei Karitász szervezésében.Időpont: szeptember 14. szombat 9-16 óráigProgramok az Arany János Művelődési Központban:

• Előadás: Hasznosítsd a kerted• Előadás: Egészséges konyha - olcsón• Gyermekrajz kiállítás• Egészséges ételek kóstolása• Maci kiállítás

Programok Teréz Anya Karitász Házban:• Állapotfelmérés - egészségfelmérés a Tiszakécskei Egészség-fejlesztési Iroda közreműködésével• Városnézés a Helyi Csi-Hu kisvonattal (két turnusban)• Ugrálóvaár - mozgásos játék• Fakörhinta, hagyományőrző népi fajátékok• Hotdog, üdítők

SZEPTEMBERI KÖNYVBÖRZÉK az Álomfogó Alapítvánnyal szombatonként 10-18 óráigIdőpontok: szept. 14., szept. 21., szept. 28.A börzén több ezer könyv közül válogathatnak a betérők, keressenek akár szép- vagy szakirodalmat, verset, ifjúsági vagy gyerekkönyvet.A börze bevételét kulturális programokra fordítják.

LEGÉNYEK! LEGÉNYESRE FEL!Táncolni vágyó fiatalok és felnőttek jelentkezését várják.Az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár Legényes Tánccsoportot indít, 10 éves kortól!A Férfi táncokat, „LEGÉNYES” táncokat oktatja: Csuma Sándor táncoktató, a Kecskeméti Kurázsi Táncműhely csoport vezetője és koreográfusa.Jelentkezni az Arany János Művelődési Központban személyesen vagy a 76 441-250 telefonon lehet.Az első három foglalkozás ingyenes! A foglalkozások minden hónap utolsó szombat délelőtt 10 óra-14 órakor lesznek.

szeptember 30. NÉPMESE NAPJA a Városi Könyvtárban (Tiszakécske, Kossuth u. 40.)

Szeptember 7-től október 12-ig: MESÉS SZEREPLŐK A CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZBÓL – BÁBKIÁLLÍTÁS Helyszín: Ókécskei Közösségi Ház -Tiszakécske Templom tér 6.

CAN-C kategóriás Kettesfogathajtó Országos Bajnokság döntő-jének megrendezési jogát 2019-ben a Tiszakécskei Lovasegyesület nyerte el. Az egész napos rendezvényen kétfordulós akadályhajtásban mérik össze fogathajtó tudásukat azok a versenyzők, akik részt vettek a 2019-es év versenysorozatában. A verseny eredményeképpen itt kerül sor a 2019-es egyéni-és csapatbajnok avatásra. Időpont: 2019. október 5. Helyszín: Lovaspálya, Tiszakécske Dózsa telep 71.

MOZIMAX az Arany János Művelődési Központban:szeptember 11. szerda17.00 A bűn királynői19.00 Az: Második fejezetszeptember 25. szerda17.00 Kópé19.00 Ad Astra- Út a csillagokba

További részletek: https://www.tiszakecske.hu/programok/

Page 3: w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A …keszin.hu/wp-content/uploads/2019/09/videkiinfo-web-2019... · 2019-09-12 · KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS

www.videki info.hu 3Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

VÉRADÁS 09.12. 13:30-15:00 Kunbaracs Művelődési Ház

Kunbaracs, Kölcsey u. 3.

09.12. 09:30-12:30 Ladánybene Műv. Ház

Ladánybene, MESTER u.

09.13. 13:00-18:00 Kerekegyháza Műv. Ház

Kerekegyháza, Szt. István tér 12.

09.17. 09:00-13:00 Kunszentmiklós ÁMK

Kunszentmiklós, Damjanich u. 7.

Adj vért, és mentsd meg három ember életét!

szeptember 14., szombat 14:15-18:15 HAZAI LABDA-RÚGÓ MÉRKŐZÉSHelyszín: Izsák, Labdarúgó pályaIZSÁKI SÁRFEHÉR SE - HELVÉCIAI TEIfi (U19) mérkőzés 14:15Felnőtt mérkőzés 16:30

szeptember 21., szombat 08:00-18:00 VIII. Izsáki LADA találkozóNyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Izsákon a Ladások és az autómárka szerelmeseinek találkozója.Helyszín: Izsák, focipályaProgramok: Lendkerék tartó, LADA húzó, Hang-nyomás mérés (zene/kipufogó), felni tartó (a Kajla Gumi jóvoltából)Napközben DRIFT arénaDélután autós ügyességi verseny, 17:00 LADA felvonulás (csak rendszámmal műszakival érvényes autókkal)18:00 Eredményhirdetés.Ügyességi verseny nevezési díja 1000 Ft/autó vagy sofőr (Regisztráció a helyszínen 12 óráig)További információ: VIII. Izsáki Lada Találkozó Facebook eseménynél

szeptember 28., szombat 9:00-16:30 XVII. ORSZÁGOS MOTOROS TALÁLKOZÓHelyszín: Izsák, Vasútállomás környéke

PROGRAM:9 órától – a motorosok érkezése10 órától – vetélkedők12 órától – ebéd14 órakor – a vetélkedők eredményhirdetése14:30-kor – indul a motoros felvonulásTovábbi információ: XVII. Országos Motoros találkozó facebook eseménynél

október 5., szombat 15:00-23:30I. ALKONY TRAIL FUTÓVERSENYA két évvel ezelőtt indult Sárfehér Esti Futóverseny hagyományaira épülve Alkony Trail néven folytatódik a versenysorozat.A futást kedvelők alko-nyatkor, aszfalton (5 és 10 km) és terepen (10,5 és 21 km), valamint a gyerekek (1 és 2 km) állhatnak rajthozRajt-cél: Izsák, Selyem-erdőTovábbi információ: I. Alkony Trail és III. Sárfehér Esti Futóverseny facebook eseménynél

Szelektív hulladékgyűjtés:Szeptember 18., szerda és október 2., szerda

Zöld hulladékgyűjtés: október 2., szerda

További információ: www.izsak.hu

IZSÁKI PROGRAMOK KISKŐRÖSI PROGRAMOKRENDVÉDELMI SZERVEK NAPJA2019. szeptember 14.Helyszín: SzabadidőparkSzervező: Rendvédelmi szervek

ZENEI VILÁGNAP: Boldoczki Gábor rézfúvós tanszakának koncertje2019. október 1.Helyszín: SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti IskolaSzervező: Hang-Szín Művészeti Egyesület

AZ ARADI VÉRTANÚK NAPJA2019. október 6.Helyszín: Petőfi Szülőház és EmlékmúzeumSzervező: Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Kiskunhalasi Szakkép-zési Centrum Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

KAKASFŐZŐ FESZTIVÁL2019. október 12.Helyszín: SzabadidőparkSzervező: Kiskőrösi Kakasfőzők Egyesület

IDŐSEK NAPJA2019. október 18.Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési KözpontSzervező: Egészségügyi Gyermekjóléti és Szociális Intézmény Család és Gyermekjóléti Központ

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI MAZSORETT FESZTIVÁL2019. októberHelyszín: Városi SportcsarnokSzervezők: Kiskőrös Város Fúvószenekarát és Mazsorett Csoportját Támogatók Egyesülete

www.kiskoros.hu

KEREKEGYHÁZA 2019. szeptember 13-14. péntek-szombat

KEREKFESZT - Kereki Tojás és Szüreti FesztiválPROGRAMOK

szeptember 13. péntek15 óra Széchenyi Programiroda tájékoztatói a Széchenyi 2020 támogatási időszakáról (Önkormányzat díszterme)16 óra Kerekegyházi Művészek kiállításaKiállítást megnyitja: Dr. Kelemen Márk polgármesterMegnyitó ünnepség: Katona József Művelődési Ház kisterme18-21 óra V. Kerekegyházi Erős Ember Verseny (meghívásos)21 óra Nagy Feró és a Beatrice koncert22:30 KIES koncertszeptember 14. szombat8-10 óra Kereki Nótások zenés vendéghívogatója13 óra Szüreti lovas felvonulás13:30-14 óra Kerekegyházi Bóbita Óvoda műsora14 óra Csörömpölők koncertkb. 15 óra Szüreti lovas felvonulók beérkezése, fogatok köszöntése16:30 Református Gyületkezet áhítata a Családi Kórussal16:45 Tavaszi Szél Népdalkör dalcsokra17 óra Dr. Kelemen Márk polgármester köszöntője "Virágos Kereki Porta" díj átadása A tojásfutam eredményhirdetése17:30 Kereki Nótások, First Step Dance Club, Silver Group Táncstúdió műsora19 óra P. Mobil koncert21 óra Szőke András műsora22 óra Tűzijáték22:10 Paddy and The Rats koncert

KÍSÉRŐ PROGRAMOKszeptember 13. péntek 13-18 óra Véradás (Műv. Ház nagyterem)szeptember 14. szombat13-17 óra Kerekegyerdő Bölcsőde és a Kerekegyházi Bóbita Óvoda játszóháza és vására14-15 óra Kereki tojásos recsege sütés és kóstoló14-16 óra Kereki Tojásfutam14-18 óra Helytörténeti kiállítás a Balatoni Farkas János Helytör-téneti Gyűjteményben17 óra Református sátor: kézműveskedés14-19 óra Szőlőfeldolgozás bemutatása, mustkészítés, kóstolásMindkét nap kézműves bemutató, vidámpark és kirakodóvásár.

www.kerekegyhaza.hu

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK TÚRANAPTÁR

szeptember 21. szombat KIKERICS TÚRA A KISKŐRÖSI TURJÁNOSBANTalálkozó: 10:00, Kiskőrösön a Rákóczi utca végén, ahol az aszfaltos út véget érRészvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft, családi 2400 FtInformáció, jelentkezés: Sárkány József, 30/4884545Több, korábban is védett terület egyesítésével 1990-ben jött létre a Kiskőrösi turjános természetvédelmi terület. A különleges hangulatú, változatos Szücsi-erdőben kirándulunk túránkon.

szeptember 28. szombat SZENT MIHÁLY NAPI TÚRA BUGACONTalálkozó: 10:00, Bugacon a Karikás CsárdánálRészvételi díj: ingyenesInformáció, jelentkezés: Tóth Endre, 30/488-4547A gyalogos túra során a résztvevők a homoki élőhelyek ősszel előforduló gombafajait és gyakoribb gyógyhatású növényeit ismerhetik meg, a Szent Mihály naphoz kötődő népszokásokkal együtt.A túrát vezeti: Horváth Lászlóné, gombaszakértő és szakellenőr

október 5. szombat NEMZETKÖZI MADÁRMEGFIGYELŐ NAPOKRészvételi díj: ingyenesInformáció, jelentkezés: Jelentkezés a helyszíni veze-tőknél. Az országosan és egész Európában megrende-zésre kerülő madármegfigyelő napokra október első hétvégéjén kerül sor, számos helyszínen. Ezen a napon nem bújhat el egyetlen madár sem előlünk, felmérjük a területen előforduló összes madárfajt. A távcsövét senki ne hagyja otthon!Helyszínek: Péteri-tó: Molnár László 30/4884-549; Alpári-rét: Bártol István 30/4884-539; Kelemen-szék: Sápi Tamás30/4884-574; Szegedi Fehér-tó: Ábrahám Krisztián 30/638-0297; Császártöltési Vörös-mocsár: Agócs Péter 30/4884-587; Kolon-tó : Biró Csaba 30/4884-4540; Bácsalmási víztározó: Tamás Ádám , +36 30/450-9227

További programok: http://knp.nemzetipark.gov.hu

Page 4: w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A …keszin.hu/wp-content/uploads/2019/09/videkiinfo-web-2019... · 2019-09-12 · KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS

4 2019. szeptember 9.Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

A 2019/2020-AS TANÉV RENDJEA 2019/2020-as tanév rendjéről szóló kormányrendelet alapján az iskolai év szeptember 2-től 2020. június 15-ig, hétfőig tart. A diákoknak összesen száznyolcvan (a szakgimnáziumokban 178, a gimnáziumokban, szakközépiskolák-ban és szakiskolákban 179) napig kell iskolába járniuk – kivéve a végzősöknek, a középfokú iskolákban számukra az utolsó tanítási nap 2020. április 30-án, csütörtökön lesz.Az első félév 2020. január 24-ig tart majd, az iskolák január 31-ig értesítik a diákokat és a szülőket a fél-évi eredményekről.

TANÍTÁSI SZÜNETEKAz ŐSZI SZÜNET előtti utolsó tanítási nap 2019. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap pedig november 4. (hétfő).A TÉLI SZÜNET előtt utoljára 2019. december 20-án (pénteken) kell iskolába menni, az első tanítási nap pedig 2020. január 6-a (hétfő) lesz.A TAVASZI SZÜNET előtti utolsó tanítási nap 2020. április 8. (szerda), a szünet utáni első iskolai nap pedig 2020. április 15. (szerda).

TÉMAHETEK• Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét: 2020. március 2-6.• Digitális témahét: 2020. március 23-27.• Fenntarthatósági témahét: 2020. április 20-24.

MÉRÉSEKOrszágos kompetenciamérés: 2020. május 27.Célnyelvi mérés a két tanítási nyelvű iskolákban: 2020. május 13.Idegen nyelvi mérés a hatodik és a nyolcadik évfolyamon: 2020. má-jus 20.A diákok fizikai állapotának és edzettségének felmérése: 2020. janu-ár 8. és április 24. között.

ŐSZI ÉRETTSÉGIAz őszi érettségi szezon 2019. október 11-én kezdődik a nemzetisé-gi nyelvi és irodalmi írásbelikkel, az írásbeli vizsgák egészen október 25-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli érettségiket 2019. november 7. és 11. között tartják, a középszintű szóbeliket pedig november 18. és 22. között.

TAVASZI ÉRETTSÉGIA 2020-as tavaszi érettségik 2020. május 4-én kezdődik az írásbeli magyarérettségivel.

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELIA középfokú iskoláknak 2019. október 20-ig kell nyilvánosságra hozniuk felvételi tájékoztatójukat, az ál-talános iskolák pedig október 31-ig tájékoztatják a nyolcadikosokat a felvételi eljárásról.November 15-ig az Oktatási Hivatal közzéteszi azoknak a középiskoláknak a listáját, amelyek központi írásbeli felvételi vizsgát szerveznek. A központi felvételi vizsgára 2019. december 6-ig jelentkezhetnek a diákok.A központi írásbeli felvételit 2020. január 18-án tartják az érintett középiskolák, a pótló írásbeli vizsgát pedig január 23-án. A diákok február 6-ig megtudják az eredményüket. A középfokú iskolákba 2020. feb-ruár 19-ig lehet jelentkezni. A szóbeli meghallgatásokat február 24. és március 13. között szervezik meg az érintett középiskolák. A diákok április 30-ig megtudják, hová kerültek be.

További információk: www.eduline.hu

LAJOSMIZSEI PROGRAMOK

2019. szeptember 20-22. péntektől vasárnapig 3 napos JOBB AGYFÉLTEKÉS RAJZTANFOLYAN a Lajosmizse Város Művelődési Házában és Könyv-tárában.

2019. szeptember 20-22. péntektől vasárnapig 3 napos SZÍNES JOBB AGYFÉL-TEKÉS RAJZTANFOLYAMAkik már elvégezték a jobb agyféltekés alaptanfolyamot és szeretnének tovább fejlődni, ki szeretnék magukat próbálni színesben is.

Mindkét tanfolyamra jelentkezni lehet: Csekő Tímea rajztanárnál, 06-30/990-6580, www.csepkeart.com, [email protected]

2019. szeptember 30. hétfő 18:00 DR. VEKERDY TAMÁS LajosmizsénJól szeretniTudod-e milyen a gyereked?Helyszín: Lajosmizse Város Művelődési Háza és Könyvtára (Szabadság tér 12.)További információ: www.nyitottakademia.hu

2019. október 10. csütörtök 19:00DUMASZÍNHÁZ Megyünk a levesbe - HADHÁZI LÁSZLÓ önálló estjeMűsorvezető: Lakatos LászlóHelyszín: Lajosmizse Város Művelődési Háza és Könyvtára (Szabadság tér 12.)

További információ: www.lmizsekultura.hu

Lajosmizse, Szabadság tér 12.

SZÓRAKATÉNUSZFolytatódik az Aprók Tánca a Szórakaténuszban.

Várnak minden kedves érdeklődőt!Szeptember 21. ITT AZ ŐSZ Kézművesség: terménybábok készítéseOktóber 5. DIÓSZÜRET Kézművesség: egyszerű játékok dióbólOktóber 19. KUKORICAMORZSOLÓ Kézművesség: jétékok csuhébólNovember 9. MÁRTON NAP Kézművesség: agyagliba készítésNovember 23. JELES NÉVNAPOK Kézművesség: citromos linzer sütéseDecember 7. ADVENT Kézművesség: agyag mécsestartó készítésDecember 14. KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉSKézművesség: mézeskalács sütés, gyertyakészítésA foglalkozások 16:00-17:30-ig tartanak.

Kecskemét, Gáspár A. utca 11. , Tel.: 76/481-469www.facebook.com/szoraka/

Page 5: w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A …keszin.hu/wp-content/uploads/2019/09/videkiinfo-web-2019... · 2019-09-12 · KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS

www.videki info.hu 5Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ

BÉRLETAJÁNLAT 2019/20-AS ÉVAD

BÉRLET ÓVODÁSOKNAK• Oz, a nagy varázsló• Macskablöff• Babaróka

BÉRLET ÓVODÁSOKNAK• Oz, a nagy varázsló• Eddmegleves• Pettson és Findusz

BÉRLET ISKOLÁSOKNAK• Oz, a nagy varázsló• Az égig érő lift• Lúdas Matyi

BÉRLET ISKOLÁSOKNAK• Oz, a nagy varázsló• A Békakirály• Gabi és a repülő nagypapa A bérletek megrendelhetőek és megvásárolhatóak 2019. szep-tember 1-től folyamatosan.

A műsorváltozás jogát fenntartják.

Kecskemét, Budai u. 15. Telefon:+36-76-482-217

www.ciroka.hu

HÍRÖS AGÓRA

KULTURÁLIS KÖZPONT

Október 4., péntek 19 óraL'ART POUR L'ART TÁRSULATMintha elvágták volRadikális kikapcsolódás, Jelenetek a múltból és a jövőbőlBelépőjegy: 3700 Ft, Kecskemét kártyával 3400 Ft

Október 8. kedd 19 óraSzeretni bolondulásigSZULÁK ANDREA KONCERTJEBelépő: 3500 Ft

Október 11., péntek 19.30 óraDalok a szerelemrőlLÉTAY DÓRA színésznő és ÉLIÁS GYULA énekes közös estjeBelépő: elővételben 3500 Ft, a koncert napján 3900 Ft

október 13., vasárnap 19 óraBYALEX CSELLÓ ÉS ZONGORABelépődíj: 3.800 Ft

Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. www.hirosagora.hu

PROGRAMOKszeptember 13. péntek 18:00 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ19:00 HORVÁTH TAMÁS ÉS ZENEKARA - Élő koncert (szabadtéri színpad)Utána: NÉPZENE, NÉPTÁNC GÁLA - Táncház a Sarmasági Zenekar a Sarmasági Illegetők és a Nagyenyedi néptáncosok közreműkö-désével (Szabadtéri Színpad, Hősök tere)

szeptember 14. szombat9:30 MAZSOLAKIRÁLY - interaktív családi koncert a Palinta Társulat előadásában (szabadtéri színpad)10:30-12:30-ig SZÜRETELŐA város óvodáinak a szüret jegyében zajló foglal-kozásai. Ügyességi játékok szüreti vígság a Hősök terén és a Nagy-Pál István Helytörténeti Gyűjtemény udvarában.11:30-tól BOGRÁCSOS ÉTELEK FŐZŐ-VERSENYE (Orczy utca)14:00 LEGSZEBB KINCS A BARÁTSÁG - Meseszínház a Tihanyi Vándorszínpad előadá-sában (szabadtéri színpad)15:00-20:00-ig a Máltai Szeretetszolgálat játszóbusza és ugrálóvára várja a gyerekeket (Hősök tere)14:00-tól MOSOLYUDVAR GYERMEK-JÁTSZÓ, labirintus, palacsintasütés, óra és fazekas kiállítás az Egyesített Szociális Intéz-ményben és udvarban

SZÍNPADI FELLÉPŐK:15:00 Kossuth Lajos Evangélikus Ált. Isk. németül tanuló diákjainak műsora15:30 Dalszöveg mondó verseny (színházterem)16:00 Terne Lulugya hagyományőrző műsor16:20 A Sarmasági Illegetők előadása17:00 Nagyenyedi diákok zenés irodalmi műsora18:00 The Shadows slágerek és a '60-as '70-es évek melódiái.19:00 Világjárta Vadkerti fotográfus, avagy a Szépségek objektíven. Kévés Andor divatfotó kiállításához kapcsolódó vetített képes előadás a divatfotózás kulisszatitkairól. (színházterem)20:00 BAGOSSY BROTHERS COMPANY koncert (szabadtéri színpad)

21:30 TŰZIJÁTÉK (Hősök tere)

22:00-02:00

UTCABÁL - Játszik a PESTY PARTY Showband (szabadtéri színpad)

Szeptember 15. vasárnap7:00 Zenés ébresztő a Nosztalgia Zenekarral (Soltvadkert utcáin)10:00 Városi Szabadtéri Istentisztelet (Hősök tere és szabdtéri színpad)Utána: Székely kapu avatása14:00 Búzavirág Asszonykórus (szabadtéri színpad)14:20 Soltvadkert Város Citera Zenekara és Népdalköre (szabadtéri színpad)15:00 Borlovag Avatási Ceremónia15:00 SZÜRETI FELVONULÁS indul az Öreg-tó vendéglőtől. 17 órakor várható a Szüreti felvonulás beérékezése a Kossuth Lajos utcán.17:00 Fellép az Izsáki Sárfehér Néptáncegyüttes és a Suttyomba Zenekar (szabadtéri színpad)19:00 SOULWAVE KONCERT (szabadtéri színpad)

MŰVELŐDÉSI HÁZ PROGRAMOKszeptember 18. szerda 17-18 óráig BÚZAVIRÁG ASSZONYKÓRUS18-19:30-ig HIT Gyülekezet Csoportja

szeptember 19. csütörtök17-18 óráig Vadkerti Alkotók Köre17-19 óráig Nem vagy egyedül klub

szeptember 20. péntek16:30-18 óráig Mese-KuckóA mesélő minidg más.

szeptember 25. szerda15-17 óráig Cukorbetegek Klubja16-18 óráig Vadkerti Alkotók Köre17-18 óráig Búzavirág Asszonykórus18-19 óráig HIT Gyülekezet Csoportja

október 1. kedd 8-17 óráig "SZOMSZÉDOLÁS” Az Országos Könyvtári Napok keretében Solvadkert vendégei Kiskőrös és Kecel könyvtá-rának és művelődési házának dolgozói.

október 4. péntek 8-17 óráig SZÉPKORÚAK KÖSZÖNTÉSE a Gyöngyház Kulturális Központ szervezésében16:30-18 óráig MESE KUCKÓ

október 6. vasárnap 18-19 óráig MÉCSESGYÚJTÁS az Aradi vértanúk tiszteletére a Hősök terén. Beszédet mond, Ress Zoltán, a Hadtörténeti Múzeum könyvtárosa, történész.

október 11. csütörtök 19-20:30-ig VÉGJÁTÉK: bohózat két felvo-násban a Bugaci színjátszók előadásában

További részletek: www.soltvadkert.hu

SOLTVADKERTI PROGRAMOK

2019/2020-AS ÉVADNAGYSZÍNHÁZ

CHICAGO - musicalBALLADA A 301-ES

PARCELLA BOLONDJÁRÓL - példázat

ILLATSZERTÁR - romantikus komédia

ANNA KARENINA - táncszínházi ea.

SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE - színmű

GYEREKELŐADÁSOKALADDIN ÉS A CSODA-

LÁMPA - dalos mesePÉTER ÉS A FARKAS -

zenés mesejáték

RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ

AMERIKAI ELEKTRA - tragédia

GARDÉNIA - színmű

KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ

LILIOMFI - zenés népszínműTÁRSASJÁTÉK NEW YORKBAN - komédia

IFJÚSÁGI ELŐADÁSAZ EMBER TRAGÉDIÁJA

"JUNIOR"

ERKÉLYFOLYOSÓJELENETEK EGY

HÁZASSÁGBÓL - színmű

Továbbra is műsoron:A PILLANGÓK SZABADOK

ÁLLAMI ÁRUHÁZOSZTÁLYELSŐ

Kecskemét, Katona J. tér 5., Tel.: 76/501-170

www.kecskemetikatona.hu

Page 6: w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A …keszin.hu/wp-content/uploads/2019/09/videkiinfo-web-2019... · 2019-09-12 · KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS

6 2019. szeptember 9.HÍRÖS

I M P R E S S Z U M

Hírös Vidéki InfóMegjelenik havonta

25.500 példányban.

Felelős kiadó: Hírös Modul Kft.Felelős szerkesztő: Zakar László

Szerkesztőség:6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17.

Tel./fax.: + 36 76 498 [email protected]

Nyomda: Lapcom Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20.

Terjeszti: Magyar Posta Zrt.

Terjesztési területek:Kunszentmiklós, Szabadszállás, Kiskőrös,

Soltvadkert, Kecel, Orgovány, Ladánybene, Kerekegyháza,

Ágasegyháza, Tiszakécske, Lakitelek, Nyárlőrinc, Izsák

További lerakati pontok:Felsőlajos, Kunbaracs, Kunadacs,

Fülöpháza, Fülöpszállás, Csengőd, Páhi, Tabdi, Kunszállás, Kaskantyú, Bócsa, Tázlár, Bugacpusztaháza, Szentkirály,

Soltszentimre, Fülöpjakab,

A kiadványban szereplő szerkesztőségi illusztrációkhoz a képek és grafikák az

123rf.com oldalról származnak.

A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!

KARRIER Á L L Á S T K Í N Á L

KECSKEMÉT környékére fes-

tésre , hősz igete lésre kere-

sek fes tő szakmunkásokat ,

segédmunkásokat fes tő vá l -

la lkozókat . Józan At t i la , fes-

tő , hősz igete lő vá l la lkozó .

Je lentkezésket a következő

te le fonszámon várom: +36

70 508 0328

Page 7: w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A …keszin.hu/wp-content/uploads/2019/09/videkiinfo-web-2019... · 2019-09-12 · KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS

www.videki info.hu 7HÍRÖS

HÍRÖS

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNKATMEGTALÁLHATJA

A KÖVETKEZŐ LERAKATI PONTOKON IS:

- ÁGASEGYHÁZA, Polgárm. Hiv.

- BÓCSA, Polgármesteri Hiv.Művelődési Ház Reál Élelmiszer, Kecskeméti út 14.

- BUGACPUSZTAHÁZA, KönyvtárÉlelmiszer üzlet, Csobolyó u. 1.

- CSENGŐD, Polgárm. Hiv.Matyó Virágbolt, Dózsa Gy. 62. MILÁN Bolt, Dózsa Gy u. 62.

- FELSŐLAJOS, Polgárm. Hiv.Élelmiszerbolt, Iskola u. 3.

- FÜLÖPHÁZA, Polgárm. Hiv.Ady Műv. Ház és Könyvtár Élelmiszerbolt, Kossuth u. 4.

- FÜLÖPJAKAB, Polgárm. Hiv.Napsugár ABC, Alkotmány u.19. Integrál 22., Petőfi u. 8.

- FÜLÖPSZÁLLÁS, Polgárm. Hiv.Könyvtár és Közösségi Ház Reál Élelmiszer, Petőfi S. u. 22.

- IZSÁK, Polgárm. Hiv.

- KASKANTYÚ, Polgárm. Hiv.Könyvtár, Hunyadi J. u. 34. „BAMBI”, Rákóczi F. u. 4.

- KECEL, Polgárm. Hiv.

- KEREKEGYHÁZA, Polgárm. Hiv.

- KISKŐRÖS, Polgárm. Hiv.

- KUNADACS, Polgárm. Hiv.,Művelődési Ház Élelmiszer üzlet, József A. u. 2.

- KUNBARACS, Polgárm. Hiv.,Könyvtár, Információs és Kö-zösségi Hely Vegyesbolt, Petőfi S. u. 7.

- KUNSZÁLLÁS, Polgárm. Hiv.COOP Élelmiszer, Kossuth u. 16.

- KUNSZENTMIKLÓS, Polgárm. Hiv.

- LADÁNYBENE, Polgárm. Hiv.

- LAKITELEK, Polgárm. Hiv.

- NYÁRLŐRINC, Polgárm. Hiv.

- ORGOVÁNY, Polgárm. Hiv.

- PÁHI, Polgárm. Hiv.Reál Csemege, Rákóczi u. 38.

- SOLTSZENTIMRE, Polgárm. Hiv.COOP ABC, Szent Imre út 35. Vegyes kereskedés, Szt I. út 29.

- SOLTVADKERT, Polgárm. Hiv.

- SZABADSZÁLLÁS, Polgárm. Hiv.

- SZENTKIRÁLY, Polgárm. Hiv.Family Market, Kossuth u. 34. CBA Élelmiszer, Kossuth u. 25/c Faragóné V. Anikó Kossuth u. 9. Mini ABC, Ifjúság u. 1.

- TABDI, Polgármesteri Hiv.Faluház, Kossuth L. u. 1. ABC Szent István u. 2.

- TÁZLÁR, Polgármesteri Hiv.COOP 15. ABC, Árpád u. 3.

- TISZAKÉCSKE, Polgárm. Hiv.Arany J. Művelődési Központ

O K T A T Á S

OKJ-S Da jkatanfo lyam és

Pedagóg ia i és csa ládseg í-

tő munkatárs , Gyógypedagó-

g ia i assz isz tens képzés in-

du l szeptember e le jén Kecs-

keméten, ó rák szombaton-

ként , k ido lgozot t tananyag-

ga l rész le t f i ze tés i lehető-

ségge l . +36 30 287 4808

I N G A T L A N

KECSKEMÉTEN 2db 1emele-

t i lakások 61nm és 54nm e l-

adóak garázzsokka l . +36 20

435 8759

KECSKEMÉT, központ já tó l 1

km-re , 46 nm-es, 2 szobás ,

e rké lyes , gáz fű téses , fe lú j í -

to t t lakás e ladó. I rányár 18,9

MFt Te l . : +36 70 683 7015

KECSKEMÉT, Rendőr fa luban,

245 nm-es 4 szobás , ké tsz in-

tes , szép csa lád i ház e ladó.

I rányár : 49 MFt Te l . : +36 20

914 3929

KECSKEMÉTEN a Sz i l -coop

köze lében, Botond u tcában

42 nm-es, 2 szobás , gáz fű-

téses , fe lú j í to t t lakás e ladó.

I rányár 19,5 MFt Te l . : +36 70

683 7015

KECSKEMÉTEN a Mátyás i u t -

cában 46 nm-es 2 szobás , ú j

ép í tésű lakás , 24 nm-es te-

rassza l e ladó: 37,2 MFt Te l . :

+36 20 428 4022

KECSKEMÉT, Vágó u tcában

bru t tó 77 nm-es kétsz in tes , 2

szobás fe lú j í to t t lakás e ladó.

I rányár 25,5 MFt Te l . : +36 70

683 7015

KECSKEMÉTEN, a Ba la ton u t-cán épü lő , egyed i lakások e lő jegyzésre le fog la lhatók ep i tos imon.hu Te l . : +36 76 480 750

NAGYKŐRÖSÖN 49 nm-es, 2 szobás , IV . emele t i , gáz fű té-ses , fe lú j í to t t , ke l lemes lakás e ladó. I rányár 13 MFt Te l . : +36 70 683 7015

KECSKEMÉT, H i te l u tcában 54 nm, e lső emele t i , 2 szo-bás , e rké lyes , jó á l lapotú la-kás e ladó. I .á r : 22 ,2 MFt +36 30/197-6543

KECSKEMÉT, M5 köze l i szom-szédmentes tanyát keresek 2-3 Ha terü le t te l és gazda-ság i épü le t te l . +36 30/197-6543

KECSKEMÉT, Árpád kr t . e le-jén 7 . em- i 50 nm, 2 szo-bás fe lú j í to t t , bútorozot t la-kás e ladó. I .á r : 22 ,6 MFt +36 30/197-6543

KECSKEMÉT, Szécheny i-kör-úton 18 nm fö ldsz in t i jó á l -lapotú min igarzon e ladó. I .á r : 12 ,2 MFt +36 30/197-6543

KECSKEMÉT, Homokbánya ú j -jáép í te t t lakóparkban 1 szo-bás 30 nm lakások ide i á t -adássa l e ladók. I .á r : 15 ,5 MFt +36 30 616 2143

KECSKEMÉT, Margaré ta Ot t -hon köze lében 2003-ban épü l t 65 nm, 2 szoba, e rké-lyes 2 . emele t i tég la lakás e l -adó. +36 30 616 2143

LAJOSMIZSÉN 1063 nm te l -ken 90 nm, 3 szobás , sz ige-te l t , c i rkó fű tésű csa lád i ház e ladó. I .á r : 16 ,3 MFt +36 30 616 0663

KECSKEMÉT be lvárosában 57 nm, 3 em- i igényesen fe lú j í -to t t , 3 szobás lakás e ladó. I .á r : 22 ,5 MFt +36 30 616 0663

NAGYKŐRÖSÖN, 71 nm-es, 2 szobás , 725 nm te lken, ker-tes ház e ladó: 12,5 MFt Te l . : +36 70 686 5148

KECSKEMÉTEN a Nagy La-jos k i rá ly k r t -on 70 nm-es, 3 szobás , fe lú j í to t t lakás , ga-rázzsa l k iadó Ár : 148.000 F t /hó Te l . : +36 70 683 7015

I N G A T L A N T K E R E S

V IDÉKEN e ladó házak ér téke-s í tését , kor rekt fe l té te lekke l vá l la lom! Te l . : +36 70 686 5150

BUDAPESTEN és Kecskemé-ten e ladó lakást keresek. K i -rá ly Szabo lcs Te l . : +36 70 686-5149

ELADÓ házat keresek Kecs-keméten és környékén Ho l ló Mónika Te l . :+36 20 914 3929

FALUSI csok-ra a lka lmas in-gat lanokat keresünk ügyfe le-ink számára Te l : +36 20 914 3929

J Á R M Ű

ALFA Romeo 147-es, 1 .9JTD, 8V, 2004-es, 3 a j tós , ezüst sz ínű autó f r iss műszakival , bőr be lsőve l , tempomatta l e l a d ó K e c s k e m é t e n . Á r : 500.000Ft . Érd: +36 20 558 1205

A D Á S - V É T E L

LAKATOS-, bádogos- és esz-tergagépeket vásáro lunk. +36 70 624 5475

ELADÓ műanyag 6méte-res locso lócsövek 60-as a lu-mín ium békazár csat lakozá-súak 5000f t /szá l , Kombiná-tor 2 méter szé les 4db törő-hengerre l és 18db rugós ka-páva l 125.000f t , e lek t romos e lgo/m 4 kerekű kerekesszék 110.000Ft , 1 ,2 x 1000 x 2000 h idegen hengere l t o la jozot t bá lázot t , csomagol t lemez gyár tásbó l v isszamaradt 4700 kg 200f t /kg . +36 30 691 6850

V E G Y E S

MINDENNEMŰ vágot t tűz i fa rende lhető , házhoz szá l l í tás t vá l la lok . Dér András e .v . - AA6216016 +36 20 263 6408

S Z O L G Á L T A T Á S

REDŐNY, szúnyoghá ló , naper-nyő , á rnyéko lás techn ika jav í tá-sát szere lését vá l la lom Csánó József +36 70 7099 761

REDŐNY szerv iz ! Lesza-kadt , nem működő redő-nyök te l jes körű jav í tá-sa , gur tn ik cseré je . +36 20 543 6161, +36 30 919 0446

MESTERBOSZORKÁNY, jöven-dőmondó, rontás levéte l , sze-re lmi energ iák , ha lo t t lá tás , i s ten i gyógy í tó erőve l . +36 70 434 2178

R E D Ő N Y K É S Z Í T É S , t e l j e s körű jav í tás , gur tn icsere . Precíz munka, kedvező ár . +36 20 624 1272, +36 70 265 6065

VESZÉLYES fák k ivágását , korona igaz í tás t , e l takar í tá-sát és erdő gyér í tését vá l -la lom. +36 20 622 2492

ÉRTÉKBECSLÉS gyorsan: h i -te l , é r tékes í tés , vagyonmeg-osz tás , ö rökség esetén. Te l : +36 70 683 7015

Á L L A T

K ISKUNFÉLEGYHÁZÁN fa j -t i sz ta , fekete , tö rpe-tacskók e ladók. Érdek-lődn i : +36 30 825 8586

M E Z Ő G A Z D A S Á G

T R I T I K Á L É v e t ő m a g n a k e ladó: 6 .000 Ft/100 kg. +36 20 941 5540

20 tonna t i sz t í to t t á rpa e ladó Kecskeméten: +36 20 941 5540

Page 8: w w w . v i d e k i i n f o . h u ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A …keszin.hu/wp-content/uploads/2019/09/videkiinfo-web-2019... · 2019-09-12 · KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS

8 2019. szeptember 9.HÍRÖS

FESZTIVÁL®MARATONBUDAPEST34.

2019. SZEPTEMBER 28-29. BUDAPEST, PÁZMÁNY PÉTER SÉTÁNY

FUTÓTÁVOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK:SZEPTEMBER 28. SZOMBAT

• SPAR 4X2 KM VÁLTÓ • NESTLÉ CSALÁDI FUTÁS• FODISZ ESÉLYEGYENLŐSÉGI FUTAM• SPAR ENJOY. GYALOGLÁS (2,3 KM)

• ERSTE MARATONKA (2,3 KM) • RISKA MINIMARATON (5 KM) • LANDLIEBE 10 KM

SZEPTEMBER 29. VASÁRNAP• SPAR BUDAPEST MARATON® (42,2 KM)

• REAL NATURE 30 KM• SPAR BUDAPEST MARATON® PÁRBAN

• TOLLE UHT MARATONSTAFÉTA (42,2 KM, 4 FŐS VÁLTÓ)

WWW.SPARBUDAPESTMARATON.HU /budapestmaraton

A címoldali cikk folytatása

A Péter és a farkas szolgált az örökbefogadás alap-ötletéülAz évad második gyerekdarabja a Péter és a farkas zenés mesejátékkal folytatódik. Az örökbefogadás alapötletéül szolgáló elbeszélésben egy állatme-sébe öltöztetett történet elevenedik majd meg, élő hangszerek kíséretében.

"Szegény farkasok hálátlan szerepet játszanak a mesékben. Gonosz cselekedettel ijesztgetik a szereplőket és a gyerekeket. Nincs ez másképp Prokofjev zenés meséjében sem, bár ott Péter, a hős bátor kiállása véget vet a farkas garázdálkodásának. Nem csak a sztoriját szeretik annyira a gyerekek a világon mindenütt Péter és a farkas meséjét, hanem mert a zenéje annyira karakteres, hogy minden jelenetet szinte kivetít elénk. Minden szereplőt más-más hangszer jellemez, így egyúttal egy zenei

ismeretterjesztésben is részesül a közönség"- mondta el Drucker Péter vezető karnagy. A foko-zottan védett állatok a szabad természetben, és a hazai állatkertekben is egyre ritkábban láthatóak. Ez is párhuzamba állítható a színházzal, hiszen élő hang-szerrel kísért komolyzenei műfajokat egyre ritkábban játszanak a gyerekközönségnek.

Együttműködés a két intézmény közöttAz első nagyobb rendezvényen történő együttmű-ködés már meg is valósult a két intézmény között, ugyanis az Állatkertek éjszakáján Aladdin nyere-ményjegy várta a szerencséseket.

A két intézményvezető, Cseke Péter és Tokovics Tamás igazgató urak hangsúlyozták, hogy az elsőd-leges feladatok mellett, a Színház és a Vadaskert a közösségi élet szervezőjeként, a családi szabadidő minőségi eltöltésének színtereként is működik.

Kecskeméti Katona Jószef Színház

ÁLLATOKAT FOGADOTT ÖRÖKBE A SZÍNHÁZ