voltak eddigi életutad meghatározó élményei, JÚ s milyen … · 2013-11-15 · A harmadik...

3
35 NEM CSAK HÁLÓZATÉPÍTÔKNEK... MLM tetszett, és mivel teljesen szabad voltam, minden energiámat a hálózat fejleszté- sére fordítottam. Névlistát írtam és írat- tam, bemutatókat tartottam, infóesteket szerveztem. Hogyan indult az üzleted? Voltak kezdeti nehézségek, vagy ment minden, mint a karikacsapás? Az elsô hónapban nyolcan lemásoltak, a következô hónapban újabb húsz ember jött, lettünk huszonnyolcan, és kaptam negyvennyolcezer forint fizetést. Az utolsó BM-fizetésem huszonhétezer fo- rint volt három évvel korábban, és azért tizenkilenc éven át tanultam, dolgoztam. Itt pedig két hónap alatt megkerestem a másfélszeresét! Akkor ébresztôt fújtak nekem, hogy biztos, hogy méhészked- Induljunk a kezdetektôl. Honnan származol, melyek voltak eddigi életutad meghatározó élményei, s milyen tanulmányokat végeztél? Szôlôtermelô családból származom Nagyrédérôl. Tizen- négy évesen döntöttem úgy, hogy eljövök otthonról. A föld és a természet szeretete mellett egyre több minden érdekelt; Esztergomba mentem középiskolába, gépésze- tet és villamosságot tanultam, majd innen katonai fôisko- lára jelentkeztem, mert gyerekkorom óta kedveltem a „katonás dolgokat”. Fôiskola után a félkatonai jellegû Ké- szenléti Rendôrséghez helyeztek. Az általános szolgálat mellett vezettem kommandós és tûzszerész csoportokat. Közben 1977-ben az ELTE-n elkezdtem a pszichológia szakot, és 1985-tôl a kommandósok pszichológusa let- tem. Fantasztikus volt, óriási felelôsség, különleges élmé- nyek. 1990-ben, a rendszerváltáskor, megszüntették a tiszti beosztást, és polgári személynek megfelelô pozíció- ban folytathattam volna a pszichológusi munkát. Ekkor azt mondtam, hogy 19 szép év és katonai fegyelem után jöhet egy nagy váltás és szabadság az életemben. Vissza a természethez! Hát ez elég merész döntés lehetett az akkori helyzetben… Valóban az volt, de mint az idô igazolta, nagyon helyesen cselekedtem! Ebben az idôben reklámpszichológiával és méhészettel is intenzíven foglalkoztam, élvezve a sza- badságot. A méhészetet még a fegyveres szolgálat mellett kezdtem el, mert más mellékállást nem vállalhattam. Ele- inte volt néhány kaptár méhecském, amit felfejlesztettem negyven családra, majd kilencvenre. A méhészkedés annyi pénzt hozott, mint az egész korábbi hivatalos fize- tésem, s ez nagyban megkönnyítette a döntésemet a vál- táskor. A méhektôl rengeteget lehet tanulni. Megvannak a kasztok és a feladatok: a fiatal méh háromnapos koráig eteti a többieket, aztán takarít, késôbb ôrt áll, majd hu- szonegy napos korában kirepül, feltérképez körülbelül 50 négyzetkilométernyi területet, jelekkel és „árumintákkal” tájékoztatja, tanítja a többieket, értékes anyagokat gyûjt és szállít, és ahogy növekszik a család, osztódni kezd. A duplikáció nagyon erôsen jelen van a természetben. Tehát amit a méhektôl tanultál, késôbb a hálózatépítés során is tudtad hasznosítani. De hogyan találkoztál a valódi hálózatépítéssel? A harmadik MLM-cég volt az életemben az, amely mellett igazán ki tudtam állni, ugyanis itt találtam meg azt a ve- zetést, terméket, oktatást és marketinget, amely leginkább INTERJÚ 34 MLM AZ ÜZLETI MAGAZIN Kishitû embernek nem lehet nagy üzlete LÔRINCZ JÁNOS A MAGYAR MLM-SZAKMA EGYIK SOKOLDALÚ ÉS MEGHATÁROZÓ SZEMÉLYISÉGE. EDDIGI ÉLETÚTJA JÓCSKÁN BÔVELKEDETT A KIHÍVÁSOKBAN. KA- TONA, KOMMANDÓS, TÛZSZERÉSZ, KÉSÔBB PSZICHOLÓGUS, AKI LEGUTÓBBI SZAKMÁJÁBÓL A MÉHÉSZKEDÉS BIRODALMÁBA VÁLTOTT. IGAZÁN SZÍNES EGYÉ- NISÉG, AKI MAGYARORSZÁG EGYIK SIKERES HÁLÓZATÉPÍTÔ CÉGÉNEK ALAPÍTÓ TAGJA ÉS RÉSZTULAJDONOSA LETT. ÉLETÉRÔL, MUNKÁJÁRÓL, HIVATÁSÁRÓL, ÜZ- LETI SIKEREINEK TITKAIRÓL ÉS MAGÁNÉLETÉRÔL KÉRDEZTÜK. L. J.

Transcript of voltak eddigi életutad meghatározó élményei, JÚ s milyen … · 2013-11-15 · A harmadik...

Page 1: voltak eddigi életutad meghatározó élményei, JÚ s milyen … · 2013-11-15 · A harmadik MLM-cég volt az életemben az, amely mellett igazán ki tudtam állni, ugyanis itt

35N E M C S A K H Á L Ó Z A T É P Í T Ô K N E K ... MLM

tetszett, és mivel teljesen szabad voltam,minden energiámat a hálózat fejleszté-sére fordítottam. Névlistát írtam és írat-tam, bemutatókat tartottam, infóesteketszerveztem.

Hogyan indult az üzleted? Voltakkezdeti nehézségek, vagy mentminden, mint a karikacsapás?Az elsô hónapban nyolcan lemásoltak, akövetkezô hónapban újabb húsz emberjött, lettünk huszonnyolcan, és kaptamnegyvennyolcezer forint fizetést. Azutolsó BM-fizetésem huszonhétezer fo-rint volt három évvel korábban, és azérttizenkilenc éven át tanultam, dolgoztam.Itt pedig két hónap alatt megkerestem amásfélszeresét! Akkor ébresztôt fújtaknekem, hogy biztos, hogy méhészked-

Induljunk a kezdetektôl. Honnan származol, melyekvoltak eddigi életutad meghatározó élményei, s milyen tanulmányokat végeztél?Szôlôtermelô családból származom Nagyrédérôl. Tizen-négy évesen döntöttem úgy, hogy eljövök otthonról. Aföld és a természet szeretete mellett egyre több mindenérdekelt; Esztergomba mentem középiskolába, gépésze-tet és villamosságot tanultam, majd innen katonai fôisko-lára jelentkeztem, mert gyerekkorom óta kedveltem a„katonás dolgokat”. Fôiskola után a félkatonai jellegû Ké-szenléti Rendôrséghez helyeztek. Az általános szolgálatmellett vezettem kommandós és tûzszerész csoportokat.Közben 1977-ben az ELTE-n elkezdtem a pszichológiaszakot, és 1985-tôl a kommandósok pszichológusa let-tem. Fantasztikus volt, óriási felelôsség, különleges élmé-nyek. 1990-ben, a rendszerváltáskor, megszüntették atiszti beosztást, és polgári személynek megfelelô pozíció-ban folytathattam volna a pszichológusi munkát. Ekkorazt mondtam, hogy 19 szép év és katonai fegyelem utánjöhet egy nagy váltás és szabadság az életemben. Visszaa természethez!

Hát ez elég merész döntés lehetett az akkori helyzetben…Valóban az volt, de mint az idô igazolta, nagyon helyesencselekedtem! Ebben az idôben reklámpszichológiával ésméhészettel is intenzíven foglalkoztam, élvezve a sza-badságot. A méhészetet még a fegyveres szolgálat mellettkezdtem el, mert más mellékállást nem vállalhattam. Ele-inte volt néhány kaptár méhecském, amit felfejlesztettemnegyven családra, majd kilencvenre. A méhészkedésannyi pénzt hozott, mint az egész korábbi hivatalos fize-tésem, s ez nagyban megkönnyítette a döntésemet a vál-táskor. A méhektôl rengeteget lehet tanulni. Megvannaka kasztok és a feladatok: a fiatal méh háromnapos koráigeteti a többieket, aztán takarít, késôbb ôrt áll, majd hu-szonegy napos korában kirepül, feltérképez körülbelül 50négyzetkilométernyi területet, jelekkel és „árumintákkal”tájékoztatja, tanítja a többieket, értékes anyagokat gyûjtés szállít, és ahogy növekszik a család, osztódni kezd. Aduplikáció nagyon erôsen jelen van a természetben.

Tehát amit a méhektôl tanultál, késôbb a hálózatépítés során is tudtad hasznosítani. De hogyan találkoztál a valódi hálózatépítéssel?A harmadik MLM-cég volt az életemben az, amely mellettigazán ki tudtam állni, ugyanis itt találtam meg azt a ve-zetést, terméket, oktatást és marketinget, amely leginkább

INT

ERJÚ

34 MLM A Z Ü Z L E T I M A G A Z I N

Kishitû emberneknem lehet nagy üzleteLÔRINCZ JÁNOS A MAGYAR MLM-SZAKMA EGYIK SOKOLDALÚ ÉS MEGHATÁROZÓSZEMÉLYISÉGE. EDDIGI ÉLETÚTJA JÓCSKÁN BÔVELKEDETT A KIHÍVÁSOKBAN. KA-TONA, KOMMANDÓS, TÛZSZERÉSZ, KÉSÔBB PSZICHOLÓGUS, AKI LEGUTÓBBISZAKMÁJÁBÓL A MÉHÉSZKEDÉS BIRODALMÁBA VÁLTOTT. IGAZÁN SZÍNES EGYÉ-NISÉG, AKI MAGYARORSZÁG EGYIK SIKERES HÁLÓZATÉPÍTÔ CÉGÉNEK ALAPÍTÓTAGJA ÉS RÉSZTULAJDONOSA LETT. ÉLETÉRÔL, MUNKÁJÁRÓL, HIVATÁSÁRÓL, ÜZ-LETI SIKEREINEK TITKAIRÓL ÉS MAGÁNÉLETÉRÔL KÉRDEZTÜK.

L.J

.

Page 2: voltak eddigi életutad meghatározó élményei, JÚ s milyen … · 2013-11-15 · A harmadik MLM-cég volt az életemben az, amely mellett igazán ki tudtam állni, ugyanis itt

37N E M C S A K H Á L Ó Z A T É P Í T Ô K N E K ... MLM

Mennyire tartod fontosnak a személyiségfejlôdést, a tanulást az MLM-ben?Nagyon fontos, éppen ezért ismert tré-nereket rendszeresen szoktunk meghívnia rendezvényeinkre. Gyakran hívjuk TonkEmilt és Nyíri Zoltánt. Részt vettem, a tel-jes felsorolástól eltekintve, Peter Klothier,Allan Pease és mások tréningjein; bará-taimmal voltunk Tom Schreiter karib-ten-geri álomhajós nemzetközi szeminári-umán; Don és Nancy Faillát többszörmeghívtuk képzésre, és a házamban isfogadhattam ôket. És végül, ott voltamBrian Tracy minden magyarországi ren-dezvényén. Brian Tracy 1998-ban jártelôször hazánkban, akkor ezer embervett részt a képzésén a KongresszusiKözpontban. Ezen a tréningen gyakorla-tokat készíttetett velünk a jövônk terve-zésérôl, célkitûzésekrôl – ezt a jegyzeteta mai napig sokszor elôveszem.

Mit tartasz az MLM legnagyobbelônyének a hagyományos munkával szemben?Akkora lehet az üzleted, amekkora a sze-mélyiséged. Kishitû embernek nem lehetnagy üzlete. Ha egy szinten megáll a sze-mélyiséged, nem mersz tovább gondol-kodni, akkor megáll az üzleted is. Ahogyemlítettem, pszichológus az egyik szak-mám. Az elméleti pszichológiát befejez-tem akkor, amikor eljöttem a katona-ságtól, de ezután következett a gyakor-lat, a hálózatépítés. Huszonkét éve aztlátom, hogy soha, sehol olyan gyorsannem tud fejlôdni az emberek személyi-sége, mint amikor csatlakozik egy Net-work Marketing céghez. Itt a szponzoraazt mondja neki: „Te egy jobb sorsraméltó ember vagy, kinézem belôled,hogy vezetô legyél és taníts másokat,bízom benned és tudom, hogy megtudod csinálni. Segítelek, támogatlak,Neked csak annyi a dolgod, hogy néhányegyszerû feladatot napról napra elvégezz

Mindig nagy elismeréssel és szép szavakkalbeszélsz a feleségedrôl, Marikáról, aki társadaz üzletben is. Keveseknek sikerül az üzleti életbeígy beépíteni a családi vonalat is…Nélküle nem érhettem volna el ezeket az eredményeket!A feleségem történelem–ének szakos, nagyon sikeres ta-nárnô volt, miniszteri kitüntetéssel, de sajnos alacsony fi-zetéssel. Mivel kicsi gyermekeink voltak, nem tudottinfókra eljárni, de azért beregisztráltam ôt a saját csopor-tomba az egyik láb élére, és amíg babázott, addig én fel-építettem azt a vonalat. Amikor letelt a három év agyerekekkel, akkorra csinos jövedelem várta az üzletbôl.Megkérdeztem tôle, hogy visszamegy-e tanítani, és késôestig dolgozatokat javítani kevés pénzért, vagy elfogadja,hogy ezentúl nem gyerekeket, hanem felnôtteket tanítunk,és együtt fejlôdhetünk. Igent mondott! Így ô is elkezdetthálózatépítéssel foglalkozni, és akkor még nem tudtuk,hogy idôvel ez az ág lesz a legnagyobb. A gyerekeimnevén is vannak kisebb vonalak. A fiam és a lányom isegyetemista, jelenleg nem aktívak az üzletben, de ha bár-mikor úgy döntenek, hogy szeretnének bekapcsolódni,akkor együtt felépítjük a jutalék kifizetéséhez szükségesforgalmat, és onnantól komoly jövedelmet kaphatnak.

INT

ERJÚ

36 MLM A Z Ü Z L E T I M A G A Z I N

nem kell? Elkezdett jönni a pénz, válto-zott a személyiségem, és három hónapután rájöttem, hogy minden mást be kellfejeznem, amit addig csináltam, és szer-vezési-pszichológiai tudásomat a hálózat,valamint az emberek fejlesztésére kellfordítanom. Az MLM-ben az elsô pilla-nattól kezdve csak azon múlik a siker,hogy akarod és teszel-e a saját fejlôdése-dért és mennyire, és mennyi emberttudsz jó irányba vinni. Lehet, hogy nemlesz mindenki elsô számú vezetô, de na-gyon sok barátodból válhat magas jöve-delemmel rendelkezô szabad ember.

Mi az, ami motivált a munkádban, smilyen célokat tûztél ki magadnak?Az elsô cél nálam is az volt, mint a leg-több embernél: megadni a családomnakmindent, és rendezni az életemet. Ami-kor elkezdtük az üzletet, akkor a Ha-vanna-lakótelepen éltünk két kicsigyerekkel, és nagyon szerettünk volna el-költözni onnan, szebb helyre vágytunk.Azt hittük, hogy Budára soha nem köl-tözhetünk, mert ott húszmillió volt egytelek. A hálózatépítéssel elindult maga-sabb jövedelmünk azonban új reménye-ket adott. Gyûlt a pénz, és újsághirde-tésben találtunk Budán egy telket jóáron. Amikor szétnéztem a dombról, le-esett az állam a gyönyörû panorámától.Aztán kiderült, hogy nem is építési terü-leten van a telek, ezért olcsó. Ennek el-lenére megvettük. Másfél évvel késôbbépítési területté nyilvánították, terveztet-tünk rá egy szép házat, és felépíttettük.Kell a cél, a hit és a bátorság, hogy amegfelelô pillanatban merj döntésthozni. Az MLM-nek köszönhetôen ötéven belül a legfontosabb céljaim telje-sültek, tíz éven belül az összes leírtcélom, sôt annál sokkal több is.

Akkor lényegében tíz év alatt elértélmindent, amire vágytál az üzletiéletben. Mi hajt most elôre?

Rájöttem, hogy ezzel az üzlettel sok embernek tudok se-gíteni, ki tudok teljesedni. Itt mindent tudok hasznosítani,amit eddig tanultam: szervezési készséget, katonai tudást,pszichológiát, határozottságot. A régi munkahelyemenpszichológusként megvizsgáltam naponta két-három em-bert, és ha megfeleltek, pályára állítottam ôket; valójábanma is ezt teszem. „MLM-pályára” irányítok embereket. Amunkám a hobbim, viszont tömegeket tudok tanítani, ren-geteg embernek tudok segíteni és megváltoztatni az éle-tét. Rájöttem, hogy tanítónak születtem. Sok ezer emberrevan ma hatásom.

L.J

.

Mi a családokat változtatjuk meg, adunk

nekik pénzt, pozitív gondolkodást, ötleteket,

célokat…

Page 3: voltak eddigi életutad meghatározó élményei, JÚ s milyen … · 2013-11-15 · A harmadik MLM-cég volt az életemben az, amely mellett igazán ki tudtam állni, ugyanis itt

39N E M C S A K H Á L Ó Z A T É P Í T Ô K N E K ... MLM

Engem pszichológusként a szociális dol-gok is foglalkoztatnak, és úgy gondolom,az MLM által nagyon fontos társadalom-formáló feladatot is végzünk. 1995-benMagyarországon 65 év volt a férfiak vár-ható élettartama, most ez 71 év, miköz-ben az egészségügy helyzete nem lettjobb, viszont rengeteg ember belátta ahelyes táplálkozás és a táplálékkiegészí-tôk fontosságát. Magyarországon is na-gyon fontos öngondoskodásra nevelnünkaz embereket, mert aki ma beteg, annakvége van, és a családjának is, hiszen hanincs munkahelye, elôbb-utóbb pénzesem lesz. Az én édesanyám nyolcvankétéves, de amit mond, az mindig találó ésigaz, legtöbb tudása a gyakorlati életta-pasztalatokból származik. Ha tíz évvel kitudnánk tolni a várható élettartamot,akkor több lenne az idôs ember. Az idôsember egyáltalán nem mindenhol jelenta világban beteg embert. Az idôsödôkközt hiányzik, és nagyon vékony a hig-gadt, de még aktív szabályozó réteg. Aholez a világon megvan, ott nagyon stabil atársadalom is. Itt is kevesebb lenne aválás, ha a nagyszülôk tudnának vigyáznia gyerekekre. A nevelésben a család adöntô, nem az iskola. Az MLM-rendsze-rek úgy teremtenek munkahelyet, hogynem vesznek el az államtól pénzt, és mel-léktevékenységként fôállású jövedelmet,vagy annál többet tudnak biztosítani. AzMLM-hálózatok a béke szigetei a társa-dalomban, szinte politikamentesek. AzMLM-ben hosszabb idôt eltöltô emberekkommunikációs készsége nagyon magas.Mi a családok szemléletét változtatjukmeg, és adunk nekik pénzt, pozitív gon-dolkodást, ötleteket, célokat, egészséget,tanításokat és a hosszú élet lehetôségét.Ezek az emberek mindig a megoldásokatés a pozitív együttmûködés lehetôségétkeresik. Itt az ideje a Network Marketinghelyét, szerepét tisztességesen helyre-tenni az emberek fejében.

Az interjút készítette: Hertelendy Klára és Balogh Ágnes

és elindulj a fejlôdésed útján.” A kis-hitûséget is felül lehet írni, csak idô ésenergia kérdése. Azt pedig, hogy kibemennyi energiát fektetek, én döntöm el.

Van olyan történeted az elmúltévekbôl, amire szívesen emlékszelvissza?Másfél évvel ezelôtt bementem egy lég-fegyverboltba Párkányban. A fegyverekkapcsán beszélgetni kezdtem az eladó-val, és mielôtt eljöttem, adtam neki kétajándékot a termékeink közül. Két hétmúlva visszamentem, és nagy izgalom-mal fogadott, elmesélte, hogy a termékfantasztikusan mûködik, és az ismerôsei

mölcsöt magunk termeljük a családnak. Jönnek is az is-merôsök nézegetni a kertet. Van két kisebb és egy na-gyobb tó, szép fák, amiket mi ültettünk. Terem ittmindenféle gyümölcs, például gránátalma, citrom, és idéna sárgabarackfán annyi termés volt, hogy nem lehetettlátni az ágat a sok gyümölcstôl. A fáimat csemeteként ül-tettem, és megvártam, amíg megnônek. Azt mondják,hogy ahogy berendezed a világodat, olyan ember vagy.Nem csak a növények és szikláim miatt szeretem a kertet:több itt költô madaram van, íjászkodhatok, futhatok, úsz-hatok.

Végül térjünk vissza ismét a szakmához,s tekintsünk egy kicsit a jövôbe! Szerinted milyenszerepe van a Network Marketingnek ma a világban?

INT

ERJÚ

38 MLM A Z Ü Z L E T I M A G A Z I N

is szeretnék kipróbálni. A hölgy az üzletrôl nem akart hal-lani, a férjének viszont volt MLM-es tapasztalata. Miutánelmagyaráztam neki a marketingtervet, csatlakoztak. Mos-tanra ötszáz fôs csoportjuk van, és igazán még csak mostindulnak be. Azóta, ha bármilyen hobbifegyver piacrakerül, ahhoz én elsôk közt jutok hozzá, és addigra mel-lesleg már rég kitermeltük az árát. Az MLM-nek köszön-hetôen az ember visszakaphatja a gyerekkori álmait.

Mennyire fontos az MLM-ben a hit és a bizalom?A hit és a hitetlenség nagyon érdekes dolog. Az elsô éslegfontosabb dolog, hogy amekkora a bennem levô hit,csak akkorát tudok elôhozni a másikból. Ahogy a dal ismondja: „égni kell annak, aki gyújtani akar”. Mindenkinélmás technika mûködik, ez egy mûvészet. Az MLM-bensemmi nem kötelezô, ez az önkéntesek gyülekezete. Bár-mikor ott lehet hagyni, és a legtöbb ember azért hagyjaabba a munkát, mert a szponzorát nem tudja elfogadni.Az emberek oda csatlakoznak, ahol úgy érzik, nagy biz-tonságban vannak, törôdnek velük, fejlôdnek, nem veszikel a befektetett munkájuk, valamint a kapcsolataik, és fo-lyamatosan felvállalható minden. Az egész üzlet alapja abizalom. Kell, hogy a termék jó legyen, de ahhoz, hogy afelhasználó megvegye, kell a bizalma és a hite, és hogymegláttassuk a további lehetôségeket, ahhoz még többkell: további emberi aktivitás, élô munka. Ez a folyamategy kapcsolatépítési gömb, minden mindennel összefügg.Ha egy embernek nincs hite, vagy nem elég erôs, akkoris meg lehet találni azt a pontot, ami felkelti az érdeklô-dését. Innen el lehet kezdeni bizalmat kiépíteni, csak nemszabad erôltetni semmit. Mindig csak odáig szabad el-menni, ameddig ô terhelhetô, ha tovább terheled, annakhárítás lesz a vége.

A rengeteg munka mellett nagyon fontos a szabadidô. Mivel töltöd az idôdet, amikor nem dolgozol?Nagyon szeretem a finom ételeket, van kerti kemencém,saját borospincém; családommal, barátaimmal gyakran já-runk éttermekbe; gyakran ebédelek, kirándulok a cégünkvagy a vonalak vezetôivel, és gyakran van nálunk vendég-ség. Nemrég voltak vendégeink Új-Zélandról és Orosz-országból. Idôsebbik lányom Új-Zélandon él a férjével ésnégy lányunokámmal. Szinte évenként átutazunk a Földmásik felére. Az elsô telkünk mellett késôbb vásároltunkegy két és félszer akkora területet is, és a kerteket össze-vonva létrehoztuk a saját kis világunkat. Szenvedélyem akertem, ahol minden vegyszermentes, és mivel profi bio-technológiával is foglalkozunk, a legtöbb zöldséget és gyü-

L.J

.

Az MLM-nek köszönhetôen

az ember visszakaphatja a gyerekkori

álmait.