2

Szabó Miklós

Az orosz nevelés története(988-1917)

3

TARTALOM

BevezetésElőszóI. A történelmi háttérBizánc és a kereszténységVlagyimir nagyfejedelem és fia, JaroszlavA művelődés felvirágzásaSzerzetesség. Patriotizmus. Elfordulás NyugattólVallásos és világi irodalomKönyv és könyvtárA kultúra szervesedése. A korszak lezárulII. Az orosz nevelés első századai (9-13. század)Írásbeliség. ÍrástudásAz egyháziak képzéseVilági műveltségAz iskolai oktatásNevelési eszmények. MonomahA 12-13. századIII. Hanyatlás és felemelkedés (13-15. század)A tatár igaA műveltség letargiájaA felemelkedés kezdeteMűveltség. Iskola. NevelésA 15. századi újjászületésIV. A 16. század szellemi erjedéseA bizánci örökségNyugati hatások. Élesedő ellentétekAz egyházi megújulás kísérleteA nemzeti és vallási egység ideológiájaZártságból az újkor feléA világias művelődés. „Domosztroj”V. Nevelési megújhodás. KijevLengyel befolyás. A jezsuita nevelésOrtodox válasz. Bratsztvo-iskolákA kijevi Mogila-akadémiaVI. Az orosz újkor kezdete (17. század)AlakulófélbenNincsenek iskolákA rend megszilárdul. Beszüremlő civilizációA szellemek szétválásaAz egyház; egyházszakadásMűvelődési megújulásAz iskolaügy. Je. Szlavinyeckij. Szimeon PolockijA moszkvai Szláv-görög-latin akadémiaNevelési irodalomVII. I. Péter kora (A 18. század első fele)Péter és céljaTársadalmi reformokTudomány- és iskolaszervezésPéter iskoláiA kijevi és a moszkvai akadémiaÁllami egyház. Feofan ProkopovicsTudományos Akadémia, egyetem, gimnáziumAz új iskolák és a nevelésF. Sz. Szaltikov. LeibnizI. Ty. Poszoskov

VIII. Nemesi nevelés – rendi iskolázás (A 18. századmásodik fele)A nemesi osztály. Nyilvános iskolázás. Otthoni nevelésA Tudományos Akadémia. Az egyetem. A gimnáziumRendi iskolázás. Kadétiskolák. A nép iskoláiAz egyház és iskoláiV. Ny. TatyiscsevIX. Lomonoszov. Európaiság. OroszságM. V. LomonoszovA Szentpétervári egyetemAz Akadémia gimnáziuma. A pedagógus LomonoszovA Moszkvai egyetem. Lomonoszov hatásaA moszkvai „kettős” gimnáziumEurópaias nemesség. Patrióta oroszságX. II. Katalin kora (1762-1796)A felvilágosodás társadalmaOrtodoxok. UniósokA nevelő állam. Nevelési tervezetekI. I. Beckoj és intézményeiA Moszkvai egyetem szelleme. Tanárképzés. PanziókÁllami gyámkodás. DiktatúraF. I. Janković. „Nemzeti” iskolákTanügyi szervezet. Tanügyi valóságNy. I. NovikovG. Sz. SzkovorodaA. Ny. RagyiscsevXI. A közoktatás megszervezése (1796-1825)A nyugati eszmék vonzásábanA Közoktatási MinisztériumAz 1804. évi IskolarendeletA valóságos helyzetA társadalom igényeiNemesi intézetekNapóleon kiűzése utánAz egyház és iskoláiA Szent Szövetség kora. Sz. Sz. UvarovObskurantizmusA dekabristákXII. A művelődés megoszlása (1825-1855)A köteles „szolgálati szellem”Az 1828. évi IskolarendeletNevelési diktatúra. Az egyetem átszervezéseNevelési arisztokratizmus. A tisztképzésA demokratikus művelődésMegújuló szerzetesség. Oroszosítás. Állami „hittérítés”A 40-es évek rendőri szelleme. Állami terrorAz iskolai helyzet. GyermekintézményekA pedagógusképzésV. F. OdojevszkijP. Ja. Csaadajev. Szlavofilek és nyugatosokV. G. BelinszkijA. I. HerzenNy. P. OgarjovXIII. Küzdelem az ember és polgár neveléséért(1855-1866)Társadalmi feleszmélés

4

„Az élet kérdései”A „pedagógiai tavasz”Ny. I. Pirogov és eszméiA cári reformokNy. G. CsernisevszkijNy. A. DobroljubovD. I. PiszarevXIV. Az 1860-as évek iskolai reformjaiAz 1864. évi Népiskolai rendeletAz 1864. évi Gimnáziumi szabályzatKatonai gimnáziumok (1864)Az egyetemi reform (1863). FőiskolákA nevelés válságaXV. Konsztantyin Dmitrijevics UsinszkijIfjúkoraPedagógusi hivatása. Első cikkeiNemzetszemléleteA Szmolnijban. „Gyermekvilág”„Anyanyelvünk”Usinszkij didaktikájaNevelői gondolkodása, egyénisége„Nevelő” oktatás. Munkára nevelésUsinszkij gyakorlati állásfoglalásai„Az ember mint a nevelés tárgya”Az orosz pedagógia „atyja”XVI. Lev Nyikolajevics TolsztojIfjúkoraHogyan lett pedagógussá?Tolsztoj iskolájaPedagógiai eszméi„Azbuka”„A népoktatásról”. „Új Azbuka”Tolsztoj lelki válságaA nevelés átértékeléseUtolsó éveiTolsztoj a pedagógusXVII. Ellenreformok (1866-1881)A társadalmi törekvések elfojtásaAz egyetemA gimnázium körüli vitákA klasszikus gimnázium. Leánygimnázium.ReáliskolákA Népiskolai rendelet (1874)XVIII. Államhatalmi nevelés. Önállósultművelődés (1881-1894)Feszültségek, frontvonalakAz 1884. évi Egyetemi szabályzatA gimnáziumA reáliskola (1888)A Városi iskolaElemi iskolák (1884)Magániskolák. Az óvodaKolostorok. Az egyház iskolarendszereSzakiskolákA tanító- és tanítónőképzésA tanárképzés. Felsőbb női tanfolyamokA pedagógiai életSzámszerű eredmények

XIX. A kor kiváló pedagógusaiNy. A. KorfNy. F. BunakovV. I. VodovozovSz. A. RacsinszkijV. Ja. SztojunyinD. I. TyihomirovXX. Társadalmi válság. Forradalom (1894-1905)Élesedő ellentétekA művelődési igények fokozódása. FelnőttoktatásA munkásmozgalom. V. I. LeninA marxisták iskolaprogramjaAz elemi iskolaA középiskolaA főiskolaAz 1905. évi forradalomIskola és pedagógusok a forradalombanXXI. Tanulságok és újrakezdés (1906-1914)Forradalom utánA pedagógusvilágElemi oktatás. A Felsőbb elemi iskola. TanítóképzésA középiskolaMagániskolák. Kereskedelmi és ipariskolákA főiskola. A tanárképzésA „szabad” iskola. FelnőttoktatásIskoláskor előtti nevelésXXII. Az egyházak. Nemzeti kisebbségekAz ortodox egyházA katolikus egyház. A zsidókRégi kultúrájú népekKeleti népek. Ny. I. IlminszkijXXIII. A pedagógia útkeresése. Neves pedagógusokNevelési eszmeáramlatokAz egzakt irányzatA „szabad nevelés”P. F. LeszgaftV. P. VahtyerovP. F. KaptyerevK. Ny. VentcelSz. Ty. SackijMásokXXIV. A polgári nevelés végnapjai (1914-1917)A világháború forgatagábanAz iskola sorsa. Elemi iskolákA középiskola. P. Ny. IgnatyjevA főiskola. Szakoktatás. Iskolán kívüli művelődésA februári forradalom (1917)Az iskolaügy februártól októberigBolsevik pedagógiai követelésekN. K. KrupszkajaAz 1917. évi Októberi forradalomA felhasznált fontosabb irodalomOrosz nyelvenMás nyelvekenFüggelékAz orosz neveléstörténet forrásai

Bevezetés

Szabó Miklós neve jól ismert a hazai orosztanárok és a pedagógiatörténet művelőinek körében. Előbbiskolai nyelvtanok írójaként és szótárak szerkesztőjeként vívott ki magának szakmai elismerést, azutóbbi évtizedekben pedig néhány kiváló színvonalú neveléstörténeti kötetet és szaktanulmányt tettközzé. A pedagógus Tolsztojról 1987-ben és Konsztantyin Usinszkijről 1999-ben megjelentetettkönyveit a neveléstudomány szakemberei széles forrásbázisra épülő, intellektuálisan magasanszárnyaló, ritka teljesítménynek minősítették.

„Az orosz nevelés története” című jelen mű Szabó Miklós tudományos munkásságának kiemel-kedően fontos fejezete. A szerző hosszú évek óta foglalkozik az orosz iskolaügy és pedagógiai gon-dolkodás múltjának feltárásával, egy művelődéstörténeti aspektusú, nagy ívű összegzés megírá-sával. Ez a munkája arra vállalkozik, hogy a IX. századtól (a Kijevi Rusz létrejöttétől) 1917-igteljes áttekintést adjon az orosz nevelés korszakairól, az iskolaügy meghatározó személyiségeiről, apedagógiaelmélet és a gyakorlati nevelés jellemzőiről. A huszonnégy fejezetet tartalmazó kötetrendszerbe foglalt áttekintést ad az elemi, közép- és felsőfokú oktatás intézménytípusairól, az ottalkalmazott módszerekről, didaktikai eljárásokról, az egyes korszakokban használt tankönyvekről, atanulókkal szemben támasztott követelményekről, a pedagógiai elmélet és gyakorlat viszonyáról.

A szerző az orosz nevelés történetét a. hazai és nemzetközi szakirodalomban eddig példa nélkülálló teljességgel, részletességgel dolgozta fel. A kétségtelenül hiánypótló, imponálóan adatgaz-dag, tartalmát és szövegformálását tekintve egyaránt mintaszerű kötet elsősorban azért érdemel elis-merést, mivel hasonló színvonalú, szerves egészet alkotó neveléstörténeti feldolgozás az orosz iskola-ügy és a pedagógiai gondolkodás múltjáról ez ideig egyetlen nyelven sem jelent meg. Bár az oroszpolgári neveléstörténészek (M. Szuhomlinov, V. Ikonnyikov, Sz. Rozsgyesztvenszkij, M. Gyem-kov, Ny. Szerbov, P. Kaptyerev) és a szovjet korszak szerzői (J. Medinszkij, S. Ganyelin, E.Dnyeprov) számos könyvet publikáltak a fenti témában, ezek többsége azonban ma már alighasználható a kutatók körében. A szovjet szerzők magyar nyelvre lefordított munkái, valamint azorosz neveléstörténet egyes korszakaira, pedagógiai irányzataira és jeles személyiségeire vonat-kozó, 1948-1990 között írt hazai művek többsége ma már elavult látás- és gondolkodásmódottükröz, ráadásul a modern forráskritikai és filológiai módszereknek sem felel meg.

Szabó Miklós könyvének kiemelkedő szakmai értékei között említhetjük az összehasonlítópedagógia és a történeti komparatisztika kutatási eredményeinek felhasználását, a forráskritikai ésfilológiai módszerek alkalmazását, a nevelési folyamatok elemzését, értékelését és széles kultúr-históriai keretbe ágyazását, a primer és szekunder források logikus szelektálását. A könyv jóltagolt, arányos szerkezetű, könnyen áttekinthető; szakmailag hiteles a fontosabb nevelés- és műve-lődéstörténeti korszakhatárok kijelölése, valamint a nagy múltú intézmények, a pedagógiai gondol-kodók és a meghatározó oktatáspolitikai törekvések tárgyalása. A szakszerű és bőséges jegyzetappa-rátus, a témára vonatkozó orosz és nemzetközi szakirodalom bibliográfiája, az orosz neveléstörténetforrásairól szóló függelék, valamint a név- és tárgymutató is jelentősen emeli a kötet tudományosértékét. A szerző gördülékeny, nyelvileg igényes stílusa olvasmányossá teszi a terjedelmében éstémakifejtésében egyaránt nagy szellemi erőpróbát jelentő multidiszciplináris feldolgozást.

A mélyebb összefüggéseket is feltáró könyv egyúttal értékes adalékokat szolgáltat az orosz embertörekvéseinek, gondolkodásmódjának ma oly fontos megértéséhez. Nem túlzás azt állítani, hogySzabó Miklós műve nem csak Magyarországon, hanem az angolszász, német és francia nyelv-területen is jelentős érdeklődésre tarthat számot.

6

Őszintén reméljük, hogy ezt a magas színvonalú neveléstörténeti munkát a nevelés- és művelődés-történészeken kívül az orosz történelem és kultúra iránt érdeklődők, pedagógusok, tanár szakosegyetemi és főiskolai hallgatók is haszonnal forgatják majd.

Budapest, 2002. november 25.

V. Molnár Lászlótörténész

7

Előszó

Míg a 74 évig (1917-1991) tartó szovjet rendszer nevelésének története többé-kevésbéismertté vált nálunk, az orosz nevelés ezt megelőző sok száz éves múltjáról szinte semmit semtud a magyar pedagógus társadalom. Ebben a könyvben igyekeztem a tárgy általánosneveléstörténeti súlyának megfelelően feldolgozni Oroszország nevelésének történetét. Egyrövidebb áttekintés elkészítését annak idején dr. Prohászka Lajos volt tanítványaként kaptamfeladatul, s a Magyar Állam ösztöndíja lehetővé tette, hogy közel két évet anyaggyűjtésseltöltsek a Szovjetunióban. Így a kézirat jelentősen kibővült. Megjelenése azonban itthon, azilletékesek részéről megkívánt marxista szellemű „átideologizálás” visszautasítása miatthosszú ideig nem volt lehetséges.Az akadályok megszűntével munkámat az eltelt időben közzétett szakirodalom alapján kiegé-szítettem. A terjedelem mentségére szolgáljon az, hogy szükségesnek éreztem az egyszerűtárgyközlésen túl a nevelés hátterének, okainak, összefüggéseinek feltárását is az egyeskorszakok orosz társadalmi és történelmi körülményei között. A főbb fejezeteket tehát amagyar olvasó számára eligazítást jelentő gazdasági, társadalmi, politikai és művelődésiviszonyok ismertetése vezeti be.Miért érdekes számunkra az orosz nevelés? Először azért, mert olyan keveset tudunk róla.Másodszor a közös európai örökség miatt: a bizánci keresztény kultúrkörbe beilleszkedettország a maga nevelési és iskolázási kérdéseinek megoldásában – hozzánk hasonlóan –gyakran kapcsolódott a nyugati áramlatokhoz. Harmadszor a tőlünk való különbözőség miatt:az oroszok, ortodox különállásuk világában, saját nemzeti adottságaikra épülő, de univerzálishivatástudatú humánus és pedagógus magatartást tudtak kialakítani. S ennek megismerésenem egy hasznos tanulságot rejt magában a mi nevelőink számára is.Munkám az 1917 előtti és utáni orosz szerzők műveire s a külföldön megjelent szakirodalom-ra támaszkodik. A pedagógiai tényeket olyan folyamat részeként fogtam fel, amely az oroszembernek a nevelési gyakorlatban, elméletben és eszményekben érvényre jutott jellegzetespszichikai alapmagatartásából ered és az értékelés szempontjait, kulcsát is kézbe adja. A neve-lés történeti menetét az államhatalom, az egyház és a társadalom egymással való küzdelmeibenkísértem nyomon. Külön fejezetek elemzik a kiváló pedagógusok egyéniségét, nézeteiket.Az ilyen összefoglalásoknak mindig akad hiánya vagy túlzása, téves általánosítása. S forrásaimatellenőrizni sokszor lehetetlen volt. Az orosz nevelés itt vázolt képén a tények szélesebb, mélyebbés pontosabb vizsgálata talán változtatni fog. Szívesen fogadok minden helyreigazítást.Köszönettel tartozom a szentpétervári (leningrádi) A. I. Herzen Pedagógiai Főiskola egykoritanárainak és dolgozóinak sokoldalú segítségükért. Illesse – jóllehet szintén késői – elismerésdr. Mérey Ferenc tanártársamat, aki a kézirat első változatát stiláris szempontból gondosanátnézte. Dr. Szarka József és dr. Vaskó László lelkiismeretes előlektori szakvéleménye alapjánaz időközben korszerűsített kéziratot a Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya 1990-benfelvette kiadási keretébe, de a kiadás akkor mégis meghiúsult.Őszinte hálámat kell kifejeznem dr. V. Molnár Lászlónak és dr. Bardócz-Tódor Andrásnak,valamint dr. Jáki Lászlónak, akik a könyv megjelenését végül most szívügyükké tették.Szakvéleményükkel, hasznos felvilágosításaikkal, terminológiai, filológiai pontosításokkalsegítségemre voltak: dr. Baán István, dr. Berki Feriz, dr. Imrényi Tibor, Kádár Iván, dr.Kerekes Károly. Fogadják itt is köszönetemet! A könyvtárak közül főképp az Országos Peda-gógiai Könyvtár és Múzeum munkatársait illeti elismerés, akik kedves szolgálatkészségéremindenkor számíthattam.

A szerző

8

I.A történelmi háttér

Bizánc és a kereszténység

A középkori történetírók szerint az oroszok ősei a 4–7. században területükön, a Dnyeper ésDnyeszter közt élő „antok” voltak. Ezek erkölcsi és művelődési igényeinek első, történetilegismert formái a földműveléssel és mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban kifejlődött pogánykultuszban gyökereztek. A megszemélyesített természeti jelenségeket, a Napot, tüzet, folyót,forrást, fákat, sziklákat és az elhalt ősök szellemét tisztelték. A szent helyeken bálványokatállítottak isteneiknek (Dazsbog, Sztribog, Volosz, Horsz, Mokos stb.). A villám és menny-dörgés urában (Perun) a legfőbb istent imádták. Más népek vallása, szokásai, nyelve iránttürelmesek voltak.A vallási hiedelmeknek ez a földhöz kötött világa azonban a laza keleti-szláv törzsekbőlfokozatosan szilárdabb rendezettségbe való átmenet idején, a 9-10. században, amikor egyeskereskedelmi települések központokká, várossá kezdtek válni, már nem felelt meg a korszükségleteinek. Kb. ekkortól nevezik „ruszok”-nak: oroszoknak a terület lakóit.A hagyományok felbomlását két történelmi tényező siettette: a kelet-római birodalomszomszédsága és a kereszténység.Az oroszokat a tőlük délre levő görög települések, majd a császári birodalom fővárosa,Konstantinápoly (Bizánc) elleni 9-10. századi portyáik, hadjárataik ellenére mindig jó keres-kedelmi és kulturális kapcsolatok fűzték a görögökhöz. A császárság ekkor már fél évezredescivilizációja természetes vonzerőt jelentett a fejlődés alacsonyabb fokán álló nép számára.A kereszténységet az oroszok már korábban ismerték.1 A Fekete-tenger északi partszegélyén sa Krím-félszigeten fekvő görög településekről a 8-9. századi képrombolás idején valószínűlegorosz területre is átmenekült görög szerzetesek térítő tevékenysége nyomán kezdett terjedniközöttük az új hit. Konstantinápollyal ugyanekkor sűrűsödtek kereskedelmi kapcsolataik, a 9.században pedig kialakultak saját kereskedelmi központjaik, a Balti tengerhez közel fekvőNovgorod és a Dnyeper-parti Kijev. Sok nyugati s északi keresztény került ezáltal kapcsolatbaaz oroszokkal. Itt-ott keletkezhettek kisebb keresztény közösségeik. Ibn-Hordadbeh arab írószerint, aki a 840-es években írta művét, a Bagdadban tartózkodó orosz kereskedőkkereszténynek mondják magukat. A 860-as években sok orosz megkereszteléséről, köztükegész druzsinákéról (fegyveres fejedelmi kíséret) értesülünk.A kijevi állam összekovácsolódásának idején, tehát körülbelül a 9. század végétől, amikorOleg novgorodi fejedelem Kijevbe tette át székhelyét (882) és hatalma alatt egyesítve aszomszédos területeket, felvette a nagyfejedelmi címet, az orosz támadások miatt nyugta-lankodó Bizáncnak különös érdeke lett e nép megtérítése, hogy csökkentse a növekvőveszélyt. Most már nemcsak a fejedelmekkel köt megegyezéseket, hanem a térítésekre isnagyobb gondot fordít.

1 András apostolt, aki a hagyomány szerint a szkíták térítőjeként egészen a Volgáig jutott, Oroszország

ma is védőszentjeként tiszteli. Az ortodox templomokon látható kereszt alsó, ferdén áthúzott száraaz apostol felfeszítésének ferdén felállított keresztjére – „András kereszt” – kíván emlékeztetni.Timkó 279.

9

A szláv népek megtérítéséért Róma és Bizánc között kiélesedő versengés a folyamatot csakmeggyorsította. A nyugati és keleti népek különbözőségei, eltérő szokásai, kultúrája mindpolitikai, mind szellemi téren évszázadok óta érlelte elkülönülésük és önállósodásuk felté-teleit. A keleti keresztények ragaszkodtak örökölt vallási hagyományaikhoz és liturgiájukhoz,egyházi szervezetük és fegyelmük is eltért a nyugati egyházban kialakult berendezéstől.Külön életük és gondolkodásuk egyre nehezebbé tette az egység megőrzését. A frank uralko-dó, Nagy Károly nyugat-római császárrá koronázásával (800) bekövetkezett birodalmi szét-válás elősegítette az egyházi ellentétek kiéleződését. Bizánc kétségbevonta a pápa egyetemesjoghatóságát és elutasította a latin liturgia Róma által képviselt kizárólagosságát2. Ugyanekkorfelerősödött a képrombolás óta érvényesülő dogmakultusz, a hitviták, a despotikus tekintélyiszó, a múlthoz hű igazhitűség (ortodoxia) hangoztatása, a támadó, vádaskodó modor. Keletena Nyugat feletti elsőbbség érzését a klasszikus antik irodalmi örökség birtoklásának tudata isébren tartotta.Ennek a szellemnek képviselőjeként lépett a pátriárkai trónra 858-ban Phótiosz (820-891), svele a Rómával való szakítás valóban napirendre került. Konstantinápoly, a bolgároknak ésoroszoknak a maga, vagyis a pátriárka egyházi joghatósága alatt történő mielőbbi megszer-vezésével biztosítani igyekezett magát mind a nyugat-római császársággal, mind a pápasággalszemben. Rómát egyébként nemcsak ez, hanem a morváknak részben szintén Bizáncratámaszkodó és nemzeti nyelvű liturgiára irányuló törekvései is nyugtalanították.Ilyen körülmények között a Cirill és fivére, Metód, morvaországi térítők, a „szlávok apos-tolai” által szlávra lefordított liturgikus könyvek mindkét fél szemében komoly jelentőségretettek szert.3 Valószínű, hogy Phótiosz igyekezett a kijevi fejedelemség területén bevezetni aszláv nyelvű fordításokat és a nemzeti istentiszteletet. A krónikák alapján annyi bizonyos,hogy a császárság és Kijev között 866-ban olyan „szövetségi és barátsági” szerződés jött létre,amelynek keretében az orosz püspökséget megszervezték s a pátriárka görög püspököt isküldött Kijevbe.A nyugati egyház éberen figyelte az eseményeket. A bolgár cár Rómához való lekötésénekérdekén, továbbá a morvák és a pannóniai szlávok sürgetésein kívül nyilván az orosz egyházfeletti joghatóság kérdése is szerepelt az okok között, amelyek II. Hadrián pápát arraindították, hogy az istentisztelet latin és görög hivatalos nyelve mellé nyíltan elismerje azeddig tiltott szlávot is: Cirill fordításait 868-ban elfogadta és jóváhagyta a szlávok számáraistentiszteleti könyvekül4. Ezzel az igen nagy engedékenységgel sem lehetett azonban ahelyzetet megmenteni. A keleti császárság elérte célját: a bolgár egyház 870-ben a konstan-tinápolyi pátriárkátushoz csatlakozott, a század végétől a szláv liturgiát is átvette, s az oroszok– akik között főleg a 900-as években sűrűsödő orosz-bolgár érintkezések idejében terjedtjobban a kereszténység – a számukra nyelvileg jól érthető rítussal szintén a konstantinápolyipátriárkátus védnöksége alatt ismerkedtek meg.

2 Szántó I. 288, 294.3 Cirill, eredeti nevén Konsztantyin (826-869) és Metód (820 -885) apja magasrangú görög katonatiszt

volt Tesszalonikában (Szaloniki). Konsztantyin pátriárkátusi könyvtárnok lett Bizáncban, majdfilozófiát tanított. Eredményes teológiai vitákat folytatott a képrombolókkal, Szíriában a muzul-mánokkal; diplomáciai megbízatással járt a kazárok között. A császár 863-ban mindkettejüketmissziós munkára küldte Moraviába. Az általuk terjesztett szláv nyelvű liturgia miatt üldöztetésbenvolt részük. A pannóniai szlávok között is jártak. Életüket szerzetesként fejezték be, Konsztantyinszerzetesi neve volt Cirill.

4 Dvornik 201-202. Később a pápák a szláv nyelv használatát ismét megtiltották.

10

A görög politika komoly eredménynek tartotta az orosz egyház megszervezését. Phótiosz 867.évi pásztorlevelének hangján érezhető, hogy az orosz püspökség – amelynek létrejötte az őérdeme volt – mekkora megkönnyebbülést jelentett Bizáncnak. Mint a bolgárok – írja –, mostaz oroszok is „átváltották eddig vallott pogány és istentelen hitüket a tiszta kereszténytanításra, irántunk tisztelettel viseltetnek, és barátaink közé tartoznak, holott röviddel ezelőttmég fosztogattak minket és féktelen durvaságot tanúsítottak. A hitnek oly szomjúsága ésolyan buzgalom fogta el őket, hogy pásztort fogadtak el és nagy igyekezettel végzik akeresztény szertartásokat.”5 (A célzás Konstantinápoly 860. évi ostromára vonatkozik.)A görög fővárosban azt hitték, hogy az oroszok kereszténysége most már befejezett tény.Azonban még 911-ben és részben 944-ben is pogány isteneikre esküdtek a békemegerősítésére érkezett kijevi követség tagjai.Az orosz keresztény egyház helyzete nem volt még elég szilárd. A Bizánccal való politikaiviszonytól függően a kijevi fejedelmi udvarban a kereszténység könnyen lett befogadottbólújra kegyvesztetté. Olga nagyfejedelemnő (945-969) Bizáncban megkeresztelkedett, fia,Szvjatoszlav fejedelem azonban pogány maradt. A baráti kapcsolatoknak az is mindig nehézpontja volt, hogy az oroszok egyházpolitikai vonalon féltékenyen őrizték függetlenségüket. Acsászárság az orosz egyházban nem volt hajlandó többet látni a konstantinápolyi pátriárkátusegyik püspökségénél, a kijevi fejedelmek viszont, bolgár mintára, önálló orosz egyháziszervezetet akartak létrehozni. Feltételezhető, hogy az erős akaratú, kitartó Olga, aki hozzáfo-gott a kereszténység „felülről” való állami terjesztéséhez, 955-ben, majd 957-ben, Bizáncbanazt is megkísérelte, hogy Kijevet érsekség (metropolia) rangjára emeltesse, BíborbanszületettKonstantin azonban az orosz hierarchia létesüléséhez – nyilván – olyan politikai követeléseketkapcsolt, amelyek a megegyezést lehetetlenné tették.Közelebbi adatok híján is valószínű, hogy az oroszok már korábban egyszer-másszor a testvérbolgár egyházhoz fordultak támogatásért. A bolgár birodalom életre-halálra szóló harcotfolytatott Bizánccal s érdeke volt, hogy az oroszokat saját befolyása alá vonva, a görögöketmegfossza szövetségesüktől. Mindenesetre tény az, hogy elsősorban a bizánci birodalomterületébe beékelődött bolgár testvérnép segítsége járult hozzá az orosz kereszténységterjedéséhez és megerősödéséhez.Bulgáriában a kereszténység a század végén bevezetett, Cirill készítette új írásmód révénjelentős sikereket ért el s már 865 óta államvallás volt. A bolgár papok, szerzetesek, fordítóknemcsak az istentisztelethez és egyéb szertartásokhoz szükséges könyveket, hanem a korabelitudományos, vagyis teológiai, egyházjogi, ókeresztény patrisztikai műveket és a hasznosismereteket, tanulságokat nyújtó világi – történelmi, földrajzi, természetrajzi – irodalmat isáttették a saját nyelvükre. Kiválogatták, hogy mit fordítanak le, s nagy fogékonyságot árultakel az általános emberi kérdések iránt.6 Sokfelé utaztak, látogatták Áthosz, Jeruzsálem, a Sínai-félsziget, Bizánc kolostorait s elvitték a szláv kéziratokat a szláv testvérnépek keresztényközösségeihez, elsősorban az oroszokhoz, ahol legnagyobb szükség volt a szláv nyelvűkönyvekre.A „könyvszerető” Szimeon bolgár cár (885-927) udvarában, Preszlavban jelentős irodalmiközpont alakult ki. Ennek működése nagymértékben befolyásolta az orosz irodalom kezdetifejlődését. A szláv könyvkultúra kész irodalmi nyelvet és kész szövegmintákat szolgáltatott acseperedő orosz művelődésnek.

5 A görög eredetiből idézi Левченко 77.6 Лихачев ezt „egyetemes európaiság” („общеевропейскость”), „általános emberség” („общечело-вечность”) névvel jellemzi. Развитие 39.

11

Térítők a 10. században már számosan működtek a nagy területű kijevi fejedelemségben.Nemcsak a bolgároktól, hanem a nyugati-szláv (morva) egyháztól is jöhettek, ahol a szinténbevezetett szláv liturgia miatt üldözésben volt részük. Jöttek a két nagy vetélytárstól, a bizánciegyháztól és a latin egyháztól különféle nemzetiségűek. Olga pl. Bizáncon kívül Németor-szághoz is fordult ez ügyben. De nyilván egyre nagyobb számban voltak térítő bennszülöttpapok, főleg szerzetesek is.

Vlagyimir nagyfejedelem és fia, Jaroszlav

A korai orosz társadalom fejlődésében megteremtődtek a középkori feudális államiságberendezésének alapjai. Az új állam megalakulásának utolsó feltétele és egyben ünnepélyesaktusa, a kereszténység államvallássá nyilvánítása már csak politikai alkalom kérdése volt.Külső körülmények is elősegítették ezt a fejlődést. Az orosz törzsközösség állama, amelyneknem a kaland és zsákmányolás, hanem a szabályos termelés volt az érdeke, a nomád ésfélnomád pusztai népek kelet felől megújuló támadásaival szemben védekezésre szorult.

Bizánc hatalma a század végén erősen megnőtt. Nyugattal rivalizált, kelet felé pedig fokoztabefolyását. De a belviszályok miatt nem egyszer maga is fenyegetett helyzetbe került. Sürgőskatonai segítség kellett 987-ben a fővárost fenyegető bolgárokkal és görög zendülőkkelszemben: egyenest a császári trón megmentéséről volt szó. Szorongatott helyzetében acsászár, II. Vaszíliosz (Basileios) most már mindenre kész, a metropolita küldésén kívül mégrokoni kapcsolatokra is – ha az ország hivatalosan keresztény hitre tér. Olga unokája,Vlagyimir kijevi nagyfejedelem (980-1015) a kért segítséget megadta, s ő, aki nem sokkalelőbb, belpolitikai meggondolásból, pantheonba egyesítve akarta tiszteltetni a hatalma alátartozó törzsek isteneit, megkeresztelkedett és népét is a keresztény vallásra térítette 988-ban.Parancsára a bálványszobrokat megsemmisítették, Perun főisten szobrát a Dnyeperbe dobták,s helyére a dombon templomot építettek Szent Vazul tiszteletére.

Vlagyimir elhatározásába természetesen belejátszott a több mint száz éve kereszténnyé lettbolgár állam példája. Bulgária a maga társadalmával, kereszténységével, térítőivel, irodalmá-val jól előkészítette az orosz talajt.

A térítés tömegesen és kényszerrel történt. A nép egésze lelkileg még messze volt azátalakulástól. Vlagyimir e tette mégis az orosz történelem nagy fordulópontját jelzi, mert veleaz akkori európai civilizációba kapcsolódó ország építésének korszaka kezdődött meg.7

Az egyházi kapcsolatokat Bizánc közvetett hűbéri viszonyként fogta fel, éppúgy, mint ko-rábban Bulgária esetében. Az orosz vezetőréteg azonban nem értett egyet a bizánciigényekkel. A görög metropolitát Kijev elfogadta, ám a 988-1000 közötti rövid 12 év alatthárom pápai követség járt az orosz fővárosban és viszonzásképp két orosz követség Rómában.Nyilván az egyház szervezésének kérdései voltak ennyire időszerűek. Vlagyimir, legalább egyideig, politikai egyensúlyban tudta tartani a két versengő egyházat. Róma felé bizonyítjahűségét, a bizánci befolyás előtt kitárja a kaput.8 Közben Szimeon cár példájára mindkétegyháztól független, önálló orosz egyház eszménye lebeg a szeme előtt.

Vlagyimir fia, Bölcs Jaroszlav (1019-1054) a megújuló besenyő támadások miatt kénytelenvolt a császársággal szorosabbra fűzni kapcsolatait. Az ő idejében alakult meg a kijevimetropolia, s azután mindig a konstantinápolyi pátriárka küldött metropolitát Kijevbe, épp

7 Vlagyimir valószínűleg már előbb, novgorodi hercegként járt Nyugaton. Heller 26. Az egyház Olgát

és Vlagyimirt mint a kereszténység apostoli terjesztőit szentként tiszteli.8 Vö. Winter 23-27., Vodoff 81-87.

12

úgy, mint érseket a legyőzött Bulgáriába. A metropolita az egyházi fennhatóságon kívül acsászár hűbéri hatalmát is képviselte s az udvar kívánságai rajta keresztül érvényesültek. Nekivolt kötelessége a „barbár” néppel elsajátíttatni a „római” (kelet-római) jogrendet és kultúrát.A kijevi fejedelmet a birodalom rangtáblázatába vazallusként akarták besorolni, országát„rómaizálódó” tartománynak nézték Bizáncban.

Az oroszok népi-törzsi öntudata és függetlenségérzete sohasem békült meg ezzel. Külön-böztek a bizánciaktól egész megelőző múltjukban és magatartásukban. Azzal az anyagi ésszellemi igényességgel, sőt fényűzéssel, amely Bizáncot, mint az antik görög kultúra és akeresztény hit ötvözetének képviselőjét, a Nyugaton ez idő tájt még csak formálódó népekkelszemben enyhe megvetésre, ironikus féltékenységre és nem egyszer szakításra ösztönözte, azoroszok idegenül álltak szemben. Élesen elválasztotta őket a bizánci világtól jellemük. Aszámítást, ravaszságot, hátsó gondolatokat éppoly kevéssé ismerték, mint az üzleti és pénz-gazdálkodás labirintusait vagy a szellem sziporkázását. Messze esett tőlük a bizánciak becs-vágya és hiúsága, nem voltak kétkedők és racionalisták sem. Széles befogadókészség,tanulékonyság és türelem jellemezte őket, de sajátosságaikat, nemzeti mivoltukat érinteni nemhagyták. Nem gondolkodtak Bizánc fogalmai szerint és ellenségesen álltak szemben acsászárság hegemonikus törekvéseivel.

Így a 11. században az orosz nép ősi szokásai, erkölcse és az új vallás közötti küzdelemhez anemzet tudatos rétegeinek a görög imperializmussal megindult harca járult. A két nép mélytermészeti és szellemi ellentétét a közös vallás nem tudta áthidalni. Az egységre valótörekvést a bizánci egyház részéről az istentisztelet görög nyelvének visszaállítási kísérleteijelezték, ezek azonban az oroszok ellenállásán meghiúsultak. Csak a félgörög származásúVlagyimir Monomah uralkodása alatt (1113-1125) vezethették be rövid időre a görög nyelvűistentiszteletet.

A kijevi fejedelmek, a maguk részéről, a 11. és 12. században egy-egy alkalommal meg-kísérelték az orosz egyház függetlenítését: a metropolita székébe a kiküldött görög helyettoroszt emeltek. A kísérletek nem nagy eredménnyel jártak. A mongol uralom kezdete (1237)előtti 23 kijevi metropolita közül csak 2 volt orosz.9 A fejedelemség rászorult a Konstan-tinápollyal való jó viszonyra, és az egyházi kérdések végül is mindig a pátriárkátus akarataszerint oldódtak meg.

A művelődés felvirágzása

A Kijevi Rusz (Kijevszkaja Rusz) elég gyorsan a leghatalmasabb középkori országok közéemelkedett. Kijevet, amelynek a 11. sz. végén már 50-70 ezer lakosa volt, a nagyfejedelmekKonstantinápolyhoz akarták hasonlóvá tenni. Gazdag nagyváros volt, élénk kereskedelemmel,sok piaccal és komoly nemzetközi forgalommal. Vlagyimir – mint apja, Szvjatoszlav és fia,Jaroszlav – részt vett az európai és a bizánci ügyekben. Minden országnak számolnia kellettKijevvel, amelyet politikai, kereskedelmi vagy fejedelmi-rokoni kapcsolatok fűztek Bizánconkívül valamennyi nyugati országhoz.10

A kb. 10-15 ezer lakosú Novgorod volt a terület másik jelentős kereskedelmi-szellemiközpontja. Már a 9. sz. közepe előtt létezett; a skandináv-normann („varég”) Rurik és test-vérei 862-ben vették birtokba – ekkor és itt kezdődött a „rurikovics” cárok hosszú dinasztia- 9 A metropolitákra l. Vodoff 109-115.10 Jól mutatja ezt a kijevi és a keleti-nyugati fejedelmi udvarok közt létrejött 65 házassági kapcsolatból

a főbb országok részaránya: Lengyelország 16, Németország 10, Bizánc és Magyarország 7-7kapcsolat. A Szovjetunió története I. 43.

13

története. Kifejlődtek a régi orosz törzsek egyéb települési pontjai: Belgorod, Csernyigov,Perejaszlavl, Szmolenszk, Halics, Rosztov-Szuzdal, Polock, Rjazany, Vlagyimir.Létrejött az orosz egyházi szervezet. Vlagyimir idejében megalakult a kijevi, novgorodi,csernyigovi, rosztovi és vlagyimir-volinszki püspökség. Az egyház fenntartására a fejedelmibevételek egytizedét rendelték. Ezt az intézkedést nyugati példák befolyásolhatták, mert a bi-zánci egyház a tizedet nem ismerte.11 A 11. sz. második felétől kialakult a püspöki és kolostoriföldbirtok s az egyház belenőtt a társadalom fejlődő feudális szerkezetébe. Saját tekintélyévelerősítette az államot, hitelesítette a fennálló rendet, viszont a hatalom számára a vallás kiválóeszköz volt a társadalmi berendezkedés szentesítésére. Az egyház az országot összetartó tény-leges erővé és a nemzeti érzület hatékony fenntartójává lett, amivel nagymértékbenhozzájárult az orosz állam egységének megszilárdulásához.Szabályozták a jogrendszert. Az egyházi és világi törvényeket összefoglaló bizánci joggyűjte-ményt („Nomokanon”) egy 8. század végi bolgár fordítás alapján („Kormcsaja knyiga”)nagyban és egészben az orosz életre is kezdték alkalmazni. Bár egyes szigorú intézkedéseit(halálbüntetés, megcsonkítás stb.) pénzbüntetésre és testi fenyítésre enyhítették, az új jog-rendszer az oroszok eredeti jogérzékétől eleinte még így is távol esett, s hosszú időbe telt, míga társadalom szükségleteivel átitatódott, de kétségtelen, hogy az egész köz- és magánéletterületén felbecsülhetetlen nevelő hatása volt évszázadokon át.12 Bölcs Jaroszlav idejétőlmegindult a saját orosz jogfejlődést tükröző törvények írásba foglalása is („RuszkajaPravda”).A korábbi pogány kultúra, amely a népköltészeten kívül főleg a régi vitézekről, hősökrőlszóló mondákban („bilinák”), históriás énekekben tükröződött, a kereszténység államvallássányílvánítása után tovább virágzott, éppúgy, mint hivatalos szellem ellenére továbbélő varázs-lások, ráolvasások, természeti ünnepek stb. szokásai. A pogány hagyományok és a kultuszcsökevényei erősen tartották magukat. A századok folyamán sok régi szokás, babona,folklorisztikus elem olvadt bele az oroszok kereszténységébe. Az új fogalmakkal vegyültrégiek sajátos hitbeli kettősséget („dvojeverije”) hoztak létre az emberek tudatában. A pogányszokások és a kettőshit ellen az egyház sokszor fellépett.A szellemi élet a kereszténység elterjedésével teljesen új alapokat kapott. A keresztény orosz,akinek lelki életét egyre jobban meghatározták a Zsoltárok Könyvének szövegei, megillet-ődötten tekint a szent könyvekre és a teológiai tudományra. Az „új emberek” – ahogyan ahívek önmagukat nevezik – a virágjában levő bizánci civilizáció orosz módra való átvételénekis hívei. Konstantinápoly gazdagsága s fénye mindig vonzotta Kijevet. De a görögöktőlelsajátított eredmények csak mintául szolgáltak, a buzgalom az önálló, saját kultúra felépí-tésére irányult.Az orosz élet kezd külsőleg-belsőleg átalakulni. Nemcsak az erkölcsök szelídülnek, hanem azipar és művészet is magas fokra fejlődik. Bizánci építészek, művészek, mesteremberek,zenészek, énekesek, kereskedők jelennek meg az országban. Kijev főbejárataként megépítik akonstantinápolyival azonos nevű Aranykaput. Monumentális templomi építészet kezdődik. AzAjía Szofía (Hagia Sophia) mintájára az eddigi fatemplomok mellé kőből megépülnek azorosz nagyvárosok „Szofíái” Kijevben (1037), Novgorodban (1052), Polockban (1066). Akatedrálisok az orosz egyháznak a bizáncival való egyenjogúságát, de egyszersmind tőle valófüggetlenségét kívánták hangsúlyozni. Átveszik a templomok díszítésére szolgáló mozaik- ésikonművészetet is.

11 Ammann 18.12 Иконников 305-313.

14

A kialakuló új társadalmi renddel és a központilag terjesztett vallási eszmevilággal szembenaz ellenállás területileg és időben szétszórtan jelentkezett. A varázslók (volhv) vezette jónéhány keresztényellenes városi és parasztfelkelés leverése a fejedelmeknek gondot okozottugyan – az északkeleti körzetekbe jutott el a kereszténység legkésőbb –, de a 12. századrabefejeződött.A kortárs Thietmar német krónikás közlése szerint 1018-ban már több mint 400 templom voltKijevben. A fejedelem bevételeiből járó papi tized, úgy látszik, egy csapásra lehetővé tette azelőírt építkezéseket. A Vlagyimir idejében létesült első, igen gazdag díszítésű kijevikőtemplom is a tizedről kapta nevét (Gyeszjatyinnaja cerkov). Nagy lendítőerőt jelentetttovábbá a bizánci színvonalra való gyors felemelkedés vágya és optimizmusa. A széprefogékony embereket megragadta a szertartások és a templomi ének esztétikai hatása. Azistentisztelet rendjét egyébként Bizánc nyomán orosz földön is az Ajía Szofía szertartásaialapján bevezetett „Nagytemplom tipikonja” szabályozta.13

A templom és az istentisztelet nagy jelentőségű volt az ország kulturális fejlődése szem-pontjából. A középkori orosz művelődés – és vele a nevelés – voltaképpeni központját nem amai értelemben vett iskola, hanem a templom jelentette. Itt fogadták lelkükbe az összegyűlthívek azokat az eszméket s gyakorlati elveket, melyek az egyéni élet és a közszellemalakítására éppúgy megfeleltek, mint az értelem kielégítésére. A templom, mint a korművészetének célpontja, az istentisztelet fénye, a prédikáció és a nép részvétele a liturgikusénekben egyetlen nevelő hatalom alatt egyesítette az embereket, fegyelmezett, művelt ésnevelt egyszerre. A kőből épült nagyobb templomok könyvtáraknak, okleveleknek, hivatalosiratoknak szolgáltak őrzőhelyéül. Velük kapcsolatban létesültek a betegek és a szegényekházai, a vendégek, zarándokok, idegenek fogadói és a gyermekek oktatására az iskolák. Ezintézmények ellátása a pap vezetése alatt álló templomi, részben egyházi, részben világiemberek dolga volt.A művelődés másik tűzhelye a kolostor, Nagy Szent Vazul (Basileios, †379) reguláját követőlakóival. A kereskedők mellett a szerzetesek voltak e kor legtöbbet utazó emberei. Éltek akonstantinápolyi kolostorokban és Áthosz hegyén, mint zarándokok látogatták az Ajía Szofíátés Jeruzsálemet. A kolostorok, amelyek a 11. században főleg városokban keletkeztek,kulturális központokká váltak, ahonnan az új szellem és művelődés szétáramlott. A szerzete-sek könyveket fordítanak, másolnak, díszítenek, a könyveket bekötik, könyvtárakat léte-sítenek, életrajzokat írnak, ikonokat festenek, krónikákat szerkesztenek. E tudós foglalatosságmegfelelő iskolázottságot követel, amelyről szintén helyben gondoskodnak, írnokokat ésminiátorokat, festőket képeznek, tanítanak, papokat készítenek elő a nagyobb kolostorok falaiközött. Már a 11. századtól léteztek apácakolostorok, ahová főleg előkelő nők léptek be;művelt apácákról is történik említés.A harmadik kulturális központ a fejedelmek udvara. Itt az ország adminisztratív feladataivalösszefüggő világi műveltség kezdetei jelentkeztek. Adat nem sok maradt fenn az udvarokszellemi életéről, inkább csak a krónikás egyes fejedelmeket jellemző epithetonjaiból tudunkbizonyos udvari művelődésre következtetni. A fejedelmek rokoni, diplomáciai éskereskedelmi kapcsolatai szükségessé tették a több nyelven való értést. Görögül bizonyosantöbben tudtak az udvarban és az előkelőségek között. Voltak kiemelkedő műveltséggelrendelkezők. Kifejezetten „könyves”-nek, „könyvszerető”-nek 2 orosz, 2 görög metropolitánkívül 6 orosz fejedelmet mondanak a 13. századig. Különösen buzgólkodott a „könyvesműveltség” terjesztésében Bölcs Jaroszlav: igen szerette a könyveket, görög kéziratokatfordíttatott, másoltatott – sőt ebben a munkában maga is részt vett –, „éjjel-nappal olvasott”; a

13 Smolitsch: Das altruss Mönchtum, 23. „Tipikon”: a sztudioni reform szerinti szertartásrend.

15

leíratott könyveket a Szent Bölcsesség (Szofíja) templomában helyezte el. Egyik fiáról ishírlett, hogy több idegen nyelven ért. Unokája, Vlagyimir Monomah a legműveltebb oroszfejedelmek közé tartozott, elmélkedő, íróember volt. Kiemelkedett Konsztantyin Vszevolo-dovics rosztovi fejedelem, akinek műveltségszeretetét mutatja, hogy csak görög könyve többmint 1000 volt. Roman, szmolenszki fejedelem is görög könyveket gyűjtött, fordíttatott.Görög tanítókat tartott és iskolákat létesített, ahol latint is tanítottak. Egész vagyonát aművelődésre áldozta, úgy, hogy halálakor a szmolenszkieknek saját költségükön kellett őteltemetniük.

Szerzetesség. Patriotizmus. Elfordulás Nyugattól

Az orosz társadalom szellemiségét jelentős mértékben meghatározta a keleti egyház vallásosérzületének irányító ereje, a Nyugaton „bazilita” néven ismert szerzetesség. A szerzetesi életmintaképe és központja a Sztudioni Szt. Theodor (Theodórosz Sztuditész, †826) általmegreformált konstantinápolyi Sztudion-kolostor volt. Ekkortájt a kolostorok elszaporo-dásával magát a fővárost is a „szerzetesek birodalma” néven emlegették.14 A 10. századtólkülönböző nemzetiségű bazilita szerzetesek telepedtek meg a Halkidiki-félszigeten, Áthoszhegyén. Ebben a független, önállóvá alakult szerzetes „állam”-ban a kolostorok saját nemzetieszméiket is ápolták, s fokozatosan nemcsak az ortodoxia, hanem a hazafias öntudat főképviselőivé is váltak.

Már 1016 óra tudunk az Áthoszon orosz kolostor (Xilurgu) létezéséről, ahonnan a szerzetesieszmények közvetlenül sugároztak át az orosz életre; később ennek szerepét a nevezetesPanteleimon kolostor vette át. Több volt áthoszi szerzetes került otthon magasabb egyháziméltóságra, sokan új kolostorokat alapítottak. Ilyenekről az első biztos adatok Bölcs Jaroszlavidejéből valók, aki „nagyon szerette a papokat és különösen a szerzeteseket”. Saját és feleségekeresztény nevére (Georgij, Irina) egy férfi és egy női kolostort alapított. Ezek voltak, bizáncimintára, az első alapítványi (ktitor) kolostorok. A 13. sz. közepéig – amikor a mongol-tatárhordák elpusztították a kijevi országot – főleg ilyenek keletkeztek. Alapítóik, a fejedelmek,püspökök, gazdag előkelőségek beleszólhattak a kolostor belső ügyeibe, az apátválasztásba. Akolostorok másik típusa, a „lavra” sokkal ritkább volt; közös életre szerveződésük többnyireegyes, erdőkbe, barlangokba húzódott magányos remetéktől indult ki, akiket az imádság,böjtölés, szegénység, szüzesség eszménye hozott össze. A mongol korszak kezdetéig kb. két-háromszáz orosz kolostor épült, a szerzetesek száma ezekben átlag 30-50 lehetett.15

Az imádságnak élő szerzetes nem a világ átalakítására törekszik; egyetlen célja az, hogyistenfélő életmóddal, jámborsággal („blagocsesztyije”) a saját és embertestvérei lelkétmegmentse. A keleti szerzetesek világszemléletét az utolsó kérdésekre, a túlvilágra össz-pontosított eszkatologikus irányultság jellemezte s a világi életben nem vettek úgy részt, minta nyugatiak, hanem szinte kizárólag a kolostor falain belül igyekeztek a tökéletes istenszeretetelérésére.16 A „szent helynek”, „angyalok házának” nevezett kolostorok és a szentéletű

14 Uo. 14.15 Сапунов: Книга 136. A „lavra” (ógör. „laura” ,keskeny út’, ,utcácska’) elnevezés valószínüleg a 3.

századi Arnobius által közölt jelentésben (lat. „vicus” ,telep’, ,tanya’) került át egyházi szó-használatba: a 4. században palesztinai remeték körülkerített telepét, építményeit jelentette, későbbáltalában monostort;végül a középkortól, orosz földön is, egyes nagyobb, több épületből álló, néhaegész falut alkotó monostorok neve lett.

16 Smolitsch i. m. 22-24. A keleti egyház szellemét, szentségre törekvő aszkézisét, imádó-dicsőítőliturgiáját a szerzetesség alakította ki és hatja át mindmáig. Nagy Szent Vazul reguláját a világtólelvonult, csakis befelé forduló korabeli remeték eszményei sugallták. Az evilági céloknak, felada-

16

szerzetesek igen nagy tiszteletben álltak a kijevi Oroszországban. Főleg ők gyóntattak, sközülük választottak maguknak lelkiatyát a fejedelmek, papok és világi hívek. A bizánci ésorosz püspökök, akik nőtlenségre voltak kötelezve, csak a szerzetesek közül kerülhettek ki. Akolostorok befolyása nagy súllyal érvényesült a kor kulturális és egyéb kérdéseinekeldöntésében. A szerzetesség és általában az orosz egyház a népben élő nemzeti érzületmegalkuvást nem ismerő, hatékony fenntartója és tápláló forrása volt.

A metropolitával és görög környezetével már megalapításától kezdve szemben állt az orosznemzeti törekvések tűzhelye, a kijevi Barlangkolostor (Pecserszkaja lavra, 1051), amely azegyházi és politikai életnek a fejedelmi udvarral állandó kapcsolatot tartó központja lett.Megalapítója Antonyij Pecserszkij (†1073), apátja 1062-1074 között Szent Feodoszij volt.Sok főpapot, kolostori elöljárót adott az országnak, s művelődéstörténeti jelentősége igennagy17. Itt írják meg a bátyjuktól ártatlanul meggyilkolt két herceg, Borisz és Gleb –Vlagyimir legkisebb fiai – legendáit, s merész orosz újításként a görög egyház és a kijevimetropolita ellenére, az udvarral egyetértésben végre is hajtják szentté avatásukat (1072). (Azegyházi tiltakozás alapja az volt, hogy csak a hitért meghaltakat szokták szentté avatni.)Borisz és Gleb kultusza elterjedt és határozottan nemzeti jelleget öltött, emléküket az egyháziév folyamán hat ünnep szolgálta, s a tiszteletükre épült templomokat a Szofíjáknál inkábbmagáéinak tudta a nép.

Vlagyimirra az orosz egyház hálával emlékezett. Mint a kegyelem újszövetségi korszakátorosz földön bevezető s szentté avatást érdemlő uralkodót méltatta őt Ilarion a fejedelmi utódés családja jelenlétében elmondott híres templomi prédikációjában: „Beszéd a törvényről és akegyelemről” (kb. 1049). Ilarion – első oroszként – 1051-től rövid ideig kijevi metropolita islett. Vlagyimir jóval később történt szentté avatását a bizánci egyház egyébként szinténhevesen ellenezte.

A nyugati világgal szemben is kialakult az oroszok önállósága. Rómával való kapcsolatukat agörög egyházhoz tartozásuk határozta meg. Bizánc és Róma között ekkor már kulturálisszempontból jelentős volt a különbség. Bizáncban a szent életvitelre összpontosító s a világiműveltségtől elkülönült egyház teljesen elzárkózott a hit spekulatív, értelmi megalapozásáratörekvő nyugati teológiától, szilárdan ragaszkodott a nagy keleti egyházatyák és az első hétegyetemes zsinat tanításaihoz.18 A görög keresztények nemcsak arról voltak meggyőződve,hogy kultúrájuk a Nyugaténál magasabb rendű, hanem arról is, hogy egyedül ők őrizték meghíven és tisztán a vallási hagyományokat. A nyugatiakat részben megvetették mintműveletleneket, részben küzdöttek ellenük, mint újítók ellen.19 A szent szövegek kánonitisztaságának megőrzése végett egészen a birodalom bukásáig (1453) szigorúan ragaszkodtak

toknak nincsen jelentőségük ebben az életfelfogásban. Az orosz szerzetesség szellemi megalapítója,Szent Feodoszij (Theodósziosz, †1074) jelszava: „In manibus opus, in ore psalmus” (Kezünkbenmunka, a szánkon zsoltár) látszólag ugyan megegyezik a nyugati bencés „Ora et labora”- val (Imád-kozz és dolgozz), azonban az „opus” és a „labor” jelentése nem volt ugyanaz. Érthető, hogy azorosz szerzetességtől, éppúgy, mint a bizáncitól, idegen volt a Nyugaton ekkor már létrejött szerve-ződés kolostori kongregációk és önálló szerzetesrendek formájában, amelyek összekötötték a szem-lélődést és a kolostoron kívüli aktív munkát (jóllehet Nyugaton is voltak csak szemlélődő rendek).

17 Kijevben volt kisebb magyar kolónia; a Barlangkolostorból ismerjük Magyar Mózes (МоисейУгрин, †1043) jeles könyvmásoló nevét, akit az orosz egyház – testvérével, Efrémmel (†1053)együtt – szintén szentként tisztel. Mészáros: A középkori nevelés 35, Berki 116. Legendáját közliIglói 136-143. L. még Timkó 396, Puskely: Keresztény I. 537.

18 Vö. Mulert 56.19 Uo. 15-16.

17

a 4-5. századi görög egyházatyák ódon nyelvéhez is.20 Az egyetemes egyház nyugati és keletirésze között régóta élesedő viták többször szakításra vezettek. A konstantinápolyi pátriárkátusés a szerzetesség feltétlen ellensége volt a nyugatiakkal való egyezkedésnek.21 Később apápák által folyton – és többnyire sikertelenül – szorgalmazott kiegyezésnek és uniónak,újraegyesülésnek is.

Az oroszok kezdettől ösztönösen védekeztek a nyugati befolyás ellen. Már az első latinszertartású térítőknek is nehéz dolguk volt, mihelyt a népnyelvet megengedő görög misszio-nálás eredményeivel találkoztak: a latin rítus idegen volt a szláv liturgia vonzáskörében élőnépnek, éppúgy, mint a latin betűs írás. Ezért nem sikerült már a legelső nyugati misszio-náriusok útja. Nem tette rokonszenvessé a nyugatiak vallását az sem, hogy a szomszédlengyelekkel, akik már 965-től római katolikusok voltak, 981-től kezdve állandósultak azösszeütközések, helyi háborúk.

Az említett 8. századi „Kormcsaja knyiga” („A kormányos könyve”) tartalmazta az első –még görög forrásból átvett – éles kritikát a latin egyházzal szemben.22 Kijevben a 10-11. sz.folyamán több írás is keletkezett a latinok ellen. A metropoliták közül Leon (†1004), Georgij(†1079), II. Ioann (†1089) adtak hangot kifogásaiknak; Nyikifor (†1121) metropolita többlatinellenes levele ismeretes: szakadárnak tartja Rómát, a latinokat pogánynak, és tévedéseikethosszú listába foglalva a velük való minden kapcsolatot tiltja.23 Az orosz szerzetesek ugyaneztmondták: Feodoszij, a Barlangkolostor apátja, 1069-ben óvja Izjaszlav fejedelmet – aki akatolikus lengyel király nővérét vette feleségül – a latinokkal való mindennemű közösködés-től, egyúttal felsorolja összes „eretnekségüket”.24 A krónikaíró Nesztor vádja: a katolikusegyház „megrontotta a hitet” s a papok erkölcsei is kifogás alá esnek.25

Konstantinápoly nem békülő ortodoxiájához s a vádaskodásokhoz Kijevnek persze éppolykevés saját érdeke fűződött, mint az 1054-ben, Kerullariosz pátriárka idején bekövetkezettvégleges egyházszakadáshoz. Egyébként éltek az országban főleg nyugatról betelepült, latinszertartást követő, tehát Rómához tartozó lakosok is. Volt templomuk Kijevben, Szmo-lenszkben, Polockban, Pszkovban, Novgorodban és Ladogában. Bár Kijev a nyugati katolikusországokkal, különösen a lengyelekkel és magyarokkal élénk politikai és egyéb kapcsolatokatápolt, az oroszok a maguk körében mégsem látták szívesen a katolikusokat, amiben nyilván akölcsönös vallási vádaskodás játszotta a fő szerepet. A 12. sz. elején a nyugati hatások régiközpontjában, Novgorodban egy római szerzetes, Antonyin Rimljanyin alapított kolostort.Kijevben szintén e század folyamán nőtt meg a katolikusok száma, itt a dominikánusokműködtek közre. Őket 1233-ban kiűzték, s a torzsalkodások miatt pl. IX. Gergely pápánakkülön írásos üzenetben kellett a kijevi „latinok”-at és családjaikat, javaikat oltalma alá vennie1234-ben.26

Az orosz egyháznak a bizánci rítushoz való lekötöttsége s az a tény, hogy Kijev e korban nemtudott egyházilag a görög befolyástól függetlenedni – hiszen a metropoliták és kezdetben apüspökök egy része is görög, de mindenesetre bizánci szellemben iskolázott volt –, eldöntötte,

20 Guillon 330-331.21 Uo. 178-179.22 Žužek 86-88.23 Ammann 34-35.24 Очерки истории СССР I. 219.25 Тихомиров: Древняя Русь 272.26 Сапунов i. m. 174-176.

18

többek között, a Nyugattal való egyházi és egyáltalában szellemi kapcsolatok alakulását.Kijev ennyiben a görög egyház szerves részeként viselkedett. Azonban a saját közösségéhez,a törzshöz, nemzetséghez tartozás, a test-vérségből sarjadt kapcsolat és az „orosz föld”-höz, ahazához való hűség évszázadokon át élő erőforrása maradt a nép nemzeti öntudatának. Azorosz ember gyökereihez kötődéséből, a közösnek, a „miénk”-nek („szvoj”) összetartó erejé-ből fakadt a nemzeti és vallási hagyományokhoz való feltétlen ragaszkodása, amely lelkilegkétségektől ment hitet, szellemileg a kételkedés „mételyétől” érintetlen önátadást biztosított –egyszersmind ösztönös elutasítást keltett benne attól, ami „tőlünk idegen”. Így attól is, amigörög, attól is, ami római.

Kétségtelen, hogy az orosz szerzetesség hű patriotizmusa és hajthatatlan ortodoxiájarendkívüli nevelő erővel hatott a fejlődésben levő orosz társadalomra. Viszont nélkülözte akultúra ésszerű haladásához szükséges érdeklődést, nyíltságot, hajlékonyságot. A szerzetesféltve óvta magát mindentől, ami nem volt ortodox, a hívőkből hiányzott a világi célok ésfeladatok iránt Nyugaton kibontakozó érzék. Fogalmi analízis és teoretikus gondolkodáshelyett az oroszok érdeklődését sokkal inkább a dolgok erőt és életet jelentő természetiérintetlensége, érzékelhető egésze, esztétikuma, hatékonysága ragadta meg.

Az orosz szerzetesség a nép vallásos és patrióta magatartásának irányításán kívül igen nagy-mértékben hozzájárult a Nyugattal szemben való bizalmatlanság, gyanakodás, majd időnkéntielzárkózás kialakulásához. A cirill betűs irodalom és művelődés már korán elkülönült a latinkereszténység gyorsabban fejlődő világától; előbb megindította, majd egyre növelte a nyugatiszellemtől való elidegenedést. A keresztes hadak 1204-ben – céltévesztett politikai indíté-kokból – elfoglalták Bizáncot, fosztogattak, meggyalázták a szent helyeket, majd felállítottáka közel 60 évig tartó „latin császárság”-ot, sőt rövid ideig latin pátriárkátus is létezett. A görö-gök ekkor még inkább meggyűlölték a latinokat és végleg elfordultak a nyugati egyháztól.

Az oroszok az erőszakos egyesítés kísérlete láttán csak levonták a tanulságokat.

Vallásos és világi irodalom

A kijevi korból a viszontagságok ellenére fennmaradt eredeti és főleg fordított művek nagyszáma nemcsak az anyanyelv bizonyos kultuszát feltételezi, hanem utal arra is, milyen tudatosirodalmi-művelődési légkör uralkodott Vlagyimir és Jaroszlav birodalmában. A nyugati, latinnyelvű művelődéssel szemben itt kezdettől a szláv volt az irodalom nyelve, nem a görög. Azoroszok a saját anyanyelvüket soha nem nézték le, nem tartották barbárnak. Bár megindult azoroszság műveltségi rétegződése, ez nem öltött oly éles formákat, mint a latin Nyugaton, merta műveltebb réteget nemzetével szervesen összekötötte a vallásos tartalmú, de orosz nyelvű ésszellemű kultúra. A kereszténység elsajátítása nem jelentette egyszersmind a görög klasszi-cizmus átvételét sem, ami exkluzív műveltségű réteg kialakulását elősegítette volna. Aművelődés e századok folyamán tartalmában és formáiban is mind szervesebbé és nemzetijellegűvé vált.

A nemzeti irodalom alapvetője az orosz egyház. A fennmaradt irodalmi emlékek mennyisé-güket tekintve jórészt a szerzeteskörökből vették eredetüket. De a sokkal kisebb számúemlékkel képviselt világi irodalom is ugyanazt a szerzetesi életfelfogásban gyökerezőegységes szellemet tükrözte.

A szorosan vett vallási irodalom legnagyobb részét az istentisztelethez szükséges szövegek ésaz egyházi szabályzatok teszik ki. Ezek is főleg Bulgáriából érkezett szláv kéziratok. Azistentiszteleten és egyéb szertartásokban a szentírás válogatott ó- és újszövetségi részeitalkalmazták, ezeket külön könyvekben (Paremejnyik, Jevangelije-aprakosz) foglalták össze.

19

A misekönyv (Szluzsebnyik) és a különböző szertartások végzéséhez szükséges nagyobb alakúkönyvek a templom tulajdonát képezték; az egyes alkalmakra (keresztelő, temetés, vetés,aratás, házszentelés stb.) előírt ima- és áldásszövegeket tartalmazó, kis alakú könyv (Trebnyik,Potrebnyik) a pap sajátja volt.27 Az Ószövetségből főképp a Zsoltárok Könyvét (Pszaltir)használták, az újszövetségi részeket az Evangéliumokból s az Apostolok leveleiből, de főlegCselekedeteiből vették (Aposztol). Egyébként a négy evangélium teljes szláv szövegfordításátcsak a 12. század hozta meg („Csetverojevangelija”, 1144).28 Különböző teológiai érteke-zéseket is másolnak, sokszorosítanak. Megjelennek a vallásos és világi jellegű szépirodalomkezdetei: apokrifek, legendák, szentek – majd az orosz szentek – életleírása, a keleti szent-atyák – majd az orosz atyák – életrajzgyűjteményei („Patyeriki”), prédikációs gyűjtemények,szentföldi útleírások, Nagy Sándor históriája, a szír eredetiből vett „Barlám és Jozafát”, „AkirPremudrij”, a valószínűleg latinból fordított „Trójai háború” stb. Többjük görög eredetialapján készült, de legnagyobbrészt a kész bolgár fordítást veszik át. A profán tudásanyagot abizánci irodalom földrajzi, természetrajzi kompendiumainak fordításai (pl. „Fiziolog”) kép-viselik. Nevezetes volt Kozma Ingyikoplov „Kozmográfiája”. A világtörténelemmel számosorosz történeti mű foglalkozott. Ezek anyagát bizánci krónikások (G. Hamartolosz, J.Malalasz, K. Manasszesz, J. Zonarasz) szolgáltatták. Igen jó, inkább átdolgozásnak nevezhetőfordításban állt rendelkezésre Josephus Flavius műve, „A zsidó háború”.

Krónikák írásával a kolostorokon és fejedelmi udvarokon kívül, egyszerűbb feljegyzésekformájában, a világi papság körében és egyes városokban is foglalkoztak. Ez az évkönyv-irodalom fontos szerepet játszott a nemzet történeti tudatának fenntartása terén. A legelsőorosz krónikát 1037-1039 között állíthatták össze a metropolita ösztönzésére.29 Nesztor (1056-1114) a Barlangkolostor szerzetese 1113-ban készítette „Régmúlt idők krónikája” („Povesztyvremennih let”) c. nevezetes művét. Munkájához, amelyet – részben az udvar érdekeinekmegfelelően – csakhamar kissé átigazítottak, a korábbi feljegyzéseken, a görög krónikákonmeg a fejedelem könyvtárán kívül a nép mondáit, históriás énekeit s kortársainak szóbeliközléseit is felhasználta. Nesztor krónikája a középkori orosz kultúra és nevelés legfontosabbtankönyve volt. Adatainak hitelével és szilárd történeti szerkezetével évszázadokon át azorosz nép vallásos és nemzeti öntudatának kútfőjeként szolgált.

A világiak között is kialakult az olvasóközönség s megnőtt a világi szerzők szerepe. A 12.század végén keletkezett az első, egészében világi jellegű, önálló orosz alkotás, az „Igor-ének” („Szlovo o polku Igoreve”, 1187, v. 1188-ból). De a bontakozó irodalmi életet a nyelvifejlődés nehézségei akadályozták. A művek stílusára oly nagy hatással volt a több évszázadonát alapul vett minták megmerevedett kifejezésmódja, hogy ettől függetlenedni a magatárgyait, köreit még csak kereső orosz irodalom nem volt képes. Az írók az embert külsőleg-belsőleg bizonyos stilizált egyformasággal jellemzik. A realizmus csak néhány elbeszélésben,életrajzban, apokrifben kezd feltünedezni.30

A beszélt nyelv ereje fokozatosan érvényesült. Az írás kezdte az élő orosz nyelv sajátosságaittükrözni. A 11. sz. világi irodalmában az egyházi nyelv szóhasználata, fordulatai már nemtaláltak helyet. A később kialakuló irodalom sokáig – Nagy Péter 18. századi reformjáig – azegyházi szláv írást használta ugyan, de nyelvében a 11. századtól kezdve orosz volt s mentesaz egyházi nyelv sajátosságaitól.31 Vlagyimir Monomah „Intelme” gyökeres orosz nyelven 27 Uo. 69.28 Döpmann 24-25.29 Сапунов i. m. 140.30 Гудзий: История 22, 39, 44, 166.31 Обнорский 3-8.

20

van írva, kevés, inkább az oktató-épületes szövegrészben, semmint az önéletrajzban elő-forduló egyházi szlavizmussal.32 Másrészt az egyházi szláv nyelv (cerkovno-szlavjanszkijjazik) is önállósult, csak a szertartási könyvekben és a vallásos irodalomban őrződött tovább.Erősnek bizonyult a bolgár nyelvi hatás. A 11. századból származó szövegekről néha nembiztos, hogy a szerző bolgár-e, aki nem ismeri az orosz nyelv sajátosságait, vagy orosz, aki abolgarizmusoktól nem tud megszabadulni. Az orosz másolók a bolgár kéziratoklemásolásakor mind több orosz nyelvi sajátságot érvényesítenek a szövegben. Aki meggörögből fordít, mint művelt ember, nem állja meg, hogy az eredetin változtatásokat neeszközöljön: az orosz olvasók kedvéért átalakít, átdolgozza a szöveget.

Könyv és könyvtár

Az olvasottságot az oroszok igen nagyra becsülték. A tisztelet középpontjában a kéziratoskönyv állt. Számos tanítás kifejezetten felhív a könyvek és az olvasás megbecsülésére. „Ha akönyvekben szorgalmasan keresitek a bölcsességet, nagy hasznot szereztek lelketeknek: akikgyakran olvasnak könyveket, azok az Istennel vagy a szent férfiakkal társalognak.” Ha akönyv anyaga az Isten szava, akkor az olvasás a lélek étke, a jó cselekedetek gyökere, ezértnem szabad sietve olvasni: „minden fejezetet két-háromszor olvass el, mielőtt a következőreátmégy, hogy legyen módod az elmélkedésre.” A könyvek „a mindenséget tápláló folyók, abölcsesség forrásai, mélységük kimeríthetetlen, velük vigasztalódunk a bajban, ők az önmeg-tartóztatás zablája.” Az olvasásról semmiféle ürüggyel nem szabad lemondani. Ne hivat-kozzunk arra, hogy feleségünk és gyerekeink vannak, hogy valamilyen kötelesség teljesítésemiatt elmerültünk a munkában, hogy ipari mesterséget űzünk. Nem szabad a könyvek olvasá-sára nemet mondani azzal, hogy „hiszen ez nem a mi dolgunk – olvassanak a szerzetesek.”Minden embernek kell könyveket olvasnia, hogy elűzze a bánatot és bennük menekvésttaláljon.33

Az írás, különösen a könyvmásolás, jeles tudománynak számított. A szerzeteseken kívül, akikfőleg a saját kolostoruk vagy a testvérkolostorok könyvtára számára dolgoztak, elsősorban apapok és diakónusok foglalkoztak könyvek másolásával. Családjukban öröklődhetett ez aművészet. Ők saját templomuknak, esetleg megrendelésre is készítették a könyveket. Aszertartásokhoz (hajnali ima, mise, vecsernye stb.) használt, főleg vasár- és ünnepnapokraszóló, hosszabb-rövidebb szentírási szövegrészek szláv fordításai nagy számban voltak kép-viselve már az orosz kereszténység kezdeti századaitól. Ezeket másolták legtöbbször akésőbbiekben.

Az írást Istennek tetsző műveletnek tartották. Jámborságból, bűneik bocsánatára, engesztelé-sül dolgoztak, munkájuk díszes, ünnepélyes volt. A könyvmásolók, jegyzők, okiratszerkesz-tők kalligrafikus, művészien díszített írásmódját megtanulni igen nagy figyelmet éskézügyességet kívánt.

Egy-egy kézirat másolása hosszú időt vett igénybe és gyakran több embert, egész műhelytfoglalkoztatott. Bölcs Jaroszlav udvarában a feltevések szerint legalább 20 orosz és görögfordító, írnok működött. A kéziratokat általában ellátták különböző adatokkal, nevükkel. Akijevi korszakból, 1047-1230 között 39 másoló nevét ismerjük, közülük 15 volt egyházi (pap,diakónus, segédkező-ministráns); a szerzetes másolók általában névtelenül dolgoztak. Az

32 Гудзий i. m. 95.33 A . С. Архангельский: Творения отцов церкви и древнерусской письменности. Казань, 1890.

54-55. Id. Тихомиров: Русская культура 160.

21

iparágak 12. századi kialakulása idején a könyvmásolás önálló iparág lett, a világi másolók a13. sz. végétől már „mester”-nek nevezik magukat.34

A kézirat azon felül, hogy szellemi kincs, anyagi értékét tekintve vagyont ért. A betűk, sorokarányos elhelyezése, a miniatúrák szépsége mellett a bekötés díszítésére is nagy gondotfordítottak. Ebben a bizánci stílus volt útmutató. A könyvművészet mintapéldája a fennmaradtlegrégibb orosz könyv, a fejedelem novgorodi helytartója, Osztromir számára készült gyö-nyörű írású, miniatúrákban gazdag „Osztromir evangélium” (1056-57). A kolostorokon kívülcsak a fejedelmek, előkelőségek, gazdagabb kereskedők adhattak másolásra megbízást,vásároltak könyveket. A világi irodalmi művek nagy része az ő könyvtáraik tulajdonában volt.

Fejedelmi, főúri megrendelésre – főleg az evangéliumi szövegekből s az „Aposztol”-ból –aranyozott vagy ezüstözött, drágakövekkel, gyöngyökkel kirakott kódex-remekek is készül-tek. A szegényebb megrendelők, kolostorok beérték nyírfakéregre írt könyvekkel.35 Halá-lukkor a világi emberek könyveiket gyakran a templomra vagy a kolostorra hagyták.

A kolostorok őrizték a legnagyobb gyűjteményeket. A Sztudioni szabályzat előírta, hogy akolostorban legyen könyvtár; a szerzeteseknek tudniuk kellett olvasni, saját cellájukban istarthattak könyveket. Templomok, főleg a püspöki székesegyházak könyvtárainak az isten-tisztelethez használt könyvekre volt szükségük. A kijevi korban épült kolostorok éstemplomok (plébániatemplom, kolostortemplom, székesegyház, fejedelmi, főúri házikápolna)feltételezett számából kiindulva az 1240-ig létrejött teljes könyvállományt – optimálisan –130-140 ezerre becsülik, amiből mindössze 390 db. maradt meg (1965. évi adat).36

A kultúra szervesedése. A korszak lezárul

Velence és a Földközi-tenger szerepének felemelkedésével a Kijeven keresztül vezető észak-déli irányú nemzetközi vízi út „a varégektől a görögökhöz” a 12. században már elvesztettejelentőségét. Kijev szerepe csökkenni kezdett az országon kívül és belül. A központi hatalomereje a részfejedelemségekkel szemben nem volt biztosítva: Vlagyimir és Jaroszlav is fiaikközött felosztották az államot, a legidősebbnek juttatva Kijev trónját.

Felvirágoztak az orosz vidéki városok, amelyek fejedelmei a főváros utánzására törekedtek.Novgorod, Pszkov, Szmolenszk, Polock, Csernyigov, az észak-keleti Szuzdal, Vlagyimir,Rosztov, Rjazany erősbödő gazdasági és politikai hatalmával Kijev nem tudott többéversenyezni. Megindultak a testvérháborúk. A 11. század közepétől számított 170 év alatt 64fejelemség 293 fejedelme háborúskodott egymással. Az „orosz városok anyja”, Kijev könnyűprédává lett, kétszer is feldúlták és kirabolták (1169, 1203). A 12. század második felére azóorosz állam romjain több, különböző erejű és jelentőségű feudális oligarchia alakult ki.Novgorod már 1136 óta önálló köztársaság volt, a század végétől pedig a vlagyimir-szuzdalifejedelem kezdte használni a „Rusz nagyfejedelme” címet.

Az ország széttagolódásával létrejött új városi központok önállósága magával hozta akereskedelem, a piac bővülését, a kézműipar szerepének fokozódását, az építészet fejlődését;sokasodnak a templomok, a kolostorok. Megindult a kultúra szélességben való terjedése. Deminden szerényebb. A városok kisebbek, a templomok már nem gigantikus görög méretűek, amozaikművészetet az egyszerűbb falfestészet (freskó), az arany díszítményeket gyakran ezüst

34 Сапунов: Истоки 118, Книга 113, 116, 118.35 Сапунов: Книга 84-109.36 Uo. 64, 82, 114, 136-138, 207.

22

váltotta fel. A keresztény városi művelődés az új központokba is beköltözött, ahol jobbanátitatódott népi-nemzeti elemekkel. A kultúrának ez a szervesedése észrevehető az építészetiemlékeken éppúgy, mint a könyvek díszítésein. Szétterjed a bolgár és a görög eredetibőlfordított irodalom hatása és jobban alkalmazkodik az oroszság sokoldalúbbá vált igényeihez.Az írástudók aktívan sajátítják el a bizánci műfajokat-stílusokat és kiváló eredeti műveketalkotnak. önálló orosz építkezési stílus és helyi festői iskolák keletkeznek. Orosz építészek,művészek, festők nevével találkozunk a 12. században. Mindenütt a helyi kultúrák realisztikuskezdetei bukkannak elő.

Bizáncnak az oroszok világában játszott szerepe a 11. század végétől megváltozott. Gyengül-tek mindenekelőtt a kereskedelmi kapcsolatok. Az egyes részfejedelmek önálló külpolitikátfolytatnak, a császárság már különbséget tesz a velük való elbánásban. Az orosz kultúrakiszélesedése és önállósodása idején a görögök tanítói és nevelő szerepe lejárt. Újabbnevelőerők léptek színre.

Kijev a bolgároknál létrejött ószláv nyelvű irodalom átvételével nagy történelmi ajándékhozjutott, ami jelentősen meggyorsította az ország kulturális felzárkózását. De a görögöketegyikük sem fogadta el mindenben utánzandó mesternek. Számukra Bizánc csak addig ésabban jelentett szellemi vonzóerőt, amíg és amennyiben az ember egyetemes igényeit, közöslelki szükségleteit kielégítő eszméket terjesztett. Ez volt a helyzet a 9-10. században, amikor akeresztény tanítás általános, átfogó emberi alapkérdésekre adott válaszaival morális-épületesirodalommal szolgált. A 11-12. században fordult a helyzet. Bizáncban fellendült a világitudomány és műveltség, s az antik irodalom ismét felfedezett klasszikus alkotásain újjászü-letett tudós irányzat az ógörög filozófusokra, drámaírókra, történészekre visszanyúló törek-véseivel már lokális, nemzeti-görög és racionális, nem egyszer ironikus szellemet képviselt.Mindez idegen volt Kijevben. Itt eddig is a szerzetesi szellem döntötte el a kiválasztásszempontjait, s például a bizánci regényirodalmat eleve kizárta, az egyéb, tisztán világitartalmú írásokat is legalább morális-didaktikus tanulsággal látta el. A bizánciak, társadalmukerkölcsi lazulásának légkörében könnyen befogadták a klasszikus irodalom pogány vonásait,viszont az orosz olvasóközönség a maga erkölcsiségével ezt végleg nem tudta összeegyez-tetni.37 Ókori pogány szerzőkre hivatkozni a 12. században csak kevés görög műveltségűorosz engedhette meg magának, de nyílt szemrehányással így is számolhatott.38

Kijev védelmező és irányító szerepének, biztonságot nyújtó tekintélyének hiányát megérezteaz orosz társadalom. A feudális szétdaraboltság idején, erős központi hatalom hiányában, azoroszság közösségi érzetére, az összetartozás tudatára hárult a külső és belső veszélyekkelszemben való ellenállás egész feladata. A közösségi érzés, amelynek gyökerei mélyebbrenyúltak a külső tényezők teremtette zilált helyzetnél, a testvérháborúk alatt valóbantudatosulni kezdett. Az orosz nép a szétdaraboltság idején is megőrizte egységének tudatát. A„bilinák” a letűnt nemzeti nagyságot, a hős „bogatírok” korát siratják vissza. Az összetartozásérzete, az egyház egységesítő szelleme és szervezete, végül a köztudat Vlagyimir és Jaroszlavbirodalmának dicsőségére büszke emlékezete olyan tényezők voltak, amelyek a népet atestvérharcok alatt a kibékülés s az újraegyesülés reményével éltették. Az évkönyvekbensokasodtak az orosz föld egységére figyelmeztető felhívások. Az „Igor-ének” a kívülrőlfenyegető veszélyek miatt szintén egységre szólította fel a fejedelmeket. A kor két vezetőgondolata, a keresztény eszmevilág és az orosz föld egységének célként való elérése aközépkori orosz társadalom legfőbb nevelőerőivé lettek.

37 Vö. Лихачев: Развитие 39.38 Ammann 44, Гудзий i. m. 69.

23

Ahogyan az egyszerű nép, nemkülönben a városlakók sorsa a megújuló harcok köztgyötrelmesebbé vált, az élet ínségei az emberek tudatában, gondolatvilágában is tükröződnikezdtek. Megerősödött a vallásos bensőség szelleme. A 12. századtól az orosz zarándokok olytömegesen keresték fel Jeruzsálemet, Átoszt, Konstantinápolyt, hogy a következő században azarándoklást meg kellett tiltani. A zarándokok mindenütt az orosz földért és a fejedelmekértimádkoztak.39 A szerzetesi eszmények most jutnak hangsúlyozottan érvényre: az emberi élettelve van a sátán kísértéseivel, ezek ellen csak a kolostor falai között lehet győzelmesenküzdeni. A kor vallási tudatának középpontjában a lélek megmentésének eszméje áll. A 12.században valósággal divatba jött szerzetesnek menni. A fejedelmek, bojárok és özvegyeikközül életük végén – bizánci mintára – sokan felvették a szerzetesöltönyt, hogy elmenekül-jenek a bűnös világból s a szerzetesi fogadalom (szhima) letételével, bűneiktől megtisztulvabiztosítsák maguknak az örök boldogságot. A kolostoralapítók az alapítvány falai közötttalálták meg utolsó nyughelyüket.

A különben életigenlő, optimista érzületű Kirill Turovszkij püspök († kb. 1190) imádságaiszerint – melyeket egészen korunkig, a legújabb időkig használtak a hívek – az embernyomorult bűnös, a gonosz lélek erőtlen játékszere, és elesettségéből csak Isten kegyelmementheti ki, ha ennek leesdésére nem lenne teljességgel méltatlan. Az ördög leskelődikbennünk. „Lelkem ellensége a szívemben lakik s hitemnek utolsó maradékától is meg akarfosztani, csak a kedvező pillanatra vár.”40 Avraam Szmolenszkij „Az égi hatalmak” c. művé-ben a hívők megmentéséről, a közelgő világvégéről beszél.41 A világi élet negatív felfogásaegyre erősbödik. A 13. század elején a bűnök miatt haragvó Isten büntetésétől rettegő pesszi-mizmus váltja fel a 9-10. század derűs világát.

A kor előérzete nem csalt. A dicsőséges kijevi korszaknak és az ígéretes kezdeményekfolytatásának a mongol hordák betörése hosszú időre véget vetett.

39 Stupperich 340.40 Id. Tschižewskij 60.41 Smolitsch i. m. 29.

24

II.Az orosz nevelés első századai

(9-13. század)

Írásbeliség. Írástudás

A kereszténység hivatalos felvételét (988) megelőző idők neveléséről semmit sem tudunk. Azírás használata azonban alakulóban volt.A kutatók feltételezése szerint valami primitív jelírással az orosz területen élő szláv elődök, azantok már rendelkeztek. Erre utal az is, hogy a legfontosabb idetartozó szavak, mint „piszaty”(írni), „piszmo” (írás), „csitaty” (olvasni), „knyiga” (könyv), a szláv nyelveknek az első év-ezred közepén történt szétválása előtti, tehát közös alapszókincséhez tartoznak.42 Az teljesenismeretlen, milyen jeleket használtak az íráshoz. Viszont Hrabr bolgár szerzetes közléseszerint a még pogány szlávoknak nem voltak könyveik, rovásokkal és vonásokból állójelekkel írtak.43

A társadalmi fejlődés magával hozta összefüggő szövegek rögzítésének szükségletét, ami abetűírásra való áttérést jelentette. A betűírás külföldi mintái nem voltak ismeretlenek azoroszok előtt. Az írásbeliség keletkezésére hatott a szomszéd népek görög, latin vagy keleti(pl. héber) írása. A külfölddel való békés vagy háborús kapcsolatok, elsősorban az érintettvezető- és kereskedőrétegek számára fontossá tették a görög és latin nyelv ismeretét. Anyelvtudással az idegen betűk, szövegek megismerése is együtt járt. Az első korai szlávfejedelemségek keletkezése, tehát a 7-8. század folyamán a felmerülő katonai, köz- ésmagánjogi szükségletek (okmányok, szerződések, végrendeletek, kereskedői ügyletek)megérlelték a betűírásra való áttérés feltételeit.A döntő történelmi változást az írásbeliség terén kétségtelenül az új hit megjelenése okozta. Akereszténység „könyves” vallás, az istentisztelet a szent „Írás”-hoz van kötve, alapvetőenszöveget kíván. Maga a térítés, a prédikáció szükségképp a nép nyelvén történt, az isten-tisztelet azonban eleinte csakis a szentnek tekintett görög vagy latin nyelven folyt. Mígazonban a görög misszionáriusok számára egyházilag nem volt tilos, hogy adott esetben azistentiszteletet az oroszok nyelvén végezzék, a latinoknak ez nem volt megengedve, s rögtönhátrányos helyzetbe kerültek az oroszok között. A keleti egyházak az általuk megtérített,többnyire régibb kultúrájú népek – örmények szírek, koptok stb. – saját nyelvét tiszteletbentartották, igénybe vették s általában nem gördítettek akadályt a liturgia nemzeti nyelvrefordítása elé sem.A legelső orosz szövegek írására a görög térítők anyanyelvük, az akkori művelt világnyelvszerepét betöltő görög nyelv betűit kezdték használni. Az ún. unciális (kerekített formájúnagybetűs) írást vették át. Azt a 10 orosz hangot, amelyet nem lehetett görög betűkkel leírni(b, zs, z, c, cs, s, scs, u, ju, ja) más nyelvek betűjeleivel pótolták, pl. a szomszéd kazárbirodalom héber írásából is alkalmaztak egyes betűket.

42 Истрин 95.43 Черных 130-131.

25

A liturgia oroszra fordítása valószínűleg korán, de legkésőbb a 9. század közepe tájánmegindulhatott. Cirill 861-ben Korszunyban (régi nevén Herszonesz, a Krím-félszigeten,körülbelül a mai Szevasztopol helyén) „orosz betűkkel” készült istentiszteleti szövegeket,evangéliumokat és zsoltárokat látott. A krónikában szereplő „orosz” szó paleográfiaihitelessége ugyan máig vitatott, de az hihetőnek látszik, hogy a görög és latin mellé azistentiszteletben az orosz is korán társult, és voltak működő, fordítani, írni, – többségükbenlegalábbis olvasni – tudó orosz papok, akik a fordított szövegeket használni tudták.Az sem ismeretes, hogy milyen írásjeleket nevezett Cirill „orosz” betűknek. Lehet, hogy aHrabr említette rovásos jelek alapján orosz földön kialakult valamilyen protoszláv írás, hiszenCirill, a nyelvi érdeklődésű, nagyhírű tudós, hitvitázó és diplomata biztosan felismerte volna,ha a szövegekben görög vagy héber betűket lát és nem nevezte volna orosznak. De az is lehet,hogy a görög alapon keletkezett, ám az orosz helyi használatban eltorzult betűket jellemezte –éppen a klasszikus írásképektől való eltérések miatt – sajátlagosnak, orosznak.Cirill 863-ban elkészítette a „szláv” ábécét és fivérével, Metóddal egy gyermekkoruktól jólismert nyelvre, a Szaloniki környéki makedon (bolgár) nyelvjárásra lefordították a Szent-írásnak az istentisztelet végzéséhez szükséges részeit a Zsoltárok Könyvéből, az evangéliu-mokból és az Apostolok leveleiből. Munkájukat az Ószövetség görög fordítása (Septuaginta)s az Újszövetség görög eredetije alapján végezték.44 Így valamennyi, egymástól akkor mégnem nagyon különböző nyelvű szláv nép – morvák, bolgárok, oroszok – számára egységes,jól használható, lényegében ószláv (óbolgár) írást és szövegeket teremtettek.45

A 900-as évek elején orosz területen is megjelentek a szláv írással készült kódexek. Az új írásebben a században végleg kiszorította a régit. A többi térítővel szemben most főleg a bolgárokkerültek előnybe, mert náluk otthon az új írást a 865-ben létesült hivatalos állami egyház már894-ben átvette és terjesztette. Ők kész fordításokat hoztak magukkal. A Bulgáriából egy-kétpéldányban érkező liturgikus könyvek azonban nem voltak elégségesek a szaporodóistentiszteleti helyek számára. Míg tehát az orosz nyelvű liturgia igénye orosz papokutánpótlását tette időszerűvé, a kéziratok sokszorosítása megfelelő számú másolót kívánt.Természetesen az egyháziak voltak a felmerülő világi igények – szerződéskötések, okirat-szövegezések – első kielégítői is. A 10. században az olvasás-írás-számolás elemi ismereteimár elterjedtek a világiak között. Világi írástudók létezését a nagyobb városokban a századelejétől feltételezhetjük.46 A mindennapi szükségleteket kielégítő gyorsuló írásmód folytánvalószínűleg már ekkor egyszerűsödik a 43 betűt tartalmazó szláv ábécé, az orosz kiejtésbennem szereplő hangok betűjeleinek száma fokozatosan csökken. Az irodalmi alkotásokon kívülhivatalos célra is alkalmazták az oroszt: a Bizánccal kötött 911., 944. és 971. évi béke-szerződéseknek azonnal elkészült az orosz nyelvű fordítása. Voltak írásba foglalt végren-deletek, feliratok templomi falakon, képeken, ikonokon, használati tárgyakon, edényeken,ékszereken.

44 Гудзий i. m. 25.45 A kutatók többsége szerint Cirill a glagolita ábécé („glagolica”) összeállítója volt, s a nevét viselő

ma is használatos cirillírást, eredeti formájában, félszáz évvel később, a 10. század elején Cirill ésMetód tanítványai alkották meg – a glagolita írás elveinek felhasználásával – a preszlavi bolgárirodalmi központban. Baleczky– Hollós 21-23., A cirill betűs szláv nyelvek 15. A glagolita írás acirillikával párhuzamosan egy ideig használatos volt, legtovább a horvátoknál élt.

46 Петров 101.

26

Az egyháziak képzése

Ahol fa- vagy kőtemplom épült, pap is volt. Felmerült a segédszemélyzet és az utánpótlásbetanításának kérdése. A 9. század alakuló városaiban egy-két nagyobb templomnak márépülnie kellett, a források azonban kevés, főleg későbbi adatot tartalmaznak. Igor fejedelem945. évi békekötésénél a követség keresztény tagjai esküjüket utólag a kijevi Szent Illéstemplomban erősítették meg. Novgorodi templomról is ekkortájt történik említés.Nehéz elképzelni, hogy egy-egy jó pedagógiai érzékű térítőhöz – különösen, ha bolgár vagyorosz volt – ne csatlakoztak volna már elejétől fogva a szertartásokban segédkező gyerekek,fiatalok. Akadhattak nagyon eredményesen dolgozó térítők is. Bulgária adott ilyesmire példát:Metód egyik volt tanítványa, Kliment, Ohridban „rövid idő alatt több, mint 3500 tanítót éspapot képzett”.47 Az orosz papok, tanítók többsége is nyilván ilyenekből került ki, miutánmegtanulták olvasni az egyházi szláv szövegeket, esetleg le is írni a szavakat.Phótiosz pátriárkának, mint láttuk, jelentős szerepe volt 866-ban az orosz kereszténységmegszervezése terén. Püspököt is küldött az orosz fővárosba, akinek első dolga lehetett –vagy lett volna – a honi papi generáció utánpótlásáról gondoskodni, minthogy a püspökökkötelessége volt a templom pappal és könyvvel val