Titkos Csaba - A személyiség kazein elve

123

TITKOS CSABA*

A személyiség kaizen-elveThe Kaizen Principle of Personality

The study deals with a new aspect of training and development. By defining thevalidity and the competencies of the training method, the importance and the pos-sible methodology of personality development are introduced. It is assumed thatthe mature personality, as a product of the individualising process described byJung, is a behaviour determining competency.

Depending on the situation it can be taught, trained or in other cases the causesof failure related behaviour can be analyzed. If the cognitive understanding is to beinfluenced, a teaching method should be applied, if behavioural change is aimed,training is to be implemented, if the causes of the behaviour is to be explored othermethods should be found.

The competence and influence area of the training can be presented well withthe help of the JOHARI model. The parts outside of the scope of the training,which is the cause and background of behaviour, is the analogue of the deepstructure in the personality model by Jung.

The black hole of the JOHARI model is the vast area of the unconsciousnessdescribed by Jung, which is the root of personality. If the goal is personality devel-opment, the above is the area to be worked on. In this case special methods arerequired, which are able to communicate with this area, because they were devel-oped for experimenting with the rework of the areas beyond behaviour and cogni-tive understanding. Such methods are psychodrama and NLP (NeurolinguisticProgramming) used in trainings or KIP (Katatim Imaginative Psychotherapy) andEGO state applied in therapy.

In this case the aim of personality development is the comprehension andchange of fixed, dysfunctional behaviours, which supports the appearance of anew behaviour. Behaviour is dealt with as symptoms and the unconscious part ofpersonality as the cause. The study presents cases as well.

A kaizen-elv folyamatos fejlesztést és tökéletesítést jelent. A japán termelésirendszerek (TPS) sajátosságaként vált ismertté. Azt a tudást közvetíti szá-munkra, hogy az egyszeri (technológiai) innováció még nem garantálja a válla-lat egzisztenciáját. Folyamatos, állandó tevékenység kell legyen a fejlesztés.Talán kissé elsikkadt, hogy a kaizen-elv, a tökéletesítés a személyes életre, aszemélyiségre is vonatkozik. Ezt az alapjelentést komolyan véve gondolkodomel lehetıségeinken. A T csoportos, tréningszerő képzéseken, a JUNG-féle indivi-duációs processzuson, a fejlesztési eszköztár lehetıségein és korlátain. Mert aperszonális és interperszonális mőködés kompetenciáján túl, és mögött ott vanaz átdolgozott személyiség, ami pedig alighanem folyamatos fejlesztést, munkátigényel. Ez a személyiség kaizen-elve.

Az emberek fejlesztése során három különbözı területre koncentrálhatunk:• ha ismereteiket, a fejünkben levı tudást akarjuk változtatni, tartsunk oktatást;• ha viselkedésüket kívánjuk befolyásolni, tréningezzük ıket;• ha a viselkedésük okaira vagyunk kíváncsiak, személyiségfejlesztı-terápiás

módszereket alkalmazzunk.

* Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Vezetési és Szervezési Tanszék,egyetemi docens.

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2008

124

Van tehát, hogy oktatni kell, máskor tréningezni, olykor a viselkedésváltozáshiánya, a kudarc miatt a viselkedés okait kutatjuk.

Viselkedésünk meghatározói közt olyan, belsı pszichológiai környezetünkhöztartozó elemeket tartunk számon, mint képességeink, készségeink, személyisé-günk, hiedelmeink, értékeink, attitődjeink. A viselkedésváltozást a tanulásfolyamata indikálja. (1. ábra)

1. ábraA viselkedés belsı környezete

A viselkedést meghatározó külsı tényezık nem kevésbé fontosak. Különösjelentısége van a szituációnak, a külsı környezetnek. Ennek igazolására nagysúlyt helyezett a szociálpszichológia tudománya. Elég ha MILGRAM áramütés-,vagy ZIMBARDO börtönkísérletére gondolunk, vagy az „alapvetı attribúciós hiba”fogalmára, amely azt a tendenciát jelzi, miszerint túlértékeljük azt, amennyirea belsı diszpozíciós tényezık meghatározzák az emberek viselkedését, ugya-nakkor alábecsüljük a szituációs tényezık szerepét.

Nem kevésbé fontos persze a szocializáció, melynek során hiedelmeinket, ér-tékeinket, attitődjeinket és viselkedésmintáinkat sajátítjuk el. Életünkön áttartó tanulási folyamatban érik személyiségünk, fejlıdnek készségeink, éstöbbnyire annak a kultúrának a lenyomatai leszünk, amelybe beleszülettünk.

Tehát amikor az emberek fejlesztése során úgy döntünk, hogy viselkedésüketbefolyásoljuk, annak változtatására törekszünk, számos meghatározó tényezı-vel kell számolnunk. Felmerül a kérdés: vajon a tréning, mint alkalmazott ésmegfelelı eszköz az ilyen irányú tevékenység során, melyeknek képes keretetadni, s melyeknek nem? A tréningek során – legyenek azok bármily sokszínőek

TITKOS CS.: A SZEMÉLYISÉG KAIZEN-ELVE

125

is – módszertani meghatározottságuk következtében, hol vannak az érvényes-ségi határok? A tréning meddig jut el, hol és miért van szükség mélyebb mód-szerekre?

A válaszokat keresve nézzük elıször a tréningek közismert személyiségmo-delljét, a Johari-ablakot, majd értelmezzük dinamikáját! A modell alkotói:JOSEPH LUFT és HARRY INGHAM pszichológusok, az elnevezés az ı keresztnevükelejének összevonásából adódik. Ez lényegében egy kétdimenziós diagram,amelynek egyik dimenzióját személyek (önmaga vagy mások), másik dimenzió-ját személyrıl való tudás (ismert, vagy nem ismert) alkotják (lásd 2. ábra).

A Johari-ablak azt mutatja, hogy a fenti két dimenzióban személyiségünk,önmagunk négy mezıre osztható:

2. ábraJohari-ablak

A 2. ábra 1. negyede a személyiség azon részét jelenti, amelynek maga is tu-datában van, és amelyet hajlandó másokkal is megosztani: a „nyitott én”. Azegyén viselkedésének az a része, amely ismert mind a személy elıtt, mind azokelıtt, akikkel kapcsolatban áll.

A 2. negyed a személyiségnek azokat a területeit reprezentálja, amelyeket ımaga ugyan ismer, de másokkal nem óhajt megosztani: tudatosan és szándéko-san elrejti a többiek elıl. Az e területen lévı dolgok titkosak, az intim szféráhoztartoznak. Lehetnek olyan dolgok, amelyeket az adott személy szégyell bevalla-ni, olyan érzések és impulzusok, amelyekrıl azt tartja, hogy aszociálisak vagyellentétben állnak az önmagáról alkotott képpel; olyan események emlékei,amelyekben kudarcot vallott, vagy amelyekben a maga normáihoz képest rend-kívül gyenge teljesítményt nyújtott; végül, a más emberekkel kapcsolatos, olyanérzések és reakciók, amelyekrıl az érintett személy úgy véli, udvariatlan, vagysértı lenne feltárásuk.

A 3. negyed, az én vak területe: a személy viselkedésének és stílusának azo-kat az aspektusait tartalmazza, amelyeket mások ismernek, de ı maga nemismer fel (gerenda ↔ szálka). Vannak olyan érzéseink, egyéni sajátosságaink,amelyekrıl úgy érezzük, hogy nem képezik személyiségünk szerves részét, va-


126

kok vagyunk rájuk, s az elıtt is vakok maradhatunk, hogy ezek a „titkolt” dol-gok mégis csak „kiszivárognak”.

Nevelésünk során mindannyian dicséretet kaptunk, ha valamilyen típusbatartoztunk, vagy megbüntettek azért, mert egy másikba nem tartoztunk. A fia-tal fiúcska megtanulja, hogy nincs semmi rossz abban, ha agresszív érzései isvannak, de az már nem jó, ha más fiúk társaságában fél, vagy valamilyen gyen-gédséget mutat ki. Így kezdi elvetni a gyengédséget magától, mivel azt nemtartja személyisége részének. Megtagadja, vagy elnyomja magában ezeket azérzéseket, amikor mégis fellépnek benne. Ennek ellenére ezek az érzések másokelıtt teljesen nyilvánvalóan kitőnhetnek. Fontos tehát megjegyezni, hogy a vakterületen nem csupán negatív, hanem a személy által esetleg elutasított, elrej-tett pozitív dolgokat találunk.

A 4. negyed az ismeretlen, vagy sötét terület, amelynek sem mi, sem másoknincsenek tudatában.

A négy mezı közötti határok természetesen nem egyszer s mindenkorra adot-tak, hanem függnek:• az egyéntıl (személyiségétıl),• a történeti elızményektıl,• a szituációtól,• az „én” és mások közötti kapcsolat jellegétıl.

A tréning folyamata során a Johari-ablakon belül, a határok megtapasztalásaután, ezek a határok oly módon tolódnak el, hogy növekszik a nyílt terület, ésegyúttal csökken a rejtett és a vak terület.

Azaz a modell dinamikus, és értelmezhetıek a belsı vonalak. Az 1. és 2. ne-gyed közti határ egy, a csoporttól függı aktuális bizalomvonal, amely sajátosanmozog. Képes gyors vagy lassú, lefelé vagy felfelé irányuló mozgásra, aszerint,hogy a bizalom nı vagy csökken a személyek között.

Számos hétköznapi helyzet is értelmezhetı a segítségével. Gyors, felfelé tör-ténı mozgás észlelhetı egy új, más bizalmi szinten lévı szereplı szituációbalépésével, amikor is a vonal beáll az új szereplı által aktualizált szintre. Pl.utcán sétáló, bizalmas beszélgetést folytató párhoz csatlakozik egy harmadik,kevésbé közeli ismerıs. Az új szereplı belépése a szituációba automatikusanmozgatja a vonalat. Amennyiben mégsem, akkor úgy érezheti magát a szituáci-óba csöppent személy, mintha tárgyként kezelnék, hisz különben változott vol-na a beszélgetés tárgya vagy mélysége. Ezért aztán többnyire kényelmetlenülérzi magát, esetleg megsértıdik. (Pl. amikor a bizalmas beszélgetést az eladók avevı boltba lépése után is folytatják.)

További érdekes színfoltja mindennapi életünknek, amikor a bizalmi vonalkezdeti magas (idegenség) és késıbbi mély (intimitás) állása közti területet azegyik, vagy mindkét fél bosszútól hajtva kiteregeti. (Pl. tipikus bulvár jellemzı,amikor az elvált hírességek a közös múltból egymás „titkait” publikálják.)

A dinamikus értelmezés lehetıségét adja a függıleges vonal is. Ez az önisme-ret vonala. Lassú mozgása képes a vak és a sötét rész egyes elemeinek nyíltilletve rejtett Én-be való emelésére. Ez az önismereti folyamat a JUNG-féle „in-dividuációs processzus”, az önálló egyénné válás folyamata. Megismerni addigelıttünk ismeretlen önmagunkat: árnyék-személyiségünket, szerep-szemé-


127

lyiségünket, domináns archetípusainkat. Így juthat el az ember igazi belsı Én-jéhez, pszichéje központi magjához, amelyet JUNG „Selbst”-nek – önmagánaknevezett. JUNG felhívja a figyelmet az individuáció fontosságára a mindennapitársadalmi életben. A többségében „egészséges” lelkő, önmagával bánni tudó,saját határait és lehetıségeit ismerı emberek konfliktus-mentesebben tudnakegyütt élni, együtt tevékenykedni, esetleg még meg is valósítani egy régóta vá-gyott békésebb világot.

JUNG elképzelése szerint: ha a személyiséget karcsú piramisként rajzoljukmeg, akkor a csúcshoz közel szerkesztett háromszög a tudat, központjában azÉN-nel, csúcsában a perszónával, amelyen keresztül a tudatos ÉN kommunikála külvilággal. A tudat területe alatt több nagyságrenddel, szélesebb rétegbenkövetkezik a személyes tudattalan, benne a komplexusokkal, elfelejtett, elfoj-tott élményanyaggal. A személyes tudattalan tartalmazza az „árnyék ÉN-t”, éshatárai a kollektív tudattalant érintik, ami lefelé a piramis alapjáig többszörö-sen nagyobb területő a személyes tudattalannál, és határai a végtelenbe vesz-nek. A kollektív tudattalan tartalmát az ısképek, archetípusok alkotják, ame-lyek közül az animus-anima funkció komplexusa érintkezik a személyes tudat-talannal és közelít a tudat felé.

3. ábraJung személyiségelmélete – vázlat1

1 Gyökössy, E.: Magunkról magunknak (1984).


128

A perszóna az objektív és a szubjektív világ között, a külvilághoz való alkal-mazkodást segíti. A perszóna görög szó, eredeti ókori jelentése: maszk, álarc,amit a színész – szerepének megfelelıen – váltogatott. Amikor szomorú volt,lefelé görbedt a szeme meg a szája, amikor vidám volt, fölfelé. A perszónát sze-repszemélyiségnek is lehet nevezni. Alkalmazott én, a követelményekhez al-kalmazott én. Az én a külvilág felé olyat akar mutatni, amit a külvilág elfogad,bár tudja, hogy önmaga nem ilyen, de ezt mutatja kifelé. Ritkán mutatjuk kifeléazt, ami benn van, nagyon kevesen vannak, akik azt mutatják, mert azok ebbena társadalomban általában megjárják. A perszóna többnyire igyekszik konformlenni, nem akar kilógni, mert akkor nem érvényesül, nem fogadják el. Ugya-nakkor ebben a perszónában meg kell jelenjen a saját törekvése is valamilyenmódon, mert különben a belsı feszültség nı. Tehát a jó perszóna kompromisz-szum eredménye, ami a külvilág elvárásai, valamint saját belsı igények közöttjön létre. Ezáltal elfogadhatóvá teszi magát a környezete számára és a perszó-nán keresztül szőrt külvilágot saját maga is képes elfogadni.

Nagyon fontos, hogy az ember a perszónával ne azonosuljon. Úgy tudjon vi-selkedni, mint a görög színész, aki miután kimegy a színpadról, leveszi az álar-cot, és akkor megint önmaga. És ha máshova megy, akkor egy más álarcot tud-jon felvenni. JUNG nem beszélt arról, hogy az embernek több álarca legyen, de aneo-jungiánusok szerint, az embernek legalább 3-4 álarcának kell készenlétbenlenni, amelyeket úgy váltogat, ahogy a szükség megköveteli. Lehet egy munka-helyi, egy családi, egy baráti álarca. Az érett személyiség képes ezt öniróniávalnézni, de közben csinálja, mert tudja, hogy az álarcok szükségesek. A túlságosazonosulás egy-egy szereppel merev perszónához vezet, olyan álarchoz, amelyvégül már le sem vehetı, mert tulajdonosa nem tudja elválasztani magát a sze-repétıl. Ilyen jellemzı szerep a tanár úr, a tanítónı, a katonatiszt, akik esetlegotthon is a szerepükben élnek.

Az veszélyes, ha valaki túlságosan ráhagyatkozik a perszónájára, s az teljesenátveszi a vezetést. Ezért azt kezdi hinni az egyén, hogy ı tényleg ugyanaz, mintamit a világ felé mutat. Elhiszi, hogy ı olyan, mint a szerepe, holott ez sohasemegészen igaz. Ilyenek a pöffeszkedı, fölényes szakemberek, akik önmagukon kívülmindenkit ostobának tartanak. Az önmagát felfúvó, narcisztikus karakter ez, akisaját perszónája, saját szerepe nélkül nem is számít, csak az, hogy ı X, Y, vagy Z,hogy valamilyen címe van, vagy szerepe, ami miatt ıt tisztelik. De belül valaholérzi, hogy önmagáért nem respektálhatnák. Az ilyen típusú emberek általábanfeszültek is. Állandóan készenlétben vannak, nehogy leleplezıdjenek.

Minél ridegebb, rugalmatlanabb a perszóna, annál nagyobb feszültség győlika tudattalan komplexusok köré sőrősödve. Ez magában rejti a pszichés egyen-súly hirtelen felborulásának veszélyét. Például: amikor történeti változásokidején valaki már nem használhatja régi álarcát, de alkalmazkodni képtelen éskrízishelyzetbe kerül.


129

4. ábraA jungi modell tudatos területei2

A négy lelki funkció ellentétpárokat alkot. Így a gondolkodás – érzelem; érzé-kelés – intuíció egymás rovására érvényesülnek. A „hidegfejő” gondolkodó ér-zelmileg sivár, az érzelmileg túlcsordult állapotban lévı képtelen gondolkodni.Az érzékelésre reklámok tömegével buzdító modern világban elveszett az intuí-ciós készség, a mély intuíció elzárja magát az érzékek csábításától.

JUNG számol a tudattal és a tudattalannal is és a kettı közt ırlıdı énnel.Csakhogy nála a tudattalan két részbıl áll. A személyes tudattalanban vannakaz elfelejtett emlékek, az élménymúltban az elfojtott események, itt vannak akülönbözı ösztönszükségletek.

Egy új, JUNG által bevezetett fogalom a pszichológiában: az „árnyék”, az „ár-nyékszemélyiség”. Az „árnyék ÉN” mindazokat a belsı törekvéseket, igényeket,lelki funkciókat és tulajdonságokat tartalmazza, amelyek a tudatos ÉN számáranem elfogadhatóak, vagy amelyeket nem valósíthatott meg, amelyeket az ÉNsaját magában elnyom, elfojt. Mindaz, amit az ember elutasít, undorítónak,amorálisnak tart, az mind az „árnyék ÉN”-ben összpontosul. Mivel ezeknek atudattalan energiája nagy, ezért többnyire más személyekre vetíti ıket azegyén, akiket azután unszimpatikusnak, sıt győlöletre méltónak tart. Az indi-viduális érési folyamat egyik lényeges pontja az „árnyék” integrálása. Központikérdése: „Haragszom X-re. Mi bajom magammal?”

Az árnyéknak is van ısképe. MERKURIUSZ ı, ahogy a mitológiából ismerjük,egy kedves istenke, aki már gyermekkorában lop, ı az istenek hírvivıje, ı hozzaa jó hírt, rossz hírt, ugyanakkor rendkívül gonosz is tud lenni, olyan vicceketcsinál, amelyek életveszélyesek. İ az a kedves kópé-típus, aki alkalmanként

2 Jacobi, J.: Die Psychologie von C. G. Jung (1940).


130

bőnözni is szokott, lop, csal, paráználkodik, tébolyult hatalmában áll hogy vál-toztassa alakját. Kiélési lehetısége volt az ókori bachanáliákban, a középkorikarneválokban, a jelenkori farsangban. Ez egy fontos ki- és átélési lehetıség.Nem véletlen, hogy szeretik/szerették az emberek, ugyanis álarcot lehet felven-ni, és akkor ez alatt a pár nap, vagy egyetlen éjszaka alatt szabad úgy viselked-ni, mint az árnyékszemélyiség. Mikor is nem számít a konvenció, a szokásoshierarchia. Régen megvolt a maga rituáléja, szertartása.

A kollektív tudattalanban nemcsak egyéni és személyes emlékek vannak, ha-nem az emberiség egész ısmúltja is, tehát ısrégi tapasztalatok az életrıl, a vi-lágról, mégpedig képek formájában. Ezek a képek szimbólumok, amelyeket ısiképeknek, archetípusoknak nevezett SZT. ÁGOSTON nyomán.

Archetípus annyi van, ahány tipikus alapélmény létezik. Emocionális és ma-gatartás sablonokat közvetítenek, ısi tapasztalatokat, hogy bizonyos helyzetek-ben hogyan, miként a legjobb reagálni, viselkedni. Úgy is mondhatnánk, hogyaz ısképek formáló, szabályzó elvek, a célszerő alkalmazkodás eszközei, a vég-telen idıben állandóan visszatérı archetipikus helyzetek lecsapódásai. Így ala-kultak ki a leghatékonyabb, legnagyobb jelentıségő ısképek. Ilyenek: az anya,az apa, az öreg bölcs, a gyermek, a férfi, a nı, a hıs. De ısképek még a különféleveszélyhelyzeteket ábrázoló félelmetes varázsló, a boszorkány, a sárkány, aföldrengés, az árvíz, a tőzvész képei. Ilyenek a fejlıdés ısképei is, mint a miti-kus hegy, a világfa, a forrás, a szivárvány, a fényesség, a Nap útja. De ide tar-toznak még a belsı rendezési folyamatot, struktúrát jelentı háromszög, négy-szög, kör, spirál, keresztformák és az ezekbıl összeépülı, ún. mandala-szim-bólum, amely JUNG szerint a harmóniára, az egységre, a tökéletességre valótörekvés leghatalmasabb jelképe, a megvalósítani vágyott, vagy megvalósultlegbensıbb önmaga a „Selbst” szimbóluma.

JUNG számol tehát tudattal és tudattalannal, ezek azonban nem egymássalellentétben állnak, hanem szerinte kompenzatórikus viszonyban. A tudattalanés a kollektív tudattalan segítı erı. A kollektív tudattalan energiabázis, amiremindig lehet számítani. Ezt az energiát nevezi ı is, FREUD is libidónak. Általá-nos pszichés energia, megfelel a „drive”-nak, ami hajtóerı.

JUNGNÁL a libidó állandóan ható, mindenféle pszichés energiát jelent, nem-csak a nemi vágy, beletartozik az agresszió, a szerzésre törekvés, a szellemierıfeszítés, a kíváncsiság is. A libidó szó szerinti jelentése: öröm a jövıbeli jóért,hajtóerı a kibontakozásra. JUNG szerint a libidó elıremutató, jövıre irányuló,de jelenti a viselkedés intenzitását is. A libidó általános dinamikáját az ellenté-tek adják, amelyek a tudat és a tudattalan között, a négy lelki funkción belül(gondolkodás – érzelem, érzékelés – intuíció) a kétfajta irányultság (extraverzió– intraverzió) és a komplexusok között feszülnek.

Az extraverzió a személyiség kifelé irányultságát jelzi, az intravertált sze-mély befelé forduló, zárkózott.

A komplexus érzelmileg telített, jelentıs, nagy energiatartalommal rendelke-zı képzetcsoport a tudattalanban, amely megoldhatatlan vagy aktuálisan meg-oldhatatlan külsı és belsı konfliktus eredménye. Az élményanyagot az ÉN el-fojtja, kizárja a tudatból, de ezáltal a komplexus, mint lelki góc, megzavarja anormál energiaáramlást a pszichén belül.


131

Enyhébb esetben elszólásokban, felejtésben,ideges tünetekben jelentkezik, súlyos esetbenszéteshet a személyiség. JUNG szerint azonbanvan a komplexusnak egy másik aspektusa is: akomplexusok szükségszerően hozzátartoznaklelki alapstruktúránkhoz. Vannak általánosemberi komplexusok, általános emberi élet-problémák, mert nincs összeütközések, konf-liktusok nélküli élet. HÉRAKLEITOSZ óta ta-nítja az európai filozófia is az ellentétek örökharcát, amely nélkül nincs változás, amelynekmotorja az ellentétek egymásra hatása. Ennekısi szimbóluma a jin-jang.

A komplexus pozitív szerepe, hogy a magatüneteivel szinte kényszeríti a tudatot az át-rendezıdésre, az új állásfoglalásra, attitődvál-tásra. Ilyen szemléletben érthetı JUNG mon-

5. ábraJin-jang

dása, amely szerint az ember legjobb barátja saját neurózisa, mert az nemhagyja el, folyton figyelmezteti, jelzi túlzásait, egyoldalúvá válását, újra és újrabeindítja pangó pszichés energiáit. A tudat gyorsan felismerheti a komplexust.Például gyakran hallani, hogy: „tudom, hogy apa-komplexusom van”, ennekellenére a komplexus hatóerıi ismeretlenek maradhatnak és így az nem is oldó-dik meg. Mert hiába a tudás, ha nincs érzelmi feldolgozás. A komplexus lénye-géhez tartozik, hogy nemcsak tünetekben, de szimbólumok alakjában is jelent-kezik – például álmokban.

A komplexus fogalom az ısképpel, az archetípussal rokoni kapcsolatban van– írja JUNG. A személyes tudattalan tartalmai fıleg az érzelmileg telített, hang-súlyos komplexusok, amelyek az élet intimitását adják. A kollektív tudattalantartalmai ezzel szemben az ısképek.

JUNG kiemelten kezeli az ún. animus-anima ısképet, ami kettıs közvetítı atudattalan és az ego között. Miután a nemek közti kapcsolat az egyik legfonto-sabb kapcsolatrendszerünk, ezért a jungi iskola megpróbálja értelmezni ezt amindmáig titokzatos területet. JUNG szerint minden férfiben és nıben él ésmunkál a nı, illetve a férfi ısképe, amely tartalmazza a férfi nem nıkrıl, és a nıinem férfiakról való összes tapasztalatát, olyan ıstapasztalatokat, amelyek egyrésze ösztönös, elsıdleges szexuális szükségletet elégít ki, de tartalmazza a má-sodlagos, már társadalmasodott viselkedés-sablonokat is. Természetesen erre azısképre is vonatkozik az ısképrıl általában vallott felfogás, miszerint itt keretek-rıl, kitöltetlen struktúrákról, lehetıségekrıl van szó, amelyek az ıskép kiemelke-désével a kollektív tudattalanból megtelnek, kitöltıdnek a személyes élmény-anyaggal. Egyéni tartalmukban benne van az ellenkezı nemő szülıkrıl és testvé-rekrıl nyert tapasztalat, sıt a nagycsalád és a társadalmi környezet nemi szere-peinek modellje is a személyes emlék és élményanyag. Az animust és az animátnevezhetjük a nıi lélek férfias, és a férfi lélek nıies részének, ellenpólusának is.

A továbbiakban két jelenséget szeretnék tisztázni. Az elsı a kognitív disszo-nancia. Ez a LEON FESTINGER által meghatározott fogalom arról szól, hogy tar-


132

tósan nem vagyunk képesek elviselni azt a disszonanciát, amelyet a bennünkegyidejőleg létezı ellentétes, összeegyeztethetetlen tudattartalmak okoznak.Törekedni fogunk ilyen helyzetekben arra, hogy oldjuk a feszültséget, és visel-kedésünket, cselekedeteinket attitődjeinkkel, hiedelmeinkkel összhangba hoz-zuk. Például, ha szeretünk dohányozni és naponta elszívunk egy dobozzal, vi-szont halljuk (olvassuk a dobozon), hogy a dohányzás tüdırákot okoz, nyilván-valóan disszonanciát élünk át. Kérdés, hogy miként oldjuk fel ezt az ellentmon-dást viselkedésünk és ismereteink között. Ilyen esetben a disszonancia csökken-tésének legradikálisabb módja, hogy abbahagyjuk a dohányzást. Az a tudás,hogy a dohányzás rákot okoz, már összeegyeztethetı azzal, hogy nem dohány-zunk. Csakhogy gyakori, hogy a leszokás nem sikerül – erre sokszor csak súlyosbetegség bírja rá a dohányzót. És addig? Bizonyára a másik tudással fogunkvalamit kezdeni, mely szerint a dohányzás rákot okoz.

Megpróbálhatjuk kétségbe vonni a dohányzás és a a rák összefüggésérıl szólókísérleti bizonyítékokat. Hivatkozhatunk továbbá intelligens emberekre, akikugyancsak dohányoznak. Áttérhetünk jobb filterrel ellátott cigarettára, azzaláltatva magunkat, hogy a füstszőrı nem engedi át a rákkeltı anyagokat. Felté-telezhetjük, hogy a mi családunkban nincs hajlam a tüdırákra. Emlékeztetünkidıs rokonunkra, aki dohányzott és mégis magas kort ért meg. Elkezdhetünknagyobb értéket tulajdonítani a dohányzásnak, miszerint: ez igen élvezetes, alelki és testi egyensúlyunk megtartásához nélkülözhetetlen tevékenység, melyvégtelen sármmal és számos baráttal ajándékoz meg bennünket.

Láthatjuk, hogy számtalan lehetıség nyílik a disszonancia redukciójára,melynek segítségével igazolhatjuk szinte bármely – egyébként józan – érvnekellentmondó viselkedésünket. Tehát a disszonancia-csökkentés sokszor irracio-nális, és akadálya lehet annak, hogy fontos tényeket tudomásul vegyünk, vagyproblémáinkra valóságos megoldást találjunk – másfelıl azonban van reáliscélja is. A disszonancia-csökkentı viselkedés az én (ego) védelmét szolgálja:általa továbbra is fenn tudjuk tartani önmagunk pozitív képét, egy olyan képet,amely szerint jók, okosak, értékesek vagyunk. Ezt az „én védı” viselkedésthasznosnak tekinthetjük, bár nemegyszer végzetes következményekkel járhat.

A másik jelenség a védekezı-elhárító mechanizmusok. Amíg a személyiségmőködik, addig az elhárító mechanizmusok is mőködnek. E mechanizmusokközös sajátossága mőködésük szakaszossága, valamint kétszintességük.

A szakaszosság azt jelenti, hogy az elhárítási folyamat három fázisban megyvégbe. Az elsıben az elhárítandó vágy, szükséglet tagadása következik be. Amásodik fázisban jelenik meg a specifikus mechanizmus (az elfojtás, a raciona-lizálás, a projekció stb.), amely az illetı személyre jellemzı módon „veszi mun-kába” a vágyat, szükségletet. Mivel a vágyak, szükségletek nem háríthatók elabszolút módon, a harmadik szakaszban rejtekutakon visszatérnek: betegsé-gekbe fordulnak át, álmokban tőnnek föl, elszólásokban, tévcselekvésekben,szimbólumokban jelennek meg.

A kétszintesség azt jelenti, hogy létezik a mőködı védekezı mechanizmus,mint belsı lelki folyamat, majd ugyanez különbözı viselkedések szintjén ismegnyilvánul, láthatóvá válik a külsı szemlélı (például a csoport) számára.Vannak esetek, amikor egy adott mechanizmusnak csak reá jellemzı viselkedés


133

felel meg (például a racionalizálás, mint belsı védekezés, racionalizáló kommu-nikációban jelenik meg). Bonyolultabb a helyzet, ha egy elhárításhoz többfajtaviselkedés is tartozhat, vagy ellenkezıleg: ha egy viselkedési megnyilvánulásmögött többféle mechanizmus rejtızhet.

A legfontosabbnak és alapvetınek tartott védekezı mechanizmusok a máremlített mindkét szinten (a lelki történés és a látható viselkedés szintjén) mő-ködnek. Ezek:• Elfojtás

S. FREUD által elsınek felismert elhárító mechanizmus. Ha valaki szeretne má-sokon uralkodni vagy szexuális vágyait korlátlanul kiélni, vagy az egész világ ál-tal ismert és csodált személy lenni, vagy egy közeli hozzátartozójának halálát kí-vánni, de minderre nincs reális lehetısége, sıt még elképzelni sem meri, akkor evágyait elfojtja. Az elfojtást úgy élik meg az emberek, mintha ezek a vágyak nemis léteznének bennük. („Nekem nem fontos a szexualitás.” „Engem nem érdekel,hogy szeretnek-e az emberek.” „Nem vagyok olyan szemét ember, hogy a hozzá-tartozóm halálát kívánjam.”) Az elfojtást viselkedési szinten elsısorban a tagadásjellemzi. A nem teljesen sikeres elfojtás viszont neurotikus tünetekbe, pszicho-szomatikus megbetegedésekbe, impulzív megnyilvánulásokba torkollhat.

• TagadásAmint láttuk, mindenféle elhárító mőködés tagadással kezdıdik, mégisönálló mechanizmusként is leírható. Lényege a külsı világ valamely elemé-nek, vagy valamely belsı lelkiállapotnak tudomásul nem vétele. Mivel itt aszorongás okának gondolati (nem pedig reális) megszüntetésérıl van szó, vi-selkedési szinten a kommunikációban érhetı tetten. („Ilyen állat nincs!”„Nem vagyok beteg.” „Engem nem rakhatnak ki az utcára!” „Ki látta, hogy alágerekben milliók pusztultak el?”)

• RegresszióRegresszióról akkor beszélünk, ha az érett, felnıtt személyiség visszacsúszikegy korábbi, alacsonyabb szintő fejlıdési állapotba. Ez azért tekinthetı védeke-zı mechanizmusnak, mert a fejlettebb szint felelısségvállalásával, erıfeszíté-seivel együtt járó feszültség az alacsonyabb szinteken nem jelenik meg. Reg-ressziós állapotban olyan vágyak kielégítése is lehetséges, amelyek magasabbszinten szorongást, konfliktusokat okoznak. Regressziós gyökerő viselkedéspéldául a partnerkapcsolati felelısség nem vállalása; felelıtlenség a munkábanés az életvitelben; gyermekded magatartások; ápolatlanság és rendetlenség;énes indítékú kapcsolatok, ahol az egyén csak kapni akar, adni nem stb. (Atöbbi között igen jellegzetes regressziós viselkedések az orális jellegő feszült-ségoldások: evés, ivás, dohányzás, beszéd – pontosabban ezek túlhajtása.)

• IzolációLényege az indulati tartalomnak (személynek, eseménynek, tárgynak stb.) ésa hozzá kapcsolódó indulatnak, érzelemnek (érzésnek, hangulatnak, szenve-délynek) egymástól való elszigetelése, izolálása. (Például régi szép idıkrevagy gyászolt személyre emlékeztetı tárgyak mindennapi, érzelemmenteshasználata; győlölt személlyel üzletszerő, tárgyszerő beszélgetés stb.) Izolá-ciós hárítás szokott állni váratlan és igen heves indulatkitörések mögött(ilyenkor az elszigetelt indulat tör ki váratlanul).


134

• Meg nem történtté tevésA gyermeki gondolkodásra jellemzı. Lényege az idı gondolati visszafordítása,a megtörtént események annullálása, amely a realitás feletti hatalom élmé-nyére épül.

• ProjekcióAz egyén úgy is elháríthatja szorongásait, belsı feszültségeit, hogy indulata-it, vágyait konfliktusainak gyökereit másnak (másoknak), általában a külvi-lágnak tulajdonítja (vagyis kivetíti magából). Utóbbit a valóságosnál szebb-nek vagy csúnyábbnak látja, mindenesetre eltorzítja. („Nem én vagyok teleszexuális vággyal, hanem mások akarnak folyton elcsábítani.” „Nem én dol-gozom rosszul, hanem téves információkat kapok a fınökömtıl, rosszindulatúkollégáimtól.”) A projekció az elıítéletes és tekintélyelvő gondolkodás, a má-sokra irányuló agresszió ideologikus alapja.

• ReakcióképzésAz elhárítandó indulattal szemben ellentétes szokás kialakítása (ezért szok-ták ellentétbe való átfordításnak is nevezni). (A szocializáció során például azexhibicionizmus, a magamutogatás ellentéteként így alakul ki a túlzott sze-mérem, a rejtızés szokása.) A reakcióképzést elıszeretettel alkalmazó felnıtt,a számára elfogadhatatlan helyzetekre túlzó elfogadással reagál (például arossz munkahelyre különösen szorgalmas munkával, az ıt megalázó fınökretúlzott nyájassággal és engedelmességgel stb.). Az ilyen embereknél a jó tel-jesítıképesség a beállítódás merevségével szokott párosulni.

• RacionalizálásAz egyén valamilyen ésszerő vagy ésszerőnek látszó magyarázatot teremt vi-selkedésének, beállítódásának alátámasztására, mintegy megteremti a cse-lekvés (vagy a cselekvés-elmaradás) ideológiáját. (A lusta: „A túl sok takarí-tástól elkopnak a bútorok.” A falánk: „Nem hagyok sokat ebbıl az édességbıla gyerekeknek, mert elhíznak.” A feljelentı: „Nem azért kell eltenni az útbólX-et, mert engem veszélyeztet, és mert utálom, hanem azért, mert magatar-tása nem felel meg a társadalom érdekeinek.”) A racionalizáló viselkedésnem mások megtévesztésére irányuló taktika, hanem belsı feszültség-elhárítási folyamatra épül. Ezért az ezt alkalmazó egyén maga is meg vangyızıdve magyarázatának ésszerő és valóságos voltáról.

• IdentifikációA szülıkkel és más személyekkel való érzelmi azonosulás fontos szerepet ját-szik a felnıtté válásban, mivel hozzájárul a személyiség kiformálódásához, akorábban kialakult viselkedésminták átvételéhez. A felnıttkori identifikációfıként védelmi jellegő: más személyek teljes, belülrıl való elfogadása, a velükvaló súrlódásokat, konfliktusokat és az ezekbıl adódó feszültségeket elızimeg. (Például a fınökkel, a politikai hatalommal, a házastárssal való azono-sulás harmonikussá teszi a kapcsolatot.) Az identifikációval védekezı sze-mélyek általában fegyelmezettek és alkalmazkodóak, másrészrıl könnyen be-folyásolhatók és kevéssé önállóak. (Az agresszorral való azonosulás – törté-nelmi leckék szerint – az elnyomás elviselését könnyíti meg az egyének, cso-portok és nemzetek számára. Az ún. kápó-szerep is erre épül.)


135

• KompenzálásAz ALFRED ADLER nevéhez főzıdı kategória azt jelenti, hogy az egyén való-ságos vagy vélt fogyatékosságát önnön csekélyebb értékőségeként éli meg. Emeérzés keltette feszültségét az adott fogyatékosság kompenzálásával (pótlásával)igyekszik csökkenteni. (Például: kiszolgáltatott emberek hobbijai, mozgássérül-tek szellemi tevékenysége, gyengébb szellemi képességőek és rossz társadalmihelyzetőek sportsikerei stb.) A kompenzálás túlhajtását, agresszív antiszociálisirányba fordítását nevezzük túlkompenzálásnak. (Lásd a történelemben példá-ul a kis termető zsarnokokat vagy hétköznapjainkban a hirtelen nagy hata-lomhoz jutott, nem megfelelı képességő személyek hatalmaskodását.)

• ElaborációJ. M. CHARCOT nyomán MÉREI FERENC foglalkozott behatóan az elaborációsvédekezı mechanizmusokkal. Ezek olyan feszültségcsökkentı módszerek,amelyek közvetlenül adaptív viselkedésbe mennek át: elısegítik a váratlanhelyzetek megoldását, emelik a teljesítményt, és kreatív megnyilvánulásokkáalakítják át a lelki élet feszültségeit. A kínos, szorongáshozó indulatok képifantáziákban és fogalmi gondolkodásban vezetıdnek el, így tudományos vagymővészi teljesítményekbe is torkollhatnak. (A tudományos vagy mővészi jel-zı itt nem jelent értékítéletet.) Az elaborációs mechanizmusokhoz számít-hatjuk az említett kompenzációt, a produktív munkát valamint a szublimáci-ót, amelynek segítségével az egyén az ösztönös erıkbıl táplálkozó feszültsé-gét társadalmilag értékes célra képes felhasználni. (Ilyen például az exhibici-onizmusát szereplésbe áttevı színész vagy tévériporter, a szexuális abszti-nenciában élı gyerekszeretı pedagógus, az agresszivitását szublimáló politi-kus stb.) MÉREI azt tartja az elaboráció lényegének, hogy „nem a zavaró éstiltott vágyak ellenére történik, hanem éppen ezeknek felhasználásával”.(Tehát például valaki a szerelmét „beleteszi” egy alkotásba.)

• KatarzisAz ókori görög filozófia fedezte fel, a dráma hatására a nézıkben és a sze-replıkben létrejövı felmagasztosulást, erkölcsi megtisztulást. Ma nemcsak adráma, hanem mindenféle mővészeti jellegő alkotás (ide értve az esztétikai-lag értéktelent, a giccset is stb.) ilyen hatását katarzisnak fogadjuk el, ha anézı (hallgató, olvasó) megfelelıen rezonál rá, azonosulva a mő valamelyszereplıjével. A katarzisnak feszültség- és szorongásoldó önismereti és terá-piás hatása is lehet (ezzel dolgozik a pszichodráma), de a passzív mőélvezet-nél általában elhárító funkciója lép elıtérbe. A realisztikus mő ugyanis a be-fogadó konfliktusait, félelmeit tudatosítja, lelkiismeret-furdalását, szorongá-sait ébreszti föl, aki mindezen feszültségeit a mőalkotás kínálta katarzis út-ján tudja csökkenteni vagy megszüntetni. (Például egy társadalmi drámavagy regény a befogadót cselekvésre ösztönözné, de ı ezt különféle okok mi-att nem vállalja. E konfliktus feszültsége a hıs gyızelme vagy bukása eseténkatarzis útján oldódik. A félelem katarzis útján történı megszőnése követke-zik be a krimiknél, amikor a bőnösök elnyerik méltó büntetésüket. A szerel-mi történetek nagy népszerősége is katartikus hatásukkal függ össze: azegyén saját meghiúsult vágyteljesítésébıl eredı szorongását a fiktív történetkínálta katarzisban oldja.)


136

Visszatérve az eredeti kérdésre, a tréning érvényességi határainak keresésé-re, azt gondolom, hogy a tréningek a Johari-modell nyílt, rejtett és vak én-területeit fedik le, dramatikusan fogalmazva, az egyén színpadi, öltözıi és vakterületén dolgoznak. A munka e három területen, a viselkedés szintjén zajlik ésnem érinti a negyedik (sötét) területet. Nem is teheti, hisz a tréningen a felekközti szerzıdés a viselkedés, és nem a személyiség átdolgozásáról szól. A visel-kedés hatékonyságának növelése és nem a megértés, az okok feltárása a cél. Aviselkedés három markánsan, ám dinamikusan elkülönülı területe a színpadi,az öltözıi és a vak csupán kiegészítik egymást, de nem fedik fel e viselkedésektudattalan személyiségtörténeti okait. Ezek lelıhelye a sötét rész, amely nemmás, mint a jungi (személyes) tudattalan. Ez óriási, nagyságrendekkel nagyobbterület, mint a tudatos. A dramatikus szemlélet és JUNG személyiség-modelljébıl átvett kategóriák által átírt modellt mutatja a 6. ábra.

6. ábraMódosított modell (saját)

Tehát a tréning mőködési- és hatásterületén kívül esı, a viselkedés tudatta-lan történeti okait rejtı rész, a jungi személyiségelmélet modelljének mélystruktúrájával analóg. Ide nyúlnak személyiségünk gyökerei. Ha személyiség-fejlesztés a célunk, ez az átdolgozandó terület. Ehhez bizonyosan sajátos mód-szerekre van szükség. Olyanokra, amelyek képesek ezzel a területtel kommuni-kálni, mert erre a „kísérletre” születtek: a viselkedésen túli terület átdolgozá-sának kísérletére.

A „sötét” terület egyes részeinek felszínre kerülését bizonyos szándékolatlankörülmények (pl. baleset) is okozhatják. Azonban speciális eljárások sora teszkísérletet a személyiség rejtett aspektusainak feltárására. Ilyen módszer azanalízis, a pszichodráma, a kineziológia, a hipnózis, az NLP (Neurolingvisztikaiprogramozás), a KIP (Katatim immaginatív pszichoterápia), az EGO-state. Ezektöbbnyire terápiában használatosak, bár némelyikük – az NLP, a pszichodráma– egyes elemeit tréningeken is hasznosítják.


137

Fontosnak tartom itt kissé átszellıztetni a terápia fogalmát, mert talán né-melyek számára ijesztıen hathat. Terápia értékő és -tartalmú lehet bármelybaráti beszélgetés, amennyiben – akár tudattalanul is – tartalmazza a rogersi(CARL ROGERS, 1902–1987) hármas alapelvet:• empátia: együttérzés, átérzés, beleérzés (élés);• feltétel nélküli elfogadás: a személynek mint önmagának (viselkedésétıl füg-

getlen) tisztelete;• kongruencia: autentikusság, hitelesség, rejtızködés és álarc nélküli jelenlét.

Természetesen a terápiának különbözı szintjei vannak, bár lehet, hogy csaknehézségben és csak a terapeuta számára. A terápiás odafordulás azonbanalapmozzanataiban valószínőleg azonos.

Az eddigiek tudatában a következı kérdések merülnek fel: Miért, kiknek éshogyan tegyük?

Miért? Nos azért, mert a viselkedésváltozás tudatos befolyásolását korlátoz-za, vagy ellene hathat a tudattalan. Az oktatás „elhitetheti”, a tréning begyako-roltathatja a helyesnek vagy hatékonynak vélt viselkedést, ezzel azonban csak apersonára hat. A megrendelı kívánságaihoz jobban illı álarc és szerepviselke-dés készül. Ez harmonizálhat a személyiség törekvéseivel, vagy diszharmóniá-ban lehet vele. Diszharmónia esetén a personában felülíródik valami mélybenés láthatatlanul jelen lévı törekvés. Látszólag következmények nélkül. Látszó-lag, mert a keletkezett feszültség utat talál, érvényesíti magát, megjelenik azöltözı mélyén, és a vak területen lévı viselkedésben, testi tünetekben (szoma-tika), lelki zavarban.

Kiknek? Valamennyiünknek, hisz mindannyian élünk át diszharmóniát, kog-nitív disszonanciáink mindennaposak. Az utóbbiakkal redukciók és racionali-zálás útján próbálunk elbánni, míg az elıbbiekhez az elhárítási mechanizmusoksokszínősége ad repertoárt. Ellentétes vagy összeegyeztethetetlen tudattartal-maink disszonanciáját éppúgy hordozzuk, mint álarcaink fájdalmát. Az ambi-valencia éppúgy természetes érzésünk, mint szorongásaink, legyenek ezek tu-datosak vagy rejtettek. Mert persze hárítunk: elfojtunk, tagadunk, reg-resszálunk, projektálunk, kompenzálunk és így tovább. Mert persze az önma-gukat egészségesnek megélıknek is van terápiájuk, csak személyiségfejlesztés-nek hívják. Legyek ökonomikus? Hatnak a fentiek a teljesítményre? Hosszútávon mindenképp. Mert meddig tarthat ki a látszat? Elıbb-utóbb valaki – va-lami sérül. Lehet ember, lehet teljesítmény. Van ennek költsége? Mindenképp.Akár foglalkozunk vele, akár nem. Nem is pozíciófüggı, bár kétségtelen, hogy afelsıbb hierarchiaszintek lakóira szívesebben költ a cég, ık maguk is hajlandó-ak és – anyagi kondícióik révén – képesek is erre. Ahogyan tapasztalom, a sze-mélyes törekvés egyelıre erısebb, mint a céges, de ez érthetı is, hisz egyfelılbizalmi mőködésrıl van szó, másrészt a beavatkozás szükségét az egyén köz-vetlenebbül érzi.

Hogyan? Milyen módszerek jöhetnek szóba? Az ún. terápiás módszerek, ésnem a jövıben. A módszerek egy részét már alkalmazzák a tréningeken – így azNLP-t, a pszichodrámát, de ott vannak a coaching álarcában vagy az egyéniszemélyiségfejlesztések során is.


138

A továbbiakban egy-egy példát említek ezekre, betartva az ebben a mőfajbankötelezı titoktartás és anonimitás szabályát.

Elsı színhely: egy jelentıs magyarországi pénzintézet osztályvezetıi szintőtréningje. A téma: vitakultúra és érveléstechnika. A csoport tagjai egy gyakor-lat kapcsán éppen vitáznak, meggyıznek, befolyásolnak – inkább vetélkedve,mint együttmőködve. A páros gyakorlat akvarista nézıi is bevonódnak, polari-zálódnak a vélemények, kettéoszlik a csoport. Ezt a megosztottságot fizikailagis megjelenítem. Most már a résztvevık a gyakorlat tipikus menetétıl szokatla-nul, két szemben álló/ülı csoporthoz tartozva vitáznak. Egyre vehemensebbek,ingerültebbek. Egyikük láthatólag érzelmileg is erısen bevonódva – a tréningegyik szabályát szegve – folyamatosan negatívan minısíti a másik csoport egytagját. Megállítom a gyakorlatot, és megkérem a minısítıt, hogy jól nézze mega minısítettet: ki İ, kinek mondja mondatait? Pillanatnyi csönd, döbbenet,majd megszólal: „az öcsém” A felismerés számára a tréning legfontosabb hoza-déka: testvérével szembeni indulatát, dühét (azt hitte rég túl van ezen) másraprojektálja.

Elmondom, hogy dolga van vele (az öccsével), de ez már nem a tréning kom-petenciája. Továbbmegyünk a gyakorlattal.

Második színhely: az energiaszektor egyik igen jelentıs vállalatának köz-pontja. Kiválasztási folyamat zajlik, meg kellene alapozni, majd meghozni egydöntést. A folyamat kiválasztásból coachingba fordul. A kiválasztó döntési fo-lyamatának analízise személyes analízissé alakul. A kérdések egymásutánjafeltárja a kiválasztó dilemmáit, ambivalenciáit, kétségeit és tipikus válaszaitilyen helyzetekre. A reakciók ökonómiája segíti az önelemzést, feltár néhányösszefüggést, önreflexióra késztet. A folyamatba (akarva-akaratlanul) besodró-dó kiválasztó kérdéseket és válaszokat fogalmaz, terápiás légkör és intimitásalakul. Végül a coachingból „ébredve” megszületik a döntés is.

Harmadik színhely: egyéni személyiségfejlesztés zajlik vegyes (integratív)technikával. A kezelés módosult (relaxált) tudatállapotban, immaginatív mód-szerrel történik. Az immagináció: a képzelet, az ember veleszületett képessége.A terápiás céllal létrehozott képélményben a terapeuta által kísért nappali-álom történés élményvilágában lelki tartalmakon, a tudattalanban zajlik amunka. A képélmény álomszerően zajlik a kliensben az érzetek szintjén is. Te-hát látja a képet, hallhat hangokat, érzései vannak, tapint, ízlelni és szagolniképes. Benne lehet asszociatíven vagy disszociatíven (látja magát). Közben pe-dig párbeszédet folytat a terapeutával. Egyszerre van a nappali és az álom-tudat szintjén. (Tudja, hogy ott ül a széken, de benne van a történetben is.) Azimmagináció a korai képi gondolkodásba való regressziót jelenti. A képi jellegközvetítı funkciót tölt be a tudattalan tartalmak és a tudatos megélés között. Aképi élmény átdolgozható tudattalan tartalmakat emel a tudatba. Ez lehetıvéteszi a korai érzelmi hiányok feltöltését, a személyiségszerkezet utólagos érését,a konfliktusok feldolgozásának képi síkon való elvégzését.

A kliens, aki egy jelentıs bank egyik fiókjában dolgozik – prezentációs nehéz-ségekkel küzd. Módosult tudatállapotban dolgozunk. Az immaginált helyzet egynagy nyugat-európai városban zajló csoportos prezentáció. Izgalommal várja,hogy sorra kerüljön, és úgy érzi, nem fog menni. Megkérem nézzen magára, és


139

mondja el, hány éves. Nyolcéves kislányként van ott. Irányított regresszió tör-ténik. Nyolc éves korban ül a tévé elıtt és feszültnek látja magát. Felnıttkéntvisszamegy és megadja a kislánynak, amire ott szüksége van (játszik, foglalko-zik vele), míg megnyugszik a kislány. Visszamegyünk az elsı immaginációba:már felnıtt, tud beszélni, figyelnek rá, sikere van, tapsolnak, jó érzésekkel jönvissza. A (vázlatosan leírt) kezelés más alkalmakkor még folytatódik. Kiderül,hogy a nyolcéves kornak van egyéb jelentısége is. Haláleset, baleset, testvér-rivalizáció derül ki. A figyelem megszerzése és az elesettség (baleset) összekap-csolódik a tudattalanban. A prezentáció pedig tipikusan figyelmet hozó cselek-vés, de nem szerencsés, ha elesettséggel párosul. Ami gyerekkorban figyelmethozott, most diszfunkcionális viselkedéssé válik. A személyiségfejlesztés céljaitt a berögzıdött, kudarcot hozó viselkedés okainak megértése, átdolgozása,átírása, egy új viselkedés megjelenésének esélyét adva.

Tanulmányom a képzés és a fejlesztés területének sajátos, új szeletével fog-lalkozott. A tréningmódszer kompetenciahatárát, érvényességét tisztázva rá-mutatott a személyiségfejlesztés, a személyiség átdolgozásának fontosságára ésmódszertani lehetıségeire. Feltevése szerint, az érett személyiség, mint a jungiindividuációs processzus terméke, viselkedést meghatározó kompetencia.

A tanulmány végleges változata a lektori vélemény figyelembevételével készült.

Irodalomjegyzék

ARONSON, ELLIOT (2002): A társas lény. KJK Budapest.BÍRÓ GYULA: Rövid pszichoterápiák strukturált szintézise, avagy az NLP alap-

gondolatai. (Kézirat)BÖLCS ERIK: Katatim immaginatív pszichoterápia (KIP). (Kézirat)DAUBNER BÉLA – KALO JENİ (2005): A tudattalan nehezen járható ösvényén.

IPE Kiadó Budapest.FELDMÁR ANDRÁS (2004): Apró részletekben. Könyvfakasztó Kiadó Budapest.JUNG, CARL GUSTAV (1987): Emlékek, álmok, gondolatok. Európa Kiadó Budapest.O’CONNOR, JOSEPH – SEYMOUR, JOHN (1996): NLP. Bioenergetic Budapest.Pszichoterápia – Propedeutika 1. Vikote Kiadó Budapest, 1996.ROGERS, CARL (2004): Valakivé válni. A személyiség születése. SHL Budapest.RUDAS JÁNOS (1997): Delfi örökösei. Gondolat – Kairosz Kiadó, Budapest.TITKOS CSABA (2006): Tréning – önismeret – viselkedés – személyiség – cso-

portjelenségek. PTE KTK.

Titkos Csaba - A személyiség kazein elve

Documents

Transcript of Titkos Csaba - A személyiség kazein elve