Tisztelt Szabad az út a láncfűrésznek · 2018. 11. 21. · A Rejtett kincseink tehetségkutató...

12
Közvita a fák kivágásáról Szabad az út a láncfűrésznek „Ötszáz leadott kérésből kétszázat teljesítettek, még három- száz fát kell kivágjanak Marosvásárhely közterületein, de a lista nyitva, bárki jelezheti óhaját” – hangzott el azon a no- vember 6-i közvitán, amely vitának semmiképp sem nevez- hető. Ezúttal sem voltak jelen azok, akik a közösségi médiában következetesen tiltakoznak a fák megcsonkítása és kivágása ellen, illetve kétségbeesetten kérik a média se- gítségét olyankor, amikor a láncfűrészek fogai alatt sírnak a halálra ítélt fák. A Mihai Eminescu Kulturális Központban tartottak közvitát a fák ki- vágásáról, a vita azonban ezúttal sem azok megvédéséről szólt, nem kap- tak hajba a fák megvédése és kivágása mellett kardoskodók, egyáltalán nem vitáztak. Ellenben az önkormányzati listára bárki feliratkozhatott, a számára kényelmetlennek tartott lombkorona soron kívüli megcsonkí- tását vagy bármelyik élő fa eltávolítását kérve. Egy közvitától azt vár- nánk, hogy valami mellett érveket és ellenérveket sorakoztatnak fel, és az egyre hatalmasabb járműparkkal szennyezett környezetünkben fon- tosnak tartják megvédeni az oxigént termelő fák némelyikét. Tévedés, mert, akárcsak az előző években, ezúttal sem vitáztak a zöldövezetekért küzdő civilek a húsz-harmincéves fák kivágását szorgalmazókkal. Harmincéves „öreg fák” helyett dísznövények A marosvásárhelyi lakószövetségi elnök felszólalásában azt a tervet vázolta a jelenlévőknek, hogy reményeik szerint előbb-utóbb eltűnnek a lakótelepekről a tölgyfák és a 30-40 éves fák, mert a lakásokat Egyetemmustra November 9-11. között mozgalmas hétvége volt a marosvásárhelyi felső- oktatási intézményekben. Több mint 350 középiskolás diák vett részt az egyetemi nyílt napokon, ami a megye- központunkban működő egyetemek, egyetemi karok bemutatását jelentette immár a 15. alkalommal. ____________4. Rejtett kincsek feltárói A Rejtett kincseink tehetségkutató ve- télkedőt immár a harmadik alkalommal szervezzük meg a Bethlen Gábor Alap támogatásával. A vetélkedőn három kategória van: népdal, tréfás mese vagy anekdota, valamint meseilluszt- ráció. Azért szól a hátrányos helyzetű, vidéken élő gyerekeknek, mert ők le- maradnak ezekről a versenyekről. ____________5. Önkéntesként Kenyában Kenyában önkéntesként szerzett, igen érdekes tapasztalatait osztotta meg a hét végén Marosvásárhelyen a segítő foglalkozásúak konferenciáján dr. Szőcs Katalin pszichiáter szakorvos. ____________7. Egy jelentés margójára Az Európai Parlament a minap megszavazott egy, a román kormány és a parlament jogállamisághoz való vi- szonyulását élesen elítélő határozatot, és „súlyos aggo- dalomának” adott hangot a tervezett igazságügyi és büntetőjogi reform egyes elemei miatt, amelyek „aláás- hatják a hatalmi ágak szétválasztását és a korrupcióel- lenes fellépést az országban”. A módosított igazságügyi törvények alkalmazásának azonnali felfüggesztését, illetve a jogszabályokba foglal- tak felülvizsgálatát ajánlja Romániának az Európai Bi- zottság az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) ke- retében, amelyet ugyanaznap ismertetett jelentésében. A szavazás és az MCV ismertetése újra felkavarta az amúgy is bűzös hazai politika mocsarát. És, tegyük hozzá, remek alkalmat szolgáltatott az államelnöknek, hogy államfőhöz méltatlan stílusban támadja újból a kor- mányt, amelyet – tévedés ne essék, semmi szín alatt nem akarjuk védeni – megválasztása óta próbál megbuktatni. Az elnök szerint Románia tizenegy évet lépett vissza, az EU-hoz való csatlakozása előtti állapotába, a Dragnea– Dăncilă-kormány pedig spongyával törölte el (Folytatás a 4. oldalon) (Folytatás a 3. oldalon) 2018. november 22., csütörtök LXX. évfolyam 269. (20054.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) Mózes Edith Fakivágás a C. R. Vivu utcában Fotó: Nagy Tibor Tisztelt előfizetők! Felhívjuk figyelmüket, hogy a hó végi munkaszüneti nap miatt legkésőbb november 27-éig, keddig szíveskedjenek megújítani Népújság- előfizetésüket. Érdeklődni a szerkesztőségben, telefon: 0742-828-647. Köszönjük megértésüket! Népújság Szer Pálosy Piroska

Transcript of Tisztelt Szabad az út a láncfűrésznek · 2018. 11. 21. · A Rejtett kincseink tehetségkutató...

  • Közvita a fák kivágásáról

    Szabad az út a láncfűrésznek

    „Ötszáz leadott kérésből kétszázat teljesítettek, még három-száz fát kell kivágjanak Marosvásárhely közterületein, de alista nyitva, bárki jelezheti óhaját” – hangzott el azon a no-vember 6-i közvitán, amely vitának semmiképp sem nevez-hető. Ezúttal sem voltak jelen azok, akik a közösségimédiában következetesen tiltakoznak a fák megcsonkításaés kivágása ellen, illetve kétségbeesetten kérik a média se-gítségét olyankor, amikor a láncfűrészek fogai alatt sírnak ahalálra ítélt fák.

    A Mihai Eminescu Kulturális Központban tartottak közvitát a fák ki-vágásáról, a vita azonban ezúttal sem azok megvédéséről szólt, nem kap-tak hajba a fák megvédése és kivágása mellett kardoskodók, egyáltalán

    nem vitáztak. Ellenben az önkormányzati listára bárki feliratkozhatott,a számára kényelmetlennek tartott lombkorona soron kívüli megcsonkí-tását vagy bármelyik élő fa eltávolítását kérve. Egy közvitától azt vár-nánk, hogy valami mellett érveket és ellenérveket sorakoztatnak fel, ésaz egyre hatalmasabb járműparkkal szennyezett környezetünkben fon-tosnak tartják megvédeni az oxigént termelő fák némelyikét. Tévedés,mert, akárcsak az előző években, ezúttal sem vitáztak a zöldövezetekértküzdő civilek a húsz-harmincéves fák kivágását szorgalmazókkal.

    Harmincéves „öreg fák” helyett dísznövényekA marosvásárhelyi lakószövetségi elnök felszólalásában azt a tervet

    vázolta a jelenlévőknek, hogy reményeik szerint előbb-utóbb eltűnneka lakótelepekről a tölgyfák és a 30-40 éves fák, mert a lakásokat

    Egyetemmustra November 9-11. között mozgalmashétvége volt a marosvásárhelyi felső-oktatási intézményekben. Több mint350 középiskolás diák vett részt azegyetemi nyílt napokon, ami a megye-központunkban működő egyetemek,egyetemi karok bemutatását jelentetteimmár a 15. alkalommal.____________4.Rejtett kincsek feltáróiA Rejtett kincseink tehetségkutató ve-télkedőt immár a harmadik alkalommalszervezzük meg a Bethlen Gábor Alaptámogatásával. A vetélkedőn háromkategória van: népdal, tréfás mesevagy anekdota, valamint meseilluszt-ráció. Azért szól a hátrányos helyzetű,vidéken élő gyerekeknek, mert ők le-maradnak ezekről a versenyekről.____________5.Önkéntesként KenyábanKenyában önkéntesként szerzett, igenérdekes tapasztalatait osztotta meg ahét végén Marosvásárhelyen a segítőfoglalkozásúak konferenciáján dr.Szőcs Katalin pszichiáter szakorvos.____________7.

    Egy jelentés margójára

    Az Európai Parlament a minap megszavazott egy, aromán kormány és a parlament jogállamisághoz való vi-szonyulását élesen elítélő határozatot, és „súlyos aggo-dalomának” adott hangot a tervezett igazságügyi ésbüntetőjogi reform egyes elemei miatt, amelyek „aláás-hatják a hatalmi ágak szétválasztását és a korrupcióel-lenes fellépést az országban”.

    A módosított igazságügyi törvények alkalmazásánakazonnali felfüggesztését, illetve a jogszabályokba foglal-tak felülvizsgálatát ajánlja Romániának az Európai Bi-zottság az igazságügyi reformot nyomon követőEgyüttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) ke-retében, amelyet ugyanaznap ismertetett jelentésében.

    A szavazás és az MCV ismertetése újra felkavarta azamúgy is bűzös hazai politika mocsarát. És, tegyükhozzá, remek alkalmat szolgáltatott az államelnöknek,hogy államfőhöz méltatlan stílusban támadja újból a kor-mányt, amelyet – tévedés ne essék, semmi szín alatt nemakarjuk védeni – megválasztása óta próbál megbuktatni.Az elnök szerint Románia tizenegy évet lépett vissza, azEU-hoz való csatlakozása előtti állapotába, a Dragnea–Dăncilă-kormány pedig spongyával törölte el

    (Folytatás a 4. oldalon)

    (Folytatás a 3. oldalon)

    2018. november 22., csütörtök LXX. évfolyam 269. (20054.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej)

    Mózes Edith

    Fakivágás a C. R. Vivu utcában Fotó: Nagy Tibor

    Tisztelt előfizetők!Felhívjuk figyelmüket,

    hogy a hó végi munkaszüneti nap miatt

    legkésőbb november 27-éig,keddig szíveskedjenek megújítani Népújság-

    előfizetésüket.Érdeklődni

    a szerkesztőségben, telefon: 0742-828-647.

    Köszönjük megértésüket!Népújság

    Szer Pálosy Piroska

  • Minden bizonnyal érdekes és nívós koncerten ve-hetnek részt ma este 8 órától a dzsesszmuzsikakedvelői a marosvásárhelyi Jazz&Blues Clubban.A Sörház utcai klub nagytermében ezúttal a ma-gyar dzsessz egyik legnevesebb képviselője,Sárik Péter és együttese lép fel, a trióhoz pedigegy hasonlóképpen ismert énekesnő csatlakozik.

    A Jazzkívánságműsor című koncert a Sárik Péter Triósikersorozata, legújabb kiadásában pedig kizárólag magyardalok hallhatók: a csapat az elmúlt évtizedek legnagyobbhazai slágereiből válogatott és dolgozta át azokat a sajátstílusára.

    Amint azt a koncert ismertetőjében olvashatjuk, a trió-hoz most Falusi Mariann csatlakozott, akit senkinek nemkell bemutatni, minden stílusbanotthonosan mozog, énekelt márklasszikus zenét, dzsesszt, musi-calt és természetesen popzenét is.A Jazzkívánságműsor című leme-zen 15 dal található, mindegyikmás időszakból és más stílusban.A közös bennük, hogy ebben a for-mában még soha sehol nem voltakhallhatók. Falusi Mariann és SárikPéter 2009 óta játszik együtt. Elsőműsorukat, annak magyarországipremierje után, New Yorkban mu-tatták be, hatalmas sikerrel.

    Mariann és a trió az elmúlt évti-zedben számtalan közös műsorthozott létre, ezek megkoronázásaa mostani: szabad csapongás mű-fajok és stílusok között olyandalok segítségével, amelyeket teletorokból énekel a közönség, mi-közben valójában dzsesszt hallgatvagy akár táncol rá.

    Eddig két Jazzkívánságműsorlemez jelent meg, az első 2014-ben Az év dzsesszfelvételekéntFonogram-díjat kapott, a második2016-ban volt jelölt ugyanerre a

    címre. A Sárik Péter Trió az elmúlt tíz évben Magyaror-szág egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb dzsessz-zenekarává vált. Sikerük egyik záloga, hogy mindhármannagyon nyitott, sokoldalú muzsikusok, így a közönség sok-kal szélesebb rétegét szólítják meg, mint a dzsesszzeneka-rok többsége. Az együttes koncertjeinek hangulata sokszorinkább pop- vagy rockkoncerthez hasonlatos, még akkoris, ha a zeneakadémián vagy a legkomolyabb koncertter-mekben játszanak. A zenekar közvetlenségével, energiájá-val sok új rajongót szerez a dzsessznek – írják a koncertszervezői. A ma esti, dzsesszklubbeli koncerten fellép tehátFalusi Mariann (ének), Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor(bőgő) és Gálfi Attila (dob). (Knb.)

    Egyetem, magyarul –KZST-estA Kemény Zsigmond Társaság november27-én, kedden 18 órakor tartja soron követ-kező összejövetelét a marosvásárhelyi Ber-nády Házban. A meghívott, Kása Zoltán, aSapientia EMTE professzora, a Babeş–Bo-lyai Tudományegyetem volt rektorhelyet-tese A romániai magyar felsőoktatáshelyzetének évtizedes tanulságai címmeltart előadást.

    Betonpárnák – slam poetryvel az erőszak ellenAz RMDSZ Nőszervezetének szervezésé-ben tizenegy erdélyi városban mutatja beúj, Betonpárnák – slam poetryvel az erő-szak ellen című előadását a Nest–ErdélyiÖsszművészeti Gyűjtőpont. A Nők ElleniErőszak Elleni Mozgalom (NEEEM) kereté-ben szervezett turnén olyan közlési formátválasztottak a kezdeményezők, amely sze-mélyes vallomásokon keresztül, erős ésexplicit módon beszél a családon belüli erő-szakról. Előadók: Tófalvi Előd, Burján Kingaés Járai Richárd. Koncepció és vizuális ele-mek: Banga Szilárd. Maros megyében no-vember 25-én, vasárnap két helyszínenlátható az előadás: Szászrégenben, a PetruMaior Városi Könyvtár előadótermében(volt T-Klub) 16 órakor, Marosvásárhelyena Jazz and Blues Club Piano termében 19órakor.

    FlamencokoncertAz András Lóránt Társulat marosvásárhelyi,Brăila utca 10. szám alatti székhelyén ma19 órakor flamencokoncertre kerül sor. Gi-táron játszik: Varga András, táncol: DeákOrsolya. Jegyfoglalás a 0754-78-216-os te-lefonszámon.

    DR. MERCEA CĂLIN általános sebész, onkológus Kolozsvárról ELEKTROSZENZOROS,

    HÁROMDIMENZIÓS, TECK SYSTEMorvosi diagnosztikát biztosít

    Ez egy új módszer, melynek segítségével teljes egészében fel-mérhető egészségi állapota. Gyors eljárás, tűszúrás és fájda-lom nélkül, eredménykimutatással.E vizsgálat eredményeként:– teljes körű információt kaphat minden egyes szerve működé-

    séről (idegrendszer, érrendszer, emésztőrendszer stb.)– értékes információkat szerezhet arról, hogy milyen öröklött

    vagy nem öröklött betegségekre hajlamos– megelőzheti vagy korai stádiumban kiszűrheti a rákbetegséget

    (rákmegelőzés)– szakorvosi vizsgálatok (second-opinion) a már máshol kezelt

    betegségek eseténA kezelés alapja a hagyományos orvosláson, valamint

    természetgyógyászati terápiákon alapszik. A klinikai vizsgálat és kiértékelés

    Marosvásárhelyen történik.

    Egy cipődoboznyi szeretetAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi MagyarNéppárt Maros megyei szervezete hatodik alkalommalszervezi meg Egy cipődoboznyi szeretet nevű akcióját. Agyűjtés során összegyűlt adományok minden évben sokszegény sorsú és árva gyermek ünnepét teszik melegebbé,hangulatosabbá. A szervezők december 18-ig várják azadományokat, főként nem romlandó élelmiszert, édessé-get, játékot, ruhaneműt. A dobozra rá kell írni, hogy hányéves gyermeknek, illetve fiúnak vagy lánynak szánja-e azadományozó. A csomagokat Marosvásárhelyen a Mihai Vi-teazu (Klastrom) utca 10. szám alatt fogadják minden hét-köznap 10-13 óra között. Bővebb tájékoztatás a0365-430-902-es, 0762-248-657-es telefonszámon.

    Lezárták a Victor Babeş utcátA Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a la-kosságot, hogy a Victor Babeş utcát aszfaltozás miatt teg-naptól november 24-én, szombaton 17 óráig lezárják aközúti forgalom elől. A hivatal illetékesei arra kérik a gép-kocsivezetőket, hogy tartsák be a kihelyezett útjelző táblákjelzéseit, és vezessenek körültekintően a környéken.

    Pályázati bemutató és felkészítőkörút

    A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati bemutatót és fel-készítő körutat szervez Erdélyben leányvállalata, a BGAPro Transilvania vezetőinek segítségével. A szervezett ta-lálkozókon az érdeklődők megismerhetik a BGA ZRT. nyíltpályázati programjait, a pályázás és az elszámolás folya-matát a NIR rendszeren keresztül, és tájékoztatást kapnakaz alapkezelő tevékenységének bővüléséről. Marosvásár-helyen november 28-án, szerdán délelőtt 11 órakor kerülsor a bemutatóra a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány-egyetem C épületének C07 előadótermében.

    Kirándulás GyergyószentmiklósraAz Erdélyi Magyar Baloldal kirándulást szervez december8-án Gyergyószentmiklósra, a Szent Miklós Napok alkal-mából szervezett rendezvényre. Érdeklődni és feliratkoznia marosvásárhelyi, Dózsa György utca 9. szám alatti szék-helyen (I. emelet) lehet hétfőtől csütörtökig naponta 9–11óra között. Bővebb tájékoztatás a 0744-928-299-es tele-fonszámon.

    Barokk divatbemutatóNovember 26-án, hétfőn délután 5 órától a marosvásárhelyiKultúrpalota nagytermében tizedik alkalommal szervezimeg a Phoebo Egyesület korszakokat felidéző divatbemu-tatóját. Az eseményen idén is számos tervező vesz résztErdély több városából, iskolásoktól, egyetemistákon át atapasztaltabbakig. Az inspirációs forrás ezúttal is a barokkművészet, akárcsak a sorozatot indító alkalommal. A szer-vezők a régi korszakok értékeit szeretnék átörökíteni maiízléshez igazított alkotásokban. Az előtérben művészetisdiákok, kézművesek és művészek alkotásai lesznek meg-tekinthetők. A belépés díjtalan.

    Társasjátékvásár a Nemzeti Színházban

    A hét végén, péntektől vasárnapig a Nemzeti Színház elő-csarnokában negyedszer tartanak társasjátékvásárt. A Já-tékNap (Boardgamers Convention) nevű rendezvényre alegfontosabb hazai játékforgalmazók hozzák el kínálatukat,a programban bemutatók és versenyek is szerepelnek, il-letve tombolasorsolás is lesz. A vásár péntek délelőtt 10órakor nyílik.

    Hírszerkesztő: Nagy Székely Ildikó

    Ma CECÍLIA, holnap KELEMEN, KLEMENTINA napja.KELEMEN: latin eredetű, je-lentése: jámbor, szelíd.KLEMENTINA: a Kelemennői változata.

    22., csütörtökA Nap kel

    7 óra 33 perckor, lenyugszik

    16 óra 42 perckor. Az év 326. napja, hátravan 39 nap.

    2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK ___________________________________ 2018. november 22., csütörtök

    VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2018. november 21.

    1 EUR 4,66441 USD 4,0999

    100 HUF 1,45021 g ARANY 161,1722

    IDŐJÁRÁSBorús égbolt, eső várható

    Hőmérséklet:max. 90Cmin. -30C

    Megyei hírek

    Léphaft Pál rajza

    A Sárik Péter Trió és Falusi Mariann Marosvásárhelyen Jazzkívánságműsor

    RENDEZVÉNYEK

    Hívja bizalommaldr. MERCEA CĂLIN kolozsvári általános sebészt

    és onkológust, urológus szakorvost programálásért, kérdései megválaszolásáért a következő telefonszámok

    egyikén:0741.029.271 vagy 0735.221.260

    Orvosi újdonság most Marosvásárhelyen is!

  • 2018. november 22., csütörtök ___________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

    Mézet kaphatnak az óvodások és elemisták

    Étrend-kiegészítőként havonta mézet kapnak majdaz óvodások és az elemi osztályokba járó iskolások– az erről szóló törvénytervezetet szerdán fogadtael a képviselőház, döntő kamaraként. A tervezet ér-telmében havonta legfeljebb 350 gramm vegyes vi-rágméz jár majd az óvodásoknak éskisiskolásoknak. A méz beszerzése és a tanintéze-tekhez való kiszállítása a megyei, illetve a helyi ta-nácsok fealadata, és a megyei mezőgazdaságiigazgatóságok segíthetnek a program lebonyolítá-sában. A kiosztásra szánt méz kizárólag engedélye-zett termelőktől származhat, és 250 ml-eskiszerelésben kapják meg a gyerekek. (Agerpres)

    Tajani sikeres román elnökségetszeretne

    Az Európai Parlament (EP) Románia és az EurópaiUnió számára egyaránt sikeres román EU-elnökségetszeretne – jelentette ki szerdán Antonio Tajani, az EPelnöke. Tajani egy brüsszeli küldöttség élén részt vettBukarestben az EP Elnökök Értekezlete és a románkormány közötti tárgyaláson, amelyre a román unióselnökség január 1-jei átvétele kapcsán került sor. Ta-jani szerint a tanácskozás pozitív eredményekkel zá-rult, „a román kormány felvállalta, hogy támogatja azEP bizonyos kezdeményezéseit”. (Agerpres)

    Nem találta viccesnek a DIICOTa Picasso-festmény ügyét

    A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyész-ség (DIICOT) in rem (a bűncselekmény elkövetéséreirányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárástindított bűnpártolás és az elkövető támogatása miatt,miután olyan hírek jelentek meg a sajtóban, hogy aTulceán megtalált Picasso-festmény csak tréfalenne. A vádhatóság az elkövetkezendőkben elren-deli, hogy a Mira Feticu írónő által megtalált fest-ményt vessék alá szakértői vizsgálatnak. Azügyészek várhatóan az írónőt is kihallgatják azügyben. A sajtó a hét végén közölte, hogy egy Hol-landiából ellopott, mintegy 800.000 euró értékű Pi-casso-festményt találtak meg Tulcea megyében. Afestményt, hét másik műtárggyal együtt, még 2012-ben lopta el egy román tolvajbanda. (Agerpres)

    Macedónia kérte volt kormányfője kiadását

    Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kia-datását kérte Szkopje Budapesttől – közölte a ma-cedón sajtó szerdán. A hírportálok beszámolójaszerint a macedón kormány kedden délután küldteel a kiadatási kérelmet Magyarországnak. RenataDeszkoszka igazságügyi miniszter kedden a sajtó-nak azt mondta: a kiadatáshoz szükséges dokumen-tumok egy részét már lefordították, egy másik részétpedig utólag küldik el. „Szerepelnek benne mind-azok az eljárások, amelyekben vizsgálat vagy vizs-gálati előkészület folyik, és amelyek alapot nyújtanakarra, hogy letartóztassák (Nikola Gruevszkit), ha ki-adják” – tette hozzá. (MTI)

    a csatlakozás érdekében tett erőfeszítéseket, és egyetlencélja célja megszabadítani Dragneát a büntetőügyi el-járástól.

    Hasonlóan vélekednek egyes „politológusok” éselemzők is. Ám érdekes megfigyelni, hogy kommentár-jaikba néhányan ármányosan beleszövik az RMDSZ-tis, úgy állítva be a dolgokat, hogy a romániai magyar-ság érdekvédelmi szervezetével együtt, miatta és általatért le a hatalom „az európai útról”, és az ország ha-marosan „Magyarország és Lengyelország sorsára jut-hat”. Szinte eszelősen emlegetik a „PSD-ALDE-UDMRkoalíciót”, mintha az RMDSZ is kormányban lenne.

    Persze, nem újdonság, csak arra akartunk figyelmez-tetni, hogy mennyire erős egyesekben a magyargyűlölet.Történjék bármi hazai vagy nemzetközi téren, mindenérta magyarokat lehet hibáztatni. Nyilván, sokkal egysze-rűbb így, nem kell felelősséget vállalnia a saját tehetet-lenségéért sem az ellenzéknek, amely a kritikán és azegymást érő bizalmatlansági indítványokon kívül sem-mit sem tud felmutatni, sem az elnöknek, aki „elfelejti”,hogy a feladata az egyenlő távolságtartás lenne a poli-tikai pártoktól, és közvetítenie kellene közöttük, nemuszítania, amint azt is, hogy miközben folyamatosan„tolvajt” kiált a politikai ellenefeleire, naponta próbál-kozik a hatalom megbuktatásával, hogy saját kormánytalakíthasson, egyre dagad a saját bűnügyi dossziéja.Ennek ellenére azt állítja holdudvarával együtt, hogy akormány miatt úgymond rendszerszintű veszélynek van-nak kitéve az emberi jogok, a jogállamiság, a demok-rácia. Az egyszerű pórnép pedig sztoikus beletörődésselszemléli a dolgokat. Nemrég mondta valaki, hogy telje-sen mindegy minden, „egyik rablóbanda megy, a másikjön”, és soha nem lesz Romániából jogállam.

    Egy jelentés margójára(Folytatás az 1. oldalról)

    Ország – világ

    Az euróövezeti csatlakozás erőltetése és halogatása egyformán káros

    Az euróövezethez csatlakozás és az ehhez szükséges kon-vergencia erőltetése, illetve halogatása egyaránt káros – jelen-tette ki szerdán Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bankkormányzója. A tisztségviselő egy bukaresti konferencián fej-tette ki álláspontját, amelynek témája a Románia és Nyugatközötti leszakadás ledolgozása volt. Úgy vélte, alapvető fon-tosságú a gazdasági növekedés hosszú távú fenntartása anél-kül, hogy a makrogazdasági egyensúlyok felboruljanak.

    Isărescu elmondta: még vita tárgyát képezi, hogy milyenszintű konvergencia biztosít sikeres csatlakozást az euróöve-zethez, de úgy vélte, a konvergencia felé vezető helyes iránytartása, illetve a fenntarthatóság még ennél is fontosabbak.

    Szerinte Románia felzárkózása nem százméteres sprint,hanem sokkal inkább maraton kell legyen, ezért Bukarestnekjól be kell osztania energiáját, elsősorban kitartásra és türelemre

    van szüksége – mondta Isărescu. Hozzátette: a lassú felzárkó-zásnál vagy a helyben topogásnál csak rosszabb lehet, ha letér-nek a helyes útról, jelenleg ugyanis Romániát ez fenyegeti.Közölte, hogy a román kormány által márciusban létesített bi-zottság, amelynek feladata előkészíteni az euró bevezetését,várhatóan decemberben teszi közzé első jelentését.

    A kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD)rendkívüli kongresszusa március 10-én szavazta meg LiviuDragnea pártelnök javaslatára, hogy 2024-ig bevezetik Romá-niában az európai közös fizetőeszközt. A 2008-as nemzetközigazdasági válság előtt 2019 szerepelt lehetséges céldátumként,de a krízis miatt a politikai döntéshozók meghatározatlan időreelhalasztották a csatlakozást. Az állami intézmények által el-fogadott hivatalos céldátum még mindig nincs kitűzve, ezt vár-hatóan a kormányzati bizottság fogja megszabni. (MTI)

    Antiszemitizmussal vádolta Klaus Iohannis államfőtIlan Laufer szociáldemokrata (PSD) politikus ked-den, miután az elnök nem volt hajlandó kinevezniőt a – kormányban miniszterelnök-helyettesi rang-gal társuló – regionális fejlesztési miniszteriposztra, a Viorica Dăncilă vezette kormányba.

    Laufer, aki tavaly fél évig volt üzleti szféráért felelős mi-niszter a – szintén Iohannis által kinevezett – Mihai Tudosevezette kormányban, a PSD székházában tett sajtónyilatkoza-tában éles kirohanást intézett az államfő ellen. A politikus ki-fejezte meggyőződését, hogy Iohannis egy „újabb antiszemitamegnyilvánulása” volt az, hogy elutasította az ő kormányfő-helyettesi kinevezését, azzal vádolva az elnököt, hogy ezzelis a Románia és Izrael Liviu Dragnea PSD-elnök által szor-galmazott közeledését akarja szabotálni. „Fontos adalék, hogyIohannis német nemzetiségű, és minden szempontból gyanúskapcsolatot ápol a Romániai Németek Demokrata Fórumával,egy náci szervezet örökösével, amelyet törvényen kívül he-lyezett a második világháború után megkötött párizsi béke-szerződés” – jelentette ki Laufer. Hozzátette: nemcsak NicolaeCeauşescu román kommunista diktátor „adott el zsidókat”(pénzért engedélyezte kivándorlásukat), szerinte most már be-bizonyosodott, hogy Klaus Iohannis elnök is „eladott egyromán zsidót, bár nem tudja kinek és mennyiért”. Laufer azzalfejezte be nyilatkozatát, hogy az Országos Diszkriminációel-lenes Tanácshoz (CNCD) fordul jogorvoslatért.

    A CNCD októberben tárgyalt már egy hasonló tematikájúügyet: akkor megbírságolta Darius Vâlcovot, a kormányfő ta-nácsadóját, és megrótta Liviu Pop szociáldemokrata szenátort,amiért náci szervezetnek minősítették a Romániai Németek

    Demokrata Fórumát (FDGR), arra alapozva, hogy a kisebb-ségvédelmi szervezet pert indított annak az egykori RomániaiNémet Népcsoport nevű szervezetnek a vagyonáért, melyet aII. világháború után náci szervezetté nyilvánítottak.Iohannis felelőtlenségnek minősítette az antiszemitizmus belekeverését a politikai csatározásokba

    Klaus Iohannis államelnök elítélte és felelőtlenségnek mi-nősítette egy szerdai nyilatkozatában az olyan érzékeny témákbelekeverését a belpolitikai csatákba, mint az antiszemitizmusés a nácizmus. Az államfő veszélyesnek nevezte az antisze-mitizmus relativizálását, mivel az zsidóellenes, diszkriminálómegnyilvánulásokhoz vezethet, gyűlöletet szíthat.

    „Ilan Laufer éretlenségét bizonyította, amikor minden ala-pot nélkülöző, nevetséges vádaskodásával a PSD kártékonypropagandaszócsövévé szegődött. Aki ilyen botrányos vádak-kal dobálózik, automatikusan alkalmatlanná válik a románállam bármilyen magas rangú köztisztségének betöltésére” –olvasható az elnöki hivatal közleményében.

    Az államfő szerint a PSD hosszú ideje, következetesenhasznál gyűlöletszító retorikát. Iohannis elfogadhatatlannaknevezte, hogy szűk látókörű, önös érdekeket szolgáló vádas-kodásokkal sározzák be a holokauszt emlékét, és ezzel a tár-sadalmi békét is veszélybe sodorják.

    Románia elsődleges célkitűzései közé tartozott az utóbbi kétévtizedben a holokauszt megismertetése, az antiszemitizmusvisszaszorítása és a történelmi igazság feltárása, az államfő pedigbeiktatása óta szorgalmazza a zsidóság és a holokauszt nemzetimúzeumának megalapítását – mutat rá a közlemény, hozzátéve,hogy Iohannis tavaly megkapta a Light Unto the Nations kitün-tetést az Amerikai Zsidó Bizottságtól. (MTI)

    Antiszemitizmus vádjában keveredett szópárbajbaaz elnök és az elutasított miniszter

    Adva van az egyetemes emberiség, ami az én magánértel-mezésemben az emberiségnek azt a részét jelenti, amely va-lamilyen főiskolára vagy egyetemre bejutott, behatolt – nemtüntetőként és nem terroristaként – egyszerű mezei hallgatógyanánt. Vagy korengedéllyel, ui. korán felfedezték, hogykilóg a sorból elmeszinten, és ezzel ellopva a gyermekkorát,átugorva 5–6 osztályt, egyenesen a zseniképzőben köt ki amérhetetlen szülői ambíciók tárgyaként.

    Azzal az önök csütörtöki embere is tisztában van, hogy azegyetemes emberiség mellett létezik középiskolás és elemiemberiség is, sőt vannak írástudatlanok és csecsszopók is.Nem elhanyagolható számban. Egyébi-ránt a középkorban az egyetem, az uni-versitas a tanárok és diákokközösségét, zárt univerzumát jelentette.Az alapító herceg, fejedelem, király/ki-rálynő, szerzetesrend számára ez presztízs, büszkeség kérdésevolt. Szellemi érdeklődésének tanújele. A befektetett privilé-giumok és anyagi támogatás százszorosan visszafizetődött,ugyanis az egyetemekről kikerült értelmiségiek – papok, or-vosok, gyógyszerészek, jogászok, tanárok –, a társadalomhasznos tagjaivá válva, az adott régió, ország irányításában,szellemi-anyagi fejlesztésében aktívan részt vállaltak. Honipéldákkal illusztrálva, elég, ha Apáczai Csere Jánosra vagyMátyus István doktorra, Bernády Györgyre vagy a vásárhelyiegyetemek alapító professzoraira gondolunk.

    Az egyetemalapítás gondolata bárhonnan jöhetett. Az el-érendő célhoz eleinte csupán jó tanárok, figyelmes hallgatók,egy épület kellett. Az orvosi egyetemeken a boncolást maguka hallgatók oldották meg hullalopással, a professzorok sze-met hunyása mellett. A jogi értekezésekhez a peres-pörös em-beriség bőven szállított esetanyagot. Könyveket már akkoris bőségesen írtak a grafomán emberiség nagyobb dicsősé-gére (ad majorem gloria). Meg természetesen pénz kellett, aközvélemény támogatása, a törvénykezés egyetembarát, -pártoló, -támogató hozzáállása.

    Ebből következik, hogy az universitas belső rendjébe –pontosan az említett kiváltságok, jóindulatú törvényalkotás,az egyetemek működési szabályzata, alkotmánya értelmében– a külvilágnak nem volt beleszólása. Az egyetemek elmélet-ben és a legtöbb esetben gyakorlatban is tanszabadságot él-veztek, az egyetemi hallgatókat pedig az érinthetetlenség ésnemesi (a szellem lovagjai, apródjai) előjogok illették meg.A feudalizmus világában a tanult embert előjogok és megbe-

    csülés övezte egy nagyobbára írástudatlan, jogismereti hiá-nyokkal küzdő, erőszakos világban.

    Mátyás király is próbálkozott egyetemalapítással, a ben-cések is, de Magyarországon csak a Pázmány Péter alapí-totta nagyszombati, majd Budára költöztetett egyetem értemeg a nagykorúságot, szépkorúságot. 1871-ben Kolozsváronis életre hívták az egyetemet, mely az alapító csász. kir. nevétviselte. Érthető módon ezek a nemzeti büszkeség alapelemeiközé tartoznak. Minden újabb universitas pedig ezt a kivált-ságos világot, a szellemi elitnevelést szolgálja. A közért van.

    Egy egyetem álszent ellehetetlenítése ideológiai okokból,kiutálása az országból káros gyakor-lat. Vérszemet kapnak ettől a mégrejtőzködő antiintellektuális indula-tok, melyek Közép-Kelet-Európábana múlt században oly tág teret nyer-

    tek a különböző előjelű hatalmaktól. Ha a hatalomnak nemtetszik az egyetem tanrendje, stílusa, ideológiája, liberálisszabadgondolkodása, a közép-kelet-európaiság eszméje, ademokrácia bővülése, sokszínűsége, akkor olyan törvényekethoz(hat), amelyeknek látszatával takarózva eltávolítja az or-szágból az éppen soros egyetemet. (A gázszerelők alapítottaegyetemek még csak ezután fognak feltörni a stadionok gye-péből.)

    Arra sem gondolnak kitudók, hogy a Trianonban megcson-kított országba, fővárosába éppen a Trianon haszonélvezői-nek (déd)unokái jönnek/tanulnak, és szinte rajongásigmegszeretik a várost, ahol az egyetem negyedszázad óta mű-ködik. Talán egy kicsit megtanultak magyarul, megértettekvalamit az ország szellemiségéből. Barátságok, szerelmekszövődtek magyarok és nem magyarok között. A nemzetek fe-letti tudományos együttműködés melegágya volt az egyetem.

    Viszont a kiutasítás után számolni kell jó esetben a ma-gyarokkal szembeni közönyösség növekedésével, az előítéle-tek tartósításával. A jó hírnév csökkenésével. De ami mégennél is fájdalmasabb, a magyar és európai, ázsiai fiatal ér-telmiségiek Bécset választják a hatalom kuruckodása folytán.Bécs azt a szerepet fogja újra játszani, mint régen, mint aMonarchia idején: igazi szellemi fárosz lesz. Holott minden-féle nemzetközi felmérés szerint a kilökdösött universitas voltaz egyetlen versenyképes felsőoktatási intézmény Magyaror-szágon, amely minden tekintetben felvehette a versenyt anagynevű egyetemekkel.

    Miként már máskor is írtam: kár, nagy kár.

    Egyetemes

  • beárnyékolják, és a hulló falevelekősszel szemetelnek. Sorra kaptakszót azoknak a tulajdonosi társulá-soknak a képviselői, akik a lakókáltal zavarónak tartott fák kivágását

    szorgalmazták. A végkövetkeztetésa helyi koncepció megerősítése,amely szerint a magas fák elveszika fényt az emeleti lakásoktól és afalak penészedését okozzák, veszé-lyesek, ki kell vágni őket, a lista

    nyitott, bárki jelent-kezhet, aki újabb fakivágását vagy meg-csonkítását szorgal-mazná. A tudósítóksorra szivárogtak ki ateremből, talán aztérezték, hogy ez márnem az ő terepük,mivel csak a sajátosérveket sorolták: ár-nyék, falevelek, kor-hadás, kivágás. És alegszomorúbb, hogyegyetlen szakembertültettek az önkor-mányzati plénumba,de az erőviszonyokmiatt esélye sem le-hetett volna a fákmegmentése mellettkardoskodni, a jelekszerint nem is ez volta tét. A Kövesdombot „támadjuk” elsőként

    Vetített képekenmutatták az eddigi„eredményeket”: amegcsonkított, víz-hajtásos fákat, ame-lyek sorra korhadnakki, és senki sem pi-rult el a szakszerűt-len munka miatt,nem beszélve arról,

    hogy a felelősségre vonásról semejtettek szót. Járdajavítások, csator-nahálózat miatti gyökérelvágásvagy csak a lombkorona tőből le-metszése okozta korhadásoknak, azanyagi károknak vagy emberélete-ket követelő tragédiáknak sincsgazdája, mindent az anyatermé-szetre lehet fogni. Mi lehet az okaennek az új divatnak? Miért nemkell az árnyék azoknak a többnyirenyugdíjas társulási elnökökneksem, akik gyermekkorukat valószí-nűleg nagy fák árnyékában tölthet-ték. A közvitán jelenlévőkegyöntetű véleménye az volt, hogyMarosvásárhelynek új arculatotakarnak, ki kell vágni az árnyékotadó magas fákat, helyükbe pedigalacsony növésű bokrokat kell ül-tetni, amelyeket könnyű kezelni, ésősszel nem szemetel a lombozat.Kész agyrém, mondaná az, aki tisz-tában van a lombkoronák légtisztítóhatásával.

    Mihai Sava, a polgármesteri hi-vatal zöldövezetekért felelős osz-tályának igazgatója szerint kétcsapat nyesi és vágja a fákat a me-gyeszékhelyen. Egyik a hivatal általkiszervezett csapat, a másik az ön-kormányzat fennhatósága alatt mű-ködő melegházak és zöldövezetekalkalmazottaiból áll. A munkaerőhi-ány miatt lelassult a fakivágásoküteme, de ígéretet tett arra, hogy va-lamennyi kérést megvizsgálják éseleget tesznek mindenkinek. „Újít-sák fel a kéréseket, mert nem ellen-őrizhetjük az elődeimnek leadottkéréseket, azok már archívumba ke-rültek, és nem keresgélhetjük, hogy

    mit vágtak ki azóta és mit nem” –mondta. Az önkormányzat zöldöve-zetekért felelős igazgatója szerint akét csapat közül a magáncég mun-káját nem tudják „kontrollálni”.Tessék? Talán nem hallottam jól?!Ebben a kijelentésben valami sántít.A Kövesdomb fáival kezdik majd akivágásokat, ahol a lakóbizottságokelnökei szerint sok a „veszélyes” fa.„A Kövesdombon indítjuk a táma-dást”, hangoztatta több ízben is azöldövezetekért egy éve felelő – asaját bevallása szerint katonai pá-lyáról érkezett – igazgató, meg-nyugtatva az igénylőket, hogy akérésüket rövidesen teljesítik.Ugyanakkor arról biztosította a je-lenlévőket, hogy ezután már nemkell illetéket fizetniük a közterüle-ten található fák kivágásáért az ön-kormányzatnak. „Milyen gyakorlataz, amikor közterületen lévő fák ki-vágását fizettetik meg a lakótársu-lásokkal? Tulajdonképpen azönkormányzat feladata és köteles-sége tisztán tartani a közterületet” –mondta.Ötszáz éves fa is élhet

    Szakács László, a RhododendronKörnyezetvédelmi Egyesület el-nöke ezúttal nem az önkormányzatfakivágást ellenőrző testületénekszakembereként vett részt a közvi-tán, abban a bizottságban ugyanismár nem igénylik a közreműködé-sét. A Kárpátok sétány lakóbizott-sági elnökeként volt jelen, és arrafigyelmeztette a jelenlévőket, hogya veszélyessé vált korhadt törzsűfák a korábbi szakszerűtlen korona-igazítások és gyökércsonkításokeredményei, ugyanis a zöldöveze-tekben végzett beruházási munkála-

    tok előtt nem egyeztették a terveketa szakbizottsággal, többnyire késztények elé állították, vagy csak utó-lag értesült a testület a zöldöveze-tekben végrehajtott pusztításról. Acsatornázási és járdaépítési munká-latok, útszélesítések, a járdáknaktérkővel való helyettesítése során afák gyökerei is sérültek, mindezkorhadáshoz vezetett, ezért sokesetben tettek kárt az egészségesnövényekben, a gyökércsonkításo-kat azonban csak évekkel későbblehet észlelni. A Nicolae Iorga utcateljes hosszában kivágták az előző-leg megcsonkított fákat, még a 25-30 éves hársfákat is, pedig azokmég fiatalnak számítanak, abban azéletkorban kezd kialakulni a koro-nájuk. A közvitán elhangzó végkö-vetkeztetés: a harmincéves fáknakalacsony növésű dísznövényekkelvaló helyettesítése, ami azonbannem pótolhatja az egyre forróbbnyarak idején természetes árnyékotbiztosító lombkoronát, hisz lassan aváros terein és a buszmegállókbansem lehet árnyékot nyújtó fák aláhúzódni a tűző nap sugarai elől.

    Az idős fa még nem öreg fa,ennek egyik példája a szovátai, 400évet meghaladó tölgy, amelynektörzse a mérések szerint 60%-banüreges, ennek ellenére a biztonságifaktor 747, ami azt jelenti, hogy egy120 km/h sebességű szélviharnak isellenáll. A példákat sorolhatnánk aromán költő, Mihai Eminescu 540éves kedvenc hársfájával, amelyneklombkoronája a jászvásári Copoukertben ellentmond mindazoknak,akik a huszonéves fákat a gattere-ken vagy tüzelőnek látják szíveseb-ben.

    November 9-11. között moz-galmas hétvége volt a maros-vásárhelyi felsőoktatásiintézményekben. Több mint350 középiskolás diák vettrészt az egyetemi nyílt napo-kon, ami a megyeközpon-tunkban működő egyetemek,egyetemi karok bemutatásátjelentette immár a 15. alka-lommal. Az eseményt a Ma-rosvásárhelyi Magyar Diák-szövetség (MMDSZ) és a Sapi-entia Erdélyi Magyar Tudo-mányegyetem Marosvásár-helyi Karának Hallgatói Ön-kormányzata (HÖK) szer-vezte.

    A nyílt nap humoros receptje azérkezőnek kiosztott programfüzetszerint a következő volt:

    „A diákokat kora reggel forró ká-véban hagyjuk feloldódni, majd aSapientiához adagoljuk. A délutánta művészeti egyetemmel fűszerez-zük. A hangulatot esti koncerttel he-vítjük: a nyíltnapozókat jólösszerázzuk, majd másnap reggeligpihentetjük. Miután kelni hagytuk,csoportosítva MOGYE-ba szórjuk

    őket. A nap elteltével a diákokatújra buszokba csomagoljuk, ésútnak indítjuk. Fogyasztása egykanál kíváncsisággal és egy nagykanál lelkesedéssel ajánlott”.

    A vidám ajánló után, komolyrafordítva a szót, az MMDSZ székhá-zában a szervezőkkel foglaltukössze a 15. nyílt napok krónikáját éstanulságait. Érdeklődésemre Mar-ton László, a diákszövetség elnökeelmondta, hogy próbálták lefedni amagyarok lakta területeket. Külön-böző iskolákban hirdették meg arendezvényt, interneten vagy telefo-non teremtve kapcsolatot a végzősdiákok osztályfőnökeivel, az iskolaidiáktanácsokkal. Arra kérték őket,hogy állítsák össze a jelentkezőklistáját, majd összesítették, hogymelyik helységből, iskolából hánydiákot tudnak fogadni, megszervez-ték a buszjáratokat, és csoportosí-tották, hogy ki honnan, melyikbusszal utazik. A résztvevőknekannyi volt a dolguk, hogy a regiszt-rációs díjat befizessék, utazásukat,itt-tartózkodásukat a szervezők me-nedzselték. Két részletben napi170-180 diák érkezett erdélyi éspartiumi iskolákból (Szováta, Sep-siszentgyörgy, Székelyudvarhely,

    Csíkszereda, Gyergyószentmiklós,Barót, Székelykeresztúr, Brassó,Szatmár, Zilah, Nagybánya stb.).

    – A MOGYE és Sapientia irántérdeklődtek a legtöbben – veszi át aszót Berecki Előd harmadéves or-vostanhallgató, majd hozzáteszi,hogy meglepően sok diák vonzódika színművészet iránt, és volt, akitkifejezetten a BBTE kihelyezett ta-nítóképző főiskolája érdekelt – ígyhát elmondhatjuk, hogy mindenkiszámára sikeres volt a 15. nyíltnapok.

    A két-két nap eseményeiről PapNoémi harmadéves orvostanhall-gató számolt be.

    – A diákok két tömbben jöttek,mindkettőnek ugyanaz volt a prog-ramja. Az első csoport pénteken ér-kezett a Sapientiára, aholregisztrálták őket, és kaptak egy kiscsomagot mappával, programfüzet-tel, golyóstollal és reggelivel. 12órakor köszöntötték őket, majd ta-nárok vagy diákok bemutatták aszakokat. A diákokat körbevezettékaz egyetemen, megnézték a HÖK-irodát. A látogatás a MűvészetiEgyetemen folytatódott, ahol kétharmadéves hallgató egy bábjátékotmutatott be. A diákok betekinthet-tek a színfalak mögé, bejárták a kü-lönböző termeket. Innen aBabeş–Bolyai Tudományegyetemtanítóképző főiskolájára mentek,ahol az óvodai és elemi oktatás pe-dagógiája szakról hallhattak érde-kes bemutatót. A szállás apedagógiai líceum és a Sapientiabentlakásában volt, majd vacsoraután a Jazz and Blues Clubhoz tar-tozó Bunkerben nyílt lehetőségük akikapcsolódásra, és a felsőévesek-kel való kötetlen beszélgetésre, amisegíthet eldönteni, hogy hol folytas-sák tanulmányaikat. Másnap reggela MOGYE bemutatása következett.Körbevezettük őket az egyetemen.Tíz ponton tanárok, orvosok, diá-

    kok ismertették a sürgős-ségi rohammentő szolgá-latnál, a szimulációsközpontban, a toxikoló-gia, ipari kémia, anatómiaés morfopatológia kated-rákon, valamint a fogor-vosi tanszéken folyótevékenységet, bemutatóhangzott el a Studium–Prospero Alapítványról,és meglátogatták a diák-szövetség székházát.Ebéd után hazautazott azelső széria. Szombaton ésvasárnap ugyanez volt asorrend.

    Az idei rendezvény szer-vezői között volt, aki évek-kel ezelőtt középiskolásdiákként vett részt a nyíltnapokon. A negyedéves or-vostanhallgató FábiánEmese is közéjük tartozik,ő 11. osztályos diákként jártMarosvásárhelyen.

    – Nagyon jó benyomá-sokkal tértem haza, a Sapientián ahangulat ragadott meg, a MOGYE-n az egyetemet bemutató diákok lel-kesedése és a szimulációs központkeltette fel leginkább a figyelmem,amit nagy örömömre a tavalyi nyíltnapokon én mutattam be. A legjob-ban az MMDSZ-székházbeli barátihangulatú beszélgetés tetszett, aholszemélyesebb kérdésekről is szóvolt. Arról például, hogy milyenérzés egyetemistának lenni, s hogya tanulás mellett szükség van arra,hogy egy közösséghez tartozzunk,amelyben olyan társak vannak,akikre bármikor számítani lehet,mint egy nagy családban.

    – Milyen mértékben sikerült min-den településre, középiskolába el-jutni?

    – Sok magyar 11-12. osztály vanErdély-szerte és a Partiumban, saj-nos nem tudunk mindenikkel kap-csolatot teremteni és atúljelentkezés miatt minden diákotfogadni. Ahol többen voltak, a vég-zősöknek volt elsőbbségük, a kiseb-beket reményeink szerint jövőben

    fogadhatjuk – mondta Pap Tímeanegyedéves orvostanhallgató.

    Berecki Előd hozzátette, hogyakik nem jutottak el Marosvásár-helyre, azok a MOGYE- karavánsorán tájékozódhatnak, ami azt je-lenti, hogy a hallgatók mennek el voltiskolájukba, és osztják meg élménye-iket, eddig 40 diák jelentkezett erre.Így próbálják lefedni a kisebb telepü-léseken levő osztályokat.

    Tegyük hozzá, hogy ebben segít-séget jelent a jól összeállított prog-ramfüzet, amely részletesenbemutatja a marosvásárhelyi egye-temeket és az ott működő szakokat.

    Hogy a XV. egyetemi nyílt napo-kat az idén is sikeresen megszervez-hették, a benevezési díj mellettMarosvásárhely városi tanácsa, aBethlen Gábor Alapkezelő Zrt., aStudium–Prospero Alapítvány, aSapientia egyetem, a MOGYMTE,a Genesis és az Eldi pékség, a Scor-pion Trans valamint a HargitaGyöngye cégek támogatásának kö-szönhető – összegeztek a szerve-zők.

    4 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________AKTUÁLIS _________________________________________ 2018. november 22., csütörtök

    (Folytatás az 1. oldalról)

    Mihai Eminescu öt évszázados hársfája JászvásáronFotó: Szer Piroska

    Bodolai Gyöngyi

    Szabad az út a láncfűrésznek

    Egyetemmustra Végzős diákok Marosvásárhelyen

  • A Talentum Alapítvány halla-tán azonnal a tehetséggondo-zás jut eszünkbe, hiszenközismert arról, hogy változa-tos szabadidős programokatkínál óvodás és kisiskolásgyermekeknek képességfej-lesztő, tehetségfeltáró és -fej-lesztő foglalkozások révén.Azt azonban talán keveseb-ben tudják, hogy emellettévek óta személyiségzavarok-kal, tanulási problémákkalküszködő, hátrányos helyzetűgyermekeket is felkarolnak.

    A hét végén ilyen vidéki gyer-mekeknek szerveznek tehetségku-tató vetélkedőt Rejtett kincseinkcímmel, lehetőséget biztosítva ezál-tal a kevésbé szerencséseknek is,hogy talán életükben először szín-padra álljanak, megvillantsák tehet-ségüket, a bennük rejlő kincset. Akezdeményezésről, valamint az ala-pítványnál zajló színes és komplextevékenységekről, amelyeken he-tente rendszerességgel mintegy százötven gyerek vesz részt, KacsóErika pszichológus-logopédussalbeszélgettünk.

    – Honnan jött a hátrányos hely-zetű gyerekeknek szóló vetél-kedő ötlete?

    – A Rejtett kincseink tehetségku-tató vetélkedőt immár a harmadikalkalommal szervezzük meg aBethlen Gábor Alap támogatásával.A vetélkedőn három kategória van:népdal, tréfás mese vagy anekdota,valamint meseillusztráció. Azértszól a hátrányos helyzetű, vidékenélő gyerekeknek, mert ők lemarad-nak ezekről a versenyekről, egy-részt azért, mert hiányzik otthon aszülői támogatás, a tanító tudja,hogy egy ilyen gyereknek a felké-szítése a pedagógusra hárul, hiszenhiába adja haza a népdalt, a mesét,otthon nincsen aki megtanítsa agyereknek. Sajnos van egy réteg,

    amelyiknek soha nincs alkalmaszínpadra állni, mert például be-szédhibás, és a vetélkedőkön ez ki-záró jellegű feltétel, viszont jóltudjuk, hogy a legtöbb vidéki gye-reknek nem adatik meg a lehetőség,hogy logopédushoz járjon, és kija-vítsák ezt a hibát. Tulajdonképpenegy esélyt szeretnénk adni ezekneka gyerekeknek, hogy megmutassákönmagukat, színpadra álljanak, át-éljék ennek az örömét. Ha nem isnyernek, de óriási élmény számukrafelmenni a színpadra, az, hogy meg-tapsolják őket, örülnek nekik. Azelőző alkalmakkor közel száz gye-reket sikerült megmozgatni. Ezelőttkét évvel, amikor megszerveztük avetélkedőt, Nyárádszeredában, el-képesztő volt megtapasztalni, hogymilyen körülmények között élnekezek a gyerekek. Mélyszegénység-ben élő roma családokból is érkez-tek, és díjjal tértek haza, olyanügyesen szerepeltek. Közöttük isvannak, akik jó teljesítményre len-nének képesek, ha valaki felkarolnáőket, de ha nincs szülői támasz,akkor elvesznek, rejtve maradnakezek a kincsek. November 24-én anyárádkarácsoni iskolában szervez-zük meg a vetélkedőt, szép új épü-let, tágas terekkel, és készségesenfelajánlották a helyszínt, nagyongyerekcentrikus ez az iskola. Jön-nek gyerekek a környékről, de érte-süléseink szerint más megyéből is,az iskolák általában rendelkeznekiskolabusszal, ezekkel oldják mega szállítást. Viszont ha valakianyagi gondok miatt nem tudna el-jönni, abba is besegítünk. Azoknaka gyerekeknek, akik díjat nyernek,felajánljuk a lehetőséget, hogy in-gyenesen részt vehetnek a Talen-tumnál zajló tevékenységeken.

    – Az eddigi tapasztalat alapjánélnek-e ezzel a lehetőséggel?

    – Egyik évben meghívtak a rá-dióhoz a nyertesekkel, de sajnos na-gyon keven tudtak eljönni, holottóriási élmény lett volna számukra arádióban énekelni. A szülőkre saj-

    nos ebben az esetben sem lehet tá-maszkodni. Volt egy gyerek, akiNyárádszeredában első díjat nyert,és a négy gyermekét egyedül nevelőapuka nem tudta megoldani, hogybehozza. Ilyenkor fáj a lelkünk,mert esélyt adunk, de az még min-dig nem elegendő. Felajánlottuk,hogy valamit kezdenénk a gyerek-kel, mert igen tehetséges, de nemtudtak élni a lehetőséggel. De leg-alább a vetélkedőnek köszönhetőentudatosul ezekben a gyerekekben is,hogy értékesek, nő az önbizalmuk.

    – A vetélkedőn kívül több szoci-ális programotok is van, ame-lyek a hátrányos helyzetűgyerekeknek, fiataloknak szól-nak...

    – A Talentumot mindenki tehet-séggondozó alapítványként ismeri,és valóban így is indult 1993-ban,de egy alapítványnak mindig az acélja, hogy gyorsan reagáljon a tár-sadalmi változásokra, igényekre.1999-ben egy hátrányos helyzetűközösségben dolgoztam az iskolá-ban, és akkor tapasztaltam meg aszemélyiségfejlesztő tevékenysége-ken, hogy milyen értékek vannakezen gyerekek között is, de ha nemkarolja fel őket valaki, akkor el-vesztődnek. Akkor született a gon-dolat, hogy ezt a réteget is hozzukbe az alapítványhoz. Így indult azelső szociális programunk, ahol jóképességű, de hátrányos helyzetűgyerekekkel foglalkozunk. A hátrá-nyos helyzet valójában tág kategó-ria, mert nemcsak amélyszegénységben élő családokgyerekei járnak hozzánk, hanempéldául szomatikus betegségbenszenvedők is. Tegyük fel, ha vanegy cukorbeteg gyerek a családban,már az gyakran hátrányos helyzetetteremt, mivel igen sokba kerül azellátása, az állami támogatás na-gyon kevés, tehát őket is fel kell ka-rolni. Ugyanakkor egyedülállószülők gyerekeinek is próbálunkesélyt adni arra, hogy felzárkózza-nak, és úgy tudjanak helytállni,mint a szerencsésebb társaik.

    Különböző korcsoportoknakszóló, sokrétű tevékenységeinkvannak. Személyiségfejlesztés zaj-lik különböző kreatív módszerek-kel, például művészetterápia által.Van ugyanakkor támaszcsoport szü-lőknek, ami kiválóan működik, va-lóságos varázslat, ami itt történik,úgy emlegetik, hogy jönnek a gyü-lekezetbe. Itt megosztják a problé-máikat, a saját tapasztalataikbólkiindulva próbálnak segíteni egy-máson, nagyon elfogadó, nyitott alégkör, ahol mindenki egyforma,senki sem jobb a másiknál. Erőfor-rássá váltak egymás számára, évekóta tartó barátságok alakultak ki.

    A sokéves tapasztalat azt mu-tatja, hogy a leghatékonyabb az atevékenység, ahol kimegyünk azalapítvány falai közül, ezért folya-matosan pályázunk, hogy ezt meg-tehessük. Egy projekt révén, amelytinédzsereknek szólt, és amelynek acélja a nemzeti öntudat fejlesztésevolt, sokat beszélgettünk a magyarkultúráról, irodalomról, színészek-ről, és sikerült a fiatalokat elvinniBudapestre szeptemberben. Él-mény volt elmenni 15 hátrányoshelyzetű fiatallal, megmutattuknekik kulturális örökségünket, mú-zeumba vittük őket. Életvezetési

    készségeiket is fejlesztettük, megta-nultak közlekedni. Ezt a pályázatotis a Bethlen Gábor Alap támogatta.

    – Ezek a gyerekek, fiatalok óri-ási hátránnyal indulnak a kör-nyezet miatt, ahonnan érkeznek.Mennyire sikerül felzárkózniuka korosztályukhoz?

    – Mi esélyt adunk nekik, demind a gyerek-, mind a felnőttcso-portokban a tanulásnak, az iskolá-nak a jelentőségére kell felhívni afigyelmet, mert fáj a lelkem, amikorazt látom, hogy például az 1-4. osz-tályosok nagyon jó képességekkelrendelkeznek – a tanító néniktől isez a visszajelzés érkezik –, majdötödik osztályban hatalmasat zu-hannak, és utána csak csúsznak le-fele. Mert nem érték számukra aziskola, a tanulás. Az a gyerek, akinagyon jó minősítéssel végezte az1-4. osztályt, a 9.-ben már csak egygyengébb szakiskolába kerül.Látom a különbséget köztük ésazok között, akik bekerülnek pél-dául egy elméleti líceumba. Mertmás a környezet, más emberekkeltalálkoznak nap mint nap.

    Sajnos sok gyerek a képességeialatt teljesít. Ezért idéntől külön-böző meghívottak révén próbáljukőket ösztönözni, meghívtuk az E-ON vállalatnak az igazgatóját, akisaját életútjáról fog beszélni, arról,hogy miként lehet sikeres pályát be-futni, illetve egy fiatalembert, akiönerőből jól menő céget hozottlétre. Pozitív példák arra, hogy vagytanul az ember, vagy pedig dolgo-zik, hiszen csupán így lehet ered-ményt elérni.

    2007 óta működik egy másikszociális programunk, amelynekkeretében állami gondozásban lévőgyerekek életvezetési készségeitfejlesztjük. Hatvanan részesülnekezekben a csoportos, fejlesztő tevé-kenységekben, jönnek Szentkirály-ról, Sámsondról, Mezőrücsről,Mezőfeléből, Szászrégenből, vala-mint a marosvásárhelyi sürgősségielhelyezési központból hetente. Na-gyon interaktív gyakorlati tevé-kenységekről van szó, és köztük isvannak igen tehetségesek.

    Képességfejlesztő tevékenysége-ket tartunk óvodások számára, bar-kácsolás, zene, mesemondás, rajz,képzőművészeti oktatás zajlik.Iletve drámacsoport is működik kis-iskolásoknak. Szerintem a legjobb,leghatékonyabb személyiségfej-lesztő módszer a dramatizálás.

    Fantasztikus eszköz, mivel mindengyerek tud és szeret improvizálni,ezen alkalmakkor teret adunkannak, hogy megmutassák magu-kat. Ezáltal fejlődik a kommuniká-ciós készség, az önérvényesítésikészség, a kreativitás, az expresszi-vitás, a konfliktuskezelés. Hatásárarövid időn belül a gyerekek nagyonsokat fejlődnek, bátrabbak lesznek,jobban ki tudnak állni magukért, ki-próbálják magukat bizonyos hely-zetekben.

    – Említetted a kommunikációskészséget. Sok pedagógus pa-naszkodik, hogy akár óvodai, dekisiskolás szinten is tapasztal-ják, hogy a gyerekek nem tudjákkifejezni magukat...

    – Sok a beszédhibás gyerek, aztény, de attól lehet valakinek rend-kívül jó verbalitása, azaz választé-kosan beszél, csak éppen pösze. Amindennapok tapasztalata sajnosazt mutatja, hogy a gyerekek nembeszélnek eleget. Például az iskolá-ban, az osztályban, akinek a hangjáthallani lehet, az a tanár. Ha a gyer-meket éppen nem feleltetik, eltelhetegy óra is, hogy meg sem szólal.Vannak pedagógusok, akik ténylegigyekeznek interaktívvá tenni a ta-nulási folyamatot, de nagyon kevésaz a tér, az a helyzet, amikor a gye-rek beszélhet, és őszintén beszélhet.Otthon általában nincs idő elegetkommunikálni. Amikor bekerül azóvodába egy olyan gyerek, akiegyébként sem beszédes, előfordul,hogy egy szót sem szól. Harmincaslétszám mellett esetleg idő sincsenarra, hogy beszéltessék. Ellenbenhogyan tudja a verbalitását fejlesz-teni, ha igazából senki sem kíváncsirá, senki sem kérdezi, hogy mi a vé-leménye adott dolgokról. Pedigminden gyermeknek van vélemé-nye. A Talentumnál szempont, hogyminél többet beszéltessük őket.

    – Tudomásom szerint anyagilagis próbáljátok támogatni az ala-pítványhoz járó hátrányos hely-zetű gyerekeket…

    – Azok a gyerekek, fiatalok, akikaz Esély programunk haszonélve-zői, anyagi támogatásban is része-sülnek havi rendszerességgel,élelmiszercsomagokat, tisztálkodásiszereket, tanfelszerelést biztosítunkszámukra. Eddig negyven gyerek-nek juttattunk csomagokat, január-tól negyvenötre nő ez a szám.

    2018. november 22., csütörtök _________________________________________HARMÓNIA ____________________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

    Szerkesztette: Menyhárt Borbála

    Menyhárt Borbála

    Tehetséggondozás és -fejlesztés a Talentum AlapítványnálRejtett kincsek feltárói

  • A XVII. században nagy lendülettel fej-lődni kezdenek a természettudományok.Ennek a lendületnek az előzménye jóval ko-rábbra, 1202-ig nyúlik vissza, amikor Leo-nardo Fibonacci javasolja a nullás számjegyhasználatát, ő is nevezi el zérónak az új szám-jegyet. A névadásban az arab „szifr”szót használta fel, amely üreset, sem-mit jelent. Az igaz, hogy a nullásszámjegyet már 500 körül használtákIndiában, onnan lassan eljutott az arabvilágba, de keresztény területre „nemtehette be a lábát”, mert akkoribaneretnek tudománynak számított a nemkeresztény szerzők műve. Így a nullaFibonacci javaslata után széles körbencsak a XV. században terjedt el. Azérós számjegy használata hihetetle-nül megkönnyítette a bonyolultabbmatematikai számításokat.

    Az 1600-as években a tudósok szószerint élet-halál harcot vívtak az el-fogult vallásossággal. Bár GiordanoBruno máglyán lelte halálát, GalileoGalilei visszavonta tanai egy részét, alavinát már nem lehetett megállítani,a tudósok egyre több csodálatos meg-állapítással lepték meg a világot.

    Giordano Bruno máglyájánakfüstje még érezhető volt a tudomá-nyos levegőben, amikor 1601-benvagy 1602-ben egy újabb tudós szüle-tett: Athanasius Kircher. Nevét szüle-tése napjáról kapta, ugyanis május2-án éppen Szent Athanasius ünnepétülték. Nevével együtt mintha egy vé-dőszentet is kapott volna. Kirchertöbbször került életveszélybe, de cso-dával határos módon mindig meg-úszta. Tizenöt évesen csatlakozott ajezsuitákhoz, mert a jezsuiták rendkí-vül színvonalas képzést biztosítottak.Apja javaslatára egy rabbi tanította

    idegen nyelvekre. A tehetséges fiúból későbbhíres nyelvész is lett.

    Életvidám ember volt, mert érezte, hogyelpusztíthatatlan. A harmincéves háború ide-jén pedig akkor is papi ruhában járt, amikoraz felért az öngyilkossággal. Fel is figyelteka csuhás fiatalemberre a protestáns katonák,és csak azon múlt az élete, hogy halálmeg-vető bátorsággal állt a fa alatt, amely épp az

    akasztófája lett volna. Az egyik katona szívemegrendült, amint a bátor szerzetesre tekin-tett, és szabadon engedte Kirchert.

    A würzburgi jezsuita rend a fiatalembertBécsbe rendelte. A háború miatt azonban túlkockázatosnak bizonyult a szárazföldi út,ezért a terv szerint nagy kerülővel, a Föld-közi-tengeren hajózva ment volna Bécsbe. Azútitervben azonban valaki hibát vétett, mertmár az út elején kifizették a hajóskapitánynaka teljes útiköltséget. A kalózhajlamú tenge-

    rész aztán nem várt sokáig, az első szi-getnél kirakta a papokat a hajóból, éstovábbállt. Kirchernek és sorstársai-nak minden aprópénzüket össze kel-lett szedniük, hogy egy ócskahalászbárkán valaki visszavigye őketa kikötőbe. A következő hajó erős vi-harba keveredett, így a tudós pap csakRómáig jutott el. Ekkor döbbent ráarra, hogy az ő küldetése Rómábaszól, nem Bécsbe. 1634-ben le is tele-pedett Rómában.

    Nem háborgott a sorsa ellen, mertmeggyőződése volt, hogy semmi semtörtént véletlenül. Beszámolt arról is,hogy egyszer elsodorta egy folyó,aztán túlélt egy pestisjárványt, majdvágtató lovak lábai közül került ki épbőrrel.

    Tudós papként mindennel foglalko-zott. Kitűnő nyelvérzékének köszön-hetően ez első egyiptológusok egyike.Nagyon közel állt az egyiptomi hie-roglifák megfejtéséhez – később azon-ban kiderült, hogy néhány helyentévedett. Megállapította, hogy azókori egyiptomi és a kopt nyelv közöttszoros a kapcsolat.

    Kircher a vulkánokat is tanulmá-nyozni kezdte. Alig érkezett Rómába,rendkívül aktív tevékenységet muta-tott az Etna és a Stromboli vulkán. Ezta kalandot túlélte, miközben legalábbnégyezer ember halt meg a kitörésekkövetkeztében. Földtani munkásságapontosnak számított abban a korban,ezért 2012-ben egy geológuscsoport

    kircheritnek nevezett el róla egy 2010-benfelfedezett ásványt. Kircher védőszentjéneka vulkánok tanulmányozásakor is résen kel-lett lennie, mert a tudós egy heves kitörést kö-vetően egy istenkísértéssel felérő ötlettőlvezérelve leereszkedett a fortyogó Vezúv krá-terébe. Egy másik alkalommal csodával ha-táros módon szabadult meg a halál markából,ugyanis belezuhant az Etna vízgyűjtő kráte-rébe. 1638-ban a vulkánok tanulmányozásaidején túlélt egy rendkívüli földrengést is, mi-közben közel tízezren pusztultak el a kataszt-rófában.

    Valódi polihisztor volt. Azt vallotta, hogya világot nem lehet megismerni, ha csak egyrészletére figyelünk; a világ minden jelenségeegyütt jelenti a nagy egészet. Csillagászati is-meretei is naprakészek voltak. Nem véletlen,hogy őt hívták meg Galileo Galilei pere után,hogy megcáfolják Galilei állításait. Kircherkényes helyzetbe került, mert sejtette, hogyGalileinek igaza van, de nem mondhatott el-lent a pápának sem. A veszélyes helyzetetidőhúzással sikerült megoldania, ugyanisabban a korban egy könyv kinyomtatása (ezesetben Galilei könyvéről van szó) nemcsaka technikán múlt, hanem a jezsuita cenzorokbelátásán is.

    Kircher az orvostudomány terén is beírtanevét a történelembe. Rómába érkezése utánhamarosan egy kezdetleges mikroszkóppalajándékozták meg. Az eszköz segítségével atudós pap a láthatatlan világ tanulmányozá-sába kezdett. Ő volt az első orvoslással fog-lalkozó ember, aki mikroszkóppal dolgozott.Ugyancsak ő fogalmazta meg először, hogya betegségek terjedését szemmel láthatatlankis élőlények okozzák. Amikor 1656-banpestisjárvány dúlt Rómában, úgy vélte, hogymikroszkóp segítségével azonosítani tudja akiváltó okot. Látott is valami apró kis „férge-ket”, sőt egymáshoz tapadó vörös vérsejteket,és azt a következtetést vonta le, hogy a beteg-ség terjedését kórokozók segítik elő. Csodá-val határos módon Kircher megúszta apestises kísérleteket is, miközben a betegség-gel küzdő orvosok közül többen is meghal-tak.

    Az ásványvíz elnevezés engedélyezéséhezhivatalos követelményeknek kell megfelelni,és itt a határértékek különbözhetnek az ivó-vízre vonatkozó minősítéstől. Bizonyos anya-gokra (például növényvédő szerek) nézvenincsenek is előírások, mivel a szabályalko-tók abból indulnak ki, hogy az ásványvíz földalatti szennyeződésektől mentes raktárakbólszármazik, és természetes tisztaság jellemzi.Feltevődik a kérdés: vajon ma is így van ez?Az elmúlt években a Foodwatch nevű szer-vezet 435 ásványvízmárkát vizsgált meg, ésminden nyolcadik esetben nagyon magas ér-tékeket talált. Az Ökotest című német lap2008-ban 149 ásványvizet vett górcső alá, ésnémelyikben nemcsak uránból, hanem arzén-ből, bórból és fluorból is magas koncentrációttaláltak. A nagy része azonban veszélytelen-nek bizonyult, és nagyon jó minősítést kapott.Az ásványvíz mára a legkedveltebb itallávált, és folyamatosan nő a fogyasztása, csaka palackozásába lehet belekötni. Problémát

    jelenthet ugyanis a csomagolóanyag. A németÁruteszt Alapítvány a nagy diszkontáruházaknyolc ásványvízmárkájánál az íznek nemmegfelelő minősítést adott, mivel túl sok voltbenne az acetaldehid. Ez a vegyület a mű-anyagok gyártásánál keletkezik, és a palac-kozást követően kerül a vízbe. A frankfurtiGoethe Egyetem munkatársai üveg-, illetveműanyag palackból származó ásványvizekethasonlítottak össze, és 20 mintából 12-benhormonhoz hasonló vegyületeket találtak,amelyek feltételezhetően a felhasznált mű-anyagból származtak. Kérdés, hogy mindezkockázatot jelent-e az ember egészségére. Aszakemberek véleménye szerint mindene-setre biztonságosabbnak tűnik, ha előnybenrészesítjük az üvegpalackban tárolt vizet.Ezenkívül számtalan ásványvíz létezik, és alegjobb minőségűekről sem mondható el,hogy mindenkinek egyaránt optimálisak. Na-gyon fontos megfigyelni, hogyan reagálunkegyénileg az egyes ásványvizekre, melyikízlik, melyik nem, hogyan érezzük magunkattőlük. Hogy szükséges-e szomjunkat ásvány-

    vízzel csillapítani, illetve fontos-e a mindennapi ásványvíz-használat, ezt vidékenként más-képp gondolják. Az ásványvizekhazájában, szűkebb pátriánkban,természetesen az emberek nagyhányada azt iszik, azt szokjameg, annál is inkább, mertgyógyhatásukkal is tisztábanvan. Összetételüknél, sokféle ha-tásuknál fogva kiválaszthatók, ésfogyaszthatók a különbözőegészségi problémák kezeléséreis, de ezek már gyógyvizekkéntis nyilván vannak tartva. Sokember arról számol be, hogyegészségi panasza enyhül vagymegszűnik az ásványvíz fogyasz-tásával. A szakemberek nagyrésze javasolja a fogyasztást azegészség megőrzése szempontjá-ból, de vannak ettől eltérő véle-mények is, melyek szerintszervezetünk ásványianyag-szükségletét fedezhetjük kie-

    gyensúlyozott táplálkozással is. Pezsgő jel-legzetességénél fogva az ásványvizet a szé-kelyek borvíznek hívják, s tájegységenkéntnagy előszeretettel fogyasztják, gyógyhatá-sára esküsznek, fürdőterápiaként is alkalmaz-zák. Nagy Imre csíkzsögödi festőművészszámára a világon a legfinomabb volt a zsö-gödi borvíz. De ezt állítják a homoródiak ahomoródi borvízről, a csíksomlyóiak a som-lyói borvízről, és sorolhatnánk Erdély-szerteszázszámra a források sokféleségét, finom,frissítő, pezsdítő hatását. Ilyen szempontbólfel sem tudjuk mérni, mennyire gazdagok va-gyunk, s milyen kiváltság, hogy a Jóisten ide,erre a mesebeli tájegységre rendelt minket,ahol a vizeket kiküldte nekünk a föld alól. In-gyen, bérmentve ihatjuk a finom, élő borvizet,korlátlanul folyik a csorgón, míg más vidéke-ken a víz aranyat ér, mert hiánycikk. Szo-morú, hogy ingyen kapjuk, de nem használjukki. Inkább pénzért üdítőkkel, palackozott,cukros, ízfokozós, szénsavas löttyökkel he-lyettesítjük.

    (A folyatásban vizeink tisztításáról és a vízkülönleges mivoltáról.)

    6 NÉPÚJSÁG ____________________________________________________________ HARMÓNIA _________________________________ 2018. november 22., csütörtök

    Illusztráció. Forrás: sulinet.hu

    Bogdán Emese

    Szilágyi Mihály

    Az ásványvizek megoldást jelentenek

    Orgonamuzsika orgonista nélkül (1.)

  • A reggelik vagy vacsorák akkor is ki-hívást jelentenek a háziasszonynak,ha éppen nincs iskoláskorú gyereke,hiszen mindennap változatos és kel-lően egészséges ennivalót kitenni azasztalra nem kis dolog. Alapanyag iskell hozzá természetesen, de kellőfantázia és kreativitás is, hogy az ott-hon általában fellelhető alapanyagok-ból finom ennivalót lehessen kihozni.

    Tudom, a majonéz nem sorolható az egész-séges vagy könnyű ételek közé, de úgy gon-dolom, hogy ha házilag készítjük el, amibencsupán tojás, olaj, só és mustár van, nem fogösszedőlni a világ, ha beletesszük egy-egyételünkbe. Különben sem eszünk napontamajonézt, tehát néha-néha megengedhetjükmagunknak. Aki viszont nem eheti, az se ke-seredjen el, mert helyettesítheti görög jog-hurttal, amit kevés mustárral, sóval és picicukorral ízesít. Félperces majonéz

    Ehhez a majonézhez majdnem ugyanazoka hozzávalók kellenek, mint a hagyományos-hoz, illetve az alapanyagokon kívül egy jóbotmixerre van szükségünk. Attól kezdve,hogy az alapanyagokat beleraktuk a pohárba,tényleg 30 másodpercen belül kész a majo-néz.

    Hozzávalók: 1 egész tojás, 2-2,2 dl olaj, 1teáskanál mustár, 1 teáskanál citromlé, félmokkáskanál só.

    Elkészítése: magas falú pohárba mérünk 2dl olajat, majd beleütjük az egész tojást – fon-tos, hogy egész tojást használjunk! –, bele-tesszük a többi hozzávalót, és botmixerrel fél

    perc alatt majonézzé dolgozzuk. A botmixertelőször lenyomjuk a pohár aljára, elindítjuk,hagyjuk dolgozni néhány másodpercig, éscsak akkor kezdjük el lassan fel-le mozgatni,amikor a pohár alján a massza sűrű majo-nézzé kezd összeállni. Ezután addig mozgat-juk fel-le, amíg az összes olajat fel nem veszi.Ha netán túl híg lenne, még hozzáöntünk 1-2evőkanál olajat, és újra összedolgozzuk. Hanagyobb tojással dolgozunk, általában elkélmég a pluszolaj. Majonézes hal

    Hozzávalók: egy 170 g-os tonhalkonzerv,3 közepes főtt krumpli, 3 közepes ecetesuborka, 2 nagy evőkanál majonéz, 2 evőkanálgörög joghurt vagy tejföl, só, bors, citromlé.

    Elkészítése: a halkonzervet leszűrjük, de alevét nem dobjuk el. A főtt krumplit meghá-mozzuk, lereszeljük az apró lyukú reszelőnaz ecetes uborkával együtt. A halhúst villávalösszetörjük (ha darabos), összekeverjük a re-

    szelt krumplival és uborkával, hozzáadjuk amajonézt meg a joghurtot, majd alaposan el-kavarjuk. Sóval, borssal, citromlével ízesít-jük, tetszés szerint, illetve ha továbbra is túlsűrű, 1-2 evőkanál halkonzervlével hígítjuk.Kenyérre kenve, bármilyen friss zöldséggel,citromos teával télen-nyáron finom reggelivagy vacsora.Túrókrém

    Hozzávalók: 40 dkg tehéntúró vagy házikrémtúró, 5 dkg lágy vaj, 1 közepes sárga-répa, 2 kisebb alma, 1 közepes lila hagymafele vagy 2 szál újhagyma, 1 teáskanál mus-tár, só, bors, 1 evőkanálnyi apróra vágott pet-rezselyemzöld vagy kapor, esetleg tejföl vagyjoghurt a lazításhoz.

    Elkészítése: a túrót villával vagy botmixer-rel összetörjük, majd habosra kavarjuk a puhavajjal, illetve, ha szükséges, a tejföllel vagyjoghurttal. Ezután beletesszük a finomra re-szelt sárgarépát, a nagy lyukú reszelőn lere-szelt almát, az apróra vágott lila hagymát ésa petrezselyemzöldet. Elkeverjük benne amustárt is, majd sóval és ízlés szerinti borssalízesítjük.

    Tipp: aki hozzájut nyers házi tejhez, elké-

    szítheti magának a krém alapjául szolgálókrémtúrót úgy, hogy a tejet megalvasztja,majd csak egyszerűen vászonzacskóba vagygézdarabba önti, és néhány órán át hagyja le-csepegni. Az így készített krémtúró hidegenhasználható csupán, mert hevítésre folyóssáválik. Tojásos, krumplis padlizsánkrém

    Hozzávalók: 50-60 dkg padlizsánhús, 5-6apróbb krumpli, 2 tojás, 1 adag félperces ma-jonéz, 1 kicsike hagyma, só, citromlé ízlésszerint.

    Elkészítése: a krumplit és a tojást megfőz-zük, a hagymát meghámozzuk. Elkészítjük afélperces majonézt. A padlizsánhúst, akrumplit és a hagymát tálba tesszük, és bot-mixerrel pürésítjük. Vagy a padlizsánt fakés-sel összevagdossuk, a krumplit és a hagymátfinomra reszeljük. Összekeverjük a majonéz-zel, hozzáadjuk a nagy lyukú reszelőn lere-szelt tojást, majd ízlés szerint sózzuk éscitromlével ízesítjük. Paprikával, paradi-csommal, langyos teával egyaránt kitűnő ke-nyérre való.

    Kenyában önkéntesként szerzett,igen érdekes tapasztalatait osztottameg a hét végén Marosvásárhelyen asegítő foglalkozásúak konferenciájándr. Szőcs Katalin pszichiáter szakorvos.

    Dr. Szőcs Katalin Marosvásárhelyen szü-letett, és itt is nevelkedett. A MarosvásárhelyiOrvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallga-tója volt, majd szakképzését Budapesten, aSemmelweis Egyetemen szerezte. Jelenlegpszichiáter szakorvosként dolgozik Budapes-ten, de – mint mondta – hobbija az önkéntes-kedés, így jutott el Afrikába, valamintÁzsiába, ahol mélyszegénységben élő gyere-kekkel, fiatalokkal is dolgozott. Nepálbanegy árvaházban segédkezett, Kenyában pedigegy olyan szervezet munkáját segítette,amely az emberkereskedelem áldozatait pró-bálta felkarolni.

    Az önkéntes szakorvos elmondta, a kelet-kenyai régió az egyik legszegényebb rész,ahol magas a bűnözési arány, ami annak istudható be, hogy a régió határos a sok prob-lémával küszködő Szomáliával. A több törzsalkotta midzsikenda népcsoport körében la-kott, akik kis falvakba tömörülve élnek, me-zőgazdaságból, állattenyésztésből próbáljákfenntartani magukat. Érdekességképpen hoz-

    zátette, jellemző, hogy együtt laknak az álla-tokkal, teljesen természetes dolog, hogy a há-zaikban egyik sarokban fekszik a kecske, amásikban pedig költ a tyúk. Szegénységbenélnek, akiknek van fedél a fejük fölött és agyerekeiket iskolába tudják járatni, azok sze-rencsésnek mondhatják magukat. Általábanaz jellemző az ott élőkre, hogy nem gondol-kodnak hosszabb távon, ha aznap van amitenniük, akkor már elégedettek, nem gondol-nak arra, hogy mi lesz másnap. Dr. Szőcs Ka-talin szerint megszokott dolog a többnejűség,előfordul, hogy egy hetvenéves férfinak öt fe-lesége és harminc gyereke van. Kenyábannem biztosított az ingyenes oktatás, a csöppetsem csekély összegű tandíjat a szülőknek kellelőteremteniük, emiatt nagyon sok gyereknem jár iskolába. Mint mondta, sajnos szem-besült olyan helyzetekkel, amikor gyerekekhaltak éhen, mivel nem volt pénz ennivalóra.Mivel nehezen tudják eltartani a gyerekeket,előfordul, hogy a család 12-13 évesen férjhezadja a leánygyermeket egy jóval idősebb fér-fihoz, arra számítva, hogy az majd eltartja. Nem mindenki bírja el a bödönt a fején

    Az orvosnő mosolyogva árulta el: látva,hogy az ott élők húszliteres bödönöket visz-nek a fejükön, kíváncsiságból ő is kipróbálta,de rájött, hogy bizony nem alkalmas erre. Azétkezési szokások kapcsán elmondta, több al-kalommal is hívták magukhoz a családok,

    akik egy úgynevezett ugari nevű étellel sze-rettek volna kedveskedni neki. Bár a nevealapján érdekesnek ígérkezett, a végén kide-rült, hogy közönséges puliszkáról van szó. Néhány kővel jól eljátszanak

    Dr. Szőcs Katalin elismerte, számára ismaradandó élményt jelentettek azok a foglal-kozások, amelyeket a gyerekeknek, fiatalok-nak, valamint az édesanyáknak szerveztek.Létrehoztak egy horgolóklubot, amivel az isvolt a cél, hogy a kézimunkákból majd háthanémi jövedelemre sikerül szert tenniük azasszonyoknak. Hat könyvvel létrehoztak egykönyvtárat, kertészkedtek a családokkal, agyerekek számára pedig óriási élmény volt,hogy megtanította őket gumizni, ugróköte-lezni.

    – Nagyon kreatívak a kicsik, néhány kővelkiválóan el tudnak játszani – jegyezte meg.Ottléte során tábort szerveztek mintegy het-ven gyereknek, ahol például életükben elő-ször láttak vízfestéket. Annyira érdekesnektalálták, hogy órákig festettek. Azönkéntes orvosnő szerint megdöb-bentő volt a táborban az étkezés:látni, amint egy tál rizsért, amibennéhány szem bab is el volt rejtve,tolongtak a gyerekek. A fiatalokatelvitték kirándulni, húszévesenakkor volt életükben először ré-szük ilyen élményben.

    Az előadás során az emberke-reskedelemről is szó esett, amely

    manapság is aggasztó méreteket ölt világ-szerte. Elhangzott, hogy a leginkább veszé-lyeztetettek a mélyszegénységben,rendezetlen családi körülmények között élő,általában iskolázatlan személyek. A nőketrendszerint prostitucióra, a gyerekeket koldu-lásra, az időseket pedig munkára kényszerí-tik. Dr. Szőcs Katalin röviden bemutatta aSolwodi Egyesületet, amely az emberkeres-kedelem áldozatainak a megsegítéséért jöttlétre.

    A Solidarity with Women in Distress (szo-lidaritás a szükségben lévő nőkkel) szerve-zetet dr. Lea Ackermann nővér hívta életre1985-ben Mombasában, Kenyában, mivelszerzetesnőként szolgálata során találkozottolyan lányokkal és nőkkel, akiket a szegény-ség prostitúcióra kényszerített. Kenya utánNémetországban, Romániában, Ausztriábanis létrehoztak tanácsadó központokat, védettházakat, illetve prevenciós tevékenységetfolytattak.

    Sütő Edith Magdolna

    2018. november 22., csütörtök _________________________________________ HARMÓNIA ___________________________________________________ NÉPÚJSÁG 7

    Reggelire, vacsorára

    Önkéntesként Kenyában

    Menyhárt Borbála

  • Az elmúlt időben egyre töb-ben kezdenek különböző,egyedi kézművesalkotásokatkészíteni. Van, aki a hobbijátemeli magasabb szintre, van,aki belső indíttatásból fogneki valami egyedit alkotni,és van, aki hivatásnak, terápi-ának vagy csak egy jól fizetőlehetőségnek tekinti.

    A handmade (kézműves-)termé-kekben benne van az egyediség, azalkotás, a tehetség, a kreativitás ésnem utolsósorban a képzelet.

    – Számomra ez az alkotás öröme,ezt olvasom, hallom többnyire min-denkitől, hogy az az érzés, amittudsz, hogy megcsináltad, bennevan a lelked egy darabkája, amunka, az idő, a tervezés. Nemrégtanultam, hogy várjam meg, míg azeufória elmúlik, s ha akkor isugyanaz az érzés, akkor jó az irány– nyilatkozta Zsuzsi, egy igen tehet-séges kézműves, aki személyre sza-bott táskákat, párnákat varr.

    – De miért válasszuk a kézműves-dolgokat a tucattermékek helyett?Mik az előnyei a kézművestermé-keknek azokkal szemben, amelyekettömegesen gyártanak?

    – Elsősorban a továbbadott sze-retet, ebben hiszek. Meg a lélek;úgy gondolom, aki szívvel-lélekkelalkot, azokon a termékeken érződikis. További előnye lehet az egyedi-ség, különlegesség és hogy nem tu-

    cattermék – mondta el véleményétZsuzsi.

    Amikor kézművesterméket vásá-rolunk, akkor nem csupán egy áru-cikket kapunk, hanem egy kisszeretetet is mellé ajándékba, hiszenaz alkotó szívét, lelkét beleteszi,hogy a megrendelőjének, vásárlójá-nak igényeit, elképzeléseit kielé-gítse.

    Gondoljunk csak bele, a tömeg-gyártásban az alapanyagot nagy té-telben, sokkal kedvezőbb áronszerzik be, míg egy alkotó ehhezképest sokkal magasabb áron juthozzá. A tömeggyártásnál mindenoptimalizálva van, erre egy alkotó-nak nincs lehetősége. Továbbá a tö-meggyártásban készülő terméknélminden felmerülő költséget, mun-kát beleszámítanak az árba, míg akézműves sok mindent kevésbé tudszámszerűsíteni, ezért sok munka,utánajárás, itt egy kicsi, ott egy kicsiköltség sokszor nem kerül megmé-résre, nem számítódik bele.

    Általában azt gondolják az em-berek, hogy amikor kézművesdol-gokat vásárolnak, akkor igazábólegy másik ember hobbijáért fizet-nek, amit az illető személy szórako-zásból, mindenhonnan összeszedettcuccokból alkot, olyan valamiért fi-zetnek, amit akár mindenki megtudna csinálni magának otthon.

    Amiért valójában fizetnek, az akísérletezéssel, tanulással töltöttidő, a minőségi alapanyagok ára ésaz ezek megkeresésére, megismeré-

    sére fordított energia, a különleges,egyedi dolgok kigondolása, a piac-kutatás, annak felmérése, hogy mireis vágynak a megrendelők, a vevők-kel való kapcsolattartással eltöltöttidő, továbbá a befizetett adók ésegyéb költségek.

    Képzeljük el, mennyi idő és ener-gia kell, hogy felkerüljenek a tás-kákra a különböző nevek,különböző színekkel, a cipzár, apánt. Az alkotó idejét áldozza arra,hogy megtalálja az anyagokat, amegfelelő kiegészítőket, cipzárakat,gombokat.

    A kézművestermékekben az aszép, hogy a fogyasztó, a megren-delő a saját ízlése szerint kérheti azadott darab elkészítését. Mindenki-nek nagy élményt jelent, amikormegkapja az adott terméket úgy,ahogy ő elképzelte, megálmodta.Egy táskánál például a határ a csil-lagos ég. Lehet rá gyöngyöketvarrni, hímezni, kötni, ragasztani,lyukasztani, fonni vagy bármiveldíszíteni, amit a megrendelő kér.Olyan méretben készíthető el, ami-lyenépp szükség van, legyen azválltáska, övtáska, hátitáska, ovis-táska, neszesszer vagy akár írószer-tartó.

    A kézművestermékek tárháza ki-meríthetetlen, hiszen a mai világbancsak azt nem lehet elkészíteni, meg-álmodni, amit nem akarunk. A kéz-műveskedés nem csak atáskavarrásról szól, hanem gyöngy-fűzésről, fadíszek, dobozok készí-

    téséről, megrajzolásáról, kifestésé-ről, személyre szabott babzsákokkészítéséről, újrahasznosításról, kö-tött babákról, kreatív csípődíszek-ről, hajdíszekről és még más sokötletes, bolondos, egyedi dolgotfoglal magába.

    A kézművestermékekkel emléke-

    zetessé lehet tenni az ajándékozáspillanatait, közölni lehet a másikféllel, hogy fontos nekünk, hiszenidőt szántunk arra, hogy megtalál-juk a megfelelő személyt, aki elké-szíti a régóta keresett személyestárgyat, valamint értékhordozó sze-repük van.

    8 NÉPÚJSÁG ____________________________________________________________ HARMÓNIA _________________________________ 2018. november 22., csütörtök

    Kisfaludi Edina

    Handmade vagy inkább tucattermék?

    A november 15-i rejtvény megfejtése: A beszéd és a zene násza a legnemesebb házasság, mely valaha köttetett.

    A nagy német író, Johann Wolfgang

    von Goethe egyik szakvéleményét

    idézzük a rejtvényfősoraiban

    IDÉZET1. ÖVEZET

    BALZSAMENNÉL

    LENTEBBIHELYRE

    Ð KÖZEL-KELETIÁLLAM

    A NíLUSNÉMETNEVE

    A TANTÁLVEGYJELE

    MARTIN... (J. LONDON

    MűVE)

    FRANCIART.

    ERŐGÉP

    Ð A FARKA-SOK... (PE-

    TŐFI)UTCA

    (FRANCIA) KERESZTüLGARÁZDA

    FŐúR(LÁSZLó,xVI. SZ.)

    OL. NÉVELŐINDIAI

    KIRÁLYVOLT

    Ð...ALKOHOL(BORSZESZ)

    GÖRÖG ÉSNORVÉGAUTóJEL

    ÏBECÉZETT

    IMOLA

    Ê q q q q q q q q q q q q q q Ð

    F. BAUM VA-RÁZSLóJA u

    ALARM

    KÉZZEL FOG

    u GÉPKO-CSIJA VAN

    ANGOL DIÁKVÁROS

    u GLECCSER-VÖLGYNÉMET

    ÉNEKESNŐ

    u

    DÉL-AFR.TARTOM.

    FüGGÖNY-SZÖVET

    u q ATTILA NÉV-VÁLTOZATAAB... (HARA-

    GOSAN)

    u q SZABAD JA-PÁN HARCOS...POPESCU(SZíN.NŐ)

    u q NÉVELŐPOSTAI KüL-

    DEMÉNYLEHET

    u

    IDÉZET2.

    ÐRÁSPOLYOZ

    KOHó-TERMÉK

    VASARELYMűVÉSZETE

    uq VÁRPALOTARÉSZE

    HAMISANJÁTSZó

    uq IZRAELIPÉNZ

    ...EKBERG(SZíN.NŐ)

    uq CSAKFÉLIG!IDEGENÁRON

    uq

    ELTULAJ-DONíT u

    q q SODRÁS

    PARIPA

    u A KRóMVEGYJELE

    HAwAII KÖSZÖNÉS

    uq FÁBA VÉS

    A SZA-BADBA

    u ATTóLKEZDVE!

    HIVATKOZó

    uq TANK-BELSŐ!

    BESZóL!

    u USA- SZABVÁNYTÉVESENJEGYZŐ

    uq

    ÁLLAM A HIMALÁJA

    MELLETTu

    q ZACSKó

    NEMESGÁZ

    u q q VASCO... DE BALBOA

    VÁNDO-ROLVA ÉLŐ

    u q q LEVEGŐTIGÉNYLŐ

    GYŐZELEM

    u q

    MUSZLIMNŐI

    VISELETu

    q HOLTNYELV

    ESZKIMóCSóNAK

    u q MEG NEMENGEDETT

    KRISZTYÁN...(JóKAI)

    u q FA DíSZE... MOORE

    (ANGOL SZí-NÉSZ)

    u

    ...POUND(USA íRó) u

    HORDóTMÉRŐ

    DUBLIN LAKóJA

    u q BECÉZETTNAGYAPA

    LÁM

    u q IDEGENIRÉN

    FRANCIAARANY

    u q BűNÖSVÁROS(BIBLIA)

    PETRóLE-UMCSEP-

    PEK!u

    USA-TAGÁLLAM

    LÁTTA AZ ESETET

    uq NŐI NÉVVAGY AUTó-

    PÁLYAAKTA

    uq 476-BANÉRT VÉGET

    Mű(LATIN)

    uq PÁRATLANGÉSA!

    MűKORCS.(ONDREJ)

    u q

    A KLóRVEGYJELE

    A SZA-BADBA

    u ILIONERŐSíT,NÖVEL

    uq RAJONGVASZERETŐ

    OLASZ SZE-RELEM

    uq USA- TAGÁLLAM

    ÁLMOSANYJA

    uq q FÉLSZ!FÉRFI-

    ÉNEKHANG

    u

    Ê MAGAS NÖVÉNY

    SZOPRÁN(SYLVIA)

    uq A NÁTRIUMVEGYJELEOxIGÉN-

    MóDOSULAT

    u ARRAFELE!NORV. MATE-MAT. (NIELS

    HENRIK)

    uq SKÁLA-KEZDET

    HARMAD-VÁGÁS

    u CSEPP-CSEPPEK!

    ...ALKOHOL(ETANOL)

    uq SKÁLA-HANG

    TESTüNKMOTORJA

    u GYŐRISPORTKLUB...DIVAT (NŐIMAGAZIN)

    u q

    LOPAKODóuq q PÉNZ-

    HOZAMMEZTELENMűALKOTÁS

    u q q ROMULUSTESTVÉRE

    FONTOSFÉM

    u q q HASADGOND, BAJ(FRANCIA)

    u q

    JAPÁN MAFFIA u

    q BOLGÁR KÖL-TŐ (HRISZTO)KICSINYíTŐ

    KÉPZŐ

    u q VIZSGA-TÉTEL

    ALÁ

    u q ... TUDATA(SVEVO)LYUKASGARAS!

    u

    NEHÉZ,MINT....

    (SZóLÁS)u

    SÁRGÁSSZíN

    BESüL!

    u q AUTóVER-SENYZŐ

    NITROGÉNVJ.

    u q MEGBO-CSÁTÁSKELVIN(RÖV.)

    u q

    l.n.j.Ê

    q q qMENY-

    ASSZONY uA

    AS

    K

  • Győzelemmel zárta szereplését aNemzeti Ligában a román labda-rúgó-válogatott: a Cosmin Contrairányította együttes 1-0-ra nyertkedden este Montenegróban. Azegygólos siker azonban kesernyés:nem bizonyult elegendőnek ahhoz,hogy a csapat megnyerje a C osz-tály 4. kvartettjét, sem ahhoz, hogya csoportmásodikok rangsorában el-kerülje az utolsó helyet, sem ahhoz,hogy az Európa-bajnoki irányítottsorsolásnál használt kalapok kiala-

    kításánál Izraelt megelőzve a ne-gyedik helyett a harmadik értékcso-portba kerüljön.

    A román csapat támadó szelleműfocit játszva végig irányítói szerepettöltött be Podgoricában, azonban aházigazdáknak is megvoltak amaguk helyzetei, büntetőt hibáztak(Tătăruşanu remekül védett), és góltis lőttek, a találatot azonban lesokán nem érvényesítette a játékve-zető.Ţucudean kevéssel a szünetelőtt egy távoli lövéssel járt túl Pet-

    kovici eszén, a gól-ban azonban vasta-gon benne volt akapuvédő, aki nemvette számításba,hogy az esős időbena gyepen megpattanólabda ívet változtat.

    Románia így vere-ség nélkül zárta aNemzetek Ligájacsoportküzdelmeit ésaz évet is: a váloga-tott hét győzelmet éshárom döntetlentszámlál idén, Monte-negró ellen pedig tör-ténete első sikerétérte el. A csoportmásik mérkőzésénSzerbia 4-1-re nyertLitvánia ellen. (F.A.)

    Legyőzte a címvédő az éllo-vast a labdarúgó 6. liga hét-végi fordulójában, így anevető harmadik(ok)ugrott(ak) az élre.

    Szervezetlenül, szétesetten ját-szott az első félidőben az éllovasCsíkfalva vasárnap a címvédő So-mosd otthonában, kivéve az elsőperceket, amikor két szögletrúgástis kiharcolt, míg a hazaiak csak egykapu mellé küldött szabadrúgássalválaszoltak. A vendégek kapusaazonban semmi ellenállást nem ta-núsított az első félidőben, így a ha-zaiak nem is sokat tétováztak: a 11.percben Papp tévedett a védelem-ben, Kapás pedig a hosszú sarokbalőtt (1-0), a következő percbenpedig ugyanő továbbította Dávidhálójába Kiss sarokrúgását (2-0). Acsíkfalviakat még ez sem rázta fel,Kapás és Kiss könnyelműen játszot-ták át a védelmüket, de pontatlan-kodtak, míg a vendégek csak a 28.percben kerültek kapuhelyzetbe, ámKovács sarokrúgását Simon kapumellé fejelte, a következő percbenKovács közeli próbálkozását men-tette a hazai kapus, a szögletet kö-vetően Aszalós lőtt kapu mellé.Nem haboztak azonban a hazaiak,akik a 30. percben ismét megörven-deztették a közönséget, Kiss ésKapás összjátéka után ez utóbbi gu-rított a csíkfalvi kapuba (3-0), s mi-után a hazai kapus ismét elcsípteKovács próbálkozását, a 40. perc-ben már felszabadultan örülhetett ahazai közönség, ugyanis Kiss meg-szabadult az alvó csíkfalvi védők-től, és a rosszul kilépő Dávid fölötta hálóba emelt (4-0), míg a vendé-gek részéről csupán Papp kapu föléküldött lövését jegyezhettük a szü-netig.

    A második játékrész sem kezdő-

    dött jól a csíkfalviaknak, a 48. perc-ben Kiss lövésénél is tehetetlennekbizonyult Dávid, így a somosdiakmár a hihetetlen 5-0-at ünnepelhet-ték. Talán ekkor ébredtek fel a csík-falviak, de a 49. percben Novákközelről nem talált be a hazaiak ka-pujába, míg az 50. percben már si-került bekotornia a labdát (5-1). Kétperc múlva ismét a vendégek kerül-tek helyzetbe, de Nagy hárítottaPapp közeli fejesét, míg a túlolda-lon a felébredő Dávid mentetteKapás és Kiss lövéseit. A csíkfal-viak az 57. percben váratlanul ismétgólt szereztek, Csoma szabadrúgá-sát követően Novák közelről a há-lóba továbbított (5-2), majd ahazaiak a 60. percben Henter Cs. ki-állítása után emberhátrányba kerül-tek. A vendégek elkezdtekigényesen passzolgatni, de góltismét a hazaiak szereztek, a 65.percben Simon meglépett a közép-pályán, és meg sem állt, amíg azalsó hosszú sarokba nem lőtt (6-2).A vendégeknek azonban sikerültenyhíteniük a csúfos álláson, a 70.percben Kovács beadását Novák az

    üres kapuba juttatta (6-3), majdismét a hazaiakon volt a sor, azon-ban Henter A. és Gidófalvi tévedett,az egyedül maradt Kiss pedig a ka-pufát találta el, így a 90. percbenismét a csíkfalviak szereztek gólt: aNovák buktatásáért ítélt büntetőtAszalós értékesítette (6-4).

    A somosdi eredménynek Széplakés Nyárádgálfalva örülhetett, ame-lyek azonos pontszámmal, de jobbgólarányuknak köszönhetően azélre ugrottak, Csíkfalva a harmadik,Somosd pedig a negyedik helyenvárja az utolsó őszi fordulót.

    Az 5. ligában már egy héttel ko-rábban zárófordulót játszottak,mindkét csoportban nyárádmentiegyüttesek lettek őszi bajnokok: azészakiban Nyárádremete, a délibenHarasztkerék végzett az élen.

    2018. november 22., csütörtök ____________________________________________ SPORT_______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 9

    Gligor Róbert László

    Ranglista1. Küküllőszéplak 10 8 0 2 45-13 242. Nyárádgálfalva 10 8 0 2 44-14 243. Csíkfalva 10 8 0 2 43-13 244. Somosd 10 7 1 2 32-18 225. Jedd 10 5 2 3 25-12 176. Csittszentiván 10 4 2 4 28-23 147. Mezőpanit 10 4 2 4 21-17 148. Egrestő 10 4 0 6 23-32 129. Sáromberke 10 3 0 7 16-29 910. Kibéd 10 2 0 8 10-66 611. Székelybere 9 1 2 6 13-25 512. Hármasfalu 9 0 1 8 4-42 1

    Berekesztették az ifibajnokságokat az időjárás miattA téliesre fordult időjárás miatt szinte valamennyi gyermek- és ifjúsági bajnokság berekesztéséről ha-

    tározott a Maros megyei labdarúgó-egyesület (AJF) sürgősségi bizottsága. A háromtagú testület úgy dön-tött, hogy azokat a mérkőzéseket, amelyeket már nem játszanak le idén, jövő márciusban pótolják. Kivételtcsak a hétvégére tervezett Interliga-forduló jelent, amellyel felavatják a nyárádszeredai �