Miskolci Egyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

Európai és Nemzetközi Jogi Intézet

Nemzetközi Jogi Tanszék

Háborús bűntettek a nemzetközi jogban

TDK dolgozat

Konzulens: Dr. Kirs Eszter Szerző: Fülöp Ádám Máté

Egyetemi adjunktus V. évfolyam, J-504

Miskolc

2011

2

1. Bevezetés

Krisztus előtt 390-ben Róma városának hatalmas csapást kellett átélnie, gall törzsek

ostrom alá vonták, s győzelmüket követően vezérük Brennus mintegy 327 kilógrammnyi

aranyat követelt váltságdíjként, a már összerabolt kincsek mellé. A rómaiak más választás

híján, hajlottak is a váltságdíj megfizetésére, azonban a barbárok olyan mérleggel végezték a

mérést, amelynek a súlyait úgy készítették, hogy kevesebbet mutasson a valóságos értéknél.

Amikor pedig ezt egy római tribunus szóvá tette, Brennus nemes egyszerűséggel kardját az

üstbe dobva, annyit felelt válaszképpen, hogy „Vae victis”, vagyis „Jaj a legyőzötteknek”

utalván ezzel arra, hogy a vesztesnek nincsenek jogai, nem lehetnek követelései, feltételei.1

Köteles eltűrni a győztes állam, nép hadvezérének és katonáinak minden jogsértését. Azóta

szerte a világon szállóigévé vált sajnos e latin kifejezés. De vajon az elterjedésének okát az

adja, hogy a benne megfogalmazott elv még ma is él, és alkalmazható? A válasz erre, hogy

természetesen nem, még akkor sem, ha a történelem és napjaink történései, olykor

megcáfolják ezt. A háború, bár maga is egy látszólag kaotikus állapot, amelyben bizonyos

feltételek megléte mellett jogszerű az emberölés, sőt kívánatos, úgyszintén kívánatos, elvárt

az ellenfél hadieszközeinek, stratégiai eszközeinek javainak elpusztítása. Mégsem nélkülözi a

törvényt, mégsem eredményez jog nélküli teret, bármilyen nehéz is a törvény betartása,

betartatása, és még ha a feltételeknek, szabályoknak maradéktalanul eleget teszünk és a

fegyveres konfliktus bárminő atrocitás és jogsértés nélkül zajlik le, akkor is borzalmas

megterhelést jelent mind a civil lakosság, mind a katonaság számára. Ebből következik tehát,

hogy aki ilyen körülmények között követ el bűncselekményt, annak értelemszerűen

súlyosabban kellene bűnhődnie, kiváltképp akkor, ha a bűncselekményével azon regulák ellen

vét, amelyeknek a fő funkciója pontosan az lenne, hogy némiképp enyhítse a konfliktus

természetszerűen is negatív hatásait.

Napjainkra számtalan államok közötti egyezmény, és nemzetközi szerződés

szabályozza a hadakozást, annak módjait, eszközeit, a katonákkal, civilekkel szemben

tanúsítandó bánásmódot és még számtalan területet, háborús bűnnek, illetőleg súlyos

jogsértésnek minősítve számtalan olyan eljárást, amely ellentétes a háború szokásaival,

szabályaival, és nemzetközi szerződésekkel.

1 Titus Lívius: A római nép története a város alapításától. 5. könyv Európa Könyvkiadó, Budapest 1973. 33. o.

48-as pont

3

Tanulmányom első felében, a jogterület komplexitására tekintettel, nem lehet

nélkülözni a hadijogi és a nemzetközi humanitárius jogi szabályozásnak a történeti fejlődését,

vagyis azon szokás és szabály anyag kialakulását, amely megadja a háborús jogsértések,

bűncselekmények alapját. Fontosnak tartom leszögezni, hogy bár hazánk területén a második

világháborút követően nem dúlt háború, a jogterület elhanyagolása szerencsétlen döntés lehet

több szempontból is. Először is azért, mert 1999 óta teljes jogú NATO-tagként terhel

bennünket a kollektív védelmi kötelezettség, másodsorban ENSZ-tagként pedig esetleges

békefenntartói és humanitárius kötelezettség. Mindezekre tekintettel, honvédségünk akár

érintett is lehet, sőt, ahogyan azt az elmúlt évtizedekben tapasztaltuk, érintett is, bizonyos

fegyveres konfliktusokban. Joggal felelhetjük erre, hogy ezek a konfliktusok kicsiny

országunktól távol esnek, és sok esetben tényleges katonai akciókat nem folytatunk. De akár

békefenntartó szolgálatot, akár újjáépítési munkálatokat teljesítő katonáinknak ismerniük kell,

a vonatkozó szabályanyagot. Hiszen több nemzetközi szerződésben is részes államként

kötelezettségünk és kötelességünk betartani és betartatni bizonyos szabályokat. A dolgozat

második felében betekintést kívánok nyújtani a háborús bűncselekmények történeti

fejlődésébe, mialatt igyekszem megadni e bűncselekményi kategória fogalmát, a vonatkozó

szabályokat, és minden más a téma szempontjából fontos elméleti megállapítást.

Befejezésképpen összehasonlításképpen felvázolom a magyar jogrendszer háborús

bűncselekményekkel kapcsolatos szabályait, melyet egy nemzetközi kitekintéssel folytatok,

különös hangsúlyt helyezve a német jogrendszerre.

4

2. Fogalmi alapvetés

2.1 A hadijog és a nemzetközi humanitárius jog rövid története

A háborúk szinte egybeforrottak az emberiség történelmével, jelenthetjük ki

egyértelműen, ha végigtekintünk az emberiség kronológiáján. Habár a történelem forrásai

természetesen sok bizonytalanságot és feltételezést tükröznek, azonban a legkorábbi ezek

közül, amely ember-ember elleni fegyveres küzdelmet ábrázol, visszavezet minket egészen az

őskorba. Spanyolországban, Morella la Vellából származó barlangrajzon több íjjal

felfegyverzett alak küzd vélhetőleg egymás ellen.2 A harc, háborúskodás során alkalmazandó

szabályok és szokások kialakulására azonban még várni kellett. A seregek közötti

összecsapások, több ezer éven keresztül egyet jelentettek a kölcsönös brutalitással,

kegyetlenkedéssel. Hírhedt volt például az asszírok kegyetlenkedése.3 De a korszakban

szintén műveltnek számító Egyiptom is gyakran indított hadjáratokat rabszolgaszerzés

végett.4 Ugyanakkor a korszak brutalitásával szemben találunk ellenpéldákat is. Így a

Mahábhárata hindu eposz számtalan erkölcsi tanmesét tartalmaz a hadviselésre vonatkozóan,

többek között a mérgezett nyilak használatának és a hadi álnokságnak a tilalmát.5 Kínában

pedig a Szun-cenek, vagy Sun-zinak tulajdonított, A háború művészete6 című alkotásban

találhatunk utalásokat arra vonatkozóan, hogy a foglyokkal jól kell bánni, tartózkodni kell az

ellenség megölésétől és az oktalan pusztítástól7. Az ókori Hellászban ismerték például a

tűzszünet intézményét, ami arra is szolgált, hogy összeszedjék a halottakat, és megadják a

végtisztességet nekik. Ez idő alatt harci cselekmények indítása súlyos véteknek számított.

Szintén ismerték a szentélyek, templomok sérthetetlenségét, és kifosztásuknak,

lerombolásuknak a tilalmát.8 A római birodalom felemelkedését követő évszázadoktól

egészen a kereszténység megjelenéséig és megerősödéséig, visszaesés történik a hadakozás

szokásainak, szabályainak betartását illetően. Elég csak megemlíteni olyan szállóigéket, mint

2 Robert L. O’Connell: A kard lelke Gold Book Könyvkiadó, Budapest 2002. 24. o.3 Kovács Péter: Nemzetközi közjog Osiris Kiadó, Budapest 2006. 19. o.4 J.H. Breasted: Ancient Records of Egypt Volume I. The University of Chicago Press, 1906. 76-167. o.5 Kovács:i.m. 20. o. 6 http://mek.oszk.hu/01300/01345/index.phtml (2011. október 2.)7 Kovács:i.m. 21. o.8 Kovács:i.m. 22. o.

5

„A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” vagy „ A vikingek haragjától ments meg,

Uram minket!”. A kereszténység kapcsán visszásan ugyan, de némi előrelépés történik a

hadijog területén. II. Ince pápa az 1139-es második lateráni zsinaton ugyan betiltotta a

számszeríj használatát, de e fegyverkorlátozó döntése nem minősült túlzottan sikeresnek.

Minthogy a pápa a keresztények elleni használatát tilalmazta, ami nem jelentett mást,

minthogy e fegyverek használói szívesen szegődtek a hitetlenek ellen vezetett keresztes-

hadjáratok mellé zsoldosnak. Genova városának számszeríjászai pedig egészen a XIV-XV.

századig álltak zsoldosként annak az uralkodónak a szolgálatába, aki megfizette őket. Sőt,

egészen a tűzfegyverek megbízható használatáig a harcterek alkalmazott eszköze.9 Lehetne

sorolni a történelemből a példákat és ellenpéldákat, de lényeges előrelépés a hadijogi

szabályozás terén nem történt, egészen a modern korig.

A változás 1859. június 24-ét követően következett be, ekkor zajlott le ugyanis a

solferinói csata, melynek több ezer halott és sebesült katona lett a következménye. Ezen

borzalmaknak szemtanúja volt egy genfi üzletember, bizonyos Henri Dunant, akit sokkolt a

látvány.10 Ennek hatására írta meg a háborús élményeit összefoglaló ’Solferinói emlék’ című

könyvét, amelyben javaslatot tesz a katonák szükségtelen szenvedésének csökkentése

érdekében, utalva arra, hogy szükséges lenne egy olyan, pártatlan szervezet, amely képes

lenne háborús körülmények között is ellátni a sebesülteket.11 E kezdeményezés közrejátszott a

Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (International Committee of the Red Cross; Comité

Interntional de la Croix Rouge) 1863-as létrehozásában, valamint a Hadrakelt seregek

sebesültjei és betegei sorsának javításáról szóló 1864-es genfi egyezmény elfogadásában.12

Szintén jelentős az észak-amerikai kontinensen megjelenő Lieber-kódex, amely fontos

szabályokat, elveket rögzített, melyek betartását megkívánták a katonáktól.13 A nemzetközi

humanitárius jog (International Humanitarian Law, a továbbiakban: IHL) fejlődése Henri

Dunant ténykedésétől rohamosan felgyorsult, és sorra jelentek meg a különböző nemzetközi

dokumentumok. Ezt követően a tudomány által hagyományosan két különböző ágra bontották

a szabályanyagot, a szabályozás tárgyát, témáját tekintve.14 Az első, az úgynevezett genfi jog,

9 http://crossbow.mindenkilapja.hu/html/18559114/render/tortenelem (2011. október 2.)10 Henri Dunant: Un Souvenir de Solférino. Geneva 1862 11 Uo.12 Uo.13 Kovács: i.m. 537. o. 1239-es pont14 Robert Cryer-Hakan Friman-Darryl Robinson-Elizabeth Wilmshurst : An Introduction to International

Criminal Law and Procedure. Cambrigde University Press 2010. 268. o.

6

amely a civilek és a már nem aktív kombattánsok védelmére fókuszál.15 A legismertebb és

legfontosabb, a második világháború borzalmaira reagáló 1949-es négy Genfi Egyezmény

(továbbiakban: Genfi Egyezmények), úgymint:

1. A hadrakelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javításáról szóló első

Genfi Egyezmény

2. A tengeri haderők sebesültjei, betegei és hajótöröttei helyzetének javításáról szóló

második Genfi Egyezmény

3. A hadifoglyokkal való bánásmódról szóló harmadik Genfi Egyezmény

4. A polgári lakosság háború idején való védelméről szóló negyedik Genfi

Egyezmény.16

Ezzel szemben a hágai jog a hadviselés eszközeire, a hadviselés módjára koncentrál

abból a célból, hogy az ellenségeskedésekben részes felek csökkentsék, illetőleg elkerüljék a

szükségtelen szenvedés és fájdalom okozását. Az egyik legjelentősebb egyezmény az utóbbi

kategóriából az 1907-es hágai egyezmény. Fontossága abban rejlik, hogy alkalmazza, azt az

elvet, hogy a hadviselő feleknek nem lehet korlátok nélkül bármilyen harceszközt s módot

bevetni, valamint egyéb a hadviselésre és harceszközökre vonatkozó szabályokat is rögzít.17

Ez a tradicionális megkülönböztetés azonban kevésbé releváns már, ugyanis a genfi

egyezmények 1977-es első kiegészítő jegyzőkönyve kombinálja a genfi jog és a hágai jog

elemeit.18

A nemzetközi humanitárius jog szempontjából lényeges előrelépés továbbá a

kulturális javak erősödő védelme, valamint a fegyverzettechnológiai fejlődés következtében

indokolttá váló fegyverzetkorlátozó megállapodások a kémiai, biológiai és a gyalogsági

aknákra vonatkozóan.19 Az afrikai fegyveres konfliktushelyzetekre vonatkozóan pedig, a

gyermekek katonai toborzásának tilalmának és nők sérelmére elkövetett különböző szexuális

jellegű bűncselekmények felértékelődése.20

15 Cryer-Friman-Robinson-Wilmshurst : i.m. 268. o.16 Uo.17 Uo.18 Uo.19 Uo.20 Uo.

7

2.2 A háborús bűncselekmények és a nemzetközi humanitárius jog összefüggései

Az előzőekben ismertetésre került az IHL történeti fejlődésének rövid története.

Azonban a háborús bűncselekmények csak egy szűkebb körét öleli fel az említett

jogterületnek.21 A Tadić ítéletben a Volt Jugoszláviai Területeken Elkövetett Emberiség

Elleni Bűncselekmények Nemzetközi Törvényszéke (International Criminal Tribunal for the

former Yugoslavia, továbbiakban: ICTY) fellebbviteli kamarája a joghatóság kérdéskörének

vizsgálata során, megadta a háborús bűncselekmények tartalmi követelményeit.22 Ennek

során megállapítást nyert, hogy a nemzetközi humanitárius jog nem minden jogsértése

eredményez háborús bűncselekményt.23 Például, a harmadik, hadifoglyokról szóló Genfi

Egyezmény 18. cikke szabályozza, hogy a hadifoglyoktól nem szabad elvenni kitüntetéseiket,

illetve a 28. cikk, hogy kantint kell létrehozni, ahol élelmet és dohányt vásárolhatnak, mind

jobbítják az elfogottak morálját. Ám e rendelkezés megszegése sem éri el a háborús

bűncselekményi státuszt.24 Számos további példát találunk a Genfi Egyezményekben olyan

rendelkezésekre vonatkozóan, amelyek megsértése ugyan az IHL szabályanyagába ütközik, s

szintén nem háborús bűncselekmény.

A fellebbviteli kamara a Tadić eset kapcsán az alábbi követelményeket állította fel a

háborús bűncselekményekre vonatkozóan: 1. a jogsértésnek át kell hágnia a nemzetközi

humanitárius jog szabályát; 2. a szabálynak a szokásjogból vagy a szerződéses jogban

fellelhetőnek kell lennie; 3. a jogsértésnek továbbá súlyosnak is kell lennie, vagyis olyan

szabályt kell megsérteni, amely fontos értékeket véd, s melynek áthágása az áldozat számára

súlyos következményekkel jár; 4. végezetül meg kell alapoznia az egyén büntetőjogi

felelősségét.25 Habár ezek a kritériumok több kérdést is felvetettek, és kritikát kaptak a

Törvényszék a további eseteknél is, alkalmazta ezt az eljárást.26

Végezetül elmondható, hogy az IHL és a háborús bűncselekmények hasonló célokat

rögzítenek, de előírásaik címzettjei eltérő alanyok. A nemzetközi humanitárius jog címzettjei

21 Cryer-Friman-Robinson-Wilmshurst : i.m. 271. o.22 Cryer-Friman-Robinson-Wilmshurst : i.m. 272. o.23 Tadić ICTY A.Ch. 2.10.1995 para. 94. 24 1949. évi a hadifoglyokkal szembeni bánásmódról szóló III. Genfi Egyezmény 18. cikk; 1949. évi a

hadifoglyokkal szembeni bánásmódról szóló III. Genfi Egyezmény 28. cikk25 Ld. 23. jegyzet.26 Ld. 22. jegyzet.

8

az államok és a konfliktus egyéb szereplői, míg a háborús bűncselekmények az egyént

célozzák meg.27 Ebből kifolyólag más-más szankcionálás származik, államok és egyéb

szereplők esetén kompenzációról vagy más végkifejletről beszélhetünk, míg egyének esetén

háborús bűnösséget és bebörtönzést eredményezhet. A háborús bűncselekmények és a rájuk

vonatkozó szabályozás szűkebb kört jelent.

3. A háborús bűncselekmény tényállására vonatkozó joganyag

3.1 A háborús bűncselekmény fogalma és a rá vonatkozó joganyag történeti fejlődése

Háborús bűncselekmény a nemzetközi humanitárius jog olyan súlyos jogsértése,

amely megalapozza az egyén nemzetközi büntetőjogi felelősségét. Ezeket a súlyos

jogsértéseket két csoportra lehet bontani. Az első kategóriába a fegyveres konfliktus során

alkalmazható szerződési szabályanyag megsértése tartozik, középpontban a négy, 1949-es

Genfi Egyezménnyel, azok 1977-es Kiegészítő Jegyzőkönyveivel, valamint az 1899 és 1907-

es Hágai Egyezményekkel. A második kategória a szokásjogi jellegű szabályok megsértését

foglalja magába, ezért annak ellenére alkalmazható, hogy az azt kodifikáló egyezményt az

adott állam ratifikálta-e vagy sem.

A nemzetek jogrendszerei már régtől fogva tartalmazták a háborús

bűncselekményekért való felelősségre vonás intézményét.28 1474-ben például, Peter von

Hagenbachot Breisach városának elfoglalását követően, az általa tanúsított kegyetlenkedései

miatt, katonai törvényszék ítélte halálra.29 Az első világháborút követően, Lipcsében

indítottak büntetőeljárást, német katonák ellen, a háború törvényeinek és szokásainak

megsértésére hivatkozva, melynek nemzetközi jogi alapját az 1907-es IV. Hágai Egyezmény

adta.30 Habár ezen rendszert eredetileg nem úgy képzelték el, mint az egyéni büntetőjogi

felelősség forrását, a fogalmai mégis alapját képezték az 1919-ben Párizsban összeülő

27 Cryer-Friman-Robinson-Wilmshurst : i.m. 273. o.28

Timothy L. H. McCormack, ’From Sun Tzu to the Sixth Committee: The Evolution o fan International

Criminal Law Regime’ in Timothy L.H. McCormack and Gerry. J. Simpson (eds.), The Law of War Crimes (The

Hague, 1997); Leslie Green, The Contemporary Law of Armed Conflict (Manchester, 2000) 286-290.29 Kovács: i.m. 536. o.30Convention Concerning the Laws and Customs of War on Land (Hague IV), 18 October 1907, 3 Martens

Nouveau Recueil (3d) 461. Idézi: William A. Schabas: An Introduction to the International Criminal Court,

Third Edition, Cambridge University Press, 2010. 112. o.

9

Felelősségi Bizottság (Commission on Responsibilities) szakértői testülete által kidolgozott

háborús bűncselekmény definíciójának.31 Ténylegesen ettől az időponttól fogva, egyre

kevésbé vitatható a háborús bűncselekmények nemzetközi jogban való létezése.32 A háborús

bűncselekmények konkrét, nemzetközi jogi fogalmát a Nürnbergi Nemzetközi Katonai

Törvényszék statútumának 6(b) cikke rögzítette. A rendelkezés a megszokott formulával

indít, mely szerint háborús bűncselekmény a háború törvényeinek és szokásainak megsértése.

Ilyen jogsértések például az emberölés, a megszállt területek civil lakosságával szembeni

rossz bánásmód, illetve elhurcolásuk kényszermunka végzése céljából, vagy egyéb célból, a

hadifoglyok megölése, túszok megölése, város, falvak, települések, önkényes, a katonai

szükség által nem igazolható elpusztítás.33 A Nürnbergi Törvényszék a háborús

bűncselekményekkel kapcsolatban kimondta, hogy e bűncselekmények alapvető elemeit

például az 1907-es Hágai Egyezményből nyeri, ez pedig azt jelenti, hogy szokásjogi státusszal

bírnak, ami megalapozza az egyén büntetőjogi felelősségét.34 A második világháború

borzalmai és a nürnbergi tapasztalatok kapcsán előtérbe kerültek, hasonló jellegű

bűncselekményekkel egyetemben, a háborús bűncselekmények is. Ennek okán 1949-ben a

négy Genfi Egyezményben, reflektálva a kialakult helyzetre, a súlyos jogsértések címszóval

fémjelezve ismételten kodifikálást nyertek, mivel ekkor még a konferencia nem rendelkezett

felhatalmazással arra, hogy a nemzetközi büntetőjogot megalkossa.35

Az így felsorolt súlyos jogsértések alatt a szándékos emberölést, a kínzást vagy

embertelen bánásmódot, ideértve a biológiai kísérleteket, nagy fájdalom szándékos

előidézését, vagy a testi épség, illetve az egészség súlyos megsértését, védett személy

jogellenes elhurcolását vagy áthelyezését, illetve jogellenes fogva tartását, a védett

személynek az ellenséges hatalom fegyveres erőiben való szolgálatra kényszerítését, illetve a

31 William A. Schabas: An Introduction to the International Criminal Court, Third Edition, Cambridge

University Press, 2010. 113. o.32 Uo.33Agreement for the Prosecution and Punishment of Major War Criminals of the European Axis, and

Establishing the Charter of the International Military Tribunal (IMT), Annex, (1951) 82 UNTS 279, Art. 6(c) 34 Nuremberg Judgment, reproduced (1947) 41 AJIL 172 at 218; von Leeb XII LRTWC 1 at 86-92. Idézi

Robert Cryer-Hakan Friman-Darryl Robinson-Elizabeth Wilmshurst: An Introduction to International Criminal

Law and Procedure. Cambrigde University Press 2010. 274. o.35 Final Record, above note 5, Vol. II-A, pp. 100, 157, 177–178, 184, 349, 527, 645, 647, 673–674, 716, 718,

822; Vol. II-B, pp. 31–33, 85–87, 115–117, 132–133, 355–360, 363. See also Jean S. Pictet, Commentary, I,

Geneva Convention for the Amelioration of the Condition of the Wounded and Sick in Armed Forces in the

Field, ICRC, Geneva, 1952, p. 371.

10

védett személynek a jelen egyezmény rendelkezéseinek megfelelő tisztességes és szabályos

eljáráshoz való jogától való megfosztását, túszok szedését, a vagyontárgyaknak a katonai

szükség által nem indokolt nagymérvű önkényes és jogellenes megsemmisítését vagy

eltulajdonítását értjük.36 A felsorolt súlyos jogsértések nemzetközi szokásjogi státusszal

bírnak, s mint ilyenek bűncselekményként az egyetemes joghatóság tárgyai.37 Az 1977-ben

elfogadott, és a Genfi Egyezményeket korszerűsítő, első Kiegészítő Jegyzőkönyv néhány

rendelkezése, szintén szokásjogi státust kapott.38 Az 1993 májusában elfogadott

ICTY39statútuma két különálló cikkben szabályozza a háborús bűncselekményeket, eszerint a

2. cikk tartalmazza a négy 1949-es Genfi Egyezmény súlyos jogsértéseit, míg a 3. cikk a

Hágai Egyezményekből eredő, a háború törvényeinek és szokásainak megsértését, amely egy

öt elemből álló példálózó felsorolást ad.40 Háborús bűntettnek minősíti a mérgezett fegyverek

és szükségtelenül súlyos fájdalmat okozó fegyverek használatát, az önkényes pusztítást,

védtelen objektumok elleni támadást, történelmi emlékművek, művészeti alkotások

elkobzását vagy elpusztítását, és a fosztogatást.41 A Ruandai népirtás felelőseinek

megbüntetésére felállított nemzetközi törvényszék (International Criminal Tribunal for

Rwanda, továbbiakban: ICTR) statútumán a joganyag fejlődése még inkább meglátszódik, itt

ugyanis megjelenik a belső fegyveres konfliktusokban elkövetett cselekmények büntetni

rendelése. Olyan formában, hogy tartalmazza a Genfi Egyezményekhez fűzött, 1977-es

második Kiegészítő Jegyzőkönyv főbb rendelkezéseit, különösen a belső fegyveres

konfliktusokra alkalmazandó a súlyos jogsértések közös harmadik cikkét. Az így kialakult

rendszer egy nyolc elemből álló rendszert hoz létre, melyben már megjelennek a szexuális

jellegű bűncselekmények is, például a nemi erőszak.42 Alig pár évvel a két Törvényszék

létrehozását követően,43 1998-ban elfogadásra került a Nemzetközi Büntetőbíróság

36 I. Genfi Egyezmény (1949) 50. cikk; II. Genfi Egyezmény (1949) 51. cikk; III. Genfi Egyezmény (1949) 130.

cikk; IV. Genfi Egyezmény (1949) 147.37 Robert Cryer-Hakan Friman-Darryl Robinson-Elizabeth Wilmshurst: An Introduction to International

Criminal Law and Procedure. Cambrigde University Press 2010. 274. o.38 Uo.39 Volt Jugoszláviai Területeken Elkövetett Emberiség Elleni Bűncselekmények Nemzetközi Törvényszéke40 Statute of the International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia Art. 2-3 41 41 Statute of the International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia Art. 2-3 Cambrigde University

Press 2010. 274. o.42 Statute of the International Criminal Tribunal for Rwanda Art 4. 43 Az ICTY-t a 827. sz. határozattal; míg az ICTR-t a 955. sz. határozattal hozta létre az ENSZ Biztonsági

Tanácsa.

11

(International Criminal Court, továbbiakban: ICC) Statútuma, amely immáron hosszabb, és

teljesebb listát tartalmaz a háborús bűncselekmények vonatkozásában, mint ezt megelőzően

bármelyik törvényszék statútuma.

3.2 A háborús bűncselekmények és a háború

A háborús bűncselekmények szükségképpeni eleme a háború, illetve az adott

cselekmény háborúval való összefüggése. Az említett feltétel nélkül ugyanis nem

beszélhetünk háborús bűncselekményekről. Legfeljebb katonák által elkövetett

„hagyományos” bűncselekményi alakzatokról, amelyek elsősorban, főszabály szerint, csak az

egyénre vonatkozó nemzeti jog szerinti büntetőjogi felelősségét alapozza meg. A

szakirodalomban a háború kifejezést elvétve, illetve egyáltalán nem használják, helyette a

fegyveres konfliktus terminus technicust alkalmazzák, hisz ez a fogalom nemcsak a

klasszikus értelmben vett, két vagy több állam közötti háborút foglalja magába.

Ezen a ponton meg kell különböztetni a háborúindítás jogát és a fegyveres

konfliktusokban alkalmazandó jogot. A háborúindítás és annak jogszerűsége, más területhez

(jus ad bellum) tartozik, és alapvetően az államokra irányul, és az ő felelősségüket alapozhatja

meg. Ezzel szemben a háborús bűncselekmények alapjait adó egyezmények és szabályok a jus

in bello-t jelentik, és az egyént, különösképpen az egyén magatartását fegyveres konfliktus

alatt, állítják középpontba. Vagyis elképzelhető egy olyan fegyveres konfliktus, amelynek

megindítása az állam részéről jogszerűtlen, ugyanakkor nem alapozza meg az egyén

nemzetközi büntetőjogi felelősségét a háborús bűncselekmények vonatkozásában.

Ugyanakkor ennek ellentétje is elképzelhető, de a fegyveres konfliktushelyzet fennállása

nélkül, ahogy már említettem, nem valósítható meg háborús bűncselekmény.

A fegyveres konfliktus fogalmát többféleképpen is megadhatjuk. Először is, a

nemzetközi humanitárius jog tradicionálisan megkülönbözteti a nemzetközi fegyveres

konfliktust és a nem-nemzetközi, vagy más néven belső fegyveres konfliktust.44 Ennek a

különbségtételnek, abból a szempontból van jelentősége, hogy eltérő szabályok

alkalmazhatóak a kétféle konfliktusra. Az első kategória, a nemzetközi fegyveres konfliktus,

amelyet legegyszerűbben úgy definiálhatnánk, mint az államközi fegyveres konfliktust, vagy

az államok között kirobbanó háborút. Kezdetektől fogva ez a kategória az, amely a

44 Gauthier de Beco: War Crimes in International Versus Non-International Armed Conflicts: „New Wine in Old

Wineskins”? International Criminal Law Review 2008. 8. sz. 319-330. o.

12

nemzetközi szabályozás középpontjában áll. A humanitárius jog régi szabályainak

alkalmazása a hadüzenethez kötődött, ami, ha formálisan nem realizálódott, akkor a

konfliktusban részes felek tagadhatták a háborús helyzet fennállását. Erre a visszás helyzetre

azonban megoldást találtak az államok. A jelenlegi szabályozás45 a nemzetközi fegyveres

konfliktus tartalmát akképpen adja meg, hogy beleérti a megüzent háborút, vagy minden más

fegyveres összeütközést, még akkor is, ha a hadiállapot fennállását valamelyik fél nem ismeri

el, továbbá kiterjeszti a katonai megszállásra, még akkor is, ha nem találkozik semmiféle

ellenállással. Mint látható, ez a tartalmi definíció elég tág kört ölel fel, és nem merül ki csupán

a megüzent háborúban, hanem bármilyen fegyveres konfliktusra kiterjed. Ezt az objektív

fogalmat egészíti ki a genfi egyezmények első kiegészítő jegyzőkönyve azzal, hogy a

nemzetközi fegyveres konfliktushoz sorolja a népek önrendelkezési joguk gyakorlásával

vívott harcait a gyarmati uralom, fajüldöző rezsimek és az idegen megszállás ellen.46

A második kategória a belső fegyveres konfliktusok, vagy nem-nemzetközi fegyveres

konfliktusok köre. Fogalmát a genfi egyezmények második kiegészítő jegyzőkönyve adja

meg, mégpedig úgy, hogy igen magas kritériumokat követel meg. Egyrészt belső konfliktus

alatt mindazon fegyveres összeütközést érti, amely nem minősül nemzetközi konfliktusnak, és

amely valamelyik „Magas Szerződő Fél területén annak fegyveres erői és olyan

kormányellenes fegyveres erők, illetve más szervezett fegyveres csoportok között tör ki,

amelyek felelős parancsnokság alatt állnak és ellenőrzést gyakorolnak az ország területének

egy része felett, ami lehetővé teszi számukra, hogy folyamatos és összehangolt harci

tevékenységet hajthassanak végre...”. Továbbá megköveteli még, hogy ne minősüljön belső

zavargásnak, zendülésnek, vagy elszigetelt, szórványos, hasonló jellegű és természetű

cselekménynek.47

A fegyveres konfliktus fogalmát a bírósági joggyakorlat is értelmezte. Az ICTY a sok

szempontból is mérföldkőnek számító Tadić-ügy kapcsán, úgy fogalmazott, hogy: fegyveres

konfliktushelyzet áll fenn, ha fegyveres erő igénybevételére kerül sor államok között vagy, ha

hosszantartó fegyveres erőszak van az államon belül a kormányzati erők és szervezett

fegyveres csoportok között. Problémás helyzetet szülhet azonban, ha a szervezett fegyveres

45 1949. évi I-IV. Genfi Egyezmények 2. cikke.46 Az 1949. augusztus 12-én kötött Genfi Egyezményeket kiegészítő és a nemzetközi fegyveres összeütközések

áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (I. Jegyzőkönyv) 1. cikk 4. bek.47 Az 1949. augusztus 12-én kötött Genfi Egyezményeket kiegészítő és a nem nemzetközi fegyveres

összeütközések áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (II. Jegyzőkönyv) 1. cikk

13

csoportot külföldről támogatják, valamint ha az ENSZ beavatkozik a küzdelembe. E tényezők

felvetik annak a kérdését, hogy vajon egy korábban nem-nemzetközinek minősülő fegyveres

konfliktust nemzetközivé változtatnak-e? Az ENSZ erők kapcsán azt a megállapítást tehetjük,

hogy bekapcsolódásuk a konfliktusba nem eredményezi konfliktusban részes féllé válásukat.

Ugyanakkor nem változtat azon a tényen, hogy voltaképpen külföldi államok fegyveres erői

kapcsolódtak a konfliktusba. Természetesen a nemzetközi humanitárius jog szabályai és

alapelvei vonatkoznak az ENSZ erőkre, de a konfliktus eltérő minősítésében betöltött

szerepük a nemzetközi gyakorlatban vitatott.48 A szervezett fegyveres erők külföldi

támogatása az addig nem-nemzetközi fegyveres konfliktust nemzetközivé teszi. Azonban,

hogy mikortól éri el ez a támogatás, azt a szintet, hogy egy külföldi államnak betudható

legyen, annak megítélése visszásan alakult a joggyakorlatban. A Nemzetközi Bíróság a

nicaraguai és ellene irányuló katonai és félkatonai szervezetek ügye kapcsán effektív

kontrollt, vagyis tényleges ellenőrzést követelt meg. Nem tartotta elegendőnek, hogy az

Egyesült Államok részt vett a kontrák megszerezésében, kiképzésében, finanszírozásában, így

az ítélet szerint a kontrák cselekedetei nem voltak betudhatóak az Egyesült Államoknak.49

Ellenben az ICTY Fellebbviteli Kamarája döntően eltérő következtetésre jutott, mint a

Nemzetközi Bíróság. A tényleges ellenőrzést felváltotta az általános ellenőrzés fogalmával,

amely nem követeli meg speciális utasítások meglétét egy adott katonai cselekmény kapcsán.

Megvalósulásához elegendő, ha egy harmadik állam ilyen fegyveres erőket finanszíroz, vagy

felszerel, és a katonai műveletek tervezésében vagy ellenőrzésében részt vesz.50 Mindezek

fényében pedig megállapította Szerbia felelősségét.

A nemzetközi humanitárius jog alkalmazható a nemzetközi fegyveres konfliktusok

kezdetétől, az ellenségeskedések szünetelésén át, egészen az általános békekötés eléréséig;

vagy a nem-nemzetközi konfliktusok esetében a települések békés állapotának

visszaállításáig. A nemzetközi humanitárius jog továbbra is alkalmazható a háborúzó államok

egész területén, vagy a nem-nemzetközi konfliktusok kapcsán, az egyik fél irányítása alatt

48 Ray Murphy: United Nations Military Operations and International Humanitarian Law: What Rules Apply to

Peacekeepers? Criminal Law Forum Volume 14, Number 2, 153-194, DOI: 10.1023/A:102636930264149 International Court of Justice Military and Paramilitary Activities in and against Nicaragua (Nicaragua v.

United States of America) 1986. június 27. Ítélet 110-115. paragrafus50 Tadić-case Appeals Chamber Decision on the Defence Motion for Interlocutory Appeal on Jurisdiction para.

137-145.

14

álló egész területen, akár van tényleges harc azon a helyet, akár nincs.51 Ez a teszt azt

szolgálja, hogy megkülönböztessük a nem-nemzetközi fegyveres konfliktust, a

banditizmustól, zavargástól, a terrorizmus elszigetelt tetteitől, vagy a hasonló helyzetektől.

3.3 A fegyveres konfliktusokra vonatkozó szabályok

Ahogyan azt a fentiekben felvázoltam, leginkább a nemzetközi fegyveres

összeütközés az, amelyre az államok a legátfogóbb, legnagyobb szabályanyagot alkalmazni

rendelik, vagyis kiterjed rá mind a négy 1949-es genfi egyezmény, és annak első kiegészítő

jegyzőkönyve.

Ezzel szemben a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusra sokáig úgy tekintettek a

nemzetközi jogban, mint az államok belügyéhez tartozó eseményre, s mint ilyen, maga után

vonta a belügyekbe való beavatkozás tilalmát. Ennek eredményeként a belső fegyveres

konfliktusokra az államok mindössze a genfi egyezmények közös 3. cikkét és a második

kiegészítő jegyzőkönyvet rendelték alkalmazhatónak. Szembetűnő tehát a különbség, amit

csak még jobban fokoz az, hogy az 1949-es négy genfi egyezmény és az első kiegészítő

jegyzőkönyv vonatkozó szabályainak nagy részének megszegése súlyos jogsértésnek minősül,

és ezáltal megalapozza a nemzetközi büntetőjogi felelősséget, és a Nemzetközi

Büntetőbíróság, valamint más államok joghatóságát. Viszont a genfi egyezmények közös

harmadik cikkének és a második kiegészítő jegyzőkönyv 28. cikkének megsértése sem

tekinthető súlyos jogsértésnek.52 Következtetésképpen a nem-nemzetközi fegyveres

konfliktus során elkövetett súlyos jogsértések nem minősülnek háborús bűncselekményeknek,

s mint ilyenek nem alapozzák meg az egyén nemzetközi büntetőjogi felelősségét. Az 1990-es

évekre azonban a nemzetközi közösség is szembesült ezzel a problémával, s több tényező is

indokolttá tette a jogfejlődést. Először is a nem-nemzetközi fegyveres összeütközések, a

korábbi századoktól eltérően, sokkal több civil halálát okozták, és sokkal erőteljesebbnek és

hosszantartóbbnak bizonyultak. Másodsorban a 1990-es évektől kezdve a világban zajló

fegyveres konfliktusok nagy része belsőnek minősül, ezekben pedig nem alkalmazhatóak a

háborús bűncselekményekkel kapcsolatos rendelkezések. Ezzel a problémával szembesültek a

51 Tadić-case Appeals Chamber Decision on the Defence Motion for Interlocutory Appeal on Jurisdiction para.

70.52 Gauthier de Beco: War Crimes in International Versus Non-International Armed Conflicts: „New Wine in Old

Wineskins”? International Criminal Law Review 2008. 8. sz. 319-330. o.

15

nemzetközi törvényszékek is. Az ICTY első, mérföldkőnek számító eseténél, a Tadić-ügynél

megoldást talált erre a problémára. Mégpedig úgy, hogy a nemzetközi konfliktusokra

irányadó szabályok és alapelvek egy részét, melyek szokásjogi státusza indokolta,

kiterjesztették a belső konfliktusokra. Az ICTR pedig a ruandai helyzetre tekintettel, amely

nem-nemzetközi jellegű volt, a genfi egyezmények közös harmadik cikkének súlyos

megsértését, és a második kiegészítő jegyzőkönyv rendelkezéseit tette büntetendővé. A

Római Statútum megalkotásakor figyelembe vették ezt a jogfejlődést, így a Nemzetközi

Büntetőbíróság joghatósága már kiterjed mind a nemzetközi, mind a nem-nemzetközi

fegyveres konfliktusok során elkövetett háborús bűncselekményekre. Másfelől továbbra is

fenntartja a konfliktusok közötti különbségtételt, és a háborús bűncselekmények

üldözendősége kapcsán két eltérő rendszert hoz létre.

A részletes szerződési szabályokon túl vannak a nemzetközi humanitárius jognak

olyan alapelvei, amelyeknek érvényesülniük kell a fegyveres konfliktusokban.

Először is a nem kombattánsokat53 meg kell kímélni az erőszak bármilyen formájától,

ez a kategória magában foglalja nem csak a civileket, hanem a hadifoglyokat és azon

kombattánsokat, akik megadták magukat, vagy harcképtelenek betegség, sebesülés, vagy

hajótörés miatt.

Másodsorban említendő a megkülönböztetés elve, amely azt jelenti, hogy a

kombattánsoknak különbséget kell tenniük a katonai célpontok és a civil lakosság és

objektumok között, és csak a katonai célpontok támadhatóak.

Harmadsorban irányadó az arányosság elve, amelyet úgy lehet definiálni, hogy a

kombattánsoknak a támadás megindítása kapcsán figyelemmel kell lenniük az esetleges

„mellékhatásokra”. Eszerint számításba kell venni a kollaterális károkat, tehát mindazon

károkat, amelyek a célpontok megsemmisítésével kapcsolatban merülhetnek fel, és

tartózkodni kell minden olyan támadástól, ami a civilekre nézve eltúlzott, és aránytalan

károkat okoz.

Végül vonatkoznak bizonyos korlátok a hadviselés módszereire és eszközeire, hogy

csökkentsék a szükségtelen fájdalom okozását, és figyelemmel legyenek a nemzetközi

humanitárius jog többi alapelvére.

A számos fegyverzetkorlátozási egyezmény mellett, mind a mai napig irányadó az

1907. évi a szárazföldi háború során alkalmazandó szabályokat rögzítő IV. hágai

egyezményben található Martens-klauzula. Mely általános érvénnyel kimondja: „Addig is,

53 A fogalom meghatározását lásd a 18. oldalon.

16

amíg a háború törvényeiről kimerítőbb törvénykönyv lesz alkotható, a lakosság és a

hadviselők azoknak a nemzetközi jogi elveknek az oltalma és tilalma alatt maradnak, amelyek

a civilizált nemzetek között megállapított szokásokból, a humanitás törvényeiből és a

közlelkiismeret követelményeiből folynak.”

3.4 A Nemzetközi Büntetőbíróság jelentősége

A Nemzetközi Büntetőbíróság felállításának gondolata nem újszerű, már a Nemzetek

Szövetsége is tervbe vette a lehetőségét egy ilyen szervezet megvalósításának.54 Hiszen a

nemzetközi közösséget már régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogyan lehetne megoldani, hogy

az ilyen súlyos bűncselekmények, mint a háborús bűncselekmények, ne maradjanak

büntetlenül, és ne esetről-esetre dolgozó ad hoc törvényszékek, hanem egy állandó, egységes

bírói szervezet szolgáltasson igazságot ilyen kérdésekben. A Nemzetközi Büntetőbíróság

(továbbiakban: International Criminal Court, röviden ICC) önálló nemzetközi szerződéssel

jött létre az 1998-as római egyezménnyel (Római Statútum). Jelentősége abban áll, hogy

önálló nemzetközi jogalanyisággal rendelkezik.55 Az ICC statútuma, több területen, úgymint

emberiesség elleni bűncselekmények, népirtás, agresszió bűncselekménye felett rendelkezik

(ez utóbbi esetben feltételes) joghatósággal.56 A jelen dolgozatban azonban csak a 8. cikkben

szereplő háborús bűncselekményeket veszem vizsgálat alá. Mielőtt azonban erre sor kerül,

fontos kitérnünk az ICC részes államainak kötelezettségére. Az első és talán legfontosabb

ezek közül, hogy a részes államok elfogadják az ICC joghatóságát, amely azonban csak

kiegészítő jellegű. Ez azt jelenti, hogy főszabály szerint a tagállami bíróságok kötelesek

felelősségre vonni a háborús bűncselekmények elkövetőit. Ha azonban a főügyész úgy találja,

hogy az adott állam eljárása kétes, vagy színlelt, akkor a tárgyalás-előkészítő kamara

jóváhagyásával fenntarthatja az eljárását. Az adott részes állam büntetőbíróságai pedig

kötelesek együttműködni. Továbbá ez a fórum állandó jelleggel került létrehozásra, ezért

eltérően az ad hoc, vagy speciális bíróságoktól, törvényszékektől, működése lehetőséget ad

arra, hogy egy egységes joggyakorlat és ítélkezési gyakorlat alakulhasson ki ezen a területen

is. Ezt szolgálja többek között az a tény is, hogy jelenleg mintegy 119 állam a részese és van

számos olyan állam is, ahol már csak a ratifikációra van szükség.

54 Stuart H. Deming War Crimes and International Criminal Law 28 Akron L. Rev. 421. 1994-1995.o55 Rome Statute of the International Criminal Court Art. 4.1.56 Rome Statute of the International Criminal Court Art. 5.

17

3.5 A háborús bűncselekmények rendszere a Római Statútumban

A legnagyobb jelentőségű, és egyben a leghosszabb létező szabályozás a háborús

bűncselekményekre vonatkozóan a Római Statútumban található. A lista mintegy ötven

magatartást szabályoz, amely a szerződés hatálya alá esik. Ugyan sok, igen nagy katonai

potenciállal rendelkező állam, mint az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Izrael, India

nem ratifikálta a szerződést, ennek ellenére, jelentősége mégis kétségbevonhatatlan.57 A

Római Statútum 8. cikke rendelkezik a bűncselekményi kategóriáról. Az első pontban a

Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságával kapcsolatban kijelenti, hogy az kiterjed a háborús

bűncselekményekre, különösképpen akkor, ha azokra terv vagy politika részeként vagy ilyen

jellegű bűncselekmények sorozatos elkövetése kapcsán kerül sor. Ahogyan azt már fentebb

említettem, a Statútumban továbbra is megmarad a kétféle konfliktus megkülönböztetése, és

ennek megfelelően a magatartások is két rendszerre bonthatóak. Egyrészt a nemzetközi

fegyveres konfliktus során alkalmazandó rendelkezésekre, úgymint a Római Statútum 8. (2)

(a). és (b) cikkeire. Másrészt a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusok során alkalmazható

rendelkezésekre, melyeket a 8. (2) (c) és (e) cikkek tartalmaznak.58 A háborús

bűncselekmények jogforrása alapján is lehet csoportosítani a rendelkezéseket. Ezen nézőpont

szerint ismerünk a genfi egyezményekből eredő és más forrásból származó jogsértéseket. Így

tehát, a 8. (2) (a). cikk szabályozza az 1949. évi genfi egyezmények által védett személyek

vagy vagyontárgyak elleni súlyos jogsértéseket, míg a 8. (2) (b). cikk tartalmazza a

nemzetközi jog fennálló rendszerén belül, a nemzetközi fegyveres konfliktusok során

alkalmazható törvények és szokások más súlyos megsértéseit. A 8. (2) (c) cikk az 1949. évi

genfi egyezmények közös 3. cikkének súlyos megsértéseit tartalmazza, amelyek a nem-

nemzetközi fegyveres konfliktusok esetén nyernek alkalmazást. A 8. (2) (e) cikk pedig a belső

fegyveres összeütközések során, a nemzetközi jog fennálló rendszere alapján alkalmazható

törvények és szokások megsértésére vonatkozó rendelkezéséről szól. Ugyancsak

57 William A. Schabas: An Introduction to the International Criminal Court, Third Edition, Cambridge

University Press, 2010. 112-139.o58 Gauthier de Beco: War Crimes in International Versus Non-International Armed Conflicts: „New Wine in Old

Wineskins”? International Criminal Law Review 2008. 8. sz. 319-330. o.

18

megkülönböztethetjük a háborús bűncselekményeket a tartalmuk alapján is, mégpedig úgy,

hogy milyen jogi tárgy ellen irányulnak. Először is a civilek, vagy civil objektumok elleni

támadás; ezt követően az élet törvénytelen kioltása; a személyes méltóság elleni törvénytelen

támadást; a személyi szabadság törvénytelen korlátozását, megvonását; vagyontárgy tiltott

eltulajdonítását; személyek erőszakos elszállítását, illetve deportálását; a hadviselés során

tiltott harceszköz, hadviselési mód alkalmazását.59

Jelentős visszalépést jelent azonban a Statútum 124. cikke, mely megengedi a részessé

váló államoknak, hogy olyan nyilatkozattal éljenek, ami felfüggeszti a Nemzetközi

Büntetőbíróság háborús bűncselekményekre vonatkozó joghatóságát abban az esetben, ha a

bűncselekményt az adott állam állampolgára követte el, vagy az állam területén követték el.

3.6 A háborús bűncselekmények elkövetője

A kifejezésből úgy tűnhet, hogy a háborús bűncselekmények egy speciális elkövetői

kört feltételeznek. A háborús jelző látszólag maga után vonja azt, hogy csak katonai

személyzet, vagy fegyveres erők tagjaira vonatkozhat. Tény, hogy a katonai minősége az

elkövetőknek segít megragadni a kapcsolatot a háborús bűncselekményi magatartás és a

fegyveres konfliktus között, azonban ez kifejezetten nem követelmény. Így civil személy is

követhet el háborús bűncselekményt, ha megvalósul a bűncselekményi magatartás fegyveres

konfliktussal való kapcsolata. Ezt bizonyítja például a 25. cikk 3. d.) bekezdése, mely szerint:

„Bármilyen más módon hozzájárul ahhoz, hogy ilyen bűntettet egy közös cél érdekében

tevékenykedő csoporthoz tartozó személyek elkövessenek, vagy azt megkíséreljék. Ilyenkor a

hozzájárulás szándékos; és:

(i) A csoport bűnöző tevékenysége vagy célja elősegítésének szándékával történik, ha

az adott tevékenység vagy cél magában foglalja a Bíróság joghatóságába tartozó bűntett

elkövetését; vagy

(ii) Annak ismeretében történik, hogy a csoport ilyen bűntettet szándékozik

elkövetni.”60

Másfelől a civil személy cselekedete nem lesz betudható a konfliktusban részt vevő

félnek, mivel a Római Statútum joghatósága csak a természetes személyekre terjed ki, s mint

59 William A. Schabas: An Introduction to the International Criminal Court, Third Edition, Cambridge

University Press, 2010. 112-139.o60 Rome Statute of the International Criminal Court Art 25.3. d

19

ilyen kizárja az államok, nemzetközi szervezetek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli

szervezetek, háborús bűncselekményekért való felelősségre vonhatóságát a Nemzetközi

Büntetőbíróság előtt.

Az elkövetői kör meghatározása az általános joggyakorlat szerint alakul, vagyis

megkülönböztethető tettesi, közvetett tettesi, társ tettesi, felbujtói és bűnsegédi alakzat.

Azonban a minél nagyobb teret átfogó alkalmazhatóság miatt, igen általánosan és tágan

fogalmaz. A büntethetőség kapcsán érdemes megjegyezni, hogy azt a Nemzetközi

Büntetőbíróság Statútuma a 18. életévhez köti, valamint leszögezi, hogy nem érvényesül a

hivatalos személyek immunitása, vagyis a bíróság joghatósága ezen személyek fölött fennáll,

és nem akadálya az eljárás lefolytatásának. Ugyanakkor egyfajta minőséget, mégpedig az

elöljárói vagy katonai parancsnoki minőséget a Statútum mégis kiemelten kezeli, sajátságos

felelősségi, és az általánosabbnál szigorúbb kimentési szabályokat állítva fel.

Az elkövető büntethetőségének további feltétele, hogy „a bűntett tényállási elemeit

megvalósító cselekményt szándékosan és tudatosan követi el”.61 A szándékosság alatt az

egyenes illetve eshetőleges szándékot, míg a tudatosság alatt egy következmény fennállását,

vagy bekövetkezésének lehetőségét kell érteni. Ebből következik tehát, hogy az elkövetés

gondatlan alakzata nem alapozza meg a büntetőjogi felelősséget. A büntetőjogi felelősséget

kizáró okok többnyire a nemzeti büntetőjogokban is ismert általános szabályok szerint

alakulnak, azonban a háborús bűncselekményeknél két speciálisnak mondható kimentési okot

tartalmaz a Statútum. Az első szerint: „Maga vagy más védelmében, valamint háborús

bűntettek esetén saját vagy más személy életben maradása érdekében szükséges

vagyontárgyak védelmében, vagy katonai feladat végrehajtása érdekében szükséges

vagyontárgyak védelmében a magát vagy mást, illetve a védett javakat közvetlenül és

jogtalanul fenyegető erőszakkal szemben a veszély mértékével arányosan cselekszik. Az a

tény, hogy az adott személy védekező hadműveletekben vett részt, önmagában nem zárja ki a

jelen pont alapján a büntetőjogi felelősséget.”62

A második ide vonatkozó rendelkezés szerint: „1. Az a tény, hogy a Bíróság

joghatóságába tartozó bűntettet a Kormány, illetőleg katonai, vagy polgári elöljáró parancsára

követték el, nem mentesít a büntetőjogi felelősség alól, kivéve, ha:

(a) Az elkövető jogszabály alapján volt köteles a Kormány vagy az adott elöljáró

parancsának engedelmeskedni;

61 Rome Statute of the International Criminal Court Art. 30. 1.62 Rome Statute of the International Criminal Court Art 31.1.c

20

(b) Az elkövető nem tudta, hogy a parancs jogellenes; és

(c) A parancs nem volt nyilvánvalóan jogellenes.”63

Érdemes itt megjegyezni, hogy az elkövetőnek nem szükséges tisztában lennie azzal,

hogy éppen milyen jellegű a fegyveres konfliktus, elegendő, ha tudatában van azon ténybéli

körülményekkel, amelyek megalapozzák a fegyveres konfliktus fennállását.

3.7 A háborús bűncselekményi magatartás és a fegyveres konfliktus kapcsolata

Ahogyan már említésre került, ahhoz, hogy háborús bűncselekményről beszélhessünk,

szükség van bármilyen jellegű fegyveres konfliktus fennállására. Ezen túlmenően az elkövető

magatartásának, mellyel megvalósítja a háborús bűncselekményt, kapcsolódnia kell a

fegyveres konfliktushoz. Az ICC bűncselekmények tényállási elemei (Elements of Crimes)

szerint, a magatartást a fegyveres konfliktussal összefüggésben és kapcsolatban kell elkövetni.

Ez alatt földrajzi és időbeli összefüggést kell érteni, a szó tág értelmében, vagyis a

magatartásnak a fegyveres konfliktus tartama alatt és területén kell történnie.

Az esetjogi gyakorlat szerint ugyanakkor nem feltétel, hogy az adott térségben

ténylegesen fegyveres összecsapások legyenek.64 A Kunarac-ügy kapcsán a törvényszék

megalkotott egy olyan tesztet, amely segítséget nyújt az elkövetői magatartás és fegyveres

konfliktus kapcsolatának feltárásához. E teszt szerint a fegyveres konfliktusnak nem kell

kauzális kapcsolatban állnia az elkövetett magatartással. Elegendő, hogy lényeges szerepe

legyen abban, hogy az elkövető képes legyen elkövetni a bűncselekményt, hogy úgy döntsön,

hogy elköveti a bűncselekményt, vagy az elkövetés céljával, vagy módjával legyen

kapcsolatban. Ezért ha megállapítható, hogy az elkövető a fegyveres konfliktus elősegítésében

vagy a fegyveres konfliktus külső megjelenése alatt cselekedett, az elegendő ahhoz, hogy

megalapozza a magatartás szoros összefüggését a fegyveres konfliktussal.65

3.8 A háborús bűncselekmények elkövetési tárgya és egyéb védendő értékek

Számtalan háborús bűncselekményi tényállás foglal magában elkövetési tárgyat

tényállási elemként. Az elkövetési tárgyon valósul meg az elkövető cselekménye, ami lehet

63 Rome Statute of the International Criminal Court Art 33. 64 ICTY Appeal Chamber Judgement 2002.június. 12. 57. paragrafus65 ICTY Appeal Chamber Judgement 2002.június. 12. 58. paragrafus

21

dolog, vagy személy. A Római Statútum 8. (2) (a) cikke tartalmazza a genfi egyezmények

súlyos megsértésének eseteit, amelyek a védett személy, vagy védett tárgy kategóriájával

operálnak. A védett személyek körébe tartoznak a civilek, a hadifoglyok és azok a

kombattánsok, akik már nem képesek aktívan részt venni a küzdelmekben, értve ezalatt a

sebesült, beteg, hajótörött kombattánsokat. A civilek kategóriája nem igényel további

magyarázatot, a hadifoglyok kategóriája előtt azonban célszerű tisztázni a kombattánsi

státuszt. Kombattánsnak minősülnek a reguláris haderő tagjai a csendőri, és rendőri

alakulatok, valamint a „felkelők”, akik megfelelnek az 1949-es genfi egyezmények által

támasztott alábbi kritériumoknak, úgymint:

„a) élükön oly személy áll aki alárendeltjeiért felelős,

b) meghatározott és messziről felismerhető megkülönböztető jelvényt viselnek,

c) fegyvereiket nyíltan viselik,

d) hadműveleteikben a háború törvényeihez és szokásaihoz alkalmazkodnak.”66

Hadifogoly státuszra csak a kombattáns tarthat igényt, valamint az 1907-es hágai

egyezmény alapján, ha a város ostromakor a védőket a lakosság tömeges felkeléssel (levée en

masse) támogatja, és nincs idő reguláris alakulattá szerveződésére, akkor ők is jogosultak

lesznek rá. Rájuk speciális szabályok vonatkoznak, így a hadijog szabályainak betartása

esetén megvalósuló emberölésért nem lesznek felelősségre vonhatóak, jogosultak lesznek a

hadifogoly státuszra. A zsoldosok azonban nem tekinthetők kombattánsnak, és nem

jogosultak a hadifogoly státuszra sem, ahogy egyéb privilégiumra sem azok közül, amelyek

az előbb felsorolásra kerültek. Fogalmukat a genfi egyezmények első kiegészítő

jegyzőkönyve tartalmazza a 43. cikkében. Az említett rendelkezés kimondja: „2. Zsoldos

minden olyan személy:

a) aki helyben, vagy külföldön kifejezetten abból a célból toboroztak, hogy fegyveres

összeütközésben harcoljon;

b) aki ténylegesen közvetlenül részt vesz az ellenségeskedésekben;

c) aki alapjában véve egyéni haszonszerzési vágyból vesz részt az

ellenségeskedésekben és akinek valamelyik összeütköző Fél, vagy annak nevében más,

ténylegesen olyan anyagi ellenszolgáltatást ígért, amely lényegesen meghaladja az érintett Fél

fegyveres erőinél szolgáló hasonló rangú és feladattal megbízott harcosoknak ígért, vagy

fizetett összeget;

66 A hadrakelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javítására vonatkozóan Genfben, 1949.

augusztus 12-én kelt egyezmény (I. Genfi Egyezmény) 13. cikk

22

d) aki valamelyik összütköző Félnek nem állampolgára, vagy valamelyik összeütköző

Fél által ellenőrzött területnek nem lakosa;

e) aki nem tagja valamelyik összeütköző Fél fegyveres erőinek; és

f) akit nem az összeütközésben részt nem vevő valamely állam küldött fegyveres

erőinek tagjaként hivatalos szolgálatra.”67

A védett tárgyak körébe minden olyan vagyontárgyat besorol a Római Statútum,

amelynek katonai igénybevételét nem indokolja a katonai szükség. További követelmény,

hogy az elkövetőnek ismernie kell, hogy az adott passzív alany, illetve elkövetési tárgy védett

státuszra jogosult.

A 8 (2) (b) cikk mintegy 26 tényállást foglal magába, amelyek a legkülönbözőbb

értékeket védik, illetve teszik a tényállás elkövetési tárgyává. A civilek kategóriája itt is

megjelenik, tovább differenciálódva a lakosságra, épületekre és egyéb objektumokra, az

ENSZ missziókhoz tartozó személyzetre és felszerelésre, a genfi egyezmények

megkülönböztető jelzései alatt lévő személyekre és felszerelésekre. További védendő értékek

a természetes környezet, a gyermekek és a nők érdekei, valamint a kulturális örökségnek

minősülő emlékek.68

3.9 A háborús bűncselekményi tényállásokról általában69

Az előző pontban már felvázolásra került a kombattáns státusz, és az arra jogosult

személyi kör. Értelemszerűen, aki nem tartozik abba a kategóriába és nem vesz részt aktívan a

fegyveres küzdelmekben az nem minősül kombattánsnak. Első ránézésre azt a megállapítást

tehetnénk, hogy ez a kategória a civileket foglalja magába, azonban ez a megállapítás, ilyen

formában nem lenne helytálló. A kombattánsnak nem minősülő személyi kör jóval bővebb, és

többet jelent beletartoznak a hadifoglyok, az olyan kombattánsok, akik megadták magukat,

vagy fogságban vannak. Sőt, bármilyen furcsának is tűnik. Beletartoznak az egyébként

kombattánsnak minősülő személyek is, amennyiben harcképtelenek, hajótörés, sebesülés,

betegség, vagy bármilyen más okból kifolyólag. A hadijog és a háborús bűncselekményekkel

67 Az 1949. augusztus 12-én kötött genfi egyezményeket kiegészítő és a nemzetközi fegyveres összeütközések

áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (I. Jegyzőkönyv) 43. cikk681989. évi New Yorki Egyezmény a gyermekek jogairól, valamint 1954. évi Hágai Egyezmény a kulturális

javak fegyveres összeütközés esetén való védelme tárgyában69Bővebben lásd.: ICC Elements of Crimes 13-42. o

23

kapcsolatos szabályok középpontját alkotják a kombattánsnak nem minősülő személyek

sérelmére elkövetett különböző erőszakos jellegű háborús bűncselekmények. Már a

nemzetközi humanitárius jog egyik alapelve is úgy rendelkezik, hogy a kombattánsnak nem

minősülő személyeket meg kell óvni az erőszak megnyilvánulásának bármilyen formájától, és

emberségesen kell velük bánni.

A nemzetközi törvényszékek és a Nemzetközi Büntetőbíróság előtti ügyekben az

egyik alapvető vádpontként szerepel a kombattánsnak nem minősülő személy megölése vagy

a vele való rossz, embertelen bánásmód. Nem véletlen tehát, hogy mind a nemzetközi, mind a

nem-nemzetközi fegyveres konfliktusban elismert háborús bűncselekményi tényállás a

kombattánsnak nem minősülő személy megölése. Azonban a két rendszer eltérő fogalmakat

alkalmaz, a nemzetközi fegyveres konfliktus a szándékos ölésről, a nem-nemzetközi

fegyveres konfliktusoknál emberölésről beszélünk, amely fogalom az emberiesség elleni

bűncselekményekben található emberölés fogalmához hasonló. Természetesen a kombattáns

amennyiben betartja a fegyveres konfliktusra vonatkozó szabályokat, úgy jogosan ölhet meg

más kombattánsokat Sőt, amennyiben az arányosság elvét és a katonai célpontok támadásának

elvét betartva a katonai hadművelet során civil életének kioltására kerül sor, az nem fogja

megalapozni a szóban forgó háborús bűncselekményt.

A második világháború tapasztalatainak hatására rögzítésre került a kínzás, embertelen

bánásmód, csonkítás, és biológiai kísérletek tilalmazása mind az emberiesség elleni, mind a

háborús bűncselekmények vonatkozásában. A különbség azonban, hogy a háborús

bűncselekmények szerinti kínzás tényállása speciálisabb, ugyanis az elkövető részéről

megköveteli azt a célzatot, hogy információszerzés, vagy vallomás kicsikarása céljából

alkalmazzon erőszakot, okozzon fájdalmat az elkövető.70 Ha ez a célzat nem áll fenn, a

magatartás még akkor is minősülhet egyszerűen embertelen bánásmódnak.

A különböző orvosi beavatkozások a biológiai kísérletek kapcsán is tilalmazottak,

abban az esetben, ha orvosilag nem igazolhatóak, és a személy érdekeire tekintet nélkül

kerülnek végrehajtásra.

A genfi egyezmények közös harmadik cikkéből és a kiegészítő jegyzőkönyvekből

eredő személyes méltóság megsértése nevű tényállás mind a nemzetközi, mind a nem

nemzetközi fegyveres konfliktusok esetén alkalmazható, s mint ilyen az egyik legszélesebb

körben megállapítható lehet, ugyanis a fentebb említett elkövetési magatartásoktól eltérően

felölel minden olyan cselekményt, amely arra irányul, hogy a személyt megalázó és

70 ICC Elements of Crimes 14-15. o.

24

lealacsonyító bánásmód alá vessék. A megalázásnak el kell érnie egy olyan szintet, mely

kimeríti a súlyos jelleg kritériumát, ahhoz, hogy megvalósuljon a személyes méltóság

megsértésének háborús bűncselekménye. A joggyakorlat szerint megvalósul a személyes

méltóság megsértése abban az esetben, ha a hadifoglyokat a vallási törvényeik megszegésére

kényszerítik.71

Az utóbbi évtizedek legnagyobb előrelépése a kombattánsnak nem minősülő

személyek köréből a nők fokozottabb védelme, és a sérelmükre elkövetett különböző

szexuális töltetű cselekmények háborús bűncselekménykénti szankcionálása. A korai

időszakokban, ahogy néhány kultúrában jelenleg is, a hadseregeknél bevett gyakorlat a nemi

erőszak, mint az ellenség demoralizálásának és a hadviselésnek egyik eszköze. S bár a

nemzetközi humanitárius jog büntetendőnek nyilvánította, sokáig mégsem történt igazi

előrelépés a szankcionálásban és üldözésében.72 Mi több, súlyos jellegével ellentétben,

egészen a Római Statútum elfogadásáig, csupán a személyes méltóság, vagy becsület

megsértésnek egyik elemévé degradálták, amelyet csak még tovább fokozott az a tény, hogy

tényleges vádemelésre ilyen bűncselekmény miatt igen ritkán került sor.73 A Statútum

elfogadása azonban forradalmian megváltoztatta ezt a helyzetet, s az addigi szerény

kategóriából, egy szerteágazó, és a szexuális erőszak bármilyen megnyilvánulási formáját

tartalmazó háborús bűncselekményi tényállást kreált. Ezen felül utal arra, hogy a 8 (2) (a)

(xxii). cikkében foglalt szexuális bűncselekmények a genfi egyezmények súlyos

jogsértéseinek minősülnek. Ugyanakkor a szabályozás tekintettel van azon tényezőkre is,

hogy a bűncselekmény megfelelő kivizsgálása és felderítése során, valamint a bírói eljárás

alatt tekintettel legyenek mind az áldozatok, mind a tanúk személyes méltóságára,

biztonságára és egyéb érdekeire.

Ugyancsak a második világháború tapasztalataira reflektálva, szabályozást nyert a

szabadsághoz és mozgásszabadsághoz való jogosultságtól való megfosztás. Így például a

nemzetközi konfliktusokban a civilek deportálása, elszállítása, vagy fogva tartása, a Római

Statútum 8 (2) (a) cikke szerinti háborús bűncselekményeknek, illetőleg a genfi egyezmények

súlyos megsértésének minősülnek, ahogyan a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusokban is

tilalmazott a civilek elszállítása. Természetesen abban az esetben, ha erre a civilek

71 ICC Elements of Crimes 27. o. 49-es lábjegyzet72 Elizabeth Odio-Benito, ’Sexual Violence as a War Crime’ in Pablo Antonio Fernández-Sánchez, The New

Challenges of Humanitarian Law in Armed Conflict (The Hague 2005).73 Kelly Askin: War Crimes Against Women: Prosecution in International Tribunals (The Hague, 1997) 12-42.o

25

megalapozott érdekében, így a biztonságukra tekintettel kerül sor, akkor nem minősül háborús

bűncselekménynek a megvalósuló cselekmény. Mind a nemzetközi, mind a nem-nemzetközi

fegyveres konfliktusban szankcionált a túszok szedése, vagyis a szabadságtól való

törvénytelen megfosztás, abból a célból, hogy az elkövető bármilyen jellegű előnyt szerezzen,

vagy hátránytól mentesüljön. Úgyszintén megtalálhatjuk mindkét rendszerben a

kombattánsnak nem minősülő személyek, és a kombattánsok jogait, valamint a bírói eljárás

szabályosságát és tisztaságát védő rendelkezéseket, például a jogok eltörlését, vagy a

tisztességes eljárás, és ítélet nélküli kivégzést, így a statáriális bíráskodást is.

Két szorosan kapcsolódó rendelkezés (az egyik a genfi a másik a hágai jogból ered)

védi a személyeket attól, hogy az ellenséges fél fegyveres erejében való szolgálatra

kényszerítsék őket. A genfi jogból származó szabály megsértése súlyos jogsértésnek minősül,

és azt a célt szolgálja, hogy védje a hadifoglyokat és civileket attól, hogy olyan katonai

műveletekben vegyenek részt, amelyek a saját hazájuk ellen irányulnak. Ezek a rendelkezések

bár sok szempontból hasonlítanak egymásra, az alkalmazhatóságukat tekintve azonban

eltérőek. Az első rendelkezés főként az ellenséges fegyveres erőkbe való besorozásra

koncentrál, míg az utóbbi az áldozat arra való kényszerítésére, hogy a saját államához való

hűséget megsértse. A törvényszéki joggyakorlatban háborús bűncselekménykénti elismerést

nyert a kényszermunka és rabszolgamunka, annak ellenére, hogy a Nemzetközi

Büntetőbíróság Statútuma nem rendelkezik ilyen bűncselekményi kategóriáról.

A nemzetközi humanitárius jognak a megkülönböztetés alapelvéből is számos háborús

bűncselekményi tényállás vezethető le. Ezek legfőbb jellemzője, hogy megköveteli a

hadviselő felektől, hogy különbséget tegyenek a katonai célok és a katonai célnak nem

minősülő objektumok között. A támadásokat pedig ennek az elvnek megfelelően csak és

kizárólag olyan célpontok ellen lehet indítani, melyek katonai célpontnak minősülnek. Ebből

a megállapításból következik tehát, hogy háborús bűncselekménynek fog minősülni minden

olyan támadás, amelyet közvetlenül civil objektumok és más tiltott célpontok, így például a

Genfi Egyezmények által elfogadott megkülönböztető jelzéseket viselő objektumok vagy

egyéb védendő személyek, épületek, tárgyak ellen indítanak.

Sok esetben azonban kétséges lehet a civil státusz megállapítása. Így például azokban

az esetekben, amikor a civil lakosság közé kombattánsok kerülnek, attól még az adott

lakosság jogosult lesz a civil státuszra. A katonai célpontok magukban foglalják a

kombattánsokat, akár szolgálatban vannak, akár nem, valamint minden olyan dolgot, amely

természeténél, fekvésénél vagy céljánál, használatánál fogva hatékony hozzájárulást jelent a

katonai tevékenységhez, és amelynek teljes vagy részleges megsemmisítése vagy birtoklása

26

meghatározott katonai előnyt nyújt. Ehhez kapcsolódóan további tiltott célpontnak

minősülnek a védtelen települések vagy épületek, amelyeket katonai célpontként támadni

vagy bombázni nem szabad. Ugyancsak védelmet élveznek, és nem minősülhetnek katonai

célpontnak az olyan jellegű épületek vagy egyéb helyiségek, amelyek vallási, oktatási vagy

tudományos célokat szolgálnak, történelmi műemléknek minősülnek, kórházak vagy olyan

helyek, ahol a sebesülteket és betegeket gyűjtik össze.

E rendelkezések már a korai időktől kezdve megjelentek mind a nemzetközi

humanitárius jogban, mind pedig a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos joganyagban.

Bizonyos esetekben azonban mégis megengedett, hogy olyan személyek és egyéb dolgok

szenvedjenek sérülést, amelyek főszabály szerint védendőnek minősülnének. Ehhez

kapcsolódik az arányosság alapelve, mely tisztán illusztrálja a katonai és civil érdekek közötti

különbséget. Ez az alapelv ihlette a Római Statútum 8 (2) (b) (IV) cikk szerinti háborús

bűncselekményi tényállást: „… (iv) Támadás szándékos indítása, azt tudva, hogy az adott

támadás a polgári lakosság körében emberi életeket követelhet, polgári személyek sérülését,

polgári létesítményekben olyan kárt, vagy a természeti környezetben olyan nagy kiterjedésű,

hosszantartó és súlyos károsodást okozhat, amely összességében nyilvánvalóan túlzott

mértékű a várható tényleges és közvetlen katonai előnyökhöz képest;”. A szakirodalomban

röviden csak kollaterális vagy más néven járulékos kárként aposztrofált tényállás az egyik

legnehezebben értelmezhető rendelkezés. Ugyanis alkalmazhatóságához vizsgálni kell az

előrelátható civil kárt vagy sérülést, illetve természeti kárt valamint a várható katonai előnyt

és e kettő egymáshoz való viszonyulását. A Római Statútum cikke alapján elegendő az, hogy

az elkövető tudomással legyen arról, hogy ilyen kár bekövetkezhet, de az eredmény tehát a

kár bekövetkezése nem követelmény, viszont a törvényszéki joggyakorlat, és a szerződéses

jog is megkívánja, hogy a kár ténylegesen bekövetkezzen. Szintén vitatott ezen cikk hatálya

is, ugyanis az ICC Statútuma csak a nemzetközi fegyveres konfliktusokban teszi

alkalmazhatóvá, azonban a korábbiakban felvázolt az ICTY által a Tadić-ügyben

megteremtett teszt alapján szokásjogi jelleggel bírónak tűnik ez a tényállás, így a nem-

nemzetközi fegyveres konfliktusokban is alkalmazhatóságra tarthat igényt.

Néhány háborús bűncselekményi rendelkezés a tulajdont illetve a vagyont helyezi

védelem alá. Ennek kapcsán tilalmazott magatartások a fosztogatás, a pusztítás, az

eltulajdonítás, és a zsákmányolás. A felsorolt magatartások közül az első három közös

jellemzője, hogy az önkényesen és a háborús szükséghelyzetet nélkülözve valósítsák meg

őket. A zsákmányolás kapcsán azonban eltérőek a szabályok. Sajátossága, hogy a vagyont az

elkövető saját használatra, vagy magáncélra veszi el a tulajdonosától, továbbá itt nem kell

27

vizsgálni a katonai szükséget és az arányosságot, ugyanis a zsákmányolás nem igazolható

semmilyen katonai szükséggel. Ugyanakkor ezen cselekményeknek kellően súlyosaknak kell

lenniük ahhoz, hogy megalapozzák a háborús bűncselekményi minősítést. Bár a vonatkozó

tényállások, ahogy az előzőekben is, úgy ennél a háborús bűncselekményi kategóriánál is

jelentősen átfedik egymást, mégis eltérő jogforrásból ered a védelmezés. A genfi jog ugyanis

a védett személy jogát terjeszti ki azáltal, hogy védi e személy értékeit, míg a hágai jog a

háborús cselekmények során elvárható helyes magatartás szempontjából, a katonai célok

vonatkozásában nyújt védelmet. További különbség, hogy a hágai jog az elkövetés kapcsán

csak a katonai szükséggel számol. Ezzel szemben a genfi jog a túlzottan és önkényesen

végrehajtott cselekményeket szankcionálja.

A hágai jogból eredően néhány háborús bűncselekményi tényállás alapja a hadviselés

során tanúsítandó magatartások és alkalmazható harceszközök összessége. Az eddig

ismertetett rendelkezésektől eltérően e kategória kifejezetten a kombattánsok érdekeit

védelmezi. Az alapvető cél az, hogy elkerüljük a szükségtelen sérülések és fájdalom okozását,

valamint hogy a humanitárius jogban lefektetett privilégiumokkal jogtalanul visszaéljenek. Az

alkalmazható harci eszközök vonatkozásában tilalmazott a mérgek, mérgezett fegyverek, fojtó

vagy mérgező gázok és hasonló hatású anyagok, folyadékok alkalmazása. Ugyancsak

tilalmazott az olyan töltények alkalmazása, amelyek könnyedén szétlapulnak a testben vagy

több darabra válnak szét, így például a dum dum golyó alkalmazása. Ezek a tilalmak

alapvetően az első világháború tapasztalataira reagálnak, és ebből a szempontból

szabályozásuk bár hasznos, de a fegyverzet-technológia fejlődésének tükrében nem elég

korszerű. Különösen a mérgező fegyverekkel és gázokkal kapcsolatos szabályozást a Római

Konferencián számos kritika érte a delegációk által. Vitatható lehet továbbá a tilalmazott

fegyverekre vonatkozó háborús bűncselekmények rendszere azért is, mert olyan súlyos

fegyverek, mint a nukleáris fegyverek kimaradtak e kategória alól. Ahogyan kritika alapját

képezheti az a tény is, hogy a modern hadseregekben jelenleg is alkalmaznak, és használnak

olyan páncéltörő lövedékeket, melyek szegényített urániumot vagy volframot tartalmaznak, s

így közel sem felelnek meg a szükségtelen szenvedés vagy fájdalomokozás tilalmának. Arról

nem is beszélve, hogy a fegyverzetkorlátozó megállapodások értelemszerűen csak a tárgyukat

képező fegyverekre vonatkoznak. A nemzetközi szabályozás sok esetben nem képes követni

bizonyos fegyverek használatának tilalmazását, vagy azért, mert a hadiipar rohamosan

fejlődik, vagy pedig azért, mert az államok nem támogatják kellőképpen. Természetesen

ilyenkor figyelemmel kell lenni a Martens-klauzulára és a nemzetközi humanitárius jog egyéb

alapelveire.

28

Tiltott hadviselési módszerekkel kapcsolatban szintén találhatunk nem kellően

kidolgozott rendelkezéseket. Így például az ellenséges kombattáns aljas módon történő

megsebesítése vagy megöléseként nevesített háborús bűncselekmény. Az aljas mód ez esetben

letisztultabb jogértelmezésre vár, hiszen kétséges, hogy adott esetben mi minősül aljasnak,

mivel a külön tényállásként megjelenő perfídia alatt is hasonló magatartás értendő. Perfídia

kapcsán ugyanis arról van szó, hogy a kombattáns visszaél a különböző nemzetközi

egyezmények által nyújtandó védelemmel, azzal a szándékkal, hogy ebből meghatározott

előnyt szerezzen. Hadi álnokságnak minősül a tűzszüneti zászlóval vagy a Genfi

Egyezmények megkülönböztető jeleivel való visszaélés, valamint ha az elkövető annak a

látszatát kelti, hogy nem kombattáns státuszú vagy átállást, betegséget, sebesülést színlel. A

következő tényállás, ami szintén hasonló jellegű az előbbi kategóriákhoz, az ellenséges fél

vagy az ENSZ zászlóival, jelvényeivel és egyenruhájával való visszaélés. Amellyel

kapcsolatban a Római Statútum bűncselekményi tényállásainak magyarázata, mindjárt

leszögezi, hogy a hadi csel a hadviselés kifejezetten elfogadott eszköze. Sőt a kémek, illetve

kémkedés vonatkozásában szintén nem minősül bűncselekménynek a visszaélés. Ami e

kategóriánál megkívánt, az hogy halált vagy súlyos személyi sérülést eredményezzen a

visszaélés. Ezek ismeretében bizonytalan tehát, hogy adott esetben mikor lesz aljas módon

elkövetett az emberölés, és mikor valósul meg más háborús bűncselekményi tényállás.

Hasonlóan az előzőekhez, a Római Statútum 8. (2) (v) cikkének, a védtelen városok, épületek

támadásának háborús bűncselekményének megszövegezése is értelmezési nehézségeket

vethet fel. A rendelkezés csupán deklarálja, hogy háborús bűncselekmény „(v) Olyan

városok, falvak, lakóhelyek vagy épületek bármilyen módon történő támadása vagy

bombázása, amelyek védtelenek, és nem katonai célpontok […].”74 Abban viszont nem ad

útmutatást, hogy mikor minősül egy város, vagy lakóhely védtelennek.

A lovagkor hagyományai a modern szabályokban is tovább élnek, így például háborús

bűncselekménynek minősül a harcképtelen vagy magát megadó kombattáns megölése vagy

megsebesítése. Ahogyan az is, hogy tilos olyan parancsot kiadni, amelyben arra utasítják a

katonákat, hogy nem kegyelmezhetnek senkinek. Végezetül tilos magatartásnak minősül a

civileket a hadviselés eszközeként felhasználni oly módon, hogy mintegy élő pajzsként

védelmezzenek velük bizonyos katonai célpontokat valamint, hogy a civil lakosság

éheztetését használják fel arra, hogy demoralizálják az ellenséges fegyveres erőket. A

gyermekek jogaira tekintettel mind nemzetközi, mind nem-nemzetközi fegyveres

74 Rome Statute of the International Criminal Court Art 8. (2) (v)

29

konfliktusokban tilalmazott 15 év alatti személyt a fegyveres konfliktusban való aktív

részvételre kötelezni vagy a fegyveres erőkhöz szolgálatra toborozni vagy beosztani.

4. A háborús bűncselekmény tényállása a nemzeti jogrendszerekben

4.1 Háborús bűncselekmények és a magyar jog

Az előbbiekben felvázolásra kerültek a háborús bűncselekményi tényállások, melyek

az ICC fennálló rendszerében léteznek. Magyarország 1999. január 15-én írta alá a Római

Statútumot, melynek ratifikálására 2001. november 30-án került sor. Nemzetközi szerződés

jellegéből adódóan viszont vizsgálni kell a belső joggal való viszonyát. A jogtudomány a

nemzetközi jog és a belső jog viszonya kapcsán két elméletet ismer. Az első, a monizmus

irányzata, amely szerint a belső jogban nincs annak elméleti akadálya, hogy a nemzetközi

jogot alkalmazzuk. Ezen belül ismert a Hegel által kimunkált elmélet, amely a belső jog

elsőbbségét hirdeti a nemzetközi joggal szemben, és ismert a Kelsen által a nemzetközi jog

primátusát valló irányzat, amely alapján a nemzetközi joggal szemben álló belső jogi norma

érvénytelen. A második irányzat a Triepel és Anzilotti nevével fémjelzett dualizmus. E szerint

a nemzetközi jog és a belső jog két külön kategória és a nemzetközi jogi szerződést belső jogi

formába kell önteni, mégpedig a transzformáció útján. A monizmus irányzata a nemzetközi

szerződések kapcsán elegendőnek tartja, ha a hivatalos lapban alkotmányjogilag közzétételre,

publikációra kerül a sor, s ezáltal a nemzetközi szerződés érvényesülhet. A dualista

rendszerben, viszont promulgációra van szükség, azaz a nemzetközi szerződést

jogszabályként ki kell hirdetni. Az esetleges normakonfliktus kapcsán, maga a Római

Statútum 21. cikke az alkalmazható jogszabályok kapcsán hierarchikus rendszert állít fel,

melyben az első helyen, maga a statútum áll.

A magyar jogrendben a 2005. évi L. törvény a dualista irányzat mellett foglalt állást,

így jelenleg hazánkban a nemzetközi szerződéseket vagy törvényben, vagy

kormányrendeletben kell kihirdetni. Törvényben, abban az esetben kell a nemzetközi

szerződést kihirdetni, ha annak megkötésére az Országgyűlés adott felhatalmazást.

Esetünkben erről van szó, így a Római Statútumot törvénnyel kellett volna kihirdetni,

mégpedig olyan módon, hogy a kihirdető jogszabálynak az egyik hiteles szöveget, lehetőség

szerint az angolt, másrészt pedig a magyar nyelvű fordítást tartalmaznia kell.75 Az

75 2005.évi L. törvény a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról, 10. §

30

Országgyűlés elé 2003-ban került a T/4490. számú törvényjavaslat, amely eleget tett volna a

fenti követelményeknek, valamint a T/4491. számú, amelynek az lett volna a feladata, hogy

rendezze a mentességet eredményező közjogi tisztségek viselőinek felelősségre vonhatóságát

a háborús-, és emberiesség elleni bűncselekmények, a népirtás, valamint az agresszió

vonatkozásában. Azonban a választások következtében a törvényjavaslatok három évvel

később visszavonásra kerültek. Jelen dolgozat írásakor sem található meg a Statútum

hivatalos magyar nyelvű fordítása, ahogyan törvényként történő kihirdetésére sem került sor,

ami azt jelenti, hogy az Országgyűlés jelenleg is mulasztásos alkotmánysértésben van, hiszen

2001. óta hatályos és alkalmazható a Nemzetközi Büntetőbíróság rendszere.

Ezt támasztja alá az Alkotmánybíróság 53/1993. (X.13.) sz. határozata, melynek

indoklása szerint: „[…] a háborús bűncselekmény és emberiség elleni bűncselekmények

esetében olyan bűncselekményekről van szó, amelyek e minőségükben nem a belső jog

részeként keletkeztek, hanem a nemzetek közössége tartja őket bűncselekménynek, és a

nemzetek közössége határozza meg tényállásukat.” Továbbá:„Ezek a bűncselekmények - a

második világháború idejétől meghatározóvá vált nemzetközi jogi jogfejlődés szerint - nem

egyszerűen a legtöbb állam belső büntetőjogában is üldözött cselekmények. […] Jelentőségük

tehát nagyobb annál, semhogy büntethetőségük az egyes államokban való elfogadásuktól,

vagy az államok mindenkori büntető politikájától függhetne. […]A háborús

bűncselekményeket és az emberiség elleni bűncselekményeket a nemzetközi közösség üldözi

és bünteti: egyrészt nemzetközi bíróságok útján, másrészt azzal, hogy az államoknak, amelyek

tagjai akarnak lenni a nemzetek közösségének, vállalniuk kell üldözésüket.”76

Ugyanakkor mégsem állíthatjuk azt, hogy a hatályos magyar jogban ne lennének

szabályozva a háborús deliktumok. A jogalkotó azonban korántsem alkotott olyan átfogó és

precíz tényállásokat, mint amilyenek a nemzetközi jogban léteznek. A meglévő tényállásokat

pedig a Büntető Törvénykönyvbe (továbbiakban: Btk.) illesztette az emberiség elleni

bűncselekmények fejezetén belül, a második cím szól a háborús bűncselekményekről.77

Ezzel kapcsolatban célszerű megemlíteni, hogy nemzetközi vonatkozásban teljes

mértékben eltérő az állami gyakorlat a háborús bűncselekményekre vonatkozó szabályanyag

jogrendszerbe helyezése kapcsán. A speciális szabályozás ugyanis felvetheti azt a kérdést,

hogy beilleszthető-e az adott állam büntetőkódexébe a háborús bűncselekmények kategóriája.

A szabályozás tárgya ugyanis, pontosan a fegyveres konfliktussal való összefüggés miatt

76 53/1993. (X.13.) sz. AB határozat77 1978.évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről, IX. Fejezet II. Cím

31

lényegesen eltér a közönséges bűncselekményektől, arról nem is beszélve, hogy bizonyos

esetekben alkalmazhatósági problémákhoz vezethet és vezet is. Rögtön az első

alkalmazhatósági probléma, hogy a jogalkotó tévesen olyan cím alá illesztette be a háborús

bűncselekményeket, melytől tisztán elkülöníthető. A legelső különbség, hogy az emberiesség

elleni bűncselekményeknél az emberi lény, a humánum védelme a fő cél, addig a háborús

bűncselekményeknél a háború törvényeinek és szokásainak, és a hadviselés során tanúsítandó

helyes magatartások betartásán van a hangsúly. Továbbá az emberiesség elleni

bűncselekmények kapcsán a Nemzetközi Büntetőbíróság megkívánja, hogy az így elkövetett

bűncselekmények széleskörűek és szisztematikusak legyenek. Ezzel szemben a háborús

bűncselekmények vonatkozásában nincs ilyen követelmény. A Római Statútum 8. cikke

egyértelműen kimondja, hogy az ICC-nek joghatósága van a háborús bűncselekmények felett,

ugyanakkor hozzáteszi, hogy ez a joghatóság különösen fennáll, ha ilyen bűncselekményeket

„tervszerűen vagy politika részeként követik el, illetőleg ilyen bűntettek tömeges

elkövetésének részei.” Valójában tehát itt nem kifejezett követelmény, hogy tervszerűen,

politika részeként vagy ilyen bűntettek tömeges elkövetésének részeiként legyen elkövetve a

háborús bűncselekmény, a joghatóságot egyetlen, elszigetelt cselekmény is megalapozhatja.

Továbbá az emberiesség elleni bűncselekményeket csak egy szűkebb kör, a civilek sérelmére

lehet megvalósítani, míg a háborús bűntettek esetén a védett személyi kör a civileknél bővebb.

Végezetül pedig a háborús bűncselekmények szorosan összefüggnek a fegyveres

konfliktussal, az emberiesség elleni bűncselekmények kapcsán pedig ilyen mérvű

összefüggésről nem beszélhetünk.78

Mint azt már korábban kifejtettem a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárása

komplementer jellegű, vagyis, első lépcsőben az állam jogosult eljárni, ha erre nem kerül sor,

vagy kétesen jár el, akkor lép fel az ICC. Tehát hazánk vonatkozásában a bíróságok előtti

eljárásban alkalmazni kellene egy olyan joganyagot, melynek magyarra fordított hatályos

verziója nem létezik, továbbá a Btk-n belül rögzítettek csupán részben felelnek meg a jelenleg

érvényben lévő háborús bűncselekményekkel kapcsolatos nemzetközi elvárásoknak.

A Btk. vonatkozó címe tíz tényállást rögzít, amelyből kilenc az 1954. évi 32.

törvényerejű rendelettel kihirdetett, négy genfi egyezmény és azok két kiegészítő

jegyzőkönyvének alapelveivel összhangban született, egy pedig az 1945. évi VII. törvénnyel

törvényi erőre emelt, és az 1440/1945.(V.1.) ME rendelettel módosított és kiegészített

78 William A. Schabas: An Introduction to the International Criminal Court, Third Edition, Cambridge

University Press, 2010. 112-139.o

32

81/1945. (II.5) ME rendeletre tekintettel szabályozza a háborús bűncselekményeket. Vagyis

megkülönböztethetjük tehát: a polgári lakosság elleni erőszakot (158.§), a háborús

fosztogatást (159.§), bűnös hadviselést (161.§), a nemzetközi szerződés által tiltott fegyver

alkalmazását(160/A. §), a kulturális javak nemzetközi védelmének megsértését (160/B. §), a

harctéri fosztogatást (161.§), a fegyverszünet megszegését (162.§), a hadikövet elleni

erőszakot (163.§), a visszaélést a vöröskereszttel (164.§), és végül az egyéb háborús

bűncselekmények (165.§) kategóriáját. A polgári lakosság elleni erőszak tényállásán belül a

magyar jogalkotó több olyan a nemzetközi humanitárius jogban érvényes, és a Római

Statútumban is meglévő különálló háborús bűncselekményi tényállást fog össze. A polgári

lakosság címszó alatt passzív alanyként szerepelteti a hadifoglyokat is, amely nem egy

szerencsés megoldás, mivel a hadifoglyok státusza nem egyenlő a civilek státuszával, hiszen

hadifogoly csak kombattáns lehet, civil nem. Ugyancsak visszás helyzetet teremt, hogy az

erőszak, az embertelen bánásmód és a hatalommal való visszaélés magatartását szankcionálja,

amely magatartásokra vonatkozóan külön tényállási rendszert létezik a nemzetközi

szabályanyagban. Súlyos hibaként jelentkezik, hogy az embertelen bánásmód független

kategóriája alá von két olyan tényállást is, amelyek a nemzetközi joganyagban

hagyományosan külön kerültek rögzítésre. Szintén elhibázott döntés, hogy az emberölés, mint

önálló háborús bűncselekményi tényállás nem jelenik meg, csak minősített eset formájában. A

tényállás az alkalmazhatóságával kapcsolatban is igen szűkmarkúan nyilatkozik, ugyanis

hadműveleti vagy megszállt területről beszél, és nyoma sincs a nemzetközi, vagy nem-

nemzetközi fegyveres konfliktusoknak. Természetesen utalást találhatunk arra vonatkozóan,

hogy a háttérszabálynak az 1949-es Genfi Egyezmények minősülnek, de véleményem szerint

ilyen komoly értéket szabályozó tényállás esetén az effajta széttagolás nem szerencsés.

A 159. cikk szerinti háborús fosztogatás alapjában véve jól megszerkesztett tényállás, a főbb

probléma csupán az, hogy mivel nem tartalmazza a katonai szükséghelyzetet, így arányossági

problémákat vethet fel. Emellett triviális minősítő körülményként rögzíteni a fegyveres és

csoportos elkövetést, hiszen mivel háborús bűncselekményi kategóriáról van szó, ezért az

elkövetői körben leginkább kombattánsok jelennek meg. A bűnös hadviselés tényállása

kapcsán az a probléma merül fel, hogy a törvény nem definiálja, hogy ki minősül katonai

parancsnoknak. 160/A és a 160/B §-ok nem vetnek fel hiányosságokat, így vizsgálásuktól

eltekinthetünk. A harctéri fosztogatás bűncselekményi tényállásánál a gond, ugyanaz, mint a

159. §-nál, vagyis nincsen megfelelően meghatározva a fosztogatás fogalma. Emellett

arányossági problémát is felvet, mivel adott esetben mind a harctéri, mind a háborús

fosztogatás igazolható a katonai szükséggel, a jogalkotó viszont nem rendelkezik a

33

tényállásban erről. Mint látható az eddigi és a többi tényállás is főként a Genfi Egyezményből

és a Hágai Egyezményekből merít, azokból is csak felületesen. Bár tény, hogy a Btk.-ban

felsorolt tényállások szabályozására szükség van, a korábbi fejezetekben sokkal súlyosabb

bűncselekmények is felvázolásra kerültek, melyeket a magyar jogrend nem tartalmaz.

Ugyancsak érdemes megjegyezni, hogy számtalan tényállást, így például a polgári erőszak

alapesetét vagy a háborús fosztogatás alapesetét szubszidiárius jellegűvé tette a jogalkotó és

igen logikátlanul rendelte hozzá a büntetési nemeket és tételeket.

A magyar jogalkotó azon döntése, hogy a háborús bűncselekményeket a Btk-ba

illesztette azt a fajta elméleti problémát is felveti, hogy a háborús bűncselekmények kapcsán a

kiindulópontnak számító ICC Statútuma a büntethetőség alsó korhatárát 18. életévben rögzíti,

a magyar Btk. alapján viszont az általános részi rendelkezések irányadók, így például a

büntethetőség korhatára a háborús bűncselekmények vonatkozásában 14. életév lesz. Mint

látható tehát a magyar szabályozás jelenleg még számos kívánnivalót hagy maga után,

melynek kiküszöbölését célszerű lenne elvégeznie a jogalkotóknak.

4.2 Háborús bűncselekmények más államokban

A Cseh Köztársaság egészen korán, 1999. április 13-án írta alá a Római Statútumot,

ám ratifikálására csak 2009-ben kerül sor. A háborús bűncselekményekkel kapcsolatosan

hazánkhoz hasonló rendszert rögzítenek. Büntetőkódexükben szintén az „Emberiesség elleni

bűncselekmények” fejezetcím alá rendelten találjuk a hasonló jellegű tényállásokat, melyeket

csak úgy, mint hazánkban, az ő esetükben is a Genfi és Hágai Egyezmények ihlettek.

Ugyanakkor a cseh szabályozásban ezen tényállások vonatkozásában érdekes megoldással

éltek a jogalkotók. A Római Statútum a háborús bűncselekmények joghatóságával

kapcsolatban rögzíti, hogy „A Bíróság joghatósággal rendelkezik a háborús bűntettek

vonatkozásában, különösen akkor, amikor ezeket a bűntetteket tervszerűen vagy politika

részeként követik el, illetőleg ilyen bűntettek tömeges elkövetésének részei.” Míg a cseh

verzióban a háborús körülmények alatti elkövetést rögzítették, amely így átfogja, mind a

nemzetközi, mind a nem nemzetközi fegyveres konfliktusokban való alkalmazhatóságát.79

Franciaország 1998-ban írta alá a Római Statútumot, amit 2000-ben ratifikált, azonban

a 124. cikk által nyújtott kedvezménnyel élt, vagyis a háborús bűncselekmények

79 David Křivánek: Prospects for Ratification and Implementation of the Rome Statute by the Czech Republic,

International Criminal Law Review 8 (2008) 161-184

34

vonatkozásában nyilatkozatot tett, melynek hatására a háborús bűncselekményekre vonatkozó

joghatóság nem érvényesül hét évig, ha a francia állam területén követték el, vagy francia

állampolgár az elkövető. Kolumbia szintén élt ezzel a lehetőséggel.80 Az Egyesült Királyság

pedig a Római Statútum implementálásával együtt fogadta el a bűncselekmények tényállási

elemei nevű dokumentumot, így az a brit jog részét képezi, és alkalmazható. Németországban

külön törvény született, melyben összefoglalva találhatóak meg nemzetközi

bűncselekmények, melyek közé a háborús bűncselekményeket is besorolják. Egy teljes

fejezetben szabályozzák a háborús bűncselekményeket. S bár nem olyan szerteágazó és

kiterjedt szabályozást alkalmaz, mint maga a Statútum, kidolgozottságát tekintve mégis

meghaladja a magyar szabályozást. Öt témakörre oszlik, melyek tartalmazzák a legfőbb

védendő csoportokat, így a személyeket, a személyek jogait és vagyonait, a tiltott hadviselési

módszereket és eszközöket, az ENSZ, és a Genfi Egyezmények jelképeinek védelmét és

egyéb kategóriákat. A személyek ellen elkövetett háborús bűncselekmények kapcsán első

körben olyan tényállásokat foglal magába, melyek mind nemzetközi, mind nem-nemzetközi

fegyveres konfliktus esetén alkalmazhatóak, s magukba foglalják az ICC Statútum és a Genfi

Egyezmények legsúlyosabbnak minősülő magatartásait, úgymint a védett személy megölését,

túszul ejtését és a kínzást, másodszor pedig olyanokat, melyek csak a nemzetközi fegyveres

konfliktusokban alkalmazhatóak. Ez a szabályozási módszer végighúzódik az egész

alkotáson. Örményország szintén azt a megoldást választotta, hogy a büntetőkódexbe illeszti a

háborús bűncselekményeket. Viszont sokkal precízebben járt el, mint a magyar vagy a cseh

jogalkotó. A tényállásokat a 33. fejezetben találhatjuk a béke és emberi biztonság fejezetcím

alatt, amelynél azonban már felfedezhetjük azt a hibát, hogy az albán jogalkotó e fejezetcím

alá rendeli mind az emberiesség- és háborús bűncselekmények, mind pedig a népirtást, és az

agressziót. Kifejezetten érdekes megoldást jelent, hogy szankcionálja a tömegpusztító

fegyverek előállítását rögtön az első tényállások között. Tartalmazza további kifejezetten

részletesen a nemzetköz és nem-nemzetközi fegyveres konfliktusban elkövethető háborús

bűncselekmények legsúlyosabb változatait. A svájci megoldás a némethez hasonlóan, külön

törvénybe, a katonai bűntető törvénybe illeszti a háborús bűncselekményeket. Ennek ellenére,

a 2. cikkben megemlíti, hogy a törvény személyi hatálya kiterjed azon civilekre is, akik a

fegyveres konfliktus alatt a nemzetközi jogba ütköző bűntettet követnek el. A továbbiakban

80 Shana Tabak: Article 124, War Crimes, and the developement of the Rome Statute

https://www.copyright.com/ccc/basicSearch.do?&operation=go&searchType=0&lastSearch=simple&all=on&titl

eOrStdNo=0023-9208 (2011. október 20.)

35

pedig hasonló tényállásokat sorol fel, mint a korábban ismertetett jogrendszerek.81 Kanada

szintén külön törvényben, mégpedig az emberiesség elleni- és a háborús bűncselekményekről

szóló törvényben. Részletesen szabályozza a törvény értelmezését, mellyel kapcsolatban

kimondja, hogy azt a nemzetközi egyezményekkel és a kanadai büntetőtörvénykönyvvel

összhangban kell értelmezni. A svájci megoldáshoz hasonlóan, szintén azt a gyakorlatot

követi, hogy az egyént civil vagy katonai mivoltára tekintet nélkül, háborús bűncselekmény

elkövetéséért büntetőjogilag felelősségre vonhatónak rendeli. Azonban számtalan igen

jelentős hadipotenciállal rendelkező állam, úgymint az Amerikai Egyesült Államok, India,

Kína, Oroszország nem írták alá az ICC Statútumát, ami némiképpen csökkenti a háborús

bűncselekményekre vonatkozó joganyag hatékonyságát.

5. Záró gondolatok

A háborús bűncselekmények jelentősége az utóbbi évtizedekben egyre inkább

felértékelődik, és annak ellenére, hogy jelentős lépések történtek a szabályozás területén, még

mindig vannak elmaradások. A fegyverzettechnológia fejlődése, és a világban jelenleg is dúló

fegyveres konfliktusok mind azt tükrözik, hogy szükség van a jogintézményre. Viszont

célszerű lenne a már létező szabályanyag korszerűsítése is, ahogyan a bizonyos tényállások,

lásd például a kombattáns aljas módon történő megölése, vagy megsebesítése, felülvizsgálata

és sokkal konkrétabb és precízebb megfogalmazása. Visszás lehet a nemzetközi és nem

nemzetközi fegyveres konfliktusok közötti különbség fenntartása is, hiszen a konfliktusok

nagy része jelenleg nem-nemzetközi jellegű, ám intenzitásukat tekintve sok esetben

brutálisabb lefolyásúak, mint a nemzetközi fegyveres konfliktusok, így álláspontom szerint a

két szabályanyagból egyet kellene kreálni, mely a fegyveres konfliktusok bármilyen formájára

alkalmazható lenne. Az egyes nemzetállamoknak lépéseket kell tenniük a háborús

bűncselekményekre vonatkozó szabályok megfelelő kidolgozása érdekében, de ez csak az

első lépés. Sokkal lényegesebb, hogy ne csak megfelelően kidolgozott tényállások legyenek,

hanem a tényállásoknak megfelelő belső jogrendszert építsenek ki, ahol ugyanolyan fontos a

jogalkotók munkája, mint a jogalkalmazóké és jogtudósoké. A háborús bűncselekményi

tényállások önmagukban semmit sem érnek, ha a szabályanyag elsajátítását nem teszik

lehetővé, elérhetővé a nemzetállamok fegyveres erőik, bíróságaik, ügyészségeik és ügyvédeik

számára. Így álláspontom szerint az államoknak különösen nagy hangsúly kellene fektetniük

81Svájci Katonai Büntetőkódex, http://www.admin.ch/ch/d/sr/3/321.0.de.pdf (2011.október 20.)

36

arra, hogy az előbb felsorolt személyi körnek megfelelő oktatást biztosítsanak. Azonban

ehhez még társulnia kell egy hatékony eljárási rendszernek, hogy a nemzetállamok megfelelő

komolysággal álljanak az ilyen bűncselekményekhez, és lehetőség szerint minden eszközzel

igyekezzenek felderíteni az elkövetett bűncselekményeket, és hatékony szankciórendszert

dolgozzanak ki, hogy az kellő visszatartó erőt jelentsen, és megfelelően megtorló jellegű

legyen. Mint ahogyan a latin közmondás is tartja: „ ha békét akarsz, készülj a háborúra”.

Ennek értelmében addig lenne célszerű megfelelően kidolgozni és elsajátíttatni egy ilyen

rendszert, amíg békeidő van, s amíg tényleges alkalmazására nem kerül sor.

37

Irodalomjegyzék

David Křivánek: Prospects for Ratification and Implementation of the Rome Statute

by the Czech Republic, International Criminal Law Review 8 (2008)

Elizabeth Odio-Benito, ’Sexual Violence as a War Crime’ in Pablo Antonio Fernández-

Sánchez, The New Challenges of Humanitarian Law in Armed Conflict (The Hague 2005)

Gauthier de Beco: War Crimes in International Versus Non-International Armed Conflicts:

„New Wine in Old Wineskins”? International Criminal Law Review 2008. 8. sz.

J.H. Breasted: Ancient Records of Egypt Volume I. The University of Chicago Press, 1906.

Henri Dunant: Un Souvenir de Solférino. Geneva 1862.

Kelly Askin: War Crimes Against Women: Prosecution in International Tribunals (The

Hague, 1997)

Kovács Péter: Nemzetközi közjog Osiris Kiadó, Budapest 2006.

Leslie Green, The Contemporary Law of Armed Conflict (Manchester, 2000)

Ray Murphy: United Nations Military Operations and International Humanitarian Law: What

Rules Apply to Peacekeepers? Criminal Law Forum Volume 14, Number 2.

Robert L. O’Connell: A kard lelke Gold Book Könyvkiadó, Budapest 2002.

Robert Cryer-Hakan Friman-Darryl Robinson-Elizabeth Wilmshurst : An Introduction to

International Criminal Law and Procedure. Cambrigde University Press 2010.

Stuart H. Deming War Crimes and International Criminal Law 28 Akron L. Rev. 421.

Timothy L. H. McCormack, ’From Sun Tzu to the Sixth Committee: The Evolution o fan

International Criminal Law Regime’ in Timothy L.H. McCormack and Gerry. J. Simpson

(eds.), The Law of War Crimes (The Hague, 1997)

Titus Lívius: A római nép története a város alapításától. 5. könyv Európa Könyvkiadó,

Budapest 1973.

William A. Schabas: An Introduction to the International Criminal Court, Third Edition,

Cambridge University Press, 2010.

38

Jogszabály-jegyzék

A hadrakelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javításár vonatkozóan Genfben,

1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény (I. Genfi Egyezmény)

A tengeri haderők sebesültjei, betegei és hajótöröttei helyzetének javítására vonatkozóan

Genfben, 1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény (II. Genfi Egyezmény)

A hadifoglyokkal való bánásmódra vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kelt

Egyezmény (III. Genfi Egyezmény)

A polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-

én kelt Egyezmény (IV. Genfi Egyezmény)

Az 1949. augusztus 12-én kötött Genfi Egyezményeket kiegészítő és a nemzetközi fegyveres

összeütközések áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (I. Jegyzőkönyv)

Az 1949. augusztus 12-én kötött Genfi Egyezményeket kiegészítő és a nem-nemzetközi

fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (II. Jegyzőkönyv)

1907. évi hágai egyezmény a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól

1954. évi Hágai Egyezmény a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelme

tárgyában

1989. évi New Yorki Egyezmény a gyermekek jogairól

Statute of the International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia

Rome Statute of the International Criminal Court

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

2005.évi L. törvény a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról

53/1993. (X.13.) sz. AB határozat

39

Tartalomjegyzék

1. Bevezetés 2

2. Fogalmi alapvetés 4

2.1 A hadijog és a nemzetközi humanitárius jog rövid története 4

2.2 A háborús bűncselekmények és a nemzetközi humanitárius jog összefüggései 7

3. A háborús bűncselekmény tényállására vonatkozó joganyag 8

3.1 A háborús bűncselekmény fogalma és a rá vonatkozó joganyag történeti fejlődése 8

3.2 A háborús bűncselekmények és a háború 11

3.3 A fegyveres konfliktusokra vonatkozó szabályok 14

3.4 A Nemzetközi Büntetőbíróság jelentősége 16

3.5 A háborús bűncselekmények rendszere a Római Statútumban 17

3.6 A háborús bűncselekmények elkövetője 18

3.7 A háborús bűncselekményi magatartás és a fegyveres konfliktus kapcsolata 20

3.8 A háborús bűncselekmények elkövetési tárgya és egyéb védendő értékek 20

3.9 A háborús bűncselekményi tényállásokról általában 22

4. A háborús bűncselekmény tényállása a nemzeti jogrendszerekben 29

4.1 Háborús bűncselekmények és a magyar jog 29

4.2 Háborús bűncselekmények más államokban 33

5. Záró gondolatok 35

Irodalomjegyzék 37

Jogszabály-jegyzék 38

Tartalomjegyzék 39