TARTALOMJEGYZÉK I.BEVEZETÉS 2 II. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 4 · amelyben a gyerek a környezet...

1

TARTALOMJEGYZÉK

I.BEVEZETÉS ............................................................................................. 2

II. IRODALMI ÁTTEKINTÉS ................................................................. 4

II/1. Mozgásfejlődés az első gyermekkorban (4-7 év) ...................................................4 II/2. Fejlődés és szocializáció az óvodás korban ............................................................7 II/3. Az óvodai nevelés célja és a játékos oktatás módszere ..........................................8 II/4. Az állatok emberre gyakorolt jótékony hatásai ......................................................9

III. ANYAG ÉS MÓDSZER .................................................................... 13

III/1. A vizsgálati anyag bemutatása ............................................................................13 III/2. A vizsgálat elrendezése .......................................................................................14

III/2.1. Az egyéni felmérések gyakorlatanyaga ......................................................15 III/2.2. A sorverseny feladatai ................................................................................18

III/2.3. Az állatasszisztált terápiás foglalkozások ..................................................21 III/3. A feldolgozás módszerei, eszközei......................................................................25

IV. EREDMÉNYEK ................................................................................. 26

IV/1. Különböző irányokban történő ugrás, páros-és egy lábbal .................................26

IV/2. Páros és egy lábbal fel/leugrás ............................................................................29 IV/3. Helyből távolugrás páros-és egy lábbal ..............................................................31

IV/4. Egy lábon állás (karokkal egyensúlyozva) ..........................................................34 IV/5. Egyensúlyozva járás ............................................................................................36 IV/6-7-8-9. Kúszás/gyors reagáló képesség /célba dobás/futás fordulatokkal .............36

IV/10. Távolugrás (ugorjon túl)- páros/bal/jobb lábbal ...............................................38

IV/11-12-13. Ugrásfejlesztés/Sasszé párosával/Páros lábbal ugrás adott távolságra ...39

V. MEGBESZÉLÉS .................................................................................. 42

V/1. A kutya és gyermekek kapcsolata ........................................................................42

V/2. Az eredmények értékelése és elemzése ................................................................44 V/2.1. Az ugrások kivitelezésének értékelése ........................................................44

V/2.2. Egyensúlyozás és dobás kivitelezésének értékelése ....................................45 V/2.3. Kúszás értékelése és elemzése .....................................................................46

V/2.4. Futás kivitelezésének értékelése ..................................................................46 V/2.6. Mozgások kombinációja - kiértékelése, elemzése .......................................47

V/3. Ajánlás a jövőre nézve ..........................................................................................48

VI. ÖSSZEFOGLALÁS ........................................................................... 49

2

I.BEVEZETÉS

Az 1960-as években B. Levinson amerikai pszichológus először árva illetve

értelmileg sérült gyermekek gyógyítására fejlesztette ki az állatasszisztált terápiát,

mint módszert. A későbbiekben a gyógyíthatatlan betegek depresszióját csökkentette

vele, valamint idős és magányos emberek fizikai-és szellemi leépülését gátolta meg

az állatasszisztált terápia módszerével. A terápiás állatok és a szakemberek gyógyító,

nevelő, egészségmegőrző, avagy prevenciós munkája illetve rehabilitációja összefügg

a terápiás állatok és gazdáik által kívánt célokkal. Az állatasszisztált terápia, mint

módszer, a már meglévő kórkép terápiájába szorosan beépülve, vagy megelőző

illetve fejlesztő céllal van jelen, azonban mindkét esetben elmondható, hogy az

általános, a terápia által nyújtott pozitív hatások mindkét esetben jótékonyan hatnak

az emberre. Az állatasszisztált terápiára kutyák, macskák, nyulak, delfinek és más

emlősök, esetenként akár hüllők is alkalmasak lehetnek.

Az első gyermekkorban (4-7 év) a gyermekek motorikus fejlődése jelentős

változáson megy keresztül azáltal, hogy óvodai közösségbe kerülnek és lehetővé

válik számukra a rendszeres irányított mozgás. A gyermekek fejlődése érinti továbbá

a kognitív (megismeréssel kapcsolatos), testi, érzelmi és társas folyamatokat is. A

testi és pszichés érést a környezet - ebben az életkorban döntő többségében az óvoda

- gyorsíthatja vagy lassíthatja. Az óvodai nevelés célja a gyermekek harmonikus és

sokoldalú fejlesztése. Az egészséges gyermekek sokoldalú és harmonikus fejlesztését

lehetővé teszik a fizikális és szellemi adottságaik.

A kutatásom tárgya az egészséges gyermekek mozgásfejlesztése, állatasszisztált

terápia segítségével. Az állatasszisztált terápiát többféleképpen is alkalmazzák

világszerte, azonban kifejezetten mozgásfejlesztésre nem specializálódott egy

terápiás foglalkozás sem. Az állatok emberre gyakorolt pozitív hatásait kihasználva, a

saját, képzett terápiás kutyámmal kezdtem el a kutyás terápiás foglalkozásokat. A

kutatásom célja a kutya bevonásával célzottan a nagymozgások fejlesztése volt és

ennek megfelelően olyan játékos feladatokat találtam ki, melyekben a gyermekek és

a kutya közösen részt tudtak venni. A játékos feladatokban a kutya minden esetben

jelen volt, aktívan együtt mozogva a gyermekekkel, vagy passzív módon, illetve

egyéb formában, pl. vokálisan. Figyelembe vettem azt a fejlődési szintet, ahol a

3

gyermekek aktuálisan tartanak, és ehhez igazodva állítottam össze a játékos

feladatokat, melyek adekvát módon a mozgásfejlesztést szolgálták. Fontosnak

tartottam, hogy olyan feladatokat is játszunk, melyek a gyermekek számára újak, és

amiket önállóan nem végeznének. A játékok során változatos formában, egy adott

mozgást többféleképpen is gyakoroltak a gyermekek, szükség esetén korrigáltam

őket.

A vizsgálatom során két csoportot hoztam létre, az egyik részt vett a kutyás terápiás

foglalkozásokon, a másik csoportot kontroll csoportnak tekintettem. Mindkét

csoportnál egyénileg felmértem a mozgásfejlettséget, valamint a két csoport között

sorversenyt rendeztem és a kutyás terápiás foglalkozások után visszaméréssel

próbáltam felmérni, hogy a célzott mozgásfejlesztés milyen hatással volt a

gyermekek motorikus fejlődésére.

Feltételeztem, hogy az óvodás korosztálynál a rendszeres gyakorlás javítja a

motorikus teljesítményt, hozzájárul a mozgásvégrehajtás precíz és minőségi

kivitelezéséhez, és az ismert mozgások új kombinációinak megjelenéséhez.

Az egyéni felmérés és visszamérés alapján azt feltételeztem, hogy:

- javul az ugrás technikája és nő az ugrások hossza

- fejlődik az egyensúlyérzék, a térérzékelés, a hely-és helyzetváltoztatás

- javulnak a mozgások dinamikai jellemzői

A két csoport összehasonlítására alkalmazott sorversenyek alapján azt feltételeztem,

hogy:

- fejlődik a dobás technikája és a dobások pontossága

- javulnak az alternáló mozgások

- a futásgyorsaság nő, javul a futás technikája és az iránytartás

- javul az oldallépések kivitelezése

- javulnak az időeredmények

4

II. IRODALMI ÁTTEKINTÉS

II/1. Mozgásfejlődés az első gyermekkorban (4-7 év)

Az emberi mozgásfejlődés törvényszerűségeit számos szakterület kutatói vizsgálták.

A pszichológusok, a biológusok, a testnevelés és a sport szakemberei különböző

megközelítéssel viszonyultak a témához. „A lélektan, ezen belül a fejlődéslélektan

jobbára a motorikus készségek (skills) tanulásának szentelt figyelmet, főleg a

finomkoordináció területének. A mozgásfejlődést a szervezeten belüli történésként

úgy tekintették, mint a mozgásminta kialakulását, finomodását, a mozgásszabályozás

tökéletesedését. Egy másik irányzat képviselői a mozgásfejlődést a gyermek

általános, a környezettel kölcsönhatásban változó magatartásának részeként

értelmezik (Stern 1950. Petzelt 1951.) Ők a környezet hatásait tartják elsődlegesnek,

mivel a környezet által támasztott követelmények visszahatnak a gyermek

mozgásfejlődésére. A gyermek mozgásos tevékenysége tehát alkalmazkodási válasz

és ugyanakkor a megismerés egy formája.”1 Az antik filozófusoktól származtatjuk a

fejlődés fogalmát. „Az egyén fejlődését vizsgáló tudománynak az auxológiának két

kulcsfogalma van: a növekedés és a fejlődés. Növekedésben a szervezetben

bekövetkező mennyiségi változásokat érti, vagyis azt, hogy az asszimiláció

(felépítés) túlsúlyban van a disszimilációval (leépítés) szemben. A fejlődés viszont a

minőségi változások folyamata, amelyet mennyiségi változások készítenek elő.”2 A

mozgásfejlődés az emberi fejlődés egy részterületeként fogható fel, mely átfogja az

ember sokrétű mozgásformáinak és mozgáskészségeinek egyéni fejlődését, valamint

a koordinációs-és kondicionális képességek kialakulását.

A mozgásfejlődésnek biológiai feltételei vannak, mint a mozgatórendszer és az

idegrendszer fejlődése. A mozgatórendszer fejlődése magában foglalja a

csontvázrendszer (a csontok megszilárdulását, a porcszövet csonttá alakulását, a

csontok hosszúságának és szélességének növekedését) fejlődését, valamint ezzel

egyidejűleg az izomzat (az izomzat testtömeghez viszonyított arányát, az izomzat

gyarapodását) fejlődését is. Az idegrendszer fejlődése, elsősorban az agy fejlődése a

1 Dr. Farmosi István – Mozgásfejlődés – az alapvető mozgásformák és képességek fejlődése – ITC PLANTIN

Kiadó és Nyomda Kft, 1992. Budapest, 6. oldal, második bekezdés 2 Dr. Farmosi István – Mozgásfejlődés – az alapvető mozgásformák és képességek fejlődése – ITC PLANTIN

Kiadó és Nyomda kft, 1992. Budapest, 7. oldal, második bekezdés

5

születés pillanatában még a kezdetén tart, ilyenkor a mozgatómezőből kiinduló

piramispályák rostjai nem rendelkeznek velőshüvellyel és még nincs kapcsolatuk a

gerincvelői mozgató idegsejtekkel sem. A szinapszisok kialakulása, valamint a

mielinizáció a 2. életév végére fejeződik be és azoknál az idegpályáknál alakul ki,

melyek az érzékszervektől az agykéreg felé vezetnek. Végül azok az idegpályák

mielinizálódnak, melyek az akaratlagos mozgásokat közvetítik. Ugyanakkor a

strukturális és fiziológiás feltételek mellett a mozgás kialakulásának és fejlődésének

fontos tényezője a környezet, amelyben a mozgástanulás zajlik.

Az első gyermekkorban (4-7 év) jelentős változást eredményez az egyediből a

szervezett közös foglalkoztatásba való átlépés, a rendszeres mozgás, melynek

színvonala hosszú időre megszabja a motorikus fejlődést. Ebben az életkorban a

gyermek mozgásfejlődését az jellemzi, hogy a már elsajátított mozgásokat

tökéletesíti, ugyanakkor megjelennek az első mozgáskombinációk is. Javul a

gyermek teljesítménye, a mozgás kivitelezésének minősége, pontossága. Ugyanazt a

mozgást egyre több variációban és szituációs helyzetben képes alkalmazni. „A

kondicionális képességek közül az idegrendszeri érést kísérő mozgás-és

mozdulatgyorsaság, valamint a testnagysággal arányos állóképesség fejlődésében

lehet számottevő előrelépést felismerni (Győri, 1981.).”3 „A koordinációs képességek

közül a motorikus tanulás a mozgásvezérlés-és szabályozás, ezen belül pedig az

egyensúlyozás fejlődése kifejezett. Bakonyi és Nádori (1987) vizsgálatai arra

mutatnak, hogy az egyensúlyozásban, és ebben az életkorban feltehetően minden

koordinációs teljesítményben a vizuális kontrollnak kiemelkedő jelentősége van.”4

Az életkor legkedveltebb és legtöbbet gyakorolt mozgásformája a mászás, mely 5

éves kor után lesz az előző életkorokhoz képest folyamatosabb, gyorsabb és

koordináltabb. A 4 éves gyermek már képes önállóan folyamatosan fölmenni a

lépcsőn váltott lábakkal, azonban a lefelé lépkedés még kevésbé folyamatos és

lassúbb. Az egymástól 30 cm távolságra helyezett akadályokon a 3-4 évesek át

tudnak lépni, valamint 5-6 éves korban már nem csak az akadályok közötti távolság


Kiadó és Nyomda kft, 1992. Budapest, 24. oldal, első bekezdés 4 Dr. Farmosi István – Mozgásfejlődés – az alapvető mozgásformák és képességek fejlődése – ITC PLANTIN

Kiadó és Nyomda kft, 1992. Budapest, 24. oldal, második bekezdés

6

növelhető 50 cm-ig, hanem az akadályok közötti távolság is variálható, azonban

fontos, hogy a nagyobb átlépési távolság kisebb magassággal párosuljon. A fiúk

futásának fejlődése megelőzi a lányokét, ami a lépéshossz növelésével és a

lépésfrekvencia csökkentésével valósul meg. 4 éves korban a jól koordinált futás a

gyermekek 30%-ra jellemző, az 5 éveseknél már 70-75%-ra, míg a 6-7 éveseknél

eléri a 90%-ot. „Az ugrás Meinel (1977) szerint csak akkor fejlődik megfelelően

ebben az életkorban, ha a gyermekek kellő gyakorlásban vesznek részt. Ennek

hiányában a fejlődés lassú és formaszegényen történik. Megfigyelték, hogy az

öntevékeny játékban, - amelyet a felnőttek nem irányítanak – az ugrások részaránya a

többi mozgásformához viszonyítva kevesebb, és a gyermekek rendre ugyanazokat az

ugrásokat alkalmazzák, tehát formailag szegényebb.”5 Megfelelő gyakorlás esetén a

fejlődés gyorsabb és sokrétűbb lesz, mely elsősorban az 5-6 éveseknél jelentkezik.

4 éves korban az egykezes felső dobás még mindig inkább karból történik és kevésbé

kifejezett a törzs bekapcsolódása. Az 5 éves fiúk többsége harántterpeszből dob az

egész test bevetésével, míg a lányokra a frontális felállás és csak a kar és a törzs

mozgásának összekapcsolása a jellemző. A nekifutással történő dobás a fiúknál csak

ritkán sikerül, azonban kellő gyakorlással a technikája fokozatosan javul. Lányoknál

különösen fontos a rendszeres gyakoroltatás, mert ennek hiányában megrekednek

ezen a fejlettségi fokon. Mivel a gyermekek anticipációs képessége kevésbé fejlett,

ezért nem képesek „fogáshelyesen” dobni a labdát, így elkapni sem tudják, ami azt

eredményezi, hogy egymás közt nem is gyakorolják, ezért nagyon fontos, hogy a

felnőttek a dobás és elkapás fejlesztésében is részt vegyenek, ami kifejezetten a

lányok esetében válik indokolttá.

Az első gyermekkorban tökéletesedik főként a differenciálódás irányába - a húzás, a

tolás, a függeszkedés, a forgás, a gurulás, a hordás és az egyensúlyozás.


Kiadó és Nyomda kft, 1992. Budapest, 25. oldal, hatodik bekezdés

7

II/2. Fejlődés és szocializáció az óvodás korban

A fejlődés egyaránt érinti a kognitív (a megismeréssel kapcsolatos), az érzelmi, a

testi és a társas folyamatokat. Az érés, mint a fejlődést jellemző változások alapja,

egy genetikai program által meghatározott folyamat, mely a környezeti hatásoktól

viszonylag független, a testi és pszichés változások sorozatából tevődik össze. „A

mozgásfejlődésen kívül a testi és pszichés változások, a kognitív és társas

képességeink kibontakozása is előre rögzített időrendben zajlik. A változások

időegysége függ az érési folyamattól, azonban a környezeti tényezők lassíthatják

vagy gyorsíthatják ezeket a történéseket.”6 Gyarapítani lehet a kompetenciákat és

gyorsítani lehet az érést megfelelő gyakoroltatással, tanítással és fejlesztő

eszközökkel. Ahhoz, hogy a gyermek képességeit fejlesszük és támogassuk

fejlődését, ahhoz figyelembe kell venni azt a szintet, ahol a gyermek éppen tart, és

erről a szintről kell kiindulni, vagyis a gyermek képességeihez és szükségleteihez kell

igazodnia az elvárásainknak.

„A legközelebbi fejlődési zóna kifejezés (Vigotszkij, 1967) arra utal, hogy a

gyereket körülvevő környezet akkor a legtámogatóbb, ha egy lépéssel éppen az

aktuális fejlettségi szint előtt jár. A „legközelebbi fejlődési zóna” olyan sáv,

amelyben a gyerek a környezet biztonságos védettségét élvezve próbálgathat, és

ezáltal fejlettebb szinten tud teljesíteni, mint amilyenre egyedül képes lenne.”7 A

gyermekkor különböző intézményei (bölcsőde, óvoda, iskola) az életút természetes

szakaszolására épülnek, mely szakaszhatárok körülbelüli életkorokhoz köthetők. Az

értelmi képességek fejlődése az óvodás korban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek

vágyait összhangba tudja hozni a lehetőségeivel és a képességek által megváltoztatja

önmagához és a szülőkhöz való viszonyát. A környezet elvárásai is megváltoznak

vele szemben, megkövetelik tőle a szabályok betartását és a higgadtabb viselkedést,

mivel a gyermek külsejének testi arányai megváltoznak az óvodás évei alatt. Ez a

folyamat visszahat a gyermek gondolkodására és elősegíti a tőle független valóság

megértését, így az óvodás kor végére olyan intenzívvé válnak ezek a kölcsönhatások,

6 N. Kollár Katalin – Szabó Éva – Pszichológia pedagógusoknak – Osiris kiadó, 2004. Budapest, 31. oldal, első

bekezdés 7 N. Kollár Katalin – Szabó Éva – Pszichológia pedagógusoknak – Osiris kiadó, 2004. Budapest, 31. oldal,

második bekezdés

8

hogy egy egész személyiségére kiterjedő fordulat következik be. A gyermek képes

megérteni a kapcsolatok kölcsönösségét, birtokába van a nyelv fortélyainak, képes

elvonatkoztatni és fejben műveleteket elvégezni. Jelentősen lecsökken a gondolkodás

és viselkedés érzelemvezéreltsége, meg akar felelni az elvárásoknak és elég jól

alkalmazkodik a valósághoz. Ezeknek a változásoknak az együttese teszi lehetővé,

hogy az óvodás kor végére fegyelmezetten tudjon majd ülni az iskolapadban, hogy

feladatokat oldjon meg, hogy legyőzze vágyait és betartsa a szabályokat.

II/3. Az óvodai nevelés célja és a játékos oktatás módszere

Az óvodai nevelés célja a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlesztése. A nevelés

feladatait – egymással kölcsönhatásban álló erkölcsi, testi, értelmi, esztétikai nevelési

feladatok – az óvónő oldja meg a gondozás, oktatás, nevelés során. Az egészséges

gyermek fizikális és szellemi adottságai lehetővé teszik a harmonikus és sokoldalú

fejlesztését. Fontos az egészség megőrzése és megszilárdítása, az egészséges fejlődés

kedvező befolyásolása az életkornak megfelelően. „Az óvodában folyó testnevelést

folyamatként fogjuk fel, három éven keresztül ható nevelő-oktató tevékenységnek,

melyben a gyermekek mozgásismeretei, fizikai és szellemi képességei,

mozgáskészségei fokról-fokra tökéletesednek, fejlődnek és egyidejűleg

szükségletükké, szokásukká válik a mindennapos testgyakorlás.”8 A testgyakorlatok

vázát az életkornak megfelelő természetes mozgások adják, de ezen kívül

gimnasztikai elemeket is tartalmaznak. A természetes mozgások gyakoroltatásának

célja az életkornak megfelelő, optimális, gazdaságos végrehajtásra vonatkozik. Az

óvodás gyermekek eltérő motorikus fejlődési szinten állnak, ami abból adódik, hogy

különböző mozgásterekben és mozgásgyakorlási lehetőségekben nevelkednek (első

három életév) eltérő életkörülményeik következtében. Az idegrendszer serkentési és

gátlási viszonya egyensúlyba kerül a rendszeres gyakorlás eredményeként. Az óvodai

nevelés célja tehát az, hogy azonos szintre hozza,- illetve szintről-szintre fejlessze a

gyermekeket a képességeiknek és életkoruknak megfelelően.

A gyermek maga kezdeményezi a játékot, spontán ötlettől vezérelve, önállóan

cselekedve, ezáltal ismeri meg a különböző dolgokat és jelenségeket, így bővítve

8 Becsy Bertalan Sarolta – Esküdtné Sebestyén Ildikó – Mozgásos játékminták, játékgyűjtemény – óvodák és

alsó tagozat részére –Ifjúsági lap – és Könyvkiadó Vállalat, 1986. Budapest, 7. oldal, negyedik bekezdés

9

eddig megszerzett tapasztalatait. A játéktevékenység folytonos cselekvésre készteti a

gyermeket, amivel kielégíti szükségleteit, így érve el a funkcióörömöt, ami motiválja

a további játékban és megismerésben, mely egyúttal mozgáskésztetésre is serkenti.

Amelyik játékban sikerélményt szerez a gyermek, azt a játékot szívesen gyakorolja,

és ez által tovább ügyesedik, míg azokat a játékokat, amik nehezen mennek

(amelyekre még nem elég érett), önállóan nem forszírozza, mert nem leli bennük

örömét. Ezért is fontos a játékos oktatás, mely egyfajta irányítást és segítséget ad

ahhoz, hogy a gyermek saját belső indítékként élje meg az újabb-és újabb

kreativitásra és aktivitásra alapuló tapasztalatszerzést és megismerést. Az oktatás

szervezését és irányítását a pedagógus végzi, ő adja ki a feladatokat, melyeket a

gyermekek végrehajtanak, így az ismeret-és tapasztalatszerzés egy célirányos és

tudatos tervezés eredményei. Fontos a belső indíték, azaz a motiváció fenntartása,

mert ez a mozgáscselekvés előfutára, hajtóereje és dinamikus meghatározója. A

mélyebb analízis-szintézis a magasabb szintű általánosítás képességét a játékos

oktatás alapozza meg. A játék és az oktatás kapcsolatát tehát nem statikus állapotnak,

hanem fejlődő folyamatnak kell tekintenünk. Az általános iskola alsó tagozata is még

erre a játékos oktatásra épít, így az óvoda egy nagyon stabil alapot ad a készségek

tudatos elsajátítására, hogy később a már felső tagozathoz közeledve a tanulási

folyamat motivációja lépjen előtérbe. A játékos oktatás fogalmát többféle

szempontból közelítik meg, vannak, akik önálló didaktikai alapelvnek, míg mások

oktatási módszernek tekintik. Módszerként azért értelmezhető, mert a testnevelés

oktatási-nevelési folyamatának minden mozzanatában érvényre juttatjuk

(ismeretnyújtás, gyakoroltatás, hibajavítás, értékelés). Így alkalmazkodunk az

óvodás, kisiskolás gyermek életkorának megfelelő pszichoszomatikus

sajátosságokhoz.

II/4. Az állatok emberre gyakorolt jótékony hatásai

Az 1970-es évektől kezdték el tudományos módszerekkel is vizsgálni az állatok

emberre gyakorolt pozitív hatásait. Magyarországon manapság is folynak különböző

kísérletek és kutatások, melyek az állattartási szokások, az állat-ember kapcsolat,

illetőleg az állatasszisztált terápia témaköreivel foglalkoznak. Az átfogó eredmények

még váratnak magukra, a kutatás ugyanis több résztvevőt (ember és állat), és több

10

évnyi vizsgálódást kell, hogy magába foglaljon. Az angol és nemzetközi kutatások

(Mars Petcare – Waltham központ) bírnak a legtöbb, ember-állat közötti kötődés és

pozitív kapcsolatra vonatkozó információkkal napjainkban. Az állatok közül a

társállatokat vizsgálták, melyek szoros kapcsolatba kerülnek az emberrel, azáltal,

hogy napi szinten kapcsolatot teremtenek, némelyek együtt is élik mindennapjaikat

az emberrel, de a legfontosabb, hogy rendszeresen és jelentős időt töltenek el

egymással. Ez a szoros kapcsolat és kötődés, például a kutya és ember kapcsolata a

kutyák evolúciójával párhuzamosan, évezredekre nyúlik vissza. A kutatások

kimutatták, hogy az ember-kisállat kapcsolat pozitívan hat az emberekre. Ezt a

jótékony hatást mindenki érzi, anélkül, hogy meg tudná fogalmazni mit is érez, mikor

egy kutyát simogat, ölbe vesz, vagy akár gondoz. Semmihez sem hasonlítható a

kutya élénk, érdeklődő tekintete, az a kíváncsian fürkésző szempár, mely lesi az

ember arcának minden rezdülését. Kísérletekkel kimutatták, hogy a kifejezetten

ölebnek szánt kutyák szemgolyója sokkal inkább gömbölyű, így alkalmasabb arra,

hogy az ember mimikáját lássa és érzékelje, szemben mondjuk egy vadászkutya

mandulavágású, távol eső szemeitől, melyek a nagyobb látóteret és a messzi távol

mozgó pontjainak (vadak) érzékelését teszik lehetővé. A kutyák változatos külseje,

mozgás közben lebegő szőre és megjelenése egyaránt vonzza az emberi tekintetet. A

kutyák emberrel kialakított kommunikációja rendkívül sokat változott az idők során,

az ember „megtanulta” mivel mit jelez kutyája számára. Egy kísérletet végeztek úgy,

hogy hangszalagra rögzítették a kutyák különböző szituációkba történő hangjelzéseit,

legyen az morgás, boldog ugatás, fájdalmas vonyítás, vagy egyéb, és azt tapasztalták,

hogy az emberek nagy százaléka tökéletesen ki tudta választani a lehetséges válaszok

közül az a lehetőséget, amit az adott szituáció takart, magyarán az ember képessé vált

megérteni „mit mond számára” kutyája. A hangjelzéseken kívül a kutya non verbális

jeleket is használva rengeteg információt közöl az emberrel. A csóváló farok, a

magasra tartott fülek, a maga alatt topogó lábak, mind-mind a kutya hangulatát,

érdeklődését és aktuális állapotát jelzik. A kutya tehát, anélkül, hogy folyékonyan

beszélné az emberi nyelvet, folyamatosan kommunikál az emberrel. Számtalan ember

ruházza fel kutyáját emberi tulajdonságokkal és családtagként, barátként éli velük

mindennapjait. Ezért is van az, hogy sok idős ember esetén, a kutya kimeríti a társ

11

fogalmát, akivel megoszthatók a napi gondok, aki hagyja, hogy elmeséljenek neki

bármit, anélkül, hogy beleszólna. Segíti a társas érintkezést az idősek és magányosok

számára, hisz a kutyát el kell látni a mindennapokban, a kutyával sétálni kell napi

rendszerességgel, ahol nagy eséllyel találkozik újabb kutyát sétáltatókkal, ahol a

kutya, mint a közös érdeklődésük alanya, egy jó kiindulópontja a beszélgetésnek és a

későbbi kapcsolatteremtésnek. Ezeknek köszönhetően az állattartás csökkenti a

háziorvosokhoz járás gyakoriságát, növeli egy életveszélyes betegség túlélési

esélyeit, csökkenti a vérnyomást, a stresszt és a depressziót. A vérnyomás csökkentő

hatását az állat szőrének simogatása is elősegíti, melyet egy kísérlettel is

bizonyítottak, miszerint az ölébe doromboló macskát simogató személy vérnyomása

szám szerint csökken. A kutya az agresszív vagy mentálisan sérült embereknek

pozitív választ ad, és érzelmi gazdagságot, magabiztosságot teremt. Autista vagy

Down-szindrómás gyermekekre is jótékonyan hat a kutya, mert nem támaszt velük

szemben elvárást, nem kelt bennük félelmet, csökkenti a szorongást, így lehetővé

teszi a kíváncsiság felébredését. A fiatalkori visszaeső bűnözés megelőzését is segíti

a kutyával való foglalkozás. Külföldi börtönökben végeztek olyan programokat, hogy

örökbe adandó, de viselkedés problémákkal küszködő kutyákat adtak oda egy olyan

börtönbe, ahol gyilkosságért elítélt bűnözőket tartottak fogva. A program célja az

volt, hogy közösen formálja egymást kutya és ember. A kutyák nevelése célt és

reményt adott az elítélteknek és izgalmassá tették a mindennapokat. A magukba

forduló, világtól elzárkózó bűnözők megnyíltak, rendre tanították a kutyáikat,

érezték, hogy tartoznak valakihez, javultak a társas kapcsolataik és komoly pszichés

fejlődésen mentek keresztül, azáltal, hogy a kutyával foglalkozhattak.

A kutya jelenléte, a kutyáról való gondoskodás egyfajta rendszert visz az ember

életébe, és ez által javítja a rendszeres iskolalátogatottságot és növeli a

felelősségtudatot a gyermekekben. Sok kisgyerekes családban a kutya a gyermek

legjobb barátja, aki mindig kapható játékra, akihez hozzá lehet bújni, akit meg lehet

simogatni, aki töretlenül követi a gyermek minden mozdulatát és egyúttal védelmezi,

vigyáz is rá. A kisgyermek érdeklődését felkelti a kutya mozgása, megpróbál utána

nyúlni, mászni, később a kutya, mint biztos pont segít az állás gyakorlásában, majd

később a járás során is.

12

A kutya orra egy érzékeny pont, mellyel információt szerez környezetéről és egyúttal

„mint egy kéz, tapogat is vele”. A kísérletek kimutatták, hogy a kutyák képesek a

különböző elváltozások területeit kiszagolni, számtalan bőrrákban szenvedő emberen

segítve ezzel. A kutya orra, szaglászása, nedvessége minden babát megmosolyogtat.

Talán itt kezdődik az ember-kutya kapcsolat megalapozása. A kutya mindig ott

nyüzsög a gyermek körül, a gyermek nyúl érte, simogatja, vizsgálgatja,

tapasztalatokat gyűjt róla, a játékát nyújtja neki, amiből később a dobás kialakulása

lesz jelentős. A kutyának való labdadobálás, a kutyával való focizás, labdagurítás

mind olyan játék, mely mindkét félnek örömöt okoz. A kisgyerek felállásra tett

kísérleteinél is nagy segítség a kutya, aki mindig ott van, ha szükség van rá, akihez

nem kell külön elmászni, aki támaszt nyújt, és ha vissza is huppan a gyermek, „még

az arcát is megnyalja”, ezzel tovább bíztatva őt. A járástanulás bizonytalanságánál

szintén támaszt adhat a kutya, aki beleérző képessége által figyelve a gyermek

mozgására, azonos ritmust vesz fel vele és képes oda-vissza tipegve sétálni a

gyermekkel, nem bánva azt sem, ha közben a fülébe kapaszkodik a gyermek. A

nagyobb gyermekeknek a kutya egy kifáraszthatatlan barát lehet, aki minden játékban

benne van, legyen az sárban ugrálás, vagy órákig tartó kergetőzés a mezőn. A kutya

tehát egy egész életen át hű társa és barátja az embernek, és aki megérzi egy kutya

szeretetét, többé nem akar lemondani róla.

A terápiás kutya kiválasztása és képzése az 1. számú mellékletben olvasható.

13

III. ANYAG ÉS MÓDSZER

III/1. A vizsgálati anyag bemutatása

A kutatásom során 40 óvodás gyermeket vizsgáltam, akiket két 20 fős csoportra

osztottam. Az „A” csoportba a kutyás terápián részt vevő gyermekek kerültek, a „B”

csoport lett a kontroll csoport. Mindkét csoportba azonos volt a nemek aránya, 10

lány és 10 fiú. Életkorukat tekintve 4-7 évesek vegyesen, kis-és nagy csoportos

óvodások, az átlag életkoruk 5 év. A gyermekek kiválasztásakor figyelembe vettem a

szülők kérését, az óvónők javaslatát és a gyermekek kutyához való viszonyát. A

szülők részletes leírást kaptak a kutatásról és a mozgásfejlesztő kutyás programról és

ez alapján döntötték el, hogy gyermekük részt vehet-e valamelyik csoportban. A

szülők aláírásukkal adtak engedélyt és volt, aki külön kérte, hogy gyermeke részt

vehessen a kutyás foglalkozásokon. Az óvónők mivel sok időt töltenek a

gyermekekkel, így úgy gondoltam reálisabban látják a gyermekek közötti

különbségeket (mozgáskultúrát tekintve) és az egyes személyiségek fejlődését, ezért

fontosnak tartottam a javaslatukat. Volt olyan gyermek, akit azért tanácsoltak a

kutyás terápián való részvételre, mert úgy látták, hogy kevésbé ügyes, mint a többiek,

volt, akit azért, mert nehezen kezelhető volt (hiperaktivitás és koncentrációzavar), és

volt, akit azért javasoltak, mert zárkózott volt és nem volt jó sem a többi gyermekkel,

sem az óvónőkkel a kapcsolata. A harmadik szempont a gyermekek kutyával való

találkozása volt. A kutyát bevittem az óvodába és hagytam, hogy a gyermekek

maguktól jöjjenek oda ismerkedni és barátkozni vele. Volt olyan gyermek, aki

félelem nélkül közeledett a kutyához, volt, aki messziről érdeklődött és csak

bátorítással, hátulról merte megsimogatni. Ez is fontos szempont volt, mert aki eleve

nagyon szerette a kutyákat, annak szerettem volna még több kellemes élményt

okozni, míg annál a gyermeknél, aki bizalmatlan volt a kutyával szemben (és a szülő

is szerette volna leküzdeni a gyermeke kutyától való félelmét), szerettem volna, ha

megtapasztalja és átéli a kutya szeretetét, bizalmát és a vele való közös játék örömét.

A gyermekekről általánosságban elmondható, hogy életerősek, egészségesek voltak,

és az általános fizikai állapotuk kielégítő volt. Szellemi képességeik lehetővé tették a

kutyával való játékok szabályainak megértését és az esetleges korrigálások

kivitelezését.

14

III/2. A vizsgálat elrendezése

A kutatási munkám Miskolcon a Mesevár Óvodában zajlott, 2010.06.16.-és

2010.07.21. között. Először kutya nélkül mentem el az óvodába, megismerkedtem az

óvónőkkel, meséltem nekik arról, mit is szeretnék majd vizsgálni, és hogyan fog

zajlani a kutyás mozgásfejlesztő program. Az ovisoknak bemutatkoztam és meséltem

nekik arról, hogy hamarosan egy kutyussal fogom meglátogatni őket. Felmértem a

lehetőségeket, az óvoda udvarát és a különböző eszközöket, melyeket a későbbiekben

felhasználhattam. Az óvoda vezetőségének több héttel előtte benyújtott kérelmem és

az ÁNTSZ-nek beküldött részletes leírásom a kutatási munkámról, valamint a kutya

összes egészségügyi-és vizsgapapírjainak leadása után ekkor már hivatalosan is

engedélyezték az óvodában folytatott tevékenységemet.

Suzyt, a terápiás kutyámat, az óvodában való munkájának megkezdése előtt az

állatorvossal megvizsgáltattam (aki egészségesnek találta), megkapta a minden évben

kötelező veszettség-elleni oltását, a rendszeresen ismételt féreghajtást megismételtük,

illetve az egyéb élősködők elleni védekezést is biztosítottuk. A kutatásom

megkezdése előtt szőrét rövidre vágattam, hogy egyszerűbb legyen minden terápiás

foglalkozás előtt megfürdetnem, majd megszárítva elvinnem az óvodába.

A kutatásom során mindkét csoportnál elvégeztem a mozgásfejlettség egyéni

felmérését, valamint megrendezésre került egy sorverseny, ahol „A” - és „B” csoport

egymás ellen versenyzett. Ezt követte egy 15 alkalmas állatasszisztált

mozgásfejlesztés, melyben az „A” csoport gyermekei vettek részt, végül újra

megrendezésre került a sorverseny és megtörtént mindkét csoport egyéni

mozgásfejlettségének visszamérése.

A kutatás menete:

2010.06.18. a kutyával való megismerkedés az óvodában

2010.06.21-22-23. a mozgásfejlettség egyéni felmérése

2010.06.24. az első sorverseny, az „A”- és „B” csoport egymás ellen versenyeztek

Ezt követően megkezdődtek a kutyás terápiás foglalkozások az „A” csoportnak

(kutyás terápián részt vevő gyermekek, 20 fő)

- időpontja: 2010.06.25-07.14.-ig

- heti átlag: 5 alkalom (60 perc/alkalom)

15

2010.07.15. ismételt sorverseny, „A”- és „B” csoport részére

2010.07.16-19-20.-án a „nagymozgások” kivitelezésének ismételt felmérése

egyénenként

2010.07.21. elbúcsúztak a kutyától és rajzoltak

A módszerem:

A megfigyelés volt, a „nagymozgások” megfigyelése egyénenként történő felmérés

és sorverseny segítségével. Az eredményeket részletes feljegyzéssel, és mozgásos

feladatok során a távolság és idő precíz mérésével próbáltam objektivizálni.

Alkalmazott eszközök:

- szőnyeg

- műanyag dobogó

- gumilabda

- zsámoly

- pad

- műanyag karika

- bója

- kréta

- centiméter szalag

- stopperóra

III/2.1. Az egyéni felmérések gyakorlatanyaga

Az általam választott feladatok azt a célt szolgálták, hogy egyénenként felmérjem a

gyermekek aktuális mozgásfejlettségi szintjét. Elsősorban a nagymozgásokra - hely-

helyzetváltoztatás - kivitelezésének képességére voltam kíváncsi. A feladatok

(gyakorlatok) segítségével vizsgáltam a térérzékelést, ugráskészséget, ugráshosszt,

egyensúlyérzéket, iránytartást, futásfejlődést, gyorsaságot, alternáló mozgásokat,

oldallépés kivitelezését, dobás pontosságot, valamint a hely-és helyzetváltoztatást.

A felmérések eredeti példányát a 2. számú melléklet tartalmazza. A felmérések az

óvoda udvarán zajlottak, 40 gyermeket 3 nap alatt sikerült felmérnem egyesével.

16

A felmérés dokumentációja a lap tetején a fő adatokat tartalmazza, a gyermekek

monogramját és óvodai jelüket, valamint nemüket és életkorukat. A nevük mellett

egy „K” betűvel (kutyás csoport) emeltem ki az „A” csoportba tartozókat.

Hat nagy csoportba osztottam a vizsgálathoz szükséges gyakorlatanyagot, úgy, mint

ugrások, alternáló mozgások, futás, dobás, egyensúlyozás és oldallépés kivitelezése.

A megfigyelésemhez kapcsolódóan lehetőséget adtam a különböző szempontok

szerinti megítélésre, valamint helyet, hogy egyéb megjegyzéseket is hozzá tudjak

fűzni a feladatokkal kapcsolatosan, amennyiben az szükséges volt.

Különböző irányokban történő ugrás, páros-és egy lábbal

Az óvoda lebetonozott udvarán krétával felrajzoltam öt négyzetet, kereszt alakban. A

négyzetek oldalai 40 cm-esek voltak, két négyzet között 20 cm távolság volt minden

irányban. A feladat az volt, hogy csípőre tett kézzel a középső keresztbe kellett állni,

innen zárt-majd egyik és másik lábbal előre/balra/jobbra/hátra ugrani. Minden új

irányban történő ugrás megkezdése előtt vissza kellett állni a kiindulópontra, azaz a

középső négyzetbe. Az ugrások során felhívtam a figyelmüket arra, hogy próbálják

csípőre tett kezüket végig ott tartani, valamint páros lábbal ugráskor próbálják meg a

lábaikat végig zárva tartani, illetve hogy egy lábon ugráskor próbálják meg az ugrás

végeztével is megtartani az egy lábon állás pozícióját, illetve ha elég ügyesek,

figyeljenek arra is, hogy ne lépjenek ki-vagy rá a négyzet vonalára. A feladatokat

előre bemutattam, szükség esetén egyenként is. A hátraugrások kivitelezésekor úgy

helyezkedtem, hogy az esetleges hátraesést megakadályozhassam.

Páros-és egy lábbal fel/leugrás

A szőnyegre feltettem egy műanyag dobogót, így nem csúszott el. A műanyag

dobogó téglalap alakú volt, 18 cm és 14 cm hosszú oldalai voltak, a magassága 10

cm volt. A feladat az volt, hogy csípőre tett kézzel zárt-majd egyik és másik lábbal

kellett felugraniuk, majd leugraniuk a dobogóról. Az ugrások során felhívtam a

figyelmüket arra, hogy próbálják csípőre tett kezüket végig ott tartani, hogy páros

lábbal fel/leugráskor próbálják meg a lábaikat végig zárva tartani, hogy egy lábon

ugráskor próbálják meg a fel/leugrás végeztével is megtartani az egy lábon állás

pozícióját. A felugrás után megtartva az érkezés pozícióját, lerakhatták mindkét

lábukat, maguktól fordultak meg a dobogón mintegy 360 fokot, majd felvéve a kívánt

17

testhelyzetet (páros/bal/jobb lábon állás), leugrottak róla. Erre azért volt szükség,

hogy nehogy lendületből tovább ugorjanak, elessenek, vagy elkapkodják az ugrás

kivitelezését.

Helyből távolugrás páros-és egy lábbal

A távolugrás kivitelezéséhez a szőnyeget terítettem le a betonra, az oldalán kihúzva a

centiméter szalagot. A szőnyegnek köszönhetően sokkal jobban látták a gyermekek

azt, hogy honnan kell elugraniuk ahhoz, hogy pontosan mérni tudjam az ugrásaik

hosszát. A szőnyegre már nem volt szabad lépniük, a szőnyeg széle előtt álltak meg a

betonon és az ugrások végeztével a szőnyegre érkeztek. Az esetleges eleséseket,

térdre érkezéseket valamennyire csillapította a szőnyeg és nagyobb biztonsággal

merték kihozni magukból a maximumot a gyermekek. Ennél a feladatnál hagytam,

hogy kezükkel lendületet vegyenek, és egyensúlyozva segítsék vele az ugrást,

valamint a talajra érkezéskor a testhelyzet megtartását. Felhívtam figyelmüket arra is,

hogy nézzék, honnan ugranak el, próbáljanak minél nagyobbat ugrani és páros lábbal

ugráskor zárva tartsák a lábaikat, egy lábon ugráskor pedig egy lábról ugorjanak el és

ugyanarra a lábra érkezzenek meg. Az ugrásokból érkezések után addig kértem, hogy

tartsák meg a testhelyzetet, amíg le nem mértem az ugrások pontos hosszát.

Egy lábon állás (karokkal egyensúlyozva)

A betonon, mint stabil egyenletes talajon álltak meg cipőben a gyermekek. Egyik,

majd másik lábon kellett megállniuk, a testhelyzetet minél tovább megtartaniuk,

miközben karjaikkal egyensúlyozhattak. A feladat megkezdése előtt megmutattam

nekik, hogyan kell megállniuk, felhívtam a figyelmüket arra, hogy ha karjaikat

oldalra kiteszik maguk mellé, és ha egy pontot néznek, és nem beszélnek közben,

akkor még több ideig fognak tudni fél lábon állni. Stopperórával mértem, mennyi

ideig tudtak állni bal/jobb lábakon.

Egyensúlyozva járás

A felfordított pad keskeny felületén kellett tyúkjárásban végigmenniük a

gyermekeknek. A pad 160 cm hosszú és 30 cm magas volt, a keskeny felülete 10 cm

széles volt. Bemutattam előtte, hogy szeretném, ha végigmennének, karjaikkal

egyensúlyozhattak. Azt kértem tőlük, hogy egyenletes tempóban megszakítás nélkül,

18

váltott lábakkal haladjanak a padon végig. Stopperórával mértem, mennyi időbe telik

végigmenniük a padon.

III/2.2. A sorverseny feladatai

A sorverseny eredeti példányát a 3. számú melléklet tartalmazza. A sorverseny az

egyéni felmérések befejezése után egy külön alkalommal került megrendezésre az

óvoda udvarán. A sorversenyen a két csoport egymás ellen versengett, az „A” csoport

volt a kutyás mozgásfejlesztő programon részt vevő gyermekek, a „B” csoport pedig

a kontroll csoport. A két 20 fős csapat egy bója mögé sorakozott fel, az óvónők

segítettek a gyermekek indításában, csapatban tartásában. A gyermekeknek

elmagyaráztam, hogy a verseny során az a csapat nyer, amelyik a leggyorsabb. Ők

maguk elnevezték magukat „Ezüst mancs” és „Arany mancs” csapatoknak. A

sorverseny során az adott feladat megfigyeléseit rögzítettem, „A”- és ”B” betűkkel

jelöltem meg a győztes csapatot, illetve a stopperórával és centiméter szalaggal mért

eredményeket jelöltem a papíromon.

Kúszás (3,5 méter)

A kúszás során a kinti használatra szánt szőnyeg mögé sorakoztattam fel a két

csapatot és tapsra egymás mellett kúsztak végig a gyermekek a szőnyegen. A

szőnyeg hossza 3,5 méter volt. A kúszást először bemutattam nekik. A kúszással

kapcsolatos megfigyeléseimet rögzítettem és a kapott időeredmény alapján

kihirdettem a győztes csapatot.

Gyors reagáló képesség futásban (összekuporodás a földön, törökülés,

páros lábon állás)

Az óvoda udvarának betonjára krétával húztam egy vonalat, mely két egyenlő részre

osztotta a területet. A terület egyik részén az „A”, a másik részén a „B” csapat tagjai

szabadon futkározhattak. Adott hangjelre (taps és egy szó) egy meghatározott

testhelyzetet kellett felvenniük. A tapsot követő „gólya” szóra meg kellett állniuk,

lábukat összezárva, a „nyuszi” szóra törökülésbe kellett ülniük, a „sün” szóra pedig

összekuporodtak a földön. A testhelyzet felvétele után újabb taps jelezte a feladat

végét és adott engedélyt az újabb futkározásra. Amelyik gyermek nem vette fel a

19

testhelyzetet, vagy nem azt csinálta, amit kellett volna, az kiesett és leült a pálya

szélére. Rögzítettem az ezzel kapcsolatos megfigyeléseimet. A játék vége az volt,

amikor már minden gyermek hiba nélkül teljesítette a feladatot, ekkor számoltam

meg melyik csapatba van több gyermek még játékban, az a csapat nyert.

Labdával futás és célba dobás

Az óvoda udvarán minden csapatnak a saját bójájától kellett indulnia, labdát fogva a

kezében a gyermek elfutott 3,5 métert, itt egy vonal jelezte, hol kell megállnia, majd

két kézzel az 1 méterre lévő felfordított zsámolyba kellett megpróbálnia a labdát

beledobni. A dobás után a labdáért kellett futni és a bójánál várakozó következő

csapattársnak kellett futva a kezébe adni. A feladatot bemutattam, előtte minden

gyermek kipróbálta két kézzel a labdadobást, az óvónők segítettek indítani a

gyermekeket. A labda egy egyszerű, kisméretű gumilabda volt, különböző színekben.

Akkor tudtak a gyermekek időt nyerni, ha bele találtak a zsámolyba és nem kellett a

rosszul dobott és elgurult labda után szaladniuk. A feladatra vonatkozó

megfigyeléseimet rögzítettem és stopperórával mértem a csapatok feladat

végrehajtásának idejét. A leggyorsabb csapat nyerte a játékot és megtapsoltuk, aki

beletalált a zsámolyba.

Futás fordulatokkal

Az óvoda udvarán egy vonal jelezte, hova kell felsorakoznia a csapatnak, a vonaltól 1

méterre volt az első bója, ezt még három bója követte, melyek 50 cm-re voltak

egymástól. A feladat az volt, hogy szlalomban futva kellett a bóják közt haladni,

majd az utolsó bója megkerülése után a bóják mellett visszafutva a következő

csapattárs tenyerébe csapva indítani őt. Bemutattam a feladatot. Az nem volt

meghatározva, hogy milyen irányba kell az első bóját megkerülni, viszont felhívtam

a figyelmüket rá, hogy egy bója se maradjon ki és ne érintsék a bójákat futás közben.

A feladatra vonatkozó megfigyeléseimet rögzítettem. Stopperórával mértem a

csapatok feladat végrehajtásának idejét. A leggyorsabb csapat nyerte a játékot.

Távolugrás (ugorjon túl)- páros/bal/jobb lábbal

Az óvoda szőnyege oldalához sorakoztak fel a csapatok. Páros lábbal, majd bal-és

jobb lábbal is ugraniuk kellett, karjukkal egyensúlyozhattak. A szőnyeg oldalán

kihúzott centiméter szalag segítségével mértem az ugrások hosszát. Minden csapatból

20

a legnagyobbat ugró gyermek adatát írtam fel, valamint feljegyeztem a

megfigyeléseimet. Az a csapat nyert, amelyikben a leghosszabbat ugró gyermek volt.

Ugrásfejlesztés (egy lábon oda, páros lábon vissza)

Az óvoda udvarán egy bója jelezte, honnan kell indulniuk. A bójától 4,5 méterre egy

zsámolyt tettem. A zsámolyig egy lábon ugrálva kellett eljutniuk, a zsámoly

megkerülése után már páros lábon ugrálva kellett visszaérkezniük a bójához, majd

indulhatott a következő csapattárs. A feladatot bemutattam, engedtem, hogy

karjaikkal egyensúlyozzanak, felhívtam a figyelmüket rá, hogy egy lábon ugráskor ne

tegyék le a másik lábukat (nem kötöttem meg, hogy bal-vagy jobb lábbal ugráljanak),

páros lábbal ugráskor pedig próbálják összezárva tartani a bokájukat. A feladatra

vonatkozóan az előforduló hibákat lejegyzeteltem és stopperórával mértem a

csapatok feladat végrehajtásának idejét. A leggyorsabb csapat nyerte a játékot.

Sasszé párosával, karikát fogva, kerüléssel

Az óvoda udvarán egy vonal jelezte, honnan kell indulniuk, a vonaltól 4,5 méterre

volt a zsámoly, amit meg kellett kerülniük. Párosával álltak meg a gyermekek,

megfogták a karikát (azonos méretű, műanyag karikák) és egymással szemben állva,

sasszézva kellett elindulniuk, majd megkerülniük a zsámolyt és visszafelé is

ugyanígy érkeztek, a következő párosnak átadva a karikát. A feladatot bemutattam,

az, hogy melyik irányból kerülték meg a zsámolyt, maguk dönthették el, felhívtam a

figyelmüket arra, hogy ne oldalazva fussanak, ne álljanak meg, ne engedjék el a

karikát és figyeljék a társukat is, miközben sasszéznak. A megfigyeléseimet

feljegyeztem. Stopperórával mértem a csapatok feladat végrehajtásának idejét. A

leggyorsabb csapat nyerte a játékot.

Páros lábbal ugrás adott távolságra, karikába, kerüléssel, futással

Az óvoda udvarán egy vonal jelezte az indulási pontot. A vonaltól 50 cm-re volt az

első karika, ezt követte még három karika, a karikák között 50 cm távolság volt, a

karikák átmérője szintén 50 cm volt. A vonaltól 4,5 méterre volt egy zsámoly. Az

volt a feladat, hogy a vonaltól indulva, páros lábon ugrálva kellett a karikákba

ugrálva haladni előre, majd az utolsó karikába ugrás után futva a zsámolyt

megkerülni és visszafutni a kiindulópontra. A feladatot előre megmutattam,

felhívtam a figyelmüket rá, hogy tartsák zárva a lábaikat az ugrások során, és ha

21

ügyesek, ne érintsék a karikát és próbáljanak egy ugrással továbbugrani egy újabb

karikába és minden esetben kerüljék meg a zsámolyt is. Ha valamelyik gyermek

érintette vagy elrúgta a karikát, akkor a következő gyermek indításáig azt eredeti

helyére visszatettem. A feladat során feljegyeztem a megfigyeléseimet. Stopperórával

mértem a csapatok feladat végrehajtásának idejét. A leggyorsabb csapat nyerte a

játékot.

III/2.3. Az állatasszisztált terápiás foglalkozások

Az állatasszisztált foglalkozásokon csak az „A” csoport tagjai vettek részt, ők voltak

20-an a kutyás mozgásfejlesztő programon részt vevő gyermekek. Összesen 15

foglalkozás volt, amik egymást követő napokon zajlottak. A többi gyermek addig

mást játszott az óvónőkkel, vagy egymással az udvaron. A motiválás érdekében az

„A” csapat minden tagjának készítettem egy kis füzetet, amelyre nyomdai pecséttel

rögzítettem az órán való részvételüket. Az állatasszisztált foglalkozásokon fontos

szempontnak tartottam azt, hogy a feladatok a felmérés során kapott adatok alapján

az életkornak megfelelő mozgásfejlesztést szolgálják, illetve hogy olyan játékos

feladatokat találjak ki, melyek változatosak és a gyermekek számára izgalmasak.

A kutya alapvetően kétféleképpen vett részt a játékokban. Vagy aktívan, azaz együtt

„dolgozott” a gyerekekkel például együtt kúszott velük, vagy passzívan, például állt

egyhelyben és alatta kellett átkúszniuk, illetve olyan formában, hogy a kutya volt a

„feladatok célja” például őt kellett megkerülni. A kutya az összes játékos feladathoz

útmutatót kapott, egyszerű kéz-és hangjelzésekkel irányítottam a játékok során. A

játékos feladatok összeállítása során a hely-és helyzetváltoztató mozgások fejlesztése,

a dobás pontosság, a futásfejlődés, ugrások fejlesztése, alternáló mozgások, és az

egyensúlyérzék fejlesztése volt a fő cél, valamint az oldallépés kivitelezésének

pontosítása. Figyelembe vettem a csoportlétszámot, a kutya helyzetének

átgondolását, az udvar méretét és a különböző eszközöket, melyeket használhattam.

A játékos feladatok során arra törekedtem, hogy egyszerű, követhető feladatok

legyenek, melyeknél, ha szükséges, tudjak korrigálni is. A különböző feladatokat

más-más napokon játszottuk, annyi játékos feladatot találtam ki, hogy lehessen

variálgatni mind a sorrendet, mind a kivitelezést. A kutyával való megérkezéskor

22

mindig hagytam időt arra, hogy a gyermekek kicsit simogassák a kutyát, valamint a

foglalkozások után volt lehetőségük labdázni és játszani vele.

A kutyás terápiás foglalkozások felépítése:

A kutyával megérkezés, simogatás

Eszközök előkészítése

A kutyával történő mozgásfejlesztő program feladatainak gyakoroltatása

A kutyával kötetlen játék, labdázás, simogatás

Az eszközök elpakolása, távozás a kutyával

Az állatasszisztált terápia során alkalmazott játékos feladatok

- Az alternáló végtagmozgások fejlesztése céljából a kúszás volt a fő elem, melyet

különböző variációkba gyakoroltattam. Az egyik lehetőség az volt, hogy a szőnyeget

leterítettem, felsorakoztak mögé párosával a gyermekek, majd a kutya a szőnyeg

mellett, a gyermekek kettesével a szőnyegen kúsztak végig. A másik lehetőség az

volt, hogy a kutyát megállítottam a téglalap alakú szőnyeg hosszabbik oldalának a

közepénél. A gyermekek sorban álltak és egyesével, a szőnyeg elejétől kúszva

átkúsztak az álló kutya alatt majd a szőnyeg további oldalain pókjárásba,

macijárásba, végül rákjárásba mentek végig, majd beálltak a sor végére.

- A következő játékos feladat lényege a gyors reagáló képesség volt futásban. Ezt úgy

játszottuk, hogy a kutyát egy jól látható helyen volt (az udvar végén található

kivágott fatönkön) és ő volt a játék „irányítója”. A gyermekek futkároztak

tetszőlegesen az udvaron, majd a tapsolásom után, a kutyának kézjellel különböző

pozíciókat mutattam, ekkor a gyermekeknek utánozniuk kellett a kutya által felvett

testhelyzetet. Amikor a kutyát lefektettem, a gyermekeknek össze kellett

kuporodniuk a földön, amikor felültettem, törökülésbe kellett ülniük, amikor

állítottam, fél lábon egyensúlyozva kellett megállniuk. A taps jelezte a futás végét és

a pozíció felvételét és a pozíció megtartásának végét és az újabb futás kezdetét is.

Volt olyan feladat is, hogy a kutya a helyén maradt, a gyermekek futkároztak, és

amikor a kutya (kézjelemre) ugatott, megneveztem egy állatot és annak megfelelően

kellett egy adott pozíciót felvenniük. A „sün” szóra összekuporodtak a földön, a

23

„nyúl” esetében törökülésbe ültek, a „gólya” hallatára fél lábon egyensúlyozva

megálltak a gyermekek. Mindkét esetben, aki elrontotta a helyes pozíciót, későn

reagált vagy rossz testhelyzetet vett fel, az kiesett a játékból és leült a pálya szélére.

- A dobás és egyensúlyérzék gyakoroltatására többféle gyakorlatot csináltunk,

kombinálva egymással a feladatokat. A gyermekek sorban álltak, húztam egy vonalat

előttük a földre, a vonaltól 1 méterre letettem egy felfordított zsámolyt. A labdát

kellett két kézzel a zsámolyba dobniuk a gyermekeknek. A kutya a pontos zsámolyba

találást „jutalmazva” a labdáért ment és a gyermekek kezébe adva várta az újabb

dobást. A másik játék az egyensúlyérzék fejlesztése volt, amiben még szerepet

játszott a dobás gyakorlása. Az óvoda udvarán egy megfordított pad keskeny

felületén kellett egyensúlyozva végigmenniük a gyermekeknek. Először a kutya

végigment előttük a pad keskeny részén és mentek utána a gyermekek is, majd a

másik feladatnál már a kutya a pad végén állva várta a padon egyensúlyozó, kezébe a

labdát tartó gyermek érkezését. A gyermekek a labdát különböző kartartásokkal

fogva, egyensúlyozva haladtak végig a padon, ezzel is nehezítve a feladatot.

Háromféle kartartás volt, az egyiknél maguk előtt kéz kézzel tartották a labdát, a

másiknál a hátuk mögött tartották, végül a fejük felett fogták, majd a pad végén két

kézzel dobták el a labdát Suzynak, aki nagy örömmel hozta nekik vissza.

Egyensúlyérzék fejlesztésére végeztek még olyan feladatot is a gyermekek, hogy a

szőnyeg köré álltak, én pedig a kutyával beálltam középre. A mancsát a kutya a

kezembe adta és a gyermekek is az azonos oldali lábukat megemelték a levegőbe,

majd így álltak egy lábon. Ezt felváltva gyakoroltuk, hol bal, hol jobb lábon kellett

állni, mindig változó ideig.

- A futást is gyakoroltuk, az udvar egyik végétől a másik végéig játszottunk

futóversenyt, a gyerekek felálltak egyvonalban, a kutya volt középen, akivel együtt

futottak. A másik lehetőség az volt, hogy az udvar két legtávolabbi pontjára tettem

egy-egy zsámolyt, melyekre kézjellel küldtem a kutyát oda-vissza (a zsámolyra

kellett ráülnie). A gyermekek párban sorakoztak a kutya mögött, egymás kezét fogva,

és amikor a kutya egyik zsámolytól futott a másikhoz, ők is futottak utána, majd

felsorakoztak kettesével mögé.

24

- Az ugrások gyakorlására többféle feladatot is alkalmaztam. Az egyik legkedveltebb

az volt, mikor a gyermekek körbe állták a szőnyeget, én is velük egy sorban voltam, a

kutya a szőnyeg közepén állt. A kutyát kézjellel arra bíztattam, hogy két lábon

ugráljon előttem, ekkor a gyermekeknek is páros lábbal kellett ugrálniuk. Vagy a

kutya hátsó lábaival fixen állt, mellső lábaival ugrált felváltva oda-vissza, a

gyermekeknek ekkor páros lábbal balra-jobbra kellett ugrálniuk. Kezdetben fogták

egymás kezét, majd önállóan végezték az ugrásokat a gyermekek. Játszottunk úgy is,

hogy a kutya valamelyik mellső lábát fogtam és állt két lábon ugrálva, ekkor a

gyerekek azon a lábon ugráltak (bal vagy jobb) amelyik lábát a kutyának fogtam.

Volt olyan feladat is, hogy a kutyát lefektettem a téglalap alakú szőnyeg hosszabbik

oldalának a közepénél. A gyermekek sorban álltak és egyesével, a szőnyeg elejétől

páros lábbal ugrálva haladtak a kutya felé, majd a fekvő kutyát is át kellett ugraniuk,

és a szőnyeg többi oldalán is páros lábbal ugrálva kellett végig haladniuk. A kutyát

oldalára fektettem és letérdeltem mellé, így amelyik gyermek bizonytalan volt, annak

a kezét fogva segíteni tudtam, illetve megelőzhettem az esetleges eleséseket.

Ugyanezt megismételtük bal/jobb lábon ugrálva is.

- Másik lehetőség volt erre még, hogy karikákat raktunk a szőnyeg köré. Egy jó nagy

körbe raktuk, mindig eggyel több karika volt, mint amennyi gyermek játszott. A

kutya a szőnyeg közepén volt, a kézjelemre ugatva indította a játékot. Először a

gyermekek a saját karikájuk mögé sorakoztak fel, és amikor a kutya ugatott,

páros/bal/jobb lábbal beleugrottak az előttük levő karikába. Utána a karika elé álltak

és hátrafelé is ugrottak, szintén páros/bal/jobb lábbal, kutyaugatásra. A harmadik

lehetőség az volt, hogy mindenki a saját karikájába állt, és amikor a kutya ugatott,

minden gyermek a szomszédos karikába ugrott be oldalról, arccal a szőnyeg felé

nézve, páros/bal/jobb lábbal. További feladathelyzet volt az is, hogy eggyel kevesebb

karika volt a földön, mint amennyi gyermek játszott. A gyermekek futkároztak, és

amikor a kutya ugatott, páros lábbal a karikába kellett ugraniuk. Akinek nem jutott

karika, vagy nem páros lábbal ugrott, az kiesett a játékból. Mindig ahányan kiestek,

ahhoz a létszámhoz viszonyítva is mindig eggyel kevesebb karika volt a földön és ez

addig ment, amíg hárman nem maradtak a végére.

25

A távolugrást úgy gyakoroltuk, hogy a kutyának két zsámolyt olyan távolságra

raktam egymástól, amilyen távolságot még látványosan meg tudott ugrani. A

gyermekek kettesével megálltak az egyik zsámolynál és onnan kellett a kutyával

együtt ugraniuk, amilyen távolra csak tudtak. Ők a talajon ugrottak, a kutyát azért

ugrattam zsámolyról zsámolyra, hogy jobban lássák, illetve, hogy megértse a kutya,

hogy ugrást várok tőle.

- A sasszézást úgy gyakoroltattam, hogy a gyermekek párosával álltak sorba,

megfogtak ketten egy karikát és a tőlük legalább tíz méterre leültetett kutyához

sasszéztak, majd a karikát a kutyára ráhúzták. Utána futva álltak be a sor végére. A

játék végén az összes karika a kutya köré lett rakosgatva.

A visszamérés során a mozgásfejlettség egyéni felméréseit megismételtem, valamint

újra megrendezésre került a sorverseny „A” - és „B” csoport között. Ennek

segítségével hasonlítottam össze az állatasszisztált terápia előtti és utáni

teljesítményt. A kutyás mozgásfejlesztő foglalkozásokról képek a 6. számú

mellékletben láthatók.

III/3. A feldolgozás módszerei, eszközei

A megfigyelés és egyéni kiértékelést követően a kapott adatokat átlagoltam. A

kutatás előtt és után mért eredményeket táblázatokban foglaltam össze és

diagramokon ábrázoltam. A 4. számú melléklet tartalmazza a táblázatokat.

26

IV. EREDMÉNYEK

IV/1. Különböző irányokban történő ugrás, páros-és egy lábbal

A mozgásfejlettség egyéni felmérése és visszamérése során kapott adatok átlagolását

követően, a páros lábbal szabályosan ugró gyermekek létszámát mutatja az 1. számú

diagram.

A különböző irányokban történő ugrások felmérése során az „A”- és „B” csoportból

is 15-15 gyermek tudott szabályosan páros lábbal ugrani. A visszaméréseknél az „A”

csoportból már mind a 20 gyermek tudott szabályosan páros lábbal ugrani, míg a „B”

csoportból csak 18 gyermek.


követően, a bal lábbal szabályosan ugró gyermekek létszámát mutatja a 2. számú

diagram.

0

5

10

15

20

Felmérés Visszamérés

15

20

15 18

Lét

szám

1. sz. Szabályosan páros lábbal ugrás

A (n=20) B (n=20)

0

5

10

15

20


13

18

11 13

Lét

szám

2. sz. Bal lábbal szabályosan ugrás

A (n=20) B (n=20)

27

A különböző irányokban bal lábbal történő ugrások felmérése során az „A”

csoportból 13 gyermek, a „B” csoportból 11 gyermek tudott szabályosan ugrani. A

visszamérések során az „A” csoportból 18 gyermek, a „B” csoportból 13 gyermek

tudott szabályosan bal lábbal ugrani.


követően, a különbségeket ábrázolja a 3. számú diagram.

A 3. számú diagram az első vizsgálat és a visszamérések során kapott adatok

különbségét mutatja, mely szerint az „A” csoportnál 5 gyermekkel több, a „B”

csoportnál 2 gyermekkel több tudott minden irányba bal lábbal szabályosan ugrani.

Az „A” csoportnál 9 gyermekkel kevesebb, a „B” csoportnál 3 gyermekkel kevesebb

zárt jobb lábával a bal mellé az ugrások során. Az „A” csoportnál 8 gyermek már

nem egyensúlyozott a karjával, a „B” csoportnál 1 gyermek nem egyensúlyozott a

karjával a visszamérések során.

A különböző irányokban bal lábbal történő ugrások felmérése során az „A”

csoportból 11 gyermek, míg a „B” csoportból 17 gyermek tudott minden irányba (

előre/hátra/balra/jobbra) ugrani. A visszamérések során mindkét csoportból mind a

20 gyermek tudott minden irányba ugrani bal lábbal.

A különböző irányokban bal lábbal ugrások során az ugrások kivitelezésekor a jobb

lábbal a bal mellé zárt a felmérések során az „A” csoportból 14 gyermek, a „B”

csoportból 19 gyermek. A visszamérések során az „A” csoportból 11 gyermek, a „B”

csoportból 18 gyermek zárt jobb lábbal a bal mellé.

0

5

10

Minden irányba tud

ugrani

Jobb lábbal nem zár a bal

mellé

Karjával nem

egyensúlyoz

5

98

2 31

Kü

lön

bsé

g (

fő)

3. sz. Bal lábbal ugrás során tapasztalt változások

A (n=20) B (n=20)

28

A különböző irányokban bal lábbal ugrások felmérése során a karjával

egyensúlyozott az „A” csoportból 10 gyermek, a „B” csoportból 11 gyermek. A


egyensúlyozott a karjával.


követően, a jobb lábbal szabályosan ugró gyermekek létszámát mutatja a 4. számú

diagram.

A különböző irányokban jobb lábbal történő ugrások felmérése során az „A”

csoportból 8 gyermek, a „B” csoportból 5 gyermek tudott szabályosan jobb lábbal

ugrani. A visszamérések során az „A” csoportból 17 gyermek, a „B” csoportból 12

gyermek tudott szabályosan ugrani.


követően, a különbségeket ábrázolja az 5. számú diagram.

0

5

10

15

20


8

17

5

12

Lét

szám

4. sz. Jobb lábbal szabályosan ugrás

A (n=20) B (n=20)

0

5

10

Minden irányba tud

ugrani

Bal lábbal nem zár a

jobb mellé

Karjával nem

egyensúlyoz

5 57

3 3 2

Kü

lön

bsé

g (

fő)

5. sz. Jobb lábbal ugrás során tapasztalt változások

A (n=20) B (n=20)

29

Az 5. számú diagram az első vizsgálat és a visszamérések során kapott adatok

különbségét mutatja, mely szerint az „A” csoportban 5 gyermekkel több, a „B”

csoportban 3 gyermekkel több tudott minden irányba jobb lábbal szabályosan ugrani.

Az „A” csoportban 5 gyermekkel kevesebb, a „B” csoportban 3 gyermekkel

kevesebb tudott az ugrást követően egy lábon állni. Az „A” csoportban 7 gyermek

már nem igényelt egyensúlyozást a karjával, míg a „B” csoportban 2 gyermek nem

egyensúlyozott a karjával a visszamérések során.

A különböző irányokban jobb lábbal történő ugrások felmérése során az „A”

csoportból 15 gyermek, míg a „B” csoportból 17 gyermek tudott minden irányba (

előre/hátra/balra/jobbra) ugrani. A visszamérések során mindkét csoportból mind a

20 gyermek tudott minden irányba ugrani jobb lábbal.

A különböző irányokban jobb lábbal ugrások során az ugrások kivitelezésekor a bal

lábbal a jobb mellé zárt a felmérések során az „A” csoportból 15 gyermek, a „B”

csoportból 19 gyermek. A visszamérések során az „A” csoportból 10 gyermek, a „B”

csoportból 16 gyermek zárt bal lábbal a jobb mellé.

A különböző irányokban jobb lábbal ugrások felmérése során a karjával

egyensúlyozott az „A” csoportból 10 gyermek, a „B” csoportból 12 gyermek. A


egyensúlyozott a karjával.

IV/2. Páros és egy lábbal fel/leugrás


követően, a páros lábbal fel/leugró gyermekek létszámát mutatja a 6. számú diagram.

0

5

10

15

20


17

20

17 18

Lét

szá

m

6. sz. Szabályosan páros lábbal fel/leugrás

A (n=20) B (n=20)

30

A páros lábbal fel/leugrás felmérése során az „A” csoportból is és a „B” csoportból is

17 gyermek tudott szabályosan fel/leugrani. A visszamérések során az „A”

csoportból 20 gyermek, a „B” csoportból 18 gyermek tudott szabályosan fel/leugrani.




különbségét mutatja, mely szerint az „A” csoportból még 3 gyermek, a „B”

csoportból további 2 gyermek tudott szabályosan bal lábbal fel/leugrani. Az „A”

csoportból 2 gyermek, a „B” csoportból még 1 gyermek ugrott fel anélkül, hogy a

jobb lábát a bal mellé zárta volna. Az „A” csoportból még 5 gyermek, a „B”

csoportból további

3 gyermek tudott szabályosan jobb lábbal fel/leugrani. Az „A” csoportból 1 gyermek,

a „B” csoportból még 3 gyermek ugrott fel anélkül, hogy a bal lábát a jobb mellé

zárta volna.

A felmérés során bal/jobb lábbal fel/leugrások során mindkét csoportból átlagosan 5

gyermek egyensúlyozott a karjával, a visszamérések során mindkét csoportból

átlagosan 4 gyermek egyensúlyozott a karjával.

A bal lábbal fel/leugrások felmérése során az „A” csoportból 11 gyermek, míg a „B”

csoportból 10 gyermek tudott szabályosan bal lábbal fel/leugrani. A visszamérések

során az „A” csoportból 14 gyermek, a „B” csoportból 12 gyermek tudott

szabályosan bal lábbal fel/leugrani.

A bal lábbal felugráskor és érkezéskor lerakja a jobb lábát a bal mellé az „A”

csoportból 13 gyermek, a „B” csoportból 15 gyermek. A visszamérések során az „A”

012345

Szabályosan bal

lábbal ugrik

Bal lábbal

felugráskor nem

zár mellé jobb

lábbal

Szabályosan jobb

lábbal ugrik

Jobb lábbal

felugráskor nem

zár mellé bal

lábbal

32

5

12

1

3 3

Kü

lön

bsé

g (

fő)

7. sz. A fel/leugrás során tapasztalt változások

A (n=20) B (n=20)

31

csoportból 11 gyermek, a „B” csoportból 14 gyermek rakta le a jobb lábát a bal mellé

felugráskor.

A jobb lábbal fel/leugrások felmérése során az „A” csoportból 12 gyermek, míg a

„B” csoportból 10 gyermek tudott szabályosan jobb lábbal fel/leugrani. A


tudott szabályosan jobb lábbal fel/leugrani.

A jobb lábbal felugráskor lerakja a bal lábát a jobb mellé az „A” csoportból 10

gyermek, a „B” csoportból 12 gyermek. A visszamérések során az „A”- és a „B”

csoportból is 9 gyermek rakta le a bal lábát a jobb mellé felugráskor.

IV/3. Helyből távolugrás páros-és egy lábbal


követően, a helyből távolugrás páros lábbal távolságát mutatja a 8. számú diagram.

A 8. számú diagram azt ábrázolja, hogy a felmérések során az „A” csoport 79,6 cm-t,

a „B” csoport 81,6 cm-t ugrott átlagosan helyből páros lábbal. A visszamérések során

az „A” csoport 95,4 cm-t, a „B” csoport 82,7 cm-t ugrott átlagosan helyből páros

lábbal.

Páros lábbal mindkét csoport gyermekei tudtak helyből távol ugrani. Az „A”

csoportból 1 gyermek nem ugrott szabályosan páros lábbal, de a visszamérések során

már ő is szabályosan páros lábbal ugrott. Az „A”- és „B” csoportból is 2-2 gyermek

nem tudott az ugrás után állva maradni, ez a visszamérés után a „B” csoportnál nem

változott, míg az „A” csoportnál mindenki állva tudott maradni.

0

20

40

60

80

100


79,695,4

81,6 82,7

cm

8. sz. Helyből távolugrás páros lábbal

A (n=20) B (n=20)

32





csoportból további 1 gyermek tudott helyből bal lábbal távol ugrani. A bal lábbal

helyből távolugrás során az „A” csoportból 2 gyermekkel több, a „B” csoportból még

1 gyermekkel több tudott bal lábra érkezni. A „B” csoportban nem történt változás,

az „A” csoportban 2 gyermekkel több tudott állva maradni a bal lábbal helyből távol

ugrás után.

A helyből távolugrás bal lábbal felmérése során az „A” csoportból 17 gyermek, a „B”

csoportból 18 gyermek tudott helyből távol ugrani bal lábbal. A visszamérések során

az „A” csoportból 20 gyermek, a „B” csoportból 19 gyermek tudott helyből távol

ugrani bal lábbal.

A helyből távolugrás bal lábbal felmérése során az ugrás után bal lábra érkezett az

„A” csoportból 6 gyermek, a „B” csoportból 8 gyermek. A visszamérések során az

„A” csoportból 8 gyermek, a „B” csoportból 9 gyermek tudott a helyből távolugrás

után bal lábra érkezni.

A helyből távolugrás bal lábbal felmérése során állva maradt az „A” csoportból 17

gyermek, a „B” csoportból 19 gyermek. A visszamérések során a „B” csoportban

nem történt változás, míg az „A” csoportban 19 gyermek állva maradt a bal lábbal

helyből távolugrás után.



0

1

2

3

Helyből bal lábbal

ugrik


ugrás után bal lábra

érkezik


ugrás után állva marad

3

2 2

1 10

Kü

lön

bsé

g (

fő)

9. sz. Helyből bal lábbal ugrás során tapasztalt változások

A (n=20) B (n=20)

33



csoportból további 1 gyermek tudott helyből jobb lábbal távol ugrani. A jobb lábbal

helyből távolugrás után az „A” csoportból 6 gyermek, a „B” csoportból még 1

gyermek tudott jobb lábra érkezni. A „B” csoportban nem történt változás, az „A”

csoportban 3 gyermekkel több tudott állva maradni a jobb lábbal helyből távol ugrás

után.

A helyből távolugrás jobb lábbal felmérése során az „A” csoportból 17 gyermek, a

„B” csoportból 19 gyermek tudott helyből távol ugrani jobb lábbal. A visszamérések

során az „A” csoportból és a „B” csoportból is 20 gyermek tudott helyből távol

ugrani jobb lábbal.

A helyből távolugrás jobb lábbal felmérése során az ugrás után jobb lábra érkezett az

„A”- és „B”csoportból 5-5 gyermek. A visszamérések során az „A” csoportból 12

gyermek, a „B” csoportból 7 gyermek tudott a helyből távolugrás után jobb lábra

érkezni.

A helyből távolugrás jobb lábbal felmérése során állva maradt az „A” csoportból 16

gyermek, a „B” csoportból 18 gyermek. A visszamérések során az „A”- és „B”

csoportban 19 gyermek állva maradt a jobb lábbal helyből távolugrás után.


követően, a helyből távolugrás bal lábbal végzett ugrások távolságát mutatja a 11.

számú diagram.

0

5

10

Helyből jobb lábbal

ugrik


ugrás után jobb lábra

érkezik


ugrás után állva marad

3

7

31 2 1

Kü

lön

bsé

g (

fő)

10. sz. Helyből jobb lábbal ugrás során tapasztalt változások

A (n=20) B (n=20)

34

A 11. számú diagram azt ábrázolja, hogy a bal lábbal helyből távolugrás során az „A”

csoport 55,85 cm-t, a „B” csoport 59,95 cm-t ugrott átlagosan. A visszamérések

során az „A” csoport 68,05 cm-t, a „B” csoport 62,85 cm-t ugrott átlagosan helyből

bal lábbal.


követően, a helyből távolugrás jobb lábbal végzett ugrások távolságát mutatja a 12.

számú diagram.

A 12. számú diagram azt ábrázolja, hogy a jobb lábbal helyből távolugrás során az

„A” csoport 56,3 cm-t, a „B” csoport 58,8 cm-t ugrott átlagosan. A visszamérések

során az „A” csoport 68,02 cm-t, a „B” csoport 60,75 cm-t ugrott átlagosan helyből

jobb lábbal.

IV/4. Egy lábon állás (karokkal egyensúlyozva)

A bal lábon állás felmérése során az „A” csoportból 1 gyermek nem tudott bal lábon

állni. Mindkét csoport tudott bal-és jobb lábon is állni a visszamérések során.

0

20

40

60

80


55,85

68,0559,95

62,85cm

11. sz. Helyből bal lábbal ugrás

A (n=20) B (n=20)

0

20

40

60

80


56,3

68,0258,8

60,75

cm

12. sz. Helyből jobb lábbal ugrás

A (n=20) B (n=20)

35


követően, a bal lábon állás időeredményét mutatja a 13. számú diagram.

A 13. számú diagram azt ábrázolja, hogy bal lábon állni a felmérések során az „A”

csoport 24,42 másodpercig tudott átlagosan, míg a „B” csoport 20,48 másodpercet. A

visszamérés során az „A” csoport 36,42 másodpercet, a „B” csoport 24,55

másodpercet tudott bal lábon állni.


követően, a jobb lábon állás időeredményét mutatja a 14. számú diagram.

A 14. számú diagram azt ábrázolja, hogy jobb lábon állni a felmérések során az „A”

csoport 18,55 másodpercig tudott átlagosan, míg a „B” csoport 18,43 másodpercet. A

visszamérés során az „A” csoport 30,31 másodpercet, a „B” csoport 24,51

másodpercet tudott jobb lábon állni.

0

10

20

30

40


24,42 20,48

36,42

24,55

má

sod

per

c13. sz. Bal lábon állás

A (n=20) B (n=20)

05

1015202530


18,55

30,31

18,4324,51

má

sod

per

c

14. sz. Jobb lábon állás

A (n=20) B (n=20)

36

IV/5. Egyensúlyozva járás


követően, az egyensúlyozva járás időeredményét mutatja a 15. számú diagram.

A 15. számú diagram azt ábrázolja, hogy a felmérések során, hogy az „A” csoport

átlagosan 7,59 másodperc, a „B” csoport 6,56 másodperc alatt haladt végig

egyensúlyozva a padon. A visszamérések során az „A” csoport átlagosan 6,58

másodperc, a „B” csoport 6,33 másodperc alatt haladt végig egyensúlyozva a padon.

A felfordított pad keskeny felületén „A”- és „B” csoportból 19-19 gyermek tudott

egyedül végig menni a felmérések során. A visszaméréskor ez már minden

gyermeknek sikerült. Váltott lábakkal haladni mindkét csoport tagjai tudtak a

felméréskor és a visszaméréskor egyaránt.

IV/6-7-8-9. Kúszás/gyors reagáló képesség /célba dobás/futás

fordulatokkal

Az első sorverseny és az ismételt sorverseny során kapott adatok átlagolását


012345678


7,596,586,56 6,33

máso

dp

erc

15. sz. Egyensúlyozva járás

A (n=20) B (n=20)

02468

10

Szabályosan,

folyamatosan kúszik

Pontosan zsámolyba

dob

Nem borította fel a

bóját

96

320 0

Kü

lön

bsé

g (

fő)

16. sz. Az első és második sorverseny feladatainak értékelése

A (n=20) B (n=20)

37

A 16. számú diagram azt ábrázolja, hogy az első sorversenyhez képest a második

sorversenyen az „A” csoportból még további 9 gyermek, a „B” csoportból további 2

gyermek tudott folyamatosan, szabályosan kúszni. Az „A” csoportból a második

sorversenyen 6 gyermekkel több pontosan a zsámolyba dobta a labdát, a „B”

csoportból az első sorversenyhez képest az ismételt sorversenyen változatlanul 7

gyermek tudott a zsámolyba pontosan labdát dobni. Az első sorversenyhez képest a

második sorversenyen az „A” csoportból egy gyermek sem (azaz még 3 gyermek

nem borította fel a bóját), a „B” csoportból változatlanul 2 gyermek borította fel a

bóját futás közben.

A kúszás során az első sorverseny során az „A” csoportból 6 gyermek, a

„B”csoportból 7 gyermek tudott szabályosan folyamatosan kúszni. A második

sorversenynél az „A” csoportból már 15 gyermek, a „B” csoportból 9 gyermek tudott

szabályosan folyamatosan kúszni. A leggyorsabb kúszás az első sorverseny során az

„A” csoportnál 7,3 másodperc volt, a „B” csoportnál 6,49 másodperc volt, a második

sorversenynél az „A”csoportnál 5,58 másodperc, a „B” csoportnál 6,4 másodperc

volt.

A gyors reagáló képesség futásban sorversenynél az „A”- és „B” csoport hasonlóan

teljesített, 1-1 gyermek rontotta el a pozíciót, mindenki megértette a feladatot,

változások nem történtek.

A labdával futás és célba dobás során az első sorversenynél az „A” csoportból 4

gyermek, a „B” csoportból 7 gyermek talált bele a zsámolyba a labdával, míg a

második sorversenynél az „A” csoportból 10 gyermek, a „B” csoportból változatlanul

7 gyermek tudott pontosan dobni. A feladatot az első sorverseny során az „A”

csoport 198,6 másodperc, a „B” csoport 204,6 másodperc alatt teljesítette, míg a

második sorversenyen az „A” csoport 190,8 másodperc, a „B” csoport 201

másodperc alatt hajtotta végre.

A futás fordulatokkal feladatnál az első sorverseny során az „A” csoportból 3

gyermek, a „B” csoportból 2 gyermek borított fel bóját, míg a második

sorversenynél az „A” csoportból már semelyik gyermek nem, még a „B” csoportnál

változatlanul 2 gyermek borított fel bóját futás közben. Az első sorversenynél az „A”

csoport 151,8 másodperc, a „B” csoport 149,4 másodperc alatt, a második

38

sorversenynél az „A” csoport 141 másodperc, a „B” csoport 144,6 másodperc alatt

teljesítette a feladatot.


követően, a javulás mértékét ábrázolja a 17. számú diagram.

A 17. számú diagram azt ábrázolja, hogy az első sorversenyen mért időhöz képest a

második sorversenyen az „A” csoportnál 1,72 másodperccel, a „B” csoportnál 0,09

másodperccel javult a kúszás gyorsasága. Az első sorversenyen mért időhöz képest a

második sorversenyen az „A” csoportnál 7,8 másodperccel, a „B” csoportnál 3,6

másodperccel javult a labdával futás és célba dobás feladat idejének teljesítése. Az

első sorversenyen mért időhöz képest a második sorversenyen az „A” csoportnál 10,8

másodperccel, a „B” csoportnál 4,8 másodperccel javult a futás fordulatokkal

feladatidejének teljesítése.

IV/10. Távolugrás (ugorjon túl)- páros/bal/jobb lábbal

A távolugrás páros és jobb valamint bal lábbal történő kivitelezése az alábbi

különbségeket mutatja.

02468

10

A kúszás gyorsasága Labdával futás és célba

dobás

Futás fordulatokkal

1,72

7,810,8

0,09

3,64,8

máso

dp

erc

17. sz. A sorversenyek időeredményeinek javulása

A (n=20) B (n=20)

020406080

100120

Páros lábbal ugrás

távolsága

Bal lábbal ugrás

távolsága

Jobb lábbal ugrás

távolsága

35 30

124

1 2 11

cm

18. sz. Távolugrás

A (n=20) B (n=20)

39

A 18. számú diagram azt ábrázolja, hogy az első sorversenyhez képest az „A”

csoportból páros lábbal a legnagyobb ugrás 35 cm-el volt nagyobb, a „B” csoportból

páros lábbal a legnagyobb ugrás 1 cm-el volt nagyobb a második sorversenyen. Az

első sorversenyhez képest az „A” csoportból a bal lábbal a legnagyobb ugrás 30 cm-

el volt nagyobb, a „B” csoportból a bal lábbal a legnagyobb ugrás 2 cm-el volt

nagyobb a második sorversenyen. Az első sorversenyhez képest az „A” csoportból a

jobb lábbal a legnagyobb ugrás 124 cm-el volt nagyobb, a „B” csoportból páros

lábbal a legnagyobb ugrás 11 cm-el volt nagyobb a második sorversenyen.

A távolugrás során, az első sorversenyen páros lábbal az „A” csoportból a

legnagyobb ugrás 110 cm, a „B” csoportból 116 cm volt. A második sorversenyen a

páros lábbal ugrás az „A” csoportból a legnagyobb 145 cm, a „B” csoportból 117 cm

volt. Az első sorversenyen bal lábbal az „A”- és „B” csoportból is a legnagyobb

ugrás 115 cm volt. A második sorversenyen a bal lábbal ugrás az „A” csoportból a

legnagyobb 145 cm, a „B” csoportból 117 cm volt. Az első sorversenyen jobb lábbal

az „A” csoportból a legnagyobb ugrás 102 cm, a „B” csoportból 107 cm volt. A

második sorversenyen a jobb lábbal ugrás az „A” csoportból a legnagyobb 126 cm, a

„B” csoportból 118 cm volt.

IV/11-12-13. Ugrásfejlesztés/Sasszé párosával/Páros lábbal ugrás adott

távolságra



A 19. számú diagram azt ábrázolja, hogy az első sorversenyhez képest az „A”

csoportból 5 gyermekkel több tudott szabályosan ugrani, míg a „B” csoportból még 3

0

2

4

6

8

Ugrásfejlesztésnél

szabályosan ugrik

Szabályosan sasszézik Karikába tud ugrani

5 4

7

3 24

Kü

lön

bsé

g (

fő)

19. sz. Az első és második sorverseny feladatainak értékelése

A (n=20) B (n=20)

40

gyermek tudott szabályosan ugrani. Az első sorversenyhez képest az „A” csoportból

4 gyermekkel több, a „B” csoportból még 2 gyermek tudott szabályosan sasszézni.

Az első sorversenyhez képest az „A” csoportból még 7 gyermek, a „B” csoportból

még 4 gyermek tudott a karikába ugrani.

Az ugrásfejlesztés során az első sorversenynél „A”- és „B” csoportból 5-5 gyermek

nem tudott szabályosan ugrani, a második sorversenynél az „A” csoportba mindenki

tudott szabályosan ugrani, a „B” csoportban 2 gyermek nem ugrott szabályosan. Az

első sorversenyen a feladatot az „A” csoport 146,4 másodperc alatt, a „B” csoport

149,4 másodperc alatt teljesítette. A második sorversenyen az „A” csoport 129,6

másodperc alatt, a „B” csoport 141 másodperc alatt teljesítette a feladatot.

Szabályosan sasszézni az első sorversenyen az „A” csoportból 14 gyermek, a „B”

csoportból 13 gyermek tudott. A második sorversenyen az „A” csoportból 18

gyermek, a „B” csoportból 15 gyermek tudott szabályosan sasszézni. Az első

sorversenyen a feladatot az „A” csoport 136,8 másodperc alatt, a „B” csoport 132,6

másodperc alatt teljesítette. A második sorversenyen az „A” csoport 129 másodperc

alatt, a „B” csoport 131,4 másodperc alatt teljesítette a párosával sasszézást.

Az első sorverseny során nem tudott a karikába ugrani az „A”- és „B” csoportból 13-

13 gyermek, míg a második sorversenynél az „A” csoportból mind a 20 gyermek

tudott a karikába ugrani, a „B” csoportból 9 gyermek nem tudott a karikába ugrani. .

Az első sorversenyen a feladatot az „A” csoport 153,6 másodperc alatt, a „B” csoport

150,6 másodperc alatt teljesítette. A második sorversenyen az „A” csoport 126

másodperc alatt, a „B” csoport 146,4 másodperc alatt teljesítette.


követően a feladatok végrehajtási idejében is változás következett be, ezt ábrázolja a

20. számú diagram.

41

A 20. számú diagram azt ábrázolja, hogy az „A” csoport az első sorversenyhez képest

16,8 másodperccel, a „B” csoport 8,4 másodperccel javult az ugrásfejlesztés feladat

teljesítésének ideje. Az „A” csoport az első sorversenyhez képest 7,8 másodperccel, a

„B” csoport 1,2 másodperccel javította a párosával sasszézás idejét. Az „A” csoport

az első sorversenyhez képest 27,6 másodperccel, a „B” csoport 4,2 másodperccel

javította a páros lábbal ugrás teljesítésének idejét.

0

10

20

30

Az ugrásfejlesztés ideje Párosával sasszézás

ideje

Páros lábbal ugrás

ideje

16,8

7,8

27,6

8,4

1,24,2

máso

dp

erc

20. sz. A sorversenyek időeredményeinek javulása

A (n=20) B (n=20)

42

V. MEGBESZÉLÉS

V/1. A kutya és gyermekek kapcsolata

Első alkalommal, amikor Suzyt is magammal vittem az óvodába, a gyermekek már

nagyon várták és kitörő lelkesedéssel fogadták. A kutyával való ismerkedés során

lefektettem nekik Suzyt, így nem volt magasabb tőlük és a kicsit félősebb gyermekek

is oda mertek jönni, megsimogatni őt. Sok kérdést tettek fel a kutyával kapcsolatban,

így lehetőségem nyílt a kulturált állattartásról is pár, érdemben lényeges dolgot

kiemelni nekik. Elmesélték saját élményeiket, ki milyen állatot tart és mit szeret

benne. Megtapogatták, megvizsgálták a kutya testrészeit, füleit, orrát, mancsait, majd

a kutya pórázát legalább tízen fogva egyszerre, csapatostul körbevezették az óvodán,

hogy megmutassák Suzynak, hol szoktak játszani. Olyan gyermek is odajött a

kutyához a nap végén, aki azelőtt tartott tőle, mert látta a többi gyermek lelkesedését,

illetve meg is jegyezték neki a többiek, hogy „ne félj tőle, nem bánt, Suzy aranyos”.

A végén kitalálták, hogy Suzynak csont lesz a jele és valamelyik ovis csoportba fog

járni innentől kezdve ő is. Teljesen elfogadták a kutyát, mint egy új barátot, és a

kutya iránti szeretet a foglalkozások során csak erősödött bennük.

Három gyermeknél egyértelműen nyilvánvaló volt a kutya jelenlétének pozitív

pszichés hatása.

K. J. akit miután beírattak szülei az óvodába, egy hétig a szőnyegre sem ült le a

többiekhez és beszélni is alig akart, így nagyon nehezen illeszkedett be a gyermekek

közé. Ez a kislány, ahogy meglátta Suzy-t, jött beszélgetni, simogatni a kutyát, és

minden játékban részt szeretett volna venni. Az összes kutyás foglalkozáson ott volt

és jókedvűen csinálta végig a felmérést és a sorversenyt is. A kutya által megnyílt,

oldódott a szorongása, és lehetővé vált számára, hogy megismerje a többieket és

velük közösen játsszon.

Másik esetben is pozitív változást vettünk észre. H. D. korábban nagyon nehezen

kezelhető volt, folyamatosan fegyelmezési problémáik voltak vele az óvónőknek.

Érdekelte a kutya és ő is részt vett a kutyás foglalkozásokon. Sokszor voltak egyéni

ötletei, volt, hogy nem azt csinálta, amit kellett, de miután többször miatta nem

tudtuk folytatni a játékot, megértette, hogy többről van szó, mint arról, hogy rászóltak

43

valamiért. Sokkal jobban alkalmazkodott a többiekhez, elfogadta a játékok szabályait

és a plusz energiáit megpróbálta arra fordítani, hogy ő nyerjen, vagy ő legyen a

legügyesebb az egyes feladatoknál. Ezáltal sokat javult a csoporttal való viszonya is

és sokan példaképként tekintettek rá.

T. L. esetében is pozitív változást tapasztaltunk. Már pici gyermekként nagyon

zárkózott volt, nehezen alkalmazkodott és folyamatos kudarcként élte meg a

mindennapi tevékenységek során jelentkező nehézségeket. Könnyen feladata a

próbálkozásokat, elkönyvelte magát ügyetlennek, és ha tehette visszavonult a közös

játékokból. Suzy az első perctől nagyon tetszett neki, teljesen kinyílt a hatására és

sokkal nagyobb lelkesedéssel próbált ki minden játékot. Nagy segítség volt az is,

hogy a többieknek is új játékok voltak, így mások se voltak sokkal ügyesebbek, mint

ő, ezáltal pozitív élményeket szerzett. Az egyéni felméréseket tekintve önmagához

képest ő fejlődött a legtöbbet.

Összességében elmondható, hogy a gyermekek a közös játékok során nagyon

megszerették a kutyát és kialakult egy bizalmi kötelék közöttük. A kutyával

kommunikáltak, együtt játszottak és megpróbálták megérteni a reakcióit. A kutyát a

legjobb játszópajtásuknak tekintették, kinevették, ha legyőzték, ha valamit másképp

csinált, mint ahogy a játék szerint kellett volna. Sokkal közelebb érezték magukhoz,

mert ő is hibázott, volt ügyesebb/ügyetlenebb. A játékok során elfogadták és

megértették a játékok szabályait, türelmesen kivárták, hogy sorra kerüljenek és

mindenki nagy kedvvel vett részt a foglalkozásokon. A csoportot össze tudtam tartani

és közel 1 órán keresztül sikerült a figyelmüket felkeltenem és lekötnöm őket a

kutyának köszönhetően. Volt olyan játék, amit annyira megszerettek, hogy minden

alkalommal ismételni szerették volna. A füzeteiket lelkesen hozták minden

foglalkozásra és büszkén mutatták szüleiknek és az óvónőknek, hogy milyen sok

pecsétet gyűjtöttek össze. Sok gyermek kidekorálta a füzetét és Suzynak mutatta

meg, hogy milyen szép lett. A foglalkozások végén sose maradt el a focizás Suzyval

és a közös labdadobálás. Minden elköszönéskor kikísértek egész a kapuig, és az

óvoda kerítésén csüngve hangosan köszönve és integetve búcsúztak el tőlem és a

kutyától. Az utolsó találkozás alkalmával mindenki lerajzolta az élményeit és a rajzát

nekem ajándékozta. Az 5. számú mellékletben láthatóak a rajzok.

44

V/2. Az eredmények értékelése és elemzése

A mozgásfejlettség egyéni felmérését a kutyás mozgásfejlesztés előtt és azt követően

is elvégeztem a gyermekeknél. A kontroll csoporttal való összehasonlítás érdekében a

sorversenyt a kutatás elején és azt követően is megismételtem. Az általam

hangsúlyosan vizsgált hely-helyzetváltoztató mozgások, és a mozgások dinamikai

jellemzői, valamint az egyensúlyi helyzetek és a koordináció tekintetében pozitív

irányú változás következett be az „A” csoport esetében.

V/2.1. Az ugrások kivitelezésének értékelése

Az óvodások átlag életkora 5 év volt, a szakirodalom szerint 5-6 éves korban várható

a gyorsabb és sokrétűbb fejlődés, ha biztosított a megfelelő gyakorlás. Meinel szerint

az ugrásfejlődés lassú és formaszegény, és rendre ugyanazokat az ugrásokat

gyakorolják a gyermekek.

Feltételeztem, hogy az általam végzett mozgásfejlesztő program hatására az ugrások

kivitelezése szabályosabb lesz, biztosabbá válik az ugrás, ezáltal kevésbé szükséges

hogy karjaikkal egyensúlyozzanak és nagyobb távolságokra fognak ugrani.

Az „A” csoporttal rendszeresen gyakoroltuk az ugrásokat, és a korábbi 15 főhöz

képest a páros lábbal ugrásnál már mind a 20 gyermek tudott szabályosan ugrani, míg

a „B” csoportból csak 3 gyermekkel több, mint korábban. Páros lábbal fel/leugrásnál

a korábbi 17 főhöz képest, az „A” csoportból mind a 20 gyermek, a „B” csoportból

csak 1-el több gyermek tudott szabályosan ugrani. A páros lábbal távolugrásnál az

„A” csoport átlag 15,8 cm-el ugrott távolabbra, a „B” csoport átlag 1,1 cm-el. A

sorverseny során az „A” csoportnál 35 cm-el volt nagyobb a legnagyobb ugrás az

előzőhöz képest, míg a „B” csoportnál csupán 1 cm-el. A sorverseny során a korábbi

15 főhöz képest a páros lábbal ugrásnál már mind a 20 gyermek tudott szabályosan

ugrani, míg a „B” csoportból 3 gyermekkel több, mint korábban. A páros lábbal

„adott távolságra karikába ugrás” során az „A” csoportból a korábbi 13 főhöz képest

már mind a 20 gyermek tudott szabályosan ugrani, míg a „B” csoportból 4

gyermekkel több, mint korábban. A bal/jobb lábbal ugrások során is az „A”

csoportnál jelentős változások voltak, míg a „B” csoportnál alig volt javulás. A

45

bal/jobb lábbal távolugrások során az „A” csoport a „B” csoporthoz képest nagyjából

kétszer akkora távolságokat javított az előző teljesítményéhez képest.

Az „A” csoporttal az ugrásokat sokféle feladattal gyakoroltuk. A foglalkozások

alkalmával a kutya többféle módon motiválta a gyermekeket a gyakorlatok

végrehajtására, mint pl. szőnyeg köré álltak, a kutya középen ugrált, ők körben állva

utánozták páros/bal/jobb lábbal. A kutya kezembe adta a mancsát, a vele azonos

lábukon ugráltak a gyermekek is. A kutya hangjelzésére végeztek különböző ugró

gyakorlatokat vagy a fekvő kutyát ugrálták át páros illetve egy lábon.

A kapott eredményeket látva azt gondolom, hogy a hipotézisem helyes volt, az „A”

csoport ahol rendszeresen és megfelelően gyakorolták a gyermekek az ugrásokat,

jelentős fejlődés volt tapasztalható, több gyermek ugrott szabályosan, kevesebb

gyermek egyensúlyozott a karjával és nagyobb távolságra tudtak ugrani. A „B”

csoportban, ahol nem gyakoroltak rendszeresen a gyermekek, a kapott kismértékű

javulás valószínűleg a spontán mozgásfejlődésük következményeként könyvelhető el.

V/2.2. Egyensúlyozás és dobás kivitelezésének értékelése

A szakirodalom szerint az első gyermekkorban az egyensúlyozás fejlődésében

kifejezett és fontos szerep jut a vizuális kontrollnak. A jó egyensúlyi helyzet pedig

alapfeltétele az egyes mozgásformák tökéletesedésének.

Ebben a korban a gyermekek nem tudják fogáshelyesen dobni a labdát, a dobás

kivitelezése folyamatos fejlődésen megy keresztül, mely a lányoknál lassabban megy

végbe.

Feltételeztem azt, hogy az általam vezetett mozgásfejlesztő programmal fejleszthető

az egyensúlyérzék, valamint a dobás technikája, illetve a dobások pontossága.

Az „A” csoport esetében a „bal lábon állás” időeredményének javulása nagyjából

négyszerese volt a „B” csoport idejéhez képest. Az „A” csoport esetében a „jobb

lábon állás” időeredményének javulása kétszerese volt a „B” csoport idejéhez képest.

A „padon egyensúlyozva járás” során az „A” csoport folyamatosabban, kevesebb

egyensúlyozó karmozdulattal haladt végig a padon a „B” csoporthoz képest, a

rendszeres gyakorlás hatására.

A labdával zsámolyba dobás során a „B” csoportnál nem történt változás, az „A”

csoportban 6 gyermekkel több talált bele a zsámolyba a második sorverseny során.

46

Az egyensúlyozás és a dobás összekapcsolását az „A” csoporttal rendszeresen

gyakoroltuk, mint pl. padon labdával a kezükben különböző kartartással kellett

végigmenniük és eldobni a kutyának a labdát. A kutya úgy támogatta a

gyakorlatokat, hogy aki beletalált a zsámolyba, annak visszahozta a labdát.

A kapott eredmények alapján úgy vélem, hogy a hipotézisem helyes volt. Az „A”

csoport ahol rendszeresen voltak dobógyakorlatok, a mozgásvégrehajtás precízebb

lett, javult a dobás technikája és nőtt a teljesítmény, azaz a célba találás. Az

egyensúly kedvező alakulását az „A” csoportnál a fél lábon állások időtartamának

növekedése támasztja alá. A „B” csoportnál jelentős változás nem történt sem a

dobás kivitelezése, sem az egyensúlyozás terén.

V/2.3. Kúszás értékelése és elemzése

A szakirodalom szerint a kúszás és mászás az első gyermekkor egyik legkedveltebb

mozgásformája, mely 5 éves kor körül lesz egyre folyamatosabb és koordináltabb.

Kivitelezése jól összehangolt felső-és alsó végtagmozgást feltételez.

Kutatásom során feltételeztem, hogy az alternáló mozgások javításával a kúszás

precízebb és folyamatosabb lesz.

Az „A” csoportból 9 gyermekkel több tudott a második sorverseny során szabályosan

kúszni, alternálva használni a végtagjait, amely a mozgássort folyamatossá tette.

Ezzel szemben a „B” csoportnál csak 2 gyermeknél változott a kúszás technikája.

A kúszás gyakorlatanyagában a kutyának szintén jelentős szerep jutott, mint pl.

átkúsztak a kutya alatt, vagy együtt kúsztak a kutyával a gyermekek.

Az „A” csoport gyermekeinek javultak az alternáló mozgásaik a gyakorlásnak

köszönhetően, míg a „B” csoportnál alig javult pár gyermeknél. Feltételezésem

igaznak bizonyult, miszerint javult a kúszó mozgások kivitelezése és folyamatossága.

V/2.4. Futás kivitelezésének értékelése

A szakirodalom szerint a fiúk futásfejlődése megelőzi a lányokét, 4 éves korban a jól

koordinált futás a gyermekek 30%-ra jellemző, az 5 éveseknél már 70-75%-ra, míg a

6-7 éveseknél eléri a 90%-ot.

Feltételezésem szerint a rendszeres gyakorlás segíti a futásfejlődést, csökkenti a

hibalehetőségek számát és javítja a teljesítményt.

47

A „futás fordulatokkal” feladatnál az „A” csoportban a kutyás foglalkozások után

már senki nem borította fel a bóját, míg a „B” csoportban ahol nem gyakoroltak,

változatlanul, 2 gyermek felborította a bóját futás közben. A futás fordulatoknál

feladatnál és a labdával futás feladatoknál az ismételt sorversenynél az „A” csoport

időeredményének javulása mindkét feladatnál nagyjából kétszerese volt a „B”

csoport idejének.

Az „A” csoport rendszeresen gyakorolta a futást, mint pl. futóverseny a kutyával,

egyik zsámolytól a másikig futás, gyorsreagáló képesség futásban, a kutya aktív

közreműködésével.

A hipotézisem szerint a rendszeres gyakorlás a teljesítmény javulását eredményezi,

ezt jól szemlélteti az „A” csoport feladat teljesítésének ideje a „B” csoport idejéhez

képest. A futásfejlődést a futás technikájának javulása mutatta, ami elősegítette a

teljesítmény javulását.

V/2.6. Mozgások kombinációja - kiértékelése, elemzése

Az általam vizsgált óvodás gyermekek mozgásfejlődésére az is jellemző, hogy a már

elsajátított mozgásokat tökéletesítik, ugyanakkor megjelennek az első

mozgáskombinációk is.

Feltételeztem, hogy a már ismert mozgások kombinálásának gyakorlása elősegíti a

mozgások precízebb kivitelezését és az új mozgáskombinációk kialakulását,

minőségi változását. A rendszeres gyakorlás javítja a teljesítményt.

Az „A” csoportból a korábbi 14 főhöz képest, néggyel több gyermek tudott

szabályosan sasszézni a második sorversenyen, míg a „B” csoportban csak kettővel

több, mint korábban. Azonban az „A” csoport a második sorversenyre 7,8

másodperccel javította az idejét, míg a „B” csoport csak 1,2 másodperccel.

Az oldallépő sasszézó gyakorlatnál a kutya volt a cél. Az „A” csoport gyakorolta a

sasszézást pl. kutyához sasszézás a karikával, majd a karikát rárakva visszafelé futás.

Az „A” csoport tagjai a kutyás foglalkozásoknak köszönhetően a sasszé lépéseket

sokkal szabályosabban hajtották végre és az időeredmény alapján javult a

teljesítményük is, tehát a feltételezésem igaz volt.

48

V/3. Ajánlás a jövőre nézve

A mai világban egyre több a túlsúlyos gyermek és egyre több gyermek tölti ideje

nagy részét a tv és a számítógép előtt, ahelyett, hogy kint a szabadban mozogna,

játszana, vagy sportolna. A gyermekek egészséges fejlődését a mozgásfejlesztéssel, a

mozgás megszerettetésével, pozitív irányba lehet terelni. Ennek egy különleges

módja az állatok bevonása a mozgásfejlesztő programokba. Mindamellett az ilyen

jellegű foglalkozások elősegítik a szabályok elfogadását és betartását, segítik a

gyermekek állatokra vonatkozó ismereteinek bővítését, kedvező pszichés hatásaik

vannak, valamint előnyösen befolyásolják a társas kapcsolatok kiépülését. A

gyermekek felügyelettel és szükség esetén korrigálással, a mozgásfejlődésüket

elősegítő játékokat játszhatnak a kutyával és társaikkal a szabadban, jó levegőn,

napsütésben. Úgy gondolom, minden óvodában beépíthető lenne az állatasszisztált

mozgásfejlesztő foglalkozás a gyermekek napirendjébe, ezzel is egészséges

fejlődésüket elősegítve.

49

VI. ÖSSZEFOGLALÁS

A kutatásom célja az állatasszisztált terápiával történő mozgásfejlesztés volt,

óvodáskorú gyermekek számára. Miskolcon a Mesevár óvodában zajlottak a

kutatásaim. Egészséges óvodásokkal foglalkoztam, az átlag életkoruk 5 év volt. Két

csoportot alakítottam ki, az „A” csoportot (a kutyás terápiás foglalkozásokon részt

vevő gyermekek) és a „B” csoportot (kontroll csoport). Mindkét csoport 20 főt

foglalt magába.

A két csoport minden tagjánál felmértem a mozgásfejlettség szintjét, elsősorban a

nagymozgásokra (hely-helyzetváltoztatás) összpontosítva. Felmértem a kivitelezés

módját, technikáját, időtartamát. A felmérés módja minden gyermeknél egyénileg és

a két csoport összehasonlítása céljából sorverseny formájában.

Ezt követte az „A” csoportnak egy 15 alkalmas kutyás mozgásfejlesztő programon

való részvétel. A foglalkozásokon számtalan, a mozgásfejlesztést elősegítő

feladatokat végeztek a gyermekek közösen a kutyával. A kutya aktív vagy passzív

módon vett részt a gyakorlatokban, együtt végezve a gyermekekkel, bemutatva

azokat, vagy mint cél szerepelt. A kontroll csoport ez idő alatt ugyanúgy töltötte el

mindennapjait az óvodában, mint előtte.

Az állatasszisztált mozgásfejlesztő program végeztével ismételten felmértem

egyénileg a gyermekek nagymozgásainak fejlettségi szintjét, és a kontroll csoport

segítségével a sorversenyt is megismételtem. A kutatásom módszere a nagymozgások

megfigyelése volt és az objektív adatok mérése (centiméter szalaggal, stopperórával).

Az egyéni felmérések és visszamérések során kapott adatokat, valamint az első-és a

második sorverseny adatait összevetettem, átlagoltam, összefoglaltam táblázatokban,

és a különbségeket diagramokon jelenítettem meg.

Feltételeztem, hogy a rendszeres gyakorlás javítja a teljesítményt, hozzájárul a

mozgásvégrehajtás precíz és minőségi kivitelezéséhez (idő, reagáló képesség,

pontosság, iránytartás, koordináció, statokinetika fejlesztése, mozgástechnika

javítása), és az ismert mozgások új kombinációinak megjelenéséhez.

Az eredmények kiértékelése során azt tapasztaltam, hogy a feltételezéseim igazak

voltak, az „A” csoportnál tapasztalt jelentős javulásokat a kutyás mozgásfejlesztő

50

foglalkozásoknak tulajdonítom, míg a „B” csoport csekély változásait a spontán

mozgásfejlődésükkel magyarázom. Az általam kiválasztott feladatok az óvodás

korosztály számára kivitelezhetőek, szinte természetes mozgások. Ezért az egyéni

illetve sorversenyes felmérés és visszamérés kapcsán azt tapasztaltam, hogy mind a

két csoport az általam elvárt feladatokat ki tudta vitelezni. A kivitelezés módját

tekintve azonban a kutyás mozgásfejlesztésen részt vevő gyermekek és a kontroll

csoport között a különbségek már relevánsak, mind az egyéni felmérés, mind a

sorverseny vonatkozásában. Jelentősen változott az „A” csoport gyermekeinél az

ugrások kivitelezése, mind a 20 gyermek tudott a foglalkozások végére szabályosan

páros lábbal ugrani különböző irányokba, fel/leugrani, a helyből távolugrás hosszát

jelentősen növelni. Javult a szabályosan egy lábbal ugrások (bal/jobb) kivitelezése és

az ugrások hossza. Az egyensúlyérzékük fejlesztésével javult az egy lábon állás ideje.

A különböző játékokkal a dobás pontossága is javult. A kúszás gyakoroltatásával

koordináltabb lett a végtagok alternáló mozgásai. A futásfejlődés is jelentős volt,

javult a teljesítményük a gyakorlásnak köszönhetően, ugyanazt a távot rövidebb idő

alatt tudták megtenni. A mozgások kombinációi is javultak, mert a már ismert

mozgáselemeket újabb kombinációban és új helyzetben is jól tudták alkalmazni pl.

sasszézás. A „B” csoport minimálisan vagy egyáltalán nem változott, mert számukra

a rendszeres és megfelelő gyakorlás, illetve korrigálás sem történt meg. Az „A”

csoport ezzel szemben a kutyás terápiás foglalkozásokon adekvát feladatokkal

gyakorolta a különböző nagymozgásokat, melyek elősegítették a test-és

mozgásfejlesztést. A különböző kutyával való feladatok során gyakorolták pl. az

ugrásokat páros/bal/jobb lábon, a kúszást, a futást, az egyensúlyozást, a dobást, a

sasszézást. A mozgásfejlesztő foglalkozások változatosak és izgalmasak voltak a

gyermekek számára, minden nap mást „játszottunk”. Játszva fejlődtek és közben

megszerették a kutyát, lekötötte őket a foglalkozás, meg tanultak figyelni egymásra

és betartani a szabályokat. Minden nap nagyon várták a foglalkozásokat, nagyon

sokat ölelgették és simogatták a kutyát.

Egy szoros kötődés alakult ki közöttük és Suzy kutyám között. Az egyik foglalkozás

alkalmával egy kislány sírva fakadt, amiért nem tudott egy lábbal ugrani és egy társa

51

kicsúfolta miatta. A kutyám kilépett a tömegből és megnyalta a síró kislány arcát. A

kutya egy olyan kedves társ, aki ösztönösen érzi, mire van szüksége egy gyermeknek.

„A kutyát kimondottan a gyermekek számára teremtették. Nincs párja a

csintalankodásban.” /Henry Ward Beecher/

http://idezetekkonyve.hu/szerzo/henry-ward-beecher

TARTALOMJEGYZÉK I.BEVEZETÉS 2 II. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 4 · amelyben a gyerek a környezet...

Documents

Transcript of TARTALOMJEGYZÉK I.BEVEZETÉS 2 II. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 4 · amelyben a gyerek a környezet...