Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27....

8
TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27. V. évfolyam 31. szám TÉRSÉGI HETILAP www.tapolcaiujsag.hu Újjászülető orgona Tizennyolc év után rendbehozták, megújították a hangszert Az idei Pisztráng és Bor fesztiválon már a felújított, rendbe hozott orgonát hallhatja a közönség. Az elmúlt években több al- kalommal is találkozhatott a zenekedvelő közönség Gion Zsuzsanna mezzoszoprán énekművésszel és Virágh András Liszt-díjas orgona- művésszel Tapolcán. Több- ször olvashattak lapunkban arról, hogy jótékony célú hangversennyel igyekeznek segíteni a római katolikus templom orgonájának felújí- tását. A napokban a helyszí- nen találkoztunk a két mű- vésszel, akik örömmel szá- moltak be arról, hogy a mun- kálatok jó ütemben halad- nak, s ennek köszönhetően az idei pisztrángfesztiválon már a felújított, rendbe ho- zott hangszert hallhatja majd a közönség. - 2001-ben épült ez a szép orgona, amely 18 éven ke- resztül nem kapott semmi- lyen komoly átvizsgálást, karbantartást. Hála a piszt- rángfesztiválnak - ahol im- már három éve közreműkö- dünk -, illetve a főszerve- zőknek, Mezőssy Zoltánnak és Végh Tamásnak, hogy kezdeményezésünk nyomán most végre megújulhat a hangszer - mondta Virágh András. - Az első lépés egy film készítése volt, ahol be- szélgettünk az atyával, ami aztán elindított egy folya- matot. A film elkészítését önkéntes felajánlásként a Gastro Boutique vállalta. Több jótékony célú koncer- tet adtunk, amelyekben köz- reműködtek helyi kórusok, mint például a Vox Angelis Énekegyüttes, a Tapolcai Kamarakórus, valamint a Bárdos iskolából a Kicsi- nyek kórusa. Az emberek felfigyeltek erre, s megkez- dődött az adakozás. A város polgármestere, Dobó Zoltán elsőként adományozott, majd sokan mások követték még ezt a példát. Ennek kö- szönhetően a tavaszra ösz- szegyűlt a szükséges pénz. Így már kereshettünk szak- embert a munkálatok elvég- zésére. Végül egy fiatal, jó nevű orgonaépítő mesterrel, Süveges Istvánnal sikerült megállapodnunk, aki sok munkája mellett, régi jó kap- csolatunkat figyelembe vé- ve, mondhatni soron kívül vállalta a tapolcai orgona felújítását. Az eredményt, az újjászületett orgonát a kö- zönség a pisztrángfesztivál vasárnapi programjában, a 16.30-kor kezdődő hangver- senyen hallhatja - tette hozzá Virágh András orgonamű- vész. (szj) Már elérték az ötven százalékos készültséget Sokan ültek kerékpárra Elérte az ötven százalékos készültséget a tapolcai Bat- sányi János gimnázium épületének pályázati támo- gatással megvalósuló (TOP- 3.2.1-15-VE1-2016-00005) energiahatékony felújítása. A fejlesztés a homlokzati nyílászárók cseréjét és a la- pos tető szigetelését, vala- mint a fűtés korszerűsítését foglalja magába. A munká- latok befejezési határideje az idei év vége. (szj) Az Európai Mobilitási Hét záró programjaként a Csermák József Rendez- vénycsarnok kerékpáros kirándulást szervezett a természetben, két keré- ken kirándulni vágyó la- kosság részére. Minden évben nagy népsze- rűségnek örvendenek a ren- dezvénycsarnok által szer- vezett biciklitúrák. Idén sem volt ez másképp, vasárnap délután nagy számban gyűl- tek össze emberek, hogy a szép, szeptemberi napos időt kihasználva kiránduljanak. Lapunkat Szám Péter, a ren- dezvény egyik szervezője, és egyben a túra vezetője tá- jékoztatta. Az indulás délu- tán egy órakor volt, először Sümeg irányába haladtak, majd a Hármas-hegyen át Uzsára, onnan Lesenceist- vándra, ahol a művelődési háznál uzsonnával kedves- kedtek a szervezők a részt- vevők számára, majd Lesen- cetomajt érintve érkeztek vissza Tapolcára. Az táv nagyjából 30 kilométert tett ki, magába foglalva aszfal- tos, kavicsos, erdei utakat egyaránt. A gyermekektől az idősebbekig minden korosz- tály képviselte magát. A túra végeztével tombolasorsolás vette kezdetét, ahol több, a sportot, kerékpározást nép- szerűsítő, és azokat segítő ajándékot lehetett nyerni. A rendezvény lebonyolításá- ban részt vettek a mentő- szolgálat, a polgárőrség, va- lamint a rendőrség dolgozói, akiknek a segítségért a szer- vezők köszönetüket fejezték ki. (sr) Jó, ha van motiváció Hétfő este a milánói Scalában rendezték meg a FIFA-gálát, amelyen több kategó- riában is díjazták a futballvilág 2018- 2019-es legjobbjait. A legszebb gólért járó Puskás-díjat a Mol Fehérvár labdarúgó- ja, Zsóri Dániel vehet- te át, míg a legjobb férfi játékosnak járó díjat Lionel Messi nyerte el. A legszebb gólért is versenyben volt a Barcelona ar- gentin világsztárja, ám végül nem ő, ha- nem a 19 éves Dani vehette át a díjat, első magyarként. Csere- ként állhatott be, még a DVSC színeiben azon a Fradi elleni meccsen, ahol a 93. percben szerzett re- mek gólja végül a FIFA-gálára repítette. A legnagyobbak kö- zé. Azt mondta, min- dent elkövet azért, hogy ezt az élményt megint átélhesse. Szijártó János A tervezett ütemben halad a Batsányi János Gimnázi- um és Kollégium energetikai felújítása Fotó: szj. Süveges István (balról), Gion Zsuzsanna és Virágh András a templomban Fotó: szj A tapolcai indulás pillanatai Fotó: Szigetvári Réka

Transcript of Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27....

Page 1: Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27. TÉRSÉGI HETILAP V. évfolyam 31. szám Újjászülető orgona Tizennyolc év után

TAPOLCAI ÚJSÁG2019. SZEPTEMBER 27. V. évfolyam 31. szám TÉRSÉGI HETILAP www.tapolcaiujsag.hu

Újjászülető orgonaTizennyolc év után rendbehozták, megújították a hangszert Az idei Pisztráng és Bor fesztiválon már a felújított, rendbe hozott orgonát hallhatja a közönség.

Az elmúlt években több al-kalommal is találkozhatott a zenekedvelő közönség Gion Zsuzsanna mezzoszoprán énekművésszel és Virágh András Liszt-díjas orgona-művésszel Tapolcán. Több-ször olvashattak lapunkban arról, hogy jótékony célú hangversennyel igyekeznek segíteni a római katolikus templom orgonájának felújí-tását. A napokban a helyszí-nen találkoztunk a két mű-vésszel, akik örömmel szá-moltak be arról, hogy a mun-kálatok jó ütemben halad-nak, s ennek köszönhetően az idei pisztrángfesztiválon már a felújított, rendbe ho-zott hangszert hallhatja majd a közönség.- 2001-ben épült ez a szép orgona, amely 18 éven ke-resztül nem kapott semmi-lyen komoly átvizsgálást, karbantartást. Hála a piszt-rángfesztiválnak - ahol im-

már három éve közreműkö-dünk -, illetve a főszerve-zőknek, Mezőssy Zoltánnak és Végh Tamásnak, hogy kezdeményezésünk nyomán most végre megújulhat a hangszer - mondta Virágh András. - Az első lépés egy film készítése volt, ahol be-szélgettünk az atyával, ami aztán elindított egy folya-matot. A film elkészítését önkéntes felajánlásként a Gastro Boutique vállalta. Több jótékony célú koncer-tet adtunk, amelyekben köz-

reműködtek helyi kórusok, mint például a Vox Angelis Énekegyüttes, a Tapolcai Kamarakórus, valamint a Bárdos iskolából a Kicsi-nyek kórusa. Az emberek felfigyeltek erre, s megkez-dődött az adakozás. A város polgármestere, Dobó Zoltán elsőként adományozott, majd sokan mások követték még ezt a példát. Ennek kö-szönhetően a tavaszra ösz-szegyűlt a szükséges pénz. Így már kereshettünk szak-embert a munkálatok elvég-

zésére. Végül egy fiatal, jó nevű orgonaépítő mesterrel, Süveges Istvánnal sikerült megállapodnunk, aki sok munkája mellett, régi jó kap-csolatunkat figyelembe vé-ve, mondhatni soron kívül vállalta a tapolcai orgona felújítását. Az eredményt, az újjászületett orgonát a kö-zönség a pisztrángfesztivál vasárnapi programjában, a 16.30-kor kezdődő hangver-senyen hallhatja - tette hozzá Virágh András orgonamű-vész. (szj)

Már elérték az ötven százalékos készültséget

Sokan ültek kerékpárra

Elérte az ötven százalékos készültséget a tapolcai Bat-sányi János gimnázium épületének pályázati támo-gatással megvalósuló (TOP-3.2.1-15-VE1-2016-00005) energiahatékony felújítása.

A fejlesztés a homlokzati nyílászárók cseréjét és a la-pos tető szigetelését, vala-mint a fűtés korszerűsítését foglalja magába. A munká-latok befejezési határideje az idei év vége. (szj)

Az Európai Mobilitási Hét záró programjaként a Csermák József Rendez-vénycsarnok kerékpáros kirándulást szervezett a természetben, két keré-ken kirándulni vágyó la-kosság részére.

Minden évben nagy népsze-rűségnek örvendenek a ren-dezvénycsarnok által szer-vezett biciklitúrák. Idén sem volt ez másképp, vasárnap délután nagy számban gyűl-tek össze emberek, hogy a szép, szeptemberi napos időt kihasználva kiránduljanak. Lapunkat Szám Péter, a ren-dezvény egyik szervezője, és egyben a túra vezetője tá-jékoztatta. Az indulás délu-tán egy órakor volt, először Sümeg irányába haladtak,

majd a Hármas-hegyen át Uzsára, onnan Lesenceist-vándra, ahol a művelődési háznál uzsonnával kedves-kedtek a szervezők a részt-vevők számára, majd Lesen-cetomajt érintve érkeztek vissza Tapolcára. Az táv nagyjából 30 kilométert tett ki, magába foglalva aszfal-tos, kavicsos, erdei utakat egyaránt. A gyermekektől az idősebbekig minden korosz-

tály képviselte magát. A túra végeztével tombolasorsolás vette kezdetét, ahol több, a sportot, kerékpározást nép-szerűsítő, és azokat segítő ajándékot lehetett nyerni. A rendezvény lebonyolításá-ban részt vettek a mentő-szolgálat, a polgárőrség, va-lamint a rendőrség dolgozói, akiknek a segítségért a szer-vezők köszönetüket fejezték ki. (sr)

Jó, ha vanmotivációHétfő este a milánói Scalában rendezték meg a FIFA-gálát, amelyen több kategó-riában is díjazták a futballvilág 2018-2019-es legjobbjait. A legszebb gólért járó Puskás-díjat a Mol Fehérvár labdarúgó-ja, Zsóri Dániel vehet-te át, míg a legjobb férfi játékosnak járó díjat Lionel Messi nyerte el. A legszebb gólért is versenyben volt a Barcelona ar-gentin világsztárja, ám végül nem ő, ha-nem a 19 éves Dani vehette át a díjat, első magyarként. Csere-ként állhatott be, még a DVSC színeiben azon a Fradi elleni meccsen, ahol a 93. percben szerzett re-mek gólja végül a FIFA-gálára repítette. A legnagyobbak kö-zé. Azt mondta, min-dent elkövet azért, hogy ezt az élményt megint átélhesse.

Szijártó János

A tervezett ütemben halad a Batsányi János Gimnázi-um és Kollégium energetikai felújítása Fotó: szj.

Süveges István (balról), Gion Zsuzsanna és Virágh András a templomban Fotó: szj

A tapolcai indulás pillanatai Fotó: Szigetvári Réka

Page 2: Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27. TÉRSÉGI HETILAP V. évfolyam 31. szám Újjászülető orgona Tizennyolc év után

2019. SZEPTEMBER 27. HÍREK2 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Jó hangulatú családi délutánMásodik alkalommal szer-vezett családi napot a Ka-zinczy tagintézmény két hete. Minden korosztály megtalálta a neki való szabadidős elfoglaltsá-got. Tánc – és sportbemu-tatók, egészségsátor, aszfaltrajzverseny és még sok más program várta az érdeklődőket.

A Tapolcai Bárdos Lajos Ál-talános Iskola Kazinczy Fe-renc Tagintézmény jó han-gulatú délutánra várta a ta-nárokat, tanulókat és csa-ládjaikat. Cél a közös játék és szórakozás volt. A sokféle program között mindenki megtalálhatta a neki legjob-ban tetszőt. A legkisebbeket Rudi Bohóc szórakoztatta, az iskolában működő tánc-csoportok, az Acro Dance SE, illetve a Szín –Vonal AMI néptáncosai pedig be-mutatóval készültek. Sok ér-deklődőt vonzott a kreatív sátor, az élő csocsó, a csil-lámtetováló, illetve az ug-

Rendkívül fontos a megelőzés

Népszerű volt a családi délutánon a katasztrófavédelmi játék Fotó: Májer Edit

Fogadóórák a városházán:

- Kozma Henrik Alajos alpolgármesterSzeptember 27. 14.00-16.00- Dobó Zoltán polgármesterOktóber 7. 14.00-16.00

Megjelenik TAPOLCÁN és térségében hetente

Főszerkesztő: Szijártó János

Szerkesztőség:8300 Tapolca, Deák F. utca 21.Tel: 06 87/ 412-289

e-mail: [email protected]: www.tapolcaiujsag.hu

Lapzárta: Kedd 12.00.

Kiadja: Tapolcai Kommuni-kációs, Kulturális és Média Kft.Ügyvezető igazgató: Szijártó János

Megjelenik 7300 példányban

ISSN 2498-4566

Nyomda: Kölcsey Nyomda Kft. 8300 Tapolca, Batsányi utca 1.

Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal

8300 Tapolca, Hősök tere 15.Központ: Tel.: 87/511-150e-mail: [email protected]: www.tapolca.hu

Polgármester: Dobó Zoltán

Alpolgármesterek: Lévai József

Kozma Henrik Alajos

Polgármesteri titkárság:87/510-125, fax: 87/511-164

Ügyfélfogadási rend:

Dr. Németh Mária Anita jegyzőminden páros héten hétfőn 14.00-16.00 óráigJegyzői titkárság:87/510-126, fax: 87/511-164

Gyarmati Tamás főépítészminden hétfőn: 13.00 – 16.00 Tel: 87/511-150, 136-os mellék Fax: 87/511-165

Valamennyi szervezeti egy-ség tekintetében egységesen:Hétfő: 13.00-16.00 óráig, kedd: nincs ügyfélfogadás, szerda: 8.00-12.00 óráig és 13.00-17.00 óráig,csütörtök: 13.00-16.00 óráig, péntek: 8.00-12.00 óráig

Tapolcai Járási Hivatal8300 Tapolca, Hősök tere 15.Tel:87/795-170, Fax: 87/795-129

Hivatalvezető-helyettes: Szabóné Szakács Judit

Klebelsberg Intézmény-fenntartó Központ

Balatonfüredi Tankerülete8230 Balatonfüred, Ady Endre u. 12.

Tankerületi igazgató:Szabó Lajos Konrád

Tel: 06/87-795-203, e-mail: [email protected] iroda: 8330 Sümeg, Deák Ferenc utca 6.

Orvosi ügyelet:88/412-104

Mentőszolgálat:8300 Tapolca, Ady utca 1-3.Tel: 112, 87/414-247

Tűzoltóság:8300 Tapolca, Hősök tere 11.Tel: 112, 87/510-352 Fax: 87/510-354

Rendőrség:8300 Tapolca, Ady E. utca 2. Tel: 112, 87/412-322 Gyepmester (elhullott állatok): 36 30/240-5054

INFORMÁCIÓ

Ingyenes egészségügyi szű-rővizsgálatra várta pénteken az érdeklődőket a Generali a Biztonságért Alapítvány egészségügyi szűrőbusza, amely a Szeretem a Váro-som Egyesület meghívására érkezett Tapolcára. Mint a szűrést koordináló Sárospa-taki Alberttől megtudtuk, a megelőzést szolgáló vizsgá-lattal az erek állapotát mérik fel. Az értékek alapján azon-nali diagnózist állítanak fel, így mindenki információhoz juthat saját egészségi állapo-

Hirdetés

Országgyűlési képviselőRig Lajos

mobil: 06/30/446-5557mail: [email protected]óóra: minden hó első csütörtök, 14-15 óra között, a képviselői irodában(Tapolca Hősök tere 15.)

Országgyűlési képviselőFenyvesi Zoltán

mail: [email protected] [email protected]

Fogadóóra: a jelzett időben Fidesz iroda nyitva tartás: H-P 10-12; 13-15 Tapolca, Fő tér 21.

Állatorvosi ügyeleti rend 28-29. szombat-vasárnap Dr. Szabó Béla 20/4752965okt. 05-06. szombat-vasárnap Dr. Varga Ottó 30/937501512-13. szombat-vasárnap Dr. Baranyi Dániel 30/6351560Az ügyelet szombat -vasárnap 8-20 között, kizárólag sűrgősségi, életveszély elhárítása céljából vehető igénybe.

rálóvár. Az egészségsátor-ban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Tapol-cai Szervezete, illetve a he-lyi Egészségfejlesztési Iroda várta sok érdekességgel a ki-csiket és nagyokat egyaránt. Az aszfaltrajzversenyen mindenki kiélhette a kreati-vitását, a katasztrófavédelmi játékokban pedig megmu-tathatták ügyességüket.

Fontos elemei voltak a csa-ládi délutánnak a sportbe-mutatók. A Tapolca VSE ju-do, karate, kosárlabda, sakk és szabadidősport szakosz-tályai mellett kitelepült a Ta-polcai Modellezők Baráti köre, akik autó- és repülő-modell bemutatóval is ké-szültek. A Dóró Team jóvol-tából még szkanderben is összemérhették erejüket a

bátrabb érdeklődők. A szer-vezők kutyabemutatót is hir-dettek, a tombolasorsoláson pedig több emberre is rámo-solygott a szerencse. Étlen és szomjan sem maradt sen-ki, hiszen büfével, süti bár-ral, illetve a tagintézmény-vezető által készített bog-rácsvacsorával is készült a szervező és lebonyolító szü-lői munkaközösség. (me)

Sokan éltek a Generali szűrőállomás adta lehető-séggel Fotó: Helyszíni felv.

www.tapolcaiujsag.hu

Ismét van óra a Hősök terén

Ismét van kültéri óra a Hő-sök terén, a buszpályaud-var közelében.

Dobó Zoltán keddi sajtótájé-koztatóján elmondta, hogy a korszerű készülék egyelőre próbaüzemben működik. A pontos időről és az aktuális hőmérsékletről való tájé-koztatáson kívül szöveges,

képes információk közlésé-re is alkalmas. A polgármes-ter hozzátette, terveik sze-rint a próbaüzem befejező-dése után a város tulajdoná-ban lévő Média Kft. működ-teti majd, s bízik abban, hogy a közérdekű közlemé-nyeken kívül kereskedelmi célú reklámok is megjelen-nek az óra LED-falán. (szj)

A meghibásodás miatt immár több mint fél éve leszerelt és elszállított ké-szülék helyett egy újat állítta-tott fel az ön-kormányzat tegnap a Hősök terén

Fotó: Helyszíni f.

tát illetően. A megelőzés fontos, hiszen az erek álla-potának romlása sokáig nem érzékelhető, de adott eset-ben súlyos következményei lehetnek. (szj)

Page 3: Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27. TÉRSÉGI HETILAP V. évfolyam 31. szám Újjászülető orgona Tizennyolc év után

Idén is futottak az Európai Mobilitási HétenFÖLDönfutók - Az Euró-pai Mobilitási Hét kereté-ben rendezték meg helyi és környékbeli általános és középiskolások részé-re a FÖLDönfutók futóver-senyt múlt héten.

A négyszázharminchat in-duló nemenként, öt korcso-portban teljesítette a Cser-mák József Rendezvény-csarnoktól indulva, majd oda visszaérkezve a külön-böző hosszúságú távokat, melyeket a környező ut-cákban jelöltek ki. A lebo-nyolításban a Tapolca Kft. szervezőinek munkáját a Tapolcai Diáksport Egyesü-let, a Tapolcai Polgárőrség és a Tapolcai Rendőrkapi-tányság segítette.Az I. korcsoportban a hat-vanhat leány között első Lá-zár Boglárka (Tapolca, Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola), második Mezőssy Júlia (Ta-polcai Bárdos Lajos Általá-nos Iskola Batsányi János Magyar – Angol Két Tanítá-si Nyelvű Tagintézménye),

harmadik Sörlét Emma (Nagyboldogasszony). Az ötvenkilenc fiú közt első Gergely Zalán (Batsányi), második Paulovics Mátyás (Tapolcai Bárdos Lajos Ál-talános Iskola Székhelyin-tézmény), harmadik Dobos Csaba (Tatay Sándor Közös Általános Iskola, Bada-csonytomaj). A II. korcso-

portban a negyvenhét fős le-ány mezőnyben első Tóth Eszter és Tóth Ramóna (Bat-sányi), második Szabó Emí-lia (Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény), har-madik Losoncz Emma (Bár-dos). A hetvenkilenc fiú in-duló között első Hal Zalán (Batsányi), második Bárány

Ábel (Kazinczy), harmadik Ritcz Rajmund (Badacsony-tomaj). A III. korcsoportban, a harminchét leány között első Falati Liliána (Szigli-geti Általános Iskola), má-sodik Bognár Lili (Szigli-get), harmadik Pálosi Laura (Bárdos). A negyvenkettő fiú közül első Gerics Dávid (Batsányi), második Orbán

2019. SZEPTEMBER 27. SPORT 3TAPOLCAI ÚJSÁG -

Elstartolt az Európai Mobilitási Hét részeként megrendezett futóverseny. Az I. korcsoportban ötvenkilenc fiú állt rajthoz Fotó: Májer Edit

Hatalmas játszótér a Fő téren

Idén ismét birtokba vették a gyerekek a Fő téren ide-iglenesen kialakított hatalmas játszó teret Fotó: me.

szervezetten érkeztek a helyi óvodákból és iskolákból, ta-nári kísérettel, de természe-tesen a járókelőket is várták a közös játékra a szervező, Tapolca Kft. - Csermák Jó-zsef Rendezvénycsarnok munkatársai. Többféle tevé-kenység közül válogathattak a látogatók. Népszerű volt a gokart pálya, a balance bike, a mászófal és az ugrálóvár. A kreatívabbakat kézműves foglalkozás várta. Kitelepült a helyi Egészségfejlesztési Iroda és a Lelki Egészség-fejlesztési Központ is. A

sportosabbak kipróbálhatták magukat kosárra dobásban és óriás sakkban. A Tapolcai Rendőrkapitányság interak-tív programokkal várta a ki-látogatókat. Sokan beültek a rendőrautóba, kipróbálták a „részeg - szemüveget". El-méleti KRESZ oktatással, il-letve gyakorlati kerékpáros ügyességi pályával is ké-szültek. A nap zárásaként értékes nyereményeket sorsoltak ki a mobilitási hét idejére for-galmi engedélyüket leadók között. (me)

Csanád (Bárdos), harmadik Török - Csillag Milán (Mű-vészetek Völgye Általános Iskola, Monostorapáti). A IV. korcsoportos leányok tízfős mezőnyében első Pfluger Nóra (Batsányi), második Czeiner Flóra (Ka-zinczy), harmadik Szűcs Ta-mara (Kazinczy). A negy-venegy fiú között első Ben-cze Bálint (Keresztury De-zső Általános Iskola és Szakközépiskola, Nemesgu-lács), második Szita Márton (Kazinczy), harmadik Hor-váth Alexander (Kazinczy). Az V. korcsoportban a tíz le-ány között első Fekete Vik-tória (Széchenyi István Bap-tista Középiskola, Tapolca), második Borbély Boglárka (Széchenyi), harmadik Var-ró Zsófia (Nagyboldogasz-szony). A harminchét fős fiú mezőnyben első Dezső Ti-bor (Monostorapáti), máso-dik Farkas Adrián (Széche-nyi), harmadik Kasza Zalán (Batsányi János Gimnázium és Kollégium). A dobogósok egyedi emlékérmet és okle-velet vehettek át. (me)

Két hete hazai pályán győze-delmeskedtek a Diszeli SE labdarúgói. Különösen érté-kes volt ez a győzelem, egy-részt, mert már régóta vára-tott magára, másrészt pedig végre beérni látszik az a munka és energia, amit a csapatba fektettek.Az MTD Hungária Veszp-rém Megyei III. osztály Déli csoportjában, a két héttel ez-előtti, ötödik fordulóban a Tapolca - diszeliek fogadták a DÖ-ME SE-t. A találkozó Balta Csaba kettő és Zsigó Márton Balázs egy góljával 3:2 arányú győzelmet hozott a vendéglátóknak. - Nagyon örültünk a győzelemnek. Az összetartás, a csapatmunka példaértékű volt, a cserék is jól szálltak be a meccsbe. Jó érzés volt, hogy így együtt

tudtunk működni, élvezet volt játszani. A csapat kezd összeállni, összeérni, ez a hosszú távú célunk is – árul-ta el nekünk Szilágyi László, a Diszeli SE elnöke. A csapat hangulatán sokat dobott ez a rég várt győzelem, újabb erőt adott legfontosabb cél-kitűzésükhöz – együtt, egy-másért, a közösségért, a fennmaradásért küzdeni, hi-szen a labdarúgók továbbra is a játék szeretetét, a kikap-csolódást, a kellemes kör-nyezetben, jó közösségben való mozgást tartják a leg-fontosabbnak.A hétvégi, hatodik forduló Gyenge Roland és Jokesz István góljával 2:2-es dön-tetlent hozott Diszelnek idegenben a Zalahalápi ISE ellen. (me)

Rég várt győzelmet arattak a diszeli labdarúgók

Idén is ideiglenes sétáló-utcává, egyben hatalmas játszótérré változott Ta-polcán a Fő tér, az Eu-rópai Mobilitási Hét kere-tében megrendezett Eu-rópai Autómentes Nap al-kalmából.

Minden év szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja a környezet-barát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Az idei, tizennyolcadik al-kalomhoz Tapolca ismét csatlakozott és várta egy hé-ten át az érdeklődőket kü-lönböző programjaira. Az idei év mottója: „Sétálj ve-lünk!". Témája: gyaloglás, nem motorizált közlekedés. Az egy hetes kampány utol-só napján, szeptember 22-én hirdetik meg minden évben az Európai Autómentes Na-pot, Tapolcán ezt idén két nappal korábban tartották a Fő téren. Erre az alkalomra

FOCI - Az MTD Hungária Veszprém Megyei III. osz-tály Déli csoportjában, a hatodik fordulóban a TVSE - Tapolcai Öregfiúk FC 1:3 arányban nyert, Nagy Béla, Viski László és Szőcze Csaba góljaival a vendéglátó, Káp-talantóti LKE együttese el-len. Edző: Boczkó Gyula.(m)

ATLÉTIKA - Két Tapolcá-ról indult tehetséges sporto-ló, Fekete Júlia és Varga Li-zandra kiharcolta a serdülő válogatottságot. Mindketten tagjai a szeptember 28-án, Ptujban, Szlovéniában meg-rendezésre kerülő U16-os válogatott viadalon résztve-vő magyar csapatnak. (me)

LOVAGLÁS - Kölcsei Vi-rág, Tapolcát képviselve második helyen végzett múlt hónapban a Festetics Vág-tán. A Nemzeti Vágta regio-

nális előfutamainak egyi-kén, a Festetics Vágtán, a kis-huszár futamban a tapolcai Kölcsei Virág képviselte Ta-polcát. Az ifjú lovas a gye-

nesdiási Faludi-síkon a má-sodik helyezést érte el Csil-lag nevű lovával, Pál Judit felkészítésével és Horváth Ferenc felvezetésével. (me)

Page 4: Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27. TÉRSÉGI HETILAP V. évfolyam 31. szám Újjászülető orgona Tizennyolc év után

Online újságunk

www.tapolcaiujsag.hu

2019. SZEPTEMBER 27. HIRDETÉS4 - TAPOLCAI ÚJSÁG

06/87/412-289

Keretes hirdetés, lakossági apróhirdetés, üzleti apró,

Családi- és gyászhirdetések

Politikai hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Page 5: Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27. TÉRSÉGI HETILAP V. évfolyam 31. szám Újjászülető orgona Tizennyolc év után

2019. SZEPTEMBER 27. POLITIKAI HIRDETÉS 5TAPOLCAI ÚJSÁG -

Novák Katalin: a kormány támogatja Bognár Róbert családbarát programját!

var felújítása is elmaradt, pedig a kormány elutalt rá 280 millió forintot. „Ez így nem mehet tovább” - szö-gezte le Novák Katalin.

Azt viszont örömmel fo-gadta, hogy a rendelő és a zeneiskola felújítása sze-

repel Bognár Róbert Fi-desz-KDNP-s polgármes-terjelölt programjában. „Szakmailag és anyagilag is megalapozott, kreatív, családbarát terveket vet-tem át Bognár Róberttől a már említetteken kívül a játszóterek fejlesztéséről,

az e-rollerek forgalomba helyezéséről, valamint az iskolakezdők és az idősek önkormányzati támogatá-sáról” – jelentette ki Novák Katalin.

Bognár Róbert elmondta: Tapolca polgármestere

Novák Katalin Bognár Róbert kormánypárti polgármester-jelölt meghívására tett látogatást Tapolcán a minap

Politikai hirdetés

„Tapolcán változásra van szükség. Nonszensz, hogy a jobbikos városve-zetés öt év alatt egy gyer-mekorvosi rendelőt sem tud felújítani” – mondta az Emberi Erőforrások Mi-nisztériumának család- és ifjúságügyért felelős ál-lamtitkára szeptember 23-án Tapolcán. Novák Kata-lin Bognár Róbert kor-mánypárti polgármester-jelölt meghívására tett lá-togatást a településen, ahol elektromos rollerrel közlekedve tekintette meg a város „nyílt sebeit”, és egyúttal megígérte, hogy a kormány Bognár Róbert megválasztása után se-gítséget nyújt azok „be-gyógyításához”.

Az államtitkár a Malom-tó-nál kezdte a napot, ahol Bognár Róbert és csapata egyebek mellett egy há-zasságkötő úszósziget lé-tesítését tervezi, majd e-rollerre pattanva felkeres-te az értelmi fogyatékkal élők önálló otthonhoz ju-tását lehetővé tévő Kulcs program résztvevőit, a Járdányi Pál zeneiskolát és a Batsányi utcai gyer-mekorvosi rendelőt. No-vák Katalin megütközve fogadta, hogy Tapolca jobbikos vezetése az el-múlt öt évben nem volt ké-pes gondoskodni a rende-lő felújításáról, holott arra még pénzt is gyűjtöttek. „Nem első alkalommal kell szembesülnünk azzal, hogy a jobbikos vezetés hadállásnak tekinti a pol-gármesterséget” – mond-ta az államtitkár, arra utal-va, hogy a buszpályaud-

nem jó gazdája a város-nak, ezért ideje váltani. „A város egyik kitörési pontja a turizmus, de ahhoz előbb rendbe kell tenni a hervadó települést. Tapol-cának ismét virágoznia kell!” - fogalmazott a pol-gármesterjelölt. (x)

Page 6: Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27. TÉRSÉGI HETILAP V. évfolyam 31. szám Újjászülető orgona Tizennyolc év után

2019. SZEPTEMBER 27.SZOLGÁLTATÁS6 - TAPOLCAI ÚJSÁG

z 1883. szeptember 1–10. Aközötti első tapolcai zsi-dóellenes pogromsorozatot 100 évvel ezelőtt, 1919. szeptembe-rében követte a második pog-rom. Az Ébredő Magyarok Egyesülete nevű politikai szer-vezet 1919. aug. 5. után zsidó-ellenes kampányba kezdett Ta-polcán. Szeptember 9-én éjjel antiszemita plakátokat helyez-tek ki szerte a városban. Ami-kor két zsidó polgár, Kohn An-tal mészáros és Schwarcz Lász-ló kereskedő elkezdte letépni a plakátokat, akkor elszabadul-tak az indulatok és már a dél-utáni órákban eldördültek az el-ső lövések. Este 20 órakor egy kilőtt világítórakéta adta meg a jelet a pogrom kezdetére. A fel-heccelt és felfegyverkezett he-lyi résztvevők valamint a beér-kező környékbeliek pusztító tá-madást intéztek a zsidó lakások és üzletek ellen, amelyek közül sokat teljesen kifosztottak. Azok a zsidó családok akik még időben értesültek a várha-tó pogromról, már korábban el-utaztak Tapolcáról, de az ő ott-honaikat felprédálták. Lessner Sámuel bornagykereskedő pél-dául a nyolcágú belvárosi pin-cerendszerében rejtőzött el és nem esett bántódása. A hajnalig tartó pogrom súlyosan sebesült áldozatai mellett két halottja volt az erőszakos cselekmény-sorozatnak: Kell Árpád rendőr-biztos és Weiler Ignác borke-reskedő. A szeptember 9-ről 10-re virradó éjszaka folyamán Diszelben egy még tragikusabb végkimenetelű pogromra ke-rült sor.

A tapolcai események hírére May Mátyás diszeli körjegyző rendfenntartási szándékkal fegyvert osztott a helyi polgár-őröknek. Ezek azonban fegyve-resen csatlakoztak a kitörő rab-lás- és gyilkosságsorozathoz. A kezdődő vérengzés vezetője Juhász Kálmán ácssegéd, le-szerelt első világháborús front-katona volt, fegyveres társai pedig: Dani István, Melkovics György, Merse Sándor, Mohos Károly és Perkovácz János di-szeli, illetve Varga István tali-ándörögdi lakosok voltak. Az első halálos lövés a r. k. vallású Királyföldi Andrást érte, aki békíteni próbálta a feldühödött résztvevőket. A rablással és pusztítással együttjáró pogrom során bestiálisan meggyilkolt diszeli zsidó lakosok: Breuer Hermann kereskedő, első vi-lágháborús hadirokkant volt katona (29 éves), Breuer Ignác szikvízgyáros (42 éves), Breuer Mór kereskedő (56 éves), Breu-

er Mórné Kohn Berta (44 éves), Gartenraun Gyula kántor (38 éves), Korein Dávid Dezső ke-reskedő (45 éves), Lőwinger Ede bádogos (21 éves), Singer Bernát eltartott értelmi fogya-tékos (22 éves) és Strauzler Je-nő molnárinas (21 éves) voltak. Miután az egész családját a sze-me láttára legyilkolták, a 18 éves Breuer Flórát hárman megerőszakolták (Dani István, Mohos Károly és Varga István). Kiss Ernő r. k. tanítót zsidónak nézték, ezért kirabolták és vé-resre verték. A pogrom után a diszeli zsidó lakosság zöme el-menekült a faluból és majd csak több hét múltán tértek vissza. Juhász Kálmán később 12 év fegyházban letöltendő börtön-büntetést kapott, társai kor-mányzói kegyelemmel büntet-lenek maradtak. Az ügyet 1947-ben a népbíróság ismét elővette és újratárgyalta.

Hangodi László

Weiler Ignác borkereskedő síremléke. Ő is a pogram áldo-zata lett 1919. szeptemberében Fotó: Hangodi László

Várostörténeti EXTRÁK - Tapolca és környéke

Száz évvel ezelőtt történt. Pogrom Tapolcán és Diszelben

www.tapolcaiujsag.hu

Online újságunk

Árvai Gábor: Tapolcai lakos vagyok, és baloldali Sokat gondolkodtam azon, hogy reagáljak-e azon szóróla-pok tartalmára, amit mostanság dobálnak a postaládákba. Azért dönöttem úgy, hogy megte-szem, mert születésnapom van. Na nem amiatt, hogy akkor ne-kem mindent szabad, hanem mert ilyenkor egy kicsit számot vet az ember, hogy mi történt az eddigi életében, és mi az, ami még talán vár rá.Mint ahogy céloztam rá, az idők változnak, mert változnak a körülöttünk lévő emberek, és a mindennapjaink. Ha csak pél-dául egy családon belül nézzük a dolgokat, ma azt mondjuk a gyerekeinknek, hogy menj ki a levegőre és ne a telefonodat nyomkodd! Pedig volt ez más-képp is, mikor mi voltunk gye-rekek. Akkor alig lehetett bei-mádkozni bennünket, mert bandáztunk, fociztunk, bújócs-káztunk és ránk esteledett, mi-kor hazafelé vettük az irányt. Kicsit elkanyarodtam tudom az eredeti témától, de szorosan összefügg ama szórólappal. Hazugnak nevez, mert tagja va-gyok az Egységben Tapolczáért Egyesületnek, holott az MSZP megyei listáján szereplek, Do-bó Zoltán pedig a Jobbik me-gyei listáján.Nos, akkor vessünk számot. Én 2013-ban léptem be az MSZP soraiba, és ma is a tagja vagyok. A szemléletem nem változott, baloldali érzelmű és gondolko-dású ember vagyok ma is. DE. Tapolcai lakos vagyok. S azt gondolom, ez az utóbbi fonto-sabb. Itt születtem, itt élek, a családom, barátaim is itt van-nak. A 2013-as magyarországi politikai helyzethez képest na-gyon sok változás történt a mai napig. Sok mindent átéltünk, sok minden történt, amiből ta-nulni kell. Tapolca is követte a változások sorát, és nekünk ezt kell nézni. A hibákból tanulni, és előnyünkre fordítani. A la-kosság igényeihez igazodni és változtatni kell. Mára kialakult egy olyan igény, ami kicsit lete-szi a pártpolitikát, és az embert helyezi előtérbe. Együttes munkára szólít, mindegy, hogy milyen a pártszínezet. Bizott-sági tagként van alkalmam együtt dolgozni Dobó Zoltán polgármester úrral, és tudtunk, tudunk együttműködni. Pedig voltak napirendek, amiket nem szavaztam meg, hiába terjesz-tette be, mégse tettem fel a ke-zem, mint egy bábu. Mivel em-berek vagyunk, másképp lá-tunk dolgokat, más a vélemé-nyünk, de ez így van rendjén. Ettől még lehet a másikkal dol-gozni. Egyet azonban megta-nultam, hogy soha nem mond, hogy soha. Nekem személy szerint is kellett hoznom olyan döntéseket, amiket illetően ha

évekkel ezelőtt megkérdeznek, nem tudtam volna elképzelhe-tőnek tartani. Van aki szerint jobbikos és MSZP-s nem dol-gozhat együtt, mert micsoda égbe kiálltó bűn az (!!!), hogy egy jobboldali és baloldali szemlélet össze tudjon férni. Vajon miért? Mert a magyar po-litikai kultúra nem engedi, és ősellenségnek kell tekinteni a másikat? Hát nem csatároztunk már eleget?Az akkori pártvezetés, bárme-lyik oldalt ha nézem, hozott döntéseket, aminek meg lett a böjtje, ha a választásokat néz-zük. Az ominózus szórólap, fi-deszes szokás szerint kis rek-lámot csinál Lévai Józsefnek, hogy még jobban megossza a szavazatokat. Csakhogy nem állít valós dolgokat, ami a párt-tagságának megszűnését illeti, hiszen soha nem indult ellene fegyelmi eljárás, amiért elfo-gadta az alpolgármesteri szé-ket. Én ezzel a jövőben nem kí-vánok foglalkozni, most meg-teszem és utoljára, az ellenfél tiszteletben tartásaként sok si-kert kívánva Józsinak.S ha olyan pénzéhes ember len-nék, mint ahogy állítják a szó-rólapon, akkor nem törődöm az összefogással, hanem akkor is állít jelölteket a helyi MSZP-s szervezet, és mit érdekelne en-gem, mert talán annyi szavazat akkor is összejönne, hogy listán bekerüljek. S nem foglalkoz-nék azzal sem, hogy a meg-oszlott szavazatok a Fidesz győzelméhez vezetnének. DE. A város érdeke, és az emberek véleménye azt tükrözi, hogy elég a veszekedésekből, elég a gyűlölködésből, együtt kell dolgozni ahhoz, hogy itt hely-ben béke legyen, és a lakosság számára élhető, és biztonságot adó városunk legyen.Mindent figyelembe véve, higgyék el, nem volt könnyű hátra lépni, mégis megtettük, mindenki egytől egyig, aki az Egységben Tapolczáért Egye-sületben dolgozik. Hátrébb léptem, és nem indultam el a körzetemben, mert az egység érdekeit néztem. Együtt hoz-tunk döntéseket és állítottuk fel a saját szabályainkat, hogy a város érdekeit tegyük minden elé.Szóval, Árvai Gábor vagyok, tapolcai lakos, az Egységben Tapolczáért Egyesület tagja, politikai nézetemet tekintve pedig baloldali gondolkodású ember, és e kettő igenis össze tud férni, mert a városomat képviselni felelősségteljesen, emberként teszem!

Árvai Gábor elnök (MSZP Tapolca és Környéke Szervezet - tapolcai lakos)

Miről szólnak a hírek? Fontos, kevésbé fontos, különleges, ta-nulságos, rémes eseményekről, becsületes és link alakokról, ritka-hiteles tisztelnivalókról és bűnöző - bajnokokról.A hírek állandó anyaga: kisebb nagyobb közösségek, népek, nemzetek sorsát érintő kérdé-sek, irányító szakemberek, po-litikusok munkája, döntése.Megnyugodhatunk, ha ügyein-ket milliók bizalmára érdemes - mert rátermett, megbízható - szakemberek képviselik és in-tézik. Szavaikban, terveikben nem a HATALOM a cél, hanem a felelősséggel végzett SZOL-GÁLAT. Kritikus helyzetben bölcsnek lenni… nemcsak ne-héz; szinte lehetetlen. (Rossz vagy rosszabb között válasz-tani.) Elkél a bölcs tanács, akár a segítő kritika. De záporoz a szidás, rágalmazás, felelőtlen bántás is - meggondolatlanok-tól. A közembernek erre is föl kell készülnie.Védje hatásosan a törvény és a nép tisztelete. Nem kevésbé a saját tiszta lelkiismerete.

Ezek után - mentelmi jog - minek? - A történelem tükre olyan vezetőket is mutat, akik nem rátermettségük, erkölcsi értékeik, nem népbizalom alap-ján kerültek magas polcra, ha-nem aljas indulatokból és szá-mító, koncleső vagy csak tájé-kozatlan követők segítségével.Jaj annak a kornak, amelyben akár brutális - nyílt, akár hazug - ravasz - finom eszközökkel hatalomhoz jutnak hiteltelen, veszedelmes alakok. Elérve hi-vatalukat, nem kötelességüket teszik, nem is ismerik. Helyze-tükkel visszaélnek. Nosza! - Botrányos viselkedés, önzés, sikkasztás, rágalmazás, ami be-lefér… az igazat befeketíteni…Most már csak vak, süket, fe-ledékeny tömeg kell.- Szóvá kéne tenni… Ki merné? És minek? Védi őket a mentel-mi jog. Bűneik takarója, védő páncélja. A törvény „rájuk nem vonatkozik.” Lelkiismeretük… az mi? Mentelmi jog. Mitől ment? A felelősségre vonástól?! G. Dr. Takáts Gizella

Mentelmi jog - minek? Kinek és miért?

Page 7: Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27. TÉRSÉGI HETILAP V. évfolyam 31. szám Újjászülető orgona Tizennyolc év után

Hirdetés

Piaci információk

Árak a tapolcai piacról:Tojás: 45-50-55 Ft/dbBurgonya: 250 Ft/kgSárgarépa: 260 Ft/kgZeller: 500 Ft/kgVöröshagyma: 220 Ft/kgPaprika: 278-560 Ft/kgUborka: 398 Ft/kgAlma: 280 Ft/kgCitrom: 660 Ft/kgBanán: 450 Ft/kg

2019. SZEPTEMBER 27. SZOLGÁLTATÁS 7TAPOLCAI ÚJSÁG -

Harminc évvel ezelőtt történt Magyar Páneurópa Unió AEgyesület Tapolcai Szer-

vezete is megemlékezett a Páneurópai Piknik 30. évfordu-lójáról. A Gabriella Étterem tá-mogatásával megtartott ünne-pélyes visszaemlékezésen szó esett a Páneurópai Piknik sors-döntő eseményeiről, amely az osztrák–magyar államhatár magyar oldalán Sopronpuszta tér-ségében, 1989. augusztus 19-én Habsburg Ottó és Pozsgay Imre fővédnökségével meg-rendezett békedemonstráció volt. Az ebből az alkalomból ideiglenesen megnyitott oszt-rák-magyar határon több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába. A határkapu áttöré-se az egyik fontos előzményévé vált az Európát kettéosztó vas-függöny végleges eltűnésé-nek, Németország egyesítésé-nek és az Európai Unió keleti bővítésének. Ez alkalomból Budapesten, a Gellért Szállóban megtartott bensőséges ünnepségen szer-vezetünket Molnár Erika, dr. Sáry Lajosné és dr. Margittai Elemérné képviselték. A ren-dezvényt Aba Béla, a MPUE el-nöke nyitotta meg, majd neves meghívottak előadásaival em-lékeztünk az elmúlt 30 évre, ki-emelve közülük Habsburg György nagykövetet, a Habs-burg Ottó Alapítvány elnökét, Alain Terrenoiret, a Nemzetkö-

Habsburg György nagykövet is érdekes előadással lepte meg a résztvevőket Fotó: Helyszíni felvétel

Ajándék a gyermekotthonnak Továbbra is várjuk olvasóink írásait, ötleteit, észrevételeit a [email protected] e-mail címre. A beérkezett írá-sok szerkesztett formában jelennek meg újságunkban a terjedelmi korlátok figyelem-be vételével.

06/87/412-289www.tapolcaiujsag.hu

Online újságunk

Ötven éves a Batsányi KórusBazsó Gabriella nagyon ko-moly munkába kezdett velünk. Előző évben szerezte meg a karnagyi képesítését és szerette volna a tanultakat most kama-toztatni. Figyelt a hangzásra, a szólamok tisztaságára, az ért-hető szövegmondásra és még az időskorú csapat lelkivilágára is. Mi voltunk az első felnőtt kórusa. Azokon a fellépéseken, ahol hozzáértő fülek is hall-gatták, esetleg zsűri is volt, ko-moly dicséreteket kapott a kar-nagy és a kórus is.A vele végzett munkát élvezte a kórus. Komoly műveket tanul-tunk, egyházi és világi éneke-ket egyaránt. A Batsányi MOK igazgatója egyszer még azt is elérte, hogy 2 napra – tanulás céljából - megkapjuk a Szom-bathelyi MÁV Csomópont mű-velődési központjának egyik előadótermét. Elintézte a szál-lásunkat, étkezésünket. Ne-künk csak a darabokkal kellett foglalkoznunk. Ekkor kiépültek új kapcsola-tok, amelyek hosszabb-rövi-debb ideig tartottak. Balaton-edericsen minden év advent-jének első vasárnapját megelő-ző szombaton a templomban tartottak hangversenyt meghí-vott népdalkörök és kórusok részvételével. Ide meghívtak minket is. Mindig nagy sikerrel szerepeltünk Ez a kapcsolat egészen addig tartott, amíg Ba-latonederics kórusa megszűnt. Rövid ideig tartottunk a kap-csolatot a szombathelyi MÁV Férfikarral, de ők is megszűn-tek hamarosan.Bazsó Gabriella állást változta-tott. Elment Taliándörögdre, új munkakörbe. Onnan nem tu-dott a mi próbáinkra bejárni, így megint karnagy nélkül volt a kórus. Szerencsére akkor már hosszabb idő, 2000 óta velünk énekelt és szólamot vezetett a szigligeti iskolában éneket ta-nító, és ott egy gyermekkórust vezető Dér Krisztina. A kórus egyhangú kérésére, nagy nehe-zen, elvállalta ezt a feladatot 2007-ben.Azóta több mint tíz év telt el. Az eltelt idő alatt kapcsolatunk volt a Szombathely-Oladi egy-házi kórussal és a szlovákiai magyar, Nagymegyeri Bartók Béla Kórussal. Tavasszal a Bar-tók Napokra mi mentünk el Nagymegyerbe. Ők pedig a 2010-ben megindított adventi hangversenyekre voltak hiva-talosak. Érdekes mozzanat volt a történetünk során, hogy tíz évvel ezelőtt Nagymegyerben ünnepeltük meg egyik ma is ve-lünk éneklő kórustagunk 80. születésnapját.Ez a kapcsolatunk is véget ért

néhány év után. A kapcsolat megszűnésének legfőbb oka az volt, hogy a fenntartónk nem tudta finanszírozni az utaztatá-sunkat és az itteni vendéglátást sem.A kórus létszáma egyre kisebb. Főleg a férfiak száma csökkent le betegségek és halálesetek miatt. Már nem tudunk külön tenort és basszust énekelni. Ezért a karnagyunknak 3 szó-lamú műveket kell keresnie, hogy rendesen megszólaljon a kórus. A férfiak átlagéletkora még magas is.A kórus tagsága majdnem 100 százalékban nyugdíjas. A 2018. évben jutottunk arra az elha-tározásra, hogy belépünk a Ta-polca és Környéke Nyugdíja-sok Érdekvédelmi és Érdek-képviseleti Egyesületébe. Ez a lépés abban is segít, hogy több fellépésünk legyen, mert az évek alatt az négyre csökkent: a Batsányi héten 1 vagy 2, az adventi hangverseny, kará-csonyi fellépések (kórház, idő-sek otthona), esetleg a Tapolcai ünnepi napok. Ugyanebben az évben kapcsolódtunk be egy 4 településen zajló forgószínpad-szerű fellépés sorozatba, amelyben rendre más-más tele-pülésen lépünk fel. (Lesence-tomaj, Gyenesdiás, Zánka és Tapolca). Hozzánk a még meg-maradt adventi alkalomra hiva-talosak a csoportok.A megváltozott társadalmi kör-nyezetnek, a Tapolcán megala-kult zenei együttesek elszívó hatásának és a támogatás meg-gyengülésének – már nem a vasutas szakszervezet, hanem a VOKE támogat – az eredmé-nye, hogy csak a Batsányi Ve-gyes Kar tagjainak a lelkese-dése, hite és kitartása tartja még életben ezt az együttest. Mert a fellépéseink még mindig han-gos tetszésnyilvánítást eredmé-nyeznek, de fiatalokat nem tu-dunk a kórusba csábítani.(Folyt.köv.)

FelhívásAz 50 éves Batsányi Kórus ve-zetősége keresi azokat, akik va-lamikor énekeltek közöttünk, de valamilyen ok miatt már nem tagok. 2019. október 27-én 17 órai kezdettel egy kis ün-nepséget tartunk a VOKE-ban, melyre szeretettel hívjuk és várjuk a régi kórustagokat. Az ünnepi műsor és közös éneklés mellett egy finom vacsorával zárjuk a megemlékezést. A részvétel régi tagjaink számára is ingyenes. Jelentkezni a kö-vetkező módokon lehet: Takács Gyula elnöknél :Tel: 20/967 11 59 email: [email protected]

Jó helyre került a Nőklub által átadott ajándék. A képen a Tapolcáról érkező Varga Károlyné és Linter Balázs a gyer-mekotthon lakóival Fotó: Helyszíni felvétel

zi Páneurópa Unió elnökét, Pröhle Gergelyt, a Habsburg Ottó Alapítvány Igazgatóját. A Pálos László alapító tag által összeállított filmbejátszás ar-chív képei bemutatták a határ-átlépést, a „vasfüggöny” felda-rabolását, a határon átlépő és együtt vonuló boldog embere-ket, Habsburg Ottó felszólalá-sát, ízelítőt adott az első Buda-pesten megrendezett Páneuró-pai konferencia felszólalásai-ból. Habsburg Ottó, az utolsó ma-gyar trónörökös - aki 31 évig volt a Páneurópa Unió Elnöke - lelkesedése, az ország és eu-rópa jövőjét illető történelmi előrelátása, példaértékű felszó-lalásai a mai kor embere számá-ra is követendő eszmét, példát mutathat. Habsburg Ottó hitet

tett amellett is, hogy az Európai Unió csak az európai nemzetek sokszínűségében, a keresztény civilizáció kultúrkörében lé-tezhet, ha pedig keresztény örökségét megtagadja, akkor a saját lelkét tagadja meg.A korabeli vendégkönyvbe az alábbi üzenetet hagytuk az utó-kornak: A 21. század végére el kell érni, hogy Európa a benne élő népek közös háza legyen, ahol nemzetiségre, ideológiára tekintet nélkül a tiszta emberi kapcsolatok dominálnak. A kö-vetkező évszázad már nem le-het a marakodások, háborúsko-dások időszaka! Erre kötelez minket a jövő iránt érzett fele-lősségünk!

A MPUE tagsága nevében Molnár Erika elnök

2019. szeptember 20-án egy teljes mikrobusznyi ajándékkal indultunk el Nagybányára egy olyan gyermekotthonba, ahol úgynevezett családotthonok-ban önkéntesek nevelnek 11-13 fő 3-18 éves gyermeket.Könyvek, ruhák, játékok, isko-laszerek és némi édesség húzó-dott meg a teljesen telepakolt kisbuszban. A város ajándékát és jókívánságát vittük. Dobó Zoltán polgármester úr segítsé-gével juthatott el a Nőklub által összegyűjtött ajándék. Felejt-hetetlen élmény volt számomra ezeknek a gyerekeknek a sorsa, de példaértékű az ott őket ön-ként (ellenszolgáltatás nélkül) vállalt nevelők hozzáállása is. A gyerekek itt munkára vannak nevelve. A ház és környezetük

teljes takarítása, dolgaik rend-betétele, a főzésnél és egyéb házi munkákban való bekap-csolódásuk természetes a leg-kisebbtől a legnagyobbig.Köszönet minden segítőnek, hisz tudom, hogy jó helyre ke-rültek az adományok.Idézem Izolda, Trifol szavait mely már itthon a telefonom-ban ért utol: „Nagyon szépen köszönünk mindent! Nagy örömmel kezd-tük bontogatni, de nehezen ha-ladunk, mert sok minden van. Isten fizesse. Jó volt személye-sen találkozni. Imánkban hor-dozunk téged és minden jóte-vőnket.” Varga Károlyné, a Nőklub vezetője

é

Page 8: Tapolcai Újság V. évfolyam 31. szám · 2019-09-27 · TAPOLCAI ÚJSÁG 2019. SZEPTEMBER 27. TÉRSÉGI HETILAP V. évfolyam 31. szám Újjászülető orgona Tizennyolc év után

Egy kis nosztalgiaKülönleges látnivalók helyszíne volt a Déli Városkapu ParkSzombaton rendezték meg Tapolcán a IV. “Ret-róVasak” találkozót, egé-szen komoly érdeklődés mellett.

Retró hangulat, rengeteg lát-nivaló várta a régi autók és motorok szerelmeseit a Déli Városkapu Parkban. A szervezők által előzetesen kiadott feltételek alapján re-gisztrált járművek már reg-gel kilenc órakor felsorakoz-tak a helyszínen. A progra-mon kizárólag harminc év-nél idősebb autók és moto-rok vehettek részt. A kiállí-tókat és a szép számú ér-deklődőt Dobó Zoltán pol-gármester köszöntötte, majda veteránosok előadásai kö-vetkeztek. Közben pedig folyamatosan érkeztek a látogatók, akik bizonyosan elégedetten tá-voztak a nem mindennapi felhozatal láttán. Keleti és nyugati “vasak” egyaránt szerepeltek a kínálatban, ahogy jó néhány különle-gesség is figyelmet követelt

magának. Mint például a jó-val több, mint fél évszáza-dos, kurblival is ellátott ele-gáns Wolseley, vagy a ha-sonlóan koros Opel Kapitan. De a “bogárhátúak” is meg-jelentek, ahogy nagy szám-

ban a Ladák, Zsigulik, Sko-dák, Daciák, Trabantok, Wartburgok, kisebb és na-gyobb Fiatok, Mercik, BMW-k, de egy pazar Cit-roën, egy „kacsintós szemű” Toyota és egy csillogó hatal-

mas Ford is mágnesként vonzotta magához a vendé-geket. Még a valamikori Vörös Csillag Traktorgyár két Dutrája is felsorakozott a téren. (szj)

2019.09.13.Szabó Gina Gyöngyvér és Meiszterics Bendegúz2019.09.14.Ódor Magdolna és Merics Péter

n Dühében autót ron-gált - A tapolcai rendőrök elfogták azt a 31 éves szom-bathelyi férfit, aki Bada-csonyban az utcán dühön-gött, majd egy gépjárművet is megrongált.

Állampolgári bejelentés ér-kezett a rendőrségre 2019. szeptember 8-án 14 óra körül, hogy egy férfi Ba-dacsony egyik utcájában hangos szóváltásba kevere-dett barátnőjével, majd dü-hében egy ott parkoló sze-mélygépjármű ajtajába rú-gott. A rendőrök pár perccel később a Badacsony és Áb-rahámhegy közötti útszaka-szon igazoltatták a gyalo-gosan közlekedő 31 éves szombathelyi lakost, majd elfogták és előállították a Tapolcai Rendőrkapitány-ságra. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgat-ták, ellene garázdaság vét-ség elkövetésének megala-pozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.Tapolcai Rendőrkapitányság

A zene világnapja alkalmá-ból ünnepi hangversenyre várja az érdeklődőket a Ta-polcai Járdányi Pál Zenei Alapfokú Művészeti Iskola szeptember 30-án (hétfőn). A koncert 17 órakor kezdő-dik, helyszíne a Tamási Áron Művelődési Központ, közreműködnek a zeneiskola növendékei és tanárai. (szj)

2019. SZEPTEMBER 27.MOZAIK 8 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Akadt bőven látnivaló a negyedik alkalommal megrendezett „RetróVasak” talál-kozón, amelynek ezúttal a Déli Városkapu Park biztosította a helyszínt. Sokan lá-togatták meg a rendezvényt Fotó: szj.

Házasságkötés

Heti SÜTI

Almás pite

Hozzávalók: 45 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 tojás sárgája, 1,5 dkg élesztő, csipetnyi sütőpor, 2 evőka-nál cukor, pici só, 1 vaníliás cukor, 2-3 evőkanál tejföl vagy kevés tejTöltelék: 1,20 dkg reszelt alma, 20 dkg cukor, őrölt fahéj. A almát el-kezdjük párolni, hozzáadjuk a cuk-rot, és addig pároljuk, míg a leve el nem fő. Végül belekeverünk 1 mokkáskanál őrölt fahéjat, majd kihűtjük.Elkészítés: A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, majd a többi hozzá-valóval összegyúrjuk, két lapba ki-nyújtjuk. Az egyik lapot tepsibe tesszük, kevés zsemlemorzsával meghintjük, rákenjük a kihűlt töl-teléket, majd ráhelyezzük a másik lapot. A tetejét villával megszur-káljuk, és tojással megkenjük. Közepesen meleg sütőben (180-190 fokon) sütjük 25-30 percig. Kockákra szeleteljük, tetejét por-cukorral meghintve tálaljuk.

Dobosné Szabó Márta Székesfehérvár

Rendőrségi hírek

Online újságunk

www.tapolcaiujsag.hu Tapolca, Deák F. utca 21. 06/87/412-289

Továbbra is keressük a legfi-nomabb süteményeket, hétről hétre! Akinek van olyan re-ceptje, amelyet szívesen osz-tana meg másokkal lapunk ha-sábjain, azt kérjük küldje el e-mailban elektronikus címünk-re: [email protected]

Vajda MártaVirágos Tapolca

Aki úgy érzi, hogy sikerült Ta-polcáról szép, közlésre alkalmas képet készítenie, kérjük küldje el e- -mailban elektronikus címünkre! [email protected] beküldendő fotó kapcsán nincs különösebb feltétel, csak annyi, hogy Tapolca szépsége köszönjön vissza róla. Egy címről csak egy képet küldjenek, rövid címmel, a szerző nevével ellátva. A legjobba-kat hétről hétre közöljük.

Az én városom... Ünnepi koncert a zene világnapján

Dr. Csiky-Strauss LászlóTapolca naplemente után

Nagy IbolyaŐsz

Somogyi ErikaMalom-tó tükre