Takács Péter

Mezővárosok Szabolcs vármegyében a 18-19. században

Az oppidumok vagy mezővárosok a rendi korszaknak a pagus és a civitas, a földesúri falvak és a szabad királyi városok közé ékelődő, á tmenet i településformái. A Kárpá t -medence 13-14 ezer te lepülése közül a 64-70 civitas és 13 ezernyi pagus, possessio mellett az oppidumok szá­ma közel í tet te , olykor meg is haladta a 800-at. 1 Közülük azonban nem mindegyik rendelke­zett a lakosság kiváltságait pontosan rögzí tő királyi kiváltságlevéllel . Számos esetben a vásár­tartást engedélyező privi légium sem a te lepülés communitását , inkább csak annak egyik vagy más ik földesurát, vagy egyszerre több földesurát illette. Volt mezőváros vagy rendezett taná­csú város - nem is egy - amelyik egy-egy etnikai vagy foglalkozásbéli népcsopor t kollektív pr iv i légiumából eredeztette városi jogá t ( jászkunok, hajdúk), aminek a szabad b í ró- és esküdt­választás , az autonóm alsó szintű igazságszolgál ta tás volt a lényege. A rendiség koráról lévén szó, az oppidumok és a rendezett tanácsú vá rosok lényegi kri tériumait valahol itt kel l megra­gadnunk. Abban a mozzanatban, amelyik i lyen vagy olyan mér tékben egy-egy lakóközössé­get, communi tás t függetlenített a földesúr b í ráskodási ha ta lmátó l . 2

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a te lepülés környezetéhez való viszonyát , a telepü­lés és a lakó- és gazdálkodó közösség legkülönbözőbb előjelű és indíttatású funkcióit mel lőz­hetnénk. A funkciók, a szerepkörök egyébként szorosan összefüggtek a település demográfiai ál lapotával és viszonyaival, amik a legri tkább esetben voltak csak függetleníthetőek a földes­úr úriszéki ha ta lmának érvényesülésétől . E ponton kell megeml í tenünk a szolgálatra, úriszéki alávetésre nem kötelezhető szabad emberek - nemesek, szegődményesek, taksások közössé­ge - lakta településeket.

Függően attól, hogy milyeh szemszögből közel í tünk a mezővárosokhoz , a legkülönbözőbb i smérvek meglété t vagy hiányát állapíthatjuk meg. A legújabb városkutatás - elhanyagolva vagy teljesen mel lőzve egy-egy korszak strukturál is , szociológiai , kulturális és j o g i j e l l emző­it - a te lepülések mai funkcióit visszavetí tve az ipari forradalom előtti l akóközösségekre , fon­tossági rangsort próbál rájuk erőltetni, nem törődve azzal, hogy a mai városi funkciók zöme a praeindustr iál is korszakokban - legalábbis a Kárpá t -medencében - alig ad valamire is választ a rendiség korában, lévén a mostani szerepkörök akkor ér telmezhetet lenek. Ezért semmiféle lényeges történelmi és funkcionális szerepkörre nem adnak választ, még kevésbé teszik lehe­tővé a te lepülések urbanizációs rangsorának felállítását. A Kárpá t -medence rendiség korabeli települései mentál isan, gazdasági , igazgatási , kulturális és önszerveződési szerepkörüket te­kintve inkább tagadják, semmint erősítik a polgár i korszak városszerveződési és funkcionális szerepkörei t .

Bizonyosságga l tehát csak annyit áll í thatunk, hogy a társadalom polgárosodásának, urbani­zációs te lepülésszerveződési folyamatának az oppidumok voltak a regionál is lenyomatai. Köztes településformát képeztek a falu, a pagus és a síkvidéki vagy alföldi városok, a civitá-sok között . Jellegzetes arculatuk a 14. század végétől a 16. század elejéig formálódott k i . Előrevet í te t ték egy városiasodó Magyaror szág ígéretét. A számuk a 15. század végén

1 BÁCSKAI, 1965.; FÉNYES, 1847.; FÉNYES, 1851.; GALAMBOS - KUJBUSNÉ, 2001.; BÁCSKAI, 2002. 2 BALOGH, 1982.; BÁCSKAI, 1965.; BÁCSKAI, 2002.; GYIMESI, 1975.; NÓVÁK, 1979.; NÓVÁK -

SELMECZI, 1986.

nyolcszázra tehető. Részben az árutermeléssel összefüggő speciális mezőgazdasági kultúrákat meghonos í tó tá jegységeken - sző lőmüvelés , marhatar tás , egy-egy háziipari ágazat (fazekas­ság, fémművesség, faeszközök készí tése, szénégetés, bányásza t ) - , részben a természetföld­rajzi adottságokkal összefüggő regionális árucsere-kényszerek találkozási pontjain - s íkvidé­kek és hegységek ta lá lkozása - sűrűsödtek, de gyakran emelkedtek oppidumi rangra a k é z m ű ­veseket vonzó uradalmak igazgatási központjai , a taksás, armalista nemeseket vonzó telepü­lések is.

A köréjük szerveződő vásári vonzáskörzetnél is dominánsabb je l lemzőjük volt, hogy lakó­ik valamilyen mér ték ig - többnyire 6-12-20 forintig terjedő büntetési tételig - függetlenítet­ték magukat a földesúri jogha tóság , az úriszék ítélkezése alól. Belső autonómiájuk a s tatútum-alkotó jogban és az au tonóm belső bíráskodás egy viszonylag je lentős szintjében, az ítéletet hozók , a bíráskodók - bírók, esküdtek - viszonylag szabad választásának lehetőségében, i l let­ve közösségi ügyeik írásos bonyol í tásában van jelen.

A legtöbb mezőváros communi tásának - ősfoglalás, hagyománnyá vált szokás révén, föl­desúri engedelemmel vagy zálogjogon - j o g i személyiségű tulajdona volt a település bel terü­letén, a szántókban, rétekben, szőlőkben, gyümölcsösökben, halászó, nádló helyeken vagy er­dőkben . Ezeknek a haszonvételei t vagy árendába adták, vagy választott vezetőiknek, megfo­gadott jegyzőjüknek a honorálására , a közfeladatok f inanszírozására fordították. Elterjedt szo­kás vol t a mezővárosokban a földesúri regálék - a kocsma, malom, mészárszék - communi-tas általi bérlése is.

A falvaknál sokszorosan erősebb népességvonzó hatásuk következtében feltöltődtek kontár-és házi iparosokkal , taksás zsel lérekkel , armális nemesekkel és napszámból , fuvarozásból, al­kalmi munkából élőkkel . A népességük magasabb száma, a b iz tonságosabb és jobb megé lhe ­tést biztosító honorácior-el tar tó képességük miatt vonzóvá váltak a p lébánosok, prédikátorok és rektorok számára. Ennek következ tében művel tebb, felelősségteljesebb honoráciorok fára­doztak lakóik morál is és alfabetikus művel tségi sz ínvonalának eme lé sén . 4

A 15. század végén , az akkor demográfiai lag telített Kárpá t -medencében - egy hadi, egész­ségügyi és meteorológiai katasztrófáktól mentes tör ténelmi per iódusban - a mezővárosok la­kosságtömörí tő szerepükkel kényszerűen felgyorsították volna a társadalmi munkamegosz­tást, elősegítették volna az iparosodást , a kereskedelem és az árutermelés térhódítását.

Ezt a Kárpát -medencei lehetőséget a 16. század közepétől a 18. század második évt izedéig az ország síkvidéki térségeiben szétzilálta a tö r téne lem. 5 A Rákóczi-féle szabadságharcot le­záró szatmári béke után Szabolcs vármegyében mindent újra kellett kezdeni. Mindenekelőt t megtelepíteni a pusz tán maradt falvakat: Nyíregyháza , Tiszabűd, Szentmihály, Vencsellő, Rakamaz, Nyírgyulaj , Pócspetr i , Gáva , Kál lósemjén . . . Ne folytassuk a sort!

A 18. század végére , a 19. század elejére a Szabolcs vá rmegye akkori természetföldrajzi és infrastrukturális lehetőségei között immár véglegesen megnépesede t t falvak, hajdani mezővá ­rosok újjászervezték azokat a gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszereket, amelyek lehető­vé tették a mezőgazdaság i - főleg az állattartásban keletkezett - fölöslegek forgalmát, és viszonylag biz tonságossá tet ték a zömmel regionális adot tságokkal összefüggő kényszerű áru­csere megvalósí tását .

3 HÁRSFALVI, 1982.; MAKAY, 1954.; IVÁNYI, 1926.; KUJBUSNÉ, 2003.; LUKÁCS, 1886. 4 BÁCSKAI, 1965.; GYIMESI, 1975.; SOÓS, 1975.; ZIMMERMANN, 1904.; SZEREMLEI, 1913.; FÉNYES,

1847.; FÉNYES, 1851.; RÁCZ, 1988. 5 BOROVSZKY, SZABOLCS; BÁRSONY, 1993. 193-240.; BALOGH, 1986.; ENTZ - SZALONTAI, 1959.;

LUKÁCS, 1886.; N . KISS, 1988. 87-103.

Egy-egy település önszerveződése , jogi lag biztosított rangja és szerepköre 1848-ig nagy mér tékben függött a település lakóinak rendi hovatartozásától . Amennyiben jobbágyok voltak, földesúri alávetet tségben éltek. A jobbágy i szolgáltatások kötelező teljesítése mellett peres ügye ik intézésében is k i voltak szolgál tatva az úr iszéknek. A falubíró és hites társainak a ha­tásköre legfeljebb a szomszédok fülemüle-füttyös perpatvarkodásának stb... a megítéléséig terjedt.

Nem terjedt k i azonban a földesúr igazságszolgáltatási hatalma az armalis tákra, az egytel-kes nemesekre, a hajdúkivál tságokkal é lők utódaira, a manumittál t , felszabadított vagy magu­kat megvál tó jobbágyokra . Kivonha t ták magukat az úriszéki bí ráskodás alól - legalábbis egy szintig - az árendások, feles és harmados művelők, a szabad menetelű jobbágyközösségek , ha a földesúri szolgáltatást szabad alku szerint taksára cserélték.

Szabolcs vá rmegyében i lyen taksás települések voltak a német j o b b á g y o k a t befogadó Bal­mazújváros és Rakamaz, az 1635. évi 68. törvénycikkel hajdújogot vesztett Tiszabűd, Szent-mihá ly és részben Ujfehértó, a Káro ly i famíliával „aranyos viszonyra" lépő Nyírgyulaj . Ezeknek a te lepüléseknek a communi tása i 12 forint felső határig éltek bíráskodási , ezzel együt t bíró- és esküdtválasztási jogukkal . E települések communi tása i a j e g y z ő k közreműkö­désével mezőváros i funkciót láttak el, bá r vásár- és piactartási joggal a rendiség korában nem rendelkeztek.

Más ik t ípusa az újonnan keletkezett mezővárosoknak , a közösségi pr iv i légiummal fel nem ruházott , de meghatározó többségükben nemesek által lakott települések. Nádudvar , Földes , Hajdúsáp, Ujfehértó, Balkány, Tiszalök és Tiszadob tartoztak e kategór iába. Mive l lakóik többsége fölött úriszék nem ítélkezhetett , elvileg a megyei törvényhatóság előtt indíthatták pe­reiket, de a köznapi lét ezernyi ága-boga nem tűrte a rendi bíráskodás vég nélküli huzavoná­ját . Ezér t a közigazgatás és a helyi igazságszolgál tatás terén meg kellett szervezniük magukat. Bíró helyett főbírót, nemesi hadnagyot vagy kapitányt választva, s ta tútumot kellett alkotniuk a kívánatos be lső rendről és közbiz tonságról , a határhasználatról , a közföldek usuálásáról, a halászat , vadászat , valamint a korcsma-, mészárszék- és malomtar tás rendjéről , a gyújtogatok, késelők, verekedők, erőszakos határfoglalók stb... büntetéséről . Ezek mellett e települések la­kói az ingóságaikról , életükben szerzett zálogos ingatlanaikról és adósságaikról szabadon vég­rendelkeztek. Hagyatéki akaratukat í rásban kellett rögzíteni . Ehhez joghoz is értő jegyzőkre , ügyvédekre volt szükség. Funkciójukat tekintve ezeknek a te lepüléseknek a communitásai mezőváros i jogkör t gyakoroltak.

Nem feledkezhetünk meg a hagyományos , már a középkorban privilegizált valóságos oppidumokró l sem, mint Nyí rbá tor , 6 K i svá rda , 7 N y í r m a d a 8 és N a g y k á l l ó . 9 E települések a középkor ig visszavezetett pr iv i légiumaikra alapozták beligazgatási autonómiájukat , amellett privilegizált vásározó helyek is voltak. Középkor i fényét - Nagykál ló kivételével - a 18-19. században egyiknek sem sikerült visszaszereznie. Nyírbátor veszített je lentőségéből a legtöb­bet. A Báthor iak hajdani fészke a Károlyi famíliával folyatott perében emésztődöt t , s a régen

6 ENTZ, 1986-1987. 2. köt. 133-152. Nyírbátor IV. Lászlótól csütörtöki hetivásár tartására kapott jogot. A 14. szá­zadban már jelentős földesúri mezőváros volt. 1330-tól pallosjoga, 1332-től árumegállító joga volt. Lásd még BOROVSZKY, SZABOLCS

7 ENTZ, 1986-1987. 2. köt. 15-27. Kisvárda a 14. századtól uradalmi központ. 1337-ben emlékezet előtti időktől tartott hetivásár-jogában erősítik meg. 1456-ban olyan iskolamesteréről tesznek említést, aki Rómát is megjárta.

8 Uo. 200-204. Nyírmada a 16. század végén kapott vásárjogot. 1595-ben már oppidumként említik. 9 Uo. 99-112. Nagykáliónak 1325-ben a már korábban élvezett vásártartási jogát megerősítették, amelyről egy szá­

zad múlva, mint országosan nevezetes vásárról esett szó, ahol nagy értékű áruk, főleg posztók, szövetek cseréltek gazdát.

vi rágzó hetipiacából, évi négy országos vásárából a 18. században évenként csak egy vásárt tudott életben tartani. Nagykál ló t - évenként i négy vásárával , kézművese ive l , céheivel - a me­gyegyűlések és az itt megépül t m e g y e h á z tartották felszínen. Kisvárda a beregi hegyvidék er­dei termékei , a nyírségi szarvasmarhák és a gabona regionális árucseréje helyszíneként őriz­hette meg gazdasági szerepkörét . Ugyanez a szerepkör tartotta é le tben Ny í rmada négy orszá­gos vásárát is.

A szaporodó mezővárosi közösségek szabadsággyökerei t , szabadságtöbbleté t és gazdasági , társadalmi fejlődésük je l lemzői t valahol ott kel l megragadnunk, ahol Nyí regyháza commu-ni tásának a földesúri hatalomtól magá t gyors ritmusban függetlenítő tör ténelme zajlott.

A Békés vármegyéből 1753-ban érkező szabad menetelű j o b b á g y o k már az első contrac-tusukban kikötötték, hogy főbenjáró bűnök esetében elfogadják ugyan a pallosjoggal rendel­kező Károlyi grófok úriszéki bíráskodását , de ragaszkodnak a 20 forintig terjedő büntető­ügyekben a maguk választotta b í rók és esküdtek í télkezéséhez. A taksás viszony, a határ egé­szének usuálása mellett ez a szabadság teremtette meg Nyí regyháza j o g i emelkedésének a le­h e t ő s é g é t . 1 0

Nyíregyháza szabad köl tözésű jobbágysága , a taksa miatt árutermelésre , pénzgazdálkodás­ra kényszerülő lakossága ebből a pozícióból indult a mezővárossá emelkedés , majd a rende­zett tanácsú városi pr ivi légium megszerzése felé vezető tör ténelmi pályán. Ehhez társult sze­rencsés többletként a potenciál is közlekedésföldrajzi helyzet. Ezt m á r csak betetőzte, hogy a nagy családszámú közösség számos kézműipar i foglalkozás helyhez kötését igényelte. A köz­ü g y e k írásos vitele, a m e g h o n o s o d ó szakmák többségének elsajátítása és az ezzel együtt járó társadalmi mobil i tás lehetősége megkívánta az alfabetikus művel t ség meghonosí tását . Ez hoz­ta magával az iskolakultúra felvirágzását.

Nagyságrendekkel kisebb és korán tsem olyan fényes pályát megfutva, de hasonló utat járt be a részben németek által megtelepí te t t Balmazújváros és Rakamaz. A török és kuruc idők­ben elnéptelenedett te lepülések szabad menete lű jobbágyai - a ha tá rukban folyó majorkodás el lenére - nemcsak képesek voltak, hanem rá is kényszerül tek a mezőváros i szintű önrendel­kezés megszervezésére. A te lepülés belső rendjének, igazgatási harmóniá jának fenntartása vé­gett a szabad költözésű parasz tság e helyeken is ragaszkodott a szabad bíró- és esküdtválasz­tás jogához . A választott tes tü le teknek itt is hatalmukban állt 12 forint büntetés kirovásának az erejéig az ítélkezés gyakor lása . Vásártartási joguk 1850-ig nem is volt, de az említett jogok funkcionális mezővárossá emel ték őket. Hasonló vol t a helyzete Szentmihálynak, Tiszabüd-nek, Tiszadobnak, Tiszalöknek, Új fehértónak.

A mezővárosi státus k iharcolása terén a 18. század elejétől, közepétő l nem a vásártartási jog megszerzése vol t az e lsődleges mozga tó , motiváló tényező. A vásártartási jogot bármelyik arisztokrata megszerezhette bir tokára anélkül, hogy az jobbágya inak bármiféle önrendelkezé­si jogot engedményezet t volna. Ennél fontosabb volt a település, a communi tás bírójának és esküdtjeinek szabad, a földesúri akarattól és befolyástól független megválasztása , a statutu-malkotó j og és az úriszéki b í ráskodás alóli mentesség mér téke .

Ehhez társult a település igazgatási és igazságszolgáltatási ügye inek írásos intézése. Ez a fe­lelősség és hitelesség okán együt t jár t a bíró és a hites testület rendszeres tanácskozásával , az együttes bíráskodással , a dön tések írásba foglalásával és a hitelesí tés során a testületi pecsét használatával . Az ügyek vi te lének és a döntéseknek harmonizá ln i kellett a törvényekkel , a

1 0 LUKÁCS, 1886.; KUJBUSNÉ, 2003.; BALOGH, 1976. 14-17.; BALOGH, 1982. 93-131.; CSERVENYÁK, 1974.; CSERVENYÁK - MEZŐ, 1987.; DIENES, 1931. 68-115.; GALAMBOS - KUJBUSNÉ, 2001.; HÁRS­FALVI, 1982.; BÁCSKAI - NAGY, 1984.

rendi a lkotmányossággal . Ezért a jogban némi jár tassággal rendelkező nótáriust kellett fogad­nia minden oppidumnak. Velejárója volt a mezőváros i pr iv i lég iumnak a lakók szabad végren­delkezési joga - kivéve a földesúr tulajdonát képező telkeket és azok appertinentiáit . A mező­városok választott testülete intézte az árvaügyeket , hitelesítette a hagyatékolási eljárásokat, végrendeleteket .

A feudalizmus korában ezek a kr i tér iumok a rendiség bizonyos rétegei esetében nemcsak megszerezni óhajtott pr iv i légiumok, hanem teljesítésre váró kötelezet tségek is. Szabolcs me­gyében i lyen kötelezettség j egyében keletkeztek azok a mezővárosok , melynek lakói zömmel egytelkes vagy armális nemesek voltak, akik nem tartoztak az úr iszék hatósága alá, s minden apró-cseprő dolgukkal nem fordulhattak a nemesi vá rmegyéhez sem. Földes , Nádudvar , Balkány, Új fehértó, Hajdúsáp, Tiszalök, Tiszadob tartoztak ebbe a körbe, ahol annyi volt az armalista, a contractualista, a feles, a harmados művelő , az árendás , a pusztabér lő közösség -némi túlzással és Arany Jánostól kölcsönzött hasonlattal élve - , mint égen a csillag, erdőben a fa, réten a fűszál. A z említett te lepülések közül az 1840-es évekig egyiknek sem volt vásár­tartási joga.

Mögöt tük foglaltak helyet a vá rmegye te lepülésszerkezetében az alkalmi vásártartó telepü­lések. I lyen volt az évi öt alkalommal vásárt tartó Tiszaszentmárton, a minden esztendő első napján az ungi gabonavásár lók számára vásározási lehetőséget biztosí tó Tornyospálca vagy az 1838-ban a Vayak által megszerzett vásártartási joggal rendelkező Vaja. Ez utóbbi települések lakói, a vásártartási lehetőség ellenére sem voltak képesek igazgatásukat , igazságszolgáltatá­suk alsó szintjét függetleníteni a földesúri hatóságtól . Önszerveződésük je lentéktelen mértékű volt.

A belső autonómia, az igazgatási és igazságszolgáltatási önrendelkezés ellen indított földes­úri t ámadás virágzó szabadalmakkal rendelkező communi tásokat is képes volt eljelentékte-leníteni, amit Szabolcs vá rmegye esetében Polgár hajdúvárosi kivál tságainak megsemmis í té ­se példázott .

Anélkül , hogy megkísére lnénk a Max Weber által kifejtett gazdaság és ideológia összefüg­géseit profanizálni , a protestáns etika és polgárosodás összefüggéseit abszolutizálni , érdemes lenne egyszer komoly e lemzés tárgyává tenni, hogy a Szabolcs megyei mezővárosokban a protestáns egyházi igazgatás testületi autonómiái , a presbi tér iumok, konzisz tór iumok és a me­zővárosi communi tások választott testületeinek működése között mi lyen összefüggések ala­kultak k i . A z egyetlen Polgár és a viszonylag je lentéktelen szerepet já t szó Tiszabűd kivételé­vel ugyanis a Szabolcs megyei mezőváros i funkciókat, szerepköröket magukhoz ragadó com­muni tások lakóinak z ö m e kivétel nélkül reformált hitvallású volt, és közöt tük mindenüt t je­lentős arányt képvisel tek a 18. század végén, a 19. század elején e te lepülésekre nagy szám­ban beköl töző zsidók.

Felhasznált irodalom

BÁCSKAI - NAGY, 1984

Bácskai Vera - Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Ma­gyarországon 1828-ban. Bp., 1984. Bácskai Vera: Magyar mezővárosok а XV. században. Bp., 1965. Bácskai Vera: Városok Magyarországon az iparosodás előtt. Bp., 2002. Balogh István: Nyíregyháza az újjátelepülés után. In: Tanulmányok Nyíregy­háza újabbkori történetéből. Szerk. Hársfalvi Péter - Mann Miklós. Nyíregy­háza, 1976. 14-17.

BÁCSKAI, 1965. BÁCSKAI, 2002. BALOGH, 1976.

BALOGH, 1982.

BALOGH, 1986.

BÁRSONY, 1993.

BOROVSZKY, SZABOLCS

CSERVENYÁK -MEZŐ, 1987

CSERVENYÁK, 1974. DIENES, 1931.

ENTZ - SZALONTAI, 1959.

ENTZ, 1986-1987.

FÉNYES, 1847. FÉNYES, 1851. GALAMBOS -

KUJBUSNÉ, 2001. GYIMESI, 1975.

HÁRSFALVI, 1982.

IVÁNYI, 1926. KUJBUSNÉ, 2003.

LUKÁCS, 1886.

MAKAY, 1954.

N . KISS, 1988.

N O V A K - SELMECZI, 1986.

NÓVÁK, 1979.

RÁCZ, 1988. SZEREMLEI, 1913. ZIMMERMANN, 1904.

Balogh István: Az újratelepített Nyíregyháza első félszázada (A nyíregyházi bírák évkönyvei, 1753-1803). In: Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás, 3-4. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1982. 93-128. Balogh István: Szabolcs-Szatmár megye története, I I . In: Szabolcs-Szatmár megye műemlékei. 1. köt. Szerk. Entz Géza. Bp , 1986. 131-180. Bársony István: Mohácstól az úrbérrendezésig. In: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye monográfiája. 1. köt. Szerk. Cservenyák László. Nyíregyháza, 1993. 193-240. Magyarország vármegyéi és városai. Szabolcs vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Bp., é. n. [1900.] Nyíregyháza története. Szerk. Cservenyák László - Mező András. Nyíregy­háza, 1987. Cservenyák László: Nyíregyháza örökváltsága. Nyíregyháza, 1974. Dienes István: Nyíregyháza és népe. In: Nyíregyháza és Szabolcs megye községei. Szerk. Hűnek Emil. B p , 1931. Entz Géza - Szalontai Barnabás: Nyírbátor. Bp , 1959.

Szabolcs-Szatmár megye műemlékei. 1-2. köt. Szerk. Entz Géza. B p , 1986-1987. Fényes Elek: Magyarország leírása. 1-4. köt. Pest, 1847. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. 1-4. köt. Pest, 1851. Nyíregyháza mezőváros tanácsa által határoztatott... (1793-1837). Szerk. Galambos Sándor - Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2001. Gyimesi Sándor: Városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. B p , 1975. Hársfalvi Péter: Az önkormányzat Nyíregyházán a X V I I I - X I X . században. Nyíregyháza, 1982. Iványi Béla: Göncz szabadalmas mezőváros története. Karcag, 1926. Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata (1753-1848). Nyíregy­háza, 2003. Lukács Ödön: Nyíregyháza szabad, kiváltságolt város története. Nyíregyhá­za, 1886. Makay László: Kisvárda története 1703-ig. In: Kisvárda történetéből. Szerk. Éri István. Kisvárda, 1954. 13—43. N. Kiss István: Nyírbátor, mint szabad-paraszti oppidum 1708-171 l-ben. In: Fólia Historica et Ethnographica, 2. köt. Szerk. Dám László. Nyírbátor, 1988. 87-103. Falvak, mezővárosok az Alföldön. Szerk. Nóvák László - Selmeczi László. Nagykőrös, 1986. Nóvák László: Pest-Pilis vármegye alföldi vidékeinek településrendszerei a X V I I I . században. In: Bács-Kiskun megye múltjából. 2. köt. Szerk. Iványo-si-Szabó Tibor. Kecskemét, 1978. 481^189. Rácz István: Városlakó nemesek az Alföldön 1541-1848 között. Bp , 1988. Szeremlei Samu: Hód-Mező-Vásárhely története. Hódmezővásárhely, 1913. Zimmermann Rezső: A nemességnek a városokba való telepedése a X V I - X V I I . században. Klny. a nyíregyházi ág. hitv. ev. Főgimnázium XXXX-dik Értesítője az 1903-1904-dik iskolai évről című kiadványból. Nyíregyháza, 1904.