játékszínalakulásával. „Nem az idő halad, miváltozunk", mondhatjuk a szerzővel, derácáfolunk, ha idézzük csupán, s maiszemléletünket nem vetítjük vissza a drá-mára, hogy fölmérjük gondolatainak,dramaturgiájának, egész szellemi kon-cepciójának érvényességét. Tragédia-ké-pünk koronként vagy előadásonként lehetmás és más, de magán kell viselnie akortársak arcvonásait - gondolkodásiráncait, szellemi gyűrődéseit, filozófiaiborostáit.

Á Nemzeti Színház előadása olyan,mintha mi, akik a nézőtéren ülünk,Madách kortársai lennénk - nem ő amiénk. S ez különbség.

Paradox fölfedezés, hogy a Tragédiamint színdarab alól kifut a talaj, ha szel-lemhatalmak kozmikus disputájának, sebből kiindulva az emberiség sorsdrá-májának tekintjük, A „megy-é előbbrefajzatom" metafizikus kérdése csak Ádá-mé; nekünk egyszerre túl szűk és túl tág,mint a Föld szellemének a falanszterbelitudós lombikja. Végső soron az emberiséghatárhelyzetéről szól az egészvilágirodalom, s a lét végső kérdéseire - aküzdés morálisan mindannyiunkra kötelezőkategorikus imperatívuszán túl - ma semkapunk a Tragédiától határozottabbválaszt, mint száz évvel ezelőtt. Még ha„az a vég" századunkban fenyegetőbbközelbe került is. De az atomkorszak és a„világvége" csupán a filozófiaigondolkodás síkján tart-ja melegenMadách művét, drámai gondolatnak ezkevés. Szellemi tartalommal csak a benneelbújó „rejtett darab" fölkutatása tölthetimeg az előadást. E nélkül a Tragédiaszínpada üres marad.

Madách Imre: Az ember tragédiája (NemzetiSzínház)

Dramaturg: Hubay Miklós, Díszlet: Csá-nyi Árpád. Jelmez: Vágó Nelly. Szcenikus:Bakó József. Zenei vezető: Simon Zoltán.Rendező: Vámos László.

Szereplők: Bubik István, Tóth Éva, Bal-kay Géza m, v., Sinkovits Imre, RuboldÖdön, Hirtling István f. h., Mácsai Pál f. h.,Nagy Zoltán, Hetényi Pál, Gregor Márta,Katona János, Czibulás Péter, Csák György,Ivánka Csaba, Baranyi László, BőszeGyörgy, Raksányi Gellért, PapadimitriuAthina, Marsek Gabi, Pregitzer Fruzsina,Izsóf Vilmos, Juhász Róza f. h., JanischÉva f. h., Antal Olga f. h., Fazekas Zsuzsaf. h., Funtek Frigyes f. h., Kerekes Lászlóf. h., Kolos István f. h., Mészáros Károlyf. h., Kováts Adél, Fáy Györgyi, KunTibor, Németh János, Versényi László,Gyalog Ödön, Zolnay Zsuzsa, Pápai Erzsi,Háda János, Boczán János, Győrffy György.

FÖLDES ANNA

Pisti a nyolcvanasévekben

Örkény tragikomédiájaa szolnoki Szobaszínházban

A Pisti a vérzivatarban utóélete hónapokkalaz ősbemutató előtt megkezdődött. A pécsiNyitott Színpad tagjai - jobbára főiskolaihallgatók - Vincze János vezetésével márlázasan próbálták a drámát, amikor a pestibemutató útjából elhárultak az utolsóakadályok.

A. Pesti Színház társulata 1979-ben aszokottnál nehezebb és zaklatottabbkörülmények között készült az ősbe-mutatóra. Többszöri halasztás után aközvélemény rendkívüli érdeklődése előztemeg a premiert. A darabbal kapcsolatoskultúrpolitikai aggályok következtébenmég a próbák közben is változott, alakult aszöveg. Örkény István, többnyire a darabérdekében - készségesen, néha azonbancsak a be-mutató érdekében - keserűszájízzel javítgatta, tompítgatta drámájánakmásodik, „négypistis" változatát, Az előké-születek utolsó stádiumában a nagy-betegVárkonyi Zoltántól Marton László vette áta rendezői stafétabotot, aki maximálishűséggel igyekezett megtartani ésmegvalósítani Várkonyi eredeti rendezőiintencióit.

A premier estéje így is kirobbanó,szívszorító sikert hozott. A színpadon is, anézőtéren is mindenki Várkonyi Zoltánértaggódott. Senki sem sejtette, hogy ÖrkényIstván is utoljára hajol meg a Pesti Színházszínpadán, hogy ami-kor köszöntjük -búcsúztatjuk is. Az előadás megoldatlanpontjait és problémáit, a játékstílus kisebb-nagyobb bicsaklásait árnyékba szorítottaaz, amit sikerült megvalósítani: a groteszkjáték bonyolult struktúrájának áttekinthetőszínpadi adaptációja; Örkény legma-gyarabb és legabszurdabb drámájánakpolifón megszólaltatása, a részletek le-nyűgöző gazdagsága, és néhány, a műsajátos figuraépítkezésének megfelelő, alélektani motiváció eszközeit nélkülöz-niképes, a szituációból következően hitelesszínészi alakítás, Az évek elteltével azelőadásról megőrzött emlékképünk isjobbára a két szélső érték körül polarizá-lódott. Egyre világosabbá válik Örkénydrámájának nemzeti és egyetemesdimenziója; teljes plaszticitásában sőt

körvonalaiban mind markánsabban - élbennünk Garas Dezső vagy Gobbi Hildaalakítása. Ugyanakkor a szövegújraolvasása is ébren tartotta hiányér-zetünket: a Pesti Színházban a játékrealista motívumainak és az Egypercesekkomikumának felerősítése által eltolódtaka dráma valóságos arányai, háttérbe szorulta mű szöveg mögötti fantasztikuma,távlatokat nyitó jelképisége.

A következő évben a pécsiek amatőr-előadása elsősorban a dráma szerkezetirehabilitációja, következetes értelmezéserévén emelkedett túl a legjobb diák-előadások szintjén is. A Nyitott Szín-padnak az évek során mind jobban ki-kristályosodó produkciója Örkénnyel ésVárkonyival egyszerre vitatkozott.Elsősorban azzal, hogy megtartotta a má-sodik változat írásakor született, nagy-szerű új szövegrészeket - például a GarasDezső számára írt Félszeg-monológokat -,de lényegében visszatért a Pisti avérzivatarban eredeti, „egypistis"

változatához. Sőt, Vincze János bátor-ságára vall, hogy még ehhez sem ragasz-kodott mereven. Az elvégzett dramaturgiaibeavatkozás--a jelenetek merészátcsoportosítása és némi húzás - itt-ottnémileg halványította az adaptált Egy-percesek verbális bravúrját, szikrázó hu-morát, de ugyanakkor homogénebbé, teháterőteljesebbé is tette a főhős drámáját. Adráma adekvát, hosszú időre mértékadószínpadi változata csak azért született megPécsett, mert a tehetséges amatőrközreműködők nyilvánvalóanbehatároltabb művészi eszköztára nemmindig és nem mindenütt bizonyult ele-gendőnek a helyesen elemzett, bonyolultgondolatsorok kifejezésére, meg-jelenítésére. Ezt az ellentmondást - és amaga sajátos rendezői lehetőségeit -ismerte fel Vincze János, amikor a NyitottSzínpad előadását elsősorban a kis csoportkollektív teremtő erejére, a közösségfelfokozott intenzitású jelenlétére, aművészi leleménnyel koreografált, alap-jában egyszerű, de hatásos mozgásokraépítette.

Az előadás három év és jó néhány sze-replőcsere után is színpadon maradt, sőtez év szeptemberében a Játékszínrendezte stúdiószínházi fesztiválon or-szágos nyilvánosságot is kapott. Jelképesvéletlennek is tekinthető, hogy avendégjáték idején már akadt társulat,amely átvette a stafétabotot: szinteugyanebben az időben született megSzolnokon a Szobaszínházban a Pisti avérzivatarban harmadik színpadi válto-

zata; ez az amatőr lelkesedéssel és profifelkészültséggel létrehozott, Jeney lstvánrendezte színpadi produkció.

\z első hírek mégis meglepetéstokoztak,

Á darab ismerőit először kicsitmeghökkentette az a tény, hogy Örkény„szélesvásznú" tragikomédiája a Szoba-színházban kerül előadásra, s az is, hogy aszínész Jeney lstván személyében - „pá-lyakezdő rendező" vállalkozik színreho-zatalára. A Pistit ugyanis - és erről már azősbemutató tapasztalata meggyőzött-,nem elég egyszerűen színpadra állítani. Itta bonyolult szerkezetű, mozaikszerű ésmégis egyetlen gondolat köré cso-portosított darabnak ki kell találni avizuális megjelenítésmódját is.

A szolnoki előadás és ezt előre kellbocsátanom esetlegességeivel,gyengeségeivel együtt a szolnokiakmerészségét igazolta. A drámaértelmezésé-nek kulcsa magából afeladatból adódott. A Pistit akkor szabadés akkor érdemes felújítani, ha anyolcvanas évek rendezője megtalálja Pistiés a Pistik fiai közötti kapcsolatot. Ha aPisti történelmi tapasztalaraiból képesleszűrni és felmutatni a másfél évtizedtávolában változatlanul, sőt fokozottanidőszerű drámai gondolatot: aboldogulásának lehetőségét, önmagát éssaját identitását kereső huszadik századikisember el-pusztíthatatlan élniakarását,az objektív realitásként adutt feltételek,alternatívák kőzötti választásátháríthatatlan személyes felelősségét.

Jeney Istvánnak nyilvánvalóan márnem Örkény, illetve Pisti kortársaihoz,hanem a nyolcvanas évek Pistiihez kel-lettszólni. Olyan Pistikhez, kimértekhez,tevékenyekhez és félszegekhez, akikneknemcsak a fasizmus, a nyilas-terrortombolása, Budapest ostroma, de aszemélvi kultusz és 1956 is történelem.De. akik saját bőrükön érzik, hogy nemolyan könnyű a Pistiknek aTevékenyekkel, Kimértekkel és Félsze-gekkel összezárva, velük együtt és el-lenükre - önmagával azonossá válni.

Az előadás helyszíne, a „szoba", nem-csak szűk kereteket, de intim teret isszabott az előadásnak, Azáltal, hogy a né-zők korosztályába tartozó, hozzájuk ha-sonlóan őltözött szereplők egy része ajátékteret körül öl elő,' ki s nézőtér első-má-sodik sorában várakozott a jelenésére, arendező egyrészt testközelbe hozta aszínészeket, másrészt szinte fel is szá-molta a történelmi per résztvevői és tanúiközötti különbséget A kulisszák

nélküli színpad arra kényszerítette -ösztönözte - Jeney Istvánt, hogy ma-ximálisan kihasználja a Szobaszínházeleve adott rekvizitumait: a nézőteret azelőtértől elválasztó ajtót, magát azelőteret, sőt a játéktéren kívül eső he-lyiséget és az udvarra néző ablakot is.Ilyen módon a néhány négyzetméteresszínpad a dráma követelményei szerintalakult, tágult. Látszólag egyszerűszcenikai ötlet például, hogy Pisti nyil-vántartásba vétele, személvi adatainakfelsorolása az ajtón, illetve a színpadonkívülről történik. Ám ki ne értené, hogyez a térbeli megoldás az eleven élet és akáderosztályok papírvilága közöttitávolságot fogalmazza meg' Vagy amikorRizi testével tartóztatja fel az ajtóban aPistit kereső, magasztaló és szidalmazóidegeneket, a bős fenyegetettségekétszeresen érződik a testek torlódásaáltal.

Hiba inkább csak ott volt, hogy ajátékteret kitágító Jeney lstván sajátleleményének áldozataként el is hitte eztaz optikai varázst, és különösen az elsőrészben olyan hangerőre állította azelőadást, mintha legalábbis nagyszínház-han lennénk. A cselekményt kísérő ze

nei eflektusok, megkomponált zörejek.sőt maga a színészi játék is, több deci-bellel hangosabb volt az elfogadhatónál.Mivel az előadás második része már apremieren is jóval visszafogottabb volt,remélem és feltételezem, hogy akésőbbiekben a rendezőnek sikerültösszhangba hozni a hangerőt a térméreteivel.

Feltételezem, de nem vagyok bennebiztos. Mert az első perctől érzékelhető,hogy a felfoltozott hangerő, a felfűtöttatmoszféra a rendező és a színészek szá-mára az érzelmi szélsőségek és zabolázat-lan indulatok kifejezésére szolgál. Ör-kény látás- és írásmódjától valóban nemvolt idegen a túlzás. E g y perceseinekgroteszksége gyakran éppen a valóság-bál ellesett tények és jelenségek szélső-séges felnagyításából táplálkozott.. De aszolnoki előadás - különösen acselekmény indításakor - olyanmértékben felfokozza a hősök reakcióit,hogy ezzel ki is fordítja őketönmagukból. Az expozícióban, abefejezett alkotás boldogságátólmegrészegült író (aki természetesenszintén Pisti), nem szárnyaló vagy révetegörömmel győzi le a természet törvényeit,hanem olyasfajta lihegő transzbán, amelymár nem a lehe-

Takács Gyula és Nagy Sándor Tamás a Pisti szolnoki előadásában

tetlent lebírni akaró tehetség, hanem azegzaltáltság jegyeit sugározza.Hasonlóképpen felpergeti, felfokozza arendező Pisti szexuális felvilágosításánakepizódját, ezáltal a hős szertelenkamaszindulatainak zűrzavara kerül elő-térbe, és elsikkad a továbbiak szempont-jából lényeges etikai motívum: Pistinek azéletlehetőségek, biológiai és társa-dalmimagatartásformák közötti választásra való(örökké kielégítetlen) igénye. Nem egyszeréreztük hisztériásnak Pisti színpadicsaládtagjait. A féltés, a düh, a csalódástúlságosan naturális ábrázolása által éppenemberi arculatuk került veszélybe.

A későbbiekben azonban nemcsak Pisti -az előadás is lehiggad. (Csak amegkettőződés szabadságával hivalkodómészáros, a nyilas és ellenálló Pisti fel-szabadulását köszöntő, hentesbárddal jártindiántánc agresszivitását éreztükdisszonánsnak.) De ha az indokolatlanfortissimókat kifogásoltuk, tegyük rögtönhozzá, hogy ugyanakkor lélegzet-elállítóakaz előadás feszültségteremtő, fokozócsendjei. A rendező hosszú másodpercekremegálljt parancsol a cselek-

Jelenet a Pisti próbájáról (Szoboszlai Gáborfelvételei)

Cassandraként, szoborszerű méltósággallép a színre. Megjelenése is, jelmeze iskövetkezetesen elkülöníti őt a játékköznapi alakban megjelenő, reálisabbszereplőitől. A sugallatok tolmácsa, atörténelem angyala ő, akinek legemberibbvonása - a gyengesége. A védencét értcsapások hatására néha maga is elveszti afejét, összeroskad, sír. Saját személyébencsak egyszer kerül a Pistik valóságánakgravitációs terébe: a második rész 1956után játszódó lakáscsere-jelenetében.

Olvasva is, színpadon is gyengébb-nekéreztem a drámának ezt a jelenetét azalapszövetéül szolgáló „Apróhirdetés(Örök nosztalgia)" című egypercesnél. Azeredeti, nem egészen hatsoros remeklést anapilapok apróhirdetés-rovatának mindenkommentár nélkül közölt paneljei alkotják.Az írói telitalálat „csak" annyi, hogy ezúttala cserére ajánlott és keresett lakás tüzetesleírása szó szerint megegyezik. Aszokványos jelzők tükörszerű ismétlődésenyilván-valóan nemcsak értelmetlenné,abszurddá is teszi a tervezett lakáscserét.Az ilyen módon felvillantott groteszk,sakk-matt szituáció mögött nyombanfelsejlik a hirdető igazi dilemmája: az elvá-gyódás és a változtatásra képtelen maradnivágyás, az otthonhoz való ragaszkodásleküzdhetetlen ellentmondása is.

A dráma szövetében - és a színpadon -mostanáig ezzel az aforisztikustömörséggel együtt a szöveg mögöttestartalma sikkadt el. A Hirdető (Rizi) és aKözvetítő (Tevékeny) egy valódilakáscsere körülményeit idéző színpadipárbeszéde, stílusban is, tempóban is jóvalreálisabbnak tűnt, s a kérdések és feleletekvégül is egy anekdota csattanójátkészítették elő. A lényegre szorítkozóközlések feszültsége meg-ereszkedett aszövegbe szivárgó bővítményekkövetkeztében.

Meglepetésünkre, a szolnoki előadás-nak éppen ez a vitatható jelenet lett azegyik drámai és vizuális csúcspontja. JeneyIstván majdnem éjsötét színpadon, egy anézőktől viszonylag távol-eső, valódi ajtóvagy ablak mélyedésébe préselve játszatjael a jelenetet, s mi nézők csak vakító,vallató fénnyel meg-világított sziluetteketlátunk. Nem hús-vér emberek, árnyakmérik össze erejüket; s a tét nem egy Sas-hegyre néző öröklakás tulajdonjoga, hanema felcserélhetetlen szülőföld, a haza. Atárgya-lópartnerek privát kereskedelmiügylete mögött elementáris erővel rajzoló-

ménynek: egy zacskó pukkanását várjuk,és a túlfeszített várakozásban a hős azacskót ollóval vágja szét.. . Füstkarikákszállonganak a fényben, csak az óraketyegését hallani, és a néző lelkiantennáival maga is majdhogynem fel-fogja, megérzi azokat a sugallatokat,amelyeket Rizi tolmácsol Pistinek.

A szolnoki Rizi egyébként a legkevésbésem emlékeztet az ősbemutató Rizijére.Egri Kati nemcsak életkorban különbözik,egész szerepfelfogása, a játékban betöltöttfunkciója is más. Gobbi Hilda mesteri,vérbő öregasszonya egy diós süteményérőlhíres, markáns és joviális karakterfiguravolt, aki két lábbal állott a pesti aszfalton.Ez a Rizi olyan sokat látott és olyan sokatpróbált az életben, hogy tulajdonképpenminden irracionális erőtől függetlenül, amúlt tapasztalatainak birtokában tanultmeg a jövőben olvasni. S ha már egy-szerfölfedezte magában ezt a tulajdonságot,hát kamatoztatta is - mindig másokérdekében. A Nyitott Színpad fiatal Rizije,a pesti erdők kurta hajú, bricsesz-nadrágosPuckjaként próbált Pisti érdekébenbeavatkozni az eseményekbe. SzolnokonEgri Kati fekete estélyiruhás

dik ki a „menni vagy maradni" történelmidilemmája. Rizi minden banális mondatamögött ott kavarog, izzik, sajog a szövegmásodik, mélyebb szintje, és Egri Katiebben a jelenetben maradéktalanulkiaknázza ezt a kettősséget. Amegszorítással nem Egri alakításánakértékét kívánom megkérdőjelezni. Inkábbcsak utalnék rá, hogy a színésznő nemminden jelenetben szólaltatta megszövegének ezt a többszólamúságát.Egyszer-egyszer látványos kitörésekkel,indokolatlan nevetésekkel pótolja, pa-lástolja a szituáció színészi megoldat-lanságát. Feltételezhetően azonban ezek-ben a zavaró pillanatokban sem a színészirutinnal, hanem inkább az adott jelenetkövetkezetlen értelmezésével van a baj.

Ha Jeney lstván csak a lakáscsere-jelenet teátrális megoldását találta volnaki, vállalkozásának akkor is meglenne amaga színháztörténeti haszna, értelme. Debízvást sorolhatnánk még jó néhány olyanjelenetet, amelynek értelmezése, képimegoldása szerencsésen viszi tovább Pistiszínpadi életét. Ilyen újító,izgalmas rendezői megoldás volt a Duna-parti kivégzés nagyjelenete. A drámánakezt az alighanem legtöbbet vitatottmozzanatát Jeney a kivégzés előzmé-nyének, a fegyelmi vétség következmé-nyeitől félő Pisti fenyegetettségénekhangsúlyozásával olyan módon értelmezi,hogy ezzel megszűnik Pisti átállásánakaction gratuite jellege. A hóhér-szereprecsak kényszerből vállalkozó, sarokbaszorított Pisti, ha önmaga akar maradni,szinte nem is tehet mást, mint hogyvállalja az áldozatok sorsát.

A jó ritmusú, összefogott szobaszín-házi előadásban a mozaikszerkezetűdrámának szinte minden jelenete a helyénvan. Csak a záróakkord megváltozta-tásával nem tudok egyetérteni. JeneyIstván ugyanis az előadás keretének vá-lasztott Traviata-dallamok kedvéért azújjászülető Operaházból kiszűrődő ze-nével fejezi be az előadást, lemondvaÖrkény sokkalta frappánsabb és mélyebbzárómondatáról, arról, hogy ,,Egérirtástvállal dr. Varsányiné". Igaz, a szövegmaga nem sikkad el az előadásban, de egykevésbé szuggesztív színész kikiáltókénttolmácsolt szövege magától értetődőennem rendelkezhet a motívumot megilletőgondolati és helyzeti energiával.

Érdekessége az előadás stílusának,hogy a rendező viszonylag kevés ésroppant egyszerű kelléket használ. A

háromkirályok koronáját helyettesítőpapírzacskó vagy Rizi nyeles tükre szinteaz amatőrszínház vállalt szegénységéreemlékeztet. Ugyanakkor ezek a jólválasztott, egyszerű kellékek nagyon isalkalmasak a színpadi jel funkciójánakbetöltésére. Nem húzzák le nehézkesvalódiságukkal a szöveget a földre,hanem megtartják a képlékeny és kép-letes valóság szintjén. Jóval bőkezűbbenbánik Jeney az előadás kelléktáron kívüli,általa teremtett rekvizitumával: a színésztestével, mozdulatával. Abban apillanatban, amikor az ellenálló Pisti

kezében a mészárosok véres bárdjával -arra a felismerésre jut, hogy végre nekidörögnek az ágyúk, egyszer csak areprodukciókról és filmfőcímből is jólismert Muhina-szobor pózába merevedik,ezzel szavak nélkül is kifejezi a szövegmögötti pátoszt és iróniát.

Annak idején a pesti előadásközreműködőit és kritikusait nem győztemeg az író a második, négypistis változatindokoltságáról. Örkény, amikorátszerkesztette drámáját, nyilvánvalóanhitt abban, hogy az új megoldás, amelymég jobban eltávolítja Pisti drámáját atörténelmi tablók sorozatától, e l v on -tabbá és áttételesebbé teszi a történetet,evidensebbé a Pistiség tartalmát. NégyPisti sorsából a közönség világosabbanlátja, érzi, hogy nem a hős története, azegymást követő , ismerős történelmihelyzetekbe behajított ember társadalmiállapotrajza a lényeg. Az eredmény azon-ban nem igazolta a szándékot. Örkénymár a próbák közben tartott tőle, hogy anégy színpadi figura összemosódik, vagylegalábbis nem válik el egymástól elégplasztikusan. Á négypistis változatesetleges mozzanatai, a kényszerűváltoztatások indokolták, hogy VinczeJános Pécsett az eredeti variációt vá-lasztotta. Jeney drámaértelmezésében éselőadásában újra lényegessé válik a Pis-

tik kapcsolatrendszere. Az előadás min-denekelőtt arról győz meg, hogy a századmásodik felében a magyar Pistikkülönböző életutak ésmagatartásmodellek között választhattak,hogy korunkban és honunkban Kimért,Tevékeny és Fél-szeg Pistik mérkőztek,hol a történelem vak erőivel, holegymással, amíg Pistipisti el jutott oda,hogy önmaga lehessen.

A Pistik mérkőzésének, élethalálhar-cának drámai csúcspontja, amikorvisszacsap a kályhából a füst, és Pisti ko-holt váddal bíróság elé kerül. Ez a jele-net minden változatban a groteszk játéktragikus csúcspontja; a szolnoki elő-adásban is megrendítő erővel sugározza aPistik igazát. itt is, de az ezt követőjelenetsorban is élesen elválnak, elkülö-nülnek egymástól a Pistik. A legnehezebbfeladat nyilvánvalóan a legáltalanosabbemberi, kortársi vonásokat fel-mutatóPistit-e vár: Nagy Sándor Tamásalakításának legfőbb érdekessége amegjelenése. A színész mintha nagyvona-lúan túltenné magát az évtizedes Pisti-vitán, nem akar sem idealizált kispolgárlenni, sem krisztusi figura; a mesebelikirályfi mítoszhőse éppoly távol áll tőle,mint a magyar James Bond nimbusza. Atúlélés bajnokaként sem törek-sziksemmiféle rendkívüli erény vagyképesség felmutatására. Olyan Pistitszemélvesít meg, amilyennel Örkény is, arendező is, sőt a néző is számtalanszortalálkozott: a történelmi és társadalmiviszonyok áttekinthetetlen labirintusábanutat kereső , sok millió kamasz-Pistiegyikét. Hősiessége nem szavakban éstettekben, hanem életképességében nyil-vánul meg.

Félszeg Pisti hálás szerepét Jeneyönmagára osztotta. Ezt azonban csak ak-kor bélyegezhetnénk önzésnek, ha nemtudnánk, hogy ebben a szerepben nekikell a legfélelmetesebb riválissal. Garas

Jelenet Örkény István drámájának szolnoki előadásából (MTI-fotó - llovszky Béla felv.)

Dezső alakításának emlékével megküz-deni, s ha nem volna eleve evidens, hogyalkatánál fogva is Jeney a legalkalmasabba társulatban erre a szerepre. A. rendezőszínészként sem riad vissza a szerepkínálta szélsőségektől, de különösen utolsónagy monológjában, a romba dőlt ésújjászületett főváros idegenvezetője-kéntbizonyítja be, hogy a figura rutinná lettstílusát és a szituáció poézisét egyez-tetve,tiszteletet érdemlő alázattal hagy-ja élni,hatni Örkény szövegét.

Á szolnoki előadásban először válik eligazán egymástól plasztikusan a magakarrierjét építő, önelégültségében félel-metes Tevékeny Pisti (Zala Márk) és abürokrácia öntőformáiban szögletesrepréselt Kimért (Takács Gyula) alakja.Különösen az utóbbi volt számomra ér-dekes meglepetés. Takács Gyula oly mó-don kölcsönözte saját, nem minden sze-repben hálás alkati adottságait a figurának,hogy ezzel társadalmi hátteret és lelkihabitust is kínált neki, és ugyan-akkor, azegyes jelenetekben más-más funkciótbetöltő Kimért figurák rokonságát éskülönbségét is bravúrosan eljátszotta.Örkény írói bőkezűségének hála, a négyPisti és Rizi árnyékában felvonultatottepizódfigurák is lehetőséget kapnak rá,hogy egy-egy jelenetben bizonyítsákkarakterizáló-, karikírozó-képességüket, éskísérletet tehessenek a reális és az abszurdszöveg mögötti általánosabb érvényűgondolat kifejezésére is. A szolnoki

társulat tagjai a premierig jobbára csak azelső fel-adat megoldásához jutottak el.Roczkó Zsuzsa változó eredménnyelbirkózott a Lány szerepével: holérdektelenül szürke, hol túlságosanharsány volt, de a tárgyalás-jelenetben -először, amikor vallomást tesz Pisti ellen,másodszor, amikor összeroskad sajáttettének súlya alatt - megrendítőenőszintévé válik.

Örkény István, ha élne, ha látná, úgyhiszem, halványabb megoldásaival együttis jó szívvel, elégedetten fogadta volna aszolnokiak tisztán értelmezett, tehetséggelmegjelenített előadását.

Örkény István: Pisti a vérzivatarban (szolnokiSzigligeti Színház Szobaszínháza)

Dramaturg: Magyar Fruzsina. Játéktér ésjelmez: Wágner Tamás. Zenei összeállító:Nádor László. Rendező: Jeney István.

Szereplők: Nagy Sándor Tamás, TakácsGyula, Zala Márk, Jeney István, Egri Kati,Roczkó Zsuzsa, Philippovich Tamás, TurzaIrén, Mucsi Zoltán, Dezsényi Péter, BárdosMargit, Váry Károly,

P. MÜLLER PÉTER

Az értelmezés kelepcéje

A Kulcskeresőka Pécsi Nyitott Színpadon

Merész vállalkozás egy amatőrszínpadrészéről a szolnoki, majd a nemzetiszínházbeli előadás (és ez utóbbi főműsoridőben történő tv-közvetítése) utánműsorra tűzni Örkény István Kulcskeresőkcímű darabját. Nemcsak a széles körűnyilvánosság hatása miatt, hanem a drámavilágának belső sajátosságaiból, aszínrevitel módjának erősmeghatározottságából eredően is. A PécsiNyitott Színpad azonban már legutóbbibemutatóival is felhívta magára aközönség és a szakma figyelmét, ami adarabválasztásnak és a megvalósításnakegyaránt volt köszönhető. A Pisti avérzivatarban sikerét követően (mellyel -egyetlen amatőrtársulatként - a stúdió-színházak ez évi bemutatóján is részt vet-tek a játékszínben) a pécsi Nemzeti Szín-házzal közös produkcióban mutatták bePilinszky Gyerekek és katonák című művét.Mindkettőről olvashattunk a SZÍNHÁZ1982/i. számában. A most színpadraállított Kulcskeresők egy tervezett Örkény-trilógia második darabja: harmadikként aForgatókönyv műsorra tűzését tervezik.

Örkény Kulcskeresők című műve, né-zetem szerint, az eddigi elemzésektől és adarab előszavától eltérően, első-sorban isnem a kudarc (vagy a siker), hanem azinterpretáció drámája: a tények és ahozzájuk rendelt értelmezések ésértékelések diszkrepanciájának művészifelmutatása. Mert bár - közvetlenül - adarab eseményeiben, a szereplők sorsábanvalóban a vereség vagy győzelem, akudarc vagy siker kérdése jelenik meg,közvetve, egy elvontabb mérlegelésbenmindez mint az értelmezéseknek a té-nyekkel szembeni prioritása, mint az(át)értelmezésben rejlő csapdák problé-mája fogható fel. Ennek az egész kér-déskörnek pontos megfelelője a mű szer-kezete. Ez a típusú szerkezet a Tótékkalkezdődően van jelen Örkény drámáiban.A korábbi - egymásba „átfolyó", pusztán ajelenetezés miatt elváló hagyományos,felvonásokra történő - tagolás helyett ettőlkezdődően a drámát két részre, két

dramaturgiailag is -

élesen elváló egységre bontja. A Tótékbana cezúrát, a két részt élesen elválasztómozzanatot a fiú halálhíre jelenti (ennekdramaturgiai szerepét elemzem aLiteratúra 1980/3-4. számában közöltdolgozatomban), a Vérrokonokban az elsőrész végén megszülető „vérszerződés", aPistiben a történelmi korszakváltás. AForgatókönyvben a „mutatványra" valófelkészülés alkotja az első részt, és maga a„produkció" (azaz a tárgyalás) amásodikat. A Kulcskeresőkben pedig az elsőrész döntő mozzanata, ami mindenfontosabb szereplő sorsára kihat, Fórisleszállása, a másodiké pedig e tény (és azehhez rendelt sorsfordulók) átértelmezése.Erika ezzel a különös landolással veszíti elévtizedek óta várt Nobel-díjas szerelmét,Katinka Bodóját az erről a földetérésrőlkészített riport miatt fogják valószínűlegelbocsátani a Rádiótól, Nelli e miatt aleszállás miatt lesz a férjébe vetettreménytől és a lelki nyugalomlehetőségétől megfosztott asszony.

Ez a közel katasztrofális megérkezéstény. Ezek a következmények viszont - bárbiztosra vehetők - túl vannak a darab jelenidején. Örkényt nem a következményekérdeklik, hanem az, hogy egy objektívtény (és a vele járó következmények)helyett miként kap szinte ontológiai létet azinterpretáció, mi módon veszíti el a múlt arealitását, és foszlik - a jelen érdekében -semmivé. Epiktétosszal szólva: „Nem atények zavarják az embereket, hanem atényekről alkotott vélemények." Azaz azértelmezések fontosabbak számunkra,mint maguk a tények. Napjainkban ezkülönösen így van, korunk az interpretációkora. A szuper-hatalmak konfliktusaitól azegyes emberek mindennapi érintkezéseiiga kulcs-probléma az egyazon tényekhezrendelt eltérő értelmezésekben rejlik. Az(át)-értelmezéseknek ez a primátusa pedigolyan kelepcébe csal bennünket, amelybőléppúgy nem tudunk kijutni, mint a Fóriséklakásában rekedt szereplők, akikneksorsában Örkény nemcsak azt mutatjameg, hogy miként minősíthetők át avereségek győzelemmé, hanem azt is,hogy ezzel az átminősítéssel elvészszámunkra a valóság (és benne önmagunk)reális megismerésének a kulcsa.

„Egy illúzió nemcsak haladék, hanemvigasz is, hogy tovább lehessen élni" -mondja Bolyongó, akiben Örkény meg-testesíti magát az átértelmezést. De -Örkénynél természetes módon - a műennek a magatartásnak az ellentétét is