Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május...

16
KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP ALAPÍTVA 1899-BEN MEGJELENIK PÉNTEKEN ÁRA 158 FT XXIII. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 2009. MÁJUS 8. 17 arcok Dani Zsolttal, a Szentendrei Baptista Gyülekezet lelkészével beszélgettünk a közösség Kõhegy Közhasznú Alapítványáról (7. oldal). Az izbégi Szent András templom kertjében tartott misét és bérmált negyven fiatalt május 3-án dr. Erdõ Péter bíboros érsek. A Fõ téren Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára emlékeztek közös versmondással a helyi diákok. A május 5-i eseményre meghívták Kézdy György színmûvészt is (13. oldal). A P’Art mozi vendége lesz május 8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt Dr. Erdõ Péter Kézdy György Mohás Lívia Dr. Csernus Imre Szentendre megújuló városként élen jár az egészséges életmódhoz kapcsolódó programok megvalósításában. Mindezek eléréséhez a sport infrastrukturális és szervezeti hátterének kialakítása szükséges. Az önkor- mányzat azon dolgozik, hogy növelje a sportolás lehetõségeinek helyszíneit és számát, biztosítsa a verseny és tömegsport térhódítását. Május 1-jén adták át a Vizes Nyolcas Uszoda- és Szabad- idõközpont. Dr. Dietz Ferenc köszöntõjében elmondta, hogy itt Szentendrén merész álmokat dédelgetünk, de azokat kemény munkával meg is valósítjuk, mint ezt az uszoda is példázza. Ez 2009-ben a harmadik fejlesztés, amely – az akadálymentesített Polgármesteri Hivatal, a felújított intermodális bejárat, a HÉV- aluljáró felújítása után – átadásra került. Schmitt Pál, a MOB elnöke és dr. Dietz Ferenc polgármester lep- lezték le a Kovács Lajos emlékére állított emléktáblát, amely a nagylelkû lokálpatriotizmust és a kor szellemiségének megfelelõ gondolkodást jelképezi. FOLYTATÁS A 6. OLDALON SPORT 10-11. oldal Négy éve megálmodták, két éve elhelyezték az alapkövet, május 1-jén átadták

Transcript of Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május...

Page 1: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP • ALAPÍTVA 1899-BENMEGJELENIK PÉNTEKEN • ÁRA 158 FT

XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8. 17

arcokDani Zsolttal, a Szentendrei Baptista Gyülekezet lelkészével beszélgettünk a közösség KõhegyKözhasznú Alapítványáról (7. oldal). Az izbégi Szent András templom kertjében tartott misét ésbérmált negyven fiatalt május 3-án dr. Erdõ Péter bíboros érsek. A Fõ téren Radnóti Miklósszületésének 100. évfordulójára emlékeztek közös versmondással a helyi diákok. A május 5-ieseményre meghívták Kézdy György színmûvészt is (13. oldal). A P’Art mozi vendége lesz május8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programoklapunk 15. oldalán.

Dani Zsolt Dr. Erdõ Péter Kézdy György Mohás Lívia Dr. Csernus Imre

Szentendre megújuló városként élen jár az egészségeséletmódhoz kapcsolódó programok megvalósításában.Mindezek eléréséhez a sport infrastrukturális ésszervezeti hátterének kialakítása szükséges. Az önkor-mányzat azon dolgozik, hogy növelje a sportoláslehetõségeinek helyszíneit és számát, biztosítsa averseny és tömegsport térhódítását.

Május 1-jén adták át a Vizes Nyolcas Uszoda- és Szabad-idõközpont. Dr. Dietz Ferenc köszöntõjében elmondta, hogy ittSzentendrén merész álmokat dédelgetünk, de azokat keménymunkával meg is valósítjuk, mint ezt az uszoda is példázza. Ez2009-ben a harmadik fejlesztés, amely – az akadálymentesítettPolgármesteri Hivatal, a felújított intermodális bejárat, a HÉV-aluljáró felújítása után – átadásra került. Schmitt Pál, a MOB elnöke és dr. Dietz Ferenc polgármester lep-lezték le a Kovács Lajos emlékére állított emléktáblát, amely anagylelkû lokálpatriotizmust és a kor szellemiségének megfelelõgondolkodást jelképezi.

FOLYTATÁS A 6. OLDALON

SPORT10-11. oldal

Négy éve megálmodták, két éve elhelyezték az alapkövet, május 1-jén átadták

Page 2: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

2 idõsek

A szerkesztôség címe: Szentendre és Vidéke hetilap, 2000 Szentendre, Duna-korzó 18. II. emelet, Tel: (26) 505 120, fax: (26) 312 647, mobil: 06 20 260 4642,e-mail: [email protected] • Kiadó: Szentendrei Közmûvelôdési, Kulturális és Városmarketing Kht., felelôs kiadó: Závodszky Zoltán igazgató, felelôs szerkesztô:Németh Erika, tipográfia: Kemény Zoltán ötlete alapján Bolgár Attila, munkatársak: Miser István, Széles Nóra • Lapzárta: hétfô, 12 óra • Hirdetések felvétele:a szerkesztôségben (Duna-korzó 18.), hétfôn, kedden 9–17-ig, illetve az Oázis Ingatlanirodában (Dunakanyar krt. 2.). Apróhirdetést a megjelenés elôtti keddigfogadunk el. • Nyomda: Pharma Press 1039 Budapest, Vörösvári út 119-121. • Index: PFH/88/1987 • HU ISSN 0239068 X • www.szentendreprogram.hu •www.szevi.hu

EEssssiilloorr VVaarriilluuxx CCoommffoorrtt MMUULLTTIIFFOOKKÁÁLLIISS LLEENNCCSSEE AAKKCCIIÓÓ

áápprriilliiss 11--jjééttõõll mmáájjuuss 3311--iigg !!

aakkcciióó --2200%%

Kaiser Optika SZEMÜVEGSZALON

Szentendre, Dunakanyar krt. 12.tel.: 26/303 325, 30/9666 156 • www.kaiseroptika.hu

KedvesNyugdíjasok!A szentendrei GondozásiKözpont munkatársaiszeretnék felhívni az Önök éshozzátartozóik figyelmét azintézményünk szolgáltatá-saira, melyeket azok számárajavasolunk, akik nehézélethelyzetben (pl. egészségiprobléma, egyedüllét - társaskapcsolatok hiánya, kevésnyugdíj) élnek.A Gondozási Központ ked-vezõ térítési díj ellenében azalábbi szolgáltatásokat javasolja nehézségeikcsökkentésére:

Szociális ebéd biztosítása: • mely jelenti a meleg étel(ebéd) otthonába szállítását– intézményi autóval, • az ebéd elvitelét, amikorazt az igénylõ maga oldja

meg az ebéd hazavitelét, • az ebédet a GondozásiKözpontban, helybenfogyasztja el a rászoruló

Házi segítségnyújtás –gondozás (otthonábannyújtható segítség) biz-tosítása:A gondozás kiterjed az önma-ga ellátására képtelenegyénekre, illetve olyan idõsemberekre, akik csakbizonyos tevékenységekhezkérnek segítséget ottho-nukban. A gondozás tartalmazhatja:– Bevásárlás (gyakoriságaigény szerint)– Segítség a testi, személyihigiéné fenntartásában(fürdetés), öltöztetésben,ágyazásban.– Orvoshoz kísérés, orvoslakásra hívása, gyógy-szerkiváltás, gyógyszer-adagolás.

Hivatalos ügyek intézése(pl. közgyógyellátási iga-

zolvány igénylése, postaiügyek intézése stb.).

Külsõ kapcsolattartás(mind személyes, mindegészségügyi szakemberekkelvaló kapcsolat erõsítése).

Pszichés gondozás (segítõbeszélgetés).

Érdekvédelemelõsegítése.

Speciális ellátás(pszichiátriai betegek, fogyatékos személyek,szenvedélybetegek ellátása,akik segítséget igényelnekéletvitelükben, de egyébkéntönmaguk ellátására képesek).Idõs emberek részéreszívesen vállalunk mindenna-pos segítségnyújtást is!Érdeklõdni lehet: GondozásiKözpont, Szentendre,Sztaravodai út 2., (26) 311-964, KecskésnéSipos Andreaintézményvezetõnél vagyKissné Petõ Ilona gondozásvezetõnél

Az idejében felismert melldaganat gyógyítható!

A korai felismerés eszköze a mammográfiás szûrõvizsgálat.

A Szentendrén lakó 45-65 éves nõk, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt két év,

meghívólevelet kapnak, amin szerepel, hogy mikor várják õket vizsgálatra a váci Jávorszky Ödön Kórházba

(Argenti Döme tér 1-3., tel. 06-27/317-000/1436)Vegyen részt Ön is a térítésmentes mammográfiás szûrõvizsgálaton.

Információ: ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete,

06-1/465-3823.

Kedves Nyugdíjasok!

Várja Önöket a szentendrei GondozásiKözpontban mûködõ Idõsek Klubja!

• Minden délelõtt foglalkozásokat tartunk:bibliaóra, irodalom, szellemi foglalkoz-tatás -memóriajátékok, kézmûvesfoglalkozás stb.

• Gépkocsinkkal – igény esetén –otthonából intézményünkbe szállítjuk.

• Napi háromszori étkezést biztosítunk(térítés ellenében).

• Mindenben szívesen segítünk (bevásár-lás; orvosi-; gondozónõi ellátás; hivata-los ügyek intézése, stb.)

• Munkatársaink az otthoni beteggondo-zásban is segítenek Önnek.

Nyitva: hétköznap 7.30 -15.30

Cím: Szentendre, Sztaravodai út. 2.Tel. (26) 311-964

KÖSZÖNET

Ezúton is köszönjük a Gondozási Központszervezésében megtartott ápolási díjonlévõknek nyújtott gyógyászati segédeszközbemutatóját, amelyet a Szentendrei Szak-orvosi rendelõben dolgozó Bokor JózsefnéZsuzsanna tartott.

Hogyan lehet derûs,boldog

öregkorunk?Az öregedés problematikája

személyes, családi és társadalmi szinten

A nemzetközileg is elismert szaktekintély, prof.dr. Iván László gerontológus, ideggyógyász, pszi-chiáter a szentendrei Kolping család meghívásáramájus 16-án, szombat 16 órakor elõadást tartIdõsödés Magyarországon – esélyek és kockáza-tok címen az öregedés mindnyájunkat érintõ testi,lelki és társadalmi problematikájáról.Iván professzor szerint egészségesek marad-hatunk, örülhetünk az életnek még egy hosszúélet végéig is, ha idõben felkészülünk az idõsödés-sel járó testi, lelki, környezeti (család, munka-hely) változásokra. Ezt a felkészülést már fiatalonel kell kezdeni. Szerencsére a gerontológia, azidõsödés okozta természetes és patologikus elvál-tozásokkal foglalkozó orvostudomány ma márolyan fejlett, hogy komoly segítséget tud adni azöregedési folyamat lassításában, a már meglévõelváltozások javításában, a kellemetlen tünetekmegszüntetésében.Ne meneküljünk az öregség elõl, hanem készüljünkfel rá! Tanuljuk meg, hogyan segíthetünk ebbenegymásnak!

Page 3: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

aktuális 3KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

A polgármester

naplójaMájus 8. (péntek)08.00 Nemzetközi RégészetiKonferencia09.00 Városmarketing témábanmegbeszélés18.00 „Nõk a harmadik évezred-ben“ könyvbemutató a P'Artmoziban

Május 9. (szombat)10.00 Szentendrei KistérségiAranyesõ Fesztivál a Czóbel-parkban

Május 11. (hétfõ)11.00 Wertheimi iskolásokfogadása

Május 12. (kedd)09.30 „Nõkre szabott város“programról egyeztetõmegbeszélés13.00 VSZ Zrt.Vezérigazgatójával megbeszélés13.30 DPÖTKT irodavezetõjévelmegbeszélés14.00 Szentendrei KulturálisKht. ügyvezetõjével egyeztetés15.00 Vizes Nyolcas Uszodaszolgáltatásairól megbeszélés16.00 „Szentendre éjjel-nappal“rendezvény megbeszélése

Május 13. (szerda)10.00 „Nõkre szabott város“programról egyeztetõmegbeszélés 15.00 Honvédségi ingatlanokrólmegbeszélés17.00 Testületi anyagokegyeztetése a képviselõkkel

Május 14. (csütörtök)13.00 Bejárás testületinapirenddel kapcsolatban15.00 Testületi ülés

Szeptembertõl református oviAz önkormányzat a Vasúti villasori Tagóvoda átadását határoz-ta el a Szentendrei Református Egyházközség számára. Ennekértelmében idén szeptember 1-tõl egyházi fenntartásúvá válikaz intézmény. Az egyházközség kötelezettséget vállalt arra, hogy a felvettgyermekek legalább 80%-a szentendrei állandó lakcímmel ren-delkezik, továbbá hogy a korábban beíratott gyermekeket azóvodapedagógusok kizárólag szülõi egyetértéssel részesíthetikhitéleti foglalkozásokban, és semmilyen hátrányt nem szenved-nek azok, akik ezzel nem kívánnak élni. Az ingatlant az egy-házközség nem idegenítheti el, azt kizárólag az óvoda mû-ködtetésére használhatja, s az óvodai funkció megszüntetéseesetére kötelezettséget vállalt az ingatlan tulajdonjogánaktérítésmentes visszaadására az önkormányzat számára.

LAKOSSÁGI FÓRUM

Az ING Biztosító Zrt. Dunakanyar Igazgatóságamájus 13-án, szerdán 17.30 órai kezdettel

LAKOSSÁGI FÓRUMOT szervez a VIZES NYOLCAS Uszoda és Szabadidõközpontban (Kálvária út 26.)

Elõadó: dr. Kupa MihályTéma: • a jelenlegi nyugdíjrendszer • a nyugdíjasok helyzeteés az ezzel kapcsolatos kilátások • mit tesz az állam ennek a problémának a megoldására • az öngondoskodás szerepe

A belépés díjtalan!A nagy érdeklõdésre való tekintettel regisztráljon

a [email protected] e-mail címen, vagy a 26/502-464-estelefonszámon!

ÜLÉSTERMI HÍREKJátszóeszköz-fejlesztések

A városvezetés számára kiemelt cél, hogy a szentendrei óvodák-iskolák jól felszereltek legyenek, megfelelõ minõségben biz-tosítsák a gyermekek testi-szellemi fejlõdését, ezért 1,7 millióforintot biztosít az önkormányzat az óvodai játszóeszközökpótlására, felújítására – döntött április 9-i ülésén a képviselõ-testület. Ugyanakkor létrehozták az Oktatási Intézmények Ját-szóeszköz-beszerzési Alapját, amely pályázati rendszerben egy-millió forint összértékû támogatást ad a városi oktatási intéz-ményeknek az említett célra. A jövõ évi költségvetés tervezé-sénél az úttársulás mintájára meg fogják vizsgálni egy óvodaijátszóeszköz-fejlesztési alap létrehozásának lehetõségeit is.

Indul a rendelõ-projekt

Megtették az elsõ lépéseket a szakorvosi rendelõ átépítéseügyében. A 760 millió forintos támogatással zajló projekt ele-jén az építkezést megelõzõen elvégzik a kötelezõ régészetifeltárást. Az intézmény dolgozói részére a megszûnõ belsõparkolóhelyek helyett a Paprikabíró utcai nagy parkolóban biz-tosítanak húsz férõhelyet az autók számára. Az egyes szakren-deléseket érintõ feladatokat a Pro Szentendre Kft. koordinálja.

Építésziroda alakul

A „Szentendre történelmi városrészének funkcióbõvítõ rehabil-itációja“ címû pályázat kapcsán a 100%-os önkormányzati tula-jdonban álló Pro Szentendre Kft. saját keretein belülépítészirodát állít fel. Szuromi Imre szentendrei építészvezetésével, amelynek feladata lesz a MûvészetMalom, a Fõ tér12, Tourinform Iroda, Bogdányi u. 41 szám alatti ingatlanokfelújításának koordinálása.

-b-

Véradás

A Magyar Vöröskereszt vé-radást szervez Szentendrén aMegyei Könyvtárban május13-án, szerdán 10-tõl 18óráig. Kérjük Önöket, vegyenek résztvéradó napunkon, hogy min-den rászoruló számára biz-tosítva legyen az életet mentõvér. Kérjük, a véradásra kér-jük hozza magával személyiigazolványát és TAJ-kár-tyáját.Önzetlen segítségüket kö-szönjük a rászorulók nevében

Magyar VöröskeresztPest Megyei Szervezete

Föld napjának üzenete„Kék – papír, de csak tiszta;Sárga – mûanyag lapítva;Fém – menjen a szürkébe;Üveget – szín szerinti edénybe…“Ezt a versikét skandálta április 22-én sok gyermek a Föld napjaalkalmából, amikor is a szelektív hulladékgyûjtés alapjaivalismerkedtek a Szentendre Város Önkormányzata és a RegionálisKörnyezetvédelmi Központ által szervezett rendezvényen. Avárosvezetés „zöld programjában“ többek között ilyen szakmaizöld napok szervezése, valamint több energiahatékonyságotnövelõ projekt és környezetvédelmi tevékenység megvalósításais betervezésre került.Ezen a napon volt komposztmester képzõ és kuka tündér tár-sasjáték, emellett a komposztról, védett és fokozottan védettmadarakról, hal- kétéltû- és hüllõfajainkról, barlangjainkrólszóló kiállítások keretében az érdeklõdök tovább mélyíthettékismereteiket. Az ökocímke kiállításon magyar védjeggyel ellá-tott környezetbarát termékeket mutattak be. Az egészségeséletmód jegyében a bio- és reformkonyha büfé volt, és a ren-dezvényen a Magyar Posta Zrt. elektromos meghajtású postás-autóit is megcsodálhatták a gyerekek-felnõttek, amelyetMagyarországon elõször városunkban tesztelnek. Dr. Dietz Ferenc polgármester köszöntõjében elmondta, a Földnapját nemcsak ünnepelni kell, hanem tenni, sokat tenni azért,hogy szûkebb és tágabb környezetünkben megóvjuk a levegõt,a vizeket, a növény- és az állatvilágot. A környezetvédelemkiemelt és központi feladat, ezért az önkormányzat is különfejezetet szentelt a Dumtsa Jenõ Városfejlesztési StratégiábanSzentendre „zöld város“ programjának. Számos „zöld program“valósult meg az elmúlt két évben.

Kiszel Vilmos (Göncöl Alapítvány), Trombitás Gábor (ECKEEgyesület) és Máthé Domonkos elõadásaikban a Föld egyrecsökkenõ készleteire figyelmeztetettek és hangsúlyozták amegújuló energiaforrások kihasználásának lehetõségeit.A Föld napjának mai üzenete egyre sürgetõbb, egyre inkábbsegítségért kiáltó. Álljunk meg a hétköznapok rohanó világában,gondolkodjunk el, mit tehetnénk megóvása érdekében.

A legfontosabb teendõink: ha csak tehetjük, hagyjuk otthonautóinkat, járjunk gyalog vagy biciklivel, takarékoskodjunk azenergiával, ne szemeteljünk. Köszönjük Önnek, hogy figyelkörnyezetére!

Polgármesteri Hivatal

Szentendre zöld programjaiBükkös-patak takarításaszemétgyûjtési akciókhulladékudvar kialakításaillegális hulladéklerakók felszámolásaVUK-csoport felállítása (VSZ Zrt.)

RendezvényekKomposzt-nap, Autómentes nap,

I. Országos Árvízvédelmi KonferenciaKomposztálási ProgramÓvodásoknak szóló környezetvédelmi színházaz M0-híd kapcsán zaj- és forgalommérés„Virágos Szentendréért“ mozgalom elindítása nemzetközi, energiahatékonyságot növelõ pályázatok (Con-certo-, Sechurba-projekt)a lakosság pénzügyi támogatásával energiatakarékos meg-oldások alkalmazására kiírt pályázat (ÖKO-program).

ZÖLD FELAJÁNLÁSOKVan egy zöld dobozunk… Ebbe várjuk minden környezettudatos

szentendrei felajánlását, amivel hozzájárul ahhoz, hogykörnyezetünket megóvjuk, hogy Földünket megóvjuk.

Kezdjük kicsiben! Várjuk az Ön felajánlásait is.

Page 4: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

4 város

Forgalom-csillapítás, de hogyan?Lakossági fórumot tartottakáprilis 15-én a Jobbágy utcaés a György utca forgalmirendjérõl a Barcsay JenõÁltalános Iskolában. A lakossági észrevételek ésjavaslatok alapján a forgalmirend egyelõre nem változik,hanem egy ideig még marada jelenlegi állapotban. A Közlekedési Munkacsoporttovább vizsgálja, hogyanlehetne forgalomcsillapítóeljárásokat alkalmazni aterületen, és miként lehet-nének biztonságosabbak azutak. Nagy problémát jelent,hogy a lakóházak közel van-nak az úttesthez a Jobbágyutcában és a György utcábanis. Bár a támfal tavalyelkészült, a vízelvezetés nemteljesen megoldott a Jobbágy utca aljában, az útfelület pedig keskeny.Járdaproblémák is akadnak:a György utcában nincsmegfelelõ járdakialakításilehetõség, járda pedigpéldául a közeli Waldorfóvoda miatt is szükségeslenne. Forgalomcsillapításravár ugyanakkor a János utca is.

- t -

Dr. Dietz Ferenc polgármester az elõzõ helyi fórumon elhangzottészrevételekre hivatkozva beszámolt róla, hogy a lakosságipanaszok jelentõs részét sikerült kezelni, illetve sok munka –például kátyúzások – most vannak folyamatban. A pályázatok,mint infrastrukturális beruházások igyekeznek javítani alakosság közérzetét, és értéket teremteni a város életében. Mintmondta, a Barackos és Egres út a Vörösgyûrû sétányig összesenmintegy 400 millió forintból kiépül. A munkálatok nemcsak azutakat, hanem a zöldfelületeket is érintik.Ha a testület a rendezési tervek készítõi szakmai véleményételfogadva az átsorolás mellett dönt, akkor a Pismány, Egres,Cseresznyés és Barackos utak határolta területre területren-dezési szerzõdést kell kötni, ahogy az Irtás utca által határolt,hét ingatlannal bíró teleksor esetében is.

BÜSZKÉK LEHETÜNKDukay Krisztina és Dukay Igor Szent-endre természetvédelmi területeinekfelülvizsgálatáról tartottak vetítettképes elõadást. Tavalyi csapatmun-kájuk eredményébõl kiderült: a jelen-leg védettként nyilvántartott ter-mészetes élõhelyek számát akár megis lehetne többszörözni, annyi értékesterület található Szentendrén, fõlegvízmosások a település északi részén.Különösen a Tegez utca és a Szta-ravodai út környékén lenne érdemesbõvíteni a védett helyek körét, mert a beépítések komolyanveszélyeztetik e gyepes élõhelyek épségét, amelyekre unikálismivoltuk miatt büszkék lehetünk – fogalmaztak. A természetesvízelvezetõk betömõdésére utalva Dukay Igor elmondta: biz-tosítani kellene a vízelvezetõk szelvényét, de úgy, hogy nelegyen túl nagy a vízhozam, és ne is épüljön be az árokrendszer.„Olyan területhasznosítási megoldást kell találni, hogy a kecskeis jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon“ – zárta szavait.

KEVESEN SOROLÓDNAK ÁTA 2002-ben megalkotott rendezési tervet ugyan idõrõl idõrefelülvizsgálják, mindig akadnak kiigazítani való részletek. Idénkerül sor a helyi településrendezési terv aktualizálására. AlföldinéPetényi Zsuzsanna városi fõépítész elmondta: legutóbb 2004-ben történt felülvizsgálat, amelyet részben az idõközben végre-hajtott építkezések indokoltak. Jelenleg az üdülõterületekszabályozásának felülvizsgálata zajlik, amelyet a közbeszerzésipályázat nyertese, a Portaterv Kft. végez. Adorján Anna a cégképviseletében hozzátette: Szarvashegy, Pismány, Petyina,Tyukosdûlõ, Boldogtanya és a Papszigeti utca környékének nagyrésze nem tartozik a lakóövezetbe, ezeket a telkeket regisztráltákrészletesen. A lakóterületi átsorolás lehetõségeit latolgatvamegvizsgálták a szóban forgó helyek közintézményi ellá-tottságát, a közmûvesítettség fokát, valamint a tömegköz-lekedés lehetõségeit és a telekszélességeket. Számos esetbenjelentõs eltéréseket találtak a földhivatali nyilvántartás és avalóság között. A beépítettség foka Pismányban nem jelentõsmértékû – mindazzal együtt persze, hogy a szabad szem talánmásképp ítélheti meg. Adorján Anna megerõsítette a pol-gármester szavait szakmailag: problémamentesen csak Pis-mánynak a 11-es úthoz közelebbi része és az Irtás utcán egymásmellett sorakozó hét telek sorolható át. A többi terület csakszigorú feltételek mellett, a késõbbiekben lehet az átsorolandókközé felvenni.

FOLYTATÓDIK A CSATORNÁTLANSÁGBornemisza Miklós, a Pro Szentendre Kft. ügyvezetõje kifejtette:a kistérség csak együtt pályázhat: amennyiben Szigetmonostorés Pócsmegyer meghozzák a lakóövezetbe vonásról szóló dön-

tésüket, akkor egységesen beadásra kerülhet a pályázat, amelySzentendrén a Pismány II. szakaszt érinti.

TEHERMENTESÍTÕ ÚTDr. Dietz Ferenc lakossági kérdésekre elmondta: jelenleg 25 700fõ lakik Szentendrén. Nem akarunk tovább növekedni, semmi-lyen lakóparképítést nem támogatunk, amelynek eredményekép-pen kis helyen nagy népsûrûség alakulna ki. A lakóövezettéalakításokra 2002-ben testületi döntéssel a jelen önkormányzat-ra is kiható kötelezettségvállalás született, amelynek mó-dosítása újabb pénzügyi kötelezettségeket jelent a város szá-mára. A jelen keretek között a vállalás feltételeinek szigorúbetartására törekszünk. Alföldiné Petényi Zsuzsanna hozzátette:városszerte öt lakóterületi fejlesztési zónát határozott meg a

2002-es szabályozási terv. Ezek máignem indultak be, közülük csak Csi-cserkó és az Egres út véleményezésevan folyamatban. A fejlesztés csakcsaládi házakat jelent.Amint a polgármester mondta, min-dent megtesznek az elkerülõ út mielõb-bi kiépítése érdekében, többek közöttaz M0 Érdekvédelmi Egyesület révén.A forgalomvizsgálatokból kiderült:növekedett a tehergépjármû-forgalomés a zajterhelés is. Tavaly sikerültkiharcolni, hogy ellentételezésként atérség több tízmillió forintos köz-

lekedésfejlesztési csomagot kapjon, ebbõl Szentendre csaknem70 millió forint erejéig részesül. A tehermentesítõ út nyomvonalára az állam már kötöttszerzõdést, és hatásvizsgálat is készül, mert Natura 2000 ter-mészetvédelmi területen haladna át. Jelenleg vizsgálják, hogya közlekedésfejlesztés vagy a természetvédelem a nagyobbközérdek. A problémához hozzátartozik a kishíd kérdése is. Aszigetiek kishíd-igényét Szentendre jogosnak tartja, de csakúgy egyeznek bele a határcsárdai helyszínbe, ha a teher-mentesítõ úttal rögtön össze lehet kötni. Leghamarabb novem-berben készül el a nyomvonalterv, és 2012-13 körül lehetténylegesen tehermentesítõ útról beszélni.A tavaly abbamaradt termálkút-fúrást a város folytatná, a fúrástvégzõ VIKUV Zrt.-vel folytatott per elsõ fokon van, több szakér-tõt vontak be az egyeztetésekbe. A VIKUV peren kívül egyez-kedne, amibe az önkormányzat egyedül az idõ szorítása miattment bele. A májusi testületi ülésen három változatot kínálnakfel a továbbfúrásról vagy a munkák teljes felfüggesztésérõl –mondta el Kun Csaba alpolgármester.A belváros-rehabilitáció kapcsán felmerült ötleteket minél széle-sebb körbõl szeretné meríteni a városvezetés, mert a belvárosszívének helyrehozatala kiemelten fontos cél.A Cseresznyés út szélesítését 12 méteresre tervezték, de ne-hézkes a kivitelezés. A csatornázás után szépen felújították,ezért most ésszerûtlen lenne felbontani, de a szabályozási ter-vben benne marad az út szélesítésérõl szóló szándék.

Ugyancsak a helyi szabályozási tervrõl és a természetvédelmifelülvizsgálatról tartottak lakossági fórumot április 29-én aVárosházán. Az eseményen fókuszba került a Bükkös-partisportövezet, az OMV benzinkúttal szemközti terület, valamint aKõzúzó utcai sportterület ügye.A legközelebbi nyilvános fórum az évi rendes közmeghallgatáslesz, amelyet júniusban tartanak majd a Városházán.

Bokor Tamás

(A Barcsay iskolában tartott lakossági fórumról a következõ héten számolunk be.)

Új területek sorolhatók lakóövezetbeA rendezési terv helyi vonatkozásai, valamint természetvédelmi kérdések kerültek terítékre Szentendre 10. számúválasztókörzetének lakossági fórumán április 28-án a Danubius Hotelben.

Pályázat

Szentendre Város ÖnkormányzatánakKépviselõ-testülete Oktatási IntézményekJátszóeszköz BeszerzésiAlapot hozott létre,melynek megvalósítására 1 000 000 Ft-ot biztosít.

A támogatott cél: az önkormányzati fenntartású oktatásiintézmények játszóeszközbeszerzése, valamint karbantartása, felújítása.Beadás határidõ: május 15. 10 óraAz önerõ minimális mértéke 50%.A pályázatokat a KulturálisOktatási és KisebbségiBizottsághoz (2000Szentendre, Városház tér 3.)címezve folyamatosan lehetbenyújtani a PolgármesteriHivatal központi iktatójába.

Page 5: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

város 5KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

Postaláda

A Pismány hegyi buszjárat eltörpülése

Izgalommal várom a beígért javulást a Pismány hegyi busz-vo-nalon. Légkondicionált, gazdaságos buszjárat. Lám, Pismánybais feltalál Európa! Ám a jelzett márciusi reggelen hideg zuhanykéntér a törpe busz begördülése. Az az érzésem, itt valami félreértéslehet! A busz nem tûnik semmilyen szempontból tömegközlekedésieszköznek. Reménykedem is, hogy nem ez az a jármû, amire felkell préselõdni gyermekeimmel. Hátha csak egy módosabb nagy-család mikrobusza téveszt meg. De nem, a sofõr szedi is ajegyárakat, és felpasszírozódunk. 14 ülõhelyet számlálok, azállóhelyek száma kis jóindulattal nyolc. A tömeg irtózatosranövekszik minden megállóban. A sofõr kéri is a 33. és a 34. utast,mikor megpróbálnak beleolvadni a tömegbe, s egyszersmind abusz szélvédõjébe, hogy ne vegyék el a kilátást, mert így nem tudvezetni. Veszélyes.Sajnos a helyzet minden reggel és minden délután változatlan. A kisbusz életveszélyesen magába gyûri a vállalkozó szellemûlakosságot. Van, aki csak nyel, és nem lévén más lehetõsége,minden reggel újra végigcsinálja a tortúrát, ám ne lepõdjünkmeg, ha kicsit agresszívabb lesz nap közben a munkahelyén, éseste kiabál a gyerekkel, majd belerúg az elõl felejtett porszívóba.Mások feladják a tömegközlekedésbe vetett hitüket, a gyereketviszik, s ha tehetik, hozzák is az iskolából – hiszen szemtanújavoltam, mikor három fiút hagyott ott a Pismány hegyi busz a 11-es út mentén, mert már a szélvédõre sem fértek fel. Melyik szülõengedi el jó szívvel gyermekét reggel úgy, hogy bizonytalan, vajonfelfér-e a buszra hazafelé? Tudok olyan szülõt, akinek ugyanreggel elmegy a gyereke iskolába a busszal, de már a hangszernem fér fel, ezért azt utólag a szülõ autókáztatja a zeneiskolába.A kisbusz egyik jeles eredménye, hogy mozgásban, edzésben tart-ja az embert. Az idõseket is. Mivel egyetlen ajtaja van, és a kétszéksor közt igen szûkös a hely, ezért minden megállóban min-den utas leszáll, hogy helyet adjanak a leszállóknak. Teszik isezt, ki iskolatáskával, ki kosárral, ki szatyrokkal.Elég élénk a fantáziánk, hogy elképzeljük, miképp változik ahelyzetkép, mikor egy kismama babakocsival, kismotorral, egy-két, akár három gyerekkel próbál „tömegközlekedni“ Pismányból?Kedves Önkormányzat, kedves Volán Zrt., kedves Csiki-Bege, alakosság szeretne itt Pismányban normálisan, átlag magyar embermódjára közlekedni. Teremtsék meg kérem erre a lehetõséget!

Tisztelettel:Rubovszkyné Bodó Mária

Udvari játékot a püspökmajori ovisoknakszeptemberre!

A szentendrei kisgyermekes szülõk körében érdeklõdésre számot tartó esemény azóvodafelújítás. Azért, hogy közelebbrõl megismerjük a helyzetüket, a PüspökmajoriTagóvoda vezetõ óvónõjét, Fekete Miklósné Gabriellát kérdeztük az eseményekrõl.

– Mikor kezdõdik az óvodafelújítása, s ez alatt hol he-lyezik el a gyerekeket?– Elõször is szeretném kife-jezni az örömünket az óvodaépületének felújítása miatt. Amunkálatokat júniusban kez-dik meg, várhatóan augusztusközepén fejezik be. Azokkal agyerekekkel, akiket a szüleikmás módon vakációztatni nemtudnak, átmenetileg a mellet-tünk levõ bölcsõde épületbeköltözünk, így a lehetõ leg-kisebb kényelmetlenséggeltudjuk megoldani ezt a nyarat.– A felújítás keretében azudvari játékokat is kicseré-lik?– Az EU-normák miatt a jelen-legi udvari játékainkat kö-telezõen le kell bontani. Ezeléggé elszomorít minket,mert többek között székelyfaragó mesterek munkáiról isszó van. Az önkormányzatanyagi lehetõségei messzenem elegendõek az udvarunkteljes felszerelésére, így ajátékok beszerzése és fel-építése nagy kihívást jelentszámunkra.

– Feltételezem, hogy most isa szülõk tesznek határozot-tabb lépéseket.– Igen, az óvoda idén egye-dülálló tevékenységbe kez-dett. Mi, az óvoda elhivatottdolgozói a vállalkozó szellemûszülõkkel együtt úgy döntöt-tünk, hogy kihasználva a te-hetséget, szakértelmet és ta-pasztalatot, mellyel nap mintnap értéket teremtünk az óvo-dában, megpróbálunk forrástgyûjteni az udvar felújítására.Több kezdeményezésünkbennemcsak kérünk, hanem adunkis; a gyerekek rajzaival, alkotá-saival kívánunk örömet sze-rezni a minket támogatóknak.Kezdeményezésünk népsze-rûsítésére például a szülõkete-mailes játékra invitáljukértékes nyereményért. Bízunk abban, hogy a felhívá-saink eljutnak mindazokhoz,akik támogatni tudják éskívánják a gyerekjátékokszeptemberre történõ elhe-lyezését.– A fentieken túl milyen lehe-tõségük van még a játszóud-var mielõbbi felépítésére?

– A helyi médiumokban te-szünk közzé felhívásokat.Ezúton is szeretnénk élni alehetõséggel és tisztelettelfelkérni a Szentendre és Vi-déke Olvasóit, hogy személyijövedelem adójuknak 1%-ávaltámogassák kezdeményezé-sünket, de bármekkora kisösszegû adományaikat a bank-számlánkra is eljuttathatják.Így segíthetik munkánkat éslehetõséghez juttatnak, hogygyermekeinknek szeptem-berre biztonságos, változatosjátszóudvart teremtsünk.

Zs.

Életfa GyermekeinkértAlapítvány

(az óvoda alapítványa)Adószáma:19180399-1-13

Bankszámla száma: OTP 11742084 - 20048374

Aluljáró-felújításÜnnepélyesen átadták a for-galomnak a felújított gya-logos aluljárót a HÉV-végál-lomáson április 27-én. A pályázati pénzbõl reno-vált közterület a korábbisötét és falfirkás állapotután újra fényben pompá-zik, tágas benyomást kelt,és vidám sárga színnel üd-vözli a Szentendrére érke-zõket. Dr. Dietz Ferenc pol-gármester elmondta: bár eza beruházás kisebb volu-menû, de ugyanolyan fon-tos, mint a SZEI, az óvodák,a belváros felújítása vagyPannónián a csapadékvízelvezetés megoldása. Igaziszentendrei projekt – a

szentendrei mûvészek: Tóth Eszter, Csathó Máté, Vincze Ottó, a szentendrei vállalkozók: BálintPéter, Dragon Jenõ, Nagy Zsolt, Simon László, Szabó Béla, a polgármesteri hivatal munkatár-sainak: Simon Annamária, Káldy Jenõ, Virágh János, Alföldiné Petényi Zsuzsanna munkáját di-cséri. Köszönet illeti a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát is, hiszen a múzeum archívumábóla mûvészek rendelkezésére bocsátotta a montázshoz felhasznált fényképeket.Az elsõ graffiti sajnos már meg is jelent a lépcsõ mellett az újrafestett felületen, ezért kérünkmindenkit, óvja a felületet!

Mosógéptûz a hosszú hétvégén

Május 2-án kora délután kigyulladt egy mosógép Szentendrén,a Mathiász u. 12/B. szám alatti családi házban. A ház tulaj-donosnõje éppen a ruhákat mosta, amikor hirtelen lángok csap-tak fel a mosógépbõl. A füst pillanatok alatt elborította a száznégyzetméteres épületet. A tûzoltók gyors beavatkozásánakköszönhetõen a tûz nem terjedt tovább az épület többi részére.Amint Benke Donáttól, a Szentendrei Tûzoltóság szóvivõjétõlmegtudtuk, a tüzet a szentendrei tûzoltók egy porral oltókészülékkel eloltották, majd a mosógépet az udvaron vissza-hûtötték. Az ötven év körüli nõt füstmérgezéssel szállítottákkórházba a mentõk.

Középen Vincze Ottó képzõmûvész, a fotómontázs egyik készítõje és dr. Dietz Ferenc polgármester

Page 6: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

6 város

Olimpikonok partvissalMagyar vízilabdázó olimpiai bajnokainkáprilis 28-án arra vállalkoztak, hogykitakarítanak egy uszodát. Választásuknem másra, mint az ország legújabb ilyenlétesítményére, az akkor még nyitás elõt-ti hajráját élõ V-8 Uszoda és Szabad-idõközpontra esett. A nagytakarítást ter-mészetesen Kemény Dénes, az olimpiaicsapat szövetségi kapitánya vezette VargaDániel és Varga Dénes társaságában. Hogya fiúk ne maradjanak egyedül, a kétkezimunkára épülõ akcióban részt vett mégHorváth Éva egykori szépségkirálynõ,mûsorvezetõ, Freire Szilvia, a 2008-as MissWorld Hungary gyõztese, valamint PolgárKrisztina, a Miss Earth Hungary nyertese.A nagytakarítást végzõ olimpikonok arraszerették volna felhívni a figyelmet, hogyMagyarországon ma még rengeteg olyan

város létezik, amelynek nincsen saját uszodája, holott az élsport – fõként a csapatsportok –megfelelõ létesítmények nélkül nem tudnak létezni. Ugyanakkor az uszoda nélküli városoktömegsportokat ûzõ gyermekeitõl sem lehet azt elvárni, hogy kedvet kapjanak a vízi sportokhoz.Szentendre – összhangban a Dumtsa Jenõ Integrált Városfejlesztési Stratégiával – e téren is nagyelõrelépést tett az ifjúságnevelés érdekében, amikor május 1-jén megnyitotta az uszoda kapuit.

Elsõ fecskék a medencében…Bár hivatalosan május 1-jén nyílt meg a V-8 Uszoda ésSzabadidõközpont, már elõtte is sokan kipróbálhatták azott lévõ szolgáltatásokat. Április 21-én a Petõ Intézettizenkét tanulója látogatta meg a Vizes Nyolcast, hogyegy hangulatos délelõttön próbálják ki a tanmedencét, agyerekfarmot és az étkezõhelyiségeket. A fitnesz-teremben játékos torna zajlott, az uszodában pedigcsaknem kétórás lubickolás verte fel az egyelõre mégnéptelen aréna csendjét. A gyerekek és kísérõik ezúttalcsak kis létszámban látogattak Szentendrére, mert vésze-sen közelegnek az év végi vizsgák, de amint SimonGabriella, a V-8 értékesítési munkatársa beszámolt róla,a jövõben szeretnének még több gyermeket vendégüllátni, a létesítmény ugyanis segíteni szeretne azegészségügyi problémákkal küzdõ embereknek, illetve afogyatékkal élõknek.

Ikonok az uszodábanMájus 30-ig tekintethetõ meg az IKONCsoport Szentendrei KépzõmûvészetiEgyesület tagjainak közös tárlata a VizesNyolcas Uszodában és Szabadidõköz-pontban, a Kálvária úton. A május 1-jénüzembe helyezett létesítmény aulájábantizenegy „ikon“ látható, a kisebbik kon-ferenciateremben pedig számos továbbimû várja a látogatókat. A Vizes Nyolcasvezetõi arra törekednek, hogy az ikonosokkiállítását követõen még több helyi és környékbeli mûvész munkái kaphassanak lehetõséget amegjelenésre az intézmény falai között. A 2004-ben helyi képzõmûvészekbõl szervezõdött IKONCsoport számára egyébként nem jelent újdonságot a rendhagyó, „vizes“ kiállítótér, hiszen 2007novemberében már nyílt egy kiállításuk az esztergomi Aquasziget fürdõgalériájában. A szentend-rei tárlattal párhuzamosan jelenleg az Esztergomi Vármúzeum Rondella Galériájában is nyitvatart a képzõmûvészeti egyesület egy másik kiállítása május 17-ig. - bt -

UszodanyitóFOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL

– A beruházások évében különösen büszkék lehetünk a szentend-rei sportolók érdemeire, különös tekintettel a kézilabdások,kosárladások, sakkozók, a baseball- és korfball csapat, valaminta kajakosok közelmúltban elért kimagasló eredményeire.Emellett van sportexpónk, oviolimpiánk, futóversenyünk, városisportegyesületünk. Idén 238 millió Ft pályázati támogatásbólújulnak meg óvodai tornaszobák, és az új uszodában a gyer-mekek úszni tanulhatnak. És hogy ne csak mi részesüljünk ebbõla valóra vált álomból: az uszoda vízébõl ajándékként küldünkminden, vízilabdában érdekelt nagyvárosnak egy-egy palackvizet, jelezve, hogy Szentendre is megjelent a vízi sportoktérképén – fogalmazott a polgármester.

- kzs -

Page 7: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

hitélet 7KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

„Mint szegények, de sokakatgazdagítók.“ (2Kor 6,10)

A jövõ kezdete címû film fõ-hõse, a nyolcéves Trevor egyiskolai házi feladat nyomán,akaratán kívül olyan mozgal-mat indít el, amely utóbbmeglepõ gyorsasággal azegész világra kiterjed. Amikorazt a feladatot kapja, hogy vál-toztassa meg a világot, meg-lepõen egyszerû dolgot találki: jót tesz három emberrel,akiket arra kér, hogy ezt a jótne neki viszonozzák, hanemcserébe õk is tegyenek jótmásik három-három ismerõs-sel vagy ismeretlennel, akikugyanígy viszik tovább a„szívesség-láncolatot“.Talán ez az elgondolás isszerepet játszhatott abban azúj kezdeményezésben, amelyvárosunkban mostanság indulútjára. A Szentendrei BaptistaGyülekezet tavaly hozta létrea Kõhegy Közhasznú Alapít-ványt, amely a baptista kö-zösség mindennapi életénektámogatásán túl mindenvároslakó számára hasznos„szolgáltatásokat“ nyújt, ésminden rászoruló érdekeitszeretné képviselni. A képletlegalább olyan egyszerû, minta fenti példában volt: a kö-zösség összegyûjtött számosönkéntest, akik a maguk szak-területén hasznos segítségettudnak adni másoknak. A ka-pott támogatás térítésmen-tes, viszonozni nem kell. Asegítõk csupán annyit kérnek:a megsegítettek is legyenekkészek arra, hogy saját ké-pességeik szerint, a magukszakterületén másoknaknyújtsanak segítõ kezet.S mégis mi mindenre kész esegítõ csoport? • Hetente egy délelõtt gyer-mekvigyázást mûködtet aRákóczi utca 27. szám alatt,hogy a kisgyerekes anyukák,apukák ez idõ alatt egysze-rûbben tudjanak ügyeketintézni, bevásárolni. • Lelkisegély-szolgálatuk alelki problémákkal, konflik-tushelyzetekkel szembekerülõemberek számára nyújt igényesetén személyre szabotttanácsadást. • Konkrét dolgokért ima-kéréseket lehet eljuttatni agyülekezethez, amelyekért kö-zösen imádkoznak. • Beteglátogatást, lelki ésfizikai segítségnyújtást szer-

veznek azok számára, akiknekmás megoldási lehetõségüknincs e problémára. • Havonta egy alkalommalmesterfodrász várja a rászo-ruló kuncsaftokat.• Szakavatott személy tûz-védelmi szolgáltatásokatnyújt, kéményellenõrzést vé-gez, tanácsokat ad.• Lehetõség van általános gaz-dasági-pénzügyi tanácsokatkérni.• A tûzifa-program keretébenaz alapítvány munkatársaikivágják az elöregedett vagyfeleslegessé vált fákat – per-sze, csak ha nem olyan veszé-lyesek, hogy szakhatóságiközremûködés kell hozzájuk –,majd feldarabolják, és szé-tosztják a rászorulók között.• Az alapítvány egyik legér-dekesebb szolgáltatása a„Szükségbank“: kisebb ház-tartási és ház körüli szerelésimunkálatokhoz szakembe-reket gyûjtöttek össze, akikanyagáron vállalják e felada-tok elvégzését. Cserébe csakannyit kérnek, hogy ha a segít-séget kapó személy jártasvalamilyen hasonló tevékeny-ségben, érdeklõdés esetén õis legyen kész segíteni má-soknak.• Használt bútort, ruhát ésháztartási eszközöket – gé-peket fogadnak és adnaktovább.• Már 2 éve anyanyelvi tanár-ral rendszeres angol órák van-nak, melyek nyitottak ésingyenesek.• Idén nyáron már a 3. nyári„SZAMBA“ tábort szervezik,amely most sporttábor lesz. • Az idén is megszervezik az egyhetes városszépítõ tábortfiataloknak.– Több éve szervezünk már nyáritáborokat, amelyek során lát-tuk, tapasztaltuk a szüksé-gleteket. A jelenlegi válság, anehéz anyagi helyzet szüli asegítség igényét – fogalmaz

Dani Zsolt, a gyülekezet lel-késze, a Kõhegy KözhasznúAlapítvány elnöke. – Ala-pítványunk egy mindenki felényitott, önkéntességre épülõ,szükségletorientált szervezet.Olyan mozgalmat szeretnénkelindítani a városban, amely-ben az emberek odafigyelnekegymásra, és ennek terheit felis tudják vállalni. Szeretnénk,ha minél többen bíznának ben-nünk és csatlakoznának hoz-zánk. Nagyon sok embernekvannak talentumai, ugyanak-kor nagyon sokan szorulnaksegítségre. Ha e kettõt egymásmellé helyezzük, akkor ké-pességek és igények egymásratalálnak. Így lehet a sok sze-gény emberbõl olyan közösség,amelynek tagjai egymást gaz-dagítják. Bármit teszünk, ahitünk és a szeretetünk bennelesz, hiszen közösségünknek eza lényege, ám a szervezet te-vékenysége mindenki elõttnyitva áll, aki úgy érzi, segít-séget szeretne adni vagy kapni.

Elérhetõségek:Szentendre, Rákóczi u. 27.

Tel: 26/310-826 (üzenetrögzítõs)

e-mail:[email protected]

internet: www.kohegyszentendre.hu

sürgõs esetben: 20/886-4830

Bokor Tamás

Hatvan év múltán…

Hivatalban lévõ bíboros utoljára hat évtizede járt Izbégen, dea múlt hétvégén megtört a jég. Május 3-án, vasárnap dr. ErdõPéter, Magyarország bíboros érseke, a Magyar Katolikus PüspökiKar elnöke személyesen látogatott el a Szent Andrásról nevezettizbégi katolikus templomba, hogy kiszolgáltassa a bérmálás(vagy ahogyan katolikus berkekben egyszerûsítve nevezik: „akeresztény nagykorúság“) szentségét. Kereken negyven fiataljárult az oltárhoz, hogy a püspök megkenje homlokukat a szentolajjal, a krizmával, majd egy jelképes püspöki pofont és az aztkísérõ kézfogást követõen útjukra bocsássa õket. A templom-kertben tartott szentmisén több százan voltak jelen.– A jó pásztor vasárnapjának, amelyet ma ünneplünk, nagy súlyavan. Már az Ószövetség sokat beszél Izrael pásztoráról, vagyisIstenrõl. A pásztori gondoskodás korántsem lebecsülendõ dolog:a pásztor és a nyáj között szeretetnek kell lennie, hiszen a nyájsorsa alapjaiban határozza meg a pásztorok megélhetését, életétis – fogalmazott a bíboros. – Jézus jó pásztornak mondta magát.Ezzel megvallotta önnön istenségét, miközben sajátosan kitágí-totta a pásztorsággal járó feladatok körét. Azt mondja, a jó pász-tor életét adja juhaiért, sõt, a másra bízott juhokat is gondjaibaveszi. Jézus a halandó földi életbõl a feltámadásba vezet ben-nünket. Ez a jó pásztor képének keresztény titka. Ahogy AdyEndre mondja: nem senkié vagy emberé vagyunk, hanem Istené.Ha pedig így van, nagyon fontos, hogy hallgassunk a szavára, éskövessük õt. Hivatásunk nemcsak annyit jelent, hogy hallgatunkIsten szavára, hanem hogy bátran meg is valljuk õt – tetteinkkelés szavainkkal egyaránt.

- bt -

Egymásba kapaszkodva

Dani Zsolt

A hét végén dr. Erdõ Péter bíboros érsek bérmált az izbégi templomban

Áldással születettElkészült Páljános Ervin szobrász- és grafikusmûvész új munká-ja, a leányfalui római katolikus templom elõtti szabadtérikeresztút. A húsvéti bejárás még nem jelentett hivatalos meg-nyitót, arra majd pünkösd ünnepén kerül sor. A szentendreialkotó a mûalkotás-sorozaton Szalai Zoltán plébános felkérésérehárom évig dolgozott. A tizennégy kis szabadtéri építménykitûnõen harmonizál a térrel, mindegyik klinker-téglából épültalapzatot kapott, anyaga dunabogdányi andezit.– Megpróbáltam minél egyszerûbben visszaadni a bibliai üzenetet,nem túlmagyarázva a jézusi szenvedéstörténetet – fogalmazPáljános Ervin. – Alapelvem az volt, hogy amennyire lehet,redukáljam a dombormûveken megjelenõ tartalmat. Ez talánazon a stáción látszik a legjobban, amikor Jézust megfosztják ruháitól, hiszen ott nem láthatóemberi alak, egyszerûen csak a drapéria esése jelenik meg.A mûvész számára nem újdonság a keresztút-alkotás: a Ferences Gimnázium számára egykor P.dr. Soós János Ányos kérésére alkotta meg a kápolnában ma is látható stációkat. Ám mostpünkösdkor sem csak a keresztutat szentelik fel, hanem más Páljános-alkotás is készül: a leány-falui templom bejáratánál várhatóan felavatják a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápa kõbõlkészült dombormûvét is. - t -

Page 8: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

8 publicisztika

„Föl, föl, te éhes proletár!“, „Ez a harclesz a végsõ“ – harsogták a kommu-nista indulót százezreket keresõ mi-niszterek, államtitkárok, képviselõk és nyugdíjas funkcionáriusok a szakér-tõ kormányfõt választó kongresszuson.Az önazonosítás régi probléma körük-ben. A szocializmusban forradalmá-roknak, hatalomgyakorlásra kiválasz-tott mindentudóknak és a munkás-osztály élcsapatának vélték magukat,holott valójában a megszálló idegenhatalom kollaboráns helytartói voltak.Most szociáldemokratának szeretné-nek látszani, de õk is érzik, hogy tulaj-donképpen az átalakulás során kapi-talistává és üzletemberré lett pártonbelüli párt túszai és kitartottjai. Sajátpolitikai akaratuk nincs és nem is lehet.A háttérpárt már harmadszor állíthelyettük miniszterelnököt, de ennyirenyíltan még sohasem csinálta. El-énekelték hát dacosan az Inter-nacionálét.A kapitalisták szocialista pártja ésideológiája, a szakértõség, újszerû, deszerves képzõdmény. Marx gazdaság-elméletén keresztül akart leszámolni akapitalizmussal. A kommunista funkci-onáriusok körében a tudományokcsúcsának a „politikai gazdaságtan“számított. A kádergyerekekbõl jórésztközgazdászok lettek. A nemzetköziszakra pl. közülük is csak a pártarisz-tokrácia leszármazottai kerülhettek be,s ott gyakran még a házasságkötésekis irányítottan zajlottak. A rendszer-

váltás a vállalatok élén, bankokban,minisztériumokban dolgozó, s nemzet-közi kapcsolatokkal rendelkezõ gaz-dasági elitet hozta helyzetbe. Az áta-lakulás elsõ szakaszát vezénylõ polgárikormány a külföldi tõkebeáramlásellensúlyozásaként hazai tulajdono-

sokat is akart, ezért kedvezményes pri-vatizációs csatornákat is nyitott szá-mukra.A társadalom sokkos állapotba került amilliók életét felforgató változások-tól, s az utódpárt ölébe hullott a poli-tikai hatalom. Szakértõvé azonban mára friss tulajdonosokból álló háttérpártkoronázta a még régi vágású új mi-niszterelnököt, s a külföldi nagytõkeérdekeit képviselõ liberális párttal

kötött, számtanilag indokolatlan koa-líció is az õ nyomásukra jött létre.Éppen beindult volna az üzlet, ám aprolivezér arculatú kormányfõ vesztettegy ifjú titánnal szemben. Az új évezredelsõ választásán már nem engedtékkormányfõnek jelölni a párt politikaivezetõjét. Számûzték õt az EU-appará-tusba, s egy köreikhez tartozó out-sidert állítottak a helyére, aki tehet-ségtelennek és politikailag súlytalan-nak bizonyult. A következõ kísérletarról szólt, hogy az új kormányfõ kép-viselje az üzleti háttérpárt érdekeit,de politikusként szerezze meg a párt-tagság és a szavazóbázis támogatásátis. A maga módján tehetséges emberreleltek, ám a fából vaskarika nem si-került.Ahogy a szovjet típusú „tudományos“kormányzás szemfényvesztés volt, úgy

annak újkeletû demokratikus változa-ta, a „szakértõi“ (közgazdász) kor-mányzás is a társadalom félrevezetése.A közgazdászok a tõke mûködtetéséreés elszámolására kiképzett szakem-berek. Adatokkal, trendekkel érvelnek,statikusan gondolkoznak (ahhoz, hogyoda tegyünk, innen el kell venni). Azerkölcs, igazságosság, közösség, hit,hagyomány számukra nevetségeshókuszpókusz, a történelmi szemlélet

fölösleges balansz, a közérdek popu-lista szólam, s a politikusok nem ér-tenek semmihez. A válságkezelésre,bármely közgazdászok által összera-kott receptet (pl. a Reformszövetségét)nézzük, ugyanaz a megoldás: az álla-mot és az önkormányzatokat le kellépíteni, a közfeladatokat magánkézbekell adni, a szociális juttatásokat lekell faragni, a megmaradt közvagyontel kell adni. Az államadósság kamataittermészetesen fizetni kell a végtelen-ségig, legfeljebb az lehet a cél, hogyaz új hiteleket jobb feltételekkel ve-gyük fel. Eszükbe sem jut, hogy, hamár áldozatot kell hoznunk, akkorinkább fizessük vissza az adósságot, sattól kezdve az általunk megtermeltjövedelmet teljes egészében magunkrafordíthatjuk. Nem, mert ez ellenkeznea hitelt nyújtó nemzetközi banktõkeérdekeivel, s jövedelemarányos ter-helés esetén a hazánkban mûködõ vál-lalkozásoknak és tõketulajdonosoknakkellene leginkább a zsebükbe nyúlniuk.A közgazdászok, ha politikai szerepetvállalnak, tanult gondolkodásuknálfogva öntudatlanul a tõke érdekeitképviselik, ha pedig gyakorló üzletem-berek, akkor tudatosan is.Az érdekképviselet politizálás, de apolitika nem érdekképviselet. A poli-tikusnak az értékrendjén átszûrve min-denféle szakmai szempontot és min-den társadalmi réteg érdekeit, mér-legelnie kell a döntéseinél. Keresniekell a közérdeket. Mindenkinek nemtud kedvezni, de a többséget meg kellgyõznie, különben megbukik. A poli-tikus a közéletben nem cserélhetõ felcsak úgy bankárra, tudósra, irodalmár-ra vagy üzletemberre. S a pártok nemváltogathatják az eszméiket, érté-keiket összevissza, mert ezen keresztüljelzik a választóiknak, hogy mit várhat-nak tõlük. A modern világban kiterjedtés hatásos tömegkommunikációvalsokáig lehet manipulálni a pártok arcu-latát, de elõbb-utóbb lehull a lepel. A kapitalisták szocialista pártjánakvégjátéka a szemünk elõtt zajlik. Vajonszabadon engedi-e végre a rendszervál-tozás legfõbb haszonélvezõje, a kol-laboráns tulajdonosi elit és pártja amagyar szociáldemokráciát?A „jóléti rendszerváltás“ hetedik évé-ben járunk. Az angyalföldi kifõzdébensorban áll elõttem egy idõs bácsika.Ruhája gondozott, fején régi vágásúsildes munkássapka. Lassan, nehezenmozog. Tálcáján két nagy tányér hús-leves, sok zöldséggel, hús nélkül. 880forint – közli vele a pénztáros. Kiderül,a bácsi valamit félreértett. Meg-szégyenülten hebeg, hadakozik. Ke-zében egy papír kétszázas és néhányfémpénz. Elõször az egyik tányér kerülle a tálcáról, majd újabb zavarodottvitatkozás után a másik is. Telnek apercek, halmozódik a sor a pénztárelõtt. Tavaly még ingerülten beszóltakvolna az öregnek hátulról. Most min-denki hallgat.

Madzsar Ali nyomán Teveli

Abszurd történetek Madzsarisztánból

Szakértõ proletárok3009-et írunk. A világkormány megbízásából a nagy kataklizma elõtteltûnt népek és kultúrák nyomait keresõ bizottság hosszú kutató-munka eredményeképpen önmagát magyarnak nevezõ népcsoportnyomaira bukkant. A megtalált írások segítségével – Levedi és barátja,Teveli gondolatain keresztül – betekintést nyerünk a valaha Európánaknevezett földrész közepén élt nép mindennapjaiba.

AUTÓSZERVIZSZENTENDRE,

Vasúti villasor 6.Tel.: 26/312-340

Nyitva: H-P: 7-18-ig, Sz: 7-14-igwww.astraszerviz.hu

• Autójavítás• Zöldkártya• Hatósági eredetvizsgálat• Olajcsere azonnal• Autómosás, takarítás,

kárpittisztítás• Mûszeres fékmérés• Mûszeres lengéscsillapító-

mérés• Mûszeres futómûbeállítás• Gumiszerelés• Klímatöltés, -tisztítás

Új szolgáltatás: gépjármûvekmûszaki vizsgáztatása helyben!

FUVAROZÁS FÖLDMUNKASZÁLLÍTÁS :

• konténeres / 3, 4, 6, 8 m3

• billencs• darus,• építõanyag

Szentendre, Sztaravodai u. 110.Tel.: 06-26-314-326Fax: 06-26-301-537SZTRAKA ATTILA [email protected]

„Az ÉV Ingatlanosa“

A Duna House szentendrei

és csillaghegyi irodájábakeres értékesítési tapasztalattal

rendelkezõ,vállalkozói szemléletû

értékesítõket.

Jelentkezés: 06-30-619-56-53

[email protected]

Page 9: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

millennium 9KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

Aszentendrei városháza 1733-banépült, tudatja az arra járóval abejárat mellett elhelyezett, az

épület mûemlék minõsítését jelzõmárványtábla. A magistratus közjótszolgáló székháza eredetileg alacsony,ódon földszintes épület volt. A 19.században az udvar felõl nyitott ambi-tusról, azaz oszlopos tornácról nyíltaka hivatali szobák. A nagy tágas udvarészaki szárnyában mûködött az adóhi-vatal, a déli oldalon a bíróság, a börtönés a drabantok szobája kapott helyet.Az épület bõvítésével foglalkozó legko-rábbi feljegyzéseket az 1811. évi városijegyzõkönyvek õrzik. Rombold Mihályépítõmestert és Carterer pesti ácsmes-tert bízták meg az átalakítás terveinekelkészítésével, de ez nem valósult meg.Késõbb újabb tervek születtek, de márnemcsak az irattárnak. Egy hivatalosfeljegyzés szerint 1835-ben a város-háza ambitusának építésére 2275téglát használtak fel. Dr. Katona Gyuláné Szentendrey Katalina város 1875-1945 közötti település-szerkezeti és építészeti változásairólírt dolgozatában (2000, kézirat) a szak-irodalom és saját levéltári forrás-feltárásai alapján foglalta össze a többiközött a városháza építéstörténetét is.„Az 1860-as években már olyan rosszvolt az állaga (ti. a városházának), hogya bíróságot a Kossuth Lajos u. 5-ben, avolt Pajor-kúriában kellett elhelyezni.Itt az emeleten volt a törvényszék, aföldszinten a hivatali helyiségek, irodák,és itt alakították ki a börtönt.“ Egy1887-es térkép szerint a városháza ésaz északi szárny egybe volt építve. A déli szárny külön állt, és innen volta bejárat. 1890-ben ismét tervbe vet-ték a városháza bõvítését, készültek istervek, de ezek nem valósultak meg,hiszen 1908-ban helyszûke miatt kikellett költöztetni az adóhivatalt és arendõrséget is. Ez utóbbi részére aváros megvásárolta a Bajcsy-Zsilinszkyutcában (akkori nevén Mária Teréziau.) az ún. Piacsek-Schaeffer házat.Késõbb ez az épület lett a leányiskolaúj helye. A városháza még mindig földszintesépületének felújításra és bõvítésrefennállásának 190. évében, dr. AntolikArnold polgármestersége idején, 1923-ban került sor. A szentendrei városházahomlokzata és „U“ alakú (RákócziFerenc u., Városház tér, Bajcsy-Zsi-linszky u.), jelenleg fehérre festettközponti része ekkor nyerte el mai for-máját. A neobarokk stílusban átalakí-tott épület félköríves homlokzata azótaa város egyik emblémája lett. Ekkorépült a bejárat fölötti, vaskos osz-lopokon nyugvó erkély, valamint az

emeleten, a lépcsõtõl balra kialakítottkarzatos, tágas tanácsterem. A hatal-mas, osztott ablakokon keresztül a vár-falra és a várdombi plébániatemplom-ra nyílik kilátás. A városháza 1923. évi bõvítése LessnerManó neves mûépítész tervei szerintkészült, jóllehet a terveken Keller Dezsõneve szerepel. Az ellenmondás felol-dásához dr. Katona Gyuláné írásábólLessner Manó unokaöccsének elbeszé-lését idézem: „Lessner Manó 1919-bena Tanácsköztársaság alatt kinevezéstkapott a budapesti Mûegyetem Város-rendezési Tanszékére. A Tanácsköztár-saság leverése után tanári székérõllemondatták, az Építõmûvészek Kama-rájából kizárták. Nem kapott többé meg-bízást. Ezért másoknak dolgozott, illetvebaráti építészek nevén szerepelhetettcsupán. Egyik fõ mûve a szentendreivárosháza újjáépítése, ill. gyökeres át-építése. Az épületet (…) Keller építész-

nek tulajdonították, ugyanis õ írta aláa beadványterveket“.Az 1924 áprilisában megválasztott újpolgármester, dr. Starzsinszky Lászlómár a kibõvített, átépített új város-házán foglalhatta el hivatali székét.Az 1923-as bõvítés azonban nem voltelegendõ ahhoz, hogy a városban négykülönbözõ helyre szétszórt hivatalokmind visszakerüljenek a központiépületbe. Ezért Starzsinszky, folytatvaelõdje, dr. Antolik Arnold városfej-lesztõ politikáját, már beiktatásánakévében elõterjesztette a városházatovábbi bõvítését, de napirendre kerülta csatornázás és vízelvezetés kiépítéseis. Möller Dezsõ mûépítész 1924 áprili-sában bemutatta a testület elõtt avárosháza bõvítését célzó terveket,miszerint az északi szárnyban (RákócziFerenc u.) a posta és a távírda, arendõrség, az adóhivatal, a pénz-ügyõrség, a pincében a vendéglõ,

a déli szárnyban (Bajcsy-Zsilinszky u.)a járásbíróság elhelyezése szerepelt. A felsorolt intézmények által fizetendõbérleti díj volt a felvett kölcsön egy évalatti visszafizetésének fedezete. A város 20-22 hold felparcellázott par-lagföldet is eladott a városházabõvítése érdekében.Az építkezés várható költségei 40-50millió koronát tettek ki. A testület egyéven belüli visszafizetéssel 25 milliókorona kölcsön felvételérõl döntött.1925 szeptemberében az elnöklõ pol-gármester az új tanácsteremben arrólszámolhatott be a képviselõknek, hogy„a m. kir. kormány által az egyesítettvárosi kölcsönbõl városunk részére biz-tosított (…) kölcsön a közeli napokbanfolyósítva lesz.“ Így nem volt akadályaa városi közintézmények elhelyezéséhezszükséges újabb épületek felépítésének.Dr. Starzsinszky László polgármesternevéhez fûzõdik tehát a városháza észa-ki és déli, kétemeletes szárnyánakfelépíttetése. Az akkor harminckilencéves, ambiciózus polgármester méltánlehetett büszke hivatali idejének elsõkét évében elért eredményére. Nem ismulasztotta el, hogy 1926 novemberé-ben egy ünnepélyes városi közgyûléskeretében köszönetet mondjon a fel-jebbvalóitól érkezett támogatásért. Sõt,még egy „meglepetéssel“ is elõrukkolt.A fél éve alapított mûvésztelep fiatalfestõitõl rendelte meg a politika promi-nenseinek, közöttük Vass József népjó-léti miniszternek átnyújtott díszokle-veleket is. A városháza két új szárnyátAgorasztó Tivadar alispán adta át a köz-jónak. Ekkorra lett kész az új csendõr-laktanya (a Ferences Gimnázium helyén)és két csendõrtiszti lakás is.Az eseményrõl számos napilap tudósí-tott, Az Est például ezzel a címmel: „Amûvészet és a politika ünnepe Szent-endrén. Szentendre az új Nagybánya“.A tanácsterem, hivatali funkciója mel-lett, 1926 júniusában új hasznosítástkapott. Itt rendezték meg ugyanis minda város, mind a mûvésztelep törté-netének elsõ festészeti kiállítását,melyet továbbiak követtek. November14-én, vasárnap az ünnepi közgyûlésrea Pálffy térrõl különvonaton, zsúfoltkocsikban érkezõ illusztris vendégeketa városháza dísztermében festészetikiállítás fogadta. A telepalapító nyolcfiatal festõ közel hatvan alkotásánaktöbbsége már szentendrei témát dol-gozott fel. A kiállítást a vármegye fõis-pánja nyitotta meg.A szentendrei városháza helyiségeinekhasznosítása változott ugyan az elmúltnyolcvanöt év alatt, külsõ „fazonja“azonban most is „Starzsinszky-kora-beli“.

Érdekességek az ezeréves Szentendre múltjából – Török Katalin rovata

Egy épület, ami kétszázhetvenhat éve ugyanaz, amiA szentendrei városháza

Városháza, 1930

Page 10: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

10 sport

Családi nap - horgászversenyMájus 23-án, szombaton a Helyõrségi Klub, a Honvéd KulturálisEgyesület és a Szabadidõ-Sport-Horgász Egyesület a csobánkaigyakorlótérnél lévõ Háziréti víztározónál (a tavat tábla jelzi:„Háziréti horgásztó“) horgászversenyt rendez.Program: horgászverseny, fõzõverseny (hozott anyagból és fel-szereléssel), íjászat és légpuska, lövészet, gyalogtúra az „egrivárhoz“.A horgászversenyt egyéni, felnõtt és ifjúsági kategóriában (18éves korig) rendezik meg. Felszerelés: 1 bot (úszós vagyfenekezõ). Értékelés: minden kifogott hal grammonként 1pontot ér. A legnagyobb halat fogó versenyzõt is díjazzákJelentkezés: a Helyõrségi Klubban személyesen, illetve a 13-16, 13-59-es laktanyai melléken. A laktanyából részt vennikívánók Alexe Attilánál (30-677-5967), Katona Barnabásnál(30-427-6285). Helyszíni nevezés is lehetséges.

Acsapat ismét, kora haj-nalban útra kelt, hogy ahajóját délelõtt átvéve

egy szabad edzés keretébenkipróbálhassa azt. Sajnos, aszintén ASC nevû charter cégnem hogy idõben nem, de átsem tudta adni a kisorsolt ZrnoSoli nevû hajót! Bár elõszörnem akarta átvenni a csapat aSol névre keresztelt, más rend-szerû vitorlával szerelt hajót,végül beletörõdött, szintesötétedéskor hajózott ki abiogradi kikötõbõl. (Míg amezõny, 10 hajó, roll grószos– árbocba tekerhetõ vitorláza-tú volt –, addig az ASC-é lazyjack-es – felhúzós vitorláza-tú! Ez akár elõnyösebb is lehe-tett volna, de lestrapált hajóvolt, kinyúlt, öreg vitorlá-zattal). Másnap, a Sukosan elõtti víz-területen szállt versenybe amezõny. Bár a szentendreiekrajtja nem sikerült túl jól, egyhosszú hátszeles szakaszonspinakkert (hátszél vitorla)húzva és ügyesen lavírozvahamar feljöttek az elsõ három-ba. A szél igen változatosanfújt, hol egyik, hol a másikhajónak kedvezett jobban, ígyfolyamatosan cserélõdtek ahelyezések az élbolyban. Azelsõ futam mindkét ellenõrzõpontján Sol haladt át elsõ-ként! Sajnos a „célegyenesbe“érve, cirkálós szakaszon (vi-torlás hajók közvetlenül szél-lel szembe nem tudnak halad-ni, ezért ekkor cikk-cakkbanközelítik meg a célt), elsza-kadt a genua (orrvitorla), ésaz elsõ helyrõl lecsúsztak ahetedik helyre.

Este, Iz Veli kikötõjében,hosszas telefonálgatások utánsikerült elérni a charter cég-nél, hogy másnap reggelre acsapat kapjon egy másik vitor-lát az elszakadt helyett. Ki-lencre, a megígért idõre nemérkezett meg a cserevászon. Aterv az lett, hogy ne kelljentúl sokáig halasztani a rajtot,a zsûri hajó kölcsönadta asaját genua-ját. (A zsûri úgyiscsak motorozik a rajt, azellenõrzõ pontok és a célközött. Sajnos más típusú hajóvolt más méretû vitorlával, ígya Sol a szakadt helyett egykisebb vásznat kapott.) El-rajtol a mezõny, majd a zsûrihajó átveszi a vízen a cse-revásznat a charter cégtõl, éseste visszacseréli a futam utána sajátjára a Sol-lal. De… me-netrend szerinti komppalküldték a cserevásznat, ígylehetetlenné vált a vízen át-vétele! Csúszott a rajt. Dél fe-lé megérkezett a komp, de túlnagy méretû cseregenuát hoz-tak, amit nem lehetett fel-húzni, így a háromszori vitor-lacserék után maradt a kis-méretû zsûri-vitorla a Sol-on.A második futamban utol-sóként rajtolt a szentendreiekhajója. (Nem csoda, hisz míga többi hajó a rajtterületenfelkészülve várta a rajtjelet,addig a mieink a kikötõ szél-védett öblében körbe-körbemotorozva idegesen cserél-gette a vitorlákat). Viszonylaghamar sikerült megelõznihárom hajót. Majd, egy rövidfélszeles szakaszon (oldalrólfújó szél) a hetedik helyrõlelsõként rántottak spinakkert

(hátszél vitorla), és mire azelõttük lévõk kapcsoltak ésszintén spi-t rántottak, aszentendreiek már ott voltaka harmadik helyen. Fél szél-ben hátszélvitorlával menninagy odafigyelést és kon-centrációt igényel, de ilyenkockázat nélkül nem lett volnaesélye a csapatnak, hogy ér-demben is versenyben marad-jon! Az elsõ ellenõrzõ pontona harmadik, a második el-lenõrzõ ponton viszont mármásodik helyen állt az ASChajója. A futam harmadik sza-kasza elég érdekesen alakult.Az elsõ helyen álló hajó rosszirányba ment el, ezáltal elbi-zonytalanította az összes hajónavigátorát. A Sol egy ideig jóirányban halad, de mikor amezõny legjava a rossz irány-ba fordult, õk is elfordultak ahelytelen irányba. Erõs szél-ben, a nagy hullámokon bil-legõ hajón nehéz volt össze-vetni a kapott útvonalat tar-talmazó, immáron gyûrötttérképvázlatot a hajótérkép-

pel, ami nem egyezett aMaritime hajósbolttól kapottkézi GPS képével sem. Az adottesetben nem volt könnyû jódöntést hozni a szigetek,zátonyok, szirtek kerülésénél.Végül a helyes útra visszatalál-va a második helyen értekcélba!A harmadik futam az elgyen-gülõ szél miatt halasztássalindult. A hajóknak át kellettmotorozniuk az elsõ ellenõrzõponthoz, ahol már sikeres raj-tot vettek. Az ASC-sek má-sodik-harmadik helyen raj-toltak, de a hajójuk nem tudottolyan élesen menni, mint atöbbi (közelebb a szél felé),így hamar visszacsúsztak anyolcadik helyre. Az elsõszigetkerülés után, spinakker-rel, elcsendesülõ szélben fel-jöttek az ötödik helyre, mikorelállt a szél, és a zsûri fon-tolóra vette a futam lefújását.Mindeközben eleredt az esõ.Sok idõ múltán egy kis fris-sülést kihasználva sikerültmegkerülni a célegyenes elõt-ti utolsó szigetet is, és feljön-niük a negyedik helyre. Né-hány mérfölddel a cél elõttismét elgyengült az amúgy iscsak lengedezõ szél. A zsûrikilátásba helyezte a futamlefújását. A Sol javasolta, hogy

ha már a táv nagy részét tel-jesítették, akkor fogadják elérvényes futamnak az aktuálishelyezésekkel. Ezt mindenhajó visszaigazolta, majd min-den egység visszamotorozotta báziskikötõjébe. Az estieredményhirdetésen kiderült,az egyik hajó óvást nyújtottbe, miszerint nem lehet ér-vényes a futam, ha nem fut-nak be a hajók a célba. A zsûria versenykiírás alapján jóvá-hagyta az óvást.Ha érvényes lett volna az utol-só napi futam, akkor az ASCvitorlázói összetettben a má-sodik helyen végeztek volna,de így csak a negyedik helymaradt nekik. A zsûri a szent-endreieknek ítélte oda a FairPlay Díjat! Szerencsére a Regina-tól ka-pott mikrobusszal a csapatszárazföldi közlekedése nemvolt ennyire kalandos, dekényelmes és biztonságosigen!

A csapat ezúton szeretné meg-köszönni a Maritime hajósboltés a Regina autókölcsönzõ tá-mogatását, valamint a ver-senytársak türelmét a másodikfutam késedelmes rajtjánál!

Skipper

VIII. Genua Cup - tengeri vitorlásversenyA Református Gimnázium Adria Sport Club vitorlásegyesületének nem sikerült acímvédés a VIII. Genua Cup tengeri navigációs vitorlásversenyen. Negyedik helyenvégeztek, bár karnyújtásnyira voltak az összetett második helyezéstõl.

A kapitány

A szentendreieké a Fair Play Díj

NYITOTT LOVARDÁK 2009 – Ingyenes lovaglásA Nyitott Lovardák programsorozat – idén 5. alkalommal – keretében az ország 50 lovardájábana közeljövõben egyes napokon ingyenes lovaglási lehetõséget biztosítanak. A lovardákban nem-csak lóra (esetleg kocsira is) ültetik a vendéget, hanem bemutatják az istállókat, lovakat ésismertetik a biztonságos lovaglás szabályait. E program célja, hogy minél többen megismerjék a lovat, a lovaglás szépségeit, és a lovasnemzetéletében kerüljön fontosabb helyre a ló, és vele a természet szeretete. E gyönyörû állat irántifigyelem növekedéséhez bizonyára hozzájárul Overdose sikertörténete is.Az ingyenes lovaglási lehetõségrõl részletesebben a www.lovasok.hu honlap ad tájékoztatást. A mi térségünkben Kisorosziban a Halápi Lovastanya várja – elõzetes bejelentkezés után – alovagolni vágyókat május 17-én és június 8-án (www.halapilovarda.hu)

Page 11: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

sport 11KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

A CSIKUNGEGÉSZSÉGKÖZPONT ZHANG SHEN KÍNAI MESTERVEZETÉSÉVEL CSIKUNG TANFOLYAMOT TARTHÉTFÕNKÉNT SZENTENDRÉN

A csikung a hagyományos kínai orvoslás része, mely a test energiaáramlásának harmonizálásával fejti ki gyógyító, pozitív hatásait.

Kiegészíti a nyugati gyógyító terápiákat, elõsegíti a nehezen kezelhetõ betegségekbõl a gyógyulást.

Egészséges embereknél fokozza a vitalitást, jó közérzetetteremt fizikálisan és mentálisanegyaránt.

A nagy érdeklõdésre való tekintettelfolytatódik a tanfolyam, bekapcsolódnikezdõknek és haladóknak a következõ

címen és idõpontban lehetséges: Barcsay Jenõ Ált. Iskola, Kálvária út 18.

hétfõnként, 19.00 - 21.00 között

Bejelentkezés: 06/20-414-9211További információ:

www.csikungkozpont.hu

– Miért éppen Szentendrétérte a megtiszteltetés, hogydöntõt rendezhet?– A bajnokságban mi jutottunkbe elsõként a döntõbe, így aszabályok értelmében nekünkjutott a döntõ szervezésénekfeladata. Mindazonáltal hosz-szú és fáradtságos munka vanamögött, hogy a SzentendreiKosárlabda SE lett a Pestmegyei kosárlabda döntõ há-zigazdája. Egyesületünk 2006-ban a semmibõl alakult, hiszena városban addig nemigen voltkosárlabdaélet. Szülõváro-somban, a vajdasági Szabad-kán nemzeti sportnak számíta kosárlabda, innen hoztam alelkesedést és a kapcsolatokatis. Így sikerült megnyernünkszervezõnek a most negyven-éves, visszavonult BoriszMaljkovicsot, aki korábban tízéven át a sport élvonalábanszerepelt: Pakson, Debre-cenben, Szolnokon, valamintÚjpesten játszott. A másikerõsségünk Bogdan Karajcsics,aki diplomata-sarjként már1999 óta él Magyarországon.

Az õ szakmai munkájuknak,valamint a városi önkormány-zat és különbözõ pályázatoktámogatásának köszönhetõenlassanként sikerült önjáróváválnunk. Ez jó alapot ad arra,hogy a kezdõ gyerekeknek sta-bil kosártudást adjunk.– Elégedett a mostani ered-ménnyel?– Október óta végigmenetel-tünk a bajnokságon: tizenkétmérkõzést játszottunk a ser-dülõkkel, vagyis a '94-95-összületésû játékosokkal. Egyetveszítettünk, ezen kívül sajnoséppen a legfontosabbon ma-radtunk alul. Ezzel együtt semvagyok csalódott: régi rivá-lisunkkal, a Nagykõrössel szem-ben veszítettünk mindösszeegyetlen ponttal. A döntõbeígy Budakeszi és Nagykõrösjutott, mi a bronzért mérkõz-tünk a Monor csapatával, amitmeg is nyertünk.– Milyen kilátások várnak alegjobb játékosokra?– Fölöttünk idehaza már csakaz országos bajnokság van.Rajtam, az edzõkön és a gye-rekeken is múlik, hogy med-dig juthatunk el. Bár a fizikaiadottságaink nem a legjobbak,mert nincsenek kétméteresjátékosaink, azért a kisebbekközött is látok nagy lehetõ-ségeket. A nekik szóló KenguruKupán a legutóbbi idénybenminden második meccset meg-nyertek, pedig 44 csapatbólállt a mezõny. Persze egy ki-

csit könnyebb dolgunk van,mint más sportágaknak: azamerikai kosárlabda-nép-szerûsítõ marketing dollármil-liárdjaiból ide is csöpög némipénz, nem beszélve a mé-diában látott példáról: agyerekek a tévében és az inter-neten figyelik a nagy, tenge-rentúli kosaras sztárokat, ésez igen jól motiválja õket,hogy igyekezzenek fejlõdni.– És a médián kívül milyennevelõ erõ rejlik a kosárban?– A gyerekek legtöbbje feltû-nõen tart a kudarctól: sokaninkább meg se próbálják, mertfélnek, hogy nem sikerül.Pedig nem kell félni: ha alul-maradsz, kezet nyújtasz agyõztesnek, átgondolod, mitrontottál el, majd felállsz ésmész tovább. A pedagógusokkezébõl a demokrácia nevében

sok nevelõeszközt kivettek:nem szabad nevelni, rászólni,csúnyán nézni a gyerekre.Nekünk megvan a lehetõsé-günk rá, hogy ezeket az esz-közöket alkalmazzuk. Egész-ségtelennek tartom, hogy adiákok egy négyes osztályzat-tól depresszióba esnek, hiszenolyan nincs, hogy valakimindig mindenbõl ötöst kap,ahogy egy csapat sem lehetmindig nyertes. Az élettõl ishasonló pofonokat kapunk, dea kudarcból csak a tanulsá-gokat kell levonni, aztán el kellfelejteni a sikertelenséget.– Hogy állnak edzõhelyekkel?– Rendszeresen a Szent Andrásiskolában és a Ferences Gim-náziumban edzünk, mert ezt adrága budakalászi sportcsar-nokot nem engedhetjük megmagunknak. A döntõre a

Gradex Mérnöki Iroda és azOkapi Pannónia Kft. segít-ségével tudtuk csak kibérelni,valamint a szülõk lelkesedéseis sokat segített. Remény-kedünk, hogy egyszer Szent-endre is érez majd magábanannyi erõt, hogy épít egysportcsarnokot. Úgy vélem, eztalán nem is olyan merészálom, hiszen a környékenóriási hiány van sportlétesít-ményekbõl. Az ilyen rendez-vényeket, mint ez a kosárdön-tõ, ráadásul össze lehet kap-csolni a gimnazista korosz-tálynak szóló egyéb progra-mokkal is, így még nagyobbeséllyel tehetõ nyereségesséegy sportcsarnok-beruházás.Kulcskérdés, hogy a most áta-dott szentendrei uszoda men-nyire lesz nyereséges, hiszena város csak akkor tud erõt fek-tetni a csarnoképítésbe, ha azuszoda hozza majd a kívánteredményt.– Ahogy mondta, a kudarcotel kell felejteni. Önökre mi vára következõ néhány hétben?– Nem állunk meg: a 12-13évesek ugyancsak éremesélye-sek, õk május 17-én játszanaka döntõben. Május 7-én ér-kezett hozzánk egy amerikaikosáredzõ, aki a 15-16 éve-seknek tartott bemutatót. 30-án érkezik egy horvátországicsapat, akikkel baráti-együtt-mûködési szerzõdést kötöt-tünk. Szeretnénk a délszlávkosárlabda-hagyományokatitthon is meghonosítani, ezértmár a helyi és a környékbeliszerbekkel is felvettük a kap-csolatot. A Budapesti SzerbGimnáziumban már saját szur-kolói klubunk is alakult. Agyerekek megértették a lé-nyeget, ennek köszönhetõenlendületben vagyunk.

Bokor

Kispályás foci végeredményekVéget ért a Szentendrei Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2008-2009-es idénye. Az elsõ osztályban fölényesen nyert a MazdaMirai, és egyúttal megvédte elsõségét is. A dobogóra aKéményseprõk és a Boka Junior jutott még fel. Óriási izgalmakután dõlt el, hogy az elsõ osztályból a másodosztályba a MagyarAlma mellett a Phoenix esik ki. A másodosztályban rajt-célgyõzelmet aratva az Izbég lett a bajnok, feljutott még az elsõosztályba a második helyezett Káosz csapata, a bronzérmetpedig a Tico-Tico érdemelte ki. Kiesett a B-Steel és a Rész-autó.A díjkiosztón az érmeket Kun Csaba alpolgármester adta át,megköszönve a csapatoknak az aktivitást. Nizák Péter és TakácsGábor szervezõk sportszerû hozzáállásról számoltak be ajátékosok részérõl, Horváth Gyõzõ képviselõ pedig a játék magasszínvonalát dicsérte. A bajnokság természetesen folytatódik a2009-2010-es évaddal: a jövõ évi bajnokságról a szervezõkszeptemberben küldenek értesítést a csapatoknak.

- t -

KézilabdaA Szentendre KC férfi NB/I B-s kézilabdacsatunk az Ajkaelleni sima gyõzelem után ahétvégén Szigetvár csapatátfogadta. Nagy csata voltvárható, hiszen az ellenfél abennmaradásért küzdött. En-nek megfelelõen alakult azelsõ félidõ: nagy csata, fej-fejmelletti játék, s csupán egy-gólos vezetés a félidõ mér-lege. A szünet után a szen-tendrei fiúk akarata érvénye-sült, és nem várt nagy fölén-nyel, 8 góllal nyertek.EredménySzentendre – Szigetvár 29:21(12:11)Legjobb góllövõk: Duzsi 10,Nagy 4, Lehöcz 4, Bán 3,Kondor 3.

A legközelebbi hazai mérkõzésmájus 16-án, szombaton leszaz Omszki csarnokban. 16órakor az ifik, 18 órakor a fel-nõttek lépnek pályára a HortSE csapata ellen.

Kosárdöntõ szentendrei színekbenA kudarcból csak a tanulságra érdemes emlékezni

Már saját szurkolói dala is van a Szentendrei Kosárlabda SE-nek. A Hajrá, Szentendre! zengte be a budakalászisportcsarnokot május 3-án, ahol az egyesület a serdülõ korosztály Pest megyei döntõjében maradt alul Nagykõröscsapatával szemben. Ez alkalomból dr. Kovács Ferenccel, a Szentendrei Kosárlabda SE vezetõjével beszélgettünk.

A legtöbb pontért járó díjat Sziklai Gyula veszi át (Szentendrei

Kosárlabda SE) dr. Kovács Ferenctõl

Page 12: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

12 kultúra

Tavaszi Kortárs Aukció

Szeretettel várnak mindenkita Rodin Galériába (Ady Endreút 6.) május 17-én, vasárnap18 órakor a galéria Szentendre+Art sorozatába tartozó auk-cióra. Az árverésen szereplõmûtárgyak megtekinthetõk ahelyszínen május 7. és 17.között, naponta 8-tól 20óráig. A tizenhat kiemelkedõkortárs mûvész alkotásaitbemutató katalógus a kiállítá-son megtekinthetõ.

Szeresd Szentendrét

SÉTÁKMájus 10. vasárnap

KINCSKERESÕ TÚRA SZENTENDREI CSALÁDOK-

NAK, FELNÕTTEKNEK,GYEREKEKNEK!

Szentendre eldugott ésemblematikus helyeit járjukvégig játékos formában hat

kijelölt helyszínen. Kérdésekreválaszolunk, kreatív feladatokatoldunk meg, és meglepetések

várnak ránk. A nyertesek és a helyezettek a túra végén

jutalomként a SzeresdSzentendrét Egyesület ajándék-

csomagját kapják meg. Találkozzunk vasárnap 15.30-koraz Evangélikus templom mellett

lévõ Apor hídnálRészvételi díj 600 Ft

(gyermekeknek ingyenes)

Vasárnapi Iskola IzbégenNéhány hónapos szünet után ismét kiállítás-megnyitót tartotta Vasárnapi Iskola Alapítvány május 4-én, ezúttal az IzbégiÁltalános Iskolában. A szervezet – ahogy Benkei Ildikótól, amozgalom vezetõjétõl hallhattuk – szórványmentést végez,vagyis az önkéntes pedagógusok hétvégenként kiutaznak egy-egy határon túli magyar településre, hogy az ottani gyerekek-ben rendhagyó „tanórák“ révén ébren tartsák a magyar nyelv éskultúra szeretetét. Munkájuk közben számos megkapó pillana-tot sikerült megörökíteni Dancsó Géza fotómûvész jóvoltából –ezek egy része látható most az iskola falain.

– Munkánkat szórványmentés helyett szívesebben nevezem jelen-létnek. Az a feladatunk, hogy jelen legyünk, hogy rendszeresenvisszatérjünk, hogy bátorítást adjunk, mert fontosak vagytoknekünk – szólt Benkei Ildikó többek között a jelenlévõ érsekké-tyi küldöttséghez, s persze mindazokhoz, akik személyesennem tudtak jelen lenni. Hozzátette: – Sokszor kérdezik tõlünk,nem találkozunk-e a románok, szlovákok, szerbek részérõl ellen-ségeskedéssel. Egyszerû a válasz: nem. Az ellenséget nem a többinemzet tagjai között kell keresni, hanem saját magunk között,mégpedig beletörõdés, belenyugvás és reménytelenség képében.Kun Csaba alpolgármester köszöntõjében utalt Reményik Sándorversére, amelyben arra int: bármi történik, a templomot és aziskolát meg kell õrizni. Szólt róla, hogy a kulturális továbbélés,a hagyományok õrzése különösen az olyan határon túli tele-püléseken ütközik nehézségekbe, ahol a szórványmagyarság-nak nincsen iskolája. Miután az érsekkétyi vendégek mesével és virtuóz néptánccalkedveskedtek a jelenlévõknek, a mozgalom esztergomi és szent-endrei önkéntesei egy-egy kis történetet villantottak fel azelmúlt idõszak legnagyobb élményeibõl. Minden konkrétmunkájuk mellett azonban láthatóan a puszta jelenlét bír a leg-nagyobb erõvel. Ahogy az egyik szórványtelepülésen élõ ma-gyar írta: „Ti erõt adtok, és mi ki merünk állni a jogainkért“.

Bokor T.

Határon túli fiatalok tárlataA nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem ifjú képzõmûvé-szeinek munkáiból nyílt kiállítás a Városháza Galériájában május4-én. A tárlat a Szentendrei Régi Mûvésztelep KulturálisEgyesület együttmûködése révén valósult meg. Az ünnepélyesmegnyitón az alkotók mellett megjelent Tolnay István egyete-mi tanár, egyházi tanügyi tanácsos, a nagyváradi Pro Uni-versitate Partium Alapítvány kurátora is, elhozván Tõkés Lászlóalapítványi elnök, nagyváradi református püspök, európai par-lamenti képviselõ személyes üzenetét.Levelében a lelkész megköszönte a budapesti székhelyû PartiumiEgyetem Alapítvány, dr. Dietz Ferenc polgármester és SzakácsImre festõmûvész hatékony együttmûködését. Mint írta: „Azoktatás és a mûvészet terén tett erõfeszítéseink és útkészítésünkélni akarásunkat bizonyítják. Kiállító hallgatóink ennek a hor-dozói és bizonyságai. Erdély a maga értékei révén él meg és haladtovább. Szívbõl megköszönöm, hogy munkánkban és harcainkbannem hagynak magunkra. Remélem, hogy a látottak és hallottakmeggyõzik önöket együttmûködésünk értelmérõl.“A megnyitón Tolnay István „a magyar képzõmûvészet Mekká-jának“ nevezte Szentendrét, amit Szakács Imre festõmûvészúgy egészített ki: Szentendre és az itt alkotó festõk ezer szállalkötõdnek Európához, elég csak Barbizonra, legújabb testvér-városunkra gondolni, ahová egykor számos képzõmûvész vá-gyott. Mint fogalmazott, a Régi Mûvésztelep Kulturális Egye-sülettel próbálnak terveket kidolgozni a fiatalok – köztük a ha-táron túli ifjú mûvészek – befogadása és megismertetéseérdekében. Zárásként Novotny Tihamér mûvészettörténész tar-tott hosszas méltatást, amelyben felvillantotta a rendszerváltáskörnyéki határon túli képzõmûvészeti együttmûködések nehézhelyzetét, szólt a partiumi képzõmûvészet és folyóirat-irodalomnagyjairól, valamint elemezte a fiatalok szellemes, lendületesmunkáit, amelyek a plakát- és könyvborító-tervektõl a mese-könyv-illusztrációkon át a vizuális kommunikáció ironikus meg-nyilvánulásaiig üdítõen széles skálán mozognak. - b -

Dr. Dietz Ferenc, Tolnay István, Szakács Imre valamint az ifjú partiumi alkotók

Page 13: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

kultúra 13KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

„nekem szülõhazám itt e lángoktól ölelt kis ország“

A Nem tudhatom címû versközös elmondásával ünnepi

megemlékezést tartottak a Fõ téren május 5-én

Radnóti Miklós 100.születésnapja alkalmából aPest Megyei Könyvtár és aMagyar IrodalomtörténetiTársaság megyei tagozata

szervezésében.

SZENTENDREI DOBBANÁSOK MûvészetMalom (Szentendre, Bogdányi út 32.)

A Kékvölgy Waldorf Iskola (Pilisszentlászló) egész naposcsaládi programja

Május 9. szombat

A következõ programmal várjuk a kicsiket és nagyokat:10.00 KÉKVÖLGY ZENEISKOLA bemutatója11.00 LÁBITA – Csernik Szende lábszínháza12.00 MAGONC Együttes (Óbudai Waldorf Iskola együttese)13.00 LAPAJ Banda (Népzenei együttes) 13.30 BOTHMER bemutató-játszóház – Méhes Csabával14.30 VOX INSULAE-GOSPEL ritmusok – Sziget Hangja együttes15.30 BRASS CIRKUSZ – Méhes Csaba és a Brass in the five16.30 KÉKVÖLGY ZENEISKOLA bemutatója 17.30 VÁCZI ESZTER QUARTET18.30 GULYÁS CSILLA hárfamûvész elõadása 19.30 CRAZY RHYTHM – JAZZ TRIO20.30 KISTEHÉN ZENEKAR (Little cow dinamikusok)

A programok alatt táncház, kézmûveskedés, eszem-iszom (büfé)

Jegyek a helyszínen kaphatók:Gyermek 500 Ft, felnõtt 1000 Ft, Családi 2000 Ft, nagycsaládos: 2500 FtSzervezõk: Kékvölgy Waldorf Iskola szülõi közössége,Szentendrei Közmûvelõdési, Kulturális és Városmarketing Kht.

A TELJES BEVÉTELT ZENEISKOLÁNK HANGSZERKÉSZLETÉNEKBÕVÍTÉSÉRE FORDÍTJUK!

Városi gyereknap és püspökmajori pünkösd

PROGRAMELÕZETES

Május 29. péntek, Polgármesteri hivatal13 óra Diákparlament és diák-polgármester választás16 óra Gyerekrajz kiállítás megnyitója, értékelése

Május 30. szombat, Barcsay iskola udvara11-14-ig Püspökmajori Triatlon14 óra Megnyitó, fúvósok15 óra Délibáb bábegyüttes mûsora16 óra Nagykátai gyermek néptáncegyüttes17 óra Eredményhirdetés17.30 Baptista ifjúsági zenekar mûsora18 óra UtcabálKözben 19 órakor Eszes Viki és Schwartz Dávid mûsora

Napközben: játszóházak, virgonckodó játszópark, „szikla“játék, egészségsátor (szûrések, vizsgálatok), katonai jár-mûvek, büfé

Kiállítás díjátadássalA sepsiszentgyörgyi Vinczeffy László Munkácsy-díjas festõmûvész kiállítása május 10-én, vasárnap 17 órakornyílik a Vajda Lajos Stúdióban (Péter-Pál u. 6.). A kiállítást megnyitja Novotny Tihamér mûvészeti író.A kiállításmegnyitó keretében adják át VinczeffyLászlónak és Aknay János szentendrei festõmûvésznek az idén februárban odaítélt Magyar Mûvészetért Díjat,melynek célja a hazánkban és a határon túl alkotómûvészek megbecsülése, támogatása.A kiállítás megtekinthetõ május 24-ig, pénteken 13-17,szombaton és vasárnap 10-17 óra között.

Vinczeffy László: A titokzatos

Hopka Károly kiállításaHopka Károly festõmûvész kiállítása május 8-án, pénteken 18 órakor nyílik a GYÁR

Utómunka Kft. épületében (1036 Bp., Pacsirtamezõ u. 41-43., 50. ép. I. em.). A kiállítást megnyitja Galambos Péter mûsorvezetõ, „médiaizé“,

zenél az equadori Indians. A festmények megtekinthetõek június 19-ig,munkanapokon 10-tõl 18 óráig. www.hopka.hu

Szarvas Rita szervezõ, BiczákPéter könyvtárigazgató,

dr. Dietz Ferenc polgármesterés Kézdy György színmûvész

A Pilis és a Dunakanyar közös ünnepnapján a Czóbel-parkban május 9-én, szombaton 10órától egész napos programmal várják a közönséget.Gyermekeknek kézmûves foglalkozás, alkotótáborKézmûves vásár, borkedvelõknek borpavilon, hûs serital és az országszerte híres Milenkopálinkák teljes arzenálja. Szabadtéri táblakép-kiállítás Aranykorunknyomában címmel, fotókiállítás Élõvizek kincsestára címmel.

Színpadi programok10 órakor Dunabogdányi FÚVÓSZENEKAR11 órakor Rumi László GÓLYALÁBAS TÁRSULATA

12 órakor utcajáró FELVONULÁS a Bogdányi úton a Fõ tér, Dumtsa utca, Duna-korzó útvonalon13 órakor fellépnek a DUNAKANYARMESTERDALNOKAI: mintegy 300 énekes és 13 kórusad közös koncertet, vezényel Méhes Imre karnagy.13.30-kor GASZTRONÓMIAI BEMUTATÓa helyszínen készített ételekbõl. 15.30-kor a 20. születésnapját ünneplõ CSÍKZENEKAR lép fel. 16.30-kor BOTOND JÁTÉK a legendás magyar vitézhõstetteinek nyomában.17.30-kor TOMBOLANYEREMÉNYEK KISORSOLÁSA:fõdíj egy kerékpár lesz.18 órakor a CSÜRRENTÕ ZENEKAR moldvai és gyimesi csángó zenét játszik.

Page 14: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

LLAAKKÁÁSS,, IINNGGAATTLLAANN

Eladó Tahiban 150 nöl-es belterületi telek50 nm-es téliesített faházzal. Tel. 06-20-233-2802.

Szentendrei, 75 nm-es alapterületû, két-szintes (a felsõ szint is 75 nm-es), Duna-közeli, tömegközlekedéssel is jól meg-közelíthetõ, kis kertes, garázsos családiház eladó 20 millió forintért. Tel. (26)300-080, 18 óra után.

Tahiban építési telek eladó 7,5 millióforintért. Tel. 06-20-934-3470.

Napfényes, praktikus beosztású, 63 nm-es, 1+2 félszobás, felújítandó lakás füzes-parki, kétszintes téglaépületben, tetõ-térrel, pincével, 15,8 millió Ft-ért eladó.Tel.: (26) 312-854.

Szentendre, Szarvashegyen 180 nm-es, 5szobás, 2 fürdõszobás, két generációnakis alkalmas szép családi ház, 1000 nm-espanorámás, rendezett, gyümölcsfás tel-ken, elsõsorban a csendet, nyugalmatkedvelõ, egészséges, szép környezetrevágyó normális polgári családnak 47,5millió forintért eladó. Tel. 06-20-579-2957.

Szentendrei, 120 nm-es felújított házameladom vagy elcserélem 35,5 millió forin-tért. Tel. 06-20-934-3470. [email protected].

Leányfalun két db 200 nöl-es telekkitûnõ helyeken 13 millió Ft-érteladók. Tel. 06-30-299-0376.

Szentendrén, társasházban másfélszobás, 40 nm-es, átminõsíthetõnyaraló kitûnõ állapotban 8 millióforintért eladó. Tel. 06-30-299-0376.

Szentendrén, kitûnõ helyen két-szintes, felújítást igénylõ, 2 x 100nm-es lakóház, 300 nöl telken, kor-rekt áron, 26 millió forintért eladó.Tel. 06-30-299-0376.

Dunakanyarban szuper nyaralók 5-10 millió között eladók. Tel. 06-30-299-0376.

Szentendrén, belvárosi, Duna-partimásfélszobás lakás 13 millió forin-tért eladó. Tel. 06-30-299-0376.

Pilisborosjenõ villanegyedében alápin-cézett, 120 nm-es, bõvíthetõ, örök-panorámás ház duplagarázzsal 34 millióforintért eladó. Tel. 06-20-984-4221.

Püspökmajor-lakótelepen 2 szobás, II.emeleti lakás eladó (vagy kiadó). Tel. 06-30-233-5531.

A Vasvári lakóparkban I. emeleti, 70 nm-es, igényesen felújított, egyedi gázfûtés-es lakás eladó. Irányár: 21,5 millió Ft.Tel. 06-20-315-1933, 06-20-935-5129.

Könyvelõ iroda teljes körû köny-velést, bérszámfejtést és adóbeval-lások készítését vállalja. Tel. 06-20-359-0543.

Kertgondozás, füvesítés, öntözõrendszer,növényvédelem kertészmérnökkel. Tel.06-20-220-3728.

Családi házak, lakások villanyszerelése,javítása. Érintésvédelmi villámvédelmitûzvédelmi gáz közmû elõtti EPH-mérésés felülvizsgálata. Tel. 06-20-944-2333.

Hûtõgép, fagyasztó, mosógép, vil-lanytûzhely és mikrosütõ javításasugárzásméréssel! Mezei Sándor,(26) 311-847, 06-30-950-4187.

Villany- és antennaszerelés: újkiépítés, felújítás, hibajavítás. Földi-és mûholdas vételi antennák sze-relése, házi antennarendszerek ésházi mozi rendszerek összeszerelése.Akár 2 órán belüli kiszállással, ga-ranciával. Tel. 06-70-503-0069,http://www.gregvill.hu

Dugulás-elhárítás, csatornaszerviz éjjel-nappal, hétvégén is. Mosogatók, WC-k,csatornák, vizes helyiségek lefolyóinaktisztítása garanciával. Tel. (06-1) 240-8113, 06-30-912-9017, 06-20-335-3411.

Villanyszerelés-hibaelhárítás 2 óránbelül. Tel. 06-70-247-9072.

Eldugult? Segítünk! A kiszállásingyenes. Tel. 06-20-917-7555,www.dugulaselharito.hu.

Hûtõ- és klímajavító gyorsszolgálat.Tel. 06-20-917-7555.

Víz-, gázkészülék-fûtésszerelõ gyors-szolgálat. Tel. 06-70-241-8999.

ÜÜZZLLEETT

Üzlethelyiség kiadó (15 nm-es) a városközpontjába, a Rab Ráby vendéglõvelszemben. Tel. 06-20-340-5706.

Eladó/kiadó 18 nm-es udvari üzlethe-lyiség a Bogdányi utcában. Tel. 06-20-927-0596.

Szentendre belvárosában 16,5 nm-esüzlethelyiség kiadó, irodának, varrodá-nak is. Tel. 06 (26) 380-005.

Szentendrén, fõúton kiadó 70 nm-es he-lyiség, amely alkalmas raktárnak, mûhely-nek, gépkocsi beállónak. Tel. 06-20-591-7501.

EEGGÉÉSSZZSSÉÉGG

Leszoktatjuk a dohányzásról egyszeri, 26perces alkalommal biorezonancíás csúcs-terápiával a Békásmegyeri rendelõben, aIII. kerületi Vörösvári úti rendelõin-tézetben, az Újpesti nagy rendelõben(XIII. kerület, Pannónia u 33.). Beje-lentkezés: 06-70-271-9867.

KKIIAADDÓÓ LLAAKKÁÁSS

A 11-es fõút mellett 50 nm-es ház önállókerttel, 2 kocsibejáróval, pincével, mel-léképülettel hosszabb távra kiadó.Buszmegálló, bolt 50 méterre. Tel. 06-30-934-4957.

Szentendre központjában 45 nm-eslakás hosszú távra kiadó. Tel. 06-20-972-4408.

Felújított lakás kiadó. Tel. (26) 314-489,18 óra után.

Igényesen berendezett és felszerelt, 44nm-es lakás kiadó a Püspökmajor-lakó-telepen, egyedi mérõkkel. Tel. 06-20-368-8467.

Szentendrén, Püspökmajor-lakótelepenII. emeleti 2 szobás, 55 nm-es lakás kiadó.Tel. 06-30-281-0490.

Szentendrén 140 nm-es családi házbútorozatlanul, garázzsal kiadó. Tel. 06(26) 301-624.

Kiadó Szentendrén, a Püspökmajor-lakó-telepen 52 nm-es, erkélyes, bútorozott,kis rezsijû társasházi lakás. Tel. 06-70-369-9857.

Nyaraló Pismányban, káprázatos pano-rámával hosszabb távra 70 ezer forintért,illetve egy 35 nm-es 40 ezer forintértkiadó. Tel. 06-30-299-0376.

Püspökmajor- lakótelepen 50 nm-es,vízórás, bútorozatlan lakás hosszútávra kiadó. Tel. 06-30-450-4919.

Pilisborosjenõn négyszobás, panorámáscsaládi ház kis rezsivel, garázsokkal 100ezer Ft-ért bérelhetõ. Tel. 06-20-428-2522.

Szentendrei családi ház 55 nm-eskülön bejáratú szuterén szintje május1-jétõl kiadó. A lakás egy légterû,amerikai konyhás, külön mérõórákkalfelszerelt. Egyedi fûtés, kis rezsivel.55 ezer+rezsi+kaució. Tel. 06-20-965-7912.

Szentendrén 40 nm-es garzon házrészkiadó alacsony rezsivel. Tel. 06-30-530-9015.

A Püspökmajor-lakótelepen IV. emeleti,41 nm-es, felújított lakás kiadó. Tel. 06-20-337-0384.

AADDÁÁSSVVÉÉTTEELL

Új állapotban, alvásra alkalmas 2 szemé-lyes ülõgarnitúra, értékes, számozottókalocsai étkészlet, világirodalmi köny-vek, régi írógép gyûjtõknek eladó. Tel.06-30-541-3504.

Ülõgarnitúra (rekamié+2 fotel) nagyonjó állapotban olcsón eladó. Tel. 06 (26)316-082 (esti órákban).

Nappali, nagyrészt polcos bútor sötétszínû fából, üvegajtós, gurulós hifi- szek-rénnyel 18 ezer forintért eladó. Tel. 06-20-982-9921.

Kerámialapos különálló elektromos tûz-hely, légkeveréses, programozható idõ-kapcsolóval, fehér színben, 65 ezer forin-tért eladó. Tel. 06-20-982-9921.

Világos színû rúdkarnisok karikákkal,gömbvégekkel, tartókkal eladók. Tel. 06-20-982-9921.

ÁÁLLLLÁÁSS

Szentendrei divatáruüzlet eladót keres.Idegennyelvtudás és kereskedelmi ta-pasztalat feltétel. Szakmai önéletrajzzaljelentkezését ide várjuk: [email protected]

Népmûvészeti boltunkba felveszünkangolul jól beszélõ hölgyet (erdélyit is)állandóra, jó fizetéssel, eladói munka-körbe. Tel. 06-20-446-2231.

Felszolgálót, szakácsot és fõzni tudókézilányt felveszünk. (nyári munkáradiákokat is). Tel. 06-20-999-5665.

Római Parti Szálloda gyakorlott szo-balányt keres. Tel. 06-20-554-9696.

Szentendrei szalonba fodrászt keresek.Tel. 06-20-367-1853.

Nyári munkára diákokat felveszünk: pul-tost és szórólapost. Tel 06-20-582-8847.

Szentendrei étterembe pultost és kézi-lányt keresünk, hétvégekre is. Tel. 06-20-582-8847.

Rendszeres fûnyírásra saját fûnyíróvalrendelkezõ nyugdíjast keresek Pis-mányba. Tel. 06-30-948-9343.

ÁÁLLLLÁÁSSTT KKEERREESS

Egyetemista lány német, angol nyelv-tudással 8 órás irodai vagy eladói munkátkeres. Tel. 06-30-3471314

Takarítást vállalok. Tel. 06-70-298-2958.

Középkorú hölgy takarítást és ház-vezetõnõi munkát vállal. Tel. 06-20-499-1767.

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

14 aprók

Budapesti VII. és XIII. kerületi lakástcserélnék. Minden megoldás érdekel. Tel.(26) 314-892.

Pomázon többgenerációs családi ház (180nm-es, 360 nöl-öl) áron alul, 35 millióérteladó alku nélkül. 06-20-293 5248.

NNYYAARRAALLÁÁSS

Siófokon, Ezüstparton olcsó nyaralásilehetõség. Tel. 06-30-242-8486, 06-30-316-7533. www.balatonnal.hu

OOKKTTAATTÁÁSS

Angol magánórák, kiscsoportos tan-folyamok Angliában diplomázott ésgyakorlatot szerzett fiatal, dinamikus, detürelmes tanárral. Tel. 06-70-527-3879.

Használd ki a nyarat, tanulj németül!Tapasztalt, referenciákkal rendelkezõanyanyelvi tanárnõ német nyelvoktatástvállal a társalgástól a vizsgaelõkészí-téséig. Igény szerint megy házhoz. Tel.06 (26) 380-587, 06-30-384-4446.

Angolt tanítok minden fokon. Tel. 06-20-468-0074.

Matematika- fizika korrepetálás közép ésfelsõ szinten. Tel. 06 (26) 317-632, 06-20-423-4463.

Drámacsoportunkba várjuk a 6-14éves gyerekeket. Tanulási képes-ségek erõsítése, mûvészetek irántifogékonyság fokozása, személyiség-fejlesztés játékos formában. Tel. 06-30-409-8438.

Matematika-fizika korrepetálás, vizsgárafelkészítés eredménycentrikus módszer-rel. Tel. 06-30-330-0554.

Intenzív, német középfokú nyelvvizsgárafelkészítõ 60 órás tanfolyam július 27-tõlaugusztus 11-ig. Tel. 06-30-418-1897.

SSZZOOLLGGÁÁLLTTAATTÁÁSS

Kõmûves, ács és famunkák végzését vál-laljuk. Kisebb megbízásokat is szívesenfogadunk. Tel. 06-30-311-9231.

Lakásátalakítás, víz- fûtés, burkolás, fes-tés, villanyszerelés, kõmûvesmunkák. Tel.06-20-669-5151.

Fûkaszálás, kerti munkák. Tel. 06-30-686-3941.

Családi házak tervezése, ügyintézéssel.Energetikai tanúsítás (zöldkártya). NagyIstván mérnök. Tel. 06-20-801-2117.

Nyugdíjas építõmérnök felelõs mû-szaki vezetést vállal. Tel: 06-30-934-4992.

Hirdessen nálunk!Hirdessen nálunk!Apróhirdetések felvétele:

a szerkesztôségben (Duna-korzó 18., tel: 26/505-120)

hétfôn és kedden 9–17 óra között,

vagy az Oázis Ingatlanirodában (Dunakanyar krt. 2.,

tel: 26/301-106), illetve e-mailben: [email protected]

OÁZIS INGATLANIRODASzentendre, Dunakanyar krt. 2.

(a Kaiser's-parkolóbejáratánál)

Tel.: 26/301-106, 30/620-9787

Fax: 26/505-294E-mail:

[email protected]:

www.oazisingatlan.hu

Szentendre és Vidéke apróhirdetés-felvétel a helyszínen

GazdikeresõElérhetõségek: gyepmester: 06 20/93-16-948Telep: 06 26/312-277 vagy 06 30/59-44-431

este 18 óra után 06 26/312-290

ZEUSZ fajtiszta rotweilerkan. Nagyon kedves és jó-indulatú. Április 23-án fog-ta be a gyepmester Boldog-tanyán. Régen veszhetettel, mert lesoványodott.

KERESSÜK GAZDÁIKAT

ALI keverék fiatal kan.Jól nevelt és szófogadó.Április 20-án a Rómaisánc utcában fogta be agyepmester.

RIO Örökbefogadóját ke-ressük ennek a szép kan-nak. Barátságos, ivarta-lanított, minden oltása éscsipje megvan.

Amennyiben nincs tisztábanegyéni színeivel, a testalkatára

nem tudja milyen ruhát válasszon, vagy ha meg szeretne

tanulni sminkelni, jöjjön el hozzám!

Egyéni és csoportos tanfolyamok!Különbözõ alkalmakra sminkelést

vállalok! Helyszínre megyek!

B. Kovács Editstylist, sminkmester

2200//991111--33223322

STÍLUS-SZÍN-SMINKSTÍLUS-SZÍN-SMINKTANÁCSADÁS NÕKNEK

Megnyitottunk

PROFESSZIONÁLIS fodrászkellék szaküzlet

és szalonAlfaparf, Kallos, Londa, Loreál,

Paul Mitchel, Schwarzkopf, Silky,Tony and Guy, WellaFodrászati eszközök, dekorkozmetikumok

és kiegészítõkNõi-Férfi fodrászat,

hajhosszabbítás

Szentendre, Vasúti villasor 5.Telefon: 06-20-399-8797

Page 15: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

program 15KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

PP’’AARRTTMMOOZZII Duna-korzó 18. tel. 26/777 010www.partmozi.hu

Jegyár: 700 Ft, nyugdíjas, diák: 600 Ft

május 8. péntek18.00 MESTERÓRÁK NÕK A HARMADIK ÉVEZREDBENMohás Lívia író, pszichológuskönyvének bemutatójaBeszélgetõtárs: Bitó László író, fiziológus

Dedikálás a beszélgetés után, a helyszínen.(Belépõjegy: 500 Ft)20:00 KÉTELY (104') (12)színes feliratos amerikai filmdráma,2008 rendezõ: John Patrick Shanleyszereplõ(k): Meryl Streep Philip SeymourHoffman Amy Adams

május 9. szombat16:00 KUTYASZÁLLÓ (100')18:00 MARLEY MEG ÉN (118') (12)20:00 KÉTELY (104') (12)

május 10. vasárnap15:00 KUTYASZÁLLÓ (100')16:45 MARLEY MEG ÉN (118') (12)18:45 KÉTELY (104') (12)20:30 GETTÓ MILLIOMOS (118') (12)

május 11. hétfõ18.00 VÁROSTUDÁS EGYETEMKI NEVEL A VÉGÉN?

Csernus Imre elõadása(Belépõjegy: 800 Ft)20:15 KÉTELY (104') (12)

május 12. kedd18:00 MARLEY MEG ÉN (118') (12)20:00 GETTÓ MILLIOMOS (118') (12)

május 13. szerda18:15 GETTÓ MILLIOMOS (118') (12)20:00 KÉTELY (104') (12)

május 14. csütörtök18:00 MEGÁLL AZ IDÕ (96') (12) – Fiala János ajánlásávalszínes magyar filmdráma, 1981rendezõ: Gothár Péter20.00 EGY CSÉSZE TEAFIALA JÁNOSSAL, az íróval PÉKLAPÁT címû könyve kapcsánAz est háziasszonya: Berényi Marianna újságíró(Belépõjegy a két programra együttesen: 700 Ft)

május 15. péntek18:15 AZ OSZTÁLY (128') (12)színes feliratos francia filmdráma, 2008rendezõ: Laurent Cantet20:30 KÉTELY (104') (12)

május 16. szombat 10.00 BÁBSZÍNHÁZ KAKAÓVAL –JAMBÓZA BÁBCIRKUSZUtána: játszóház, valamint kakaó és kalács a gyermekeknek(Belépõjegy: 800 Ft, 3 fõre 2000 Ft)16:00 TINTASZÍV (106') (12)színes feliratos német-angol-amerikaicsaládi kalandfilm, 2008rendezõ: Iain Softleyszereplõk: Brendan Fraser Eliza BennettAndy Serkis Paul Bettany Helen Mirren18:00 MEGÁLL AZ IDÕ (96')20:00 AZ OSZTÁLY (128') (12)

május 17. vasárnap 15:00 TINTASZÍV (106') (12)17:00 KÉTELY (104') (12)18:45 EGYÜTT (106') DVD (16)színes feliratos svéd-dán-olasz vígjáték, 2000rendezõ: Lukas Moodyssonszereplõk: Lisa Lindgren GustavHammarsten20:30 AZ OSZTÁLY (128') (12)

Kiállítás

KMETTY-KERÉNYI MÚZEUMFõ tér 21.

KMETTY JÁNOS MÛVÉSZETIGYÛJTEMÉNYE (I.)A kiállítás megtekinthetõdecember 31-ig, hétfõ, keddkivételével naponta 14-18óra között.Kiállító mûvészek:Bornemisza Géza, CsorbaGéza, Diener Dénes Rudolf,Erõs Andor, Ferenczy Béni,Ferenczy Noémi, GráberMargit, Novotny Emil Róbert,Pátzay Pál, Perlrott CsabaVilmos, SchönbergerArmand, Szobotka Imre,Szõnyi István

ART-DECOR GALÉRIABercsényi u. 3.

Május 16. szombat 14 óraDR. HALÁSZ & SZALAYA kiállítás megtekinthetõmájus 31-ig

CAFE FREISzentendre, Bogdányi u. 40.

CAIRO CAFEKóczán Gábor fotókiállítása

CAFE RODINAdy Endre út 6.

A VÉGTELENEK ÉS KOCOGÓKOPORSÓKefZámbó István képzõ-,zene- és életmûvész egyelfeledett kiállításának anya-ga. Megtekinthetõ május 26-ig, naponta 8-tól 20 óráig

FERENCZY MÚZEUMFõ tér

LOMBARD RENESZÁNSZA Bergamói AccademiaCarrara festményeiMegtekinthetõ augusztus 31-ig

SZENTENDREI KÉPTÁRFõ tér 2-5.

STONEHENGE-TÕL A CSEPEL-SZIGETIGKora-bronzkori harcosnépMagyarországon

Megtekinthetõ június 12-ig,hétfõ és kedd kivételévelnaponta 10-tõl 18 óráig

Elõadás

SZENTENDREIPETÕFIKULTURÁLIS ÉS HAGYOMÁNYÕRZÕEGYESÜLETStéger köz 3.

Május 8. péntek 18 óraMÁGUS PAPOK XI.Kiss Mao-Tun Istvánelõadása

Május 15. péntek 18 óraPEST MEGYEITEMETÕFELTÁRÁSOKDr. Kálnoki-GyöngyössyMárton elõadása

SZENTENDREI KISTÉRSÉGIIPARTESTÜLETBercsényi u. 3.

Május 9. szombat 10 óraRÉSZVÉTELI DEMOKRÁCIAMilyen legyen az új tér-program és az új terület-fejlesztés?Szegvári Péter elõadása

Május 12. kedd 14-19 óra„HOGYAN VONZZAM MAGAMHOZ A KÜLFÖLDITURISTÁKAT AZ INTERNETSEGÍTSÉGÉVEL?“A workshop után kerek-asztal-beszélgetés

Koncert

DMH BARLANGDuna-korzó 11/A

Május 19. kedd 19 óraJAZZ KLUB – BORBÉLY MÛHELY

Borbély Mihály – szaxofon,Szabó Dániel – zongora,Horváth Balázs – nagybõgõ,Baló István – dob. Vendég: Berki Tamás – énekBelépõjegy: 600 Ft

ÚJ MÛVÉSZETI GALÉRIA NYÍLT SZENTENDRÉN, A DUMTSA JENÕUTCÁBAN. FESTMÉNYEK, EGYEDI

SZOBROK, GRAFIKÁK ÉS SOK MÁS, POZITÍV ENERGIÁT SUGÁRZÓ MÛTÁRGY,

AMI HOZZÁSEGÍTI EGY BOLDOG,HARMONIKUS ÉLETHEZ TULAJDONOSAIT

Szentendre, Dumtsa Jenõ utca 15.

ÚJ MÛVÉSZ ÉTTEREMDumtsa u.

Május 19. kedd 20 óraRIPOFF RASZKOLNYIKOVAz osztrák származású, magyarul is jól beszélõ bluesikon 19 éve után lép fel újrahazánkbanBelépõ: 1500 Ft

Május 21. csütörtök 20 óraJAZZKONCERT: TISZA BEA ÉS BIRTAMIKLÓS Belépõ: 800 Ft

POSTÁS-STRAND

Május 15. péntek 20 óraKÁRPÁTIA KONCERTVendég: Waszlavik GazemberLászlóBelépõ elõvételben 2000 Ft, a helyszínen 2300 Ft.Elõvételben kapható: AteamMotorosbolt (Õrtorony utca,a MOL-kúttal szemben,[email protected], 06-30-234-8389), BoszorkányPresszó (Bükköspart 41.),Ikertáltos bolt (Gõzhajó u.)

A POMÁZI ÁLLATVÉDÕ ÉS ÁLLATSEGÍTÕ

EGYESÜLET kéri Önöket, segítsenek

adójuk 1%-nak felajánlásával, hogy

továbbra is mûködhessen a pomázi kutyaotthon

és hogy minden, látóterünkbe került

bajba jutott állaton segíteni tudjunk!

ADÓSZÁMUNK: 18668360-1-13

EMBERSÉGÉT KÖSZÖNJÜK!

Page 16: Szentendre megújuló városként élen jár az …8-án, pénteken Mohás Lívia, és május 11-én, hétfõn Csernus Imre pszichológus. Programok lapunk 15. oldalán. Dani Zsolt

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP XXIII. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM • 2009. MÁJUS 8.

16 kultúra

TTööbbbb ffáátt aa kkeerrttbbee......Nagy nyomáson fakonzerváló anyagokkal

telített termékek kedvezõ áron

TTaavvaasszzii áággyyáásssszzeeggééllyy ééss vvaaddáásszzkkeerrííttééssAAKKCCIIÓÓ aa kkéésszzlleett eerreejjééiigg!!

Kerítéselemek, térelválasztók, kerti bútorok,

szaletli, cölöp, karó… Egyedi megrendelés alapján is!

A szállítástól a kivitelezésig mindent egy helyen!

MEDIATOR KFT.SZENTENDRE, Kõzúzó u. 26.

Ny.: H-P: 8-17-ig Szo.: 8-13-ig

Tel.: 26/500-607, 500-608

[email protected]

http://kertepito.ebolt.hu

SS öö rr aa kk cc ii óó !!SSZZEENNTTEENNDDRREEII SSÖÖRR

vviilláággooss ééss bbaarrnnaaElvitelre kapható:

2,1 literes palackos sör

Rendezvényekre, családi

összejövetelekre

sörcsapoló berendezés

bérelhetõ!

Viszonteladók jelentkezését

várjuk

SÖRFÕZDE: MEDIATOR KFT.

Szentendre, Kõzúzó u. 26.

Tel.: 26/500-607, 500-608

Nyitva: H-P: 6 30-tól 18-ig

Sz: 8-13-ig

Emberélet Alapítvány megkezdte a térségszociális hálójának szervezését. Az alapítvány képzett önkéntes segítõiszívesen vállalják a daganatos emberekszámára a lelkisegély nyújtást.

Segítünk:• életmód-tanácsadás• ingyenes Bachvirág-terápia• lelkisegély nyújtás – otthonában vagy fogadóóráinkon

az alapítvány központjában,• egyéni vagy csoportterápia• sorstársi segítõ szolgálat• hozzátartozók gyászfeldolgozása,• életmód könyvtárunkból könyveket bérelhet e témában• egyéni igények felmérése• egyénre szabott étrendi tanácsadás• betegápolási tanácsadás• ápolási eszközök beszerzésének és kölcsönzésének segítéseSzemélyes találkozásra – elõzetes megbeszélés alapján – azÖn otthonában vagy az alapítvány központjában, a Szentendre,Kör u. 3-ban van lehetõség.Ha szükségét érzi, hívjon vagy írjon e-mailt!

Telefonszámunk: 06-20-434-2875EMBERÉLET ALAPÍTVÁ[email protected]

Jótékonysági hangversenya Partiumi Magyar Keresztény Egyetem javáramájus 11-én, hétfõn hétfõn 19.30-kor a LisztFerenc Zenemûvészeti Egyetem nagytermében

ProgramFassang László orgonajátéka – Improvizáció régi ma-gyar dallamokra – után a Partiumi Egyetem mûvé-szeinek a mûsora következik, akik Rachmaninov,Dvorák, Haydn, Lászlóffy-mûveket adnak elõ, majdszünet után Saens, Csajkovszkij, Hubay, Rachmaninov-Hubay és Ravel mûvei hangzanak el.A rendezvény fõvédnöke Batta András, a Liszt FerencZenemûvészeti Egyetem rektora, díszvendége OrbánViktor

A Partiumi Keresztény Egyetem idén ünnepli fennál-lásának 10. évfordulóját, és tavaly októberben nyerteel végleges akkreditációját. Az ügynek idõszerûségetkölcsönöz az a körülmény is, hogy a román rezsiméppen 50 évvel ezelõtt számolta fel a kolozsvári BolyaiEgyetemet, és 90 évvel ezelõtt szûnt meg az egykoriFerencz József Tudományegyetem.A Partiumi Egyetem Alapítvány szeretettel kéri a jóked-vû támogatásokat az egyetem számára, mert ezelengedhetetlen feltétele az intézmény megmaradásá-nak és a hátrányos kisebbségi helyzetbõl való fel-emelkedésnek.Jegyek beszerezhetõk jótékonysági adománynak te-kintett 3000 Ft-os egységáron a helyszínen (VI. ker.,Liszt Ferenc tér 8.), illetve megrendelés útján TõkésJózsef alapítványi titkártól: 06-20-943-4238,[email protected]ámogató adományozás banki átutalással is lehet-séges az alapítvány nevére a HUF 10404072-40722728bankszámlaszámra.

Szentendrei Polgári Majális

Idén is megrendezésre kerül a KDNP Pestmegyei szervezetének majálisa május17-én, vasárnap a szentendrei Pap-szigeti strandon, melyet közösen szer-vez a KDNP, a Fidesz, a Fidelitas, azMKDSZ, a KPE és a KPSZ. A rendezvényrea családokat együtt várjuk.

A program vázlatosan10 órától gyülekezõ, beszélgetés a márjelenlevõ politikusokkal, fõzõverseny.Gyermekeknek sportvetélkedõ, felnõt-teknek ebéd elõtti étvágygerjesztõ test-mozgás zenére Kovács Béla vezetésével.11-12 óra: Filutky zenekar12 órától ebéd. Az ebéd ingyenes afõzõverseny termékeibõl. Italok: KeceZoltán aszófõi borász kézmûves borai,valamint a szentendrei Mediátor ser-fõzde sörei. Adományokat köszönettelveszünk. Kérjük a kedves résztvevõket,hogy családonként egy-egy tálca édesvagy sós süteménnyel járuljanak hozzáaz „ellátáshoz“, ami egymás kínálga-tásával új ismeretségek kötésére is jólhasználható.12.45 - 14.15 óra: Kertész József verse-ket mond, Szvorák Katalin énekel14.15 óra: a politikusok elmondják,amit legfontosabbnak tartanak, és mi-ként látják a kibontakozás lehetõségétaz erkölcsi, gazdasági mélypontról. Ajelenlevõk kérdéseket tehetnek fel.Moderátor: Benkei Ildikó. Akik ígérték,hogy eljönnek hozzánk: Harrach Péteralelnök, Duray Miklós alelnök, FónagyJános képviselõ, Wittner Mária 56-osforradalmár, Turi-Kovács Béla és Had-házy Sándor képviselõk, dr. Dietz Ferencpolgármester, Kun Csaba alpolgár-mester. 16 órakor tábori mise BlanckensteinGyörgy esperes plébános celebrálásával. A rendezvényre szeretettel várunk min-denkit!

Bertók Péter a KDNP szentendrei elnöke

Kirakodóvásár május 16-án, szombaton 9-tõl 13 óráig a baptista imaház udvarán (Rákóczi u.27.). Használt ruhák (20-50-100 Ft-ért), használatitárgyak és csecsebecsék.