Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
Transcript of Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
1/361
A BELÉPÉS INGYENES!VÁRAT HÓDÍTUNK!
PROGRAMFÜZET
IDÉN ELŐSZÖR A NAGYVÁRADI VÁRBANÜNNEPELJÜK LOVAGKIRÁLYUNKAT!
www.szentlaszlonapok.ro/ NagyvaradiMagyarNapok
FŐSZERVEZŐ
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
2/362
FŐTÁMOGATÓK
TÁMOGATÓ
KIEMELT TÁMOGATÓK
PRIMĂRIA MUNICIPIULUI ORADEA
NAGYVÁRAD POLGÁRMESTERI HIVATALA
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
3/363
SZENT LÁSZLÓ NAPOK:AZ EGYMÁSHOZ VALÓ
KÖZELEDÉSRENDEZVÉNYE Június 25–28. között ismét Szent László Na-pokat szervezünk Nagyváradon. Idén ab-ban a megtiszteltetésben részesülhetünk,hogy a történelmi szempontból szintén
fontos Rhédey-kert helyett, rendezvényün-ket sikerült az őt megillető helyre költöz-tetni: a megújuló várba, ahol egykoronSzent László sírja is megtalálható volt. ASzent László Napok az első olyan nagysza-bású, több tízezer embert megmozgatórendezvény, melyet a váradi városvezetésbeenged a jelenleg is restaurálás alatt állóvárba. Az új helyszín új kontextusba he-lyezi a kulturális seregszemlénket, hiszenhűek kell maradnunk mindahhoz, amit anagyváradi vár több mint kilenc századonát jelképezett a magyarság számára. Em-lítésre méltó, hogy jelenleg Közép-Európalegjobban megőrzött az olasz újjászületés jegyeit magán viselő vára.
A harmadik alkalommal sorra kerülő SzentLászló Napok programjainak összeállítása-
kor – az új helyszínen túlmenően –, abbólindulunk ki, hogy milyen az a jövendő,amit elképzelünk magunk és gyermekeinkszámára Nagyváradon, továbbá milyenkellene legyen ez a város, hogy élhetőbblegyen.
Egyrészt egy olyan várost szeretnénk,amely egészséges öntudattal rendelkezik:ismeri Szent László király és Nagyvárad
szerepét a magyar és a világtörténelem-
ben. Szeretnénk egy olyan Nagyváradot,ahol felekezettől és nemzetiségtől függet-lenül emlékezhetünk meg a város alapí-tójáról. Annál is inkább, mivel a több mint
900 éves város alapításáról és történel-méről másképp gondolkodik a román ésa magyar történetírás. Rendezvényünkkelszeretnénk az álláspontokat közelíteni egy-máshoz. Meggyőződésünk, hogy I. Lászlómagyar király alakja és jellemének kiváló-ságai egyformán példával szolgálhatnak aromán és a magyar, a katolikus és a refor-mátus, vagy más felekezetű váradi magyarközösségek számára. Egy olyan király volt,akire egyformán büszkék lehetnek minda-zok, akik ebben a városban élnek. Ismerjükmeg tehát történelmünket, de csak hitelesforrásból! A Szent László Napok keretébenerre is lesz lehetőség.
Egy olyan várost szeretnénk, amely fele-lősséget mutat a szociálisan hátrányoshelyzetűekkel szemben, gyelembe véve,
hogy Szent László is bőkezű és adakozókirály volt. Ezért a jótékonykodás, illetve ahátrányos helyzetűek részvétele a SzentLászló Napokon fontos a számunkra. Azelmúlt két évben közadakozást hirdettünkmeg egy-egy szociális intézmény számára,és meghívtuk a gyermekotthonok kis lakóitis a gyermekprogramokra. Ezt a hagyo-mányt idén is folytatjuk. Mindemellettfontosnak tartjuk kimozdítani az idősebbe-ket is otthonaikból.
Egy olyan várost szeretnénk, ahol azemberek önkéntesen hajlandóak jóügyeket szolgálni, környezettudatosak,értékeket mentenek és értékeket terem-tenek. Tapasztaljuk meg, milyen jó érzésönkéntesen tenni a közösségért! Becsüljükmeg környezetünket, mert „a földet nem
apáinktól örököltük, hanem unokáinktólkaptuk kölcsön”.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
4/364
Ezen célkitűzéshez illeszkedve idén iszöld programokat hirdetünk meg. Mindigis nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogyne hagyjunk magunk mögött szemeteta rendezvény ideje alatt, és gyelmez-
tettük a résztvevőket, hogy mutassunkpéldát más szabadtéri rendezvényeknekazzal, hogy nem szemetelünk, ügyelünka környezetünkre. Mint ahogy ünnepekelőtt jellemző, hogy az emberek kitakaríta-nak maguk körül, és ünneplőbe öltöznek,úgy mi is azt szeretnénk, hogy Nagyvárad„ünneplőbe” öltözne a Szent László Napokidejére. Ezért a rendezvény előtt nagy-takarítást hirdetünk. Az értékmentés és
értékteremtés területén pedig igyekszünkminél nagyobb hangsúlyt fektetni a helyitehetségek bemutatására. A nagyváradivállalkozói réteg szociális felelősségérzeté-nek növelése ugyancsak fontos cél.
Azt is tudni kell, hogy Szent László vendég-szerető király volt, ezért szeretnénk meg-hívni és vendégül látni más Szent Lászlóval
kapcsolatban álló városok képviselőit is,és nem csak. A határokon átívelő nemze-tegyesítés jegyében azt szeretnénk, hogyminél többen jöjjenek el rendezvényünkrea határ másik oldaláról.
„Örvendezzél, magyar nemzet,királyodat dicsérd, zengjed,
csendüljön a cimbalom!Üdvözlégy, ó, boldog Várad,
honnan híre messze árad,át sok hosszú századon!”
HimnuszSzent László királyról,
1192.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
5/36
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
6/366
Június 20., SZOMBAT 10.00
Tisztítsuk meg Szent Lászlóvárosát! Gyülekező a Szent László térenSzervező: Partiumi Keresztény Egyetem Diákszer -
vezete, Szent László Egyesület, Magyar Polgári
Egyesület
10.00 Virágos Nagyváradért!
Virágültetés Loránty Zsuzsanna, BethlenGábor és József Attila szobránál.
Gyülekező a Szent László térenSzervező: Partiumi Keresztény Egyetem Diákszerve-
zete, Szent László Egyesület
Június 21., VASÁRNAP
9.00–13.00 Gyalogtúra Biharról
Váradra – Várköltöztető szerepjátékIgyekszünk lélekben minél közelebb kerülniahhoz az időszakhoz, amelyben a biharierősség hivatalait, intézményeit, mozgatha-tó javait, csapatait, személyzetét és állatál-lományát az új, a Körös folyó menti várbaköltöztették. Az esemény körül-, és vissza-tekintő eligazítással veszi kezdetét a bihari
földvárban. Az útra bocsátó szavak után, ki-ki előre választott szerepének megfelelően,részt vesz a gyalogosan zajló költöztetés-ben. Az útvonal lehetőség szerint követnifogja a sok évszázada járt legrövidebb utatBihar és Várad között.A túra történelmi szakértője Csorba Mi-hály történelemtanár.Gyülekező a bihari földvárban.
Szervező: MINTA
Június 22., HÉTFŐ
18.00 Cey-Bert Róbert Gyula:Koppány, a fény harcosa
Az Ősök és hősök könyvtrilógia harmadikkötetének bemutatójaHelyszín: Góbé csárdaSzervező: Góbé csárda
Június 23., KEDD
10.00 Szent Lászlótól Szent Lászlóig –
Biciklitúra Biharkeresztesre
A Szent László Napok idén sem ismerhatárokat: rendhagyó kerékpártúrával kötiössze Nagyvárad és Biharkeresztes lovag-királyhoz fűződő emlékhelyeit. Indulás: 10
órakor Nagyvárad központi hídjától, ame-lyet nemrég hivatalosan is Szent Lászlórólneveztek el. Érkezés: a biharkeresztesiHősök terén (a római katolikus templomelőtt) álló szoborhoz.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
7/367
Oda-vissza mintegy 40 km a távolság,amelyet végig kiépített bicikliúton tehetnekmajd meg a résztvevők. Ennek köszönhe-tően a család apraja-nagyja is biztonság-
ban teljesítheti a távot.Szervező: Szent László Egyesület, Magyar Polgári
Egyesület
Június 24., SZERDA
18.00 Nagyvárad versus Greenwich
Ütő Gusztáv képzőművész performanszaHelyszín: VárudvarSzervező: Partiumi Keresztény Egyetem – Képzőmű -
vészeti Tanszék, Szent László Egyesület
18.30 A (váradi) vár délköre – avagy
csillagászati földrajz a XV. században
Meghívott: Csukás Mátyás, az Erdélyi Ma-
gyar Csillagászati Egyesület tudományostitkáraHelyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
20.00 Meglepetésprogram a Moszkva
KávézóbanHelyszín: Moszkva Kávézó
Június 25., CSÜTÖRTÖK
17.30 A nagyváradi Szent László-szobor megkoszorúzása
Közreműködik: Heinczinger Mika, a Miszt-rál együttes alapító és aktív tagja (Szent
László-énekek)Helyszín: A római katolikus püspöki palotakertjeSzervező: Szent László Egyesület
18.15 Fonalba szőtt álmok – Gazdáné
Olosz Ella textilművész emlékkiállításaHelyszín: Királyhágómelléki Református
Egyházkerület székházának dísztermeSzervező: Partiumi Magyar Művelődési Céh
19.00 Ünnepélyes megnyitó
Köszöntő beszédek.A Fonó Zenekar Vadbarokk című koncertjeHelyszín: Királyhágómelléki ReformátusEgyházkerület székházának dísztermeSzervező: Partiumi Magyar Művelődési Céh, Szent
László Egyesület
20.00 Meglepetésprogram a MoszkvaKávézóban
Helyszín: Moszkva Kávézó
22.30 Közönségtalálkozó és zenei
ráadás a Fonó ZenekarralHelyszín: Bodega (Arany János utca 7.)Szervező: Partiumi Magyar Művelődési Céh
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
8/368
VADBAROKK:AMIKOR A NÉPZENE
ÉS A BAROKK ZENETALÁLKOZIKA Fonó Zenekar a magyar „táncházas” nép-zenei új hullám második generációját kép-viseli. Muzsikusai mindig a laikusok számá-ra rejtett dimenziók, színek és hangulatok
feltárására törekszenek. Bár az együtteshangzásvilágát a népzene hagyományhűmegszólaltatása alakítja, egyes produkciói-ban a különféle (nem csak zenei) műfajokközelítésére is törekszik.A közelítések, azaz a műfajok közöttilétező kapcsolódások feltárása, illetvemegjelenítése motiválta nemrég megjelentVadbarokk című lemezük koncepciójának
kialakítását is. Az album alapgondolataabból a felismerésből fakad, amely szerinta népzenének a műzenére gyakorolt,számtalanszor elemezett hatása mellett azene világát évszázadok óta formálja, egyezzel ellentétes irányú folyamat is.
A kései barokk idején, a Magyar Királyságterületén a kor műzenéjének vonós-fafú-vós-csembalós hangszeregyüttesei folko-rizálódtak, azaz a hangszeres zeneszol-
gáltatást a falvakban is átvették a vonósalapú, esetenként itt is fafúvókkal, illetvea csembalót helyettesítő cimbalommalkiegészülő formációk.A Vadbarokk produkció most Nagyváradközönsége előtt is bemutatkozik. A koncer-ten a párhuzamok felmutatását a MusicaProfana régizene-együttes segíti, a barokkzene díszítésmódjainak, hangszerkezelési
gyakorlatainak, sőt esetenként dallamai-nak hagyományozódása révén fennmaradtértékek pedig a Fonó Zenekar népzeneihangszereinek, illetve énekeseinek tolmá-csolásában jelennek meg.A koncertre június 25-én 19 órától, a SzentLászló Napok ünnepélyes megnyitója kere-tében kerül sor a Királyhágómelléki Refor-mátus Egyházkerület székházának dísz-
termében. Szervező: a Partiumi MagyarMűvelődési Céh és a Szent László Egyesü-let. Este 22:30 órától pedig a Bodegában(Arany János u. 7. sz.) népzenei ráadás aFonó Zenekarral.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
9/369
J Ú NI U S 2 6 . ,P É N
T E K
Június 26., PÉNTEK
10.00 Honfoglalás kori jurta-, viselet-és fegyverbemutató
Bemutatja a Karosi Turul HagyományőrzőÍjászegyesület.A jurta a vándorló nomádok, a honfoglaláselőtti magyarok praktikus lakóépülete volt.Ismerjük meg, hogyan éltek őseink! Errelehetőséget nyújt a Karosi Turul Hagyo-
mányőrző Íjászegyesület.Helyszín: Várudvar, JurtaSzervező: Magyar Polgári Egyesület, Pro Partium
Egyesület
10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyo-
mányőrző Íjászegyesület vezetésévelHelyszín: Várudvar, Bethlen-bástyaSzervező: Magyar Polgári Egyesület
10.00 A Nagyváradi Vár felfedezése
(magyar és román nyelvű vezetéssel).
A várat bemutatja: Pápay Zoltán és Noane
Dumitru.Gyülekező a vár bejáratánál.Szervező: Magyar Polgári Egyesület
10.00 Találkozó a Szent László-szobrota Szent László térre! csoportkezdeményezőivel
Beszélgetés a csoport további terveiről,a kezdeményezés folytatásának lehetősége-iről.Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremA Szent László-szobrot a váradi SzentLászló térre! csoport azzal a céllal jött létre,hogy a jelenlegi váradi polgárok és az in-nen elszármazottak egy közösséget alkot-va küzdjenek azért, hogy a város megújuló
főterén méltó szobrot emeljenek a várostalapító I. (Szent) László magyar királyunk-nak. A csoport tagjai bárkit szívesen látnak,akit jó szándék vezérel, és aki segítségükrelehet céljuk megvalósításában.Szervező: Erdélyi Magyar Néppárt
10.00–13.00 Gyermekprogramok
Bihar megyei kézművesek vezetésével:
gyékényfonás, kosárfonás, mézeska-lács-készítés, fadíszítés, nemezelés,rovásírás-tanulás.Székelyföldi Legendárium.Vizsolyi nyomda – az IparművészetiMúzeum segítségével megépített, korhű
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
10/3610
(XVI–XVII. század) nyomdagép (papírmerí-tés, betűszedés, ólombetű-öntés, nyom-tatás)Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckóSzervező: Pro Partium Egyesület, Magyar PolgáriEgyesület
10.00–20.00 Hagyományok kézrőlkézre – Kézművesvásár
Helyszín: VárudvarSzervező: Magyar Polgári Egyesület
13.00 A Likaskő legendája – rajzlm-
vetítés
Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Pro Partium Egyesület
15.00–17.00 Városnézés
A nagyváradi Szent László-herma és azegyházmegye kincseinek megtekintése.Gyülekező a vár bejáratánál.
16.00 Halkan felsír a tárogató –Vesztergám Miklós tárogatóművészelőadása
Vesztergám Miklósnak mindeddig három
lemeze jelent meg: az elsőt a tárogató tör-ténelmére építve állította össze, a másodikkizárólag erdélyi dalokat tartalmaz. Célja,hogy az erdélyi emberek nótáit, érzéseit
közelebb vigye az anyaországi magya-rokhoz. Harmadik lemeze azoknak állítemléket, akik a hazáért áldozták életüket.A dalok többsége már alig ismert, összeál-lításakor a háborút megjárt öreg katonákés archív felvételek voltak a segítségére.
Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Szent László Egyesület
16.00 Hollóének Hungarica régizeneegyüttes
Helyszín: Körös áruház előtti tér, Holnapo-sok szoborcsoport
16.00A Nagyváradi Vár felfedezése(magyar és román nyelvű vezetéssel).
A várat bemutatja Pápay Zoltán és NoaneDumitru.Gyülekező a vár bejáratánál.Szervező: Magyar Polgári Egyesület
J Ú N I U S 2 6 . , P É N T E K
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
11/3611
17.00 Toró T. Tibor: „Két pogány köztegy hazáért” – könyvbemutató
A szerzővel beszélget: Molnár Gusztávegyetemi oktató.
Helyszín: Királya-teremSzervező: Erdélyi Magyar Néppárt
17.15 Hollóének Hungarica régizeneegyüttes
Helyszín: Várudvar
18.00 Antik kézműves ruhák szemléje– Hampel Katalin ruhabemutatója
Közreműködik: Sasvári Sándor Jászai Ma-ri-díjas színművész, énekes.Az antik és kézműves ruhákat ismert ésköztiszteletben álló hölgyek és urak fogjákbemutatniHelyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház
Szervező: Partitipatio Alapítvány, Szent LászlóEgyesület
19.00 Borkóstoló – Breitenbach Pince,Tokaj.
Bemutatja: Kiss János borász. Közreműkö-dik: Kátai Zoltán Tinódi-díjas énekmondó,népzenészHelyszín: Nagyváradi Vár, Királya-teremSzervező: Zichy Ferenc Borklub, Bodega
19.45 Loyal-koncert
Idén is visszatér Nagyváradra a Szent Lász-ló Napok „házi zenekara”, a Loyal együttes.
Helyszín: Várudvar, nagyszínpadSzervező: Szent László Egyesület
21.00 Hobo és bandája koncert
Helyszín: Várudvar, nagyszínpadSzervező: Szent László Egyesület
23.00 „Csillagom, csillagom...”– Éjszaka Várad felett
Távcsöves égkémlelés.Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-bástyaSzervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
J Ú NI U S 2 6 . ,P É N
T E K
A Szent László Napok ideje alatt a MoszkvaKávézó és a Moszkva Garden meglepe-tés-programokkal készül. Annak érdeké-ben, hogy ne maradjatok le, kövessétek aMoszkva Facebook-oldalát.
Moszkva Cafe – the only independentcultural center in Oradeawww.facebook.com/MoszkvaCafe
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
12/3612
KÖZÉPKORI ZENÉT JÁTSZANAK
A HOLLÓK A SZENTLÁSZLÓ NAPOKONAki még nem ismeri a Hollóének Hun-garica régi zene együttest, annak elégelolvasnia a honlapjukon található bemu-tatkozást, hogy kellő indíttatást kapjon
muzsikájuk hallgatásához és megkedve-léséhez. Bemutatkozásukból nemcsakaz derül ki, hogy mennyi örömöt lelnek aközépkori muzsikában, hanem az is, aho-gyan a zenéléshez viszonyulnak: könnye-dén és humorral.
Muzsikájukról pedig azt kell tudni, hogy„középkori világzene, középkori hangsze-reken, eredeti középkori fazonokkal”. Atagok (Bálint Lajos, Béke Csaba, Madai
Anita, Pálvölgyi Ferencz, Pásztor Dániel)zergekürtön, tekerőlanton, kobozon,vagy buzukin is játszanak. Emellett csak adudákból három félét hoznak magukkalkoncertjükre, nem is beszélve a furu-lyákról, középkori sípokról és dobokról,csörgőkről.A Szent László Napok keretében a Holló-
ének Hungarica a város utcáin hangoljaa járókelőket a rendezvényre: 16.30-kora Körös áruház előtt, míg 17 órától a Hol-naposok szoborcsoportnál. Koncertjüket17.45-kor kezdik a várban.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
13/3613
A CSAVARGÓ,AKI HIDAT ÉPÍTETT
A ROCK ÉSA KÖLTÉSZET KÖZÖTTNagyvárad zenekedvelő közönsége már atavalyi Szent László Napok első napján isa blues ütemeivel hangolódott a rendez-vényre, nem lesz ez idén sem másként.
Ezúttal a 70 éves Földes Lászlóval, avagyHoboval indítjuk a Szent László Napoknagyszínpadi koncertsorozatát, aki pénte-ken 21 órától lép fel a Nagyváradi Várban.
Az ismert és elismert Kossuth- és számosegyéb díjas bluesénekes nevéhez megany-nyi, az idők során kultikussá vált asszociá-ció fűződik.
Valószínűleg sokan társítanak a nevéhezlegalább egy dalt, lmet, vagy szerzői es-tet. „Mesterei” között megtalálhatjuk JózsefAttila költőt, Jim Morrisont, a legendás TheDoors énekesét és dalszövegíróját, Vlagyi-mir Viszockij színészt, énekest, költőt, a’60-as, ’70-es évek orosz bálványát, deolyan nagy költök is hatottak munkássá-gára, mint például Pilinszky János, FaludyGyörgy, François Villon vagy Allen Gins-berg. Nem túlzás azt állítani, hogy munkás-ságával hidat épített a rock és a költészetközött.
Gazdag pályafutása során 45 lemezt adottki, legalább negyvenet saját maga írt,
illetve fordított, ugyanakkor nyolc kötettel,számos monodrámával, színdarabbal isrendelkezik. Saját bevallása szerint lega-lább 5200 fellépésen van túl.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
14/3614
Június 27., SZOMBAT
09.00–15.00 Magyar ízek kóstolója –Össznépi örömfőzés
Közreműködik: Kátai Zoltán Tinódi-díjasénekmondó, népzenész.A főzőverseny kihagyhatatlan program-pontja a Szent László Napoknak. Nemcsaka nom, magyaros étel, hanem a jó kedv isgarantált!Helyszín: Várudvar
Szervező: Dél-bihari Gazdák Egyesülete, ErdélyiMagyar Néppárt, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
10.00 Honfoglalás kori jurta-, viselet-és fegyverbemutató
Bemutatja a Karosi Turul HagyományőrzőÍjász EgyesületHelyszín: Várudvar, JurtaSzervező: Magyar Polgári Egyesület, Pro Partium
Egyesület
10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyo-mányőrző Íjászegyesület vezetésével
Helyszín: Várudvar, Bethlen-bástyaSzervező: Magyar Polgári Egyesület
10.00 A Nagyváradi Vár felfedezése
(magyar és román nyelvű vezetéssel).A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane
Dumitru.Gyülekező a vár bejáratánál.Szervező: Magyar Polgári Egyesület
10.00–12.00 Elszármazottaktalálkozója – A mi Nagyváradunk
Moderátor: Boros ZoltánHelyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
10.00–13.00 Gyermekprogramok
Kézműves-foglalkozások a Nádudvari NépiKézműves Szakiskola vezetésével: nemez-készítés, bőrművesség, fazekasság, szövés,fafaragás, népi gyermekjátékok.Székelyföldi Legendárium.Vizsolyi nyomda – az Iparművészeti Múze-um segítségével megépített, korhű (XVI.–XVII. század) nyomdagép (papírmerítés,betűszedés, ólombetű-öntés, nyomtatás)Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckóSzervező: Pro Partium Egyesület, Magyar Polgári
Egyesület
10.00–20.00 Hagyományok kézrőlkézre – KézművesvásárHelyszín: VárudvarSzervező: Magyar Polgári Egyesület
J Ú N I U S 2 7 . , S Z O M B A T
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
15/3615
Bár a Föld nevű bolygónak számos olyan pontja le-
het, ahol az ember jól érezheti magát, igazi otthonér-
zetet csak a szülőváros nyújthat. Éppen ezért hívjuk
és várjuk a Nagyváradon született, itteni felmenőkkel
rendelkező, vagy itt tanuló, de ma már külföldön élő
nemzettársainkat, hogy 2015 nyarán jöjjenek haza.
Minden elszármazott atyánkát szeretettel várunk
mindennap, de különösen június 25–28. között.Idén ugyanis harmadik alkalommal szervezzük meg
a Szent László Napokat, melynek keretében kulturális
és szórakoztató, tartalmas, és reményeink szerint
felejthetetlen programokkal várunk minden korosz-
tályt.
Ennek keretében idén is meghirdetjük a Nagyvárad-
ról elszármazottak találkozóját, melyre várjuk azokat
is, akiket rokoni szálak fűznek a „boldog Váradhoz”,
és szeretnék megismerni a város múltját, jelenét,
szeretnének elbeszélgetni a világ minden tájáról ide-
érkező, illetve az itthon maradt magyarokkal.
KEDVES NAGYVÁRADIAK
SZERTE A NAGYVILÁGBAN!
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
16/3616
BERECZ ANDRÁS ISMEGHÍVOTTJA
A SZENT LÁSZLÓNAPOKNAKA Kossuth-díjas Berecz András úgy tartja,hogy a mesemondó hivatása új életetlehelni a régi mesékbe, hogy a ma embereis értse meg az öregek nyelvét, a maga
boldogulására használja a régiek bölcses-ségét, becsülje a rá hagyott örökséget. „Avarázslat a lényeg, ez nem színészi munka,nem egy betanult szöveg felmondása. Az
emberek megérzik, hogy egy szabad, újra-teremthető kultúra van a mese mögött, éshogy van egy nép, akinek a szavai nagyonfontosak.” Berecz András a Szent LászlóNapok keretében június 27-én, szomba-ton, 11 órakor lép fel a Nagyváradi Vár
nyári színházában.
10.00–20.00 Népgyógyászati sátor
Ingyenes masszázs, csontkovácsolás,inazás a berettyóújfalui MAG – MagyarNépi Gyógyászati közösség képviselőinek
jóvoltából.Helyszín: Nagyváradi Vár
10.30–19.00 Kerekítő baba-mamapihenősátor – 0–3 éves korosztálynak
10.30–11.30 óra között Kerekítő bábos tor-na foglalkozás.Helyszín: Nagyváradi Vár, Csonka-bástyaSzervező: Nagyváradi Kerekítő Közösség
11.00 Ződ posztó: Berecz András ének-és mesemondó előadása
Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári SzínházSzervező: Partiumi Magyar MűvelődésiCéh, Szent László Egyesület
11.00–16.00A Partiumi KeresztényEEgyetem (PKE) információs sátra
Helyszín: VárudvarSzervező: Partiumi Keresztény Egyetem
Az egyetemi lelkésszel és az oktatókkalbeszélgethetnek az érdeklődők arról,hogy ők miért ajánlják a PKE alap ésmesteri szakjait, milyen szolgáltatások(könyvtár, kollégium, ebédlő, diák klub,
szakkollégium, egyetemi lelkészség,öregdiák-központ) érhetőek el és milyenaz aktív diákélet a PKE-n. A sátorban lesz
J Ú N I U S 2 7 . , S Z O M B A T
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
17/3617
felvételi tájékoztató füzet, szórólapok, in-fók az Erasmus-programról, nyelvtanulásilehetőségekről.
12.00 Solymászbemutató – Kisteleki
Gergely hivatásos solymász vezetésévelA hungarikumnak minősülő solymászatot,mint élő emberi hagyományt összesen ti-zenhárom ország ismerte el az emberiségszellemi kulturális örökségének részeként.A Szent László Napok programja kereté-ben a nagyváradiaknak ismét lehetőségük
nyílik, hogy testközelből is megismerkedje-nek ezen ragadozómadarakkal.Helyszín: VárudvarSzervező: Magyar Polgári Egyesület
13.00 Bábelőadás – Keljfeljancsi
Komédiás Kompánia: Vitéz László és azelátkozott malom
Helyszín: VárudvarSzervező: Dél-Bihari Gazdák Egyesülete
13.00 Attila szekere a Szajna partján
Boros Zoltán, B. Nagy Veronika és SántaÁdám dokumentumlmje Román Viktor(1937–1995) szobrászról.Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
15.00 Historikus tánc – Freész Katalin.Harlekin Gamba Consort (Budapest)
Megidézzük a reneszánsz udvarházak/pa-loták tánccal és zenével teli mulatságait.Körtáncok a XVI. századból, 1–99 éveskorig.Helyszín: VárudvarSzervező: Partiumi Magyar Művelődési Céh
J Ú NI U S 2 7 . , S Z O
MB A T
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
18/3618
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
19/3619
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
20/3620
A Tiberius Vonósnégyest (Molnár Tibor –hegedű, Lokodi Károly – hegedű, Molnár József – brácsa, Zágoni Előd – cselló)1994-ben fedezte fel Devich Sándor akolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián. Aző segítségével több híres mesterkurzusonvettek részt, mindenhol teljes ösztöndíjjal.A hollandiai Orlando Fesztiválon ismer-ték meg Isabelle Bensát, a Bordeaux-iVonósnégyes-verseny szervezőjét, aki
a londoni Amadeus mesterkurzusraajánlotta őket, amelyen aztán négyszer is
részt vehettek. A Tiberius Quartet elvé-gezte a Holland Vonósnégyes Akadémiátis a lehető legmagasabb pontszámmal. Avonósnégyes Ausztriában (2004) elnyerteaz Erste Wiener Klassik Preis-t. A kvartett2008 áprilisától megkapta a Marosvásár-helyi Filharmónia Állami Vonósnégyesestátust. Pályafutásuk során a világ számosországában és városában megfordultak,ezúttal pedig Nagyváradon, a Szent László
Napokon lépnek fel.
15.00 Ázsiai gyökereink nyomában
Sipos Lilla kulturális antropológus előadásaHelyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem
Szervező: Szent László Egyesület
15.00–17.00 Városnézés
A nagyváradi Szent László-herma és azegyházmegye kincseinek megtekintéseGyülekező a vár bejáratánál.
16.00 A Nagyváradi Vár felfedezése
(magyar és román nyelvű vezetéssel)A várat bemutatja Pápay Zoltán és NoaneDumitru.Gyülekező a vár bejáratánál.Szervező: Magyar Polgári Egyesület
16.00 Mint a felhők közt a Hajnal-csillag – László király keresztútjárása
Jobbágyi Zsolt kutató előadása
Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Szent László Egyesület 17.00 Tiberius Quartet – Komolyzenei
koncert
Helyszín: Nagyváradi Vár, Királya-teremSzervező: Partiumi Magyar Művelődési Céh
17.30–18.30 Kerekítő bábos torna –foglalkozás 0-3 éves korosztálynak
Helyszín: Kerekítő baba-mama pihenősá-tor, Nagyváradi Vár, Csonka-bástyaSzervező: Nagyváradi Kerekítő Közösség
J Ú N I U S 2 7 . , S Z O M B A T
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
21/3621
A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA ÉS FILHARMÓNIA MŰVÉSZEIBŐL ALKOTOTT EGYÜTTES
19:00
szombat június 28.
18.00 Ereklyébe foglalt ereklye:Szent László győri hermája
Székely Zoltán művészettörténész, a Han-sági Múzeum igazgatójának előadása.Szent László király újabb hermája.
Kísérletek a Szent László ikonográamegújítására – Lakatos Attila történészelőadásaHelyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Magyar Polgári Egyesület, Erdélyi Magyar
Nemzeti Tanács
19.00 Kézműves sörök kóstolója
Bemutatja: Vásárhelyi István, a Sörbúvárblog sörszakértőjeHelyszín: Nagyváradi Vár, Királya-teremSzervező: Zichy Ferenc Borklub, Bodega
19.00 Operettissimo – nóta, operett,
musicalHelyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház
Szervező: Partitipatio Alapítvány
19.00 Alumni-bál – Öregdiák-találkozó
a Partiumi Keresztény Egyetemen
Helyszín: Partiumi Keresztény EgyetemSzervező: Partiumi Keresztény Egyetem, Alumni
Központ
21.00 Hooligans-koncert
Helyszín: Várudvar, nagyszínpadSzervező: Szent László Egyesület
KÖNNYED ÉSSZÓRAKOZTATÓ:EZ AZ OPERETTISSIMONem okoznak csalódást a Nagyváradon is
méltán népszerű operett műfaj szerelme-seinek a Szent László Napok.
A Kolozsvári Magyar Opera és Filharmóniaművészeiből alkotott Operettissimo négyénekesből, egy hegedűsből és egy zon-goristából áll. Nótát, operettet, revüt ésmusicalt játszanak. Az együttes tagjai: Kol-csár Katalin, Plesa Róbert, Kolcsár Péter,Veres Noémi, Rigmányi István, Deák Albert
és Gyenge Zoltán Balázs. Küldetésüknektekintik, hogy a magyar operettet – melyet2013-ban az Országháza megszavazotthungarikumnak – minél több magyarlaktatelepülésen méltó módon közvetítsék.
Nagyváradon először a Szent László Napokkeretében, a Nagyváradi Vár nyári színhá-zának színpadán lépnek fel, június 27-én,
szombaton 19.00 órai kezdéssel.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
22/3622
SZELÍD HULIGÁNOKÜNNEPLIK 19.
SZÜLETÉSNAPJUKATNAGYVÁRADONA négytagú Hooligans már 19 éve boldo-gítja a pop-rock és a funk-rock rajongóit.Születésnapi turnéjukon Nagyvárad várátis ostrom alá veszik.
Jönnek, hogy legyen valami.
Valami pezsgés, mozgás vagy pengésmegoldás. Remélhetőleg lesz mindhárom-ból. De ez nem csak rajtuk, hanem a többgenerációt is kitevő nagyváradi közönsé-
gen is múlik.Az együttes tagjai: Ördög Tibor „Csipa”(ének), Tóth Tibor (gitár), Kiss Endre „Endi”(dobok), Késmárki Zsolt (basszusgitár).A legjobb hazai modern rock zenekarFonogram-díjával is kitüntetett szerencsiegyüttes a Szent László Napok szombat- ján (június 27.), 21 órakor lép fel a várbanfelállított színpadon. Megtekintés csaknapszemüvegben!
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
23/3623
Június 28., VASÁRNAP
10.00 Honfoglalás kori jurta-, viselet-
és fegyverbemutatóBemutatja a Karosi Turul HagyományőrzőÍjászegyesületHelyszín: Várudvar, JurtaSzervező: Magyar Polgári Egyesület, Pro Partium
Egyesület
10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyo-mányőrző Íjászegyesület vezetésével
Helyszín: VárudvarSzervező: Magyar Polgári Egyesület
10.00 A Nagyváradi Vár felfedezése
(magyar és román nyelvű vezetéssel).A várat bemutatja Pápay Zoltán és NoaneDumitruGyülekező a vár bejáratánál.
Szervező: Magyar Polgári Egyesület 10.00–13.00 Mesesarok Szent László
korából: kézműves-foglalkozások aPartiumi Keresztény Egyetem TanárképzőIntézetének tanárai és diákjai vezetésével.Vizsolyi nyomda – az Iparművészeti Múze-um segítségével megépített, korhű (XVI.–XVII. század) nyomdagép (papírmerítés,betűszedés, ólombetű-öntés, nyomtatás)Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckóSzervező: Pro Partium Egyesület, PKE Tanárképző
Intézet
10.00–13.00 Klikk! – kreatív foglalko-
zás gyerekeknek: vizuális komminukáció játékos művészettörténettel
Te tudsz kép-nyelven beszélni? Értsd a jeleket, használd az eszközöket! Alkoss,láss, érts!Figyeled ezt a sok jelet, képet, szöveget
körülötted? Játssz izgő-mozgó képekkel –korokon át!Itt az új képkorszak, érezd jól magadbenne!
Foglalkozás vezetők: Bodoni Dombi Tündeés Kémenes MónikaHelyszín: Várudvar, Gyermek-kuckóSzervező: klikk! gyerekstudió
10.00–20.00 Hagyományok kézrőlkézre – Kézművesvásár
Helyszín: Várudvar
Szervező: Magyar Polgári Egyesület
10.30–19.00 Kerekítő baba-mamapihenősátor – 0–3 éves korosztálynak
10.30–11.30 óra között kerekítő bábostorna foglalkozásHelyszín: Nagyváradi Vár, Csonka-bástyaA Kerekítő a kisgyermek jókedvre ke-
rekítéséről szól. Az élet első éveiben azönfeledt együttjátszás, a lovagoltatók,tenyeresdik, cirókázók érzelmi biztonságotnyújtanak, mely a korai anya-gyermek ésapa-gyermek kapcsolat meghatározója ésaz értelmi és az érzelmi fejlődés alapja.Aki kicsiként megtapasztalja az érintés ésölelés erejét, az felnőttként is fog tudniadni és kapni.
A Szent László Napok keretén belülszeretettel várunk és fogadunk a KerekítőBaba-Mama sátorban, ahol délelőtt 11.00órától és délután 18.00 órától megismer-kedhettek Kerekítő Manóval az említettídőpontokban tartandó bábos tornafoglalkozásokon. A köztes ídőszakban mega fáradt babákat és anyukákat szívesen
befogadjuk egy szúnyókára, pihenésre.Cél korosztály: 0-3 éves korig.Szervező: Nagyváradi Kerekítő Közösség
J Ú NI U S 2 8 . ,V A S Á R NA P
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
24/3624
11.00–16.00 A Partiumi KeresztényEgyetem (PKE) információs sátra
Helyszín: Várudvar
Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem
Az egyetemi lelkésszel és az oktatókkalbeszélgethetnek az érdeklődők arról, hogyők miért ajánlják a PKE alap és mesteriszakjait, milyen szolgáltatások (könyvtár,kollégium, ebédlő, diák klub, szakkollégi-um, egyetemi lelkészség, öregdiák-köz-pont) érhetőek el és milyen az aktív
diákélet a PKE-n. A sátorban lesz felvételitájékoztató füzet, szórólapok, infók azErasmus-programról, nyelvtanulási lehető-ségekről.
12.00 Szellemi örökségünk: a jelképek-és a szimbólumok világa-Kósa Klára kerámiaművész előadása
Kósa Klára a Bács-Kiskun megyei Kecske-méten született 1947. február 13-án. Amezőtúri mesterek tanítványából vált amagyar fazekasság alapos ismerőjévé.
A fazekas szakmában használt valamennyidíszítő technikát alkalmazza. A MezőtúriFazekasok Háziipari Szövetkezete túri-min-takollekciójának tervezésén kívül, sikerrel
dolgozta fel az erdélyi és az észak-magyar-országi fazekashagyományokat. Felújítottaaz emberalakú butellák, emberfejesbutykosok formáit, butelláinak groteszksé-ge népi hangulatot keltett.
A Népművészet Mestere kitüntetést faze-kas tudásáért 1989-ban kapta.
Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
14.00 Könyvbemutatók:
Dr. Kiss András: Egy váradi orvos vissza-emlékezései MagyarországonDr. Szilágyi Ferenc, Zakota Zoltán: Partium
– társadalom, területfejlesztésHelyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Partiumi Autonómia Tanács
15.00–17.00 Városnézés
Gyülekező a vár bejáratánál.
15.00–18.00 Az Erdélyi MagyarFilmszövetség bemutatkozása
Meghívottak: Lakatos Róbert-Árpád ésMaksay Ágnes, a szövetség igazgatótaná-csának tagjaiHelyszín: Nagyváradi Vár, Királya-teremSzervező: Szent László Egyesület
Az előadás alatt rövidlmeket, illetverészleteket vetítenek a tagok hosszabblmjeiből. A bemutatkozást beszélgetés éstagtoborzás követi.
J Ú N I U S 2 8 . , V A S Á R N A P
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
25/3625
17.00
vasárnap június 28.,
GHYMES EGYÜTTES –BENNÜNK VAN
A KUTYAVÉR!Hogy mit is jelent a címben jelzett kije-
lentés, arról június 28-án a Szent László
Napok keretében személyesen is meggyő-
ződhetünk.
Tánc a hóban, Szárnyaskezű szeretők,
Csillagreggae, és még sok más varázsoshangzású, pajzán vagy épp „sebgyógyító“
dal szerzője a Ghymes együttes. Ezúttal
azonban a többnyire ismeretlen oldalukat
láthatjuk majd a Szent László Napokon.
A nyitrai zenekar tagjai nagyobb részben
pedagógiát végeztek, hosszú évek óta
foglalkoznak gyermekeknek szánt népdal-feldolgozásokkal, és rendszeresen adnak
gyermekkoncerteket. A Nagyváradra szánt
Bennünk van a kutyavér! című műsoruk-
ban népzenét adnak elő, népi hangszere-
ket mutatnak be gyerekeknek, megismer-
tetik velük a magyar népzene alapjait és
közösen énekelnek a gyerekekkel.
A lendületes zenei feldolgozások közel
állnak a mai gyerekek érzésvilágához,alkalmasak arra, hogy maivá, befogadha-
tóvá, megszerethetővé tegyék a magyar
népdalkincset, Kodály szellemiségében, a
gyerekekbe oltva a zene iránti szeretetet.
A Ghymes zenekar mindezt olyan sikkerrel
teszi, hogy a Bennünk van a kutyavér! című
gyereklemezüket (1995) a Magyar Oktatási
Minisztérium iskolai segédeszközzé nyilvá-
nította. A lemez dalait a Szent László Na-
pok ideje alatt az érdeklödők június 28-án,
vasárnap 17 órától hallhatják és láthatják a
Nagyváradi Vár nyári színházában.
Szarka Gyula: ének, gitár, tamburin
Szarka Tamás: ének, hegedű, koboz, dobokKözreműködők: Jelasity Péter, szaxofon
Kún Csaba, szintetizátor
Lau János, dobok
Varga Bori, szaxofon, ének, furulya
Farnbauer Péter, szintetizátor
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
26/3626
16.00 Színház az egész világ!
Sztorizós beszélgetés színházról, életről, színházi életről, Csíky Ibolya és HajdúGéza színművészekkel.Moderátor: Török SándorHelyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Szent László Egyesület
16.00 A Nagyváradi Vár felfedezése
(magyar és román nyelvű vezetéssel).A várat bemutatja Pápay Zoltán és NoaneDumitruGyülekező a vár bejáratánál.
Szervező: Magyar Polgári Egyesület
17.00 Ghymes-koncert: Bennünk vana kutyavér!
Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári SzínházSzervező: Pro Partium Egyesület
18.00 Várad középkori székesegyháza
– Mihálka Nándor régészSzent László király koponyamaradványá-nak multidiszciplináris vizsgálataMeghívottak: Dr. Patonay Lajos PhD arc-és állcsontsebész, anatómus, laborvezető(Semmelweis Egyetem)Dr.habil. Pál György PhD, antropológus,tanszékvezető egyetemi docens (SzegediTudományegyetem)Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-teremSzervező: Szent László Egyesület
19.00 Borkóstoló – Dula Bence, EgerHelyszín: Nagyváradi Vár, Királya-teremSzervező: Zichy Ferenc Borklub, Bodega
21.00 Zorán-koncert
Helyszín: Várudvar, nagyszínpadSzervező: Szent László Egyesület
J Ú N I U S 2 8 . , V A S Á R N A P
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
27/3627
A NAGYVÁRADIVÁRBAN LÉP FELZORÁNAz elmúlt több mint ötven év alatt Zoránneve egybefonódott az igényes hangsze-relésű, könnyű, mégis tartalommal telirockzenével. Többször adott telt házaskoncertet Nagyváradon, visszatérő ven-dégnek számít Erdélyben és a Partium-ban egyaránt.Népszerűségének titka a letisztult hang-zásban és mondanivalóban rejlik. Időtálló dalai ugyanazt az életérzést nyújt- ják az idősebb és a atalabb generációszámára. Lelkesedése és népszerűségetöretlen, mindenhol őszinte odaadássalénekel.A Kossuth- és a Prima Primissima-díjjalis kitüntetett Sztevanovity Zorán 1942.
március 4-én született Belgrádban.Szülei diplomáciai szolgálatban kerültekMagyarországra, 1948-ban, Zorán azóta isBudapesten él.
A beatkorszak hajnalán, 1960-ban öcs-csével, Dusánnal megalapítja a Zenithegyüttest, amely nevét nem sokkal ké-sőbb Metróra változtatja. A Metro az Illésés az Omega mellett a magyar beatzene
harmadik legnépszerűbb zenekara. Ké-sőbb, 1976-ban kezd el közösen dolgozniPresser Gáborral, munkakapcsolatuk ésbarátságuk azóta is töretlen.Az évek során számos lemezének eladásimutatói megdöntötték a magyarországirekordokat, ami talán annak is betudha-tó, hogy nagyon sokat turnézik.A koncerteken hol nagyobb zenekarral,
hol kamarafelállásban játszik – de mindigpótszékes telt házak előtt.Nagyváradon június 28-án este lép szín-padra a várban. Ezzel a koncerttel zárulidén a harmadik alkalommal megszerve-zett Szent László Napok. Közreműködik:Horváth Kornél, Sipeki Zoltán, LattmannBéla, Gátos Iván, Gyenge Lajos, CsányiIstván, Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter
Barbara.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
28/3628
JÚNIUS 26., PÉNTEK10.00–13.00 Kosárfonás, gyékényfonás,mézeskalács-készítés, rovásírás-tanulás,fadíszítés.
13.00 Rajzfilmvetítés: A Likaskő legendája
Szeretettel várunk minden családot a
Szent László Napok gyermekeknek
szóló rendezvényeire az alábbi
program szerint:
JÚNIUS 28., VASÁRNAP:10.00–13.00 A Partiumi Keresztény
Egyetem Tanárképző Intézetének tanáraiés diákjai vezetésével: Mesesarok SzentLászló korának felelevenítésével10.00–13.00 Klikk! – kreatív foglalkozásgyerekeknek: vizuális kommunikáció játékos művészettörténettel10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyományőr-ző Íjászegyesület vezetésével10.30 Kerekítő bábos torna – foglalkozás
0-3 éves korosztálynak17.00 Ghymes-koncert: Bennünk van akutyavér
JÚNIUS 27., SZOMBAT10.00–13.00 A Nádudvari Népi KézművesSzakiskola vezetésével: nemezkészítés,bőrművesség, fazekasság, szövés, fafara-gás, népi gyermekjátékok10.00 Íjászat a Karosi Turul HagyományőrzőÍjászegyesület vezetésével10.30 Kerekítő bábos torna – foglalkozás0-3 éves korosztálynak
12.00 Solymászbemutató – KistelekiGergely hivatásos solymász13.00 Bábelőadás – Keljfeljancsi KomédiásKompánia: Vitéz László és az elátkozottmalom
17.30 Kerekítő bábos torna – foglalkozás0-3 éves korosztálynak
Mindhárom nap jelen lesz a Karosi Turul Hagyományőrző Íjászegyesület berende-zett jurtája, az Iparművészeti Múzeum segítségével megépített, korhű nyomda-gép (papírmerítés, betűszedés, ólombetűöntés, nyomtatás).
Minden rendezvényünk ingyenes!
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
29/3629
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
30/36
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
31/3631
Szeretnénk, ha egész családok látogatnánakki a helyszínre, ahol reggeltől estig hasznosidőt tölthetnek el együtt. Lesznek előadá-sok, mind történelmi, mind egyéb témákban:könyvbemutatók, íjászat, jurtabemutató,hagyományaink által ihletett női ruhabemu-tató. Sok és változatos programot állítottunkössze, így a leghatékonyabb az lesz, ha erre ahárom napra az érdeklődők „beköltöznek” a
várba, hogy semmiről se maradjanak le. A tö-megközlekedési vállalathoz kérvényt tettünkle, hogy a villamosok és buszok hosszabbítottmenetrenddel járjanak, és ne kelljen a busz- járatokhoz igazítani a hazamenetelt. Önnek melyik a kedvenc programpont-
ja? Esetleg több is van?
Lehet nem helyes egyik programot semkiemelni, hiszen mindegyik értékes a maganemében. De a kérdésre válaszolva, termé-
szetesen vannak kedvenceim. A Váradrólelszármazottak találkozója az egyik, melynekötletgazdája is vagyok. A programot Boros Zoltán, a román televízió magyar adásának
nagy „öregje” szokta nagyon szépen lebonyo-lítani, hasonlóképpen lesz ez az idén is. Azigényes zenét is kedvelem, minden évben voltbenne bőven részünk. Az örömfőzés szinténegy vidám színfoltja a Szent László Napok -nak. A gyerekfoglalkozások is a kedvenceimközé tartoznak. Úgy érzem, ezt is sikerültmagas színvonalon megszerveznünk, amit
alátámaszt az is, hogy bár a gyermekek alegőszintébb kritikusok, eddig megelégedésselvettek részt a programokon.
Hogyan tudja összeegyeztetni azErdélyi Magyar Néppártnál végzettalelnöki munkáját a Szent László Napokszervezésével?
Részben hasonló tevékenységek, hiszen kö- zösségszervezői munkaként tekintek mind -kettőre. Az időbeosztásom kicsit zsúfolt, mert alelnökitisztségemből kifolyólag elég sokat utazok, deeddig sikerült a két tevékenységet összeegyez-tetni. Egy jó és lelkes csapat végzi a szervezőimunka java részét, én igyekszem összefogniaz egészet. A Szent László Napok szervezé-
sét szeretettel és örömmel végzem, annál isinkább, mivel látni az emberek visszajelzései -ből, hogy szükségük van erre a rendezvényre.Olyan sok negatív hatás ér bennünket erdélyi, partiumi, illetve nagyváradi magyarokat,hogy úgy érzem, szükségünk van az otthonér - zet és az együtt ünneplés örömének megta- pasztalására. A múltunkhoz kötődő előadá-sok, programok által nő az önbecsülésünk,a sokaság láttán pedig a közösség erejéttapasztaljuk meg.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
32/3632
Milyen szerepet kíván betölteni aSzent László Napok a város kulturáliséletében?
A Szent László Napok hiánypótlóként indultés elismert eseménnyé nőtte ki magát. Nem-csak a nagyváradi, bihari, partiumi magyarközösség egyik számottevő rendezvénye lett,hanem sokan jönnek Magyarország határ
menti településeiről is. A város turisztikaiéletének és a városimázsnak jót tesz, hogyezekben a napokban a média odagyelNagyváradra. A vendéglátóhelyeknek jól
jön az a több száz ember,aki Nagyváradra látogatva,lendít a forgalmon. Nekünk,magyaroknak nem kérdé-ses: sokszorosan hasznosa rendezvény, hiszen megtudjuk ismertetni kultúrán-kat, népviseletünket, népmű -vészetünket, történelmünketa többségi románsággal.Nem túlzás azt mondani,hogy a Szent László Napok ahíd szerepét is betölti a két
nemzet között. Kevés románváradi lakos tudta ezelőtt három évvel, hogyNagyváradot Szent László alapította, deazóta a „homály” kezd oszlani. Remélem,hogy ezt hasonlóképpen látják azok, akikanyagiakban segítik a rendezvény létrejöttét. A vállalkozók, szponzorok nélkülözhetetlenekahhoz, hogy az elkövetkezendő években is folytathassuk a munkát. Szintén fontos, hogy
a város vezetése az elkövetkezendő évekbenis támogassa a rendezvényt, hiszen közösérdekünk, hogy mindannyian jól érezzükmagunkat Szent László városában.
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
33/36
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
34/3634
HÁZIRENDA rendezvény helyszíneire a belépés, illetve az ott-tartózkodás, az alábbi feltételek elfogadása ésbetartása mellett lehetséges:1. A belépés – a bor- és sörkóstoló kivételével – minden eseményünkre ingyenes.2. A rendezvény teljes területére és ideje alatt szigorúan tilos bármilyen közbiztonságot, másoktesti épségét veszélyeztethető tárgyat behozni.
3. 18 éven aluliakat alkohollal és dohányáruval nem szolgálnak ki.4. A rendezvény területére háziállatot behozni nem ajánlott. Amennyiben ez elkerülhetetlen,akkor a gazda szájkosárral, pórázon, vagy ketrecben köteles tartani házi kedvencét, ésgondoskodnia kell az állat higiéniájáról.5. A rendezvényről hang- és képfelvétel készül. Minden résztvevő, aki a felvételeken feltűnik,csak a beleegyezésével nevesíthető. Az illető semmilyen követeléssel nem élhet a felvételkészítőivel vagy a rendezvényszervezőkkel szemben.6. A rendezvény ideje alatt engedélyezett a fotózás, azonban a koncertekről mozgóképet éshangfelvételt csak a szervezők írásos beleegyezésével lehet készíteni.
7. A kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás – a hatályos törvények szerint – a rendezvényterületén szigorúan tilos!8. A szervezők engedélye nélkül kereskedelmi tevékenységet folytatni a rendezvény teljesterületén tilos!9. Kéregetni a rendezvény területén tilos.10. Tűz rakása/gyújtása szigorúan tilos.11. Vigyázzunk a várban elhelyezett térelemekre.12. A főzőverseny idején fokozott gyelmet kérünk a forró ételek és tűzhelyek megközelítésétilletően.
13. Kérjük, a szemetet – beleértve a cigarettacsikkeket – csak a kihelyezett szemetesládákbadobni.14. Kérjük, csak a kijelölt illemhelyeket használják.15. Kérjük, a talált tárgyakat az információs sátornál adják le. Az elveszett tárgyakat ugyanittlehet megtalálni.16. A látogatók esetleges felelőtlen magatartása miatt keletkező károkért a rendezőkfelelősséget nem vállalnak.17. A rendezvény területén egészségügyi ellátó hely, rendőrség, és egy információs pontáll vendégeink rendelkezésére. Bármilyen gond, provokáció esetén forduljon a helyszínenlévő rendvédelmi szervekhez, vagy a szervezőkhöz. Kérjük, a rendbontást kerülve, élvezzeprogramjainkat.18. Egyes esti programok idejére az idős, illetve mozgáskorlátozott vendégeink számáraülőhelyet tartunk fenn. Ezek elfoglalása érkezési sorrendben történik, ezért javasoljuk,érkezzenek meg idejében a helyszínre. A atalabbakat arra kérjük, ne foglalják el az ülőhelyeket,illetve adják át helyüket az idősebbeknek. Igény esetén az idősebbek hozhatnak magukkalülőalkalmatosságot.
A rendezvényre történő belépéssel Ön egyidejűleg elfogadja a Házirendet és tudomásul
veszi, hogy annak betartását a rendezők ellenőrzik. Az ezt megszegő látogatókat a szervezőkkiutasíthatják a helyszínről.
A szervezők fenntartják az esetleges műsorváltozás jogát. Jó szórakozást kívánunk!
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
35/3635
PARTNEREK
TÁRSSZERVEZŐK
PARTIUMI KERESZTÉNY
EGYETEM
ALUMNI
TársadalomtudományiTanszék
PKE
-
8/18/2019 Szent Laszlo Napok 2015 Programfuzet Web
36/36
Sipos SándorKádár János Karlovschi TiborLimtexSRL
ADOMÁNYOZÓK
MÉDIAPARTNEREK
KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓK
Ungvári Csaba