SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel...

16
SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. MÁRCIUS 9. Emlékezzünk együtt nemzeti ünnepünkön! A március 15-i nemzeti ünnepről való városi megemlékezés programja • 2. oldal Az Utazás 2012 kiállítás március 1–4-e között várta a látogatókat a Hungexpo vásárközpontjában. A kiállítás nyitónapján tartott sár- vári sajtótájékoztatót az élmény és tradíció jegyében szervezték. Dr. Hegedűs Csaba, a birkózó szövet- ség elnöke és olimpikonok népsze- rűsítették a 2012 nyarán Sárváron megnyíló kalandparkot. Báthory Erzsébet grófnő pedig „személye- sen” jött el, hogy a Nádasdy Ferenc Múzeumban júniusban nyíló – az életét bemutató – kiállításra fel- hívja a figyelmet. A Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. szervezés- ében a város, a Danubius, a Park Inn és a Spirit hotelek, valamint a fürdő és a Sárvári Turisztikai Egyesület közösen mutatkoztak be a sárvári standon. A TDM szervezet egy programfüzettel, a helyi turisztikai egyesület pedig a tagjai turisztikai szolgáltatásait bemutató új kiadvánnyal készült a kiállításra. Összeállításunk a 6-7. oldalon Vérkoktél és olimpikonok az utazás kiállításon Hajrá London! Hajrá Sárvár! Hajrá Magyarország! A város adottságai megfelelnek a gyógyhely címnek Sárvár szeretne az ország 14. gyógy- helye lenni. Közel harminc éve nem zajlott ilyen minősítési eljárás, mint amilyet egy éve Sárvár elindított. Az önkormányzat a város gyógyhellyé nyilvánítását előkészítő dokumen- tációk elkészítésével, egy gyógyhelyi fejlesztési program összeállításával az Aquaprofit Zrt.-t bízta meg 2011 áprilisában, jelenleg a levegő szennye- zettség mérése folyik, és az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Fő- igazgatósághoz benyújtandó doku- mentumok beszerzése zajlik. Sárvár természeti adottságai a gyógyhely cím elérésének megfelelnek: gyógyvize ki- váló, minősített; a fürdőhely természe- ti környezete rendezett, parkosított; zárt, védőterülettel ellátott, illetve ellátható területekkel rendelkezik a gyógyfürdő és tágabb térsége. A gyógyhellyé nyilvánítás társadalmi- gazdasági feltételei is többnyire adot- tak, hiszen a fürdő bel- és külföldön is egyaránt ismert, nincs a közelében szennyező ipari vagy egyéb szennye- ző gazdasági létesítmény. A tervek szerint a fürdő és környéke, valamint az Arborétum területe tartozik majd a gyógyhelyi területhez. Folytatás a 3. oldalon Megjelent a tavaszi programfüzet A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár elkészítette a tavaszi programfüzetet, amely a márciusi, áprilisi és májusi rendezvényeket tartalmazza. A kiadvány a művelődési központban, a könyvtárban, a tourinform irodában és a városházán is megtalálható, vagy letölthető a lathatatlansarvar.hu weboldalról. Március 9-én AZK-JAM, március 10-én pedig Schuller Henriette jótékonysági koncertje várja az érdeklő- dőket. Március 11-én nyílik a Galeria Arcisban Polgár Csaba és a Minta Alapítvány kiállítása. Értékelnek a városi önkormányzati képviselők A 2012. évi költségvetés elfogadása után indította a Sárvári Televízió azt a pénteki beszélgetés-sorozatot, amelyben az önkormányzati kép- viselők értékelik a választás óta eltelt időszak eredményeit, a városban, illetve a körzetükben történteket. A televíziós beszélgetésekkel párhu- zamosan a hírlapban is olvashatják a képviselők értékeléseit. Mostani lapszámunkban Baranyai József képviselő és dr. Szabó Gyula bizottsági elnök nyitják a sort. Folytatás az 5. oldalon

Transcript of SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel...

Page 1: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAPSÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. MÁRCIUS 9.

Emlékezzünk együtt nemzeti ünnepünkön!A március 15-i nemzeti ünnepről való városi megemlékezés programja • 2. oldal

Az Utazás 2012 kiállítás március 1–4-e között várta a látogatókat a Hungexpo vásárközpontjában. A kiállítás nyitónapján tartott sár-vári sajtótájékoztatót az élmény és tradíció jegyében szervezték. Dr. Hegedűs Csaba, a birkózó szövet-ség elnöke és olimpikonok népsze-rűsítették a 2012 nyarán Sárváron

megnyíló kalandparkot. Báthory Erzsébet grófnő pedig „személye-sen” jött el, hogy a Nádasdy Ferenc Múzeumban júniusban nyíló – az életét bemutató – kiállításra fel-hívja a figyelmet. A Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. szervezés-ében a város, a Danubius, a Park Inn és a Spirit hotelek, valamint

a fürdő és a Sárvári Turisztikai Egyesület közösen mutatkoztak be a sárvári standon. A TDM szervezet egy programfüzettel, a helyi turisztikai egyesület pedig a tagjai turisztikai szolgáltatásait bemutató új kiadvánnyal készült a kiállításra.

Összeállításunk a 6-7. oldalon

Vérkoktél és olimpikonok az utazás kiállításon

Hajrá London! Hajrá Sárvár! Hajrá Magyarország!

A város adottságai megfelelnek a gyógyhely címnek

Sárvár szeretne az ország 14. gyógy-helye lenni. Közel harminc éve nem zajlott ilyen minősítési eljárás, mint amilyet egy éve Sárvár elindított. Az önkormányzat a város gyógyhellyé nyilvánítását előkészítő dokumen-tációk elkészítésével, egy gyógyhelyi fejlesztési program összeállításával az Aquaprofit Zrt.-t bízta meg 2011 áprilisában, jelenleg a levegő szennye-zettség mérése folyik, és az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Fő-igazgatósághoz benyújtandó doku-mentumok beszerzése zajlik. Sárvár természeti adottságai a gyógyhely cím elérésének megfelelnek: gyógyvize ki-váló, minősített; a fürdőhely természe-ti környezete rendezett, parkosított; zárt, védőterülettel ellátott, illetve ellátható területekkel rendelkezik a gyógyfürdő és tágabb térsége. A gyógyhellyé nyilvánítás társadalmi-gazdasági feltételei is többnyire adot-tak, hiszen a fürdő bel- és külföldön is egyaránt ismert, nincs a közelében szennyező ipari vagy egyéb szennye-ző gazdasági létesítmény. A tervek szerint a fürdő és környéke, valamint az Arborétum területe tartozik majd a gyógyhelyi területhez.

Folytatás a 3. oldalon

Megjelent a tavaszi programfüzetA Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár elkészítette a tavaszi

programfüzetet, amely a márciusi, áprilisi és májusi rendezvényeket tartalmazza. A kiadvány a művelődési központban, a könyvtárban, a tourinform irodában és a városházán is megtalálható, vagy letölthető a lathatatlansarvar.hu weboldalról. Március 9-én AZK-JAM, március 10-én pedig Schuller Henriette jótékonysági koncertje várja az érdeklő-dőket. Március 11-én nyílik a Galeria Arcisban Polgár Csaba és a Minta Alapítvány kiállítása.

Értékelnek a városi önkormányzati képviselőkA 2012. évi költségvetés elfogadása után indította a Sárvári Televízió

azt a pénteki beszélgetés-sorozatot, amelyben az önkormányzati kép-viselők értékelik a választás óta eltelt időszak eredményeit, a városban, illetve a körzetükben történteket. A televíziós beszélgetésekkel párhu-zamosan a hírlapban is olvashatják a képviselők értékeléseit. Mostani lapszámunkban Baranyai József képviselő és dr. Szabó Gyula bizottsági elnök nyitják a sort.

Folytatás az 5. oldalon

Page 2: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP2 2012. március 9.

FogadóóraMáhr Tivadar alpolgármester 2012. március 13-án, kedden 15

órától 17 óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában (Sárvár, Várkerület 2., I. emelet 205. sz.) fogadóórát tart.

A sárvári képviselő-testület már-cius 22-én, csütörtökön 16 órai kezdettel tartja soros ülését, ahol jóváhagyják az önkormányzat ál-tal alapított gazdasági társaságok üzleti terveit.

Módosítják az önkormányzat

vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendeletet, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjáról szóló rendeletet. Önkormányzati rendeletet alkotnak az intézmények-ben alkalmazandó étkezési térítési díjak megállapításáról. Napirendre kerül a házi-gyermekorvosi körzetek felülvizsgálata, valamint új körzetek megállapítása. Több, ingatlanokkal

kapcsolatos napirendet is tárgyal a testület, valamint a 2012. évi Si-mon–Júdás vásár megrendezéséről is döntenek. Tárgyalják a Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Alapító Okiratának módosítását, valamint aktualizálják a Sárvár Város Önkormányzata – Bögöt, Porpác, Sitke Községek Önkormányzata Intézményfenntartó Társulás Közoktatási Esélyegyenlősé-gi Intézkedési Tervét. Felülvizsgálják a Sárvár FC-vel kötött használatba adási szerződést. A Sárvári Gyógyfür-dő Kft. Közbeszerzési Szabályzatának elfogadása és 2012. évi Közbeszerzési Tervének elfogadása is napirendre ke-rül, valamint tagi kölcsön biztosítása a TDM Kft. részére. Az ülést a Sárvári Televízió élőben közvetíti.

TájékoztatóTájékoztatom Tisztelt Ügyfeleinket, hogy

a 2012. március 15-i munkaszüneti nappalösszefüggésben a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás

a következők szerint változik:

2012. 03. 16-a (péntek) pihenőnap, ügyfélfogadás nincs,2012. 03. 23-án (péntek) az ügyfélfogadás 8-16 óráig tart,2012. 03. 24-én (szombat) az ügyfélfogadás szünetel.

Kérem szíves türelmüket, megértésüket.

Sárvár, 2012. február 27. Dr. Szijártó Valéria jegyző

Közútlezárás és forgalomelterelés Sárváron!2012. március 15-én (csütörtök) a nemzeti ünnep alkalmából rendezett koszorúzás ideje alatt 10.30-11.00 óra között a sárvári Szent László-templom előtt álló Petőfi-szobor vonalától a Vár-kerület és a Nádasdy Ferenc út találkozási pontjáig terjedő út-szakaszon teljes szélességében egész pályás útlezárásra kerül sor.

Az útlezárás idején a kijelölt terelőút: Sárvár, Batthyány utcai körforgalom–Hunyadi u–Gárdonyi u.–Fekete-híd u.–Rákóczi u.

Előzetes a márciusi ülésről

Ünnepi hangverseny2012. március 14-én 18.00 órakor a nemzeti ünnep tiszteletére a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében.

Közreműködik: a NobilArt Művészeti Egyesület Belépődíj: 1000 Ft

Ünnepi megemlékezésSárvár Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját 2012. március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulóján tartandó ünnepi megemlékezésre a sárvári Ná-dasdy-vár udvarára.

10:00 Himnusz – Sárvár Koncertfúvószenekar Beszédet mond: Dr. Szijártó Valéria, Sárvár város jegyzőjeKözreműködnek: a Ma'Mint'Ti Színjátszó Csoport tagjai

10:45 Koszorúzás Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Széchenyi István emléktáblájánál és Petőfi Sándor szobránál

11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel

Gyerekprogramok 2012. március 15.

9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ klubjaiban a nemzeti ünnephez kapcsolódóan

9.30 A Regös együttes műsora gyerekeknek a klubfolyosón (A belépés ingyenes!)

11.00 Csizmás Kandúr és cimborái, a Soltis Lajos Színház előadása (Belépődíj: 500 Ft)

Megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulóján

Page 3: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP2012. március 9. 3

A Sárvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagjai is megem-lékeztek a három évvel ezelőtt brutális gyilkosságban elhunyt tatárszentgyörgyi áldozatokról, Csorba Róbertről és négyéves kisfiáról, ifjabb Csorba Ró-bertről.

Sztojka István, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, hogy az elmúlt két év-ben a tragédia helyszínén került sor gyertyagyújtásra. Idén az Ide tartozunk! Roma Civil Hálózat „Emlékszel? Emlékezz!” címmel indított el egy felhívást, és szervez-tek megemlékezést az ország több,

mint százötven településén és több külföldi nagyvárosban.

A mindenhol február 23-án délután öt órakor tartott rendez-vénynek az volt a célja, hogy em-lékeztessenek arra, hogy a rassziz-mus határozott, közös társadalmi elutasítása mindenki felelőssége. Ennek hiánya pedig tragikus ese-ményekhez vezet, és a szolidaritás lehet a gátja a hasonló események bekövetkeztének.

A gyertyagyújtással Csorba Róbert és kisfia mellett a 2008–2009-ben romák ellen elkövetett fegyveres, Molotov-koktélos tá-madások hat halálos áldozatára is emlékeztek. -tsz-

Gyertyagyújtás a tatárszentgyörgyi áldozatokért

A cigány kisebbségi önkormányzat tagjai a várparkban emlékeztek

Folytatás az 1. oldalrólFebruár 28-án szakmai egyez-

tetést tartottak az önkormányzat és az Aquaprofit Zrt. képviselői, értékelték a gyógyhely cím elnyerése érdekében eddig elvégzett feladatok, mérések eredményeit. Dr. Kondor Attila, az Aquaprofit Zrt. területfej-lesztési vezetője adott tájékoztatást a megbeszélésről.

– Jelen pillanatban a levegő – szennyezettségi mérések felén túl vagyunk, megvan a zajvizsgálat, tehát a leghosszadalmasabb időt igénylő szakhatósági mérések felén túl vagyunk. Zajlik a mellékletek beszerzése: az orvosi szakvélemé-nyeken keresztül a meteorológiai szolgálat szakvéleményén, a külön-böző gyógytényező leírásokon át a vonzerő leltárokig. Az önkormány-zat most tavasszal szeretné a rende-zési terv módosítását is elindítani, hogy nyár végéig az is meglegyen, és akkor be lehet adni a kérelmet az Országos Gyógyhelyi és Gyógy-fürdőügyi Főigazgatósághoz, ekkor indul egy közigazgatási eljárás, ami-nek a végén Sárvár gyógyhely lehet – mondta a területfejlesztési vezető.

Az Aquaprofit szakembere sze-rint Sárvár objektíve alkalmas lesz arra, hogy gyógyhely legyen, talán a legnehezebb a fürdőterület elhe-lyezkedését ismerve, a keletkező zajviszonyok igazolása, hiszen egy forgalmas út a gyógyhely egyik szélén megy keresztül. Jó hír vi-

szont, hogy a határértéken belül maradnak a mérések eredményei. Az önkormányzat egy gyógyhelyi fejlesztési programban mind a zaj, mind a levegő szennyezettség te-kintetében vállalja, hogy a jelenlegi

szigorú szabályokat betartatja, nem fog ettől eltérni, tehát a környezet – egészségügyi mutatók közép és hosszú távon is meg fognak felelni a gyógyhely címnek.

Az Aquaprofit Zrt. már el is készí-tette a gyógyhelyi fejlesztési progra-mot, amelyben rendszerezték, hogy rövid, közép és hosszú távon, milyen városfejlesztési politikát kellene folytatni ahhoz, hogy a gyógyhely címből a legtöbbet profitálhasson a város. A programot hamarosan a képviselő-testület is tárgyalja.

A szakmai egyeztetést követően ke-rült sor a gyógyhely címmel kapcsola-tos lakossági fórumra, ahol Kondora István polgármester elmondta, hogy a minősítés az Arborétum területét

és az Alkotmány – Markusovszky utcáktól a Rábáig húzódó – a fürdőt, a nagyobb hoteleket magában foglaló – területet érinti.

– Az elmúlt évtizedek fizikai fej-lesztései adták az alapot arra, hogy

a gyógyhely minősítési eljárásunkat elindítsuk. Ennek az igazi jelentő-sége a jövőben lesz, amikor ezen a gyógyhelyi területen folytatódnak a fejlesztések, illetve újak indulnak. A gyógyhely címnek van továbbá egy imázsnövelő hatása is, hiszen na-gyon kevés magyarországi település büszkélkedhet ezzel a címmel. Min-denkinek, aki részt vesz az idegen-forgalom működtetésében, és annak is, aki nem, de sárvári polgárként éli meg, hogy egy gyógyhely lakója, ez egyfajta városhoz kötődést, egy identitásképző elemet jelent és egy olyan büszkeséget, hogy kiemelke-dünk a több ezer település sorából, de még az idegenforgalmi élcsapat-ból is. Azért különösen jelentős,

hogy ebben a pillanatban léptük meg ezt a minősítést, mert bizony a hazai és a határon túli versenytár-sak nagyon készülődnek, és ebben a versenyben mindig új és újabb innovációkat kell véghez vinnünk,

hogy álljuk a versenyt. További erőfeszítések nélkül nem tudjuk az eredményeinket megtartani, a városszépítést, a városépítést, a beruházók megkeresését és új prog-ramok indítását, a városmarketinget és ennek a közhírré tételét a hazai és a nemzetközi színtéren is nagy erőkkel folytatnunk kell – mondta el a polgármester.

Sárvárnak, ha augusztus végén be tudja adni a kérelmét, akkor reális esélye van arra, hogy 2012 év végére megszerezze a gyógyhely minősí-tést. Ez azért is fontos a városnak, mert a 2014-ben megnyíló uniós fejlesztési pénzekre nagy valószí-nűséggel csak ennek birtokában tud pályázni. -berta-

A város adottságai megfelelnek a gyógyhely címnekÉv végére Sárvár az ország tizennegyedik gyógyhelye lehet

„Gyógykert” – a leendő gyógyhelyi terület egy része

Page 4: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP4 2012. március 9.

Az összes biztosító ajánlata, terméke és ügyintézése egy helyen!

Takarítson meg akár 30-50%-ot meglévő szerződései díjából!

Hagyja, hogy a Biztosítók versenyezzenek Önért!

INGYENES tanácsadás és ajánlatkérés irodánkban:Sárvár, Hunyadi u. 18/D.

(A Totalcar és Generali iroda mellett)

Prémiumalkusz Kft.A független biztosítási alkusz!

A Sárvár–Bögöt–Porpác–Sitke Közoktatási Intézményfenntartó Társulás által fenntartott általános iskolákban az első osztályosok 2012/2013. tanévre történő beíratásának időpontja: 2012. április 17–18. A megjelölt napokon 8-18 óra között nyílik lehetőség az első osztályosok beíratására.

Sárvár Város önkormányzati Képviselő-testületének 17/2012. (II. 16.) számú határozata értelmében a Nádasdy Tamás Általános Isko-lában 2 első osztály, a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskolában szintén 2 első osztály indul a következő tanévben.

Az általános iskolákban történő beíratás a körülményeket figye-lembevevő szabad iskolaválasztás elvét követi oly módon, hogy az iskolaigazgatók – a közoktatási törvény értelmében – először az in-tézmény felvételi (működési) körzetében lakó, tartózkodó tankötele-seket veszik fel, ezt követően kerülhet sor jelentkezésük sorrendjében a nem felvételi (működési) körzetben lakó gyermekek felvételére a közoktatási törvényben előírt maximális osztálylétszámig.

Az intézményfenntartó társulásban részt vevő községek (Bögöt, Porpác, Sitke) kivételével a városkörnyéki településekről jelentkező tanulók csak a Polgármester Úrral történt előzetes egyeztetés után vehetők fel az általános iskolákba.

Polgármesteri Hivatal

Felhívás az első osztályosok beíratására

Sajtótájékoztatót tartott február 27-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom Sárvári Alapszer-vezete. A téma a városban lévő iskolák és óvodák környékének közlekedésbiztonsága volt.

A sajtótájékoztató apropója az a kérelem volt, mellyel a Petőfi utcai Óvoda és a bölcsőde szülői munka-közössége fordult az önkormány-zathoz. A szülők a közlekedési helyzetre való tekintettel fekvő-rendőr és sárga villogó kiépítését és telepítését kérelmezték. A gazdasá-gi bizottság azonban másodfokon is elutasította a kérelmüket, az önkormányzati képviselő-testület februári ülésén pedig nem született egyértelmű döntés az ügyben. Kiss Zsolt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Sárvári Alapszerveze-tének elnöke a tagság nevében úgy nyilatkozott, hogy véleményük szerint a város anyagi helyzete nem csak azt tenné lehetővé, hogy a Petőfi utcai bölcsőde előtt épít-senek ki egy ilyen forgalomlassító „védművet,” hanem meg kellene vizsgálni azt is, hogy a város mely pontjain kellene hasonló megol-dásban gondolkodni.

A Petőfi utcai Óvoda szülői munkaközösségének képviselője meghívottként volt jelen a rendez-vényen. Horváth Ferenc elmondta, hogy még 2010 júliusának végén

indították el a kezdeményezést. Először gyalogátkelőhelyet sze-rettek volna a szóban forgó út-szakaszra, azzal kapcsolatban a szülői munkaközösség tagjai az előzetes szakhatósági engedélyeket is beszerezték, az önkormány-

zathoz benyújtott kérelemhez pedig hetven darab szülői aláírást csatoltak. Ezt követően azonban meglepve tapasztalták, hogy az illetékes bizottság nem kezelte őket partnerként, ezért többször fellebbeztek, módosítottak a kérel-men. Elfogadták azt a tényt, hogy a szükséges megvilágítás miatt a gyalogátkelő kialakítása nagyobb összeget emésztene fel, ám mivel

azt látták, hogy a kihelyezett for-galomlassító táblákkal nem sikerült eredményt elérni, úgy gondolták, hogy egy lényegesen olcsóbban ki-vitelezhető fekvőrendőr, valamint egy időzítővel ellátott sárga villogó is megoldaná a problémát.

Az ügyet magáénak tudja a Jobbik Magyarországért Mozgalom Sár-vári Alapszervezete is, melynek a

2010-es helyhatósági választásokon induló polgármesterjelöltje, Eiweck Péter elmondta, hogy aláírásgyűjtést kezdeményeznek, s arra kérik az üggyel rokonszenvező sárváriakat, hogy töltsék le honlapjukról az ívet, majd írják alá, illetve minden pén-teken délután négy és hat óra között személyesen a Széchenyi utcai irodában is gyűjtik az aláírásokat. Emellett március 17-én 10 és 14 óra között az OTP mellett aláírásgyűjtő standdal várják a jó ügy mellett ki-állni szándékozó polgárokat.

A sajtótájékoztatón jelen volt, és a tagság támogatásáról bizto-sította az érintetteket az elmúlt év decemberében Sárváron alakult Vas Vármegye Szövetség elnöke, Radányi-Kovács Tamás is, aki el-mondta, hogy a szervezet számára külön örömöt jelent részt venni ebben a megmozdulásban, mert véleményük szerint ma Magyar-országon a gyermekek és a fiatal-korúak védelme a legfontosabb, s erre a célra se pénzt, se időt nem szabad spórolni.

raczp

Aláírásgyűjtésbe kezd a Jobbik Sárváron

A sajtótájékoztatón részt vevők elsőként írták alá a Petőfi utcai bölcsőde előtt létesí-tendő fekvőrendőrért és villogóért kezdeményezett aláírásgyűjtés íveit

• Sárvár, Hunyadi u. 11. • Tinódi vendégló udvarában• Tel: 95 / 520 230 • Mobil: +36 30 / 267 59 27 • Mobil: +36 30 / 520 23 14

NEM BONYOLÍTJUK,• Lakásbiztosítások • Gépjármű biztosítások • Élet-,és balesetbiztosítások

• Vállalati biztosítások • Pénzügyi tervezés

EGÉSZ ÉVBEN KÉRJE A LEGKEDVEZŐBB BIZTOSÍTÁSOKAT A BIZTOSÍTÁSOK SZAKÉRTŐJÉTŐL

Page 5: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP2012. március 9. 5

Dr. Szabó Gyula a Fidesz-KDNP színeiben az 5. számú választó-körzet egyéni képviselője, a Hu-mánerőforrás Bizottság elnöke, először a választókerület területi változásáról beszélt.

– Összességében két utcával nőtt a körzetem, ami nagyságren-dileg nem jelentett különösebb változást. Igazából több munkát sem ad, mindösszesen annyi tör-tént, hogy az újonnan ide került részeket is végigjártam és felmér-tem. Ahhoz képest, hogy a körzet nagy része külterületi rész, elha-nyagolt terület nincs, a járdák és burkolatok állapota elfogadható. A Szegedi Körös Gáspár utcának a második, a Kiss János utca felé eső szakasza került az elmúlt évben teljes felújításra.

Egészségügyi dolgozóként szá-momra az elmúlt időszak legfon-tosabb eredménye az volt, hogy az új rehabilitációs központ átadása mellett megtörtént a járóbeteg szakrendelés felújítása is, aminek következtében valóban európai szintű, huszonegyedik századi körülmények között dolgozha-tunk. A sárvári önkormányzat a korábbi években is mindent megtett az egészségügyi rendszer megfelelő működése és fejlesztése érdekében, több száz milliót tett ki az elmúlt ciklusokban az erre fordított összeg.

Az úgynevezett strukturális átszervezés során azonban most itt is és az oktatásban is komoly változásokra van kilátás. A sárvári önkormányzat követendő példa lehet a többi vasi kisváros számára, hiszen mi egy valóban korszerű, felújított egészségügyi intézmény-rendszert, valamint modernizált általános és középiskolákat adunk át az államnak.

– Képviselő úr hogyan értékeli az elmúlt évek városi fejlesztéseit?

– Az elmúlt évek többmilliárdos sárvári fejlesztéseihez az EU-s tá-mogatási összegeken kívül szükség volt a helyi lakosok adóforintjaira, valamint a korábbi és a jelenlegi önkormányzat felelős gazdálko-

dására is. Talán szerencsénk is volt egy kicsit, amikor megragadtuk az alkalmat a különböző pályázatok esetén, de hozzá kell tenni, hogy megfelelő önrész nélkül esélyünk sem lett volna a fejlesztésekre.

Az egyre szépülő, rendezett városképpel kapcsolatban min-denképpen pozitívnak ítélem meg, hogy az elmúlt évtizedekkel ellen-

tétben ma már szinte egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány romos, omladozó vakolatú ház van a városban. A kevés közül az egyik, egy volt egészségügyi intézmény, az egykori tüdőbeteg gondozó, ám jó hír, hogy az idei költségvetés-ben a homlokzati rész felújítására szerepel egy ötmilliós tétel. Magát az épületet egyébként szeretnénk a továbbiakban is egészségügyi céllal hasznosítani.

– Mi a véleménye Sárvár idei költségvetéséről?

– Ez egy biztos költségvetés az egyelőre még bizonytalan kö-rülmények ellenére is! Vannak tartalékaink, ami egyrészt azért fontos, hogy a váratlan események – forintárfolyam ingadozás – se okozzanak a városnak különösebb problémát, másrészt pozitívum azért is, hogy egy nekünk meg-felelő pályázati kiírás esetén, az ésszerűség határain belül, pályázni tudjunk.

Junior

Példa értékű intézményrendszer Beszélgetés Dr. Szabó Gyula bizottsági elnökkel

Most induló sorozatunkban a helyi önkormányzat képviselői értékelik a választások óta eltelt időszakot, beszélnek az önkor-mányzat idei terveiről és a város 2012-es költségvetését elemzik.

Baranyai József, a Fidesz-KDNP színeiben a 2. számú egyéni válasz-tókerület, a „Kertváros” képviselője.

– Képviselő úr, hogyan értékeli a ciklusból mögöttünk hagyott bő másfél évet?

– Úgy gondolom, hogy az idei, valamint az előző évek kiegyensúlyo-zott költségvetése is azt mutatja, hogy Sárvár helyzete stabil. Eddig minden évben jutott a legfontosabb területek-re, intézményfenntartásra, szociális ellátásokra, de a nem kötelező felada-tokra, a civil szervezetek támogatására és fejlesztésekre is futotta.

Az én körzetemben nagy, igazán látványos beruházás nem történt. Lezajlottak út- és járdajavítások, illetve a másik kertvárosi körzettel közösen az Esze Tamás utca, illetve a körforgalom kiépítése volt a leg-jelentősebb fejlesztés, ami a környé-ken lakók számára kényelmesebbé, biztonságosabbá teszi a közlekedést.

A választási törvény módosításá-val egyébként nem nőtt jelentősen a körzetem, nagyjából két utca az, amit hozzácsatoltak, úgyhogy ez a képviselői munkában nem jelentett komolyabb változást.

– Mi a véleménye az elmúlt idő-szak városi fejlesztéseiről?

– Az önkormányzat korábbi ciklusokban végzett racionális gazdálkodásának köszönhetően városunk az elmúlt években szinte egyedülálló módon fejlődött. Ösz-szességében több milliárd forintos fejlesztés zajlott, a fürdőn kívül egészségügyi és oktatási intézmé-nyeink is modernizálódtak, illetve a városközpontot is felújítottuk. Sárvár valóban kezd európai polgári várossá válni, és ebben az itt élők-nek is komoly szerepük van. Ezzel

kapcsolatban szeretném kiemelni a jegyző asszony, valamint a polgár-mester és az alpolgármester úr által kezdeményezett virágosítási akciót, amelynek köszönhetően városunk szebb, rendezettebb, tisztább lett, amire mi, itt élők igazán büszkék lehetünk.

– Hogy látja az idei, nagyjából 4 milliárdos városi költségvetést?

– Nyugodt szívvel szavazhattam igennel a költségvetés elfogadása-kor, hiszen a jelenlegi bizonytalan helyzetben is sikerült egy stabil, hiány nélküli költségvetést készíteni úgy, hogy a korábbi évekhez képest nem kellett jelentősen faragni a kiadásokból.

– Milyen fejlesztés, beruházás várható az ön körzetében?

– A Kertváros számára főként a Nádasdy utcától északra, a Gyön-gyös felé eső területen legfontosabb a csapadékvíz-elvezetés megoldása. A költségvetésben el lett különítve az ehhez szükséges önrész, a pályá-zat már elbírálási szakaszban van, reményeink szerint őszre talán már megoldódhatnak az ilyen jellegű problémák. Természetesen e mel-lett lesznek járdafelújítások, illetve folytatódik a kátyúzás is.

CSL

Az első félidő leteltBeszélgetés Baranyai József képviselővel

Baranyai József: Városunk az elmúlt években egyedülállóan fejlődött

Dr. Szabó Gyula: Európai szintű körül-mények között gyógyíthatnak a sárvári egészségügyi dolgozók

Köszönet az 1%-ért! A Sárvári Nagycsaládos Egyesület : Adóazonosító sz. 192 45412-1-18

megköszöni mindazon személyeknek a 2010. évi SZ.J.A. 1%-át, mellyel segítették az egyesület munkáját. Az összeget Télapó-karácsony ünnep-ség megrendezéséhez használtuk fel.Tisztelettel kérjük, hogy továbbra is támogassák egyesületünket a 2011-es év SZ.J.A. 1%-val! Köszönettel: Sáray Péterné, az egyesület elnöke

Page 6: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP6 2012. március 9.

UTAZÁS KIÁLLÍTÁS 2012. március 1–4. BUDAPEST

Március 1-jén ismét megtelt a Hungexpo Budapesti Vásárköz-pont a turisztikai szakma szerep-lőivel. A 35. utazás kiállításon és kísérő rendezvényein 22 ország csaknem 500 kiállítója várta az érdeklődőket négy napon át.

Vas megyéből Sárvár, Bükfürdő és Szombathely mutatkozott be önálló nagy standon. A megnyi-tón Bánki Erik, az Országgyűlés

Sport és Turizmus Bizottságának elnöke beszédében kiemelte: az, hogy a válság ellenére sem volt

kérdés a kiállítás megrendezése azt mutatja, hogy a turisztikai szolgáltatók mellett az önkor-mányzatok és az állam is bízik az iparág jövőjében.

Különleges alkalom a turisztikai vásár történetében, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a kiállítás mellé állt, az Olimpiai Pavilonban közel 30 sportág mutatkozott be, kiállí-tások, vetélkedő, egykori és leendő olimpikonok várták az érdeklődő-

ket. Az utazás kiállítás díszvendége idén Lengyelország és Debrecen, illetve a Halasi csipke volt.

A Sárvár Tourist & TDM Non-profit Kft. szervezésében a város, a nagy szállodák, a fürdő és a Sár-vári Turisztikai Egyesület közösen mutatkoztak be a sárvári standon.

A város március 1-jén tartott saj-tótájékoztatóját az élmény és tradíció jegyében szervezték. – 2011-ben a fürdő több mint 740 ezres látoga-tószámával, a városban eltöltött 470 ezer vendégéjszakával kiváló évet zárt Sárvár, de ez nem pihenésre, hanem további munkára ösztönzi az önkormányzatot és a turisztikai szolgáltatókat. A vendégéjszakák vonatkozásában az eddigi kilencedik helyhez képest, úgy tűnik, hogy két-három hellyel előbbre tudtunk lépni, az én igazi nagy álmom azonban, hogy az első ötbe bekerülhessünk – mondta el Kondora István.

A polgármester bízik abban, hogy az a nagyon kemény mun-ka, amit az önkormányzat és a kisebb – nagyobb turisztikai

szolgáltatók a TDM szerveze-ten keresztül együtt megvaló-sítottak meghozza 2012-re a gyümölcsét.

– Természetesen a válság jelei körülöttünk is itt vannak, mégis mintha ebből Sárvár egy szigetként kiemelkedne, egy nagyon erős stabilitást értünk el és egy nagyon dinamikus fejlődést vittünk véghez az elmúlt években. A városimázst új alapokra kell helyeznünk, erő-sítenünk kell az egyediségünket, ehhez készül egy gyógyhelyi fej-lesztési terv: az élmény, az erő, a természeti környezetünk, a Ná-dasdyak tradíciója, a 100. olimpiai aranyérem mind benne lesz ebben, minden, amivel a versenyben sike-resen tudunk szerepelni – hangsú-lyozta Kondora István.

A siker következő mérföldkö-ve lehet 2012-ben, hogy Sárvár Magyarország 14. gyógyhelye lehet, mellyel egyediségét tovább növelheti.

Félezer kiállító kínálta „portékáját”

Az erő és az élmény Sárvárral van

A Spirit Hotel értékesítési igaz-gatója, Móritz Szilvia az Utazás 2012 kiállításon jelentette be, hog y ötcsi l lagos hoteljük a Healing Hotels of the World, a világ legegyedibb szállodáit összegyűjtő szövetség tagjai sorába került.

Alapvető fontosságú, hogy a Hea-ling Hotels of the World tagok vendégei egyénre szabott, magas minőségű kezeléseket kapjanak, melyek nem csak szépségápo-láson és relaxáción alapulnak, hanem középpontjában maga az

ember áll. A HHoW koncepciója sokban hasonlít az ötcsillagos Spirit Hotel szellemiségéhez, miszerint az ember teste és lel-ke csak a kettő harmóniájában találhatja meg a boldogságát. A HHoW tagjainak felvételét szakmai konzultáció előzi meg,

és szigorú feltételrendszeren alapul. Az elismerés nem csak a Spirit számára nagy előrelépés, hanem azt is bizonyítja, hogy Magyarország méltán szerepel a világ legjobb egészségturisztikai célpontjai között.

A Spirit a világ legegyedibb szállodái között!

Kondora István: A sikerek további munkára ösztönöznek

Bánki Erik megnyitója: Mindenki bízik a turizmus jövőjében

A sárvári standon a Spirit és Danubius hotelek

Page 7: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP2012. március 9. 7

UTAZÁS KIÁLLÍTÁS 2012. március 1–4. BUDAPESTOlimpikonok építették a Sárvári KalandparkotA nyáron nyíló százmillió forintos beruházásból megvalósuló Sárvári Kalandpark látványterveit is az Utazás 2012 kiállításon mutatta be Kondora István, a város pol-gármestere.

A terveket az egyik legsikeresebb magyar olimpiai sportág képviselői nézték meg elsőként. A birkózók között ott volt dr. Hegedűs Csaba, aki a müncheni olimpián sze-rezte meg a magyaroknak a 100. olimpiai aranyérmet. A Magyar Birkózó Szövetség elnöke szerint, az olimpiai közvetítések sokat segíthetnek a sportág népszerűsí-tésében. – Ugyanakkor a szőnye-gen küzdő versenyzőink sok erőt merítenek abból is, hogy tudják, a lelátók mellett, idehaza milliók szurkolnak győzelmükért. Ha ebbe a „szurkolói munkába” a magyar fürdők is „besegítenek”, azzal csak még erősebbek leszünk – mondta

a kalandpark terveit bemutató rendezvényen dr. Hegedűs Csaba, és mindeközben az őt elkísérő, a

londoni olimpiára készülő birkó-zók kockákból felépítették a „mini kalandparkot” a helyszínen.

Kondora István polgármestere mindezekhez hozzátette, a terveket

nem véletlenül mutatták meg első-ként a sárvári születésű Hegedűs Csabának. Korábban a tekintélyes

sportmagazin, az amerikai Sport Illustrated a pekingi olimpián sze-repelt sportágak között a birkózást értékelte a legjobbnak a verseny körülményeit és szervezettségét

illetően. Kínában dr. Hegedűs Csaba vezényletével zajlottak a sportág olimpiai eseményei, és most Lon-donban is ő lesz a londoni olim-pia birkózóversenyének technikai igazgatója. - Úgy érzem, hogy a szervezettség, a kitartás, a csa-patmunka területén sok mindent tanulhat mindenki azoktól az él-sportolóktól, akik most Londonban szőnyegre lépnek – hangsúlyozta a polgármester.

A magyar turisztikai központok - így Sárvár is - már az olimpiára készülnek, szakértők szerint, sokan az olimpiai eseményekhez igazítják majd utazásaikat. Amint azt Vancsura Miklós fürdőigaz-gató, a fürdőszövetség elnöke elmondta, a Magyar Fürdőszövet-ség egy felhívást tett közzé a hazai fürdők körében, hogy biztosítsa-nak az olimpia alatt lehetőséget vendégeiknek a sportküzdelmek megtekintésére.

Dr. Hegedűs Csaba mellett épült a kalandpark

A történelmi emlékhely vérgrófnőjeA történelmi hagyomány az utazás kiállításon Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató–várúr és kísérője, Báthory Erzsébet grófnő személyében jelent meg.

Tavaly év végén készült el az a kormányrendelet, amely az egész

országban kijelölte azt a harminc-hat megemlékezésre és emlékezésre méltó történelmi emlékhelyet, ahol olyan valakik éltek, akik az ország

sorsára nagy hatást gyakoroltak, vagy olyan esemény történt, amely a mai napig meghatározza hazánk történelmét. Ebben az exkluzív listában szerepel a Nádasdy-vár is, így aki ide bejön, annak meg kell tudnia, hogy ez a vár, a Nádasdy család nemcsak Sárvár életében,

de az egész ország történelmében fontos szerepet játszott.

– Többéves előkészület, szakmai munka után az idén nyáron szeret-

nénk megnyitni a Nádasdy család tagjának, Báthory Erzsébetnek a kiállítását, amellyel szeretnénk egy kicsi kitörni a hagyományos múzeumi modellből, hogy az emberek minél szélesebb rétegeit meg tudjuk szólítani. Bár Báthory Erzsébet a sárvári falak között élte napjait, nemzetközi szinten is is-mert lett. Most arra vállalkozunk, hogy az úgynevezett rossz és jó oldalát is megmutatva, feltegyük a kérdést, hogy mi volt az oka annak, hogy pont Báthory Erzsé-bet lett a magyarországi rossz és

erotikával teli asszonyok ősnője. Nemcsak a pert, a borzalmakat és annak utóéletét mutatjuk be, de a gazdálkodó, a gyermekeit szerető, a férjét remegve váró asz-szonyt is, aki soha nem gondolta volna, hogy az életét a következő századoktól fogva véres tintával fogják írni – mondta el a sajtó képviselőinek a múzeumigazga-tó. Majd az érdeklődők egy igazi vérkoktéllal koccinthattak, azzal, amelyről azt tarják, hogy a XVI. században Báthory Erzsébet is fiatalító kúraként itta.

A Nádasdy-vár ura és kísérője, Báthory Erzsébet

Az utazás kiállításon a Ná-dasdy Bandérium, illetve a Nádasdy Történelmi és Ha-gyományőrző Egyesület tagjai is részt vettek, hogy népszerű-sítsék a Nádasdy Történelmi Fesztivált.

Szabó Krisztián elnök el-mondta, hogy július 20-a és

22-e között kerül megrendezés-re a negyedik Nádasdy Törté-nelmi Fesztivál. Az idei jelmon-datuk: „Történelmi játék! Játék a történelemmel!”, hiszen idén egy kis meglepetést visznek a rendezvénybe, eljátszanak az-zal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a törökök elfoglalták volna a Nádasdy-várat.

A törököké lesz a vár!

Page 8: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP8 2012. március 9.

● A hittanuló diákok húsvéti gyónása március 23-án, pénteken délután 16.00 órától lesz.

● Nagyböjt 5. vasárnapján, Feketeva-sárnapon március 25-én a Szentföldön élő keresztények javára lesz országos gyűjtés.

● Augusztus 6–10. között a Sári plébános, Roland atya zarándoklatot indít Krakkóba, Chenstohovába és Boldog II. János Pál szülővárosába Wadovicébe. Érdeklődni a Plébánián lehet. Telefon: 320-918.

● A Mária Rádió az egész országra kiterjedve a Sári templomból közvetíti a szentmiséket a következő időpontokban:

• Március 10-én, szombaton előeste 18.00 órakor nagyböjt 3. vasárnapjának szentmiséje

• Március 13–14–15–16-án (kedd-szerda-csütörtök-péntek) 18.00 órakor

• FM 95.2

A Sárvári Evangélik

● Üzenet Istentől: „Nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna.” Mk 4,22

● Szavunk IstenhezMennyei Atyánk Jézus Krisztus által!

Köszönjük a tavasz első jeleit. Áldunk a böjti időszak csendes lehetőségeiért. Atyai szí-vedhez vonj közelebb minket, hogy életünk megújuljon. Könyörgünk nemzetünkért és közös jövőnkért küzdő vezetőinkért. Urunk, legyen meg a Te akaratod. Ámen.

● Nők Ökumenikus Világ Imanapja: Március 13-án, kedden 17.00 órától az evangélikus gyülekezeti terembe hívjuk a keresztyén felekezetek asszonyait és leányait. Az idei program Malajziából érkezett, és az ottani asszonyok közé kalauzol el minket.

● Nemzeti ünnep: Március 15-én 9.00 órai kezdettel hálaadó istentiszteletet tartunk az evangélikus templomban. Utána a városi ünnepséghez és koszorúzáshoz csatlakozunk.

● Presbiterválasztások: Március 18-án, vasárnap 9.30 órai istentiszteletünkhöz csatlakozóan Sárváron, majd március 25-én, vasárnap 11.00 órai istentiszte-lethez csatlakozóan Rábapatyon tartunk közgyűlést. A gyülekezet tisztségviselőit és presbitereit választjuk meg, 6 éves mandátummal.

● Családi istentisztelet: Március 18-án, vasárnap 11.00 órai kezdettel érkezik el a következő kortárs – családi istentiszteletünk ideje. Az istentiszteletnek és az énekkari da-

rabnak is a Passió – Jézus szenvedéstörténete lesz a témája.

● Hitoktatói szakmai nap: Március 19-én, hétfőn, az Egyházkerület általános iskolai hit-oktatóinak tartanak továbbképzést a Soproni Evangélikus Iskolában.

● Dies Academicus: Március 22-én, csütörtökön Budapesten az Evangélikus Hit-tudományi Egyetemen országos konferenciát rendeznek: A lelki nevelés a társadalomban elfoglalt szerepéről, valamint az új közneve-lési törvényből adódó változásokról.

● Egyházmegyei Közgyűlés: Március 23-án, pénteken Szombathelyen kerül meg-rendezésre a Vasi Evangélikus Egyházmegye közgyűlése. Az egyházmegyei tisztújítás jelölt listája kerül véglegesítésre.

● Egyházi borminősítés: Március 23–25. között rendezik meg Révfülöpön a VI. Or-szágos Evangélikus Borfesztivált. Az ígéretes szakmai programok mellett, a termelők bora-it a legmagasabb hazai zsűri bírálja.

● SZJA 2x1%: A személyi jövedelemadó bevallások idején szeretettel kérjük a testvé-reket, hogy rendelkezzenek a kétszer 1%-ról:

– Az első 1%-ról a Magyarországi Evan-gélikus Egyház javára a 0035 technikai szám feltüntetésével lehet rendelkezni.

– A második 1%-kal helyben, a Luther – rózsa Alapítvány támogatható a Sárvári Evangélikus Egyházközség fejlesztéséért. Ennek adószáma: 18890246118.

● Vasárnaponként 10.00 órai kezdettel istentiszteletet és – ezzel egy időben – gyer-mek-istentiszteletet tartunk.

● Március 25-én, vasárnap 10.00 órai kez-dettel egyházlátogatás lesz gyülekezetünkben, Szakál Péter esperes és Rácz Miklós egyház-megyei tanácsos részvételével. Ez alkalommal istentisztelet után presbiteri ülést tartunk.

● Személyi jövedelemadónk 1%-át a Sárvári Református Gyülekezetért Alapít-ványnak ajánlhatjuk fel, melynek adószáma: 18890552-1-18. A Magyarországi Reformá-tus Egyház technikai száma: 0066.

● Istentisztelet: minden vasárnap 16.00-17.30. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

● Weblapunk: http://sarvaribaptista.weebly.com

Evangélikus Egyházközség

Szent László Plébánia

Református Egyházközség

BaptistaEgyházközség

Martinus Medicus Egészségcentrum 9700 Szombathely, Sorok u. 24-25.

Telefon rendelési időben: (06 94) 320 320Telefon rendelési időn kívül: (06 30) 8 320 320

www.martinusmedicus.hu

BŐRGYÓGYÁSZATDigitális anyajegyvizsgálat, lézeres terápia, pattanásos bőr és hajhullás kezelése, bőrgyógyászati kisműtétek, izzadásgátlás - gyorsan, korszerűen! Várólista nélkül!

Dr. Bali Gábor, bőrgyógyász szakorvos

Rendelési idő:kedd-csütörtök-péntek: 16-20 óra; szerda-szombat: 8-12 órakedd-csütörtök-péntek: 16-20 óra; szerda-szombat: 8-12 óra

ULTRAHANG-DIAGNOSZTIKAHasi- és kismedencei, emlő, here és ízületi ultrahang, Doppler-vizsgálat - várakozási idő nélkül, a legkorszerűbb technikával! Várólista nélkül!

Dr. Fülöp Adrienn, radiológus szakorvos

Rendelési idő: kedd-péntek: 16-20 órakedd-péntek: 16-20 óra

REUMATOLÓGIA2012. áprilisától várhatóan elindul a reumatológiai szakrendelés.

Napilapok, heti- és havilapok - Telefonfeltöltés (Vodafone, T-mobile, Telenor) - Dobozos sörök - Röviditalok - Borok - Üdítők- Dobozos sütemények - Édességek - Levelezőlap, boríték, bélyeg - Dohányáru teljes választéka - Ötöslottó, Hatoslottó, Skandináv

lottó, Puttó, Kenó, Luxor, Tippmix és sorsjegyek kaphatók.

A Tinódi úti üzletben szeszesitalt nem értékesítünk.

BATTHYÁNY U. 33. • TRAFIKALKOTMÁNY U. 4. • TRAFIK ÉS LOTTÓZÓLAKTANYA U. 2. • TRAFIK ÉS LOTTÓZÓTINÓDI U. 34. • TRAFIK ÉS LOTTÓZÓ

Mindennap nyitva.

A Szent László

● Böjti szerda és péntek estéken 17.30-kor fájdalmas szentolvasóra és keresztúti elmélke-désre hívunk. A hegyi kálvárián böjti vasár-napokon 15.00-kor kezdődik a stációjárás.

● Katolikus böjti fegyelem: Az esztendő minden pénteke Jézus kereszthalálának emlékére bűnbánati nap. Engesztelésül ajánljunk fel imádságot, az irgalmasság cselekedeteit, önmegtagadásokat. Nagyböjt péntekein húseledeltől való megtartóztatás, kötelező hústilalom. Szigorú böjti napo-kon, Hamvazószerdán és Nagypénteken a nagykorúaknak csak háromszori hústalan étkezés egyszeri jóllakással. – A katolikus böjti fegyelem erősítse a családi összetartást.

● Március 18-án, Böjt 4. vasárnapján a 10.00 órai nagymisén plébániánk vendége lesz dr. Konkoly István ny. megyés püspök. Hallgassuk meg tanítását, kapcsolódjunk szentmiseáldozatához.

● Március 22-én, csütörtökön 17.00-kor a rábasömjéniek húsvétra készítő gyónási alkal-ma. Vendéggyóntató és prédikátor Dóka Ferenc hegyfalui plébános úr. 16.00-kor az Ölbői utcai felújított kereszt megáldását végezzük.

● A 2x1%-ról rendelkező nyilatkozat száma: Magyar Katolikus Egyház: 0011; Szent László Katolikus Általános Iskola Alapítvá-nya: 18885785–1–18.

Szent Miklós

● Nagyböjtben minden pénteken este 17.30 órakor keresztúti ájtatosságot tar-tunk. Hittanos gyermekeket is buzdítom a részvételre.

● Csütörtökönként este 17.30 órakor a világosság titkai szentolvasót imádkozzuk papi és szerzetesi hivatásokért.

● A böjti szent időben legyünk buzgób-bak az átlagosnál imádságainkban, a szeretet gyakorlásában, a hétköznapi szentmiséken való részvételben és az önzetlen áldozatok vállalásában!

● Böjti péntekek hústalan napok. Ka-tolikus családok figyeljenek erre! A böjti fegyelem a plébánia honlapján olvasható.

● Március 15-én, csütörtökön a 18.00 órakor kezdődő szentmisén Magyar Hazán-kért is imádkozunk.

● Március 17-én és 18-án a vasárnapi szentmiséken Szent József közbenjárásával imádkozunk az édesapákért és a Plébánia Családjaiért. A gyerekek szüleikkel együtt jöjjenek a szentmisére imádkozni, saját családjukért!

● Március 26-án, hétfőn Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén este 18.00 órakor ünnepi szentmise lesz.

● Nagyböjti lekigyakorlat a Sári temp-lomban:

Március 23–24–25-én, péntek-szombat-vasárnap. A szentbeszédeket Merkli Ferenc teológiai tanár úr mondja. A nagy gyóntatás húsvétra felnőtteknek és fiataloknak március 25-én, Feketevasárnap délután 15.30 órától lesz. Vendéggyóntatók: Merkli Ferenc atya és Nagy Péter atya. Ezen a vasárnapon szentmisék: szombat előeste 18.00 óra, vasárnap reggel 8.00 óra, délelőtt 10.00 óra és este 18.00 óra.

Szent MiklósPlébánia

Page 9: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP2012. március 9. 9

Személygépkocsi-vezetőitanfolyam

● Részletfi zetési lehetőség ● Kedvezményes árak!

9600 Sárvár, Petőfi S. u. 24.Tel.: 95/321-244, 06-30/309-34-51Nyilvánt.szám: 00849-2008

SÁRVÁRON a Katolikus Ált. Iskolában2012. március 14-én 17 órakor

További info: Horváth Ferenc • Tel.: 06-30/309-3451

Mérei Tamás, a Savaria Szimfo-nikus Zenekar igazgatója volt a sárvári páneurópások februári vendége. A rendezvénynek a szer-vezet klubhelyisége adott otthont.

A csellista zenekar-igazgató Szombathelyen született, s ma is a megyeszékhelyen él családjával együtt, persze nem mindig volt ez így: a művész hosz-szú ideig az Újvilág igényes zene iránt érdeklődő közönsé-gét szórakoztatta. Az előzményekhez hozzá tartozik az is, hogy a muzsikus zenész-családba született, s ötéves kora óta csel-listának készült. Négy egyetemen szerzett diplomát, ebből hár-mat az Egyesült Álla-mokban, ahol fényes jövő várt rá. Mégsem érezte otthon magát Amerikában, ahogy később Ausztriában sem, ahol hat évig dolgozott. A klagen-furti színházzenekar szólócsellis-tájaként „nyugdíjas állása” volt, a szinte tökéletes jog- és létbiz-tonságot nyújtó státuszt azonban érzelmi okokból, valamint kislánya születése után az asszimiláció elvi lehetőségét is elkerülendő hazaköl-tözött. Néhány barátja unszolására megpályázta az éppen akkor meg-üresedő zenekar-igazgatói állást a szombathelyi szimfonikusok élén,

melyet el is nyert. Elmondható tehát, hogy a segíteni akarás szán-dékával tért haza, 2009 óta tehát a zenekar igazgatójaként és művé-szeti vezetőjeként tevékenykedik, a sárvári páneurópások klubhe-lyiségében megtartott előadása pedig működésének három területét érintette. Elsősorban természetesen a már említett „főállás” hétköznapi

teendőiről szólt, mely mellett a Savaria Történelmi Karneválnál is kuratóriumi elnöki funkciót tölt be, a harmadik tevékenysége pedig az éppen születő-félben lévő Iseumi Szabadtéri Játékok fölötti atyásko-dása, mely tavaly éledt újra, s idén nyáron már több előadást foglal magába, a közönség pedig világsztár előadók fellépésére számíthat.

czar

Egy közép-európai muzsikus sors

„Mozdulj fejben! – avagy gon-dolatok az egészségmegőrzésről mentőtiszti szemmel” címmel ke-rült megszervezésre az egészséges életmódot népszerűsítő kampány idei első programja. Szabó Zoltán mentőtiszt örömmel fogadta el a felkérést, hogy az egészséges életmód kampányban részt vegyen mint előadó.

A 2012-es rendezvénysorozatot a „Mozdulj Sárvár” fővédnöke Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg. Köszöntőjében mindenkit arra buzdított, hogy az évkezdet legyen az egészséges életmódra váltás

kezdete is. A tavalyi esztendőben már számos sport került a „Moz-dulj Sárvár” középpontjába. Akik még nem sportolnak rendszeresen vagy akár semennyit sem, azoknak elsőként az elhatározásra van szük-ségük. Mindenki mozduljon fejben majd testben, mert a test és lélek megfelelő, együttes működése adja az egészséget.

Szabó Zoltán előadásában sa-játos látószögből közelítette meg az egészségmegőrzés kérdését. A prevencióra, a megelőzésre tette

a hangsúlyt, de mint sürgősségi ellátó, a már kialakult betegségek felismeréséről, és ehhez kapcsolódó teendőkről is beszélt.

Egészségünk érdekében a leg-fontosabb az lenne, hogy ne várjuk meg a bajt. A szülőknek nagyon nagy a felelősségük, hiszen gyer-mekük megszületése pillanatától vigyázni kell a kicsi egészségére, és folyamatosan tenni kell azért, hogy egészségesen nőjenek fel. Már óvo-dában, iskolában el lehet kezdeni a megfelelő életmódra való nevelést, hogy kialakuljon a gyermekben az igény és az indíttatás felnőtt korára a helyes életmódra.

A szív és érrendszeri betegségek kialakulása is két csoportra, a tő-lünk függő és a tőlünk független, általunk nehezen befolyásolható okokra vezethetők vissza. Általunk befolyásolható dolgok csoportjába tartozik például a mozgás, az ét-rend megválasztása és a dohányzás kérdése. Ebből látszik, hogy tényleg fejben dől el minden!

Március 9-én már a sportté lesz a főszerep, a Nádasdy iskola torna-csarnokába teremtájfutásra várják a mozogni vágyókat. -szilke-

Előadással folytatódott a „Mozdulj Sárvár!”

Mérei Tamás új kihívása: Iseumi Szabadtéri Játékok

Szabó Zoltán mentőtiszt tartott a könyvtárban előadást

Továbbra is vállalunk nadrágfelhajtást és cipzárak cseréjét! Sárvár, Hunyadi u. 1. Tel.: +36-30/664-9195

kölcsönzését megkezdtük!

Az elsőáldozó ruhák előjegyzését,

Page 10: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP10 2012. március 9.

Február utolsó napján nyílt meg a Nádasdy múzeum legújabb kiállítása. Szombathely és Kör-mend után Sárvárra érkezett a Savaria Múzeum „Időcsiga. Újabb eredmények Vas megye őskorá-nak kutatásában” című időszaki kiállítása.

A kiállítást Ilon Gábor régész nyitotta meg, aki elmondta, hogy a tárlat Vas megye őskorának kutatá-sában elért legújabb eredményeket mutatja be nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is. A tárlat a neolitikumtól egészen a keltákkal bezárólag felöleli a teljes őskor időszakát, ami körülbelül hatezer évet jelent. Szombathelyen a tárlókat és a tablókat csigavonalban rendezték el, innen az időcsiga cím is. Ezt Sárváron sajnos a kiállítóhely

formája miatt nem tudták kialakíta-ni, de így is nyomon követhető az időrendi elrendezés. A vitrinekben látható edények, kő, csont-, fém-eszközök, ékszerek bemutatják az egykor itt élt népek emlékeit. A

több ezer éve használt eszközök az őskori életet varázsolják elénk. A tárgyak mellett a kiállítási tablókon nyomon követhetjük a régészek fel-tárási munkáját is. Ez is egy külön érdekessége a kiállításnak.

Ilon Gábor régész megnyitója során a közönség figyelmébe aján-lott több tárgycsoportot is, amelyek különösen nagy figyelmet érdemel-nek. Elmondta, hogy mindenképp érdemes megtekinteni, például a kö-zépső bronzkor időszakából feltárt temető tárgyait, melyek árulkodnak az akkori társadalmi felépítésről, szociokulturális viszonyokról. Na-gyon érdekesek a szombathelyi Jáki úti temető bronzkincsei, közülük is egy lemezből készült fejékszer, ame-lyen bibliai ábrázolás található. Ilyen fejékszer, mint a szombathelyi lelet pillanatnyilag a több mint 300 éves európai régészeti kutatástörténet-ben sehol sem ismert. – A kiállított darabok európai összehasonlításban is megállják a helyüket és komoly szakmai figyelmet érdemelnek – mondta Ilon Gábor. TSZ

Elindult a sárvári múzeumban az időcsiga

Rendhagyó, ugyanakkor hagyo-mányteremtő szándékkal adtak koncertet a Tinódi gimnázium öregdiákjai február 24-én. A hang-verseny a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola dísztermében várta a közönséget.

A gimnázium ebben a tanév-ben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A jubileumot ünnepi rendezvénysorozat kíséri, melynek első állomásán, még az ősz folyamán egykori tinódisok adták át tudásu-kat a maiaknak egy előadássorozat keretében. Ehhez a programhoz kapcsolódik a múlt pénteki koncert is, hisz az est fellépői, Varga Diána, Frigy Nikoletta és Csikós György – bár más-más időszakban – a Ti-nódiban érettségiztek. A zene mind-hármuk életében már gimnazista korukban meghatározó szerepet játszott: fellépéseikkel gazdagították az iskolai műsorokat, versenyered-ményeikkel pedig öregbítették az intézmény hírnevét. A régi szép időkre emlékezve természetesen mindhárman örömmel fogadták el a felkérést.

Csikós György egyébként 2000-ben érettségizett, tanulmányait a szombathelyi művészeti szakkö-zépiskolában, majd a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zenei

Intézetében folytatta. Itt diplomá-zott harsonatanár, kamaraművész szakon. Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mester-képzésén harsonaművész és tanári

diplomát szerzett. Tanulmányai mellett rendszeresen zenélt nívós zenekarokban. Jelenleg a 25. Klap-ka György Könnyű Lövészdandár zenekarának beosztott zenésze, emellett pedig alapító tagja és mű-vészeti vezetője a Kanona Bandnek.

Varga Diána 1997-ben végzett. Még negyedikes korában csatla-kozott a Vasi Népdalstúdióhoz,

melynek jelenleg is tagja. 2000-ben óvodapedagógusként diplomázott Sopronban, és még abban az évben elnyerte a Népművészet Ifjú Mes-tere címet. 2010-ben a Nyíregyházi

Főiskola ének-zene, népzenetanár szakán diplomázott. 2002-től Vasvá-ron kezdett el népdalosokkal foglal-kozni. A Fülemüle Népdalcsoportot 2011-ig vezette. 2003-ban először a celldömölki művelődési központ-ban tartott népdalos szakköröket, majd egy évvel később az Ádám Jenő Zeneiskola népi énektanára lett. Ma is ott tanít. 2005-ben két ba-

rátjával együtt megalakította az Egy Szoknya Két Nadrág Énekegyüttest, ami egyértelműen jelzi, hogy hiva-tása és hobbija is a zene, az éneklés. Műsorát is úgy válogatta össze, hogy helyet kapjon benne a népzene és a poposabb műfaj is.

Frigy Nikoletta 2010-ben érett-ségizett, majd felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem ének-zene sza-kára. Jelenleg másodéves hallgató. Korábban a vasvári zeneiskolába járt, így az egyetem mellett továbbra is tagja fuvolistaként a Vasvári Fú-vószenekarnak. Évek óta a Zsivány Zenekar énekese. Ha ideje engedi, részt vesz a zeneiskola és a Zsivány Zenekar fellépésein is. Az egyetem elvégzése után mindenképpen énekléssel szeretne foglalkozni.

A koncerten közreműködött Dörnyei Roland zongorán és Novák Szabolcs ütőhangszeren.

A fellépő zenészek egy emberként vallják, hogy mindig is volt valami, ami megvédte az embert az érzel-mek viharaiban. Ez volt a művészet, a költészet, a dal, a muzsika, melyek azért születettek meg, hogy feloldják a szorongást, kimondják a bánatot, kikiáltsák az örömöt, a boldogságot, a szerelmet. A dal szükségből szüle-tett, és az emberi lélek egészségének a biztosítékává lett.

csrp

A zene megvéd az érzelmek viharábanTinódis öregdiákok koncertje a 60 éves jubileumon

Frigy Nikoletta és Varga Diána közös produkciója

Az időszaki tárlat május 1-jéig látogatható

Page 11: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP2012. március 9. 11

A „Tudásdepo-Expressz” TÁ-MOP-3.2.4/08/1-2009-031 szá-mú projektjén elnyert 6.808.740 Ft-os támogatás segítségével minden korosztályt megszólí-tottak programjaikkal a Nádas-dy-vár Művelődési Központ és Könyvtár könyvtárában.

A sárvári könyvtár szolgál-tatáspolitikájának alapeleme, hogy olyan közösségi térként funkcionáljon, ahol a különböző korosztályú és érdeklődési körű használók a számukra szükséges információk és dokumentumok mellett élményt nyújtó progra-mok részesei is lehetnek, és ahol az esélyegyenlőséget biztosító partnerség napi gyakorlat. Az intézmény fokozott hangsúlyt fektet a felnövekvő nemzedék olvasási kultúrájának fejleszté-sére, az örömteli olvasás előtérbe állítására is.

Momo, a könyvmanó című, olvasást és könyvtárhasználatot népszerűsítő játékukat – bevon-va a sárvári kistérség iskoláit és könyvtárait is – alsó tagozatos gyerekek számára hirdetik. A

kisdiákoknak a feladatok meg-oldása során manó próbákat kell teljesíteniük, bizonyítva, hogy szeretnek olvasni, eligazodnak a könyvek világában és ismerik a mesék birodalmát.

A Detektívsarok program-sorozat játékos formában, a modern technika lehetőségeit is felhasználva ösztönzi nyo-mozásra a csapatokat. A felső tagozatos tanulók havonta más-más érdekes téma világában mélyedhetnek el, gyűjthetik a pontokat, hogy a tanév végére mesterdetektívvé válhassanak. A játékokat decemberben, illetve májusban nagyszabású rendez-vénnyel zárják. Céljuk, hogy a gyerekeket életkori sajátossá-gaiknak megfelelő, izgalmas és tanulságos játékokkal csábítsák az intézménybe, meggyőzve őket, hogy a könyvtár nem csak könyvmolyoknak való, hanem izgalmat, érdekes lehetőségeket kínáló színtér, az olvasás pedig élményszerző, szórakoztató cse-lekvés is lehet.

2010 őszén alapították a Syl-vester Könyvbarátok Klubja el-

nevezésű irodalmi klubot, melynek keretében havi rendszerességgel kötetlen beszélgetések, író-olvasó találkozók, előadói estek szerepel-nek. Vendégükként köszönthették többek között dr. Gyürki László pápai prelátust, Vörös Ferenc festőtanárt, a Regös együttest, Gyócsi László írót, de kaptak már itt bemutatkozási lehetőséget helyi kötődésű tollforgatók is.

Folyosógalériájukon havonta rendeznek képzőművészeti tár-latokat, illetve közérdeklődésre számot tartó gyűjteményeket mutatnak be. A pályázatnak kö-szönhetően 10 üvegvitrinnel gazdagodott az intézmény, ezért lehetőségeik kibővül-tek: vitrinben elhelyezhető tárgyak kiállítására is lehe-tőségük nyílik.

A pályázat segítségével valósul-hatott meg a könyvtár arculatának megújítását szolgáló, a különböző rendezvényekhez kapcsolódó marketingeszközök elkészítteté-se. A tetszetős, az intézményre jel-lemző és honlapukkal megegyező színvilágú tárgyak kiválóan alkal-masak a könyvtár népszerűsíté-

sére, illetve ajándékként kedves, értékkel bíró emlékek maradnak a megajándékozottaknak.

A könyvtár mind szélesebb körben való megismertetését szolgálja az intézményről szóló film is, melyben történetének bemutatása mellett részletes ké-pet kap a néző szolgáltatásaikról, gyűjteményükről és rendezvé-nyeikről, utalva honlapukra, elérhetőségeikre. A film tavaly októberben került először bemu-tatásra, a Vas megyei könyvtáro-sok szakmai napján. Azóta több-ször vetítette a sárvári televízió, illetve az érdeklődők interneten is megtekinthetik.

A könyvtári szolgáltatások fej-lesztésében első helyen az önálló honlap (www.sarvari-konyvtar.hu) létrehozása szerepelt. A tetszetős, jellemző színvilágú, könnyen áttekinthető külső, gaz-dag tartalomkínálattal párosul, amely a könyvtár megismertetése és a távolról történő könyvtár-használat mellett a városi és a kistérség községi könyvtárainak teljes dokumentumvagyonát is kereshetővé teszi a világhálón.

Mintha egy olyan tiszti kaszi-nó ruhatárában járnánk, ahová egyszerre érkeztek volna meg az elmúlt évszázad főkatonái. A történelem iránti érdeklődés volt a megalapozója Szemes József Tibor egyenruha- és kitüntetés-gyűjteményének, melyből március 2-án nyílt kiállítás a könyvtárban.

Ferenc Józseftől napjainkig tart az a tárlókban elhelyezett gyűjtői sorozat, ami bemutatja a polgári és fegyveres erők-testületek más-más egyenruhákon viselt ékítményeit. A falakon lógó sapkák és zubbonyok pedig azokat a társadalmi változáso-kat követik, amelyeket vérrel is írt a magyarság. Minden egyenruha egy-egy emberi történet is – emlékeztet rá Szemes József Tibor, aki havonta egyszer előveszi gyűjteménye darab-jait, hogy kifényesítve őket, így adóz-va kicsit a múlt idők dicsőségének.

A kiállítást megnyitó Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató az alkalmat kihasználva tömör összefoglalását adta annak a tudo-

mánynak, melyet magyarul rendjel és kitüntetéstörténet tudománynak neveznek, latin eredetű elnevezés-sel pedig falerisztikának. A rend-jeleket és kitüntetéseket, legyenek azok katonaiak vagy polgáriak a ruhán történő, szabályok által meg-határozott viselésük különbözteti

meg az emlékérméktől, a pénzér-méktől és az ezekhez hasonló tár-gyaktól. A falerisztikai kutatások tárgya e rendjelek és kitüntetések

vizsgálata, melynek során megál-lapítja az alapítás körülményeit, az adományozás módját és célját, illetve ezek megvalósulását az időben előrehaladva.

A Nádasdy Ferenc Múzeum is rendelkezik egy kisebb kitüntetés-gyűjteménnyel, melynek alapjait

Nógrádi Géza tette le, ám Szemes József Tibor gyűjteménye jóval gazdagabb, teljesebb, és ami fontos, tudás és ismeret által megalapozott

– ajánlotta a közönség figyelmébe a tárlatot Takács Zoltán Bálint. Hozzátéve, hogy múzeumi értéket képvisel, megőrzésre és megisme-résre, bemutatásra méltó. A kato-nás rendjeles tárlat március 31-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

Tiszturak, fényes-foszlott csillagokEgyenruha-dísz kiállítás a könyvtárban

A falakon lógó sapkák és zubbonyok azokat a társadalmi változásokat követik, amelyeket vérrel is írt a magyarság

Legyen a könyvtár igazi közösségi tér!

Page 12: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP12 2012. március 9.

TEMETKEZÉSÉrtesítjük a tisztelt lakosságot, hogy a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelő Kft. Kegyeleti Ágazata (volt Temetkezési Vállalat)

TEMETKEZÉSI IRODÁT NYITOTTSárvár, Batthyány u. 33. alatt

(Kisipari üzletsor)

Nyitva tartás, ügyintézés: Hétfő-Péntek: 7.30-15.30Telefon: +36 30/216-4915

Halottszállítás: 24 órás ügyelet, hétvégén és ünnepnapokon is. Telefon: 94/314-082; +36 30/701-2538

Városi véradásA Magyar Vöröskereszt Sárvári Szervezete

2012. március 13-án, kedden 10.00-18.00 óráigvéradást szervez a Nádasdy-várban.

Önnek csak egy kis szúrás,

valakinek valahol egy élet!

A sárvári környezetvédők a téli évszakban is aktívak. Február 24-én a Sárvári Környezetvédő és Termé-szetbarát Egyesület indította útjára Zöld Út címmel előadás-soroza-tát. Első rendezvényükön Czibók Tamás gazdasági agrármérnök beszélt a madárvédelemről.

Csonkáné Bokor Judit, az egye-sület vezetője mesélt az előadás előzményeiről. Elmondta, hogy decemberben az önkormányzat engedélyével madárodúkat helyez-tek el a várparkban. Ezt követően az iskoláknak kezdő madáretető csomagot ajánlott fel az egyesület. A felhívásra négy iskola jelentkezett és összesen hét madáretető készült el.

– Az előadás-sorozat azért kapta a Zöld Út címet, mert az út a jövő-be visz, a zöld pedig a környezetet jelenti, amire oda kell figyelnünk. A jövőnk célja az lehet, hogy tiszta környezetben éljünk – mondta Csonkáné Bokor Judit.

A pénteki előadás címe Madár-védelem a környezetvédelemben volt. Czibók Tamás előadása két részből állt. Szó volt a madár-ember konfliktusokról, mint például a par-lagi galamb vagy fecske probléma a városokban. Az előadás második részében olyan madárvédelmi eszközök bemutatására került sor, amelyek a védett madárpopulációk növekedését segítik.

Az egyesület által a várparkban kihelyezett etetőket és odúkat e hónapban nézik meg a környe-zetvédők és a kisiskolások. A Zöld Út rendezvénysorozat minden hónap első péntekén jelentkezik. A következő előadásokon is hasznos témák szerepelnek majd, mint például a komposztálás, vagy a permetezés. Az egyesületvezető bízik abban, hogy az érdeklődés is nagy lesz, hiszen egy célt szol-gálnak, a jövő tiszta környezetéért tevékenykednek.

-szilke-

Zöld út a jövőbe

HIRDESSEN a www.sarvar.hu-n!

Sárvárra is megérkezett az influenzajárvány. Február utolsó heteiben városunkban, valamint annak környékén is nőtt az influenzaszerű meg-betegedések száma, így egyér-telműen kijelenthetjük, hogy járvány van.

Már-már úgy tűnt, hogy megússzuk, ám jelen állás szerint nincs ilyen nagy szeren-csénk. Kissé megkésve ugyan, de a tél végére azért hozzánk is megérkezett az amúgy egyál-talán nem várt járvány. Az Országos Járványügyi Központ jelentése szerint ugyanis a hetedik héten az azt megelőző héthez képest mintegy har-madával többen, elsősorban fiatalok és fiatal felnőttek for-dultak orvoshoz a jellegzetes tünetekkel – tudtuk meg dr. Wächter Walter, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegész-ségügyi Szakigazgatási Szerve Sárvári, Celldömölki Kistérségi Népegészségügyi Intézetének tisztifőorvosától.

Az influenzavírusok mind-egyik típusa, így a H1N1 is fertőz, mellyel szemben azonban a szakemberek szerint az utóbbi néhány évben már felvértezte magát immunrendszerünk. A hangsúly, persze mint mindig,

most is a megelőzésen van. A vírus ugyanis leggyakrabban cseppfertőzéssel terjed, de nem csak így lehet megfertőződni. A levegőbe kijutó vírusok a tárgya-kon, kezünkön megtapadva né-hány óráig még életképesek, így akár egy egyszerű kézfogással, vagy tárgyak érintésével is meg-betegedhetünk. A cseppfertőzést leginkább úgy tudjuk elkerülni, ha távol tartjuk magunkat a zsúfolt helyektől, beszélgetőpart-nerünktől legalább egy méter távolságot tartunk, zsebkendőbe köhögjünk és tüsszentsünk, s ezt várjuk el környezetünktől is. Emellett mossunk gyakran kezet, a mások által gyakran használt eszközöket (kilincs, te-lefonkagyló, számítógép-billen-tyűzet, gyermekjátékok) pedig gyakrabban tisztítsuk.

A szervezetünkbe jutott ví-rusok megtelepedését és sza-porodását azzal is gátolhatjuk, ha megfelelőképpen karban tartjuk és megerősítjük immun-rendszerünket, vagy beoltatjuk magunkat.A védettség az oltást követő két héten belül alakul ki, ezért – mivel a járvány csak néhány hete kezdődött, s a ta-pasztalatok szerint akár 9-10 hétig is eltarthat – még mindig nem késő beoltatni magunkat.

erpé

Támad az influenza

Születésnapi köszöntés

Dombi Jánosné, Varga Juliannát köszöntötték legutóbb városunk vezetői 90. születés-napja alkalmából. Júlia néni 1922. február 17-én született Barcson, jelenleg családja körében él Sárváron. Kondora István polgármester és Máhr Tivadar alpolgármester ajándékkosárral és virággal köszöntötte városunk egyik legidősebb polgárát.

Page 13: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP2012. március 9. 13

Már szerkezetkész állapotban van a Pelikán Hotel új impozáns szárnya, és nagy erőkkel folynak a belső szerelési, vakolási, burkolási munkálatok. Húsz éve fogadja a Sárvárra látogató vendégeket az egykori Sport Hotel, amely teljesen megújul egy 300 milliós beruházásnak köszönhetően.

Mint azt Hauser Anna, a Pelikán Hotel Kft. ügyvezető igazgatója el-mondta, a szobaszám kis mértékben fog csak emelkedni, de a bővítés során olyan szobákat készítenek, amelyek összenyithatóak lesznek és alkalmasak családok fogadására, teljesen komfortos ellátására. – Ké-szül egy nászutas és egy két légterű lakosztály is, ebből látszik, hogy nyitni próbálunk minél szélesebb közönségréteg felé. A szolgáltatás-bővítésben kis wellnessrészleget készítünk, így például, ha a családok napközben kirándulni mennek a környékre, hazatérve még legyen módjuk az esti lazításra, fürdőzésre.

A kertben játszótér is készül a csa-ládoknak, játszószobát is alakítunk ki az épület toronyrészében, ahol csúszdás labirintus lesz a kicsik-nek, de a nagyobbaknak is kíná-

lunk kikapcsolódási lehetőséget. Konferenciatermet építünk, ahol – remélhetőleg együttműködve az épülő kalandparkkal – csapatépítő tréningeket is tudunk szervezni a cégeknek, és különböző vacsorákat, díszvacsorákat tudunk rendezni – mondta el az ügyvezető.

A beruházással nemcsak megújul az épület és új szolgáltatásokkal bő-vül, de a már meglévő öt munkahely mellett hat újabb is létesül a Pelikán Hotelben. Mivel az alapterületük

majdnem kétszeresére növekszik, ezért szobaasszonyokat fognak felvenni, továbbá egy általános gondnokot, aki uszodagépész is lesz, és egy fő recepcióst.

A szálloda több mint 133 millió forint összegű uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunán-

túli Operatív programja keretében a turisztikai szolgáltatások fejlesztésére kiírt pályázaton. Mégis, kuriózumnak számít a beruházás a gazdasági válság közepette, az ügyvezető szerint azon-ban Sárvárnak ezen a részén, ilyen frekventált helyen, a fürdő mellett nem nagy merészség fejleszteni, hogy végre beleillő legyen az épület a nagyon reprezentatív környezetbe.

Hauser Anna ügyvezető kiemelte még, hogy egy másik kisvárosból kerültek Sárvárra, de munkájukhoz, az építkezés zökkenőmentes lebo-nyolításához minden támogatást megkapnak a városvezetéstől, akik érdeklődnek is a kivitelezés iránt, sőt már meg is tekintették a beru-házást. Igyekeznek beilleszkedni a sárvári vállalkozói körbe, nagyon hasznos kezdeményezésnek tartják a Sárvári Turisztikai Egyesületet, így be is léptek a szervezetbe.

A Pelikán Hotel várhatóan május elején nyitja meg kapuit megújult külsővel és belsővel immár Harmó-nia Hotel néven. Fonyó Roberta

Májusban nyit a megújult Pelikán HotelTurisztikai fejlesztés a válság közepette

A megújuló hotel beleillik majd a gyógyhelyi környezetbe

Page 14: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP14 2012. március 9.

A Sárvári Televízió tervezett műsora 2012. március 9–március 23. között

Sárvár Város Önkormányzatának lapja

Kiadja: Sárvári Média Nonprofit Kft. 9600 Sárvár, Várkerület 2-3.

Felelős kiadó: a Kft. ügyvezetőjeFelelős szerkesztő: dr. Fonyó Roberta

Szerkesztőség: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Tel.: 95/320-261, E-mail: [email protected]

SÁRVÁRI HÍRLAP Fotó: Pajor AndrásTördelés: Gyulavári Csaba

Hirdetésszervező: Takács Szilvia (06/30/22-93-760)

Nyomda: Yeloprint Kft., Dávid Péter Sokszorosítás helye és ideje:

Szombathely, Géfin Gy. u. 11-13., 2012. március 7.

Megrendelési sorszám: 2012/1.ISSN: 0238-9010

– március 29-én,– március 22-én,

csütörtök 17 órakor

(A beérkezett üzenetek, olvasói levelek szerkesztett formában kerülnek közlésre. A leírtak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét,

azokért a Sárvári Média Nonprofit Kft. nem vállal felelősséget.)

A város postaládájaA város postaládája

A sárvári kórház azon dolgozóinak, akik a nagy hidegben érdeklődésü-ket fejezték ki egészségi állapotom iránt ez alkalommal szeretném hálás köszönetemet kifejezni, hogy gondoltak rám.

Nagyon jólesett! Nagyon szépen köszönöm! Az isten áldását kérem Önökre és munkájukra, melyhez sok sikert kívánok!

Tisztelettel: özv. Németh Imréné, Sárvár II., Ölbői u. 10.* * *

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezte a sár-vári „Aranyhíd, ami összeköt Alapítvány” farsangi jótékonysági mulatságát. A bevételből újra csak a rászoruló, nehéz sorsú kárpátaljai gyerekeknek kívánták szebbé tenni napjaikat. Kicsit megállt az idő, a gondok és a bajok odakint rekedtek a hideg éjszakában.

A rendezvénynek a sárvári Matróz Vendéglő biztosította a helyszínt. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy még a tavalyinál is nagyobb sikerrel zárult, és ezért tisztelet, köszönet újra és újra Mártikának. A finom ételek mellett színvonalas műsorral mutatkozott be a Pecöli Asszonykórus, a Nardai Lakodalmasok, Molnár Gyula és a Bakonyi Tréfások. A műsor után tombola következett, és majd éjfélig tartó fergeteges hangulat, amelyhez a zenét a sótonyi Kálmán Lackó zongorista szolgáltatta. Mindenki kedvére mulathatott.

„Ezekben a viharos időkben legyen barátságos összefogás!” Tisztelettel: Kovács Józsefné, Kemeneshőgyész

Minden év március 22-én a „Víz világnapja” alkalmából a szakem-berek a vízre, mint a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsére hívják fel a figyelmet. A megem-lékezés célja, hogy minél szélesebb körben ismerhesse meg a lakosság a víz szerepét, jelentőségét, gazdálko-dásának és védelmének fontosságát. Sárvár különleges helyzetű a folyók, tavak, felszín alatti ivóvíz készletek, hévíz, gyógyvíz felhasználás tekin-

tetében. A vízzel való közvetlen kapcsolat mellett szükséges, hogy már fiatal kortól a diákok a víz egyéb fontos szerepét is megismerjék, tisztaságát megőrizzék, takaréko-san használják. Ritka jelenség volt megfigyelhető, amikor február első felében a téli tartós nagyon hideg időjárás hatására a Rábán a hídnál, a folyó felszínét nagyrészt jégpáncél borította.

Pup Vilmos

Március 9. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 10. szombat: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 12.40: Élet – Forrás/ism., 19.00: Hírek Hétkor, 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 11. vasárnap: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 11.00: Hírek Hétkor/ism., 11.40: Pénteki Mozaik/ism., 12.10: Élet – Forrás/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 19.40: Pén-teki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 12. hétfő: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 13. kedd: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 14. szerda: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Fortress Körmend–Soproni KC/kosárlabda NB I/A, 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Fortress Körmend–Soproni KC/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 15. csütörtök: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 16. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 17. szombat: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor, 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 18. vasárnap: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 11.00: Hírek Hétkor/ism., 11.40: Pénteki Mozaik/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 19. hétfő: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 20. kedd: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 21. szerda: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 22. csütörtök: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 16.00: Testületi ülés/élő, 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. Március 23. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. A jövő fontos stratégiai

kincse a víz

Page 15: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP2012. március 9. 15

XII. forduló, február 26.MOGAAC–Sárvárfürdő-

Kinizsi 31–29 (16–14)Sárvár: Takács A. – Kertész

Cs. 3, Pintér Zs. 10/2, Takács E. 1, Pupp A. 2, Pataki Gy. 1, Bogáth K. 11/3.

Csere: Sulyok K. (kapus), Varga E., Fehér D. 1, Horváth Sz., Bősze B., Soós P., Nardai V.

Edző: Vilics Tamás Sokáig fej-fej mellett haladt

a két csapat, a 10. percben, 8–5-re, az első negyedóra végén pedig 10–7-re vezetett Vilics edző csapata. Ezt követően a tá-madásban elkövetett hibáinkat gyors indításgólokkal büntették a hazaiak, a 22. percben már 11–11-es döntetlent, félidőben pedig 16–14-es Mosonszolnoki vezetést mutatott az eredmény-

jelző. Szünet után gyorsan sikerült egyenlítenünk, majd a vezetést is átvette a Kinizsi. Tíz perccel a vége előtt 25–22-re a Sárvárfürdő vezetett, ám ijesztően rossz támadás befe-jezések, hézagos védekezés, figyelmetlenség, és egy 7–0-s hazai szériát követően máris 29–25-re a MOGAAC vezetett. 1 perccel a lefújás előtt már csak egy gól volt a különbség, a végén azonban mégis a Mo-sonszolnok örülhetett, mert ők nyerték az ezen a szinten kimondottan jó színvonalúnak mondható összecsapást. Junior: 29–15 (15–7)

A Sárvárfürdő Kinizsi már-cius 18-án, vasárnap 11.00-kor a Hévíz gárdáját fogadja majd hazai pályán.

2012. március 31.Célunk az egészséges életmód,

a sport, a futás népszerűsítése. Versenyzési lehetőséget kívánunk biztosítani az amatőröknek és a profiknak egyaránt.

Versenyünk része a Félmara-tonokat fut6sz kupának.

http://fut6sz.blogspot.comHelyszín: Sárvár–Ikervár–

Só tony–SárvárVersenyközpont: Sár vári

Gyógyfürdő CampingRajt: 2012. március 31.

10.30 óraVersenyszámok: Egyéni: korosztályok: női:

-18, 19-34, 35-44, 45-, férfi: -18, 19-39, 40-49, 50-

Váltó: 3 fős: korosztályok: női: -45, 46-55, 56-105, 106-, férfi: -45, 46-55, 56-120, 121-

Előnevezés márc. 18-ig 3000 Ft/fő, váltó 2000 Ft/fő, diákked-vezmény 50%.

Nevezés márc. 18–31-ig 5000 Ft/fő, váltó 4000 Ft/fő, diákoknak 3000 Ft/fő.

Helyszíni nevezés márc. 31-én 10 óráig 6000 Ft/fő, váltó 5000 Ft/fő, diákoknak 4000 Ft/fő.

A verseny emblémázott pó-lóját minden előnevezett ver-senyző a rajtszámmal együtt megkapja!

SPURI futókártyával 500 Ft kedvezmény.

Nevezés: sarvarikinizsise.gportal.hu

Érdeklődni: [email protected] 06 30/316-2193

Kérjük, hogy a szervezés meg-könnyítése érdekében minél előbb jelentkezzetek!

Díjazás: kategóriánként és nemenként az első három helye-zett kupát vagy érmet, minden résztvevő emléklapot kap.

Eredményhirdetés: 13.00 óraFrissítés: ásványvíz, üdítő, tea,

kekszVáltó távok: 8 km; 5,5 km;

7,6 km A vegyes csapatokat a férfi-

aknál értékeljük. Váltani csak a kijelölt váltóhelyeken lehet!

A nevezési díj fizetése a hely-színen.

A verseny után ingyen, vagy kedvezményesen lehet fürödni a gyógyfürdőben. Tisztálkodási lehetőség a kempingben.

Több mint egy évtizede Vinter István és Kampel Oszkár önkor-mányzati képviselők támogatá-sával éledt újra a rábasömjéni foci. A csapat először a megyei harmadosztályban szerepelt, majd sokáig a megyei másodosztály meghatározó résztvevője volt.

Az utóbbi években viszont ko-moly szakmai és anyagi problémák merültek fel, ezért a Rábasömjénért Egyesület vezetője jelezte a Vas me-gyei Labdarúgó Szövetségnek, hogy a csapat tavasszal visszalép a megyei másodosztály küzdelmeitől, és szü-netelteti a szakosztály működését.

Amint azt Papp József, a körzet egyéni önkormányzati képviselője, a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság elnöke elmondta, a csapat több mint egy

éve nem szerzett pontot, volt olyan mérkőzés, amelyen ki sem tudtak állni, mínusz három pontjukkal jelenleg is a tabella utolsó helyén áll-nak. A Sárvár FC vezetősége jelezte, hogy azok, akik továbbra is focizni szeretnének, azok náluk folytathat-ják pályafutásukat. Az öltözőépület az önkormányzat tulajdona, míg a sömjéni sportpálya karbantartása az SFC feladata lesz. A felszerelések, mezek, és egyéb tárgyi eszközök eddig is a Rábasömjénért Egyesület tulajdonát képezték, tehát ennek tulajdonjogában nem lesz változás.

Papp József végezetül elmondta még azt is, hogy a sportcélú önkor-mányzati támogatások mértéke az idei költségvetésben még a tavalyi-val megegyező nagyságú, ám a jövő évben ezen a területen is komoly változás várható. -Jr.-

A sárvári szülők által rendezett egész napos tornát két korcsoport-ban rendezték meg február utolsó szombatján a Nádasdy Tamás Ál-talános Iskola tornacsarnokában. Az U11-es korosztályban 7 együt-tes mérkőzött meg egymással.

A Sárvár első és második csapatán kívül a Körmend, a Szentgotthárd, a Bük, a Répcelak és a Videoton képviseltette magát. A 15 éves kor-osztályban a rendezőkön kívül még hat gárda: a Körmend, a Répcelak, a Celldömölk, a Bük, valamint két osztrák egylet, a Kirschlag és a Sce-iblingkirchen lépett pályára. Amint Viganó Richárd, a szervező szülők nevében elmondta, maga az ötlet, miszerint jó lenne, ha városunkban is rendezni tudnának egy színvo-nalas utánpótlás kupát, még tavaly ősszel, a Körmenden megrendezett torna után fogalmazódott meg bennük. Fél évvel később pedig, ha kisebb zökkenőkkel is, de sikerült egy valóban színvonalas, nemzet-közi tornát rendezniük. Amint azt a szervezők értékelésükben el-mondták, mindenki kivette a részét a munkából, és az anyagi hátteret is sikerült biztosítani. Külön kiemelték és megköszönték a Nádasdy iskola

igazgatójának, Lakat Attilának a segítségét, aki ingyen bocsátotta rendelkezésükre a termet. Végül, de nem utolsósorban szakmailag is sikeres volt a megmérettetés, hiszen mindkét korcsoportban hazai győ-zelem született.

Az U11-es korcsoportban a Sár-vár első csapata győzött, második helyen a Videoton, a harmadikon pedig a Kék Sünik Körmend végzett. A Sárvár kettes számú csapata a negyedik lett. A legjobb kapusnak a sárvári Szarka Leventét, a legjobb hazai játékosnak pedig Havasi Jó-zsefet választották.

Az U 13-asoknál is sárvári győze-lem született, itt a második helyen a körmendi Kék Sünik, míg a harma-dikon a Répcelak végzett. A Sárvár „B” csapata ebben a kategóriában végül hetedik lett. A 13 éveseknél a legjobb mezőnyjátékos és a gólkirály is a sárvári Szántó Roland lett.

Ezenkívül díjaztak három olyan U11-es korú játékost, akik az U13-as csapatban is szerepeltek: ők To-kaji Dávid, Viganó Márió és Csonka Bálint voltak.

A lelkes szülők elmondták, hogy mindenképpen szeretnék, ha ha-gyomány lenne a sárvári tornából.

-CSL-

Szülők szervezteklabdarúgó teremtornát

Véget ért a szenvedés

Kézilabda

12. SÁRVÁR-FÜRDŐ FÉLMARATON

LabdarúgásA Sárvár FC NB III-as labdarúgó csapata március 11-én, vasárnap 14.30-tól kezdi meg tavaszi szereplését. Az első mérkőzésen a Csorna lesz a vendég.

Page 16: SÁRVÁRI HÍRLAP · 11:00 Pilvax Kávéház a művelődési központban a Regös együttessel Gyerekprogramok 2012. március 15. 9.00 Műhelyfoglalkozások a művelődési központ

SÁRVÁRI HÍRLAP16 2012. március 9.

Harmónia Termál Hotel(volt Sport Hotel)

A fürdõ bejárata melletti új épületrészbebérlõket keres!

12 m2-es közös váróval rendelkezõ utcafronti helyiségeihez:

18 m2-es - manikûrössel együtt dolgozó- fodrászt 21 m2-es rendelõbe orvosokat

+36/30-330-1452 telefonszámon

Érdeklõdni lehet:

Érdeklődni: Joó Ákos

06/30 947 47 01

Sárváron, a Hunyadi utcában új építésű, energiatakarékos A+ energetikai minősítésű társasházi lakások értékesítése korlátozott számban.

Támogatott hitelek, újra szocpol,

akár 2 millió Ft erejéig.

Elfogadóhely!

A jó szomszéd!

Vásároljon hazai kereskedonél!Költse el nálunk étkezési utalványát!

Boltjaink: Sárvár, Rákóczi Ferenc u. 16-18.Sárvár, Nádasdy Ferenc u. 55.

Várkapu Vendéglõ - Panzió - Borpince

Ne feledkezzen meg a böjt idején a naponta frissen készített

HALÉTELEINKRŐL sem!Böjti ajánlataink hozzávalóit hazai vizeinkből

és a világ tengereiből válogattuk össze!

Értesítjük kedves Vendégeinket, hogy március 1-től a 11. ingyenes pizza kizárólag a Vendéglőben vehető át!

Étel- és pizzaexpress: minden nap 12.00-22.00Asztalfoglalás: 326-900, 326-475, 320-475, 06-30-600-7234

2012. március 1-től 31-igBÖJTI HALKÓSTOLÓ „ÉTVÁGYGERJESZTŐ”:Halpástétom fűszeres pirítóson és saláta bukén

Csecséri rák csípős szószbanRábai harcsapaprikás túrós csuszával

Mákparfé mézeskalács habbal

A Nemzetközi Nőnap alkalmából sok boldogságot,

örömöt és sikert kíván minden kedves Hölgynek

a Tinódi csapata!

2012. március 17-én 20 órától a Megasztárból ismert SZABÓ LESLIE műsorával várjuk!

Hamarosan új étlap!Várjuk ÖTLETEIT kímélő ételek

kategóriában e-mail címünkre vagy Facebook oldalunkon!

A legjobb ötleteket megjutalmazzuk!

Ha nincs kedve főzni, de megéhezik, a Tinódi étel- és pizzafutár gyorsan érkezik!

SZOMBATON IS NYITVA 8-12-IG!

…ez más!

OPEL SZALON SÁRVÁR Sárvár, Szombathelyi út [email protected] • Tel.: 95/523-523

2012-ben is változatlan árakon!

Mûszaki vizsgára való felkészítésA nálunk vásárolt alkatrészekbeépítése 1 Ft-ért!!!!OLAJCSERÉK már 7990 Ft-tólKÉZI AUTÓMOSÁS 1200 Ft-tólKarosszéria fényezés és javítás-kárügyintézésSzámítógépes diagnosztikaGumiszerelés - centírozás

19.900 Ft-tólminden autótípusra ingyenes átvizsgálással!

MÛSZAKI VIZSGÁZTATÁS

Az

akci

ó 2

01

2.

már

ciu

s 3

1-i

g t

art.

MINDEN AUTÓ SZERVIZE!