programfüzet Ferencvárosi Művelődési Központ Női Kara 19.30 Zumba fitness ..... 1200...
Transcript of programfüzet Ferencvárosi Művelődési Központ Női Kara 19.30 Zumba fitness ..... 1200...
2015. áprilisMűvészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc
Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók
programfüzet
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Köszöntő
Az én korosztályomnak az ötvenes-hatvanas években úgy tanították József Attilát, hogy aki nem vette a fáradságot, hogy utána olvasson, az nem tudta megszeretni. Az iskola törekvése arról szólt, hogy mi tanulók megismerjük a ma-gyar proletariátus nagy költőjét. Erre jónéhányan nem voltunk fogékonyak. Nagyon nagy szerencse ért engem, amikor 1975-ben a Magyar Televízió felkért egy ünnepi műsorban való közreműkö-désre, amelyet József Attila 70. születésnapjára készítettek. Azért tartom ezt rendkívüli sze-rencsének, mert alkalmam volt megismerkedni József Attila számtalan versével. Azóta is szaka-
datlanul mondom és olvasom a verseit és van szerencsém azt is megtapasztalni előadóként, hogy a közönség ugyanazt szereti benne, amiért ő nekem a kedvenc költőm. Sorai között állan-dóan jelen van az, ami valamennyiünkre jellem-ző, a szeretetvágy, néha az elveszettség érzése, máskor a játékos kisgyerek, aztán megint máskor a bölcs filozófus. Amit még fontosnak tartok; a tizenéveseket is meg lehet szólítani József Attila szavaival, ha ők valóban érzik, hogy hozzájuk be-szélünk. Megtisztelőnek érzem, hogy a felújított József Attila Emlékhely átadásán engem kértek fel közreműködőnek. Jordán Tamás
2
Én és József Attila
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei Tartalomjegyzék
Ferencvárosi Művelődési Központ ............................................4-17 József Attila-emlékszoba .................................................................139.Tv..........................................................................................................16
Dési Huber István Művelődési Ház ........................................ 24-29József Attila-lakótelepi Közösségi Ház ........................................28
Pinceszínház ...........................................................18-23
Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény .......30-31
www.fmkportal.hu
www.pinceszinhaz.hu
www.desi.hu
www.facebook.com/ferencvarosi.helytortenetigyujtemeny
Ferencvárosi Pincegaléria ........................................................ 32-35 www.facebook.com/ferencvarosi.pincegaleria
wKöltészet heti programok Ferencvárosban
www.fmkportal.hu
Ferencváros Önkormányzatának ünnepi rendezvénysorozata József Attila születésé-nek 110. évfordulója és A magyar költészet napja alkalmából
Április 9. 18.00József Attila Irodalmi Szalon „Nappal hold kél bennem” – versszínházi monodráma József Attila utolsó, elképzelt éjszakájáról a költő műveinek megidézésén keresztül Turek Miklós műsora Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (Haller u. 27.)
Április 10. 10.00A Katáng zenekar költészet napi koncertje gyerekeknekHelyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (Haller u. 27.)
Április 10. 14.00Koszorúzás a József Attila-emlékműnél Közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor
Kéttannyelvű Általános Iskola tanárai, ének-kara és versmondóiHelyszín: József Attila-lakótelep, Dési Huber utca és Napfény utca kereszteződés
Április 10. 15.00Budapesti diákoknak meghirdetett versilluszt-rációs gyermekrajz-pályázat kiállításának megnyitó ünnepségeHelyszín: Ferencvárosi Helytörténet Gyűjte-mény (Ráday u. 18.)
Április 10. 18.00„Rejtelmek, ha zengenek…”III. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál gálaműsora, „Ferencváros József Attila Díja” – átadó ünnepséga Kaláka együttes József Attila-műsora Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (Haller u. 27.)
Ferencvárosi Művelődési Központ Költészet heti programok Ferencvárosban
Április 11. 11.00A felújított József Attila Emlékhely ünnepélyes átadásaHelyszín: József Attila Emlékhely (Gát u. 3.)
Április 11. 15.00Költészet napi Cimbora játszóházCsaládi délután játszóházzal, interaktív vers-koncert Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (Haller u. 27.)
A József Attila Emlékhely ünnepélyes megnyitójának programja2015. április 11. 11.00Ünnepi köszöntőt mond:• dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere• Balog Zoltán miniszter,
Emberi Erőforrások Minisztériuma • E. Csorba Csilla főigazgató,
Petőfi Irodalmi Múzeum
Program:• József Attila születésének 110. évforduló-
ja alkalmából kortárs költők által alkotott szonettkoszorú bemutatása
• Irodalmi összeállítás József Attila verseiből• „József Attila mindenkiNET” címmel meghir-
detett online videópályázat nyertes művének bemutatása
• Állófogadás „József Attila álma” menüvel
A nap házigazdája: Jordán Tamás Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész
Közreműködnek:• Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedűművész • A Nemzeti Színház művészei• Ferencvárosi diákok
A rendezvénysorozat fővédnöke dr. Bácskai János polgármester
Az ünnepséget élőben nyomon követhetik a 9.tv-ben! (UPC, DIGI TV, Aktív1 analóg és digitális hálózatában, valamint a www.kilenc.tv honlapon) 5
Ferencvárosi Művelődési Központ Tavaszünnep a Haller parkban
6
Tavaszünnep a Haller parkban
2015. április 25.
Helyszín: 1096 Budapest, Haller park (Haller utca és Mester utca kereszteződése)
10.15 Jelmezesek bevonulása a térre, megnyitó
10.30 A Makám Együttes gyermekkoncertje
11.30 Bohóc show
12.30 Jó ebédhez szól a nótaHorváth Gyula és a Ferencvárosi Polgárok Népi Zenekara közreműködésével
15.00 A Kaláka Együttes tavaszköszöntő családi koncertje
16.15 A Baross Imre Artistaképző Intézet növendékeinek látványos bemutatója
17.00 Bemutatkoznak az FMK tanfolyamai• Jamland Táncegyüttes • ECDS Tánciskola Herbie csoportjai• 4 Muskétás SE Akrobatikus Rock and Roll• Zen Bu Kan Kempo bemutató
18.00 Vásári komédia a téren a Langaléta Garabonciások közreműködésével
19.00 Takács Nikolas koncertje
19.45 dr. Bácskai János polgármester köszöntője
20.00 R-GO koncert
21.30 Jelmezesek bevonulása
Karneváli Show • Tűzijáték • Tűzzsonglőrök a tér több pontjánEgész napos kísérőprogram: • kézműves vásár • ugráló vár • póni lovag-lás • csúszda, elektromos kisautók • kézmű-ves játszóház
R-GO
Maga lesz a férjem!A Turay Ida Színház ingyenes előadása Ferencváros Önkormányzatának „A teljesség felé” Idősügyi koncepciója keretébenÁprilis 2. 15.00
Német társalgási klubMinden hétfő 10.00Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvénye „A teljesség felé” Idősügyi kon-cepció keretében
G. F. Händel: La Resurrezione(Feltámadási oratórium)HWV 47Közreműködők:Angelo – Kolonits Klára (szoprán)Maddalena – Jónás Krisztina (szoprán)Cleofe – Bakos Kornélia (alt)San Giovanni – Szigetvári Dávid (tenor)Lucifero – Tomáš Šelc (basszus)a Savaria Barokk Zenekar korhű hangszerekenVezényel: Németh Pál Liszt-díjas
2015. április 5. Húsvétvasárnap 19.00 Helyszín: Szent Kereszt Plébániatemplom (1091 Budapest, Ecseri út – Üllői út sarok)
Macska- és állatbarát klubSzakemberek és állatbarátok találkozója, történeteiA Ferencvárosi Önkormányzat "Teljesség felé" Idősügyi koncepciója keretébenÁprilis 8. 17.00
Évszak koncert - Tavasza Máv Szimfonikus Zenekar közreműködésévelZenés foglalkozás Vivaldi Négy évszak című sorozata alapján, vetítéssel és játékokkalA foglalkozásokat Ácsné Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezeti a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeinek közremű-ködésével a 3-7 éves korosztálynakÁprilis 9. 10.00A belépés díjtalan!
Ferencvárosi cimborákCimbora játszóház verssel, dallalÁprilis 11. 15.0015 órától Cimbora Játszóház17 órától interaktív verskoncert festésselCimboránk, a Költészet! Fellép: Korhecz Imola és a Cimbora EgyüttesKöltészet napi Cimbora játszóház játékaink és kézműves programjaink állatos gyermekver-sekhez kapcsolódnak Varjú dobáló, macska kirakó, békakrikett, erdei állatok kirakó, mesetávcső állathősök-kel, énekesmadarak – kirakó, ujjbáb készítés, versfelismerő, meglepetés játékok József AttilárólA koncertet képzőművészeti kiállítás kíséri, a IX. kerületi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákja-inak munkáibólA belépés díjtalan!A rendezvény fővédnöke: dr. Bácskai János polgármester
7
Ferencvárosi Művelődési Központ Aktuális programok
8
Ferencvárosi Művelődési Központ Aktuális programok
Retro táncdélutánÁprilis 13., 27. 14.00Belépő: 700 Ft
„Mester és Tanítványa”Gránicz Tamás festőművész és Szalai Klára grafikusművész kiállítása Megnyitó: április 15. 17.00A kiállítás megtekinthető május 6-ig
Szögény Dankó PistaDramatizált zenés játék – Nótaszínház, nóta showDankó Pista élete muzsikáival elmesélve Közreműködik:Kalmár Magda operaénekes - Kossuth díjasTeremi Trixi, Bársony Rózsi gyűrűs szubrettVirágh József színművész, énekesBozsó József színművészA Dankó cigányzenekar - Prímás: Suki Pista
A Dankó tánckarÁprilis 16. 17.00Belépő: 1500 Ft, nyugdíjas- és diákjegy: 1000 Ft
Babamama BörzeBaba-, gyerekruha és játékvásárÁprilis 18. 9.00A belépés díjtalan!
Strófa Trió vers-zene klubÁprilis 18. 18.30Belépő: 600 Ft
Kerületi óvodás művészeti- és sport bemutatóÁprilis 23. 15.00
Tavaszköszöntő bálA Ferencvárosi Művészetkedvelők Társaságá-nak rendezvénye Zenél: Mocsár Árpád Zene, tánc, tombola, meglepetés vendégek
Április 24. 15.00Belépő: 700 Ft
ÁsványbörzeAsztalfoglalás a 216-1300-as telefonszámon,vagy a [email protected] e-mail címenÁprilis 26. 9.00Belépő: 400 Ft
Hétfő
16.00 Akrobatikus Rock and Roll (14 év alattiak) ................ 5000 Ft/hónap
16.00 Mozdulatcsiszoló táncműhely óvodásoknak, kezdő csoport .................................................................. 6800 Ft/hónap
16.45 Mozdulatcsiszoló táncműhely kisiskolás csoport .........7500 Ft/hónap
17.00 Akrobatikus Rock and Roll (14 év fölöttiek) ............... 5000 Ft/hónap
17.00 Egészség jóga ................................................................ 1000 Ft/alkalom
18.00 Rembrandt Kör (festőiskola) .................................. 8400 Ft/tanfolyam
Kedd
9.00 Mini Menő Manó torna (6 hónapostól 1,5 éves korig) ........ 5500 Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1100 Ft/alkalom
9.30 Bridzs klub
9.40 Menő Manó torna (1-4 éves korig) ...... 6000 Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1200 Ft/alkalom
10.30 Menő Manó torna (1-4 éves korig) ...... 6000 Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1200 Ft/alkalom
17.00 Mozdulatcsiszoló táncműhely kisiskolás haladó......7500 Ft/hónap
17.00 Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete
17.00 Tánckedvelők Klubja a Kristály Duóval ..................... 700 Ft/alkalom
17.00 Zen Bu Kan Kempo karate edzés (7-14 éves korig) ............................................. 1200 Ft/alkalom, 8000 Ft/8 alkalmas bérlet
17.00 Alkossunk, manó! Kézműves foglalkoztató óvódásoknak és kisiskolásoknak .......................................................... 900 Ft/alkalom
19.00 Ferencvárosi Művelődési Központ Női Kara
19.30 Zumba fitness ............................................................... 1200 Ft/alkalom
Szerda
11.00 Gyógytorna (április 8., 22.)
15.00 Ferencvárosi Herz Férfikar
17.00 Macska- és Állatbarát Klub (minden 2. szerdán)
17.00 Akrobatikus rock and roll (14 év alattiak) .................. 5000 Ft/hónap
9
Ferencvárosi Művelődési Központ Állandó programok
10
16.30 Garabonciás Együttes
17.00 Akrobatikus rock and roll (14 év felettiek) ....................................................................................... 5000 Ft/hónap
17.30 Kortalan Hölgyek Társasága .............................................................................................................. 350 Ft/alkalom
18.30 KOLO délszláv tánctanítás, majd táncház ..................................................................................... 700 Ft/alkalom
Csütörtök
14.00 Nyugdíjas klub (páratlan héten)
15.00 „Dalolva szebb, könnyebb az élet” Dalszínház Művészbarátok Országos Egyesülete (páros héten)
16.00 Magyar Gyöngy Egyesület (kéthetente)
17.00 Mozdulatcsiszoló táncműhely kezdő kisiskolás csoport ............................................................................. 7500 Ft/hónap
17.00 Zen Bu Kan Kempo karate edzés (7-14 éves korig) ....................................................................... 1200 Ft/alkalom, 8000 Ft/8 alkalmas bérlet
18.00 Zoltán Erika Táncművészeti Iskola ................................................................................................... 7000 Ft/hónap
Ferencvárosi Művelődési Központ Állandó programok
Péntek
6.00 Őstermelői piac (helyszín: FMK előkert)
9.30 Dúdoló klub (0-3 éveseknek) .................................................................................................................1000 Ft/alkalom
16.00 Mozdulatcsiszoló táncműhely óvodás ............................................................................................. 6800 Ft/hónap
17.00 Mozdulatcsiszoló táncműhely kisiskolás haladó .......................................................................... 7500 Ft/hónap
17.30 Kortalan Hölgyek Társasága .............................................................................................................. 350 Ft/alkalom
18.30 Kaya Kalp jóga ....................................................................................................................................... 800 Ft/alkalom, 2800 Ft/4 alkalmas bérlet
Szombat
6.00 Őstermelői piac (helyszín: FMK előkert)
9.00 Szivárvány Színiiskola .......................................................................................................................... 10.000 Ft/hónap, testvéreknek kedvezmény
10.00 Zoltán Erika Táncművészeti Iskola ................................................................................................... 7000 Ft/hónap
11
Ferencvárosi Művelődési Központ Állandó programok
Gyermekszínház
MOSOLyGó ALMA BÉRLET
Csodakaloda zenés mesejáték - a Nevesincs Színház előadásaÁprilis 14. 10.00
CSENGŐ BARACK BÉRLET
Az igazmondó juhászlegényzenés mesejáték - a Tihanyi Vándorszínpad előadásaÁprilis 15. 10.00
SZóLó SZŐLŐ BÉRLET
Hófehérke meg a törpékmeseoperett - a Fogi Színház előadásaÁprilis 21. 10.00
12
Ferencvárosi Művelődési Központ
A három előadásra szóló bérlet ára 1700 Ft. Egy előadásra szóló jegy ára 800 Ft.Bérletigényüket a (1) 476-3423 és a 20/498-0046 telefonszámokon jelezhetik Arapovicsné Kiss Ágnes művelődésszervezőnél.
Csodakaloda
József Attila Emlékhely
Kapcsolat
E-mail: [email protected]: www.fmkportal.hu
Művelődésszervező: Losonczy Attila
13
A felújított József Attila Emlékhely nyitvatartása:
hétfő: zárvakedd - szerda: 10.00 - 18.00csütörtök.-péntek-szombat-vasárnap: 10.00 - 17.00
A felújítás a „Szociális Városrehabilitáció Ferencvárosban József Attila Terv I. ütem” KMOP - 5.1.1/B-12-k 2012-0003 című pályázat keretében valósult meg.
Turay Ida Színház
14
Ferencvárosi Művelődési Központ
TURAy IDA BÉRLET
AZ IGAZAT MONDD, NE CSAK A VALóDIT
EPERJES KÁROLy Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművész önálló estje.
Gordonkán közreműködik: Négyessy Katalin
Zenés, rendhagyó irodalmi est a XX. század Istenkereső költőitől (Ady, Babits, József Attila, Pilinszky... ).
2015. április 16. (csütörtök) 10.30
Jegyár: 1 800 Ft
Kedvezményes nyugdíjas- és diákjegy ára: 1 300 Ft
RÁDAy IMRE BÉRLETHunyady Sándor műve alapján írta Topolcsányi Laura:
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
zenés vígjáték
Zeneszerző: Berkes GáborDalszövegíró: Topolcsányi Laura
Madám: KERESZTES ILDIKÓ, Művész: PÁSZTOR MÁTÉ, Marhakereskedő: BÁCSATYAI GERGELY, Darinka: BÓDI BARBARA, Zongorista: BERKES GÁBOR, Mata Mari: VÁSÁRI MÓNIKA, Csontteleky Szigfrid: KURKÓ JÓZSEF, Szidónia: NYÍRŐ BEA, Terka: RÁRÓSI ANITA, Vilma: GERMÁN LÍVIA, Mama: SOMFAI ÉVA, Képviselő: GYŐRI PÉTER, Kelepei: BANKÓ BENCE
Díszlettervező: DARVASI ILONAJelmeztervező: KYDIZenei vezető: BERKES GÁBORKoreográfus: BORBÉLY KRISZTINA
RENDEZŐ: SZTÁREK ANDREA
Ferencvárosi Művelődési Központ Színház
Jegyek és bérletek válthatók: 1096 Budapest, Haller utca 27. (FMK) • Tel.: 30/562-2699, 70/607-2620 Jegypénztár nyitva tartása: hétfő, kedd 15.00-18.00, valamint előadások előtt 1 órával. 15
A finom erotikával fűszerezett keserédes történet a századforduló Kolozsvárjának egyik jelentős intéz-ményébe, a Gerendás házként elhíresült bordélyba kalauzolja a nézőt. Az éjszakák és nappalok megkövült rendjét a fiatal egyetemista, Kelepei Jenő beköltözése borítja fel némiképp, ám hamarosan kiderül: valójá-ban ennél sokkal szokatlanabb okok állnak az egyre gyűrűző és már-már misztikusan rejtélyes események hátterében. Csontteleky Szigfrid, a magyar Casanova,
az érett és kissé kiégett férfiú, akinek látogatásáért gyakorta imádkoznak monarchia-szerte a madámok, egy titokzatos barátjától úgy értesül, hogy a kolozsvá-ri Gerendásban meglelheti álmai nőjét, egy tisztaszívű cselédlány képében... A szerelmes férfiú kész bármi-lyen eszközt és módszert bevetni néhány percnyi ta-lálkozásért, szenvedélyes érzelmeit a bordély lakói és vendégei is enyhén megszenvedik… S ha ez nem len-ne elegendő a tisztes ház felbolygatásához, Kelepei mama a híres anyai ösztönök sugallatára Brassóból Kolozsvárra utazik, hogy meglepje kisfiát…A pokol elszabadul, és egy ponton már bizton állítha-tó, hogy senki sem az, aminek látszik… Talán csak a vak zongorista azonos önmagával… vagy mégsem? A káosz közepette a madám és a lányok - s velük együtt a nézők is - már csak egyetlen bizonyosságba kapaszkodhatnak:
„… bár kapunkat zárnák sokans ránk morális átok hulla bordély sosem vész ela bordély csak átalakul…”
2015. április 19. (vasárnap) 15.00
Jegyár: 2 800 Ft, 2 600 FtKedvezményes nyugdíjas- és diákjegy ára: 2 300 Ft, 2 100 Ft
9.Tv – Digitálisan is fogható! *
Műsorainkat továbbra is megtekinthetik analóg módon, valamint a facebookon és youTube csatornánkon.
Elérhetőségeink:
Tel.: 218-2121 (üzenetrögzítős)[email protected]/kilenc.tvyoutube.com/kilencponttv
*A DIGI TV, a UPC és az Aktív1 előfizetői számára
Heti műsor
Heti Hírek • a legfrissebb hírek Ferencvárosból.
Kérdezze Polgármesterét! • minden hónapban vendégünk dr. Bácskai János polgármester, aki élőben válaszol a nézői kérdésekre. Kérdéseiket a 218-2121-es üzenetrögzítős telefonszámon várjuk!
Zöld-fehér hírek • ha Ferencváros, akkor zöld-fehér! Beszámolunk a Ferencvárosi Torna Club szakosztályainak munkájáról, Ferencváros sporteseményeiről.
„Fradimeccs” • az FTC mérkőzései az OTP Bank Ligában. A Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkő-zései felvételről a 9.Tv műsorán.
Kultnegyed • fesztiválok, komoly és könnyűzene, színház, tánc, kiállítás - Ferencváros kulturális élete minden héten a Kultnegyedben!
Biztonsági Zóna • magazin mindarról, ami a kerületben élők biztonságát szolgálja.
Heti Portré • életek, történetek 25 percben.
Közös tér • civil szerveztek, közösségek, nemzetiségek, egyházak – közös terünkben, közös terünkért, Ferencvárosért!
A teljesség felé • műsor idősebbeknek az önkor-mányzat idősügyi koncepciójának keretében.
Ferencvárosi séták • épületek, emberek, történe-tek - Séta Gönczi Ambrussal, történetek Ferencváros helytörténeti értékeiről, nevezetességeiről.
Kalandorok • túrák a Kárpát-medencében.
KörForgás • természetvédelmi magazin.
„Csak tükörben...” • Esztergom- Budapesti Főegyházmegye vallási műsora.
Chaplin szereti a zenét • jazz zenei sorozat.
Filmműves • dokumentumfilm-sorozat.
Új műsorok!
Fradi TV • Ferencvárosi Torna Club sportműsora.
Műábránd • téblábolás a művészetek között.
Napirend után • képviselői beszámolók.
16
Ferencvárosi Művelődési Központ
Kapcsolat
H-1096 Budapest, Haller u. 27.Tel.: +36(1) 216-1300E-mail: [email protected]
Igazgató: Tóth Betty
17
Pinceszínház Havi műsor
1. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub
2. csütörtök 19:00 Székely Csaba: Bányavirág*
7. kedd 19:00 Oleg Bogajev: Orosz népi posta¬**
8. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub
9. csütörtök 19:00 Alexander Breffort – Marguerite Monnot: Irma, te édes
11. szombat 19:00 REJTELMEK – BEMUTATÓ ELŐADÁS
12. vasárnap 19:00 Oleg Bogajev: Orosz népi posta¬**
13. hétfő 19:00 Moliere: Tartuffe
15. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub
16. csütörtök 19:00 Vajda István: Pedig én jó anya voltam***
17. péntek 19:00 Kegyelemkenyér
18. szombat 19:00 Alexander Breffort – Marguerite Monnot: Irma, te édes
19. vasárnap 19:00 Rejtelmek
20. hétfő 19:00 Rita Zimmer – Wolfgang Kohlhaase: Hal négyesben (akadálymentes előadás jelnyelvi tolmácsolással,
audio-narrátor alkalmazásával)
21. kedd 19:00 Stéphane Laporte – Patrick Laviosa: Pánik a fedélzeten
22. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub
24. péntek 19:00 Kegyelemkenyér „Súgópéldány – amiből mindent megtudhat” 18:30 közönségtalálkozó az előadás rendezőjével, előadás után
pedig a színészekkel
25. szombat 19:00 Székely Csaba: Bányavirág*
27. hétfő 19:00 Márai Sándor: Az igazi
28. kedd 19:00 Rejtelmek
29. szerda 18:30 Benkó Dixieland klub
30. csütörtök 19:00 William Gibson: Libikóka
Vendégjáték
14. kedd 19:00 Stéphane Laporte – Patrick Laviosa: Pánik a fedélzeten Jászkerület Kulturális és Művészeti közhasznú Nonprofit Kft
19. vasárnap 17:00 William Gibson: Libikóka Marczibányi téri Művelődési Központ
* A trilógia 2. része, a Bányavakság és 3. része, a Bányavíz a Szkéné Színházban látható ** A Nemzeti Színházzal koprodukcióban, az NKA támogatásával jött létre *** Az Örkény Színházzal közös produkció 19
Rejtelmek
próbálkozás zenés irodalmi titkokkal egy menetben
próbálkozók:Deutsch AnitaKinizsi OttóSzabó DávidVágó Zsuzsi
zenei vezető: Kéménczy Antalruha: Gálvölgyi Anett, Kormos Anna Zsófia,
Miovác Mártonszínpadkép: Csákó Bélaa rendező munkatársai: Zakar Ági és Pogács Zsuzsarendező: Frenkó Zsolt
Négy színész összeül, hogy számukra értékes irodalmi anyagból válo-gatva létre hozzanak egy előadóestet. A próbákba persze óhatatlanul beszűrődik, becsordogál a magánélet, amit a színpadon kívül kellene hagyni. Kívül kellene? Lehetséges az? Mit visz magával a színész egy-egy fellépés után, amikor lemezteleníti a lelkét, amikor tükröt tart magának, a nézőnek, a világnak? És mit visz magával a néző?
Bemutató: 2015. április 11. (szombat) 19.00További játszási napok: 2015. április 19, 28.
Pinceszínház
20
Rita Zimmer – Wolfgang Kohlhaase:
Hal négyesben
Játszási időpont:
2015. április 20. (hétfő) 19.00
Akadálymentes előadás jelnyelvi tolmácsolással, audio-narrátor alkalmazásával (az NKA támogatásával)
Pinceszínház
21
Pinceszínház
22
Kegyelemkenyér
Játszási időpont: 2015. április 24. (péntek) 19.00
„Súgópéldány - amiből mindent megtudhat”18.30-tól közönségtalálkozó az előadás rendezőjével, előadás után pedig a színészekkel
PINCESZíNHÁZ
23
KapcsolatH-1093 Budapest, Török Pál u. 3.Tel.: +36(1) 218-0116Fax.: +36(1) 218-0193E-mail: [email protected]
Jegypénztár nyitva tartás:hétfő-péntek: 14.00-18.00(illetve az előadásokat megelőző 1 órában)
Ügyvezető: Frenkó Zsolt
Pinceszínház
DÉSI HUBER ISTVÁN MűVELŐDÉSI HÁZJózsef AttilA-lAkótelepi közösségi Ház
www.desi.hu
Aktuális programok
Lakótelepi Tavasz 2015
Költészet napjaKoszorúzás a József Attila-emléktáblánál (József Attila-lakótelep, Valéria tér, Dési Huber utca és Napfény utca sarok) és a Börzsöny utcai Szabó Ervin Könyvtár előtti "Padlás" című domborműnélÜnnepi köszöntőt mond: dr. Bácskai János polgármesterKözreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola tanárai, énekkara és versmondóiÁprilis 10. 10.00
Görög táncház a Mydros együttesselÁprilis 11. 18.00Belépő: 800 FtHelyszín: József Attila-lakótelepi Közösségi Ház
Barangolás HangszerországbanA Dési Huber István Művelődési Ház és az Ádám Jenő Zeneiskola programsorozata Zongora és ének Április 15. 14.30 Helyszín: Dési Huber Művelődési Ház
Tavaszköszöntés a Kolompos együttessel gyerekkoncertÁprilis 18. 16.00. A belépés ingyenes! Helyszín: Dési Huber Művelődési Ház
Dési Huber István Művelődési Ház Aktuális programok
Vers-Dal FesztiválKét nap, amely a versekről, a dalokról fog szólni, reggeltől estig! A fesztiválon találkozhat a mai kortárs költé-szet képviselőivel és a verseket megzenésítő zenész-előadókkal. A verséneklők és a költők itt találkoznak először, Ön pedig meghallgat-hatja ezen találkozás eredményét, a megzené-sített versek bemutatóját, de itt lesznek velünk a fesztiválra benevezett "saját dalosok" is, akik nem csak zenéiket, de dalszövegeiket is maguk szerzik és maguk adják elő. Fontos programunk lesz a 2015-ös év kiemelt költőinek szentelt gálaműsor is! Idén a 130 éve született Koszto-lányi Dezsőről, a 75 éve született Bella István-ról és a 60 éve született N. Horváth Péterről emlékezünk meg. Ebben segítségünkre lesznek verséneklő előadók, versmondók, narrátorok. Mindenkit sok szeretettel várunk!Április 25-26. 10.00-21.00Helyszín: Dési Huber Művelődési Ház
Kiállítás
Hamar János amatőr festőművészVáltozó Világok című kiállításaA kiállítás április 1 – május 20-ig látogatható
Klubok
Baba-mama klubProgramjaink terembérleti díj összeadásával, makkegészségesen látogathatóak!Április 1. 10.00
Szoptatást támogató baba-mama csoport Április 20. 16.00Részvételi díj: 300 Ft/alkalom
Beszélgetőkör babára vágyó és babát váró családoknakAz írisz Családi Kör szervezésébenÁprilis 20. 18.00Részvételi díj: 500 Ft/fő, 700 Ft/pár
Oktatás
Dekmár Autós-, és MotorosiskolaTanfolyam kezdés: minden hónap első keddTovábbi információk: Dekmár Tamás: 20/946-1728
GyógytornaÁprilis 1., 8., 15., 22., 29. 11.00Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvé-nye „A teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében
2325
INGyENES HOTSPOT
WWW.DESI.HU
A József Attila-lakótelep internetes portálja
Terembérlés15, 20, 50, 120 férőhelyes termek
Bővebb információ: +36(1) 280-6247Email: [email protected]
Hétfő
10.30 Gerincjavító torna ........................................................................ 1000 Ft/alkalom,3600 Ft/4 alkalom
16.30 Akrobatikus R’N’R a Rockin’ Board TSE szervezésében (5 éves kortól)
17.00 Mélyizom torna .............................................................. 1000 Ft/alkalom, 4 alkalmas bérlet: 3600 Ft
18.10 Hatha Jóga ....................................................................................................................... 1300 Ft/alkalom
18.00 Zumba ........................................................ 1000 Ft/alkalom, 3600 Ft/4 alkalom, 8000 Ft/10 alkalom
19.30 Aikido
Kedd
9.15 Menő Manó torna .......................................................................... 1200 Ft/alkalom, 6000 Ft/6 alkalom
10.05 Menő Manó torna........................................................................ 1200 Ft/alkalom, 6000 Ft/6 alkalom
16.00 Klasszikus balett a Bolero Balett szervezésében 8 éves kortól ...................... 1000 Ft/alkalom
16.30 Jazzbalett és Divat-tánc a Brill Cats Tánciskola szervezésében ........................ 5200 Ft/hónap
17.00 Hip-Hop tánc az Appril Secret Section Tánciskola szervezésében .................... 6900 Ft/hónap
18.00 Hip-Hop tánc az Appril Secret Section Tánciskola szervezésében .................... 6900 Ft/hónap
Állandó programok
26
Dési Huber István Művelődési Ház Állandó programok
18.15 Aerobic ................................ 900 Ft/alkalom, 3000 Ft/ 4 alkalmas bérlet, havi díj: 5000 Ft
19.30 Tai chi .................. 3000 Ft/hónap (heti 1 edzés ) 6000 Ft/hónap (heti 2- 3 edzés esetén)
Szerda
16.30 Akrobatikus R’N’R a Rockin’ Board TSE szervezésében (5 éves kortól)
17.00 Gerincjavító torna ........................... 1000 Ft/alkalom, 3600 Ft/4 alkalom
18.15 Step Aerobic ................................. 900 Ft/alkalom, 3000 Ft/4 alkalmas bérlet, havi díj: 5000 Ft
19.00 Tai chi ...................................................................................... 3000 Ft/hónap
Csütörtök
16.00 Hip-Hop tánc a Appril Secret Section Tánciskola szervezésében ................................................................................................................. 6900 Ft/hónap
16.30 Jazzbalett és Divat-tánc a Brill Cats Tánciskola szervezésében ................................................................................................................. 5200 Ft/hónap
17.00 Judo gyerekeknek ................................................................. 5500 Ft/hónap
18.00 Hip-Hop tánc a Appril Secret Section Tánciskola szervezésében ................................................................................................................. 6900 Ft/hónap
18.15 Aerobic ...... 900 Ft/alkalom, 3000 Ft/4 alkalmas bérlet, havi díj: 5000 Ft
19.30 Aikido
Péntek
9.30 Ringató ................................................ 1000 Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom
10.15 Ringató ............................................... 1000 Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom
11.00 Ringató ............................................... 1000 Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom
16.15 Magic of Dance Sportegyesület táncóráján többféle táncstílussal, színpadi mozgással, színészi elemekkel ismerkedhetsz. ............................................................................................................... 3000 Ft/ hónap
17.00 Köredzés-Zsírégetés-Alakformálás ............................................................. 1000 Ft/alkalom, 4 alkalmas bérlet: 3600 Ft
18.00 Hatha Jóga .......................................................................... 1300 Ft/alkalom
19.00 Tai chi ...................................................................................... 3000 Ft/hónap
2327
Nosztalgia KlubÁprilis 3., 10., 17., 24. 15.00Belépő: 600 Ft
Görög táncház a Mydros együttesselÁprilis 11. 18.00Belépő: 800 Ft
Műsoros est a Hungária Baráti Társaság szervezésébenÁprilis 18. 15.00Belépő: 600 Ft
Műsoros est a Bohémek Társasága szervezésében Április 25. 15.00Belépő: 600 Ft
VásárokÁprilis 7., 14., 21., 28., 29.Nyitvatartás: 9.00-16.00
Állandó programok
József Attila-lakótelepi Öregfiúk Klubjának kártya és sakk foglalkozásaiMinden hétköznap 13.00
József Attila-lakótelepi Öregfiúk Klubjának asztalitenisz foglalkozásaiCsütörtök 13.00
MPE Új Élet Gyülekezet IstentiszteleteVasárnap 9.00
Forrás Baptista Gyülekezet IstentiszteleteVasárnap 15.00
28
József Attila-lakótelepi Közösségi Ház Programok
DÉSI HUBER ISTVÁN MűVELŐDÉSI HÁZJózsef AttilA-lAkótelepi közösségi Ház
29
KapcsolatH-Budapest, Toronyház u. 17/bTel.: +36(1) 280-6247Fax.: +36(1) 280-7768E-mail: [email protected]: www.desi.huSzakmai vezető: Nánási Zsolt
József Attila-lakótelepi Közösségi HázH-1098 Budapest, Toronyház u. 3/bTel.: +36(1) 281-3049
Dési Huber István Művelődési Ház
Közösségi Ház
www.facebook.com/ferencvarosi.helytortenetigyujtemeny
FERENCVÁROSI HELyTÖRTÉNETI GyűJTEMÉNy
Kiállítás:
Április 10-én pénteken 15:00 órakor nyílik a Költészet Napja alkalmából rendezett versillusztrációs gyerekrajz kiállításunk. A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület által kiírt versillusztrációs pályázatra Budapest szinte minden kerületéből érkeznek választott
vershez készített illusztrációk. A beérkezett gyermekrajzokból mintegy 180 munkát mutatunk be.A tárlat május 9-ig tekinthető meg.
Rendezvény:
„József Attila nyomában”Helytörténeti séta, melyen a költő ferencvárosi lakóhelyeit járjuk be. Előzetes bejelentkezés nem szükséges.Április 11. 9.30Találkozó a Ferenc téren
Válogatás ferencvárosi vonatkozású archív híradórészletekbőlÁprilis 24. 17.00A rendezvény ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges telefonon, vagy e-mailenTel.: 218-7420, e-mail: [email protected]
KapcsolatH-Budapest, Toronyház u. 17/bTel.: +36(1) 280-6247Fax.: +36(1) 280-7768E-mail: [email protected]: www.desi.huSzakmai vezető: Nánási Zsolt
József Attila-lakótelepi Közösségi HázH-1098 Budapest, Toronyház u. 3/bTel.: +36(1) 281-3049
FERENCVÁROSI HELyTÖRTÉNETI GyűJTEMÉNy
31
Kapcsolat1092 Budapest, Ráday u. 18. (bejárat az Erkel u. 15. felől)Tel.: +36(1) 218-7420E-mail: [email protected]: www.facebook.com/ferencvarosi.hely-tortenetigyujtemeny
Nyitva tartás:kedd-péntek: 12.00-18.00szombat: 10.00-14.00
Gyűjteményvezető: Gönczi Ambrus
Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
FERENCVÁROSI PINCEGALÉRIA
www.facebook.com/ferencvarosi.pincegaleria
KINT
Zsenia Bozukova festőművész kiállítása
Megnyitó: 2015. április 22. 18.00 Megnyitja: Muladi Brigitta művészettörténész
„Zsenia Bozukova képeiben nekem éppen az tetszik, hogy a nyitottság is megvan bennük, a képek részek és egészek is egyben, külön-külön és együtt is működnek, de a kulcs mindig a festő kezében marad. A képek vizuális része teljesen megoldott, azonosulni is tudunk vele, de a történet maga az élet, s a képek úgy változnak, ahogy Zsenia az életét megéli. Művei a jelen energiáinak áramlását követik, a létezést ragadják meg, de képeinek megértéséhez szükségünk van a múlt elemzéséhez. Így létezés-képeknek neveztem el őket.” Muladi Brigitta
Látogatható: 2015. május 16-ig, kedd-szombat 10.00-18.00
34
MEDENCÉK
Vojnich Erzsébet festőművész kiállítása
Látogatható 2015. április 10-ig
kedd – szombat 10.00-18.00
Két medence, vegyes technika,
vászon, 62x92 cm, 2011
FERENCVÁROSI PINCEGALÉRIA
35
KapcsolatH-1095 Budapest, Mester u. 5.Tel.: +36(1) 216-6083E-mail: [email protected], [email protected]: www.facebook.com/ferencvarosi.pincegaleria
Nyitva tartás:kedd-szombat: 10.00-18.00
Ferencvárosi Pincegaléria