Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Civilisztikai...
Transcript of Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Civilisztikai...
Miskolci Egyetem
Állam-és Jogtudományi Kar
Civilisztikai Tudományok Intézete
Agrár-és Munkajogi Tanszék
Hátrányos megkülönböztetés a munkajogban
Készítette: Rőczei Nóra Ivett
Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási
alapszak
III. évfolyam
Konzulens: Dr. Jakab Nóra
Egyetemi adjunktus
Miskolc
2013
University of Miskolc
Faculty of Law
Institute of Civil Law
Department of Labour Law and Agricultural Law
Negative discrimination in labour law
Author: Rőczei Nóra Ivett
Consultan: Dr. Jakab Nóra
Miskolc
2013
1
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék....................................................................................................................... 1
1. Bevezetés ............................................................................................................................... 3
2. Diszkrimináció tilalmára vonatkozó közösségi jog kialakulása.......................................7
2.1. Jogi dokumentumok...................................................................................................... 7
2.2. Egyenlő bánásmód elve az integráció kezdetétől az Amszterdami szerződésig .... 14
2.3. Amszterdami Szerződés óta........................................................................................ 17
2.4. Egyenlő bánásmód irányelv........................................................................................ 18
3. Hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulási formái ................................................... 22
3.1. Közvetlen diszkrimináció ........................................................................................... 22
3.2. Közvetett diszkrimináció ............................................................................................ 23
4. Magyar antidiszkriminációs szabályozás......................................................................... 24
4.1. Alkotmányos alapok.................................................................................................... 24
4.2. 2003.évi CXXV.tv az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Biztosításáról28
4.3. Jogérvényesítés ............................................................................................................ 31
4.3.1 Egyenlő Bánásmód Hatóság ................................................................................. 32
4.3.2 Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa................................ 34
5. Hátrányos helyzetű emberek a munkaerőpiacon............................................................ 36
5.1. Fogyatékosság .............................................................................................................. 36
5.2. Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon .............................................45
5.3. Statisztika..................................................................................................................... 51
6. Befejezés, záró gondolatok ................................................................................................ 54
Irodalomjegyzék ..................................................................................................................... 58
2
„ Bármilyen különbség látszódjék is a sorsok között,
mégis van bizonyos egyensúlyozása a szerencsének és
a bajnak, amely egyenlővé teszi őket.”
/ La Rochefoucauld /
3
1. Bevezetés
Diszkrimináció. Napjainkban nagyon használat és ismerősen csengő szó. Eredetét
tekintve latin eredetű szó, jelentés az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára szerint hátrányos
különbségétel, az egyenlő elbánás elvével ellentétes eljárás. A szerző szerint, aki diszkriminál
hátrányos megkülönböztetést alkalmaz.1
A történelem kezdetén megmutatkoztak már a különböző emberi csoportok közötti
különbségtételek. A kor adott joga és politikai felfogásai igyekeztek az adott korszakban
felmerülő problémákat megoldani. Ezek a probléma megoldások sajnos nem jártak mindig
sikerrel. Ezért gondolom úgy, hogy az emberek nagy részének ismernie kell a diszkrimináció
történetét, diszkriminált személyek gondolatvilágát.
Az egyenjogúság-egyenlőség gondolatvilága szinte az emberiség öntudatra ébredésével
egykorú. A Biblia szerint az emberek a születésben, a halálban és a bűnben egyenlők. Újkori
tartalmát a rendi társadalom tagadása alakította ki. A rendi jog uralma alatt ugyanis az ország
lakóira rendi hovatartozásuk szerint más-más tárgyi jogrend volt érvényben.
A polgári forradalmak idején az egyenjogúság-követelése pedig arra irányult, hogy
mindenkire ugyanaz a jogrend érvényesüljön. Tehát az állam ne tegyen különbséget az
emberek között se az államhoz való viszonyukban se magánjogi státuszukban. A polgári
forradalmakkal még az egyenlőség nem vált teljessé, sőt éppen akkor kezdődött a hosszú és
nehéz politikai küzdelem. Fokozatosan, ugyan megvalósult az egyenjogúság, de nem
szüntette meg azt a társadalmi egyenlőtlenséget, aminek alapja az eltérő vagyoni helyzet volt.
A hátrányos társadalmi csoportokat a polgári államnak és a jognak kellett preferálnia tehát az
államnak lépéseket kellett tennie az egyenlő feltétek és az esélyegyenlőség biztosítása
érdekében. Ugyanis nélküle az állampolgári alapjogok kiüresedtek volna. Ily módon kapott az
egyenjogúság szociális tartalmat.
A második világháború borzalmai után előtérbe kerültek a különböző hátrányok a
fogyatékosságra, rokkantságra visszavezethető hátrányok kiküszöbölése. Megjelentek a
megkülönböztetések, a társadalom egyes tagjaira vonatkozó kirekesztések. Ezért választottam
1 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai kiadó, 1983.
4
dolgozatom témájának a hátrányos helyzetet és az Egyenlő Bánásmód követelményét. Ahogy
azt majd dolgozatomban láthatjuk külön fejezetet szánok az európai szabályozást illetően az
Egyenlő Bánásmód kialakulására.
Dolgozatom elején röviden kitérek a nemzetközi szabályozásokra. Hiszen az emberi
jogok az egyezmények elismerésével és megerősítésével a belső jog részévé váltak. Ezáltal
kötelezettséget vállaltak arra, hogy azokat tiszteletben tartják és érvény szereznek nekik.
Bemutatom az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely máig egyedülálló az emberi
jogok védelmének tekintetében. Majd az európai kezdeményezések kapcsán az Emberi Jogok
Európai Egyezményét és az Európai Szociális Chartáról teszek rövid említést.
A hátrányos megkülönböztetés kialakulásának megvalósulását közösségi jogi szinten
ismertetem. Találkozni fogunk az egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség valamint a
diszkrimináció szavakkal. De mit is takarnak ezek valójában?
A hátrányos megkülönböztetés tilalma valójában a formális jog előtti egyenlőséget
jelenti.2 Kihagyhatatlan lépes volt az egyenlő jogok biztosítása felé a diszkrimináció tilalma,
hiszen a múltban bevett gyakorlat volt a hátrányos megkülönböztetés. Az egyenlő esélyek
csak akkor lehetségesek, ha az egyenlő jogok birtoklásán túl az emberek egyenlő
kiindulópontból is léphetnek be a munkalehetőségekért folyó versengésbe. A cél tehát ne csak
az legyen, hogy egyenlő jogokkal, hanem egyenlő esélyekkel indulhasson mindenki. Az
egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fogalmát gyakran használják egymás
szinonimáiként, ami sugallhatja azt is, hogy egy dologról van szó, de ez nem így van.
Az esélyegyenlőség többet jelent az egyenlő bánásmód biztosításánál. Azon jogi és
nem jogi eszközöket jelenti, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a nők a férfiakkal, egyenlő
eséllyel érvényesülhessenek az élet különböző területein. Az esélyegyenlőségi politika
területén közösségi akcióprogramokról szóló határozatokat, ajánlásokat, állásfoglalásokat és
közleményeket fogadtak el. A tagállamok kormányainak aktív szerepvállalása nélkül a nők
helyzetének leküzdése elképzelhetetlen. Ez kizárólag nem lehet a kormány felelőssége,
ugyanis szükség van a kormányzati munka kontrollját végző demokratikus intézményekre.
Így következik az a fajta igény, hogy a kormányzati intézményrendszeren belül és kívül is
legyenek a nők jogainak biztosítására szakosodott intézmények. Nyugat-Európában az
országok egyik bevett általános gyakorlata, hogy létrehoztak a nők jogainak garantálását
biztosító intézményrendszert. Több országban külön minisztérium foglalkozik a nők jogaival.
2 Csernus Eszter: Esélyegyenlőségek Magyarországon
5
Az egyenlő bánásmód elve a diszkrimináció tilalmát, vagyis a hátrányos megkülönböztetéstől
mentes élethez való jog garantálását jelenti. A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve
megköveteli, hogy az azonos helyzeteket azonos módon, az eltérő helyzeteket
különbözőképpen kell kezelni. Napjainkban az EU jogi és nem jogi eszközökkel törekszik
arra, hogy egyetlen tagállamban se lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az uniós
polgárokkal szemben.3 Az egyenlő bánásmód elve egy tilalmat megfogalmazó
jogszabályokra, vagyis negatív megközelítésre épül. A nemzeti szabályozás eszköze a
közösségi jog harmonizációja. Fontos hogy a tagállamok hatékonyan lépjenek fel minden
hátrányos különbségtételi gyakorlattal szemben az élet legmeghatározóbb területein.
Véleményem szerint a 21. század egyik legfoglalkoztatottabb kérdései közé soroljuk a
hátrányos megkülönböztetést. A legfőbb probléma hogy hiába halljuk nap, mint nap hogy
diszkrimináció tilalma nem mindig tudjuk, hogy mit is jelent és hogy a jogban valóban
megvalósul-e? Számtalan egyezményről, törvényről hallunk, de nem tudjuk, pontosan mit is
takarnak igazából. Ezért is éreztem fontosnak, hogy dolgozatomban második részében a
hátrányos helyzetben lévő emberekkel és a hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozzak.
A politika évek óta próbál gyógyírt keresni erre az egész világot érintő problémára.
Úgy gondolom nemcsak a politikának, hanem az emberek hozzáállásnak is változnia kell,
hiszen a közös cél csak közös erőfeszítésekkel érhető el. A közös cél hogy a társadalmi
esélyegyenlőség megvalósuljon, a kirekesztettség megszűnjön és a béke fenntartható legyen.
Ezek megoldása csak közös erőkkel valósulhat meg.
Nagy hangsúlyt fektetek a hátrányos megkülönböztetés megjelenésének bemutatására
és értelmezésére, valamint a hátrányos helyzetben lévő emberek helyzetének jogi keretek
közötti bemutatására. Kutatási kérdéseim során felmerült, hogy hogyan is alakult ki a
hátrányos megkülönböztetés? Mi az, amit ténylegesen hátrányos megkülönböztetésnek
nevezünk, hogyan biztosítja Magyarország az egyenlő bánásmód érvényesülését, valamint
hogy a fogyatékosság valóban hátrány-e?
A történelmi áttekintés és a diszkrimináció tilalmának kialakulása után az egyenlő
bánásmóddal kapcsolatos rendelkezésekről írnék. Ezt követően a hátrányos megkülönböztetés
megnyilvánulási formáit mutatom be és majd a magyar diszkrimináció ellenes szabályozást
ismertetem, valamint a hátrányos megkülönböztetést segítő intézményekről írok. A magyar
szabályozásnál összevetem, a hazai alkotmányos rendelkezésre vonatkozólag az Egyenlő
Bánásmód megvalósulását. Alapvető célom az Egyenlő Bánásmód Elvének bemutatása
3 Európai Unió
6
jogszabályi keretek között. Végül kitérek a hátrányos helyzetű emberekre. Eddigi
tanulmányaimból kiderült, hogy a hátrányos helyzetet több védett tulajdonság jelenti, ahogy
azt majd a későbbiekben látni is fogjuk.4 Ezekből a védett tulajdonságokból a
fogyatékosságot emeltem ki. Miért éppen a fogyatékosság? A válasz egyszerű a fogyatékkal
elő személyek azon személyek, akik leginkább rászorulnak a segítségre. A fogyatékos
emberekre jellemző bizonyos funkciójuk hiánya ezért szükséges a segítségnyújtás hogy az
ebből eredő hátrányt csökkenteni lehessen. Magyarországon jelenleg a lakosság 10%-a
fogyatékossággal elő- mozgássérült, értelmi sérült, látássérült személy. Legfőképpen a
fogyatékkal elő személyek jogai iránti érdeklődésem vezetett oda, hogy a fogyatékosságot
emeljem ki a védett tulajdonságok közül. Legfontosabbnak a nemzetközi szabályozást
ismertetését tartom így csak a legjelentősebb intézkedésekre tértem ki. Végül pedig egy kis
statisztikai elemzéssel színesíteném munkámat.
Véleményem szerint a hátrányos helyzetnek nagyobb szerepet kellene kapnia nemcsak
az Unió politikájában, hanem az emberek tényleges életében. A cél, hogy egy nyugodtabb
békésebb, diszkriminációtól mentes, elfogadható világ valósuljon meg. A hátrányos helyzet se
minősüljön olyan „hátrányosnak”. Ennek tudatában kezdek neki dolgozatomban a téma
kifejtéséhez.
4 2003.évi CXXV. törvény 8§
7
2. Diszkrimináció tilalmára vonatkozó közösségi jog kialakulása
2.1. Jogi dokumentumok
A történelem folyamán a francia forradalom idején fogalmazódott meg a felvilágosult
gondolkodóktól az a gondolat hogy minden ember egyenlő.5 Úgy vélték mindennek az alapja a
jogegyenlőség volt. Jogi dokumentumok formájában az egyenlőség gondolata a XVIII.
században az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban, és a francia forradalom emberi jogi
deklarációjában jelent meg először. Torkel Opshal szerint a jogegyenlőség főként a bíró előtti
egyenlőséget jelentette, amely védelmet nyújtott a végrehajtó hatalom előtt. A XIX. század
elején változást jelentett, hogy a jogegyenlőség, igaz csak formálisan, de teljessé vált. Számos
társadalmi csoport volt teljesen ki zárva mindebből, csak részben illeték meg őket jogok.
Jogegyenlőségért való harcukat a század második felében kezdték el, először rabszolgák,
szegények később vallási, valamint női mozgalmak formájában. Az egyenlőtlenségek
csökkentése érdekében került sor a gazdasági és szociális jogok megfogalmazására. Az
Amerikai Egyesült Államokban a férfiak és nők közötti egyenlőségről valamint a feketék és
fehérek közötti tiltó különbségtételekről rendelkeztek. Ezek a rendelkezések a hátrányos
megkülönböztetés szempontjából meghatározó jognyilatkozatoknak bizonyultak.
A XX. században egyre inkább folytatódott az egyenlőtlenségek kiküszöbölése, de
közben nőtt a hátrányos megkülönböztetettek csoportja főként nemre, vallási hovatartozásra,
bőrszínre és etnikai hovatartozásra való tekintettel. Erre a megkülönböztetésre a második
világháború csak jobban rásegített.
Az emberi jogok nemzetköziévé válásának folyamatában, a mai értelemben vett
nemzetközi jellegét csak a II. világháborút követően vívta ki. Ez a folyamat még napjainkban
is tart. A második világháború borzalmai után 1945.október 24-én alakult meg az Egyesült
Nemzetek Szövetsége melynek fő tevékenységei közé tartozik többek között a nemek közötti
kapcsolatok fejlesztése, az emberi jogok védelme, valamint a nemzetközi jogok fejlesztése.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata általános, nem kötelező jelleggel tartalmazta a
polgári és politikai illetve gazdasági és szociális jogok nemzetközi katalógusát.
5 Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 1. cikkely
8
Külön létrehozták az Emberi Jogi Bizottságot, amely az emberi jogok témakörében
ajánlásokat, nemzetközi egyezményeket fogadott el. Mindeközben Európában is egyre
erősödtek azok a törekvések, amelyek az igazságosságon és e nemzetközi együttműködésen
alapultak. Az európai fejlődésben kiemelkedik az Európa Tanács két dokumentuma: az
Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezmény valamint az Európai
Szociális Charta. A Chartát szokás „bonyolult szociális konstrukcióként” említeni. A
dokumentumok között kirajzolódik, hogy a Charta a szociális jogok, míg az Egyezmény az
emberi jogokra vonatkozik.
A Charta eltérően a többi diszkrimináció tilalmával foglalkozó nemzeti dokumentumoktól
nem tesz különbséget a politikai és szociális jogok között.
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
Az államok elégedetlenek voltak az Alapokmányban megfogalmazott formulával és
szorgalmazták hogy az ENSZ hatékonyabb lépéseket tegyen az emberi jogok védelmét
illetően. 1948-ra készült el az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációja, amely összefoglalta a
XVIII. századi nyilatkozatokat. A nyilatkozat melyet az ENSZ Közgyűlése fogadott el
1948.december 10-én a párizsi Chaliot palotában korszakalkotó jelentőségűnek bizonyult. A
koncepció kidolgozása René Cassin nevéhez fűződik a ki 1948 és 1967 között az ENSZ
Emberi Jogok Bizottságának elnöke volt. Máig az egyik legfontosabb és legnagyobb
horderejű dokumentuma az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Ez a nyilatkozat a nemzetközi
emberi jogvédelmi rendszer alapdokumentumának tekinthető.
A Nyilatkozat címében található „Egyetemes” jelző nagy előrelépésnek tekinthető,
hiszen a korábbi dokumentumokkal ellentétben vitathatatlanul deklarálta az emberi jogok
egyetemességét. Továbbá felvázolt egy olyan célt, amelynek teljesítése az emberi jogok
fokozatos megvalósulását szorgalmazta és állandó tiszteletben tartását követelte meg.
Kezdetben a vélemények megoszlottak róla ugyanis viták folytak róla hogy valóban
jogi kötőerővel bír vagy csak deklarációnak minősül. Nem tartalmazza ugyan a ma ismert
emberi jogokat, de egységes szerkezete és az egyetemességre való törekvése miatt az egyik
legszélesebb körben elismert emberi jogi dokumentumnak tekintendő. Az alaptervezetet a
nyugati hatalmak és Szovjetunió éles vitái közepette fogadták el. Szovjetunió és szövetségesei
9
ugyanis kevesellték benne a szociális jogokra való hivatkozásokat. A nyilatkozat sok emberi
jogot felsorol, amelyek fontosak lehetnek a számunkra.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 30 cikkből áll és magába foglalja nemcsak a
Francia Polgári Forradalomban fogant alapvető szabadság és politikai jogokat, hanem egyes
szociális és gazdasági valamint kulturális jogokat is. A Nyilatkozat egy közös eszményt
fogalmazott, meg amelynek elérésére minden nemzetnek törekednie kell.
A Nyilatkozat bevezetőjében leírja, hogy az emberiség családja minden egyes tagja
méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság,
az igazság és a béke alapját a világon. Az emberi jogok el nem ismerése és semmibe vevése
az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és ezért az ember
legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, nyomortól megszabadult
emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz. A Nyilatkozat utal az emberi jog
uralmának fontosságára, hiszen védelem alá kell, helyezni nehogy zsarnokság vagy elnyomás
alá kerüljön. Kitér a nemzetek közötti baráti kapcsolatok előmozdítására, az alapvető emberi
jogokra és az emberi személyiség méltóságára. Kötelező jellegű, de utal a tagállamok
kötelezettségvállalására.
A Nyilatkozat 2. cikke tartalmazza a nemzetközi jog egyik alapelvét, azaz a
diszkrimináció általános tilalmát.6 Majd a 7. cikkben folytatja, hogy a törvény előtt mindenki
egyenlő és mindenkit megillett a törvény előtti egyenlőség.7
Ez a dokumentum ellentétben sok más emberi jogi egyezménnyel nem csak a jogokat, de a
kötelezettségeket is meghatározza.
A Nyilatkozat 3-21.cikkei az úgynevezett polgári és politikai jogokat foglalják
magukba tehát az első generációs jogokat. Ahogy arra már utaltam itt található a törvény
előtti egyenlőség védelme. Addig a 22-27.cikkei a gazdaság, szociális és kulturális jogokat,
vagyis a második generációs tartalmazzák. A Nyilatkozat utolsó két cikkei általános
rendelkezéseket fűznek a jogok gyakorlásához.
6 „Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen, fajra, színre, nemre, nyelvere, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra. Ezen felül nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni annak az országnak, vagy területnek politikai, jogi vagy nemzetközi helyzet alapján sem, amelynek állampolgára aszerint, hogy az illető ország vagy terület független gyámság alatt áll, nem autonóm vagy szuverenitása bármely vonatkozásban korlátozott.” 7 „A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a törvény védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.”
10
Az első és második generációs jogoknál meg kell említeni, hogy érvényesítésük eszköze
eltérő, ugyan de elválaszthatatlan egységet képeznek. Az államok alkotmányai általában,
tartalmazzák mindkét generációhoz tartozó jogokat, alapvető különbség, csak az állami
kötelezettségvállalás mikéntjében és terjedelmében rejlenek.8
Az ENSZ kapcsán meg kell említeni, hogy folyamatosan dolgozott az emberi jogok
kodifikálásán ennek az eredménye volt a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi
Egyezségokmányának aláírása.
Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya
Az ENSZ Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966.december 16-án fogadta el a két
Egyezségokmányt és egyidejűleg az Első Fakultatív Jegyzőkönyvet is elfogadták, amely az
egyéni panaszok benyújtását tette lehetővé az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához. Az
elfogadott két egyezségokmánnyal az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt
alapelvek és deklarációk ezzel jogi kötőerőt nyertek. 1976.március 23-án léptek hatályba, a
Második Fakultatív Jegyzőkönyv a halálbüntetés eltörlését tartalmazta.
Az emberi jogok egyik alapdokumentuma minden bizonyossággal a Polgári és
Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, amely tartalmában és a jogok felsorolásában
is különbözik a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányától. 9
A GSZKJNE csak kötelezi az államokat, hogy lehetőségeikhez képest tegyenek megfelelő
lépéseket a jogok biztosítása érdekében addig a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmánya ezt az államok kötelességének tekinti.
Az Egyezségokmány utal a diszkrimináció tilalmára valamint a nemek szerinti
különbségtételre is. Magyarország 1974.január 17-én csatlakozott az Egyezségokmányhoz, az
Első Fakultatív Jegyzőkönyvet 1988.szeptember 7-én ratifikálta.
Az egyezségokmány 2. cikke egy egyenlőségi szabályt tartalmaz miszerint: „Az
egyezségokmányban részes, valamennyi állam kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja és
8 Bokorné Szegő Hanna: Az emberi jogoktól való időleges eltérés, illetve az emberi jogok állandó jellegű törvényes korlátozása, Acta Humana, 1995., 25. o. 9 Továbbiakban: GSZKJNE
11
biztosítja a területén tartózkodó és joghatósága alá tartozó minden személy számára az
egyezségokmányban elismert jogokat, minden megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem,
nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni,
születési, vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 3.cikke külön kihangsúlyozza,
hogy a részes államok kötelesek valamennyi első generációs jog tekintetében biztosítani a
férfiak és nők egyenjogúságát. Belátásom szerint jelentős a 4. cikk mivel felsorolja, hogy
melyek azok az emberi jogok melyek semmiféleképpen sem korlátozhatóak. Ilyen az élethez
való jog, jogképességhez való jog valamint a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága.
26. cikke mindenfajta megkülönböztetést tilt a törvény előtti egyenlőség joggyakorlása
kapcsán. 10A 2. cikkhez hasonlóan felsorolja a nemzetiségi származást és az egyéb helyzete
alapján történő különbségtétel tilalmát is.
A 27. cikkben a diszkrimináció-mentes bánásmódon túlmutató rendelkezés is
megjelenik: az államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy az etnikai, vallási vagy nyelvi
kisebbségek tagjaitól nem tagadják meg azt a jogot „hogy csoportjuk más tagjaival együttesen
saját kultúrájuk legyen, saját vallásukat vallják és gyakorolják vagy, hogy saját nyelvüket
használják.”
Az Egyezmény elsőként határozta meg a nemzeti jogban a hátrányos
megkülönböztetés fogalmát. „ Minden olyan különbségtételt kizárást, megszorítást vagy
előnyben részesítést jelent, a melynek alapja a faj, a szín, a származás, a nemzetségi vagy
etnikai származás, és amelynek célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi,
kulturális terén vagy a közélet bármely más terén az emberi jogok és alapvető szabadságok
elismerésének, egyenrangú élvezetének vagy gyakorlásának megsemmisítése vagy
csorbítása.”
10 Az egyezségokmány 26. cikke kimondja: „a törvény előtt minden személy egyenlő, és minden megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre. Erre tekintettel a törvénynek minden megkülönböztetést tiltania kell és minden személy számára egyenlő és hatékony védelmet kell biztosítania bármilyen megkülönböztetés ellen, mint amilyen például a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy más helyzet alapján történő megkülönböztetés.”
12
Emberi Jogok Európai Egyezménye
Az Európa Tanács, megalakulásától kezdve nagy jelentőséget tulajdonított az Emberi
jogok tiszteletben tartásának. Akik a Tanács szervezetéhez csatlakoztak állást foglaltak egy
eszmény mellett országaik gazdasági és szociális fejlődésüket ezzel előmozdítva. A
jogállamiság alapelveinek elfogadásával minden joghatóságuk alatt élő személy számára
biztosították az emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat. Azt hogy milyen jogokat
kívántak védeni elsősorban az 1950.ben elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezménye és
Jegyzőkönyvei tartalmazzák. Az Európa Tanács megalakulását követően nem sokkal, 1950.
november 4. én Rómában tíz tagállam képviselői aláírták az Emberi Jogok és Alapvető
Szabadságjogok Európai Egyezményét, az egyik legjelentősebb regionális emberi jogi
egyezményt. Az egyezmény két fontos emberi jogi deklarációra hivatkozik.
Az Emberi Jogok Európai Egyezményének Preambuluma említi a politikai
demokrácia fogalmát. Figyelemre méltó, hogy az emberi jogok közös érvényesítése is
hangsúlyt kapott. Ha az Egyezményt összehasonlítjuk az ENSZ egyezmények hatályával,
akkor megállapítható, hogy az Európai Egyezmény szűkebb területet ölel át, de jelentőségét
nem is annyira a tartalma, hanem az eljárási garanciái adják meg. Az Európai Egyezmény 25.
cikke ugyanis sajátos jogorvoslati mechanizmust hívott életre, amely elismeri az egyéni
petíció benyújtásának jogát. Sajátossága az Európai Egyezménynek, hogy jogvédelmi
mechanizmusát csak azoknak a jogoknak a védelmében lehet igénybe venni, amelyeket az
Európai Egyezmény I. része tételesen felsorol, illetve amely jogokat az Egyezményhez csatolt
Kiegészítő Jegyzőkönyvek tartalmaznak. Az egyes jegyzőkönyveket az érintett
Tagállamoknak külön-külön el kell fogadniuk, azaz a tagállamokra csak akkor Kötelezőek, ha
ezt az egyes tagállamok deklarálták. Az Európai Egyezményben felállított jogvédelmi
mechanizmus olyan garanciális intézményeket tartalmaz, amelyek nagyban emelik az
Egyezmény alkalmazhatóságát.
Az Egyezmény rendelkezik többek között az élethez való jogról, a szabadsághoz és
személyi biztonsághoz való jogról, gondolat, lelkiismeret és vallásszabadságról is.11
A Jogok és Kötelezettségek fejezet 14. cikke rendelkezik a megkülönböztetés tilalmával. Az
Egyezményben meghatározott jogok és kötelezettségek élvezetét minden megkülönböztetés
nélkül biztosítani kell.
11 11. számú Módosító Jegyzőkönyv 1988.november 1.
13
A másik lényeges európai dokumentum a az Európai Szociális Charta főként a
munkához való jog védelméről rendelkezik, így abba nem mélyednék, bele csak
említésképpen szeretné vázolni. Ugyanis az Európai Charta nélkülözhetetlen az európai
szabályozást illetően.
Európai Szociális Charta12
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye elsősorban az 1948. évi Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozatából kiindulva, az általánosan elismert polgári és politikai jogokat
szabályozza. Az elfogadott Európai Egyezmény sem rendelkezik a gazdasági és szociális
jogokról, bár 1. Kiegészítő Jegyzőkönyvében már megjelent a tulajdonhoz és az oktatáshoz
való jog. Az Európai Egyezménytörténő hatályba lépését követően megindultak a
munkálatok, melyeknek célja a gazdasági és szociális jogok európai egyezményének
kidolgozása volt. Ennek eredményeképpen 1961-ben került sor az Európai Szociális Charta
aláírására.
A Charta 4 részre tagolódik, felsorolja azokat az elveket, amelyek megvalósítására
törekedni kell. Európai Szociális Charta nem tesz különbséget a politikai és szociális jogok
között. A szociális biztonság tekintetében a munka és a család területén próbálja előmozdítani
az emberi jogok érvényesülését a diszkriminációtól mentes és egyenlő esélyeket biztosító
emberi életekért.
Az alapelvek tulajdonképpen megismétlődnek a II. részben ahol meghatározzák azokat
a jogokat, amelyeknek a biztosítását a Szerződő Felek magukra nézve kötelezőnek tekintenek.
Ezeket a jogokat több csoportba lehet sorolni így a munkával kapcsolatos jogok, a
szakszervezeti jogok, dolgozók és egyéb csoportok védelme.
A Charta preambuluma nemre való megkülönböztetés nélkül biztosítja a bennük
foglalt védelmet. Az 1. cikk 2 bekezdése megköveteli a munkavállalás szabadságát köztük a
diszkrimináció és kényszermunka tilalmát is.13 A Szerződő Felek ezáltal kötelezettséget
vállalnak tehát, hogy védik a dolgozók jogait és biztosítják megélhetésüket.
12 Továbbiakban: Charta 13 Európai Szociális Charta
14
A munkafeltétek tekintetében az állások betöltésével kapcsolatban felmerülő diszkriminációt
az összes Charta tagállam tiltja. Így a munkáltató ragaszkodhat az általa megállapított szakmai
feltételekhez addig, amíg az nem jelenti a nemek közti megkülönböztetést. Egyes szakmák
azonban természetüknél fogva jelenthetnek kivételt. Főként az állások betöltésével
kapcsolatos hirdetéseknél előfordulhatnak direkt és indirekt diszkrimináció. Gondolnék itt
olyanra, hogy például a hirdetés nyelvezetével zárja ki valamely nemhez tartozókat a
jelentkezésből
2.2. Egyenlő bánásmód elve az integráció kezdetétől az Amszterdami
szerződésig
Az egyenlő bánásmód az integráció kezdetétől az egyik legfontosabb alapelve az
Európai Uniónak. 1957-ben, a Római Szerződésben már rendelkeztek az egyenlő
bánásmódról igaz még csak a nők és férfiak közötti bánásmódról rendelkeztek, arról is
kizárólag a bérezésre való figyelemmel. A nőknek és férfiaknak egyenlő munkáért egyenlő
bér jár ezt a közösségi jogi elvet mondta, aki a Római Szerződés 119.cikkelye. Az alapítók
szerették volna elérni, hogy a nemek közötti megkülönböztetésre vonatkozó nemzeti
szabályok közötti eltérések ne befolyásolják a tagállamok közötti gazdasági versenyt. Az
integráció alapítói tehát csak gazdasági érdekből fogadták el a 119.cikket. A Római
Szerződésbe csak olyan elvek és rendelkezések kerülhettek be, amelyek a közös piac
megvalósítását szolgálták vagy elősegítették a gazdasági célnak az elérését.
A Római Szerződés alapításkori szövege 3 tekintetben korlátozta az egyenlő
bánásmód elvének alkalmazását. Először a tagállamok polgáraival szembeni
megkülönböztetés volt tilos. Másodszor csak a nemek közötti diszkriminációt tiltotta a
közösségi jog, a kor, vallás, faj szerinti megkülönböztetést nem. Harmadszor a
megkülönböztetés nem általánosságban volt tilos, hanem csak a Római Szerződés
119.cikkében meghatározott módon, tehát a bérezés tekintetében.
1957 és 1975 között az egyenlő munkáért egyenlő bér elvére vonatkozó szabályok
harmonizálására és gyakorlati megvalósítására törekedtek. Ezek a törekvések erőtlennek
15
bizonyultak. 14Az integráció szociális dimenziójának előtérbe kerülésével függött össze hogy
1970-es években a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód szociális vonatkozásai kerültek
legfőképpen előtérbe.
Szemléletváltást Defrenne II.- esetben hozott ítélete jelentette 1976-ban.15 Ez az ítélet
mérföldkőnek bizonyult. Defrenne kisasszonynak ugyanis 17 év utána nyugdíjba kellett
mennie 40. életéve elérésekor, munkaszerződése ugyanis így rendelkezett. A férfiakra
ugyanez a korlátozás nem vonatkozott, így ők bérelőnyt élveztek, hiszen 40 éves koruk után is
dolgozhattak. Gabrielle Defrenne kisasszony ebbe a döntésbe nem nyugodott bele és pert
indított a Sabena légi közlekedési vállalat ellen. A bérkülönbségben megnyilvánuló nemek
közötti hátrányos megkülönböztetés miatt követelt kártérítést. A felperes azt állította, míg ott
dolgozott lényegesen kevesebb bért kapott, mint azon férfi kollégái, akik szintén
utaskísérőként dolgoztak. Álláspontja szerint ez a megkülönböztetés jogellenes ezért indított
kártérítési pert. Az EGK Szerződés 119. Cikke alapján ugyanis a férfiakat és nőket egyenlő
munkáért egyenlő díjazás illeti meg. Mivel a vállalat megsértette azt az elvet, nevezett légi
közlekedési vállalat a férfi utaskísérőknek magasabb jövedelmet biztosított. A belga
munkaügyi bíróság előzetes döntéshozatali eljárás során az előterjesztett kérdések során azt
vizsgálta, hogy a szerződés 119.cikke közvetlen hatállyal bír-e. Ha igen akkor mely
időponttól ismerendő el. A szerződésben rögzített, a férfiak és nők egyenlő díjazására
vonatkozó elvre lehet hivatkozni a nemzeti bíróságok előtt.
A nemzeti bíróságok kötelesek biztosítani az egyének védelmét különösen a
diszkrimináció olyan formái esetén amikor a nők és férfiak ugyanabban az állami vagy
magántulajdonú cégnél végzett egyenlő munkáért egyenlő díjazást kapnak. A Bíróság az
indokláskor a Szerződés és az integráció céljainak értelmezéséből indult ki. Leírta, hogy az
EGK megalakításának a célja nem csupán gazdasági integráció kialakítása, hanem egy
társadalmi fejlődés előmozdítása, az életkörülmények javítása. Ebből a kettős célból adódik,
hogy az egyenlő díjazás elve a Közösség alapelvei közé tartozik. A 119.cikk közvetlenül
alkalmazható olyan jogokat keletkeztet, amelyeket a bíróságoknak védelemben kell
részesíteniük. A Bíróság arra is rámutatott, hogy a 119.cikk mind közvetett és közvetlen
diszkrimináció ellen is fel kíván lépni.16 A Bíróság továbbá azt kimondta, hogy a 119. cikk a
„Közösség alapjának része” és így közvetlenül hatályos, mégpedig az állam és az
állampolgárok között is és az egyes állampolgárok, magáncégek között is. Defrenne tehát erre
14 Kiss György: Európai Unió munkajoga 15 43/45. Defrenne v. Sabena (1976) ECR 455. 16 Fazekas Judit: Az európai integráció története
16
a cikkre hivatkozva a munkaügyi perében a belga bíróságnak tehát alkalmaznia kellett az ügy
eldöntése során. A nemek közötti egyenlő bánásmód biztosítását ettől az ítélettől kezdve
tekintik a közösség szociális céljának.
A közösségi szociális jog, a közösségi munkajog és a munkahelyi egészség és
biztonságvédelem azon területe, ahol az irányelvek elfogadására sor került, a tagállamok
szabályainak harmonizációja. A Szociális Akcióprogram és a Defrenne-itéletek hatására
sikerült túllépni azon a koncepción, amely a nemek közötti egyenlő bánásmód közösségi jogi
elvét, azaz az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét szűkítette. A diszkrimináció már nem csak
a 119.cikkben meghatározott területen volt tilos. Lépésről lépésre dolgozták ki a tágabb
koncepciót és az azt szolgáló irányelveket.
Az első ilyen irányelv a 78/117/EGK irányelv volt, amely az egyenlő bér elvének
gyakorlatban való alkalmazását kívánta elősegíteni. Az egyenlő munkáért egyenlő bére elve
volt az egyetlen olyan rendelkezés az egyenlő bánásmóddal kapcsolatban, amely az
alapításkor került bele a Római Szerződésben. Az 1951-ben elfogadott 100.számú ILO
egyezmény fogalmazta meg először az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét.
A 78/117/EGK irányelv 1975-ben született meg, mert közösség erőfeszítései a nemek
közötti megkülönböztetés területén kevés eredményt értek el. Az irányelv a tagállamokkal
szemben öt kötelezettséget fogalmaz meg. Ide soroljuk a jogszabályok megfelelő módosítása
és jogrendszeri adaptációt, megfelelő jogorvoslati lehetőségek biztosítása, védelem a
jogérvényesítésre válaszként érkező, megtorló, munkaadói magatartással szemben,
munkavállalók tájékoztatása, Bizottság értesítése a megtett tagállami intézkedésekről.
A második irányelv 75/207/EGK irányelv viszont már a foglalkoztatást érintő
kérdésekben kötelezte a tagállamokat az egyenlő bánásmód érvényesítésére. A munkajogi
szabályok harmonizációja érdekében két irányelvet hoztak. A 79/7/EGK irányelv a szociális
biztonsági rendszerek tekintetében az egyenlő bánásmód biztosítását írta elő. A rendszerek az
állam által működtetett pénzalapok jogi szabályozására vonatkoztak. Hét évvel később
fogadták el a 86/378/EGK irányelvet, ami kizárólag a munkáltatók által munkavállalóik
részére létrehozott foglalkozási szociális biztonsági rendszerekre vonatkozott. Az 1980-as
években még elfogadtak egy irányelvet, ami kiterjesztette az egyenlő bánásmód elvét
mindazokra, akik nem munkaviszonyban, hanem önfoglalkoztatóként végeznek munkát. Így
az 1990-es években már három irányelv jelezte az EU elkötelezettségét az egyenlő bánásmód
terén. Elfogadásra került a munkavédelmi keretirányelv alapján a terhes nők, a gyermekágyas
és szoptatósanyák munkahelyi egészségének és biztonságnak javítására irányuló
intézkedések. A felsorolt irányelvek mind-mind más jogterületen érvényesültek.
17
Szabályozásuk sokszor különböző mégis közös benne a céljuk. A cél nem más, mint a nők és
férfiak jogegyenlőségének megteremtése a mindennapi életben.
2.3. Amszterdami Szerződés óta
1997. október 2-án írták alá a jellege szerint módosító amszterdami szerződést. Ez a
szerződés átalakította és kibővítette az 1957-ben megkötött Római Szerződést különös
tekintettel az egyenlő bánásmódot érintő szabályozást. Az egyik leglényegesebb változás az
volt, hogy megváltoztatták a közösségi jog elsődleges jog alapításkori koncepciójának
második elemét, amely csak a nemek közötti diszkriminációt tiltja. A Római Szerződés 13.
cikkének elfogadásával ma már a Tanács egyhangú határozattal fogadhat el a nem mellett,
származásra, fajra, etnikai hovatartozásra, vallásra, fogyatékosságra, életkorra, vagy szexuális
orientációra történő megkülönböztetés elleni küzdelemben intézkedéseket. További lényeges
módosítás hogy a közösség céljai közé bekerült a nők és férfiak közötti egyenlőség. A Római
Szerződés 3. cikkelyének (2) bekezdése szerint „törekedni kell a nemek közötti egyenlőség
leküzdésére, és elő kell segíteni a férfiak és nők közötti esélyegyenlőséget.”17 Megjelent a
közösség szintjén a foglalkoztatáspolitika és a fogyatékos ügy is. Az Amszterdami Szerződés
nem hagyta változatlanul a 119.cikkelyt, hiszen módosította és újabb bekezdésekkel
egészítette ki a korábbi 1957-es szöveget. Így lett a korábbi 119.cikkból 141.cikkely.18
Az Európai Unió alapító szerződéseiben szükség volt a fogyatékosság megjelenésére,
mert a fogyatékosságra vonatkozó utalás hiányában az addigi fogyatékos ügyi politikák csak
ajánlási szintűek voltak és így jogilag nem voltak végrehajthatóak. A 13. cikk tehát jelentős
volt, hiszen bekerült a fogyatékosügy területe a Közösség kompetenciájába illetve először itt
ismerték el a fogyatékos emberek hátrányos megkülönböztetését, mint egy jelentős problémát.
Az egyenlő bánásmód közösségi jogi jelentése tehát jelentősen megváltozott az 1957
óta eltelt időszakban. Napainakban Az Európai Unió jogi és nem jogi eszközökkel törekszik
arra, hogy egyetlen tagállamban se lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az unió
polgárokkal szemben.
Az Európa Tanács 2000.decemberi nizzai ülésén fogadták el az Alapvető jogok
chartáját. Ezt egyfajta ünnepélyes politikai nyilatkozatnak is nevezhetjük. A 20. cikke a
17 Római Szerződés 3. cikkely 18 Római Szerződés 141.(119.) cikkely
18
törvény előtti egyenlőség általános elvét fogalmazza, meg míg a 21. cikk a diszkrimináció
tilalom elvével foglalkozik.19 A charta 23. cikkelye rendelkezik a férfiak és nők közötti
egyenlőségről: „a férfiak és nők egyenlőségét minden területen, így a foglalkoztatás, a
munkavégzés és a bérezés területén biztosítani kell. Az egyenlőség elve nem akadályozhatja
az alulprezentált nem számára különleges előnyöket biztosító rendelkezések fenntartását vagy
meghozatalát.” A Bizottság 2005 tavaszán dolgozott ki egy olyan eljárást, amely biztosítja,
hogy valamennyi uniós jogszabály-javaslatot vizsgáljanak meg az összeegyeztethetőség
szempontjából. Az új rendelkezés megerősíti, hogy minden területen biztosítani kell a nemek
közötti egyenlőséget. Fejlemény volt a Tizenkettedik kiegészítő jegyzőkönyv, amit az Emberi
Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezményhez fogadtak el. Az
egyezmény jogi szövege ugyanis csak egy általános antidiszkriminációs klauzulát
tartalmazott. A jegyzőkönyv kimondja az általános megkülönböztetés tilalmát. Ez a kiegészítő
jegyzőkönyv a közösségi jog szempontjából fontos, hiszen a benne foglalt emberi jogok
védelmét az Unió alapvető céljának tekinti.
Az egyenlő bánásmód elvének a faji és etnikai származástól független alkalmazásáról
szól a 2000 júniusában elfogadott 2000/45EK irányelv. Az irányelv tárgyi hatálya már
túlnyúlik a foglalkoztatási kérdéseken és hatálya a mindennapi élet legkülönbözőbb területeire
terjed ki. Túllép tehát a nemek közötti megkülönböztetés tilalmának elvén, hanem szakít az
úgymond „foglalkoztatás-központúsággal „is.
Elmondható hogy az Amszterdami Szerződés több területen is érezteti nemcsak a nők
és férfiak közötti esélyegyenlőség területén, hanem egyre több fogyatékosokkal, kisebbségi
csoportokkal kapcsolatos intézkedések születnek.1957 óta az egyenlő bánásmód közösségi
jogi jelentése megváltozott. Az Európai Unió arra törekszik, hogy egyetlen tagállamában se
lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az uniós polgárokkal szemben. A
tagállamoknak muszáj hatékonyan fellépniük minden diszkriminációs gyakorlattal szemben
az élet oly különböző területein. 20
2.4. Egyenlő bánásmód irányelv
19 Alapjogi Charta 21. cikke kimondja: „Tilos minden olyan megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, etnikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.” 20 Dr.Nyárády Gáborné : Esélyegyenlőség,egyenlő bánásmód, K.SZ.K.ROP3.1.1 PROGRAMIGAZGATÓSÁG ,Budapest.2008 159-185o.
19
1957-től a Római Szerződés aláírásától az első Szociális Akcióprogramig a nők és
férfiak közötti egyenlő bánásmódon az Európai Közösségekben az egyenlő munkáért egyenlő
bér elvét értették. 1974-ben a Szociális akcióprogram egy irányelv elfogadását tűzte ki célul
az egyenlő bánásmód érvényesítéséről a szakképzéshez, munkához, szakmai előmenetelhez
jutás illetve a munkafeltételek vonatkozásában. A közösségi jogalkotás az Európai Bíróság
bíráival igyekeztek minél tágabban értelmezi a diszkrimináció tilalmának közösségi fogalmát.
Ennek érdekében több olyan irányelveket fogadott el olyan területeken ahol korábban nem
létezett kötelező érvényű közösségi jog.
1976.február 9-én elsőként a Tanács fogadta el a 76/207/EKG irányelvet, amely az
úgynevezett egyenlő bánásmód irányelv, amely a munkavállalással összefüggő kérdésekben
igyekezett az egyenlő bánásmód elvét érvényesíteni. Ez az irányelv a munka világának
egészére kiterjesztette az egyenlő bánásmód biztosításának a kötelezettségét. Az irányelv
célját az 1. cikk a következőképpen fogalmazza meg: „Az irányelv célja, hogy a
tagállamokban megvalósuljon a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elve a munkához
jutás beleértve a szakmai előmenetelt és a szakképzést -, valamint a munkafeltételek és a
szociális biztonság vonatkozásában a 2. cikkben foglalt feltételek mellett. Ez az elve az
egyenlő bánásmód elve.” 21Az irányelv felölel minden olyan élethelyzetet, amely a
munkavállalással kapcsolatos és ahol szükséges lehet a diszkrimináció elleni jogi védelem.
Az 1. cikkely meghatározza azokat a szabályozási területeket ahol a tagállamoknak
érvényre kell juttatni az egyenlő bánásmód elvét, ilyen terület a munkához jutás, szakmai
előmenetel, szakképzés és a munkafeltételek. Az Európai Parlament javaslata alapján a
szociális biztonsági ellátások csak az anyasági juttatásokra terjedtek volna ki így végül
kimarat az irányelv hatálya alól. Így további irányelvek elfogadását határozták el. A Tanács
további irányelvek elfogadásával szabályozta az egyenlő bánásmód érvényesítését a szociális
biztonság terén, amely a 79/7/EGK és a 86/378/EGK irányelv elfogadásával tett eleget. 1975-
ben fogadták el az önfoglalkoztatásról szóló 86/613/EGK irányelvet.
Az irányelv meghatározza az egyenlő bánásmód jelentését miszerint : „ A nemek
között nem történhet semmiféle közvetett vagy közvetlen hátrányos megkülönböztetés-
különösen házassági,illetve családi állapotra hivatkozva.” Tehát az irányelv tiltja a
diszkrimináció valamennyi formáját. Az Európai Bíróság számos ítéletben foglalkozott a
21 Dr. Nyárády Gáborné (2008): Esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód, KSZK ROP 3.1.1 PROGRAMIGAZGATÓSÁG, Budapest
20
közvetett diszkriminációval, kiemelte a házassági vagy családi állapoton alapuló
diszkrimináció tilalmát is. A bíróságnak a legtöbb esetben a terhes nőkkel szembeni
diszkrimináció értelmezése adta.
Az irányelv 2. cikke három körben enged kivételt az egyenlő bánásmód értelmezése
alól ilyen a meghatározott foglalkozások, nőket védő jogszabályok, meglévő
egyenlőtlenségek felszámolását célzó intézkedések. A foglalkozási tevékenységekre az
irányelv nem ad pontos definíciót így tág teret enged a tagállamoknak. A 2. cikk 3bekezdése
szabályozza a kivételek második csoportját, amely szerint az irányelv nem tiltja a nők, a
terhesség és az anyaság védelmét szolgáló rendelkezések elfogadását. A rendelkezések a
nőket igyekeznek védeni, de sok esetben eredményeznek diszkriminációt. Ez okból indokolt
felülvizsgálni, hogy indokoltak-e ezek a rendelkezések. Sok kérelem érkezett a férfiak
kizárása miatt az Európai Bírósághoz azonban a bíróság kimondta, hogy az irányelvnek nem a
családi szervezet és belső felelősség megosztás kialakítása a célja ezért elutasította a férfiak
által beadott kérelmeket.
A kivételek harmadik csoportjánál az irányelv nem áll ellentétben a nők és férfiak
közötti esélyegyenlőséget elősegítésével, azon fennálló egyenlőtlenségek felszámolását célzó
intézkedésekkel. Az erre vonatkozó cikkely a tagállamok jogalkotóinak felhatalmazást ad a
pozitív diszkriminációra, azaz a nőket előnyben részesítő szabályok elfogadására.
Ugyanakkor azt a felismerést is tükrözi, hogy az egyenlő bánásmód biztosítására hozott
közösségi és nemzeti jogszabályok önmagukban alkalmatlanok a nők és férfiak közötti
tényleges esélyegyenlőség eléréshez. A Tanács ezért a nőket támogató pozitív intézkedésekről
szóló 84/635/EGK ajánlást fogadta el. Az 1990-es években vált valóra a pozitív programok
stratégiája és ekkor jelentek meg az első pozitív diszkriminációt tartalmazó nemzeti
jogszabályok is.
Az irányelv 3.4. és 5. cikkelye bontja ki az egyenlő bánásmód jelentését a tagállamok
konkrét kötelezettségeit. A 3. cikkely a munkához és a szakmai előmenetelhez jutással
összefüggésben pontosítja, hogy mit kell egyenlő bánásmódon érteni a jogalkotónak,
jogalkalmazónak és a jogérvényesítőnek. A tevékenységi körtől és a gazdasági ágtól
függetlenül tilos a hátrányos megkülönböztetés a munkához jutás terén főként az
álláshirdetésekben, interjúk és az állás betöltésével kapcsolatban. A tagállamoknak
kötelességük kiiktatni jogrendszerükből az egyenlő bánásmód elvébe ütköző jogi és igazgatási
szabályokat. Biztosítaniuk kell, hogy a kollektív szerződések, munkaszerződések, vállalati
szabályzatok hozzájáruljanak az egyenlő bánásmód érvényesüléséhez. Az egyenlő
bánásmóddal összeegyezhetetlen nőket védő jogi és igazgatási rendelkezéseket felül kell
21
vizsgálni. A szakképzéshez jutással összefüggésben a 4. cikkely pontosítja, hogy mi az
egyenlő bánásmód közösségi jogi jelentése. Érvényesíteni kell a pályaválasztási tanácsadás,
szakmai továbbképzés és átképzés valamennyi fajtájánál. A tagállamok az alábbi
intézkedéseket kötelesek megtenni: Ki kell iktatniuk jogrendszerükből az egyenlő bánásmód
elvébe ütköző jogi és igazgatási szabályokat. Szabályzatok egyenlő bánásmódba ütköző
rendelkezései semmisnek nyilváníthatók legyenek.
A pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az átképzés
valamennyi szintje azonos feltételekkel, a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés nélkül
hozzáférhető legyen. Az 5. cikkely szerint a munkafeltételek vonatkozásában az egyenlő
bánásmód azt jelenti, hogy a férfiaknak és nőknek nemre való tekintet nélkül ugyanazokat a
feltételeket kell biztosítani diszkrimináció nélkül. A tagállamok kötelesek biztosítani a bírói
jogorvoslat lehetőségét azoknak, akik szerint a velük szemben alkalmazott intézkedés a 3. és
4. vagy 5. cikk rendelkezéseibe ütközik. A 7. cikk a viktimizáció tilalmát írja elő.
A viktimizáció a hátrányos megkülönböztetés egyik típusa. Szó szerint
gyötrelemokozást jelent. Olyan hátrányokozás, amely a megkülönböztetés miatt fellépő
eljárást indító személlyel történik. A tagállamok kötelesek olyan intézkedést hozni hogy
megvédjék a munkavállalókat a megtorlásként alkalmazott elbocsátással szemben. A
tagállamok tájékoztatási kötelezettségét a 8. cikk írja elő. A tagállamok részéről nem elég
elfogadni a jogszabályokat, hanem tájékoztatni is kell a munkavállalókat jogaikról,
jogorvoslati lehetőségekről. Az Európai Bíróságnál nagyterjedelemben foglalkoztak ezzel.
A tagállamok az egyenlő bánásmód szabályozása szempontjából két csoportba
sorolhatóak. Az első csoportba azok a mediterrán országok (Portugália, Spanyolország,
Görögország stb.) tartoznak, akik nem fogadtak el külön törvényt, hanem ágazati
jogszabályok tartalmaznak antidiszkriminációs szabályokat. A másik csoportot alkotó
tagállamok Svédország, Írország, Egyesült Királyság külön törvényekben rendelkeznek az
egyenlő bánásmód elvéről. A gyakorlat azokat igazolja, akik rendelkeznek már ilyen
törvénnyel.
22
3. Hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulási formái
A demokratikus társadalmak alapelve, hogy az egyéneknek joguk legyen a törvény
előtti egyenlőséghez, és védelmet kapjon a hátrányos megkülönböztetés ellen. Hátrányos
megkülönböztetésnél beszélhetünk közvetett és közvetlen valamint aktív és passzív
diszkriminációról. Aktív diszkriminációról akkor beszélhetünk, ha valaki egy terméket vagy
szolgáltatást tagad meg valakitől, azért mert fogyatékos. Ezzel szemben, amikor a környezet
semmit nem tesz azért, hogy a fogyatékkal élőket sújtó akadályokat megszüntesse, passzív
diszkriminációról beszélhetünk.
A diszkriminációnak két különösen érzékeny területe van: a faji alapú diszkrimináció
valamint a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés. Továbbá tipikus
diszkriminációs forma a vallásgyakorlás szerinti hátrányos megkülönböztetés is. Napjaink
nagy problémája az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés.
A hátrányos megkülönböztetés rövid ismertetése után most szeretnék rátérni a hátrányos
megkülönböztetés megnyilvánulási formáira.
3.1. Közvetlen diszkrimináció
Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek vagy más néven nyílt diszkriminációnak
minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személyt, neme, faji
hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, anyanyelve, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való
tartozása, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási meggyőződése, politikai vagy más
véleménye miatt, esetleg családi állapota, életkora, vagyoni helyzete, nemi identitása,
szexuális irányultsága, egyéb tulajdonsága vagy jellemzője miatt más személyhez képest
kedvezőtlenebb bánásmódban részesül.
23
3.2. Közvetett diszkrimináció
Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek vagy rejtett diszkriminációnak minősül az a
közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód
követelményének megfelelő rendelkezés, amelyet a közvetett diszkriminációnál felsorolt
tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható
helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban
hátrányosabb helyzetbe hoz.
A közvetett diszkriminációra minden országból így hazánkból is számtalan példa
hozható. Leggyakrabban a pályázati feltételeknél, a munkavégzés feltételiben,
részmunkaidőben dolgozókkal szemben és a munkaidő szervezésében jelentkezik.
Az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy a nemen alapuló közvetlen, közvetett
diszkrimináció tilos.
Standard módon hivatkozott példa a közvetett diszkriminációra, amikor az Európai
Közösségek Bírósága elmarasztalta Franciaországot, ugyanis a francia rendőrség szerveibe
való felvételhez többek között olyan előfeltételeket szabtak, hogy a jelentkezőknek minimum
1.65cm magasnak kell lenni. Ez a valóság egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezéseinek
megfelel, hiszen ugyanúgy vonatkozott a nőkre és a férfiakra, azonban a valóságban a nők
többségét érintette, holott a munkakör megfelelő ellátása objektív nem igényelt ilyen
megszorításokat.
Előfordulhat, hogy a múltban felhámozódott diszkrimináció folytán az egyenlő
kiinduló helyzet megteremtése kevés. Ilyenkor merülhet fel a pozitív diszkrimináció
alkalmazása. Ez egyfajta előnyben részesítést jelent és főként az eredményekre összpontosít.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez a fajta megoldás igazolásra szorul és csak szigorú kritériumok
betartása estén lehet indokolt.
24
4. Magyar antidiszkriminációs szabályozás
4.1. Alkotmányos alapok
A magyar jog kifejezett rendelkezésekkel és közvetett módon tiltja a hátrányos
megkülönböztetést. A hátrányos megkülönböztetés tilalma alkotmányos alapokon nyugszik.
Az Alkotmány az alapvető rendelkezések között deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság
elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme
az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alkotmány az alapjogok kérdését keretjelleggel
szabályozza, az egyes jogokkal kapcsolatos részletszabályok külön törvényeknek ad
felhatalmazást.
Alkotmány
Az esélyegyenlőségek kiküszöbölésére irányuló állami elszánás is magában foglalta a
diszkrimináció mozzanatát. Később előtérbe került a lelki és testi adottságokra,
fogyatékosságra visszavezethető hátrányok enyhítése. Napjainkban a társadalom egyes
tagjaira történő pozitív diszkrimináció, az egyenlő feltételek, az esélyegyenlőség biztosítása
nemhogy megengedett, hanem az alkotmányos államtól elvárható mind szociális mind a testi-
lelki különbségekből adódó hátrányok enyhítése terén. Ezekhez az egyenjogúsági célokhoz
különböző tilalmak társulnak.
A nemzetközi dokumentumok az államok belső jogszabályai nemcsak kinyilvánítják
az egyenjogúság követelményét, hanem diszkrimináció tilalmakat is felállítanak. Korábbi
Alkotmányunk 66§(1) bekezdése rögzítette a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés
általános tilalmát.22 Az „Alapvető jogok és kötelezettségek” fejezetben további
rendelkezéseket is olvashattunk róla.
Az 1949.évi XX. törvény 70/A § (1) bekezdése kimondja, hogy „a Magyar
Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve
állampolgári jogokat bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás,
22 1949.évi XX.törvény 66§
25
politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Zsilinszky János szerint az egyenlőség
igazságossági elemét emeli alkotmányos szintre.23
A törvény bármilyen hátrányos megkülönböztetést szigorúan bünteti. Deklarálja a (3)
bekezdés hogy a jogegyenlőség megvalósulását és az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését
célzó intézkedéseket segíti. Ez a tömör rendelkezés az Alkotmánybíróság gyakorlatában
rajzolódik, ki teljesen. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit
egyenlőként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem, eshet csorba, azonos
tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével
kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.24A
magatartás nem ütközik hátrányos megkülönböztetés tilalmába, amíg egyenlő méltóságú
személyként kezelik az érintetteket.
A nem alapjogokat érintő bármely más szempont szerinti megkülönböztetés is
alkotmányellenes, ha az emberi méltósághoz való jog sérelmével jár. Ez az Alkotmánybíróság
állandó gyakorlata. Az Alkotmány az emberi és állampolgári jogok tekintetében tiltja a
hátrányos megkülönböztetést, a tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz
való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre. Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra
vonatkozó személyek közötti hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha a
sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános
személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek illetve a korlátozásnak nincs tárgyilagos
mérlegelés szerint ésszerű indoka.25 Az állam joga hogy a jogalkotás során figyelembe vegye
az emberek között rejlő különbségeket. A diszkrimináció vizsgálatának előkérdése tehát hogy
a megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre vonatkozik-e.
Az Alkotmány kiemeli az egyenjogúság különböző területeit s tiltja a diszkriminációt
ezekre. A hátrányos megkülönböztetés fogalomrendszerében helye van az
összehasonlíthatóság kérdésének: a megkülönböztetés mindig relatív és egy másik
személyhez vagy csoporthoz képest valósul, meg amely az adott helyzet kapcsán releváns
kritériumok tekintetében összehasonlító helyzetben van a megkülönböztetést elszenvedőkkel.
A hátrányos megkülönböztetés tehát nemcsak az Uniós, de a magyar
fogalomrendszerben is kiemelkedő helyet foglal el. Az Alkotmány kifejezetten az emberi
23 Zsilinszky János :Az Alkotmány 70/A §-nak értelmezése az Alkotmánybíróság gyakorlatában. In: Alkotmánybíróság 2000.pp.127-143.p.137 24 9/1990(IV.25) AB. Határozat 25 35/1994.(VI.24) AB. Határozat
26
illetve állampolgári jogokat vonatkozásában tiltotta a hátrányos megkülönböztetést. Ugyan az
Alkotmánybíróság határozatban az egész jogrendszerre kiterjesztette a hátrányos
megkülönböztetés tilalmát.26 Állítása szerint a jogegyenlőség ugyanis csak a 70/ A § (3)
bekezdésben jelent meg, holott 70/A átható fogalom. Nem lehet tehát különbséget tenni faj,
nem szín, és egyéb helyzet alapján.
Az Alkotmánybíróság már 1990-ben szigorú korlátozásokat hozott az alapvető jogok
korlátozására. Az alapjog korlátozásához nem elég a puszta észszerűség, hanem szükséges
hogy a különbségtétel elkerülhetetlen legyen. Az Alkotmánybíróság értelmezéseiből
megállapítható hogy a közvetett diszkrimináció tilalma egyáltalán nem alkotmányos alapú
tehát nem következik a 70/A §-ból. Az alkotmányos háttért jelentősen bővítik a hátrányos
megkülönböztetés tilalmát általános és speciális jelleggel történő nemzetközi egyezmények.
Magyarország jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog által elismert szabályokat, biztosítja a
nemzetközi jog belső összhangját.27
Hazánkban 2011-ben az 1949.évi XX. törvényt, vagyis az Alkotmányt hatályon kívül
helyezték s 2011.április 25-től hatályos jelenlegi Alaptörvényünk. Az Alaptörvény rövid
értelmezése után összevetésképpen jellemzem az Alkotmánnyal az Egyenlő Bánásmódra
vonatkozólagos alkotmányos alapokat.
Alaptörvény
Jelenleg hatályos Alaptörvényünk bármilyen alapon történő diszkrimináció tilalmát
tiltja. Minden ember jogképes illetve a törvény előtt mindenki egyenlő. 28Az általános
jogegyenlőségi szabály mellett külön rögzíti, hogy az alapvető jogokat mindenki számára
bármely megkülönböztetés nélkül biztosítani kell. Az Alaptörvény a megkülönböztetés
alapjaként egyes helyzeteket kiemel, bár ez a felsorolás nem taxatív. A megkülönböztetés
általános tilalma alól kivételt jelen az Alaptörvény azon rendelkezése, amely alapján az
esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket tesz Magyarország. Ezen
rendelkezés értelmében a pozitív diszkrimináció megengedett. Külön kiemeli a nők és férfiak
26 61/1992(XI.20) AB. Határozat 271949.évi XX. törvény: Alkotmány 7§ (1). 28 2011.04.25 Alaptörvény XV.cikk
27
egyenjogúságát, ahogy azt a nemzetközi dokumentumokban is láthatjuk. Külön védelmet
igénylő csoportként emeli ki a nőket és időseket valamint a fogyatékossággal élőket.
Az Alaptörvény az Alkotmánnyal ellentétben a jogképesség és az egyenlőség,
egyenjogúság követelményét valamint a megkülönböztetés tilalmát azonos cikkben
szabályozza. Mivel a jogképesség jogának deklarálása nem általános az európai alkotmányok
esetében így nem szerepel az Alapjogi Chartában sem. A jogképesség nemcsak embereket,
hanem jogi személyeket illetve államot is megillethet tehát jogok és kötelezettségek
hordozója lehet. Az Alkotmány és az Alaptörvény is általános szabállyá nyilvánítja az
emberek jogképességét, tehát alapjogoknak bárki alanya lehet. Ez egyben a jogképességgel
azonos bekezdésben deklarált egyenlőség alapja. Kitűnően tükrözi ezt az Alkotmánybíróság
megítélése is.29 Ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi jogokra vonatkozó
nemzetközi egyezmények kimondják, hogy minden ember feltétlenül jogképes, vagyis jogi
értelemben véve személy. Minden embernek tehát jogképesnek kell lennie, de jogképes
nemcsak az ember lehet.
Az Alaptörvényben az alapjogok szabályát értelmezve kitűnik, hogy egyes
alapjogokról az egyének lemondhatnak.30Ezen jogokról való lemondás szintén a jogképesség
jogával függ össze. Elmondható tehát hogy a jogképesség összefüggésben áll az
egyenlőséggel és az egyenjogúság követelményével, amelynek másik oldala a diszkrimináció
tilalma. Habár ezek a jogok más alapjoggal is összefüggnek mégsem minden
megkülönböztetés tilalmazott, hiszen mint az láthattuk az Alkotmánynál is bizonyos
esetekben az államnak kötelezettsége pozitív diszkriminációt alkalmazni. Így tehát nem a
különbségtétel az, ami tilalmazott, hanem az igazolható ok nélkül történő tilalmazás. A
társadalmi egyenlőség, mint cél megelőzhet egyéni érdekeket, de nem kerülhet az egyén
alkotmányos jogai elé. Ezt több döntés is megerősíti.31
Elmondható tehát hogy korábbi Alkotmányunkban és jelenlegi Alaptörvényünkben is
megtalálhatóak a diszkriminációra vonatkozó tilalmak. Az Alkotmány és az Alaptörvény
között számos hasonló rendelkezést találhatunk. Utalnék is a férfiak és nők egyenjogúságára,
hiszen hazánk folyamatosan valósította meg a nők és férfiak közötti különbségtétel
felszámolását. Gondolok itt a választásokban való részvételre valamint a Munka
Törvénykönyvének több rendelkezésére, amely a munkához való jog kapcsán merülhet fel. A
megkülönböztetést az állam intézményesítetten is tilalmazza, valamint biztosítja a 29 64/1991(XII.17) AB Határozat 30 Például: Orvostudományi kutatáshoz történő hozzájárulás 31 9/1190.(IV.25) és 61/19992.(XI.20) AB Határozatok
28
szenvedettek jogvédelmét. Ennek eszköze az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség
tilalmáról szóló törvény, amelyet a továbbiakban elemzek
4.2. 2003.évi CXXV.tv az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség
Biztosításáról
Az Uniós csatlakozásból eredendően a hátrányos megkülönböztetés jogharmonizációs
kötelezettség, amely az egyenlő bánásmód irányelvből következik. Az Európai Unió már a
csatlakozás előtt felhívta Magyarország figyelmét a diszkrimináció orvoslására.32 Az egyenlő
bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 2003.évi CXXV. törvényt
továbbiakban Ebktv. 2003-ban fogadta el az Országgyűlés. Az 1992.évi XX. törvény a
Munka törvénykönyve ugyan Ebktv. hatályba lépése előtt tartalmazott rendelkezéseket a
hátrányos megkülönböztetés tilalmáról. Az antidiszkriminációs törvénynek éppen az volt a
célja hogy az ágazati rendelkezések helyett egységes fogalmi szabályozási rendszert adjon.
Szembetűnő változásnak tűnhet tehát, hogy a 2003.évi CXXV. törvény a hátrányos
megkülönböztetés helyett bevezette az egyenlő bánásmód követelményét. 33 A jogalkotó a
hátrányos megkülönböztetés tilalmának érvényesítésére irányuló alkotmányos és európai
uniós követelménynek egységes átfogó törvény megalkotásával tett eleget. Ennek a törvény
elfogadásával valósult meg a magyar antidiszkriminációs jog reformja. A koncepció
könnyedén vázolta fel az antidiszkriminációs törvény alapelveit miszerint az egyenlő
bánásmód feltételeinek megteremtése az állam kizárólagos felelőssége és az
esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésére irányuló intézkedések az állam és az önkormányzatok
feladata.
Az egyenlő bánásmód biztosítása során fontos hogy az állami szervek együttműködjenek a
civil szervezetekkel és egyéb érdekeltekkel. Utalnék itt legfőképp a munkáltatókra,
munkavállalókra valamint az érdekképviseleti szervekre. Az Alaptörvénnyel, az
Alkotmánybíróság gyakorlatával összhangban kell lennie. Minden estben érvényesülnie kell
32 „ Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személységgel nem rendelkező szervezetekkel szemben e törvény rendelkezései szerint azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell eljárni.” 33 Továbbiakban: Ebktv.
29
a hátrányos megkülönböztetés tilalmának. Az Ebktv. legfontosabb feladata az volt, hogy mely
magatartások minősülnek jogellenesnek illetve melyek nem.
A törvény magánjogi illetve közjogi jellegű ebből következik, hogy a jogalkotó nem
folyamodott büntetőjogi eszközökhöz a diszkrimináció felszámolása érdekében. A magánjogi
jogviszonyban teljesen más helyzet áll fenn ott főszabály szerint a jogalanyok szabadon
dönthetnek arról, hogy kivel létesítenek jogviszonyt. Ebben az esetben az egyenlő bánásmód
követelmények akkor kell érvényesülnie, ha a kötelezett magányjogi jogképessége bizonyos
önkormányzati regisztrációhoz kötött. Ebből az következik, hogy az egyenlő bánásmód
követelménye, ellenőrzése, érvényesítése nem vezethet a magánszféra és a személyes jogok
sérelméhez. A törvény elkülöníti, valamint definiálja a hátrányos megkülönböztetés két
formáját, azaz a közvetett és közvetlen megkülönböztetést valamint bevezeti a zaklatást,
jogellenes elkülönítés és megtorlás fogalmait illetve kimondja, hogy az előnyben részesítés
mely formái nem ütköznek jogszabályba. A törvény előkészítése során a hatály megállapítása
volt a legvitatottabb kérdés. Eleget kellett tenni a hatékonyságnak, a magánszféra tiszteletben
tartására kellett törekedni valamint kodifikálhatóságára és alkalmazhatóságra. Végső soron
ezek a törvény hatályával függnek össze.
Az Ebktv. személyi és tárgyi hatálya megállapítja, hogy kik a kötelezettjei a
törvényben megállapított előírásoknak és hogy a szabályozás mely jogviszonyokra terjed ki.
Az irányelv a Közösségre ruházott hatáskörökön belül az oktatás, a foglalkoztatás, az áruk és
szolgáltatások nyújtása, a szociális védelem és az előnyök terén tiltja a hátrányos
megkülönböztetést a köz és magánszektorokban is. Kiterjed a Magyar Köztársaság területén
tartózkodó természetes személyekre és közösségeikre, a magyar jog szerinti jogi személyekre.
A törvény felsorolja, hogy mely szervekre és szervezetekre terjed ki a hatály.34 Mindenekelőtt
a diszkrimináció-tilalom kötelezettjei az állami és önkormányzati szervek, hatóságok és
intézmények. A nem állami és nem önkormányzati szervezeteknek a közjogi jogviszonyaira is
kiterjed, amelyeket hatósági jogkörrel ruháztak fel. Az utóbbi években rengeteg módosítás és
hatályon kívül helyezés történt erre vonatkozóan. 2012.IV. 7-től azonban újra hatályos.
A hatóságok, közhatalmi szervek tevékenysége gyakorlatilag az irányelv tárgyi hatálya
alá tartozó területeken, szolgáltatói funkciók vonatkozásában tartozik az Irányelv hatálya alá.
Mint arra már utaltam a korábbi széttagolt szabályozás nem alkotott egységes, általánosan
érvényesülő rendszert.
34 Irányelv 3. cikk
30
Az Ebktv valós és vélt jellemzők alapján tilt mindenféle hátrányos megkülönböztetést.
A bizonyításnál kiemelt jelentőséggel bír, hogy a tulajdonságok, mind tényleges, mind vélt
fennállás esetén megalapozhatják a hátrányos megkülönböztetést.
Elmondható tehát hogy az Európai Unió rendelkezik az egyik legfejlettebb jogi
szabályozással a hátrányos megkülönböztetés elleni területen. Mint azt már kifejtettem az
Egyenlő Bánásmód közösségi jog kialakulása fejezetben fontos és meghatározó események
vezettek az Egyenlő Bánásmód szabályozásához. A továbbiakban röviden szeretném
összevetni a magyar és az európai szabályozást illetően a diszkrimináció tilalmát.
A nőket és férfiakat megillető esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód elve az
Európai Unió közösségi jogszabályainak átvétele révén épült be a hazai munkaügyi
szabályozásba. A nemek közötti egyenlőség ugyanis az Európai Unió alapjoga, hiszen normái
szerepelnek az esetjogban és az elsődleges szabályozásban. Bár a nőkre és férfiak
esélyegyenlőségére vonatkozó politikát az irányelvek határozzák meg melyek a 70-es évektől
folyamatosan kialakultak.
Első irányelve a nemek egyenlő díjazását írja elő. Ez hazánkban sincs, máshogy
hiszen az egyenlő munkáért egyenlő munkabért Magyarországon is kötelező a munkavállalók
részére biztosítani a Munka Törvénykönyve szerint. A Munka Törvénykönyve szerint az
egyenlő bánásmód követelményét a munkaviszony létesítése során is be kell
tartani.35Mindemellett a törvény külön kiemeli a tagok szakszervezeti tagok hátrányos
megkülönböztetésének tilalmát, hiszen nem lehet a munkavállaló alkalmazását attól lehetővé
tenni, hogy tagja-e vagy sem valamilyen érdekképviseleti szervnek.36
A jogalkotó külön kiemeli az egyenlő bánásmód követelményének megkülönböztetett
szerepét a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeinek
szabályozásaiban. Az új Munka Törvénykönyve tehát nagy fontosságot tulajdonít az egyenlő
bánásmód követelmények érvényesítésnek. Az Alaptörvény szerint az alapvető jogok
mindenkit megilletnek, mindenfajta különbségtétel nélkül valamint állami feladatként
szabályozza az esélyegyenlőség előmozdítását.
Az Alaptörvény külön szempontok szerint nevesíti azokat a védett tulajdonságokat,
amelyek alapján tilos diszkriminálni. A már említett esélyegyenlőségi törvény az ágazati
35 2012.évi I. törvény 36 2012.évi I. törvény XXI fejezet
31
szabályozás helyett átfogó és részletes antidiszkriminációs szabályokat ír elő a jogrendszer
egészének. E törvény az Európai Unió joganyagának egy erősebb célú összhang
megteremtése volt.
Magyarország tehát az Európai Uniós tagságot követően igyekezett biztosítani az
Egyenlő Bánásmódra vonatkozó rendelkezéseket. Az unió az emberi méltóság tiszteletben
tartására, a szabadság, az egyenlőség, a demokrácia, a jogállamiság, valamint az emberi jogok
tiszteletben tartásán alapul.37Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a megkülönböztetés
tilalma, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőség társadalmában. A biztosítottak körét az
Európai Unió Alapjogi Chartájában ismerik el többek között a törvény előtti egyenlőséget, a
megkülönböztetés tilalmát, nők és férfiak közötti egyenlőséget, idősek és gyermekek jogait.
Az Európai Bíróság a nők és férfiak között egyenlőséget célzó jogforrásokkal nagy
hatást gyakorol egyenlőség fogalmának gyakorlására. Közös pont a magyarországi és az
európai szabályozásban hogy a diszkrimináció tilalmát igyekeznek a jogszabályoknak
megfelelően betartani, bár nem mindig sikerül.
A következőkben a hazai jogérvényesítés általános rendszerét ismertetném, hiszen ez a fajta
igényérvényesítés eltér az európaitól.
4.3. Jogérvényesítés
A hatékonyság szempontjából kulcsfontosságú momentum a jogérvényesítés
szabályozása. Az Ebktv. egy új jogintézmény teremtett meg, a közérdekű igényérvényesítést
és módosította a bizonyítási teher megfordításának szabályait.
Az európai jogrendszerben általánosságban ismeretlen a közérdekű igényérvényesítés.
Hazánkban azt jelenti, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt
személyiségi jogpert, munkaügyi pert indíthat az ügyész, törvénnyel létrehozott hatóság vagy
érdekképviseleti szervezet. Akkor lehet élni ezzel, a joggal, ha az egyenlő bánásmód
követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapul, amely egyes ember
személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható,
37 EUSZ. 2. cikk
32
nagyobb csoportját érinti.38 A közigazgatási eljárásban a társadalmi és érdek-képviseleti
szervezetet megilletik az ügyfél jogai.
A bizonyítási teher megfordítása azért lényeges szabály, mert a perjogi szabályokhoz
képest megfordul a bizonyítás terhe. Ugyanis az általános perjogi szabályok szerint köteles
bizonyítani egy tényt, akinek érdekében áll annak elfogadása. A diszkriminációs eljárásokban
az a bizonyítási rend megfordul. Nem a jogsértettnek kell bizonyítania, hogy diszkrimináció
történt, hanem a jogsértő köteles bizonyítani, hogy az eljárás nem volt diszkriminatív. A
bizonyítási teher, megfordítására a 97/80/EK irányelv kötelezi a tagállamokat.
Az Irányelv 13. cikke kötelezi a tagállamokat arra, hogy kijelölnek egy vagy több
olyan független testületet, amelynek feladta annak ösztönzése, hogy a személyek faji vagy
etnikai származáson alapuló megkülönböztetés nélküli egyenlő bánásmódja megvalósuljon. 39A végrehajtás során a Kormány kezdetben két elméleti lehetőséget vázolt fel. Az első
lehetőség szerint új intézmény állítottak volna fel a meghatározott feladatok megvalósítása
érdekében. Kizárólagos feladata az antidiszkriminációs törvény rendelkezéseinek
érvényesítése lett volna. A második lehetőség szerint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok
biztosa töltötte volna be. Ez a jogkör az ombudsman hatósági feladatokkal való felruházását
jelentette volna. A jogalkotó így egy új közigazgatási szerv létrehozását támogatta. Így
született meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság.
A hatályos jogszabályok értelmében az EBH mellett több párhuzamos fórum is van az
Ebktv. rendelkezéseinek érvényesítésére. Ilyen például az állampolgári jogok országgyűlési
biztosa, vagy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.
4.3.1 Egyenlő Bánásmód Hatóság40
Magyarországon az egyenlő bánásmód követelmények érvényesülését országos
hatáskörű közigazgatási szerv ellenőrzi. Ez a hatóság függetlensége aggályos, mivel az a
kormány irányítása alatt működik,41 felügyeletét a kormány kijelölt tagja látja el. A törvény
értelmében a hatóság a Kormány irányítása alatt működő, országos hatáskörű közigazgatási
szerv, melynek felállítására 2005. január 1-jén került sor. A hatóság bármely okból
38 2003.évi CXXV 20§(1) 39 Ebktv.13§(1) 40 Szájbely Katalin: A faji diszkrimináció elleni fellépés az Európai unióban. 41 Ebktv.13§(2)
33
megvalósuló hátrányos megkülönböztetés vonatkozásában hatáskörrel bír. Kifejezetten egy
állami testületről van szó, amely tehát a hatóság nem a hátrányos helyzetű csoportok
képviselőjeként működik. Feladatainak ellátása során együttműködik a társadalmi és
érdekképviseleti szervezetekkel. Munkájukat így egy Tanácsadó Testület segíti. Mivel a
tanácsadó testület tagjai az emberi jogok védelme valamint az egyenlő bánásmód
követelményének érvényesítése területén kiemelkedő, ezért rendkívüli tapasztalatokkal
rendelkeznek.
A Hatóság feladata az áldozatoknak segítségnyújtás körében, hogy kérelemre
hivatalból vizsgálatot folytatassanak annak megállapítására, hogy valóban megsértették ezen
az egyenlő bánásmód követelményét valamint támogatást nyújtanak az egyenlő bánásmód
megsértése elleni fellépéshez. Konzultációs, részvételi, jelentéstételi és promóciós feladatai is
vannak, ezek körében véleményezi az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezetét és
javaslatot tesz a hatáskörét érintő szabályokra.
Ahogyan arra már utaltam a testület függetlenségét nézve aggályos lehet a
kormányzati alárendeltség kérdése. A Kormány irányítása alatt és az esélyegyenlőségi
ügyekért felelős miniszter felügyelete alatt működik. Feladatkörében semmiképpen sem
utasítható. Elnökét az igazságügyi miniszter javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.
Az ECRI –ajánlás 6 elvében foglaltakkal ellenkezőleg az Egyenlő Bánásmód
Hatóságnak nincsenek kirendeltségei. A kirendeltség hiányosságait a Hatóságról és részletes
eljárási szabályairól szóló kormányrendelt próbálja kompenzálni. A kormányrendelt ugyanis
előírja, hogy az EBH székhelyén a lakóhellyel nem rendelkező személyt a lakó illetve
tartózkodási helye szerinti polgármesteri hivatala székhelyén hallgatja meg. A Hatóság nem
vizsgálhatja az Országgyűlés, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Állami
Számvevőszék, az állampolgári jogok biztosa, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok
országgyűlési biztosa, adatvédelmi biztos valamint a bíróságok és ügyészségek közhatalmi
intézkedéseit.42 Kádár András véleménye szerint ez problematikus.
Az EBH-hoz 2011-ben összesen mintegy 1000 panasz érkezett. A panaszok számában
csökken, tendencia mutatkozik meg. Megfigyelhető hogy a panaszosok egyre tudatosabbak és
célorientáltabbak. Fokozatosan csökkenek azoknak a kérelmeknek a száma, amelyekben a
hatóság hatáskörének hiánya miatt nem lehet eljárni. Továbbra is megerősítik azt a tényt
miszerint még mindig a munkáltatók és a különféle szolgáltatást nyújtók sértik meg a
42 Kádár András Kristóf (2004) i.m. p.63.
34
legtöbbször az egyenlő bánásmód követelményét. A 2001.évi statisztika szerint Budapestről
és Pest megyéből fordulnak legtöbben a hatósághoz. Vannak olyan megyék is ahol szinte
elenyésző számú panaszok érkeznek. Ilyen Tolna és Vas megye. A diszkrimináció egyes
területeit nézve a foglalkoztatás, a munkaerőpiac és az áruk szabad forgalma illetve
szolgáltatásuk igénybevétele a legkárosodottabb.
2012.január 1-től a 2011.évi CLXXIV törvény módosította az egyenlő bánásmódról és
esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003.évi törvényt. Így a hatóság jogállását tekintve
autonóm államigazgatási szervről beszélhetünk. A hatóság szakmai és szervezeti önállósága e
jogszabályváltozással teljesedett ki.
4.3.2 Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa
A kisebbségi biztos hatáskörének alapjait az Alkotmány is rögzítette. A kisebbségek
egyéni és kollektív jogait a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993.évi LXXVII.
Törvény fejti ki.
A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem a kisebbségi biztos tevékenységének
valamennyi szegmensében jelen van. A kisebbségi biztos már az egyenlő bánásmódról és
esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény elfogadása előtt is aktív részvételt vállalt a
diszkrimináció elleni fellépésben. Így megteremtette a közvetett ellenőrzések lehetőségét.
2012-től a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa megszűnt. Véleményem
szerint ezzel a megszűnéssel a nemzeti és etnikai kisebbségek nem kerültek hátrányba ugyanis
az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz ugyanúgy fordulhatnak panasszal.
A továbbiakban szeretném az EBH valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok
országgyűlési biztosának összehasonlítását értékelni. Közös pont volt bennük hogy mindkét
intézménynek hatásköre volt a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó személyeket és
csoportjaikat ért diszkrimináció kivizsgálásához. Számos tekintetben beszélhetünk viszont
különbségről. Tárgyi hatály tekintetében az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál a magánszféra is
eljárhat addig a kisebbségi biztosnál kizárólag a hatóságok és közszolgáltatók intézkedéseit
illetve mulasztásait vizsgálhatták. Jogsértést a hatóság csupán az Ebktv. szerint bizonyítható
esetben állapíthat meg hátrányos megkülönböztetést. Mindkét intézménynek lehetősége van a
35
békés megegyezés elősegítésére, az ombudsman intézménynek azonban nem volt „kodifikált”
jogköre.
Elmondható tehát hogy az ombudsman és a hatóság egészen más jellegű védelmet
illetve jogorvoslatot tud nyújtani a diszkriminációt elszenvedett személy számára. Az
intézmények között jó együttműködés alakult ki. Itt arra céloznék, hogy amennyiben az
ombudsman úgy ítélte meg, hogy hatékonyabb lenne az EBH eljárása akkor áttette az ügyet a
hatósághoz.
36
5. Hátrányos helyzetű emberek a munkaerőpiacon
A társadalmi kirekesztés egyik központi eleme a napjainkban nagyon bizonytalan
munkaerő piaci pozíció és a munkaerő piacról való kiszorulás, azaz a tartós munkanélküliség.
Magyarországon elsősorban a megváltozott munkaképességű emberek érintettek ebben
ugyanis az ő esetükben a hátrányok halmozottan jelentkeznek. Életkörülményeik sok esetben
kedvezőtlenebbek az átlagnépességnél. Foglakoztatási mutatóik az utóbbi években sokat
fejlődött, de még nem teljesen megoldott.
5.1. Fogyatékosság
Az idősek és a gyerekek mellett a fogyatékkal élő személyek azok akik segítségre
szorulnak. Sokáig a társadalom láthatatlan állampolgárai voltak, elzártan éltek a világtól teljes
kirekesztettségben. Ebből a szempontból nem kell a történelemben évtizedekig visszanyúlni,
hogy elmondhatjuk a fogyatékosság szégyellni, rejtegetni való dolog volt, sőt még ma is
2013-ban sokak számára az.
A leghátrányosabb helyzetben, kezdetben az értelmi fogyatékkal élők voltak. Őket
rendszerint zárt intézményekben helyezték el, elzárva a világ elől. Családtagjaik hetente
egyszer vasárnap látogathatták őket, de az intézmények falait sohasem hagyhatták el. Nem
tudták, hogy a falakon belül a hétköznapokban valójában mi is történik csak találgathatni
tudtak. Ebből kifolyólag különféle előítéletek és misztikumok lengték körül a fogyatékkal elő
embereket. Rendszerint agresszívnak és dühöngőnek vélték őket.
Sok embernek egy-egy testrésze vagy valamilyen szerve hiányzik, más súlyos
gyógyíthatatlan beteg vagy épp valamiből van többje. A fogyatékkal élő embert annak
ellenére taszítják ki, diszkriminálják, hogy sok megkülönböztető jegy tekintetében azonos a
többi személlyel, csak egyben –kettőben más. A fogyatékkal élők nehézségei súlyosabbak,
mint az épeknek nevezettekéi. A fogyaték rendszerint látható ám mégis magánügy. Mégis az
emberi nemnek voltak olyan nagyjai, akiknek sikerült úrrá lenniük a nehézségeken, súlyos
fogyatékosságon és a legnagyobbak közé küzdeni magukat. Említhetjük Beethovent, Miltont,
F. D Rooseveltet, Herman Ottót és rajtuk még százezreket, akiket nem jegyzett föl az
37
irodalom-, művészet- és politikatörténet.43 Ők valóban olyan emberek, akik képesek voltak
megküzdeni erős akaratuk és környezetük segítsége révén az eléjük tornyosuló
nehézségekkel. Franklin Delano Roosevelt felsége úgy összegezte férje állapotát mintha
teljesen normális ember lenne, olyan ember amilyennek látszani szeretett volna.44
A fogyatékossággal kapcsolatos rövid szemléletesség után definiálom, hogy a jogban
valójában mit is értünk fogyatékkal élő személyek alatt.
A mindennapos használatban gyakran keveredik a fogyatékos, az egészségkárosodott,
a rokkant, rehabilitált és a megváltozott munkaképességű személy fogalma. Ezeket a
kifejezéseket sokféleképpen használják, egységes definícióról azonban nem beszélhetünk.
Különböző szektorok leginkább azokat a kifejezéseket alkalmazzák, amelyek egy
célcsoporttal kapcsolatos tevékenységeiket fejezik ki Az egészségügyben a beteg, míg a
foglalkoztathatóság szempontjából a megváltozott munkaképesség fogalma fogalmazza meg a
fogyatékosság illetve az egészségkárosodás miatti akadályozottságot. A rehabilitáció latin
szóból származik és valakinek valami iránti képességét, talentumát, jártasságát jelölte illetve
elveszett fizikai képesség visszaállítása valamint kiküszöbölése.45
A fogyatékkal élők helyzetének taglalásakor tehát pontosítanunk, hogy mit is értünk
„fogyaték” alatt. A legelterjedtebb orvosi megközelítés szerint a fogyatékosság valamely
személy olyan testi vagy szellemi képesség károsodása, amely képességgel mások egy
elfogadott norma szerinti mértékben rendelkeznek. 1980-ban a WHO tartalmilag három
fogalmat határozott meg a fogyatékosságot illetően. A károsodást (impairment) az ember
fiziológiai és pszichológiai szerkezetének rendellenessége, hiányossága. A hiányosságnál
hiányzó vagy sérült testrészre utalhatunk. A fogyatékosság az ember bizonyos
tevékenységeinek módosult vagy csökkent képessége. A hátrány az egészségkárosodásból és
a fogyatékosságból eredő társadalmi hátrány. A hátrány akadályozza, hogy a fogyatékos
ember betöltse mindennapi szerepét, amelyet a kor, a nem és kulturális tényezők határoznak
meg. A hátrány az egészségkárosodás és a fogyatékosság társadalmivá válása. Ezek a
definíciók kizárólag az egyénekből indultak ki és helyzetüket tekintve elszigetelten kezelik.46
A szociális vagy társadalmi megközelítés egy adott szituációban, környezetben
értelmezi a fogyatékosságot azokra a tényezőkre való tekintettel, amelyek ahhoz vezetnek,
hogy egy ember valóban fogyatékossá váljon Az orvosi megközelítés szerint fogyatékosság
43 Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban 44 Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban 45 Bakos Ferenc: Idegen szavak szótára 46 Dr. Nyárády Gáborné: Esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód
38
valamely testi vagy mentális képesség károsodása olyan képességeké, amellyel mások egy
elfogadott norma szerint rendelkeznek. Itt kizárólag az egyénből indulnak ki. A társadalmi
megközelítés egy adott környezeti helyzet keretében értelmezi a fogyatékosságot. Azokra a
módokra figyel, ahogyan a külső tényezők kényszerítik az embert a fogyatékossá válásra. Ez
önmagában nem számít fogyatékosságnak. Fogyatékká akkor válik, ha a társadalom úgy
kezeli, hogy hátrányossá válik a társadalom számára. Elmondható tehát hogy a testi vagy
mentális károsodásból közvetlenül nem származik hátrány. A hátrány abból származik,
ahogyan a társadalom viszonyul az emberhez,ahogyan kezeli .A fogyaték mérésekor egy
skálakülönböző számértékeihez rendelik a hiányzó illetve meg lévő képességekhez például
evéshez,iváshoz vagy közlekedéshez. Ezeken túl a körömvágáshoz, lépcsőjáráshoz autóbusz
eléréséhez rendelik. A legsúlyosabb a károsodásból vagy fogyatékosságból származó szociális
hátrány a rokkantság. A rokkantság korlátozza és meg akadályozza, hogy az egyén betöltse a
kortól, nemtől társadalmi tényezőktől függő normális, mindennapi szerepét. Elmondható tehát
hogy a rokkantság nem más, mint a károsodás, a fogyatékosság társadalmivá válása, amely
igen súlyos kulturális, társadalmi és, gazdasági következményeket von maga után.
1997-ben a WHO a fogyatékosság fogalmát új tartalommal töltötte meg melynek
kiindulópontja az egészségi állapot volt. Az egészségi állapot korlátozza a személy
aktivitását, a társadalomban való részvételét. A fogyatékosság maga egészen mélyen
összekapcsolódott a transzcendenciával, azaz hogy az emberek eredete valahol látható,
tapasztalható világon túl van. Az ember úgy van a sérülten születéssel, a fogyatékossá
válással, mint a halállal: nehezen képes elfogadni, hogy lehetséges, nem képes értelmezni,
hogy mi okból idéződik elő.
A fogyatékosság testi vagy szellemi természetű lehet. Az ilyen emberhez fűződő
közösségi társadalmi viszony kétségtelenül meghatározó tényezője az a kép melyet a kor az
emberi testről, szellemről alkotott. Szociológusok ugyanis kimutatták, hogy a testi megjelenés
könyörtelenül elhatárol egy társadalmi réteget a másiktól. A modern társadalom estében a
fogyatékossá vált vagy megrokkant ember ritkán élvez elismerést, megbecsülést. Meg kell
különböztetnünk látható és nem látható fogyatékosságot. Le kell szögeznünk a tévedés
veszélye nélkül, hogy az említett értékek nem kifejezetten kedveznek egy tökéletes egészségű,
még csak nem is fiatal, nem produktív a köznapi értelemben nem is szép rokkant ember
respektusának.
A fogyatékosság meghatározása körüli vita nem csupán csatározás, hanem a
fogyatékkal élők jogaival, megítélésről való elvekről szól. Ugyanis az egészséges embereknél
nehezen érhető el hogy felelősséget viseljen a fogyatékosságuk miatt rendszeresen
39
hátrányokat szenvedő embertársuk iránt. A fogyatékkal élők hátrányos helyzetének
feloldásara csak akkor van lehetőség, ha az állam számukra a nem sérült emberekkel egyenlő
jogot biztosít nekik. A jogegyenlőség elérésére, mint arra már utaltam három módszer
alkalmazható: hátrányos megkülönböztetés tilalma, egyenlő esélyek biztosítása, pozitív
megkülönböztetés. A diszkrimináció lehet aktív és passzív. Aktív diszkriminációról akkor
beszélünk, ha valakitől szolgáltatást vagy terméket azért tagad meg, mert fogyatékos vagy
fogyatékossága miatt nem alkalmaz egy munkakörben. Ezzel szemben a passzív
diszkriminációról akkor beszélhetünk, ha a társadalmi környezet nem tesz semmit azért, hogy
a fogyatékkal élőket sújtó akadályokat megszüntesse.47
Az Európai Unióban csaknem 38 millió ember, azaz a lakosság 10 százaléka él együtt
valamilyen fogyatékossággal, aminek következtében hátrányos helyzetben van nemcsak a
munkaerőpiacon. Helyzetük folyamatos javul, de ennek ellenére még mindig sok akadállyal
kell szembenézniük, például a közlekedés, épületekbe való bejutás, vagy iskolába,
munkahelyre való felvétel területén. Az Európai Unióban 16 ezer embert felölelő felmérést
végeztek a hátrányos helyzetű emberek irányába tanúsított magatartásról.
Az EU állampolgárok több mint 97 százaléka úgy gondolta, hogy, többet kellene tenni
a hátrányos helyzetű emberekért. Így a fogyatékos személyek hátrányos helyzetének
csökkentése érdekében készült el a Madridi Nyilatkozat, amelyet az Európai Fogyatékosügyi
Kongresszus több mint 400 résztvevője fogalmazott meg. Az Európai Bizottság ennek
tudatában fogadta el azt a javaslatot, hogy 2003. évet az „Európai Fogyatékosok Emberi
Évének” nyilvánította. A nyilatkozat egy olyan rendezvénysorozat része volt, amely révén a
nyilvánosságban tudatosították a fogyatékkal élő emberek jogait, akik Európában több mint
50 millióan vannak. Ez a jövőkép szabta meg az Európai Év cselekvési programját valamint
az Európai Unió kereteit helyi és regionális szinten. Anna Diamantopoulou üdvözölte a
döntést, amely 12 millió eurós támogatást jelentett. Szerinte ugyanis: a mai Európában
tudomásul kell venni a hátrányos helyzetűeket érintő kérdéseket és meg kell oldani azokat a
problémákat, melyek abban akadályozzák őket, hogy a mindennapi életben teljes jogú
emberként élhessenek.”
A Madridi Nyilatkozat gazdagon fogalmazta meg a fogyatékos embereket illető
jogokat. Véleményem szerint a legfontosabb hogy a fogyatékosügy emberi jogi kérdés.
Minden ember szabad és egyenlő méltóságban és jogaiban.48
47 Csernus Eszter: Fogyatékkal élők jogai 48 Emberi Jogok Egyetemes Nyilatozata
40
Magyarországon az 1998.évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek
esélyegyenlőségének, önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének
biztosítására született meg. 49Ezzel a törvénnyel még bővebben foglalkozom a későbbiekben.
Az Európai Unió fogyatékosokkal kapcsolatos stratégiája mindenki számára nyitott és
elérhető. Ezt a stratégiát három fő pillér alkotja. Az első pillér az Európai Bizottság és a
tagállamok közötti együttműködés. A szubszidiaritás elve ugyanis kimondja, hogy amit a
nemzetállam szintjén meglehet tenni, azt meg is kell tenni. A Bizottságnak fontos szerepe
hogy erősítse a tagállamok közötti kooperációt a tagállamok területén. A tagállamoknak
fogyatékos üggyel foglalkozó képviselői munkacsoportokban találkoznak.
Volt egyszer egy katona, aki sokáig szolgált a király seregében s a háború befejeztével a sok
sebe miatt már nem tudott tovább szolgálni. A király elküldte így hát nekivágott a
nagyvilágnak.50 Ez a kis történet sokban hasonlít a fogyatékossá lett emberek helyzetére.
A fogyatékkal élők problémájának súlyát jól mutatja, hogy az ENSZ alapvető
szabályokat dolgozott ki a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségéről.51 A tagállamok
részéről politikai és erkölcsi elkötelezettséget jelentenek, rámutatnak a felelősség, a
tevékenység, az életminőség, valamint a teljes részvétel és az egyenlőség elérésének döntő
területeire.
Az Európai Unió minden tízedik polgára értelmi vagy fizikai fogyatékossággal él. Az
integráció kezdetén a közösség nem tekintette közös feladatnak a fogyatékkal élő
csoportjának elődleges védelmét. A továbbiakban történelmi áttekintésemet vázolom fel arról
hogyan is alakult a fogyatékkal élő személyek jogainak védelme a közösségi jogban.
1957-ben még nem szerepelt a szociálpolitika a Római Szerződés elsődleges jogalkotásai
között. Így a szociálpolitika, a fogyatékosok védelme jelentős károkat szenvedett. Ez a
szemlélet legfőképpen a fogyatékos személyek jogainak biztosítása terén okozott gondot.
Blokkolta ugyanis a közösségi jogalkotást. Ha megnézzük, a Római Szerződés ma hatályos
szövegét rögtön láthatjuk, hogy nem tartalmaz fogyatékosokra utaló szövegrészt.52
A fogyatékosok ellátásait még ma sem harmonizálják, csak közösségi szinten
koordinálják. A hetvenes évek közepétől a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem és a
fogyatékkal élők gazdasági és szociális integrációja vezetett a Közösség politikai
célkitűzésévé. 1974-ben a Szociális Akcióprogram már tartalmazta az első hátrányos
helyzetűek szociális integrációját szolgáló rendelkezéseket.
49 1998.évi XXVI. törvény Fogyatékosok jogairól és az esélyegyenlőségek biztosításáról 50 Grimm 1989.213oldal 51 ENSZ Közgyűlés által elfogadott 48/96számú nyilatkozat. 52 1957-es Római Szerződés
41
A Munkavállalók Alapvető Szociális Jogairól Szóló Közösségi Chartában 1989-ben
már a tagállamok kötelezettséget vállaltak többek között a fogyatékos dolgozók mobilitására,
közlekedésre, szakképzésre vonatkozó rendelkezések megalkotására. A Charta szövege első
alkalommal szentelt külön cikkelyt az EU dokumentumaiban a fogyatékosokra vonatkozó
területen. A 26-cikkely:”Minden fogyatékos embernek, fogyatékossága okától és jellegétől
függetlenül, társadalmi és szakmai beilleszkedésének elősegítése érdekében tényleges
kiegészítő támogatást kell biztosítani. Ezeknek az intézkedéseknek, a támogatottak
adottságaival összhangban különösen szakképzésre, munkaegészségügyre, mobilitásra,
közlekedési lehetőségekre és lakáspolitikára kell vonatkozniuk.” Ez a cikkely több üzenetet
hordoz. Kiemelte azokat a területeket, amelyek megoldásával a közösségi intézményeknek
foglalkozniuk kell a jövőben. Minden tagállamtól elvárja a minimális jogok garantálását.
Kétségtelenül az integráció, vagyis a fogyatékosok társadalmi és szakmai beilleszkedésének
elősegítése a közösségi politika centrumába volt a legnagyobb változás. A Charta szövege
szerint a megvalósítás felelőssége elsődlegesen a tagállamokon nyugszik. A Charta
Akcióprogramja gyakorlatilag a közösségi munka „menetrendjét” tartalmazta.
Az 1997.október 2-án aláírt Amszterdami Szerződésben már megjelent a
fogyatékosügy is. Erre azért volt szükség, mert a fogyatékosságra vonatkozó politikák csak
ajánlás szintűek voltak ez által jogilag nem voltak végrehajthatóak. A civil szervezetek kitartó
kampányának köszönhetően antidiszkriminációs cikk, szociálpolitikára vonatkozó
rendelkezések és deklarációk azt jelentették, hogy olyan gyakorlati intézkedések következnek,
amelyek hatással lesznek az unióban élő fogyatékos emberek életére. Az Amszterdami
Szerződésben az általános antidiszkriminációs cikk bevezetése volt a legmeghatározóbb
ugyanis itt külön megemlítette a fogyatékosság miatti hátrányos megkülönböztetés tilalmát is.
A 13. cikk kimondja: „E szerződés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a szerződés által
a Közösségre átruházott hatáskörök keretén belül, a Tanács a Bizottság javaslata alapján és az
Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangúan megfelelő intézkedéseket
tehet nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon,
koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.” Ennek a
módosításnak jelentős szerepe volt, mert, itt ismerték el először a fogyatékos emberek
hátrányos megkülönböztetésének a problémáját.
A szociális biztonsági rendszerek koordinációja a zavartalanabb érvényesülést
szolgálta. Igyekezett minden közösségi polgár számára biztosítani a szociális ellátások
legszélesebb körét. Ennek a politikának a részét képezték a 30 millió fogyatékkal élő polgár
42
szociális ellátásai. A szociális biztonsági rendszereket koordináló 1408/71 számú rendelet,
amelyet a tagállamoknak jogi előírására alkalmazni kell anyasági, betegségi, rokkantsági,
özvegységi, özvegyi és árvasági, munkahelyi baleseti és foglalkoztatási betegségi, halálozási,
munkanélküliségi és családi juttatás területén.
Magyarországon, 1997 őszén több hónapos várakozás után került sor a Fogyatékos
személyek jogairól és esélyegyenlőségük megteremtésről szóló törvény kodifikálására. A
kodifikálást összesen 4 szakember végezte mindössze 2hét alatt. A jogszabállyal elsődlegesen
a diszkrimináció tilalmazását és szankcionálását próbálták elérni. A szakemberek úgy vélték,
hogy másodlagosan egy komplex rehabilitáció rendszert kellene felépíteni valamint szükség,
lenne olyan kompenzációs ellátásra, amelyek a súlyos fogyatékossággal élő emberek
helyzetükből adódó többletköltségeit ismeri el. A törvény végleges megalkotása előtt ágazati
törvények valamint egyéb jogszabályok határozták meg a fogyatékos személyekkel
kapcsolatos jogokat. 53
Magyarország 1998-ban fogadta el az esélyegyenlőségi törvényt ennek következtében
a fogyatékosok ügyét előmozdító átfogó jogalkotás elismeréseként a Franklin Delano
Roosevelt díjat ítélték hazánknak 1999-ben. A törvény szerint fogyatékos személy az aki:
érzékszervi-így különösen látás, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességei jelentős
mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően
korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi aktív részvétel során. 54Az 1998.
évi XXVI. törvény röviden Fot. Preambuluma kimondja, hogy a fogyatékos emberek a
társadalom egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik mindenkit meg illető jogokkal és
lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A jogszabály
célja a fogyatékos személyek jogainak, jogok érvényesítési eszközeinek meghatározása, a
fogyatékos személyek számára nyújtandó komplex rehabilitációs szabályozás és ezek
eredményeként esélyegyenlőségűk, társadalmi életben való aktív részvételének biztosítása.
Az alapelvek részben megfogalmazódik az állam és a társadalom szervezeteinek
felelőssége. Tevékenységüket olyan módon kell végezniük, hogy ne okozzanak károsodást,
amely esetleg fogyatékosság kialakulásához vezethet. Az integráció, vagyis a társadalmi
tagság és az állam eszméjének megfelelően a törvény deklarálja, hogy kiemelten kell kezelni
a fogyatékos személyek sajátos szükségleteit, az őket érintő döntések során tekintettel kell
lenni arra, hogy a társadalom egyenrangú tagjai és minden feltételt meg kell teremteni,
53 Könczei György - Kogon Mihály: Valami elindult 54 1998.évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról.
43
amelyek lehetővé, teszik a társadalomban való aktív részvételt. Az értelmező rendelkezésben
meghatározzák a fogyatékos személyek körét. Eszerint fogyatékos személy az, aki
érzékszervi, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességét jelentős mértékben vagy
egyáltalán nem birtokolja illetve kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára
tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során. A fogyatékos
embereknek joguk van akadálymentes környezet biztosítására, joguk van közérdekű
információk hozzáféréséhez valamint azokhoz az információkhoz, amelyek a fogyatékosokat
megillető jogokkal és részükre nyújtandó támogatásokkal kapcsolatosak.55 Joguk van
tömegközlekedési eszközök igénybevételére így ezeknek az eszközöknek alkalmasnak kell
lenniük. Az önálló életvitel eszméje alapján a fogyatékos ember számára biztosítani kell a
fogyatékossága által indokolt megfelelő segédeszközöket. A törvény meghatározza az
esélyegyenlőség célterületeit.
Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületének akadálymentesítési kötelezettségéről
szóló 10 007/3/2006. TT. Számú állásfoglalása szerint: „az akadálymentesítési kötelezettség
elmulasztása közvetlen hátrányos megkülönböztetés”. Az egészségügyi intézményeknek,
oktatási és nevelési intézményeknek alkalmasnak kell lennie, hogy azt a szolgáltatást a
fogyatékos személyek igénybe vehessék. 2010-ig kellett átalakítani a fogyatékos személyek
elhelyezését lehetővé tevő intézményeket, úgy hogy humános, önállóságukat lehetővé tevő
lakóotthonná alakítsák.56 Egy új támogatási forma jelent meg a törvényben a fogyatékossági
támogatás. A fogyatékossági támogatás a 18. életévüket betöltött, súlyos fogyatékosok
részére, a fogyatékosság folytán keletkező többletköltségek fedezésére vezették be. Ennek a
megvalósítása érdekében jött létre az Országos Fogyatékosügyi Tanács. A Tanácsot
többségében kormányzati tisztségviselők valamint a fogyatékkal élő emberek szervezeteinek
képviselői alkotják. A Tanács feladatai közé tartozik, hogy véleményezze a fogyatékos
személyekkel kapcsolatos jogszabályok tervezetét, javaslatot tesz a fogyatékosokat érintő
programokra, részt vesz a személyeket érintő tevékenységek koordinálásában, rendszeresen
tájékoztatja a kormányt. A Tanács elvileg bármit napirendre tűzhet, ami sérült emberekkel
kapcsolatos. Nagy jelentőséget kapott a törvényben az Országos Fogyatékosügyi Program.
1999. december 10-én fogadta el az Országgyűlés az Országos Fogyatékosügyi
Programot, amely foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi, közlekedési tervezésben valamint
egyéb állami tervezési körbe tartozó döntés során kell alkalmazni. A program tartalmazza a
55 1998.évi XXVI. törvény 17§ 56 1998.évi XXVI. törvény 29§ (5)
44
fogyatékossággal élő népesség helyzetének bemutatását, rehabilitációs célokat, fogyatékos
személyeket érintő társadalmi szemléletet és tennivalókat, fogyatékos személyek és családjuk-
életminőségük javításának feltételrendszerét, a társadalom aktív részvételének elősegítését. A
törvény módosítása során 1999-ben az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot közérdekű
igényérvényesítő szerepkörrel ruházta fel a 25§(6) bekezdésében. Az esélyegyenlőségi
törvényben az korábbi alkotmány 70/ A cikke is nyújt bizonyos védelmet fogyatékkal élők
számára.
Igazolja ezt egy 1995-ös per, amikor is egy kerekesszékkel közlekedő férfi nem tudott
nem tudott bejutni a bankba ugyanis csak kizárólag lépcsőn lehetett bejutni az épületbe. Ekkor
a bíróság a férfinak adott igazat. A törvény pozitívuma hogy a jogok és fogalmak definiálása
mellet a jogok érvényesítési eszközeinek ismertetését sem hagyja ki. Elmondható tehát hogy
2000 tájékán a fogyatékos személyek érvényesülési lehetőségei hogy a társadalom aktív
részévé váljanak, az évek során egyre inkább megvalósíthatónak látszott.
Hazánk 2007-ben csatlakozott az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól
szóló egyezményéhez.57 A törvény 19. cikke szól az önálló életvitelről és a közösségbe való
befogadásról melynek leglényegesebb elemei a következők:
• Teljes közösségi befogadás és részvétel;
• Egyenlő jog a közösségben való élethez és a szabad döntéshez;
• Lakóhely megválasztásának joga;
• Többféle otthoni, intézményi és egyéb közösségi támogató szolgálat;
• Személyes segítség a közösségben éléshez és a közösségbe történő beilleszkedéshez, a
közösségtől való elszigetelés és kirekesztődés megelőzéséhez;
Fontos téma lett tehát a bentlakásos intézetben élő személyek ellátásának
megváltozása. Elmondható tehát hogy a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló
törvények elősegítették a változást, hogy a fogyatékkal elő személyek jogaik és helyzetük
javuljon. Sajnos azonban még ma is jellemzőek a szélsőséges megnyilvánulások. Az emberek
többsége úgy véli, nem tartozik rájuk a fogyatékosok ügye, hiszen semmit sem tudnak a
hátrányról vagy a kirekesztettség érzéséről valamint arról, hogy ilyen helyzetbe mit is kell
57 2007.évi XVII. törvény
45
tenni valójában. Pedig ha elhárulnának, a tényleges akadályok könnyebb lenne megértenünk
őket. Mindannyiunk közös ügye tehát hogy ne maradjanak kirekesztettek.
5.2. Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon
A társadalmi kirekesztés egyik meghatározó eleme a bizonytalan munkaerő piaci
pozíciók és a munkaerőpiacról való kiszorulás. Magyarországon elsősorban a roma és a
megváltozott munkaképességű emberek érintettek a hátrányok által. A munkaerőpiacon a
hátrányos helyzetet nemcsak a fogyatékossággal élőkre vonatkoztathatjuk, hanem a pálya első
és utolsó szakaszában lévőkre, vagyis a tartósan munkanélküliekre és a megváltozott
munkaképességű személyekre. A tartósan munkanélküli, megváltozott munkaképességű
személy illetve a fogyatéksággal élők személyek helyzete lényegesen rosszabb.
A megváltozott munkaképesség fogalma a foglalkoztathatóság szempontjából
fogalmazza meg a fogyatékosság, illetve az egészségkárosodás miatti akadályozottságot.
Az 1991.évi IV. törvény szerint megváltozott munkaképességű az a személy, aki testi vagy
szellemi fogyatékos, illetve akinek orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és vannak
megváltozott munkaképességűek.58
Megváltozott munkaképességűnek tekinthető az a személy aki: egészségi állapota
romlásából eredő munkaképesség-változás miatt eredeti munkakörben, rehabilitációs
intézkedés nélkül, teljes értékű munkavégzésre tartósan alkalmatlanná vált, de öregségi vagy
rokkantsági nyugdíjban, baleseti nyugdíjban, öregségi vagy munkaképtelenségi járadékban
nem részesül. Üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében baleseti járadékban
részesül és eredeti munkakörében munkáltatójánál teljes értékű munka végzésére tartósan
alkalmatlanná vált. Gümőkóros betegség miatt munkáltatójánál, jogszabályi tilalom folytán
nem foglalkoztatható. A fegyveres erőktől, a fegyveres testületektől és a rendészeti szervektől
megváltozott munkaképessége, illetőleg egészségi okból való alkalmatlansága miatt
leszerelt.59
58 1991.évi IV. törvény 59 8/1983(VI.29) EÜM-PM rendelet a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról
46
A megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci helyzetéről elmondható
hogy marginális. Elhelyezkedési lehetőségeiket korlátozza a munkaerő-piaciszolgáltatásokat
nyújtó intézmények és munkahelyek akadálymentesítésének alacsony szintje valamint a
munkáltatói oldalról való nem megfelelő fogadókészség. Számuk meghatározásánál adhatja
az alapot, hogy mennyien részesülnek megváltozott munkavégző képességük miatt
valamilyen ellátásban. A fogyatékossággal élők a munkaerőpiacon kiemelt hátránnyal
indulnak. Életkörülményeik jelentősen kedvezőtlenebbek az átlagnépességnél. A
megváltozott munkaképességű, munkavállalók azok a munkavállalók akik a munkaerő piaci
jelenlétét egészségi állapotuk valamilyen módon befolyásolja. Az egészségi problémák az
életkor előrehaladásával egyre nőnek. Az alacsony iskolai végzettség önmagában is jelentős
hátrányt jelent, ez azt jelenti, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók fokozottan
nehéz helyzetben vannak. A munkaerő piacon gazdasági aktivitásai nagyon kedvezőtlenek,
erősen alul prezentáltak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a megváltozott munkaképesség
fiatalabb korban aktív munkakereséssel munkanélküliségre hajlamosít. Idősebb korban
viszont a munkaerőpiactól való távolmaradásba való beletörődést vonja maga után.
A megváltozott munkaképességűek és a fogyatékosok munkaerő piaci helyzete
komoly probléma, habár az utóbbi években sokat fejlődött még mindig nem teljesen
megoldott probléma. Az Európai Unióban a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási
helyzete illetve esélyegyenlősége magasabb szinten áll, mint Magyarországon. Így a
továbbiakban a jogszabályváltozások követésével jellemzem a megváltozott munkaképességű
emberek helyzetét a foglalkoztatásban gyakorolt hatására.
Hosszú időn keresztül a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával
egy a szociális ellátásról szóló rendeltet volt irányadó.60A társadalmi és gazdasági változások
majd Magyarország Európai Uniós tagsággá válása lassú változást indított el. Így jogalkotói
szinten fogalmazták meg a fogyatékkal élők majd a megváltozott munkaképességű
munkavállalók foglalkoztatására vonatkozó finanszírozási elemeket.
Nemzetközi szinten az Amszterdami Szerződés a munkaerő piaci esélyegyenlőséget is
biztosította. Ez a szerződés ugyanis beemelte a Szociális Kartát az Európai Unió alkotmányos
jellegű dokumentumai közé. Az egészségi problémával élők képezték az intézkedések kiemelt
csoportjait. Az egészségi problémával, fogyatékkal élők döntő többsége rokkantsági
nyugdíjban részesül. Így legalább rendszeres jövedelmet biztosít a megváltozott
munkaképességűek számára. Az egyén szempontjából viszont sajnálatos hogy a munkavégzés
60 8./1983(VI.29) EÜM-PM rendelet
47
állapotuknak nem megfelelő. A tartós egészségi problémával, fogyatékkal élők nagyobb
eséllyel jutnak akkor munkához, ha betegségük természete nem befolyásolja munkavégző
tevékenységüket. Az egyén igényeihez és állapotához illeszkedő munkafeltételek
megkönnyítik a munka elvégzését.
A fogyatékosok támogatásával kapcsolatban különböző akcióterveket dolgoztak ki. A nemzeti
akciótervek arra épülnek, hogy mivel a fogyatékosok úgyis beleesnek, az általános munkaerő
piaci irányelvekben felállított kategóriákba az irányelveket eleve úgy kell rögzíteni, hogy
azok a fogyatékkal élőre is vonatozzanak. Ezek különböző országokban különböző
modelleken alapszanak. A skandináv országokban szociális partneri konszenzusra épülő aktív
munkaerő piaci irányelvek, míg Németországban vagy Franciaországban a kvótarendszer
vagy annak betartása különböző szankciókkal, Nagy-Britanniában pedig diszkriminációt tiltó
törvényekkel egészül ki. A foglalkoztatás célja általános testi és szellemi fejlesztés,
munkakészség fejlesztése, felkészítés a fejlesztő felkészítő foglalkoztatásra. Ezzel szemben a
fejlesztő felkészítő foglalkoztatás a középsúlyosan más megváltozott munkaképességűekre
terjed ki. Itt a foglalkoztatás célja az önálló munkavégző képesség kialakítása, fejlesztése,
felkészítés az akkreditált munkaerőpiacra. Láthatjuk tehát hogy az Európai Unió
dokumentumaiban, politikájában az elvárások megfogalmazódtak így Magyarországnak az
Európai Unió taggá válását követően alkalmazkodnia kellet. Jogszabályi szinten a már
említett esélyegyenlőségi törvény hangsúlyozta, hogy minden embert ugyanazok a jogok és
kötelezettségek illetnek.61 1999-ben életbe lépett OFP megnevezte azokat az eszközöket,
amelyekkel, egy fogyatékkal élő személynek rendelkeznie kell valamint biztosítaniuk kellett,
hogy önálló életvitelük megvalósuljon.62
Magyarországon a 2204/2002/EK rendelet elfogadása lényegesen kisebb intenzitást
tett lehetővé így született meg az a döntés, amelynek értelmében be kellett vezetni egy új
támogatási formát. Az új támogatási formának túlnyomóan szociális elemekkel jellemezhető
foglalatoztatáshoz kellett kapcsolódnia, ami nem tartozik a közösségi norma hatálya alá. Így
2005-ben új jogszabályok jelentek meg melyek már ténylegesen a megváltozott
munkaképességű emberekre vonatkoztak. A megváltozott munkaképességű munkavállalók
foglakoztatáshoz nyújtható költségvetési támogatást szabályozó magyar kormányrendeletbe a
rehabilitációs költségtámogatás szabályozása. A közhasznú szervezetek szerezhetnek
jogosultságot pályázati eljárás alapján védett szervezeti szerződést kötöttek az egészségi
61 1998.évi XXVI. tv 62 Országos Fogyatékosügyi Program
48
állapotuk, illetve fogyatékosságuk jellege miatt nyílt munkaerőpiacon nem foglalkoztatható
személyek foglalkoztatására. Kiemelném itt az Akkreditációról szólórendeletet.63
A magyar jogi szabályozás egyik speciális foglalkoztatási formája, a védett szervezeti
szerződés keretében történő foglalkoztatás. Ez egyfajta átmenet a szociális foglalkoztatás és a
védett foglalkoztatás között. A munkáltatók akkreditálás rendszerének lényeg hogy a
megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató civil szervezetek, gazdálkodó
szervezetek, egyéni vállalkozók csak akkor kaphatnak költségvetési támogatást, ha
akkreditálják magukat. Az akkreditáció célja és hogy tanúsítsa, hogy a munkáltató azokkal a
személyis és tárgyi feltételekkel rendelkezik, amelyek biztosítják a fogyatékos személyek
egészségi állapotának és fogyatékosságának megfelelő munkahelyen való megvalósulását.
Emellett az akkreditáció arra is alkalmas, hogy megkülönböztesse a fogyatékos emberek
védett foglalkoztatására alkalmas munkáltatókat, azoktól, akik a fogyatékos emberek integrált
foglalkoztatásának feltételeit megteremtették. A megkülönböztetés akkreditációs
tanúsítványok révén működik. A magyar jogszabályok komoly követelményeket állítanak a
tanúsítvány megszerzéséhez, a rehabilitációs és kiemelt tanúsítvány pedig jelentős
többletkiadásokat tesz szükségessé. Integrált foglalkoztatásnak csak az alaptanúsítvánnyal
rendelkező munkáltatóknál történő munkavégzés minősíthető. Tanúsítvánnyal rendelkezők
száma viszonylag magas, de kevésbé alkalmas az integrált foglalkoztatás elősegítésére. Sajnos
a magyar munkáltatók többsége nincs akkreditálva fogyatékos emberek foglalkoztatására, így
ők fogyatékos emberek foglalkoztatása után nem részesülhetnek költségvetési támogatásban.
Ezek a munkáltatók a Munkaerő Piaci Alapból részesülnek bértámogatásban, ha
megváltozott munkaképességű álláskereső vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyt
foglalkoztatását kívánják vállalni. Az integrált foglalkoztatást szorgalmazza az a előírás
miszerint legalább 20főt foglalkoztató munkáltatók létszámuk 5%-áig kötelesek megváltozott
munkaképességű embereket foglakoztatni ellenkező esetben viszont rehabilitációs járadékot
kell fizetniük a Munkaerő-piaci Alapba. Kezdetben ez a járadék nem volt magas 2010től
viszont jelentős mértékben megemelkedett.
Az akkreditációs eljárás eredményeként a munkáltatók tanúsítvány kapnak. A
tanúsítvány típusát az határozza meg hogy milyen mértékben feleltek meg a munkafeltételek
az akkreditációs követelmények.
A tanúsítványok 4tíipusban különíthetőek el:
63 A megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató szervezetek akkreditációjára vonatkozó 176/2005 (IX.2) Kormány rendelet
49
• Alap tanúsítvány, amely igazolja, hogy a munkáltató a megváltozott munkaképességű
munkavállalók foglakoztatására vonatkozó alapvető követelménynek megfelel;
• Rehabilitációs tanúsítvány, amely a munkáltatót rehabilitációs foglalkoztatónak
nyilvánítja;
• Kiemelt tanúsítvány; a munkáltatót védett foglalkozatónak minősíti;
• Feltételes tanúsítvány; kiemelt tanúsítvány megszerzésére való felkészülést segíti elő;
Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása több formában és céllal
működhet:
• Rehabilitációs célú foglalkoztatás: olyan típusú foglakoztatás forma, amely a
végzett tevékenység szempontjából igazodik a munkavállaló munkaképesség
változásához és a munkavalló munkaköri feladatait ellátva, értékelhető munkát
végez.
• Közösségi munkavégzés keretében képességeinek a lehető legmagasabb szintű
foglalkozatás megvalósulása a végleges cél.
• Nyílt munkaerőpiacra nem kihelyezhető megváltozott munkaképességű
munkavállalók foglalkoztatása keretében egy olyan speciális csoportban
foglalkoztatják, akik súlyos halmozott fogyatékosságukból kifolyólag nincs
lehetőség a nyílt munkaerő piacra való kihelyezésre.
Cél hogy a megváltozott munkaképességű személyek részére megtalálják az ideális
munkatípust, amellyel teljes munkát végezhet.
Láthatjuk tehát, hogy Magyarországon a hátrányos helyzetű emberek foglakoztatása
több formában is megvalósulhat, de ezek döntő többségben nem integrált foglalkoztatások.
Törekedni kell, hogy az integrált foglalkoztatás keretében minél nagyobb arányban a teljes
rehabilitációs szintet elérjék. A magyar rendszer nagy hiányossága hogy a sikeres
foglalkoztatási rehabilitációnak a különböző eseteit nem különbözteti meg. Gondolok itt a
teljes, részleges és védett foglalatoztatást igénylő rehabilitációra. Közöttük ellenérdekeltség
fedezhető fel ugyanis a teljes rehabilitáció nem nyújt megfelelő támogatást, addig a részleges
rehabilitációra a bőkezűség a jellemző. Ez a fajta nagyvonalú támogatási rendszer napjainkra
pénzügyileg teljesen tarthatatlanná vált. Az Európai Unióban különböző szektorok és
50
ágazatok szereplői között intenzív együttműködésre és komplex rehabilitációs rendszer
kialakítására van szükség.
Fontos kérdés hogy a gyakorlatban vajon mennyire áll rendelkezésre a megváltozott
munkaképességű emberek számára a munkakörnyezet. Valóban elérhető a legmagasabb
szintű foglalkoztatás? Az akkreditáció pozitív következménye, hogy a megváltozott
munkaképességű személyeket foglalkozató munkahelyek munkakörnyezetének
akadálymentesítése megtörtént. Nemcsak a központokban, hanem a különböző telephelyeken
is végrehajthatóvá vált az akadálymentesítés. Előrelépés történt a kommunikációs
akadálymentesítés területén is. Jelnyelvi tolmácsok segítik a kommunikációt és a munkát.
Ezen a területen tehát előrelépés történt, amely nemcsak a megváltozott munkaképességű
munkavállalók elhelyezkedését segítik, hanem a társadalmi integráció irányába követhető utat
mutat.
51
5.3. Statisztika
A világ összes országában növekedtek a rokkantak és fogyatékosok száma és aránya.
Ezt a növekedést különböző tényezők befolyásolják. Jelentős szerepe van a növekedésben a
demográfiai létszám változásának és a népesség elöregedésének is. Napjainkban a
fogyatékosság jóval differenciáltabb, mint 20évvel ezelőtt. Kelet- Közép Európában a
fogyatékossággal élők számának növekedése jelentős mértékben összefügg a
rendszerváltással. Ugyanis a rendszerváltás során munkahelyek tömegei szűntek meg a
változás hatására. Emberek százainak volt mentőöve a leszázalékolás hogy ugyan szerény, de
rendszeres jövedelem révén biztosítsák jövedelem és életfeltételeiket.
A magyar társadalom leghátrányosabb helyzetű emberei a fogyatékosok. Nem csak
egészségügyi állapotuk, de mostoha életkörülményeik miatt is hátrányos helyzetűek. A
fogyatékos emberekkel kapcsolatos témakör a legrégebbi népszámlálásokban is megtalálható.
Az 1870 és 1949 közötti valamennyi népszámlálásban megtalálhatóak voltak a „testi
és szellemi fogyatékosokra” vonatkozó kérdések.64 Az ENSZ által 2000 körül kiadott
népszámlálási ajánlás foglalkozik a fogyatékosság témájával. Az ajánlás szerint a
fogyatékosság népességen belüli vizsgálatakor azt a személyt kell fogyatékosnak tekinteni,
aki hosszabb távon jelentkező testi, szellemi vagy egyéb egészségügyi probléma miatt
bizonyos mennyiségű tevékenység ellátására alkalmatlan. A 2001-ben végzett népszámlálás
alapján a fogyatékosság milyenségét tekintve 13 típust különböztetünk meg. Ezek a
mozgássérült, alsó-, vagy felső végtag hiánya, egyéb testi fogyatékosság, értelmi fogyatékos,
nagyothalló, siket, beszédhibás, néma, siketnéma, gyengén látó, egyik szemére vak, egyéb
fogyatékos. A 2001-es népszámlálás adatai szerint 577 006 fogyatékossággal élő ember élt
Magyarországon ez a népesség 5,7 százaléka. Az 1990 –es népszámláláshoz jelentős
emelkedést vélhetünk fel ugyanis akkor a népesség 3,5%-az, vagyis 368 270 ember vallotta
magát fogyatékosnak. Elképzelhető hogy az évek során egyre pontosabb meghatározások
következtében egyre többen vannak tisztában egészségi állapotuk fogyatékossággal,
kapcsolatos jellegével. Az is megállapítható hogy a fogyatékossággal élő személyek 1990-ben
jóval idősebbek, mint a teljes népesség. Népszámlálás adatai alapján elmondható hogy a
fogyatékos emberek létszáma 1990. évi adatokhoz képest 2001-ben már jelentősen megnőtt.
A statisztikai felmérés nem tett különbséget a fogyatékosok és a megváltozott 64 Dr. Lakatos M.(1996) A fogyatékosság számbavétele a magyar népszámlálásokban1869-1949. Statisztikai Szemle 74.évfolyam
52
munkaképességű munkavállalók között. Véleményem szerint a legtöbb válaszadó a legtöbb
esetben fogyatékosnak vallotta magát, noha megváltozott munkaképességűnek kellet volna. A
fogyatékosként számba vett személyek adatai tartalmazzák a megváltozott munkaképességűek
jelentős részének adatait is.
A fogyatékosok szempontjából érdekes a 15-39 évesek valamint 40-59évesek csoportja. A
kettőbe összesen 289 529 fogyatékos személy tartozott. Szembetűnő az értelmi fogyatékosok
csoportja ugyanis a fogyatékos 9,87%-a tartozik ide. Ha megnézzük, 15-39 évesek csoportját
láthatjuk, hogy az értelmi fogyatékosok száma meghaladja még a mozgássérültek számát is.
Tanulmányom további adatai a 2011-es Központi Statisztikai Hivatal megváltozott
munkaképességűek a munkaerőpiacon népszámlásának adataira épül.65
2011-ben a 15-64 évesek 21,5 %-a számolt be tartósan, legalább hat hónapig fennálló
egészségi problémáról, betegségről. Testi, érzékszervi illetve egyéb korlátozottságról szóló
kérdésre a lakosság 13,6%-számolt be. Ezekből az adatokból nem következik, hogy az ilyen
korú népesség egy harmadát valamilyen egészségi állapottal kapcsolatos rendellenesség
jellemzi. Egy részük halmozottan hátrányos, többségük azonban tartós egészségügyi
problémával él. Tehát alapbetegségből van nehézsége, korlátozottsága. A nők mind egészségi
65 KSH 2011.évi Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon
53
problémát mind betegséget, korlátozottságot tekintve magasabb arányban jeleztek, mint a
férfiak.2011-ben a magánháztartásban élő tartósan fennálló egészségi problémát, betegséget,
illetve korlátozottságot jelző 15-64 éves személy 52,1%-a nyilatkozott úgy, hogy a
munkavégzésben és a munkavállalásban egészségi állapota miatt akadályozva an. Ez 767 ezer
fő jelent, amiből 354 ezer férfi és 413 ezer nő. Megváltozott munkaképességűnek tekinthető,
hiszen ők azok, akiknek munkaerő piaci jelenlétüket egészségi állapotuk valamilyen
mértékben befolyásolja.
54
6. Befejezés, záró gondolatok
„ Képzeld el, amit kívánsz, kívánd, amit elképzelsz, és teremts, meg amit kívánsz!”
/G.B.Shaw/
Dolgozatom zárásaképpen néhány összegző gondolatot írnék a hátrányos helyzetről és
a hátrányos megkülönböztetésről.
Mindig is lesznek olyanok, akik valamiért, vagy így vagy úgy de hátrányos helyzetben
lesznek. A jog törekszik a hátrányos helyzetben élők életminőségének javítására. A kezdeti
szabályozásokhoz képest jelentős változások történek. Megjelent közösségi szinten a
diszkrimináció tilalma, esélyegyenlőségek biztosítása, egyenlő bánásmód elvének
alkalmazása.
Magyar viszonylatban gondoljunk csak a 2003.évi CXXV. törvényre, amely Az
egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szól s ezzel a törvénnyel valósult
meg a magyar jogban a magyar antidiszkriminációs szabályozás. Hazánkban miután életbe
lépett az új Alaptörvény az Alkotmányhoz hasonlóan megtalálhatóak az alapvető emberi
jogokra vonatkozó szabályozások is.
Kutatásom során a hátrányos helyzet fogalom a közösség életében a másokkal
egyenlő szintű részvétel lehetőségének elvesztését vagy korlátozottságát jelenti. A fogalom
célja hogy ráirányítsa a figyelmet a társadalom számos szervezett tevékenységének
hiányosságaira, amelyek megakadályozzák, a fogyatékossággal élő embereket az egyenlő
részvételben. Hátrányos megkülönböztetés hallatán beszélhetünk közvetlen, közvetett, aktív
és passzív diszkriminációról. Az egyenlő bánásmód követelménye megvalósul nem csak az
Európai Unióban, hanem Magyarországon is.
Véleményem szerint miután Magyarországon hatályba lépett az Ebktv. és létrejött az
Egyenlő Bánásmód Hatóság a fogyatékos emberek jogainak érzékenyebb területe lett az
egyenlő bánásmód. Ugyanis a fogyatékos emberek azonnal odafordultak jogaik sérelme miatt.
Úgy gondolom az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy olyan szerv, ami valóban a fogyatékos
emberek valós vagy vélt sérelmeikkel foglalkozik. Tudásuknak megfelelően igyekeznek
„rendet tenni”. Utalnék itt egy olyan ügyre, „amikor is egy mozgássérült hölgy azzal a
panasszal fordult a Hatósághoz, és kérte, hogy állapítsák meg a jogsértést azzal a társasházzal
55
szemben, amelyben lakik, mivel nem történt meg az épület akadálymentesítése. Kérelmét a
Hatóságnak el kellett utasítania, mivel a társasház nem tartozik a törvény hatálya alá.” A
nemzeti és etnikai országgyűlési jogok biztosának megszűnésével továbbra is garantálni
tudják a jogokat, hiszen ugyanúgy fordulhatnak az érintettek panasszal az EBH-hoz mint
eddig. Hiszen az esetek kivizsgálásában nem történt változás. Ugyanúgy a feladatkörükhöz
tartozik, mint eddig.
A fogyatékosság kérdése továbbra is megoldandó probléma. Bár már nem annyira
megközelíthetetlen témakör, mint korábban. Az évek során egyre több esélyegyenlőségi
törvény született a fogyatékos személyek emberi jogainak érvényre juttatása érdekében. Egyik
mérföldköve volt az akadálymentesítési kötelezettség. Az akadálymentesség lényegesen
javított e személyek mindennapi életvitelén. A hétköznapokban szabadabban tudnak mozogni.
A diszkrimináció felszámolására nem elég a jogalkotás, hiszen mint arra már utaltam a
társadalom szemléletmódjában kell, hogy bekövetkezzen a végleges szemléletmód váltás.
Ezért fontosnak tartom, hogy különböző programok és rendezvények segítésével hívjuk fel
minél több ember figyelmét. Ilyen például az Országos Esélyegyenlőségi Program, amely
elősegíti az esélyegyenlőség érvényesülését. A program csak akkor érheti el célját, ha épít a
szervezetek munkájára, együttműködik a civil és kormányzati szervekkel, s a civil szféra
bevonására törekszik. Az Európai Unió keretein belül jelentősnek mondható hogy Egyenlő
Esélyek Mindenki Számára Európai Év elnevezésű programsorozatot 2007-ben az
esélyegyenlőség évévé nyilvánították.
Úgy gondolom, hogy az élet minden területén megvalósuljon, az emberek egyenlősége
rengeteg, dolgot kell tenni. Számos megoldási javaslatok születtek már eddig is melyek
egyenként célra vezetőek is. Ha az emberek szemléletmódja legalább kis mértékben változik,
máris előrébb juthat az emberi társadalom Fontos az alkalmazkodás, és hogy mindent
méltósággal viseljünk.
2013-ban az EBH Esélyegyenlőségi tervének általános céljai az egyenlő bánásmód
megvalósulása, hátrányos megkülönböztetés tilalma, emberi méltóság tiszteletben tartása,
munkavállalókkal történő együttműködés. A munkáltató foglalkoztatási jogviszony tartalma
alatt törekszik arra, hogy a munkavállalókat bevonja a közvetlenül őket érintő, az
esélyegyenlőségük és az egyenlő bánásmód elvének megtartását célzó intézkedések
meghozatalába, a jóhiszeműség és tisztesség megtartása mellett.
56
Az intézkedések betartására és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében létrehozták a
Szociális és Jóléti Bizottságot (SZJB) melynek feladatkörét 2013-ra kibővítették. A
munkáltató kezdeményezésére vizsgálja az esélyegyenlőségi tervben foglaltak
megvalósulását, javaslattételi jogával élhet a kedvezmények körének kibővítésére a
rendelkezésre álló források figyelembevétele mellett. Az SZJB szükség esetén, de legalább
évente egyszer ülésezik, munkáját a munkáltató által kinevezett esélyegyenlőségi referens
segíti, aki az esélyegyenlőségi tervvel kapcsolatos ügyekben nem tagja az SZJB-nek.
Felmerül bennem a kérdés, hogyha az évek során tudtunk javítani a hátrányos
helyzetben lévők sorsán, akkor az elkövetkezendő években mennyire fogunk tudni nekik még
segíteni?! A hátrányos helyzet tehát mindig is olyan téma lesz, amivel foglalkozni kell.
Hiszen a történelem hajnala óta jelen van a köztudatban. Egy téma melyről beszélnünk kell,
hogy életünk minél jobb és elfogadhatóbb legyen. S ne legyen az emberek között
áthidalhatatlan különbségtételek. Olyan különbségtételek melyek már az ókortól jelen vannak
mindennapjainkban.
57
„ Minél nyitottabb egy társadalom, annál inkább
megjelennek a másokat gondolkodásuk, származásuk,
hajalmaik, politikai, vagy vallási nézeteik alapján elítélők,
vagy épp fordítva van? Lehet, hogy minél nagyobb a
szabadság annál inkább nem tudunk mit kezdeni vele. Úgy
figyeljünk magunkra, hogy közben másokra is odafigyelünk,
mialatt talán az sem olyan nagy baj, ha mindezt az önzés
áhítatával tesszük.”
/Tristan Ore/
58
Irodalomjegyzék
Belicza Rózsa – Dankó Ágnes – Halmai Réka – Szerepi Anna: Megváltozott munkaképességű
és fogyatékkal élő emberek társadalmi és jogi helyzete a világban és Magyarországon,
helyzetfeltáró tanulmány, REVITA Alapítvány, 2007.
Bokorné Szegő Hanna – Környei Ágnes: A diszkrimináció tilalmának modern felfogása, Acta
Humana 2001. N° 43
Borbély Szilvia: Újra munkában! Magyar Szakszervezetek Európai Integrációs Bizottsága,
Budapest, 2002.
Csernus Eszter: Esélyegyenlőségek Magyarországon – A fogyatékkal élők jogai, Szegedi
Társadalomtudományi Szakkollégium
Dr. Tausz Katalin – Dr. Lakatos Miklós: A fogyatékos emberek helyzete, Statisztikai Szemle,
82. évfolyam 2004. 4. szám
Dr.Nyárády Gáborné : Esélyegyenlőség,egyenlő bánásmód,Budapest 2008
Fogyatékosságügyi statisztikák, Szöveggyűjtemény, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai
Kar, Budapest, 2009.
Gerencsér Judit: Az Európai Alkotmány – Miért van szükség az Európai Alkotmányra?,
Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, Könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat, 52.
évfolyam (2005) 6. szám, (2009. 09. 24.)
Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió Szociális dimenziója, Szociális és Családügyi
Minisztérium, Budapest, 2000.
Gyulavári Tamás: A fogyatékos személyek jogai az Európai Unióban, Esély 1998/5
Gyulavári Tamás: A fogyatékos személyek jogai az Európai Unióban, Esély 1998/5. szám
Kiss György (szerk.): Az Európai Unió munkajoga és a magyar munkajog a jogközelítés
folyamatában, Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
59
Kovács Gábor: Fogyatékossággal élő emberek szociális foglalkoztatottsága, Eötvös Loránd
Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest, 2009.
Kovárik Erzsébet (szerk.): A hátrányos megkülönböztetés felismerése és kezelése, Tankönyv
a köztisztviselők továbbképzéséhez, Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2006.
Könczei György - Kogon Mihály: Valami elindult… Egy egykori törvényalkotó
műhelymunka tanulságai és folyományai, Esély 2000/2 Társadalom- és Szociálpolitikai
Folyóirat
Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban, Budapest 1992
Környei Ágnes: Emberi Jogok a nemzetközi kapcsolatokban, egyetemi jegyzet, Piliscsaba
2011
KSH Népszámlálás 2011: A fogyatékos személyek a fogyatékosság típusa korcsoport szerint
KSH 2011: Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon
Tausz Katalin - Lakatos Miklós: A fogyatékos emberek helyzete, Statisztikai Szemle, A KSH
folyóirata, 82. évf., 4. szám, 2004. április