MiNap 2016.10.01.

16
ÁLLJUNK KI MISKOLCÉRT! Készült Miskolc MJV Önkormányzata megbízásából NE HAGYJA, HOGY MÁSOK DÖNTSENEK ÖN HELYETT! Számít a véleménye! NÉPSZAVAZÁS – OKTÓBER 2. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Miskolci Napló 2016. október 1. | 39. hét | XIII. évfolyam 39. szám Megjelenik Miskolcon és vonzáskörzetében 85 000 példányban – térítésmentes

Transcript of MiNap 2016.10.01.

ÁLLJUNK KI MISKOLCÉRT!

Készült Miskolc MJV Önkormányzata megbízásából

NE HAGYJA, HOGY MÁSOK DÖNTSENEK ÖN HELYETT!

Számít a véleménye!

NÉPSZAVAZÁS – OKTÓBER 2.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

Miskolci Napló2016. október 1. | 39. hét | XIII. évfolyam 39. szám Megjelenik Miskolcon és vonzáskörzetében 85 000 példányban – térítésmentes

Miskolcon is letették az esküt és megkapták a megfelelő felkészítést a szavazatszámláló bizottságok tagjai. Ők azok, akik az október 2-i népszavazás tisztaságát és törvé-nyességét ellenőrzik, biztosítják.

A Nemzeti Választási Iroda értesí-tő megküldésével tájékoztatta a vá-lasztópolgárokat a 2016. október 2-i országos népszavazáson az állandó lakóhelyük szerinti névjegyzékbe vé-

telükről, a szavazás idejéről, valamint a szavazókör címéről, ahova mehet a választópolgár a szavazatát leadni.

Ha a választópolgár nem kapott értesítőt, vagy az megsemmisült, – az értesítő pótlásával kapcsolatban

– a lakcíme szerinti helyi választá-si iroda vezetőjét (polgármesteri hi-vatalban a jegyzőt) kell felkeresnie. Egyébként az értesítő elvesztése, megsemmisülése a választópolgárt nem akadályozza a szavazásban.

A szavazás megkezdése előtt a vá-lasztópolgárnak igazolnia kell sze-mélyazonosságát, valamint lakcímét illetve személyi azonosítóját (szemé-lyi számát), melyet az alábbi érvényes okmányokkal tehet meg:

Személyazonosság: – magyar sze-mélyazonosító igazolvánnyal (régi típusú, könyvecske formájú magyar személyazonosító igazolvány vagy magyar ideiglenes személyazonosító igazolvány is elfogadható), – magyar

útlevéllel (magyar ideiglenes útlevél is elfogadható), – magyar vezetői en-gedéllyel (jogosítvánnyal).

Lakcím: – lakcímkártyával (a lak-címbejelentésről szóló átvételi el-ismervény vagy a régi, könyvecske alakú személyazonosító igazolvány is elfogadható, ha tartalmazza a lak-címet),

Személyi azonosító: – lakcímkár-tyával, – hatósági bizonyítvánnyal vagy személyazonosító jelről szóló igazolással.

Érvényes okmányok bemutatá-sa nélkül a választójog gyakorlására nincs lehetőség, ezért az okmányok érvényességi idejét ellenőrizni kell!

Miskolcon 160 szavazókörben 132 ezer választópolgár vok-solhat most vasárnap. - A választási törvény szerint a nép-szavazás akkor érvényes, ha a választásra jogosult választó-polgárok több mint fele részt vesz a népszavazáson és akkor eredményes, ha több mint fele azonos választ adott egy bizo-nyos kérdésre – nyilatkozta Miklós Béláné, a Helyi Válasz-tási Iroda vezető-helyettese. Aki október másodikán nem a bejelentett lakóhelyén tartózkodik, az pénteken délután négy óráig nyújthat be átjelentkezési kérelmet. A szavazás napján mozgó urnát papíralapon, a szavazatszámláló bizottságtól le-het kérni, úgy, hogy a kérelem 15 óráig megérkezzen. Mozgó urnát online is lehet igényelni, szintén vasárnap 15 óráig.

A Központi Statisztikai Hivatal ok-tóber 1. és november 8. között mik-rocenzust, népesség-összeírást tart, mely a lakosság 10%-át érinti.

Célja, hogy aktualizálja a legutóbbi népszámlálások adatait és képet ad-jon a lakosság életkörülményeiről. Az összeírásra kijelölt háztartások szep-tember 26-30. között vehették kézhez az adatszolgáltatásra felkérő levelet. A mikrocenzus két kitöltési szakaszból áll. Október 1-9. között a felmérésbe került személyek interneten maguk válaszolhatnak a kérdésekre a felké-rő levélben szereplő egyedi azonosí-tó kód és jelszó segítségével a www.mikrocenzus.hu oldalon. Akinek nincs lehetősége a kérdőív online ki-töltésére, azokat számlálóbiztosok ke-resik fel október 10. és november 8. között. Az összeírás az ország 2148 településén 440 ezer címet érint, az

itt élők számára a válaszadás kötele-ző, ezt törvény rendeli el. Magyaror-szág területén számba vesznek min-den tizedik lakást és minden itt élő természetes személyt. Ez vonatkozik mindazokra a magyar állampolgá-rokra, akik az ország területén élet-vitelszerűen élnek, vagy ha külföldön vannak, akkor csak átmenetileg (12 hónapnál rövidebb ideig) tartózkod-nak ott, valamint azokra a külföldi állampolgárokra, akik Magyarorszá-gon 3 hónapnál hosszabb ideje élnek.

Mikrocenzust Magyarországon 1963 óta végeznek két teljes népszámlálás kö-zött, az évtized közepén, hogy nyomon kövessék a társadalmi folyamatokat. Az így nyert adatok megbízható, friss ala-pot adnak a gazdasági, szociális és te-rületfejlesztési döntésekhez. A 2016-os mikrocenzus első eredményeit a KSH 2017. májusában teszi közzé.

A köztársasági elnök az országos népszavazást 2016. október 2. napjára tűzte ki, a következő kérdésben: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Or-szággyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár október 2-án (va-sárnap) 6-19 óráig adhatja le voksát a választási értesítőjén szereplő szavazó-körben. A választópolgár a népszavazáson egy lebélyegzett szavazólapot és borítékot kap, melyek átvételét aláírással igazolja. Szavazni az „Igen” vagy a „Nem” melletti körbe írt, két egymás metsző vonallal (pl.: X vagy +) lehet. A szavazást követően a szavazólap a borítékba helyezhető. Ezt követően a szavazólapot (a szavazólapot tartalmazó borítékot) a szavazóurnába kell he-lyezni.

Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár (azaz a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok és a magyarorszá-gi lakcímmel nem rendelkező „külhoni” regisztrált választópolgárok) több mint fele érvényesen szavazott és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott, azaz nincs szavazategyenlőség.

Közélet Miskolci Napló2

MIKROCENZUS: ÖSSZEÍRJÁK A NÉPESSÉGET

MISKOLCON 160 SZAVAZÓKÖRBEN LEHET VOKSOLNI

ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS 2016. – VÁLASZTÁSI TUDNIVALÓK

Kiadó: MIKOM Nonprofit Kft. | felelős kiadó: Kovács Viktor ügyvezető, felelős szerkesztő: Szepesi Sándor | Terjesztéssel kapcsolatos panasz, információ: 46/503-501/100. Nyomda: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. | Szerkesztőség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9., tel.: 46/503-506, fax: 46/358-200, e-mail: [email protected], hirdetés: 46/503-500. | ISSN 2062-5405 (nyomtatott), ISSN 2062-5642 (online) | Megjelenik Miskolcon és vonzáskörzetében 85 000 példányban, térítésmentes.Miskolci Napló

A koszorúzási szándékot az MKK Ifjúsági Ház [email protected] e-mail címen, illetve a 46/411-747 telefonszámon október 5-ig (szerda) kérjük jelezni.

Az Avasra költöztetné a migránso-kat a DK-s Tompa Sándor. Fodor Zoltán miskolci MSZP-s képviselő ugyanakkor visszaküldené a be-vándorlókat saját országukba egy, a Magyar Időkben megjelent riport szerint. A Fidesz miskolci frakcióvezetője erre reagálva kijelentette, ha a magyar baloldalon és a brüsszeli ve-zetőkön múlna, hamarosan meg-kezdődhetnének a betelepítések a ma-gyar városokba. A Jobbik közleménye szerint Bódi Guszti után „Allah Akbar”-t hozna a baloldal az Avasra.

A Magyar Idők cikke szerint a DK miskolci elnö-ke a migráns-ügy kapcsán a lapnak úgy nyilatkozott: az avasi lakótelepen megüresedett, korábbi „fészekrakós” lakásokban több száz embert is el le-hetne helyezni, fölösleges menekült-táborokkal riogatni.

Tompa cáfol, de nem egyértelmű, hogy mit?

Tompa Sándor a cikk megjele-nését követően megkeresésünkre azt mondta, nem nyilatkozott ilyet a Magyar Időknek. A DK-s politi-kus eljuttatta számunkra az interjú – elmondása szerint – általa jóváha-gyott szövegét, melyben úgy fogal-maz: „Felesleges menekülttáborok-kal riogatni. Itt annyi az üres lakás, hogy akár ezer jól képzett embert is el tudnánk nyomban helyezni. A migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekményekről szóló híreket

gyűlöletkeltésnek tartom. Arányta-lanul kezeli a média...”

A Magyar Idők cikke sze-rint Fodor Zoltán, az egyik

avasi vá-rosrész MSZP-s ön-

kormányzati képviselője viszont visszaküldené a bevándor-lókat saját hazájukba. A lapban úgy fogalmaz, több éven keresztül ag-resszív, hangos beköltözők terrori-zálták az avasiakat, de az új város-vezetéssel együttműködve, sikerült kitenni a fészekrakókat. Őrültség lenne Európába ellenőrizetlenül beengedni idegeneket. – Nem örül-nék annak, ha olyan emberek ke-rülnének a városba, az országba, de akár ide az Avasra is, akik nin-csenek átvizsgálva – erősítette meg Fodor Zoltán pénteken a Miskolc Televíziónak. – Nem hiszem, hogy jó megoldás, ha ellenőrizetlen em-berek lakásokat vásárolhatnának itt – tette hozzá az MSZP-s képvise-lő, aki arról is szólt, hogy vasárnap elmegy szavazni. Azt, hogy igen-nel vagy nemmel voksol majd, nem árulta el.

Fidesz: „Meg kell akadályozni ennek az őrült tervnek a megvalósítását!”

Tompa Sándor nyilatkozata a mig-ránsok Avasra költöztetéséről bejárta az országos sajtót – ezt már a Fidesz mis-kolci képviselő-csoportjának vezető-je mondta, pénteki sajtótájékoztatóján. Soós Attila kijelentette: meg kell aka-dályozni ennek az őrült tervnek a meg-valósítását. – Kibújt a szög a zsákból: Gyurcsányék az Avasra költöztetnék a migránsokat. Ha Gyurcsány miskolci helytartóján, Tompa Sándoron múlna, ma megint idegen embereket telepíte-nének az Avasra. Csak ezúttal nem fé-szekrakókat, hanem migránsokat – fo-galmazott a frakcióvezető.

A Soós Attila kiemel-te: Fidesz-KDNP már jó ideje figyelmeztette az embereket Miskol-con, hogy menjenek el október másodikán szavazni és voksolja-nak nemmel, mert ha a magyar baloldalon és a brüsszeli vezetőkön múlna, hamarosan megkezdődhetné-nek a betelepítések a magyar városokba.

Jobbik: „Bódi Guszti után Allah Akbart hozna a baloldal az Avasra”

A miskolci Jobbik közleményben rea-gált Tompa Sándor kijelentésére, felszó-lítva a miskolci baloldalt, határolódjon el képviselőjétől. – A miskolci Jobbik nem szokott a több részre szakadt bal-oldal kijelentéseivel foglalkozni, en-nek ellenére az egyik miskolci vezető politikusuk olyan kijelentést tett, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Tompa Sándor, a gyurcsányisták helyi vezetője, korábbi MSZP-s országgyűlé-si képviselő szerint fel kellene ajánlani a migránsoknak az üresen álló avasi in-gatlanokat, így pedig szerinte több száz migránst lehetne elhelyezni Miskolcon. Vagyis az a baloldal, amely rászabadí-totta Miskolcra azokat a fészekrakókat, akiknek köszönhetően az avasiak évek

óta Bódi Gusztira kénytelenek elalud-ni, most Allah Akbart szabadítana az ország legnagyobb lakótelepére. A Job-bik felszólítja a miskolci baloldalt, ha-tárolódjon el képviselőjétől – írta Jakab Péter, a párt szóvivője, miskolci frakció-vezetője.

Fidesz: „Meg kell akadályozni ennek az őrült tervnek a megvalósítását!”

2016. október 1. | 39. hét | XIII. évfolyam 39. számMiskolci Napló – A város lapja Közélet 3

A DK-S TOMPA SÁNDOR AZ AVASRA KÖLTÖZTETNÉ A MIGRÁNSOKAT?

Október másodikán Magyaror-szág jövőjéről döntünk. Arról, hogy kikkel akarunk együtt élni és kikkel nem. Erről Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetsé-gének elnöke, Kaposvár polgár-mestere és Kriza Ákos, Miskolc polgármestere közös sajtótájékoz-tatón beszélt pénteken, Budapes-ten.

– Tíz éve már volt egy betelepítés Miskolcon – kezdte beszédét Kriza Ákos, a fészekrakókra utalva. Ki-emelte, olyan családok százait köl-töztették be a város lakótelepeire, akik az együttélés legalapvetőbb szabályait sem tartották be, pokol-lá tették szomszédaik életét. – A miskolciakban a fészekrakókkal kapcsolatos negatív emlékek eleve-nednek fel, ha szóba kerül a kény-szerbetelepítés. A miskolciak nem kérnek a migránsokból! – hangsú-lyozta Kriza Ákos.

A polgármester elmondta, az em-berek azt kérdik tőle: ha betelepítik a migránsokat, a nyomortelepek helyén migránstelepek lesznek? – Az emberek féltik a biztonságukat, gyermekeik, asszonyaik biztonsá-

gát a megszokott gondtalan hét-köznapokat. Úgy látom, a miskol-ciak elkötelezettek abban, hogy a hétvégén el kell menniük és nem-mel kell szavazniuk! – hangoztatta Kriza Ákos.

Szita Károly, Kaposvár polgármes-tere úgy fogalmazott: soha nem volt olyan nagy a veszély, mint ma. Ki-emelte, bizonyára mindenki osztja ezt a véleményt, aki olvasta az Európai Unió migrációval foglalkozó biztosá-

nak két nappal ezelőtti nyilatkozatát, melyben azt mondta: fel kell gyorsí-tani az Unió tagállamaiba való kény-szerbetelepítést. – Néhány napja a német kormány egyik tagja is nyugta-lanító kijelentést tett – folytatta Szita Károly. – Eszerint már most négyezer terrorista van a migrációval Európába beérkezett migránsok között. Mivel ezeket az embereket is szétosztanák a tagállamok között, nem lehet tudni, a terroristákat melyik országba telepí-tenék be – hangsúlyozta Szita Károly.

– A népszavazással: arról fogunk dönteni, milyen jövőt képzelünk el ma-gunknak, unokáinknak és a települése-inknek – hogy kikkel akarunk együtt élni, és kikkel nem. Azt javaslom, hogy ne a politikusokra hallgassanak, ha-nem saját életösztöneikre! Ha minden-ki saját életösztöneire hallgat, akkor ok-tóber 2-án országszerte 3200 helyen jó döntést fogunk hozni magunk, csalá-dunk, hazánk jövőjéről – zárta gondo-latait Kaposvár polgármestere.

Vasárnap a jövőnkről döntünk – Miskolc már megélt egy betelepítést

Közélet Miskolci Napló4

A munkaerőpiac aktuális helyzetéről, valamint a duális képzés jelentőségéről tartot-tak előadást a napokban a Miskolci Egyetemen. Az ese-ményen jelen volt Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piacért és képzésért felelős államtitkára is.

Előadásában egyebek mel-lett elmondta: az elmúlt tíz év-ben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Ma-gyarországon, a versenyszfé-rában például 430-440 ezerrel dolgoznak többen a tíz évvel ezelőttihez képest.

A munkaadóknak nyújtott járulékkedvezményekkel ki-emelten segítették a hátrányos helyzetű munkavállalók, az 55 év felettiek, a 25 év alattiak és

a kisgyermekes anyák elhe-lyezkedését. 2017-től tovább szélesítik a kedvezmények körét, támogatni kívánják a munkaerő-mobilitást, ezért egyrészt az adótörvényben a saját gépkocsival munkába já-rás elszámolható összegét ki-lométerenként 9 forintról 15 forintra emelik, másrészt ol-

csóbbá teszik a munkásszál-lók építését és fenntartását, üzemeltetését is.

Az államtitkár kiemelte: egyes térségekben és szek-torokban már munkaerőhi-ány van, ami újabb kihívások elé állítja a szakképzést is. A munkaerőpiaci igények miatt a duális képzésben résztvevők számát 50 ezerről 70 ezerre nö-velnék. Ezzel enyhíthető lenne az az időszakos munkaerőhi-ány, ami például a feldolgo-zó- vagy az autóiparban jelent-kezik. Az inaktívak aktívvá tételével, a rugalmas munka-idő lehetőségeinek kiszélesí-tésével és a közfoglalkoztatot-tak képzésével, minél nagyobb arányban az elsődleges mun-kaerőpiacra való visszairányí-tásával is enyhíteni kívánják a munkaerőhiányt.

Magyarországon idén körül-belül háromezren kapnak köztársasági ösztöndíjat az országban, ebből 35-en a Miskolci Egyetem hallgatói.

A kimagasló eredményért járó oklevelet a Miskolci Egyetem szenátusi termé-ben vehették át csütörtökön az érintett diákok. Az egye-tem vezetése szerint a felké-szítő középiskoláknak is óri-ási szerepük van abban, hogy évek óta ennyi tehetséges fia-tal kapja meg az elismerést. – Különösen büszkék vagyunk erre a 35 diákra, illetve azok-ra a középiskolákra, amelyek

ilyen gyerekeket küldtek ne-künk, Miskolc városából, Bor-sod Abaúj Zemplén megyéből illetve az Észak-magyaror-szági térségből – hangoztatta Óváriné Balajti Zsuzsanna, az egyetem tanulmányi rek-tor-helyettese. A köztársasági ösztöndíj nem csupán anyagi segítség a hallgatók számá-ra. Torma András rektor ki-emelte, az érintett diákoknak egyetemi tanulmányaik után is óriási előnyt jelenthet majd, hogy elnyerték ezt az ösztön-díjat, az önéletrajzukban is szerepel majd az elismerés.

– Ez tehát valójában egy kitüntetés, amit a hallga-

tók a kiváló tanulmányi eredményeikért, közösségi munkájukért kapnak. En-nek konkrét feltételrendsze-re van, az egyik például az, hogy 4,51-nél jobb tanulmá-nyi átlagot kellett elérni, a mögöttünk lévő két tanul-mányi félévben – mondta Torma András. A köztársa-sági ösztöndíjra az állami-lag támogatott, költségtérí-téses, nappali tagozatos alap és mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben tanu-ló hallgatók pályázhatnak. A nyertesek tíz hónapon át, havi 34 ezer forintos támo-gatásban részesülnek.

Harmincöt miskolci egyetemista kapott köztársasági ösztöndíjat

Miskolcra érkeztek csütörtökön a „Fuss magadért egy kört! – Előzd meg a jövőd!” egészségnevelési kampány résztvevői, akik 16 napon át 1600 kilométert futnak, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra.

Az országos eseményt a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet szervezi. A kampány résztvevői ezerkétszáz megtett kilométer után értek Mis-kolcra. Mindennap megállnak egy városban, október másodikán érnek majd Budapestre.

Magyarországon 10 percenként meghal valaki az egészségtelen táp-lálkozás, 21 percenként a dohányzás és 35 percenként a mozgásszegény életmód miatt. Olyan betegségek-be halunk bele, amelyeket jórészt mi okozunk magunknak azzal, ahogyan élünk. Nem tudatosul bennünk, hogy az egészség érték, amelyet őriznünk kell és ezt senki nem tudja helyettünk megtenni. Ha mindenki csak annyit tenne az egészsége megőrzése érde-kében, amennyit aztán a betegségéből való felépülésére fordít, a korai halá-lozások közel fele megelőzhető len-

ne – hangsúlyozták a „Fuss magadért egy kört’” kampány szervezői. – Az üzenetünk tehát az, hogy meg tudjuk magunkat menteni – hangoztatta Gui Angéla, a Nemzeti Egészségfejleszté-si Intézet kommunikációs vezetője. – Magyarországon a betegségek kö-zel fele megelőzhető lenne, ha más-képpen élnénk. Ez sokkoló, de egyben jó hír is, hiszen kezünkben van a sor-sunk! – hangsúlyozta.

A futók több tucat helyi gyermek kíséretében érkeztek a Városház térre, ahol Kriza Ákos, Miskolc polgármes-tere, és Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke köszöntötte őket. Jelen volt Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége is, aki a stafétaátadást követően vért adott a Vöröskereszt által szervezett véradó napon, a városházán.

A miskolci állomás szlogenje ugyanis az volt, hogy „Véredben az egészség!”, mivel évek óta itt adják a legtöbb vért a vidéki városok közül. Kriza Ákos az esemény stafétájára írt üzenetében rögzítette, hogy Miskolc még nagyobb szerepet vállal a beteg-ségek megelőzésében. Ezt szolgálja a Miskolci Egészségfejlesztési Inté-

zet is, amely a jövő év végéig tízezer gyerek egészségügyi szűrését teszi tehetővé. – Ez egy komplex szűrőre-ndszer, a vizsgálatokat, tanácsadást évről évre ismételni fogjuk. Az a lé-nyeg, hogy az egészséges gyerekek-ből egészséges felnőttek legyenek – hangsúlyozta a polgármester.

A kampányhoz Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök fe-lesége is csatlakozott. – Ez egy na-gyon fontos figyelemfelhívó akció, s talán nem kell külön hangsúlyozni a véradás jelentőségét sem – nyilat-kozta Miskolcon. – Az ember életé-

ben kevés alkalom adódik, amikor elmondhatja, hogy olyat tett, amivel megmentette mások életét. Ez egy ilyen ritka lehetőség – fogalmazott Herczegh Anita.

A városháza átalakított díszter-mében a köztársasági elnök felesége mellett a polgármesteri hivatal dol-gozói, vezetői is adtak vért. Köztük Kiss János alpolgármester, aki el-mondta, életében először került erre sor. – Az ember érzi ennek a fontos-ságát, a felelősségét, de eddig úgy alakult az élet, hogy nem került rá sor. Most itt volt az alkalom, s úgy

gondoltam, a jó példa fontos: ha most sokan eljövünk, legközelebb talán még többen leszünk – hangsú-lyozta.

A biztonságos betegellátáshoz naponta 1800-2000 véradóra len-ne szükség. – Azt szokták monda-ni, hogy egy adott országban akkor van rendben a vérellátás, ha a lakos-ság körülbelül négy százaléka véradó – mondta el Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke – Ná-lunk ez teljesül, mert mintegy négy-százezer véradás történik egy évben – tette hozzá.

Tovább erősítenék a duális képzéstEgyes térségekben és szektorokban már munkaerőhiány van

„FUSS MAGADÉRT EGY KÖRT!” A betegségek fele megelőzhető lenne, ha másképpen élnénk

Tizenegyedik éve szervezi meg az Informatikai és Könyvtári Szö-vetség az Országos Könyvtári Napok (OKN) rendezvénysoroza-tát, amihez mindig csatlakoznak Borsod-Abaúj-Zemplén megye és természetesen a megyeszékhely, Miskolc könyvtárai is.

Az idén is bő-séges és színes rende z vény so -rozatot kínálnak a könyvtárak. A beharangozó saj-tót ájékoz t atón Kiss Gábor al-polgármester ki-emelte: a miskolci könyvtárak egész évben érték- és információközve-títő, élményalapú programsorozatot kínálnak, ezzel is hozzájárulva a vá-ros kulturális életéhez.

Emellett nívós szakmai munkájuk emeli a város presztízsét. Az, hogy idén novemberben Miskolc adhat otthont a kistelepülési könyvtári el-látást biztosító KSZR (Könyvtárellá-tási Szolgáltató Rendszer) országos projektzáró szakmai napjának, jövő-re pedig itt tartják az egyik legfonto-sabb könyvtárszakmai rendezvényt, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete vándorgyűlését, nemcsak a II. Rákó-czi Ferenc Megyei és Városi Könyv-tár munkájának elismerése, de jó fényt vet a városra is.

Az országos szakmai összefogás, amit az OKN egy hete jelent, példa-

értékű. De csak akkor lehetséges, ha helyben jól működő közössé-gek kínálnak ér-dekes programo-kat.

Miskolc könyv-tárai ez alkalom-

ból hagyományosan igen markánsan és tartalmasan jelennek meg a prog-ramkínálatban.

Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgató-ja kiemelte: fontos, a partnereknek, tehát az olvasóknak szóló, évről évre visszatérő, már várt akció, vagy in-kább gesztus az egész héten biztosí-tott beiratkozási kedvezmény, ami idén 50 százalékot jelent, illetve a 7–9. közötti megbocsátás hétvégéje. Ugyanekkor ingyen lehet internetez-ni a város könyvtáraiban.

(A könyvtári napok programját l. külön) Hétvégén különleges prog-ramokkal is kedveskednek az ér-deklődőknek. Szombaton délelőtt a „Ökosabban a könyvtárban” címmel

az Ökológiai Intézet a Fenntartha-tó Fejlődésért Alapítvány és a Do-leschall Emlékherbárium vár min-denkit a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban ökolábnyom-számí-tással, óriás társasjátékkal, Öko Ott-hon játékkal, és F. Nagy Zsuzsanna előadásával arról, hogyan valósít-hatjuk meg a fenntartható életmó-dot otthonunkban. A hét utolsó nap-ja pedig ismét a könyves vasárnap – erről a főszervező, Miklós Katalin elmondta: 10 és 15 óra között a csa-lád aprajának és nagyjának kínál-nak szórakoztató programokat. Ez az őszi nagy könyvtári játék, egyben a csúcspontja, mintegy összefoglaló-ja a hétnek.

Így lesz bábszínház és kézműves-kedés, ekkor köszöntik a könyvtár legidősebb és legfiatalabb olvasóját, kihirdetik és megkoronázzák az ol-vasók királynőjét és királyát, azaz a megyei irodalmi játék legjobbjait. A családokkal együtt nemcsak a hét, de a mese is jó véget ér – a szórakoztató akadályverseny során kiszabadítják a királylányt!

Jubileumi évet szerveznek, átfogó rendezvénysorozattal, az új szervezeti formában működő Bartók Béla Zene-művészeti Szakgimnázium első tanéveként. Az ünnepé-lyes nyitókoncertet szeptem-ber 26-án tartották, a Zene-palota nagytermében.

A rendezvényen koszorú-zással és táblaavatással tisz-telegtek az egykori névadó, Hubay Jenő előtt. Kiss János alpolgármester az ünnepsé-gen kiemelte: a kultúra tár-sadalmi tartást ad, amelyre nagy szükség van a nehéz időkben. Tudták ezt azok a miskolci polgárok is, akik a miskolci zenei oktatás alap-jait megteremtették és ehhez saját pénzüket sem kímélték. Sokan és sokat adakoztak.

– Ha a miskolci polgárok százhúsz évvel ezelőtt nem

döntöttek volna a Zeneaka-démia megalapítása és ki-lencven évvel ezelőtt a Ze-nepalota felépítése mellett, jóval nehezebb lett volna át-élni azokat a nehéz időket, amikor Miskolc a perifériá-ra sodródott. Hiszen ne fe-ledjük, volt olyan történelmi korszak, amikor Miskolcnak nem osztottak lapokat a kul-túrában. De a város közön-sége mindig is emlékezett a múltra, a múlt fénylő pilla-nataira és mindig, minden körülmények tudta, hogy

Miskolc kultúrváros volt és az is marad – hangsúlyozta Kiss János.

Mint ismert, 120 éve ala-pították a Miskolci Konzer-vatóriumot, 90 éve adták át a Zenepalotát, 65 évvel ezelőtt alakult a Zenei Gimnázium és 50 éve jött létre a Miskol-ci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola. Ebből az al-kalomból jubileumi évet szer-veznek, számos rendezvény-nyel, hogy bemutassák az itt születő értékeket, színvonalat és minőséget.

A hétfő elsősorban a szakmáé lesz. Egyedülálló hagyománya a könyv-tárnak a megyei könyvtáros találkozó, amit idén Sátoraljaújhelyen tarta-nak. Itt adják át másodszor az elmúlt évben alapított szakmai elismeré-sünket, a Pro Bibliotheca Díjat.

A kedd lesz a „zöld” nap. Három könyvtár is kínál különböző, állatok-ról, növényekről szóló programot, minden korosztálynak.

A szerda a fiataloké – ekkor indul a 14-21 éves korosztálynak szerve-zett Nagy Könyves Beavatás, aminek keretében felavatják a tiniknek be-rendezett sarkot a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.

A csütörtök lesz a „vegyes” nap, ahol a legváltozatosabb módon szólít-ják meg a miskolciakat a történelmi előadástól a jógáig.

Péntek a legek napja, amikor kiderül, ki a legifjabb és legidősebb olva-só, ki az, aki a legtöbbet olvas. Október 5-éig lehet szavazni a legsármo-sabb férfi könyvtárosra a facebook/legek napja oldalon. A KülönLEGes könyvtárosok közül Márta Elzita keramikus és kézműves oktató mutat-kozik be a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban, szintén pénteken.

Az Öleljük meg a könyvtárat! országos akció keretében pedig azt sze-retnék megmutatni mindenkinek: ez a hely ma is sokak számára so-kat adhat! Október 7-én délután 5 órára várják a szervezők a II. Rákó-czi Ferenc Könyvtár épületéhez mindazokat, akik ezzel egyetértenek! A könyvtárat szerető miskolciak – és nem miskolciak – gyülekezését há-romnegyed 5-től az Agyagbanda muzsikája deríti még jobb hangulatra. 5 órakor pedig – az országban mindenhol ugyanebben az időpontban! –egymás kezét megfogva jelzik: a könyvtár egy igazán szerethető hely! Aki részt vesz az akcióban, az a jelképes ajándék, az ajándék karkötő ré-vén ott helyben érvényesíthető ingyenes beiratkozást is kap – és végeze-tül még egy kis Anyagbanda-örömzenélést.

Antik drámával indul az évad október 1-jén a Játék-színben. A miskolci teát-rumban Szőcs Artur állítja színpadra a Bakkhánsnőket, ami Goethe szerint Euripi-dész legjobb műve.

A különleges színházi- és táncnyelvet használó előadás arra keresi a választ, hogy mi-ként találhatjuk meg a köztes utat a végletek között – és mi-lyen büntetés jár azért, ha el-vétjük azt.

A három nagy antik görög drámaíró közül Euripidész volt a legkíméletlenebb, aki metsző gúnnyal reflektált a korabeli athéni társadalomra. Utolsó, már csak halála után bemutatott drá-májának közép-pontjában Pent-heusz, Théba ura áll, aki megtiltja, hogy a város pol-gárai ünnepeljék Dionüszoszt, a bor, a szórako-zás, a testiség és a szenvedélyek istenét. Dionü-szosz ezért útra kel, hogy bosszút álljon a pi-masz halandón – ebben pe-dig a városhoz közeli erdő-ben önfeledten, vadul táncoló bakkhánsnők lesznek a segít-ségére.

Szőcs Artur elárulta, már rendező szakon is sokat fog-lalkozott a görög tragédiák-kal. – A Bakkhánsnők jelen-tette számomra mind közül a legnagyobb kihívást – mondta a rendező. – Euripidész utolsó tragédiájának minden mon-data közt egy labirintus vagy,

ha úgy tetszik, kód húzódik meg, megfejtésre várva. Olyan kérdéseket feszeget, amelyek ősidők óta foglalkoztatják az embereket: hogyan viszonyu-lunk egymáshoz, az élethez,

a halálhoz, a művészetekhez és Istenhez. – Az előadásban fontos szerepet játszik a zene, az erdőben önfeledten, vadul táncoló bakkhánsnők megje-lenítésére pedig egy különle-ges táncnyelvet választottunk – fűzte hozzá Szőcs Artur.

Euripidész darabja az embe-ri természet ket-tőségéről szól, ar-ról, hogy életünk során örökké ke-ressük a rendet, a biztonságot, mi-közben szívünk mélyén káoszra, szenvedélyek re és élvezetekre is vágyunk. A szí-nészi összjátékon alapuló, Euripi-

dész művét mai nyelven újra-gondoló előadás arra keresi a választ, hogy miként találhat-juk meg a köztes utat e végle-tek között – és milyen bünte-tés jár azért, ha elvétjük azt.

2016. október 1. | 39. hét | XIII. évfolyam 39. számMiskolci Napló – A város lapja Kultúra

PROGRAMOK (október 3-9.)

JUBILEUM RÉZANGYALOS ÜTŐSÖKKELBAKKHÁNSNŐK A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN

„Miskolc kultúrváros volt és az is marad”

A megfejtésre váró ógörög tragédia

5Országos Könyvtári Napok

Közélet Miskolci Napló6

– A nagy nyári útjavítási munka júniusban kezdő-dött Miskolcon. Augusztus-sal bezárólag 159 helyszínen 2513 kátyút, nagyobb gödröt javítottak ki a Miskolci Vá-rosgazda Kft. alvállalkozói. Ez azt is jelenti, hogy 11 ezer négyzetméternyi felüle-ten 780 köbméter aszfaltot dolgoztak be – tájékoztatott Pásztor Imre, a Miskolc Hol-ding Zrt. kommunikációs vezetője.

Kiemelte, idén is elsőbbséget élveztek a közösségi közleke-dés útvonalai, a nagyobb vá-rosi forgalmat lebonyolító út-

szakaszok – a teljesség igénye nélkül – a Vörösmarty város-részben, Martin-kertvárosban, Szirmán, Görömbölyön, Kom-lóstetőn, Győri kapuban, Diós-győrben illetve Berekalján. Az új CNG buszok útvonalán 206 kátyút javítottak ki, 870 négy-zetméteren, 68 köbméter asz-falt bedolgozásával.

A fenti időszakban a kátyú-zásra rendelkezésre álló költ-ségvetési forrás közel 85 szá-zalékát használták fel. Ebben nem csak a szilárd burkolatú úthálózat, hanem az önkor-mányzati kezelésű bel- és kül-területi zúzalékos utak javítá-sa is benne van.

A Városgazda Kft. saját kivi-telezésben július végéig közel 50 helyszínen 724 tonna zúzott követ terített el és dolgozott be ezen utak javítása során. A gépi munkát igénylő javítások májusban, alvál-lalkozó bevonásával kezdődtek el, augusztus végéig 42 helyszínen to-vábbi 35 ezer négyzetméter felüle-tet javítottak ki. 1970 köbméter zúzalékot használtak fel, a rosz-szabb állapotban lévő zúzalékos utak rendbetételéhez – mondta el Pásztor Imre. Mint megtudtuk augusztus végéig több mint há-romezer négyzetméteren történt felújító- és új jelfestés az önkor-mányzat által kezelt közutakon. A hajléktalanok foglalkoztatására

irányuló közfoglalkoztatási prog-ramban dolgozók a rosszul látha-tó, elkopott menetdinamikai kü-szöbök és a kerékpárutak felújító festését végezték, végzik. A Város-gazda Kft. által üzemeltetett útel-lenőri szolgálat két gépjárművel járja Miskolc utcáit, keresi az út-felületen lévő esetleges hibákat, az út mellett előforduló rendellenes-ségeket, belógó faágakat vagy hi-ányzó KRESZ táblákat. Cél, hogy a kialakult hibák gyorsabb felde-rítésével és azok elhárításával nö-veljék a közlekedés biztonságát. A tervezett útjavítások a következő időszakban elsősorban Miskolc-tapolcát, az Avast és Pereces vá-rosrészt érintik.

A miskolci TDM szervezet minden lehetőséget megra-gad, hogy a város turisztikai kínálatát népszerűsítse.

Ezen a héten a MÁV-START Vasúti Személyszál-lítási Zrt-vel összefogva, Mis-kolc attrakciói, látnivalói, őszi programajánlata is szerepel a vasúttársaság honlapján A hét városa c. sorozatban – éppen a turisztikai világnap hetében. Mivel azonban Miskolc négy évszakos város, az ismétlődő programok, a TDM által szer-vezett városnézések és túrák is megjelennek a kínálatban.

A turizmus világnapját szeptember 27-én ünnepel-tük, amikor sok szó esett a turizmus kulturális, gazdasá-gi, társadalmi jelentőségéről szerte a világon. Miskolc tu-risztikai szervezete nemcsak a vonattal utazóknak kívánt kedveskedni: a belvárosi Tou-rinform irodában és a lillafü-redi kisvonat állomásépüle-

tében üzemelő infoponton is apró meglepetésajándékkal várták a kedden betérő ven-dégeket. Mindkét helyszín akadálymentesen is megkö-zelíthető – tájékoztatott Nagy Júlia TDM menedzser. Mint ismert, idén az ENSZ Turisz-tikai Világszervezete az idei világnap témájának az aka-dálymentes turizmust nevez-te meg. Miskolc turisztikai szervezete, a MIDMAR Kft. a világnapi programon két csoportnak, a kerekesszékkel és a vakvezető kutyával köz-lekedőknek szervezett város-nézést Miskolcon.

Miskolc, a hét városa

NAGY NYÁRI ÚTJAVÍTÁS Több ezer kátyút tüntettek el

Hatvan új, színes, és kor-szerű öltözőszekrényt sikerült vásárolni a Nap-sugár Bölcsődében, az intézmény alapítványán keresztül. A vásárlást 400 ezer forinttal támogatta a Szerencsejáték Service Kft.

Zsiga Marcell ügyvezető igazgató elmondta, lokálpat-riótaként feladatának tartja a miskolci oktatási intézmé-nyek támogatását. Eddig már egymillió forinttal segítettek.

A tavalyi évben a Mesema-lom Bölcsőde számára tud-tak biztosítani fejlesztési for-rásokat. A közelmúltban a speciális fejlesztési és nevelési igényű gyermekeket gondozó Éltes Mátyás Iskolát segítet-ték új eszközökhöz. Most a Napsugár Bölcsődének segí-tettek új szekrények beszer-zésében, remélik, hogy ezál-tal a szülők és a gyermekek is komfortosabb körülmények között tudják igénybe venni a szolgáltatásokat.

Úgynevezett sószobát avat-tak a Mesemalom Bölcsődé-ben. Ennek levegője légúti fertőzések, asztma, allergia és bőrproblémák kezelésére is alkalmas. A szoba kiala-kítását Kiss János alpolgár-mester képviselői alapjából támogatta.

Az intézménybe járó gyere-kek ezentúl játék közben is él-vezhetik a sós levegő jótékony hatásait. Heti két alkalommal fél órát tölthetnek el a szobá-ban. Az átadásnál Kiss János elmondta: nem abban gondol-kodnak, hogy csak húsz-har-minc évente lehet hozzá-nyúlni egy-egy intézmény infrastruktúrájához. Ha meg-

jelenik valami támogatható szakmai igény, mondjuk egy bölcsőde részéről, s megvan-

nak ehhez a források, öröm-mel állnak a jó kezdeménye-zések mellé.

Csaknem száz méteren újították fel a járdát egy komlóstetői területen. A városrész önkormányza-ti képviselőjétől a Szántó Kovács János utcában lakók kértek ehhez segítséget.

A lakók a Miskolc Televí-ziónak a helyszínen elmond-ták: nagyon rossz állapotban volt már az az érintett sza-kasz, ezért fordultak a képvi-selőhöz. – Nagyon örülünk, hogy felújították a járdát. Ez-

zel az értéke növekedett az ingatlanoknak és a környék is szebb lett – nyilatkozta az

egyik lakó, Bráz Rudolf. A felújítási munkák egymil-lió forintba kerültek, amit a

városi költségvetésből finan-szíroztak. – A járda koráb-ban aszfaltos volt, de nagyon sok helyen letöredezett, ösz-szetört, felhólyagosodott, balesetveszélyes volt rajta közlekedni. Fontos és idő-szerű volt a felújítás – nyi-latkozta Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati kép-viselő. Mint mondta, további munkálatokat tervez, a Sze-gedi, illetve a Nyárfa úti jár-dákat is szeretné rendbe te-tetni.

Szeptember 29-től, a táv-hővezeték cseréje miatt le-zárják a Meggyesalja és Kálvin János utca keresz-teződésben a külső sávot mindkét forgalmi irányban. A tervek szerint a munka-végzés négy hétig tart, s nem okoz fennakadást a MIHŐ Kft. szolgáltatásaiban. A for-galomkorlátozás miatt torló-dásra kell számítani ezen a szakaszon, kérik az autóso-kat vezessenek óvatosan.

***A Szeles és a Huszár utca

kereszteződésben meghi-básodott a MIVÍZ Miskol-ci Vízmű Kft. kezelésében lévő főnyomóvezeték. A hi-baelhárítás és a közterület- helyreállítás idején a 24-es

autóbusz kivételével, tilos a közlekedés a Szeles utcáról a Huszár utca irányába. A Hu-szár utca helyett az autósok a

Botond utcán közlekedhet-nek. A munkálatokkal a ter-vek szerint október 4-ig vé-geznek a szakemberek.

KÜLÖNLEGES FEJLESZTÉS: SÓSZOBA A BÖLCSŐDÉBEN

Új szekrények a kicsiknek

Hibaelhárítás, forgalmi változások

Biztonságosabbá vált a közlekedés

Cím: 3530 Miskolc, Kálvin J. u. 2. Tel.: +36 46 500 180 www.levay.tirek.hu

Kiemelkedően sikeres tanév után – kiemelkedően sikeres tanév előtt a Lévayban

Országos középiskolai tanulmányi versenyen történelemből 1. helyezés, magyar irodalomból 3. helyezés, a Cultura Nostra – a Kárpát-medence egyik legrangosabb történelem csapatversenye megnyerése, komoly siker az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, az Országos Amatőr Színjátszó Találkozón első díj, nagyszerű énekkari sikerek, a tanév végén Minősített Kiváló Regionális Te-hetségpont sikeres akkreditáció… Csak a legjelentősebbeket felsorolva a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon diákjainak eredményei közül.

Az eredmények gyümölcsei annak a ki-emelkedő tanári munkának és sokoldalú tehetséggondozásnak, amelyet a Lévay pedagógusai évek óta végeznek. Az intéz-mény volt 11. évfolyamos diákja nyerte a történelem OKTV-t 3021 induló tanuló kö-zül, amelyhez nagymértékben hozzájárult a két és fél éven keresztüli egyéni tehetség-gondozó mentor program Molnár Csaba szaktanár vezetésével.

A Cultura Nostra a Pannonhalmi Fő apát-ság és a Rákóczi Szövetség közös szervezé-sű legnagyobb Kárpát-medencei történel-mi csapatversenye.

A XV. alkalommal megrendezett több-fordulós verseny döntőjébe a 300 induló csapat közül a 10 legeredményesebb ke-rült. A Lévay csapata szinte minden évben ott van a döntőben és több előkelő he-lyezés mellett az idén második alkalom-mal nyerte meg a versenyt. A csapat tag-jai: Csehes András, Csehes Ádám és Szabó Zoltán Ábel, felkészítő tanáruk Gecse An-géla volt.

Sőt a Pannonhalmi Főapátság másik ver-senyén is a Lévay diákja lett a legeredmé-nyesebb, hiszen az 1700 éve született Szent Márton emlékére kiírt, “Az első vágás” el-nevezésű filmpályázatot Tirpák Orsolya 12.C osztályos tanuló nyerte meg. Mentora Boda József tanár úr volt.

Az intézmény legtehetségesebb hu-mán érdeklődésű diákjai közül évek óta többen vállalják az OKTV megmérettetést magyarból is. Először Balajthy Ágnes ért el kiemelkedő eredményt, mikor megnyerte az irodalom tantárgyi versenyt, ma pedig a Debreceni Egyetemen tanítja kedvenc tár-gyát. A 2015-16. tanévben méltó követője lett Kazsimér Soma, aki az értékes 3. helyet szerezte meg. Ő idén már az ELTE magyar szakán folytatja tanulmányait. Somát Len-kei Éva és dr. Vonáné Vincze Viktória tanár-nők készítették fel a versenyre. Lenkei Éva tanárnő hosszú éveken át végzett tehet-séggondozó munkájáért tanári különdíj-ban is részesült.

Az intézmény a természettudományok területén is jelentős sikereket ért el. Balajthy Anna 12. évfolyamos tanuló két országos természettudományos református verse-nyen is első helyezett lett biológia tudo-mányterületen. Megnyerte a Budai József Református Biológiaversenyt és első lett a Csurgón megrendezett természettudomá-nyos diákköri konferencián is. Felkészítő ta-nára Takács Judit tanárnő volt.

Az előző tanév során Grolmusz Fan-ni 11. osztályos tanuló két éves tudomá-nyos kutatómunkájával és innovatív ter-mékével több jeles versenyen is részt vett. Munkája több ízben is elismerést kapott. Többek között kiemelt dicséret-ben részesült a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, a XVI. Országos Diákvegyész Napokon 1. helyezést ért el, kutatásának bemuta-tására lehetőséget kapott a 32. Borsodi Vegyipari Napokon. A 2016/17-es tanév során kutató munkáját megtekinthetjük szeptember 30-án a Kutatók Éjszakáján

az ERICSON Kutatásfejlesztési Központ-jában, előadását pedig meghallgathatjuk a Miskolci Egyetemen megrendezésre kerülő OTDK-n tavasszal. Fanni mentora Molnárné Litványi Krisztina tanárnő.

A gimnázium énekkara dr. Farkasné Sajó Márta karnagy vezetésével is kiemelkedő-en sikeres tanévet tudhat maga mögött. A több egyéni és csoportos ének-zenei ver-seny, az énekkar sok fellépése mellett a tan-év zenei szakmai csúcspontja májusban a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen adott egész estés hangverseny volt a Mű-vészetek Házában.

Végül játsszunk egy kicsit, mint ahogy teszik a drámacsoport tagjai immár 8 éve a Lévayban! Az elmúlt tanévben is elindul-tak a hagyományosnak mondható verse-nyeken. A Miskolci Nemzeti Színház drá-maversenyén – A Magyar színjátszás a századfordulón – a ’Méghogy boldogcsir-ke-grillparty!?’ című darabbal 1. helyezést értek el. A darabbal taroltak egyéb verse-nyen is: áprilisban az Országos Diákszín-

játszó Egyesület minősítő versenyén arany minősítést, az országos színjátszó feszti-válon (Szolnokon) különdíjat kaptak, majd májusban az Országos Amatőr Színjátszó Találkozón Budapesten szintén 1. helyezet-tek lettek. A dramaturg és rendező Szűcsné Bottka Krisztina tanárnő.

A tanév végén az intézmény sikereit megkoronázta a Magyar Tehetségsegí-tő Szervezetek Szövetségének döntése, amellyel a Lévayban folyó tehetséggondo-zást akkreditált kiváló regionális tehetség-pont minősítéssel ismerték el.

Valamennyi tanuló annak köszönhette sikerét, hogy tehetségükhöz kiemelkedő alázat, elkötelezettség, szorgalom társult tanórán, fakultáción, mentorórán, szak-körön és otthon. Mindehhez hozzájárult a pedagógusok odaadó és színvonalas nevelőmunkája és tehetséggondozása, valamint az intézmény anyagi és erköl-csi támogatása is. Hasonló sikereket kívá-nunk a Lévay diákjainak és tanárainak a 2016/2017. tanévben is.A Cultura Nostra verseny-győztes csapat az eredményhirdetésen

Drámacsoportunk játék közben

Hirdetés2016. október 1. | 39. hét | XIII. évfolyam 39. számMiskolci Napló – A város lapja 7

A Fáy András Görögkatolikus Köz-gazdasági Szakgimnázium ké-pességfejlesztő, kreatív foglal-kozásokat indít hetedikes és nyolcadikos diákok számára in-formatikából, matematikából, va-lamint magyar nyelv és irodalomból. Ha el akarod sajátítani a LEGO robotok programozá-sát, gyere hozzánk!

A foglalkozások hétfőnként 15 órától kezdődnek, heti váltásban.

Az első foglalkozás időpontja: 2016. október 3.Szeretettel várunk az iskola nyílt napjára is 2016. november 14-én és 22-én 8.00 órától.

Képességfejlesztő, kreatív foglalkozások a Fáyban

ÉRDEKLŐDNI AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN LEHET:

Honlap: www.faymisk.euTel.: 46/563-384 101/106 mellékE-mail: [email protected]

l BÁNYAVÁROSOK A FELVIDÉKEN (ZÓLYOM, KÖRMÖC, BESZTERCE): október 22. (szombat): 6.500 Ft/fő

l BÉCS SCHÖNBRUNN: október 8. (szombat): 10.000 Ft/fő

l EGER, SZILVÁSVÁRAD : október 8. (szombat): 4.000 Ft/fő

l DUNAKANYAR: ESZTERGOM, VISEGRÁD, SZENTENDRE: október 15. (szombat): 8.000 Ft/fő

l SÁROSPATAK, HOLLÓHÁZA, SZÉPHALOM, FÜZÉR: október 22. (szombat): 4.500 Ft/fő

Cím: Miskolc, Bató-ház földszintjén Tel.: 46/344-454

WWW.KOLOMBUSZTOURS.HU

"

"

EZ A KUPON 500 FT-OT ÉR! 1 ÚTRA 1 FŐNEK!

2016

.

Esküvők rendezése l Családi pihenés l Baráti összejövetelTáborozás, osztálykirándulás l Osztálytalálkozó

Csoportos étkeztetés l Kedvező árak

Rendezvényeket, vendégek fogadását csak előzetes egyeztetést követően tudjuk vállalni.

Szeretettel várjuk vendégeinket!

Kastély Panzió, Dubicsány

3635 Dubicsány, Kossuth u. 73.Telefon: (48) 432-663, e-mail: [email protected]

Web: dubicsany.emkk.hu

APRÓHIRDETÉSEKa Miskolci Naplóban

Kedves Olvasóink!Adják fel apróhirdetésüket kedvezményes áron a Miskolci Naplóban hétköznap 8.00 és 16.00 óra között!

Hirdetésszervezőink az alábbi címen érhetők el:3530 Miskolc, Kis-Hunyad u 9. Fax.: 46/358-200Tel.: 46/503-501 E-mail: [email protected]

ApróhirdetésKülönböző új vasanyagok: T vas, la-posvas, zárt szelvény, szögvas, salgócsa-varok. Oxigén felszerelés, palackokkal, pisztolyokkal. Telefon: 06-46/303-213.

Hi-Sec acél biztonsági ajtók már 63 900 Ft-tól, továbbá nyílászárók (műanyag, fa, alumínium), garázskapuk cseréje óriási kedvezménnyel, teljeskörű árnyékolástechnikával. Tel./fax: 46/402-292, mobil: 30/336-5528, web: www.alu-port.hupont.hu, bemutatóterem: Mis-kolc, Bükk áruház I. emelet. Nyitva: h, sz, cs, p: 9–17 óráig, k: 9–14 óráig, szo: 9–12 óráig.

Ács-, tetőfedő munkák, gipsz kar to-nozás, lambé riázás, filagóriák, elő tetők, kerítések, kerti házak és egyéb famun-kák készítése; Velux ablakok beépítése, cseréje; íves fedések és hajlatok készíté-se; tetők szellőztetése. www.kerekgyar-to-acs.hu. Tel.: 06-20/460-6775.

Nem italozó, önállóan dolgozni tudó ácsot és korábban ács mellett dolgo-zó segédmunkást keresek Miskolc és környékére, nem csak tetőn végzendő munkákra. Tel.: 06-20/460-6775.

Hirdetés Miskolci Napló8Családi házas övezeteben házhozmenő szelektív-, és zöldhulladék gyűjtés időpontjai Miskolcon 2016. október

Utca, közterület Ürítési nap Szelektív Zöld 40. hét 41. hét 42. hét 43. hét 44. hétAbaúji utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Acél utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Áchim András utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Ács utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Adler Károly utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Adriányi János utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Ady Endre utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Aggteleki utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Ághegy utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Akác utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Akna utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Aknász utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Ákos utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Alföldi utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Alkotmány utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Almás utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Almáskert utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Álmos utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Alsó Papirgyár telep HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Alsószinva utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Andor utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Andrássy utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Anna utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Annabánya telep CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Apáczai Csere János utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Apátsági út HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Aradi utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Arany János utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Aranyeső utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Árnyas utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Árok utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Árpád út KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Árvácska utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Árvíz utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Ásító dűlő SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Asztalos utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Attila utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Aulich Lajos utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Avar utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Avasalja köz CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Avasalja utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Babér utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Babits Mihály utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bábonyibérc alsósor CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bábonyibérc Felső sor CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bábonyibérc sor CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bábonyibérc Új telep CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bacsinszky András utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Bádogos utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Baghy Gyula utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bagoly utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bajza József utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bakonyi utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Balassa utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Balassi Bálint utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Balaton utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Balázsdiák utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Ballagi Károly utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Balogh Ádám utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bánát utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bandzsalgó utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bánfolyás utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bánki Donát utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bánya utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bányamécs utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Barát utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Baráthegyalja utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Barátság tér SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bárczay utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Barcsay Ábrahám utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Barkóczy Ferenc utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Barlang utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Baross Gábor út CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bártfai utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bartók Béla utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Báthori István utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Báthori sor SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Batsányi János utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Batthyány Lajos utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Batthyány sor KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bedeghvölgy utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Béke utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Békés utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Békeszálló telep CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Béla utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bellervölgy utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bem József utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bencések köz SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bencések útja SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Benczúr Gyula utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Benedekalja utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Benedeki pince sor HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Beniczky Lajos utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Benke József utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Benkő Sámuel utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bércalja utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bercsényi Miklós utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Beregi utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Berekalja utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Berekkert utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Berettyó utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Berkenye utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Bertalan utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Berzsenyi Dániel utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Besenyői utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bethlen Gábor utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bezerédi István utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bimbó utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bíró utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bizony Ákos utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Blaha Lujza utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bocskai István utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bodó sor CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bodrog utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bodrogi Zsigmond utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bodza utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bogáncs utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Boglárka utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Bognár utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Bokros utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Boldog utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Bollóalja utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bolyai Farkas utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Borbély utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Bornemissza Gergely utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Boróka utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Borostyán utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bors vezér utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Botond utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bottyán János utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bölcs utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Böngér utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Börzsöny utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Branyiszkó utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Brassói utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Brigád utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bródy Sándor utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Bruckner Győző utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Budai József utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Bulcsu utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Búzavirág utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Buzogány utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Bükk utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Cement utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Cinka Panna utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Cukrász utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csabai kapu SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Csabai sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Csabai utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Csabavezér út HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csáby Lajos utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Csajkovszkij utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Csákány utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25

Utca, közterület Ürítési nap Szelektív Zöld 40. hét 41. hét 42. hét 43. hét 44. hétCsalogány utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Csanyik utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csáti sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Csavar utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Csehov utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Csele utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Csemete utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csemetekert utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csendes utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csengey Gusztáv utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Cserép utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Cseresznyés utca 3508 HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Cseresznyés utca 3518 SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Cserfa utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Cserhát utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Cserje utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csermák Antal utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csermely utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Csermőke KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Csermőkei út KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Csernalj SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Cséti Ottó utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Csillag utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Csille utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Csipke virág utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Csipkés utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csóka utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Csokonai Vitéz Mihály utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Csonka János utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Csonka sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Dalárda utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Dália utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Damjanich János utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Danlos CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Dapsy László utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Daru utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Dayka Gábor utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Deák Ferenc tér CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Deák Ferenc utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Debreceni Márton tér SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Déli utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Denevér utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Derkovits Gyula utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Déryné utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Dési Huber István utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Dessewffy Arisztid utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Diófa utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Dobó István utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Dobozy Mihály utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Dóczy József utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Dohány utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Domb utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Dombalja CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Dózsa György út CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Dr. Kalocsay Kálmán utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Dráva utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Dugonics András utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Duna utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Éden utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Éder György utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Egres utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Egressy Béni utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Egressy Gábor utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Egri utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Egyetértés utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Előd utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Előhegy utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Endresz György utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Endrődi Sándor utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Enyedi György utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Eötvös Lóránd utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Eper utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Epres utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Erdélyi utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Erdész utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Erdő sor SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Erdő utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Erenyő SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Erenyő utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Erenyő völgy SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Erkel Ferenc utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Ernye Bán utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Erzsébet királyné útja HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Erzsébet sétány HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Estike utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Esze Tamás utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Eszperantó utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Eszter utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Esztergályos utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Eszterházy Antal utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fábián kapu CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Fadrusz János utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Fagyöngy utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fajdos dűlő SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fajdos utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Faller Jenő utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Farbaky István utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Farkas Antal utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Farkas Jenő utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fáskert utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Fátyolka utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fecske SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Felhő utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Felmező utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Felsőszinva utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fém utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Fényesvölgyi utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Fenyő utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fenyves utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Ferenc utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Ferenczi Sándor utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Feszty Árpád utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Finkey József utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fogarasi utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Forgács Antal utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Forrásvölgy CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Forrásvölgy utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Fő utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Földes Ferenc utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Fövényszer utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Franklin Benjámin utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Futó utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Fuvola utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Fülemile utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fülepp József utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Fürdő utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Fürj utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Füzes utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Gábor Áron utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Galagonyás sor CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Ganz Ábrahám utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Garam utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Garbai Sándor utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Gárdonyi Géza utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Gátőr utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Gémeskert utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Gépész utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Gerle utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Geró János utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Géza utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Ginzery Sándor utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Gitár utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Gizella utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Glanzer Miksa utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Gombos Pál utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Gorkij sor SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Gózon Lajos utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Gömöri tér CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Görgey Artúr utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Görgős utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Görögszőlő utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Görömbölyi út SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Gőz utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25

Utca, közterület Ürítési nap Szelektív Zöld 40. hét 41. hét 42. hét 43. hét 44. hétGránátalma utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Gutenberg utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Gvadányi József utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Gyár utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Gyertyán utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Gyimesi utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Gyóni Géza utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Gyöngyösi István utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Gyöngyvirág utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Győri kapu CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Győri sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Győri utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Gyula utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Hadirokkantak útja CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Hajdú utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Hajnal utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Hajnóczy József utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Haladás utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Halász utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Haller György utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Halom utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Hamerák Mihály utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Hámor sétány HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Harang utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Harkály utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Harmat utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Harsányi utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Hársfa utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Hatvanötösök útja CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Hattyú utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Havas utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Hegedű utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Hegyalja út HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Hegyes utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Hejő utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Hengerész utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Hérics utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Hernád utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Híd HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Híd utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Hideg sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Hock János utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Hold utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Hollán Ernő utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Holló utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Homok utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Homonnai utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Honvéd utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Hordó utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Horváth Lajos utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Hóvirág utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Huba utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Hunyadi János utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Huszár utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Hutás utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Ibolya utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Igazság utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Iglói utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Illyés Gyula utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Imreh Zsigmond utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Ipoly utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Irányi Dániel utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Irisz utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Irma utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Isaszeg utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Iskola tér KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Istvánffy Gyula utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Iván utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Izsó Miklós utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 János utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Jászai Mari utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Jászi Oszkár utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Jázmin utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Jedlik Ányos utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Jegenyés utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Jendrassik György utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Jenkei utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Jogász utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Jókai Mór utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Jónás dűlő SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Jónáshegy SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Jósva utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Jószerencse utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 József Attila utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 József utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Juhar utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Juhász Gyula utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kabar utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kabók Lajos utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kaffka Margit utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kalapács utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kalló utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kamilla utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kankalin utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kapitány utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Káplár utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kapos utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kaptár utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Karabély utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Karacs Teréz utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Karinthy Frigyes utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Károly utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Károlyi Mihály utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kárpáti utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kárpitos utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kartács utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kassai utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kassák Lajos utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Katona József utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Katowice utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kavics utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kázmér utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kelet utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kemény utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kerpely Antal utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kertész utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Késmárki utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kikerics utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kinizsi utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kisavas második sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kisavas sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kisbenedek utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kiserenyő SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kisfaludy Károly utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kis-Hunyad utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kiskőbánya dűlő CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kiskőkőtő dűlő SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kislyukó dűlő CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kiss Ernő utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kiss József utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kiss Tábornok út KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Knézich Károly utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Koboz utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kócsag utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kodály Zoltán utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kohó utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kokilla utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kolozsvári utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Komlós tető SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Koncsorgó utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Koncsorgó utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kondor Béla utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kont István utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Koppány utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kóris Kálmán utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Koromházi utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kós Károly utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kossuth Lajos utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kovács utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kozma Andor utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kő utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kökény utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Költő utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25

ZÖLDHULLADÉKSZELEKTÍV

Hirdetés2016. október 1. | 39. hét | XIII. évfolyam 39. számMiskolci Napló – A város lapja 9

ELÉRHETŐSÉGEINK: Ügyfélszolgálati iroda: 3518 Miskolc, Erenyő u. 1. , 3527 Miskolc, József Attila út 53. Levelezési cím: 3501 Miskolc, Pf.: 509. Telefon: +36 46/200-178, +36 46/200-179, +36 70/463-7714. Telefax: +36 46/200-177. E-mail: [email protected]. Web: www.mirehukoz.hu

Utca, közterület Ürítési nap Szelektív Zöld 40. hét 41. hét 42. hét 43. hét 44. hétKőműves utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Könyves Kálmán utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kőpad dűlő SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kőpad utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kőporos utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kőris utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Körmöci utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Kőrös utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Közdomb CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Közdomb utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Köztársaság utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kristály utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Krókusz utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Kruspér István utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Kutyorvölgy CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Külső csabai utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Kürt utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Laborc utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Ládi telep SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lahner György utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Lajos Árpád utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Lajta utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Lakatos utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Lankás utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Lant utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lányi Ernő utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Latabár Endre utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Latkóczi Lajos utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Latorca utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Lauday János utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lavotta utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Lázár Vilmos utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lehár Ferenc utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Lehel utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Leiningen Károly utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lejtő utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lenke utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Léva utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lévay József utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Levél utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Leventevezér utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Liliom utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Lilla utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Liszkay Gusztáv utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Liszt Ferenc utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lokomotív utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Lomb utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lónyay Menyhért utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lórántffy Zsuzsanna utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Losonczy István utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Lovarda utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lőcsei utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lővei sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lugas utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Lyukóvölgy CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgy bánya oldal CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgy Búzavirág utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgy Dália utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgy Erdőgazdaság CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgy Gulyakút CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgy Herceghajtás dűlő CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgy Jégvirág utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgy Kishajtás CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgy Liliom utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Lyukóvölgyi út CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Madách Imre utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Madár utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Madarász Viktor utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Magashegy KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Magyar László utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Magyar utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Majláth István utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Major utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Május 1. telep HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Málnás utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Malom utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Mályva utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Mányoki Ádám utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Marek József utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Margaréta utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Margittai utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Mária utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Máriássy Sándor utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Marjalaki Kiss Lajos utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Maros utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Martin Károly utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Martinász utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Martinovics Ignác utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Márton Bíró utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Mátra utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Mátyás király utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Mecsek utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Mécses utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Medgyessy Ferenc utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Meggyes utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Meggyesalja utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Méhész utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Mélyvölgy utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Meredek köz HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Meredély utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Mérnök utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Mester utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Mész utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Mészáros utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Mésztelep utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Mésztelepi kolónia HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Mexikó telep SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Méz utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Mező utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Mihályka SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Mihályka dűlő SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Mikes Kelemen utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Miklós utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Mikszáth Kálmán utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Miskolci utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Miskolctapolcai út SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Mogyoró utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Mohás utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Mohostó utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Mokri-Mészáros utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Mongol utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Mónus Illés utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Móra Ferenc utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Móricz Zsigmond utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Muhi utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Munkás utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Mura utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Muskátli utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Muszkás oldal CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Muszkás telep CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Műhely utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nádas utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Nádastó dűlő SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Nagy Avas Alsó sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nagy Ferenc utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nagy Lajos király útja KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Nagy László utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Nagy Sándor utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nagyavas Alsó sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nagy-Avas felsősor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nagyavasi sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nagyavas-Közép sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nagymagashegy KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Nagyszalonta utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Nagyszebeni utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Nagyváradi utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Nagyváthy János utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nándorfehérvári utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Nap utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Napfény utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Napfürdő utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Napraforgó utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Napsugár utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nárcisz utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27

Utca, közterület Ürítési nap Szelektív Zöld 40. hét 41. hét 42. hét 43. hét 44. hétNefelejcs utca (3518) SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.09.28 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Nefelejcs utca (3530) CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Negyvennyolcas utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Negyedik utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Nehéz utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nemzetőr utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nimród utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nyár utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Nyárfa utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Nyírfa utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Nyírjes utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Nyitrai utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Ó utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Olvasztár utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Ómassa utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Orgona utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Ottlik Géza utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Óvoda utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Örömhegy tető KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Örös utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Örs utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Őz utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Őzugró dűlő CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Őzugró utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Pacsirta utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Páfrány utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Pajtás utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Pákozd utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Pál utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Pálma utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Palóczy László utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Palota utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Páncél utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Panoráma utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Papír utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Papszer utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Partos utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Páva utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Pázsit utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Pecérvölgy KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Péch Antal utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Perczel Mór utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Pesti út HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Petneházy Dávid utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Petőfi Sándor tér CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Petőfi Sándor utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Pilinszky János utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Pilis utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Pillangó utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Pintes utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Pipacs utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Platán utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Pléh Sándor utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Pólya Jenő utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Poprád utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Pósa Lajos utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Posta utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Pozsonyi utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Pöltenberg Ernő utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Próbatétel utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Puskás Tivadar utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Puskin utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Pusztaszeri utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Pünkösdhegy SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Pünkösdhegy Gerbera utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Pünkösdhegy Jácint utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Püspöklak utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Rába utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Rácz Ádám utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Radnóti Miklós utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Rák utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Rákóczi Ferenc utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Régész utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Régiposta utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Reisinger Ferenc utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Reményi Ede utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Repülőtéri út CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Rét utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Retek utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Réz utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Rézműves utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Rigó utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Rodostó utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Róna utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Rozgonyi Piroska utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Rozmaring utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Rózsa utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Rózsavölgyi utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Rozsnyói utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Ruzsini utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Sajó utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Sajószigeti utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Salétrom utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Sándor utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Sarolta utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Sárosi Gyula utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Sas utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Sás utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Sátor utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Schweidel József utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Segesvári utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Sellő dűlő SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Sellő utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Semmelweis Ignác utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Sibrik Miklós utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Sik utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Simándy Pál utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Sió utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Síp utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Sirály utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Soltész Nagy Kálmán utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Sólyom utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Som utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Somlay Artur utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Somlyó Zoltán utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Stromfeld Aurél utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Sugár utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Sütő János utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szabadság utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szabadságharc utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szabó Ervin utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szabó Károly utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szabó Zoltán utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szacsvay Imre utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Szalay András utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Szalay Lajos utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Szamóca köz HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szamos utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szántó Kovács János utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szarkahegy CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szarkahegy - Szegfű utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szarkahegy Dália utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szarkahegy Orgona utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szarkahegy Rózsa utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szarkahegy-Fenyő utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szathmáry Király Pál utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Százszorszép utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szebeni utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Széchenyi István út CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szeder utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szegedi utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szegfű út CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szegfű utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Székely utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szekerész utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szeles utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szeleta utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szén utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szendrei János utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szénfy Gusztáv utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Szent Anna utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szent Imre tér CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szent László utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szentistványi utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26

Utca, közterület Ürítési nap Szelektív Zöld 40. hét 41. hét 42. hét 43. hét 44. hétSzentpáli utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szentpéteri kapu CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szép utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Szepessy Pál utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szépvölgy utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szerb Antal utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Szerdahelyi Kálmán utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szeretet utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szervezet utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Szigethy Mihály utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szigligeti Ede tér SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szikla utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szilágyi Dezső utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szinva utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szirmai utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szirmay Antal utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Szirom utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szitakötő utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Szivárvány utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szolártsik Sándor tér HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szondy György utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szózat utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szőlő utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szövő utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Szrog Sámuel utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Szűcs Sándor utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Szűrcsapó utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tábortűz utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Tag utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Taksony utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Takta utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tallér utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Tamási Áron utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Táncsics Mihály tér KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tanító utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tapolcai utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Tapolcarét HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Tapoly utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tárkányi Béla utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tarló utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tárna tér SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tárogató utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Tartsay Vilmos utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tass utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tatár köz KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tatár utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tatárárok utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tátra utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tavasz utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tavirózsa utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Técsey Ferenc utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tégla utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Teleki Blanka utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Teleki sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Telepy György utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Temes utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Temesvári utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Temetőalja utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Templom tér KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Templom utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Templomhegyi utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Testvériség utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tetemvár alsósor CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tetemvár felsősor CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tetemvár középsor CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tetemvár utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Thaly Kálmán utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tímár Malom utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Timár utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tinódi utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tisza utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tokaji Ferenc utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Toldi Miklós utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tompa Mihály utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tópart utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Topiczer János utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tornai utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Torontáli utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Toronyalja utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tóth Árpád utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tóth Pál utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tóth sor CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Töbrös utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tölgy utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Tölgyesi utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Töltés utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Tömörkény István utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Tömösi utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Trencséni utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Tulipán utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Tücsök utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Tüzér utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Új Élet utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Újítók utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Újjáépítés utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Újkert utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Ungvári utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Üllő utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Üteg utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Váci Mihály utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Vadas Jenő utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Vadász utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vadász-köz SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vadgalamb utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vadrózsa utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Vájár utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vajda János utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Váncza Mihály utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vár utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Váradi utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vargaoldal KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Vas Gereben utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Vas utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Vásárhelyi István utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Vásárhelyi Pál utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Vásártéri utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Vasgyári út SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vasöntő utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Vasút utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vasvári Pál utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vasverő utca HÉTFŐ Páratlan hét Páros hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Vécsey Károly utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Velence utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Vereckei utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Verne Gyula utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Verseny utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Vezér utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vikend telep CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Világ utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Vince utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Viola utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Visó köz KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Visó utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Vizirózsa utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Vörösbérc utca SZERDA Páratlan hét Páros hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Vörös utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Vörösmarty Mihály utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Wesselényi Miklós utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Zagyva utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Zala utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Zárda utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Zászló utca HÉTFŐ Páros hét Páratlan hét 2016.10.03 2016.10.10 2016.10.17 2016.10.24 2016.10.31 Zempléni utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Zenta utca KEDD Páratlan hét Páros hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Zielinsky Szilárd utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Zilahi utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Zoltán utca CSÜTÖRTÖK Páratlan hét Páros hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Zólyomi utca SZERDA Páros hét Páratlan hét 2016.10.05 2016.10.12 2016.10.19 2016.10.26 Zombori utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Zrínyi Ilona utca SZERDA Páros hét Páratlan hétZsedényi Béla utca KEDD Páros hét Páratlan hét 2016.10.04 2016.10.11 2016.10.18 2016.10.25 Zsigmondy Vilmos utca CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27 Zsolcai kapu CSÜTÖRTÖK Páros hét Páratlan hét 2016.10.06 2016.10.13 2016.10.20 2016.10.27

Hirdetés Miskolci Napló10

Szeptember 25-én a Diósgyőri várban azt a különleges történel-mi pillanatot ünnepelték, amikor egész Európa a Bükk lábánál fekvő vadászkastélyra figyelt.

Múlt vasárnap a velencei háborús-kodást lezáró békekötést elevenítették fel a látogatók előtt. 1381-ben a velencei dózse díszes kíséretével érkezett Nagy Lajos király várába, hogy a hosszú há-borúskodást lezáró turini békekötést ratifikálja.

Pompás öltözékű követek, szemet gyönyörködtető kincsek hirdették Ve-lence nagyságát és behódolását Nagy Lajos előtt. Különleges történelmi pil-lanat volt ez, Diósgyőr vára felkerült a világtörténelem térképére. A békekötés

szeptember 26-i ratifikálását és egyben az olasz és a magyar kultúra találkozá-sát elevenítette tehát föl a Diósgyőri vár múlt hétvégi programja, amelyen – a közös történelmi emlékek és események látványos megelevenítése mellett – ezen a napon is törekedtek egymás kincsei-

nek megismerésére. A látogatókat lát-ványos bevonulással, történelmi előa-dásokkal, középkori olasz ízekkel és udvari muzsikával várták a szervezők. A Diósgyőri Aranysarkantyús Lovag-rend és olasz barátaik hagyományőrző bemutatókon és drámajátékon keresz-tül idézték meg Nagy Lajos király ud-varát és a velencei dózse érkezésének pillanatát. A Diósgyőri vár régész szak-

értője, Lovász Emese, a korabe-li hatalmi viszo-nyokat mutatta be előadásában, s a korabeli han-

gulatot a Holló-ének Hungarica muzsikájával és középkori ét-kekkel is meg-idézték Diós-győr várában.

A béketárgyalások 1381-ben Tu-rinban folytak, de ide a király súlyos betegsége miatt nem tudott elutazni, ezért Diósgyőrben írta alá az ezt lezá-ró okmányt, ahol utolsó éveit töltöt-te. A béke értelmében Velence, amely ellen Nagy Lajos és szövetségesei - Genova, Pádua, Ausztria, Aquilea - győztes háborút viseltek, évi 7000 aranyat volt köteles fizetni a magyar kincstárnak (melynek addig az összes évenkénti bevétele 15 000 arany volt), és ünnepnapokon köteles volt felvon-ni az Anjouk lobogóját a Szent Márk téren. Sajnos a béke egy évvel később a király halálával érvényét veszítette.

VELENCEI BÉKEKÖTÉS

Program2016. október 1. | 39. hét | XIII. évfolyam 39. számMiskolci Napló – A város lapja 11 Hosszú távú együttműködési meg-állapodást írtak alá Hermann Ottó Múzeum valamint a szaktár-ca képviselői Miskolcon.

Az intézmény múzeumpeda-gógiai foglalkozásai három évvel ezelőtt indultak. Ennek során az iskolások egyebek mellett kipróbál-hatták a kiállítások témájául szol-gáló korszakok korabeli eszköze-it, tevékenységeit: gabonát őröltek, kenyeret sütöttek, íjászkodtak, ru-hát szőttek és festhettek is. Így nem csak magát a kiállítást tekinthették meg, de a bemutatni kívánt korsza-kot is megismerhették közelebbről.

Ezt a programot kívánják kiszé-lesíteni a hátrányos helyzetű, el-sősorban az állami gondozásban élő fiatalok felé. – Ez a megállapo-dás arról szól, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság keretében gondozott, több mint 15 000 gyerek is lehetőséget kapjon a Herman Ottó Múzeum Hét cso-dája programjának megismerésére

– mondta el Pusztai Tamás, múze-umigazgató. Az Emberi Erőforrások Minisztérium szociálpolitikáért fe-lelős helyettes államtitkára, Nyitrai Imre kiemelte: az országban egye-dülálló, speciális múzeumpedagó-giai program kapcsán került képbe a Hermann Ottó Múzeum. A mis-kolci szakembereknek köszönhető-en, a hátrányos helyzetű, intézmé-nyi keretek között nevelt gyermekek számára is elérhetővé válnak ezek a speciális foglalkozások. A miskolci városvezetés is támogatja az inno-vatív múzeumpedagógiai progra-mokat. Kiss Gábor alpolgármester a rendezvényen úgy fogalmazott: ezek a foglalkozások nem csak az oktatást segítik, közösségépítő erejük is van.

Több mint félmillió magyar katona esett el az első világ-háborúban, az Osztrák-Ma-gyar Monarchia hadseregé-ben szolgálva, az éhínség és a járványok pedig további em-beráldozatokat követeltek.

A háborúban Miskolcon tucatnyi laktanya és kórház működött. Az elmúlt hétvégén a városban több helyszínen is megemlékezése-ket tartottak az 1914-től 1918-ig tartó „Nagy háború” áldozatainak emlékére.

A Sajó úti temetőben több mint 900 kü-lönböző nemzetiségű elesett katona nyug-szik. A háborúban a monarchia egyik kato-nai kórháza működött itt. Ez a barakk-tábor volt legközelebb a galíciai front-hoz, ezért ide szállították a betegeket és sebesülte-ket. Kolera-temetőnek az itt élők ne-vezték el, mi-vel a járvá-nyok sok áldozatot szedtek a katonák közül – erről Stern László, a Magyar Történelmi Nemzetőrök Szövetségének elnöke beszélt a szombati ünnepségen. Dömötör Zoltán, az 1956 Magyar Nemzetőrség főparancsnoka

úgy fogalmazott: a haza szent és nem eladó. Európának pedig tudomásul kell vennie, hogy Magyarország megvédi magát.

Vasárnap a Vitézi Rend megyei törzskapi-tánysága a diósgyőri hősi emlékműnél tar-tott megemlékezést. - Mi magyarok ezt a vé-res és kegyetlen háborút soha nem akartuk. Gróf Tisza István, Magyarország minisz-

terelnöke vé-gig a háború ellen érvelt, mégsem tud-tuk elkerülni a mérhetetle-nül nagy em-beráldozattal járó vérontást - fogalmazott beszédében Csantavéri Ti-vadar Károly székkapitány. Az első világ-

háború áldozatainak számáról megoszlanak a vélemények. Körülbelül 37 millió ember halt meg, a magyar áldozatok számát több mint félmillióra teszik. A megemlékezéseket mindkét helyszínen koszorúzás zárta.

A Diósgyőri vár legfontosabb történelmi eseménye

„A HAZA SZENT ÉS NEM ELADÓ”

Újszerű múzeumpedagógia

Az I. világháború áldozataira emlékeztek

Miskolci NaplóSport12

Az alábbi PICK és Sága termékek kedvező áron kaphatók:Sága pulykapárizsi füst. ízű, 1 kg 1149 Ft

Pick sertés párizsi 1 kg 1399 FtPick vadász felvágott 1 kg, COOP Szuper 1399 Ft

Pick füst. ízű párizsi 1 kg, COOP ABC, COOP Szuper 1399 FtPick virsli tartós bélben 1 kg, COOP ABC, COOP Szuper 1199 Ft

Vásároljon COOP üzleteinkben, gyűjtse a pontokat és hűségét kedvezményekkel jutalmazzuk! Részletek az üzletekben kihelyezett plakátokon és szórólapokon!

999 Ft

Valdor csirkemell sonka 1 kg

Október 4-ig tartó őszi vásárunkban még AZ ALÁBBI TERMÉKEK KAPHATÓK RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON:

Mizo Trappista sajt 1 kg

1149 Ft

Eh. csontos csirkemell 1 kg,(baromfit árusító üzl.)

1999 Ft

Bulgárföldi Háztartási BoltBORSODCOLOR KFT. Miskolc, Kiss tábornok u. 6/a. Tel.: 46/530-336

Terítők, székpárnák

széles választékban

kaphatók!

A kép illusztráció.

A MIHŐ Kft. fűtési rendszere készen áll a fűtés indítására. Az ide vonatkozó kor-mányrendelet szerint fűtési időszak az év szeptember 15. napja és a következő év május 15. napja közötti időszak. A kezdő-dátum természetesen még nem jelent au-tomatikus fűtésindulást, de a távhőszol-gáltató társaságok rendszerének készen kell állnia a fűtés esetleges indítására.

A zavartalan fűtési idény érdekében azonban nem csak a szolgáltatónak, ha-

nem a lakóközösségeknek is készülniük kell.

Az egyik legfontosabb, hogy a fogyasz-tók a termosztatikus radiátorszelepeket állítsák maximális nyitási helyzetbe. Ezzel tudják segíteni, hogy a rendszerben lévő levegő eltávozzon, vagyis, ne legyen „le-vegős a rendszer”. A fűtés beindulását kö-vetően a radiátorszelepeket már a kívánt hőmérsékletnek megfelelő állásba kell fordítani.

ÖN 300 FORINTÉRT KIPRÓBÁLNÁ, HOGY MŰKÖDIK-E A TÁVFŰTÉSE?

Ha igen, szeptember 15-e után keresse a társasház közös képviselőjét és kérjék a MIHŐ-től a próbafűtést!

INDULJON ÚGY A TÁVFŰTÉS, AHOGY SZERETNÉ!

MIHŐ – Környezetbarát energia a jövőnkért!

További információ a www.miho.hu internetes portálon

Hirdetés

A szurkolók mellett a klub-vezetés is többször hangot adott már elégedetlenségének a DVTK tabellán elfoglalt helyezése és az elmúlt hetek-ben a pályán látható teljesít-mény miatt. A klub hivata-los honlapja Benczés Miklós sportigazgatót kérdezte.

– Mennyire viseltek meg az elmúlt hetek?

– Döntéshelyzetben lévő sportvezetőként természetesen megvisel, hiszen ahogy Hor-váth Ferenc is fogalmazott, mindenkinek megvan a maga felelőssége a kialakult helyzet-ben. Több mint húsz évet dol-goztam Diósgyőrben, többször is volt nagyon nehéz a helyzet, azonban mindig volt kiút.

– Mi az oka annak meglátá-sod szerint, hogy kilenc mérkő-zés óta nem tudott győzni a csa-pat és ennek folyományaként utolsók vagyunk a tabellán?

– Jól kezdte a csapat a baj-nokságot, hiszen két bravúr-győzelmet arattunk. Mond-hatjuk, hogy a Ferencváros elleni találkozó után felszínre törtek a problémák, ami ta-lán előre jelezhető volt, hiszen nem szokványos ekkora vál-tás a játékoskeretben és a szak-mai stábban, mint amit nyá-ron átéltünk. A csapat hosszú

negatív szériája ennek ellené-re sem volt indokolt. Néhány labdarúgónk kivételével sem a korábbi, sem pedig az új iga-zolásaink nem hozzák azt a tel-jesítményt, ami tőlük elvárha-tó lenne. Ami azonban nekem különösen fáj diósgyőriként, hogy eltávolodott egymástól a szurkolótábor és a csapat, pe-dig egymás nélkül nagyon ne-héz lenne léteznünk.

– A DVTK - DVSC mérkőzés után a drukkerek felháborod-tak. Tervezi a klub, hogy vala-milyen formában reagál erre?

– A klubvezetés már felvette a kapcsolatot a szurkolói cso-portok vezetőivel, a napokban várom majd őket, hogy kötet-len formában minden felvető-dő kérdésről egyeztethessünk. Nincs semmilyen titkolniva-lónk és a problémákról nyíl-tan beszélnünk kell. Ez a játék a szurkolókért van, nélkülük nincs értelme csinálni.

– A szezon előtt nem határo-zott meg a klubvezetés célt, vál-tozott a helyzet?

– Ha abból indulok ki, hogy 11 forduló után 11 pont a hát-rányunk a dobogótól, akkor mondhatnám, hogy a helyze-tünk nem kilátástalan, sőt. Az igazsághoz azonban hozzátar-tozik, hogy a jelenlegi formánk és a következő mérkőzéseink miatt nem lesznek könnyű he-teink, a Videoton, az Újpest és a Ferencváros a következő el-lenfeleink. A kiesés meg sem fordul a fejemben, a csapatnak minimálisan a középmezőny-ben kell végeznie.

– Ha már szóba hoztad, mire számítasz a következő hetek-ben?

– Diósgyőr az a hely, ahol csúszni-mászni kell a pályán és minden mérkőzés közben meghalni egy kicsit. Ha ezt elértük, akkor eredménytől függetlenül a szurkolók meg fogják tapsolni a csapatot, ahogyan tették ezt a Ferenc-város elleni mérkőzés után is. Ezért más ez a hely, mint a világ bármely pontja. Először ez sikerüljön, utána beszél-hetünk eredményességről. Ha mindenki a szívét-lelkét kiteszi, akkor jönni fognak a pontok is.

FORRÁS: DVTK.EU

Az NB1-es diósgyőri labda-rúgócsapat gyenge szerep-lése számos kérdést felvet. Ezekről nyilatkozott hétfőn Sántha Gergely, a többségi tulajdonos Borsodsport In-vest Kft. ügyvezetője a dvtk.eu-nak.

– Először is kezdjük a szurko-lóinkat leginkább foglalkoztató kérdéssel: marad-e Horváth Fe-renc a csapat vezetőedzője?

– Igen, a DVTK sportszakmai vezetése a vezetőedzővel és a többi stábtaggal együtt továbbra is bírja a bizalmunkat. A sport-ban előfordul, hogy a jó eredmé-nyek elérése több időt vesz igény-be a vártnál és ez különösen egy kiemelkedően jó szezonkezdés után adhat okot türelmetlenség-re, elsősorban a játékosok és a szakmai stáb irányába. Viszont megfelelően kemény munkával és hozzáállással a jelenlegi sze-rencsétlen szérián lehet változ-tatni, és ez elvárás is a csapat felé.

– Miben látja a gyenge szerep-lés okát?

– Személy szerint abban, hogy a kulcspozíciókban szereplő játé-kosok közül többen is mélyen a valós tudásuk alatt játszottak, de azért már látszanak az előremoz-dulás jelei. Ezek felé a jelenlegi és volt válogatott csapattagok felé elvárás, hogy kiemelkedő hoz-záállással és teljesítménnyel húz-zák maguk után a csapatot min-

den mérkőzésen. Decemberig van ideje mindenkinek megmu-tatni, hogy helye van Diósgyőr-ben, ha nem, akkor változtat-ni fogunk. Sajnos egyelőre az új igazolások sem úgy teljesítenek, ahogy reméltük, illetve sok a sé-rültünk, ami szintén visszaveti az eredményességet.

– Nem tart a kieséstől?– Ez fel sem merül bennem,

bár a 12 csapatos NB I-ben nem nehéz veszélyes helyzetbe ke-rülni, mivel rendkívül szoros a mezőny és kiegyenlítettek az erőviszonyok. Messze még a bajnokság vége, teljesen biztos vagyok a bent maradásban. A jelenlegi játékoskeret alapján, amely papíron a 4. legértékesebb az NB I-ben, legalább a közép-mezőnyben van a DVTK helye.

– Vannak, akik a klubvezetést teszik felelőssé a gyenge szereplé-sért…

– Ezzel nem értek egyet több okból sem. Egyrészt azért, mert személyesen ismerem az érin-tettek munkáját, másrészt pedig

a DVTK család szinte az összes területen rendkívül sikeres, na-gyon sokat erősödött a pozíció-ja a magyar sportéletben; ha az ügyvezetés nem jól végezné a feladatát, akkor ez nem így len-ne. Sajnos pont a kirakat, az NB I-es labdarúgócsapat teljesít a leggyengébben, de ennek sport-szakmai okai vannak, amikért közvetlenül nem az ügyvezetés, hanem a szakmai stáb felel a lab-darúgásban ugyanúgy, mint jég-korongban vagy kosárlabdában.

– Biztosított a megfelelő anya-gi háttér?

– Természetesen. A tulajdono-sok és az ügyvezetés minden fel-tételt megteremtett Diósgyőrben a jó eredmények eléréséhez, le-igazolásra kerültek a sportszak-ma és a vezetőedző által kért, sokszor válogatott szintű játé-kosok, a csapat remek körülmé-nyek között készülhet a mérkő-zésekre. A DVTK költségvetése minden évben folyamatosan nő, évről évre egyre többet költünk játékosokra is.

– A többi sportág nem vonja el a pénzügyi forrásokat a labdarú-gástól?

– Annak, hogy a tulajdonos saját pénzéből mennyit szán lab-darúgásra, semmi köze ahhoz, hogy mennyit költ sakkra vagy éppen jégkorongra, kosárlabdá-ra. Ezek a döntések teljesen füg-getlenek egymástól.

FORRÁS: DVTK.EU

CSAPAT, SZURKOLÓK, KIÚT Horváth Ferenc marad a vezetőedző

2016. október 1. | 39. hét | XIII. évfolyam 39. számMiskolci Napló – A város lapja Sport 13A DVTK Jegesmedvék címvédő csapata 4-1-re győzött Belg-rádban a jégkorong MOL Liga alapszakaszának múlt pénteki játéknapján. A Beograd két har-madon át jól tartotta magát, a DVTK csak egy góllal vezetett. A Macik aztán a záró felvonás-ban bebiztosították a győzelmü-ket.

A MOL Liga alapszakaszának hétfői rangadóján aztán váratlan vereséget szenvedtek az itthon ad-dig hibátlan, címvédő Jegesmed-vék. Az eddig rendes játékidőben még nem nyerő Fehérvári Titá-nok 2–1-es győzelmet arattak. A hullámzóan teljesítő Titánok a 38. percben szerezték meg a ve-zetést Vincze Péter góljával, aki a 49. percben újra mattolta Adorján Attilát (0–2). A hajrában Peter Sa-karis révén szépített a DVTK Je-

gesmedvék, amely ezt követően ka-pusát is levitte, de újabb gólt már nem tudott szerezni (1–2).

***Idén új lebonyolítási rend után

hirdetnek végső győztest a jégko-rong Magyar Kupában. A selejte-zőben mindenki találkozik min-denkivel egyszer, majd az elődöntő és a döntő következik. A kupa idei kiírásában nyolc csapat korcsolyá-zik jégre, a selejtezőben összesen 28 mérkőzésen alakul ki a sorrend. A legjobb négy ezután eldönti, ki emelheti magasba a kupát. A részt-vevő csapatok: Debreceni HK, Dunaújvárosi Acélbikák, DVTK Jegesmedvék, Fehérvár AV19, Fe-rencvárosi TC, Hokiklub Budapest, MAC Budapest, Újpesti TE. A ta-lálkozókat – a döntő kivételével – szerdánként rendezik, a DVTK Je-gesmedvék először október 5-én játszik, 18.30-tól az UTE ellen.

A Debrecen ellen sem sikerült pontot szereznie múlt szombaton a DVTK-nak, így a diósgyőri labdarúgócsapat már kilenc mérkőzés óta nyeretlen és továbbra is sereghajtó. A feldühödött hazai szurkolóknál végképp elszakadt a cérna, a mérkőzés után kórusban zengett a „Takarodjatok!” és a „Diós-győr-mezt nem érdemlitek!”

Várható volt, hogy feszült hangulatú, paprikás rangadót játszik majd egymás-sal a DVTK és a Debrecen a több ezer szurkoló előtt, mindkét csapatnak nagy szüksége volt a győzelemre. Az első fé-lidőben a vendégek mind jobban felül-kerekedtek, a Diósgyőr teljesen beszo-rult. A DVSC fölénye hamarosan góllá is érett: a 27. percben Holman gyötörte be a labdát a diósgyőri kapuba, majd a 37. percben egy röviden kifejelt labdából Szakály lőtt kapásból a rövid alsóba.

A szünetben Horváth Ferenc jelen-tősen átalakította a hazai csapatot, hár-mat is cserélt a folytatás előtt. Ez ele-inte eredményesnek is tűnt, a DVTK nagyon megnyomta a második félidő elejét, szinte folyamatosan támadtak. Az 57. percben tizenegyeshez jutottak, amit Novothny magabiztosan értéke-

sített, így újjáéledtek a diósgyőri remé-nyek. Az 59. percben, Brkovic kiállítása után a Debrecen tíz emberre fogyat-kozott, a hazaiaknak azonban nem si-került kihasználni az emberelőnyt. A hajrához közeledve fokozatosan alább-hagytak a DVTK-rohamok, majd a 87. percben, Tamás kiállításával az ember-előny is elszállt. Csakúgy, mint a diós-győri remények, amikor a 88. percben Tőzsér szabadrúgásból bevágta a léc alá a harmadik Loki-gólt, végleg eldöntve a meccset. (OTP Bank Liga, 11. forduló: Diósgyőri VTK – Debreceni VSC 1-3)

A diósgyőri szurkolóknál az újabb sikertelenség miatt végképp elsza-kadt a cérna, a mérkőzés után kórus-ban szidták a játékosokat, zengett a „Takarodjatok!” és a „Diósgyőr-mezt nem érdemlitek!” Az indulatok a ren-dezők közbelépésre sem csitultak, voltak, akik a pályára is beszaladtak. Mintegy kétszázan később a klubház elé vonultak tüntetni. A diósgyőri já-tékosok közül többen szót fogadtak, és levetették a DVTK-mezt. Volt, aki a reklámtáblákra terítette, mások a szurkolók felé dobták.

A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) sportolói közül négyen képviselhették hazánkat a szep-tember 24-én, a szlovákiai Nagy-szombaton megrendezett, Horvát-ország, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia versenyzőit felvonultató U16 korcsoportos vá-logatott atlétikai viadalon.

Szűcs József, az MVSI gyalogló edzője által vezetett magyar csapat megnyerte a leány összetettet, a fiúk pedig a második helyen zártak eb-ben az értékelésben. Az MVSI Tigyi József, László István és Szűcs József által felkészített sportolói közül Ba-csa Fanni és Pintér Erik ezüst-, míg Gál Vencel bronzéremmel járult hoz-

zá a sikeres szerepléshez. Bacsa Fan-ni tagja volt a 4. helyen végzett 4x100 m-es váltónak is. Sajnos az erőpró-

bán Gál Vencelt – téves és hiányos bírói tájékoztatás miatt – kizárták a 3 km-es gyaloglásból.

Amiért jött, azt megszerezte és nem az elmúlt hétvégén, Máriapócson, hanem ebben a szezonban a magyar bajnokságban is. Amikor a forma-autózás után szakágat váltott, az első komoly célként azt tűzte ki maga elé

Kiss Pál Tamás, hogy megnyerje a ha-zai bajnokságot. Egy futammal a sze-zon vége előtt ez sikerült, hazai pá-lyán, az idén 20 éves Rabócsiringen. Kiss Pál Tamás a Rallycross Országos Bajnokság első helyezettje lett.

Harmincegy ország részvételével rendezték meg az elmúlt hétvégén az Olimpiai Reménységek Verse-nyét Szegeden. Magyarországot – a 2000-ben született lányok közül – a Magyar Bajnokságban K-1 500 mé-teren és K-1 1000 méteren is arany-érmes Posta Réka, az MVSC-MVSI kajakos versenyzője képviselhette. A miskolci sportoló a K-1 500 mé-teres távon ezúttal az 5. helyen, míg K-1 1000 méteren a 6. helyen ért célba.

Jégkorong hírek DVTK – DVSC 1-3

MISKOLCI OLIMPIAI REMÉNYSÉG

ELFOGYOTT A SZURKOLÓK TÜRELME

Három válogatott MVSI-érem

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az első Kerekesszékes Kosárlabda Magyar Kupát, ahol a DVTK csa-pata ezüstérmet nyert.

A küzdelmeket a bajnokságban is induló négy csapat részvételével rendezték meg, Kőbányán. A DVTK a tavalyi bajnoki ezüstérmes Sopro-ni Tigrisekkel játszott az elődöntő-ben, és nagyszerű játékkal sikerült a döntőbe kerülnie. A bravúrt köve-tően az aranymeccsen a Törekvéssel

szemben sajnos már bejött a papír-forma, de így is ezüstérmet nyert a csapat. (FORRÁS: DVTK.EU)

Kiss Pál Tamás 2016 magyar rallycross bajnoka!

MK: ezüstérmes a DVTK

Ahogy a hétköznapokon, úgy az ünnep során is középpont-ba kerülnek a fiatalok: mis-kolci középiskolások készítet-te - internetes videó-megosztó portálokon, közösségi oldala-kon közzétett – videó-sorozat kisfilmjei a város színháztör-téneti emlékhelyeire vezetnek, ahol a diákok megidézik a mis-

kolci színjátszás nagyjait. Az egyetemistákat pedig színházi tárgyú társasjátékok tervezésé-re hívják. A kedvelt sorozatok, az Operettklub, Emlékpróba, Múzeumi MENÜett mellett új program is indul: a szerel-mi levelező előadás sorozata a magyar színészet nagyasszo-nyainak szerelmi levelezésén

keresztül mutatja be a magyar színészet nagyjainak pályaké-pét, művészi alkotófolyamatot gazdagító emberi kapcsolato-kat. Mindezek mellett több já-tékot, meglepetést is tartogat az intézmény, amely tavaly egy in-ternetes szavazáson elnyerte a Miskolc legnépszerűbb múze-uma címet.

Ősszel ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a miskolci színész-múzeum. A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria színháztörténeti gyűjteménye eddigi gyakorlatához híven a jubileumi programsorozatát is úgy állította össze, hogy minden korosztályt megszólítson a legkisebbek-től a legidősebbekig.

Az intézmény ünnepi évadnyitó rendezvényét két exkluzív tárlat meg-nyitója fémjelezte. Az „Ilyen nagy sze-relem...” – Latinovits Zoltán, a színész-király miskolci évei – című kiállítás

felfedezés értékűnek is nevezhető, hi-szen eddig nem publikált előadásfo-tók, szerepképek sora rajzolja meg a művész pályakezdését. A másik tár-lat Moszkvából érkezett: a Bahrusin

Színháztörténeti Múzeum munkatár-sai idén ősszel is Miskolcra látogatnak, hogy együtt ünnepeljenek miskolci kollégáikkal. Az „Alekszej Bahrusin, a színház lovagja” című kamaratárlatuk a világ egyik legnagyobb színházi mú-zeumának alapítóját, s a gyűjtemény születését ismerteti meg a közönséggel.

1996-ban az első magyar hivatásos előadás napján, október 25-én nyílt meg a múzeum, így az újrarendezett állandó kiállítást is ezen a napon mu-tatják be az érdeklődőknek: a koráb-ban kialakított látványos, színházi közeget idéző interaktív tér kiállítási anyaga számtalan múltbéli „újdonsá-got” sorakoztat fel, amely a múzeum visszatérő vendégei számára is sok ér-

dekességet kínál. December 6-án pe-dig az intézmény Mikulás ajándéka-ként Barnáné Juhász Ildikó tervező, illusztrátor gyerekszínházi tárlatát kí-nálják.

Tompa Mihály újonnan kiadott, szépen illusztrált „Virágregék” című versgyűjteménye köré szer-veződött az idei, immár hatodik Tompa-nap. A könyvbemutató mellett kiállítások is nyíltak.

Hagyományosan a költő születés-napjához, szeptember 28-ához kö-zeli napokban tartja a Tompa-napot a Martin-kertvárosi Tompa Mihály Könyvtár. Idén szeptember 23-án, pénteken gyűltek össze az irodalom kedvelői, hogy megemlékezzenek a 19. század jeles gömöri alkotójáról.

Száz év után jelent meg újra a „Vi-rágregék” című versciklus virágké-pekkel illusztrált kötetben – és most még több, 38 akvarell gazdagítja a

kötetet, mondta el Imolay Lenkey István szerkesztő a Tompa-napon. Az ünnep alkalmából Repity Aran-ka akvarelljeinek eredetije kiállításon tekinthető meg a könyvtárban, emel-lett egy különleges kis összeállítás azt is bemutatja, hogy Tompa Mihály népszerű költő volt, még képeslapo-kon is megidézték személyét.

A Tompa-nap vendége volt a kö-tetet kiadó Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület elnöke, Zsu-ponyóné Ujváry Mária, valamint a költő verseit tolmácsoló Mikita Dorka és azok hangulatát hegedű-muzsikával illusztráló Zsekov Éva Mónika. Az összegyűltek a kulturá-lis program végén megkoszorúzták a költő könyvtár előtti szobrát.

Program Miskolci Napló14HÚSZÉVES A SZÍNÉSZMÚZEUM

VIRÁGREGÉK KÉPBEN ÉS SZÓBAN

„Ez víg város, itt jó lesz nekünk!”

Megidézik a miskolci színjátszás nagyjaitMUNKALE

HET

ŐSÉ

G! • Kiegészítő jövedelemforrás

• Miskolcon és környező településeken újság és szóróanyag terjesztéséhez keresünk heti rendszerességű munkavégzéshez részmunkaidős terjesztőket.

• Munkavégzés szombatonként, reggeli, délelőtti órákban

• Jelentkezni a [email protected] email címen, illetve hétköznapokon 15 és 16 óra között a 30/352-8040-es telefonszámon lehet.

Hirdetés

Október 5-éig lehet re-gisztrálni a Nagy Köny-ves Beavatásra, a „Veroni-ca Roth: A beavatott” című regénye alapján szerveződő országos játékra. A miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár is várja a kreatív és olvasni szerető, 14-21 éves fiatalok jelentkezését.

A játék során a 3-5 fős csapatoknak nemcsak el kell olvasniuk a választott könyveket és véleményt kell mondani róla ajánló formá-jában, hanem el kell mesél-ni egy sms-ben, vagy épp új borítót lehet tervezni hozzá,

esetleg kisfilmben vagy más kreatív módon kell megidéz-ni a sztorit.

Az októberi Országos Könyvtári Napoktól a már-ciusi internetfiestáig tar-

tó beavatásra a http://nagy-konyvesbeavatas.hu oldalon vagy a könyvtárban lehet je-lentkezni. Választási ünnep-ség október 5-én a könyvtár-ban! (lásd még 5. oldal)

Hagyományos évadnyitó fel-vonulást tartott múlt pénteken a belvárosban a Miskolci Cso-damalom Bábszínház társulata. A bábszínészek a főutcán hir-dették – mások mellett példá-ul Süsüvel, a gyermekek örök kedvencével – hogy mehet a közönség, ők készen állnak az előadásokra. Az évad első be-mutató előadását múlt vasár-nap délelőtt tartották. „A só” című darabot Szász Ilona írta a

közismert magyar népmeséből, melyben a királykisasszonyra megharagudott édesapja, mert ő azt mondta neki: úgy szere-ti, mint a sót az ételben. Az-tán kiderül, milyen fontos a só – olyan, mint a szeretet, mind-addig észrevétlen marad, míg érezni nem kezdjük a hiányát. A Csodamalom Bábszínház kö-vetkező előadását október 1-jén tartják, 10.30 órai kezdettel, „A négy évszak” címmel.

A Múzeumok Őszi Fesztivál-jának nyitó eseményén, szep-tember 26-án, a Magyar Ter-mészettudományi Múzeumban megrendezett 14. Országos Mú-zeumpedagógiai Évnyitón adták át az idei Múzeumpedagógiai Nívódíjakat. A szolnoki Dajma-nich János Múzeum és az egri Dobó István Vármúzeum mel-lett – ebben az évben újra – a miskolci Herman Ottó Múzeum is a díjazottak között volt. Az

„Éltető talaj” címet viselő kiállí-táshoz – mely a Pannon-tenger Múzeumban a múlt év októbe-rétől 2016. februárjáig volt láto-gatható – készült foglalkozás-so-rozat óvodásoknak, alsó- és felső tagozatos tanulóknak, s közép-iskolásoknak is korcsoportok szerint dolgozta fel a témát, s hívta fel annak fontosságára a fi-gyelmet. A kiállítás példaértékű együttműködés során jött létre: a múzeum partnerei a Miskolci

Egyetem Műszaki Földtudomá-nyi Kara, Földrajz-Geoinforma-tikai Intézete és az Ökológiai In-tézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány voltak. A kiállítás si-kerét Dobos Endre, F. Nagy Zsu-zsanna, a múzeum részéről pe-dig Szolyák Péter és Watah Vera közös munkája alapozta meg. A tárlathoz kapcsolódó múzeum-pedagógiai programot Melnik Marianna, Berentés Ágnes és Éliás István dolgozták ki.

A Nemzeti Hulladékgaz-dálkodási Koordináló es Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) megkezdte a hulladék-ról szóló törvény szerinti megfelelőségi vélemények ki-adását a közszolgáltatóknak. A közszolgáltatók a megfele-lőségi véleményt 2016. októ-ber 1-ig kötelesek beszerez-ni, ha ez nem történik meg,

akkor a települési önkor-mányzatnak 30 napon be-lül a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést 1 hónapos határidővel fel kell mondania.

Majoros Róbert ügyve-zető igazgató tájékoztatása szerint, a MiReHuKöz Non-profit Kft. mindenben meg-felel a törvényi követelmé-

nyeknek, így az elsők között kapta meg a megfelelőségi véleményt, ezzel biztosítva a jogszabályi feltételeket a köz-szolgáltatási tevékenységhez. Ezáltal elmondható, hogy to-vábbra is zavartalanul mű-ködik majd a hulladékgaz-dálkodási közszolgáltatás Miskolcon és a környező 36 településen.

ÉVADNYITÓ FELVONULÁS, BEMUTATÓ ELŐADÁS

Múzeumpedagógiai Nívódíjat kapott a Herman Ottó Múzeum

2016. október 1. | 39. hét | XIII. évfolyam 39. számMiskolci Napló – A város lapja

PROGRAMAJÁNLÓProgram

Művészetek HázaOktóber 6. 18 óra. Csernus Imre – Önbiza-

lomhiány és félelmek. „Az önbizalmat mindenki csak saját magának adhatja meg, és csak úgy, ha megdolgozik érte, ha megoldja az előtte álló racionális és érzelmi konfliktusokat. És mindezt kö-vetkezetesen, napról napra megteszi”.

Október 10. 19 óra. Tűzvarázs bérlet I. Mű-sor: Erkel: Ünnepi nyitány; Liszt: Halál-tánc; Liszt: Magyar fantázia; Bartók: Magyar parasztdalok; Kodály: Háry János – szvit; Vezényel: Kovács János. Közreműködők: Balog József – zongo-ra, Herencsár Viktória – cimbalom.

Miskolci Egyetem, díszaulaOktóber 1. 19 óra. A zene világnapja -

Verdi: Requiem. Közreműködik a Mis-kolci Szimfonikus Zenekar és a Nem-zeti Énekkar – karigazgató: Somos Csaba. Vezényel: Gál Tamás. Ének: Fo-dor Beatrix, Wiedemann Bernadett, Bándi János, Cser Krisztián.

DeszkatemplomOktóber 1. 19 óra. Finn kórus koncertje. Az

énekkar budapesti hangversenye után a miskolci közönségnek énekel, finn komponisták (Sibelius, Kuula, Sallinen, Rautavaara, Mäntyjärvi), angol szerzők (Whitacare, Whittal) és Kodály Zoltán műveiből. A kórus vezetője Seppo Mur-to. A belépés ingyenes, adományokat a templom javára szeretettel fogadnak.

Herman Ottó Múzeum papszeri épülete

Október 3. 17 óra. Nemzeti gyászunk: Arad, 1849 - megemlékezés a Szeme-re-szalonban.

Ifjúsági Ház Október 8. 19.30 óra. ILLÉS KLUB 100.

ALKALOM! Házigazda a Miskolci Illés EmlékZenekar „Szörényi Levente és Bródy János ajánlásával…” Vendég: Tolcsvay László.

Diósgyőri vár, vizesárokOktóber 9. 10 órától. I. Diósgyőri Íjász

Nyílt Nap. Az érdeklődők megismer-kedhetnek az íjászattal, és ingyen ki is próbálhatják ezt a sportot.

Miskolci Nemzeti SzínházOktóber 1. 11 óra. Csipike az óriástörpe -

zenés mesejáték. KAMARA, Bérletszü-net, Jegyvásárlás. 19 óra. Bakkháns-nők - zenés bacchanália. JÁTÉKSZÍN.

Október 2. 19 óra. Bakkhánsnők - zenés bacchanália. JÁTÉKSZÍN Jegyvásárlás.

Október 5. 14 óra. Csipike az óriástörpe - zenés mesejáték. KAMARA, Kere-kerdő bérlet. 19 óra. QUIXOTE – tán-celőadás. JÁTÉKSZÍN, Jegyvásárlás.

Október 6. 14 óra. Csipike az óriástörpe - zenés mesejáték. KAMARA, Pumukli bérlet. 18 óra. Az ember tragédiája – dráma. NAGYSZÍNHÁZ, Jezsuita bérlet.

Október 7. 19 óra. Az ember tragédiája – dráma. NAGYSZÍNHÁZ, Bemutató (alap, arany, ezüst) bérlet.

Október 8. 11 óra. Csipike az óriástör-pe - zenés mesejáték 11:00 | KAMA-RA, Zerlina bérlet. 19 óra. Az ember tragédiája – dráma. NAGYSZÍNHÁZ, Katona (alap, arany, ezüst) bérlet. 19 óra. Bakkhánsnők - zenés bacchaná-lia. JÁTÉKSZÍN, Jegyvásárlás.

Belvárosi LigetMinden pénteken 7-13 óráig: Belvárosi

biovásár a Belvárosi Ligetben! Bioélel-miszerek közvetlenül a termelőktől. A biopiac szervezője az Észak-Magyaror-szág Flórája Faunája Alapítvány.

Varga László országgyűlési képviselő és Bartha György önkor-mányzati képviselő lakossági fogadóórát tart 2016. október 5-én (szerdán) 17-18 óra között, a diósgyőri képviselői irodában (Miskolc, Árpád u. 43.)

LAKOSSÁGI FOGADÓÓRA

A Musical és Miskolc gálaes-tet idén a zene világnapján, október 1-jén rendezik meg este 19 órától a Művészetek Házában. A program évek óta a városunkból, megyénk-ből származó, szárnyaikat próbálgató pályakezdő mű-vészeknek biztosít bemutat-kozási lehetőséget.

2016-ban ifjú művészpalán-taként Kolozsi Flóra, Handa Eszter és Grebely József kap-nak lehetőséget, ők először lép-nek fel a gálán. Visszatérőként itt lesz Jurák Lili, Keresztfalvi Bence és Czelláth Panna is, aki-nek művészi kibontakozását immár negyedik éve kísérheti figyelemmel a közönség. A fi-atalok Miskolcon alkotó illetve

városunkból származó immár befutott országos és nemzetkö-zi hírű művészekkel állhatnak egy színpadon, közülük többen évek óta felkészítő mentorként is rész vesznek a programban.

Idén is fellépnek Jancsó Dóra, Natsuki Yamaguchi, Tunyogi Bernadett és Cselepák Balázs,

Csiszár István, Kamarás Máté előadóművészek. Két évvel ez-előtt még az ifjú tehetség volt, most viszont már ismert mis-kolci énekesként mutatkozhat be Simon Fruzsi. Minden év-ben érkeznek vendégművészek is az estre, ebben az évben Vágó Zsuzsi a Budapesti Operett-

színház sztárja és Eperjesi Eri-ka a Miskolci Nemzeti Színház művésznője, operaénekese áll a Musical és Miskolc Gála szín-padára.

A 2016-ban összeállított műsor minden eddiginél szí-nesebbnek ígérkezik, hiszen a zene világnapja alkalmából a művészek a musical mű-faján túl egy-egy szám erejé-ig a komolyzene, az opera és az operett és a pop műfajába is kalandozást tesznek.

A műsorban közreműködik a Diósgyőri Gimnázium Di-ákszínpada és Németh Eszter, Hajdú Bálint táncművészek. A látványos zenés show megle-petésprodukciókat is tartogat majd a Művészetek Házába lá-togatók számára.

15Musical és Miskolc gálaest a zene világnapján

Nagy Könyves Beavatás

Október 4-e Assisi Szent Ferenc ünnepe. A minori-ta templomban 3-án, hétfőn, az esti szentmise után lesz a Tranzitus. A ferences rend alapítója 1226. október 3-án, az assisi Porciunkulában adta vissza lelkét a Teremtőnek. A ferencesek azóta megemlé-keznek Szent Ferenc tranzi-tusáról, vagyis az átköltözé-séről a földi életből a mennyei hazába. Kedden az ünnepi szentmisét Kalna Zsolt tarto-mányfőnök mutatja be.

A Zárdakápolna Magyarok Nagyasszonya búcsúja 8-án, szombaton, a 17 órai szent-mise keretében lesz. Előtte, csütörtökön és pénteken lel-kigyakorlatos szentbeszédek lesznek az esti mise keretében.

A karmelita templom Avi-lai Szent Teréz búcsúját 15-

én, szombaton 17 órától tart-ja. Előtte, pénteken 17 órától lelkigyakorlatos szentbeszé-det tart Tavas Béla karme-lita diakónus, aki a búcsúi szentmise szónoka is lesz.

A miskolci görögkatoli-kus templomok program-jai: október 2., vasárnap Miskolc-Görömböly temp-lomának búcsúünnepe. Orosz Atanáz püspök ve-zeti az ünnepi Szent Litur-giát, mely 11 órakor kezdő-dik. 55. búcsúünnepét tartja jövő vasárnap, október 9-én, a Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt diós-győri görögkatolikus temp-lom (Bíró u. 2/A). 10 órától utrenye (reggeli istentiszte-let) lesz, 11-kor kezdődik az ünnepi Szent Liturgia. Újra indul a Búza téri székesegy-

házban a püspöki kateké-zis, a felnőtteknek szóló hit-oktatás. Az október 10-én, hétfőn 18.45-kor kezdődő katekézisen a szentek köve-téséről beszél dr. Orosz Ata-náz megyéspüspök. A püs-pöki székesegyház (Búza tér) szertartási rendje a követke-ző helyen olvasható: http://www.búza-tér.hu/szertarta-sok

A „Jézushoz vezető út há-rom állomása” címmel hall-hatnak előadásokat a hívek szeptember 30-án és októ-ber 1-jén 18 órától a refor-mátus székház nagytermé-ben, valamint október 2-án 10 órától a Kossuth utcai templomban. A tanítást Kiss László Bp.-Pestszentlőrinc, Szemere telepi lelkipásztor végzi.

EGYHÁZI HÍREK, ESEMÉNYEK

Biztonságban Miskolc és térségének hulladékgazdálkodási közszolgáltatása

Mozaik Miskolci Napló16

Betörte a busz ajtaját

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi au-tóbuszon történt bűncselekmény elkövetőjének azonosításához. Szeptember 19-én, délután két óra körül, a diósgyőri városrészen menetrend szerint közlekedő 16-os számjelzésű autóbusz 4-es aj-tajának egyik szárnyát egy ismeretlen személy betörte. A rendőr-ség várja azon személyek jelentkezését, akik a fenti időpontban a megjelölt útszakaszon, esetleg buszjáraton közlekedtek és látták az eseményt, illetve a történtekkel kapcsolatban érdemleges in-formációval rendelkeznek.

Halálos baleset az M3-as autópályán

Halálos közúti közlekedési baleset történt szeptember 26-án dél körül az M3-as autópályán, Gelejnél, a főváros felé vezető irányban. A rendőrség infor-mációi szerint 11 óra 40 perckor az autópálya 144. kilométerszel-vényében kamionba hajtott egy kisteherautó, melynek sofőrje az ütközés következtében életét vesztette. A rendőrök, az autópálya főváros irányába tartó szakaszát rövid időre lezárták, majd a for-galmat belső sávban újra indították.

A barlangnál kellett menteniRosszul lett egy férfi a Suba-lyuk barlang bejárata előtt szep-

tember 23-án Cserépfalunál. A mentőszolgálat munkatársai a

kedvezőtlen útviszonyok és a magasság miatt, a mentéshez a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók segít-ségét kérték. A hivatásos

egység a Bükkzsérc Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjaival közö-sen szállította a mentőautóhoz a beteget.

Két halálos áldozat, három sérültEgy teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze a Sá-

rospatakot és Cigándot összekötő úton, a vajdácskai elágazás közelében szeptember 23-án. A személyautóban öten utaztak, közülük ketten életüket vesztették, hárman megsérültek. A jár-művek áramtalanításában, a sérültek kiemelésében és a hely-szín biztosításában a sátoraljaújhelyi hivatásos tűzoltók nyúj-tottak segítséget.

Toborzás a munkaügyi központokbanMint arról már hírt adtunk, az Országos Rendőr-főkapitányság

pályázatot hirdetett a Készenléti Rendőrség Határvadász Beve-tési Osztályainak állományába őr-járőrtárs beosztás betöltésére. A határ és a haza védelmére minden cselekvőképes, 18. életévét betöltött, a felvételi követelményeknek megfelelő magyar állam-polgár jelentkezhet. Toborzócsoportokkal az elmúlt napokban Sátoraljaújhelyen, Hidvégardón, a Gedeon Kúriában tartott falu-napon s a mezőcsáti munkaügyi központban is találkozhattak az érdeklődők. Az elkövetkező hetekben, hónapokban továbbra is több helyen megjelennek a megyében, emellett a rendőri szervek is felvilágosítást adnak a jelentkezés feltételeiről.

HETI HOROSZKÓPKos (március 21 - április 20) Éppen idejében határozza el magát egy fontos dologgal kapcsolatban, és így még lehető-sége nyílik a megvalósításra is. Jókor volt jó helyen, használja

ki ezt a szerencsét. Merjen ihletet meríteni a kalandokból.

Bika (április 21 - május 20) Valaki a nehéz időkben is Ön mellett állt, és most úgy érzi, Önnek is ez a kötelessége. Örömmel tesz eleget neki, mert úgy érzi, végre törleszthet a

tartozásából. Őrizze meg a lendületét, minden területen.

Ikrek (május 21 - június 21) Megbízik magában, és azokban is, akik Ön körül vannak. Készen áll arra, hogy bizonyítson, és nem ijeszti meg senki, mert tudja, hogy van elég ereje és ta-

pasztalata, hogy most is legyőzze az akadályokat.

Rák (június 22 - július 22) Gyorsan és biztosan kezeli a kialakuló helyzeteket, és ez abban is segít, hogy másokat is meggyőzzön a rátermettségéről. Hamarosan kisebb tábor

alakul ki Ön körül, hogy segítse a céljait. Használja ezt ki a karrierjéhez.

Oroszlán (július 23 - augusztus 23) Megpróbál őszinte lenni valakivel, de nem tudja, hogy most mennyit segít ez a dolog. Lehet, hogy jobban teszi, ha inkább időt hagy átgondolni a dol-

gokat. Ne hagyja, hogy valami megakassza a folyamatokat.

Szűz (augusztus 24 - szeptember 23) Egyszerre több lábon áll, és ez biztonságérzetet kelt Önben. Ne feledje, hogy ettől még mindenhol jól kell teljesítenie, ez viszont nagyon sok ener-

giát kivehet majd. Végül azonban képes lesz elbánni a dolgokkal.

Mérleg (szeptember 24 - október 23) Képes olvasni a jelek-ből, és ez abban is segít, hogy valami olyasmit mutasson meg másoknak, amit látni akarnak. Érdemes lesz a későbbiekben is

kihasználni ezt a képességét. Ne ijedjen meg a kemény munkától sem.

Skorpió (október 24 - november 22) Ne aggódjon olyan dolgok miatt, amiknek a sikere nem Önön múlik. Igyekezzen inkább az energiáit olyasmibe fektetni, amit változtathat, és

aminek az alakulásán változtathat. Ne hagyja, hogy áthúzzák a számításait.

Nyilas (november 23 - december 21) Ha elhatározta magát, cselekedjen, semmi szükség arra, hogy túlgondolja a dolgokat. Ne ijedjen meg a saját árnyékától, merjen belevágni a tervei

megvalósításába. Ha nem fordít hátat, akkor meg is valósíthatja őket.

Bak (december 22 - január 20) Nem tudja, hogy pontosan mi az, amit mások várnak Öntől, de tudja, hogy bármi is legyen, készen áll a megvalósítására. Ez a magabiztosság még jól jöhet

a későbbiekben, mindig a valódi feladatok felé induljon el.

Vízöntő (január 21 - február 19) Meg kell mutatnia, mire ké-pes, hogy mások bizalmat szavazzanak Önnek. Ha ezzel megvan, akkor várhatja el másoktól, hogy ők is bizonyítsanak valamit. Se-

gítsen nekik, hogy biztosan jól alakuljon minden.

Halak (február 20 - március 20) Szüksége van most egy kis pi-henésre, arra, hogy fel tudjon lélegezni, és feltöltse az energia-készleteit. Ezen a héten lehetőséged kínálkozik a lazításra, de ez-

zel meg is kell tanulnia élni majd. Fedezze fel az örömöket a mindennapokban.

FORRÓ NYOMON

Szeptemberben is friss, őszi betakarítású zöldségekkel, gyü-mölcsökkel, házias finomságokkal, kézműves termékekkel várta az érdeklődőket a Miskolci Termelői Nap. A vidám hangulatról a Számadó Zenekar gondoskodott, a Sebaj Színház bábelőadásában pedig az állatok nyelvén tudó juhász érkezett.

Termelői forgatag

A hét fotójaMOCSÁRI LÁSZLÓ

FELVÉTELE

Világsztárok Miskolcon3

Legújabb, négyrészes keresztrejtvényünkben olyan hírességek ne-veit rejtettük el, akik a Cinefest Filmfesztivál keretében látogattak Miskolcra. Kérjük, a megfejtéseket együtt, egy levélben vagy e-mail-ben, legkésőbb 2016. október 15-én éjfélig juttassák el szerkesz-tőségünkbe (3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9.) vagy az [email protected] e-mail címre. A helyes megfejtéseket beküldők között egy-egy 2016-os Miskolci Kalendáriumot sorsolunk ki.

KAL

ENDÁ

RIU

M –

201

6M

ISK

L

CI

599

Ft

KALENDÁRIUMMISK LCI

2016

Búcsút tartottak az Avas-déli Ige templomában, a szentírás vasárnapján, szeptember 25-én. Idén egy héten át tartott az egyházkö-zösségek napjához kapcsolódó rendezvénysorozat a templomnál, tartalmas programokkal - egyházzenei koncertekkel, kirakodóvá-sárral, főzőversennyel. Ez utóbbi szombaton nyújtott kikapcsolódást a helyi közösségeknek. A vasárnapi szentmise 11 órakor kezdő-dött Béres Gábor atya szentbeszédével. A katolikus egyházban szeptember utolsó vasárnapja kiemelt ünnep, a szentírás vasárnapja. Ezen a napon a hívek közössége fokozott figyelemmel és tisztelettel fordul a Biblia felé. FOTÓ: JUHÁSZ ÁKOS

Ha jogi problémájuk, kérdésük van, küldjék el szerkesz-tőségünk címére: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. A borí-tékra írják rá: „Mindenkit érhet jogeset”. E-mail címünk, amelyre üzeneteiket, problémáikat elküldhetik: [email protected]. Dr. Strassburger Gyula és dr. Tulipán Péter ügy-véd írásban válaszol!

MINDENKIT ÉRHET JOGESET

Avasi búcsú