Michaeliták- A magyar népszellem és az antropozófia kapcsolata

7/28/2019 Michaeliták- A magyar népszellem és az antropozófia kapcsolata

http://slidepdf.com/reader/full/michaelitak-a-magyar-nepszellem-es-az-antropozofia-kapcsolata 1/291



M I C H A E L I T Á K A magyar népszellemés az antropozófia kapcsolata

S Z E R K E S Z T Ő

J U H Á S Z J Ó Z SE F

ARKÁNUM SZELLEMI IS KO LA KIADÓ

2000



NAQY MÁRIA (1894-1982)



B E V E Z E T É S

!y A magyar nép tanítóinak szeretetébe ajánlom könyvemet"

írta szellemtörténeti trilógiája egyik kötetében Nagy Emiiné dr. Göll-ner Mária (1894-1982), a magyar antropozófia megalapítója, a hazai

Waldorf-oklatás úttörője, Michael arkangyal földi követe, az elsőmagyar Michaelita. Emigrációban írt és ott megjelent emlékirataitmost, először olvashatjuk egy kötetben, magyarul. Mivel ő a Maria

von Nagy nevet használta külföldön, ezért én is következetesen aNagy Mária nevet alkalmazom, ez alól csak a könyvészeti adatoknálteszek kivételt.

Nagy Mária legidősebb fia, Vámosi Nagy István (1919-1992) hagyatékban maradt emlékirataiból olvashatunk a második részben. Ennek

részletei korábban az Országépítő folyóiratban, illetve az Impulzusegyes számaiban jelentek meg. Ezeket a visszaemlékezéseket kronológiai sorrendben igyekeztem beilleszteni a megfelelő helyekre.

Szeretném leírni Nagy Máriával való szellemi kapcsolatom fokozatos kialakulását, bár ennek „igazi" múltját még nem látom, csak azeredmény első megnyilvánulásait. Valami arra indított, hogy munkásságát minél alaposabban megismerjem, jóval később, hogy jegyzetekbefoglaljam. Következő lépésként született meg az idea, hogy ez az életmű könyv alakban is megjelenjen. Hosszú hónapok közös munkája és

erőfeszítése nyomán született ez a kötet. A Magyar Antropozófiai Társaság könyvtárában találtam rá az első jegyzetek között egy bizonyos Nagy Emiiné Göllner Mária által szerkesztett bibliográfiára, amely Rudolf Steiner saját maga által ajánlottelőadásciklusainak pontos adatait tartalmazta. Később sikerült Nagy Mária más műveihez is hozzájutnom.

Kutatásaim közben kiderült, hogy Nagy Mária neve a hazai antropo-zófus körökben csaknem teljesen ismeretlen. Könyveiről vagy külföl-



dön megjelent munkáiról csak nagyon kevesen hallottak, pedig Piliscsa bán ma is működik a Dr. Göllner Mária Waldorf Egyesület.

Az emlékiratok és visszaemlékezések anyagához csatlakozott később/! hemiszférák párbeszéde című kultúrtörténeti tanulmány, amely

átfogó képet nyújt Nagy Mária szellemi kutatómunkájáról. Az egyetemes antropozófia történetében azt is rendkívülinek tar

tom, hogy egyetlen család ennyi aktív munkatársat adjon a szellemtudománynak.

Nagy Mária életrajzában utalt arra a karmikus segítségre, amit minden nehéz helyzetében megkapott. Eletében a megfelelő pillanatbanmindig megjelentek a megfelelő emberek. Visszapillantásában rámutat arra, hogy olyan működést élt meg sorsában, aminek áttekintése,tervezése és hatóereje minden emberi tudást és értést messze felülmúlt, és egyes emberek jóságával kapcsolódott össze.

Utolsó gondolatai, melyeket a kórházban tanítványa, Hans Buser, a baseli Leonhards református templom lelkésze jegyzett le, ezek voltak:

„Ez a megismerés az élet próbatételeivel és porig sújtó csapásaival élet-utam elsőrendű értelme volt. Egész valóm minden erejével szeretném ennek a működő erőnek legmélyebb köszönetemet kifejezni "

Tudatában volt annak, hogy ebben a sorsműködésben a feltámadottKrisztus szabadon hagyva, segítve és felegyenesítő erővel hat. Kezdetleges és tökéletlen munkatársai lehetünk Krisztusnak ebben és a halálutáni életben. Ebben az értelemben ápolhatjuk, és szívünkben elevenen őrizhetjük meg Nagy Máriával a kapcsolatot.

Legyünk mi is munkatársai Krisztusnak és Michaelnek, próbáljunk meg tenni is valamit az Antropozófiáért, Nagy Mária példáját kö

vetve.Ezért született ez a könyv, hogy szellemi hagyatékából erőt merít

hessünk. A kötetet Nagy Mária mottójával kezdtem, ugyanonnan való a befe

jezés is:

„Azért ajánlottam könyvecskémet a magyar nép tanítóinak szeretetébe,mert a nép tanítóira hámi az az igen súlyos feladat, hogy egyaránt szolgál

ják úgy a nemzeti sajátos kultúrértékek éber ápolását, minta kereszténység

8



egyetemességét, s a kettő között mélységes összhangot hozzanak létre a tömegek leikeiben."

Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik szellemi és materiális segítséget nyújtottak a könyv szerkesztéséhez és előállításához.

1999. Szent Mihály-nap - 2000. Pünkösd.

Juhász József



A Z O L V A S Ó H O Z

Minden impulzus, amely a szellem forrásából a Földre születik, csak úgy maradhat fenn élőn és gyümölcsözőn - a Kozmosz isteni rendjét,az ember földi fejlődését szolgálva -, ha az élő kapcsolatot eredeti forrásaival újra meg újra megújítja.

Amennyiben ez nem történik meg, a Földre inkarnálódott szellemiimpulzusra két igen komoly veszély is leselkedik: az egyik, hogy lassan,de biztosan „felhígul", és a lényegtelen elemek hangsúlyos ismétlésévétorzul, míg végül erejét vesztve feledésbe merül.

A másik, hogy az adott korszak erőinek ketrecébe zárva lemerevedik, és mint kevesek által büszkén őrzött dogma, épp annak a fejlődésnek épít gátat, amelynek kivitelezésére a Földre érkezett.

Rudolf Steiner, az antropozófia megalapítója, egy olyan pillanatbanlépett a világ elé, amikor az emberiség szellemi helyzete - ötezer évi sö

tétség és elszakítottság után - egy új inspiráció erejéből táplálkozva,egészen új irányt vett.Ez az új inspiráció a Nap-Szellem régiójából indult ki, gondviselő,

irányító szelleme Michael volt, a Nap Régense, Krisztus második, éterieljövetelének előkészítője, az emberi gondolkodás kozmikus őre.

Rudolf Steiner Michael jegyében tárta a világ elé egy új, élő, kreatívgondolkodás lehetőségét. Ez a szíverők által elmélyített gondolkodásaz új Krisztus-impulzus jelenlétének tudatához vezeti az embert, és afelismeréshez, hogy Krisztus - a kegyelem erői által - egyre inkább az

emberi szabadság géniuszává, az emberi végzet transzformáló urává válik a világban.

Minden egyes emberi döntés - mely szabad tudatosságból - a szellem oldalára billenti a mérleget, Krisztus működési szféráját növeli aföldi lét megváltási folyamatában.

I I



A Nap Arkangyalának uralmi korszaka 1879-ben kezdődött, és egyik meghatározó mozzanata volt az érzékfeletti Michael-iskola szellemiközösségének több hullámban való Földre inkarnálódása. Michael

szolgálói étertestükben kitörölhetetlenül hordozták a Napon tett ígéretet: a Földön megtalálják egymást, és megtalálják tanítómesterüket,aki az emberiség szellemi jövőjének alapjait - új, élő és eminensen élhető formában - „emberbölcsesség" néven az emberi tudatnak felkínálta.

A Michaeliták feladata valóban „a lehetetlen megvalósításának ragyogó kísérleteként" indult, a XX. század elején. Példa nélküli lehetőségek álltak az egyik oldalon, példa nélkül való akadályoztatás fogadtaminden próbálkozásukat a másikon.

A XX. század első generációja még hordozta a tradíciók rendjének biztonságot sugalmazó emlékét, és erre az emlékezetre támaszkodvapróbálta megvetni lábát, a század elején váratlanul és katasztrofálishirtelenséggel meglódult világban. Ez a nemzedék még nem volt képesarra, hogy a régi formáktól megváljon. A tradíciókban támaszt keresettés talált, és nemritkán a szellemtudomány élő tanításaihoz is a tradíciókat megillető passzív tisztelettel közelített.

Ez a tisztelet egy idő után kötött formákba merevült, a mélyen szeretett tanításokat inkább rejteni, óvni kívánta, mint „védtelenül" kiszolgáltatni a korszak sokszor kegyetlen kíváncsiságának.

A múlt század második generációja már úgy érkezett a Földre, hogy a rá várakozó új körülmények, lehetőségek és követelmények irántegy szinte akut érzékenységet hozott magával. Megérkezvén, az elsőreakció mégis valamiféle meghőkölés, visszarettenés volt. A korszak Michael-szolgálói csak nehezen tudtak hidat verni a magukkal hozott magas ideálok és Földön való megvalósításuk konkrét lehetőségeiközött.

Az út a gondolattól a tettig, bizony nagyon rögösnek bizonyult.

Végül, a XX. század harmadik generációja már semmiképpen semtagadhatta a felismerést: példa nélküli változások, káosz, bizonytalanság fogadta őket a Földön, és a kihívás: mindezek dacára valami kétségbeesett, de éppen ezért legyőzhetetlen igazság-vággyal a dolgok mélyére hatolni, az emberi létezés igazi tétjét végre felismerni és megnevezni...

A Michaeliták mindhárom hulláma úgy érkezett a Földre, hogy sors-szövetében erős mintaként élt a szellemtudomány iránti vonza-

1 2



lom, törekvés. Mindhárom generációban voltak olyanok, akik megtalálták az utat Rudolf Steiner lényéhez, impulzusához, és - erőik szerint -életük szálát hozzákötötték az antropozófia és alapítója, Rudolf Steiner

jövőjéhez.Ezt a könyvet, amit most útjára engedünk, kettős törekvés segítette

a világra. Az első, a benne foglaltak szellemi tartalmának sürgős aktualitása ma, 2000-ben az új évezred küszöbén. A másik, néhány olyanember közös akaratból táplálkozó kreatív együttműködése, amely kétségkívül magán viseli a fent említett „ígéret" földi megvalósításának félreérthetetlen jegyeit.

Nem tekinthető véletlennek az sem, hogy ennek a könyvnek a születésénél mindhárom generáció képviselői jelen voltak.

Nagy Mária, az első magyar Michaelita, a fent említett összefüggéseket egész életében tudatában hordozta, és a legtermészetesebb módon cselekedett belőlük a világban. Ez a tudatosság kapcsolhat össze mais bennünket az ő lényével, aki szellemvilági tevékenységének középpontjába kétségtelenül a magyar szellemi jövő táplálását, segítését helyezte.

Legidősebb fia, Vámosi Nagy István - halála előtti napon - ugyanezta szándékot deklarálta.

Nagy Emiiné, dr. Göllner Mária - eddig feledésbe merült, elhallga

tásra ítélt - rendkívüli gazdagságú életútjának tanulmánya sokkal több,mint tiszteletből fakadó és szükségképpen a múltra korlátozódó „emlékezés".

Aki vállalja az alapos, töprengő, azaz élő olvasás kockázatát, az nagyon hamar ráeszmél, hogy ez a könyv egy élő szellemi kapcsolatfelvétel dokumentuma is, egy egészen új „generációs találkozás" krónikája,amely sokkal inkább bátor „emlékezés a jövőre", mint a múlt eseményeinek tiszteletteljes leltára.

Számunkra, akik heteken, hónapokon át ezzel a születő könyvvel

együtt éltünk, Nagy Mária sokkal többet jelent, mint a magyar antropozófia rendkívüli képességekkel, páratlan szellemi gazdagsággal bíróalapító úttörője.

A kötetben egymáshoz kapcsolódó írások nemcsak arról tanúskodnak, hogy Rudolf Steiner antropozófiája Nagy Mária életének vezérlőcsillaga volt. Azt is megmutatják, hogy ez a kivételes képességű asz-szony milyen érzékeny, kreatív tudatossággal és hálatelt alázattal épí-

13



tette tovább az általa hordozott impulzus földi jövőjét. Tette ezt életé ben, majd - csöppet sem csökkent intenzitással - a halál küszöbén túl,a szellemvilág lakójaként.

A kötetben több helyen is találunk olyan rejtett utalásokat, félmondatokat, finoman jelzett összefüggéseket, amelyek az olvasó figyelmére, tovább-ku-tatási, együttműködési készségére várakoznak.

Éppen úgy, ahogy - minden kétséget kizáróan - együttműködésre készen várakozik Nagy Mária, és a könyv másik, nem kevésbé jelentős ésnem kevésbé rejtélyes szereplője: a botanikus vándor, Alfréd Meeboldis...

Végezetül még egy gondolat.Mi, XXI. századi emberek, már nem csupán az előkészítők előkészítői vagyunk... A szellemi feladat a miénk, végrehajtása pedig a jelenben esedékes.

Mindezek után jó utazást, elmélyült olvasást, bátor szellemi kutatástkívánunk, a közös út szeretetével:

Ispánk, 2000. május-augusztus

Persőtzi Mihály - Bistey Zsuzsa

1 4



V Á M O S I N A G Y IS T V Á N ÍGY ÍR É D E S A N Y JÁ R Ó LJóságos kezek már születésekor világossággal vették körül.

„Ettől kezdve, a mai napig egész életemben a jóság fénye sugár

zott rám a megfelelő időben. Ebben rejlik sorsom egyik alap

motívuma. "

Édesanyám Budapesten a József utca 4. számú házban töltötte leánykorát. Gimnáziumi éveiben az osztály egyik első tanulója volt, de szabad ide

jében kedvelte a sportot, a társaságot, bálokra járt, úszott, teniszezett,

korcsolyázott, és a világ szemében feltűnően szép lánynak számított. Szüleitől kiváló nevelést kapott. Édesapja tekintélyes orvos volt, édesanyja kivételesen művelt, széles látókörű asszony.

Olyan tanítónővel találkozott, aki elsőként adta kezébe az Evangéliumot, amelynek hangulata arra indította, hogy megtanuljon görögül. Ifjúkori barátja lehetővé tette számára, hogy bepillantást nyerjen olyan külön

féle szellemi áramlatokba, amelyek létezéséről addig semmit sem tudott. Azt mondhatjuk, hogy ez a barát az Osiris-misztériumok és a Grál

szentély küszöbéig vezette el őt. Ezekhez később Rudolf Steinerben találta

meg a további iránymutatást.Érettségi után bölcsészhallgató lett, és földrajzból, történelemből, filo

zófiából doktorált. Disszertációja: Az ókor szellemi művelődésének geográfiai alapjai (1918), volt első, nyomtatásban megjelent munkája. Itt mutatta meg először lelkének, intellektusának és világnézetének alapjait.

Még a világháború éveiben ismerkedett meg későbbi férjével, édesapámmal, a nála 23 évvel idősebb, özvegy Nagy Emillel, aki a század elejeóta képviselő volt, rangos ügyvéd s tárcái révén népszerű újságíró.

1918. október 21-én esküdtek meg. 1919-ben születtem én, István,

1926-ban Sándor, majd 1930-ban Kristóf.Édesanyám az első világháború alatt kezdte meg munkáját a Vöröske

resztnél, amelyet kisebb-nagyobb megszakításokkal és módosult körülmények között évtizedeken át folytatott.

1921-ben ment Drezdába...

15



N A G Y M Á R IA : E M L É K I R A T O K I.

Előszó

Emlékirataim ezen első kötetével olyan olvasókhoz fordulok, akik Rudolf Steinert ismerik, szóhasználatában otthonosak, és azt kívánják,hogy életének tanaiból eddig fel nem jegyzett dolgokat tudjanak meg.

Ennek a szándéknak megfelelően ez az írás magánközlemények egyszerű nyelvét öltötte, és Rudolf Steiner egyéniségének egyébként ismert tulajdonságait - például a nagy fejlettségű szociális elemet - nememelte ki különösebben.

Az idea, hogy életrajzomat feljegyezzem, Albert Steffennek köszönhető. Ő volt az, aki erre bíztatott, mert ilyesmi azelőtt nem volt szándékomban.

A technikai kivitelben barátaim és hozzátartozóim - mindenekelőttHedi Berger kisasszony (Brugg, Aargau) - támogattak. Köszönet érte.

Egészen rendkívüli köszönet illeti dr. med. Edmund Wissler urat(Basel) altruista támogatásáért. Az ő segítségével történt emlékirataim összes kötetének nyomdai előkészítése, amelyek megjelenése a közeljövőben várható.

Basel, 1973. Mindenszentek napjánNagy Mária

17



Találkozások Rudolf Steinerrel

Nem sokkal az első világháború után volt, 1921 márciusában, amikor a

Sixtusi Madonna előtt álltam Drezdában. Akkor múltam 26 éves, és filozófiai doktori diplomám volt. Három év óta mint férjes asszony gondoztam férjem nagy családját és saját fiacskámat, Istvánt, aki másféléves volt.

Egy barátnőm, Emmy Ferand asszony meghívására jöttem Budapestről ebbe a városba. Az utazást anyám, Szabó Mária asszony erkölcsi ereje biztosította.

A Raffael-mű nagy auráján belül engem is elért az iránymutató erőegy sugara. A legrosszabb inflációs időben történt; az embernek nem

volt pénze, és semmire sem vállalkozhatott. Mégis meg akartam nézniEurópa egyik legjobb Operájában, a drezdaiban egy előadást. Megvettem a legolcsóbb jegyet a legfelsőbb galéria egy számozatlan helyére.Lehetőleg korán akartam oda menni, hogy mégse kapjam a legrosz-szabb helyet. Az odavezető úton megvettem egy Das Reich című folyóiratot, melyet várakozás közben olvasni akartam.

Amikor beléptem az Operaházba, egy fiatalembert láttam jönni, akiszintén a legfelsőbb galéria felé igyekezett. Versenyfutást rendeztem,megnyertem, és elfoglaltam a jobb helyet.

A fiatalember mellém ült. A vásárolt folyóiratot kinyitva, láttam,hogy egész tartalma dr. phil. Rudolf Steinernek volt szentelve - pro éskontra. Ezt a nevet még sohasem hallottam, és sejtelmem sem voltróla, kiről van szó.

Olvasni kezdtem; ekkor a fiatalember megszólított, és szó szerint eztmondotta:

- Óh, maga antropozófiát olvas? Én antropozófus vagyok. (Megjegyzések, 1.)

Az antropozófia szót sem hallottam még soha. Összehajtottam füzetemet, azt gondolva, hogy egy élő ember bizonnyal jobb felvilágosítástadhat, mint ezek a lapok itt, és megkértem, hogy meséljen. Ő ezt nyugodtan és okosan megtette. Tárgyilagos beszélgetésünket az előadáskezdetéig és szünetekben folytattuk.

Megbeszéltük, hogy a következő vasárnapon ismét idejövünk, amikor is Steiner egy alapvető könyvét akarta nekem elhozni.

18



Ez A szabadság filozófiája volt, Rudolf Steiner számos műve közül azegyetlen, amely engem a filozófia fiatal doktornőjét akkor érdekelni ésösztönözni tudott. A benyomás, melyet rám gyakorolt, lassan egész

életemet megváltoztatta. A fiatalembert Hans Reichertnek hívták; Heidenheimben, a Brenz

mellett született, és ott lakott, diák volt Drezdában. Elbeszéléseit Rudolf Steinerről - akit jól ismert - teljes érdeklődéssel fogadtam. Éppenúgy, mint közléseit a Goetheanumnak nevezett hatalmas építményről,melyet Rudolf Steiner Svájcban felépített. Reichert szemléltető módon írta le a Goetheanum eredeti szépségét. Azt mondta, hogy dom

bon áll, kettős kupolával, teljesen fából építve. A két oszlopcsarnok kapitelljei és architrávjai különböző fából kézzel faragottak, a nyugati

oszloptér színes ablaküvegei északra és délre néznek. Rudolf Steiner akét kupola nagyméretű festményeit maga tervezte, és részben saját kezűleg dolgozta ki.

Csak sok évvel később mesélte el nekem a közben rég vegyészmérnökké lett Hans Reichert (aki körülbelül hét évvel fiatalabb volt nálam), hogy ő akkor az 1921. évben, Drezdában a műszaki főiskola diákegyletében a szabad színházjegyek kezelője volt, és bármikor ingyen jóhelyet kaphatott volna. Addig az estéig azonban, amikor találkoztunk,egyetlenegyszer sem volt színházban. Amikor az Operába ment, akkor sem vette igénybe a szabadjegyet, hanem a legolcsóbb jegyet vette nehezen összespórolt zsebpénzéből.

A Hans Reicherttel történt második találkozás után azonnal visszakellett utaznom Budapestre. Hálásan vettem búcsút barátnőmtől, Emmy Ferand-tól, aki már akkor mint festőművész és szobrász férjével, a zenetudós ErnstT. Ferand-dal együtt, jelentős helyet foglalt el a Drezdához közeli Hellerau kultúrközpontban.

További tanulmányaimat Hans Reichert a távolból is minden lehet

séges módon előmozdította. Többek között előfizette számomra a DasGoetheanum című heti folyóiratot. Erre a pénzt burgonya hámozássalkereste meg a dornachi kantinban!

7922 őszén, vagyis másfél évvel a drezdai találkozás után szinte hihetetlen dolog történt, ezúttal férjemnek volt Hans Reicherttel hasonlótalálkozása külföldön, mint nekem előzőleg Drezdában. Férjem megtanulta becsülni a fiatal ember megbízható jellemét, praktikus élet fel-

19



fogását, és tiszta egyéniségében garanciát látott az általa képviseltirányzat kiválóságára nézve. Reichert meghívást kapott hozzánk Budapestre.

1923 első napjaiban a budapesti újságokban kimerítő beszámolók jelentek meg egy hatalmas tűzkatasztrófáról Svájcban: a GoetheanumDornachban, Basel mellett, 1922 szilveszter éjszakáján a lángok áldozata lett. A faépületből semmi sem maradt meg.

Férjem, aki egyébként rendkívüli lelki - és idegerővel rendelkezőférfi, nála szokatlan megrendüléssel fogadta a hírt. Talán ez a megrendülés volt az, ami később meglepő tettekre sarkallta.

1924 tavaszán olvastam a Das Goetheanum című folyóiratban, hogy Húsvétra intern, tehát csak az Antropozófiai Társaság tagjainak szóló

gyűlést terveznek Dornachban, a tűz színhelyén, Rudolf Steiner előadásaival és különböző művészi bemutatókkal. A gyűlés előtt Rudolf Steiner Bernben tartózkodik, ottani címét ezúttal pontosan feltűntették, ami eddig sohasem történt meg.

Ekkor megnyílt számomra a lehetőség, hogy erre az időre Dornach- ba utazzam. Sürgönyöztem Rudolf Steinernek Bernbe, arra kértem,engedje meg, hogy a gyűlésen részt vegyek. Amikor a beleegyező válasz megérkezett, észrevettem, hogy a címzésen csak Budapest, egy milliós város neve szerepelt, kerület és út megnevezése nélkül. Mégis

megkaptam.

Nagypénteken, 1924. április 18-án érkeztem Dornachba. A vonzó, várakkal koronázott dombos vidéken rögtön kellemetlen helyzetbe kerültem.

Senki nem akart szóba állni velem, nem akartak belépti jegyeketadni, és nem akadt senki, aki befogadott volna. Szállást kapni lehetetlen volt. Helyzetem csak akkor változott meg, amikor a dr. Steinertőlkapott táviratot elővettem. Ekkor azt mondták nekem, hogy este fél

nyolckor a Schreinereibe (asztalosműhelybe) jöjjek, és maga Rudolf Steiner döntsön a továbbiakról. Felette csodálkoztam, hogy egy tanítóés filozófus pont a Schreinereiben fogadjon. Közben helyzetem tovább

javult, mert a titkárság egy munkatársnője, a svájci születésű MarianMetzener-Darg asszony, otthonába fogadott.

Szállásadónőm ettől a perctől kezdve segítő barátnőm lett; de nemcsupán az enyém, hanem általában a magyaroké. Évtizedeken át lénye-

20



ges felvilágosításokat kaptam tőle fontos kérdésekben. Először is megmagyarázta nekem a Schreinerei problémáját. Ez tágas faépület volt,ahol az első Goetheanum építése közben asztalos munkák és faragások készültek. A műhelyek között volt egy nagy előadóterem - provizórikus színpaddal - melyet sajnos nemcsak az első Goetheanum építésimunkái idejében, hanem annak a tűzvész okozta pusztulása után ishasználni kellett. Itt folytak a művészi bemutatók, előadások, kurzusok és közgyűlések is. így a Schreinerei az antropozófiai szellemi életközponti helye lett. Neve ma is annak az asztalosműhelynek az emlékét idézi fel, mely időszámításunk elején a Szentföldön állt. Észrevettem, hogy Dornachban mindenki különös melegséggel említette. Eb

ben az épületben volt Rudolf Steiner műterme is.

Szobácskám ablakából a leégett első Goetheanum romjaira láttam. A következő napokban többször el kellett haladnom mellettük, hogy eljussak a rendezvényekre, melyeknek színhelye ugyancsak a Schreinerei volt. A romok látványa - mely álmaimban éveken át visszatért -eddig ismeretlen borzalom érzését keltette föl bennem. A hely hangulata mégis hasonlóan érintett, mint Richard Wagner zeneművében aGrál birodalmának leírása.

Ennek a Nagypénteknek az estéjén Rudolf Steiner előtt álltam. Nagyon barátságosan fogadott, és mindjárt megkérdezte, hogy a kezdődő

közgyűlésen tényleg részt akarok-e venni? Igenlésemre feltette a kérdést, vajon könyveit ismerem-e?így válaszoltam:- Igen, Doktor úr, összes könyvét elolvastam, A kereszténység mint

misztikus tény kivételével. Válaszom Rudolf Steinerben vidámságot keltett, amit nem értet

tem, de nem mertem rákérdezni.Csak később értesültem könyveinek nagy számáról, melyekről ekkor

még semmit sem tudtam, és azt képzeltem, hogy már „mindent" olvas

tam tőle. Rudolf Steiner mosolygott rajtam, tudatlanságomért és naivitásomért nem büntetett meg, csak annyit mondott:

- Jó. - És aláírt előttem egy kék igazolást és egy rózsaszínű kártyátamelyekkel beléphettem az előadóterembe. Csak jóval később jutotttudomásomra: A Szabad Szellemtudományi Főiskola első osztályának első óráján vettem részt, amelyre egyébként csak előrehaladott tagok

járhattak.

21



Albert Steffennel, a svájci költővel mindjárt a következő napon megismerkedtem. Vele már azáltal is szellemi kapcsolatban álltam, mivelViergetier című drámájának Krisztina alakja évek óta buzdítás volt szá

momra az én fogházi gondozói munkámban. Az volt a határozott benyomásom, hogy ebben a csendes emberben

jelentős szellem lakozik. Akkor még nem volt egészen negyvenéves, ésRudolf Steiner máris helyettesévé tette meg a Goetheanumban. Hogy szigorúan ennek az írásnak a célkitűzéséhez tartsam magam, elkerülöm további benyomásaim feljegyzését, melyeket Steffen mint ember és mint költő rám gyakorolt. Csak azt jegyzem meg, hogy azonnal egy szellemi kapcsolatot éreztem ezzel az emberrel.

Albert Steffen megismertetett későbbi feleségével, a magyar VeressErzsébettel és annak leányával, Felicitasszal. Rudolf Steiner többször nyilvánosan jellemezte Albert Steffent mint költőt és mint egyéniséget,különösen találóan a Das Goetheanum 1925. február 22-i számában.Steffen Pilgerfahrt zum Lebensbaum című könyvének elemzésében így ír Rudolf Steiner Steffénről:

.. .A szellemi világba vezető utat nem az antropozófiából kell megismernie. Az antropozófia azonban - az ő révén - eleven lelki adottságú, a szel

lemi világba vezető zarándoklattá (Pilgerfahrt) válhat.

Később úgy adódott, hogy az idők folyamán Steffen írói és művésziköréből több embert is megismerhettem, így a fiatal dr. Friedrich Kemp-ter művészettörténészt is. O később jó tanácsokat adott egyes publikációim külső kialakítására vonatkozólag. A Verlag für Schöne Wissen-schaftennál jelentek meg Albert Steffen művei, aki a kiadóvállalat

vezetésére dr. Friedrich Kemptert kérte fel. Friedrich Kempternek ezzel alkalma nyílt arra, hogy Albert Steffen könyveinek kiadásánál in

tenzíven közreműködjön. Ebből a kooperációból művészi külsejű kiadványok születtek. Albert Steffen halála után dr. Kempter a Verlag für Schöne Wissen-

schaften és az Albert Steffen-Stiftung (Albert Steffen Alapítvány)egyedüli vezetője lett. Elete végéig mindkét munkakörben sikeresenműködött. A róla itt leírt pár soros emlékezés szóljon mindazoknak is,akik Dornachban engem mint ismeretlent szeretettel fogadtak, ésakikre hálásan gondolok. Ezek közé tartozik négy asszony is, akik sok

22



fényt hoztak életembe: Miss Lilian Harris, Rudolf Steiner egy korai tanítványa, IIa von Ivánka, az összes rászorultak segítője, Sophia Schön

born grófnő, a festő és Margarethe Behr (később Friedrich Kempter felesége), euritmista és zeneszerző.

Milyenek a személyes benyomásaim Rudolf Steinerről,- ezt sokszor kérdezik tőlem. Nehezemre esik erről írni, mert a feladatnagyobb, mint a képességem, hogy valamennyire is megfelelő szavakattaláljak. Mégis elmondanám, hogy dr. Günther Wachsmut közvetítésével már néhány nap múlva hosszabb magánbeszélgetést folytathattam vele műtermében. Amikor odafelé menet megpróbáltam felkészülni a találkozásra, észre se vettem, hogy a Goetheanum felső kertjefelől - a Schreinerei déli oldala mentén - valaki közeledett. Ereztem,

hogy egy tekintet rám irányul.Felnéztem. Rudolf Steiner volt, aki azonnal felismert és üdvözölt.

Kalapját udvariasan megemelte. Sem előbb, sem később nem láttamsoha, hogy egy köszöntés ilyen tartalmat kapott volna. Karcsú, feketé

be öltözött alakját a korai tavasz enyhe zöldje vette körül, és az egészkép, mely előttem állt, a húsvétot sugározta felém.

Nemsokára ezután beléphettem műtermébe. A beszélgetés közvetlenül a „Menschheitsrepresentant" általa fara

gott szobra mellett zajlott. Ez a szobor Krisztust ábrázolja a keresztelőután, a két kísértés között, melyeket a pusztában átélt. Azért nevezték Menschheitsrepresentantnak, mert Krisztus, a két kísértő közötti alak

jával és testtartásával, az ember legsúlyosabb létkérdéseit és azok megoldását jeleníti meg

Mindjárt beszélgetésünk kezdetén Rudolf Steiner - meglepő módon - származásom felől érdeklődött. Válaszomra olyan emberek nevét említette, akikkel Budapesten az első világháborúig együtt dolgozott, utána azonban, a békeszerződésekkel okozott tragikus ma

gyarországi viszonyok következtében a külső kontaktust elvesztette velük. Nevezettek arisztokrata származásúak voltak, külsőleg és belsőleg egyaránt jelentős személyiségek. A legtöbben azonban már nem éltek, másokat teljesen megbénított az öregség vagy az országoskatasztrófa.

Sajnos, Rudolf Steiner tevékenységének Magyarországon már semmi nyoma sem volt, amelyhez kapcsolódni lehetett volna. Ahogy az

2 3



első Goetheanumot a tűz pusztította el, ugyanúgy hazánkban Rudolf Steiner munkáját szinte teljesen megsemmisítették az országot ért súlyos csapások.

Személyes jelentőségű dolgokon kívül egészen más témák is felmerültek beszélgetésünkben, elsősorban a hármas tagozódása szociális

szervezet megvalósításának kérdése. Ezt Rudolf Steiner a nagy országok számára pillanatnyilag lehetetlennek látta, de nem tartotta kizártnak akis országok esetében. Példaképpen említette a németek kultúr-auto-nómiáját Észtországban, melyről Csekey István írásából pontosan informálódtam.

Ezután a Rudolf Steiner művek magyarra fordításának szükségessége került szóba. Ezeket saját maga szándékozott átnézni és korrigálni, hiszen Neudörfl magyar faluban, magyar iskolába járt. Neudörfl magyar nevét: Lajtaszentmiklós, igazi magyar akcentussal ejtette ki (lásd Rudolf Steiner: Mein Lebensgang 1 ).

Végül fegyházmissziós munkámhoz kértem tanácsokat Rudolf Steiner-től. Útmutatásokat kaptam tőle, és bizonyos utalásokhoz rajzokat iskészített számomra, világoskék papírlapokon. Sok évvel később egy Németországban tevékeny antropozófusnak továbbíthattam őket, fegyházmissziós munkájához.

A magánbeszélgetés Rudolf Steinerrel hasonló módon hatott rám,és mégis egészen másképp, mint az előadásai. Magánbeszélgetéseibe isteljesen belemélyedt, mintha ilyenkor számára semmi más nem lett

volna a világon. Végtelen türelem és abszolút odafigyelés fogadta a beszél getésben minden szavamat, és szellemének ereje lényem legmélyebb réte géig hatolt.

Az előadások esetében az történt, hogy - Rudolf Steiner szelleménekjelenlétében - a hallgatóság létállapotának megemelkedése, megtisztulása olyan méreteket öltött, mint amikor az ember lenyűgöző ze

neműveket hallgat, vagy természeti scsodák tanúja lesz.Ha egy ilyen előadás után, kezét nyújtva odalépett az emberhez, ésazt kérdezte:

- Hogy érzi magát nálunk, kedves doktornő asszony? vagy ha így szólt az emberhez:

1 Életutam, GA28 (a szerk.)

24



- Meine liebe Frau von Nagy,akkor az ember olyasvalami élt át - egy addig ismeretlen fajta jóság jelenlétét - amit addig életében soha nem tapasztalt. Ez a jóság soha sem

vált teherré. Az embernek az volt az érzése, hogy aki megszólította, azismeri őt legmélyebb gyöngéjéig és hibájáig, ennek ellenére teljesen bizalmába fogadja.

Milyen útbaigazítást kaptam Rudolf Steinertől a magyarok önismereti, szellemi iskolázási folyamatához?

O mindig azon fáradozott, hogy embertársai szabadságát messzemenően tiszteletben tartsa. Ösztönzései éppen ezért mindenkor finomak, szubtilisak voltak, nemritkán - általánosan fogalmazva - az előadásokba szőtte bele azokat. Engedélyt kaptam, hogy ebben a húsvétiidőszakban részt vehessek a karma-előadásokon, a Szabad Szellemtudományi Főiskola első osztálya több előadásán, és végighallgathattamRudolf Steiner előadásciklusát: Das Osterfest, ein Stück Mysterienge-

schichte der Menschheit címmel. Az az érzésem, hogy Arisztotelész Kategória-tanáról szóló magyará

zatai a Christophorus fogalmára és mivoltára való utalásai, útmutatástkívánt adni a magyarok számára.

A Christophorus-idea alapját Rudolf Steiner, az 1909-ben Budapesten elmondott előadásciklusának 10. estéjén már kifejtette. Az ott

megmagyarázottakat össze kellene kapcsolni az 1924 húsvétján Dor-nachban mondottakkal.

Általában fontos volna a magyarok számára, hogy a Budapesten elmondott előadásokba belemélyedjenek, és foglalkozzanak az 1909-ben Berlinben a budapesti tartózkodásról szóló beszámolóval. (Megjegyzések, 2.)

A Rudolf Steinernél tett látogatásom után néhány héttel jelent meg aDas Goetheanum című folyóiratban önéletrajzának XIII. fejezete, a

teljes mű később Eletutam címmel könyv alakban is kiadásra került.Ebben a fejezetben Rudolf Steiner alapvetően összefoglalta azt, amitfelvilágosításként a magyaroknak a magyarokról mondani kívánt.

1924 őszére esett Rudolf Steiner előadói tevékenységének utolsó periódusa.

2 5



Egy különösen szerencsés fordulat lehetővé tette, hogy annak az évnek őszén még egyszer Dornachba utazhattam, és Rudolf Steiner ösz-szes, a tagok számára tartott szeptemberi kurzusait és előadásait, vala

mint az utolsó, Szent Mihály-nap előestéjén 1924. szeptember 28-ántartott búcsúelőadását végighallgathattam.

Rudolf Steinerhez fűződő földi életbéli kapcsolatom 1924 Nagypéntekén kezdődött, és 1924 Szent Mihály-napján ért véget.

Tavaszi és őszi ott tartózkodásom idején Rudolf Steinernek mintegy 50 előadását és beszédét hallgathattam meg. Ehhez járult, hogy rövid

betegsége előtt (mely szeptember 24-től 28-ig tartott) több rövidebb ésegy hosszú beszélgetésre is fogadott engem. Ezek a beszélgetések személyes jellegűek voltak.

Az egész szeptember napsugaras volt. A kurzusokhoz számos országból érkeztek résztvevők. Ezek között volt Alfred Meebold, HansReichert atyai barátja, akivel így végre megismerkedhettem.

Alfred Meebold ekkor csak 61. évében volt, és bár arcban lényegesenidősebbnek látszott, szellemileg és testileg feltűnően fiatal maradt.1863-ban született Heidenheimben a Brenz mellett, ekkor alig volt túléletének kétharmadán; hosszú tevékenység állt még előtte, 89 éves korában halt meg Új-Zélandon (lásd Dialog der Hemisphären. Eine kulturbiographische Skizze 1212-1952, II. kiadás, Alfred Meebold 100. születés

napjára, Verlag Theilacker, Schnaitheim-Heidenheim a. d. Brenz, 1963).Ritka nyelvtehetsége, élénk temperamentuma és nem-szentimentá

lis emberszeretete, mellyel az előítélet-mentes gondolkodáshoz utatmutatott, voltak azok a tulajdonságok, melyek mindenekfelett jellemezték őt. A négy kontinens különböző országaiban állt kapcsolatbanolyan emberekkel, akikben érdeklődés ébredt Rudolf Steiner életmű

ve iránt. Emellett botanikával foglalkozott, főleg földrajzi növénytannal, és szaktudományi körökben megbecsült nevet szerzett magának.Egy növényt, melyet ő fedezett fel, „Meeboldiana"-nak neveztek el.Irodalmi műveket is írt. Növényekről szóló költeményei egyik kötetének - indítványomra - A Botanikus Vándor címet adta.

Meebold segítségemre volt nekem és baráti körömhöz tartozó más embereknek is. Ebbe a körbe tartoztak férjem, Hans Reichert, dr. jur. ÁgostonGusztáv és Ludwig Polzer-Hoditz grófja. Mi a kurzus szüneteiben Alfred Meebold vezetésével egy munkacsoportot alkottunk.

2 6



Elsősorban Rudolf Steiner műveinek alapvető kérdéseit beszéltük meg, de ezenkívül kevéssé ismert történelmi nagyságokat - mint Illésprófétát is -, elemeztünk. Rudolf Steiner korábban Illés prófétát, valamint Raffaelt, a festőt, és Novalist, a költőt mint az iránymutató erők nagy hordozóit jellemezte. Nem sejtettük, hogy Rudolf Steiner utolsóelőadásában éppen Illésről fog beszélni.

Ennek a kis csoportnak szorgalmas munkája néhány évvel később meglepő gyümölcsöket hozott.

Amikor, néhány nap múlva Rudolf Steiner betegsége annyirajavult,hogy ismét megjelenhetett közöttünk, mindannyian aggódva néztük sápadt arcát. Úgy jött a terembe, mintha nem a saját lábán járna, hanem láthatatlan kezek hordoznák, előadását pedig sokkal rövidebbrefogta, mint egyébként szokta.

A Társaságnak mintegy 500-600 tagja gyűlt össze a Schreinerei nagytermében. Ekkor hangzott el Rudolf Steiner utolsó Michael előadása.Mint említettük, ez az előadás a szokásosnál lényegesen rövidebb volt,és a hallgatók az előadás tartalmát és stílusát igen nehéznek érezték.Rudolf Steiner fizikai állapota, betegségben megváltozott arcvonásai,

valamint az egész előadás és az azt bezáró Michael-Spruch nagy megrázkódtatást okozott a hallgatóságnak. Mégis voltak közülük olyanok,

akik az előadás utalásait, a benne élő fő problémát megkísérelték átélni és a maguk számára világosan megfogalmazni.Noha nagy aggodalomban voltunk, mégis reméltük, hogy visszatér

közénk. A záró Michael-vers tartalmazza a hagyatékot, melyet valamennyien

tőle kaptunk.

A MI CHAEL- VE RS

Nap-erőkből sarjadt, fényt sugárzó, világokat áldó

szellemi hatalmak;az isteni gondolatok arra szántak benneteket,

hogy Michael sugár-ruhája legyetek.Krisztus követe bennetek az embert hordozó szent,

kozmikus akaratra mutat;

2 7



ti, a fényes éter-világok lényei,vigyétek el Krisztus szavát az emberekhez.

Krisztus hírnöke így jelenik meg a várakozó, szomjazó lelkeknek,

világító szavatok utat mutat nekik a szellem-ember eljövendő korszakába.Ti, a szellemi megismerés tanítványai,

fogadjátok Michael bölcs intését,a kozmikus akarat szeretet-igéjét,

hogy munkálkodjon a magasba törekvő lélekben.

Rudolf Steiner nyilatkozata utolsó előadásáról

Rudolf Steinernek egy bizalmas gyorsírónője ezt az utolsó előadást szószerint leírta. Rudolf Steiner azonban úgy intézkedett, hogy a lejegyzést semmiképpen sem szabad nyilvánosságra hozni, amíg az előadásfolytatása el nem hangzott. Rudolf Steiner eleve két egymást követőelőadást tervezett.

Ezt a rendelkezését mindenkivel közölték, akik az 1924. szeptember 28-i előadás sztenogramját kikölcsönözték a Goetheanum Archívumá

ból. Nekem Marié Steiner asszony több mint 15 évvel később személyesen mondta, hogy Rudolf Steiner ezen rendelkezése még mindigérvényben van. Sohasem volt azonban tilos a magánjegyzeteket - melyeket egyesek 1924. szeptember 28-án a maguk számára készítettek -továbbadni, vagy azok tartalmát élőszóval másokkal közölni. Csak 1951-

ben került nyomtatásra Rudolf Steinernek ez az utolsó előadása DieLetzte Ansprache címmel. Valaki, aki a előadáson személyesen jelen volt, mint magam is, csodálkozhat azon, hogy a továbbadott idézetek ből és megjegyzésekből és magából a nyomtatott szövegből milyen té

ves következtetések kerülnek még ma is nyilvánosságra.Ezek a súlyos félreértések annál érthetetlenebbek, mivel a Letzte

Ansprache utáni első hetekben Rudolf Steiner több emberrel - így Al bert Steffennel is -, előadásának helyes értelmezését élőszóban közölte. Steffen volt az egyetlen, aki a Rudolf Steinertől kapott, egyértelműmegvilágítást később nyilvánosságra hozta, és ezzel mindenki számárahozzáférhetővé tette.

2 8



Albert Steffen jelen volt az utolsó, Michael-előadáson, és az utánakövetkező időkben az volt a feladata, hogy Rudolf Steinert rendszeresen látogassa, a Das Goetheanum című folyóirat új számának összeállí

tását neki bemutassa, és vele megbeszéléseket folytasson. Egy ilyen alkalommal került sor ennek az utolsó előadásnak az értelmezésére. Ezolyan periódusba esett (1924. október), melyben Albert Steffennel naponként kétszer együtt voltam, és pontosan emlékszem, hogy akkor négy ember jelenlétében (magamat is beleszámítva) az utolsó előadástartalmának - Rudolf Steiner által igazolt helyes magyarázatáról - beszélt. Most én vagyok az egyetlen még élő azok közül, akik AlbertSteffen akkori beszámolóját személyesen hallgatták.

1946-ban Albert Steffen Wiedergeburt der schönen Wissenschaften

(Dornach, 1946) című könyvének 114. oldalán Die Botschaft von No-valis fejezetben ezt a magyarázatot összefoglalta, és - egy lényegbevágó lábjegyzet kapcsán - Rudolf Steinerrel folytatott beszélgetésével ésannak igazolásával kiegészítette.

A kérdés, mely az Utolsó Előadással kapcsolatban központivá vált,és sokak számára annak főproblémája volt, így fogalmazható meg:

- Hogyan alakult a viszony az élő János evangélista és a halott Keresztelő János között?

Albert Steffen erre a kérdésre - a lehető legegyszerűbb formában -

a következő választ adta:Raffael és Novalis individualitására vonatkozó korábbi előadásokban

Rudolf Steiner rámutatott Keresztelő Jánosra, de nem János evangélistára. Utolsó előadásában, 1924. szeptember 28-án mindkettőre rámutatott.

(Lásd ehhez a fent említett lábjegyzetet a Wiedergeburt der schönenWissenschaften című könyvben.)

Az összefüggés világossá válik, ha Rudolf Steiner Márk evangéliumáról szóló ciklusát figyelembe vesszük. Ott Rudolf Steiner utal arra, hogy a Keresztelő lénye kapcsolatban maradt az apostolokkal. A tanítványok közös

ségi életében képes volt a szellemi oldalról bekapcsolódni, így együtt tudott működni azzal az apostollal is, akire Krisztus a kereszten anyját rábízta.

Ebből a leírásból világosan kitűnik, hogy a kapcsolat a meghalt Keresztelő János és a földön élő János evangélista között ugyanolyan volt,mint a lefejezett Keresztelő és a földi létben maradt tizenkét apostolközött. Ezt a kulcsigazságot Albert Steffen vagy két évvel a Wiedergeburt der Schönen Wissenschaften című könyvének megjelenése után

2 9



nagyszámú hallgatóság előtt még egyszer megvilágította, most azon ban kimerítőbben mint könyvében. Fejtegetéseinél ismét jelen lehettem, akkor is amikor felmerült az előzőekből adódó kérdés:

- Milyen kapcsolat jöhetett létre a szellemvilágban tartózkodó Keresztelő és Krisztus földön élő tanítványai között?

Rudolf Steiner részletesen leírja az Albert Steffen említette Márkevangéliumról szóló ciklus harmadik előadásában: A Keresztelő lefe-

jeztetése után, annak szelleme teljes erővel képes volt áthatni a tanít ványokat. Ezzel képessé tette őket arra - hogy Krisztus lényét magukbafogadva -, Krisztus szavaival, útmutatásaival az eddigieknél sokkal

jobban azonosuljanak. A tanítványok a Keresztelő halála után olyancsodákat is véghezvittek, melyekre korábban nem voltak képesek: Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg. És sok ördögöt űznek vala ki és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítanak vala (Márk 6/123.). A Keresztelő szelleme tehát rendkívüli erővel hatott: először atizenkét apostolnál, így János evangélistánál is.

Az utolsó előadásban Rudolf Steiner arra is rámutatott, hogy a későbbiekben a Keresztelő is képes volt János evangélista Krisztus által kapott beavatási erejét a maga lényébe emelni, mert a Krisztus-aurában kettejük közt létrejött kapcsolat ezt lehetővé tette.

Az utolsó előadás szellemi fiátteréhez tartozik, hogy Rudolf Steiner évekenát kimerítő elemzést adott a két individualitás: Keresztelő János és Jánosevangélista életútjáról. Kettejük egymástól független életét a kereszténység előtti és utáni időben „sub specie reincarnationis" világította meg. Tehát a két Én-nek teljesen különböző útját mutatta meg, részben a GolgotaMisztériuma előtt, részben az utána következő korszakban. Csak utolsó előadásában mutatott rá azonban arra a Krisztus által teremtett kapcsolatra,amely képes volt a földi élet és a halál utáni lét közti szakadék áthidalására.

Ezzel az utalással és a hozzátartozó misztérium-igazságokkal azutolsó előadás elvezet bennünket a képzőművészet olyan nagy mestereihez is, akik a Keresztelő és az evangélista két létformát összekötőkapcsolatáról tudtak, és tudásukat műalkotásokban mutatták be. Közéjük tartozik Mathias Grunewald is, aki Colmarban az isenheimi oltár Golgota-képén, a kereszttől jobbra és balra az élő evangélistát és az eltávozott Keresztelőt együtt ábrázolta.

3 0



Kultúrtörténeti adatok Magyarországról

Rudolf Steiner orvosi könyvön dolgozik!2

Ez a hír járta, és az, hogy társszerzőnek meghívta dr. med. Ita Weg-

mant. A betegszobát azonban nem szabad elhagynia, többé nem adhatelő, és nem vezethet kurzusokat.

Visszatértem Budapestre, és 1924 karácsonyát gyermekeimmel töltöttem.

Hazatérésemkor egy számomra új keletű, de rendkívül fontos kérdés foglalkoztatott. Ez a kérdés Magyarország kultúréletére vonatkozott, amellyel szoros kapcsolatban éreztem magam, részben a Vöröskeresztnél folytatott tevékenységem, részben pedig fegyházmissziómés irodalmi működésem által. Ezzel a kérdéssel sehogy sem tudtamzöldágra vergődni. Ez indított arra, hogy Magyarország történetét és szellemi történelmét teljesen új szempontból tanulmányozni kezdjem.

Az volt a szándékom, hogy az ismert történelmi dokumentumokat anépi élet jellegzetes elemeivel, a mítoszokkal, legendákkal, mondákkalösszekapcsoljam. Tanulmányom vezérfonalául azok az összefüggések szolgáltak, melyeket Rudolf Steinertől ezzel a speciális területtel kapcsolatban kaptam.

A szellemi Magyarországról nekem elmondott sokoldalú kijelentéseivel

a lehető legalaposabban foglalkoztam, és ebben a munkában újabb ésújabb találkozásokat éltem át vele.

A magyarokról ír Rudolf Steiner Eletutam című könyvének XIII. fejezetében, 1889 nyarán szerzett benyomásait így jegyzi fel:

Az erdélyiekhez fűződő emberi kapcsolat aztán egy budapesti utazáshoz vezetett. Magyarország fővárosa - Bécstől annyira elütő jellegével - mélyhatást gyakorolt rám. A Bécsből Budapestre vivő út kellemes természeti vi

lágon vezet keresztül, amelyet temperamentumos emberi jelleg és valami mély zeneiség hat át. Ha az ember kinéz a vonat ablakán, az a benyomása,hogy maga a természet is mintegy poétikussá válik, és hogy az emberek -

2 Ez valószínűleg a Grundlegendes für eine Erweiterung der Heilkunst nach geistes

wissenschaftlichen Erkenntnissen, GA27.

31



ezzel az általuk megszokott poétikus világgal nem sokat törődve - valamilyen mélyen bensőséges zeneiség szerint élik az életüket. Amikor Budapestre ér az ember, olyan világot talál, amelyet a más európai népekhez tarto

zók a legnagyobb együttérzéssel tudnak szemlélni, teljesen megérteni azonban sohasem tudnak. Sötét tónusú alap, és efölött valamilyen színjátszó

fény ragyog. (Dalmai Zoltán fordítása)

Érzésem szerint minden magyarnak el kellene olvasnia Rudolf Steiner önéletírásának ezt a fejezetét, amely további utalásokat tartalmaz amagyarok lényeges jellemvonásairól.

*

Rudolf Steiner ismételten megállapította, hogy a magyarok országa ésnépe - ilyenkor szívesen használta a „Magyarén" szót - Közép-Európához tartozik. A Közép-Európához való tartozást nem politikailag,hanem humanisztikusán értette. Ez annyit jelent, hogy a magyarok szellemi missziója az emberiség történetében a következő:

Más európai népekkel együttműködni az emberi Én kibontakoztatá sában.

Magyarország Közép-Európa legkeletibb területe, vele szembenEurópa nyugati határán Svájc tölti be ezt a szerepet. A négy éterféleségből a közép-európai emberek általában, így a magyarok is, főképpen a hő-étert hordozzák lényükben. Ennek a hő-éternek fizikai-geológiai megjelenését mutatják Magyarország vulkanikus hegyei és forró

vizű gyógyforrásai. A magyarok történelmi szerepével és feladatával kapcsolatosan -

egy történelmi visszatekintés alapján - Rudolf Steiner a következő megállapítást tette:

- A magyarok arra voltak hivatva, hogy újra meg újra megküzdjenek

az ázsiai hadak áradatával, megállítsák őket, így Közép-Európát ettől a veszedelemtől megóvják, ahogy azt más népek is tették.Kétségkívül igaz, hogy évszázadokon át magyarok milliói véreztek el

ezekben a harcokban. Közép-Európát azonban sikerült megkímélni azoszmán megszállástól. A törökökkel viselt háborúk előtt Magyarországnak állítólag hatmillió lakosa volt, utána már csupán kétmillió maradt, és mindenütt az országban óriási, néptelenre lepusztított területek. Ezért mondta Herder, hogy a magyar kihalóban lévő nép.

3 2



A „turáni átok"-ról szóló mondaa tradíció több változata szerint így hangzik:Ott, ahol ma az Atlanti-óceán árad és apad, ősrégi időben egy kontinens nagyságú boldog sziget létezett. Hét terjedelmes ország volt ezen

a szigeten, köztük az ős-turániak országa is. Ok, a turániak okozták,hogy a hét ország boldogsága boldogtalansággá változott. Mert a turániak „árulást" követtek el. Ezzel átkot idéztek önmagukra: létrehozták a turáni átkot, mely hamarosan nemcsak őket, hanem utódaikat és azezekkel szövetkezetieket is sújtotta, mert a hét ország népességébőlegyre többen bonyolódtak bele az ős-turániak áruló cselekedeteinek következményeibe. Az árulás következményeképpen támadt aztán a nagy „özönvíz", amely az egész emberiséget sújtotta, egy nagyon kis számúembercsoport kivételével. A hét ország mindegyikéből csak egyetlen család menekülhetett el a nagy természeti katasztrófa elől. Útjuk amostani Európán keresztül Ázsiába vezetett.

Az ős-turániak - népek jövőjét megsemmisítő bűne - az lehetett,hogy az orákulumok szent bölcsességeit nem az emberi közösség javára használták fel, hanem csupán kevesek egoista hatalmi vágyainak kielégítésére.

A „turáni átok" azóta is perpatvart és viszályt hoz a közösségekbe.Rendkívüli erővel akkor jelentkezik, amikor az emberek közötti egyetér

tésnek különösen fontos a missziója. A turáni átok sok megjelenésének egyik formája, amikor megszállottjai szent meggyőződéssel vallják, hogyők valami fenséges dolgot képviselnek a közjó érdekében. Valójában a jó erők bomlasztását szolgálják.

A turáni átok minden bizonnyal az emberiség egyik legnagyobbsorscsapása, de Rudolf Steiner - tudomásom szerint - nem ilyen értelemben beszélt róla. Ennek oka az lehet, hogy olyan népek, amelyek aturáni fajhoz tartozóknak érzik magukat, meg vannak róla győződve,hogy ennek az átoknak az ereje őket sújtja a legjobban. Idetartoznak a

magyarok is, akik az ősi időkben állítólag turániakat is befogadtak törzseik közé. Történelmük folyamán - bölcseik figyelmeztetése és példá ja ellenére - valóban sokat szenvedtek testvérháborúktól, perpatvaroktól, legyőzhetetlen gondolkozásbeli különbségektől. Utólag mindigreménytelenség lepte el őket, és feltették a kérdést: miképpen szabadulhatnának meg a turáni átoktól? Hol van egy irányító erő, amely megszabadít tőle? (Megjegyzések, 3.)

33



Salamon (Kr. e. 870-830) temploma két oszlopának neve Jakim és Boas.Hieram építette őket3, nevük magyarul annyit jelent: Szilárdan áll, ésErő van benne. E nevek sokszoros szimbolikus jelentése vagy három

évezreden át foglalkoztatta az embereket. Annál is inkább, mivel ez akét oszlop János evangélista látomásaiban is megjelenik, amikor szellemi tekintetét a messzi jövő felé irányítja.

Rudolf Steiner különböző megközelítésből beszélt róluk, és már az Apokalipszisre vonatkozó előadásciklusában (János Apokalipszise, 8.előadás, Nürnberg, 1908) kifejtette, hogy az emberiséget jelenlegi negyedikvilágkorszakában, tehát a Földön, két alaperő támasztja, melyeket korábbi világkorszakokból hozott magával. Ez a két régi alaperő aBölcsesség és az Iránymutató Erő, a két oszloppal: Jakimmal és Boas-szal szimbolizálva.

Az emberiség feladata itt a Földön, hogy egy új, harmadik alaperőt elsa játítson, amelyet aztán be kell vezetnie a természetbe.

A magyarok mondavilága és történelme világosan mutatja, hogy ennek a népnek a sorsában a két régi alaperőből az Iránymutató Erő voltaz, mely különösen kifejlődött. Először a „turáni alföld" elhagyásárairányuló törekvésben jelentkezik; ez a turáni alföld valószínűleg rész

ben földrajzi, részben szimbolikus fogalom.

A turáni alföldről különféle népek mondái tájékoztatnak. A kereszténység előtti évezredekben, ezen a területen éltek a turáni törzsek Belső-Ázsia hegységeiés a Kaszpi-tenger között, egy lassan elsötétülő kultuszban. Vallásoskultuszaikban sámánok vezették őket, akik vad, dobos zenével, táncokkal stb. önkívületet idéztek elő, és ezzel alacsonyrendű természet-démonokkal léptek kapcsolatba. Ebből a tompult és passzív egzisztenciából egyesek, vagy egész törzsek csak úgy menekülhettek, ha a

vérbeli közösségből kitépték magukat, és elmenekültek az alföldről,ahol a túl termékeny természet az embertől szinte semmiféle munkát vagy gondoskodást nem kívánt.

3lKir 6;2Krón 3.

Albert Steffen: Hieram und Salomo (tragédia 9 képben). Dörnach, 1925. Verlag fürSchöne Wissenschaften.

34



Az idők folyamán a turáni alföldön élő törzsek egy csoportja a délifekvésű iráni fennsíkra vándorolt. Ez a népcsoport az „iráni" nevet kapta, és hozzá a missziót, hogy a jövőbeli perzsa kultúrkorszaknak megvesse alapjait. A monda máig őrzi az évtizedes harcok krónikáját, melyeketIránnak - feladata teljesítéséért - az elhagyott Turánnal vívnia kellett.

Rudolf Steiner egy legendával kapcsolatosan utal ezekre a folyamatokra:

„...Dzsemsidről, a királyról, aki népeit északról Iránba vezette, így szól alegenda: a király attól az istenségtől, aki az Ahura Mazdaó nevet viselte,egy arany tőrt kapott, hogy azzal töltse be küldetését a Földön. Tudnunk kell, hogy Dzsemsid, aki népeit a turániak lomha tömegéből kifelé irányí

totta, arany tőrével azt az erőt képviselte, ami az emberben mint a bölcses ségre való törekvés jelentkezik. Ez az aranytőr, mint eke, fölszántotta a földet, a földből szántóföldet teremtett..." (15. ciklus: A Máté-evangélium, I.előadás, Bern, 1910)

Azoknak a törzseknek az életébe, amelyek a magyarok elődeihez tartoztak, az Iránymutató Erő, a monda szerint sokkal, de sokkal későbblépett be. Pontosan nem tudható, mikor történt, hogy a magyarok a sötét sámánok hatalma alól kiszabadították magukat, elhagyták a turáni

alföldet, és lassan nyugat felé vonultak. Mint szabad lovas nép, évszázadokon át nomád életet éltek a mai európai Szovjetunió déli részének végtelen sztyeppéin. Ezek a területek korábban a szkíta birodalom részei voltak. A régi magyarokat a középkor egyes krónikáiban - valószínűleg azért, mert hosszasan tartózkodtak ezeken a területeken - szkítáknak, magyarul szittyáknak is nevezték.

Rudolf Steiner arról is beszélt, hogy a valamikori Szkítia sztyeppéin,amelyen évszázadokon át oly sokféle törzs átvándorolt, Szkitianos ahatalmas tudású ezoterikus tanító élt és tanított, évszázadokkal népének

szétszóródása után is. O volt az, aki óriási szellemi erejével a területéreérkezett pogány nomádokba ültette azt a képességet, hogy a jövőben aKrisztustól érkező jelenléti erőt gondolkodásukba, érzéseikbe és akaratukba felvehessék. (Dornach, Mitglieder-Vortrag. 1914. november)

Hogy Szkitianos a jövőben is a magyarok missziójának szellemi vezetőjeés segítője lesz, mint lehetőség reménység mai is él ebben a népben.

3 5



A „hunok" elnevezés még ma is fogalom, az embertelenség jelképe. Amint Attila neve szóba kerül, a legszárazabb, unalmas történelemkönyvek is hihetetlen tüzes hevességgel támadják azokat, akik a Hunok Királyában bármi értékeset felfedeznek.

Ez érthető is, hiszen a hunok félelemkeltő viselkedésük miatt még a

vándorló barbár népek korában is különösen szörnyűnek számítottak. Azt tartották róluk, hogy minden tekintetben különböztek a többi em bertől; a férfiak egész életüket lóháton töltötték, az asszonyok szekereken éltek. Ez azt is jelenti, hogy életfunkcióik egész máshogy alakultak,mint a „normális" embereknek, hogy a nappali és éjszakai tudatuk nem

vált el egymástól annyira, mint kortársaiknál. Állandó mozgásuk a légmozgáshoz hasonlított.

Ennek a népnek semmilyen szóban vagy írásban rögzített törvénye,szerződése vagy rendelete nem volt, vándorlásaik és csatáik végrehajtását mégis olyan biztos egység és mások által át nem látható tervszerűség uralta, mint ami a költöző madarak vándorlásánál figyelhető meg.Ezzel Európában egy nép sem tudott szembeszállni; a hunok akadály nélkül gyilkoltak, pusztítottak, raboltak és erőszakoskodtak mindenütt, amerre jártak. Csupán annak puszta híre, hogy közelednek, a leg- bénítóbb félelmet keltette az emberekben, és semmilyen hősiesség és bátorság nem tudta felvenni a versenyt varázslatos és különös lényükkel szemben.

Rudolf Steiner egyetlen szóval magyarázta meg a hunok sajátosságát. Azt mondja, hogy a hunok az ősi atlantisziak hátramaradottjai voltak (Attila - Atlis - Atlantis), és organizmusuk még az ősi atlantisziemberek sajátosságait hordozta magában. Rendelkeztek a valamikoritisztánlátás képességével. Ezért nem voltak gyűléseik, törvényeik. Jellemző volt rájuk, az egységes - nappali és éjjeli tudatra még el nem választott - tudatosság, a természet szellemeinek közvetlen látása ésmegélése, az okkult erőkkel való tudatos működés. A többiekétől eltérő fizikai organizmus, a testi fájdalomérzet ismeretlen volta, és végül

egy egészen más szintű halálélmény is megkülönböztette őket a többiembertől. Az a nagy változás, amely az emberi hármasságban az atlantiszi idő

től a hunok koráig (IV-V. század) végbement, okozta, hogy ez az atlantiszi fokon visszamaradt, és ezáltal „luciferizálódott" nép, félelemkeltőidegen testként élt a korszak emberiségében.

37



Minden hun monda, különösen pedig az, amely a Csodaszarvasrólszól, részleteiben pontosan megerősíti a hunoknak Rudolf Steiner által feltárt atlantiszi sajátosságait. Ezek a mondák nagyon sok „intimitást" tartalmaznak a hun néppel és Attilával kapcsolatban, míg a germánmondák őt és népét csupán más királyok és népek vonatkozásában ábrázolják.

Az ősrégi időkben élt Közép-Ázsiában egy csodálatos szépségű királynő,Eneh. Két daliás fia volt: Hunor és Magor. Hunor és Magor volt a két test-vémépnek, a hunnak és a magyarnak az ősapja.

A két testvér szenvedélyes vadász volt, egy szép nap mindketten 50-50 if jút vettek maguk mellé, lóra ültek, és vadászatra indultak. Minden vadat

elejtettek, amivel csak találkoztak, egy csodálatos szarvas kivételével, amelyállandóan eltűnt előlük, hogy aztán újra és újra előbukkanjon. A 102 ifjút rejtélyes módon, tovább és tovább csalta maga után, mígnem egy teljesenidegen földre értek, ahol: a Nap már nem a nyugati, hanem a keleti égenment le.

A helyet tekintve az ifjak eltévedtek; a tudatot tekintve azonban olyan változást éltek át, amely többé nem tette lehetővé számukra, hogy régi világukba „hazataláljanak".

Mikor az ifjak másnap reggel felébredtek, egy „nagy víz" partján találták magukat, és a nagy víz túlsó partján ott állt a szarvas. Ismét maga utáncsalta őket - vadászaink lovaikkal átúsztak a vízen. A másik parton azonban ismét szemük elől veszítették a Csodaszarvast, és egész álló nap hiábakeresték. Estére kelve egy kis erdőhöz értek, ahol különös zenét és énekszót hallottak, olyant, amely lényük mélyére hatolt, és amilyet azelőtt még sohanem hallottak. Kisvártatva ráeszméltek, hogy ezen a helyen két királyleányt és 50-50 szolgálatukban lévő leányt oktattak a tündér-tudományra,

hogy maguk is tündérekké válhassanak. Tündér tanítóiktól már sok mindent megtanultak, és elérkeztek a tudás olyan fokára, hogy végre levethették földi, leány mivoltukat. Ebben az utolsó pillanatban azonban a két királyfi és vitézeik a leányokat elrabolták és feleségül vették őket.

Az a hely, ahol a tündérrablás történt, a hunok és a magyarok második hazája lett: a Dél-Urai és a Kaszpi-tenger között húzódó nagy alföld.

3 8



Itt élték nomád életüket egészen a IV. század végéig, amikor ez az óriási föld kicsi lett a hunoknak, és ahonnan - a magyarokat visszahagyva- elindultak első útjukra nyugat felé.

Ezek az első hun vándorlások a tőlük sokkal nyugatabbra és északabbra lakó, főleg germán és szláv törzseket nyugat felé terelték - ésmegindult a nagy népvándorlás. Általánosan elismert történelmi tény,hogy a középkor úgynevezett népvándorlása a hunokkal kezdődött, éstestvérnépükkel, a magyarokkal fejeződött be a IX. század végén.

Rudolf Steiner gyakran és behatóan beszélt a népvándorlás szellemihátteréről. Azt mondta:

Azért kellett az emberiség történetébe a népvándorlást „közbeiktatni",mert a római kor újra és újra megpróbálta, hogy - ahrimáni oldalról - uni formizáló, az En-t gyűlölő, sőt az Ént kiirtó világhatalmat hozzon létre aFöldön.

Ezek az ahrimáni törekvések különösen akkor váltak komollyá és veszélyessé, amikor a római császárság a kereszténységet külső szervezetté és világhatalommá alakította, hogy az uniformizáló elvet legyőzhetetlen erővel tudja képviselni. Ebben a tekintetben a IV. századra

már sok mindent elértek. A gnosztikusokat már csaknem teljesen kiirtották, ugyanez a sors érte a manicheusokat Keleten, akik pedig ezek közül Rómába menekültek, a legszörnyűbb üldözéseknek voltak kité

ve. Megjelent a herézis, az eretnekség fogalma, és kiirtotta az emberiség legnemesebb szellemi impulzusait.

A szellemi világ-tervek szerint a népvándorlásnak ezekkel az ahrima-nikus törekvésekkel kellett felvenni a harcot.

A külső hatalmi pólust, a római uralmat úgy kellett megráznia, hogy Ahrimán hatalmi bázisát meggyengítse, és a szellemi törekvések to

vábbi megsemmisítését megakadályozza.Hogy Attila előtt a hun népben mennyire élt a népvándorlás misszió

jának tudatossága, azt ma már nehéz lenne megállapítani. Valamilyentudatosság élt bennük ezzel kapcsolatban, hiszen a mondák tanúságaszerint a hun tradíciókban évszázadokon át élt egy jövőkép. E szerint,amikor egy bizonyos, a papok által pontosan megadott időszak lejár,egy nagy hun király lép fel, aki Isten kardját újra a kezébe fogja, és aki-

3 9



sonlóan - egész népével együtt nap mint nap tudatosan nézett szembea halállal, tudván, hogy missziójuk véghezvitele után az egész hun közösségre a fizikai megsemmisülés vár.

Mielőtt Attila tulajdonképpeni világ-misszióját megkezdhette, Istenkardját kezébe kellett kapnia. Ez, a magyar monda szerint csak azutántörténhetett meg, miután találkozott Ahrimannal (magyarul: Ármány),és felismerte azt. Isten kardja úgy került hozzá, hogy egy napon egy folyóparti legelőn egy fiatal bika megsebesült. A pásztor, hogy a továbbisérüléseket megelőzze, átvizsgálta a helyet, és egy földből kiálló kardhegyet talált. A kard - tűz és lángok közepette - egy szempillantás alattkiemelkedett a földből. Attilához vitték, aki a karddal rögtön négy vágást tett a négy anya-szél irányába, és eljövendő világuralmának szolgálata érdekében összekötötte magát a levegő elemeivel.

Ha az Attila kardjáról szóló mondát - amely a földből bukkant elő,és nem az égből származott - összehasonlítjuk más hasonló mondákkal, például Siegfried kardjának történetével, akkor felismerhetjük

benne a hunok és Attila végzetképletét. A történelem a mondákkal együtt azt a tényt is megerősíti, hogy At

tila mint Isten ostora csak akkor kezdhette meg misszióját, amikor különleges beavatásának minden próbáját kiállta. Nevezetesen három kötést kellett magában feloldania, azaz három belső akadályt legyőznie.

Az első, a római császárlányhoz, Honoriához fűződő kapcsolata volt.Honoria nagy Theosodius unokája, Galla Piacidia lánya volt, és Attila jegyesének szánták.

A második kötelék bátyjához, a jog szerinti királyhoz, Budához (aNibelung-énekben Boedelnek nevezik) fűződő kapcsolata volt, akiszabad akaratából és testvéri szeretetéből fakadóan osztotta meg uralmát Attilával.

A harmadik, gyermekkori barátjához, Aetiushoz fűződő kapcsolata volt, aki túszként éveket töltött a hunoknál, és akivel kölcsönösen hű

séget esküdtek egymásnak.Mindhárom kapcsolat kísértés volt Attila számára: a római oldalról az

a veszély fenyegette, hogy nem lesz képes szabadságát megőrizni, ésfeladatát - Isten ostoraként - megfelelően végrehajtani.

Hogy ez ne történhessen meg mindhárom kapcsolatát radikálisan meg szakította.

41



Haláláról és a roppant méretű hun birodalom felbomlásáról (a „népek csatája"), amely állítólag néhány nap alatt ment végbe, a puszta tényeken kívül semmilyen közelebbi történelmi adat nem áll rendelkezé

sünkre. Annál több mese maradt róla. Mesélik, hogy Attilát számtalanembere követte vízi sírjába, és így „élve haltak meg". Temetése ismert:hármas koporsóba fektették, egy arany-, egy ezüst - és egy vaskoporsó

ba. A Tiszát - egy magyarországi folyót5 - medréből elterelték. Ide helyezték a koporsót azok kíséretében, akik a sírba is követni akarták, illetve akiknek vele kellett halniuk.

Továbbá azt is mesélik, hogy a hunok nagy része, akik a népek csatá jában nem pusztultak el, Attila legkisebb fiának, Csabának vezetésével„élve átmentek a szellemi világba" a Tejúton át, amelyet Magyarorszá

gon még ma is sokszor „Csaba útjának" neveznek. A hunoknak ez a legendás „élve meghalása" annyit jelent, hogy a hunok még megőriztek valamit a halál atlantiszi módjából; halálukban tehát sokkal inkább jelen volt a metamorfózis motívuma, mint az akkoriemberiség halálában.

Attila haláláról az a legelterjedtebb mondabeli feltevés, hogy Krimhildaölte meg. Ez a felfogás időszerű. Krimhilda a jövőt képviselte, Attila amúltat. Miután a hunok teljesítették feladatukat, meg kellett semmisülniük, a jövő kiszorította őket.

És valóban, a történelem megmutatja, hogy a népvándorlásnak - Attila közreműködésével - sikerült az ahrimáni szellemet oly mértékbenmeggyengíteni, hogy már nem volt képes a belső szellemi impulzusok megsemmisítésére. A jövő erői győzelmet arattak, és már a VIII. században lángra lobbant a Szent Grál fénye.

*

Ezután következett az átmenet a mondák világából a történelmi idő áramlatába.

Ekkor lépnek a magyarok Európa történelmi színterére,egyben pedig elérkeznek vándorlásuk utolsó állomásához. Részben aszomszéd népek nyomására, részben pedig egy belőlük fakadó ösztönös tudás hatására, lemondtak a nomád életről, hogy biztos és állandó

' Ez az írás is Svájcban, németül jelent meg, ezért a magyarázat, (a szerk.)

44



hazára találjanak. Ezt a hazát - mindig a lemenő napot követve - nyugati irányban keresték. Azok a mondák, melyek megváltozott törekvésükről tudósítanak bennünket, csak néhány századdal később, latinul

írt krónikákban kerültek feljegyzésre. Ezek közé tartozott a mondaEmese álmáról és az utat mutató turul-madárról, Almosról és fiáról, Árpád vezérről.

Árpád,aki - már történelmi alak - a 896. év táján Európában megtalálta a régkeresett területet, ahol a magyarok számára országot alapíthatott, ésahol a magyar nemzet ma is él.

Ezután következett a magyarok számára a kereszténységgel - mint

hivatalos vallással - való találkozás. Ismét a mondák utalnak arra, hogy ebben a folyamatban döntő szerep jutott Lohengrinnek, a Richárd Wagner operájából jól ismert Grál királyfinak. Az ő alakja és a magyarok feletti győzelme - akik addigi kalandozásaik során alig szenvedtek vereséget - mélyen megérintette és teljes morális fordulatra kényszerítette a kalandozókat.

Ettől kezdve a magyarok megváltoztatták életmódjukat, portyázóhadjárataikat lassan beszüntették, ázsiai-nomád szokásaikat fokozatosan levetették, és elfogadták a vízzel való keresztség szentségét.

Ezeknek a változásoknak a következményeképpen a letelepedett ma gyarokból olyan nép formálódott, mely az égi Hierarchiától saját népszellemet kapott.

Amióta a magyarok saját népszelleme hatni kezdett, ez a nép állandóanúj, erős, gyümölcsöző impulzusokat épített magába, és ez a folyamat a mai napig is tart.

Szent István Az átalakulás jelei már első királyunknál, Szent Istvánnál megmutat

koztak (1001-ben koronázták), aki három oldalról szívta magába a korabeli európai szellemi élet legjavát. Chartres katedrálisának archívumaiban máig nyoma van annak a ténynek, hogy a nagy hírű iskolatanítómesterei rendszeresen küldtek kölcsön-könyveket Istvánnak amagyarok királyának. Ebben az időben Fulbertus volt a chartres-i ka-tedrális-iskola vezetője, akinek keze alatt egy valóban magasrendűszellemi centrum működött Európában.

45



Istvánnak Gizella, a bajor királylány lett a felesége, akiről ugyancsak tudott, hogy a gandersheimi, kolostorban nevelkedett. Itt élt és munkálkodott Hroswitha, szerzetes írónő (935 körül született, és a X. szá

zad végén halt meg). Ebben az erősen görög platonikus orientációjúmiliőben Gizella az akkori vallásos élet legmagasabb rendű szellemiségét fogadhatta magába.

István, fiának szánt útmutatásait - melyeket később a király törvénykönyvébe illesztett - Gellért püspök „Intelmek" címmel foglalta írás

ba. Ezek az útmutatások egy jól vezetett ország jellemvonásait tartalmazták, és Dionysos, az Aeropagita tanaira épültek, alapjukat képezte akilenc égi Hierarchia leírása, melyek után tizedikként majdan az embernek kell megjelennie.

István király, aki tudta, hogy a világ felülről lefelé épül, a szellem kisugárzásából, arra törekedett, hogy a magyar föld mikrokozmoszában a világegyetem makrokozmosza híven tükröződjék. A korabeli asztronómia72 csillagképet ismert, István király 72 vármegyére osztotta fel országát.

Sajnos az Intelmek új kiadásaiban ez a dionysosi alap már teljeseneltűnt, de régebbi változataiban minden további nélkül felfedezhető.Tudjuk, hogy István fia, Imre - korai halála miatt - soha sem lett király.Gellért püspök pedig mártírhalált halt a pogányságukhoz még ragaszkodó magyarok kezétől. Dionysos hierarchia-tana mindezek ellenéremélyen behatolt a magyar népbe. Azok a szellemi hatások, melyeketIstván Chartres-ból és Gandesheimből kapott - így a mikrokozmosz ésmakrokozmosz egymásban való tükröződésének tudása is - a magyarokban tovább élt, és él ma is.

Arlesheimben, Bázel közelében áll az „Eremitage", ahova a legendaszerint Szent Odilia menekült, és amely századokon át keresztény zarándokok úti célja volt. A ma is meglévő kápolnában olvasható a középkor magyar zarándokainak felirata:

A világ az emberért, az ember az egekért vagyon teremtve.Nyugat-Magyarországnak azon a táján, melyet az első világháború végén Burgenland néven Ausztriához csatoltak, a hagyomány szerintmár az atlantiszi vízözön óta a misztériumtudás komoly központja létezett. Ez a terület, mely több mint ezer évig szerves része volt Magyarországnak, amelyet súlyos harcokban védtek meg a török megszállástól,többször szerepel Rudolf Steiner előadásaiban, amelyet 1923 karácsonyán tartott Dornacban.

46



Albert Steffen egyik történelmi drámájában,-Alexanders Wandlung - az úgynevezett Chrysostros-jelenetben is szerepel ez a régió. Valamikor kelták is éltek itt, akiknek missziójáról Rudolf Steiner többször

részletesen szólt. Keszthely múzeumában ma is láthatók kelta leletek,ez a város a Balaton partján fekszik, amely állítólag a nagy Vízözönután maradt ránk, és mint Európa legnagyobb tavát, Pannon-tenger néven emlegették. Amikor a magyarok Géza idejében (972-997) hivatalosan is keresztények lettek, királyaik Nyugat-Magyarországra lovagrendeket telepítettek. Ezeknek sorsáról és feladatairól Rudolf Steiner második misztériumdrámájában olvashatunk.

Kari Július Schröer

a nyelvész és irodalomtörténész Magyarországon született, nem messzeattól a helytől, ahol Rudolf Steiner második misztérium-drámája játszódik. Ezen a környéken német nyelvű törzsek éltek, akik nyelvüketés szokásaikat - melyeket a Rajna menti régi hazájukból magukkalhoztak - új hazájukban is megőrizték. így élő maradt bennük az a hagyomány is, hogy Karácsony idején „karácsonyi játékokat" játszottak.Három ilyen karácsonyi játék maradt ránk: a Paradicsom-játék, Játék Krisztus születéséről, és a Háromkirály-játék.

Rudolf Steiner igen szerette és fontosnak tartotta ezeket a karácso

nyi játékokat. Sokat tett azért, hogy ezeket a környező országokban isismertté tegye. Kari Július Schröer gyűjtötte össze őket, aki budapestitanárkodás után Bécsben a technikai főiskola tanára lett. Itt lett tanít

ványa az ifjú Rudolf Steiner, aki a szeretett tanítója által összegyűjtött játékokat - saját előszavával -1922 karácsonyán Dornachban újból kiadta. Eredeti címük ez volt:

Deutsche Weihnachtsspiele aus Ungarn geschildert und mitgeteilt vonCarl Július Schröer, Wien, 1858/62. (Német karácsonyi játékok Magyarországról - Kari Július Schröer leírásában, Bécs 1858-1862).

Rudolf Steiner budapesti előadásában- Buddhától Krisztusig- (1909. május 31.) a názáreti Jézust, az embert,akinek lényében Krisztus több mint 30 évig élt a Földön, egy kalászosnövényhez hasonlítja. A kalászban kifejlődött magok, amelyek az anyanövény magjának képmásai, az anyanövény összes erőit és tulajdonságait hordozzák. így az egyes magok továbbadhatók, és alkalmas ta-

47



lajba vethetők, melyből egyenként ismét kalásszá fejlődhetnek. Eztörtént az idők folyamán a názáreti Jézus élet - és lelki erőinek „kalászmagvaival" is. Bizonyos, arra méltó (szellemileg kifejlett) em

berek kapták ezeket ajándékba, hogy magukba elrejthessék, lényükkelegyesíthessék. Ezen a fent említett budapesti előadáson Rudolf Steiner kijelentette, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet is részesült ilyenadományban. Elete és halála máig élő része a magyar keresztény hagyománynak. Cselekedeteit, melyekkel az emberi nyomorúságot enyhíteni igyekezett, szavait, melyek békét hoztak, az emlékezet mindmáig megőrizte.

Szent Erzsébet

az 1207. esztendőben Magyarország északkeleti részében, Sárospatakon született, a magyar király leányaként és 1231-ben halt meg. Fiatal gyermekként eljegyezték Thüringiai Lajos őrgróffal, és egészen fiatalon

Wartburgba vitték. Hogy életének nagy eseményében - a Krisztusierővel való találkozásban - hol részesült, arról Rudolf Steiner nemszól.

Ugyanakkor, ugyanabban a budapesti előadásban, egy hasonló szellemi folyamatot ismertet részletesen és földrajzi precizitással - Aqui-nói Tamás életéből.

így Erzsébetről nem tudhatjuk, hogy sorsának melyik fázisában részesült a nagy kegyelemben. Tudjuk azonban, hogy királyi apjával éshazájával élete végéig erős kapcsolatban maradt. Történelmi dokumentumokkal igazolható, hogy Erzsébet, férjének halála után Wart

burgból kiűzve, Magyarországról apanázsban részesült, mellyel egyszerű életét fenntarthatta, és széleskörű jótékonyságát is tovább gyakorolhatta. Honfitársaival élénk levelezést folytatott, templomépítésreés más vallási ügyekre vonatkozólag tanácsokat adott. Magyarországgal

való kapcsolata egész életében meghatározó maradt, lényének tisztele

te szülőhazájában ma is elevenen él.

Az Árpádok dinasztiájaErzsébet előtt és után is adott szenteket az emberiségnek, és arra voltrendelve, hogy még kihalásakor is egy rendkívüli műemlék megteremtését tegye lehetővé Svájcban. Az utolsó Árpád-házi király, III. Endre1301-ben halt meg. Özvegye Ágnes, aki haláláig a magyar királynő cí-

48



met viselte, férjének halála után hazájába, a mostani Svájcba tért vissza. Magával vitte III. Endrének első házasságából származó leánykáját, és az Árpád-ház kincseinek egy részét.

A gyermek - Szent Erzsébet másodunokahúga -, a keresztségben azErzsébet nevet kapta, de Svájcban Elsbethnek nevezték, és a dominikánus nővérek kolostorában, Tössben, Winterthurnál apáca lett.Elsbeth Stagel Schwesternbuchjában följegyezte a királylány élete történetét (lásd Elsbeth Stagel: Das Lében der Schwestem zu Töss, Deutsche Texte des Mittelalters Berlin, 1906). Elsbeth Tössben Heinrich Susotanain nevelkedett, és a „via sacra" súlyos, gyötrelmes életét élte. Amikor hajadonná serdült, ünnepélyes küldöttség kereste fel: magas rangúurak Magyarországból. Megmagyarázták neki, hogy ő az Árpádok utol

só, egyetlen sarja, minden joga megvan őseinek vagyonára és trónjára,és fölszólították, hogy térjen haza, és legyen a magyarok királynője.Erzsébet az ismételt kérést visszautasította, lemondott a hatalomról

és a gazdagságról. Vagyona továbbra is mostohaanyjának, Ágnesnek kezében maradt, aki szintén sohasem tért vissza Magyarországra.

Ez a visszautasítás már a második volt. Még a magyar küldöttek előttfelkereste Erzsébetet Heinrich von Österreich herceg, és esdekelvekérte, jegyezze el magát vele. A herceg még az apácafátyolt is letépte akirálylány fejéről. Erzsébet mégis a kolostorban maradt, és ott halt

meg anélkül, hogy valaha egyetlen vérrokonával is találkozott volna.1855-ben Zürichben Jákob Burckhardt előadást tartott Erzsébet

élettörténetéről (Werner Kaegi: Jacob Burckhardt eine Biographie, III.kötet, Basel, 1956). Említést tett arról, hogy III. Endre halála előtt feleségét, Ágnest felhatalmazta, hogy Magyarországról távoztában az

Árpád-ház kincseinek egy részét magával viheti.

Ágnes, a magyar királynő (lásd Georg Boner: Königin Ágnes von Ungarn, Sonderdruck aus den

Brugger Neujahrsbláttern, Brugg, 1904) Erzsébet mostohaanyja, az Árpádok elhozott kincsét arra használta, hogy Königsfeldenben(Aargau kanton, Brugg) egy kettős kolostort és egy franciskánus templomot építtessen. Ezek az épületek ma is állnak. A templom világhírűfestett ablakait turisták ezrei csodálják évről évre. Maga a templom, valamint Königsfelden község címerében ma is feltüntetik az apostoli dupla keresztet, mely az 1001. évben került Magyarország címerébe. Kö-

49



nigsfelden építésénél - az Árpád-házi javak felhasználásával - egy ritkatörténelmi kiegyenlítődés történt azokért a rongálásokért, melyeket a pogány magyarok annak idején Svájc értékes építményein elkövettek.

III. Endre Magyarországról elhozott színes házioltára Königsfel-denből Bernbe, a Történelmi Múzeumba került, ahol ma is látható, amagyar kettős kereszttel díszített három lovagi zászlóval együtt. Árpád-ház utolsó nőtagjának, Erzsébetnek kőből faragott szarkofágjaZürichben, az Országos Múzeumban áll.

Vámosi Nagy István kutatásaiból:Több Árpád-házi király „égi felügyelet" alatt kormányozta országát.Ignácz Rózsa Ünnepi férfiú című, Szent László életét megelevenítő,

több műfajt magába foglaló alkotásában használja ezt a kifejezést, éshozzáteszi: Az égistennel egyesülni tudó, és fia-istenfia, nagyfejedelem-tu-dat sokkal mélyebben, sokkal elevenebben élhetett a kései Árpádokban is,mint az új keletű keresztény-apostolság joga. Mindig is kivételes családnak tudták magukat és kiválasztott mivoltukat öröklendőnek tekintették. Tud

juk, hogy István és Imre kezdi a sort. Őket követi László és lánya, Piroska, a bizánci császár felesége, aztán Erzsébet.

Végül IV. Béla lánya, Margit, aki mint Domonkos-rendi apáca azakkori Nyulak szigetére (Margitsziget) költözött, és 1271-ig önsanyar

gató életet élt, ahogy Gárdonyi Géza és Kodolányi János megelevenítik. Mindkét mester prózájának más és más a hullámverése, a két munkában különbözik a környezetábrázolás, eltér a cselekmény, mégisegyaránt megrendítik az olvasót.

Milyen külső jelek utalnak a szentek kivételes képességeire? IgnáczRózsa szerint az a mérvadó, hogy a nép őket ruházza fel legendákkal.Miért éppen Lászlót - kérdezi Ignácz Rózsa, és a világért sem Kálmánt, Gézát vagy egy másik, e korabeli Árpádot?

Mert a nép érezte bennük a beavatott szellem jelenlétét.

A rózsák csodája,melyet nyilván később illesztettek az Erzsébet-legendába - Jacobus de

Voragine művében még nincs benne -, a rózsakeresztesség valamifélekorai bejelentkezése, mely első sugarát talán éppen ezzel a legendamotívummal küldte Magyarországra. Sok további követte.

5 0



Christian Rosenkreutz (1378-1498.) volt az, aki a XV. században a rózsakeresztes testvériséget életre hívta,és ezzel a csaknem négy és fél évszázadig tevékeny rózsakeresztesáramlatot megalapította. A szimbólumnak, melyet a rózsakeresztesek maguknak választottak, a rózsakeresztnek különféle jelentése van.

A feszület, melyen Krisztus holtteste függ, arra a tényre mutat, hogy Krisztus az emberiségért meghalt; a rózsákkal körülfont kereszt arraemlékeztet, hogy Krisztus érettünk feltámadt a halálból. Az emberre

vonatkoztatva a rózsakereszt többek között úgy is átélhető, hogy a kereszt fája a halódó testet, a rózsák a magasabb Ént - mely a szenvedélyes vért fogja valamikor a rózsa szent nedvévé tisztítani - szimbolizálja.

Rudolf Steiner sok oldalról mutatta be a rózsakeresztesek életét éstevékenységét. Johann Valentin Andreáé viszont négy fontos írást ha

gyott hátra, melyek exoterikus adatokat tartalmaznak róluk. 1589-től1654-ig élt, tehát végigszenvedte a harmincéves háború szomorúságaités gyötrelmeit. Hivatása szerint protestáns teológus volt Németország ban, különféle irodalmi műveket írt. Fiatal korában barátságot kötöttegy jelentős rózsakeresztessel, Besolddal, akitől fő művének inspiráció

ját kaphatta, és rózsakeresztes inspirációban volt része. Andreáé könyve: Die Chymische Hochzeit des Christian Rosenkreutzs

(1759) egy rózsakeresztes beavatás leírását tartalmazza, imaginatívmódon. A két írás:

Fama FraternitatisConfessio Fraternitatis

Christian Rosenkreutz élettörténetét tartalmazza, amely nagy keletiutazásokkal kezdődött. Leírja továbbá a Fama, a testvéri közösség el

veit, céljait és tevékenységét is, valamint Christian Rosenkreutz halálát,aki János evangélistához hasonlóan legendás öregkort ért meg. A Famaösszefoglalja munkájának közvetlen céljait is.

A Confessio kiterjed a rózsakeresztesek tudományos tevékenységére, a kísérleti fizikára és kémiára, melyről Rudolf Steiner A rózsakeresztes kereszténység (Neuchatel, 1911. szeptember 27. és 28.) második előadásában mélyreható leírást ad. Andreáé negyedik írása: Reformation derganzen Welt messzemenő indítványokat tartalmaz az országok szociális struktúrájának javításáról.

51



Goethe ismerte a Chymische Hochzeiteí, és a rózsakeresztesség meg jelenésének korszakát is tanulmányozta. így született meg 1784-ben,35 éves korában a rózsakeresztes költemény:^ rejtelmek, amely befeje

zetlen maradt, de mégis tökéletes szellemi erővel hat. Goethe ebben akölteményben megszólaltatja a rózsakeresztes üdvözlést:

Ki fűzte a kereszthez a rózsákat? Wer hat dem Kreuze Rosen zugesellt?

Rudolf Steinertől tudjuk, hogy a XIX. században - „misztériumárulás"következtében - a rózsakeresztes impulzus lassan eltűnt a történelemszínpadáról.

Amos Comenius (Komensky, 1593-1670)a filozófus és pedagógus Morvaországból menekült Sárospatakra -Szent Erzsébet szülővárosába -, és az ottani kollégium tanítójakéntműködött. Mint a cseh testvérek (morva testvéreknek is nevezik őket)rendjének tagja, súlyos üldöztetéseknek volt kitéve. Sárospatakon Rákóczi Zsigmond fejedelem és anyja barátsággal fogadták és támogatták (lásd Edith Biewand: Jan Amos Comenius, Heilbronn, 1971).

Comenius világhírű tankönyvét, az Orbis Pictust éppen Sárospatakon írta és rajzolta, melyből Goethe mint gyermek, nagy lelkesedésseltanult. Több kisebb írásművét is itt alkotta meg, és egy nagy művöndolgozott itt, a Pansophia című könyvén. Rudolf Steiner többször beszélt Amos Comenius működésének keleti-arab elemeiről, de - ezt már sokkal kevesebben vették észre - annak rózsakeresztes befolyásoltságát is leírta. Amos Comeniusra úgy tekint az emberiség, mint a nevelés mű

vészetének atyjára, melynek megalapítására életét szentelte, hangsúlyozza Rudolf Steiner.

Az iskola, ahol dolgozott, Sárospatakon ma is fennáll. Comenius -ismételt üldöztetése miatt - vándoréletet élt, mégis csodálatos irodalmi életművet teremtett. Ennek az életműnek befolyása jelentkezik olyan szellemi nagyságoknál, mint Leibnitz, Herder és Goethe, akik megemlékeznek arról, hogy Comeniusnak mit köszönhetnek.

„Ismeretes - mondja Rudolf Steiner -, hogy Comenius szemléletességretörekedett, de más szemléletességre, mint a materializmus: egy keresztül-

5 2



lehetséges adatai közül 1784. február 27. látszik a valódinak, vagy a valódihoz legközelebb esőnek (lásd A. Langeveld: Der Graf von Saint-Germain, Den Haag, 1930).

Történelmi tény, hogy a XVIII. század nyolcadik évtizedében, Bécs ben az ott élő magyar írók között Bessenyei György testőr körében arózsakeresztesség impulzusa jelen volt, és a kör egyik tagja, BárócziSándor ismét elhozta Magyarországra.6

így történt, hogy a XIX. század kezdete után, amikor a rózsakeresztesség a legtöbb európai országban megszűnt, hatása Magyarországonmég egy ideig folytatódott.

Rudolf Steiner Saint-Germainben a Krisztus utáni kor egyik legnagyobb beavatottját tisztelte. Ezt a tényt sokan azért fogadják fenntartással, mert nevét néhány agyafúrt hamisító is felvette, visszaélt vele, ésszélhámosságok egész sorát követte el.

Valódi Saint-Germain azonban csak egy volt, a fejedelmi Rákóczi család utolsó tagja.

Kötetekre rúgó irodalom keletkezett róla, valamennyi munkát fenntartással kell fogadnunk, az egymásnak is helyenként ellentmondóéletrajzok ismertetésére itt nincs mód.

Irene Tetzlav írja Unter den Flügeln des Phoenix című munkájában:1777-ben Philip Kari von Alversleben, porosz követ jelenti királyának,hogy Saint-Germain gróf bizalmas körben Rákóczinak nevezi magát,és két öccse van, József és György. Irene Tetzlav adatokkal igazolja,hogy mind Voltaire, mind Nagy Frigyes rajongással emlegeti a legendás hírű bölcselő polihisztort.

Bármilyen ismeretlenségbe burkolózott is Saint-Germain, tevékenysége valamilyen úton-módon beáramlott a császári udvarba. Bessenyei György testőr-írót közvetlenül Bárótzi Sándor ihlette szellemi

tevékenységében, és ő élesztette újjá Magyarországon a rózsakeresztesmozgalmat.

Az egész Saint-Germain-problémát az is bonyolítja, hogy nemcsak az ő nevében léptek fel elmés szélhámosok, hanem diplomáciai külde-

6 Szerb Antal:/! Pendragon legenda, Magvető, Budapest, 1957. A kiadó utószava; PaulBühler: Der Weltenwanderer, Dornach, 1964.

54



tései során maga is váltogatta nevét. Az akkori szokásokhoz tartozott,hogy arisztokraták titkos megbízatásokban álnéven utaztak. IreneTetzlav szerint XV. Lajos francia király bizonyos diplomáciai teendők

kel bízta meg Saint-Germaint, Algerotti álnéven; bár ehhez hozzáteszi,hogy az udvarban élt egy másik Saint-Germain gróf is, akivel gyakranfelcserélték.

Az elmondottakat Kulcsár József még a következőkkel egészíti ki:Károly hessen-kasseli herceg, akinek udvarában Saint-Germain hosz-szabb ideig tartózkodott, Mémoires de mon temps című emlékirataibanarra hivatkozik, hogy Saint-Germain grófja neki azt mondta, II. RákócziFerenc fiaként született.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy a Saint-Germainről keletkezett

hatalmas irodalom ismerete alapján csaknem teljes bizonyossággal állítható, hogy II. Rákóczi Ferenc fia volt.

Hitelesnek látszó adatok tanúskodnak amellett, hogy bécsi tartózkodása alatt a szellem felé törekvő embereket titokban ösztönözte. Cselekedeteit névtelenül hajtotta végre. Csak a bennfentesek sejtették, hogy a legnagyobb rózsakeresztes sugalmazza őket. A róla keletkezett legendák arról tájékoztatnak, hogy csaknem egész Európát beutazta, Angliától Oroszországig. Rudolf Steiner számos előadásában foglalkozik személyével, és egyértelműen megállapítja, hogy az Európát lázba hozóhárom alapelv, a szabadság, egyenlőség, testvériség a korszellem hármaseszméje, tőle származik. Sajnos sem a francia forradalom, sem más mozgalmak nem tudták megvalósítani, mert alapvetően félreértették azokat.

Petőfi Sándor (1823-1849) beavatási költeményében, a János vitézben, leírja a beavatási út megpróbáltatásait, valamint a beavatandó találkozását a felsőbb világokkal.Ebben a költeményben még ott sugárzik a rózsakeresztesség fénye.

Petőfi más költeményeiben is hasonló impulzus jelez az olvasónak,így például arról ír, hogy a lélek nem hal meg, hanem a halál után később ismét testet ölthet, és visszatérhet a Földre. Elmondja, hogy tudomása szerint ő maga előző életében ki volt, és reméli, hogy jelen életé

ben is - hasonló irányt követve - értékeset tud alkotni A felsoroltkorábbi személyiségek szabadságharcosok voltak, és maga Petőfi is

5 5



szabadságharcban esik el, 26 éves korában. Rudolf Steiner Petőfit, anépszellem választottját nagy költőnek nevezi, és példának tekintiarra, hogy a népszellem nem a vérségi kapcsolatokon keresztül, hanem

az ország éter-auráján át hat.

Rudolf Steiner szerint Petőfi Sándor a népszellem választottja (der Erwählte des Volkgeistes). Elismerő jelzőkkel halmozza el, de arrólnincs tudomásom, hogy egyes műveire kitérne. Feltehető, hogy Magyarországon töltött iskolaévei folyamán több versét megtanulta, hiszen Lajtaszentmiklóson az oktatás magyar szellemben folyt. Életrajzának egyik megjegyzéséből azt gyanítjuk, hogy előbb hallotta Árpádfejedelem, mint Goethe nevét (Rudolf Steiner Árpád királyt mond).Petőfi idegen származását bizonyára ismerte, és talán azért is hangsúlyozza, hogy a Népszellem nem a vérségi köteléken, hanem a Föld éteriauráján keresztül hat.

Kevés olyan költemény született a világirodalomban, amelyben aszerző leírja, hogy az örök, halhatatlan lélek „más világba nem megy át", nem lép egy idegen országba, mert a szellem birodalmában nincstér, hanem „csak itt a földön marad", és újra testet ölt. Petőfi megneve

zi, hogy ösztönös megsejtése szerint ki mindenki volt elmúlt életeiben,és bízik benne, hogy „Itt is leszek tán valami". Minthogy csupa szabadsághőst említ, a nevek inkább szimbolikus jellegűek, annál is inkább,mert egyikük költött személyiség, ám csodával határos tettei mégisszembeszökő módon összeforrtak népének szabadságszeretetével.Hadd idézzem a költői sugallattól áthatott, kevéssé ismert verset:

Halhatlan a lélek, hiszem,De más világba nem megy át,

Csak itt lenn a földön marad, A földön él és vándorol.

Többek közt én, emlékezem,Rómában Cassius valék,Helvéciában Tel! Vilmos,

Párizsban Desmoulins Kamill...Itt is leszek tán valami.

(Petőfi Sándor: Halhatlan a lélek...)

56



Petőfi költeményével arra a területre lépünk, amelyen a nép képzeleteaz ezoterikus tudománnyal összefonódik. A népköltészet a szeretőt„rózsájának" nevezi. Milyen beszédes a rövid népdal:

Nem anyától lettél,Rózsafán termettél,

Piros pünkösd vasárnapjánHajnalban születtél.

Testi értelemben minden ember anyától születik, de hordoz magábanegy isteni szikrát, amely független az öröklött sejtektől. Nem anyátólszármazik, hanem Isten szelleme lehelte belé. És az a szerelmes, aki bel

ső lobogását a másik ember legnemesebb erényeire irányítja, olyan tiszta lényt köszönt benne, mint aki pünkösd hajnalán rózsafán termett. A János vitéz népi hangvételű, költői varázserővel átitatott, beavatá

si költemény. Gyönyörűen keveredik benne mélység és egyszerűség, valóság és fantasztikum. Hol megríkat, hol megnevettet, mert friss humor is bugyog benne. Előadásának vonzó zamata van, és ezoterikus értelemben titkokat tár fel. Vezérlő elve a rózsa és a feltámadás.

Kukoricza Jancsinak több próbát kell kiállnia, hogy végső céljáhozelérkezzék. Vajon le tud mondani az önzésről, az anyagi javakhoz való

ragaszkodásról? A pénz kísértésének könnyű szerrel ellenáll. A zsiványok kincse nem kell neki:

Tán minden darabhoz vérfoltok ragadtak,És én ilyen kinccsel legyek boldog, gazdag?

A királylány kezével együtt a királyságot is elutasítja, mert mindkettőföldi hatalmat, pompát, gazdagságot nyújt.

Ősi törvény, hogy a beavatott új nevet kap, de legtöbbször olyant,

amely utal eredeti nevére. Kukoricza Jancsi János vitézzé emelkedik.Kincsekre is szert tesz, de ezeket elnyeli a tenger. Az arany mindennépmesében, mitológiában a bölcsességet jelképezi, ha valóban tudásttakar, a szellemből érkezik, és a szellemhez vezet; de csörgő pénzdarabokkal nem lehet a másvilágba lépni. És az a mód, ahogy János vitéza tengeri viharban elveszti kincseit, fényesen bizonyítja, hogy nem aföldön, hanem a képzelet „más világában" jár. „De mentő kezét az égkiterjesztette", mert a tenger habjai olyan magasra csaptak, hogy hő-

5 7



sünk a felhőkbe kapaszkodott - a költő természetesen nem földi vízről,hanem égi vízről énekel -, aztán egy griffmadár hátán repült a falujába.

Itt tudja meg szerelme halálát. Elhatározza, hogy visszatér a másvi

lágba, és megkeresi Iluskáját. Vándorútja előtt letép egy rózsát a szeretettlány sírjáról, és a szívén viseli. Ezzel a rózsával járja be a megpróbáltatásokkal zsúfolt anyagtalan szférákat. A viszontagságok érzékeltetéseis szimbolikus karakterű.

A kitartás a beavatáshoz vezető út első próbaköve. János vitéz mégakkor is hűségesen őrzi a rózsát, amikor már átlépte Tündérország küszöbét, ami a magyar hitregében mindig a másvilágot és annak magasabb régióit jelenti.

Tündérországnak egy tó állott közepén,János vitéz búsan annak partjára mén,

S a rózsát mely sírján termett kedvesének,Levette kebléről, s ekkép szólítá meg:

„ Te egyetlen kincsem! Hamva kedvesemnek! Mutasd meg az utat, én is majd követlek."

S beveté a rózsát a tónak habjába;Nem sok híja volt, fiogy ő is ment utána...

A hűség és a szeretet a rózsa varázserejével együtt emberfeletti tettekre képes. Ez bontakozik ki a beavatás magasabb lépcsőfokán:

De csodák csodája! mit látott, mit látott! Látta Iluskává válni a virágot,

Eszeveszettséggel rohant a habokba,S a föltámadott lányt kiszabadította.

Hát az élet vize volt ez a tó itten,Mindent feltámasztó, ahová csak cseppen.

Iluska porából nőtt ki az a rózsa,

így halottaiból őt föltámasztotta.

A beavatás misztériuma beteljesült. És Petőfi rózsakeresztes beavatásielbeszélése - talán az utolsó a XIX. században - éppen úgy elbűvöli a

bimbózó gyermek szívét, mint a bölcs aggastyán értelmét, mert való ban olyan géniusz alkotta, akit a Népszellem választott.

5 8



Még Petőfi életében világszerte ismeretessé vált, hogy a fiatal magyar mértan-tudósnak,

Bolyai Jánosnak (1802-1860)olyan felfedezésre sikerült jutnia, melyre más, jelentős külföldi matematikusok hosszú évek óta törekedtek. Egy nem-euklideszi geometriát alkotott meg és 1832-ben nyilvánosságra hozta. Ma még át nem tekinthetők ennek a nagy fordulatnak a következményei, amelyek a nagy Euklidész több mint 2000 éves uralma után, az emberiség tudatábanmegjelenhettek. Gauss - amikor a felfedezés tudomására jutott - lelkesedéssel írta barátjának, a fiatal Bolyai apjának (Bolyai Farkasnak,aki szintén kutatott a fia által felfedezett megoldás után):

„Én ezt a fiatal geometer Bolyait elsőrendű lángésznek nevezem." (Egmont Colerus: Von Fythagoras bis Hubert, Wien, 1937.) Rudolf Stei-ner nyugtázta a fiatal felfedező hatalmas sikerét, de rámutatott azokraa szenvedésekre is, amelyek Bolyai apjának, és más „igazság keresőknek" kutató munkájuk során osztályrészükké vált.

Madách Imre: Az ember tragédiájavalóban nagy költői mű, ebből a Tragédiáfeó/ valóban sokat lehet tanulni.1909. évi, budapesti beszámolójában, a Teozófiai Társaság nemzetközi

kongresszusán nyilatkozott így Rudolf Steiner. Madách Imre tizenöthatalmas képből álló színpadi művéről beszélt így melyet legjobb ismerői, így a kiváló literátus Benedek Marcell is, a szó valódi értelmébenmisztériumjátékként értékelnek.

Az ember tragédiáját a Nemzeti Színház társulata külön előadásbanmutatta be a kongresszus résztvevőinek.

Rudolf Steiner mély alapossággal ír Az ember tragédiájáról és szerző jéről.7

1 Rudolf Steiner fejtegetéseit a Das Goethaenum mellékletében, az 1943. évfolyam21. és 22. számában tette közzé Marié Steiner. Ugyanebben az évfolyamban AlbertSteffen is ír Madách művéről, annak bemutatása alkalmából Bernben, a városi színház

ban, dr. Ném eth Antal rendezésében. Madách 41 éves korában, 1864. október 5-én fe jezte be földi életét. Az ember tragédiája a tragikusan elhunyt Mohácsi Jenő kitűnő németfordításában kapható (Budapest, Corvina Könyvkiadó).

59



gyobb materializmus és pesszimizmus idején. Ilyen körülmények között hatalmas teljesítmény, hogy Madách képes volt eljutni a szellemiés elementális világ érzékeléséig. Honnan kapta ehhez az erőt?

Milyen forrásból merített ez a költő és gondolkodó, aki korának szociológiai és természettudományi műveit alaposan áttanulmányozta, ésa Tragédiában szüntelenül vitatkozott velük?

A magyar szájhagyományban, mely a költő születési és lakhelyének táján él, Madách alakja úgy szerepel, mint egy kései rózsakeresztes.Miután apám révén ugyanabból a megyéből származom, és kiterjedtrokoni és baráti köröm élt ezen a vidéken, személyes tanú vagyok arra,hogy közöttük ez a tradíció a XIX. század második felében még élő

volt. Egyéb kutatások is félreérthetetlenül igazolják, hogy Madách fog

lalkozott ezoterikus tanulmányokkal. A legújabb kutatás arra utal, hogy Madách kortársa gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar - akinek portréját az iskolás gyermek Rudolf Steinemek le kellett rajzolnia -, szintén foglalkozott ezoterikus tudományokkal.

Vámosi Nagy István kutatásaiból:Hadd fűzzem még az elmondottakhoz, hogy fentiek mellett a magyar író-költő géniuszok széles tábora alkotott transzcendens sugallatra.

A Halotti beszédtől kezdve, Kazinczy, Vörösmarty, Csokonai, Ady alkotásaiban bukkanunk szellemi tudás megnyilvánulásaira. Rendre tudnám idézni, hogyan csillan meg halálverseikben a túlvilág tudata. Van,aki nem tesz mást, mint az elmúlást észrevétlenül emeli az örökkévalóságba; van, aki képekben jelzi az ember égi származását, van, aki poétikus szavakkal ecseteli, hogy a halál órájában a lélek elválik a testtől, amaga útjára lép, és a szellem szárnyain emelkedik a végtelenbe. A sortfolytatni lehetne.

Századunk betűvető művészei között is szép számmal akadnak, akik

a szavak varázserejével szállnak síkra az ember isteni eredetéért. SinkaIstván, Áprily Lajos, Török Sándor, Weöres Sándor, Pilinszky János,Jókai Anna, illetve Várkonyi Nándor és Hamvas Béla, a két tudós mű

vész, hogy csak azokról a szembeszökő módon spirituális indíttatásúalkotókról szóljak, akiknek idevágó műveit ismerem. Ki tudományosfejtegetésben elemzi az emberi psziché halhatatlanságát, vagy mély eszmefuttatások szakadnak ki belőle a beavatásról. Ki művészi látomá-

6 3



sokat villant fel, ki tömör sorokban utal az elköltözött és a földön maradt lelkek kapcsolatára, vagy jelzi, sejteti a testetlen világ besugárzását. Nem tudok tüzetesebben elmélyedni művészetükben, mert el

térnék tárgyamtól.Mindent összevetve: a Bölcs Salamon jeruzsálemi templomában emeltkét oszlop közül a Boas, az Iránymutató Erő éppen úgy kísérte SzentIstván idejében a magyarok életútját, mint a későbbi viharos századokban.

A háborúk, zsarnokságok és különböző megszállások (tatár, török, osztrák, német, szovjet) idején gyógyította a sebeket, áldást osztott, fékeztea felkorbácsolt indulatokat, és a mélypontra taszított országnak történelmét fordulóponthoz vezetve, mindig új kezdetet, új esélyt teremtett.

A földi történések szellemi hátterét fürkésző ember számára úgy tű

nik, hogy ma is ez az iránymutató erő vezérli a magyarságot egy új lehetőség felé.

Rudolf Steiner születésének történelmi körülményei

Az ember tragédiáját először Rudolf Steiner születési évében, 1861-benadták ki: az ország első költője, Arany János olvasta fel a művet a Kisfaludy Társaságban. A magyarok szellemi történelmének korszakos

eseménye volt ez, abban az esztendőben amikor Rudolf Steiner országunkban megszületett.Egy munkaigazolvány kiállításának alkalmával Rudolf Steiner pon

tos felvilágosítást adott születési helyéről:

„Az iratban benne legyen, hogy Kraljevecben, Magyarországon, 1861. február 27-én születtem. '*

A gyermek magyarországi születése nem változtatott a szülőktől szár

mazó állampolgárságán: Rudolf Steiner születésétől haláláig osztrák volt. Önéletrajzában részletesen ír születésének néhány körülményéről, így kiemeli, hogy szüleinek hazájától egészen távol született. Szülei

8 Kraljevec magyarul Mura-Király, azaz a Mura folyó királyai, horvátul = királyfi.

(Briefe I., Domach, 1948, 154. oldal.) A meglévő dokumentumok igazolják a tényt(Johannes Hemleben: Rudolf Steiner, Reinbek bei Hamburg, Verlag, 1963,8,20. p.).

64



csak röviddel születése előtt költöztek Kraljevecbe, és gyermekük születése után csak rövid másfél évig maradtak ott. Hemleben azt írja,hogy születésének körülményei Rudolf Steiner számára sorsszerű jelentőséggel bírtak. Mivel Hemleben Rudolf Steiner értelmezését nemközli, így meg kell elégednünk a tények egyszerű felsorolásával.

Rudolf Steiner egy olyan országban született a földre, ahová előtteCarl Július Schröer, Petőfi, Saint-Germain, Szent Erzsébet (és más, azelőző fejezetekben említett személyiségek) születtek. Nem Alsó-Ausztriába, szüleinek tiszta, harmonikus hazájába érkezett, hanem egy egészenmás múltú és jövőjű ország lett a szülőhazája (Megjegyzések, 4.).

Azt a Kraljevec nevű kis falut - amelyben Rudolf Steiner a világra jött, és amely ezer évig Magyarországhoz tartozott - röviddel Rudolf

Steiner halála előtt elvették Magyarországtól, és Jugoszláviához csatolták, így Rudolf Steiner szülőhelyére nézve, ma már két országot kellfigyelembe venni: Rudolf Steiner mint osztrák, az akkori Magyarországon, Kraljevecben született, mely most Jugoszláviához tartozik.

Kraljevec az úgynevezett Mura-szigeten fekszik, amely tulajdonképpen nem sziget, hanem egy folyók határolta föld, mint egy miniatűr Mezopotámia, délen a Dráva, északon a Mura határolja. A Mura-sziget déli szélén, épp így Kraljevec környékén is, horvátok telepedtek lea törökökkel folytatott háborúk után (lásd Ottó Zarek: Ungarn, Huma

nitás Verlag Zürich, 491, 496, 500. o.).Ezért írja Rudolf Steiner az Eletutamban, hogy születési helye a ma

gyar-horvát határon fekszik. Szavai arra utalnak, hogy születési helyefölött két népszellem nyújt kezet egymásnak. A Mura-sziget a tradíciószerint azok közé az igen ritka helyek közé tartozik, ahol - egyes kiemelkedő személyiségekben, mint a Zrínyi család tagjai, valamint a területen élő néprétegekben - két különböző népszellem együttműködése mutatkozik meg.

A XVI. században, a török háborúk idején Zrínyi Miklós vezérszere

pet játszott e magyar területek védelmében. Zrínyi tetteit, lelkivilágátés halálát azonos nevű dédunokája, a nagy tehetségű költő, hadvezér a

Zrínyiász című eposzban örökítette meg. A Zrínyiász német nyelven ismegjelent.

Theodor Korner, a német költő - aki szintén egy szabadságharcbanáldozta életét - még háromszáz évvel később is ideáljának tekintetteZrínyi Miklóst, és 1812-ben róla alkotta a Zrínyi című szomorújátékot.

65



A Mura-sziget évszázadokig a Zrínyi család tulajdona volt. Csáktornya - a Zrínyiek idejében katonai és kulturális központ, és Szigetvár, aZrínyiek erődje - a törökök elleni védőbástya, nem esnek messze Kral-

jevectől. Az itt keletkezett hősi eposzt, a Zrínyiászt írója Michael arkangyalnak ajánlotta.

Az eposz hősi alakjait harcban és halálban egyaránt Michael erejetámasztotta meg.

A Mura-sziget a Michael-kultusz területének is tekinthető. Rudolf Steinert élete második napján egy Michael-templomban keresztelték meg.

Rudolf Steiner hagyatéka Svájcnak

Tanulmányaim közepette - melyekben Rudolf Steiner életének kezdetére vonatkozó közléseivel foglalkoztam - váratlan sürgönyt kaptam. A távirat Rudolf Steiner halálhírét hozta: Meghalt 1925. március30-án, dornachi stúdiójában.

*

Rudolf Steiner Svájcban fejezte be életét. Születése utáni első éveitKözép-Európa keleti országában töltötte el, élete végét pedig Közép-Európa nyugati országában, Svájcban. Mivel élete első 12 esztendejét Magyarországon töltötte, életének utolsó 12 esztendejét pedigSvájcban, ezért a magyarokat és a svájciakat egészen különböző szempontok alapján jellemezte. Miközben a magyar történelem kiváló alak

jairól írt, ezzel egy időben képes volt megvilágítani a svájci nép misszió ját is.

A magyarok figyelmét elsősorban múltjukra irányította, míg a svájciak figyelme elé jövőjüket állította. Amit a svájciaknak a közeledő századfordulóra és annak előkészítésére irányelvként mondott, az - nohaaz idők nagyot változtak - még ma is érvényes.

Vezérgondolatok Rudolf Steiner: Az egyes népszellemek missziója című előadás-ciklusából (Christiania, 1910, 2. előadás).

Az antik Görögországban - az apollói misztériumokban - ez a mondat: „Ismerd meg önmagadat" központi szerepet játszott.

6 6



Hasonlóképpen - egy nem túl távoli jövőben - felmerül az önismeret kollektív, népszellemi szintre való emelésének követelménye.

A népszellemek jelenlétének és működésének megismerése az em beriség jövőbeli tevékenységére nézve nagy jelentőséggel bír majd.

Korunk emberisége tehát egy olyan követelménnyel néz szembe,amelyben külső, érzéki észlelés számára láthatatlan lényekkel találkozik, ismerkedik majd. A jelenkori materialista beállítottságú emberiség számára talán elviselhető lehet egy olyan nézet, amely abból indulki, hogy fizikailag látható lényeknek - mint például az embereknek - aláthatón kívül vannak még érzékfölötti, láthatatlan részeik is. A jelenemberétől nem lehet elvárni annak elismerését, hogy világában számára láthatatlan lények is jelen lehetnek.

Ilyen értelemben mi lehet az, amit ma népléleknek, népszellemnek

nevezhetnénk? Egy elfogadható értelmezés lehetne, egyazon földrajziterületen élő több százezernyi vagy milliónyi ember közös tulajdonságainak összessége. Ha feltennénk a kérdést: mit ért a mai ember a

svájci népszellem elnevezésen, akkor minden bizonnyal tulajdonságok összességét írnák le, melyek azokra az emberekre jellemzőek, akik az

Alpok és a Jura területén laknak. Ugyanakkor tisztában lennénk azzalis, hogy mindaz, amit külső megismerési erőkkel, tehát érzékszervi észleléssel megtapasztalhatunk, még nem felel a feltett kérdésre.

Első lépésként végiggondolhatnánk a következőt: léteznek olyan lé

nyek, akik érzékszervi észlelés számára nem nyilvánulnak meg, akik mégis hatással vannak a látható lényekre, amiképpen az emberi lény hatása is megjelenik az emberi végtagokban. Tehát beszélhetünk a

svájci népszellemről mint egy ember szelleméről: ahogy az ember szellemét meg lehet különböztetni attól, ami a tíz ujjúnkban előttünk van,ugyanúgy meg lehet különböztetni a svájci népszellemet attól a milliónyi embertől, akik Svájc hegyei között élnek. A népszellem az emberiészlelés számára ma még nem válhat érzékelhetővé, de mint szellemilény, teljesen reális jelenléttel bír.

Ha imaginatív gondolati erőinkkel olyan szellemi lényekhez közelítünk, akik a Hierarchiában az arkangyal-fokon állnak, akkor közelebbkerülhetünk a népszellemek fogalmához.

Ha megismerkedünk a népszellemek missziójával, akik a népek inspirátoraiként működnek, akkor azt is megértjük, hogy szellemi értelemben mit jelent egy nép fogalma.

67



Egy nép: olyan összetartozó emberek csoportja, akik egy Arkangyalszellemi vezetése alatt állnak.

Egy nép kiemelkedő személyiségei a népszellemek oldaláról kapják

az inspirációt arra, amit egész népük érdekében cselekednek. Ahogy az egyes népek jelentősen különböznek egymástól a földön, éppúgy különböznek egymástól a népszellemek a szellemvilágban.

Minden egyes nép egy-egy Arkangyal individuális misszióját testesítimeg. Ha ezek után belegondolunk, hogy a világtörténelemben hogyanköveti az egyik nép a másikat, illetve hogyan élnek és működnek egymás mellett, akkor talán - legalábbis absztrakt formában - megérthet

jük, hogy mindezeket a folyamatokat szellem-lények inspirálják. Egy valami talán mégis világosabbá válik számunkra: az emberiség fejlődé

sében más erők és hatások is érvényesülnek azonkívül, amit egyik vagy másik nép a földön létrehoz.

A szellemi látás számára Földünk minden pontja fölött egymástóleltérő, sajátos „felhő-képződmény" mutatkozik meg, amit egy-egy földterületjellegzetes éter-aurájának kell neveznünk. Ez az éter-aura más,egészen más Svájc fölött, mint Olaszország fölött, és ismét más Norvégia, Dánia vagy Németország fölött. Amennyire igaz, hogy minden em

bernek saját éterteste van, éppoly igaz, hogy földfelületünk egyes területei fölött nagyon különböző éter-aurák vannak jelen. Sajátságos

tény, hogy egy bizonyos földterület éter-aurája nemcsak abból táplálkozik és alakul, ami a földről száll fel, hanem alakulása attól is függ,hogy ezen a földterületen milyen népek telepednek le egymás után.

A népvándorlások korában Európa különböző éter-aurái rendkívülimódon megváltoztak.

A népszellemek az egyes földterületek éter-aurájában tevékenykednek, és ezáltal éppúgy hatnak a növénytakaróra, az ott élő emberek fejlődésére, mint minden egyébre is, amire egy elevenen működő princípium hatással lehet. A népszellemek tevékenységéhez tartozik még,hogy a népek különböző temperamentumát kialakítják, annak fejlődését befolyásolják.

A népszellemek, azaz normálisan fejlődő Arkangyalok együttműködnek olyan, az arkangyali fokon visszamaradt Forma-szellemekkel,akik lemondtak saját továbbfejlődésükről azért, hogy az emberbe földiélete során anyanyelvét beolthassák. Ezek a lények rendelkeztek azzalaz erővel, amely által a gégefőt és az emberi beszéd többi szervét egy

68



teszi. Noha kicsiny ország, mégis óriási a missziója. Ezt a missziót azon ban csak úgy lesz képes teljesíteni, ha szabad akaratból véghezviszi azt,amire a kelet- vagy közép-európai államok többé szabad akaratból

már nem képesek - elkéstek ennek a végrehajtásával - és amit a nyugati államok nem fognak megtenni, mert nincs meg hozzá a rátermettségük. Svájc rendelkezik a földrajzi előfeltételekkel éppúgy, mint a misszió

végrehajtásához szükséges belső hajlamokkal.

Dornach, 1920. április 18.Teljes joggal beszélhetünk a svájci nép egészségéről. A jövőben azon ban számolni kell azzal, hogy ez az egészség csak úgy maradhat fenn, haaz ember elveti magától az összeomló-félben lévő Európában fennma

radt, elszigetelt terület illúzióját.

Dornach, 1921. október 14.Látható, hogy itt egy olyan képlet alakult ki, ahol a gazdasági életet ésa szellemi életet politikai meggondolások szerint kormányozzák, de a

jogi formák iránt semmiféle igazi érzés vagy átélés nem alakult ki. Mélyen magukba kell vésni azt a realitást, hogy a jog egy olyan meghatározhatatlan, definíciónak ellenálló fogalom, ahogy a piros vagy kék szint sem lehet definiálni. A jog egy olyan szellemi állapot, amelyet

minden nagykorúvá lett embernek ember volta önállóságában kell átélnie.

Tehát arról van szó, hogy itt Svájcban, a jog területén életre kell kelteni azt az érzést, amely mint egyenlőség-tudat él minden egyes ember

ben. Ez Svájc missziója, azt is mondhatnám, hogy a világ összes népszelleme Svájcra tekint, hogy ez a misszió megvalósul-e?

Ez azt is jelenti, hogy itt Svájcban a szociális organizmus hármasságán belül - jogrend, szellemi élet, gazdaság - az egészséges egyensúly akkor életképes, ha az emberi érzésvilág bázisából nő ki. Azt is mond

hatnánk, hogy a római jog szétáradó hatása a svájci hegyeken megtört,és egészen más módon jelent meg Franciaországban, Németország ban, és más európai országokban, az emberi szívet cselekvőképesenhagyva.

Svájc jogi szférája tehát érintetlen maradt, így ebben minden megteremthető. De az embereknek rá kell ébredniük arra, milyen végtelenszerencse jutott nekik osztályrészül, hogy saját, független akaratukból

7 0



szabadon élhetnek itt a hegyek között, ebben a kis országban. Itt meg van a lehetőség arra - éppen a világban uralkodó viszonyok miatt -,hogy a jogi elemeket megfelelő módon kimunkálhassák.9

Dornach, 1924. március 16. A XIX. század utolsó harmadának küszöbén, az európai civilizáción belül egyre több emberben támadt fel a jövő követelményeinek előérzete. Nem akarok politikáról beszélni, hanem a különböző közületek szellemi konfigurációjáról, a képzettség fokáról, a gondolkodásmódrólstb. Ha a parlamenteket nézzük, úgy tűnik, a hatvanas-hetvenes évek

ben, a különböző pártok legjobbjai működtek ott. Ezt el lehet ismernianélkül, hogy az ember egyik vagy másik párttal vagy szellemi irányzattal különösebben egyetértene. Ezek az emberek különleges rálátással

rendelkeztek, és a XIX. század végére majd mindenütt különleges lehetőségek közé kerültek. Ma azt kell mondanunk: hogy többé már nincsenek itt, elsöpörték őket, sokszor egészen különös módon...

Amit mondok, nem hízelgésből mondom - ezt a háború évei alattújra meg újra hangsúlyoztam -, hanem mert a tények megfigyelésébőlerre a következtetésre jutottam. Ahogy a különféle embereket és népeket figyeltem - akik ezzel az előbb említett különleges belső érzülettel rendelkeztek, és mára már mind eltűntek -, akkor meg kell állapítanom azt, hogy Svájcban ez a belső érzület még nagyon sok emberben

benne van.Ez az erő, ez a képesség egyedül Svájcban életképes, bár sok szem

pontból akadályokkal találja magát szembe. Néha valóban a szimptó-mákból kell megítélni a dolgokat. Nemrég ezeknek az áramlatoknak akülönböző lehetőségeiről beszéltem valakivel, és arról a tényről, hogy ha valaki valamilyen áramlathoz tartozik, néha túlzottan a befolyásaalá kerül. Ekkor az a személy, akivel beszélgettem, így válaszolt: - Igenezt akarhatják megvalósítani, de nem képesek rá!

Ez a belső bizonyosság, ez a meggyőződés arról, hogy ha mi akarunk valamit, azt mások nem tudják megakadályozni - ez az az érzület, amelyről beszélek. Még többet is mondhatnék és akkor megmutatkozna, hogy jó

' Rudolf Steiner már 1921. február 14-én Stuttgartban részletesen beszélt az itt leírtakról.

71



okom van azt mondani: ha az ember akar, akkor az általános világhely zetből eredően ma valóban nagy dolgokat akarhat! Csak akarni kell!

Rudolf Steiner Svájchoz intézett szavainak visszhangjaképpen ebbenaz országban az első világháború vége óta megvalósult egy sor nagyszerű iniciativa. Jogilag még máig is korszerűnek mondható keretek között, a kor követelményeinek megfelelő pedagógiai, orvosi, szociális ésegyéb intézményeket hoztak létre, amelyek ma is fejlődnek, és megfelelően bele tudnak nőni a jövőbe.

Olyan szerencsés voltam, hogy személyesen is jól ismerhettem néhány svájci embert, akik ezekben az impulzusokban életük végéig vezető szerepet játszottak, jelentős műveket alkottak. Hálám jeléül sze

retném itt legalább néhányuk nevét megemlíteni.Nevük itt képviselje azokat is, akik ismeretlenek maradnak: dr. Emil

Anderegg parlamenti képviselő St. Gallen községi elöljárója; Fried-rich Háusler társadalmi és történelmi érdeklődésű író10, dr. LouisLocher-Ernst matematikus; Maria Modena költő; Hans Reinhart költő, fordító, mecénás; Christien F. Schneeberger, a Werksiedlung Renanalapítója és vezetője; Emil Schweigler festőművész; Albert Steffen költő és író; Ernst Uehli ókor-kutató és pedagógus; dr. med. Klára Wid-ner, a svájci orvosok között az első, aki Rudolf Steiner orvostudományt

megújító szellemi impulzusához aktívan hozzákapcsolódott. A második világháború vége után parlamenti képviselők, a kanto

nok tanácsa dr. Emil Anderegg nemzeti tanácsos és Albert Steffenköltő vezetésével felhívást intéztek a svájci néphez: Aufruf an dasSchweizervolk. Ebben Svájc időszerű feladatát körvonalazták, és minden svájcit felszólítottak, hogy vegyen részt ebben a munkában. Ez figyelemre méltó módon - a lehetőségeknek megfelelően - megvalósult,és ma is folytatódik. A Vöröskereszt 1949-es genfi konvenciója nagy előrelépést jelentett, a kor újabb követelményei azonban állandó figyelmünket igénylik.

Ma, 28 évvel a második világháború befejezése után Svájcnak egészen új, egyre veszélyesebb problémákkal kell szembenéznie. Ezen túlSvájc népének rövidesen két komoly egzisztenciális döntést kell hoz-

Különösen utalva jelentékeny művére: Die Entstehung der Eidgenossenschaft.

7 2



nia. Ezek a következők: a szövetségi alkotmány átalakítása és a nemzetközi kapcsolatok újra szabályozása. Az ideális az lenne, ha ezekbena döntésekben a szociális élet, a jogrend, a szellemi élet és a gazdaságegészséges viszonya a múlthoz hasonlóan megmaradna.11

Gyászünnep Rudolf Steinerért

Rudolf Steiner gyászünnepéről és temetéséről többféle feljegyzés ésleírás létezik. Albert Steffen is több írásában beszámol róla. 12 A gyászszertartásra Dornachba érkeztek a barátok és tanítványok. A felszentelés Dornachban történt, a Steiner által szeretett „Schreinereiben",az ünnepélyes hamvasztás pedig Baselben, a Horburg-temetőben,ahol Albert Steffen mondott búcsúbeszédet. Rudolf Steiner urnáját aGoetheanumban, az általa faragott Krisztus-szoborral szemben helyezték el.

Én is el akartam utazni a temetésre, minden előkészületet megtettem, az utazás azonban lehetetlenné vált. így fizikailag nem voltam jelen a gyászünnepnél, csak utólag kaptam a kiváló megfigyelő Alfréd Meeboldtól kimerítő tudósítást, olyan részletekkel, melyek sehol másutt nem voltak olvashatók. Kettőt ezek közül megemlítek itt: a gyászünneprésztvevőinek nagy tömegében nem volt egyetlen síró ember sem. Még

a nők szemében sem látott Meebold egyetlen könnyet sem. Basel egész városában az összes virágüzlet kiürült; egyetlen szál virág sem volt már kapható.

A gyászünnep résztvevőinek és a távol maradottak búcsújának fájdalma elviselhetetlennek érződött. Albert Steffen így beszélt:

- Tulajdonképpen hálaénekeket kellene énekelni azért, hogy ilyen ember, mint Rudolf Steiner, a Földön élhetett.

A jelenlévők és a messziről idegondolók lelke lassan megtelt akaratiimpulzusokkal. Rudolf Steiner gyászünnepsége több kontinensen a

munkára elszánt szellemi akarat ünnepévé vált.

" Lásd Albert Steffen: Brennende Probleme, Verlag für Schöne W., Dornach, 1956.11 Kiemelések a szerzőtől.12 A következő könyvekben: In Memóriám Rudolf Steiner, 1925; Begegnungen mit Ru

dolf Steiner, 1955; Die Geschichte eines jungen Menschen, regény, 1928.

7 3



még soha nem tette a régi szövetség idején, sem Hoseás előtt, sem pedig utána. Ezek a közlések mélyen éltek Hoseás lelkében, kihirdetésük igazi átélésből fakadt, így Isten beszélt általa:

Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint. Szántsatok magatoknak új szántást... (Hos 10/12).

Az okság, melyet ez a parancs tartalmaz, megvilágítja a helyes magatartás jó következményeit.

Aki igazságot vet, szeretetet arathat. A Máté-evangélium Hegyi Beszédében felsorolt „boldogságok" a

Hoseás-üzenet folytatásának és egyben felfokozásának tűnnek, a sorstörvények „napos oldaláról". Krisztus megvilágítja bennük az „üdvözítő" összefüggéseket:

Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a Földet.Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják. Az „új", ami Hoseás idejében először jelentkezett, és amit „szánta

ni" kellene, teljes érettségét Krisztus szavaiban éri el János evangélistafeljegyzésében:

Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt (János14/14).

Krisztus itt nyitja meg az abszolút szeretet és szabadság kapuját azemberek előtt, egy olyan világba, ahol az erőszak minden fajtája eltűnik, és minden kötés feloldódik.

A házasság-imagináció (Hos 1/2.3). Amikor beszélni kezde az Úr Hoseással, monda az Úr Hoseásnak:

menj, végy magadnak parázna feleséget és parázna gyermekeket, mert paráználkodik a Föld, nem követvén az Urat! O elméne tehát és elvévé Gomert, Diblajim leányát, és az teherbe esék és fiat szüle néki.

Isten maga adott nevet ennek a fiúnak, aki nem Hoseás fia volt, hanem másé, Jezraelnek nevezte, ami „még egy kis idő"-t jelent, így indo

kolta meg Isten az ő név-választását, „megbüntetem a Jehu házát aJezrael vére miatt".Gomer azután egy leányt majd egy második fiút is szült, egyik sem

volt Hoseás gyermeke. Ismét Isten adta a gyermekek nevét, elnevezte aleányt „nincs irgalom"-nak vagy „nincs szeretet"-nek, az ifjabb fiút pedig „nem az én népem"-nek.

A három gyermek születése után Gomer elhagyta Hoseást egy idegenférfiért, aki minden valószínűség szerint eladta őt rabszolgának. Hoseás

76



megkönyörült rajta, tizenöt ezüstért visszavásárolta és hazavitte. A házassági kapcsolatot azonban nem újította fel vele, házában külön szobá ba helyezte, abban a reményben, hogy természete megváltozik majd.

Hoseás valamennyi kommentátora és ő maga is ebben a házasságitörténésben mint egy tükörben azt látta, ahogyan Hoseás idejében Izrael népe Istenhez viszonyult.13 A Hoseás-könyv valamennyi fejezetébőlaz derül ki, hogy a házasság a kiválasztott nép Istenhez való kapcsolatáttükrözi, éppen úgy, ahogy a házasságtörés az Istenhez való hűtlenség ésaz izraeli nép hanyatlásának példázata. Hoseás mint Isten hűséges szolgája arra hivatott, hogy istenével együtt szenvedje és viselje azt a fájdalmat, amelyet népe elfordulása, hűtlensége okozott az Úrnak.

Ahogy a Bibliában ez az első házasság-imagináció megjelenik, ezzelegyidejűleg a szövetség fogalma - amely eddig az emberek jogi lelkiismeretére épült - most alapvetően kiteljesedik.

Itt már nem csupán szövetségről, hanem házassági szövetségről vanszó, és ez a változás az ember benső világát új erőkkel, érzésekkel, a felelősségvállalás impulzusával tölti meg, amelyeknek eddig nem voltak tudatában.

Ezt a jelenséget János evangélista fejlesztette tovább, és nála érte eltetőpontját. O a négy evangélista közül az egyetlen, aki a legtávolabbi

jövőre utaló és teljes jelentőségében ma még szinte felfoghatatlan kánai menyegzőt az Újszövetségben leírta, majd Apokalipszisében megmutatta az eljövendő „Isten Báránya" menyegzőjét. Erre akkor kerülmajd sor, ha lezajlott az ítélet, a Föld és az Ég elmúlt, és egy új Univerzum - az új Jeruzsálem - létbe lépett. Ahogy Izrael volt valaha az Úr „házasságtörő asszonya", úgy lesz egykor az új Jeruzsálem születésé

vel, az egész emberiségből Krisztus számára felékesített asszony (Jelenések 21/2).14

*

13 Néhány modern kommentátor az itt el nem fogadott nézetet vallja, hogy Hoseásnálnem ugyanannak a házasságnak két periódusáról van szó, hanem két házasságról.

" A Lexikon für Theologie undKirche II. kötetében Verlag Herder, Freiburg, 1958, F.Mussner megtárgyalja a Hochzeit des Lammes-t János Apokalipszisében, és felhívja a figyelmet arra, hogy itt a menyasszony a bárány jövendőbeli feleségének, az Új Jeruzsá

lemnek vőfélye is az. Amikor a bárány ígérete már elhangzott: „Jövök nemsokára..."

(Jelenések 22/12-16), a menyasszony és a szellem közösen válaszolnak neki (Jelenések 22/17). A szellem a vőfély.

77



egy minden eddigit felülmúló reménnyel, és egy teljesen új jövő-képpel. Elmondja, hogy mit várhatnak ettől a szeretettől, ha vétkeiket felismerve visszatérnek hozzá:

Isten megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon föltámaszt

minket, hogy éljünk az O színe előtt (Hós 6/2). Ismét olyan szavak, melyek a Bibliában először Hoseásnál hangzanak el.

A halálból való feltámadás reménye a jövőben egy olyan emberi tudatossághoz vezet, amely telítve van Isten jelenlétével, lényének állandó felismerésével.

A Hoseás által említett feltámasztások a távoli jövőt vetítették azember elé: ezeket maga Krisztus vitte végbe, feltámasztotta barátját,Lázárt (János 11/1-45), a naini ifjút (Lukács 7/11-15) és Jairus leányát(Lukács 8/41-55). Lázár átalakulásáról, további életéről és fejlődéséről az evangéliumok hallgatnak. Mégis van mód arra, hogy kövessük Lázárt további útján, ahogy beteljesedik rajta mindaz, amit Hoseás afeltámasztás következményeként leír.

Hoseás könyvének 13. fejezetéből kitűnik, hogy a feltámadás egy első lépés egy még magasabb és még átfogóbb princípiumhoz. Isten ittmár nem az egyes ember pusztulása, hanem egyenesen a halál-princípium ellen lép fel.

De megváltom őket a pokoltól, és megmentem őket a haláltól! Pokol,

halál, méreg akarok lenni ellened! Pokol, pestis akarok lenni ellened! (Hós 13/14).Hoseás szavai az eljövendő Krisztus tetteiről írnak az Ótestamen-

tumban, és beteljesednek a tanítványban „akit az Úr szeret vala", János evangélistában (Jelenések 20/14; 21/4).

A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába...

Keresztelő János és János evangélista

Keresztelő János életét mind a négy evangélium elmondja, talán a legrészletesebben Lukács. Az életrajzok rendszerint a születéssel kezdődnek, és annak a halálával végződnek, akinek az életét leírják. A Keresztelő életrajza az evangéliumokban nem csak a születésig megy vissza,hanem az előző inkarnációig, és nem a Keresztelő halálával végződik,hanem a halál utáni spirituális működésének leírásával.

7 9



Az Ótestamentum utolsó szavai hírül adják Krisztus eljövetelét, deazt is hírül adják, hogy Illés próféta visszatér még Krisztus jöveteleelőtt. Malakiás az a próféta, aki az Ótestamentum utolsó könyvét és

utolsó szavait írta. A következőket mondja:Imé én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem a Földet az átokkal.

Ezek az Ótestamentum utolsó szavai. Az Újtestamentumban Lukács evangéliumának első fejezete tartalmazza Gábriel arkangyalnak Keresztelő János születésére vonatkozó szavait:

És ez O előtte fog járni Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse. Hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet (Lk 1.17).

Ilyenképpen Illés individualitása híd az Ótestamentum és az Újtestamentum között. Illés a régi zsidók prófétája, Keresztelő János pedigKrisztus hírnöke.

Amikor Keresztelő János elérte a harmincadik életévét, végigjártaa Jordán folyó egész vidéket, prédikálván a keresztelést, a vezeklésért, a

bűnök bocsánatáért.Krisztus akkor kezdte meg tanítását, amikor a Keresztelő már befe

jezte az övét. Nemsokára a Keresztelő lefejeztetett. Halála után Krisztus gyakran szólt róla, és Ő is kinyilatkoztatta, hogy Keresztelő János

Illés reinkarnációja (Mt 17,11-13, Mk 9,11). Az evangélium Keresztelő János történetét igen körülményesen

mondja el; másrészt nagyon kevés utalás van benne János evangélistaéletére vonatkozólag, és mindig ezoterikus formában.

Rudolf Steiner kibetűzte az Akasha-krónikából János evangélistaéletét, és felfedte előttünk. Elmondta, hogy János evangélista nem voltfivére annak a Jakabnak, aki Zebedeus fia és aki egyike volt a tizenkéttanítványnak. Ő Krisztus tanítványa, a negyedik evangélium, a háromlevél és az Apokalipszis írója, amik mind fontos részei az Újtestamen-

tumnak. Az Apokalipszis az utolsó könyv, ezzel fejeződik be az egészBiblia. János sohasem említi saját nevét. Evangéliumában csak aztmondja, hogy ő az a tanítvány, aki Krisztus keblén nyugodott az Utolsó

vacsorán, és ott állt a kereszt alatt Krisztus halálakor. Hangsúlyozzaazt is, hogy ő az a tanítvány, akit az „Úr szeret vala", a „szeretett tanít

vány". Mi az igazi jelentése a régi nyelvek használatában annak a kife jezésnek, hogy „szeretett tanítvány"?

8 0



Ez a kifejezés egy olyan személyre vonatkozik, akit a Mester magaavatott be a legnagyobb bölcsességbe. A kereszténység előtti beavatás

három és fél napos, halálhoz hasonló alvásból állt, és több évig tartómorális és spirituális előkészület után vált lehetségessé. Akik ilyen beavatáson mentek át, teljesen átalakultak, és gyakran új nevet is kaptak.Krisztus eljövetele után a beavatás is teljesen új formát öltött, és a három és fél napos, halálhoz hasonló alvásra nem volt többé szükség. Azelső ember, aki ilyen Krisztus utáni beavatáson ment át, Saul volt(Krisztus maga volt a beavatója), és beavatása után kapta a Pált nevet.

Az utolsó olyan ember, aki az iniciáció régi formáját, a három és félnapos halálhoz hasonló alvást átélte, Lázár volt. Krisztus maga avatta

be őt a „Lázár feltámasztásával" és beavatása után Jánosnak nevezte. A krisztusi erővel áthatott bölcsesség tette őt képessé arra, hogy megír ja evangéliumát, a három levelet és az Apokalipszist.11 Amikor evangéliumában János úgy beszél magáról, mint a „szeretett tanítványról", eztazért teszi, mert maga az Úr avatta be őt. Beavatása előtt Lázárnak hívták.

Ha gondosan tanulmányozzuk Keresztelő Szent János és Jánosevangélista életrajzát, indíttatva érezzük magunkat arra, hogy összehasonlítsuk őket. Úgy látjuk, hogy életrajzaik, éppen részleteikben, na

gyon különböznek egymástól. Szinte azt mondhatnók, hogy bizonyosértelemben ellentétesek. Már születési dátumuk is mutatja a két em

ber karmikus helyzetének ellentétes voltát. A Keresztelő június 24-énszületett, az evangélista pedig december 24-én. A Keresztelő az év leghosszabb, János evangélista az év legrövidebb napján született. Június24. után a nappalok rövidülnek, december 24. után pedig a nappalok hosszabbodnak, és az éjszakák rövidülnek.

János evangélista születésnapja nagyon közel esik ahhoz a naphoz,amelyen a Jézus-gyermek született, viszont a Keresztelő születésnapja

pontosan az év ellenkező felére esik. Keresztelő János mélyen megértette születési konstellációjának a Krisztus [Jézus] születési konstellációjával való ellentétességét, hiszen azt mondja:

Néki növekednie kell, nékem pedig fogyatkoznom (Jn III.30). A Keresztelő Krisztus előfutára volt. Rudolf Steiner mint előfutár

ról beszél róla, és azt mondja: „A Keresztelő a jövőbe mutató üstökös."

" Lásd Rudolf Steiner A kereszténység mint misztikus tény és János evangéliuma

81



Mivel Krisztus teljesen megújította a beavatást, Rudolf Steiner a kö vetkező mondattal kezdhette a modern beavatásról szóló könyvét:

„Minden emberben szunnyadnak olyan képességek, amelyeknek kifej

lesztésével ismereteket szerezhet a magasabb világokról." A Krisztus előtti időkben ez a mondat nem felelt volna meg a teljes valóságnak. Krisztus kegyelméből azonban ez számunkra igaz lett.Krisztus maga az utolsó prófétának tekintette a Keresztelőt. Rudolf Steiner a következőket mondja:

„A Keresztelőt Krisztus az utolsónak tartotta azok közül, akik a legtisztább, legnemesebb formában adják a próféták tanításait, amely tisztán ésnemesen áradt az elmúlt korok emberiségébe."

A Törvény és a Próféták korszaka Keresztelő János koráig tartott. Ő

a régi tanítást, a régi lelki tartalmat még egyszer az emberiség elé állította. János evangélista ezzel szemben Apokalipszisében, az új fejlődést írja le: a Föld és az emberiség jövőjét, egészen a kozmikus Jupiter-korszakig. A Keresztelő a múltat képviselte, János evangélistapedig a jövőt.

Keresztelő élete rövid volt. Harmincadik életévének elérése utáncsakhamar meghalt. János evangélista élete kivételesen hosszú volt, alegenda szerint közel száz évig élt.

Keresztelő sohasem hagyta el Palesztinát, János evangélista sokat

utazott. Eljutott például Rómába, Patmoszba, és sorsa elvezette őtegy igen nevezetes helyre, a kis-ázsiai Efezuszba. János evangélistaEfezuszban fejezte be életét. A kereszténység előtti időkben Efezuszfontos misztérium-központ volt, és Hérakleitosz, a nagy tanító, itt éltele életét.

Efezuszban különösképpen a Logos-misztériumot ápolták. Az efe-zuszi misztériumoknak valóban a legfontosabb célja az volt, hogy tanulmányozzák a teremtő, kozmikus Igét, a Logost, és vele egyesültenéljenek.

János evangélista a kozmikus teremtő Ige működésének leírásávalkezdi evangéliumát, és ismételten hivatkozik a Lógósra. Nagyon lényeges dolog, hogy János evangélistát rendeltetése Efezuszba vitte. Úgy tűnik, mintha a Kerubok és az égi harmónia mesterei kifejezetten aLogos iránti szeretetükben küldték volna őt oda.

Rudolf Steiner sokszor hangsúlyozta a négy evangélium egymástóleltérő jellegét. Mindegyik egy bizonyos szempontból írja le Jézus

8 3



Krisztust. Máté a fizikai testét; Márk a Krisztusban működő kozmikus-éterikus erőket; Lukács Krisztus lelkét, asztráltestét, amelyben itt a Földönélt; János az Ó isteni lényéről beszél, a Lógósról, aki testté lőn, és benne

lakozék. János nem említi Jézus születését és gyermekkorát, de hatalmas képet fest teremtő tevékenységéről. A régi efezuszi misztériumok János evangélista idejében már isme

retlenek voltak. Erre Pál apostol is utal, akit sorsa szintén Efezuszba visz. Pál és János új korszakot nyitottak Efezuszban: keresztény közösséget alapítottak itt, és János élete végéig tanítója és vezetője maradtaz efezuszi keresztény közösségnek.

János evangélista efezuszi tartózkodásával kapcsolatban nevezetesesemény játszódott le. Az efezuszi templom sok száz évvel azelőtt a

szűzi Diana istennőnek volt szentelve. Ez a márványtemplom a világhét csodájának egyike volt. Krisztus előtt 358-ban leégett, azon az éjszakán, amelyen Nagy Sándor született.

A legenda azt mondja, hogy a Szent Szűznek, Isten anyjának el kellett hagynia Palesztinát. O is Efezuszba ment, és ott élt élete végéig. János evangélista a Szent Szűz közelében élt idős koráig. Keresztelő János

viszont gyermekkorában állt hozzá közel, amikor a Szent Szűz még fiatal anya volt. Sok nagy festő festette meg együtt az idős János evangélistát és Szűz Máriát. Raffael a Gyermeket festette meg sokszor, a fia

tal anyával, a Szent Szűzzel. Ebből a szempontból is ellentét van Jánosevangélista és a Keresztelő között.

Ezt az ellentétet megtaláljuk halálukkal kapcsolatban is. KeresztelőJános erőszakos halállal halt meg: Heródes lefejeztette. János evangélista is megtapasztalta a halált, amikor Lázárnak hívták. Krisztus feltámasztotta és beavatta őt. János evangélista tehát ismerte a halált.

Amikor Rómában az első keresztényeket üldözni kezdték, SzentPétert fejjel lefelé keresztre feszítették, Pál apostolt pedig lefejezték.János evangélistának alapjában véve mártírhalál volt a rendeltetése.

A legenda elmondja, hogy egy forró olajjal telt üstbe tették, de ő sértetlenül jött ki belőle. Ez május 6-án történt. János evangélistát errőlaz eseményről „olajban főtt Szent János"-nak is nevezték. Üldözői felismerték, hogy magasabb erők védik őt, és száműzetésbe küldték Patmosz szigetére. Itt írta Apokalipszisét, a Kinyilatkoztatás Könyvét.Giotto lefestette ezt a jelenetet.

84



Amikor János evangélista száműzetése lejárt, Efezuszba ment, ésott maradt a keresztény közösségben. A legenda szerint egy vasárnap,amikor már közel 100 éves volt, közösségének tagjai szokásuk szerintösszegyűltek szobájában, amely egyúttal templomuk is volt. Nagy csodálkozásukra a szoba közepén egy üres koporsót találtak. János evangélista belépett, és prédikált az összegyűlteknek. Beszédének végénezt mondta: eljött számára az ideje annak, hogy elhagyja földi testét, ésa szellemi világba lépjen. Mindenkitől elbúcsúzott, befeküdt koporsó

jába, szemét lehunyta, és lelke tudatosan ment át a szellemi világ küszöbén.

A Keresztelő erőszakos halált halt fiatal korában, az Evangélista viszont csendesen, teljes tudattal távozott, közel 100 éves korában. Az ő

lelke számára a halál csak lakhelyének felcserélése volt. A János evangélistáról szóló legendák imaginativ módon világosab ban írják le individualitásának jellemző vonásait, mint bármilyen pszichológiai analízis. Világos most már előttünk, hogy mik a lényeges különbségek a Keresztelő és János evangélista között.

De miért hívják mind a kettőt Jánosnak? A régi időkben a neveket nem véletlenül adták, hanem a nevek kife

jezték a személy lényegét. Krisztus megváltoztatta néhány tanítványának nevét, mert régi nevük már nem fejezte ki átalakulásukat.

Az a tény, hogy két individualitás ugyanazt a nevet viseli, nyilvánvalóan a köztük lévő lelki rokonságot hangsúlyozza. János evangélistát,mielőtt Krisztus feltámasztotta őt, Lázárnak hívták. Miért hívták ezután Jánosnak? Beavatása után volt-e Lázár-Jánosnak valami sajátságos kapcsolata Keresztelő Szent Jánossal, aki akkor már nem volt azélők között?

Rudolf Steiner választ ad erre a kérdésre a Márk-evangéliumról szóló előadásaiban. Kifejti, hogy a Keresztelőben lakó lélek Illés lelke

volt, és felteszi a kérdést: Mi történt ezzel a lélekkel, amikor a Keresz

telőt börtönbe vetették, és Heródes lefejeztette? Az evangélium beszélerről. Éppen Heródes jegyzi meg, hogy a Keresztelő halála után Krisztus összes tanítványa sokkal nagyobb erővel működött, mint azelőtt.Heródes félt attól, hogy talán újra megjelenik a Keresztelő lelke. Rudolf Steiner beszél a Keresztelő halál utáni működéséről:

Krisztus tanítványai és a Keresztelő lelke között lévő mély kapcsolaterőteljes inspirációként hatott.

8 5



A „Tanítvány, akit az Úr szeret vala" a Krisztustól kapott beavatáseredményeként különösen fogékony volt a Keresztelőtől származó inspirációra.

Beavatása után azért neveztetett Jánosnak, hogy egész életén keresztül mély kapcsolatban maradjon az eltávozott Keresztelő lelkével.János evangélista sohasem vesztette el ezt a kapcsolatot. János evangélista nem inkarnációja a Keresztelőnek, hanem mély és közvetlen kapcsolatban áll a Keresztelő lelkével.

Az ellentétes karmával bíró két individualitás Krisztus által spirituális, magasztos egyesülésben élt, az egyik még a Földön, a másik pediga szellemi világból tevékenykedett, mind a kettő megtartotta azonban amaga külön, független individualitását

Utószó

Rudolf Steiner halála után választ kaptam arra a régen bennem élő,fontos kérdésre, melyet dornachi látogatásom óta magamban hordoztam. A megtalált válasz mibenlétéről és hatásáról az Emlékiratok kö

vetkező köteteiben szólok majd.

Bizalmas feljegyzésRudolf Steiner utolsó előadásáról

Rudolf Steiner azzal kezdte előadását, hogy súlyos betegség kínozza,és csak a gondos orvosi kezelésnek köszönhető, hogy barátai előtt ezenaz estén megjelenhetett.

Az előadás folyamán ötször hangzik el olyan ezoterikus utalás,

amely további értelmezésre vár.Minthogy Steiner ennek az előadásnak másnap folytatását tervezte,feltehető az is, hogy ezeknek az ezoterikus utalásoknak értelmét is tisztázta volna. Az előadás gépelt szövegében a félreérthető részeknél piros kérdőjelet tettem: a 2. oldalon két helyen, a 3. oldalon az elején, a 4.oldal alján és a 6. oldal közepe táján.

Rudolf Steiner több más művéből tudjuk, hogy Keresztelő János ésJános evangélista két különböző egyéniség volt, noha a Keresztelő lel-

8 6



ke, halála után bizonyos vonatkozásban egyesült az evangélistáéval, ésezért hívják mindkettőjüket Jánosnak.

A két egyéniség inkarnációs sora a következő:

Keresztelő János:

Pineas, Illés próféta, Keresztelő János, Raffael, Novalis

Lázár-János:

Hieram Abiff, Hoseás próféta, Lázár-János, Christian Rosenkreutz,Saint-GermainMindenkit kérek, hogy Rudolf Steiner utolsó előadásának tanulmá

nyozásánál ezeket a feljegyzéseket vegye figyelembe.

8 7



N A G Y M Á R IA : E M L É K I R A T O K II. A szerző tollbamondása alapján

Alber t Steffen

1963. július 13. szombat ez a nap Jacob Voragine, az Aranylegenda szerzője halálának évfordulója (1298. július 13-án halt meg). Albert Steffen (1884-1963) svájci

költő, dráma - és prózaíró, nagyra becsülte az Arany legendát, és csoda-alkotásnak nevezte.

Az Aranylegendaa középkor végéig a keresztény világban a Biblia után a legjobban elterjedt és legtöbbet olvasott könyv volt, a keresztény művészetek fontosforrása (lásd Richárd Benz: Legenda aurea. Verlag Lambert Schnei-der, Heidelberg).

Mostanában ismét meleg érdeklődéssel fordulnak felé. Igen tartalmas mű, témája a Föld évköre, az emberiség kapcsolata a világmindenséggel és annak teremtő lényeivel és mindez a szentek életrajzába szőve.

Az Arany legenda címét nem a szerzőtől, hanem olvasóitól kapta. Voragine az Arany legendát Adventtel kezdi, és Halottak napjának, valamint a Mindenszentek ünnepének leírásával fejezi be. Az Arany le

genda felépítésében elejétől végéig teljesen tiszta vezérgondolatokattalálunk az ezoterikus kereszténységről.

Albert Steffen esszéinek gyűjteményében - amely összműveinek

mintegy negyedrészét alkotja - tizennégyszer említi az Arany legendát.Ez sok emberben érdeklődést keltett, és kérték, Albert Steffen folytassa magyarázatait az Arany legendáról. De ez a kérés 1963-ban - egészségi állapota miatt - nem volt többé teljesíthető. Felesége, Erzsébet(meghalt 1961. március 3-án) halála után jobb kezében ideggyulladásalakult ki, és ez egyre rosszabbodott. Erzsébet halála után kiadott köny

veit és képes mappáit már nem tudta saját kezű aláírásával ellátni, így a barátainak küldött példányokba géppel írott kártyákat ragasztott.

8 8



Kezének rossz állapota ellenére rendületlenül folytatta szerkesztőiés írói tevékenységét. Mindazok, akik tudtak betegségéről, állapotá ban nem pusztán az öregséggel járó megpróbáltatásokat látták, hanem

a művészt, akinek magas korában a legnagyobb nehézségekkel kellmegküzdenie művészete gyakorlásában. Példa erre Giotto, akit kezének betegsége művészi munkájában szintén súlyosan akadályozott.

Albert Steffen ekkor már 79 éves volt, de egészen 1963. június 7-ig -kezének betegségétől eltekintve - tele volt tetterővel és szellemi alkotóképességgel. Egy winterthuri útjáról hazajövet azonban az autóbanrosszullét fogta el. Ez láthatóan súlyos betegség előjele volt, ami lázzal

járt, és bronchitisnek tekintették. Dr. med. Margarete Kirchner-Bock-holt úgy vélte, hogy Albert Steffen orvosainak sikerült úrrá lenni a

komplikációkon. Most alapjában véve egészséges volt, csak nagyongyenge és étvágytalan. Agyban feküdt, ápolónője, Johanna nővér példamutatóan gondoskodott róla (lásd Goetheanum 1963.31. sz. melléklete).

AzAare1924 nagyszombatja óta, tehát 39 éve baráti kapcsolatban voltam Al

bert Steffennel. Megbetegedése óta többször érdeklődtem telefononhogyléte iránt. 1963. július 13-án 9 és 10 óra körül ismét telefonáltam,

és kérdésemre ezt a választ kaptam:- Steffen úr azt mondta, hogy ma meg fog halni. A bensőmben kialakult abszolút némaság az első pillanatban nem

engedett megszólalni. Gondolkodásom teljesen megbénult, tudatom ban csak lassan merültek fel a múlt képei és emlékei.

Evekkel ezelőtt Albert Steffennel és feleségével visszautazóban voltunk egy zürichi Pen Klub-kongresszusról Dornachba. Habsburg közelében, Bruggnál Albert Steffen elmesélte, hogy itt az Aargau vidékénegy jelentős élményben volt része. Akkoriban a fiatal gimnazistákatkatonai kiképzésnek vetették alá, és egy ilyen gyakorlaton neki, akadettnek jelentést kellett tennie egy felettes tiszt előtt. Első fellépése

volt ez a nyilvánosság előtt, és ettől nagy izgalomban volt. Vajon mostaz aargaui táj közelsége a nyilvánosságtól való visszavonulást jelzi számára?

Június 7-én legjobb barátjának, Hans Reinhartnak temetéséről jött vissza Winterthurból. Hans Reinhart hosszú élete során egy sor ki-

8 9



emelkedő kortársával került baráti kapcsolatba, így például AlfrédMomberttel, Regina Ullmannal, Friedrich Klosettal, Ernst Uehlittel,Leo Káplánnal stb.

Hans Reinhart neves költő, ismert műfordító, nagyvonalú és sokoldalú pártfogó volt. Ezáltal intenzív kapcsolatban volt olyan nemzetközi nagyságokkal, mint például Paul Claudel és Arthur Honegger, akiknek közös művét Jeanne d'Arc-ról ő fordította németre. Hans Rein-hartot Rudolf Steiner is barátjának tekintette. Erről tanúskodik az egyik Spruch, amelyet Steiner saját születésnapján írt, hogy Hans Reinhartéletproblémáját megvilágítsa:

Keress saját lényedbenÉs megtalálod a világot.

Keress a világműködésbenÉs megtalálod önmagadat.Vedd észre az ingalengést

Önnön valód és a világ között És megnyilatkozik számodra

Az emberi, a kozmikus Lény.(Szívbéli szeretettel a kedves barát,

Hans Reinhart számára. 1919. február 27.)

Hans Reinhart kremációjánál Albert Steffen, addigi szokásától eltérően, nem tartott beszédet, hanem csendben búcsúzott a hű baráttól. Ezután érte a már említett rosszullét. Azon a környéken történt ez, aholaz Aare a Rajnába torkollik, miután meseszerű pályáját bejárta, és végül a Reusst és a Limmat-ot is felvette magába. Az ős-erőteljes Aare vidékén töltötte Albert Steffen boldog gyermek - és ifjúkorát, ahogyanerről írásaiban többször megemlékezett. A kezdet és a vég szimmetriá

ja mutatkozna itt?

A záró témák Albert Steffen azt mondta, ma meg fog halni.De miért?Hiszen betegségéből alapjában véve felgyógyult. Vissza akarta nyernierejét, amelyekkel hatni akart még a világban. A legutolsó kiadós beszélgetésünk alkalmával, jóval június 7-e előtt nyilvánvalóvá vált, hogy

9 0



erőinek teljes birtokában volt. Alaposan megfigyeltem a szemét, és úgy tűnt, mintha kékje még mélyebb lenne, eddig ismeretlen tűz-erővel sugározna az emberek felé.

Albert Steffen apjának - körorvosként dolgozott az Aare-vidéken - volt ilyen ragyogó kék szeme. Orvosi tevékenysége közben sohasemláttam, csak a családi beszélgetéseken. De el tudtam képzelni, hogyantekintett betegeire, hogyan pillantott élettársára vagy leányára, amikor arra kérte, hogy játszanak négykezest a zongorán. A megbeszélésünkben felmerült legkülönbözőbb témák azt mutatták, hogy AlbertSteffen szellemi erejével a legszélesebb horizontot is képes volt áttekinteni. Gyakran beszélgettünk feleségéről, Erzsébetről, drága barátnőmről és leányáról, Felicitasról. Emlékeinkben újra és újra felmerült

az 1929-es esztendő, Magyarország - ahonnan Erzsébet származott -és Budapest.Ebben az évben történt, hogy Albert Steffen a Pen Klub meghívásá

ra Budapestre érkezett egy felolvasásra, dr. Nagy Emil, nemzetközilegelismert jogász (Steffen házassági tanúja) és Lengyel Menyhért, világhírű drámaíró (Albert Steffen nagy tisztelője) közbenjárására. Ez Steffensorsában is fordulópontot jelentett, mert a Pen Klub tiszteletbeli tagjának választották, így az éves üléseken a legkülönbözőbb országok írói

val köthetett ismeretséget és barátságot.

Ezen a budapesti találkozón került sor 1929. november 13-án a budapesti Rudolf Steiner-iskola alapkövének letételére. Az alapkőletétel versét Albert Steffen írta, és az ünnepi beszéd kere

tében mondta el:

Itt állunk, hogy felépítsük azt a helyet,amely szolgálja az Istentől akart földi célokat.

Mély hálával lépünk a jó földre,Teli bátorsággal és megindultan

lélegezzük be a levegő gyógyító erejét. A szellem igaz útjához hűen

szemléljük a mindenségben a világ fényét. Az emberiség képmását, amit az Ég ránk bízott,

ezt most csíraként besüllyesztjük a Földbe,hogy növekedjék, virágozzék, gyümölcsöt teremjen

a gyermeki lelkekben.

91



Mi, a tanítók, akik szeretetben neveljük gyógyítjuk a tanulókat, ha betegek,

megtámasztjuk őket, ha gyengék

hogy igaz, szép és jó emberré váljanak,magunkat állandóan megújítva.Ezt akkor tesszük ha magunk is a szó házává válunk

és így építjük fel igaz módon ezt a helyet.Igen, így legyen!

Az alapkőletétel ünnepsége az iskola parkjában játszódott le. Az enyhe ősz tündérfátyla fedte be a fákat, bokrokat és a késői virágokat. Senki sem sejtette, hogy néhány év múlva itt Hitler-csapatok és szovjet-bri

gádok vívják majd véres csatáikat, és a smaragdzöld füvet az elesettek holttestei borítják.

Hasonlóan tragikus véget ért egy másik mű, amely a budapesti alapkőletétel idején, gondos előkészítés után valósult meg: a magyarországi börtönök számára szerkesztett folyóirat első számát adtuk nyomdá ba. Tele volt hasznos tudnivalókkal, a kultúra különböző ágai irántkívánt érdeklődést kelteni, és az olvasók önképzéséhez segítséget nyújtani úgy gyakorlati, mint intellektuális téren.

A legjobb magyar írók ígérték segítségüket, és műveiket honorári

um nélkül bocsátották rendelkezésünkre. Csak néhány név álljon itt:Kosztolányi Dezső, Lengyel Menyhért, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Kassák Lajos. Albert Steffen, aki nemcsak író volt, hanem festő is, egy különleges címlapot készített, amely a lap életében mindvégig változatlanmaradt.

Az első számban jelent meg Albert Steffen A szövetség megújításacímű regényének első része, Lengyel Lidy fordításában. így a magyarok ismeretségbe kerülhettek Albert Steffen nevével és munkásságával.

A Bizalom című börtönújságot valamennyi elítélt ingyen kapta kéz

hez, a kiadvány 15 éven keresztül működött, egészen a második világháború tetőpontjáig. Ezzel a kiadvánnyal Magyarországon a börtöngondozás területén már fél évszázaddal ezelőtt úttörő tevékenységet

végeztünk. A beszélgetés ezen a ponton megszakadt, majd más témára tértünk

át: A padovai Scrovegni-kápolna freskói, Giotto kapcsolata forrásaival című új könyvem motívumairól beszélgettünk.

9 2



A Scrovegni-kápolna építtetőjének nevét viseli, de Arena-kápol-nának is hívják, mert Padova antik arénájának területén épült a XIV.század elején. Egyenrangú Michelangelo római Sixtusi-kápolnájával, a

világ legkiemelkedőbb műalkotásai közé tartozik. Vezérmotívumátépíttetője, Enrico Scrovegni határozta meg. Elhalt apjának, aki uzsorás volt, állított így engesztelő emlékművet. Könyvem kivételesenszép reprodukciókat tartalmaz az egyes freskókról, Albert Steffen iselmélyedt szemlélődésükben. Gondolatban Dante felé fordultam.Ugyanabban az időben, amikor Giotto, Scrovegni apjának engesztelőművén dolgozott és hatalmas freskókat alkotott, Dante a Pokol leírásában az egész világ számára leírta Scrovegni apjának nehéz, túlvilágiéletét.

Dante protektorának, Can Grande-nak írott egyik levelében leszögezi, hogy a pokol megrázó leírásával olvasóit arra akarta ösztönözni,hogy mindenfajta hibát és bűnt kerüljenek. Ennek ellenére embertársai általában túl szigorú bírónak tartják őt. Ez különösen akkor derülki, ha bizonyos témák ábrázolási módját más művészekkel összehasonlítjuk.

Giotto-könyvemben három művészettörténész alakját írom át: Prof.Josef Gantnert, Fritz Baumgartot és Ursula Schlegelt. Ők részletesenleírják Giotto érdeklődését Júdás figurája és az árulás lélektani és drá

mai folyamata iránt. Giotto együttérzéssel követte és ábrázolta Júdássorsát. (Figyeljük meg Júdás alakját a pokolban, Giotto Az utolsó ítélet című freskóján a padovai Scrovegni-kápolnában.)

Ezzel szemben Dante nem tekinti Júdás önbüntetését, öngyilkosságát enyhítő körülménynek, hanem az árulók számára hagyományos,legborzalmasabb örök kínzást veti ki rá ábrázolásában. A meg nem keresztelt gyermekeket Dante a pokol tornácán helyezte el, ahol az idők

végezetéig maradniuk kell. Giotto mennybemenetel képén, a Scrovegni-kápolnában, ezzel szemben az égbe felszálló Krisztust angyalok és ko

rán meghalt gyermekek kísérik. Albert Steffen volt az, aki már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet

Rüegg professzor hatalmas művére, Túlvilági elképzelések Dante előtt (Verlag Benzinger Einsiedeln, 1944). Ebből a könyvből meggyőzőenkitűnik, hogy Dante az Isteni színjáték teremtése alatt jelentős fejlődésen ment keresztül. A pokoli reménytelenség szféráitól az égi kegyelem szférájáig megtett út átélése megváltoztatta őt.

93



Minél hosszabb és elevenebb lett a beszélgetés, annál jobban megmutatkozott Albert Steffen példa nélkül álló emlékezőtehetsége. Mindazt, amit a jelenlévők nagy vonalakban tudtak, ő - magas kora ellenére -

minden részletében abszolút precizitással képes volt felidézni. A gazdag beszélgetés végén bátorságot merítettem, hogy feltegyek egy kérdést:- Engedje meg Steffen úr, hogy még egy rövid kérdést tegyek fel Ön

nek, amit már régóta hordozok magamban.- Ki vele!- István [Vámosi Nagy] elmesélte, hogy évekkel ezelőtt, amikor az ő

témájáról, a zenéről beszélgettek, ön azt mondta, hogy Bartók Béla alegmagasabb szellemiséggel átitatott ember, akivel valaha találkozott.Igaz ez, Steffen úr, vagy valami tévedésről van szó?

- Igen, Istvánnak igaza van. Bartók valóban a legnagyobb szellemiséggel áthatott ember, akit megismertem. Albert Steffen páli terminológiával fejezte ki azt, amit a kortársak

Bartók megtisztított és kikristályosodott jellemében átéltek, és embertársaiknak egyértelműen, habár különböző szavakkal továbbadtak. Pálazt tanította, hogy az ember testből, lélekből és szellemből áll: sarx,psyche, pneuma (Thessz. 1. levél búcsúszavai).

Steffen Bartókban a legmagasabb emberi tulajdonságot, a szellemetlátta uralkodni, és ezért tisztelte úgy, ahogy mindenki más, aki csak is

merte. „Különös minőségű, komolysággal és intenzitással áthatott voltaz a mély tisztelet, amit Bartók iránt tanúsított mindenki, a portástól azUniversal Edition cég vezérigazgatójáig", írja Allatsereglet Fisz-dúrbancímű könyvében Hans W. Heinsheimer, és így folytatja:

„Angyalszerű tisztasága alkalmatlanná tette egy olyan világ számára, ahol minden az adok-kapok elvre épül. Mind életében, mind zené

jében lehetetlen volt számára kompromisszumokat kötni."Heinsheimer lényegesnek találja, hogy még a következőket is hozzá

fűzze:

„Bartók azért menekült Amerikába - ahol a legkeményebb, legsúlyosabb körülmények között kellett élnie -, mert a szabadságot választotta, nem tudott szabadság nélkül létezni. Nem a faji törvények kényszerítették őt és feleségét az emigrációba."

Valamennyi életrajzírója hasonló szellemben ír Bartók lényéről éstartásáról, „felelősségtudatáról", az „abszolút koncentráció képességének jelenlétéről".

94



Szinte hallom barátaim hangját, akik Bartókot régóta és jól ismerték:„O az igazság bajnoka, az igaz szeretetének megtestesítője."

Akkoriban ezek a gondolatok mélyen a tudatalattimban maradtak,

és egy egészen másfelé mutató kérdést intéztem Steffenhez:- Steffen úr, hol ismerte meg Bartók Bélát?- Nem Budapesten, hanem Winterthurban.

A winterthuri kultúrváros kiváló városi zenekara, zenei élete, a három Reinhart testvér, mecénási tevékenységük és főleg Hans Reinhartalakja kelt bennem életre. Ebben a környezetben találkozott a svájciköltő a magyar zeneszerzővel. Bartók csak három évvel volt idősebbSteffennél, de már 64 éves korában meghalt.

Albert Steffen aligha tudhatott Bartók Béla különös élményéről,

amely közvetlenül halála előtt érte. Erről még később szeretnék szólniebben az írásban.Fentiekből kitűnik, hogy ez az utolsó beszélgetésünk, nem foglalko

zott sem a közvetlen jelen rettenetes problémáival, sem az emberiség jövője felett tornyosuló sötét felhőkkel.

Ezután a beszélgetés után már csak egyszer, és rövid időre találkoztam Albert Steffennél a Goetheanumban. Mindketten nagy sietségben

voltunk, egy pillanatra mégis megállt, kezét nyújtotta és azt kérdezte:- Hogy van Kristóf?

Ezek voltak az utolsó szavak, amit tőle hallottam, és amelyekből ki-érezhettem szeretetének erejét. Ez a szeretet-forrás, melyből emberek százainak nyújtott személyes ajándékot, még érintetlenül élt benne.Ezzel a Kristóf név számomra szimbóluma lett azoknak a sorsoknak,amelyeket Albert Steffen a szívén viselt.

12 óra 17 perc Albert Steffen hangja és szavai 1963 július 13-án is velem voltak.Szombati nap volt. A szombatok hangulati elemei mindig sokfélék. Az

Ószövetség ezen a napon ünnepli a világteremtés hat napjának befejezését. A szombatot, az antik tradíciót követve, a hálán kívül többek között azért is szentelik a Szaturnusz bolygónak, mert az ajándékozzameg a földi embert az emlékezés hatalmas képességével. Az evangéliumból és a Credóból megtudhatjuk, hogy Krisztus Nagyszombaton ahalottaknál időzött az alvilágban, és megszabadította őket.

95



Röviddel 13 óra előtt két telefonhívást kaptam egymás után, az egyiket Albert Steffen sógorától, dr. Veress Jenőtől, aki nála lakott. Aztközölték velem, hogy Albert Steffen 12 óra 17 perckor befejezte földi

életét. Ideje lejárt. Eletének meghosszabbítása, ahogy sokan kívánták,nem következett be. Azon a napon halt meg, amit Johanna nővérnek éskét orvosának, id. dr. Hans Bleikernek és dr. Anton Gerretsennek elmenetele napjául megnevezett. Albert Steffen utolsó közlését gyermekkora nyelvén mondta ki, éspedig így:

- Hüt gang ih. Ami azt jelenti:- Ma elmegyek.

A történetíró és krisztológus Jacob Voragine halálának napján tá

vozott.

Itt volt az idő Sokan, talán a legtöbb ember érzi halálának közeledtét. Kevesen vannak azonban, akik a pontos idejét biztosan tudják. A halálba indulókörnyezetében rendszerint senkinek sincs tudomása arról, hogy a haldokló hogyan jutott ehhez a világossághoz. Ez Albert Steffenre is vonatkozik, aki azoknak a névteleneknek a sorába tartozik, akik haláluk időpontját pontosan meg tudták mondani.

János evangélista kiemelkedik azoknak a sorából, akik tudták haláluk órájának pontos idejét A legenda leírja, hogyan közölte Jánosevangélista eljövendő halálának időpontját közössége testvéreivel.Ezt az Aranylegendában olvashatjuk, a János evangélistáról szóló fejezetben.

Mikor 98 éves volt, és Izidorusz szerint 67 év telt el az Úr kínszenvedésétől számítva, megjelent neki tanítványaival az Úr, mondván:

- Jer hozzám kedvesem, mivel itt az ideje, hogy asztalomnál lakomázz testvéreiddel együtt.

Felkelt tehát János, és elindult. Mire az Úr:- Vasárnap fogsz megtérni hozzám.Mikor tehát eljött a vasárnap, az egész nép összegyűlt a templom

ban, melyet nevének tiszteletére emeltek. Ő pedig kakasszótól kezdveprédikált nekik, buzdítván őket, hogy legyenek állhatatosak a hitben,és buzgók Isten parancsaiban.

9 6



Ezután négyszögletes gödröt ásatott az oltár mellett, a földet a templom ból kihordatta, s a gödörbe leereszkedve kezét Isten felé tárva így szólt:

- Meghívtál lakomádra Uram, Jézus Krisztus, íme már jövök, hálátadva, mert arra méltattál, hogy meghívj asztalodhoz, hiszen tudod,hogy egész szívemből vágyom rád.

Mikorra befejezte imáját, akkora fény ragyogott fel körülötte, hogy senki sem tekinthetett reá. Amikor a fényesség eloszlott, a gödör, ímémegtelik mannával, mely mind a mai napig újra terem ezen a helyen,olyannyira, hogy a gödör mélyén, mint valami forrásból, apró homokszemek gyanánt buzog fel.

A svájciak közül is találunk valakit, aki a halála napját tudta és hírüladta, Notker Labio szerzetest (a Helvetica Sancta szerint).

AZ UT OLSÓ KÍ VÁNSÁG

Közeledik a vég. Visszatérek a kezdethez,az egyszerű szóhoz, amit a szeretet próbált meg.Szeretett társaim, az ismerősök és sose látottak,

minden jóvátétetik,minden érthetővé válik.

Hogy most keveset teszek,míg ti sokat alkottok bűnnek tűnhet szemetekben,

jómagam az ájulást engesztelésnek tekintem.De ti mindnyájan elismeritek egykor,

hogy még most is megpróbáltam tenni. Mert szellemileg meghajlítottama szivárványt,

hogy áthaladjatok rajta, mint én,amikor elér benneteket a halál.

Színáradatot, békés hangokat, szerető szavakat közvetítettek számomra szellemi lények, akik meglátogattak,

és összegyűjtöttem a bölcsek imáját,mindig készenlétben tartva őket,

az emberiesség naplóját szemléltema fájdalom éjszakáin

mindazok helyett, akik élményekben szegények...

9 7



Miért mondom ezt? Hogy sokan összegyűljenek,

összegyűljenek azok számára,

akik éheznek, megkínzottak üldözöttek;a szellem koldusai...De felettük ragyogó nap a szeretet,

feléje repülök,hogy megtanuljak szeretni.

(Albert Steffen verse)

Az itt következő néhány sor a Johanna nővér által hozzám intézettrészletes beszámolóból származik. Johanna nővér megerősítette, hogy

Albert Steffen utolsó reggelén, miután orvosai elmentek, azt kérte tőle,hogy szeretne egyedül maradni, amikor meghal. Ez volt utolsó kívánsága - és teljesült.

A távozó költő abban a kegyben részesült, hogy a halált tökéletesmagányban és teljes tudatossággal fogadja.

Ha megnézzük azoknak a körét, akik egyedül akartak meghalni, megtaláljuk Mózesnek, a kiválasztottnak alakját. Miután tanácsait, intelmeita népnek és vezetőinek átadta, elhagyta őket, és egyedül indult útjára.

Ez volt az a pillanat, amikor az Úr a Nebo hegyére vezette őt, és meg

mutatta neki az ősatyáknak ígért országot, ahová Mózes az izraelitákatelvezette. Egyes-egyedül Mózes részesülhetett ebben a látványban. Amikor látomása véget ért, meghalt magányosan, ahogy akarta. Mózes 5.könyvének utolsó sorai leírják, hogy Mózest maga az Úr temette el, és amai napig sem tudja senki, hogy hol van a sírja. Még hozzáfűzik, hogy 120 éves volt, de szemei nem törtek meg, és frissessége sem hagyta el.

Az önzetlen magányminden életkorban

Epifániává válhat.

Gondoskodás és utódlásErzsébet halála után Albert Steffen megkérte Johanna nővért, aki Júlianővérrel együtt öt hónapig ápolta Erzsébetet - és korábban lányukat,Felicitast -, hogy mostantól kezdve vegye át háztartása vezetését.

9 8



Életének utolsó napjaiban Albert Steffen a harmadik lépést is véghezvitte: utódának kinevezte Paul Bühler költőt és írót, aki évtizedek óta jobbkeze volt a Goetheanum kiadásában.

Albert Steffennek ismételten át kellett élnie azt, hogy kiváló munkatársai elhalnak mellőle. így prof. Louis Locher matematikus, WilhelmLewerenz zeneszerző és csellóművész, Herta Hasse színésznő, Gün-ther Wachsmuth a Goetheanum természettudományos szekciójának

vezetője, számos jelentős mű szerzője. Ez a sors-motívum Steffen halála után is folytatódott, mert hároméves intenzív tevékenység után PaulBühler is meghalt. Egy évvel utána pedig dr. Emil Anderegg, St. Gallen

városi tanácsnoka. Ő és Albert Steffen aktív barátságban voltak.Kristóf azonban - szimbóluma azoknak, akiknek sorsát Albert Stef

fen hűségesen követte, és akitől annyian vártak további jelentős tetteket, aki kereken harminc évvel volt fiatalabb a fent említetteknél - sajátéletútján haladt. Még megérte Albert Steffen 10. halálozási évforduló

ját, és azon a napon figyelemre méltó tanulmányt írt.Röviddel ezután szíve felmondta a szolgálatot.

Az utolsó tizenhét mű Rövid idővel Barrabas című négyfelvonásos drámájának megjelenéseután, bepillanthattam Albert Steffen további munkatervébe. 1952-ben

egészen spontán módon azt mondta, hogy tulajdonképpen még 17könyvet kellene írnia. Merészsége hallatán elállt a szavam. Akkor nemkevesebb mint 67 éves volt, és sokirányú tevékenysége erősen igénybe

vette. Hogyan tudna gondos alkotói módszerével, élete végén mégilyen nagyszámú művel megalkotni?

És véghezvitte! Munkáinak pontos számbavétele után bebizonyosodott, hogy 1952 óta 17 művet alkotott. A tervezett munkákat elvégezte.

Ezek között volt a Találkozások Rudolf Steinerrel (1955),/! költészet,mint beavatási út (1960), Életképek a halál kapujában (1963).

Bartók Béla sorsfordulója és halála

Azon művészek közül, akik utolsó művükön életük utolsó pillanatáigdolgoztak, különösen Raffaelt, Mozartot és Bartókot emlegetik gyakran. Raffael Krisztus transzfigurációja című óriási kompozícióját festet-

100



te, Mozart egy rekviemet alkotott, és Bartók Béla a feleségének ajánlott ///. zongoraversenyét, ami egy Adagio religiosót is magában foglalt.

A három művész közül egyik sem tudta már munkáját befejezni -

Bartóknál csak 17 taktus hiányzott -, de mindháromnak voltak tehetséges tanítványai. A hagyomány szerint Raffael segítői a kompozícióföldi részét dolgozták ki, az égi részt maga Raffael festette.

Mozart Rekviemjét a Lacrimosa 8. taktusa után hagyta abba, a Sanc-tust, Benedictust és Agnus deit Süssmayer fűzte hozzá. Bartók///, zon

goraversenyének, hiányzó 17 taktusát Serly Tibor egészítette ki.Ha Bartók életének utolsó napjaiban betegszobájába léptünk volna,

ágyában is munka közben találtuk volna. Péter fia a nagybeteg mellettállt, és a kottapapír új oldalait terítette apja elé, az ütemvonalakat is

meghúzta számára.Egy hatalmas, váratlan, külső és belső sorsfordulatnak köszönhető,

hogy Bartók teremtő aktivitásban fejezhette be életét, korábban 44 hónapig nem volt képes komponálni.

A fordulat által Bartók élete új jelentőséget kapott. Ez a váratlan ki bontakozás lehetővé tette számára, hogy az egész emberiséget magasrendű művészeti alkotásokkal ajándékozza meg.

Ennek a folyamatnak a' mibenlétét a következő oldalakon egy olyan szerző kutatja, aki Bartókot személyesen nem ismerte, következésképpen mentes minden előítélettől. Viszont gyermekkora ótanagy érdeklődéssel kísérte életét mint komponistáét, néprajzkutatóét és főleg mint kiemelkedő jellemű emberét. Az a tény, hogy a szerzőnem zenész, és nem is zenetudós, megvédi a tárggyal kapcsolatoselőítéletektől. Az itt következő írást egyszerűen mint embertárs dolgozta ki, és eközben kizárólag a legtisztább emberi szempontok vezették.

Bartók 6. vonósnégyesét 1939 novemberében még szülőhazájában,Magyarországon, röviddel a második világháború kitörése után fejezte

be. Ettől kezdve művészi alkotóképességét elveszítette.Eddig az időpontig, 58 éves koráig, mint ismeretes, egyes koncertező

és kutatási útjai kivételével egész életét a magyarság népe és földjeiránti mély ragaszkodás töltötte ki. Alig fejezte be a 6. vonósnégyest,meghalt az édesanyja. Tudjuk, hogy egész életében bensőséges barátság fűzte hozzá, és hogy őt soha nem hagyta volna egyedül. Most azon

ban felismerhető volt, hogy Hitler hatalomra jutásával az embertelen-

101



ség egész Európát elárasztja majd, Bartók és felesége elhatározták,hogy elhagyják Európát.

A világhírű muzsikus 1940-ben kivándorolt az Egyesült Államokba.

Zeneszerzői aktivitása ott sem ébredt újra benne, annak ellenére,hogy Amerika akkor még nem vett részt a háborúban, és Bartók egészségi állapota sem rosszabbodott. A Columbia Egyetemen végzett bonyolult tudományos munkát. Leveleinek tanulmányozásából kiderül,hogy betegség csak 1942 körül támadja meg: „Másfél éve beteg vagyok! Az első 10 hónap folyamán még tudtam dolgozni..." (1943. június 30-i levél Wood professzorhoz).

Állapota 1943 tavaszára katasztrofális lett. Bartók felesége akkori ban írja egy barátjának, Jürgen Uhdénak, hogy az orvosok szerint, ha

hat héten belül nem áll be gyógyulás, akkor Bartóknak meg kell halnia. Valószínűleg azért, mert a magas láz - és gyengeségi rohamokat nemtudná tovább elviselni.

A Doctors Hospitalba szállították, ahol állapota tovább rosszabbodott. Felesége barátnőjének és a házaspár befogadójának akkoriban az

volt az érzése, hogy Bartók egész környezete felkészült a zeneszerzőközeli halálára.

Ekkor, június hónapban bekövetkezett egy váratlan változás, a betegágyból nem halálos ágy, hanem a zeneszerző új életszakaszának ki

indulópontja lett.Bartók életrajzírói hasonlóképpen írják le ezt a változást, sőt egye

sek csodaként jellemzik. Ezek az idézetek Hans W. Heinsheimertőlszármaznak, aki mind Európában, mind Amerikában nagyon közel álltBartókhoz. Ő az egyetlen az általam ismert Bartók-biográfusok közül,aki közli, hogy Koussewitzky, akit személyesen ismert, elmesélte nekiBartókkal való találkozását. Heinsheimer a következőket írja:

Amikor Bartók az ötvenhetedik utcai szegényes lakásukat elhagyta,New York egyik legjobb kórházába szállították. Az ASCAP (Zene

szerzők, írók és Kiadók Amerikai Társasága) már egy idő óta a legjobbszakorvosokat küldte hozzá. Becsületükre legyen mondva, hogy most akórházi költségeket is ők fedezték, annak ellenére, hogy Bartók nemtartozott tagjaik közé.

Nemcsak testi állapota volt súlyos, hanem az egyre növekvő keserűség és magány érzése is teljesen letaglózta. Elhanyagolt idegennek érezte magát, az amerikai zenei élet fő áramlatától elszakítva. Néha

102



keserűen emlékezett vissza nagy európai múltjára. Mindez mostanraelfelejtődött, a zeneszerző betegen, szegényen feküdt egy kórházi szo

bában. Amikor Bartók helyzetének leírását olvassuk, teljes erővel megszó

lal bennünk egyik népdala:

Annyi bánat a szívemen,ketté hajlott az egeken.

Ha még egyszer hajlott volna, szívem kettéhasadt volna.

A látható fordulat

1943-ban valami különleges, titokzatos dolog történt a Doctors Hos-pitalban, ami emlékeztet egy 152 évvel korábbi eseményre, amely szintén egy betegszobában játszódott. Akkor egy titokzatos idegen kerestefel a haldokló Mozartot, hogy felkérje egy rekviem megírására. 152 év

vel később New York-ban, a követ nem egy titokzatos idegen, hanemSzergej Koussewitzky volt.

Itt meg kell szakítanom Heinsheimer írását, hogy elmondjam,Koussewitzky, ez a bostoni muzsikus, 1924 óta a legnagyobb karmesterek közé emelkedett, neve világhírű volt.

Zsenialitása azonban nemcsak a zenében, hanem humanitárius területen, invencióiban is megmutatkozott, amit többek között Bartóknál tett látogatása is bizonyít.

Hasonló tetteiről sok feljegyzés maradt, például szülőhazájában,Oroszországban egyszer egy hajót bérelt, és zenészeivel kétezer mérföldet hajózott végig a Volgán, hogy honfitársainak klasszikus zenét

játsszon.Bartók, aki megkeseredve, betegen és a mellőzöttség hiedelmétől

gyötörtén feküdt, teljesen értetlenül fogadta, Koussewitzky látogatá

sát. Korábban semmiféle kontaktus nem volt közöttük, Koussewitzky soha semmit nem vezényelt Bartók műveiből.

A dirigens egyedül jött, egy széket húzott Bartók ágyához, és azonnal rátért jövetele okára. Munkát ajánlott Bartóknak, a Koussewitzky

Alapítványtól. A munka honoráriuma ezer dollár volt, és garanciaarra, hogy a művet első ízben a Bostoni Szimfonikus Zenekar adja elő.

A mű kivitelezésében a zeneszerző teljes szabadságot kapott, azt írha-

103



tott, amit akart. A megbízó egyetlen feltételt szabott: a művet NatalieKoussewitzkynek, a karmester nemrég elhunyt feleségének kívánták szentelni, akinek emlékére Koussewitzky az alapítványt létrehozta.

Tehát végül is egy „rekviem" megírásáról volt szó!Koussewitzky később maga mesélte el nekem a beszélgetés részleteit, és még a visszaemlékezésben is őszintén meghatottnak tűnt.

Bartókra a karmester személyes látogatása kétségtelenül mély hatást gyakorolt, ennek ellenére elutasította az ajánlatot. Nem akartpénzt elfogadni olyan műért, amit talán sohasem tud majd megkomponálni.

A karmester felkészült az ellenvetésre.Mielőtt az alapítvány Bartókot a munkával megbízta volna, a^tom-

ponista barátai már jó előre figyelmeztették, hogy ennek a büszke em bernek rendkívül nehéz segítséget nyújtani. A felkérésnek tehát valódimegbízatásnak kellett lennie, még akkor is, ha Bartók rossz egészségiállapota miatt a kivitelezés lehetetlennek látszik.

Ezért Koussewitzky az ajánlatot visszautasító komponistának elmagyarázta, hogy őt magát is köti a vezetőség döntése. Ha már egyszer amegbízásról döntöttek, azt többé visszavonni nem lehet. A pénzt tehátBartók mindenképpen megkapja, tekintet nélkül arra, hogy akar-e egy darabot írni, vagy nem. A vezetőség megbízásából már a csekket is el

hozta, a hivatalos szerződéssel együtt, amely a megbízatás feltételeittartalmazza.Bartók sokáig nem szólt. Aztán hirtelen más dolgokról kezdett el be

szélni. Arra kérte a karmestert, hogy ne siessen, maradjon még. A két férfi sokáig elmélyülten beszélgetett. Bartókot hirtelen valami

új, szinte megrendítő élet-érzés árasztotta el. Több mint egy óra is eltelt, amikor az ápolónővér belépett, és a karmesternek búcsút kellett

vennie. Azok a tapasztalt szakorvosok, akik Bartókot betegsége idején ke

zelték, bizonyára más magyarázatot találnak az állapotában bekövetkezett hihetetlen javulásra. Tény, hogy rövidesen elhagyhatta a kórházat.

New Yorkból Észak-Karolinába ment. Ott egy elővárosban nyugodt lakást talált, ahol sem közlekedési lámpák, sem rádiókészülékek nem zavarták abszolút koncentrációját, ami számára létszükséglet

volt. Végre friss levegőt szippanthatott, látta az eget, és érezte a föl-

104



det. A felhőkarcolók, metrók és újságosbódék helyett virágokat és fákat nézegethetett. Újra boldog volt.

Eletének külső átalakulása végbement.

A belső folyamat Bartók Béla sorsfordulójának Hans W. Heinsheimer által leírt külsőtényeit számtalanszor közölték könyvekben, füzetekben, dolgozatok

ban, programajánlatokban, sőt még hanglemezeken is. A fordulópont belső következményeiről Bartók két hónapig semmit

sem jelez leveleiben. Csak akkor jut el odáig, hogy egyszerűen közölje:1943. augusztus 15-én ismét elkezdett komponálni. Ez pontosan héthéttel Koussewitzky inspiráló látogatása után történt. A sorsfordulatígy mindkét szinten beteljesedett.

Ilyen egyszerű módon tudósít a leghatalmasabbról, a legfontosabb-ról, ami életében még megtörténhetett. Teremtő-erői bilincseikből kiszabadultak, és azonnal dolgozni kezdett a művön, amelyet NatalieKoussewitzky emlékének szentelt. Bartók soha nem találkozott ezzelaz asszonnyal, haláláról is csak a megbízás alkalmával értesült.

Anyjának halála után Bartók Béla 44 hónapon keresztül nem voltképes komponálni. Most, egy másik halál megszenteléséért teljes erő

vel átadta magát megbízatásának.Ettől kezdve leveleiben azt írja, hogy éjjel-nappal dolgozik. Nemrégmég teljesen elgyengült teste annyira megerősödött, hogy bámulatraméltóan helyt tudott állni ebben a megerőltető munkában.

Mit élt át Bartók, amikor bilincseitől megszabadulva, megerősödötttesttel, a semmiből feléledve újra alkothatott? Levelei, melyek mindenkor szárazak, tárgyilagosak, tartózkodóak voltak, nem tartalmaznak választ ilyen intim kérdésekre.

Belső világának állapotáról egyetlenegyszer olvastam egy szót, ame

lyet egy bizalmas levélben írt. Azt írta, úgy tűnik számára, mintha valamiféle feltámadást élt volna át.Mire gondolhatott Bartók, amikor az itt kiemelt szót papírra ve

tette? Talán a középkor előtti kultúrák beavatásaira, vagy az ótesta-mentumbeli két fiúra, akiket Éliás és Elisa visszahívott a halálból? Azevangéliumok három feltámasztására, amelyek közül Lázáré a legismertebb?

Vagy talán egy egészen más példázat élt benne!

105



1943. október 8.Bartók műve, melyet a Koussewitzky Alapítvány számára, NatalieKoussewitzky emlékére alkotott, elkészült. Címe: Concerto zenekarra.Mértékadó bírálók szerint a XX. század mesterműveinek sorába tartozik.

A Concerto, mint minden nagy zenemű nemcsak sok százezer, sőtmillió embernek adott ajándékot, hanem alkotójának is további inspiráló forrásul szolgált. Bartók újra meg újra merített ebből a művéből,egészen haláláig egy sor új műhöz talált benne inspirációt. Életerőinek és alkotókedvének megújulása egy halott asszony emlékére írt művelkezdődött.

A mű ősbemutatója Bostonban volt, 1944. december l-jén, a Bosto

ni Szimfonikus Zenekart Szergej Koussewitzky vezényelte. Bartók ott volt a bemutatón. A mű egyértelmű sikerének köszönhetően a komponista hírneve

egész Amerikában elterjedt, új megbízások érkeztek Bartókhoz, és válaszul a zeneszerző kreatív invenciói is megnyíltak.

Az ősbemutatónak volt még egy kiemelkedő vonása: a programfüzetbe Bartók - életében először - egy összefoglalót írt, egy rövid ajánlást, amelyből zenei szakkifejezések helyett a komponista legtisztábbemberiessége csendült ki.

Zenekari műve címének megindokolása a következő:Ezek után pedig következzék a Concerto tartalmának emberi jellemzé

se: az egész mű alaphangulata, a tréfálkozó második tételt kivéve, lépcső zetes átmenetet jelent az első tétel komolyságán át a harmadik tételbenmegjelenő gyászig és halottsiratásig, majd végül az utolsó tétel élet-igenléséig.

Bartók ajánlása nyomán a mű hallgatójában a következő kérdések merülhetnek fel:

A Concerto egy lépcsőfokokon való átmenet ábrázolása, ami az első

tétel komolyságából indul ki, a harmadikban gyászt és halált él át, míg végül az utolsó tételben eljut az élet feltámadásáig. Itt a halál szenvedései egyértelműen az élethez vezetnek el.

Hogyan kell ezt érteni? Az emberi lét azt bizonyítja, hogy a halál az élet feloldásának követ

kezménye, és nem megfordítva.Bartók milyen világszemléletről tanúskodik ebben a felépítésben?

106



Fennáll-e valamilyen távoli kapcsolat a Concerto és az egykori Adonis- ünnepélyek között? Az Adonis-ünnepélyen a megfelelően felkészült emberek benső világukban végigélhették a szent átmeneteket,kezdve az ősz komolyságán, elmélyedve a szívettépő panaszokban, jajszóban, gyászdallamokban, a halál vigasztalan átélésében. Ezután ébredt fel bennük a megújult élet, a győzelmi és hálahimnuszok telítettségében.

A mű hallgatóiban felmerülhet a kérdés:Kinek a halálát élte át Bartók a Concerto harmadik tételében? Édes

anyjáét? Natalie Koussewitzkyét? Hans Levy-Diem halálát, aki öngyilkos lett? A még mindig tomboló második világháború áldozatainak ha

lálát, vagy egyáltalán magát a halált? A fent felsorolt kérdésekre a gazdag Bartók-irodalomban mind ezidáig nem találunk választ.

Csak azt sajnálom...Bartók levelei, arról tanúskodnak, hogy alkotókedve többé nem hagytael őt. Művei is ezt tanúsítják. Mindazok a kompozíciók, amelyek ebbőla korszakból származnak, új jellemvonásokat mutatnak. A komponistafia, Bartók Péter apjának ezt az alkotói periódusát „Kristály-korszak

ként" jellemezte.Bartók ezeket a „kristálytiszta" műveit a második világháború telje

sen kibontakozott démoni hangulatában alkotta.Három amerikai költő, Ezra Pound, T. S. Eliot és Hilda Doolittle,

ugyanebben az időpontban érték el alkotóerejük csúcspontját. Ők Bartóknál sokkal korábban és ellenkező irányban szelték át az óceánt.

Amerikát elhagyva halálukig Európában maradtak, ahogy Bartók Amerikában fejezte be életét. A magyar komponista és a három amerikai költő közötti kapcsolatról nincs tudomásunk. Művészetük egyidejű

csúcspontra fejlődése mégis egyértelműen kifejezésre jut akkori mű veikben.

A művészi indíttatás mindhárom poétában csakúgy, mint Bartók Bélában életük végéig rendkívül aktív maradt. Bartók, röviddel halálaelőtt, a tőle megszokott egyszerűséggel csak ennyit mondott:

- Csak azt sajnálom, hogy tele kofferrel kell elmennem.(Bartók Péter levele Agatha Fassetthez. Utóbbi könyve, Bartók ame

rikai évei. Budapest, 1960.)

107



N AG Y MÁR I A: E ML ÉK I R AT O K I I I .

A magyar antropozófia hétszer hét éve1926-1975

Rudolf Steiner halála után világos volt számomra, mit kell tennem.Tisztán láttam, hogy nehéz német könyvekkel, előadásokkal nem lehetaz antropozófiát a magyar néphez közel hozni. Akkoriban még nem lé

teztek fordítások, és nem voltak magyar előadók.Ezért döntöttem úgy, hogy praktikus, a mindennapi életben megva

lósítható dolgot kell létrehoznom, amire az emberek felfigyelnek, éskérdéseik támadnak.

így került sor egy iskola és internátus alapítására, 7-14 éves gyermekek számára. A megvalósítást férjem tette lehetővé. Hajlandó voltarra, hogy a Kis-Svábhegy oldalában, gyönyörű, uszodás park közepénálló hatalmas villáját a tervezett iskola és internátus rendelkezésére

bocsássa, minden bérleti díj nélkül, míg az adóterheket továbbra is ő

viselte.Szeretnék néhány szót szólni férjem személyiségéről és anyagi hely

zetéről. Nem akarok túlságosan személyes lenni, ezért hadd idézzek két lexikonból, mert ezek az adatok életéről sok mindent elárulnak:

Nagy Emil, szociálpolitikus, író, született 1871. november 16., Kaposvár.Budapesten végezte a jogi egyetemet, külföldi utazások, ügyvédi iroda1898-ban. 1906-1911 között tagja a parlamentnek, 1914-ben udvari tanácsos. 1906 óta publicista, újságíró, főleg a szociálpolitika érdekli és akisföldbirtokosok a parasztok segítője és érdekeinek képviselője.

(Szellemi Magyarország. Életrajzi Lexikon, Bécs, 1916.)

Nagy de Vámos Emil, L. L. D. Dr. jur. ügyvéd, a parlament tagja, udvari tanácsos. Apja Sándor, a Legfelsőbb Bíróság tagja Budapesten, édesanyjaCsorba Hermina. 1918 óta házas, felesége Göllner Mária. Nagy Emil ve

zető munkatársa a Pesti Hírlap című lapnak. Mintegy 500 dolgozatot

109



publikált nemzetközi jogról és szociális kérdésekről. Vezetője a Nemzetközi Jogi Társaságnak, tagja a Rotary Clubnak stb.

(Who is Who in Central and Eastern Europe? Zürich, 1937.)

Férjemet az egész országban jól ismerték, azon kevesek közé tartozott,akit a nép minden rétege őszintén szeretett. A hatósági szerveknél él

vezett tekintélye felbecsülhetetlen segítség volt az iskola és az antro-pozófia számára. A házért és a parkért - amit az iskola rendelkezésére

bocsátott - magas adót fizetett. Eladni soha nem akarta, öregkoráratartogatta, hogy megélhetését ebből biztosítsa majd.

Nem tartozott a vagyonosok közé, családja fenntartását intenzív,mindennapi jogi munkával kellett biztosítania. Minthogy akkoriban

nekem sem volt semmim, férjemről elmondhatom, hogy igazi áldozatot hozott. Halála előtt még gondoskodott előző házasságából származó öt gyermekéről. A hatodik gyermeknek, Katinak, a teljes államosítás előtti utolsó pillanatban még adhatott valamit vagyonunk morzsáiból. Éva leányának és az én három fiamnak semmi sem maradt, akét fiatalabbnak, Sándornak és Kristófnak még a taníttatására sem

jutott.Ez a látszólag nem idetartozó, „privát jellegű" közlés azt kívánja bi

zonyítani, hogy az iskola alapításakor bizonyos morális kötelezettsége

ket is szem előtt kellett tartanunk. Ezen túlmenően mindig betartottuk azt az örök érvényű alaptörvényt, amely szerint bármilyen ezoterikus ala pítás csak úgy teremhet jó gyümölcsöt, ha áldozati tettekre épül, ahogyKozmoszunk teremtése is áldozati erőből indult ki.

Ez a kozmikus törvény éppúgy vonatkozik a hatalmas tettekre, mintarra, amit én férjem segítségével meg tudtam valósítani.

Eltökélt szándékom volt, hogy - egészen fiatal emberként - egy olyan országban honosítsam meg az antropozófiát, ahol rajtam kívülekkor még nem voltak antropozófusok, és ahol Rudolf Steiner mun

kássága - az első világháború tragédiája következtében - magyarországi tevékenysége ellenére is teljesen ismeretlen maradt.

1933. január 29-én a Tátrában súlyos fejsérülés ért, ami miatt sokáigtávol kellett maradnom a munkámtól.

Ez idő alatt az iskola első igazgatójának utóda folyamatosan pénztsikkasztott az internátus bevételéből. Ez az internátus fizetésképtelenségéhez és teljes eladósodáshoz vezetett. Ugyanebben az időben meg-

I 10



szüntették az iskola német tanítóinak munkavállalási engedélyét, hazakellett térniük a „harmadik birodalomba".

Az iskola számára ez volt a halálos döfés, mert a magyar tanítóknak még nem volt alkalmuk arra, hogy Rudolf Steiner pedagógiáját a megfelelő szinten elsajátítsák. 1933. január 31-ével Hitler hatalomra kerülésével a politikai helyzet amúgy is olyan fordulatot vett, amely lehetetlenné tette az iskola további fennmaradását. A kis-svábhegyi iskolátszeptember elején zártuk be, nyolcévi fennállás után.

Két év múlva Németországban betiltották Rudolf Steiner műveinek terjesztését és olvasását, a Rudolf Steiner-iskolákat, az AntropozófiaiTársaságot pedig bezárták.

Az iskola feloszlatása mindannyiunk számára súlyos megrázkódta

tást jelentett. Számomra ehhez még komoly anyagi és gazdasági problémák is járultak, egyrészt az említett sikkasztás, másrészt a két ház, aziskola - és az internátus-épület leromlott állapota miatt.

Voltak akik ebben a helyzetben segítségemre siettek, a Fiatal Doktor és mások is. Férjem vállalta az épületek renoválását. Ismét megcsodáltam áldozatkészségét. Nem tudom mi ment végbe a lelkében, deharminc évvel később - közvetlenül a halála előtt - legidősebb fiának,Istvánnak ezt mondta:

- Mégiscsak szép iskola volt!

1926-1933 Az antropozófia megalapítása, 1926. február 20-a óta engem tekintettek az úgynevezett főtitkárnak, akinek feladata volt a kapcsolat fenntartása a Goetheanummal, és a Magyarországon meginduló antropozófiai munka szellemi táplálása.

Az iskola megszűnése után az a veszély fenyegetett, hogy Magyarországon az antropozófiai élet is megszűnik. Ebben a fenyegetetthelyzetben egy fiatal ember - nevezzük mostantól fogva Fiatal Dok

tornak-vette át az antropozófia helyi vezetését. Enyingi Göllner La jos ekkor 35 éves volt, igazi „goetheanista", aki már kora gyermekségében megfigyelte a növények és állatok növekedését, a madarak tollazatának színét és más hasonlókat. Tehetséges volt rajzolásban ésfestésben. Ezek a képességek később jó szolgálatot tettek. Göllner Lajos két doktorátussal lett orvos, belgyógyász és fogorvos szakon

végzett.

I I I



Az antropozófia ekkor volt hétéves Magyarországon. Mindazok,akik tevékeny munkásai voltak, ez idő alatt aktív gondolkodókká lettek, többen tanulócsoportokat vezettek. Legtöbbjük az iskola révén

került kapcsolatba az antropozófiával, részben a szülők, részben az iskolában működő tanárok köréből, részben pedig a bevezető előadások által.

Sokan voltak olyanok, akik Alfréd Meebold lénye és munkássága által lettek antropozófusok.

Az iskola alapításakor vállalt feladatunkat - hogy ez az első magyar Waldorf-iskola a magyar antropozófiának erős, egészséges csírája legyen - teljes mértékben teljesítettük.

A hitleri idők alatt nemcsak az iskola épülete és az internátus vált

romhalmazzá, hanem nagyon sok ember is odaveszett, akikre a legnagyobb hálával emlékezem.

1933-1940 Az a hétéves korszak, amely az iskola feloszlatásával kezdődött, a magyarországi antropozófia második életszakaszához vezetett. Ez az életszakasz - az emberi élethez hasonlóan - a Merkúr bolygó hatása alattáll. Ahogy az egészséges gyermek életteste a Merkúr-erők segítségévelszabadítja ki magát a szoros anyai kötelékből, hasonlóképpen gyors

léptekkel bontakozott ki a magyarországi antropozófia önálló élete is. A Merkúr bolygó az ember számára az egészséges életerők és morá

lis erők forrása, amelyek képessé teszik arra, hogy a Földön a szellemképviselőjévé váljon. Ebben a korszakban valóban ezek a Merkúr-erők érvényesültek legerősebben Magyarország antropozófiai életében.

Tudatosan és energetikusán törekedtünk arra, hogy aktívan dolgozzunk az antropozófia legkülönbözőbb területein, és az ebből fakadószellemi felismeréseket az érdeklődők számára hozzáférhetővé tegyük. Egymás után alakultak a tanuló csoportok, a megismerés-elmé

let, a szellemi iskolázás, a kozmológia és a filozófia feldolgozására. Aziskola fennállása idején elsősorban a pedagógia és a művészet állt működésünk előterében, most a hangsúly más területekre került át.

Ebben az időben három Zweig működött Magyarországon. A Fiatal Doktor felvette a kapcsolatot dr. Ita Wegmannal, a Goethea-

num orvosi szekciójának vezetőjével, és tőle megkapta a szükséges or vosi könyveket. A sors különös mozzanata volt, hogy a Fiatal Doktort

I 12



éppen akkor juttatta vezető szerephez, amikor az antropozófia Merkúr-korszakát élte Magyarországon. így lehetőséget kapott arra, hogy az orvos-arkangyalhoz, Rafaelhez kapcsolódjék. Életének mottója

Rudolf Steiner Megváltozott helyzetben című, 1918-ban tartott előadásciklusának 5. előadásában található:

„A XIX. század közepe táján, bekövetkezett az a különös állapot, hogy Jehova nem tudott többé úrrá lenni az ellenálló szellemek felett, így azok különösen erős hatalomhoz jutottak. Ugyanakkor csak a XIX. századtól vált lehetségessé a Krisztus-impulzus igazi megértése, amely nélkül az emberi kultúra nem fejlődhet tovább.

A jövő kultúráját már nem lehet kizárólag a vérségi kapcsolatokra épí

teni, mert a vérségi kapcsolat csupán egyheted része annak, aminek az ember földi kultúrájában meg kell valósulnia. A további hatheted rész majd a Krisztus-impulzus által fog megvalósul

ni. Egy az ötödik, egy a hatodik és még egy a hetedik korszakban. A többi átmegy a következő korszakokba.

A Krisztus-impulzus az ötödik korszak folyamán mint gyógyító impul zus jelenik meg, a hatodikban mint a szellemi megismerés ébresztője, a hetedikben pedig mint a profetikus képességek forrása."

A Fiatal Doktor köré szorgalmas, tettre és áldozatra kész emberek gyűltek, akik az említett tanuló-csoportok élére álltak. Majd mindegyik a kis-svábhegyi iskola révén talált hozzánk. Közülük két példátemelnék itt ki: Az egyiket nevezzük egyszerűen Fordítónak, bár ez a

jelző messze nem fedi jelentős tevékenységének más területeit. Ebbenaz időszakban kezdte el fordítói tevékenységét, amelyet a mai napig -kiváló színvonalon - folytat.

Egyik német barátunk, Johannes Neumeister - maga is Meebold-tanítvány - fordító barátnőnket arra ösztönözte, hogy alapítson egy ifjú

sági csoportot. Ezt nagyszerűen meg is valósította, a fiatal emberek mind nagyon szerették őt. Tanítványai között volt egyetlen fia, Péter, akikezdettől fogva a kis-svábhegyi iskola diákja volt, és ezáltal hozta érintkezésbe szüleit Rudolf Steiner életművével. A tehetséges, barátságosgyermek ezzel szülei életében nagy missziót töltött be, édesanyját pediggazdag szellemi hivatáshoz segítette. Amikor egyszer később - katonaikiképzése idején - édesanyjával találkozott, a következőt mondta neki:

I 13



- Ha bármikor életveszélyes feladatokat követelnek majd tőlem, mindig őrangyalomra gondolok, és az ő védelmébe helyezem magam.

Péter soha nem tért vissza a háborúból, az orosz fronton nyoma ve

szett. Úgy gondolom, hogy ő ma is az antropozófiai munka segítő szellemei közé tartozik, és részt vesz édesanyja munkájában.Egy másik munkatársunk, nevezzük itt a Zongoristának, aki az isko

lában zeneórákat adott, Rudolf Steiner műveivel megismerkedve azonnal dolgozni kezdett az antropozófiáért. Míg a Fordító szellemi ereje

világos, egzakt gondolkodásban és tudásban gyökerezett, addig a Zongoristának az ember rejtett tulajdonságainak meglátásához és ezek megfelelő iskolázásához volt érzéke.

Ebben az időben az antropozófia iránt egyre nagyobb érdeklődés

mutatkozott. Az informatív előadási tevékenység tovább folytatódott,sok külföldi előadónk is volt, többek között a fizikus Baravalle, a természettudós Günther Wachsmuth, a Waldorf-tanító Herbert Hahn, a költő

Albert Steffen, a biológus Ehrenfried Pfeiffer, a gyógypedagógus KariSchubert, dr. Ottó Frank, dr. Hans Erhardt Lauer és Alfréd Meebold.

Eközben egyre világosabbá vált számunkra, hogy a világ óriási katasztrófa előtt áll, és hogy az újjáépített Goetheanumban szintén rendkívüli konfliktusok nehezítik a munkát. Ezek az ellentétek 1935 húsvétjánérték el tetőpontjukat. A Fiatal Doktor nagyon gondterhelt volt a fejle

mények miatt, és egy táviratot küldött Dornachba, azzal a kéréssel: kö vessenek el mindent a felmerült konfliktusok békés megoldásáért.

Ezekben a zűrzavaros időkben többen közülünk kivándoroltak, éstöbbé nem tértek vissza hazájukba.

1940-1947 A magyarországi antropozófia harmadik hétéves periódusa a Vénuszerők hatása alatt állott, amennyiben az antropozófusok közötti emberszeretet és az antropozófia iránti szeretet rendkívüli erővel megnyilat

kozhatott. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a háború és az üldöztetés legsötétebb időszakában - úgy a megmentést keresők, mint a megmentők -a rájuk mért próbák közepette teljes mértékben helytálltak.

Ebben az időszakban mindannyiunknál az érzőtest kifejlesztése ésannak önálló alkalmazása kapott különös hangsúlyt. Ez is sikerrel járt,mert az ember - a mentési és rejtegetési lehetőségek felfedezésében -

valóban rendkívül ügyes és találékony lett.

! 1 4



Az ország helyzete eközben napról napra rosszabbodott. A férfiakat behívták katonának, 1944. március 19-én pedig a német hitlerista csapatok bevonultak az országba. Először mintegy ezer keresztény embert

hurcoltak el, ezzel kívánták megtörni az ország ellenállását. Ezután kö vetkezett a nürnbergi törvény alá tartozók elhurcolása, majd a szovjetcsapatok támadása, amelynek következtében az ország majdnem egy évig véres csaták színterévé vált.

Ezekben a szörnyű időkben, közös erőt merítettünk Rudolf Steiner következő mondataiból:

Aki mindig a szellem felé törekszik,rendíthetetlenül remélheti,

hogy a megfelelő időbennem marad a szellem segítsége nélkül.

Rengeteg ember bújt meg a házunkban és az uszoda alatti pincében. Az antropozófiai munka tovább folytatódott, csupán hat hónapig szünetelt. A János-evangéliummal foglalkoztunk. István fiam egy földalatti ellenállási mozgalomhoz csatlakozott. Férjem a nácik listáján

volt, bármikor elhurcolhatták. Henri Dunant születésnapján születettmeg a békeszerződés, miután a szovjetek és szövetségeseik a háborút

megnyerték.Pünkösdkor tartottuk első nagy összejövetelünket. Bizony nagyon

sokan hiányoztak közülünk. A Fiatal Doktor - a bombázások alatt - életveszélyes műtéten ment

keresztül, amelyben gégéjének nagy részét elveszítette.Szünet nélkül foglalkoztunk azoknak a társainknak további sorsával,

akikről tudtuk, hogy átlépték a halál küszöbét.Családunknak nemcsak otthona és vagyona veszett el, hanem férjem

és én is munkalehetőség nélkül maradtunk. A második világháború után a győzedelmes szovjet csapatok országunkban maradtak, és a sztálini bolsevizmus nehéz évei következtek.Erről a diktatúráról itt többet nem kívánok beszélni.

Három hónappal ennek a hétéves korszaknak befejezése előtt a Vöröskereszt megbízásából elhagytam Magyarországot. Egy gyermekvo-natot kísértem Olaszországba azzal a feladattal, hogy utána Svájcban arokkantgondozást tanulmányozzam.

115



tozott egy Gyógypedagógus, akiben az emberség művészi emberlátással párosult. Férjével együtt olyan nagyszerűen tevékenykedett, hogy minden várakozásomat felülmúlta. Ugyanebben az időben egy író ba

rátunk szintén értékes munkatársnak bizonyult. Velük, a korábbi csoportvezetőkkel, a Fiatal Doktorral és más barátainkkal olyan erős szellemi kapcsolatban maradtam, hogy mindenkori munkámat össze tudtamkötni az ő tevékenységükkel.

Az érzőlélek kifejlesztésének ideje, a negyedik hétéves periódus,Magyarországon az úgynevezett Rákosi-korszakra esett

Rákosi Mátyás, Sztálin kreatúrája, a magyar kommunista párt főtitkáraként Magyarország teljhatalmú ura lett. Ezt az időszakot még arégi meggyőződéses kommunisták is a legborzalmasabb diktatúraként

emlegetik. Koncentrációs táborok, kínzások, kitelepítések, elbocsátások, jutott mindenkinek, akit a rendszer ellenségének tekintettek. Azantropozófia is elrejtőzött. 1947-48-ban a fiatal generáció tömegesenmenekült külföldre, második fiunk, Sándor, Ausztráliába menekült.

Férjemet 1951. május 21-én, 80 éves korában kitelepítették. Ez annál furcsább volt, mert 1939 óta a politikától visszavonult, és egyszer már a németek is elhurcolták... Ugyanebben az időben István fiamtólis megvontak minden munkalehetőséget, úgyhogy reménytelen helyzetbe került. Sok antropozófusra is kitelepítés várt. Férjem a kitelepí

tést hősiesen viselte, de egészségileg megtörve tért vissza. A lakosság minden rétegében eluralkodott a kétségbeesés.Ebben a lelki konstellációban valóban rendkívül nehéz feladat volt

az antropozófiai iskolázásban megkövetelt lelki egyensúlyt és egyked vűséget megtartani, és az érzőleiket ezzel áthatni. Volt, akinek ez sikerült, így például a Fiatal Doktornak is, aki - rokkantként - ebben azidőben építette fel újra praxisát, és sok emberen tudott segíteni. Az erdélyi antropozófusokat is hasonló sors érte a sztálini uralom idején.

Tőlem távol szakadt barátaim sanyarú sorsára gondolva, csak egyettehettem: szerény képességeimhez mérten egyre fokoztam a szellemimunkát. Cikkeim a Goetheanumban is sűrűn megjelentek, emelletttöbb városban tartottam antropozófiai és kultúrtörténeti előadásokatés kurzusokat. így tudtam a szellemi kapcsolatot fenntartani hazai barátaimmal.

Ezt a tevékenységemet 1946 nyarától 1967-ig 21 éven keresztül folytattam.

117



előadást tartottam. Nyolc hónapot töltöttem az ötödik kontinensen, eb ből hat-hét hetet Új-Zélandon. Mindent elkövettem, hogy kötelességemet teljesítsem, életemnek ez nagyon serény korszaka volt. Ausztráliaután Angliába mentem, és csak ezután tértem haza Svájcba, ahol azonnalhozzákezdtem^ hemiszférák párbeszéde című könyvem megírásához.

Ezt a könyvet Alfred Meebold és szülővárosa, Heidenheim emlékének szenteltem. Ebben az írásban igyekeztem rögzíteni azokat a szellemtudományi összefüggésekből nyert tapasztalataimat, amelyeket nagy utazásomalatt átéltem. Az volt az érzésem, hogy sok olyan felfedezést tettem, amiről még soha senki nem írt.

Még ezen a könyvemen dolgoztam, amikor férjem haláláról értesültem. 1956. augusztus 20-án, Szent István napján, délelőtt 10 órakor halt meg, abban az órában, amikor korábban mindig a Szent István-napi ünnepségre indult. Nem érte meg a forradalmat és a magyarországihelyzet javulását.

Nem sokkal utána ment el, 54 éves korában Hans Reichert, akinek amagyarországi antropozófia első impulzusa köszönhető.

Férjem halála után tevékenységi köröm ismét bővült. Ettől az évtőlkezdve a baseli egyetem népfőiskoláján tartottam kultúrtörténeti előadásokat. Ez a munkám egy rég tervezett tanulmányhoz szolgáltatottanyagot. A tanulmány tervezett témája: az antropozófia helye és szerepe

az emberiség szellemi történetében.1956 után valamivel könnyebbé vált az utazás Magyarországról. Azelső magyar antropozófus, aki orvosi tanulmányútra Rómába utazhatott, dr. Berend Endre volt. Személyesen még nem ismertem őt, ezértSvájcból Rómába utaztam, hogy találkozhassam vele. Együtt igyekeztünk tudatosítani az antropozófiai élet követelményeinek lényeges aspektusait,és a rendelkezésünkre álló ezoterikus erőforrásokat. Örömmel hallottam,hogy hazámban még a legsötétebb évek sem tudták megakadályozni a

szellemtudományi munka elmélyülését.

Ettől kezdve évről évre egyre több magyar antropozófus érkezett aGoetheanumba. Feladatomnak tekintettem, hogy a legnagyobb szeretettel fogadjam őket, és mindenben rendelkezésükre álljak. Mindenújabb találkozásnál gazdagabb lettem benső világomban, attól a felismeréstől, hogy a megszenvedett múlt meghozta gyümölcseit. Azok közül, akiket vártam, többen már nem jöhettek el, mert ebben a hétévesperiódusban sokan közülünk átlépték a halál küszöbét.

I 19



1961-1968 Az emberi élet kibontakozásának hatodik hétéves periódusa még mindig a szellemi Nap hatása alatt áll. A tudati lélek kifejlődését szolgáljaez a korszak. A 35. évvel kezdődik, és ezt az évet mindig is az élet közepének tekintették. 1968-ig tehát az antropozófiában is a tudati lelketkellett nagyjában-egészében kibontakoztatni. A tudati lélek lényegérőlRudolf Steiner következő kijelentését idézem:

-Ami igazat és jót a lélek magában hordoz, az benne halhatatlan. Ami a lélekben mint örökkévaló felvillan, azt tudati léleknek nevezzük. A tudati lélek eltévelyedéseiről annyit, hogy ezek saját énünk és véle

ményünk túlértékelésével, a túlzott önbecsüléssel állnak kapcsolatban. A tudati lélek a tudás felhalmozására sarkallhat, a tudás általi szolgálat

hajlandósága nélkül. Akik elmulasztják, hogy akarati életükbe megtisztított gondolatokat vigyenek, nem veszik észre, hogy lényükben az egoistaösztönök túlsúlyba kerültek.

Az alapgyakorlatok közül kettő, az akarati gyakorlat és a pozitivitásnyújt védelmet az ilyen eltévelyedések ellen. A fent említett hibák embertársaink és teljesítményeik lebecsülését vonhatják maguk után, szétdarabolják a közösséget, és megakadályozzák bennünk a másképp gondolkodó ember érzésének, akaratának és tetteinek, de még inkább gyengéinek alapos megértését.

Az említett veszélyeknek és pozitív lehetőségeknek megfelelően zajlott a tudati lélek fejlődési periódusa. 1961-ben halt meg a Fiatal Doktor felesége, aki mindenben hűséges támasza volt. Ekkor a Fiatal Doktor már 63 éves, tehát nem éppen fiatal. Betegsége 20 éve alatt a rák különféleformáit tanulmányozta, és kiterjedt praxisában bevezette az Iscador-terápiát, amelyről tudományos ismertetést is készített.

Ugyancsak ebben az évben halt meg a magyarok jó barátja, Elisa- beth Steffen, született Veress Erzsébet. 1963-ban pedig Günther Wachsmuth, a Goetheanum első vezetőségének tagja, és még ugyan

ebben az évben Albert Steffen is.Magyarországról egyre többen utazhattak külföldre. Ez nagyban hoz

zájárult önállósodásukhoz, és függetlenségi érzésüket újra kifejlesztette. A tudati lélek szubsztanciájának kibontakoztatásánál ezt a két tulajdonságot minden egyes ember a maga módján gyakorolta. Érzékeltem,hogy tanácsaimat, információimat ugyan szívesen fogadják, de ezek már nem az egyedüliek voltak, mint azelőtt.

120



így én is több szabad időhöz jutottam, és összegyűjthettem azokat akülföldi nyomtatványokat és kiadványokat, amelyek a magyarországi ant-ropozófiára vonatkoztak.

Úgy gondoltam, hogy egy ilyen gyűjtemény jelentős lehet az elkövetkezendő generációk számára. Ezenkívül egy könyvet írtam a Scro-

vegni-kápolna freskóiról, ez 1962-ben jelent meg. A hatodik hétéves periódus központi eseménye: 1965-ben a Szabad

Szellemi Főiskola első osztályának gondolati tartalma eljutott Budapestre. Mit értünk ezen? Az ember szellemi iskolázásának elmélyült,koncentrált tanítását. Akik elkezdték ezt a munkát, azok vállalták,hogy ne csupán a szimpátiának és antipátiának, a kedv és kedvetlenségnek adják át magukat, hanem testi, lelki és szellemi erőiket a tudatiléleknek megfelelő igaz emberiességgel alakítsák ki.

Az ellenpólus már néhány hónap múlva megmutatkozott. Egyes barátainknak ijesztő próbákat kellett kiállniuk.

Ebben a korszakban engem is jelentős sorscsapás ért. Végzetesszembetegséget kaptam, orvosaim közölték, hogy el fogom veszítenilátásomat. 1967-ben a dolog valóban rosszabbra fordult, mégsem szeretném teljesen reménytelennek nevezni.

Ebben a periódusban a szellemi Nap-erők egyik örömteli megnyil

vánulása volt 1968-ban, hogy Hárs Ernő lefordította Albert StefiénPestalozzi című drámáját.

1968-1975 A hatodik hétéves periódus 1968. február 20-án ért véget. A következőből a mai napig három év és hét hónap telt el, de ez már nem a Nap,hanem a Mars-erők korszaka.

A hetedik hétéves periódust a Szellemén-fejlődés előkészítésének kell szentelni. A szellemi útját járó ember-ebben a fejlődési periódus

ban - különleges akadályok, ellenerők nyomása alatt áll, emellett azon ban különleges lehetőségek is kibontakoznak életében. Mindkét hatásaz ötödik bolygó, a Mars szellemi erőivel áll kapcsolatban. Ismét kihangsúlyozom, hogy írásomban a fejlődés aspektusa és a bolygókkal

való összefüggése nem asztrológiailag, sem asztronómiailag értendő,hanem tisztán antropozófiai értelemben, mint valamiféle csillagszim bolika.

121



Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy az egyes hétéves periódusokatnem lehet egymástól élesen elválasztani, hanem elő - és utócsengésüket, vagyis egymásba való átmenetüket is figyelembe kell venni.

Ilyen értelemben dr. Berend Endre szellemi tevékenysége és halálamég a Nap-korszak kicsengésében, a tudati lélek fejlődésének idejé ben történt.

Röviden szeretnék emlékeztetni a Mars-hatás alapvető vonásaira. A gonosz Mars-démon viszálykodást, veszekedést és szükségtelen harcot szít az emberek között. A XVII. század kezdete óta azonban ebbena régióban poláris erőként megjelent vele szemben Buddha szelídsége,együttérzése és odaadása.

Samael, a Mars-Arkangyal ajándéka az ember beszédkészsége és a

Mars-régió lényei teremtik mindannak az ősképét, ami a Földön szilárd állapotban vagy formában megjelenik.Ennek a hatásnak megfelelően Rudolf Steiner arra mutat rá, hogy a

Mars régiójában, az emberi lelkek a halál után Buddha aurájában,Szent Ferenc-i impulzusokban részesülnek. Ez teszi lehetővé számukra, hogy a Mars-démon által felébresztett gőgtől megszabaduljanak.

Míg a korábbi hétéves periódusokban Magyarországon az antropo-zófiai élet a legnagyobb külső nehézségek közepette zajlott, most a hetedik hétéves periódusban súlyos belső próbákat kellett kiállnia, a kétélű

Mars-erők hatásainak következtében.

A Mars-periódus feladataival kapcsolatban még három motívum áll jon itt kiegészítésül.

Először: Azoknak a fiatalabb embereknek, akik egy szellemi mozgalom Mars-periódusának életfolyamatában csatlakoznak a közösséghez, nagy nehézsé

gekkel kell megküzdeniük, hogy a széthúzás és viszály erőit legyőzzék, és a

felesleges harcokat elkerüljék.Másodszor:

A Mars-démonok hatására manapság sokasodnak a Földön azok az ellenerők, akik a szó igazi szolgálattevőinek tevékenységét kívánják aláásni,akadályozni. Rudolf Steiner tanítványaitól és barátaitól elvárta, hogy ezt a

szolgálatot gyakorolják, a Logos-tant alaposan tanulmányozzák a tiszta,világos, választékos beszédet a mindennapi életben megvalósítsák.

122



Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez? című könyvében kihangsúlyozta, hogy az ilyen beszéd hiányában a szellemi érzékszervek - lótuszvirágok - torz módon fejlődnek, éppúgy, mint a homályos és

pontatlan gondolatok következtében. Az értelmes, szépen formált, szerény

beszéd Rudolf Steiner korábbi tanítványainak feltűnő tulajdonsága volt.Harmadszor:

A Mars-régió negatív erőinek további tevékenysége az ember önálló gondolkodási, fogalomalkotó - és beszédképességének akadályozása. Az ő

jelenlétüknek köszönhető a közösségekben ma egyre inkább elterjedi előítélettel teli gondolkodás, amely közhelyekben, frázisokban és erős elfo

gultságot tükröző ítéletekben szólal meg, és hihetetlenül bénítólag hat az egyes emberekre.

Rudolf Steiner a XX. század elején ezeket a közösségi előítéleteket „közvéleménynek " nevezte, és hangsúlyozta, hogy ezek a Mars-régióban születnek, és onnan szinte „ tölcsérrel" töltik bele az emberek tudatába. Manap

ság a „tömegkommunikáción" keresztül ezek az erők valóságos hipnotikus hatalommá váltak. Ezek a folyamatok sajnos még az ezoterikustanulmányokban is új veszélyt jelentenek

A frázisképzés, az utánamondás, az egyoldalúság és más egyéb torzulás fenyegeti szellemi javainkat.

Az alapgyakorlatok közül elsősorban az elfogulatlansági gyakorlat nyújt

bizonyos támaszt ezekben a próbákban.

Mivel ebből a hetedik periódusból még csak rövid idő telt el, jellemzést róla még nem adhatok. Csak azt tudom felsorolni, ami mostanáigtörtént:

- Fordítónk befejezte Rudolf Steiner Eletutam című művét.- A Fiatal Doktor Pécsett egy orvoskongresszuson előadást tartott a

rákbetegség Iscadorral való kezelésének eredményeiről.- Az Ausztráliába kivándorolt magyar barátokról elmondhatom,

hogy egyikük a Rudolf Steiner-iskola elnöke lett Sydney-ben, és igeneredményes munkát végez az ottani gyógypedagógiai intézetben is.Saját munkámról annyit mondhatok, hogy 1969-ben befejeztem az Al

bert Steffen esszé-munkásságából készített összeállítást, ami könyv alak

ban is megjelent. Fiammal, Kristóffal befejeztem az Arany legendáról szó

ló könyvet, amin több éven át dolgoztunk együtt, és 1971 nyarán meg is

jelent. Ezzel a könyvvel, kultúrtörténeti előadásaimmal, valamint nyom-

Mi



tatásban megjelent írásaimmal szeretném szolgálni a még hiányos összeállítást: Rudolf Steiner művének helye, az emberiség szellemi történetében.

Rudolf Steiner azt tanította, hogy az emberiség jelenlegi feladata serkenteni a tudati lélek kibontakozását. Ahogy a jelenben mindig érlelődik a jövő is, úgy a tudati lélek kibontakozásának folyamatában a maiember már a szellem-én jövőjét készíti elő.

Ezt tudatosítva az embernek fokozott figyelemmel kell kísérni Rudolf Steiner életművének jövőbeli fejlődését. Erre Rudolf Steiner többször isutalt, és hangsúlyozta, hogy szellemi életműve mai megjelenésétől, az antropozófiától - még szellemi nyelvezetét tekintve is - erősen különbözni

fog-

„Mi csak az előkészítők előkészítői vagyunk, semmi több."

Mondta Rudolf Steiner 1908-ban Nürnbergben tartott, János Apokalipszise című előadásában.

1 2 4



VÁ M O SI N A G Y IS T V Á N : V IS S Z A E M L É K E Z É S E K

Tízéves voltam, amikor édesanyám először vitt el az Operába. De nem valami könnyebb fajsúlyú darabra, a János vitézre, a Traviatala, vagy aBohéméletre, hanem - a tudálékos rokonok berzenkedésére - a Lo-hengrinre. Igaz, előzőleg elmesélte a Grál-legenda lényegét és a zenedráma tartalmát, majd zongorán eljátszotta kiemelkedő motívumait.

A mű lenyűgöző hatást tett rám, s nem tágítottam addig, amíg nem csi

kartam ki édesanyám engedélyét, hogy az ötórás Parsifalt is végigcsodálhassam. Ez a két színpadi alkotás keltette fel érdeklődésemet a Grállegenda iránt, amit még fokozott, hogy német tanárom kiegészítésül

Wolfram von Eschenbach Parzifal]ának cselekményét is elmesélte.Teltek-múltak az évek. Sem középiskolai, sem egyetemi tanulmá

nyaim során nem gyarapodtak a Grál-legendáról szerzett ismereteim,egészen addig...

(Ez olvasható Vámosi Nagy István Merlin a bárd, Wagner a zeneköltő

című könyvének előszavában, a történet folytatódik a szerző itt következő önéletrajzi írásaiban. A szerkesztő)



Visszaemlékezések

Az Emlékiratok I. részénél röviden időznünk kell. Címe: Rudolf Steiner

über seiner Letzte Ansprache, über Ungarn und überdie Schweiz.Édesanyám több olyan adatot, gondolatot, észrevételt rögzített benne, amelyet még széles műveltségű antropozófusok sem ismernek,

vagy legalábbis figyelmen kívül hagynak. Édesanyám Rudolf Steinernek mintegy 50 előadását hallgatta, közöttük a legutolsót is, 1924. szeptem

ber 28-án, amelyet Steiner már súlyos betegen tartott. A rövidre fogott és csonkán maradt úgynevezett Letzte Ansprache

különböző félreértésekre szolgáltatott okot. Ezekre ad magyarázatotédesanyám könyvének idevágó szakasza. A Magyarország szellemi tör

ténelmét megelevenítő fejezetben pedig szinte minden magvasabbgondolatot összegyűjtött, amelyet Rudolf Steiner kiemelkedő magyar személyiségekről mondott Szkítiánosztól Árpád-házi Erzsébeten átBolyai Jánosig, Petőfi Sándorig, Madách Imréig.

Ebben a fejezetben édesanyám arra is emlékezteti olvasóit, amirőlalig esik szó az antropozófia tárgykörét ismertető, már-már könyvtárrarúgó irodalomban:

Az újkor két legnagyobb beavatottja Magyarországon született: Saint-Germain 1696-ban Sárospatakon és Rudolf Steiner 1861-ben Kralje-

vecben. A Rudolf Steinerrel folytatott első beszélgetés során édesanyám

megkérdezte tőle, ha mód nyílnék arra, hogy valamelyik munkája magyar nyelven megjelenhetne, ki vállalná a fordítás ellenőrzését? Rudolf Steiner azt válaszolta, hogy ő maga! Éveken át magyar iskolába

járt, többször tartózkodott Budapesten, és ismeri annyira a magyar nyelvet, hogy saját könyvének fordítását ellenőrizni tudja.

Rudolf Steiner különböző méltatói és életrajzírói hangyaszorgalommal kutatták fel, gyűjtötték össze a jelentős és jelentéktelen adatok

tengerét tanítójuk életéről, de egyetlen munkában sem történik említés arról - még burkolt formában sem -, hogy Rudolf Steiner 1924-ben,64. életévében olyan szinten ismerte a magyar nyelvet, hogy tulajdonkönyvét „lektorálni" tudta volna.

Édesanyám két dornachi útjáról (1924 áprilisában és szeptemberé ben) hazatérve, elültette Magyarországon az antropozófia csíráit. Világosan felmérte, hogy a magyar ember idegenkedik a filozófiától, el-

126



méletektől, és temperamentuma, gondolkodása folytán csak a 'gyakorlati valóságért' lelkesedik. Ezért határozta el, hogy olyan eleven, ahétköznapi életben gyökerező intézményt létesít, amelyben az antro-

pozófia gyakorlati erényei manifesztálódnak.

1926-ban alapította a stuttgarti Waldorf-iskola mintájára a Kis-Svábhegyi Waldorf-iskolát és Internátust, amelyben zömmel németajkú antropozófusok tanítottak. Ennek az iskolának a keretében bontakozott ki a magyarországi antropozófiai mozgalom.

1926. február 20-ára édesanyám meghívta Bécsből dr. Ludwig Thie- bent és még hat olyan Magyarországon élő antropozófust, akik Dornach- ban már a Társaság tagjainak sorába léptek. Közöttük volt Molnár Ilona. O olvasta fel az úgynevezett Grundsteinlegungssprucht. Ez volt amagyarországi antropozófiai mozgalom születésének pillanata, hétmagyar alapító tag jelenlétében.

Günter Wachsmuth éppen a tagok csekély száma miatt a Társasághelyett „Landesgruppe" néven nevezte a magyar antropozófiai mozgalmat. Dr. Löllbach Gusztáv irányításával megszületett az első Zweig[Zweig = ág]. Édesanyám sugalmazó lelkesedésén egyre többen fel-lángolódtak, csoportok létesültek, és Rudolf Steiner néhány könyve isfokozatosan megjelent magyar fordításban. Édesanyám szoros kapcsolatot épített ki Dörnach és a Kis-Svábhegyi Waldorf-iskola és Inter

nátus között. Tekintélyes dornachi és más antropozófusok látogattak aKis-Svábhegyre, közöttük a Társaság (Allgemeine AnthroposophischeGesellschaft) elnöke, Albert Steffen, Günter Wachsmuth, AlfredMeebold, Otto Franki, és a sort hosszan folytathatnám.

A mai ember már alig tudja elképzelni, hogy a rágalmak milyen özöne zúdult édesanyámra azért, mert az antropozófiáért síkraszállt. Ám

bár alig élt Magyarországon tíz ember, aki Steiner-könyvet olvasott volna, ahhoz értettek a támadók, hogy ócsárolják, gúnyolják, eltorzítsák az antropozófiát. Könnyen megeshetett volna, hogy csírájában el

fojtják a mozgalmat, ha édesanyámból széles tudása mellett nem áradolyan egyéni varázs, amely nyilvános előadásaikor számos embert lebilincselt, függetlenül az antropozófia eszmei értékeitől. De így is a támadások pergőtüzébe került.

A városmajori templom akkori plébánosa a szószékről mennydörgőhangon parancsolta meg híveinek, hogy forduljanak szembe az ant-ropozófiával. Mások is csatlakoztak hozzá, de édesanyám legyűrte az

127



akadályokat. Édesapám politikai súlya is közrejátszott abban, hogy atámadások megtorpantak. Az említett plébános is annyira megbékült,hogy egy ideig hittant tanított az iskolában, és ő keresztelte meg legkisebb testvéremet, Kristófot.

Édesapám az 1920-as években népszerű és megbecsült közéleti személyiség volt, miniszterséget viselt képviselő, ügyvéd, neves tárcaíró.Bár nem volt antropozófus, tekintélyével maradandó szolgálatot tett amozgalomnak. De ezen túl egy másik ok is közrejátszott abban, hogy a rágalmaknak nem lett mélyebb foganatjuk: a Kis-Svábhegyi Iskola jó híre.

A szülők közül kevesen ismerték az antropozófiát, de ösztönösen érezték,hogy gyermekük életre szóló erkölcsi-szellemi kincseket gyűjt a sziklák alatt lüktető iskolai életből, és hamarosan meggyőződtek róla, hogy a tanárok általános emberi csúcsok felé vezetik a csírázó egyéniségeket.

1929-ben édesanyám addigi fogházmisszió munkáját azzal egészítette ki, hogy saját költségén elindította, és 15 éven át szerkesztette a Bizalom című első magyarországi rabújságot, amelyet az ország mindenelítéltje olvashatott. Címlapját Albert Steffen rajzolta.

Az 1930-as évektől kezdődően a háború befejezéséig több könyve jelent meg magyar nyelven. A Kalevalára/ szóló két munkája, de különösen A magyar ősvallás és a kereszténység lelkes érdeklődést váltott ki spirituális eszmék felé forduló körökben. Fényes közönségsikert aratott a Móres

bácsi hegedűje című gyermekregénye, noha a szépirodalom - néhányvers, regény, dráma - édesanyám alkotói tevékenységének csak mellékágavolt. Az ő erőssége a kultúrtörténet, amely később, Svájcban írt német nyelvű munkáiban éri el tetőpontját.

A Kis-Svábhegyi Iskolát hétéves működése után 1933-ban be kellettzárni, a Bizalom utolsó száma pedig 1944 karácsonyán jelent meg.

Ekkor lényegében lezárult magyar földön kifejtett antropozófiai te vékenysége. Az országban tombolt a háború, a nyilasok rémuralma.Török Sándor az Egy kis kertet szerettem volna címet viselő önéletrajzá

ban pátosztól mentesen, de annál megrázóbb egyszerűséggel írja le,hogy 1944 késő őszén édesanyám még bebújt abba a „luknak" nevezettkis-svábhegyi rejtekhelybe, ahol olyan üldözöttek húzódtak meg, akiket származásuk miatt életveszély fenyegetett, és a János-evangéliumról beszélt nekik.

A háború után ideig-óráig még tarthatott előadásokat, és az általalétesített Génius-vállalat kiadásában Rudolf Steiner néhány munkájá-

128



nak magyar nyelvű megjelenését is kieszközölte - de már tornyosultak a viharfelhők...

1946 novemberében édesanyám legkisebb testvéremmel, Kristóffal,

egy vöröskeresztes vonaton Svájcba utazott, és mind férje, mind idehaza élő két fia nyomós érveket felsorakoztatva lebeszélte őt arról, hogy hazatérjen, mert itthon semmilyen szellemi tevékenységet nem tudnakifejteni... Csak gond, nélkülözések és keserűség várna rá.

Svájcban eltöltött 35 éves szellemi munkásságáról ez a szándékosanrövidre fogott és szükségképpen hézagos írás csak vázlatokban számolhat be.

Keserű fájdalom emésztette, hogy elszakadt családjától, hazájától,legjobb barátaitól, a magyar antropozófusoktól. Anyagi gondokkal

küzdött, Kristóf szüntelenül betegeskedett, de egy fényes adománnyalkárpótolta a Sors: szellemi életének szentelhette minden idejét. Nemkellett különböző kötöttségek között felmorzsolódnia.

Leomlott a válaszfal családi, háztartási, társadalmi kötelezettségek és élethivatás között. Küldetése kenyérkereső foglalkozásává vált. Gyermekújságot szerkesztett (Herz), cikkeket, tanulmányokat írt, és az előadások hosszú sorát tartotta. Alig akadt a német nyelvű Svájcban olyan

város, amelynek Zweigje ne hívta volna meg ciklusok tartására, de előadott Nyugat-Németországban, Londonban, Pozsonyban, és 1954-ben

Ausztráliában is. Az ott elhangzott angol nyelvű bevezető előadásaisokszorosított példányokban hozzáférhetőek.Pályáján akkor delelt, amikor a baseli szabadegyetem is felkérte,

hogy minden szemeszterben tartson egy-egy előadás-sorozatot. Az1960-as évektől kezdve mintegy 20 éven át hangzottak el buzgón látogatott és megbecsült előadásai. Az igényekhez mérten nem antropo-zófiáról értekezett, hanem egyéb kultúrtörténeti, képzőművészeti, irodalmi témákat választott. Beszélt a Kalevaláról, Giottóról, Dantéről,

Aquinói Szent Tamásról, az Arany legenda szerzőjéről, Jacobus de Vo-

raginéről, a svájci misztikáról és a krisztológia különböző területeiről. Az előadásban, az élő szóban megelevenedő és a hallgatóság felé ki

áramló szellemi tartalom tolmácsolásában bontakoztak ki legmagasabb szinten édesanyám képességei.

1971-ből származó feljegyzéseiből megtudjuk, hogy 1946-tól, Svájcban való letelepedésétől mintegy 1800 előadást tartott, három nyelven.Svájcban és Nyugat-Németországban németül, Londonban angolul, Po-

129



A hatvanas évek közepétől egy ritkán fellépő és gyógyíthatatlanszembetegség kínozza, orvosi szaknyelven: „macula degeneratio".

A hetvenes évek közepétől fokozatosan elzárul előle a külvilág, fe

hér bottal kell járnia, de még csaknem hét évet él örökre kialudt világtalan szemével. Munkakedve most sem lohad. Emlékiratainak második kötetét 1978-ban már vakon diktálja (Über den Tod von Albert Steffen, Béla Bartók, H. D.), és vakon tartja kurzusait, egyetemi előadásait.

1980 karácsonyán tüdőgyulladással, gyomormérgezéssel és enyheagyvérzéssel kórházba szállították, de állapota néhány hét után ámulatra méltóan javult. Egy évet töltött a kórházban. Barátai, egykori tanítványai sűrűn látogatják, és felolvasnak neki. A Sors még lehetővé

tette, hogy búcsút vegyen legidősebb fiától, sógornőjétől, testvéreitőlés néhány magyar barátjától. Élénken társalgott velük, de már csak ahangjukról ismerte fel őket.

1981 december utolsó napjaiban állapota hirtelen rosszabbodott, és1982. január 19-én délután 4 órakor visszatért a szellem - világba.

A Kis-svábh egyi Waldo rf-isk ola

Az utóbbi időben - örvendetes módon - Magyarországon egyre többszó esik a Waldorf-pedagógiáról. Hallottunk rádióbeszélgetéseket,nyilvános előadásokat, Solymáron Waldorf-óvoda létesült, és hamarosan iskolává szélesedik.

A sok értékes eszmefuttatás között azonban még említés sem történt arról, hogy Magyarországon 1926-tól 1933-ig édesanyám irányítása alatt már működött egy Waldorf-iskola, óvodával egybeköt\'e az akkori Kis-Svábhegyen (ma Martinovics-hegy)1*.

Ez a mulasztás érlelte meg bennem az elhatározást, hogy leírjam akis-svábhegyi Waldorf-intézmény születésének előzményeit, ábrázol jam magát az iskolát, a benne lüktető életet, megrajzoljam tanárainak és nevelőinek arcképcsarnokát. És végül mint egyetlen élő koronatanú

beszámoljak róla: miért kellett bezárni.

18 Ma már ismét Kis-Svábhegy. (a szerk.)

131



Ez az írás előreláthatólag csak halálom után kerül nyilvánosságra -ha egyáltalán kerül - mint emlékirataim egyik fejezete. Innen eredszubjektív elbeszélő hangja. A benne megelevenedő tartalom viszont

objektív valóságot örökít meg.Mindenkinek a rendelkezésére bocsátom, aki Rudolf Steiner em

bernevelése iránt érdeklődik, és szeretne bővebbet tudni a világ első külföldi Waldorf-iskolájáról, amely 1926 őszén, Budapesten létesült.

írásomat tehát bárki felhasználhatja, nemes célra. Sokszorosításához eleve hozzájárulok. Csak egy feltételt kell szabnom: akár szó szerint, akár saját szavaival tolmácsolja valaki munkám egyik-másik gondolatát, elmefuttatását, hivatkozzék a forrásra. Nevezze meg, hogy aszóban forgó részt Vámosi Nagy István kéziratban lévő emlékiratainak

a Kis-svábhegyi Waldorf-iskola 1926-1933 című fejezetéből idézi vagy meríti.

Ezt nem hiúságból kérem. Nyomós okom van rá. Ha valamilyen szerencsés fordulat következtében emlékirataim mégis belátható időn belül nyilvánosságra kerülnének, fonák helyzet adódnék, ha egyes részleteimás ember tollából vagy szájából - még az én munkám megjelenéseelőtt, és nevem említése nélkül - látnának napvilágot. Ezt a kínos szituációt szeretném elkerülni.

Magukról a lassan készülő emlékiratokról annyit: szerzőjük az események sodrában csak epizodista, más szóval szemtanú, aki leírja

visszaemlékezéseit, s közben azt tűzi ki céljául, hogy lehetőleg kevésséismert jelenségeket támasszon fel, mint ahogy a csatolt fejezetben is teszi. Ilyen megfontolás után tehát az elmúlt 70-75 év történetének inkább a szellemi hátterét igyekszem majd feltárni, mint magukat a históriai tényeket.

Emlékirataimnak a címét még nem döntöttem elvégérvényesen. A különböző változatok között az alábbi is felmerült: Egy szemtanú visszaemlékezései a kis-svábhegyi Waldoif iskolától a solymári Waldorj'-iskóláig.Mert aki csatolt írásomat nemcsak figyelmesen, hanem lélekkel és kép-zelőerővel olvassa végig, nem fog kételkedni benne, hogy az első magyarországi Waldorf-iskola a Magasabb Világok sugallatára létesült.Szívből kívánom, hogy az 55 évvel később alakult második magyarországi Waldorf-intézményt ugyanezek a Jó Erők oltalmazzák.

A dolog történetéhez tartozik, hogy anyám történelemből, földrajz ból és filozófiából doktorált. 1918-ban készült disszertációjának a címe:

132



Az ókor szellemi művelődésének geográfiai alapjai. A három tárgy közüla bölcselet állt legközelebb a szívéhez. Néhány évvel előbb még Alexander Bernát Kant-szemináriumába járt, és lelkesedett a rangos professzorért, aki szabatosan és közérthetően tudta összefoglalni Kantszövevényes rendszerét. Anyám tehát úgy fogott bele Rudolf Steiner könyvébe, hogy már tüzetesen ismerte A tiszta ész kritikáját és Kantegyéb munkáit. Ezért ragadták meg olyan elemi erővel Rudolf Steiner okfejtései, amelyekkel rendre cáfolta a csaknem dogmákká merevedett kanti tételeket, és a kategorikus imperativus helyett a szabadságottette etikájának középpontjába.

Édesanyám eddigi tanulmányaiból azt a következtetést szűrte le,hogy az embernek erkölcsi normákhoz kell igazodnia, különben anar

chia támad.Ezzel szemben Rudolf Steiner következetesen felépített gyönyörű gondolatsorban bontja ki: az erkölcsi antinómiák éppen abból származnak,hogy az emberek különböző, egymásnak ellentmondó normáknak engedelmeskednek. Aki tiszta lelkiismeretére hallgat, szükségképpen morálisan cselekszik! Mert az univerzumból erkölcsi sugárzások érik. És bármennyireágaskodik ellene a szokványos gondolkodás, az immorális cselekedetek kötöttségekből származnak Csak az az ember szabad, aki a szó valódi értelmében erkölcsi tetteket hajt végre. Etikai oldalról nézve a különböző indi

viduumok abban különböznek egymástól, hogy a világegyetemből más ésmás sugallatokat merítenek. A steineri szabadság-etika a kinyilatkoztatás erejével hatott édes

anyámra! Gyújtó élményt támasztott benne Rudolf Steiner számosmás eszmefuttatása is, mint például a gondolati monizmus és a morálisfantázia. Két hetes dornachi látogatása után, Hans Reichert Pestreküldte neki Rudolf Steiner munkáinak hosszú sorát, mert ezekhez nálunk nem lehetett hozzájutni. Megrendelte továbbá anyám számára aDornachban megjelenő Das Goetheanum című folyóiratot, amely egy

részt az Antropozófiai Társaságban végbemenő eseményekről ad tájékoztatást, másrészt a szellemtudomány gondolatkörében fogant írásokatközöl.

Édesanyám családi, háztartási és társadalmi kötelezettségei mellettis mélyen elmerült Rudolf Steiner műveinek tanulmányozásában. Ám

bár az infláció nálunk ekkor tetőzött, hullámai idővel mégis lecsitultak,és az élet visszatért szokványos medrébe. Gróf Bethlen István lett Ma-

133



gyarország miniszterelnöke, apámat újra csalogatni kezdték a politika berkei, és Bethlen felkérésére 1923 novemberében elfogadta az igazságügy-miniszteri tárcát. Erre a korszakra még visszatérek, apám egyébként emlékirataiban is beszámol nyolc hónapos miniszterségéről. Mit

váltott ki édesanyámban, hogy hirtelen az egész országot irányító legtekintélyesebb emberek körébe lépett?

Megérett benne az elhatározás, hogy társadalmi rangját a közjó szolgálatába álh'tja. Első cselekedetei közé tartozott, hogy mint aktív igazságügy-miniszter felesége - antropozófiával átitatva - megalapította amagyar fogházmissziót. Ennek a jelentőségét ma már bajos lenne felmérni. Abban az időben, sőt még évtizedekkel később is, a rabok életkörülményeivel semmilyen hivatalos szerv sem foglalkozott.

Az elítéltek tragédiáját fokozta, hogy a börtönben nemcsak a külvilágtól szigetelték el őket, hanem szellemi életük is megbénult. Ennek orvoslására édesanyám azon fáradozott, hogy a büntetés-végrehajtásiintézetekben könyvtár létesüljön, ami persze csak szívós küzdelemárán, évek múlva valósult meg. Közben néhány munkatársával együttszemélyesen látogatta az elítélteket. Első, és legaktívabb munkatársatulajdon édesanyja, dr. Göllner Aladárné volt.

Minthogy a rabok ügyes-bajos dolgaival senki sem törődött, a fogházmisszió tagjai személyes kapcsolatba léptek a zárkák lakóival, és ott segí

tették őket - a törvényes előírások keretében -, ahol csak tudták, természetesen minden honorárium nélkül: szeretetből és emberiességből. A börtönökben a szenzáció erejével hatott, és ámulatot váltott ki,

amikor a harmincéves, szép, fiatal kegyelmes asszony megjelent az elítéltek körében.

Természetesen mindenkinek nem hallgathatta meg gondját-baját -ez idő tájt hozzávetőlegesen nyolcezerre rúgott a börtönlakók száma -,hanem munkatársaival együtt meg kellett rostálnia az elítélteket. Általánosságban azokkal épített ki személyes kapcsolatot, akik tragikus sor

suk révén rászolgáltak arra, hogy külső segítségben részesüljenek. Az akkori büntetéshez szorosan hozzátartozott, hogy az elítélteket

nemcsak bezárták, hanem a külvilágtól is elzárták. Újságot nem vehettek a kezükbe, egyéb olvasmányokhoz is bajosan jutottak. Az akkori

büntetés-végrehajtási intézetek elsősorban megtorolták, amit az elítélta társadalom ellen vétett, de abba az irányba még kísérletet sem tettek,hogy a rabok szellemi épülését serkentsék.

134



Ezért döntötte el édesanyám, hogy saját költségén lapot indít az elítélteknek. Ez volt az első börtönújság Magyarországon! Azért kapta aBizalom nevet, mert feladatai közé tartozott, hogy a több évre elítéltekben szellemi táplálékkal ébren tartsa a Gondviselés és az Isteni Világrend iránti bizalmat.

A világban zajló politikai eseményekről is tájékoztatást adott, decsak tények közlésére szorítkozott (egyébként nem cenzúrázták). Világos nyelven megírt novellákat, verseket, folytatásos regényeket, rövidlélegzetű esszéket tartalmazott. Édesanyám ügyelt rá, hogy az elítélteket untató vagy bőszítő lapos erkölcsi szónoklatok ne kerüljenek a lap ba. A szerkesztő beérte az írások morális és spirituális kicsengésével,mert tudta, hogy a propagandisztikus hang irritálja a börtön lakóit.

A Bizalom című újság azonban nemcsak passzív szellemi táplálékotnyújtott a raboknak, hanem egyeseket aktív tevékenységre unszolt,mert ők is írhattak bele. Sokan éltek is a lehetőséggel, és zárkájukbanlelkesen rótták a betűket. Tizenöt éven át jelent meg havonta: 1929 karácsonyától 1944 karácsonyáig.

Most pedig térjünk vissza a Waldorf-oktatás történetére.

1926 áprilisában érkeztem Stuttgartba. A Waldorf-iskola keletkezéséről itt csak annyit, hogy Emil Molt, a

Waldorf-Astoria cigarettagyár tulajdonosa alapította 1919-ben munkásai részére, beleszámítva természetesen gyerekeiket és hozzátartozóikat is. Innen ered a Waldorf elnevezés. A tanmenet felépítésében, apedagógiai módszer megvalósításában Rudolf Steiner útmutatásaitkérte, aki olyan messzemenő segítséget nyújtott, hogy maga tartottkurzusokat a tanároknak.

Amikor beléptem az épületbe, éreztem, hogy valami nagy horderejűesemény zajlik le életemben, noha csak annyit tudtam Rudolf Steiner-ről, hogy édesanyám lelkesen merített sugalmazó gondolataiból. Arról

sejtelmem se volt, hogy három éve még ezekben a termekben járt, előadott, tanfolyamokat szervezett, órákat látogatott, és azok a tanárok,akiket az udvaron láttam, még közvetlenül tőle merítették az emberne

velés művészetét, tudományát. Hiszen a hét éve működő iskola csak hi vatása kezdetén tartott.

Néhány hétig albérletben laktunk Schlichternével, aki reggelenkéntelkísért az iskolába, tanítás után pedig értem jött. Amikor úgy látta,

135



fejjel nem hiszem, hogy a legcsekélyebb rosszakarat lappangott benneirántam, de bőszítette, hogy nehezen értem őt svábos kiejtése miatt,különösen ha a hitoktatáshoz kapcsolódó szavakat használta, amelyeket még sohasem hallottam, mint például „beichten", „kommunisie-ren", „Sakrament" (gyónni, áldozni, Szentség).

Egyik óráról elkéstem, amiért keményen megdorgált, és ettől kezd ve félelmem rettegéssé fokozódott. Ha közeledett a hittanóra, úgy eltűntem az iskola környékéről, hogy bottal üthették a nyomomat. Deközben attól tartottam, a tisztelendő úr betoppan Frau von May panziójába, és panaszt tesz ellenem. Még évekkel később is megjelent álmomban, és számon kérte az elbliccelt hittanórákat.

Egyik nap Frau von May azzal az örömhírrel fogadott, hogy másnap

érkezik édesapám. Londonból jövet egy kis kitérőt tett, elhalmozottajándékokkal, és másnap utazott haza. Akkor már csak törve beszéltem magyarul.

Talán egy hónapra rá Frau von May ebéd közben felállt, és ünnepélyes hangon felolvasott egy német nyelvű táviratot, amelyből megtudtam, hogy június 24-én, Szent János napján testvérem született: Sándor Rezső János. Néhány héttel később anyai nagymamám látogatott meg,

vele már csak németül tudtam beszélni.Július végén köszöntött be a nyári szünidő. Meleg búcsút vettem dr.

Treichlertől, Frau von Maytól, Eric Tuchtól. Számos verssel, énekkel,költői mesével gazdagabban ültem vonatra, szívemben és emlékezetemben egy életre megőriztem a stuttgarti Waldorf-iskola szellemi atmoszféráját. Egy ismeretlen néni gondjaira bíztak, aki Bécsig utazott

velem, ott várt Lajos nagybátyám, és hazáig kísért. Csak egy napon átgyönyörködhettem aranyos kis öcsémben, mert a nagymamával márisutaztunk a Balatonra.

Amikor pedig szeptemberben hazatértem, egy megváltozott Kis-Svábhegy fogadott. Az egyik tágasabb helyiségből tanterem lett, a má

sikból többágyas hálószoba. Ismeretlen gyermekek és felnőttek bámészkodtak a kertben, hol a sziklára meresztették szemüket, hol azúszómedencét fürkészték. Az idegenek között feltűnt egy ismerős arc,Lamartine, akit annyiszor láttam dr. Treichler óráin. Hozzám lépett,kezet nyújtott:

- Wir kennen uns schon, lieber Istvánka - üdvözölt, és sötétkék szeme ragyogott a tisztaságtól és szeretettől.

137



Amíg Stuttgartban jártam, édesanyám megszerezte az iskola indulásához szükséges végső engedélyeket. Gróf Klebelsberg Kunó volt a

vallás - és közoktatásügyi miniszter, aki két évvel előbb még apámmal,

mint igazságügy-miniszterrel közös kormányban tevékenykedett, éskölcsönösen nagyra becsülték egymást. Apám azután is képviselő maradt, hogy leköszönt miniszteri tárcájá

ról. Rendszeresen Londonba látogatott, elmélyülten tanulmányozta azottani viszonyokat, és valósággal zúdította Magyarországra cikkeinek özönét, melyek zömmel a Pesti Hírlap hasábjain jelentek meg. Az akkori Anglia jogi, társadalmi és kulturális életéről rajzolt tárcáival hat

ványozott népszerűségre tett szert. Ezek később Londoni levelek címenkönyv alakban is megjelentek.

Nevét országszerte ismerték, és a legbefolyásosabb közéleti személyiségek közé tartozott. Édesanyám előtt tehát ebben a politikai légkörben minden ajtó megnyílt. Néhány évvel később, Gömbös miniszterelnöksége alatt már számos nehézséggel kellett volna szembenéznie.

Megkapta az engedélyt egy olyan kétnyelvű magániskola létesítéséhez, amilyen még soha nem működött Magyarországon. Ki tudta harcolni, hogy a bizonyítvány megfeleljen a polgári iskola bizonyítványának, sőt még azt is kijárta, hogy 14 éves korig engedélyezték a koedu

kációt. Idősebb növendékek nem jártak az iskolába.1926 szeptemberében 2 osztállyal, és hozzávetőleg 20 növendékkel

nyílt meg a Kis-Svábhegyen az első külföldi Waldorf-iskola. Nagy jából ebben az időben Portugáliában is történt egy kísérlet, de ab bamaradt . A tanítás epochákban folyt, és hozzájuk kapcsolódtak a visszatérő órák. A tanár kezdetben poétikus mesékkel gazdagította ismereteinket, de éppen úgy tanultunk verseket, énekeket, mintahogy a rajzon keresztül fokozatosan megismerkedtünk a betűk világával. Többnyire csak apró házi feladatokat kaptunk, például készít

sünk rajzokat a délelőtt elhangzott mese egyik-másik jelenetéről; vagy gondoljuk át az említett mese tartalmát, és másnap saját szavainkkal támasszuk fel. Mindkét házi feladatnak az volt a célja, hogy élesítse emlékezetünket, gyarapítsa szókincsünket, és csiszolja beszédkészségünket.

A külvilág kezdetben értetlenül fogadta ezt a pedagógiát. A szülők ez idáig megszokták, hogy a tanulás azt jelenti: a diák otthon elkészíti a

138



házi feladatot, és később, amikor már írni-olvasni tud, magolja a köny vet, és minél pontosabban mondja fel az anyagot, annál jobb osztályzatot kap.

Ezzel szemben a Kis-svábhegyi Waldorf-iskolában 9-10 éves korignem tanultunk könyvből. Bárki olvashatott, ha kedvét lelte benne, de aházi feladatok zömét emlékezetből kellett elvégeznünk.

Természetesen az évek folyamán bizonyos segédeszközök nélkülözhetetlenné váltak. Az órarend új tárgyakkal gyarapodott (természetrajz, földrajz, állattan, történelem, majd fizika, kémia stb.), és bár a tanulók rákényszerültek a nyomtatott könyvre, továbbra is az a pedagógiaielv érvényesült, hogy a diák ne készen kapott tartalmat rögzítsen a fejé ben, hanem - amennyire a körülmények engedik - emlékezetből te

remtse újjá az órákon elhangzott tanulmányi anyagot.Felsorolom azokat a hetenként ismétlődő, tehát állandó tantárgyakat, amelyek a Kis-svábhegyi Waldorf-iskola profilját alkották: kézimunka, furulyaóra, rajz, ének, torna, euritmia. Jó időben a délutániórákban a különböző játékok mellett kertészkedés is folyt, amit Gar-tenbaunak neveztek, persze szakavatott tanári felügyelet mellett. Délután került sor a zeneórákra azok részére, akik a furulyán kívül máshangszert is tanultak.

A legtöbben a zongorát választották. A hitoktatásról a különböző

felekezetek gondoskodtak.Nem szóltam még az angol és francia nyelvórákról. Az első időkbennem tartalmaztak mást, mint hogy a tanár a két idegen nyelven beszéltés kérdezett: Ez az asztal, ez az ajtó, ez az ablak stb. És ilyen szövegfoszlányok hangoztak el franciául is. A szóban forgó nyelveken verseket és énekeket is tanultunk, később némi nyelvtannal is kiegészültek az órák. Globálisan azt mondhatom: amilyen gyorsan és kitűnően sajátítottuk el a németet, olyan hiányos maradt angol- és franciatudásunk.E két tárgynak ugyanis csak az volt a rendeltetése, hogy a nyelv dalla

ma a fülünkbe szökjék, és a későbbi rendszeres nyelvtanulás alapjáulszolgáljon, házi feladatot sohasem kaptunk belőlük. Magától értetődik, hogy a tanrend összeállításakor gondoskodtak arról, hogy az angolés franciaórák távol essenek egymástól.

Édesanyám azért adta az intézménynek a Kis-svábhegyi Waldorf-iskola és Internátus nevet, mert a bentlakók mellett néhányan csak be

jártak, és tanítás után hazamentek. Hogy teljes képet adjak a körülmé-

139



nyékről, el kell mondanom, hogy az első tanév végén, tehát 1927 júniusában anyai nagyapám meghalt. Édesanyám örökölt, és ezen a pénzenaz iskola céljára egy másik épületet is emeltetett, amely rendeltetésé

nek megfelelően tantermekből állt. Ilyen formában két házban oszlottmeg az életünk: délelőtt az iskolában, délután az internátusban tartózkodtunk. Az előbbi a park másik végén épült, valamivel magasabban,mint az eredeti családi ház, az internátus.

Az iskola alapkőletételére csak 1929. november 13-án, édesanyám35. születésnapján került sor. Az ünnepségre rangos vendég érkezett:

Albert Steffen, svájci költő, akit Rudolf Steiner utódjának jelölt az Antropozófiai Társaság élén. Bensőséges beszéde után kalapáccsal háromszor ráütött az alapító okmányt tartalmazó vörösrézből készült pentagon-dodekaéderre. A három kalapácsütést minden jelenlévő megismételte, először édesanyám, aztán valamennyi tanár és növendék. Azeseményt máig megmaradt fénykép örökítette meg. Erre az alkalomraírta Steffen az idézett költeményt:

Itt állunk, hogy felépítsük azt a helyet,amely szolgálja az Istentől akart földi célokat.

Mély hálával lépünk a jó földre,

Teli bátorsággal és megindultanlélegezzük be a levegő gyógyító erejét. A szellem igaz útjához hűen

szemléljük a mindenségben a világ fényét. Az emberiség képmását, amit az Ég ránk bízott,

ezt most csíraként besüllyesztjük a Földbe,hogy növekedjék, virágozzék, gyümölcsöt teremjen

a gyermeki lelkekben.Mi, a tanítók akik szeretetben neveljük

gyógyítjuk a tanulókat, ha betegek,megtámasztjuk őket, ha gyengék,hogy igaz, szép és jó emberré váljanak,

magunkat állandóan megújítva.Ezt akkor tesszük, ha magunk is a szó házává válunk,

és így építjük fel igaz módon ezt a helyet.Igen, így legyen!

140



Fel-alá járt a teremben, és amit szóban mesélt, rajzokkal illusztrálta.Sok értékes tulajdonsága mellett színészi adottságokkal is rendelkezett. Feszültséget, drámai tetőpontokat, lírai rezzenéseket támasztott,

és közben színes krétákkal képeket rögtönzött a táblán, hogy az eseményeket vizuálisan is megelevenítse. Törpék, óriások, sellők támadtak életre szemünk láttán. Ha Siegfriedről mesélt, gyönyörű erdőtrajzolt, benne a sárkányt és barlangját. Ha Trisztán és Izolda szomorútörténetét beszélte el, tenger jelent meg a táblán, és hajó ringott a vízen. Parsifal vándorlásai kapcsán fenséges Grál-palota tárult elénk,de éppen így lerajzolta Lohengrint, a hattyúlovagot, amint sajkájánBrabant városa felé közebdik, hogy az igaztalanul vádolt Elzáért meg

vívjon.

Ezekre a mesékre legtöbbször szombat délelőtt került sor. Lamar-tine három művészeti ágat egyesített bennünk: irodalmat, színjátszást,képzőművészetet, és több gondolata szemléletünk pillérévé vált. Ő pedig minden porcikájában az ideális Waldorf-iskolai tanárt reprezentálta.

Az írás-olvasás tortúráját művészi oldalról könnyítette meg. A betűket különböző történetek kapcsán véste emlékezetünkbe. Ma, többmint 60 év után is tisztán látom a táblán tündöklő H betűt. Különös történet fonódott köréje, amelyet tanárunk szokásához híven lerajzolt.Szerepelt benne „Himmel" (ég), „Hölle" (pokol), „Hütte" (kunyhó),

„Hirt" (pásztor), „Himmelstor" (mennyei kapu). így támadt életre bennünk a H betű: meséből és rajzból.

Jóval később, amikor már a német helyesírással bajlódtunk, megkérdeztük Lamartine tanár urat, miért írnak a németben annyi szót nagy

betűvel? Lamartine nem a szokványos magyarázatot adta, hogy a németben a főneveket nagybetűkkel írják, mert az ilyen válasz a 8-10 évesgyermek számára homályos absztrakció, hanem azt mondta:

- Németül mindent nagybetűvel kell írni, amit Isten és az ember teremtett!

Ebből világosan megértettük, hogy az Eget, Földet, Napot éppenúgy nagybetűvel írjuk, mint az Ásót, Kapát, Labdát és a Biciklit, mertaz előbbieket az Isten teremtette, utóbbiakat az ember létesítette. Ezzel a magyarázattal beértük, amíg nem tanultuk meg pontosan, mit jelent főnév, melléknév, ige és jelző.

A német nyelv valósággal ragadt a gyerekekre, különösen az inter-nátusi lakókra. Megtörtént esetet mondok el. A 9 éves Sándor egy árva

142



szót sem tudott németül, amikor a Kis-Svábhegyre került. De alig kéthét után már fülem hallatára az a panaszos mondat pattant ki a száján:

- Fräulein Waldbauer, der Győri hat mich so meggelökni, dass ich bin gegurulni bis zum diófa.

A „meggelökni" és a „gegurulni" már magában rejti a német mondatszerkezetet. Három hét leforgása után Sándor azt is tudta, hogy adiófa Nussbaum, néhány hónapon belül pedig már folyékonyan beszéltnémetül.

A legtöbb szülő hamarosan megbizonyosodott róla: a Kis-Svábhe-gyen olyasmit tanítanak, amit az ország egyetlen iskolájában sem. Deezzel a felismeréssel párhuzamosan arra is ráébredt, hogy amit viszontmindenütt megkövetelnek, az a Kis-svábhegyi Waldorf-iskolában háttérbe szorul.

Első német Waldorf-tanárként Werner Lamartine érkezett a Kis-Svábhegyre - mint említettem - 1926 szeptemberében, és őt követték az alábbi kollégák és kolleginák.

A stuttgarti származású Margarethe Poch, az euritmia-tanárnő. Aligmúlt húszéves. Bájos külsejével és megnyerő modorával egy villanásalatt megbabonázta a szülőket, és rokonszenves lényén keresztül mégazok a rakoncátlan fiúk is hellyel-közzel megkedvelték az euritmiát,akik egyébként sok borsot törtek a tanárok és nevelők orra alá. Iskolai

ünnepségeken mint előadóművész is fellépett, Magyarországon elsőként! Szülők és növendékek tehát az ő magas színvonalú interpretáció jában ismerkedtek meg az euritmiával.

Dr. Brestovsky Károly azért jelentett áldást az iskolának, mert mintnémet ajkú erdélyi szász, magyarul is tudott, sőt bizonyos szinten angolul és franciául is beszélt. Willy Schulz művészi képességei, akár Lamartine-é, több irányba ágaztak. Festett, rajzolt, faragott, kellemeshangon énekelt német dalokat, és önmagát kísérte zongorán, perszeamatőr szinten. Népszerűségét fokozta, hogy a gyermekek nagy örömé

re bábszínházat létesített, amit Schattentheaternek nevezett. Mi jobbmagyar elnevezés híján árnyékszínháznak hívtuk, a német tanárok nemértették, hogy miért kuncogunk közben. Schulz maga mozgatta a papírosból kivágott bábukat, és megelevenítő erővel beszélt helyettük. Sok értékes előadása közül az Ali baba és a negyven rabló harsogó sikert aratott.

A magyar tanárokkal és tanárnőkkel azért nem alakult ki szorosabbkapcsolatom, mert a városból jártak fel a hegyre, és csak az órákon ta-

143



lálkoztunk. Hálával gondolok Hadnagy Sárira, Andor Lenkére és Bi-nét Klárára, akitől később magánórákat is vettem, és kapcsolatunk élete végéig tartott. Halványan rajzolódnak ki emlékezetemben Hock Erzsébet és Homola Adél arcvonásai. Annál jobban emlékszem Potondy

Jánosra, és ma is gyötör a lelkiismeret-furdalás, mert akkoriban támadtaz a szokásom, hogy embereket elnevezzek, és ezt a rokonszenves, buzgófiatal tanárt, nevének különös hangzása miatt 'Hopopop'-ra kereszteltem. A gúnynév fényes sikert aratott, a fél iskola átvette, hiába tiltották.

A zongoratanítást végig a hét éven át Papp-Kovách Elvira látta el.Szokatlan alacsony termete egyesekben megrökönyödést váltott ki,másokat nevetésre ingerelt. Mégis mindenki szerette, mert sugárzott belőle a szívjóság. O maga nem volt virtuóz zongorista, de kitűnően értett ahhoz, hogy a növendékeivel megszerettesse a muzsikát. Engem aziskola bezárása után még három évig tanított, és kapcsolatunk éppenúgy, mint Binét Klárával, haláláig tartott.

Papp-Kovách Elvira egyébként dr. Szilágyi Jenőnével együtt még aziskola működése alatt ismerkedett meg Rudolf Steiner munkásságá

val. Dr. Szilágyiné újságban olvasott egy német nyelvű iskola létesülé-séről, és nyomban beíratta Péter nevű fiát. Papp-Kovách Elvirát pedig azelső igazgatónő, Kenessey Jozefin ajánlotta zongoratanárnőnek. A Wal-dorf-pedagógia hatására fogtak bele antropozófiai tanulmányaikba, ésa felszívott anyagot lelkesen adták tovább.

Dr. Szilágyi Jenőné éles intellektussal és széles körű irodalmi, képzőművészeti ismeretekkel rendelkezett. Papp-Kovách Elvira inkábbérzelmi melegségével hatott. Dr. Szilágyiné színvonalasan fordított, ésaz 1946-ig nyomtatásra került Steiner-könyvek zöme az ő értékes átültetésében jelent meg magyar nyelven.19 A két ellentétes egyéniség szer

vesen kiegészítette egymást, a világpolitika kavargásai közben is évtizedeken át becsülettel megálltak helyüket. Papp-Kovách Elvira megéltenyolcvanadik születésnapját, dr. Szilágyi Jenőné a kilencvenegyediket,

és mindketten csaknem életük végéig tanítottak. A bentlakó német nevelők közül Fräulein Kollondorferra alig emlékszem. Csak azt tudom, hogy az utóbbit kissé hebehurgya természetemiatt „Kolondor-bolondor"-nak neveztem, de minthogy nem beszélt

" Például A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei; A szellemtudomány

körvonalai; A Világ a Föld és az Ember, (a szerk.)

144



magyarul, szerencsére sohasem tudta meg. Fräulein Eisenmergernek már akkor fehéren csillogott a haja, szép csengő hangon hegedült, ésszelíd egyéniségéből áradt a gondoskodás. O vezette az óvodát, amely

az iskola keletkezésétől bezárásáig működött. A fennmaradt fényképeket is ő készítette. A fiúk nevelőnőjét Maria Weldbauernak hívták. Amilyen alacsonyra

nőtt, annyi energia feszült benne. Tökéletes rendet és fegyelmet tartott,sasszemével nyomban észrevette, ha valaki el akarta bliccelni a fogmosást, vagy bármilyen turpisságot követett el. Ámbár ízig-vérig gyakorlatilélek lakott benne, mégis gondoskodott róla, hogy ne csak fizikai rend éstisztaság uralkodjék, hanem szellemi élet is lüktessen a hálóteremben.

A hosszú téli estéken szép mesékkel gazdagította képzeletünket. Tőle

hallottam először Hauff A levágott kéz című hátborzongató elbeszélését, ám a torokszorító epizódokat megszelídítette a gyermekek számára. Waldbauer hagyta el utolsóként a Kis-svábhegyi Waldorf-Iskolát és

Internátust, 1933 nyarán. Nem tudom, hogy utána hová sodorta azélet, de az biztos, hogy valamikor Salzburgba került, majd a háborúután egy bajba jutott férfin úgy segített, hogy névházasságot kötött

vele. Miután kihúzta a csávából, elvált tőle, és azóta Maria Rieger né ven él az ünnepi játékok városában. Oszlopos tagja az ottani antropo-zófiai társaságnak, napjait olvasással és jótékony cselekedetekkel tölti.

1965 óta édesanyámmal együtt többször találkoztunk vele Salzburg ban. Nem lakott messze tőlünk, reggelenként becsengetett hozzánk,hogy a takarításban, bevásárlásban, vagy bármilyen más gyakorlati dologban segítségünkre legyen. Távozásakor édesanyám ránézett, és any-nyit mondott:

- Ich weiss, liebe Frau Rieger, dass sie jetzt auf karitative Wegegehn. - Azaz: Tudom, kedves Riegerné, hogy maga most jótékony utakra készül.

Válaszul huncut mosoly csillant meg az arcán, aztán elindult, hogy

felkeresse azokat az ismerőseit, akik valamiben segítségre szorultak.Hosszú évek óta nem láttam őt, de mind a mai napig levelezünk. Most,amikor ezeket a sorokat írom, 90 éves.

Az iskola és az internátus igazgatói teendőivel édesanyám szükségképpen magyar embert bízott meg, mert csak ő tudott érdemben tárgyalni a szülőkkel és a hatóságokkal. Felvillanó képekben jelenik megelőttem Kenessey Jozefin és Jankovich Gyuri bácsi alakja. A Kis-Sváb-

1 4 5



hegyen működő pedagógusok között akadtak olyanok is, akikre nemszívesen gondolok vissza, mert acsarkodásaikkal békétlenséget szítottak. Róluk nem szólok.

A Kis-Svábhegyen pezsgő antropozófiai élet folyt. Számos külföldi láto gató érkezett, hogy megtekintse a szikla tövében létesült iskolát, és aki az események mélyére látott, nyomban felismerte, hogy valamiféle „misztérium-kertben" jár.

A külföldi vendégek sorát Albert Steffen, svájci költő nyitotta meg,aki az iskola bezárása után, 1935-ben, Budapesten kötött házasságot azerdélyi származású Veress Erzsébettel.

Alfréd Meebold hozzávetőleg tíz éven át látogatott Budapestre.Először az iskola működése idején, utoljára 1938-ban. Rudolf Steiner

baráti köréhez tartozott, mindössze két évvel volt fiatalabb nála. Eredeti foglalkozása botanikus, a gyakorlatban világjáró. A szellemi „nagykövet" szerepét töltötte be Ausztrália és Európa között. Ahol csak megfordult, szóban terjesztette az antropozófiát. Az első világháborúutáni években úgy utazott Új-Zélandból Dornachba, ahogyan mi Budapestről Bécsbe.

Magyarországi tartózkodásai során, mint a legtöbb külföldi antropo-zófus, nálunk szállt meg a Kis-Svábhegyen, ahol az iskola bezárásaután bőven akadt vendégszoba. Egyik alkalommal a délelőtti órákbanérkezett, és apám némi humorral, ezekkel a szavakkal üdvözölte: - Isten hozta kedves Meebold úr, úgy hallottam, hogy tegnap este mégHonoluluban vacsorázott.

Hogyan alakult az internátusi lakók egy napja?Fél hétkor megszólalt a gong. Ébresztő, mosdás, öltözködés, reggeli.Nyolc órára mentünk át a másik épületbe, az internátusból az iskolába.Hozzávetőleg tíz perc alatt tettük meg az utat, a kert másik végébe kel

lett lépcsőkön felmennünk, aztán keresztülvágtunk a kis fenyvesen, és beléptünk a kijelölt tanterembe. Ott a tanár megérkezéséig, mi tagadás, nagy ricsajt csaptunk. 8 és 10 (esetleg 11) óra között folyt az epo-chának megfelelő tantárgy oktatása. A többi órák ésszerűen összeállított sorrendben következtek: egyik napon például hittan, eüritmia,angol, máskor kézimunka (kötés vagy horgolás), francia, torna, furulyaóra, karének. Az epochák váltakozása miatt az órarend is szükségképpen módosult.

1 4 6



viszonylagos szabadságát a fegyelemmel, individuális nevelésüket bizonyos kollektív követelményekkel.

Amennyire idegenkednek a Waldorf-pedagógusok a vak fegyelemtől, annyira tisztában vannak a fegyelmezetlenséggel járó hátrányokkal. A tanárnak a kettő között kellett egyensúlyoznia, és ha valamilyenirányban kilengett, kárt okozott. Ehhez újabb nehézségek kapcsolódtak. A gyermekeknek még csak bimbózik az értelmük, de máris külön

böznek egymástól. Amit Pétertől el kell várni, nem lehet betű szerintPáltól is megkövetelni. A Waldorf-tanárnak tehát az a kötelessége,hogy minden gyermeket egy bizonyos határig egyéniségként neveljen,kifürkéssze egyéni képességeit, egyéni érdeklődési körét, és ennek ismeretében irányítsa fejlődését.

Az átlagos középiskolai tanár éppen ellenkező módon jár el: zsáknak tekinti a tanuló értelmét, amelybe az előírt anyagot sebbel-lobbal be kell gyömöszölni, a Waldorf-pedagógus egyéni mérlegelés alapjánszabja meg a tudnivaló mennyiségét.

Ennek az elvnek a megvalósítása minden Waldorf-iskolában súlyosgondokkal jár, ám a Kis-Svábhegyen, a sajátos körülmények folytán,még újabb nehézségekbe is ütközött. Ha az egyik probléma megoldástnyert, tüstént másik támadt, mint a mesebeli sárkány esetében, amelynek hiába vágják le az egyik fejét, nyomban kettő nő helyette. Hogy

megközelítő fogalmat adjak, mennyi akadállyal kellett édesanyámnak viaskodnia, felsorolok néhány példát.Lamartine osztályát az első évtől kezdve több örökbecsű német

versre megtanította Goethétől és Schillertől, Novalison át ChristianMorgensternig és Albert Steffenig. De magyar verset alig ismertünk.Édesanyám felmérte ezt a képtelen helyzetet, összehívta a tanári kart,feltárta idevágó aggodalmait, és közösen tanakodtak valamilyen megoldáson. Ám alighogy legyűrték az egyik akadályt, máris egy másik támadt a közös éneklés területén. Tudtunk fél tucat német éneket, de

egyetlen szép magyar népdalt sem. Közben újabb és újabb gondok ütötték fel a fejüket. Azáltal, hogy a számtant német nyelven tanultuk,már 8-9 éves korban tudtuk, mit jelent „adieren", „substrachieren",„multiplicieren", „dividieren" [a négy alapművelet], de kerestük a megfelelő magyar kifejezéseket. Ezt a hiányt sürgősen pótolni kellett, hiszen a szülő elvárta, hogy gyermeke magyarul is tudja a műveletek nevét.

148



Közben az iskola vezetősége óvakodott attól, hogy túlterhelje nö vendékeit. Rudolf Steiner szerint a gyermeki intellektus megerőltetéséből később különböző betegségek származhatnak. De a másik vég

letbe sem szabad átcsapni, a tanár nem engedheti meg, hogy a gyermek gondolkodása elcsenevészedjék. Amilyen bűn az értelmi túlterhelés,olyan vétek a tanuló ébredő képességeit parlagon hagyni. De hogyanlehet ezeket a követelményeket a kétnyelvű iskolában megvalósítani?

Ne gondoljuk, hogy csak a német és a magyar nyelv ütközött egymással a Kis-svábhegyi Waldorf-iskolában és Internátusban, hanem akét nép eltérő szokásai is viszályokat robbantottak ki. Olyan példát hozok fel, amely ma már nevetséges, de a húszas években még viharokatkavart.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában bevett szokásnak számított, hogy egy fiatal hölgyet a férfiak Fräuleinnek szólítanak, ebben senki sem talált kivetnivalót. Más szokások uralkodtak azonban Németországban.Ott csak idegen nőszemélynek illett Fräuleint mondani, például az üzletben a kiszolgálónőnek, a kávéházban a pincérnőnek. A társadalmiérintkezés folyamán a Fräuleinhez illett hozzátenni a hölgy nevét is, tehát sértésnek számított, ha valaki csak az előbbit mondta.

Ebből adódott a konfliktus. A gyermekek könnyen megtanulták eztaz udvariassági formulát, a szülők és a hozzátartozók nehezebben, az

internátusban dolgozó személyzet pedig képtelen volt rá. Magát aFräulein szót sem tudták kiejteni, hanem valamiféle „Freijli"-t motyogtak helyette. Nem egy német nevelőnő kikérte magának, hogy őt„lefreijlizzék", és öntudatos, indignált hangon pattogták:

-Aber bitte, ich habe auch einen Namen! - Azaz: De kérem, nekemnevem is van!

Édesanyám szelíd türelemmel igyekezett megértetni vele, hogy mások az osztrák-magyar szokások, mint a németek, ígéretet tett: mindentőle telhetőt elkövet, hogy a magyarok néven szólítsák a német tan

erőket, de azt ne várja el senki, hogy a faluról a fővárosba csöppent fiatal parasztlány hibátlanul ejtse ki Fräulein Eisengenger és FräuleinKollondorfer rémisztően nehéz nevét. A személyzet egyébként józanparaszti ésszel oldotta meg a fogas kérdést: Gretel Pochból „Pók" kisasszonyt csinált, Fräulein Waldbauer nevét pedig Bauerra kurtította.

Summázva: a legkülönbözőbb alakban felbukkanó nehézségek újraés újra abból a körülményből adódtak, hogy az iskola semmilyen ha-

149



gyományra sem építhetett. Nem másolhatta le szolgai módon a német Waldorf-iskolát, de itthoni elődökhöz sem igazodhatott, mert - haddhangsúlyozzam még egyszer - ilyen kétnyelvű iskola sohasem működött Magyarországon. Végső soron az egész oktatási módszer a kísérletezés állapotában forrongott, mindent saját iniciatívából kellett megoldani. Ámbár a képzelet-dús tanároktól olykor sziporkáztak az ötletek,a gyakorlati megvalósulás mégis akadozott. Ennek ellenére édesanyámhét éven át minden nehézséget át tudott hidalni, amíg úgy érezte, hogy

vállalkozása a Magasabb Világok oltalma alatt áll. De Hitler hatalomátvételétől kezdve ebben a hitében megingott. 1933 januárjától kezdvefél éven át egyik csapás a másik után érte az iskolát, és végül be kellettzárni.

A tragédiák láncolata azzal indult, hogy 1933 januárjában édesanyámat a Tátrában súlyos baleset érte. Kristóffal, két és fél éves öcsémmelsétált a kellemes délelőtti napsütésben, egyik kezével gyermekét vezette, a másikat az akkori szokásoknak megfelelően muffjába bújtatta.Hirtelen megcsúszott, és egész testsúlyával a homlokára zuhant. Agyrázkódást szenvedett, és hónapokon át nem hagyhatta el az ágyat. Szerencsére édesanyja, nagymamánk, nemcsak gondosan ápolta, hanem aháztartás irányítását is átvette tőle, és ellátta az unokákat.

1932 nyarától kezdve ugyanis kilenc hónapot Alsó-Tátrafüreden töl

töttünk, egy bérelt családi házban. Édesanyám szellemi képességeinem károsodtak az agyrázkódás következtében, betegségéből csak azmaradt vissza, hogy minden lármára rendkívül érzékenyen reagált.

Alighogy ágynak esett, nagyot fordult a világ: édesanyám balesete január 29-én történt, a náci hatalomátvétel pedig január 31-én. Az elkö

vetkező hónapokban a német állampolgároktól megvonták a munkaengedélyt, hogy ezzel is kényszerítsék őket, térjenek vissza az anyaországba, a „harmadik birodalomba".

Ezt a nehézséget még át lehetett volna hidalni. Ha édesanyám egész

séges, és személyesen tud tárgyalni az illetékes szervekkel, bizonyárakijárhatta volna, hogy egyik-másik esetben kivételt tegyenek, türelmettanúsítsanak. Csakhogy ő még nem épült fel, a betegség ágyhoz láncolta. Közben egy újabb csapás érlelődött: kiderült, hogy a magyar igazgató (nem antropozófus), akinek a nevét szándékosan nem írtam le, tekintélyes összeget sikkasztott. Az esemény általános megrökönyödéstkeltett, mert a szóban forgó személyről a revizorok mindig kedvezően

150



nyilatkoztak, és becsületes, kiváló szakembernek minősítették. Sohanem derült rá fény, hogy pontosan mi ment végbe benne, annyit vallott

be, hogy lóversenyezett, és sorozatosan vesztett. Miután írásban elismerte a bűncselekményt, és kötelezte magát, hogy a kárt részletfizetéssel megtéríti, édesanyám természetesen nem tett feljelentést ellene.Egyébként őszinte megbánást mutatott, és az elsikkasztott összegethirtelen bekövetkezett haláláig rendszeresen törlesztette. Akik közelebbről ismerték, megpróbálták lélektanilag megfejteni a bűncselekmény rejtélyét. Arra az eredményre jutottak, hogy becsületesen dolgozott, amíg ellenőrizték, de gyenge jelleme megrészegült attól, hogy nagy összegek felett szabadon rendelkezett.

A sikkasztás súlyos érvágást jelentett a Kis-Svábhegyi Waldorf-iskola

és Internátus anyagi életében, de nem okozott csődöt. Az iskolának addigra annyi módos híve, pártfogója akadt, hogy összeadták volna atovábbi működéshez szükséges összeget, de 1933 nyarán újabb csapászúdult az intézetre. A tanítási szünetben ugyanis már évek óta működött egy nyári internátus. Azok a szülők, akik nem tudtak kellő nyaralást biztosítani gyermekeiknek, beadták őket a kis-svábhegyi nyári internátusba.

Itt jegyzem meg, hogy az önfenntartó iskola és internátus tandíjanem volt alacsony. Viszont édesanyám az elsőtől az utolsó évig gondos

kodott arról, hogy a valóban szegény szülők gyermekei mind az inter-nátusban, mind az iskolában ingyenes ellátásban és oktatásban részesüljenek. A nyári internátusban rendszeresen növekedett az ingyenesnövendékek száma. A hatalmas kert pompás lehetőséget nyújtott mindenféle játékra, szórakozásra, sportra, bárki kedve szerint lubickolhatott a medencében, napozhatott, hűsölhetett, a nevelők kirándulásokat szerveztek. Ebben a vidám nyári internátusban váratlanul kitört askarlát, és az intézetet azonnali hatállyal be kellett zárni.

Ha ilyen járvány az előző években üti fel a fejét, nem okoz komo

lyabb bajt. Az internátus átmenetileg bezár, majd a kényszerű szünetután újra megnyitja kapuit. De ebben a drámai időszakban, amikor édesanyám még csak lábadozott, a német állampolgároktól megvonták a munkaengedélyt, az igazgató sikkasztása súlyos anyagi károkatokozott; a skarlát kitörése halálos döfést jelentett.

Édesanyám 1933-as, súlyos agyrázkódásával párhuzamosan, - detőle függetlenül - egy másik szomorú esemény is beárnyékolta a csírá-

151



zó magyarországi mozgalmat. Dr. Lóllbach Gusztáv - aki 1926 óta a Zweig vezetője volt - különböző személyes csapások után funkciójáróllemondott, és magányba menekült. Édesanyám, vidéken lábadozva,abban állapodott meg a dornachi vezetőséggel, hogy a magyar ügyek

benjáratos Schönborn grófnét kérik fel: utazzék Budapestre, és az itteni barátokkal közösen tegyen javaslatot az új Zweigleiter kijelölésére.

Az antropozófiai társaság szervezete a különböző országokban úgy működik, hogy tagjai úgynevezett Zweigekbe tömörülnek, és a Zweigleiter, vagyis a Zweig vezetője végzi az adminisztratív munkát, és irányítja a szellemi tudományt, stúdiumot.

Akkoriban a lehetőségek szűk körben mozogtak. A választás a 35éves dr. Göllner Lajos20 orvosra, egyetemi tanársegédre esett, aki tudá

sa, sugárzó lelkesedése, és az ügy iránti áldozatkészsége miatt a legalkalmasabbnak bizonyult. O később, a német megszállás alatt németcsengésű nevét tüntető módon Enyingire változtatta. Élete végéig ő töltötte be a magyar Zweigleiter tisztségét. 1982. augusztus l-jén hunyt el.

Az események szembeszökő módon bizonyították, hogy azok a Magasabb rendű Erők, amelyek 1925-ben azt sugallták édesanyámnak,hogy honosítsa meg Magyarországon a Waldorf-pedagógiát, 1933 januárjától kezdve rendre mérték a csapásokat az iskolára. Minthatűzön-vízen át meg akarták volna akadályozni, hogy a német nyelvű intéz

mény bármilyen kapcsolatba lépjen a náci Németországgal. Márpedig akapcsolat rövid időn belül kiépült volna. Ahogy a weimari köztársaságnagykövete megjelent az iskola megnyitóján, és erkölcsi támogatásátfelajánlotta, így jelent volna meg a „harmadik birodalom" diplomáciaitestületének feje is, hogy követelésekkel álljon elő. Az iskolának kevészsidó tanára volt, de annál több zsidó növendéke. Ha az iskola tanárikara a nemzetiszocialista ideológiának a legapróbb engedményeket teszi, már elárulta Rudolf Steiner szellemi örökségét. Ezt a veszélyt hárították el „odafentről".

így az 1935-ös év tragikus eseményt hozott: Németországban betiltották az antropozófiai társaság működését. Az indokolás egyszerű

volt: az antropozófusok internacionális világszemléletet hirdetnek, ésnem tesznek különbséget árja és nem árja között. A rendelkezés ekkortájt még nem érintette a magyarok apró csoportját. Olyan kevesen

20 Nagy Mária testvéröccse, (a szerk.)

152



voltak, hogy a pénteki Zweig-esteken kényelmesen elfértek Papp-Kovách Elvira Alma utcai egyszobás lakásában. 1926-ban ugyanis egy

belügyminiszteri rendelet alapján társaságot csak olyan embercsoport

alkothatott, amely legalább 100 tagot számlált. Ezért nem létesült nálunk társaság, hanem csak úgynevezett Landesgruppe (országos csoport) működött.

Ez a körülmény az elkövetkezendő időkben nemcsak szerencsét hozott, hanem talán még életeket is mentett. Azáltal ugyanis, hogy nemműködött bejegyzett társaság, a kommunista diktatúrában nem voltmit betiltani. Képzeljék el olvasóim, ha az AVH rátalált volna a társaság tagjainak névsorára!

Az az intézkedés, amely Németországban betiltotta az antropozófiai

társaság működését, a Waldorf-iskolák sorsát is megpecsételte. A náciideológusok gyakorlati okokból lassú halálra ítélték a Rudolf Steiner pedagógiai szellemében működő intézményeket. Először megtiltották,hogy új osztályokat nyissanak, később egyre keményebb rendeletekkelsújtották, mert ráébredtek, hogy a Waldorf-pedagógia szelleme „mérgezi" a Hitler-Jugendet. Nem harcra nevel, és nem gyűlöletre buzdít,hanem örök ideálokat, spirituális és transzcendens eszméket ültet elnövendékeibe. így a Waldorf-iskolák fokozatosan felmorzsolódtak, aháború folyamán pedig megszűntek.

Ez a válaszom arra a gyakran felhangzó kérdésre, hogy miért nemnyílt újabb Waldorf-iskola Magyarországon a két világháború között.

Az 1930-as évek végétől kezdve a hatóságok bajosan engedélyeztek volna olyan iskolatípust, amelyet Németországban „ártalmas" szellememiatt előbb üldöztek, később betiltottak. Arról nem is beszélve, hogy hiányoztak a megfelelő pedagógusok.

Még mielőtt az iskolától elbúcsúznék, hadd mondjam el, hogy hétéves működése alatt három házasság kötődött: Werner Lamartine feleségül vette Margarethe Pochot, dr. Brestovsky Károly Edith Schiebet,

Willy Schulz pedig Marianne Kollondorfert. Az iskolának és az internátusnak tehát be kellett zárnia kapuit, de az

egyesület, amelynek keretében a kettő működött, nem oszlott fel, hanem a magyarországi antropozófiai mozgalom szellemi centrumá

vá lett.Ettől az időtől, 1933-tól kezdve az akkori iskola helyén a Kissvábhegyi

út 21. számú házban és kertben tartotta édesanyám előadásainak zömét.

153



Innen áradt ki Rudolf Steiner világszemlélete az ország különböző részeire. A Kis-Svábhegyre akkortájt még nem jutott el a civilizáció zaja,a villamosok csörömpölése, a gépkocsik, repülőgépek bugása. Ha a

csendes, gyönyörű park 1926 és 1933 között játszó és kertészkedő gyermekeket boldogított, az évtized közepétől a szellemtudomány otthonává lett.

Itt lobbant fel - ősi hagyományok szerint - a tűz, június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén, az év leghosszabb napján, a megtisztulás jelképeként. Ebben a kertben ünnepelték meg szeptember 29-ét,Szent Mihály napját. December 21-e táján, a leghosszabb éjszakák időszakában a ház tágas ebédlőjében karácsonyi játék került előadásra.

Az ünnepektől függetlenül hetenként gyűlnek itt össze az antropozófia

iránt érdeklődők, hogy tudásukat gyarapítsák, és áhítatos órákat töltsenek együtt. A külföld érdeklődése a magyar antropozófiai mozgalom iránt egyre

nőtt, és a Kis-Svábhegyen már-már svájci és német „idegenforgalom"zajlott.

1934 őszén dr. Ottó Franki volt az első külföldi, aki nyilvános bevezető előadás-sorozatot tartott az antropozófia sarkalatos témáiról.Közvetlenül, színesen, elevenen beszélt, bécsi származása révén ízesosztrák kiejtése sokakban fokozott rokonszenvet ébresztett. Különö

sen, mert mondanivalóját helyenként humorral fűszerezte. Édesanyám ezekben az években a Szentkirályi utcai tisztviselő kaszinó előadótermét bérelte ki, hogy a látogatottabb rendezvényekre a városszívében kerüljön sor, és az érdeklődőknek ne kelljen a Kis-Svábhegyre felmászniuk. Ugyanebben a teremben hangzott el Ehrenfeld Pfeif-fer, majd valamivel később dr. Günther Wachsmuth egy-egy előadása.

Az előbbi a dinamikus biológia eredményeit illusztrálta vetítésekkel,az utóbbi az életünkben lüktető ritmusokról beszélt.

Ottó Franki később is megfordult Budapesten, mert népszerű elő

adásai folytán baráti kapcsolatai születtek. Egyik alkalommal bemutatta édesanyámnak távoli rokonát, Bálint Leót, aki káprázatos lexikális tudással rendelkezett, ám ismereteit beszélgetésekben felaprózta.

Az antropozófia hatására ez a vonása néhány hónap alatt megváltozott. Addig meddőn raktározott tudását élő módon az összejövetelek

be árasztotta, és ezzel a vitákat, elemzéseket megtermékenyítette.

154



Ezekben az években az is megesett, hogy a külföldi vendégek éppenBudapesten találkoztak össze. Meebold, Pfeiffer és Wachsmuth utánJoannes Neumeister töltött több hónapot Magyarországon, és figyelemreméltó gondolatcsírákat ültetett el magyar barátaiban.

Két bőkezű mecénásunk is akadt: Ivánka Istvánné főispán özvegye,módos földbirtokos, és lánya, Ivánka Ha. Minden áldozatot meghoztak

volna azért, hogy a Waldorf-pedagógia ismét feltámadjon.Még javában zajlott a Kis-Svábhegyen az iskolai élet, amikor édes

anyám tudomására jutott, hogy a Felvidék egyik eldugott kis falujában,Paláston, az Ipolyság mellett, két antropozófus hölgy él. Sürgősen kapcsolatot teremtett velük, és 1930-ban már olyan mély gyökereket eresz

tett barátságuk, hogy Ivánka Ila tartotta keresztvíz alá május 6-án született Kristóf öcsémet. Ilyen szubjektív motívumok is közrejátszottak abban, hogy egy szellemi híd épült a Kis-Svábhegy és Palást között.

A kis palóc falu a magyar antropozófiai mozgalom második központjává emelkedett.

Hadd időzzek még egy kicsit Ivánkáéknál, akikre már csak a környék néhány idős embere emlékszik. Ivánka Istvánné, nekünk Gizusnéni, az erős, robusztus nagyasszony típusát személyesítette meg. Mindig emelt hangon beszélt, szembeszökő palócos tájszólással. A lánya,

nekünk Ila néni, aki édesanyámmal volt egyidős, mellette testetlennek tűnt, olyanfajta lénynek, akit csak azért látunk földi szemmel, mert alélek finom anyaggá sűrűsödött benne. Fiatal korában súlyos műtétenesett át, férjhez menésre nem is gondolhatott.

Anya és lánya azt tekintette életcéljának, hogy minden szenvedőt,nincstelent, lelki nyomorgót, akivel kapcsolatba került, istápoljon.

Az a morális parancs töltötte be a lelküket: tégy jót a faluval, a rászoruló barátokkal; és támogasd az antropozófiát vagyonoddal, szorgalmaddal, szellemeddel.

Palástnak akkortájt 2-3 ezer lakosa lehetett. A serdülőtől az aggastyánig a fél falu Ivánkáékhoz fordult ügyes-bajos dolgaival. Gizus nénihol sebet kötözött, hol terhes anyákat istápolt, vagy éppen az újszülöttek kapcsán látta el tanácsokkal a kismamákat. Ha néni minden tevékenységében segítette. Több szobás házukat az akkori szokásoknak megfelelően „kastély"-nak hívták. Ebből a kastélyból áradt a szeretetaz egész falura.

155



Nemzeti kérdések nem merültek fel, mert Paláston csak magyarok laktak. A harmincas évek közepén még teremtett lélek sem tudott ottszlovákul. Magyarul folyt a tanítás, magyarul prédikált a pap, és a gyermekek, ha csoportosan mentek haza az iskolából, és szembejött velük egy felnőtt, magyarul köszöntötték: - Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Amikor a mi barátságunk kezdődött, Ivánkáék már kapcsolatbanálltak Dornachal, a társaság központjával. Akkortájt az egész antro-pozófiai mozgalom szűkölködött anyagiakban. Az új Goetheanum építése hatalmas összegeket emésztett fel. Ivánkáék minden szellemtudományi kezdeményezést tekintélyes adományokkal támogattak. Éventetöbbször felutaztak Pestre, nálunk szálltak meg a Kis-Svábhegyen, barátságot kötöttek más magyar antropozófusokkal. A pihenésre vagy

segítségre szorultakat korra, nemre, társadalmi rangra való tekintetnélkül meghívták kastélyukba. Aki súlyos műtéten esett át, és még lá badozott, Paláston kapott új erőre.

Házukban bőven volt hely vendégek számára. Gizus néni, sok egyébragyogó tulajdonsága mellett, ismerte a főzés minden boszorkányságát, és a leromlott egészségűeknek káprázatos ételeket varázsolt elő.De a kastély szellemi javakban sem szűkölködött. Tágas könyvtárábanéppen úgy ott voltak Rudolf Steiner munkái, mint egyéb tudományosés szépirodalmi könyvek. Amikor később Tolsztoj Jasznaja-Poljána

nevű birtokáról olvastam, nyomban Palást jutott eszembe.Édesanyám időről időre odautazott, és a közeli városokból Palástralátogató vendégeknek előadásokat tartott az Ipolyságról és más témákról. Szavai ilyenkor felvillanyozták a szíveket, és elmélyült tanulmányozásra serkentettek.

A külföldiek közül a már említett Alfréd Meebold is ellátogatottIvánkáékhoz, és eleven beszélgetéseket folytatott az ott megjelent vendégekkel. Ki lelkesen, ki elmélyülten, ki idegenkedve hallgatta az idősúr eszmefuttatásait. Gyújtó egyéniségétől azonban a legtöbb ember

valamilyen formában megtermékenyült. A lomha agyvelőket megmozgatta, a tunya lelkeket a tespedésből felrázta, és személyiségének súlyá val megerősítette, hogy a Magyarországon kibontakozó antropozófiaimozgalom Paláston második otthonra talált.

A városban nevelkedett ember számára az eldugott kis palóc falumég a harmincas években is csodákat rejtegetett. Ha odalátogattunk,pihenés és játék közben olyan tevékenységeket sajátítottunk el, ame-

156



Ivekhez az aszfalton felnőtt gyermek sohasem jutott hozzá. Sándor öcsém például már tízéves korában megtanult itt kocsit hajtani, halászni, rákászni. Több alkalommal a libák őrzésével is megbízták, ami

büszkeséggel töltötte el, mert úgy érezte, hogy más hasonló korú fiúkkal együtt, fontos feladatot teljesít.1938 tavaszán a Felvidék egy részét visszacsatolták Magyarország

hoz. Még másfél évig tartott a „boldog békeidő", noha a világpolitiká ban már örvénylettek az események. Európa feszültségben élt, és végülmi magyarok is fokozatosan belesodródtunk a háborúba: bevezették a

jegyrendszert, ránk szakadtak a légiriadók, sokan katonai behívót kaptak. .. Paláston megcsappant a külföldi vendégek száma, egyre kevesebb antropozófus fordult meg a kis faluban. A Waldorf-iskolák feltá

masztásának terve pedig hosszú időre kútba esett. Ivánkáék budapestilátogatásai is megritkultak, Gizus néninek nehezére esett már az utazás, Ha néni pedig nem hagyta magára.

Édesanyám 1944 márciusában látta utoljára Ivánkáékat.Magyarországra olyan apokaliptikus állapotok zúdultak, hogy uta

zásra gondolni sem lehetett, függetlenül attól, hogy a háború befejezése után a Felvidéket visszacsatolták Csehszlovákiához. Gizus néni hamarosan meghalt, földjüket felosztották. Ivánka Ila mégsem küzdöttkenyérgondokkal, mert a falu eltartotta. Valami visszasugárzott felé

abból a tengernyi jóból, amit élete során tett.Édesanyám 1946-tól Kristóf öcsémmel együtt Svájcban élt, és onnan

küldött Palástra szerény csomagokat. Ila nénit időről időre régi barátaiis meglátogatták, köztük dr. Enyingi Göllner Lajos, a magyar antropo-zófiai mozgalom akkori vezetője. De a vendégek egyre inkább elmaradtak, mert eljárt felettük az idő. A kastélyt természetesen kisajátították,Ila néninek azonban meghagyták azt a szobát, amelyben gyermekkoraóta élt. Ebben a szobában érte a halál 1969-ben.

Távozásával Palást szellemi küldetése lezárult.

Térjünk most vissza a harmincas évek közepének vendégjárásához,melyet néhány különös epizód fűszerezett. Több mint fél évszázad tá

volából is felvillan emlékezetemben, amikor a harmincas évek derekánéppen fürdőruhában sakkoztam édesapámmal a kertben, és megjelentegy 40 év körüli, gyámoltalannak látszó férfi. Illemtudóan köszönt,majd ezt mondta:

157



- Nagy Mária úrhölgyet keresem. Apám ugyan megvetett minden formaságot, de ez a bejelentés

mégis meglepte, mert az akkori társadalmi szokásoknak megfelelőenmindenki azt mondta volna, hogy a kegyelmes asszonnyal szeretne

beszélni.Néhány perccel később kiderült, a különc vendég Blau Jenő, aki azért

tűnt gyámoltalannak, mert tíz évig Afrikában élt, és elszokott Európától. Afrikában lett antropozófus egy magyar barátja révén. HazajövetDornachot is útba ejtette, ahol megkapta a budapesti Landesgruppe

vezetőjének nevét és címét - Frau dr. Maria von Nagy -, többet nemtudott róla, és ezért kereste Nagy Mária úrhölgyet.

Hamarosan közeli kapcsolat szövődött közte és néhány magyar

antropozófus között. Édesanyámmal pedig élete végéig tartott a barátságuk. Még a háború után is elmélyült beszélgetéseket folytattak Svájcban, és földi találkozásaiknak csak Blau Jenő korai halála vetett

véget. Az iskola utolsó éveiben jelent meg köreinkben Steinacker Sándor,

a fiatal vegyészmérnök. Rövid idő leforgása alatt széles tudásra tettszert, s amikor 1944-ben tisztázatlan körülmények között meghalt - állítólag vegyészmérnöki munkahelyén valami rejtélyes mérgezést kapott - már a magyar antropozófiai mozgalom egyik hangadó tagjaként

gyászolták barátai. Feleségét, Ameli Aichertet mindenki Titinek szólította. Még a húszas években sodorták körülményei Budapestre, aholnyelvtanárnő lett, egyéniségét áthatotta az antropozófia. Urát 26 évvelélte túl, ő lett a háború után, a szűk antropozófiai csoport első könyvtárosa, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy mintegy 100 Steiner-könyvet őrzött a lakásán - némi kockázattal -, és azokat az érdeklődők rendelkezésére bocsátotta.

Tisztségét halála után Molnár Nándor mérnök vette át. Évtizedekenkeresztül ő is figyelemreméltó antropozófiai tevékenységet fejtett ki,

és számos kéziratban fennmaradt fordítással szaporította a magyar nyelvű Steiner-irodalmat. Felesége, a melegszívű, jó kedélyű, mindigmosolygós Lontya a közelmúltban, 1992 májusában követte urát a szellemi világba.

A hét éven át működő iskola meghozta a maga szellemi-erkölcsigyümölcseit. Híre messzire eljutott, és egyre többen érdeklődtek a szellemtudomány iránt. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy 1938-tól

158



kezdve a háborús felhők egyre sötétebben tornyosultak, szaporodtak akatonai behívók, fokozódott a fajüldözés.

De a megpróbáltatásokkal egyenes arányban szaporodtak az antropo-

zófiára szomjazó lelkek is.

Az események menetét utólag így tudnám csoportosítani: a Kis-Sváb-hegyen megelevenedő spirituális élet három szakaszban bontakozott ki.

Az első hét év folyamán (1926-1933) a Waldorf-pedagógia eresztettgyökerei a magyar földbe.

A következő tíz évben (1933-1943) közvetlenül az antropozófia eszmeáramlata sugárzott ki.

A német megszállás (1944) után pedig a háznak az lett a missziója,hogy üldözötteket rejtsen, emberi életeket mentsen.

A háború utolsó szakaszához érkeztünk. Ezekben a hónapokban intenzíven gondoltam azokra a német tanárokra és nevelőkre, akik aKis-Svábhegyen 1933-ig minden igyekezetükkel a gyermekek testi, lelki, szellemi életét gondozták. Mi lett a sorsuk? Hová vetette őket a há

ború? A pusztító légitámadások vajon megkímélték-e őket?Fogódzkodjék meg az olvasó: mindenkit.

A halottak száma több millióra rúgott, a könnyek dagálya öntötte ela földet, ám az egykori Kis-svábhegyi Waldorf-iskola és Internátus valamennyi német tanára és nevelője túlélte a háború poklát, akár katonai szolgálatban, akár valamelyik földdel egyenlővé bombázott várospincéjében.

Csak Werner Lamartine esett el. Mégpedig félig-meddig önként. Lel-kiismeret-mardosásai kergették a halálba. 1982 tavaszán meglátogattam a Stuttgart közelében, Filderstadtban élő özvegyét, Gretelt, akitőlmegtudtam, hogy a férjét franciatudása miatt 1940 táján Párizsba ren

delték, és a repülősökhöz osztották be. Az alakulat végső soron Göringparancsnoksága alá tartozott, aki mutatós egyenruhába bújtatta beosztott katonáit, és viszonylag kellemes életkörülményeket biztosított nekik.Csakhogy 1941-ben Németország megtámadta a Szovjetuniót. A fiatalok tömegét vezényelték a keleti frontra. Közéjük tartoztak Lamartineegykori kedves növendékei is.

A mélységesen etikus tanárt egyre kínzóbban gyötörte a lelkiismeret; amíg ő bőségben él Párizsban, és díszes uniformisban feszeng, szí-

159



véhez nőtt tanítványai a keleti fronton nélkülöznek, és tömegesen esnek el. Erkölcsi alkata azt parancsolta neki, kérje, hogy őt is a keletifrontra helyezzék, mert osztozni akar egykori növendékei sorsában.

Kérelme teljesült, 1942 februárjában esett el.

Amíg tehát a háború pusztító viharában - mint már említettem -egyre jobban aggódtam egykori Waldorf-tanáraim életéért, felvonultak előttem gyermekkori élményeim, és emlékezetemben hirtelen keresztülvillant a ház rejtekhelye. Legalább tíz éve nem jártam ott. Valamilyen építészettechnikai célból a medence közelében, a ház falánolyan vékony nyílás látszott, hogy egy ember a földön fekve és hasoncsúszva éppen befért rajta. Ám ha néhány métert kúszott, fel tudott állni, és két kisebb szoba nagyságú helyiségben találta magát. Még az iskola idejében itt szívtuk el zugban első cigarettáinkat.

Hirtelen végigszáguldott az agyamon, hogy itt több embert el lehet bújtatni, legalább ideig-óráig, ha sehol másutt nem találnak menedéket, így már 1944 nyarán egy Robbi nevű, munkaszolgálatból megszökött fiatalember költözött be a rejtekhelyre. A nyilas puccs után (októ

ber 15.) egyre szaporodtak itt a lakók - minderre majd az 1944-esesemények kapcsán még visszatérek -, október közepétől november közepéig 11-re emelkedett a rejtekhelyen megbúvók száma. Közöttük

volt Török Sándor író és felesége, Bácher Mihály zongoraművész apjá

val és nagybátyjával, Huppert Iván vegytisztító; a többi személyrőlmajd később szólok. A Sors különös kegyelme folytán mindnyájanéletben maradtak, éppen úgy, mint az egykori iskola német tanárai ésnevelői.

A legcsekélyebb nagyzolás, fellengzősség, romantikus túlzás nélkül,a tények alapján leszögezhetem, hogy aki az első magyarországi Waldorf-iskola sugárkörében tevékenykedett, 1944-ben pedig egykori otthoná

ban rejtőzött: Isten oltalma alatt állt.

Bizalmas feljegyzések

Végezetül szeretnék még néhány gondolatot hozzáfűzni édesanyáméletéhez. Ezek a gondolatok azonban csak antropozófusoknak szólnak. Sőt, szűkítve a kört, olyan személyeknek, akik mélyen és áhítatosan foglalkoznak antropozófiával.

160



Fél évszázadon át Rudolf Steinert tartotta élete vezérlő csillagának,és fél évszázadon át tanulmányozta, feldolgozta és hirdette életművét.

Ez idő alatt sok olyan „titkot", burkolt, félig kimondott vagy szándéko san elhallgatott igazságot fürkészett ki, amelyet az antropozófusok nem találnak meg Rudolf Steiner nyomtatott könyveiben vagy előadásaiban.

Édesanyám ezeket a szorgos munkával meglelt szellemtudományiigazságokat azért kutatta fel, hogy mind a maga, mind a mások tudásátgyarapítsa velük, de alaposan megrostálta azokat az embereket, akik előtt feltárta. Engem is, másokat is felhatalmazott arra, hogy indokoltesetben - arra méltó személyeknek - továbbadjam. Ugyanezt kéremmásoktól is: csak indokolt esetben beszéljenek róluk, a reinkarnációkérdéseiről pedig odaadással, tisztelettel, diszkrécióval és négyzetreemelt pontossággal.

A következőkben az áttekinthetőség kedvéért 12 pontba foglalok néhány „titkot", amelyet édesanyám nyilvános könyveiben nem rögzített, csak szóbeli beszélgetések során tárt fel.

Valamikor a hatvanas években megkérdeztem tőle, miből ered, hogy Magyarországon még kezdő antropozófusok is mint valami sarkalatosigazságot emlegetik, hogy Ahrimánt az Atya egy idegen kozmoszból rendelte ide a Földre. Én ezt Rudolf Steinernél sehol sem olvastam,21 és

úgy tapasztaltam, hogy sem svájci, sem német antropozófusok semtudják. Valahányszor szóba hoztam, mindig megrökönyödést váltottam ki.

Édesanyám válasza így hangzott:- Ezt a magyar antropozófusok Alfréd Meeboldtól tanulták; akinek

minden valószínűség szerint Rudolf Steiner szóban tárta fel ezt az ezoterikus folyamatot. Édesanyám szívós kutató munkával egyetlen rövidszakaszban talált halvány utalást erre az eseményre. Ott Rudolf Steiner azt mondja Ahrimánról:

- Abban különbözik a többi hierarchikus lénytől, hogy nem tette meg azt a fejlődési utat, amelyet az egyéb hierarchiák.

31 Érdemes beletekinteni Rudolf Steiner 1924 novemberében írt megállapításaiba is:

„Ahrimán már az ősrégi múltban mint önálló kozmikus hatalom helyezkedett az isteni hatal

mak mellé." In Antroposophische Leitsätze, GA26; Antropozófiai Irányelvek, m. n. (aszerk.)

161



Édesanyám bizonyos benne, hogy Alfréd Meebold a pontos igazságot tolmácsolta a magyar antropozófusoknak, de nem lejegyzett előadás, hanem szóbeli közlés formájában.

A további kérdéscsoport is Ahrimánnal kapcsolatos.-Milyen hierarchikus fokon áll?- kérdeztem édesanyámtól. Ő azt fe

lelte, hogy erről tudomása szerint Rudolf Steiner sohasem beszélt, deátgondolva és idevágó közléseit leszűrve, valószínű, hogy Dynameis(Mozgás Urai) fokon működik.

Antropozófusok körében szerte a világon elburjánzott az a hiedelem, hogy Ahrimán a XX. század végén inkarnálódik. Édesanyám figyelmeztetett, hogy ez félreértésen alapszik. Hét, 1919-ben tartott előadásban talált utalást Ahrimán inkarnációjára, de ezeken a helyekenRudolf Steiner hol úgy fejezi ki magát, hogy „a nem is olyan távoli jövő

ben" következik be ez az esemény, hol pedig egyértelműen megmond ja, „a következő évezred kezdetén." Közelebbi időpontot nem ad meg. A félreértés két forrásból ered. Az egyik, hogy Rudolf Steiner több helyen drámai hangon ecseteli a századforduló folyamán ránk törő eseményeket, és ebből sokan következményként Ahrimán inkarnációjátszűrik le. A másik, hogy - egész életművében egyetlen helyen - Steiner precíz időpontot jelöl meg, 1998-at. Ezzel a dátummal azonban nem Ahrimán inkarnációját jelzi, hanem Szórátnak, a Napdémonnak a

Föld ellen irányuló aktív támadását. Szórátról itt csak annyit, hogy Rudolf Steiner Krisztus legnagyobb ellenségének nevezi.22 Ahrimán inkarnációja tehát a következő évezred elején esedékes.

Szorosan idetartozik a kérdés, hogy fenti esetben inkarnáció vagy inkorporáció következik-e be? Édesanyám dr. Heinrich Leistévelegyütt tanulmányozta ezt a kérdést, az idevágó eszmefuttatásokat gondosan összegyűjtve, mérlegelve. Közösen arra a meggyőződésre jutottak, hogy Rudolf Steiner előadásaiban - nem könyveiben! - az in-karnációt és az inkorporációt szinonim fogalmakként használta.

Dandolóról, a velencei dózséról azt mondta: „Ahrimán szellemének inkarnációja", holott nyilvánvaló, inkorporációra gondolt. Ahrimán földi megjelenésével kapcsolatban legtöbbször az inkarnáció szót használta, de abból, ahogy működését ecsetelte, az inkorporáció valószínűbbnek látszik.

22 In Die Apokalypse des Johannes, GA104; János Apokalipszise.

162



Ahrimán beleárad egy erre alkalmas személybe, de nemcsak a tollát vezeti, mint Nietzsche esetében az utolsó műveiben, hanem az Én-jétis megszállja. Szeretném ennek kapcsán felhívni barátaim figyelmét

Vlagyimir Szolovjev Antikrisztusára. A német fordítás címe: Kurze Er zählung vom Antichrist. Közismert, hogy Rudolf Steiner rajongásigtisztelte Vlagyimir Szolovjevet.

Édesanyám egy alkalommal „elpanaszolta", hogy csak kemény ésmélyenszántó kutató munka árán bizonyosodott meg arról, mi a különbség Zeitgeist és Zeitregent között. Rudolf Steiner ugyanis gyakran

változtatta kifejezéseit, részben azért, mert idegenkedett a definícióktól, részben pedig, mert a beszéd sodrában szükségképpen kereste ahelyes szavakat. így például Michaelről, Gábrielről és egyéb arkangyalokról hol azt mondta, Zeitregent, hol pedig azt, hogy Zeitgeist. Aki tudományosan foglalkozik az antropozófiával - tehát nemcsak olvas ésmagol, hanem különböző megállapításokat összevet, átgondol - meggyőződhetik róla, hogy a Zeitregent az Arkangyal, aki hozzávetőleg300 évig uralkodik,23 a Zeitgeist pedig Archai, aki 2160 éven át irányítjaaz emberiséget.

A soron következő pontok reinkarnációs kérdéseket tartalmaznak.Édesanyám a krisztológia és az iskolázás (Erkenntnisweg) mellett kü

lönösen elmélyülten foglalkozott a karma és a reinkarnáció törvényeivel.Nagyon sok antropozófus - hangsúlyozta édesanyám - a büntetés és jutalmazás ok és okozati láncolatát összetéveszti a karma törvényével,amelynek célja a fejlődés, nem pedig a megtorlás vagy megjutalmazás.Hadd idézzem szavait németül:

- Das Karmagesetz ist kein Straf- oder Belohnungsgesetz, sondern einEntwicklungsgesetz. Es kommt dabei nicht darauf an Strafen oder Belohnungen zu erleben, sondern Entwicklungszeile zu erreichen.

- A karma törvénye nem a büntetés vagy a jutalom, hanem a fejlődés

törvénye. Nem azért van, hogy büntessen vagy jutalmazzon, hanemazért, hogy fejlődésünket segítse.

Ez a mondat nyilvános előadásaiban is elhangzott, én a Technik desKarma cím alatt összefoglalt jegyzeteimben találtam rá. Amit a szóhétköznapi értelmében „büntetésnek" nevezünk, azt a lélek a Kamaloka-

ban éli át. Természetesen a karma alakulásában is benne rejlik valami-

8 354 évig. (a szerk.)

163



féle büntetés és jutalom, csak nem ez az elsődleges célja, és sokkal bonyolultabban szövődik, mint ahogy a legtöbben gondolják.

A következő két ponttal kapcsolatban édesanyám határozottan fel

szólított: világosítsak fel minden antropozófust, aki a szóban forgó előadásokat tanulmányozza, mert a nyomtatott szöveg homályos és félreértésekhez vezethet:

Rudolf Steiner gyakran említette a 869-es egyházi zsinatot, amelyen azemberi hármasságot kettősséggé szűkítették, és „eltörölték" a szellemet.Édesanyám Rómában felkutatta ennek a határozatnak az eredeti latin szövegét, amely merevebb, radikálisabb, mint ahogy az antropozófusok köztudatában él. Rudolf Steiner ugyanis több eseményt vont össze,amikor ezt a kérdést ismertette. így például a határozathoz hozzáfűzte,

hogy ámbár ennek értelmében az embert test és lélek alkotja, a lélek ben rejlenek szellemi tulajdonságok.

Ez a kiegészítés későbbi korokból származik, és némileg enyhíteni akarta amerev határozatot, amelyben szó sem volt a lélek szellemi tulajdonságairól.

A zsinat határozatával kapcsolatban Rudolf Steiner Miklós pápáról,továbbá egy jó és egy rossz tanácsadójáról beszélt. Az első ellenezte atervezetet, a második erőszakolta. Albert Steffen a Chef des General-

stabs című drámájában színpadon ábrázolta ezt a jelenetet. Mind a Steiner-előadásból, mind a Steffen-drámából az antropozófusok zöme - édes

anyámmal együtt - azt a következtetést vonta le, hogy Miklós pápakésőbb II. Vilmos német császárként inkarnálódott, hibás keze abbólszármazik, hogy a szégyenteljes okmányt aláírta, a jó tanácsadó pedigMoltkeként született újra.

Édesanyám már elmúlt 70 éves, több mint negyven éve foglalkozottantropozófiával, és a karma területén alapos jártasságra tett szert, amikor Chiavariban egy beszélgetés során Rudolf Mayer, aki még közelrőlismerte Rudolf Steinert, könyvet is írt róla (Wer war Rudolf Steiner?),arra hívta fel figyelmét, hogy ennek a karma-előadásnak a szövege félreérthető. O magától Moltke özvegyétől tudja a teljes igazságot. NemII. Vilmos, hanem Moltke, a hadvezér volt előző életében Miklós pápa, ésa rossz tanácsadója született újra II. Vilmos személyében. Ezt az ezoterikus tényt Rudolf Steiner maga tárta fel Moltkének, mert érettnek ítélte őt arra, hogy megtudja egyik előző életét.

Ezek után édesanyám az említett karma-előadást a Steffen-drámá- val együtt újra elolvasta, és meggyőződött róla, hogy Rudolf Mayer a

164



teljes igazságot mondta. A sorok mögül tisztán kicseng a megtörtént valóság.

Egy másik félreérthető pont Nicolaus Cusanus (1401-1464) és Ko

pernikusz (1473-1543) kapcsolata. Az évszámoknak itt az a szerepük,hogy szemléltetően mutassák: Cusanus halála és Kopernikusz születése között csak 9 év telt el, és Rudolf Steiner mégis azt mondta, hogy Kopernikuszban „ugyanaz a lélek lakott, mint Cusanusban". Ebből alegtöbb olvasó arra következtet, hogy Kopernikusz az újjászületettCusanus, ami a karma törvényeit ismerve rendhagyó jelenség lenne.

A valóság az, hogy Kopernikusz csak Cusanus asztráltestét örökölte.Ebből ered, hogy Rudolf Steiner a Seele szót használja az Ich helyett.

Hadd ismételjem meg: ennek a két homályos résznek helyes megvi

lágítására édesanyám határozottan felszólított. A következő reinkar-nációs láncok feltárásakor azonban a lelkembe véste, hogy csak olyanoknak adjam tovább, akik elmélyülten, bensőségesen foglalkoznak antropozófiával, és bizonyos lehetek benne, hogy hatványozott pontossággal kezelik.

De bármilyen szigorúan ragaszkodott is édesanyám a karma kérdéseit érintő pontos fogalmazáshoz, abban mégis különbözött több „vaskalapos" antropozófustól, akik Rudolf Steiner szavait félreértve, berzenkednek attól, hogy bármilyen témát felvessenek, amely meghaározott

személyek inkarnációit tartalmazza.Rudolf Steiner azért tartotta a karma-előadásokat, hogy tanítványai ta

nulmányozzák azokat! Édesanyám megítélése szerint bizonyos környezetben és erre érett

emberek között csak kellő alázattal és pontossággal szabad karmikuskérdésekről beszélni, függetlenül attól, hogy Rudolf Steiner idevágóelőadásait nyilvános könyvekként ma már bárki olvashatja.

Rudolf Steiner - fűzte hozzá édesanyám - nemcsak előadásaiban, hanem személyes beszélgetések során is szólt karmikus kapcsolatokról.

így például Alfréd Meebolddal folytatott beszélgetések alkalmávaltöbb személy előző életére mutatott rá. Meebold nyilvános előadásaibansohasem érintett ilyen témákat, de több embert - közöttük édesanyámat is- érettnek ítélte meg arra, hogy ezeket az ezoterikus titkokat rájuk bízza.

Rudolf Steiner nyilvánosan sohasem beszélt előző inkarnációiról.Különböző utalásokból, élőszóban elhangzott célzásokból a legtöbbantropozófus mégis tudja, hogy Rudolf Steiner a Kr. e. Görögország-

165



ban Arisztotelész, a XIII. században Aquinói Szent Tamás volt, akibe beleáradt Krisztus megőrzött asztráltestének értelmi lelke. Buddhától Krisztushoz című 1909. május 31-i, Budapesten tartott előadásában

még a helyet, időpontot is megadva beszélte el ezt az eseményt. Erről akét inkarnációjáról nyíltan beszélhetünk Albert Steffen AlexandersWanderungen című drámájának bemutatója óta, amelyben Steffen nemcsak céloz rá, hanem leírja, hogy Arisztotelész a középkor delelőjénmint kimagasló keresztény tudós és tanító született újra.

Aki a Steffen-dráma mellett úgy tanulmányozza a Die Weltgeschichtein anthroposophischer Beleuchtung című 1923. Karácsonyán tartott ciklust, hogy a sorok mögé rejtett tartalmat is megérti, annak számára szem

beszökő módon kiderül, hogy Rudolf Steiner volt a Gilgames-eposzban

Eabani, akit Enkidu-nak is neveznek.Édesanyám a felsoroltakon kívül még két, inkább „pihenő" karakterű

inkarnációról tud: egy Görögországban, Herakleitosz korában, és egy a középkor VI-VIII. századaiban.24 Ebben az utóbbi inkarnációbannem lépett a történelem forgatagába, csak mint mondai alakot ismer

jük a különböző Parai/aZ-elbeszélésekből.Mind Chrestien de Troyes, mind Wolfram von Eschenbach költemé

nyében szerepel Sigune, a menyasszony, aki halott vőlegényét, Schio-natulandert ölében tartva siratja.

Albrecht von Scharfenbergnek a Jüngere Titurel című verses elbeszélésében a jegyespár központi szerephez jut. Az Arisztotelész-Én ebbenaz inkarnációban a Schionatulander nevet viseli.

A megismert inkarnációs sor a következő:

Eabani egy inkarnáció Görögországban

Arisztotelész Schionatula nder

Aquinói Szent TamásRudolf Steiner

Az Eabani előtti inkarnációkról édesanyám nem tud, viszont mindighangsúlyozta, hogy Rudolf Steinert bensőséges kapcsolat fűzi Michael

24 Nálunk Eabani inkább Enkidu néven ismert, a görög korban pedig Kratylos. (a szerk.)

166



arkangyalhoz, mert három inkarnációja (Eabani, Arisztotelész, Rudolf Steiner) arra a korra esik, amelyben Michael mint Zeitregent vezeti, irányítja az emberiséget.

Rudolf Steiner említett inkarnációiban tanítványként élt melletteegy kimagasló egyéniség, aki több alkalommal cselekvéssé, gyakorlattáültette át, amit mesterétől tanult.

Ennek az egyéniségnek a történelem folyamán legnevezetesebb inkarnációja Nagy Sándor, a macedón császár és hódító, Arisztotelésztanítványa, aki aznap éjjel született, amikor Hérosztratosz felgyújtottaaz efezusi misztérium templomot.

Tanítómestere, Arisztotelész tehát Kr. e. 356-ban megélte az efezusimisztérium templom felgyújtását, 1922-23 szilveszterén pedig az első

Goetheanum leégését.

25

A tanítvány megismert inkarnációs sora a következő:

Gilgamesegy inkarnáció Hérakleitosz korában

Nagy Sándor Sigune

Pipernói szerzetes, aki utolsó útjára kíséri Aquinói Szent Tamást

Dr. Ita Wegman

Édesanyám még annyit fűzött ehhez az inkarnációs lánchoz, hogy aGilgames-Én valamennyi későbbi életében magával hozta sugárzó erényeit, de velük együtt súlyos emberi hiányosságait is.

Édesanyám még egy másik reinkarnáciős sort is feltárt előttem,Christian Rosenkreutzét. Aki a karma és a reinkarnáció törvényei mellett elmélyülten tanulmányozza a rózsakeresztes mozgalmat, termékeny élményt meríthet abból, ha a történelem örvénylését szemlélve

megelevenednek előtte annak az egyéniségnek különböző életei, akitmaga Krisztus avatott be.

Az inkarnációk sora az alábbi:

B A Nagy Sándor előtti inkarnáció itt Mysa, a szerzetes pedig Reginald, aki Szent Tamást gondozta. Az inkarnációk nevei megtalálhatók Lievegoed már említett művében,ahol szó esik Christian Rosenkreutz és Manu inkarnációiról is. (a szerk.)

167



HiramHoseás

Lázár-Jánostöbb rövid élet a XH-XIII. század során

Christian Rosenkreutz Saint-Germain

Christian Rosenkreutz azóta minden száz évben inkarnálódott, decsak a XVIII. században lépett mint Saint-Germain a történelem színpadára. A XX. század elején is testben élt a Földön, és Rudolf Steiner egyik rangos életrajzírója, Johannes Hemleben utalást tesz rá, hogy őavatta be Rudolf Steinert, függetlenül attól, hogy találkoztak-e szemé

lyesen, vagy nem. Erről a kérdésről viszont nem beszélt édesanyám,mert a feltevésektől, találgatásoktól mindig idegenkedett.

Befejezésül hadd tegyem fel azt a kérdést, amely sokat foglalkoztatta édesanyámat:

- Vajon bizonyos-e az, hogy Rudolf Steiner a század végén visszatér a Földre?

Édesanyám jelen volt azon az előadáson, amelyet Rudolf Steiner az Antropozófiai Társaság karmikus kapcsolatairól tartott 1924-ben. Itt beszélt arról, hogy a század végén a nagy beavatottak és velük együtt a

chartres-i iskola tanítómesterei is újraszületnek. Az előadásról minden jelenlévő azzal az emlékkel távozott, hogy a beavatottak között Rudolf Steiner is inkarnálódik majd. Ez a szemlélet széles körben elterjedt.Csakhogy amikor édesanyám később, nyomtatásban olvasta el a szó

ban forgó előadás-sorozatot, sehol sem talált erre utalást. Feltehető,hogy szándékosan maradt ki a szövegből. írásbeli nyoma tehát nincsannak, hogy Rudolf Steiner a századfordulón visszatérne, édesanyámszerint mégis valószínű, mert az akkori előadásában - bármilyen burkolt formában is - félreérthetetlenül utalt rá.

Zárószóként megkérem mindazokat, akik ezt a megemlékezést ol vassák, őrizzék meg szeretettel édesanyám emlékét, kísérjék gondolat ban másvilági útján, és az ő emlékéhez hűen csak karnációs kapcsolatokat: odaadó tisztelettel és pontossággal.26

26 Rudolf Steiner többször is utalt a század, illetve az ezred végének fontosságára, így ezeket a feljegyzéseket ma már a nagyobb nyilvánosság elé kell tárni, (a szerk.)

168



ALFRED MEEBOLD (1863-1952)



N A G Y MÁR IA: A HE M I SZF ÉR ÁK P ÁR B E SZÉD EKultúrtörténeti vázlat 1212-1952

A lfre d M eebold 100. sz ü le té sn a p já ra e m lé ke zve

Bevezetés

Alfred Meebold, a Botanikus Vándor 63. születésnapja körül különös hívást kapott, amely szinte felszólításnak tűnt számára. A történteket részletesen elmesélte néhány barátjának, és kéziratos emlékiratában: Emlékezés egy szellemi óriásra, életének erre az eseményére ismét visszatér. Elmondja, hogy ez a hívásteljesen felkészületlenül, váratlanul és különleges formában érte őt.Semmit sem tudott kezdeni vele, még azt sem tudta, hogy milyen földrajzi tájról érkezett ez a hívás. Miközben a rejtélyen töprengett, és tapogatódzva valamilyen megoldást próbált találni, meglepő módon,gyors egymásutánban három férfival volt találkozása, akik lépésről lépésre közelebb segítették őt a történtek magyarázatához.

Csaknem három hétig tartott, amíg - különböző eseményekkel egyidejűleg - végre sikerült tisztáznia a szükséges összefüggéseket, és megértette, miről is van szó. Ezután még teljes két esztendőnek kellett eltelnie, mire odáig jutott, hogy a különös „meghívást" elfogadhatta.

A különös hívás konkrét tartalmának, földrajzi helyének kutatásaközben a botanikus vándor személyes életében hasonlót élt át, mintamin a nyugati emberiség a keresztes hadjáratok idején történelmilegátesett: valami földrajzilag még ismeretlen keresését.

A keresztes hadjáratok idején az emberek a sejtés, a fantázia, a talál

gatás útjain tapogatództak előre, mítoszaik és mondáik segítségével.Ebbe a folyamatba a gondolkodás - mindennapi és tudományos értelemben - csak lassanként kapcsolódott be, és csak sokkal ezután következhetett a történések gyakorlati igazolása.

A botanikus vándor szerette az európai országokat, éppen azokat ahelyeket, ahol a középkorban az a bizonyos „keresés" megindult, dekülönösen kedvelte a provence-i vidéket, érezte napsütésének „mágiá

ját". Átérezte, hogy Provence-ban valamikor a régi időkben különös

171



áldásnak kellett uralkodnia, amely a mai napig is érezhető és észlelhető a kőkemény provence-i földből kivirágzó bátor flórában. Ez az „áldás" tette egykor Provence-ot az egész európai költészet és a „Gaya

scienza" (élet - szeretettel teli tudomány) anyjává, amire Nietzsche aművészet, vallás és tudomány „csodálatraméltó" találkozásaként tekintett. Provence vidéke még ma is inspirálja azokat a művészeket,akik képesek arra, hogy ennek a megérzett különlegességnek átadják magukat.

A botanikus vándor nagyon szerette azt a történelmi korszakot, amelynek egyes eseményei lelki életének belső tükrében újra meg újra felra

gyogtak.

Éles megfigyelőként, újra meg újra visszapillantott a XIII. századra,

és évekig hordozta magában a korszak ideáit és főszereplőit. Ily módonlegbensőbb lelkivilágában egy önálló birodalom támadt, saját legendáival és mondáival.

Alvén, a tolmács

Az áldott provence-i földet megpróbáló sorscsapások különösen keserűek, különösen kemények voltak. Igaz ez a keresztes hadjáratok ide

jére is, de legfőképpen a negyedik keresztes hadjárat korára, amelynek

katasztrofális befejezésében Velence nagy szerepet játszott.Ennek előtte a keresztény emberek mélységes tiszteletben tartották

a meg-megújuló elhatározást, hogy a Szentföld megszabadítására keresztes hadjáratot kell indítani. Ebben a szent elhatározásban számukra az emberi lélek legmélyebb, legtisztább törekvése mutatkozott meg,megvalósításukban pedig az áldozati tettek szinte végtelen sorozataszületett a világra. Mindez mégis hiábavalónak bizonyulhatott volna,mert a keresztes hadjáratokat egy velencei dózse „megszentségtelenítette": seregeit - önző hatalmi törekvéseinek eszközéül használva - sa

ját keresztény testvérei ellen vezette.Ennek a morális tragédiának a hatása Provence valamennyi népré

tegét a legmélyebben érintette. Nem is csoda, hiszen egykor az országlegkiválóbb férfiúi, parasztok és lovagok egyaránt közös céltól fűtvetűzték mellükre a keresztet. Elindultak, életüket otthagyták a Megváltósírjáért folyó harcokban, szülőföldjükre soha nem tértek vissza. A visz-szatérők serege leginkább söpredékből állt, akik ritkán harcoltak, in-

172



kább csak a háttérben maradtak, a háború sújtotta vidékeket kirabolták, és a civil lakosságot néha rettenetes kegyetlenséggel kínozták. Ez agyülevész nép kezdettől fogva csak azért csatlakozott a keresztes lova

gokhoz, mert hazájukban sem fűlt a foguk a munkához.Jeruzsálemből Európába visszatérve aztán, amerre jártak, a vidéketkifosztották, a lakosságot agyongyötörték, így volt ez keleten, majdProvence-ban is.

Az ököljog és az erőszak uralkodott el mindenütt. A lovagi szellemtiszta befolyása már nem tudott hatni, mert a lovagság maga - legjobb

jainak áldozati halála következtében - lassanként hanyatlásnak indult.Egyedül a trubadúrok maradtak meg az ország vigasztalására. Hamarosan azonban olyan újabb sorscsapás érte Provence-ot, ami énekese

inek is torkára forrasztotta a szót. A trubadúrok letették a lantot, elhallgattak. Ezentúl a virágrománcok dallamai helyett a megkínzottak jajkiáltása visszhangzott a máglyákról. A római egyház hatalmát féltő vezetői kíméletlen harcot indítottak mindenki ellen, aki az eretnekséggyanújába eshetett.

Provence valóban tele volt „eretnekekkel", albigensekkel, manicheu-sokkal és katárokkal. Hamarosan az egész országot lángba borította azellenük indított kíméletlen hadjárat. Ez a kegyetlen korszak a történelemben „albigensi háború" néven szerepel, teljes húsz évig tartott,

1209-től 1229-ig. A híres gyermek keresztes hadjárat seregei éppen akkor értek

Provence-ba, amikor ez a szörnyű büntető hadjárat kezdetét vette. Erről a rejtélyes jelenségről, fiatal lányok és fiúk máig felfoghatatlan vállalkozásáról évszázadok óta sokan írtak és vitatkoztak. Az egybegyűltgyermekek a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből származtak: mifoghatta őket össze?

Egy elhivatott ember, dr. Ottó Henne am Rhyn írja a Keresztes had járatok kultúrtörténete című munkájában: „így tévedtek az akkori kor em

berei a rettenetes vérontás ösvényére vallásos nézeteik miatt! A gyermekek indíttatása - a korai keresztes hadjáratok példájából táplálkozva - egé

szen más volt: ők saját magukat kínálták áldozatként, a lényüket átható jámbor rajongás erejéből. "

Az 1212. évben indult el ez a folyamat, amikor Németországban ésFranciaországban ezerszámra gyülekeztek fiúk és lányok, hogy a Szentföldre vonuljanak. Krisztus sírját akarták megszabadítani a hitetlenek-

173



tői. Ezt az érthetetlen áldozatkészséget a jólelkű emberek tisztelete éscsodálata kísérte.

A gonosz azonban sötét szándékkal kísérte ennek a hiszékeny, ki

szolgáltatott seregnek az útját. így történhetett aztán, hogy a franciagyermekek először az albigens-háborúk szörnyűségeibe keveredtek Provence-ban, azután marseille-i rabszolga-kereskedők kezére jutottak.Ezeket a mit sem sejtő gyerekeket hamis ígérettel hajóra csalták, de nemSzíriába, hanem Észak-Afrikába vitték őket, az ottani rabszolgapiacra.

Felmerül a kérdés, hogyan voltak képesek ezek a gyermekek arra akitartásra, amit ez az út követelt? Honnan kapták az erőt, hogy szüleiktől elváljanak, és kitegyék magukat azoknak a rettenetes megpróbáltatásoknak, amiről már olyan sokat hallottak. Az első idők keserű ta

pasztalatai után mi akadályozta őket abban, hogy visszaforduljanak?Nyilvánvaló nyomorúságuk ellenére is, honnan fakadt az a lelkesítő

erő, amitől seregük egyre nőtt, míg végül több mint harmincezer lelketszámlált?

A kortárs megfigyelők, akiknek alkalma nyílt arra, hogy a keresztesgyermekeknek az arckifejezését, járását és gesztusait behatóan szemléljék, arra a következtetésre jutottak, hogy - valami titokzatos módon- bennük az egykori „ártatlan kisdedek", a „betlehemi gyermekgyilkosság" heródesi áldozatai jelentek meg újra a történelem színpadán.Ők voltak a legelsők, akik életüket Krisztusnak áldozták.

Különös legendák szövődtek az egyik keresztes gyermeksereg vezetője, a frankhonból származó pásztorfiú, István körül. A ragyogó kék égből, a napsugaraktól villódzó levegőből először csak Krisztus hangjahatolt el István lelkéig. A világmindenség szelíden csengő erejével szólította nevén a fiút. A Megváltó később emberi alakban is megjelent afiú előtt. István a következő megbízást kapta tőle: - A te feladatod a szentsírt a pogányok kezéből kiszabadítani, és az örök béke birodalmát ráépíteni.

Az Úrnak ezeket a szavait másképpen is lehetett volna értelmezni.Érthették volna a belső lelki fejlődésre, amin a középkor nagy misztikusai átmentek. Ok a keresztre feszítést, a sírba tételt, a feltámadást ésaz örök béke birodalmát saját lelkük benső élményeként élték át.

István, a kis pásztorfiú azonban ezeket a hallott szavakat csak egyféleképpen tudta értelmezni: felszólítást kapott, hogy induljon Jeruzsálembe.

174



Egy másik történet arról a kisfiúról szól, aki Del Beaumból - mai ne vén Saint Beaum - Provence déli részének kis falujából indult el. Szüleirendkívüli nyomorban tengették életüket, a fiú megszökött tőlük, hogy a gyermek-sereghez csatlakozhasson. Születési helye után Del Beaum-i

Alvénnak hívták. Egyike lehetett a legfiatalabbaknak és a testileg leg

gyengébbeknek. Viszont fürge volt, ügyes és élelmes is. Amikor Marseille-ben a hajósok nem akarták magukkal vinni, mondván, túl kicsiahhoz, hogy a tengeren egy vitorlás hajón átkelhessen, a fiú nem hagyta magát lebeszélni.

A valódi ok, amiért nem akarták magukkal vinni, az volt, hogy tartottak tőle, a gyenge testalkatú fiút nem sikerül majd eladni a rabszolgapiacon. Még a genua-i kikötőben is megpróbáltak megszabadulnitőle.

Útközben két, gyermekekkel túlterhelt hajó is elsüllyedt, valamennyigyermek a tengerbe veszett, egyedül Alvén élte túl a kalandot. A rabszolga-kereskedők dühödten vették tudomásul, hogy éppen ez a mihaszna fiú marad a nyakukon. A megmaradt hét hajó egyikére vitték, éshosszú, nyomorúságos utazás után Alvén megérkezett Afrikába.

Amitől a kereskedők tartottak, itt valóra vált: Alvént senki semakarta megvenni, a rettenetes út után búskomornak és halálos betegnek látszott. Hamar kiderült, hogy ezt az „árut" még akkor sem veszimeg senki, ha ajándékkal is megtetéznék. Nem maradt más hátra,

Alvén a rabszolga-kereskedők szolgálatában maradt. Mindenki azt remélte, hogy a kegyetlen bánásmód, rúgások, ütések a rossz táplálkozáskövetkeztében a visszaúton hamarosan természetes halálát leli majd.

Az Afrikából visszatérő hajók úti célja ezúttal nem Marseille, hanemNápoly kikötője volt. A rabszolga-kereskedők ugyanis egy számukraigen kedvező hírt kaptak. Arra számítottak, hogy ezúttal Nápoly környékén sikerül elcsípniük majd egy rakomány keresztes gyermeket.

Itt vissza kell térnünk a német gyermekek történetéhez. Ok olyasmire vállalkoztak, ami azelőtt csak a leghíresebb hadvezéreknek, Cézár

nak, Hannibálnak sikerült csupán: az Alpokon át vonultak Itáliába. Azúton a nyomor, az éhség és fáradtság miatt a legtöbbjük odaveszett vagy eltűnt.

Alvén a hajó fedélzetén bántalmazóitól sok mindenről hallott. Lassan, de biztosan két-három idegen nyelvet is megértett, amikor körülötte beszélték. Éleslátása, talpraesettsége legyengült, kétségbeesett

175



állapota ellenére sem hagyta cserben. Lassanként egy terv érlelődöttmeg benne: Nápolyba érkezésük után azonnal megszökik, és megkeresi a német keresztes gyermekek csoportját. Bizonyos volt benne, hogy megismeri majd őket, mert jobb vállukon egy keresztet viseltek, és az

„Deus lo vult" (Isten így akarja) feliratot. Bizonyára maguk közé fogadják majd, bár a hányattatásokban az ő válláról már régen elveszett akereszt! Az a gondolat, hogy ismét rátalál a szentföldre tartó gyermek -csapatra, figyelemreméltó testi és lelki erőt adott neki.

III. Ince pápa számára kezdettől fogva világos volt, hogy a keresztesgyermekek kérését semmiképpen sem teljesítheti. Mint a kereszténység feje, ugyan miképpen vehette volna komolyan fiatal, gyengegyermekek fogadalmát, hogy tudniillik felszabadítják Krisztus sírjáta Szentföldön? Valamely fogadalmat csak egy még nehezebbel lehet

megváltani. Az pedig teljesen lehetetlen volt, hogy egy olyan célt kínáljanak a gyermekeknek, amely vállalt küldetésüknél nehezebb lett

volna.Ebből a megoldhatatlan dilemmából a régi jól bevált megoldás kí

nálkozott csupán: „Qui habét tempus habét vitám", aki időt nyer, életetnyer! Haladék! Igen, ezúttal is a haladék bizonyult a megmentő érvnek. A gyermekeknek haladékot adtak, és hazatérésüket engedélyezték, míg vállalt szent missziójukhoz erőben fel nem nőnek.

A Szentatya, miközben arra készült, hogy határozatát a gyermekek előtt kihirdesse, nem tudott szabadulni a véresre koptatott lábak, agennyes sebekkel borított kezek, a mocsoktól valósággal rothadó rongyok látványától. A következő kérdés merült fel benne: felgyógyulhatnak-e valaha ezek a gyermekek mostani állapotukból? Tudják-e majdhasználni a számukra kegyesen megadott haladékot? A pápa magábannemmel válaszolt saját kérdésére.

A pápai kihallgatás után a palota kapuja előtt kíváncsi emberek fogadták a gyermekek csoportját. Mindenkit érdekelt, hogy sorsukrólhogyan döntött a Szentatya. Ahogy a meggyötört, most már csalódástól is fáradt gyermekek egymás után megjelentek, a várakozók arca issápadt és hideg lett. Volt közöttük egy szerzetes barát, magas termetű,erős szavú. A gyermekek láttán felemelte hangját:

- Látjátok, Krisztusban kedves testvéreim! Csupán ez a néhány gyermek-keresztes maradt életben abból a nagy seregből. Ne engedjük őket tovább vándorolni a mártírok útján! Fogadjuk be és ápoljuk őket,

176



amíg újra egészségesek lesznek, és megerősödnek annyira, hogy szüleikhez visszatérhessenek! A szerzetesnek sikerült minden egyes fiú számára megbízható védelmezőt találni.

Csak Alvén maradt ismét támasz nélkül. Őt senki sem akarta befogadni, mert mindenki azt hitte, a kis vakarcs közel van a halálhoz.

így Alvén és a fráter ketten maradtak. Alvén ezekből az események ből nagyon keveset értett. Nem sejtette, ki volt az öregember az óriásikarosszékben, fején a hármas sapkával, és dús köpenyébe burkolva mithirdetett ki. Amióta a hajót elhagyta, már nem értette a körülöttenyüzsgő, különféle beszédeket. Rettenetes gyengesége miatt már szinte félálomban élt, és csak egyetlen kívánsága volt, mint halálosan fáradt léleké: elfelejteni mindazt, amit átélt, és kilépni a létezésből.

Most mégis újra indulnia kellett: a szerzetes megfogta a kezét, ésmagával vitte. Útjukon egy temető mellett haladtak el. Amikor Alvénmegpillantotta az alacsony sírdombokat, rajtuk a keresztet, felismerte,hogy ez mit jelent. A ferences szerzetesnek jelt adott: be szeretne menni a temetőbe. Hosszú idő óta ez volt az első eset, hogy valami ismerősdologra talált, amiről tudta, mit jelent. Ez az esemény hirtelen visszaadta világos gondolkodását, ami lényének legsajátosabb tulajdonsága

volt. Most megint egészen pontosan tudta, hogy mit akar tenni. A barátkezét elengedve, a legközelebbi sírdombhoz ment, ráfeküdt, és kérte,

hogy szórjanak rá földet. Aztán lehunyta a szemét, és viaszsápadtan feküdt ott, mint egy kis halott. A szerzetes ebből megértette, hogy a kicsifiú nem kíván tovább élni, a rettenetes múlt emlékeivel. El akarta hagynia földet, ahol annyi szörnyűség történt vele.

A szerzetes keserű együttérzéséből végül egy mentőötlet támadt:nővéréhez fogja elvinni a sokat szenvedett gyermeket. Nővére mindentmeg is tett Alvénért, de minden erőfeszítése hiába volt, mert a fiú nem

volt hajlandó enni. Tartotta magát döntéséhez, hogy ki akar lépni azéletből. A fiú miatti kétségbeesésében az asszony úgy határozott, hogy

gyóntatójától kér tanácsot. A gyermeket a templomban hagyta, amíg ő a sekrestyében a pappal beszélt. A beszélgetés igen elhúzódott, az asszony bizonyos volt benne,hogy Alvént alva találja majd a bazilikában. Nem így történt.

Alvén tágra nyílt szemmel ült a templomban, és mereven bámulta azoltár mögötti mozaikot. Hatalmas, igen érdekes kép volt ez. Egészé ben a tavaszi vetés színe uralkodott el benne, időnkint smaragdzöldben

177



ragyogott, majd aranyos-zöld színre váltott. A pap elbeszélése szerint amozaik nagyon régi volt: a Kr. u. V-VI. századból származott.

Itt volt az ideje a hazatérésnek! Alvén azonban mozdulni sem akart.

Kettőjük között szelíd birkózás kezdődött, és eközben az asszonynak mentő ötlete támadt. Mutatta Alvénnak, hogy ha a kosárban lévő fügéket megeszi, egy ideig még itt maradhat. Alvén elfogadta a javaslatot,és még egy órát töltött a mozaik előtt, amely ekkor éppen lombzöldfényben ragyogott.

Másnap ugyanez megismétlődött. Alvén ismét evett, és ezért ismétaddig bámulhatta a mozaikokat, amíg a kedve tartotta. A fiú így lassanösszeszedte magát, meggyógyult, és megtanulta a körülötte élők nyel

vét. Amikor az özvegy már igazán beszélgetni tudott vele, egyszer azt

kérdezte:- Mondd meg nekem Alvén, tulajdonképpen mit látsz, amikor olyan

nagy figyelemmel nézel fel a szentély mozaikos boltozatára...? Alvén így válaszolt:- Jobbról és balról két zöld szigetet látok, közöttük pedig egy fel

emelt karú szent embert. O lehet a szigetek védelmezője. Úgy látom, akeskeny tengerszoros felett lebeg, amely a két szigetet alig láthatóanelválasztja. Ezeken a szigeteken olyan fák nőnek, amilyeneket még sehol sem láttam, bár nagyon sok helyet bejártam. Mindkét szigetről bá

ránykák vonulnak a védelmező szent ember felé, aki várja őket. Amikor Alvén a „báránykák" szót kimondta, hangja megremegett.

Alig tudott tovább beszélni. De végül összeszedte magát, és így zárta beszámolóját:

- Minden szigeten hat van belőlük. Jobbról és balról hat bárányka jön a középen álló védelmező felé.

Az asszonyt meglepte a gyermek rendkívül pontos megfigyelése. Alvén azonban a képnek csak az alsó részét írta le, míg a felső részt látszólag észre sem vette.

Az asszony ezt érthetetlennek és ijesztőnek is találta. Úgy gondolta,hogy ha az ember egy szent képet szemlél - méghozzá ilyen hosszú ideigújra meg újra -, akkor pillantását az egészre kellene vetnie, és nem csupán egy részére. Attól tartott, hogy egy szent kép egyes szféráin átsiklanimár szinte bűn, és büntetést vonhat maga után. De hogyan tudná rávenni a fiút arra, hogy ennek a műalkotásnak valamennyi régióját magábafogadja, és a felső részt ne hanyagolja el a kép alsó felének javára?

178



Rövid gondolkodás után így szólt:- Tudod-e Alvén, hogy Monsignore, a gyóntatóatyám mit mondott

nekem erről a képről? Azt mondta, hogy nem csak a mi bazilikánkbanlátható ez a smaragdzöld sziget. Hasonló képeket találhatunk számosmás város, sőt ország templomaiban, különböző ábrázolásban. Ezeknek a képeknek a felső része mindig különösen gyönyörű. Valamennyimozaikkép, így a miénk is csupán egy változata, egy sokkal hatalmasabb mozaik-műnek, ami ugyanilyen aranyos-zöld színekben játszik!Ez a kép Ravenna mellett, Classe városában, a San Apollinare-bazilikátdíszíti.

Az asszony szavai nem értek célba; amit valójában Alvénnek mondani akart, a fiú nem hallotta meg. Gyermeki fantáziáját olyasmi kötötte le,amit az asszony csak mellékes közlésnek szánt. Lelkesen kiáltott fel:

- Még ennél is nagyobb és szebb? Akkor oda akarok menni, hogy megláthassam!

- Engem is elhagynál? Annyira szereted ezt a képet?- Nagyon szeretem! - válaszolt Alvén, és sírva fakadt! Most sírta el

magát először, azóta, hogy sok-sok évvel ezelőtt a kereszt kedvéért elhagyta szüleit és a provence-i vidéket.

Évtizedekkel később, amikor Alvén már jó ideje IX. Lajos franciakirály tolmácsa és bizalmi embere volt, ismét lehetősége nyílt arra,

hogy szeretett mozaik-képének titkát valakivel megoszthassa. Párizs ban történt ez, abban az időben, amikor életre szóló barátságot kötötta Wartburgból való Ruppert-tel. Vele nyíltan tudott beszélni arról,hogy a rabszolga-kereskedők kezében töltött évei során arra a gyermeki meggyőződésre jutott, hogy a föld, ahol az embereknek élniük kell,nem más, mint maga a pokol.

Akikkel találkozott, azoknak szemében, arcvonásaiban hiénák, farkasok, tigrisek, kobrakígyók és más vadállatok elkendőzött pillantását

vélte felfedezni. Azért nem akart akkoriban hallani az életről, mert

nem akart továbbra is a pokol lakója maradni. Barátjának nyíltan meg vallotta, hogy ma is hordozza magában ezt a földi élet iránti mély ellenszenvet. Az egyetlen ok, ami miatt - állandó kétségbeesése ellenére -még ma is él, az a remény, hogy valamikor rátalál arra a csodálatosföldre, amit a két szigetről szóló mozaik gyermekkorában neki megmutatott. Ebben a képben ugyanis környezetének ellenpólusát találtameg.

179



Rövid gondolkodás után így szólt:- Tudod-e Alvén, hogy Monsignore, a gyóntatóatyám mit mondott

nekem erről a képről? Azt mondta, hogy nem csak a mi bazilikánkban

látható ez a smaragdzöld sziget. Hasonló képeket találhatunk számosmás város, sőt ország templomaiban, különböző ábrázolásban. Ezeknek a képeknek a felső része mindig különösen gyönyörű. Valamennyimozaikkép, így a miénk is csupán egy változata, egy sokkal hatalmasabb mozaik-műnek, ami ugyanilyen aranyos-zöld színekben játszik!Ez a kép Ravenna mellett, Classe városában, a San Apollinare-bazilikátdíszíti.

Az asszony szavai nem értek célba; amit valójában Alvénnek mondani akart, a fiú nem hallotta meg. Gyermeki fantáziáját olyasmi kötötte le,

amit az asszony csak mellékes közlésnek szánt. Lelkesen kiáltott fel:- Még ennél is nagyobb és szebb? Akkor oda akarok menni, hogy megláthassam!

- Engem is elhagynál? Annyira szereted ezt a képet?- Nagyon szeretem! - válaszolt Alvén, és sírva fakadt! Most sírta el

magát először, azóta, hogy sok-sok évvel ezelőtt a kereszt kedvéért elhagyta szüleit és a provence-i vidéket.

Évtizedekkel később, amikor Alvén már jó ideje IX. Lajos franciakirály tolmácsa és bizalmi embere volt, ismét lehetősége nyílt arra,

hogy szeretett mozaik-képének titkát valakivel megoszthassa. Párizs ban történt ez, abban az időben, amikor életre szóló barátságot kötötta Wartburgból való Ruppert-tel. Vele nyíltan tudott beszélni arról,hogy a rabszolga-kereskedők kezében töltött évei során arra a gyermeki meggyőződésre jutott, hogy a föld, ahol az embereknek élniük kell,nem más, mint maga a pokol.

Akikkel találkozott, azoknak szemében, arcvonásaiban hiénák, farkasok, tigrisek, kobrakígyók és más vadállatok elkendőzött pillantását

vélte felfedezni. Azért nem akart akkoriban hallani az életről, mert

nem akart továbbra is a pokol lakója maradni. Barátjának nyíltan meg vallotta, hogy ma is hordozza magában ezt a földi élet iránti mély ellenszenvet. Az egyetlen ok, ami miatt - állandó kétségbeesése ellenére -még ma is él, az a remény, hogy valamikor rátalál arra a csodálatosföldre, amit a két szigetről szóló mozaik gyermekkorában neki megmutatott. Ebben a képben ugyanis környezetének ellenpólusát találtameg.

179



Ahogy a környezetében élő legtöbb emberben vérszomjas és mohóállatot látott, a mozaik fehér bárányainak mozdulatában, vonásaiban,

jó akaratú ember-testvéreket fedezett fel, akik a csodás zöld szigete

ken élnek. Amióta ezt látta, titokban szüntelenül a két sziget után kutatott.

Wartburgi Ruppert megértően fogadta Alvén történetét. Bizonyosértelemben őt is ugyanaz a komor világnézet töltötte el, mint barátját.Komolyan számított arra, hogy az emberi lelkek hamarosan átláthatatlan és reménytelen sötétség foglyaivá válnak, és erre a sötétségre sohanem következik hajnal. Ruppertben ez a szomorú előérzet nem személyes tapasztalatból vagy szenvedésből fakadt. Eletét a francia király,IX. Lajos udvarában töltötte mint könyv- és levéltáros. Bizalmi állás

volt ez, munkáját megbecsülték és jól megfizették. Amennyire vissza tudott emlékezni, sorsában mindig szerencse kí

sérte. Kora ifjúságában eljutott már Wartburgba, az akkori világ egyik legfontosabb szellemi központjába, ahol a legjobb nevelést kapta. Hihetetlen buzgalommal tanulmányozta ott a hét szabad művészetet,gyermekként magába szívhatta a híres dalnokversenyről szóló elbeszéléseket, és ifjú emberként megismerkedhetett korának jelentős, köztiszteletben álló személyiségeivel.

így kapcsolatba került a jámbor türingiai őrgróffal és feleségével, Magyarországi Erzsébettel is. Az öreg lovagköltő Wolfram von Eschenbachtanítványaként elkísérhette őt utolsó útján szülőhelyére, Felső-Frankországba.

Minél mélyebb tisztelet és lelkesedés ébredt Ruppert-ben korának ilyen messzire világító alakjai iránt, annál inkább gyászolta halálukat,annál kevésbé volt képes beletörődni elvesztésükbe. Magában újrameg újra sorra vette, ki mindenki halt meg azóta, mióta a világ eseményeit követni tudta. A három, már említett magasrendű lényen, a

türingiai őrgrófon, Erzsébeten és Wolfram von Eschenbachon kívül,siratta még Assisi Szent Ferenc, Chréstien de Troyes és Conrad Fleck eltávozását.

Ezeknek a nagyságoknak halálán túl Ruppert-nek még nagyobb fájdalma volt Európa szent beavatási helyeinek eltűnése. Wolfram vonEschenbach megénekelte Arthur király kerekasztalát, a dicső Grál-várat, ahol Parsifal a szent lándzsát és az áldásosztó Grált őrizte lovagjai

val. Ruppertnek azonban - minden erőfeszítése ellenére - sem a ke-

180



rekasztalra, sem a Grál-lovagok várára nem sikerült rábukkannia. Már inkább csak a költeményekben, mint a valóságban éltek! A valóság si

vár és reménytelen volt.Mindehhez járult még szeretett királya, IX. Lajos felett érzett aggo

dalma. Nagyra becsülte a király tehetségét a kormányzás, a jogi élet, atudomány és a művészetek terén. Félt azonban, hogy királya egy újabbkeresztes hadjárat indítását fontolgatja. Ha ez valóra válna, Lajosnak el kellene hagynia királyságát, és személyesen a keresztes lovagok éléreállva életét kockáztatnia a szent küldetésben.

Ruppert azonban - minden búskomorsága és sötéten látása ellenére- egészséges ítélőerővel rendelkezett. Megvolt az a ritka képessége,hogy kialakult helyzeteket találóan felismerjen, és konfliktusokat jómegoldáshoz vezessen. Alvén élettörténetét hallgatva, hirtelen mentőgondolata támadt.

- Keresed azt a kettős szigetet, ahol olyan emberek laknak, akiknek lelkét a mennyei bárányokéhoz hasonlítottad. Nem lehetetlen, hogy eza sziget valahol a papkirály, János birodalmában van!

Alvén mind ez ideig csak keveset tudott erről a mondabeli uralkodóról. Ruppert elmondta neki, hogy a legenda szerint János, a papkirály atávoli keleten, Ázsia belsejében él, és a legvadabb népek életterébenépített fel egy keresztény birodalmat. Itt őrzi a Szent Grált, amelynek elkellett tűnni Európából.

Ez a rejtélyes lény és titokzatos ismeretlen birodalma Európa majdminden országában él az emberi gondolkodásban. Pontosat senkisem tudott, sem róla, sem országáról. Néha azt mesélték róla, hogy Közép-Ázsia vad „emberevő tatár" törzseit megszelídítette, vérszom

jas törzsfőiket, a kánokat pedig keresztény papokká kente fel. Sok hasonló történet keringett szelídségéről, bölcsességéről, de senkisem tudta megítélni, hogy ezekben a történetekben mennyi volt azigazság.

Úgy tűnt, hogy magára IX. Lajosra is nagy hatással voltak azok a tör

ténetek, amelyeket a papkirály bölcsességéről és szent hatalmáról hallott. El is határozta, hogy amint némi fogalma lesz a birodalom hollétéről, követeket küld a szent királyhoz.

Ruppert, mint királyi levéltáros, tudott ezekről a tervekről, és most - Alvén kedvéért - még lelkesebben foglalkozott a régen keresett országfelkutatásával. Ebben a kutatásban a két barátnak mindenféle eszköz

181



rendelkezésére állt: politikai információk, nyelvismeret, a könyvtár kódexei és térképei. Mindezek ellenére az, amit kerestek, egyelőre meg-találhatatlannak bizonyult.

Alvén és Ruppert közös próbálkozásaival egy időben IV. Ince pápanagy elhatározásra jutott: úgy döntött, hogy követeket küld azokba atávoli országokba, amelyek feltehetően János papkirályi birodalmáhoztartoztak.

Ezt az elhatározást mindenekfelett a tatároktól való félelem sarkallta benne. Ezek a vad mongol törzsek lassan az egész világot rettegés ben tartották. Ázsiai hazájukból csak nemrég indultak meg nyugatfelé, vad hordáikkal elárasztották egész Kelet-Európát és Magyarországot is. Itt iszonyú pusztítást műveltek, a lakosság nagy részét eddig

soha nem ismert szenvedések után kiirtották, vagy elhurcolták.Elérkezett azonban egy pillanat, amikor ez a végzetes lendület megtört, a vad törzsek között belviszályok keletkeztek, amelyek támadásaikat leállították.

Ezt a szünetet kívánta IV. Ince pápa arra használni, hogy a rettegettellenséggel békés tárgyalásokat folytasson. Ellenségből szövetségessé

változtatni a vad tatárokat, ennek a célnak az érdekében indította útnak IV. Ince pápa követeit.

Andreas von Longjumeau-t Avignonból Akkón keresztül küldte

Eszak-Perzsiába, Iltsitakai tatár fejedelemhez. Johannes von Carpine,ferences szerzetes pedig azt a feladatot kapta, hogy Lyonon át Karako-rumba utazzon a nagykánhoz. Johannesnek „Per pedes apostolorum",tehát gyalog kellett keresztülutaznia Kelet-Európán, Oroszországon és

Ázsia egy részén, mivel a Karakorum a Himalája mögött terült el. A XX.század emberének szemében elképzelhetetlen feladat!

A fentnevezett politikai célok mellett a követeknek János papkirály és birodalma után is kutatniuk kellett. Megbízójuk ezenkívül tudományos gyűjtőmunkát is adott nekik a földrajz, botanika, meteorológia és

etnográfia területén. Amióta a tatárok Magyarországot és szomszédait feldúlták, rémtet

teikről mindenki tudott. Mekkora bátorság kellett ilyen körülmények között egy ilyen utazáshoz! Annál is inkább, mert ezt az utazást barátcsuhában, fegyvertelen szerzetesként kellett végigjárniuk.

Ruppert és Alvén türelmetlenül várták a két követ visszatérését.Mert visszatértek, és a két barát azonnal felvette velük a kapcsolatot.

182



Először Longjumeau tért vissza, majd két és fél év után a világ másik végéről Carpin is hazaérkezett.

Feladatuk végrehajtásában azonban kudarcot vallottak. A tatárok

nagykánja a pápa szövetségi ajánlatát radikálisan visszautasította. Aztüzente, ha a pápa tárgyalni akar vele, akkor személyesen utazzon el ud

varába! Ezzel a rövid, de határozott válasszal küldte vissza a nagykán apápai követet.

Ázsiai keresztény birodalomról vagy papkirályról még nyomokrasem bukkantak útjuk során.

Longjumeau beszámolója az utókor számára elveszett, de Carpine-étmég ma is el lehet olvasni {Contemporaines of Marco Polo; edited by Manuel Komrott, London).

Alvén és Ruppert a leggondosabban átvizsgálta az utazók beszámolóit, megfigyeléseit, és a következő belátásra jutott: az a keleti birodalom, ahol János pap a Szent Grált őrizte, nem a Földön található.

Nyilvánvaló volt az is, hogy a keresett két zöld sziget nem Ázsiában van, hiszen a követek még nyomait sem találták meg. Következésképpen ennél a mondánál egy szimbolikus jövendölésről lehet szó, amely azt mondja, hogy az ázsiai lelkek rejtett mélyén létezik - a távoli jövőszámára - egy szent birodalom, amely egykor majd a legnagyobb szükség idején a kereső lelkeknek szellemi forrása lesz.

Alvén és Ruppert számára nem maradt más hátra, mint hogy elgondolkodjanak azon a lehetőségen, hogy a két zöld szigetet Ázsián kívülkell keresni. Ilyen iker-szigetről azonban sem a régebbi, sem az újabbföldrajzi leírások nem tesznek említést: Nearchos, Strabon és a többiföldrajztudós sem tudott róluk. Egyetlen térképen sem volt nyoma. A mű

vész azonban, aki a csodás aranyló-zöld képet mozaikra festette, valahonnan mégis tudomással bírt erről a két szigetről.

A kérdés az, hogy honnan?

Amikor Alvén és Ruppert ezt a kérdést minden oldalról alaposanmegvitatták, különös sejtelem vett erőt rajtuk. Lehetséges-e, hogy ennek a szigetnek a leírása azért nem szerepel sem térképeken, sem földrajzi könyvekben, mert egy még ismeretlen, felfedezetlen földrészenterülnek el? Talán a régi időkben gyakran emlegetett „Terra AustraliaIncognita", az ismeretlen ausztráliai föld lenne a hazájuk?

A kor legnevesebb tudósai cáfolhatatlanul bebizonyították már, hogy ez a kontinens, ez az ismeretlen déli ország nem létezik, vagy ha léte-

183



zik, akkor ott nem élnek emberek. Ők ugyanis a mi „ellenlábasaink"lennének, fejük lefelé lógna a világmindenségbe!

Az egyházatyák értelmezése szerint a Föld feladata abból áll, hogy

Krisztus Megváltó erejét hordozza. Az egyenlítőt azonban áthatolhatatlan tűz tölti be. Ezt a tüzes övet, amely az északi és déli féltekét elválasztja, emberi lény nem képes keresztezni. Következésképp Krisztushírét az alsó földrészre eljuttatni nem lenne lehetséges, így az ott élő em-berek el lennének zárva a megváltástól. Ez azonban nem lehet Krisztus akarata szerint. Éppígy nem lehet a mindenható Atya akarata sem- aki fiát Krisztust a földért feláldozta -, hogy a Megváltás Műve minden embert magába ne fogadjon. Az Atya nem akarhatja, hogy ebből bárki kimaradjon. Ezért ezeken az elérhetetlen földrészeken, így a déli

féltekén sem éltek soha emberek. Amikor Alvén és Ruppert törengéseikben idáig értek, vendég érke

zett hozzájuk. Nagy tudású, ritka emlékezőképességgel megáldott,skót születésű dominikánus szerzetes volt, a Borough-i Edwin nevet viselte. IX. Lajos királytól engedélyt kapott arra, hogy kutatásokat végezzen a királyi levéltárban. Ruppert ebben a munkában segítségére volt,és Alvén is felajánlotta szolgálatait mint fordító és tolmács. Edwin előkelő családból származott; nemesi, sőt királyi rokonai voltak. Ennek ellenére tiszta elkötelezettséggel viselte a koldulórend csuháját.

Alvén és Ruppert véleményét kérték az őket foglalkoztató kérdés ben. Alapos gondolkodás után Borough-i Edwin úgy nyilatkozott,hogy a probléma meglehetősen bonyolult. Tudott dolog, hogy réges-régen Krisztus születése előtt egy egyiptomi fáraó egy flottát indított a Földközi-tengerről, a Herkules-oszlopokon keresztül a nagy óceán felé. A flotta feladata az volt, hogy Afrika nyugati partjai menténdél felé hajózzanak. Amikor a hajóraj hosszú idő után befutott a mai

Alexandria kikötőjébe, a legénység egyhangúan azt állította, hogy ott

lent, a napot nem délen, hanem északon látták maguk felett. Ha a beszámolójuk helyes volt, akkor ez azt jelentette, hogy az egyenlítőtőldélre hajóztak, és ezért pillantották meg a napot az északi égbolton.

- Ez az egész történet mese is lehet - válaszolt Ruppert.- Lehetséges - mondta Edwin -, mégis igaz az, hogy ez a kijelentés

korunk egyik legbölcsebb tanítóját egészen új következtetésekre vezette. Következtetésével azonban mindeddig teljesen egyedül állt, és felfogása miatt gyakori támadás is érte.

184



- Kiről beszélsz? - kérdezte Alvén izgatottan a szerzetest.- Albertus Magnusról!Sem Alvén, sem Ruppert nem hallotta még ezt a nevet. Edwin test

vér elmagyarázta nekik, hogy Albertus Magnus, univerzális doktor, aza személyiség, aki jelenleg a legnagyobb tudás birtokában van. Ezenfelül azzal a képességgel is rendelkezik, hogy tudását másoknak to

vábbadja. Albertus, Edwinhez hasonlóan, szintén a dominikánus rend tagja.

Rendtársai adták neki a „Magnus", a „Nagy" nevet, hogy ezzel tudásának és jellemének nagyságát kifejezésre juttassák. Albertus sváb származású volt, Padovában és Bolognában tanult. Tanítói tevékenységéttöbbek között a Rajna melletti Kölnben fejtette ki. Itt az „olvasómes

ter" tisztét töltötte be. Kollégái és tanítványai - nagy életbölcsességemiatt - még egy kiegészítő címet adományoztak neki. Mint olvasómestert, és mint „élet-mestert" is tisztelték!

Egyszóval, ez az Albertus Magnus sokat foglalkozott az ismeretlenföldrészek kérdésével. Egyébként egy ideje a közelben tartózkodik,mert a párizsi egyetem egyik iskolájában, a St. Jákobban tanít.

Ezután a beszélgetés után Alvén és Ruppert hamarosan elment St.Jákobba, hogy Albertust meghallgassa. Meglepetten látták, mekkoratömeg jött össze a legkülönbözőbb országokból, hogy előadását meg

hallgassák. Még a tatárok által meggyötört Magyarhonból is itt voltak néhányan. Albertus hatalmas, nehéz pulpitusát az udvarra vitték, mertcsak a szabad ég alatt tudtak minden hallgatójának helyet biztosítani.

A hatalmas várakozó tömegben senki sem viselt fegyvert. Ez Albertuskívánsága volt.

Alvénnak és Ruppertnek olyan előérzete támadt, hogy életük legfontosabb eseménye előtt állnak!

Az 50-es évei elején járó, magas, erős testalkatú Albertus nem egyedül érkezett. Egy 22-23 éves fiatal szerzetes kísérte, aki az Aquinói Ta

más névre hallgatott. Mindketten a domini canes („isten kutyái") fekete-fehér öltözetét viselték. A magas pulpitushoz mentek, amelyen kétülés volt. A felső a tanítóé, az alsó azé a tanítványé, aki éppen soron kö

vetkezett, hogy a napi tananyaghoz hozzászólhasson. Ma Tamás voltsoron. Azt mesélték róla, hogy ez az ifjú Albertus legkedvesebb tanít

ványa.

185



Ők ketten tehát, a tanító és tanítvány hierarchikus rendjében foglaltak helyet a hallgatósággal szemben. A hallgatóság ülései jóval alacsonyabban voltak. Ezért maradt ránk az a jól ismert kifejezés: „Ennek

vagy annak a mesternek lábainál ültem." Albertus mint hatalmas védőszellem látszott őrködni Tamás felett, akiről azonban tudta, hogy hamarosan túlszárnyalja őt.

A két férfi láttán Alvénen és Rupperten különös érzés vett erőt:szinte lebegni érezték magukat a föld felett. Tudatukat teljesen betöltötte egy váratlan, de megingathatatlan bizonyság: ha az egész világ ésők maguk is ebben a pillanatban elsüllyednének, Albertus és Tamás áldást hozó tekintete akkor is örökké élni fog!

Albertus azzal kezdte tanóráját, hogy felállította előadása két tételét.

Egy: A Föld nem korong, hanem gömb alakú.Kettő: Az antipólus létezése lehetséges. Albertus először Arisztotelész tanításait idézte a Föld gömb alakjá

ról, és részletesen beszélt a Föld kör alakú árnyékáról. Ez a jelenségigazolja, hogy a Földnek gömb alakja van. Ezekkel a szavakkal olyangondolatokat igazolt, amikkel hallgatói már ismerősek voltak, ezekethasználta bevezetésként második tételéhez. Ez a második tétel volt anap fő tárgya. Mielőtt a témát részletesebben kifejtette volna, felszólította Tamást: sorolja fel az összes bizonyítékot - az ókortól a mai napig

- azon hiedelem ellen, amely szerint a déli földteke nem lakható.Tamás engedelmeskedett tanítójának. Hallgatói csodálták beszéd

készségét, emlékezőtehetségét, gondolatainak erejét. Albertus magais láthatóan elégedett volt. Ezután ő ragadta magához a szót, és tanít

ványainak valóságos mesterművet épített. Az összes érvet behatóantárgyalta, és azok tarthatatlanságát megcáfolhatatlan erővel bizonyította.

A hallgatóságban mindenki azt érezte, hogy ezekben a pillanatokban valami nagyon jelentős dolog történik. Az emberi létezésnek ezekről a

hatalmas, jelentős kérdéseiről mind ez idáig még senki sem szólalt megígy. A hallgatóság minden tagja azt érezte, hogy nagy lépést tett egy átfogó igazság megértése felé. Ugyanakkor azt is érezték, hogy ez a felfedezése Albertusnak sok fájdalmat és üldöztetést hoz majd életébe.

Amikor Albertus hatalmas gondolatmenetét befejezte, arra szólította Tamást, hogy a hallottakból vonja le következtetéseit. Tamás ezt afeladatot végrehajtotta.

186



Kimondta azt a tényt, hogy:Egy: Nem zárható ki egy Terra Australia Incognita földrész létezése,

egyéb országokkal és szigetekkel.

Kettő: Fennáll a déli földteke lakhatóságának lehetősége. Albertus ismét Tamás felé fordult, és megkérdezte tőle, hogy van-e

saját, talán bizony döntő bizonyítéka az éppen most megtalált igazságok alátámasztására. Tamás szerényen igennel válaszolt.

Az egész hallgatóság igen meglepődött és megdöbbent. Egy tanít vány egészítse ki mesterét a többi tanítvány jelenlétében? Albertusnak éppen ez okozott örömet. Azonnal visszaadta a szót Tamásnak.

Alvén és Ruppert hirtelen rájöttek arra, hogy Tamás ebben a pillanatbanfogja kifejteni azt, ami a zöld szigetekről felvilágosítást adhat.

Alig kezdett el azonban beszélni, amikor meglepő dolog történt:egy hírnök tört magának utat a hallgatóság seregén át, és az utcáról

Albertushoz közeledett. Jajkiáltások közepette adott át a Mesternek egy tekercset a kölni városi tanácstól, és hírül adta, hogy a kölni dómtűzvész áldozata lett.

Kétségbeesés és felháborodás lett úrrá a jelenlévőkön. Az a kölnidóm, ahol a három szent király csontjait őrzik, minden keresztényé

volt; minden országból érkező zarándokok végcélja. Olyan veszteség volt ez, amit soha nem lehetett pótolni.

Albertus megőrizte nyugalmát. Csendet kért.- Silentium!Ezután csak annyit mondott:- Az órát meg kell szakítani. Feltételezhető, hogy elöljáróink Tamás

testvért és engem visszaküldenek Kölnbe. Amikor a tanítványok ezt hallották, mind kétségbeestek. Alvén oda

súgta barátjának:- Ha a hírnök csak néhány pillanattal később érkezett volna, akkor

most ismernénk az igazság útját a zöld szigetekről. A beletörődés egészen különös kifejezésével mondta ezt.Edwin testvér lépett a két baráthoz, és közölte velük, hogy másnap

Kölnbe utazik, ahol természetesen tovább tanul majd Albertustól. Alvén azt felelte, hogy holnap ő is elhagyja Párizst. Arcának megadókifejezése csak elmélyült, amikor a következő magyarázatot adta: mielőtt idejött, IX. Lajos király hívatta. Közölte vele elhatározását, hogy keresztes hadjáratot indít a Szentföldre, és elvárja Alvéntől, hogy har-

187



cosként vele tartson. Hiszen gyerekkorában részt vett a gyermekhadjáratban, és III. Ince pápától nem kapott felmentést, csak halasztást;most tehát az a kötelessége, hogy együttműködjön...

Míg Alvén ezeket mondta, a három barátot az elvonuló hallgatóság

az utcára sodorta. Ruppert keserű szívvel hallgatta Alvén elbeszélését. Alvén egyáltalán nem emlékezett arra, hogy gyerekkorában fogadalmat tett volna. Hiszen ez 35 évvel ezelőtt történhetett, legifjabb gyermekkorában, ahova az emlékezet már nehezen nyúlik vissza. De nem

volt abban a helyzetben, hogy az ellenkezőjét bebizonyíthatta volna!így tehát követnie kellett a király felszólítását.

Csengettyűk szólaltak meg. Kolduló barátok jöttek az úton, és adományokat gyűjtöttek a király keresztes hadjárata számára. Mindenki,aki csak valahogy tehette, elosont. Senki sem akart adakozni. Az egyik szerzetes odalépett egy előkelően öltözött úrhoz, és személyesen kérttőle adományt. Erre az elővette pénzes zacskóját, kivett belőle egy aranyat. Aztán odaintett egy porban játszó kislányt, és átadta neki a pénzes zacskót ezekkel a szavakkal:

- Add ezt oda a mohamedánoknak, gyermekem, és mondd meg nekik, hogy jobbak, mint a keresztények!

Edwin Rupperthez fordult:- Alvén és én már tudjuk, hogy holnap mit teszünk vagy mit kell ten

nünk. Neked mi a szándékod? Talán te is velem jössz Kölnbe?- Még nem tudom. Az is lehet, hogy én is csatlakozzam barátomhoz, Alvénhoz. Alszom rá egyet.

Ruppertnak ezekkel a szavaival megszakad a provence-i tolmács, Alvén története. A barátok további sorsáról nem számol be. A mondaitt átmegy a történelembe, amely ölében rejti azt a megoldást, amit

Alvén és barátja nem tudott meglelni.

Új-Zéland története - Cook kapitány felfedezőútjáig

Egy wellingtoni maori lány elbeszélése

Mindenekelőtt a tohungákról kell beszélnünk.

Az 1248. évben Köln dóm-temploma tűzvész áldozata lett. Ugyaneb ben az évben indult az a keresztes hadjárat - szám szerint a hatodik -,melyet IX. Lajos francia király vezetett a Szentföldre. A monda szerint188



Alvén, a királyi tolmács is részt vett ebben a hadjáratban. Két zöld szigetét azonban ennek a hadjáratnak során sem tudta megtalálni!

Ahogy IX. Lajos szinte teljes hadseregét, valószínűleg Alvént is Afrikában érte a halál, ott is temették el keresztbe tett lábbal, ahogy a keresztes lovagokat hagyományosan temették.

Különös módon, ugyanebben az időben a Föld másik oldalán, a maori népeknél valami hasonló impulzus támadt fel, mint ami Alvénban,a tolmácsban dolgozott. Figyeljünk erre az összefüggésre: pontosanazokban az években, amikor Albertus Magnusnak és Aquinói Tamásnak Nyugat-Európában síkra kellett szállni a déli hemiszférával kapcsolatos sajátos nézeteikért, a kérdéses déli hemiszférában sok mindentörtént, ami a mi korunk számára is jelentőséggel bír.

A smaragdzöld kettős sziget képe ugyanis imagináció formájában meg jelent bizonyos maori törzsek varázslóinak szellemi szeme előtt. A maorik ekkor még a Csendes-óceán egy szigetcsoportján éltek, és ez a felmerült imagináció - csakúgy, mint Alvénre - ellenállhatatlan híváskénthatott rájuk. Ezeket a törzsi varázslókat, az ő pap-bölcseiket hívták amaorik „tohungá"-nak, és a törzs valamennyi tagjának mély tiszteleteövezte őket. A maori törzsi élet minden területén az ő szellemi világosságuk vitte a vezérszerepet.

Azok a tudósok, akik a maorik életét tanulmányozták, mindig cso

dálattal írtak a tohungák sokoldalúságáról. Ok tanították az ifjúságot,ők voltak a költők és krónikások, a látók és a filozófusok. A maori népés isteneik között ők voltak a közvetítők, de ugyanígy, háború eseténők voltak a hadvezérek is. Minden szinten sors-irányítóként működtek.

Albertus Magnus és Aquinói Tamás idején a maori törzsek a Csendes-óceán különböző szigetein éltek, Új-Zélandtól messzi-messzi északra. Nem voltak őslakói ennek a vidéknek sem, hanem őshazájukból jöttek oda egyszerű csónakjaikon. Kiváló képességű navigátorok voltak.

Kormány - és nagyon sokszor - vitorla nélkül is több ezer mérföldettettek meg a legviharosabb óceánon. Őshazájukat „Hawaiki"-nak ne

vezték, és híven őrizték törzsi emlékezetükben. A tudósoknak a mainapig sem sikerült megtalálni „Hawaiki" helyét, még az sem biztos,hogy valóban létezett ilyen ország a Földön.

A Pleiádok (Fiastyúk) „híradása" hozta Új-Zéland történetében azelső fordulatot.

189



Egyes maori mítoszok beszámolnak arról, hogy Maui, az Isten fiaidézte a zölden csillogó kettős sziget képét a maorik szeme elé. Maui alegtöbb maori törzshöz igen közel állt, már csak azért is, mert őt tekintették a tűz hozójának, de Prometheus tragikus sorsvonásai nélkül. Ellenkezőleg, úgy néztek fel rá, mint a fény képviselőjére, talán mint magára a Napra. Az, hogy lényének fensége ellenére át kellett lépnie a halálküszöbét, csak növelte az iránta érzett áhítatot és tiszteletet. A maorik olyan nagyra tartották, hogy némely törzs a csillagok óriási seregét aTejutat „Maui halai"-nak nevezte. Magasztos tisztelet ez egy nép szá

jából, amelyik elsősorban halászatból tartotta fenn magát.Maui egy szép napon egy „hosszú, fehér felhőt" pillantott meg a

horizonton, amelyet követni kezdett. Amikor közelebb ért hozzá, a

hosszú, fehér felhő a világóceán kék felszínére ereszkedett, és lassanelmerült benne. Ekkor Maui elővette halászeszközeit, és halászni kezdett. Az örök vizekből egy olyan földterületet „emelt" ki, amely kétüde-zöld szigetből állt. Ezeknek a szigeteknek a képét festette azutánMaui a tohungák lelki szemei elé. A tohungák azonnal tudták, hogy erre a kettős szigetre kell elvezetniük törzseiket. Merész tervüket nemakarták elsietni, hanem végleges döntésükkel megvárták az új év kezdetét. Az új év számukra mindenkor a tél beálltakor kezdődött, abbanaz órában, amikor a Pleiádok, a Matariki az égbolton megjelent. A to

hungák minden ősszel hatalmas, ünnepi örömmel várták a Pleiádok meg jelenését.

A XIII. század közepe táján pedig minden eddiginél erősebb ünnepiérzéssel gyűltek össze a Matariki téli megjelenésére. A csillagokból

várták a választ arra a kérdésükre, hogy tervük mind a tizenegy isteni világ szférájával összhangban van-e. A döntést tehát maga az ég hozta,és a maorik megkezdték utolsó nagy vándorútjukat...

Dél felé eveztek. A zöld kettős szigetet, az egykori „hosszú fehér felhőt" keresték, a

mai Új-Zélandot.Paradicsomi állapotban találtak rá, emberek és emlősök nem lakták,

a madarak és énekesmadarak lakóhelye volt csupán. A történelemtudomány állítása szerint a maoriknak ez a vándorútja mintegy száz évigtartott, körülbelül 1250-től 1350-ig. Utolsó csoportjuk állítólag 1350körül érte el Új-Zélandot. Ez az utolsó maori csoport valószínűleg Honoluluból érkezett, ahol az 1000. évtől éltek, és ahova, mint már emlí-

190



Amint Cook kapitány felfedezőútját befejezte, és Batáviába érkezett, Tupia életfonala megszakadt. Egy régi, hanyatlóban lévő kultúrafőpapja még egy utolsó missziót teljesített akkor, amikor segítségére

volt a modern emberiségnek Új-Zélandnak és Ausztráliának a felfedezésében. Szolgája, Taita követte őt a halálba.

A világ mindkettőjüket elfeledte, ahogy elfeledték a csillagok segítségét is, és ma már mindenki csak Cook kapitányról beszél. Ezt az állapotot legkevésbé Cook kapitány helyeselné, mert ő maga - mint minden nagy ember - hordozta a szerénység és a hála erényét. Bizonyáraelégedett lenne azonban, ha láthatná Új-Zéland címerét, amelyben kétalak látható: egy fehér asszony - valószínűleg a brit birodalom allegóriája - és egy maori harcos.

Gondolati közjáték

Felmerül bennünk a kérdés: mit szólt az északi földteke emberisége,elsősorban Anglia és Európa többi része Cook kapitány nagy déltengeri felfedezéseihez? Milyen gondolatok és tettek vezettek azokhoz azeseményekhez, amelyek a maorik életében aztán annyi megrázkódtatást, sőt tragédiát okoztak?

A következőkben leírt történelmi tények azt mutatják, hogy a déltenger területeinek felfedezését mind Angliában, mind a kontinensenkizárólag hasznossági szempontok szerint ítélték meg. Híven tükröziezt az a munka, amit fehér misszionáriusok Új-Zélandon a színes bőrűek „lelki üdvéért" végeztek. Amit és ahogyan tettek, az elsősorban sa

ját egyházi tradícióikból fakadt, és teljesen hiányzott belőle a maoriemberek lelki világába való önzetlen elmélyedés eleme.

Ha Cook kapitány déltengeri felfedezése idején megvizsgáljuk Európa szellemi vezéregyéniségeit, akkor a következő kép bontakozik ki előt

tünk: egyetlen olyan lény akadt köztük, aki a tiszta emberi érdeklődés ésnem a hasznossági elv alapján küldte gondolatait a déltengerek felé, ez alény a német romantika jelentős költője és gondolkodója, Novalis volt.

Abban az évben, 1772-ben született, amikor Cook kapitány új-zélandi és ausztráliai felfedezőútjairól visszatért.

Ebben az esztendőben tehát két új és jelentős tudat-emelkedés indult meg az akkori emberiség számára: először az addig ismeretlen,

192



déltengeri területek, az ötödik kontinens létezésének tudata, másodszor az ifjú Novalis műalkotásainak megjelenése. Új-Zéland és Ausztrália létezése tehát időben akkor lépett a fehér ember tudatába, ami

kor Európában Novalis megkezdte életét. Időbeli párhuzam jött tehátlétre az ő szellemi felfedezéseinek hatása és a déli hemiszféra földrajzifelfedezésének hatása között. Novalis - az utilitarizmus legcsekélyebbszínezete nélkül - vette fel egész világot hordozó gondolataiba az újonnan felfedezett déltengerek világát is.

Ezt az egyedülálló és különleges emberi magatartását szemlélve, felmerül bennünk Novalis lelkivilágának megismerési igénye, annál is inkább, mert ez a rendkívüli lelkivilág nagy szerepet játszott AlfrédMeebold, a botanikus vándor fejlődésében.

Novalis világképe

Úgy tűnik, hogy a lírikus és romantikus Novalisnak legfontosabb „szívügye" a kozmosz tudománya volt.

Számára döntő fontossággal bírt a mikrokozmosz és makrokozmoszmegfelelésének, az ember és az univerzum lényegében azonos felépítésének ősrégen felismert igazsága.

Töredékeinek egyikében így beszél:„Akkor fogjuk a világot megérteni, ha saját magunkat megértjük, mert a

világ és mi emberek egymásban létezünk.Isten gyermekei vagyunk, az isteni lét csíráit hordozzuk magunkban." Harmadik Himnuszában Novalis elmondja, hogyan jutott első ízben

a világösszefüggések átfogó betekintéséhez. Nem a csillagvilág isteninyugalmát, hanem a világtörténelem drámai-dinamikus folyamatát ragadta meg akkor:

„Évezredek vonultak el felettem, mint a zivatar."

Kozmológiáját sohasem foglalta összefüggő rendszerbe, a múzsaerejéből, a tiszta költészet által ábrázolta a világ keletkezését és jövő

beli végkifejletét. Az őskezdetet „aranykornak' tekintette, amelybenlények és erők áldott harmóniáját vélte felfedezni.

A kozmosz keletkezésének ezt a legelső fázisát, amelyet Naprendszerünk szellemi bölcsőjének is tekinthetünk, a Szaturnusz bolygó ne

vével jelöljük. Novalis látta, hogy az őskezdetek mennyei szeretet-hő

193



állapotában a „gonosz" még nem létezett, mert kozmoszunk teremtése, még a Szentháromság isteni harmóniája szerint történt. Erre a korszakra tekintenek vissza a János-evangélium első sorai.

A kozmikus haladás folyamatából - az újra meg újra ismétlődő megsemmisítő katasztrófák ellenére - Novalis a következő tendenciát ol

vasta ki: Naprendszerünk fejlődésének legmagasabb, végső stádiumá ban a valamikori harmónia és ártatlanság ősállapota egy magasabb szellemi tudat-szinten jelenik majd meg, amelynek segítségével az ember a„gonoszt" átalakítva - a világmindenség valamennyi teremtményével együtt -embervoltának legtökéletesebb fokára emelkedik.

Ennek a kozmikus tendenciának működéséről az ős-keresztény em beriség még tudomással bírt. Kozmoszunk megfelelő fejlődési kulmi-

nációját, sötétség feletti győzelmét, az ős-kereszténység korában „Apo-katastase"-nak, újraegyesítésnek, vagy helyreállításnak nevezték. Azantropozófiában ez a korszak egy állócsillag nevét kapta, a Vulkánkozmikus fázisa elnevezést. Novalis ezt a kort „kozmikus megújulásiünnepnek", „az örök aranykor visszatérésének" tekinti. Meg volt győződve arról is, hogy a távoli jövőnek ezt az univerzális ünnepi magasrendűségét szubjektíven már most, „előre meg lehet élni" a Krisztussal

való belső találkozásban. (Szellemi énekek 9. szakasz).Ezért szükséges már most az emberiség tudomására hozni ezeket az

összefüggéseket. Novalis ezt a költő módján, szimbolikus képekben jelenítette meg.

„Emberek, állatok, növények, kövek és csillagok elemek, hangok és formák egységben élnek együtt és korszakokra emlékeznek."

Feljegyzések a Heinrich von Ofterdingen 2. részéhez, Tieck szerint.

Novalis ennek a legmagasabb kozmikus lépcsőfoknak sokrétű megvalósulására is rálátott. Ennek a hatalmas folyamatnak egyik misztériumát

keresztelte el az őskereszténység „a test feltámadásának". Ez akkor teljesedik be, amikor az emberiség a fizikai lét romlott mélységeiből fokozatosan kiemelkedve, a vér megtisztításával lényének teljes átszellemiesíté-sét végrehajtja. A vér azonban csak akkor válhat ismét éteri szubsztanciává,ha a krisztusi áldozati tettből kiáradó erők - az ember közreműködésé

vel - beépülnek a kozmikus világfolyamatba. A vér éterizációja vezetmajd minden fizikai létezés „gyógyulása és megmentése" felé.

194



Ki az, aki megfejti a földi test magas értelmét?

Ki mondhatja azt, hogy ismeri a vér lényegét? Egykor minden test,

mint egyetlen test,az égi vérbenúszik majd.

(Hetedik himnusz)

Novalisra igen jellemző, ahogy átéli az emberiség történetét:

„Szelíd és hatalmas erő él a régi korok vonulatában

a be nem avatottak elől szent fátyol rejti azok a lelkek, akiket a sors a forrás szelíd csobogásából teremtett,isteni szépség ragyogását látják majd."

(Heinrich von Ofterdingen)

Még egy gondolat:„A történetírónak előadásában szónokká kell válnia, hiszen az evangéliumokat szólaltatja meg, mert az egész történelem: evangélium."

Az örömteli híradás Novalisban elsősorban a végső aranykor, a koz

mikus beteljesedés visszhangját kelti.Ebben a korszakban „a keresztény vallás kibékül a pogánnyal", ésekkor bekövetkezik egy fordulat:

„Az emberiség története egy kertben kezdődik, és egy birodalomban, Isten országában ér véget."

Ez a megvalósulás csak Krisztus erőinek forrásából lehetséges:

Szeretetből mint adta végül magát mindenestül nekünk,

s Isten országa talpkövéül önként a földbe mint feküdt?

(Szellemi énekek, 11.)

195



A jövőbe vezető utat Krisztus fokozatosan építi fel az ember számára:

Megkönnyebbül az élet

s az öröklétbe hull;elménk benső tüzének fényén magasztosul;olvad a csillagég lesz

arany életborunk, s mi megízlelve fényes

csillaggá változunk.(Himnuszok, 5.)

Novalis ebben az Ötödik himnuszban az ember eljövendő fejlődésének további fokozatait írja le, az antropozófiában ezt szellem-énnek (az érzékszervek felmagasztosulása), élet-szellemnek (arany életbor)és szellem-embernek (a tökéletesre kifejlett ember csillagállapota) ne

vezik.Jelen kozmoszunk feloldódásának, szétfolyásának szükségessége

azért áll fenn, mert az emberi fejlődés legvégső célja a „nagy áldozat". A kozmikus célhoz áldozatkészen eljutó emberiségnek az lesz a feladata, hogy az új kozmikus evolúció szeretet-alapjait megteremtse. Mert:

„A szeretet a világtörténelem végcélja, az univerzum Ámenje." Novalis a természet átalakítását és az ember fejlődését egymással

szellemi kapcsolatban látja. Ebben a tekintetben is megegyezik megismerése az őskereszténységével, Szent Pál szerint ugyanis:

„A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja" (Róm. 8-19).

Novalis mint mindig, úgy ezen a területen is teljesen saját tapasztalataiból meríti tudását, és költészete ehhez üdítő, eredetien ragyogó formákat talál.

Egy tavaszi séta alkalmával különös élmények és kinyilatkoztatások lepik meg, amelyek új kérdéseket ébresztenek benne, és amiket csak lassankint tekint át.

Kezdődnék egy újfajta kor -növénnyé lesz a lomha por,állatmozgása lesz a fának

196



s ember akar lenni az állat? Azt sem tudtam, mi van velem,

s miféle csodát lát szemem.(Vegyes költemények:

Zöld színbe öltözött a rét)

A csillagok, a növények, az állatok és az ember keletkezésénél mondjaOfterdingen-regényébenyl természetben mindenható szimpátia uralkodott, akkor még nem jelent meg a gyűlölet és barbarizmus. Ennek átkrisztusított formában vissza kell térnie. Ahogy létezik az Újtestamentum, eljön majd „az új természet, egy új Jeruzsálem."

És akkor „a galamb társalkodónője és kedvence lesz a sasnak".

A természet és az ember elválaszthatatlansága! az Ofterdingen-re-gény második részében Heinrich egy párbeszéde dokumentálja:

„Mikor nem lesz már szükség a világmindenségben semmiféle ijedtségre, fájdalomra, ínségre és gonoszra?"

„Ha majd csak egy erő fog létezni - a lelkiismeret ereje - amikor a természet tiszta erkölcsű lett."

Ez az állapot tartozik majd az eljövendő „aranykor", a „világ megfiatalodása" sokféle megvalósításának egyikéhez.

A természeti világokat Novalis első himnuszában így ábrázolja:„A szikrázó, sosem mozduló kő, az érző, nedvszívó növény, és a vad,izzó, sokformájú állat - de mindenekelőtt az értelmes szemű, röpke járású,

gyöngéden zárt és hangban gazdag ajkú, nagyszerű idegen." Az embernél tehát három képességet emel ki: a gondolkodást, az

egyenes tartást és a beszédet. A természeti világok élete nem gépiesen folyik, hanem szellemi lé

nyek működnek benne:„Az egész természetnek csodálatos módon kell összeolvadnia a szellemi

világgal" (Zsolt. 97,104, Kol. 1/16, Kol. 11/10, Ef. 1/21, Ebr. 1/7). Amikor Novalis a szellemi világról, vagy magasabb lényekről, példáulangyalokról beszélt, nem antropomorf, hanem tisztán szellemi képek ben ábrázolt:

„A világ a szellem szimbolikus képe." A természeti világok szellemi titkainak felismerése Novalisnál, a

Zsoltárok könyvében, vagy Pálnál, de az antropozófiában is Krisztusmegismerésében gyökerezik. Novalis számos költeményében elmond-

197



„A mikrokozmosz ideája az ember számára a legmagasabb idea. Az univerzum az emberi lény teljes analógiája, testben, lélekben és szel

lemben. " Az ember felépítéséről szólva, Pál a következő szavakkal búcsúzott

barátaitól:„Ó pedig, a békesség Istene, szenteljen meg titeket. Őrizze meg feddhe

tetlennek szellemeteket, lelketeket és testeteket Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig" (Tessz. 5/23).

Novalis rámutat arra, hogy az ember hármassága a világmindenséghármasságában gyökerezik; mindkettő ugyanazt a három alapelemethordja magában:

„Test, lélek és szellem a világnak ugyanaz a három eleme - mint az eposz, a líra és a dráma a költészetnek."

De nemcsak az emberi hármasság, hanem pusztán a test is hordozmagában az univerzummal való megfeleléseket és tükröződéseket.Következésképp a test is háromrétegű.

A hármas tagozódású ember központja énjében van. Novalis az ént„szabadságpontnak", vagy „középpontnak" nevezte, „amelyben mindenindividuum láthatóvá lesz".

Mivel az én átélése különböző fokokon megy végbe, az ént azonosíthatjuk a testtel, vagy a lélekkel, és igen nehéz eljutni a valóságos, örök

szellemi én átéléséhez, amely az ember legsajátosabb magja, legmagasabb rendű lénye.Ezt nevezte Novalis „az én énjének".

Azt mondja: „Saját énünk énjévé lenni tűnik a képzés legmagasabb feladatának. "

Ebből a gondolatból kiindulva Novalis azt akarja kifejezni, hogy em beri feladatunkat a Föld jelenében és a Föld jövőjéért, csak szellemiénünk átéléséből leszünk képesek betölteni.

A Heinrich von Ofterdingen második részében ismét rávilágít az em

ber örök lényére:„A lelkiismeret az ember őseredeti, veleszületett lénye, teljes megdicsőü

lésében maga az égi, kezdeti (archaikus) ember." Az én tevékenysége által az emberben - fejlődése során - új szellemi

szintek bontakoznak ki; a szellemtudomány elnevezése szerint: szellem-én, élet-szellem és szellem-ember. Novalis ismeri ezeket a fogalmakat - ha más néven is nevezi őket.

199



A lélek az emberben összekapcsolja a testi és a szellemi elemet. A lélek hídként működik az emberben, a test és a szellem között.

Novalis felveti a kérdést:

„Mi a lélek szubsztanciája ?", és sejtését a következőképpen fejezi ki:„A lélek szubsztanciája nyilvánvalóan az erkölcsös lény, a morálprincí pium. "

Ezzel a lélek egységes, szellemhez közeli alapelemére utal. A testtelrokonná lett többrétegűség is megjelenik leírásában:

„A lélek már majdnem fogalom, mint az anyag, a végén nyilvánvalóan szoros kapcsolatban vele. A lelkierőket és lelki képességeket az anyag erőivel és speciális anyagokkal hasonlíthatjuk össze."

A léleknek a testhez és kettőjüknek a szellemhez való kapcsolatáról

Novalis a következőket írja:„A lélek és test szintézise a személyiség (persona). A persona úgy viszonyul a szellemhez, mint a test a lélekhez. Egykor eltűnik, hogy átalakult

formában visszatérjen." „Ahogy a test a Földdel, úgy a lélek a szellemmel van kapcsolatban.

Mindkét útvonal az emberből indul ki, és Istenben végződik." Az emberi lény továbbfejlődése Novalis számára a következőképpen

jelent meg:„Emberré válni művészet."

Ennek a művészetnek a gyakorlása - Novalis szerint - a megismerésbenés tudományban egyaránt a teljes emberiesség elmélyült, árnyalt és tudatosápolásával lehetséges. Ez nem jelent mást, mint hogy tudományos tevékenységünkben is csak úgy érhetünk el áldásos eredményeket, ha ezzel egyidőben saját jellemünk átformálásán is szüntelenül munkálkodunk.

Novalis életének tényei megmutatják, milyen átfogóan törekedetterre a teljes emberiességre. Főfoglalkozásának költői működését tekintette. Ezenkívül azonban nem hanyagolta el a tudományokat sem.Jogtudományi tanulmányainak befejezése után a freiburgi bányászati

akadémiát is elvégezte. A legkülönbözőbb vallási, filozófiai és kultúrtörténeti tanulmányokkal is foglalkozott.

Iskolázási módszereihez tartozott: az elmélyült megfigyelés, a koncentráció és meditáció, a magány, a hallgatás és az áhítat. Az ilyen önképzés célja: új érzékszervek kialakítása, amelyekkel a világ szellemitartalmát, tényeit és a morális kozmikus rend lényeit ugyanúgy észleli,mint fizikai érzékszerveivel a fizikai világot. Ezeknek a szellemi szer-

200



Novalis az ember földi sorsának bizonyos ritmusait is jól ismerte:„Évszakok, napszakok, életek és sorsok egyformán ritmikusak metri

kusak, ütemesek." Az ismételt földi életek bizonyossága számára nem volt sem tragi

kus, sem nyomasztó, ellenkezőleg: az isteni kegyelem adományának tekintette.

Ezért: „az eljövendő élettel az elmúltat meg lehet menteni, és fel lehet emelni."

Egy 1800. október 9-i naplóbejegyzése híven tükrözi az ismételt földiéletekkel kapcsolatos felfogását. Ekkor már súlyos beteg volt, de - néhány hónappal a halála előtt - hihetetlen akaraterővel, nehéz fizikaitünetei dacára, belső nyugalmat teremtve még ezt írta:

„Nem én választom-e öröktől fogva valamennyi sorsomat?" Ezekből a szavakból sugárzik felénk - egy látszólag reménytelen

sorshelyzetben - Novalis kereszténységének igazi mélysége. Teljesmértékben legyőzte magában a szigorú, büntető Atyaisten ótestamentumi hitének maradványait. Isten örök jelenlétét az ember szellemimagjának szent szikrájában élte át, és tudta,

„ha az ember szenved, vele együtt szenved a benne lévő Isten." Novalis világképe ugyanabban az időben jelent meg az emberiség

kollektív tudatában, mint az ötödik kontinens létezésének bebizonyí

tott valósága.így azt mondhatjuk, hogy a XVIII-XIX. század fordulóján az emberiség világképe - Novalis és Cook kapitány fizikai és szellemi felfedezései által - két irányban is fejlődésnek indult.

Új-Zéland története - Cook kapitány ótaEgy maori lány elbeszélése

A maorik misztériumiskoláinak titkát az Új-Zélandot betelepítő britek sohasem ismerték meg. Semmit sem tudtak az iskolák tanítványainak nehéz testi-lelki megpróbáltatásairól, áldozati tetteiről. A maorik „lovagiasságát", figyelemreméltó szellemi képességeit lépten-nyomontapasztalták ugyan, de nem tudták meg soha, hogy a maori szellem milyen forrásból táplálkozott. A maori nép viselkedése általában nyugodtés méltóságteljes volt, műveltségben messze a többi polinéziai nép fölé

202



emelkedtek. Amikor azonban igazságérzetüket megsértették, igen kegyetlenekké és bosszúvágyókká váltak.

Új-Zéland története azt mutatja, hogy a britek és maorik közöttikapcsolat - az elkerülhetetlen nehézségek, sőt harcok ellenére is - sokkal emberibben alakult, mint más gyarmatokon a hódítók és bennszülöttek között.

Ez a gyarmatosító folyamat 1814-ben indult meg. A maorik generációkban számoltak, időszámításuk tehát jelentősen különbözött az európaitól. 1814-ben Sámuel Marsden felépítette első keresztény misszióját a szigetöbölben. Ezt más missziók is követték, amelyek a szigetentemplomokat és iskolákat alapítottak. A maorik lassan éreztek rá azeurópai iskolarendszer mibenlétére. Ebben szerepet játszott az is, hogy egyes angol személyiségek iránt a maorik nagy tisztelettel és szimpátiá

val viseltettek, másokat viszont elutasítottak.1839-től a gyarmatosítás folyamata E. G. Wakefield nevéhez fűző

dik. O újabb telepeseket hozatott Új-Zélandra, az ország független önkormányzatát szorgalmazta. Ennek a korszaknak jelentős figurája mégSir George Grey aki 1845-47 között a sziget kormányzója volt. Az ő to

vábbi hivatali ideje alatt az ország 1852-ben alkotmányt, 1856-ban parlamentet, 1890-ben pedig általános szavazati jogot kapott. Sir GeorgeGray, aki 12 évig az ország miniszterelnöke volt, 1894-ben, Angliába

való visszatérése után behatóan foglalkozott a polinéz mitológiával.1907-ben Új-Zéland domínium lett. Ekkor - bár lehetősége nyíltarra, hogy az ausztrál szövetségi államhoz csatlakozzék - inkább a függetlenséget választotta.

Az első világháborúban Új-Zéland 1 millió 300 ezer lakójához képest hatalmas, 84 ezer főből álló hadsereget állított fel. Az új-zélandikatonák közül csak nagyon kevesen látták viszont hazájukat, legtöbbenGallipoliban lelték halálukat!

A maorik kezdettől fogva érzékelték, hogy az európaiak egy számuk

ra teljesen ismeretlen, gazdag tudással rendelkeznek. Világosan látták azt is, hogy a maorik bölcsességéről az európaiak semmit sem tudtak. Az európaiaknak nem voltak Tohungáik! Nem voltak látóik, akik az

istenek írását olvasni tudták volna, és nem voltak bölcseik, akik az idők jeleit értelmezhették volna.

Az európaiak könyveket és újságokat olvastak, de nem olvasták a tizenegy kozmikus szféra üzenetét. Okosak és eszesek voltak, de lelki

203



adták át, és mindig a törzsi élet követelményeire alapozták. Ezt a módszertant a legkisebb részletekig, a szigorúan mantrikus formákig változatlanul fenntartották, egészen a XIX. század második feléig.

Más szóval a tohungák a majdnem százéves brit uralom idején is za vartalanul fenntartották a kultikus nevelés titkos intézményeit. Ekkor azonban egy hirtelen változás következett.

Azokban az években, amikor az északi hemiszférában Richárd Wagner erős szellemi indíttatást érzett arra, hogy a világalkony zenéjétmegkomponálja (operájának Az Istenek alkonya címet adta), a világmásik felén, az új-zélandi szigeteken - egy valóságos Istenek alkonyazajlott.

Mr. Stephenson Percy-Smith, a Polinéziai Társaság elnöke részlete

sen leírja The Lore ofthe Whare Wliananga (A maori kollégium tanítása)című könyvében, hogyan ment végbe a maoriknál az Istenek alkonya.

Azok a tohungák, akik az Északi-sziget keleti partján éltek, és a legmagasabb beavatási fokon álltak, tanácskozásra gyűltek össze. A tohungák 1250-ben, a távoli északi szigeteken megtartott összejöveteleóta - amikor a kettős szigetre való vándorlást elhatározták - nem voltilyen horderejű találkozója a maori papoknak. Úgy tűnik, hogy ez az1860 körül összehívott tanácskozás jelentőségében minden eddigi föléemelkedett. Ezek a tanácskozások olyan hatalmas lelki-szellemi erő

összevonások közepette zajlottak, amelyet egy európai elme képtelenlenne akár átélni, akár megérteni.

A hagyomány szerint a tanácskozás ideje alatt Új-Zéland földje újraés újra megrengett, körös-körül felmorajlottak a vulkánok, miközben atohungák legszentebb tabu-területeikre rejtőzve, benső világukban átélték a máglyahalál kínjait.

Ezúttal nem várták meg a Pleiádok feljövetelét; nem kívánták a csillagok fényéből kiolvasni a halálos ítéletet mindarra, ami számukraszent volt. Óriási belső erőből és nyugalomból táplálkozva kimondták a közös határozatot, hogy legmagasabb szintű misztérium-iskolájukata „Whare Whanangát" mindörökre bezárják. Pontosan tudták azt is,hogy példájukat a kettős sziget valamennyi iskolája követni fogja. Ezígy is történt.

Senki sem tudja pontosan, hogy a nagy maori tanács ezenkívül mégmilyen döntéseket hozott. Annyi azonban bizonyos, hogy a Tohungák összejövetele végső soron úgy döntött, a szent tanoknak csak egy részét

205



semmisítik meg, a fennmaradásra szánt részét pedig írásba fektetik, ésrábízzák Mr. Stephenson Percy-Smithre, a maorik nagy barátjára. Mr.Percy-Smith kitűnően beszélte és értette a maori nyelvet, a maori kul

túra és néprajz kiváló ismerőjének számított. A papok tanácsának volt még egy harmadik határozata is, dönteniük

kellett, hogy szent tanaiknak melyik részét semmisítsék meg, és melyiket fektessék írásba az utókor számára. A döntés megszületése után a„tollbamondás" következett: H. Z. Whatahorát választották meg jegyzőnek, aki valószínűleg hetekig rótta a betűket. Kézirata ma a wel-lingtoni múzeumban található. Angol fordítását Mr. Stephenson Percy-Smith személyesen készítette el; a kétnyelvű könyv két vastag kötete azeredeti maori szöveget és az angol fordítást együtt tartalmazza. A könyvcíme The Lore of the Whare Whananga, /ejegyezte H. T. WhatahoroÚj-Zéland keleti partján, Te Matoro Hanga és Nepia Pohohu, a Whare

Whananga papjainak tanítását.Ez a mű valóban hű képet ad a maorik történelméről, etikájáról,

kozmológiájáról, az életüket meghatározó isteni tanításokról. Az írásolyan eseményeket, neveket hoz nyilvánosságra, amelyek kétezer évigtabunak számítottak. Ez a nyilvánosság fájdalmas lépés volt azok számára, akik szent hivatásuknak tekintették a titkos tudományok őrizetét. Különösen fájdalmas lehetett számukra a legmagasabb, mindenható istenség: Io nevének nyilvánosságra hozatala. Ezt a nevet szintesohasem volt szabad kiejteni. Ha valaki részesült abban a kegyelem

ben, hogy ezt a nevet meghallhatta, ez a tudás számára azonnal a legszigorúbb tabuvá kellett váljon. így volt ez a kezdetektől, és most hirtelen bárki emberfia olvashatta, sőt kimondhatta a legmagasabb istenségszent nevét! A Tabu megszűnt!

Felmerül a kérdés: mi volt az ok, mi volt az az esemény, amely atohungákat arra indította, hogy a XIX. század hatvanas éveinek kez

detén ezeket a hatalmas következményekkel járó döntéseket meghozzák? A kultúrtörténet ma már tisztában van azzal, hogy a kereszténység

előtti időkben a legfőbb tudás minden országban a misztérium-iskolákból indult ki, és ezek az iskolák hatalmas befolyást gyakoroltak azemberiség sorsára. A XX. században nemcsak a kultúr - és vallástörténet, hanem a pszichológia és a szépirodalom is kimerítően foglalkozik ezzel a ténnyel.

206



A misztérium-iskoláknak mindenkor az volt a feladatuk, hogy a földiélet követelményeihez alkalmazkodva tanítványaikat a felmerült követelményekre és szükségszerűségekre felkészítsék. Talán legfontosabb

feladatuk az volt, hogy a szükséges változásokat a megfelelő időben -tehát nem túl korán, de nem is túl későn - az emberi kultúrába bevezessék.

Ehhez arra volt szükség, hogy az iskolák vezető mesterei - vagy azidők jeléből, vagy akár egy személyes találkozás erejéből - meglássák,hogy a Földre egy új beavatott érkezett, aki a misztérium-iskolák működését döntő módon át fogja alakítani. Ilyen fordulópontok alkalmá

val az iskola vezetőinek az volt a kötelessége, hogy a régi tanításokat ésmódszereket - a kor kultúrájának áramlatából, vagyis az emberi tudat

ból - a megfelelő módon kivonják.Ilyen feladatot töltött be évszázadokkal korábban Dionysios Areopagita.

Valószínűleg az eleuziszi misztériumok egyik legmagasabb beavatottja volt. Mégis, amikor Tarsusi Pál athéni beszédét meghallgatta, az apostolszavaiból áradó nagy világváltozást világosan felfogta, beszüntette eleuziszitevékenységét, és Pál keresztény-ezoterikus is- kólájának tanítványalett. Eleuzisz homályba merült, Pál iskolája felvirágzott.

Felmerül a kérdés, hogy a tohungák nagy horderejű elhatározásáhozmilyen rálátás, belső késztetés vezetett, amely a szent iskolák bezárásáteredményezte?

Lehetséges-e, hogy a tohungák tudatában voltak annak, a XIX. század hatvanas éveiben egy új bölcs született a világra?

Lehetséges-e, hogy ez az új bölcs a XX. század legnagyobb „tohungája"lesz, és egy egészen új „Whare Whanangát" fog alapítani?

Elképzelhető-e hogy a déli félteke szellemi mesterei a XIX. századhatvanas éveiben őmiatta vonultak vissza, hogy az ő szellemi működé

sének teret adjanak?

A maori törzsek népe azonban semmit sem tudott erről az új reményről, az új fejleményt nem vették, mert nem is vehették észre. Úrrá lettrajtuk a melankólia, ez a mondás járta körükben: „ki fogunk halni,mint a moa". A maorik száma Új-Zélandon valóban feltűnően csökkent. Csak a második világháború után kezdett újra növekedni.

207



A moa Új-Zéland egy óriás madara volt, amely lehetővé tette a maorik számára a hús élvezetét, hiszen Új-Zélandon egyetlen emlős semlétezett. Ez a madár azonban - már jóval az európaiak megérkezése

előtt - kihalt. A britek csupán csont-maradványaikat találták meg. A maorikon elhatalmasodott az érzés, hogy ők is - ahogy egykor a moák - kihalásra vannak ítélve, mert a Whare Whananga, amely egykor felé

jük áramlott, és életerőt adott, már nincs jelen világukban. A tohungák imái elhallgattak, a szent iskolák nem fogadtak többé új

tanítványokat. A „tudás kosarai" - így nevezték a szent iskola tananyagát - üresen

maradtak. Csupán a „gonosz kosara" telt meg újra meg újra.Új-Zéland története - e hatalmas fordulópont óta - többé semmi ere

detit, semmi jelentőségteljeset nem tudott mutatni a világnak! Ami amúlt század óta itt történt, röviden így jellemezhető: utánzás, imitáció!Más szóval: az egyenlőségesdin alapuló, importált materializmus el

áradt az élet minden területén. Ez a szellemtelen, üres létforma, a rádión, a filmeken és a sajtón keresztül ellenállhatatlanul átalakítja a gazdasági, kulturális és szociális életet. Mindaz, ami így beárad, mindaz,ami így keletkezik, ugyanabban a körben mozog. Semmi eredetit nemtalálhatunk. Az ember körülnéz, és megkérdezi magától, hol van maÚj-Zéland? Az eredeti flórát kiirtották, a faunát szándékosan átalakí

tották, a mitológiát megsemmisítették. Mire vonatkozik ma egyáltalánaz a szó, hogy Új-Zéland, vagy új-zélandi? Talán a puszta földrajzi területre?

Még arra sem! A pompás, fiatalos termőerővel telített új-zélandi talajt is tönkrete

szik! A pénzéhes, természetellenes monokultúra, a külföldről importált, a kártevők elpusztítását célzó kémiai anyagok és a műtrágya miatta termőtalaj állapota rohamosan romlik, mérgeződik.

Ez után a vigasztalan kép után fordítsuk most tekintetünket a Föld

északi féltekéje felé.Keressünk valakit, - aki rendkívüli tehetségekkel megáldva - az

1861-es évben lépett a földi világba. Mint korának igazi gyermeke, magas szinten elsajátította a modern tudományokat, miközben - egyetemes szellemi tudására támaszkodva, igazi tohunga módjára - maga eléállította a feladatot, hogy a rég letűnt misztérium-iskolákat a XX. század szellemének megfelelően megújítsa.

208



Ezt az embert nem könnyű megtalálni, mert külsőleg nincs rajta semmi feltűnő. Látszólag semmiben sem üt el ember-testvéreitől, akiknek megsegítésére, tanítására a Földre született. Az ilyen emberre sokáigsenki sem figyel fel, gyakran félreismerik, kigúnyolják, néha üldözik.

Az ilyen ember mindenkor szerény és egyszerű. Rendkívül fontos aszámára, hogy ne hordozzon magán olyan külső jeleket, amelyek em

bertársaitól megkülönböztetik. Csupán belső kvalitásai alapján kíván ja magát felismertetni.

Vajon Péter másképp öltözött, mint a többi halász? Vajon Pál másképp nézett ki, mint a többi sátorszövő?Tamás másképp, mint rendtársai? Alázatosan viselték magukon a kor általános, emberi jellegét. így

tesz az a lény is, akit most keresünk. Szegénynek született, és nevében

sincs semmi feltűnő. Kortársainak csak egy szűk kis köre ismerheti felés fogadhatja magába impulzusait.

így akarja az örök törvény szigora, amely a tohungák fölött mindig isuralkodott.

Lord Ernest RutherfordEgy új-zélandi orvostanhallgató leírása

A modern Új-Zélandnak kétségtelenül leghíresebb fia Lord ErnestRutherford volt, az atomkutatás nagy úttörője. Nem a nemrég elhunythíres regényíró, Katherine Mansfield, hanem éppen Ernest Rutherford számított az ország legjelentősebb személyiségének. Hazájábannagy tiszteletnek örvendett, az új-zélandi ifjúság példaképe volt. Éppenezért igazi lényéről valódi képet formálni a legtöbb ember számáralehetetlennek bizonyult. Ha ennek a kétségtelenül figyelemreméltóúj-zélandinak az emberiség és a Föld sorsa számára oly súlyos következményekkel járó tevékenységét meg akarjuk ismerni, fel kell idézzük azokat a kijelentéseit, amelyeket élete utolsó éveiben közzétett.

Amikor ezek a sorok íródnak - a XX. század második felében -,Rutherford már húsz éve halott. Úttörő tevékenységének átfogó képéta tudománytörténet pontosan ismeri, érdemeinek főbb momentumaiköztudomásúak. A lexikális felsorolásokon túl kínálkozik egy másik,intimebb és a valósághoz közelebb álló forrás, melyből alakja megraj-

209



az most bizonyossá lett. Belátható időn belül eljutunk majd oda, hogy széthasíthatóvá válik az, amit eddig egységnek hittünk, ahogy ezt aneve is mutatja.

Ezt a világra szóló felfedezést az emberiség egy új-zélandi embernek köszönheti.

Kertekről

A botanikus vándor Új-Zélandra érkezésének története egy kerthezfűződik, ez a motívum az emberiség múltbeli történelmében is meghatározó szerepet játszott.

A botanikus vándort az új-zélandi meghívás teljesen váratlanul érte,

érthetetlen és meglepő fordulata volt ez életének, hiszen addig ezzel azországgal semmiféle kapcsolata nem volt.

A meghívás Bemard Crompton-Smithtől származott, a PolinéziaiTársaság egykori elnökének fiától. Az ő apja volt a maorik nagy barát

ja, az utolsó tohungák beavatási titkainak őrzője.Mr. Bernhard Crompton-Smith és felesége egy szép napon egy gyü

mölcsöskertet örökölt, és hirtelen dönteniük kellett, mit kezdjenek vele. Ha eladják, jelentős pénzösszeghez jutnak, amelyet kétféle módon is felhasználhatnak: megvalósíthatnák végre régóta tervezett eu

rópai tanulmányútjukat, de ebben az esetben életük hátralévő éveibenminden anyagi biztonságot nélkülözniük kell. A másik megoldás, hogy eladják a kertet, és a világ végén lévő hazájukban életük második felét

viszonylagos nyugalomban és anyagi biztonságban töltik el.Egy életre szóló döntést kellett hozniuk.Egy ilyen életbe vágó döntés mindig komoly tudatosságot igényel, és

az embert nagy nehézség elé állítja. így volt ez Mr. és Mrs. Crompton-Smith esetében is, akik-vérbeli angolok lévén - nem is álmodhattak nagyobb boldogságról, mint egy hatalmas kert tulajdonosává lenni.

Azonkívül itt egy új-zélandi kertről volt szó, és a helyi hagyomány szerint egy kert tulajdonosának és művelőjének lenni, rendkívül erősszellemi forrásává válik rá nézve, és egész lelki fejlődését megtámasztja.

Ez a szemlélet teljesen megegyezett a botanikus vándor belső szemléletével.

21 I



A történtek során kiderült, hogy ebben a finom, csendes házaspár ban élt valamiféle titkos heroizmus: feláldozták a kertjüket! A sorsazonban olyan fordulattal kárpótolta őket, amely számukra teljesen

váratlan volt: elfogadta a házaspár „kert-áldozatát", de viszonzásul -

stílusosan - elküldte hozzájuk a botanikus vándort. A következő történt: Mr. és Mrs. Crompton-Smith az első világhá

ború után hosszabb időre Angliába és a kontinensre utazott. Mr.Crompton-Smith azok közé a ritkaságszámba menő britek közé tartozott, akik több nyelven beszéltek. Mivel németül is jól tudott, a házaspár hosszabb időt töltött a közép-európai országokban.

Utazásuk célja egészen különleges volt.Olyan kultúrforrást kerestek, amelyből friss szellemi erők és áramla

tok áradhatnak az emberiségbe, hogy a „Nyugat hanyatlását", kultúrá

jának dekadenciáját ellensúlyozzák. A Crompton-Smith házaspár eztaz önként magára vállalt feladatot nagyon komolyan vette.

Ezt a korszakot Európa számos országában és a gyarmatokon is az a vigasztalan pesszimizmus jellemezte, amely Oswald Spengler,/! Nyu gat alkonya című művéből is árad. Nem Spengler műve hatott nyomasztóan az európai lelkiségre, hanem éppen fordítva: írása megerősítette azt a pesszimizmust, melyet az európai emberiség realitáskéntmagában hordozott. A rettenetes munkanélküliség, a gazdasági nyomor,az emberiség katasztrofális kiábrándultsága, ahhoz a meggyőződéshez

vezetett, hogy a Nyugat valamennyi kulturális értéke visszavonhatatlanul pusztulásra van ítélve.

Arnold Toynbee angol történész is magáévá tette Spengler felfogását, és kissé enyhébb formában adta tovább Nagy-Britannia népeinek,akik szintén gondok közepette, egyre fokozódó nyomás alatt éltek.Egészen természetes tehát, hogy gondolkodó emberek - mint Cromp-ton-Smithék is - ilyen világhelyzetben a megújulás lehetséges forrásaiután kutattak.

Svájcban rátaláltak a Goetheanumra, és a Szabad Szellemi Főiskolára. Ahogy korábbi korszakokban tengerész, felfedező elődeik tették,alaposan tanulmányozták ezt a különleges épületet, és a különlegeskörnyezetet, melyben rátaláltak.

Végül arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Goetheanumban él egy olyan szellemi forrás, amely - a megfelelő kultiváció mellett - az egészemberiség javát és felemelkedését szolgálhatja.

212



Elhatározták, hogy a megtalált szellemi forrás ápolásának szentelik életüket.

Első lépésként olyan valaki után kezdtek kutatni, aki jól beszél angolul, és elhatározásuk kivitelezésében segítségükre lehet. Különlegesesemények és fordulatok következtében figyelmük a botanikus vándorra terelődött. Rendkívül sok akadály és nehézség leküzdése után -az angol házaspár felkérésére - Alfréd Meebold, a botanikus vándor

végre megérkezhetett Új-Zélandra.Mr. és Mrs. Crompton-Smith az északi szigeten laktak, a keleti par

tok közelében, tehát azon a területen, ahol egykor a maorik szent iskolái működtek, és ahol a tohungák utolsó nagy tanácsa a misztérium-iskolák bezárását elhatározta.

A botanikus vándor odaérkezése idején ezeknek a történéseknek már semmi nyoma nem maradt. Az egész környéken annál inkábbérezhető volt az Angliából ideköltözött középkori rózsakeresztesek hatása. A közelben állt például egy jó hírű leánynevelő intézet hatalmas épülete, szépséges parktól övezve. Alapítója egy köztiszteletbenálló, nagy tudású asszony volt, akiről az a hír járta, hogy jobban ismeri acsillagos eget, mint az ország legjobb asztronómusai, és akinek karitatív tevékenysége az egész környéket felvirágoztatta. Az iskola csodásparkja mögött hatalmas hegylánc tört az ég felé, amelynek őspáfrány

erdejét a fehér bevándorlók teljesen kiirtották.Ilyen különleges környezetbe vezette sorsa a botanikus vándort.Megérkezése előtt a Crompton-Smith házaspár kezdeményezésére

jónéhány összejövetelt tartottak. Az itt megjelentek legtöbbje Carlyle-lal vagy Emersonnal kapcsolatban már hallotta Goethe nevét. Ezúttalazonban egy különleges beszámolót hallottak arról, hogy Svájcban egy Goetheanumnak nevezett épületben egy új világkép van kibontakozó

ban, a tudomány és művészet minden területén. Amit Goethe természettudományos tevékenységével elkezdett, de életkörülményei miatt

nem volt képes a beteljesedésig véghezvinni, az megjelent a XX. század Európájában, és alapítója, Rudolf Steiner szellemtudománynak nevezte el.

Nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy Goethe milyen lehetőséget kapott arra, hogy - a botanikából kiindulva - elmélyedjen a természettudományokban. A sors különös segítő fordulata által nyílt errelehetőség akkor, amikor Kari August herceg (1776. április 21-én) egy

213



üvegablakok és faragott oszlopok mind magukon viselték Rudolf Steiner művész kezének nyomát. Ez az egyedülálló épület 1922-23 szilveszter éjszakáján leégett. Hatalmas műve megsemmisülését Rudolf Steiner

csupán két évvel élte túl.Rudolf Steiner 1925. március 30-án Dornachban bekövetkezett halálaóta újra és újra bebizonyosodott, hogy halálával olyan ember távozott aföldről, akit az egyetemes szellem kibontakoztatásában joggal hasonlíthatunk Arisztotelészhez, Leonardo da Vincihez vagy akár Goethéhez.

A rövid ismertető elhangzása után a felolvasó a fenti szöveget az asztalra tette. Ekkor az összejövetel tagjai közül egy keskeny barna kéznyúlt a papírlap után, és a szélére ezeket a szavakat írta:

„ Valóban ő lehetett az új tohunga... vigasztalhatatlan vagyok, hogy éppenmost kell sürgősen távoznom... de megfogom őt keresni."

Az összejövetel zárószavai a következők voltak:

„Alfréd Meebold, a botanikus vándor, aki rövidesen hozzánk érkezik, Rudolf Steiner tanítványa volt, és húsz évig dolgozott a vezetése alatt. Nem ismer fáradtságot, és a világ bármely pontjára hajlandó elutazni, ha felkérik hogy beszéljen a Goetheanumról és Rudolf Steinerről. így elvállalta a

mi kérésünket h>, hogy meglátogasson bennünket itt a déli féltekén.Bizonyosak vagyunk abban, hogy egy gyarmat nem alkotmányreformok

által válik önálló országgá! Ez csak azáltal történhet, ha rátalál és megvalósítja különleges feladatát, amelyet az egész emberiség érdekében végrekell hajtania. így Svájc világmissziójának nyilvánvalóan része volt a Vöröskereszt megalapítása és a Goetheanum létrehozása.

Reméljük, hogy az a szellemi gazdagság, amelyet a másik féltekéről hoz zánk érkezett hírnök számunkra tartogat, a modem Új-Zélandot tovább segíti majd a számára kijelölt úton."

Novalis és Goethe

A botanikus vándor - megérkezése után - elsőként Rudolf Steiner Raffaelról szóló könyvét ismertette új-zélandi vendéglátóival. UtaltRudolf Steiner utolsó nyilvános előadására - ránk maradt szellemi ha-

215



gyatékára -, amelyben szintén felmerült Novalis neve. Ebben az utolsóelőadásban Rudolf Steiner még utoljára megkísérelte, hogy kortársaiszámára nyomatékosan rámutasson az antropozófia és Novalis szelle

misége közötti rokonságra. Novalist még egyszer az antropozófia előhírnökeként ábrázolta, akinek szellemi impulzusa magában hordoztaaz antropozófia alapvetéseit.

Novalis a benne élő szellemi tudást költészetében, tehát művésziformában juttatta kifejezésre; Rudolf Steiner az antropozófiát a szellemről szóló tudománnyá formálta. Impulzusát azonban soha nem ne

vezte „Novalis-áramlatnak", hanem „goetheanizmusnak"; ahogy azáltala alapított Szabad Szellemi Főiskola otthonának neve is Goethea-num lett.

Mi volt ennek az oka?Ha az ember Novalis világnézetét alaposan megvizsgálja - ahogy eztnéhány fejezettel korábban megkíséreltük -, költői formákkal találkozik, és nem szellemtudományi módszerekkel. Novalis életével és mű

vészetével híven szolgálta élete géniuszát, nem volt képes azonbanarra, hogy a világtitkok megismeréséhez vezető úthoz segítő módszereket adjon az emberek számára.

Amire Novalis nem volt képes, az megjelenik kortársa életében.Goethénél megtaláljuk egy szellemi munkamódszer megbízható alap

jait, amely mindenki számára eredményes lehet, aki magasabb világok megismerésére törekszik. Goethe bárki számára követhető példával isszolgált, többek között az ásványtan területén, a színek tanulmányá

ban vagy a metamorfózisról szóló értekezésében. Hosszú élete folyamán olyan szellemi utat járt be, amit lépésről lépésre bárki követhet.Nincsen szükség rendkívüli képességekre vagy tehetségekre, csupánőszinte törekvésre, hogy az ember a goethei „felismerő-megfigyelőítélőerőt" magában kifejlessze.

Goethe után Rudolf Steiner volt az, aki elődje világképét egy átfogó

megismerési úttá fejlesztette, és az antropozófiában elénk állította. A botanikus vándor szemében Rudolf Steiner legnagyobb, legje

lentősebb tette ennek a módszernek a kidolgozása volt, amely a minden emberben ott szunnyadó képességekre épült. (Idézet Rudolf Steiner Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez? című köny

véből.)

216



A goethanizmusban adott a fejlődés, az általános-emberi képességek fokozásának lehetősége. Az individuum transzcendens fejlődésének lehetősége Novalis életútjából világít elénk.

Novalis géniusza a hajnalcsillaghoz, a Merkúrhoz hasonlóan meseszerű szépségben sugározza be a Földet, és az emberi jövőbe mutat.

Goethe szelleme a Naphoz hasonlóan a mindennapok szellemi fejlődéséhez nyújt segítséget.

Ez a magyarázata annak, hogy a Goetheanum ezt a nevet viseli. A világtársaság azonban, amely a Goetheanum fenntartását tűzte ki célul,több „Zweig"-et is magában foglal, amelyek „Novalis-csoportnak" ne

vezik magukat. Egy ilyen Novalis-csoport működik a második világhá ború óta Aucklandban, Új-Zéland északi szigetén.

Charis

Alfréd Meebold, a botanikus vándor 65 éves korában látogatott Új-Zélandra - ez volt első világ körüli útja. Korábbi utazásai során is ellátogatott más kontinensekre. Abban a korban, amikor ezeket az utakatmegtette, az ilyen utazásoknak egészen más, szubjektív és objektív jelentősége volt, mint manapság. Egyrészt igen ritka volt ekkora utakatmegtenni, másrészt egy-egy ilyen utazás rendkívül komoly feltételektől

és egyéni teljesítménytől függött. Az első világháború előtt többször is hosszabb időt töltött Indiában,könyvet írt erről az országról.

Mégsem mondhatjuk, hogy beutazta a világot: többek között sohasem volt Kínában vagy Mexikóban. Semmi sem vonzotta ezekbe az országokba, mint ahogy Oroszországba sem. Ez utóbbit azonban - még acári időkben - egyszer mégis meglátogatta. Különös tehetsége voltarra, hogy a legkülönbözőbb egzotikus országok bennszülötteivel isközvetlenül természetes kapcsolatba lépjen. Szellemi munkásságát né

met, francia, angol, vagy olasz nyelven végezte: ezt a négy nyelvet anyanyelvi szinten beszélte. Rendkívüli nyelvismeretét szüleitől kapott gondos nevelésének köszönhette.

Az a bizonyos rejtélyes hatás, amit a keresztények kegyelemnek, agörögök charisnak neveznek, és amit istenektől kapott ajándékkénttisztelnek, a botanikus vándor életében már egészen korán megmutat-

217



kozott. Köztiszteletben álló, magas kultúrájú, rendkívül jómódú családba született, lelkiismeretes, szeretetreméltó szülők nevelték. A varázslatos sváb kisvárosban, Heidenheimben (Brenz) jött világra. Ifjúkorában Európa legjobb iskoláin és egyetemein tanulhatott.

„Charis" még ennél többet is tartogatott számára, három további te

hetséggel ajándékozta meg: a növényvilág iránti erős vonzódással, írói vénával, amit egy tucat regény, útikönyv, önéletrajz és néhány verseskötet bizonyít. Egyiknek a címe:y4 botanikus vándor. Végezetül pedig egy ritka beleérző képességgel, melynek segítségével eljuthatott az emberilény legmélyebb felismeréséig.

így lett belőle botanikus, író és antropozófus.Botanikus tevékenységével a tudományt jelentősen gazdagította. Az

általa felfedezett növények ma is az ő nevét viselik. Kedvenc területe anövény-földrajz szintén számos megfigyelést és megállapítást köszön

het neki. Verseskötetei egész sor olyan verset tartalmaznak, amelyek a „tündér

és angyal" közötti úton - ahogy egyik verseskötetét elnevezte - a növényi lét legrejtelmesebb vonásairól tudósítanak. Önéletrajza, melynek azÚt a szellemhez címet adta, nagyon sok embernek adott inspirációt.

Antropozófusként sorsa olyan országokba is újra elvezette, melyeket korábban természettudományos kutatások miatt látogatott meg.

Amerre csak járt, mágnesként vonzotta az embereket, akik rövid beszélgetés után tanácsadó jóbarátként érzékelték őt, aki személyes homályaikból tiszta látáshoz vezette őket. Szavainak mély bölcsessége, azembertársai iránti segítő szándék mélysége olyan légkört teremtett körülötte, amely a hozzá forduló emberek gondolati és érzésvilágára egyaránt gyógyítólag hatott. Nem csoda, hogy mindenütt türelmetlenül

várták érkezését. így jött létre az a különös paradoxon, hogy ez az élet bölcsességgel teli aggastyán, aki egzisztenciáját az első világháborúután elveszítette, aki hazája sorsa miatt kimondhatatlanul szenvedett,mégis az öröm hordozójává vált. A két világháború sötét éveiben tettutazásai igazi örömöt és világosságot hoztak mindenhova, ahol csak megfordult.

Természetesen előfordult az is, hogy bizonyos vonásaival antipátiátkeltett maga körül. Voltak olyanok, akik túl kritikusnak, szeretetlennek érzékelték őt, mások azt kifogásolták, hogy modora túl hangos ésheves. Megrótták azért, hogy túl sokat dohányzik. Egyszóval voltak,

218



akik elutasították. Különös módon gyakran mégis úgy alakult a helyzet, hogy éppen ezeknek az embereknek tudott szolgálatot tenni, megismerési törekvéseiket felébreszteni és támogatni.

Az ilyen eseteknek különösen örült, mert - mint mondta - alkalmat

adtak a három nagy erő: a kozmikus szándék, a sorstörvény és a kegyelemerőinek kibontakozására.

Ez a három erő mindig egymásba szövődve működik, és még a hibákkal terhelt embert is - ez alól önmagát soha nem tekintette kivételnek -eszközéül használhatja, hogy útmutató erőit a világban szétárassza.

Az első keresztények ezt a tehetséget, vagy képességet ami az em berben Charis-erő (ahogy ők nevezték az „istenség kegyelmi adománya"), és amely soha nem öröklés, gyakorlás, nevelés vagy stúdium által jön létre, Karizmának nevezték.

Három fő működési területe: a botanika, az írói tevékenység, és -ahogy ő nevezte - az „emberrel való munka" közül, az idők folyamánegyre inkább az utóbbi került előtérbe. Egyre több meghívást kapott,és egyre többen keresték fel. Ez a tevékenység megsokszorozta erőit,mert mindenkinek fenntartás nélkül odaáldozta figyelmét. Erre életének abban a periódusában is képes maradt, amikor Charis nehéz, személyes sorscsapásokkal látogatta meg.

Mit adott az embereknek?

Nem volt misszionárius, aki egy világnézetet vagy tant terjeszt; nem volt orvos, aki a testet gyógyítja; és nem volt pszichológus, aki a gyónásáltal a segítségre szorulókban szublimációt hív elő.

Az embernek nem a testéhez vagy lelkéhez, hanem mindig a szelleméhez szólt. Szellemi kérdésekről beszélgetett, és az ilyen beszélgetésekbőlítélte meg, hogy a hozzá forduló milyen szellemi állapotban van, milyen szellemi igazságokra van legnagyobb szüksége. Milyen út kínálkozik a számára ahhoz a szellemi ébredéshez, amely kiemel a mindennapi élet hipnotikus álmából, és az ébredező tudatot a lényeges igazságok felis

meréséhez elvezeti. A segítség és a gyógyítás, amit az emberek számára közvetíteni tudott,mindig a segítséget kérő ember saját, újra megnyílt szellemi forrásából származott.

így alakult ki a botanikus vándor „emberi munkájában" az a különlegesen individuális módszer, amelynek hátterében az emberbölcsesség állt, és amelyet tanítójának, Rudolf Steinernek köszönhetett.

219



Sokrétű tevékenysége és utazásai során minden társadalmi réteggel kapcsolatba került, legközelebb mégis a munkás-osztályhoz érezte magát. Hazájában különösen sokat foglalkozott gyári munkásokkal. Beszélgetéseik középpontjában az embertan és a szociális kér

dés állt.Beleérző képessége legerősebben talán akkor mutatkozott meg,

amikor generációk között kellett hidat építeni. Finom érzékenységgelfordult az ifjúság problémái felé. így került figyelme középpontjába azitt szimbolikusan idézett Ifjúsági Kiáltvány, amely az ő közreműködésenélkül valószínűleg visszhang nélkül maradt volna.

Aldous Huxley : Szé p új vi lág

Az Ifjúsági Kiáltvány megfogalmazására Aldous Huxleynak a két világháború között megjelent Szép új világ című regénye szolgált indítékul, az a regény, amely egy mechanisztikus és materialisztikus életbenmegmerevedett jövőbeli emberiség képét rajzolta meg.

Különféle oka volt annak, hogy ez a könyv ekkora visszhangot keltett, és az USA néhány államában kötelező olvasmány lett az iskolák

ban. Világsikerének első évei után nagy elégtétellel nyugtázták, hogy aszerzőnek hány jövendölése valósult már meg, és hogy minden valószínűség szerint a jövőben a többi is ilyen feltartóztathatatlanul megvalósul majd.

Ha az emberiség jelenlegi útjáról nem képes letérni, akkor a könyvbenleírt előrejelzések életének mindennapi körülményeivé válnak majd.

A családi élet fenntartó ereje egyre csökken, az egyén kibontakozásalassanként teljesen lehetetlenné válik, az egységesített „tömegember"pedig többé már nem a jövő kísértete, hanem a jelen valósága.

Csaknem minden mai ember hordozza magában ezt az előérzetet,

de csak nagyon kevesen képesek arra, hogy megvalósulása ellen fellép jenek. Ez a passzivitás vezeti majd az eljövendő generációkat egy sivár és lélektelen létezésbe. Az emberi természet vagy állatiassá vadul, vagy gépiessé bénul, és az élet a vegetáció szintjére süllyed, pontosan úgy,ahogy Huxley leírja. Az emberiség kollektíven félelmetes sebességgelhalad egy ilyen jövőbeli állapot felé, annak ellenére, hogy lelke mélyénegyetlen ember sem kívánja ezt az állapotot.

220



A regénnyel kortárs fiatalok feltették maguknak a kérdést, vajon mi ben áll a hiba vagy hiányosság, ami miatt ezek a folyamatok megállíthatatlannak tűnnek?

A következő választ fogalmazták meg: A hiba egészen biztosan nem az akaratban van! Egyetlen ember sem

létezik a Földön, aki robottá akarna válni, aki azt a sivárságot és lélek-telenséget kívánja, ami felé haladunk.

Az ember érzésvilágában sem találunk ilyen hibát. Kinek okoznaörömet egy olyan „automata" lét, amely minden szabadságot kiöl azemberből?

Miután a hiba nem keletkezhetett sem elfajult akaratból, sem felületes érzésvilágból, bizonyosnak látszik, hogy a hiba az emberi gondolkodásban van.

így született az elhatározás, hogy egy kiáltványt fogalmaznak, és aztaz emberek legszélesebb tömegeihez eljuttatják.

Ez a kiáltvány a következőképpen hangzik:

„Az emberi gondolkodás valamiképpen egy mellékvágányra tévedt, egyolyan holtvágányra, amelyből nem tud többé kilépni. Ez a gondolkodás

folyamatosan új meg új találmányokhoz vezet, amelyek azonban mindig ugyanazt az üzenetet hordozzák. Csaknem kivétel nélkül mindegyik avegyipar és a technika, de legfőképpen a háborús technika területéhez tar

tozik. Az emberi gondolkodásnak ezek a technikai vívmányai azok az erők, amelyek mindent mechanizálnak, és az emberiséget kényszerzubbonyba bújtatják. Mivel a technika lassan, de biztosan hatalmasabb lesz,mint az ember, aki életre hívta, a jövőben képes lesz arra is, hogy azt az állati vagy mechanikus életforma-kettősséget az emberre kényszerítse, amelyre

Aldous Huxley évekkel ezelőtt figyelmeztetett bennünket.

Ha tehát az emberi gondolkodás hibás lett, akkor a mai gondolkodást át kell alakítanunk!

Ez az, amire szükségünk van!

Nem akarunk még jobb gépeket, még gyorsabb járműveket, még kábí-tóbb pirulákat, még sebesebben ható gyógyszereket! Ezekből már van ele gendő. Azt akarjuk, hogy az okos fejek gondolkodása más irányt vegyen,más jellegű találmányokra törekedjen.

Az emberek élettartama hosszabbodik, de testi és lelki egészsége rosszabbodik

221



Tömegesen lépnek fel a degeneráció jelei. Fiatalkori őrület, skizofrénia,válások, öregkori depressziók és öngyilkossági járványok aratnak a világban.

Olyan gondolkodásra van szükségünk, amely az embert ismét visszave zeti a harmóniához!

Új gondolkodást keresünk!"

Válasz

A botanikus vándor feljegyzései alapján

- Igen - válaszolta a botanikus vándor -, a fiataloknak igazuk van!Nem szabad azt hinnünk vagy várnunk, hogy ez az újfajta és másfajtagondolkodás a tudományos vagy a társadalmi élet vezéregyéniségeibőlfog kiindulni. Ezek a személyiségek - pozíciójuk védelmében - kénytelenek a hivatalos gondolkodásmód korlátai között maradni.

Új hatás csak az egyes embertől, az individuumtól jöhet a mai korban,amikor a tudati élet a világ minden népében hihetetlenül megerősödött.

Ha egyre több individuum, emberi egyéniség összeszedi erejét, és kilép a mai gondolkodás „taposómalmából", a spekulatív gondolkodás

helyett új gondolkodási tevékenységbe kezd, akkor az emberiség életé ben megvalósulhat a keresett új fordulat.Ehhez a fordulathoz az út a legalaposabban elő van készítve. Az új

gondolkodás módszereit a lehető legpontosabban kidolgozta már egy emberi lény, akinek volt bátorsága új utakat vágni, és - bár maga is ki

váló tudós volt - minden akadémiai elismerésről lemondani.Ennek az új, egészséges, élő gondolkodásnak a támogatását jóma

gam élet-feladatomnak tekintem. A rövid bevezető után a botanikus vándor felsorolt néhány gondol

kodási módot, amelynek gyakorlása által az ember más elméleti eredményekhez jut, mint eddig. A botanikus vándor néhány jelen lévő fiatal hallgatója a következő

képpen foglalta össze az elhangzottakat:

A modern emberi gondolkodás átalakításának szükséges módszerei Rudolf Steiner útmutatásai alapján:

222



I. a fogalmi világ kibővítése céljából,szellemtudományos művek kontemplativ tanulmányozása,

II. aktív, kreatív fogalomalkotó tevékenység gyakorlása,

III. az imaginativ megismerési módszer gyakorlása, a gondolkodásképi elemekkel való gazdagítása,

IV. a gondolkodás folyamatának tudatos irányítása,

V. koncentráció,

VI. a visszatekintő (fordított sorrendben való) gondolkodás gyakorlása,

VII. meditáció.

Megjegyzés: mindezt természetesen csak a logika állandó figyelembevételévellehet gyakorolni.

A kívánt eredmény azonban csak akkor következhet be, ha a lelkivilágmás erői nem gátolják vagy zavarják a gondolkodás kibontakozását.

Ezért mindenki számára szükséges, hogy az új gondolkodási módszer elsajátításával párhuzamosan szüntelenül mélyreható önismereti munkát folytasson.

A botanikus vándor ezután részletesebben is beszélt az említett gon

dolkodási módszerekről. Mindenekelőtt arra törekedett, hogy hallgatóit szemléletesen elvezesse a fogalomalkotás aktivitásához.

A ma időszerű fogalmakkal kapcsolatban gondoljunk például a fizikának és résztudományainak új fejlődési irányára. Ezek mind arra mutatnak, hogy a XX. században rendkívül időszerű feladattá vált a régi,merev fogalmak helyett új, mozgékony fogalmak alkotása.

Valamikor a rómaiak vezették be az emberi gondolkodásba a rengeteg száraz és merev fogalmat.

Ha azonban valaki fogalomalkotó tevékenységénél nem áll meg a

pusztán matematikai-geometriai fogalmak alkotásánál, hanem belépa szellemtudomány területére, akkor hidat épít a gondolkodás és érzésvilága között.

A gondolkodás folyamatain átlüktetnek a szíverők, a lelkiismereterői, amelyek ma már csaknem teljesen eltűntek.

Ez az új gondolkodás az embert olyan eredményekhez vezeti majd,amelyek többé már nincsenek ellentétben a lelkiismereti élettel. Ez a

223



gondolkodás szüli majd, kedves fiatal barátaim, az önök által keresettharmóniát. Ami pedig a legfontosabb, hogy az eljövendő emberiségszociális élete csak ilyen gondolkodás által terelhető egészséges me

derbe. A képszerű gondolkodás tudatos gyakorlása segíti az embert abban,hogy gondolkodását teremtő irányba terelje. A képszerű gondolkodáskibontakoztatásának azonban kéz a kézben kell haladnia a fogalomalkotó tevékenységgel. Ez a követelmény ma sokak számára nehezenérthető, mert korunkban a logikus gondolkodás számít az egyetlen helyes gondolkodási módnak. Ez a kauzális összefüggések vonalán mozog, útja spekulációkon és kombinációkon átvezet, eredményeit pedigkövetkeztetésekkel éri el. Fő tevékenysége tehát a következtetés és a

bizonyítás. Az univerzum a legkülönfélébb jelenségeket és világokat foglaljamagában, így az élettelen világot, az élő világot, a pszichikai világot és aszellemi világot. Ezeknek a világoknak bármelyike az emberi gondolkodás tárgya lehet, de mindegyiket más és más gondolkodási móddaltárhatja fel, ismerheti meg az ember.

Logikus gondolkodással behatolhat az élettelen világba, benne okokat és okozatokat fedezhet fel. Az élettelen világban megfigyelések alapján állapítunk meg egy természeti törvényt, majd logikus követ

keztetéssel előre látjuk, hogy bizonyos körülmények között ennek vagy annak a jelenségnek be kell következnie.Ez a bizonyítási gondolkodásmód a mechanikában és a technikában

kiválóan szolgálta az embert. Ezek azonban olyan területek, amelyek alegkevésbé érintkeznek az élő, eleven világgal.

Ahogy a következtető vagy bizonyító gondolkodási mód alkalmas azélettelen világ feltárására, az élő, képszerű gondolkodási mód ugyanígy szolgálja az élővilág megismerését.

Goethe volt az első, aki felfedezte, hogy az élő jelenségek világába

csak élő, képszerű gondolkodási móddal lehet behatolni, a logika errenem alkalmas.

Ennek a megállapításnak fontos gyakorlati következménye van: hagondolkodásunk segítségével meg akarjuk érteni a növényt, az állatotés az embert, mivel mind a három élőlény, gondolatban képeket kellróluk alkotnunk. Amikor róluk gondolkozunk, lényükről és fejlődési folyamataikról képeket kell alkotnunk. Ha gondolkodásunkat képi

224



Döntő szempont számunkra, hogy egyik vagy másik ember milyen hatással volt az életünkre. Egy-egy találkozás vagy esemény felidézésé

ben a kapott személyes öröm vagy fájdalom szinte teljesen meghatározza számunkra a visszapillantás minőségét. Éppen ennek kell bennünk megváltoznia.

Ebből a célból ajánlotta Rudolf Steiner, hogy az egocentrikus látásmód visszaszorítása érdekében három sajátos visszapillantási módotgyakoroljunk.

Az egyik ilyen gyakorlatban alkossunk belső képeket azokról a személyekről, akik barátként, tanítóként, segítőként szerepeltek életünkben.

A következő gyakorlatban azonban olyan személyekről kell képet alkotnunk, akik úgymond „ártottak nekünk", de akiknek - egy bizonyos nézőpontból tekintve - néha többet köszönhetünk, mint akik segítőink voltak.

A feladat mindkét esetben az, hogy lelkünkben egészen eleven átéléssel teli képeket alkossunk olyan múltbeli élményeinkről, amelyek

vagy az első, vagy a második kategóriába tartoznak.Milyen következményekkel járhatnak ezek a gyakorlatok?Rudolf Steiner útmutatásai nyomán megtapasztaljuk, hogy mindaz,

ami lényünk és egyéniségünk ránk jellemző alkotóelemeként ma ben

nünk él, más emberek segítő vagy akadályozó közbelépéséből fakadt.Ez a szemlélet lassan megtanítja nekünk az önmagunkról való megfe-ledkezés képességét.

Következő lépésként - és az „önfeledtség" állapotával párhuzamosan - hála ébred bennünk mindazokkal szemben, akik az életünkbenígy vagy úgy szerepet játszottak. Ismét egy új képesség van születőben

bennünk: az előbb említett képalkotás már nemcsak a visszapillantássorán következik be, hanem folyamatosan minden jelenbeli életszituációnkban is.

Ezt a fejleményt Rudolf Steiner rendkívül fontosnak tartotta. Hangsúlyozta, mennyire szükségünk van arra, hogy ne csupán szimpátiát ésantipátiát erezzünk embertársainkkal szemben. Ne az az ösztönös hajlam hajtson bennünket, amely képessé tesz a szimpátiára vagy antipátiára, hanem egyre inkább egy éber jelenlét, amely egy szimpátia - vagy an-tipátiamentes képet hordoz magában arról, hogy milyen is valójában az ember.

226



Amikor az ember képessé válik arra, hogy életének szereplőiről szimpátia - vagy antipátiamentes képet alakítson ki magában, ezzel nem kevesebbet tesz, mint embertársai igazi lényét magában „feltámasztja ".

Ennek a képességnek a kialakítását - értő pedagógiai irányítás mellett - már az iskoláskorban el lehetne indítani.

A Rudolf Steiner által javasolt harmadik gyakorlat nem azt a céltszolgálja, hogy külső életünk eseményeinek sorát kövesse. Éppen ellenkezőleg: önmagunk egyre objektívebb szemléletére akar megtanítani. Első lépésként arra kell törekednünk, hogy múltbeli saját magunkról - különböző életfázisainkban - minél elevenebb képet alkossunk.Tegyük fel a kérdést: milyen is voltam harminc, húsz vagy tízéves koromban?

Arra kell törekednünk, hogy önmagunkról éppen olyan objektív képet alkossunk, ahogy az előző gyakorlatok során életünkben szereplőembertársainkról tettük. A tízéves gyermek soha nem tűnik el belőlünk, éppen ellenkezőleg. Harminc- vagy negyvenéves korunkbanmintegy halmozottan hordozzuk magunkban tízéves lényünk élményeit.

Az évek egymásra rakodásával az egoizmus óriási mértékben megerősödik. Ez az utolsó gyakorlat képessé tesz arra, hogy az ember ko

rábbi élményeit objektív képben megidézze, és önközpontúság nélkülmegfigyelhetővé tegye.Rudolf Steiner rámutatott arra, hogy bármely népnek szociális kö

vetelményekkel fellépni csak akkor lehetséges, ha az egyes ember sajátmagából tudatosan szociális lényt formál egy olyan korban, amelybenaz antiszociális hajlamok egyre jobban elhatalmasodtak.

Egy találkozás története

A botanikus vándor életében az ember közösségi életét irányító szellemi összefüggések az egyes emberekkel való találkozások során mutatkoztak meg. Ezeknek a találkozásoknak a hátterét nemritkán az egészkorszakot érintő katasztrófák vagy krízisek adták.

Egyetlen ilyen találkozás történetéről számolnék be itt, a történettalán egyszerűnek, sőt primitívnek tűnik, mégis nagy jelentőséget hordoz magában.

227



Katasztrófával kezdődik a történet, szerencsétlenséggel, amely súlyosan érintette azokat a németeket, akik hazájukban - egészen a XVI.századig - aranybányákban és az aranykitermelésben dolgoztak. A német területeken sohasem volt sok arany, de a középkor végére teljesenelfogyott. Egyetlen aranyérc bányát, egyetlen aranymosót sem lehetetttöbbé találni. Ez az elementáris csapás egy egész bányásznemzedéketérintett, és persze a szászországi aranyműveseket is, akik több évszázada a kibányászott arany megmunkálásából éltek.

Történetünk most leszűkül egy kis bányászváros, Freyberg lakóira,akik csaknem valamennyien a környék érchegységeiben dolgoztak.Közöttük egy nemzetség, a Goldner család egy szép gót stílusú házbanélt, Freyberg városában. Másokhoz hasonlóan Goldnerék sem tudták a létükre mért csapást kiheverni, több nemzedéken át kultivált bányász-szakértelmük hasznavehetetlenné vált, teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek.

1555. év Szent Mihály-napján kihirdették az augsburgi vallási békét.Ez a fejlemény a családot megrázta, és kétségbeesett döntésbe hajszolta. Elhatározták, hogy elhagyják hazájukat, a pompázatos „Goldner-féle" házat, és elhagyják szeretett kenyérkereső foglalkozásukat, amiről egykor a nevüket is kapták.

A döntés rettenetes belső válságot okozott, elvette életkedvüket, hi

szen aki hozzászokott az aranybányász életéhez, soha igazán nem tudott más életpályát a maga számára elképzelni. Ez a munka mindig istekintéllyel, tisztességgel járt együtt.

Az augsburgi vallási béke kimondta, hogy az alattvalónak alkalmazkodnia kell hűbérura vallásához (cuius regio, eius religio). A Goldner család számára ez volt az utolsó csepp a keserű pohárban. Elindultak,hogy olyan országot keressenek, ahol az ember minden lelkiismeretikényszertől mentesen, szabadon élhetett. Nem kívántak kényszerbőlpápista vagy lutheránus vallásban élni, egyszerűen szabadon kereszté

nyek akartak maradni, mint az őskeresztények. Továbbá olyan országután kutattak, ahol a föld mélye még gazdag volt aranyban.így találtak rá Magyarországra.Tudták, hogy az ország keleti felét a törökök tartották hódoltság

alatt, de ez csupán a síkságokra vonatkozott, nem a hegyvidékekre. A Goldnerék mind fizikailag nagyra nőtt, hatalmas emberek voltak.Úgy érezték, ha volt erejük arra, hogy hazájukat és szülővárosukat ma-

228



guk mögött hagyják, ez az erő szolgálni fogja őket akkor is, ha a mohamedánok vagy a világ más gonosza ellen kell felvértezni magukat.

Úgy indult keletre ez a nagy, életerős család, szerszámaival, bányász viseletben, mint egy harcos sereg. Közöttük volt az egyik fiú elzászi

származású, bájos fiatal felesége Anna is. Anna Kehiből, egy Rajnamenti aranymosó nemzetségből származott. Áldott állapotban indult ahosszú útra, a törököktől való félelmétől reszketve, mégis elszántan. Az úton szüntelenül a Szent Szűz édesanyjához, Annához fohászkodott, akinek nevét viselte, és aki a bányászok védőszentje volt.

A bányászcsalád a magyar Érchegység és a Kárpátok erdőségeibentalált otthonra. Boldognak, megajándékozottnak érezték magukat,mert az itt élők szívesen fogadták őket, és kiváló szakemberként, hivatásukban is jól boldogultak. Egy idő után teljesen beleolvadtak az ország géniuszába: magyarok lettek.

A Goldner nevet megtartották ugyan, de magyar kiejtéssel használták. A név tartalma azonban minden akcentus ellenére is változatlanmaradt, tartást és becsületet követelt tőlük. Az idők folyamán, komoly képességeik és mély felelősségtudatuk miatt egyre magasabb állásokbakerültek. Háromszáz éves magyarországi tartózkodás után bányafelügyelők, bányaigazgatók lettek, és már egyikük sem végzett fizikai munkát.

Ez volt az a korszak, amikor a családból egyre többen elhagyták ere

deti foglalkozásukat, és más pályát választottak. A XIX. század végénmár orvosokat, gyógyszerészeket, bírákat, ügyvédeket, tanítókat találunk közöttük. Elhagyott foglalkozásuk azonban - sorsuk rejtett elemeként - tovább hatott életükben. Az arany szó szimbóluma lett valamimagasabb rendűnek, amely felé a Goldnerek törekedtek, és amelyhezhűek maradtak.

Az első világháború után Magyarországot az akkori katasztrofális békeszerződés szétdarabolta, és elvérzésre ítélte: valamennyi aranylelőhelyét elszakították az anyaországtól, és idegen országok birtokába

adták. A Goldner család személyes egzisztenciáját ugyan megőrizhette, dehazájuk és népük tragédiája porig sújtotta őket. A kétségbeesés örvényében az egyik fiatal Goldner - fedőneve legyen M. A. - 26 évesen egy új útra lépett. M. A. Goldner olyan vidéken nőtt fel, ahol a vendkérdésmég mindig kísértett egy kicsit. A vend vidék lakói idetelepült szlávok

voltak, alapvetően különböztek a magyaroktól.

229



A heidenheimi lelkes szavai különös húrt pendítettek meg belső világában: az a rendkívüli érték, az a szüntelenül keresett magasrendűség, a szimbolikus arany - amelyet őseitől kapott nevében is hordoz -, amai korban ezeknek az embereknek birtokában volt.

Azzal az elhatározással tért vissza hazájába, hogy alaposan elmerülezekben a hatalmas szellemi művekben, és mások számára is hozzáférhetővé teszi őket. Ezt meg is valósította, és hazája kultúrkincsét leg

jobb erőivel gazdagította.Ebben a feladatban legnagyobb segítője a botanikus vándor volt, aki M.

A. meghívására gyakran tartózkodott Magyarországon, és szellemi tevékenységének termékeny magvait hagyta hátra.

A második világháború után Magyarország tragédiája M. A. Gold-nert és családját is a legmélyebben érintette. Elvesztették földi javaikat, munkájukat, hivatásukat, a személyes egzisztencia minden lehetőségét, nem maradt már semmijük, csak a szimbolikus arany, amire rátaláltak.

Amikor végül arra kényszerültek, hogy hazájukat elhagyják, és a világ minden égtája felé szétszóródjanak, ezt az aranyat magukkal vitték,hogy másoknak is továbbadják. Néhányan közülük a déli földtekérekerültek. Ami tehát az északi földtekén elkezdődött, a Föld másik oldalán ilyen módon folytatódott.

Egyes biográfiai adatokat a szerző az elhunyt Hans Reichert mérnök úrnak köszönhet, aki ebben a fejezetben a „fiatal heidenheimi" névenszerepel.

Mindaz, amit ez az írás mostanáig elbeszélt, történelmi és biográfiai tényeken alapul, bár egyes személyes elemeknek - bizonyos okokból - rejtvekellett maradni. Így lesz ez a következő fejezetekben is: két találkozás története következik a botanikus vándorral. Ezek valóban megtörtént találkozások, a még élő szereplőkre tekintettel azonban helyükbe kitalált

személyeket állítottam; egy ausztrál katonát és egy maori lányt. Ilyen értelemben John és Katherine története szimbolikus történet. Olyan eseményt szimbolizálnak, amely a valóságban rengeteg változatban újra meg újra le játszódott.

Még egy megjegyzés: A botanikus vándor életének lényeges elemét alkották olyan emberekhez fűződő kapcsolatai, akik „sem élni, sem meghalni" nem tudtak.

231



Szimbolikus történetek, történelmi tények

Az alábbiakban egy olyan képzeletbeli levélbe olvasunk majd bele,

amelyet egy új-zélandi orvostanhallgatónak címeztek, a második világháború előtti években. Ebből a levélből képet alkothatunk arról, hogyan gondolkodott Ernest Rutherford, és milyen irányba terelték akkoriban az egyetemi ifjúság gondolkodását.

A levél dátuma 1939, tehát röviddel a második világháború kitöréseelőtt íródott.

„Teljesen a legutóbbi, felkavaró események hatása alatt állok." Pa.uránatom hasadása neutronokkal való bombázás következtében lehetségessé vált, ahogy a tettet végrehajtó tudós beszámolt erről. Ezt az iz

galmas hírt kollégiumi professzorunk olvasta fel nekünk hallgatóknak,a Természettudományok című német tudományos magazinból.

Az atom tehát már nem atom többé: szétroncsolták. Az embernek hatalma lett a világ legnagyobb ereje, az atomerő fö

lött! És ezt alapjában véve egy új-zélandi embernek köszönhetjük.Hisz az egész világ tudja, hogy az atom széthasítása a neutronok segítségével történt. A neutront abban a laboratóriumban fedezték fel1932-ben, amely Lord Rutherford vezetése alatt állott, aki a neutronok létezését már tizenhét évvel korábban megjósolta!

A kutató tehát, aki ebben a világrengető felfedezésben a legfontosabb úttörő munkát elvégezte, Új-Zéland szülötte volt, a Nobel-díj kitüntetettje, világhíresség, aki mindvégig hű maradt hazájához.

És micsoda ember volt! Melegszívű, jóságos, áldozatkész. Munkatársait fiaiként szerette, és a világ valamennyi fizikusát „családtagjának"tekintette.

A történetben mégis van valami tragikus. Lord Rutherford 1937 októberében halt meg, tehát több mint egy évvel azelőtt, hogy Hahn professzor a Természettudomány című lapban az első atomhasadás hírétközzétette. Rutherford tehát nem élhette meg az általa megkezdettmunka kiteljesedését.

Lord Rutherfordot gyakran megkérdezték, hogy atomkutatásávalmilyen célokat kíván szolgálni?

Erre a kérdésre adott válaszát professzorunk felejthetetlenül azagyunkba véste. A laboratóriumában lezajlott gyorsan világhírűvé lett

232



siker, a neutron felfedezése után, a sajtó már 1932-ben jósolgatni kezdte az atomenergia jövendőbeli hasznosításának lehetőségeit.

Lord Rutherford a legerélyesebben szembeszállt ezekkel a lehetőségekkel. Laboratóriumában, mint mondta, nem egy új erőforrást vagy egy drága, ritka elemet keresnek. Munkájának célja valami egészenmásvalamivel függ össze, és a legmélyebb természeti rejtélyek kutatására irányul.

Egyik utolsó beszédében amelyet a British Associationben tartott,hasonlóan nyilatkozott.

Azt mondta, hogy akik az atomenergia kiszabadítását és hasznosítását jövendölik, „fata morganá"-t - végzetes illúziót - kergetnek.

Bizonyos vagyok abban - ahogy eddig minden más kérdésben -, eb ben a dologban is teljesen igaza volt, mert az atomenergia bármifajta„hasznosítása" az emberiség számára ki van zárva. Itt csupán elméleti,tudományos eredményekről van szó.

Ausztrália a második vi lágh áború után

Amikor Japánban, Hirosima és Nagaszaki városaira az első atombombátledobták, a második világháború véget ért. Ezzel egy időben köztudomá

sú lett, hogy mi volt a célja az évekig tartó titkos kísérleteknek. A Föld ésemberisége egy új, minden eddigitől markánsan eltérő korszakába lépett.Mi volt a követelménye annak, hogy az emberiség beléphessen az

atomkorszakba?Erre a kérdésre rendkívül egyszerű a válasz:

A modern tudományos gondolkodás legmagasabb teljesítményét, azatombombát olyan emberek hozták létre, akik képessé váltak arra,hogy gondolkodásukból teljesen kikapcsolják a lelkiismeretet.

Ez az azóta közhelynek számító megállapítás teljesen elegendő ah

hoz, hogy felismerjük az atomkorszak igazi jellegét. A japán tragédia azonnali és hosszú távú pusztító erőiről hamarosannyilvánosságra kerültek az egész világot megrendítő adatok. Ezek a hírek eljutottak az indonézek, az új-zélandiak, az ausztrálok földjére is.Hamarosan ezekben az országokban is köztudomású lett, hogy ebbena rettenetes új fegyverben olyan hatalmas pusztító erő lakozik, amely képes az egész Földet és rajra minden életet megsemmisíteni.

233



Hogyan lehetséges, hogy egy olyan hatalmas elme, mint Lord Ruther-ford, Új-Zéland és az egész tudományos világ büszkesége, ennyire nemlátta felfedezésének pusztító lehetőségeit.

Kinek hihet a mai modern ember, ha a kor legnagyobbjai ekkorát té vedhetnek?

Ezek az események és a nyomukban felmerülő kérdések a háború ból hazatérő milliók életében okoztak krízist, depressziót.

John is azok közé tartozott, akik kiábrándultan, önbizalmukat, életkedvüket elveszítve, a legnagyobb mélabúval és életmegvetéssel hagyták el a katonai szolgálatot.

Születése szerint ausztrál volt, de fiatal élete nagy részét Új-Zélandon töltötte, ifjúkori barátaival együtt onnan vonult be a hadseregbe.

Leszerelésekor még nem tudta, hogy valamennyi új-zélandi barátja -egy maori lány kivételével - az északi féltekén, a nagy afrikai csatákban vesztette életét.

Az első világháborúban Gallipoli volt az új-zélandiak tömegsírja, amásodikban pedig Észak-Afrika.

John az egész háború alatt a déli földtekén szolgált, a tengerészeinél, és bevetéseiben feltűnő szerencse kísérte. így például a hajót,amelyen utoljára szolgált, a háború vége felé a japánok elsüllyesztették, de egy amerikai páncélos hajó az egész legénységet megmentet

te. Ez a páncélos hajó útban volt Pearl Harbor híressé vált kikötőjé be. Johnra tehát - leszerelése előtt - üdülés várt a „világ legszebbszigetén".

Kivételes szerencséje ellenére John azzal a gondolattal foglalkozott,hogy két héttel Ausztráliába való érkezése után véget vet életének.Legalább tíz napra volt ugyanis szüksége, hogy életbiztosítását édesanyja javára rendezze. Döntése mögött nem szentimentalizmus állt,hanem inkább a sebész hűvös, precíz meggondolása a végrehajtandóoperáció mérlegelésénél.

„Elfogadtam egy világnézet igazságát és létjogosultságát, amely gyakorlati alkalmazásában csak katasztrófát hozott az emberiségre, és további katasztrófák forrása lesz.

Dilemmám a következő: vagy megtagadom ezt az igazságot, vagyegyüttműködöm vele további rémségek előmozdításában. Ebből a lehetetlen választásból nem látok más kiutat, mint hogy befejezzem életemet. "

234



Honolului tartózkodása alatt John meghívást kapott egy összejövetelre, ahol a hazájukba visszakészülő leszerelő katonákat a háború utáni életkörülményekről tájékoztatták.

Ezek a híradások Johnt csak megerősítették elhatározásában, hogy nem kíván többet a Földön maradni. Sem kedvet, sem erőt nem érzett

ahhoz, hogy újabb harcokban vegyen részt - ezúttal társadalmi, politikai szinten -, amelyek Ausztrália jövőjével kapcsolatban lángoltak fel aháború végén.

Éppen ezért csak felületes figyelemmel hallgatta Ausztrália sorskérdéséről az előadást. Az előadás tárgya szorosan összefüggött Cook kapitánynak valamikori meglátásával, aki a kontinens felfedezése utánnem javasolta Angliának a gyarmatosítást. A gyarmatosítás mégismegtörtént, mégpedig azért, mert Anglia kárpótlást keresett legnagyobb gyarmata, Amerika elvesztése miatt.

Minden iskolás gyerek tudja, hogy Ausztrália születése a legszorosabb kapcsolatban áll Amerika függetlenségi deklarációjával, a háttér

ben rejtőző összefüggések azonban csak kevesek számára ismertek.

James Mario Mátra

Cook kapitány expedíciójának egyik fiatal, amerikai származású ön

kéntese, a külügyminisztérium tisztviselője, James Mario Mátra volt -Nagy-Britannia későbbi főkonzula, aki a kalandos felfedezőút soránéletre szóló barátságot kötött a tudományos csoport vezetőjével,Joseph Banksszel. Mátrának - Cook kapitánnyal ellentétben - rendkí

vül megtetszett Uj-Dél-Wales vidéke, biztonságos kikötői és harmonikus éghajlata.

Angliába való hazatérése után nem sokkal megkezdődött Amerikafüggetlenségi háborúja az anyaország ellen. Ez a háború Mátra számára katasztrofális következményekkel járt, ugyanis azok közé az

angolhű amerikaiak közé tartozott, akiktől a felkelők egész vagyonukat elkobozták, további megélhetését lehetetlenné tették. Sok ezer hasonló sorsú ember menekült így vissza Amerikából Angliába,ahol csak lézengtek, mert az országban dúló rettenetes gazdasági válság miatt sem munkalehetőséget sem állami segítséget, nem remélhettek.

235



Ebben a kétségbeejtő helyzetben Mátrában egy különös terv fogantmeg: a hazátlanná vált, angolhű amerikaiak jövőjének érdekében kidolgozta Új-Dél-Wales gyarmatosításának tervét.

Mátra volt tehát az első, aki egyáltalán felvetette Ausztrália gyarma

tosításának gondolatát. Terve - melynek eredetije még ma is olvasható- a nagy hatalmú miniszter, Lord Sydney elé került döntésre. A tervetelutasították.

Anglia éppen hogy túlélte az amerikai gyarmatával kapcsolatos szerencsétlenséget; pillanatnyilag hallani sem akart új gyarmatok alapításáról.

A loyalistáknak tehát - így nevezték az anyaországhoz hű amerikaimenekülteket - maguknak kellett gondoskodni jövőjükről.

A dolognak talán nem is lett volna folytatása, ha ugyanebben az idő ben Nagy-Britannia nem kapott volna felmondást attól a cégtől, amely évtizedek óta brit foglyokat és fegyenceket szállított Amerikába, hogy ott rabszolgaként bérbe adja őket.

Jobb, ha nem firtatjuk, hogy a befolyt nyereségen hogyan osztozott acég és az állam. A függetlenné vált Amerika mindenesetre nem tűrtetovább területén az effajta üzletelést.

Anglia nehéz döntés előtt állt. Börtönei és fegyházai - mint háborúsidőszakban és gazdasági válságok idején mindig - túlzsúfoltak voltak, a

„börtön-láz" járványszerűen terjedt a lakosság körében.Ebben a nehéz helyzetben Lord Sydneynek eszébe jutott JamesMario Mátra elutasított terve. Felkérte őt, hogy dolgozzon ki egy újszakértői javaslatot egy büntető kolónia felállítására, Új-Dél-Wales- ben. Mátra ezt a javaslatot a rá jellemző gondos, lelkiismeretes és humánus módon meg is alkotta.

Tervei helyett azonban valami egészen más valósult meg. Ma már világszerte ismert, hogy mi zajlott a büntető flottákon és a büntető kolóniákban.

Egyre mégis szeretnénk felhívni a figyelmet: Új-Dél-Wales ma Ausztráliának szabad virágzó régiója. Mátra ennek a vidéknek jövőbeni lehetőségeit pontosan előre látta, terveiben leírta, és ezek a tervek -Lord Sydney ellenállása dacára - megvalósultak.

Új-Dél-Wales állam pompás fővárosa ma mégis annak az embernek nevét viseli, aki megalapítását akkoriban ellenezte: Lord Sydneyét.

236



tettük - üdvözlik az európai menekültek érkezését, mert azt várják tőlük, hogy a gazdasági életben és a hadseregben mindent elvégeznek,amire az ausztrálok már nem szívesen vállalkoznak. Ezek az ember képviselik Ausztrália másik egoizmusát.

Ennek a dilemmának nagyságát és fontosságát nem szabad lebecsülni: az ötödik kontinens világtörténelmi döntés előtt áll. A helyzet komolyságára való tekintettel a következő javaslatot tenném:

A két egoizmus közül Ausztráliának a kisebbik önzést kellene választania. Nyissa meg kapuit Európa üldözöttéi és hontalanjai előtt,és legyen készen arra, hogy őket nemcsak befogadja, hanem nekik hazát, szabad munkalehetőséget, öt év után állampolgárságot is biztosítson.

Egy ilyen döntés egy rendkívüli jelentőségű történelmi váltópontot jelentene a Földön: ezúttal nem háborút, hanem a humánus emberiakarat béke-aktusát. Mivel a második világháború után a többi nagy kontinens csak igen korlátozott számú menekültet fogadott be, a legkisebb kontinens a valódi humanizmus legnagyobb gesztusát tehetné a

világ felé. Ebből a gesztusból kiindulva, a jövőben is meg fogja találnia legnehezebb problémák megoldását is, amelyek a vállalt szituációból

bekövetkezhetnek. A felolvasás itt ért véget. A jelenlévők elhatározták, hogy a javaslat

ról gondolkodni fognak, és felmerült ideáikat a legközelebbi összejö vetelen megvitatják.

Goethe és Darwin

Az ausztrálok összejövetele után John egy bajtársától meghívást kapott teára egy Honoluluban nagy tekintélynek örvendő bíró otthonába.

John nemzetközi társaságba csöppent, melynek központjában egy élénk beszélgetést folytató öregúr állt. John többször is csatlakozhatott volna a beszélgetőkhöz, de idegennek érezte magát ebben a társaság ban, és melankóliája minden kezdeményező erejét megbénította.Passzivitásától nagyon szenvedett, csakúgy mint az égető kérdéstől,amelyet magában hordozott. Az öregúr - mintha megértette volnaJohn állapotát - megszólította:

238



- Először van ma itt, ha megengedi, szeretnék néhány szót váltaniönnel. Tanítómesterem, dr. Rudolf Steiner szellemében beszélek, mertamit önnek most elmondok, tőle kaptam.

A darwinizmus útvesztőjéből való szabadulás (és itt nem magárólDarwinról, hanem rengeteg szerencsétlenséget okozó világnézetéről

beszélek) minden gondolkodó kortárs számára fontos téma. Ezt a témát Goethe és Darwin nevével is fémjelezhetnénk. Azért mondom ezt,mert kevesen tudják, hogy Goethe által a darwinizmus legyőzésének lehetősége már fennállt, még mielőtt Darwin a maga származástan-elméletét felállította volna.

Goethe ismerte azokat az összefüggéseket, amelyekre Darwin később rátalált, de egy olyan elmélyült, átható tudással, amelyhez Darwinnem volt képes eljutni. Az állat és az ember közti különbségek vonatkozásában Goethe teljesen tisztán rálátott kortársainak egy alapvető

tévedésére. Korának tudományos véleménye az volt, hogy az ember organizmusa különleges helyet foglal el a természetben, mert egyes jegyeiben különbözik az állati organizmusoktól. Goethe kortársai az állat és az ember egyes ismertetőjegyei közötti különbséget kutatták,mint például az állkapocs közti csont hiánya.

Goethe ezt a nézetet alapvető tévedésnek minősítette. Számára azemberi forma az állatinak valóban egy magasabb fokra való fejlődésé

ből alakult ki. Ezért úgy vélte, hogy mindaz, ami az állati organizmus ban megjelenik, az emberiben is megvan, csak éppen egy magasabbformában azért, hogy az emberi organizmus az öntudatos szellem hordozójává válhasson.

Goethe az organikus teremtőerők lépcsőzetes működését látta, amikor a növényektől a különböző állati formákig vezető fejlődési folyamatot szemlélte. Az emberi organizmus létrejöttében azonban szellemi teremtőerők működtek közre, amelyek az emberi testből a szellem hordozó edényét alakították ki.

A darwinizmus materialista értelmezése odavezet, hogy az ember és

az állat rokonságából olyan következtetéseket vonnak le, amely az em berben élő szellemet megtagadja. A goethei felfogás ezzel szemben az emberi formában isteni terem

tést lát, az emberi organizmusban pedig a szellem hordozóját. Ami pedig az emberben szellemként él, az az állatban egy korábbi fejlődési fokozat teremtő princípiuma volt.

239



világháború alatt a keleti féltekén létrehozott: az egymás ellen véresháborút folytató országok polgárainak közös szellemi műhelye. Ezt ahonolului korszakát - bizonyos szempontból - szellemi tevékenysége

csúcspontjának is tekinthetjük.Sorsára és lényére nézve jellemző körülmény volt az, hogy a második

világháború egyik döntő pillanatát, a japánok Pearl Harbor elleni támadását Honoluluban élte át. Életének jellegzetes vonása, ami mostanáig csak bizonyos korlátok között mutatkozott, most váratlanul em

beriség-szintű dimenziókba lépett át. Életére mind ez idáig az volt jellemző, hogy különböző országokban, közösségekben vagy családok ban „véletlenül" mindig sorsdöntő események idején jelent meg.

Ezeket az eseményeket a résztvevőkkel együtt végigélte, és tudatá

ban feldolgozva emlékezetében megőrizte. így történt, hogy a botanikusvándor az első Goetheanum alapkőletételénél éppúgy jelen volt, mint ké

sőbb Honoluluban, ismét az egész emberiség sorsdöntő fordulatánál! Azt a feladatát, amely Honoluluban osztályrészéül jutott, rendkívüli

nyelvtudása nélkül természetesen nem tudta volna tejesíteni.Nyelvükön keresztül a népek lelkének megértése, a népszellemük

iránt érzett tisztelet és az általános emberszeretet volt az a hordozó ésösszekötő erő, amely a botanikus vándort szellemi feladatában segítette. Mivel képes volt elmélyült kapcsolatba kerülni az egyes népszellemekkel, kimondhatatlanul szenvedett, amikor azt látta, hogy a népek -

vezérszellemüktől elfordulva - különféle démoni erők sugallatát kö vették. Amikor egy népről dorgáló módon szólt, akkor ezt mindig afenti okból tette, de sohasem fordult el a népszellem tiszteletétől.

A második világháború idején - Anglia súlyos megpróbáltatása alatt- felejthetetlenül szép szavakat talált az igazi népszellem ábrázolására.Évek óta baráti kapcsolat fűzte Amerikához, ezért számára semmi természetellenes nem volt abban, hogy a világháború idején éppen ameri

kai területen kell élnie. Már 1933 márciusában így írt Amerikáról barátainak:

„A népszellemek nem az olvasztótégelyben forrnak össze amerikai-angol népszellemmé, hanem egyetértésben azon dolgoznak, hogy egy jelenlét megtestesülését elősegítsék, aki a világ felé mint»civis americanus« amerikaipolgár jelenik meg, de lelki tartalma szerint »civis mundi«, világpolgárráfejlődik majd. Ez bizonyára csak a távoli jövőben valósulhat meg, mert

241



a mai amerikai gondolkodás a materializmus legmélyebb szintjére került.Ez a gondolkodás mégsem vált nacionalistává, tehát a lelki princípiumot szabadon hagyja. Ez a szabadság érvényesül abban a gondolkodásmód

ban, amellyel az amerikai ember Rudolf Steiner antropozófiáját és bennekülönösen ember és kozmosz kapcsolatát megközelíti."

Alkalmazott darwi nizmus

John tehát - elhatározásához híven - elmondta a bölcs öregúrnak, a botanikus vándornak élete történetét.

A háború kitörésekor nem hajózták be azonnal, először hosszabb

szolgálati időt töltött Darwinban, Ausztrália északi partjánál. Itt értea hír, hogy Japán az amerikai Pearl Harbor bombázásával belépett aháborúba, és röviddel ezután egész Indonéziát elfoglalta. Az indonézszigetekről - akkor „Holland-Indiáknak" nevezték - szörnyű hírek

jöttek a japánok kegyetlenkedéseiről, amely minden túlzás nélkül azújabb kori történelem legsötétebb fejezeteihez tartozik. Később néhány holland menekült is elvergődött Darwinba, akik a borzalmak elől menekülve, kétségbeesett állapotban jutottak el Indonéziából

Ausztráliába.

John alapvetően jólelkű ember lévén, mélyen együttérzett a megkínzott, egyensúlyukat vesztett menekültekkel. Minden lehető módon felkarolta őket, szabad idejét mint önkéntes betegápoló közöttük töltötte. Egy szép napon egy teljes letargiában lévő holland érkezett atáborba, aki megközelíthetetlen maradt. A katonaorvos időnként -mindenféle próbálkozás után - egy injekciót adott neki, amitől néhány óra múlva a menekült magához tért. Johnhoz fordult aki az ágya mellett ült, és megkérdezte őt, hogy hol van?

- Darwinban! - válaszolta neki John.

Ennek a névnek hallatán a menekült felugrott, Johnra vetette magát, és iszonyatos erővel fojtogatni kezdte. John védekezni próbált, detámadójában emberfeletti erő tombolt. John végül öntudatát vesztveföldre zuhant. A menekült - abban a hiszemben, hogy ellenfele meghalt - elengedte a torkát, mellé térdelt, és közvetlenül a térde fölött acombjába harapott. A fájdalom öntudatra ébresztette Johnt, ordításá-ra segítség érkezett, akik támadóját megfékezték.

242



John belső világában azonban, ettől a pillanattól kezdve valami döntően megváltozott. Túlságosan mély betekintést nyert az emberi sorslegmélyebb szakadékának sötétségébe. Nem beszélt róla, de egész lé

nyében az munkált, hogy az emberi kondíció mélypontjának megélésekor valami megtört benne.

Ettől kezdve állandósult benne az élettagadás, amelyen többé nemtudott úrrá lenni.

A katonaorvos ezenközben újra megérkezett, és kikérdezte a magához tért holland menekültet. Kiderült, hogy John személye ellen semmi kifogása nem volt; csupán a „Darwin" szót nem tudta elviselni. Eztmeg is okolta: a gonosz erő, amely hazáját, őt magát, feleségét és gyermekeit a jelen tragikus állapotba taszította, Darwintól indult ki a világ

ba. Amikor feleségéről és gyermekeiről beszélt, kétségbeesett zokogás vett erőt rajta. A roham csillapodtával végül így szólt:

- Nem Darwin volt-e az, aki az állatok közé sorolta az embert? Dar win nélkül az emberiség a Krisztus utáni XX. században nem jutott volna arra a gondolatra, hogy állati módon átadja magát a fajelméletnek és a fajok közötti harcnak! A faj gyengébb egyedeit megsemmisíteni, afajidegen elemeket megölni, ahogy a japánok az enyéimmel tették, eztmind Darwinnak köszönhetjük!

A holland delíriuma egyre fokozódott, míg az orvos kénytelen volt a

szerencsétlent ismét elaltatni.John megvallotta a katonaorvosnak, hogy még sohasem foglalko

zott a darwinizmus elméletével, de az itt történtek után szeretne képet alkotni róla. A katonaorvos történetesen lelkes híve és jó ismerő

je volt a darwinizmusnak. Minden alkalommal, amikor Darwinbanmegjelent, és Johnnal a darwinizmusról beszélt, magyarázatait mindig ugyanazzal a mondattal zárta: „Szomorú valóság, de megváltoztathatatlan. "

így sikerült végül Johnt meggyőznie, anélkül hogy tudta volna, mitokozott a másik ember lelkében.

- Nos - kezdte válaszát a botanikus vándor -, tegnap beszéltünk adarwinizmus elméletének hiányosságairól. Ha van még egy kis ideje,a tegnap mondottakat kiegészíteném. Van azonban az ön problémájának egy másik fontos vonása. Hadd kérdezzem meg:

- A darwini elmélet után hogyan vélekedik a menekültkérdésről?John megfordította a kérdést:

243



- Mit tanácsolna nekem, a két egoizmus közül - amelyik most Ausztráliában egymás ellen harcol - melyikhez csatlakozzam?

- Hogy melyiket támogassa a két egoizmus közül? Nyilvánvalóan

azt, amelyik segítséget nyújt a rászorulóknak! Ausztrália ma olyanhelyzetben van, hogy világtörténelmi példát mutathat, és a többi ország példaképe lehet!

- Számomra azért nehéz a döntés, mert semmit sem tudok azokról anépekről, akiket be kellene fogadnunk. Milyen tulajdonságokkal bírnak, és mit tettek az emberiség érdekében?

A botanikus vándor egy ideig gondolkodott.- Kedves John, megkérdezhetem hogy mi a foglalkozása?- Népiskolai tanító vagyok, de emellett mindig festő akartam lenni.

Ezek a tervek most végleg megsemmisültek bennem.- Festő? És melyik nagy festőművész alkotásaival tud leginkább

azonosulni?- Raffaeléval, uram, mostanra már bizonyára ön is kitalálta.- Ha Raffaelt valóban szereti, akkor kérem, olvassa el ezt az érteke

zést. Egy-két dolgot talán világossá tesz majd az ön számára.

Raffael és a Kelet

Raffael két művét, az Athéni iskolát és a Disputát számos híres művészettörténész a világ két legjelentősebb festményének tartja. Mindkettő abból a szellemi kölcsönhatásból született, ami az agg II. Gyula pápaés a fiatal festő-géniusz, Raffael között létrejött, amikor Gyula pápa 1508-

ban Firenzéből Rómába hozatta az ifjú művészt.Ismeretes, hogy a pápa segítette Raffaelt abban, hogy sokoldalú te

hetségét minden irányban magasra fejlessze.Mivel a pápa Raffaelt „kultuszminiszterének" vagy „művészeti in

tendánsának" is tartotta, a Rómával kapcsolatos művészeti munkákat- az ásatásokat éppúgy, mint az antik műemlékek helyreállítását - az őkezeire bízta. Raffael ezzel a megbízatással akkora feladatkört kapott,amely a művészet történelmében egyedül állt: nem kevesebb volt rá

bízva, mint a régi Róma feltárása és az új felépítése.II. Gyula pápa néhány év múlva bekövetkező betegsége és várható

halála Raffael számára nagy sorskérdést vetett fel. További életútja és

244



munkája attól függött, miként alakul helyzete Rómában, egy új pápaalatt. Vajon műértő lesz-e, meghagyja-e Raffael működési területét,

vagy más célokat akar majd követni.

A név, amelyen II. Gyula - zabolátlan lénye és hatalmas ereje miattismertté vált - „il pontifico terribile" - a rettenetes pápa volt. Azt beszélték róla, hogy az egész világot újra akarja teremteni; fiatal korábankarddal, öregségében pedig ecsettel és vésővel!

Vajon utóda folytatja-e ezt a munkát, vagy befejezetlenül hagyja? A pápákat már ekkor is bíborosok választották. Gyula is ily módon

került a pápai trónra, mégpedig egyhangú szavazással. Minden okamegvolt hát azt vélni, tekintélye akkorára nőtt, hogy a konklávé kívánságait és tanácsait halála után is éppen úgy betartja majd, ahogy ezt

életében tette. Számára ez azt is jelentette, hogy ha valakit utódául ki jelöl, akkor azt meg is választják majd. Az akkori világhelyzet miattGyula pápa mégis tartózkodott attól, hogy utódát egyenesen kijelölje.

Ami a lehetséges jelölteket illeti - bizonyos iratok világosan mutat ják -, két személyiség jöhetett szóba: Giovanni Medici kardinális(Giuliano herceg fia) és Bakócz Tamás, Magyarország hercegprímása.

Medici bíboros akkoriban Rómában lakott. Bakócz Tamás, keletipompával, hatalmas kísérettel érkezett Rómába, és - jó magyar szokásszerint - gazdag ajándékokat hozott magával, amelyeket saját kezűleg

adott át a pápának, a bíborosoknak és a pápai udvar minden rendűrangú képviselőjének.Tragikus okok hozták a magyar hercegprímást Rómába. Néhány hó

nappal korábban I. Szelim szultán lépett az oszmán világhatalom élére.Miután apját - egy janicsár lázadás segítségével - trónjától megfosztotta, a trónörököst és az egész királyi családot kivégeztette, hatalmát biztonságban tudta.

Trónra lépése után nem titkolta célját: nagy háborúkra készült. A kelet-európai népek számára nem volt kétséges, hogy kik ellen készül

hadjáratot indítani. Azt is tudták, hogy Szelim a magyarokkal és a kisebb kelet-európai keresztény népekkel fennálló békeszerződéseitsorra megszegi majd, és megsemmisítő háborút indít ellenük. Egy ilyenhadjáratnak saját erőből ellenállni lehetetlenség volt, hiszen ezek a népek a korábbi török háborúkban teljesen elszegényedtek és kivéreztek.

A törökök majdnem kétszáz éven keresztül tartották Európát rettegés ben, különösen a kelet-európai keresztényeket.

245



A kereszténység fenyegetett és megkínzott népeinek követeként érkezett a„világ fővárosába" Bakócz Tamás, a magyar hercegprímás. Beszámolójával és érveivel sok bíborost megnyert már az általa képviselt ügynek; belátták, hogy ezeket a veszélyeztetett keresztény népeket nem szabad a pogány

nak kiszolgáltatni. Valószínűleg azt is megígérték Tamásnak legközelebbőt választják pápának, hogy a keresztény világ élén megvédje Európát az oszmánok fenyegető sokaságától. Akik ismerték Tamást, mind úgy gondolták, megvan benne a képesség arra, hogy a kereszténység legnagyobb ellenségét megzabolázza.

Amikor a halálosan beteg Gyula pápa értesült arról, milyen jó esélyei vannak Tamásnak a pápaválasztásra, tudta, ha Tamást megválaszt

ják, nem lesz pénz többé az örök város művészeti fejlesztésére, mert azúj pápa minden rendelkezésére álló szellemi és anyagi erőt Kelet-Európa védelmére fog felhasználni.

Bakócz Tamás, az egykori parasztfiú - bár itáliai egyetemeken nevelődött - valószínűleg nem fogja megfelelően folytatni azt a munkát,amelyet elődje Róma felvirágoztatásáért elkezdett. Erre a munkárasokkal alkalmasabbnak tűnt Giovanni Medici, már csak születése ésneveltetése miatt is.

Gyula pápa betegágyánál fogadta Medici bíborost és Tamás hercegprímást. Kívánságairól nem nyilatkozott, de a bíborosokat összehívatta,

hogy egy rég elfeledett, de még érvényes bullát általuk megerősítsen.Ez a rendelet a Contra Simoniam - egyházi méltóságok megvesztegetése - címet viselte. Volt egy záradéka, amely szerint a bíborosoknak

juttatott ajándék megvesztegetésnek tekintendő. Aki tehát ilyen ajándékot adott, a megajándékozott bíborosok által nem volt pápává választható.

A bullát a pápa kívánságára megerősítették, és mindenki tudta, hogy ezzel a megerősítéssel Tamás hercegprímást a pápaválasztásból kizárták.

A bulla megerősítése (1513. február 16.) után négy nappal meghaltGyula pápa. Utódjául Medici bíborost választották, aki X. Leó névenuralkodott, és elődje céljait minden tekintetben magáénak érezte.Raffael művészetét teljes erejével támogatta.

Felépült az örök város valamennyi nép örömére és nemesedésére. Ezzel szemben viszont a keleti népek millióit dobták oda védelem és fegyver nélkül a közeledő muzulmán veszedelemnek.

246



Tamás prímásnak dolgavégezetlenül kellett hazatérnie súlyosan fenyegetett hazájába, Magyarországba. Amitől tartott, amit előre látott,hét évvel római útja után beteljesedett.

A törökök lerohanták Kelet-Európa kis országait, a területeket sivataggá tették, a lakosságot rabszolgaságba hajtották.

Évszázadokon át tartott a török uralom, újra hajtottak a gonosz magok, amelyeket egykor Dzsingisz kán elvetett.

Magyarország újra meg újra megpróbálta lerázni a török igát, de ahatalmas túlerővel szembeni felkelések reménytelen kudarcba fulladtak.

Raffael nem érte meg a keleti kereszténységnek ezt a mártíriumát.1520-ban 37 évesen halt meg, ugyanabban az évben, amikor I. Sze

lim fia Szulejmán foglalta el az oszmán birodalom trónját. Raffael tehát csak hét évvel élte túl Gyula pápát, és a furcsa pápaválasztást,amely az egész keresztény világot válaszút elé állította.

Életének utolsó hét éve valószínűleg egészen másképp alakul, haBakócz Tamást választják pápának. Tamás másra szánta volna a pápaikincstár aranyát, és Raffael pályája egészen másképp alakult volna. így azonban Leo pápasága alatt, Raffaelo megteremthette híressé vált iskoláját.

Míg azelőtt Raffael maga tervezte, készítette és tökéletesítette alkotásait, ezekben az ajándékba kapott utolsó években rengeteg munkatárssal és tanítvánnyal dolgozott együtt. Lelkét valósággal beleárasztotta ezekbe az emberekbe és alkotásaikba. Csodálatos szálak szövődtek közötte és az általa inspirált emberek között. Raffael varázslatos, fénnyel telített lényével, szelíd kedvességével, tiszta, angyali nyugalmával végtelenül sok szeretetet inspirált a körülötte élők lelkében.

Ebből a szeretettől áthatott közös munkából születtek a vatikáni

Loggiák híres freskói, és néhány nagy festmény a Stanzákban. Utolsónagy képét - amelynek a Krisztus megdicsőülése címet adta - tanítványai fejezték be. Ez a kép betegágya mellett állt, erre tekintett azon aNagypénteken, amikor sötétség borította el és földrengés rázta megRómát, és ő a halállal viaskodott.

Munkatársai segítették abban is, hogy - egyéb feladatai alól felmentve őt - művész-életének legnagyobb alkotását, a Sfxtusi Madonnát saját kezűleg, ereje teljes odaadásával megfesthette.

247



A cinquecento ezen és sok más műalkotásának és kulturális értékének árát - az egész emberiség nevében - a pogány hatalmaknak kiszolgáltatott kelet-európai népek fizették meg hihetetlen szenvedéseikkel.

A török uralom annyira legyengítette őket, hogy a későbbi, hatalmas

keleti támadásokat már nem tudták megállítani: mártíromságuknak meg kellett ismétlődni.

Az a menekültáradat, amelyet ma Ausztráliának be kellene fogadnia, pontosan ezekről a vidékekről származik.

Élet és halál között

Katharina, a maori leány - a wellingtoni egyetem kultúrtöténész hall

gatója - a második világháború vége felé súlyos betegen feküdt otthonában, Rotorua helységben. A háborúban elesett barátja miatti fájdalom, az egész világ kaotikus állapota miatti aggodalom és a sokszorostúlerőltetés okozta betegségét. Orvosai szívinfarktust állapítottak meg.

Katharina pontosan tudta, hogy mi vár rá: vegetáló létezés, amelyetsem életnek, sem halálnak nem lehet nevezni. A lét számára ekkor már szinte elviselhetetlen volt. Keserű bűntudat üldözte, mióta megkapta ahírt baráti körének pusztulásáról. Emlékezetében hordta azt a napot,

amikor a bevonulás előtt, Nevil elment hozzá, és arra kérte, jegyezzék el egymást. Intette Katharinát, hogy közös barátjukkal, Dennisszelkapcsolatban ne ringassa magát hiú ábrándokban. Katharina évek ótaszerette Dennist, akinek azonban - úgy tűnt - csak egyetlen szerelme

van, a tudomány.Nevil most erre emlékeztette Katharinát, és azt bizonygatta, ő és

Katharina kiválóan illenek egymáshoz, és boldogan élnek majd egy farmon, ha a háború véget ért.

O csak akkor találja meg a szükséges erőt, hogy a háborúban kitartson, ha biztos lehet abban, hogy Katharina egyszer hozzá fog tartozni.

Egy gyűrűt adott Katharinának, és annyit mondott, hogy élete és halála a lány kezében van.

Ez a párbeszéd a tengerparton zajlott, és Katharina a Hold fényébenhirtelen megpillantotta Nevil homlokán a halál jelét! Tudta, hogy Nevil a halál fia! A rémület és a félelem megingatta elhatározásában.

248



Igent mondott. Nevil ujjára húzta a gyűrűt, és utolsó napjait nagy boldogságban töltötte Új-Zélandon. Katharina ezután bizonyos megnyugvást érzett, de amikor Nevil és a többiek elmentek, a gyűrű egyre

jobban szorította az ujját.

Még mindig Dennist szerette, és nem Nevilt. Egy este, amikor a parton arrafelé sétált, ahol Nevűtől a gyűrűt kapta, lehúzta ujjáról, és atengerbe dobta. Rögtön meg is bánta, de már késő volt!

Es most Nevil halott volt, valamennyi barátjával együtt halott!Katharina kezdettől fogva tudta, hogy Nevil évek óta szereti őt. Azt

is megfigyelte, hogy amikor egymástól távol voltak, Nevil újra meg újrakitalálta gondolatait, és átvette érzéseit.

Bizonyára most is megérezte a távolban, hogy mi játszódott le benne, amikor a gyűrűt a tengerbe dobta. Nevilt bizonyára ekkor érte a

halál!E sejtések ellen hiába védekezett, állandóan visszatértek hozzá. Már

nemcsak Nevil, hanem barátai haláláért is felelősnek érezte magát. Azeldobott gyűrű a baráti kör szimbóluma lett! O volt az oka mindannyiuk halálának!

Időnként voltak jobb napjai, amikor ezeket az önvádakat agyrémnek, értelmetlen túlzásnak, egy túlterhelt idegrendszer betegségének tekintette. Lelki terheitől mégsem tudott megszabadulni, mert amikor saját bánatától elfordult, akkor azonnal a világ egész ifjúságának sorsa

jutott eszébe, és ez még elviselhetetlenebb volt számára.Ezekben az években három híres kortársát tisztelte mindenekfelett:

Albert Einsteint, az amerikai tudóst, Steven Spendert, az angol költőtés Nevil Shute-ot, az ausztrál romantikust.

Amikor újra elfogta a bénító kétségbeesés, összeszedte magát és elhatározta, mind a háromnak írni fog, hogy legyenek segítségére problémája megoldásában. Mutassák meg, hogyan lehet jóvátenni egy akaratlan vétket, amit olyan valaki ellen követtünk el, aki már nincs azélők sorában.

Hogyan szabadulhat valaki egy olyan bűn terhétől, amelyet akarataellenére követett el?

A mai kor fiataljai - az utóbbi években - mind arra kényszerültek,hogy gyilkoljanak, és egyéb gonosz tetteket kövessenek el. Katharinaegyéni sorsa nem volt egyéb, mint pókhálószerűen finom jelképe a sok millió ártatlan fiatal bűnössé válásának.

249



Hogyan lehet az ilyesfajta vétket jóvátenni?Katharina meg volt győződve arról, hogy a lét kínjaitól nem szaba

dulhat meg, és a halál nyugalmához nem juthat el addig, amíg választnem kapott erre a kérdésére.

A három híres személyiség címét nem ismerte, így csak országuk ne vét írta a borítékra. Bizonyos volt abban, hogy az ilyen nagy hírű ember biztosan így is megkapja levelét.

Választ persze soha nem kapott, és szenvedése erősebb volt, mint valaha.

Egy kontinens döntése

A háború után Rotoruaban egy fiatal új-zélandi orvos telepedett le,

Katharinát is rendszeresen látogatta. Egy szép napon elmesélte neki,hogy hamarosan vendége lesz, a híres botanikus vándor, akit Új-Zélandon olyan gyakran emlegettek. Sokféle történet keringett róla, éssokan úgy gondolták, hogy Új-Zélandnak nincs nálánál jobb barátja.

Katharina nem árulta el, hogy már hallott erről az emberről, és régóta szeretett volna beszélni vele. Az orvos által üzent a botanikus vándornak, és kérte, ha egy mód van rá, látogassa meg.

Mielőtt a botanikus vándor belépett volna Katharina szobájába, már messziről tudni lehetett, hogy közeledik. Emelt hangon szidta a kintácsorgókat, hogy saját országukban tönkreteszik a természetet. Őshonos növényeiket hagyják kipusztulni, és helyükbe olyanokat ültetnek,amelyek nem illenek ehhez a talajhoz és klímához. Nem veszik figyelembe a csillagövezetet, amely alatt élnek. Az állataikat sem etetik megfelelően. Vakon utánozzák az európaiakat!

Végül még néhány tanáccsal szolgált, és már ott is állt Katharina ágyamellett. Balkezében különféle növényeket tartva, jobbját Kathariná-nak nyújtotta.

- Nagyon szeretem a kézfogást - mondta, mert tudta, hogy itt ez általában nem szokás.Középmagas, szikár, öregúr volt, fehér hajjal és bajusszal, talán már

nyolcvanéves is elmúlt. Szeme a legvilágosabb kék égbolt árnyalatáttükrözte, időnként apró fénymeteorok ragyogtak fel benne, mint a napfénytől átvilágított levegőben. Finoman metszett, mozgékony keze sa

játos, külön nyelven beszélt.

250



- Azt kérte, hogy jöjjek el magához - mondta -, szívesen jöttem. Demielőtt beszélgetnénk, egy alapvető dolgot tisztáznom kell. Akármiszépet is írt rólam közös ausztrál barátunk, John, ne ringassa magát illúziókba, öregember vagyok, tele hibákkal.

Katharina az aggastyán jövetelét valóságos csodának tekintette! Va

jon, mi adta neki az erőt, hogy túlélje a háborút, elviselje a klíma nehézségeit, és idős korára visszatérjen Új-Zélandra?

Öröm és bámulat töltötte el a legyengült lány lényét. Nehezére esetta beszéd:

- Már évek óta szerettem volna megismerni önt, és nemcsak egyedülén, hanem egész baráti köröm is. De nem volt szerencsénk, mindenüttelmulasztottuk!

- De most itt vagyok!- Köszönöm önnek. Mindig azt szerettem volna, hogy tanítómeste

réről beszéljen, aki az én szememben az új kozmikus tanító - nem akarom a régi Tohunga nevet használni. Azt hiszem, ő az, akire a mi kis országunknak nagy szüksége van! Kérem, beszéljen róla bármit, amiéppen az eszébe jut!

Nagy fáradtság vett erőt Katharinán. Amíg mozdulatlanul feküdt, a vendég jó darabig szótlanul ült mellette. Aztán hirtelen egy régi emlék merült fel benne. A kép egy mozaik festmény volt, amit vándorlásai során valahol Európában látott, egy régi templomban.

Ez a kép nagyon mélyen megérintette, és most egészen különlegesmegvilágításban jelent meg ismét lelki szemei előtt. Ez a megvilágításolyan volt, hogy a kép valamennyi szférájának kiegyensúlyozottsága ésa benne működő feszültségek is egyszerre jutottak kifejezésre. A képalsó részén felismerte a zöld iker-sziget hangulatát, két oldalon a fehér bárányok menetét, középre az ország védelmezője felé. A mozaik gazdagon díszített felső részén az ég arany hátterében látta a kezet, valószínűleg Krisztus isteni kezét. Tőle jobbra és balra fehér, pirosas és világoskék boltozaton két alak térdelt, egyikük Mózes bölcsességét, a

másik Illés iránymutató erejét hordozta. A botanikus vándor erről a benne felmerült emlékképről kezdettmesélni Katharinának. A leány elmélyült figyelemmel hallgatta, és érdeklődése egyre nőtt, amikor az öregúr a mozaikkép felső részének leírásához érkezett.

251



Ezután így folytatta:- Tanítómesterem nagy súlyt fektetett arra, hogy az ilyen műalko

tások szemlélése közben a mű valamennyi szféráját a leggondosabban

magunkba fogadjuk. Ez segítségünkre van abban, hogy magunkbanátéljük a szellem hatalmát és erejét. A szellemét, aki a világrendben alent és a fent elválaszthatatlan összefüggését fenntartja, és az embereknek, akik ezt felismerik, igazi életbölcsességet ajándékoz.

Katharinának úgy tűnt, hogy az az életbölcsesség, amelyről a vendég beszélt, lassanként őt is betölti, érezte a szelíd sugárzás realitását, éstudta, hogy sokkal többről van itt szó, mint pusztán hangulatváltozásról.

A vendég ekkor egészen váratlanul más témához nyúlt. Végtelenül

egyszerű és kézenfekvő meglátásaival Katharina legbenső lelki problémáinak a mélyére hatolt.- Hogy az önt emésztő önvádak jogosak-e vagy sem, azt ma még

nem lehet eldönteni. Erőssé kell válnia, és ebből az erőből megtanulni,hogyan kell saját hibáit elviselni, ahogy mások hibáit is el kell viselnünk.Ez az erő egyben tudás is, amely lehetővé teszi számunkra, hogy rendezzük, amit rendeznünk kell. Ez alól a kötelezettség alól nem létezik kibúvó!

A mély gondolatsort követve, Katharina úgy érezte, hogy a gyógy

ulás útjára lépett. Egészséges életkedve, amely Nevil halála óta elhagyta őt, most újra visszatérőben volt, és egy belső tartással párosult.

Karherina ezt a változást valamilyen módon a vendége lényéből áradó erőnek tulajdonította.

Nagyon vigyázott arra, hogy megnyilvánulásai tiszták, világosak ésegyszerűek legyenek, és ne árulkodjanak a lelkében kavargó, túlcsorduló érzésekről. így csak ennyit mondott:

- A vétlen vétek, hosszú idő óta ez az életem fő problémája.- Rátalál a megoldásra, ha végiggondolja, hogy születésnek és halál

nak csak a test felett van hatalma, a lélek és a szellem más törvényeketkövet. A lélekben az állandó változás hatalma uralkodik, míg a szellemaz isteni örökkévalóság részese. Ezért lehetséges számunkra szabadon

választott áldozati tettekkel - tehát nem kötelezettségből fakadó, hanem szabad tettekkel - úgy a Földön, mint a testetlen létben is a vétlen vétket áldássá alakítani, a kozmosz örökös értékeit tovább nemesíteni.

252



- Igen, uram! - lehelte Katharina, és békésen lehunyta a szemét. Lélegzése mély és nyugodt volt.

A vándor ekkor két rövid füttyöt hallott a ház előtt. Tudta, hogy ez a

postás jelzése. Amikor kiment, egy maori férfi állt előtte, a kezében vastag borítékkal. Az öregúr arckifejezését látva, azt kérdezte:

- Későn jöttem? A vándor ránézett a borítékra. Látta, hogy a levél Johntól jött, és

Katharinának volt címezve, azt is sejtette, hogy mit rejt a boríték, mertő is kapott Johntól egy kéziratot.

A vándor így felelt a postásnak:- Az ilyesmi soha nem jön későn.Ekkor a postás a ház bejáratánál lévő lávakő alá rejtette Katherina

levelét. Erről a rejtekhelyről a leányon kívül senki sem tudott. A kézirat ezt a címet viselte: Egy kontinens döntése.

Zárszó

Amikor a botanikus vándor néhány nap múlva elhagyta Rotoruat, elment a ház előtt, ahol Katherinával találkozott. Rövid beszélgetésükreemlékezve most úgy gondolt a halott leányra, mint egy diákra, aki új

létformájában végre rátalál vágyva-vágyott tanítómesterére, sokáignélkülözött bajtársaira, és velük együtt megtanulja majd, amit mindigis keresett.

Az aggastyán ekkor mesterének tanítóját, Goethét idézte fel gondolataiban. Goethe így vélekedett a halálról:

„Szellemünk örök természetű, megsemmisíthetetlen lény. Öröktől fogva az örökkévalóságig fejlődik, szüntelen jelenlétben, mint a Nap, amely csak

földi szemünk számára látszik lenyugodni, valójában szüntelenül továbbvilágít."

Ezekkel a goethei gondolatokkal készült aznap este egy baráti beszélgetésre.

Alfred Meebold, a botanikus vándor 89. évéig dolgozott azért, amitközel 5 évtizeddel korábban feladatának megjelölt:

253



„ Tenni azért, hogy az elkövetkező generációk útjából a gondolkodásnak azokat a rettenetes akadályait eltávolítsa, amelyek elhitetnék velük hogyaz ember nem több, mint földi állat."

(Idézet Alfréd Meebold Út a szellemhez című könyvéből.)

A Michael-napján született botanikus vándor, Alfréd Meebold Új-Zéland keleti partján, 1952. január 6-án, Vízkereszt napján a déli harangszó ideje alatt hagyta itt a földi világot.

Halálával a Hemiszférák párbeszéde egy fejezete véget ért. Halála órá jában a zenitjén álló nyári nap élesen megvilágította egy új világkorszak szellemi követelményeit.

AL FR ÉD M E E BO L D UT OLSÓ KÖ LTEMÉNY E

Boldogtalan Atlasz,a világ melyet hordoz, fájdalommal teli.

A lélek földi sorsát mintázza,mely a szellemi fény felé tör.

De, ami a csillagok tűzviharában mint szeretet benne megszületett,

Földi életében, keserű, bús fájdalom forrása lesz. Ami születni készül a csillagok felé szárnyalóban,Csalás, hazugság fojtja meg A bölcsesség, jóság helyett,

az igazságos bíró helyéntrónol a képmutatás,

démoni kacajjal tobzódó lidércek felett

254



A F O R D ÍT Ó V I S S Z A E M L É K E Z É S E

•

Sorsomat, mint mindenkiét, a Hierarchiák építették fel. 1968-ban hallottam életemben másodszor az antropozófiáról, ekkor 37és 1/2 éves voltam,és a második Holdkapumnál jártam. A magyar antropozófia ekkor lépett hetedik hétéves korszakába, amit a Mars bolygó szellemi erői vezetnek. Azt hiszem, ezeknek az erőknek köszönhetem, hogy elvezettek az antropozó-

jiai mozgalomhoz.1976-ban Rózsi néni (dr. Szilágyi Jenőné) a Társaságban arról beszélt,

Pozsonyba kell utaznia, mert ott találkozhat Mária nénivel (Nagy Máriával) a magyarországi antropozófia helyzetének és a Társaság ügyeinek megbeszélésére.

Rózsi néni egyáltalán nem volt lelkes, nem sok kedve volt az utazáshoz és a találkozáshoz. Fogalmam sem volt arról, hogy ebben az esetben tulajdonképpen miről is van szó, de azonnal felajánlottam Rózsi néninek, hogy

gépkocsimmal elviszem. O nagyon megörült a lehetőségnek, úgy éreztemezzel nagy kő esik le a szívéről.

Egy igazi, téli kora reggelen indultunk el rettenetes szélviharban. Vízkereszt napja volt, és az égen - ebben az évszakban ritka jelenségként - szivárvány rajzolódott ki.

Rózsi néni barátai aggodalmak között búcsúztak tőlünk, féltettek bennünket ettől az utazástól, hogy odaérünk-e.

Az utazás természetesen jól sikerült.Két napig voltunk Pozsonyban. Egy szép, régi szállodában laktunk,

ahová Mária néni már előttünk megérkezett. Csak egyszer láttam őt, akkor is rövid ideig amikor érkezésünkkor szobája ajtajában megjelent. Ma gas, sudár alakjával az egész teret betöltötte. Rózsi néni valósággal eltör pült mellette.

Mária néni rám mosolygott, én pedig azonnal nagy tiszteletet éreztemirányába. Beszélgetésre nem volt alkalmam vele, de azt hiszem, a megille-

255



tődöttségtől talán meg sem tudtam volna szólalni. Én akkoriban teljesenRózsi néni 'bűvkörében' éltem. Rövidesen eltűntek a szobában, és a következő két napot intenzív beszélgetésben töltötték.

Én napközben a városban sétálgattam.

Harmadnap, visszaindulásunk előtt, befutott Vámosi Nagy István, mi-cisapkában, megviselten, éppen akkor szabadult ki a börtönből. Többantropozófus is érkezett vele, akik közül sokan ismeretlenek voltak számomra.

Mostanában - amíg az emlékiratok és előadások egy részének fordítá sát végzem - hetek, hónapok óta mélyebben ismerkedem végre csodálatraméltó lényével és életművével.

így merült fel emlékezetemben egy régi álmom.Mielőtt Rózsi nénit megismertem, már jártam valakihez antropozófiát

tanulni, de mindig arra vágytam, hogy Rózsi néni közelébe juthassak, éstőle tanulhassak. Ebben az időben álmodtam, hogy becsöngettem hozzá,de aki kedvesen mosolyogva ajtót nyitott, az mégsem ő volt, hanem egymagas, karcsú hölgy. Ma már bizonyos vagyok benne, hogy abban az álmomban mindketten ott voltak, mégpedig legjobb vonásaikkal, ideálisanösszeolvadva, és nem úgy - mint akkor Pozsonyban - érzékelhetően fe

szültségben, vitatkozva, egymást győzködve. A visszaúton végigaz volt az érzésem, hogy ez a találkozás végeredmény

ben sikertelen volt. Rózsi néni feszülten, frusztráltan ült mellettem, és bár nekem közvetlenül nem mesélt semmit, félszavaiból annyit értettem meg,hogy nem teheti meg, amit Mária néni javasol, mert csak ő, azaz Rózsi néni ismeri a magyarországi viszonyokat.

Magyarországon a „tiltott időkben" a Társaságban több csoport működött, amelyek között kevés volt az egyetértés, egymásról nem nagyon vettek tudomást, mindenki a maga igazát bizonygatta.

Ez nekem nagy fájdalmat okozott.Sokszor kérdeztem Rózsi nénit, miért nem lehet összhangot teremteni az

antropozófiai csoportokban ? O mindig azt válaszolta: ez ma nem lehetséges.Ma már látom azt is, amit akkor nem, hogy itt egy vérre menő küzdelem zajlott, amelyben egyik fél sem volt képes engedni. Akkoriban a csoporttagok azzal vigasztalták egymást, hogy „na igen, ez a különféle áramlatok összecsapása".

Mióta Mária néni életművével foglalkozom, gyakran felmerül bennema kérdés:

256



Mi lett volna, ha 1972-ben, vagy később is, amikor Domachban jártam,rátalálhattam volna?

Mi lett volna a magyarországi antropozófiai mozgalomból, ha 1976-

ban a pozsonyi találkozó másképpen alakul? Vajon a sors rendelése szerint kellett ennek így történnie... ? Ma úgy látom, hogy sok mulasztás történt, volt, ami szándékos, és volt

amit „véletlennek" bélyegezhetünk. Most, amikor - erre a könyvre előké- szülőben - Mária néninek mindhárom emlékiratát lefordítottam, lényének nagysága teljes egészében kibontakozott előttem. Megismerve életművét, mostanában - magamban - Mahatma Máriának neveztem őt.

Azt hiszem, bátran kimondhatom, hogy nemcsak a magyar, hanem anemzetközi antropozófiai mozgalomban is egyedülálló, amit Nagy Mária

alkotott. Példa számunkra áldozatkészsége, szeretete, kedvessége, jósága,éleslátása, fáradhatatlan munkabírása, a Rudolf Steiner által megmutatott szellemi és karma kutatások további kibontakoztatása.

Köszönöm a sorsnak, hogy ezt az általunk majdnem elfeledett és elhall gatott lényt mélyebben megismerhettem, és most e könyv által mások is elmerülhetnek gazdag életművében.

Mi pedig, akik az elmúlt hetekben, hónapokban életműve megjelenteté sén dolgoztunk, őszintén reméljük, hogy törekvésünk találkozott az ő szellemi akaratával.

Scherak Mari Ispánk, 2000. május

257



B I Z A L O M Az újság néhány számának reprintje

BIZALOM

Havonta kétszer megjelenő szemle,a világ folyásúról és az ember alkotásairól.

15. szám. XV. évfolyam 1944. augusztus 1.

Bizalom

Havonta kétszer megjelenő szemle,a világ folyásáról és az ember alkotásairól.

14. szám. XV. évfolyam 1944. július 15.

Magyar halálI. A halál képe a magyar költészetben

Ahányféle az élet, annyiféle a halál. A virág elhervad, a levelek lehulla

nak, az állat kimúlik, az ember meghal... A kinyílt sziromleveleket elfújja a szél, mintha lepkéket himbálna.

A lombok elpirulnak, megaranyozódnak és leperegnek. A kutya vészes vonítással vagy szívreható nyöszörgéssel vonaglik végsőket. Szókratészpedig, halálos méreggel elhűlő testében a lélek halhatatlanságára tanítja tanítványait, amíg csak beszélni tud.

259



Növény állat ember mindegyaránt élőlény, de valamennyinek másképpen fejeződik be élete. Ez az oka annak, hogy a nyelv-géniusz az elmúlást az élőlények mindhárom birodalmában más-más kifejezésselnevezi meg. Meghalni pedig egyedül csak az ember hal meg.*

De még az egyes emberekre is vonatkozik az igazság: ahányféle életmód, annyiféle neme a halálnak. Ahogyan van, küzdelmes, békés, nehéz, könnyű, csúnya, szép, természetes és erőszakos élet, ugyanúgy vankínos és szelíd, természetes és erőszakos, nehéz és könnyű, csúnya ésszép halál megszámlálhatatlan változatban. A közmondás azt tartja,nincs két egyforma fűszál, még kevésbé lehet két egyforma emberi élet. Ahány ember, annyiféle az egyéniség, de annyiféle az élet és a halál is.

Az ember elsősorban azért fél a haláltól, mert számtalan példából

látja, hogy a meghalás mekkora és mennyiféle gyötrelemmel, csúfsággal és irtózattal járhat. Néha többel, mint az egész élet. „Nemo beatusante mortem." Senki se boldog a halála előtt! Még a legkellemesebb,legboldogabb élet mérlegét is felboríthatja egy gyötrelemmel teli csúf,keserű halál.

Akik sok embert láttak meghalni s tapasztalataikról feljegyzéseket,statisztikákat készítettek, azok azt állítják, hogy a meghalás kínja ésrútsága nem is annyira a velejáró testi szenvedés nagyságától függ, hanem elsősorban a lélek állapotától. Ha például a lélekben lelkifurdalás

támad, s azt mondja, hogy az ember valami módon önhibájával magaokozta keserves betegségét, akkor a szenvedés tűrhetetlen. De elviselhetetlen gyötrelmet idézhet elő némely emberben az meggyőződés is,hogy kínos betegségét és nehéz halálát igazságtalanul - érdemtelenül -kapta. Az a lélek viszont, amelyik egy magasabb rend és igazságszolgáltatás intézkedésének tekinti szenvedéseit és halálát, s ezeket belsőmegnyugvással veszi: az egésznek kihúzza méregfogát, s nagy köny-nyebbségre talál.

De ez a megállapítás már csak a legvégsőkre vonatkozik. Ha az em

ber, előzőleg nem szerezte meg magának élete egész ideje alatt azt alelkületet, amivel halálát megkönnyítheti és megszépítheti, az „utolsópercben" már nem pótolhatja mulasztását. Ép így „utolsó percben"

* Érdekesen különbözteti meg például Petőfi Sándor a Szeptember végeben a sajátegyéniségét jellemző elmúlást, a virág elmúlásától. Az utóbbira azt mondja: a virág elhull,

önmagára

260



már nem pótolhatja azokat a rombolásokat sem amelyeket szervezetén vagy az életben való helyzetén végzett s amelyek megnehezítik halálának lefolyását. Ezért mondja a régi tanítás „Aszerint halsz még, ahogy,éltél!" „Az önző, zsugori, aki egész életében mindent sajnált másoktól:magárahagyottan, kínos árvaságérzéssel múlik ki a világból. A tékozló,

könnyelmű fráter, talán mint csavargó vagy koldus rongyosan esik összeaz utcán. Az élvhajhászó rút betegségektől pusztul el. A szelíd, bölcs békésen leheli ki lelkét s a hitetlen szörnyű halálfélelmek gyötrelmei között éli át végóráit." E régi tan igazságának bizonyítására számtalanmeggyőző példát lehetne felhozni. S ha nem is minden egyes haláleset

ben tudjuk pontosan kideríteni, hogy a halál módja miképpen következett a halott életmódjából, mégis mindenkor erősen érezzük, hogy halálunk lefolyása szorosan összefügg életünkkel, s csak olyan halálra

számíthatunk, amilyen halált magunknak életünkkel előkészítünk.

Még a háború idején is, amikor az erőszakos és váratlan halál, kívülről rombolja szét a még belülről romlatlan, ép szervezeteket: élesenláthatjuk, hogy a halál folyamata milyen különbözővé válik mindenkinél, aszerint, hogy ki miképpen irányította és alakította testének, lelkének életét.

De ez a tanítás, hogy „aszerint halunk meg, ahogyan éltünk," csak egyik oldalát világítja meg az élet és halál közötti összefüggésnek.

A másik oldalát egy másik tanítás fejezi ki: „Mindenki aszerint él, aho

gyan a halálról gondolkodik." Aki a halált végleges befejezésnek tekinti, az egészen másképp rendezi be és építi fel életét, mint a másik, aki ahalálban átmenetet lát, egy nagykaput. Túl rajta a földi élet gyümölcseimegérnek és titkai kiderülnek. Ha végigtekintünk az emberiség fejlődésének évezredein, megállapíthatjuk, hogy az emberek annál nemesebben, annál szebben éltek, és annál termékenyebben alkottak: minél

világosabban látták az életnek halál utáni megoldását. Nem lehet ésnem szabad elsiklani a mellett a nagy kultúrtörténeti tény mellett, hogyminden nagy művelődési korszak a lélek halhatatlanságának erőteljes és

korszerű felismerésére épült fel. Azaz: valamennyi nagy művelődésnek közös tulajdonsága, hogy emberek annál nemesebben, annál szebben éltek korának megfelelő módon ismerte a halál utáni élet tényeit. Ez alól amegállapítás alól nincs egyetlenegy kivétel sem. Az ó-kínai, ó-indiai, ti beti kultúráktól kezdve: Perzsián, Egyiptomon, hébereken, keltákon,aztékokon, görögökön, a régi Rómán s az egész közép- meg újkoron át

261



nem keletkezett sohasem a földön művelődés a halál utáni élet tudatanélkül, ha minden egyes kultúra a halál utáni létnek más-más vonásátdomborította is ki - a teljes szintézis még a jövő feladata. Ezt a tényt atörténelem és a művelődés története még eddig nem emelte ki eléggé, és

nem hozta teljes súlyában az emberiség tudomására. Pedig igen komoly és nagyon is megszívlelni való tanúságokat tartalmaz, éppúgy, mint el-lenténye is. Az, hogy a hanyatlás, a zűravar, a gonoszság és műveletlenség korai pedig éppen azok voltak, amikor a halál utáni élet igazságaiösszezavarodtak a lelkekben, amikor az emberek nem tudták és nemismerték a földi és a halál utáni lét összefüggéseit. Soha ez még olyanmértékben nem történt meg, mint a mi időnkben, amikor nagy tömegek egyenesen tantétellé emelték, hogy a halálban nemcsak a test, hanem a lélek is elpusztul, és a halál utáni továbblétezést teljesen megtagadták. De soha az emberiség még nem is süllyedt olyan mélyre ésakkora pusztítást nem is végzett, mint most, a két, egész világra kiterjedő háborúban. E rombolások nagy részét az emberek azért bírták elkö

vetni, mert hátrafelé - nem pedig előre - haladtak a halál utáni élet megismerésén és kitértek, annak a kérdésnek részletes tisztázása elől, hogy miképpen kell majd számot adniuk földi életük cselekvéseiről az örökkévalóságban. Amit erről azelőtt tudtak, egyrészt elfelejtették, egyrésztpedig babonás hitté torzították s így többé nem voltak képesek tetteik halál utáni következményeit átlátni. Látókörük e tekintetben ahelyett,hogy bővült volna, teljesen összezsugorodott. Pedig minél nagyobb azember látóköre, annál könnyebben találhatja meg a helyes cselekvés út

ját, s minél szűkebb, annál valószínűbb, hogy óriási hibákat fog elkövetni. Az emberiség amikor látókörét teljesen leszűkítette a születés és halál korlátai közé, s nem törődött többé azzal, ami a születés előtt volt és ahalál után lesz: a leghibásabb cselekvésnek lavinaszerű hanyatlását indította meg. Becsukott minden ablakot, elzárta maga elől a távlatokat, afényt, a friss levegőt: a beállt sötétséggel tönkretette addigi ép látását

és ítélőképességét. így került arra a lejtőre, amin ma hanyatt-homlok,zuhan lefelé.

De figyeljünk! Jöttek nagy tanítók, akik új látást tanítanak, és nagy távlatokat mutatnak. Hallgassunk reájuk!*

* Rudolf Steiner: A magasabb megismerés útja és összes művei (Géniusz). RavaszLászló: Látások könyve. Karácsony Sándor összes művei stb.

262



És a nemzeti géniuszok igazi szellemszavára is ügyeljünk fel! Az őszellemszavuk nem az egyoldalú, túlzott nacionalizmust hirdeti, hanemazt, hogy a népek sajátosságai így ellentétes tulajdonságaik is egymás támogatására és kiegészítésére keletkeztek. A nemzeti géniuszok tanításából, ha helyesen fogjuk fel, fel lehet építeni mindazt, ami egy tágulólátókörhöz, egy új helyes cselekvéshez szükséges, és meg lehet belőlük ismerni az életnek és halálnak, élettermékenyítő kapcsolatát is.

A magyar nemzeti géniusz ősidőktől fogva megtanította minden hozzátartozóját arra, hogy nemesen és méltóságteljesen tudjon meghalni, s

valóban a magyar nép egyik alapsajátossága, egyik alkati tulajdonsága volt mindig, hogy bátran és szépen tudott a halállal szembenézni. Egyszerű és szerény műveltségű fiaiban is élt az a „halálmegvetés," aminem engedte, hogy az elmúlás órájában az állatias halálfélelem felülkerekedjék rajtuk. A maguk pallérozatlanságukban is előkelőkké lettek, amikor a halál órája közeledett, mert spontán élt bennük az érzéseannak, hogy az igaz ember a testi fájdalom gyötrései és az elmúlás ör

vényei között is megőrzi emberi méltóságát. Minden nép között híres volt a magyar ember - és magyar asszony! - közmondásos bátorságáról,félelemnélküliségéről. De a népek tudták azt is, hogy a félelmek legsúlyosabb, legalacsonyítóbb faját: a halálfélelmet sem ismeri a magyar.

Ezért tudott örökös bizonytalanságban, állandó végveszély közöttezer esztendeig megmaradni hazája földjén.

Hogy a magyar nép, tömegei és egyesei miképp néztek szembe a halállal: ezt az egész magyar történelem példázza! S igazán mélyreható biográfiája lenne az emberi méltóságnak az a könyv, amelyik felsorolná,hűségesen, valóságszerűen megrajzolná - nem a „regényes korrajzok"felelőtlenségével -, hogy különböző korokban és helyzetekben, magyar névtelenek és magyar nagyok miként fogadták a rájuk sújtó halálos szenvedést, és hogyan álltak helyt végórájukban. Egy ilyen felsorolás messze túlhaladja munkánk kereteit, ezért csak példaképpenemlékeztetni akarunk arra, hogy miképp tudtak meghalni minden idők

magyar katonái s a kurucok, a bujdosók, a gályarabok, azután a török verő Zrínyi Miklós, a száműzött Rákóczi, az „egy gondolattól" zaklatott Petőfi, a kivégzett aradi tizenhárom, a vértanú Tisza István, a magát odaáldozó Teleki Pál stb. stb. Pontos, hiteles krónikások írják le,hogy mindezek hogyan viselkedtek halálos keserveik közepette ésutolsó perceikben. Csak találomra említjük éppen ezeket a neveket,

263



nem célzatossággal. Milliónyi hasonló példát lehetne felhozni történelmünk lapjairól, valamennyi ugyanazt az alapmagatartást domborítaná ki, különböző egyéniségek színezésében. S felmerül a kérdés:honnan származott a magyar ember ereje és fölénye a halállal szem

ben? Csak nem abból az ősi mongol érzésvilágból, amelyik nem becsülikülönösképpen az életet, tehát könnyedén eldobja vagy elveszíti? Csak nem az élet-megvetés az alapja a magyarok halál megvetésének?

Ezekre a feltevésekre erőteljesen rácáfolnak ősvallásunk töredékeiés ősi szokásaink maradványai, főleg pedig a honfoglalási sírleletekenis megtalálható életfa. (Alább bőven lesz még szó róla) Ez azt hirdeti,hogy a pogány magyar a halálban egy új élet kezdetét látta, és nemazért fogadta bátran a halált, mert könnyű volt neki az élettől megválni, ellenkezőleg: azért, mert nagyra tartotta az életet, s a haláltól annak

új fejezetét várta. Más az, amikor a távol keleti, fatalizmustól áthatottsárga bőrű embertársunk szemrebbenés nélkül felvágja a hasát valamiolyan okból vagy olyan célért, ami nekünk apróságnak látszik, s amit,felfogásunk szerint, még említeni se lenne szabad egy napon az életszent értékével - és megint más, amikor a magyar ember legyűri magá

ban a hozzátartozóitól való elszakadás, az élettől való eltépés fájásait,úrrá lesz azok felett, és szerénységében is méltóságteljesen várja a legnagyobb Úr érkezését: a halált. Hogy azután a keletről Európába vándorolt magyarság honnét vette, miből építette fel azt a meggyőződését,hogy a halál új életnek a forrása: azt ma már nem lehet pontosan kideríteni. Az összehasonlító mitológia azonban kétségen kívül megállapít

ja és számtalan adattal, ténnyel bizonyítja, hogy nemcsak a magyar, dea finnugor testvérnépek is mind meg voltak győződve arról, hogy a halál nem megsemmisülés - hanem létforma-változás -, a halál nem alegnagyobb Úr, a legfelsőbb Isten, hanem olyasvalaki, akivel még jobbfajta emberek is meg tudnak küzdeni, mint például a Kalevalában*Lemminkejnen anyja, mert az ember nemcsak azokból az alkatrészek ből áll, amelyek a halálban tönkremennek, hanem ezenkívül mégolyasmiből is, ami túléli a halált, ami erősebb a halálnál.

Mitológusaink bőven kifejtik, hogy a magyar nép azért tudta olyan bensőségesen magáévá tenni a Szűz Mária kultuszt, mert a Boldogasszony tiszteletnek már pogány korában is hódolt. Hasonlóan a ke-

* A Kalevala a finn testvérnemzet nagy népi hőskölteményének címe.

2 6 4



reszténység tanítását a lélek halhatatlanságáról, a halál utáni életről, aföldi cselekvések és a halál utáni élmények összefüggéseiről szinténazért tudta igazában, mélyrehatóan magáévá tenni, nem pedig csak felszínesen elfogadni, mert ehhez az alap meg volt már az ősi pogány vallásban. A magyarság tehát nem csupán magatartása tekintetében, ha

nem meggyőződésében, megismerésében is, azt lehet mondani, mindégotthonos volt; tájékozott volt a halál titkai felől. Értett a halálhoz, gyakorlatban és elméletben. Úgy látta, hogy a halál hídján csak a test nemtud átkelni, - ezért innen marad -, a lélek azonban jár-kel rajta keresztül, mint a levegőn a postagalamb.

Azt, hogy a magyarság mennyire érdeklődött pogány és keresztény korában a halál iránt, hogy mennyire első helyen fekvő szívügye volt ezneki, ha nem is bizonyítja, de jellemzi a következő két tény. Csekély számú ősbetűkkel írt töredékeink közül a Karacsay Kódexben találtleghosszabb szövegünk egyetlen tárgya az, hogy dicsőíti a lélek haláltlegyőző erejét, égi származását, amely nincs a földi pusztulásnak alá

vetve. Legelső keresztény korabeli magyar irodalmi nyelvemlékünk pedig a Halotti Beszéd egyházi fogalmakba öltöztetve ugyan, de szintén ugyanezt tartalmazza. Nem véletlen az ilyesmi. Mennyit gondolkodhatott és írhatott a magyarság e tárgykör fellő, ha még a töménytelen sok pusztulás után megmaradt pogánykorc utolsó és kereszténykori első nyelvemlékünk is éppen ezzel foglalkozik.

A halotti beszéd és könyörgés mai nyelven

Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk. Bizony por és hamu vágjunk. Mennyi malasztban teremte kezdetben Isten a mi ősünket, Ádámot és adta vala neki a paradicsomot házává. És minden a paradicsomban való gyümölcsből monda, neki hogy éljen. Csak egy fa gyümölcséből tiltá el őt. De megmondá neki, miért ne egyék: „Bizony,

amely napon eszel a gyümölcsből, halálnak halálával halsz." Hallá holtát a teremtő Istentől, de feledé. Engede az ördög csábításának és evék a tiltott gyümölcsből és a gyümölcsben halált evék. És a gyümölcsnek olyan keserű vala a nedve, hogy torkát megakasztja vala. Nemcsak magának, de egész fajának halált evék. Haraguvék Isten és veté őt e bajos

világba és lőn halálnak és pokolnak fészke és mind ő nemének. Kik

265



azok? Mi vagyunk, ahogy ti is lássátok szemetekkel. Bizony egy ember sem kerülheti el a vermet, mert mind ahhoz járók vagyunk. Imádjuk Urunk Istenünk kegyelmét, hogy irgalmazzon őneki és kegyelmezzenés bocsássa meg minden bűnét. És imádjuk a szent asszonyt, Máriát és

boldog Mihály arkangyalt és minden angyalokat, hogy imádkozzanak érette. És imádjuk szent Péter urat, kinek hatalom adatott oldani éskötnie, hogy oldja minden bűnét. És imádjuk mind a szenteket, hogy legyenek neki segítői Urunk színe előtt, hogy Isten az ő imádságuk miatt bocsássa meg az ő bűnét. És szabadítsa meg őt az ördög üldözésétől és a pokol kínzásától és vezesse őt a paradicsom nyugalmába ésadjon neki a mennyországba utat és minden jóban részt. És kiáltsátok Urunkhoz háromszor: Kyrie eleison!27

Szerelmes barátim, imádkozzunk e szegény lelkéért, kit az Úr e naponhamis világ tömlöcéből kimente, kinek e napon testét temetjük, hogy azÚr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kezébe helyezze, hogy az ítéletnap eljöttével, minden szentjei és választottai közé, jobbfelől iktatniéleszsze fel őt és tibenneteket. Clamate ter: Kyrie eleison!28

Ez a „halotti beszéd", amint belső ritmusain előrehaladva, olyan tökéletesen szép formát épít ki, mint amilyen egy ovális halotti urna: igazi

műremek. S ugyanezt kell mondanunk véges-végig irodalmunk valamennyi olyan alkotásáról, amelyik a magyar léleknek a halálról valófelfogását nyilatkoztatja meg. Mindegyik műremek, ha akármelyik iskolához tartozik is, a latinoshoz, németeshez, katolikushoz, protestánshoz, népieshez stb. stb. Csakugyan a Halotti Beszédtől Adyig,Reményik Sándorig, Áprily Lajosig a halál műremek alkotására inspirálta íróinkat és költőinket.

Itt ugyanazzal a jelenséggel találkozunk, amit akkor tapasztaltunk,amikor azt figyeltük meg, hogyan hal meg a magyar ember: egységes

séggel. Az egymástól távol álló, sőt egymással ellentétes korok és irányok ebben az egy kérdésben nyilván megtalálták az igazságot, mert1000 esztendőn keresztül egységesen mindég ugyanazt mondják, ha

2 ' Az Úr (Krisztus) feltámadt28 A latin szavak jelentik: Kiáltsátok háromszor: „Az Úr feltámadt" amelyek utalnak

arra, hogy Krisztus erejével minden lélek feltámad a halálban.

266



különböző színezésben és dallamban is. Számtalan szebbnél-szebb példával van tele irodalomtörténetünk, s igazán nehéz a rengeteg gyönyörű elmélkedésből, versből reprezentánsokat kiválasztani, s fáj a többieket elhagyni, de igyekeztünk arra, hogy éppen az egymással ellentétesirányzatok megnyilatkozásait kössük bokrétába, s azokon mutassuk

be, hogy bármilyen nagy szakadék is választ el magyart magyartól politika, vallás, irodalmi felfogás tekintetében: a halált valamennyi egyformán látja és ismeri.

Kezdjük azzal a beszéddel, amit nagy Zrínyi Miklós, szigetvári hős, aZrínyiászban vitézeihez intéz, amikor már látja, hogy meg kell halniok és folytassuk haláluk leírásával:

ZRÍNYI MIKLÓS: SZIGETI VESZEDELEM

XV. énekéből 102-109-ik strófák

102. „Eddig éltünk vitézek, tisztességéjért Annak, ki körösztfán holt szabadságunkért:Ma meghaljunk örömest, és jó hírünkért:Vitézek meghaljunk azért mindezekért.

103. Ahon nyitva látom Istennek országát,

Ahon jól esmérem nagy Eloim fiát! Esmérem, esmérem az Isten angyalát,Rothatatlan ágbul tart nékünk koronát."

105. Mind ennyi között is egy jajgatás nincsen,Mert nagy vigassággal örömmel hal minden,

Az mely helyen állnak, ugyanazon helybenBocsátják lölköket Isten eleiben.

106. Nem mér a nagy bánhoz közel menni senki De jancsár-golyóbis Zrinit földre veti;Mellyében ez esett, más homlokát üti,Vitézivel eggyütt a földre fekteti.

267



107. Angyali legio ott azonnal leszáll,Dicsérik az Istent hangos musikával,Gábriel bán lelkét két tized magával,Földrül felemeli gyönyörű szárnyával.

108. Es minden angyal visz magával egy lelket,Isten eleibe úgy viszik ezeket.Egész angyali kar szép muzsikát kezdett,És nékem meghagyok szómnak tegyek véget.

109. Vitézek Istenei ime a te szolgád Nem, szánta éretted világi romlását;Vére hullásával nagy bötüket formált,Ily subscribálással néked adta magát:O vitéz véréért vedd kedvedben fiát!

Most hétmérföldes csizmával ugorjunk évszázadokon át a katolicizmus megszentelt nagy hősétől és annak nagy költőjétől a reformátusRómába: Csokonai Mihályhoz, akiről úgy hírlik, hogy szép lány kedvéért „csapot-papot ott felejtett". Mit vallott, mit tudott ő a léleknek ha-lálbeli sorsáról?

A LÉL EK HAL HAT AT LANSÁGÁRÓL

írta: Csokonai Vitéz Mihály

II. rész. Okoskodások és érzésekI. strófa

Tudod, hogy létedet nem lehet tagadnom *És hogy nem vagy te test, azt is meg kell adnom.Miért vitatta, hát oly sok gondolatban,

Hogy ami meg nem tud halni, halhatatlan? Úgy van! mert csak ott győz a lerontó halál,

Ahol megosztható részecskékre talál, Amelyeket külön szedvén vasujjával

* Ezt a lélekről mondja

268



Egyesíti önnön elementumával.Ront ugyan, ily jeles machinákat ront el,De mindent új képre s új életre bont el,O a természetnek segédje s szolgája,Őáltala forog ennek karikája;De legkisebb rész sem veszhet el kezéről,Ő csak bont, de számol minden részecskéről.

Ugyanennek a költeménynek V. részében, amelyik a „Kereszténység"címet viseli, részletesen elmondja hogy a kedves halott, akinek temetésére a költeményt írta, mi mindent gondolt és élt át azalatt, míg haldokolt, egészen a halál teljes bekövetkezéséig:

S halljuk végóráján önnön halottunkat,Kinél a jó lélek magyarázására

Alig akadhatok nemesebb példára,így szól hát, a gyenge portestbe öltözött Szép lélek magához vérhörgési között

„Mennybéli lángnak kellemes isteni Szikráját hagyd el, hagyd el ezen halál

Alá vetett testet: te játszó Eszköze a repeső örömnek.

Búnak, reménynek! Már napod itt vagyon.Hogy célra jutván végy diadalmat aTermészetesen, s a boldog élet Szent palotái felé emelkedj.

Halld, azt kiáltják fenn amaz angyalok:

Itt drága húgunk, égi rokon jövel! Már én nem esmérek magamon,Megzavarodtanak érzéseim.

269



Béhullt szememnek már elaludt tüze,Híg éltetőin széjjel-oszoltanak! Lélekzetem kezd szűnni. - O hát,Lelkem! ugyan csak ez-é kimúlni?

A föld előlem távozik, és szememNem látja többé. A magas ég kinyílt,És benne száz kar szérafimnak Zengedezése fülembe csendül.

Kik áthaladván szárnyaikat nekem,Gyors repdeséssel mennybe emelkedem.Fulánkod, ó halál! mutasd már,És diadalmat, ó koporsó!"*

*

Látjuk, Csokonai felemelkedik Pál apostol „új tudományának" magaslataira, és az ő vezetésével tekint bele a nagy kapun túl elterülő távlatokba, a tapasztalás erejéből táplálkozó ódai lelkesedéssel. Hasonlótélhetünk át a németes Kazincynál és a latinos Berzsenyinél is.

KAZINCZY: VÍGASZTALÁS

Fölfelé tart mindig, - lefelé nem, az emberi lélek,Égből szállá belénk és odavisszasiet.

Hasztalan a viharok, vészek

dühe; szép, igaz és jó,Szent egység s lelkünk őrzi, látjahogy az.

* Csokonai e két utolsó sorban Pál apostolt idézi

270



BERZSENYI DÁNIEL: FOHÁSZKODÁS

Utolsó strófa

Bizton tekintem mély sírom éjjelét! Zordon, de ó, nem, nem lehet az gonosz,Mert a te munkád: ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják

*

De ugyanezeket az igazságokat találják meg és tárják fel 100 éves korkülönbséggel a hívő Révai Miklós és Gárdonyi Géza, az egyébként oly sötétfeketén látó Vajda János és Reviczky Gyula s a „hitetlen" Ady Endre is.

GÁRDONYI GÉZA: A HÉT FŐKINCSRÖL

Utolsó strófa

Föld-e az ember? Föld: nemes opál,De égi láng él ebben az opálban.Ha majd a szent est rámkövetkezik,Két szárnynak árnyéka terül fölém,

S egy láthatatlan könnyű kéz megérint,Földdé fakul akkor a vén opál,S mint nyári éjen a jánosbogárka,kioldott lángja a Magasba száll.

E F Ö L D

E Föld, - ez nem a gyönyörök tanyájaa lelkünk itt csak iskoláját járja:ha szenvedni és tűrni megtanul,Szárnyát felölti s mennybe szabadul

271



HARANGSZÓ AZ ÉJBEN

Fehér kis kápolna erdő sűrűjében,Valami remete lakja réges-régenValami remete, kit senki se ismer,

Azt se lehet tudni angyal-e vagy ember?

Mikor az erdőre éj homálya száll,S a benne tévelygő aggódva megáll,S remegve habozva kérdi: Jobbra? balra? Megszólal a kicsi kápolna harangja.

Embertársam! vészes sötét úton járó,Sötét úton járó, habozva megálló,Hallgass a titkosan megcsendülő hangra:

A szívedben hangzó angyali hangra.

RÉVAI MIKLÓS: A LÉLEK HALHATATLANSÁGA

Lelkem! nem érted már soha végedet;Mert úgy lehellett téged az alkotó Isten, mikor gyarló anyagból Testemet oly nemesen teremte.

VAJ DA JÁNOS: JELENÉSEK

Az égen a felhő egymást űzi, hajtja,

Suhongva a parton hajlong a sikár.Csóválja fejét a hegy-elen a makkja;Hogy oda megint az örömteli nyár! Gyülemlik a holló, varjú kavarogva.

A cinege fázik tüskebokorba. A kerti haraszton zokogja a szél:Elhervad a rózsa, lehull a levél.



Elhervad a rózsa, lehull a levél! Ezért születünk hát, ez az életi cél? Csak eddig a pálya, semmit se tovább? Vagy itten az ember csak öltözik át?

Mi itten örök: a halál-e, vagy a lét? A sírban a kezdet vagy ottan a vég? Mi itt a csalódás, hol itten az álom,Vájj" innen-e, avagy túl a határon?

Az égen a felhő egymást űzi, hajtja,Bujdosni a tarlón indul a katáng:Elnémul az erdő, elszállt a galambja.Siránkozik a falubéli harang.

Mezőkön az árnyék, tengereken hab,Múlik, születik, mint mára a holnap.

A szentfödelet rángatja a szél,Elhervad a rózsa, lehull a levél.

Elhervad a rózsa, lehull a levél! Hiába hisz ember, hiába remél? Hát semmi, de semmi, ami vígasztal,Ott túl amaz árkon újra tavasszal? Ereszkedik a ravatal a gödörbe;Dörögnek a hantok: örökre, örökre.

A sírra borúi le a hű szerető:Semmit soha vissza a temető?

Az égen a felhő egymást űzi, hajtja,Lemegy a nap. A nyáj haza tér:Távolba vesz el halk, méla kolompja.Kiált a kuvik, száll a denevér.Sírhalmot ölelve az anya zokog Majd kigyúl a csillag kisüt a hold S ott fönn a keresztfán suttogja a szél;Kinyílik a rózsa, kihajt a levél!

273



REVICZKY GYULA: ISTEN

3 strófa

Ki oda tűzted a közös napot Sugárzó lényed egy parányaképpenKi hangodat majd zúgva hallatod,Majd édes összhang bájos zengzetében:Ki, hogy megszűnjünk élni, rendeled,De, hogy meghaljunk mégsem engeded:Ki ezt a bölcs világrendet behoztad:Megértni vágyó elmém összeroskad.

ADY END RE : „Á DÁM, HOL VAGY?"

Oszlik lelkemnek barna gyásza:Nagy, fehér fényben jön az Isten,Hogy ellenségeim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,De Nap-szemét nagy szánalommal Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök,O járt, az Isten járt előttem,Kivonta kardját, megelőzött.

Hallom, ahogy lelkemben lépked S az ő bús „Adám, hol vagy?"-áraFelelnek hangos szívverések.

Szívemben már őt megtaláltam,Megtaláltam és megöleltemS egyek leszünk mi a halálban.

*

274



A felsorolást nem folytatjuk tovább, hanem megkérdezzük klasszikusainkat, mit tudnak ők az élet és halál összefüggéséről, a lélek létének tovább

folytatásáról? Először Arany Jánost, aki Deák Ferenccel együtt megérde

melte a legjózanabb magyar „kitűntető" nevét, mert költő létére olyanvalóságérzékkel, pontossággal, hűséggel és befolyásolhatatlan igazsággal van megáldva, ami az egész világtörténelemben ritkítja páriát. Távol tőlemég csak árnyéka is a túlzásnak, egyoldalúságnak, exaltációnak. Tudjuk,hogy még a mondák világából vett elbeszélő költeményeit is csak úgy írtameg hogyha azok „epikai hitelét" biztosítva látta. Lírai versekben pedig teljesen képtelen lett volna „légből kapott" élményeket rímekbe szedni.Csupán olyanokat, amelyeket lelke valóságban megélt s igazságnak felismert.

AR ANY JÁNOS : KE MPE LEN RÉZA SÍRKÖ VÉRE

„Réza jövel!" zendült a szellem szózat egéből,

„ Vágyad örök szép volt: ímeaz isteni szép!"

„Réza maradj!" rebegé szomorúan

az övéi szerelme,„Mennyed alant is van: ten szíved alkotta itt."

Már száll, már küszöbénlengett a végtelen üdvnek:

Megtért volna de haj! zárvamögötte az ég.

A „Kies ősz" című költemény első három strófájában örömmel írja le

Arany, hogy abban az évben mily enyhe, kies ősz köszöntött be: minden újra virul, zöldül, nyoma sincs a természet haldoklásának. A negyedik strófában azonban - honnét kezdve a költeményt közöljük -melankóliába esik, mert hiszen hiábavaló a késői váratlan virulás, a közeli pusztulás kérlelhetetlenül bekövetkezik:

275



AR ANY JÁ NOS : KIES ŐSZ.

A 4. strófától végig

Hasztalan, hogy új virágbaBorul ismét a fa ága,S új szerelmet ünnepel:Kit vidítson meddő éke! Egy fuvallás... azzal vége:Váltja szemfödő, lepel.

Oh, ne bízzunk e varázsra:

Kész anyag gyül hervadásra,

Az enyészet gazdagul;

Fü-fa zöldje azér" hajt csak Hogy, mit, sírva megsóhajtsak,Több legyen majd, ha lehull.

*

Mit remegsz? él, bár lekötve

Szunnyad olykor téli nedve,Természetben nincs halál;Nyugalom, csak mély alélta,- Mindig új az ősi példa -

Ami rég volt, most is áll.

És ha jő sugár, mely csábít S el-elzúgja csatvirágit:Termő elve ép marad;

Legjavából nem fecsérel, -S mely gyümölcsöt ápol, érlel

Ad az Isten új nyarat!

Ezt a jelképes költeményt igazi értelmében és jelentőségében csak akkor foghatjuk fel, ha Aranynak egész világnézetével világítjuk meg.

A „Fiamnak", a. „Rodostói Temető", a „Balladák", főleg pedig a „Hon-

276



nan Hová" című nagyszabású vers nagy segítségünkre lehet ebben. Ezaz utolsó, egyúttal egyenes vallomása is a költőnek a halállal szembenelfoglalt állásfoglalásáról, amelyet úgy vívott ki magában, hogy alaposan megismerkedett az emberiség mindenféle vallási és filozófiai rend

szerével, s az akkoriban már nagyon terjedő materializmussal tudományos oldalról is szembenézett.

AR ANY JÁNO S: H O NN AN ÉS HOVÁ?

Szemelvény

S honnan jössz te, lélek, ...Mely csak e föld gőz-körébenVetve lángot, addig fénylel,

Amíg éppen áthaladsz;Bölcsőd és sírod homály,

Akkor lobbannál föl csak Az állatban s véle múlsz el?...Vagy jövel a végtelenből Ismeretlen hosszú pályán,S visszatérsz azon megint?...Oh, ha nem volt és ha nincsE parányi csillogásonInnen és túl folytatásMily rövid az élet! -

Megfelelsz te, lélek Volt idő mikor tagadták

A futamló csillagot:Semmi az, csak földi pára,

Lobban és fut és el-ég.Most a szellemet tagadják:„Semmi az csupán anyag,

A gyarló, vér és ideg. Az anyag a halhatatlan:

Fűben-fában újra éled,Összetársul, meg elszéled

277



Mindörökké, szakadatlan;Hanem e föltámadást

A szellem nem éri meg:Ez üres hang nincs sehol Puszta réme ferde agynak,Melyet századok ránk hagynak

S csalt zavarja a tudást."

Oh, ti akik jobb felemnek Már e földön mély sírt ástok:Oly bizonyos hát tudástok,Hogy helye sincs Védelemnek?

Ah, jobb volna kissé várni,Nehogy úgy találjon járni

Az a híres tudomány,Mint ama gyors fénnyel jára,Mit csillagnak vélt a golyhó,O azt monda: csak gyúlt pára:S ím, ma áll, hogy égi bolygó -

Mi lehet még ezután ?

Ami annyi szívbe oltvaÉlt világi kezdete óta;Mit remélt a hindu, pársz

Arnért lángolt annyi oltár, Zengett Sionon a zsoltár;

Hogy nem addig tart az élet Míg alant a testbe1 jársz;

Hanem egykor újra éled,Lesz idő, hogy visszatérhet Régi nemes alakjábanMegtisztulva, szabadon;Vagy a „boldogok szigetjén" Mint hívé a boldog hellén,Vagy az üdvezültek helyén,



Mint reméli a keresztény,Lesz dicsőbb folytatása:Én azt meg nem tagadom...

Hogy a Szózat költője a Szellemnek anyagot legyőző erejében látta alegigazabb valóságot, azt a magyar közönség számára nem kell bőveb ben kifejtenünk. Az ő látásai olyan összefüggéseket és törvényeket fedtek fel, amilyeneket csak prófétái lelkek képesek megismertetni. De hanéha elcsöndesedett ditirambikus szárnyalása s halk szemlélődésnek adta át szívét: a halál igazi képét olyankor is oda rajzolta csöndes dallamokban, gyászolók vigasztalására, így például a Egy kis gyermek halálában, amelyet ifjú korában írt, s amellyel híressé lett. Zárójelben jegyezzük meg, hogy nem csak „habent fata sua libelli", hanem a verseknek is meg van a maguk végzete. Vörösmarty Mihály két fia közül a kisebbik, Mihály gyermekkorában halt meg. Czuczor Gergely szentelte

be, és a sírnál elszavalta ezt a verset...

VÖR ÖS MARTY MIHÁLY: KIS GYERME K HAL ÁLÁRA

Utolsó strófa

O, majd. ha csendes, tiszta éjeken,

Feltűnnek a dicső csillagzatok,Eljössz-e áldást hozni kedveseidre? Eljössz-e áldást hozni éjfelenként,Hogy ég nyugalmát terjeszd rajok is? O, jaj, ölelgesd kis testvéreidet:Orcáidat csókdossa szellemed;S amely napok tetőled elmaradtak,

Add a szüléknek vissza. Ok együtt éljék leMegszakasztott éltedet,

És míg porodra hintenek virágot,Lebegj te őrző angyalként fölöttük.

Amiképp Vörösmartyé, úgy Tompának, a pap költőnek is közismert afelfogása a lélek halhatatlanságáról s számtalan formában, számtalanhelyen világítja meg ennek igazságát, különösen szépen pedig halála

279



előtt írt: Kedves nőmnek szóló versében. Elmúló életét hervadó, demég mindig fölfelé kúszó borostyánhoz hasonlítva.

Ennek a versnek hangja, tempója, mélosza az elmúlásnak és megújulásnak bánatát és bizodalmát egybefolyó szelíd sugárkoszorúba

köti. Nem tudni, hol kezdődik az egyik, hol végződik a másik, de mintha a megadásnak ez a szelíd fénykoszorúja megsokasodna, s a fejlődést

jelképező spirálissá finomodnék, amelynek ritmusából kicseng a vers végszava: „Fölfelé, csak fölfele!"

Arról, hogy Petőfi lángelméje mi mindent tudott a halál titkairól: különtanulmányt kell írni. Elete és halála bizonyítják, hogy amit a János Vitéza magyar mitológia képeibe öltöztetve meseszerűen és népiesen dicsőítia feltámadásban kulmináló halálharcot, ezt Petőfi nemcsak versnek,

mesének tekintette, hanem a legteljesebb igazságnak. Hiszen maga is,mint János vitéz, „felvette a harcot a halállal", - Egyet-mást elmondtamNépszokások, mondák és az ember című könyvemben arról, hogy Petőfimilyen világosan látta, hogy a lélek mint örök valóság a halál pusztító hatását képes eltörölni, sőt ha bátran, önfeláldozóan és méltóságteljesenéli át a halált: akkor megtermékenyítő csírákkal hinti be az élet ugarát.Ezért Petőfi lelkében az „egy gondolat" feletti bánkódás nem exaltáció,nem hisztéria, vagy szenzációhajhászat. O a saját egyéniségéhez, a sajátsorsához hozzátartozónak érezte, hogy eszményeiért való meghalásttudatosan vállalja, és megismerje azt, amit a földi élet tudatos odaáldo-zása jelent. Egyéniségének ereje habozás nélkül szabta meg fejlődéseútját: költővé lenni, 25 esztendő alatt annyit termelni és ajándékozni,amennyit mások hosszú élet folyamán sem tudtak: maximumot kihoznitehetségéből és életéből, de maximumot kihozni a halál átéléséből is.Kevesen választhatják ki maguknak olyan szabadon haláluk módját, azta halálélményt, ami egyéniségük legmagasabb képességeinek leginkábbmegfelel. Petőfi, a szabadság költője, az önfeláldozás és az erkölcsi szárnyalás erejével, megvalósította „a szabad halálválasztást" s ezzel meggyőződése szerint, megszerezte magának azt a jogot, lehetőséget, hogy szellemi egyénisége testetlenül - vagy újra testet öltve* - mindenkor tel

jes tudatossággal harcoljon nagy eszményéért, a világszabadságért.

*

* Lásd Petőfinek a Madáchról szóló fejezetben idézett versét

280



Bármeddig is folytatnánk a magyar szellemiség megnyilatkozásainak bemutatását, nem találnánk napjainkig egyetlenegy olyat sem, amelyik az eddigiekkel ellentétes felfogást tanúsítana. Átkutattuk egész irodalmunkat ebből a szempontból - prózát és költőit - s meggyőződtünk afelől, hogy valóban e tekintetben nincs kivétel, nincs eltérés; sziklaszi

lárd egységességre épül itt a magyar lelkek élete.

* *

*

Felelős szerkesztő és kiadó:

GÖLLNER MÁRIA.

E jótékonysági folyóirat szerkesztője és kiadóhivatala

FOGHÁZMISSZIÓ HELYISÉGEBudapest, V., Markó-utca 27. földszint 6. szám

Nyomatott a váci kir. orsz. fegyintézet könyvnyomdájában.

281



M E G J E G Y Z É S E K

I. megjegyzés

Rudolf Steiner (1861-1925) tudományos publikációi 42 éves koráig három főcsoportra oszthatók: filozófiai, kultúrfilozófiai és a goetheanizmus témakörére. Ezek keretében körülbelül 180 apró közleményt, 361 előadást (HansSchmidt: Das Vortragswerk Rudolf Steiners, Dornach, 1950, p. 30.) és 9 könyvet

találhatunk. A könyvek a következők:Goethes naturwissenschaftliche Schriften, Kürschner, Berlin-Stuttgart, 1883-1897. (Goethe természettudományos írásai)Grundlinien einer Erkenntnistheorie der Goetheischen Weltanschauung, 1886Warheit und Wissenschaft, Weimar, 1892. (Valóság és tudomány)Die Philosophie der Freiheit, Berlin, 1894. (A szabadság filozófiája)Friedrich Nietzsche, ein Kämpfergegen seine Zeit, Weimar, 1895.Goethes Weltanschauung, Weimar, 1897.Die Mystik im Aufgang des neuzeitlichen Geisteslebens, Berlin, 1901.Welt und Lebensanschauungen im 19. Jahrhundert I—II., Berlin, 1900,1901.Das Christentum als mystische Tatsache, Berlin 1902. (A kereszténység mint misztikus lény) Az antropozófia görög elnevezést Rudolf Steiner a saját tevékenységére

nyilvánosan először 1902. október 6-án használta, és az emberiség fejlődéstörténeteként jellemezte (Schmidt, Vortragswerk, i. m.). Ily módon életének újmunkaszakasza kezdődött: egy fejlődéstörténet felépítése, a különböző világnézetek alapján, kiterjesztve az emberi lét valamennyi területének fejlődésére.Olyan fejlődéstörténetről van itt szó, amely az ember lényének átfogó tudásához vezet el, alapul használja az ezoterikus tudást, az eredményt azonban a tudomány és a mindennapi élet legkülönbözőbb területeinek rendelkezésére bo

csátja.Hogy ebből a hatalmas tervből mi az ami az emberiség számára elérhető, er

ről Rudolf Steiner a következőképpen nyilatkozott: „Mi az előkészítők előkészítői vagyunk csupán" (6. Ciklus, Apokalypse des Johannes, Nürnberg, 1908. 12.előadás).

283



2. megjegyzés

Rudolf Steiner Magyarországi tartózkodásai.

Tudomásunk szerint Rudolf Steiner életében hétszer tartózkodott Magyarországon. Az első periódus születésétől másfél éves koráig tartott Kraljevecben,ezután nyolcéves korától 18. életévéig - ahogy ő maga mondta - „a magyar faluban" Neudörflben (Lajtaszentmiklós) élt. 1889-ben kétszer járt Magyarországon, nyáron és karácsonykor, mindkét alkalommal barátaihoz utazott Erdélybe, akiknek körében második látogatása alkalmából előadást is tartott.Ekkor huszonkilenc éves volt. Eletutam című önéletrajzában részletesen beszámol erről a két utazásáról, valamint a Neudörflben töltött évekrőL 1907-

ben, 1908-ban és 1909-ben újra eljött Magyarországra. E három utolsó tartózkodása idején teozófus körök számára tartott előadást Budapesten. A hetedik itt-tartózkodása az 1909-i Nemzetközi Teozófus Kongresszus alkalmával történt. Erről részletesen beszámolt Berlinben 1909. június 18-án, a Közlöny 1944-ben, a Nr. 19-22. számban.

Egy későbbi beszámolóban kiemeli, hogy a Teozófiai Társaságtól való szakításánál magyar barátai hűségesek maradtak hozzá.

Mint már említettük, 1914-ben az első világháború kitörése és annak tragikus következményei lehetetlenné tették Rudolf Steiner további kapcsolatátMagyarországgal. Elete utolsó tizenhat évében - minden valószínűség szerint- nem járt többé Magyarországon. Ezután inkább a magyarok jöttek el hazá

jukból, hogy segítsék Rudolf Steiner munkáját.

Rudolf Steiner előadásai Budapesten(Hans Schmidt: Das Vortragswerk Rudolf Steiners, Philosophisch-Anthro-posophischer Verlag am Goetheanum, Dornach, 1950.)

Már nem kapható előadások

Die Erforschung des Übersinnlichen und deren Mission inder Gegenwart (Nyilvános előadás)Die Grundlehren der Theosophie (Előadás)

Reinkarnation (Nyilvános előadás)Karma (Nyilvános előadás)Der Stammbaum des Menschen (Nyilvános előadás)

V. Internationaler Kongress der Föderation Europäischer Sektionen der Theosophischen Gesellschaft. Begrüssung(Beszéd)Die westlichen Wege der Einweihung (Nyilvános előadás)

1907. február 24.

1907. február 26.

1908. január 18.1908. január 20.1908. január 22.1909. május 30.

1909. június 2.

284



Nyomtatásban megjelent előadások

1909. május 31. Von Buddha zu Christus; Buddhától Krisztushoz(Kongresszusi előadás)(Nachrichtenblau, 1944. 23-25.)

A Budapesti Ciklus - 10 előadás

Theosophie und Okkultismus des Rosenkreuzers Rózsakeresztes szellemtudomány

1909. június 3. Die Theosophie des Rosenkreuzers. Einleitende Betrachtung; A rózsakeresztesek teozófiája. Bevezető elmélkedés.

1909. június 4. Die verschiende Art der Beseelung der uns umgebenden Welt; A bennünket körülvevő világ lelki telítettségének

különböző fajtái.1909. június 5. Das Wesen des Menschen; Az emberi lény.1909. június 6. Der Mensch zwischen Tod und neuer Geburt; Az ember a

halál és újraszületés között.1909. június 7. Die physische Welt als Ausdruck geistiger Wirkungen und

Wesen; A fizikai világ mint szellemi hatások és lények kifejezése.

1909. június 8. Die Gestalltung und die Wandlungen des physischenenschenleibes; A fizikai emberi test alakulása és

változásai.1909. június 9. Die Entwicklungsstadien unserer Erde bis zur lemurischen

Epoche; Földünk fejlődési fokozatai a lemuriai korszakig.1909. június 10. n. a.; A Iemúriai korszak, atlantiszi korszak, Atlantisz

utáni korszak.1909. június 11. Das Erleben des Menschen nach dem Tode; Az ember

élményei a halál után.1909. június 12. Einiges über Karma, Reinkarnation, und über die

Einweihung; A karmáról, a reinkarnációrólés a beavatásról.

(Megjelent a Nachrichtenblatt 1943. 45-52.és.l944.1.4.,8-10., 12-18. számaiban)

1909. jún. 18. Bericht über den Budapester Kongress.Utalások Madách Imrére. (Zweig-előadás)(Megjelent a Nachrichtenblatt 1994.19-22. számaiban.)

285



3. megjegyzés A turáni átok

Az első világháború előtt Budapesten működött egy „Turáni Társaság", amely

nyilvános előadásokat, gyűléseket és társalgási délutánokat rendezett, ahovanéhanapján diákokat is meghívtak. Időnként én is eljutottam egy-egy ilyen délutánra, és itt hallottam először a „turáni átok"-ról. Emlékezetem szerint írottforrásra nem hivatkoztak, de lehetséges, hogy elhangzott ilyesmi, csak elfelejtettem. Azóta sokszor találkoztam a turáni átok fogalmával, de mindenkor azeredet megnevezése nélkül.

4. megjegyzés

Rudolf Steiner szülőhelyére vonatkozólag sok téves, saját közleményeivel ellentétes adat jelent meg. Egyesek azt állították, hogy Ausztriában született,mások szerint az osztrák-magyar határon, noha az több mint száz kilométerre

van Kraljevectől. Rudolf Steiner kifejezetten azt állította, hogy a magyar-hor vát határon született. Ismét más szerzők pedig Jugoszláviába tették szülőhelyét, és a sok különféle tévedésből született azután az a megállapítás, hogy

Ausztria-Magyarországon született.Miután a tévedéseket sohasem vonták vissza, fontosnak érezzük, hogy a va

lódi tényállást itt közöljük.

Amikor az 1848-49. évi szabadságharcot az óriási orosz hadsereg segítségével leverték, a Habsburg-kormány az 1851-es szilveszteri rendelettel Magyarország alkotmányát felfüggesztette (lásd Ottó Zarek: Ungarn, Humanitás Verlag, Zürich), és Magyarországot osztrák koronatartománnyá nyilvánította (i. m.). Ez a Magyarország számára kegyetlen időszak vagy kilenc évig tartott. Amikor azonban a Habsburgok 1859-ben olasz tartományaikat elvesztették, megváltoztatták politikájukat. 1860. október 20-án visszaállították Magyarország alkotmányát és területi integritását. Az 1861. február 27-énszületett gyermek, Rudolf Steiner tehát egy olyan Magyarországon született,melynek önálló államiságát néhány hónappal korábban állították vissza és is

merték el.Ezért írja, hogy Magyarországon született. Az Osztrák-Magyar Monarchia államforma és elnevezés Rudolf Steiner

születésekor még nem létezett. Csak további veszteségek után, nevezetesen azosztrákok königgrátzi csatavesztése után jött létre az Ausztria-Magyarországfogalom és elnevezés, 1867-ben. Ebben az elnevezésben kifejezésre jut, hogy két egymástól független országban ugyanaz az államfő, egy személyben osztrák császár és magyar király uralkodik, közös a diplomáciai képviselet és az állami

286



hadsereg (lásd egyúttal: Der Grosse Brockhaus, 1957. Österreich-Ungarn címszó alatt).

Miután Rudolf Steiner már hatéves volt, amikor Ausztria-Magyarország

létrejött, az az állítás, hogy Ausztria-Magyarországon született, éppoly téves,mint a másik, hogy Ausztriában született.

Rudolf Steiner szülőhelyének kérdésére nézve, saját megállapítását kell szemelőtt tartani. Ő az igazságot a legapróbb részletekben is mindig kifejezésre juttatta.

287



N A G Y M Á R I A M Ű V E I

Az ókor szellemi művelődésének geográfiai alapjai (Budapest, 1918)Népszokások, mondák és az ember (Budapest, é. n., Genius)

A Kalevala titka (Budapest, é. n., Magyar-Finn Társaság) A magyar ősvallás és a kereszténység (Budapest, é. n., Genius)Beszélgetések a Kalevala világnézetéről (Budapest, 1943)

A halál a magyar mitológiában és a költészetben (Budapest)Karácsonytól Karácsonyig (Budapest)

A nagy sárkányrend lovagjai (Budapest) Az öreg Móres hegedűje (Budapest)Die Geige des Alten Moresch (Basel, 1948, Herz)Das Marienkäferchen (Basel, 1948)Tagebuch für Knaben und Mädchen (Zürich, 1950)Finnentöchter. Drei Kleindramen aus Welkriegszeiten (Augsburg-Basel, 1952,

Brigg Verlag)John the Baptist and John the Evangelist (1955, magánkiadás); Keresztelő János

és János evangélista (Budapest, é. n., kézirat)

Rudolf Steiner über den Selbstmord (1955); Rudolf Steiner az öngyilkosságról (Budapest, é. n., kézirat)

Die Wandbilder der Scrovegni-Kapelle zu Padua: Giottos Verhältnis zu seinenQuellen (Bern-München, 1962, Francke Verlag)

Dialog der Hemisphären. Eine kulturbiographische Skizze 1212-1952. (Schnaitheim-Heidenheim a. d. Brenz, 19632, Verlag Theilacker)

Register zu dem Essaywerk von Albert Steffen (Bern-München, 1970, Francke Verlag)

Die Legenda aurea und ihr Verfasser Jacobus de Voragine (Bern-München,1971, Francke Verlag)

Dante und Brunetto. Vorspiel zum letzten Fresko von Giotto (Bern-München,1974, Francke Verlag)

Memoiren I. - Rudolf Steiner über seine Letzte Ansprache, über Ungarn und über dieSchweiz (Brugg, 1974, Genius Verlag); Emlékiratok I. (Budapest, é. n., kézirat)

Memoiren II. - Über den Tod von Albert Steffen, Béla Bartók, H. D. (Bern-München, 1978)

Die Entstehung und das Wirken des Wahren Rosenkreiüzertums (h. n., 1980, kézirat)

289



V Á M O S I N A G Y IS T V Á N M ŰVEI

Az opera születése a dráma szelleméből (Budapest, 1943, Rózsavölgyi) A holnap drámája (Budapest, 1946, Géniusz)Magyar szerzők zenekari műveinek jegyzéke (Budapest, 1953, Zeneműkiadó)- Várnai Péter: Bánk bán az operaszínpadon (Budapest, 1960, Zeneműkiadó)

Zenetörténeti párhuzamok (Budapest, 1982, magánkiadás)Merlin, a bárd és Wagner, a zeneköltő. A Grál-legenda (Budapest, 19841,19852,

magánkiadás)Száműzött és bebörtönzött géniuszok - Daniétól Bánókig (Szeged, 1991, Uni-

versum)



F E L H A S Z N Á L T I R O D A L O M

Rudolf Steiner: Die karmischen Zusammenhänge der anthroposophischenBewegung (GA237); Az antropozófiai mozgalom karmikus összefüggései (Budapest, é. n., kézirat)

Areopagita, Dionysius: A mennyei hierarchiáról. In: Az isteni és az emberi termé szetről (Budapest, 1994, Atlantisz)

Országépítő folyóirat egyes számaiImpulzus folyóirat egyes számai

291



A J Á N L O T T O L V A S M Á N Y O K

Rudolf Steiner: Die Theosophie des Rosenkreuzers (GA99); A Rózsakeresztesek teozófiája (Budapest, é. n., kézirat)

Rudolf Steiner: Theosophie und Okkultismus des Rosenkreuzers (GA109); Ró zsakeresztes szellemtudomány (Budapest, 1991', Jáspis) - ez a Budapesti Cik

lus.Rudolf Steiner előadásai - lásd Mellékletek, Rudolf Steiner ajánlott elő

adás-ciklusai.Nemeskürty István: Magyar Biblia-fordítások (Budapest, 1990)Stein, Walter Johannes: A nevelés feladata és az emberiség története (Budapest,

é. n., Ita Wegman Alapítvány)Török Sándor: Bevezető előadások (Budapest, é. n., kézirat)Szabad Gondolat folyóirat egyes számai

292



R U D O LF S T E IN E R A J Á N L O T TE L Ő A D Á S - C I K L U S A I

Kivonat Nagy Mária Ein Weg zum Studium der Anthroposophie(Die Bedeutung der „numerierten Zyklen" und deren Verzeichnis

in chronologischer Reihenfolge)

című kéziratából.

Rudolf Steinernek gyakran feltették azt a kérdést, hogy milyen úton haladjonaz ember, aki meg akar ismerkedni az antropozófiával?

Válasza az volt, hogy az érdeklődőket hozzá kell segíteni ahhoz, hogy a szellemtudomány kibontakozását alapításától kezdve átélhessék. A szellemtudomány felépítése nem önkényesen, nem véletlenszerűen történt, hanem meg

határozott törvényszerűségek szerint, és ezeknek a törvényszerűségeknek amegismerése és követése minden szellemi fejlődés előfeltétele. Válaszából világosan kitűnik, egyértelműen azt ajánlja, hogy az antropo-

zófia tanulmányozásánál ugyanazon az úton haladjunk, amelyen ő maga tanít ványait vezette. Ezt az utat alapvető könyveivel kezdte, előadói tevékenységé vel folytatta. Hogy lehetővé tegye fenti tanácsa követését, 1909-ben megváltoztatta addigi álláspontját, mely szerint csak könyveit engedte nyomtatásba,előadás-sorozatainak sokszorosítását azonban megtiltotta. Ekkor saját magaválasztotta ki azokat az előadásciklusokat, amelyek sokszorosítását vagy nyomtatását engedélyezte, és a szélesebb nyilvánosság számára elérhetővé tette.

Ezeket a ciklusokat megszámozták, és ha keletkezésük időrendjében tanulmányozzunk azokat, akkor bizonyos értelemben ugyanazon az úton haladunk,amelyen Rudolf Steiner járt. A ciklusok számozása nem egyezik pontosan időrendi sorrendjükkel.

Nincs tudomásom róla, hogy a hét hiányzó ciklus-szám alatt milyen előadás-sorozatok kiadását tervezték.

Előadás-ciklusok, a jelenleg hozzáférhető magyar fordítások

címeivel

1. Vordem Tore der Theosophie (GA95)2. Die Theosophie des Rosenkreuzers (GA99)

A rózsakeresztesek teozófiája(Budapest, é. n., kézirat)3. Das Johannes-Evangelium (GA103)

A János-evangélium (Budapest, é. n., Jáspis)

293



4. Welt, Erde und Mensch (GA105) A világ, a Föld és az ember (Budapest, é. n., Genius)

5. Ägyptische Mythen und Mysterien (GA106)6. Die Apokalypse des Johannes (GA104)

János Apokalipszise (Budapest, é. n., kézirat)7. Geistige Hierarchien und ihre Wiederspiegelung in der physischen Welt

(GA110)Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban (Budapest, é. n., kézirat)

8. Das Johannes-Evangelium im Verhältnis zu den drei anderen Evangelien(GA112)

A János-evangélium (Budapest, é. n., kézirat)9. Der Orient im Lichte des Okzidents (GA113)

A Kelet a Nyugat fényében (Budapest, é. n., kézirat)10. Das Lukas-Evangelium (GA114)

A Lukács-evangélium (Budapest, é. n., kézirat)11. n. a.12. Die Offenbarungen des Karma (GA120)

A karma megnyilvánulásai (Budapest, é. n., magánkiadás)13. Die Mission einzelner Volkseelen (GA121)

Az egyes népszellemek missziója (Budapest, é. n., Genius)14.Die Geheimnisse der biblischen Schöpfungsgeschichte (GA122)

A bibliai teremtés-történet titkai (Budapest, é. n., kézirat)15. Das Matthäus-Evangelium (GA123)

A Máté-evangélium (Budapest, é. n., kézirat)16. Okkulte Geschichte (GA126)17. Der Christus-Impuls und die Entwicklung des Ich-Bewusslseins (GA116)18. Weltenwunder, Seelenprüfungen und Geistesoffenbaninge (GA129)19. Von Jesus zu Christus (GA131)

Jézustól Krisztushoz (Budapest, é. n., kézirat)20. Die Welt der Sinne und die Welt des Geistes (G A134)

Érzéki világ és szellemi világ (Budapest, é. n., Jáspis)21. Die geistigen Wesenheiten in den Himmelskörpern und Naturreichen (GA136)22. Der Mensch im Lichte von Okkultismus, Theosophie und Philosophie

(GA137)23. Von Initiation. Von Ewigkeit und Augenblick Von Geisteslicht und Lebens

dunkel (GA138)24. Das Markus-Evangelium (GA139)

A Márk-evangélium (Budapest, é. n., kézirat)25. Die Bhagavad Gita und die Paulusbriefe (GA142)

A Bhagavad Gíta és Szent Pál levelei (Budapest, é. n., kézirat)26. Die Mysterien des Morgenlandes und des Christentums (GA144)

A Napkelet és a kereszténység misztériumai (Budapest, é. n.. Jáspis)

294



27. Welche Bedeutung hat die okkulte Entwickelung des Menschen für seineHüllen und sein Selbst? (GA145)

Az ember okkult fejlődésének hatása énjére és burkaira (Budapest, é. n., kézirat)

28. Die okkulten Grundlagen der Bhagavad Gita (GA146)29. Die Geheimnisse der Schwelle (GA147)30. Exkurse in das Gebiet des Markus-Evangeliums (GA124)31. Christus und die geistige Welt. Von der suche nach dem heiligen Gral

(GA149)Krisztus és a szellemi világ. A Szent Grál kereséséről (Budapest, é. n., kézirat)

32. Inneres Wesen des Menschen und Leben zwischen Tod und neuer Geburt (GA153)

33. Der menschliche und der kosmische Gedanke (GA151) Az emberi és a kozmikus gondolatok (Budapest, é. n., kézirat)

34. Christus und die menschliche Seele (GA155)35. Die Evolution vom Geschichtpunkte des Wahrhaftigen (GA132) A Föld-fejlődés szellemi valós háttere (Budapest, é. n., Jáspis)

36. Der irdische und der kosmische Mensch (GA133)37. Das Leben zwischen dem Tode und der neuen Geburt im Verhältnis zu den

kosmischen Tatsachen (GA141)38. n.a.39. Menschenschicksale und Völkerschicksale (GA15740. Schicksalsbildung und Leben nach dem Tode (GA157a)41. Notwendigkeit und Freiheit im Weltengeschehen und im menschlichen Handel

(GA166)42. Gegenwärtiges und Vergangenes im Menschengeiste (GA167)43. Weltwesen und Ichkeit (GA169)44-45. Bausteine zu einer Erkenntnis des Mysteriums von Golgatha (GA175)Kosmische und menschliche Metamorphose46-A1. Menschliche und menscheitliche Entwicklungswahrheiten (GA176)Das Karma des Materialismus48-50. Erdensterben und Weltenleben.

Antroposophische Lebensgaben.Bewussteins - Notwendigkeiten für Gegenwart und Zukunft (GA181)

51-52. Die soziale Grundfordemng unserer Zeit - In geänderter Zeitlage (GA186)53-57. n. a.58. a, b Geistwissenschaftliche Behandlung sozialer und pädagogischer Fragen

(GA192).Ez később Leitfaden durch 50 Vortragszyklen Rudolf Steiners címen vált ismertté, Walter Johannes Stein első középiskolai osztálya anyagaként,mintegy vezérfonalat húzva Rudolf Steiner előadásciklusaihoz.

295



T A R T A L O M

Bevezetés 7 Az olvasóhoz 11 Vámosi Nagy István így ír édesanyjáról 15Nagy Mária: Emlékiratok I. 17

Előszó 17

Találkozások Rudolf Steinerrel 18Rudolf Steiner nyilatkozata utolsó előadásáról 28Kultúrtörténeti adatok Magyarországról 31

Attila 36Rudolf Steiner születésének történelmi körülményei 64Rudolf Steiner hagyatéka Svájcnak 66Gyászünnep Rudolf Steinerért 73Hoseás próféta és János evangélista 74Keresztelő János és János evangélista 79

Utószó 86Bizalmas feljegyzés Rudolf Steiner utolsó előadásáról 86

Nagy Mária: Emlékiratok II. 88 Albert Stefién 88Bartók Béla sorsfordulója és halála 100

Nagy Mária: Emlékiratok III. 109 A magyar antropozófia hétszer hét éve 1926-1975 109

Vámosi Nagy István: Visszaemlékezések 125 Visszaemlékezések 126 A Kis-svábhegyi Waldorf-iskola 131Bizalmas feljegyzések 160

Nagy Mária: A hemiszférák párbeszéde 171Bevezetés 171

Alvén, a tolmács 172



Új-Zéland története - Cook kapitány felfedező útjáig 188Gondolati közjáték 192Novalis világképe 193Új-Zéland története - Cook kapitány óta 202Lord Ernest Rutherford 209Kertekről 211Rudolf Steiner 214

Novalis és Goethe 215Charis 217 Aldous Huxley: Szép új világ 220 Válasz 222Egy találkozás története 227Szimbolikus történetek, történelmi tények 232

Ausztrália a II. világháború után 233James Mario Mátra 235Goethe és Darwin 238

Honolulu a szivárvány városa 240 Alkalmazott darwinizmus 242Raffael és a Kelet 244Élet és halál között 248Egy kontinens döntése 250Zárszó 253

Alfred Meebold utolsó költeménye 254 A fordító visszaemlékezése 255Bizalom 259

Megjegyzések 283Nagy Mária művei 289

Vámosi Nagy István művei 290Felhasznált irodalom 291

Ajánlott olvasmányok 292Rudolf Steiner ajánlott előadás-ciklusai 293

Michaeliták- A magyar népszellem és az antropozófia kapcsolata

Documents

Transcript of Michaeliták- A magyar népszellem és az antropozófia kapcsolata