Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem...

299
Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! Részvétel a Dániel Kurzuson

Transcript of Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem...

Page 1: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL!

Részvétel a Dániel Kurzuson

Page 2: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

GYEREKEK, IMÁRA FEL!Részvétel a Dániel Kurzuson

thedanielacademy

Dániel Kurzus Az Úr napjának siettetése

Az imádság és a böjtölő életmód előmozdítását segítő kurzus.

Az oktatás terén hűséges barátok támogatásával történő, kiválóságra való törekvés

Lelonnie Hibberd

Page 3: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

A mű eredeti címe: Establishing Children in Prayer – A Daniel Academy Journey© 2010 Lelonnie Hibberd

The Daniel Academy Publishing310 West 106th StreetKansas City Mo USA 64114E-mail: [email protected]

Az eredeti kiadás munkatársai Szerkesztő: J. H. StevensonBorítóterv: M. Hibberd

© 2010 Lelonnie Hibberd – Minden jog fenntartvaE jelen, eredeti mű, melynek szerzője Lelonnie Hibberd, szerzői jogi védelem alatt áll a Copyright, Designs and Patients Act 1988 (az Egyesült Királyság 1988. évi szerzői jogi törvénye) alapján.

A fordítás és a kiadás Lelonnie Hibberd előzetes engedélyével történt. Az ingyenesen letölthető magyar nyelvű verzió kiadására egyedül Prazsák László és Csilla kapott engedélyt a Budapesti Imádság Házából. A könyv a szerző beleegyezésével teljes terjedelmében letölthető a www.imadsaghaza.com oldalról.

A könyv semmilyen része nem sokszorosítható, továbbítható, elektronikusan, vagy mechanikusan, ebbe beleértve a fénymásolást, szkennelést, vagy bármilyen adathordozón való tárolást – a Kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül. © Minden jog fenntartva.

Ha másként nem jelezzük, minden bibliai idézetet a Magyar Bibliatársulat megbízásából készült, Református Egyház által kiadott Bibliafordításból vettük.

Fordította: Bartha KataLektorálta, stilizálta: Elleh HajnalkaTördelés, tipográfia, borító: Varga MártaA kiadásban segédkeztek: Biri Edit, Csapó Hajnalka, Prazsákné Torday Csilla

Kiadja: Imádság Háza Alapítvány

Page 4: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

Laurennek és Bobnak:

Köszönjük, hogy hittetek bennünk; hogy szüntelenül és szeretetteljesen bátorítottatok minket,

ahogyan együtt járjuk utunkat az Úr Jézussal.

Az Úr velünk kapcsolatos álmának megvalósulásában élünk.

Page 5: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

A szerző, Lelonnie Hibberd a Kansas City Imádság Házából (IHOP KC) személyes ismerőse Prazsák Lászlónak és Csillának, az Imádság Háza Alapítvány vezetőinek. Ő ajánlotta fel ezt a művet, hogy változtatás nélkül az alapítvány által szabadon letölthető legyen magyar nyelven, PDF formátumban a www.imadsaghaza.com oldalról.

A szerző lemondott az őt illető jogdíjról, viszont szeretné, hogy akinek ez a könyv áldást jelent, az a Budapesti Imádság Házát – tehát az Imádság Háza Alapítványt - támogassa azzal az összeggel, amit az Úr a szívére helyez. Támogatását köszönjük és további keresztény könyvek, lemezek kiadására fordítjuk.

Bankszámlaszám:Imádság Háza AlapítványB3 Takarék 64400051-30094729-61100017Utaláshoz külföldről: IBAN: HU 26 6440 0051 3009 4729 6110 0017SWIFT CODE: TAKBHUHB

Jó olvasást kívánunk, és azt, hogy ez az üzenet sok jó gyümölcsöt teremjen megannyi gyermek életében!

Szeretettel:Prazsák László és Csilla

2018. December, Budapest

Page 6: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék ............................................................ 5

Előszó ............................................................................. 7

Bevezető ......................................................................... 9

A tanulók felkészítése az Úr hangjának meghallására ................................. 13

Gyermekek Krisztus Testében .................................. 59

A gyerekek rávezetése az imára és az Istennel való, bensőséges kapcsolatra .............................................. 87

Egymás iránt… ......................................................... 135

Gyakorlati eszközök ................................................. 169

Témák és módszerek ................................................ 203

Kreatív imádságokhoz való ötletek ....................... 233

Imaszoba felállítása otthon vagy az iskolában ..................................................... 287

Page 7: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

7

Előszó

Amikor az első nap megnyitottuk iskolánk ajtaját, még egyikünk sem látta előre, mit tartogat Isten számunkra, azonban egyvala-mit teljes bizonyossággal elmondhatunk: az Úr nagymértékben hűséges volt hozzánk! Az utóbbi években, mintegy a munkánk jutalmaként, már láthatjuk a gyermekeink életében megtermő gyümölcsöket, ahogyan ők is elkezdték meghallani Isten hangját; bekapcsolódtak a dicsőítésbe és közbenjárásba; és az Úr szent ar-cát keresik, és Őt imádják.

Ebben az „utazásban” segítségünkre volt néhány, kulcsfontosságú szerepet betöltő testvér – és e lista élén Lelonnie Hibberd áll. Aho-gyan az évek során hűségesen szolgált a gyermekek felé többfé-le módon és formában, Isten kivételes megértést adott neki azzal kapcsolatban, mely dolgokat szeretné Ő látni e felnövekvő nemze-dékben. Mint ahogyan azt olvasni fogod, az Úr mennyei elhívást adott neki arra, hogy mintegy partnerként együtt munkálkodjon Istennel abban, hogy a gyermekeknek egy új „típusát” segítsen ki-képezni. A cél az, hogy e leendő felnőttek felkészültekké váljanak arra, hogy mikor bekerülnek az egyetemekre és a különféle mun-kahelyekre, Isten jelenlététét tudják magukkal vinni, és Istentől való, jó változásokat tudjanak előidézni.

Hiszünk abban, hogy „az utolsó napokban szilárdan fog állni az ÚR házának hegye a hegyek tetején. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk

Page 8: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

8

EL

ŐSZÓ

föl az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk” (Ézsaiás 2:2-3). Úgy gondoljuk, főként az oktatás lesz az az eszköz, amit az Úr fel fog használni az utolsó napokban arra, hogy útjait megismertesse, és hogy sokakat eljut-tasson a Vele való találkozásig. Ennek segítségével fogja kiképezni az embereit arra, hogy el tudjanak menni a társadalom minden kis „dombjához”, és hogy a megújulást és az Isten Fia iránti szenve-délyes szeretetet elvigyék oda. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a történelem e döntő fontosságú pillanatában a mienkhez hason-ló elgondolású kurzusok születnek majd világszerte. Olyan kép-zések, melynek során a tanulók megtanulják, hogyan hallhatják meg Isten hangját; ahol találkoznak vele mind a tanuláson, mind a csodálatos bajtársakon keresztül; és ahol könnyen be tudnak majd csatlakozni a dicsőítésbe és közbenjárásba.

Noha úgy érezzük, még csak az út elején tartunk, tudjuk: Isten va-lami olyat bízott ránk, ami nagyon különleges, és igen kedves szá-mára. Szívünk vágya és imádsága az, hogy mindazok, akiket Isten a következő nemzedék kiképzésére hívott el valamilyen formá-ban, az életüknek minden egyes területét Isten jelenlétének osz-lopára építsék. Isten arra vár, hogy találkozhasson ezzel a nemze-dékkel – és Ő maga a Legnagyobb Jutalom az életben. Kívánjuk, hogy a kedves Olvasó sok-sok áldást tudjon meríteni e könyvből!

Lauren Fraser

Page 9: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

9

Bevezető

Néhány olyan testvérünk, akik más városokban és nemzetekben indítottak be Dániel Kurzust, a következő kérdést tették fel ne-künk: „Mit csináltok az istentisztelet idején? Hogyan segítetek ab-ban, hogy a mintegy 80 főnyi, öt- és tízéves kor közötti gyerme-kek csoportja be tudjon kapcsolódni az imádkozásba?” Sőt, még ilyen megjegyzést is kaptunk: „A bibliai történeteket meg tudom ugyan tanítani a gyerekeknek – de hogyan lehet őket imádságra nevelni?”

Ebben a könyvben megkíséreljük megosztani az elgondolásainkat és tapasztalatainkat. Arra bátorítunk benneteket, hogy nyugodtan alkalmazzátok ezeket az ötleteket. Használjátok az általunk leírta-kat „ugródeszkákként” arra, hogy a Szent Szellemmel együttmű-ködve kialakítsátok mindazt, amit Isten szeretné, hogy megtegye-tek. Nincs két egyforma helyzet, se két egyforma gyerekcsoport – viszont szabad bejárásunk van ahhoz a Legnagyobb Tanítóhoz, akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit tanított az Úr.

Nyugodtan felhasználhatod ezeket az ötleteket, de fontos, hogy előtte mindig imádkozz. Kérdezd meg az Urat ezekkel kapcsolat-ban; kérd el Tőle, mit tegyél, mi az Ő akarata. Kérj útmutatást arra nézve, mikor használj fel egy-egy adott tanítási témát, és hogyan igazítsd azt a csoportod igényeihez. Minden egyes gyermek-isten-

Page 10: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

10

BE

VEZE

TÉS

tiszteleti alkalom előtt keresd az Urat, kérd ki a véleményét, és várj az Ő Szellemére, hogy ihletet kapjál Tőle. Ami az egyik cso-portnál elképesztően sikeresen működött, a másiknál balsiker le-het. Az időzítés kulcsfontosságú, és oda kell figyelnünk a Szent Szellem vezetésére az egyes témák letanításának idejét illetően.

Olykor előfordult, hogy egy-egy adott „tervvel” érkeztünk az is-tentiszteletre, de tíz percen belül világossá vált, hogy Isten vala-mi mást tervezett. Az Úr rabszolgái vagyunk, akik szeretetből – és kizárólag szeretet által – szolgáljuk Őt. Ha szükséges, a szívün-kön lévő témát, amit oly nagyon szerettünk volna megosztani, le-gyünk készek elengedni – ily módon készítve helyet a Szent Szel-lem számára. A gondjainkra bízott gyerekek valójában Istenhez tartoznak. Az Úrért és az Ő dicsőségéért történik minden, amit te-szünk vagy tanítunk. Isten tudja, miként kell az egyes gyerekeket tanítvánnyá tenni és elérni. Az Ő kezében vannak a kulcsok min-den egyes szívhez.

Sokféle szerepkört kell majd betöltened az ima- és dicsőítő szolgá-latok vezetése során. Időnként „tolmácsként” fogsz tevékenyked-ni, aki elmondja az Isten ismeretével kapcsolatos legújabb kijelenté-seket. S olyan nyelvezettel fogalmazod meg ezeket, amit a kisebbek is könnyen megértenek. Időnként olyan leszel, mint egy edző, aki buzdítja és bátorítja a gyerekeket, hogy menjenek tovább, vagy küzdjenek keményebben. Olykor meg, mint egy bába, aki a szülés vagy vajúdás idejét felügyeli; máskor pedig, mint egy útjelző tábla, egyszerűen csak Jézushoz irányítva a kicsiket – viszont mindenkor imádkozó és dicsőítő lelkületű leszel. Egész egyszerűen a gyerekek szeme előtt éled meg az Isten iránti szeretetedet, lehetővé téve ezál-tal, hogy nyitott könyv legyél előttük. Így leszel segítségükre abban, hogy ők is szabadságban tudják imádni Istent.

Page 11: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

11

BE

VEZE

TÉS

Teljes mértékben helytelen a gyerekalkalomról úgy vélekedni – il-letve, ha a gyerekszolgálat vezetői úgy vélekednek –, hogy csak arra kell törekedni, hogy napi fél órán át „elszórakoztassuk” a kicsiket. Korunk szórakoztatási módjai miatt gyermekeink szel-lemben tompulttá váltak, sőt, esetenként sérültek is. Ehelyett te-hát inkább arra törekedjünk, hogy elvezessük őket az élő Istennel történő találkozásig. Ne aggódj, ha nincsenek tanítási anyagaid, menő vagy drága háttered, illetve bútoraid! Annak idején mi is úgy kezdtük, hogy nem voltak kivetítő fóliáink, énekszövegeink, mikrofonjaink, vagy pénzügyi forrásaink. E téren nem voltunk egyedül, mondhatni, jó társasághoz tartoztunk – hiszen a világ je-lenlegi népességének legalább kétharmada, illetve az elmúlt ko-rokban élő gyermekek túlnyomó többsége nem rendelkezett sem televízióval, se tanulási segédeszközökkel, se menő, dinamikus énekekkel.

Page 12: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

13

A tanulók felkészítése az Úr hangjának meghallására

A Dániel Kurzus először 2007-ben nyitotta meg kapuit. Aprócs-ka magániskolaként indult, amely csupán 180 főnyi, öt és tizenhét éves kor közötti gyerekről gondoskodott azon céllal, hogy megta-nítsa nekik, hogyan élhetnek „magas mérce” szerint. Úgy akartuk nevelni őket, hogy majd felnőve, fiatal férfiként és nőként képesek legyenek meghallani az Urat; imádkozó és dicsőítő életet éljenek; és a Szent Szellem erejében és tekintélyében járjanak. Röviddel az iskola megnyitása előtt az Úr különös és szokatlan meghívást in-tézett hozzám: „Szeretnél-e olyan iskolát nyitni, mint amilyen az Ezeréves Királyságban is lesz?” Ez az egyszerű kérdés egyszer-re sokatmondó és titokzatos, izgalmas és ijesztő is volt számom-ra. Azt tudtam, hogy az Ezeréves Királyság idején Jézus lesz az egész föld Királya. Tudtam, hogy eljön a nap, amikor Isten fog uralkodni, teljes igazsággal és jósággal, és igazságos Szava lesz a törvény. Mindenben az Úr véleménye lesz a legnyomósabb, de a mi Mesterünk és szeretett Barátunk nagy örömmel fog bátoríta-ni minket, és fogja kihozni belőlünk a kreativitást és találékony-ságot. Az Úr Jézus tanítási módszere tökéletes lesz – mivelhogy a szuverén és természetfeletti Istenünknek minden kiváló tulaj-donságával rendelkezik. A módszereit és gyakorlatait mindenki egyhangúan elfogadja; nem lesznek eltérő nézeteket vallók. S eb-ben rejlik számunkra a kihívás: Hogyan tudunk rácsatlakozni erre a fajta oktatási rendszerre a történelem e jelenlegi szakaszában? Honnan tudhatjuk, milyen lesz, amikor az Jézus újra a földön jár; amikor a hit láthatóvá válik; amikor az Isten Fia az emberekkel la-

Page 13: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

14

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

kozik? Ez bizony isteni titok, és beleremegtem a gondolatba, hogy képesek lehetünk arra, hogy elmozduljunk Isten útjainak az irá-nyába – már a mi napjainkban és korunkban is.

Miközben szólt hozzám az Úr, a Szent Szellem megmozdult ben-sőmben, és elültette bennem a hit magját. A következő, már régen elhangzott, de ma is erőteljes szavak visszhangzottak szívemben: „Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra” (János 16:14-15). Lehetséges-e, hogy Isten valóban megosztja velünk az oktatással kapcsolatos szíve vágyát most, amikor a földön egyre csak növekszik a sötétség és zűrzavar? Az igaz, hogy a Szent Szellem bennünk él, de vajon szeret-e annyira, hogy az oktatásra vonatkozó bölcsességeit feltárja nekünk? E gondolatra a szívem lángra gyúlt, és ekkor az Örökkévaló halk hangját hallottam bensőmben:

Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém, ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.

— János 16:14-15

Nos, ez valóban páratlan és megdöbbentő gondolat. Ez az igevers úgy megelevenedett előttem, mintha korábban még sohasem ér-tettem volna meg igazán. Ha az Úréi vagyunk, akkor a bennünk lakozó Szent Szellem kijelenti nekünk Jézus dolgait. Sőt mi több, MINDEN, ami az Atyáé, a Fiúé is. Hirtelen mindazok a dolgok, amelyeket szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem gondolt; a bölcsesség és ismeret azon kincsei, amelyek korábban csak Istennél voltak – feltárulnak teremtményei számára! Az elkö-vetkezendő években eljön az az idő, amikor Krisztus, a Csodálatos Tanácsos, szó szerint uralkodni és kormányozni fog itt a földön, és a Királysága az emberi társadalom minden rétegét eléri. S pontosan

Page 14: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

15

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

ezért az oktatással kapcsolatos, bekövetkezendő jó dolgok, melyek nagyon is az Úr szívén vannak, már most is elérhetők számunkra!

A Dániel Kurzuson egy, az Isten szíve felé tartó „utazáson” ve-szünk részt, melynek során felfedezzük az oktatással kapcsola-tos elképzeléseit és vágyait. Éppen ezért hívunk minden olyan ta-nítót, aki szereti Jézus Krisztust, az Isten-Embert, és vágyik arra, hogy még inkább megismerhesse szívének mélységeit, hogy jöj-jön, és tartson velünk. Kétségtelenül lesznek saját felfedezéseid; és az utazás során szíved meghajlik majd az Úr előtt, ahogyan a mi-énk is tette. Ó, mily csodálatos utazás is ez! Mennyit fogsz nekünk adni, Urunk? Mennyit tanulhatunk meg arról, hogyan adjuk át Is-ten ismeretét a gyerekeknek és fiataloknak?

A 145. Zsoltár 4-es igeverse elrendeli, hogy hirdessük az Úr dicső-ségét a következő nemzedék számára. Mindössze egy élethossz-nyi időnk van arra, hogy hűségesek legyünk e megbízatáshoz. Va-jon segítünk-e mi is siettetni az Úr napjának eljövetelét – azáltal, hogy szentségben járunk Őelőtte, és erre ösztönözzük gyermeke-inket is? Csupán egy életünk van arra, hogy a Malakiás 4:6 prófé-ciájának eleget tegyünk, és bemutassuk az Úr dicsőségét a követ-kező nemzedék számára. Én eldöntöttem: figyelve, imádkozva és közben munkálkodva fogom várni, hogy Isten megadja nekem a megértés és bölcsesség darabkáiból összeálló teljességet – arra vo-natkozóan, miként tanítsak úgy, hogy az a legjobban visszatükröz-ze az Úr módszereit és tanítási stratégiáját. Keresnünk és várnunk kell azt az erőt, szeretetet és tekintélyt, amivel maga az Úr Jézus lép majd fel, amikor visszatér. Annak ellenére, hogy az Úr tanítá-si és oktatási módszereinek hatalmas óceánjából csupán egy-egy cseppnyi mennyiséget érinthetünk meg, egyre többet szeretnénk ebből. Ezen igyekszünk tehát, ahogyan telnek a napok és az évek.

Page 15: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

16

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Az első ilyen, általunk megérintett „csepp” az, hogy egyre jobban megértjük: az Úr azt akarja, hogy az Ő ismerete, mintegy arany-szálként beleszövődjön minden egyes témába és tanévbe, előadás-ba és leckébe, minden kis zugba és kapcsolatba. Még csak az elején járunk annak, hogy megtanuljuk, hogyan tudunk a Szent Szellem rendelkezésére állni az iskolánk és órarendünk minden egyes ré-szét illetően. Ám állhatatosan kérjük az Urat: mutasson nekünk még többet. A kérdéseink a következők: Hogyan tudunk ténylege-sen engedelmeskedni az Efézus 5:18-20-nak az iskolánkban?

…teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.

Hogyan valósítsuk meg iskolánkban az 1Thesszalonika 5:16-18-at?

Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.

Továbbhaladva az 1Thesszalonika 5. fejezetének olvasásában, ezt kérdezzük az Úrtól: „Hogyan élhetünk úgy, hogy ne oltsuk meg a Szent Szellemet? Hogyan tarthatjuk nagyra és értékelhetjük a pró-fétai dolgokat? Hogyan tartózkodjunk a gonoszság minden for-májától?”

Mivel az 1Thesszalonika 5:23 bibliai imádság, tudhatjuk, hogy va-lóban ez Isten akarata:

Page 16: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

17

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

Ez az Úr akarata és terve a nemzedékünkre vonatkozólag – jelen ko-runk minden sötétsége, a gyermekeinket érő kísértések, és azon figye-lem-elterelő tényezők összessége ellenére, amelyek könyörtelenül a nyomukban vannak. Ez az imádság szolgáljon vigaszként számunk-ra. Ha ez Isten akarata, akkor igenis létezik tényleges módja ezen ima megvalósulásának. Pusztán a saját erőfeszítéseink által a gyermeke-ink csak ugyanolyanok lesznek, mint akárki máséi. Ám ha együttmű-ködünk az Úrral, és át tudjuk Tőle venni mindazt, amit meg akar ta-nítani nekünk az Úr Jézus szerinti oktatással kapcsolatban – akkor a gyermekeink tényleg mások lehetnek. Nem embereknek, hanem Is-tennek akarnak majd tetszeni; hűségesek lesznek az imádkozásban; és olyanokká válnak, akik akár még a jogos földi örömöktől is meg-tartóztatják magukat annak érdekében, hogy magasabb szintű örö-möket keressenek – az Isten szeretésének örömeit. Így fogják majd őket ismerni: Ők azok a hívők, akik szeretettel vannak egymás felé.

Az osztálytermeink a szentség és az Isten iránti bensőségesség kibontakozásának melegágyaivá válhatnak. Gyermekeink az Úr szemén keresztül láthatják a világot, amennyiben szeretik Istent, és az Ő Igéjében élnek. Ebben az életben az Úr Jézus megismeré-séből jövő bölcsesség és kijelentés szelleme lesz valóban osztály-részük – bárhol is legyen majd az életterük és munkálkodási hely-színük. Mindezeken felül pedig az 1Thesszalonika 5:24-ben egy rendkívüli és hitelt érdemlő ígéretet találunk:

Hű az, aki elhív erre titeket és ő meg is cselekszi azt.

Page 17: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

18

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Ahogyan Lauren Fraser, a Dániel Kurzusunk igazgatója gyakran mondja: „Isten megsegít; megmutatja, mit tegyünk; és utat készít majd.”

A fenti látás gyakorlatba ültetése e könyv témájának egyik ré-szét képezi. Fő témánk az imádság és Isten megismerése, de cé-lunk az is, hogy bemutassuk: az imádság sokkal mélyebb és át-fogóbb, mint gondolnánk. Elmagyarázzuk gyermekeinknek, hogy az imádság sokkal több (és teljesen más), mint pusztán csak egy teljesítendő kötelesség, vagy mint, akár szenvtelenül, akár buz-gón kimondott szavak. Be szeretnénk mutatni, milyen létfontos-ságú szerepet tölt be az imádság az iskolánkban és a Jézus szerin-ti oktatási modellben. A Dániel Kurzuson mi úgy gondolkodunk az imádságról, hogy annak nem kell merev és unalmas tevékeny-ségnek lenni. Az imádság lehet nagyon is élvezetes, és az Istennel már meglévő kapcsolatra épülő beszélgetésforma – és nem csupán az érett imaharcosok számára, hanem az általunk tanított gyere-kek számára is. Az imádkozást még ők is örömtelinek találhatják!

A Dániel Kurzuson nekivágtunk az „útnak”, hogy az imádságot a tanulóinkkal együtt fedezzük fel. Végső soron az egész iskolánk az imádságtól függ.

Dániel élete

A Dániel könyvében azt olvashatjuk, hogy Dánielt még tizen-évesen, erőszakkal elhurcolták, illetve elszakították családjától. Rabszolgaként elvitték egy olyan idegen földre, melynek népe bálványimádó volt. Elkerült a király udvarába, ahol őt is kivá-lasztották, hogy az ország legjobb intézményeiben tanuljon, me-

Page 18: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

19

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

lyekben Babilonnak (az őt fogva tartó országnak) a bálványimádó és okkult vallási praktikáit is oktatták. A babiloniak azt akarták, hogy Dániel és sorstársai a király rabszolgái legyenek, és a kor-mánynak dolgozzanak.

Dániel belső motivációja időközben nagyon megváltozott. Társai-val együtt először még csak a maguk számára „könyörögtek irga-lomért” (Dániel 2:18), utána viszont már azért esedeztek, hogy az Úr mindenkin könyörüljön, még az istenteleneken is:

Ne pusztítsd el a babiloni bölcseket! Vezess engem a király elé…

— Dániel 2:24

A Dániel 2:19-23 versei alapján mi is azt szeretnénk a tanulóink-kal kapcsolatban, hogy álmok és látomások által isteni kijelentése-ket kapjanak; hogy áldani tudják az Urat; és felismerjék Isten keze munkáját az életükben. A következőkért imádkozunk:

Először is azért, hogy ők is a megfontoltak közé tartozzanak; hogy bölcsességet nyerjenek a menny Istenétől; és hogy ráébredjenek: a bölcsesség és erő mind az Istené.

Másodszor, hogy tanulóink kijelentést kapjanak mélységes és tit-kos dolgokról annak érdekében, hogy olyan eszközök lehessenek, akiken keresztül az Úr bemutatja magát jelen korunk istentelen embereinek.

Harmadszor, hogy tanulóink megláthassák, hogy az Úr igenis vá-laszol kérdéseikre, és meghallgatja közbenjárásaikat; valamint, hogy az Úr mennyei bölcsességet és stratégiát adjon nekik minda-

Page 19: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

20

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

zon közeggel kapcsolatban, ahol munkálkodnak vagy szolgálnak, legyen az a kultúrának bármelyik részében is.

De van Isten a mennyben, aki a titkokat feltárja. Ő azt tudatta Nebukadneccar királlyal, hogy mi fog történni az utolsó napokban.

— Dániel 2:28

Itt mutatkozik meg Dániel alázatos volta, ugyanis könnyen mond-hatta volna: „Van Isten a mennyben, aki tudatta velem, mi fog tör-ténni”. Kihangsúlyozhatta volna saját bölcsességét, és azt, milyen jól hallja Isten hangját. Ehelyett azonban teljes mértékben túllé-pett önmagán, mint az Úr tényleges eszközén – annak érdekében, hogy a királyhoz eljuttassa a színtiszta igazságot. A lényeg az volt, hogy Isten meg akarta szólítani Nebukadneccart. Dániel pedig vi-lágosan ki is fejtette ezt: Király, figyelj Istenre! Az eszköz, amin ke-resztül az Úr a figyelmedet kívánja, csak csekély jelentőséggel bír, ó király. Csak az számít, hogy hallgatnod kell most az Úrra! Isten üzenetet küldött a mennyből, és kizárólag csak az üzenet számít.

Arra vágyunk, hogy tanulóink olyan alázatban járjanak, mint Dá-niel; hogy minden kétséget kizáróan tudják, az életük egyedül Is-ten dicsőségére kell, hogy szolgáljon. Függetlenül attól, hogy akár magas, akár alacsony helyet töltenek majd be – az Isten szere-tete és jóindulata kellős közepében, az Ő neve dicsőségére élje-nek mindenkor. Használja bár az Úr őket arra, hogy királyoknak, avagy egyszerű halandóknak adjanak át üzenetet – legyenek min-dig tudatában annak, hogy egyedül Isten nevének kell felmagasz-taltatnia. Legnagyobb jutalmuk az legyen e földi életben, hogy Is-tent szolgálhatják. Így nem fogja megkísérteni őket, és nem lesz rájuk hatással a hírnév – pontosan azért, mert tudják: az, aki ben-

Page 20: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

21

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

nük él, sokkal nagyobb, mint bármely hírnév, vagy emberi jóváha-gyás, amit e földi élet felajánlhat számukra.

A 28-as versben Dániel úgy beszél az Úrról, mint „aki a titkokat feltárja”. A Dániel könyve eszkatológiai mű, ami azt jelenti, hogy az Úr sok olyan titkot felfed, amik a végidőkkel kapcsolatos jelen-tőséggel bírnak. A Dániel 12:10-ben azt olvashatjuk, hogy az Úr visszajövetelekor élő szentek közül egyesek hatalmas bölcsesség-ben járnak majd, és óriási hatás gyakorolnak kortársaikra.

A bűnösök közül senki sem érti meg, de az okosok megértik.

Ez a „megértés” a mi nemzedékünk osztályrésze is – akár az Úr visszajövetelének küszöbén állunk, akár nem. Az Úr, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, szeretné feltárni titkait az Ő szentje-inek (Ámós 3:7), mi pedig arra vágyunk, hogy tanulóink is azok között legyenek, akiket az Úr bölcsként tart számon, és méltónak ítél arra, hogy rájuk bízza szívének kincseit.

Ezért láttad, hogy a hegyről egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, és összetörte a vasat, a rezet, a cserepet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten tudtára adta a királynak, hogy mi történik majd ezután. Igazat mond ez az álom, és bizonyos a magyarázata.

— Dániel 2:45

Dániel az Úr szavát illetően páratlan hitet tanúsított. Mi is arra vá-gyunk, hogy gyermekeink olyan közel járjanak az Úrhoz, hogy tu-datában legyenek az Úr szavai bizonyosságának, legyen az akár hozzájuk, akár a nemzedékükhöz intézett isteni üzenet. Dániel

Page 21: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

22

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

már nem élte meg a király álmának beteljesedését. Azonban hit ál-tal szólt, amikor azt mondta: az álom igaz. Úgy beszélt, mint aki tényleg tudta: az Úr szava minden kétségen fölül áll. Bárcsak ta-nulóink is ilyen bensőséges módon ismernék az Urat, hogy Isten üzenetét hasonlóan erős meggyőződéssel fogadnák be és adnák tovább!

Dániel életével kapcsolatban a Biblia négy fontos leírást közöl, ame-lyek iskolánk szempontjából kulcsfontosságúak, és a gyakorlatban jól alkalmazhatók. Először is, Dániel imádkozó ember volt. Napon-ta legalább háromszor imádkozott, és még akkor sem volt hajlan-dó lemondani erről az életformáról, amikor pedig halálbüntetés járt érte. Bármilyen korban és körülmények közepette is élt, egész életében hű maradt Izrael Istenéhez. Dániel tulajdonképpen egész életében böjtölő életmódot folytatott, tartózkodva Babilon gasztro-nómiai élvezeteitől. A Biblia szerint mind a természetes, mind a szellemi bölcsesség terén ez a héber ifjú kiválónak bizonyult:

…megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások és az álmok magyarázatához is.

— Dániel 1:17

Isten Dánielnek olyan ismeretet, képességet és megértést adott, hogy:

Akármit kérdezett tőlük [Dánieltől és társaitól] a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál.

Page 22: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

23

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Dániel könyve szintén beszél Dániel hűséges barátairól, Sidrákról, Misákról és Abednégóról, akik úgy tűnik, hosszú évekig mellet-te voltak. Annak idején együtt kerültek Babilonba; együtt böjtöl-tek Dániellel; őket is kiképezték; és mindannyian Nebukadneccart szolgálták.

Dánielt és barátait életmódjuk felkészítette és minden szükséges-sel ellátta arra, hogy meg tudjanak állni az üldöztetések idején. Megnéztük az égő, tüzes kemencével és az oroszlánok vermével kapcsolatos történeteket (Dániel 3. és 6. fejezetek). Láthattuk a bá-torságukat, hitüket és rettenthetetlen voltukat, amikor a halál tor-kában az Úr jóságáról és hatalmáról tanúskodtak. Az Istenbe vetett hitükkel kapcsolatban nem voltak hajlandók semmilyen komp-romisszumra. Bizonyára mindig is lesznek majd olyanok, akiket az irigység, vagy az Isten népe elleni gyűlölet motivál. Olyanok, akik tanulóink rossz hírnevét szeretnék kelteni; akik még veszé-lyes csapdákat is állítanak, melyek által el akarják érni, hogy diák-jaink valamilyen okból kifolyólag megtagadják az Urat. Nagyon valószínű, hogy lesz olyan időszak az életükben, amikor hamisan tanúskodnak ellenük. Nekünk azonban az a vágyunk, hogy gyer-mekeink olyanok legyenek, mint Dániel és barátai, akik nyomások alatt nem roskadtak össze, és nem inogtak meg.

„Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!”

— Dán. 3:17-18

Page 23: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

24

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Urunk, kérünk, adj tanulóiknak bátorságot és elszántságot a pró-bák idején, hogy ilyen szívvel tudjanak tanúskodni: „Isten akár megszabadít, akár nem, szeretni fogjuk őt, szeretni fogjuk az igaz-ságot, nem fogjuk őt megtagadni, és nem fogunk semmilyen más isten előtt meghajolni”! Azt szeretnénk, hogy tanulóink az Úr neve dicsőségére éljenek, hogy ily módon a körülöttük lévők is azt lássák, amit Nebukadneccar király is észrevett, miszerint:

„...nincs más isten, aki így meg tud szabadítani.” — Dán. 3:29

Urunk, kérünk, add, hogy gyermekeink is ugyanarról legyenek is-mertek, és ugyanazon jellemvonásokkal bírjanak, mint Dániel és barátai, a Dániel 4-es fejezetében!

Végül megjelent előttem Dániel, akinek a neve az én istenem neve után Baltazár, akiben szent, isteni lélek van, és elmondtam neki az álmomat: Baltazár, te nagy mágus! Tudom, hogy szent, isteni lélek van benned, és nincs olyan titok, amit ne tudnál megfejteni. Magyarázd meg azt a látomást, amelyet álmomban láttam!

— Dániel 4:8-9

Adja az Úr, hogy gyermekeink megteljenek Isten Szent Szellemével életük minden napján! Titkok ne okozzanak fejfájást nekik. Hadd lakozzon bennük az Úr szava gazdagon, minden bölcsességgel!

Csodás bajtársakat kapunk ajándékba, ha szeretjük felebarátainkat – ami egyébként a Jézus által nekünk adott, második nagy paran-csolat. Megfigyelték: ha egy másik személyt úgy szeretsz, mint sa-ját magadat, akkor életre szóló barátot találtál. A második parancso-

Page 24: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

25

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

lat azonban nem más, mint az első parancsolat biztosan bekövetkező gyümölcse, amely így hangzik: Szeresd az Urat teljes szíveddel, lel-keddel és minden erőddel. Nem szeretheted Istent teljes szíveddel, ha nem szereted azt a valamit (valakit), amit (akit) maga Isten szeret.

Dániel hasonlított Pál apostolhoz abban (Filippi 4:12), hogy tudta, hogyan éljen ismeretlenül vagy jól ismerten, elrejtettségben, vagy rivaldafényben. Volt olyan rövid időszak – Nebukadneccar ide-je alatt –, hogy Dániel sok ajándékot kapott (Dániel 2:48). Babiló-nia egész tartományának kormányzója és a bölcsek elöljárója lett. Nebukadneccár fiának, Bélsaccarnak idejében ellenben úgy tűnt, Dániel már nem volt prominens személyiség. Amikor a Bélsaccárt megrémítő írás megjelent a falon, és egyetlen bölcs vagy asztroló-gus sem tudta megfejteni – akkor a királynő volt az, aki felhívta a király figyelmét Dániel adottságaira és képességeire. Királyok jöt-tek, mentek, jó és rossz időszakok váltakoztak, birodalmak vál-tották egymást – Dániel mégis állhatatos maradt. Ő elsősorban a Mindenható Isten szolgája volt (Dániel 3:26), és csak másodsorban az éppen hatalmon lévő kormány szolgája. Nem félt Bélsaccár elé állni, és szólni az igazságot. Mi is ugyanezért a szívbeli bátorsá-gért kiáltunk az Úrhoz tanulóinkkal kapcsolatban.

Dániel egész életét átszőtték bizonyos arany- és szakadásmentes „szálak”, függetlenül attól, hogy körülményei jók, vagy rosszak voltak. Élete ugyanazokat a gyümölcsöket hozta, akár jól ment a sora, akár nem.

Mert Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett el, rendkívüli lélek, tudás, értelem, továbbá álommagyarázó, titkot feltáró és rejtélyeket megfejtő képesség van.

— Dániel 5:12

Page 25: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

26

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Ha a tanulóinkra csupán emberileg erőltetnénk rá azt, hogy e gyü-mölcsre törekedjenek, menthetetlenül kudarcot vallanának. Ez a gyü-mölcs ugyanis egyrészt az imádságból terem – ami az Istennel való találkozást, és a Hozzá való kapcsolódást jelenti. Másrészt pedig a böjtből, ami nem más, mint a jogos örömök elhagyása azért, mert arra éhezünk, hogy az Isten megismerésének felettébb való örömeit meg-tapasztaljuk. Célunk, hogy megtanítsuk és átadjuk tanulóinknak azt, illetve arra bátorítsuk őket, hogy mindenekelőtt Isten megismerésére törekedjenek. Ha így tesznek, az életük megtermi majd ezt a gyümöl-csöt. Ez viszont nekik sem fog gyorsabban menni, mint Dánielnek. Is-ten ezen ószövetségi embere egy életformát mutatott be számunkra, nem pedig múló szeszélyt. Azt szeretnénk, hogy tanulóink is ilyen ki-váló életmódra törekedjenek, főként Isten megismerésére nézve, ille-tőleg az életük minden más területére vonatkozóan is, legyen szó akár kapcsolatokról, tanulásról, szabadidőről, hobbikról, vagy munkáról.

Dániel szavai az uralkodóról nem éppen dicsőséges dolgokról ta-núskodnak:

A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és minden utad, nem dicsőítetted.

— Dániel 5:23

Íme tehát Dániel, aki azon nagy uralkodó előtt állt, akinek hatalmá-ban állt, hogy egy szempillantás alatt megsemmisítse őt. Dániel azon-ban nem félt elmondani a kemény igazságot. Bélsaccár számára ez

Page 26: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

27

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

egyáltalán nem szolgált jó hírrel, tehát reagálhatott volna úgy is, hogy azon nyomban megöleti. Dánielnek az itt tanúsított bátorsága bizo-nyára abból fakadt, hogy tudta: az élete, annak minden útja Isten ke-zében van. Bizalmát az Úrba vetette, amikor korának leghatalmasabb és legistentelenebb uralkodójával kellett szembenéznie.

Belsaccáron kívül később más okai is lehettek volna annak, hogy Dá-niel féljen. A 6. fejezet világossá teszi, hogy újfent komoly gondokkal kellett szembenéznie. Gyűlölői ugyanis meggyőzték a perzsa királyt, Dáriust, hogy olyan, az egész lakosságra érvényes törvényt hozza-nak, miszerint egyetlen más istenhez sem szabad imádkozni, csak magához Dáriushoz. Dániel válasza nem új keletű, de hasonlóan ra-gyogó és inspiráló. A Biblia megemlíti, hogy Dániel rendszeresen há-lát adott a menny Istenének, és könyörgött Hozzá. Az életmódja Pál apostolnak az 1Thesszalonika 5:18-ban leírt szavait visszhangozza:

...mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.

Dániel kompromisszumokat nem ismerő és imádkozó életmód-ja mély és tartós hatást gyakorolt a világ akkori uralkodójára – az oroszlánok verme előtt és után is. Dániel még óriási személyes gondok közepette is hálát tudott adni az Urak Urának, és dicsőí-tette Őt. Úgy, mint aki tudja: semmi sem állíthatja meg, hogy betel-jesedjen annak az Istennek a jó akarata, akinek uralma tökéletes.

Ekkor a király parancsára előhozták Dánielt, és az oroszlánok vermébe dobták. De a király ezt mondta Dánielnek: A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, szabadítson meg téged!

— Dániel 6:16

Page 27: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

28

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Dárius király megértette, hogy Dániel szüntelenül az Urat szolgál-ta, ami nagy hatást gyakorolhatott rá, mivel ehhez nem volt hoz-zá szokva (a perzsák nem így szolgálták a saját isteneiket). Dániel már csak az életmódjával is hatást gyakorolt arra, akinek hatal-mában állt, hogy több százezer ember sorsát befolyásolja. Még-is úgy tűnt, Dánielt kizárólag Isten érdekelte, nem pedig az, kire tud hatással lenni. Bárcsak ez az életmód arra inspirálná tanulóin-kat, hogy ők is hasonló gondolkodásúak és törekvésűek legyenek! Adja Isten, hogy valóban csak az Úr legyen osztályrészük, és min-denekfelett Őt szeressék! Igen, vajha megadná az Úr, hogy csak arra törekedjenek, hogy az Urat – és egyedül csak Őt – szolgálják, függetlenül attól, hogy híresek lesznek-e, vagy éppen látszólagos ismeretlenségben fognak-e élni. S adja az Úr, hogy a jólét semmi-lyen ígérete, sem a fájdalmakkal járó megpróbáltatások ne tudják eltántorítani őket e szent igyekezetüktől!

Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából.

— Dániel 6:26-27

Rengeteg mondanivalóval szolgál számunkra az, hogy mekko-ra hatást gyakorolt a királyra Dániel esete az oroszlánok vermé-ben. Elképesztő, hogy egy ilyen történés mennyi igazságot taní-tott meg egy pogány uralkodónak Izrael Istenéről. Szemei hirtelen megnyíltak az Úrral kapcsolatban, és ő maga hirdette ki nyilváno-san és elsöprő lendülettel azt, hogy Dániel Istenét mekkora tiszte-let illeti meg.

Page 28: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

29

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Tanulóinkat tehát rávezetjük arra, hogy Dániel életét tanulmá-nyozzák, és erről elmélkedjenek. Mindent továbbadunk nekik, amit csak tudunk az Istennek átadott élet dicsőségével kapcsolat-ban. Mindeközben egy csodálatos ígéretet kapunk a Dániel 6:23-ban. Ez leírja, mi lesz a gyümölcse annak a hittel, bizalommal és állhatatossággal teli életnek, amellyel a legnemesebb cél elérésé-re törekszünk:

Dánielt tehát mindenféle sérülés nélkül húzták ki a veremből, mi-vel bízott Istenében.

Teljes mértékben biztosak lehetünk benne: amennyiben a mi ér-tékes tanulóink megtanulnak úgy bízni az élő Istenben, ahogyan Dániel bízott, megtapasztalják ugyanezt az eredményt. S mivel ők is bíznak Istenben, sok különféle, de szintúgy dicsőséges bi-zonyságot hallunk majd velük kapcsolatban. Igen, ez az egyet-len módja annak, hogy igazán hatással lehessünk nemzetekre; hogy a kultúra magaslataira hatást gyakoroljunk; és változáso-kat érjünk el.

Úgy döntöttünk, arra bátorítjuk tanulóinkat, hogy egyetlen, nagy célként az Úr lebegjen szemük előtt – és ne a hírnév és szerencse múló pillanatai, melyekkel kapcsolatban az élet oly sokszor meg-kísért, hogy ezekre pazaroljuk időnket. Bárcsak tanulóink csak arra vágynának, hogy Isten szívére hatást gyakoroljanak, és figyel-mét magukra vonják! Bárcsak az Úr tekintete reájuk vetődne! Mert ekkor semmi sem lesz lehetetlen számukra. Semmi sem állhatja útját annak, hogy szívük vágyai teljesüljenek; semmi olyan sem tá-madhatja meg őket, amit az Úr – az életük legmagasztosabb célja és legnagyobb jutalma – ne engedne meg.

Page 29: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

30

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Dániel imaélete

Dániel életének mind a négy aspektusát megvizsgáljuk e könyv-ben – mivel ezek gyakorta összefonódnak –, mégis leginkább az imádságra fogunk összpontosítani. Iskolánkban mi is naponta háromszor imádkozunk a diákjainkkal, ahogy Dániel is tette. Ez mindenkire vonatkozik, az ötéves korúaktól kezdve egészen a kö-zépiskolásokig. Az imádság elválaszthatatlanul összekapcsolódik azon látásunkkal, hogy gyermekeinket oly módon oktassuk, ami nemcsak az Úr tetszésére van, hanem az oktatással kapcsolatos el-gondolásait, hő vágyait is tükrözi. Maga Jézus is mindig imádko-zott. Istenhez fohászkodott akkor, amikor bemerítkezett; amikor kiválasztotta az apostolokat; a nyilvános szolgálata során; vala-mint az elárultatása és keresztre feszíttetése során is. Mielőtt el-küldte a Szent Szellemet, Jézus ezt mondta: „...én pedig imádkozni fogok az Atyához” (János 14:16, NKJV). Egy másik fordítás így hang-zik: „...én pedig kérni fogom az Atyát”, ami szintén imádságot jelent. Jézus tanított imádkozni (Máté 6); tanított a hitről és imádságról (Máté 21:22); tanított arról, miért imádkozzunk (Máté 26:41), és ar-ról, hogyan végezzük ezt (Máté 6 és Lukács 18). Imádság által ve-zet Jézus, és örökké így is fog uralkodni.

Miért imádkozzunk naponta háromszor – A mi látásunk

Arra vágyunk, hogy Jézushoz kapcsolódjunk mi is, és diákjaink is. MINDENT meg akarunk ragadni, amit a Szentírás Jézusról mond, és tovább akarjuk adni gyerekeinknek. Arra törekszünk, hogy ők is vágyakozzanak arra, hogy megláthassák, meghallják és meg-érintsék az Úr Jézust; hogy megismerjék Őt, és érezzék szent je-lenlétét.

Page 30: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

31

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

„...hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához...”

— Filippi 3:10

Jó dolog tudni Jézusról, viszont össze sem lehet hasonlítani azzal az örömmel és csodával, hogy közelről ismerhetjük Őt. Úgy hisz-szük, a gyerekek igenis megismerhetik Jézust, már jóval ötéves ko-ruk előtt is. Együtt kívánunk működni az Úrral, az Ő saját pa-rancsára vonatkozóan: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” (Lukács 18:16). A tanulóinknak naponta lehetőségük van össze-kapcsolódni Jézussal imádságban.

Bár hiszünk abban, hogy az Istennel való találkozásnak és közösségnek egész nap jelen kell lennie, szeretünk olyan időket is elkülöníteni, amikor nem háborgatnak bennünket, és egyedül az Úrral lehetünk. Szeretnénk, ha gyermekeink más tevé-kenységek végzése közben is átélnék Isten jelenlétét, és olyan különleges időket is elkülönítenének, amikor csak Őreá figyelnek.

Fontos, hogy egész napun-kat átszője az Istennel való, ismételt találkozás és kö-

V olt olyan kisdiákunk, aki nem volt biztos abban, hogy tényleg hiszi: Jézus meghalt a kereszten

és feltámadt a halottak közül. Ezt a megjegyzést tet-te: „Nos, ha látnám, amint megtörténik, elhinném.” Ez tökéletes lehetőségnek bizonyult arra, hogy sze-retetet mutassunk felé, és a hitre tanítsuk. Legin-kább azonban azért imádkoztunk, hogy a bölcsesség és kijelentés szelleme világosítsa meg a szívét, hogy megismerje Jézust. Tisztában voltunk azzal, hogy mi nem tudunk hitet adni neki. Az Úr segítsége kellett ahhoz, hogy hitre jusson. Elmagyaráztuk neki: a hit azt jelenti, elhisszük, amit (még) nem látunk. Be-széltünk neki arról is, aki azt mondta: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” Ugyanígy, ha eldöntjük, hogy hiszünk, az Úr sokszor jön és kijelenti, avagy megmu-tatja magát nekünk. Így, még ha a földi szemeinkkel nem is látjuk Őt úgy, mint ahogy egy másik embert látnánk, a szívünk szemével látjuk Őt, és találkozunk Vele. Néhány hetes komoly imádkozás és beszélgetés után (a közösségi időben többször is beszélgettünk vele, ahogyan az Úr vezetett minket) ez a kisfiú már így vallotta meg hitét: „Az életem megváltozott!”

Page 31: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

32

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

zösség, de jó, ha emellett még egyéb, zavartalan időszakokat is elkülönítünk az Úr számára. Rá akarjuk nevelni gyermekeinket, hogy gyakorolják az Úr jelenlétében való megmaradást, még ak-kor is, ha közben egyéb dolgokban foglalatoskodnak, és hogy tu-datosan elkülönítsenek olyan időszakokat, amikor csak az Úrra fókuszálnak.

Hisszük, hogy jó szokásokat plántálunk gyermekeinkbe, és ez-által a rendszeres és következetes ima olyan természetessé válik számukra egész életükben, akár a lélegzetvétel. A harmadikos osztályunk számára megszokottá vált, hogy akár tanári kezdemé-nyezés nélkül is imádkozzanak a magukat nem jól érző társaikért. A tanév elején lehet, hogy az ovisok még egy kicsit szégyellősek és feszültek az imádkozáskor. De bárcsak hallanád, ahogy októ-berben vagy novemberben imádkoznak! Hamar megszeretik az imádságot, mivel az Úr szereti hallani a gyerekek hangját, és szí-vesen megérinteni őket, így a gyerekek könnyen megérezhetik Is-ten jelenlétét. Az Isten szeretet; szent jelenléte lenyűgöző – ezért jó érzés imádkozni. Gyerekeink gyorsan meg is tanulják ezt. Mivel sokan imádkozó családokból jönnek, a többi társuknak is bemu-tatják, hogyan kell imádkozni. Olykor még az is előfordul, hogy az ovisok kicsit megkésve jönnek ki a hazainduláshoz, melynek oka az, hogy a nap végi imádságot alig akarják abbahagyni.

Minden napot úgy kezdünk, hogy az általános iskolás tanu-lók egybegyűlnek, és fél órán keresztül közösen imádkoznak, és imádják az Urat. Később ezt majd bővebben is kifejtjük a „Témák és módszerek” című fejezetben. A nap derekán, dél tájban újra összejövünk, de ez alkalommal az egyes osztályok gyűlnek össze közbenjáró imádságra. Ezt az osztálytermekben vagy az általános iskolai imaszobában tartjuk. Hétfőnként általában a kormányért

Page 32: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

33

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

és a nemzet vezetőiért imádkozunk. Szerdánként az iskolánkért, péntekenként a családjainkért. Ez többféle módon zajlik: néha együttesen, egy nagy osztályként imádkozunk; máskor kisebb csoportokban. Olykor hatalmas imaláncot vonunk az osztályte-rem köré, úgy, hogy az imáinkat felírjuk színes papírcsíkokra, me-lyeket aztán láncformára összetűzünk, vagy összeragasztunk. Az Úr pedig feljegyez és számon tart minden egyes, elmondott imád-ságot, mivel kegyelmes hozzánk, és meghallja, mikor Hozzá ki-áltunk. Az is nagyon bátorítja a gyerekeket, ha konkrétan látják, hogyan gyűlnek össze az egyéni imakérések, és hogyan válaszol-ja meg azokat az Úr. Ez bizonyságtétel lesz számukra Isten felénk tanúsított jóságáról. Az idősebb tanulók maguk írhatják meg sa-ját imáikat. Időnként felmerülnek más szükségek is, és a tanárok nyugodtan ösztönözhetik a tanulókat arra, hogy imádkozzanak egymás gyógyulásáért, vagy más szükségekért, különösen, ha a tanulók, vagy azok családtagjai betegek.

A nap végén hálaadó imádságot mondunk. Szép sorban, egymás után mindenki hálát adhat az Úrnak például bármely, aznap tör-tént dolog kapcsán, vagy az Úr jóságáért, vagy a családtagokért. Mindegyik osztályteremben, illetve az imaszobában is ugyanez történik. Olykor már az is előfordult, hogy a nap végén az idősebb tanulók együtt imádkoztak a fiatalabbakkal, ami minden résztve-vő diák számára nagy áldásnak bizonyult.

Imádkozási módjaink

Tudjuk, hogy az imádságnak számos formája létezik. Az ima a menny nyelvezete, és minden ember egy belső, veleszületett ké-pességgel rendelkezik arra, hogy Istennel kommunikáljon. Ezért

Page 33: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

34

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

mi is szeretnénk elősegíteni, hogy gyermekeink szeretetteljes bá-torítás és szenvedélyes dicsőítés közepette gyakorolhassák és ta-pasztalhassák meg az imádságok különböző fajtáit, avagy típusait.

Előfordul, hogy az ima közben gyermekeink egy helyben áll-nak, vagy éppen alázatosan arcra borulnak, hogy egyedül lehes-senek Istennel, kizárva minden zavaró tényezőt. Időnként járkál-nak, vagy egyszerűen csak leülnek. Olykor egy-egy gyermek a mikrofonba mondja, vagy énekli imádságát, máskor szeretettel-jes szavakat suttog az Úrnak ott, ahol épp van. Imádságainkat el-mondhatjuk együttesen és egyénileg is. Alkalmanként felemeljük a kezünket; kinyújtjuk, mintha ajándékot kapnánk az Úrtól. Időn-ként lefekszünk, és pihenünk az Úr jelenlétében. Esetenként tán-colunk. A mindent átölelő és legfontosabb törekvésünk az, hogy a Szent Szellem vezetését kövessük. Olyanok akarunk lenni, mint Jézus, aki azt mondta, hogy csak azt teszi, amit lát, hogy az Atya is tesz (János 5:19-20). Számos alkalommal velem is előfordult már, hogy bizonyos dolgokat elterveztem egy-egy összejövetelre néz-ve, de aztán minden másként alakult. A Szent Szellem Isten féltő szeretettel van e gyerekek felé; ismeri a szívüket, és tudja, mi a ter-ve velük minden egyes napra.

A következőkben egy rövid összefoglalás található az imádság különböző módjairól; és ezek mindegyikről beszélünk majd rész-letesebben is a „Témák és módszerek” című fejezetben.

A gyermekeink imádják Istent. Imáikban olykor az Úr jellemvo-násait sorolják fel, magasztalva Őt ezekért, és áldják Istent minda-zokért a jókért, melyeket kapunk dicső tulajdonságainak köszön-hetően. Időnként közbenjárunk az elveszettekért; a különböző nemzetekben élő gyerekekért; az összes, még meg nem született

Page 34: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

35

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

gyerek életéért; a kormányunkért, családunkért, vagy gyógyulá-sért. Mindig dicsőítünk is. A dicsőítés az imádság része; meglá-gyítja szívünket, hogy összekapcsolódhassunk a bennünk lévő Szent Szellemmel, és befogadhassuk Isten szavát. Dicsőítés által olyanok lehetünk, mint egy csatlakozó az elektromos foglalatban. Először összekapcsolódunk az erő forrásával, majd ez átárad raj-tunk keresztül, hogy megérintse a körülöttünk lévőket. Célunk, hogy minden egyes gyermek személyesen „rákapcsolódjon” Jézus-ra; hogy egyénileg odakapcsolódjon a magától Létezőhöz, a Szent-hez. Meglehetősen sok időt szentelünk arra, hogy egyszerűen csak várunk az Úrra, hiszen ez is imádság. Valakivel beszélni annyit je-lent, hogy meg kell hallgatnod, amit a másik mond, illetve neked is el kell mondanod, amit gondolsz. Istenhez, avagy Istennek beszél-ni már jól tudunk. Szeretnénk azonban kialakítani gyermekeink-ben azt a szokást, hogy meg is hallgassák az Urat. Szeretnénk, ha értékelnék az Úr minden egyes szavát, gondolatát, és minden, szá-mukra érzékelhető érzését, hogy életük hátralévő idejére ez a faj-ta szellemi éhség jellemezze őket. Jó lenne, ha gyermekeink való-ságosan Jézusért élnének, és fiatal koruktól fogva megértenék azt, hogy azért léteznek, és Isten azért teremtette őket, hogy elfogadják Isten szeretetét, és viszontszeressék Őt. Arra születtünk, hogy ben-sőséges közösségben legyünk Istennel, és fontos, hogy e ténnyel a legkisebb gyermekeink is tisztában legyenek.

A kisgyerekek nemcsak képesek ennek valóságát megérteni, ha-nem át is tudják ezt élni. Társadalmunk és kultúránk arra tanít, hogy szerezzük meg, amit akarunk, és tartsuk nagy becsben sa-ját véleményünket. Annyira ki vagyunk téve az önzés kísértésé-nek, hogy leginkább csak ezt mérlegeljük: „mit akarok, mit érzek, mire van szükségem”. A Dániel Kurzuson arra akarjuk megtaní-tani gyermekeinket, hogy az után sóvárogjanak, ami Jézus szívé-

Page 35: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

36

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

ben van. Mit gondol és érez Isten ma? A Jelenések könyvében azt olvashatjuk, hogy Krisztus, aki szeretett bennünket, és saját véré-vel mosta el bűneinket, királyi papsággá (avagy: papok királysá-gává, ESV fordítás) is tett bennünket Isten, az Atya előtt. Az Ószö-vetségből tudjuk, hogy a papok éjjel-nappal az Úrnak szolgáltak. Előtte álltak, Őt szolgálták, és arra törekedtek, hogy szíve vágyai-val azonosuljanak. Az imádság nem arról szól, hogy a saját akara-tunk, hanem hogy az Úr akarata legyen meg. Szenvedélyes tűz ég a szívünkben, hogy gyermekeink megértsék ezt a fajta imádságot, és gyakorolják is, miközben az Úr szívének szolgálnak.

Így elég sok időt biztosítunk tanulóinknak ahhoz, hogy egyszerűen csak üldögéljenek Isten jelenlétében, és kialakítsák magukban az Úr szíve szándékainak meghallását. Ez gyakran a Biblia-olvasáson ke-resztül valósul meg. Szeretnénk megtanítani nekik azt, hogy meg-hallják Isten hangját, méghozzá minden olyan módon, ahogyan Ő kommunikál – de különösen az Igén keresztül. Megtanítjuk nekik: amikor úgy érzik, Isten szólt hozzájuk, a legjobb módszer annak ki-szűrésére, valóban Őt hallották-e, az, ha az üzenetet megvizsgálják az Ige tükrében. Van-e bármi is Isten Igéjében, ami támogatja vagy megerősíti, amit hallottak? Ez teljes mértékben az imádsághoz kap-csolódik. Istennek terve van a teremtett világgal és mindegyik em-berrel is. Az imádság azt jelenti, hogy megtudjuk, mely dolgok van-nak Isten szívén; egyetértünk ezzel a vággyal; és imában mintegy „visszaadjuk”, azaz kifejezzük Neki ezt. Képzeld csak el, milyen is az az ima, amelyben Isten minden hő vágyával egyetértesz! Az 1Já-nos 5:14-15 világosan beszél erről a fajta imádságról:

Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat

Page 36: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

37

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.

Erre a fajta imádságra mindig „igen” lesz a válasz. Milyen lelkesítő belegondolni, hogy itt vannak a felnövekvő gyermekeink, akik előtt ott áll egy egész élet, hogy Isten akarata szerinti imákat mondjanak el, miközben megtanulják Istent és az Ő útjait szeretni. Arra tanít-juk őket, hogy szellemből énekeljenek; hogy a saját szívükből faka-dóan énekeljenek egyedi, szeretetteljes dalokat, egyenesen Isten szí-vébe. Énekelhetnek az anyanyelvükön, vagy mennyei nyelveken. Hangsúlyt fektetünk Isten Igéjének kiéneklésére, és gyakoroljuk is ezt, amilyen gyakran csak tudjuk. Hiszünk abban, hogy éneklés so-rán Isten Igéje egyedi és maradandó módon beleíródik szívünkbe.

Hangsúlyozzuk a bibliai imádságok elmondásának fontosságát is, amit később majd bővebben is taglalunk. A bibliai imádságok he-lyes teológiával bírnak, és maga Isten inspirálta őket. A mi imád-ságainkat időnként nem teljesen tiszta szándék vezérli, olykor önző ambíció, vagy akár még jó akaratú, ám helytelen teológia is fűtheti. S nehéz egyetértésben imádkozni másokkal úgy, hogy közben nem vagyunk közös nevezőn. Ez gondot okozhat akkor, amikor például olyan komoly, nemzeti ügyekkel kapcsolatban kö-nyörgünk, amelyek mindannyiunk életére nézve kihatással van-nak. Könnyű viszont egyetértésben imádkozni, amikor Isten Igé-jét imádkozzuk egy adott illetővel, vagy helyzettel kapcsolatban. Azt szeretnénk, hogy a negyedik osztály végére mindegyik tanu-lónk legalább négy bibliai imát megtanuljon kívülről.

A prófétai dolgokat biztonságos és bátorító közegben gyakoroljuk. Gyereknyelvre ültetjük át mindazt, amit Isten Igéje a prófétálásról tanít. Arra bátorítjuk a gyerekeket, hogy természetes módon pró-

Page 37: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

38

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

fétáljanak, amikor erre Istentől jövő késztetést éreznek, vagy mi-kor vigasztaló vagy bátorító üzenetet kapnak valamelyik társukkal, szülővel vagy tanárral kapcsolatban. Tanítjuk őket, hogy kérjék az Urat, hadd lássanak az Ő szemével, hogy így Isten szemszögéből, avagy „magaslati megfigyelő-pontjáról” tudjanak látni másokat.

Általános iskolai összejövetelek

Ahogy már említettük, az általános iskolás gyerekek minden nap összegyülekeznek az első fél órára, hogy együtt dicsőítsenek, Is-tent imádják vagy közbenjárjanak. Az idősebb tanulók dicsőítést vezetnek, mi pedig bátorítjuk őket arra, hogy lássák meg, meny-nyire értékes a szolgálatuk – az, hogy a fiatalabb nemzedékkel megoszthatják Isten iránti szeretetüket. Ezek az alkalmak minden egyes nap máshogy alakulnak. Előfordul, hogy nem tűnnek di-namikusnak vagy erőteljesnek; izgalmasnak, vagy drámai hatás-sal bírónak. De ha közelebbről megfigyeljük, láthatunk olyan gye-reket, aki teljesen átadja magát a dicsőítésnek. Hallhatjuk olyan ötéves gyerek bizonyságtételét, aki látta Isten trónját és hallotta a hangját. Láthatunk olyan fiatalt, aki úgy kételkedik, mint Ta-más, azonban hitében viaskodva mégis úgy dönt, hogy egyszerű-en hinni fog Jézusban. Lehet, hogy egy gyermek az egyik komoly álmát osztja meg velünk halkan, ami egy olyan iskolai helyzetre ad Istentől jövő választ és mennyei bölcsességet, amelyről ő sem-mit sem tudott. Egyrészt láthatjuk azt is, hogy vannak olyanok, akik csintalankodnak, és nem tudnak bekapcsolódni a dicsőítésbe. Másrészt viszont, ha eleget időzünk, észrevehetünk olyan tanulót is, aki két hónappal korábban még öt percig sem tudott koncent-rálni (hiperaktivitással diagnosztizálták), de most ténylegesen, ak-tívan és rendszeresen dicsőíti Jézust.

Page 38: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

39

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

A mennyei látásmódunk kihatással van mindarra, amit teszünk. Isten szívéhez hajt bennünket, mivel ráébredünk: mi teljesség-gel képtelenek vagyunk megadni tanulóinknak mindazt, ami-vel szeretnénk, hogy rendelkezzenek. Nem tudunk nekik Istentől jövő élményeket biztosítani. Bíznunk kell abban, hogy az Úr ná-lunk jobban szereti őket, és könyörgünk, látogassa meg őket. A mi mennyei látásunk: maga Isten. Ez kifejezetten egyszerű látásmód, de korunk társadalmában sokak számára sajnos megfoghatatlan.

Először is azt szeretnénk, ha gyermekeink az Élő Igéhez (Jézus-hoz) kapcsolódnának, az írott Igén (a Biblián) keresztül. Arra tö-rekszünk, hogy egyre nagyobb és növekvő szeretet legyen ben-nünk és tanulóinkban Isten Igéje felé. Vegyük például a 119. Zsoltárt, és mindazt, amit Isten Igéjéről mond. Ezek szerint az Ige:

– élet számunkra (Zsoltárok 119:50)– mécses lábunk előtt és ösvényünk világossága (105. vers)– Isten Igéjének kijelentése világosságot gyújt, és értelmessé teszi

az együgyűeket (Zsolt. 119:130)– tiszta (140. vers) és– tele van igazsággal (151. vers)

Fontosnak tartjuk megosztani gyermekeinkkel azt, amit a zsoltá-rok írói Isten Igéjével kapcsolatban éreztek, hogy gyermekeink is ugyanazt átéljék, hogy így…

– Isten Igéje a szívükbe legyen rejtve (11. vers)– úgy örvendezzenek Isten Igéjében, mint MINDEN más gazdag-

ságban (14. vers) – lelkük sóvárogjon Isten döntései után mindenkor (20. vers)– sóvárogva tekintsenek Isten Igéjére (82. vers)

Page 39: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

40

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Ráadásul „tolmácsként” is tevékenykedünk: Isten ismeretének a teljességét fordítjuk le gyereknyelvre. A Zsoltár 145:4 parancs és prófécia is egyben.

Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet, hirdetik hatalmas tetteidet.

Igen, mindez be fog teljesedni, ám egyben isteni parancsként is szól, amely mindazokra vonatkozik (ránk is), akiknek Isten meg-értést adott erre nézve. Ebbe beletartozik az egész gyülekezet, az egyedülállók, házasok, a gyermektelen házasok és a nagyszülők is. Mi itt a Dániel Kurzuson felismertük azt, hogy a szülőkkel iga-zi partneri kapcsolatban állunk. Az Úr hatalmas tetteit szeretnénk hirdetni az iskolában „gyermekbarát” nyelven, éppen úgy, aho-gyan a szülők azt otthon teszik.

Mózes sok mindenre oktatta Izrael népét; arra is megtanította őket, hogyan tanítsák gyermekeiket. A 2Mózes 12:26-28-ban pon-tosan elmagyarázta, hogyan válaszoljanak a gyermekei által fel-tett kérdésekre:

És ha majd megkérdezik tőletek a fiaitok, hogy mit jelent ez a szertartás, akkor így feleljetek: Az ÚR páskaáldozata ez...

Az embereket minden bizonnyal megérintette Mózes magyaráza-ta, mivel válaszként meghajtották fejüket, és az Urat imádták. Is-ten hatalmas dolgokat tett értük, és ennek már csak a felemlegeté-se is nagy hatást gyakorolt rájuk. A gyerekek elől sem hallgatták el a szolgaságból való csodás szabadulásuk történetét.

Page 40: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

41

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Mózes azt mondta, hogy ezt a parancsot adta az ÚR: Egy teljes ómernyit őrizzetek meg belőle a jövendő nemzedékeknek, hogy lássák: milyen kenyérrel tápláltalak benneteket a pusztában, amikor kihoztalak benneteket Egyiptomból.

— 2Móz 16:32

Akármilyen fizikai bizonyítékkal is rendelkezett Mózes az Úr mun-káját és dicsőségét illetően, azt akarta, hogy megőrizzék és tovább-adják azt a jövőbeli nemzedékeknek is. Ez helyénvaló dolog, ami-ből mi is tanulni szeretnénk. Bármilyen bizonyítéka is legyen az Úr érintésének az életünkön, azt mindenképpen szeretnénk megoszta-ni a gondjainkra bízott összes gyermekkel is. Jó, ha tudják, mit vé-gez az Úr közöttünk, különösen, ha a fizikai környezetünkben je-lenik meg erejével, és a testünkben vagy körülményeinkben idéz elő pozitív változást. Ha az Úr meggyógyít egy beteget, szeretnénk, hogy gyermekeink is lássák a gyógyulás bizonyítékát.

Igyekszünk megtanítani kis diákjainknak, hogy mindenkor bízhat-nak Isten irántuk való szeretetében. Rendszeresen kihangsúlyoz-zuk, mennyire szereti őket az Úr, ugyanakkor mennyire gyűlöli a bűneiket. Az 51. Zsoltár azt a csodálatos kijelentést tartalmaz-za, hogy az Úr örömét leli az irgalmasság gyakorlásában, ameny-nyiben a szívünk töredelmes és őszintén bűnbánó. Az Úr ismeri gyenge mivoltunkat. Tudja, hogy porból vagyunk, és örül szerete-tünknek, bármily gyönge is az. Arra biztatjuk gyerekeinket, hogy gyorsan térjenek meg bűneikből, és higgyék el, valamint fogad-ják el az Úr azonnali megbocsátását. Fontos tudniuk, hogy gyor-san tovább lehet lépni a bűnök megfelelő lerendezése után. Az Úr nem helyezi őket „feltételesen szabadlábra”, míg be nem bizonyít-

Page 41: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

42

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

ják, hogy igazán megbánták bűnüket, vagy amíg nem tudnak ele-gendő számú jó cselekedetet felmutatni, hogy kivívják tetszését – mivel Krisztusban már elnyerték helyeslését. Mivel Isten ismeri szívünket, rögvest tudja, őszinte megtérést tanúsítunk-e. Az ellen-ség emlékeztetni akar, milyen sokszor elbuktunk egy-egy adott te-rületen, de az Úr megígérte, hogy megbocsátja népe bűneit (Róma 11:27; Jeremiás 31:34). Bátorítjuk tanulóinkat, hogy arra emlékez-zenek, hányszor irgalmazott nekik az Úr – és ne arra, hogy ők hányszor vallottak kudarcot. A már megbánt bűneik helyett in-kább Isten jóságára emlékezzenek. Lelki szemeinkkel sokkal in-kább olyan gyerekeket látunk, akik Isten szeretetének tudatában magabiztosan járnak, mintsem olyanokat, akik gyengeségeik mi-atti szégyenben élnek.

Szeretnénk segíteni tanulóinknak ab-ban, hogy megértsék: saját erejükből nem tudnak szent módon élni (Máté 5:48 – Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes). Nem helyénvaló, ha csak egy jó nagy adag, teljesíteni való szabályt adunk nekik anélkül, hogy tudatnánk, mi a leg-fontosabb, elsődleges és egyetlen kö-vetendő dolog: az, hogy szeressék az Úr Jézust. Senki sem tud szabályokat betartani önerőből. Sokunk tömérdek szabály, sok kudarc és kárhoztatások okozta nyomorúságos érzések köze-pette nőtt fel. Éppen ezért gyerekeink nevelését és tanítását a Jézus iránti hő szeretet „lencséjén” keresztül kell

Az egyik iskolai összejövete-lünkön odajött hozzánk

egy nyolcéves tanuló, és megkérdez-te, elmondhatja-e a Jelenések 4. fe-jezetét a többi 75 diáknak (az ovisok-tól kezdve a negyedikesekig). Mivel igennel válaszoltunk, jött is követke-ző reggel. Mielőtt nekikezdett volna, megkérdezte: „Mielőtt belevágok, el-magyarázhatom nekik, mit jelent a Jelenések könyve 4. fejezete?” „Nahát – gondoltuk –, vajon tényleg értené, miről is szól?” De a fiú bámulatos volt! Legalább tíz percen keresztül osztot-ta meg a szívéből jövő gondolatokat a többiekkel a Jelenések 4 jelentésé-ről. Utána pedig kívülről felmondta az egész fejezetet, majd együtt dicső-ítettük Istent. Csodálatos időt töltöt-tünk együtt!

Page 42: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

43

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

szemlélnünk és megközelítenünk. A bennünk lakozó Szent Szellem segít majd szentségben járnunk.

Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.

— Róma 7:18-19

Mindaddig, amíg gyerekeink tudják, hogy szükségük van az Úr segítségére ahhoz, hogy igazságosságban járjanak, van reményük ennek elérésére – Isten ereje által, az Ő erejének kútfőjéből merít-ve. Ha a saját erejükből próbálnának szentségben járni, csúfondá-ros kudarcot vallanának, csakúgy, mint Pál apostol.

Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

— Róma 8:11

Célunk, hogy gyerekeink elhiggyék: Jézus követőiként a Szent Szel-lem bennük lakozik; hogy járhatnak és beszélgethetnek Ővele; hogy Isten Szelleme megerősítheti, megvilágosíthatja őket, és erőt adhat nekik arra, hogy Istennek teljes mértékben tetsző módon éljenek.

A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.

— János 14:26

Page 43: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

44

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Nem azt akarjuk megtanítani, hogy próbáljanak jók lenni, hanem szeretnénk segíteni abban, hogy valóban összekapcsolódhassanak az Úrral, aki teljességgel és látványosan jó, és kegyelmet tud adni arra, hogy Hozzá hasonló módon ők is jóságban járjanak.

Segítünk tanulóinknak Isten jelenlétét naponként átélni, és eb-ben növekedni. Létezik egy csodálatos és inspiráló könyv, amit Brother Lawrence írt, melynek címe hasonló megfogalmazással bír: „The Practice of the Presence of God” („Isten jelenlétének gya-korlása”). Imádság az is, amikor az Úr jelenlétében vagyunk; ha érezzük és befogadjuk a szeretetét, szent jelenlétét, avagy a bűn-nel kapcsolatos szelíd meggyőző munkáját, és erre reagálunk is. Gyakran látjuk, hogy a Szent Szellem megnyugszik egy-egy gyer-meken, minden látszólagos ok nélkül, és olyankor, amikor nem is kifejezetten az imádságra összpontosítunk. Néha, a matek foglal-kozáson az óvodásaim spontán dicséret éneklésbe kezdenek. Mi-közben a számokat írják egytől tízig, az egyik gyerek elkezd éne-kelni, és a többiek is hamarosan bekapcsolódnak. Ezek kedves pillanatok, és ha nem figyelünk, könnyen elszalaszthatjuk ezeket. Ilyen pillanatokban szülőként és tanárként kétféleképpen dönthe-tünk: egyrészt gondolhatjuk azt, hogy „Ó, hiszen ők csak gyer-mekek, akik a reggeli összejövetelen hallott éneket dúdolgatják”, vagy pedig hit által vélhetjük úgy, hogy Isten lépett közel hozzá-juk, ők erre reagáltak, és Isten jelenlétét „gyakorolják” a matek-óra közepette. Ilyenkor mi is megköszönhetjük az Úrnak az Ő jelenlé-tét, kérve, hogy növelje azt. Amikor Jézus visszatér, és a föld meg-telik Isten dicsőségének ismeretével, mint ahogy a tenger borítja a földet, akkor mindannyian átéljük majd – szó szerint minden-hol tapasztalni fogjuk – az Ő szent jelenlétét és dicsőségét. Ám le-hetőséget kaptunk arra, hogy az Úr dicsőségét megragadjuk már itt, a jelenben is. Semmi sem gátolhat minket abban, hogy mi is el-

Page 44: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

45

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

mondjuk ugyanazt az imádságot, amit annak idején Mózes: „Mu-tasd meg nekem a Te dicsőségedet, Uram!” A Dániel Kurzus során rá-jöttünk: még inkább tudatosulnia kell bennünk annak, hogy Isten vágyakozik arra, hogy rendszeresen közel jöjjön hozzánk. Aho-gyan megragadjuk az Úr páratlan jelenlétét, egész egyszerűen az Úr azon szíve vágyát fogjuk visszhangozni, hogy még közelebb kerüljünk Hozzá.

Hisszük, hogy tanulóink hűséges tanúságtevőkké válnak; bizony-ságot tesznek Jézusról, és bemutatják Királyságát, mind most, mind pedig a földön bizonyosan bekövetkező nyomorúság nap-jaiban. A Dániel Kurzus jelmondata: „Siettetve az Isten napjának el-jövetelét...” (2Péter 3:11-12), ahol is Péter arra utal, hogy az imád-ságban történő várakozás, illetve a szent és istenfélő élet sietteti az Úr napját, avagy Jézus visszajövetelét. Gyerekek olyan nem-zedékét akarjuk majd látni, akik megízlelték az Isten szeretésé-nek felettébb való örömeit, és akiket nem tud elcsábítani a siker, szerencse, befolyás vagy hatalom kecsegtető ígérete. Maga az Úr a legfőbb kincs, akinek megismerésére törekednek; Ő a leghőbb, legmagasztosabb vágyuk. Ahogy korábban említettük: egyetlen lehetőségünk van, egy rövidke földi élet, hogy Jézussal járjunk, és hitünket megosszuk gyermekeinkkel, abban a reményben, hogy ők lehetnek az Istent leginkább szerető nemzedék. S jó, ha tudod: neked is csak ennyi idő adatott.

Minden módon törekszünk felkészíteni diákjainkat arra, hogy meg tudjanak állni a nagy üldöztetések idején. Azt akarjuk, hogy megismerjék és megszeressék az igazságot (2Thesszalonika 2:10), és ne kössenek kompromisszumot az igazságot illetően, bármivel is szembesüljenek az életben.

Page 45: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

46

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.

— 1János 3:2-3

Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel (1Tessz. 4:13-18). Ez az ige az elragadtatásról, az Egyház felviteléről, és a test feltámadá-sáról szól.

...és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését.

— Titus 2:12-13

Jézus Krisztus kijelentése (lelepleződése, feltárása, avagy látható-vá tétele)

Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.

— Jelenések 1:3

Szeretnénk, ha gyerekeink számára is áldott reménység és vigasz-talás lenne Jézus szíve szándékainak kikutatása az Ő visszajöve-telével és e korszak lezárásával kapcsolatban. Példának okáért, hogyan tagadhatnánk meg tőlük azon konkrét áldás megismer-

Page 46: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

47

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

tetését, amit azoknak ígért, akik hallják és megtartják a Jelenések könyvének drága igéit? Hogyan tarthatnánk szándékosan vissza tőlük az 1Thesszalonika 4 igazságait, ahol Pál apostol Jézus visz-szajöveteléről szól? Ez olyan lenne, mintha leplet borítanánk rá-juk, és megtagadnánk azt a páratlan vigaszt, amelyet azok szá-mára tartanak fenn, akik átgondolják, elolvassák, kimondják és imába foglalják ezeket az igéket. A Dániel Kurzuson mi nem akar-juk megfosztani gyermekeinket azon különleges tisztaságtól, ami csupán azoké, akik reménykednek Jézus Krisztus megjelenésében, amikor visszajön a földre, hogy dicsőségének hasonlatosságára át-formáljon bennünket. Fontos, hogy tanulóink azzal a vigasszal és áldással növekedjenek fel, amely abból fakad, hogy megértik az Úr Jézus szívét és szándékait a végidőkkel kapcsolatban.

Végezetül pedig célkitűzésünk, hogy az Isten utáni lelki éhséget megismertessük tanulóinkkal.

Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.

— Zsoltárok 63:1

Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Zsoltárok 42:1

Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez.

— Zsoltárok 84:2

…a szerelem betege vagyok! — Énekek éneke 2:5 és 5:8

Page 47: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

48

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Szeretnénk, hogy gyermekeink is átéljék ezt a fajta szellemi éhsé-get, a vágyakozást, hogy egyre közelebb kerülhessenek az Úr Jé-zushoz. Az Isten utáni lelki éhség nem könnyen járható út; ké-nyelmetlenségekkel járhat. Ám mindazok, akik a kereszténység századaiban éltek, és így éreztek Jézus iránt, bizonyságot tettek arról, hogy az Úr fenséges jelenlétéből már csak egy kevés is óriá-si hatással bír. Az Úr egyetlen, apró érintése is megér minden vá-rakozást és vágyakozást. Az Úr eljön azokhoz, akik teljes szívvel keresik őt. Megjutalmazza az éhezőket: „Éhezőket látott el javakkal”. A Lukács 1:53 kijelenti: „Boldogok, akik éheznek, mert ők megelégít-tetnek”. Isten tudja, hogy a legnagyobb éhségünk: az Úr utáni lel-ki éhség. Ezt Isten teremtette belénk, és minél hamarabb kialakul gyermekeinkben a vágy Isten közelsége után, annál hamarabb ta-lálkozni fognak Ővele. Ha arra bátorítjuk őket, hogy éhezzenek Is-ten után, akkor ezzel egy időben az Úrral való találkozásra is fel-készítjük őket. Milyen jó lenne, ha az iskolánkban a kisgyerekek így kiáltanának Jézushoz: „Jöjj, helyezd a szeretet pecsétjét a szí-vemre!”

A látásunk és célkitűzéseink kapcsán azonban van egy kijózanító tény, amelynek nagyon is tudatában vagyunk, és amit szeretnénk a kedves Olvasóinknak is átadni: nem tudjuk a gyerekeket mesz-szebbre eljuttatni annál, mint ameddig mi magunk eljutottunk. Nekünk is gyakorolnunk kell Isten jelenlétében élnünk; nekünk is olvasnunk és szeretnünk kell Isten Igéjét, mielőtt erre taníthat-nánk másokat. Azért imádkozunk, hogy minél inkább az Úr félel-mében járhassunk, miközben Neki tetsző módon képviseljük Őt gyermekeink előtt. Úgy érezzük, Isten arra hív bennünket, hogy egy egész nemzedékkel megismertessük az Úr Nevét.

Page 48: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

49

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Bibliai tanterv

Mi készítjük el a saját Bibliai Tantervünket az összes tanulónk szá-mára (az óvodáskorúaktól kezdve egészen az alsó tagozatos ne-gyedikes tanulókig). Tantervünket harminchat órás keretbe fog-laljuk; két, egyenként tizennyolc órát tartalmazó félévre bontjuk. Íme, néhány jellegzetesség belőle:

1. Igyekszünk úgy használni az Igét, hogy az saját magát ma-gyarázza – Úgy hisszük, a Bibliát írástudatlan földműveseknek éppúgy írták, mint teológiai doktoroknak; gyermekeknek éppúgy, mint felnőtteknek. Hisszük, a Szent Szellem kijelenti nekünk Is-tent a Szentírás oldalain (1Kor. 2:10), és szól hozzánk, ahogyan tö-rekszünk Isten szavát megfelelő korosztályos nyelvre lefordítani.

Az óvodában például azt tanítjuk, hogy Ábrahám történetében Jé-zusra, az Isten Bárányára találunk utalásokat, például a követke-ző igéket felhasználva:

Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.

– 1Mózes 22:5

Ábrahám hite elképesztő, amikor azt mondja a szolgának, hogy „mi” – azaz: ő és a fia, Izsák – „vissza fogunk térni”. Jóllehet Isten azt mondta Ábrahámnak, menjen és áldozza fel meg Izsákot, ő to-vábbra is hitte: Isten valamilyen módon meg fogja oldani, hogy az Izsákkal kapcsolatos ígéretét megtartsa.

Page 49: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

50

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.

— 1Mózes 22:8

Isten pedig gondoskodott is egy Bárányról, aki az emberiség bű-neiért halt meg. Ábrahám mondandójának kétféle értelmezése van. Az egyik: „Isten majd gondoskodik áldozatra való bárány-ról”, így Izsákot nem kell feláldozni. De ezenkívül mintha Ábra-hám profetikus módon belelátott volna a jövőbe is, minden ember Megváltóját illetően. Figyelembe vettük az Úr saját kijelentéseit is:

„Ábrahám, a ti atyátok ujjongott azon, hogy megláthatja az én napomat: meg is látta, és örült is.”

— János 8:56

Ez igen! Ha a Szentírás azt mondja, amit ezalatt ért; és azt érti az-alatt, amit mond, akkor ez egy bámulatos igevers!

Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.

— 1Mózes 22:13

Ábrahám valószínűleg megérthette e történés jelentőségét, külö-nösen, ha Jézus saját kijelentéseit is megfigyeljük a János 8:56-ban.

„Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét.” — János 1:29

Page 50: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

51

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Ábrahámtól Isten nem követelte meg, hogy ténylegesen feláldoz-za fiát – mivel az Atya-Isten hajlandó volt a saját Fiát engesztelő ál-dozatként odaadni értünk.

Végezetül pedig megtárgyaltuk Ábrahám lenyűgöző észrevételét, miután ő és Izsák feláldozták a kost:

Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az ÚR gondoskodni fog. Ma ezt mondják: Az ÚR hegyén a gondviselés.

— 1Mózes 22:14

Rácsodálkoztunk arra, vajon miért nevezte el Ábrahám azt a helyet úgy, hogy „az Úr gondoskodni fog”, és nem úgy, hogy „az Úr már gondoskodott”. Újra csak úgy tűnik: Ábrahám mintegy 4000 évet előretekintett a jövőbe, amikor is ugyanezen a hegyen Isten tökéle-tes áldozatról gondoskodik majd, hogy az emberek bűnei bocsána-tot nyerhessenek. Az Isten Fia helyettünk és értünk fog meghalni.

Az első és második osztályban meg azt tanítottuk, hogy Mózes 2. könyvében megint csak Jézusra, a mi Páska-Bárányunkra talál-tunk utalást:

Azután összehívta Mózes Izrael összes véneit, és azt mondta nekik: Fogjatok hozzá, vegyetek magatoknak juhokat nemzetségenként, és vágjátok le a páskát.

— 2Mózes 12:21

Behatóan megvizsgáltuk a zsidó Páska-vacsorát, hogy felfedez-zük, mely dolgok utalnak Jézusra: például az, hogy a középső

Page 51: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

52

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

maceszt megtörték, és vászonkendőbe csavarták, egy időre félre-tették, majd később újra előhozták. Ez Jézus megtört testére em-lékeztet, amit vászon-anyagokba göngyöltek, és sírba helyeztek, amíg aztán, a halál erejét megtörve Urunk feltámadt, és kijött a sírból.

Megvizsgáltuk azt a szakaszt is, amely leírja, a héberek hogyan kenték be állatok vérével az otthonuk ajtófélfáját és szemöldökfáit, hogy a halál angyala elkerülje őket. Rámutattunk, hogy ez is előre-mutat egy jóval nagyobb áldozatra, amikor is az Úr Jézus a későb-bi Pészach-kor (zsidó húsvét – ford. megj.) a saját vérét fogja kion-tani, hogy Isten ítélete elkerüljön bennünket.

Ezenkívül még abban a szövetség-ben is kiábrázolódik Jézus, amelyet Isten Izrael népével kötött Mózes vezetése idején. Miután Mózes fel-olvasta az Úrnak a Sínai-hegynél el-hangzott szavait, szintén állat-áldo-zatot mutatott be:

Azután fogta Mózes a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az ÚR kötött veletek mindezeknek az igéknek az alapján.

– 2Mózes 24:8

Jézus, ahogyan azt a Máté evangé-liumában olvashatjuk, pontosan ezt az igét idézte a halála előtti estén:

Az egyik közös ima-alkalmun-kon bámulatos volt látni azt

a kilencéves fiút, akinek komoly csalá-di tragédiával, illetve a saját életére vo-natkozóan megválaszolatlan imádsá-gokkal is szembe kellett néznie. Ez a fiú tanúságot tett arról, hogy addig vár és imádkozik… amíg az Úr közbe nem lép; míg az imáink meghallgatásra nem találnak; míg el nem jön a kiszabott idő. Egy 40 éves felnőtt bölcsességével beszélt, és csupán néhányan tudták: ez annak köszönhető, hogy annyi minde-nen keresztül kellett mennie. Mélysé-gesen megható volt látni a hozzáállá-sát: még mindig fájdalmak között volt, és arra várt, hogy az Úr cselekedjen, de mégsem botránkozott meg Istenben. Szerette Jézust, még a számos, megvá-laszolatlan kérdés közepette is.

Page 52: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

53

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.

— Máté 26:28

A mannában, amit Isten küldött a mennyből Izrael gyermekei szá-mára, hogy számukra kenyérről gondoskodjon, ugyancsak Jézus jelenítődik meg:

De az ÚR azt mondta Mózesnek: Majd én hullatok nektek kenyeret a mennyből.

— 2Mózes 16:4

Jézus pedig így válaszolt nekik: " Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak."

— János 6:32-33

Ezek olyan gyönyörű igazságok, melyeket egyszerűen muszáj megosztanunk gyermekeinkkel. Habár a sokszor idézett, egyes bibliai történetek önmagukban is csodálatosak, a Szentírás teljes-sége ennél jóval többet mond az Úrról. Nem csoda, hogy gyer-mekeink küszködnek a hitükkel, amikor a szokásokat követve, az Igének csupán egy-egy kis szeletét osztjuk meg velük, mivel úgy ítéljük meg – rosszul! –, hogy nem értenék meg az Ige teljességét.

Amikor az elsősökkel és másodikosokkal megosztottuk ezeket a bibliai igazságokat, egyből felbuzdultak a dicsőítésre. A szemük nagyra kerekedett. Az egyik kislány szeme megtelt könnyel, aho-gyan a Szent Szellem leszállt az osztályteremre. Egy másik kisfiú

Page 53: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

54

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

az egyik nap így szólalt meg: „Isten azt mondta, hogy most min-denkiért imádkozzak, és nem akarok engedetlen lenni.” Egy má-sik alkalommal mindannyian a könnyeinkkel küszködtünk, ami-kor tizenkét másodikos tanuló prófétált az egyik osztálytársuknak. A szavak nem csupán bátorítók voltak, hanem nagyon inspirálók is. Minden gyerek a jövőbeli, az osztálytársukra váró jó dolgok-kal kapcsolatban szólt, a maguk kis, hétéves nyelvezetén. Beszél-tek arról, hogy az Úr miként látja őt, és kicsoda ő Krisztusban. Ar-ról is beszéltek, hogy az Úr hogyan fogja használni őt az idén, és az elkövetkezendő évek során. Előre is hívták. Látható volt a vál-tozás az arckifejezésén, miközben barátai imádkoztak érte. A ma-gabiztossága láthatóan megerősödött, ahogyan kezdte elhinni, ki-csoda is ő Istenben.

A harmadik és negyedik osztályban az Ószövetséget tanulmá-nyoztuk: megvizsgáltuk többek között Dávid Sátorát; a 24 órás folyamatos imádságra utaló bizonyítékokat; és azt, mennyire vá-gyott Isten mindig is arra, hogy együtt lakozzon az emberekkel.

Dávid énekesei és zenészei éjjel-nappal a szövetségláda körül szolgáltak (1Krón. 16). Itt nem volt kárpit, vagy belső udvar, mint a Mózesi sátor idejében, hanem ehelyett szüntelen dicsőítés zajlott a frigyláda körül.

Ezután beszélgettünk a szövetségláda és az Úr Jézus közötti pár-huzamokról. Megemlítettük a frigyláda aranytetejét, ami a héber-ben szó szerint azt jelenti, hogy 'engesztelés helye'. A Szentírásból a 2Mózes 25:17-22, Róma 3:25 és a Zsidók 9:2-5 igeverseit használ-tuk fel. Felolvastuk azokat a szakaszokat (például 3Mózes 16:13), ahol az áll, hogy a pap közbenjárt Isten jelenlétében, mintegy illa-táldozatba burkolózva, hogy Istennek dicsősége le tudjon szállni,

Page 54: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

55

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

és ő életben maradhasson. Ezek után arról beszélgettünk, hogy az imádság illatáldozata beteríti a földet (Zsoltárok 141:2; Malakiás 1:11; Jelenések 5:8), hogy az Úr dicsősége leszállhasson, és az Úr az emberekkel lakozhasson (2Mózes 25:8; Zsoltárok 132:14; Ezéki-el 43:7; Jelenések 21:3). A Jelenések 22:17-ben azt olvassuk, hogy „A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj!”, amire Jézus így válaszol: „Bizony hamar eljövök” – ami pedig nem más, mint Krisztus egy-ségre jutott Testének prófétai imádsága, Jézus visszajöveteléért es-dekelve.

2. A tanmenet felépítéseIsten Igéjét központi szereppel bíró „kerékagynak” tekintjük; eb-ből a középpontból ágaznak szét a „küllők”. A „küllők” a beszél-getések, a „kérdés-felelettel” töltött idők, dicsőítés és imádság, in-teraktív és kreatív tevékenységek. A tantervünk része az adott bibliai verseket memorizáló „küllő” is, ami egy-egy négyéves cik-lust ölel fel. A négy év mindegyikében tehát, az első osztályostól kezdve a negyedikesig mindenki ugyanazokat az igeverseket kap-ja meg házi feladatként, amin elmélkedniük kell, és meg kell ta-nulniuk elénekelni.

3. Tantervünk általános jellegzetességeiMindaz, amit teszünk, látszólag egyhangúnak, sőt még akár hét-köznapiasnak is tűnhet – hiszen egyszerű és ismétlődő. Vannak persze olyan segédanyagok, amelyek az Istenről szóló ismeret-szerzést érdekesebbé és szórakoztatóbbá tudják tenni, de ezek használatakor a tanulók sokszor felhagynak azzal, hogy magát az Urat keressék a Szentírás kijelentésével kapcsolatban. Az Ige el-mélyült tanulmányozásának hosszútávú szokását szeretnénk ki-alakítani tanulóinkban, hogy ezt magukkal tudják vinni felnőtt-korukba is.

Page 55: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

56

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

Úgy találtuk, hogy a gyermekek segítése az Ige tanulmányozása te-rén egyáltalán nem könnyű feladat. Ehhez nem szívesen használunk például bibliai történeteket feldolgozó, kedves, képregényszerű könyvecskéket. A tanulóink ugyanis már nem egyszer úgy emle-gettek olyan, Mózes vagy József életéről szóló mozifilmeket, mint-ha azok még magánál a Bibliánál is igazabbak lennének. „De Mózes először ezt és ezt tette – mondogatták. – Láttam a filmet!” A forga-tókönyvírók közül sokan még csak nem is hívők, de gyermekeink e filmeknek ugyanolyan jelentőséget tulajdonítanak, mint a Bibliának.

Nekünk azonban elsősorban a Bibliában található kincseket kell kikutatnunk!

Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti. A királyok dicsősége az, hogy a dolgokat kikutatják.

— Példabeszédek 25:2

Az Igében lévő kincseket fontos kiásni, elolvasni, kimondani, imádkozni és kiénekelni, odafigyelni rá, és írni róla. A Biblia nem olyan, mint bármely tömegkommunikációs eszköz, vagy gyorsbü-fé. Az Igéhez egy egész élet szükséges. Időt és energiát igényel; oda kell szánnod rá magad. A szórakoztatás passzív tevékenység: ott ülsz a képernyő előtt, és a szellemedet bombázzák az üzenettel. Semmit nem tettél annak érdekében, hogy az üzenetet megkapd. A Biblia ezzel szemben megköveteli az akaratunk és szívünk, ér-telmünk és érzéseink tevékeny részvételét. Még azok a gyerekek is, akik hívő otthonokban nevelkedtek, komoly kihívásnak élik meg, ha tízperces Biblia-felolvasást kell végighallgatniuk. A Dáni-el Kurzuson kifejezetten afelé terelgetjük a gyerekeket, hogy hall-gassák a felolvasott Igét. Hisszük, hogy a Szentírás nem túlságo-san mély vagy felnőttes nekik. Azon igyekszünk, hogy a szívük

Page 56: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

57

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

„füle” és az Istentől kapott képzelőerejük feléledjen, hogy aktívan odafigyeljenek, és láthassák, hallhassák, valamint elképzelhessék mindazt, amit éppen felolvasnak nekik az Igéből.

A mi Istenünk elbűvölő, izgalmas, lenyűgöző, meggyőző és gyö-nyörű. Ha ezt nem így érezzük, az nem Isten hibájából fakad, és nem is teszi Őt kevesebbé. Mi, emberek vagyunk azok, akik min-dig tovább akarunk lépni a következő dologhoz. Könnyen elunjuk magunkat; állandóan újabb filmeket, játékokat és számítógépes já-tékokat keresünk, mindig csak az újdonságok után sóvárogva. A gyerekeink hozzászoktak a másodpercenként változó színekhez és fényekhez, valamint az intenzív, állandóan pulzáló és váltakozó ritmusokhoz. Hozzánk hasonlóan ők is hajlanak arra, hogy újabb és újabb dolgok után rohanjanak, ami egyre nagyobb beteljesedés-sel kecsegtet, míg aztán ezeket is meg nem unják.

Ezzel ellentétben, ha ugyanazt az igeverset akár tíz éven keresz-tül, újra és újra elolvassuk, és összekapcsolódunk a bölcsesség és kijelentés Szellemével – még akkor sem tudjuk kimeríteni az Ige jelentéseit és mélységét. Valaki úgy jellemezte a Bibliát, hogy az pár száz oldalnyi hosszúságú csupán, de sok kilométernyi mély-ségű. Egy-egy szó lehet, hogy csupán néhány betűből áll, de sok-rétű jelentéssel bírhat. Ezért dolgozunk keményen egy olyan tan-terv megalkotásán, ami szabadságot biztosít számunkra a téren, hogy felfedezzük, milyen is lehet a bibliai oktatás egy olyan kor-szakban, amikor az Úr Királyként uralkodik az egész földön.

Még sokkal több dolgot lehetne leírni és felfedezni, mint ahogyan arra mi is rájöttünk. A következő fejezetekben szeretnénk meg-osztani tapasztalatainkat. Először azonban azt fogjuk behatóan megvizsgálni, mit mond a Biblia a gyerekekről; hogy léteznek-e

Page 57: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

58

A T

ANUL

ÓK FE

LKÉS

ZÍTÉS

E AZ Ú

R HAN

GJÁN

AK M

EGHA

LLÁS

ÁRA

specifikus módjai annak, hogy az imádságba és az Istennel való bensőséges kapcsolatba bevezessük őket; valamint azt, hogyan kell a gyermekekhez viszonyulnunk.

Page 58: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

59

Gyermekek Krisztus Testében

Kik is a gyermekek Krisztus Testében? Miként látjuk őket, és ho-gyan kell szívünket újrahangolnunk arra, hogy úgy lássuk őket, aho-gyan Isten? A Dániel Kurzuson meg kellett válaszolnunk e kérdése-ket azért, hogy Istennek tetsző lehessen a hozzáállásunk, és segíteni tudjunk a ránk bízott gyermekeknek az Istentől kapott identitásuk-ban járni. Behatóan tanulmányoztuk a Bibliát, hogy rájöjjünk arra, Is-ten miként nyilatkozik a fiatalokról – melynek egy részét meg is talál-játok a fejezetben. Fontos volt számunkra, hogy mindenféle módon igyekezzünk megérteni, mi van az Úr szívében e témával kapcsolat-ban, hogy helyesen lássuk el megbízatásunkat a Dániel Kurzuson.

A gyermekek is a testvéreink Krisztusban – a Biblia sehol sem ál-lítja, de még csak nem is utal arra, hogy ez másként lenne. S e tény ugyanúgy vonatkozik a következő szempontokra is: a gyerme-kek szellemi életére; az Isten hangjának általuk történő meghallá-sára; a Vele való kommunikációra; és a Szent Szellem ajándékai-nak gyakorlására. A Biblia arra tanít, hogy tiszteljük (Róma 12:10), különbnek tartsuk (Filippi 2:3), szolgáljuk egymást (Galata 5:13); hordozzuk egymás terheit (Galata 6:2); és becsüljük egymást (1Pé-ter 2:17). Érdekes azonban, hogy csak ritkán vonatkoztatjuk eze-ket az igéket arra a módra, ahogyan a gyermekeket kellene kezel-nünk a Gyülekezetben.

A kanadai pásztor, Wesley Campbell rámutat arra, hogy a gyere-kek nem pici bárányok, sokkal inkább kicsi juhok. Jézus pedig azt

Page 59: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

60

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

mondta, hogy „Az én juhaim hallják az én szómat” (János 10:27). Is-kolánkban örömmel, hálával, sőt csodálkozással láthattuk, nem is egy alkalommal, hogy tanulóink igenis meghallották Isten hang-ját. A feladatunkhoz hozzátartozik az is, hogy biztassuk azokat a gyerekeket, aki hallják ugyan Isten hangját, csak még nem is-merték ezt fel. Az egyik ötéves óvodásunk gyakran megjegyez-te: „Nem hallom Isten hangját”. Lelkesítettük, hogy csak figyel-jen tovább, és hangsúlyoztuk, hogy az Úr szeret beszélgetni vele – ami igaz is. Isten mindnyájunkkal szeret beszélgetni. Rendsze-resen tartottunk déltájban osztálytermi összejöveteleket, ahol is a gyerekek egyszerűen csak leültek vagy lefeküdtek a matracukra, és vártak az Úrra. Dicsőítő zenét játszottunk, és buzdítottuk őket, hogy várakozzanak, és kértük, hogy csak azt rajzolják le, amiről az Úr éppen beszél nekik. A tanév kezdetén ez az említett fiúcska egy elképesztően jó és bonyolult képet hozott a tanító néninek. „Mit ábrázol ez a kép? Mondd el nekem.” – kérte a tanár. „Hát, sok-sok halat, és én kifogom őket.” S ez így is volt: a kép telis-tele volt min-denféle színű, alakzatú és külsejű hallal. „Ez tőled van, Uram?” – kérdezte halkan az Urat a testvérnőnk. Azonnal hallotta is az Úr válaszát: e fiúnak részben evangélista elhívás adatott. Isten arra hívja, hogy halász legyen, de ne halakat, hanem embereket „fog-jon ki” Jézus Krisztus evangéliumával. Így a tanító néni még to-vább ösztönözte a fiúcskát: „Most pedig menj, és figyelj az Úrra. Kérdezd meg Tőle, miért kellett olyan sok halat rajzolnod. Ami-kor Jézus szól hozzád, gyere vissza, és mondd el!” A fiúcska alig egy szempillantás múlva már újra ott is termett: „Az Úr azt mond-ta, hogy a halak olyanok, mint az emberek.” Ez a gyerek még csak ötéves volt. A tanító néni tovább biztatta: „Isten szólt hozzád. Azt mondja, úgy fogsz embereket halászni, mint a halász a halakat. Jézusról fogsz beszélni az embereknek.” Egy másik alkalommal, amikor a fiúcska megint halat rajzolt, az édesanyja is megerősítet-

Page 60: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

61

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

te, hogy gyermeke szinte mindig halakat rajzol; szeret halászni; és hogy szerinte is az Úr evangélista elhívást adott fiának.

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok” (Galata 3:26). Pál apostol nem tesz különbséget felnőttek és gyerekek között, és így folytatja: „Ti mind egyek vagytok Krisztus Jézusban”. Éppen ezért az iskolánkban igyekszünk úgy viszonyulni gyerekeinkhez, mint testvéreinkhez Krisztusban. Az életkorunk vagy tapasztalataink nem jogosíta-nak fel minket arra, hogy valamiféle „elithez” tartozzunk. Egyet-len Testet alkotunk, Krisztus Testét, melynek sok, különböző korú, más-más ajándékkal bíró, és változatos életszakaszokban járó tag-ja van. Isten az, aki „elrendezte a tagokat a testben, egyenként mind-egyiket, ahogyan akarta” (1Korinthus 12:18).

Gyermekek az Ószövetségben

Nézzük meg azt a történetet (1Sámuel 3), melyben Isten szólt az ak-kor még gyermek Sámuelnek az Éli főpap családjára vonatkozó, kö-zelgő ítéletről (Éli és családja képviselte akkoriban a zsidó papságot). Úgy tűnik, az Úr sohasem tekintette a gyerekeket túl fiatalnak, túl együgyűnek, vagy szellemi értelemben „hallani nem tudónak” ah-hoz, hogy a nemzet legtekintélyesebb vallási vezetőjének szóló, ko-moly és jelentőséggel bíró üzenetet átvegyék Tőle. Továbbá, ha meg-nézzük a Jeremiás könyvét, az is segít megértenünk, hogyan látja Isten a gyermekeket és a serdülőket, és miként kommunikál velük.

Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.

— Jeremiás 1:5

Page 61: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

62

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

Ez lenyűgöző! S igen, valóban lehetséges, hogy az Úr efféle ha-talmat adjon egy ennyire fiatal embernek. Hogyan lehetséges ez? Az Úr eljött Jeremiáshoz, és felfedte számára (Jeremiás) identitá-sát: „Ez vagy te, Jeremiás! Igen, ilyenné teremtettelek téged.” Je-remiás tiltakozott, mondván, hogy a fiatalsága miatt még tapasz-talatlan („Ó, Uram! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok!” – 6-os igevers), de az Úr megfeddte, és újra megismételte a koráb-ban mondottakat:

Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!

— Jeremiás 1:7

Ezek után az Úr megbízatással látta el Jeremiást (akárhová és akár-kihez küldelek, arra hívlak, hogy menj és beszélj), valamint paran-csot (avagy: próféciát) adott (el fogsz menni és szólni fogsz). Majd pedig felragyogott az Atya-Isten szépsége és irgalma, ahogyan vi-gasztalóan szólt, illetve ígéretet tett Jeremiásnak („Ne félj, …mert én veled leszek, és megmentelek!” – Jeremiás 1:8). A következő vers pe-dig szó szerint lenyűgöző:

Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet!

— Jeremiás 1:9

A Biblia nem azt írja, hogy angyal érintette meg Jeremiás száját, vagy, hogy álmában történt volna mindez. És nem is ezt mondja: „olyan volt, mintha az Úr megérintette volna a számat”. Nem, ha-nem az örökké létező Isten lenyúlt a mennyből, és szent kezét e fi-atalember ajkára tette. Hogyan élhette ezt túl Jeremiás? Hogyan

Page 62: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

63

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

nyúlt le Isten keze a mennyből, és érintette meg ténylegesen egy ember ajkát? S ez nem csupán az isteni szeretetnek egy csodás, leír-hatatlan, élet-átformáló érintése volt. Az Úr ennél jóval többet adott Jeremiásnak. Isten szeretet, így Jeremiás kétségtelenül érezhette az Úr lángoló, féltő szeretetét, de emellett még egyfajta isteni átadás is történt. Amikor az Úr megérintette Jeremiás száját, a saját szava-it adta neki. Mintha azt mondta volna az Úr: „Látod, nem kell azon aggódnod, hogy a korodnál fogva alkalmatlan, tapasztalatlan és fél-szeg vagy. Egy pillanat alatt átadtam neked szavaimat. Most már a szavával a földet előhívó, teremtő Isten szavai vannak benned. Jah-ve saját maga jött le hozzád, és helyezte beléd szavait.” Az Úr nem egy felnőttet látogatott meg ily módon Jeremiás napjaiban, hanem olyasvalakit, akit még csak ifjúnak tekintettek. Ez a természetfeletti érintés minden bizonnyal megerősítette és felbátorította Jeremiást, és így el tudta fogadni, amit ezután mondott az Úr:

Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj.

— Jeremiás 1:10

Az Úr úgy beszélt Jeremiáshoz, mint aki észre sem veszi, hogy e héber ifjú milyen fiatal és tapasztalatlan, s hogy még nem rendel-kezik elegendő ismerettel és bölcsességgel. S pontosan ez a lényeg: az Úr nem úgy lát, mint az emberek, mivel a szívet nézi. Azokat választja, akiket akar – az általunk oly fontosnak gondolt életkor-tól vagy ismeretektől függetlenül. Mi is alkalmazhatjuk ezt az éle-tünkben oly módon, hogy nem becsüljük le a gyermekeket, és nem emberi módon tekintünk a fiatalokra. Hisszük, hogy mind a szü-lőknek, mind a keresztény tanítóknak úgy kell látniuk a gyereke-ket és fiatalokat, ahogyan Isten látja őket. Előfordulhat, hogy az Úr

Page 63: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

64

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

mintegy „elmellőz” minket, akik talán már hosszú évek óta szol-gáljuk Őt, és szavát és kenetét olyasvalakinek adja, akit talán mi, annak fiatalsága miatt, nem vennénk figyelembe. Az Úr azt kéri, hogy igenis értsünk egyet azzal, hogy egyes fiataloknak ajándéko-kat és elhívásokat ad – jóllehet mi esetleg úgy véljük, ők még túl fiatal „edények”, és ezért még alkalmatlanok.

Mit mondott Jézus?

Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: " Ki a nagyobb a mennyek országában?" Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: "Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.

— Máté 18:1-4

Megfigyelhető, hogy Jézus követői és barátai – akik már egy ide-je követték Őt, és némi fogalmuk már kellett volna, hogy legyen a dolgokról – csak a pozíciókért könyököltek. Azért kérdezték meg Jézustól, ki a legnagyobb a mennyek országában, mert arra gon-doltak, valószínűleg ők. Végül is, közel álltak a Mesterhez: tanít-ványai voltak. Péternek, Jakabnak és Jánosnak abban a kiváltság-ban volt része, hogy saját szemeikkel láthatták az Úr dicsőséges átváltozását. Lehet, hogy valami ilyesmi járt az eszükben: „Talán azt fogja mondani, én vagyok a legnagyobb” – mert, hozzánk ha-sonlóan, ők is többet gondoltak magukról, mint kellene. Talán azt szerették volna, ha a Mester némelyiküket kiemeli. Híresek akar-

Page 64: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

65

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

tak lenni a testvérek között. Hajtotta őket a becsvágy; azt akarták, hogy mások nagyszerűnek tartsák őket.

Jézus azonban a válaszával teljesen a feje tetejére állította elkép-zeléseiket. A tanítványok magabiztosan úgy vélték: ők mindany-nyian kétségkívül bejutottak a mennyek országába. Már csak egy kérdés maradt: vajon melyikük lesz a legnagyobb, a legjobb, a leg-hatalmasabb, és a leginkább tiszteletre méltó? Jézus azonban lát-szólag érthetetlenül és fordított módon reagált: „Hacsak meg nem tértek…” – hívta fel figyelmüket. Nem így szólt: „Milyen igazatok van! Most, hogy mindannyian megtértetek, már csak azt kell el-döntenünk, ki a legszentebb.” Egyáltalán nem így válaszolt! Sőt, inkább így: „Hacsak meg nem tértek [avagy: meg nem változtok; el nem fordultok bűneitektől], semmiképpen sem mentek be a mennyek országába”.

„Micsoda? – gondolhatták megdöbbenve. – Még csak be sem ju-tunk? Mármint mi? Hiszen azt hittük, már bejutottunk, és már csak azt kell eldönteni, ki a legnagyobb!” Sok felnőtt szemében a gyerekek nem méltók a tiszteletre vagy pozíciókra, mivel a tár-sadalom életéhez nem járulnak hozzá semmiféle produktummal. Nem tudják eltartani magukat; gondoskodásra szorulnak. Nincs se végzettségük, se bölcsességük, se ismereteik. Teljes mértékben a szülőktől függnek. Mi tanítjuk meg őket mindenre. Bizonyára nehéz lehetett a tanítványok számára először megérteni, majd to-vábbmenve, ténylegesen el is fogadni Jézus szavait. Ők ugyanis semmi olyat sem láttak a gyerekekben, amit utánozniuk kellett volna. Úgy érezték: mindent figyelembe véve ők már jóval előrébb járnak bármely gyermeknél. Mégis, Jézus ezt az egészet élet-halál fontosságú kérdéssé tette, és összefüggésbe hozta az örök sorsuk-kal. Hogyan lehetséges ez?

Page 65: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

66

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

Ennek megértéséhez a kulcsot az Úr a 4-es igeversben adta meg: Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek [itt a gyermekies alá-zatról van szó], az a nagyobb a mennyek országában. Ez az egyik – és véleményem szerint – elsődleges értelmezési módja ennek az ige-versnek. Nem gondolom, hogy Jézus azt értette ez alatt, hogy szó szerint kisgyermekké kell válnunk olyan értelemben, hogy éssze-rűtlenek, éretlenek és nyűgösködők leszünk. Hanem úgy vélem, Jézus itt rámutatott: le kell tennünk a büszkeségünket, és ebben kell olyanná lennünk, mint egy kisgyermek. E két állítás között nagy a különbség. Szerintem az Úr a következőképpen értette: a gyerekek életében olyasféle alázat található, amire nekünk is szük-ségünk van. Úgy kell mennyei Atyánkra támaszkodnunk, mint ahogyan a gyerekek függnek földi édesapjuktól. Ahogy idősö-dünk, úgy veszítjük el egyre jobban gyermeki mivoltunkat. Úgy gondoljuk, idővel egyre érettebbé és valamiképpen jobbakká vá-lunk, ahogyan egyre inkább felgyülemlik bennünk a szkepticiz-mus, cinizmus, ismeretek, önállóság és önrendelkezés. Olyanok vagyunk, mint a tanítványok: még azzal sem vagyunk tisztában, hogy megtérésre van szükségünk.

A gyermekek és az alázat

A gyerekeknek nem kell próbálgatniuk azt, hogy alázatosak legye-nek. Abból kifolyólag, hogy még hiányzik belőlük az erő, tanult-ság, hatalom, ismeret, befolyás, bölcsesség, függetlenség és irányí-tás – a gyermekek alapból szelídek és alázatos szívűek. Az alázat nagyon fontos Jézusnak. Egyrészt azért, mert természete szerint Ő is alázatos. Jézus sohasem jellemezte önmagát, egyedül csak arra utalt, hogy Ő alázatos. Természetesen az Úr szeretetteljes, de so-hasem mondta, hogy „szeretetteljes vagyok”. Természetesen irgal-

Page 66: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

67

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

mas, de sohasem mondta, „irgalmas vagyok”. Csak egyszer tör-tént az, hogy saját jellemvonásai egyikét leírta, és arra buzdított, hogy mi is legyünk olyanok, mint Ő:

Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."

— Máté 11:29-30

Jézus alázatos szívű. Nem csupán alázatosan cselekszik, hanem alázatos is. Ez része az Ő természetének. Szíve mélyén a mi Urunk alázatos. Arra biztat, sőt parancsolja, hogy vegyük fel ezt az igát magunkra – mert az az Ő igája. Először is az alázatosságban kell Őt követnünk. Ennek az igeversnek ez az elsődleges üzenete, ha-bár másként is lehet alkalmazni. Az az iga, amit Jézus az Ő „sa-ját igájának” nevez, elsődlegesen az alázat igája. Ez tehát az egyik módja annak, ahogyan Isten a gyermekekre tekint. Az alázatot és a gyermekeket a későbbiekben, ugyanebben a bevezető részben még majd egy másik szemszögből is megvizsgáljuk.

Ahogyan az Ezsdrás (10:1) és a Nehémiás könyve bemutatja, ne-künk is vállvetve kell egymás mellett állnunk, Isten előtt. Ne-hémiás napjaiban az egész gyülekezet (férfiak és nők, valamint mindazok, akik képesek voltak figyelni és megérteni dolgokat) hallgatta, ahogyan felolvasták Isten Igéjét, virradattól egészen délidőig (Nehémiás 8:3). A Nehémiás 10:28-ban a próféta kijelen-ti, hogy férfiak, nők, és minden fiuk és leányuk, akik már képesek voltak megérteni Isten Igéjét, együtt hallgatták annak felolvasá-sát, kollektívan ünnepeltek és tértek is meg. Ez a bibliai példa se-gítségünkre szolgál abban, hogy rámutat: a fiakat és leányokat is

Page 67: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

68

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

Isten népe részének tekintették, amikor Isten Igéjének a hallga-tásáról, a bűnökből való megtérésről (az Ige szerint való cselek-vésről) és örvendezésről (az engedelmesség gyümölcsének élve-zéséről) volt szó.

Az alázat alkalmazása

A gyerekek olyan módon hordozzák magukban az alázatot és hitet, ami időnként kihívást jelent az idősebb nemzedékek számára. Egy-szerűen csak hisznek Jézusnak, és Ő örömmel válaszolja meg imái-kat. A gyerekek természetesek, és nem viselnek álarcokat. Úgy jön-nek az Úrhoz, ahogy vannak. Érdekes gyakorlat lehet megfigyelni a gyerekeket, és közben kérni a Szent Szellemet, jelentse ki, miként lehetünk olyanok, mint ők. Jézus arra tanított bennünket, hogy aláz-zuk meg magunkat és legyünk olyanokká, mint a gyerekek (Máté 18:4). Ez döntés és cselekedet is egyben. Hajlamosak vagyunk arra, hogy saját magunkat és az értékességünket, avagy létjogosultságun-kat elsődlegesen (ám helytelenül) a pozíciónk, képzettségünk, ta-pasztalataink, szolgálati titulusaink, vagy a sikereink függvényé-ben állapítsuk meg. Alázatban jönni az Úr elé annyit jelent, hogy a pozitív, vagy negatív díszeink, illetve álarcaink nélkül jövünk Hoz-zá. Helytelen módon a sikereink és kudarcaink alapján határozzuk meg magunkat. S az olyan dolgok, mint például a kiábrándultság, csalódottság és cinizmus, az életben szerzett tapasztalatainkra és körülményeinkre adott válaszreakcióink függvényében indulnak növekedésnek bennünk. Fontos azonban, hogy ezeket hátrahagyva kell Istenhez jönnünk, mivel éket vernek az Úr és közénk.

Az egyik módja annak, hogy felmérjük, vajon tényleg alázatban járunk-e, az, ha a fiatalabb generációval kapcsolatban feltesszük

Page 68: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

69

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

magunknak a kérdést: „Megfeddhet és helyreigazíthat-e engem egy gyermek?”

…hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.

— 1Korinthus 12:25

Pál ebben az igeversben nem különíti el a gyerekeket és felnőtte-ket; Krisztus testének tagjairól szól – függetlenül a koruktól, élet-helyzetüktől, tanultsági szintjüktől, vagy tapasztalataiktól. A kicsi gyerekek is a Test részei, mivel a mi szellemi befedezésünk és hi-tünk alatt vannak. S a nagyobbak is a Test tagjai, mivel már ma-guk döntenek afelől, hogy hisznek az Úr Jézus Krisztusban. Éppen ezért ugyanolyan törődéssel kell fordulnunk minden gyermekhez (legyenek b korúak is), mint bárki máshoz.

Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik ellened a te testvéred, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki.

— Lukács 17:3

A Krisztus testének gyermek-tagjai is testvéreink. Ez az igevers pedig kétirányú. Ha egy testvérünk vétkezik ellenünk, megdor-gálhatjuk, és elvárhatjuk, hogy megtéréssel reagáljon. Ezek után kifejezhetjük megbocsátásunkat, majd a kettőnk közötti kapcso-lat helyreáll. Ez az igevers persze könnyebb akkor, ha a megfed-dő személy én vagyok, különösen, ha te gyermek vagy. Ha azon-ban egy gyermek dorgál meg, vajon mennyire vagyok hajlandó meghallgatni őt? Az őszinte megtérés alázatot követel. A gyerme-kek hozzászoktak ahhoz, hogy felnőttek fegyelmezik és helyre-igazítják őket. A felnőttek viszont nincsenek ahhoz hozzászokva,

Page 69: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

70

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

hogy gyerekek utasítsák rendre őket. Ez az igevers annak idején ugyanilyen kellemetlen lehetett például egy korinthusi keresztény számára, akit esetleg egy olyan hívő testvér dorgált meg, aki rab-szolga volt, vagy alacsonyabb osztályból származott – mégis, Pál egyértelműen állítja: ne legyen meghasonlás a Testben.

Igaz, hogy a gyerekeknek engedelmeskedniük kell a szülőknek; a tanulóknak engedelmeskedniük kell a tanáraiknak; és hogy mi, fel-nőttek vagyunk azok, akik a helyzetek zömében helyreigazítunk és feddünk. Mi vagyunk azok a mentorok, akik Isten-adta felhatalma-zással és felelősséggel bírnak; ők viszont nem. A feladatunk, hogy megtanítsunk olyan dolgokat a gyerekeknek, amiket nem tudnak. A felelősségünk, hogy határokat és szabályokat állítsunk fel. A gye-rekeknek tisztelniük kell ezeket a határokat, és engedelmeskedniük kell e szabályoknak. Krisztus Testében azonban másként működ-nek a dolgok. Ez azért lehetséges, mivel Krisztus Testében egy tíz-éves gyerek Krisztus követőjeként érettebb és tapasztaltabb lehet, mint egy húsz, harminc vagy ötven éve hívő ember. Teljes mérték-ben lehetséges, hogy érett hívőként még nekem is szükségem van helyreigazításra, és hogy az Úr ehhez egy gyermeket használ fel.

Sokunkat már megfeddtek otthon a gyerekeink a hitünk hiánya, vagy a bűneink miatt, amikor például istentelen módon beszél-tünk. Ezekben az esetekben lehetőséget kaptunk arra, hogy alázat-ban járjunk, és olyan tiszteletteljesen halljuk meg az Úr üzenetét egy gyermek szájából, mint ahogyan tettük volna, ha a lelkipász-torunk mondja ugyanezt. Ezekben az időkben a gyerekeink hű-séges testvéreinknek bizonyultak. A gyerekek elképesztő és igen finomra hangolt valóságérzettel és következetlenség-megállapítá-si képességgel rendelkeznek, és rögvest észreveszik, ha mondunk valamit, ám másként cselekszünk.

Page 70: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

71

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

Mellékesen hadd jegyezzem meg: nem képmutatás, ha hiszel va-lamiben, és meg is vallod ezt, és minden erőddel azon igyekszel, hogy e szerint is élj – de időről időre elbuksz. Amikor elbuksz, el-ismered a kudarcodat, megtérsz és továbbküzdesz azért, hogy Is-ten szavának engedelmeskedve tudj élni. Ez az Úr előtt igazságos-ságnak számít. Tényleges képmutatás viszont az, ha azt mondjuk, hogy szeretjük Istent, de tudatosan rasszizmust, haragot, paráz-naságot dédelgetünk a szívünkben, és nem akarunk megtérni, sem megváltozni. A képmutatás azt jelenti, hogy olyannak tette-ted magad, aki nem vagy. Nem képmutatás az, ha küzdesz ugyan az igazságosságért, de időről időre elbuksz.

Ha megengedjük gyermekeinknek, hogy helyreigazítsanak ben-nünket, az nem jelenti azt, hogy elveszítjük szülői tekintélyünket, viszont jó indikátora annak, hogy hol is állunk Istennel. A gyer-mekeink azonos szinten vannak velünk a tekintetben, hogy ők is tudnak hallani Istentől, és át tudnak adni Tőle jövő üzeneteket. Ez nem ássa alá az Istentől kapott, az utódaink tanítására és képzé-sére vonatkozó szülői tekintélyünket. És azt az engedelmességet sem, amit Isten követel tőlük a személyiségük fejlődése érdeké-ben. Ez pusztán csak arról szól, hogy a szentek egymás felé szol-gálnak. A gyerekek is legalább annyira ahhoz a csoporthoz tartoz-nak, akiket a Biblia „szenteknek” nevez, mint mi.

Gyerekektől tanulni

Tudunk-e tanulni egy gyermektől, és engedjük-e, hogy az Istennel való járásunkat illetően kihívást intézzen hozzánk, „beleszólva” abba? A Biblia azt állítja, hogy Isten a világ bolondjait választotta ki, hogy megszégyenítse a bölcseket, hogy senki se dicsekedhes-

Page 71: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

72

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

sen Őelőtte (1Korinthus 1:27-29). Ennek az igeversnek más alkal-mazási módjai vannak, és nem kizárólagosan, avagy elsődlegesen csak a gyermekekről szól. Mindazonáltal alkalmazható a gyere-kekkel való kapcsolatunkra, annál is inkább, mivel a gyerekek gyakran tényleg oktalanul viselkednek és beszélnek. Viszont csak azért, mert a gyerekek nagyon egyszerűen látják a dolgokat, nem vehetjük magától értetődőnek, illetve nem feltételezhetjük azt, hogy képtelenek szellemi dolgokat megragadni. Az Úr szemében mi sokkal inkább éretlenek, oktalanok és megértés- és tisztánlá-tás-nélküliek vagyunk, mint amilyennek a gyermekek tűnnek a mi számunkra. Az Úr szeret minket, vágyik arra, hogy hallja a han-gunkat, és hogy imában felé fordítsuk arcunkat. Értékeli, ha szí-vünkből Őreá támaszkodunk, Őt keressük, és Hozzá közeledünk. Urunk, kérünk, add nekünk ugyanezt a szívet a kisgyerekekkel kapcso-latban! Adj nekünk füleket, hogy halljuk, és szemeket, hogy lássuk azt a természetfeletti bölcsességet és kijelentést, melyben naponta részesíted gyermekeinket! Hadd fogadjuk el a bölcsesség és ismeret szavait egy gyer-mektől éppúgy, mint ahogyan egy felnőttől elfogadnánk.

Egy alkalommal egy buszon ültem egy csapatnyi gyerekkel, és éppen egy, gyerekeknek szervezett dicsőítő-alkalomra tartottunk. A buszon egy kislány ült előttem, Maggie, aki a közösségünk egyik leghátrá-nyosabb helyzetű családjából származott. Szülei nagyon problémás házasságban éltek; mindketten munkanélküliek voltak; gyermeke-ik pedig idejük nagy részét az utcán töltötték, alultápláltan, bármifé-le odafigyelés és törődés nélkül. Gyakran koszosak, ápolatlanok vol-tak, és rendszeresen nem is jártak gyülekezetbe. A gyülekezetünknek volt egy gyerekprogramja („Gyermekek a közösségben”), és ezen be-lül gyakran megpróbáltuk összeszedni ezeket a gyerekeket az utcá-ról, hogy Jézus szeretetétől beszéljünk nekik. Ezen a bizonyos napon Maggie úgy döntött, eljön velünk a dicsőítő alkalmunkra.

Page 72: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

73

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

Ahogyan Maggie mögött ültem a gyerekzsivajtól hangos buszon, hirtelen arra figyeltem fel, hogy az Ishmael (az egyik kedves ba-rátunk) által írott gyerekdalt énekli valaki. Az éneket a Máté 21, Márk 11 és János 12 szavai alapján írták:

Áldott a Király, aki jön az Úr nevébenHozsanna a magasságban

Döbbentem fedeztem fel: Maggie énekelt. Nem is tudtam, hogy ismer keresztény énekeket. Aztán hirtelen Ishmael-nek egy má-sik énekét kezdte el lágyan énekelni, az „Atyám, csodállak” címűt, ami az Atya megismeréséről szól, és arról, miként létezhettünk anélkül, hogy ismertük volna az Úr atyai gondviselését. Rögtön leszállt az Úr jelenléte; mintha még a levegő is hirtelen szentté vált volna. Hallottam, ahogyan az Úr azt mondja: „Itt vagyok, és jobban örvendezek e szellemileg „tudatlan” gyermek dicsőítését hallva – mint amennyire kedvemet lelem azokban a dicsőítésekben, melyeket egynémely alkalmaitokon hallok.”

Nem mintha Isten nem örülne a dicsőítésünknek, és nem arról van szó, hogy csalódott volna bennünk. Nem ez volt az Úr mon-danivalójának lényege. Ám a mi (felnőtt) dicsőítéseinkbe olykor sok minden más is belevegyül. Figyelmünk elterelődik; elfelejtke-zünk arról, ki előtt is állunk. Gyakran az érzelmeink kavalkádjai és a hétköznapok stresszes dolgai emésztik lelkünket. Nehezünk-re esik úgy járulni az Úr elé, és dicsőíteni Őt, hogy közben ne gon-dolnánk az anyagi gondjainkra is; vagy azokra, akik megbántottak bennünket, vagy akikkel összezördültünk. A gyerekeknek viszont nincsenek ilyen érzelmi batyuik; sokkal könnyebben tudnak teljes szívvel az Úr elé jönni, mint mi.

Page 73: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

74

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

Amikor az Úr a fentebb említett szavakat mondta nekem, az első reakcióm az volt, hogy kissé megbántódtam. Az előttem ülő gyer-mek alig tudott énekelni; alig ismerte az Urat, míg én már sok éve hívő voltam. Azon a napon eldöntöttem: jobban fogok figyelni arra, amit az Atya gondol, hiszen Ő a dicsőítéssel és a gyerekek-kel kapcsolatban osztotta meg velem a szíve gondolatait. Ha az Úr meg akarja tanítani, hogyan dicsőítsem Őt igazán, és ezt egy olyan gyermek dicsőítésének segítségével teszi, aki alig ismeri Őt – akkor hogyan állhatnék ellene? Időnként a szolgálatunk, sike-reink, bölcsességünk, tapasztalatunk vagy képzettségünk alapján határozzuk meg magunkat – és megfeledkezünk arról, hogy em-berileg senki sem kérkedhet Isten jelenlétében. Még olyasvalaki is, mint Ézsaiás, Isten jelenlétében teljesen megsemmisülve érez-te magát, amikor szemtől szemben találkozott az Úrral. Egyetlen magatartást vehetünk csak fel az Úr előtt, amit Keresztelő János tökéletesen meg is fogalmazott: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (János 3:30). Amikor meg tudjuk látni magunkat úgy, amint vagyunk – Isten által teremtve, aki az Ő jó tetszésére alkotott meg minket –, akkor örömmel tudunk tanulni Tőle, bár-mely módon tanít is éppen bennünket. Ezen a bizonyos napon Is-ten az Ő szívét megérintő dicsőítésről és imádásról tanított engem – méghozzá egy olyan gyermeken keresztül, aki nem járt gyüleke-zetbe; aki szerintem alig ismerte az Urat; sohasem olvasta a Bibli-át; és sohasem tanult imádkozni.

Megtérés

Annak érdekében, hogy helyes kapcsolatok alakuljanak ki Krisz-tus Testében, úgy vélem, meg kell térnünk a régi hozzáállásunk-ból, illetőleg Isten szíve és a Biblia felé kell fordulnunk. Van né-

Page 74: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

75

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

hány dolog, amiből nekünk, felnőtteknek, lehet, hogy meg kell térnünk:

Leereszkedően bántunk a gyerekekkel. Amikor imádkoznak, így áradozunk: „milyen édesek”, és még tapsolunk is hozzá, vagy azt gondoljuk, „ó, a kis drágák”. Lehet, hogy jót akarunk, azt, hogy még inkább felbátorodjanak, de a tettünk aláássa azt a munkát, amit Isten végez bennük. A reagálásunk által, még ha nem szándékosan is, de leminősítjük a szellemi életüket – mint-ha az jelentéktelenebb vagy értéktelenebb lenne, mint a mienk. Jobb reakció lenne részünkről, ha ugyanolyan nagy becsben tar-tanánk a gyermekek imáit, mint a köztiszteletben álló hívő veze-tők imáit. Nem mondjuk, még csak nem is gondoljuk, amikor a pásztoraink vagy vezetőink imádkoznak: „Ó, hát nem édes?” Va-jon miért is van ez?

Emlékszem, hogy egyszer egy alig négyéves gyermekkel üldög-éltem. Alig tudott beszélni, de arra kérte az Urat, hogy adja neki a bölcsesség és kijelentés szellemét, Jézus megismerésében. Nem akartam azt a benyomást kelteni benne, hogy azt gondolom: mi-lyen kis édes. Ez az ima komoly volt, és én így viszonyultam hoz-zá: ő az én egyik hívő testvérem, aki valami igen fontos dolgot kért az Úrtól. Ez nem a „cukiság” ideje volt – hanem annak az ideje, hogy egyetértőn imádkozzam vele a mi mindenható, felséges Iste-nünk trónja elé járulva.

Úgy vélem, sokszor azért reagálunk helytelenül a gyerekek imái-ra, mert egész egyszerűen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy úgy lássuk imáikat, ahogy az Úr látja. Egy kissé meglepő-dünk a felismerésen, hogy a gyerekek igazi tekintéllyel tudnak imádkozni.

Page 75: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

76

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

Emlékszem, hogy egy hatalmas gyülekezeti összejövetelen vettem részt, ahol a gyerekeket előrehívták a színpadra, hogy imádkoz-zanak. Sokan közülük szégyenlősek voltak; néhányukat alig lehe-tett érteni, mert motyogtak. De imádságaik valóságosak voltak, és jó néhányuk igazi tekintéllyel szólt és imádkozott. Mindannyian őszintén beszéltek. A „hallgatóságból” többen lelkesíteni szeret-ték volna őket, de nem tudták hogyan, így csak tapsoltak és hü-ledeztek. Jobb lett volna, ha a felnőttek is bekapcsolódtak volna e buzgó, gyermeki közbenjárásba, és egyetértésben együtt imád-koztak volna velük. S az őket ismerő felnőttek az ima után odame-hettek volna hozzájuk, hogy megköszönjék imáikat, buzdítva őket arra, hogy csak így tovább. A gyerekek imái ugyanolyan erőtelje-sek Isten trónja előtt – függetlenül attól, hogy nyelvtanilag helye-sen, vagy kellő ékesszólással fejezik-e ki magukat, vagy sem.

Lehet, hogy meg kell térnünk a hi-tetlenségünkből, ami akkor jelent-kezik, amikor egy gyerek olyan üzenettel (képpel) áll elő, ami any-nyira egyszerűnek tűnik, hogy nem tulajdonítunk neki jelentőséget, vagy nem hisszük el, hogy tényleg Istentől származik. Ez a fajta hoz-záállás kárt okozhat azokban a ki-csikben, akik rendkívül érzékenyek

a körülöttük lévők hozzáállására. Még ha nem is hall tőlünk egyet-len negatív szót sem, a szellemi légkörben mindazonáltal hitetlen-séget szabadítunk fel. S ha ráadásul ki is nyilvánítjuk hitetlensé-günket, ilyesmiket mondva: „Nem vagyok biztos benne, hogy ez tényleg Istentől származik, lehet, hogy a kis Suzy csak szabadjá-ra engedte a képzelőerejét”, vagy: „Hát, ez egy elég butuska kép

Az egyik óvodásunk álmában látta az új Jeruzsálemet.

Az álmát meg is osztotta mintegy 85,

öt és tíz év közötti gyerekkel. A város,

amit látott, vöröses-narancs színű volt,

mint a tűz. Jézust is látta, amint a fehér

lován üget, valamint olyan állatokat is,

amelyek már kihaltak a földről.

Page 76: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

77

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

– Josh megint olyan gyerekes…”, akkor a szavainknak tényleg ne-gatív hatásuk lehet a saját gyerekeinkre, vagy másokéra.

Ha pedig így beszélünk, akkor valójában a démoni oldallal ér-tünk egyet, és megengedjük, hogy belépjenek a saját és gyerme-keink körülményeibe. Vannak olyan gonosz szellemek, mint a hi-tetlenség, cinizmus és levertség, amelyek csak arra várnak, hogy engedélyt kapjanak arra, hogy fölénk tornyosuljanak. Sokkal jobb, ha alázatosan így imádkozunk: „Köszönjük, Uram, hogy Suzy vágyik meghallani a hangodat, és köszönjük, hogy szólsz hozzá. Kérlek, adj nekünk megértést azzal kapcsolatban, amit mondasz, és segíts, hogy növekedhessen azon képességében, hogy még jobban meghalljon Téged. Vagy: „Uram, kérlek, kend fel Josh-t erővel, hogy a Szellemed által a belső emberében Krisz-tus lakozzék (egyre inkább) a szívében, hit által” (Efézus 3:16). Vagy: „Kérlek, nyisd meg az értelmének szemét, hogy még töb-bet lásson és halljon Tőled, Uram, az életére vonatkozó akara-toddal kapcsolatban, és azzal kapcsolatban, amit rajta keresztül szólni szeretnél” (Efézus 1:18).

Lehet, hogy meg kell térnünk abból is, hogy a cinizmusunkból ki-folyólag nem megfelelő módon reagáltunk akkor, amikor egy gye-reknek Istennel kapcsolatos élményei voltak. Lehet, hogy hajlot-tunk rá, hogy elhessegessük ezeket, vagy pusztán csak gyermekes érzelgősségnek tituláltuk mindezt. Amikor egy gyermek könnye-dén kap egy üzenetet, vagy látást Istentől (és mi pedig nem), akkor könnyen megkísérthet minket az, hogy lekicsinyeljük az Istennel történt találkozásukat. Ezt mondhatjuk, vagy gondolhatjuk: „De a látás (vagy üzenet) annyira egyszerű és nyilvánvaló, hogy való-színűleg csak magától a gyermektől, és nem az Úrtól származott.” Isten látja, mi van a szívünkben, és ezért nekünk ugyanolyan nyi-

Page 77: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

78

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

tottnak kell lennünk arra, hogy a gyermekeken keresztül jövő üze-netét befogadjuk, mint amikor híres igehirdetőkön keresztül szól hozzánk. Isten tudja, hogy tényleg képesek vagyunk-e elfogadni az Úrtól jövő beszédként egy ilyen üzenetet, vagy pedig elutasít-juk azt, mert csak egy gyerektől jött. Az Úr látja a szívünket.

Vajon hányan értettük félre Isten szívét, amikor annyira elszán-tan szerettünk volna hőstetteket véghezvinni a Nevében, és saját szolgálattal rendelkezni, hogy nem voltunk hajlandóak arra, hogy továbbadjuk a stafétabotot; vagy mikor vonakodtunk egy másik nemzedék mellett egyvonalban haladni, félve, hogy lemaradunk? Én mindezt jól ismerem, személyes tapasztalatból. Egyszer egy próféta jött a gyülekezetünkbe, és elmondott egy jelentős üzenetet az „utolsó órás munkásokról” (Máté 20:1-16). A példázat egy gazdá-ról szól, aki munkásokat vett fel, hogy dolgozzanak a szőlőskert-jében. Néhányuk egész nap dolgozott, és az volt a megállapodás, hogy egy dénárt (ez egy szokásos, napi munkabérnek felelt meg) fizet a nap végén. A nap folyamán folyamatosan vett fel embere-ket, az utolsó csapatot a 11. órában (17.00 óra körül, azaz a mun-kanap vége felé) alkalmazta. Amikor eljött az idő, hogy az összes munkást kifizesse, akkor azok, akik egész nap dolgoztak, felhábo-rodtak, hogy a gazda ugyanannyi bért adott nekik is, mint azok-nak, akik csak az utolsó órában dolgoztak.

Az említett próféta, aki akkor a gyülekezetünkben szolgált, alapo-san elmagyarázta: jóllehet közülünk, felnőttek közül sokan mag-vetőként munkálkodtunk Isten királyságában, és hosszú évek óta igyekszünk engedelmeskedni az Úrnak, eljön az idő, amikor a fi-atalabb nemzedék is munkálkodni fog Isten királyságában. Lehet, hogy nem rendelkeznek annyi év tapasztalatával, vagy látszólag oly mély hitélettel, mint véleményünk szerint mi rendelkezünk –

Page 78: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

79

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

az Úr mégis ugyanúgy, vagy akár még hatalmasabb módokon is fogja használni őket, mint bennünket.

A gyülekezetünkben néhány felnőtt megütközött és megbotrán-kozott ezen az üzeneten, és a hozzáállásuk most, mintegy húsz év-vel később is, káros hatással van az életükre. Úgy tűnik, nem hal-lották a próféta ezután következő mondatait, miszerint a fiatalabb nemzedéket az idősebbek fogják tanítani, szeretni és mentorálni. Időnként az idősebb nemzedék attól tart, hogy ha teret engednek a fiataloknak, akkor ők feleslegessé válnak, amikor pedig az Úr szívében ott ég a Malakiás 4:6 („Az atyák szívét a gyermekekhez térí-ti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a föl-det, amikor eljövök.” – a lektor megj.). Az Úr arra vágyik, hogy ko-runkban a nemzedékek együttműködjenek. Olyan időkben élünk, amikor itt nálunk, nyugaton a gyülekezetbe járó fiatalok rettenete-sen szeretnének szolgai szívű mentorokat és tanítvány-képzőket; és világszerte elárvult gyerekek millióinak lenne sürgősen szüksé-gük apákra és anyákra. A világ tele van olyan magányos fiakkal és lányokkal, akiknek igen nagy szükségük lenne szülőkre. A fel-nőtt barátaim közül azonban néhányan ilyen rossz gondolatokkal küszködtek: „Én akarok hőstetteket véghezvinni az Úrért, és nem tudom elviselni, hogy mindent elengedjek, és hagyjam, hogy egy másik nemzedék tovább vagy magasabbra jusson, mint én.”

Néhány tinédzser barátom egész másként áll ehhez hozzá. A ti-zennyolc évesek hetente találkoznak a tizenkét-tizenhárom éve-sekkel, hogy együtt imádkozzanak. Egyik este besurrantam az összejövetelükre, és pillanatok alatt zokogva borultam le a föld-re a látottak és hallottak miatt. A fiatalabbakat az idősebbek a vál-laikra emelték, és így kiáltottak az Úrhoz: „Uram, hadd legyen a mi mennyezetünk számukra talapzat; hadd jussanak tovább a

Page 79: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

80

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

Te megismerésedben, olyan módon, amiről mi nem is álmodtunk; vidd őket magasabbra, mélyebbre, és gyorsabban! Hadd járjanak Veled úgy, ami minden képzeletünket felülmúlja!”

Megvan a módja annak, hogy a nemzedékeink együtt mozdulja-nak, és együtt keressék az Urat; egymást tanítva, és egymástól ta-nulva; méghozzá úgy, hogy közben magabiztosak maradunk az Úr velünk kapcsolatos, egyénre szabott terveiben. Senki sem ra-gadhatja el tőlem az Istentől számomra kirendelt élet-sorsomat és jó dolgokat, csak saját magam – főként, ha a keserűség, irigy-ség és sértettség miatt megfosztom magamat az alkalmasságom-tól. Az Úrnak terve és küldetése van számodra és gyerekeid szá-mára, mint egyénekre nézve – de terve és küldetése van az egész nemzedékedre nézve is. Istenem segíts nekünk, hogy a gyerekeink mellé álljunk, és az egész nem-zedékünk mellé is, imában és tevőlegesen is! Segíts, hogy együtt tudjunk menni, egymást bátorítva, szeretve és szolgálva.

A feljebb említett, negatív véleményeket mi talán nem osztottuk – viszont közülünk hányan hagytuk figyelmen kívül a gyerekeket a gyülekezetben, és becsültük alá az Isten szemében való fontossá-gukat és a Krisztus Testében való jelentőségüket? Isten kegyelme által ez a fajta hozzáállás napjainkban már változóban van. Ismer-tem egy kisfiút, aki tizenhárom évesen felnőttekkel együtt elment egy szolgálati útra, egy másik városban lévő gyülekezetbe. Amíg ott voltak, erőteljes prófétai üzenetet adott át a vendéglátó gyü-lekezet vezetősége számára. Az Úr eme szolgái teljes mértékben komolyan vették az üzenetet, megtértek, és engedték, hogy Isten beszéde megváltoztassa a gyülekezetük fókuszát és szolgálatát. Nagyszerű, hogy úgy tudták fogadni ezt a gyermeket, mint Isten-től küldött szolgálattevőt!

Page 80: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

81

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

Azon tény, hogy a gyermekek sokszor hiányoznak földi imaháza-inkból, bennünket vádol. Az ima-erőnk és hatékonyságunk egy-harmada hiányzik, amikor nincsenek imádkozó gyermekek. Va-lameddig eljutottunk abban, hogy a gyerekekkel együtt éljük meg hitéletünket, de még van mit tennünk. Teljes mértékben fel kell szabadítanunk őket arra, hogy velünk együtt imádkozzanak, és törekedjenek megismerni az Urat – hogy ilyen módon mi is telje-sen felszabaduljunk. Addig, amíg a gyerekek nincsenek teljesen a helyükön, a Krisztus Teste felett mindig lesz egy „plafon”, mely gátolja felfelé haladásunkat. Istenünk, légy irgalmas hozzánk, bocsásd meg, hogy nem bátorítottuk, nem tápláltuk, és nem fogadtuk alázatosan, tárt karokkal az Egyház leg-nagyobb kihasználatlan erőforrását: az imádkozó gyerekek erejét!

Urunk, bocsásd meg a szellemi tudatlanságunkat – amikor inkább arra vágytunk, hogy egy próféta, híres személy, vagy vendég-előadó imádkozzon értünk, prófétáljon és szolgáljon nekünk – semmint hogy a gyermekek (azok közül is a legkisebbek) tegyék ezt!

Úgy cselekedtünk, mintha azt hittük volna: leginkább a gyüleke-zet felelőssége, hogy gyermekeinket az Úr útjaira tanítsa és képez-ze, és nekünk mindössze annyit kell tennünk, hogy valamelyest támogatjuk a gyülekezetet. Ez azonban pontosan ellentétes az Igé-vel, miszerint a szülői szerep elsődleges fontossággal bír, és a gyü-lekezetnek kell támogatnia ebben a szülőket. A szülői feladatról az Ige úgy beszél, hogy az mindent felölelő jellegű; olyan, mint egy aranyszál, ami átszövi a mindennapi élet mindegyik részét (5Mó-zes 6:5-9). Nem mondhatjuk: „Túlságosan elfoglalt vagyok; dolgo-zom, szolgálok, ott vannak a tanulmányaim, és a mindennapi élet gondjai.” Minden szülőnek módjában áll, hogy gyermekeit Isten királyságának dolgaiban mentoralja, buzdítsa és tanítsa – még ak-

Page 81: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

82

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

kor is, ha ez kivitelezhetetlennek tűnik. Imádkoznunk kell ezért, illetve egymásért, és hogy Isten segítsen nekünk, szülőknek. Ta-láljuk meg azokat a kreatív módokat, hogy egymásnak segíteni tudjunk: például a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek is több idejük jusson arra, hogy a Jézusról szóló ismereteket átadják gyer-mekeiknek.

Mint egy gyermek

A gyerekek természetszerűleg nem vallásosak, ami azt jelenti, hogy többnyire nem szeretnek vallásos rituálékhoz igazodni csak

V an egy tanulónk, aki kilencven diákot vezet dicsőítésben, és néhányuk csupán két évvel fiata-labb nála. S habár nagyra értékeljük a nagyszerű zenei képességet és tehetséget, komolyan

értékeljük a szellemi kiválóságot is. Ez a kislány lelkesítő példája a kiváló szellemnek. Még csak ha-todikos; sohasem vett egyetlen zongoraórát sem – de szülei ösztönözték őt, és imádkoztak érte, amikor észrevették: az Úr olyan zenei tehetséget adott neki, hogy hallás után tud a zongorán ját-szani. Ha hallgatjuk, hogyan vezet dicsőítést, persze észrevehetjük, hogy még nem olyan ügyesség-gel játszik, mintha már öt éven keresztül, heti rendszerességgel zeneórákat vett volna. Ám ha időt töltesz vele, és figyeled, hogyan dicsőít, akkor meglátod benne a kincset.

Ez a lányka kifejezetten hűséges; és mindig ott van, amikor ő a soron következő dicsőítésvezető. A hatodikosok közül még további két kisdiákot mintegy a szárnyai alá vett: személyesen mentoral-ja őket, és dicsőítő csapatot formál belőlük. Azokon a napokon, amikor ő vezeti a dicsőítést, kéri, hogy a másik kettő is korábban érkezzen, hogy együtt átvehessék az énekeket. Kommunikál velük, és mentorálja őket, hogy ők is előbbre jussanak a saját hangszerüket illetően. Biztatja őket, amikor jól csinálják a dolgukat, és lelkesíti őket, hogy legyenek még jobbak. Már saját énekeket is írt. S a dicsőítéskor ugyanabban a hangnemben íródott énekeket és refréneket fűz össze – ahogyan azt a felnőtt dicsőítésvezetőktől elleste. A Szent Szellem szereti ezt a kislányt, és ki is árad, amikor ő veze-ti a dicsőítést. A kislány szeretettel van a többi gyerek iránt, szívesen szolgál feléjük, mert felismer-te: végső soron ezzel az Urat szolgálja. Nem hagyja abba az éneklést, mikor idősebb tanulók sétál-nak be a terembe, és nem aggódik azon, vajon mit gondolnak róla. Alázatos, és nincs felfuvalkodva a „státusza”, avagy pozíciója miatt.

Page 82: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

83

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

azért, hogy mások előtt tetszelegjenek. Mielőtt a gyerekek „bele-tanulnának” a vallásba, eléggé szabadok azoktól a vallásos szo-kásoktól, amelyek bennünket sokszor akadályoznak az imában. Lehet, hogy mi úgy érezzük: a nap egy bizonyos szakában, adott testhelyzetben, adott zenei háttérrel, bizonyos szavakat használ-va, vagy bizonyos hanghordozásban (fátyolos hangon, suttogva, vagy fennhangon) kell imádkoznunk. A gyerekek többnyire azon-ban csak egyszerűen beszélgetnek Istennel. Mi még mindig úgy tekintünk egyes, köztiszteletben álló személyekre, hogy közben úgy érezzük: az imáik erőteljesebbek, mivel buzgóbban, vagy han-gosabban imádkoznak.

Természetesen nem a szívből jövő buzgó, erőteljes imák ellen be-szélek. Inkább csak azt mondom: vallásoskodók vagyunk, ha úgy érezzük, utánoznunk kell ezt a fajta imádságot azért, hogy Isten ránk figyeljen; vagy azért, hogy szellemibbnek, Istenhez közelebb lévőnek érezzük magunkat. A gyerekek jórészt szabadok e vallá-sos szokásoktól, és jól tennénk, ha odafigyelnénk, amikor imád-koznak. Fontos, hogy szabadon tudjunk imádkozni, a saját szemé-lyiségtípusunknak megfelelően. Néhányak fennhangon szeretnek szólni, míg mások nem. Egyesek sírnak, amikor imádkoznak, má-sok nem. Egyik mód sem szellemibb a másiknál. Jézus tanított bennünket az imára, és a Biblia telis-tele van az ó- és az újszövet-ségi szentek és az apostolok imáival. Mi is elmondhatjuk ezeket az imákat őszintén és hittel, biztosak lévén abban, hogy az Úr meg-hallgat minket, és örül nekünk.

A hitet illetően a gyerekek a korai éveikben a szüleiket figyelik, s világnézetük nagy részét az ő szemükön (szemszögükön) át nézve alakítják ki. Nincs okuk arra, hogy ne higgyenek nekünk. Egy bizo-nyos életkorig tulajdonképpen mindent elhisznek, amit mondunk

Page 83: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

84

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

nekik, az élettel, világgal és az emberekkel kapcsolatban egyaránt. Ugyanakkor a kisgyerekek nem cipelik sokévnyi kiábrándultság-nak vagy csalódottságnak a terheit, mint ahogyan mi, felnőttek tesszük. Még nem rendelkeznek „keresztényi” vagy „gyülekeze-ties” gondolkodásmóddal. Túlságosan fiatalok és ártatlanok ah-hoz, hogy az egyházpolitikai történéseket észrevegyék. Ráadásul Istent „szaván fogják”: Ha azt mondod egy gyereknek, hogy Is-ten meghallgatja az imát, akkor hisz neked, és nagyon számít arra, hogy Isten tényleg meghallgatja az imát. Nem járnak olyan dol-gok a fejükben, mint: „Igen, Isten tényleg meghallgatja az imákat, de lehet, hogy több hitre van szükségem; bizonyos dolgokat előbb talán még el kell rendeznem, mert bűntudatom van; ja, és emlék-szem, a múlt hónapban előfordult, hogy úgy tűnt, Isten mégsem hallgatott meg; és a barátaim még netán azt gondolják, szuperszel-lemi lettem…”, és folytathatnánk a sort. A gyerekek egyszerűen elhiszik, hogy Isten meghallgatja az imákat. Ennyi. Nem tesznek fel kérdéseket, nincsenek ellenvetéseik.

Azt mondtuk a gyermekeinknek, hogy Isten szeretné őket meny-nyei nyelvvel megajándékozni, mivel szereti őket, és ez az ajándék segít, hogy még jobban szerethessék Istent, dicsőíthessék Őt, és belül erősek legyenek. Elolvastuk a Pünkösd történetét. A gyere-kek hittek nekünk, és így 3 illetve 4,5 évesen már nyelveken szól-tak. Egyik barátunk azt mondta a kétéves gyermekének, hogy Jé-zus meggyógyít, ha beteg vagy. A kislány tehát így imádkozott: „Jézus, gyógyítsd meg aput!” S őt azonnal el is hagyta a láz, fel-kelt a betegágyáról, és elment dolgozni. A saját gyerekeink gyak-ran szelíden megfeddtek engem és férjemet, amikor nem volt elég hitünk, és azt látták, hogy aggódunk, ahelyett, hogy imádkoznánk és bíznánk Istenben.

Page 84: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

85

GY

ERM

EKEK

KRISZ

TUS T

ESTÉ

BEN

A motivációt illetően a gyerekek gyakran sokkal ártatlanabbak, és nem olyan „járatosak” az összetettebb intellektuális játszmákban, amelyeket mi, felnőttek játszunk (hamis szerénység, vagy hamis alázat). Még nem rendelkeznek olyan komplikált szűrőkkel, mint amelyeken keresztül mi, felnőttek szemléljük a világot. Még nin-csenek itt a földön elég ideje ahhoz, hogy e szűrőket kifejlesszék. Bennük még nincsenek olyan károk, melyeket mi hordozunk, és melyek hatással vannak az imaéletünkre. Olyan gondolkodás-móddal sem rendelkeznek még, melyek belénk ivódtak az évek során a megbántások, sebek, megvallatlan bűnök, vagy rossz ta-nítások következtében. A haszontalan érzelmek és a magunk által felállított akadályok többsége – melyek olykor elválasztanak ben-nünket az Úrtól – túlságosan bonyolult és „felnőttes” nekik ahhoz, hogy megértsék, vagy magukkal cipeljék azokat. A gyerekek egy-szerűen nem olyan „bölcsek” a világ útjaiban, mint mi, felnőttek.

A valóságot illetően a gyerekek kevesebb hamissággal rendelkez-nek, és kevesebb álarcot viselnek, mint mi. Egyik pillanatban még Isten Igéjét énekelik, a következő pillanatban pedig egy másik gye-reket taszigálnak, lökdösnek. Ilyenek ők – még csak gyermekek. Nem viselkednek másként egy gyülekezeti alkalmon, mint otthon, vagy a barátaikkal. Mi túlságosan sok időt töltünk azon tűnődve, miként kellene viselkednünk egy adott helyzetben. Például akkor, ha azt érezzük: valaki talán nem szeret bennünket. Vagy, mert belül irigykedünk valakire azért, mert megtiszteltetésben részesült. Le-het, hogy bizonytalannak érezzük magunkat, mert szégyenlősek vagyunk, vagy, mert nem érezzük magunkat biztonságban. És a lis-tát folytathatnánk… A következő ige jut ilyenkor mindig eszemben:

„Ha meg nem tértek, és olyan nem lesztek, mint a kisgyermekek.”

Page 85: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

Uram, kérlek, vigyél vissza engem oda, hogy gondolkodásomban és ma-gatartásomban egyszerű legyek; hogy szavadon fogjalak. Add, hogy le tudjam tenni aggodalmaimat; hogy teljes mértékben megértsem, ki is va-gyok Benned – hogy ne kelljen azon aggódnom, hogyan látnak mások, és mit gondolhatnak rólam. Uram, hadd lehessek e téren olyan, mint egy gyermek; hadd legyek sokkal kevésbé tudatában önmagamnak, és hadd láthassalak Téged még jobban.

Page 86: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

87

A gyerekek rávezetése az imára és az Istennel való, bensőséges kapcsolatra

A gyerekek fiatal koruktól fogva képesek arra, hogy teljes mér-tékben megértsék az Urat; hogy megismerjék az Úr iránti lelki éh-séget; hogy tisztában legyenek azzal, mi a megtérés; és lássák Jé-zust, és hallják az Ő hangját. Álmokat álmodhatnak, látomásokat láthatnak, és prófétálhatnak. Ezek olyan dolgok, amiket mi nem tudunk csak úgy a kezükbe adni, mint ahogyan egy-egy játékot, vagy a kirándulási élményeket. Nem tudjuk előidézni ezeket, de segíthetünk a gondjainkra bízott gyerekek szívének „terelgetésé-ben”, hogy úgy tudjanak az Úrhoz odafordulni, mint ahogyan ar-cunkkal a nap felé nézünk. Olyan szellemi közeget alakíthatunk ki, ami odavonzza a Szent Szellem jelenlétét. S élhetünk oly mó-don, ami ösztönzést és bátorítást jelent számukra, és megihleti szí-vüket – mint ahogy Pál apostol is mondja:

Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.

— 1Korinthus 11:1

Ahogyan követjük Jézust, gyerekeink is meglátják Őt, mivel érzé-kenyek, és érzékelik a Szent Szellem jelenlétét. A gyerekek észre-veszik, hogy valóban imádkozók és Isten közösségét keresők va-gyunk-e. Meglátják, hogy a hitünk tényleg igazi-e, és tükröződik-e az életünkben – vagy csupán a gyülekezetben tűnünk istenfélő-

Page 87: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

88

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

nek. Észreveszik, ha csak az emberek előtt akarunk tetszelegni, vagy ha tényleg úgy élünk, hogy Isten tetszésének elnyerésére tö-rekszünk. Igen, és utánozni fognak minket – mint ahogyan mi is Krisztust, minden útjában.

A 145. Zsoltár és az 5Mózes 6. fejezete

Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet, hirdetik hatalmas tetteidet.

— Zsoltárok 145:4

Ez Isten szívének vágya – nem pedig valamiféle választási lehe-tőség. Nem csak néhányaknak szóló elhívás ez, hanem mindnyá-junknak szóló parancs. Ez az igevers nem csupán tanároknak, gyerekszolgálóknak, vagy szülőknek szól, hanem Krisztus Teste egészének! A tízéves és a kilencvenéves is egyaránt hirdetheti Is-ten dicsőségét egy másik nemzedék számára. Ez a könyv azok szá-mára íródott, akik gyermekeiket a Dániel Kurzuson oktató tanáro-kéhoz hasonló látásmód és értékek szerint szeretnék nevelni. Mi arra vágyunk, hogy növekedjünk Isten szívének megértésében és ezt át is adjuk a gyerekeknek. Szeretnénk megérteni az Igét, és ez alapján élni. Úgy gondoljuk, a szülők felelnek elsődlegesen a gyer-mekeikért, ugyanakkor hisszük, hogy 145. Zsoltár és az 5 Mózes 6. fejezete is Isten szava. Azt szeretnénk, hogy iskolánk mindegyik tanulója meglássa Jézust a tanmenetben, az összejöveteleinken, a tanárok életében és tanulótársakban is. Bármilyen lehetőségek is adódjanak a kisdiákjainkkal való interakciókra, egyetlen percet sem szeretnénk elvesztegetni. A Szent Szellem Isten segítségét és kegyelmét kérjük abban, hogy Jézus kijelentésének teljességét át tudjuk adni a gyerekeknek.

Page 88: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

89

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!

— 5Mózes 6:6-9

Gyermekeink Istentől elrendelt életsorssal és elhívással rendel-keznek. Hivatás, szolgálat és család vár rájuk. Elsődleges külde-tésük azonban Istennel kapcsolatos – az, hogy megismerjék az Ő szeretetét, és viszontszeressék Őt. Isten arra teremtette őket, hogy közösségben legyenek a Mindenhatóval. S arra is, hogy egy nap majd Jézussal, a Királyok Királyával együtt uralkodjanak. Az el-lenség el akarja tiporni őket, hogy mind a pokolban végezzék. A gonosznak minden gyerek életére nézve előre megtervezett és ki-gondolt stratégiája van. Abban reménykedik, hogy ráveheti őket: a sötétséget szeressék, és átkozzák az Istent. Minél inkább passzi-vitásba tudja hajtani a szülőket és a tanárokat, annál jobban meg-nő az esélye arra, hogy elérheti gonosz céljait.

Isten azonban azáltal segít, hogy parancsot és próféciát is adott szá-munkra. Az 5 Mózes 6 nem választási lehetőség, amit kedvünk sze-rint elfogadhatunk, vagy elutasíthatunk. Isten drága gyermek-éle-teket bízott ránk, amelyekre igen nagy hatással lehetünk – pozitív vagy negatív módon. Már az anyaméhtől fogva imádkozhatunk saját gyerekeinkért, vagy mások gyerekeiért. Az Úr nekünk adta az Ő Szellemét, Igéjét és kegyelmét, hogy az 5 Mózes 6 valóságában járhassunk. Parancsot kaptunk arra nézve, hogy tanítsuk gyerme-keinket, és ahogyan szívből nekilátunk engedelmeskedni az Úr pa-rancsának, valamint alázatos szívvel Isten segítségéért kiáltunk, Is-

Page 89: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

90

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

ten felruház bennünket erejével az Ő Szent Szelleme által. Olyan, mintha ezt mondaná az Úr: „Munkálkodni fogok népem életében, hogy így már az én Fiam visszatérése előtt legyen olyan nemzedék, amely e szerint él. Az atyák szíve a gyerekeik felé fordul; szívük-ben ott lángol majd a Tőlem kapott buzgóság arra nézve, hogy sa-ját gyermekeik is megismerhessék Fiamat.”

A következőkben az 5 Mózes 6. fejezetével kapcsolatos további gondolatok olvashatók.

Ezek a szavak legyenek a szívedben. – Az Úr azt szeretné, ha paran-csolatai fel lennének írva a szívünkben, és így a DNS-ünk részé-vé válnának – részévé annak, ami azzá tesz minket, akik vagyunk. Elég csak megvizsgálnunk az 5-ös igeverset, amely közvetlenül megelőzi ezt a részt: „ezek azok a szavak, melyeket ma parancso-lok neked”, hogy meglássuk, mely parancsokról is szól itt az Úr. Természetesen Mózesen keresztül sok-sok parancsolatot adott Is-ten Izrael népének, beleértve a Tízparancsolatot is. De az igeszaka-szunkat közvetlenül megelőző igeverset később maga az Úr Jézus is megerősítette, hogy ez az első és nagy parancsolat:

Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!

— 5 Mózes 6:5

Ezek nem üres szavak, hanem olyanok, amelyeket az öröktől fog-va létező, szent Isten adott Mózesen és Jézuson keresztül nekünk, embereknek. Számunkra pedig nagy fontossággal és hangsúllyal kell bírniuk. Az Úr azt akarja, hogy így gondolkodjunk, érezzünk, és ilyenek legyünk a gyermekeinkkel szemben is. Ez az igevers pa-rancs és prófécia is egyben. Minden erőnkkel azon kell lennünk,

Page 90: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

91

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

azt kell választanunk, és arra kell vágynunk, hogy teljes szívből szeressük az Urat. Isten pedig gondoskodik arról, hogy olyan né-pet faragjon belőlünk, akik valóban így szeretik Őt. E szavak, hogy „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” – szívünkben kellene égnie. Ebben az egyszerű igeversben találhatjuk meg azt az életsorsot, amit az Úr számunkra és gyermekeink számára is elrendelt. Itt akár meg is állhatunk, nem kell mást keresgélnünk. Ennek kell a legelsőnek lennie, és minden más csak ez után következhet.

De hogyan íródik ez bele szívünkbe? Bízunk a Róma 5:5-ben leírt szavak igazságában, amely egyben az imádságunk is: „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által”. S nem-csak bízunk ezen igevers igazságában, hanem kérjük is a Szent Szellemtől, hogy tegye ezt kézzelfogható valósággá életünkben. A Szent Szellem nem kényszerít arra, hogy Istent szeressük. Ne-künk kell vágynunk és törekednünk erre, és kérnünk ezt. Kutat-nunk kell Isten Igéjét – és kérnünk kell a bennünk lakozó Szelle-met – kijelentésekért. Mindazok számára, akiknek szívében ott él Isten Szelleme, szó szerint kiapadhatatlan mértékű szeretet, erő, öröm és sok másfajta ajándék áll a rendelkezésére.

És hogyan másként íródhatna ez be szívünkbe? Hogyan tudjuk ténylegesen kivitelezni azt, hogy szeressük Istent teljes szívünk-kel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel? Úgy, hogy meghallgatjuk és megcselekedjük Jézus parancsait. Jézus azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk” (János 10:30). „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14:15), és „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet, azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elme-gyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála” (János 14:23). Já-nos apostol is megismételte ezt az igazságot levelében: „Mert az az

Page 91: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

92

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk” (1János 5:3). Úgy tudjuk valójában bemutatni az Úr iránti szeretetünket, ha azáltal szeretjük Őt, hogy engedelmeskedünk beszédének.

Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.

— János 15:9

Itt Jézus azt mondja, hogy úgy szeret bennünket, ahogyan az Atya szereti Őt. Ezzel a fajta szeretettel szívünkben – ha befogadjuk azt –, hogyan ne viszonoznánk az Úr szeretetét? Isten szeretet – állítja a Biblia. A szeretet Istentől származik. Azért szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett bennünket. Tőle származik még az az erő is, mely által képesek vagyunk szeretni Őt. Az 5Mózes 6 kontextusában vajon mennyire is vagyunk áldottak? Az Úr arra buzdít, hogy tel-jes szívből szeressük Őt, amihez természetfeletti segítséget is ígér, valamint végig is kísér minket ezen az úton.

Én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.

— János 17:23

Ha „belehallgatunk” Jézus főpapi imájába, melyet a keresztre fe-szítése előtti éjszaka mondott, hallhatjuk, ahogyan Atyja előtt kije-lenti azt az igazságot, hogy Isten úgy szereti népét, mint ahogyan Őt, Jézust. Ez a csodák csodája! Örömmel elmélkedj, és örvendezz ezen az igazságon! Isten úgy szeret téged és engem, ahogyan Jé-zust. Hogyan lehetséges ez? Ám mégis így van! Ráadásul az egész világ meg fogja tudni, hogy az öröktől fogva létező Isten úgy sze-reti népét, mint ahogyan drága Fiát szereti.

Page 92: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

93

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.

— János 17:26

Imádsága közben az Úr itt kijelenti, hogy az isteni szeretet ugyan-azon minősége és módja, mellyel az Atya szereti Őt, lesz bennünk, az Ő népében is. Jézus úgy szeret minket, ahogyan Isten szere-ti Őt! Az Atya pedig úgy szeret bennünket, ahogyan Jézust. S az Atya szeretete kerül be az életünkbe. Hogyan ne tudnánk hát vi-szontszeretni Őt? Ha ezen igeversek valóságának akár csak egy picinyke töredékét is meg tudnánk ragadni, az életünk teljesen át-formálódna. A gyerekeink pedig mindenképpen meglátnák ezt a szeretetet, és ez bizonyosan nagy hatást gyakorolna rájuk.

Ezt az Istentől jövő ígéretet hit által kell elfogadnunk. Szaván kell fognunk Istent, és e prófécia beteljesülését – melyet a Szenthárom-ság-Isten mind az Ó-, mind pedig az Újszövetségben kijelentett – meg kell ragadnunk a mi napjainkban, korunkban és szívünkben: „Szeresd az Urat, a te Istenedet”. Ezt kell megtanítanunk gyermeke-inknek – ahogyan azt az 5 Mózes is előirányozza és részletezi –, minden helyzetben, körülményben és életszakaszban.

Szorgalmasan tanítsd őket… – Ez azt jelenti: körültekintően, lelkiis-meretesen, alaposan és fáradhatatlan buzgalommal. Időt és ener-giát nem kímélve kell Isten szeretetét átadnunk gyerekeinknek. Az Istentől jövő szeretetet négyféleképpen lehet jellemezni: van Istentől származó, Isten iránti, magunkra irányuló, és mások irán-ti szeretet. A „szorgalmasan tanítani” azt jelenti, hogy e dolgot azért tanítjuk, mert sokat jelent nekünk; nagy gonddal végezzük, kibúvók és bizonyos dolgok szándékos mellőzése nélkül. Még

Page 93: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

94

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

ha más egyéb dolgokat abba is kell hagynunk ennek megvalósí-tása érdekében, akkor is tegyük meg. Szülőkként és tanítókként gyermekeinket Isten szeretetéhez kell elvezetnünk. Ez nem csu-pán azt jelenti, hogy elmesélünk nekik bibliai történeteket, hanem azt, hogy eközben megmagyarázzuk és elbeszéljük számukra Is-ten szívének mély dolgait. Isten arra hívott el minket, hogy mint-egy „tolmácsok” legyünk; hogy Isten ismerete teljességét lefordít-suk olyan nyelvezetre, amit gyermekeink is meg tudnak érteni.

Beszélj ezekről… – Igen, ezt kell tennünk: elmondani. Bizonyságot kell tennünk gyerekeinknek. A prófétálás szelleme nem más, mint Jézusról való bizonyságtétel, tehát prófétáljunk gyermekeinknek. Ez magában rejti azt is, hogy rendelkeznünk kell valamivel, ami-ről bizonyságot tudunk tenni. Ki kell mondanunk Istennel kap-csolatban azokat a hatalmas és csodálatos igazságokat, amelyeket megismertünk és melyekben részesültünk. Elbeszélhetünk tör-téneteket, valamint a saját hitbeli „utazásunkat” is. De minden-képpen verbális kommunikáción keresztül kell, hogy eljuttassuk Isten üzenetét gyermekeinkhez. Szavainkban erő van, melyeken keresztül áldást vagy átkot hozhatunk egy személy életére, vagy egy helyzetre nézve. Azonban Isten Igéje, amely bizonyságot tesz az Úr Jézusról és Isten szeretetéről, végtelenül erőteljesebb, mint bármi más, amiről beszélhetnénk. Bátorodjunk hát fel arra, hogy következetesen és gyakran szóljuk az Igét. Istenünk, segíts nekünk átadnunk az Igéd iránti szeretetet a ránk bízott gyerekeknek!

Házadban, jártadban, alvás közben, ébren… Ezek a kifejezések vilá-gosan szólnak azon parancsról, miszerint hirdessük gyermekeink számára Isten szeretetének igazságait minden időben és helyzet-ben. „Amikor lefekszel és felkelsz” – ez azt jelenti, hogy tegyük ezt éj-jel és nappal; amikor egészségesek vagyunk, vagy éppen betegek.

Page 94: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

95

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Amikor otthon, családi körben vagyunk, és személyes foglalatos-ságainkat végezzük – akkor is beszéljünk az első parancsolatról. Sőt, az otthonunkon kívül is szóljuk ezeket: bármikor, amikor ép-pen nem otthon vagyunk, hanem a munkahelyünkön, a boltban, az iskolában, vagy éppen szabadidős tevékenységeket végzünk.

Hogyan szeretheted az Urat, a te Istenedet mindeneddel, és segít-hetsz az utadba kerülő gyerekeknek ugyanezt tenni? Nem szol-gálhatok egyszerű válaszokkal, hiszen a te életkörülményeid-ben a válaszok az enyémtől nagyon is eltérők lesznek. Egy-egy adott helyzetben legalább annyiféle módja van annak, hogy Is-tent szeressük, ahányféle helyzet csak adódik. Mindnyájunknak a bennünk lakozó Szent Szellemet kell megkérdeznünk: „Hogyan szerethetnélek Téged, Uram, itt, e jelen helyzetben? Hogyan segít-hetnék gyermekeimnek, hogy szeressenek Téged e mostani körül-mények között? Mi a parancsaidra adott, helyénvaló engedelmes-ségi reakció ebben a helyzetben?” Nincs olyan idő és hely, ahol ne beszélhetnénk az Úrról, Isten szeretetéről vagy parancsolatairól. Isten szeretne és tud is segíteni nekünk abban, hogy ezt ihletett módon, hatékonyan és erőteljesen tehessük meg.

Kösd jelként kezedre… – Tetteinknek is Isten dicsőségéről kell szól-niuk. A Biblia azért is annyira lenyűgöző, mert annak Szerzője mélységében ismeri az emberi természetet. Mennyire hajlamosak vagyunk arra, hogy ne azt tegyük, amit állítunk, hanem a megy-győződésünk ellenére cselekedjünk. Az Úr azonban azt szeretné, ha szavaink és tetteink összhangban lennének. Gyermekeink sok-kal inkább tetteinket követik majd, semmint csak szavainkat, mi-vel bennünket utánoznak, és követik példánkat. A gyerekek, kü-lönösen a korai éveikben, tőlünk tanulják meg, milyen a világ. Így tehát Isten Igéje arra buzdít, hogy az Úr parancsait ténylegesen

Page 95: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

96

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

végrehajtsuk a gyermekeink előtt. Engedd meg nekik, hogy meg-láthassák: minden erőddel megragadod Isten mindazon kegyel-mét, melyet ad neked az Úr ahhoz, hogy összhangban élhess az Ő Igéjével! Ne csupán beszéljünk Isten Igéjéről – hanem éljük is azt meg!

Kösd a homlokodra… – Az ortodox zsidó férfiak a homlokukon, még ma is viselnek egy kis fekete dobozt – különösen akkor, ha imád-koznak –, amelyet bőrből készült zsinórokkal erősítenek homlo-kukra. A Tórából és az Ószövetségből kimásolt igéket tesznek egy fekete bőrből készült, kicsi kockába, melyet aztán a homlokukhoz erősítenek, és így a kis doboz jól látható módon ott van a homloku-kon, a szemük között. Ők betű szerint magyarázzák és tartják be

a törvényt. Nekünk viszont a tör-vény szívét, azaz lényegét kell meg-élnünk. Amikor rád néznek az em-berek, vajon olyasvalakit látnak, aki Jézust tükrözi vissza? Mely dolgo-kon jár az eszünk (mi van a „hom-lokunkon”)? Olyan gondolataink vannak-e, melyek az Úr tetszésére vannak, vagy pedig olyanok, me-lyek bűnösek? Ez az igevers a bel-ső mozgatórugóinkról és gondola-tainkról szól. Isten parancsolatait – különösen azt, amelyik arról szól, hogy szeressük Őt – szorgalma-san tanítanunk kell a gyermekeink-nek a hitvallásainkon, tetteinken és gondolatainkon keresztül. Ez egy olyan átfogó igevers, amely az éle-

Az egyik óvodás egy nap úgy jött reggel óvodába, hogy

elmondta: azt álmodta, nazíreusnak kellett lennie. Amikor megkérdeztük, hogy ez mit jelent, akkor azt válaszol-ta: „Én Jézust követem, és álmomban azt mondta nekem, hogy nem vágatha-tom le a hajam, és nem ehetek szőlőt, vagy mazsolát.”Az édesanyját is megkérdeztük, és ő is megerősítette, hogy a fiának valóban volt egy ilyen álma. Mikor ezt elmond-ta anyjának, ő elő is vette a Bibliát, és beszélt fiának a nazíreusi elhívásról, Keresztelő János élete, a Máté 3:3 és az Ézsaiás 40:3 igeversek alapján. Mintegy két évvel később ugyanez a fiúcska írt egy dicsőítő éneket, amelyet az egyik összejövetelen el is énekelt, valamint prédikált is.

Page 96: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

97

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

tünk minden területére kihat, beleértve a kapcsolatainkat, körül-ményeinket, szellemünket, lelkünket és testünket is.

Írd le… – Bármit teszünk, annak kapcsolatban kell lennie az Úr Igéjével és parancsolataival. Isten arra teremtett bennünket, hogy Ő maga töltse ki a gondolatainkat. Önmagának, a saját maga örö-mére teremtett minket. Isten akaratát kell megcselekednünk min-den időben. S amennyiben így élünk, annak eredményeképpen a legnagyobb öröm, boldogság és megelégedettség lesz osztályré-szünk (Zsoltárok 16:11).

Engedjétek Jézushoz a kisgyermekeket

De Jézus ezt mondta: „Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa."

— Máté 19:14

Ez azt jelenti, hogy egyszerűen félre kell állnunk az útból; enged-nünk kell, hogy a gyermekek Jézushoz jöhessenek; és nem sza-bad, hogy ebben akadályok legyünk. Jézus nem azt mondta, hogy „hozzátok Hozzám” őket. Ha a gyerekeket buzgón Jézushoz akar-juk hozni, akkor nem szándékosan ugyan, de ugyanúgy útjukat álljuk, mint ahogyan a tanítványok is annak idején. Jézus arra kért bennünket, engedjük, hogy Hozzá jöhessenek, és ebben az is ben-ne van, hogy amennyiben mi félreállunk az útból, a gyerekek jön-ni is fognak. Szavai azonban azt is sejtetik, hogy az Úr tudta: szük-ségünk lesz erre a buzdításra. Azért mondja ezeket, mert ismeri az emberek szívét, és tudja, erőfeszítéseket kell tennünk annak érde-kében, hogy a gyerekeket Hozzá engedhessük.

Page 97: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

98

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Isten a mi segítségünk nélkül is oda tud lépni a gyerekekhez. Ka-tolikusként nőttem fel, de nem emlékszem, hogy otthon bármikor is lett volna Bibliánk (bár igaz, hogy egy, bibliai történetekről szóló könyvünk azért volt). Mégis, Istennel kapcsolatban erős imádat-tu-dat ivódott bele a szívembe. Tudtam, hogy Isten szent. Emlékszem, hogy már egészen fiatal koromtól kezdve lelkileg éheztem Isten után; vágytam arra, hogy kapcsolatra kerüljek Vele; és imáimban felkiáltottam Hozzá. S jóllehet manapság már nem értek egyet a ka-tolikus egyház mindegyik tantételével – de arra a fajta Isten-imá-datra, sőt még a valamelyes istenfélelemre is, amit ott tanultam, mindig emlékezni fogok. Viszont emlékeim szerint mindezt nem a hittan-órákon, vagy a katekizmus-oktatáson tanították. Ellenben emlékszem arra, hogy többször is megérintett Isten. Negyvenöt év eltelte után is fel tudom idézni az Isten nagyszerűségével és min-denhatóságával kapcsolatos mély, átható érzéseimet.

Az Úrnak beszéde lett Jeremiáshoz…

A Jeremiás 1:4 is ezt támasztja alá. Az Ige nem mondja, hogy Jere-miást bárki is (emberileg) az Úrhoz vezette volna. A szülei talán olyan emberek lehettek, akik Izrael Istene iránt elkötelezettek vol-tak, és hűségesen követték az 5. Mózes 6 parancsolatait, de az is le-het, hogy nem. Mégis a mindenható Isten rátekintett Jeremiásra. A mennyekben lévő Úr képes volt megragadni a fiatal fiú figyelmét, és olyan módon szólt hozzá, amit az megértett. Ennek eredménye-képpen olyan tettek születtek, amelyek mind a gyermek sorsára, mind az egész nemzetre kihatással bírtak.Isten hasonló módon látogatta meg annak idején Sámuelt is:

Az ifjú Sámuel pedig az ÚR szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az ÚR igéje, nem volt

Page 98: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

99

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

gyakran látomás. Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már homályosodni kezdett, alig látott. Az Isten mécsese még nem aludt el, és Sámuel ott feküdt az ÚR templomában, ahol az Isten ládája volt. Az ÚR szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok.

— 1Sámuel 3:1-4

Ez elképesztő és csodálatos igeszakasz: az Úr elhatározta, hogy egy gyermeknek ad át egy fontos üzenetet. Abban az időben ritkán szólt az Úr, éppen ezért Sámuel valószínűleg nem volt járatos abban, mi-ként is szól az Úr az emberekhez. Az is lehet, hogy Sámuel a fiatal élete során még sohasem hallott arról, hogy Isten szól a küldöttei-hez. Nem ismeretes előttünk, mennyi ideig volt Sámuel a templom-ban, mielőtt az Úr meglátogatta. Azt sem tudjuk, hányszor hallhatta a felolvasott törvényt, vagy mennyit értett meg abból. Hívő édes-anyja, Anna, szó szerint Isten szolgálatára ajánlotta fel őt a temp-lomban, amikor a gyerek még kicsi volt, ezért nem tölthetett túl sok időt gyermeke tanítgatásával. Sámuelt a templomba érkezése után minden bizonnyal megtanították a papi szokásokra. Az viszont már kérdéseket vet fel, hogy Éli főpap vajon tanította-e őt atyáik Iste-nével kapcsolatosan, tekintetbe véve azt, hogy saját fiai milyen is-tentelen életvitelt folytattak. Az Úr mégis meglátogatta Sámuelt, és erőteljes módon szólt hozzá. Elhívta küldetése és Istentől való élet-sorsa teljesítésére, illetőleg próféciát adott neki Izrael papságá-ra vonatkozóan, már az első pillanattól kezdve.

Akadályok

Gyakran a gyülekezeti programjaink és eszközeink akadályoz-zák a gyerekeket abban, hogy Jézushoz jöhessenek. Ennek oka

Page 99: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

100

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

az, hogy ezek nagyjából ugyanolyanok, mint amiket a világ is fel-kínál nekik. Annak érdekében, hogy „modernek és relevánsak” legyünk, egyre csak azon törjük magunkat, hogy a gyerekszol-gálatot izgalmassá, színessé tegyük; ellássuk jobbnál jobb anya-gokkal; divatos kis hazavinni valókkal. Rengeteg energiát ölünk bele; izgalmas videókat és erőteljes zenéket szerzünk be. Gyereke-ink hozzászoktak a tömény szórakoztatáshoz, mi pedig mindent elkövetünk, hogy versenybe szálljunk a kultúránk kínálta „szó-rakoztatóiparral”. Valahogy úgy érezzük, Isten királysága nem eléggé színes és izgalmas e korosztály számára. Így megpróbál-juk ugyanolyan módokon fellelkesíteni gyermekeinket, mint aho-gyan korunk kultúrája a több milliós reklámkampányok segítsé-gével teszi azt.

Mivel tehát e téren megpróbá-lunk a világhoz hasonulni, a saját módszertanunkat tettük akadállyá a gyermekeink szá-mára, megnehezítve azt, hogy Jézushoz jöhessenek. Még a világ által felkínált legjobb dolgokban sincs igazi, mara-dandó élet; végső soron mind-mind hiábavalók. A szent Isten ismeretét világi csoma-golószerbe próbáltuk beillesz-teni. Az igaz, hogy a kultúránk izgalommal tölti el és lenyűgö-zi gyermekeinket; felélénkíti őket arra, hogy hangulatuk az égbe szökjön, kiabáljanak, tán-

Az egyik kis hatévesünk már tudja, hogy Isten arra hívta el, hogy Pál

apostolhoz hasonlóan szolgáljon, és hogy már-tír legyen. Hogyan tanítasz egy ilyen gyerme-ket? Hogyan neveled őt? Istenfélelemnek kel-lene megtöltenie szívünket, de nem csupán azon néhány gyerek miatt, akikkel ma talál-kozunk, hanem amiatt, hogy bizonyosan lesz majd egy olyan sokaság, akik előállnak majd, még a nyugati világból is, akik a Jelenések 12:9 kenetével fognak rendelkezni. Nem fognak annyira ragaszkodni az életükhöz, hogy meg-hátráljanak a haláltól. Egész egyszerűen kész-nek és hajlandónak kell lennünk arra, hogy Jé-zushoz irányítsuk őket. Mintegy nekünk is ki kell „önteni” magunkat értük „ital-áldozatként” (lásd Filippi 2:17), mint ahogyan Pál apostol is tette. Hűségesen kell tanúságot tennünk felé-jük mindarról, amit megismertünk és megta-pasztaltunk az Úrral, az Ő Igéjével és útjaival kapcsolatban.

Page 100: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

101

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

coljanak, elképesztő játékokat játszanak, és fantasztikus nyeremé-nyekhez jussanak. De mi van eközben a szívükkel?

Olybá' tűnik, hogy a kultúra „varázsa” pont az ellenkező hatást váltja ki, mint amelyet elérni igyekeztünk, méghozzá azáltal, hogy elérzésteleníti gyermekeinket, akik így már nem lesznek tisztában azzal, milyen nagy szükségük van Isten kegyelmére, és arra, hogy a természetfeletti és teremtő Isten Szellemével közösségben legye-nek a személyes csendességükben.

Isten megismeréséhez gyermekeinknek időre, helyre, szorgalom-ra van szükségük, valamint arra, hogy kitartóan keressék az Urat. Korunk kultúrája gyors megoldásokat, vigaszt, instant vidám-ságot és szórakozást kínál – nekünk ezért semmit nem kell ten-nünk, csak hátradőlünk, és élvezzük mindezt. Ahhoz hasonló ez, mintha azt mondanánk: megismerhetünk valakit, és ő is megis-merhet minket pusztán azáltal, hogy megnézünk egy olyan fil-met, melyben az illető játszik. Az Istennel való járás ellentétes a kultúrával: nincsenek gyors megoldások; időt kell töltened az Úr-ral. Meg kell halnunk ahhoz, hogy éljünk; elveszítenünk valamit, hogy mást megnyerhessünk. A legnagyobbnak szolgálnia kell, és alázatban élnie. A kereszténységben másképp van, mint a világ-ban: aki vesztesnek néz ki, többnyire az a győztes. Nem elég, ha csak hetente, vagy havonta jössz Istenhez, hogy „fel legyél töltve”. Az Úrral való kapcsolat időt vesz igénybe. Isten az Őt éhező szív-hez szeret szólni.

Nincs az a program, rendszer, vagy pénzmennyiség, amibe Jézus teljesen „beleférne”. Jóval felette áll, sokkal nagyobb, és magasan fölötte áll még a legjobb erőfeszítéseinknek is, hogy Őt méltó mó-don bemutassuk. S jóllehet helyénvaló pénzt és egyebeket befek-

Page 101: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

102

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

tetni gyermekeink életébe – nem függhetünk a gyülekezeti rend-szerektől, pénztől, vagy programtól a tekintetben, hogy ezek majd Jézushoz vezetik őket. Ezek a programok megragadják a figyelmü-ket, lelkesítik őket, folyamatos elfoglaltságot jelentenek számukra, és tevékenyen tartják őket. De csupán az, hogy a lenyűgöző, mo-dernkori technológiának köszönhetően csemetéink tevékenyek, lelkesek, vagy elfoglaltak – nem ér fel azzal, mintha magával a cso-dálatos Úr Jézussal találkoznának. A bámulatos technológia, vagy a legtehetségesebb tanár kiváltotta lenyűgözöttség nem egyenlő az Isten gyönyörű volta miatti csodálattal. Ha egy mozgalmas, jó-pofa éneket éneklünk, arra táncolunk, és közben nagyokat kiál-tunk – az nem mindig jelenti azt, hogy szívből dicsőítünk is. Fon-tos, hogy a gyermekeink meg tudjanak ragadni olyan igazságokat, mint például a következőkben leírtak. Ha csak egy kicsit is meg tudjuk ragadni a csodálatos tartalmukat, akkor fog valódi lenyű-gözöttség, fellelkesültség és izgalom kialakulni bennünk:

Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.

— Kolossé 1:15-17

És a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve, feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja, lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása, jobb kezében hét csillagot tartott, szájából

Page 102: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

103

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik. Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott.

— Jelenések 1:13-17

Jézus sokkal több, mint bármely, legjobb tanterv. Magasan fölöt-te áll a legkiválóbb és legelragadóbb módszereinknek és techni-káinknak. Nem kell segédkezet nyújtanunk Istennek, és nem kell hízelegnünk gyermekeinknek, azt remélve, hogy így ők majd él-vezni fogják az imádságot, dicsőítést, vagy az Istenről való ta-nulást – mintha Isten unalmas lenne, vagy nem érne fel korunk lenyűgöző kommunikációs eszközeihez. Ha ugyanis még így vé-lekedünk, akkor még nem láttuk Jézust! Emlékszem, hallottam egy történetet egy közel-keleti nemzetből származó illetőről, aki Jézus követője lett. A bemerítkezésekor a pásztor úgy érezte, fel kell neki tennie egy bizonyos kérdést, mivel a kultúrájukban élők ellenségesen viszonyulnak a kereszténységre áttérőkhöz. – Kész lennél akár meghalni is Jézusért? – kérdezte a pásztor pu-

hatolózva.– Láttad-e Jézust valaha is? – válaszolta a bemerítkező, és szemei

csak úgy ragyogtak. – Nos, nem, a fizikai szemeimmel még nem – felelte a pásztor.– Ha láttad volna Őt, nem tennél fel ilyen kérdést – felelte a másik

határozottan. – Jézus az életem, a mindenem. Meghalni Őérte – óriási kiváltság lenne számomra!

Ez az a kérdés, melyre a mi kultúránknak is felelnie kell: „Láttad-e már valaha is Jézust?” Ez az a nagy kaland, melyben segítenünk kell gyermekeinknek, hogy ők is merészen nekivágjanak. Nincs más olyan életcél, ami felérne ezzel az egyetlen, nagy céllal: „hogy megismerjem Őt”.

Page 103: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

104

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Az imádság és az Istennel való bensőséges kapcsolat átadása gyermekeinknek

Lehetetlen átadnod az imádság szeretetét gyermekeidnek, ha benned ez nincs meg. Hogyan is taníthatnád őket a Jézussal való bensőséges kapcsolatra, ha a saját életedben nem fejlesztettél és alakítottál ki ilyen kapcsolatot az Úrral? Bármely tanár vagy szü-lő számára a legfontosabb dolog, hogy megragadja a szíved az a vágyakozás, amit a Zsoltárok 27:4 fejez ki:

Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben, láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.

Ezek Dávid király szavai. Jóllehet sokféle elfoglaltsága és rengeteg feladata volt; sok örömben volt része, és jó hírnévnek örvendett – Dávid király a szívében csak egyetlen dologra vágyott az Úrtól. Imádkozó és Istenhez közeli életet akart élni; hallani akart az Úr-tól, és igazi közösségben szeretett volna lenni Vele. Ezt nevezte úgy, hogy „az Úr szépségének szemlélése”. Vágyott az Isten trón-ja előtti közbenjárásra, melyet így nevezett: „az Úr templomában történő gyönyörködés”. Dávid király sátorában a szentek szentje az a fizikai hely volt, ahol Isten dicsősége szó szerint a földre jött. Dávid sátorát nevezhetjük úgy is, mint korának „ima-kohóját”. Ez szó szerint egy olyan földi helyszín volt, ahol a természetfeletti Is-tennel lehetett találkozni. Ez volt az a hely, ahol Dávid szakadat-lanul, élete minden napján az Urat akarta szemlélni, és közbenjáró imádságokat elmondani. Emellett pedig arra is lehetőséget akart teremteni, hogy egyszerűen csak találkozzon az Úrral, és szemlél-je Isten szépségét. Az imát és az Istennel való társalgást mintegy életformává akarta tenni – akármilyen hivatással vagy gyakorlati

Page 104: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

105

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

szereppel bírt is éppen. Függetlenül attól, hogy királyi, pásztori, zenészi, katonai vagy édesapai feladatkör várt momentán rá – Dá-vid mindenekelőtt imádkozó ember szeretett volna lenni.

Isten sajátos üzenetet adott Dávidnak; egy olyan megnevezést, amit senki másnak nem adott: „Isten szíve szerint való ember” (1Sámuel 13:14). Az Ószövetségben nincs feljegyzés egyetlen más olyan személyről sem – legyen szó akár jelentőségteljesebb, akár jelentéktelenebb illetőről, prófétáról vagy királyról –, aki ezért az „egyetlen dologért” esedezett volna az Úrhoz. Jézus azonban megemlíti ugyanezt a kifejezést az Újszövetségben, amikor betá-niai Máriáról szólt:

Pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.

— Lukács 10:42

Máriát senki sem foszthatja meg e döntésétől. Máshogy fogal-mazva: az Úr nem fogja azt mondani Máriának, hogy márpedig igenis keljen fel, ne üljön a lábainál, hanem azonnal segítsen test-vérének. Legtöbbünket könnyedén ki lehet zökkenteni az imá-ból, azaz az Úr Jézus lábai előtt való üldögélésből. Milliónyi más egyéb tennivaló is eszünkbe juthat. Úgy érezzük, hogy az imád-kozás valamiféle gyenge dolog, és a legkisebb, adódó alkalomnál megpróbálunk továbblépni valami más olyan tevékenységbe, ami ténylegesen valami kézzelfogható dolog elérésével kecsegtet.

Jézus annyira kedves és irgalmas; ismeri törékeny voltunkat. Min-dent tud rólunk, azt is, hogy hajlamosak vagyunk arra, hogy aktí-van tevékenykedjünk Őérte. De Isten királyságát az imádság moz-gatja. Jézus ilyen módon kommunikál az Atyával, és nekünk is ilyen

Page 105: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

106

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

módon kell kommunikálnunk Vele. Isten nem változik; nekünk kell Őhozzá alakulnunk. Így tehát Isten, az Ő hatalmas bölcsessége és szeretete által vezérelve, segít nekünk azáltal, hogy nagyon is vi-lágossá teszi: Ő az Isten. Neki nincs szüksége senkire ahhoz, hogy lelkeket, vagy árvákat mentsen meg, ellenben szereti az együttmű-ködést, így hív minket, hogy segítsünk Neki. Mi viszont pont for-dítva állunk ehhez: úgy gondoljuk, az imádság arra való, hogy Is-ten segítségét kérjük a céljaink eléréséhez, és emberbaráti terveink kivitelezéséhez. Ám az élet valójában Istenről szól: az Ő céljairól és terveiről. Az Úr nem azért létezik, hogy nekünk segítsen, hanem mi létezünk azért, hogy Őt szolgáljuk, szeressük, dicsőítsük, és en-gedelmesen kövessük. Magunkra hagyottan úgy végeznénk, mint Márta: fel-s alá szaladgálnánk nagy elfoglaltságunkban. Jézus vi-szont azt szeretné, ha olyanok lennénk, mint Mária. Jézus nem azt mondta, hogy „két dolog szükséges”, vagy „Mária dolga előrébb való; neked pedig mindkettőt kellene tenned: szolgálnod is, és a lá-baimnál ülnöd is”. Nem, hanem Jézus ezt mondta: „Egyetlen dolog-ra van szükség, és Mária ezt választotta”. Ennyi az egész!

Ha viszont a visszájáról indulunk neki, és előbb Márta módjára cselekszünk, akkor már nem lesz könnyű áttérnünk az Úr szerin-ti módra. Ha először az Isten szerint való módon kezdünk, és időt töltünk Jézus lábainál, akkor a szeretet cselekedeteit is meg fog-juk tudni tenni. Sőt, mivel a helyes sorrendben történik mindez, sokkal nagyobb kenet is lesz a szolgálatunkon. Más szavakkal ki-fejezve: a szolgálat nem szükségszerűen fog rávezetni arra, hogy időt töltsünk Jézus lábainál. Mindazonáltal az Úrnál való „üldögé-lés” minden esetben a szolgálatra is rávezet minket. Ez azért van, mert Isten megérinti szívünket a sok árva és az elveszett emberek iránti együtt-érzésével. Valójában, amikor Jézus lábainál ülünk, és előbbre jutunk az Ő megismerésében, illetve szeretjük Őt, és

Page 106: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

107

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

részesülünk szeretetében – akkor két dolog biztosan bekövetke-zik. Az első, hogy elkezdjük szeretni magunkat; a második pedig, hogy elkezdünk úgy szeretni másokat is, mint magunkat. Miért? Azért, mert Isten szeretet. Nem a saját erőnkből szeretnénk szeret-ni, mivel ez nem fog működni, nem lesz tartós és lankadatlan. Is-ten szeretete azonban erőteljes és örökkévaló. Amikor Mária Jézus lábainál ült, megérintette Jézus szívét, és Jézus is az ő szívét. És ak-kor Mária szolgálata, munkája és jó cselekedetei már nemcsak Jé-zusnak a különböző körülményekben lévő emberek iránti szerete-téből fakadtak, hanem dicsőítéssé, a szeretet és az engedelmesség kifejeződésévé is váltak.

A legjobb, ha azzal kezdjük, hogy hangsúlyt fektetünk mindar-ra, amit az Úr a leginkább hangsúlyosnak tart a saját életünkben, és utána a gyermekeink figyelmét is felhívjuk ezekre. Miközben azzá a személlyé válsz, aki erre az „egyetlen, legfőbb” dologra tö-rekszik, a rád bízott gyerekeket se hagyd ki ebből. Ahogy Istennel jársz, vezesd kézen fogva gyermekeidet is. Amikor megérinted az Urat, oszd meg átéléseidet a gyermekeiddel is. Kérdezd meg, ne-kik milyen találkozásaik voltak az Úrral! Legyen az életcélod az, hogy Istent megismerd; hogy Vele járj; hogy szeresd Őt; és megta-pasztald szeretetét. Ha Isten veled van, akkor az Ő jelenléte ellen-állhatatlan módon megérinti majd gyermekeidet. Tehát törekedj arra, hogy olyan legyél, aki Isten jelenlétét hordozza. Ezt a dönté-sedet pedig tükrözze az, ahogyan az idődet töltöd, és a pénzedet költöd. Nem tudjuk megosztani, se továbbadni mindazt, amivel mi magunk nem rendelkezünk.

Szeresd Isten IgéjétSzakadatlanul úgy gondoljuk, hogy Jézust érdekessé, izgalmas-sá, színessé vagy épp modernné kell tennünk. Azon igyekszünk,

Page 107: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

108

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

hogyan tehetnénk Isten szavát még érdekesebbé a gyerekek szá-mára, miközben valójában azt sem tudjuk, a saját magunk szá-mára hogyan tegyük izgalmassá. Ha a Biblia nincs hatással ránk, akkor nem tudunk őszintén lelkesíteni egy másik nemze-déket. Az igazság az, hogy Isten Igéje leírhatatlanul gyönyörű; akár csak egyetlen szava is sokrétű és lenyűgöző mondanivaló-val és dicsőséggel bír. A jelentésnek és szépségnek több rétegé-vel is rendelkezik. Isten Igéje a legdrágább kincsünk a jelenkor-ban és az örökkévalóságban is, és sohasem lesz idejétmúlt. Még az örökkévalóságban is le fog nyűgözni bennünket; és már most is lenyűgözi szívünket. Ha ez nem így van, akkor kérjük az Urat, hogy adjon megértést és a szava utáni éhséget. Az élő Igét úgy kell keresnünk az írott Igében, mint az elrejtett kincset (Példabe-szédek 2:1-5).

Isten úgy teremtett minket, hogy belénk helyezte a lenyűgözött-ségre való vágyat is, és a szívünkbe helyezett egy olyan „részt”, amelyet csak Ő tud lenyűgözni. Jól „összerakott” minket! A szí-vünket senki és semmi más – egyedül csak Isten tudja megelé-gíteni. Tehát serkenjünk fel! Ugyanis félálomban vesztegelünk, azt gondolva, hogy az Ige túl nehéz a gyerekeknek. Jézus azon-ban felhívta a figyelmünket: csak gyermekies szívvel rendelke-zők léphetnek be Isten királyságába. Tehát lelki értelemben igen-is alszunk, ha azt gondoljuk, egyéb módokon kell lenyűgöznünk a gyerekeinket – semmint hogy azáltal, hogy az Úr fenségével ta-lálkozzanak.

Szívünkből kellene vágynunk arra, hogy gyermekeink meglássák az Úr Jézus arcát; ismételten meghallják az Ő páratlan hangját; s hogy ennek köszönhetően megtapasztalják az öröm teljességét (mint aho-gyan Keresztelő János is annak idején). Emellett pedig, hogy Isten-

Page 108: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

109

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

től jövő álmokat is kapjanak; természetfeletti látásaik legyenek; Is-ten jelenlétét megtapasztalják; és elragadtassanak szellemben (mint ahogyan Pál apostol is). S hogy ugyanaz az irgalom töltse be szívü-ket, mint ami Jézus szívét is betöltötte, amikor ezt mondta: „Úgy sze-ressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”. Ekkor ők is olyan csatornákká válnak, akiken Isten ereje át tud áradni, hogy így a ha-lottak feltámadjanak, és a betegek meggyógyuljanak.

Amennyiben te szereted Isten Igéjét, és meg is osztod azt gyer-mekeiddel, valamint, ha látnak elérzékenyülni már csak az Úr Jé-zus Neve hallatára is – akkor bizonyosan elgondolkodnak ezen. Gyermekeink vágynak Isten megismerésére, és arra is, hogy képe-sek legyenek erre. Túl sok éven át azonban ennél jóval kevesebbet nyújtottunk nekik – mivel mi magunk sem rendelkeztünk többel. Sajnálatos módon sokkal kevesebbel beértük, mint annak a teljes-ségével, amire Isten pedig megteremtett bennünket.

Ahogy a gyermekek látják az életed „táncát” Isten trónja előtt, a szívük húzni fogja őket arra, hogy ők is becsatlakozzanak. Le sem tudod majd állítani őket! Ahogyan látják, hogy te megtérsz, Isten-hez kiáltasz, az Úrra éhezel, és szent odaszánásban jársz a hit út-ján, követni fognak, mert ami téged megérint, az számukra is el-lenállhatatlanná válik. Az Úr Jézus ellenállhatatlan egy nyitott és bűnbánó szív számára. Ha azért imádkozol, hogy többet lássa-nak meg Jézusból, akkor többet is fognak meglátni. Ne feledd el a Jakab 4:2-t – minél többet kérünk Istentől, annál többet kapunk Tőle! Kérjetek, és adatik nektek. Hisszük-e ezt? Ahogy a gyerekek egyenként beszámolnak az Istennel kapcsolatos megtapasztalása-ikról, sarkalljuk őket a megtérésre, az Isten utáni éhségre, és Isten Igéjének felfedezésére! Olvassuk el például a „The Practice of the Presence of God” („Isten jelenlétének gyakorlása”) című könyvet,

Page 109: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

110

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

amely a 16. században élt szerzetes, Brother Lawrence („Lőrinc testvér”) inspiráló történetét tartalmazza, vagy vegyünk kézbe más egyéb, ihletett életrajzokat, hogy megismerjük, mások miként járták ugyanezt az utat. Ültesd át gyakorlatba mindazt, amit meg-tanulsz, és ösztönözd arra a gyerekeidet, hogy ők is „gyakorolják” Isten jelenlétét!

Gyakorold a prófétai dolgokatTanuld meghallani Isten hangját az otthonodban és az iskolád-ban, és bárhol, amerre éppen jársz. A rád bízott gyermekek életé-re nézve prófétai módon mondd ki mindazokat a szellemi élettel teljes beszédeket, amiket Isten a szívedbe ültetett. Ne arra töre-kedj, hogy olyan elképesztő prófétai üzeneteket adjál át, amitől az emberek elámulnak majd, és „sztárságra” emelnek! Egyszerű-en csak azzal kezdd, hogy töltsd meg szívedet Istennek az Igé-ben leírt szavaival, és a Szent Szellem ösztönzésére mondj ki pró-fétai módon adott, konkrét igéket a gyerekekkel kapcsolatban. Ne feledd: a prófétálás szelleme a Jézusról szóló bizonyságtétel. Biztasd őket, hogy beszéljenek úgy, mint amire a Kolossé 3:16 is buzdít:

A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel…

— Kolossé 3:13

Élj a 'Hegyi beszéd' szerinti életetTanulmányozd a Máté 5-7 fejezeteket, hogy világosan lásd, maga az Úr Jézus milyen életmódra buzdított bennünket. Ezt az élet-módot gyakorold mindvégig, valamint ösztönözd erre gyerme-keidet is.

Page 110: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

111

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Mondj történeteketBeszélj a gyerekeknek túlzások nélkül arról, mely dolgokat cselek-szik az Úr a földön. Ha a kezedbe került egy-egy izgalmas bizony-ságtétel, mondd el a gyerekeidnek is! Az efféle történetek az ébre-dés utáni éhséget alakítják ki bennük. Meséld el nekik, ha hallasz halottak feltámadásáról, vagy betegek gyógyulásáról!

Mondj a gyerekeknek igaz történeteket múltbeli, ébredési mozgal-makat beindító emberekről és imaharcosokról. Minden gyereknek hallania kellene Müller Györgyről, Jonathan Edwardsról, a Wes-ley testvérekről, David Brainerdről és Smith Wigglesworthről, hogy csak néhányat említsünk. Olvass nekik modernkori hit-története-ket is olyan egyénekről például, mint Rolland és Heidi Baker, vala-mint olyan eseményekről szóló beszámolókat is, mint például az af-rikai Mozambikban zajló ébredés. Fontos, hogy e személyeknek ne csak a munkásságát, hanem legfőképp a szívüket, a mozgatórugói-kat is megismerd. Ne csupán a szolgálatukat követő jelekről és cso-dákról számolj be. Nézz utána az imaéletüknek; figyeld meg, mily sok időt töltöttek Jézussal. Lásd meg az Isten iránti odaszánásukat, és a szívükben égő tüzet, mely hajtotta őket arra, hogy az Úrral járjanak. Oszd meg felfedezéseidet a gyermekekkel is. Amennyiben ők is misz-sziós utakon vettek részt, hallgasd meg szívesen beszámolóikat, és értékeld bizonyságtételüket. Szakíts időt arra, hogy beszélgess velük, hogy elmondhassák neked, ők hogyan élik meg az imádságot; kikért imádkoznak, és milyen ima-meghallgatásokat tapasztalnak! Fogadd örömmel, ha az imáik gyümölcseként bekövetkező „jó hírekkel” eléd állnak; ha felsorolják, kik tértek meg, és kik gyógyultak meg.

A fiam épp most mondott el egy döbbenetes bizonyságot arról, hogy prófétai üzenetet kapott arról, hogy az egyik barátja család-jában hamarosan megtér valaki. Ebben a családban néhány hó-

Page 111: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

112

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

nap leforgása alatt három családtag is erőteljes módon találkozott Jézussal. Álmokat, látomásokat kaptak, és valóságos megtérések történtek. A gyermekeiddel bátran ossz meg olyan misszionáriu-sokkal, imakérésekkel és ima-meghallgatással kapcsolatos beszá-molókat is, akikkel te, illetve a gyülekezeted szorosabb kapcsolat-ban álltok. Az iskolátokban pedig vegyétek fontolóra azt is, hogy olyan árvákat fogadjatok örökbe, akikért ti és a tanulók rendszere-sen imádkoztok, illetve akiket anyagilag támogattok is.

Legyen imádkozó életedTörtént, hogy egyszer, mintegy tizennyolc évvel ezelőtt, az egyik kedves barátommal, Jennyivel beszélgettem. Gyakran összejöt-tünk imádkozni, leginkább azokért a gyerekekért, akikkel valami-lyen kapcsolatban álltunk. Aznap Jenny éppen elmenőfélben volt, de egy darabig még ott álldogált a bejárati ajtónál. Úgy tűnt, mint-ha még nem fejeztük volna be teljesen az ima-találkozónkat – de egyikünk sem tudta, hogyan is folytassuk. „Jenny, hogyan válhatnánk mi magunk imádságokká?” – tört fel belőlem a kérdés.Ő csupán annyit válaszolt: „Igen, erre lenne szükségünk!”De egyikünk sem tudta, hogyan ültessük át ezt gyakorlatba. Az Is-ten utáni éhségünk cseppet sem hagyott alább, és a szívünkre ne-hezedő szent teher, hogy imádkozzunk, sem csökkent.

Valójában csak egyetlen dologra van szükségünk az életben, és itt hadd ismételjük meg újra Jézusnak a Mártához intézett szavait a Lukács 10:42-ből:

Pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.

— Lukács 10:42

Page 112: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

113

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Minden más ebből az egyetlen, szükséges dologból fakad – abból, hogy mi időt töltünk az Úr Jézus lábainál. Ha odatelepedünk az Úr lábaihoz, akkor a gyerekek is velünk tartanak majd.

Ahogyan szemléljük Jézus jellemének bizonyos tulajdonságait – mint például az irgalmát, kegyelmét, örömét és imádkozó lelküle-tét –, mi is egyre inkább hasonlítani fogunk Hozzá:

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.

— 2Korinthus 3:18

Tanuljunk Jézusról, a Nagy Közbenjáróról Tanulmányozzuk együtt, hogyan élt Urunk, és miként vezet-te imádság az életét. Olvassuk el, és gondolkodjunk el mindar-ról, amit az imádságról tanított, és kövessük példáját! Szeretnénk megismerni az Úr Jézust, és az Ő természetének egyik fontos ré-sze: az imádkozó lelkülete. Ő Jézus Krisztus, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Örökké él, és közbenjár értünk. Ismernünk kell annak a Férfiúnak a szívét, akivel az örökkévalóságban együtt leszünk, mint Menyasszonya. Az Úr Jézus igazi Közbenjáró, egy imádkozó Ember. Jézus Király és Pap örökké. Ima által működte-ti királyságát, és ezáltal folytat meghitt beszélgetéseket saját Édes-atyjával. Ismernünk kell annak a Férfinek a szívét, akivel eljegyez-tettünk.

Mert aki alkotott, az a férjed…— Ézsaiás 54:5

Page 113: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

114

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Ha meg szeretnénk ismerni Őt, amire a Filippi 3:10 buzdít is, ak-kor nem szabad figyelmen kívül hagynunk az Úr természetének e legfontosabb jellemzőjét. Kérnünk kell az Urat arra, hogy tanít-son bennünket imádkozni. Meg kell kérnünk, hogy adjon nekünk lelki éhséget a következőkre: az Istennel való bensőséges kapcso-latra, vajúdó imádkozásra, közbenjárásra, dicsőítésre, az Úr szí-ve dobbanásának meghallására, és az Istenre való várakozásra. Jól tennénk, ha mi is gyakran visszhangoznánk Jézus tanítványa-inak imakérését: „Urunk, taníts minket imádkozni”. Így olyanok lehetnénk, mint Jézus, az Ima Embere, a Nagy Közbenjáró, és a mi életünk is folyamatos ima lehetne. Ahogyan gyakoroljuk az Isten jelenlétében való megmaradást, mi is imádsággá válhatunk. Éle-tünk szó szerint az Isten trónja elé felszálló, illatos tömjén örökös feláramlása lehetne.

Az 1Thesszalonika 5:17 azt mondja, hogy „szüntelenül imádkozza-tok, mindenért hálát adjatok”. Hiszem, hogy Szent Szellemmel be-töltve, és Jézus jelenlétében lakozva olyan emberekké válhatunk, akik a nap 24 órájában imádságos életet élnek. Kulcsfontosságú, hogy mi magunk is az ima emberei váljunk, ami aztán megala-pozza, hogy az ima valóságos voltát továbbadhassuk gyermeke-inknek. Imádkozz a rád bízott gyerekekért, és rendszeresen velük együtt is! Serkentsd őket arra, hogy imádkozzanak egymásért! Ta-nítsd meg nekik a Bibliában található apostoli imákat! (A könyv végén található Függelékben van egy lista, amely a leginkább is-mert bibliai imádságokat tartalmazza.) Minden lehetőséget meg-ragadva beszélj nekik Jézus szépségéről, öröméről, fenségéről és mindentudásáról. Mindez lehet egy kinti séta közben elhangzó pár mondat; egy ötperces buzdítás; valamely örömteli esemény kapcsán kellő időben elhangzó üzenet; spontán imádság egy tanó-ra közepén, a Szent Szellem késztetésére reagálva; vagy épp egy-

Page 114: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

115

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

egy adott témára fókuszáló, félórás tanítás; netán fegyelmezés, és így tovább. A lényeg: ragadj meg minden lehetőséget a Jézusról szóló bizonyságtételre.

Kérd a Szent Szellemet, hogy segítsen Hozzá fordulnod, imád-koznod, bensőséges közösségben lenni Vele – még a saját legfáj-dalmasabb, legnagyobb kihívásokat magában rejtő és legnehe-zebb élethelyzeteidben is! Hadd kérdezzem meg: Vajon ezekben a helyzetekben első, természetes reakcióként imádkozunk-e? Vagy pedig egyből az aszpirinért nyúlunk; kinyitjuk a hűtőt; megpró-bálunk elérni egy bizalmas barátot; esetleg a bankszámlánkban bízunk? Amikor rossz hírt kapunk, hogyan reagálunk: zúgoló-dunk és aggódunk-e, és a saját erőnkből, vagy természetes böl-csességünk alapján próbáljuk megoldani a helyzetet? Vagy pedig az Úrba kapaszkodunk, Isten bölcsességében és jelleme erősségei-ben bízva? Mindezek a helyzetek lehetőségek arra nézve, hogy az ima embereivé váljunk.

Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján…

— Filippi 3:8-9

Te melyiket választanád a kettő közül? Azt, hogy majdan úgy állj majd az Úr előtt, hogy ott van benned annak a nyoma – még ha a legapróbb is –, hogy a saját igazságodban, bölcsességedben, vagy erődben bízva éltél – vagy pedig a saját gyengeségeidet felismerve

Page 115: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

116

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

éltél, és a világ pusztaságából a Szerelmesedre támaszkodva jösz-sz ki (Énekek Éneke 8:5)? Igen – annak tudatában, hogy saját ma-gad gyönge voltál, mégis szakadatlanul abban az igazságban jár-tál, hogy Isten ereje a te erőtlenséged által lesz teljes (2Korinthus 12:9)? Legyél hát az ima emberévé, mindenkor és minden időben, akárhol vagy, és akármit is tegyél! Mostantól fogva kérdezd Istent, keresd Őt, Őreá tekints, és Őreá nézz fel!

Hogyan lehet imádkozó életünk?

1. Olvasd el többször is a 119. Zsoltárt S miközben olvasod, imádkozd is el! A kifejezései némelyikét köz-vetlenül Istennek mondd. Képzeld el, hogy a Felséges trónja előtt állsz a magasságban! Ami igaz is, hiszen ott állsz, ha Jézus köve-

Amásodik osztályosokat tanító hittan-oktatónk elmondott egy bizonyságot egy nagyon kü-lönleges esetről, ami az osztályában történt: „Az egyik kislány azt szerette volna, hogy le-

írjam azokat a szavakat, amiket diktált. S egy lenyűgöző és hiteles bizonyságot mondott így el.

Beszámolt arról, Isten mennyire hűséges volt hozzá egész életében. Könnyek között beszélt az

édesanyjáról, aki egy afrikai országban halt meg, és arról, hogy arra kérte Istent, helyezze őt ke-

resztény családba, hogy így még inkább növekedhessen Jézus megismerésében. Isten pedig, hűsé-

gesen meg is válaszolta az imáját azáltal, hogy Amerikában adott neki családot.

Ez nagyon kedves bizonyságtétel volt. A kislány a vállaimon sírt, miközben imádkoztam és hálát ad-

tam az Úrnak az életében megnyilvánuló hűségéért.

Együtt dolgoztunk tehát (én lejegyzeteltem a szavait, miközben ő egy képet rajzolt). Közben fel-

ajánlottam, hogy bárki, aki szeretne, kijöhet, és bemutathatja a kész munkáját. A legtöbben kijöt-

tek, és ez a kislány is, aki újra elsírta magát, miközben beszélt. A másodikosok nagyon édesen rea-

gáltak, körbevették őt, és kézrátétellel imádkoztak érte. Legalább tíz percig szolgáltunk felé ilyen

módon. A kislány sokat sírdogált; számos szeretetteljes imádság hangzott el. A végén pedig csak

úgy ragyogott az örömtől, amikor azért imádkoztunk, hogy az Úr öröme legyen az erőssége.

Page 116: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

117

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

tője vagy (Efézus 2:6). Addig olvasd és imádkozd a szavakat, amíg legalább egy kicsit megérinti a szívedet! Ez csak a kezdet, de menj tovább! Szánj időt az imára és böjtre! Rendezd át az életedet, vá-lassz más munkát, csökkentsd az anyagi javaid körét! Böjtölj és imádkozz azért, hogy betöltsön az Isten utáni éhség, míg az Úr tüze el nem kezd égni benned – és míg az nem lesz a legfőbb, min-denek feletti vágyad, hogy Istent megismerd. Addig imádkozz, amíg nem találkozol Jézussal (aki az Élő Ige), és amíg olyan nem leszel, mint azon régi próféták, akik Istennel jártak!

Addig imádkozz, amíg nagyon mély vágyat nem érzel arra néz-ve, hogy megtudd, Jézus mit gondol és érez minden egyes dolog-gal – a gyerekeiddel, családoddal, városoddal, gyülekezeteddel – kapcsolatban. Isten az Ő saját örömére és tetszésére teremtett bennünket, és Isten Fiának örökségévé kell válnunk. Ebben az én-központú nyugati kultúrában meg kell változtatnunk gondolko-dásunkat, és rá kell ébrednünk, hogy minden Jézusról szól: az Ő vágyairól, kívánságairól és terveiről. Ő az öröktől fogva létező Is-ten, és mi az Ő teremtményei vagyunk. Isten akaratának meg kell valósulnia a földön éppúgy, ahogy a mennyben is. Tehát ha mi tényleg szeretnénk megtanítani gyermekeinket arra, hogyan járjanak Istennel, akkor meg kell változnunk. Isten szerinti módon át kell formálódnunk, és meg kell hajolnunk az Úr nagysá-ga előtt. Egyet kell értenünk azzal, ahogyan kormányozza az álta-la teremtett egész világot. Meg kell találnunk Istent, hogy a gyere-keket aztán Őhozzá vezethessük. Szükséges, hogy az életünkben legyen egy „múltja”, azaz története (értsd: folyamatos megvalósu-lása) annak, hogy mi igenis Istennel járunk. Csak így tudjunk segí-teni gyermekeinket abban, hogy ők is eljussanak ugyanerre.

Page 117: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

118

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

2. Légy tisztában az imádság igazi természetével Nehéz arra vágyni, hogy az ima emberévé válj, ha közben az imádságról azt gondolod, hogy unalmas. Az emberi szív arra te-remtetett, hogy Isten lenyűgözze, ahogy már korábban is megfo-galmaztuk. Ha az imádság kommunikációt jelent egy olyan iste-ni Személlyel, aki mindenestől gyönyörű, dicsőséges, lenyűgöző, méltóságteljes, csodálatos és megindítóan fenséges – akkor az imádság egyáltalán nem lehet unalmas dolog. Az imádsággal kap-csolatos felfogásunknak kell tehát megváltoznia; ki kell gyógyul-nunk téves elképzeléseinkből. Tedd életcéloddá, hogy felfedezed, milyen az örömteli és élvezetes imádság! Kérd a Szent Szellemet, hogy segítsen! S készülj fel egy egész élethosszig tartó „utazásra”, azaz folyamatra. Adj szabad kezet az Úrnak, hogy az életedben és körülményeidben az akarata szerint történhessen minden. En-gedd, hogy úgy alakítsa életedet, hogy növekedni tudjon az imá-val kapcsolatos megértésed, ahogyan azt az Ige eléd tárja. Ameny-nyiben az életed megtelik az ima örömével, a gyermekeid rögtön fel fogják azt ismerni, mivel átformálódik az életed, amit ők is ész-revesznek, és mintegy mágnesként fogod vonzani őket. Nekik is kell majd az, amivel te rendelkezel.

3. Imádkozva olvasd az IgétA következőkben található az Ige imádkozva olvasásának két egy-szerű módja. A gyerekeket már egészen kicsi koruktól kezdve ta-nítsuk meg ezekre.

Az imádkozva olvasás első módjaOlyan bibliai verseket viszünk imában az Úr elé, amelyek erősíte-nek az Isten Igéjébe vetett hitünkben. Ezek az igék arról szólnak, hogy Isten szeret, vezet és védelmez bennünket; megbocsát ne-künk, meggyógyítja sebeinket és gondoskodik rólunk.

Page 118: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

119

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Először is, hálát adunk Istennek egy bizonyos igazságért. Ezekből az igazságokból aztán a hálánkat vagy bizalmunkat kifejező, egy-szerű mondatokat formálunk. Példaképpen hangosan kimondjuk:

„Köszönöm, Uram, hogy szeretsz engem!” (János 15:9) Vagy: „Köszönöm, Uram, hogy megbocsátottál nekem!” (1János 1:9)„Bízom benne, hogy szeretsz engem.”Vagy: „Bízom benne, hogy megbocsátottál nekem.”

Másodszor, arra kérjük Istent, hogy jelentsen ki (mutasson meg, vagy adjon) nekünk bizonyos igazságokat. Például megkérhetjük Istent, hogy árassza ki ránk, vagy adja nekünk a kijelentés szelle-mét (Efézus 1:17). Például imádkozhatunk így: „Atyám, mutasd meg nekem, mennyire szeretsz!” (Vagy: „…hogy megbocsátottál nekem.”)„Kérlek, nyisd meg szemeimet, hogy újfajta módon, és igazán megláthassam, mennyire szeretsz engem (...hogy megbocsátottál nekem)!” „Kérlek, add nekem a kijelentés szellemét az irántam való szerete-teddel kapcsolatban!” Az imádkozva olvasás második módja Azáltal is aktívan beszélgetünk Istennel, hogy imáinkban mintegy „visszaimádkozzuk”, azaz megvalljuk azokat az igazságokat, me-lyek arra ösztökélnek minket, hogy „engedelmeskedjünk” az Ő Igéjének. Ezeket az igazságokat akkor is megvallhatjuk, amikor a Sátán támadja az életünket.

Íme, két megvalósítási módja a fentieknek:Először is, odaszánjuk magunkat (mintegy „beirányozzuk” ma-gunkat, döntést hozva) arra, hogy olyan módon fogunk engedel-

Page 119: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

120

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

meskedni Istennek, mint ahogyan azt egy-egy adott bibliai sze-mély tette, vagy, mint ahogyan arról adott igeversek szólnak. Egyszerű állításokat fogalmazunk meg, valahogy így:

„Úgy döntök, engedelmeskedem ennek az igének.” (Például: a Máté 22:37-nek.)„Odaszánom a szívem, hogy szeresselek Téged, és hogy engedel-meskedjek neked, Uram, azzal kapcsolatban, hogy mire irányul a tekintetem”, mint ahogyan Dávid is tette (Zsoltárok 101:3).Vagy: „Odaszánom a szívem, hogy úgy szeresselek, mint Dávid” (Zsol-tárok 18:1).Vagy: „Én is el akarom viselni a nehézségekkel teli időszakokat, mint ahogyan Pál apostol is tette” (2Timóteus 2:10).Vagy: „Úgy szeretnék én is imádkozni, mint Dániel” (ld. Dániel 6:10).

Másodszor, arra kérjük Istent, adjon erőt, hogy engedelmesked-hessünk az adott bibliai igazságoknak, és olyanok lehessünk, mint a bibliai hősök. Megkérjük Istent, hogy segítsen engedelmesség-ben járnunk bizonyos területeken. Például, a Biblia előirányozza, hogy töltekezzünk be Szent Szellemmel (Efézus 5:18), és három konkrét módot is említ ennek megvalósítására:

i) Egymással zsoltárokban, dicséretekben és szellemi énekekben kell beszélgetnünk (Efézus 5:19)Ima: Kérlek, jöjj, Szent Szellem, és adj kegyelmet ennek megtéte-lére, hogy inkább Isten Igéjét szóljam – és ne panaszkodó, nega-tív vagy pletykálkodó szavakat mondjak, amiket egyébként sajnos gyakran mondok.

Page 120: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

121

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

ii) Mindig, mindenért hálát kell adnunk Istennek, a mi Atyánk-nak, Jézus Krisztus nevében (Efézus 5:20)Ima: Segíts, Uram, ebben – kérlek, emlékeztess, hogy mindenkor hálát adjak! Engedelmeskedni szeretnék ennek, és arra kérlek, segíts imádságban kifejeznem az irántad való hálámat! Segíts, hogy na-ponta hálát tudjak adni Neked.

iii) Engedelmeskednünk kell egymásnak, Krisztus félelmében. (Efézus 5:21)Ima: Dicsőség Atyja, segíts, hogy engedelmeskedni tudjak mások-nak akkor, amikor nem igazán akarom ezt tenni. Különösen a há-zastársammal kapcsolatban kérem ezt. Kérlek, mutasd meg nekem azokat az alkalmakat, amikor csak a büszkeség az egyetlen oka an-nak, hogy nem akarok másvalaki útmutatása szerint tenni dolgo-kat. Segíts, Uram!

4. Rendszeresen beszélgessünk a Szent SzellemmelIsten úgy tervezte, hogy majd egyszer felvitessünk azon dicsőség-be és közösségbe, ami mindörökre szólóan létezik a Szenthárom-ság-Isten tagjai (az Atya, a Fiú és a Szent Szellem) között.

…hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek… Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet.

— János 17:21,24

Pál apostol pedig a korinthusi testvéreknek írt második levelében szintén megerősíti a Szellemmel való közösséget, mint lényeges valóságot:

Page 121: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

122

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

— 2Korinthus 13:14

Pál ezzel az előirányzással nagy jótéteményt és áldást adott a ko-rinthusi hívőknek. Az Isten kegyelmének, szeretetének és a Vele való közösségnek ezen háromrétű áldása jelzi mindazt, amit Isten szeretne kiárasztani ránk a Vele való kapcsolatunkban.

Ez indikátora, azaz mutatója annak, mi is fontos igazából Isten szí-vének: Először is, hogy részesüljünk az Ő kegyelméből, avagy az Ő szent erejéből, hogy ellenállhassunk a bűnnek, és igazságosságban jár-hassunk (Titus 2:11-13). Másrészt, hogy részesüljünk Isten szeretetéből, és a szívében lévő atyai gyengédségből.Harmadrészt, hogy részesüljünk a Vele való közösségből (a szó egyéb jelentései: társaság, szövetség), és hogy a bennünk élő Szent Szellemmel tudatosan barátságot ápoljunk.

János apostol szintén beszélt az Atyával és a Fiúval meglévő kö-zösségünkről:

Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.

— 1János 1:3

Kétféle módja van annak, hogy az értelmünkkel Isten keresésé-re fókuszáljunk. Az egyik, ha úgy figyelünk Istenre, mint aki az Ő

Page 122: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

123

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

trónján ül (Jelenések 4), miközben így imádkozunk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. A másik, ha úgy fókuszálunk Istenre, mint aki a szellemünkben él. „…annak belsejéből élő víz folyamai öm-lenek” (János 7:38). Ez a „belső emberünk”, vagy, egész egyszerű-en: a szívünk, melyből élő vizek folyamai ömlenek. Ezzel az imád-sággal figyelmünket a Szent Szellemre fordítjuk, aki bennünk él. Pünkösd óta ugyanis a Szent Szellem minden egyes hívő szívében „kialakította” a Szentek Szentjét. Ilyen módon napi 24 órában, a hét minden napján bemenetelünk van Istenhez.

Amikor arról beszélünk, hogy a bennünk élő Szellemre figyelünk, avagy a „szívünkben lévő Istenre”, akkor világos határvonalat kell húznunk a Szent Szellemmel való igazi közösség, és a hamis val-lások között, melyek a „lépjünk érintkezésbe a bensőkkel” fráziso-kat használják. Ha megpróbálsz kapcsolatba kerülni a bensőddel, akkor annak a vége az lesz, hogy nagy valószínűséggel démonok-kal fogsz beszélgetni. Mi tehát nem a saját emberi szellemünkre te-kintünk, hanem Istenre, aki lakozást vett minden egyes hívő szí-vében. Ő nagyon is jól megkülönböztethető tőlünk (mi ugyanis nem válunk „Isten részévé”), de mégis bennünk él.

Közösségben lenni a Szent Szellemmel annyit tesz, hogy gyakran beszélgetünk Vele, ahogyan átadjuk Neki szívünket. A Szellem-ben történő járás (Galata 5:16) előirányozza, hogy beszélgessünk a Szent Szellemmel. Ha beszélünk Hozzá, válaszolni fog. Nem min-dig hallható hangon fogjuk Őt érzékelni, hanem sokkal inkább fi-nom benyomásokon keresztül. Azáltal beszél, hogy megmelenge-ti szívünket, és érzékennyé tesz a Tőle jövő sugallatokra. A Szent Szellem nagyrészt úgy kommunikál velünk, hogy felébreszti, és új megértésre juttatja elménket Jézussal kapcsolatban, valamint megpuhítja érzéseinket, hogy érezhessük, amit Ő is érez. Mihely-

Page 123: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

124

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

st tudatára ébredünk annak, hogy a Szent Szellem munkálkodik bennünk, jóval többet fogunk időzni az Ő jelenlétében.

A Szent Szellem annyira tiszteletben tartja a mi részünket a Vele való kapcsolatunkban, hogy nem kényszeríti ránk, hogy beszél-gessünk Vele. Vágyik utána, és türelemmel várja (Ézsaiás 30:18) míg megszólítjuk. Isten oda-vissza párbeszédet szeretne velünk folytatni. A szeretet önkéntes reakciót vár. Az Úr tehát várakozik, és hív bennünket mélyebb, folyamatosabb kommunikációra. Isten időnként olyan módokon beszél hozzánk, amelyeket talán nem annyira értékelünk, illetve kezdeményezünk. Például, ha megszo-morítjuk Őt, és már majdnem elkövetünk egy hatalmas baklövést, akkor lehet, hogy beszélgetést fog kezdeményezni velünk. Ezt ne-vezzük a Szent Szellemtől jövő meggyőzésnek. Kezdjünk el imádkozni azért, hogy Isten éhséget adjon a szívünk-be erre a fajta kétirányú kommunikációra az életünkben!

Jézust pecsétként helyeztük a szívünkre (Énekek Éneke 8:6) azál-tal, hogy a Szent Szellemmel közösségben vagyunk, aki Isten fé-nye, tüze, avagy folyója bennünk. A Szent Szellem olyan módon munkálkodik bennünk, mint tündöklő fény, ami legyőzi a kusza-ság, vádolás és elutasítás sötétségét (János 1:5). Isten lénye vilá-gosság, ami sokkal nagyobb annál, mint amit korunkban fel tu-dunk fogni. S gondolj csak bele: Isten fénye lakik a szellemedben! Amikor ezzel a valósággal összekapcsolódunk, akkor az kiűz min-den sötétséget.

A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be [avagy: nincs ereje felette, nem tudta legyőzni azt].

— János 1:5

Page 124: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

125

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Ahhoz, hogy megszabaduljunk a sötétségtől, nem a sötétségre fó-kuszálunk – hanem inkább a világosságra, hogy így megszabadul-junk a sötétségtől. Figyelmünket arra irányítjuk, hogy kapcsolat-ba kerüljünk a fénnyel, és így fog a sötétség elmenekülni. Például Isten kilétét illetően sok mindenkiben egyfajta sötét kuszaság van (Efézus 4:17). Azért érezzük ezt, mert bűnben születtünk. Ha azonban a bennünk lakó Szellemre figyelünk, akkor az Isten ter-mészetére vonatkozó igazsággal kapcsolatos kuszaság nagymér-tékben lecsökken. Minden embernek le kell győznie a vádlás és elutasítás sötétségét. S igenis van olyan fény, ami legyőzi a sötétséget. Mint ahogyan fel-jebb említettük, az egyik mód ennek megtételére az, hogy elmén-ket az Atya trónja elé „helyezzük”. A másik pedig, hogy össze-kapcsolódunk a Szent Szellemmel, aki megemésztő tűz (Ézsaiás 33:14), és felemészt mindent, ami az útjába akad – mint például a keserűséget, vagy megkötözöttségeket. Gondolj csak bele: az „égő csipkebokor” most a szellemünkben él. Elnyel mindent, ami az Istennel való kapcsolatunkat akadályozza, amennyiben a figyel-münket az Úr felé fordítjuk, valamint átadjuk magunkat az Ő tü-zének azáltal, hogy mély kapcsolatot építünk ki Vele.

A bennünk lakó Szent Szellem olyan, mint az áramló folyó, aki összekapcsolja a szívünket Isten szívének mozdulásaival (János 7:37-39). Isten szíve úgy mozdul, mint a folyó; erőteljes, kreatív és örökké mozgásban van. Istennel friss találkozásaink vannak, amik a Vele való és naponta megújuló és megerősödő kapcsolatunknak mindig más és más oldalait érintik.

5. Gyakorlati alapelvek arra vonatkozóan, hogyan beszélgessünk a Szent Szellemmel

A. Isten halk, suttogó hangja (csendes, szelíd hang)

Page 125: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

126

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Az Úr ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés?

— 1Királyok 19:11-13

Isten új betekintést adott Illésnek a kapcsolatukba. A fenti vers-ben említett megnyilvánulások mind-mind Isten erejének meg-nyilvánulásai voltak. Isten viszont a halk, csendes hangban jött el Illéshez. Ez egészen új volt Illés számára. Az Újszövetségben Isten elsődlegesen halk és szelíd hangon („suttogáson” keresz-tül) vezet bennünket, habár az összes többi mód is biblikus. Le-het, hogy életünk során csupán néhányszor éljük át a szelet, a tü-zet vagy földrengést. A Szent Szellem kezébe veszi az irányítást, és nekünk az általa megszabott feltételek alapján kell Hozzá vi-szonyulnunk. Egyet kell értenünk azzal, ahogyan vezet bennün-ket. A Szent Szellem az Atyával és a Fiúval meglévő kapcsola-tunkat is vezeti. Ez nem csupán abból áll, hogy „igent” mondunk arra, ahogyan vezet, hanem tudatosan kiépítjük a Vele való kap-csolatunkat, beszélgetünk Vele, és elfogadjuk, amiket válaszol. A Szent Szellem vonzása igen finoman nyilvánul meg.

B. Dávid király példája:Dávid megnyugtatta és lecsendesítette a lelkét. Le kell nyugod-nunk, és a Szent Szellemre kell figyelnünk anélkül, hogy a lel-

Page 126: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

127

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

künk túlságosan tevékennyé válna. Ha a lelkünk túlságosan buzog (túlontúl tevékeny), akkor nem tudunk harmóniába ke-rülni a Szent Szellem finom mozgásaival. Csendesítsd le a lelke-det, hogy összekapcsolódhass a Szent Szellem szívedben lévő, halk hangjával. Lecsitítjuk a zajos, tevékenykedni akaró lelkün-ket, ami a figyelmünkre pályázik. Egy nyughatatlan és szoron-gó lélek természetszerűleg tevékeny, éppen ezért gyakorolnunk kell, hogy harmóniában tudjunk járni a Szellemmel. Tedd félre mindazt, ami az idődet követeli, halaszd későbbre a teendőket, és figyelj az Úrra!

Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet…— Zsoltárok 131:2

C. A következőkben néhány olyan gyakorlati lépést találhatunk, melyek segítségével közösségben lehetünk a Szent Szellemmel. Gyakoroljátok ezt a gyermekeitekkel együtt! Gyakran biztosíts nekik időt ahhoz, hogy ezt gyakorolhassák! Ahogyan az Úr je-lenlétében időzöl, figyelj a következőkre: – Beszélj szeretetteljesen! (Bizonyos időközönként fejezd ki az

Úrnak azt, hogy szereted Őt. Ekkor érezheted a Szent Szellem jelenlétét és örömét.)

– Beszélj lassan! (Le kell nyugtatnunk a lelkünket.)– Beszélj lágyan! (Ne érezd úgy, hogy kiabálnod kell. Isten hall

téged.)– Beszélj röviden! (Rövid kifejezéseket használj, ne bekezdéseket!)

Néhányunk természetünknél fogva gyorsan, hangosan és sokat beszél. Meg kell tanulnunk kevesebbet, lassabban és lágyabban beszélni. Idővel lehet, hogy egy bekezdést egy szó-ra fogsz tudni redukálni. Nem kell bibliai tanításokat lead-nunk a Szent Szellemnek. Ő igenis fog minket vezetni; Ő az

Page 127: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

128

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

okosabb; és ismeri az előttünk álló utat. Miért nem bízunk ab-ban, ahogyan Ő vezet?

– Beszélj minimálisan! Nem kell egy órán keresztül egyfolytá-ban beszélned ahhoz, hogy bebizonyítsd Istennek, mennyi-re elkötelezett és buzgó vagy. Gyakran tarts szüneteket, és fi-gyelj arra, hátha a Szent Szellem is reagál és mond dolgokat!

– Finoman sóhajts (Róma 8:26), ha szeretnél. A sóhaj finom kife-jeződése (enyhébb megvalósulása) annak a nyögésnek, ami-ről Pál ír. A sóhajok természetesen törnek elő. Nem tudatosan adjuk ezeket hozzá imáinkhoz, mint „lényeges alkotóeleme-ket”, hanem helyet adunk nekik, amikor feltörnek.

– Végezetül: vezess naplót! Szánj időt arra, hogy lejegyezd a gondo-lataidat és imáidat, hogy megőrizd az Úrtól kapott igazságokat!

D. Következzen öt olyan gyakorlati kifejezés, amelyet használ-hatsz a Szent Szellemmel történő beszélgetéseidben. Ilyen mó-don imádkozhatsz két-három perces időtartamban, naponta akár többször is.1

Köszönöm: Ismerd el a Szent Szellem benned élő jelenlétét az-által, hogy egyszerűen megköszönöd ezt Neki. Imádkozz így: „Köszönöm, Szent Szellem, a bennem élő, ragyogó jelenlétedet! Szeretem a jelenlétedet.” Ismerd el, hogy te magadtól semmit sem tudsz tenni annak érdekében, hogy megújuljon a szerete-ted, megmaradjon az igazság iránti buzgalmad, valamint kije-lentéseket és erőt kapj a szívedben – csak a Szent Szellemmel való összekapcsolódásodból tud mindez fakadni. Amennyiben ezt felismerted, mondd is el az Úrnak.

1. Az angolban az itt, vastagon szedett és aláhúzott kifejezések kezdőbetűi ún. betűszóvá (akroníma) formálódnak, melyek az angol TRUST (bízni, bizalom) szót adják ki. Ez sajnos a magyar nyelvben nem adható vissza. Ugyanez az akroníma a későbbiekben még többször is előkerül. – a lektor megj.

Page 128: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

129

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.

— János 15:5

Kérlek, adj kijelentést: Kérd a Szent Szellemet, hogy bőségesen árasszon el az Isten szívével, Igéjével és céljaival kapcsolatos ki-jelentésekkel! Imádkozz így: „Szent Szellem, kérlek, adj nekem gazdagon a Te kijelentéseidből!” Megszólíthatjuk Istent úgy, mint aki a trónon ül (Efézus 1:17). Fontos, hogy ne feledkez-zünk el arról, hogy ritkán kapunk azonnali válaszként kijelen-téseket. De felkészítjük a szellemünket arra, hogy amikor az Úr úgy dönt, hogy kijelentéseket ad, a szellemünk befogadja azt. Isten a maga idejében pedig adja a kijelentéseket.

…hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adja nektek a bölcsesség és kijelentés Szellemét az Ő megismerésében…

— Efézus 1:17 – angolból ford.

Használj engem: Kérd a Szent Szellemet, hogy egyre többször használjon téged a szellemi ajándékok terén, hogy másoknak szolgálhass! Így imádkozz: „Köszönöm, Szent Szellem, hogy a Te ajándékaid és erőd megnyilvánulhat rajtam keresztül, és ezzel segíthetek másoknak.” Az imaválasz jöhet a baráti kap-csolataidon keresztül; valamely csoportos összejövetelen; ott-hon, családi körben; vagy miközben egy szomszédoddal be-szélgetsz; vagy bármikor máskor. Állandóan prófétálhatunk és kaphatunk benyomásokat az Úrtól. Ha kérjük a Szent Szelle-met, sokkal inkább használni fog bennünket, mint ahogyan a Jakab 4:2 is írja: „Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek.”

Page 129: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

130

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Mindannyiunkban azért működnek a Szent Szellem különféle megnyilvánulásai, hogy ezekkel a többieket szolgáljuk és segítsük.

— 1Korinthus 12:7, EFO

Erősíts meg: Kérd a Szent Szellemet, hogy erősítse meg az el-médet, érzéseidet és beszédedet az Ő erejével! Mivel Isten ere-je már bennünk él (Galata 5:22-23), így imádkozz: „Köszönöm, hogy megadtad, hogy szeretet, békesség, türelem és önmegtar-tóztatás legyen bennem.” Vagy: „Köszönöm, hogy hadat viselsz a testi természetem ellen, és őrzöd beszédemet.” Egyedül csak a Szent Szellem miatt érezhető Isten jelenléte.

…hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által.

— Efézus 3:16

Taníts engem: Kérd a Szent Szellemet, hogy tanítson Isten akaratá-val és útjaival kapcsolatosan, hogy életed minden területén meg-nyilvánulhasson az Úr vezetése. E területek közé tartoznak többek közt a következők: pénzügyek, időbeosztás, körülmények, érzé-sek, a fizikai tested (beleértve az étkezést és egészséget is), kap-csolatok, azok az emberek, akikért felelős vagy (otthon, a munka-helyen, vagy a szolgálatodban), a jövőd, az Istenben megvalósuló lelki nagyság, Istentől kapott találkozások és lehetőségek, félelmek, megkötözöttségek és vétkek. Kérd az Urat, hogy isteni rendet hoz-zon az otthonodba, munkádba és a szolgálatodba. Így imádkoz-zunk: „Szent Szellem, szeretem a Te akaratodat és útjaidat, ezért kérlek, vezess engem mindenben.” Isten adni fog nekünk új ötlete-ket, vezérli lépteinket, és lehetőségek kapuját fogja megnyitni előt-tünk életünk minden egyes területén, ha kérjük Tőle.

Page 130: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

131

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

A Szentlélek… tanít majd meg mindenre titeket…— János 14:26

Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess engem a Te igazságodban, és taníts engem.

— Zsoltárok 25:4-5

(Olvasd még el a következő igéket is:

Zsoltárok 27:11; 86:11; 119:12, 64, 66, 108; 143:10)

Ha azt imádkozzuk, hogy „taníts engem”, akkor ez azt jelen-ti, hogy tudatosan a Szent Szellem vezetése alá hozzuk életünk mindegyik területét. Ő pedig sok mindenre meg fog minket taní-tani, például arra, hogyan bánjunk a pénzzel (pénzkeresés, meg-takarítás, költés és adakozás); vagy éppen arra, hogyan szabadul-junk meg a pénzsóvárságtól. Ez nem jelenti azt, hogy többé már ne kérjük ki idősebb és bölcsebb barátok vagy családtagok vélemé-nyét, de bíznunk kell a Szent Szellem vezetésében is, és meg kell hallanunk hangját.

Az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra… és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.

— János 16:13

De bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság…

— 1János 2:27

Page 131: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

132

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

Mi köze mindezeknek a dolgoknak a gyerekekhez?

Ez az a szint, ahová elvezetjük a gyerekeket; ez az igazság, melyet megoszthatunk velük. Nagyon hosszú ideig azzal „sújtottuk” gyer-mekeinket, hogy csupán bibliai történeteket tanítottunk nekik, mint-ha csak ennyit tudnának felfogni. Emiatt pedig két dolog történt.

Mivel mi magunk sem értettük a Szentírást – hiszen mi sem töltöt-tünk naponta elegendő időt Istennel ahhoz, hogy meghalljuk, mi van a szívében, és kijelentéseket kapjunk az Igéből –, a gyermekeinknek pusztán felületes betekintést nyújtottunk a bibliai történetekbe.

A Biblia egyéb részeit, melyek nem történeti jellegűek voltak, szé-pen elmellőztük, így gyermekeinknek nem adtuk meg az Isten is-meretével kapcsolatos megértés teljességét, amellyel mi, felnőttek rendelkeztünk. Olyan igéket hagytunk ki, mint a János 17 és 1Já-nos 3, vagy a Jakab levele, Efézusi levél, Korinthusiakhoz írt leve-lek, illetve az egész Ézsaiás könyve és Jelenések könyve. Tényleg megtagadtuk gyermekeinktől a lehetőséget, hogy találkozhassa-nak az Isten szívéből fakadó kijelentések eme legcsodálatosabb ré-szeivel? Milyen érzései és véleménye van erről az Atyának, aki pedig az egész Bibliát – annak minden egyes sorát, fejezetét és könyvét – a gyermekeinknek adta? Hogyan esik vajon az Úrnak, hogyha mi csupán bizonyos részeit osztjuk meg velük?

Mi van a Dániel könyvében szereplő próféciákkal, amelyek az oroszlán-verembeli események, vagy a tüzes kemencébe taszított három barát története után következnek? S mi van a Róma 10-12 fejezeteivel? Mi magunk vajon törekedtünk-e minden erőnkkel arra, hogy ezeket az igéket megértsük, és így akár csak egy pillan-tást is vethessünk Isten szívébe arra vonatkozóan, mennyire sze-

Page 132: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

133

VEZE

TÉS A

Z IM

ÁRA

ÉS A

Z IST

ENNE

L VAL

Ó, B

ENSŐ

SÉGE

S KAP

CSOL

ATRA

reti Izraelt – hogy aztán megoszthassuk gyermekeinkkel mindazt, amit ebből megértettünk? S mi a helyzet az Újszövetség aposto-li imádságaival? Elimádkozzák-e gyermekeink rendszeresen eze-ket – legalább annyi megértéssel, mint amivel mi is rendelkezünk? Ha nem, miért nem? Mi a helyzet a végidőkkel és az Úr Jézus visz-szajövetelével kapcsolatos tanításokkal? Vágyakoznak-e gyerme-keink az Úr Jézus megjelenése után? Bekapcsolódnak-e ők is abba az egész földön felhangzó kiáltásba, melyet a Szent Szellem és a Menyasszony kezdeményez, s mely így szól: „Jöjj, Úr Jézus” (Jele-nések 22:17)? Szeretik és vágyva várják-e vajon gyermekeink az Úr Jézus megjelenését? (2Timóteus 4:8)

Page 133: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit
Page 134: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

135

Egymás iránt…

Ó, de nagyszerűek is a testvéri szeretetre vonatkozó, azon igei ki-fejezések, melyek az „egymás” szóval kezdődnek! A Biblia arra buzdít, hogy nagyon különleges módon bánjunk „egymással”, azaz hívő testvéreinkkel Krisztus Testében. A legtöbbünknek ezen igék többsége ismerősen cseng – jóllehet annak kontextusában, ahogyan Isten akarata szerint a gyermekekhez kellene viszonyul-nunk, már nem annyira alkalmazzuk ezeket. Bátran gondolkodj el és elmélkedj a következő igeverseken, miközben azokra a gyere-kekre is gondolsz, akik körülvesznek, vagy akikre hatással vagy! Az Úr legyen segítségünkre abban, hogy az Ő elrendelései és taní-tásai szerint tudjunk bánni a gyermekekkel!

Az alább következő igeversek közül néhányhoz hozzáfűztem azon saját gondolataimat, amelyek igencsak szíven találtak en-gem. Imádságos szívvel elmélkedj ezeken, és adja Isten, hogy ré-szesülj a bölcsesség és kijelentés szelleméből, amelyek Jézus szívé-nek megismeréséből fakadnak!

Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.

— János 13:14

Ez azt jelenti, hogy az alázat szellemében szolgálunk. Az Úr azok-ról beszélt, akik a legnagyobbak akarnak lenni, és azt mondta, hogy ez esetben arra van szükségük, hogy mindenki szolgájá-

Page 135: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

136

EG

YMÁS

IRÁN

T…

vá legyenek. Így szemléltette az alázatot az Úr Jézus, illetve sa-ját maga demonstrálta is. Jézus az alázat „köntösét” öltötte ma-gára. Habár teljes mértékben ember volt, teljes mértékben Isten is. Mégis leereszkedett hozzánk, azaz lealacsonyította magát, és a szolga munkáját végezte – megalázta magát. Nekünk is meg kell kérdeznünk a Szent Szellemtől a következőt: Miként alázhatjuk meg magunkat, és szolgálhatunk egy kisgyermek felé? Természe-tesen a szülők folyamatosan szolgálnak gyermekeik felé: mosdat-ják őket, takarítanak utánuk, törődnek velük, amikor betegek, és saját kényelmüket feladják gyerekeik kényelme érdekében. Még-is, létezik-e olyasfajta alázat, amelyet Krisztus Teste magára ölthet a gyerekekhez való viszonyulást illetően a keresztény közegünk-ben? Mi van akkor, például, ha azt szeretnénk, hogy egy isten-tisztelet végeztével imádkozzanak értünk, és a közelben ott álldo-gál egy – számunkra talán ismeretlen – gyermek is, aki ugyancsak imát szeretne kérni? Figyelmen kívül hagyjuk-e, vagy félrehúzó-dunk, és biztatjuk, hogy ő menjen először? Létezik-e olyan alá-zat, amelyet a világban lévő (még meg nem tért) gyermekekhez való viszonyulásunkban ölthetünk fel magunkra? Az Úr arra bá-torított, hogy gyermeki alázatban (Máté 18:4) járjunk ahhoz, hogy a mennyek országában azt állapítsák meg rólunk, hogy a „legna-gyobbak” vagyunk.

A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek…— Róma 12:10

A tiszteletadásban egymást megelőzők…– Róma 12:10

Az NIV angol bibliafordítás szerint: „tartsátok különbnek egymást magatoknál (azaz: tiszteljétek egymást)”, illetve az ESV angol for-

Page 136: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

137

EG

YMÁS

IRÁN

T…

dítás szerint: „múljátok felül egymást a tisztelet mutatásában”. Ho-gyan tudunk istenfélő módon tiszteletet tanúsítani a közöttünk lévő gyerekek iránt? Mi van Isten szívében egy gyermekkel kap-csolatban? Mit láthat bennük Isten, ami tiszteletet érdemel? Me-lyik gyermekre tekint le? És miért? Nincs minden esetben szük-ség arra, hogy a tiszteletünket nyilvánosan fejezzük ki, illetve a Szent Szellemtől kell útmutatást kérnünk azzal kapcsolatban, ho-gyan fejezzük ki a tiszteletünket egy gyermek felé akkor, amikor senki sem lát bennünket. Továbbá, hogyan élhetünk olyan módon, ami tiszteletet tanúsít azok iránt a gyermekek iránt, akikkel kap-csolatba kerülünk? Hogyan beszéljünk velük, és miként fejezzük ki irántuk a szeretetünket szavakkal és tettekkel? A gondolkodá-sunkban tisztelettel viszonyulunk-e a gyerekekhez? A gyerekek-kel kapcsolatos gondolkodásmódunk és viszonyulásunk vajon Is-ten szívét tükrözi-e vissza, és áldást jelent-e az Úrnak?

A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés [hasonló gondolkodásmód] legyen közöttetek.

— Róma 15:5

A szülők gyakran önzetlenül háttérbe szorítják, másodlagossá te-szik a saját kényelmüket a gyermekeik ellátása érdekében. De ha jobban szétnézünk az Egyházban, Krisztus Testében, vagy akár még a világban is, akkor vajon mi a helyzet az örökbefogadás-ra váró gyermekek szükségeivel? Mi a helyzet a több millió árva szükségleteivel, vagy azokéval, akiket most szabadítottak ki az emberkereskedelem vasmarkából? Vannak-e olyan, a személyes kényelmünket szolgáló dolgok, avagy terveink – függetlenül attól, hogy éppen egyedülállók vagy házasok vagyunk –, melyeket fél-retehetünk annak érdekében, hogy e gyerekek szükségleteit szol-

Page 137: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

138

EG

YMÁS

IRÁN

T…

gáljuk? Ez egy igen mély téma. Olyan nagy a szükség a világban, bár az Úrnak nincs szüksége ránk ahhoz, hogy ezeket helyrehoz-za. De ha az első parancsolat igazságában és valóságában járunk, és közösségben vagyunk a Szent Szellemmel az Isten szívének ter-heit illetően, akkor Ő sajátos és egyedi módokat fog mutatni azzal kapcsolatban, hogyan szánhatjuk oda magunkat, és miként része-síthetjük előnyben azokat az embereket – beleértve a gyerekeket is –, akiket Isten szuverén módon elénk küld.

Ismerek egy olyan családot, akik jobbára elégedettek a jelenle-gi helyzetükkel, legalábbis azzal, ahogyan gyermekeikkel együtt napi szinten az Úrral járnak, a hullámhegyek és völgyek, a meg-

próbáltatások és örömök, a kihívások és lelkesítő tör-ténések közepette is. Csa-ládként keresik az Urat, és arra törekszenek, hogy tel-jes szívből szeressék Őt, és engedelmeskedjenek Neki. Ahogyan egyszer az édes-anya imádkozott, érzékel-te a Szent Szellem sürgeté-sét, aki arra kérte őt és férjét, hogy váljanak nevelőszü-lőkké. Először így reagált: „Dehogy is! Nincs kedvem egy idegen gyereket az ott-honomba fogadni. Ki tud-ja, milyen dolgokkal kel-lene majd szembenéznem, és milyen hatással lenne ez

Imádkoztunk az örökbefogadásért is. A gyüle-kezetünkben sok olyan szülő van, aki szeret-

ne hátrányos helyzetű gyermekeket, vagy árvákat örökbe fogadni. Mintegy 85-90 általános iskolás diákunk azért imádkozott, hogy az Úr szabadítson ki és helyezzen családba több mint egy tucat ár-vát, illetve olyanokat, akiket különböző okok mi-att örökbe akarnak adni. Ezek a hátrányos helyze-tű gyerekek Amerikában, Afrikában, és a világ más részein éltek. A tanulóink saját szemükkel láthat-ták az imáikra kapott válaszokat. Volt olyan idő-szak, hogy ilyen, számunkra ismeretlen gyerme-kekről kaptunk képeket, és imádkoztunk az Úrhoz, hogy kerüljenek családokhoz. Az elkövetkezendő időszakban, hetekkel vagy hónapokkal később, e gyerekek közül néhányan már közöttünk is voltak. Így senki sem mondhatja azt a gyerekeinknek, hogy az Úr nem válaszolja meg az imákat. A gyerekek pe-dig szeretnek együttmunkálkodni Jézus szívével. Nagy öröm tölti el őket, szinte táncra perdülnek örö-mükben, amikor egy-egy olyan gyerek, akiért imád-koztak, „hazaérkezik” szerető szülők közé.

Page 138: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

139

EG

YMÁS

IRÁN

T…

az egész a családomra.” De aztán, ahogyan sokat időzött a Szent Szellem jelenlétében, a szívében egyfajta sürgetést kezdett érezni, és Istentől jövő ígéretet is kapott. Úgy érezte, az Úr ezt kéri tőle: „Megtennéd-e ezt csak azért, mert szeretsz Engem, és utána bíz-nál-e abban, hogy a körülményeidet Én tartom a kezemben?” A testvérnő elkezdett arra is ráébredni, hogy az Úr azt mondta neki, amennyiben kész mindezt hittel elfogadni, akkor Ő már ki is vá-lasztotta számukra azt a gyereket, aki tökéletesen beleillik a csa-ládjukba, illetve minden egyes újabb, befogadott gyermek esetén ugyanezt fogja tenni.

S azt az ígéretet is kapta, hogy az Úr az ő családját a gyógyulás és áldás kútfejévé teszi majd adott, szükségben lévő gyerekek életé-ben, akik nagyon is drágák Isten szemében.

Fogadjátok be egymást.— Róm. 15:7 (NKJV, angolból fordítva)

Fogadjátok el egymást. — Róm. 15:7 (NIV, angolból fordítva)

Oly szívesen fogadunk egy-egy elismert, felnőtt prófétát, de már korántsem annyira fogadunk tárt karokkal egy gyerekpásztort, prédikátort, evangélistát, prófétát vagy tanítót. Vajon tényleg mo-zoghatnak a gyermekek a szellemi ajándékokban? A keresztény egyháztörténelem szerint igen. Rám igenis nagy hatással voltak olyan, gyermekekkel kapcsolatos történetek az egyháztörténelem során, mint például amikről egyes könyvekben lehet olvasni (pél-dául H. A. Baker: „Visions Beyond the Veil” (kb. „Mi van a leplen túl”); Cheri Fuller: „What Happens When Children Pray” („Mi törté-nik gyermekek imái nyomán”); Harry Sprange: „Children in Revi-

Page 139: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

140

EG

YMÁS

IRÁN

T…

val” („Gyerekek az ébredések idején”). E gyermekek szokatlan és drámai módon találkoztak Isten szeretetével, jelenlétével és erejé-vel. Ha egyszer hozzászokunk a gondolathoz, hogy a gyerekeken keresztül jelek és csodák történhetnek, valamint, hogy mélységes találkozásaik lehetnek az Úrral, akkor innen egy lépéssel még to-vább kell mennünk. Mi a helyzet a te saját gyermekeiddel, vagy az osztályodban, esetleg az otthonodban lévőkkel? Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akiknek a gyengeségeit túlságosan is jól is-mered? Miért bízta rád őket az Úr? Mi van akkor, ha az Úr csupán annyit kér tőled, hogy hidd el azt, hogy Ő az általad ismert gyer-mekeket igenis meg tudja érinteni, szólni tud hozzájuk, és fel tud-ja kenni őket? Ha csak annyit kér: járj hitben azzal kapcsolatban, hogy Ő képes megérinteni őket? Ha csak annyit kér: lásd őket Is-ten szemén keresztül? Mert ha így teszel, akkor bepillantást nyersz azon isteni elképzelésekbe, amelyek Isten szívén voltak már akkor is, amikor megteremtette őket. Miért ne érintené meg azon gyer-mekeket, akikkel te kapcsolatban vagy?

Ha Isten nem személyválogató (ApCsel. 10:34), akkor az általad ismert gyermekeket is bizonyára nagy dolgokra teremtette. S ha pedig ez így van, akkor bölcsen tesszük, ha imában hordozzuk őket, és elhisszük, hogy ők is nemes és szent elhívást kaptak Is-tentől. Ha megnyílna a szemünk arra, hogy Isten egyenként mi-lyen elhívást adott nekik, akkor ugye, hogy sokkal nagyobb isten-félelemben járnánk, ahogyan felügyeljük a kicsi szívük fejlődését? S talán ez az istenfélelem még inkább imádságra ösztönözne ben-nünket; még inkább közbenjárnánk értük; és isteni segítségért ese-deznénk – mivel ráébrednénk a saját eredménytelenségünkre, to-vábbá arra, hogy önerőből nem tudunk jó példával elől járni, sem pedig Isten szerinti mentorokká és rátermett tanítókká válni. Mindezek után pedig hogyan tudjuk „fogadni” a ránk bízott gye-

Page 140: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

141

EG

YMÁS

IRÁN

T…

rekeket – mind az elismerten szellemi ajándékkal bírókat, mind a látszólag átlagosakat – oly módon, ami kedves az Úrnak? Az említett igeversben használt „fogadni” szó több jelentéssel is bír a görögben, melyek közül az egyik: megengedni azt, hogy hoz-záférésük legyen a szívünkhöz. Ugye, hogy úgy tűnik, mind böl-csességre, mind pedig hatalmas alázatra szükség van ahhoz, hogy a gyerekeknek szabad bejárást engedjünk a szívünkhöz?

Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.

– Róma 15:14

Ha ez az ige a gyermekekre is vonatkozik, akkor ezek szerint ők is taníthatják a felnőtteket. Ez az igevers nem arról szól, hogy csak-is nálad fiatalabbakat taníthatsz. A gyerekek időnként Krisztus egész Testét képesek tanítani; a serdülők taníthatják a gyerekeket és felnőtteket is, a felnőttek pedig a kortársaikat vagy gyerekeket. Amikor az Úr egy gyermeknek ad egy üzenetet, vagy tanítást, ak-kor nekünk, akik a Test többi tagja vagyunk, ugyanúgy kell fogad-nunk, mintha egy felnőttön keresztül jönne.

Ismerek olyan családot, ahol a gyerekek gyakran tanították a szü-leiket Isten dolgaival kapcsolatban, még pedig nyilvánvaló kije-lentés alapján. Egyszer ez a család egy olyan felvételt hallgatott, melyen egy másik városban élő gyermekek tettek bizonyságot ar-ról, milyen mennyei látásokat kaptak. Hirtelen a legfiatalabb gyer-mekük, egy nyolcéves fiú, a padlóra esett, zokogott és nyögdécselt, egy kis párnát szorítva magához, miközben hangosan imádkozni és közbenjárni kezdett: „Uram, nagyon sokan vannak, akik any-nyira ELVESZETTEK. Jöjj, Úr Jézus, jöjj, Úr Jézus! Szükségünk van

Page 141: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

142

EG

YMÁS

IRÁN

T…

rád, mert olyan sokan vannak, nagyon sokan… Jézus, gyere!” – ki-áltozta. Ezek a szülők sohasem láttak még gyereket ilyen módon „vajúdni” közbenjárás közben, illetve még nem részesültek sze-mélyes kijelentésben a földön élő és még elveszett lelkű emberek millióival kapcsolatban. A szülők könnyedén legyinthettek volna a fiuk átélésére, mondván, hogy csak „jelenetet” rendez – ők azon-ban inkább elhitték, hogy az Úr szólt gyermekükhöz, és helyezett rá egy mennyei terhet, illetve adta meg neki az imádság szelle-mét, hogy kifejezésre tudja juttatni ezt a terhet. Úgy érezték, hogy a fiuk mintegy arra tanította őket, hogy kérjék ők is az Úrtól: hadd ismerjék meg, mennyire ég az Úr szíve a még elveszett lelkekért. Arra is vágyat kaptak, hogy még inkább megérezzék Isten szívét. Mindez annak volt köszönhető, hogy fiukat Isten ennyire kézzel-foghatóan megérintette.

…hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.

— 1Korinthus 12:25

Ez kihívást jelenthet számunkra. Könnyű a saját gyerekeinkkel tö-rődni, de ugyanolyan szintű törődést tanúsítani mások gyerme-kei felé, különösen, ha azok szüleivel nem jövünk ki túl jól – nos, az már túl sok lehet. De pont ez itt a lényeg; ez a Szentírás egyik fontos igazsága. Az Úr sokat kér azoktól, akiknek sokat is adott. Hogyan reagálunk akkor, amikor Krisztus testének azon részében, ahová mi is tartozunk, egy másik család gyermeke bajba kerül, gondjai lesznek az iskolában, vagy esetleg krónikus betegségben szenved? Megkönnyebbülten felsóhajtunk-e, ezt gondolva: „De jó, hogy nem az én gyerekemmel történik mindez”? Vagy csendesen ítélkezünk: „Lefogadom, hogy a szülők nem túl jól nevelték fel a gyereküket…” Isten Igéje viszont arra tanít, hogy ugyanúgy tö-

Page 142: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

143

EG

YMÁS

IRÁN

T…

rődjünk mások gyerekeivel, mint a sajátunkkal. Ha a gyermekem beteg, vagy gondjai vannak a tanulással, esetleg a magatartásá-val, akkor bizony harcolnék, imádkoznék, és segítségért kiáltanék. Megtenném-e ugyanezt akkor is, ha a te gyerekedről lenne szó?

Szeretetben szolgáljatok egymásnak. — Galata 5:13

Ez egy lenyűgöző igevers, ha gyerekekkel kapcsolatban gondol-kodunk. Úgy vélem, páratlan módjai vannak annak, hogyan tu-dunk szolgálni egy egész nemzedéknyi gyermek felé – egyszerű-en azáltal, hogy a szívünket feléjük fordítjuk, az Úr elé járulunk az érdekükben, és imádkozunk értük. „Istenünk, adj nekünk olyan szívet, mint amiről a Malakiás 4:6 ír, ami visszatükrözi a fiaiddal és lányaiddal kapcsolatos hozzáállásodat!”

Hiszem, hogy mindegyik, velünk kapcsolatba kerülő gyermeknek (bármilyen korúak legyenek is) segíthetünk egyrészt abban, hogy mintegy „előhívjuk” az igazi identitásukat, másrészt pedig abban, hogy a mennyei Atya szándékai és tervei megvalósulhassanak az életükben. Ez egy olyan isteni elhívás, ami nemcsak számunk-ra, mint biológiai szülőkre vonatkozik, hanem Krisztus Testében mindenki másra is. Olyan fiakat és lányokat kell előhívnunk, akik életében kettős mértékű áldás van jelen, és akik tovább juthatnak, mint ameddig mi eljutottunk. Olyan embereknek kell lennünk, mint amiről a Zsoltár 145:4 is beszél – hogy Isten dicsőségét hir-dessük egy másik nemzedék számára. Ehhez pedig a kulcs: a sze-retet. Ahogyan egyre inkább azon igyekszünk, hogy teljes szívből, lelkünkből, elménkkel és erőnkből szeressük az Urat, minden bi-zonnyal kegyelmet is nyerünk az Úrtól. Igen, kegyelmet kapunk arra, hogy Isten szívét kifejezésre juttathassuk a gyerekek felé a

Page 143: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

144

EG

YMÁS

IRÁN

T…

következő módokon: imádságban; Isten szavának kihirdetésében; a szolgálat cselekedeteiben; abban, hogy az Úr előtt alázatosan megállunk; és hogy siettetjük az Úr napjának eljövetelét.

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

— Galata 6:2

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.

– Efézus 4:32

Sokunk egyszerűen tudomást sem vesz a gyerekekről, és ezért híjával vagyunk e jóságos és irgalmas hozzáállásnak. Miközben megpróbáljuk az Úr iránti szeretetünket bemutatni azáltal, hogy engedelmeskedünk a Szentírásnak, fontos, hogy minden egyes, a mi „befolyási övezetünkben” lévő emberre is tekintettel legyünk – beleértve a gyermekeket is. Sok gyermek nehéz terheket cipel – jó-val többet annál, mint amennyit koránál fogva hordoznia kellene –, mi pedig alig figyelünk oda. Vajon hogyan hordozzuk egy gyer-mek-katonának, utcagyereknek, a hitetlen szomszéd gyerekének, vagy akár a saját csemeténknek a terheit?

Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak…

— Efézus 5:19

A gyerekek nem túl fiatalok ahhoz, hogy zsoltárokat, himnuszo-kat és szellemi dalokat énekeljenek. Ők természetes módon utá-

Page 144: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

145

EG

YMÁS

IRÁN

T…

nozzák a felnőtteket, tehát ha mi ilyen módon beszélünk, akkor ők is így tesznek majd. Meg kell vizsgálnunk a szívünket, hogy meg-értsük, miért is nem cselekszünk így a nyugati kultúránkban. Pe-dig a Szentírás ezt parancsolja, és erre buzdít minket. Az Efézus 5:15-16-ban az Ige arra buzdít, hogy ne ostobán, hanem „bölcsen” éljünk, mivel a napok gonoszak. S hogyan tud megnyilvánulni ez a bölcsesség nehéz időkben? Ezért (mivel a napok gonoszak) be-

Az alsós tanórákon a gyerekeknek minden héten más és más igeverset kell elolvasniuk, kívülről megtanulniuk, elimádkozniuk, elénekelniük és elmélkedniük rajta. Időnként

az igékről kapott kijelentéseik, és amiket az Úr mutat nekik, meglepőek, lenyűgözőek és inspirá-lók. Következzen most néhány olyan, a Máté 22:27-es igeversével kapcsolatos elmélkedés, ame-lyek 6 és 7 évesek szájából hangzottak el:

„Isten arra bátorít, hogy én is áldozzak fel olyan dolgokat, amiket szeretek, mint ahogyan Áb-rahám is tette.”

„A Máté 22:37 arra a szívemben lévő szobára emlékeztet, ami tele van szeretettel.”

„Teljes szívből fogom szeretni az Urat, mert ő is teljes szívből szeretett engem.”

„Tüzet érzek a szívemben és lelkemben.”

„Istent szeretni mindenünkkel nem azt jelenti, hogy csak apró, kövecskényi részekkel szeretjük Őt, hanem az egész heggyel.”

„Azzal szeretem Istent, ha kedves vagyok (a barátaimhoz).”

Az egyik elsős kisfiú elcsüggedt és nyugtalan lett, amikor ezt az elmélkedős gyakorlatot végez-tük, mert úgy érezte, benne nincs ilyen sok szeretet, amit Istennek adhatna. Miután az anyuká-jával imádkozott, azt mondta: „Isten azt mondta nekem, hogy majd Ő ad nekem 'ilyen sok sze-retetet'”.

„A nap lenyugszik, és jön Jézus. Felnézünk a mennyre, és felkiáltunk Istenhez.”

„Szeretnélek szeretni; segíts, hogy jobban szerethesselek!”

Page 145: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

146

EG

YMÁS

IRÁN

T…

széljünk egymással zsoltárokban, himnuszokban és szellemi éne-kekben.

Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. — Efézus 5:21

Fennakadunk azon a gondolaton, hogy 'engedelmeskedjünk' egy gyermeknek, pedig erről beszél Isten Igéje. Ennek megtételére a legalkalmasabb hely a saját otthonunk, ahol gyermekeink látják a hibáinkat. Istentől jövő és egészséges dolog is, hogy ha gyermeke-ink megdorgálnak bennünket, amennyiben megtanítottuk nekik, hogyan tegyék ezt megfelelő módon és tisztelettudóan. Mindany-nyian követünk el nyilvános bűnöket, de hányan térünk meg nyil-vánosan? Engedjük, hogy gyermekeink lássák, amikor tiszteletle-nül – vagy akár még rosszabbul is – bánunk a házastársunkkal, de gyakran nincsenek jelen akkor, amikor ebből megtérünk és bocsá-natot kérünk. Emiatt pedig csak a történet felét látják. A megoldás nélküli konfliktus emléke marad meg bennük.

Gyermekeink olykor túlságosan is jól megfigyelnek dolgokat, a saját érdekükben. Úgy tűnik, olyan negatív dolgokat is meglát-nak, amelyeket mi nem szívesen ismerünk el önmagunkkal kap-csolatban. Amikor ezekkel kapcsolatban felszólalnak, akkor in-kább mérgesek leszünk, semmint beismerjük azokat. Szülőkként túlságosan is megszokhatjuk hiányosságainkat. Annyira hozzá-szokhatunk ahhoz, hogy istentelen módokon viszonyulunk egy-máshoz, hogy szinte sokkhatásként éljük meg, ha gyermekeink felhívják erre figyelmünket. Nem akarunk ezzel foglalkozni, és legkevésbé sem a szemük láttára. De Isten Igéje azt parancsolja, hogy engedelmeskedjünk egymásnak Isten félelmében. A gyer-mekek épp annyira lehetnek a helyreigazítást hozó eszközök Isten

Page 146: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

147

EG

YMÁS

IRÁN

T…

kezében, mint a felnőttek. Isten az Úr, mi pedig az Ő teremtmé-nyei vagyunk. Ha az Úr úgy dönt, hogy egy gyermeken keresztül igazít helyre minket, akkor el kell fogadnunk. Istennek meg van-nak a módjai arra nézve, hogy elérje célját. Isten nem fog ide-oda hajlongani csak azért, mert nekünk nem tetszik, ahogyan velünk foglalkozik. Nekünk kell meghajolnunk.

Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt.

— Kolossé 3:9

Az Úr Jézus nem engedte meg, hogy legyenek szürke területek a szolgálatában. Azt mondta, hogy az emberek vagy Vele, vagy el-lene vannak; nincs köztes állapot. Továbbá, amennyiben felhígít-juk a szentírásbeli igazságokat a gyermekeink számára azért, hogy „ízletesebbé” tegyük azokat, és várunk az igazság teljes elmon-dásával addig, míg nagyobbak nem lesznek – akkor, jóllehet nem szándékosan, de hazudhatunk nekik. Az Úr Jézus gyakran olyan nyersen mondta ki az igazságot, hogy a hallgatói megbotránkoz-tak. Természetesen nem azt mondom, hogy az a célunk, hogy gyermekeinket megbotránkoztassuk, de fontos tudnunk: létezik olyan módja is az igazságok kimondásának, ami tiszta, nincs fel-hígítva, viszont a koruknak megfelelő. Példának okáért azok, akik nem hisznek Jézusban, haláluk után a pokolra jutnak. Ez az igazság; a pokol valóságos. Egy olyan rosz-sz hely, ahová nem akarunk kerülni. A pokol Isten igazságosságát ábrázolja ki. Gyermekeink nem fognak egészségtelenül félni a po-koltól, ha egészségesen félik az Urat; ha szerető Édesapaként is-merik Őt, aki azonban nem huny szemet a bűn felett. Amennyiben gyermekeink megértik, hogy Jézus a Védelmezőjük, aki minden rosszat elsöpör (bűnt, kompromisszumot, megtévesztést, sötétsé-

Page 147: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

148

EG

YMÁS

IRÁN

T…

get), ami akadályt gördítene az elé, hogy Isten szeretete eljusson hozzájuk, és betöltse őket, akkor Hozzá futnak, és örömmel rejtőz-nek el szent jelenlétének rejtekében.

Gyermekeinknek a teljes evangéliumot kell elmondanunk. Jézus-ról a Biblia alapján kell tanítanunk őket, nem pedig a kultúránk-nak megfelelő módon. Jézus gyönyörű és rettenetes is egyben (azaz: félelmetes a természetét illetően; csodálattal tölt el minket). Sokkal több öröm van Benne, mint bárkiben, aki valaha is csak élt, vagy élni fog (Zsoltárok 45:7), mégis, amikor visszatér, el fogja pusztítani mindazokat, akik szándékosan nem tértek meg, és akik szíve tele van lázadással, méghozzá olyan módon fogja ezt tenni, hogy a palástját vér borítja majd be (Ézsaiás 63). „Istenünk, adj nekünk kegyelmet, hogy tiszta módon tudjuk közvetíteni szavaid teljességét, méghozzá oly módon, amit a gyerekek is meg tudnak érteni, és anélkül, hogy a jelen kultúránkkal azt elegyítenénk, felvizez-nénk, illetve káros adalékanyagokat kevernénk hozzá.”

Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.

— Kolossé 3:13

Titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt, ahogyan mi is szeretünk titeket.

— 1Thesszalonika 3:12

Ezek a versek az egész Krisztus Testének szólnak. Mindnyájunk-nak növekednünk és bővelkednünk kell az egymás iránti szeretet-ben Isten kegyelme által. Ebbe pedig beletartoznak a gyerekek és

Page 148: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

149

EG

YMÁS

IRÁN

T…

a fiatalok is. Senki sem mentes ez alól a parancs alól, legyen bár házas vagy egyedülálló, fiatal vagy öreg. A gyerekek épp annyira testvéreink az Úrban, mint bármely más hívő testvérünk.

Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel. — 1Thesszalonika 4:18

Az 1Thesszalonika 4:13-18 Jézus visszajöveteléről szól, és arról, mi történik majd azokkal a hívőkkel, akik ezt megelőzően haltak meg. Ezek az igék a vigasztalásunkra írattak meg, de általában nem any-nyira vigasztaljuk ezek segítségével gyermekeinket. Emlékszem, amikor az édesanyám meghalt, tízéves voltam. Bárcsak valaki el-mondta volna nekem ezeket az igeverseket vigasztalásul! Pedig az Ige egyértelműen előirányozza, hogy ezekkel a szavakkal vi-gasztaljuk egymást – beleértve a gyerekeket is. Túl gyakran érez-zük úgy, hogy nem szabad a halálról beszélnünk nekik, nehogy felzaklassuk őket. Azt mondjuk nekik, hogy „ez és ez a mennybe ment, hogy Jézussal legyen”, de nem mondjuk el konkrétan, az Ige alapján, hogy ez mit is jelent. Hol van a menny? Sohasem látom őt újra? Miért nem mehetek én is oda? Milyen Isten az, aki a sze-retteimet elveszi tőlem? Jézus visszajövetele a mi áldott remény-ségünk. A halottak feltámadása az Istentől rendelt életsorsunk, és ennek a felfogásnak kellene áthatnia az egész életünket, betöltve bennünket bizonyossággal és várakozással. Egy óvodás csoport-ban beszéltem erről az igéről – hogy mi is történik Jézus vissza-jövetelekor azokkal a szeretteikkel, akik elhunytak. Az arcukon kirajzolódó öröm és remény könnyeket csalt a szemembe. Úgy vi-selkedtek, mint akik erről még sohasem hallottak. Csodálattal és izgalommal teltek meg. Isten bocsásson meg nekünk, hogy gyer-mekeinktől megvonjuk Isten Igéjének teljességét. Az Úr tanítson meg bennünket arra, hogy az Ő drága beszédének teljességét tud-

Page 149: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

150

EG

YMÁS

IRÁN

T…

juk megosztani a legfogékonyabb hallgatóságunkkal: a saját gyer-mekeinkkel!

Vigasztaljátok [bátorítsátok] tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.

— 1Thesszalonika 5:11

Ahogyan összekapcsolódunk Jézussal, és Vele járunk, mindannyi-an naponként megtanuljuk majd, hogyan lássuk egymást Isten sze-mén keresztül. Észrevesszük az elcsüggedteket – mert az Úr is ész-reveszi. A bennünk lakozó Szent Szellem pedig lehet, hogy rajtunk keresztül bátorító szavakat ad majd annak az illetőnek. Ha a fen-ti igét megnézzük, akkor úgy tűnik: mindannyian parancsot kap-tunk arra, hogy egymást buzdítsuk és építsük. A bennünk lakozó Szellem az, akin keresztül a bátorítás ajándékával tudunk szolgálni mások felé. Ő minden ismerettel rendelkezik azoknak a szükség-leteivel kapcsolatban, akiket erősíteni igyekszünk. Pontosan tudja, hogyan kell felépíteni valakit, mivel Ő írja az életünk történetét. Ha összekapcsolódunk Vele, akkor a szószólójává válhatunk. A nyel-vünk így éltető lehelet szavait tudja szólni. A beszédünk így az Is-ten jelenlétéhez vezető ajtó; az Úr örömének vagy szabadságának olaját hordozó edény lehet egy lesújtott lélek számára.

A szavaink azon legerőteljesebb eszközök közé tartoznak, amik-kel felépíthetjük vagy lerombolhatjuk mindazt, ami a miénk. Sok-kal könnyebb sajnos rombolni, mint építeni. Előfordulhat, hogy gondolkodás és bármiféle szándékosság nélkül a halál szavait szólhatjuk valaki felé, akit egyébként szeretünk. Nem sokat segíte-nek a következő típusú kérdések: „Na, milyen ma a rossz hátad?”, vagy „Hogy van az asztmád?” Isten akarata az, hogy a hátad jó állapotban legyen, ne pedig fájjon. Minden lélegzetvételed Isten

Page 150: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

151

EG

YMÁS

IRÁN

T…

kegyelme és ereje által történik, éppen ezért az asztma nem osz-tályrészed ebben az életben. Ez egy tőled idegen, és most ellened támadó dolog –és egyáltalán nem a te asztmád. Még a nem hívő szülők és tanárok is tudják, hogy az olyan megjegyzések, mint pl.: „sohasem figyelsz órán”, vagy „miért vagy olyan elviselhetetlen”, vagy „sohasem tanúsítasz figyelmet”, stb., nem építő mondatok, mert hamis identitást közvetítenek a gyerek felé. Lehet, hogy egy gyermek egy adott időben így viselkedik, de Isten nem erre hívta el és nem erre teremtette őt.

E gy másodikos bibliaórán úgy döntöttünk, hogy az egyik tanulónak prófétálunk, aki aznap épp némi viselkedési zavarral küzdött. Így leültettük a kisfiút, és a többiek arra készültek,

hogy prófétálni fognak neki. A tanár ehhez mindössze néhány alapvető, egyszerű útbaigazítást

adott: „Szeretnénk megáldani ezt a tanulót; azt kimondani imádságban, amit az Úr mond és lát

vele kapcsolatban. Mit szeretne mondani neki Isten?”

A tanár mindössze ennyit mondott. A gyerekek mintegy egymáson átesve igyekeztek prófétál-

ni. Csodálatos alkalom volt; a prófétai kijelentések fürgén jöttek. Ilyesféle kijelentéseket kap-

tak Istentől:

• Látlak téged, ahogyan betelsz az Úr szeretetével, és akikért imádkozol, azonnal megismerik az

Úr Jézust.

• Jó példával jársz majd elöl arra nézve, hogyan kell az iskolában viselkedni.

Látom, hogy az Úr tiszta szívet ad neked.

Tüzet látok a kezeden: megérinted majd az embereket, és ők megismerik az Urat.

Egy magocska ötezerré válik. Amikor megkérdeztem ezt a gyereket, mit jelent ez, így felelt:

„J (értsd: a tanuló neve – a lektor) egy magocska. Azáltal, ahogyan él, és ahogyan megtanít

más gyerekeket is arra, hogyan viselkedjenek és ismerjék meg Jézust, 5000 magot fog teremni.

• Látlak, amint az Úrral jársz. Mész, hogy segíts két embernek. Egyikőjük előránt egy fegyvert,

mire te (bátran) azt mondod: „NE! Én hiszek Jézusban.” És akkor az emberek a földre esnek.

• Egy igeverset kaptam:

„Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a meny-

nyeiekről szólok nektek?” (János 3:12) Az Úr látomásokat fog neked adni a mennyről. Ezt el fo-

god mondani másoknak, és ők megismerik Jézust.

Page 151: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

152

EG

YMÁS

IRÁN

T…

Minden hívő, minden egyes korszakban arra kapott megbízást, a fenti igevers fényében, hogy életet és küldetést (életsorsot) szól-jon azok életébe (beleértve a gyerekeket is), akikkel találkozik éle-te során. Ez nem azt jelenti, hogy olcsó hízelgéssel kellene előáll-nunk. Sokkal inkább azt, hogy egymást az Úr szemein keresztül kellene látnunk, valamint természetfeletti inspirációból kellene szólnunk. Mit mond nekik szeretett Uruk arról, hogy ők kicso-dák is valójában?

Milyen álom él Megváltónk szívében velük kapcsolatban? Már csak egyetlen, apró bepillantás is abba, ahogyan az Úr lát egy adott illetőt, igen mély kihatással bírhat. Legtöbbször csupán apró betekintéseket és benyomásokat kapunk. Jó, ha közben megerősí-tő igét is kérünk a Szent Szellemtől: Mit is mond Isten Igéje azzal az emberrel kapcsolatban, akit bátorítani szeretnél?

Ráadásul, ha a gyermekeinkkel együtt járunk az Úrral, akkor az életünkkel és ajkaink gyümölcsével is példaértékű módon tudunk bátorítani. Ahogyan gyermekeinket biztatjuk, illetve látják, ho-gyan ösztönzünk mi másokat, fiatalokat és idősebbeket, meg fog-ják tanulni, hogyan viszonyuljanak ily módon az életükben lévő emberek felé. A bátorítás egy másik módja az, hogy egymás kö-zött felgerjesztjük a prófétai szellemet. A Jézus bizonyságtéte-le a prófétaság szelleme (Jelenések 19:10). Mi Jézus bizonyságté-tele azokkal a gyerekekkel kapcsolatban, akikkel találkozol? Mit mond és mit lát az Úr? Mit szeretne Ő, az Élő Ige előhívni az éle-tükben?

Volt egy olyan különleges ima-alkalmunk az ovisokkal, amit soha-sem fogok elfelejteni. Az egyik tanulóért, egy ötéves kisgyerekért imádkoztunk, aki a szüleivel együtt egy másik országba utazott,

Page 152: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

153

EG

YMÁS

IRÁN

T…

hogy ott hirdessék az evangéliumot, és anyagi segítséget vigye-nek a rászorulóknak. A fiúcskát leültettük egy székre, és a gye-rekek körbevették. Először hangosan énekelni kezdtek az Úrnak. Énekeltek angolul és nyelveken is. Majd az egyik kislány elkez-dett imádkozni, és az Úr szavát szólta a fiúcskának azzal kapcso-latban, mely jövőbeli dolgokra hívja el őt az Úr. Prófétai üzenetet mondott az igazi identitásáról: „Ez és ez vagy te”. Imádkozott vé-delemért; azért, hogy az Úr Jézus jelenléte kísérje őt; és hogy Is-ten ereje legyen osztályrésze. A kislány nagy bizonyossággal és jól érthetően imádkozott. Imája erőteljes és nagy jelentőséggel bíró megtapasztalás volt. Mindazonáltal egyetlen, ennél sokkal hét-köznapibbnak tűnő szó, amikor egy bizonyos időszakban hang-zik el, vagy a megfelelő pillanatban, ugyanolyan erőteljes lehet, és ugyanakkora hatást fejthet ki. Pál apostol arra buzdít, hogy kíván-juk a szellemi ajándékokat, „különösen” a prófétálást (1Korinthus 14:1). Van valami Isten kimondott szavával kapcsolatban – bár-mely korban, körülményekben és embercsoportban hangzik is el – ami miatt az bármely más, emberi szónál (üzenetnél) erőteljesebb, hatékonyabb és nagyobb élet-átformáló hatással bír.

Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.

— Zsidó 3:13

Mások életében olyan szerepet tölthetünk be, ami örökkévaló je-lentőséggel bír. Az életben egyfajta természetes megkeményedé-si folyamat zajlik – hacsak ennek nem állunk ellene. Pál itt a szen-tekhez szól, nem csupán a hitetlenekhez. Isten arra hívott el, hogy segítsünk mindazoknak ellenállni a bűnnel szemben, akikkel kap-csolatban állunk. Azáltal minimalizálhatom a megkeményedé-

Page 153: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

154

EG

YMÁS

IRÁN

T…

si folyamatot valakinek az életében, hogy biztató szavakat szólok neki. A bűn becsap és megtéveszt. Elcsábít, tőrbe csal, hazugságo-kat suttog, és szégyennel tölt el. A vádló mindig azon dolgozik, hogy elbátortalanítson: „Ne keresd tovább Istent” – suttogja. – „Is-ten úgysem figyel rád. Senkire sem vagy hatással, a személyes éle-tedben tett erőfeszítések pedig kudarcot vallanak”. Vagy: „Add fel, betegedj le, Isten úgysem törődik veled, és senki más sem!” Ez a fajta démoni elbátortalanítás mindennapos az emberek számá-ra. Amikor a gonosz vádol, akkor nem könnyen látjuk meg vagy érezzük az igazságot. Le kell állítanunk a megkeményedési folya-matot embertársaink életében, szó szerint azzal, hogy bátorságot szólunk a szívükbe. Még egy gyermek is szólhat egyszerű, egy-két mondatos biztatást. Küldhetünk egy rövid, egysoros email-t vala-kinek, vagy lelkesítően szólhatunk hozzá, ha összefutunk vele. Ha naponta olvassuk az Igét, akkor feltöltődik a szellemi tankunk, és készen leszünk arra, hogy naponta támogassuk egymást.

Lesznek olyanok, fiatalok és idősek, akiket mindannyian szinte majdnem minden nap tudunk majd ösztönözni. Ezek az embe-rek Istentől jövő örökségek, akik mellé az Úr helyezett bennünket. Fontos gyakorolnunk ezt a fajta életmódot a saját otthonunkban. Ha így teszünk, akkor ez továbbhagyományozódik gyermekeink-re is. A bátorítás nem más, mint együttműködés a bennünk lakó Szellemmel a téren, hogy bátorságot öntsünk egy másik ember szívébe. Az elbátortalanító hangokkal ellentétben mi kihangsú-lyozhatjuk az illető erényeit, értékességét, és azt, hogy a látszólag gyümölcstelennek tűnő erőfeszítéseiknek igenis van létjogosultsá-ga. Azt mondjuk el, hogy Isten máshogy lát, mint mi, emberek. Ez Isten válasza, hogy segítsen abban, hogy a hozzánk közeli szemé-lyek ne keményedjenek meg.

Page 154: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

155

EG

YMÁS

IRÁN

T…

A hívők gyermekei közül is megszámlálhatatlanul soknak van szüksége bátorításra. Arra, hogy hallják: kik is ők az Úr számára. Nem áll szándékunkban, ám mégis túl sokszor mondunk nekik olyan negatív dolgokat, amik arról szólnak, hol vallottak kudarcot. Megesik, hogy ingerültek, frusztráltak, vagy csak nagyon kimerül-tek leszünk, és ekkor haszontalan, sőt, kárt okozó szavak is elhagy-ják szánkat. A szülők (és tanárok is) hajlamosak erre. Ha azonban engedjük, hogy ilyen negatív szavak áradjanak belőlünk, akkor vé-gül is az ellenségünket segítjük. Gyermekeink az Úr hasonlatossá-gára teremtettek. Ha engedjük, hogy az Úr formáljon minket, akkor a szíve szerint való szülőkké fog minket alakítani. Ekkor mi is meg-látjuk gyermekekben azt a potenciált, amit Ő lát, és szavaink által az ő szívükbe is beleplántáljuk ezt az álmot. Mennyivel könnyebb ezt kimondani, mint megtenni, különösen egy „légüres térben”, és ha a szellemünk lehangolt vagy fáradt! Ám mihelyst mi magunk is rá-ébredünk a bennünk lévő Szent Szellem jelenlétére és lágy, kedves hangjára, akkor mindez természetes módon fog kiáradni rajtunk keresztül. Ily módon elkezdjük egyre inkább az Úr szemein keresz-tül látni az életünkben lévő csöppségeket. S ahogyan az Úr szelle-me kiárad belőlünk, előhívhatjuk a szabadítókat, az Isten szerelme-seit, gyógyítókat, közbenjárókat – akik mindegyikét Isten arra hívta el, hogy az Ő égő és világító fáklyásai legyenek a földi imaszobák-ban és döntéshozó helyeken.

Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

— Zsidó 10:24-25

Page 155: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

156

EG

YMÁS

IRÁN

T…

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

— Jakab 5:16

Sokkal könnyebben valljuk meg bűneinket Istennek, mint egy másik embernek. Meg kell aláznunk magunkat, és az alázat nem könnyen fakad belőlünk. Szülőkként és tanárokként még sokkal nehezebb bűneinket megvallanunk egy gyermeknek. De ha vala-mi rosszat cselekedtünk ezzel a gyermekkel kapcsolatban, akkor pontosan így kell cselekednünk – Isten ezt parancsolja. Hányan mentünk oda saját gyermekeinkhez, amikor gyerekek vagy ser-dülők voltak, ezzel a kéréssel: „Megtennéd, kérlek, hogy imádko-zol értem?” Tisztes távolságot akarunk tartani a gyermekeinkkel, mert félünk attól, hogy elveszítjük a tiszteletüket, illetve azon ké-pességünket, hogy fegyelmezzük őket. Úgy teszünk, mintha iga-zunk lenne, annak érdekében, hogy az irányítás a kezünkben ma-radjon, amikor pedig mindenki tudja, hogy bűnt követtünk el. Különösen a gyermekeink vannak tisztában ezzel. Létezik azon-ban Istentől származó módja annak, hogy a gyermekeinket igen-is vezessük, miközben alázatban járunk. Van igaz (Istentől való és megvalósítható) módja annak, hogy Isten-adta tekintélyben jár-junk, és ugyanakkor gyakoroljuk a megtérést és bűnvallást is.

Sokunk nem fedezte még fel ezt a fajta egyensúlyt, de Isten szeret-ne ebben segíteni, mivel Ő képes ennek kimunkálására. Gyönge és megtört emberek vagyunk; nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy megvalljuk bűneinket gyermekeinknek. Ez a valóság és ez így nor-mális. Mindnyájunknak – nekünk és a gyermekeinknek is – szüksé-günk van a Szent Szellem erejére ahhoz, hogy igaz módon tudjunk élni. Így tanulják meg gyermekeink is a Szentírás azon igazságát,

Page 156: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

157

EG

YMÁS

IRÁN

T…

hogy Isten jósága vezeti el őket, és bennünket is, a megtérésre. Ha a Szent Szellem ösztönzésére a megtérés és bűnbánat igazságában tu-dunk járni, akkor gyermekeink látni fogják, hogy Isten jósága vezet minket. Rosszul gondolkodunk, ha az alázatot egy olyasfajta gyen-geséggel kapcsoljuk össze (asszociáljuk), amit a kultúránk egyébként megvet. Nem akarjuk, hogy gyermekeink gyengének lássanak ben-nünket, mert azt gondoljuk, akkor nem fognak engedelmeskedni. Egy férfinek erősnek kell lennie – hangoztatjuk. De valójában rosszul hisszük. Ahhoz ugyanis, hogy alázatban tudjunk járni, egy olyasfaj-ta, Jézus iránti szenvedélyes szeretet szükségeltetik, ami bármely em-beri erőnél sokkal-sokkal erősebb. Ahhoz, hogy alázatban járjunk, sokkal nagyobb bizonyosságunk kell, hogy legyen Isten kegyelmé-re vonatkozóan, illetve sokkal nagyobb vágyunk arra, hogy engedel-meskedjünk Neki. Járhatunk az alázat útján, ugyanakkor lehetünk teljesen megalkuvást nem tűrők – már ami az általunk hőn óhajtott, akár ránk, akár a gyermekeinkre vonatkozó igazságosságot illeti.

Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül. — 1Péter 4:9

Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek…

— 1Péter 1:22

Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.

— 1Péter 3:8

Testvérekként szeressétek egymást – mutat rá a Szentírás. A gyer-mekek lehet, hogy olyanok, mint a fiatalabb testvéreink, de őket

Page 157: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

158

EG

YMÁS

IRÁN

T…

is teljes értékű tagokként kell számon tartanunk Krisztus Testé-ben és Isten családjában – mint ahogyan a húgainkat és öccseinket is teljes értékű családtagokként tartjuk számon a földi családok-ban. A gyerekek nem „próbaidős tagok”; és nem is olyan félértékű tagok, akik a kiváltságok közül csak egy párral élhetnek. Igaz, hogy a gyerekek nem értik a teológiai kérdéseink és beszélgetése-ink mindegyikét, vagy bizonyos összejöveteleink tartalmát, Isten a Szentírást azonban éppúgy nekik is adta, mint nekünk. A Bib-lia úgy íródott, hogy egy írástudatlan földműves, vagy egy gyer-mek is megértse. „Engedjétek hozzám a kisgyermekeket!” – hangzott az Úr felszólítása. Az Úr e szavai azt is sejtetik, hogy egy gyermek ugyanolyan módon jöhet Hozzá, mint ahogyan mindenki más is: az imádságon és az Igén keresztül. A gyermekek közösségben le-hetnek a Szent Szellemmel, prófétálhatnak, imádkozhatnak, di-csőíthetnek és közbenjárhatnak. Ha a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által (Róma 10:17), akkor nem szabad az útját áll-nunk annak, hogy gyermekeink is az Írás teljes voltát megismer-hessék, és abból táplálkozhassanak.

Emlékszem, az egyik kedves anyuka például a Jelenések könyvé-nek hangfelvételét tartalmazó kazettát játszotta le a gyermekei-nek, amikor azok lefekvéshez készülődtek. Ez volt az „esti me-séjük”. Ismerek olyan, nyolc év körüli kisfiút is, aki rendszeresen közbenjár azért, hogy az abortusz és az emberkereskedelem vé-get érjen – és teljesen tisztában van e fogalmak jelentésével, és úgy imádkozik. Természetesen a szülei figyeltek arra, hogyan magya-rázzák el neki ezeket a dolgokat. De amikor még csak általános-ságban magyarázták el neki, akkor a fiúcska kíváncsi lett a teljes igazságra. Úgy mondták el neki, hogy a fiú számára ennek nem lettek káros következményei; nem értette félre a dolgokat; és ré-málmok sem gyötörték.

Page 158: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

159

EG

YMÁS

IRÁN

T…

E témákkal kapcsolatban néhány tanárunk megpróbál először in-kább egyfajta egyszerűbb előzetes magyarázattal, és nem annyira mélyreható elemzéssel szolgálni. Ennek oka részben az, hogy tisz-teletben tartják: elsődlegesen a szülők hatáskörébe tartozik, hogy milyen részletességgel beszélnek gyermekeiknek az olyan go-noszságokról, mint pl. az emberkereskedelem, vagy gyermek-ka-tonaság. A lényeg azonban továbbra is az, hogy miközben szelle-mi megítélést gyakorlunk a téren, hogy megállapítsuk mindegyik gyermek lelki érettségének a szintjét, ne hígítsuk fel a Szentírást. Az Úr Igéjének az általunk megértett teljességét kell továbbad-nunk tanulóinknak. Meg kell engednünk, hogy a Szentírás egé-széhez hozzáférjenek, és biztatnunk is kell őket arra, hogy az Ige teljességének megismerésére törekedjenek. Ha a Szentírás Isten szava az emberiséghez, akkor ebbe a gyermekek is ugyanúgy bele-tartoznak. Látniuk kell az életünkben, hogy a Biblia a legdrágább kincsünk. Nem elég, ha csak azt látják, hogy heti egy alkalommal, a vasárnapi istentiszteleten nyitjuk ki a Bibliánkat. Mondhatom ugyan, hogy én szeretem a Bibliámat – de ha sohasem látják, hogy olvasom, vagy, hogy beszélek arról, szeretem és könnyezek felet-te, akkor nem adom túl sok tanúbizonyságát annak, hogy valóban hiszem, amit mondok.

De kérdezheti valaki: „Mi a helyzet az édesanyákkal? Ugye, nem azt akarod mondani, hogy egy elfoglalt édesanyának hosszú órá-kat kellene Isten Igéjével töltenie ahhoz, hogy közel lehessen Jé-zushoz, és Istennel járhasson a gyermekeivel együtt? Ez fizikai lehetetlenség!” Nos, én is voltam kisgyerekes anyuka, és ponto-san tudom, mennyire fárasztó ez az időszak! Sok olyan anyuka járatja csemetéjét hozzánk, akik több mint három gyermeket ne-velnek, és ők is tudják, mennyire fárasztó ez az életszakasz. Az egyik gyermekem hosszú hónapokon keresztül mintegy félórán-

Page 159: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

160

EG

YMÁS

IRÁN

T…

ként felébredt. Ebben az időben természetesen én sem tudtam hosszú órákat Isten Igéjével foglalkozni. De éheztem és szomjaz-tam az Úr után, vágytam arra, hogy egyedül legyek Vele. Emlék-szem, az egyik nap letepert a kimerültség. Mindkét gyerek aludt a délutáni pihenő idején. A mosogatni- és vasalnivaló hangosan kiabált, hogy végezzem el. De én a díványra kucorodtam, és leg-alább félóráig mozdulni sem tudtam. Egyetlen szó sem jött ki a számon, annyira fáradt voltam. De a szívem ébren volt, és ott be-lül közösségért, irgalomért, segítségért kiáltott – és az Úr jött, és meglátogatott. Isten átsegített ezen az időszakon, és a legvaló-színűtlenebb, legváratlanabb módokon látogatott meg. A meny-nyei Vőlegényünk a pusztaságban (Énekek Éneke 8:5) találkozik velünk. Nagy örömöt jelentett számomra, amikor a gyermeke-ink kicsik voltak – nagyon szerettem az anyaságot. Csodás volt minden téren! Szerettem tanítani a gyermekeinket, és bevezetni őket Jézus jelenlétébe, ahogy velük együtt tanultam dicsőíteni az Urat. Mivel azonban a személyes imára, valamint a bibliatanul-mányozásra fordított idők egyre ritkábbnak és távolibbnak tűn-tek, ez egyfajta pusztaságbeli időszak volt számomra. Nem tud-tam órákat eltölteni Isten jelenlétében, mint fiatalabb koromban. Mégis, a szívem nagyon vágyott az Úrra, és küszködve keresg-éltem a Vele találkozás módjait. Aztán, ahogyan a gyengeségem egyre inkább a felszínre tört, a Jézusra való szükségem azzal ará-nyosan növekedett.

Az Úr ezekben az években megajándékozott engem és a férje-met. Gyermekszolgálatot vezettünk, és nagyjából hetente (vagy kéthetente) egy, tíz és száz közötti létszámú csoportot kellett ve-zetnünk, legalább egy órán keresztül. Így a Bibliához KELLETT fordulnunk. Nem volt erőnk ahhoz, hogy csodálatos és szóra-koztató órákat állítsunk össze. Így tehát megkérdeztük a Szent

Page 160: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

161

EG

YMÁS

IRÁN

T…

Szellemet: „Mit szeretnél átadni a gyerekeknek?” Időnként két-ségbeesetten így imádkoztunk: „Uram, mi nem pusztán csak gyermektanítást szeretnénk, hanem szükségünk van a Te be-szédedre, szíved vágyaira, a Tőled jövő ihletre – tudni szeret-nénk, Te mit akarsz mondani.” Nagy nehezen találtam némi kis időt arra, hogy Istennel tölthessek néhány percet (ez olykor éj-szakánként történt). S az Úr sohasem hagyott cserben: mindig meglátogatott, és hétről-hétre ihletet adott a szívembe. Szó sze-rint egyórás anyagot adott a kezünkbe. Kreatív lehetőségekkel látott el bennünket, hogy Isten Fiának szépségét megoszthassuk a gyerekeinkkel, és a gyerekszolgálati időnk mindig Isten Igé-je köré épült. A mi szívünket is mindig táplálta az Ige, ahogyan készültünk a tanításra, valamint még a tanítás leadása közben is. Isten Igéjében erő rejlik; életet jelent számunkra, (Zsoltárok 119:50), mécses lábunk előtt és ösvényünk világossága (105-ös igevers). Isten kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket. (Zsoltárok 119:130). Isten Igéje tiszta (140-es ige-vers), és igazsággal teljes (151-es igevers). Hát hogy ne töltené meg szívünket akár csak egy kicsinyke is belőle, és hogyan ne tudná megtölteni a te szívedet is?

Egy elfoglalt anyuka például kirakhat egy igeverset a falra, és elénekelheti vagy elimádkozhatja a tennivalók (pelenkázás, ágyazás, stb.) közben. Felolvashatja a csecsemőjének, vagy CD-n le is játszhatja. Otthonainkat még így, ebben az időszakban is be-töltheti Isten Igéje. Mostanában pedig rengeteg olyan ének van, amelyek pusztán Isten Igéjére íródtak, így szó szerint egész nap énekelhetjük az Igét. A Kansas City-beli Imádság Háza egy olyan szolgálat, amelyik szorosan együttműködik a Dániel Kurzussal. A tanáraink közül sokan teljes idejű közbenjárók ott. Az Imád-ság Házában egy egész dicsőítő csapat énekli Isten Igéjét a nap

Page 161: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

162

EG

YMÁS

IRÁN

T…

24 órájában. Mindezt folyamatosan közvetítik az interneten is, amit bárki nézhet. Akárki belehallgathat; bekapcsolódhat a di-csőítésbe és a közbenjárásba, egész nap és egész éjszaka. Így te-hát tudom, hogy egy elfoglalt anyuka is megtalálhatja a módját az Igével való, éltető közösségnek, és időzhet Isten jelenlétében. Láttam olyan hat- és nyolcéveseket, akiket a szüleik segítettek – pedig otthon még több, fiatalabb kistestvéreik is voltak –, hogy rendszeresen Igéket tanuljanak meg kívülről, és bibliai imádsá-gokat mondjanak. Ezeket az imákat az apostolok mondták el, akik a Biblia könyveinek szerzői voltak, vagy éppenséggel maga Jézus imádkozta el. Jó ezeket a bibliai imákat elmondani, mert ezek egyenesen Isten szívéből származnak, és megegyeznek az Ő akaratával.

Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.

— 1János 5:14-15

Ha visszatérünk az eredeti igénkre, akkor elmondhatjuk: igenis tudunk úgy viszonyulni gyermekeinkhez, mint Krisztusban test-véreinkhez. S így is kell hozzájuk viszonyulnunk!

Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez.

— 1Péter 4:8

Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai…

—1Péter 4:10

Page 162: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

163

EG

YMÁS

IRÁN

T…

Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

— 1Péter 5:5

Mindannyian ismerjük a fenti igevers első felét, és mi, felnőttek ál-talában elég gyorsan is emlékeztetjük a fiatalokat arra, hogy en-gedelmeskedjenek nekünk, idősebbeknek. Én inkább viszont azt a részt emelném ki, amely mindnyájunkat arra buzdít: engedel-meskedjünk egymásnak azért, hogy alázatot ölthessünk fel. E fel-szólítás mindnyájunkra vonatkozik: engedelmeskedjünk egymás-nak. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan időszakai és módjai annak, hogy még a gyermekeinknek is. Hogyan tehetjük ezt meg? Azál-tal, ha a gyermekeket értékeljük a szívünkben; ha úgy látjuk őket, ahogyan Isten; ha túlnézünk a külsődleges dolgokon, és kérjük a Szent Szellemet, adjon nekünk bepillantást a szívükbe. Emellett még azáltal is, hogy nem feltételezzük, hogy csak azért, mert ők még gyermekek, semmivel sem tudnak minket ösztönözni; sem-mit sem tudnak megosztani velünk; és nincs Istentől jövő üzene-tük számunkra. Úgy gyakorolhatjuk ezt az alázatos engedelmes-séget, ha nem mellőzzük el és nem hagyjuk figyelmen kívül őket; ha úgy tekintjük őket, mint Krisztusban testvéreinket. Fontos, hogy őszintén érdekeljen bennünket, miként éreznek, miben hisz-nek, és milyen üzeneteket kaptak az Úrtól. Továbbá, biztosítsunk kellő időt számukra, imádkozzunk értük, és fogadjuk el, hogy ők imádkozzanak értünk.

S mindez nem csupán a saját csemetéinkre, és fiataljainkra vonat-kozik, hanem a más családokból jövőkre is. Úgy járhatunk aláza-tos engedelmességben gyermekeink mellett, ha képesek vagyunk

Page 163: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

164

EG

YMÁS

IRÁN

T…

elfogadni tőlük jövő feddést, helyreigazítást, és az Isten Igéjével és szívével kapcsolatos meglátásokat is. Ha gyermekeinkkel együtt szeretnénk Istennel járni, akkor párbeszédet kell folytatnunk ve-lük. Ide tartozik az is, hogy meghallgatjuk a kijelentéseiket, ame-lyek lehetnek éretlenek és részlegesek is. Mi viszont segíthetünk nekik, ösztönözhetjük és sarkallhatjuk őket, hogy haladjanak még előbbre, mélyebbre és magasabbra az Isten megértésére irányuló törekvésükben.

Mindenekelőtt pedig a gyermekekért és a velük együtt elmon-dott imádság gyakorlását is jelenti. Amikor úgy imádkozol, hogy „taníts meg minket a Te útjaidra (Ézsaiás 2:3); vezess minket a Te igazságodban”, akkor úgy fogod látni magadat, hogy neked is ugyanúgy szükséged van az Úrra, mint a gyermekeknek. Nem úgy fogod látni magad, mint aki már eljutottál a szellemi megvilá-gosodás egy olyan szintjére, melyre ők még nem. Ez utóbbi ugyan-is egy olyan büszke hozzáállás, ami elzár bennünket az imádság-ra kapott válaszoktól. Amikor úgy imádkozunk, hogy „Uram, taníts minket imádkozni” (Lukács 11:1), akkor ezt többes szám egyes személyben is kell értenünk. Magunkat és a gyermekein-ket is ide kell sorolnunk. Mi ugyanis nem rendelkezünk a megíté-lésnek azon képességével, hogy eldöntsük: hozzánk képest nekik mennyi tanulásra van szükségük a téren, hogy tényleg megtanul-janak imádkozni. Az alázatos engedelmesség azt jelenti, hogy „ta-níts minket [többes szám egyes személy] imádkozni”. Ez pedig azt jelenti, hogy nekem is legalább annyira (sőt, lehet, hogy még job-ban) szükségem van arra, hogy imádkozni tanuljak.

Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik a Krisztusban vagytok.

— 1Péter 5:14

Page 164: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

165

EG

YMÁS

IRÁN

T…

Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

— 1János 1:7

Ó, milyen sok olyan házi-csoportos alkalmon és kávézáson vettem részt, ahol a gyerekeket egy másik szobába terelték, hogy a felnőt-tek közösségi életet tudjanak élni! Hány olyan vacsorát rendez-tem, és hány olyanon vettem magam is részt, ahol a gyerekeknek adtak valami kis tennivalót, hogy a felnőttek közben nyugodtan tudjanak közösségi életet élni! Én gyakran megpróbáltam bevonni a gyerekeket is, de sajnos azt kell mondanom, hogy sokszor én is végül beadtam a derekamat, és inkább adtam nekik valamit, ami leköti őket, míg mi beszélgettünk és imádkoztunk. Az Úr azon-ban meggyőzött arról, hogy némiképp – sőt, nagyrészt! – másként éljek. Természetesen a felnőtteknek is szükségük van arra, hogy egymással közösségben legyenek, és a hasonló korúakkal együtt tanulmányozzák az Igét. Ezt jól is tesszük, és tenni is fogjuk a jö-vőben. Ám amit nem megfelelően végzünk: az, hogy úgy legyünk testvéri közösségben, hogy ténylegesen a gyermekek is ott ülnek velünk, és úgy tanulmányozzuk a Bibliát, és imádkozunk egymá-sért. Ha gyerekek is vannak a csoportban, akkor meglehet, hogy egyszerűbb (nem annyira kifinomult) nyelvezetet kell használ-nunk, és ismételten el kell mondanunk dolgokat. Lehet, hogy tü-relmesnek kell lennünk, míg meghallgatjuk mindazt, amit a gye-rekek hozzáfűznek a csoportos beszélgetéshez. S lehet, hogy meg kell aláznunk magunkat ahhoz, hogy a gyermekek szavát értékel-ni tudjuk; a legjobbat feltételezzük velük kapcsolatban; bízzunk abban, hogy az Úr igenis munkálkodik bennük; és ugyanolyan tisztelettel viszonyuljunk hozzájuk, mint egy olyan felnőtthöz,

Page 165: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

166

EG

YMÁS

IRÁN

T…

akire felnézünk. Lehet, hogy türelmesnek kell lennünk, miközben arra buzdítjuk őket, hogy bátran szóljanak. Igen, finoman segíte-nünk kell nekik kifejezni mindazt, ami a szívükön van, és hogy szavakba tudják önteni az általuk megértett igazságot. Elképzel-hető, hogy úgy fogjuk érezni: nem tudtunk olyan mélyre merül-ni az Igében, mint amennyire mélyrehatóan tudtunk volna foglal-kozni vele, ha csak a korunkbeliekkel lettünk volna. Ám minden bizonnyal ez az a bizonyosfajta helyzet, amiről az Úr is beszélt a Máté 5:19-ben:

Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában, ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.

Mindig találunk majd időt arra, hogy felnőtt társainkkal és a ta-nárkollégákkal találkozzunk, és Isten Igéjét tanulmányozzuk. Meggyőződésem, hogy Isten Igéje arra is sarkall minket, hogy a gyerekekkel és tinédzserekkel egy jó, istenfélő közösséget alakít-sunk ki. Már jól tudunk együttjátszani a fiatalabbakkal – de azzal nem szolgáljuk őket megfelelően. Sőt, még az Úr szívét is megszo-morítjuk, ha mindössze csak annyit teszünk, hogy játszunk velük. A közösség fogalma sokkal tágabb értelmű, mint csupán annyi, hogy együttjátszunk a gyerekekkel.

Mindenki, aki alázatos szívvel imádkozott már gyerekekkel együtt, szeretné ezt többször is megismételni. Szemtanúja voltam nem egyszer már annak is, hogy a gyermeki imák időnként még meglett embereket is könnyekre késztettek. De nem azért, mert ezek az imák olyan cukik és édesek – hanem azért, mert nagyon is

Page 166: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

167

EG

YMÁS

IRÁN

T…

erőteljesek! Nem számítunk arra, hogy a gyermekek Isten szavát (üzenetét) tudják közvetíteni, így készségesen és nyitott szívvel át-adjuk magunkat az imáiknak. Ezután pedig Isten szava nyílvesz-szőként hasít bele a szívünkbe. A férjemre és rám számos alkalommal voltak már nagy hatással a gyermekeink imái. Időnként a tőlük kapott üzenetek évekig haj-tóerőt jelentettek számunkra. Megvizsgáltuk ezeket az üzeneteket: igeiek voltak, és meg is valósultak. Gyermekeink imái és próféciái tényleg nagymértékben alakították azt, ahogyan kis családunk az Úrral járt, és az Istentől rendelt életsorsunk betöltése felé hajtottak minket. Ha egyszer természetfeletti üzenetet kapsz egy bizonyos gyermeken keresztül, akkor szívesen imádkozol vele a következő alkalommal is. Mi nem egyszer fakadtunk sírva a saját csemetéink imáit hallva. A gyermekekkel való együtt-imádkozás minden bi-zonnyal a hívő közösségünk jelentős részét képezi.

A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre.

— 1Thesszalonika 4:9

Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást.

— 1János 3:11

Az egymás iránti szeretetre felszólító parancs legalább tizenöt al-kalommal jelenik meg az Újszövetségben. Jó alaposan el kell gon-dolkodnunk azon, mit is jelent a szeretet. Úgy érezzük, e paran-csolat magától értetődik, és biztos vagyok benne, hogy Krisztus Testén belül sokan rendelkezünk a szeretet Isten szerint való értel-mezésének több-kevesebb megértésével.

Page 167: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

168

EG

YMÁS

IRÁN

T…

Ami engem illet, én a következő kérdéssel küszködök: ha szeret-jük a gyermekeinket, akkor miért fogjuk őket a média és a játékok adta soványka diétára? Vajon itt, a nyugati társadalomban miért árasztjuk el őket nagy mennyiségű anyagi javakkal, ruhákkal, játé-kokkal, smink-kellékekkel és filmekkel, és miért töltjük meg nap-jaikat olyan tevékenységekkel és hobbikkal, melyeknek az örök életsorsuk szempontjából (azaz: hogy Istent nagyon szerető em-berek legyenek) semmilyen jó hatásuk sincs? Szeretem a játszást, és tudom, hogy a gyermekek számára fontos a játék, de úgy tű-nik, hogy itt, nyugaton túl sok ilyesmivel árasztjuk el őket. Va-jon akad-e olyan, rövidke kis idő számukra, amikor bemehetnek a szobájukba, vagy behúzódhatnak egy csendes kis sarokba, hogy belépjenek a rejtekhelyre (Zsoltárok 91:1; értsd: hogy személyes csendességet gyakoroljanak – a lektor megj.), naponta négyszer tíz percet töltve Jézussal, vagy éppen napi egy-két órát, kortól füg-gően? Megértik-e vajon gyermekeink, milyen az élvezetes ima, és éheznek-e a Jézussal töltött időre? Képesek-e Isten Igéjén elmél-kedni, vagy bensőségesen beszélgetni (közösségben lenni) a Szent Szellemmel? S mindezt akár két-, három-, avagy négyévesen is? Vajon az otthonunk olyan hely-e, ahol az ima éppoly természetes és gyakori tevékenység, mint az evés vagy ivás? Vajon gyermeke-ink többnyire csak gyermekdalokat ismernek, vagy olyan éneke-ket, melyek egyenesen a Szentírásra épülnek?

Page 168: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

169

Gyakorlati eszközök

Az olyan tanórák, melyeken különböző vizuális eszközöket hasz-nálunk, gyakran igen hasznosak lehetnek a tanulók számára – jól-lehet csak akkor folyamodunk az ilyen típusú órákhoz, ha a Szent Szellem így vezet minket. E szemléltető-eszközök használatával a célunk az, hogy segítsünk a kisdiákjainknak abban, hogy fon-tos témákkal és tanulságokkal mélyebben tudjanak foglalkozni, és ezek meg is maradjanak az emlékezetükben. Viszont sohasem sze-retnénk e tanítási módszereket pusztán csak azért használni, hogy kitöltsük vele a tanítási időt, sem pedig azért, hogy a közösségi időt teátrális eszközökkel „megfűszerezzük”. A szemléltető órák-nak azonban megvannak a maguk pozitívumai: a gyerekek nem csupán hallgatják a tanári magyarázatainkat, hanem láthatják is, ahogyan mondanivalónkat szemléltetjük.

Miért is folyamodunk tehát szemléltető órákhoz? Először is azért, mert maga Jézus is sokszor tette ezt. Úgy tanított, hogy felhasznál-ta a környezetében és a közelében akkor megtalálható dolgokat, tárgyakat – olyanokat, mint például a következők: pénzérmék, fü-gefa, halak, só, aratásra váró gabonatáblák, és így tovább. Néhá-nyan megelégszenek azzal, hogy abból tanulnak, amit hallanak, viszont közülünk sokan – különösen a vizuális típusú tanulók – nagyon is értékeljük, ha a tanulnivalót szemléltetik is számunkra. Ennél már csak az lehet még jobb, ha azt a bizonyos dolgot a ke-zünkbe is vehetjük. Gyermekeink úgy tűnik, hogy többet és köny-nyebben is tanulnak, ha egy-egy fogalmat valamilyen módon – va-

Page 169: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

170

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

lamely szemléltetés által – tapasztalati úton is megismerhetnek, és ha nem csupán hallgatják az erről szóló ismereteket. Mi úgy ta-láltuk, hogy ez nagyon is igaznak bizonyult a Dániel Kurzuson. Mindazonáltal a szemléltető órákat nem használjuk az Istenről szóló tanítások alapértelmezett módjaként. Csak akkor folyamo-dunk ehhez, amikor azt érezzük, a Szent Szellem így vezet, erre ösztönöz minket. A szívünk vágya mindig az, hogy az Ő irány-mutatását kövessük.

1. Rizs

Vettünk mintegy két és fél kilogrammot a legolcsóbb rizsből, és bevittünk az órára egy nagy lepedőt és egy kis levesestálat is. A témánk az volt, hogyan „adjunk” imádságban. A Lukács 6:38 ige-versét használtuk fel:

Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.

Habár leggyakrabban ezt a verset az adakozással kapcsolatban említik, mi úgy döntöttünk, hogy az imádság kontextusában fog-juk alkalmazni. Ha ugyanis imádkozol valakiért – legyen az akár a családodból, osztályodból, városodból vagy egy másik nemzetből származó személy –, az az adakozás egyik formája. Ekkor ugyanis az idődből adsz – merthogy időt szánsz arra, hogy Isten trónja elé járulj, és a mennyei Atya előtt esedezz másvalaki érdekében. Ener-giát fektetsz a közbenjárásba, és irgalmat tanúsítasz olyasvalaki-vel kapcsolatban, aki beteg, hátrányos helyzetű, vagy bajba jutott.

Page 170: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

171

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

Együttműködsz az Úr saját szívével ennek az embernek az érde-kében, vagy a körülményeit illetően. Miközben imádkozol, vársz az Úrra, hogy meghallhasd, mi van Isten szívében, amit aztán imában majd az Úr elé tárhatsz. Isten képes arra, hogy visszaad-ja neked mindazt az áldást, egészséget, anyagi ellátást, irgalmat, amit te adtál azáltal, hogy valakiért imádkoztál – méghozzá a tiéd-hez képest „jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel”.

Először tehát mindezt elmagyaráztuk a gyerekeknek, majd utá-na egy önként jelentkezőt ráültettünk egy székre, melyet a földre kiterített lepedőre helyeztünk. A rizst aztán beletettük egy nagy vödörbe, majd megkértük az önkéntesünket, hogy maradjon ülve a széken, és a kis levesestálat tartsa az ölében. A rizst elkezdtük beleönteni egyszerűen és finoman a gyerek ölében lévő kis tálká-ba, miközben igeverseket idéztünk. Amikor a kis tálka megtelt, egy pillanatra megálltunk, de nem hagytuk abba az öntést. A rizst jól lenyomkodtuk a tálkában, és közben elmagyaráztuk, hogy ezt azért tesszük, hogy így még több hely legyen, és még több rizs fér-jen bele. A rizs jelképezi Isten áldását, azaz mindazt, amit az Úr visszaad nekünk az imádságokért „cserébe”. Ezután annyi rizst öntöttünk az edénykébe, hogy az végül kifolyt a gyerek ölébe, majd onnan le a padlóra.

Aztán együtt imádkoztunk, miközben az Úr felé kinyújtottuk ke-zünket: „Urunk, kérünk, add nekünk a Te szívedet! Segíts nekünk, hogy tudjunk adni az imában, és adj nekünk együtt-érző lelküle-tet, ahogy imádkozunk! Segíts, hogy odaszánhassuk az időnket és energiánkat az imádságra. Itt vagyunk, Urunk, és igent mon-dunk mindarra, amit csak tartogatsz számunkra. Szeretnénk elfo-gadni mindazt, amit adni szeretnél. Kérünk, taníts minket máso-kért imádkozni!”

Page 171: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

172

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

2. Kötél és mentőkötél – A rejtekhely

Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen…

— Zsoltárok 91:1

Olvassuk fel a fenti igét, és mondjuk el kisdiákjainknak, hogy most pedig a Felséges Isten rejtekéről („titkos helyéről”) fogunk beszélni. A 91. Zsoltár az Úrtól jövő védelmet fejezi ki csodálatos módon, és ez az isteni oltalom a mi életünkre nézve is alkalmaz-ható. A „rejtek” szót egyrészt értelmezhetjük úgy, hogy az a meg-hittség és a bensőséges ima színtere. Jézus arra hívott bennünket, hogy adakozzunk, böjtöljünk és imádkozzunk titokban (Máté 6:4, 6, 18), hogy így Atyja, aki a rejtekhelyen van, majd nyilvánosan megjutalmazzon minket. Jézus a saját élete kapcsán is bemutatta, mit jelent a rejtekben tartózkodni, amikor gyakran elvonult egye-dül imádkozni (Lukács 6:12, Márk 1:35, Lukács 5:16). Szeretnénk, ha gyermekeinknek is lenne egy olyan helyük, ahová naponta el-vonulhatnak, hogy az Úrral legyenek öt percet vagy akár egy órát is anélkül, hogy bárki vagy bármi megzavarná őket. Így, amikor először beszélgettünk a titkos helyről, akkor egy 2,5 méteres köte-let is magunkkal hoztunk az áhítatos alkalomra.

Megkértük a terem közepén lévő gyereket, hogy álljon fel. Így szól-tunk: „Tegyük fel, hogy lefelé süllyedsz a vízben, és ez a kötél a mentőkötél, aminek a végéhez egy úszógumi van erősítve (előzőleg bizonyosodj meg arról, hogy a gyerekek értik, mi is az úszógumi).” Tegyünk tehát így, majd aztán beszéljük át, mely kétféle módon se-gít az úszógumi (avagy: mentőmellény) a bajba jutottakon. Egyrészt megakadályozza, hogy elsüllyedjenek, másrészt pedig biztonságos helyre húzza őket. A Mindenható rejteke is pontosan ilyen.

Page 172: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

173

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

Ha van olyan titkos helyünk, ahová elvonulhatunk, hogy az Úrral legyünk, akkor ez segít abban, hogy a bajok és nehézségek idején a szívünk biztonságban maradhasson. Tudni fogjuk, hogy az Úrhoz meneküljünk, és imádkozzunk. Ahogyan egyre több időt töltünk a rejtekhelyen, egyre inkább elmélyül az Úrral lévő barátságunk, és egyre inkább érezni fogjuk az Ő jelenlétét. Ha már hosszú ide-je szokásunk, hogy az Úrral találkozzunk a titkos helyen, akkor a gondok idején nem fogunk megsértődni Istenre, és nem uralkodik el bennünk a félelem. A rejtekhely megóv attól, hogy belesüpped-jünk a megsértődésekbe, aggódásba, pánikba vagy félelembe, és a szívünket biztonságos helyre húzza – ami nem más, mint az, hogy teljes szívvel bízzunk az Úrban (Zsoltárok 18:2; 118:8-9; Példabe-szédek 3:5; Náhum 1:7), sőt, hogy teljes örömnek tartsuk, amikor próbákon megyünk át (Jakab 1:2).

Jöjjön el kertjébe szerelmesem…— Énekek Éneke 4:16

A Biblia eme könyvében az Úr úgy beszél hőn szeretett Menyasz-szonyáról, mint „bezárt kertről” (Énekek Éneke 4:12). Mindazon-által, mivel a Menyasszony vágyik a Vőlegény közelségére az éle-te legbensőbb részeiben is, így hívja Őt, hogy jöjjön be a szíve kertjébe. Beszéltünk a gyerekeknek arról a valóságról, hogy az Úr Szelleme ténylegesen bennünk lakozik, és hogy mennyire fontos kimondanunk e meghívó szavakat, és naponta beinvitálni az éle-tünkbe az Úr jelenlétét. Arra biztattuk őket, hogy így imádkozza-nak: „Gyere be, Uram, az én kertembe!” (vagy: „a szívem kertjébe”). Ez a következőt jelenti: „Legyen úgy az életemben, ahogy Te aka-rod”, vagy „Szólj hozzám”, vagy „Találkozz velem”.

Page 173: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

174

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek.

— Énekek Éneke 2:3

A Biblia arra figyelmeztet, hogy szüntelen imádkozzunk, és imád-ságaink zömét el tudjuk mondani az élet forgatagában, a minden-napokban. Imádkozhatunk vezetés vagy séta, munka, beszélgetés közben, illetve, amikor szolgálunk valaki felé. Azonban akármi-lyen csodásak is a fent említett imádkozási lehetőségek, semmi sem helyettesítheti azt, amikor a személyes csendességünk rejtek-helyén időzünk úgy, hogy közben semmilyen más tevékenység

Az egyik kis óvodásunk gyakran mondogatta: „Nem érzem Istent, amikor dicsőítem Őt; az Úr nem szól hozzám.” Erre a tanító ezt válaszolta: „Csak dicsérd tovább az Urat, és meg-

látod, hogy az Úr igenis szeret szólni a gyermekekhez. Téged is meg fog szólítani. Csak dicsért Őt to-vábbra is!”A kisfiúnak gyakran még az is nehezére esett, hogy bekapcsolódjon az osztályban folyó dicsőítésbe. Ilyenkor zaklatottnak és nyugtalannak tűnt. A tanév közepe táján egyik nap úgy jött iskolába, hogy ezt mondta: „Most már én is ezt teszem!” Amikor óvatosan rákérdeztünk, hogy mit is tesz, akkor ezt a fantasztikus választ kaptuk: „Minden nap, amikor hazamegyek az iskolából, be-megyek a szobámba. Azt mondom anyukámnak, hogy szeretnék egyedül lenni egy ideig. És ak-kor előveszem a CD lejátszómat, felteszek egy dicsőítő lemezt, és lejátszok két éneket. Mindennap dicsőíteni akarom Jézust a suli után, mielőtt játszani mennék.” A szülők elmondták, hogy ez tel-jes mértékben a fiuk kezdeményezése volt. Itt van ez a kisfiú, aki éppen betöltötte a hatodik élet-évét, és aki azelőtt még sohasem hallotta Isten hangját – és most mégis lejátszik két dicsőítő éne-ket minden nap az iskola után, jóllehet azelőtt csak a játszás érdekelte.

Jézus számára ez a kisfiú „ellenállhatatlan” volt. El tudjuk-e vajon képzelni, miként érintette meg az Úr szívét e fiúnak, aki nem „látott” csak hitt, csupán egyetlen aprócska, de az Istennek való oda-szánását kifejező cselekedete? A kisfiú most már hallja az Urat, de még mindig tanulja, hogyan is fejlődjön ebben még jobban. Micsoda kihívás ez számunkra, felnőttek számára, akik sokkal tovább képesek vagyunk figyelni; akik tudunk olvasni; akik már sokszor hallottuk az Úr hangját; és érez-tük Isten szeretetét. Vajon mi is ilyen hűségesen „vigyáznánk és imádkoznánk”, és vajon odaszán-nánk-e az időnk egy részét napi rendszerességgel az Úrnak – mint ahogyan ez a kis hatéves gyer-mek is tette?

Page 174: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

175

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

vagy dolog nem vonja el figyelmünket, és csak élvezzük Jézus je-lenlétét. A Biblián keresztül hozzánk érkező isteni üzenet gyümöl-cse – vagy éppen az Úr beszéde, melyet halk, szelíd hangon a szí-vünkbe súg – gyakran itt, az elcsendesedés eme rejtett helyén lesz a legédesebb. Semmi sem ér fel azzal, amit akkor élünk át, amikor az igazság és világosság nyilai behatolnak szívünkbe, amint kije-lentést kapunk egy-egy olyan igeverssel kapcsolatban, amit már egy ideje Istennek odaszánt szívvel olvasgatunk vagy kiimádko-zunk. Ugyanígy, Isten élő beszéde, amikor azt a Szent Szellem közvetlenül a szellemünkbe súgja, felvillanyoz és felfrissít; meg-eleveníti és kitágítja a szívünket, hogy a következő alkalommal még többet tudjunk befogadni Istenből.

Gyermekeink egész pici koruktól kezdve átélhetik „Isten Igéjének csókját” (Énekek Éneke 1:2), és számunkra az a kiváltság adatott, hogy részesei lehetünk azon „eszköznek”, melyek által az Úr ma-gához vonja őket. Minél többször átéljük azt, hogy Isten mintegy „csókot lehel” a szellemünkre (értsd: megtapasztaljuk az Úr szere-tetteljes közelségét – a lektor megj.) az Ő gyönyörű Igéjének kinyi-latkoztatása által, annál inkább fogjuk tudni a gyerekeket is arra ins-pirálni és biztatni, hogy ugyanerre az isteni érintésre törekedjenek.

Tehát, ha a rejtekben időzünk az Úrral, az felrázza szívünket. De azt, hogy oda bemegyünk-e, nekünk kell eldöntenünk. Beszéljük át a gyerekekkel az összes olyan lehetséges zavaró tényezőt, ame-lyek el akarják téríteni őket a titkos helytől. Ilyenek tényezők le-hetnek többek között a következők: egy síró kistestvér; erős vágy arra, hogy inkább videó játékot játszanak, vagy éppen más, kü-lönböző játékokat; vagy, hogy egy kicsit kimenjenek játszani. Ma-gyarázzuk el: a mi részünk az, hogy meghozzuk a döntést, hogy inkább az Úrral szeretnénk időt tölteni; az Ő része pedig, hogy

Page 175: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

176

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

meghallgassa az imádságainkat, és megérintse a szívünket. Isten nem fogja megtenni a mi részünket, mi pedig nem tehetjük meg az Ő részét. A mi feladatunk az, hogy időt töltsünk az Úrral.

Megkeresem Őt, akit az én lelkem szeret. — Énekek Éneke 3:2, angolból ford.

Figyeljük meg a fenti igében a „megkeresem” szót! A megkere-sés azt jelenti, hogy erősen kutatunk, keresgélünk, járunk valami után, és arra törekszünk, hogy ezt megtaláljuk. A keresés minden, csak nem passzív. A rejtekhelyen töltött idő nem a gyors elintézé-sek időszaka. Az Úr nem olyan, mint egy „gyorsétterem”, ahová berohanunk, gyorsan magunkba szívjuk a szellemi tartalmakat, és szélsebesen tovarobogunk. Az Úr pontosan azért hív arra, hogy keressük az Ő jelenlétét, mert nem mindig jelenik meg azonnal, a mi kényünk-kedvünk szerint. Az igaz, hogy az Ő Szelleme min-dig velünk van, ha megtértünk – de az Úr teljes egészében igényt tart ránk. Krisztus keresztje, amely megszerezte számunkra az üd-vösséget, Jézusnak ez mindenébe került, és nekünk is mindenünk-be fog kerülni, ha meg akarjuk Őt ismerni. S mindezt az Úr útjai és módjai szerint kell megtennünk, és ez gyakran annyit jelent, hogy ülünk és várunk Őreá.

Az Úr Jézus a tanítványait arra hívta, hogy vigyázzanak és imád-kozzanak. Ha elképzeljük, mi is zajlódott a Gecsemáné-kertben, láthatjuk, nem valószínű, hogy a tanítványok ezt gondolták: „Fe-lejtsük el, amit mondott, csak dőljünk le egy kicsit itt, és legott elal-szunk”. Nem, hanem Péter, Jakab és János – akiket az Úr magával vitt a kertnek eme részébe, miközben a többieket egy másik részen hagyták – valószínűleg eléggé közel voltak Jézushoz ahhoz, hogy hallják, amint az imádsága közben erősen fel-felnyögött. Szeret-

Page 176: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

177

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

ték a Mesterüket, és tényleg igyekeztek ébren maradni, és „őrköd-ni” Vele együtt imádságban. Az idő és az éjszaka előrehaladtával azonban akaratuk ellenére sajnos elaludtak.

Így tehát nekünk is bátorítani kell gyermekeinket arra, hogy keres-sék az Urat, és hogy türelmesek legyenek, ha az első (második, ne-tán harmadik) alkalommal még nem érzik az Úr jelenlétét a csen-dességük során. A Biblia így buzdít: „megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jeremiás 29:13). Isten arra hí-vott el, hogy megérintsük az Ő szívét, és érezzük az Ő érintését is. Isten Igéje igaz; és az Úr ezt megígérte nekünk. Így tehát ösz-tönözzük gyermekeinket arra, hogy eredjenek az Úr nyomába, fo-lyamatosan keressék Őt, és ne adják fel. Ez a fajta kitartó lelkület, miszerint türelmesen törekszünk arra, hogy megkeressük, amire vágyunk, teljesen ellentétes a mostani kultúránkkal. Felgyorsul vi-lágunkban ugyanis, ha akarunk valamit, akkor megvesszük, vagy valamilyen úton-módon hozzájutunk. Nem szeretünk várakozni. Buzdítsuk a gyermekeinket ehelyett inkább arra, hogy olyanok le-gyenek, mint a Menyasszony, az Énekek Éneke 3:2-ben. Imádkoz-zanak és hittel vallják meg a következő szavakat, ahogyan Jézus keresésére irányítják szívüket: „Addig foglak keresni, Úr Jézus, míg meg nem talállak… addig foglak keresni, amíg meghallom hangodat, meglátom arcodat, és megérzem szent közelségedet.”

További gondolatok a titkos helyről

Elmondjuk gyermekeinknek, hogy nem elegendő csupán az, hogy a Dániel Kurzusra járnak, ha ott mégsem találkoznak Jézussal. Le-het, hogy a családjukkal együtt egy helyi gyülekezet oszlopos tag-jai. Az is lehet, hogy szeretik a fiataloknak szóló alkalmakat, és

Page 177: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

178

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

imaközösségeket. Elképzelhető, hogy nagyon is jól tanulnak a Dá-niel Kurzuson. Ám ha mindösszesen csak annyit tesznek, hogy ugyanazokat mondják és teszik, amit a többiek – éneklik a dicső-ítő énekeket, bekapcsolódnak a táncba és látszólag minden más egyéb, istentiszteleti tevékenységbe is –, de a szívükben nem talál-koznak Jézussal (nem érzékelik Őt, nem hallanak Tőle semmit, és nem tudják ténylegesen dicsőíteni Őt), akkor mindezeknek a dol-goknak nem sok hasznát fogják venni.

Aztán behoztunk egy másik kötelet (mentőkötelet) is, de ez alka-lommal kicsit belevágtunk a szálakba, így mikor a gyerekek meg-húzták, míg mi a másik oldalon fogtuk, a kötél elszakadt. „A men-tőköteled el fog szakadni – mondtuk –, ha azt gondolod, minden rendben van, csak mert vasárnaponként eljársz az ifjúsági alka-lomra; mert a szüleid szeretik az Úr Jézust; vagy, mert a legjobb barátaid tényleg ismerik az Urat, és te velük szoktál időt tölteni. De amikor rád törnek a bajok, nem fogsz tudni sehová se fordul-ni. Erős mentőkötélre van szükséged a nehézségek idején, olyan-ra, ami tényleg ki tud menteni. A mentőköteled, amit a derekad köré csavarsz, akkor fog tudni téged erősen és biztonságosan tar-tani, ha a másik vége Jézushoz van erősítve. Azáltal kötöd magad köré a „mentőkötelet”, hogy imában keresed az Urat, vársz Őreá, és a személyes csendességedben vágysz a közelségére – és ha újra és újra úgy döntesz, hogy bemész a titkos helyre. Ezt pedig egész életed során cselekedned kell. Az nem elegendő, hogy egy éven át, vagy tíz éven át meg-meglátogatod a titkos helyet, és azt gon-dolod, ez elegendő lesz az életed hátralévő idejére is. Isten úgy te-remtett bennünket, mint Izrael gyermekeit, akiknek új mannára, új eledelre, új irgalomra és új kijelentésre volt szükségük Istentől minden egyes nap.

Page 178: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

179

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

Mivel [szeretetteljes módon] ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.

— Zsoltárok 91:14-16

A szemléltető órát aztán azzal fejeztük be, hogy imádságban el-mondtuk azt a lenyűgöző isteni ígéretet, melyet az Úr mindazok-nak ad, akik erőteljesen ragaszkodnak Hozzá szeretetben, azaz – akár így is mondhatjuk – mindazoknak, akik naponta időt szán-nak arra, hogy az Úrral legyenek, és keressék Őt. Az Úr megsza-badítja azokat, akik szeretik Őt. De ez a szeretet nem csupán abból áll, hogy lezser módon odavetjük, hogy „szeretlek, Jézus” – ha-nem egy olyan erős szeretet ez, mellyel azok bírnak, akiknek az egész életük arról tanúskodik, hogy forró szeretettel szeretik az Urat. Igen, azon hívők, akik naponta, és az évek múlásával is sze-retetben járnak. Azon hívők, akik a szeretet kedvéért engedel-meskedtek Jézus parancsának, amikor eljött, hogy leszámoljon az életükben lévő bűnnel; és akik a testi természetük kiabáló követe-léseivel ellentétesen járják élet-útjukat.

Az Úr nevének ismerete nem csupán azt jelenti, hogy azt mondom: „Ó, én ismerem az Úr nevét: Jézusnak hívják”. Már csak a Jelené-sek könyve 1-3 fejezeteiben az Úr az Ő isteni megnevezései közül mintegy harmincat felfed nekünk. E nevek mindegyike az Ő isteni természetének és jellemének egy-egy részét jelöli, illetve az Ő meg-ismerésének sokféle, változatos módjait. Az Úr neve erős bástya (Példabeszédek 18:10), ahová az igazak befutnak, és megmenekül-nek. Azért lesznek biztonságban, mert találkoztak Jézussal, az Em-

Page 179: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

180

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

berfiával, és az életüket a Vele való kapcsolatra építették. Igen, az Úrra támaszkodnak, a hű és igaz Tanúra, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng; a földi királyok Uralkodójára, aki szeretett minket; az Alfára és Omegára, akinek a hangja olyan, mint a trombita har-sogása. Találkoztak Jézussal, a Főpappal, és megérintették az Úr szépségének és természetének ezt a részét is. A Zsoltárok 91:14-16 igeszakaszát gyermekeinknek kívülről meg kell tanulniuk; fontos, hogy ezek az igék fel legyenek írva szívük hústábláira. Így a gye-rekekkel neki is láttunk, hogy imában megvalljuk ezeket, és kértük az Urat, hogy írja bele mindezt a szívünkbe. Aztán adhattok mindenkinek egy-egy másolatot, melyen ezek az igék találhatók, és kérjétek meg a kisdiákjaitokat, hogy vallják meg ezeket egy héten keresztül minden nap, és adjanak hálát az Úrnak az igeversek mindegyik soráért: „Köszönöm, Úr Jézus, hogy meg-szabadítasz és megvédelmezel, mivel ismerem a Nevedet. Segíts, Szent Szellem, hogy egyre inkább megismerjem az Urat, és erős szeretettel ragaszkodjak Jézushoz.”

Akár meg is kérdezhetjük a gyerekeket arról, hogy nekik milyen élményeik vannak a titkos hellyel kapcsolatban. Buzdítsuk a gye-rekeket arra, hogy egymástól is nyerjenek ötleteket azzal kapcso-latban, mi is lehet számukra egy ilyen „titkos hely” (imahelyiség), vagy, hogy hová tudnának félrevonulni. Beszélgessünk el arról is, hogyan alakíthatnak ki maguknak egy kis kuckót otthon, ahová el-vonulhatnak, hogy egyedül legyenek az Úrral (és aminek kialakítá-sára lehet, hogy az Úr kér is bennünket). Az egyik kis, alig hatéves kisdiákunkkal kapcsolatban bámulatos bizonyságot tudunk el-mondani. Az lett a szokása, hogy minden nap, iskolából hazamen-ve bemegy a szobájába, és dicsőítő zenét kapcsol be. Tudatosan és önként döntött így – méghozzá anélkül, hogy az Urat érezte volna, vagy hallotta volna az Ő hangját. Azért cselekszik így, mert szeret-

Page 180: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

181

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

ne engedelmeskedni a Szentírásnak, és szeretné Istent dicsőíteni. Nem a szülei kérték erre – ő egyszerűen csak az Urat akarja dicsőí-teni. Mielőtt még bármi más tevékenységbe (evés, játszás) belefog-na, először ezt teszi. Pedig még azt sem tudja igazán, hogyan di-csőítse az Urat. Ez minden bizonnyal komoly példája annak, hogy valaki odaszánja a szívét arra, hogy az Urat fogja szeretni.

Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!

— Énekek Éneke 2:10

Nagyon fontosnak éreztük, hogy minden szülőt tájékoztassunk az órákon folyó beszélgetésekről, hogy ők is segíthessenek gyer-meküknek abban, hogy az otthonukban biztonságos és megfele-lő helyet találjanak az imakamra kialakításához. Azt is szerettük volna, ha a kisdiákjaink szülei megértenék a lényegét mindannak, amit a gyermekeikkel megtárgyaltunk. Egyrészt azért, mert ez na-gyon fontos, másrészt pedig azért, hogy ily módon ők is mintegy partnerként együtt tudjanak működni csemetéikkel akkor, amikor azoknak arra van szükségük, hogy egy kis ideig az Úrral legyenek. Továbbá afelől is meg akartunk bizonyosodni, hogy a szülők nem büntetésből, avagy a pihenőidő eltöltése céljából küldik a gyerekü-ket az imakamrába. Ezzel ugyanis teljes mértékben félreértenék az Úr szívének szándékait, illetve a közösségi ima természetét.

3. Kemény vagy puha szív

Milyen nagy szeretettel halmozott el minket bőkezűen az Atya, hogy minket Isten gyermekeinek neveznek!

— 1János 3:1, angolból fordítva

Page 181: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

182

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

A „bőkezűen elhalmoz” kifejezés azt jelenti, hogy valamit nagy mennyiségben adunk; más szavakkal, az Atya sok-sok szeretetet adott nekünk – bőségesen elárasztott minket szeretettel.

Azt, hogy mi történik akkor, amikor a szívünk be van zárva Isten szeretete előtt, úgy demonstráljuk, hogy egy követ vízbe helye-zünk. Amikor kivesszük és megtöröljük, olyan, mint annak előtte: száraz. Ugyanolyan kemény és áthatolhatatlan, mint a vízbe me-rítése előtt. Egyes attitűdök – mint például a harag, megbocsátat-lanság, lázadás és keserűség – olyan keménnyé teszik szívünket, mint amilyen ez a kő is.

Nyitottan kell fogadnunk Isten szeretetét; olyannak kell lennünk, mint a szivacs, és magunkba kell ezt szívnunk. Amikor vízbe teszel egy szivacsot, majd kiveszed és lecsöpögteted, figyeld csak meg, mi történik! A szivacs sok vizet magába szív. S ha kiveszed, a víz ugyan kicsöpög belőle, sőt, akár még ki is facsarhatod – ám ek-kor is marad benne víz. Ösztönözzük arra tanulóinkat, hogy le-gyenek ők is olyanok, mint a szivacs, és telítődjenek Isten szerete-tével. Az olyan attitűdök, mint például megbocsátás, kedvesség és alázat, segítenek szivacs-puhán tartani szívünket. Amikor erről be-szélgetünk a gyerekekkel, említsük meg nekik az 1 János 4:16-ot is:

Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.

— 1János 4:16

Segítsünk tanulóinknak imádsággá formálni a fenti igét: „Uram, kérlek, segíts, hogy meg tudjak maradni a Te szeretetedben, mert szeretnék Nálad lakozni és megmaradni Benned. Uram, kérlek, gyere, és tölts be szereteteddel!”

Page 182: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

183

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

Énekeljük el a „Szeretetétől elárasztva”2 című dicsőítő éneket, vagy egy másik hasonló, a Jézussal való bensőséges kapcsolatról szóló éneket. Majd mondjuk ezt tanulóinknak: „Nem kell gyüle-kezeti épületben lenned ahhoz, hogy Isten szeretetét megérezd, vagy, hogy az Úr megérintsen az Ő szeretetével – csak kérned kell Istentől. Nem kell becsuknod a szemed, vagy imára kulcsolnod a kezed ahhoz, hogy Isten szeretete megérintsen. Isten minden-hol veled van, bárhol is legyél. Akárhol is legyél, érezheted ott az Úr szeretetét.” Néhány gyermekünk számára ez hatalmas kije-lentés volt, de a legcsodásabb az volt, hogy egyszerűen hittek ne-künk; hitték, hogy akár aznap is befogadhatják Isten szeretetét. S ezt meg is tették.

Mondjuk nekik, hogy feküdjenek le a padlóra, miközben lejátsz-szuk az éneket (az általunk felhasznált ének kb. háromperces volt). Hívjuk meg Isten jelenlétét a szobába! Az ének befejeztével bátorítsuk őket arra, hogy nyugodtan feküdjenek még egy kicsit, ha akarnak – és ha felkelnek, hívjuk őket, hogy beszélgessenek el egy felnőttel mindarról, amit történt, amit éreztek, vagy láttak.

A feljebb leírtakat már számos, különböző csoporttal elvégeztük. Azt tapasztaltuk, hogy a nehéz háttérből (szegénység, betegség, alacsony műveltségi szint, kapcsolati problémák) jövő gyermekek szinte fel sem akartak kelni a padlóról, annyira jól érezték magu-kat. Az egyik kisfiú azt mondta, hogy nagyon erősnek érezte ma-gát belülről, és hogyha aznap mások undok módon viselkedné-nek vele, akkor ő tudomást sem fog venni róla. Majd így folytatta: „A világban lévő szegény gyermekekről gondolkodtam, azokról, akiknek semmijük sincs.” (Ez nagyon megérintett minket, mert

2 „Overwhelmed by Love” („Szeretetétől elárasztva”), Noel Richards, copyright 1994 Thankyou Music

Page 183: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

184

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

tudtuk: szegény családból – az iskolánk egyik legszegényebb csa-ládjából – származik. Isten pedig a szegények iránti együtt-érző szívvel ajándékozta meg.) Egy másik diák meg azt mondta, úgy érezte, mintha valami teljesen „átmosta” volna.

Amikor a gyermekeink odajönnek, és elmesélik, amit láttak, hallot-tak vagy éreztek, akkor ez jó lehetőség arra, hogy az Úr szavát szól-juk nekik, és hogy biztassuk őket arra, hogy csak így tovább. Egy másik fontos dolog: amennyiben a Szent Szellem megértést, illet-ve belátást ad nekünk azzal kapcsolatban, amit szólt vagy látásban mutatott az Úr, akkor azt mondjuk el nekik érthetően, „gyermek-nyelvre” lefordítva. Ha nem értjük a gyermek által elmondott ké-pet vagy üzenetet, imádkozzunk vele együtt. Biztassuk őket, hogy kérjék az Urat, adjon nekik még nagyobb megértést. Ösztönözzük őket egyszerű imádságok elmondására, mint például: „Itt vagyok, Uram, és kérlek, adj nekem még nagyobb megértést!” S maradjunk is ennyiben. A Szent Szellemmel való kommunikációnkban a ke-vesebb gyakran több. Nem kell hosszasan magyaráznunk az Úr-nak, hogyan is érezzük magunkat; nem kell minden egyes részletre kiterjedően megfogalmaznunk imánkat. Ő már jóval azelőtt tudja, mit fogunk mondani, még mielőtt imára nyílna a szánk.

4. Nyomulj előre

Az egyik nap úgy tűnt, a gyerekek nem elég aktívak a dicsőítés-ben. Egyesek énekeltek, míg mások inkább beszélgettek, és néhá-nyan az egyik társuk hajával foglalkoztak. Voltak, akik csak üldö-géltek, és maguk elé bámultak. Így leállítottuk a dicsőítést, és egy idősebb diák arra hívta a gyerekeket, hogy próbálják megérinte-ni Istent, tartsanak ki a dicsőítésben, és nyomuljanak előre. Szem-

Page 184: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

185

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

léltetésképpen, hogy könnyebben megértsék, miről is beszélünk, előre vittünk egy pulpitust, hogy minden gyerek jól láthassa. Arra kértünk egy gyereket, hogy tartsa erősen a pulpitust, míg én meg-próbáltam előretolni. Az „előrenyomulás” azt jelenti, hogy a szí-veddel „tolsz”, mint ahogyan én a kezemmel nyomtam a pulpi-tust. Ebben benne van a szíved és az akaratod is; úgy döntesz, hogy mentális, szellemi és érzelmi energiákat fektetsz abba, hogy az Urat keresd és Vele találkozz. S mindezt pedig azért, mert tény-leg arra vágysz, hogy meglásd, megérezd Őt, és Tőle hallj dolgo-kat. Igen, mert éhezel az Úr szent jelenlétére és az Ő közelségére.

A pulpitusos illusztráció végeztével aztán együtt elénekeltük a „Több erőt, több szeretetet”3 című éneket, amely segített kifejez-nünk azt, mennyire nagy szükségünk van mindarra, amit az Úr tartogat számunkra.

A gyerekek szeretik Isten jelenlétét érezni, és gyakran könnyebben is érzékelik, mint a felnőttek. Mindazonáltal hívjuk fel figyelmü-ket arra, hogy még ha esetleg nem is érzik az Úr jelenlétét, az nem jelenti azt, hogy az Úr ne lenne ott. Isten jelenlétének megraga-dását (az ún. „előrenyomulást”) gyakorolnunk kell. Emlékeztesd kisdiákjaidat ennek gyakori megtételére! Bárki figyelmét könnyen el lehet terelni, nem csak a gyermekekét. Noszogassuk őket, hogy ismerjék fel a zavaró és figyelem-elterelő tényezőket, és tudato-san fókuszáljanak az Úrra. Minél több kijelentésük van az Úrról, annál nagyobb vágy ébred bennük arra, hogy még inkább megra-gadják az Úr jelenlétét. S minél gyakrabban teszik ezt, annál rend-szeresebbé fog válni. Ne várjuk azt, hogy egyik pillanatról a má-sikra változnak meg dolgok, de azt igen, hogy az Úr meglátogassa

3 More Love, More Power (Több erőt, több szeretetet) – Jude Del Hierro, copyright 1997 Mercy/Vineyard Publishing

Page 185: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

186

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

őket. Tanítsuk meg őket arra, hogy az Úrra figyeljenek; segítségül hívják Őt; szeretetteljes dicséreteket énekeljenek Neki; és egyet-értsünk azzal, ki is Ő4 (ez ugyanis az igazi imádat) – mindaddig, amíg vissza nem jön az Úr, függetlenül attól, hogy ez még meny-nyi időbe telik. Egyetérteni azzal, hogy kicsoda is Isten, egyszerű-en annyit jelent, hogy azt mondjunk Neki, amit a Biblia állít Róla, például: „Istenem, Te jó vagy; Megváltóm, szent vagy; hűséges, megbízható, és minden szavad igaz”.

5. Neved olyan, mint méz az ajkaimon

Az ÚR félelme tiszta, megmarad örökké. Az ÚR döntései igazak, mindenben igazságosak, kívánatosabbak az aranynál, sok színaranynál is, édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is.

— Zsoltárok 19:9-10

Milyen édesek ínyemnek ígéreteid! Édesebbek, mint számnak a méz.

— Zsoltárok 119:103

Beszéljünk a gyerekeknek az Ige édes voltáról, és az Úr igaz ítéle-teiről. Ecseteljük számukra, miként hasonlítja a Szentírás az Igét a mézhez. A méz zamatos és tápláló; a fogyasztása jó és egészsé-ges. Sőt, egyes típusait korunkban még kórházakban is alkalmaz-zák, hogy ezek segítségével győzzenek le egyes olyan betegség-tí-pusokat, amiket antibiotikum-rezisztens kórokozók váltanak ki. Azokban a napokban, amikor a Biblia íródott, a méz az egyik fő

4 Értsd: megfelelő módon lássák az Urat, minden isteni jellemzőjével együtt – a lektor megj.

Page 186: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

187

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

édesítőszer volt, hiszen akkor még nem ismerték a mai, általunk is használt finomított cukrot. Régen tehát a méz sokkal értékesebb volt, mint napjainkban, hiszen mi már rendelkezünk a cukor kü-lönféle fajtáival, és kémiai úton előállított mesterséges édesítősze-rekkel is. Az ősi időkben, ha valamit édesíteni szerettek volna, ak-kor e célra főként mézet használtak. Tehát adjunk egy kis mézet a gyerekeknek, hogy megkóstolhas-sák! Kenjünk mézet egy kis darab kenyérre. Ahogyan ízlelgetik a mézet, fogadják el hitben azt is, hogy az Isten Beszéde is édes, táp-láló és egészséges a szellemük számára.

Ezek után pedig elmélkedjenek a fenti igeverseken. Mintegy imád-ságban halkan vallják meg ezeket, valahogyan így: „Milyen éde-sek szavaid számomra – kérlek, Szent Szellem, tedd ezt igazzá az életemben!” Még ha néhány gyermek nem is érzi Isten jelenlétét, akkor is biz-tassuk őket, hogy hitben ragadják meg az Urat, és szeressék Őt. Emlékeztessük őket, hogy ez is nagyon számít az Úr trónja előtt. Az Úr tetszésére van az, ha közeledünk Hozzá. Időnként megvá-rakoztat, mielőtt meglátogatna minket – egyszerűen azért, hogy növelje az iránta való éhségünket, de az Úr szava mindenképpen igaz: Ha közeledünk hozzá, Ő is közeledni fog hozzánk (Jakab 4:8).

E szemléltető órán még az „O Taste and See” (Érezzétek és lássátok meg) című énekkel is dicsőítettünk.

6. Közbenjárás a kormányzatért

Végezzük el együtt a „tömjén” tanulmányozását. Ez erőteljes és építő lesz számunkra. Főként, ha egy kicsit még jobban megért-

Page 187: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

188

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

jük az ima fogalmát, amit a Biblia gyakran a tömjénnel szimboli-zál. Ha ezt megértjük, új energiával tölti meg szívünket, és öröm-mel vesszük át majd Istentől a kegyelmet arra, hogy még inkább megragadjuk Őt, s hogy a hitben állhatatosak és kitartók legyünk egész életünk során. Legyünk azonban elővigyázatosak, ha tény-legesen tömjént szeretnénk égetni a gyermekek jelenlétében.

…és amikor [Jézus] átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt – mindegyiknél hárfa volt és aranycsésze, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek.

— Jelenések 5:8

Mint jó illatú füst jusson elődbe imádságom… — Zsoltárok 141:2

Mindebből először is azt értjük meg, hogy a Bibliában az imádsá-got tömjénnek is nevezik, és a tömjénhez hasonlítják. A Mózes Sát-rában a papnak a Szentek Szentjét tömjénnel kellett megtöltenie. Így takarta be és védte meg magát Isten dicsőségétől, ami egyéb-ként elpusztította volna. Ehhez fogott egy füstölőt, avagy edényt, ami meg volt töltve az oltárról vett égő szénnel. (Ez az oltár a szent-helyet a Szentek Szentjétől elválasztó kárpit előtt volt.) A keze tele volt porított, édes tömjénnel. Amikor belépett a Szentek Szentjébe, rögtön tömjént szórt a tűzre. Az égő tömjén miatt füstfelhő emel-kedett a frigyláda fölé, és betöltötte a Szentek Szentjét. E füst mint-egy pajzsként védte a főpapot az Úr jelenlététől (3Mózes 16:12-13). Emellett a Jelenések könyvében arról is olvashatunk, hogy a meny-nyben vannak aranycsészék, melyek a jövőben megtelnek a szen-tek imádságaival (avagy: tömjénével). Az Úr számon tartja imá-inkat; egy sem vész kárba. A Jelenések 5. fejezete továbbá leírja,

Page 188: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

189

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

hogy ugyanakkor, amikor ezek a mennyei aranycsészék megtel-nek tömjénnel, Jézus a kezébe vesz egy olyan tekercset, amelyre Is-ten ítéletei vannak írva. Mi történik a szentek imáival? Miért gyűj-tik aranycsészébe? Ha csak egy apró bepillantást is nyerhetünk a válaszba, láthatjuk, milyen csodálatos és bámulatos is az:

Egy másik angyal is odajött és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trónus előtt van.

— Jelenések 8:3

A mennyben is van egy oltár, ami Isten trónja előtt áll. A Zsidók-hoz írott levél (9:24) állítása szerint a földi templom minden fel-szerelésével együtt csupán árnyéka (másolata) a mennyeinek. Ott is van egy oltár, melyen égő szén van, illetőleg tömjén is. Itt tehát, a Jelenések 8-ban egy másik angyal is feltűnik. Mi is tehát az a neki adatott sok tömjén, melyet a szentek imáival fog elegyíteni, majd pedig az egészet a mennyei oltáron fog felajánlani? Ha végiggon-doljuk, hogy az imádság nem más, mint „tömjén”, illetve, hogy már vannak olyan aranycsészék a mennyben, melyek tele vannak a szentek imáival, akkor kapizsgálni fogjuk a választ. Ki is volt az ugyanis a szenteken kívül, aki „sok-sok” imát ajánlott fel?

A szívem majd kiugrott örömében, amikor betekintést kaptam a fenti igeszakasz kijelentésébe. Jézus, az Isten Báránya, aki mind-örökké él, hogy közbenjárjon érettünk (Zsidó 7:25; Róma 8:34), és aki szüntelenül esedezik, mióta csak az Atya jobbján ül – minden bizonnyal rengeteg imádságot elmondott már. A Szent Szellem (Róma 8:26) ugyancsak „esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodá-sokkal”. A szentek imádságai nem tökéletesek, az emberi gyönge-

Page 189: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

190

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

ségek miatt. Ennek ellenére milyen csodálatos tudnunk azt, hogy már évszázadok óta – és a történelem még hátralévő részében is így lesz ez – az Úr Jézus és a Szent Szellem folyamatosan köz-benjáró imákat mondanak el. S ezek a mi imádságainkkal folya-matosan vegyülnek, és mennyei tömjénfüstként szállnak fel Is-ten trónja elé.

A következőkben álljon itt néhány kérdés, amiket jó, ha megvita-tunk a gyerekekkel. Vajon Jézusnak (aki Isten Fia, és ezért teljes mértékben ismeri Atyja szívét) minden egyes imádságára tökéle-tes ima-válasz érkezik Istentől? A mi imádságaink gyakran gyen-gék és nem ihletettek, mégis mennyit számítanak! Imáink sokszor nem tükröznek túl nagy hitet, viszont az Emberfia tökéletes hit-tel rendelkezik. Az Úr Jézus rendelkezik az Atya értelmével, ezért tudja, hogyan imádkozzon Isten akarata szerint. Mivel Ő is Isten, ezért az Úr Jézus tökéletesen aszerint imádkozik, amit mennyei Atyja tenni szándékozik a földön, az emberi történelemben, és a mi életünkben. Amennyiben ez az isteni kijelentés realizálódik bennünk, akkor az hatalmas lökést kellene, hogy adjon az imaéle-tünknek. Nagyon is sokat jelent, hogy imádkozunk. Nem az szá-mít, hogy gyöngék és gyakorta megtörtek vagyunk, és nem min-dig tudjuk, hogyan imádkozzunk. A lényeg: a mi imáink az Úr Jézus imáival vegyülnek! Ez aztán az igazi partneri kapcsolat! Mi semmik vagyunk, Jézus a minden – mégis, az Úr arra vágyik, hogy a mi imádságaink is számítsanak. Azt szeretné, hogy együttmű-ködjünk Vele abban, hogy az egész teremtett világ újra tökélete-sen igazodjon az Atya tervéhez és akaratához.

És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből az Isten elé.

— Jelenések 8:4

Page 190: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

191

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

S mindezt még jobban kihangsúlyozzuk, nézzük csak meg, mely különböző tömjénfüstök keverednek össze:

1. A szentek imádságai

2. Jézus imádságai. Ő a megöletett Bárány, az Imádság Embere, aki imádság által élt és vezetett, és aki imádság által fogja magához vonni a nemzeteket.

3. A bennünk lakó Szent Szellem imádságai, aki segít nekünk a közbenjárásban, most és mindörökké.

A Jelenések 8:3-6 szerint az emberi történelemben egy különle-ges időszak következik azután, hogy a mennyei kelyhek megtel-nek a szentek imádságaival és a hozzáadott „sok-sok” tömjén-füsttel. E tömjén illatos füstje felszáll az Isten trónja elé. Ekkor az angyal kézbe veszi majd az így megüresedett füstölőt, és megtöl-ti az ugyanarról az oltárról vett tűzzel. Az egészet ledobja a föld-re, melynek eredménye ítélet lesz mindazok számára, akik gyű-lölik Jézus nevét, és dicsőség mindazoknak, akik viszont szeretik az Urat.

Az emberi történelem kezdetén a bűn hatalmas és áthidalhatat-lan szakadékot képzett Isten és az ember között. Egyetlen ember, Ádám bűne miatt az embereket száműzték a mennyből, és meg-szűnt az Istennel való kapcsolatuk. Ezért teljesen helyénvaló, hogy egyetlen Ember, Jézus jósága miatt kerülhetünk újra kapcsolat-ba Istennel. Az emberek egyetlen ember bűne miatt elveszítették azon képességüket, hogy uralmat, avagy tekintélyt gyakoroljanak a földön. Ezért teljesen helyénvaló, hogy ezt az uralmat egyetlen Ember engedelmességének és igazságosságának köszönhetően

Page 191: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

192

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

nyerik vissza. Jézus volt az a tökéletes áldozat, aki magára vette Ádám – valamint az egész emberiség – bűneinek büntetését.

Egy másik szó az imádságra: a közbenjárás. A közbenjárás szó szerint azt jelenti, hogy a résre állni. Ugye, emlékszünk arra a sza-kadékra, avagy óriási résre, ami a menny és a föld, Isten és ember között keletkezett? Jézus ténylegesen közbenjáróvá (értsd: „rést áthidalóvá” – a lektor megj.) vált. Ő lett az az imádság, ami az Is-ten és emberek közötti rést hidalta át. A Zakariás 6:13 elmondja, hogy az ezeréves királyságban Jézus ül majd a trónon, mint ural-kodó Király, aki egyúttal a trónon ülő Pap is lesz. Jézus tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz. Ma is ő a Királyok Királya, a Hatal-mas Főpap. S az Úr minket királyi papsággá (Jelenések 1:6) szeret-ne tenni – mint ahogyan Ő is pap örökké.

Ekkor vette az angyal a füstölőt, megtöltötte az oltár tüzéből, és ledobta a földre…

— Jelenések 8:5

Vizsgáljuk meg még egyszer ezt az igaz történetet, melyről már an-nak megtörténte előtt olvashatunk a Szentírásban. A leírás szerint egy angyal áll az oltárnál, füstölővel a kezében, és sok-sok tömjén adatik neki. Ezt az oltárra helyezi és felajánlja a szentek imádságai-val együtt. A tömjén füstölög, és a füstje felszáll Isten elé. Isten szó szerint érzi azt az illatot, amelyet a szentek és az Ő Fia által elmon-dott imák árasztanak, ahogyan az „ima-tömjének” ott égnek az Úr trónja előtt lévő oltáron. Ezután az angyal megtölti (az üressé vált) füstölőt az oltárról vett tűzzel. Ez olyan tűz, ami az imádságokból származik. Ezt a tüzet dobják le a földre, és a következő igeversben azt olvashatjuk, hogy ugyanez a tűz hozza el Isten kemény ítéletét a sötétség királyságára és a bűnös emberiségre.

Page 192: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

193

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

Ahhoz, hogy Isten királyságát elhozzuk a földre, imádságban együtt kell működnünk Jézussal: apránként ebben a korban; majd egyre in-kább, ahogyan e korszak végéhez közeledünk; majd teljes mértékben az Úr Jézus visszajövetelekor. Imádságban együttmunkálkodunk Jé-zussal, hogy felszabadítsuk egyrészt Isten dicsőségét (gyógyulás, csodák és üdvösség formájában), másrészt pedig az Ő ítéletét itt, a földön. Az Úr Jézus közbenjárása nemcsak a történelemnek ebben a szakaszában erősíti imáinkat, hanem a történelmünk jövőbeli alaku-lására is kihatással lesz. Az Úr annyira szeret bennünket, hogy meg-engedi, hogy – az imáink által – részt vegyünk abban, ahogyan a föl-det kormányozza, már most, a jelen korunkban is.

Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt.

— 1Korinthus 15:24

Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni.— Jelenések 21:3

Isten azt akarta, hogy mindez így történjen, és ez a mi Istentől rendelt életsorsunk, küldetésünk is. Isten mindenképpen véghez fogja vinni akaratát, de úgy döntött: együttműködik az emberi szívvel. Imádságon keresztül megváltoztathatjuk az időket és kor-szakokat, és közelebb hozhatjuk Isten királyságát is.

7. A 8. Zsoltár

Az egyik barátom nagyon érdekeset álmodott. Álmába egy ha-talmas tavat látott, melynek közepére az volt írva: „8. Zsoltár”.

Page 193: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

194

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

A tóban sok gyermek és tizenéves is volt, akik mind ittak is an-nak vizéből. Hangjuk olyan volt, mint a mennydörgés. Ahogyan e gyermekhangok előretörtek, a barátom hallotta az ellenség hang-ját, aki össze volt zavarodva. Ennek oka az volt, hogy gyermekek tömegével kapcsolatos gonosz tervei meghiúsultak, és egy időre a támadási stratégiái is kudarcot vallottak.

A 8. Zsoltár így kezdődik:

Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet! Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.

— Zsoltárok 8:2-3

Az egyik nap az ovisoknak tartott óránkra váratlan vendégek jöttek: egy olyan házaspár, akik azelőtt nem jártak nálunk (és azóta sem). Azért jöttek, hogy néhány apró ajándé-

kot hozzanak a csoportnak. Ahogy megköszöntük az ajándékokat, kiderült, hogy éppen úton van-

nak a kórházba, ahol is a férfi szívkoszorúér-műtétre volt előjegyezve. Emiatt ő szemmel láthatóan

kissé ideges is volt. Bevittük őket az ovisokhoz, leültettük őket egy székre, és megkértük a gyereke-

ket, hogy imádkozzanak értük, és prófétáljanak nekik. Egyszerűen ennyit mondtunk: „Kérdezzétek

meg Jézustól, mit imádkozzatok. Kérdezzétek meg, mit szeretne tenni, és úgy imádkozzatok. Ha Jé-

zus mond nektek valamit velük kapcsolatban, nyugodtan osszátok meg a jelen lévőkkel.” A gyere-

kek mintegy húsz percig imádkoztak, és a házaspárt nagyon megérintette az imájuk. Bármely taná-

ri noszogatás nélkül a gyerekek védelmet kértek az Úrtól a férfi szívére; életet kértek neki; és hogy

az Úr vezesse az orvosokat a műtét során. Mindez tökéletes szellemi felkészítést adott a műtétre,

ami nagyon jól is sikerült. A férfi még ma is jól van.

E történések miatt egy kicsit eltértünk ugyan a matematika-órától, de maga az Úr jött le közénk, és

Ő volt az, aki dicsőségesen átalakította napirendünket.

Page 194: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

195

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

Ezen igevers egyik jelentése az, hogy a mi hatalmas Istenünk, a menny és föld Teremtője, aki a trónon ül, szó szerint kinyújtotta kezét, és megparancsolta, hogy minden alkalommal, amikor gye-rekek imádkoznak és/vagy dicsőítenek, az ellenségnek el kell né-mulnia. Ez az igazság; Isten parancsa. Nem arról szól, hogy talán megtörténik, talán nem. Ez a valóság; az ellenségnek engedelmes-kednie KELL.

Bátorítsuk gyermekeinket azzal, hogy a hangjuk (imájuk) nagyon is számít Isten trónja előtt. Az ellenséget a hazugság atyjának ne-vezik, mert folyamatosan vádol, hazugságokat mond rólunk és nekünk. De ahogyan imádkozunk, Isten, a mi Atyánk megparan-csolta az ellenségnek, hogy hallgasson el. Minden alkalommal, amikor egy gyermek imádkozik, vagy dicsőíti az Urat, valaki va-lahol megszabadul, meglátja Istent, vagy meghallja a hangját. A 8. Zsoltárt mi a gyermekekre alkalmazzuk, jóllehet azokra is érvé-nyes, akik „olyanok”, mint a kisgyerekek.

Urunk, ezért arra kérünk, hogy nyisd imára a gyerekek és fiatalok száját szerte a világon! Nyisd imára a rám bízott gyermekek ajkát. Hadd han-gozzék fel egy hatalmas kiáltás dübörögve, mint egy mennydörgés. Jöjj, Szent Szellem! Töltsd ki az imádság szellemét a fiatalokra. Hadd imád-kozzanak a gyermekek és a tizenévesek! Add nekik a hit szemét, hogy meglássák imáik hatását!

A következőkben leírt kis eszmecsere különösen akkor bizonyul nagy segítségnek, amikor az idősebb fiúk zavarba jönnek, ha sza-badon, a saját hangjukkal kell dicsérniük az Urat. Ekkor segíthet, ha elkezdünk beszélgetni a zenéről, és arról, hogy Lucifer, aki a Bib-lia szerint „az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak” (Jelené-sek 12:9), valaha a mennyben zenész volt, mielőtt Isten kiűzte őt on-

Page 195: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

196

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

nan (Ezékiel 28:13-17). Arról a tényről is beszélünk, hogy a földön egyre jobban elterjed egy olyan, a gonoszságot megtestesítő „dicső-ítő-mozgalom”, ami közvetlenül a gonosz befolyása alatt áll. Az el-lenség nemcsak imádásra vágyik (gondoljunk csak a Jézus megkí-sértésekor történtekre), hanem képes létrehozni nagyon is erőteljes zenéket is. El kell döntenünk, melyik dicsőítő mozgalomhoz csat-lakozunk az elkövetkezendő években. Ugyanis mind a világosság, mind a sötétség növekedni fog a földön – úgy, mint ahogyan a búza (a Jézus-követők) és a konkoly (a Jézust nem követők, akiket az Ige a „gonoszság fiainak” hív, ld. Máté 13:36-43) együtt növekednek fel. Így feltesszük a kérdést gyermekeinknek: „Melyik dicsőítő-mozga-lomhoz fogtok csatlakozni? Mert vagy megerősíted a szellemedet azáltal, hogy egyre jobban dicsőíted Jézust, vagy pedig mindennek az ellenkezőjét teszed.” Mindenki dicsőítheti Jézust, függetlenül at-tól, hogy „jó” hangja van-e, vagy sem.

Az teljesen bizonyos, hogy ott vagyunk az ellenség radarján. Ész-revett minket, és az a terve, hogy szívünket az Úrtól távol tartsa, és hangunkat pedig elnémítva, nehogy dicsérjük Jézust. Talán ezt mondjunk: „Most nincs kedvem Jézust dicsérni, de az ellenséget sem dicsérem.” Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy az életben nincs semleges terület. Jézus maga mondta: ha tevékenyen nem Vele vagyunk, akkor ellene. Ha úgy döntünk, nem dicsérjük Jé-zust, akkor megnyitjuk magunkat azon legsötétebb dicsőítő-moz-galom rossz hatásainak, amely valaha is csak létezett a történelem-ben, és ami már egyre jobban közeledik. Épphogy csak elkezdtük meglátni mindazt a gonoszságot, ami már pusztán csak a zenén keresztül is megtéveszti a hétköznapi emberek szívét. Mi Isten di-csőítésére biztattuk kisdiákjainkat – azon döntésüket kifejezendő, hogy márpedig ők Jézust szeretik. A cselekvésnélküliség olyan, mintha a másik oldalt választottuk volna.

Page 196: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

197

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

Emellett azt is világosan leszögeztük: nem engedjük meg, hogy kinevessék egymást, vagy gúnyt űzzenek bárkiből is annak hang-ja miatt; a mi iskolánkban ez szóba sem jöhet. Elmagyaráztuk, hogy az Úr számára mindegyikünk hangja gyönyörű, hiszen Ő te-remtett mindnyájunkat. Igéket is megosztottunk azzal kapcsolat-ban, hogy Isten méltó a dicsőítésünkre és imádatunkra. Még csak belegondolni is képtelenség, hogyan tudna bárki is, aki a leírha-tatlanul dicsőséges Isten előtt hódolattal megállt, utána így nyi-latkozni: „Ó, nem igazán volt kedvem ahhoz, hogy Téged dicsér-jelek”. Vagy: „Kissé aggódtam amiatt, hogy többiek mit szólnak majd a hangomhoz”. Nos, Isten dicsőséges jelenlétében állva sem tudnánk maradni. Amikor János apostol (aki magát szeretett ta-nítványnak nevezte, mert erőteljes kijelentéssel rendelkezett Is-ten iránta való szeretetéről) látta a feltámadt Krisztust, úgy esett a lábaihoz, mint egy halott. Képzeljük el, amint János megkérde-zi Jézustól, hogy vajon Ő tényleg méltó-e a dicsőítésre, vagy, hogy nem-e gond, ha ő (János) túlságosan zavarban van dicsőítés köz-ben… A Biblia ismételten kijelenti (Zsoltárok 96:4; 2Sámuel 22:4; Jelenések 4:11 és 5:12; Zsoltárok 18:3), hogy Isten méltó a dicséret-re. Nos, ez elegendő kell, hogy legyen mind nekünk, mind gyer-mekeinknek. Nem vehetjük rá őket arra, hogy dicsőítsenek, ha úgy döntenek, hogy nem teszik – de imádkozhatunk azért, hogy kijelentést kapjanak arról, mennyire méltó az Úr a dicséretre.

A közös gyermek-dicsőítések alkalmával időnként a tanulók annyi-ra zavarba jönnek, hogy egyáltalán nem akarnak hangosan énekelni. Újra és újra emlékeztetjük őket arra, hogy Jézusra fókuszáljanak, és ne egymásra. Ahogyan növekszenek a kijelentésben; ahogyan meg-látják a feltámadt Krisztust; ahogyan álmokat és látomásokat kapnak; és amint érzik Jézus szeretetteljes érintését a szívükön – nem tudnak majd ellenállni Neki, hanem teljes szívükből dicsőíteni fogják Őt.

Page 197: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

198

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

8. A Jelenések 4. fejezete

Olvassátok el a Jelenések 4. fejezetét a gyerekeknek, majd elmél-kedjetek néhány igeversén, amiket projektorokkal kivetítettetek, vagy egy nagy papírra felírtatok. Szeretnénk alaposan megismer-ni e bibliai könyvet, mivel ez annak az Istennek a kijelentése, aki emberré lett. E részt úgy is nevezik, hogy „Jézus Krisztus kijelen-tése”, és az Atya, a Fiú és a Szent Szellem adta nekünk (Jelenések 1:4-5). Nincs még egy másik, hasonló címmel rendelkező könyv az egész Bibliában. Ha annyira meg szeretnénk ismerni az Urat, amennyire csak lehetséges e földi életben, akkor nekünk (és a mi segítségünkkel a gyermekeinknek is) alaposan meg kell ismer-nünk eme legutóbbi kijelentést, melyet maga az Úr Jézus adott Já-nos apostolnak.

A Jelenések 4. és 5. fejezeteiben erőteljes és mélységes leírást ka-punk Isten trónjáról. Ez a szakasz szemünk elé tárja az Úr szépsé-gét és fenségét. Ugyanakkor leírja az emberiség teljes reményte-lenségét és elveszett állapotát, amikor először senki nem bizonyul méltónak arra, hogy újra átvegye az uralmat ezen a bolygón. Ám olvassuk csak el a Jelenések 5:9-ben, mekkora örömben és dicső-ítésben tör ki a menny, amikor a Júda törzséből való Oroszlán, a második Ádám végül is erre érdemesnek bizonyul – a bűnte-len élete, halála és feltámadása által –, és ezáltal legyőzi a sötét-ség minden erejét, amely az első Ádámot megtévesztette. Eddig a pontig az összes angyal, vén és mennyei teremtmény azt énekel-ték az Atyának, hogy „szent, szent, szent”. Ám amikor az Úr Jé-zus kiveszi a tekercset az Atya kezéből, egy teljesen új ének tör elő, mely az egész mennyen keresztül végigvisszhangzik. „Méltó vagy! – Méltó a Bárány! Áldás és tisztesség…!”

Page 198: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

199

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

Elmélkedjünk egy kicsit ezen a gyönyörű jeleneten. S nem szabad megtagadnunk gyermekeinktől sem a lehetőséget, hogy első kéz-ből megtapasztalhassák, milyen csodálatos és lenyűgöző is a Jele-nések könyve. Miután a tanulók mintegy tíz percet azzal töltenek, hogy maguk elé képzelik ezt a jelenetet, és elmélkednek rajta (újra csak úgy, hogy közben odaillő, lágy dicsőítő zene megy a háttér-ben), kérdezzétek meg őket: „Mit láttatok? Mit mutatott az nek-tek Úr?”

Igyekezzünk azon, hogy mindegyik tanulónkat segítsünk szellem-ben felépíteni. Az elején néhányuk talán szellemibbnek tűnhet a többieknél, de tanítsuk meg nekik azon igazságot, hogy mindnyá-jan lehetünk olyan közel Istenhez, mint például Pál apostol. Hang-súlyozzuk, hogy a vélt szellemi állapotuk alapján ne méregessék és hasonlítgassák magukat a másikhoz; és ne próbálják elképzel-getni, vajon milyen közel állhatnak Istenhez. Amikor megpróbál-juk felmérni a saját szellemi előrehaladásunkat, annak elkerülhe-tetlenül az lesz a vége, hogy büszkeségbe esünk, méghozzá kétféle úton-módon: Vagy azt gondoljuk, már jóval előrébb járunk, mint ahogyan az ténylegesen igaz, vagy pedig annyira félrevonulók-ká (értsd: magunkat háttérbe helyezőkké – a lektor megj.) válunk, hogy hamis alázatba esünk – ami szintén nem más, mint büszke-ség. Ösztönözzük gyermekeinket, hogy igyekezzenek a hitéletük-ben előbbre jutni; komolyan keressék az Urat; és engedjék, hogy az Úr döntse el, milyen messzire jutottak, és mennyi van még hátra. Ha egyikőjük beszámol arról, milyen csodálatos módon találkozott Istennel, akkor emiatt a többiek ne érezzék magukat elbátortala-nodva, és ne is irigykedjenek. „Én sohasem hallom, hogy Isten szól-na hozzám, és ez szerintem így is marad”, vagy, „Miért ők, és nem én? Ez nem igazságos!” Mi így tanítottuk a gyerekeinket: „Tudod, Sarah most azért osztja meg velünk az átéléseit, hogy mi is felbuz-

Page 199: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

200

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

duljunk arra, hogy még inkább keressük az Urat, hogy ily módon hozzánk is szólhasson. Ezzel bennünket is arra ösztönöz, hogy ke-ressük Istent. Így az Úr hozzánk is fog szólni, és el fogjuk tudni hin-ni, hogy csodálatos dolgokat tartogat számunkra is.”

A Jelenések könyve 21. része elképesztő fejezet! Jó, ha egyes ré-szeit gyakran felolvassuk gyermekeinknek, és kérjük őket, hívják a Szent Szellemet, hogy bemutassa, milyen is lesz az a hely. Hadd elmélkedjenek ezen az igeszakaszon, hogy természetfeletti ihletet kapjanak arra, hogy a szívükben „meglássák” a mennyei várost. Buzdítsuk őket arra is, hogy rajzolják le a szent várost. Ez az örök-kévaló otthonuk, ahol örökké Jézussal fognak élni.

9. Kitágítani az imával kapcsolatos látásmódunkat

Ezt a projektünket röviddel az iskolai évkezdés után végeztük, és valószínűleg minden évben meg fogjuk ismételni, mert annyira bámulatos. Beszéltünk egy kicsit az imádságról. Mi is az? Hogyan imádkozz? A gyerekek többnyire azt felelték, hogy „Istennel való beszélgetés”, ami igaz is, és egy fantasztikus dolog. De a célunk az volt, hogy tágabb szemlélettel szemléljük az imát; hogy felnagyít-suk a lencsét, amin keresztül az imát nézzük. Legtöbben mintegy homokszemként vagy cseppnyi vízként látjuk az imát, mikor pe-dig az Úr egy egész, felfedezni való tengerpartot, vagy óceánt tar-togat számunkra. Máshogy fogalmazva: az imádság sokkal több, nagyobb és hatalmasabb, mint képzelnénk. E gondolatot szem előtt tartva cselekedtünk.

Az „ima-kitágító” projektünknél elővettünk harminc élénk színű kartont. Az első oldalra nagybetűkkel odaírtuk, hogy IMÁDSÁG.

Page 200: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

201

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

A többi lapot harmonikaszerűen hozzáragasztottuk úgy, hogy a gyerekek csak a felső sort látták: „imádság”. Azt hihetnék, csupán ennyiből áll az egész – míg aztán a többi lapot is kiengedjük, me-lyek szép sorjában, mint egy harmonika, kiterültek végig, egészen le a padlóig. Mindez döbbenetes vizuális látványt nyújt! A töb-bi, így feltáruló papírlapra előzőleg a következő fogalmakat írtuk fel: kiáltás, „szeretlek”, ének, suttogás, nyögés, prófécia, kinyilvá-nítás, találkozás, közösség, dicsőítés, öröm, hívás, imádás, elmél-kedés, letérdelés, szerelem betege, zene, állás, várakozás, térdelés, sóhajtás, uralkodás, szemlélődés, szemlélés, átadás, imaharc, le-nyűgözöttség, megvallás, időzés Isten jelenlétében, imaséta, arcra borulás, közösség, uralom.

Majd bővebben is kifejtet-tük számukra az imádság mibenlétét. Hangsúlyoz-tuk, hogy ez a menny nyel-vezete, és az Istennel való kommunikáció legfőbb módja. Megemlítettük, mi-lyen csodálatos, hogy Is-ten lehetővé tette minden ember számára, hogy Vele kommunikálhasson. Úgy születtünk, hogy belül a menny nyelvezetét hord-juk magunkban. E „nyelv” használatát nem úgy kell elsajátítanunk, mint egyes idegen nyel-veket, amiket a nyelvtani szabályok alapján tanulunk meg. Isten, a mi Teremtő Atyánk ezt az imának nevezett „nyelvet” mélyen beültette a szellemünkbe. Mindegy, hogy valaki melyik országba

E gy harmadikos gyermek látott egy álmot, ami világosan bemutatta, hogy egyfajta szellemi

támadás folyik a tanulók ellen, és hogy mit kell ten-nünk ezzel kapcsolatban. A kislány nem tudta, hogy a tanárok egy része már érzékelte a támadást. Az álma világos üzenetet tartalmazott arról, hogy az Úr-nak hatalma van a sötétség munkái felett, és hogy a gyerekek erősen meg tudnak állni, ha megragad-ják az Urat, és nemet mondanak az ellenségnek. A gyerek látta az álomban, mi történik akkor, amikor erősen megáll az Úrban, mint ahogyan azt az Efézus 6:11 és 13 is elénk tárja. Azért mondjuk el mindezt, hogy nyilvánvaló legyen: az Úr éppolyan könnyedén adhatja az ismeret beszé-dét, avagy iránymutatást egy gyermeken keresztül, mint egy felnőtten keresztül.

Page 201: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

202

GY

AKOR

LATI

ESZK

ÖZÖK

született, gazdag-e vagy szegény, erős-e vagy gyenge – akkor is imádkozhat. Az ima nyelve nem olyan, mint egy földi nyelv, me-lyet csak azok beszélhetnek, akik abba a bizonyos országba szület-tek, ahol ezt beszélik, vagy pedig évekig tartó tanulással elsajátí-tották az adott nyelvet. Az ima nyelve Istentől jövő ajándék: bárki – kicsi vagy nagy, idős vagy fiatal, okos vagy együgyű – beszélhe-ti. Sőt, mi több: Isten megígérte, hogy minden imát meghallgat. Az Úr fülei nyitva vannak a kiáltásunkra.

Minden ember (függetlenül attól, milyen anyanyelvű) kommuni-kálhat a mennyel, a menny nyelvezetén. Isten meghallgatta még azoknak az imáját is, akik nem ismerték az Urat, és úgy kiáltottak Hozzá, hogy korábban még sohasem beszélték a menny eme nyel-vezetét. Az Úr megértette őket, és válaszolt is. Amikor imádkozunk, a hangunk és a szívünk kiáltása azonnal az Úr trónja elé kerül. Is-ten természetfeletti módon beleszól a földi körülményeinkbe, és le-győzi azokat, ahogyan mi imádságban a Mindenható Isten kezébe helyezzük mindezeket. Imádság által belépünk azon természetfe-letti nyelvezetbe, kommunikációs módba és közösségbe, melyet az öröktől fogva létező Isten is használ. Egy másik dimenzióba lépünk be, melynek erőteljes és örökkévaló hatása van a földi körülménye-inkre. Elménk és szívünk számára mindezt túlságosan nehéz fel-fogni, így egyszerűen csak imádattal és hálával az Úr elé borulunk. A mennyei nyelv gyakorlása és annak megragadása azonban gyermekeink számára egyáltalán nem nehéz. Ők ugyanis elhiszik, hogy beszélhetnek Istennel; hogy meghallja és megérti őket; és vá-laszol nekik. És milyen igazuk van! Egyszerű, ám szilárd hitük van azzal kapcsolatban, hogy az imádság mindaz, amit a Biblia mond róla. Elhiszik, hogy az imádság működik, és ez így is törté-nik. A gyermekek ritkán küszködnek azokkal az elmebeli akadá-lyokkal, amelyek bennünket oly sokszor gúzsba kötnek.

Page 202: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

203

Témák és módszerek

Miért pont ezeket az adott témákat tanítjuk gyermekeinknek? Azért, mert abba az irányba szeretnénk haladni, amerre a Szent Szellem is megy. Ha bárki az Úrról tanít, mindig az a legbölcsebb, ha magát Istent, a Szent Szellemet kérdezi meg: „Uram, mi van ma a szíveden?” Az idei év szeptember 1-jén megpróbáltam ugyan-azt az anyagot leadni, mint amit az előző év hasonló időszaká-ban is tanítottam. Sokszor nagyobb biztonságban érezzük magun-kat, ha részletekbe menően kidolgozott óratervünk van – arra az esetre, ha az Úr nem jelenne meg az óránkon. Ám ha mégis meg-jelenik, akkor ez a szeptemberi óra lehet, hogy teljesen másmilyen lesz, mint az azt megelőző – sőt, még az is lehet, hogy az óravázla-tunktól teljesen eltérő módon fog lezajlani. Természetesen kihagy-hatjuk a számításból a Szent Szellemet, és mehetünk a saját fejünk után, de az így leadott tanórák sohasem sülnek el olyan jól. Az Úr ugyanis mindig új dolgokat cselekszik. De még ha azt is szeretné, hogy ugyanazt a témát vagy anyagot tanítsuk, amit az előző év-ben, akkor valószínű, hogy az adott igazság ékkövének egy-egy új oldalát (avagy dőlésszögét) szeretné épp most kihangsúlyozni. A Dániel Kurzuson vannak olyan témák, melyek kedvesek a szí-vünknek, és amiket szívesen is tanítunk – az elsődleges szándé-kunk mégis az, hogy a tanítási napok mindegyikén összhangban legyünk a Szent Szellemmel mozgásával. Folyamatosan gyakorol-juk magunkat abban, hogy Isten jelenlétében éljünk. Mi van az Úr szívén ma? Hogyan szeretné ma megérinteni a ránk bízott gyere-keket? Mit szeretne mondani vagy tenni? Milyen kijelentést sze-

Page 203: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

204

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

retne adni, illetve melyik gyereket szeretné meggyógyítani? Mit mond az Úr?

Hálaadás

Ehhez egy összehajtható táblát használunk, hogy ennek segítsé-gével a gyerekek konkrét hálaadó imádságokat tudjanak monda-ni. Ez a tábla hasonlít egy imakérésekkel teletűzdelt falra, azzal a különbséggel, hogy csupán hálaadó imádságokat tartalmaz. Úgy készítettük el, hogy jó színes legyen, és a következő arany-felirat áll a tetején: „Köszönjük”. S olyan, köszönetet kifejező hálaadá-sok állnak rajta, mint például a következők: „Köszönöm, Uram, a családomat. Köszönöm, hogy meggyógyítottál engem (vagy a ba-rátomat). Köszönöm, Uram, a szeretetedet. Köszönöm, Uram, az irgalmadat és hűségedet”. A tábla mellé kitettünk színes kártyá-kat, filctollakat és ceruzákat. A gyerekek a hálaadó imáikat felír-ják a kártyákra, és kifüggesztik a hálaadó falra. Ahogyan olvas-gatják az oda helyezett imákat, egyre nagyobb ihletet nyernek ők is a hálaadásra.

Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.

— 1Thesszalonika 5:18

A háládatosság nem képezi természetes részét az emberi termé-szetnek. Sokkal könnyebben kicsúszik a szánkon a zúgolódás vagy aggódás. Éppen ezért jó, ha segítünk tanulóinknak abban, hogy gyakorolják a hálaadást. Először lehet, hogy a hálaadó imá-kat csupán az Isten Igéjének való engedelmességünk miatt mond-juk ki. Ám ahogyan gyakoroljuk ezt, az Úr meg fogja érinteni a szí-

Page 204: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

205

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

vünket, és segít, hogy hálásnak is érezzük magunkat. A kijelentés hálát szül. Minél többet meglátunk Isten természetének aspektu-saiból – mint például, hogy mennyire szeret bennünket –, annál hálásabbak leszünk. Egy másik módszer: Kis kártyákra ráírunk olyan igeverseket, me-lyek hálaadást fejeznek ki. Ezeket beletesszük egy kis kosárba, és a gyerekek kihúzhatják, és ezek alapján imádkozhatnak. Más alkalommal pedig ugyanezeket az igeverseket kinyomtattuk papírlapokra, és kifüggesztettük ezeket a falra, a terem különböző részeiben. A gyerekek odamehettek egy-egy igevershez, elolvas-hatták, kicsit elgondolkodhattak rajta, halkan kimondhatták, vár-hattak egy picit, utána hangosan imádkozhattak, majd egy kis vá-rakozás után ismét halkan elmondták maguknak.

Beszélgessetek gyerekeitekkel arról, mely dolgokért lehetnek hálá-sak. Magyarázzátok el, hogy a „mindenért hálát adjatok” (1Thesz-szalonika 5:18) azt jelenti, hogy „mindenért”. Nem bizonyos dol-gokért, hanem mindenért. Még ha a körülményeink rosszak is, fontos, hogy háládatos szívünk legyen. Isten szuverenitását egy-re jobban meg kell ismernünk, és hinnünk, hogy az Úr mindent a mi javunkra alakít és formál. A gondok kellős közepén is – még ha olyannyira komoly is a gond, hogy az alagút végén nem pislá-kol semmi fény – hálát adhatunk azért, hogy Isten jó, és az Ő ke-zében vagyunk. Hálát adhatunk, hogy Isten magasan felette van a körülményeinknek. Hálát adhatunk, hogy Isten tud segíteni, ami-kor gondok közepette vagyunk, és meg tud menteni. A nehézsé-gek idején az Úr nagy igazságokat tud megtanítani saját magával kapcsolatban, és szellemi növekedést tud adni. A gondok és ne-héz körülmények közepette is levehetjük tekintetünket az arcunk-ba meredő gondokról, és Jézusra szegezhetjük lelki szemeinket. S a jelenlegi helyzetünkben is mindig hálát adhatunk Istennek, mert

Page 205: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

206

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

bármivel is állunk mi szemben, Ő még mindig jó; végtelenül méltó az imádatunkra; nagyon jól ismeri minden utunkat; tudja, milyen tervei vannak számunkra; és mindig képes arra, hogy jó tetszésé-re alakítsa és formálja életünket. Mindent lát, amivel szembeke-rülünk. Semmi sem elérhetetlen számára; isteni szuverenitásával életünk mindegyik aspektusát és darabkáját összehangolja.

Emberkereskedelem

Ez nehéz és érzékeny téma, és tiszteletben tartjuk, hogy egyes szülők úgy vélik, az ötéves gyermekük még nem áll készen arra, hogy aprólékosan részletezve halljanak az emberkereskedelemről. Mindazonáltal megoszthatunk néhány általános információt ez-zel kapcsolatban, úgy, hogy előzőleg tájékoztatjuk a szülőket eme szándékunkról. Az emberkereskedelmet a következőkben leírtak szerint magyaráztuk el gyermekeinknek. Ez csupán egy példa; lé-tezik számos más módja is annak, hogy tapintatosan beszéljünk az emberkereskedelemnek áldozatul esett gyermekek nehéz hely-zetéről.

Elmondtuk tehát, hogy Ázsiában bizonyos családok életét annyira szegények, hogy nem tudják etetni mindegyik gyermeküket. Az édesapa a munkájával – már ha egyáltalán van neki – egész egy-szerűen nem keres annyit, hogy anyagilag gondoskodni tudjon családjáról. Egyes országokban némely gátlástalan egyének szó szerint házról házra járnak, és felajánlják, hogy megveszik a gyer-mekeket – akár mindössze 20 dollárét –, és azt ígérik a szülőknek, hogy új, jobb élete lesz gyermekeiknek a városban, és jó tanulási- és munkavállalási lehetőségekhez jutnak. A szülők gyakran en-gednek ennek az óriási nyomásnak, és beadják derekukat. Ha a

Page 206: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

207

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

gyerek otthon marad, vajon milyen jövő áll előtte – már ha nem hal éhen, és túléli a nagymértékű szűkölködést? A városban kí-nált élet lehetősége gyakran túlságosan jónak tűnik ahhoz, hogy e lehetőséget elszalasszák. Ugyanakkor a gyerekek, miután tényle-gesen elkerülnek otthonról, úgy találják, hogy szüleiket alaposan becsapták. E gyerekeket sokszor bántalmazzák, ütlegelik, sötét és lepusztult szobákban rabként fogva tartják. Úgy bánnak velük, mint az állatokkal; nem kapnak szeretetet, kevés élelmen tartják őket, és orvosi ellátásban sem részesülnek. A fogva tartóik utasí-tását kell követniük. Nagyon sok könnyhullatással és rengeteg fáj-dalommal jár mindez. A legtragikusabb az, hogy ezek a gyerekek még csak nem is ismerik Jézust, és senki sem tanította meg őket imádkozni.

De mi ismerjük Jézust, és tudunk imádkozni értük. Az Úr letekint minden gyermekre, és látja a fájdalmukat és gondjaikat. Szereti őket, és hatalmas arra, hogy embereket küldjön a megmentésük-re, ha imádkozunk. Mert ugyan ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt születtünk-e meg (ld. Eszter 4:14 – a lektor megj.)? Ha imád-kozunk az emberkereskedelemnek áldozatul esett gyerekekért, az Úr megválaszolja az imáinkat, és még több gyerek menekül és sza-badul meg. Elmondjuk kisdiákjainknak Bill Wilson történetét, aki a New York City-beli Metro Ministries („Metro Szolgálat”) szolgá-lattevője. Bill és csapata évek óta ellátogat néhány olyan ország-ba, melyek hírhedtek az emberkereskedelemről. Megkeresik azo-kat a gyerekeket, akiket a szüleik már készülnek eladni, és több pénzt ajánlanak nekik, mint az emberkereskedők. Bill és a csapata tehát „megveszi” ezeket a gyerekeket, és utána szerető nevelőszü-lőknél helyezi el őket, ahol családjuk, szüleik, testvéreik lesznek. Taníttatják őket, és ami a legfontosabb: Jézusról és az ő szereteté-ről is hallanak. Bill története azt példázza, hogy van remény több

Page 207: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

208

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

millió gyermek számára, és ebben fontos szerepünk van. A Jakab 4:2 azt mondja, hogy „mégsem kapjátok meg azért, mert nem ké-ritek”. Felhívjuk tanulóink figyelmét: többet fognak kapni, ha töb-bet kérnek. Mennyei Atyánk hallani szeretné a hangunkat, és ami-kor hallja, meg is válaszolja (Ézsaiás 30:19).

Tanítsuk hát meg gyermekeinket sokat imádkozni, és arra, hogy ne adják fel. Legyünk olyanok, mint a Lukács 18. fejezetében sze-replő özvegyasszony, aki elment egy igazságtalan bíróhoz azért, hogy szolgáltasson neki igazságot, mivelhogy igazságtalanul bán-tak vele. Az özvegy nem adta fel, nem hagyta békén a bírót. Kitar-tóan zörgetett, hiszen elkeseredett volt, mint akinek nincs semmi veszítenivalója. Ismertessétek meg ezt a bibliai történetet kisdiák-jaitokkal, és beszéljetek nekik Istenről, az Atyáról, aki végtelenül igazságos Bíró. Isten szereti hallani a hangunkat, és vágyik arra, hogy hozzá jöjjünk. Az említett bibliai történet egyik fontos mon-danivalója a következő: ha ez az igazságtalan bíró, aki egyáltalán nem törődött az özvegyasszonnyal, hajlandó volt igazságot szol-gáltatni annak állhatatossága miatt – mennyivel inkább fog a mi szerető Édesatyánk igazságot szolgáltatni nekünk, ha éjjel-nap-pal kiáltunk hozzá? A Lukács 18. fejezete az egyik legcsodásabb bátorítás Krisztus Teste számára a kitartó imádsággal kapcsolat-ban. Arra bátorítunk titeket, kedves Olvasók, hogy a gyermeke-itekkel együtt tanulmányozzátok ezt, és készítsetek tanítás-soro-zatot is belőle.

Imádatot kifejező imádság („imádó ima”)

A legtöbb gyermek, aki keresztény családban nevelkedett fel, tud-ja, milyen imádságban kérni. Ilyeneket kérünk: „Drága Uram, kér-

Page 208: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

209

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

lek, add, hogy jobban érezzem magam! Kérlek, segíts apukámnak, hogy legyen új munkája! Kérlek, segíts, hogy kapjak egy kisku-tyát!” Imádságban kérni csodás és jó dolog, viszont nem az ima teljessége. Gyakran mondtuk gyerekeinknek: „Ma reggel nem azt kérjük az Úrtól, hogy tegyen meg valamit nekünk vagy mások-nak, hanem ehelyett a szeretetünket és imádatunkat kifejező imá-kat fogunk mondani.” Sok kisgyereknek ez nem ment könnyen, egész egyszerűen azért, mert korábban nem mondtak ilyen imá-kat. Sokkal inkább az imában történő kérésekhez voltak szokva. Ezért elmagyaráztuk nekik, hogy most elkezdjük megdolgoztat-ni az „imádó izmainkat”. Egy kicsit olyan ez, mint a súlyemelés. Először nehezen emelünk fel egy 2,5 kg-os súlyt, de kellő gyakor-lás után már arra is készek leszünk, hogy az 5 kg-osat megemel-jük. Ennek oka az, hogy az izmaink kifejlődtek és növekedtek, s így a kezdetben még nehézséget okozó súly megemelése mostan-ra könnyűvé vált. Az imádság is ehhez hasonló. Nekünk is nagyon sokféle „ima-iz-munk” van, amelyeket mozgásba hozhatunk. Sohasem fogunk eljutni addig a pontig, hogy az izmok tökéletesen működjenek, vagy, hogy már mindent tudjunk az imádságról. A menny nyel-vezetének megtanulása egész életre szóló feladat. Így, ahogyan az „imádó ima-izmainkat” odaszánt szívvel megdolgoztatjuk, meg-értjük, hogyan tudunk imádó imákat elmondani. Sokak szerint a dicsőítés fogalma a következő: egyetértünk mindazzal, ami Isten (értsd: az Ő kilétével és isteni természetének mindegyik jellemző-jével – a lektor megj.). Az imádatot kifejező imákban is ez történik. A Biblia telis-tele van olyan lenyűgöző leírásokkal, melyek a mi gyönyörű, örömteli Istenünk jellemzőit és természetét taglalják.

Mindig szükségünk lesz a Szent Szellem segítségére. Nem szeret-nénk, ha gyermekeink azt szűrnék le, hogy ha a megfelelő dolgokat

Page 209: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

210

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

mondják, és a helyes terminológiát használják, már el is sajátítot-ták az imádság „tudományát”. Egyes izmainkat megdolgoztathat-juk úgy, hogy oktalan módon súlyzózunk, és emelgetjük fel-s alá a súlyokat – az imádság viszont nem ilyen. Az imádságban „gya-korlat teszi a mestert”, de ahhoz, hogy imádkozzunk, a szívünket is mindig bele kell adnunk. Az Úr felhívta követői figyelmét arra, hogy ne csak értelmetlenül ismételgessék az imákat. S bármely ima ilyenné válhat, ha a szívünk nincs benne. Viszont az Úr nem foglalt állást az ellen, hogy eleven és Őt szerető szívvel ne mondhatnánk el repetitíven az imákat, jelentőségteljes módon. Százszor is hajtogat-hatjuk, hogy „szeretünk Jézus” úgy, hogy ez vajmi keveset jelent. Vagy, nap-nap után ismételgethetjük ugyanezt, úgy, hogy az a ben-nünk lakozó Szellem által meglágyított szívünkből fakad. A Róma 5:5 szerint „kitöltetett szívünkbe az Isten szeretete a nekünk adatott Szent Lélek által”. János is megerősíti ezt a gondolatot (János 4:19): „azért szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket”. Mivel a Szent Szellem ki-töltetett a szívünkbe, átélhetjük az Isten iránti igazi szeretetet, és be-szélhetünk is erről. Saját magunktól nem tudjuk szeretni Istent. Ő a szeretet kezdeményezője, mivel Ő a szeretet. Így tehát az imádó imádság egyszerű, ugyanakkor mély jelentőséggel bír. Szükségünk van a Szent Szellemre, hogy a segítségünkre jöjjön.

Ha az imádatot kifejező imádságot áhítatos és dicsőítő légkörben gyakoroljuk, az a gyerekek számára optimális közeggé válik ahhoz, hogy megtanulják imádni az Urat, és egyenesen az Úr szíve irányá-ba tudják kifejezni imádatukat. Melyek tehát az imádó imádságok? Következzen erre most néhány nagyon egyszerű példa.

Lássuk meg, kicsoda is az Úr! Mit mond a Biblia Isten jellemé-ről, amiért imádhatjuk Őt? Hogyan érez az Úr irányomba, amiért imádhatom Őt? Ki vagyok én a számára, amiért dicsőíthetem Őt?

Page 210: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

211

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

Kicsoda Ő az én számomra, amiért imádhatom Őt? Az Úr kijelen-tette a saját Nevét Mózesnek, amely bemutatta jellemét, és ez jó ok arra, hogy Őt imádjuk:

Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!

— 2Mózes 34:6

A következőkben álljon itt egy rövid összefoglaló sok-sok olyan igeverssel, amelyek az Úr természetéről szólnak, és amelyekből imádó imádságokat lehet formálni:

Az Úr az én pásztorom…— Zsoltárok 23:1

Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.

— Mikeás 7:18

Bizony, igaz az Úr, igaz tetteket szeret…— Zsoltárok 11:7

Pedig te szent vagy…— Zsoltárok 22:4

Jó és igaz az Úr…— Zsoltárok 25:8

…mennydörög a dicsőséges Isten, az Úr hangja hatalmas… — Zsoltárok 29:3-4

Page 211: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

212

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme.

— Zsoltárok 30:6

Milyen nagy a te jóságod…— Zsoltárok 31:20

Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr!— Zsoltárok 34:9

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.

— Zsoltárok 46:2

Trónod Istentől való, mindörökké megmarad…— Zsoltárok 45:7

Mert az egész föld királya Isten… Isten uralkodik a népeken…

— Zsoltárok 47:8-9

Mert Isten szeretet.— 1János 4:8

...értelme kifürkészhetetlen.— Ézsaiás 40:28

Az örök Isten a te menedéked…— 5Mózes 33:27

Page 212: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

213

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

Én vagyok az ÚR, nincs más, nincs isten rajtam kívül! — Ézsaiás 45:5

Én vagyok az első, az utolsó is én vagyok! — Ézsaiás 48:12

Milyen jó az Isten Izráelhez.— Zsoltárok 73:1

Te vagy az Isten, aki csodákat tettél.— Zsoltárok 77:15

Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten.— Zsoltárok 68:6

Pedig te, Uram, irgalmas és kegyelmes Isten vagy.— Zsoltárok 86:15

Hosszú a türelmed, nagy a szereteted és hűséged. — Zsoltárok 86:15

Isten szeretet.— 1János 4:16

Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett...

— Filippi 2:6-7

Page 213: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

214

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül.

— Kolossé 1:15

A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?

— Róma 8:34

Nagyon sok olyan igevers van, melyek erőteljesen kinyilvánítják Isten szépségét és félelmetes voltát. Már csak egy ilyen igevers-lis-ta összeállításakor is nagymértékben eltöltheti szívünket az Isten iránti hódolat és dicsőítés. Mindegyik igevers minden egyes sza-va többrétű jelentéssel és isteni dicsőséggel bír. Az Isten szépsé-gét és dicsőségét leíró igék sora végtelen. Amint a gyerekeitek el-kezdik gyakorolni az imádó imádságok mondását, rövidesen a Szent Szellemtől jövő isteni örömet fognak érezni, mert az Úr jön és megérinti a szellemüket a szeretetével, ahogyan az Úr gyönyö-rű beszédeit kimondják.

Bátorítsátok gyermekeiteket arra, hogy ássák bele magukat a Szentírásba. Például, mi történik jelen pillanatban az életetekben? Ha betegek vagytok, akkor imádjátok Istent, aki a Gyógyító, s aki az Igazságosság Napja, kinek szárnyai alatt gyógyulás van (ld. Malakiás 2 – a lektor megj.). Ha a szüleitek anyagi nehézségekkel néznek szembe, akkor imádjátok a gondviselő Istent, és keresse-tek olyan igéket, amelyek erről szólnak. Ha küzdötök valamivel, vagy rosszul bántak veletek, akkor imádjátok azt az Istent, aki azt mondja, hogy „tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szí-vű vagyok”, vagy „boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket” (Máté 5:10-12). Bármivel is kell szembenézniük gyermekeiteknek, segítsetek nekik jártasságot szerezni olyan ige-

Page 214: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

215

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

versek fellelésében, amelyek vonatkozhatnak a helyzetükre. Hadd fedezzék fel, mit mond az Ige adott helyzetekre nézve Isten jósá-gáról, erejéről, kegyelméről, irgalmáról, bölcsességéről, vagy hű-ségéről.

Az imádás alapjai5

Az imádó imádságok során Isten imádására fókuszáljuk szívün-ket. Összhangban szeretnénk lenni mindazzal, amit Isten magá-ról mond az Igéjében, és áldjuk Őt isteni természetének egy-egy oldaláért. Például, azért, mert Ő a Megváltónk, aki megmentett bennünket a bűn és a halál átkától. Egyedül csak Krisztus tudott méltónak bizonyulni arra, hogy bűnért való áldozat legyen. Nem kellett volna megmentenie bennünket, ám szeretetéből fakadóan mégis megtette. Mindezek a kifejezések benne lehetnek egy-egy imádó imádságban. Ennek során tehát egyetértünk Isten Igéjével, méghozzá mindazzal kapcsolatban, amit az Úr saját magáról állít. Az imádó imádságok elmondásakor igyekszünk semmit sem kér-ni az Úrtól. Ez nem a kérések ideje, hanem annak az ideje, hogy mi adjunk Neki. Az imádás jelentése: dicsőítés, áhítat, mélységes szeretet és nagyra becsülés. Arra bátorítjuk a gyermekeinket, hogy már azelőtt mondják ki az imádat szavait, hogy a mély hála érzé-sei megfogalmazódnának bennük. Arra tanítjuk őket, hogy a sa-ját szívüket és hangjukat „idomítsák” arra, hogy imádják Istent, mert az Úr méltó az imádatra. Azt tapasztaltuk, hogy az érzelme-ik rögtön követni fogják a szavaikat, és tényleg mélységes szerete-tet kezdenek majd érezni Isten iránt.

5 E fejezet eredeti címe: Az imádás ABC-je. Ebben a fejezetben, a későbbiekben az angol ABC betűi alapján vannak összeválogatva az adott jellemzők, kifejezések. Ezek mind az angol ABC-t követik. Ez sajnos a magyar fordításban nem tud megfelelően megjelenni – a lektor megj.

Page 215: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

216

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

Az imádó imádságok elmondásakor néhány kisdiákunkat felso-rakoztatjuk, vagy mindnyájukat 8-10 fős csoportokba osztjuk. A gyerekek – akár sorban állva, akár csoportokban – aztán egyesé-vel, egymás után, szavakban fejezik ki az Isten iránti imádatu-kat, hogy kicsoda is Ő. Például: „Te vagy a szeretet; és azért sze-retünk Téged, mert Te előbb szerettél minket. Köszönjük, Jézus.” A gyerekek egyesével imádkoznak. A többiek, akik éppen nem imádkoznak hangosan, fontos, hogy egyetértésben legyenek az éppen imádkozóval úgy, hogy az általa használt kifejezések va-lamelyikét megismétlik. Fontos, hogy ne csupán megismételjék az elhangzottakat, hanem az értelmüket is vonják bele, és e szó-lamokat az Istennek mondják, aki él és valóságos, habár fizikai szemmel nem látható.

Az Úr jellemzői közül keressetek olyan kifejezéseket (mellékne-veket), melyekért imádhatjátok Őt. Próbáljatok meg az ABC be-tűi szerint haladni a kifejezések összeállításában. Fontos, hogy ne engedjétek, hogy a gyerekek csak úgy végigszaladjanak a listán. Inkább ízlelgessétek mindegyiket, mint ahogyan falatonként elfo-gyasztotok egy-egy ízletes ételt. Keressetek olyan igéket, amelyek megvilágítanak minden egyes kifejezést (jellemzőt), és imádkoz-zatok ezek alapján! Álljon itt most néhány példa:

Isten…Mindig velünk van (Máté 28:20)Alfa (Jelenések 1:8)Gyönyörű (Zsoltárok 27:4; 90:17; Ézsaiás 33:17)Könyörületes (Jakab 5:11)Nem emlékezik vissza a korábbi bűneinkre (Zsoltárok 79:8)Szabadító (2Sámuel 22:2; Zsoltárok 18:2)

Page 216: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

217

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

Örökkévaló (5Mózes 33:27; 1Timóteus 1:17)Hűséges (Zsoltárok 36:5; 89:1;

Jeremiás Siralmai 3:23; Hóseás 2:20)Jó (1Krónika 16:34; Zsoltárok 34:8; 100:5)Örömteli (1Krónika 16:27; Zsoltárok 45:7; Énekek

Éneke 3:11; Zofóniás 3:17)Szent (Jelenések 4:8; Zsoltárok 22:3;

Zsoltárok 33:21)Immanuel (Velünk az Isten) (Máté 1:23)Halhatatlan (1Timóteus 1:17)Láthatatlan (Kolossé 1:15; 1Timóteus 1:17)Örömteli (Zsoltárok 16:11; Máté 25:23;

Galata 5:22; Nehémiás 8:10)Kedves (Zsoltárok 117:2; Jóel 2:13)Szerető (1János 4:7)Irgalmas (2Mózes 34:6)Sohasem szunnyad, és nem alszik el (Zsoltárok 121:4)Sohasem hagy cserben; nem vall kudarcot (Zofóniás 3:5)Kegyelme megújul minden reggel (Jeremiás Siralmai 3:24)Soha el nem hagy minket, és el nem távozik tőlünk (Zsidó 13:5)Omega (Jelenések 1:8)Mindentudó (1János 3:20)Mindenütt jelenlévő (Zsoltárok 139:7-12; Máté 18:20; 28:20;

Efézus 1:23; 4:10)Erőteljes (János 2:19; Kolossé 1:16; Zsidó 1:2-3;

Ézsaiás 26:4; Zsoltárok 62:11; Ézsaiás 40:10-31)

Page 217: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

218

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

Gyors tanú a gonoszok ellen (Malakiás 3:5)Igazságos (2Krónika 12:6; Zsoltárok 11:7; Zsoltá-

rok 116:5; Jelenések16:7; Ézsaiás 11:4-5; Jelenések 10:11)

Szuverén (1Péter 3:22; Jelenések 19:16; Ézsaiás 44:6; 45:21-22; 1Timóteus 6:15)

Megmentő (Ézsaiás 43:3; Lukács 1:47; Lukács 2:11; Filippi 3:20; 1János 4:14)

Igaz (Jeremiás 10:10; János 15:1; 17:3; Jelenések 19:11)

Kifürkészhetetlen (Efézus 3:8; Róma 11:33; Ézsaiás 40:28; Zsoltárok 145:3; Jób 5:9)

Igen bizonyos segítség a szükség idején (Zsoltárok 46:1)Méltó (Jelenések 4:11; 5:9, 12)Minden útjában kiváló, és a neve is az (Jób 37:23; Zsoltárok 8:1;

Zsoltárok 150:2)Igenek és ámenek az ígéretei Jézus Krisztusban (2Korinthus 1:20 („Isten minden

ígérete igenné lett benne”)Buzgó (Jóel 2:18; Zakariás 1:14; Ézsaiás 9:7

(„a Seregek Urának féltő szeretete”); János 2:17 („házad iránti féltő szeretet”)

Számos módszer alkalmazható az imádó imádságok elmondására. Egyéni ima: Engedjétek a gyerekeknek, hogy egyedül imádkoz-zanak. Hadd üljenek csendben a saját helyükön, a kezükben le-gyen egy olyan papírdarabka, melyre egy-egy igevers, vagy Is-

Page 218: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

219

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

ten természetének valamelyik aspektusa van írva. Becsukott szemmel üljenek, hogy ne zavarja őket semmi, és halkan imád-kozzanak.

Párosával történő ima: A gyerekek imádkozzanak párban. Adja-tok a kezükbe egy olyan listát, amely Isten természetének mint-egy 4-6 jellemzőjét tartalmazza, vagy pedig ők maguk hadd húz-zanak olyan kártyákat, melyeken az isteni jellemvonások egy-egy csoportja szerepel. Majd üljenek össze, és felváltva imádkozzanak. Egyikük elkezdi, és a másik egyetértőn vele imádkozik. Majd cse-rélnek, és ugyanígy imádkoznak. Hangsúlyozzuk, hogy szívből imádkozzanak. Először jó, ha felolvassák a kártyára írtakat, példá-ul: „Köszönöm, Uram, hogy féltőn szeretsz bennünket”. Ezután pedig imádkozzák el azt, amit ez ténylegesen jelent nekik. „Sze-retlek, Uram, és köszönöm, hogy Te tényleg segítesz abban, hogy igaz módon éljek. Szeretlek, Uram!”

Csoportba történő ima: A gyerekek hadd imádkozzanak csoportok-ban. Feloszthatjátok őket nemek alapján (fiú- és lánycsoport), vagy osztályok szerint (pl. a második osztályosokból álló csoportok). Ne legyen 5-6 főnél több egy csoportban, hogy ne kelljen túl sokáig vár-ni és hallgatni a gyerekeknek, míg végre rájuk kerül a sor.

Közös, iskolai ima: A Dániel Kurzuson, a közös ima-összejövete-lek alkalmával rövid, úgynevezett „gyorstüzelésű” imádó imád-ságokat mondunk. A gyerekek, akik imádkozni szeretnének, áll-janak sorba. Egyenként röviden imádkozzanak, és a többiek egyetértőn hallgassák. Ha rendelkeztek mikrofonnal és hango-sítással, akkor jó, ha használjátok ezeket ennél a típusú imánál, hogy a gyerekek jól hallják egymást. Egyesek halkan beszélnek, és ha húsznál többen vannak a teremben, akkor meglehet, hogy ne-

Page 219: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

220

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

hezen hallják egymást. Az ilyen jellegű imák ösztönzik az egyetér-tésben történő imádkozást, valamint az alázatot és türelmet is elő-segítik. A tanulók türelmet tanulnak, mert várniuk kell, míg sorra kerülnek. Alázatra is indítanak, mert gyakorolják azt, hogy nega-tív véleményformálások nélkül egyetértsenek olyan imádságok-kal, amelyek nem annyira ékesszólóan kerülnek megfogalmazás-ra. Az Úr az ügyetlen és esetlen imákat is ugyanúgy meghallja, mint a szépen megfogalmazottakat. Tanítsátok meg a gyerekeket arra, hogy ezen imatípusnál nincs helye versengésnek, valamint, hogy az egyetértésben elmondott imának nagy ereje van (Máté 18:19). Fontos a gyermek számára megérteni, hogy akár ő kerül éppen sorra a mikrofonnál, hogy imádkozzon, akár éppen csend-ben egyetért azzal, aki imádkozik – ezek az imák mind-mind szá-mítanak az Úr trónja előtt. A gyermekek mind kapcsolódjanak be a „gyorstüzelésű” imádságokba azáltal, hogy az éppen közbenjá-ró gyermek bizonyos szavait elismétlik. Például, ha a közbenjá-ró így imádkozik: „Uram, töltsd ki a Szellemedet a Zimbabwében élő, AIDS miatt árván maradt gyerekekre”, akkor a többiek halkan valami ilyesmit suttoghatnak: „Igen, Uram, töltsd ki a Szelleme-det!” Vagy „Igen, Uram, érintsd meg a zimbabwei AIDS-árvákat!” Magyarázzátok el a gyerekeknek, hogy ilyen módon nem csupán egy, hanem akár 30-40, Zimbabwéért elmondott ima „tömjénfüst-je” is felszáll az Atya elé.

Úgy is egyetérthetünk, ha annyit mondunk, „igen, Uram”, és az Úr tudja, hogy egyetértünk az imával. Mindazonáltal nagy segítséget jelent számunkra az imában való aktív részvételt illetően, ha ténylegesen megismételjük a közben-járó személy egy-egy mondatát. A gyerekek képzeljék el, hogy a mennyben állnak, az Atya trónja előtt. Ez az igazság, és a valóság is. Krisztussal együtt a mennyei helyekre lettünk ültetve; s ez az a hely, avagy pozíció, amelyből közbenjárunk. Bátorítsuk diákjain-kat, hogy mindegyik közbenjáróval imádkozzanak együtt. A mik-

Page 220: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

221

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

rofon a mi javunkat szolgálja, hogy mindenkit jól halljunk imád-ság közben. De a valóságban minden egyes gyermeknek megvan a lehetősége, hogy a 30 ima akár mindegyikét is elimádkozhassa az Isten trónja előtt. Viszont nekik csak egyetlen imádságot kell előre kigondolniuk, amit majd elmondanak, ha ők következnek. Nagyrészt tehát any-nyi a dolguk, hogy a 30, elhangzó ima egy-egy kis részét, mon-datát ők is elimádkozzák, kimondják. Ilyen módon mindenki ott állhat az Isten trónja előtt, igazi imádságokat mondva – ahelyett, hogy olykor-olykor csak áment mondanak a másik imájára. Ter-mészetes, hogy nem fognak tudni 100%-os hatékonysággal részt venni az összes imában; még a felnőtteknek is gondot okoz végig odafigyelni az imaalkalmakon. Ezek a javaslatok csupán azt a célt szolgálják, hogy segítséget nyújtsanak abban, hogy a gyermekei-tek a szívükben még többre törekedjenek Istennel kapcsolatban. A lényeg: napról napra egyre több imára tudjanak szívből áment mondani.

Különböző nemzetekből származó gyermekek

A különböző nemzetekben élő gyermekek szükségletei igen sok-rétűek és nagyok; jelen könyvünkben le sem tudjuk ezeket mind írni. Mindazonáltal szeretnék megosztani egy látást az imádság-gal kapcsolatban. Az Úr világméretű imamozgalmat hoz létre eb-ben az időszakban. Számtalan imaközösség (ún. „imádság háza”) van kialakulóban szerte az egész világon, és néhányukban a hét minden napján, 24 órában folyik az ima. Néhol kisebb termek-ben gyűlnek össze odaszánt imádkozók, akik hetente 3, 10, vagy akár 40 órát is imádkozzanak. Becslések szerint a múlt évben több mint 250 millió ember vett részt szerte az egész világon, az Ima Világnapján („Global Day of Prayer”). Számos, a különböző or-szágokban kialakulófélben lévő imaszolgálatban nagyszabású nö-

Page 221: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

222

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

vekedés figyelhető meg. Mindezeket Isten szerkeszti egybe, és el-mondhatatlanul csodálatosak.

Mindaddig azonban, míg a gyerekek nem foglalják el a helyüket az „imádság háza” imaközösségekben és földünk imamozgalmai-ban, az Egyházban lévő ima-erő egyharmada (vagy fele) hiányoz-ni fog. S itt nem is annyira fizikai, hanem sokkal inkább szellemi valóságról van szó. Ez ugyanis nem azt jelenti, hogy minden egyes Imádság Háza imaközösség vagy gyülekezet egyharmadát gyere-kekkel kellene megtölteni. Az igaz, hogy a gyermekeket mozgó-sítani kell, illetve a „szórakoztatottság” állapotából ki kell moz-dítanunk őket. Ki kell lendítenünk őket azon állapotból, hogy ők csupán az általunk kínált legjobb keresztény szórakoztatásnak a passzív befogadói – és el kell őket juttatnunk oda, hogy az Isten trónja előtt álló, hatalmasan felkent közbenjárókká váljanak.

A fejlődő világ gyermekeit ki kell menteni a rettenetes nélkülö-zésből, és szeretetteljes módon felemelni őket oda, hogy az Isten-től kapott elhívásukról szóló kijelentés fényében éljenek. De mi-előtt ez a kimenekedés megtörténhetne, imádkozhatunk azért, hogy az Emberfia meglátogassa őket, és hogy a sötétségben ülő kicsik megláthassák az Úr hatalmas fényét, hogy az Úr dicsőségé-nek jelenlétében imában segítségül hívják az Urat. Ennek ideje pe-dig most van. A gyermekeitek imádságai segíthetnek abban, hogy a más országokban élő gyermek-társaik felszabaduljanak minden-féle gonosz körülményből és bajból, és kedvet kapjanak az imá-hoz. Gyermekeink imái akár még gyermekrablásokat is meghiú-síthatnak; megóvhatják a kicsiket attól, hogy rabszolgának eladják őket; vagy megakadályozhatnak abortuszokat. Elhiszitek mind-ezt? Ha igen, akkor nincs vesztegetnivaló időnk!

Page 222: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

223

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

Hisszük, hogy imáinkkal segíthetünk abban, hogy a különfé-le nemzetekből való gyerekek megismerjék az evangéliumot; ki-meneküljenek nehéz körülményekből; és beléphessenek az Isten-től rendelt, kreatív életsorsukba, ami legfőképp arról szól, hogy „szeressék az Urat”, Istenüket. Mindez, véleményünk szerint, leg-főképp a kortárs-csoportjuk, azaz a gyermekek imáin keresztül tud megvalósulni. Már eddig is szóltunk a gyermeki imák bizo-nyos egyedi összetevőiről, és szeretnénk, ha az imádság szelleme a gyermekekre is kitöltetne, minden nemzetben. Mi ezért imád-kozunk.

Van egy egyszerű fehér lepedőnk (használhatunk asztalterítőt is), amire egy világtérképet rajzoltunk, és erre a térképre olyan, való-di országokból származó, valódi gyerekek nevét írtuk fel, akikről tudjuk, hogy szükségük van az imádságra. Bármely körülmények közepette legyenek is éppen, mi azért imádkozunk, hogy belépje-nek az Istentől rendelt sorsukba, küldetésükbe; felismerjék, hogy Isten szereti őket; s ők is szeressék Istent. Azért is imádkozunk, hogy megismerjék Jézust. Ez legfőképpen az imádság és Isten Igéje által történik. Így igéket imádkozunk ki ezekért a gyerekekért, hogy az Úr töltse ki a bölcsesség és kije-lentés szellemét az Úr Jézus megismerésére nézve. Továbbá, hogy megismerjék azt a reménységet, amire Isten elhívta őket; hogy az Ige olvasása által az Úr beszéde gyorsan betaláljon a szívükbe; és megismerjék Krisztus szeretetét; és hogy a Szent Szellem kitöltes-sen rájuk – hogy csak néhányat említsünk a kéréseink közül.

A körülményeikért ugyancsak imádkozunk. Ez az igazságossá-gért mondott imák témakörébe tartozik. Azért esdeklünk, hogy Isten szabadítsa meg őket a gonosztól; legyen meg az Ő akara-

Page 223: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

224

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

ta; továbbá irgalmat és segítséget kérünk az éhezők, árvák, bé-nák, bántalmazottak, elhagyottak és elhanyagoltak számára. A gyermekeink ráteszik a kezüket a térképre, és megnevezik azt a gyermeket, akinek nevét megérintik. Megkérik az Urat, hogy mu-tassa meg, mi van a szívében velük kapcsolatban. Mit gondol ró-luk, és hogyan érez irántuk? Megtanítottuk kisdiákjainknak, hogy az imádság teljes egészben Isten Fiának a szívéről szól. Ő ugyan-is végtelenül több irgalommal rendelkezik, mint gondolnánk. Is-ten ismeri mindegyik olyan gyermek helyzetét, akiknek imára van szükségük világszerte; a Szellemével pedig megsegít bennünket, hogy imádkozni tudjunk értük.

Az iskolánk kapcsolatban áll néhány misszionáriussal, akik indi-ai gyerekek felé szolgálnak. E gyermekek nevét, élethelyzetét és egyedi körülményeit jól ismerjük. Készítettünk egy hirdetőtáblát is Indiával kapcsolatban, amelyet a gyermekeink imádság közben használhatnak. Időnként kiteszünk a táblához egy borítékot, ami-ből a gyerekek kihúzhatnak egy-egy igeverset és az alapján imád-kozhatnak. Olykor megkérjük őket, hogy írják le az imádságai-kat, és tűzzék ki vagy ragasszák fel a hirdetőtáblákra. Mindig arra kérjük őket, hogy Jézus szívével kapcsolódjanak össze, mielőtt imádkoznának. Hasonló tábláink vannak Guatemalával, Izráellel, Egyiptommal, Kambodzsával és Ecuadorral kapcsolatban is. Vég-ső soron azt szeretnénk, ha minden földi nemzettel kapcsolatosan lennének ilyen tábláink.

Milyen misszionáriusokat vagy szolgálatokat ismertek, és mely országokból? A közösségeteknek milyen kapcsolatai vannak? Mi-lyen gyerekeket ismertek, akiknek imára van szükségük? Készít-setek magatoknak ilyen táblákat, a gyermekeitek pedig imádkoz-zanak ezekért a gyerekekért (lásd a Függelék című részt). Mindig

Page 224: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

225

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

célravezetőbb, ha az egyes gyermekek neve kerül ki a táblára, mintha csak azt mondanánk, hogy „imádkozzunk az összes, a kí-nai Xinjiang tartományban élő gyerekért”. Gyermekeitek jobban tudnak azonosulni azokkal, akikért imádkoznak, ha több infor-mációval rendelkeznek. A gyermekeink imádkoztak az Észak-nyugat-Kínában található Xinjiang tartományban élő ujgur né-pért. Nagyon hasznos, a gyermekek számára is jól érthető, és az ő szintjüknek megfelelően elmondott tájékoztatásokat kaptunk olyan misszionáriusoktól, akiket személyesen ismerünk, és akik e népcsoport felé szolgálnak.

Gyógyulás

Buzdítsátok gyerekeiteket arra, hogy rendszeresen imádkozzanak gyógyulásért. Segítsetek nekik a gyógyulással kapcsolatos igék ta-nulmányozásában, hogy felismerjék: Isten gyógyítani akar, és ké-pes is erre. Az Úr önmagát így hívja: Jehova Raffa, melynek jelen-tése „Isten a gyógyító”. Ez az Úr egyik neve. Ismertessétek meg gyermekeitekkel azokat az evangéliumi történeteket, melyekben Jézus „mindenkit meggyógyított”. Az Újszövetség arra tanít, hogy imádkozzunk a betegekért, és felhívja figyelmünket arra, hogy a hitből fakadó imádság meggyógyítja a beteget. Az Ószövetség el-mondja, hogy eljön majd az Igazságosság Napja, és gyógyulást hoz szárnyai alatt. Ézsaiás arról számol be, hogy meggyógyultunk azon sebek, korbácsütések okozta sérülések, illetve sebesülések által, amelyeket Jézus kapott. Őt azért törték össze, hogy mi épek lehes-sünk most, ebben az életben. Ha valaki, akiért imádkoztok, még-sem gyógyul meg, akkor segítsetek a gyerekeknek abban, hogy Is-ten szuverenitására támaszkodjanak, ne pedig a saját értelmükre, vagy a tiédre. A mi részünk annyi, hogy imádkozzunk, amíg…

Page 225: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

226

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

Tanítsátok meg őket: Amikor lebetegednek, vagy megtámadja őket egy-egy betegség, esetleg valamilyen baleset történik velük – akkor legelőször is imádkozzanak. Az imádság elsődleges reak-ciónk legyen, nem az utolsó mentsvárunk. Kérjünk hitet az Úrtól, és miközben a hitünket gyakoroljuk, imádkozzunk. Ne kezdjük el részletesen kielemezni, hol csúszhatott félre a dolog. Ragadjátok meg hitben az Urat, és tanítsátok erre gyermekeiteket is. Minden-képpen kérjetek kijelentést és megértést azzal a helyzettel vagy kö-rülménnyel kapcsolatosan, amivel szembenéztek. De ez idő alatt is igeversek segítségével imádkozzatok a betegekért.

Az imaszobánkban található egy szék, ami mögött ez a felirat áll: „Beteg valaki közöttetek? Imádkozzanak érte” (Jakab 5:14).

A székbe beülhet az a gyermek, aki beteg (mintegy saját magát „képviselve” ott), de valaki másért is ülhet ott. A többiek pedig egyszerűen köré gyűlnek, és gyógyulásért imádkoznak. Kinyújt-hatják a kezüket feléje, vagy rátehetik kezüket a vállára vagy kar-jára. Arra bátorítjuk őket, hogy először is szellemben énekeljenek egy ideig, hogy Isten szívével összekapcsolódjanak, valamint, hogy prófétáljanak a Szentírásból. Olykor némelyikük egy ké-pet kap a szívébe, mintegy bátorítandó azt, akiért imádkoznak. Megtanítjuk őket bátorító és építő szavak (üzenetek) átadására. Egy alkalommal egyikőjük úgy jött oda hozzánk, hogy ponto-san tudta, a másik milyen fájdalommal küzd az életében. Ahe-lyett, hogy ezt így továbbadtuk volna („sok fájdalom van az éle-tedben, és gondok vannak otthon”), inkább együtt imádkoztunk az üzenetet kapó gyermekkel. Békességért imádkoztunk, ami a gondok ellentéte, és hogy az öröm és szeretet küzdje le a fájdal-mat. Majd ezek után odamentünk ahhoz a gyermekhez, akinek eredetileg szólt az üzenet, és bizonyos igék (pl. a Róma 15:13, „a

Page 226: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

227

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

reménység Istene pedig töltsön be téged teljes örömmel és békességgel, ahogyan bízol az Úrban”) segítségével imádkoztunk érte. Az Úr mindent tudott: ismerte a nehéz körülményekben élő gyermek szükségleteit, és pontosan tudta, mely dolgokért szerettünk vol-na imádkozni.

Abortusz

Magyarázzuk el, mi is az abortusz, de fontos felismernünk: nincs szükség arra, hogy apró részletekbe bocsátkozva, szemléletesen ismertessük a részleges szüléssel történő abortuszt6 a kisgyere-keknek. Úgy éreztük, már azt is épp elég nehéz volt megérteniük, hogy pici babákat ölnek meg.

Mi az abortusz?

Az abortusz valami olyas-mi, amit a szülők akkor tesznek, ha nem akarják megtartani az anyuka ha-sában növekvő kisbabát. Ilyenkor elmennek egy abortusz klinikára. Ez egy olyan hely, ahol az orvos véget vet a baba életének, mielőtt még az megszü-lethetne. A mi országunk-

6 A késői művi terhesség-megszakítás egyik formája – a lektor megj.

Az egyik kisdiákunk egy olyan országba utazott a szüleivel, ahol kíméletlen poli-

tikai vezetés volt, méghozzá olyan, amely alkalman-ként igencsak kegyetlen és demokrácia-ellenes volt. Így az elutazásuk előtt az osztálytársai e fiúcska köré gyűltek, hogy imádkozzanak érte, és bátorító igéket mondjanak ki fölötte. Az egyik kislány elkezdett pró-fétálni, és azt mondta, hogy e fiú olyan lesz, mint Já-nos apostol, valamint, hogy az életét fogja adni Jé-zusért. Az ott jelen lévő, segítő szülő jegyzetelt, és a tanárral együtt szinte szóhoz sem jutott a fölötti megdöbbenésében, hogy milyen imádságot mond-tak a kisfiúval kapcsolatban. A kislány perspektívá-jából nézve a dolgokat, azt mondhatnánk, ő végül is nem tett semmilyen rendkívülit, vagy szokatlant. Egyszerűen csak imádkozott az osztálytársáért, és a Szent Szellem pedig megihlette az imáit.

Page 227: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

228

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

ban (USA) törvény, hogy a szülők dönthetnek úgy, hogy elvete-tik a gyermeküket ilyen módon, és sajnos szülők milliói élnek is az abortusz lehetőségével.

Fontos felismernünk: az abortusz rossz; nem Isten akarata, mivel az Úr az élet Istene, aki szereti az életet. Az abortusz elszomorít-ja Istent, mivel ezzel véget vetünk mindannak, amit Ő ennek a ba-bának adhatott volna. Ugyanakkor Isten haragját is kiváltja, mert megparancsolta, hogy ne oltsuk ki egy másik ember életét.

Szeretnénk együtt mozdulni Istennel, és Hozzá kiáltunk, hogy vál-toztassa meg a szülők szívét, hogy engedjék meg születendő ba-báiknak, hogy élhessék azt az életet, amelyet Isten szánt nekik. Mi nem tudjuk megváltoztatni az emberek szívét, Isten viszont igen.

Annak az ideje van most itt, hogy kérjük az Úr Jézust: növelje az életek számát Amerikában (vagy a ti országotokban), hogy azok a kisbabák, akiket Isten formál az anyukájuk méhében, mind meg-születhessenek és élhessenek.

Jóllehet a törvényszékeken a bírók azt állítják, hogy az abortusz rendjén való dolog, létezik egy felsőbb bíróság, amelyik fölötte áll ezen ország törvényeinek – és Isten az egyedüli Igaz Bíró. Minden, amit Isten cselekszik, helyes és jó, és Ő kijelenti, hogy az abortusz helytelen. Isten az élet adója. A Biblia azt mondja: Isten formált (szerkesztett egybe) bennünket anyánk méhében; és előre kivá-lasztotta és elrendezte napjaink számát, melyet majd megélünk – még a létrejöttünk előtt (Zsoltárok 139:13 és 16).

Nem fogunk dühösen, avagy kíméletlen szavakkal imádkozni em-berek ellen, hanem úgy fogunk imádkozni, hogy közben keressük

Page 228: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

229

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

az Úr szívét (szándékait). Azért fogunk esedezni, hogy az Úr vál-toztassa meg az országban lévő törvényeket, és az emberek szívét is. Lehet, hogy csendben imádkozunk, de a szánkon lesz egy piros ragasztó csík, melyen egyetlen szó áll: „élet”. Ez nagyon egysze-rű módja az Élet Istenéhez való kiáltás kifejezésének. A babák az anyaméhben szintén csendben vannak, nem tudnak úgy kiáltani, hogy azt mások meghallhatnák. Így a piros ragasztó csík a szán-kon annak a jelképe, hogy azonosulunk azokkal, akik nem tudnak magukért kiáltani.

Igen komoly dolog, amikor a szívünk Isten szívével kapcsolódik össze ez ügyben. Az Úr szívének sok szomorúságot okoz az abor-tusz, így ez az ima-idő nem a játéknak, az izgés-mozgásnak, vagy a bolondozásnak az ideje. Annak az ideje ez, hogy Jézussal le-gyünk és imádkozzunk; hogy elhiggyük, több millió baba életben maradhat annak köszönhetően, hogy Isten szeretete megérinteni a szülők szívét, akik meg fogják gondolni magukat.

Mi úgy láttuk, hogy „Az igazság szereti a babákat”7 („Justice Lo-ves Babies”) című gyermekkönyv hasznos taneszköz az iskolánk-ban. A könyvet azért írták, hogy elmagyarázzák a gyermekeknek az ima erejét, és hogy sürgető szükség van a születendő babákért és a szüleikért való közbenjárásra. Dr. Seuss klasszikusnak szá-mító képeskönyvét („Horton Hears a Who”, magyarul: „Horton”) is adaptáltuk, hogy gyermekeink új megvilágításban lássák meg, hogyan is imádkozzanak az abortusz megszüntetéséért. A gyer-mek-imaszobánkban nekünk is van egy „mentőkötelünk”: egy, kb. 180 cm-es hosszú, vörös ragasztó-csík, amit egyenes vonalban a szőnyegre rögzítettünk. A gyermekek csendben ráállnak erre,

7 „Justice Loves Babies”; e lenyűgöző könyvről több információ is elérhető a www.justicelovesbabies.com honlapon.

Page 229: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

230

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

és imádkoznak az abortusz megszüntetéséért.8 Néhány igeverse-ket is adunk a kezükbe, melyeken elmélkedhetnek e ragasztó-csí-kon állva:

Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért! Nyisd meg szádat, ítélkezz igazságosan, juttasd igazához a nincstelent és a szegényt!

— Példabeszédek 31:8-9

Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért, akik elaléltak…

— Jeremiás Siralmai 2:19

Perlőiddel én fogok perelni, és fiaidat megszabadítom. — Ézsaiás 49:25

Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. — Zsoltárok 139:13

Izrael

Szeretnénk, ha gyermekeink megértenék Istennek az Izraellel kapcsolatos hozzáállását, és azzal egyet is értenének. Az Ézsaiás 62:6-7 világosan szól, és jó kiindulási alap a számunkra.

Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti, akik az Urat

8 Látogassunk el a www.elijahlist.com/words/display_word/6250 weboldalra, ahol Lou Engle párhuzamot von e történet és az abortusz megszüntetéséért folytatott küzdelem közé.

Page 230: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

231

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

emlékeztetitek, ne legyetek némák! Ne engedjétek, hogy néma maradjon, amíg helyre nem állítja és dicséretre méltóvá nem teszi Jeruzsálemet a földön.

— Ézsaiás 62:6-7

Ezen igevers szerint maga az Úr támaszt közbenjárókat Izrael üd-vösségre jutása és Jeruzsálem helyreállása érdekében, hogy lako-sai megtérjenek, és visszajöjjenek Hozzá, és dicséretté váljanak a földön. Nem politikai felhanggal és a saját szemszögünkből, vagy beállítottságaink alapján szeretnénk imádkozni. A célunk, hogy megtanítsuk kisdiákjainknak, hogy Isten Igéjét imádkozzák. Olyan igéket mondunk el imában, mint például a Róma 10:1:

Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek.

— Róma 10:1

Ha hisszük, hogy a teljes Írás Istentől ihletett (2Timóteus 3:16), ak-kor azt is elfogadjuk, hogy Pál apostolt is az Úr ihlette (az Ő szíve szándékai szerint) ezen igevers megírásakor. Hisszük tehát, hogy ez Isten akarata, és megtanítjuk gyermekeinket arra, hogy imáik-ban legyenek ezzel is összhangban. Hisszük, hogy Isten meg akar-ja menteni a zsidó népet. Mintegy „szellemi Izraelként” mi már megmenekültünk. Szeretnénk tehát egyetértésben lenni Dávid Fi-ának szívével, aki zsidónak született, és örökké az is marad.

Az ima-alkalmainkon a zsidó emberekért is imádkozunk, még-hozzá az Efézus 1:17-19, Kolossé 1, Filippi 1 és az Efézus 3 alapján, hogy csak néhányat említsünk. Ugyancsak imádkozunk a messiás-hívő zsidókért világszerte; azokért, akik hitre jutottak Jézus Krisz-tusban, a Messiásukban és Megmentőjükben. Van némi „érdekelt-

Page 231: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

232

MÁK

ÉS M

ÓDSZ

EREK

ségünk” ilyen imák elmondásában, ha arra vágyunk, hogy Jézus visszajövetelét meglássuk a földön. Jézus ugyanis a Máté 23:39-ben a következőket mondta az akkori zsidó vallási vezetőknek:

Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!

— Máté 23:39

Így azért imádkozunk, hogy az Úr szava sebesen (2Thesszaloni-ka 3:1-5) elérje a zsidó vezetők szívét, akik egy nap maguk is az Úrhoz fognak kiáltani. Eljön majd az idő, amikor végre ők is be-csatlakoznak a Szellemnek és a Menyasszonynak az egész földön elhangzó kiáltásába („Jöjj, Úr Jézus”, Jelenések 22:17 – a lektor megj.), ahogyan ráébrednek arra, hogy Jézus az, akire mindig is vártak – hogy Ő a Messiásuk, Izrael vigasza.

Page 232: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

233

Kreatív imádságokhoz való ötletek

Imalista

A gyermekek számára az egyik leghasznosabb eszköz az imalis-ta. Még felnőttként is gyakran úgy érezzük, hogy üresek vagyunk, amikor leülünk imádkozni. „Most miért is imádkozzak?” – töp-rengünk. Az elménk olykor mintegy „kiürül”: öt perc alatt már mindenkiért imádkoztunk, aki csak eszünkbe jutott, és nem tud-juk, hogyan lépjünk tovább. Az ilyen imádságot nem annyira él-vezzük, és nincs is kedvünk mindennap gyakorolni. „Jaj, ne – só-hajtunk fel –, már megint itt az imádkozás ideje. De előtte még inkább elmosogatok, megnézem azt a bizonyos filmet, vagy kiug-rok a boltba. Majd később imádkozom.” Ez nem csak ránk néz-ve igaz, hanem, ha őszinték vagyunk, mindnyájunkra. Ha tényleg imádkozni szeretnénk, fontos, hogy gondoskodjunk arról, hogy legyenek segítő eszközeink. Így fogunk tudni hűségesek maradni a tényleges imádkozásban.

Az imalista olyan emberek nevét tartalmazza, akiknek imára van szükségük. Jó, ha különböző kategóriákba rendezzük e szüksé-geket, mint például: „Ima gyógyulásért; Ima megtérésért; Én és a családom; Barátok; Az igazság kérdései”. Sokan azért nem hasz-nálnak imalistát, mert azt gondolják, ez szükségtelen vagy butus-ka. Valójában azonban sokkal kevesebbet imádkoznak, mint sze-retnének, és az igazság az, hogy sokkal kevesebbet imádkoznak, mint gondolják. Az imalistához nem kell vallásos módon ragasz-

Page 233: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

234

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

kodnunk, de jó kiindulási alapot képez ahhoz, hogy állhatatos és következetes ima-életet építsünk fel. Hányszor mondtuk már mi is, hogy „majd imádkozom érted”, de amikor végre leültünk imádkozni (fél órával vagy egy héttel ké-sőbb), már el is felejtettük ígéretünket. Ha ezt a kérést odaírtuk volna az imalistánkhoz, amit mindennap megnézünk, akkor sok-kal inkább imádkoztunk volna érte. Mindannyian hiszünk abban, hogy az imádság hatékony és erőteljes. Parancsként kaptuk, hogy „szüntelenül imádkozzunk”, amihez hasznos segítség az imalis-ta. Írjatok igéket is a listátokhoz, hogy tudjátok, mit és hogyan imádkozzatok! A legtöbbünk nem imádkozik annyit saját magá-ért, mint kellene, vagy mint amennyit másokért közbenjár. A kö-vetkezőkben leírt ima-vezérfonal a „KÖZÖSSÉG”9 mozaikszó ne-vet kapta. Ez olyan bibliai imádságokat tár elénk, melyek alapján imádkozhatunk magunkért és másokért is. Ez gyermekek és fel-nőttek számára is hasznos, és rendszeresen használjuk is a Dániel Kurzus ima-alkalmain.

„KÖZÖSSÉG”: TÍZ IMÁDSÁG A BELSŐ EMBER MEGERŐSÍTÉSÉHEZ

Hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által…

— Efézus 3:16

1. Istenfélelem: Atyám, kérlek, szabadítsd fel szívemben az isten-félelmet; tölts el engem áhítattal, hogy dicsőséges jelenlétedben megremegjek (Ézsaiás 66:2)! Add, hogy mindig tetszésemet talál-jam az istenfélelemben való járásban.

9 Angolul: fellowship. A felsorolt imák kezdőbetűiből ez a mozaikszó áll össze, a magyarban ez sajnos nem visszaadható. A kezdőbetűk helyett számokat használunk. – a lektor megj.

Page 234: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

235

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Az én félelmemet adom az ő szívükbe, hogy el ne távozzanak tőlem.

— Jeremiás 32:40

Igazságodban fogok járni; csatold szívemet egybe (kapcsold a Te szívedhez, vagy a Te Igédhez), hogy féljem a Te Nevedet.

— Zsoltárok 86:11, angolból fordítva

2. Kitartás (türelem): Atyám, kérlek, erősítsd meg a szellememet, hogy rendíthetetlen szívvel tartsak ki a hétköznapibb, szárazabb időszakokban is, a nehéz körülményekben, és add, hogy mindig kiálljak az igazság mellett, még ha az üldözéssel is járna!

Erősödjetek meg minden erővel… teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.

— Kolossé 1:11

3. Szeretet: Atyám, kérlek, lágyítsd meg a szívemet azáltal, hogy kijelentést adsz nekem a szeretetedről! Hadd érezzem a Te négy-szeres szereteted (a Tőled jövő, irántad érzett, felém jövő és má-sok felé továbbáradó szeretet) erejét. Tedd szívemre a szeretet pe-csétjét (Énekek Éneke 8:6). (Egyetértésben imádkozunk Jézusnak a Máté 22:37-ben található próféciájával, és a János 17:26-ban elmon-dott imájával, hogy járhassunk a kenetben, mellyel elfogadjuk és továbbadjuk a szeretetet.)

Te (Atyám) úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok... És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is

Page 235: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

236

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen…

— János 17:23-26

Mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által…

— Róma 5:5

És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel…

—Filippi 1:9

Hogy képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét (gyengédségét), hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.

— Efézus 3:18-19

4. Dicsőség fénye: Atyám, hadd láthassam a Te dicsőségedet. Adj nekem Szent Szellemmel történő találkozásokat (álmokat, látomá-sokat, angyali meglátogatásokat, fényben, tűzben és szélben törté-nő természetfeletti megnyilvánulásokat, stb.), ahogyan azt meg-adtad Mózesnek (2Mózes 33), Ézsaiásnak (Ézsaiás 6), Ezékielnek (Ezékiel 1), Dánielnek (Dániel 7-12), és Jánosnak (Jelenések 1), stb.

Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet!

— 2Mózes 33:18

Page 236: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

237

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Uram, ragyogtasd ránk orcádnak világosságát. — Zsoltárok 4:6

Kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.

— Apostolok cselekedetei 2:17

Meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak…

— János 1:51

5. Az „egy szükséges dologra” való fókuszálás: Atyám, szólj hoz-zám, ha bármikor helyre kell igazítanom a szívemet, hogy még gyakrabban tudjak a Te jelenlétedben időzni. Odaszánom magam arra, hogy az időbeosztásomat és a prioritási sorrendemet úgy ala-kítsam, hogy azért az „egy szükséges dologért” élő emberré tud-jak válni, azáltal, hogy folyamatosan Rád figyelek. Meg akarom ezt tenni – bővelkedésben és nehézségekben is.

Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.

— Lukács 10:41-42

6. Méltó módon járni (tisztaságban és szentségben): Atyám, azért imádkozom, hogy erősíts meg, hogy a mennyei elhívásom-hoz méltó módon járhassak; hogy megmeneküljek a végidők foko-zódó bűneitől; és hogy engedelmeskedhessek a Te vezetésednek. Őrizz meg attól, hogy hiába vegyem a Te kegyelmedet (2Korint-

Page 237: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

238

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

hus 6:1). Hadd ragadjam meg a Te teljességedet, és add, hogy so-hase „tékozoljam” el azt az erőt, amelyet adtál.

Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy

a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra,

és töltsön meg titeket teljesen a jóban való

gyönyörködéssel és a hit minden erejével…

— 2Thesszalonika 1:11

Erősítse meg a szíveteket és tegye feddhetetlenné a

szent életben, a mi Istenünk és Atyánk színe előtt…

— 1Thesszalonika 3:13

Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne

tekintsen a szüzekre…

— Jób 31:1

7. Beszéd: Atyám, kérlek, vigyázd szavaimat, ahogyan én is oda-szánom a szívemet arra, hogy engedelmeskedjen Neked (Zsol-tárok 17:3; 39:1). Szabadíts meg a védekező, dühös és ostoba be-szédtől (Efézus 4:29; 5:4). A Szent Szellemmel való közösség fenntartásához az emberekkel való visszafogott kommunikációra is szükség van.

Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!

— Zsoltárok 141:3

Page 238: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

239

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az

én szívem gondolatai előtted, legyenek…

— Zsoltárok 19:15

8. Alázat: Úr Jézus, szeretném megtanulni Tőled, hogyan járha-tok alázatban. Odaszánom magam, hogy a szelídség (alázat) igá-ját vegyen magamra – a magatartásomat, beszédemet és tetteimet illetően.

Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok

meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű…

— Máté 11:29

9. Meghittség (bensőségesség, szeretetteljes buzgalom): Atyám, kérlek, jelentsd ki nekem a Nevedet (személyiségedet), hogy érez-zem szeretetedet, ami meglágyítja a szívemet, és felébreszti ben-nem a buzgalmat. Adj nekem kijelentést magadról, mint Atyám-ról, és Jézusról, mint Vőlegény Királyról. Hadd halljam a Vőlegény hangját (János 3:29). Adj nekem bölcsességet azzal kapcsolatban, miként éljek Előtted szeretetben, tisztaságban és alázatban.

És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is

megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem

szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.

— János 17:26

Page 239: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

240

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt…

— Efézus 1:17

A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.—János 2:17

10. Békesség és öröm: Atyám, kérlek, erősítsd meg a szívemet ter-mészetfeletti békességgel, örömmel, reménységgel és vigasztalás-sal, amelyek legyőzik a bennem lévő félelmet és aggódást (Róma 15:33; 2Thesszalonika 2:16-17; 2Péter 1:2).

A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

— Róma 15:13

Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet.

— 2Thesszalonika 3:16

Segítettünk gyermekeinknek elkészíteni a saját, egyszerű ima-lis-tájukat, méghozzá kétféleképpen:

1. Mindegyik gyermeknek készítettünk egy világtérképet, amely-re ráírhatták olyan, különböző országokból származó gyerme-kek nevét, akiknek imatámogatásra van szükségük. Például egy dél-afrikai gyereket a térképük dél-afrikai részére raktak. Néhá-nyan olyan gyerekek nevét írták le, akikkel a családjuk tényleg kapcsolatban volt, míg mások olyanokét, akikről hallottak.

Page 240: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

241

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

2. Készítettünk egy füzetecskét („Imalistám” címmel) mindegyik gyermek számára. A borítója színes lapból készült, a belső oldalak pe-dig összehajtogatott fehér lapokból álltak, melyet a gerincén összetűz-tünk. A füzeten belül minden egyes oldalon más-más címszó szerepelt, olyan releváns igékkel együtt, me-lyeket el lehetett imádkozni. Majd a cím alatt vonalak jöttek, amelyek-re a gyerekek ráírhatták mindazok nevét, akiknek az adott típusú imá-ra szükségük van. Ilyen címszavak szerepeltek: Családom, Én, Üd-vösség, Gyógyulás, Igazság (ide olyan témák kerültek, mint pl. az abortusz és az emberkereskedelem megszüntetése), és így tovább.

A nagyobb gyerekek ima-listáit még átláthatóbbá tehetjük úgy, hogy még további, háromféle csoportba rendszerezzük: a szemé-lyes életünkkel kapcsolatos imakérések; emberekkel és helyekkel kapcsolatos imakérések; és stratégiai fontosságú társadalmi kér-désekkel kapcsolatos imakérések. Segítsetek a tanulóknak imádkozni. Például a „személyes imák” címszóhoz kapcsolódóan imádkozhatnak azért, hogy Isten dicső-sége kiáradjon a szívükbe; a fizikai, kapcsolati és (ahogyan idő-sebbek lesznek) anyagi körülményeikbe; valamint a szeretet cse-lekedeteiből fakadó szolgálatukba. Kérjenek erőt, bölcsességet és gyümölcsöző életet az Úrtól. Az „emberekért elmondott imák” címszóhoz kapcsolódóan hadd imádkozzanak bizonyos egyénekért, szolgálatokért, városok és nem-zetek sorsáért, illetve az üzleti világért és a kormányzati szervekért.

ÜdvösségSzívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.

— Róma 5:5

Page 241: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

242

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Az „imák a stratégiai fontosságú társadalmi kérdések” címszóhoz kapcsolódóan imádkozhatnak az emberkereskedelem és az abor-tusz megszüntetéséért; a polgári zavargások, természeti katasztró-fák, betegségek (pl. AIDS), gazdasági válságok, illetve társadalmi krízisek (éhség, terrorizmus) megszűnéséért. Gyakran hasznos, ha a gyerekek imádkoznak az adott városok-ban, vagy országokban, körülményekben lévő, saját korosztályu-kért vagy embercsoportokért (jóllehet nem szeretnénk csupán erre korlátozni őket). Máshogy fogalmazva: a gyerekek hadd imád-kozzanak az éhező gyermekekért, az ugandai háborút elszenve-dőkért, a brazil utcagyerekekért, és az európai gyerekkereskede-lem áldozataiért. Tanítsátok őket arra, hogy imádságos szívvel olvassák a következő igéket: Zsoltárok 119; János 14-17; Máté 6:9-15; János 17:20-26; Efézus 1:17-22; 3:16-19; Filippi 1:9-12; Kolossé 1:9-13; 1Thesszalonika 3:12-13.

Ezek az ima-ötletek sok éven át vezetik majd a gyerekeket az imádságban. A cél az, hogy az imának egy olyan kultúráját hoz-zuk létre, amelyre évről évre építhetünk. Így gyermekeink gya-korlottakká válhatnak abban, hogy megfelelő fókuszáltsággal, összeszedetten, szenvedélyesen és magabiztosan imádkozzanak. Az ovisokkal kapcsolatban már annak is örülünk, ha a feljebb sze-replő imákból egyet vagy kettőt el tudnak mondani. A negyedike-seknek viszont már legalább egynéhányat el kellene tudniuk mon-dani a fenti imákból. Az is fontos, hogy olyan nyelven mondjuk el ezeket az imákat, amelyeket a gyerekek is világosan értenek. Mit is jelentenek valójában ezek az imák? Ahogyan ti tanárok, szülők és vezetők imádkozzátok ezeket az igéket, a bölcsesség és megér-tés szelleme át fog járni titeket, és le fogjátok tudni fordítani a rá-tok bízottaknak mindazt, amit az Úr mutatott. Következzen most néhány, egyszerű példa:

Page 242: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

243

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Hogyan fordíthatjuk le az Énekek Éneke 8:6-7 verseit gyermekek számára:

Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai. Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el: ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért, [mégis] megvetnék azt.

— Énekek Éneke 8:6-7

Itt az Úr beszél a Menyasszonyához. Képzeljük el, amint Jézus ott áll a Menyasszonya (Gyülekezete) előtt, és kegyelmét ajánlja fel

Amikor zajlottak a 2008-as választások az Egyesült Államokban, az óvónőnk történetesen éppen Amerika történelméről tartott egy órát. Ez egy hétfői napon történt, alig 24 órával

a választások előtt. Azt mondta a tanulóknak a tanár, hogy mivel túl fiatalok, nem szavazhatnak. Nekik még nincs beleszólásuk a választásokba. Egy még nagyobb hatóság előtt azonban leadhat-ják szavazataikat: Isten trónja elé állhatnak imádságban, és kérhetik, hogy az Isten által válasz-tott ember legyen az elnök. Imádkozhatnak azokért az ügyekért is, amelyek oly kedvesek Isten számára, és hatással lehetnek arra, hogy ki költözzön be soron következő elnökként a Fehér Ház-ba. A beszélgetés véget értével az egyik szülő, aki segítőként volt jelen, megkocogtatta a tanár vállát, hogy szeretne kérdezni valamit. A tanár mintegy húsz másodpercre elfordult a gyerekek-től, hogy beszéljen vele. Amikor visszafordult, mindegyik gyerek imádkozott, a szőnyegre borul-va. A választásokért imádkoztak: „Urunk, add, hogy a Te embered legyen megválasztva. Adj neki Tőled való szívet. Legyen meg a Te akaratod, és jöjjön el a királyságod Amerikában. Hadd legyen a Te szíved szerint való hozzáállása az elnöknek az élettel és a születendő gyerekekkel kapcsolat-ban. Add a bölcsesség szellemét a Te választottadnak!”, és így tovább. Nem is kell mondanunk, hogy a tanár mindössze csak annyit tett, hogy elősegítője lett annak, hogy az ötévesek elkezdjenek imádkozni. Néhányuk 10 percig, mások pedig 45 percen át ese-deztek az Úrhoz.

Page 243: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

244

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

neki. Az Úr többet szeretne belőlünk, mivel tudja, hogy a fény és szeretet ereje felüdíti szellemünket. Létezik egy tűz, melyet Isten pecsétjének vagy Isten beszéde csókjának neveznek. Akkor része-sülünk ebből, amikor Isten beszéde erőteljesen megérinti a szívün-ket. Isten tüzének pedig az Istennel történő bensőségesség meg-tapasztalását nevezik, ami hatalmasabb, mint a víz. A víz mindig kioltja a tüzet, hacsak az a tűz nem természetfeletti. Az üldözteté-sek és kísértések „vizei” nem olthatják ki az Isten szeretete pecsét-jének tüzét. A szívünk rendszerint félelemben fuldokol, vagy a kí-sértések, kuszaság, és kárhoztatások nyomják le. Isten Igéjében és szeretetében sokkal több tűz van, amikor megérinti szellemünket – mint azon „sok vizek”, melyekkel a bűnök, üldöztetések és e je-len kor kimerültsége bombáz bennünket.

Ebben az igeversben az Úr szólal meg. Hívja a Menyasszonyt, hogy kérje Őt arra, hogy erőteljesen látogassa meg. („Tégy engem, mint pecsétet a szívedre…”) Isten szeretete „követelő” (minden-re kiterjedő és mindent felölelő), mint a halál (sír). Isten szerete-te olyan legyőzhetetlen szellemi síkon, mint a halál természetes síkon. Jézus a vőlegényi pecsét. A pecsét, avagy Jézusnak mint pe-csétnek a szívünkre helyezése, illetőleg, hogy megkérjük Őt, láto-gasson meg minket erejével, és jelentse ki szívünknek az Ő sze-retete mélységét – a progresszív, azaz folyamatosan kibontakozó jellegét. Akkor kezdődik el, amikor először találkozunk Vele, majd folyamatosan növekszik az életünk során, egészen az örökkévaló-ságig, ahogyan mindig kérjük Őt, hogy jöjjön, és legyen pecsét a szívünkön.

Ha egyszer megízleltük ezt a szeretetet, és mindent feladtunk érte, többé már nem akarunk semmiféle elismerést; még csak a gondo-latot is elvetnénk magunktól, hogy mi bármiféle nemes tettet vég-

Page 244: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

245

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

rehajtottunk volna. A mi nagy jutalmunk az, hogy erőt kaptunk arra, hogy viszontszeressük az Urat, ahogyan érezzük szeretetét. Erről szól a következő ige is:

Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram is-meretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Filippi 3:8

A tűz pecsétje maga a Szent Szellem is, aki Isten szeretetét feltár-ja nekünk. Megnyitjuk a szívünket az Úr előtt, aki ezt mondja ne-künk: „többet szeretnék belőled”. Ha a világosságban járunk, és kérjük Őt, hogy jöjjön, az Úr több fényt (megértést, kijelentést és szentséget) fog adni, és még nagyobb erőt ahhoz, hogy szeretet-ben járjunk.

Hogyan fordítsuk le gyereknyelvre a következő igét:

Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával.

— 2Thesszalonika 1:11

Pál itt egy olyan imádságot mond, amit mi talán nem túl gyakran mondunk el. Sőt, azt állítja, hogy ő mindig imádkozott ezért. Ha Pál apostol, aki az Újszövetség jó nagy részét írta, mindig elimád-kozta ezt az imát, akkor ennek a mi listánkon is első helyen kellene szerepelnie. Ez nekünk, 21. századi keresztényeknek talán érthe-tetlennek tűnhet, ám itt egy teljesen világos, bibliai elgondolás-

Page 245: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

246

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

ról van szó. Pál azért imádkozik, hogy Isten által méltónak bizo-nyuljunk arra, hogy beléphessünk az elhívásunk teljességébe. Ez az imádság nem azt mondja, hogy az elhívásunk teljessége az üd-vösség – hiszen már az újjászületésünk napjától fogva Isten mél-tónak ítélt minket arra, hogy isteni elfogadottságban részesüljünk. Ettől fogva nekünk már soha többé nem kell ennek kiérdemlésén munkálkodnunk. Azt a következtetést kell levonnunk tehát, hogy ebben a mostani korban (vagy az elkövetkezendőben), az emberek nem igazán arra összpontosítanak, hogy az elhívásuk teljességé-ben járjanak. Annak ellenére, hogy üdvösségre jutottak Krisztus-ban, elszalaszthatják annak esélyét, hogy mindannak teljességé-ben járjanak, melyet Isten tartogat számukra.

Annak érdekében, hogy beléphessünk mindazon isteni tervbe, melyet Isten tartogat számunkra, bizonyos fokú érettséggel kell reagálnunk Isten Igéjére és a Szent Szellemnek az életünkben való munkálkodására. Pál azért imádkozik, hogy az emberek egész éle-tükben olyan igyekezettel és hűséggel reagáljanak, hogy méltók, avagy felkészültek legyenek arra, hogy beléphessenek mindabba, amit az Úr elrendelt számukra a mostani és az eljövendő korban. Pál azt kéri az Úrtól, hogy Isten kegyelme töltse be erővel a thesz-szalonikai hívőket; s hogy az isteni kegyelem ébressze fel és mo-tiválja őket, és tartsa figyelmüket megfelelően fókuszálva – hogy amikor majd Isten kiértékeli őket Krisztus ítélőszéke előtt, akkor azt lássa, hogy méltóképpen reagáltak az Őáltala adott és számuk-ra fenntartott szolgálati elhívásra. Ezért mondjátok el gyermekeiteknek, miért is olyan fontos ezen ima elmondása. Azt szeretnénk ugyanis, ha Isten méltónak talál-na bennünket arra, hogy belépjünk mindabba, amit számunkra el-készített.

Page 246: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

247

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Közbenjárás

Az iskolában minden nap húsz percet arra szánunk az osztályok-ban, hogy közbenjárjunk. Ebben az időben a gyerekek Istenhez ki-áltanak: imakérésekkel fordulnak Hozzá, vagy különböző dolgo-kért esedeznek az Úrhoz. Emlékeztetjük a gyerekeket a Lukács 18. fejezetére, ahol az özvegyasszony éjjel-nappal kérte a hamis bírót, hogy szolgáltasson neki igazságot az ellenségeivel kapcsolatban. Mennyivel inkább örömét leli tehát a mi mennyei Atyánk – a vég-telenül igazságos, Igaz Bíró –abban, amikor Hozzá kiáltunk. Sze-reti hallani a hangunkat, meg is fogja válaszolni az imádságunkat és igazságot fog szolgáltatni nekünk (Lukács 18:8)

Különböző módokon közelít-jük meg a közbenjárás témáját. Időnként csak leülünk az osz-tályteremben, és sok mindenért imádkozunk egy-egy adott, fő témán belül. Gyakran a bete-gekért imádkozunk. A legtöbb gyerek ismer olyan valakit, aki-nek gyógyulásra van szüksége, és gyakran ránehezedik szívük-re az, hogy imádkozzanak értük. A gyerekek elég jól ismerik ezt a fajta imatípust (a közbenjáró imádságot), ezért gyakran nem is kell noszogatnunk és bátorítanunk őket arra, hogy imádkozzanak bizonyos dolgokért, amelyeknek meg kell változniuk, vagy olyan emberekért, akiknek gyógyulásra vagy üdvösségre van szükségük.

Időnként 5-6 főből álló csoportokba osztjuk őket, és mindenki ugyanazért a témáért imádkozik egyesével, egymás után, a töb-

Az egyik nyolcéves kislány lenyű-göző bizonysággal szolgált: el-

mondta, hogy korábban, milyen nagymér-tékben szenvedett attól, hogy gyűlölte saját magát, de az Úr meggyógyította ebből. Majd aztán azért imádkozott, hogy az osz-tálytársai is megtapasztalják ugyanezt a sza-badságot. Ennek hatására egy másik gyer-mek úgy érezte, öröm szabadult fel benne, és ugyanezért az örömért imádkozott az osz-tálytársai számára is.

Page 247: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

248

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

biek pedig mindeközben egyetértésben velük. Máskor úgy tűnik, mindenki valami másért szeretne imádkozni, így 2-3 fős csopor-tokba osztjuk be őket. Így mindenki imádkozhat azért, ami a szí-vén van, a többiek pedig egyetértve, csendben követik az elhang-zó imákat. Arra bátorítjuk a gyerekeket, hogy ilyenkor is az Igét imádkozzák, mivel tudjuk: az Ige összhangban van Isten akaratá-val, és ráadásul még a következő, csodálatos ígéretet is kaptuk Is-tentől:

Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.

— 1János 5:14-15

Bibliai imák

Ezek olyan, tényleges imákat és dicsőítéseket tartalmazó igesza-kaszok, amelyek Isten szívéből fakadnak, és mintegy isteni „nyel-vezettel” íródtak. Meg szeretnénk tanítani kisdiákjainknak, hogy inkább Istenre fókuszáló, és ne bűnökre (vagy démonokra) fóku-száló imákat mondjanak. A Bibliában található közbenjáró imád-ságok mind Isten-központúak; semelyik sem fókuszál a bűnökre, vagy a gonoszra. Ezek az imádságok értékes ajándékok a Gyüle-kezet számára, és mi szeretnénk a lehető legnagyobb mértékben profitálni ezekből. Az újszövetségi imák mind-mind pozitívak: sokkal inkább arra összpontosítanak, hogy azt kérjék az Úrtól, hogy jó dolgokat (értékeket) adjon, semmint hogy azt kérjék, ve-gyen el negatív értékkel bíró dolgokat (emberileg mi hajlamosak

Page 248: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

249

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

vagyunk ez utóbbit kérni). Például Pál azt kérte az Úrtól, hogy ad-jon szeretetet, hitet, egységet, békességet, igazságot és erőt – ahe-lyett, hogy arra kérte volna őt, vegye el a hitetlenséget, megosztást (szakadást), félelmet és bűnt.

Amikor mi, erőtlen emberek bibliai imádságokat imádkozunk, sokkal könnyebben tudunk egységre jutni, és együtt szárnyalni a Szellemben, egységben és szeretetben. Az egy szívvel történő imádság életbevágóan fontos volt ahhoz, hogy a Szent Szellem ki-áradhasson Pünkösdkor: „Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélek-kel kitartóan vettek részt az imádkozásban…” (Apostolok Cselekede-tei 1:14). Más szavakkal, a bibliai imádságok segítenek nagyobb egységre jutnunk, ami viszont Isten kézzelfogható jelenlétének az egyre növekvő megtapasztalását eredményezi számunkra – nem is beszélve az egyetértésben elmondott ima erejéről. Az Aposto-lok Cselekedete 2:1-3-ban található, egyetértésben elmondott, kö-zösségi ima eredménye az lett, hogy korábban még sohasem lá-tott módon kiáradt a Szent Szellem. Ugyanitt, a 4:31-35-ben azt olvassuk: hívők sokasága egy szívvel és egy akarattal volt együtt. S így nem csupán Isten szavát szólták nagy bátorsággal, hanem az apostolok nagy erővel tettek bizonyságot Jézus feltámadásáról is.

Szeretnénk megtanítani a gyermekeinket arra, hogy Isten szíve szerinti módon, az Úr „nyelvezetét” használva imádkozzanak in-kább, mintsem emberi módon, mert a mi szívünk olykor meg van fertőzve a hívő testvéreinkkel szembeni ítélkező és kritikus hozzá-állással. Ha megtanítjuk a gyerekeket arra, hogy a Szentírás sza-vait imádkozzák, akkor ez természetes és erőteljes védelmet fog nyújtani nekik azon emberi tendenciákkal szemben, miszerint igencsak hajlunk a tévedésekre és furcsaságokra. Szeretnénk, ha gyermekeink szellemi mélységgel bírnának a világban. Ez az Is-

Page 249: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

250

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

tennel történő találkozáson, a Szentírás tanulmányozásán, az Ige imádkozásán és a Szent Szellemmel történő közösségen keresztül valósulhat meg. Ha az Igében még mélyebbre ásnak, akkor a köz-benjárás öröme fejlődni és erősödni fog szívükben, és ez életük vé-géig elkíséri őket. Az újszövetségi imádságok némelyikét „apostoli imádságnak” nevezzük, amelyek olyan közbenjáró imádságok, amik magától Jézustól vagy az apostoloktól származnak. Az apostoli imádsá-gok Isten szívének az emberekkel kapcsolatos vágyát tükrözik, bi-zonyos ügyekkel (pl. igazságtalanság) kapcsolatban, illetve min-denféle elképzelhető körülményre és helyzetre vonatkozóan. Az apostoli imákra többek között a következő igehelyeken találunk példákat: Efézus 1:17-19; Filippi 1:9-11 és a Máté 6:9-13.

Egyetértés

A dicsőítés (imádat) egyetértés mindazzal, ami Istent jellemzi. „Szent, szent, szent” (Jelenések 4:8), „Isten szeretet” (1János 4:8), „nagy a te hűséged” (Jeremiás Siralmai 3:23). A dicsőítésün-ket úgy fejezzük ki, hogy Isten igazságait kimondjuk vagy ki-hirdetjük.

A közbenjárás során egyetértünk mindazzal, amit Isten, ígéretei szerint, meg fog cselekedni, és mintegy „felszabadítjuk” az Ő iste-ni cselekedeteit azáltal, hogy kihirdetjük, mely dolgokat is fog az Úr véghezvinni. „Uram, öntsd ki a Te Szellemedet” (János 14:26; Zsoltárok 104:30), „Hajlítsd le az eget, és szállj le” (Ézsaiás 64:1), vagy: „Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szol-gáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet.” (Apostolok Csele-kedetei 4:29-31).

Page 250: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

251

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

A megtérés nem más, mint hogy egyetértésre jutunk Istennek a ve-lünk kapcsolatos szándékaival – ami legfőképpen az, hogy szentek legyünk –, illetve, hogy a szívünkben véget vetünk minden, a sötét-séggel kapcsolatos egyezségünknek (Zsoltárok 51:3-4; Jakab 5:16).

A gyógyító imádság nem más, mint hogy egyetértésre jutunk Is-tennek az emberi testtel (annak fizikai állapotával) kapcsolatos el-gondolásaival, és hogy a szívünkben véget vetünk minden, a be-tegséggel kapcsolatos egyezségünknek (Malakiás 4:2; Ézsaiás 53:5; Jakab 5:15).

Szellemben történő éneklés (Szellemi énekek)

Eleinte egy olyan CD fel-vételt használtunk, ame-lyen fiatalok egy csoport-ja azzal kísérletezett, hogy szellemben énekeltek, mindenféle zenei kísé-ret nélkül. A CD gyönyö-rű volt, és áradt belőle az Úr jelenléte. Időről időre lejátszottuk a saját dicső-ítő alkalmainkon, hogy segítsünk tanulóinknak abban, hogy ők is bátran kezdjenek el így énekelni. Sok gyermek már rendel-kezik saját imanyelvvel,

V olt némi gondunk olyan gyerekekkel, akik több-ször hallották, hogy a szüleik frusztrált lelkület-

tel és a saját véleménytől fűtötten imádkoztak országuk politikai vezetéséért. A gyerekek pedig ezt utánozták, ami nem volt túlságosan jó, hiszen nehéz volt velük egyetérteni, hacsak nem voltunk mi is ugyanazon a politikai meggyőződésen. Megtanítottuk hát nekik az 1Sámul 16:7-et: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van”. Beszéltünk ar-ról, hogy mi nem látunk bele a szívekbe, és nem tud-hatjuk, igazából mit is hisznek, vagy hol is állnak Isten-nel. Maximum csak rövidke betekintéseket nyerhetünk abba, hogy egyesek mit és hogyan hisznek. Ám még ek-kor sem lehetünk biztosan benne, hogy valóban Isten szíve szerinti módon imádkozunk értük, főleg, ha a ve-lük kapcsolatos frusztráltságunk által vezettetve imád-kozunk, vagy, ha politikai szinten nem értünk egyet, és azt kívánjuk, bárcsak más politikai felhangot képvisel-nének. Így megtanítottuk kisdiákjainkat arra, hogy bibliai imá-kat mondjanak, melyeket tudjuk, hogy Isten megvá-laszol a mennyből, méghozzá egy hatalmas „igennel”. Ezek az imák nem a mi gyarló, földi nézőpontunkból, hanem Isten tökéletes perspektívájából származnak.

Page 251: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

252

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

és már kezdenek szellemben is énekelni. Rendszeresen imádko-zunk azokért, akik még nem rendelkeznek saját imanyelvvel, és bá-torítjuk őket, hogy bizonyos egyszerű bibliai kifejezéseket (pl. „az Isten szeretet”, vagy „Jöjj, Úr Jézus”) mondjanak, és ezeket énekel-jék, és hogy a saját szívük szeretetteljes énekeit is énekeljék ki az Úr-nak az anyanyelvükön. Ahogyan teret és lelkesítő „ráhatást” bizto-sítunk nekik a gyakorlásra, növekedni fognak azon képességükben, hogy még nagyobb szabadságban énekeljenek az Úrnak.

Még ha egy tanuló vezette is a dicsőítést, akkor is megpróbáltuk arra biztatni a gyerekeket, hogy énekeljenek szellemben. Ilyenkor azt a kifejezést említjük, hogy „emeljétek fel a hangotokat”, amit el is magyaráztunk. E kis mondattal jelezzük, hogy most szellem-ben fogunk énekelni. Egy másik, hasonló mondat, amit használni szoktunk: „Énekeljünk szeretetteljes éneket az Úrnak; énekeljük a mi saját különleges énekünket, ami a szívünkből fakad.”

A Biblia azt mondja: „Dicséretet éneklek szellemmel, de dicséretet ének-lek értelemmel is” (1Korinthus 14:15, angolból ford.) A szellemben történő éneklés során nem az a szándékunk, hogy egymást épít-sük, hanem hogy a gyerekek a Szent Szellemhez tudjanak kapcso-lódni, és megérezzék, ahogyan építi az Úr a szívüket. Az éneklés másik célja a dicsőítés: Isten szívének áldása, valamint az Úr felé való szolgálat. Ilyenkor nem azért jövünk elé, hogy bármit is kér-jünk, hanem azért, mert Ő szent, és méltó arra, hogy a lehető leg-jobb és legtöbb imádatot kapja tőlünk.

Voltak alkalmak, amikor olyanokért imádkoztunk, akiknek gyó-gyulásra volt szükségük. Ilyenkor a gyerekek szellemben énekel-tek azok fölött, akikért imádkoztak. Olykor zene nélkül is éne-keltünk, ezzel is bátorítva őket arra, hogy merjenek énekelni.

Page 252: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

253

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Szerettük volna, ha megértik a gyerekek: nemcsak közösségi szin-ten van hangjuk az Úr előtt, hanem egyénileg is. Isten ezt mond-ja: „Mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat…” (Énekek Éneke 2:14).

Ahogyan a gyerekek szellemben énekelnek, ösztönözzük őket arra, hogy egyenesen Jézus és az Atya-Isten szívének énekeljenek. Hadd képzeljék el Istent, ahogyan a trónon ül! Hadd képzeljék el lelki szemükkel azt, hogy ott állnak közvetlenül az Úr előtt! Énekelje-nek egyenesen Isten szívének! Azt mondják, hogy mindannyian Jé-zus szívének más és más részét érintjük meg. Mi is úgy szolgálunk királyi papságként az Úrnak, mint ahogyan Izraelben az a bizo-nyos néhány, kiválasztott lévita pap tette az Úr előtt a Szent Sátor-ban, majd a későbbi templomban. Azonban mi, hívők, mindnyájan ugyanazt a meghívást kaptuk: hogy Isten szíve előtt szolgáljunk. Nem csak néhány „kiválasztottnak” jutott ez a meghívás, hanem mindnyájunknak. Egyen-egyenként elbűvölhetjük és örömre fa-kaszthatjuk az Úr szívét, csupán azáltal, hogy imádkozunk és di-csőítjük Őt. Abban a kiváltságban van részünk, hogy egy egész nemzedéket, már fiatal koruktól fogva, elvezethetünk ebbe a való-ságba. Képzeljünk el egy olyan felnövekvő nemzedéket, amely kis Sámuelekből, Jeremiásokból és Dánielekből áll! Lelkesítsük hát kis-diákjainkat a következőkkel: „Ne teljen el úgy egy nap, hogy nem mondtad volna az Úrnak, mennyire szereted Őt; hogy ne kérdez-ted volna meg, mi van a szívén; és ne érdeklődtél volna afelől, ho-gyan oszthatod meg az Ő szíve szeretetét másokkal!”

A Szentírás éneklése az ének-szemináriumokon

Arra bátorítottuk a tanulókat, hogy rendszeresen, közösségi szin-ten és egyénileg is énekeljék Isten Igéjét, méghozzá úgy, hogy

Page 253: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

254

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

egy-egy egyszerű igeverset az éppen akkor játszott zenére elkez-denek énekelni. Gyakoroltuk, hogyan kell egyszerű akkordmene-teket használni (pl. G, A, D), és azt, hogyan tudunk erre ráénekel-ni olyan egyszerű igeverseket, mint pl. a János 14:1:

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Az éneklés jó dolog, és az, ha igéket kiénekeljük, nemcsak egy to-vábbi dimenziót ad az ima- és dicsőítő-alkalmunknak, hanem a szívünkre is másképpen, újabb módon hat, mintha csak szimplán elmondanánk az igéket.

Vannak olyan elérhető gyerek-dicsőítő CD-k, amelyeken javarészt megzenésített bibliai versek találhatók. Nekünk is van egy ilyen az osztályunkban, és a gyerekek nagyon szeretik ezeket az éneke-ket. Továbbá, ahogyan bekapcsolódnak az éneklésbe, bibliai igaz-ságokat hirdetnek ki a saját életük fölött. Erődítményeket rombol-nak le, és szabadulást hirdetnek. Isten Szava erőteljes és aktív, és hatással lesz a gyerekeitek szívére, ahogyan ösztönzitek őket en-nek gyakori éneklésére. Ám amiről ez a rész szól, az nem más, mint az a speciális ének-óra, melynek során, spontán módon, a Szent Szellem által ihletett, és egyenesen a szívünkből fakadó dicséreteket éneklünk. Arra buz-dítjuk a gyerekinket, hogy rendszeresen „új énekeket énekelje-nek” az Úrnak, hitben engedelmeskedve az Ézsaiás 4:10-nek, és betöltve azt:

Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld széléig…

Page 254: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

255

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Semmi gondunk nincs azokkal az énekekkel, amelyeket emberek írtak, de arra vágyunk, hogy a gyerekek összekapcsolódjanak a bennük élő Szent Szellemmel. Mi is éneklünk mások által írt di-csőítő-énekeket gyakorlatilag minden alkalommal, amikor csak összejövünk, és a gyerekek szeretik is e dalokat. Ám ezeken az egyébként nyilvánvalóan felkent énekeken túlmenően mi valami másra is vágyunk: arra, hogy gyermekeink minden idők – sőt az egész örökkévalóság – legnagyszerűbb Énekírójával kapcsolódja-nak össze. Isten kreativitása határtalan; s tökéletes képességgel bír arra nézve, hogy a gyermekeknek megértést adjon az Igével kap-csolatban.

Íme, néhány erőteljes ige, melyek mentén elkezdhetjük az ige- éneklést: az ún. Boldogmondások (Máté 5:3-12); az Úr imája (Máté 6); Isten szeretetéről szóló igék; néhány zsoltár. Kezdjétek egy egy-szerű verssel, és énekeljétek el újra és újra. Buzdítsátok gyerme-keiteket arra, hogy naponta énekeljék Isten Igéjét a titkos helyen, azaz a személyes csendességükben.

Tanítsátok meg őket arra is, hogy énekeljék Isten Igéjét az iskolá-ban. Mi ezt a következőképpen kezdtük: elsőként kiválasztottunk egy témát – pl. Zsoltárok 27:1, „Az Úr az én világosságom és üd-vösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől re-megjek?”. Az első mondattal kezdtük: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem”. S közben más igéket is kikerestünk a világosság-gal kapcsolatban:

1. És Isten azt mondta, hogy „legyen világosság” (1Mózes 1:3)2. Én vagyok a világ világossága (János 8:12)3. Isten a világosság, és Benne egyáltalán nincs sötétség

(1János 1:5)

Page 255: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

256

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

4. A te világosságod által látunk világosságot (Zsoltárok 36:9)5. Az Úr az én világosságom (Zsoltárok 27:1)

A gyerekek hangosan felolvasták ezeket a verseket, majd el is imádkoztuk. „Köszönjük, Urunk, hogy telve vagy fénnyel”, „Di-csőítünk, világ Világossága”, és így tovább. Nagyon egyszerűen fogalmaztuk meg ezeknek a verseknek a jelentését.

Ezután a gyerekeket 6-8 fős csoportokban leültettük, köröket al-kotva. A csoportosítás kétféle módon történhet: az egyik, hogy az azonos korúakat tesszük egy-egy csoportba; a másik, hogy idő-sebb gyerekeket csoportosítunk fiatalabbakkal, ahol is az időseb-bek mintegy mentorként, avagy szolgáló vezetőkként voltak jelen. Az elején még egy-egy idősebb tanuló, vagy szülő is segített mind-egyik csoportban. Elsőnek arra kértük a gyerekeket, hogy járjanak körbe, és kezdjék el imádkozni a legelső igeverset. Az sem volt gond, ha a „B” tanuló gyakorlatilag ugyanazt imádkozta, mint az „A” tanuló. A lényeg az volt, hogy Isten Igéjét imádkozták együtt, és imádságaikban egyetértettek egymással. Majd aztán, ahogyan a kezdeti igét a gyerekek szép sorjában kibővítették más, egyszerű kifejezésekkel, vagy éppen kijelentés alapján tovább imádkoztak, a többiek szíve is egyre jobban felbátorodott és megtelt örömmel.

Mindezek után a következőképpen kezdtük el énekeltetni őket:

1. Az „A” gyerek azt énekli, hogy „Az Úr az én világosságom és üdvösségem”. Néhány egyszerű akkord-sorozat mentén éne-kelnek, amelyet zongorán, vagy gitáron játszanak. A saját dalla-maikat a saját ritmusukban, magasan vagy mélyen énekelhetik.

2. „B” gyereknek két választása van: Vagy azt énekelni pontosan, amit az előtte éneklő „A” gyerek, vagy valami újat. Így tehát „B” gyerek azt énekli: „Igen, az Úr, az Úr az én világosságom.”

Page 256: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

257

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

3. Ez valamit elindít a „C” gyerekben, aki visszaemlékszik egy igevers-részletre, és ezt énekli: „Az Úr az én világosságom, és Őbenne nincs semmi sötétség.”

4. A „D” gyerek bizonytalankodik afelől, mit is énekeljen, oda-megy az igeverseket tartalmazó laphoz, és elkezdi énekelni: „Is-ten a világ világossága”. A „D” gyerek tehát Isten Igéjét énekli, ami Istenről szól.

5. Majd „E” gyerek azt énekli: „Uram, Te vagy a világ világossága”. Ez pedig nem más, mint hogy Isten Igéjét énekeljük Istennek.

6. Az „F” gyereket az egyik fülbemászó dallam megihleti: „Te vagy a világ világossága, te vagy a világ világossága, és a te vi-lágosságodnál látunk világosságot”. Majd a gyerekek mind be-kapcsolódnak ebbe, és ugyanezt éneklik, mintegy 5-6-szor. Ezt nevezzük mi kórusnak.

Még ha nem is érzitek magatokat zenei tehetségnek, akkor is tud-tok ilyen közös éneklést összeállítani. Kiválasztotok egy-két sort va-lamelyik igerészből, és elkezditek ismételten énekelni. Olykor ilyen egyszerűek is lehetnek: „Szent vagy, és szeretlek Jézus; szent vagy, és mégis szeretsz engem”. Akár teljes gyűjteményetek is lehet a ked-venc „kórusműveitekből”, amelyeket a gyerekkel együtt alkottatok. Időnként mintha a legnagyobb kenettel bíró ének-sorok fakadnának fel szívünkből, ahogyan Isten Igéjét énekeljük. Ahogyan a gyerekek egyre többet éneklik Isten Igéjét, annál jobban megszeretik, mivel szó szerint érzik a Szent Szellem érintését a saját szellemükön.

Ezzel zárul az első ének-ciklus, majd a gyerekek elkezdik a követ-kezőt. Az „A” gyerek azt énekli, hogy „Isten az én világosságom, Isten az én világosságom”; majd a „B” gyerek azt énekli, hogy „Legyen világosság, legyen világosság”; és elindult a második kör.

Page 257: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

258

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Ahogy a gyerekek egyre magabiztosabban és ügyesebben énekel-nek, kijelölünk egy imavezetőt, hogy az általunk énekelt adott ige-versek körül válasszon külön egy-egy kifejezést. Az első: „Az Úr az én világosságom”; a második: „az Úr az én üdvösségem”, és a harmadik: „kitől félnék”. Minden egyes, kiemelt részt hasonló módon, 3 ciklusban elénekelhetik, majd együtt is énekelhetnek, 2-3 alkalommal mindhárom éneklési kör esetében. Az első kör-ben a gyerekek „Az Úr az én világosságom” igeverssel kapcsola-tos mondatokat énekeltek.

A második éneklési ciklusban, avagy körben a gyerekek az „Úr az én üdvösségem” igevershez kapcsolódó tagmondatokat, kifejezése-ket énekeltek. A korábbi, első körben elhangzottak egy részét bele-építhetik a mostaniba, mintegy arra építkezve. Az előtte éneklőt ki-egészítheti az utána következő, vagy éppen elkezdhet egy teljesen új ének-sort. Énekelhetnek Istenről, vagy egyenesen magának Istennek:

Uram, Te vagy az én üdvösségem, Te vagy a világ Üdvözítője,Te vagy az én világosságom és üdvösségem,Jézus meghalt, hogy megmentse lelkemet, Te világítasz bennem,Megmentettél,Istenem, Te odaadtad a Fiadat,Mindenkit megmentesz, aki hisz…

Majd a gyerekek a harmadik ének-ciklusban is hasonló módon énekeltek.

Ez mintegy a leegyszerűsített változata a „Hárfa és kehely” („Harp and Bowl”) által kialakított „Dicsőítés Isten Igéjével” („Worship

Page 258: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

259

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

With the Word”) modellnek, amit a Kansas City-ben lévő Nemzet-közi Imádság Házában („International House of Prayer”) gyako-rolnak. A dicsőítésnek e típusa úgy is nevezhető, hogy „spontán éneklés”, mivel a gyerekek a szívükből fakadó módon, spontán énekelnek, és nincs előre megírt szöveg. Arra bátorítjuk a gyere-keket, hogy kapcsolódjanak össze a Szent Szellemmel, és a szívük-ből énekeljenek úgy, ahogyan a Szent Szellem adja – olyan sorokat, tagmondatokat, amik Isten Igéjére alapozódnak. Gyermekeink nem képzett prófétai énekesek; mi nem rendelkezünk magas szín-vonalú hangosítással, vagy mikrofonokkal – még képzett, vagy ta-pasztalt zenészeink sincsenek.

Azzal, amit mi csinálunk, bebizonyítjuk, hogy bárki (bárhol, akár még szűkös anyagi forrásokkal is rendelkezve) összegyűjtheti a gyerekeket, és megtaníthatja őket arra, hogyan énekeljék Isten Igé-jét, és miként legyenek közösségben a Szent Szellemmel. A zene ereje miatt az énekelt ige egyedi és tartós módon beíródik a szí-vünkbe. S mindez nem más, mint a Zsoltárok 27:4-es igeversének a napjainkban történő, valódi megélése és részleges beteljesülé-se. Gyermekeink az imádság helyén tartózkodnak, ami nem más, mint az Úr háza. Itt szemlélik az Úr szépségét; esedeznek Hozzá, és feltárják előtte kéréseiket.

Mindezt egy másik módon megfogalmazva: a célunk az, hogy a gye-rekek a bennük lakó Szent Szellemmel közösségben legyenek, és is-teni ihlettől indíttatva énekeljenek. A lényeg, hogy találkozzanak az Úrral, miközben az Igéjét éneklik; hogy a természetes megérté-si képességükön túlmenő, mennyei kijelentéseket kapjanak az éne-kelt igékkel kapcsolatban; hogy Isten Igéje gyorsan elérje szívüket (2Thesszalonika 3:1). Miközben éneklik az Úr írott Igéjét, találkozza-nak azzal az isteni Személlyel, aki örökkévaló – a testté lett Élő Igével.

Page 259: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

260

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Nem engedtük, hogy a 9-10 éves tanulóink (a fiúk) bedőljenek an-nak a hazugságnak, hogy zavarba kell jönniük éneklés közben, vagy, hogy azt gondolják, ők nem tudnak énekelni. Ha tudunk be-szélni, akkor énekelni is tudunk Istennek. Gyakran beszélünk a ta-nulóinknak arról, hogy ne engedjenek azon kísértésnek, hogy má-sokkal összehasonlítsák magukat. Ehelyett inkább törekedjenek Jézusra és az Ő Igéjére fókuszálni, és ne engedjék, hogy megbé-nítsa őket a félelem, vagy az afelől való aggódás, mások vajon mit gondolnak a hangjukról. Az a célunk, hogy az igazságot szóljuk nekik. Teljesen mindegy, mások mit gondolnak rólunk – annak a lehetőségnek a fényé-ben, hogy Isten figyelmét magunkra tudjuk irányítani. Arra tanít-juk tanulókat, hogy mindegyikük meg tudja érinteni Isten szívét, méghozzá sajátos, egyedi módon. Az Énekek Éneke 2:14-ben ezt mondja az Úr: „Mutasd meg [a te] arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod!” Mindegyikünk hangja számít Istennek – mert Ő arra vágyik, hogy mindegyikünk egyéni dicső-ítését hallhassa. A dicsőítés ideje alatt olyan, mintha gyermekeink egy-egy olyan mikrofonnal a kezükben énekelnének, melyek köz-vetlenül a mennyei trónushoz kapcsolódnak. Igen, a gyermeke-inknek is van „hangjuk” az Úr előtt; az Atya szereti hallani a di-csőítésük, vagy közbenjárásuk hangját (Ézsaiás 30:19).

Ének-szemináriumi témák

A következő versek jó kiindulási pontokat képeznek; ezekből kiin-dulva több igeverset is előkereshetünk, melyeket az egyes témák köré fűzhetünk. A témák sora jóformán végtelen. Miről beszél nektek az Úr? Milyen időszakban van éppen most az iskolátok? Mit végez az Úr a gyerekeitek szívében? Találjatok verseket azok-

Page 260: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

261

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

hoz a témákhoz, amelyek az Istennel való szellemi „utazásotok-ban” jelentőséggel bírnak. A gyerekek pedig hadd énekeljék körül ezeket az igeverseket.

Isten igéje (János 1)Jöjj, Úr Jézus (Jelenések 22)Isten, mint Atya (Máté 6:9)Isten szeretete (János 3:16)

Zsoltárok:– az Úr az én pásztorom (Zsoltárok 23)– találkozás Jézussal; bizalom az Ő oltalmazásában (Zsoltárok 91)– bámulatosan és csodálatosan teremtett meg engem Isten

(Zsoltárok 139)

Elmélkedés Isten Igéjén

Keressünk olyan igeverseket, melyek mind egy adott témáról szólnak, mint pl. az Isten természetével kapcsolatos igék, vagy olyan részek, amik az imádatról vagy hálaadásról szólnak. Az egyes igeverseket írjátok le külön lapokra, úgy, hogy a témára vonatkozó mondatrészeket, kifejezéseket aláhúzzátok. Majd füg-gesszétek ki a falra a lapokat úgy, hogy azok valamelyes távol-ságban legyenek egymástól, hogy ily módon a 3-4 fős csopor-tok kényelmesen meg tudjanak állni előtte anélkül, hogy közben belebotolnának egy másik lap előtt álldogáló csoportba. Aztán hadd elmélkedjenek a tanulók csendben minden egyes igever-sen. Csendben leülhetnek székekre, vagy a padlóra, vagy aszta-lokhoz úgy, hogy fejüket a karjukra hajtják, vagy akár még a pad-lóra is lefeküdhetnek.

Page 261: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

262

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

A következőkben található a leírása annak, ahogyan mi a Dániel Kurzuson az Igén elmélkedünk:

1. Először is találjatok egy csöndes helyet. Majd a tanár kapcsoljon be valamilyen dicsőítő zenét. Akár még az udvarra is ki lehet ülni – miért is ne? Legyen nálatok egy-egy kimásolt ige. Üljetek le, és csendesítsétek le az elméteket. Vessetek el magatoktól minden, a holnapi dolgozatokkal kapcsolatos aggódást. Ne figyeljetek azok-ra a gondolataitokra, melyek valamelyik olyan TV-műsorral kap-csolatosak, melyeket később, a nap folyamán terveztek megnéz-ni. Ha a kistestvéretekkel kapcsolatos mérges gondolatok jutnak eszetekbe, akkor gyakoroljátok gyorsan a megbocsátást, és enged-jétek el a haragot.

Ezt a következő módon képzeljétek el: Éppen azon igyekeztek, hogy lecsendesítsétek elméteket, de a gondolatok egyre csak jön-nek, mint a pingpongasztalra pattanó labdák. Egyszerűen enged-jétek el ezeket a „labdákat”, hadd essenek le a földre! Nyugodja-tok meg, és legyetek csendben.

Amikor elmélkedtek, akkor az elmétek egyáltalán nem ürül ki, csupán felkészül a fontos dolgok befogadására. A kiválasztott igén fogtok elmélkedni, azaz: erről fogtok gondolkodni, ezzel töltitek meg értelmeteket, és erre fókuszáltok.

Az első lépés tehát az elménk lecsendesítése, a második pedig a következő:

2. Figyeljetek Istenre és szóljatok Hozzá. Kezdjük azzal, hogy ezt mondjuk: „Úr Jézus itt vagyok, szeretlek téged”. Beszélhettek a Szent Szellemhez is. Mondjátok ezt: „Köszönöm”; „Szeretlek”; vagy, „Jöjj,

Page 262: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

263

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Szent Szellem”. Várjatok egy kicsit, majd valami ilyesmit mondja-tok újra, és megint csak várjatok egy keveset.

Majd használjatok bizonyos igeverseket, mint pl. a következőt:

Az Úr az én pásztorom. — Zsoltárok 23:1

Mondjátok ezt az Úrnak: „Uram, Te vagy az én Pásztorom”, majd várjatok egy kicsit. Gondolkozzatok el azon, mit is jelent ez. Sut-togjátok ezt: „Mutasd meg, Uram!” Várjatok egy kicsit, majd foly-tassátok: „Jöjj, Szent Szellem, és kérlek, adj nekem megértést. Miért is vagy az én Pásztorom? Mit érzel a juhaiddal kapcsolatban?” Tíz percet, vagy akár fél órát is töltsetek el egy-egy kifejezéssel, mint például azzal, hogy „Az Úr az én pásztorom”. Próbáljatok keveset beszélni, és hallgassátok inkább a Szent Szellemet.

3. A fenti két lépés mind arról szól, hogy belépjünk a kijelentések-be. Ez azt jelenti, hogy a Szent Szellem olyan dolgokat tud nekünk mondani, amelyeket korábban nem tudhattunk.

Amikor maga Isten tanít bennünket, akkor akár egyetlen másod-perc alatt is megérthetjük azt, amit előtte sohasem értettünk. Isten olyan kisgyereknek is adhat hatalmas „kijelentést” (avagy: felru-házhatja azon képességgel, hogy meglássa és megértse az Ő igaz-ságait), aki még sosem tanult olvasni. Egy gyermek kijelentés által többet érthet meg, mint egy-egy felnőtt többévnyi tanulás során.

Legyen tehát nálatok üres lap és tollak, vagy zsírkréták. Az Úr le-het, hogy szavakat fog szólni a szívetekbe. Készüljetek fel. Írjátok le ezeket, és gondolkodjatok el rajtuk, mindig kérve a Szent Szel-

Page 263: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

264

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

lemet, hogy jöjjön és nyissa meg szívetek szemét. Talán hirtelen megérzitek, mi is van az Úr szívén – a szívében lévő érzéseket. Le-het, hogy egy képet láttok, amit rajzoljatok le, vagy írjátok le, ha már tudtok írni. Lehet, hogy érezni fogtok valamit. Mondjátok el a szüleiteknek vagy a tanárotoknak, ha még nem tudtok írni.

A Szentíráson – azaz igeverseken – elmélkedünk. Azért elmélke-dünk ezeken, hogy meghalljuk Isten hangját, és így megértsük, hogy mire gondol, vagy mit érez az Úr. Az írott Igében meglát-hatjuk Jézust, az Élő Igét, azaz találkozhatunk Vele. Az elmélke-dés felkészít arra, hogy kijelentéseket kapjunk. Ahogy megtöltjük elménket az igeversek egyszerű kifejezéseivel, és eközben találko-zunk Istennel, az Úr megértést fog adni. Megnyitja szemünket és csodás dolgokat mutat az Igéjéből.

4. Mint elrejtett kincs. Mindegyik igevers olyan, mint egy-egy kin-csesláda. Eltemetett kincseket fedezünk fel. Isten szívében talál-ható ez a kincs, és úgy „ássuk elő”, hogy a Szaván elmélkedünk. Találkozunk Istennel, és közel kerülünk a Szent Szellemhez. Imád-kozzuk az igéket. Az Úr eljön hozzánk és megmutatja, mit érez; melyek a gondolatai; felfedi számunkra az Ő szeretetét és szépsé-gét. A kincs feltárul.

Amikor olvasod, mindegyik igevers bámulatos. Akkor is csodá-latos, amikor valaki elmagyarázza neked a jelentését, és akkor is, amikor kiénekled.

5. Szemeim látták a Királyt szépségében. Ahogyan naponta elmél-kedtek az igeverseken, a Királyok Királya – a Teremtés Királya, a Dicsőség (azaz: Szépség) Királya – hív titeket, és lehetőséget ad arra, hogy találkozzatok Vele.

Page 264: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

265

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Láttátok-e már valaha is a legszebb dolgot az egész teremtett min-denségben? Lehet, hogy úgy gondoljátok igen, és talán így szól-tok: „Nos, azt hiszem, a legszebb dolog az a vörös rózsa, amit a virágkiállításon láttam”. Másvalaki meg így felel: „Azt hiszem, a legszebb dolog az éjjeli égbolt, vagy az újszülött kistestvérem”.

Az igaz, hogy mindezek a dolgok annyira szépek, hogy szavakkal alig leírhatóak. Mindnyájan jól ismerjük, milyen az, amikor meg-érint minket a szépség. Ám, gyerekek, eljön az a nap, amikor min-den szem meglátja azt a Valakit – Istent –, aki a legszebb az egész teremtett mindenségben.

Létezik olyan szépség, amely lenyűgözőbb az újszülött csecsemő, az éjjeli égbolt, egy csodás virág, egy matematikai egyenlet, és a legcsodálatosabb zene szépségénél is. Mindezek ugyanis csupán kicsinyke fénysugarak – olyanok, mint amikor a nap sugarai át-szűrődnek az ablakon. Gyönyörű, de nem más, mint csupán visz-szatükröződése magának a napnak – ami viszont sokkal nagyobb, melegebb és ragyogóbb.

Mindaz a szépség, amit itt, a földön látunk, megérintünk, megíz-lelünk, érzünk vagy hallunk, nem más, mint magának a Fiúnak egy picinyke visszatükröződése. Jézus végtelenül szebb minden-nél, mint amit szépségnek nevezünk. S amikor igeverseken elmél-kedünk, akkor az Ő fényéből láthatunk meg egy keveset. Igen, egy kicsit megérinthetünk azon isteni Személyből, aki mindenekfelett a legszebb. S a legbámulatosabb, hogy miközben Őt magát látjuk, fokozatosan Hozzá hasonlóvá formálódunk. Ahogyan Istent ta-nulmányozzuk – az igeolvasáson, elmélkedésen, az Úr hangjára való odafigyelésen és imádságon keresztül –, apránként olyanná kezdünk alakulni, mint Ő maga. Ahogyan szemléljük Isten szép-

Page 265: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

266

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

ségét, lassacskán mi is átváltozunk. Az Úr szépségéről kapott kije-lentések belülről kifelé megváltoztatnak bennünket.

Gyakoroljuk az elmélkedést a következő igeverseken (vagy bár-mely, általatok választott igeverseken). Figyeljük meg, közben mi történik:

1. Zsoltárok 23:1 – „Az Úr az én pásztorom”2. Énekek Éneke 3:4 – „Amikor megtaláltam azt, akit szeretek, megra-

gadtam, és nem engedtem el” (angolból fordítva)3. 2Mózes 33:18 – „Mutasd meg nekem dicsőségedet”4. Jóel 2:12 – „Térjetek meg hozzám teljes szívvel”5. Zofóniás 3:17 – „Énekléssel örvendez néked”6. János 11:41 – „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál”7. János 17:24 – „Atyám, azt akarom…”8. Zsidó 12:29 – „Mert a mi Istenünk emésztő tűz”9. Jelenések 21:3 – „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük

fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük...”

Imádság mindegyik osztályért

A gyerekeink minden évben legalább néhányszor imádkoznak egymásért. Például megkértük a másodikosokat, hogy sorakoz-zanak fel a terem közepén. Dicsőítő zenét tettünk be, és megké-rünk minden tanulót, hogy keressék az Urat; hívják az Ő jelenlé-tét; és kapcsolódjanak össze a szívével. Amikor bárki készen állt arra, hogy a másodikosokért imádkozzon, odasétálhatott valame-lyikükhöz, és imádkozhatott érte. Arra is bátorítottuk őket, hogy énekeljenek, illetőleg bátorító és áldó igeverseket imádkozzanak azon gyermekek fölött, akiért éppen imádkoztak. Ez utóbbihoz vi-

Page 266: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

267

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

szont ismerniük kell néhány igeverset. Az összegyülekezéseink egy részét tehát azzal is töltöttük, hogy igéket tanultunk.

Kértük a szülők segítségét is. Az egyik legfiatalabb tanulónk (egy négyéves óvodás) úgy jött iskolába, hogy a Bibliáját házi készítésű jelzőcédulákkal látta el. A szülei segítettek neki olyan igeverseket kikeresni, amelyek fontosak voltak számára, és amelyek alapján imádkozhatott is. El is kezdte ezeket kívülről megtanulni – és et-től fogva az, hogy még nem tudott olvasni, soha többé nem jelen-tett akadályt e téren. E jelzők segítségével oda tudott lapozni bizo-nyos igeversekhez, és el tudta azt imádkozni.

Arra is ösztönöztük a gyerekeket, hogy prófétáljanak egymásnak. Azt is megtanítottuk, hogyan prófétáljanak bátorító és áldó szava-kat – és hogy ne mondjanak egymásnak negatív szavakat, hanem csak építő jellegűeket, melyek a javukat szolgálják. Ha az egyikük szívére ráhelyeződött egy, az Úrtól jövő, ám esetlegesen negatív felhangú benyomás, akkor kértük, hogy azt elsőként egy tanárral ossza meg, aki segíthet abban, hogy a negatív felhangot bibliai ih-letettségű, pozitív megfogalmazásba tudja „csomagolni”. Például egyszer odajött hozzánk egy gyermek, aki azt mondta: úgy érzi, Susie-nak nem könnyű otthon, és nem is engedelmeskedik a szü-leinek. Ahelyett, hogy azt mondtuk volna, adja át ezt az üzenetet a kislánynak, inkább arra buzdítottuk, hogy mondjon áldást a kis-lány otthoni életére. S hogy imádkozzon a Filippi 1:9 alapján, mi-szerint Susie és a szülei közötti „szeretet egyre inkább gazdagod-jék”. Azért is imádkoztunk, hogy Susie és a családja töltekezzen be túlcsorduló módon Isten szeretetével; azzal a szeretettel, amellyel az Atya a Fiát szereti (János 17:26); hogy ugyanez a szeretet legyen Susie-ban és a családjában.

Page 267: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

268

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Arra is biztattuk a tanulókat, hogy kérjenek a Szent Szellemtől olyan igéket, amelyeket azoknak mondhatnak, akikért imádkoz-nak. Az imádságot fogadókat pedig kértük, hogy csukják be a sze-müket, és figyeljenek az Úrra, és ha szeretnék, akkor nyújtsák ki a kezüket úgy, mintha valamit éppen kapnának és átvennének.

BIZALOM 10

Megtanítottuk a gyerekeknek a BIZALOM (angolul: „TRUST”) mozaikszót, miközben közösségben voltak a Szent Szellemmel. Elmagyaráztuk, hogy a következőképpen imádkozhatnak:

1. Köszönöm: Valami ilyesmit mondtunk nekik: „Ismerjétek fel magatokban a bennetek lakó Szent Szellem jelenlétét egyszerű-en azáltal, hogy ezt megköszönitek Neki. Például, imádkozzatok így: „Köszönöm, Szent Szellem, a ragyogó jelenlétedet bennem”. Vagy: „Szeretem a Te jelenlétedet”. A Szent Szellemmel való ösz-szekapcsolódáson túl semmi olyat sem tudunk tenni, ami hatéko-nyan (természetfeletti módon) megújítaná szeretetünket; fenntar-taná az igazságosság iránti buzgalmunkat; vagy kijelentést és erőt adna szívünkbe. A bennünk lakozó Szent Szellemmel történő ösz-szekapcsolódáson keresztül azonban erőt nyerhetünk Tőle min-den fentebb említett dologra bármikor, amikor csak kérjük Tőle. Két-három perces kis imák során, naponta többször is megtehet-jük ezt. Más szavakkal: röviden kérhetjük az Ő jelenlétét és segít-ségét, akár több alkalommal is, még az elfoglaltságokkal teli nap-jainkon is. De akár hosszabb ideig is időzhetünk az Ő jelenlétében, egyszerűen csak időt töltve az Úrral.

10 Az eredetiben: T-R-U-S-T; mozaikszó, mely a felsorolt kifejezések kezdőbetűiből áll össze. A magyarban ilyen formán nem visszaadható, ezért az egyes kifejezéseket felsorolását számokkal jelöltük. – a lektor megj.

Page 268: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

269

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.

— János 15:5

2. Kijelentés felszabadítása (kérése): Következőleg megtanítottuk gyermekeinknek, hogy kérjék a Szent Szellemet: adjon bőségesen kijelentéseket Istennek a rájuk vonatkozó szándékaival, Igéjével és céljaival kapcsolatban. Azt mondtuk: „Imádkozzatok valahogy így: Szent Szellem, kérlek, adj sok-sok kijelentést!” Elmagyaráztuk azt is, hogy szólhatunk a trónján ülő Atyához is (Efézus 1:17); és hogy fi-gyelem-teljes módon, hosszan szemléljük Istent. Máshogy fogalmaz-va: fókuszáljunk Istenre – és ne például az elfelejtett házi feladatokra. A gyerekeknek nem kell túl sokat beszélniük. Elég egy-egy rövidke mondat, majd várhatnak egy kicsit úgy, hogy közben a szívüket és az értelmük „szemét” még mindig a bennük lakozó Szent Szellem ra-gyogó világosságára, vagy a trónon ülő, ragyogó fénybe burkolózó szent Istenre fókuszálják. Az Úrral folytatott közösségi imát illetően tanítsuk meg diákjainknak, hogy inkább többet figyeljenek, semmint beszéljenek. Ennek az ima-típusnak a gyümölcse az, hogy a belső emberünk (szívünk) apránként találkozik az örökké létező Istennel, és elkezdjük megérezni jelenlétét. Lehet, hogy nem minden nap fo-gunk ily módon imádkozni, viszont felkészítjük szellemünket arra, hogy befogadjuk a Szent Szellemtől jövő kijelentéseket, amikor Isten adni akarja azokat. E kijelentések lehet, hogy arról szólnak, hogy bi-zonyos fokú megértést kapunk egy-egy adott igével kapcsolatban, vagy éppen valóságos módon megtapasztaljuk az Úr jelenlétét.

[Isten, a dicsőség Atyja] adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt…

— Efézus 1:17

Page 269: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

270

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

3. Használj engem: Arra tanítjuk a gyerekeket, hogy ezt kérjék a Szent Szellemtől: „Uram, kérlek, használj engem egyre inkább a szellemi ajándékokban, hogy mások felé szolgálhassak”. Vagy: „Köszönöm, Szent Szellem, hogy kiárasztod a Te ajándékaidnak és erődnek a megnyilvánulását (vagy látható jelét) rajtam keresztül, hogy másoknak segíthessek”. Ez a segítés végbemehet a baráti kör-ben, az osztályban, vagy az iskolai szünetekben, valamint otthon a családdal, vagy egy szomszéddal beszélgetve. Prófétálhatunk és benyomásokat kaphatunk az Úrtól mindvégig. Ahogyan másokkal együtt vagyunk, hétköznapi helyzetekben, ténylegesen szólhatjuk nekik az Úr szavát, hogy felépítsük és bátorítsuk őket. Ha kérjük a Szent Szellemet, Ő segít, és még inkább használ minket (Jakab 4:2).

A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.

— 1Korinthus 12:7

4. Erősíts meg engem: Tanítjuk és segítjük tanulóinkat abban, hogy kérjék a Szent Szellemet: szent erejével erősítse meg értel-müket, érzéseiket és beszédüket. Mivel Isten ereje már bennünk van (Galata 5:22-23), ezért így imádkozhatunk: „Köszönöm, hogy adtál a szívembe szeretetet, békességet, türelmet és önuralmat”. Vagy: „Köszönöm, hogy harcolsz a testi természetem ellen, és őr-zöd beszédemet”. Csak Isten (a Szent Szellem) által érezhetjük Is-tent (az Atyát, illetve Jézust – a lektor megj.). Jelentős mértékben megerősödhet az értelmünk és érzelmeink, ha naponta többször is merítünk a Szent Szellemből.

...hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által...

— Efézus 3:16

Page 270: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

271

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

5. Taníts engem: Megtanítjuk a gyerekeket arra, hogyan kérjék rendszeresen a Szent Szellemet: tanítsa őket az Isten akaratával és útjaival kapcsolatban. S ezt azért, hogy Isten vezetése érvény-re legyen juttatva életük minden területén, beleértve a következő-ket is: pénzkezelés; időbeosztás; körülmények; érzelmek; táplál-kozás; kapcsolatok; lelki nagyság a hitéletben; az isteni vezetettség lehetőségei; félelmek; káros szenvedélyek; hibák. Nem szabad el-felednünk: nincs senki más, aki jobban szeretné a testünket, mint a Szent Szellem11. Ezért fontos, hogy a gyerekek kérjék a Szent Szel-lemet: hozzon isteni rendet az otthonukba, osztályukba és az éle-tük minden más területére is. Így esedezünk: „Szent Szellem, sze-retem a Te akaratodat és útjaidat. Kérlek, add, hogy a Te vezetésed megnyilvánuljon az életemben.”

S ennek megválaszolásaként az Úr új ötleteket ad; irányítja léptein-ket; és új lehetőségeket fog nyitni életünk mindegyik területén, ha kérjük Tőle. Mindez érvényes a gyerekekre is. A Dániel Kurzuson úgy hisszük: az Úr csodálatos bajtársi viszonyt szeretne kialakítani a tanulóink között. Igen, hogy együtt, egymást támogatva, buzdít-va és szeretetben felépítve menjenek át e földi életen; imádkozza-nak egymásért és szolgáljanak a másik felé; és serkentsék egymást a szeretetre és a jó cselekedetekre. S mindez nagyon is valóságos! Lehet, hogy még csak kisgyerekek, de hatalmas küldetéssel bírnak, most is, és az életük hátralévő idejére nézve egyaránt. Az Úrnak óriási tervei vannak velük: nemcsak Neki fognak szolgálni, hanem a nemzetekre is hatással lesznek; imáikkal útját állják az igazságta-lanságoknak; és megszabadítják a megtörteket. Miért ne építene ki Isten bizonyos stratégiai fontossággal bíró szövetségesi kapcsola-tokat az életükben – már most, kora ifjú koruktól kezdve is?

11 Értsd: testünk a Szent Szellem temploma, ezért az Úr féltő gonddal vigyáz nemcsak a szellemünkre, lelkünkre, hanem a testünkre is – a lektor megj.

Page 271: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

272

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

A Szentlélek… megtanít majd titeket mindenre.— János 14:26, angolból fordítva

Az imádság, hogy „taníts meg útjaidra”, arról szól, hogy tudatosan a Szent Szellem vezetése alá helyezzük magunkat az életünk – és a gyermekeink életének – minden területét illetően. Az Úr megtanít minket a pénzkezelés kapcsán például a következőkre: pénzkere-sés, megtakarítás, költés és adakozás – mind felnőttként, mind pedig gyermekként. Természetesen jó, ha másoktól is tanulunk – egyáltalán nem szeretnénk kisebbíteni a bölcs szülők jó hatásait Krisztus Testé-ben. S tanárokként nekünk is fontos szerepünk van: számos tudomá-nyos, biológiai, nyelvi, matematikai és történelmi ismeretet átadunk nekik, sőt, a további önképzés felé is irányítjuk őket. A sok tudomá-nyos ismeret elsajátítása mellett azonban az Úrtól megtanulhatjuk azt is, hogyan legyünk szabadok az olyan dolgoktól, mint a kapzsiság vagy irigység. Felnőttekként megkérdezhetjük Istentől, miként ala-kítsuk napirendünket, illetőleg a barátokkal, családtagokkal, mun-katársainkkal (és még az ellenségeinkkel) való kapcsolatainkat is. A Szent Szellem tényleg meg tud tanítani minden dologra. Még abban is segítséget tud nyújtani, hogyan tanuljunk, és tanítsunk.

Elmondjuk gyermekeinknek, hogy Isten még a kézírásuk fejleszté-sében és a nyelvük megzabolázásában is tud segíteni. Segíteni tud azzal a baráttal kapcsolatban, aki fájdalmat okozott nekik. S hogy fegyelmezetten készüljenek fel egy-egy vizsgára akkor is, amikor pedig nem szeretnek tanulni. A mi problémánk (értsd: korunk ke-resztény oktatásának a problémája – a lektor megj.) nem az, hogy a legszívesebben magunk mögött hagynánk a hagyományos képzést és tanítási módszereket csak azért, hogy a tantermekben üldögélve egész nap csak ezt mondogassuk: „Jöjj, Szent Szellem”. Ó, nem, et-től fényévnyire vagyunk. A mi problémánk az, hogy majdnem tel-

Page 272: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

273

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

jes egészében a saját bölcsességünkre támaszkodunk, és figyelmen kívül hagyjuk a természetfeletti Isten Szellemét, aki bennünk él.

Az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; … az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.

— János 16:13

…bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne.

— 1János 2:27

Még egyszer összegezzük hát a korábban, a BIZALOM címszó alatt elmondottakat: 1. Köszönöm, Szent Szellem, hogy itt vagy velem, jó vagy, és sze-

retsz engem2. Uralkodj az életemben, átadom magam, Te vagy az Uram3. Használj engem, Szent Szellem, tölts meg engem a Te beszéded-

del, szíveddel, és szereteteddel4. Erősíts meg engem erőddel a belső emberemben (szívemben)5. Taníts ma, szólj a szívemhez. Taníts meg mindarra, amit azt

akarsz, hogy ma megtanuljak.

Gyermek dicsőítés-vezetők, valamint olyan kapcsolati kérdések, melyekkel szembesülhetünk

Amikor erre lehetőségünk adódik, mindig idősebb gyerekeket ké-rünk fel, hogy dicsőítést vezessenek. Olykor e gyermekek még na-

Page 273: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

274

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

gyon fiatalok, például második-negyedik osztályosok. Így a mi di-csőítésvezetőink nem kiműveltek, tökéletesek, vagy tapasztaltak. Időnként rossz akkordokat játszanak, túl gyorsan vagy túl lassan játsszák az énekeket, vagy olyan dalokat választanak, melyek szö-vegét nem mindenki ismeri. De többnyire kellemes dicsőítő időket éltünk át együtt, amikor gyerekek vezették a dicsőítést, jól játszot-tak hangszereiken, és találkoztak az Úrral. Sohasem fogom elfelej-teni azt a napot, amikor egy nyolcéves, igencsak fellelkesült kisfiú odajött hozzám, és elújságolta: „Miközben dicsőítettünk, láttam Isten trónját, a huszonnégy vént és a négy élőlényt, és a smarag-dszínű szivárványt.” Csodálatos az, amikor gyermekek szemei megnyílnak a szellemi valóságra. Ezen alkalmak alatt bátoríthat-juk őket arra, hogy kerüljenek egyre közelebb az Úrhoz. Ilyene-ket kérdezünk: „Hogy érezted magad? Mit mondott neked az Úr? Hallottad vagy érezted Isten szívét? Milyen érzés volt? Kérd Őt arra, hogy következőleg még többet mutasson neked.”

Amikor a zene nem megy olyan gördülékenyen, a készségek hi-ánya, valamint a gyermekek tapasztalatlansága miatt, akkor ne-künk, felnőtteknek, szellemben kell látnunk: a kicsinyeink afelé haladnak, hogy tökéletesítsék zenei tudásukat; és ez egy folyamat. De addig is a szívük dicsőítése jó illatú aromaként és tömjénként száll fel az Úr színe elé.

Amikor gyerekek vezetnek dicsőítést, akkor szemtől szembe ke-rülnek az emberi szívekkel, éppúgy, mint felnőtt társaik. Mi, fel-nőttek könnyebben elrejtjük az igazi érzéseinket, mint a gyerekek, így fel kell készülnünk arra, hogy a gyermekek között helytelen indítékok, sőt, még féltékenységek is felüthetik a fejüket. Újra és újra ki kell hangsúlyoznunk, mit miért csinálunk. S hogy mind-nyájan az Úr trónja előtt állunk, jóllehet gyakran nem látjuk vagy

Page 274: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

275

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

érezzük meg azt, mekkora hatást gyakorolunk a bizonyságtevők hatalmas fellegére, vagy magára az Úrra (lásd: Zsidó 12:1 – a lek-tor megj.). Sajnálatos, de gyakori jellemző, hogy mi, emberek sok-szor inkább szeretünk kiállni mások elé, és az elismerésükben ré-szesülni – mint hogy elhiggyük: a hangunk felhat az Isten trónjáig, és magának az Úrnak szolgálunk. Elmebeli megújulásra van szük-ségünk, és a gyermekeinket pedig rendszeresen bátorítanunk kell a feljebb említett szellemi valóságokra való törekvésre.

Amikor egy gyermek vezet egy másikat a dicsőítésben, vagy a keresztény élet bármely más területén szolgál felé, akkor megle-het, hogy emlékeztetnünk kell őt arra, hogy lényegében egy másik nemzedék tagja felé szolgál. Jézus ismételten bemutatta ezt a faj-ta szolgáló lelkületű vezetést a földi szolgálata alatt. Minden alka-lommal, amikor a természetfeletti Isten „meghajtja” magát, hogy egyáltalán letekintsen az emberiségre; meghallgasson egy imád-ságot; vagy valaki érdekében cselekedjen, aki Hozzá kiált – az Úr valójában megalázza magát, hogy bennünket szolgáljon. Ebből a szemszögből nézve, Jézus, aki szolgai formát vett fel, szó szerint alázatban szolgálta az emberiséget földi életének egész ideje alatt. Ő Jahve volt, a testben megjelent Isten, akinek minden angyal en-gedelmeskedett. A teremtett világ igyekszik megcselekedni Isten „parancsolatait” (Zsoltárok 148:8), mégis, képzeljük csak el Jézust, amint engedelmeskedik az édesanyjának, és segít neki elintézni dolgokat. Gondoljunk csak bele: azon isteni Személy, aki szavával minden egyes fát megteremtett, annyira megalázta magát, hogy a földi apjától (aki csupán egy halandó) utasításokat fogad el azzal kapcsolatban, miként faragjon ki egy asztalt.

Fel kell tehát ismernünk – és gyermekeinkkel is meg kell ezt értet-nünk –, hogy az alázatos lelkületben véghezvitt szolgálat megtanu-

Page 275: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

276

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

lása szintén egy folyamat („utazás”), amit – a hívő élet mindegyik aspektusához hasonlóan – nem tudunk önerőből elvégezni. Viszont itt van a Szent Szellem, aki segítségünkre van. Ahogyan tanulóink egymást szolgálják a dicsőítésvezetéssel, segíthetünk nekik megér-teni, hogy éppen a 145. Zsoltár egyik parancsolatát teljesítik, azaz: Isten dicsőségét hirdetik egy másik nemzedék számára.

Amikor az egyik gyereknek gondja van egy másikkal, akkor arra biztatjuk, hogy először ne hozzánk jöjjenek. A gyerekek ugyanis ekkor véget nem érő módon kereshetnének bennünket az egymás iránti panaszaikkal. S még a gyerekek is beleeshetnek a pletykál-kodás és rágalmazás bűnébe. S különösképpen azt nem enged-jük meg nekik, hogy más tanulókkal kapcsolatban (vagy ellenük) nyilvánosan beszéljenek – még akkor sem, ha imatámogatás kéré-se céljából osztják meg másokkal az ilyen jellegű gondjaikat. An-nak leple alatt ugyanis, hogy másoktól tanácsot vagy imát szeret-nénk kérni, túlságosan gyakran csak a pletyka szellemét tápláljuk. Arra az esetre nézve, ha egy másik gyermekkel kapcsolatban vala-milyen problémájuk vagy panaszuk merülne fel, a következő lépé-sek megtételét kértük tanulóinktól: „Legalább egy héten keresztül imádkozzatok azért a gyerekért, akivel gondotok van. Úgy imád-kozzatok, hogy a „KÖZÖSSÉG” ima-vezérfonalban szereplő igé-ket használjátok. Kérjétek az Urat, hogy felettébb áldja meg őket. Különösképpen azért imádkozzatok, hogy úgy lássátok őket, aho-gyan az Úr látja őket. Ha egy héttel később még mindig problé-mátok van vele, mondjátok el a szüleiteknek, és velük együtt is imádkozzatok egy hétig”. Kétheti mindennapos imádság után en-gedtük csak meg a gyerekeknek, hogy felkeressenek minket egy másik gyerekkel kapcsolatos problémával vagy panasszal. Mon-danunk sem kell, a panasz-áradat gyakorlatilag szinte azonnal le-állt, és a légkör észrevehetően megváltozott.

Page 276: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

277

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

A dicséret-alkalmainkon a gyerekeink gitáron, hegedűn, zongo-rán és ütős hangszereken játszottak, persze nem mindenki egy-szerre és folyamatosan. Olykor egyszerűen csak zongorakíséret volt; néha pedig CD-n lejátszott zenére énekeltünk. Van egy kis hegedűs-csoportunk is, melynek tagjai rendszeresen prófétálnak a hegedűs-társaik felett, és szeretnénk, ha a közös dicsőítések al-kalmával is gyakorolnák ezt. Egy, a közeli zeneiskolában tevékenykedő, fiatal hegedűs hölgy meg-látogatott minket, beszélt a gyerekek előtt, és bemutatta, hogyan di-csőít a hangszerével. Biztatta a gyerekeket, hogy próbálják ki ezt a szokásos hangszer-gyakorlási idejükben (otthon, vagy az iskolában).

Néhány általános dolog, melyekkel szembesülhetünk

Feszengés, szégyenkezésAz idősebb fiúk közül néhányan hezitáltak, hogy énekeljenek-e az Úrnak. Ennek oka vagy az volt, hogy az éneklésüket némileg ki-csúfolták és kinevették a többiek, vagy pedig az, hogy egyszerűen csak zavarba jöttek attól, hogy bárki hallhatja őket énekelni, és azt gondolhatja, milyen rossz vagy esetlen a hangjuk. Ilyen esetekben imádkozzatok a gyerekeitekért, illetve velük együtt is. Mondjátok el az igazságot azzal kapcsolatban, mennyire erőteljes is a dicsőítés, és hogy az ellenség el akar bennünket némítani. Emlékeztettük őket a 8. Zsoltárra (lásd: korábban), és buzdítottuk őket, hogy egyedül csak azon igyekezzenek, hogy egy Valaki – Isten – számára éljenek (és énekeljenek, imádkozzanak, munkálkodjanak és beszéljenek).

PasszivitásFelismertük, hogy a passzivitást illetően hatalmasságok és feje-delemségek ellen harcoltunk, mivel jelen nemzedékünk ellen ha-

Page 277: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

278

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

talmas szellemi támadás folyik. Először is az ellenség azt akarja, hogy passzívak legyenek; hogy semmi se hajtsa őket az elindulás-ra, és ne akarjanak bizonyos dolgokat (sőt, semmit sem) elérni – s különösen, hogy Isten ismeretére ne jussanak. Ezután az ellenség el akarja tompítani az érzékeiket; el akarja némítani lelkiismere-tüket – játékokkal, szórakozással, filmekkel, mókával, tobzódás-sal, különféle izgalmakkal „táplálva” őket. Mindez arra fogja vin-ni őket, hogy önként fognak bemenni a széles kapun, hogy aztán lefelé induljanak a széles úton, ami a pusztulásba.

Nem a gyerekek ellen harcoltunk, hanem a magasságban lévő szel-lemi erősségek ellen. Pál apostol iránymutatására figyelve azokat a szellemi fegyvereket alkalmaztuk, amelyekről tanított. A harc továbbra is zajlik, de Isten kegyelméből minden erőnkkel harcolni fogunk, életünk egész idejében.

Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.

— Efézus 6:12-13

A reánk váró napok minden bizonnyal gonoszak, így elle-

Az egyik, alig ötéves kis ovisunk a kö-vetkezőket írta a házi feladatában,

némi helyesírási hibákkal tűzdelve: „...én pe-

dig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót

ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké, az

igazság Lelkét, János 14:16-17”.

Arra bátorítottuk a gyerekeket, hogy mindenkor

éljék át az Isten jelenlétét – ne csak a bibliaórá-

kon. Így azokat a gyerekeket, akik igéket írtak

a matematika vagy angol házi feladat írásakor,

vagy az osztálytermi munka idején, szóbeli he-

lyeslésben és bátorításban részesültek. Gyakran

megesett, hogy az ovisok spontán módon el-

kezdtek énekelni, miközben éppen matematika

vagy angol feladatlapot oldottak meg az órán.

Page 278: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

279

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

ne kell állnunk a gonosz támadásainak, a gyermekeinkkel együtt, valamint gyermekeink nevében.

Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Ezt mondta: „Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül.” Azután így szólt az Úr: „Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

— Lukács 18:1-8

Ez az igerész gazdag jelentéstartalommal bír; még csak egy kis ré-szét sem tudjuk itt behatóan ismertetni. Ugyanakkor a gyermeke-ink ellen irányuló csatákat illetően szeretnék rámutatni az igesza-kasz néhány versére, amelyek bátorításul fognak szolgálni abban, hogy a hittel teljes imádkozásban kitartók legyünk.

Először maga az Úr mondta el ezt a példázatot, hogy így bátorít-son arra, hogy mindig imádkozzunk, és ne csüggedjük el, és ne ad-juk fel. Miért? Azért, mert ha kitartók vagyunk az imában, az min-

Page 279: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

280

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

dig isteni segítséget fog eredményezni: Isten meghallgat, válaszol, eljön és cselekszik. Ez tökéletesen példázza azt, mennyire szeretne az Úr velünk együttműködni. Isten, a végtelenül igazságos Bíró, szereti hallani a hangunkat, melyet imádságban felemelünk Hoz-zá. Isten kedvét leli imáinkban; várja azokat. Ha egy igazságta-lan bírót tettekre sarkallt egy özvegyasszony tolakodása, mennyi-vel inkább és hamarabb válaszolni fog nekünk a mi Atyánk! Ezért tartsuk hát szem előtt ezt a néhány megjegyzést, és lelkesüljünk fel az imádkozásra. Sokan mondták, hogy Jézus nevének feleme-lése a leghatalmasabb hadviselés. Az ellenség gyűlöli a dicsőítést. Gyűlöli azt a nemzedéket, melynek tagjai vállvetve, el nem tán-torítható módon imádkozva az ellenséget legyőzöttnek és a tűz tavába hajítottnak látják. Ez félelmetes az ellenség számára, aki kimondhatatlan gyűlölettel, dühöngve harcol az imádkozó gye-rekeink ellen.

Ez tehát a kulcs. Felvehetjük a Szellem kardját, és szólhatjuk az élet és igazság beszédét a gyerekeink élete fölött, miközben foly-ton igazságért kiáltunk az Atyához a gyermekeink számára. Az igazság minden bizonnyal azt is jelenti, hogy az anyaméh bizton-ságos hely lesz a születendő babák számára; s gyermekeink megis-merik Istent, szeretni fogják Őt, és Vele járnak majd. Egy gyermek számára igazság az is, ha szerető otthonban nevelkedik, bántalma-zás és szegénység nélkül. Igazság az, ha gyermekem teljesen be-telik Isten szeretetének és az Ő szolgálatának megismerésével. To-vábbá, hogy a passzivitás, lázadás, anyagiasság, erkölcstelenség, szegénység, stb. szellemei elhagyják gyermekeink életét.

A Lukács 18:7 csodálatos. Eszerint Isten jogos bosszút áll a válasz-tottaiért, akik éjjel-nappal kiáltanak Hozzá. Mi történik, ha nem ezt tesszük? Isten akkor is képes erre, de Jézus csak azoknak ígért

Page 280: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

281

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

igazságot, akik kiáltanak érte. Isten hosszútűrő; ad elegendő időt; s várja kiáltásunk szavát. Mi vagyunk azok, akik lassan reagálunk; nehézkesen kezdünk imádkozni és összekapcsolódni az Ő szívé-vel. Isten irgalmas; összehasonlíthatatlanul többet ad annál, mint amit az erőtlen és megtört imáink kiérdemelnének. Ez a kegyelem. Amikor pedig Hozzá kiáltunk, az Úr gyorsan válaszol. Ez az ige-szakasz reményt és hitet kellene, hogy adjon nekünk, és ösztön-zést arra, hogy imádkozzunk, hogy azon konkrét gyerekek, akiket tanítunk vagy vezetünk, és akiknek az életével kapcsolatban szá-mot kell adnunk Istennek – isteni irgalomban és igazságban része-sülhessenek.

Kortárs-nyomás és az emberektől való félelemGyermekeink átéltek már kortárs-nyomást, még a keresztény is-kolákban is. Sokféle reakcióval néztünk már szembe. Egyes szülők attól tartottak, hogy gyermekeiket rossz útra viszik azok, akik ke-vésbé szeretetteljes, kisebb fokú szellemi érettséggel bíró, és érzel-mileg kevésbé kiegyensúlyozott családokból jönnek. Némelyek at-tól féltek, hogy a gyermekeiket romlottságba taszítják, vagy, hogy istentelen viselkedési mintákat sajátítanak el. Megint mások nem voltak tisztában azzal, milyen komoly dolgokkal kell más gyerme-keknek szembenézniük. Néhány, nehéz háttérből származó diákot társaik szeretetteljes módon felkaroltak, és ez hatalmas változá-sokat eredményezett az életükben. Folyamatosan új kihívásokkal kell szembenéznünk, mint ahogyan minden más iskolának is. A kortársaktól jövő nyomással szemben a legjobb, előrevivő útmu-tatást a 2Krónika 16:9-ben találtuk meg:

Mert az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.

— 2Krónika 16:9

Page 281: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

282

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Mi az iskolánkban azért imádkozunk, hogy a gyerekek megtanul-ják – már egészen fiatal koruktól fogva –, hogy az életüket Isten előtt, azaz az Úr „egyszemélyes közönsége” előtt éljék. Ha jobban érdekli őket az, mit szól Isten, mint az, mit szólnak társaik – ak-kor meg tudnak állni. Ez időbe és gyakorlatba telik; s az erre való motiváltságot a Szellemmel való közösség táplálja. Nem mintha már elértünk volna bármit is, viszont folyamatosan arra biztatjuk a gyerekeket, hogy törekedjenek az Istennel való szívbéli találko-zásra, és az Úr tapasztalati megismerésére – és ne csupán intellek-tuális módon ismerjék meg a Bibliát és a teológiai fogalmakat. Sze-meinket gyakran a horizontális dolgok kötik le: a körülményeink; hogy a kortársak mit csinálnak, mondanak, vagy hogyan néznek ki. Abban kell gyakorolnunk magunkat (illetve bátorítanunk gyer-mekeinket is), hogy tekintetünket Jézusra szegezzük – arra, amit Ő mond és tesz. Azonban nincs gyors megoldás a kortárs-nyomás és az emberektől való félelem lehetséges problémáira.

Olyan iskola lebeg lelki szemeink előtt, ahol Jézust szerető gyer-mekek fognak befolyással bírni, tanítványokat képezni és vezetők-ké válni. Olyan helyet szeretnénk létrehozni, ahol a szülők nem fognak tartanak a gyermeküket érő, negatív befolyások eshetősé-geitől, hanem lehetőségként fogadják el ezeket arra nézve, hogy Isten Királyságát előremozdítsák; hogy Jézusról bizonyságot te-gyenek; és bemutathassák az Úr Igéjének erejét jeleken és csodá-kon keresztül. Az a reménységünk, hogy tanulóink mindinkább kompromisszumok nélkül törekednek majd a szentségre, és a He-gyi Beszéd szerinti életmódot követik majd, sok-sok imádsággal, böjtöléssel, szolgálattal, valamint Istentől ihletett, rendkívüli ada-kozási kedvvel. Nem szeretnénk olyan gondolkodásmódot meg-tűrni, miszerint tartunk az istentelen befolyásoktól az iskolánk-ban – hanem sokkal inkább azt szeretnénk, hogy az iskolánk olyan

Page 282: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

283

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

hely legyen, ahol a tanulóink szenvedélyesen törekednek az igaz-ságosságra (igaz életre), és jó hatást gyakorolnak egymásra az is-tenfélő élettel kapcsolatban.

A fent említett elgondolások fényében azonban semmiképpen sem szeretnénk megoltani a Szellemet, hanem szeretnénk együtt-mozdulni az Úrral, és megtanítani erre gyermekeinket is. Úgy kell tekintenünk a Szent Szellemre, mint aki e jelen korunk Szuverén Összehangolója és Irányítója. Naponta tanuljuk, hogyan vessük alá magunkat Neki és az Ő prioritásainak. Napról napra tanuljuk, hogyan figyeljünk a Szellemre a dicsőítés és közbenjárás közben. Bizonyos napokon Isten jelenléte olyan erős lesz, hogy el akarjuk engedni mindazt, amit korábban terveztünk, és egyszerűen élvez-ni akarjuk a jelenlétét, valamint hallani, amit Ő hangsúlyozni sze-retne. Számos komoly, szívbeli dologgal is szembe kell néznünk. A gyermekeinknek meg kell tanulniuk, hogy mindent, amit tesz-nek, Istentől jövő motivációval végezzenek. A szolgáló szívű ve-zetés egyikünknek sem jön könnyedén, és általában véve, e téren a gyermekek sem különbek. Úgy gondoljuk, izgalmas dolog vezetni (irányítani), és a gyerekek is így gondolják. Versengünk és irigyke-dünk – és ők is ezt teszik. Ezek a látszólagos gondok azonban cso-dás lehetőségek, hogy az Isten királyságának alapelveit beleplán-táljuk szívükbe, már egész fiatal koruktól fogva.

Fontos, hogy gyermekeinket már fiatal koruktól fogva tanítsuk és neveljük, és segítsük abban, hogy erős hitbeli alapokkal rendelkez-zenek, és Istennel járjanak (mintegy legyen „múltjuk” e téren). Ek-kor ugyanis sokkal felkészültebb módon fognak tudni foglalkozni a kortárs-nyomás támadásaival, és az emberektől való félelemmel, melyekkel akkor találkoznak majd, amikor elhagyják az iskolánk biztonságos közegét, és belépnek a nyersebb és keményebb életbe.

Page 283: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

284

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

Egy végső, kijózanító gondolat

Parancsolataid útján járok, mert bizakodó szívet adsz nekem.

— Zsoltárok 119:32

Ahogyan Isten dolgaival töltjük meg szívünket, és találkozunk az Úrral, növekedni fog azon képességünk, hogy Vele találkozzunk. Ahogy növekszik szívünk befogadóképessége, világossággal, vagy éppen sötétséggel telhet meg. Isten dolgait egyre nagyobb mértékben fogjuk tudni befogadni, ha a Szent Szellemet keressük, hogy bölcsességet és kijelentéseket kapjunk Tőle, hogy még in-kább megismerjük Jézust. Ugyanakkor a sötétség iránti fogékony-ságunk is növekedni fog, ha elfordulunk az Úrtól.

Ugyanez érvényes a gyerekeinkre is. Ha arra ösztönözzük őket, hogy minden erővel keressék az Urat, akkor egy olyan jó irányba tereljük őket, melynek eredménye az lesz, hogy növekszik a szí-vük befogadóképessége. Ha érdekelt titeket ez az imádkozó gyer-mekekről szóló, jelen mű annyira, hogy el is olvastátok, akkor va-lószínű, hogy a gyerekeitek közül sokan – csak úgy, mint a mieink – sokkal jobban ismerik az Urat, mint ahogyan mi ismertük eny-nyi idős korunkban. Ez azt jelenti, hogy már jóval fiatalabb kortól fogva sokkal nagyobb befogadóképességgel rendelkeznek a ter-mészetfeletti dolgokkal (akár a világossággal, akár a sötétséggel) kapcsolatban.

Olyan kultúrában élünk, ahol minden irányból és oldalról tá-mad bennünket a gonosz. Azon kísértés, hogy ne csak belekóstol-junk a sötétség dolgaiba, hanem mintegy lakmározzunk is belő-le, igen elterjedt korunkban – s a sötétség dolgai özönlenek felénk

Page 284: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

285

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

a hirdetéseken, könyveken, filmeken, tévén, számítógépes játéko-kon, közösségi hálózatokon, politikai eszméken, újságokon, ze-nén, boltokon és éttermeken keresztül. S jóllehet a sötétség egyre nyilvánvalóbbá válik, még mindig sok olyan rossz dolog van, ami alattomosan és ártón settenkedik felénk. Az olyan dolgok példá-ul, amelyek nem tűnnek annyira rossznak, viszont nem is jók; és amelyek csak kicsit tűnnek kétségesnek. Az olyan zenék, amelyek nem nyíltan Istent-dicsőítők, se nem nyíltan gonoszak; vagy az olyan zenék, amelyek burkoltan sugalmazzák az általuk szabad-ságnak nevezett erkölcstelenséget. S mindemellett számos olyan dolog van a kultúránkban, melyek az „erkölcsösség-mentes” kate-góriába esnek – azaz: erkölcsi normák, vagy alapelv-nélküliek. Ez egy olyan, ember alkotta kategória, ami még pluszban hozzájön mindahhoz, amiről az Úr Jézus beszélt.

Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.

— Máté 12:30

Az Úr nem adott nekünk háromféle lehetőséget: jót, rosszat és semlegest. Vagy Vele vagyunk, vagy ellene. Ha nem keressük ak-tívan az Urat, akkor a sötétség dolgait hajtjuk tevékenyen. Éppen ezért gyermekeink, ha már fiatalon találkoznak az Úrral, és korán kitágul szívük kapacitása arra nézve, hogy megérintsék az Urat, sokkal több évük lesz majd arra, hogy erősen megálljanak hitük-ben, mint amennyi nekünk adatott. Sokkal több esztendejük lesz arra, hogy Istent keressék egy olyan világias kultúrában, ahol egy-re inkább növekszik a sötétség. Több idejük lesz arra, hogy az egy-re sötétedő kultúrában tevékenyen törekedjenek Isten megismeré-sére. S több évük lesz arra, hogy ellenálljanak a passzivitásnak és kísértéseknek, az egyre növekvő zűrzavar és megtévesztések kö-

Page 285: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

286

KR

EATÍV

IMÁD

SÁGO

KHOZ

VALÓ

ÖTL

ETEK

zepette. És Isten mentsen, de ha bármelyikük elfordul az Úrtól, akkor a természetfeletti, ám gonosz dolgokkal kapcsolatos befo-gadóképességük is sajnos sokkal nagyobb lesz.

Így tehát nekünk, akik gyermekeket arra vezetünk, hogy találkoz-zanak az élő Istennel, nagyon egyértelműnek és elkötelezettnek kell lennünk. Fel kell készítenünk őket több évnyi megpróbáltatá-sokra, próbatételekre és üldöztetésekre – melyek „pluszban” tár-sulnak majd azon öröm mellé, hogy ismerhetik az Urat; az Ő jelen-léte páratlan dicsőségét; és azt a békességet, ami abból fakad, hogy a Mindenható árnyékában nyugszunk. Nem mindig fogják ennyi-re „dicsőségesen” érezni magukat ezek a gyerekek, akik fiatalon találkoztak az Úrral, viszont felelősségünk van azzal kapcsolat-ban, hogy mellettük álljunk, ahogyan arra a Malakiás 4:6 is bíztat. Az, hogy a gyerekeket „Jézushoz engedjük” részben azt jelenti, hogy elkötelezett, kitartó és buzgó imákkal fedezzük be őket. Az ellenségnek esélye sincs az igazak hatékony, buzgó imái ellen (Ja-kab 5:16), viszont folyton leselkedik ránk. Keresi, hogyan ragad-hatja meg szívünket; kutatja, hol vannak olyan rések, melyeken keresztül befecskendezheti mérgét.

Meg kell ragadnunk azon látást, mennyire erőteljes is az, ha mind az Úr Jézussal, mind pedig a gyermekeinkkel együttműködünk. Ahogyan imában együtt munkálkodunk az Úrral az Ő, a gyere-kekkel kapcsolatos terveit, erejét és védelmét illetően, személyes módon beleinvesztálunk a gyermekek jövőbeli sorsába. Minden bizonnyal nagyobb szellemi örökségünk lesz; és még sokkal több gyermek kapcsán látjuk, hogy nagyobb szívvel és elszántsággal fogják keresni az Urat – csak azért, mert mi imádkoztunk értük.

Page 286: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

287

Imaszoba felállítása otthon vagy az iskolában

A következőkben néhány olyan egyszerű ötletet találhattok, me-lyek alapjait már lefektettük ebben a könyvben, és melyek célja, hogy segítsenek egy, kizárólag az imádságra fenntartott helyet biztosítanotok tanulóitok számára. Viszont a legkevésbé sem sze-retnénk az imádságot oly módon „leminősíteni”, hogy azt csak bizonyos helyen vagy időben lehet csak végezni. Mindazonáltal vannak előnyei annak, ha egy imaszobánk is van amellett, hogy az osztálytermekben, játszótéren, otthon, az autóban, vagy bárhol máshol imádkozunk. A következőkben az imaszoba szellemi és gyakorlati szempontjait vizsgáljuk meg.

Gyakorlati szempontok

1. Egy, Istennek szentelt imaszobában összegyűjthetjük azokat az anyagokat, amelyek kifejezetten a dicsőítésben és imádságban vannak segítségünkre. Így ezeket sok-sok diák használhatja, ami könnyebbséget jelent a téren, hogy nem kell ezeket lemásolni, sok-szorosítani, és mindegyik tanteremben kihelyezni.

2. Lehetőséget teremthetünk sokféle típusú imádság kivitelezé-sére; különösen azon gyermekek számára, akik rövid ideig (5-10 percig) egyedül szeretnének lenni az Úrral.

Page 287: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

288

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

„Te vagy a rejtekhelyem” (angolból fordítva – ford. megj.) mondja a zsoltáros (Zsoltárok 32:7). S tényleg jó „elvonulási” helyet biztosí-tani az egyes gyermekek számára. A tanuló elvonulhat ide, hogy személyes csendességben („a titkos helyen”) legyen az Úrral, hogy megtérjen, erőt vagy kegyelmet nyerjen ahhoz, hogy megbocsás-son egy iskolatársának, vagy egyszerűen keresse az Urat, ha zak-latott, feldúlt, vagy mérges.

3. Az imaszobában a nap 24 órájában folyamatosan mehet a dicső-ítő zene, ami egy átlag osztályteremi közegben nem megvalósítha-tó. A dicsőítés erősíti a szellemi légkört, és lehozza az Úr jelenlétét (Zsoltárok 22:3; 100:4).

4. Lehetőséget biztosíthatunk a Szentírás csöndes tanulmányozá-sára egy olyan teremben, ahol az Úr Igéje mindenhol jelen van.

A gyerekek bemehetnek az imaszobába a szünetben, az ebédidőben, vagy amikor vé-geztek a tennivalóikkal. Itt dicsőíthetik az Urat, énekel-hetnek Neki, olvashatják az Igéjét, méghozzá egy, folya-matosan Jézust magasztaló atmoszférában. Szeretnénk, ha megtanulnának időzni Is-ten jelenlétében, és az imaszo-bában való időtöltés hasznos a téren, hogy könnyebben és gyakrabban eszükbe jut se-gítségül hívni az Urat, mint egyébként tennék.

A következő levelet egy olyan szülőtől kap-tuk, akinek a nyolcéves kisfia úgy kezdte

az évet, hogy nehezen tudott bekapcsolódni a reggeli imákba:„A kisfiunknak nagyon lágy szíve van. Lehet, hogy az osztályban úgy tűnik, mintha nem fi-gyelne, de mi otthon halljuk, ahogyan az is-kolai énekeket énekli, és imádkozik. Két nap-pal ezelőtt, késő éjszaka halljuk, hogy motyog a szobájában (egy órával a szokásos lefekvés ide-je után). Az apja bement hozzá, és a paplan alatt találta, amint épp motyogott valamit. Megkér-dezte, mit csinál, mire ezt a választ kapta: „Ami-óta bejöttem aludni, arra kérem Istent, hogy küldje rám a tüzét, és mivel még nem küldte, to-vábbra is kérem Őt, és várakozom.” Szülőként a szívünk ilyenkor ujjong!!!!

Page 288: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

289

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

5. Létrehozhatjuk az istenfélelem közegét azáltal, hogy bizonyos szabályokat (elvárásokat) vezetünk be, melyek az imaszobában tartózkodásra vonatkoznak. Például a játszótér arra van, hogy sza-ladgáljunk és kiabáljunk. A művészeti terem arra, hogy ott fes-sünk és ragasszunk, selyempapírt és szénceruzát használjunk. Az imaszoba pedig arra van, hogy itt hosszabb időket tudjunk eltöl-teni Istennel való, bensőséges közösségben, méghozzá olyan lég-körben, ahol csak kevés zavaró tényező van. Ez egy szentély; egy hely, ahol arra törekszünk, hogy méltó módon dicsérjük az Urat, dicsőítve az Ő Nevét. Ez az örömnek és a szomorúságnak is a helye: egyrészt örömet élünk meg a mi örvendező Istenünkben; másrészt Istentől jövő szomorúságot akkor, amikor megvalljuk bűneinket és megtérünk azokból, és amikor közbenjárásban osztozunk abban, ahogyan az Úr érez az elveszettek, a legkisebbek és leginkább hátramaradot-takkal kapcsolatban. A gyerekek örömöt fognak átélni akkor, ami-kor imáik meghallgatásra találnak; Istentől jövő szomorúságot ak-kor, amikor személyes megtéréseken mennek keresztül. Valamint olyan csodákat is látnak majd, amelyek a mások életében lévő ne-héz helyzetekkel és gondokkal kapcsolatos közbenjárásuk pozi-tív eredményei.

6. Az imaszoba segítséget nyújthat abban, hogy a gyerekekben ki-alakulhasson az Isten iránti odaszántság érzete, valamint az imád-kozó lelkület. Az imaszoba persze nem az egyetlen hely, ahol ez megtörténhet. Ugyanakkor hisszük, hogy az iskolai imaszoba fel-gyorsítja az Istennel való találkozásuk és az Úr felé irányuló vá-laszreakcióik idejét, kicsit hasonlóan ahhoz, ahogyan a melegház felgyorsítja a növények növekedésének ütemét.

Page 289: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

290

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

Szellemi szempontok

1. Az Ószövetség és Újszövetség egészében megfigyelhető egy fokozatos előrehaladás az imádkozási helyekkel (helyszínekkel) kapcsolatban. Ez a progresszió átíveli egész emberi történelmün-ket, a teremtéstől kezdve az örökkévalóságig, és elmondhatjuk: közvetlen és jelentős kihatással bírt arra nézve, hogy a mi kis isko-lánkban egy kis imaszobát alakítsunk ki.

2. Kezdetben, amikor Isten megteremtette az embert (Ádámot és Évát), és az Éden kertjébe helyezte őket, rendszeresen eljött hoz-zájuk, és hűvös alkonyatkor együtt sétált velük (1Mózes 3:8). Isten szó szerint és a valóságban is jelen volt a földi emberek életében. Az Úr nem egy anyagtalan, számukra láthatatlan szellemi lény volt. Beszélgetett velük, és ők hallották a hangját. Isten és az em-ber együtt sétáltak az Éden kertjében. Ám aztán az ember a meg-kísértéskor bűnbe esett, ami miatt megtört az Isten és ember kö-zötti kapcsolat. Az Úr többé már nem tudott szoros közösségben lenni velük, mivel az emberi természetet megrontotta a bűn, ami azután minden egyes, utánuk született emberre is továbböröklő-dött. Isten szentsége és az ember bűnös volta nem létezhetett egy-más mellett. A Rómaiakhoz írt levél (Róma 5:14) elmondja, hogy a halál uralkodott Ádámtól kezdve Mózesig.

3. Miután Mózes találkozott Istennel a Sínai-hegyen, utasításokat kapott Tőle egy olyan – megfelelő tartozékokkal és berendezések-kel ellátott – Szent Sátor megépítésére, ami majd az imádat helye-ként szolgál a zsidó emberek számára. A lényeg az volt, hogy Isten le akart jönni a mennyből nappal hatalmas dicsőség-felhőben, éj-szaka pedig tűzoszlopban. A Találkozás Hajléka, azaz a Szent Sá-tor az Isten dicsőítését volt hivatott szolgálni (2Mózes 33:7), illetve

Page 290: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

291

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

az Úrnak szolgáltak benne. Amikor a felhő felemelkedett, az em-bereknek el kellett indulniuk, követve azt. Amikor a felhő leeresz-kedett az izraeliták lesátoroztak, és ottmaradtak azon a helyen. Is-ten létrehozott egy emberekből álló papságot, akiknek a Mózesi Sátorban kellett szolgálniuk (Józsué 22:27), az Úr jelenlétének Szö-vetségládája előtt.

Ezek az események mintegy visszaidézik azt, ami annak idején az Édenkertben történt. Isten most újra egy lépést tett az emberi-ség irányába, noha jelenlétével a dicsőség felhőjébe burkolózott. Újra közel jött és személyesen belépett egy egész nemzet életébe, alakítva annak sorsát. A zsidó emberek láthatták Isten dicsőségét; érezhették a jelenlétét, és szó szerint átélhették, hogy beszélget ve-lük. Valójában a 2Mózes 25:8-ban az Úr Isten világosan feltárta Mózesnek a Szent Sátor építésének okát:

Készítsenek nekem szentélyt, hogy köztük lakjam! — 2Mózes 25:8

4. Amikor Dávid király lett, szeretett volna hajlékot építeni az Úr-nak, hogy abban lakjon. S mivel kijelentést és megértést kapott arról, milyen dicsőítés zajlik a mennyben, ő is felállított egy éj-jel-nappal zajló dicsőítést a hajlékban (az ún. Dávid Sátorában – a lektor megj.) – a mennyei dicsőítés mintegy földi másolataként (1Krónika 28:19). A Salamon temploma körüli eseményleírásoknál, valamint a zsidó történelem későbbi, az Igében szereplő szakaszaiban számos uta-lás található arra, hogy különböző királyok és papok ismételten el-indították a Dávid király parancsai alapján megszervezett temp-lomi dicsőítést. A Mózesi Sátorban, Dávid Sátorában és Salamon templomában is volt egy-egy olyan helyiség, amit Szentek Szent-

Page 291: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

292

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

jének hívtak, és amiben volt egy asztal. Az asztalon volt egy nagy aranyláda, melyet a Szövetség Ládájának neveztek. Ebbe helyez-ték azokat a kőtáblákat, amiket Mózes Istentől kapott. Évente egy-szer a főpap belépett ebbe a helyiségbe, amelyet tömjénnek kellett megtölteni, hogy megvédje őt, amikor az Úr dicsősége felhőben leereszkedett. Mindazonáltal az Úr, Jahve megint közel lépett népéhez, szent je-lenlétének dicsőséges megnyilvánulásával.

5. A Mózesi Sátor és a későbbi templomok felállításának lényegét Dávid király szenvedélyes, Isten iránti szeretettől lobogó szíve így ábrázolta a 132. Zsoltárban:

Emlékezz, Uram, Dávidra, minden viszontagságára! Mert esküt tett az Úrnak, fogadalmat Jákób erős Istenének: Nem megyek be addig házamba, nem fekszem le fekvőhelyemre, szememet nem hagyom aludni, szempilláimat nyugodni, míg nem találok helyet az Úrnak, lakóhelyet Jákób erős Istenének!

— Zsoltárok 132:

Dávid szívében ott égett a szenvedély, hogy Istennek lakóhelyet találjon itt, a földön. Nem elégedett meg azzal, hogy Isten csupán a mennyben lakik; azt szerette volna, ha a népe között is lakozik. Ismeretes előttünk – ugyanennek a zsoltárnak a további versei-ből –, hogy a király szívében égő vágyat maga az Úr szította. Dá-vid Sátorában a Szövetségládát nem vastag kárpit vette körül, ha-nem zenészek és énekesek, akik szüntelenül az Urat dicsérték, a nap 24 órájában, heti 7 napban. Felváltva szolgáltak az Úrnak, és maga Dávid finanszírozta őket anyagilag. A papok szolgáltak az Úr előtt. A feladataik közé tartoztak a következők: áldozatok be-

Page 292: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

293

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

mutatása; a templomi hangszerekről való gondoskodás; a szen-tély és a Szentek Szentjének felügyelete. Dávid király úgy akarta, hogy a folyamatos imádság és imádat mintegy tömjénként száll-jon fel az Úr elé.

Mert a Siont választotta ki az Úr, azt kívánta lakóhelyéül: Ez lesz lakóhelyem örökre, itt fogok lakni, mert így kívánom.

— Zsoltárok 132:13-14

Ez nem olyasmi, ami Dávid, majd később a fia, Salamon halálával, illetve Izrael királyságának pusztulásával véget ért volna. Az Is-ten, akit mi imádunk, arra vágyik, hogy szó szerint ott lakozzon a Föld nevű bolygónknak a közel-keleti részén lévő egyik kis terüle-tén, és onnan betöltse dicsőségével az egész földet.

Nem csoda, hogy Urunk egyik neve „Immanuel”, ami azt jelen-ti, hogy „velünk az Isten”. Ez Isten szíve; ilyen Ő, és ez az, amit akar. Velünk szeretne lenni. S minden egyes alkalommal, amikor kiejtjük ezt a nevet, hogy Immanuel, eszünkbe kellene, hogy jus-son: az Úr nagyon vágyik arra, hogy velünk lakozzon. Örökké ve-lünk szeretne élni. Az elején még azt láttuk, hogy az ember és Isten együtt voltak az Édenkertben, majd a bűn útját állta ennek a közösségnek, és ez a kapcsolat megtört. Ám az Úr, mivel annyira szereti az Ő te-remtményeit, újra lehajolt népéhez, hogy közeledjen hozzájuk – bár nem teljességben, hanem leginkább erejének és dicsőségének megnyilvánulásában és megmutatásában. Izrael fiai kifejezetten tisztában voltak azzal, hogy természetfeletti Istenük van, aki har-col értük és megvédi őket. De Isten ennél többet akart; az Úr tény-legesen népével akart lakozni, méghozzá „mindörökké”.

Page 293: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

294

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

6. Eztán pedig eljött Jézus, aki az Atyáról tanított bennünket. Be-mutatta, milyen az Atya, és megtanította, hogyan kommunikáljunk az Atyával imádságban. Ézsaiás szavait visszhangozta, amikor így szólt: „Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen…” (Lukács 19:46). Itt az Emberfia egy olyan házról beszélt, ahol az Úr lakik, él, tartózkodik, avagy lakozik. Ez a hely: az imádság helye. S ekkor el-kezdjük megérteni, hogyan bontakozott ki az Isten szívében a kez-detektől fogva meglévő vágyakozás, hogy igazából együtt lakjon (éljen, maradjon) a teremtményeivel. Arra teremtett bennünket Is-ten, hogy Őt dicsőítsük, és közösségben legyünk Vele – ennél csep-pet sem kevesebbre. Amikor az Úr Jézus visszament az Atyához, akkor elküldte a Szellemét, hogy lakozást vegyen azokban, akik hisznek az Ő Nevében. Most már minden teremtménynél áldottab-bak vagyunk, mivel Isten „magja” lakik bennünk, a Szent Szellem által. Lenyűgöző mindez: Krisztus halála és feltámadása óta Isten bennünk, hívőkben lakozik. Az Úr kettéhasította a kárpitot, ami el-választotta Szentek Szentjét a templom többi részétől – azaz azt, ami elválasztotta Istent a bűnös, hétköznapi emberektől. A Szent Templom, avagy Isten nyugvóhelye most már ott található minden egyes hívőben (1Korinthus 3:16, 2Korinthus 6:16). Továbbá, Krisz-tus Testeként felépíttetünk egy, élő kövekből álló templommá (Efé-zus 2:21). Mindez leírhatatlanul csodálatos – de ezzel még mindig nem ért véget a történet. Isten még ennél is többet szeretne.

Jelen pillanatban is több ezer „Imádság Háza” alakul ki szerte az egész világon, melyeket mind az imádság tömjénfüstje tölt meg. Annak idején a templomban a papnak meg kellett töltenie a Szen-tek Szentjét tömjénfüsttel, hogy mintegy abban rejtőzzön el, ami-kor Isten dicsősége leszállt. A tömjén szó szerint megvédte őt a haláltól. S korunkban a tömjénfüstként felszálló imádság egyre jobban megtölti a földet. Az imádságot a Jelenések 4. és 8. feje-

Page 294: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

295

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

zete és a Zsoltárok 141:2 tömjénnek nevezi. Imádság által a szen-tek részt vesznek Isten uralkodásában; Isten szívével működnek együtt, hogy az Úr akarata megvalósuljon, és királysága egyre nö-vekvő mértékben előremozduljon. Eljön egy nap, amikor a Krisz-tus Teste megtölti a földet az imádság tömjénfüstjével, és ezt ki-áltja: „Jöjj, Úr Jézus”. Erre válaszképpen Isten kettéhasítja az eget, hogy visszatérjen az általa teremtett világba, az Ő világába, és he-lyet foglaljon trónján. Így fogja az Úr Jézus felkészíteni a földet Atyja eljövetelére, az ezeréves királyságra (1Korinthus 15:22-28; Jelenések 22:4)

Most gondoljatok a ti, vagy a mi kis imaszobánkra. A gyerekek-kel együtt egy örök valóságot jelenítünk meg. Van egy kis, fizi-kai helyünk, ahol közbenjárásban, dicsőítésben, imádatban, elmél-kedő imádságban, megvallásban, megtérésben, elmélkedésben és dicsőítésben keressük az Urat. „Jöjjön el a királyságod, és legyen meg akaratod a földön úgy, mint a mennyben.”

Így kiáltunk: „Gyere, Úr Jézus! Lépj közel hozzánk bensőséges mó-don! Hadd ismerjük meg forró szeretetedet, és hadd tudjunk Té-ged ugyanígy viszontszeretni! Ébreszd fel szívünket, hogy utánad éhezzünk, szeressünk Téged és engedelmeskedjünk Neked! A szí-vem hadd legyen lakóhely számodra!”

„Gyere, Úr Jézus! Gyere el hozzánk! Gyere el a városunkba, és hozz mindenkire kiterjedő ébredést. Hadd változzon meg az atmoszfé-ra! Hadd győzedelmeskedjen az igazság a bíróságainkon! Jelek és csodák törjenek elő, és legyenek üdvösségre jutások! Hadd le-hessen a városunk lakóhely a Te számodra!” A jelenleg kialakuló „Imádság Háza” csoportok felkészítik majd a városokat és régió-kat arra, hogy Isten számára lakóhelyek lehessenek.

Page 295: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

296

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

„Gyere, Úr Jézus, gyere el értünk! Gyere és ragadj magaddal min-ket; támassz fel, hogy örökké veled lehessünk! Majd hozz vissza magaddal bennünket, amikor visszatérsz a földre, mint a nemze-tek jogos uralkodója! Hadd legyen a világunk lakóhely számodra!”

A mi kis imaszobánk azon napnak az előképe (és előmozdítója), amikor az Isten dicsőségének ismeretével megtelik az egész föld, mint ahogyan a vizek megtöltik a tengereket. Töltsük meg tehát ezt az iskolát az imádság „tömjénfüstjével”, hogy Isten közel lép-hessen hozzánk! Olyanok lelkületűek szeretnénk lenni, mint Dá-vid: Szeretnénk lakóhellyé válni a Szent Szellem számára, ahol Ő örömmel nyugszik meg; és emellett pedig szeretnénk létrehozni egy olyan nyugvóhelyet, ahol az Isten érzékelhető jelenléte tartó-san ott tud maradni. Mindez pedig addig tart, illetve átvezet azon időre, amikor is Isten véglegesen együtt fog lakozni a feltámadt emberekkel. Mi most az Úr jelenlétének morzsái, apró hordozói lehetünk.

Az imaszobával kapcsolatos további ötletek

A következő ötletek csak kiindulópontok; végtelen sok minden-hez kezdhetünk. Az alább található ötletekkel egyszerűen csak némi kis segítséget szeretnének nyújtani az imádsághoz, de ön-magában ezek nem tekinthetők végcélnak. Egyszerre mindet va-lószínűleg nem tudjátok megvalósítani, de néhányat biztosan, és majd meglátjátok, hogyan fejlődnek gyermekeitek.

1. Miért ne kapcsolódnátok online a Nemzetközi Imádság Háza („International House of Prayer”) dicsőítő és közbenjáró alkal-maihoz (www.ihop.org). Ily módon az imaszobátok megtelne

Page 296: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

297

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

éjjel-nappal folyó imával és dicsőítéssel, amibe a gyerekek is bármikor bekapcsolódhatnának.

2. Biztosítsatok egy kis helyet az elmélkedő imádság számára, ahol egy-egy gyermek elvonulhat az Úrral és elmélkedhet az Igén. Mi az imaszobánk egyik kis sarkát különítettünk el erre, és ott egy kis párnát helyeztünk a padlóra. Ide egyszerre csak egy gyermek vonulhat el, hogy az Úrral egyedül legyen. Mi ezt a „Zsoltárok 27:4” állomásnak neveztük el. A belső falakra ki-raktuk a Zsoltárok 91:1 igeverset, és ezt a mondatot: „Jöjj, Szent Szellem!”

3. Gondoskodjatok arról is, hogy legyen egy olyan nagy helyetek, ahol az iskola diákjai mind együtt tudnak imádkozni és köz-benjárni; ahol csoportosan tudnak imádkozni, Isten szíve szán-dékainak és céljainak megfelelően. (E célok egy-egy nemzetre, népcsoportra, igazságra váró helyzetre, vagy gyógyulásra való szükségekre is vonatkozhatnak.)

4. Hozzatok létre néhány interaktív ima-állomást. Íme, erre né-

hány példa: a. Használjatok egy hatalmas világtérképet, amelyre a gyerekek

ráírhatják az egyes földrészekre azon gyermekek nevét, akik-nek ott imatámogatásra van szükségük. Használjatok föld-rész-térképeket, amelyre ti és a gyerekek is tényleges imak-éréseket írtok fel.

b. Írjatok ki a falra imádsággal kapcsolatos igéket. A Lukács

18:7-8 egy csodás példa, ami bátorítja majd a gyerekeket hitét azzal kapcsolatban, hogy amit tesznek az fontos, és valóságos és maradandó gyümölcsei lesznek.

Page 297: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

298

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

c. Legyen imafalatok. Mi egy póznát használunk erre a célra az imaszoba közepén. A gyerekek felírhatnak imádságokat pa-pír-cetlikre, amiket aztán a pózna oldalaira felragaszthatnak. A cél nem csupán az, hogy egy-egy imádságot leírjanak, ha-nem hogy imádkozzanak is. Így lelkesítjük őket: „Imádkoz-zatok a saját imakéréseitekért, és egy másik, szintén a falon lévő kérésért, mielőtt felragasztanátok a saját kéréseiteket tar-talmazó cetliket.”

d. Osztályok imakérései. Minden osztály rendelkezzen saját táblával, ahová a gyerekek leírhatják az imakéréseiket. Ne csak írjanak, hanem imádkozzanak is. Tehát mondjuk, egy másodikos tanuló leír egy imakérést a másodikosok táblájá-ra. Ezek után választ egy imakérést az óvodás imakérések közül, és egy igevers segítségével imádkozik e kéréssel kap-csolatban.

e. Apostoli ima-táblák. Írjátok ki az apostoli imákat valahová, hogy a gyerekek mindig fel tudják ezeket használni imádság-ként egy-egy helyzettel vagy személlyel kapcsolatban. Ilyen módon sohasem mondhatják azt, hogy „nem tudom, mit imádkozzak”.

f. Nemzetek „kosarai”. Legyenek kis kosaraitok, amelyekben különböző országokból származó és imatámogatásra szoru-ló gyerekek nevei szerepelnek. Használjatok különböző szí-neket. Például a kambodzsai imakérés legyen narancssárga színű lapon, az izraeli imakérések pedig kék színűn. Ezen-kívül készítsetek olyan kis kártyákat, melyekre felírtok egy-egy, az apostoli imákból vett kifejezést. A gyerekek kivehet-nek egy nevet tartalmazó kártyát, és egy olyat is, melyen egy

Page 298: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

299

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

apostoli ima-részlet szerepel. Ezt az imát elmondhatják a kár-tyán megnevezett gyerekkel kapcsolatban. A gyerekek hadd szokjanak hozzá ahhoz, hogy elolvassák a gyermek nevét, az imakérést, és azt csendben eléneklik az Úrnak, valamint imádkoznak is.

g. Gyógyító ima. Tegyetek be egy „gyógyító széket” az imaszo-ba valamelyik sarkába. Amikor egy-egy csoportot bevisztek az imaszobába, mindig kérjétek meg őket arra, hogy imád-kozzanak azért, aki éppen a széken ül. A mi székünk mögött található egy tábla ezzel a hatalmas felirattal: „Szenved-e va-laki köztetek? Imádkozzék…” (Jakab 5:13).

h. 119. Zsoltár imája. Vannak kis kártyáink, és mindegyiken a 119. Zsoltár egy-egy igeverse található (lásd: Függelék). A gyerekek magukban imádkozzák ezeket a szavakat, majd esznek egy kis darab kenyeret vagy kekszet, ami arra emlé-kezteti őket, hogy nem csupán kenyérrel élünk, hanem min-den szóval, ami Isten szájából származik.

i. Hálaadó imádság – Van egy táblánk, amely hálaadó imafal-ként funkcionál. A gyerekek nem csupán azt írják le, hogy ál-talánosságban miért hálásak, hanem azt is, amiért konkrétan hálát adnak Istennek. Istennek odaszánt, imádó szívvel leírják ezeket, miközben imádkoznak.

5. Állítsatok fel egy csendes, tanulásra alkalmas kis helyet. He-lyezzetek oda egy asztalt, néhány széket, vagy padot. Legyenek az asztalon olyan egyszerű nyelvezetű Bibliák, amelyekben az apostoli imádságok és bizonyos igék ki vannak emelve. Ne csu-pán biblia történeteket feldolgozó könyveket használjatok, ha-

Page 299: Lelonnie Hibberd GYEREKEK, IMÁRA FEL! · akit a világ valaha is csak látott. A Szent Szellem velünk van, hogy Jézusról bizonyságot tegyen, és mindazt eszünkbe juttassa, amit

300

IM

ASZO

BA FE

LÁLL

ÍTÁSA

OTT

HON

VAGY

AZ I

SKOL

ÁBAN

nem igazi Bibliát is. Legyenek kirakva papírok és ceruzák is. A gyerekek odaülhetnek az asztalhoz, és igeverseket olvasgathat-nak, vagy lemásolhatják ezeket. Azután pedig elimádkozhatják, és még képeket is rajzolhatnak mindazok alapján, amiket az Úr mutat nekik.