Laura MacDonald - Tul a Barátságon

8/20/2019 Laura MacDonald - Tul a Barátságon

1/80

Laura MacDonald: Túl a barátságon Szívhang 335.

Szívhang 335.Laura MacDonaldTúl a barátságon

Maggie és Sam Neville doktor hosszú évek óta együtt dolgozik egyrendelőben a festői Wight -szigeten. Miután Maggie-nek meghalt a férje,Samet pedig elhagyta a felesége, kölcsönösen segítették és vigasztalták

egymást, s a barátságuk elmélyült. Eszükbe sem jut, hogy ennél több islehetne köztük, ám amikor egy új kolléganő érdeklődni kezd Sam iránt,Maggie egyszeriben rádöbben, milyen sokat jelent számára a férfi...


2/80


3/80


– Igen. Ő és a volt felesége, Claire négy évvel ezelőtt elváltak. Azt hiszem, akínos helyzetek elkerülése végett fontos, hogy ismerje ezeket a részleteket.

– Hogyne – mormolta a fiatal nő, és hátravetette szőke haját. – És Turnerdoktor... nős?

– Te jó ég, dehogy! – mosolyodott el Maggie. – Nem mintha az itteniek nempróbálkoztak volna nála. De Jon nem akarja igába hajtani a fejét, szívesentetszeleg a szívtipró szerepében.

Fiona elmosolyodott, és Maggie felemelkedett.– Ha most bejön velem az irodába, bemutatom a titkárnőnknek, Moira

Silsburynek, aki a bérelszámolást és a hasonló dolgokat intézi. Utána lesz egymegbeszélés, ahol a többi kollégával is találkozhat.

Miután átkísérte Fionát az irodába, Maggie visszafelé indult a folyosón, ésmajdnem összeütközött az egyik ajtón kilépő Sammel. A kedves, barna szemű, sötét hajú, kicsit mindig kócosnak tűnő férfi két évvel volt idősebb Maggie-nél.

– Helló! – mosolyodott el. – Épp hozzád készültem. Megérkezett az újirodavezető?

– Igen. Moiránál van az irodában.– Mikor lesz a megbeszélés?– Ma délután.Sam felsóhajtott.– Még ez is!– Talán nem érsz rá? – kérdezte Maggie.– Nyakig vagyok a munkában. A rendelés után meg kell látogatnom néhány

beteget, kettőkor találkozom egy szociális munkással, fél négykor szülésrefelkészítő tanfolyamot tartok, és ötkor megint rendelek.– Egy laza délután – mosolyodott el Maggie.– Valóban. – Sam egy fanyar félmosollyal a hajába túrt. – Őszintén szólva, néha

elgondolkozom, te hogyan csinálod. A rendelő, a betegek és a gyerekek.Remélhetőleg nem vállalsz túl sokat.

– Szó sincs róla. Szükségem van arra, hogy lekössem magam.– Ennek ellenére néha aggódom érted.– Felesleges. Jól vagyok, és egyébként is ott van Ingrid.– Igen, a rendíthetetlen Ingrid. Egyébként hogy van?

– Kitűnően, mint mindig. A gyerekek meg hallgatnak rá, ami már önmagábanis a csodával határos.

– Valószínűleg félnek tőle – felelte szárazon Sam. – Akárcsak én.– Badarság. A gyerekek szeretik, és ez fordítva is igaz. Ingrid igazi áldás az

életünkben. – Maggie felsóhajtott. – Hálát adok érte az égnek, valahányszorhallom, hogy valaki nem tudja kire hagyni a gyerekeit.

– Claire legalább a gyerekeket elvállalta – jegyezte meg ironikusan Sam.– De Claire-nek nem kell dolgoznia, és ez nagy különbség.– Igaz. És nincs is rászorulva Luke Tyler milliói mellett.Maggie hirtelen megsajnálta Samet. Nem is tudta, hogy David halála után

miként boldogult volna nélküle. Annak idején, a régi szép időkben ő, David, Samés Claire elválaszthatatlan jó barátok voltak. A gyerekeik is gyakran játszottak


4/80


együtt. Ám a válás után Claire magával vitte Richardot és Emmát. Nehéz időszak lehetett Sam számára, de Maggie és David ott állt mellette, főleg miután Clairefeleségül ment Luke Tylerhez, egy vagyonos ingatlanügynökhöz.

– És milyen a hölgy? – kérdezte fojtott hangon Sam. – Mármint az új

irodavezető. Maggie gyorsan beterelte a férfit a szobájába, majd ő maga is követte.– Jók az első benyomásaim. De te is találkoztál vele a bemutatkozó

beszélgetésen.– Igen, csakhogy olyankor mindenki szerepet játszik. Vagy a valóságosnál jobb

színben tünteti fel magát, vagy annyira ideges, hogy teljesen hamis kép alakul kiróla. – Sam habozni látszott. – Egyedülálló, ugye?

– Legalábbis nincs férjnél. Lehet, hogy van valakije, de nem avatott abizalmába. Viszont érdekelték a magánéletünk részletei.

– Tényleg? Remélem, nem mondtál neki túl sokat.– Csak az igazat – vonta meg a vállát Maggie. – Mit kellett volna elhallgatnom?– Senki sincs közöttünk, aki normális házasságban élne. Bocsáss meg! – tette

hozzá Sam, és megérintette az asszony karját. – Nem úgy értettem. De a többiekmind elváltak, vagy vadházasságban élnek. Azután ott van még Jon, de ő egészenmás lapra tartozik. Remélhetőleg figyelmeztetted a hölgyet?

– Persze. – Maggie elhúzta a száját. – Kötelességemnek tartom, hogy mindenfüggetlen nőt óvjak Jontól.

– De még nem tudjuk, hogy csakugyan független-e.– Igaz. – Maggie a homlokát ráncolta, mintha eszébe jutott volna valami. – Ott

van Aimee – bökte ki hirtelen.– Tessék? – nézett rá értetlenkedve Sam.– Férjezett, és három gyereke van. Tehát van valaki közöttünk, aki normális

házasságban él.– Igaz, el is felejtettem. Hálásak lehetünk Aimee-ért. – Parányi nevető ráncok

tűntek fel a férfi szeme körül. – Tehát szerinted Fiona Hogyishívjákkal mindenrendben?

– Fiona Winn. Azt hiszem, igen. A legutóbbi munkahelyéről kitűnő ajánlóleveleket hozott.

– Egy londoni rendelőben dolgozott, ugye? – Sam játszadozni kezdett a Maggie

íróasztalán heverő dossziékkal.– Igen, Chiswickben.– Rá fog jönni, hogy azzal a rengeteg turistával itt egészen más a helyzet.– A nyárnak vége, és az üdülővendégek majdnem mind elutaztak. A sziget újra

csak a miénk – jelentette ki Maggie. – Épp ma gondoltam erre, amikor a MilitaryRoadon kocsikáztam, és egyetlen autóval sem találkoztam.

– Ezt is meg kell majd szoknia – jegyezte meg szárazon Sam. – Azegyhangúságot. Hol lakik?

– Van egy lakása Millburyben, és a szülei Seaview-ban élnek. Szerintem nemlesz vele semmi baj. Feltétlen adnunk kell neki egy esélyt.

– Várjuk ki a végét!


5/80


– Talán fenntartásaid vannak vele szemben? – nézett kíváncsian MaggieSamre.

– Nem tagadom – ismerte el a férfi. – Egyébként is kétségeim vannak afelől, hogy egyáltalán szükségünk lenne irodavezetőre. De ha már felveszünk valakit,

nem biztos, hogy Fiona Winn az igazi.– Korábban kellett volna szólnod – méltatlankodott Maggie. – Azt hittem,

egyetértesz a választással.– Ő volt a legjobb a pályázók közül. – Sam ismét vállat vont. – De igazad van,

lehetőséget kell adnunk neki, hogy bizonyítson. – Az órájára pillantott. – Mennemkell, mert sosem végzek. Viszlát!

– Viszlát. Öö... Sam?– Igen?A férfi megtorpant az ajtóban.– Van kedved ma este nálunk vacsorázni?– Szívesen. Köszönöm a meghívást.A férfi távozása után Maggie az ablakhoz lépett. A rendelőintézet a Millbury

szélén emelkedő egyik régi épületben kapott helyet. Maga a városka Wight-szigetnyugati részén terült el. Maggie első emeleti rendelőjéből az újonnan épültnyaralókat lehetett látni. A házak mögött dimbes-dombos szántóföld terült el,rajta kerek formájú kazlak. Ha Maggie lábujjhegyre állt, még a tengert ismegpillantotta. Amíg David élt, gyakran sétáltak a parton. Tavasszal, amikorfelhők kergetőztek az égen, és árnyékot vetettek a vízre, vagy télen, amikorszürke, haragos hullámok ostromolták a sziklákat. A gyerekekkel és a két kutyával

hosszú mérföldeket gyalogoltak. David halála óta azonban Maggie képtelennekérezte magát arra, hogy végigmenjen azon a partszakaszon, ezért inkább másfelésétált.

Nagyot sóhajtva elfordult az ablaktól, és leült az íróasztalához. Bekapcsolta aszámítógépét, majd a beteglapokra pillantott, amelyeket Katie Jones a postávalegyütt behozott.

Aznap Jasmine Hyde volt az első betege. Maggie arca elborult. Már régótakezelte Jasmine-t gyomorpanaszokkal. Ám mihelyt az asszony elkezdett szednivalamilyen gyógyszert, olvasott egy másfajta szerről, vagy a barátnője javasoltvalamit, és ilyenkor áttért az új orvosságra, de a mellékhatások miatt hamarosan

azt is félretette. Aztán csodálkozott, hogy a panaszai nem enyhültek.Maggie megnyomta a berregőt. Miközben a betegre várt, ismét végiggondolta

a Sammel folytatott beszélgetését. Meglepte, hogy a férfinak fenntartásai vannakFiona Winn-nel szemben. Sam általában jó emberismerő volt, és Maggie bízott azítéletében. Ezért egy kicsit most ő maga is elbizonytalanodott.

A kopogtatásra felrezzent gondolataiból. Jasmine Hyde lépett be a rendelő ajtaján. Maggie-nek hosszas rábeszéléssel sikerült meggyőznie, hogy folytassa atabletták szedését, és tartsa be az előírt diétát.

A következő beteg egy idősebb férfi, Percy North volt. Percy egész életében aföldeken dolgozott. Tizenöt évvel ezelőtt nyugdíjba ment, de még mindig maga

művelte jókora kertjét. Ő és a felesége tyúkokat tartottak, s az eladott friss tojás,zöldség, valamint a virágok árából egészítették ki szerény jövedelmüket.


6/80


– Hogy van? – kérdezte Maggie.– Félek a téltől – felelte az idős ember, és levette a sapkáját.– Remélhetőleg nem lesz hosszú.– Ma reggel már éreztem a levegőben az ősz illatát. Hajnalra mindent belepett

a harmat, de mire a doktornő felkelt, valószínűleg felszáradt.– Elképzelhető – nevetett Maggie.– Tudja, télen mindig rengeteg bajlódom az ujjaimmal... Egészen elfehérednek.

Átkozottul megnehezíti a kerti munkát.Maggie a képernyőre pillantott.– Tavaly már írtam fel erre valamit. Segített?– Valószínűleg. – Percy megvakarta a fejét. – Mindenesetre akkor jobban

voltam.– Próbáljuk meg újra! – Maggie kinyomtatta a receptet. – Ha nem használ,

jöjjön vissza! És ne felejtse el az influenza elleni védőoltást! Egyébként hogy vanDaisy? – kérdezte, miközben Percy gondosan betette a receptet egy régi, elnyűtt levéltárcába.

– Egész jól – bólogatott a férfi. – Azt üzeni, hogy van a doktornő számára egykis zöldség.

– Nagyon kedves.– Majd ha arra járok, elviszem Mill House-ba.– Köszönöm.– Mit lehet tudni Ward doktorról? – kérdezte a férfi. – A postán hallottam,

hogy nagyon megkínozzák az ízületei.

– Jelenleg egy kicsit jobban van. Majd megmondom neki, hogy érdeklődött felőle. Percy nehézkesen felállt, felvette a sapkáját, és ünnepélyesen elbúcsúzott.Fionának igaza van, gondolta Maggie. Itt mindenki ismer mindenkit. Ez

egyrészt jó, mivel az emberek odafigyelnek egymásra, de másrészt néhakellemetlen, mert túl sokat tudnak egymás magánéletéről.

A rendelés végeztével Maggie a társalgóba ment, ahol már gyülekeztek akollégák. Dawn Prentice ápolónő épp előtte lépett be az ajtón, és Jackie Price, arangidős asszisztensnő kávét töltött magának. Jon Turner, a rendelő harmadiktulajdonosa, az ablaknál állt, és egy orvosi szaklapot olvasott. Amikor Maggie

belépett, felpillantott, és az újságot a szoba közepén álló dohányzó asztalra dobta.– Helló, Maggie!A jóképű férfit – mint mindig – akárha gyufaskatulyából húzták volna ki. Noha

tökéletesen tisztában volt a másik nemre gyakorolt hatásával, fesztelenül,könnyedén viselkedett.

– Hosszú megbeszélés lesz? – kérdezte aggódó hangon Dawn.– Nem hiszem – rázta meg a fejét Maggie. – De fontosnak tartjuk, hogy Fionát

hivatalosan is bemutassuk a többieknek. Ugye, Jon?– Tessék?A férfi épp a tizennyolc éves Katie-vel beszélgetett, és most megfordult.

– Azt mondtam, fontosnak tartjuk, hogy üdvözöljük Fionát, és alkalmatteremtsünk, hogy mindenki megismerkedjen vele.


7/80


– Természetesen. – Jon kisimította a homlokából napszítta haját.Ebben a pillanatban Moira kísértében Fiona lépett be a társalgóba.– Kérem, foglaljon helyet – mondta Maggie, majd Katie-hez fordult. -Nem

tudja, hol lehet Neville doktor? – kérdezte halkan.

Katie töprengve összevonta a szemöldökét.– A rendelése egy kicsit elhúzódott, de azt hiszem, már végzett.– Lenne olyan szíves, megkeresné, és szólna neki, hogy várjuk?Maggie fojtott hangon beszélt, nehogy a többiek meghallják. Nem akarta, hogy

Fiona azt higgye, a nagyfőnök megfeledkezett a megbeszélésről. Katie sietve távozott, míg Maggie kávéval kínálta az egyik fotelban üldögélő

Fionát.– Hogy telt a délelőttje? – Meglehetősen zűrös volt – vallotta be Fiona. Kurta kis nevetéssel keresztbe

tette a lábait, és elvette a kávéscsészét. – De adjon nekem egy kis időt, éshamarosan beletanulok mindenbe!

Maggie felpillantott, mert nyílt az ajtó, és belépett Katie a nyomában Sammel.Elég volt egy pillantást vetnie a férfi arcára, és rájött, hogy tényleg elfelejtette amegbeszélést. A többiek persze nyilván azt hiszik, hogy feltartották.

– Elnézést a késésért – mentegetőzött Sam. – Amint tudják, ez a találkozó arraszolgál, hogy üdvözöljük körünkben az új irodavezetőt, Fiona Winnt. – A lány feléfordult, aki biccentett felé. – Rengeteg a munka a rendelőben, de azt gondolom,ennek ellenére kellemes a légkör. Reméljük, hogy az új kolléganő is jól fogjaérezni magát. – Sam körbehordozta tekintetét a jelenlevőkön. – Fiona egy nagy,

londoni rendelőből érkezett, és noha nekünk is sűrűek a napjaink, az élet ittbizonyára egészen más, mint amit megszokott. Remélem, mindannyian segítenekneki, hogy minél előbb beilleszkedjen közénk.

Egyetértő mormolást hangzott. Fiona felállt.– Köszönöm a kedves fogadtatást, Neville doktor. Az élet itt kétségtelenül más,

mint Chiswickben, de a kollégák segítségével biztosan hamarosan beletanulokmindenbe.

– Azt hiszem, még nem mindenkit ismer – mondta Maggie. – Ő Dawn Prentice,az egyik nővér. A másik Aimee Barnes, ő azonban épp beteg.

Fiona kezet fogott Dawnnal, aztán ismét Maggie felé fordult, aki folytatta a

bemutatást.– Jackie-vel és Katie-vel már találkozott, a harmadik asszisztensnőnk, Holly

pedig a recepciónál teljesít szolgálatot. Ezenkívül van még két gondozónőnk éstermészetesen a védőnők. Később majd megismeri őket is, de a közvetlenmunkatársait mind bemutattam.

– Most már csak meg kell jegyeznem a neveket – felelte tréfálkozva Fiona.Az értekezlet ezzel befejeződött. Az emberek szedelőzködtek, egymás után

elhagyták a társalgót, míg végül csak Sam és Maggie maradt.– Elfelejtetted, ugye? – kérdezte az asszony halk, szemrehányó hangon.– Mit? – ráncolta a homlokát Sam.

– A megbeszélést. Elfelejtetted.


8/80


– Nem... – A férfi vállat vont. – Természetesen nem felejtettem el. Csak sok volta dolgom... telefonáltam, meg kellett néznem az e-maileket...

– Elfelejtetted.– Rendben, igazad van – ismerte be kelletlenül Sam. – Más is észrevette?

– Nem hiszem – mosolyodott el Maggie. – Valószínűleg mindenki azt gondolta,hogy feltartottak. De én láttam rajtad.

– Túlságosan jól ismersz.– Lehetséges, de hát ez elkerülhetetlen ennyi év után.– Igaz – bólintott Sam. – Fordított esetben én is rájöttem volna, miért késel.– Látod? – nevetett Maggie. – Azért nem baj, ugye?– Nem, csak egy kicsit ijesztő ilyen jól ismerni valakit, és tudni, hogy a másik is

ugyanolyan jól ismer.– Igen – mondta lassan Maggie. – Ez igaz.Ha őszinte akar lenni magához, be kell vallania, hogy csaknem olyan jól ismeri

Samet, mint hajdan Davidet, töprengett Maggie, miután egyedül maradt atársalgóban. A mindennapi életben pontosan ki tudja számítani a férfiviselkedését és a hangulatait. Néha még azt is tudja, mit gondol.

Maggie elmosta a kávéscsészéjét, majd visszament a rendelőjébe. Sam ugyan alegjobb barátja, de David a férje volt. Néha feltette magának a kérdést, vajon fog-evalaha olyan odaadóan szeretni valakit, ahogy annak idején Davidet.


9/80


2. FEJEZET

– Ne felejtse el, hogy a gyógyszer szedése mellett sokat kell innia!– Sosem hittem volna, hogy ezt egyszer a maga szájából hallom, doktor úr.Albert a görcsölő veséje ellenére bágyadtan elmosolyodott.– Nem sörre gondoltam – felelte Sam.– Túl szép is lett volna. – Albert arca fájdalmasan megvonaglott.– Sok vízre van szüksége, hogy átöblítse a veséjét.– Limonádét is ihat, doktor úr? – vetette közbe Albert felesége, Ethel. –

Ugyanis nem szereti a vizet.Sam a válla fölött a hálószoba ajtóban álló asszonyra pillantott.– A limonádé tökéletesen megfelel a célnak. És figyeljen oda, hogy bevegye az

orvosságot! A férjének vesemedence-gyulladása van. Kétféle gyógyszert írok fel. Akapszula antibiotikum, a fertőzés legyőzésére szolgál, míg a fehér, lapos tablettafájdalomcsillapító. Még ma ki tudja váltani?

Ethel bólintott.– Igen, doktor úr. A fiúnk, Brian megígérte, hogy munka után benéz hozzánk.

Majd ő elmegy a patikába.– Rendben. – Sam átnyújtotta a receptet. – Tartsa melegen a veséjét, Albert, és

pihenjen sokat! Meglátja, pár nap múlva jobban lesz. – Felállt, és Etheltelőreengedve elhagyta a szobát. – Ha bármi gond lenne, csak hívjon fel!

– Mára végzett? – kérdezte Ethel, miközben lesétált a lépcsőn, és kinyitotta a

bejárati ajtót.– Hál’ istennek, igen. Nehéz napom volt...– Gondoltam, mivel ilyen későn jött.– Azt hiszem, megszolgáltam a vacsorámat.A nap már lebukott a szárazföld távoli partjai mögött, és vérvörösre festette az

ég alját. Sam elhagyta a Morrison-farmot, és a tengerparti úton elindult hazafelé.Még van annyi ideje, hogy lezuhanyozzon és átöltözzön, mielőtt elmegy Maggie-hez. A fárasztó nap után örült az előtte álló kellemes estének.

Sam annak idején nehezen szánta rá magát, hogy átvegye a rendelő vezetését.Tulajdonképpen arra számított, hogy Davidé lesz ez a tisztség. Szerette az orvosimunkát, de irtózott a szervezési és adminisztrációs feladatoktól. Talán FionaWinn majd tehermentesíti.

Megállt a háza előtt, és leállította a motort. Az árnyékba boralt épület sötétenés némán tornyosult előtte. El kellene adnom, gondolta Sam. Túlságosan nagy, éseddig is csak azért tartotta meg, hogy a gyerekeket ismerős környezet fogadja, haeljönnek hozzá. Ám ezek a látogatások egyre ritkultak, ahogy a gyerekekidősebbek lettek, és több időt töltöttek az iskolájukban meg a barátaikkal.

Az üres ház hidegnek és barátságtalannak tűnt. Sam bekapcsolta a fűtést, ésszomorúan állapította meg, hogy vége van a nyárnak. Gyorsan beállt a zuhany alá,

majd felvett egy tiszta pólót meg egy szürke nadrágot. A konyhában keresett együveg Chardonnay-t, és alig telt el egy félóra, ismét az autójában ült.


10/80


Mill House, ahol Maggie a két gyerekével lakott, csak másfél kilométerre volt.Mint ahogy a neve is elárulta, a házat egy régi vízi malomból alakították át. Ottcsobogott mellette a patak, és még megvolt a nagy fakerék is. Az épület egy kisbemélyedésben félig megbújt a dombok között. Ám amikor Sam ráfordult a

malomhoz vezető kavicsos útra, nyomban megpillantotta az ablakok hívogató,meleg fényét.

Mihelyt kiszállt a kocsiból, odaszaladt hozza egy sötétbarna labrador, ésmegszaglászta.

– Szia, Galaxy, öreglány. – Sam lehajolt, és megpaskolta a kutya fejét. – Holvannak a többiek?

Ebben a pillanatban a ház sarkánál felbukkant egy aranybarna spániel, ésugatni kezdett.

– Ha ezt figyelmeztetésnek szánod, nem pedig üdvözlésnek, akkor nagyonmegsértettél, Rex. – Sam megvakargatta a kutya bársonyos fülét, mire azátszellemült képet vágott, és becsukta a szemét.

A férfi megkerülte a házat, és egy kis belső udvarba ért. A kutyák ott ügettekszorosan a nyomában. Hirtelen kivágódott egy fekete ajtó, és Maggie lánya, Jessicatűnt fel a küszöbön.

– Sam megérkezett! – kiáltotta. – Szia!– Szia, Jess! – nevetett Sam, és amikor egy fiú is felbukkant a kislány mögött,

hozzátette: – Szia, Wills! Örülök, hogy látlak.Azután megjelent egy magas és karcsú alak – Maggie. Hosszú, skarlátvörös,

rojtos szoknyát viselt, és egy levendulaszínű pulóvert. Sötét haja szabadon hullott

a vállára. Úgy nézett ki, akár egy cigányasszony.– Gyere be! – mondta kedves, kicsit rekedtes hangon.A házba belépő férfit kellemes meleg, ínycsiklandozó illatok, lámpafény és

illatosított gyertyák fogadták.

– Szeretem Samet – közölte William, és gabonapelyhet szórt a tálkájába.– Mindannyian szeretjük, okostojás – vágta rá Jessica, aki egy pirítóst rágcsált.– Nálunk kellene laknia – jelentette ki az öccse.– William! – Maggie elfordult a tűzhelytől. – Figyelj oda, mit csinálsz! Túl sok

az a gabonapehely.

– Éhes vagyok.– Akkor is elég lesz.– Sam nem lakhat nálunk – magyarázta Jessica. – Van saját háza.– De az túl nagy neki.– Nagy ház kell, mert Richard és Emma néha meglátogatja.– Olyankor Claire is velük jön? – kérdezte komolyan William.– Dehogy! – felelte lekezelően Jessica. – Hiszen elváltak. Ugye, mama?– Tessék, drágám? – Maggie az aznapi postát bontogatta.– Sam és Claire.– Sam és Claire? – kérdezte szórakozottan Maggie. – Elváltak, igen.

– Mondtam – bólintott Jessica.


11/80


12/80


– Tudom – bólintott Ingrid. – A kosztümjét is elhozom a tisztítóból, Maggie,Galaxyt meg elviszem az állatorvoshoz.

– Maga egy igazi angyal, Ingrid – sóhajtott fel Maggie. – Egyszerűen pótolhatatlan.

Félóra múlva már úton volt Millburybe. Előző nap még nem érezte a közeledő őszt, de ma kétség sem fért hozzá, hogy valami megváltozott. A reggeli napsugarai csak nehezen törtek át a völgyre leereszkedett, vékony ködfátyolon. Afüvön harmatcseppek csillogtak, a kerítésoszlopokon a pókhálók, mint finomcsipketerítők lebegtek, és a bokrok roskadoztak a terméstől. Maggie szerette azőszt, és máris jobb kedvre derült.

Élvezte a tegnapi estét Sammel. A gyerekek velük vacsoráztak, de utánavisszavonultak a szobájukba. Maggie és Sam kényelembe helyezte magát adíványon, kávéztak, zenét hallgattak, és beszélgettek.

Kellemes este volt, és Maggie meg tudta érteni, miért támadt Williamnek az azötlete, hogy a férfi költözzön hozzájuk. Elmosolyodott, de egy kicsit elszorult aszíve. Williamnek még mindig nagyon hiányzik az apja, és örül minden férfivendégnek.

Ráadásul Samet kicsi kora óta ismeri, hiszen a férfi egyben a keresztapja is,ahogy Maggie a keresztanyja Sam lányának, Emmának. David sok évvel ezelőtt hozta Samet Wight szigetére, mivel az egyetemi éveik alatt szoros barátságalakult ki közöttük. Sam a szigeten találkozott Claire-rel, és hamarosan elvettefeleségül.

Míg Sam és Claire házassága egy kicsit mindenkit meglepett, Maggie és David

egybekelése magától értetődőnek tűnt. Diákszerelem volt az övék. A felmenőik már nemzedékek óta a szigeten éltek: Maggie szülei farmerek voltak, míg Davidéorvosok. A két fiatal a szárazföldön végezte el az egyetemet, aztán visszatért aszigetre. Mindenki számított rá, hogy összeházasodnak, és senki semcsodálkozott, amikor megvásárolták Mill House-t, Davidből pedig körorvos lett.

Claire esetében viszont mindenki azt hitte, hogy a lány Luke Tylerhez, avagyonos építési vállalkozó fiához fog feleségül menni, akivel már gimnazistakora óta együtt járt.

Valószínűleg ezt kellett volna tennie, gondolta szomorúan Maggie. Kevesebbfájdalmat okozott volna a körülötte élőknek. Ám Claire-nek több évre és két

gyerekre volt szüksége, hogy rájöjjön, valójában egész idő alatt Luke Tylertszerette. David, Sam és Leonard Ward akkoriban nyitotta meg a praxist.

Maggie és Sam egyszerre érkezett a rendelő parkolójába.– Jó reggelt! – mosolygott a férfi az autó letekert ablaka mögül az asszonyra. –

Köszönöm a tegnapi vacsorát. Finom volt.– Örülök, hogy ízlett. – Maggie kivette a kocsi hátsó üléséről az orvosi táskáját,

és együtt indultak el az épület felé. – Én is élveztem az estét.– Mindig te látsz vendégül engem – jegyezte meg Sam. – Egyszer én

szeretnélek meghívni.– Hagyd csak! – vonta meg a vállát Maggie. – Már a gyerekek miatt is

egyszerűbb, ha te jössz hozzám.


13/80


– Lehet, de ennek ellenére szeretném, ha egyszer meglátogatnál. Ha így megytovább, az emberek még azt hiszik, hogy nálatok lakom.

– Jó, hogy mondod – nevetett Maggie. – William épp ma reggel közölte, hogyszeremé, ha hozzánk költöznél. Szerinte Richard és Emma is meglátogathatna

minket, sőt az lenne a legjobb, ha ők is nálunk laknának.– A gyerekeknek olykor furcsa ötleteik támadnak – felelte Sam. – William

valószínűleg logikusnak találja a dolgot, mert olyan gyakran lát. Bizonyára úgyvéli, mindenkinek egyszerűbb lenne, ha egy házban laknánk.

– Örül, ha nálunk vagy – mondta Maggie, amikor a férfi kinyitotta előtte azajtót. – Nagyon hiányzik neki David.

– Képzelem. Szegény kis kölyök! Megígértem neki, hogy megnézem alegközelebbi focimeccsét.

– Hálás vagyok érte – mondta Maggie.– Nincs miért. Szívesen teszem. – Az épületbe belépve Sam megtorpant. –

Apropó, gyerekek! Richard és Emma a jövő hétvégén meglátogat. Arra gondoltam,hogy csinálhatnánk valami közös programot.

– Jó ötlet. De nem akarsz egyedül lenni velük?– Mindig félek, hogy akkor csak unatkoznak – vallotta be zavartan Sam.– Kizárt dolog. Tudom, hogy szívesen vannak veled.Maggie éppen csak belépett a rendelőjébe, amikor a nyitott ajtóban megjelent

Fiona. A sötét kosztümben és fehér blúzban úgy nézett ki, ahogy egyirodavezetőnek kell.

– Jöjjön csak be! – mondta Maggie.

– Elnézést, ha zavarom, de ígérem, nem tartom fel sokáig.– Semmi gond – mosolyodott el a doktornő. – Hogy megy a munka?– Azt hiszem, egész jól. Moira sokat segít.– És én miben segíthetek?– Azt szeretném megkérdezni, elfogadná-e a betegkártyámat, mert jobban

örülnék, ha egy nő lenne a háziorvosom.– Hogyne. Töltse ki az adatlapot, és nézzen be hozzám a rendelési idő előtt

vagy után! Vagy van valami sürgős? – Nincs – tiltakozott Fiona. – Pillanatnyilag egészséges vagyok.– Örömmel hallom – nevetett Maggie. – Ebben a szobában ritkán hallani ilyet.

– Érthető. De nem tartom fel tovább, mert nekem is dolgom van. Még meg kellcsinálnom az ügyeleti beosztást.

– Inkább maga, mint én – húzta el a száját Maggie.– Szóljak az asszisztensnőnek, hogy küldheti az első beteget?– Nem. Még kell öt perc, amíg átfutom a postát.Miután Fiona betette maga mögött az ajtót, Maggie leült az íróasztalához, hogy

megnézze az aznap érkezett laboratóriumi jelentéseket. Köztük Ingridédesanyjának, Ellen Petersnek a vérvizsgálati eredményét, aki aznaprajelentkezett be hozzá. Ám a listán az első beteg Nadine Harrington volt, egyközépkorú asszony, aki a férje, Bob kíséretében érkezett. Maggie-nek nyomban

feltűnt, hogy Nadine sápadt és nyugtalan, a tekintete idegesen rebben ide-oda,mintha attól félne, hogy figyelik.


14/80


– Jó napot! – üdvözölte őket Maggie, s miután mindketten helyet foglaltak,megkérdezte: – Miben segíthetek?

– A feleségem depressziójáról van szó – felelte komoran Bob. – Aklausztrofóbiája rosszabb, mint valaha. Már sehová sem jár. Ide is alig tudtam

elcipelni.– Legutóbb egészen jól érezte magát – fordult Maggie az asszonyhoz. – Mi

történt, hogy megint rosszabbodott az állapota?– Összeveszett az egyik szomszédasszonnyal – magyarázta Bob. –

Pánikrohamot kapott, és nem tudott aludni. Elmentünk Neville doktorhoz, akimásféle gyógyszert írt fel.

– Mikor volt ez?– Két-három hete. Maga akkor épp szabadnapos volt. Mindenesetre úgy látom,

hogy ezek az új tabletták nem segítenek.A számítógép képernyőjén Maggie ellenőrizte, hogy Sam mit írt fel az

asszonynak.– Mondja el, Nadine, mi a baj! – hajolt előre a doktornő. Az asszonynak könnyek szöktek a szemébe, és némán megrázta a fejét.– A depresszió – kesergett Bob. – Vannak olyan napok, hogy reggel ki sem kel

az ágyból, vagy ha igen, akkor csak üldögél, és sír.– És milyen az étvágya? – Mivel Maggie nem tudta szóra bírni Nadine-t, a

kérdéseit egyenesen Bobhoz intézte.– Annyit eszik, mint egy kismadár.– Mi van az alvással?

– Hamar elnyomja az álom, de hajnali kettőkor felébred, és sokszor képtelenvisszaaludni.Maggie ismét Nadine felé fordult. Az asszony tekintetéből néma kétségbeesés

sugárzott.– Felírok egy másik gyógyszert, attól majd jobban alszik. De továbbra is szedje

az antidepresszánsokat! – Szünetet tartott. – Szedi őket, ugye?Bob válaszolt a felesége helyett:– Nem, Hudson doktornő. Abbahagytuk, amikor Neville doktor felírta azt a

másik orvosságot.– Biztos vagyok benne, hogy Neville doktor azt csak kiegészítőnek szánta az

antidepresszáns mellé – magyarázta türelmesen Maggie.– Erről egy szót sem szólt.– Akkor nyomban kezdje el újra szedni! Felírok belőle még egy dobozzal, és

szeretném, ha két hét múlva ismét eljönnének. Kérem, egyeztessenek időpontot az asszisztensnővel.

– Rendben, Hudson doktornő. Köszönjük.A Harrington házaspár elhagyta a rendelőt anélkül, hogy Nadine egyetlen szót

szólt volna.Délelőtt az utolsó beteg Ingrid édesanyja, Ellen Peters volt. Gyakran fájt a

nyaka és a válla, ezért nemrég felkereste Maggie-t. Étvágya nem volt, és sokat

fogyott, ezenkívül kimerültségről panaszkodott. Maggie vérvizsgálatra utalta be,és most ennek az eredményét akarta megbeszélni vele.


15/80


– Mi újság? – kérdezte az asszonyt, aki kínosan lassú léptekkel bevánszorgott,majd óvatosan leült.

– Semmi különös – felelte Ellen. – A felírt fájdalomcsillapító jóformán semmitsem hatott. Reggelente szinte alig tudok mozogni, annyira merevek a végtagjaim.

– Úgy tűnik, megtaláltuk a baj okát. A vérvizsgálatból kiderült, hogyfeltehetően sokízületi gyulladásban szenved. De azért elküldöm egyszakorvoshoz, hogy erősítse meg a diagnózist. Az illető valószínűleg izombiopsziát fog javasolni. Addig is felírok egy szteroidot.

Ellen arcára kiült az aggodalom.– Ennek egyáltalán nem örülök. Szörnyű dolgokat hallani a szteroidokról.– Meglátja, a gyógyszertől hamarosan sokkal jobban érzi majd magát –

magyarázta türelmesen Maggie. – Egy idő után talán a dózis is csökkenthető. Ezenkívül szeretném beutalni a szemészetre is.

Ellen meglepetten nézett fel, de nyomban fájdalmasan összerezzent.– Miért?– Egyszerű óvintézkedés – magyarázta Maggie. – Ennél a betegségnél néha a

szem is károsodhat, ezért jobb, ha ellenőrizzük. Ezenkívül a hemoglobin-értéke isnagyon alacsony, ami vérszegénységre utal. Felírok egy vaskészítményt. Vanvalami kérdése?

– Én... – Az asszony láthatóan zavarban volt. – Meggyógyulok?– Amint mondtam, a szteroid hamarosan enyhíti a fájdalmait. Azt tanácsolom,

hogy még ma kezdje el szedni, és a szakorvost is minél előbb keresse fel.Amennyiben további panaszok jelentkeznének, ne habozzon eljönni hozzám!

– Rendben van, Hudson doktornő... Köszönöm. – Ellen Peters szemlátomástleverten távozott.Maggie felsóhajtott, nyújtózott egyet, majd megnyomta a berregőt. – Igen, Hudson doktornő? – Van még valaki?– Nincs.– Rendben. Neville doktor már végzett?– Igen. Azt hiszem, a társalgóban van.– Köszönöm.


16/80


3. FEJEZET

– Épp most járt nálam Ellen Peters – kezdte Maggie.– Ellen Peters? Hiszen ő az én betegem. – Sam töltött két csésze kávét, és azegyiket Maggie-nek nyújtotta.

– Én kezeltem, amikor szabadságon voltál. Rettenetesen fájt a válla és a nyaka,A vérvizsgálat eredménye sokízületi gyulladásra utal.

Sam kérdően nézett a kolléganőjére. – Milyen lépéseket tettél?– John Temple-hez irányítottam, és szteroidot írtam fel neki. Ezenkívül

elküldtem egy szemészhez.– Köszönöm. Ellen hogyan fogadta a hírt?

– Nem örült a szteroidnak. Ráadásul erős fájdalmai vannak... – Maggieelhallgatott.

– Majd odafigyelek rá. Furcsa, hogy éveken át kezelünk egy beteget, és amikorvalami komoly baja lesz, távol vagyunk, és a kollégának kell ellátnia.

– Gyakran előfordul – bólintott Maggie. – Ha már itt tartunk, NadineHarrington is járt ma nálam.

– Nadine Harrington... – Sam töprengve összevonta a szemöldökét. – Ja, mártudom! Nemrég felkeresett. Mi van vele?

– Hosszú kórtörténet, klausztrofóbiával, pánikrohamokkal és depresszióvalfűszerezve. – Maggie lerogyott az egyik karosszékbe, és kortyolgatni kezdte a

kávéját.– Igen – bólogatott Sam. – Most már emlékszem. Nagyon izgatott volt, ezért

írtam neki egy enyhe nyugtatót. – Oldalról Maggie-re sandított. – Volt vele valamigond?

– Nem, tulajdonképpen nem. – Az asszony vállat vont. – Inkább azzal volt a baj,hogy Nadine abbahagyta az antidepresszáns szedését.

– Hogyhogy? – hökkent meg Sam.– A férje azt állította, így rendelted. Nadine egy szót sem szólt.– Nem igaz – tiltakozott Sam. – Azt mondtam, hogy a nyugtatót szedje a másik

gyógyszer mellett.– Gondoltam.– Azt hittem, a férje megértette az utasításaimat, de nyilván nem fejeztem ki

magam elég világosan. Sajnálom.– Semmi baj. Előfordulnak hasonló félreértések, ha mások betegét kezeljük.

Nem ismerjük olyan jól, mint a sajátunkat.– Hogyan rendezted el a dolgot? – kérdezte kíváncsian Sam.– Többször elismételtem az utasításaimat, hogy biztosan megértsék. De talán

fel kellett volna írnom egy papírra, és odaadnom Bob Harringtonnak. Általábanpontosan adja be Nadine gyógyszereit, de néha összezavarodik. – Maggie kortyolt

egyet a kávéjából. – Van már ötleted a hétvégére?Sam épp egy receptet írt, de most felpillantott.


17/80


– Igen, arra gondoltam... tehetnék egy hosszú sétát a kutyákkal. Útközbenpiknikeznénk, aztán nálam ennénk egy jó bolognait. Mit szólsz hozzá?

– Jól hangzik. – Maggie nyelt egyet, mert hirtelen elemi erővel törtek rá a fájóemlékek.

– Kétlem, hogy mindegyik gyereknek tetszene – nevetett Sam. – Valamelyikükbiztosan mást akar, de nem lehet mindenkinek a kedvére tenni.

– Igaz. – Maggie egy darabig a csészéjét bámulta, aztán felugrott. – Indulok is,mert még meg kell látogatnom néhány beteget.

Lehajtott fejjel kisietett a társalgóból, és tudta, hogy a férfi csodálkozva bámulutána. Nem mintha neki nem lett volna kedve a közös programhoz Sammel és agyerekekkel. Ellenkezőleg. Egy ki mozgás a szabadban mindenkinek jót fog tenni.Ám a séta és a piknik említésére olyan elevenen látta maga előtt Davidet, hogyszinte beleszédült. Az egyik pillanatban még jól volt, a következőben összecsaptakfölötte a gyász hullámai. Bármi kiválthatta ezeket a hirtelen hangulatváltozásokat– beszélgetés a múltról, valamilyen zene, a frissen vágott f ű szaga, vagy nyáriestéken a szabad tűzön sülő hús illata. Tulajdonképpen egyre ritkábban fordultelő, de olyankor Maggie teljesen elveszítette a fejét.

Megkereste a kórlapokat, fogta a kabátját meg slusszkulcsot, és lesietett alépcsőn a hátsó bejárathoz. Így elkerülhette, hogy összefusson valamelyikasszisztensnővel vagy beteggel.

Először egy fiatal, kisgyerekes anyát látogatott meg, aki Millbury másikvégében, a parti őrség régi házában lakott. A következő beteg az egyik környező faluban élt. A idős hölgy súlyos csontritkulás miatt ágyban feküdt, és akut

tüdővizenyő lépett fel nála.Visszafelé Millburybe Maggie elhajtott egy ház mellett, ahol a kapuban egyasztalra állított vödörben dáliák és krizantémok pompáztak. Egy hirtelenindíttatásnak engedve megállt, elvett egy csokrot, és a pénzt az odakészítettedénybe tette.

Innen csak öt percre volt a St. Peter és St. Paul templom, ahol az esküvőjüket tartották, a gyerekeket keresztelték, és ahol Davidet eltemették. Maggie leparkolta keskeny utcában a borostyánnal befuttatott temetőfal mellett. Fogta a virágot,és belépett a kapun. Napsugarak és árnyékok játszottak az út kőlapjain, amelyek arégi, mohával benőtt sírok közt a temető templom mögött húzódó részéhez

vezettek. A sírkövek itt újak voltak – fekete gránitból vagy márványozott, barnakőből készültek.

David sírja a sor végén egy tiszafa mellett emelkedett, épp odasütött a nap.Egy csokor fonnyadt margaréta kókadozott egy edényben a fekete, aranybetűs sírkő alatt. Még Jessica hozta David születésnapjára.

Maggie kidobta a hervadt virágokat, és a templomfalnál lévő vízcsapból frissvizet töltött az edénybe. Azután letérdelt a fűbe a sír mellé, és ízlésesenelrendezte a sötétpiros dáliákat meg az aranysárga krizantémokat.

A temetőben néma csönd uralkodott, csak a méhek zümmögése vagy az útonidőnként elhaladó autók zaja hallatszott. David temetésén a mostanihoz

hasonlóan meleg, napos idő volt. A templomot körülölelő sárga és rozsdavöröslevelű fák élesen kirajzolódtak a sötétkék ég hátterében. Maggie egyébként alig


18/80


emlékezett arra a napra, csak gépiesen tette, amit kellett. David halálát követően Sam kezébe vette a rendelő ügyeinek intézését. Szinte hihetetlen, hogy azóta máregy év telt el, noha Maggie néha úgy érezte, ez volt élete leghosszabb éslegnehezebb időszaka.

Tulajdonképpen olyan volt, mintha már két éve elveszítette volna Davidet,mivel a férfi élete utolsó évében, miközben a rákkal harcolt, amely végül islegyőzte, csak árnyéka volt egykori önmagának. Maggie érezte, hogy mindenegyes nappal egy kicsit távolabb kerül tőle. Akkoriban úgy gondolta, hogyfelkészült a férje halálára, mégis nagyon megrendült, amikor az bekövetkezett. Agyerekek miatt erősnek kellett lennie, és a munkája bizonyos fokig feledtette velea gyászt. Ám tulajdonképpen Sam volt az, aki ezen a nehéz időszakon átsegítette.Neki nyugodtan dühönghetett a sors igazságtalansága miatt, de szomorkodhatottis mellette. És amikor úgy tűnt, hogy nem bírja erővel, Sam segített a munkájábanvagy a gyerekek körüli teendőkben.

Maggie érezte, hogy lassan sikerül feldolgoznia a szörnyű csapást. Itt az ideje,hogy összeragassza élete cserépdarabkáit, és gondoljon a jövőre. Miután az utolsószál virágot is betette a vázába, leült a sarkára, és szemügyre vette a csokrot.Biztos, hogy tetszene Davidnek. A krizantém volt a kedvenc virága: szívós éserőteljes, mondogatta. Akárcsak ő maga, gondolta Maggie. Felállt, és a szemébeszökő könnyek fátyolán át nézte David végső nyughelyét. Azután elindult, és egyutolsó pillantást vetve a színes virágokkal díszített néma sírra, kilépett a temető kapuján.

– Egészséges, mint a makk. – Maggie felegyenesedett, és a nyaka köré

kanyarította a sztetoszkópot. – Van valami, amit tudnom kell, mielőtt a régiháziorvosa elküldi a kórlapját? – Fiona a rendelési idő előtt jelentkezett avizsgálatra. – Esetleg valamilyen allergia?

– Szénanáthám van, de ez ebben az évszakban nem okoz gondot. És amikormég szedtem a fogamzásgátlót, néha migrénes rohamaim voltak.

– Már nem szedi? – pillantott fel Maggie a jegyzeteiből. Fiona a fejét rázta.– Körülbelül egy éve lett vége a kapcsolatomnak, és a szakítás után

feleslegesnek tartottam, hogy gyógyszerrel terheljem a szervezetemet.– Okos döntés. Tehát most senki sincs az életében?

– Nincs. Szabad vagyok, és élvezem. Persze, ha jönne az igazi... De egyelőre még a kollégáim szerteágazó kapcsolatrendszerét próbálom átlátni.

– Figyelmeztettem, hogy nem lesz könnyű dolga – nevetett Maggie.– Időközben azért néhány dolgot kiderítettem. Az ember könnyen kerül kínos

helyzetbe, ha nem tudja, ki kivel van, vagy volt együtt.– Ha nem biztos valamiben, nyugodtan kérdezze csak meg!– Köszönöm. – Fiona bólintott, aztán hozzátette: – Ha már említette... lenne

valami...Maggie felnézett a számítógép képernyőjéről. – Igen?

Fiona habozott.– Maga és Neville doktor...


19/80


– Mi van velünk? – szaladt ráncba Maggie homloka.– Azon tűnődtem, vajon... – Elhallgatott. – Együtt vannak? – bökte ki végül.– Te jó ég, dehogy! – kiáltotta Maggie.– Elnézést, valószínűleg elhamarkodottan következtettem. Tudom, hogy a

férjét elveszítette, és Neville doktor meg maga...– Jó barátok vagyunk, de semmi több – felelte higgadtan Maggie.– Vagy úgy. – Fiona bólintott. – Sajnálom. De nemcsak én gondoltam így... A

többiekben is felmerült...– Akkor őket is felvilágosíthatja a tévedésükről – vágott közbe Maggie.– Igen. – Fiona elmosolyodott. – Azért nem vegye rossz néven tőlük! Az

emberek szívesen találgatnak, jóllehet többnyire Jonnal kapcsolatban. El kellismerni, hogy hihetetlenül jóképű férfi.

– Tagadhatatlan – bólintott Maggie. – De felesleges közölnie vele, mert Jonpontosan tudja.

– Nem Jonról beszéltem, hanem Neville doktorról.– Ó!Maggie-nek elakadt a szava.– Nem is értem, miért van még mindig egyedül – folytatta Fiona. – Úgy látszik,

ezen a szigeten vakok a nők. – Talán nem akar új kapcsolatot.– Úgy érti, hogy aki egyszer megégette magát, az fél a tűztől? – vonta fel Fiona

a szemöldökét. – Tapasztalataim szerint a nők kedvelik az ilyen nehéz eseteket.– Lehetséges.

Maggie nyugtalanul nézett a távozó Fiona után. Furcsa érzéseket keltett benneez a beszélgetés. Számítania kellett volna rá, hogy megindul a szóbeszéd akollégák között vele és Sammel kapcsolatban. Elvégre nagyon sok időt töltenekegyütt. De hát neki ő a legjobb barátja, és már egy örökkévalóság óta ismeri.Annak idején négyesben is gyakran találkoztak és szerveztek közös programokata gyerekekkel. Tulajdonképpen magától értetődő, hogy keresik egymástársaságát.

Talán mindketten a múltba kapaszkodunk, gondolta Maggie. Az viszont biztos,hogy nem táplálunk egymás iránt romantikus érzéseket. Az asszony úgy vélte,hogy a szerelemben mindig kell valami titokzatosság. Sam és ő már sok mindent

végigcsináltak együtt, megosztották egymással a gyászt és fájdalmat, s már semmiújat sem fedezhetnek fel a másikban. A berregő hangja riasztotta fel atöprengéséből. Maggie megnyomta a gombot.

– Igen, Jackie? Mi az?– Kaptunk egy sürgős hívást. Alison Scott már megint vérzik.– Mennyi idős terhes?– Tizenegy hetes. Mondtam neki, hogy feküdjön le, és polcolja fel a lábát.– Közölje vele, hogy mindjárt ott leszek! Van vele valaki?– Igen, a férje. Ő telefonált.– Rendben, köszönöm – felelte Maggie.

Alison és Rory a tengerparti út mellett egy farmon élt. Többszöri vetélés utánAlison most ismét gyereket várt.


20/80


A mezőgazdaságban mutatkozó értékesítési nehézségek miatt Rory nemrégeladta a fejősteheneit, és helyette repcét meg lent vetett. Ezenkívül a fiatalházaspár kialakított a régi farmházban egy falatozót, ahol Rory vezette a konyhát,míg Alison a pajtában befőttet, savanyúságot és száraz virágot árult.

Amikor Maggie megérkezett, több autó parkolt az udvaron. Egy középkorúházaspár épp akkor lépett ki a házból, és az elfogyasztott reggelit dicsérte.

– Bőséges a választék – mondta az asszony. – Grapefruit, müzli, tojás, sonka,kolbász, gomba, paradicsom...

– És házi kenyér – egészítette ki a férje.– Igen, és végül pirítós narancslekvárral.Maggie elmosolyodott.– Összefut a számban a nyál. – Ebben pillanatban Rory tűnt fel az ajtóban. – Jó

napot! – fordult feléje az asszony.– Jó napot, doktornő! A vendégek már a kocsi csomagtartójában pakoltak, de most a férfi

meghökkenve kiegyenesedett.– Doktornő? – Igen – felelte szívélyesen Maggie. – Élvezzék a nyaralást, de vigyázzanak a

koleszterinszintjükre! – tette hozzá tréfásan, majd követte Roryt a házba.– Jó, hogy nem volt itt, amikor reggeliztek – szólt hátra a férfi a válla fölött,

miközben megindult felfelé a lépcsőn. – Valószínűleg igaza van – felelte szárazon Maggie. – Hogy van Alison?– Pihen.

Rory végigment a keskeny folyósón, majd kinyitott egy ajtót.– Alison, drágám – mondta kedvesen. – Megérkezett Maggie. – Előreengedte adoktornőt. Lentről hangok szűrődtek fel. – Valószínűleg a többi vendég is indulnikészül – dörmögte a férfi.

– Csak menjen le hozzájuk nyugodtan! – nógatta Maggie.Alison ágyban feküdt, a lába alatt párnák. Soványnak és fáradtnak látszott, a

szeme kivörösödött.– Jó napot! – üdvözölte a doktornő, és letette az orvosi táskáját az egyik

székre.– Jaj, Maggie! – sírta el magát Alison. – Megint elmegy a gyerek.

– Ne gondoljon mindjárt a legrosszabbra! – Maggie leült az ágy szélére, ésmegfogta a fiatalasszony kezét. – Mondja el, mi történt!

– A szokásos. – Alison megtörölte a szemét, és kifújta az orrát. – Amikorfelkeltem, már fájt a hátam, és a fürdőszobában észrevettem, hogy vérzek. Nemakarom elveszíteni ezt a babát is! Egész sokáig kihúztam, és már kezdtemreménykedni, hogy ezúttal sikerül.

– Reméljük, hogy így lesz – csitította Maggie. – Most először is megvizsgálom.Miután végzett, kezet mosott a szoba Sarkában lévő mosdónál.– Pillanatnyilag nem olyan nagy a baj – jelentette ki. – Ha sokat pihen, jók az

esélyei. De szigorú ágynyugalomra van szüksége.

– Megígérem, hogy feküdni fogok.


21/80


– A földszintre sem mehet le, hogy segédkezzen a konyhán, vagy bármi mástcsináljon.

– Nem, semmi esetre sem. Felvettük Mrs. Higgset, majd ő segít Rorynak. Aszárazvirágok meg várhatnak egy ideig. – Kérdőn Maggie-re nézett. – Nem kell

kórházba mennem?– Pillanatnyilag nem. De a biztonság kedvéért adok egy injekciót. – A doktornő

beadta az injekciót, majd becsukta az orvosi táskáját. – Pár nap múlva kellenecsináltatnia egy ultrahangos vizsgálatot. Most azonban az a legfontosabb, hogykímélje magát. Hamarosan újra benézek, de ha nyugtalanítja valami, azonnaltelefonáljon, rendben?

– Igen. És köszönöm.Maggie lement a konyhába, és ott találta Roryt, valamint Mrs. Higgset.

Mindketten aggódva pillantottak rá.– Hogy van szegény kis báránykám? – kérdezte Mrs. Higgs.– Pihen – felelte Maggie. – A lelkére kötöttem, hogy a következő pár napban

szigorúan feküdnie kell.Miután Mrs. Higgs a takarítóeszközökkel a kezében elhagyta a konyhát,

Maggie Roryhoz fordult.– Jól van a baba? – kérdezte szorongva a férfi.– Remélem, igen. Adtam Alisonnak egy injekciót, az segíteni fog. De csakugyan

pihennie kell. Azt hiszem, megértette, mennyire fontos, hogy betartsa azutasításaimat, de azért maga ne tévessze szem elől! Nem szabad leszaladnia alépcsőn, ha hirtelen eszébe jut valami elintéznivaló.

– Rendben, de biztos vagyok benne, hogy nagyon fog vigyázni. Rettenetesenvágyunk erre a gyerekre.– Tudom. – Maggie megnyugtatóan a férfi karjára tette a kezét. – És mindent

megteszünk, hogy ezúttal ne történjen semmi baj.Elbúcsúzott, majd sietve kocsiba ült, és visszahajtott a rendelőbe. A váróterem

addigra zsúfolásig megtelt betegekkel, a gyerekek nyűgösködtek, és a felnőttek iskezdték elveszíteni a türelmüket.

Maggie elszántan kihúzta magát, és munkához látott.


22/80


4. FEJEZET

Sam körülnézett a konyhában, és azon töprengett, vajon mit felejtett el.Beszerezte Emma és Richard minden kedves ételét és italát, a kólától a chipsen, acsirkeérméken és a nudlin át egészen a fagylaltig.

A válását követően gyakran volt ügyeletes éjszaka vagy a hétvégéken, ezértcsak ritkán jöhettek hozzá a gyerekek. Ám amióta a szigeten kialakult a közösügyeleti rendszer, mindenkinek egyszerűbb lett az élete. Sam szerette a gyerekeit,és bántotta, hogy nem vehet részt jobban az életükben. Tulajdonképpen eztsokkal jobban fájlalta, mint hogy el kellett válnia Claire-től.

Miután Luke Tyler elhagyta az első feleségét, mondván, hogy még mindigClaire-t szereti, Sam és Claire között mindennapossá váltak a veszekedések. Tyler

lépése megadta a kegyelemdöfést a házasságuknak.Amikor Claire elhagyta Samet, Richard nyolc–, Emma pedig ötéves volt. A férfi

beleegyezett a válásba, amelynek kimondása után egy hónappal Claire és LukeTyler összeházasodott. Ebben a nehéz időszakban Samnek egyedül a munka,valamint a Maggie-hez és Davidhez fűződő barátsága segített. Amikor már kezdettújra egyenesbe jönni az élete, Davidnél megállapították a rákot. Most Samen volt asor, hogy támaszt nyújtson a barátainak.

A kocsiajtó csapódása felrezzentette gondolataiból. Mire kiért az előszobába, Emma már beviharzott az ajtón.

– Szia, apa! – kiáltotta. – Hogy vagy?

– Jól, édesem. – Sam magához szorította a kislányt. – És te? Hadd nézzelek! – Figyelmesen szemügyre vette Emmát, aki fekete nadrágot, csíkos pulóvert, feketebársonykalapot és csizmát viselt. Sötét hajával és barna szemével az apjárahasonlított, míg Richard, aki időközben szintén belépett az előszobába, világosbőrével és szürke szemével az anyjára ütött. – Jól nézel ki – állapította meg Sam,és csókot nyomott, a kislány orrára.

Azután kitárta a karját Richard felé. A fiú egy kicsit habozott, de aztánboldogan hozzásimult.

Sam gombócot érzett a torkában, amikor újra elengedte a gyerekeit. Felnézett,és megpillantotta az ajtóban álló Claire-t. Mögötte, a kapu előtt ott csillogott-villogott egy tűzpiros cabrio. A tökéletes frizurájú, elegánsan öltözött asszonyközönyösen állta a tekintetét. Sam torkából eltűnt a gombóc.

– Szia! Hogy vagy?– Sietek. Ebédre vendégeket várunk.– Akkor nem is tartóztatlak. Holnap én vigyem haza a gyerekeket?Claire bólintott.– Hat felé jó lesz?– Rendben.A gyerekekkel együtt a kapuig kísérték az asszonyt. Már duruzsolt a motor,

amikor Claire leengedte a kocsi ablakát.– Sziasztok, édeseim! – kiáltotta.


23/80


– Szia, mami!Az asszony intett karcsú, napbarnított kezével, és már ott sem volt.– Mit csinálunk ma? – kérdezte izgatottan Emma, amikor visszamentek a

házba.

– Használhatom a számítógépedet? – kérdezte Richard.– Nemsokára átjön Maggie Jessicával és Williammel – közölte Sam.– Szuper! – kiáltotta Emma. – Kirándulunk valahová? Hozzák a kutyákat is?– Igen – felelte nevetve az apja. – Gondoltuk, talán sétálunk egyet a dombokon,

utána pedig piknikezünk a tengerparton.– Klassz – lelkendezett Emma.– Neked is megfelel? – simogatta meg Sam a fia haját.Richard bólintott.– De addig számítógépezhetek?– Persze.– Kösz. – A fiú szünetet tartott, majd hozzáfűzte: – Szeretem Maggie-t. Wills

néha idegesít egy kicsit, de Maggie kedves.Sokáig tartott, amíg felértek a legmagasabb pontra, de a kilátás kárpótolta

őket a fáradságért. A gyerekek a kutyákkal szaladgáltak és bolondoztak. Maggie ésSam viszont megállt, hogy újra lélegzethez jusson, és hogy gyönyörködjön apanorámában. Alattuk lankás dombok terültek el; a buja zöld mezők és amezőgazdasági területek egészen a távoli tengerparti sziklákig nyúltak. Mögöttükhúzódott a végtelen, kobaltkék tenger, amely a párás szemhatáron egybeolvadt azéggel. Balról Blackgang Chine sziklái látszottak, míg a másik irányban Freshwater

Bay fölött meredek, hófehér mészkőfal tört a magasba.– Szerencsések vagyunk, hogy itt élhetünk – jegyezte meg Maggie, miközben akezével beárnyékolta a szemét.

– Igen – bólintott Sam. – Nem tudom elképzelni, hogy valaki elköltözzöninnen, ha egyszer itt lakott.

– Sosem gondoltál arra, hogy visszatérj a szárazföldre?Maggie oldalról a férfira sandított. Remekül festett a farmernadrágban és a

gyapjú kabátban. A haja a széltől még kócosabb volt, mint máskor.Sam a fejét rázta.– Nem, soha. Miért is tenném? Elvégre minden ideköt, a gyerekeim, a

munkám. Nem is beszélve a legjobb barátomról. – A férfi szünetet tartott. – És te?– Én? – nézett rá megrökönyödve Maggie. – Hogy érted?– Sosem gondoltál rá, hogy elköltözz innen?– Te jó ég, dehogy! Itt vannak a gyökereim meg minden, ami számít. Ráadásul

ha egyszer elmennék, sosem jönnék vissza, mert félnék a fájdalmas emlékektől. Ittmegtanulok együtt élni a múlttal.

– Le a kalappal előtted – jegyezte meg halkan Sam.– Olykor-olykor még vannak rossz pillanataim – vetette közbe Maggie.– Érthető... – De úgy érzem, egyre ritkábban.

– És mi van a gyerekekkel? – Sam megfordult, és figyelte a fenyőerdőben akutyákkal hancúrozó gyerekeket.


24/80


– Sokkal jobban vannak. Willsnek megszűntek az éjszakai rémálmai, és Jessicaújra képes beszélni Davidről. Azt hiszem, rálépett a gyógyulás útjára.

– Örülök neki.Elindultak egymás mellett az egyenetlen, köves ösvényen.

– És te? – kérdezte egy kis idő múlva Maggie. – Túl vagy rajta?Sam rögtön tudta, Maggie mire céloz, noha ez a téma csak ritkán került szóba

köztük.– Azt hiszem, igen. Muszáj, különben a múlt rabjai maradunk. Most már

tárgyilagosan, higgadtan tudok Claire-re nézni. Például ma reggel is, amikorelhozta a gyerekeket. Mintha egy idegennel találkoztam volna, nem pedig azzal aszeméllyel, akivel valaha együtt éltem.

– Biztos, hogy előbb vagy utóbb találkozol az igazival. Valahol van valaki, akiterád vár.

– Talán. – Sam vállat vont, és pár percig hallgattak. – De ugyanez igaz rád is – szólalt meg egy kis idő múlva.

– Kétlem – rázta meg a fejét Maggie.– De hiszen még fiatal vagy.– Ennek ellenére. – Az asszony szorosabban összehúzta magán a kabátot,

amikor a szél belekapott a hajába. – Valahogy nem tudom elképzelni – folytatta. – David és én a születésünk óta ismertük egymást. Már az óvodában is együttjátszottunk, egyszerre kezdtük el az iskolát, és együtt mentünk gimnáziumba.Magától értetődő volt, hogy összeházasodunk. Mással egyszerűen nem éreztemjól magam.

– Egy új kapcsolat természetesen más lenne – vélekedett Sam. – De ez nemjelenti, hogy rosszabb. Szerintem David sem akarná, hogy a hátralévő éveidetmagányosan töltsd.

– Miért lennék magányos? Elvégre itt vannak gyerekeim.– Most még igen, de meddig? A gyerekeknek a saját életüket kell élniük, és egy

nap majd elmennek.– Gondolod, addigra olyan öreg leszek, hogy a kutya sem fog rám nézni? –

húzta el a száját fanyar félmosolyra Maggie.– Nem, természetesen nem – tiltakozott Sam. – De gondolnod kell magadra is.– Épp te beszélsz! Mióta vagy egyedül? Három éve?

– Négy.– Na látod. És ez alatt az idő alatt hány nővel randevúztál?– Kettővel. – Tényleg? – nézett rá meghökkenve Maggie. – Nem is mesélted.– Mert nem volt fontos. – Sam zavartnak tűnt. – Jobban mondva mindegyik

kész katasztrófának bizonyult. Nem a nők, hanem a kapcsolat.Nevettek. A kutyák elrohantak mellettük, nyomukban a gyerekekkel. A

keskeny, köves ösvény egyenesen a tengerparti útig vezetett, azután a földeken áta sziklákig, és végül le a partra. A kutyák végig előttük loholtak.

Apály volt. A vizes homokot tengeri moszatok borították, és itt-ott néhány

hordalékfa is hevert. Magason fölöttük sirályok köröztek, és hangosan rikoltoztak.


25/80


A tengerből kiálló sziklákon kormoránok gubbasztottak, és várták a megfelelő pillanatot, hogy alábukjanak a hullámokba.

– A sziklák alatt fogunk piknikezni – jelentette ki Sam.Megindultak a kemény, nedves homokon egy védett hely felé, ahol a szirtek

alatt körkörösen elrendezett kövek sorakoztak.– Farkaséhes vagyok – elégedetlenkedett William. – Mikor eszünk már?– Te mindig farkaséhes vagy – vágott vissza gonoszkodva Jessica.– Én is éhes vagyok – jelentette ki Richard, és letörölt a szemüvegéről pár

vízcseppet.– Én is – csatlakozott mosolyogva Sam az előtte szólókhoz. – Biztosan a friss

levegő miatt. Gyere, Wills, fussunk versenyt a kövekig!Maggie és a lányok nézték, ahogy Sam, a fiúk és a kutyák végigszaladtak a

parton. Jó volt látni, hogy mindannyian jókedvűek. Maggie a víz felé fordult,kitárta a karját, és teleszívta a tüdejét friss, tengeri levegővel. Aztán érezte, hogyvalaki a kabátja ujját rángatja. Emma volt az.

– Nagyon jó itt – mondta a kislány, és nagyot sóhajtott. Arca a fekete kalapalatt kipirult, a szeme fénylett. – Mi sosem megyünk sétálni.

– Miért nem? – kérdezte Jessica.– A mama nem szeret lemenni a partra – felelte Emma. – Luke-nak pedig

rengeteg a dolga.– De van saját pónid, ugye?Jessica hangjában irigység csengett, és Maggie gyors pillantást vetett a

lányára.

Emma bólintott.– Igen. – Megint sóhajtott. – Szeretem Mr. Snow-t, de néha azt kívánom,bárcsak a mama és Luke jobban ráérne.

– Tulajdonképpen mit csinál a mamád? – kérdezte Jessica.– Nem tudom pontosan – felelte Emma. – Folyton fogadásokra jár, meg

bevásárolni. Azt hiszem, segít Luke-nak az üzletben.– Neked is rengeteg a dolgod, ugye, anya?– Bizony – ismerte el Maggie.– De ti ennek ellenére kirándulni meg piknikezni jártok – mondta sóvárogva

Emma.

– Gyertek! – szólt rá Maggie a lányokra. – Menjünk, és térítsük észre a fiúkat ésa kutyákat, különben sohasem eszünk.

Mindannyian hátizsákot cipeltek, amelyek tömve voltak szendviccsel,chipsszel, csokoládés keksszel és gyümölccsel. Ezenkívül mindegyik hátizsákbanvolt egy üveg narancslé vagy kóla.

Letelepedtek egy sziklák által védett száraz, homokos helyre, és falatoznikezdtek.

Maggie ráébredt, hogy ő is farkaséhes. David halála után sokáig alig voltétvágya, és mindenki sopánkodott, milyen sovány. De most a tengerparton ülveSammel és a gyerekekkel hirtelen tökéletesen boldognak és kiegyensúlyozottnak

érezte magát.Körülnézett, és azon tűnődött, vajon a többiek is így vannak-e ezzel.


26/80


William átszellemült képpel rágcsált egy karamellás csokit. Emma aszendvicse maradékát odaadta Rexnek, a spánielnek, miközben Galaxy lihegveelnyúlt a homokon. A máskülönben sápadt Richard most kipirult arccal ült azegyik sziklán, és a tengert bámulta. Jessica egy kicsit távolabb kagylókat és

köveket gyűjtött, pedig többnyire méltóságán alulinak tartotta az ilyenfoglalatosságot.

Sam egy hosszú, lapos kövön feküdt, a feje alatt a hátizsák. Lehunyta a szemét,és úgy pihent. Maggie-nek eszébe jutottak Fiona szavai, és alaposabbanszemügyre vette a férfit.

Klasszikus értelemben véve nem volt szép arca. A termete egy kissé zömök, éssötét haja már őszül a halántékán. Az orra enyhén ívelt, az álla határozott. Maggietapasztalatból tudta, hogy a mosolyával képes a legjegesebb hangulatot is oldani.

Mintha a férfi megérezte volna a tekintetét, kinyitotta a szemét, és feléjefordította az arcát. Azután felkönyökölt.

– Mi a baj?– Semmi.– Furcsán néztél, mintha még sosem láttál volna.Maggie felnevetett.– Csak arra gondoltam, milyen nehéz leírni valakit, akit jól ismerünk.– Valószínűleg igazad van. – Sam rövid szünet után hozzátette: – Hogyan írnál

le?– Hm. – Maggie oldalt hajtotta a fejét, és bíráló szemmel méregette a férfit. –

Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy köpcös vagy...

Sam méltatlankodva felkiáltott, és talpra ugrott. Maggie ügyesen kikerülte, éshozzáfűzte: – És őszülsz... – Na, várj csak!A gyerekek legnagyobb örömére Sam megjátszott felháborodással Maggie

után vetette magát, aki nevetve menekült előle. A szél belekapott a hajába, a sóslevegő égette a bőrét, és ő újra úgy érezte magát, mint egy kamaszlány. Samhamarosan utolérte. Maggie lihegve és nevetve felemelte a kezét.

– Visszavonod? – kérdezte Sam, miközben az asszony megfordult, és gyorsanmászni kezdett felfelé a sziklán. Aztán körülnézett, és rájött, hogy csapdába esett.

– Tehát?– Igen, igen, visszavonom – zihálta Maggie.– Akkor gyere le! – monda Sam, és a karját keresztbefonva nézett fel rá.– Hazamegyünk végre? – csendült fel váratlanul Jessica hangja, aki követte

őket, és unott arccal bámulta a felnőttek féktelen jókedvét.– Haza? – Sam a kislány felé fordult. – Semmiképpen. Még nem is teniszeztünk.– Hogyan teniszezhetnénk? – kérdezte megvetően Jessica. – Labda és ütő

nélkül?– És ez mi? – Sam előhúzott a zsebéből egy labdát. – Egy kicsit arrébb láttam

hordalékfákat, amelyek kitűnően alkalmazhatók ütőnek.

– És a csapatok? – kérdezte Jessica némi érdeklődéssel a hangjában.– Javaslom, hogy a fiúk a lányok ellen – mondta Sam.


27/80


– Rendben. – Jessica bólintott. – Gyere már, anya! Meg kell mutatnunk afiúknak, hogyan kell játszani. Azzal megfordult, és sietség nélkül elindult vissza atöbbiek felé.

– Sam! – kiáltotta Maggie.

– Igen?– Nem tudok lejönni.– Tényleg? – A férfi vigyorogva felvonta a szemöldökét. Azután feltette az

egyik lábát a sziklára, hogy megtámaszkodjon, és kitárta a karját. – Gyere!Amikor Maggie megfogta a férfi meleg és erős kezét, elszállt minden félelme.

Ugrott, Sam elkapta, de közben majdnem elveszítette az egyensúlyát.– Köszönöm.Egy percre Maggie Samhez simult. Erősnek és megnyugtatónak érezte a

közelségét, és a pulóverén keresztül hallotta a szívdobogását. Már régen nemölelte férfi. Elfeledettnek hitt érzések ébredtek benne. Pár másodpercigmozdulatlanul állt, azután megpróbált kibontakozni Sam karjaiból, de a férfi nemengedte.

Egy kicsit eltartotta magától, és a szemébe nézett.– Maggie – suttogta.Tekintete zavarba hozta az asszonyt. Maggie szíve hirtelen őrült iramban

kalapálni kezdett.– Nem szabad. – Úgy érezte, meg kell törnie a varázst. – A gyerekek... – A part

felé pillantott.Sam halk sóhajjal elengedte, és némán visszaballagtak a többiekhez.

A férfi közeledési kísérlete nagyon meglepte Maggie-t. Eddig egy szóval semcélzott rá, hogy barátságnál többet érezne iránta. Az asszony a játék közben azontűnődött, hogy az imént történtek vajon befolyással lesznek-e a kapcsolatukra.Sam barátsága nagyon sokat jelentett neki, és semmi esetre sem szerette volnaelveszíteni.

A gyerekek egyre jobban belemelegedtek a játékba. Még az egyébként olyvisszafogott Jessica is lelkesen szaladgált ide-oda a nedves homokon, hosszú,szőke haja röpködött a szélben. A gyerekek kiáltozása összekeveredett a sirályokrikoltozásával. Addig játszottak, amíg az árnyékok meg nem nyúltak. A lányokvonakodva beismerték, hogy a fiúk voltak a jobbak.

– Legközelebb mi győzünk – zihálta Emma, és a homokra rogyva kapkodottlevegő után. – Ugye, Maggie?

– Persze – bólintott az asszony.– Azt hiszem, ideje hazamenni – vélekedett Sam.– Azt mondtad, hogy spagetti lesz vacsorára, ugye? – kérdezte felcsillanó

szemmel William.– Bizony. Mindenki kapja fel a hátizsákját, és indulás! Kezd hűvösödni.

Richard, vedd fel a kabátodat!– Melegem van – tiltakozott a fiú.– Pontosan ezért kell felvenned, mert megizzadtál, és így könnyen

megfázhatsz – magyarázta Sam. – Maggie, minden rendben?A tekintetük találkozott.


28/80


– Hogyne – felelte az asszony, és elfordította a fejét.Fáradtan, de jókedvűen libasorban megindultak a meredek, sziklás ösvényen,

miközben a kutyák kimerülten poroszkáltak mögöttük. Megérkezett a dagály, egyszélroham felkorbácsolta a hullámokat, és a sziklákra szórta a homokot azon a

helyen, ahol nemrég még ettek. A tengerpartra árnyék borult, komornak éselhagyatottnak látszott. A nap hamarosan lebukott a sziklák mögött, és erősen szürkült. Maggie fázósan felhúzta a dzsekije cipzárját.


29/80


5. FEJEZET

Maggie a recepciónál állt, és a kórlapokat nézegette, amikor Aimee Barnes, azegyik ápolónő belépett.– Örülök, hogy újra látom – üdvözölte Maggie. – Hogy van a keze?Már csak egy kötés utalt arra, hogy a nővérnek nemrég eltört a csuklója.– Köszönöm, sokkal jobban – mosolyodott el fáradtan Aimee. – Én is örülök,

hogy ismét itt lehetek.– Ugye még nem is találkozott Fionával? – Maggie bemutatta egymásnak a két

nőt. Miután Aimee elindult a kezelő felé, felbukkant Jon Turner.– Jó reggelt! Hogy telt a hétvége? – kérdezte Maggie.

– Egész jól – mosolyodott el a férfi. – És neked?– Csodásan. – Maggie bólintott, majd az egyik asszisztensnőhöz fordult. –

Lenne olyan kedves, és beküldené az első beteget, Jackie?– Előtte válthatnánk pár szót, doktornő? – Természetesen. Jöjjön csak! – A rendelőbe belépve Maggie letette az orvosi

táskáját. – Miről van szó?– Nem tetszik a kartonok újfajta elrendezésére tett javaslat – közölte kerek

perec Jackie.Maggie homloka ráncba szaladt.– Ezt nem inkább Fionával kellene megbeszélnie?

– Csakhogy pontosan ő javasolta ezt a rendszert – háborgott Jackie. – Hónapokhosszú munkája volt, míg elrendeztem a kartonokat. Most beállít ide valaki, ésmindent meg akar változtatni.

– Többé-kevésbé szabad kezet adtunk Fionának az irodai munkát illetően. – Akkor rám már semmi szükség? – fakadt ki Jackie, és látszott, hogy mindjárt

elsírja magát.– Szó sincs róla – csitította Maggie. – De ezt alaposabban meg kellene beszélni

minden érintettel. Majd gondom lesz rá.– Köszönöm.– Nyomja még valami a szívét? – kérdezte Maggie, mivel Jackie semmi jelét

nem adta, hogy távozni készülne.– Neville doktorral minden rendben?Maggie megrökönyödve pillantott rá.– Gondolom, igen. Miért?– Még nincs itt, és nem szokott késni.– Talán beteghez ment.– Lehetséges. – Jackie az ajtóhoz lépett, és még hozzátette: – De ugye jól van?

Elvégre egyedül él, és... Senki sem venné észre, ha beteg lenne, vagy történne velevalami.

– A hétvégén mindenesetre még jól volt – szögezte le Maggie. – Agyerekeinkkel együtt kirándultunk.


30/80


– Tényleg? – kerekedett el Jackie szeme. – Jó lehetett.– Jó is volt. Ha nincs más mondanivalója, akkor talán elkezdhetnénk a

rendelést? – kérdezte Maggie árnyalatnyi türelmetlenséggel a hangjában.– Hogyne. Máris küldöm az első beteget. – Jackie sokatmondó mosollyal

távozott.Maggie felsóhajtott, levette a kabátját, és az ajtón lévő fogasra akasztotta.

Fionának láthatóan igaza van, a munkatársait foglalkoztatja Samhez fűződő kapcsolata. Tenni kell valamit, hogy megállítsa a pletykát. És tekintve a hétvégéntörténteket, minél hamarabb, annál jobb, mert mintha maga Sam is tévedésbenlenne.

Jóllehet a kurta közjáték után a férfi ugyanúgy viselkedett, mint korábban.Ami őt illeti, soha még csak fel sem merült benne, hogy a barátságnál több is lehetközöttük. Nem, mintha visszataszítónak találná Samet, de annak idejénmindkettőjüknek volt házastársa, és ez a kérdés fel sem merülhetett.

Ám most, hogy minden megváltozott, Maggie már nem volt biztos azérzéseiben. Egyrészt úgy látta, hogy David halála után még korai lenne újkapcsolatba bonyolódnia. Másrészt megijesztették azok a heves érzések,amelyeket Sam közeledése váltott ki belőle. Ám egyvalamit biztosan tudott, hogymindenképpen szeretné megőrizni ezt a barátságot.

A kopogtatás megakasztotta a gondolataiban. Egy fiatalasszony lépett be egykisfiúval.

– Jó napot, Fran! – mosolyodott el Maggie. – Szia, Tom, hogy vagy?– Köhögök – jelentette komolyan a gyerek. – Folyton köhögök.

– Megfázott – magyarázta az anyja. – És már hetek óta nem tud szabadulniettől a mélyről jövő köhögéstől. – Gyakori nála ez, ugye? – kérdezte Maggie, és a képernyőn feltűnő

feljegyzésekre pillantott.– Igen – bólintott az asszony. – Valahányszor megfázik, utána köhögni kezd.– A légzése sípoló?– Korábban nem tűnt fel, de ezúttal igen. Tegnap vettem észre, amikor a többi

gyerekkel szaladgált.– Meg kell hallgatnom a mellkasodat, Tom. – Maggie felemelte az asztalról a

sztetoszkópot. – Levennéd a kabátodat, és feltűrnéd a pólódat? Igen, így. Egy

kicsit talán hideg lesz, de nem fáj.Maggie belefújt a sztetoszkóp végébe, hogy felmelegítse, mielőtt a kisfiú

mellkasára tette volna.– Csiklandoz – mondta a kisfiú. – Tetszik hallani valamit? – kérdezte aztán

kíváncsian.– Igen – bólintott Maggie. – Hallom a szívdobogásodat, és hallom, ahogy a

hörgőid szörcsögnek.– Én is kipróbálhatom? – kérdezte Tom.– Hogyne. – Maggie a kisfiú fülébe dugta a sztetoszkóp végét, és a mellkasára

helyezte. – Hallasz valamit? – kérdezte.

– Valami tompa zajt.


31/80


– Az a szívverésed – magyarázta a doktornő. – Ez a motor pumpálja az ereidbea vért.

– De szörcsögést nem hallok.– Az egy kicsit halkabb. Szeretném meghallgatni a hátadat is.

Tom megfordult, az anyukája pedig felhúzta a pólóját.– Szörcsög? – kérdezte a kisfiú.– Igen, de csak egy kicsit.Miután Maggie végzett, Tom anyja megigazította a fia ruháját.– Gyanítom, hogy asztmáról lehet szó – mondta végül a doktornő, majd az

asszony rémült arckifejezése láttán sietve hozzátette: – A helyzet nem súlyos, de abiztonság kedvéért felírok Tomnak egy inhalálószert. Meglátjuk, hogyan reagál rá,és akkor tisztább képet kapunk.

– De ha csakugyan asztmáról van szó... Abból nem lehet kigyógyulni, ugye? – kérdezte nyugtalanul Fran. – A barátnőm is asztmás, és állandóan gyógyszert kellszednie.

– Az asztma jól kézben tartható. Az inhalálószer megakadályozza arohamokat. Egyelőre egy hónapon át naponta kétszer használja a sprayt. Azutánszeretném, ha újra eljönnének.

– Rendben van. Köszönjük szépen. – Az asszony átvette a receptet. – Gyere,kisfiam!

– Viszlát, Tom! – búcsúzott Maggie.– Viszontlátásra!Miután anya és fia távozott, Maggie hívni akarta a következő beteget, de aztán

meggondolta magát, és ehelyett beleszólt a telefonba:– Katie, Neville doktor megjött már?– Nem, még nem.– Köszönöm.A készülékre meredt. Hol lehet Sam? Nem jellemző, hogy késve érkezzen a

rendelésre, futott át az agyán. A kagyló után nyúlt, és tárcsázta a férfi otthoniszámát, de csak az üzenetrögzítő jelentkezett. Megpróbálta Sam mobilját is, de kivolt kapcsolva.

Egy kicsit szorongva hátradőlt a székében. Fölöttébb furcsa. Valószínűleg meglátogatott egy beteget, és a vizsgálat elhúzódott. Ám ebben az esetben miért

nem telefonált? Talán a gyerekekkel van valami gond. Eredetileg vasárnap estekellett volna hazavinnie őket, de Claire felhívta Samet, és megkérte, hogy csakhétfő reggel hozza őket, mivel ő és Luke át akart ruccanni a szárazföldre. Samesetleg felajánlotta, hogy ő viszi iskolába a gyerekeket, miután odahazaátöltöztek, és magukhoz vették a tanszereiket. Ez azonban nem magyarázza meg,hogy miért nem telefonált.

Maggie elhessegette a kínzó kérdéseket, és ellátta a két soron következő beteget. Utána megint érdeklődött, de Katie azt a felvilágosítást adta, hogySamnek se híre, se hamva. Tehát ismét a kagyló után nyúlt, és tárcsázta Claireszámát.

Luke Tyler vette fel a telefont.– Itt Maggie Hudson.


32/80


– Ez aztán a meglepetés! Miben segíthetek?– Talán bután hangzik, de látta ma reggel Samet?– Igen, ő hozta haza a gyerekeket.– Gondoltam. És meddig maradt?

– Ezt Claire-től kellene megkérdezni. Talán elveszett?– Hát... nem is tudom.– Egy pillanat, Claire lefeküdt, miután a gyerekek elmentek. Tegnap este

nagyon későn jöttünk haza.A szerencsések megengedhetik maguknak, gondolta Maggie. Várt egy kicsit,

míg Claire álmos hangon beleszólt a kagylóba.– Van valami baj?– Magam sem tudom. Luke mondta, hogy ma reggel Sam vitte haza Emmát és

Richardot.– Igen. A gyerekek felvették az iskolai egyenruhájukat, és Sam felajánlotta,

hogy munkába menet kiteszi őket a sulinál.– Értem.– Még nincs a rendelőben? – Nincs. – Maggie megpróbált a tőle telhető legnyugodtabb hangon beszélni.

Nem akarta, hogy Claire észrevegye, mennyire aggódik.– Innen nem sokkal nyolc óra után ment el. Valószínűleg még beugrott az

egyik betegéhez. Jellemző Samre. Sosem tudtam, mikor jön haza...– Hát igen... Köszönöm, Claire. Elnézést, hogy zavartalak. – Maggie-nek semmi

kedve sem volt Sam hibáiról csevegni.

– Emma mesélte, hogy a hétvégét együtt töltöttétek.– Igen. Nagyon kellemes volt – felelte Maggie. – De most be kell fejeznem, merta rendelés kellős közepén vagyok.

Miután két további beteget ellátott, megcsördült a telefon. Fiona volt az.– Van magánál valaki?– Pillanatnyilag nincs.– Épp most hívott a rendőrség. – A rendőrség...? – Maggie szíve elszorult. – Mit akartak?– Valaki értesítette őket, hogy Sam kocsija a tengerparti úton a szikláknál áll,

és Samet sehol sem látni. Úgy tűnik, otthagyta az autót. Megígérték, hogy

folyamatosan tájékoztatnak... Maggie, még ott van?– Igen, még itt vagyok.– Valószínűleg van valami elfogadható magyarázat a dologra. Azt mondták,

hogy ne nyugtalankodjunk.Ne nyugtalankodjunk! – méltatlankodott Maggie, miközben vadul zakatoló

szívvel lerakta a kagylót. De hát hol lehet Sam? Miért áll a kocsija magárahagyatva a tengerparton? Talán történt vele valami? Azon a szakaszon gyakori abaleset... meg az öngyilkosság is. De nem lehet, hogy Sam...

Maggie hirtelen úgy érezte, mintha egy jéghideg kéz szorítaná össze a szívét.Mihez kezd Sam nélkül, ha történt vele valami? David halála óta ő az életében az

egyetlen ember, akire mindig támaszkodhat. De valójában mit tud Sam lelki


33/80


állapotáról? – töprengett. A válás után teljesen összeomlott, de azóta minthatalpra állt volna.

És ha nem? Talán depressziós, és senki sem vette észre. Segített nekemfeldolgozni a férjem halálát, noha David neki is a legjobb barátja volt. Talán túl

sok volt David elvesztése meg a tönkrement házasság? Ráadásul én vagyok alegjobb barátja. Annyira elfoglaltak volna a saját gondjaim, hogy a másokét észresem vettem? De ha történt valami Sammel, mi lehetett a kiváltó ok? És miért éppmost? Elvégre...

Te jó ég! Maggie rémülten a szája elé kapta a kezét, mert eszébe jutott, hogyvisszautasította Sam közeledését. Ez lehetett az utolsó csepp a pohárban.

Egy fojtott kiáltással felugrott a székről, és kiszaladt a szobából. Nemüldögélhet itt tétlenül. Leszaladt a lépcsőn. Odalent a szokásos hétfő reggeli káoszuralkodott, tolongtak az emberek a betegfelvételnél. Ám Maggie szinte nem islátta őket, mint ahogy Jackie kiáltását sem hallotta meg. Nem tudta ugyan, hogymit tehet, de azonnal oda akart menni, ahol Sam kocsiját látták.

Feltépte a bejárati ajtót, és teljes erőből nekiütközött egy embernek, aki éppbefelé igyekezett.

– Bocsánat! – mentegetőzött Maggie.Az illető megragadta a karját, hogy el ne essen. Az asszony csak ekkor ismerte

fel.– Sam!Úgy meredt rá, mintha kíséretet látna.– Maggie – vigyorodott el a férfi. – Mi történt? Ég a ház?

– Hogy mi történt...? – Az asszony egy kissé kábán megrázta a fejét. Miutánmegállapította, hogy Samnek kutya baja, elfutotta a pulykaméreg. – Hol voltál? – kiáltotta dühösen, és az öklével püfölni kezdte a férfi mellkasát.

– Hé!– Már azt hittem, valami bajod esett. – Maggie szemét elfutották a könnyek. –

Azt gondoltam, hogy meghaltál.– Meghaltam? – hüledezett Sam. – Ezt meg honnan vetted?– Nem érkeztél meg időre... Azután telefonált a rendőrség. Azt mondták,

hogy... hogy látták a kocsidat a szikláknál, de te nem voltál sehol. – Maggie hangjaenyhén hisztérikusan csengett.

– Igen – felelte vidáman Sam. – Ugyanis az öreg Percy North kutyájátkerestem.

– Egy kutyát kerestél? – Maggie nem tudta, hogy sírjon-e, vagy nevessen.– Igencsak kiborultál. – Sam összehúzott szemmel fürkészte az asszonyt. –

Gyere, menjünk be! – Futó pillantást vetett a zsúfolt váróterem felé. Az emberekfeléjük fordultak, és leplezetlen kíváncsisággal bámulták őket. – Jobb lesz, hainkább megkerüljük az épületet.

Átkarolta Maggie vállát, a hátsó bejárathoz vezette, azután fel a rendelőjébe. Az asszony szíve még mindig vadul kalapált, miközben lerogyott az egyik székre.Sam az íróasztal szélére ült, és aggódva figyelte.

– Elmagyaráznád, hogy tulajdonképpen miről van szó? – kérdezte.– Ugyanezt kérdezem én is – vágott vissza Maggie.


34/80


– Méltányolom, hogy aggódsz értem, de amint említettem, csak Percyneksegítettem megkeresni a kutyáját, Nippert.

– Láttad a rendőröket ?– Nem. Miért?

– Miután értesítették őket, hogy a kocsid ott áll elhagyatva a szikláknál, úgytervezték, hogy keresni kezdenek.

– Mindenesetre nem voltak ott, amikor elindultam. Talán fel kellene hívnomőket, hogy ne küldjenek a partra keresőcsapatot – mondta nevetve Sam.

Hirtelen megcsördült a telefon. Fiona volt az.– Maggie, a vonal másik végén a rendőrség. – Sam megérkezett.– Hallottam. Látták az ápolónők. A rendőrtiszt Sammel szeretne beszélni.Maggie szó nélkül átnyújtotta a kagylót a férfinak, aki biztosította a rendőrt,

hogy minden a legnagyobb rendben van, és megköszönte a fáradozását. Miutánbefejezte a beszélgetést az órájára pillantott.

– Észre se vettem, hogy így elszállt az idő – mentegetőzött. – Sajnálom.Telefonálnom kellett volna.

– Pontosan mi történt?– A gyerekeket kiraktam az iskolánál, aztán a régi tengerparti úton

megpillantottam az öreg Percyt. Meglehetősen közel volt a sziklák pereméhez, ésizgatottnak tűnt. Fel-alá szaladgált, és vadul integetett, hogy felhívja magára afigyelmemet. Megálltam, és odamentem hozzá. Elmesélte, hogy a kutyájával aszikláknál sétált. Nipper nyulakat kergetett, és egyszer csak eltűnt. Percy hallotta

a nyüszítését, de nem látta sehol. Keresni kezdtük, és kiderült, hogy a kutya egysziklakiszögelésen beakadt valamilyen ágas-bogas bokorba. Gondoltam,lemászom hozzá, és kiszabadítom.

– Miért nem értesítetted a parti őrséget? – kérdezte Maggie.– Valószínűleg azt kellett volna tennem – ismerte el Sam. – De egyszerűbbnek

látszott, ha én lépek akcióba.– És sikerrel jártál?– Igen – bólintott Sam. – Csakhogy sokkal nehezebb volt, mint gondoltam. A

tegnapi eső után nagyon csúszott a talaj. Ráadásul dagály volt, és a hullámokfelcsaptak a sziklára. – Megvonta a vállát. – De végül is Nipper épen és

egészségesen visszakerült a gazdájához.– Feltétele

Laura MacDonald - Tul a Barátságon

Documents

Transcript of Laura MacDonald - Tul a Barátságon