Kunfehértói a l a u zKunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026...

6
KÖZSÉGI KÖZÉLETI HAVILAP XVIII. évfolyam 10. szám 2012. október Ára: 100 Ft K alauz Kunfehértói Kunfehértói K alauz www.kunfeherto.hu Új rovatunk indult 2012. januárjától, amellyel községünk 60. születésnapjára emlékezünk, „Az elmúlt hatvan évben történt” „Kunfehértó története fotókon” című és a Tájházban lévő ál- landó fotókiállítás anyagának része több olyan fotó, amely a múltat villantja fel. Ilyen az alábbi fotó is, amely a fürdőtó mel- letti kabinoknál készült „Kukucs” címet viselhetné. A képet Burai Istvántól örökölt albumból választottuk és adjuk közre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával Ökokommandó Szeptember 7-én, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szol- gáltató gyermekotthonaiban, így Kunfehértón is megvalósult az ökokommandó névre keresztelt integrációs tevékenység. Az állami gondozott gyermekek programja arról szólt, hogyan vál- toztassanak a környezetükön, szépítsék a települést, ahol élnek, hiszen ők is a falu közösségének tagjai és megtapasztalhassák a „másoknak adni” örömét. (Bővebben a 6. oldalon) Képviselőtestület üléséről Tájékoztató a Kunfehértó községi szennyvízelvezetés és tisztítás beruházás helyzetéről 2012. szeptember 18-án a nyílt Képviselő-testületi ülésen, Kurgyis Gábor alpolgármester tájékoztatóját hallgathatták meg és fogadtak el a képviselők a megvalósítás előtt álló KEOP pályázattal kapcsolatban. amely összefoglalót itt az újság hasábja- in keresztül is megosztunk Önökkel olvasókkal. (szerk.) Kunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026 számon regisztrált nyertes pályázat által nyújtott támoga- tással, a 2011.június 02-án aláírt támogatási szerződés szerint be- ruházást folytat, melynek tárgya Kunfehértó Község szennyvízel- vezetése és tisztítás fejlesztése. (Bővebben a 2. oldalon) Kihelyezésre került a tájékoztató tábla Tábla tájékoztat az akcióról Stage is calling … Nemzetközi ifjúsági találkozóról A Humán Erőforrásért Egyesület adott otthont a Pici-Paci Portán 2012. szeptember 14-28. idő alatt, annak a Németorszá- gi JugenStil e.V. által szervezett Európai Uniós projektnek, mely- ben 6 ország (Német-, Magyar-, Törökország, Bulgária, Románia, Szlovákia) közel 30 fiatalja vett részt. (Bővebben a 3. oldalon) „Kunfehértó Tófürdő ökoturisztikai és turisztikai célú fejlesztése” Ünnepélyes projektzáró a Tónál (Bővebben a 2. oldalon) Az összefogás ereje segítette az óvodát… Műsorral, emléklappal és állófogadással köszönték meg a segítséget Műsor közben Az előző számunkban már értesülhettek olvasóink, hogy el- készültek az Óvodában azok a felújítások, amelyekhez nagyon sokan járultak hozzá. Voltak, akik anyagi, voltak, akik kétkezi munkával segítették a termek és padlózatuk felújítását. Az óvoda vezetése arra gondolt, hogy megosztja örömét a segí- tőkkel és meghívta őket 2012. szeptember 12-én délutánra egy „Köszönjük az önzetlen segítségüket” rendezvényre. (Bővebben a 4. oldalon) Meghívó! Meghívjuk a község lakóit Kunfehértó 60 éves jubileu- mi rendezvénysorozat programjára az „Értékeink” előadássorozatra Időpont: 2012. október 12. (péntek) 17 óra Helyszín: Polgármesteri Hivatal A rendezvény tartalma: „15 év a Dél-Afrikai Köztársaságban” beszélgetés Bangó János mezőgazdasági vállalkozóval. A beszélgetést vezeti: Csupity Zoltán Meghívó! Meghívjuk a község lakóit Kunfehértó 60 éves jubileu- mi rendezvénysorozat programjára az „Értékeink” előadássorozatra Időpont: 2012. október 26. (péntek) 17 óra Helyszín: Polgármesteri Hivatal A rendezvény tartalma: „Tanácselnökként, polgármester- ként a faluért” beszélgetés Harnóczi Sándor polgármesterrel. A beszélgetést vezeti: Kurgyis Gábor Meghívó! Meghívjuk a község lakóit Kunfehértó 60 éves jubileu- mi rendezvénysorozat az „Emlékezzünk az elhunyt kun- fehértóiakra” programjára. Időpont: 2012. november 1. (csütörtök) 16 óra Helyszín: Római Katolikus Temp- lom Kunfehértó, majd a temető A rendezvény tartalma: Mindenszentek ünnepi Szentmise a templom- ban, emlékezés az elmúlt 60 év alatt elhunyt kun- fehértói lakosokért, utána a résztvevők kimen- nek a temetőbe, ahol sírszentelés lesz, majd Sarok Krisztián mond emlékbeszédet.

Transcript of Kunfehértói a l a u zKunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026...

Page 1: Kunfehértói a l a u zKunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026 számon regisztrált nyertes pályázat által nyújtott támoga-tással, a 2011.június

Községi Közéleti havilap Xviii. évfolyam 10. szám 2012. október Ára: 100 Ft

K a l a u zK u n f e h é r t ó iK u n f e h é r t ó iK a l a u z

www.kunfeherto.hu

Új rovatunk indult 2012. januárjától,amellyel községünk 60. születésnapjára emlékezünk,

„Az elmúlt hatvan évben történt”

„Kunfehértó története fotókon” című és a Tájházban lévő ál-landó fotókiállítás anyagának része több olyan fotó, amely a múltat villantja fel. Ilyen az alábbi fotó is, amely a fürdőtó mel-letti kabinoknál készült „Kukucs” címet viselhetné. A képet Burai Istvántól örökölt albumból választottuk és adjuk közre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával

ÖkokommandóSzeptember 7-én, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szol-

gáltató gyermekotthonaiban, így Kunfehértón is megvalósult az ökokommandó névre keresztelt integrációs tevékenység. Az állami gondozott gyermekek programja arról szólt, hogyan vál-toztassanak a környezetükön, szépítsék a települést, ahol élnek, hiszen ők is a falu közösségének tagjai és megtapasztalhassák a „másoknak adni” örömét. (Bővebben a 6. oldalon)

Képviselőtestület ülésérőlTájékoztató a Kunfehértó

községi szennyvízelvezetés és tisztítás beruházás helyzetéről 2012. szeptember 18-án a nyílt Képviselő-testületi ülésen,

Kurgyis Gábor alpolgármester tájékoztatóját hallgathatták meg és fogadtak el a képviselők a megvalósítás előtt álló KEOP pályázattal kapcsolatban. amely összefoglalót itt az újság hasábja-in keresztül is megosztunk Önökkel olvasókkal. (szerk.)

Kunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026 számon regisztrált nyertes pályázat által nyújtott támoga-tással, a 2011.június 02-án aláírt támogatási szerződés szerint be-ruházást folytat, melynek tárgya Kunfehértó Község szennyvízel-vezetése és tisztítás fejlesztése. (Bővebben a 2. oldalon)

Kihelyezésre került a tájékoztató tábla Tábla tájékoztat az akcióról

Stage is calling …

Nemzetközi ifjúságitalálkozóról

A Humán Erőforrásért Egyesület adott otthont a Pici-Paci Portán 2012. szeptember 14-28. idő alatt, annak a Németorszá-gi JugenStil e.V. által szervezett Európai Uniós projektnek, mely-ben 6 ország (Német-, Magyar-, Törökország, Bulgária, Románia, Szlovákia) közel 30 fiatalja vett részt. (Bővebben a 3. oldalon)

„Kunfehértó Tófürdő ökoturisztikai és turisztikai célú fejlesztése”

Ünnepélyes projektzáró a Tónál

(Bővebben a 2. oldalon)

Az összefogás ereje segítette az óvodát…

Műsorral, emléklappal és állófogadással köszönték

meg a segítséget

Műsor közben

Az előző számunkban már értesülhettek olvasóink, hogy el-készültek az Óvodában azok a felújítások, amelyekhez nagyon sokan járultak hozzá. Voltak, akik anyagi, voltak, akik kétkezi munkával segítették a termek és padlózatuk felújítását.

Az óvoda vezetése arra gondolt, hogy megosztja örömét a segí-tőkkel és meghívta őket 2012. szeptember 12-én délutánra egy „Köszönjük az önzetlen segítségüket” rendezvényre.

(Bővebben a 4. oldalon)

Meghívó!Meghívjuk a község lakóit Kunfehértó 60 éves jubileu-

mi rendezvénysorozat programjára az

„Értékeink” előadássorozatraIdőpont: 2012. október 12. (péntek) 17 óra

Helyszín: Polgármesteri HivatalA rendezvény tartalma:

„15 év a Dél-Afrikai Köztársaságban” beszélgetésBangó János mezőgazdasági vállalkozóval.

A beszélgetést vezeti: Csupity Zoltán

Meghívó!Meghívjuk a község lakóit Kunfehértó 60 éves jubileu-

mi rendezvénysorozat programjára az

„Értékeink” előadássorozatraIdőpont: 2012. október 26. (péntek) 17 óra

Helyszín: Polgármesteri HivatalA rendezvény tartalma:

„Tanácselnökként, polgármester-ként a faluért” beszélgetés

Harnóczi Sándor polgármesterrel.A beszélgetést vezeti: Kurgyis Gábor

Meghívó!Meghívjuk a község lakóit Kunfehértó 60 éves jubileu-

mi rendezvénysorozat az„Emlékezzünk az elhunyt kun-

fehértóiakra” programjára.Időpont: 2012. november 1. (csütörtök) 16 óra

Helyszín: Római Katolikus Temp-lom Kunfehértó, majd a temető

A rendezvény tartalma:Mindenszentek ünnepi Szentmise a templom-

ban, emlékezés az elmúlt 60 év alatt elhunyt kun-fehértói lakosokért, utána a résztvevők kimen-

nek a temetőbe, ahol sírszentelés lesz, majd Sarok Krisztián mond emlékbeszédet.

Page 2: Kunfehértói a l a u zKunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026 számon regisztrált nyertes pályázat által nyújtott támoga-tással, a 2011.június

K a l a u zK u n f e h é r t ó i

2012. október2. oldal

Anyakönyvi HírekSzületett:

Daróczi Bendegúz 2012.09.03-án, An. Behány IdaGratulálunk!

Elhunytak:

Lendvai Mihály Lajosné (1958.04.09.)Keresztúri Károly (1939.05.13.)

Handlné Antal Erzsébet (1954.05.15.)Őszinte részvétünk!

„Kunfehértó Tófürdő ökoturisztikaiés turisztikai célú fejlesztése”

Ünnepélyes projektzáró a Tónál

Önkormányzati hírek

Pillanatkép a műsorból

Harnóczi Sándor polgármester adta át a fejlesztéseket

A Polgármesteri Hivatal mellé került

A tábla olvasható feliratával

A pályázat elkészítésében, kivitelezésében résztvevők közül so-kan fogadták el a meghívást. A tó partján a meghívottakat kelle-mes, a nyarat idéző zene várta. A rendezvény, az Általános Iskola Irodalmi Színpadának színvonalas zenei háttérrel megszerkesz-tett műsorával kezdődött, amellyel felidézték a „Kunfehértói Nyár” kellemes pillanatait. A szép műsort Harnóczi Sándor pol-gármester ünnepi beszéde követte. A település első embere szólt a „Kunfehértó Tófürdő Ökoturisztikai és Turisztikai célú fej-

lesztése” elnevezésű projekt elemeiről, annak végrehajtásáról, amelynek kivitelezési ideje 2010.05.24. – 2012.09.10. között valósult meg, majd kitért községünk és a Tó jelenlegi helyzeté-re. Megköszönte mindenkinek a projekt megvalósítása során ki-fejtett munkáját és a pályázatot megvalósítottnak nyilvánította. Ezzel hivatalosan is átadásra kerültek a pályázaton nyert eszkö-zök és beruházások.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regioná-lis Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. (szerk.)

Kunfehértó Község Önkormányzata a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Operativ Program (DAOP-2.2.1/E-2009) pályázatán: 15.468.300 Ft uniós támogatásban részesült, amelynek célja

„Kunfehértó Tófürdő Ökoturisztikai és Turisztikai célú fejlesztése”.

A beruházás rendezvénnyel egybekötött átadása 2012. szept-ember 13-án, 14 órai kezdettel a Tófürdő területén valósult meg.

Képviselőtestület üléséről

Tájékoztató a Kunfehértó községi szennyvíz-elvezetés és tisztítás beruházás helyzetéről

2012. szeptember 18-án a nyílt Képviselő-testületi ülésen, Kurgyis Gábor alpolgármester tájékoztatóját hallgathatták meg és fogadtak el a képviselők a megvalósítás előtt álló KE-OP pályázattal kapcsolatban. amely összefoglalót itt az új-ság hasábjain keresztül is megosztunk Önökkel olvasókkal. (szerk.)

Kunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026 számon regisztrált nyertes pályázat által nyúj-tott támogatással, a 2011.június 02-án aláírt támogatási szerződés szerint beruházást folytat, melynek tárgya Kunfe-hértó Község szennyvízelvezetése és tisztítás fejlesztése.

A projekt első lépéseként a támogatási szerződés aláírását követően a projektszervezet megalakítása történt meg, mely-nek során a közbeszerzések bonyolítására, a projekt mene-dzselésre, a majdani kivitelezés során felmerülő műszaki ellenőri, mérnöki feladatok ellátására és a projekttel kap-csolatos tájékoztatás és a teljes körű nyilvánosság biztosítá-sa érdekében a PR tevékenység elvégzésére történtek meg a szerződéskötések. Ezzel egy időben közbeszerzési eljárás ke-retében kiválasztásra került a csatornahálózat és a szenny-víztisztító telep tervezési munkáit elvégző tervező cég is és megkezdődtek a kiviteli tervek elkészítésének tervezési és hatósági engedélyezési munkái.

A beruházás önerejének biztosítása érdekében a Kunfe-hértói Víziközmű Társulat felügyeletével folyamatosan tör-téntek a lakossági befizetések vagy lakástakarékpénztári előtakarékosság, vagy közvetlen érdekeltségi hozzájárulás befizetés alapján. Az érintett vállalkozások és közületek szintén ütemezett módon fizetik az érdekeltségi hozzájáru-lást. Az időarányos fizetési kötelezettségek teljesülése meg-haladja a 90 %-ot.

Mivel az önerő teljes összege csak a lakástakarékpénztá-ri szerződések lejáratát követően 2014. év elején áll majd rendelkezésre, a zajló projekt folyó kifizetéseinek finanszí-rozása érdekében Víziközmű Társulati hitel felvételére van szükség. Ezen hitel ügyintézése, a számlavezető banknál fo-lyamatban van a Támogatási Szerződés aláírása óta. A Kö-zség közéletében az elmúlt év tavasza óta zajló folyamatok azonban elbizonytalanították a hitelintézetet és csak 2012. év augusztusára épült fel az a bizalom Önkormányzatunk irányába, ami végül egy pozitív hitelbírálatot eredményezett. Jelenleg a hitelszerződés előkészítése van folyamatban.

A hitel késése nagyon komoly finanszírozási gondokat okoz az Önkormányzatnál, hiszen a beruházás folyamatai zajlanak, a teljesített munkákról beérkezett számlákat az Önkormányzat a 2012. évi költségvetése terhére fizeti ki, ennek bevételi oldala az éves költségvetés összeállításakor nem volt tervezve és nem is áll rendelkezésre. Az anyag ké-szítésekor az Önkormányzat 37, 7 millió Ft + ÁFA összeget finanszíroz ilyen módon.

Ezen a helyzeten az a pozitív körülmény sem változtat, hogy a beruházás önerejének kiegészítésére a BM Önerő alapból mintegy 47, 1 millió Ft támogatást nyert az Önkor-mányzat, aminek felhasználására 2011. decemberében lét-rejött a szerződés is. Természetesen ez a forrás előlegként nem vehető igénybe, csak időarányosan, a projektet felügye-lő Közreműködő Szervezet által befogadott és elszámolt számlák önerejének 27,5 %-os részeként hívható le.

A fentebb említett 37,7 millió Ft + ÁFA értékű – a pro-jektben eddig teljesített - szolgáltatásról szóló kifizetési ké-

relem benyújtásra vár a Közreműködő Szervezet felé. A be-nyújtásnak egyetlen akadálya van, miszerint a Támogatási Szerződés 4.4 pontja úgy rendelkezik, hogy „Amennyiben a kedvezményezett a saját forrást, vagy annak egy részét hi-telfelvétel útján kívánja biztosítani, legkésőbb első kifizetési kérelemig hitelszerződést szükséges benyújtania”. Mindent összegezve a projekt pénzügyi menedzselésének jelenlegi legfontosabb feladata a Víziközmű Társulati hitel mielőbbi biztosítása, ennek rendelkezésre állásával lehívhatóvá válik az Önkormányzat által eddig finanszírozott összeg pályáza-

ti támogatás része és a BM Önerő alapból az önerő arányos része. A további önerő finanszírozás természetesen a ren-delkezésre álló hitelkeret terhére a Víziközmű Társulat és az Önkormányzat közötti együttműködés keretében gördü-lékenyen biztosíthatóvá válik úgy, hogy a projekttel kap-csolatos kifizetések továbbá nem terhelik az önkormányza-ti költségvetést.

A finanszírozási nehézségek ellenére a beruházás a meg-határozott ütemben halad előre. Elkészültek mind a szen-nyvíztisztító telep, mind a csatornahálózat tervei. A kiviteli tervek átestek a projektszervezettől független külső tervel-lenőri felülvizsgálaton. Ez a hosszú, minden részletre ki-terjedő vizsgálat a műszaki tartalom helyességét és az ér-vényben lévő szabványoknak való megfelelőséget vizsgálta. A tervellenőr által elfogadott javított tervanyag a 38. héten kerül átadásra mind nyomtatott, mind digitális adathordo-zón az Önkormányzat részére.

A projekt menedzsment szervezet napi kapcsolatban áll a projekt végrehajtását ellenőrző Közreműködő Szervezettel. A KSZ folyamatosan vizsgálja a lefolytatott közbeszerzések és szerződéskötések eljárásainak megfelelőségét, a megálla-pításaiban kért hiánypótlási felszólításoknak eleget tett a projekt menedzsment, eddig szabálytalansági eljárás indítá-sára okot adó eltérés nem volt.

A pályázat benyújtását megelőzően a megvalósíthatósági tanulmány és költség haszon elemzés elkészítésére kiválasz-tott cég és a kiviteli tervek elkészítésére kiválasztott cég köz-beszerzési eljárásával kapcsolatban feltárt eljárási hibák pót adatszolgáltatással korrekcióra kerültek, ezzel mindkét eljá-rást elfogadta a Közreműködő Szervezet.

A jelenleg zajló legfontosabb feladat a szennyvízhálózatot és a szennyvíztisztító telepet kivitelező vállalkozás kiválasz-tásához szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése. A Kép-viselő Testület a kivitelező kiválasztásához a Közbeszerzési Törvény biztosította lehetőségek közül a nyílt eljárásos ke-retmegállapodás megkötésével bonyolított közbeszerzési el-járást választotta. Ez az eljárás két lépcsőben zajlik. Jelenleg az első szakasz bonyolításához benyújtott közbeszerzési do-kumentáció előzetes minőségügyi vizsgálatát végzi a Közre-működő Szervezet.

A 36. héten bekérte a KSZ a közbeszerzési eljárás máso-dik, konzultációs szakaszában szükséges végső kiviteli ter-veket és költségvetést tartalmazó dokumentációt is a minő-ségbiztosítási eljáráshoz.

Ez a körülmény biztos jele annak, hogy 2012. utolsó ne-gyedévében kiírható lesz a közbeszerzés és valószínű, hogy még ebben az évben aláírható lesz a kivitelezői szerződés. Ezt az ütemet figyelembe véve 2013 tavaszán megkezdőd-hetnek a kivitelezési munkák, amik a beruházás méretét te-kintve 2013 évben le is zajlanak, tehát 2014-ben megindul-hat a szennyvíz befogadás és a tisztítómű próbaüzeme.

A beruházás előrehaladásával mind a projektszervezetnek, mind a Kunfehértói Víziközmű Társulatnak folyamatossá és intenzívebbé kell tennie a lakosság és az érintett vállalkozá-sok, közintézmények felé irányuló kommunikációt, amely az előzetes tervek szerint folyamatos lesz.

(szerk. Kurgyis Gábor alpolgármester)

Page 3: Kunfehértói a l a u zKunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026 számon regisztrált nyertes pályázat által nyújtott támoga-tással, a 2011.június

K a l a u zK u n f e h é r t ó i

2012. október �. oldal

Községünk vezetése lapunk hasábjain keresztül köszöntia 80 évnél idősebb helyi lakosokat

születésnapjuk alkalmából.Gratulálunk és további jó egészséget kívánunk

a múlt hónapban születetteknek!K Ö S Z Ö N T J Ü K

Stage is calling …

Nemzetközi ifjúságitalálkozóról

A Humán Erőforrásért Egyesület adott otthont a Pici-Pa-ci Portán 2012. szeptember 14-28. idő alatt, annak a Németor-szági JugenStil e.V. által szervezett Európai Uniós projektnek, melyben 6 ország (Német-, Magyar-, Törökország, Bulgária, Románia, Szlovákia) közel 30 fiatalja vett részt. A projektben résztvevő fiatalok mindegyike hátrányos helyzetű, etnikai, vagy nemzeti kisebbségi, vagy bevándorló.

Az ifjúsági találkozó alatt a színpad nyújtotta lehetőségeit vá-lasztották országaikon belül a diszkrimináció kifejezésére. A fi-atalok írták a színdarab forgatókönyvét, készítették a díszlete-ket, egymásnak tanították be a koreográfiát. Az előadásra 2012. szeptember 25-én került sor a kiskunhalasi Filmszínházban.

A 12 napos program része volt egy látogatás Ópusztaszerre, va-lamint Szegedre. A fiatalok meglátogattak egy roma közösséget is kiskunhalason, ahol elbeszélgettek a helyi vezetővel az integ-rációs problémákról.

A résztvevők csoportképe

Transzfer pályázat segítségével Magyarországon is megvalósulhat

Megújuló energiaforrás szemináriumA Kunfehértói Polgármesteri Hivatal adott otthont 2012.

szeptember 4-9-ig, annak a megbeszélés sorozatnak, mely az Eu-rópai Unió által támogatott Solaris Plus nevű projekt magyar-országi partnertalálkozója kapcsán valósult meg.

A Solaris Plus program egy Leonardo Da Vinci projekt ke-retében megvalósuló innováció transzfer pályázat, melynek célja a nem hagyományos, azaz megújuló energiaforrásokon alapuló szakmák közül 9 modul áttelepítése és akreditációja a partner-országokban. Az Innovációt felkínáló német szervezet modulja-it Szlovákiába, Magyarországra, Romániába, Bulgáriába tervezi transzferálni. A magyarországi találkozót a magyar partnerszer-vezetek Humán Erőforrásért Egyesület és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezte a Pici-Paci Portán. A ven-déglátók, egyik este vacsora előtt meglepetéssel készültek. Kel-lemes környezetben a helyi Csalogány Citerazenekar adott mű-sort a résztvevőknek. A találkozó tagjai közül sokan készítettek fotót a számukra nem mindennapi előadásról, és tapsaikkal ho-norálták a zenét és éneket.

Zárónapként a Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén nyílt napot tartottak, ahol az érdekelt vállalkozók és az oktatásban szerepet vállaló szervezetek, intézmények vettek részt.

Feszülten figyel a hallgatóság Előadás közben

Citerásaink szórakoztatták a résztvevőket Készültek a fotók archiválásra

Lakos Benőnét az Óvoda u. 2-ben,

aki szeptember 10-énünnepelte

nyolcvanhetedik,

Szilágyi Mihályt a Szabadság tér 3-ban,aki szeptember 7-én

ünnepeltenyolcvanhatodik,

Tárnoki Sándornét a Bem u. 4-ben,

aki szeptember 6-ánünnepelte

nyolcvanharmadik,

Csatári Sándornét az Ady E. u. 12-ben,aki szeptember 20-án

ünnepeltenyolcvankettedik,

Magyar Mihálynét a Kossuth u. 23-ban,aki szeptember 2-án

ünnepeltenyolcvanegyedik,

Kecskés Antalnét a Jókai u. 45-ben,

aki szeptember 9-énünnepelte

nyolcvanegyedik,

Nagy Jánost a Kossuth u. 7-ben,

aki szeptember 19-énünnepelte

nyolcvanegyedik,

Jónás Vencelt az Arany J. u. 10-ben,aki szeptember 11-én

ünnepeltenyolcvanegyedik,

születésnapját!

A közönség

A mûsor végén

Page 4: Kunfehértói a l a u zKunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026 számon regisztrált nyertes pályázat által nyújtott támoga-tással, a 2011.június

K a l a u zK u n f e h é r t ó i

2012. október�. oldal

A műsort adó ovisok óvónénijükkel Kötetlen beszélgetés és falatozás a támogatókkal

Az összefogás ereje segítette az óvodát…

Műsorral, emléklappal és állófogadássalköszönték meg a segítséget

Az előző számunkban már értesülhettek olvasóink, hogy elkészültek az Óvodában azok a felújítások, amelyekhez nagyon sokan já-rultak hozzá. Voltak, akik anyagi, voltak, akik kétkezi munkával segítették a termek és padlózatuk felújítását.

Az óvoda vezetése arra gondolt, hogy megosztja örömét a segítőkkel és meghívta őket 2012. szeptember 12-én délutánra egy „Kö-szönjük az önzetlen segítségüket” rendezvényre. Az állófogadásra sokan elfogadták a meghívást, amelyen felajánlásból sok házi készí-tésű finomság is várta a meghívottakat. Először Horvát Istvánné óvodavezető köszöntötte a jelenlévőket, és részletesen elmondta, hogy melyik csoport kiktől és milyen segítséget kapott a felújításhoz. A tájékoztató végén újból megköszönte az önzetlen támogatást és átadta a szót a műsorral készült gyermekeknek. A gyerekek Szőke – Bozóki Katalin óvónő segítségével a legkedvesebb énekeiket és verseiket énekelték és mondták el köszönet képpen a támogatóknak, akik tapssal honorálták az előadókat. A program ezzel még nem fejeződött be, mert minden támogató kapott egy köszönő emléklapot a segítségéért, majd a szervezők meghívtak mindenkit a finom-ságokkal roskadásig megrakott asztalhoz néhány falatra. Végül kötetlen beszélgetéssel zárult a program. (szerk.)

Séta közben, egy jellegzetes telefonfülkénél

Felejthetetlen angliai látkép

Sikeres pályázatnak köszönhetően

Tények és tévhitekAngliában

Ha azt mondom: Anglia, mi jut róla eszünkbe? Eső, tea, emeletes busz…

Nyári két hetes cambridge-i tar-tózkodásom alatt volt időm meg-figyelni az említett dolgokat. A Tempus Közalapítvány segít-ségével sikerült megpályáznom egy angol módszertani tanár to-vábbképzést, amit a jeles egyete-mi városban tölthettem, másik száz tanár társammal együtt. Az időjárás kegyes volt hozzánk, hi-szen szikrázó napsütésben foga-dott az ország, így kezdhettem meg ismerkedésemet új iskolám-mal. Csoporttársaimmal hamar összebarátkoztunk, ebben kö-zös érdeklődési körünk is segí-tett, és a délelőtti órák után ha-talmas kirándulásokat tettünk együtt, érintve Londont, a fővá-rost, Oxfordot és a környékbeli településeket. A kint töltött idő hamar elrepült, én új ötletekkel

gazdagabban tértem haza, ame-lyeket megpróbálok óráimon al-kalmazni, ezzel is ösztönözve tanulóinkat az idegen nyelv sze-retetére. Az utazás során megbi-zonyosodtam arról is, hogy Ang-liában tényleg szinte minden nap esik az eső, Londonban tényleg emeletesek a buszok, és az ango-lok tényleg imádják a teát…

(szerk. Ságodi Henrietta)

Felekezeti felhívás!Templomunkba szeretettel várjuk az érdeklődő-

ket és a kedves testvéreket a következő alkalmakra:Római Katolikus Szentmisére:

minden vasárnap és ünnepnap reggel 08 órakor.Református Istentiszteletre:

minden hónap 2. vasárnapján, délután 2 órakor

Már hagyományként minden évben megrendezésre kerül, idén

2012. október 13-án a

Kunfehértói Szüreti NapUtcai Futóversennyel és

Mezőgazdasági gépkiállítássalA Művelődési Ház és Könyvtár, az Általános Isko-la és SZMK-ja, a Kunfehértóért Közalapítvány, va-

lamint a Kunfehértói Sportegyesület rendez-vényére idén is várjuk az érdeklődőket!

Látványosságok EGÉSZ NAP a játszótéren08.30 órától a helyi vállalkozók Mezőgazdasági

Gépkiállítása, kézműves foglalkozásóvónőinkkel, rajzverseny a szüretről.

Ügyességi játékok a gyerekekkel és felnőttekkel (délelőtt és délután is).

Lesz: kirakodó vásár, légvár, szőlőprés és mustkós-tolás, látványos sütés és gulyás ebéd a téren.

Jöjjön el és kóstolja meg ingyenes lesz!DÉlelőtt

Helyi művészek grafika, festmény és fotóki-állítása a Lépcsőház Galériában és a Fehér-

tókör kiállító termében látható majd. Helyszín: Művelődési Ház és Könyvtár

Szüreti Utcai Futóverseny Nevezés: 08.45-ig a játszótérnél

DélUTáN Szüreti lovaskocsis felvonulás a szereplőkkel a játszótértől.

Gyülekező 11.30-12.00 a játszótéren. Az ebéd és a kocsik díszítését követően felvonulás a fa-

luban, majd gyalogos nótás menet az iskolától.Műsor az ABC előtt kb. 14.00 órakor, majd a Kerecsen

előtt, végül a játszótéren: Nyugdíjas Klub, Ált Isk. 4. osz-tályosai, a Csalogány Citerazenekar tagjai, a Halas Néptánc együttes és a helyi Hagyományőrző csapat bemutatójával.

Eső esetén a fenti program sajnos elmarad!Este 18.00 órától

Jótékonysági Szüreti Bál a Sportcsarnokban19 órától Szüreti műsor a Csalogány Citerazenekarral és a Kunfehértói Hagyományőrző csapat részvételével

Belépő: 3000 Ft/fő, mely tombola is egyben. Menü: Magyaros húsleves és Töltöttkáposzta.

Műsor, Zene, Tánc, Büfé, TombolaA résztvevők a báli belépő megvásárlásával az iskolai

SZMK-n keresztül, a kunfehértói gyermekeket segítik! Jegyek elővételben október 9-ig az Iskolában (tel.:

06/77/507-711), Tőzsérné Erikánál az SZMK. elnöké-nél (tel.: 06/70/6133899) és a Kerecsenben válthatók!Időbe vegye meg jegyét, hogy biztosítsa a bálon helyét!

Községi Sportegyesület HíreiMegyei III. osztályban a labdarúgók

SPORTEREDMéNYEKlabdarúgás Bács-Kiskun Megyei

III. o. erednményeiKatymár – Kunfehértó 2 - 1Kunfehértói góllövő: Hegyi Viktor

Kunfehértó – Dávod 0 - 5Kunfehértói góllövő: -

Borota – Kunfehértó 4 - 1Kunfehértói góllövő: Bozsóki Imre

Császártöltés – Kunfehértó 6 - 1Kunfehértói góllövő: Bozsóki Imre

Kunfehértó – Madaras 4 - 1Kunfehértói góllövő: Schobloher Richárd

Gara – Kunfehértó 3 - 0Kunfehértói góllövő: -

Kunfehértó – Csávoly 1 - 3Kunfehértói góllövő: Szklár Dávid

Sok sikert! (szerk.)

Korábbi számunkban értesülhettek olvasóink, hogy Községi Sportegyesületünk foci csapata anyagi megfontolásból nem in-dult a Megye II. osztályban, bár ezt helyezésük engedte volna. Az akkori tájékoztatóban olvashatták azt is, hogy a vezetőség a Megye III. osztályban való indulás lehetőségét megvizsgálja. A vizsgálat eredményeként elindult Kunfehértó csapata a Me-gye III. osztályban, ahol már „egy fő” kivételével csak kunfehér-tói focisták szerepelnek. Több meghatározó kunfehértói illető-ségű játékos sajnos átigazol más csapatokhoz, de az itt maradtak lelkesen küzdenek a jó eredményekért. Az egyesület vezetősége a csapat vezetésével Nagy Istvánt bízta meg, aki az edzői tevé-kenységet is ellátja. Az edző, ezúton is hívja és várja a fiatalok jelentkezését az edzésekre a csapatba, valamint a szurkolókat a pálya mellé. (szerk.)

Községi Sportegyesület KunfehértóMegyei III. o. labdarúgó bajnokság Déli csoport

őszi sorsolása 2011-2012.

8. október 7. 15.00 Tataháza – Kunfehértó

9. október 13. 15.00 Kunfehértó – Kunbaja

10. október 20. 14.30 Kunfehértó – Katymár

11. október 28. 14.30 Dávod – Kunfehértó

12. november 6. 13.30 Kunfehértó – Borota

13. november 12. 13.30 Kunfehértó - CsászártöltésVárjuk nézőinket a mérkőzésekre!

Kunfehértón a IV. körzetbenikerház egyben eladó.Irányár: 12.000.000FtTel.: 06/30/4501222 vagy

06/30/3064500

HA KÖZÚTI BAlESET VéTlEN elSZeNVeDőJe VOlt,

alábbiakban segítünk, hogy azőt JOGOSAN MeGIllető,

ÉS A leHető leGNAGYOBB ÖSSZeGŰKÁRtÉRÍtÉSBeN RÉSZeSÜlJÖN!

A kártérítést előzetes költségek nélkül, peren kívül intézzük, öt évre visszamenően is. Ha eljárásunk eredménytelen,

Önt semmilyen költség nem terheli!Baleseti halál esetén a kártérítést kiterjesztjük

a szülőkre, valamennyi gyermekre és testvérre is!ÜGYFELEINK KÁRTÉRÍTÉSI KÉPVISELETÉT

SZAKÉRTŐINK A BIZTOSÍTÓK ELLENÉRDEKELT FELEKÉNT LÁTJÁK EL!

Szvetnikné Madácsi Erzsébetterületi képviselő Tel.: 06/30/8370910

Page 5: Kunfehértói a l a u zKunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026 számon regisztrált nyertes pályázat által nyújtott támoga-tással, a 2011.június

K a l a u zK u n f e h é r t ó i

2012. október �. oldal

Megszokott környezetbenúj bérlővel,

figyelmes kiszolgálással,továbbra is várja

régi és új vendégeit a

CIHA PRESSZÓNézzen be hozzánk,

jól fogja érezni magát.

Vállalom: hűtő, fagyasztó, automata mosógép, egyéb ház-tartási gépek és klímák javítását, karbantartását.

NAGY lÁSZlóháztartási gépszerelő

Tel.: 77/407530 vagy 06/30/2490990

Felújítja lakását, nyaralóját, vagy építkezésbe fog. Bízza a munkát szakemberre. Festést, mázolást, tapétázást vállalok!

Szanyi Györgyszobafestő, mázoló, tapétázó

6413 Kunfehértó Jókai u. 41. Tel.: +36/30/3497529

Page 6: Kunfehértói a l a u zKunfehértó Község Önkormányzata a KEOP-1.2.0/B/10 – 2010 – 0026 számon regisztrált nyertes pályázat által nyújtott támoga-tással, a 2011.június

2012. október�. oldal K a l a u zK u n f e h é r t ó i

Kunfehértói Kalauzlakossági ingyenes apróhirdetési szelvény

A kivágott és megírt hirdetési szelvény leadási határideje min-den hónap 20-ig. Leadható a Művelődési Ház és Könyvtárban személyesen, vagy az intézmény postaládájába, borítékba he-lyezve. A szöveget kérjük, nyomtatott nagybetűkkel írni!

A leadott hirdetés mellé kérjük elérhetőségének, telefonszá-mának megadását, hogy pontosíthassunk amennyiben szükség lenne rá. _____________________________________________

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________Kérem a fenti lakossági hirdetésem megjelentetését a Kun-

fehértói Kalauzban. A hirdetés szövegéért a felelősség a hir-detőt terheli, és ezt aláírásommal elismerem.

______________________________

K a l a u zK u n f e h é r t ó i

Kiadja: Kunfehértó Község

ÖnkormányzataMegjelenik:

havonta 400 példánybanFelelõs szerkesztõ:

Benke LászlóSzerkesztõség címe:

6413 Kunfehértó, Béke tér 3.

Telefon: 77/407-065Tördelés

és nyomdai munkák:Kópia Nyomdaipari Kft.

Kiskunhalas

www.kunfeherto.hu

Változások a közétkeztetésben!

Tisztel Kunfehértóiak!Tájékoztatom Önöket,

2012. árpilis 1-től az Önkormányzati tulajdonú sporttábori konyhát üzemeltetem.

Nagyobb adagszámmal a minőséget továbbra is megtartva várjuk megrendeléseiket a konyhánál,

a 100Ft-os boltban vagy a 06/30/8247710 telefonszámon.Rendezvények kiszolgálását és

megvalósítását továbbra is vállaljuk.Horti Norbert vállalkozó Tábor u. 27.

Tel.:06/30/3828127

AKCIÓ a 100 Ft-os Boltban!

Mécsesek már 79 Ft- tólKoszorúk már 499 Ft- tól

nagy választékban kapható!Az akció időtartama:

2012. október 1-31-ig tart.Jöjjön be hozzánk, nálunk spórolhat!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával

Ökokommandó

Kunfehértó Község idén 60 éves„értékeink” - beszélgetés

Dr. Elmer VendellelA Polgármesteri Hivatal tanácstermében Harnóczi Sándor vendé-

ge volt Kunfehértó első háziorvosa Dr. Elmer Vendel. A terem zsú-folásig megtelt, hiszen sokan voltak, aki kíváncsiak voltak vendégünk emlékező szavaira. Eljöttek ismerősök, rokonok, barátok, kollégák, általa kezelt volt betegek, de sok a kezdésekor még gyermek most már felnőtt is az orvossal folyó beszélgetésre. Első mondataival kitért a családjára, a falu kialakulására, és többször, hogy ráér mesélni. Biza-kodott abban, hogy a közönségnek sincs fontos dolga és meghallgat-ják. Ez utóbbi megmosolyogtatta a résztvevőket és természetesen vá-laszoltak is, hogy: kíváncsiak a beszélgetésre, maradnak.

Az emlékek csak sorjáztak egymás után, szinte teljes képet adott a falu kialakulásáról a tanyák és az akkori munkát adó cégek TSZ-ek elhelyezkedéséről. Arról hogy elejében Kiskunhalasról jártak ki fele-ségével, aki a helyi iskola tanára volt, majd a háziorvosi rendelő ki-alakításáról, munkájáról és a majdani lakásukról is. Megosztotta az érdeklődőkkel azokat a pillanatokat, amely az első rendelése, első be-tegének kezelését takarta, egy foghúzást. Nem mondom, volt derült-ség a teremben. A közlekedés, a gyógyszerellátás, a járó beteg ellátás, a kicsit kellemetlen esetek és a megmosolyogtató események sorából is volt néhány. Több alkalommal a közönség soraiból is kapott meg-erősítést egy-egy élmény pontos felidézésekor, amelyre az együtt em-lékezők minden szempontból partnerek voltak. A sok humort és kér-déseket is tartalmazó beszélgetés alatt észre se lehetett venni az idő múlását. Már csak azt vettük észre, hogy elfogytak a beszélgető part-ner kérdései és a válaszok. Harnóczi Úr egy-egy ajándékkal lepte meg vendégét leányával együtt, és köszönte meg nekik és a közönségnek jelenlétüket a programon. Ezzel azonban nem lett vége az emléke-zésnek azonnal, mert akik, szerettek volna néhány szót váltani, El-mer doktor Úrral, ígéretéhez híven nem sietett és örömmel szakított még néhány percet az idejéből. Köszönjük hogy vállalta a beszélge-tést! (szerk. B.L.)

Szeptember 7-én, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermekotthonaiban, így Kunfehértón is megvalósult az ökokom-mandó névre keresztelt integrációs tevékenység. Az állami gondozott gyermekek programja arról szólt, hogyan változtassanak a környeze-tükön, szépítsék a települést, ahol élnek, hiszen ők is a falu közös-ségének tagjai és megtapasztalhassák a „másoknak adni” örömét. A gyerekek és felnőttek este kilenc óra körül gyülekeztek a Gyermek-otthon udvarán. Indulás előtt az intézmény vezetője, Kiss Anita ösz- szefoglalta a tennivalókat és tájékoztatott mindenkit a részletekről. Ezt követően indultak el a csoport a falu szép parkjába a Szabadság térre, ahol már Bor István, a gyermekotthon egyik dolgozója várta a „kommandósokat” a munkához szükséges szerszámokkal. Közben Szalainé Kazinczi Erika hozta a virágföldet, a tulipán hagymákat, valamint az árvácskákat. A gyerekek felásták a földet, és előkészí-tették a virágok elhelyezésére. Először a tulipán hagymákat tették el, majd az árvácskák ültetése következett. Voltak önkéntes segítő-ik is, de a gyerekek is kivették a részüket a munkából. Jó kis közös-ségi és csapatépítő program volt. A program zárásaként a gyerekek hátára foszforeszkálós betűk kerültek, amelyeket Csanádi Judit ké-szített el számukra. Összeálltak, hogy a betűk a Kunfehértó szót ad-ják ki. Szép látvány volt. Végül elhelyeztek egy kis táblát az egyik vi-rágágyásban, hogy a falu lakói lássák, hogy igenis az otthon lakói is próbálnak tenni a közösségért: „Mi nem csak rombolni, hanem épí-teni is tudunk”. Nagyon szép lett a végeredmény, sok-sok fotó is ké-szült. Nagyon izgalmas, érdekes és jó program volt, amely a gyere-kek számára is külön élményt jelentett. Azt hiszem, hogy szívből írta „Biegelbauer Pál” a következő sorokat, amely a kihelyezett táb-la mottójául szolgál, és egyet tudunk vele érteni: „A természet – va-lóság. Egyszerűen – van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát.”

Köszönjük, tényleg szépek lettek a virágágyások. (szerk.)

Közérdekû információk

Polgármesteri HivatalKunfehértó Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/507-100 fax.: 77/507-131Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 07.30-12.00 és 12.45-16.15Szerda: 12.45 - 16.15Péntek: 07.30 - 13.00

Háziorvosi ellátásKunfehértó Rákóczi u. 13/aRendel: Dr. Székács IstvánHétfő, Szerda, Péntek 08.00-12.00Kedd, Csütörtök 13.00-17.00Tel.: 77/407-103 vagy 06/30/2490979

gyermekorvosi ellátásKunfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel : Dr Úrfi EditKedd 14.00-16.00 Csütörtök 13.00-16.00Pénteken páros héten: 09.00 - 10.00 páratlan héten 13.00 - 14.00 Tel.: 77/407-622 vagy 06/20/8074447Rendel: Dr Székács IstvánHétfő, szerda: 08.00 - 11.00 Tel.: 77/407-103 vagy 06/30/2490979

Védőnői szolgálatKunfehértó Rákóczi u. 13/a Tel.: 06/70/3167941Védőnő : Németh Tímea Nyitvatartás: naponta 08-09-ig fogadóóraKedd: 13.00-14.00 -ig Csecsemő tanácsadásMinden 4. csütörtökön 13.00-15.00 Terhes tanácsadás Tanácsadás: 77/407-540

Fogorvosi ellátásKunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/407-105 vagy 77/507-011Rendel : Dr. Herczeg LászlóHétfő, Péntek 08.00 - 12.00Kedd, Csütörtök 13.00 -18.00

FogorVosi MagánrendelésKunfehértó Rákóczi u. 26. Tel.: 06/30/2198386Rendel: Dr. Böszörményi Józsefpéntek 15.00 - 17.00 szombat 09.00 - 11.00

gyógyszertárKunfehértó Szabadság tér 11. Tel.:06/77/407-012Nyitva tartás: Hétfő, Szerda, Péntek: 08.00-16.00Kedd, Csütörtök: 09.00 - 17.00

rendőrség Kunfehértó Szabadság tér 10. Tel.: 06/20/5396730Körzeti megb.: Madarász József r.tzls.Körzeti megb.: Majoros Loránd r.zls.Tel.: 06/20/5395617

PostaKunfehértó Szabadság tér 9. Tel.: 77/407-060

tanyagondnok Kiss ZsigmondKunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 06/30/6198320

VíziközMű társulatKunfehértó Béke tér 3. Tel.: 06/77/407-065Ügyintéző: Tiringer EszterKedd, Péntek: 07.30-12.00Szerda: 13.00-18.00

MűVelődési Ház és könyVtárKunfehértó Béke tér 3. Tel.: 77/407-065Ig.: Benke László 06/30/2663276Nyitva tartás:Héfőtől-Péntekig: 08-16.30Rendezvény esetén külön nyitvatartással.

Htkt gondozási központKunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/407-506Részlegvezető: Madácsi ErzsébetNyitvatartás: 08.00 - 16.00

napközi ottHonos ÓVodaKunfehértó Ady e. u. 4/aVezető: Hotváth IstvánnéTel.: 77/407-137

kunFeHértÓi általános iskola és napközi ottHonKunfehértó Úttörő tér 7.Ig.: Czagányné Móczár GertrúdTel.: 77/507-711

tájHázKunfehértó Kiserdő u. 5.Látogatható előzetes egyeztetést követően.Benke László 06/30/2663276Tapodi Sándor gyűjtő 15 óra után 06/30/3157011

gyerMekottHonKunfehértó Úttörő tér 8. Ig.: Kiss Anita Tel.: 77/507-050

telePülésüzemeltetés Harnóczi GáborKunfehértó, Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/507-100 Tel.: 06/30/5528184

szennyVízszippantásTel.: 06/30/35-68-658

edF dégáz kiskunHalas6400, Kiskunhalas Kertész utca 2.Ügyfélfogadás:Hétfő, Szerda, Csütörtök: ----Kedd: 16:00-20:00 Péntek: 8:00-12:00 déMász kiskunHalas6400, Kiskunhalas Mátyás tér 2.Ügyfélfogadás:Hétfő: 8:00-18:00 Kedd, Szerda, Csütörtök: 8:00-12:00 Péntek: zárva

képViselők FogadÓÓráiVolovár Károly képviselő:Tel.: 06/30/6354730(nap folyamán bármikor)

Szalai László képviselő:minden hónap 3. csütörtökén aMűvelődési Házban 15 -18 óráig

Sarok Tibor képviselő:minden hónap utolsó péntekén17 órától, nyári hónapokban19 órától a Művelődési Házban