Komárom Város 1940. évi zárószámadása. · 2020. 10. 29. · LőwybutoráruházGyőr Gr....
Transcript of Komárom Város 1940. évi zárószámadása. · 2020. 10. 29. · LőwybutoráruházGyőr Gr....
E L Ő F I Z E T É S I ÁR Egész évre 8 P. I Negyedévre 2 P. Félévre 4 P. j Egyes szám ára 20 HU.
Megjelenik minden szombaton.
Felelős szerkesztő:
P A T H Ó GYULA
S Z E R K E S Z T Ő S É G É S K I A D Ó H I V A T A L : Komárom, Mussolini-ut 23. Telefon 4(Tl.
Hirdetések díjszabás szerint. Kéziratokat nem adunk vissza.
Komárom Város 1940. évi zárószámadása. Elkészült a város háztar
tási és egyéb alapjainak az 1940. költségvetési évről összeállított zárószámadása, A zárószámadást, most a rendkívüli helyzetre való tekintettel nem nyomatták ki , hanem az egyes törvényhatósági bizottsági tagoknak, csupán az úgynevezett kivonatos összesítésben kézbesítették k i . Tekintettel a rendkívül viszonyokra, ez a megoldási formula most el is fogadható és indokolt. Ugyanis az a bizottsági tag, aki részletes bírálatot kivan a város háztartásáról, a város pénzügyeinek viteléről gyakorolni, annak feltétlenül szükséges betekintenie a számvevőség főkönyveibe, valamint azok mellékleteit képező utalványozási jegyzékbe, stb. is .
A zárószámadás részletes bírálata meghaladná a rendelkezésünkre álló lap terjedelmét, ezért csupán a legfontosabb alaki, formai, elvi kérdésekkel kívánunk e helyütt foglalkozni.
I . Megállapítható tény az, — ezt egyébként a zárszámadás indokolása őszintén és nyíltan be is ismeri, — hogy a költségvetési előirányzattól eltérőleg, komoly összegű hiteltullépés jelentkezik, csaknem minden fontosabb jelentőségű fejezetnél. Formailag, alakilag ez helytelenítendő. Érdemben azonban ezen tény, még ennél a zárószámadásnál menthető. 1939. évtől ugyanis rendkívül, normálisnak épen nem mondható időket élünk egész napjainkig. Ennek a rendkívüli helyzetnek bélyege, következménye elsősorban, magánál az állami háztartás vitelénél is komolyan szembeszökő. Sok-sok sürgősen megoldandó — legtöbbször a háborus intézkedéssel kapcsolatos — kérdés vállt elodázhatatlanná. Ezért a hiteltúlié-pések kérdésében, melyek túlnyomó része kétséget kizáró módon i ; lokoll is, a felmentvényt mi is a bírálók, de bizonyára a legilletékesebbfórum : a törvényhatósági közgyűlés is megadja.
Jövőre vonatkozólag azonban még az ilyen indokolt esetekben is korlátozandó lesz a hiteltullépés ténye s amennyiben erre halaszthatatlan szükség is lenne, ugy a polgármester által eszközölt hiteltullépés esetei negyedévenként bejelentendök lesznek a törvényhatósági közgyűlésnek, hogy ez a testület, mint illetékes tényező, megállapíthassa, szankcionálhassa az utalványozó polgármester ténykedéseinek helyességét.
I I . A bírálat során reá kell mutatnunk még egy mindenképen visszás, — minden törvényhatósági bizottsági tag által közismert — tényre is. Ez a visszás állapot pedig, a minden jogalapnélküli kérvények sokasága. Minden közgyűlési tárgysorozat túlnyomó része az egyes egyénak kérelmeit teszi k i . Azt lehet mondani, hogy százával érkeznek be a kérvények a városi törvényhatósági közgyűlés elé és pedig legtöbbször a leglehetetlenebb indokokkal. Ennek oka pedig az, hogy úgyszólván köztudatba ment már át, hogy a polgármester, mint ember, oly jószívű, hogy a semmi alappal, indokkal nem biró kérvényt is legtöbbször pártolóan terjeszti a közgyűlés elé. Amilyen jószivü a város polgármestere, épen olyan humánus, jóindulatú ezen túlmenően a törvényhatósági közgyűlés egyeteme is, ennek következménye pedig az, hogy a tárgysorozatra kerülő sok-sok kis kérvény honorálása, súlyos ezrekel ró az adófizető polgárság vállára. Ezt a már csaknem járványszerüen elharapódzott, alaptalan kérelmezéseket meg kell szüntetni. Minden egyes törvényhatósági bizottsági tag gondoljon a súlyos, igen súlyos közterhek alatt görnyedő adófizető polgárság nehéz és igen súlyos helyzetére, akkor midőn a közgyűlésen, az ily természetű kérvények sorsáról dönt.
I I I . A zárószámadás adatai
még a laikus által is könnyen áttekinthetők, minden tekintetben világosak. Külön ki kell emelnünk, hogy a város háztartási mérlegében, igen komoly, képzel fogható szép eredmények is megállapíthatók. Ilyenek például a zárszámadás adatai szerint teljesen kifizetett, rendezett tartozások egész sora, meiybői egynéhányat külön ki is emelünk :
1) a Pénzintézeti Központnál fennállott 7856 P tartozás,
2) a Technika Utépitő R. T.-nál fennállóit 14 000 P.-gős tartozás,
3) az Unió Bank R. T.-nál fennállott 66.355 P.-ős tartozás,
4) a Komáromi Hitelintézetnél fennállott — Prágai, özv. Schönwieserné Klug-féle engedményezett 35 000 P-ős tartozás rendezése.
(Ennél még örvendetesebb az a tény, hogy 1941. évben kifizetést nyert m é g :
1) a Menzel cégnél fennállott 85.714 P. 29 filléres,
2) a Pozsonyi Városi Bank R. T.-nál fennállott 500.000 pengős tartozás. Ezen két utóbbi tartozás rendezése azonban már az 1941. évi zárószámadás ke-
Január 13-án, kedden tartotta első törvényhatósági kis-gyülését az uj évben Komárom vármegye, vitéz Nagy Nándor főispán elnöklete alatt.
Közgyűlési tárgyalást igénylő ket nagy jelentőségű ügy szerepelt a tárgysorozaton és pedig a fürdőszabályrendelet alkotása és a ponyvairodalom megfékezése tárgyában.
A fürdőszabélyrendelet tervezet kimondja, hogy nyilvános szabad, zárt, vagy magánfür-dőkben a közösfürdőket zsidó-tajnnak nyilvánított egyének nem használhatják, ily egyének részére „Zsidó-fürdő" felirattal elkülönített rész rendezendő be.
rétébe tartozik.) Amilyen örvendetes a fen
tebb kiragadott egyes tartozások rendezésének jelentősége, épen olyan kirívó a zárószámadás merlegének az a része, amely szerint 1.196283 P 19 fillér bevételi (cselekvő) hátralékkal szemben 1.727.047 P 17 fillér kiadási (szenvedő) hátralék áll fenn.
Figyelembe véve a záró-számadas mellékletét képező vagyonleltár adatait, tárgyilagosan megállapítható, hogy a város háztartási és egyéb alapjainak vagyoni helyzete minden tekintetben kedvezőnek mondható azonban ezen ténymegállapitás tárgyilagos leszögezése meilett is ki kell jelentenünk azt, hogy mig a város háztartási alapjában a kereken 530.000 P. összeget kitevő szenvedő hátralék eloszlatva, rendezve nem lesz, m i n d addig a város zárószámadását feltétlenül jónak és minden tekintetben reálisnak nem tartjuk.
A fokozatos javulás alapján remélni véljük, hogy az 1942. évi zárószárnadás mérlege már e kérdésben is megnyugtató lesz.
Dr. Kun Árpád.
Egyéni- , kádfürdőknél is feitünő tábláknak kell jelezni azt a helyiséget, melyet a zsidófajuak használhatnak. Dr . Kúllay Endre a kivételezett zsidókkal szemben méltánylást kér. A kisgyűlés a fürdőszabályrendelet tervezetet eredeti szövegezésben ajánlja a közgyűlésnek elfogadásra.
Egyhangú határozatfal fogadta el a kisgyűlés Kovács Károly tanyi földműves indítványát s javasolja a közgyűlésnek, hogy feliratban kérjen szigorú és sürgős törvényes intézkedést a ponyvairodalom megakadályozására.
A községi képviselőtestületek határozatait — melyek köz-
Megbízható minőségű árut árusítunk
következetesen e g y s é g e s áron
V á s á r o l j u n k
a Felsődunántúli HANGYA Szövetkezet 11-es sz . ü z l e t é b e n Komárom, Mussolini-út 19.
T a g j a i n k n a k vásárlás i visszatérítést
adunk. Legyen tagunk !
A falunevelő propaganda vándorkiállítás céljaira 5000 P-t szavazott meg a
vármegyei kisgyűlés.
LőwybutoráruházGyőr Gr. Tisza István-tér 5.
Ide menjen, lia jó bútort akar. K9
U
ségi alkalmazottak fizetési, karácsonyi segély, áliásszervezési, középület átalakítási, tatarozási, fűtőanyag biztosítás, tenyészállat-tartási, stb. ügyekre vonatkoztak — vizsgálta felül a kisgyűlés.
Nagy érdeklődést tanúsítottak a kisgyűlés tagjai a községi vandorKiáliitásök rendezése tárgyában előterjesztett alispáni javaslat iránt. A propaganda k i állítás a falunevelést célozza azzal a szándékkal, hogy a falu fejlődését helyes irányba terelje, a falu elnéptelenedését megakadályozza. A lapunkban közölt alispáni újévi nyilatkozat alapján már részletesen ismert volt a vándorkiállítást tervezet, azért azt a kisgyűlés tagjai nagy örömmel fogadták el s a célra kért 5000 pengőt készséggel szavazták meg. A tervezet szerint a kiállítás előkészítése több mint 10000 pengőbe kerül, a h i ányzó összeget alispánunk belügyi és kultuszminiszteri hozzájárulással véli fedezni.
MANSz hangverseny Komáromban.
Komárom közönsége, de küiönösen a zeneértő és zenepártoló körei nagy örömmel és megelégedéssel figyelik azt a nemes, nagyvonalú kulturmunkát, melyet énekkaraink és társadalmi egyesületeink az ének- és zeneművészet ápolása, fejlesztése terén végez. A zenei életünk k i fejlesztésének munkásai sorába most a MANSz komáromi egyesülete is felsorakozik. A magyar asszonyaink ez igazán közhasznú és sokirányú tevékenységet kifejtő társadalmi szerve, mely Reviczky Istvánné, alispánunk nejének elnöklésével már eddig is igen sok eredményes és értékes munkát végzett.
Mint értesültünk a MANSz nagyszabású hangversenyt készít elő. Sikerült az egyesületnek megnyerni Farkas Mártha hegedűművész nagynevű földmket, aki soló hegedűjátékával, továbbá Király Józsefnéval, a kitűnő hegedűjátékossal és Sémiiéin János városi zeneiskolai igazgató, tanárral Vivaldi és Mozart remeket fog előadni. Közreműködik még Péter József országos nevű énektanár és karnagy, ki a budapesti hires vegyes és férfikarával mu tatkozik be Komárom közönségének. A hangversenyt a Kultúrpalotában tartják.
A MANSZ vezetősége a gyönyörűnek ígérkező hangverseny sikere érdekében nagy gonddal jár el. A műsort most állítja össze, a meghívókat a jövő héten bocsátja k i .
A művészi élményben gazdag hangverseny iránt városunk, vármegyénk közönsége bizonyára nfigy érdeklődést fog tanúsítani.
Törölni kell a trianoni békeszerződést a magyar törvénytárból.
A középfokú leányiskola. — A monostori köz világitás. — A liszt-ellátás zavartalanságának biztosítása stb. fontos kérdések a Komárom thj. szab. kir. város közigazgatási bizottság január havi rendes ülésén.
Nagy jelentőségű ülést tartottjanuár hó 13-án, kedden délután vitéz Nagy Nándor főispán elnöklésével Komárom t h j . szab. kir. város közigazgatási bizottsága a városi székház nagytermében.
A város 1941. évi december havi kimerítő polgármesteri jelentést dr. Csukás István főjegyző ismertette. Beszámolt a kormányzó névünnepének megünnepléséről, a Művészeti Hetek megrendezéséről, a Falu Szövetség nagyszabású komáromi S z ö vetkezeti Napjáról, a karácsony alkalmával tartott szeretetünnepségekről, melyektn polgármesterünk személyesen is részt vett. Majd tájékoztatás adott a közellátási helyzetről, a középitke-zések nehézségeiről, a közvilágítás, vizszolfáltatás és csatornahálózat állapotáról. Végül számszerűleg tett jelentést a közigazgatás forgalmáról.
A polgármesteri jelentéshez elősször Surányi Ferenc szólt hozzá. Két kérdésben kért felvilágosítást. Kifogásolta, hogy fél év óta nincs közvilágítása Kop-pánmonostornak. Érdeklődött, hogy érdemlegesen történt-e már intézkedés a középfokú leányiskola létesítése ügyében. Ha nem sürgetjük, ugy kilehetünk téve hogy az uj tanévben leány középiskolai tanulókat nem tudjuk iskoláztatni.
Dr. Kán Árpád magyar érzéstől áthatott lelkes beszédben rámutatott magyar törvénytárunk 1920. jun . 4-én becikkc-lyezett gyászos lapjára, melyet a Trianon kényszeritett ránk. Meggyőző érvekkel felhívta a f i gyelmet, hogy e békediktátum már idejét multa, miután nagy nevü barátaink segítségével a trianoni bilincs széthullott. Indítványozta, hogy a közigazgatási bizottság irjon fel az össz-kormányhoz s kérje, hogy tegyen törvényjavaslatot a trianoni szerződés érvénytelenítése tárgyában. Bejelentette, hogy hasonló állásfoglalás céljából ugyanezen indítványát megteszi a törvényhalóságnál is.
Komáromi Miklós a lisztellátással kapcsolatos intézkedések iránt érdeklődött. Január 15-től már életbe lép a jegy-rendszer — hangsúlyozza — a jegyek pedig kiadva nincsenek. A zavarialanság érdekében m i lyen áthidaló intézkedést kivan foganatosítani városi közellátásügyi hivatalunk.
Koppánmonostor közvilágítását biztosítani fogja — ígérte polgármesterünk — kár, hogy eddig is nem tudott a helyzetről. A Hungária Villamossági R. T. villanyszolgáltatási üzemzavarait éppen a napokban telte illetékes helyen szóvá s kért sürgős intézkedést.
A középfokú leányiskola létesítése tárgyában dr. Szijj Ferenc hozzászólása után vitéz Nagy Nándor főispán adott értékes, általános ügyeimet keltő tanácsot. Főispánunk az iskola elhelyezésének kérdésében láíja a megvalósulás legnagyobb akadályát. De a kérdés könnyen megoldható, ha a két járásbíróság egyesítését kimondja a város közönsége. A jobbparti városrészben felszabadult járás-birósági épületben el lehetne helyezni a középfokú leányiskolát. A főispáni elgondolást nagy tetszéssel tette magáévá az ülés.
A lisztellátásra vonatkozóan dr. Vizkeiety Sándor városi tanácsnok bejelentette, hogy már is történt intézkedés. A jegy-rendszer érvényességét Komáromban — kivételesen — miután a rendelet végrehajtási utasítása későn érkezett a városhoz, foganatosítani január 15-éig nem lehetett. Lisztet, kenyeret továbbra is kiadnak a vásárlási könyvre, a jegyrendszer Komáromban január 19-én lép életbe.
A polgármesteri jelentés elfogadása után egyhangulag vette tudomásul az ülés az árvaszék, a kir . pénzügyigazgatás, ügyészség, tiszti orvosi hivatal, tanfelügyelőség, gazd. felügyelőség, t h . főállatorvos december havi jelentéseit.
Nagy érdeklődés előzi meg a „Teremtés" oratóriumának előadását.
A Komáromi Róm. Kat. Egyházi Énekkar hangversenye.
Szombaton, f. hó 17-én, este 8 órakor lesz a Komáromi Róm. Kat. Egyházi Énekkar hangversenye a kultúrpalotában. Mint már megírtuk, Haydn Józsefnek a Teremtés cimü oratóriuma kerül előadásra. A müvet Haydn 1798-ban komponálta, 66 éves korában. „Soha nem voltam olyan áhítatos" — mondta a zeneköltő — „mint azalatt az idő alatt, mig a teremtésen dolgoztam." Az oratórium tényleg mcs-termü, a világ összes oratóriumai között a legismertebb. Bensőséges áhítat, sziklaszilárd hit és jámbor vidámság hatja át.
Megértéséhez nem feltétlenül szükséges zenei előképzettség. Gyönyörű kórusai, melódiái szivünket, lelkünket gyönyörködtetik, a képzett muzsikusoknak pedig igazi műélvezetet nyújt.
Az oratórium zenekari bevezetése a Teremtés előtti khaoszt festi, melyből Rafael arkangyal basszusa adja tudtunkra : Kezdetben teremte Isten a mennyet és a földet; majd a kórus és a zenekar Isten parancsát: Legyen világosság — és Ion világosság! A sötétség zord hada Urie! arkangyal szavai szerint a pokol mélyére kerül és egy uj világ
keletkezik. Gábriel és az előbb emiitett arkangyal szólisták reci-tativoiból megismerjük a teremtés 6 nap alatti lefolyását. Az áriák, terceitek és a fenséges kórusok hálát és csodálatot fejeznek ki a teremtés mindegyik napján az Alkotó iránt. Az oratórium három részből áll , harmadik része már a paradicsomot és az első emberpár boldogságát tárja elénk. Majd Uriel arkangyal utaló recitativója : „ ó boldog pár, tietek minden üdv, ha el nem térit a bűnös vágy az igaz útról" utána lendületes ós fugaszerű befejező kórus, melyben szólisták hangja is belevegyül, zárja le az örökértékü művet. A három szólistának: Sivó Zsuzsa operaénekesnőnek, ( B u dapest), Kárnyéi Imrének és Littasy György a m. k ir . operaház egyik legjobb basszistájának, valamint a 22-ik gyalogezred kibővített zenekarának és Kovács Sándor tanárnak, aki a zongo-; akiséretet látja el, közreműködése emelik a Sendleln János karnagy által hozzáértéssel és s/.abatossággal vezényelt énekkar hangversenyét.
A hangverseny iránt oly nagy érdeklődés nyilvánul meg, hogy a jegyek nagyrésze már elővételben elfogyott. A még meglevő jegyek az Unió könyvkereskedésben 1, 2 és 3 pengős árban kaphatók.
Szeretetvendégség. A déikomáromi Ref. N ő -
egyesület f. é. január hó 11 én délután 5 órai kezdettel igen látogatott szeretetvendégséget rendezett az óvoda nagytermeiben. Az estély a szegény gyermekek felruházását szolgálta, igy hát nem csoda, ha a terem zsufa-lásig megtelt. Nevezhetnénk az estet Bódás-estnek is, mert h i szen a székesfehérvári papköltő vonzotta oda a közönséget, másrészt a rendezőség a műsort Bódás költeményeivel töltötte be. A 100 ik dicséret eléneklése és Sári Imre lelkipásztor bibl iaolvasása és megnyitó beszédével vette kezdetét a műsor. Csimma Juliska leányegyesüldti tag Bódás János „ A rab" cimü költeményét szavalta a tőle megszokott hatásos előadással. Hajósi Marika Bethlendy Sándor ev. karnagy harmóniumkisérete mellett „ K i átölelted a világot" cimü szerzeményét énekelte el, kellemesen behízelgő szoprán hangján nagy tetszés közepette. Bódás János lelkipásztor a mai kereszténységről és a mai keresztény ember hitéletéről tartott igen ér-dekfeszitő előadást. Beszédében rátért a mostani világháborúra és kimutatta, hogy a Krisztus nélkül élő hitetlenség az oka, mert nem élnek az emberek az evangélium tanítása szerint. Ezután az egyházi vegyeskar Su-lacsik Lajos szv. főtanácsos ve-vezetésével „ Jézus hív Téged" cimü kart adta elő fegyelmezett, szivet, lelkek gyönyörködtető előadásban. Majd Sári Imre le l -kipásztár Bódás János „Czövek" és „Gyalogút" cimü költeményeit szavalta el nagy hatást keltve. Végül közkívánatra Bódás János ujabb költeményeiből szavalt el egyet nagy sikert érve el. Ennek elhangzása után a N ő -egyesiilet és a Leányegyesület tagjai teát szolgáltak fel. A lelkiekben igen gazdag est fél 8 órakor ért véget.
E g é s z s é g é t v é d i , t e r m é s z e t e s szénsavas ásványvize. O r v o s i l a g j a v a l v a v a n : f , 4. Emésztési zavaroknál, a légzési "ervek haratot bántalmainil. Hatásos a hugyutak hurutjainál, vesekő bántal-
Ö e t e g S e g e t g y ó g y í t j a máknál és köszvényes bajoknál. Jó eredménnyel használható a vegetatív idegrendszer — csalánkittések, asthma és egyéb túlérzékenység okozta — betegségeknél. Csökkenti a gyomorsav Tokozott képződését, megszünteti a
B h a z a i gyomorégést. Ajánlatos gyermekeknek is. t . / K i t ű n ő a s z t a l i - é 8 b o r v í z . A hazai Mohai Ágnes-forrás gyógyvizét népgzeri
Mohai ÁgneS-forrás L e r a k a t Komáromban, Kemény Testvérek cégnél. tSXZlSeSÍÜBtí^teaSfe
A vármegye közigazgatási bizottság január havi ülése.
Komárom vármegye közigazgatási bizottsága az uj esztendőben kedden délelőtt tartotta első ülését vitéz Nagy Nándor főispán elnöklésével.
A részletes alispáni jelentést vitéz Hunyadi László dr. v;n. főjegyző terjesztette eiő. A jelentés felsorolta a december hóban előfordult fontosabb eseményeket és ismertette a vármegye közellátási viszonyait.
Az alispáni jelentés tudomásul vétele után megalakították az 1942. évre a fegyelmi választmányt. Rendes tagok lettek ; dr. Garzuly József, Ordódy István, Jánossy Károly és dr. Deme Sándor. Póttagok : Bittó Kálmán és dr . Széktlyhidy György.
A napirend letárgyalása során az árvaszék . 9 4 1 . évi működéséről tett kimerítő jelentést d r . Boncz Nándor árvaszéki elnök. Az ülés az árvatzéknek az
Kinevezések. Január 1. hatállyal kineve
zett ás előléptetett köztisztviselők és közalkalmazottak névsorát folytatólag a következőkben adjuk :
Az igazságügy szolgálata' ban: dr. Kovács János komáromi törvényszéki tanácselnököt a győri kir . Ítélőtáblához táblabíróvá, dr. Hofer Jenő koinárom-óvárosi kir . járásbirósági és dr. Kántor Imre komáromi kir . törvényszéki jegyzőket eddigi székhelyükön bírósági titkárokká, dr. Császár Lajos komáromi és dr. Kubik Károly dunaszerdahelyi kir . törvényszéki joggyakornokokat bírósági aljegyzőkké, i t j . dr. Soós Károly bucsi lakost pedig a győri kir . Ítélőtábla kerületébe bírósági joggyakornokká, Ke-menszky Béla Géza és Szabó Er-nőné komáromi törvényszéki d i j -nokokat, valamint Somogyi Lajos járásbirósági dijnokot kezelőkké nevezték k i .
A tanügynél: Say Géza dr. miniszteri osztálytanácsost a kultuszminisztérium szépművészeti osztályának vezetője, aki a nemrég lezajlott komáromi Művészeti Hetek föirányitója s megszervezője volt, miniszteri tanácsossá lépeti elő. Dr. Piacsek Rezső címzetes tanügyi tanácsost, aki a komáromi tank. főigazgató állandó helyettese volt, valóságos tanügyi tanácsossá. Somogyi István tank. kir . főigazgatósági szakelőadót c. tanügyi tanácsossá, Nádas József tank. kir . főigazgatósági szakelőadót gimn. igazgatói címmel, Kocsis Károly egri megb. igazgatót gimn. igazgatóvá, Olasz Károly komáromi áll. polg. isk. tanárt a V I . fiz. osztályba, dr . Szomolányi Sándor és dr. Jámbor László komáromi tanügyi segédfogalmazókat tanügyi f o galmazókká nevezték k i . Vitéz Hódy János és Pathó Gyula, lapunk felelős szerkesztője komá-
eredményes munkájáért jegyzőkönyvi köszönetet mondott. Ezt követőleg a kir . pénzügyigazgató, vm.- i t. főorvos, ügyészségi elnök, kir . tanfelügyelő, az állam-épitészeti hivatal f ínöke, gazd. felügyelő, th . főállatorvos tették meg havi jelentéseiket.
Dr. Kállay Endre a közegészségügyi jelentéshez szólt hozzá és kérte, hogy a mocsai községi orvos ellen indított fegyelmi ügyben mielőbb történjen végleges intézkedés, mert a szőnyi községi orvos a helyettesítést ellátni képtelen, három év óta emberfeletti munkát végez önzetlenül minden díjazás nélkül. Alispánunk ígéretet tett, hogy eljár és megsürgeti az ügyet a fegyelmi felső bíróságnál.
A havi jelentések elfogadása után az albizottságok tartották meg üléseiket.
romi , Fábián Ilona tatai, Vaszil-csin György gútai, Jakatics Ferenc kisbéri, Sztankovics Lajos alsógallai, Bartha Béláné tarkányi, Vincze Imre kocsi, Nagy István ógyallai tanítók a V I I . fiz. o.-ba léptek elő.
A kereskedelemügyi tárca kötelékében a komáromi postahivataloknál: Habány László, i f j . Szegedi József, vitéz Rozgonyi István és Povozsányi Árpád I I . oszt. postatiszteket 1. oszt. postatisztté, Tóth Béla gáti, őrhegy Gyula és Kovács István marcel-házi forgalmi dijnokokat forgalmi gyakornokká, Nagy Árpád pozsonyi postaellenőri címmel és jelleggel felruházott postasegédellenőrt ellenőrré, Albert József postadijnokot postaüzemi gyakornokká, továbbá Bus József és Ollé Péter I I . oszt. postaszakaltiszteket I . oszt. postaszakaltisztekké és végül Kiss Árpád I I . oszt. postavonalfelvigyázót I . oszt. postaüzemi altisztté nevezte k i .
A földmivelésiigyi tárcánál: a m. kir . gazd. felügyelői tiszti személyzet létszámában Krausz Jenő VI . f. o.-ba sorolt m. kir . gazd. felügyelőnek az V. f. o. jellegét, továbbá Csobor Mátyás m. kir . gazd. felügyelőnek pedig a V I I I . f. o. jellegét adományozta.
A belügyminisztériumnál: dr. Stockinger János tiszti főorvos az V. f. o. jellegét, dr. Koncz Zoltán tiszti orvos a V I I . f. o. jellegét kapta. — Kvasznovszky János érsekújvári városi dijnokot városi számvevőségigyakornokká és Illés Dezső számv. dijnokot gyakornokká kinevezte.
Az OTI-nál: a középfokú biztosítási és statisztikai egyesitett szakon Bakos Ferenc biztosítási főellenőrnek, felügyelői címet és jelleget adományozták, azalsóbiztositási szakon Kollányi Gábor dijnokot biztosítási gyakornokká nevezték k i .
HÍREK. Zsindely Ferene külföldi
kitüntetése. A kormányzó a külügyminiszter vezetésével meg-bizett m. kir. miniszterelnök előterjesztésére megengedte, hogy dr. Zsindely Ferenc miniszterelnökségi államtitkár a bulgár Polgári Érdemrend nagykeresztjét elfogadja és viselhesse.
F ő i s p á n u n k Budapesten. Vitéz Nagy Nándor főispán január 9-én, pénteken Budapesten, a közellátási miniszter áltai ösz-szehivott nagyfontosságú értekezleten vett részt.
K é r e l e m . Háziezredünknek a ni. kir. 22. honv. gyalogezrednek az orosz harctéren küzdő alakulatai részére a város közönsége nevében 30.000 db. cigarettát küldtem. Felkérem a város érdemes közönségét, hogy a cigaretták vételárának kiegyenlítése céljából önkéntes készpénzadományát hozzám eljuttatni méltóztassék. A készpénzadomá-nyokat hirlapilag fogom nyugtázni. .4/ű/7y Gáspár polgármester.
A Magyar Élet Párt v á rosi tagozata . A M É P komáromi városi tisztikara és választmánya Komáromban január hó 12-én, hétfőn este 6 órakor értekezletet tartott. Az értekezleten megjelent a M É P vármegyei elnöke, vitéz Nagy Nándor főispán, dr. Prónai Aladár a párt elnöke, a város részéről Alapy Gáspár polgármester. A teljes számban megjelent választmány előtt Fehérvár y Gyula közp. várm. titkár ismertette szervezési munkáinak eddigi eredményét, majd a kül-és belpolitika helyzetről adott kimerítő tájékoztatót.
Halálozás. Megdöbbenéssel vettük a szomorú gyászhírt, hogy Vörös Vince nyug. főjegyző f. hó 13-án áldásos életének 51-ik, boldog házasságának 20-ik évében hosszas szenvedés után meghalt. Vármegyénk jegyzői karának egyik érdemes tagja volt, aki a falu népéért lelkes önfeláldozó munkát végzett. Gután volt előbb jegyző, majd Nagykeszi község vezetőjegyzője lett s a magyar kisebbségi sorsközösségben küzdött minden vona'on. A viíághatalomban a volt cs. kir . 12-ik gyalogezred kötelékében teljesített szolgálatot s az ellenség előtt tanúsított hősies magatartásával tiszttársai és bajtársai szereletét vivta ki . Nagykeszi önálló jegyzőségének megszűnése után betegségére való tekintettel nyugalomba ment és azóta szenvedte a gyilkos kórt, mely most győzött rajta. Temetése Komáromban folyó hó 16 án, pénteken d. e. 11 órakor ment végbe nagy részvét mellett. Utolsó útjára elkísérték régi kartársai és vettek tőle
bucsut. A megboldogultat szerető hitvese, szül. Hof/stetter Margit nagykeszii r. k. tanítónő és kiterjedt rokonsága gyászolják. Áldott emléke felett őrködjék az igaz kegyelet.
Uj rend a közellátás terén. Liszt és kenyérjegyek. —
Hústalan napok.
Kormányrendelet a kenyér és lisztellátás rendszerét az egész országban egységesen rendezte a kenyér és liszt-váltójegy ek bevezetésével. A rendelet szerint a hatósági jegy eiienében kiszolgáltatható íejad.ig az ország egész területén finomlisztből, vagy száraz tésztaféléből havonként és fejenként 2 kg., kenyérből naponként és személyenként 25 dk. A nehéz testi munkások részére a rendes napi fejadagon felül pótjegy eiienében kiszolgál tatható kényéi lejadag napi 35 dk., a nem nehéz testimunkások részére a rendes napi fejadagon felül pótjegy ellenében kiszolgáltatható póífejadag 15 dk.
A gabonalappal ellátott vámőrlésre jogosultak által beszolgáltatott egy kg. finomliszt ellenében kettő darab egyenként 16 szelvényt tartalmazó finomliszt váltójegyet (tésztajegyet), egy kg. kenyérliszt eiienében pedig kettő darab nyolc-nyolc szelvényt tartalmazó kenyérváitójegyet, vagy pedig két darab egyenként 12 szelvényt tartalmazó finomliszt váltójegyet szolgáltatnak k i .
Ha a közellátási kormánybiztos engedéiye alapján a kenyér fejadagot kenyérüsztben szolgáltatják ki — igy Komáromban is — ügy a 'kenyérliszt fejadagja havonként 5. kg. Nehéz testimunkások pótfejadagja kenyérlisztből 7 kg. a testi munkásoké 3 kg. A bányamunkások fejadagjára és ellátására vonatkozó jelenleg érvényben levő rendelkezések továbbra is változatlanul fenmaradnak.
Bár a rendelet a jegyrendszer bevezetését január 15-ével tette kötelezővé, Komáromban az uj rendszer felsőbb jóváhagyással csak január 19-én, hétfőn lép életbe, miután a végrehajtási utasítás a városhoz későn érkezett meg, a szükséges jegyekkel január 15-éig lakosságunkat a közellátási hivatalunk ellátni már nem volt képes.
A kormány most kiadott rendeletével a hústalan napok rendjét is újra szabályozta. A rendelet szerint kedden, szerdán és pénteken semmiféle hust sem nyers, sem konzervált vagy elkészített állapotban fogyasztó részére kiszolgáltatni nem szabad. A kiszolgáltatási tilalom egyaránt vonatkozik a husárusitó iparosokra és kereskedőkre, valamint a vendéglátó-üzemekre.
A hét egyes napjain húsfogyasztásunk tehát igy alakul :
hétfőn : marhahús, kedden: —, szerdán: —, csütörtökön: serlés- és
marhahús, pénteken: —, szombaton: sertés-, marha-,
borjú-, juhhús, vasárnap: sertés-, mai ha-,
borjú-, juhhús. A korlátozás alá nem eső
baromfi, vad, házinyúl, lóhus, hal, zsír, háj, szaionna és tepertő, hurka, disznósajt, belső-rész (nyelv, tüdő, sziv, vese, máj, velő, mirigy, pacal, vér és csont), valamint az ezekből vagy ezek felhasználásával készült élelmiszerek és ételek árusítása, illetőleg a vendéglátóüzemekben való kiszolgáltatása természete-sen^aj^ét jrnindennagj^n^szabad.
Előf izetőinkhez ! Eddig küidött lapszámaink megtartásával t. Cimet előfizetőink sorába vettük és kérjük, hogy az e l ő f i z e t é s i dijat — a hátralékot is — m i előbb beküldeni szíveskedjék. Lapunk további fejlesztése csak ugy áll módunkban, ha t. Előfizetőink pártolják, támogatják lapunkat. Teljes tisztelettel az Uj Komárommegyei Hirlap kiadóhivatala.
Városi kisgyűlés. Rövid, fél órás ülést tartott
vitéz Nagy Nándor főispán elnöklése mellett Komárom t h j . szab. kir . város törvényhatósági kisgyülése f. hó 13 án, kedden délután a városi székház tanácstermében.
Hayda Jenő városi főmérnök előadásában elfogadta a kisgyűlés a törvényhatósági útalap terhére történő utalványozásra vonatkozó s a törvényhatósági közgyűlés elé terjesztendő javaslatot.
Dr. Csukás István városi főjegyző előadásában a kisgyűlés a levéltár kezelésével megbízott Farkas Péternek 1942 évre 810 P. tiszteletdijat állapított meg, a jobbparton épült városi székház házmesteri teendők végzésével természetbeni lakás haszonélvezet fejében Szombathelyi László-nét bizta meg, az 1942. évre szükséges nyomtatványok szállítása odaítélését illetőleg felhatalmazást adott a polgármesternek, hogy a legolcsóbb, 4064 P ösz-szegü ajánlat figyelembevételével tárgyaljon Puzsér testvérek és az Unió nyomdavállalatokkai s saját hatáskörében kössön megállapodást.
A hirtelen beáiiott kemény hideg idő színházunknak sem kedvezett. Még az állandó színházlátogatók is elm.tradtak az előadásokról. A szeles, havas időben az emberek az utcán sem nagyon jártak. Hétfőn a Fülemile előadása részvétlenség miatt el is maradt.
A héten „Huszárkisasszony", „Három ember a hóban", „ E s küvődön én is ott leszek" (közkívánatra hatodszor), „ördög nem alszik" operettek és „Boldoggá teszlek" vígjátékot mutatták be jó rendezésben, könnyed rutinnal, sok lelkesedéssel megjátszva, a közönség meg-megújuló tetszésével kisérve. Különösen k i emeljük Tompa László bonviván-tot, a társulat legújabb, de állithatjuk, hogy a legtehetségesebb tagját. Csupa erő, elegancia. Szavai hatalmával kápráztat, mozdulataival melegséget araszt. Tetszik, mert művészi alakításainak eszközei természetesek, finomalc. Nagy örömmel fogadta a közönség Vértes Károly igazgatót az Ördög nem alszik operettben, játéka ismét mélyítette a lelki
kapcsot a színház és a közönség között. A közönség kedvence, Vértes Nelly nem szorult háttérbe Tompa mellett sem, sőt inkább, talán uj partnerével jobban tudja érvényre juttatni tehetségét, mint előbb. Milotai Gizi is sok sikert aratott. Szeretnénk nála, ha az ének-dalamokra nagyobb gondot fordítana. Arany Katóról csak kedvesen és kielégítően emlékezhetünk ezúttal is. Szabó Sándor, a kitűnő komikus, most is a karzat favoriz.'üt alakja. Nádai Pál elsőrangú, Unger Re. zső, Szatmáry, Somló, Dékány sokszor erejükön felülit nyújtottak. A színházlátogató közönség minden alkalommal jól szórakozott.
Jövő heti műsor: Január 17-én, szombaton
este és január 18-án, vasárnap délután és este Csókháboru, nagy operett.
Január 19-én, hétfőn este Hazudj nekem vígjáték.
T U R U L F I L M S Z Í N H Á Z Komárom, Kun Miklós-u . 11.
Telefon 470. Január 17-én, szombaton, vasárnap, hétfőn mindennap 1|27, és 1|29 órakor. Szombat, vasárnap 4 1 5 - és vasárnap 215 órakor is
S t u k á k Egy zuhanóbombázó század izgalmakban bővelkedő története.
UFA hiradó. Január 21-én, szerdán és 22-én, csütörtökön i;27 és i]2y órakor Elveszett a feleségem
Magyar világhiradó. Jegyelővétel vasárnap 10—12-ig, hétköznap az első előadás meg
kezdése előtt 1 órával.
Komárom t h j . szab. k i r . város adóhivatala.
82 1942. Tárgy: Az 1942. évi á!t. ke
reseti adó jövedelem és vagyonadó alapok felmondása, ugyanezen adókra vonatkozó bevallások beadása.
Hirdetmény. A komáromi m. kir. Pénzügy-
igazgatóság 146C11III1941. számú körrendelete alapján az összes általános kereseti, valamint jövedelem és vagyonadó bevallásra kötelezett adózókat értesítem a következőkről:
1. Általános k e r e s e t i adó bevallást adni t a r t o z n a k :
a) akiknek a múlt évi általános kereseti adója még nem jogerős és a f. évi február hó végéig sem válik jogerőssé.
b) akiknek a mult évi általános kereseti adója jogerős ugyan, de a kereseti adó alapja a 10.000 P-őt eléri, vagy azt meghaladhatja.
c) akiknek jogerős általános kereseti adó alapja nem teljes hanem csonkaév alapján állapíttatott meg.
d) akik a mult évben foglalkozásukat megváltoztatták.
e) akik a mult év folyamán váltak adókötelesekké.
f) akiknél az adóztatás helye a mult év folyamán megváltozott és ennek következtében a folyó évben már nem ott adóztatandók meg ahol a mult évre voltak adóztatva.
g) az olyan adózó, akinek adóalapja a törvényes rendelkezések értelmében uj kivetések mellőzésével a következő évre változatlanul fenntartandó lenne, felszólítás nélkül is köteles az adóév február havának végéig szabály
szerű bevallást adni abban az esetben, ha kereseti, illetve jövedelemadó alapja valamely évben a 10.000 P-őt túlhaladja, vagyonadó alapja pedig 200.000 P-öt túlhaladja, avagy ha ezt az összeget nem haladja t u l , de az adóalap a k ü lönben változatlanul fenntartandó a d ó alappal szemben annak megállapítása óta legalább 50 «fo-al emelkedett.
2. J ö v e d e l e m és v a g y o n a d ó bevallást — amennyiben személyes adómentességben 'icm rés:-:esüinek — azoknak a természetes személyeknek, továbbá azoknak jövedelem és vagyona d ó fizetésre köteles jogi személyeknek kell a d n i :
a) akiknek a mult évi j ö v e d e lem a d ó j a , illetve vagyonadója még nem jogerős .
b) akiknek a mult évi jövedelem adója és vagyonadója jogerős ugyan, de a jövedelemadó alapja a 10.080 P-őt, vagyonadó alapja pedig a 200.000 P-őt eléri vagy meghaladja.
c) akiknek jogerős adóalapja nem teljes., hanem csonka a év eredménye alapján állapíttatott meg.
d) akik az általános kereseti adóalapjuknak újbóli megállapítása c é l jából az általános kereseti adóra nézve uj bevallások adására felhívattak.
e) akik a mult év folyamán v á l tak adókötelesekké.
f) akiknek az adóztatás helye a mult év folyamán megváltozott és ennek következtében a folyó évre már nem ott adóztatandók meg, ahol a mult évre voltak adóztatva.
g) az olyan a d ó z ó , akinek a d ó alapja a törvényes rendelkezések értelmében uj kivetés mellőzésével kővetkező évre változatlanul fenntartandó lenne, felszólítás nélkül is köteles az adóév február havának végéig szabályszerű bevallást adni abban áz esetben ha kereseti, illetőleg jövedelemadó alapja vaiamelv évben 10 000 P-őt túlhaladja, vagyonadó alapja pedig 200.000 P-őt túlhaladja, avagy ha ezt az összeget nem haladja t u l , de az adóalap a különben változatlanul fenntartandó a d ó alappal szemben annak megállapítása óta legalább 50 o/»-a! emelkedett.
Azon adózók akiknek keresetük, jövedelmi és vagyoni viszonyai az előző évihez képest lényegesen r o m l o t t a k f. év január hó végéig Írásban kérhetik adóalapjuknak újbóli megállapítását. A kérelemben az okokat hitelérdemlően igazolni kel l . Ugyancsak csatolandó a kérelemhez a szabályszerűen és s z á m szerűen kiállított bevallás is .
Bevallás céljára kétfelé nyomtatvány van. Az egyik az általános kereseti adó céljára, a másik a jövedelem és vagyonadó céljára szolgál . Ezeket a nyomtatványokat az előállítási költség megtérítése'mellett a városi adóhivatalnál lehet megszerezni.
Minden egyéb a kiállításokkal kapcsolatos felvilágosítás a városi a d ó hivatalnál nyerhető a hivatalos órák alatt .
K o m á r o m , 1942. január 9.
Dr. Béltéky Gyula s. k. v . tanácsnok, cdóhiv. vezető.
372<!941 végreh. száai .
Árverési h irdetmény. Ezen árverés kitűzésének alapját
képező végrehajtás közbenjárással lett foganatosítva.
A komarom újvárosi k i r . járásbíróság PK. 2792J1941. sz. végzéséve! dr . Kőváry József komáromi ügyvéd által képviselt S z a b ó Sándorné végrehajtató javára egy végrehajtást szenvedett e l leni 550 pengő tőke és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folyamán lefoglalt és 1700 pengőre becsült ingóságok elárverezésére a k o rábbi és felülfoglaltatók követelése erejéig is, ha kielégítési joguk még fennáll , végrehajtást szenvedőnél C s á s z á ron leendő megtartásara határidőül 1842. évi január hó 31-én d. e. 11 óráját tűzöm k i , amikor a bíróilag lefoglalt tinók, borjúk és egyéb i n góságokat a legtöbbet Ígérőnek k é s z pénzfizetés mellett, szükség esetén becsértéken alul is, de legalább a becsérték 2|3-áert elfogom árverezni.
Akik a fenti ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégiitetéshez jogot tartanak, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig nálam szóval vayy írásban beadhatják.
K o m á r o m , 1941. évi dec. hó 27-én. Borsitzky László
kir . bírósági végrehajtó. P. H.
M . kir. államépitészeti hivatal Komárom.
118,1942. szám.
Kivonatos versenytárgyalási, hirdetmény.
A komáromi m. k i r . államépitészeti hivatal Komárom vármegye területén lévő állami közutak 1942 évi fenntartásához szükséges kőanyagok szállításának biztosítására 1942'. évi január hó 26-án 10 órára nyilvános
versenytárgyalást hirdet . K ő a n y a g s z f i k s é g l e t .
274 normálvagon Z 2r)i40 jelű fenntartási kavics
541 nonnálvagon Z '.02ü jelű fenntartási zúzalék
755 normáivagon Z 4060 jelű hengerlési kavics
239 normál vagon Z 5 1 5 jelű hengerlési zuzaiék
10 normái vagon Z 15:25 jelű kétszer rostált nemes zuzaiék
10 normáivagon Z 1ÜJ15 jelű kétszer rostált nemes zuzaiék
30 normálvagon Z SJ15 jelű kétszer rr.stált nemes zuzaiék
10 nonnálvagon Z 2j5 jeHi kétszer rostált nemes zuzaiék
10 normálvagon Z Uj3 je'ü kétszer rostált ntmea zuzaiék
Ajánlatot csakis a hivatalos űrlap felhasználásával tehetők. A részletes hirdetmény, ajánlati üriap stb. a fentirt hivatalnál ívenként 50 fillérért beszerezhető. Bánatpénz ;tz ajánlati végösszeg 2«/g-a.
Komárom, 1942. január hó 5-én.
M. kir. államépitészeti hivatal K o m á l o m .
371J1941. végreh. szám. Á r v e r é s i h i r d e t m é n y .
Ezen árverés kitűzésének alapját képező végrehajtás közbenjöttel lett foganatosítva.
A komároiüujvárosi k i r . járásbíróság Pk. 279ü|1941. sz. végzésével dr . Kőváry József ko máromi ügyvéd által képviselt S z a b ó S á n d o r n é végrehajtató javára két végrehajtást szenvedett elleni 194 pengő 50 fillér tőke é s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folyamán lefoglalt és 1700 P-re becsüli ingóságok elárverezésére a k o rábbi és felülfoglaltatók követelése erejéig is, ha kielégítési joguk még fennáll végrehajtást szenvedőnél Császáron leendő megtartására határidőül Í942. évi jan. hó Si-én d. e. 11 óráját tűzöm k i , amikor a bíróilag lefoglalt tinók, borjú és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés melleit , szükség esetén becsértéken alul is , de legalább a becsérték 2|3-áért el fogom árverezni.
A k i k a fenti ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez jogot tartanak e l s ő b b ségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig nálam szóval vagy írásban beadhatják.
K o m á r o m , 1941. évi dec. hó 27-én. (P- H.) Borsitzky László
k i r . bir . végrehajtó.
az uj kat. tempioin körül előnyös fizetési feltételek mellett jutányos áron
e l a d ó k . Érdeklődni lehet
a Komárommegyei Hitelbank Rt-nál K o m á r o m , Baross-u. 7. sz.
Felelős kiadó : CZIKE I M R E .
Nyomatott Hacker Dezső könyvnyomdájában Komárom,
Mussolini-ut 23. Felelős vezető: Hacker Dezső.