KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZT … › digitalcity › servlet ›...

6
KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZT ARANY FOKOZAT Vámos György, a Kékcsei Pol- gárõr Egyesület elnöke a Baján megrendezett XXlV. Országos Pol- gárõr Napon a Polgárõr Érdemke- reszt arany fokozatát vehette át. Vámos György az 1995-ben ala- kult Kékcsei Polgárõr Egyesület, alapító tagja vagyok. 1981-ben nõsültem Kékcsére, azóta is itt élünk. 3 gyerekem van és 4 uno- kám. Az egyesületben elõször gazdasági vezetõként tevékeny- kedtem. Mikor 2006-ban az elõ- zõ elnök egyéb elfoglaltságra hi- vatkozva lemondott, az elnökvá- lasztáskor a tagság engem válasz- tott meg elnöknek. Ez az elismerés nem csupán ne- kem szól. Úgy gondolom, az országos elnökség érdem- keresztje Kékcse minden polgárõrének munkáját isme- ri el. Büszke vagyok a családomra, unokáimra, és min- den helyi polgárõr hozzáállására. A községünk nyu- galmának biztosítása mellett rendszeresen segítünk bal- eseteknél a rendõröknek, tûzoltóknak, ha kell, forgal- mat irányítunk, de ha szükséges, besegítünk a társegye- sületeknek más községekben. Jelenleg is folyamatos, heti turnusokban adnak szol- gálatot polgárõreink a Balaton partján, biztosítva az ott nyaralók nyugodt pihenését. Vámos György elnök Kékcse Község Önkormányzata és Képviselõ Testülete gratulál az elért sikerekhez és további eredményes munkát kíván!

Transcript of KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZT … › digitalcity › servlet ›...

Page 1: KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZT … › digitalcity › servlet › PublishedFileServlet › ... · 2018-08-07 · sok-sok felfordulást, piszkot eredménye-zett.

12018 . j ú l i us

KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET

POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZTARANY FOKOZAT

Vámos György, a Kékcsei Pol-gárõr Egyesület elnöke a Bajánmegrendezett XXlV. Országos Pol-gárõr Napon a Polgárõr Érdemke-reszt arany fokozatát vehette át.

Vámos György az 1995-ben ala-kult Kékcsei Polgárõr Egyesület,alapító tagja vagyok. 1981-bennõsültem Kékcsére, azóta is ittélünk. 3 gyerekem van és 4 uno-kám. Az egyesületben elõszörgazdasági vezetõként tevékeny-kedtem. Mikor 2006-ban az elõ-zõ elnök egyéb elfoglaltságra hi-vatkozva lemondott, az elnökvá-lasztáskor a tagság engem válasz-tott meg elnöknek.

Ez az elismerés nem csupán ne-kem szól. Úgy gondolom, az országos elnökség érdem-keresztje Kékcse minden polgárõrének munkáját isme-ri el. Büszke vagyok a családomra, unokáimra, és min-den helyi polgárõr hozzáállására. A községünk nyu-

galmának biztosítása mellett rendszeresen segítünk bal-eseteknél a rendõröknek, tûzoltóknak, ha kell, forgal-mat irányítunk, de ha szükséges, besegítünk a társegye-sületeknek más községekben.

Jelenleg is folyamatos, heti turnusokban adnak szol-gálatot polgárõreink a Balaton partján, biztosítva azott nyaralók nyugodt pihenését.

Vámos Györgyelnök

Kékcse Község Önkormányzata ésKépviselõ Testülete gratulál az elértsikerekhez és további eredményes

munkát kíván!

Page 2: KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZT … › digitalcity › servlet › PublishedFileServlet › ... · 2018-08-07 · sok-sok felfordulást, piszkot eredménye-zett.

2 2018 . j ú l i us

BÛNMEGELÕZÉSI TANÁCSOK NYÁRRAAhhoz, hogy jogsértés ne zavarja meg a jól megér-

demelt nyári pihenést, engedje meg a Tisztelt Olvasó,hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõka-pitányság Bûnmegelõzési Osztálya felhívja figyelmétaz alapvetõ vagyonvédelmi szabályok betartásának fon-tosságára.

Tapasztalatunk, hogy a nyári idõszakban jellemzõ-en megnõ a lakás- és hétvégi ház betörések, valaminta besurranásos lopások száma. Kérjük, fogad-ja meg tanácsainkat, hogy a nyaralás él-ményeit ne árnyékolja be az áldozattáválás bosszúsága!

– Amikor nyaralni indul – az uta-zás izgalmában – ne felejtse elbecsukni az ablakokat, bezárnia bejárati- és a teraszajtót. Havan a lakásban elektronikus ri-asztórendszer, mindenképpenaktiválja!

– Amennyiben hosszabb idõrehagyja el otthonát, kérje meg roko-nát, ismerõsét, hogy rendszeresen ürít-se postaládáját! Ha kulcsot is tud nekiadni, jó, ha naponta változtat a redõnyökállásán.

– Érdemes beszerezni programozható villanykapcso-lót. A különféle idõpontokban felkapcsolódó lámpa azta benyomást kelti, hogy valaki otthon tartózkodik.

– Tájékoztassa szomszédjait, hogy mennyi idõre uta-zik el! Kérje meg õket, hogy figyeljenek lakására, há-zára!

– Amennyiben szabadságát otthon tölti, akkor semárt az óvatosság. Ha lakásában tartózkodik, napköz-ben is zárja be a bejárati ajtót, hiszen nem biztos, hogyészreveszi a hívatlan látogatót! Miközben a szobábantévézik, a tolvaj csendben magával viheti a bejáratközelében található értékeket. A zsákmány ilyenkortöbbnyire táska személyes iratokkal, készpénzzel. Azanyagi veszteségen túl, ilyenkor az okmányok pótlásacsak fokozza a kárt és a bosszúságot.

– Elõfordult, hogy amíg a tulajdonos a lakása elõttdohányozott, a tettes észrevétlenül bejutott az elõszo-bába és a fogason lógó kabát zsebébõl tulajdonított elegy pénztárcát. Ha csak rövid idõre hagyja el lakását,vendégeit kíséri ki vagy éppen ismerõseivel vált párszót, akkor is mindig zárja be az ajtót!

– A szellõztetéssel is legyen óvatos! Ne hagyja ki-tárva földszinti lakása ablakait, ha nem tartózkodik aszobában! Elég egy pillanat és a tolvaj már bent is vana szobában és viszi, amit értékesnek talál. Ugyanezigaz a függõfolyosóra nyíló ablakok esetében is.

– Aki kertes házban lakik, ne felejtse el, elképzel-hetõ, hogy a kerti munka hevében fel sem tûnik a rosszszándékú látogató érkezése! Amíg a kert hátsó végé-ben dolgozik, vagy esetleg csak kint pihen, a nyitvahagyott kapun, ajtón keresztül a tettes gond nélkül be-

juthat otthonába és észrevétlenül távozhat értékeivelegyütt.

– A gépkocsira vonatkozó bûnmegelõzési tanácsoktermészetesen a nyári idõszakban is érvényesek. Nehagyjon értéket gépkocsijában, az autó nem biztonsá-gos tárolóeszköz! Mindig zárja be a jármû ajtóit, azablakokat húzza fel, kapcsolja be a riasztót, még ak-kor is, ha csak pár percre hagyja el autóját! Ha kiszáll

a gépkocsiból, minden esetben vegye ki aGPS készüléket a tartójával együtt! A ki-

vehet? rádiót se felejtse az autóban!Amennyiben elõlapja levehetõ, ki-

szálláskor mindig tegye biztonsá-gos helyre!

– Új jelenségként figyeltükmeg, hogy a tolvaj a gépkocsibabejutva kinyitja a biztonságosabb-nak vélt csomagtartót is, és onnantulajdonít el értékeket. Ezért kér-jük, hogy értéket soha ne hagyjonautójában, még a csomagtartóban

sem!– Amennyiben nagy tömeget vonzó

rendezvényen vagy strandon tartózkodik,fokozottan figyeljen értékeire, táskáját ne

hagyja õrizetlenül! Értéktárgyait, iratait ne tegye ruhá-zata, táskája külsõ zsebébe! Azokat mindig belsõ zseb-ben vagy zárható táskában helyezze el! Lehetõség sze-rint vegye igénybe az értékmegõrzõ szolgáltatásait!

Kellemes pihenést kíván:

Szabolcs-Szatmár-Bereg MegyeiRendõr-fõkapitányság

Bûnmegelõzési Osztálya

FIGYELEM!

RENDELÉSI IDÕ

VÁLTOZÁS!

Július 02.–augusztus 24. közöttrendelés minden hétköznap:

0800–1000 Tiszakanyáron1000–1200 Kékcsén

Kérem, figyeljék a facebookon ill. a rendelõkbenhirdetményeinket, mert szabadság, helyettesítésesetén további változások várhatók.

Dr. Kovács Tibor

Page 3: KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZT … › digitalcity › servlet › PublishedFileServlet › ... · 2018-08-07 · sok-sok felfordulást, piszkot eredménye-zett.

32018 . j ú l i us

„IDÕSEK ROVATA”

ÉPÜL A KÉKCSEI ALAPSZOLGÁLTATÁSI

KÖZPONT!

Mint ahogy azt a kép is igazolja,gyors tempóban történik az építke-zés és remélhetõen 2019 januárjá-ban megnyitja kapuit az Alapszol-gáltatási Központ, amelyen belül ajelenleg mûködõ szolgáltatásokmellett új ellátási formák kerülnekbevezetésre, mint az idõsek nappa-li ellátása, valamint a fogyatékosszemélyek nappali ellátása. Nagyöröm, hogy végre a településen élõnyugdíjasok, fogyatékkal élõk isrészt vehetnek Kékcse közösségiéletében.

Aki otthon marad, az elmagányo-sodik!

A nyugdíjba vonulással a test öre-gedése mellett a társas kapcsolatokis leszûkülnek. Jellemzõ, hogy azidõs, idõsödõ ember egyre zárkózot-tabbá válik. Úgy érzi, hogy felesle-gessé vált a társadalom, a környe-zete és a családja számára is. Csök-kennek azok az alkalmak, amikorelutazik valahová. Egyre ritkábbanmozdul ki a lakásból, sokszor méga szomszédba sem megy át. Ha méga házastársát is elveszítette, az el-magányosodás olyan szinten elural-kodhat rajta, hogy már a depressziójelei is megjelennek az életében.Ezt a családtagok, illetve a környe-zete is észreveszi. Eleinte még pró-bálkoznak azzal, hogy kimozdítsáka magányos nagyszülõt a szürkehétköznapokból, megpróbálják lá-togatni, amennyire tõlük telik a mairohanó világban, de azt tapasztal-va, hogy a nagymama, nagypapamogorva, csak panaszkodni tud éslegszívesebben ki sem mozdulna aszobából, ezek a látogatások is egy-re ritkábbá válnak, vagy csak rövidtelefonbeszélgetésekre korlátozód-nak. Az idõs ember teljesen elma-gányosodik.

Miért jó klubtagnak lenni?A nappali ellátást igénybevevõ

klubtagok élete megváltozik az-által, hogy egy olyan közösséghezfog tartozni, ahol velük egykorú-akkal találkozik. Felidézhetik arégmúltat, jót mulatva a megszé-pült emlékeken. Kimozdul végreaz otthonából, mert tudja, hogyvárják a többiek és a gondozónõk.Nem elhanyagolható szempont azsem, hogy a nagyobb ünnepeken,rendezvényeken való részvétel-hez, elõ lehet venni a szekrény-ben tartott alkalmi ruhát, és újraazt érezni, hogy: Milyen jól né-zek ki!

A mentális támogatás és a min-dennapi beszélgetések segítik meg-elõzni a depressziót, oldani a ma-gányt. Rendszeres foglalkozásoklesznek, melyek elõsegítik a rövid-távú memória és a kreativitás fej-lesztését. A közös sütés-fõzések al-kalmával a hagyományos recepte-ket is ki lehet próbálni. Az egész-ségmegõrzõ programokon belül, afelvilágosító elõadások mellett,

szakorvosi szûrések és tanácsadásis igénybe vehetõ. Jó kapcsolatotszeretnénk ápolni az iskolával ésóvodával is, erõsítve ezzel a gene-rációk közötti köteléket.

Bízom benne, hogy a kékcseiklubtagok is átélhetik a közösség-hez való tartozás élményét és so-kan lesznek, akik a mindennapiszürke hétköznapokat felcserélik aszínes élményekkel teli napokra.

„Nem azért felejtünk el játsza-ni, mert megöregszünk, hanem at-tól öregszünk meg, hogy elfelejtünkjátszani.”

George Bernard ShawEgyik kedvenc idézetemben, ha

kicseréljük a „játszani” szót, arra,hogy „aktívan élni”, akkor megtud-juk, hogy: Miért jó klubtagnak len-ni?

A nappali ellátás igénybevételé-re folyamatosan lehet feliratkozniKropok Zoltánné Erikánál. Várunkszeretettel minden érdeklõdõt!

Kovácsné Szabó Anikómegbízott intézményvezetõ

Page 4: KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZT … › digitalcity › servlet › PublishedFileServlet › ... · 2018-08-07 · sok-sok felfordulást, piszkot eredménye-zett.

4 2018 . j ú l i us

ÍGY BÚCSÚZTAK ÕK

BÚCSÚ A NEVELÕKTÕLÚgy tartják az idõs emberek, hogy mindennek eljön

a maga ideje. Idáig nem gondoltam végig ezt a mon-datot. De mikor ennek a beszédnek a megírására ké-szülõdtem, elgondolkodtam e bölcs mondáson.

8 hosszú év, számtalan hónap, felfoghatatlanul sokóra egy szempillantás alatt véget ért. Az élményekegyetlen perccé sûrûsödtek. Ezek a percek arra valók,hogy visszaemlékezzünk és megfogalmazzuk a köszö-netnyilvánítás szavait. Sajnos kevés az idõ arra, hogyminden tanító, bátorító szót, mindent, amit kaptunk,megköszönhessünk. A szavak is tökéletlenek, és nemtudják elmondani mindazt, ami bennünk kavarog. Aballagók mindig szép búcsúszavakkal köszönnek el azitt töltött 8 esztendõtõl, kedves tanáraiktól. Mi is eztszeretnénk ma tenni,csak kicsit máskép-pen, mint ahogyaneddig hallottuk min-den év végén.

Kedves tanáraink,nevelõink, most fo-gadják szeretettel azelköszönõ nyolcadiko-sok igaz meséjét.

Egyszer volt, holnem volt, az Óperen-ciás-tengeren is túlvolt egyszer 16 ván-dorlegény. Ez a 16 ván-dorlegény elindult sze-rencsét próbálni, hogymegszerezze azt akincset, amirõl márolyan sokat hallott. Ezegy szemnek láthatat-lan kincs, a hatalma abból áll, hogy ha valaki meg-szerzi, akkor azt tõle többé senki el nem veheti. Ez akincs a tudás kincse. Vándoroltak hát hosszú ideig, míg-nem beértek egy kerek erdõ közepébe. Ott megláttakegy kacsalábon forgó várat, melynek falán ez a feliratállt: Kékcsei Arany János Általános Iskola.A vár óriási kapuján épp ekkor lépett ki egy jótündér,akit így szólítottak meg:

– Jó napot, tündérkeresztanyánk! Szabad megtudni,kié ez a vár?

– Szerencsétek, hogy udvariasan szólítottatok! Lép-jetek be, már vártunk titeket! Ez a vár mindenkié, akitudásra szomjazik. Ezt a hõn áhított kincset csak akkorszerezhetitek meg, ha teljesítetek 8 próbát. Mindenegyes próba egy kerek esztendeig tart. Az én nevem

egyébként Csiri néni.A várba érve a vándorok 8 ajtót láttak maguk elõtt.– Ezek az ajtók jelképezik a 8 próbát – mondta a

jótündér. Minden ajtó mögött vár benneteket egy-egyvarázsló, aki segít majd leküzdeni a próbák jelentetteakadályokat. Ne féljetek, sok szerencsét!

Erre az elsõ ajtó halk nyikorgással kitárult. MögötteInci tanító néni mosolygott a legényekre a varázsszem-üvegén keresztül, kedvesen. Határozott tekintete egy-ben azt is elárulta, hogy komoly munka vár rájuk. Incitanító néni, varázsló társaival, Mariannal, Mónikávalés Irénke nénivel 4 éven át segítették hõseinket az elõt-tük álló feladatok leküzdésében. Arra tanították õket,hogy hallgassanak mindig a bennük rejlõ jóra, és tisztaszívvel, lélekkel éljék az életet. Legyenek mindig be-

csületes, segítõkész,jószívû emberek.

Persze a legényekminden tevékenységesok-sok felfordulást,piszkot eredménye-zett. Óh, milyen so-kan is serénykedteknapról napra azért,hogy tisztaság, rendvegye õket körül.Margó néni varázs-seprûje nyomán min-den újra a helyére ke-rült.

Ha a kislegények-nek hivatalos ügyeiketkellett elintézniükvagy fénymásolásravolt szükségük, bátranfordulhattak a min-

dentudó, fáradhatatlan Ilike és Éva néni varázslóhoz.Közben telt-múlt az idõ, fogytak az ajtók, de a próbákegyre-egyre csak nehezedtek. Tündérkeresztanya máshelyre költözött, s helyét egy tapasztalt, varázslatok-ban bõvelkedõ mágus vette át. Neve: Miklós

Mikor a vándorlegények már 4 próbán átküzdöttékmagukat, úgy gondolták, hogy már túl vannak a nehe-zén, pedig még csak ezután következett a java! Azötödik évtõl újgazdát kaptak, Zoli bácsit. Õ egy ked-ves, aranyos, engedékeny, de nagy tudású varázsló volt.Nemsokáig tartózkodott velük egy szomszédos várbanpróbált szerencsét. A vándorlegényeket Erika nénirebízta, aki a házirend törvényeit szigorúan betartva éskitartóan vezette a csapatot a Vereckei- szoroson át, stúlélték együtt az elsõ és második világháborút.

Page 5: KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZT … › digitalcity › servlet › PublishedFileServlet › ... · 2018-08-07 · sok-sok felfordulást, piszkot eredménye-zett.

52018 . j ú l i us

A sok-sok szellemi próba között, hogy a testük iskellõképpen edzett, és erõs legyen, arról Mariann néniés Gyula bácsi gondoskodott. A táncmûvészet fortélya-it a fürge lábú Bori néni osztotta meg velük.

Ahogyan teltek az esztendõk megszaporodott a fel-adatok száma, ezzel együtt fogyott a lelkesedés, lan-kadt a figyelem, néhányan feladni készültek a továbbiküzdelmet, de a segítõk öntötték beléjük a lelket. Sokúj varázslatos dolgot tanultak még. Enikõ nénivel a tér-kép titkos írásának megfejtését, a bájitalfõzés rejtel-meit Zsolt varázslóval. Az ütemek, dallamok csengõ-bongó ezüst mezején tapasztalt varázslók mutattak utat.Mindkettõt Editnek hívták. A szakma mesterére akad-tak Mónika néniben, aki segítette a vándorokat, hogyel ne tévedjenek a billentyûzet gombjai között. A raj-zolás, festés sokrétû mûvészetét a jószívû Ibolya nénimutatta meg nekik. Az élõvilág tudományába Laci bá-csi vezette be õket. A vándorlegények irodalmi véná-ját Mónika néni erõsítette. Három fergeteges nyelvér-zékû varázsló, Éva, Dia néni és András bácsi ismertettemeg velük az angolt. Ildikó néni megtanította nekik,hogy Kékcse bekerítéséhez mennyi varázsvesszõre vanszükség.

A varázslók, a mesterek csak egyet suhintottak va-rázspálcájukkal, és mindenki tudta mi a teendõje.

Végül mindannyian túljutottak a 7. ajtón, és követ-kezett az utolsó, a 8. Bizony, bizony ez volt számukraa legnagyobb megpróbáltatás. Úgy tûnt, mintha sohanem akarna véget érni ez az évük. Most, hogy az utol-só évnek is vége lett, a tarsolyukba végre elég tudástgyûjtöttek ahhoz, hogy elhagyják a kacsalábon forgóvárat. Ez 8 hosszú esztendeig nyújtott számukra sok-sok tudást, figyelmet, törõdést, védelmet, biztonságot.Most 16 felé válnak az útjaik, egy újabb vár felé indul-nak. A felcseperedett vándorlegények vállukon a ta-risznyával most elköszönnek, elköszönnek a mesterek-tõl, segítõktõl.

„Akik vezettek: áldás életükre!Lelkünk önzetlen buzgóságuk tükre;Õk kertészkedtek nyolc esztendõn átS gyümölcsöt a fa mégis nekünk ád.S ha nyújt sikert késõbb a földi pálya:Ragyogjon õrájuk legszebb sugára;Mert bár derék, ki jó úton halad,Még derekabb, ki jó ösvényt mutat.”

MINDENT KÖSZÖNÜNK!

Gerzsenyi Anna Sára

Bojza BeátaBojza KrisztiánDienes DávidGerzsenyi Anna SáraHorváth BálintHorváth VanesszaHarcsa OrsolyaLakó MartinNagy MargitOláh IzabellaOláh SzabolcsSzalai FlóraTarapcsák NóraTóth MártonVarga NikolettRafael Ádám Tibor A ballagó osztály

A 2017/2018-AS TANÉVBALLAGÓ 8. OSZTÁLYA

Osztályfõnök: László Mihályné

Page 6: KÉKCSEI POLGÁRÕR EGYESÜLET POLGÁRÕR ÉRDEMKERESZT … › digitalcity › servlet › PublishedFileServlet › ... · 2018-08-07 · sok-sok felfordulást, piszkot eredménye-zett.

6 2018 . j ú l i us

TANSZERCSOMAG

1. OSZTÁLY

NEM EGY IDEGES

TÍPUS AZ ÖREG

Székely fiú javítja az antennát a tetõn,megcsúszik, kiabál lefelé:

– Édesapám! Fogjon meg, mert mindjártleesek!

– No, oszt talán nincs elég hely?!

H E L Y I K Ö Z É L E T I L A PFelelôs kiadó: Kékcse Község ÖnkormányzataFelelôs szerkesztô: Nagy Enikô. Telefon: 45/468-001Nyomta: IMI Print, Nyíregyháza – Felelôs vezetô: Nagy ImrénéISSN 2060-2928

Korong, pálcika5 db Grafitceruza (háromszögletû HB, 2B)5db postairon (háromszögletû kék-piros)12 színû színes ceruza (vékony)12 színû zsírkréta12 színû vízfesték, 6 színû tempera3 különbözõ vastagságú ecset+ecsettál 1 db3 csomag írólap40 db rajzlapOlló, kenõfejes ragasztó, hegyezõtálka5db négyzetrácsos füzet5db 1. osztályos vonalazású füzetTechnika csomagSzínes lapokMûanyag számegyenesRajztábla1db rajzgyûjtõ Gyurmacipõs doboz

tornafelszerelés (fehér póló-kék tornanadrág) tornacipõ fehértörülközõ kis méretûpohártisztasági csomag (wc papír, folyékony szappan,papírzsebkendõ)

NYÁRI RECEPT

VANÍLIÁS

BARACKLEVES

HOZZÁVALÓK

– 1 csomag vaníliás pudingpor (fõzés nélküli)– 1 l narancslé (100%-os)– 5 dl tej– 1 doboz tejföl– 1 db barackkonzerv

ELKÉSZÍTÉS

1. A vaníliapudingot csomómentesre keverjüka narancslével, majd fokozatosan hozzá-öntjük a tejet.

2. A barackkonzerv levébõl egy kevesetadunk a keverékhez, majd a tejfölt is cso-mómentesre keverjük benne.

3. A barackokat kis kockákra aprítjuk, és aleveshez adjuk. Tálalás elõtt 1 órát hagy-juk pihenni a hûtõben.