Kiss András

18. századi erdélyi utak a szabad királyi város státus felé

A következőkben pá rhuzamosan azt a két utat szere tném vázolni , amelyek közül az egyiket a már a középkorban szerzett szabad királyi városi jogál lásától katonapolitikai okok miatt meg­fosztott település tett meg elvesztett státusa visszaszerzéséért , a más ika t pedig az a 17. század végén Erdélyben otthont talált közösség járt végig, amíg szorgalommal, gazdasági-vagyoni megalapozot tságával , összeköttetéseivel élve, saját települést teremtett magának . Kolozsvár­ról és Szamosújvár útjairól van szó. A cél, amint kiderül , hasonló: elérni, hogy a település k ö ­zössége saját ügyei t a municipal i tás elveinek megfelelően önállóan, ö n m a g a intézze, Kolozs­vár esetében régi jogai visszaszerzésével , Szamosújváréban pedig a letelepült közösség új helyzetének megfelelő szabadságok elnyerésével . A célhoz vezető úton azonban az eljárások különböznek. Kolozsvár az adott helyzetben, az 1691-ben két állam, az Erdélyi Fejedelemség és a Habsburg Birodalom képviselői közöt t alighogy megkötöt t szerződés , a fejedelemség sar­kalatos jogait e l ismerő pontjai alapján, közjogi úton, méltat lanul elvett szabadságai jogalapja­inak bizonyításával számít e redményre és ezen az ú ton já rnak közbenjárói is. Szamosújvár m á r új történelmi helyzetben és körü lmények közöt t véli elérni célját, abban a Habsburg B i ­rodalomba integrált Erdélyben, ahol - főleg a birodalom hadi kiadásai miatt - az állandó pénz­szűkében szenvedő fiskus érdekeit kel l szem előtt tartani. Ezért a cél é rdekében j ó gazdálko­dással komoly pénzügyi alapokat ke l l megteremtenie és hathatós közbenjárókra kel l szert tennie.

Kolozsvár

A z Árpád-korban az erdélyi püspök uradalmához tar tozó falu. 1 Várossá fejlődését Károly R ó ­bert 1316. augusztus 19-i, többek közöt t szabad bí ró- és plébánosválasztás t biztosító kivált­ságlevele alapozza meg, úgyannyira , hogy 1405. jú l ius 2-án Zsigmond király a települések h i ­erarchiájában a legmagasabb fokra, a szabad királyi, kerített városok sorába emeli . 2 Folyama­tosan szerzett kiváltságlevelei - amelyeket, amint Diósy Gergely, a város privi légiumairól 1592-ben magyar nyelvű indexet készí tő nótárius ismétel ten hangsúlyozza: Kolozsvár nem ér­demtelenül , hanem „ hűségéért" kapott 3 - megteremtet ték annak feltételeit, hogy Kolozsvár Erdély virágzó városává váljon, ami a fejedelemség korában teljesedik k i . A korabeli források „ Transsilvaniae civitas primariaként", illetve „ metropolis Transsilvaniaeként" emlegetik, 4 a város pedig szabadságjogaival és helyhatósági törvényeivel okosan élve , polgárai öntudatos „respublikájává" alakult k i , ahol mind polgárai , mind tisztségviselői a város és a fejedelem hűségére esküdtek.

Ennek a vi rágzó korszaknak I I . Rákócz i György 1657-ben indított ba ls ikerű lengyel hadjá­rata következményei vetnek véget. A megtor lásként az országra zúduló török-tatár hadak

1 CDTrans. 1997. 359. sz.; BALÁZS, 1939. 50.; GYÖRFFY, 1987. 335. 2 JAKAB, 1870. 31-33., 123-126.; Ub, 1892-1902. 1. köt. 319-320., 3. köt. 350-353. 3 KISS, 1995.; KISS, 2003. 145-146. 4 JAKÓ, 1957. 366.

nemcsak Erdély anyagi romlását idézik elő, hanem az elhurcolt lakosság révén (mind a mai napig számuk feltáratlan) pótolhatat lan veszteséget okozott a fe jedelemségnek és m a g á n a k a városnak is. Kolozsvár t illetően ezt az évtizedekre kiható romlást Vá rad 1660-beli eleste idéz­te elő. A nyugat felőli végvár elestével Kolozsvár lett az ország véghelye , azaz végvára , en­nek következtében pedig elvesztette szabad királyi városi jogál lását , és mint oppidum nobili-um, azaz nemes város a vá rmegye , pontosabban a főispán - aki egyúttal a véghely főkapitá­nya is volt - jogha tósága alá rendel ték . Az új jogál lapotot k imondó , 1666. február 24-i foga-rasi országgyűlés határozata bevezető jében így jel lemzi azt a siralmas helyzetet, amelybe az ország és az egykori szabad királyi város került: „Szegény hazánk már annyira jutott, hogy Colosvár már végh Bástyája... " 5

A város új státusa, az oppidum nobilium, azaz nemes város Erdély egyik sajátos mezővá­ros- t ípusa volt, ebben az egész városi közösség egy „corpusban " élt nemesi jogaival, követ­kezésképpen teljesen a vá rmegye jogha tósága alá került, megszűnt addigi közvet len kapcso­lata a főhatalommal, akárcsak követküldés i joga az országgyűlésre , törvénykezési önál lósága, hogy csak néhányat említsünk elvesztett szabadságaiból . A közösség élére pedig a nagy tekin­té lyű főbíró és bírótársa, a k i rá lybíró helyett a hadnagy (ductor) kerül t elöljáróként, a magiszt­rátus viszont az addigi szenátorok helyett ü lnökökből , asszesszorokból á l l t . 6

A város romlása nemcsak ebben a közjogi je l legű folyamatban, hanem társadalmi, gazdasá­gi hanyat lásában is megnyilvánul t . Megszűntek anyagi forrásai, odalett polgárai jó lé te , tekin­té lye , ez nyi lvánvalóan kiderül levéltári anyagából is. A páratlan gazdagságú tanácsi /közgyű­lési j egyzőkönyvek , a társadalmi élet mélységei t megvilágí tó törvénykezés i j egyzőkönyvek , a polgárok vagyoni állapotát tük röző gazdag osztálylevelek helyett a korszak történetére vonat­k o z ó sekélyesebb források maradtak ránk a romlás kútfőiként. A hanyat lás t az 1698-ban kelt városi felterjesztésnek - a feladókat is feltüntető - befejező sorai jel lemzik: „Romlott Kolos­vár városának hadnagya a tanácsával együtt. " 7 A „kincses város" minősí tés pedig, amit a kortársak részéről Kolozsvár a 16., valamint a 17. század első felében tapasztalt jó lé te és v i ­rágzása je l l emzésekén t érdemelt k i , akárcsak fennebb említett je lzői , múltbeli emlékekké vál­tak. Misztótfalusi Kis Miklós 1697-beli Siralmas énekében, Bethlen Miklós pedig Váradi Mik lós , főbíróságot viselt kolozsvár i polgár nagyapjára emlékezve , a „kincses" várost már csak a múlt emlékeként idéz i . 8 A z a város , amely a tizenöt éves háború idején képes vol t több­rendbeli súlyos sarcoltatásait maradandó károsodás nélkül elviselni , 9 a törökök által 1660-ban kirótt hadisarcot évekig sínyli, ami a lakosság anyagi romlásában is t apasz t a lha tó . 1 0

Erdély életében döntő vál tozást hoz a Lipót-féle Diploma (Diploma Leopoldinum). 1 1 Ez tu­lajdonképpen két , elvileg egyen lő fél megál lapodását szentesíti: a Habsburg uralkodóét és az erdélyi rendekét . Ezzel megkezdőd ik Erdély integrációja a birodalomba és természetszerűleg - ami ezzel j á r - az erősebb fél érdekeinek az érvényesülése. Köve tkezésképpen a 18. század­ban, I I I . Károly idején Erdély m á r nem ál lamszerződéssel szerzett, hanem hódított területnek számít . Az integráció m e n e t é t ugyan megzavarja a kuruc mozgalom és a Rákócz i -

5 JAKAB, 1888/a. 394-396. 6 DÓSA, 1861. 75-76. 7 JAKAB, 1888/a. 438. 8 TORDAI, 1954. 49.; BETHLEN, 1955. 1. köt. 107. 9 Vö. JAKÓ, 1957. 364-366.

Ю Vö. JAKAB, 1888/a. 361. és a következő lapok. Ezt bizonyítja a város levéltári anyaga, többek között a szám­adáskönyvek és osztálylevelek is.

1 1 Közli: LUPAS, 1940. 439-446. Vö. R. VÁRKONYI, 1986. 881-882.; TRÓCSÁNYI, 1988. 199-212.

szabadságharc , de Bécs, amint erre lehetősége van, következetesen érvényesít i pol i t ikai cél­j a i t . 1 2 A z új helyzetben az erdélyi tá rsadalomnak tudomásul kel l vennie, hogy a fejedelemség­nek a birodalomba történt integráció következ tében az erdélyi é rdekek rangsora megvál tozot t . A fejedelemség addigi, egyik vagy más ik nagyhatalom hegemóniája által ugyan korlátozott , de jó l - rosszul érvényesülő szuvereni tása megszűnt . Egyetlen érdek érvényesült : a birodalmi. Ezen belül pedig a fejedelemség idején nem létező, a birodalomban azonban már nagyon rég bevezetett kamarai igazgatás teljesen a birodalmi érdekek és célok szolgálatában állott. Ennek megfele lően Erdély értéke az udvar szemében katonapolitikai szempontból fontos földrajzi helyzete, katonaáll í tási képessége és a pénzügyi terhek viselésének függvényében alakult k i . A Lipót-féle Diploma erdélyi kormányzás i szempontjai szerint biztosított egykori törvényei hatá lyossága és saját in tézményrendszere látszólag utat nyitott ugyan a régi jogá l lapo tok hely­reáll í tásához, köz tük Kolozsvár egykori jogá l lásának el ismeréséhez, ez azonban a birodalmi szempontok árnyékában hosszú ideig várakoztatot t magára .

Pedig Várad 1692. június 5-én történt visszavétele után még az az ok is megszűnt , ami m i ­att a várost megfosztot ták szabad királyi városi státusától. Több mint t ízévi bécsi ki l incselés következet t a régi állapot visszaállí tásáért . A z udvarban pedig a város küldöttei tájékozatlan­sággal, nemtörődömségge l szembesül tek. Bár a Diploma Leopoldinum szerint az erdélyi in­tézményrendszer t meg kellett volna szervezni, ez késett , Bécsben nem létezett a Magyar Ud­vari Kancel lár iához hasonló erdélyi kormányhiva ta l , ennek tényleges működése csak 1695-ben kezdődöt t m e g . 1 3 Tóbiás András kolozsvári polgár, aki bécsi tar tózkodása idején a kolozs­vári pr iv i lég iumok ügyében is eljárt, erről 1696. május 6-án így tudósította a város főhadna­gyát: „De mivel az idefel való üdőtöltésem az nagy uraktól többire halogatás volt az Erdélyi Cancelláriának installáltatása felől... Az Isten úgy adá, már az Erdélyi Cancelláriánk beál-la... " Tóbiás András magánemberként jár t el a város kivál tságainak elismeréséért , ugyanis ő peres ügyében jutott el a birodalom fővárosába, és éppen sérelmei orvoslásához szüksége volt annak bizonyí tására , hogy „az város privilégiuma romlott-e megh, nem-e ? " 1 4 Türelmet lenül sürgette a várost , hogy küldje fel privi légiumait , beszámol t az elvesztett jogok visszaszerzé­sének lehetőségeiről . Vele egy időben jár t el Bécsben a város dolgában Gálffi Pál , valamint Szentkereszti András kancelláriai titkár, aki mint be lső ember, a Kancel lár iából szerezte híre­it, és ezek ismeretében igyekezett segíteni a városnak. Az említett három személy 1696. má­jus 1 -je és október 28-a között t izenhét levélben tudósította a várost az ügy menetéről és a te­endőkről , a kancelláriai á l l apo tok ró l . 1 5 A z adatgazdag levelek híven tükrözik, miként bolyon­ganak az erdélyiek a központi bürokrácia útvesztőiben, mert amint az idézett tudósí tásokból kiderül , abban az esztendőben nemcsak Kolozsvár kísérelte meg visszaszerezni kiváltságait , hanem több város is ott buzgólkodot t hason ló reményekkel . Tóbiás András megír ta , hogy megerősí teni kért jogaik bizonyí tásához a „privilégiumokat transumáltatni kell káptalanban, " azaz hiteleshelyen. 1 6 Gálffi Pál szemrehányásokkal is illette a várost a pr iv i légiumok felkül­désében tapasztalt késedelmeskedésér t , 1696. szeptember 18-án így írt a kolozsvár iaknak, név szerint a főhadnagynak: „Kérem azért és kényszerítem is uraim kegyelmeteket mint annak a városnak fejét és igaz tagjait, ne kíssék felküldésivel [a privilégiumoknak]. Tóbiás uram már annyira vitte a dolgot, mihelyt érkezik a privilégiumok párja, de facto meglészen. " Utóira tként

1 2 Vö. VARGA J., 1993. 95-103.; KOVÁCS KISS, 2000. 14-22. 1 3 W E L L M A N N , 1952. 1 4 KmOl, KvLt, Fasc. I . 14. a. sz. 15 Uo. 14 - 14 r. sz. Vö. KISS, 1957. 426-^27. 16 KmOl, KvLt, Fasc I . 14. a. sz.

ehhez hozzáfűzte: „Alkalmatossága kegyelmeteknek soha jobb nem volt mint most vagyon és ha mi újabb hasznos dolgot feltalálhat uram kegyelmetek, most obtineálhatná. " 1 7 Szeptem­ber 25-én még eré lyesebben sürgeti a várost: „Nem kevéssé csudálkozom rajta, hogy kegyel­metek az privilégiumokat még eddig fel nem küldte, valaki lészen az oka, de bizony Istentűi is ítíletet vészen magára Uly jó alkalmatosságot most elmúlatni...." hiszen ,JDésnek, Széknek, Colosnak, Vízaknának mindennemű privilégiumokat már őfelsége confirmálta. " 1 8

A város, ha a Bécsben szorgoskodó kolozsvár iaknak úgy is tűnik, nem tétlenkedett ezalatt. S z á m b a vette kiváltságleveleit , azokról jegyzéket készíttetett , és végül a kolozsmonostori konvent 69 tételbe csoportosí tva elkészítette a város legfontosabb kiváltságleveleinek hiteles k ivonatá t a köve tkező c ímmel : „Extractus summarius privilegiorum civitatis Colosvarien-sis".19 A kolozsvár iak leveleiben a városnak felrótt késede lmesség feltehetően annak is tulaj­doní tható , hogy - ismerve az említett városok és Kolozsvár város kiváltságlevelei nagyság­rendje közti arányt - ez utóbbi esetében összehasonlí thatat lanul nagyobb számú kivál tságle­velet kellett előkészí teni és kivonatolni, ami mindenképpen sok időt vett igénybe. A hiteles b i ­zonyí ték bi r tokában 1696. október 15-én végre elindult a hivatalos kolozsvári küldöt tség B é c s b e , 2 0 és a konventi hitelesített pr ivi légiumi kivonatokra hivatkozva, 13 évi halogatás után helyezte végre vissza 1709-ben I . József Kolozsvár t a régi szabad királyi város j o g á l l á s á b a . 2 1

A z 1709. augusztus 10-i, a várost régi szabadságaiba visszahelyező kiváltságlevél elismeri, hogy Várad eleste után Kolozsvár jogál lását i l letően „némi erőszak követtetett el," és mél ­tányta lan helyzete Várad visszavétele után is fennmaradt. Ez részben Bánffy György guber­ná tor el lenállásának, részben a közbejött mozgalmaknak tulajdonítható, bár I . Lipót má r 1704-ben elhatározta Kolozsvár sérelmeinek o rvos l á sá t . 2 2 A kiváltságlevél kibocsátásával azonban Kolozsvár fáradozásait , törekvéseit , amelyeknek részesei voltak mind polgárai , elöljárói, tá­moga tó i , végre siker koronázta. A 13 évig tartó kés lekedés részletes okait az említet teken kí­vü l nem ismerjük, de bizonyára a hatalom részéről közrejátszottak poli t ikai okok is.

Sajnos, a kor meggyérül t kolozsvári forrásaiból, főleg számadáskönyve inek hiánya miatt nem tudjuk, mennyibe került a városnak ez a „jogorvoslat. " De a város végre visszanyerte szabad királyi vá ros státusát, az új tör ténelmi helyzetben azonban ez már nem volt azonos az­zal, amit a fejedelemség korában jelentett.

Szamosújvár

A z örmények, akik a 17. században Szalárdi Siralmas krónikájában h i tvány falunak nevezett Gerla t e l e p ü l é s b ő l 2 3 megalapí tot ták önál ló városukat : Szamosújvárt (Armenopolis, Armenier-stadt, Örmény város) . Püspökük vezetésével Apafi Mihá ly uralkodása idején, nyugodalmasabb otthont keresve maguknak, az ö rmények 1672-ben jelentek meg E r d é l y b e n . 2 4 Moldvából ér­keztek, számos család ( ragadvány)neve is ezt tükrözi . A fejedelemségben hagyományos tole­rancia nem szabott korlátokat a más nyelvet beszélő , m á s hitet valló és saját hagyománya ik szerint élő ö rményeknek . Sőt, Apaf i Mihály, a pénzügyi nehézségekkel küzdő fejedelem

1 7 Uo. 14. 1. sz. 1 8 Uo. 14. n. sz. 1 9 Uo. 24. sz. és A privilégiumok indexe 1696-ból. Vö. KISS, 1957. 427^128.

2 0 JAKAB, 1888/c. 23. 2 1 Uo. 166-169. 2 2 Uo. 88-90. 2 3 SZALÁRDI, 1980. 385. 2 4 BÍRÓ, 1944.; A város részletes történetét lásd SZONGOTT, 1901.

nyilván gazdasági lag e lőnyösnek ítélte a j ó m ó d ú kereskedő, iparűző közösség megjelenését az országban.

Az újonnan érkezet tek z ö m e Besztercén telepedett le. Ennek egyik oka feltehetően az is le­hetett, hogy a Moldvával hagyományosan j ó gazdasági kapcsolatokat tartó beszterceiek már onnan ismerték a betelepedetteket, velük is má r régebben összeköt te tésben álltak, és a mind­két közösség által beszél t román nyelv révén értekezni is tudtak. Besztercén a városnak egy külön részében építették fel házaikat és onnan folytatták jómódjuka t gyarapító é lénk gazdasá­gi tevékenységüket , hason lóan az 1700 körül Alvincen letelepedett bolgárokhoz. Ezt I . Lipót 1700. május 15-én kibocsátot t oklevele biztosí totta s z á m u k r a . 2 5 Besztercéről történt eltávolí­tásukat nem tulajdoníthatjuk az erdélyi toleranciával el lentétes diszkriminációnak, hanem in­kább a gazdasági versengés s konkurencia köve tkezményeinek . A beszterceiek okkal félthet­ték érdekeiket a m o z g é k o n y j ó i kereskedő örményektő l , ezért azzal a váddal, hogy fertőző be­tegségeket terjesztenek, kit i l tották őket v á r o s u k b ó l . 2 6 Ezután jelentek meg a szamosújvári uradalom területén, ahol a bécsi Hadi tanács je löl t k i helyet a Besztercéről ki t i l tot t mintegy 80-100 ö rmény családnak, akik mint zsellérek dézsmával tartoztak az uradalomnak, de meg­alapítói lettek az ö rmény v á r o s n a k . 2 7 A város levéltári adatai szerint a kivál tságlevelek meg­szerzéséért a szamosújvári ö rményeknek kitartóan, köl tségeket nem kímélve kellett munkál ­kodniuk. Például ezek előkészí tése érdekében a Bécsben közbenjáró püspöküknek költségei­ért és a bécsi a jándékozásokér t csupán 1714 és 1715 közöt t a város 3400 forintot költött. (Ké­sőbb, kivál tságaik megtar tása érdekében erre a célra külön pénztárat alapítottak, és ebből a pénztárból fizették a Bécsben , Szebenben és Kolozsvár t az ügyükben eljáró „ágenseket" i s . ) 2 8

1717-ben I I I . Károly a szamosújvári uradalmat a román egyesül t görög katolikus püspök­nek adta át, aki nem tartotta tiszteletben az ö rmények szabadságjogai t és kü lönböző módon zaklatta őket. Azonban az ö rmények panaszára a kamara a püspököt ettől 1725-ben eltiltot­t a . 2 9 Ekkorra már kialakultak az örmények bécsi kapcsolatai, és józanu l felmérték, hogy az ál­landó pénzszűkében szenvedő kamarán keresztül érhetik el azt a célt, hogy saját településü­kön biztosí tsák ottlétüket. így 1725-ben megindulnak tárgyalásaik az uradalom zá logba véte­léről.

I I I . Káro ly 1726. október 17-án kiadott k ivál tságlevelében 11 pontban szabályozza a sza­mosújvári uradalom területén letelepedett ö rmények jogait és kötelezettségeit . Lakóhelyüket illetően használhatják az Armenopolis, Armenierstadt, Örményvá ros elnevezést és az urada­lomnak azt a részét, ahol letelepedtek, nekik adományozza . Szabályozza vásártartási jogukat, belső igazgatásuk szervezetét , adóterheiket és egyéb kötelezet tségeiket , biztosítja szabad ke­reskedésüket , valamint vámmentességüke t Erdélyben, és megengedi, hogy saját templomot építsenek, papjukat és ennek segédszemélyzetét maguk válasszák, azzal a feltétellel, hogy az erdélyi latin szertartású egyháztól függjenek, és ne tűrjék el maguk között az ö rmény egyház­ban dívó „eretnekséget"'.30

Ezzel a városi élet alapjai megteremtődtek. Tíz év elteltével a szamosújvári ö rmény közös­ségnek valóra vált az a terve is, hogy zálogba vegye a szamosújvár i uradalmat. Udvari és kamarai összeköttetéseik, kialakult hitelezői e l ismertségük eredményeként elérik, hogy

2 5 SZONGOTT, 1901. 1. köt. 102-103., 3. köt. 19-20. 2 6 BÍRÓ, 1944. 165. Utalás erre: KmOl, BesztLt, Fasc. 501. Armenier. Auszug derselben aus Bistritz im Jahre 1712. 2 7 KÁDÁR, 1903. 9. 2 8 PESCARTU, 1985. 297-298. 2 9 KÁDÁR, 1903. 9.; BÍRÓ, 1944. 186. 30 KÁDÁR, 1903, 10.; BÍRÓ, 1944. 186.; PESCARIU; 1985. 297.

1736-ban I I I . Károly 100 000 forintért 90 évre - 1828-ig - zálogba adja nekik a szamosújvári uradalmat. Cserében a román görög katolikus püspök Balázsfalvát kapta, amely rövidesen az erdélyi román görög katolikusok egyházi és kulturális központjává v á l i k . 3 1

Szamosújvár vi rágzásának útja ezzel megnyí l t . Épí tkezéseikkel megteremtik a szamosújvári „ örmény barokkot", amelybe beletartoznak templomaik, azoknak berendezése . (Az udvarnak nyújtott kölcsönért az I . Ferenctől kapott állí tólagos Rubens-képről legendák születtek.) A j ó ­zan gazdálkodás és szorgalom, valamint a j ó helyzetfel ismerés elvezetett az 1759-es szebeni országgyűlés i határozatig, amely a várost a szabad királyi városok sorába emeli. Ezt I I . József 1786-ban megerősí t i , 1791-ben taxális hely lett, 1838-ban pedig új kivál tságlevelet , címert kap, és ettől kezdve követeket küldhetet t az o r s z á g g y ű l é s b e . 3 2

Felhasznált források

KmOl

BesztLt KvLt

Az Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága (Arhivele Nationale Di -rectia judeteanä Cluj) Beszterce város levéltára Kolozsvár város levéltára

Felhasznált irodalom

BALÁZS, 1939. BETHLEN, 1955.

BÍRÓ, 1944.

CDTrans, 1997.

DOSA, 1861. GYÖRFFY, 1987.

JAKAB, 1870. JAKAB, 1888/a.

JAKAB, 1888/c. JAKÓ, 1957.

KADAR, 1903.

Balázs Éva: Kolozs megye kialakulása. Bp , 1939. Bethlen Miklós Önéletírása, 1.-2. köt. Az előszót írta Tolnai Gábor. Sajtó alá rend. V. Windisch Éva. B p , 1955. Bíró Sándor: Szamosújvár története. In: Szolnok-Doboka magyarsága. Szerk. Szabó T. Attila. Dés-Kolozsvár, 1944. Codex Diplomaticus Transsylvaniáé. Diplomata, epistolae et alta instrumen­ta litteraria Transsylvaniáé illustrantia. Erdélyi Okmánytár. Oklevelek, leve­lek és írásos emlékek Erdély történetéhez. 1023-1300. Bevezető tanulmány­nyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Bp , 1997. Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány, 1. köt. Kolozsvár, 1861. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. 3. köt. B p , 1987. Jakab Elek: Oklevéltár Kolozsvár története első kötetéhez. Buda, 1870. Jakab Elek: Oklevéltár Kolozsvár története második és harmadik kötetéhez. Bp , 1888. Jakab Elek: Kolozsvár története, 3. köt. Bp , 1888. Jakó Zsigmond: Az otthon és művészete a X V I - X V I I . századi Kolozsváron (Szempontok a reneszánszkori művelődésünk kutatásához). In: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Bodor And­rás - Cselényi Béla - Jancsó Elemér - Jakó Zsigmond - Szabó T. Attila. Ko­lozsvár, 1957. 361-392. Kádár József: Szamosújvár szab. kir. város története. Dés, 1903.

31 KÁDÁR, 1903. 11.; BÍRÓ, 1944. 186. 3 2 BÍRÓ, 1944. 188.

KISS, 1957.

KISS, 1995.

KISS, 2003. KOVÁCS KISS, 2000.

LUPAS, 1940. PESCARIU, 1985.

R. VÁRKONYI, 1986.

SZALÁRDI, 1980.

SZONGOTT, 1901.

TORDAI, 1954.

TRÓC SANYI, 1988.

Ub, 1892-1902.

VARGA J., 1993.

WELLMANN, 1952.

Kiss András: Kolozsvár levéltára rendjének fejlődése а XIV. századtól a X V I I I . század végéig. In: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolc­

vanadik évfordulójára. Szerk. Bodor András ­ Cselényi Béla ­ Jancsó Ele­

mér ­ Jakó Zsigmond ­ Szabó T. Attila. Kolozsvár, 1957. 416­435. Kiss András: A kolozsvári városi levéltár első levéltári segédlete (Diósy Ger­gely nótárius 1592-beli magyar nyelvű mutatója). Levéltári Közlemények, 1995. 197-219. Kiss András: Más források - más értelmezések. Marosvásárhely, 2003. Kovács Kiss Gyöngy: A Habsburg-uralom erdélyi kiteljesedésének folyama­ta a korabeli magyar emlékirodalom láttatásában (17. század vége - 19. szá­zad eleje). Kolozsvár, 2000. I . Lupas: Documente istorice Transilvane, 1. 1599-1699. Cluj, 1940. Pescariu, Olivia: Primaria orasului Gherla. In: índrumátor in Arhivele Statu-lui judetul Cluj. 2. Bucuresti, 1985. R. Várkonyi Ágnes: Az önálló fejedelemség utolsó évtizedei (1660-1711). In: Erdély története, 2. köt. Szerk. Makkai László, Szász Zoltán. Bp., 1986. Szalárdi János: Siralmas magyar krónikája. Sajtó alá rendezte, a bevezető ta­nulmányt és a jegyzeteket írta Szakály Ferenc. Bp., 1980. Szongott Kristóf: Szamosújvár szab. kir. város monográfiája, 1700-1900. 1-4. köt. Szamosújvár, 1901. M . Tótfalusi Kis Miklós. A bevezetőt írta, a szövegeket kiválogatta és jegy­zetekkel ellátta Tordai Zádor. Bukarest, 1954. Trócsányi Zolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben, 1690-1740. Bp., 1988. Franz Zimmermann, Carl Werner, Georg Müller: Urkundenbuch zum Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I—III. Hermannstadt, 1892-1902. Varga J. János: Habsburg-berendezési tervek Magyarországon, 1688-1689 (Az Einrichtungswerk). In: Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadí­tó háborúk történetéből. Szerk. Szita László. Pécs, 1993. 95-103. Wellmann Imre: Az Erdélyi Udvari Kancellária levéltára. Levéltári alapleltá­rak, 1. Bp., 1952.

Kolozsvárt ábrázoló metszet 1617-ből. Egidius van Rye rajza alapján készítette Georg Houfnagel.

A szamosújvári vár és a város látképe 1736 tájáról (In: Szolnok-Doboka magyarsága. Szerk. Szabó T. Attila. Dés-Kolozsvár, 1944. 184.)