Ha bicikli, akkor Hollandia. Meg ha tulipán. Hát, valahogy így kezdődött…

Egyszer volt, hol nem volt egy kislány, aki már gimnázium óta tervezte, hogy külföldön tanuljon egyszer, ha lehetősége lesz rá. De aztán az egyetemen míg összegyűjtötte bátorságát nem is tanulás lett ebből, de már szakmai gyakorlat. Segítséget és tanácsokat a helyi erasmus-irodában kapott Kothencz Zsuzsától.

Aztán eljött a nagy nap. Repülőre fel, repülőről le, és az első döbbenet, hogy ez tényleg igaz. Ez tényleg az örök eső országa, és hogy az égen sűrű sohamegnemszűnőnek-látszó szürke massza terpeszkedik. Nem dobta fel éppenséggel, de a tavasszal a továbbiakban „régnemlátott jóidő” köszöntött ránk, és volt, hogy nem is ázott meg szegény feje munkába menet.

Március elsejétől július végéig dolgozott egy nagy üvegházban Monsetrben. A fárom és fél hektáron elterülő Koppert Cresst előző évben Hollandiában az év cégének választották. És mikor először lépett be, teljesen lenyűgözte. Már csak az is, hogy mozgásérzékelő szökőkútban kell kezetmosni!

Mottójuk kiválóan fedi a cég profilját: „Architecture Aromatique” A célközönség séfek hada, akik különleges, új ízekre vágynak, és exkluzív éttermek, melyekben meg is eszik ezeket. Sőt a főépület részét képezi egy gyönyörű, modern felszereltségű konyha, ahol a jövőben főző-műsor forgatnak majd, de már most is több gasztronómiai eseménynek ad otthont. Természetes ez volt a kedvenc helye, főleg azok után, hogy megismerte Hiddet, a csokoládéséfet, aki meg is mutatott egy két receptet. De ez persze a szabadidő volt. Vissza a munkához.

A hely inkább emlékeztetett egy steril gyárra, mintsem a jó öreg Soroksáron eltöltött napokra, vagy akár arra, mikor nagyszülei biokertjében dolgozott.

Egyszerűen más világ. Előszöris a hollandokról már eleve van egy ilyen berögzült kép az emberekben, hogy tisztaság és rendszeretők, de az oda készülőknek nem lehet elégszer hangsúlyozni ezt, mert ez már nem csak szeretet, ez ...mánia! Minden új volt, szokatlan, meglepő, de végeredményben nagyon is szerethető.

A főépületben mint már említettem, volt a konyha, meg egy hozzátartozó szépséges tárgyalóterem, és a kert ahova ki lehetett ülni kávézni, az ebédlő, ahol délben levest és gyümölcsöt ehettünk a magukkal hozott elemózsián kívül, a menedzsment és marketing rész rengeteg irodával, a csomagoló részleg, tároló- nagy hűtőhelységek, a magtároló hidegcella,

a magelőkészítő rész, és közvetlenül mellette a vetőgépsor, majd végül a tényleges üvegház, ami olyan volt mint egy sínpálya-rendszer, ahol hatalmas táblákra cellulózra vetve növekedtek a csíranövényeink 5-10 centiméteres korukig, ekkor piacképesek.

Egy kisebb üvegházban már földet is lehetett látni. Itt cserepekben különböző bokrokat neveltek, melyekről minden nap virágokat és leveleket szedtek. Minden ehető volt. Minden.

Volt ami sós volt, volt ami édes, volt ami lezsibbasztotta az ember nyelvét. Színesek voltak és szépek, és csak ámult és bámult, mikor először végigjárt ott. Ez az üvegház adott otthont egy állandó növénygyűjteménynek is, ahol a legismertebbektől a legismeretlenebbekig előfordultak fűszernövények a világ különböző tájairól gyűjtve. Vaníliák, fahéj, borsók, ilang-ilang, levendulák, citrom, eukaliptusz, amaránt, bab, jázmin, szeder, sóska, kókusz, menta, gyömbér, naspolya, és egy csomó- csomó különös növény furcsa felsorakoztatása amiről Európában a legtöbben még nem is hallottak. És mind arra várt, hogy egyszer majd felfedezzék és megegyék őket. Így az a kedvenc szamóca bokor is, amit felfedezett. És meg is evett!

Napi 8 órát dolgozott az R&D csapat tagjaként. Főnöke és kollégája Joao volt, a cég portugál kutatója. Rendkívül nagytudású ember, és ami még ennél is fontosabb, hogy

motivált, mindig tudni akart valami újat, mindig kipróbálni, és választ kapni. És nem tellet sok időbe, míg a leányka is magára vette azt a jó szokást, hogy úton útfélen minden ismeretlen növényt rágcsálni kezdett, márcsak úgy ízpróba végett.

Dolgozott ráosztott saját projekteken amik során sok információt gyűjtött, valamint ezek egyszerűbb tesztekből, kísérletekből álltak, mint polcontarthatósági tesztek, vagy vegetatív és generatív szaporítás vagy magok mintázása laboratóriumi vizsgálatok előkészítéséhez. De ezen felül minden nap mást, ültetés és öntözéstől kezdve rábíztak és egyik fő feladata a meglévő mintamagok rendszerbe szedése. Mikor eljött onnan, már 1700 fajnál tartott!

Minden héten csináltak csírázási teszteket új magokkal, régiekkel, s legalább hónaponta új növényeket is kaptak távoli tájakról, amiket elsősorban életben kellett tartani, majd lehetőség szerint szaporítani, és olykor bizony azt is ki kellett találni, hogy mi az egyaltalán.

Ezek a jeles napok voltak a kedvencei. Mindig izgalommal teltek, ahogy körben állva, várva mindenki a leszögezett fa kincsesládát leste, amiből sorra bukkantak elő a különös növényi részek, amikről meséket hallgattak és mind meg is kóstolták.

Munkába biciklivel járt amit erre az öt hónapra a cég kölcsönzött neki, s szállásást is. 8 km-re a cégtől egy szomszédos kis kertvárosban, Wateringenben lakott egy idősebb hölgynél. Barnabással aki ugyanitt végzett, s öt éve dolgozik a cégnél és egy japán fiúval, aki egy másik üvegházban dolgozott paradicsomokkal. A néni mosott és takarított, és minden nap pontban este hatkor vacsorával várta őket.

Az egyetlen nehézség a kinnt töltött idő alatt az volt, h nem igazán volt lehetősége találkozni korosztályával. Hétvégénként előszöris aludt. Azért akármilyen érdekes is volt, sok volt a munka sokszor 10 óra lett belőle a 8 helyett. De azért próbált minél többet utazni s körbenézni. Hága 1 órára volt biciklivel. Az utazás rémdrága Hollandiában, ahova tehette biciklivel járt.

Ha az ember kidugja az orrát otthonról, tényleg bátran lehet felfedezni az országot, nyelvi akadály nincs. Mindenki beszél angolul. Mindenki. Meghát sokszor magát a hollandot sem bonyolult megérteni. És a túristákkal úton, útfélen kedvesek. Hosszú távon nem túl közvetlen, bulizós emberek, de egy évben egyszer minden a fejetetejére áll. Ez a Queensday. A királynő színe a narancs. És ezen a napon narancsban úszik az ország. Narancsszínű ruhát ölt a fél évestől a 90ig mindenki, narancsszalag az autókon, utcabál, felvonulás, és részegség hajnalig.

Hágából vonattal minden messzibb városba is el lehetett jutni, és amíg pénztárcája engedte, el is jutott. A városok gyönyörűek. 2 dolgot nagyon szépen művelnek a hollandok. Ezek a házak és a kertek. Tényleg csak szép helyeken járt. És tavasszal természetesen kihagyhatatlanok a tulipán mezők. Húsvétkor Keukenhoff-ba látogatott. Ez úgy tetszett neki, mintha egy hatalmas állatkerteben andalogna naphosszat, ahol elefántok meg oroszlánok helyett különféle tuipánok és virágok nőttek mindenhol. A másik kedvenc helyére Utrecht óvárosában talált. A zenegép múzeum volt, ahol körbevezetéskor minden régi és új zenélőóra, zenélő kép, magától játszó zongora működésbe lép.

Hiányérzetet tényleg csak a síkság okozott, meg a gasztronómia szegénysége. Úgy értem itt tényleg egy nemzeti étel van gyakorlatilag. De arra nagyon büszkék. Ez a stropwaffel. Két ostya között méz v karamell. van sütve. Tényleg nagyon finom, főleg frissen az utcai árusoktól. De itt vége is a rövid sornak. Egyszer a házi néni sütött vacsorára még holland ételt. A következőképp festett: egy jénai tálban tört krumpli és savanyú káposzta rétegezve, majd a tetejére paprikástalan furcsa kolbász, s be a sütőbe. Érdekesnek érdekes volt, de nem lett a kedvence.

Ez a kislány sokat látott, tapasztalt és tanult. S ha tehetné újra neki vágna az útnak. Aki pedig nem hiszi? Járjon utána!