Budapest, 1941.

K I S E B B S É G V É D E L E MIV. évfolyam. 1—2. szám.

A J O G F O L Y T O N O S S Á G H E L Y R E Á L L Í T Á S AA N E M Z E T I S É G I J O G A L K O T Á S T E R É N .

A bécsi döntés következtében visszatért keleti és erdélyi ré-szeken folyó jogegységesítés során nem feledkezhetünk meg ajogalkotásnak egy aránylag szűk területéről, mely azonban azutolsó évtizedek folyamán terjedelménél sokkal nagyobb jelentő-ségre tett szert. Ez a nemzetiségekre vonatkozó jogszabályalko-tás. A nemzetiségek jogi helyzetét biztosító törvényes rendelke-zések a világháború előtt a belső állami közjog egyik fejezetét ké-pezték. A páriskörnyéki békeszerződések és kisebbségi egyezmé-nyek a nemzetiségi jogokat a nemzetközi jog síkjára emelték ésnagyjában egységesen szabályozták az új és területileg megnöve-kedett, valamint a vesztes államok faji, vallási és nyelvi kisebb-ségeinek jogait, a Nemzetek Szövetségének védelme alatt. A Nép-szövetség politikai és jogi rendszerének felbomlása óta a nemze-tiségi jogszabályalkotás, egyes államközi megállapodásoktól elte-kintve, ismét a belső állami törvényhozás feladatát képezi. Bár-mennyire is belső ügye azonban az államoknak a nemzetiségi kér-dés. tagadhatatlan az a hatás, amit a nemzetiségekkel való bánás-mód a külföldön s elsősorban az illető nemzetiség anyaországá-ban gyakorol. Mivel a politikai határok megváltozása rendszerinta nemzeti kisebbségekkel függ össze, a nemzeti jogalkotás nem-csak az állam belső konszolidációjának, hanem a külfölddel valóviszonyának is állandó szabályozója és fokmérője.

A Trianon előtti Magvarországon az „1868. évi XLIV’, te. anemzetiségi egyenjogúság tárgyában“ foglalta össze a nemzeti-ségi nyelvek hivatalos használatára vonatkozó jogszabályokat,hangsúlyozva, hogy „Magyarország összes polgárai politikai te-kintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes ma-gyar nemzetet“ s az egyenjogúság a nyelvek használatára nézve„csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennyiben ezt azország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehető-sége s az igazság pontos kiszolgáltatása, szükségessé teszik“. Amagyar nemzetiségi törvény, Deák és Eötvös kitűnő alkotása, alegliberálisabb szellemben szabályozta a nemzetiségi nyelvekhasználatát a közigazgatásban és a bíróságok előtt. A nemzeti-ségi egyházak és iskolák jogi helyzetét pedig több szaktörvény

2

tárgyalta s ezek közül legnagyobb hírre az Apponyi-féle 1907. éviXXVII. te. „a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól“, tettszert.

A főhatalomváltozás után az erdélyi Kormányzótanács (Con-siliul Dirigent) 1919 január 27-én kelt I. számú dekrétumávalideiglenesen életben tartotta az 1918 október 18 előtt Erdélybenhatályos magyar törvényeket és rendeleteket. A dekrétum 3 sza-kasza külön kiemelte az 1868: XLIV. törvénycikket, ami azzal amódosítással marad érvényben, hogy a magyar nyelv helyett min-denütt román nyelv értendő. Egyébként a dekrétum a nemzeti-ségi törvény lojális végrehajtását rendelte el, hogy ilymódon való-suljon meg az 1918 december l.-i gyulafehérvári egyesülési hatá-rozat ama pontja, mely szerint minden nemzetiség saját nyelvűközigazgatásra és bíráskodásra tarthat igényt. A dekrétum 4. sza-kasza az iskolai kérdéseket szabályozta. E szerint a nem államiiskolák tannyelvét az iskolafenntartó állapítja meg; az állami is-kolákban pedig párhuzamos kisebbségi osztályok állítandók fel.A középiskolák nyelve a megye, a főiskolák nyelve az illető tar-tomány többségének anyanyelve. Az ötödik szakasz a kisebbségihelységnevek használatát és a családi nevek helyes írását bizto-sította.

Az erdélyi Kormányzótanács tehát megpróbálta átmenteni anemzetiségekre vonatkozó magyar jogszabályokat és mutatis mu-tandis alkalmazni akarta a kisebbséggé vált erdélyi magyarság-gal szemben. A gyulafehérvári egyesülési határozatok ezen túl-menően nemzeti önkormányzatot ígértek az együttélő erdélyi né-peknek, az 1919 december 9-én Párisban aláírt kisebbségi egyez-mény pedig az Európában elismert kisebbségek emberi jogait ter-jesztette ki Nagyrománia nemzetiségeire. A gyulafehérvári hatá-rozat és a kisebbségi egyezmény azonban írott malaszt maradt,amit a magyar és német képviselők kérésére sem cikkelyezíekbe az 1923-március 27-i alkotmányba. Az alkotmány ötödik sza-kasza a lelkiismereti és tanszabadságot, sajtó-, gyülekezési ésegyesülési, valamint minden törvény által meghatározott köz-szabadságot a román állampolgároknak „faji eredetre, nyelvrevagy vallásra való tekintet nélkül“ biztosította; a hetedik szakaszkimondta, hogy a polgári és politikai jogok gyakorlásának nemlehet akadálya a faji, nyelvi vagy vallási különbség; a nyolcadétörvény előtti egyenlőséget és a közteherviselést terjesztette kia kisebbségekre. A nyelvhasználatról sehol sem esett szó. Igaz,hogy az alkotmány 137. szakasza az egyes tartományokban hatá-lyos régi törvényeket életben hagyta, de a magyar nemzetiségitörvény bonyolult intézkedéseinek végrehajtásához olyan töké-letes közigazgatási gépezetre lett volna szükség, amivel Romániasohasem rendelkezett. Az 1868: XLIV. törvénycikk hatályát te-hát előbb az ellenkező gyakorlat, később pedig téieles törvényekfokozatosan megbénították s a magyar jog folytonossága a nem-zetiségvédelem terén lassan megszakadt.

3

Szinte minden román kormány kísérletezett a közigazgatásátszervezésénél s így 22 év alatt négy, más-más alapokon felépülőközigazgatási törvény látott napvilágot (1925 július 15, J929augusztus 3, 1936 március 26 és 1938 augusztus 4-én), amelyeketszámtalan kisebb törvény módosított. Természetesen mindenikmásképen szabályozta a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát,úgy, hogy egységes gyakorlat nem alakulhatott ki. Egyik sem kö-zelítette meg azonban az 1868: XLIV. törvénycikk szabad szelle-mét, mely megengedte, hogy a törvényhatóságok jegyzőkönyvei,feliratai a kormányzathoz és belső ügyiratai valamely kisebbségnyelvén is vezetessenek, ha annak lélekszáma az illető törvény-hatóság lakóinak legalább egyötödét eléri. A magyar nemzetiségitörvény 3. szakasza szerint a törvényhatósági gyűléseken mindaz,aki ott szólás jogával bir, saját anyanyelvén is felszólalhat. Az1936. évi román közigazgatási törvény 136. és 167. szakaszai értél-mében feloszlatandó az a megyei, törvényhatósági vagy várositanács, ahol valaki más, mint román nyelven szólal fel.

Az iskoláztatás terén az 1924 július 26-i állami elemi oktatás-ról szóló törvény kimondta ugyan elvben, hogy kisebbségi nyelvűállami iskolák létesíthetők, de bevezette a beiratkozásoknál anévelemzést (vagyis az állítólag „román származású“ tanulók csakromán iskolába járhatnak) és a székelyföldi kulturzónát (ahol azidegen megyéből származó román tanítók külön jutalmat kaptakrománosító munkájukért). Az 1925 december 22-i magánoktatásitörvény a magyar egyházak ősi hitvallásos iskoláit magánisko-lákká degradálta és működésüket állami gyámság alá helyezte.Az 1925 március 7-i bakkalareatusi törvény a felekezeti közép-iskolai tanulókat is arra kötelezte, hogy az érettségi vizsgát álla-mi tanárokból álló bizottság előtt tegyék le.

A magyarországi nemzetiségek telekürtölték annak idejénEurópát az 1907: XXVII. törvénycikkel őket ért jogfosztással.Nos. ez az Apponyi-féle törvény a magyar és nem magyar fele-kezeti tanítókat köztisztviselőknek minősítette és javadalmazásu-kat egyenlősítette. A romániai magyar felekezeti iskolai tanítókhuszonkét év alatt csak két évben kaptak némi államsegélyt. AzApponyi-törvénv szerint az államsegélyt élvező nem magyar ta-nítási nyelvű községi és hitfelekezeti elemi népsikoláknál a ma-gyar nyelv, számolás, földrajz, történelem, polgári jogok a kul-tuszminiszter által megállapított tanterv szerint és óraszámbantanítandó. A román magánoktatási törvény szerint a felekezetielemi és középiskolákban, amelyek államsegélyt nem kaptak, aromán nyelv, történelem, földrajz (és a gyakorlatban az alkot-mánytan is) kizárólag román nyelven adandó elő.

Nem kívánok itt kitérni azokra a Magyarországon ismeretlenközjogi, közigazgatási és gazdasági korlátozásokra, amelyekNagyromániában a magyarság helyzetét tarthatatlanná tették,mint a román állampolgárság megvonása, a köztisztviselők elbo-csátása nyelvvizsga ürügyével, továbbá a földbirtokpolitikai in-

4

tézkedésekkel és a nemzeti munkavédelmi törvénnyel folytatottvisszaélések.

Az 1938 február 27-i új rendi román alkotmány még kevesebbjogot helyezett kilátásba a kisebbségeknek, mint az 1923. éviliberális alkotmánytörvény, s amikor egyrészt általánosságbanbiztosította a kisebbségek számára is az emberi és állampolgári jo-gokat, másrészt kimondta, hogy közhivatalok elnyerésénél tekin-tettel kell lenni „a román nemzet többségi és államalkotó jelle-gére (27. szakasz).“ Az ismételten beígért kisebbségi törvény he-lyett ugyanazon év május 4-én rendelettörvény jelent meg a ki-sebbségi főkormánybiztosság létesítéséről. 1938 augusztus 4-énvégül egy minisztertanácsi napló leszögezte a főkormánybiztos-ság működésének irányelveit és orvosolni próbálta azon sérelmekegy részét, amelyek a magyarságot és intézményeit a nyelvhasz-nálat, iskolaügy, egyházi élet és közigazgatás terén érték. A mi-nisztertanácsi napló, ami „kisebbségi statútum“ néven ment át aköztudatba, némely tekintetben visszatérést jelent az 1868. éviXLIV. törvénycikk hagyományaihoz. De Eötvös nagy alkotásatörvény volt s mint ilyen, szerves részét képezte az ezeréves ma-gyar alkotmánynak. A román királyi diktatúra „statútuma“ pedigegyszerű minisztertanácsi jegyzőkönyv, ami a román közjog sze-rint tulajdonképen nem is lehet a jogok forrása, hanem csak ahatóságoknak szolgálhat útmutatásul.

A román törvényhozás tehát elhagyta azt a szilárd alapot,amit az 1868: XLIV. törvénycikk a nemzetiségi jogalkotás terénnyújtott s gyakran változó törvényekkel és rendeletekkel kísér-letezett azon a jogterületen, ahol a legnagyobb tapintatra, poli-tikai bölcsességre és állandóságra van szükség.

Milyen változásokon mentek át a nemzetiségi jogszabályoka csonka hazában?

A trianoni Magyarországon a nemzetiségi jogszabályalkotásalapját mindvégig az 1868: XLIV. törvénycikk képezte. A tria-noni szerződés Magyarországot is megapadt kisebbségeivel szem-ben az 1919 december 9-i párisi egyezményben a romániai kisebb-ségek számára biztosított jogokhoz hasonló kötelezettségek be-tartására kötelezte. A trianoni szerződést az 1921: XXXIÍI. tör-vény cikkelyezte be s ennek a kisebbségeket érintő részét az1923. évi 4.800 Μ. E. számú kormányrendelet látta el végrehajtásiutasítással. Az új rendelet a nemzetiségi törvényben és trianoniszerződésben vállalt kötelezettségek mértékén felül is biztosítjaa kisebbségek jogait. Részletesen szabályozza a nyelvhasználatkérdését a törvényhatóságok és községek közgyűlésein, jegyző-könyveiben. levelezésében, a hatóságokhoz intézett beadványok-ban, az arra adott válaszokban és a bíróságok előtt. Megengedi,hogy olyan bírósághoz, amelyek területén valamely kisebbség azösszlakosság egyötödét teszi ki, az illető kisebbség nyelvén le-hessen beadványt intézni, ugyanakkor, amikor Romániában ma-gyarul tudó román bírók is visszautasítottak olyan beadványt.

5

melynek mellékletét román és magyar nyelvű adásvételi szerző-dés képezte.

Az 1924: II. törvénycikk ugyancsak a nemzetiségi törvény-szellemében elrendelte, hogy az elsőfokú bíróságoknál, valamintaz olyan közigazgatási hatóságoknál, amelyek területén a lakosság,egyötöde ugyanazon kisebbséghez tartozik, olyan személyeketkell alkalmazni, akik az illető kisebbség nyelvén jártasak. A márkinevezetteknek két év alatt el kell sajátítaniok az illető kisebb-ségek nyelvét. Egy világ választja el ezt a törvényt azoktól atábláktól, amik Romániában minden közhivatalban a falon függ-tek ezzel a felírással: Beszéljünk kizárólag románul! A románközhivatalokban magyar köztisztviselőnek fegyelmi terhe mellettsem volt szabad felvilágosítást adni magyarul olyan magyar ügy-félnek sem, aki más nyelven nem beszélt.

A 4800/1923. M. E\ számú kormányrendelet szerint az iskola-választás korlátlan, az iskolafenntartás minden fokon megilleti az.egyházakat és magánosokat s a minden törvényes feltételnekmegfelelő iskola államsegélyben részesül. Az 110.478/1923. VIII.számú vallás- és közoktatásügyi minisztériumi rendelet a kisebb-ségi nyelv tanítása szempontjából három (A, B, C) népiskolaitípust létesített. Az 1935. évi 11.000 Μ. E. számú kormányrendeletszerint azonban a magyar nyelven kívül minden más tantárgyataz illető kisebbség nyelvén kell előadni. Ez alól kivételt csak ese-tenként, a 15 éven alóli gyermekek szüleinek kérésére tehet akultuszminiszter a miniszterelnökkel egyetértőén, vagyis ilyenesetben további intézkedésig a nemzetismereti tárgyak, a testne-velés. a IV—VI. osztályban pedig a számtan, természet- és gazda-sági ismeretek ismétlése magyar nyelven történhet. A 11.000/1935.Λ1. E. számú rendelet arról is gondoskodik, hogy a 20 tanköteles-nél több nemzetiségi tanuló, vagy minden magyar tankötelesolyan községben is saját anyanyelvű oktatásban részesüljön, ahoinincs nemzetiségi, illetve magyar népiskola.

Folytathatnék a felsorolást más törvényekkel és rendeletek-kel. de ezekből a példákból is kitűnik az a nagy különbség, ami amagyar nemzetiségi jogszabályalkotást a romántól elválasztja.Míg az egyik oldalon az 1868: XLIV. törvénycikk korszerű /o-vábbfejlesztésével találkozunk, addig a másik oldalon a magyarnemzetiségi törvénv elsorvasztásával állunk szemben.

A román uralom alól felszabadult keleti és erdélyi ország-résznek a Magyar Szent Koronához való visszacsatolásáról szólóJ94D. évi XXVI. törvénycikk 10. §-a fenntartja az 1940. augusztus30-án érvényben volt jogszabályok hatályát azok kivételével,amelyek az állami főhatalom változása következtében a dologtermészeténél fogva nem alkalmazhatók. Mivel a nemzetiségekrevonatkozó jogszabályok legnagyobb része közjogi természetű,ami tehát az állami főhatalommal együtt változik, a nemzetisé-gekre vonatkozó magyar jogszabályok is felélednek vagy ha-tályba lépnek Erdélyben. Az iskoláztatás ügyében a 24.024/1940.

6

V. K. M. számú rendelet az 1940/41. tanévre vonatkozóan ideigle-nesen, azzal a fenntartással rendelkezett, hogy a visszacsatoltkeleti és erdélyi területen az iskolák fajtájának, jellegének, el-helyezésének, számának megállapítása is a közoktatásügyi igaz-gatás állandó jellegű megszervezése későbbi időpontban fog meg-történni. Itt tehát az 1940: XXVI. törvénycikk 3. §-ban foglaltfelhatalmazással kell majd élnie a m. kir. minisztériumnak.

Az 1868: XLIV. törvénycikket azonban nem kell életbe lép-tetni, mert Erdélyben, szunnyadó állapotban ugyan, de mindvé-gig életben volt, s ha valahol, úgy itt indokolt annak a hangsú-lyozása, hogy az erdélyi jogegységesítés tulajdonképen a jogfoly-tonosság helyreállítását jelenti. A nemzetiségi törvény a keleti éserdélyi részek visszatérése következtében tehát megszabadult aromán törvények és joggyakorlat bénító hatásától és új forrná-ban támadt fel Erdélyben azokkal a csonka hazában végzett bő-vítésekkel meggazdagodva, amelyek az 1868: XLIV. törvénycik-ket több mint hét évtized távlatából ma is időszerűvé teszik.

Mtkó Imre dr.

A K I S E B B S É G I K É R D É S A R O M Á N J O B B O L D A LÉ S A R O M Á N B A L O L D A L M E G V I L Á G Í T Á S Á B A N .

A román belpolitikai élet mindenkori kuszáltsága s a pártokideológiai zavara hozta magával, hogy mindezideig még nem le-hetett megfelelő választ adni arra a kérdésre: milyen álláspon-tot foglaltak el Romániában a jobboldali és a baloldali pártok akisebbségi problémában s vájjon lehet-e objektív különbségettenni a szembenálló táborok idevonatkozó felfogása között.·1

Számunkra ez a probléma csak a kisebbségvédelem szempontjá-ból képezheti vizsgálat tárgyát s célunk az, hogy kimutassuk:ígéretekben, elhangzott üres szavakban lényeges különbséget le-het tenni az egykori román pártok kisebbségi felfogása között,de amikor gyakorlati lehetőségek merültek fel, vagy konkrétadottságok esetében kellett dönteni, a román jobb- és baloldalugyanarra a merev és engesztelhetetlen kisebbségellenes álláspontra helyezkedett. Az 1938 február 10-én bekövetkezett királyidiktatúráig — kisebb megszakításokkal — a nemzeti parasztpártés a liberális párt irányították Románia s egyben az ott élő mil-liós kisebbségek sorsát. A nemzeti parasztpárt a gyulafehérváripontok betartásával megvalósíthatta volna széleskörű kisebbség-védelmi terveit, de éppen ez a kormány szegte meg legjobban azünnepélyes szavakat. ..A román kormányok nem tartották be agyulafehérvári ígéreteket — írja erre vonatkozóan egy volt ma-gyarpárti képviselő. Mikor a nemzeti parasztpárt. amelybe az er-délyi románság is tartozott, 1938-ban uralomra jutott, az erdélyi

7

kisebbségi nemzetek elvárták, hogy ha az eddigi kormányok nemis hajtották végre a gyulafehérvári határozatokat, most ManiuGyula végre fogja hajtani és nem riad meg a régi királyságbelipártok, főleg a Bratianu-féle liberális párt és az Averescu tábor-nok vezetése alatt álló népárt terrorjától, de saját hívei sovinisztaönzésétől sem. De ebben a várakozásban csalódtak. A nemzetiparasztpárt sajnosan megtagadta saját múltját és saját fogadal-mait, melyet az egész világ előtt tett.“1)

A nemzeti parasztpárt e magatartása a kisebbségi kérdésselszemben azért szimptomatikus és azért súlyos, mert ezt a pártotvégeredményben úgynevezett „polgári baloldali“ pártnak kell te-kintenünk, melynek vezető egyéniségei gyakran síkraszálltak akisebbségek érdekében, hogy aztán a probléma a politikai életzegzugaiban, a pártérdekek szűrőjében és az oportunizmus kény-szere alatt deformálódjék. Pop Ghifa, az erdélyi származású nem-zeti parasztpárti államtitkár, 1928 novemberében olyan nyilatko-zatokat tett, melyek jogos reményeket ébreszthettek a meggyö-tört kisebbségi tömegek lelkületében. „Egyes erdélyi postahiva-talokban azt láttam felírva: vorbifi numai romaneste! (azaz: be-széljünk románul) és szomorúan állapítottam meg, hogy a nem-zeti szabadság elvei, melyekért valaha tűzbe mentünk volna,miképen tipródnak a román rezsim alatt.“2) Nyilatkozott ez al-kalommal Pop a magyar tanítókról is s ezeket mondotta: „Való-ban barbárság, hogy a kisebbségi tanítói kart a teljes nyomornakabban az állapotában tartják, melyben ma él.“3) Az erdélyi poli-tikus teljes közoktatási szabadságot követelt, majd ezeket mon-dotta: „A mi véleményünk az, hogy a kisebbségeknek meg kelladni mindazt, ami jár, tekintet nélkül az egyes román pártokkalszemben elfoglalt magatartásukra: nem mint politikai ellenszol-gáltatást, hanem mint természetes és vitathatatlan jogot.“4) Anyilatkozat miatt a sovén román sajtó, mindenekelőtt az Univer-sul, hazaárulónak nevezte Pop Ghitát és heteken át támadta,noha erre a sajtókampányra nem volt szükség, mert ezek a sza-vak is puszta Ígéretek maradtak s ugyanaz a nemzeti paraszt-párt, melynek Pon Ghif-a számottevő tagja volt, 1929-ben a Vajda-kormány alatt olyan magyarellenes közigazgatási törvényt ho-zott, hogy a magyarpárti képviselők kivonultak a parlamentbőlés gróf Bethlen György a szószékről ezeket az emlékezetes sza-vakat mondotta: „Nem segédkezhetünk Gyulafehérvár elhanto-lásánál.“ 5)

Az idézett román nyilatkozatok tehát üres malasztnál is ke-

1) Hegedűs Nándor: Magyar küzdelem a román parlamentben, Nagy-várad. 1940.

2) idézi az Universul. 1928 nov. 17.3) Idem.4) Idem.5) Hegedűs Nándor: Magyar küzdelem a román parlamentben. Nagy-

várad, 1940.

8

vesebbet jelentettek a szenvedek kisebbségi tömegek számára sma már csupán abból a szempontból érdekesek, hogy megvilá-gítják az esetleg jóindulattal, de felelőtlenül elhangzott ígéretekés a valóságok között tátongó szakadékot. A nemzeti paraszt-párt állásfoglalását egy polgári baloldali párt megnyilvánulásánakkell tekinteni. De nem .térhetünk át a román jobboldali pártok éspublicisták magatartásának ismertetésére, amíg még élesebben megnem világítjuk a kérdést. A látszat ugyanis amellett szól, hogyaz úgynevezett román baloldal hajlamos volt a kisebbségi pro-bléma enyhébb, megértőbb kezelésére, viszont e tekintetben acél azonosságát illetően nem tértek el a szélsőjobboldaltól s bármás úton, más eszközökkel, de ugyanegy célpont felé törekedtek.

A mondottakat szemléltetően világítja meg az a fejtegetés,mely nem is olyan régen Mihai D. Ralea volt munkaügyi minisz-ter folyóiratában jelent meg. A cikkíró, D. Avram: „Nacionaliz-mus, fajiság és antikapitalizmus“ címen értekezett a kisebbségikérdésről s világnézeti meggyőződésének érdekes vetületét adva.azt állította, hogy a kisebbségi kérdés megoldhatatlanságánakoka a román polgárság kapitalista magatartásában keresendő ésa kisebbségi problémát csak egy fokozottabb antikapitalista poli-tika oldhatja meg. Szerző szerint a háború utáni „nacionalista li-berális politika kétszeresen is kisebbségellenes“, még pedig a kö-vetkező módon: „1. A kizsákmányolt kisebbségi tömegeket hadi-zsákmánynak s így egy minősített kapitalista kizsákmányolás esz-közének tekintik; 2. A kisebbségi kizsákmányoló tömegeket(sic!) veszélyes versenytársnak tekintették, mely akadályozza aszabad „nemzeti“ kizsákmányolást. A liberális nacionalizmus csakellenezheti a kisebbségi szerződéseket, annál a nleggon dől ásnálfogva, hogy azok megtiltják a kisebbségek diszkriminálását,vagyis éppen azt, amit ő akar, azaz amit, mint az osztályérdekekképviselőjének, akarnia kell.“6) Mint .látjuk, a szerző szélsőségesbaloldali, marxista szempontból vette vizsgálat alá a kisebbségikérdést s arra a konklúzióra jut, hogy „a liberális nacionalizmusképtelennek bizonyult arra, hogy sikerrel megoldja a kisebbségipolitika kérdéseit, aminek az a következménye, hogy a belső kon-szolidáció folyamata mindenütt késik. Érdekes és hasznos lennevizsgálat tárgyává tenni azt, hogy ez az állítólagos nacionális po-litika milyen anyagot szolgáltatott a revizionista mozgalmak szá-mára.

Már most senkise higyje azt, hogy az idézett román szerzőfejtegetései során kisebbségbarát konklúziókra jut. Erről szósincs s cikke végén kiderül, hogy ő a román polgárságot s a ki-zsákmányoló tőkét csak azért ostorozza, hogy leszögezhesse: akisebbségek irredentizmusának s nemzeti öntudatának letörésétcsak egy következetes antikapitalista politika hozhatja meg. íme.hallgassuk meg őt magát: „A kisebbségi munkássággal és pa-

1) Viata Románeascá. 1935 November—December. 59-ik o.

9

rasztsággal, valamint a kisebbségi polgársággal szemben fenntar-tott osztálygyűlölet, masszív politikai tömbökben tartja a kisebb-ségeket, ezek valóságos államot képeznek az államban és tenden-ciájuk határozottan centripetális. Ha továbbra is kitartunk azeddigi úton, enyhülésről vagy a belpolitikai konszolidáció előbbrejutásáról szó sem lehet.“ Mint látjuk tehát, a román szerző egy-általában nem a kisebbség sorsáért, hanem kizárólag Romániabelső konszolidálódásáért aggódik s erre vonatkozóan ezeketmondja: „Az anti-kapitalista nacionalizmus természeténél fogvaalkalmas arra, hogy megássa az irredentizmusnak a sírját.“ (!)Egy őszinte és széleskörű kulturális autonómia jóvátenné a ki-sebbségek legfőbb sérelmét (?) s egyben a kisebbségi polgárságvezetőinek köréből kivenné e legfőbb érvet a nemzeti politikaitömb megalakítására. A nacionalista és irredenta kisebbségi poli-tika épületének többi része össze fog omlani abban a pillanatban,amikor az antikapitalista politika szociális, gazdasági szempont-ból emancipálja azokat, akik ebben az országban rabigában van-nak, etnikai eredetre való tekintet nélkül.“ Mint látjuk tehát,mindenen keresztül és mindenekelőtt „a nacionalista és irredentakisebbségi politika épületének“ összedöntése lebegett a románszerző előtt s hogy ezt milyen úton akarta elérni, az számunkracsak az összehasonlítás szempontjából érdekes és fontos. Romá-niában a polgári és nem-polgári baloldal elképzelései semmifélebiztonságot nem nyújtottak a kisebbségi és a magyar tömegeketnikai fennmaradására s most már csak azt kell megvizsgálnunk,hogy miképen tükröződik a kisebbségi probléma a román jobb-oldal politikai felfogásának tükrében.

Az az elképzelés, hogy a nacionalista államok megoldást hoz-nak a kisebbségi kérdésben. — mert az igazi nacionalista tiszte-letben tartja a más nemzetiségét — a románság esetében szomo-rúan megbukott. A légionáriusok politikai vezetője, Corneliu Ze-lea Codreanu odanyilatkozott, hogy Romániában a magyarokszívesen látott vendégek, de csak vendégek, majd más alkalom-mal, 1937 december 1-én, párhuzamot vonva a saját és a ManiuGyula felfogása között, ezeket mondotta: „Maniu úr kijelentette,hogy az ő pártja igazságot és toleranciát hoz a kisebbségek szá-mára. Én a tolerancia nélküli igazság híve vagyok (!), mert márannyi toleranciát gyakoroltunk, hogy a halálunkon vagyunk. Alégionárius mozgalom a románok számára fog igazságot hozni.“ 7)E szavakból, a nyilvánosság előtt elhangzott programmbeszédbőlsemmi jót sem lehet kiolvasni, s az a mód, ahogy az elmúlt vas-gárdista rezsim alatt a kisebbségekkel bántak, valamint a mostanirezsim semmi jóval sem biztat e tekintetben. Tudjuk azt, hogy agárdista mozgalom éppen úgy, mint A. C. Cuza és OctavianGoga „nemzeti agrár“ pártja igyekezett kisebbségi párthíveketis toborozni és annakidején Erdélyben kezdeti sikereket is értek

1) Buna Vestire c. lap Bukarest, 1937 december 1.

10

el. Igaz, hogy a Cuza—Goga párt 1937 decemberében paktumotkötött a Magyar Párttal, de kétségtelen, hogy ezt választási meg-gondolásokból tette s különben sem ellenőrizhetjük, hogy a pak-tum részleteit miképen tartották volna be. A múltak tapaszta-latai alapján erre vonatkozóan nem sok jót lehet mondani.

Dokumentális értéket jelent különben számunkra egy ismertjobboldali író és politikai reformátor, N. Porsenna könyvalak-ban is megrögzített terve a kisebbségi kérdés megoldásáról. Aszerző mindenekelőtt a kisebbségek beolvasztását ajánlja s errevonatkozóan a következő törvényjavaslat-tervet dolgozta ki:„Azok a kisebbségiek, akik etnikailag román többséghez akarnaktartozni: a) vegyenek feleségül többségi román nőt; b) gyerme-keiket görög-keleti vagy görög-katolikus vallásra kereszteljék; c)gyermekeik ne iratkozhassanak be kisebbségi felekezeti isko-lákba; d) ők, feleségük vagy gyermekeik sem nyíltan, sem bur-koltan ne csatlakozzanak semmiféle idegen, vagy kisebbségi, poli-tikai vagy kulturális közösséghez; f) haladéktalanul kérjék ne-vük megrománosítását.“8) De a beolvasztás módszerét a szerzőkorántsem tartja megfelelő eszköznek s miután elveti azt a meg-oldást, hogy „az összes Romániában lakó kisebbségeket töme-gesen legyilkolják“ s „a határokon való kiűzés“ útját is akadá-lyozottnak látja, a kisebbségek szétszórásában és deklasszálásá-ban látja a végső célt. Szerinte „a falusi tömegekben szétszórt saz egymással való érintkezéstől is megfosztott kisebbségek nemlesznek olyan veszélyesek, mint amikor a városokba tömörítveélnek“ és „a román állam szempontjából sokkal kívánatosabb,hogy két millió kisebbségi városlakó helyett 2 millió kisebbségiparaszttal rendelkezzék“. (!) A városlakó kisebbségek falusi „ki-helyezésére“ vonatkozóan Porsenna azt janija, hogy: ,,a) hozzá-vetőleges számítás szerint minden román megyében 20 faluba te-lepítsenek kisebbségeket: b) az árvízveszélyes, mocsaras, egész-ségtelen vidékekre, melyeket csodálatos termőföldekké lehet át-alakítani. mint azt a fasizmus tette a Pontini-mocsarakkal, szin-tén kisebbségeket kell telepíteni.“ A szélsőjobboldali szerző tehátúgy vélte megoldani a kisebbségi kérdést, hogy a városlakókatmocsaras, egészségtelen vidékekre telepítette volna s e terv ol-vastán meg kell döbbennünk a „reformátor“ elszántságán és ci-nizmusán.

Bármilyen szempontból is vizsgáljuk tehát a kisebbségi kér-dést, kizárólag arra a konklúzióra jutunk, hogy jobboldal és bal-oldal egyaránt a teljes elnemzetlenítésre. a kisebbségi tömegekellenállásának felmorzsolására törekedett s Észak-Erdély felsza-badulása nélkül megkísérelték volna pusztító terveik fokozottabbvégrehajtását. Ez a veszély most már egyszer és mindenkorra el-

3) N. Porsenna: Proportia etnicá $i primatul muncii románesti. Bukarest. Cugetarea kiadás. 1938. — 40-ik old.

11

múlt, de a magyarság kötelessége, hogy a még Romániában re-kedt kisebbségi tömegek védelménél felhasználja a húsz éve?tapasztalatokat.

Arató András.

A Z E R D É L Y I R Ó M A I K A T O L I K U S O KÁ T T É R É S E A G Ö R Ö G K E L E T I E G Y H Á Z B A .

Az erdélyi magyarság elrománosításának egyik ismert esz-köze a román egyházakba való áttérítés volt. Ez alkalommal azErdélyi Római Kát. Egyházmegye áttérési adatait vizsgáljuk át ésebből a szempontból 1929—38-ban, tehát — kevés híján — a ro-mán uralom utolsó évtizedében.

Az 1929—38. évek adatainak feldolgozásánál, sajnos, csak agörög-keleti egyházba való áttéréseket állapíthattuk meg, mert agörög-katolikus román egyházba való áttéréseket — mint csupánritus-változtatást — nem voltak kötelesek a hívek egyházuknakbejelenteni s ennek következtében az e réven szenvedett veszte-ségekről nem tudtak a plébániahivatalok pontos adatokat gyűj-teni.1) Az adatok tanúsága szerint a nagyobb arányú áttérésekaz 1934. évtől veszik kezdetüket, bár az áttérések már kezdettől -fogva évről-évre növekvő irányzatot mutatnak. A nagyobb mérvűáttérések a „numerus valachicus“ elvének a felszínre kerülése ide-jén indultak meg. 1934-ben hirtelen az előbbi évben áttértek szá-mának négyszeresére emelkedik az áttérők száma (1933 = 37:1934 = 156). majd ez a szám a következő évben csaknem meg-kétszereződik (1935 = 300) s ettől kezdve további fokozatos, delassúbb emelkedést mutat 1938. évig (1936 = 329: 1937 = 370).1938-ban kisebb csökkenés állt be (1938 = 347). Ennek okát a ma-gyarság politikai jövőjének a néptömegek részéről való — szu-déta-német kérdés felvetődésével kapcsolatos — kedvezőbb meg-ítélésében látjuk.

A tíz év alatt összesen 1.657 hívet veszített a katolikus egy-ház a görög-keleti egyház javára, míg a görög-keleti egyháztólmindössze 200 hívet nyert. Ha a görög-keleti egyházzal szembenálló veszteséget összehasonlítjuk a táblázatban feltüntetett másegyházakkal szembeni veszteséggel, fögtön szembeötlik, hogy azmessze meghaladja a rendszerint házasságok miatt szokásos ki-téréseket, amelyek egyébként is végső eredményben kiegyenlí-tették egymást.

1) Az egész áttérési mozgalomról de egyben a területvisszacsatoiásután megindult visszatérési folyamatról az 1°41. évi népszámlálás adatai-nak feldolgozása után fogunk kénét nyerni.

12

13

Annak megállapítására, hogy a nagyobbarányú áttérések me-lyik vidékre esnek, egyházkerületenként is csoportosítottuk azadatokat. Az egyházmegyében az egyházkerületek sorrendje agörög-keleti egyházba történt áttérések száma szerint így alakul:

Vezet a hunyadi egyházkerület, amelyre az áttérések csak-nem egyharmada (482) esik. A hunyadi katolikusok többsége fő-leg állami kézen levő bányákhoz és vasipari üzemekhez kenyér-keresetre letelepült munkásság. Érthető, hogy a „numerus vala-chicus" elvvel kapcsolatban őket érte a legnagyobb nyomás, me-lyet talán a környezeti hatások is támogattak. A barca-sepsi ke-rületben a székelység mesterséges „visszarománosítása“ magya-rázza a kitérések nagy számát. A kolozs-dobokai kerületben a ki-térések, alig egy pár eset kivételével, mind a kolozsvári plébá-niákra esnek s ezeket az áttéréseket a többségben szintén egzisz-tenciális okok indokolják, kisebb mértékben a román férfivelvaló házasságkötés. Maros-megye szintén a székelység „vissza-románosításának“ egyik színtere volt.

örömmel állapíthatjuk meg. hogy Erdély legkatolikusabb vi-dékén, Csíkban és Gyergyóban még a legerősebb elnyomatáséveiben is alig tudott a görög-keleti egyház hódítani. A tíz évalatt mindössze 53 hívő lépett át a görög-keleti egyházba erről avidékről, viszont a görög-keletiek közül 6 hívet hódított magá-nak a római katolikus egyház.

Bár — figyelmen kívül hagyva a görög-kat. vallásra történtáttéréseket — a görög-keleti egyház hódította el a legtöbb hívet

14

az erdélyi rom. katolikusok közül és a szóbanforgó egyházmegyé-ben az áttéréseknek (3.318) csaknem a fele (1.657) a görög-keletiegyház javára történt, az áttérések nem jelentettek kiheverhetet-len veszteséget. Megnyugtató, hogy az őslakosság, a falusi népes-ség körében sokkal erőtlenebbül érvényesültek az erőszakos át-térési eszközök, mint az állami és román befolyás alatt álló üze-mek munkásságánál.

Ha azonban a görög-keleti egyházba való áttérések mellettszámításba vesszük a görög-katolikus egyházba történt átlépése-ket is — melyek számát nem ismerjük, de a görög-keletihez ha-sonló összegűre becsülhetünk — a veszteség komolyabbá válik.

Oberding József György dr.

A K Ü L F Ö L D I N É M E T E K Á T K Ö L T Ö Z É S É N E KM É R L E G E .

A lengyel hadjárat befejezése után Hitler .1939 október 6-ánelmondott beszédében bejelentette a külföldi németek hazatele-pítését a Birodalomba. Az átköltöztetések már 1939 október 18-ánkezdetüket vették, amikor az észtországi németek egy része el-hagyta a revali kikötőt.1) Utoljára érkezett a Birodalomba a dob-rudzsai németek utolsó csoportja, mely 1940 november 26-ánhagyta el Cernavodából a román területet.2) Ezzel a külföldi né-metek visszatelepítésének első szakasza le is zárult.

A német birodalmi kormány az áttelepítések előtt a követ-kező országok kormányaival kötött a németek elvándorlására, vo-natkozó szerződéseket: Észtország (1939 október 15) 4), Lettország(1939 október 30)J). Olaszország (1939 december 31) 3), Szovjet-unió (1939 november 16 és 1940 szeptember 5)4) és Románia(1940 október 22)4).

A balti államokban lakó német nemzetiségűek száma — azillető országok utolsó népszámlálása szerint — a következőképenalakult: Észtország (1934) 16.346. Lettország (1935) 64.144, Litvá-nia5) (1923) 30.068. Észtországból 1939 október 18-a és november15-e közöt Π.7633) (71.9%) és Lettországból 1939 november 10-eés december 15-e között mintegy 50.0006) (77.9%) német költözöttát a Birodalomba. Ezek a balti németek az új német keleti terü-leteken nyertek elhelyezést. Litvániából eddig áttelepítés mégnem történt; az a Szovjet-Unióval kötendő külön szerződés alap-ján fog végbemenni.

Az Olaszországgal kötött szerződés értelmében a Bolzano,Udine. Belluno és Trento tartományokban lakó németek 1939 de-

15

cember 31-ig jelenthették be, hogy át akarnak-e költözni a Német-birodalomba. Bolzano tartományban 229.500 német népcsoport-beli lakos közül 166.488 (72.5%), Trentoben 24.453 közül 13.015(53.2%), Udineben 5.603 közül 4.576 (81.6%) és Bellunoban 7.429közül 1.006 (13.5%) optált német állampolgárságért és köteleztemagát arra, hogy 1942 december 31-ig a Németbirodalomba fogköltözni.3) Tehát a déltiroli 266.985 német közül 185.085 (69.3%)választotta Németországot új hazájának és az Ostmark terüle-tén fog megtelepedni.

A Szovjet-Unió 1939 óta szerzett új területein lakó németségáttelepítésére nézve a németbirodalmi és szovjetorosz kormányokközött két megállapodás jött létre. Az 1939 november 16-i szer-ződés a Szovjet-Unió által bekebelezett volt lengyel területek(Volhinia, Galicia és Narew-vidék) németségének hazatelepítésérevonatkozott. Ezen a területen az 1931. évi lengyel népszámláláscsupán 82.694 németet mutatott ki, azonban az áttelepítések so-rán, 1939 december és 1940 február között, 128.047 német nemzeti-ségű jött innen német területre, ahol a Warthegauban telepedtekmeg.4) Az 1940 szeptember 5-i német-szovjetorosz szerződés értel-mében bonyolították le a besszarábiai és északbukovinai néme-tek áttelepítését. Az 1930. évi román népszámlálás Besszarábiában80.568 és Észak-Bukovinában 46.433 német nemzetiségűről vett tu-domást. Ezzel szemben Besszarábiából 1940 szeptember 23-a ésoktóber 22-e között 90.050 és Észak-Bukovinából 1910 szeptemberés októberben 44.371 (95.5%) német költözött át német birodalmiterületre és telepedett le a Birodalom kelet részében.4)

1940 szeptember és október hónapokban a Varsói Főkormány-zóság Lublin és Cholm tartományaiból is mintegy 30.000 németettelepítettek le a Birodalom új, keleti területein, akiket lengyelnemzetiségűekkel cseréltek ki.4)

A németek átköltöztetésének utolsó szakasza a délbukovinai ύsdobrudzsai németség áttelepítése volt. Dél-Bukovinában az 1930.évi román népszámlálás mindössze 29.100 lakost ismert el németnemzetiségűnek, holott az 1940 szeptember és októberi áttelepíté-sekkor 55.250 német jött erről a területről a Birodalomba. Dob-rudzsában, szintén az 1930-as román népszámlálás adatai szerint,a Romániánál maradt északi részen 12.023, a Bulgáriához vissza-csatolt déli részen pedig csak 558 német nemzetiségű lakos élt.Az .1940 október eleje és november 26-a között lebonyolított át-telepítések során 14.511 német hagyta el észak- vagy déldobrudzsaiotthonát és költözött a Németbirodalomba. .Mind a délbukovinai,mind a dobrudzsai németeket a Birodalom poseni és nyugat-poroszországi részén telepítették le.4)

Alábbi összeállításban közöljük az eddigi áttelepítések ered-ményeit.

16

Ilymódon az eddig áttelepített németek száma mintegy424.000. Ha tekintetbe vesszük a Dél-Tirolból 1943-ig átköltözen-dőket is, akkor ez a szám csaknem 610.000-re nő.

Ruh György.

1) Nation und Staat, Wien. 13. évf. (1939) 2. sz.2) Magyar Kisebbség, Lugos. 19. évf. (1940) 23. sz.3) Archiv für Wanderungswesen und Auslandkunde, Leipzig.

17. évf. (1940) 1—2. sz.4) Volk und Reich, Berlin. 17. évf. (1941) 1. sz.5) Vilnával együtt, de a Memel-vidék nélkül.6) Deutschtum im .Ausland, Stuttgart. 23. éyf. (1940) 1—2. sz.

I R O D A L O M .

K ö z i g a z g a t á s u n k n e m z e t k ö z i k a p c s o l a t a i .Szerkesztette Mártonffy Károly Budapest, 1941. 1112. 1.

A „Korszerű közszolgálat útja“ 12. kötete a hatodik közigazgatásitovábbképző tanfolyamon elhangzott előadásokat tartalmazza.

A nyolc fejezetre osztott munkának különösen a IV., V., VIII. ésIX. része érdekel bennünket. A kisebbségi politika, kisebbségi jog címűszakaszban Kenéz Béla. Kováts Andor, Faluhelyi Ferenc, Kovács Alajos,Márffy Albin. Ottlik László, Oszvald György, Sótonyi Gábor, FlachbartErnő, Benisch Artur és Elekes Dezső szerepel tanulmányával. Az utód-államok és egyéb külföld magyarságáról Rónai András, Prokopy Imre.Révav István, Nagy Iván és Nagy Károly értekezik.

17

Nagyon értékes „okmánygyűjtemény“ van a VIIL fejezetben, amelyA-tól G-ig terjedő alszakaszaiban a kisebbségi kérdésre vonatkozó fonto-sabb jogszabályainkat közit A nemzetiségi egyenjogúságról alkotott1868: XLIV. tc.-től a nemzetségi érzület büntetőjogi védelméről benyúj-tott törvényjavaslatig nemzetiségi jogalkotásunk valamennyi fontosabbforrása szerepel a hasznos fejezetben.

Az 1000 oldalt meghaladó, bő ismeretanyagot tartalmazó kötetet anemzetiségi kérdés magyar irodalmának alapos bibliográfiája fejezi be,melyet Mikó Tibor készített el.

P e t e r V i d a : Das ist rumänische Politik.Budapest. 1940. 53 1. (Olaszul is megjelent.)

Szerző könyve feladatául a háború előtti magyar és a háború utáninagyromán kisebbségi politika összehasonlítását tűzte ki.

A magyar kormány már 1868-ban, a kiegyezés után, a XLIV. tör-vénycikkel rendezi az ország területén élő idegenajkú és vallású lakosai-nak helyzetét, holott erre semmiféle szerződési kötelezettség nem kény-szeríti. A magyarországi románság azonban a nemzetiségi törvénnyel márkezdettől fogva elégedetlen volt és elnyomásról panaszkodott. Majd1891-ben memorandummal fordult I. Ferenc Józsefhez, mint magyar ki-rályhoz, védelmet kérve a magyar kormány elnyomó politikája ellen.A memorandum öt pontba foglalja a román kisebbség gazdasági, kultu-rális és közigazgatási sérelmeit, melyeket szerző egyenkint boncolgat éscáfolja a román propaganda állításait.

A románok gazdasági téren történő elnyomásának vádjára vonatko-zóan felhozza, hogy a „magyar elnyomás“ ellenére is a legelső románpénzintézet 1872-ben Erdélyben, Nagyszebenben alakult „Albina“ néven,megelőzve az első regáti pénzintézet alapítását, az 1873. évben létrejöttCreditül Funciar Roman-t. 1910-ben a később Romániához csatolt terüle-ten a román lakosság aránya 54% volt, míg a földbirtok 65%-a voltromán kézen.

A dákó-román elmélet feltalálója, Klein Ignác erdélyi püspök, 700olyan magyar nemességet nyert családot tart számon, akik később adákó-román elmélet legszélsőségesebb propagálói lettek. Sinkai SinkayGyörgy, a dákó-román történetírás tudományos megalapozója, mint agróf Vass-család nevelője írja a magyar állameszme ellen irányuló törté-neti műveit.

A kulturális elnyomás vádját a felhozottakon kívül még a következőtények is cáfolják: Az erdélyi fejedelmek közül Báthory' Zsigmond azótestamentumot, Rákóczi György pedig az Üjtestamentumot adja kiromán nyelven; ez utóbbi 40 évvel előzte meg az első bukaresti kiadást.A legelső román nyelvű Biblia, az első román ima-, tan- és történelem-könyvek mind Erdélyben, illetve a budai egyetemi nyomdában jelentekmeg. 1821-ben Budán nyomták az első román folyóiratot Biblioteca Ro-maneascä címen és 1838-ban Brassóban jelent meg a legelső román-nyelvű napilap, a máig is fennálló Gazeta Transilvaniei — dákó-románirányzattal.

Magyarországon a keleti-ortodox román vallás már 1791-től elismertfelekezet volt és az 1868. évi IX. törvény szerint autonómiát kapott,melynek birtokában aztán szabadon fejthette ki államellenes tevékeny-ségét. Az 1923. évi román alkotmánytörvény a görög-keleti vallást tetteállamvallássá, másodiknak a görög katolikust ismerte el. a kisebbségivallásokat (római katolikust, reformátust, unitáriust) pedig csak harmad-

18

rendű vallásnak tekintette. Míg a magyarországi román egyházfők a fő-rendiház tagjai voltak, a megszállt gyulafehérvári róm' kát. püspökségmagyarjait a román parlamentben a bukaresti román Cisár bíboros kép-viselte.

A magyarországi románság iskolaügyére jellemző a szerző szerint,hogy a magyar uralom alatt az erdélyi 4 görög keleti és 4 görög katolikuspüspökség 2813 román jellegű, nyilvánossági joggal felruházott és tisztánromán tannyelvű elemi iskolát tartott fenn. Erdélyben 1016 román lakosraesett egy elemi, míg a Regátban 1418-ra. A balázsfalvi román gimnáziumvolt a legelső román középiskola. Az erdélyi románságnak 6 gimná-ziuma, 7 tanítóképzője, 1 kereskedelmi iskolája és 5 leánypolgárija volta magyar uralom alatt. A magyar kultuszminiszter az erdélyi román egy-házak részére 1918-ban 11,619.393 korona államsegélyt utalt ki. A meg-szállás utáni erdélyi magyar oktatásügyet pedig névelemzéssel, kultúr-zóna létesítésével, nyilvánossági jog elvonásával, tanszemélyzet kiutasí-tásával és főleg az agrárreformmal tették tönkre az egyes román kormá-nyok. Az Erdélyi Katolikus Státustól 16.389, a református egyháztól58.502, az unitáriustól 6.875 kát. holdat vettek el értéktelen bonok elle-nében, de nem kímélték a szász vagvonközösségi földtulajdont sem,melyből 58.000 kát. holdat sajátítottak ki hasonló feltételek mellett. Ezelvett földbirtokok legelsősorban iskolafenntartó célt szolgáltak.

Arra a vádra pedig, hogy a románok nem vehettek részt az országközigazgatásában, a szerző a bírák és közigazgatási tisztviselők statisz-tikájával bizonyítja, hogy Magyarországon a háború előtt is minden pályanyitva volt mindenki számára, nemzetiségi különbség nélkül.

A Nagy-Romániába bekebelezett kisebbségeket a háborút követőszerződések nemzetközi ellenőrzés alá helyezik, a mindenkori románkormányt pedig kötelezik, hogy kisebbségeik helyzetét törvényhozásilagrendezzék. Ennek ellenére is egy 1938. augusztus 4-i minisztertanácsi ha-tározattal létrehozott ú. n. „kisebbségi statutum“-on kívül egyéb intéz-kedés nem történt. 1939-ben a nemzetközi helyzet nyomására újra kilá-tásba helyezték ugyan a kisebbségi törvény megalkotását, ez azonbanmég a mai napig sem történt meg. Lüley Erzsébet dr.

B o n k á l ó S á n d o r : A rutének.Budapest, Franklin-Társulat. 1940. 184 l.

Szerző a rutén kérdés kiváló ismerője. Az eddigi kutatásokat össze-foglalva, tudományos színvonalon, de szélesebb rétegek részére is ért-hetően tárgyalja a kárpátaljai rutének történetét és társadalomrajzát.

A rutének a Keleti Kárpátokban, a Poprádtól a Tisza forrásvidékéigelhúzódó területen élnek. Néprajzi elhatárolásuk főleg nyugaton, a szlo-vákokkal vegyesen lakott vidéken, igen nagy nehézségekbe ütközik. A ru-tének betelepedésére a magyar gyepürendszer vet világot. Az ország-választó, lakatlan területet az alföld felől kezdték benépesíteni. Mai lakó-helyüket csak később foglalták el. A tatárjárás előtt csak a gvepün innentalálkozunk emlékeikkel.

A rutének nem egy időben és nem egy tömegben jöttek mai hazá-jukba. Több évszázadra terjedő beszivárgásnak köszönhetik lakhelyeik- elfoglalását.

Szerző az egyes fejezetekben részletesen foglalkozik politikai, társa-dalmi és gazdasági viszonyaikkal. A szépirodalmi részben pedig a ruténirodalmi műveltség kialakulásáról szóló külön tanulmányára utal.

Megszívlelendő a szerzőnek az a megállapítása, hogy ma már nemaz a világháborúelőtti, a nemzetiségi törekvések szempontjából fel nem

19

ébredt ruténség került vissza a Szent Korona uralma alá, hanem egy húszéven át tévtanokkal félrevezetett nemzedék, melynek szeme előtt a Huszt-től Vladivosztokig érő pánszláv birodalom lebeg.

A Magyarságismeret című sorozat jelen első kötetével értékes köny-vet veszünk kezünkbe.

S a r t o r i u s v o n W a l t e r c h a u s e n : Gesellschaft und Wirtschaftvor- und frühgeschichtlicher Völker. Eine Darstellungin Typen.Jena, G. Fischer. 1939. 156 1.

Szerző a társadalom- és gazdaságtörténet közismert művelője. Atársadalmi fejlődés mozzanatainak kidolgozásával utat tört a nacionaliz-mus, az asszimiláció és disszimiláció kérdésének, a kultúrák érintkezésé-nek problémájához. A bonyolult szociális folyamatot típusokra redukáljaés így módszertanilag útmutatást ad a nemzetiségi kérdés megoldására.Azonban nem szabad felednünk, hogy mihelyt nem egyszerű, hanem ösz-szetett szerkezetű társadalom kérdéseit boncolgatjuk, az analógia érvé-nyességi köre mindinkább szűkül.

M i k e c s L á s z l ó : Románia.Budapest, Bólyai-Akadémia kiad. 1940. 161 1.

Ez az útijegyzet a Bólyai Akadémia népszerű könyvsorozatában im-már a második kiadásban jelent meg. Szerző, magyar emlékek után ku-tatva. keresztül-kasul járta Romániát és eleven színekkel festi meg a mégránk váró feladatok képét. A magyarság a Kárpátokon túli vidékekre isgyakorolt hatást. A hegyláncolaton kívül élő magyarok életrajza, szervez-kedési mozgalma, gondozása. stb. a könyvecske legsikerültebb részeiközé tartozik. A magyarság hivatását az együttműködésre való példaadásban látjaa szerző.

B e r e y G é z a : A magyar újságírás Erdélyben 1919—1939.Szeged, 1940. 94 1.

A kisebbségi sorsba jutott erdélyi magyar újságírás húszéves hősiküzdelmének tükre ez a könyv, amely még a második bécsi döntés előttlátott napvilágot. Tiltó rendeletek, cenzúra, lapbetiltás, elkobzás, szigu-ranca, hadbíróság veszélyének volt e két keserves évtizedben az erdélyimagvar sajtó szüntelenül kitéve, mégis rendületlen magyar hittel, meg-alkuvás nélkül teljesítette nemzeti és kulturális feladatát.

20

S Z E M L E .

A z ú j R o m á n i a n e m z e t i s é g i t é r k é p e .A román Nemzeti Bank „Bulletin d’Information et de Documenta-

tion“ című kiadványának 1940. évi 11. számához mellékeltek egy nemze-tiségi térképet, amelyet a román központi statisztikai intézet igazgatója,dr. Sabin Manuila szerkesztett Paul Langhans tanár módszerével.A térkép — lépték megadása nélkül — az 1930. évi román népszámláláseredményei alapján tünteti fel Románia népességének nemzetiségi meg-oszlását megyék szerint. Első pillantásra megállapítható, hogy ez a térkép,— éppen úgy, mint manuila 1938-ban megjelent nemzetiségi térképe —a román propaganda céljait szolgálja. Ezt elsősorban az a tény igazolja,hogy Manuila egész Nagy-Románia megyei térképét veszi alapul a nem-zetiségi megoszlás megyénkénti ábrázolásánál. Miután pedig az új határ-vonal több megyét kettészel, a Romániától elcsatolt és a Romániánálmaradt megyerészek területének nemzetiségi képe megváltozott, amit ily-módon a térkép nem juttat kifejezésre.- Célzatos a színek és mértani ábrák alkalmazása is. Az egyes me-gyéket a domináló nemzetiség színére festették és első tekintetre azegész térképen a román többségű megyéket érzékeltető lila szín tűnikszembe, s csak alaposabb számbavétel figyelmeztet, hogy az 1930. évinépszámlálás alapján kilenc megye Volt Romániában, ahol a románságrelativ többséget sem ért el (Csík, Udvarhely, Háromszék, Cemauti,Storojinet, Hotin. Cetatea-Alba, Durostor és Caliacra). A relatív többségűmegyékben a többi nemzetiségeket apró mértani idomok jelzik. Ezért a ha-misítás határán jár, hogy pl. Maros-Torda vármegyét lilára színeztéka 45.8%-os relativ román többség miatt, míg a 42.6%-os magyarságot egykis sárga rombusszal jelezték.

A térkép túloldalán két táblázat látható Románia területéről és né-pességéről. Az egyik az 1930. évi népösszeírás alapján készült, míg amásik az 1940. évi valószínű állapotot tünteti fel. A táblázatok mutatjáka területátengedések előtti és utáni Románia, valamint — területrészen-kénti részletezésben is — az átengedett területek nagyságát és lélekszámátnemzetiségi megoszlás szerint. Szerző Románia jelenlegi területét195.259 knv’-re teszi, holott az — többféle alapon történt számítás szerintis — nem lehet nagyobb 194.000 km--nél.

Irányzatosak a Romániától elcsatolt területek nemzetiségi megosz- ,lásának adatai is. melyek szerint a Magyarországhoz visszacsatolt erdélyiterületen, az 1940. évi ..valószínű“ állapot: román 50.1% magyar 37.2%,német 2.8%, orosz, rutén l.l%. zsidó 5.7%, egyéb 3.1%. Ezek az adatoklegalább is kétes értéküeknek tűnnek, ha szembeállítjuk azokat az errea területre vonatkozó 1910. évi évi magyar és az 1930. évi rom á n nép-számlálás anyanyelvi arányszámaival:

Ezek után különös, hogy éppen Manuila az, aki az 1941. évi magyarnépszámlálás megbízhatóságát már eleve kétségbe vonta. R. Gy.

21

A B a l k á n - á l l a m o k n é p e s s é g é n e k a n y a n y e l v i m e g -o s z l á s a . 1 9 1 0 — 1 9 4 0 .

A Balkán-államok területében az elmúlt 30 év alatt bekövetkezettváltozások természetszerűleg a népesség anyanyelvi összetételében iserős változásokat idéztek elő. Különösen a világháború után változottmeg az egyes Balkán-államok nemzetiségi képe, amikor a balkáni utód-államok hatalmas közép- és keleteurópai területekhez jutottak. Ezek azutódállamok néhány addig létező balkáni államalakulatot (Bosznia-Her-cegovina, Montenegró, Osztrák Tengermellék és Dalmácia) teljes egészé-ben bekebeleztek. Alanti összeállításban közöljük a Balkán-államok né-

1) Albánia 1910-ben a Törökbirodalomhoz tartozott

22

2) 1910-ben Szerbia

Az 1940. év körüli nemzetiségi megoszlást a természetes szaporodás,valamint a Wirtschaft und Statistik 1941. évi 1. és a Monatsberichte desWiener Instituts für Wirtschaítsforschung 1940. évi 9/10. számában kö-zölt adatok figyelembevételével állítottuk össze. Ezek az adatok termé-szetesen csak becslésszerű jelleggel bírnak.

A Balkán-államok össznépessége 1910-ben 26.8, 1930-ban 43.9 és 1940-ben 45.4 millió lélek volt. Ha a páriskörnyéki békeszerződésekben a bal-káni utódállamok területét nem gyarapították volna sürűnlakott egyébeurópai területekkel, akkor a Balkán-államok lélekszáma 1930-ban mind-össze 32.4 millióra és 1940-ben 35.6 millióra emelkedett volna.

R. Gy.

23

K I S E B B S É G I S O R S .

R o m á n i a .A R o m á n i á b a n m a r a d t f e l e k e z e t i m a g y a r i s k o l á k

s z á m a a z 1 9 3 8 . é v i i s k o l a i a d a t o k a l a p j á n .A közelmúltban lejátszódott romániai események, amelyek kapcsán

a magyar felekezeti iskoláztatás is veszélybe került, teszik időszerűvéaz alábbi adatok felújítását. A Magyar Kisebbség 1940. évi 21—22. számanyomán közöljük, hogy a jelenlegi Románia Magyarországtól elcsatoltrészén mennyi magyar felekezeti iskolának kellene működnie.

Ezenkívül Romániában maradt a róm. kat. egyház által fenntartott2 (Nagyszeben) német tannyelvű elemi iskola 9 tanerővel és 357 tanulóval.

24

Ezenkívül Romániában maradt 1 (Nagyszeben) német tannyelvűleánygimnázium 12 tanerővel, 178 tanulóval.

A m a g y a r n é p k ö z ö s s é g .A jelenlegi politikai viszonyok között a Magyar Népközösség nyil-

vános tevékenysége és mozgási lehetősége a minimumra, úgyszólván sem-mire zsugorodott. Vonatkozik ez a megállapítás a magyar sajtóra is,mely már hónapok óta nem mutathatott fel egyetlen magyar kiebbségiirányzatú napilapot sem. öt hónapi kényszerszünet után jelenhetett megújra a „Déli Hírlap“, a népközösség egyedüli napilapja.

Formailag ugyan megtörtént a Magyar Népközösség vidéki tagozativezetésének kijelölése is, de ennél szélesebbkörű politikai megmozdulásranem került sor. A vezetők névsora a következő: Alsófehérmegye: dr.Müller Jenő Nagyenyed. Arad-megye: dr. Palágyi Jenő Arad. Bánságitagozat: dr. Kakuk János Temesvár. Brassó-megve: Szabó Béni Brassó.Hunyad-megye: dr. Meskó Miklós Déva, KisküküUő-mcgye: dr. GyárfásElemér Dicsőszentmárton. Nagyküküllő-mcgye: dr. György ZsigmondSegesvár. Szeben-megye: Ludvigh Gyula Nagyszeben, Szörény-megye:Arató Andor Lugos. Torda-megye: Tompa Lajos Torda.

Felsőbb utasításra Aradon betiltották a magyar cégfeliratok hasz-nálatát. Ez az intézkedés a magvartöbbségű városban a jogegyenlőségnekújabb "durva megcsúfolása. Arad után Tomesvárott adtak ki hasonló in-tézkedést; a tilalom csak a magyar cégfeliratokra vonatkozik.

A „Déli Hírlap“ jelentése szerint, a román kormány elismerte a pia-rista rend jogi személyiségét.

A n é m e t n é p c s o p o r t .A Német Birodalom és Románia közötti jóviszony kedvezően érez-

teti hatását a romániai német népcsoport életében is.A német iskolákkal kapcsolatos újabb rendelkezések a németség

iskolai önkormányzata felé vezető első örvendetes lépést jelentik. Éppenezért nem lesz érdektelen ezekkel az intézkedésekkel megismerkedni.

1. A román nyelv tanítása ezentúl is az elemi iskolák harmadik osz-tályában kezdődik és heti. két beszéd- és értelemgyakorlat órára korlá-tozódik.

2. A román történelem és földrajz tanítása német nyelven történik.3. Ami a középiskolákat illeti, az alsó négy osztályban ezentúl nem

25

tanítják a francia nyelvet. Átmenetileg azonban a folyó tanévben a 3. és4. osztályban heti egy órán tanítják a francia nyelvet.

4. Az iskolatörvény általános keretei között a németség maga dol-gozza ki tantervét.

5. Az érettségi vizsga német nyelven és német bizottság előtt tör-ténik.

6. A német líceumok újból felvehetnek magántanulókat és úgymagán-, mint különbözeti vizsgákat tarthatnak.

7. A német birodalomban kibocsátott doktori oklevelek különvizsga, valamint illeték nélkül érvényesek Romániában. Azokat a főis-kolai hallgatókat, akik a német birodalomban tanulnak, minden továbbinélkül felveszik a romániai főiskolákra.

8. Felekezeti tanerők képesítési vizsgájukat külön bizottság előttteszik le, amelynek tagjai sorában két német tanár is helyet foglal. Avizsgán kisegítésképen a jelöltek a német nyelvet használhatják.

*

A íomániai általános népszámlálást mindezideig nem tartották meg,de a német népcsoport 1940 november 3-án az Institut für Statistik undBevölkerungspolitik bevonásával saját hatáskörében végrehajtotta a ro-mániai német népcsoport tagjainak statisztikai számbavételét. Ez a mű-velet „Az első lépés“ — amint Andreas Schmidt népcsoportvezető mon-dotta — „a Német Népcsoport szorosabb összefogására.“

A Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt 1941. II. 20-i (20391) számá-ban az „önnépszámlálás“ előzményeinek, előkészületeinek és keresztül-vitelének rövid történetét ismerteti.’ Erre a felvételre már 1937 óta készü-lődtek, de közbejött akadályok miatt és az áttelepítéssel kapcsolatosmunkák elvégzése következtében csak most kerülhetett sor a megvaló-sítására. A népszámlálást természetszerűleg alapos felvilágosító sajtó-propaganda, valamint a számlálóbiztosok kioktatása előzte meg. A meg-számlált egyénnek nagyjában csak az újságban előre megadott válaszokatkellett lemásolnia. Az előzetes eredményeket a Siebenbürgisch-DeutschesTagcblattban tették közre. Eszerint a németség száma

a bánáti körzetben ................................. 310.319az erdélyi körzethen .............................. 219.722az óromániai körzetben kereken .......... 20.000összesen ................................................ 330.241

A 25 legnagyobb német lakosságú város (az 1910-es adatok záró-jelben):

Arról, hogy ezekben a városokban a németség a lakosságnak hányszázaléka, adat nem áll rendelkezésünkre.

26

. A Bánátnak Romániához került része, amelyhez 1925 óta Aradöt éskörnyékét is hozzácsatolták, 1930-ban a román statisztika szerint 941.452lelket számlált, azaz 27.462 lélekkel kevesebbet, mint 1910-ben! A bánáti né-metség száma — a fönt említett aradi községek nélkül — a Handwörterbuchdes Grenz-und Auslanddeutschtums közlése szerint 220.000—250.000-re te-hető. Manuila becslése 222.776 és Longinescué 246.000 németet talált itt.A német szakirodalomból is tudhatjuk, hogy éppen a Bánátban és a né-metség körében harapódzott el leginkább az egyke. A Németországbairányuló kivándorlás csak megerősíthette ezt a csökkenő népesedési ten-denciát. A legutóbb végrehajtott német népcsoportszámlálás bánátieredménye mégis 310.519-re rúg, ami meglepően magas szám. Érthető,hogy a magyarság részéről, amidőn a népszámlálás előkészültekor meg-indult a „házról-házra járás“ és a „lelkek ébresztése“, jóelőre leszögezték:a magyarság egy lelket sem hajlandó feláldozni. Nyilvánvaló, hogy a ro-mániai magyar népcsoport is meg akarja számlálni tagjait és birtokbavenni azt, ami az övé.

A g a z d a s á g i é l e t r o m a n i z á l á s a .Románia gazdasági életének románosítása céltudatos előrelátással

megy végbe. Kezdetben ú. n. románosító biztosok kinevezésével akartákezt elérni, de célszerűbbnek látszott egy központi ellenőrző szerv létesí-tése s ezért egy f. é. január 13-án kelt rendelettörvény megszűntette azeddigi rendszert. A jövőben egy központi ellenőrző szerv egységesen fogvalamennyi kereskedelmi és ipari vállalat ügyével foglalkozni. Az ellen-őrzést a nemzetgazdasági minisztériumban működő külön bizottság fogjagyakorolni. A románosítás megkönnyítését szolgálja egy másik intézke-dés is, mely szerint az illetékeket huszonöt százalékkal csökkentik abbanaz esetben, ha zsidók adnak cl üzletrészeket, vagy üzleti érdekeltségeketetnikai románoknak.

Az északerdclyi ingatlan kérdés rendezése tárgyában kiadott magyarkormányrendeletet újabb magyarellenes támadás tárgyává tették.

J u g o s z l á v i a .

A m a g y a r - d é l s z l á v b a r á t s á g .Az elmúlt év december 12-én aláírt magyar-jugoszláv örökös barát-

sági megegyezés a nemzetközi helyzetnek igen komoly és kritikus pilla-natában történt. A világsajtó egységesen hangoztatta, hogy a két nemzetegyüttműködése tartósan biztosíthatja a délkeleteurópai békét. Magyar-ország híd lett a Balkán felé, amely a Balkánt a tengellyel összeköti. Akölcsönös megértés útjára már 1926-ban Horthy Miklós lépett, amikormohácsi beszédében az együttműködés szükségességét nyíltan hirdette.

27

Az Újvidéki Reggeli Újság ezzel kapcsolatban kitért a jugoszláviaimagyar kisebbség helyzetére és ama reményének adott kifejezést, hogya két állam felelős vezetőinek találkozása messzemenően kihat a magyarkisebbségek jövő sorsára is. A Napló szerint pedig a jugoszláviai ma-gyarság eleve arra építette politikáját, hogy „egyszer majd megszületika természetes barátság a két szomszédos nemzet között.“ Utalt a szer-ződés II. cikkelyére, mely szerint „a Magas Szerződő Felek egyetértenekabban, hogy tanácskozni fognak mindazokban a kérdésekben, amelyekmegítélésük szerint kölcsönös kapcsolataikat érinthetik.“

Nagy visszhangja volt Macsek „Magvarország“-beli nyilatkozatánakis. A horvát nép is az elégtétel érzésével kísérte a magvar-jugoszláv tár-gyalások menetét, mert Belgrádnak a kisantanttal folytatott politikájábana horvátság ellen is irányuló élt fedezett fel. „Mi horvátok jól tudjuk,hogy a Kormányzó Úr őfőméltósága szeret bennünket — fejezte be nyi-latkozatát.

A szerződés aláírása óta a jugoszláv külügyminiszter Budapestrelátogatott el, magyar írók pedig Belgrádban adtak elő műveikből. A Tu-dományos Akadémia legújabb kiadványaiból 200 kötetes könyvadománytjuttatott a belgrádi egyetemnek. A kölcsönös közeledés útjának állomá-sai pedig egyéb társadalmi és kulturális intézmények csereelőadásai éslátogatásai lesznek. 1)

A b á n s á g i k é r d é s .Az 1939-ben megkötött szerb-horvát egyezmény alapján a horvátok

jelenleg meglévő jogaik kiszélesítését követelik, a szlovének pedig auto-nómiájuk megadását sürgetik. A három nép alkotmányos elrendezéséta királyságon belül a negyedik bánság kérdése súlyosbítja. A Bosznia-Hercegovinai muzulmánok a horvátok felé húznak, a szerbek viszont aszerb bánsághoz akarják őket csatolni. E tartomány is széleskörű auto-nómiát követel.

Mozgalom indult meg a vajdasági bunyevácok és sokácok körében,hogy a horvátsághoz való tartozásuk mellett hitet tegyenek. A szabadkaiHorvát Kultúrszövetség gyűlést tartott, amelyen 72 bácskai és baranyaikulturális egyesület képviseltette magát. Megállapították, h o g y a z ott éiöhorvátság kevesebb iskolával rendelkezik, mint a velük é!ö németség.Kimondották, hogy ezentúl a bácskai és baranyai horvátság egyedülikultúrszcrve — a Horvát Kultúrszövetség, — közgazdasági viszonylatban pe-dig a Matica.

A jugoszláviai német népcsoport is arra az útra lépett, amelyennéptestvérei Pozsonytól Bukarestig járnak: megindította a teljes elkülö-nülés és önállósulás mozgalmát az összes társadalmi hivatásrendi és egy-házi szervezetekben.

A m a g y a r n é p c s o p o r t p o l i t i k a i é l e t e .A jugoszláviai magyarság kebelén belül az elmúlt időkben gyakran

két különböző irányú politikai csoport állott egymással szemben. Az egyikBelgrád. a másik Zágráb felé orientálódott. Ennek a széthúzásnak az anem régen kötött megegyezés vetett véget, mely szerint mind a két cso-port gróf Bissingen Émö döntésének veti alá magát.

A jugoszláviai magyarság vezetője, dr. Várady Imre nem régen töl-tötte be 74-ik életévét. Ez alkalommal tett nyilatkozata szerint a magyartörekvések célja továbbra is változatlanul a Magyar Párt engedélyezésé-nek kivívása marad. A népcsoport belső életét saját felfogásának meg-felelően kell berendezni.

1) Lapzárta után érkezett hírek szerint az új politikai fordulat kisebbségi te.reá is érezteti hatását; a jugoszlávai németek tömegesen hagyták el az országot.

28

A dunai bánság igazgatója, dr. Kijurina Biankó'a Magyar Közműve-lődési Szövetség vezetőségét támogatásáról biztosította a népcsoportkulturális és gazdasági fejlődését célzó munkájában.

A magyarságnak azt a jogát, hogy Szabadka politikai életébenszámarányának megfelelően képviseltesse magát, nem vitatják. Ottanivezetőkörök elismerték, hogy a szabadkai magyarságnak az alpolgármes-teri tisztséget meg kell adni. E tisztségen keresztül kifejezésre juttathatnáismert alkotóképességét.

A M a g y a r K ö z m ű v e l ő d é s i S z ö v e t s é g .Azóta, hogy a magyar kultúrszervezet előfutára, a horvátbánsági

Magyar Közművelődési Közösség megalakult, a szervezési mozgalom si-kerrel toborozza a magyarságot egy táborba. A Magyar Közművelődési ·Szövetséget február 3-án hagyták jóvá. Eddig a Dunabánság területénmár 109 községben létesítettek fiókokat és 124 egyesület jelentette becsatlakozását. Minden remény megvan arra, hogy a Szövetség a maga elétűzött feladatot·, százezer tagnak beszervezését, sikerrel fejezheti be.

A szabadkai magyar Olvasókör az utóbbi esztendőkben meghatszo-rozta tagjainak számát és elérte most az ötezret.

A horvátbánsági M. K. K. szépen működik, rövidesen az egész 65—70.000 főnyi horvátországi magyarságot be fogja szervezni.

Nemrég zajlott le a zágrábi magyar Egyetemi- és Főiskolai Hallga-tók új egyesületének megalakulása is.

A magyar iskolaügy terén enyhülés állott be. A Dunabánság terü-letén összesen 1.088 elemi iskola van, az osztályok száma 4.745, a taní-tóké 5.620. Az államnyevű osztályok száma 3.505, a magyaroké csupán437, a németeké 591, a cseheké és szlovákoké 107, a románoké 80, a ruté-neké 21. Nagy a hiány magyar tanítókban, amit csak úgy lehet pótolni,ha a belgrádi tanítóképzőből elég végzett magyar növendék kerül ki. Ad-dig is magyarul tudó más nemzetiségű tanítókat kell elhelyezni magyariskolákban. 1940/41-ben az elemi iskolákba összesen 235.777 tanuló irat-kozott be, a felsőnépiskolákba 34.364. A magyar elemi iskolákban 504.a segédosztályokban 426 tanuló volt. Az óvodákba 14.464. az előkészítőosztályokba 2.256 gyermek járt. Az államnyelvű elemi iskolák tanulóinakszáma 173.453, a felsőnépiskoláké 24.413, a magyar osztályoké 25.758, anémet osztályoké 24.465, a cseh és szlovák osztályoké 5.112, a románosztályoké 4.149, a ruténeké pedig 1.229 volt. Az óvodák közül az állam-nyelvűekbe 6.777, a magyarba 1.318 a németbe 1.564 gyermek járt.

G a z d a s á g i s z e r v e z k e d é s .A vajdasági magyar gazdatársadalom is a szervezkedés útjára tért

Ma már a gazda- és munkásszervezkedés egyetlen fóruma a Magyar Köz-művelődési Szövetség. .

„Labor“ néven megalakult az Üjvidéki és Újvidék járási MagyarIparosok Beszerzési, Fogyasztási és Hitelszövetkezete. Szabadkán, Zentánés Topolyán, valamint Óbecsén hasonló szövetkezet van megalakulóban.Az elmúlt esztendőben eredményesen működött a Házépítő és önsegé-lyező Hitelszövetkezet. 140 személynek közel egymillió dinár segélyt fo-lyósítottak.

K ö z e g é s z s é g ü g y i h e l y z e t .A Dunabánság közegészségügyi és népjóléti ügyosztályának főnöke, _

dr. Jojkics Vladan részletes beszámolót adott a bánság közegészségügyihelyzetéről· A Dunabánság népesedési mérlege — különösen a vajdasági

29

részeken — feltűnően romlott. A Bácskában, a Bánátban és a Szerémség-ben (k. b. 1,400.000 lakossal) évenkint 1000 lakos után

született meghalt szaporulat1930—1932 25.8 19.6 6.21940 17.9 16.1 1.8

A fenti számokból megállapítható, hogy a születések arányánakcsökkenése jóval erősebb, mint a halálozásoké. A természetes szaporulata 10 év előttinek csupán egyharmadát teszi. A halálozások száma a szü-letésekénél nagyobb volt: Péterváron, Versecen, Zomboron, Karlováconés Mitrovicán, valamint a dárdai, az újvidéki, az óbecsei, a verseci, azópazovai és a rámái járásokban. E városok és járások 390.123 főnyi lakos-sága körében 4.762 születéssel szemben 5.241 a halálesetek száma. A nép-szaporodás Újvidéken és a zombori járásban is megszűnt. A halálozásokfőoka a csecsemő- és gyermekhalandóság feltűnő emelkedése. A Szá-vától és Dunától északra eső területen az egy éven aluliak halálozásiszáma a legnagyobb az egész országban. A csecsemő- és anyavédelemtehát a legfontosabb feladat. A Dunabánság területén évenkint még min-dig 20 ember hal meg tízezer közül gümőkórban, ami az összes halálesetekegynyolcadát jelenti.

A Dunabánság területén az év elején 312 gyógyszertárt számláltak.A tulajdonosok közül 134 volt szerb, 19 horvát, 64 magyar és 54 német.

Újvidéken a magyar orvosszövetkezetek elnökének kezdeményezé-sére magyar csecsemővédelmi mozgalom indult.

A bácstopolai Katolikus Jótékony Nőegylet háromhetes egészség-ügyi, anya- és csecsemőgondozó tanfolyamot rendezett.

S z l o v á k i a .

A z á l l a m a l a k u l á s m á s o d i k é v f o r d u l ó j a .Az egész országban nagy lelkesedéssel ünnepelték meg az állam

létrejöttének második évfordulóját. Az ünnepségek , alkalmából elhangzottbeszédek közül Tiso József köztársasági elnök visszapillantását említjükmeg. A szlovák nemzetnek önálló állami életre való képessége — mon-dotta Tiso — immár a világ előtt is bebizonyosodott Csak szánalommaltekinthet e nemzet ellenfeleire, akik azt tartották, hogy ez az államala-kulat az első hat hetet sem fogja átvészelni.

Az önálló Szlovákia, ezer éves szolgasors után. nagy vitalitással ésáldozatkészséggel bizonyította be — írja a Grenzbote —. hogy az újEurópának értékes tényezője, mert kezdettől fogva a nagy német biro-dalom védelme alá helyezte magát. Magatartásával példát mutatott atöbbi délkeleteurópai kis nemzet számára.

A magyar népcsoport részéről Esterházy János a második évfordu-lón is csak azt hangoztathatta, amit már a szlovák állam megalakulása-kor mondott: a magyarság készséggel áll az építők sorába. A kinyújtottjobbot a túlsó oldalon nem ragadta meg senki, pedig ezt a kis nemzetek-nek ma a politikai bölcseség is parancsolta volna.

Tuka miniszterelnök a Hlinka-gárda jelentőségéről szólva megállapí-totta, hogy az nemcsak a külső, hanem a belső ellenségekkel szemben istámogatja a hadsereget, a csendőrséget és további feladata, hogy a nem-zetnek s vezetőférfiainak testőrsége legyen.

Megemlítjük a protektorátus államelnökének ugyancsak a másodikévforduló alkalmából kiadott kiáltványát: A cseh nép volt az első az

30

összes nemnémet népek közül, amely önként helyezte magát a német bi-rodalom védelme alá, tehát bízhat abban, hogy a győzelem esetén becsü-letes helyet foglalhat el. Ezzel szemben Neurath birodalmi protektorcikke szerint a csehek emez elhatározása önmagában nem tekinthető kü-lönös érdemnek. Arra van szükség, hogy a cseh nemzet kikerüljön bizo-nyos szemfényvesztés alól, amelyet egy történelmi mítosz teremtettTudatában kell lennie annak, hogy a gyakran használt cseh királyságvagy cseh korona fogalmait csak a német birodalommal való kapcsolat-ban és összefüggésben lehet alkalmazni. (Der Neue Tag, 1941. III. 15.)

M a g y a r o k a s z l o v á k e g y e t e m e n .A pozsonyi szlovák egyetem öt fakultására a folyó iskolaévben 2.653

hallgató iratkozott be.A katolikus teológia 105 hallgatója közül 101 szlovák, 2 magyar és

1 német, 1 cseh.A jogi fakultáson 764 rendes és 4 rendkívüli hallgató tanul. Ezek

közül 726-nak szlovák az állampolgársága, 16-nak protektorátusi és 16haügató illetősége a Magyarországhoz visszacsatolt területen van. Nem-zetiség szerint: 649 szlovák, 42 magyar, 38 német, 19 cseh és 10 orosz.Az államszámviteli tanfolyam 175 hallgatója közül 164 szlovák, 5 németés 4 magyar.

Az orvosi fakultásra összesen 702-en iratkoztak be. Szlovákiábólszármazott 566, Jugoszláviából 43, Bulgáriából 95, az „elcsatolt területeké-ről 7. Nemzetiség szerint szlovák volt 496, magyar 48, német 23, bolgár94. cseh 25, orosz 12.

A gyógyszerészek közül (összesen 44) 31 szlovák, 6 magyar. 4 német.A bölcsészeti fakultásra 590 rendes és 19 rk. hallgató iratkozott be.

A rendesek .közül 569 szlovákiai és 8 „elcsatolt területi“ illetőségű volt.515 pedig szlováknak, 31 németnek, 25 magyarnak vallotta magát.

A testnevelési szakon csak 1 magyarral találkozunk. A természet-tudományi szakon pedig 174 közül 4-gyel.

Összegezve: a beiratkozott 2.653 egyetemi hallgató közül 2.435 voltszlovákiai és 45 visszacsatolt területi. 2.209 szlováknak. 136 magyarnak,105 németnek, 95 bolgárnak. 56 csehnek, 40 orosznak 5 ruténnek és 4ukránnak vallotta magát.

A m a g y a r s á g p r o b l é m á i .Az alkotmányban lefektetett népcsoportjogi biztosítékok érvényesü-

lését a magyar népcsoport mindezideig nem tapasztalhatta. Sem a nem-zetiségi kataszter felállítása, sem a kultúrkormányzat létesítése, sem anvelvi jogok új rendezése nem valósulhatott meg eddig. E kérdésekelodázását abban a reményben figyelik, hogy a magyar népcsoport, min-den jogi biztosíték hijján, hamarosan felőrlődik az egyenlőtlen küzde-lemben.

A népcsoportok politikai szervezkedéséről szóló törvény alapjána magyar párt is beadta kérvényét. A kormány a bejegyzéshez hozzá-járult, de keresztülvitelét függőben tartja.

Az állampolgársági kérdés rendezése tárgyában a közelmúltbanmegegyezés jött létre.

A magyar télisegéiygyüjtés eredménye 152.738 korona volt. A lebo-nyolítását 560 magyar asszony, leány és fiatalember végezte.

Hatósági intézkedések következtében számos magyar sportegyesületnem működhetik. Legutóbb a közei ezer tagot számláló VAS egyesület-nek is be kellett szüntetnie működését.

31

A n e v e k s z l o v á k o s í t á s a .A szlovák sajtó szerint az idők szelleme és a szlovák nemzet törvé-

nye azt kívánja, hogy minden idegen hangzású vezetéknevű szlovák —pld. Szomolányi, Pöstyéni, Farkas, Kállay, Árvay, Pólyák, Ravasz és Föl-des, stb. — térjen vissza eredeti vezetéknevéhez vagy vegyen fel meg-felelő új nevet. Hallatlan tünetnek mondják, hogy az állami életben fon-tos helyet betöltő emberek, akik szlováksága iránt különben kételkedninem lehet — nem szlovákosítják nevüket.

A Grenzbote német vezetéknevek elszlovákosítása ellen, szlováknemzetiségű egyének esetében is, óvást emelt.

A megtörtént névszlovákosításról a napisajtó részletes jelentésbenszámol be.

A s z l o v á k n e m z e t i s z o c i a l i z m u s 1 4 p o n t j a .A belpolitikai helyzet egyik jellemző mozzanata a Szlovák Néppárt

és a Hlinka-gárda közt fennálló elleniét. Utóbbi képviseli a közéletbena „forradalmi lendületet“. Küzdelmükben a német népcsoport támogatásátélvezik. A kirobbanással fenyegető ellentétet legutóbb Tiso közbelépésesimította el. Tuka a gárdára támaszkodik és a néppárt átalakítását szor-galmazza. A demokratikus régi vágású néppártiak — úgymond — aztkérdezik: mit kapunk? A nemzetiszocialista gárdisták pedig azt, hogy:mit adunk a nemzetnek?

A nemzet egységesítése érdekében Tuka 14 pontból álló program-mot állított össze, mely többé-kevésbé másolata a német nemzetiszocia-lista párt munkatervének.

1. A szlovák nép a szlovákul beszélő és érző emberek összesége,akik akár itt, akár a határon túl élnek. Mindenki korra, nemre, rendreés vallásra való tekintet nélkül köteles a nemzeti munkában résztvenni.

2. Az összes szellemi és anyagi javak a nemzeti vagyonban vannakegyesítve.

3. Egyetértésben való együttműködés a velünk élő népcsoportokkal.mindenekelőtt becsületes együttélés a mi németjeinkkel, akikkel évszáza-dos hagyomány cs közös nemzetiszocialista felfogás köt bennünket össze.

4. A parlament reformja nemzetis-zocialista elvek alapján.' - - -5. A megyei közigazgatás reformja.6. Az államapparátus racionalizálása és leegyszerűsítése, a közélet-

nek teljes megtisztítása, valamint a hivatalnoki fizetések szabályozása.7. A propagandahivatal átszervezése.8. A mezőgazdaság, a munkásság és az iparosok minden kérdésének

rendezése, továbbá a piaci árak szabályozása.9. Népjóléti gondoskodás és a közellátás biztosítása.

10. Általános munkaszolgálat.11. A családi életnek, mint a nemzeti élet alapjának biztosítása.12. Mindenkinek, különbség nélkül, részt keli vennie a kultúra vív-

mányaiban.13. A vallás, az erkölcsi élet alapja, állami felügyelet alatt áll. A pap-

ság állami fizetésben részesül.14. A zsidókérdés végleges rendezése.

E l ő z e t e s n é p s z á m l á l á s i e r e d m é n y e k .A szlovák állami statisztikai hivatal előzetes számításai szerint de-

cember 15-én Szlovákia területén összesen 2,653.564 személy tartózkodott.A köztársaság területén összesen 471.042 ház van, amelyekben 617.344lakást találtak. Szlovákia legnagyobb városai:

32

A hivatalos statisztika szerint Szlovákiában 88.951 személy jelen-tette be magát zsidóként. Ebben a számban a 2.780 kitért személy isbennfoglaltatik. mégpedig: 1736 katolikus, 446 evangélikus, 142 reformá-tus és 49 más keresztény vallású, sőt egy buddhista vallású is. 406 zsidófelekezetnélkülinek vallotta magát.

A zsidóság megyék szerint a kövekezőképp oszlik meg:

Hivatalos adatok szerint 1933-ban 85.284 zsidó vallásúnak és 29.002zsidó nemzetiségűnek vallotta magát. A kitért zsidók száma viszonylagcsekély. A legutóbbi népszámlálásnál azokat is zsidóknak vették, akiketaz érvényes rendelkezések értelmében zsidónak kell tekinteni.

Szlovákia 2.658 községéből 1.223 zsidómentesnek találtatott. A zsi-dóság főleg a városokban lakik. Az állam keleti felében sűrűbb a zsidólakosság, különösen a nagymihályi járásban.

E g y é b á l l a m o k .A z é s z a k d o b r u d z s a i b o l g á r o k h a z a t e l e p í t é s e .

A Románia és Bulgária között 1940. szeptember 7-én létrejött crajo-vai szerződés rendelkezett a déldobrudzsai románoknak Romániába ésaz északdobrudzsai bolgároknak Bulgáriába való áttelepítéséről. A Romá-niába költöző románság jelentős részének áttelepítése még 1940. szep-temberében megtörtént, míg az északdobrudzsai bolgárok hazaköltözte-tése 1940. november 7-e és december 5-e között folyt le. Mint a SüdostEconomist közli, a crajovai tárgyalásoknál 50—55 ezer bolgár nemzetiségűszemély áttelepítéséről volt szó. azonban jóval több kért a bolgár kor-mánytól bebocsátás! engedélyt. A bolgár hatóságok megtagadták 60 ezer-nél több személy átvételét, végül mégis 65 ezer kapott beutazásra enge-délyt. Az áttelepítések után Észak-Dobrudzsában mintegy 6 ezer és egészRomániában 30 ezer bolgár nemzetiségű lakos maradt. A hazatelepítettekközül kb. 40 ezer vasúton, 15 ezer kocsin és tehergépkocsin, 10 ezer pedighajón költözött bolgár területre. Az áttelepítések révén a bolgár állat-állomány mintegy 18.500 lóval, 215.000 júhval, 12.500 szarvasmarhával és7.500 sertéssel gyarapodott.

K I S E B S É G V É D E L E MN E M Z E T I S É G I S Z E M L E

Budapest, 1941. IV. évfolyam. 3—4. szám.

A N E M Z E T I S É G I É R Z Ü L E T B Ü N T E T Ő J O G IV É D E L M E

Magyarország most második alkalommal iktatott olyan tör-vényt törvénytárába, amellyel a nemzetiségi jog terén elsőnekmutatott példát a világnak. Igaz, hogy Szent István óta hosszúidő telt el, amíg az 1868: XLIV. te. megjelent a „nemzetiségiegyenjogúság tárgyában“, ennek ellenére azonban még mindighazánkat illeti az elsőség ezen a téren. Nincs ugyanis még egy or-szága a nagyvilágnak, amelyben a XI. században törvényt alkot-tak volna az idegen nemzetiségűekről. Az meg egyenesen páratlana világtörténelemben, hogy valamely országalapító politikai vég-rendeletének egyik sarktételévé tette az idegen nemzetiségűekmegbecsülését. Éppen ez volt egyik főoka, hogy miért nem kel-lett nálunk évszázadokon keresztül részletesen törvényhozásiúton foglalkozni a nemzetiségi kérdéssel. Természetesen azt semszabad felednünk, hogy a középkor univerzalizmusában a vallási-val szemben egészen alárendelt jelentőségű volt a nemzetiségikérdés. A nacionalizmusnak korszaka voltaképen a XIX. század-dal kezdődött. Míg azonban más nemzetek rabszolgatartók voltakés vagy tűzzel-vassal irtották a nemzetiségeket, vagy pedig min-den államhatalmi eszközzel beolvasztásukra törekedtek, addig mia nagy szent király végrendeletének megfelelően nemesi rangraemeltük a nemzetiségek kiváló tagjait és bevettük a büszke gensHungarica, a populus Werbőczyanus egyenjogú tagjai közé. En-nek a nemesi nemzetnek egyszerű folytatása volt negyvennyolcután az a politikai nemzet, amely mintegy a nemzetiségek fölöttalakította ki nemzetfogalmát. Ennek a politikai gondolkozásnakvolt következetes terméke az 1868: XLIV. te., amely a magyartörvénytár egyik legbüszkébb alkotása. Amikor 1920-ban Trianon-ban az úgynevezett békeszerződés igazságtalanságainak külsősé-ges leplezésére cikkeket iktattak be a nemzeti kisebbségekről,pontról pontra kimutathattuk, hogy a békemű idevonatkozólagsemmi újat sem alkotott, sőt, a mi nemzetiségi törvényünk fél-századdal előtte sokkal emelkedettebb és felülmúlhatatlan intéz-kedéseket tartalmazott, örök dokumentumait a magyar politikai

2

bölcseségnek, államférfiúi érettségnek és a nemzetiségi kérdés-ben elfoglalt általános emberi megértésnek. Koronája volt ez atörvényünk annak a szent titoknak, amelyet sem előttünk, semutánunk egyetlen más nép sem tudott kitermelni és gyakorolni:az országiás és kormányzás művészetének. Ez az ars regnandi efgubernandi talán Keletről hozott ősi sajátságunk, amelynek rend-kívüli megnyilatkozásai voltak a Szent Korona elmélete és azeurópai kontinensen egyedülálló történelmi alkotmányunk.

Eltekintve a nemzetiségi nyelvhasználatra és az iskolázta-tásra vonatkozó egyéb időközi törvényeinktől és rendelkezé-seinktől, most ismét olyan törvény került be a Corpus Juris Hun-garici 1941. évi kötetébe, amelyre nincs példa a nemzetiségi jogeddigi történetében. 1941. április 24-én hirdettetett ki és lépettéletbe az 1941: V. törvénycikk, a nemzetiségi érzület büntetőjogivédelméről. Sem a régebbi, sem pedig a legújabb külföldi büntető-jogszabályok nem tartalmaznak hasonló rendelkezést.

Alig lett volna jelentősége ennek a törvénynek, ha a trianoniMagyarország, mint úgyszólván tiszta nemzeti állam alkotta volnameg. De most hatványozottá vált ennek a törvénynek a jelentő-sége, mert a Szent Korona testének egyre fokozódó kiegészülésé-vel nem kis számban tértek haza nemzetiségeink. Ennek követ-keztében — mint a törvényjavaslat miniszteri indokolása is rá-mutat, — az ország fontos érdekei fokozottabban megkövetelik,hogy az államalkotó magyar nép és az országban lakó nemzeti-ségek között a békés együttélés minél tökéletesebben biztosít-tassék.

Nem lesz érdektelen feljegyeznünk a történelem számára,hogy ugyanazon a napon, amelyen a magyar képviselőház meg-kezdette a nemzetiségi érzület büntetőjogi védelméről szóló tör-vényjavaslat tárgyalását, Románia államvezetője, Antonescu tá-bornok, példátlan szigorúságú államvédelmi törvényrendeletet bo-csátott ki, amely a nemzetiségekkel mint másodrangú állampol-gárokkal szemben a legnagyobbfokú jogegyenlőtlenséget léptetteéletbe. A törvényrendelet ugyanis kimondotta, hogy ha azt zsi-dók, nem román eredetű személyek vagy kommunisták szegikmeg, büntetésük megkétszereződik. (Még „szerencse“, hogy a leg-több bűncselekményre halálbüntetést ír elő a törvényrendelet.)

*

A nemzetiségi érzület büntetőjogi védelméről szóló kétszaka-szos törvényjavaslatot az igazságügyminiszter 1940. július 23-ánterjesztette elő a magyar országgyűlés képviselőházában. A 348.számú törvényjavaslat három lapra terjedő általános és részletesminiszteri indokolást tartalmaz. A képviselőház általános vitájá-ban Huszovszky Lajos előadó 1941. február 5-én ismertette a tör-vényjavaslatot, amelyet ugyanazon a napon Vájná Gábor, Mikó

3

Imre, Homicskó Vladimir és Közi-Horváth József képviselők fel-szólalásai, valamint Radocsay László igazságügyminiszter válaszaután a képviselőház általánosságban elfogadott. A képviselőházigazságügyi bizottsága február 7-én tárgyalta, a képviselőház ösz-szessége pedig február 11-i ülésében részleteiben is vita nélkülváltozatlanul elfogadta és a felsőház elé terjesztette a javaslatot.Ez utóbbi március 22-i ülésén Szeberényi Lajos felsőházi tag fel-szólalása után hasonlóképen általánosságban és részleteiben isváltozatlanul elfogadta.

Az 1941: V. törvénycikk a nemzetiségi érzület büntetőjogivédelméről a következőképen hangzik:

1. §. Aki mást az országban élő valamely nemzetiségre le-alacsonyító kifejezés használatával, vagy ilyen cselekmény elkö-vetésével nemzetiségi érzületében megsért, — amennyiben cselek-ménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, — vétségmiatt hat hónapig terjedhető fogházbüntetéssel büntetendő.

Ha a cselekményt sajtó útján vagy egyébként nyilvánosankövetik el, a büntetés egy évig terjedhető fogház.

A cselekmény miatt a bűnvádi eljárás magánidítványra indulmeg.

2. §. A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba.Már az 1868: XLIV. te. Deák Ferenctől átfogalmazott be-

vezetése ünnepélyesen biztosította Magyarország valamennyi pol-gára részére, bármely nemzetiséghez tartozzék is, az egyenjogú-ságot. Ebbe a gondolatkörbe kapcsolódik be újabban az 1939:XIII. tc., amely a magyar állapolgárság megszerzéséről és elvesz-téséről szóló 1879: L. te. kiegészítéséről és módosításáról rendel-kezik. Ennek az új törvénynek miniszteri indokolása már meg-állapítja, hogy az államhoz tartozás nem tekinthető pusztán jogikapocsnak, hanem abban hatniok kell a nemzethez tartozásbólszármazó érzelmi elemeknek is, ami a tisztán jogi kapcsolatnaknemesebb erkölcsi tartalmat ad.

Hiába biztosította volna azonban klasszikus törvényünk, az1868: XLIV. te. nemzetiségeink számára is a teljes jogegyenlő-séget, lex imperfecta maradt volna az, ha későbbi törvényeinknem gondoskodtak volna olyan szankciókról, amelyeknek segít-ségével a nem magyar ajkúak ugyanolyan büntetőjogi védelem-ben részesültek, mint az államalkotó magyarsághoz tartozó állam-polgárok. Mint ahogy azonban az 1868: XLIV. te. voltaképenjogtöbbletet biztosított a nemzetiségeknek, amikor megengedtenekik az államnyelven kívül anyanyelvűknek is hivatalos hasz-nálatát, ugyanígy az 1878: V. tc.-be foglalt büntetőtörvénykönyva nemzetiségek külön büntetőjogi védelmét tartalmazza. Ugyanis172. §-a, kiegészítve az állami rend megóvása végett szükségesbüntetőjogi rendelkezésekről szóló 1938: XVI. te. megfelelő ren-delkezéseivel (1. és 4. §-ok), börtönbüntetéssel sújtja a nemzeti-

4

ség elleni izgatást.1) Az állami és társadalmi rend hatályosabbvédelméről szóló 1921: III. tc. pedig büntetőjogi védelmet nyújta magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése érdekében.

Mikó Imre dr. erdélyi képviselő felszólalásában hangoztatta,hogy a nemzetiségi érzület büntetőjogi védelméről szóló javaslatolyan elvet valósít meg, amelyért Romániában huszonkét eszten-deig hiába küzdöttek. Kiemelte, hogy ez a javaslat a multszázad-beli liberális büntetőkódexen messze túlmenően új vétséget álla-pít meg a nemzetiségi érzület elleni megnyilatkozás esetében.E mellett példát mutat a népszövetségi kisebbségi eljárással szem-ben. Végül „megmutatja, hogy Magyarország egyáltalában nemkülföldi nyomások és nemzetközi kötelezettségek vagy ígéretekalapján, hanem a szentistváni gondolat jegyében meg tud valósí-tani a sajátmaga hatáskörén belül, a maga belső életében egyilyen épületes és igazán korszakalkotó művet.“2) UgyancsakMikó hangsúlyozta, hogy ezt a javaslatot a nemzetiségi jog fej-lődése szempontjából legalább annyira korszakalkotónak tartja,mint az 1935. február ,1-én hatályba lépett 1929. március 26-i észtbüntetőtörvénykönyv 470. §-át. Ez ugyanis elsőízben helyezte bün-tetőjogi védelem alá a nemzetiség szabad bevallását, amikor ki-mondotta, hogy: „Aki bűnös abban, hogy erőszak alkalmazásával,büntetendő fenyegetéssel, hatalmi visszaéléssel vagy gazdaságifüggőség kihasználásával nagykorú polgárt befolyásol abban,hogy nemzetiségét, illetőleg a törvényben megállapított esetekbengyermekeinek nemzetiségét saját akarata ellenére állapítsa meg,vagy a megfelelő megállapításról lemond, hat hónapot meg nemhaladható fogházzal büntetik. A kísérlet büntetendő.“3)

Az 1941: V. te. tehát a nem-magyar anyanyelvű állampolgárnemzetiségi érzületét védi az azt sértő cselekményekkel szemben.Ez a nemzetiségi érzület pedig sokszor fel sem mérhető impon-derábiliákból alakul ki, aminők a közösségi és egyéni színezetűlelki tényezők, továbbá különféle érzelmi és erkölcsi elemek. Bár-mennyire szubjektív és irracionális elemekből is tevődik azon-ban össze a nemzetiségi érzület, mégis a bűncselekmény objektivismertetőjeléül állapítja meg a törvény, ha valaki mást az ország-

1) Huszovszky Lajos előadó beszédében tévesen fogházbüntetés ol-vasható, ami azonban csak fiatalkorúval szemben alkalmazható. (Képvi-selőházi Értesítő 174. ülés, 138. 1.)

2) U. o. 141—142. 1.3) V. ö. Csekey , A világ első büntetőtörvénykönyve, mely a nemze-

tiség bevallásának szabadságát védelemben részesíti. (KI. a Kenéz-emlékkönyvből.) Budapest, 1932. — 17. a. A nemzetiség bevallási szabadságénak büntetőjogi védelme. (KI. a Magyar Kisebbségből.) Lugos, 1932. —Az észt törvényjavaslatról szóló közleményemet, amely megjelent néme-tül is a Pester Lloyd 1927. április 14-i Abendblatt iában, valamint kibő-vítve „Strafrechtlicher Schutz des freien Nationalitätsbekenntnisses“ cím-mel a Glasul Minoritätilor V. évf 4. sz.-ában, átvette vagy tíz ország saj-tója. A berlini Das Deutsche Tageblatt és a rostocki MecklenburgerWarte 1927. április 30-i számukban vezércikknek közölték.

5

ban élő nemzetiségre lealacsonyító kifejezés használatával vagyilyen cselekmény elkövetésével nemzetiségi érzületében megsért.A tárgyi ismertetőjel tehát a „lealacsonyító“ fogalmában rejlik.Természetesen az idevonatkozó bírói gyakorlat ezen a téren fon-tos szerepet fog majd betölteni. Erre nézve a miniszteri indokolásmegjegyzi, hogy a törvény a nemzetiségi érzületet sértő kifejezésvagy cselekmény tényálladékszerű meghatározására azért hasz-nálja a „lealacsonyító“ jelzőt, mert ez jellegzetesen fejezi ki,hogy a nemzetiségi érzület megsértésének külső kinyilvánításanem más, mint az illető nemzetiség kisebb-értékűségének kifeje-zésre juttatása.

Felmerülhet az a kérdés, hogy az 1941: V. te. a nemzeti ér-zületet sértő cselekmények során miért nem tartotta szükséges-nek a magyar nemzeti érzület büntetőjogi védelmének a szabá-lyozását is. Ennek oka, hogy az 1921: III. te. 7. és 8. fsainak al-kalmazása során kialakult bírói gyakorlat nemcsak az állam vagya nemzet megrágalmazását, illetőleg megbecsülésének megsérté-sét sújtja büntetéssel, hanem megtorlásban részesíti a magyarnemzeti érzést sértő cselekményeket is. Éppen az arányos és mél-tányos elbánásra való törekvés eredményezte az 1941: V. te.kezdeményezését, amit Teleki Pál gróf miniszterelnök 1940. jú-lius 2-án elhangzott egyik beszédében éppen erre az indokolásravaló hivatkozással bejelentett.4) Ha ugyanis valaki egy magyarembert nemzeti becsületében megsértett, ezt az J921: III. te. ér-telmében nemzetgyalázásnak tekintették és érte az illetőt meg-büntették. Ha ellenben valaki egy másik, nem magyar nemzeti-ségűnek a népi érzéseit sértette, akkor az érvényben lévő törvé-nyeink értelmében csak egyszerű becsületsértést követett el. Ahelyes magyar mértéktartás követelte tehát meg, hogy ilyen ese-tekben a minősítés szigorúbb legyen, mint a becsületsértésé,vagyis szigorúbban büntessék, ha valakit nemzetiségi érzületébensértettek meg. Az új törvény tehát igazodott a húsz évvel ez-előtt hozott törvényünkhöz.5)

Az 1941: V. tc.-ben tehát a védett jogtárgy a nem-magyaranyanyelvű magyar állampolgár érzésvilága, „akit a cselekménya vele egy anyanyelvet beszélő honfitársaihoz fűződő érzésében(nemzetiségi érzületében) sért.“ (Miniszteri indokolás az 1. §-hoz.)Vájná Gábor képviselő, a törvényjavaslat képviselőházi vitájá-ban az egyetlen vezérszónok, akit a nyilaskeresztes párt jelentettbe, kifogásolta mindjárt a javaslat címében a „nemzetiségi“ szót.Helyette a „faji“ vagy „népiségi“ megjelölést ajánlotta. Az igaz-ságügyminiszter azonban záróbeszédében találóan mutatott rá,hogy a „nemzetiség“ igen helyes kifejezés, úgyhogy minden más,

4) Gróf Telek i Pál m. kir. miniszterelnök, Magyar nemzetiségi poli-tika. Budapest, 1940, 23. 1.

5) A törvény alapján kialakult bírói gyakorlatra nézve 1. Angyal Pál,Az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921: III. te.(A magyar büntetőjog kézikönyve 4.) Budapest (1929), 105. s. k. 1.

6

újabban felmerült, ezt pótolni akaró kifejezés csak zavarólaghathat.

Valóban büszkék lehetünk erre a kifejezésünkre, amelyet amagyar nyelvújítás alkotott. Az újabban, a párizskörnyéki béke-szerződések óta divatossá lett „nemzeti kisebbség“ kifejezés nemfedi a mi „nemzetiségiünket. A „nemzeti kisebbség“, ez a poli-tiko-arithmetikai megjelölés, az államhoz tartozás és egy népheztartozás ellentétéből áll elő. A nemzetiség tehát lehet az állam-ban kisebbség, de lehet többség is. A francia és angol nyelvűbékeokmányok azért gyártották ezt az erőltetett kifejezést, mertnem volt megfelelő műszavuk a „nemzetiség“ megjelölésére. Anationalité (nationality) náluk nem nemzetiséget, hanem állam-polgárságot jelöl. Ezért beszél a trianoni békeszerződés is „nyelvi,faji és vallási kisebbségekéről. A nyelvi kisebbségnek megfelela magyarban a „nemzetiség“, a vallásinak a „felekezet“, a fajikisebbség azonban homályos és helytelen. Faj és nemzet, illető-leg nemzetiség egymást ősidők óta egyáltalán nem fedő fogal-mak.6) A hiba onnan ered, hogy az említett nyugati nyelvekbena race vagy minorité nationale kifejezéssel jelölik a „nemzeti-ségiét. Jellemző, hogy a németnek sem volt eredeti tősgyökeresszava a „nemzet“ és a „nemzetiség“ megjelölésére. A francia na-f/on-ból alkotta a Nation és Nationalität kifejezést. Az újkeletűVolkstum (népiség) nem fedi teljesen a magyar „nemzetiség“ fo-galmát. Mindezeknek alapján nem lenne értelme, ha az ősi ésszabatos értelmű „nemzetiség“ kifejezésünket valami divatos újkitétellel helyettesítenők.

A nemzetiségi érzület büntetőjogi védelméről szóló 1941: V.te. 1. §-ának utolsó bekezdésében a bűnvádi eljárás megindításátmagánindítványtól teszi függővé. Ez természetes, mert a cselek-mény természeténél fogva rendszerint csak a sértett feljelentéseútján juthat a hatóság tudomására. E mellett valóban csak a sér-tett alanyi megítélésétől függhet, hogy az elkövetett sértést al-kalmasnak találja-e a bűnvádi eljárás megindítására. A nemzeti-ségi érzület különféle lelki, illetőleg érzelmi alkotóelemekből te-vődvén össze, nyilvánvaló, hogy az érzületet sértő cselekménnyelszemben jelentkező érzékenység is egyénenként különböző erős-ségűén fog visszahatni.

Mivel a bírói hatáskör kérdésében a törvény nem intézkedik,az eljárás a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1897:XXXIV. te. 17. §-ának 4. pontja értelmében a törvényszékháromtagú tanácsának hatáskörébe tartozik. Ez természetesenjobban biztosítja a cselekmények szakszerű elbírálását és az ittoly kívánatos bírói gyakorlat kialakulását.

Eltekintve a nemzetiség bevallási szabadságának büntetőjogivédelméről szóló észt büntetőtörvénykönyvi rendelkezéstől, el-mondhatjuk, hogy a párizskörnyéki békeszerződésekkel vállalt kö-

7) V. ö. Csekey , Faj és nemzet. Szeged, 1939.

7

telezettségeiknek nem tettek eleget az államok. Ugyanis nem al-kottak olyan belső jogszabályokat, amelyek mindenekelőtt anemzetiség szabad bevallásának jogi tartalmát megállapították,majd pedig a jog zavartalan gyakorlásának biztosítékait létre-hozták. Az egyes államok eddigi nemzetiségi jogvédelmi szabályaiigen hiányosaknak tekinthetők. Az 1914—18-i háború előtt többállam büntetőjogi védelme csak arra vonatkozott, hogy a nem-zetiségek ellen való izgatást sújtotta büntetéssel. így a magyarbüntetőtörvénykönyv 172. §-a is. Itt említjük meg, hogy az 1878:V. te. 153. §-a a nemzetiség ellen való lázadást is öttől tízévig terjedhető államfogházzal bünteti. Nemzetiség pedig a Kúriaszerint minden a magyar államban élő s a nyelvközösség általegybekapcsolt népfaj, tehát a magyar nemzetiség is.7)

A nemzetiségi érzület büntetőjogi védelméről szóló törvénymegalkotásával Magyarország ismét jelentős lépést tett nemzeti-ségi jogának kiépítésében. E helyen is meg kell emlékeznünka magyar nemzetiségi kérdés felülmúlhatatlan ismerőjének, a nem-zet nagy tanítómesterének, a tragikus végű magyar miniszter-elnöknek, Teleki Pálnak bölcs és nemes szándékairól, ö voltugyanis alapjában ennek a törvényalkotásnak a kezdeményezője.Az ő szellemének megnyilatkozását olvashatjuk ki a miniszteriindokolás következő soraiból is: „A törvényjavaslat a büntetőjogivédelemnek a nemzetiségi érzületet sértő cselekményekre kiter-jesztésével azt a nevelő természetű célt is szolgálni kívánja, hogya nemzetnek ugyanabban az államban egymással sorsközösségbenélő fiai tartózkodjanak egymás lekicsinylésétől pusztán azért,mert különböző nyelvet beszélnek. A javaslatnak ilyen értelművégső célja annak az egyetemes erkölcsi elvnek a megvalósítása,hogy senki ne tarthassa magát kisebb értékűnek azért, mert egyikvagy másik nemzetiséghez tartozik.“

Az az emelkedett szellem, amely az 1941: V. tc.-ből kiárad,méltó ahhoz a Deák—Eötvös-féle klasszikus magyar nemzetpoliti-kai koncepcióhoz, amely az 1868: XLIV. te. megalkotásában nyi-latkozott meg. Ez az egyetlen járható és biztos út, amelyen a ma-gyarság és a hazai nemzetiségek egyforma joggal és bizalommaltörekedhetnek a megoldás felé. Ezt a törvényünket, amelyben amagvar állam minden európai államot megelőzve már hetven esz-tendővel ezelőtt a nemzetiségi egyenjogúság elvei alapján részle-tesen szabályozta a magyarországi nemzetiségek jogait, a haladókor kívánalmainak megfelelően tovább kell fejlesztenünk és épí-tenünk. Nemzetiségi jogunk ornamentikájának ilyen dísze az1941: V. te.-be foglalt új rendelkezés. Erről is büszkén elmond-hatjuk, hogy Hungaria docet.

1) A Kúria 1910. és 1911 évi határozatai. Büntetőjogi DöntvénytárV. k., 75. és 100. 1. — V. ö. Angyal Pál, Felségsértés. Királysértés. Hűtlen-ség. Lázadás. Hatóságok büntetőjogi védelme. (A magyar büntetőjog ké-zikönyve 7.) Budapest (1930), 82. 1.

8

Befejezésül csak még egy gondolatot, amely e fejtegetéseksorán bennünk önkénytelenül támadt. Nem gondolkodásra kész-tető-e, hogy a nemzetiségi jog kiépítése terén Európában a háromfinnugor testvérállam vezet? Hazánk szerepe ezen a téren eléggékidomborodott az előbbi fejtegetésekből. De idéztük Észtországbüntetőjogának idevonatkozó rendelkezéseit is. Ha most itt mégmegemlítjük, hogy a közben sajnos függetlenségét vesztett kisÉsztország volt az első ország, amely 1925. február 25-i törvényé-ben megvalósította az észtországi nemzeti kisebbségek kulturálisönkormányzatát,8) továbbá rámutatunk arra, hogy Finnország két-nyelvű állam, amely a tízszázalékos svéd nemzetiségnek ötven-százalékos nyelvhasználati jogot biztosított alkotmányában:9) ak-kor valóban megállapíthatjuk, hogy Európa germán, latin és szlávállamközösségeivel szemben a finnugor csoporthoz tartozó álla-mok valami ősi ösztöntől alakított felsőbbrendűséget tanúsítanakEurópában a nemzetiségi kérdések kezelésében. Ezen a téren való-ban elmondhatjuk, hogy ex Oriente lux. Csekey István dr.

N É P S Z A P O R O D Á S É S F A J V É D E L E M . 1)

A megtisztelő felhívásnak, hogy a fajvédelem és a népszapo-rodás kérdéseiről tartsak előadást, nem könnyű megfelelnem. Ne-héz újat mondani oly kérdésekről, amelyeknek már könyvtárramenő irodalmuk van s csak pl. a Családvédelmi Szövetség iratai-ban és előadásaiban is jóformán minden idevágó gondolat tárgya-lásra került.

Népszaporodás — fajvédelem ... A két fogalom közelesik egy-máshoz, hiszen kézenfekvő, hogy a szaporodás fokozása maga isfajvédelmet jelent, fajvédelmet kvantitatív értelemben. Mert vankvalitatív fajvédelem is, ugyancsak szétágazó feladatokkal, mintpl. a fajnemesítés, az eugenika, amelyekről nem kívánok szólni,bár tisztázatlan kérdések itt is akadnának. így mindjárt az, hogya vérkeveredéis, a fajkeresztezés hasznos-e, vagy ártalmas. Közhie-delem, hogy a rokonok közti házasság korcs utódokat hoz létre.A vérfertőzést ma is büntetik a törvényhozások s megnehezítikmég az unokatestvérek közti házasságot is. Homlokegyenest el-lenkezni látszik ezzel az a nézet, hogy a közeli vér keveredése, abeltenyésztés, erősíti, sűrűsíti a jótulajdonságokat. Inkák, fáraók

8) V. ö. Csekey , A kisebbségi kultúrautonómia Észtországban. (KI. aBudapesti Szemle CCVIII. k.-éből.) Budapest, 1928. — Már az erdélyi há-rom nemzet önkormányzatát a személyi autonómia maga korabeli meg-nyilvánulásának tekinthetjük.

9) V. ö. Csekey , A finn és észt jogrendszer. Budapest, 1928, 10. 1. —·U. a., Északi írások. Budapest, 1928, 193. s k. k

2) A Magyar Családvédelmi Szövetségben 1941. május 7-én tartottelőadás.

9

dinasztiáinak testvérházasságaiból nagyszerű embertípusok szület-tek. Az állatvilágban pl. a ló- és kutyatenyésztés példáin látjuk,hogy nemes fajtát elsősorban a tiszta vér hoz létre. A két merő-ben ellentétes megállapítás közt az igazság ott van, hogy a belte-nyésztés önmagában előnyös, de káros lesz, ha az elődök öröklődőbetegségek, rossz tulajdonságok hordozói, mert ezek az utódok-ban fokozottabban jelentkeznek; innen az utódok gyakori dege-neráltsága. Általában nem vonják kétségbe azt sem, hogy egyen-értékű fajok előnyösen keveredhetnek s két különböző faj kiválóegyedeinek keresztezése az elődöknél is kiválóbb egyéneket ter-melhet ki. Csak a túlzásba vitt és válogatás nélküli keveredéstőlóvnak; az erősen ellentétes fajták keresztezését pedig a magasabbfajra egyenesen vérmérgezésnek ítélik. Talán ez az oka, hogy azangol nép ösztönszerűen kerülte nagy gyarmatvilága népével akeveredést és hogy Amerikában meglincselik a négert, ha fehérnőre veti szemét. Azt, hogy az ellentétes fajok keveredése testi,lelki másodrendűséget hoz, meggyengíti az ellenállóképességet sakadályozza a népi értékek érvényesülését, Hitler is nagy meg-győződéssel hirdeti „Mein Kampf“-jában. Szerinte a vérkeveredésmiatt pusztultak el kultúrák és birodalmak, nem pedig a vesz-tett háborúk miatt.

Birodalmak, nemzetek pusztulása... Ide céloz e rövid előadásis, amely azonban a problémát kvantitatív oldaláról kívánja meg-vizsgálni. Fajvédelmi kérdés ez is, de mondjuk ki világosabban:nemzetünk megmentésének kérdése, hiszen a szaporodás ijesztő ha-nyatlása valóban nemzetünk legnagyobb sírásója. Tisztán kell lát-nunk: a szaporodás ma a nemzet létproblémája. Ez a „supremalex“, mely eldönti a szaporodás kérdése körül folyó örök vitát is.Mert két tábor harcol egymással itt is. Egyfelől Malthus s főlegkövetői azt hirdetik, hogy az emberiség túlnépesedésének gátatkell vetni, különben az emberiség éhenhal, minthogy az élelemcsak számtani arányban szaporítható, a népesség ellenben mér-tani arány szerint szaporodnék. A másik oldalon viszont a min-denáron való szaporodás a jelszó. Honnan ez az ellentét, mi háta helyes út?

A felelet egyszerű. Ha a világ egyetlen állam volna, Malthuss a neomaltuziánusok tanítása győzedelmeskedhetnék. Az emberijólét maximuma bizonyára nem a minél nagyobb létszámú embe-riség mellett valósul meg, hiszen a föld csak bizonyos számú em-bert tarthat el. Állítólag 8—10 milliárd embert, amitől nem is va-gyunk messze. Mert igaz, hogy ma alig több, mint 2 milliárd aFöld népessége, de 1800 óta csaknem megnégyszereződött, ha te-hát a szaporodás ilyen rohamos maradna, két évszázad sem kel-lene, hogy a túlnépesedés bekövetkezzék.

Ám a világ államokra tagozódik, népek versengenek egymás-sal, a nacionalizmus újból és újból fegyverbe állítja a népeket egy-más ellen. Ezért ma valamennyi állam arra törekszik, hogy nö-velje népi erejét mindenképpen, de különösen számbelileg. Nem-

10

csak a Teremtő és sajátmaga ellen vétkezik tehát, de nemzeténekis gyilkosa, aki a népszaporodás útját állja, hirdetve, hogy annáltöbb falat jut egynek-egynek, minél kevesebben vagyunk.

Igazolja ezt a történelem s erről tanúskodnak a szemünk előttlejátszódó világesemények is. Ha kicsiny a nép, kevesebb a mun-káskéz, a katona, a belőle kiválogatódó emberérték, kisebb az or-szág gazdasági és politikai hatalma. Kis nemzetek a nacionalizmuse virágkorában a nagyok kegyétől függenek, azok játékszerei,kiszolgáltatottjai. Nagy népek jobban meg tudják őrizni országuk,gyarmataik birtokállományát, ha pedig túlnépesednek, terjeszkednifognak a gyengébbek rovására, míg egy kis létszámú nemzet eset-leg azt a keveset sem tudja megtartani, amije van. A nagy még-nagyobbá, a kicsiny mégkisebbé lesz. Ha nem is mondjuk, hogyokvetlenül az erőszak dönti el a népek létét vagy nemlétét, két-ségtelen, hogy a nemzetek együttműködésének, a békés megegye-zéseknek mindeddig kevés szerep jutott a történelemben. Igény-telen, de szapora népek mindig kiszorították elpuhult, meggyérültszomszédaikat. A népvándorlásokat, nyers és friss népek honfog-lalásait ennek tulajdoníthatjuk. A nagyhatalmak akkor hanyatlot-tak le és semmisültek meg, amikor a kultúra, a jólét magasabbfokra hágott s az önzés, a kényelemszeretet meddővé tette az asz-szonyokat. A régi Görögország és Róma is ezért bukott el, a leg-újabb intő példa Franciaország.

A sokfelé ágazó témának ebbe a részletébe szeretnék jobbanbevilágítani, amely hazánk mai világhelyzetében talán a legidő-szerűbb.

A legújabb események után a magyarság a Dunamedencébenismét a legszámottevőbb tényezővé vált. Az immár negyedszermegnövekedett országterületen népi és hatalmi súlyunk is nagyobblett. S miután az utódállamokban eddig szétdarabolt magyar nép-test jórésze egybeforrott, a magyarság népi fejlődésének lehető-ségei is inkább megvannak.

A dunavölgyi magyar hegemónia már nem ábrándkép. Hanem is vagyunk Európa nagy nemzetei élén, mint Nagy Lajos ésMátyás király Magyarországa, Délkelet-Európában első vonalbelinép és ország vagyunk.

Néhány évvel ezelőtt a Kisantant hatalmas gyűrűjébe szorí-tott Magyarország még jelentéktelen kis államnak látszott. 9 mil-liós lélekszámával szemben Románia, Jugoszlávia és Cseh-Szlo-vákia együttesen 50 milliónyi népe sorakozott fel, nem is szólvaarról, hogy a lefegyverzett Magyarországgal szemben fölényes had-seregű s kívülről erős nagyhatalmaktól támogatott országok állot-tak. Ezzel szemben mi a mai helyzet?

A déli területgyarapodással Magyarország népességének 15 mil-lióra való növekedésével számolhatunk, míg a Dunamedence másiklegnagyobb állama, Románia népessége csak 13 és fél millió. Szét-porlott Cseh-Szlovákia, amelynek maradványa, Szlovákia népes-sége 3 millió alatt van. Jugoszlávia szintén darabokra hullott széj-

11

jel, a szerb mag-állam legfeljebb 7—8 millió népességű.E kedvező pozíciónkat azonban meg is kell tartanunk, holott,

mint a népszaporodási kilátások mutatják, éppen az ellenkezőirányban haladunk, mégpedig igen hatalmas lépésekkel.

1. Az országok szaporodás szerinti sorrendje.

l) 1938. év adata; 1938—39. évi átlag 14.8%o-

12

Amint a hőmérő a test egészségét, a nép mozgalom indexe anépek életképességét méri. A hőmérő esetleg csak egyetlen fokkalemelkedik magasabbra s már a halált jelzi. Éppígy a szaporodásjelentéktelennek látszó csökkenése népek sorsát pecsételheti meg.

Nézzük, milyen ütemben szaporodnak a világ országai. (1,tábla.) A népszaporodás alakulását nagyon messze múltba vissza-tekintőén nem kísérhetjük figyelemmel. Az ókorban, megfelelőnépmozgalmi nyilvántartás hijján, a pusztulásnak indult népeknem sejthették az őket fenyegető veszélyt, ezért nem is tehettekellene. A középkor egyházi anyakönyvei is hiányosak, egyes fele-kezetek, pl. zsidók, valamint a halvaszülöttek, keresztelés előttmeghaltak, öngyilkosok, stb. számbavételével nem törődtek. El-tekintve egyes városokról fennmaradt statisztikáktól, kivételesennéhány kultúrállamról van a 17. és 18. századba visszanyúló adat-sorunk.

A szórványosan fennmaradt régi adatok nem bizonyítják azt,hogy a szaporodás századokkal ezelőtt igen nagy lett volna, vagyéppenséggel a régebben magas születési arány annál inkább emel-kednék, minél messzebbre megyünk vissza. A korábbi századok-ban rendszeres születési többletről nem lehet beszélni. A népes-ség gyarapodott ugyan, de egészen rendszertelenül. Ügy látszik, ahalálozási arány rendkívül magas volt. A népet tizedelték a há-borúk, járványok, a közegészségügy primitív fokon állott. A jár-ványok ellenszereinek feltalálása, a himlőoltás bevezetése, a hi-giénia fejlődése a halálozást lassankint leszorítja s a szaporodásmaximális arányszámai körülbelül az egy évszázaddal ezelőtti ada-tokban állnak rendelkezésünkre.

A múlt században ezer lélekre évenkint általában 40 születésjutott, sőt éppen déli és keleti szomszédainknál még a világháborúelőtt is általános volt a 40 ezrelékes születési arány (Orenburg orosztartomány 1906—1910: 62.7). Most világszerte inkább 20 körüli,azaz félakkora a születés ezreléke, de egyes államokban lemegy13—14-re is. A halálozások levonása után fennmaradó szaporulatpedig ma már csak kivételesen — Európán kívüli országokban —megy fel 15—16 ezrelékre. Európában — Albániától eltekintve —a legjobban szaporodó államok szaporodási arányszáma is alig vana 12 ezrelék felett. Ez is csak a halálozási arány javulásának kö-szönhető, mert hiszen a születések említett nagy zuhanásának aszaporodás még nagyobb csökkenése felelne meg. Egyik-másik ál-lamban szaporodás helyett már a nyers adatok is fogyást mutat-nak. Európa keleti államai — amelyek jellemzője az alacsonyabbkultúra és a mezőgazdálkodás — általában 10-en felül, míg a nyu-gati államok — amelyeket előbbiekkel szemben a magasabb kul-túra és az iparűzés, urbanizáció jellemez — 10-en aluli aránnyalszaporodnak.

E szaporodási tendenciák a népek számbeli viszonyaiban nemkívánatos eltolódások bekövetkezésével fenyegetnek.

A magasabb kultúrájú népek életereje senyved, a kultúrában

13

hátrábblévők előrenyomulnak. Az értékesebbet lassú kihalásra ítéliaz értéktelenebb s maguk az egyes népek, fajok is deklasszifiká-lódnak. A tökéletesedést szolgáló természetes kiválasztás helyettitt tehát kontraszelekció történik, amin ne csodálkozzunk, merthiszen, ha a születések mesterséges korlátozásával a természetakaratával szembeszállunk, nem kívánhatjuk, hogy Darwin tör-vénye érvényesüljön. Csak az akadálytalan szaporodás tarthatnáfenn a kiválóbb népek vezérszerepét s mozdítaná elő befelé a faj-nemesítést. Odajutunk tehát, hogy a szaporodás nemcsak mennyi-ségi, de minőségi fajvédelmet is jelent.

Másik következménye a szaporodás jelenlegi irányzatának —eltekintve a színes népek fenyegető fölénybekerülésétől a fehér fajfelett — a számbeli túlsúlyban lévő szlávság mégnagyobb térfog-lalása. Ez szintén veszélyt rejt a most folyó háborúban egyre többvért vesztő Európa kultúrájára, hiszen pánszlávizmus és bolse-mus ma közeleső fogalmak.

A szaporodás e tendenciáinak Magyarországot különlegesenérdeklő tanulságai vannak. A szomszéd államok kivétel nélkül erő-sebben szaporodnak, mint Magyarország. Az utolsó békeévek(1936—38) átlaga szerint a régi Jugoszlávia, Románia, Szlovákia svegyük ide Bulgáriát és Lengyelországot is, ezer lélek után kb.11 fővel szaporodik évente, míg Magyarország úgyszólván csakfélütemben, ezer lélekre 6-tal szaporodik. Horvátország, sőt újab-ban Németország szaporodási arányszáma is jobb, mint a miénk.Tehát az, hogy Magyarország középhelyet foglal el az európai nem-zetek szaporodási sorrendjében, korántsem megnyugtató, sőt: akörnyező államok közül is leginkább éppen a tőlünk területeketvindikálok szaporodnak a legerősebben. Ne tegyen elbizakodottáaz, hogy a trianoni csonkot a magyarok Istenének igazságtételeDélkelet-Európa legnagyobb lélekszámú államává tette, mert haszaporodásunk üteme a mostani marad, visszaszerzett népi fel-sőbbségünket könnyen elveszíthetjük.

A magyarországi népmozgalom (2. tábla) hat évtizedre visz-szatekintő adataiból kiolvashatjuk, milyen feltartóztathatatlanulhanyatlott népünk életereje. A vitalitás legfontosbb mutatójának,a születési arányszámnak vonala sokkal erősebben lejt, mint aszaporodásé, amelynek esését mérsékli az, hogy a halandóság isállandóan javult. A 80-as években még igen magas volt a szüle-tési arányunk: ezer lélekre némelyik évben 45 születés is jutott.Ma már csak 20 a születés ezreléke. Szerencsére ugyancsak a civi-lizáció .amely a születéseket erősen korlátozta, a halálozást iskedvező irányba terelte. Ugyanezen idő alatt halálozási arányszá-munk 33-ról (1874:42) — ami európai viszonylatban igen rosszarány volt — 14—15-re esett. Az állam és a társadalom vállvetettküzdelme örvendetes, nagyszerű eredményeket hozott a közegész-ségügy fejlesztése, a népbetegségek kiirtása s a csecsemőhalandó-ság: a kiskoporsók számának csökkentése terén. A halálozásiarányszám mindamellett még jóval lejjebb szorítható, hiszen a

14

kultúrállamok közt 9 ezreléken aluli mortalitás is előfordul (Hol-landia újabban 8.5, Új-Zéland 1932: 8.0 ezrelék. A népmozgalommásik tényezője, a házasságkötés kevésbbé volt ingadozásnak ki-téve, évtizedek óta ezer lélekre 8—9 körül mozog s a 80-as éveklegjobb arányszámai is alig haladták meg a 10-et. Végeredmény-ben a szaporodás a 80-as években megközelített 15 ezrelékről 6 ez-relékre zuhant alá.

Legyünk tisztában azzal, hogy ha a szaporodás ilyen alacsonymarad, idővel automatikusan fogyássá válik a szaporodás. Normálnépességben 15 ezrelékes születési arány családonkint legfeljebb 1gyermeket jelent, a 15—20 ezrelék 2 gyermeknek felel meg. Magá-tól értetődő, hogy egyke mellett egy emberöltő alatt felére csök-kenne az emberiség. De családonkint átlag két gyermek sem pó-tolhatja a két szülőt, hiszen nem mindenki éri el a házasulandókort s ha eléri is, nem okvetlen házasodik meg, hogy házaspárjá-val további két gyermeket a világra hozhasson. Ahhoz, hogy anépesség csupán változatlanul fennmaradjon, legalább három gyérmeknek kell egy házasságból születnie, sőt rossz korösszetételűnépeknél 3—4 gyermetknek. Magyarországon, ahol a múlt század-ban egy házasságból átlag 5—6 gyermek született, ma félannyi szü-letik s a házasságok fele nem teljesíti hivatását, mert legfeljebbkét gyermeket hoz a világra.2) Grotjahn szerint 20 ezreléken aluliszületési arány mellett kihal a nemzet. Mi tehát 20 ezrelékes szü-lj 1881—1918: Magyarország (anyaország), 1919-től trianoni terület(1939: felvidéki területsávval, 1940: ezenkívül Kárpátaljával növekedettterület) adatai.

2) Oroszország pl., ahol korábban 7—8 gyermek jutott egy szülő-képes nőre, kb. most tart ott, ahol mi félszázaddal ezelőtt. A cseheketkivéve a dunavölgyi szomszéd népek termékenysége — ha nem is ériel az oroszt — mind jóval nagyobb a miénknél.

15

letési arányunkkal a választó vonalon — mondhatnám: a sír szé-lén — botorkálunk.

A Családvédelmi Szövetség 1934—36-ra vonatkozó számításaiszerint a trianoni Magyarország 3.352 községe közül 1.205-ben,tehát a községek több mint harmadrészében a születési arány 20ezrelék alatt maradt. Falu és a város egyaránt meg van méte-lyezve már az egyke kórságától. Ormányság és Sárköz, a falusiegyke sokat hallott példái, ma már nem kivételes jelenségek: afalusi néprétegből az egykézők fele kerül ki. Budapest népességérőlpedig megállapították, hogy beköltözés nélkül a főváros lakosságafogyatékot mutatna.

A magyarságot fenyegető veszélyre mégjobban felhívja a fi-gyelmünket, ha nem az államok, hanem az egyes népek jelenlegiszaporodását s jövő kilátásait vetjük mérlegre. (3. tábla.)

3. A magyarság és szomszédos népek lélekszáma, jelenlegi szaporo-dása és e szaporodás alapján kiszámított lélekszámúk 100 év múlva.

Hasonlítsuk össze mindenekelőtt a magyarság létszámát aszomszéd népekével, mindig a Dunavölgyben egy tömegben élőnépi tömegeket véve számításba. A népi statisztika egészen pon-tos adatokkal nem rendelkezik, de kikerekített számaink nagyban-egészben fedik a valóságot.

A magyarságnál, ha nem az államot tekintjük, hanem a ma-gyar népet, számra Délkelet-Európában a románság nagyobb.A Kárpát-medencében egy tömegben kereken 14 millió román s12 millió magyar él. De bár a két nép lélekszámában nincs nagykülönbség, mégis az igazságot rútul megcsúfoló trianoni béke majd-nem háromszor akkora területet mért ki a románok számára,mint amekkorát a magyarságnak meghagyott. A többi népek a

2) Oltenia, Muntenia és Moldova, a három legrománabb vajdaságszaporodása.

3) Csehország, Morvaország és Szilézia „cseh-szlovák“ népességénekszaporodása.

4) A drinai, moravai, vardari és zétai bánságok szaporodása.5) A szávai bánság szaporodása.6) Szlovákia cseh-szlovák népességének szaporodása.

16

magyarral szemben eltörpülnek, így a csehek száma 7 és félmillió,a szerbeké 7 millió, a horvátoké 3 és félmillió, a tótoké 2 és fél-millió, a ruténeké félmillió. Ám ez csak a jelen képe, a jövendőlényeges eltoldásokat hozhat.

Vizsgáljuk meg, hogy a legutóbbi adatok szerint miként sza-porodott a szomszéd népek lélekszáma. A szaporodási arányszá-mokat a legegyeségesebb népű tartományok (vajdaságok, bánsá-gok) — pl. a románság szaporodását Románia legrománabb vajda-ságainak — szaporodása alapján állapítottuk meg. Az így nyertadatok szembeszökő eltéréseket mutatnak a dunavölgyi népek sza-porodásában. Legszaporábbak a szerbek: a volt Jugoszlávia legin-kább szerb népességű vajdaságai közel 16 ezrelékes arányszámmalszaporodtak. Olyan erős szaporodás ez, amely úgyszólván példanélkül áll. Utánuk a románság következik 14 ezrelékes szaporodás-sal, amely szintén kivételesen magas arány a mai viszonyok kö-zött. A horvátok és tótok is 3—4 ponttal szárnyalják túl a ma-gyarság 6 ezrelékes szaporodási arányát. Egyedül a csehek sza-porodása marad a miénk mögött, mert a cseh tartományokbana szaporodás a 3 ezreléket sem érte el.

A magyarság tehát kettős veszedelemben forog. Egyrészt ab-ban, hogy a túlszaporodó románság kelet felől mindjobban a ger-mánság nyugati sziklafalához préseli, másrészt, hogy a szlávokészakról és délről összecsapó hulláma nyeli el.

De nem közömbös szemlélnünk azt sem, hogy északkeleti szom-szédunk, Oroszország 193 milliós népkolosszusa — amelyből atiszta oroszok 100 millión felül vannak — egymagában kb. annyigyermeket hoz a világra, mint Európa többi államai együttvéve.A legnagyobb állam, a legmagasabb szaporodással. A népmoz-galmi adatokat évek óta nem publikálják, de minthogy a szüle-tési arány még a világháború után is 40-en felül mozgott, felte-hető, hogy szaporodási arányuk ma is eléri a 14—15-öt. Bár ren-geteg terület áll rendelkezésükre, mely kellő szervezéssel eltart-hatja ezt az óriási néptömeget, kétségtelen, hogy az orosz népi erőirtózatos nyomással nehezedik Európára. Szempontunkból fontosközelségük, úgyszólván összetartozásuk rokonaikkal, a kisoroszok-kal, vagy ruténekkel, annál is inkább, mert a félmilliónyi ruténség15 ezrelékes szaporodásával a legjobban szaporodó nemzetiségeinkközé tartozik.

Másik nagy lélekszámú szomszédunknak, Németországnak ha-talmas darabokkal gyarapodott területén egy tömegben 80 milliónémet él, amelyet még a szórványok növelnek. A német népetnéhány évvel ezelőtt már a kihaló népek közt könyvelték el. Anemzeti szocializmus erőteljes népesedési és családvédelmi poli-tikája, mely például szolgálhat nekünk is, ma immár 7 ezrelékenfelülre küzdötte fel a szaporodási arányt. A magyarországi néme-tek szaporodási aránya átalában a magyarságé mögött maradt.

Megkíséreltük azt is, hogy az utóbbi évekbeli szaporodást állan-dónak tételezve fel, a távol jövőbe pillantsunk be. A kamatos ka-

17

matszámítás képletét alkalmazva, arra az eredményre jutunk, hogy100 év múlva a magyarság 21—22 milliós lélekszámával 56 millió-nyi román s 33 milliónyi szerb tömeg állna szemben. E durva szá-mítás, mint látni fogjuk, sok hibaforrást tartalmaz, mégis jó leg-alább intő jelnek, figyelmeztetésnek, hogy a szomszéd népekkelszemben a magyarság számaránya a népszaporodás ígymaradásaesetén mindjobban el fog törpülni.

A statisztikusok, a népmozgalom megfigyelői, ma már jóvalfinomabb módszerekkel tudják mérni a születést és halálozást sezek különbözetét, a természetes szaporodást. E módszerek ismer-tetésébe nem bocsátkozom, hiszen nem célom a túlságos szakszerű-ség, de rá kell mutatnom arra, hogy a nyers szaporodási számoksokszor csalnak.

A nyers születési arányszám, amely az egész népességhez vi-szonyítja a születések számát s kimutatja például, hogy ezer lé-lekre hány születés esett, nem hű kifejezője a népesség propagativerejének, amelyet a nemek aránya, a családi állapot, de különö-sen a kormegoszlás erősen befolyásol. Hiszen meglehet, hogy avizsgált népességben csak azért születik aránylag sok gyermek,mert a kérdéses időben nagy volt az utódadásra alkalmas réteg,így különösen a 15 éven felüli és 50 éven aluli nő.

Helyesebb ezért a születések számát nem az egész népesség-hez, hanem csak a szülőképes korú nők számához viszonyítani.Ez a tiszta születési arány. Minthogy pedig a törvénytelen szü-letések kivételes állapotot jelentenek s számuk viszonylag elenyé-sző, a szülőképes korú nők közül is döntően a házasságban élőkjönnek figyelembe. Egy ilyen alapon történő viszonyítás tehát szá-mot vet az újabb idők ama szomorú tünetével is, hogy ma a nőkáltalában magasabb korban mennek férjhez.

De nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a szülőképesnők körében a különböző korosztályok milyen arányban vannakképviselve. Pl. ha a legtermékenyebb korcsoport, a 20—24 évesnőké, népes, a szaporodás egyébként kisebb vitalitású népességbenis magas lehet.

Éppígy a halálozás nyers arányszáma is sokszor csak torzképe a valóságnak. Ha pl. a halálozásnak leginkább kitett csecse-mők és aggastyánok korosztályai ritkábbak valamely népesség-ben, a halálozási arány igen alacsony lehet, anélkül, hogy a ha-landóság tényleg kedvező volna.

Ha már most a születéseket és halálozást külön-külön is erő-sen befolyásolja a népesség kor szerinti tagozódása, mégjobbanjelentkeznek a zavaró momentumok a természtes szaporodásnál,mely a két tényező különbsége. Tehát a hibaforrások összetevőd-nek.

A népesség kor szerinti tagozódásának fontosságát az igazinépi erő és életképesség megismerése szempontjából nem leheteléggé hangsúlyozni.

A tudomány megtalálta e hibaforrások kiküszöbölésének

18

eszközeit is. Az u. n. standardizálás kétféle népességben számítás-művelettel a kormegoszlást közös nevezőre hozza, halandóságitáblák alapján kutatni tudják a halandóság és az életkor közöttiösszefüggéseket stb.

E finom számításmódok alkalmazói kimutatják, hogy bár anyers szaporodási arányszám szaporodást mutat, az európai népekjavarészénél a szaporodás csak optikai csalódás, melynek oka anépesség rossz korösszetétele.

Állítják, hogy a fehér faj kiélte magát s annak is éppen a leg-kultúráltabb része kihalásra van ítélve. Csak a szlávságban s kivé-telesen egyes latin népekben van még életerő. Burgdörfer szerintNyugat- és Észak-Európa népei nagy biológiai válságon mennekkeresztül. Népességük elöregedett s a szaporodás számai mögöttma már fogyási tendencia lappang. Hasonló eredményre jut másszámítással Kuczynski, keresvén, hogy mennyiben van meg vala-mely népességben az utódot pótolni tudás. Reprodukciós indexeazt mutatja, hogy a születések száma mennyire elég a ma élő ge-neráció pótlására. Ha az index = 1-gyel, ez azt jelenti, hogy azutánpótlás éppen elegendő a népesség változatlan fennmaradására,vagyis 1 anyára 1 jövendő anya jut. Kuczynski szerint a jövendőanyák száma minden anyára átlagban a következő:

Ez 1929. körüli adatok szerint tehát Magyarország még ön-fenntartóképes volt, mert minden anya után 1.2 további anya ma-radt. Azóta a helyzet romlott.

Magyar statisztikusok1) is megállapítják, hogy az utóbbi évek-ben 6—7 ezrelék körül mozgó szaporodási arányunk, minthogynépességünk korösszetétele szenilis, valójában fogyást takar. Egondolatmenet szerint, bár halandóságunk jelentősen javult, a szü-letések erős csökkenése miatt a mai szaporodás még a népességmeglevő állományának fenntartására sem elég. A népesség állagá-nak pótlására elégséges születési számot, a „születési határszám“-ot,Barsy Gyula számításai szerint már jelenleg sem érjük el, Ma-gyarország népesedési mérlege a valóságban 1932 óta passzív. A6-7 ezrelékes természetes szaporulatunk a jövő szempontjából nem

1) Barsy Gyula: Nyers, standard és „tisztított“ népesedési mérle-günk; a születési határszám kérdése. Magyar Stat. Szemle 1938. 5—6.szám. Lásd még a cikkben érintett kérdésekről Földes Béla; Kenéz Béla,Thirring Gusztáv, Kovács Alajos, Laky Dezső, Balás Károly, SchnellerKároly, Doros Gábor, Szél Tivadar, Thirring Lajos, Petrilla Aladár stb.tanulmányait.

19

vigasztaló, mert a jövőben csak az idősebb korosztályokban áll benövekedés. A ma aránylag nagy lélekszámú produktív korú rétegekfokozatosan kikapcsolódnak az utódadásból, öreg korba érnek segyre többen halnak meg, anélkül, hogy a felnövő nemzedék kellőproduktívkorú utánpótlást tudna helyettük adni. Figyelembe kellmég venni azt is, hogy az utóbbi években került szülőképes korba,illetve mostanában házasodik meg a világháború idején születettgyér nemzedék. Úgyhogy még éveken keresztül Magyarország svele együtt a világháborúban résztvett több ország korpiramisánmutatkozó ez a beszűkülés is érezteti hatását.

Sajnos azokat a finomabb tisztító módszereket, amelyekkel aszaporodást a maga valóságában tudnók mérni, vizsgálódásunknálnem igen alkalmazhatjuk. E számítások feltételezik a korösszeté-tel, a kihalási rend ismeretét, ezekkel az adatokkal azonban éppena minket leginkább érdeklő szomszéd országokról nem rendelke-zünk, még kevésbbé vannak ilyen adatok nemzetiségi részlete-zéssel.

Itt tehát ama tényezőket, amelyek az ismertetett nyers számí-tást befolyásolják, legfeljebb becslésszerűen vethetjük latra.

Ebből a szempontból fürkészve a népek számarányában be-következhető változások jövendő képét, ránknézve igen hátrányoskörülmény, hogy kormegoszlásunk elöregedettebb, mint általában aszomszéd népeké, amelyeknél magasabb lévén a születési arány,a gyermekek s az ifjú korban lévők rétege, tehát a legközelebbigeneráció világrahozóinak korosztálya is szélesebb. Hogy csak egypéldát említsünk: Romániában az 1930. évi népszámlálás sze-rint az 5 éven aluliak korcsoportja 14.4 százalékot, míg nálunkcsak 10.1 százalékot (az 5—9 éves korúaké Romániában 12.0, ná-lunk .10.3 százalékot) tett. Ennekfolytán szomszédainknál a népes-ség jóval nagyobb csoportja jut vagy jutott máris az utódállításraképes korba, mint nálunk, ahol a produktív réteg erősen sorvad,összefügg ez azzal, hogy olyan alacsony szaporodási aránynak,mint aminő a miénk, hosszabb időre való állandósulása elképzel-hetetlen. Ez a tényező úgyszólván felborítja a jövőre vonatkozószámításunkat, amely csak akkor állhatna meg, ha mostani szüle-tési többletünk évenkint tényleg létrejönne. Ehhez azonban jobbkormegoszlás elérése volna szükséges, pedig, ha szaporodásunkkedvezőbb irányt nem vesz, a kormegoszlás is tovább romlik.

Csak valamelyest szolgál hátrányunkra, hogy a kultúrában,közegészségügy terén hátramaradottabb szomszédaink idővel ha-lálozási arányukat valamivel nagyobb mértékben javíthatják meg,mint mi, mert a halandóság bizonyos ponton alul nem szorítható;nálunk tehát a halálozási index további lemorzsolódása előrelát-hatóan lassúbb ütemű lesz.

De vannak a mi előnyünkre szolgáló körülmények is. A mű1

velődés terjedése, tehát ugyanaz a tényező, amely a halálozást ja-vítja, rontja a születési arányt. A kultúra általános fejlődéséveltehát az e téren visszamaradottabb keleti és balkáni népeknél a szü-

20

letési arány — ceteris paribus — inkább fog csökkenni, mint ná-lunk. Következésképpen minél jobban felemelkednek e szomszédnépek a nyugateurópai civilizáció magaslatára, annál jobban meg-lassúdik szaporodásuk. Magyarországot éppen magasabb kultúrájas a születések ezzel járó korlátozása hozta válságos helyzetbeszomszédaival szemben. Ezzel persze korántsem azt akarjuk mon-dani, hogy a ma fennálló kultúrális különbség kiegyenlítődésevolna az ára annak, hogy a szaporodásban szomszédaink mögött elne maradjunk. De figyelmeztetni kell arra, hogy a kultúra terje-dése s a kényelem növekedése az egykét inkább előmozdítja, minthátráltatja, tehát csak az a nemzet jut a regeneráció útjára, amelya szaporodás fontosságát céltudatosan nemzeti programjává teszi.

Végül nagy mértékben előnyünkre szolgál az is, hogy míg többszomszédunk élettere a közelmúlt eseményei folytán összeszűkült,ami szaporodásukra is kihat, Magyarország a területgyarapodásokután politikailag és gazdaságilag megerősödve, talán egész Dél-kelet-Európában lelkileg is legdiszponáltabb egy népesedési ak-cióra. A történelem kereke fordult egyet, nemzeti felemelkedé-sünk kedvező időpont arra, hogy a népesedéspolitikának a nemzetegyik legfőbb feladatává tételével a még szebb magyar jövendőtmegalapozzuk.

Nem feladatom bővebben szólni arról, hogy mi hát a teendő.Nálam illetékesebbek nemcsak a szaporodás csökkenésének okaitderítették fel, de ellenszereit, a hivatalos és társadalmi terápiátis rendszerbe foglalták.

Tudjuk, hogy az egyke és egyse mögött leginkább gazdaságiokok rejlenek, de sajnos, a kultúra terjedése is növeli a gyermektőlvaló irtózást. A nincstelennek nem kell a gyermek, mert nemtudja eltartani, a kisbirtokos birtokát nem akarja elaprózni, atisztviselő, a középosztály s a kereső nő is, ma alig tud felnevelnigyermeket. A gazdag kényelmét, jólétét, sok asszony fiatalságát,szépségét félti a gyermekáldástól. A vallásos hit hanyatlása, a vá-rosi egészségtelen, természetellenes életmód szintén hatalmas ré-seket óit a bölcsők sorában.

A születéscsökkenés tehát nem orvosolható egyszerűen a nyo-mor enyhítésével, minthogy a gazdag talán még jobban kerüli agyermekáldást, mint a szegény s míg pl. a baranyai elég módosparaszt egykéző, a gyermek Szabolcs mezőgazdasági proletárjánála leggyakoribb.

Az egyke elleni tervszerű hadjárat elkezdődik már a házasság-kötés megkönnyítésén. Javasolják pl. az állami házasságközvetítésbevezetését, kölcsön nyújtását, mely lehetővé teszi a családalapí-tást. Számos módja van az áldott állapotban lévő anya megsegíté-sének. Adókedvezmény a többgyermekes családok részére, az agg-legénységet büntető adópolitika, az örökösödési jognak, a lakás-politikának, a földreformnak és telepítésnek a szaporodás szolgá-latába állítása, a családi pótlék felemelése, a családi munkabér,tanítási kedvezmények s végül a közvetlen segélyezés a legtöbb-

21

ször követelt s részben megvalósult módjai a születéscsökkenésakadályozásának, illetve a szaporodás előmozdításának. Nem em-lítem itt azokat a drákói javaslatokat, melyek odáig mennek, hogya gyermektelenséget a vagyonkobzással felérő adókkal kívánjáksújtani, vagy azt követelik, hogy a gyermektelen családok vagyonaszálljon vissza a Szent Koronára. Ám a probléma nemcsak azanyagiakon múlik, hanem lelki tényezőkön is. A mai életfelfogástkell átformálni neveléssel, példaadással, felvilágosítással. Be kelllopni már a gyermek lelkébe az anyai hivatás iránti vonzódást. De-monstrálni szóban, írásban, művészetben, hogy a gyermektelen há-zasság sivár és értelem nélküli, hogy a gyermekáldás halogatásahány, később gyermek utáni vágyó anyát juttatott Simon Judit tra-gikus sorsára. S főképpen bele kell vinni a köztudatba, hogy a mi-nél több gyermek nemcsak a családnak nagy öröm, de a nemzetfennmaradása szempontjából is a legfőbb feladat. Az egyéni ön-zésnek háttérbe kell szorulnia a közösség, a nemzet nagy érdekeimögött.

A magyarságnak okulnia kell a történelemből.A honfoglalás után 80—90 százalékos volt a magyarság ará-

nya hazánk népességében. A tatárjárás s az utána következett te-lepítések miatt 60 százalékra, a török hódoltság nyomán pedig 40százalékon alulra szorult le a magyarság aránya, mert a mostohavégzet mindig a legmagyarabb vidékeket sújtotta s a folytonosharc legjobban a magyarságot sorvasztotta. A kipusztult magyar-ság helyére belopakodott, vagy vendégszeretetünk folytán nálunkmenedéket talált sok mindenféle nép. Nemzetiségeink közül csak atótság, aenakHs csak egy része volt korábbi betelepülő a honfoglalómagyarságnál. Azt is tudjuk, hogy a románok a il2. század végén, aszerbek csak a 14. században jelentek meg először hazánkban. Amagyarság otthont és kultúrát adott az ellenség, a nyomor, sőt sa-ját uraik szipolyozása elől idemenekült, nálunk jobb megélhetéstkereső nemzetiségeknek. A vendégszeretetet és oltalommyujtásta befogadottak azzal hálálták meg, hogy igényt támasztottak ősiterületünkre. A magyar elvérzett hazája s a nyugati kultúra védel-mében, de szolgálhat-e ez jogcímül a szapora jövevényeknek ezer-éves tulajdonunk elbirtoklására? Trianon teljesítette a legigazság-talanabb követeléseket. A népi elvre hivatkozva osztották fel or-szágunkat, de ennek az elvnek is — amely szerint azé a föld, akiazt lakja — velünk szemben éppen a fordítottját alkalmazták.Románok és szlávok a népi elv alapján rájuk eső területeket sok-szorosan meghaladó hatalmas darabokat kaptak hazánk földjébőlA Dunavölgy népmozaikjában azonban a népi elvnél erősebb atörténelmi jog s a szentistváni eszme, mely szerint a Kárpát-me-dence ezer éve megszerzett, vér, könny és verejték hullásával meg-tartott, gazdaságilag és földrajzilag összetartozó terület, amelyet,ha a népi arányok a sok harcban el is tolódtak, az idők folyamánbeszivárgott, alacsonyabb kultúrájú népek prédájául odadobni nemlehet. Ezt az iskolapéldaszerű földrajzi egységet az Isten is arra

22

teremtette, hogy egyetlen nép vezetése alatt boldoguljon s vala-hányszor részekre szakadt, a természeti-gazdasági egybefüggéstörvénye újból összekovácsolta.

Most is egy ilyen, Isten és a természet rendeléséből történőegybeforrás folyamatának vagyunk szemtanúi. Az utolsó négy esz-tendő mindegyikében az ezeréves hazának egy-egy darabja tértvissza az édesanyához, a központi területhez. Az igazságtétel mégnem teljes s ahol nem érvényesült, leginkább ma is a népi elvretörténik hivatkozás.

Rajtunk múlik, hogy a múlt meg ne ismétlődhessék s a jö-vendő kiteljesüljön.

A török-tatár s a Habsburgok elleni küzdelemben megtépettmagyarság alig tehetett róla, hogy nyakára nőtt a sok idegen nem-zetiség. Ha nincs tatárvész, török-járom, örökös háború: a szlá-vok, románok erősebb szaporodását a magyarság asszimilációsereje ellensúlyozni tudta volna. Talán, ha idejekorán okos népese-déspolitika felvilágosította volna a magyarságot, a szaporodás te-rén is lépést tudtunk volna tartani a nemzetiségekkel. A szaporo-dás jelentőségét azonban nem ismertük fel s mire észretértünk,már el is érkezett a trianoni tragédia. Helyzetünk most is veszé-lyes, mert a szomszéd népek jóval erősebben szaporodnak, minta magyarság. Hogy tehát soha be ne következhessék még egyTrianon — hogy úgy mondjam — versenyt kell szaporodnunk szom-szédainkkal. Német, olasz példák igazolják sikeres népesedési ak-ció lehetőségét. Hála és elismerés illeti tehát azokat, akik az újmagyar családvédelmi politika céljait kitűzve, végre kezükbe vet-ték a magyarság jövőjének biztosítását.

Mert valóban itt az utolsó óra, hogy megtegyük nemzeti kö-telességünket. Csak a bölcsők szaporodása s a koporsók gyérülésevezethet el a magyarság teljes győzelméhez s a szomszéd népekfeletti ősi hegemóniájának biztosításához.

Elekes Dezső dr.

Á L L A M É S N E M Z E T A B A L K Á N N É P E I K Ö Z T .

A nemzetiségi kérdés régibb és újabb története egyformán aztbizonyítja, hogy „klasszikus“ közjogi és államjogi fogalmainkkalsemmire sem jutunk ezen a területen. A közjogi terminológiaszerint az állam elemei a terület, népesség és főhatalom, a nemzetpedig: az államilag szervezett nép. Mindehhez még hozzátehet-jük a nemzetállamról szóló történetpolitikai nézeteket Ranke-tőlMeinecke-ig, nem hagyva természetesen ki a nyugateurópai—at-lanti óceáni peremvidékek nemzeti s állami fejlődése által nyújtotttanulságokat, melyek szerint a nemzetállam azt jelenti, hogy egyet-len állam határain belül egyetlen nemzetnek, egyetlen s egynyelvűnépnek kell élnie, vagyis a nemzet és állam fogalma egybeesők.Klasszikus közjogi fogalmaink és a nemzetállamról szóló nyugati

23

nézetek egy tőről születtek. Ezek a gondolatok nagyon alkalma-sak arra, hogy a nyugati nemzetek fejlődését és állami-nemzetimivoltát megmagyarázzák, ahol a történeti alakulás egyenes éstöretlen s ahol a nemzeti és állami határok nagyjából azonosak;hasonlóképpen szükségesek ezek a nézetek, hogy megérthessüka német nép vívódását egységéért, mert hiszen az egyetemes né-met nép nemzeti-népi határai egészen napjainkig nem voltak azo-nosak az állami határokkal, a német népiség messzire túlterjedta német állam s még elébb a népiét részállamok területén.

De Kelet-Középeurópa különleges helyzetében ezek a gondo-latok nem alkalmasak arra, hogy velük megérthessük a történetifejlődést. Bár ugyanekkor már eleve el kell ismernünk, hogy a19-ik század első harmada óta a közjogi és nemzetállami termi-nológia hatása ott van az összes keletközépeurópai kisebb nem-zetek nemzeti törekvéseiben. Ez az a korszak, mikor a nyugat-európai politikai és társadalmi eszmék megkezdik hódító útjukata föld körül; első s legkorábbi állomásuk Kelet-Középeurópa. Akeletközépeurópai kis nemzetek fájdalommal látják visszamara-dottságukat Nyugat mögött s társadalmi, szellemi és politikai te-kintetben egyformán arra törekszenek, hogy beérjék Nyugat-Euró-pát, mely mostantól lép fel egyedüli példa, mintakép gyanántEurópa s a világ nemzetei között. Ilymódon a közjogi és nemzet-állami gondolatok a keletközépeurópai népek közt egyre nagyobbhatást értek el. A nemzeti eszme egyenjogúságot hirdetett az it-teni népeknek; a nemzeti eszme hozta el ide a francia forradalomdemokratikus eredményeit, az arisztokratikus és történeti kon-strukciókkal való gyökeres szakítást. Kelet-Középeurópában az„arisztokratikus“ princípiumot a magyar államiság képviselte s amagyarországi nemzetiségi törekvések — kívülről is támogatva —ennek az arisztokratikus konstrukciónak felbontására irányultak.Eötvös József érezte ezt a tendenciát s ennek akart gátat szabnia nemzetiségi kérdésről szóló tanításaival, melyekben — ahogyez Eötvösről szóló könyvében egy tudós szlovák hölgy, AlzbetaGöllnerová kimutatni törekszik — a nemzetiséget mintegy elvá-lasztotta az egyéniségtől, a személyiségtől s miközben a személy-nek teljes egyéni szabadságot biztosított, felállította a „politikaimagyar nemzet“ fogalmát, a régi Populus Werbőczianus-nak, aGens Hungara nemesi értelmezésének folytatását jelentő modernformulát ,hogy a magyar állam egységét így biztosítsa a nemzeti-ségi törekvések ellenében.

Eötvös Józsefnek ugyanis jól kellett látnia, hogy csak a „poli-tikai magyar nemzet“ nemzetiségeken felüli egysége jelenthet biz-tosítékot az új nemzeti törekvésekkel szemben. A magyar politi-kai konstrukció tovább vitte évszázadok folytonosságát, csak-hogy a nemesi-rendi állam helyére most magyar népi-nemzet ál-lamot akart, ehhez viszont kevés volt a magyar népelem, hogykitöltse a történelmi haza határait a Kárpátokig. A Kárpátokonbelül már más tendenciák is csíráztak s kívülről jött hatások táp-

24

lálták azokat. Eötvös József talán az egyetlen volt, aki világosanlátta, hogy a különböző nemzetiségi tendenciák számára nincsenmegállás; a nemzetiségi kérdés a század itt uralkodó szelleménekmegfelelően kezdetben nyelvi-kulturális, majd népi-demokratikus,utóbb pedig kifejezetten autonomista, majd uralmi jellegű iránybafejlődött. Tulajdonképp tehát a magyar nemzeti-népi és magyarnyelvű nemzeti állam és a nemzetiségi törekvések közt nem lehe-tett kompromisszum a 19-ik század nemzetállami és közjogi ta-nításai szerint, mert hiszen mindkettő a másik rovására teljes ki-zárólagosságra törekedett; a „politikai magyar nemzet“ formulájais eléggé későn érkezett... A magyarországi nemzetiségek nemis mulasztották el soha, hogy szembe ne állítsák a maguk népi-természetjogi álláspontját a magyar állami és közjogi történelmi(„arisztokratikus“) állásponttal; Eötvös formulájára a „politikaimagyar nemzetről“ csak tagadás lehetett a válasz a nemzetiségekrészéről, mert hiszen ezeknek népi, irodalmi és anyanyelvi-politi-kai szándékai mögött már kitartóan ott lappangott a külön területés a külön államiság követelése.

1848 a határ, a korjelző, mikor sírjába száll az egységes ne-mesi-rendi-történelmi Magyarország; nyomban utána már megje-lennek a román, illetve a szerb, a szlovák külön területi igények.1848-ban és 1861-ben a szlovákok külön koronatartományt kíván-nak s a szerbek sohasem szűnnek meg visszagondolni külön vaj-daságuk, illetve a határőrvidéki igazgatás korszakára. Eötvösnekválaszolván, egy különben Magyarországgal rokonszenvező szerbpublicista, Popovic Milos, a Vidov Dan szerkesztője, 1865-ben aztírja, hogy első pillantásra szembetűnő a különbség a magyarországinépek népi-természetjogi álláspontja és Eötvös és a magyarok tör-ténelmi jogi folytonossági elmélete között. Mindezt pedig belekell állítanunk azokba az összefüggésekbe, melyek a keletközép-európai rendezés felől már ekkor készen állottak. A trianoni ren-dezés nem új keletű; Masaryk és a kisántánt politikusai nemmaguk hozták elsőnek ezt a területi s politikai átalakítást; Masa-ryknak az Üj Európáról szóló nagyhatású munkája 1917-ből csakerős és új visszfénye a híres Danilevszkij munkájának „Oroszor-szágról és Európáról“, ahol felvázolja azokat a „pánszláv“ meg-oldási lehetőségeket, melyek szerint Magyarország és környékeát lenne alakítandó. Magyarországnak nemzetiségi felosztása, akésőbbi kisántánt konstrukciója és területi gyarapodása már elemirésze e munkának, mely 1868-ban, alig egy évvel a magyar-osztrákkiegyezés után jelent meg, egy évben Eötvös—Deák nemzetiségitörvényével... Masaryk csak Nyugat-Európa előjelével valósí-totta meg ezt a konstrukciót, mely bár tele van az orosz szlavofilgondolatnak demokráciaellenes megnyilatkozásaival, mégis pon-tosan követi a magyarországi nemzetiségi mozgalmak „demokra-tikus“ átrendezési követelményeit.

Magyarország politikája végig mereven kitartott a közjogiegység és a magyar nemzetállami gondolat mellett. Ellene a nem-

25

zetiségek részéről az volt az érv, hogy hiszen Magyarország nemnemzetállam, ahol egyek állam és nemzet határai, hanem nemze-tiségi állam, ahol a határokat mindenütt az államnemzettől elütőnemzetiségek övezik; a magyar nyelvűség, a magyar népi-nemzetiismérv pedig folytatása a régi nemesi-rendi konstrukciónak mo-dern köntösben. Miközben tehát a század nacionalisa ideológiájáta magyarosítás nagy művét be nem fejezhetett Magyarország ellenalkalmazták, ugyanekkor viszont állandó volt a követelés a Ma-gyarországon élő és a Magyarországot körítő népek nemzeti egy-sége, egyesülése iránt, még pedig ugyancsak a nemzetállami ideoló-gia alapján. A délszláv egységmozgalmak is ezt a nemzetállamiideológiát követték s bennök is ott van részben a közjogi-állam-jogi elem, amennyiben bizonyos délszláv népiségű területek Ma-gyarországgal, a magyar állammal és közjoggal voltak kapcsolato-sak. A kiindulópont a délszláv egységet illető tanításoknál mégisa népi-nemzeti gondolat, amely azonban rövid úton a nyelvi-iro-dalmi-kulturális szférából a politikai szférákig jutott és állami in-tegrációt követelt magának; ebbe a követelésbe pedig utóbb bele-torkollottak a magyarországi vonatkozású közjogi-nemzetállamihatások is.

Állam és nemzet a Balkán félsziget népei között nem jelent-hettek azonos fogalmat. Ennek oka nemcsak a török uralom volt,mely teljesen felbontotta, összezavarta a Balkán állami, nemzeti ésterületi viszonyait. Lényeges és igen ősi ok volt az is, hogy a Bal-kánt népesítő szláv népek nyelve nem állott egymástól olyan távol,hogy kiindulópontja lehetett volna valamely külön-külön alakulás-nak. A szláv népek nyelvi kapcsolatai sokkal szorosabbak, minta nyugati népekéi. A Balkánon ez különösen érezhető, hiszen szerb,bosnyák, horvát, szlovén között még a dialektális különbségek iselenyészőek. Ilymódon az állami alakulások magva sokkal inkábba félsziget változatos területi alkatában, mindennemű szeparatiz-musnak igen kedvező hegyes mivoltában s ezzel a természettőladott szeparatizmussal párosult törzsi szerkezetben keresendő. Azállam itt nem szilárd, végleges és biztos fogalom, nem is egy ha-tározott területtel kapcsolatos, hanem a szűkebb területen ural-kodó törzs és urai hatóképességétől függő és attól feltételezett,ahogy e^ít akár a szerb, akár a bosnyák államalakulások kezdeteibizonyítják. Sőt maga az államfogalom területi változásokra iskész s e tekintetben rendkívül rugalmas valami.

Területi változás alatt itt azt értjük, hogy a balkáni szláv ál-lamfogalom nem helyhez, tájhoz, hanem inkább néphez s törzshözkötött. A horvát állam fogalma is így tolódott fel a török nyomásaalatt északabbra eredeti adriai otthonából s így ült bele a régiSzlavónia helyére, míg Szlavónia fogalma kilendült helyéről és arégi magyar megyék területére, a Dráva-Száva közére települt át.Per analogiam; hasonló hatást figyelhetnénk meg a török nyomásalatt a magyar állami szuverenitás vándorlásáról a török hódoltságkorában, mikor ez Budáról kilendülve Pozsonyban és a Felvidék

26

hosszan elnyúló nyugat-keleti hegyes karéján keresett menedéket.Csakhogy ez az analógia, melyet szláv szerzők szívesen hangoztat-nak, helytelen, mivel a magyar közjogi-területi gondolat sohasem adta fel jogfolytonossági igényeit a török hódoltsági terüle-tekre, míg viszont a horvát részállamisággal, tartományi helyzettelez történt. így tehát a török hódoltság másfél százada alatt a ma-gyar államiság a maga jogi folytonosságával nagyobb ellenállásttanúsított, mint a szláv balkáni alakulások.

Ugyanezt látjuk a szerb államiság kérdésénél is. A történelmiszerb állam mélyen benn volt a Balkán hegyei között. A későbbi,modern Szerbia, Belgrád környéke, Sumadia erdőöve a középkor-ban az Árpádoktól Mohácsig magyar határőrvidék volt vegyesszláv-magyar népességgel, közvetlen magyar vezetés alatt; ez volta régi Branicsevo végvidéke, a Macsói Bánság. De mivel a 19-ikszázad elején itt tört ki a törökök elleni szerb népi forradalom,illetve e forradalom itt érte el legnagyobb sikereit, nem utolsósorban a közeli osztrák határőrvidéki, illetve a dunai oláh terület-ről jött orosz támogatások révén, ezért Belgrád, Sumadia, a Ma-csói Bánság földje lett az új szerb állam magjává; s különben isa déli szerb területekről a török nyomás századról-századra erre-felé terelte a szerb nemzeti élet súlypontját. Nem utolsó sorbanaz is közrehatott ebben az eltolódásban, hogy a Duna nem el-választó vonal, hanem összekötő kapocs a 17-ik századvégről Ma-gyarországon letelepült szerbek s az anyaországiak között. F.z a17-ik századvégi délmagyarországi szerb település állami és köz-jogi szempontból különben is nagy figyelemre érdemes. Figyel-münk most nem abból a szempontból szól e területnek, hogy azokjogállását magyar közjogi szempontból annyian olyan sokat vizs-gálták és vitatták. A nemzetiségi kérdés szempontjából az a szem-pont, ahogy például a múlt század hatvanas éveiben a nagy jog-tudós és történetíró, Szalay László szólt a magarországi szerb te-lepülések jogállásáról, bennünket most, midőn a tényekkel szá-molunk, kevésbbé érdekelhet.. Szalay László szempontjai különbenis jellegzetesen magyar jogfolytonossági szempontok, melyek mára 18-ik század elejétől ott vannak a magyar országgyűléseknek adélmagyarországi szerb település elleni panaszaiban; nagyon fi-gyelemreméltó, hogy ezeknek a településeknek az I. Lipót ésCsernovics Arzén pátriárka közti megegyezés eredményekéntkiadott diplomában lefektetett jogállását a magyar országgyűlés-sek sohasem ismerték el. A magyarországi szerb telepek ügye— ahogy ezt a 17-ik század végén igen találóan kifejezték — jel-legzetesen „austriaco-politicum“ s ez az ügy így lett része a ma-gyar-osztrák vitáknak és ellentéteknek; az osztrák-magyar vitáklényege e vonatkozásban a terület és a főhatalom kérdése és mi-kéntje volt. Tulajdonképpeni szerb szempontból, belső szerb népi-nemzeti szempontból tekintve a kérdést, a délmagyarországi szer-bek helyzete és a magyarországi területiekre vonatkozó délszlávirredenta igények mikéntje világos következése a török korszak ál-

27

lapotainak. Hiszen a délmagyarországi beköltözés is a töröktől valófélelem miatt történt; hasonlóképpen a török az oka — ahogy eztSzekfü Gyula történetírása olyan világosan kimutatta (a 16- és17-ik századról szóló kötetekben) — Dél-Magyarország régi ma-gyar népi területei elnéptelenedésének, illeve délszláv betelepíté-sének. Igen paradox dolog azonban, hogy a Magyarországra és rész-beni a Horvátországra vonatkozó szerb népi-állami igények éppenabból a korszakból valók, mikor nem is volt szerb állam és a szerbnépiség szolgasorban élt. A szerb állami és nemzeti energiák a tö-rök előtt keletre, Bizánc és abolgárok felé irányultak.Bizánc olyanszerepet játszott a balkáni szlávok politikai vágyaiban, mint Rómaa középkori német császári politikában. Most, a török korszak-ban ez az irány bezárult s a szerb népnek egyetlen szelepe a világfelé északra nyílt. A szerbek északi — tehát magyarországi — ésnyugati —tehát horvátországi — törekvéseinek nyitja a török kor-szak. A szerb népiség már a középkorból, Szent Száva idejéből,a 13-ik századból szorosan azonosult az ortodoxiával. Szent Szávaideje a bizánci latin császárság szomorú kora, mikor az előretörőlatinitás s katolicizmus elől a görög ortodoxia részben Ázsiában,részben a Balkán hegyei közt keresett menedéket; így talált Bi-zánc új életet Száva révén a szerbek között. A török korban avallás és a szerb nemzetiség azonos volt. Emellett a szerbek hamarmegtanulták a törökkel való egyezkedés útjait. Renegát fiaik szí-vesen siettek ortodox testvéreik segítségére. így szerezte meg a16-ik század végén a maga kiváltságait az ipeki patriarkátus, melya szerb népnek egyetlen vallási és politikai szerve volt. Az ipekipatriarkátus délszerbiai, illetve montenegrói székhelye a maga jog-hatóságát az északra és nyugatra kiterjedő — a török hódoltságvonalát követő — szerbek révén messzire, egészen Szentendréig,a Duna könyökéig, nyugatra meg Zágráb kapuiig kiterjesztette.A 19-ik század szerb irredentizmusa ebből a forrásból táplálkozik;Ipek a szerb államgondolattal vált egyenlővé. Magyar vonatko-zásban is ez a helyzet, még inkább horvát vonatkozásokban. Ahorvátok elvéreztek a török hódítás nyomán. A menekülő, kipusz-tult horvát lakosság helyére ortodox szerbek és vlachok költöz-tek. Néha maguk az osztrák-magyar-horvát katonai hatóságok ishívták őket. így alakult ki a horvát határőrvidék, melynek népeazonban messzire beszivárgott. A történelmi horvát területek ígyitatódtak át ortodox szerb elemekkel, ami annál lényegesebb kér-dés volt, mivel a horvát népelem egyenlő volt a katolicizmussal.

Boszniában is ugyanezt a népi-állami válságot látjuk a törökkorszak eredményeként. A középkori Bosznia komor története se-hol se nyújt valami biztos támaszpontot, ahol állami, nemzeti éspolitikai kijegecesedést kereshetünk. A déli velencei és az északimagyar hatalmi törekvések között Bosznia sorsa folytonos bi-zonytalanság, háborúskodás. A középkori horvát déli részekneka központi magyar főhatalom elleni törekvései mindenkoron szö-vetségest találtak Boszniában. A mai horvát nézetek azt tartják,

28

hogy miután Horvátország Szent Lászlónak és Kálmánnak meg-hódolt, Bosznia lett a horvát nemzeti szellem középpontja. Tagad-hatatlan, hogy a délszláv egységtörekvésekek éppen úgy itt vesziklegelső törénelmi kezdeteiket, mint ahogy a bosnyák különállásúgy a szerbek, mint a katolikus magyarok, horvátok s olaszok feléa bogumil eretnekségnek államvallássá való emelkedésében isdokumentálódott. A török korszak kezdetén a történelmi bosnyáknemesség, a magyar királyokkal folytonosan harcoló bogumil urakutódai felvették a török hitet; a boszniai mohamedánok a törté-nelmi bosnyák rétegek leszármazottai; közülük kerültek ki a törökkorban a magyarok legnagyobb ellenségei, a legkiválóbb török hó-dítók. Az ortodox szerbek mint jövevények jöttek a bosnyákföldre; ma övék a relatív többség. A katolikusok, vagyis a horvá-tok a régi jobbágyok leszármazottai, akik szomorú sorban éltekelőbb a bogumil nagyurak, utóbb a bégek uralma alatt. A bosz-niai mohamedánok éppen úgy a szerb-horvát nyelvet használják,mint az ország egyéb lakói.

Íme, nemzet és állam, nemzet és vallás, nemzet és anyanyelvkérdései mennyire bonyolultak a Balkán délszláv nemzetei között.A külön-külön történelmi sors és a külön-külön társadalmi réte-geződés másfajtájúvá formálta az egyes rokonnépek arculatát. ABalkán délszláv népeinek külön jelleme, nemzetisége elsősorbanis történelmi és szociológiai alapfeltételezettségű s e kialakulásbansokkal kevesebb szerepet játszik az anyanyelv, mint egyebütt,lévén itt az anyanyelv nem elválasztó vonal, ellenkezőleg, az egye-sítő közeg. A középkori fejlődés és a török korszak a horvátokatnagyjából a magyar nemesi alkotmány példájára alakította; ezta fejlődést csak a 19-ik század terelte másfelé, demokratikus irá-nyokba, mikor a horvát közéletben többé már nem a régi magyar-horvát kapcsolat, hanem a nyelvi alapon kibontakozó délszláv egy-ség szelleme uralkodott. A szerbek, akárcsak a bolgárok, a törökkorszakban teljesen elfelejtették régi középkori múltjukat, erősentagozott bizánci társadalmi rendjüket s így lettek az a multtalanparasztnép, az a merkantil jellegű népesség, ahogy a legújabb fej-lődésben jelentkeztek, anélkül azonban, hogy régi katonai eré-nyeikből s bizánci-balkáni harci módszereikből, melyekre a törökkorban is annyira szükségük volt, valamit feledtek volna. Ilymó-don társadalom és történelmi fejlődés csak szétválasztaná a bal-káni szláv népeket. A hagyományos magyar-horvát politika is ezta történelmi és társadalmi külön hagyományt hangsúlyozta volnaa horvát kérdés megoldására irányuló kísérleteiben, akkor azonbana szerbek irányából jött nyelvi egység délszláv gondolata erősebbvolt, mint a történelmi múlt. A boszniai magyar politika, ahogyezt Kállay Béni, vagy Thallóczy Lajos korszakában látjuk, kiemeltea történelmi bosnyák hagyományt s a mohamedán rétegekre tá-maszkodott, nem egyszer felhasználván a szerbek segítségét is,mivel a nagyhorvát megoldás, melybe Bosznia is bevonatott volnakáros hatással lehetett volna a dogmaként számító dualizmus

29

egyensúlyára. Hasonlóképpen a horvát belpolitikában is a szerbektámogatását vette igénybe a Budapesttől függő báni kormányzat,mivel ez a történetellenes elem ellene volt a végleges horvát állam-jog maradéktalan érvényesítésének. A horvát államjog a teljeshorvát különállást követelte, ezt pedig nem engedhette meg sema dualizmus, sem az 1868-as kiegyezés szelleme. Ilymódon az 1848,illetve az 1868 utáni korszakban is a legnagyobb kuszáltság fogada Balkán dolgaiban.

Ami belső szláv érdekből a bonyolult délszláv viszonylatokmegoldásának kínálkozott, az a délszláv nyelvi egység gondolatavolt. A 19-ik század elejétől egyre jobban elhanyatlik a régi rendivilág és véle együtt a magyar-horvát viszonylatok rendi-nemesikorszaka is.

A II. József-féle reformok ellenhatásaként a horvát rendekszorosabban akarnak csatlakozni Magyarországhoz; Magyarországviszont, melyben már ébren él a népi-anyanyelvi-nemzeti szellem,ezt az egységet a nemzeti-nyelvi magyarosítás megoldása felé te-reli. Ez ellen ássák ki a horvát rendek, egyelőre csak tartományikülön helyzetük féltésében, a régi horvát közjogi különállás és akizárólagos magyar-horvát perszonális unió gondolatát. A szlávegység gondolata demokratikus gondolat; ekkor kezdődik a régihorvát rendiség bomlása s az új horvát demokratikus paraszti-kispolgári társadalom kialakulása, amelyre nemcsak a közeli osz-trák társadalom hat erősen, hanem még erősebben hatnak a hor-vát-szerb testvériesülés hirdetői s az egységes délszláv népiességhitvallói.

Hogyan omolhatott össze 1790-től rövid negyven-ötven évalatt évszázadok közjogi építménye? Mert hiszen nyilvánvaló,hogy a magyar-horvát közjogi kapcsolatnak nem 1848, vagy 1918adta meg a halálos döfést, hanem a délszláv nemzetegység. A hor-vát folyamat igen hasonlít ahhoz, amit osztrák-cseh vonatkozás-ban tapasztalunk. A II. József-féle központosítás ellenhatásakéntfeltámad a régi cseh haza gondolata, majd meg a haza gondola-tának dajkálása közben a cseh intellektuális réteg hamar felfedezi,hogy e haza népe és múltja egészen más, mint a környező osztrák-német népiség. így tehát kézenfekvő, hogy a kor szelleme jegyé-ben s a történelmi, legősibb múlt értelmében új közösség után kellnéznie; így jut el a cseh tudat a szláv közösség gondolatához. Ha-sonlóképp a horvátok is a magyar-horvát nemesi-rendi közösségbomlásakor megtalálják a szláv szolidaritás gondolatát. Ezt a szlávszolidaritást északról, Pestről hozza nekik nagy nemzeti ébresztő-jük, Gáj Lajos. Gáj át van itatva a cseh-szlovák közösség lán-goló hirdetőjének. Kollár Jánosnak tanításaival a szláv kölcsönös-ségről; Kollár Jánostól megtanulta azt is, hogy a kisebb szlávnemzetek saját érdekükben jobban teszik, ha a nagyobb testvérek-hez csatlakoznak. így akarja egyesíteni Kollár is szlovák népét acsehekkel; Gáj Lajos így egyesíti a szerb táji hatásokkal átszőtt

30

egységes délszláv irodalmi nyelv révén a horvátokat, szlovéneketés szerbeket a 19-ik századi romantika tanításai szellemében.

Ahogy a magyar közjog, a magyar nemzetállam ellen a nemze-tiségek részéről a nemzeti-anyanyelvi kérdést vetették szembe,úgy vált az anyanyelv egysége és irodalmi fokra emelése a dél-szláv egység megvalósítójává, anélkül azonban, hogy a társadalmiés történelmi különbségeket szerbek és horvátok között feled-tette volna. A 19-ik század második fele tele van a szerbek és hor-vátok belső villongásaival; a horvátok állandóan aggódnak a szer-beknek Horvátországban való előretörése miatt s a báni politikátis azzal vádolják, hogy kedvez a szerbeknek a külön horvát állam-jogi törekvések ellenében. Ugyanekkor a báni politika nem is-meri fel a szerb nemzetegységi törekvések veszedemeit, ahogy Kál-lay Béni is ceak későn ismerte fel ezek boszniai jelentőségét; TiszaIstván pedig még 1918 végén is méltányolta volna a szerb-horvátkoalíciót, melynek akkora szerepe volt Stárcevic-ék jogpártja el-lenében a báni politikában; Rauch Levin, majd Khuen-Hédervárypolitikai öröksége merev dogmatizmussal nehezedett Tisza szem-léletére, amint az egész 1867-es magyar politikában magyar dél-vidéki s horvát vonatkozásban egyaránt félreismerhetetlen bizo-nyos rokonszenv a szerbek irányában. A dualizmus korának ma-gyar politikája vonakodott a horvát kérdésnek szubdualisztikusmegoldásától. Holott akár Bajza Józsefnek tudományos munkás-ságából, akár Tisza István 1918-as horvátországi és boszniai útjá-nak tanulságaiból (1. Nádasdy Béla és Sarkotic vezérezredes feljegy-zéseit) világosan látható, hogy a magyar-osztrák-német érdek azlett volna, hogy a horvát törekvéseknek a háromegy királyság te-rületén, illetve Boszniában szabadkéz adatik; ez esetben hatástalanlett volna akár a szerb értelmezésű délszláv nyelvi-nemzeti egy-ség, melyet Kollártól, Safariktól, Gájtól örököltek a szerbek éshorvátok, akár pedig a nyugati hatalmakra támaszkodó szerb elő-retörés. Az 1918-as összeomlás, a délszláv nyelvi egység szerb ér-telmezése szerint oldotta meg a Balkán kérdéseit s hogy ez a meg-oldás állam, nemzet, hagyomány s külön politikai szellem értelmé-ben nem lehetett végleges, azt igazolják az 1941-es délszlávösszeomlás tanulságai.

A délszláv egység 1918 utáni vajúdásai azt bizonyítják, hogya kizárólag nyelvi megoldás, a nyelvi közösségen alapuló politikaiegység nem jelenthet végleges megnyugvást délszláv és balkáni vi-szonylatokban. A külön állami és népi létnek ezen a területenmások az ismérvei, mint Európa egyéb tájain. Itt a nyelvi közel-ség nem elegendő politikai hatóerő. Nemcsak a szerb-horvát kér-désre vonatkozik ez, hanem ugyanez áll más vonatkozásokban aszerb-bolgár-macedón problémára is. Vájjon hol a nyelvi határ aszerbek és bolgárok között? Ha a bolgár-szláv nyelvnek kétség-telenül vannak olyan jellegzetességei, melyek élesen megkülönböz-tetik a többi szláv nyelvektől s jelesül a közeli szerbtől, Macedóniaterületén1, azon a területen, mely valaha a középkori bolgár nagy-

31

hatalomnak része volt, ezek a különbségek elmosódnak, összefoly-nak, nem is említve, hogy a macedon-bolgár népi-nemzeti érzésébredt fel a legkésőbben s a szerb állami és egyházi befolyásnak— éppen a nyelvi rokonság révén és által — bőven volt ideje,hogy a maga javára alakítsa ezt a még öntudatlan és jellegtelenszláv népiséget. A Balkánon tehát a nyelvi ismérv nem egyedülmérvadó állam és nemzet dolgaiban. Ha Nyugaton és Középeuró-pában a nemzet ismérve nagyrészt a nyelv, ha a nyelv a nemzetiösszetartozás és műveltség legnagyobb közösségképző ereje, bal-káni-délszláv vonatkozásban ez az elv meg nem állhat. Talán nemalaptalanul állította egy történetpolitikai írásában ifj. gróf And-rássy Gyula, hogy megfigyelései szerint a délszláv probléma poli-tikai mozgatóereje nem is annyira a nemzeti egység utáni törek-vés, hanem sokkal inkább a függetlenségi vágy; mert amint meg-van a délszlávok között a vélt vagy óhajtott függetlenség, a régitörzsi-táji különbségek rögtön felélednek s a délszlávok évezredestörténelmi szeparatizmusa újra érvényesül, ahogy az idegen nyo-más elvonult fejük felől. A szerb népnek szinte legősibb ága, a kö-zépkori szerb tradíciók fenntartója, Montenegró kicsiny fejedelem-sége volt; egészen 1918-ig ez a fejedelemség, bár erélyes szerb-szláv politikát folytatott, sohasem akart tudni a szerb állammalvaló egyesülésről; olyan erős volt táji és törzsi szeparatizmusa,mely 1941 hatásaira és olasz ösztönzésekre újra feléledt. A horvctnacionalizmus sem jár többé az illír-mozgalom útján. Gáj Lajosillir-mozgalma a horvát helyesírást a cseh példára reformálta ésa horvát irodalmi nyelvet a szerbhez hozta közelebb, azokat adalmáciai dialektusokat vévén alapul — mert hiszen a dalmata-horvát tájnyelv a szerb-tájnyelwel igen közeli rokon, csak a latin-katolikus kultúrhatás ad neki külön színt, — melyek leginkábbmunkálhatták a szerb-horvát közeledést. A szerb-horvátnak neve-zett irodalmi nyelv már megszületésekor ellenhatást keltett magukközt a szerbek között; a szerb irodalom és nyelv nagy reformá-tora, Karadzsics St. Vük ellensége volt s végig kitartott a különszerb jelleg mellett. A délszláv gondolatot a szerbek és horvátokmásként értelmezték. A szerbek nagyszerb államot akartak már a70-es évektől; Szerbia legnagyobb sérelme volt, hogy nem egye-sülhetett a Monarchia által okkupáit Boszniával. A horvátok vi-szont maguk akarták a szerbek feje fölött, saját vezetésük alattmegvalósítani a délszláv gondolatot. Strossmayer püspök a szer-bek unitálásán dolgozott s miközben Bécs és Budapest felé nagydélszlávnak tetszett, nagyhorvát terveiért ellenszenv kísérte mun-káját a szerbek között, akik mindig ellene voltak a horvát veze-tésnek. A horvát jogpárt 1878-tól 1918-ig Horvátországnak igé-nyelte Bosznia-Hercegovinát, mint régi külön horvát történelmi-népi területet, viszont a szerbek a maguk relatív többségére hivat-koztak s szerbnek tartották a két tartományt. így lehetne foly-tatnunk az államra és nemzetre vonatkozó belső délszláv problé-mák felsorolását.

Gogolák Lajos dr.

32

A mai horvát nemzeti gondolkozás azt tartja, hogy az 1840-esévek illírizmusa feláldozta a horvát nemzeti egyéniségét e szerbekjavára. S bár a horvát nemzeti irodalom megtartotta Gáj Lajosés Stanko Vráz szerb-horvát irodalmi nyelvét — nem utolsósor-ban azért is, mert ennek segítségével jobban közeledhetett Bosz-nia és Dalmácia népe felé, — a külön horvát politikai gondolategészen másként fejlődött, mint a szerb. Ha 1848-ban végleg elis szakadtak a régi magyar-horvát rendi kötelékek, a horvát nem-zeti egyéniség annál élesebben kidomborodott. Ügy hogy ez azerős nemzeti egyéniség képesnek hitte magát, hogy az 1900-asévekből, Ferenc Ferdinánd korszakában a horvát vezetés alatt állónyugati délszláv-katolikus államblokk követelményét mint a Mo-narchia óhajtott harmadik tagállamát szerepeltesse. Ugyancsakezek a trialisztikus-nagyhorvát tervek hatottak közre akkor, mi-kor 1914 után Szerbia megszállásakor bizonyos osztrák-horvát ka-tonai körök — melyekben a ma szereplő Kvatemik tábornoknakis érdekes szerepe volt — azzal a gondolattal lépjenek fel, hogySzerbia horvát uralom alatt annektáltassék s ilyen módon lépjenbe a Monarchia kötelékébe, vagyis a horvát-délszláv gondolat ki-terjessze uralmát a szerbek fölé s az egész délszláv terv a Habs-burgok jogara alatt valósíttassék meg. 1918 után ennek ellenke-zője történt. De a trialisztikus-nagyhorvát tervek emléke továbbél; nyomaik ott vannak a mai horvát államalakulás jelenségeiben.

Ä külön horvát történelmi, kulturális, politikai fejlődés is aztigazolja, hogy a Balkánon nem a nyelv az egyedüli döntő ténye-zője az államalkotásnak. Sokkal inkább politikai tényező itt atradíció. A balkáni néprajz nagy tudósa, a prágai német egyetemtanára, legutóbb a belgrádi német Balkán-Intézet vezetője, Ger-hard Gesemann, nem ok nélkül hangoztatja a hagyomány óriásifontosságát a Balkán népei között. A hagyomány, a történelmi-népi örökség óriási lelőhelye, konzerválója a Balkán ma is, azindusztrializált, hagyományait vesztett Európa peremén. Itt a régitörzsi és történelmi emlékek tovább élnek, mint egyebütt. A latins a bizánci kutúrkör éppen olyan élesen elválasztja a népeket egy-mástól, mint a vallás és főképp a külön-külön történelmi nevelés.A történelmi hagyomány külön ereje nyilatkozott a horvát füg-getlenségi és szeparatista törekvésekben is, melyeknek 1941 tava-szának jelenségei annyira kedveztek.

33

A H O R V Á T O R S Z Á G I M A G Y A R S Z Ó R V Á N Y O K H E L Y Z E T E .

A horvátországi magyar szórványok történelmi küldetést —a magyar és horvát nép közötti összekötő szerepét — hivatottakteljesíteni azon a földön, melyet mintegy második — de vitánfelül jogos -- honfoglalással vettek birtokukba. Helyzetük vizs-gálatánál a sok változáson átment Horvát-Szlavonországnak adualizmus korabeli területét tekintjük, szorosabban azonban csakaz ú. n. „ősi magyar megyék“, Pozsega, Szerem és Verőce ma-gyarságával foglalkozunk. E megyéket 1465-ben jórészt magyaroklakták, de a török megszállás alatt a régi lakosság teljesen ki-pusztult, a községek közül alig egy-kettőnek maradt meg a ma-gyar neve. Ilyen elszlávosodott nevű és nyelvű helységek: Mo-noszló—Moslavina, Újlak—Ilok, Erdővég—Érd évik, Kamonc—Kamenic, Károm—Karlovic, Belcsény—Beocin, Erdőd—Erdut,Nekcse—Nasic, Dombró—Dubrava, Gerzence—Garesnica, Be-rekszó—Berkasovo, Maradék—Maradik, Andrásfalva—Andria-sevec, Apáti—Opatovac, stb. Az 1697. összeírásnál a régi ma-gyar helyek sokszor csak mint „pagus desertus“ vannak elköny-velve és a csekély protestáns magyar lakosság mellett egyre nőtta görög-keleti szerbek száma.

A legrégibb magyar telepek a Vuka folyó mentén találhatókSzerém és Verőce megye határmesgyéjén. A folyó ugyanis sza-bályozása előtt a Palacsa mocsártól volt körülvéve és ennek ná-dasaiban talált menedéket a mohi csata után a tatárok elől me-nekülő magyarság és e telepesek alapították Kórogy, Szent László,Haraszt, Tárd (Tordinci) és Anthin (Ant) falvakat. Az utóbbikettő névleg és nyelvileg is részben elszlávosodott, míg a többiföldrajzi helyzeténél fogva, az idegen befolyástól ment maradt,mivel a szlávokkal alig érintkezhettek. Ennek eredményekéntnyelvük is egészen sajátos irányban fejlődött, megőrizve az álta-lunk már csak a kódexekből ismert régi szóképzéseket és kifeje-zéseket. Külön szólok Kórogyról, melynek első neve Kuelges(Kölgyes), a mai elnevezését viszont nem a tőle nem messzefekvő Koroghvártól vette, hanem a Kórogyi család révén jutotthozzá. Szent László (Laslovo) az Apor család birtokában volt,míg Tárd egykori tiszta magyar lakossága teljesen elszlávosodott,a nép azonban hű maradt hitéhez és itt található a világ egyedülihorvát református eklézsiája. Lakói az 1910-es népszámlálási ada-tok szerint: 159 magyar, 902 horvát és 285 német, míg 770 kato-likus mellett 577 református vallású akadt. A magyarság letele-pedése nagyobb méreteket a határőrvidék feloszlatása után ölt.A granicsárok t. i. nem kedvelvén az agrár életmódot, a kielégí-tésül kapott földet potom pénzen elvesztegették s mivel óriásivolt a kínálat, egy hold föld 15—20. legfeljebb 50 forintba került,mire az anyaországi törpebirtokosok, a somogyi, bácskai és ba-

34

ranyai magyar gazdák eladták otthoni 2—3 holdjukat és itt azidegenben 20—30 holdas kisbirtokosok lettek. Gyakran az egészfalu kitelepedett ilymódon, eleinte még a határhoz közel, későbbmindig beljebb, egészen a Száváig. A bácskaiak inkább a Szerémségben, a dunántúliak pedig Belovár, Pozsega és Verőce földjénkerestek új hajlékot. A letelepedés 4 főirányban és több főraj-ban történt Szerém, Verőce, Pozsega és Belovár vármegyék felé.Nehéz körülmények közé jutott itt a magyarság, sorsa ettőlkezdve jóformán állandóan a küzdés és szenvedés lett.

Nemzeti öntudatának ébrentartása és a szláv asszimilációtólvaló megmentése érdekében hatalmas munkát végzett 1904—1918között a Julián-egyesület. Az adott célt kulturális és gazdaságieszközökkel kívánták elérni és hogy ennek jelentőségét könnyeb-ben áttekinthessük, három csoportra oszthatjuk e szórványokat.

1. A somogymegyei magyarság közvetlen nyúlványa Verőce vár-megye nyugati és Belovár-Kőrös vármegye keleti részén, melydélfelé ugyan elvékonyodik, de azért lenyúlik Pozsegába, sőtegyes csoportok Sziszek fölé érnek. A telepek nem alkotnak szo-rosan összefüggő tömböt, mégis elég sűrűn fekszenek egymásmellett. 2. Az Eszék alatt elterülő magyar nyelvsziget alkotja ecsoportot és magában foglalja a már említett Vuka-menti tisztamagyar falvakat is. 3. E csoportba a szerémmegyei népes magyarszórványokat foglalhatjuk. Az itt élő magyar gyermekek és fel-nőttek kulturális megmentése érdekében végzett munka sikerétlegszebben a számok mutatják. 1914-ben már 75 Julián-iskolábanfolyt magyarnyelvű tanítás 144 tanerővel, akik közel 8.000 növen-déket oktattak. Nagy gondot fordított az Egyesület a felnőttekiskolánkívüli népművelésére is, írástudatlanok számára esti tan-folyamokat rendezett, valamint évenként kinyomatta az 1912-benmár 27.000 példányban szétosztásra került Julián-naptárakat,amelyek kivált a mezőgazdasággal foglalkozó népréteg számáratartalmaztak hasznos tudnivalókat. Ezenkívül, ahol csak lehetett,könyvtárakat létesített és biztosította a falusi magyarságnak ol-vasnivalóval való ellátását. Alkalmazottai gyermekei részére kü-lön iskolát szervezett helyenkint az Államvasutak vezetősége is.Más helyeken, ahol a magyar elem nagyobb számban található,a nép a szülőföld és anyanyelv szeretetétől ösztönözve, a magaerejéből állított gyermekei számára iskolát. így Lacházán, Opato-vácon, Cabunán, stb. A protestáns lakosságú falvakban pedig(Nikince, Haraszt, Szent László, Kórogy, stb.) az eklézsia lelkészeiés tanítói részesítették a gyermekeket magyar oktatásban. Mind-ez azonban korántsem volt elegendő, mert míg a század elejénaz anyaországban minden .1627 horvátra jutott egy nemzetiségiiskola, addig a horvátországi magyarságnál 3757: 1 volt az arány.De úgy látszott mégis, hogy a régi viszonyok újulnak meg ismét,a magyar elfoglalta a helyét a Dráva—Száva közén, ahol minta kereszténység védőbástyája, hullatta vérét a horvátokkal a tö-rök elleni harcokban.

35

Jött azonban a világháború, melynek tragikus befejeztévelgyűlölködő, elvakult és tudatlan elleneink darabokra tépték a ma-gyar birodalmat. A horvátországi magyarság kisebbségi helyzetbekerült, melynek helyzetét az akkori S. H. S. állam által aláírt ki-sebbségi szerződések biztosították volna, de a hatalom urai máraz aláírás percében el voltak tökélve, hogy az egyezménynekegyetlen szavát sem fogják megtartani.

A szórványok eloszlása a három utolsó népszámlálás szerintaz 1914-es megyebeosztás alapján a következő (ö = összesen,m = ebből magyar):

Lélekszám szempontjából a legerősebb a magyarság, az utolsóadatokat véve alapul, Verőce megyében, majd sorrendben Sze-réin, Belovár-Kőrös és Pozsega következik. A magyarság 1910.évi 4.1 százalékos arányszáma 1931-ben lecsökkent 2.3 százalékra.1921-ben Horvát-Szlavonországra vonatkozólag a délszláv nép-számlálás 70.555 magyart mutat ki, az eltérés onnét adódik, hogyők a Muraközét is ide számították. Ugyanezen a területen (Hor-vát-Szlavonország és a Muraköze) az 1910. évi magyar népszám-lálás 112.001 magyar anyanyelvűt talált.

36

A magyarság számának nagymérvű megfogyását, ami sokesetben nagyon valószinűtlenül hangzik, érthetővé teszi az a kö-rülmény, hogy nem a családfő, hanem a számlálóbiztos bemon-dása szerint töltötték ki az összeírási lapokat. Ha a szülők egyikea délszlávok valamelyik ágához tartozott, az egész családot szláv-nak jegyezték be, még ha nem is beszélték az illető nyelvet.Némileg talán magyarázható az apadás a világháborút követővisszavándorlásokkal, ami főleg köztisztviselőkre, vasutasokra vo-natkozik. 30—35 százalékra azonban ez a szám semmiesetre semrúg. Sőt: a visszavándorlások befejeztével 1921-ben kimutatott70.022 főnyi magyarságnak a természetes szaporodás alapján,1931-re jelentősen gyarapodnia kellett volna, holott a hivataloskimutatás szerint 1921—.1931 között a magyarság lélekszcma kö-zel 4.000 fővel fogyott.

A magyarság gazdasági téren fontos szerepet nem játszott,de meglévő erejét, melyhez agrár foglalkozásuk szolgált alapul,a szerb földreform a végsőkig igyekezett kiszipolyozni. A szer-bek a délmagyarországi és Dráva—Száva közti részeken a hábo-rúban résztvett valamennyi dobrovoljacnak 5 hektár földet jut-tattak. Horvátországban a magyar nemzetiségű jugoszláv állam-polgárok birtokaiból kisajátítottak tizenegyet. Magyarok és né-metek a földosztásban nem részesültek, mert őket 1922-ig „kétes“állampolgárokként kezelték. Setyerov bevallása szerint elsősor-ban nacionális és csak másodsorban szociális szempontok figye-lembevételével végezték a földreformot, amit a tények is hűenbizonyítanak.

A művelődési helyzet vizsgálatánál kiinduló pontul Zágrábotválasztjuk. A Horvátbánsági Magyar Közművelődési Közösségmellett, melyről utóbb szólunk, a Zágrábi Magyar Egyetemi Hall-gatók Kulturegyesülete volt itt 1932—1940 között a legszámot-tevőbb tényező, persze szervezeténél fogva meghatározott körreszorítva működését. 1932 előtt a Horvátországban élő magyarságegyáltalában nem szervezkedhetett kulturális téren. A délszlávkormány 1920-ban államosította a magyar iskolákat és ennek aJulián-egyesület 75 iskolája is áldozatul esett. E'ttől kezdve a leg-alább 87.000 főre becsült magyarságnak nem volt egyetlenegy, leg-alább névlegesen magyar tannyelvű elemi iskolai tagozata sem.A cél az „integrális nemzeti egység“ volt és ennek megvalósításaérdekében a magyar nemzetiségű kisebbséget erkölcsi és anyagivégromlásba akarták dönteni. Az egyetemi hallgatók kulturmun-kája mellett Zágrábban magyar Olvasókör is volt, többfelé pedigKözművelődési Egyesületek alakultak.

Térjünk most vissza a Vuka-menti magyar települések vizs-gálatára. Az 1800-as évek elején Szarvas Gábor és Balassa Józseftanulmányozta nyelvüket. Kifejezéseik sok esetben az irodalom-történeti halotti beszédhez hasonlítanak. Az o betűt nem nagyonismerik, helyette többnyire au-t mondanak. Nyelvjárásuk egészensajátos irányban fejlődött, a szláv hatás nem túlnyomó, de azért

37

sajnos, érezteti befolyását. „Oda voltam a nagy blatában (sár-ban), eltörött a tocakom (talyigám), jedva tri dana (mintegy há-rom napja)“. Ma is őriznek a régi „öregektől“ átvett, apáról fiúraszálló történeteket. Eredeti kiejtés szerint bemutatjuk az egyi-ket: „Éccor nyárakeletkor meg (megint) csak ejüttek aom a törö-kök. De egyöm a harasztiak eszre vették, hugv jünnek, osztamind kimemtek a földekre belé a vízbe (t. i. a Vuka mocsarainakvizébe), de úgy egyöm hugy még a feje búbja se laócott egynekse. Osztá naócsévön (nádcsövön) szedték a levegőt. Jöttek a tö-rökök, de maó csak a puszta haózakat tanaóltaók. E mentek úgy’ahucson jöttek.“ — Megmaradtak nyelvükben a régi magyar be-szédben kedvelt kicsinyítőképzők, akárcsak a csángóknál. Pl.:csa—cse; „A csikocsa nyeritőz“, „Jó időcse van“; ó, ö mint ki-csinyítőképző: „egy kutvó ölt a kereszt’úton“; ika—ike, „vanott mindöfélike“; a határozószókat is kicsinyítőképzővel látják el:„ejüttem ere lassikaóban, ot lakik erépcsebb (errébb)“. Nagy-számban használnak a mai magyar nyelvből már kiveszett szava-kat, így megcsókol helyett „megapol“, zuhan helyett ma is ilyértelemben a „zörren“ szót, tűz helyett pedig a „szén“ kifejezéstkedvelik. Állandóan előfordul beszédükben az „egyöm“ szócska,használata szerintük a megszokás eredménye, mivel értelmes jelentését ők maguk sem ismerik. Igen figyelemreméltó a népdal-költészetük is. Dalaik szerelmi, betyár- és pásztornóták. ímeBarna Pétör balladájának egy töredéke:

„Mikor Barna Pétör a lovaót nyargalta,Romani szép laónya taóvorrul siratta.Zöldellik az erdő, viraógzik a mező,Ugye draóga kincsöm, múlik az esztendő?Zöld erdő zugaósa, vadgalamb szolaósa,Szegém Barna Pétör szaója mosoigaósa.Naólunk a holtakra haórmat harangoznak,De Barna Pétörre eggyeccse kongatnak.Megindult a bőgő tennap élőt kettő,Volt neköm szeretőm naty Korógyba kettő.Mind a kettő szév vót, mint az ólai vessző,Csókja oi édös volt, mint a majorszőlő.“

A szórvány-helyzet, a sajátnyelvű fajtól való teljes elzárkó-zás, de azért az idegen tengerben is a beolvasztás ellen a sok-szoros túlerővel vívott szívós küzdelem eredményeként maradtfenn e szórványok ajkán az anyaországban a fejlődés folytánmár feledésbe ment régi magyar nyelv. Hogy ennek az „elfelej-tett“ magyar népszigetnek a teljes feledéstől való megmentése,felkutatása és megismerése komoly kötelesség, azt ezek a már-már veszni induló kincsek is bizonyítják.

A felekezeti statisztikák alapján népmozgalmi adatokhoz is

38

juthatunk. Az 1922-es adatok szerint Horvátországban 39 refor-mátus magyar egyház volt, 36.040 hívővel. A református családokszáma 11.206, azaz a népesség hattized része él házasságban(36.000-ből 22.000), ami nagyjából megfelel az anyaországi átlag-nak. A tankötelesek száma ugyanezen kimutatás szerint 3.478 és1.036 születéssel szemben 872 haláleset fordult elő, vagyis a ter-mészetes szaporodás 4.5 ezrelékes aránya nem éri el az anya-országi átlagot, ugyanekkor azonban ne felejtsük el, hogy ez csaka református felekezetre vonatkozik, az összmagyarság természe-tes szaporodása valószínűleg kedvezőbb.

A népeket gúzsbakötni törekvő párizskörnyéki békeparan-csokra 1939-ben Európában megindul a fegyveres ellenhatás. Két-ségtelen volt, hogy a belsőleg ingatag Jugoszlávia sem zárkózha-tott el bizonyos kívánságok teljesítése elől és így jött létre 1939aug. 26-án a szerb-horvát megegyezés, melynek fontos kihatásaivoltak a horvátországi, ekkor a Horvát Bánságba került magyarszórványok helyzetére. A horvátság, amint ismét némi önállóság-hoz jutott, nem feledkezett meg a közte élő, vele jóban-rosszbana közös elnyomó ellen küzdő szórvány-magyarságról. A horvátbán 1940 áprilisában jóváhagyta a Horvátbánsági Magyar Köz-művelődési Közösség alapszabályait, melyek kimondják, hogy aKözösség célja a horvátbánsági magyar kisebbség szellemi, eszté-tikai, erkölcsi és társadalmi kultúrájának ápolása és nemesítése,valamint anyagi és szociális helyzetének javítására való törek-vés. A Közösség a kisebbségi magyar ifjúságot vallás-erkölcsi szel-lemben neveli, tudatosítva benne az állam és a horvát nemzetiránti kötelességeit. Ennek érdekében ápolja a magyar nyelvet, amagyar hagyományokat és a népviseletet. A népművelést könyvek és folyóiratok kiadásával, filmek forgalombahozásával, könyv-tárak, olvasókörök létesítésével, zenei és műkedvelői előadásokrendezésével mozdítja elő. Megszervezi a magán- és önsegélyt,a földműves népréteg szakműveltségének emelésére pedig tanfo-lyamokon ismerteti előttük az időszerű kérdéseket. Az ifjúság ré-szére inas- és diákotthonokat létesít, ösztöndíjakat, segélyeketfolyósít, valamint testnevelési egyesületeket alapít és igazgat.A 4. §. hangsúlyozza, hogy a szövetség politikával nem foglalko-zik és munkakörén belül mindennemű politikai ténykedés tilosMűködéséhez anyagi alapot a tagdíjak, adományok és előadásokjövedelmei nyújtanak. Tag lehet korra és nemre való tekintetnélkül minden magyar nemzetiségű délszláv állampolgár, aki aHorvát Bánság területén lakik. A 32. §. a fiókegyesületekről in-tézkedik. Ha valamely helységben a Szövetségnek legalább 20tagja lakik, ezek fiókegyesületet alakíthatnak, melyek központiirányítás alatt állnak. A munka azonnal megindult és szép sikerrelfolyt a délszláv állam összeomlásáig. A zágrábi központi szer-vezkedés mellett főcél volt a fiókegyesületek létesítése, valaminta magyar tannyelvű elemi iskolai tagozatoknak elég eredményes

39

szorgalmazása. 1940 nyarán felhívást intéztek a helyi szerveze-tekhez a magyar tankötelesek összeírására. Ha ugyanis — mondjaa horvát bán idevonatkozó rendelete — valamely helységben 30,de legalább 25 kisebbségi tanköteles van, kérhetik a párhuzamosnépiskolai tagozat felállítását az anyanyelven történő oktatás cél-jából. Törölte e báni rendelet a széltében-hosszában dívott név-elemzéseket, utalván arra, hogy mindenki olyan nemzetiségű,amilyennek vallja magát. Időrendben a Közösség nevezetes ese-ményei voltak: Júliusban fiókegyesület alakult Beocinban, Jama-ricán, augusztusban Alsó-Miholjácon. Szeptemberben folyt le aKözösség első reprezentatív közgyűlése, ahol Molnár Sándort vá-lasztották elnökké, alelnök Dudás Tibor lett. A kulturmunkasikeres megindulásához minél több könyvtárat kívántak szervezniés ezért felhívást intéztek a magyar társadalomhoz, hogy ada-kozzék a nemes célra. További fiókok a következő helyen léte-sültek: Eszék, Gyakov. Szelei, Grubisnnolie. Grabovac. Fedenik,Vei. Szredáste, Haraszti, Szent László és Kórogy. Február 9-éna zágrábi magyar egyetemi hallgatók, mivel korábbi szép múltravisszatekintő egyesületüket a horvát bán feloszlatta, új egyesüle-tet alakítottak, amelynek elnökéül Dévav Laios orvostanhallga-tót választották. A Közösség központjában, Zágrábban, műked-velő társaság, ének- és zenekar, valamint sakk- és turistaszak-osztály alakult. A szervezkedést a zágrábi A NÉP így jellemzi:Évek munkája hetek alatt -----------

Mindez ma már a múlté. 1941 április 9-én a horvát nemzetkikiáltotta függetlenségét, amelyet Magyarország azonnal el-ismert és ezzel a szórvány-magyarság is egészen új körülményekközé jutott. Bizton számítunk arra. hogy a Közművelődési Kö-zösség megkezdett munkája szélesebb alapokon tovább fog folyniés a sokat szenvedett magyarságra a horvát államban szebb napokfognak virradni. Karl János.

A D É L V I D É K A N Y A N Y E L V I É S V A L L Á S IV I S Z O N Y A I .

A közelmúltban megszűnt Jugoszláviát sokféle nép alkotta.Míg a Balkán-háborúk előtti nemzeti Szerbia 48.303 km2 területéna népesség 93.5%-a volt az államalkotó szerb, addig a világháborúután Szerbiának — a későbbi Jugoszláviának — ítélt 248.665 km*területen 1931-ben az összlakosságnak csak 47.7%-a volt szerbanyanyelvű és 48.7%-a görög keleti államvallású.

Egész Jugoszlávia népességének anyanyelve az 1931. évi jugo-szláv népszámlálás szerint a következő megoszlást mutatta:

KISEBBSÉGVÉDELEMAnyanyelv Absz. szám %

Szerb 6,646.529 47.7Horvát 3,239.262 23.3Szlovén 1,221.996 8.8Albán 759.282 5.6Német 495.509 3.6Macedón 478.640 3.4Magyar 465.800 3.3Török-tatár 165.062 1.1Román 134.514 1.0Zsidó (jiddis) 44.996 0.3Bolgár 6.173 0.0

Egyéb 276.275 2.0összesen 13,934.038 100.0

40

A hivatalos jugoszláv népszámlálás szerint is a nemzeti ki-sebbségek — mert, hogy a horvátok és szlovének is azok voltak,azt a jelenlegi események eléggé bizonyítják — az össznépesség-nek 52.3%-át képezték. Ha figyelembe vesszük a népszámlálástendenciózus szerbesítő beállítottságát, akkor túlzás nélkül60%-ra tehetjük a kisebbségek együttes arányszámát. Ezek aJugoszláviát alkotó különféle népek sohasem tudtak és nem isakartak a „jugoszláv“ szó mögött rejlő szerb hegemónia jármábabetörni s így az egykori jugoszláviai kisebbségek — nem utolsósorban a magyarság is — a maguk életlehetőségéért, mondhatni,keményebb harcot folytattak, mint bármely más utódállam nem-zeti kisebbsége.

A tulaj donképeni Magyarország testéből a trianoni gyász-békében a szerbek számára 20.551 km2 területet hasítottak ki,amely területrészenként így tevődött össze:

I. Nyugatmagyarországi rész(Vas és Zala vm) 1.669 km2

II. Baranyai háromszög 1.173 km2

III. Duna-Tisza köze (Bács-Bodrog és Csongrád vm.) 8.151 km2

IV. Bánát (Torontál, Temes ésKrassó-Szörény vm.) 9.558 km2

Magyarországtól elcsatolva 20.551 km2

Az 1910. évi magyar népszámlálás adatai szerint ezen a terü-leten 1,512.464 lélek élt. A relativ többséget a magyar anyanyel-vűek képezték (29.7%), majd ezután következtek a szerbek(25.2%), németek (20.1%), horvátok (6.1%), románok (5.0%), szlo-vákok (3.1%), rutének (0.7%) és egyéb anyanyelvűek (10.1%). Aterületrészenkénti anyanyelvi megoszlást a tábla mutatja.

41

A magyar anyaországból jugoszláv impérium alá került egészterületen a szlávok száma együttvéve is alig haladta meg az össz-népesség egyharmadát. Nyelvileg legtisztább a nyugatmag} ar-országi rész, ahol a Muraköz lakossága 91.7%-ban horvát, a Mura-melléké 63.5%-ban vend.8) A magyarság arányszáma a Duna-Tiszaközén a legnagyobb, a szerbeké a Bánátban.

A népesség 1910. évi vallási megoszlásáról a következő táblanyújt képet:

1) Községi részletezés szerint összeállítva. 2) Vendégek és cigányok.

3) Sokácok cs cigányok.4) Bunyevácok, sokácok, olaszok és cigányok.5) Bolgárok, csehek, spanyolok és cigányok.6) Csehek, krassovánok, bolgárok, lengyelek, spanyolok, olaszok és

cigányok.7) Ebből 66.880 vend, 67.444 bunyevác és 168 olasz.8) V. ö.: Buday László: A megcsonkított Magyarország. Budapest,

1921. 23. old.

42

A római katolikus vallásúak csaknem kizárólag magyarok,németek, horvátok, vendek, bunyevácok, sokácok és szlovákok.A reformátusoknak több mint kétharmada magyar, a többi né-met és kis számban horvát. Az evangélikusok németek, szlovákokvendek és magyarok. A görög katolikusok legnagyobb tömegerutén, csekély számban szlovák. A görög keletiek majdnem ki-vétel nélkül szerbek és románok. Az unitáriusok magyar anya-nyelvűek. Végül az izraeliták 1910-ben főleg magyar és németanyanyelvűeknek vallották magukat.

A Szerb-Horvát-Szlovén állam első népszámlálását 1921-bentartották. A Magyarországtól elcsatolt területen élő népességanyanyelvi megoszlását alanti összeállításban ismertetjük.

9) Bunyeváccal és sokáccal együtt.10) Vend.u) Szlovák, rutén, bolgár, cseh és lengyel.12) Főleg cigányok, krassovánok és spanyolok.

43

A szerbek és horvátok együttes kimutatásából első pillanatraszembetűnik a jugoszláv adatok tendenciózus beállítása. Ez egyéb-ként megnyilvánul abból is, hogy a bunyevácokat és sokácokat isa szerbekkel és horvátokkal együtt mutatták ki, míg a szlováko-kat és ruténeket az „egyéb szláv“ rovatba vették. Mondani semkell, hogy a magyarságnak 1910-től 192.1-ig bekövetkezett 11.4%-osfogyása javarészt a szerb statisztika mesterkedéseinek következ-ménye. Azonban minden mesterkedés ellenére, ha a szerbek éshorvátok arányszámából leszámítjuk a horvátok, bunyevácok éssokácok arányszámát, a szerbek gyenge relativ többsége alig ha-ladja meg a magyarság számát.

A Magyarországtól elcsatolt egész területen egy évtized alatta népesség 3.8%-kal növekedett az 1910. évi magyar népszámlálásadataihoz viszonyítva. A szaporodás üteme a Duna-Tisza közénvolt a legerősebb (5.7%), míg pl. a baranyai háromszögben2.7%-os, Temes és Krassó-Szörény vármegyék jugoszláv megszál-lás alá került részein pedig 1.9%-os fogyás észlelhető. A Duna-Tisza közének erősebb szaporulata részben csak látszólagos, mert1921-ben a később szerb uralom alól felszabadult és Kelebia,Tompa, valamint Felsőcsikéira néven Magyarországhoz vissza-került három szabadkai külterület 1921-ben még szerb megszállásalatt volt. Ugyanez a helyzet állt fenn Horgos községnél is,amelynek lélekszámához a szerbek hozzászámították az 1921-benmég szerb megszállás alatt állt délszegedi tanyákat.13)

Mint már láttuk az 1910. évi magyar népszámlálás felekezetiadatainak vizsgálatánál, a vallás sok esetben fényt vet az anya-nyelvre is. Tegyük most vizsgálat tárgyává az 1921. évi jugoszlávnépszámlálásnak a tárgyalt területre vonatkozó vallási adatait.

44

Ez a tábla érdekes megfigyelésekre nyújt módot. Mint máraz 1910. évi népszámlálás vallási megoszlásának vizsgálatánál em-lítettük, a Magyarországtól Jugoszláviához csatolt területen élőgörög keletiek szinte kivétel nélkül szerbek és románok (csak2.5—3 ezer bolgár még görög keleti). Fenti összeállítás szerintarányszámuk 1921-ben ugyanaz volt, mint 1910-ben. Ha a görögkeletiek számából levonjuk a románság számát, akkor a szerbekarányszáma 25.7% lesz, vagyis csupán 0.5%-kal több, mint 1910-ben volt. A szerb statisztika fogása a protestáns felekezetű népes-ség együttes kimutatása is, hogy ne lehessen következtetni a ma-gyar protestánsok számára, tekintettel arra, hogy különösen azevangélikusok között sok nem magyarajkú is van.

Jugoszláviában a második és egyben utolsó népszámlálást1931-ben tartották. Jóllehet azóta tíz esztendő telt el, a jugoszlávkormányzat mindezideig nem közölte — nyilván „technikai okok-ból" — a népesség községenkénti anyanyelvi megoszlását. Egymagánforrásból származó összeállításból sikerült az anyanyelviadatokat összegyűjteni, azonban, sajnos, ezek az adatok nem tel-jesek, mert a nyugatmagyarországi rész és a baranyai háromszögkét községének adatai nem állnak rendelkezésre. Ennélfogva ösz-szesítést sem adhatunk.

A délszlávok száma aránytalanul magas. Ennek oka főleg az,hogy 1921 és 1931 között erre a területre nagyszámú szerb dobro-voljácot és csetniket telepítettek. Természetesen a magyarságszámarányát a szerb statisztika ismét csökkentette. A valóságoshelyzetről tisztább képet kapunk, ha figyelembe vesszük a vallásimegoszlást is, amely az egész elcsatolt területről rendelkezésre áll.

15) Kopács és Vörösmart adatai nélkül.

45

Vallás 1931-ben.

anyanyelvűek becslésszerű számát levonjuk, úgy az ezen a terü-leten 1931-ben megszámlált szerbek az összlakosságnak mintegy28—28.5%-át képezik. E’z a sokféle erőszakos beavatkozás elle-nére is (kiutasítások, telepítések, erőszakos szerbesítés, stb.) csak3%-kai több az 1910. évi magyar népszámlálás alapján kiszámítottarányszámuknál. Ruh György.

I R O D A L O M .A m a g y a r - s z l o v á k n y e l v h a t á r .

B r a n i s l a v V a r s i k : Die slowakisch-magyarische ethnischeGrenze in den letzten zwei Jahrhunderten.

Schriften der Slowakischen Gelehrten Gesellschaft, Bd. 1/a. Brati-slava-Pressburg. 1940. 107 1. + 2 térképmelléklet.

G r . R é v a y I s t v á n : A belvederei magyar-szlovák határ.A Magyar Statisztikai Társaság kiadványai, 14. szám. Budapest, 1941.66 1. + 3 térképmelléklet.A bécsi döntések újból felhívták a figyelmet a dunavölgvi nyelvha-

tárok jelentőségére. A nemzetiségi település adottságai döntő befolyássalvoltak az új politikai határok megvonására. Természetesen oly megol-dást, melynél a dunavölgyi népek egymástól „maradék nélkül“ elválaszt-hatók lennének, nem lehetett találni. Ezért maradtak még magyarokSzlovákiában és kerültek szlovákok mihozzánk is. A Szlovák TudományosTársaság első kötetét, melynek szlovák címe: Národnostná hranica slo-vensko-madarská vostatnych dvoch storociah, a magyar-szlovák nyelv-határ, illetve az első bécsi döntés igazságossága felülvizsgálatánakszenteli. Br. Varsik ezt az egyébként már sokak által alaposan megvizs-gált kérdést politikai propagandára használta fel. Révay István gróf,Varsik tévedéseit, módszertani botlásait és szándékos ferdítéseit kimu-tatta, leleplezte és könyvalakban közzétette. Révay munkájának gondo-latmenete Varsikéhoz igazodik, mert hamis tételeinek megcáfolására irá-

46

nyúl. Egyébként Révay István gróf polémiákba nem bocsátkozik, adat-szerű tárgyilagossággal állítja szembe Varsik tételeit és az eredeti fórrások anyagát.

Varsik beosztása a következő: az első három fejezetben az érsek-újvári, kassai és ungvári vidéket mint a szlovákság részére visszakövete-lendő területet ismerteti. A negyedik fejezet az egész határ mentén lévőelszórt szlovák területekről és községekről szól. Az ötödikben felállítjaeddigi kutatásának mérlegét: a döntőbírósági ítélettel Magyarországhozkerült területen szlovák abszolút többséggel rendelkező (érsekujvári,verebélyi, kassai, szobránci és elszórtan még más) járások is vannak. Abécsi döntőbíróság tehát nem érte el célját, mert az összefüggő nemzet-testből tiszta szlovák területeket is odaítélt Magyarországnak. Szerinte amagyarok Bécsben hamis adatokkal dolgoztak (93. old.). A magyar sta-tisztikáról tudománvos műhöz nem méltó nyelven nyilatkozik.

Nem térhetünk ki a nemzetiségi megoszlásnak községenként valórészletezésére. Révay István gróf, e kérdésnek legkiválóbb ismerője, szi-gorú tudományos módszerrel nyomon követi Varsik minden egyes téte-lét és kimutatja azok helyességét vagy hamisságát.

Csak pár jellemzőbb esetet ragadunk ki Varsik propagandamunká-jából. Legrégibb használt forrása az 1773-ból való „Lexicon'’, ezenkívülkb. 10—30 éves időközökben megjelent művekből merít. Losoncról éshasonlóan a többi határvárosról azt mondja, hogy már Fényes szerint(1830) is magyar-szlovák vegyes lakosságú város, de elhallgatja, hogy anagyobb autoritás, a Lexicon kizárólag magyarnak mondja, tehát azótaelszlovákosodott városról van szó. (V. ö. 13., 88., 87. és 88. 1.).Varsik aztállítja, hogy ..szabály szerint“ a katolikusokat és evangélikusokat szlová-koknak, a reformátusokat magyaroknak kell tekinteni: ilyen „szabály“azonban csak módszertani fogás, az igazi helyzet leplezésére. Varsik ke-rüli a szabatos meghatározásokat és így érvelése többnyire értéktelenszófiabeszéd.

De hogy elkerüljük az ellen-propaganda vagy a nemzeti elfogultságvádját, lássunk néhány idézetet nem érdekelt kutatók munkáiból.

Petrov orosz demográfus több munkájában foglalkozott a magyar-szlovák (és rutén) nyelvhatárral. Kutatásai alapján írta, hogy 1773 óta,a megváltozott nemzetiségű (kisebbségből lett többség és megfordítva)községek közül 6.4%-ban fordult elő magyarosodás és 19.3%-ban elszlo-vákosodás. Tehát: a szlovákság ezen az egész határvonalon nyereségetszámlázhat el magának. Varsik pedig még szlovák revizíót is követel!

Novák Rudolf, a „Der künstliche Staat" szerzője ebben a kérdés-ben Petrov nézetét osztja. Szerinte a magyarosodás főleg a városokbanfolyt le, de itt sem lehetett olyan nagyarányú, mert magas hivatalokatöntudatos szlovákok is betölthettek. Megemlíti Tuka Béla egyetemi ta-nár, Dvortschak levéltáros, Jelicska professzor és a többi esetét.

Az „ezeréves elnyomás“, melyről Varsik könyve is tanúbizonyságotakart tenni, szertefoszló vádaskodás.

Varsik kísérletéről legutóbb a Deutsches Jahrbuch für die Ge-schichte Osteuropas is lesújtó bírálatot mondott. Ez tehát közvetve Ré-vay szép dolgozatának elismerését is jelenti. G. J. L.

F r a n z R i e d l : Das Deutschtum zwischen Pressburg undBartfeld.Hgb. vom Deutschen Ausland-Institut Stuttgart. Berlin, 1940. Volk

und Reich kiad. 81 1. + térkép.A Pozsonytól Bártfáig elterülő, lazán összefüggő német nyelvszige-

tek képeskönyve fekszik előttünk. Szerző — jelenleg is több német napi-lapnak magyarországi tudósítója — e tájakat utoljára 1939 őszén, a Len-gyelország ellen felvonuló német hadsereggel együtt járta be.

47

A felvidéki németséget négy, településileg elhatárolható egységbenmutatja be. A pozsonyi vidéken 47.927, a körmöcbánya-prónai vidéken41.225, a Szepességben 38.303 és egyéb városokban, szórványosan 13.602német él. Ezek még az 1930-as cseh-szlovák adatok; szerző az első szlo-vák népösszeírást s a félhivatalos becsléseket nem vette figyelembe.

A bevándorolt németség kultúrteljesítményeiről való beszámoló kap-csán a magyar művelődéspolitika eredményeiről kevés szó esik.

H a l a s y N a g y J ó z s e f : Mai politikai rendszerek.Budapest. (1940.) Franklin-Társulat. 146 1.A bevezető a politika lényegét ismerteti és helyesen utal arra, hogy

a politika végső céljában igazi kultúrateremtő tevékenység, mert elsősor-ban intézményeket létesít, munkát szervez és az ember szellemi képessé-geit fejleszti. Szerző szerint „a politikusban az alkotó ember legősibbtípusa ölt testet, aki magát az emberi életet választja alkotása, formá-lása tárgyául.“ Sorra veszi a politikai rendszereket: a demokráciát, bol-sevizmust, a fasizmust és nemzeti szocializmust, felfedi mindegyik elvialapját és felsorolja a mellettük és ellenük szóló érveket. A demokráciáta totális rendszerrel állítja szembe A katolikus egyház tanításainak s arendiségnek is, melynek Platóntól Salazarig sok híve volt és van. figyel-met szentel. Az utolsó fejezetben a magyar politika kérdésére is kitér.Ennek uralkodó gondolata: „1. megőrizni veszélyeztetett magyarságun-kat: 2. áttörni a trianoni gyűrűt, mely megfojtással fenyeget.“ Felada-taink szerző szerint: helyreállítani a történeti terület és a magyarság éle-tének összefüggését; megoldani a földkérdést: új gazdasági rendszert ki-építeni és végül egy új vezetőréteg nevelése.

C a r l D ü s s e l : Europa und die Achse.Essen, 1940. Essener Verlagsanstalt. 125 1.Az európai államrendszer, mint modern politikai alakulat, csak

azóta van a történelem színpadján, amióta nagyhatalmak és kisállamok„kiegyensúlyozott rendben“ megférnek egymás mellett. Ezt csak a west-fáliai béke (1648) óta láthatjuk; ekkor érvényesült a „balance of power“elve először. Azelőtt ugyanis egy a kis államok és kis népek fölött állóbirodalom volt a kontinens politikai gerince.

Ilyen mély történelempolitikai távlatba állítja be szerző a Tengelyszerepét Európában. Az ellenséges angol rendszert, főleg Sceley és Tre-velyan munkáiból vett idézetek alapján ismerteti. Anglia győzelmét an-nak köszönhette, hogy szárazföldi versenytársát megfizetett szövetségesé-vel háborúba keverte. Míg tehát ezek egymást gyöngítették, addig Ang-lia, szigetfekvése (spledid isolation) következtében, minden ereiét hadi-és kereskedelmi flottájára fordíthatta. E mesterségesen fenntartott álla-pot biztosította a világtengerek fölötti uralmat is.

A Tengely e helyzet felismerésének az eredménye, az európai népeköntudatra ébredésének jele. A Tengely szerepét, szerző szerint, a régibirodalmakéhoz hasonlíthatjuk olyan értelemben, hogy a kisállamok cso-portja megint egy vezető államhoz szegődik. Az egyensúlyrendszer he-lyébe fokozatos szerkezetű államszövetség lép.

K á r p á t m e d e n c e .Gazdaságpolitikai Szemle. Főszerkesztő: Juhász István. Szerkesztőkdr. Szabó Miklós és Schubert József. Budapest. Megjelenik havonta.A nagyszámú és hasonló tárgykörű magyar folyóirat mellett ez az

új folyóirat elsősorban gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozik. Célkitű-zése a magyar élettér megvalósítása.

48

S Z E M L E .

A b u k o v i n a i s z é k e l y e k h a z a t e l e p í t é s e .A madéfalvi veszedelem idejében (1762—64), illetőleg az osztrák

sorozások és kegyetlenkedés elől Bukovinába menekült székelyek utó-dait a magyar kormányok már 1880-ban vissza akarták telepíteni, Avisszatelepítési akció sikeresen indult, de végül is anyagi erő hiányábanés a politikai helyzet változása miatt abbanmaradt. Múlt év őszén, akeleti és erdélyi országrészek visszacsatolása után ismét felvetődött abukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata, de végleges formátcsak a bácskai terület visszafoglalása után nyert. A szerb uralom azagrárreform során a Bácskában 192.000 kat. hold területet vett el a ma-gyar földbirtokosoktól, amelyből 53.000 kat. holdat juttatott a dobrovol-jácoknak, akik itt 62 telepes községet létesítettek. A magyar kormányúgy döntött, hogy a bukovinai székelységet ezen az 53.000 kát. hold te-rületen telepíti le. A román kormánnyal ez év tavaszán indultak mega tárgyalások. A román kormány hozzájárult ahhoz, hogy a visszatele-pülök állatállományukat szabad kézből adják el, bútoraikat és ingóságai-kat magukkal vigyék. A visszatelepítést irányító magyar hatóságok pon-tosan számbavették és felbecsülték a hazatelepülök ház- és földbirto-kát, amelynek ellenértékét a román állam megfizetni tartozik.

Az előmunkálatok befejezése után 1941 május elején indult meg abukovinai tartomány Hadikfalva. Józseffalva, Andrá Jfalva. Fogadjisten ésIstensegits községeiből a székelv lakosság hazatelepítése. A Bácskábaköltöző székelvek vasúton tették meg az utat; naponta egy szerelvényhagyta el a visszatelepülőkkel a romániai Florin határállomást és érke-zett a magvar Kosna határállomásra. Az utolsó csoport június 17-én ér-kezett 1.400 visszatelepülővei. A visszatelepülök — számszerint 13.006-an— Szegeden át folytatták utiukat a bácskai területre, ahol letelepítésüka volt dobrovoljác telepes községekbe már meg is történt. Ezek a köz-ségek mint Bácsjózseffalva, Józsefháza, Hadikszállás. Hadikliget, Bács·hadikfalva, Istenföldje, Istenáldás. Istenkeze, Bácsandrásfalva, András-földje. Istenhozott, Istenvelünk, Bácsistensegits stb. kerülnek a magyaTtérképekre.

A n e m z e t i s é g i k ö r n y e z e t b e n é l ő m a g y a r g y e r m e k e k m a g y a r -n y e l v ű n é p i s k o l a i o k t a t á s a .

A vallás- és közoktatásügyi miniszter a közeljövőben rendeletetbocsát ki, amely előírja, hogy az 1941/42. tanévtől kezdve a nemzetiségiközségekben szórványosan élő magyar gyermekek mindenütt magyarnépiskolai oktatásban részesüljenek. Ez a rendelkezés egyfelől külön ma-gyar osztályok, illetőleg tagozatok létesítésével, másfelől pedig a kisebbszórványok gyermekeinek internátusba vagy magyar családi nevelésbevaló beutalásával biztosítja majd az ország minden részében a magyar-nyelvű oktatás lehetőségét a magyar gyermekek számára. Azokban aközségekben, ahol 15 vagy ennél több magyar gyermek él nemzetiségikörnyezetben, számukra külön magyar tannyelvű osztályt kell létesí-teni. A trianoni és felvidéki terület magyar szórványaiban élő gyerme-kek magyarnyelvű oktatása tekintetében már határozott intézkedések istörténtek. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban most készítikelő azt a tervezetet, amelynek alapján Erdélyben, a keleti részeken ésKárpátalján a trianoni és felvidéki országrészekkel egyidőben kezdődjékmeg a román és rutén falvakban élő magyar gyermekek magyarnyelvűnépiskolai oktatása. Ugyanez a rendelet gondoskodni fog a magyar ál-lamnyelv kötelező tantárgyként való tanításáról az egész országban.

49

A z E g y e s ü l t K e r e s z t é n y N e m z e t i L i g a k i s e b b s é g is z a k o s z t á l y á n a k p á l y á z a t a .

Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga kisebbségi szakosztálya,pályázatot tűzött ki az ország határain kívül élő magyarság sorsának ésaz utódállamok helyzetének ismertetésére. A pályázaton résztvehetnekaz egyetemek és főiskolák hallgatói, szigorlók is. A pályamunkák terje-delme nem lehet 2½—3 nyomtatott ívnél kisebb. A használt forrás-munkákat meg kell jelölni. A pályázatokra 5 drb 300, 8 drb 200, 9 drb100 pengős pályadíj van kitűzve, ezenkívül a Liga szorgalomdíjakat isoszt ki. A gépírásos pályamunkákat a borítékon „Pályázat“ jelzéssel je-ligés levéllel ellátva 1941. nov. 1-ig kell1 beküldeni az Egyesült Keresz-tény Nemzeti Liga Kisebbségi Szakosztályának címezve (IV., Gróf Ká-rolyi-u. 22.).

A liga minden egyes pályadíjra több tételt is jelölt ki, melyekközül a pályázó szabadon választhat. Ezek a következők:

A romániai magyar kisebbség és Románia ismertetésére vonatkozótételek:

1. Magyar szórványok Dél-Erdélyben és a Bánságban.2. Bukaresti magyarok helyzete.3. Orvosképzés Erdélyben a román uralom alatt különös tekintet-

tel a magyarságra.4. A húsz éves román asszimilációs politika hatása az erdélyi ma-

gyarságra.5. Erdélyi románok és regáti románok.6. A népiség kutatása a román egyetemeken különös tekintettel a

Gusti-féle falukutatás módszereire.A felvidéki magyarság és Szlovákia ismertetésére vonatkozó té-

telek:1. Szórványmagyarság Kárpátalján.2. A magyarság helyzete Szlovákiában.3. A nyelvi probléma Kárpátalján.4. A szlovákság bel- és külpolitikai útja 1918-tól.5. A nyugati és keleti szlovákság egymásközti viszonya.A jugoszláviai magyar kisebbség és Jugoszlávia ismertetésére vo-

natkozó tételek:1. A magyar parasztság helyzete Jugoszláviában.2. Magyar hatások a szerb kultúrában.3. A jugoszláviai magyarság közegészségügyi helyzete.4. Jugoszláv földreform.5. A jugoszláviai szövetkezetek, különös tekintettel a magyar és

német kisebbségi szövetkezeti mozgalomra.6. Bunyevác kérdés.

Gazdasági tételek.1. Dél-Erdély gazdasági erőforrásai (bányászat).2. A Duna gazdaságpolitikai jelentősége a déíkeleteurópai államok-

kal kapcsolatban.3. Magyar kereskedelem a Dunamedencében.4. Agrár együttműködés lehetősége a Dunamedencében.5. Ipari együttműködés kilátásai a Dunamedencében.Műszaki tételek:1. Műszaki alkotások az elcsatolt területeken 1920 és 1940 között.2. Technikai oktatás az utódállamokban összehasonlítva a magyar

technikai oktatással.Egyéb tételek:1. Üj feladatok a kisebbségvédelem terén.2. Kisebbség, — vagy népcsoport?3. A kölcsönösség jelentősége Magyarország és a délkeleteurópai

államok idegenforgalmában.

50

4. Az erdélyi idegenforgalom fejlesztésének jelentősége közgazda-sági érdekeink szempontjából.

5. Honvédelmi előképzés Magyarországon és Romániában vagy Ju-goszláviában vagy Csehszlovákiában.

6. Van-e jelentősége a nemzeti kisebbséghez tartozásnak a hadkö-telezettség és a honvédelmi érdekű közkötelességek teljesítése szempont-jából.

F a j i , a n y a n y e l v i é s v a l l á s i v i s z o n y o k a z E g y e s ü l t Á l l a m o k -b a n .

Az Egyesült Államok népessége 1930-ban 122,775.046 lélek volt1).Ebből a hatalmas lélekszámból — amely 7%-a a földkerekség összné-pességének — az évszázadokkal ezelőtt megtelepedett angolok utódai ésaz azóta bevándorolt angol anyanyelvűek, valamint a több generációnát amerikaiasodott más anyanyelvű bevándorlók utódai együttvéve 61%-ot tesznek ki és ezek képezik az uralkodó angolszász elemet. A fenn-maradó 39%r-ot, amely színes fajisága miatt egyáltalán nem, vagy új-keletű bevándorlása miatt még nem (első és második generáció) asszi-milálódhatott, faji vagy anyanyelvi szempontból kisebbségnek kell te-kintenünk. Itt jegyezzük meg, hogy az Egyesült Államok törvényei (ál-lampolgársági törvények) és az iskolák intenzív amerikai szellemű neve-lése nagyon elősegítik az asszimilációt. Az Egyesült Államok népességefajok szerint 1930-ban következőképpen oszlott meg:

Az erősebb Ütemű bevándorlás az Egyesült Államokba a napóleoniháborúk után indult meg. Bevándorlási statisztika 1821 óta készül. E ki-mutatások szerint 1821-től 1938-ig 38,136.689 személy vándorolt be kül-földről az Unióba. Anyanyelvi statisztikát csak a külföldi születésű, te-hát bevándorolt fehér népességről vezetnek.2) 1930-ban a külföldi szü-letésű fehér népesség anyanyelv szerint így oszlott meg:

1) Az 1940-ben megtartott népszámlálás végleges eredménye131,669.275. (Population Index, Princeton University, USA, 1941. évf.,1. sz.)

2) Anyanyelv vagy születési nyelv: a bevándorlás előtt otthon, vagyaz országban rendszerint beszélt nyelv. L. Kisebbségvédelem, 1940. évf.,1—2. sz. 29. old.

51

Aki maga, mindkét vagy legalább egyik szülője vándorolt be azEgyesült Államokba, külföldi származásúnak számít. 1930-ban 38,727.593külföldi származású lakosa volt az Uniónak, a népesség 31.5%-a. Azösszes népességnek 5.6%-a Németországból, 2.5%-a Írországból, 2.2%-aOroszországból, 2.1%-a Angliából, 0.5%-a Magyarországból és 12.2%-aegyéb országokból származik.

Főbb vallások szerint a népesség az 1926. évi felekezeti összeírásidőpontjában a következő megoszlást mutatta:

Protestáns egyházak 30,135.565Ebből:Evangélikus 3,966.003Református 617.551Unitárius 60.152Római katolikus 18,605.003Görög keleti 259.394Izraelita 4,081.242

Olyan asszimilált bevándorló család származására, amely anyanyel-véről lemondott és minden kapcsolatot megszüntetett származási orszá-gával, gyakran a felekezeti hovatartozás nyújt támpontot. R. Gy.

K I S E B B S É G I S O R S .

R o m á n i a .M a g y a r n é p k ö z ö s s é g .

A Romániai Magyar Népközösség jelenlegi vezetőségi tagjai a kö-vetkezők: Elnök: Gyárfás Elemér. Alelnökök: Bethlen Bálint gróf, Ja-kabffy Elemér és Szász Pál. A nagyenyedi központi iroda vezetői: .Mül-ler Jenő, Meskó Miklós és Parecz György. Az alsófehérmegyei tagozatvezetője Müller Jenő, az aradmegyeié Palágyi Jenő, a bánsági tagozatéMartzy Mihály, a brassómegyeié Szabó Béni, a hunyadmegyeié MeskóMiklós, a zsilvölgyi altagozaté Veress Béla, a kisküküllőimegyeié Petri

52

Géza, a nagyküküllőmegyeié Apáthy Gyula, a szebenmegyeié szurdokiKrcs Kornél, a szörénymegyeié Arató Andor, a tordamegyei tagozatéGál Miklós.

A magyar népközösség bánsági tagozata egészségügyi szolgálatotszervezett Temesváron. A magyar szolidaritásra jellemző a temesvárimagyar orvosok vállalkozása arra, hogy a népközösség rendelkezésére áll-janak. Nagy könnyítést jelent az egészségügyi ellátás terén, hogy a nép-közösség szegény tagjai az elöljáróknál vagy körzetvezetőknél beteglapotkapnak s ennek alapján ingyen orvosi kezelésben részesülnek és a szük-séges gyógyszerekhez jutnak.

A további népközöségi szervezkedés felé tett lépés a Magyar Nép-közösség központi irodájának felszabadulása. Az irodahelyiséget mégfolyó év január 24-én hatóságilag leárták. Gyárfás Elemér országos el-nök ismételt közbelépésére azután felsőbb rendeletre a nagyenyedirendőrparancsnokság f. év március 29-én a Népközösség rendelkezésérebocsátotta az irodahelyiséget.

A Romániai Magyar Népközösség hivatalos lapjaként jelenik megTemesváron f. év március 19. óta a Déli Hírlap. A lap egyúttal Dél-Erdély magyarságának egyetlen magyarirányzatú napilapja is.

E g y h á z i é l e t é s k ö z o k t a t á s .A piarista rend jogi személyiségének legutóbbi elismerése bizonyára

döntő fontosságú lesz a temesvári piarista rendház immár évek óta hú-zódó ingatlanpereinek likvidálásánál. A rend ellen megindított peres el-járások egyik ürügye ugyanis az volt, hogy mivel a rendnek nincs jogiszemélyisége, nem is birtokolhat ingatlant

Egy folyó év február 22-én megjelent közoktatásügyi rendelettörvénymegengedi a kisebbségi iskoláknak, hogv a keresztény felekezetek alsó-és középfokú iskolái faji különbség nélkül vehetnek fel keresztény nö-vendékeket. A rendelet 2. szakasza értelmében az alsó- és középfokúmagániskolákba, a zsidó iskolák kivételével, román eredetű és kereszténynövendékeken kívül zsidókkal kötött vegyesházasságból származó gyer-mekeket is fel lehet venni. A 3. szakasz értelmében az államvezetőnekjoga van az állami iskolákhoz nem román eredetű tanszemélyzetet is ki-nevezni. Az eddigiek alapján természetesen igen valószínűtlen, hogy ez alehetőség magyar viszonylatban akár csak szórványosan is gyakorlati al-kalmazást nyerjen.

Az elmúlt évi területváltozáskor a 900 éves gyulafehérvári róm. kath.egyházmegyének 16 kerülete, főesperessége volt, 249 plébániával, 394.094hívővel. A bécsi döntéssel Magyarországhoz került 163 plébánia 308.955hívővel, míg Dél-Erdélyben maradt 86 plébánia 85.938 hívővel. A lelké-szek száma ugyanitt 105.

Érdemes a gyulafehérvári egyházmegye oktatásügyi viszonyait is rö-viden áttekinteni. Az egyházmegye iskoláiban az 1939—40. tanévben ösz-szesen 689 tanerő működött. Óvodába járt 470 gyermek, róm. kát. eleminépiskolába 15.929 és középiskolába járt 3.237 tanuló. A bécsi döntés utána 207 róm. kát. iskolából Dél-Erdélyben maradt 44 elemi iskola, 3 óvoda,5 leánygimnázium, 2 fiúgimnázium és 1 gazdasági szakiskola, összesentehát 55 a 207-ből. Az 1940—41-es tanévre a róm. kát. iskolákba 2.281tanuló iratkozott be, az elmúlt tanév 15.929 tanulójával szemben.

A gyulafehérvári egyházmegye területén levő szerzetesrendek közülDél-Erdélyben maradt a Ferenc-rend, összesen 13 rendházzal. A minori-táknak Nagyenyeden van rendházuk, míg a kegyesrendieknek és jezsui-táknak nem maradt a gyulafervári egyházmegye részében rendházuk.

53

Sérelmes a magyar lelkészekre a vallásügyi minisztérium egyik ren-deleté, mely eltiltja az egyházak lelkészeit a szövetkezetek, népbankokés egyéb kereskedelmi jelleggel bíró társaságoknál tényleges tevékenységkifejtésétől. Az indokolás szerint ez azért mutatkozott szükségesnek,mert a lelkészek a gazdasági életbe való bekapcsolódásukat politikaiirányú (vasgárdista) szervezkedésre használták fel. Természetesen ez csaka görögkeleti és görög-katolikus lelkészekre vonatkozhat, mert közismerttény, hogy a magyar egyházak lelkészei minden ilyen vasgárdista szervez-kedéstől és mozgalomtól mindenkor távoltartották magukat. Logikuslenne tehát, ha őket kivonnák a vonatkozó rendelkezés hatálya alól.

Dél-Erdély magyarságának amúgy is súlyos helyzetben levő oktatás-ügye az álláshalmozásról szóló törvény megváltoztatásával még súlyo-sabba került. A lelkészi funkciónak a tanítói állással való összekapcso-lása nem volt általánosan elterjedt jelenség. Fennállott azonban ez a re-formátus egyháznál, ahol lévitatanítók töltötték be ezt a kettős funk-ciót.

A lévita-tanítói intézményt az a körülmény tette szükségessé, hogyelég sok volt azoknak az egyházközségeknek a száma, melyekben nemélt ugyan sok hívő, de az egyházközség a csekély létszám ellenére is is-kolát akart fenntartani.

Erdély magyarsága eddig sem bővelkedett tanítókban, de a bécsidöntés után annyi tanító távozott Magyarországra, hogy az egyházközsé-gek vezetősége a kényszerhelyzetre való tekintettel, az iskolák fennma-radása érdekében, a tanítói állásoknál lelkészeket is alkalmazni voltkénytelen. A tanítói utánpótlás megoldása tehát Dél-Erdély felekezetioktatásának egyik legfőbb problémája.

T ü r e l m e t l e n s é g .Az utóbbi időben szinte napirenden van a gazdasági élet románosí-

tásának problémája. Az eddigi eredményekkel a román sajtó nincs meg-elégedve és a tempó fokozását, illetve a tevékenységi terület kiszélesí-tését követeli.

Megállapítható, hogy míg kezdetben a románosítást főleg a zsidókézben levő vállalatoknál követelték és hajtották végre, ez a követelésegy idő óta kiterjedt a magyar kézben, vagy magyar vezetés alatt állóvállalatokra is.

A cégtáblahasználattal kapcsolatban említésreméltó az aradi rend-őrség intézkedése, mely szerint ezentúl Aradon csak románnyelvű cég-táblákat használhatnak a kereskedők.

Egyidejűleg a temesvári főpolgármester a belügyminiszter 1.030/1940.sz. rendeletére hivatkozva elrendelte, hogy március 20-ától kezdve Te-mesvár egész területén minden magyarnyelvű feliratot és cégtáblát ro-mánnyelvű feliratokkal kell kicserélni. Kivételt csak az elsőosztályú ven-déglők étlapjai képeznek, ezeken a román és német szöveg mellett amagyar is szerepelhet.

N é m e t n é p c s o p o r t .A német népcsoport vezetősége elhatározta egy nemzetiségi ka-

taszter elkészítését. A kataszterbe a népcsoport tagjait veszik fel. Felfogják tüntetni a szülők és nagyszülők nemzetiségét is. Minden község-ben külön katasztert állítanak fel. A kataszter alapján a német nép-csoporthoz tartozók bizonyítványt fognak kapni, amellyel bel- vagy kül-földön nemzetiségi hovatartozásukat igazolni tudják. Ez az ú. n. Volks-pass, melynek érvényessége 1943 december 31-én jár le, de újabb háromévre lesz meghosszabbítható.

54

A népcsoport kataszterébe felvételt nyerhet:1. Mindenki, aki több mint felerészben német, ha zsidó vér nincs

ereiben és magatartása miatt nem zárták ki a német népcsoportból.2. Ha felerészben német, zsidó vérkeveredés nélkül, ha ellene nem

merült fel német vagy jellembeli szempontból kifogás.3. Akiben felerészben kevesebb német vér van, zsidó vérkeveredés

nélkül, ha magatartása és fajisága az ellenőrzés során nem esik kifogásalá.

4. Akiben legalább háromnegyed részben német vér van, de zsidóvérkeveredése is van, ha német vagy jellembeli magatartása nem esikkifogás alá.

5. Aki háromnegyed résznél kisebb mértékben, de legalább fele-részben német származású és zsidó vérkeveredése van, ha magatartásaés fajisága ellen egyébként kifogás nem merül feL

A Romániai Német népcsoport hivatalos orgánuma a Südostdeut-sche Tageszeitung lett.

A Temesváron eddig megjelent Banater Deutsche Zeitung beszün-tette megjelenését és helyette Temesváron a Südostdeutsche Tageszei-tung, Ausgabe Banat jelenik meg.

A nagyszebeni Siebenbürgisch-Deutsche Tageblatt hasonlóképenmegszűnt és helyette Nagyszebenben a Südostdeutsche Tageszeitung,Ausgabe Siebenbürgen jelenik meg.

es minoritiés.

K I S E B B S É G V É D E L E MN E M Z E T I S É G I S Z E M L E

Budapest, 1941. IV. évfolyam. 5—6. szám.

A N É P S Z Ö V E T S É G I K I S E B B S É G V É D E L E MC S Ő D J E .

1. A kisebbségi szerződések a kisebbségi kérdést nemzetköziüggyé tették.

Még mindannyiunk élénk emlékezetében van az, hogy az elsővilágháború évében Wilson, az Északamerikai Egyesült Álla-mok akkori elnöke, 14 pontban nyilvánosságra hozta azokat afeltételeket, amelyek szerint az igazságos világbékét meg kellepekötni. Ennek a 14 pontnak egyik legfontosabbika a népek önren-delkezési jogáról szól, s kimondja, hogy a népeket nem szabadegyik államból a másikba önkényesen áttolni, mint a sakkfigu-rákat a sakktáblán. Homlokegyenest ellentétben a népek önren-delkezési jogának wilsoni elvével, a trianoni békediktátum óriásiterületeket szakított le Magyarország testéről és ajándékozottoda az utódállamoknak anélkül, hogy az átcsatolt területek lakos-ságát megkérdezték volna. Az az egy-két határozat, melyekre mintolyanokra szoktak hivatkozni, mintha azok által az érdekelt né-pesség az átcsatolást szentesítette volna, számba nem jöhet. Ezek-ben a határozatokban ugyanis nem a lakosságnak szervesen meg-nyilvánuló akarata jutott kifejezésre, hanem azok csupán a lakos-ság jelentéktelen töredékétől, mondhatni egyes mesterségesenösszehozott csoportoktól eredtek, s különben is, a megszálló csa-patok nyomása alatt keletkeztek. De megerőtlenítik, teljesen ér-téktelenné teszik ezeket a határozatokat a párhuzamosan, másnéptöredékek által hozott ellenhatározatok is. Kétségtelen tehát,hogy a népek önrendelkezési jogát lábbal tiporták Magyarországönkényes feldarabolásával. Szó sem volt arról, hogy az átcsato-lás által érintett lakosságot semleges csapatok védelme alatt meg-szavaztassák. Hiszen a Millerand-féle kísérőlevél, amely katego-rikusan elutasította a magyar békeküldöttségnek népszavazásrairányuló kérelmét, egész cinikusan kijelentette, hogy nincs szük-ség népszavazásra.

Bármily végzetesen elfogultak voltak is az antant főhatalmakMagyarország ellen és az utódállamok érdekében, mégis megvoltaz az előrelátásuk, hogy azokat a nagy néprétegeket, amelyeket

2

a békeszerződések Magyarországtól erőszakkal elszakítottak, nemszolgáltatták ki korlátlanul az utódállamok önkényének és mohó-ságának, hanem az utódállamok hatalmas területi gyarapodásá-nak egyenes feltételéül tűzték ki azt, hogy a megkérdezésük nél-kül átcsatolt néprétegek, mint kisebbségek, új államaik által valóerőszakos elnyomástól meg legyenek oltalmazva. E célból a fő-hatalmak valamennyi utódállammal külön-külön szerződést kö-töttek, amely szerződéseket kisebbségi szerződéseknek (szokásnevezni, s amelyekben pontosan körül vannak írva azok a jogok,melyekben az utódállamok a kisebbségeket részesíteni kötelesek.E szerződéses szabályozás folytán a kisebbségek jogait, valaminta felettes állami hatóságok viszonos kötelességeit tartalmazó ren-delkezések olyan nemzetközi jogszabályokká lettek, melyek fö-lötte állanak az illető utódállamok törvényeinek és az illető utód-államok által sem nem mellőzhetők, sem egyodalúan meg nemváltoztathatók, sőt amelyekhez nemcsupán a kisebbségek fe-lettes államainak, hanem természetesen a szerződések kere-tein belül hozzászólásuk van azoknak a főhatalmaknak is, ame-lyek szintén aláírták a kisebbségi szerződéseket. Ezeknek a ki-sebbségi viszonyoknak nemzetközi jellegére utal az is, hogy akisebbségi szerződésekben az utódállamok kötelezettséget vál-laltak arra, hogy a szerződésileg szabályozott kisebbségi határoz-mányokat alaptörvényeik közé iktatják és hogy az ezekkel el-lenkező mindennemű, akár törvényi, akár rendeleti intézkedéshatálytalan és semmis. Az utódállamok tehát ezekben a nemzet-közi szerződésekben vállalt kötelezettségeik megtartását szuve-rénitásukra hivatkozással később sem tagadhatták meg és jog-szerűen nem hivatkozhattak arra, hogy a reájuk rótt kötelezett-ségek szuverénitásukat sértik, mert hiszen szuverénitásuknak akérdéses nemzetközi szerződésekben foglalt némi korlátozása sa-ját hozzájárulásukkal történt. Ezenkívül elismerték az utódálla-mok azt is, hogy ezek a jogok nemzetközi védelem alá helyezet-tek, amely nemzetközi védelmet a népszövetség gyakorolja nagy -részben tanácsa útján, bizonyos ügyekben pedig a hágai állandónemzetközi bíróság útján.

Hogy a főhatalmak Magyarországra is kiterjesztették a ki-sebbségi szerződésekben foglalt határozmányokat, illetőleg, hogyezeket belefoglalták a trianoni békeszerződésbe, annak az a ma-gyarázata, hogy Magyarországot is áz osztrák-magyar monarchiá-ból keletkezett egyik utódállamnak tekintették. Azonban szükségerre nem volt, nemcsak azért, mert a trianoni szerződés kegyet-len rendelkezései Magyarországtól 3 és félmillió magyaron kívülszinte az összes nemzetiségi (kisebbségi) elemeket is elszakítot-ták, hanem főleg azért sem, mert Magyarország a nemzetiségekegyenjogúságáról alkotott 1868. 44. tc.-ben jelentékenyen többjogot adott nemzetiségeinek, mint amennyit a kisebbségi szerződések a kisebbségeknek nyújtanak. A kisebbségi szerződések ha-tározmányainak Magyarországra is történt kiterjesztése tehát ki-

3

zárólag csak annyiban bír jelentőséggel, hogy az azelőtt államitörvénnyel szabályozott kisebbségi kérdés Magyarországot ille-tőleg is nemzetközi jellegűvé vált.

2. A kisebbségi szerződések végrehajtatlanul maradása.

Kétségtelen, hogy az anyagi kisebbségi jogok azon tar-talma, mely a kisebbségi szerződésekben kodifikálva van, a ki-sebbségek szempontjából első perctől kezdve nem volt kielégítő.Mindazáltal egyelőre meg lehetett volna elégedni az ezen kisebb-ségi szerződésekben foglalt kisebbségi jogokkal is, ha az utódálla-mok azokat tiszteletben tartották volna. Teljesen meddő dologlett volna a kisebbségi szerződésekben foglalt kisebbségi jogokkimélyítésére törekedni, mert hiszen az érvényben levő kisebb-ségi szerződések határozmányai is teljesen végrehajtatlanul ma-radtak az utódállamokban.

Sajnos, a kisebbségi szerződések nagyobbára csak papiro-son maradtak, az utódállamok nem respektálták azokat, önkénye-sen elnyomták kisebbségeiket és ezt megtorlás nélkül tehették ismert nem voltak ellenőrizve. Hiába voltak megállapítva a kisebb-ségek jogai, hiába voltak kijelölve a kisebbségeken esett jogsé-relmek orvoslására hivatott nemzetközi fórumok, mert a kisebb-ségi eljárás mereven elszigetelte a kisebbségeket a sérelmeik or-voslására hivatott nemzetközi fórumok, a népszövetségi tanácsés a hágai állandó nemzetközi bíróság elől, és járhatatlanná tetteaz útat, amely ezekhez a védőfórumokhoz vezetett volna.

Nyílt titok az is, hogy a népszövetségi tanács mindenkor alegnagyobb fogyatékossággal teljesítette kisebbségvédői hivatá-sát. Noha a kisebbségi szerződések a kisebbségeket egyenesena népszövetség tanácsának védelme alá helyezték, a tanács ezta védelmet aképpen tette illúzóriussá, hogy bizonyos alaki jog-szabályok sáncai mögé helyezkedve, a kisebbségi sérelmek tekin-tetében hozzáférhetetlenné tette úgy önmagát, mint az állandónemzetközi bíróságot. A népszövetség tanácsa kisebbségi kérdé-sekben általában a be nem avatkozás álláspontjára helyezkedett,ami pedig homlokegyenest ellenkezik azzal a megbízatással, ame-lyet a kisebbségi nemzetközi szerződések reája ruháztak s ame-lyet a tanács annakidején magára vállalt.

Amidőn pedig az utódállamok elnyomott kisebbségei mindhangosabban és mind sűrűbben kezdtek panaszkodni a kisebb-ségi szerződések folytonos lábbaltiprása miatt, a kisantant ügyestaktikával más irányba igyekezett elterelni a figyelmet. Aztkezdte hangoztatni, hogy a kisebbségi szerződésekben körülírtkisebbségi jogokat ki kell terjeszteni olyan államokban lakó ki-sebbségekre is, amely államok ez idő szerint a kisebbségek védel-mére nemzetközi szerződéssel kötelezve nincsenek. Az egyenlőelbánás elve követeli ezt a kiterjesztést — hangoztatták álszentes-kedve — s nem méltányos, hogy amíg egyes államok, nevezete-

4

sen az utódállamok kötelezve vannak kisebbségeiknek jogokbanrészesítésére, addig más, kisebbségekkel szintén rendelkező ál-lamok, elsősorban a főhatalmak nincsenek ilyen kötelezettségek-kel megterhelve. Az utódállamoknak tehát csak az fájt, hogy mi-ért csak ők vannak kötelezve a kisebbségek védelmére s miértnincsenek a nagyhatalmak is ilyen szerződéses kötelezettségek-nek alávetve. Azt remélték, hogy ilyen köntörfalazással, ilyen ál-szenteskedéssel elterelhetik a figyelmet szerződésszegéseikről, akisebbségekkel szemben követett kíméletlen eljárásukról, arróla szertelen elnyomásról, melyben kisebbségeiket részesítették. Akisebbségi jogok kiterjesztésének akként való beállítása, mint-hogyha ez volna a legsürgősebb megoldást igénylő kisebbségiprobléma, természetesen csak arra szolgált, hogy a figyelmet el-vonja a főkérdéstől. a fennálló kisebbségi szerződések végre-hajtásának biztosításától. Nem volt egyéb, mint rosszhiszeműhalogatási igyekezet.

Egyébként pedig az utódállamok minden ellenőrzés hiányá-ban bátorságot vettek maguknak arra, hogy a kisebbségek vé-delmére megalkotott és nemzetközi szerződésekbe foglalt ren-delkezéseket lábbal tiporják és azokat az életben semmiseknek te-kintsék. A kisebbségi szerződések ugyanis az ellenőrzés tekinte-tében semmi más intézkedést nem tartalmaznak, mint csupánazt, hogy a kisebbségek a népszövetség tanácsának védelme aláhelyeztetnek. Sajnos, ez a védelem teljesen hatálytalannak bizo-nyult, noha kettős irányban is érvényesülhetett volna és kellettvolna is érvényesülnie.

3. A népszövetség mulasztásai.Elsősorban is a népszövetség tanácsának kötelessége lett

volna hivatalból ellenőrizni az utódállamokat, vájjon megtart-ják-e a kisebbségi szerződésekben körvonalazott kötelezettségei-ket? Hiszen maga a népszövetség tanácsa 1920-ban Tittoni javas-latára megállapította azokat az elveket, melyek szerint a kisebb-ségi jogok védelmét gyakorolni kívánja. Ebben a magyarázatbanaz foglaltatik, hogy a kisebbségi szerződéseknek az a kifejezése,hogy a kisebbségi jogok a népszövetség védelme alá utaltatnak,nemcsak jogokat ad a tanácsnak, hanem kötelességet is ró reá,azt a kötelességet, hgy ellenőrizze az utódállamokat abban, hogyvájjon megtartják-e a kisebbségi szerződésekben vállalt kötele-zettségeiket? Hiába magyarázta azonban maga a tanács eképpena kisebbségi szerződések rendelkezéseit, ennek ellenére sem tör-tént soha a hivatalból való ellenőrzés tekintetében semmiféle ha-tályos intézkedés.

Lett volna még egy másik, igazán hatályos módja a védelemés az ellenőrzés gyakorlásának, t. i. az egyes konkrét kisebbségipanaszok megvizsgálása és megfelelő elintézése. Ebben a tekin-tetben azonban a népszövetség tanácsa a kisebbségi szerződések

5

vonatkozó szakaszait állandóan annyira szűkkeblűén és meg-szorítóan magyarázta, hogy nemhogy elősegítette volna a kisebb-ségi panaszoknak és sérelmeknek az orvoslásukra hivatott nem-zetközi fórumok elé jutását, hanem szinte elszigetelte a kisebb-ségeket ezen fórumok elől. A kisebbségi szerződések ugyanis azta rendelkezést tartalmazzák, hogy a népszövetség tanácsánakminden tagja bír azzal a joggal, hogy a felettes államhatalmak-nak a kisebbségekkel való bánásmód tekintetében fennálló köte-lességei megszegésére, sőt már a megszegésnek veszélyére is fel-hívja a tanács figyelmét, hogy az azután megfelelően intézked-jék. Ezt a rendelkezést mindenkor aképpen magyarázta a nép-szövetség tanácsa, hogy a tanács csak valamely tanácstag kezde-ményezésére foglalkozhatik a konkrét kisebbségi panaszokkal.Hiábavaló volt tehát minden feljajdulás a kisebbségek részéről, hanem akadt pártfogójuk a tanácstagok között, mert ezeket a párt-fogó nélkül maradt panaszokat egyszerűen irattárba helyezték.

4. A kisebbségi eljárás hiányai.

Különösen megnyilvánult a népszövetség tanácsának ez aszűkkeblű felfogása magában a kisebbségi eljárásban. Az voltugyanis a szabály, hogy egy hármas bizottság (Comité des trois),mely az elnökből és az általa maga mellé vett két tanácstagbólállott, időnként átnézze a kisebbségi panaszokat abból a szem-pontból, hogy vájjon van-e közöttük olyan, amely megérdemelnéazt, hogy valamely tanácstag magáévá tegye a sérelmet és annaktárgyalását kívánja a népszövetség tanácsa előtt. A hármas bi-zottság mindenekelőtt azt vizsgálta, vájjon elfogadható-e a ki-sebbségi panasz? Az elfogadhatóságnak voltak olyan kritériumai,amelyek közül egyik-másik igazán komolytalan. Pl. ki voltmondva az, hogy csak akkor lehet elfogadni valamely kisebbségipanaszt, ha az tiszteletteljes hangon van tartva. Mintha bizonyazoknak a kisebbségeknek, amelyeknek élete oly keserű, nemvolna egyéb gondjuk, mint olyan síma diplomáciai hangot hasz-nálni, hogy az a népszövetség tagjainak fülét ne sértse! Az elfo-gadhatóság további feltételei: hogy a panasz ne származzék rossz-hírű forrásból (source mal établie), hogy ne tartalmazzon ismét-lést és hogy ne irányuljon az államtól való elszakadásra.

Ennek a sommás átnézésnek következménye az volt, hogy azelfogadhatóknak talált panaszokat felvilágosítás végett kiadták apanaszolt kormánynak. A panaszolt kormány megtette a magaegyoldalú felvilágosító nyilatkozatát, amely a panaszt természe-tesen alaptalannak minősítette. Az illető kormány nyilatkozatá-nak tartalmáról a panaszt tevő soha sem értesült. A nyilatkozókormány ezt nagyon jól tudta, éppen ezért rendszerint mennélkevesebbet foglalkozott az ügy érdemével, hanem nagyobbára apanasztevő kisebbségi egyén személyét kifogásolta, azt megbíz-hatatlannak tüntette fel, hogy ezzel magát az ügyet üsse agyon.

6

Szokás volt pl. azt jelenteni, hogy az illető ismert forradalmár,avagy kommunista propagandát űz, vagy pedig, hogy nincs meg-felelő erkölcsi színvonalon, hogy múltja alapján nem hitelt ér-demlő, hogy törvényellenes működést fejt ki, hogy a kormányiránt rosszindulattal viseltetik, hogy elferdítette a tényállást,hogy egy harmadik hatalom utasítására jár el, stb. Ezekről azinszinuációkról a panaszos sohasem értesült, hanem titkos el-járás során, titkos információ alapján temették el panaszátörökre. Ehhez járult, hogy a bepanaszolt kormány adóemeléssel,áthelyezéssel, útlevél elkobzással, a választók jegyzékéből valótörléssel, sőt börtönnel torolta meg a panasztételben nyilvánulóilloyalitást, a panaszoson, ha azt elérhette, hozzátartozóin, ha apanaszost nem érhette el sújtó keze.

így történt, hogy az 1929-től 1937-ig benyújtott 852 kisebb-ségi panasz közül eleve elutasítottak 381-et, mint elfogadhatat-lant, 471-et pedig nyilatkozattételre kiadtak a bepanaszolt kor-mánynak. A 471 kiadott panasz közül a meghallgatott kormánynyilatkozatából kifolyólag 465-öt nem találtak alkalmasnak a ta-nács elé terjesztésre. Ez a formula a végleges elutasítást jelentette.S ezen stereotip elutasító elintézés során a hármas albizottságaz esetek jó részében nemcsak kiállította a bepanaszolt kormány-nak az ártatlansági bizonyítványt, hanem — természetesen az il-lető kormány egyoldalú bemondása alapján — még külön megis dicsérte azt kisebbségvédő politikájáért. így lett a népszö-vetség egyenesen bűntársává azoknak az államoknak, melyek ál-landóan tudatosan megszegték a kisebbségi szerződéseket. S ígybátorította fel a népszövetség tanácsa a szerződésszegő kormá-nyokat arra, hogy csak folytassák tovább a kisebbségek üldözését.

Tehát, az elmondottakból kitetszően, a panaszoknak egy szá-zaléka sem jutott a panasz elintézésére hivatott nemzetközi fó-rum elé, több mint 99 %-a pedig vagy á limine visszautasíttaíott,vagy pedig a bepanaszolt kormány egyoldalú, tehát érdekelt ésaz igazságot elhomályosító jelentése alapján nyert elutasítást.Ebben az 1 %-ban sem volt azonban semmi köszönet, mert a be-panaszolt kormánynak kisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy az ilyen egészen kivételes esetekben a tanács részéről eset-leg javasolt kiegyeztető elintézést végrehajtsa. Úgy is tudta, hogymulasztásáért megtorlás sohasem fogja érni.

Az egész kisebbségi eljárás folyamán a kisebbség szóhozsem jutott, sem azt nem közölték vele, hogy panasza miért lettelutasítva, illetőleg miért nem bocsátkozott a tanács a panasz ér-demleges tárgyalásába, sem nem adtak módot neki arra, hogy abepanaszolt kormány észrevételeibe beletekinthessen, hogyazokra megjegyzéseit megtehesse és bizonyítékait előterjeszt-hesse. Ellenben a bepanaszolt kormány nemcsak írásban csűr-hette-csavarhatta a kérdést, ellenőrzés nélkül úgy, amint neki tet-szett, hanem genfi képviselete útján sűrűén, korlátlanul és teljes

7

szabadsággal informálhatta személyesen is a főtitkárság kisebb-ségi osztályát és a tanácstagokat is.

Egyenesen és intézményesen elriasztották tehát a kisebbsége-ket sérelmeik elpanaszolásától. Teljesen érthető ennélfogva, hogya kisebbségek később mind ritkábban fordultak panaszaikkal anépszövetség tanácsához, miután úgyis tudták, hogy ott nemhallgatják meg őket. Nem csoda, hogy 1937-ben már csak 8 ki-sebbségi panasz érkezett a népszövetség tanácsához s hogy azótamár egészen megszűnt a kérvényezés. Ezzel szemben a népszö-vetség kisebbségi osztályának költségvetése folyton nőtt, 1921-ben 175.000 svájci frankba került ennek az osztálynak kombináltsemmittevése, 1929-ben már 333.218 sv. frankra dagadt ez a tétel.Azóta is folyton növekedett, ellenére annak, hogy soha az osztályegy tagja sem utazott ki a hely színére, hogy ott tanulmányozzaa kisebbségek életét. Az osztályban alkalmazott egy-egy hivatal-nok fizetése 12.000 sv. franktól 45.000 sv. frankig terjedt. Ehheza budgethez természetesen Magyarország is hozzájárult megfe-lelő kvótával.

5. Mello Franco beolvasztási elmélete.

Az előadottakból kitűnik, hogy a népszövetség tanácsa areáruházott magasztos hivatásnak semmiképpen sem felelt meg.sőt a kisebbségek hivatott védőjének megtisztelő szerepe helyettinkább a többségek hívatlan védőjének kétes értékű feladatátvette magára. Kisebbségi védelmi hivatásának tengelyét abbanlátta a tanács, hogy únos úntalan hangoztassa a kisebbségek hű-ségi kötelességét felettes államukkal szemben, amidőn azonbana kisebbségek elnyomatásáról, a kisebbségek sérelmeiről volt szó,mindenkor alibivel tündökölt. A kisebbségvédelmi hivatás ilyrosszhiszemű értelmezésének csúcspontján, az 1925. évi mello-francoi kijelentések állanak. Ugyanis Mello Franco brazíliai de-legátus, a népszövetség tanácsának éveken keresztül volt kisebb-ségügyi előadója, az 1925. év december havi tanácsülésen szóról-szóra a következő programszerű kijelentéseket tette: „Azok, akika kisebbségek védelmének rendszerét megalkották, nem arragondoltak, hogy bizonyos államok keretében a lakosság egy ré-szét úgy szervezzék meg, hogy az állandóan idegen maradjon anemzet egyetemes szervezetében, hanem ellenkezőleg, oda töre-kedtek, hogy ezeket az elemeket a jogi védelem olyan statusábahelyezzék, amely az egyéni sérthetetlenséget számukra mindenesetre biztosítsa, és fokozatosan előkészítse a teljes nemzeti egy-ség megteremtésének előfeltételeit.“

Ez a felfogás durva ellentétben áll a kisebbségi szerződések-kel, amelyek nem csupán személyi sérthetetlenséget biztosítot-tak a kisebbségekhez tartozóknak, hanem garantálták a nyelv-használat szabadságát, a vallás szabad gyakorlását, a nemzetinyelv, irodalom és kultúra szabad művelését, szabad gazdasági

8

érvényesülést, a nemzeti egyéniség, a nemzeti sajátosságok sza-bad kifejlesztésének lehetőségét is. Éveken keresztül gyötrelme-sen tapasztalták a kisebbségek, hogy a népszövetség tanácsa nemvédője, hanem mostohája a kisebbségeknek, hogy a népszövet-ség tanácsához érkezett száz és száz kisebbségi panasz szomorúsorsa az irattárba való eltemettetés, hogy a tanács a kisebbségiszerződéseket folyton szűkítő, megszorító értelemben magya-rázza. S mindezen előzmények után, amidőn a kisebbségek lelkekeserűséggel telt meg a népszövetség tanácsának elzárkózó ma-gatartása miatt: a tanács kisebbségügyi előadója elérkezettneklátta az időt arra, hogy a kisebbségi nemzetközi szerződésekkelmereven ellenkező beolvasztás tragikumát jelentesse meg a ki-sebbségek szemei előtt, mint szükségkép elkövetkező szomorújövőt. Mellofrancoi értelemben a kisebbségi szerződések csakravasz mesterkedések és csak arra valók, hogy átmenetesen meg-nyugtassák a kisebbségeket, s elfedjék előlük az igazi végcélt,mely nem egyéb, mint teljes beolvasztásuk a többségbe.

A legbántóbb pedig az esetben az, hogy Mello Franco szörny-szülött kijelentéseit három tanácstag nem átallotta nyíltan helye-selni. Ezek a tanácstagok: Austin Chaberlain, a brit birodalom ak-kori külügyminisztere, Benes akkori cseh külügyminiszter, a ma-gyar integritás sírásója, és Hymans belga delegátus. A népszö-vetség tanácsa azóta is mindvégig hű maradt a mellofrancoi fel-fogáshoz.

Ez a helyzet a kisebbségekre valóságos terror gyanánt nehe-zedett. A kisebbségek a gyakorlatban védtelenül ki voltak szol-gáltatva az akaratuk ellenére reájuk kényszerített állami felsőbb-ség korlátlan önkényének és elnyomásának. Az utódállamok akisebbségi szerződések egyetlen egy pontját sem tartották be, akisebbségeket elnyomták, másodrendű állampolgárokká degradál-ták, birtokaikból agrárreform címe alatt erőszakosan kiforgatták,a nyelvhasználat körül nekik biztosított jogoktól megfosztották,iskoláikat bezárták vagy elnemzetlenítették, a kisebbségekheztartozó egyéneket hivatalukból elmozdították, fizetésüket, nyug-díjukat megvonták, őket még a szabad orvosi, ügyvédi, mérnökigyakorlatban is akadályozták, más államokban, főleg az anyaor-szágban élő fajtestvéreikkel való szellemi és kulturális érintkezé-süket lehetetlenné tették, hiszen — amint köztudomású — azutódállamok 1918 óta megjelent magyar nyomtatványokat nemengedtek be határaikon, sőt számos esetben a kisebbséghez tar-tozóknak még állampolgárságát sem ismerték el és őket töme-gestől kiüldözték. így pl. Csehország századok óta a Felvidékenlakó tősgyökeres magyar családok tagjait nem ismerte el oda-való illetőségűeknek és odavaló állampolgároknak.

Sőt, mi több, az utódállamok nem elégedtek meg a magyaroküldözésével, hanem elnyomták az uralkodó fajtához nem tartozótöbbi kisebbségeket, ezek között saját fajrokonaikat is. így a cse-hek fajtestvéreiket, a szlovákokat, gazdaságilag tönkretették, ne-

9

vezetesen beszüntették a virágzó szlovákiai gyáripart, minthogyabban a cseh ipar versenytársát látták, a cseh uralom megszün-tette a szlovákok mezőgazdasági munkaalkalmait is, mert nemengedte meg a szlovák arató munkásoknak a nyári időszakbanvaló levonulását a magyar Alföldre, ahol régebben egész téliélelmüket megkeresték. Közhivatalokba is mindenütt cseheket al-kalmaztak Szlovákiában és a szlovák nyelvet teljesen háttérbeszorították a cseh nyelv mögött. A szlovákoknak Pittsburgbanmegígért autonómiáról a cseh uralom hallani sem akart, s szósze-gésének igazolására azt a rosszhiszemű mentséget hozta fel, hogya pittsburgi szerződést vasárnap kötötték, már pedig az amerikaitörvények szerint ünnepnapon kötött szerződések érvénytele-nek. A ruthénség meg egyenesen éhhalállal küzdött a cseh ura-lom alatt, amely más oldalról a legvilágosabb szerződésszegéstkövette el azzal, hogy a főhatalmak és Csehország között létre-jött kisebbségi szerződésben Ruszinszkónak megígért országosautonómia létesítését cinikusan megtagadta azzal az álokoskodás-sal, hogy előbb rá akarják nevelni a népet az autonómiára. Elége-detlenné lett az egész Bánát, amelyet kettészakítva, két külön— szerb és román — uralom alá rendeltek s nyugati gazdaságiösszeköttetéseinek megszüntetésével balkáni orientációra kény-szerítettek. Még az erdélyi románok is súlyosan érezték a regátabszolutizmusát, amely egyébként a szászoktól és székelyektől ismegtagadta azt a helyi és kulturális autonómiát, melynek meg-adására a kisebbségi szerződésben kötelezettséget vállalt. A dél-magyarországi szerbek is megunták Belgrád diktatúráját, a hor-vátok pedig, akiknek legjobbjai börtönben sínylődtek, engesztel-hetetlen gyűlölséggel teltek el a szerbek ellen, mindenáron me-nekülni akartak a szerb elnyomás alól és áhították, hogy újbóla nyugateurópai civilizáció körébe juthassanak.

6. Az elmaradt reformok.A Párizs-környéki békék uralmának ideje alatt Európában

40 millió lélek tartozott a nemzeti kisebbségek sorába. Égetőenszükséges lett volna tehát segíteni a kisebbségek elnyomott hely-zetén és mindent el kellett volna követni arra, hogy a kisebbségiszerződéseket a gyakorlatban végrehajtsák. S nem lett volnahozzá szükséges egyéb, mint a népszövetség tanácsának jóindu-lata és az az elhatározott akarata, hogy kisebbségvédő hivatásá-nak megfeleljen. Nem is kellett volna semmit sem módosítanisem a népszövetségi paktumon, sem a kisebbségi szerződéseken.Csak annyi lett volna szükséges, hogy a kisebbségi eljárás negátolja, hanem előmozdítsa a kisebbségi szerződésekben megál-lapított kisebbségi anyagi jogszabályok érvényesülését.

Szükség lett volna nevezetesen a következőkre:1. fel kellett volna állítani a népszövetség keretében egy ál-

landó kisebbségi bizottságot.

10

2. teljes nyilvánosságot kellett volna biztosítani a kisebbségieljárásban;

3. a kisebbségi eljárást kontradiktóriuscá kellett volna tenni:4. oda kellett volna hatni, hogy a kisebbségi sérelmeket tar-

talmazó panaszoknak kötelező letárgyaltatása ne csak a tanács-tagok privilégiuma legyen, hanem megillesse ez a jog a népszö-vetséghez tartozó valamennyi állam kormányát is, valamint ma-gukat a kisebbségeket is, nevezetesen legalább azoknak egyete-mes szervezeteit;

5. szükség lett volna arra, hogy a népszövetség tanácsa, minta kisebbségek védője és garantálója, hivatalból is ellenőrizze,hogy a gyakorlatban tiszteletben tartják-e a kisebbségi jogokat,illetőleg, hogy a kisebbségi szerződések által e részben kötelezettállami hatóságok megfelelnek-e kötelességeiknek;

6. szükséges lett volna, hogy a hágai állandó nemzetközi bí-róság, úgy is, mint a népszövetség tanácsának véleményezőszerve, úgy is, mint a vitás kisebbségi ügyek döntő fóruma, meg-felelően legyen foglalkoztatva vitás kisebbségi ügyekkel.

Lássuk ezeket az annyiszor sürgetett reformokat egyenkint:1. Az állandó kisebbségi bizottság megvalósítása iránt az in-

terparlamentáris konferencia és a népszövetségi ligák uniója isismételten megkereste a népszövetséget. Az az ad hoc hármasbizottság, amely a kisebbségi panaszos ügyek előkészítésével fog-lalkozott, egyáltalában nem végzett számbajövő munkát. Nemis végezhetett, mert egy évben alig négyszer jött össze a tanács-ülések idejében, amidőn különben is más aktuális kérdések kö-tötték le a tanácstagok idejét és figyelmét, s egyébként is ilyenműkedvelő foglalkozás révén nem lehet sem a kisebbségi kérdésekszellemébe mélyebben behatolni, sem ezekben a kérdésekbengyakorlottságot szerezni. Szakértőkből álló és állandóan működőolyanszerű bizottságra lett volna szükség kisebbségi ügyekbenis, aminőt a népszövetség más kérdésekben is, pl. a gyarmatügyikérdésekben foglalkoztatott. Ennek a szakértőkből álló állandókisebbségi bizottságnak feladatköre lett volna: tárgyalásra előké-szíteni a beérkezett kisebbségi panaszokat, e végből érintkeznia felekkel, beszerezni a szükséges bizonyítékokat és megtartania szükséges helyszíni vizsgálatokat, beszámolni a tanácsnak azösszes beérkezett kérvényekről és panaszokról, általában tapasz-talatairól jelentést tenni a tanácsnak és javaslatokat terjesztenielébe.

2. A legteljesebb nyilvánosság, valamint a kontradiktóriuseljárás olyan elemi követelmények, melyek hiányában nem lehetszó a kisebbségek komoly védelméről. Sajnos, a népszövetségikisebbségi eljárásban mind a két nagy biztosíték hiányzott. Azeljárás titkos volt, a kisebbségek egyáltalában nem értesültekarról, hogy mi történik ügyükben. A kontradiktórius eljárásnakpedig elemei sem voltak meg az eljárásban, amely szerint csaka panaszos kormánynak volt megadva a mód, hogy eljárását

11

írásban igazolhassa, a panasztevő kisebbség azonban ezt az egy-oldalú igazolást sohasem láthatta, ahhoz hozzászólnia nem állottmódjában, bizonyítékainak előterjesztésére nem volt semmi le-hetősége. Ennek aztán az volt az eredménye, hogy a bepanaszoltkormány igazolását vakon elfogadták, magát a panaszt pedu?még csak ki sem tűzték tárgyalásra.

3. Rendkívül nagyfontosságú az aktorátus kérdése. Valameny-nvi kisebbségi szerződésben ki van mondva, hogy a népszöveí·ség tanácsának minden egyes tagja rendelkezik azzal a joggal,bogy a kisebbségi szerződésekből folyó kötelezettségek valamelyi-kének megsértésére vagy megsértésének veszélyére felhívja a ta-nács figyelmét, és ebben az esetben a tanács olyképpen járhat elés oly intézkedéseket tehet, melyek az adott körülményekhezképest megfelelőknek és hatásosaknak látszanak. Minthogy ezta határozmányt a népszövetség tanácsa következetesen akképmagyarázta, hogy csakis a tanácstagok kiváltsága az, hogy vala-mely kisebbségi panaszt a tanács által kötelezően letárgyaltathas-sanak. s a tanács csakis valamely tanácstag kezdeményezésérefoglalkozhatok kisebbségi panaszokkal, — a kisebbségi védelemtényleg csak papiroson létezett. A tanácstagok ugyanis egyálta-lában nem éltek a fentjelzett kiváltsággal, mert túlnyomó nagyrészük minden kisebbségi védelemmel elvileg ellentétes álláspon-tot foglalt el, kisebb részük közömbös volt, azon nagyon keve-sen pedig, akik érdeklődtek a kisebbségek sorsa és boldogulásairánt, a kezdeményező fellépéstől azért tartózkodtak, mert ezzelnem akarták a bepanaszolt állam kormányának neheztelését ma-gukra vonni. Így azután nem volt gazdája a kisebbségi panaszok-nak, s előállott az a szomorú helyzet, hogy az elnyomott kisebb-ségek nagyszámú panasz i közül egy évtized leforgása alatt mind-össze ötöt méltatott a tanács arra, hogy velük érdemileg foglal-kozzék. Nem természetes-e tehát, hogy a népszövetség tanácsát,a kisebbségek hivatott védőjét, a nagyközönség mindinkább atöbbségek önkéntes és fölösleges védőjének tekintette, s a kisebb-ségek, belátva küzdelmeik hiábavalóságát, később márcsak el-vétve fordultak sérelmeikkel a tanácshoz, abban a biztos tudat-ban, hogy még legigazságosabb panaszuk is a tanács teljes rész-vétlensége folytán semmibe fúl.

Legjobb meggyőződésem szerint a kisebbségi szerződésekama rendelkezésének, amely a tanácstagoknak jogot biztosít arra,hogy a kisebbségi szerződésből folyó valamely kötelességnekmegsértésére vagy a megsértés veszélyére felhívják a tanács fi-gyelmét, nem volt helyes olyan értelmet tulajdonítani, hogy csaka tanácstagok valamelyikének kezdeményezése bírhat azzal a ha-tállyal, hogy a tanács tárgyalás alá vegyen valamely kisebbségipanaszt. Ugyanis a tanácsnak szabadságában állott vólna ilyenfelhívás nélkül is akár hivatalból foglalkozni a kisebbségi kérdé-sekkel, akár másnak is, mint valamely tanácstagnak kezdeménye-zésére tárgyalni kisebbségi ügyeket és kisebbségi panaszokat.

12

Szabadságában állott volna tehát a tanácsnak megállapítani ön-magára azt a kötelességet, hogy nem csupán valamely tanácstagfelhívására, hanem a népszövetségben képviselt bármely államkormányának, vagy pedig a kisebbségeknek, legalább is a kisebb-ségek vallási, közművelődési és közgazdasági legfőbb szerveze-teinek felhívására is foglalkozni fog konkrét kisebbségi pana-szokkal. Ha jól fogta volna fel a tanács az általa vállalt kisebb-ségvédői hivatást, akkor feltétlenül eképp kellett volna értelmez-nie a kisebbségi szerződéseket, mert azon rideg értelmezés mel-lett, amelyet állandóan alkalmazott, megszűnt minden nemzetköziellenőrzés a tekintetben, hogy a kisebbségi szerződések által kö-telezett államok megtartják-e ezekben a szerződésekben előírtkötelességeiket, vagy nem? S így teljesen illuzóriussá váltak a ki-sebbségi jogok.

4. A népszövetség tanácsának kisebbségvédői hivatásábólegyenesen folyt annak ellenőrzési kötelezettsége. Egyébként atanács által határozattá emelt Tittoni-féle javaslatokban meg isvan magyarázva, hogy mit jelent a népszövetségnek garanciája.Ez a védelem — a Tittoni-féle értelmezés szerint — jelenti első-sorban azt, hogy a kisebbségekre vonatkozó rendelkezések a ki-sebbségek elismert jogainak sérelmére nem módosíthatók és azo-kat csak a tanács többségének hozzájárulásával lehet megváltoz-tatni; másodsorban pedig jelenti azt, hogy a népszövetség köte-les ellenőrizni, hogy a rendelkezéseket valóban végrehajtják-elíme tehát, nem lett volna szükséges semmi egyéb, mint végre-hajtani ezt a Tittoni-féle értelmezést, amelyet a tanács irány-adóul már 1920-ban elfogadott ugyan, a gyakorlatban azonbansohasem alkalmazott.

Hogy csak néhány példát említsek: ellenőrizte-e valaha is atanács azt, hogy vájjon eleget tettek-e az utódállamok azon köte-lességüknek, hogy a kisebbségi szerződések határozmányait tör-vényeikbe beiktassák, s amennyiben ezt nem mulasztották el, hí-ven teljesítik-e, s a hazai kodifikáció során nem forgat-ták-e ki ezen határozmányokat lényegükből? Vagy gyakorolt-efelügyeletet a tanács a tekintetben, hogy teljesítik-e az utódálla-mok azt a legelemibb kötelességüket, hogy a hozzájuk csatolt te-rületek őslakosságát állampolgáraiknak elismerjék? Ha gyakoroltavolna ezt a felügyeletet, akkor bizonyára nem történhetett volnameg az, hogy Csehország a hozzája csatolt területen évszázadokóta községi illetőséggel bíró egyének és családok odavaló polgár-ságát nem ismerte el és az illetőket seregestől kiutasította és hon-talanokká tette. Azt sem vizsgálta soha a tanács, hogyan egyez-tethetők össze a kisebbségi szerződések rendelkezései az utódál-lamok azon eljárásával, hogy a magyarországi irodalom és hír-lapirodalom termékeit nem engedték át határaikon és az uralmukalá kényszerített negyedfélmillió magyart erőszakosan elzártáka magyar kultúrától. Arra sem terjesztette ki felügyeletét a ta-nács, miként forgatják ki az utódállamok agrárreform örve alatt

13

birtokaikból a magyar kisebbségeket. A nyelvhasználat, az iskola-állítás terén a kisebbségeket megillető jogok elkobzását, magya-roknak hivatalaikból erőszakos kiüldözését és számtalan, a ki-sebbségi szerződések rendelkezéseibe mereven beleütköző egyébvisszaélést, amelyek között nem utolsó az sem, hogy némelyikállam erőszakkal és büntető szankciókkal akadályozta meg azt.hogy a kisebbségek a sérelmeik orvoslására hivatott nemzetközifórumokhoz forduljanak, sohasem tette vizsgálat tárgyává a ta-nács, noha kisebbségvédői hivatása mindezt kötelességévé tette.

Ha teljesítette volna a tanács ellenőrző kötelességét, amelyetpedig egy állandó kisebbségi bizottság rendszeresítése révénkönnyen módjában állott volna teljesíteni, akkor bizonyára fel-hagytak volna az utódállamok a kisebbségi szerződések szabotá-lásával, és alkalmazkodtak volna azoknak rendelkezéseihez.

5. A legnagyobb biztosítékot jogaik megoltalmazására abbanlátták a kisebbségek, hogy vitás ügyeik az állandó nemzetközibíróság döntése alá kerülhessenek. A népszövetség tanácsa po-litikai testület, mely már ezen természeténél fogva sem alkalmasaz elfogulatlan jogvédelemre, ellenben az állandó nemzetközi bí-róság teljes mértékben rendelkezik a függetlenség, elfogulatlan-ság, befolyásolhatatlanság mindazon kellékeivel, amelyek azt akisebbségi jogoltalom gyakorlására ideálisan alkalmassá teszik.Mind a paktum számos rendelkezése, mind a kisebbségi szerző-dések részben a nemzetközi vitás kérdésekben való döntést,részben az ilyen kérdésekben való véleményadást az állandónemzetközi bíróság hatáskörébe utalják. Nem lett volna tehátszükség semmi új jogszabályra e tekintetben sem, csupán lelki-ismeretesen kellett volna végrehajtani a fennálló rendelkezése-ket és akkor biztosítva lett volna az állandó nemzetközi bíróságközbelépése, amely fórumnak minden eljárását a kisebbségeklegnagyobb bizalma övezte és övezi most is. Különösen nem kel-lett volna fukarkodnia a tanácsnak az állandó nemzetközi bíró-ság véleményének kikérésével a vitás kisebbségi ügyekben, ne-vezetesen olyanokban, amelyek a kisebbségi szerződések magya-rázatára vonatkoznak, s gondoskodnia kellett volna arról is, hogyazok a vitás esetek, amelyekben a döntés a paktum vagy a ki-sebbségi szerződések értelmében az állandó nemzetközi bírósághatáskörébe tartozik, tényleg ez elé a fórum elé kerüljenek. Hagondja lett volna minderre a tanácsnak, akkor a kisebbségi jog-védelem legnagyobb biztosítékát valósította volna meg.

A népszövetségi paktum bevezetésében a népszövetség egyikfőfeladata gyanánt van megjelölve az, hogy a szervezett népekegymás közötti érintkezésében az igazság uralmát és minden-nemű szerződéses kötelezettségnek lelkiismeretes tiszteletbentartását biztosítsa. A kisebbségeknek tehát, melyeknek jogaiknemzetközi szerződésekben voltak megállapítva, tartozott volnaa népszövetség azzal, hogy biztosítsa ezeknek a kisebbségi szer-ződéseknek lelkiismeretes tiszteletben tartását. Csak így lehetett

14

volna az akaratuk ellenére idegen uralom alá kényszerített ki-sebbségek helyzetét elviselhetővé tenni. Ennek hiányában váltmind komolyabbá a béke megzavarásának lehetősége, ami vég-eredményben a második világháborút vonta maga után. A tör-ténelem előtt felelős a népszövetség, hogy nagyrészben az őmulasztásai folytán szakadt rá az emberiságre ez az újabb nagyveszedelem. Lukács György.

S Z É C H E N Y I N E M Z E T I S É G I P O L I T I K Á J A .

I. A legnagyobb és leghívebb magyar a rendi Magyarországátalakulása és felemelése érdekében folytatott negyedfél évtize-des közéleti működésében a közviszonyok minden vonatkozásáta haladás lencséje alá helyezte és hatalmas terjedelmű közíróiműködése ezekben a kérdésekben elfoglalt álláspontját a példátkereső hálás utókor számára híven meg is őrizte.

Ebben a nemzetépítő munkában a középhelyet mégis a gaz-dasági és nemzetnevelési problémák foglalják el, amelyek megol-dása révén a nemzetet felemelni, vagy Széchenyi kifejezésévelélve, a közviszonyokat csinosbítani kívánta. A közélet szinte min-den vonatkozásának Javítására, reformjára irányuló széleskörűmunkája folytán él Széchenyi a művelt közvélemény előtt a mo-dern Magyarország szellemi megalapítójaként, vagy amikép Kor-nis Gyula találóan, bár kétségtelenül kissé diminuálva elnevezte:a reformkor hőseként.1) Ebben a szinte minden közviszonyra ki-terjedő reformmunkájában természetesen nem kerülheti elfigyelmét a korában elsőízben és különös erővel jelentkező nem-zetiségi kérdés, amelyre vonatkozólag a dolog természetéből fo-lyóan állást is kellett foglalnia, véleményt és megoldási javaslatotkellett kiképeznie.

A nemzetiségi kérdés Széchenyi reformmunkálatainak sorá-ban mégis aránylag szükebb teret foglal el, hatalmas munkábannem száll e kérdés megoldásának síkjára és bár e probléma jó-formán egész közéleti tevékenysége során foglalkoztatja, annakönállóan csak a Magyar Tudományos Akadémiában tartott egynagyobb beszédet2), valamint legfőbb műveiben rövidebb-hosz-szabb részleteket3), hírlapi cikkeket, továbbá lelkiismereti vizs-gálódásai és vívódásai lecsapódásaként létrejött naplóbeli feljegy-zéseket szentelt.

1) Kornis Gyula: A magyar politika hősei, Bpest, 1940.2) 1842. november 27-i beszéd.3) Így különösen az 1834—35-ben készült, de csak 1858-ban kiadott

Hunniában, az 1841-ben közzétett Kelet Népében, az 1842-ben írott, decsak ilöl 2-ben napfényre került Garat-ban, valamint a 40-es évek dereká-tól jóformán a forradalomig Kossuth tal folytatott írói és hírlapírói vitá-jában.

15

Impozáns mértékű irodalmi működésében a nemzetiségi kér-désnek juttatott aránylag csekély és igen szétszórtan jelentkezőkifejtés a magyarázata két ténynek; egyrészről annak, hogy Szé-chenyit a közvélemény kisebb mértékben ismeri nemzetiségi poli-tikusként, mint pl. Eötvös Józsefet, Tisza Kálmánt, Bánffy De-zsőt, Apponyi Albertet (akiknek közéleti működésére elsősorbanés jellemzően a nemzetiségi kérdéssel való foglalatoskodásukütötte rá a bélyegét), másrészről annak, hogy a Széchenyivel fog-lalkozó és szinte könyvtárakat megtöltő irodalomban Széchenyinemzetiségi politikáját a szaktudomány részéről feldolgozó mód-szeres mű teljességgel hiányzik és Széchenyi ezirányú törekvései-vel a reformkor eszméibe bevilágító összefoglaló történeti mun-kákon'), valamint Széchenyi eszméit általában kifejtő tanulmányo-kon*“) felül csak néhány lelkes, de kisebb igényű folyóiratcikk")és más kisebb tanulmány foglalkozik.

II. A közvélemény e szemléletével és a feldolgozó művek eztalátámasztani látszó hiányával szemben Széchenyi a nemzetiségikérdés látnoki erejű és ma is korszerű elmélyült búvára, aki élet-művében a problémát és annak lényegét kortársait megelőzőenhíven felismeri, véleményét arról hosszas vizsgálódások és tépe-lődések közepette józanul kialakítja és ehhez a szilárd vélemény-hez és az abból folyó javaslatokhoz élete végéig hű marad.

A nemzetiségi kérdés jelentkezését igen korán, még közíróiműködése megkezdése előtt észleli, ami a fiatal huszártiszttel,ilyen bejegyzést irat naplójába:

„Jedes Jahr wächst die Population der in Ungern fremd ange-siedelten Völker; der alte ungerische Stamm gehet nahe an die Ste-rilität. Der Adel ist moralisch und physisch krank.6)

A korán felismert probléma behatóan és hosszú időn keresz-tül foglalkoztatja és abban mindinkább elmélyülve s igazi jelentő-ségét felismerve, azt rövidesen a magyar sors nagy kérdésének;a lét vagy nem lét') kérdésének tekinti.

3) Lásd különösen a Hóman—Szekfü: Magyar történet Szekfü általszerkesztett V. kötetét, továbbá Szekfü: Három nemzedék, valamint Há-rom nemzedék és ami utána következik c. műveit.

4) így különösen Gael Jenő: Gr. Széchenyi István nemzeti politi-kája, Bp. 4903, U. a.: Gr. Széchenyi István nemzeti politikája és jövőnk,Bp. 1903; Grünwald Béla: Az új Magyarország. Gróf Széchenyi István.Bp. 1890.

5) Zsilinszky Mihály: Széchenyi és a nemzetiségi kérdés, Ak. Ért.1894., u. a.: Széchenyi István nemzetiségi politikája, Μ. I árs. tud. Sz.1913. Váradi József: Széchenyi életlátása. A nemzetiségi kérdés. SzéchenyiZsebkönyvtár, Bp., 1938., Csuka Zoltán: Széchenyi és Magyarország nem-zetiségei, Külügyi Szemle 1941. 6. sz. Bédi Imre: Széchenyi és a nemze-tiségi kérdés. Kisebbségi körlevél, 1941. nov. sz., Joó 7 ibor: Széchenyinemzetiségszemlélete. Láthatár, 1941. nov. sz.

6) 1821. évi napló jegyzet, közölve Szekfü Gyula: A mai Széchenyi,Bp., 1935. 37. old.

7) Garat, Bpest, 1912., 29. old.

16

Sokszor tölték — írja — legfeszültebb elmélkedésben napokat,éjeket ez életkérdésnek tisztába hozatala iránt................. Kétkedtem,epedve habzottam, szigorúan veték magammal számot, hogy vájjon— mert vérem hidegebb, béketűrésem több — tán nem szeretem any-nyira hazámat, mint kik mindig forrnak, lelkesedéstől egy húzómbanáradoznak; vagy hogy tán nincs annyi bátorsógom, mint azoknak,kik mindenben az oroszlán szerepét játszani hajlandók; vagy hogyvégre tán hiúsági viszketeg, különcködési szesz, vagy éppen megcson-tosult makacsság homályosítják nézetemet, minélfogva nem tudnámhelyeselni, sőt egyenesen kárhoztatni volnék kénytelen azon utat,melyen... hazánk némi legkitűnőbb kapacitásai buzgólkodnak köze-líteni azon czélhoz, melynek elérése saját szívemnek is legforróbbvágya: fajtánknak t. i. nemcsak biztosítása, de egykori feldicsőítéseis.8)

Ebben az életjelentőségű kérdésben rendkívüli fontosságú afogalmak tisztázása, amelynek minden alanyi elfogultság és előjítélet nélkül, a kölcsönös érdekekre méltányosan tekintettel lévővizsgálódásokon kell alapulnia.

Tiszta fogalmakat terjeszteni, zavartakat pedig salakjaibul le-hetőleg kitisztítani kötelesség tehát... hahogy a közélet mezejénmunkás részt venni bátorkodunk és több rosszat nem kívánunkéletbe hozni, mint jót és ha ábránddal be nem érjük, de sikert óhaj-tunk.9)

Az elfogulatlanság, tárgyilagosság és méltányosság különösenmegkívántainak e vizsgálódásokban, mert

... többé-kevésbbé ki ne vetkeznék a kölcsönös méltányosság, sőt azigazság szabályaiból is némileg, ha nyelvünk s nemzetiségünk ügyekerül szőnyegre. Ily alkalommal a leghidegebb vérű elragadtatik, alegélesebb látású vaksággal van verve, és a különben legméltányosb,legigazságosb is hajlandó felejteni, az örök igazságnak soha nem vál-tozó még azon legelső szabályát is.. miszerint másnak soha olyastne tégy, mit tőle sem fogadnál örömest. S annyira megy ez elfogult-ság, ezen felingerült állapot, mikép mindennapi eset.. épen azok ki-keléseit és gyanúsításait hallani legsértőbb változatokban... kik leg-csiklandósbak saját nemzetiségük körül.. Bosszút lan egy hajszáitsem enged fején csak érinteni is, és ez helyes; ámde mást üstökénélragadni hajlandó és ez is egyes viadalban... mikor ember áll emberellen... felette helyes lehet; nemzetnek békés újjószületési működé-sében azonban ha nem is gyávaság, valóban felette nagy bűn.. .10)

Bár a fenti vizsgálódási módokon a kérdéssel foglalkozni rend-kívül nehéz és a nehézség magát Széchenyit is annak nyilvános be-ismerésére készteti, hogy

Csüggedni érzem erőmet... és tehetségem parányiságának tu-data görcsbe vonja keblem, midőn ezen oly felette kényes életkér-

8) Akadémiai beszéd 1842. november 27-én, közölve Beöthy Zsolt:gróf Széchenyi István válogatott munkái, Bpest, 1902. II. k. 258. old.

9) 1. m. u. o. 243. old.10) I. m. u. o. 257—258. old.

17

dés taglalásába bocsátkozom, mi már azelőtt is nem egy ízben tör-tént, noha siker nélkül...11)és e nehézség még fokozódik azáltal, hogy a kérdés megítélésé-ben Széchenyi korában nem volt még egységes út, sőt az országvezető férfiai majdnem kivétel nélkül Széchenyitől eltérő politi-kai irányzatokat követtek, amit ugyancsak Széchenyi is megálla-pít, mondván.. tapasztalni vagyok kénytelen, hogy hazánknak még leghűbb fiais legkitűnőbb tehetségei közül is többen, mintha nézetem csalódásvolna, felette kevés kivétellel, mind más, csak épen ellenkező utakonjárnak azon czél felé, melynek eléréséhez szintúgy s oly őszinténkötöm én is fajtánk megmentését és egykori feldicsőítését, mint tel-jesen hiszem ők. Egyeztető középutat ez esetben pedig nem látok.12)

A nehezen vizsgálható és roppant kényes kérdés tanulmá-nyozása azonban nemzeti szükségszerűség, mert

. . veszély, nagy veszély fenyegeti még mindig, sőt növekedőleg faj-tánk nyelvét, s ezáltal nemzetiségünket, minél drágább kincsünknincs. 13)

Sőt ez a kötelesség egyenesen erénnyé válik, annak követ-keztében, hogy a nemzetiségi kérdés vizsgálata és megoldásarévén mi magyarok hazánkat akarjuk megvédeni és nemzetifennmaradásunkért küzdünk, ami az isteni elrendelés s gondvi-selés folytán létrejött nemzet, tehát az isteni elrendelés védelmétis szolgálja. A nemzetiségi kérdést elhallgatni vagy éppen ellenehatni viszont és mindezekből folyóan „meg nem bocsátható vé-tek“, mivel az ekként egy egész nemzet megsemmisítésére vezet-het. Sőt még e kérdés megoldására irányuló magyar törekvésekesetleges túlzásai is jobbak a merő hallgatásnál, mert a problé-mát nem altatják el, s habár támadni látszanak is, megbocsát-hatok lesznek az ország fennmaradását vívó hazafias lelkese-désük miatt.

Mi magyarok, ha nemzeti fennmaradásunkért aggódunk s nyel-vünk s sajátságunk kifejtésében előhaladni törekedünk, egyenesencsak elolvasztatásunk, megsemmisíttetésünk ellen védelmezzük ma-gunkat;Magyarország egyéb nemzetiségei ellenben, ha nyelveiket, saját-ságukat törekednek terjeszteni honunkban, nem elolvasztatásuk, meg-semmisíttetésük ellen vívnak, minthogy nekik valóságos hazájuk künnvan... s ekép fennmaradásuk záloga bizonyos; ők nem védelmeziksajátukat, létüket, de minket magyarokat igyekeznek kiszorítani, leg-szívtelenebb, legirgalmatlanabbul, elpusztult sajátunkban, eltörlöttlétünkben osztozandók; mert ha nincs Hunnia határi közt hazánk,egyebütt e földön többé sehol sincs.

Ha tehát mi Árpádiaknak e kincsükért, nemzeti létünk s becsü-letünk ezen legutolsó zálogáért küzdenünk kell, s mint végveszély

11) i. m. u. o. 255—256. old.12) i. m. u. o. 256. old.13) i. m. u. o. 243. old.

18

közti védelmünkben nem ritkán támadókká látszunk válni, ugyanemberséges lélekkel ki kárhoztathat minket azért, kinek szíve bőrré,s veleje csonttá nem fajult még? ...

Mert ha a magyar veszti ügyét, veszti mindenét, veszti létét; atöbbi pedig, ha ügyében nem sikerül, nem veszít semmit, de csakszárnya szegetik, körme vágatik, hogy másét ne ragadja. Amiből azfoly, hogy Hunnia határi közt józanul vívni magyarság mellett erény;ellene hatni viszont és üldözni azt, meg nem bocsátható vétek, mint-hogy egy egész nemzetet megsemmisítni Isten előtt bizonyosan mégsúlyosabb tett, mint egyes gyarló embernek rövidítni aránylag cse-kély pályakörét.14)

III. Az új Magyarország megalapítója a fentiek szerint anemzetiségi kérdés jelentkezését és annak a nemzetre kiható je-lentőségét már korán és helyesen felismerve, annak vizsgálatát ésmegoldását az előzőkben ugyancsak vázolt kifogástalan, erkölcsitartalmú módszerrel vette bonckés alá. E vizsgálódásai és az azokeredményeképpen létrejött tanításai a zseni intuícióján, a magyarúr Keletről hozott faji türelmességén, a mélyen vallásos hívő ke-resztényi szeretet-parancsán, a tisztességes államférfi mindenkiirányában kötelező erkölcsi elvein, a racionalista filozófián csi-szolt elme józan mérlegelésén és a világlátott utazó összehason-lító tárgyi tapasztalatain és széles látókörén alapszanak. Hiányzikazonban e tényezők között a történeti szemlélet és ebből folyóana nemzetiségi kérdés történeti kialakulásának analízise és a prob-léma történeti mérlegelése, ami egyrészt Széchenyinek a magyarmúltban tapasztalható kevesebb jártasságában, másrészt pedig ahagyományok iránti érzék hiányában keresendő. A történeti szem-lélet hiánya teszi egyrészt, hogy Széchenyi nemzetiségi kutatásai-ban és politikájában csak az azidőszerinti tényleges helyzetre ésannak mérlegelésére alapít, másrészről, hogy a nemzetiségi kérdésfelmerültében bizonyos mértékig túlzott jelentőséget tulajdonítkorabeli jelenségeknek, mégpedig főleg olyan megnyilvánulások-nak, amelyek a magyarság részéről a magyar nyelv akkori köz-nyelvvé tételével kapcsolatban, a nemzetiségi kérdés kiélezéseirányában je!entkeztek. Tekintettel éppen a rendszerben tapasz-talható e történetszemléleti hiányosságra, nemkülönben arra, hogySzéchenyi nemzetiségi politikájának ellenzői és kritikusai bírála-taikban éppen e történeti hiányosságokat és az azokból folyó bi-zonyos egyoldalú következtetéseket illették, mellőzhetetlennektűnik a nemzetiségek és a nemzetiségi kérdés történeti kialakulá-sának néhány szót szentelni.

IV. Figyelmen kívül alig hagyható történeti valóság, hogy Ma-gyarország a közép Duna-medencében történt megalakulása pilla-natától kezdve és azon túl is fennállásának szinte egész folyamánnem azonos eredetűek részére nyújtott állami szervezetet, hanemkeretében különböző fajú népeket egyesített. Ennek következté-ben szinte soha nem volt a mai értelemben vett nemzetállamnak,

14) Hunn ia , Pest, 1838. 101—103. old.

19

hanem mindenkor vegyes népiségű államnak tekinthető. A külön-böző népekhez tartozók arányszáma ugyan koronkint változó ké-pet mutatott, mindazonáltal és az akadályozó körülményeketfigyelmen kívül hagyva, meg lehetett állapítani a magyarság népe-ket nem kényszerítő módon magához idomító, asszimiláló erejét.

Ami az egyes korszakokra vonatkozó főbb népességi adato-kat illeti, e tekintetben a túlnyomórészt Fényes Elek kutatásairaés számításaira alapított és általában elfogadottnak tekinthető ada-tok vagy becslések szerint Magyarország népességi viszonyai akövetkezőképpen alakultak.

Bár a közép Duna-medence honfoglaláskori népesedési ada-tai a múlt homályába vesznek, sőt a honfoglaló magyarság lét-száma is bizonytalan, becslések szerint utóbbi 200 ezertől 500ezer főig terjedhetett, az itt élő meghódított népek pedig talánmég ennél is csekélyebb számúak voltak.18)

A meghódított népekhez járultak a rövidesen Nyugatról, Ke-leti ől és Délről betelepülő vendégnépek különböző csoportjai,akik az ország soknyelvüségét még csak kiterjesztették. A hon-foglaló magyarság és az itt talált, valamint betelepülő idegen né-pek közötti kezdeti, bizonyára elég kedvezőtlen arányszám azon-ban a birtokos magyar vezetőréteg, sőt a jobbágysorba került ma-gyarság részéről is természetes, de nem erőszakolt áthasonlításfolytán mihamar javuló irányt vett. Ezt még az a történeti ténysem tudta nagyobb mértékben fékezni, hogy Arpádházi királyainka telepes vendégek egyes csoportjainak, így az erdélyi és szepesiszász közösségeknek, a bessenyőknek, kunoknak, oláhoknak stbkülön kiváltságokat nyújtottak, amelyekkel lehetővé kívántáktenni e hazában is saját életformáik megőrízhetését. E kiváltságok-kal ugyan Szent István és utódai nem nemzetiségi védelmet kíván-tak adni egyes népeknek, hanem csak az akkor érvényesülő univer-zális keresztény felfogásnak tettek eleget, amely mindenki szá-mára elismerte a személyi elvhez igazodó emberi jogait.18)

E kiváltságok ellenére is a királyság első századaiban a ter-mészetes asszimilálódás folytán a magyarság aránya egyre javult,olyannyira, hogy Mátyás király idejében egykorú összeírások sze-rint Magyarországnak körülbelül 4 millióra tehető lakosságábólmintegy 75—80% volt magyarnak tekinthető.17) Az ország ma-gyarrá válása tehát kétségtelenül nagyrészben és a nemzet életé-hez képest aránylag rövid idő alatt megvalósult, bár ez örvende- .tes alakulásban nyilvánvalóan nagy szerepet játszhatott az a kö-rülmény is, hogy a magyarosodott idegen népek jelentős része eb-ben az időben a magyarral rokon népek (kúnok, bessenyők) kö-réből került ki, amely körben a magyarrá válás a dolog természe-ténél fogva könnyűszerrel valósulhatott meg.

15) Jancsó Benedek: Defensio nationis Hungaricae. Bpest, 1920. 43. o.l6) Hóman Bálint: Szent István, Bpest, 1938. 256. s köv. old.17) Nagy Iván: Les Hongrois dans le inonde- Hungarians in Canada.

Pécs, 1938. 6. old.

20

Az aránylagos faji egységnek mindazonáltal hazánk csak igenrövid ideig örvendhetett. A Mátyás király halálával Magyaror-szágra megnyílt török terjeszkedés több évszázados pusztításai-val ezt a nagyrészt magyarrá vált népességet töredékeire tizedelte,majd pedig a kipusztult őslakosság helyébe az akkori idők ana-cionális felfogása szerint nem kifogásolható telepítések arányosmegjelenésében rendkívüli mértékben visszaszorította. A török ve-szedelem elmúltával az 1715—1720 között végrehajtott népszámlá-lás Magyarországnak — Horvát-Szlavonországok nélkül számított— területén mindössze csak 2,580.000 összlakosságot talált, amely-ből csupán 1,160.000, azaz 44.9°/» számított magyarnak.18) E századvégére azután az újabb telepítések ezt az alacsony népszámot oly-annyira felduzzasztották, hogy az 1787-ben végrehajtott népszám-lálás szerint az ország lakossága a mondott területen 8,003.000-rerúgott, amely számból 3,122.000, tehát már csak 39% volt magyar-nak tekinthető. Ennek az arányszámnak is valójában már meg kel-lett haladnia a leszármazásbcli magyarság számát, minthogy nyil-vánvaló, hogy alig két generáció alatt valamely nép száma alighakettőződhetik meg, s ekként a magyarságnak ebben az aránylagmagas számában már számos olyan indigéna foglaltathatott, akika magyarságba szinte azonnal beolvadtak, igen gyorsan asszimilá-lódtak. A magyarság e természetesen asszimiláló ereje bár lassan,de tovább érvényesül a nemzeti öntudatra ébredő XIX. századfolyamán is, amelynek derekán, a szabadságharc lezajlása után,tehát a magyarságra legkedvezőtlenebb időszakban és körülmé-nyek között végrehajtott népszámlálás során a 11,554.000 főnyilakosságból 4,818.000, azaz az összlakosság 41.6%-a volt magyar, —és mindez annak ellenére, hogy a közbeeső több, mint egy félév-század alatt bőven történtek még telepítések (különösen a Délvi-déken) és nem állt meg a románság beszivárgása Erdélybe sem.19)

Mindezekből kitünőleg tehát a magyarság egyrészt a középDuna-medencében történt honfoglalásakor sem töltötte ki már egy-magában az ország területét, másrészt fennállása ideje alatt is ál-landóan helyet adott keretében idegen népfajoknak. Az ország-nak ez a többnépüsége és sok nyelvűsége azonban egészen a XIX.századig komolyabb zavarokat nem okozott és pedig nem abból azokból, mintha a magyarság és az egyes idegen nemzetiségek azország területén faji és nemzetiségi sajátságaikat levetkezték volna,vagyis nem lett volna sem a magyarban, sem az itt élő egyéb né-pekben fajtájuk szerint jelentkező és elkülönülő közösségi érzés,20)hanem a rendi magyar társadalom sajátos berendezkedése következ-tében. Ez a rendi társadalom, amelynek szervezete szerint az országegészen az 1848-as reformokig élt, nem ismert és nem értékelt nem-

18) Nagy Iván: i. m. 6. old.19) A népesedés történeti adatait lásd: Nagy Iván: i. m. 7. old.20) Szekfü Gyula: Három nemzedék és ami utána következik, Bpest,

1938. 109. old.

21

zetiségi különbségeket és elkülönüléseket, hanem csak rendi tago-zódást. Ebben a tagozódásban nem játszott szerepet a leszárma-zásbeli és faji különbség, hanem az egyes rendi társadalmi cso-portokon belül az azonos társadalmi és gazdasági helyzet, az azo-nos érdekek és az ország egyéb rendi csoportjai irányában tanúsí-tott azonos magatartás a különböző fajú egyedeket azonos neve-zőre hozta.

A rendi szervezeten alapuló országban a politikai jogok és avezetés szempontjából számottevő elem egyedül a nemesség és azazzal egy tekintet alá eső egyéb foglalkozásbeli csoportok (papok,később honoráciorok), e nemességen belül azonban nem volt kü-lönbség abból a szempontból, hogy a nemes mely népből származott és mely nyelvet beszélt. A nemességben tehát a leszármazás-beli magyar nemeseken felül egyesültek a nemességre emelt ide-gen fajtabéliek is és az ekként létrejövő politikailag jogosult rendinemzet: a natio Hungarica megbontatlan egysége volt a különbözőfajtájú nemeseknek. A nemesség keretében ezt az egységet rend-kívül előmozdította az évszázadokon keresztül a nemesség köré-ben élő nyelvként használatos latin nyelv, amely az érintkezéstés megértést a külföldieken felül egyrészt az ország lakói közöttis biztosította, másrészt pedig nem adott alapot az elkülönülési tö-rekvéseknek. A nemesség rendi egysége és a latin nyelv nemzeti ésnemzetközi használata következtében külföldet járó fiatal német,oláh vagy szláv eredetű nemeseink is önként és büszkén vallot-ták magukat ,,Hungarus“-uak.21)

A rendi társadalomnak a XVIII. század vége felé Európa-szerte történt felbomlása, valamint ezzel egyidejűleg a nemzeti ér-zés és mozgalmak jelentkezése hazánk népének ezt az egységét isveszélyeztetni kezdte. Egyrészt a magyarság részéről a magyarnemzeti öntudat és nemzeti felemelkedési törekvések következté-ben, másrészt a vendégnépeknél is mihamar jelentkező kulturálisés politikai mozgalmak folytán. A nemzetiségi ellentéteket az or-szág népei között ugyan formailag a magyar nyelv törvényhozásiúton megvalósított kötelező bevezetése váltotta ki (1830: VIII.,.1836: III., 1840: VI. és 1844: II. tc.-nek), anyagilag azonban a nem-zetiségi kérdés éles jelentkezését számos tényező együttes hatásaidézte elő. Szekfii e tényezők kiváltóját és együttes irányítóját aliberalizmusban látja, amely a rendi országból magyar nemzeti ál-lamot kívánt szerinte alkotni és azt magyar nemzetiséggel betöl-teni,22) ugyanakkor azonban a politikai jogok kiterjesztésével ésa demokrata kormányszellem magáévá tételével a magyar nem-zet kizárólagos politikai szerepének véget is vetett. Ha mindezkétségtelenül helytálló is és eszmeileg a liberalizmus meghonoso-dása és a rendiség felbomlása idézte elő az ország rendi nemzetiegységének szétesését, abban kétségtelenül még egyéb körülmé-

21) Szekfü: i. m. 210. old.22) Szekfü Gyula: i. m. 109. s köv. old.

22

nyék is játszottak közre, amelyeket véleményünk szerint rendkí-vül találóan és tömören foglalt egybe Eötvös József. Szerinte23)a nemzetiségi kérdés kialakulásának öt összetevőjét lehet megál-lapítani: 1. a nemzetiségek haladását a civilizációban, 2. a faj rokonszomszéd népeknél keletkezett mozgalmakat, 3. a latin nyelv ki-küszöbölését és a magyar nyelv államnyelvvé emelését, „mely ál-tal az ország magyarul szóló polgárai oly előnyben részesültek,mellyel előbb nem bírtak“, 4. az ellentétet a nemesség és az alkot-mányon kívüli osztályok között, amely annak folytán, hogy a pri-vilégizált osztályok túlnyomórészt magyarok voltak, magyarságés nemzetiség közti viszállyá mélyült és végül 5. azt a befolyást,melyet a demokratikus átalakulás folytán a nemzetiségek a köz-ügyekre nyertek.

Akár az előbbi, akár az utóbbi magyarázatát is fogadjuk el anemzetiségi kérdés kialakulásának, mindkettő szerint abban többtényező együttes hatása jelentkezik, éspedig olyképen, hogy azokrészben, éspedig kisebb részben származnak a magyarság oldalá-ról, nagyobb részben azonban elvi alapokból és a nemzetiségek részé'ről.Széchenyi azonban a történelmi szemlélet hiánya következtébensajnos, mindezeket a tényezőket nem ismeri fel és a nemzetiségikérdés legfőbb, sőt egyedüli mozgatóját a magyar nyelv túlzott ter-jesztésében és ezzel kapcsolatban a magyarság részéről bekövet-kezett egyes meggondolatlan és kíméletlen magyarosítási módbantalálja. A helyzetnek ez a megítélése adja szájába 1842. évi aka-démiai beszédében a magyarság egyes részeinek magatartásátsúlyosan elítélő kijelentéseit, ami magyar részről számára nép-szerűtlenséget, a nemzetiségek köreiben pedig mozgalmaik igazo-lását eredményezte.

Ha azonban Széchenyinél ekként a kérdés történeti szemléle-tében kétségtelenül bizonyos fogyatékosságok is jelentkeztek,a kérdés kezelésére és jövő megoldására nézve adott javaslatainem szenvednek ebben az egyoldalúságban, sőt azonfelül, hogy akérdés megoldását az egyetemes emberi érdekeknek és az osztóigazságosságnak megfelelően javasolják, tiirelmességükben az ősimagyar utat követik, amelyre Széchenyi így, ha nem is a hagyo-mányok keresésével, de magyar lelke intuíciójával biztosan találtrá. A magyarosítás híveinek túlzó elítélésében emellett talán köz-rehatott nála reformtörekvéseiben állandóan érvényesített az aszempont is, hogy javaslatai elfogadása érdekében, tehát propa-ganda céljából sokszor folyamodott túlzásokhoz, miként ő magais elismerte, volt

.. .sokszor kénytelen az ocsmányt még természetén túl is el-rútítani, hogy az erény annál szebb világban emelkedjék ki.24)

23) báró Eötvös József: A nemzetiségi kérdés. Pest, 4865. 24—25. old.24) Stádium. Berzeviczky Albert: Gróf Széchenyi István munkáiból,

Bpest.1903. I. k. 356. old.

23

V. Amennyire propagatív célokat szolgál a nemzetiségi kér-dés jelentkezésében egyes tényezők kiemelése Széchenyi szemlé-letében, olyannyira emelkedett az általános érvényű, a nemzetiséglényegére kiképzett felfogása, valamint a kérdés megoldására tettjavaslata. Nemzetiségpolitikai felfogásának tengelyében a nemze-tiség erkölcsi kategóriája áll, amelyet nem leszármazásbeli egy-szerű számbeli kisebbségnek, tehát relatívumnak, hanem min-denütt jelenlévő és azonos megítélést igénylő univerzális hatályúszellemerkölcsi fogalomnak, tehát abszolútumnak fog fel. A nem-zetiség Széchenyi rendszerében közvetítő az egyén és a minden-ség, az egyetemes emberiség között, amely az ember feladataitIstentől rendelt céljai megvalósítására nemzetiségenként bár másés más keretben és eltérő módokban, de az isteni elrendelésnekmegfelelően meghatározza.

Az egész emberi nem nemzetekre, nemzetségekre... ágzik. Sépen az, mi lélektelen testekben attractio, repulsio. az a nemzetek-ben a hon szeretete és védelme. Mélyebben fekszik azért lelkünk-ben, mint sokan gondolnák, azon ki nem mondható édes aggodalom,mely anyaföldünkhöz vonz s mely a halandó port félistenné maga-síthatja, s lelki rothanat jele, hol a természet szent törvényt ki van-nak már dörzsölve... 15)

Felfogásában ezek szerint a nemzetiség különállásra jutott,öncélú kategória, amely az egyedeket leszármazásuknak megfele-lően külön közösségbe tömöríti, amelyben azok az isteni elrende-lésnek megfelelően céljaikat betölthetik. A személynek a közös-séghez, a nemzetiséghez való viszonyára nézve a szeretet, becsü-let és hűség érzetei irányadók, amelyek úgy kötik össze a nemze-tiség tagjait, mint a családi kötelékek a rokonokat.

Ha nemzeteket egyes személyekkel hasonlítunk össze, akkora nemzetiség nem egyéb, mint rokonok közöti szeretet, barátság, sa familiabeli becsület fenntartását eszközlő ébredség; ha pedig mé-lyebben tekintjük .. „akkor az emberi lény minden ereibe s lelke leg-belsőbb rejtekibe szőtt természeti tulajdon, melyet az önbecs meg-semmisedése nélkül szinte oly lehetetlen kiirtani, mint bizonyos,hogy a szív kiszakíttatása után világunkon többé élni nem lehet... ίβ)

A nemzetiség mindezek folytán a legnemesebb erkölcsi tarta-lommal telik meg, amely folytán maga is erkölcsi fogalommá vá-lik. A nemzetiségi kategóriának ebből az erkölcsi természetébőlkét következmény is folyik. Elsősorban a nemzetiség mindenegyes tagját kötelező az az elv, hogy nemzetiségét az erkölcsitulajdonok elmélyítésével értékesebbé, felsőbbrendűvé tegye, más-részt pedig az a tény, hogy a nemzetiség mint belső, erkölcsitulajdon külső eszközökkel, s így különösen a nyelv átvételévelnem terjeszthető.

Széchenyi nemzetiségszemlélete a fentiek szerint a német vagy

25) Hitel, Berzeviczy Albert i. m. I. kötet 110. old.26) Hitel: i. m. 111. old.

24

ma ú. n. népi nemzetfogalmon alapszik; szerinte a nemzet és nem-zetiség alapja az azonos leszármazás, nem pedig a politikai köte-lék vagy az egy és azonos ősi területen évszázadokon keresztüleltöltött békés együttélés hagyományos kapcsolata. Távol áll te-hát Széchenyitől az 1868. évi nemzetiségi töörvényünkben Deákpolitikai zsenije által megkonstruált politikai magyar nemzetfoga-lom, amely szerint a hon minden polgára bármely népfajhoz vagynemzetiséghez tartozzék is, az egységes magyar nemzet tagja ésugyancsak ismeretlen előtte az ősi magyar rendi nemzeti egységeszméje is, amelyet ma a nacionalizmussal szemben patriotizmus-nak neveznek, találóan utalván ez ősi magyar nemzetfogalom leg-főbb elemére: a közös hazára.27) Az ősi magyar rendi nemzeti egy-ség iránt Széchenyiben nincs megértés, sőt az talán ismeretlen iselőtte, amire utalni látszik a Hunniának következő, a szakirodalomfigyelmét, elkerült megállapítása:

A különbözések, meghasonlások, szétirányzások (divergentiák)hazájában mi jót fog szülni azon gyűlöletes megkülönböztetés, me-lyet a felingerlett tót vagy horvát indulatosság a „Magyar“ és „Un-gar“ közt feltalált, és mit azon bagolyi befejezés, melyet egy igensokban helyes és igaz tartalomhoz függesztett? Az „Ungar“ névalatt ezentúl honunk minden népe értessék, és „Ein Ungarn“ annyitjelentsen, mint „Ein Slowak, Raitze, Wallach etc., oder wer da nurwill.“ „Ungarisch reden“ pedig annyit, mint „Slowakisch, Raitzischreden, oder was man nur will“; a szegény „Magyaré, az Arpadier“pedig azon bagoly legyen tán, mely ellen mindenki,, és néhányan fe-lette okosan á névtelenség palástja alatt is, büntetlen huhoghassa-nak.28)

Széchenyinek ez a lesújtó bírálata éppen a nemzetiségek ré-széről új formában megvalósítani kívánt Hungarus egység kate-góriájáról nyilvánvalóvá teszi a rendi magyar egységes nemzetfo-galom lebecsülését, sőt talán nem ismerését is. Az ő nemzetiség-fogalma kizárólag a leszármazást veszi alapul és abban főleg er-kölcsi mérlegelésekből egyenlő elbánást kíván e hon minden nem-zetiségének.

Széchenyinek a nemzetiségek fogalmát illetően vallott ez amagas horizontról megnyitott és azonos távlatokat feltáró, bárkétségtelenül ahistorikus megítélése determinálja magatartását,politikáját a nemzetiségek irányában. Ez az erkölcsi kiindulópontteszi nemzetiségi politikájának legfőbb elvévé a nemzetiség ésa nemzetiségi érzület tiszteletét, amely nála oly méreteket ölt,hogy a nemzetiség elhagyását elvben kárhozatosnak tartja.Ugyanez határozza meg továbbá az esetleg mégis bekövetkezőnemzetiségváltozásoknak, tehát Magyarországon főleg a magya-rosításnak módját és mértékét is, amely a nemzetiség tiszteletekövetkeztében egyrészt soha nem lehet kényszerű, a nemzetiségerkölcsi természete folytán pedig másrészt külső körülmények-

27) L. bővebben Joó Tibor: Magyar nacionalizmus, Bp. 1941.28) Hunnia, 55—56. old.

25

ben, így különösen a nyelv átvételében nem találhat megvalósu-lásra.

Nemzetiségi politikáját azonban Széchenyi mint a rendi Ma-gyarország ajtaján dörömbölő reformeszmék széles körének hazaipropagátora és a nemzeti megújhodás hatalmas hívő seregre szerttett apostola más reformeszméihez hasonlóan nemcsak az erköl-csi elvek hangoztatásával kívánja diadalra juttatni, hanem a meg-oldás önhasznának hangsúlyozása révén is. Közgazdasági reform-javaslataiban Smith Ádám tanainak alapul vételével nem győzieleget hangoztatni a hasznosságnak minden emberi cselekedetetmozgtó és irányító erejét. Ugyanígy kívánja előmozdítani nemze-tiségi politikáját is, e tekintetben is az ajánlott út hasznosságá-nak, a mérlegelésnek, a józan taktikának ismételt emlegetésével,mellyel az általa képviselt nemzetiségi politikát tartja egyedül ész-szerűnek és tálalja ezért megvalósításra honfitársai elé.

A nemzetiségek irányában való magatartás észszerűsége, ajózan mérlegelés önmagában sem enged meg más politikát, mintaz általa vallott és rendszerében mély erkölcsi meggondolásokonalapuló nemzetiségi szemléletet: a nemzetiségi szeretet, engesz-telés, összefogás és megértés politikáját. Így tűzi ki nemzetiségipolitikájának főcélját: a Duna-medencében élő népek összefogá-sát kölcsönös nemzetiségi türelem alapján.

Ókéri Polzovics Iván dr.

(Folytatjuk)

A M A G Y A R N E M Z E T E S Z M EÉ S A K I S E B B S É G I K É R D É S .

Az állami berendezkedés kétséget kizárólag befolyással vanvalamennyi állam területén lakó emberre. Mivel e berendezkedésszorosan összefügg a lakosság nemzeti öntudatával, pontosabbanmondva az egyesek lelkében élő és a törvényekben kifejeződésrejutó nemzeteszmével, azt mondhatjuk, hogy a kisebbségi kérdéskezelése is függ a nemzeteszmétől. Ahol nagyon szűkre fogják flnemzet fogalmát, ott igen sok lesz a nemzet kebeléből kitaszítottember és sok lesz a másodrangú, vagy még annál is mostohábbsorsot elviselő, viszont a nemzeteszmének tágítása szélesebb réte-gek számára teszi lehetővé a zavartalan életet és érvényesülést.Ugyancsak lényegesen módosítja az egyes emberek államban valóhelyzetét a nemzet fogalmának meghatározása, így igen nagy kü-lönbség, vájjon a vérbeli származást, nyelvet, a nemzettel valóegyüttérzést stb. fogadják-e el döntő tényezőnek.

26

A tágabb értelmű nemzetfogalom — hacsak nem nyit túlsá-gosan tárt kaput az újabban asszimiláltaknak és beszivárgottnak(ami veszélyeztetheti a nemzeti tradíció megőrzését) — végered-ményben véve a nemzet erejét növeli, színesebbé és szélesebbperspektívájúvá teszi a nemzetet, ami szellemi emelkedést bizto-sít, s az erkölcsi igazságérzetet is erősíti.

Ha a magyar nemzeteszme fejlődését és időnként való módo-sulását vizsgáljuk, akkor azt vesszük észre, hogy Szent Istvántólkezdve mindig a szélesebb nemzeteszme érvényesült. Ha időn-kint idegen befolyás alatt el is fordultunk ettől, mindmáig fenn-maradt a hamisítatlan szentistváni állameszme és olyan szorosanhozzátartozik a magyar lényegéhez, hogy ettől nem is tudnánksaját lényegünk megtagadása nélkül elszakadni.

Érdemes megvizsgálnunk: 1. Mi a magyar nemzeteszméneklényege, 2. hogyan fogták fel a történelem folyamán, 3. milyenfelfogás vált az országnak előnyére, illetve hátrányára.

Szent István előttről nem lehet a magyar nemzeteszmét származtatni,Szent István eszméje pedig ma is él, a folytonosság tehát megvan, amiazonban nem zárja ki azt, hogy átmenetileg ne szakadtak volna el tőle,vagy bizonyos intézkedésekben ne kerülhettek volna a szentistváni esz-mével ellentétbe. A mai történettudomány fiatalabb művelői között egyikea legmélyebben gondolkodó magyar nacionalistáknak Jóo Tibor, aki kétmunkájában is („A magyar nemzeteszme“, „Magyar nacionalizmus“) fog-lalkozott ezen fontos kérdéssel. Jóo Tibor sokféle nacionalizmussal fog-lalkozott, pl. az amerikait is vizsgálta, a nyugatit pedig szembeállítottaa magyarral. Érdemes tehát gondolatait kissé közelebbről méltatnunk —.minthogy a magyar nemzeteszmét saját tradíciónk szem előtt tartásávalrészletezte, másrészt a magyar nemzeteszme történeti fejlődését mérlegretette, annak előnyös vonásait kidomborította, de ugyanakkor nem vona-kodott annak ideiglenes eltévelyedéseit sem megbélyegezni.

A mai időkben sokan a fajjal igyekeznek a nemzetet azonosítani.Jóo Tibor szembeszáll ezzel a felfogással, hiszen: „Biológiailag, mai szó-használattal élve, fajilag már eredetileg keresztezett volt az a közösség,melyből a magyarság emberanyaga kikerült.“ (A magyar nemzeteszme 48.lap.) De nemcsak a fajiság ilyen értelmű fennállását, hanem gyakorlatierejét is tagadja: „A magyar nemzetet nem a vér, nem a nyelv, nem azállamiság teremtette meg, hanem egy merőben szellemi tényező.“ (54. lap.)Ezek azonban nagyobbrészt negatív megállapítások, melyek igazolhatókadatokkal, de nem elegendők a lényeg megállapításához. Ha nem a bioló-giai közösség, nem a faj volt az, ami a nemzetet ezer éven át fenntartotta,akkor kellett más erőtényezőnek lennie. Ezeket is megjelöli Jóo Tiboréppen magyar vonatkozásban. „Mind a népnek, mind a nemzetneklényegét abban kell látnunk, amit szellemének, géniuszának szoktak ne-vezni s ami bizonyos alapvető, az egész szellemi életre, erkölcsre, művé-szetre, világszemléletre, vallásosságra kiterjedő magatartást jelent.“ (u. o.180. lap.) Vagyis a vérrel szemben a szellem a döntő tényező, amit a gya-korlati tapasztalat is igazol. Ennek természetesen nem kell hangos kifeje-zést adni, ez csendes, állandó, de hű munkában is megnyilvánulhat. (Sőtsokszor a hangos hazafiaknak érzése nem számottévő, hanem magyarsá-gukból előnyt szeretnének saját személyük részére biztosítani. (Negatívvonásként jelöli még meg Jóo Tibor a földet is a vér mellett, mely szinténnem részesíthető misztikus tiszteletben. (183. lap.) A népiség sem azonose felfogás szerint a nemzettel, utóbbi magasabbrendű és öntudatos. Előbbi

27

hagyomány és teljesültség, utóbbi hivatás és feladat. (184. lap.) Nemzetakkor létesül, amikor már nemcsak az egyén, hanem a közösség is felelős.(189. lap.)

Ha az elmondottakban megragadtuk a magyar nemzeteszme lényegét, ak-kor nem kerülhetünk zsákutcába és tisztánlátásunkat nem fogják hamiselméletek elhomályosítani. Jóo Tibor szerint általában megvolt a törté-nelem folyamán tisztánlátásunk, bizonyos időszakban azonban ez elhomá-lyosult, ami ártalmunkra volt. Ennek megvilágítására szembeállítja a ma-gyar nacionalizmust az újkori nyugati nacionalizmussal. Szent Ágoston„Civitas Dei“-jének tagja minden keresztény, benne az univerzalizmustúlszárnyalt mindenféle partikularizmust, majd az ezt felváltó racionalistakozmopolitizmussal szemben később jelentkezett a középkori szellemmellényegesen szembenálló nacionalizmus. A magyar nacionalizmus bizonyosidőszakban a rendhez volt kötve. Teljes beolvadás nélkül lettünk euró-paiak is, itt nincs rokonunk. (E helyen Jóo Tibor állítását kétségbe lehetvonni, különösen akkor, ha a Balti államokkal ápolt rokonságra gondo-lunk. Tény azonban, hogy az évszázados kulturális hatásokat nem rokonnemzetektől kaptuk.) A renaissance időtáján felébredt a szittya öntudat,Mátyás halála után azonban — a körülmények hatása folytán — naciona-lizmusunk védekező jelleget öltött. A XVIII. században (amit Jóo Tibor„Magyar nacionalizmus“ című munkájában „Az idegen nacionalizmus Ma-gyarországon“ fejezetben jegyez fel) olyan nacionalizmus jutott nálunkfelszínre, melyben sem Szent István szelleme, sem az Aranybulla, semMátyás imperializmusa nem szerepelt. Ekkor oltották a bomlás csíráita nemzetbe. Végigtekintve az egész történelmet pedig azt kell megálla-pítanunk, hogy Mohács jelentett választóvonalat a magyar életben, hiszena Mohács előtti és utáni magyar egészen más. Ha az Árpádok nem halnakki, előbb megvan Magyarországon a keret, melyet nyugaton csak erősza-kos harcok árán hoztak létre. (Magyar nacionalizmus 316. lap.) Ez azon-ban már csak történeti emlék, az Árpádok további esetleges uralmánakmegítélésére hiányzik ma minden alap.

Az egész magyar nacionalizmusról szóló értékelést megtaláljuk JóoTibornál. Megállapítja, hogy az első évszázadok kalandozásai nem szültekjó vért, de a nemzet sietett ezt jóvátenni. A hódító ősmagyarból engedel-mes lett. (Ez lényegében véve nem más, mint: „A kard szerezte meg, dea kereszt tartotta fenn“ megállapítás.) Ezzel szemben a nyugati naciona-lizmus befolyása káros, mely nem vált a magyarság előnyére. Amit sokankárosnak tartanak (t. i. földrajzi helyzetünket), azt előnyösnek mondja,azt hangsúlyozván, hogy akár nyugatabbra, akár keletebbre telepedtünkvolna le, már régen beolvadtunk volna és ma nem lenne Magyarország.Mi védtük meg Európában a kereszténységet. Ha vállaljuk az ősi magyarnacionalista zászló kibontását (tehát nem a nyugatit!), Magyarország mégvirágzó időszak előtt áll.

A magyar nemzeteszme körülírása után pontosan megállapíthatjuka magyar kisebbségi kérdés kezelésének módját is. E tekintetben JóoTibor is azon az úton halad, melyet Szent István eszméjének átértői márhosszabb időszak óta magukévá tettek. Két eszme ellenkezik Szent Istvánszellemével: az erőszakos asszimilálás és az idegenek kiutasítása. Ha bár-melyiket is huzamosabb ideig magáévá tette volna Magyarország, már el-pusztultunk volna. Szent István a többnyelvű birodalmat tartotta szemelőtt, a magyar korona szimbóluma is ebből indult ki, hiszen sosem kizá-rólag magyar nyelvűeket akart egyesíteni. Kiutasításokat sem látunk a ma-gyar történelem folyamán, a múlt században és e század elején mutatkozótömeges kivándorlások inkább az elhibázott gazdaságpolitikának voltakmegnyilvánulásai, amiben az idegen szellemnek is része volt, de nem fakadtgyűlöletből.

28

A kisebbségi kérdés nem nehezítheti meg Magyarország jövő-jét. A trianoni Magyarország idején nem volt kisebbségi problé-mánk, most azonban e kérdés újból előtérbe lépett. Az ország-gyarapító Teleki Pál miniszterelnök azonnal felismerte, hogyankell e kérdést kezelni. Mindig nyomatékosan hivatkozott SzentIstván szellemére, kiemelvén, hogy ez nem jelszó, aki pedig jel-szónak használja, az megszentségteleníti.

Ha a háborús idők nem is alkalmasak a kisebbségi kérdésmegoldására, már most kell tisztán látnunk e tekintetben, mertcsak határozott célkitűzés esetén tudjuk a háború utánra meg-menteni a magyar néprajzi határokat túlhaladó szentistváni több-nyelvű birodalom egységét. A szentistváni birodalom lényegetulajdonképen az, hogy magyar jelleggel, a magyar lélek felsőbb-ségével egyesítse a szent korona jogara alatt mindazokat, akikhűségüket a szentistváni birodalommal szemben kétségkívül be-bizonyították. A koronán a kereszt is látható, a keresztény jellegtehát hozzátartozik a szentistváni eszméhez, de természetesenmeg kell őrizni az eredeti kettőskereszt jellegét mindenféle torzí-tással szemben.

Részletkérdések megoldása valóban nem várható a mai for-rongó Európában. Üj európai rend van kialakulóban. Az első vi-lágháború előtti Európa épen úgy a múlté, mint a páriskörnyékibékék Európája. Hogy szellemét, gazdasági jellegét tekintve ajövő más lesz, mint a múlt, azt senki nem vonhatja kétségbe.Részletkérdéseket megoldani csak akkor lehet, ha egyszer a keretkialakult. A keretnek azonban olyannak kell lennie, hogy alkal-mas legyen a részletkérdések megoldására.

Az új európai rendből tehát nem maradhat ki a szentistvánibirodalom. Olyan ezeréves birodalomnak kell ennek lennie, melymegőrzi a szentistváni jelleget, magyar felsőbbséggel, keresztényszellőmben, de otthont és kenyeret nyújtva mindenkinek, akiSzent István országában élni akar és azt becsülettel akarja szol-gálni Ez a szellem jutott már akkor kifejeződésre, amikor Kár-pátalja visszakerülésekor először nem magyar nyelvű lakosságkerült a magyar állam keretébe, ezt akarjuk minden nem magyaranyanyelvűvel szemben érvényesíteni. De kíméletlenül vissza kellminden olyan törekvést utasítanunk (ha magyar anyanyelvű ésszármazású ember is propagálná), ami a szentistváni szellemmelellenkezik, ami a magyar nemzeteszmével össze nem fér és vég-eredményben véve nemzetünknek ártalmára válik. E szellembenkívánunk tovább élni, kisebbségeinket megőrizni, a nyugodtabbidőkben pedig politikai és gazdasági kérdéseinket úgy megoldani,hogy a megoldás a magyar szent korona szellemével ne ellen-kezzék.

Sármándi Sándor dr.

29

A m a g y a r s á g s z á m a S z l o v á k i á b a n .A jelenlegi Szlovákia 38.055 km2 területű.1) Ezen a területen az

1910. évi magyar és 1930. évi cseh-szlovák népszámlálás időpontjában2,167.242 illetve 2,437.559, az 1938. dec. 31-i hevenyészett szlovák nép-összeírás szerint 2,688.063 és az 1940. dec. 15-i szlovák népszámlálás elő-zetes adata értelmében 2,653.564 volt a népesség száma. A népesség az1914—1918. évi világháború előtti magyar közigazgatási beosztás szerint2 törvényhatósági jogú városban (Pozsony, Selmec- és Bélabánya), 29rendezett tanácsú városban és 2.667 községben lakott. A törvényhatósá-gok így oszlottak meg:

E törvényhatóságok népességének anyanyelvi megoszlását ismer-teti a következő táblázat az 1910. évi magyar népszámlálás időpontjában.

1) A magyar adatok szerint 37.903 km2.

30

2) Községenkint összeállítva. — 3) Lengyel és cigány. — 4) Lengyel. —5) Cigány. — 6) Cigány és vend. — 7) Lengyel, cseh-morva, vend és ci-gány. — s) Cigány, lengyel, cseh-morva. — 9) Cseh-morva és cigány. —I0) Cigány, cseh-morva és olasz. — Cseh-morva (1.242), lengyel (115),angol (69), olasz (65) és bolgár (50).

31

A jelenlegi Szlovákiát alkotó régi magyar megyék és megyerészekközül a magyarok arányszáma I9l0-ben Abaúj-Torna vm Szlovákiához tar-tozó 385 km2 területén volt a legnagyobb (28.6%). A csereháti járáshoz tar-tozó Felsőmecenzéf község 1.575 lakosa közül 592 (37.6%, relatív több-ség) és Stósz község 1.033 lakosa közül 853 (82.4%) volt magyar anya-nyelvű. A füzéri járás Szlovákiához tartozó községei közül abszolút ma-gyar többségű volt: Magyarbőd (672 lakos 85.1% magyar), Kisszalánc (234 la-kos, 68.8% magyar) és Nagyszalánc (856 lakos, 80.9% magyar. Bars vm.szlovákiai részében jelentős magyar szórvány volt Aranyosmarót (3.227lakos, 65.9% magyar) és Zsitvaújfalu (1.161 lakos, 68.1% magyar) közsé-gekben, Gömör és Kishont vm szlovákiai részén abszolút magyar több-séggel bírt Gömörrákos község (897 lakos 68.6% magyar) és Nagyrőcertv (19.25 lakos, 51.9% magyar). Nógrád vm Szlovákiához csatolt terü-letén Bakó (145 lakos, 91.7% magyar), Ebeck (486 lakos, 51.2% magyar)és Kiskürtös (308 lakos, 58.1% magyar) községek bírtak abszolút magyartöbbséggel 1910-ben. Nyitra vm szlovák részén a nyitrai járás összefüggőmagyar nyelvszigetet alkotott. Itt lakott számszerint a legtöbb magyar.A járás Szlovákiához tartozó 52 községe közül 18-nak volt abszolút ma-gyar többsége. Ezek: Alsóbodok (747 lakos, 95.4% magyar), Alsócsitár(447 lakos, 99.6% magyar), Badinbál (390 lakos, 87.4% magyar), Béd(361 lakos, 99.7% magyar), Berencs (910 lakos, 94.%9 magyar), Ghymes(1.134 lakos, 87.5% magyar), Kiscétény (254 lakos 87.8% magyar), Kolon(934 lakos, 78.2% magyar), Lajos (149 lakos, 79.8% magyar, Menyhe (523lakos, 94.0% magyar), Nyitracsehi (635 lakos 92.1% magyar), Nyitraeger-szeg (1.130 lakos, 91.9% magyar), Nyitragerencsér (1.077 lakos 88.3%magyar, Nyitrageszte (390 lakos, 91.8% magyar, Nyitranagyfalu (567 la-kos, 92.9% magyar), Pográny (1.179 lakos, 85.2% magyar), Vicsápapáti'(1.354 lakos, 90.5% magyar) és Zsére (983 lakos, 95.7% magyar). Nyitra-rtv 16.419 lakosa közül 9.754 (59.4%) volt magyar. A nyitrai magyarnyelvszigethez tartozik még a galgóci járásból Ujvároska (1.881 lakos48.4%-os relatív magyar többséggel) és a vágsellyei járásból Királyi (1.441lakos, 86.2% magyar). Pozsony vm Szlovákiához tartozó részén Gúny(363 lakos, 61.7% magyar), Cseklész (2.103 lakos, 79.1% magyar), Pozsony-püspöki (2.148 lakos, 95.6% magyar), Szunyogdi (532 lakos, 96.6% ma-gyar), Vereknye (742 lakos, 91.3% magyar) és Magyargurab (1.392 lakos,74.2% magyar) községek lakossága volt 1910-ben abszolút többségbenmagyar. Sáros v/n-ben Eperjes rtv-nak (16.323 lakos) volt 48.8% relatívmagyar többsége. Szepes vm-ben Korompa község 6.378 főnyi lakosságá-ból 2.560 (40.1%) volt magyar anyanyelvű. Turóc vm-nek Stubnyafürdőközség volt relatív magyar többségű: 288 lakosából 120 (41.3%) volt ma-gyar anyanyelvű. Ung vm Szlovákiában maradt 404 km2 területén kétabszolút többségű magyar község volt: Kiskapos (492 lakos, 97.3% ma-gyar) és Ungcsepely (456 lakos, 98.0% magyar). Zemplén vm szlovákfennhatóság alá tartozó részén 9 magyar többségű község volt: Hardicsa(1.228 lakos, 74.4% magyar), Tőketerebes (4.708 lakos, 49.3% magyar,Homonna (4.508 lakos, 38.2% magyar), Nagymihály (6,120 lakos, 61.9%magyar), Barancs (428 lakos, 65.9% magyar), Kolbása (699 lakos, 9.7%magyar), Velejte (707 lakos, 53.6% magyar, Taverna (552 lakos 54.9%,

32

magyar) és Varannó (2.145 lakos, 66.0% magyar). Zólyom vm-ben Besz-tercebánya rtv 10.776 főnyi népességéből 5.261 (48.8% és Zólyom rtv8.799 főnyi népességéből 4.573 (56.5%) volt magyar anyanyelvű.

Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a jelenlegi Szlovákia mindenrészében ősi magyar települések vannak.

A mostani Szlovákia területén élő magyarság száma az 1930. évicseh-szlovák népszámlálás és az 1938. dec. 31-i, kellő előkészítés nélkülvégrehajtott szlovák népösszeírás adatai szerint óriási mértékben csökkent.Tegyük vizsgálat tárgyává Szlovákia népességének anyanyelvi (ill. 1930-ban és 1938-ban nemzetiségi) megoszlását az 1910. évi magyar, az 1930.évi cseh-szlovák és az 1938. évi szlovák adatok alapján.

Érthetetlennek tűnik, hogy az 1930. évi cseh-szlovák népszámlálásidőpontjában a szlovákiai magyarság száma mintegy kétszázezerrel voltkevesebb, mint 20 évvel azelőtt és országos arányszáma 11.7%-ról 2.4%-razuhant. Ha tekintetbe vesszük, hogy a trianoni békeszerződés becikke-lyezése előtt 35—40 ezer magyar repatriált és költözött a jelenlegi Szlo-vákia területéről Csonka-Magyarországba, s ha levonásba hozzuk a ma-gyarság 1910. évi lélekszámából a magukat 1910-ben magyar anyanyel-vüeknek valló kb. 57 ezer zsidót14), akkor 1930-ban — ha csak évi6%-os természetes szaporodást veszünk figyelembe — a mostani Szlová-kia területén közel 475 ezer magyarnak kellett élnie. A cseh-szlovák sta-tisztika módszereivel tehát csaknem 120 ezer magyar sikkadt el. Az 1938.dec. 34-i népösszeírást illetékes szlovák kormánykörök sem tekintettékhivatalos népszámlálásnak. Ezt az összeírást úgy' tüntették fel, hogy arraa politikai változások következtében volt szükség. Ez· a rögtönzött ösz-szeírás minden előkészület nélkül történt. Sok helyen a számlálóbiztosoka számlálólapokat csak a rendőrségi bejelentőlap alapján töltötték ki,ahol pedig a nemzetiségnek rovata sem volt. Egy pozsonyi háztömbbenpl. születési hely szerint állapították meg az összeírt személy nemzetisé-gét. Aki Bécsben született, azt német nemzetiségűnek vezették be, aki

12) Szlovák és cseh.13) Ebből 77.488 cseh (2.9%).14) Szlovákia jelenlegi területén 1910-ben 96.962 volt az izraelita val-

lásúak száma. Ebből kb. 40.000 keleti zsidó (jiddis) németnik vallottamagát.

33

Rózsahegyen, azt szlováknak.15) Ilymódon nem kétséges, hogy a szlová-kiai magyarságról közölt szám (57.897) hibás.

Az önálló szlovák állam első hivatalos népszámlálását 1940. dec.15-én tartották, már a népszámlálási törvény alapján, amelynek lényege-sebb rendelkezései a következők:15)

„A statisztikai ív kitöltésénél idegen személy nem lehet jelen. Min-denkinek a valóságnak megfelelően kell az adatokat bemondani, tudatosmegmásításuk bűncselekményt képez, épúgy, mint a következő népszám-lálási külön vétségek: más személy bevallásának befolyásolása, a nép-számlálás teljességének és helyességének megsértése (ha valaki hozzájá-rul ahhoz, hogy bizonyos adatok kimaradjanak, pl. kikerüli szándékosana számlálóbiztost, vagy többször több helyen tesz vallomást), röpiratok ter-jesztése, amelyek a lakosságot a valósággal ellentétes adatok bevallásárabuzdítják, végül a hivatalos és törvényes népszámlálási parancsok és tilal-mak megszegése.“

Ezek a törvényes rendelkezések magyar szempontból elvileg semmikifogásolnivalót sem tartalmaznak, azonban félő, hogy a népszámlálásközzéteendő nemzetiségi adatai nem lesznek kedvezőek a szlovákiai ma-gyarságra nézve. Ugyanis azok a személyek, akik 1918. okt. 30-a után köl-töztek a mai Szlovákia területére a 255/1939. sz. szlovák állampolgárságitörvény szerint külföldieknek tekintendők és nem sorolhatók a szlovákiaimagyar népcsoport tagjai közé. Ezenkívül az életlehetőségek megszűnésefolytán sok magyar költözött 1938. november 2-ika után Magyarországra.A szlovákiai zsidóknak az a kis hányada, amelyik még magyarnak val-lotta volna magát, a szlovák nemzeti disszimilációs elv értelmében csakzsidó nemzetiségűnek vallhatta magát.

Az 1940. évi szlovák népszámlálás előzetes globális eredményei sze-rint Szlovákia népességének száma a most érvényben lévő megyebeosztás

Ezek az adatok bizonyítják, hogy Szlovákia népessége az 1938. dec.31-i összeírás (2,688.063) és az 1940. dec. 15-i népszámlálás (2,653.564) kö-zött 44.499 lélekkel csökkent. Ez azzal magyarázható, hogy ez alatt a kétév alatt mintegy 70.000 cseh hagyta el Szlovákiát és az 1940. évi felvé-telben nem szerepel 85.000 munkás sem, akik idénymunkási minőségben anépszámlálás időpontjában a Németbirodalomban tartózkodtak. Viszonta két összeírás közti időben Szlovákia területrészeket kapott a felosztottLengyelországból, mintegy 35.000 lakossal.

15) V. ö. Duka—Zólyomi Norbert: Az első népszámlálás Szlovákiá-ban és a magyarság. Láthatár, 1941. évi 1. sz., 13. 1.

l6) L. u. ott.

34

Az 1940. évi népszámlálás nemzetiségi adatait eddig csak Pozsonynépességéről publikálták.

Az 1940. évi pozsonyi adatok az utóbbi évek politikai eseményeitillusztrálják. Pozsony Szlovákia fővárosa lett és a közhivatalok létesíté-sével igen sok szlovák telepedett meg Pozsonyban. Most a szlovákokszáma éppen csak eléri az abszolút többséget. A magyarok arányszámaellenben hihetetlen mértékben csökkent volna. Már ez az adat is mél-tán gondolkodóba ejt. Érdeklődéssel várjuk a szlovák statisztika meg-állapítását a szlovákiai magyarság számáról, hiszen tudjuk, hogy jelenlegSzlovákiában több mint 120 ezer magyar él. Ruh György.

I R O D A L O M .R á t z K á l m á n : A pánszlávizmus története.

Budapest, 1941. 415 1.

Rátz Kálmánnak a szláv kérdés kitűnő ismerőjének időszerű tudo-mányos és gyakorlati értékű munkája méltán keltett érdeklődést a leg-szélesebb körökben. A könyv előszavát Hodinka professzor írta: szerintea munka hézagpótló, hasonló összefoglaló könyv e kérdésről ezideig csakegy jelent meg a világirodalomban, 1919-ben Stuttgartban Fischeltől, de azmár elavult és magyarellenes.

A mű értékénél és magyar szempontból való jelentőségénél fogvaérdemes arra, hogy kissé behatóbban ismertessük. Történelmi sorrendbenés a politikai történésekkel is időrendi összefüggésben ismerteti az egészpánszlávizmus múltját, különös tekintettel az oroszok és a csehek fontosszerepére.

A szláv történelemben sorsdöntő szerepe volt Novgorodnak, a leg-ősibb orosz-varég tömörülési centrumnak. A varégek uralma, illetőleg fel-sőbbsége idők folyamán a német-római hatalmi és kultúrkörbe való be-kapcsolódását jelentette volna a szláv tömegeknek (litvánok, lengyelek,csehek stb.). Az a tény azonban, hogy Oleg Kiewbe helyezte a hatalmiközpontot, Bizáncot, a görögkeleti rítus felvételét jelentette, majd a tel-jes elszakadást nyugattól s a római katolikus szláv népektől is. Ez éppenolyan sorsdöntő volt a szláv,ságra, mint a magyarságnak ezer év előtt anyugati keresztény kultúrkörhöz való csatlakozása, s a szlávság sorsátévszázadokra eldöntötte.

17) Ebből 2.688 külföldinek számít.

35

Kiew pusztulása után Szuzdál és Vladimir, illetőleg ezek örököse:Moszkva lett a harmadik Róma (Bizánc eleste után, 1458). A moszkvaifejedelemség egész Oroszországban a Bizánci cezaropapizmus, a tatár kánidespatizmus és a kínaiaktól átvett mandarin (csinovnik) rendszerek kom-binációját honosította meg. Moszkva ezen missziója azonban csak a tatáriga lezárása után vált effektivvé. Nagy Ivánnal és Rettenetes Ivánnal. Azorosz birodalom e hatalmi kialakulása közben tűnik fel a XVII. századközepén Kriscsanics jezsuita páter, az első pánszláv, akiben először tuda-tosul a pánszlávizmus gondolata. Az ő elgondolását azonban még nem ér-tették meg s kétszáz évre a feledés homályába merült.

A modern pánszlávizmus elsődleges megnyilvánulásában, mint tipi-kus szellemtörténeti jelenség tisztán ideológiai síkon jelentkezett s csirá-jában tiszta romanticizmus volt. Voltaképpen a XVIII. század közepénkifejlődött szellemi áramlatok terméke s mostoha testvére a pángermáneszmének. Érdekes az, hogy a pánszlávizmus szülői' Herder, Schlőzer ésOkén stb. német tudósok. Ezek tanítványai és követői: Kollár, Dob-roszvszky, Potocky, Koptár, Gaj, Safarik stb. voltak. Érdekes valóságkéntvonul végig a pánszlávizmus történetén, — amelynek főként a csehekvoltak szellemi mozgatói — hogy amíg a középeurópai kis szláv népeka saját felszabadulásukat várták tőle elsősorban, addig az oroszországipánszlávizmus — szemben a kis szláv népek pánszlávizmusával — sajá-tos képet mutat és valójában pánrusszizmus volt. Erre a tényre élénkvilágot vet a cseh légió oroszországi története.

Ez determinálta az egész pánszlávizmus sorsát, mert hiszen magukaz oroszok a gyakorlatban véresen elnyomták az uralmuk alá jutott„testvér'* szláv népeket, mint a lengyeleket, kis- és fehéroroszokat, de acári despotizmus egyébként is minden népet elnyomott, tehát nem lehe-tett felszabadító. így hiábavaló volt minden, nem sikerült egyesíteni aszlávokat, mert alapjában véve a kis szláv népek és a hatalmas Oroszor-szág is elsősorban öncélúságot láttak a pánszlávizmusban. Pedig ha figye-lembe vesszük azt a hatalmas erőt, amely a pánszlávizmusban gyökere-zett, nem vitás, hogy az céltudatos összefogás mellett óriási veszedelmetjelenthetett volna az európai egyensúlyra. Π vonatkozásban azt mond-hatni, hogy mint egységes mozgalom a pánszlávizmus aránylag niég fia-tal, illetve az európai állampolitikai és hatalmi konstrukciók miatt a bennerejlő dinamizmus eddig nem volt célirányos, hanem partikuláris szlávcélkitűzéseket szolgált. A pánszlávizmus tehát sohasem vált a szó szorosértelmében reálpolitikává és egy „Pánszlávia“ sohasem valósulhatott meg,már az eszme belső ellentmondásai miatt sem. Mégis hatalmas motorikusereje érvényesült reálpolitikai síkon olyan értelemben, hogy a kis szláv né-pek politikai célkitűzésének irányában éppen úgy hatott ez az eszme, minta keresztény eszme a keresztes háborúkban. A pánszlávizmusnak ez ahatása — bár a kis szláv népek öncélú nacionalista törekvései beleütköz-tek a nem szláv európai népek, különösen a középeurópai népek létér-dekeibe és bár napjainkban összetörve látjuk a pánszlávizmus mindeneddigi gyakorlati eredményét — mégis érvényesült és napjainkban is in-kább csak szunnyad.

Sajnos a pánszlávizmus egyben magyar sorsprobléma is, mert mára múltban is nagymértékben akadályozta a modern Magyarország kifej-lődését és állandóan fenyegette az ország jövőjét. Ez a veszély az elmúltvilágháborúban kulminált (Benes, Masaryk, Pasics munkája).

A magyarság kétszáz millió szlávval áll közvetlen érintkezésben sez a tény a vonzás és taszítás törvényszerűségei szerint a valóságos kap-csolatok számtalan formájában nyilvánul meg. A magyarságnak ez ahelyzete, illetve az ebből adódó sok jövő bizonytalanság arra késztet,hogy úgy a saját, mint az ellenséges erőket és helyzeteket mindenkora maga valóságában ismerjük meg és mérjük fel, mert csak így nézhetünkszembe a veszedelmekkel.

Rátz Kálmán munkája tehát lehetőséget nyújt arra is, hogy a tisztán

36

látók betekintést nyerjenek a pánszlávizmus jövő alakulásába, különöstekintettel a magyar vonatkozásokra.

Bár ma napjainkban szunnyad a pánszlávizmus dinamizmusa, mégismár ma kell számvetést csinálnunk a fegyveres küzdelem utáni időkre,annál is inkább, mert kisebbségi problémáink megoldásában is sok ta-nulságot szűrhetünk le a pánszláv mozgalomból. H. R. dr.

F a l l E n d r e : Jugoszlávia összeomlása. A Délvidék visszatérése.Budapest, 1941. Kiadja a M. Revíziós Liga. 182 lap.

Szerző, a Revíziós Liga ügyvezető igazgatója, évtizedek óta éberszemmel kíséri az elszakított magyarság sorsát. Λ területi revíziónak leg-újabb fejezetét e műben írja meg, részletekbe menő pontossággal. Elő-ször is azokat a heterogén elemeket, néptörzseket és tájakat ismerteti,amelyekből a jugoszláv államot összetákolták. Egy-egy fejezet tárgyaljaSzerbia, Horvátország, Bosznia és Hercegovina, Dalmácia, Montenegró,Szlovénia, Macedónia és végül a magyar Délvidék népét és földjét. Rá-tér a pánszláv és illir mozgalmak törtnetére is, kiemeli a szerb maffiajelentőségét a világháború előtti politikai küzdelemben. Jugoszlávia föld-rajzi, statisztikai és gazdasági viszonyaival szakszerűen foglalkozik. Be-fejezésül szerző összehasonlítja az egykori magyar királyság területén élőszerbség helyzetét politikai, kulturális és gazdasági tekintetben, azzal ahelyzettel, amelyben a jugoszláviai magyar kisebbség két évtizeden átvolt. Jugoszlávia erőszakos megalakítása és gyors összeomlása, mondjaa szerző, nagy történelmi tanulsággal szolgál és pedig azzal, hogy a Duna-völgy rendjét egy évezreden át geopolitikai törvények formálták, mely-nek szilárd alapja a magyar királyság volt. Csak egy erős és függetlenMagyarország lehet gátja a délkeleteurópai zűrzavarnak és nyugtalanság-nak. G. J. L.

O r t u t a y G y u l a : Kis magyar néprajz.Budapest, 1940. 209 lap.

A magyar néprajztudománynak eddig nem volt összefoglaló kistükre. A Magyarság Néprajzának megjelenése óta szükségesnek mutatko-zott a megnövedekett érdeklődést könnyen forgatható kis kézikönyvvel— bevezetőként — kielégíteni. Szerző népszerű előadásávíd főleg a fiatal-ságnak és a nagyközönségnek teszi lehetővé, hogy a folkloie-kutatásbabepillantást nyerhessenek. Ez az összefoglalás azonban nem kárpótolhatjaa most második kiadásában megjelenő „Nagy Magyar Néprajzot“, mert anéprajznak csupán főbb problémáit ismerteti meg velünk. A nemzetiségikutatás szempontjából főleg azok a fejezetek és részek jönnek tekintetbe,amelyek népünk földrajzi és etnikai elhelyezkedését tárgyalják. Minél in-kább művelődéstörténetté mélyül el azonban a nemzetiségi kérdés ku-tatása, annál inkább kénytelenek vagyunk a magyarság néprajzi 1 ilágábólis adatokat meríteni. Ezen az úton jutunk el a dunai népek összehasonlítóművelődéstörténetéhez. G. J. L.

G r ó f E s t e r h á z y J á n o s : A kisebbségi élet hatása a magyar-ságra.Debrecen, 1941. 20 lap.A szlovákiai magyar népcsoport vezére a debreceni nyári egyetem

keretében két előadást tartott a kb. 100.000 főnyi magyar kisebbségről.Az előadó teljes nyíltsággal és tárgyilagossággal tárta fel a Szlovákiábanmaradt magyarság sorsát és felhívta az anyaország figyelmét a kisebb-ségi kérdésnek még ma is nagyon időszerű voltára. Az anyaország és azelszakított részek magyarsága között észlelhető különbségek az elmúlt

37

két évtized kisebbségi életére vezethetők vissza. A területvisszacsatolásalkalmával az előadó több ízben tapasztalhatta, hogy az anyaországiakbannem volt meg a kellő megértés és szeretet a visszatért magyarok iránt.

— A „kisebbség“ elnevezés ellen — mondja a szerző — a lehető-ség szerint mindenkor tiltakoztunk. Elsősorban azért, mert Szlovákiábana 2—300.000 cseh volt a kisebbség, másodsorban pedig azért, mert a ki-sebbséggé való minősítés végeredményben degradálást jelentett és nemakartuk, hogy ebbe és az ezzel járó gátlásokba bárki is beletörődjék.Ismertette a magyar párt politikai működését, mind az egykori cseh-szlo-vák, mind a jelenlegi szlovák köztársaságban. A szlovák képviselőház63 tagja közül Esterházy János képviseli egyedül a magyarság érdekeit.Szlovákiában ezenkívül még 150.000 német és 60.000 ruszin él „kisebb-ségi“ sorban. A magyar népcsoport főleg Pozsonyban, és Pozsony mel-lett, Nyitra vidékén és Nagymihály körül, vagyis három jelentősebb•nyelvszigetben él. A jogi helyzetét tekintve az új szlovák alkot-mánynak a viszonosságra célzó szakaszai (93., 94., 95. §§.) irányadók.A pozsonyi magyarság 30.000 lelket számlál. A magyarság iskolái Szlo-vákiában: 8 állami elemi iskola, 28 nem állami, 1 állami polgári fiúiskolaés 1 nem állami leányiskola. A népiskolai tanulók száma kereken 5.000, apolgári iskolai növendékeké 600. A pozsonyi magyar gimnáziumba az el-múlt tanévben 446 diák járt. A párt 3000 magyar diákot tart nyilván ésrészesíti segélyben. A német népcsoport munkájával szemben a magyarpárt csak kulturális tevékenységet fejthet ki. G. J . L .

E g y e d I s t v á n : Magyar jellem és magyar alkotmány.Az Országos Nemzeti Klub kiadványai. 48. Budapest, 1941. 21. lap.A tanulmány szerint a nemzetfogalom kialakításánál nemcsak a faj,

az anyanyelv, az állampolgárság játszik szerepet, hanem a lélek is. Ha anemzetet ismerni akarjuk, nemcsak faji összetételét, nyelvi adottságaitkell ismerni, de a lelkét, jellemét is. A nemzeti lélek a nemzet sorsánakirányítója, az emel fel vagy sújt le, az sugározza szét kincseit és varázs-körébe von kívülállókat, vagy kiaszik és akkor a nemzet pusztulásra vanszánva. A magyar nemzeti lélek a magyar fajtól kapta karakterét, deközössé vált a kevert fajú és több nyelvet beszélő nemzetben. A magyargéniusz alkotása a magyar alkotmány is, amely szintén közös kincse aSzentkorona népeinek. Ez az alkotmány a magyar jellem tulajdonságaitmutatja s nem egy, hanem minden magyar nemzedék közös meggyőződé-sét önti formába Vitézség, haza- és szabadságszeretet, s közügyek irántélénk érdeklődés, párosulva erős jogérzékkel, a hagyományok mélységestisztelete, konzervativizmus, bizalmatlanság az idegen behatásokkal szem-ben, de megbecsülése a más népeknek, tekintélytisztelet, vallásosság: ezekazok a tulajdonságok, amelyek a magyar fajtát mindig megkülönböztettékés ezek a jellemvonások tükröződnek a magyar alkotmányban is. Ezértvan a magyar államnak történeti alkotmánya; ezért jellemzi ezt az alkot-mányt a jogfolytonosság, a közjogi szellem, a nemzeti és a keresztényjelleg, a királysági államforma, az alkotmányosság, a jogeszme, a nemze-tiségek jogainak elismerése. Az idegen behatások sohasem tudtak nyer-sen érvényesülni, az átvett intézmények áthasonultak. Az alkotmányfennmaradásunk egyik tényezője lett, amely az elnyomás és szétdarabo-lás korszakaiban is megtartani és összetartani tudta a magyar nemzetet.

A M a g y a r S z o c i o g r á f i a i I n t é z e t k ö z l e m é n y e i .Kiadja a Magyar Szociográfiai Intézet, igazgató: dr. Krisztics Sándor.A Magyar Szociográfiai Intézet hosszabb előkészületek után már

1924-ben alakult meg. Feladatát elsősorban hazánk tájainak, vármegyéi-nek és községeinek megismeréséhez szükséges forráskutatásokban tűzték

38

ki. Az Intézet így helytörténeti adatgyűjtés és adatnyilvántartó szervvéfejlődött ki. Az előttünk fekvő negyedévi folyóiratának első száma első-sorban az Intézet által eddig végzett munkáról számol be. Munkaterve szerintszociográfiai, bibliográfiai és egyéb külön adatgyűjtéssel foglalkozik. Azelső csoportban találunk egy községi adattárt, amely több mint 1 milliókülönböző adatot tartalmazó cédulakatalógusból áll. Ide sorolható aKözp. Statisztikai Hivatal népszámlálási adatgyűjteménye is. A helytör-téneti bibliográfiában 40.000, az erdélyi bibliográfiában 15.000, a bánátibibliográfiában pedig 1.800 katalógus-cédulát gyűjtöttek össze eddig. Abibliográfiai gyűjtemények csoportjából a Társadalomtudományi Évkönyvés a Társadalomtudományi Központi Katalógus (650.000 cím) teljesítmé-nye említhető meg. Figyelemreméltó még a magyar tudományosság szel-lemi kataszterének alapvetése is, mely a magyar szakemberek szak- ésnyelvtudás szerinti nyilvántartója.

A néhai Teleki Pál szellemében működő intézet gazdag tartalmúközleményében Krisztics Sándor írt a szociográfiai elméletekről és esz-ményekről bevezető tanulmányt. Magyarország tájegységeit szociográ.-fiai szempontból Gróf Imre és Niklai Péter dr. tettek kutatásuk tárgyává:a föld, a fekvés és a vele összefüggő egyéb természeti jelenségek befolyá-sát vizsgálva a társadalom életének mikéntjére. A községi adattárbólVillány község társadalomrajzát találjuk. Ez a rész is bőven tartalmaznemzetiségi vonatkozású adatokat. Befejezésül könyvismertetési rovat ésa Társadalomtudományi Bibliográfia (82—160 oldal) következik G. J . L .

S Z E M L EH ó m a n m i n i s z t e r a m a g y a r o r s z á g i n e m z e t i s é g e k

é s a s z ó r v á n y m a g y a r s á g k ö z o k t a t á s i v i s z o n y a i r ó l ,Hóman Bál in t vallás- és közoktatásügyi miniszter a kultusztárca

költségvetésének tárgyalásakor a képviselőházban 1941 november lí-én el-mondott expozéjában kiemelte, hogy Magyarországon a nemzetiségekszabadon használhatják nyelvüket és szabadon ápolhatják a maguk sajá-tos népi kultúráját. Ez elsősorban kifejezésre jut a magyarországi is-kolapolitikában. A szülők a maguk szabad akarata szerint járathatjákgyermekeiket abba az iskolába, ahová helyesnek és jónak látják. Nem-zetiségi iskolák működnek az országban német, szlovák, rutén, szerb-hor-vát és román viszonylatban és a tanítók ezrei tanítanak ezekben az is-kolákban az illető nemzetiségek anyanyelvén. Vannak azonkívül ú. n. ve-gyesnyclvű iskolák — mondta a miniszter — ahol az illető nemzetiséginvelven és magyar nyelven tanítanak. Ez a típus azonban nem találkozika lakosság tetszésével, mert vagy a tiszta anyanyelvű oktatás mellett fog-lalnak állást, vagy a magyar tannyelvű iskolába íratják gyermekeiket,ahol törvényes rendelkezés szerint az ő anyanyelvüket tantárgyként ta-nítják. A középfokú iskolák tekintetében hasonló a helyzet. 14 gimná-zium, 9 tanítóképző, 2 kereskedelmi és 1 ipari középiskola, 33 polgáriiskola, összesen 59 magyarországi nem magyar nyelven tanító középiskolaés középfokú iskola működik német, szlovák, rutén, román viszonylatban.Ezek a középiskolák és középfokú iskolák túlnyomó részben állami isko-lák, míg a népiskolák között igen sok a felekezeti jellegű. A németekneknemzetiségi jellegű iskolái is vannak: a Volksbundnak 13 iskolája van.

A nemzetiségek iskolaügyével kapcsolatban a miniszter szólt a nem-zetiségi vidéken elszórtan élő, ú. n. szórványmagyarság iskolaügyéről is.Ha komolyan fogjuk fel a nemzetiségek jogát saját művelődésükhöz ésanyanyelvükön oktató iskoláikhoz, mint ahogy komolyan fogjuk fel —

39

mondotta — akkor gondoskodnunk kell arról is, nehogy bárki ebben azországban egy magyar gyermeket is elidegenítsen nemzetétől. Ennélfogvaa magyar gyermekeket, ha iskolaköteles korba jutnak, nem engedhetjüknemzetiségi nyelven tanító iskolába járni, hanem gondoskodnunk kellmagyar nyelven való oktatásukról. Elsőrendű kötelezettségünk tehát aszórványgondozás.

A pénzügyi kormányzat már ebben az évben 1 millió pengő póthiteltbocsátott rendelkezésre a szórványmagyarság magyar nyelvű iskoláztatásacéljából. 1942 január végéig 16 internátusbán 780, családoknál elhelyezve902 és 119 újonnan felállított magyar népiskolai osztályban 2.168 ilyenszórványgyermek részesül oktatásban. 1942 szeptemberéig újabb 3.060gyermeket vesznek gondozásba. Az összes nyilvántartott ilyen gyerme-kek száma ma 6.910. Ezeknek a szórványoknak felkutatására országszertefolyik a munka, mert az első felvételnél számukat teljes pontossággalnem lehetett megállapítani.

K I S E B B S É G I S O R S .

R o m á n i a .E g y h á z i , k u l t u r á l i s , s z o c i á l i s ü g y e k .

Arad városa, Temesvár és Brassó mellett, Dél-Erdély magyarságá-nak a jelen körülmények között fokozottabb mértékben fontos kultúr- ésgazdasági központjává vált. Érdemes ezért a város római katolikus fele-kezeti oktatásán keresztül, az elmúlt iskolai év adatainak figyelembevé-telével, áttekintő pillantást vetni a város magyar kultúréletére. A rómaikatolikus egyházközség által fenntartott fiúgimnáziumba 261, az elemi is-kolába 340, a harmadik osztállyal bővült tanonctanfolyamra 17il tanulóiratkozott be. Az óvodát 110 gyermek látogatta. A felsorolt tanintézetek-ben összesen 882 tanuló nyert oktatást. Ebből római katolikus 701, re-formátus 134, ág. ev. 37 és unitárius volt 10 tanuló. Az előző évi adatok-kal összehasonlítva, a beiratkozott tanulók száma 24%-kal emelkedett.A tanoncoktatás helyzete hagy a legtöbb kívánnivalót maga után, mert aváros mintegy 500 tanonca közül csupán 171 járt magyar tanonciskolába.A gimnáziumban a nyilvánossági jog az elmúlt évben fokozatosan a negyedik osztályra terjedt ki, a négy felsőbb osztály azonban kénytelenvolt magániskolaként, nyilvánossági jog nélkül működni. Temesvár egy-házi életét érzékeny veszteség érte Argay György evangélikus püspökAradra távoztával. Ugyanis Frint Lajos evangélikus szuperintendens ha-lála után az ez év április 27-én végbement választás eredménye alapján,az evangélikus zsinatpresbiteri egyházkerület szuperintendense, ArgayGyörgy esperes, temesvári lelkész lett. Az evangélikus egyházkerületnekösszesen húsz önálló egyháza és számos szórványa van. A hívek lélek-száma 35.000.

Figyelmet érdemel a Magyar Népközösség aradi tagozatának 1940—41. évi szociális tevékenysége is. Az említett évben 146 család részesültsegélyben, olyanok, ahol a családfő katonai szolgálatot teljesített. Ezen-kívül 458 aradi és 52 vidéki szegény kapott segélyt. Száz esetben tűzifátés ruhaneműeket, 185 esetben élelmiszert és 175 esetben gyermekruhane-műeket osztott ki a népközösség. Az aradi misszió különböző konyhái-ban télen 14.000 ebédet osztottak ki. Ingyenes orvosi kezelésben része-sült 65 szegény, 98 ingyen gyógyszert kapott. A Népközösség vándorbaba-kelengye akciója során szegény magyar anyák 42 esetben jutottak se-

40

gítséghez. Tandíjsegélyt kapott a népközösségtől 13 szegónysorsú araditanuló.

A magyarság jogvédelmének ellátására a Magyar Népközösség bu-karesti irodája szolgál. Az itt szolgálatot teljesítő ügyvédek a bukarestifelsőbb bíróságoknál közérdekű ügyekben és jogos magánügyekben is in-gyenes jogvédelemmel sietnek a népközösség tagjainak segítségére.

A nagyenyedi Hangya szövetkezeti szövetség alapszabálymódosításalehetővé teszi, hogy a Dél-Erdélyben maradt szövetkezetek a Hangyáhozcsatlakozhassanak. A bécsi döntés előtt Erdélyben a szövetkezetek kétközpontban fejtettek ki tevékenységet. Az egyik a Hangya-központ volt,Nagyenyed székhellyel, míg a másik a kolozsvári Gazdasági Hitelszövet-kezetek Szövetsége volt. Az előbbi 319, az utóbbi pedig 274 tagszövetke-zetet számlált. Észak-Erdély visszacsatolása után, a Dél-Erdélyben ma-radt hitelszövetkezetek elveszítették kolozsvári központjukat és így alegcélravezetőbb megoldás az volt, hogy ezek csatlakoztak a Hangya-köz-ponthoz. Az igazgatósági jelentésből kitűnik, hogy a Hangya szövetségszövetkezeti hálózatának háromnegyed részét elveszítette és ennek ará-nyában csökkent a forgalom. Az 1940. évi üzletév mérlegének adataitelemezve, megállapítható, hogy a szétszakított vagyon- és tehertételekcsaknem egyenlő arányban állanak egymással. Ezzel magyarázható, hogyaz események ellenére a szövetség kötelezettségeit fennakadás nélkültudta teljesíteni, sőt a tagszövetkezetek terén még fokozottabb támoga-tást is kifejthetett. A szövetség 6 millió 812 ezer leit kitevő tőkéjeÉszak-Erdély visszacsatolásával 1 millió 294 ezer 500 leire csökkent. Azáruforgalomban beállott értékeltolódás, valamint ez a körülmény is szük-ségessé teszi tehát, az eddigi üzletrésztőke gyarapítását. Ezt a célt a tag-szövetkezetek tőkéje nélkülözhető hányadának, valamint vásárlási visz-szatérítések igénybevételével kívánják elérni. A csatlakozott hitelszövet-kezeteken kívül a Hangya szövetségnek Dél-Erdélyben 83 szövetkezetemaradt.

N é m e t n é p c s o p o r t .Hónapokkal ezelőtt megegyezés jött létre a német népcsoport veze-

tősége és Pacha Ágoston temesvári egyházmegyei katolikus püspök, va-lamint a szász evangélikus egyház vezetősége között, hogy az összes né-met vallásos jellegű egyesületek feloszlanak és ezek tagjainak irányításátis a német népcsoport különböző szervezetei veszik át. Ennek során el-határozták, hogy a német iskolák feletti felügyeleti jogot is a népcsoportvezetősége veszi át és ott, ahol németek laknak, mindenütt nemzeti szel-lemben vezetett iskolákat létesítenek. A román kormány és a németnépcsoport vezetősége között a fenti problémák gyakorlati végrehajtásaérdekében megindult tárgyalások eredménnyel végződtek és így az is-kolakérdést a német népcsoport vezetősége ezentúl saját hatáskörébenintézi.

H o r v á t o r s z á g .N e m z e t i s é g v é d e l m i t ö r v é n y e k .

Szempontunkból a legjelentősebb az a három új törvény, melyet Pavelicokt. 30-án ünnepélyes körülmények között Zágrábban, a Márkus-téri Poglav-nik palotában írt alá. Az első a horvátországi németség népcsoportveze-tőjének jogi helyzetét szabályozza. A vezető államtitkári rangot kap ésa német népcsoport politikai, gazdasági és kulturális kérdéseit intézi. Anépcsoport belső kérdéseit illetőleg rendeletalkotási joga van, s a némettöbbségű (20%-on felül) megyékben referensi minőségben külön államihivatalnokok állnak rendelkezésére.

41

A második a német nyelvnek, zászlónak és jelvényeknek használa­táról szól. A németeknek korlátlan joguk van a német nyelv használatára,mind magán, mind nyilvános életükben. Joguk van továbbá a német zász­lók kitűzéséhez és a német nemzet énekeinek, valamint köszöntési mód­jának használatára. Azon helységekben, hol a németek ä lakosság egy­ötödét teszik ki a német nyelv az állami és önkormányzati szervek előtta horváttal minden tekintetben egyenrangú. A hivatalos falragaszok,nyomtatványok, utcafeliratok stb. e helyeken kétnyelvüek. Azonkívül, haaz ilyen helységnek helyi vagy történeti alapokon nyugvó német nevevan, az a hivatalos horvát elnevezéssel esik azonos elbírálás alá. Ha anémetek valahol a lakosságnak csak egytizedét teszik ki, joguk van az em­lített mértékben a német nyelv használatára. Ha a rendelkezést megsér­tik, maga a népcsoport kérhet a közigazgatási bíróságtól jogorvoslatot.A német neveket, kivált hivatalokban, eredeti alakjuknak megfelelőena német helyesírás szerint kell írni. Azon községeket, hol a németek a 10,ill. 20%-ot elérik, a belügyminiszter a népcsoport vezetőjével egyetértés­ben állapítja meg. Újabb népszámlálás esetén ennek megváltoztatásátugyancsak az ő beleegyezésétől teszik függővé. A német zászlót, a nép­csoport jelvényeit, egyenruháit ugyanaz a jogvédelem illeti meg, mint ahorvát államéit.

A harmadik törvény a német népcsoporthoz tartozó állami tisztvi­selőkről és alkalmazottakról kimondja, hogy állami szolgálatba csak azléphet, kit a népcsoport vezetősége németnek elismer és kérvényét a nép­csoport útján juttatja az Usztasa-vezetőséghez. ö t éven belül a népcso­port ajánlatára nem horvát állampolgár német anyanyelvű tisztviselők isalkalmazhatók. A német tisztviselők német nyelven teszik le a hivataliesküt, melynek idevágó szövege: „. . . dem deutschen Volkstum und demFührer, -sowie dem Staate Kroatien und dem Poglavnik.“ Német telepü­lőhelyeken lehetőleg német anyanyelvű tisztviselőket alkalmazzanak, né­met többségű helyeken a község vezetője német kell, hogy legyen. Né­met nemzetiségű tisztviselők kérhetik német helységekbe való helyezésü­ket, amit az illetékes minisztérium a népcsoport vezetőjével egye térésbeneszközöl. Német nemzetiségű hivatalnokokat áthelyezni, felfüggeszteni,nyugdíjazni vagy elbocsátani csak a népcsoport vezetőjének hozzájárulá­sával lehet.

A törvények aláírása után a német népcsoport vezetője, AltgayerBranimir, köszönetét fejezte ki a Poglavniknak a nyújtott messzemenőjogbiztonságért, annak hangsúlyozásával, hogy ezzel a horvát állambanélő 200.000 németnek jogait teljes mértékben biztosították. A „DeutscheZeitung in Kroatien“ a törvényekről azt írta, hogy a horvátországi németnépcsoport jogainak rendezése a Dunamedence németsége kérdésénekmegoldásában irányelvül szolgálhat.