Nora Smith

Perzselő vágy

Húga keresése közben Miriam megismerkedik Roberttel, egy kaszinó biztonsági főnökével. A találkozás különös érzéseket vált ki a lányból, akit nem hagy nyugodni, hogy a férfi keresztülnéz rajta. Elhatározza, mindent megtesz, hogy megbüntesse, amiért szinte semmibe vette őt. Terve szerint előbb magába bolondítja, és amikor szívét lángra gyújtotta, faképnél hagyja. Miriam döbbenten ébred rá, nem képes valóra váltani tervét: a feje búbjától a lábujja hegyéig elönti a perzselő vágy...

1.

A kaszinó akkora volt, mint egy templom. A különféle játékautomaták fülrepesztően csilingeltek. A körben állók kiáltoztak és átkozódtak, érmék csörrentek, csengettyűk zajongtak. Miriam egyszerre érezte magát izgatottnak és elveszettnek az elegánsan öltözött vendégek kavalkádjában.

Talán attól a felfedezéstől döbbent meg, hogy a Golden Arrow, vagyis az a hely, ahol Ginnyt utoljára látták, nem egyszerű motel, hanem játékkaszinó.

Az isten szerelmére, hogyan kerülhetett ide Ginny? Hiszen egy csomó felirat hirdette mindenütt: Kiskorúaknak tilos a belépés! Miriam húga nyilván úgy vélte, a tilalmak azért vannak, hogy megszegjék őket.

Ginny egyszer már eltűnt. De akkor még hagyott maga után valami nyomot, s ezt követve nővére meg is találta. Eddig Miriam egyetlen gondolatot sem veszteget arra, hogy mi történik, ha esetleg nem akad rá... Most azonban kételkedni kezdett az eredményben.

Normális körülmények között eszébe sem jutott volna, hogy Kalifornia tengerpartjáról a hófödte hegyek közé utazzon. De most beült kis kocsijába, és habozás nélkül elindult a dombok felé. Minden kilométer megtétele után egyre dühösebb lett.

Hogy lehetett Ginny ennyire önző? Hiszen tudta, mennyire örül Miriam a San Diegoban töltendő egyhetes szabadságának. Három éve, amióta a bankban dolgozott, ez lett volna az első igazi kikapcsolódása. Annál is inkább tekintettel lehetett volna rá a húga, hiszen Miriam azért dolgozott olyan sokat, hogy be tudja fizetni Ginny kollégiumi tandíját.

Erre a húsvéti hétre spórolt egész éven át. Ralph is, aki egy főiskolán tanított, kivette a szabadságát, és együtt döntötték el, hogy néhány napot San Diegoban töltenek.

Miriam nem hordott jegygyűrűt - meggyőzte Ralphot, hogy jobb, ha az erre szánt pénzt is beteszik a bankba, a lakás árához, de valójában már egy éve jegyesek voltak.

Ralphban megvolt mindaz, amit egy nő csak kívánhat magának; jó barát, kellemes külsejű férfi, megbízható és kedves. Ráadásul mindenképpen meg akart nősülni, hogy családot alapítson. Miriam még egyáltalán nem érezte úgy, hogy ezt a kívánságot teljesíteni tudja, hiszen évek óta lekötötte őt húgának neveltetése, s ez eltart még egy darabig.

Ralph megértette habozását, amikor arról került szó, hogy lefeküdjenek egymással. De mivel együtt jártak, természetes volt a türelmetlensége. Végül rábeszélte Miriamot, hogy az üdülőhelyen kétágyas szobát foglaltassanak.

- Kérlek, Miriam! Végül is a huszadik században élünk. Magunkon kívül egyetlen párt sem ismerek, akik ne aludnának együtt. Szívem, tudod, hogy szeretlek - de nem úgy, mint egy középkori lovag.

Miriam tökéletesen átérezte, hogy a huszadik században él, s már régebben lefeküdhetett volna Ralphfal - igen, ha olyan szenvedélyesen kívánta volna, ahogy ez a regényekben áll. Bár ez nem így volt, arról meg volt győződve, hogy szerelmes Ralphba, és ezért beleegyezett a kétágyas szobába. Hét nap alatt sok minden megváltozhat.

Ez a hét minden jel szerint nagyon fontos volt az életében. Hogy tudott Ginny éppen ilyenkor eltűnni!

Amikor Miriam megérkezett, először is szemügyre vette a környéket. Előtte hullámzott a Lake Tahoe vize, a tavat zöld növényzet vette körül. A háttérben égbe nyúltak a hófödte hegyek. Miriam akaratlanul is lélegzet visszafojtva gyönyörködött a szép kilátásban. Hátha még kedvező körülmények között jutott volna ide!

Amikor a tó déli partjánál kiszállt autójából, a méreg mellett elfogta a nyugtalanság is.

Még soha nem járt a Kaliforniát és Nevadát határoló hegyek között. A képeslapokon, amelyeket erről a vidékről eddig látott, mindig csak néhány kis vidéki ház álldogált, általában ezek jellemzik a romantikus kis helységeket.

A valóságban Tahoe, a kisváros minden volt, csak nem romantikus. Az üzletsor mellett Miriam moteleket fedezett fel. Itt-ott zöldelt még egy árva pínea, s néhol még a tó kékjét is látni lehetett. Mindenütt emberek nyüzsögtek, akár egy hangyabolyban.

Ahogy Miriam tovább autózott, egyre nőtt benne a csodálkozás, különösen a luxusholmikkal telezsúfolt kirakatok láttán. Még szerencse, hogy tudja a motel nevét, ahol Ginnyt megtalálhatja. Nem tudta azonban elhessegetni a gondolatot, hogy bár ne itt találkozna vele.

A sűrű forgalomban lassan kellett haladnia, így a motelek sorában biztosan feltűnt volna neki a Golden Arrow is. Talán Ginny azért vett ki ott szobát, mert összekapott Bennel, a barátjával? De hogy maradhatott teljesen egyedül? Vagy nincs is egyedül? Az biztos, hogy barátja a sítúra után hazautazott, s ez már jelent valamit! Miriam összevonta a szemöldökét. Nem bízhat már meg a húgában? Titkol előle valamit?

Mielőtt elérte volna Tahoe-t, megállt tankolni egy benzinkútnál. Megkérdezte a pénztárosnőtől, hol találja a Golden Arrow motelt.

- Csak egy nagy játékkaszinót ismerek ezen a néven - mondta unottan az asszony, és már a következő fizető felé fordult.

Miriam nem akart hinni a nőnek, bement egy telefonfülkébe, hogy a telefonkönyvből kikeresse a Golden Arrow motelt. Megdöbbenve állapította meg, hogy a pénztárosnő igazat mondott.

Így került Miriam a Golden Arrow óriási előcsarnokába. Hideg szaladgált a hátán, még soha nem tette be a lábát egyetlen játékkaszinóba se. A bankban, ahol dolgozott, nem vették volna jó néven, ha valamelyik alkalmazottjuk ilyen helyekre jár.

A teremben nagy volt a meleg, de úgy látszott, senki sem törődik vele. Miriam egy fekete márványoszlophoz lépett, és levette barna bőrdzsekijét. Amikor Ben telefonált, kényelmes farmer és bő pulóver volt rajta. Át sem öltözött, csak a dzsekit és kézitáskáját vette magához, mert a többi holmija már a kocsi csomagtartójában levő bőröndben volt.

Körülnézett a teremben.

A kaszinót vadnyugati stílusban rendezték be: vörös-fekete szőnyegek, csillárok, villogó fényfüzérek és fénylő neon-feliratok, amelyek a különféle játéktermek és bárok felé mutattak. Mindezeken túltett azonban a csillogó üvegtető.

Miriamtól balra egy vörös szőnyeggel borított lépcső vezetett az egyik étterembe. A bejárat fölött Ponderosa Room felirat villódzott. Jobbra egy bárhelyiség látszott, közepén kis színpaddal. Egy zöld cowboykalapos szőke énekesnő éppen azon fáradozott, hogy dalával túlharsogja a zenészek produkcióját.

A hangos zene ott dübörgött Miriam fejében. Hogyan lásson hozzá itt a kereséshez? Talán Ginny valamilyen állást vállalt itt? Vagy csak szórakozni akar? Miriam ragaszkodott első feltételezéséhez. Amikor legutóbb Ginny lelépett otthonról, egy kávéházba állt be pincérnőnek. Húga nyúlánk lány volt, könnyen nézhették tizennyolc éven felülinek. Talán itt is a személyzet között fog rátalálni.

Miriam átnyomakodott a tömegen, és elindult felfelé, az étterembe. Pompás kávéillat és sült hús szaga csapta meg az orrát, ez rögtön arra emlékeztette, hogy már több mint hét órája egy falatot sem evett.

Pacerville mellett, a benzinkútnál levő automatából vett egy szendvicset, de már az első harapás után a szemétkosárba hajította. Jobb éhezni, mint lenyelni egy ilyen falatot.

Nos, enni később is lehet. Most Ginnyt kell megtalálnia, különben keresztet vethet a szabadságára. Újból elfogta a méreg. Hogy tehette Ginny ezt vele! Legszívesebben rögtön elutazna

San Diegoba, Ginny pedig boldoguljon, ahogy tud.

De a szokás hatalma és a felelősségérzet erősebbnek bizonyult. Testvére csak rá számíthat. Ha nem keresi meg, nem tudja nyugodt lelkiismerettel élvezni a szabadságát.

A barna és zöld tónusok uralta étterem bejáratánál megjelent egy pincérnő, aki felvont szemöldökkel méregette Miriamot.

A lány gyorsan kinyitotta válltáskáját, és elővett egy Ginnyt ábrázoló fényképet.

- Ezt a lányt keresem - mondta. - Talán tegnapelőtt ebédelt itt, de az is lehet, hogy állást keresett. Nem látta véletlenül?

A pincérnő kezébe vette a fotót, alaposan megszemlélte, aztán habozva visszaadta Miriamnak.

- Csinos kislány. De itt nem láttam.

Miriam megköszönte, aztán megfordult és lement a lépcsőn. Egyszerre olyan fáradtnak érezte magát, mintha egész nap keményen dolgozott volna. Hol bujkálhat ez az ostoba lány? Ha előkerül, alaposan meg fogja szidni., „Ha...” - mormolta maga elé némi kishitűséggel. Aztán megrázta a fejét, hogy elhessegesse a gondolatot, és újra a nagy terem felé pillantott. A lépcsőről éppen odalátott.

A csarnok közepén félkör alakú játékasztalok álltak - csöndes oázis a lármás tömegben. Minden hely foglalt volt, de egyik játékos sem látszott túl boldognak, inkább elégedetlen arcot vágtak.

Miriam egy pillanatra rámeredt a kaszinó női alkalmazottaira, akik a bankot tartották. Fekete szoknyát, rövid ujjú piros blúzt viseltek, és úgy látszott, hogy unják a dolgot. Kifejezéstelen arccal, ügyes ujjakkal osztották a kártyalapokat. Miriam kissé csalódottnak érezte magát. Milyen más volt itt minden, mint a filmeken! A játékosok egyáltalán nem tűnnek vakmerőnek és lelkesnek, pont olyanok, mint akikkel a sarki üzletben is összefuthatunk bevásárlás közben.

Hirtelen világos, magas hang csendült fel: egy fiatal lány nevetett. Miriam erőlködve nyújtogatta nyakát, hogy meglássa, ki az, aki ilyen vidáman kacag. De nem Ginny volt az.

Hol keresse tovább? Kihez fordulhatna?

Egy rövid szoknyás, vörös-arany mellényes, csinos pincérnő lépett mellé, a kezében tele tálcát egyensúlyozott.

- Kisasszony! - szólította meg Miriam.

- Óhajt valamit rendelni, kérem?

Miriam érezte, hogy nagyon fáradtnak látszhat, és az öltözéke sem volt igazán a helyhez illő.

- Nem... csak keresek valakit. Kinél érdeklődhetnék?

- Valakit, aki itt dolgozik?

- Nem tudom biztosan... Lehet... vendég is.

- Nos, ha úgy véli, itt dolgozik, akkor forduljon a személyzeti osztályhoz. Ha meg vendég, akkor az információhoz. Talán sikerrel jár.

Miriam ismét elővette a fényképet.

- Itt van. Őt keresem. Nem találkozott vele véletlenül?

A lány áthajolt a tálca felett, és megszemlélte a képet.

- Hmm, milyen csinos. - Aztán megrázta a fejét. - Sajnálom, de nem láttam. Igaz, éppen most jöttem meg szabadságról.

- Köszönöm. Megpróbálkozom az információnál.

- Remélem, hogy megtalálja - a pincérlány óvatosan elmosolyodott, nehogy tökéletes sminkjén változás történjen.

- Az itteniek különböző műszakokban dolgoznak. Tudja pontosan, mikor volt itt a barátnője?

- Pénteken, úgy öt óra körül.

- Akkor jó! Ez a műszak éjfélig dolgozik. A részlegvezető Robert McCordus, az, aki éppen ott áll.

A pincérnő fejével egy magas, sötét hajú férfi felé intett, aki éppen háttal volt nekik.

Miriam még egyszer megköszönte a felvilágosítást, majd odasietett a jókötésű, izmos részlegvezetőhöz. Szürke öltönye jó szabó kezét dicsérte, drága, elegáns bőrcipője is azt mutatta, hogy van mit aprítania a tejbe.

Miriam egy pillanatig azt kívánta, bárcsak megfésülködött volna és rendbe hozta volna az arcát. Szeretett volna lezuhanyozni, átöltözni és inni egy pohár száraz fehérbort. Mindezek híján azonban össze kellett szednie minden bátorságát.

- Elnézést, Mr. McCordus?

Ijedten állapította meg, hogy a hangja elcsuklik.

A férfi megfordult, Miriam egyszerre elfelejtett mindent, amit mondani akart.

McCordus feltűnően jóképű volt - sötétbarna szemöldöke alatt jégkék szem csillogott, szájának vonala egyszerre volt érzéki és kemény.

Miriam nem jutott szóhoz.

- Mit tehetek önért? - kérdezte a férfi.

Mély, kellemes hangjától mintha a föld rendült volna meg Miriam talpa alatt. Agyában vadul kergették egymást a gondolatok. Megpróbált beszélni, de a torka teljesen kiszáradt. Kábultan nézte McCordut, közben kétségbeesetten próbált küzdeni a szédülés ellen, ami egészen váratlanul tört rá.

Úgy érezte, mintha az egész terem megfordulna vele, majd minden belesüllyedt a szénfekete sötétségbe.

2.

Valamilyen undorító folyadék égette a száját, és szúrós szag facsarta az orrát. Miriam köhögött és kinyitotta a szemét.

Egy díványon feküdt. Robert McCordus egy nyitott ampullával a kezében térdelt mellette. A lány homlokán hideg verejték ütött ki, és kimondhatatlanul gyengének érezte magát.

- Mi történt? - suttogta, és rápillantott a jóvágású, de egyébként kifejezéstelen férfiarcra.

- Egyszerűen elájult.

- Én?! Velem soha az életben nem történt ilyesmi!

Robert ruganyos mozdulattal felállt.

- Többekkel előfordult már, akik először jöttek ide. A zárt levegő, hiszen érti. Ne vegye a szívére.

Miriam megpróbált visszaemlékezni, mi is történt vele. Vajon a férfi cipelte ide, ebbe a helyiségbe? Ha igen - végigmérte Robert izmos alakját - nem késztethette túl nagy erőfeszítésre.

A férfi odalépett az íróasztalához, és az üres ampullát bedobta a papírkosárba. Miriam csak most fedezte fel, hogy még valaki van a szobában. Az íróasztal mellett egy fiatal nő ült, extravagáns szabású, eperszínű kötött ruhát viselt.

Miriamnak eszébe jutott viseltes farmerja, a bő pulóver, s a ráterített dzsekit felhúzta egészen az álláig. Aztán óvatosan felült, és végigsimított a haján.

- Volt egy kézitáskám is...

- Ott van az asztalon, a dívány mellett.

Miriam pislogott. A hölgy arca közel sem volt olyan csinos, mint a ruhája. Ez valahogy megnyugtatta.

Robert az asztalon levő ezüstdobozból kivett egy szál cigarettát, s a szőkeség rögtön felugrott, hogy tüzet adjon neki.

Miriam valósággal megbűvölten nézte a férfit. Úgy tűnt neki, mintha egy másik csillagzatról érkezett volna. Tágra nyitott szemmel bámulta sűrű, sötétszőke haját, kissé lebarnult arcát, sötét szemöldökét és erős pofacsontját.

Pillantása továbbsiklott izmos felsőtestére, keskeny csípőjére és hosszú lábaira. Sok jóvágású és jó felépítésű férfit látott már Kalifornia strandjain, de ilyen hatással még senki nem volt rá. Robert nyugalmat és életerőt sugárzott magából.

A lányt szinte mágikusan vonzotta a férfi.

- Vigyázz! - figyelmeztette egy kis belső hang - tartsd vissza magad! Miriam, mélyet sóhajtott. Isten őrizz, hogy újra elájuljon!

- Ha rendbe hozta magát, talán elárulhatná, mit akar tőlem tulajdonképpen. - Robert hangja türelmetlenségről árulkodott.

Miriam a szemébe nézett, és érezte, hogy elpirul. A férfi tekintete olyan hideg volt, mint a gleccserjég. De vajon miért lett dühös? Talán nem tudja elviselni, hogy egy nő ájultan omoljon a lábai elé? De hát nem akarattal csinálta!

A lány elfordult, és óvatosan felállt. Könnyebben ment, mint gondolta volna. Csak egy kicsit szédült. Kiegyenesítette a hátát, és odalépett az asztalhoz. Felvette a táskáját, kinyitotta és elővette Ginny fényképét.

- Ezt a kislányt keresem - mondta határozottan, és átnyújtotta a képet Robertnek. - Nem látta

véletlenül?

A férfi átvette a fotót, aztán odaszólt a szőke nőnek.

- Oké, Helen, visszamehet a helyére.

A szőkeség ringó csípővel az ajtóhoz lépkedett, lekicsinylően pillantott vissza Miriamra, aztán eltűnt.

Robert leült egy nagy bőrfotelbe, és intett Miriamnak, hogy jöjjön közelebb. A lány zavartan álldogált, azt gondolta, ennek a férfinek csak csettinteni kell az ujjával, s a nők máris azt teszik, amit akar. Most éppen Ginny képét nézte. Miriamnak úgy tűnt, mintha egy pillanatra jobban rámeredt volna a kelleténél. De lehet, hogy csak képzelődött.

- Ki ez? - kérdezte unott hangon, s felhúzott szemöldökkel a lány felé fordult.

- A húgom, Ginny, vagyis Virginia Holly.

Robert újra ránézett a képre, majd Miriamra függesztette a tekintetét.

- Mi van vele?

Miriam zavarba jött, görcsösen megmarkolta a táskáját. El kellett döntenie, mennyit mondhat el a férfinek. Valahogy mégis el kellett kezdenie.

- Az iskolából... az osztályával síkirándulásra jöttek Tahoe-ba - aztán ő egyszerűen itt maradt.

- És maga honnan érkezett?

- A keleti parton élünk, San Francisco közelében.

- Miért nem az apja keresi a kislányt?

- A szüleink meghaltak - felelte Miriam röviden.

Robert elgondolkodva nézte a lányt, aztán kezében a fényképpel hátradőlt a fotelben.

- De miért éppen itt keresi?

- Innen hívta fel egy barátját pénteken.

Miriam türelmetlenül állt egyik lábáról a másikra, de igyekezett visszafogni magát, hogy ne úgy érezze, mintha diákként egy tanárának mondaná fel a leckét.

Erre igazán nincs szükség.

- Mennyi idős a húga?

- Nemsokára tizennyolc lesz.

- Akkor mi keresnivalója volt a kaszinóban?

Miriam lassan elvesztette a türelmét.

- Az ördögbe is, honnan tudjam? - Az ajkába harapott, aztán nyugodtabban folytatta. - Volna valamilyen lehetőség rá, hogy a nyomára akadjak?

Robert az asztalra dobta a fotót.

- Talán nem is akarja, hogy megtalálják.

Hogy jön ahhoz ez az idegen pasas, hogy ilyesmit mondjon? - gondolta Miriam. A férfi szavai szükségtelenül szívtelenek és brutálisak voltak, s újra eszébe juttatták e nap összes kellemetlenségét. Dühös volt, és csalódott Ginnyben, hosszú, fárasztó autóutat tett meg, korgott a gyomra, ráadásul el is ájult. Legszívesebben a férfi fejéhez vágott volna valamit, de ehelyett csak nyelt egyet.

- Köszönöm, Mr. McCordus. Az udvariasságát csak a rosszhiszeműsége múlja felül. Megkeveri a dolgokat!

Egyszerre minden eltűnt a szeme elől, s csak arra ügyelt, hogy önbecsülésének romjaiból valami megmaradjon. Közel állt ahhoz, hogy kitörjön belőle a zokogás.

Gyorsan az ajtóhoz sietett, felrántotta és bevágta maga mögött. A másik szobában ott ült az eperszínű ruhás szőkeség, és éppen a körmét lakkozta. Asztala fölött „Információ” felirat fénylett.

Miriam pillantására összerezzent, és félrekente a lakkot.

Miriam erejét megfeszítve elhagyta az utolsó irodahelyiséget is, ahol a kaszinó egyik alkalmazottja éppen kávét iszogatott. Amikor végre kívül került az épületen, megállt, és remegő térdekkel a falhoz támaszkodott. Már nem volt mérges, csak elmondhatatlanul kimerültnek érezte magát.

Balra nézett, meglátott egy neonfeliratot. „Hotel” - hirdették a villogó betűk, s egy nyíl a következő sarok felé mutatott. Miriamot már a gondolattól, hogy visszamenjen az óriási parkolóba, ahol a kocsiját hagyta, elfogta a szédülés.

Elindult a nyíl irányába.

A portán egy férfi a kötelező udvariassággal fogadta. Miriam meg sem kérdezte az elegáns hotelszoba árát. Ebben a pillanatban csak egy ágyra volt szüksége, semmi másra. Elég pénze volt, hiszen egész évben erre a hétre spórolt.

A portás elküldött egy boyt a parkolóba, hogy hozza el a lány kocsiját és vigye fel a bőröndjét. Miriam egyelőre letelepedett egy kényelmes fotelbe, és felvett egy újságot. A címlapon óriási betűk harsogták: „Semmi nyoma a sebesült farmer elrabolt fiának!”

Miriam átfutotta az első sorokat - egy nyolcéves kisfiút raboltak el Carson Cityből - aztán abbahagyta az olvasást. Már a szeme is fáradt volt.

Itt a hotelben már alig lehetett hallani a kaszinó lármáját. A hallt vastag, puha szőnyeggel borították. A kényelmes, kék-vörös huzatú fotelek egy nyitott kandalló előtt álltak, amelyben fahasábok parázslottak.

A lány színes síöltönyös, jókedvűen csevegő embereket látott maga körül. A kandalló tüzébe meredt, és nagyon idegenül érezte magát. Soha sem engedhette meg magának, hogy síeljen ez a világ fényévnyi távolságra volt a kisvárostól, ahol élt.

Amióta szülei hat évvel ezelőtt autóbalesetben meghaltak, Miriam gondoskodott magáról és Ginnyről. Akkor a húga még alig tizenkét éves volt, Miriam pedig tizenkilenc. Szülei halála egyetlen éjszaka alatt megváltoztatta egész életét. Minden álmát fel kellett adnia, elhelyezkedett egy bankban, hogy Ginnyt fel tudja nevelni.

Akkor még a szülők halála miatti közös gyász közelebb hozta egymáshoz a testvéreket. De később, ahogy az évek teltek, Ginny felfedezte, hogy fiúk is vannak a világon, azok pedig felfedezték őt. Akkortól fogva nehezebb lett az életük, Miriam számára pedig sokkal megerőltetőbb.

Eljutottak odáig, hogy Ginny a nővérét vénkisasszonynak, Miriam pedig húgát férfifalónak tartotta. És mégis, a köztük levő véleménykülönbség ellenére, Miriam szilárdan hitte, hogy Ginny a szíve mélyén szereti őt és szüksége van rá.

Először nem is vette komolyan Ben vasárnap reggeli telefonját.

- Persze, hogy nincs itthon, Ben. Tudod jól, hogy Tahoe-ból Sallyékhoz ment. Velük tölti a húsvétot.

- Sallyéknál nincs. Már hívtam őket.

- De hát mi történt? Összevesztetek?

Miriam érezte, hogy hangja türelmetlenül cseng, de már hozzászokott a Ginny és Ben közötti kisebb összekoccanásokhoz. Különben is most csomagolnia kell, a San Diegoban töltendő nyaralást nem áldozhatja fel Ginny szeleburdisága miatt.

- Ezúttal közepes erősségű földrengés volt - mondta a fiú. - Pénteken reggel a síszálláson, Tahoe-ban összekaptunk, és Ginny dühösen elrohant a lányok hálótermébe. Egy kis idő múlva gondoltam, hogy már kifújta a mérgét, és megkértem Mrs. Allent, hogy szóljon neki. Mrs. Allen teljesen magából kikelve jött vissza azzal, hogy Ginny a táskájával és a síléceivel együtt egyszerűen eltűnt. Dühös voltam rá, és a többiekkel együtt elmentem síelni. Amikor visszaértünk, Ginny telefonüzenete várt, hogy nem jön haza velünk együtt péntek délután, mert másképpen is haza tud utazni.

- Mondta, hogy kivel jön vissza?

- Nem, sőt nem is hagyott időt Mrs. Allennek, hogy megkérdezze. Mrs. Allen azt hitte, hogy Ginny a barátaival beszélt meg valamilyen programot, és megpróbált téged felhívni.

Mintha San Diego egyre távolodna...

- Az a buta liba! Talán csak téged akar bosszantani, Ben. Talán egy barátnőjéhez ment, vagy Tahoe-ba egy motelbe. Nem maradhat sokáig, hiszen alig van nála pénz. És azt is tudja, hogy ma el kell utaznom. Jelentkezni fog!

- Nekem is eszembe jutott minden, sokfelé telefonálgattam, de sehol nem értem utol. - A fiú elhallgatott. - Nem tudnál Tahoe-ba utazni és körülnézni egy kicsit?

- Ben, én ma délután San Diegoba repülök!

- Nem tudnál egy nappal később odamenni?

- Miért nem utazol te Tahoe-ba? A repülőjegyet már nem válthatom vissza!

- Tudod jól, milyen önfejű Ginny. Szóba se állna velem.

Miriam felsóhajtott. Sokat kell még tanulnod, fiacskám, gondolta.

- Mi a csudán vesztetek össze? - kérdezte.

- Azon, hogy ő... ő azt akarta, hogy házasodjunk össze. Tudod, Nevadában ez könnyen megy.

Miriam kitört.

- Összeházasodni?!

- Ne borulj ki, Miriam. Megmondtam neki, hogy ez nem megy, amíg be nem fejezem az iskolát és állásba nem megyek. Ő sértésnek vette. Te, hogy milyen pipa volt!

San Diego eltűnt valahol a horizonton.

- Tudta Mrs. Allen, hogy honnan telefonált Ginny?

- Igen, a Golden Arrowból.

- Akkor ez egy motel lehet.

- Ő is azt mondta. Meg azt is, hogy Ginny sokat nevetett és egészen fel volt dobva.

San Diego már biztosan füstbe ment. Húga jókedvének okát már eléggé jól ismerte.

- Oké, Ben, utazom.

Miriam mérgesen csapta le a kagylót, bár nem aggódott igazán. Legnagyobb problémáját most Ralph jelentette. Gyorsan tárcsázta a számát.

- Halló, szívem! Indulásra készen állsz?

- Ralph, szükségem van még egy kis időre.

- De a repülő nem vár!

- Ralph... csak egy napról van szó. El kell utaznom Tahoe-ba.

A vonal másik végén csend támadt.

Miriam gyorsan tovább beszélt.

- Ginny és Ben összevesztek. A húgom nem jött haza a sítúráról.

- Figyelj, Miriam...

A lány a szavába vágott.

- Tudom, Ralph. De ígérem, hogy most utoljára. Kérlek, ne dühöngj. Megfogom a hosszú szőke haját, és annál fogva rángatom haza. Az idén végre befejezi az iskolát, aztán nagykorú lesz, és aztán felőlem azt csinál, amit akar. Tele van vele a hócipőm...

A vonal másik végén még mindig csend volt, aztán Ralph megszólalt.

- Miriam... nem azért van ez az egész, mert nem akarsz lefeküdni velem?

- Dehogyis, kedves, hogy tételezhetsz fel ilyesmit? Legkésőbb holnap este nálad vagyok. Egészen biztosan!

Ami azt illeti, magának sem bevallottan, nem érzett valami megkönnyebbülésfélét, hogy az a bizonyos X-nap egy kicsit eltolódik? Hirtelen eszébe jutott egyik iskolatársnője, Alice, aki San Diegoban él és nemrég vált el. Megmondja Ralphnak.

- Adok neked egy telefonszámot, egy kedves barátnőmét. Tetszeni fog neked. Megmutatja San Diego nevezetességeit, amíg odaérek.

- Oké, de gyere olyan hamar, ahogy csak tudsz.

Miriam szinte látta maga előtt, hogy Ralph a homlokát ráncolja. Kedvesen válaszolt.

- Megígérem. Viszontlátásra, szívem.

És most itt van Tahoe-ban. San Diego messzebb van, mint valaha. Miriam fáradtan dőlt hátra a fotelben, és lehunyta a szemét.

Összerezzent, amikor valaki megérintette a karját.

- Kisasszony, elhoztam a holmiját. Megkérhetem, hogy kövessen?

A lány lassan kászálódott ki a kényelmes ülőalkalmatosságból, és a boyt követve a lifthez lépkedett.

A fiú a nyolcadik emeleten kitárta egy szoba ajtaját. Miriam belépett a kis előtérbe. Balra tágas, minden kényelemmel ellátott fürdőszoba volt, jobbra pedig egy nagy gardróbszekrény.

A hotelboy a hálószobába vitte a csomagokat. Miriam rácsodálkozott a nagy ablakokra, és kábultan bámult kifelé.

- Csodaszép innen a kilátás a tóra, kisasszony - mondta a boy, és rámutatott a sarokablakra, amelyen türkizkék függöny lógott.

Miriam fáradtan elmosolyodott, és borravalót adott a fiúnak. Az meghajolt, és gyorsan eltűnt.

A világos, barátságos hálószobát szép bútorokkal rendezték be. Az egyik fal mellett óriási ágy állt. Miriam ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy rögtön a puha párnára hajtsa a fejét. Ebben csak korgó gyomra akadályozta meg.

Elfordította tekintetét a vetett ágyról, és a tükör elé ült. Rémülten szemlélte képmását, egyszerűen förtelmesen nézett ki. Néhány fürt elszabadult feltűzött barna hajából és rendetlenül a nyakába lógott. Arca sápadt volt és elgyötört. Legelőször is zuhanyoznia kell, aztán nem árt, ha eszik valamit. Felhozatja az ételt a szobába, különben éhen hal.

Kinyitotta a bőröndjét, és elővett egy kék selyemkimonót. Soha életében még nem érezte magát ennyire elcsigázottnak és kimerültnek.

És az a pasas a kaszinóban visszautasította, nem segített neki. Ellenkezőleg - még rémes dolgokat is mondott Ginnyről. „Talán nem is akarja, hogy megtalálják...” Na hiszen! Biztos csak olyan lányokat ismer, akiknek van valami rejtegetnivalójuk!

Mégis... ha a férfire gondolt, különös bizsergés fogta el. Mérgesen rázta meg a fejét. Hogyan is táplálhatna bármilyen érzelmet egy ilyen sötét alak iránt! Az újságok tele vannak elrettentő sztorikkal a Golden Arrowhoz hasonló helyekről.

Miért is nem ájult inkább egy készséges fiatalember karjaiba, aki segítene megkeresni Ginnyt?

Kedvetlenül kotorászott a bőröndjében. Magányos estének néz elébe, s még egy könyvet sem hozott magával. Nem marad más hátra, mint ágyba bújni és bekapcsolni a tévét. Amikor a szépítőszeres tasakját az éjjeliszekrényre tette, meglátta az ott heverő itallapot, amely a hotel bárjának teljes választékát felsorolta. Talán egy ital felvidítaná. De mit is rendeljen? Egyáltalán nem ismerte az alkoholfajtákat. Ha néha ivott valamit, az csak egy pohárka fehérbor volt. Ralph mellett, aki az egészséges életmód apostola volt, nem is ihatott volna mást. De most fáradt volt és szomjas, és egyáltalán nem fehérborra vágyott.

Az itallapon ott voltak az italok színes fotói is, az egyik különösen felkeltette az érdeklődését. Ez most pont jót tenne - gondolta, s már az ital neve is vonzó volt: Screwdriver. Ám ez nem csavarhúzót jelentett, hanem vodkából és narancsléből készült koktélt, jégkockákkal.

Miriam felemelte a telefonkagylót, és megrendelte a Screwdrivert.

Azután lezuhanyozott, és felvette a selyemkimonót. Nem sokkal később már a kezében tartotta a poharat, amelyben valamilyen ártatlan kinézetű narancsszínű folyadék lötyögött.

Óvatosan belekóstolt. Pompás! Hideg és csodálatosan frissítő! A szobalány ugyan mormolt valami vodkaféléről is, de Miriam csak narancsízt érzett. Behunyta a szemét, és élvezettel fenékig ürítette a poharat.

Nem sokkal később észrevette az éhgyomorra ivott alkohol hatását, de már nem érzett fáradságot, inkább valami könnyed lebegést.

Miért kellene egyedül vacsoráznia a szobában, amikor a kaszinó ott van a másik sarkon? Miért ne élvezhetné egy kicsit az életet? Talán soha többé nem jut el ide! Ha Ginny miatt kútba esett a San Diego-i nyaralás, jogában áll, hogy legalább itt szórakozzon egy kicsit.

És különben is, ha emberek között van, nagyobb az esély, hogy megtalálja a kis boszorkányt.

A farmert és a trikót bedobta a szekrény polcára, majd bekapcsolta a rádiót, és elkezdte kipakolni a bőröndjét. A rumba ritmusára ringatózva beakasztotta új ruháit a szekrénybe, azokat a szép darabokat, amelyeket a San Diego-i nyaralásra vásárolt. Egy halványzöld, finom bőrszoknyát a hozzá való selyemblúzzal, fekete, gyöngyhímzéses, ujjatlan inget, amit fekete szoknyával vagy nadrággal hordhatott. Ezenkívül hozott még egy világosszürke nadrágkosztümöt, amelyet tavaly vásárolt.

Végül a blúz és a hozzá illő szoknya mellett döntött, ez illett legjobban a kaszinóba. Ha eszébe jutott, hogy az a McCordus hogy átnézett rajta, elfutotta a méreg. Levegőnek nézte! Kerüljön csak még egyszer az útjába, majd megmutatja neki, hogy ő is tud legalább olyan elegánsan megjelenni, mint az az eperszín cuccban pompázó szőkeség.

Miriam felöltözött, majd fel akarta tűzni a haját. De ma valahogy nem tetszett így magának. Végül elhatározta, hogy kibontja és addig keféli, amíg fényes fürtökben nem keretezi az arcát.

Elővette a kozmetikumokat, kissé megpirosította orcáit, nagy zöld szemét egy kis csillogó festékkel élénkítette, majd kritikusan megszemlélte magát a tükörben. Meg volt elégedve a látvánnyal.

A blúz és a szoknya rásimult hibátlan alakjára. Ha ezzel sem tudja kihozni a nyugalmából McCordust, akkor a férfi kőből van.

Felvette új, magas sarkú körömcipőjét, és fülére erősítette az arany klipszet, Ralph ajándékát. Amikor kirakodott a táskájából, észrevette, hogy nincs benne Ginny fényképe. Persze, ott maradt a pasas irodájában! Indulni készült, karjára vette könnyű kabátját.

Nos, egyszerűen odamegy és visszakéri. Nem félünk a farkastól, dúdolta vidáman. Hiszen ő végül is egy bank vezető állásban levő alkalmazottja, aki hozzászokott a nehéz ügyfelekkel való tárgyaláshoz.

Miriam bezárta szobájának ajtaját, és lendületesen a lift felé indult. Ahogy áthaladt az előcsarnokon, észrevette a férfiak mohón rátapadó pillantásait.

3.

A szőke nő még mindig ott ült az információs asztalnál. Ezúttal kávézott. Miriam futólag rámosolygott, és bekopogott Robert McCordus irodájának ajtaján.

- Nincs benn - közölte éles hangon a szőkeség.

Miriam ránézett.

- Hol van?

- Vacsorázni ment.

Miriam gyorsan döntött.

- Ó, hát már elment? Azt hiszem, elkéstem egy kicsit. Melyik étteremben találom meg?

- Nem hatalmazott fel, hogy...

A narancsos ital hatására Miriam képes volt rá, hogy szégyentelenül füllentsen.

- Megbeszéltük, hogy találkozunk.

A szőke nő végül feladta.

- A Ponderosa Roomban van.

Az étterem bejáratánál Miriam megkérte a pincérnőt, hogy vezesse Mr. McCordus asztalához. A férfi az étterem hátsó részében, egy boxban ült, és újságjába temetkezett. Kezében egy borostyánszínű folyadékkal teli poharat tartott. Miriam számára megint csak ellenállhatatlannak tűnt - és megközelíthetetlennek. Talán jobb lenne, ha kint várná meg. De mielőtt meggondolhatta volna magát, a férfi felpillantott, és a lány úgy nézett a szemébe, mintha hipnotizálták volna.

- Helló - szólalt meg fojtott hangon.

Robert letette az újságot maga mellé. Hűvös pillantással mérte végig a lányt, a nyakától kezdve a mellén és csípőjén át egészen hosszú, karcsú lábáig.

- Helló - mondta ő is, s ez egész meghívásnak hallatszott.

Miriam kissé szédelegve lépett az asztalhoz.

- Leülhetek?

- Parancsoljon.

Robert összehajtogatta az újságot.

Miriam mellé ült. Robert a homlokát ráncolva nézett rá. Nyilvánvalóan kutatott az emlékezetében, hogy hova is tegye.

- Hogy van? - kérdezte végül.

- Köszönöm, jól. Már nem is érzem magam fáradtnak.

A férfi felvonta a szemöldökét.

- Igazán?

A lány szeme vidáman csillogott. Fogalma sincs, hogy ki ül itt mellette, gondolta. De miért is mondaná meg neki? Hadd kínlódjon egy kicsit! Megérdemli, amiért olyan udvariatlan volt. Aztán mégiscsak rámosolygott.

- Remélem, nincs ellenére, hogy ideültem.

- Ellenkezőleg - mosolyodott el a férfi is, s ettől még vonzóbbá vált Miriam számára.

Atyavilág, micsoda férfi! A lány beleborzongott, s csak azt remélte, hogy Robert nem veszi

észre, milyen libabőrös lett a karja.

Csinos pincérnő lépett az asztalukhoz.

- Mit hozhatok magának, Robert?

- Mit iszik? - kérdezte a férfi Miriamot.

A lány habozott egy pillanatig, majd kimondta.

- Egy Screwdrivert kérek.

- Oké. Egy Screwdriver, nekem pedig egy Scotch, Betty.

Robert az ülés karfájára könyökölt, közben hozzáért Miriam vállához. A lánynak egy pillanatra megállt a szívverése is. Az asztal szélét markolta, míg a férfi tekintete végigfutott csillogó barna haján, zöld szemén és halvány arcán. Aztán lágyan hozzáért a karjához. Miriamnak görcsbe rándult a gyomra az izgalomtól. Ilyet még soha életében nem érzett, pedig lehet, hogy Robert csak véletlenül érintette meg!

- Meddig marad itt?

Tehát még mindig nem ismerte fel.

- Az attól függ - válaszolta fanyarul.

Robert egy kicsit közelebb csúszott hozzá.

- Kicsikém, ha tőlem függne, egyhamar nem menne el - mondta, és megfogta a kezét. - Nincs férje? Vagy vőlegénye? - nézett rá érdeklődve.

Miriamnak nem volt jegygyűrűje. Nem csak a pénz miatt, de úgy vélte, hogy az olyan... végleges dolog.

- Nincs - suttogta kiszáradt torokkal. Nem tudott igazán jól hazudni. Elnyomott egy halk sóhajt, és hüvelykujjával megsimította Robert tenyerét. Ebben a pillanatban semmi más nem számított a világon, csak ez a kis box, a mellette ülő férfi és az a delejes sugárzás, ami Robert érintésére egész testét átjárja.

A pincérnő meghozta az italokat, Miriam elhúzta a kezét. Megfogta a poharat, és szomjasan belekortyolt a hideg, frissítő italba.

- Hé! - nevetett rá Robert. - Vigyázat, kicsikém! Nekem ma még dolgoznom kell, és holnap is szeretném látni magát!

Miriamnak hol melege volt, hol a hideg szaladgált a hátán. Hátrahajtotta a fejét, és Robertre nézett.

- Nem kíváncsi a nevemre?

- A név nálam nem számít. Elég annyi, hogy valami különös és szépséges dolog történik velem... Maga is ezt érzi, vagy...?

A férfi szavai inkább megállapításnak, mint kérdésnek hangzottak.

Miriam nyelt egyet, aztán kiitta a poharát.

- Mmm - mondta. - Maga az első találkozásunk óta teljesen megváltozott.

Robert is fölemelte a poharát, de a mozdulat megállt a levegőben. Miriamra nézett.

- Mi még nem találkoztunk. Emlékeznék magára.

- Fogadjunk?

A férfi letette a poharat, és elmosolyodott.

- Oké. Mi legyen a tét?

- Egy vacsora.

- Áll a fogadás. Tehát? - kérdezte vidáman.

Miriam hamiskásan mosolygott.

- Miriam Holly vagyok. Ma délután ájultan hevertem a lábai előtt, maga pedig bevitt az irodájába.

Robert gyorsan belekortyolt az italába. Hitetlenkedve meredt a lányra.

- Tehát megnyertem a fogadást? - nevetett a lány.

A férfi nem nevetett. Elhúzódott, elővett egy cigarettát, és rágyújtott.

- Ezt már előbb is mondhatta volna!

Miriam felvonta a szemöldökét.

- És miért?

- Mert... - Robert megvonta a vállát, és nem nézett a lányra. - Nem fontos.

Miriam nem értette a dolgot. Mi történhetett? Oké, kicsit megtréfálta, de ez nem olyan szörnyű. És most, amikor kiejtette a nevét, mintha a férfi minden gyengédségét és kedvességét kioltotta volna. Rápillantott a kőkemény arcra, és azt kívánta, bárcsak Betty Smithnek vagy valami hasonlónak hívnák, s ettől Robert újra a régi lenne. Hát igen, ezzel vége a játéknak. •

- Azért jöttem vissza, hogy elkérjem Ginny fényképét - mondta végül. - Ha lenne olyan kedves, és visszaadná... aztán máris megyek.

- Még mindig keresi? - kérdezte a férfi nyersen.

- Természetesen. Meg kell találnom a húgomat.

- Talán megtarthatnám a fotót, és körbemutathatnám. Engem itt mindenki ismer, megmondanák, ha valaki látta volna.

Miriam fellélegzett.

- Tényleg megtenné?

Tulajdonképpen elmehetett volna, dehát Robert felajánlotta, hogy segít a keresésben, s ennek következtében muszáj itt maradnia. Hátha visszatér a gyöngédsége is...

- Iszunk még valamit? - kérdezte a lány, és intett a pincérnőnek.

Robert kutató pillantást vetett rá.

- Most nem iszunk többet. Magának ennie kell valamit. Hetty, hozzon nekünk két sültet.

- És egy Screwdrivert - tette hozzá Miriam merészen.

- Inkább egy paradicsomlét, Betty - helyesbítette Robert a rendelést. - Nekem pedig egy sört.

A pincérnő mosolyogva sietett el.

- Miért ne ihatnék még egy Screwdrivert? - kérdezte Miriam bosszankodva.

- Ma már egyszer elájult. Volna kedve újra elalélni?

- Ó, hát ezért...

Miriamnak nem nagyon tetszett, hogy Robert gyámkodni próbál fölötte, de végül belátta: jobb, ha nem iszik több alkoholt. Fejét a kezére támasztva nézte a férfi klasszikus profilját és érzéki száját. Milyen lehet csókolózni vele?

Robert némán gyújtott rá a következő cigarettára. Mélyen leszívta a füstöt, majd megkínálta Miriamot is. Bár a lány tulajdonképpen nem dohányzott, elvette a cigarettát. Most legalább tud

majd mit kezdeni a kezével.

A pincérnő megjelent az italokkal. Miriam poharának szélén citromszelet díszelgett. Beleivott a paradicsomlébe. Aztán valami erőset érzett. Köhögött, s amikor szóhoz jutott, a férfihez fordult.

- Azt mondta, hogy ez paradicsomlé.

- Megfeledkeztem róla, hogy van benne valami erősebb is - próbálta elfojtani mosolyát Robert.

- Erre nem számítottam.

A lányt újra elfogta a köhögés. Nem tetszett neki a férfi mosolya. Csak nem akarja leitatni? Szívott egyet a cigarettából, de megint köhögni kezdett.

- Mást szeretnék inni - közölte. - Úgy ég a torkom, mint a tűz!

- Rendeljen ásványvizet. Az majd segít.

McCordus szája szögletében ismét megjelent az elfojtani akart mosoly.

Miriam mérgesen intett Bettynek.

- Egy sört kérek - mondta határozott, bár kissé rekedt hangon.

Betty kérdőn nézett Robertre. Az megvonta a vállát, és a pincérnő elsietett.

Miriam megpróbálkozott, hogy közömbös arcot vágjon, amíg a söre megérkezik. Tulajdonképpen nem szerette a sört, de enyhíteni akarta az égő érzést a torkában. Különben is borzasztóan melege volt. A hideg sört nagy kortyokban itta, kissé lehűtötte a torkát, s jó hangulata is visszatért.

Betty először a salátát hozta. Bár Miriam úgy érezte, elmúlt az éhsége, mégis hozzáfogott az evéshez, és már az első falat után megállapította, hogy visszatért az étvágya. A salátát pillanatok alatt eltüntette.

Aztán Betty megjelent a pompás sülttel, amelyet szalmaburgonya és zöldség fogott körbe. Hozott még fokhagymás pirítóst és egy forró kávéval teli ezüstkannát is.

Amikor Miriam végre jóllakottan hátradőlt, kitűnően érezte magát, elmúlt könnyű szédülése is.

Robert a kávéját itta, és kedvtelve nézegette a lányt.

- Magának aztán jó étvágya van - állapította meg, és töltött egy csésze kávét.

- Most különösen. Amióta reggel eljöttem hazulról, nem ettem egy falatot sem.

A férfi belebámult cigarettája füstjébe.

- Mióta gondoskodik a húgáról?

- Öt éve.

- Mi történt a szüleivel?

- Az édesapám... - Miriam megköszörülte a torkát. Még mindig nehezére esett, hogy szülei balesetéről beszéljen.

Betty jelent meg az asztaluknál.

- Hozhatok valami italt a vacsora után?

Talán jót tenne, gondolta Miriam, enyhítené az újból felidézett fájdalmat.

- Igen, kérek egy Screwdrivert.

Robert megrovóan pillantott rá.

- Azt én fizetem! - jegyezte meg Miriam élesen.

- Nem szükséges, hiszen én vesztettem el a fogadást. És a vacsorához ital is jár. - Megvonta a vállát, majd újra megkérdezte. - Tehát mi történt a szüleivel?

Miriam felsóhajtott.

- Oregonba tartottak, egy konferenciára. Egy kereszteződésnél beléjük rohant egy teherautó. - Miriam ajka megremegett. - Mindketten azonnal meghaltak.

Robert hallgatott. Betty meghozta Miriam italát, a lány rögtön nagyot kortyolt belőle.

- Azóta minden megváltozott. - Egyszerre nem esett nehezére a beszéd. - Én tulajdonképpen színésznő szerettem volna lenni. Többször felléptem az iskolában, és a San Franciscó-i színiakadémiára akartam beiratkozni. Apám nem akart beleegyezni. Azt szerette volna, ha valami „értelmeset” tanulok. - Megállt a beszédben. Hogy lehet az, hogy ennek az idegen embernek elmond mindent, amiről évek óta nem beszélt senkivel? Aztán úgy érezte, folytatnia kell, mintha egy gát szakadt volna fel benne. - Mielőtt édesanyámmal elindultak Oregonba, éppen ezen vesztünk össze. - A lány hangja megremegett. - Talán jobban tudott volna figyelni a vezetésre, ha akkor én...

- Nem hiszem - mondta Robert egy kis idő múlva együtt- érzően. - Nem tehet magának szemrehányást.

Miriam kihúzta magát, és megpróbálta elterelni a gondolatait.

- Bízik benne, hogy megtaláljuk Ginnyt?

- Miért nem utazik haza? Várja meg ott, amíg jelentkezem.

- Maga nem ismeri a húgomat. Tulajdonképpen még védelemre szoruló kislány, és szüksége van rám.

- Ebben nem vagyok olyan biztos. - A férfi hangja megkeményedett, és Miriam úgy érezte, mintha megütötte volna.

Tágra nyílt szemmel bámult rá. Úgy érezte, mindjárt kitör belőle a zokogás. Hogy tételezhette fel, hogy Robert jóérzésű ember? Megfogta a táskáját és felállt.

- Köszönöm az italt és a vacsorát. További kellemes szórakozást kívánok.

Feltartott fejjel vonult ki az étteremből. Hogy merészelt Robert ilyet mondani? Természetes, hogy Ginnynek szüksége van rá. Élni sem tudna nélküle!

Kissé bizonytalan léptekkel tört utat magának a tömegen át a kaszinóba. Amikor elhaladt egy játékasztal mellett, nekiütközött egy fiatal cowboy.

- Elnézést, kisasszony... te jó ég, micsoda nő! Nem csatlakozna hozzám?

A férfi egészen kivörösödött az izgalomtól. Hátratolta nagy kalapját, karon fogta Miriamot, és a játékasztalhoz irányította.

A lány annyira meglepődött, hogy nem is tiltakozott.

Egy erős kéz nehezedett a cowboy vállára.

- Sajnos a hölgy már foglalt! - hallatszott Robert mély hangja.

Miriam igazán nem akart a játékteremben maradni, de hogy jön ahhoz Robert, hogy beleavatkozzon a dolgaiba! Szikrázó szemmel fordult felé.

- Ha ez az ember azt hiszi, szerencsét hozok neki, akkor szívesen itt maradok.

- Azt hittem, fáradt, és le akar feküdni - válaszolta hűvösen Robert.

- Igaz. De ez nem jelenti azt, hogy maga vigyen az ágyba! - mondta Miriam természetellenesen magas, izgatott hangon.

Néhányan feléjük fordultak.

- Jelenetet akar rendezni, Miss Holly? - sziszegte Robert.

A férfi karon fogta és kifelé vezette. Miriam szabadulni akart tőle, de végül be kellett látnia, hogy nem viselkedett megfelelően. Hagyta, hogy a férfi a hotelbe kísérje és a lifthez vezesse. Miriam érezte, hogy remeg a lába.

Amíg a liftre vártak, dühösen méregette Robertet.

- Miért nem hagy végre békén?

- Akarja tudni, miért szólította meg magát az a cowboy?

- Mert megtetszettem neki. Miért, talán tilos?

A férfi gúnyos mosollyal nézett le rá.

- Nem szabadna ennyire hiszékenynek lennie. Az az ember biztos nem csak a játékasztalnál akart magával lenni. Meghívta volna egy italra, utána autózni, s egy kicsit elszórakozott volna magával. Miután elfogadta a közeledését, jó esélyei lettek volna erre.

A lány elképedten meredt rá.

- Gondolja? - Érezte, hogy a vér az arcába szökik. - El sem tudja képzelni, hogy egyszerűen lestoppolhatnak, igaz?

Hirtelen az egész dolgot roppant mulatságosnak találta. A szolid, tartózkodó Miriam, amint éppen a férfiak nyakába varrja magát. Ez az őrült befejezés illik az egész bolond naphoz. Rázkódott a nevetéstől, még a könnye is kicsordult.

- Ne igyon olyan sokat, ha nem bírja! - jegyezte meg Robert.

Közben megérkezett a lift, és a férfi betolta Miriamot a fülkébe. - Hányadik emelet? - érdeklődött nem túl barátságosan.

Miriam még mindig könnyes szemmel nézett föl rá.

- Ha jól emlékszem, a nyolcadik.

- Az ég szerelmére, szedje végre össze magát! - Robert elővett egy tiszta zsebkendőt és a lány felé nyújtotta. Aztán megnyomta a nyolcadik emelet gombját. Amíg a lift felért, hallgattak.

Miriam megtörölte a szemét és az arcát. Amikor a lift megállt, Robert kilépett, anélkül hogy előreengedte volna. Aztán kinyújtotta a kezét. A lány odaadta a szobakulcsot.

Robert megnézte a számot, aztán karon fogta a lányt és az ajtóhoz vezette. Miután kinyitotta, odaadta a kulcsot Miriamnak.

- Tessék. És most legjobb, ha rögtön lefekszik.

Miriam bólintott, de hirtelen megszédült. Az ördögbe is, ez a magas cipősarok és a sok ital... Robert mormolt valamit, aztán kelletlenül átkarolta és az ágy felé irányította.

Miriam könnyei újból előtörtek. Üresnek és nyomorultnak érezte magát. A szülei elvesztése miatti fájdalom és a Ginny iránti aggódás egyszerre fogta el. Túl sokáig tartotta vissza a sírást.

- Ki nem állhatom a becsípett, zokogó nőket - jegyezte meg Robert, és az ágy felé vezette.

Miriam mindkét kezével belekapaszkodott a férfi zakójának hajtókájába, és húzta magával a puha párnák felé.

Mennyire vágyódott valakire, akitől megértést és gyöngédséget kaphat, valakire, aki a karjában tartja. Átölelte a férfi nyakát, fejét a mellére hajtotta, hallotta szívének dobogását.

Robert összeszorította a száját, és szabadulni próbált.

De Miriam egyre jobban szorította magához. Zokogása elhalkult, és csodálatos melegség öntötte el... olyan sokáig volt egyedül... Itt van valaki, aki erős és megvédi őt, akihez hozzásimulhat. Hiszen

annyira fáradt. Csak pihenni akar egy kicsit, csak érezni a közelségét...

Fölemelt karján simogató ujjakat érzett, felkúsztak egészen a válláig, majd a mellére tévedtek. Miriam érezte, hogy egy meleg kéz lágyan simogatja.

- Mmm... nagyon jó...

A gyöngéd kéz lejjebb kalandozott, a lány érezte, hogy szíve a torkában dobog.

Mintha álmodott volna. Ralph keze simogatta a vállát úgy, ahogyan még soha nem tette. Ujjai a vékony blúz alá csúsztak, az érintés olyan izgalomba hozta, amit elképzelhetetlennek tartott eddig. Aztán találkozott az ajkuk, lágy, mégis szenvedélyes csókban fontak össze. A lány teste forró volt, s vágytól remegve szorította egyre jobban a férfit.

- Ó, kedves Ralphom... - suttogta közben, és teljesen átadta magát érzelmeinek.

Az álom hirtelen véget ért. Simuló karjait ellökték, ott állt egyedül. Fázott. Kinyitotta a szemét, és egy dühös férfit látott az ágya mellett.

Robert nehezen lélegzett, kezét ökölbe szorította, arcvonásai megkeményedtek.

- A pokolba is, gondolhattam volna!

De hát mit gondolhatott volna? Mi történt itt tulajdonképpen? Hiszen ez nem Ralph, hanem Robert! Mit gondolhatott rólam - mormolta.

- Elfogadtam a meghívását, hölgyem, de nem azért, hogy valaki mást helyettesítsek!

- Én nem hívtam meg magát...

- Mi mást gondolhattam volna, amikor az ágy felé húzott, és odaadóan simult a karomba! - tört ki a férfi.

- Én nem akartam... én...

- Természetesen nem - Robert hidegen végigmérte. - Én akartam magát az ágyba vinni, hogy megerőszakoljam.

Hosszú léptekkel, dühösen robogott ki a szobából.

Mi a csuda történt itt? Miriam nem volt képes rekonstruálni, hogyan került Robert az ágya mellé. Az lesz a legokosabb, ha végre nyugodtan lefekszik és kialussza magát.

Valahogyan sikerült megszabadulnia ruhadarabjaitól. Becsúszott a takaró alá, és rögtön mély álomba merült.

4.

Miriam óvatosan nyitotta ki a szemét. Te jó Isten, milyen világos van! Gyorsan újra becsukta. Valami nem volt rendben a fejével, mintha ezernyi pici tű szurkálta volna a halántékát. A szájában kellemetlen, savanykás ízt érzett. Mi lehet vele? Hirtelen felült az ágyban, és máris megfordult vele az egész szoba. Felsóhajtott és visszafeküdt.

Csak lassan, fokozatosan emlékezett vissza az elmúlt este eseményeire. Az italok, a vacsora Robert McCordus-szal... Hipnotizáló szeme és mély, igéző hangja... A visszaemlékezéstől fejfájása ellenére is izgalom fogta el.

Ismét megpróbált fölkelni. Még mindig szédült. Biztosan ez a másnaposság. Hogy tudnak az emberek végigszórakozni egy éjszakát, ha másnap ilyen pocsékul érzik magukat? Hogy lehet ezt túlélni?

Egyik kezét fájó homlokára tapasztotta és támolyogva felállt, de hirtelen megtorpant. Tulajdonképpen ki vetkőztette le? Ruhája a széken hever, fekete harisnyája pedig a szőnyegen. Most már eszébe jutott, hogy ő maga dobálta le a holmiját.

Égett a gyomra, és rettenetesen szomjas volt. Talán segítenek a táskájában levő tabletták. Lassan és óvatosan lépkedett végig a szobán.

Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. Miriam gyorsan bebújt a kimonójába, de meg is bánta a hirtelen mozdulatot. Aztán lassan az ajtóhoz indult, és kinyitotta. A folyosón a boy állt egy reggelivel megrakott tálcával.

Bejött, letette a tálcát az asztalra, és eltűnt. Miriam bizalmatlanul nézegette a meghatározhatatlan, vöröses folyadékkal teli poharat. Mellette egy cédula feküdt, néhány sorral:

„Ezt igya meg, egyen valamit, vegyen be egy aszpirint, és feküdjön vissza.

Robert McCordus”

Honnan tudhatta Robert, hogy ilyen pocsékul érzi magát? Kézbe vette a poharat, és egy ideig határozatlanul nézegette. Aztán becsukott szemmel kiitta a tartalmát. Rövidesen összehasonlíthatatlanul jobban érezte magát. Aztán leerőltetett egy szendvicset, majd bevett egy aszpirint. Vágyakozva nézett a puha ágyra, aztán az órára pillantott. Nem, már eleget aludt. Tizenegy óra van. Nem szabad több időt elvesztegetnie. Ma hétfő van, a kaszinó személyzeti osztályán biztos talál valakit. Meg kell mutatnia Ginny fényképét és érdeklődnie kell utána.

Mire lezuhanyzott, már jobban érezte magát, csak a keze remegett egy kicsit. Soha többé nem iszom egy csepp alkoholt sem, ígérte meg magának. Hogy is dönthette magába azt az utálatos löttyöt?

Amíg fölvette új fehérneműjét, hirtelen eszébe jutott, hogy Ginny talán jelentkezett Sallynél. Elővette a táskájából a noteszét, és felhívta Sallyt.

- Nem, Miriam, nem jelentkezett a húgod - mondta Sally mérgesen. - Legalább felhívhatott volna, ha tudja, hogy nem jön.

Miriam kényszeredetten felnevetett.

- Hiszen ismered Ginnyt! Most itt vagyok Tahoe-ban. Talán sikerül ma megtalálnom. Ha hallasz róla valamit, kérlek, telefonálj. - Megadta a hotel telefonját és a szobaszámát.

Azután felhívta Bent. Az édesanyja jelentkezett, és röviden közölte, hogy a fia nem hallott Ginnyről. Miriam őt is megkérte, hívja fel, ha valamilyen hírt kap a lányról.

Bár nem reménykedett benne, hogy Ginny közben hazament, felhívta a lakásukat is. Tizenkét csöngést várt ki, aztán letette a kagylót. Először fogta el olyan balsejtelem, hogy a húgával történhetett valami.

Ne fessük az ördögöt a falra! Talán a másnaposság okozza ezt a rossz érzést is. Odalépett a szekrényhez, azon tűnődött, mit vegyen fel.

Tíz perccel később hiába kereste a táskájában Ginny fényképét. Biztos volt benne, hogy tegnap este beszéltek róla Roberttel, vagy mégsem? Eltartott egy ideig, mire kitisztultak a gondolatai.

Az egész szobát átkutatta, de sehol sem találta a fotót. A katasztrofális tegnapi este után semmiképpen sem akarta felhívni Robertet, nem is beszélve, arról, hogy viszontlássa. Mégsem marad más hátra, hiszen rajta kívül senkit sem kérdezhet meg a fényképről.

Amikor elhagyta a hotelt, Miriam csodálkozva állapította meg, hogy bár fenn a hegyeket hó borítja, a városka időjárása kellemesen langyos. Mégis, semmire sem vágyott jobban, mint San Diegoban, vagy akár a távoli Mongóliában lenni. Bárhol inkább, mint itt, útban McCordus irodája felé.

Most egy másik lány ült az információs asztalnál. Sötét hajú, de éppen olyan jó alakú, mint a tegnapi szőke. Nyilvánvalóan, akit ide felvesznek, manöken-típusúnak kell lennie. Miriam erősen dobogó szívvel indult Robert szobájának ajtaja felé.

A sötét hajú lány megszólította.

- Nincs bent. - Kíváncsian méregette Miriamot, aki mosolyt erőltetett az arcára.

- Meg tudná mondani, hol találom meg?

- Sajnos nem. Ma szabadnapos.

Miriam megmagyarázhatatlan csalódást érzett. Most aztán mit tegyen?

- Meg tudja adni a telefonszámát?

- Sajnálom, nem tehetem.

- De nekem sürgősen beszélnem kell vele! Életbevágóan fontos! - Közelebb lépett az asztalhoz. - Felhívná... beszélhetnék vele innen?

A fiatal nő mustrálgatta egy ideig Miriamot, majd megvonta a vállát, és tárcsázott egy számot.

- Halló, Elaine vagyok. Remélem, nem ébresztettem fel. - Belenevetett a kagylóba, majd Miriamra nézett. - Itt van egy fiatal hölgy...

- Miss Holly - suttogta Miriam.

- ...Miss Holly a neve, és magával akar beszélni. - Meghallgatta a választ, majd átnyújtotta a kagylót Miriamnak.

A lány hátat fordított Elainenek, és beszélni kezdett.

- Elnézést kérek, hogy zavarom, Mr. McCordus, de szeretném visszakapni a húgom fényképét. Máris sok időt elvesztegettem.

Egy kis csönd után meghallotta Robert tartózkodó, halk hangját.

- Kérem, jöjjön a lakásomra. Ma itthon dolgozom. - Leírta az útvonalat és megadta a címét, majd letette a telefont.

Miriam gyalog indult el. Szinte pánikba esett, mert lehetetlennek tartotta, hogy beállítson ennek a férfinek a lakására! Mi lesz, ha megint elveszti a fejét...

De nem volt más választása. Végtére is Ginny miatt teszi, meg kell találnia őt! Összehúzta a kabátját, mert hirtelen fázni kezdett.

De miért volt megint olyan rideg vele? Nem volt képes kiismerni ezt a férfit. Olyan változó volt a hangulata, mint az áprilisi időjárás. Miért hívta a lakására? El is küldhette volna valakivel a fényképet a hotelbe.

Miriam vállat vont, és befordult egy kis utcába, amely a tó felé vezetett. Olyan feszültség uralkodott benne, hogy jó mélyeket kellett lélegeznie. A tiszta, hűvös levegő jót tett neki. Az ég kéken tündökölt, a nap ragyogóan sütött, az út szélén álló píneák fűszeres illatot árasztottak. Miriam percről percre jobban érezte magát.

Szabad-e belépnie az oroszlán barlangjába? Remélhetőleg nem valami bűntanya, gondolta lekicsinylően, és elképzelte a legénylakást, amelynek fő berendezési tárgya egy vörös plüssel letakart vízágy.

Akaratlanul is lelassította a lépteit. Úgy vélte, túl gyorsan ért a házhoz, amelynek első emeletén Robert lakott. Mit adott volna érte, ha kikerülhette volna ezt a találkozást!

Megállt az ajtó előtt és a csengőgomb felé nyúlt, de abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és egy fekete hajú fiatal nő lépett ki. Testhez simuló, vörös síöltönyt viselt, s csókot nyomott Robert arcára, aki kikísérte őt.

Miriam gyomra görcsbe rándult.

- Viszlát, Sue - mondta Robert kedvesen, és rámosolygott a nőre.

Miriam szívverése kihagyott.

- A jövő héten jövök - közölte Sue, még egy puszit adott, aztán meglátta Miriamot.

- Ó, elnézést - mosolygott. - Megjött a váltás?

Miriamba mintha tüskét szúrtak volna. A váltás! Dühösen nézett a csinos nő arcába, orrcimpái remegtek.

- Jöjjön, Miss Holly! - invitálta Robert. - Még mindig mosolyogva jegyezte meg. - A gitártanárnőm volt.

Persze. És azért jött ide, hogy pengetni tanítsa. Miriam emelt fejjel és összeszorított szájjal ment előre.

Csodálkozva állt meg a nappali ajtajában. Az asztalon valóban egy gitár hevert, mellette kották feküdtek. Robert előrement, és mosolyogva csúsztatta a gitárt a tokjába.

Miriam önkéntelenül rajtafelejtette a szemét izmos alakján. Robert vörös flanel inget és koptatott farmert viselt. Gyorsan elfordult tőle és körülnézett a szobában. Meglepődött, mert nem olyan volt, mint várta. A falon körben könyvespolcok sorakoztak, az erkélyre üvegajtó vezetett. Két csukott ajtó között a falnál hifitorony állt. A lemezekre vetett pillantás elárulta, hogy Robert a klasszikus zenét kedveli. A háttérben felfedezett egy étkezőpultot és egy kicsi, de jól felszerelt konyhát.

Semmi nem emlékeztetett bűnbarlangra, az egész lakás világos és barátságos volt.

- Elkészült a leltározással?

Miriam találva érezte magát, és összerezzent.

- Szép lakása van.

- Köszönöm. Hogy érzi magát?

- Már jól - füllentett Miriam. Egyébként... - habozott, megszólaljon-e. Valahogyan az volt az érzése, mentegetőznie kell az elmúlt éjszaka miatt.

- Én... én még soha... nekem... sajnálom, hogy olyan... olyan tolakodó voltam.

- Nekem kell bocsánatot kérnem - mondta halkan a férfi. Alig lehetett érteni a szavait. Elindult a konyha felé.

- Iszik egy csésze kávét?

Miriam fellélegzett. Örült, hogy Robert témát váltott.

- Szívesen - mondta gyorsan, mert tulajdonképpen rögtön távozni akart. De hát egy csésze kávét gyorsan megihat, s talán a feje is tisztább lesz tőle.

Amíg Robert a kicsi konyhában tevékenykedett, Miriam a falon függő, bekeretezett fotókat nézegette. Egyiken felismerte Robertet egy idősebb férfi társaságában, a másikon szintén ő volt, boxkesztyűt tartott a kezében. A többi kép tengerészegyenruhás férfiakat ábrázolt, köztük volt Robert is.

Miriam mögött megcsörrentek a csészék.

- Maga tengerész volt? - érdeklődött.

Robert odalépett mellé.

- Igen.

A lány zavartan nézett rá.

- Mennyi ideig?

- Tíz évig. - Ahogy Robert rápillantott a képekre, mintha fájdalmas vonás jelent volna meg a szája körül. - Amikor befejeztem az iskolát, oda vonultam be. - A díványra mutatott. - De miért nem ülünk le?

Miriam leült. Meglátta az asztalon fekvő könyvet, és elcsodálkozott. Robert régi görög mondákat olvas? Hogyan kerül egy ilyen ember a kaszinóba, aki évekig szolgált a flottánál, klasszikus zenét hallgat és mondákat olvas?

- Maradt még valami a macskajajból?

- Teljesen elmúlt, köszönöm - Miriam élénken rázta a fejét. De rögtön meg is bánta, mert a fejfájás újra jelentkezett. Gyorsan másról kezdett beszélni.

- Hogyan vetődött éppen Tahoe-ba?

- Kiléptem a tengerészettől. Megsebesültem, és sokáig kórházban voltam. - Elgondolkodva kavargatta a kávéját. - Utána körülnéztem a nyugati parton. Egy napon a vegasi kaszinóban felfedeztek egy hamiskártyást. Észrevették a csalást, a pasas pisztolyt rántott, de én lefegyvereztem. - Megvonta a vállát. - A kaszinó igazgatója házi detektívként alkalmazott. Két évvel később megnyitotta az itteni kaszinót, és áthelyezett. Ilyen egyszerű az egész.

- Nem akart továbbtanulni?

- Az én koromban? Elölről kezdjek mindent? Nem, köszönöm.

A lány értetlenül nézte.

- És ez az állás kielégíti?

- Sokat lehet keresni vele - mondta a férfi nyersen.

- De a pénz nem minden!

- És magának mit fizetnek a bankban?

A lány ellenségesen nézett rá. Tényleg lehetetlen pasas, gondolta. Az első benyomás volt a döntő.

A kávéscsészét az asztalra tette, és a táskája után nyúlt.

- Megkaphatnám a húgom fényképét?

Robert felállt, elvette a fényképet a könyvespolcról és az asztalra dobta.

- Miss Holly, tulajdonképpen miért nem utazik haza szeretett Ralphjához?

A lánynak leesett az álla.

- Honnan tudja...Ki beszélt magának Ralphról?

Robert visszaült a karosszékbe, és felemelte a kávéscsészét.

- Maga mondta a nevét múlt éjjel.

- Valóban? - Ó, Istenem, úgy látszik, mindent elmesélt ennek az embernek. Kiegyenesedett.

- Semmi szín alatt nem utazom haza addig, amíg Ginnyt meg nem találom!

- És ha a húga nem akarja, hogy megtalálják?

Miriam felugrott. Zöld szeme haragosan villogott.

- Ilyent hallani sem akarok! Mit tud maga rólunk? Természetes, hogy megkeresem, hiszen nem tud egyedül boldogulni!

- Tizennyolc évesen? Ebben a korban én már régen egyedül gondoskodtam magamról!

- Meg is látszik, mi lett magából!

Alig mondta ki, már meg is bánta.

Robert összeszorította a száját, de semmit nem szólt. Hátradőlt, és elgondolkodva nézte a kezében levő öngyújtót.

- Milyen a húga?

Miriam megállt a férfi előtt.

- Ginny? Hát szőke, csinos és...

- Nem erre gondoltam - szakította félbe türelmetlenül a férfi. - Hanem hogy csinált-e máskor is ilyesmit?

- Hát... igen. - Miriam visszaült a díványra. - De nem úgy gondolta... nagyon temperamentumos és érzékeny lány... - Elhallgatott egy pillanatra, aztán folytatta. - Valószínűleg nem tudtam igazán közel kerülni hozzá... nem mindig jöttünk ki jól egymással.

- Miért csak maga vállalja a felelősséget a húgáért? Nincsenek idősebb rokonaik?

- A húgom felnevelését mindig is az én feladatomnak éreztem.

- Mert azt hitte, vétkes a szülei halálában.

Miriam hallgatott. Robert szeme összeszorított kezére szegeződött, ezért megpróbálta egy kicsit elengedni magát.

- Legutóbb miért ment el?

- Összeveszett a barátjával. Egyszerűen fiatal ahhoz, hogy valamit is komolyan vegyen.

- És csak úgy visszajött?

- Nem, de könnyen megtaláltam. Felhívta néhány barátnőjét onnan, ahol állást vállalt. Azért is gondoltam, ha most innen telefonált...

- Mi csak huszonnégy éven felülieket alkalmazunk.

- Tudom, éppen ezért nem értem, hol lehet. - Miriam szeméből világosan tükröződött, hogy számít a férfi segítségére.

Robert tovább kérdezett.

- Lehet, hogy egy férfivel ment el?

- Igen - jött a nehezen kimondott válasz, s Miriam gyorsan hozzáfűzte. - Odavan az otthoni barátjáért, de lehet, hogy próbára akarja tenni.

- Lehet, hogy közben megváltozott róla a véleménye.

- Amikor Bennel együtt voltak a sítúrán, hozzá akart menni feleségül. Szerencsére a fiúnak több esze volt, és nemet mondott Ginnynek.

- Talán úgy gondolta, hogy jobb feleségnek lenni, mint iskolába járni.

- Ginny csak egy butuska kamasz, aki maga sem tudja, mit akar igazán.

- És maga tudja?

Ez már elviselhetetlen. Miriam felállt, és a kabátjáért nyúlt.

- Köszönöm a kávét - mondta hidegen. - Megyek és tovább keresem a húgomat.

Robert az asztalra dobta az öngyújtót, és homlokát ráncolva szintén felemelkedett.

- Hazautazik?

- Nem!

- Maga igazán csökönyös...! - végigsimított a lány haján. - Oké, inkább elmondok mindent, amit tudok. Nem voltam őszinte magához. Láttam a húgát a kaszinóban.

Miriam lélegzete elakadt, s lerogyott a díványra.

- Maga...! - többet nem tudott kinyögni.

- Egy olyan fazonnal volt együtt, aki az utcán itt a piros, hol a pirost játszik, és amit azzal nyer, idehozza a kaszinóba, ahol rendszerint elveszíti. Egyébként egy kisebb játékkaszinóban dolgozik.

- Úgy érti, hivatásos játékos?

- Így is lehet mondani.

- És maga hagyta, hogy egy ártatlan fiatal lány a karmaiba kerüljön! - Bár ez kissé melodramatikusan hangzott, nem törődött vele. Legszívesebben hozzávágta volna a kávéskannát Robert fejéhez. - Miért nem mondta el már korábban? Miért engedte, hogy aggódjak miatta?

- Úgy véltem, maga meg a testvére tulajdonképpen tudják, mit csinálnak. És ez a maguk családi ügye.

A lány dühösen nézett rá.

- És mi változtatta meg a véleményét?

A férfi odament a kandallóhoz, és a tűzbe bámult.

- Az most nem érdekes.

Egy darabig mindketten hallgattak.

- Oké - mondta Robert végül, és megfordult. - Legjobb lenne, ha együtt vacsoráznánk, és megbeszélnénk a továbbiakat.

- Én... köszönöm - Miriam belátta, hogy legjobb elfogadni ezt a meghívást - természetesen Ginny érdekében. - Mikor találkozunk? - kérdezte bizonytalanul.

Robert az órájára nézett.

- Nemsokára két óra. Úgy hét felé... Elvigyem a hotelbe? - Tekintete most is kifejezéstelen volt.

- Nem, köszönöm. Inkább gyalog megyek.

- Ahogy kívánja.

5.

Miriam kábultan tette meg a szállodába vezető utat. És ha nem is akarja, hogy megtalálják? Robert szavai ott motoszkáltak az agyában. Megváltozott volna Ginny az utóbbi időben? Kapcsolatuk már három éve nem volt mentes a problémáktól, sőt a legutóbbi évben különösen nehézzé vált. Visszaemlékezett Ginny dühkitöréseire, amikor úgy ordított, hogy a falak is szinte beleremegtek.

- Gyűlölöm az iskolát! Téged is gyűlöllek! Nem tartozom neked semmiféle számadással, nem vagy az anyám!

Miriam pedig elnyomta tehetetlen haragját, és nem foglalkozott saját sérelmeivel.

- Papa és mama is azt akarták volna, hogy mindketten fejezzük be az iskolát. Ha jó eredménnyel végzel, kaphatsz valami jól fizető állást. Legalább érettségizz le, aztán nem muszáj tovább tanulnod. Kérlek!

Igaza volt vajon? Vagy talán Ben és ő hajszolták bele Ginnyt abba, hogy valami ostobaságot kövessen el?

Miriam megbotlott, szemét könnyek fátyolozták. Az ártatlan kis Ginny egy profi játékossal! De mindent megbocsát neki, csak kerüljön még egyszer haza.

Amikor a szobájába ért, teljesen kimerültnek érezte magát. Van még annyi ideje, hogy aludjon egy keveset. Beállította az ébresztőórát, és rögtön mély, álomtalan alvásba merült.

Amikor az óra csörgése felriasztotta, kipattant az ágyból, és a hideg zuhany alá állt. Bár vacogott a foga, a jeges víztől tiszta lett a feje és teljesen felébredt.

Annak okán, amit magának sem vallott volna be szívesen, felvette fekete selyemnadrágját, hozzá ujjatlan blúzt és zöld selyemkabátkát öltött. Új cipőjének elegáns fazonja keskenyítette a lábát, no, nem mintha szükség lett volna rá. Haját addig kefélte, amíg fényes hullámokban nem keretezte arcát, a fülébe csillogó strassz-klipszet csatolt. Aztán vizsgálódva nézte magát a tükörben. Nem is rossz egy kisvárosi lánytól, állapította meg elégedetten.

Amikor megszólalt a telefon, szíve a torkában dobogott.

- Robert vagyok. Várom a hallban.

- Jövök - válaszolta röviden.

Robert fehér zakót és fekete nadrágot viselt. Hihetetlenül jól nézett ki. A közelben egy egzotikus megjelenésű hölgy üldögélt, Miriamnak úgy tűnt, mintha azzal szemezett volna. Amikor meglátta a lányt, a mosoly eltűnt az arcáról.

- Jó estét - köszönt a lány csípősen. - Remélhetőleg nem vonom el valami fontosabb dologtól.

- Majd később megmagyarázom.

Miriam felszegte a fejét, és a kijárat felé indult. Az ajtón kívül egy tarka csíkos síöltönybe bújtatott kisfiú nekiment Robertnek, és elesett.

- Hé, kicsi... - hajolt le a gyerekhez. - Jól vagy?

A gyerek ránevetett, és Miriam meglepetve állapította meg, hogy Robert gyengéden és szeretetteljesen elmosolyodik.

- Szaladj, kis tigris! - rákacsintott a gyerekre, aztán karon fogta Miriamot. - Menjünk!

Vonásai ismét megközelíthetetlenséget tükröztek. Miriam talán csak képzelte, hogy az előbb mosolyogni látta.

A férfi odavezette egy dzsiphez. Beszálltak, és hallgatagon ültek egymás mellett az egész úton. Miriam valami feszültséget érzett a levegőben. McCordusnak jó kedve lehetett, halkan fütyörészett. Miriam megpróbált másra gondolni. Mit mond majd Ginnynek, ha megtalálja? Nem fog-e tiltakozni a húga, ha haza akarja vinni? Mielőtt elmerült volna sötét gondolataiban, Robert egy parkolóba kormányozta a kocsit. Egy kőből és vörös fából épített ház előtt álltak meg. A bejárat fölött „Szerencsekerék” felirat hideg neonbetűi villogtak.

Kiszálltak, és rögtön a játékterembe jutottak. Egy black-jack asztalnál három vad kinézetű játékos ült, akik láthatólag jobban érdeklődtek a kártyákat osztó hölgy ruhakivágása, mint a kártyák iránt. Egy játékautomatánál két idősebb úr játszott, olyan arckifejezéssel, mintha nem is tudnák, hogy kerültek ide.

Robert karon fogta Miriamot, és az étterembe vezette. A bejáratnál körülnéztek. Az étteremben homály uralkodott, csak néhány vörös lámpa adott némi fényt. Miriam felnyögött. Lehetséges, hogy Ginny egy ilyen helyen jól érezze magát?

A homályból előtűnt egy fekete hajú férfi, aki szemmel láthatólag kedvelte a hajpomádét.

- Á, Mr. Robert McCordus! Régen nem járt felénk.

Robert bólintott.

- Így van. Ennénk valamit. Van egy jó szabad asztala?

A férfi tetőtől talpig végig járatta a tekintetét Miriamon. Aztán sokatmondóan elmosolyodott.

- Természetesen. Magának mindig, Robert. - A helyiség közepén levő üres asztalhoz vezette őket. - Hozhatok egy aperitifet? A hölgynek kitűnő pezsgőt ajánlhatok.

Robert a fejét rázta.

- A hölgynek hozzon egy tonikot, nekem pedig egy whiskyt.

Az ördögbe is, már megint kezdi? Miért dönti el helyette, hogy mit igyon? Dühösen nézett a férfire.

- Úgy gondolja, egy kis alkohol is megárt nekem?

- Nézze, hölgyem, én megpróbálok segíteni - válaszolta Robert hidegen. - Vagy inkább távozni akar?

Miriam az ajkába harapott. Miért kell neki állandóan ezzel a pasassal küszködnie?

- Sajnálom, Mr. McCordus - préselte ki magából a szavakat. - Azt hiszem, kissé túl érzékeny vagyok.

- Akkor minden rendben van. Egyébként mit szólna ahhoz, ha megkérném, hívjon egyszerűen Robertnek?

Miriam lesütötte a szemét, és némán bólintott. Egyszerre elviselhetetlen forróságot érzett. Kigombolta a kabátkáját. Amikor felemelte a fejét, látta, hogy Robert a blúzának kivágására mered. Aztán gyorsan elkapta a tekintetét, és rágyújtott. Miriam hátradőlt és körülnézett.

- Robert, én soha nem fogom Ginnyt megtalálni.

- Én sem.

Ebben a pillanatban egy pincérnő lépett az asztalukhoz. Csinos szőke lány volt - de nem Ginny, állapította meg Miriam csalódottan. Letette a whiskyt Robert elé, annak egykedvű arca azonnal felderült.

- Blanche! - rámosolygott. - Mit csinálsz itt ebben a pajtában?

A lány megvonta a vállát.

- Élni is kell valamiből...

Robert megérintette a lány kezét.

- Gyere el holnap hozzám a kaszinóba. Biztosan találunk neked valamit.

- Köszönöm, Robert - a pincérnő arca felragyogott, kezet nyújtott a férfinek, aki kissé hosszasabban szorította a kacsót a kelleténél.

Úgy látszott, hogy Miriamon kívül Robert mindenkivel jó viszonyban van. Nos, végül is nem sokat számít. Talán azért érzi magát olyan üresnek belül, mert régen nem evett.

- Nemcsak enni jöttünk ide - Robert a lány táskája felé nyúlt, hogy kivegye belőle Ginny fényképét. De aztán mégsem tette. - Itt jön az a férfi, Kerr, akivel együtt láttam Ginnyt. Később találkozunk. Blanche.

Amikor a pincérnő elment, Robert odahajolt Miriamhoz.

- Kérje meg, hogy vezesse körül a házban. Addig én körbemutatom Ginny fényképét. - Mielőtt a lány megszólalhatott volna, Alec Kerr már az asztaluknál állt.

Miriam felnézett - és minden reménye elszállt. Biztos nem tudja rávenni Ginnyt a hazajövetelre. A férfi pontosan Ginny esete volt - hullámos szőke haj, világosszürke szem, magas, izmos alak.

Kerr öntudatosan rámosolygott Miriamra, aztán Roberthez fordult.

- Hello, McCordus. Minek köszönhetem a megtiszteltetést?

- A hölgy meg akarta ismerni Tahoe legsötétebb vagányát.

- Még mindig a régi tréfamester vagy - nevetett fel a férfi. - Egyetlen szavát se higgye el, kisasszony!

Mit tettél a testvéremmel, te szemét alak! - vágta volna Miriam legszívesebben a férfi fejéhez, de aztán eszébe jutottak az iskolai színjátszókörben alakított szerepei, és hívogatóan rámosolygott a férfire.

- Miért nem mutatsz be minket egymásnak, Robert?

A férfi jéghidegen válaszolt.

- Miriam Jones, Al Kerr.

- Örülök, hogy megismertem, Mr. Kerr.

Kerr előrehajolt, és rátámaszkodott az asztalra.

- Hogy kerül egy ilyen édes baba ilyen rossz társaságba? - érdeklődött, miközben szeme a lány mellére tévedt.

- Hiszen ismeri a mondást: Szerencse a játékban, pech a... - Miriam nem folytatta. Mi a csudát fecseg itt? Azért nem lehet a dolgot túlzásba vinni. Sanda oldalpillantást vetett Robert felé. A férfi arca kiismerhetetlen volt.

Kerr hangosan felnevetett.

- Pech a szerelemben, igaz?

- Szeretném megnézni a maga ragyogó kis játékkaszinóját, Mr. Kerr...

A férfi vigyorogva körbemutatott.

- Én pedig nagyon szívesen végigvezetem magát a termeken, Miriam.

A lány fölállt.

- Elmehetek vele, Robert?

- Igen, de ne maradj el soká - válaszolta a férfi nyersen.

Miriam csodálkozott a két férfi közötti megmagyarázhatatlan ellenségeskedésen. Kerr ördögi

mosollyal nyugtázta, hogy egy időre elragadhatja őt Roberttől.

Mialatt végigmentek az éttermen, Miriam elveszetten nézett körül. Még mindig sehol sem látta Ginnyt.

- Benézhetnék a konyhába is? - kérdezte. - Még soha sem láttam belülről ekkora konyhát.

Kerr mintha egy pillanatig habozott volna, aztán megvonta a vállát.

- Természetesen. Erre jöjjön.

Egy lengőajtón át bevezette a nagy konyhába. Ginnynek se híre, se hamva. Nőt egyáltalán nem látott benn, csak három keleties külsejű férfi matatott, bizonytalan tisztaságú kötényben. A lány megpróbálta leplezni csalódottságát.

- Ó, milyen érdekes! De biztosan nem itt végeznek minden munkát. Van másik helyiség is?

- Nincs, csak az éléskamra. Menjünk!

Kerr átvezette a játéktermeken, majd a bárhelyiségbe értek.

- Mire hívhatom meg, Miriam?

Mondd meg, hogy hol van a húgom! Miriam összerezzent. Jól csináld a dolgokat, lányom! - biztatta magát.

- Milyen kedves magától! Talán egy pohár pezsgő lenne a legjobb. - Az ördögbe Roberttel, egy pohár pezsgő csak nem árthat meg.

Kerr mosolyogva megszorította a karját és megrendelte az italt.

Miriam belekóstolt a poharába.

- Ó, ez csiklandozza az orromat.

Kerr vigyorgott, és megint blúzának kivágásába bámult. Miriamnak minden erejét össze kellett szednie, nehogy összegombolja kabátkáját.

- Legszívesebben egy egész üveg pezsgőre hívnám meg magát, de ahhoz az irodámba kell mennünk.

Miriam közel volt a kétségbeeséshez. Semmi esetre sem mehet be egy zárt helyiségbe egy ilyen alakkal! De talán az irodában talál valami nyomot, ami Ginnyhez vezet... Ezért minden áldozatot meg kell hoznia. Különben is, ha a dolog gyanússá válik, még mindig segítségért kiálthat.

- Igazán szívesen megnézném az irodáját is!

A férfi még szélesebben vigyorgott. Birtokló mozdulattal fogta meg a lány karját, és felvezette a bár melletti lépcsőkön.

Sötét folyosón lépkedtek, aztán Kerr egy kulcsot vett elő a nadrágzsebéből. Kinyitotta az ajtót, és előreengedte a lányt.

- Nos, itt vagyunk.

Az iroda tulajdonképpen kis szoba volt, amelynek legnagyobb részét egy óriási heverő foglalta el. Egy iratokkal megrakott polc előtt asztal állt, két székkel. Miriam körülnézett, valami ismerős dolgot keresett, amit esetleg Ginny itt felejthetett.

Semmit sem tudott felfedezni. A helyiség ragyogott a tisztaságtól, úgy tűnt, nem gyakran használják. A falon csak egy naptár függött, egyetlen képet sem látott. Kezét a táska szíjára kulcsolta. Hol van a húgom, te szemét, gondolta, majd megszólalt:

- Egek, milyen kellemes itt!

- Miért nem ülünk le egy kicsit a díványra? Jobban is megismerhetnénk egymást...

Kerr a lány mögé lépett, és megsimogatta a karját.

Miriam megborzongott. Legszívesebben könyökét a férfi gyomrába vágta volna. De csak összeharapta a fogát.

- Isteni lenne, Mr. Kerr, de sajnos nem maradhatok soká. Nem kockáztathatom meg, hogy felbosszantsam Robertet.

- Igazán? - kérdezte a férfi kíváncsian. - Szabad tudnom, hogy miért?

Miért? Te jó Isten, miért is? Egyszerre eszébe jutott a megoldás.

- Mert... nos hát jókora summát vesztettem Robert kaszinójában, amit sajnos... Hát ezért kell a kedvében járnom.

Kerr füttyentett a foga között.

- Nem is tudtam, hogy McCordus ilyen módszerekkel dolgozik. De nem találkozhatnánk holnap este?

Miriam majdnem kiesett eddig jól alakított szerepéből. Ez lenne az igazi: előbb Ginny, aztán ő. De összeszedte magát, a padlót nézte, hogy ne látszódjon az arcára kiülő düh és undor. Egyszerre eszébe jutott még valami. Talán a férfi lakásában hagyott Ginny valami nyomot. Kényszerítette magát, hogy mosolyogjon és a férfire pillantott.

- Szívesen...

- Együtt vacsorázhatnánk - javasolta Kerr széles vigyorral.

- Biztosan jól fogjuk érezni magunkat, Mr. Kerr. De most már igazán mennem kell...

- Alec.

A lány a kényszerből született ígéret ellenére igyekezett biztatóan rámosolyogni, aztán kisietett.

Amikor visszatért az asztalukhoz, megkönnyebbülten ült le a székére, Robert komoran nézett rá. Miriam reszkető kézzel nyúlt a tonikos pohárért, és egy hajtásra kiitta.

- Sokáig elmaradtál - mondta Robert rekedten. - talán kíváncsi voltál az alsóneműje színére?

- Ha így is lett volna, te vagy az utolsó, akire ez tartozik - felelte Miriam nyersen. - Egyébként elragadóan viselkedett - fűzte hozzá.

- Igen, olyan elragadóan, mint egy csörgőkígyó - jegyezte meg a férfi, és lebiggyesztette az ajkát.

A lány kérdő pillantással nézett rá.

- Tulajdonképpen mit nem bírsz benne?

- Nem érdekes - legyintett a férfi és megitta az utolsó korty whiskyjét. - Tűnjünk el innen.

- Azután, hogy a konyhát is láttam, úgyse menne le egy falat sem a torkomon.

Robert felállt.

- Majd eszünk valahol másutt. - Pénzt dobott az asztalra és a felöltője után nyúlt.

Amikor újra a kocsiban ültek és Robert bedugta a slusszkulcsot, megkérdezte Miriamot, hogy sikerült-e megtudnia valamit. A lány a fejét rázta.

- Nem. Semmi olyat, ami érdekelhetne téged.

- Engedd meg, hogy én döntsem el, mi érdekel.

A kocsi megugrott, Robert halkan elkáromkodta magát.

- A húgod múlt pénteken jött ide Kerr-rel és azóta valószínűleg nem is hagyta el a házat. Blanche emlékezett Ginnyre, talán azért, mert nagyon fiatalnak találta.

Miriam úgy érezte, megfordul körülötte a világ.

- Talán holnap este többet is megtudok.

- Hogyan?

- Találkozót beszéltem meg vele.

- Találkozót? - komorodott el Robert.

- Ne izgasd fel magad. Elég idős vagyok a randevúhoz. Különben is, nem tudnál más hangon beszélni velem? Ez a gyámkodás... Ralph soha nem...

Hirtelen megakadt, és érezte, hogy elpirul.

- Igazán? - vonta fel a szemöldökét Robert. - Milyen szerepet tölt be ez a Ralph az életedben?

- Jegyesek vagyunk. Nyugodt, kedves, értelmes ember.

- Tegnap nem említetted, hogy vőlegényed van!

- Te sem mesélted el, hogy Tahoe összes nője a barátnőd!

A férfi felnevetett.

- Nem mindegyik. Legfeljebb minden második.

Miriam dühösen az ajkába harapott, de nem szólt semmit.

- És mióta vagytok jegyesek? - kérdezte a férfi kis idő múlva.

- Egy éve - felelte a lány kényszeredetten.

- Már egy éve? - Robert szája megrándult. - Temperamentumos fickó lehet ez a Ralph!

Miriam kiegyenesedett.

- Kötelességeim vannak Ginnyvel kapcsolatban. Ha befejezte az iskolát, összeházasodhatunk Ralphfal.

- Szerintem Ginny szívesen abbahagyná a tanulást.

- Lehet, hogy egyáltalán nem fogja fel, hogy mi a jó neki. Ma már legalább egy érettségi kell ahhoz, hogy valaki érvényesüljön.

- Ralph persze egyetemet végzett?

- Igen, most írja a doktori disszertációját.

- Óh - mondta Robert szarkasztikusan -, az az úriember biztos a gyerekcsinálást is könyvből tanulja.

- Ne légy ilyen közönséges - kérte a lány. - Neked sejtelmed sincs róla, hogyan kell viselkedni egy hölggyel szemben.

- Volt már szerencsém egy „hölgyhöz”. Egy teljes hétig. - Robert elkomolyodott. - Aztán az arcomba nevetett és azt mondta, pompásan szórakozott az én primitívségemen, mert összehasonlított előkelő barátaival. Azóta minden „úrinőt” nagy ívben elkerülök.

Miriam valami sértődöttséget érzett a férfi hangjában. Legszívesebben átölelte volna, hogy megvigasztalja, de csodálkozott is rajta, hogy annak a bizonyos hölgynek a megjegyzése ennyire szíven találta.

- Sajnálom - mondta lágyan - de nem minden hölgy ilyen.

A férfi nem válaszolt. Megállt egy gyorsbüfé előtt.

- Itt ehetünk valamit. Nekem még dolgom van.

Egyszóval Miriam el lett bocsátva. A lány mintha apró szúrást érzett volna a szíve táján.

- Ó, hot dog! - jegyezte meg epésen. - Már régen álmodoztam róla.

Mintha a levegő is megfagyott volna közöttük.

Robert kinyitotta a kocsi ajtaját, és anélkül, hogy Miriamot megkérdezte volna, kávét és hamburgert rendelt. Némán ettek, aztán Robert a hotelbe vitte a lányt.

- Köszönet a felejthetetlen estéért, Mr. McCordus - mondta a lány, miközben kiszállt a kocsiból. Gyors léptekkel indult a hotel bejárata felé.

- Nem tesz semmit - mormolta Robert mosolyogva.

Miriam felszegett fejjel lépett be a hallba. Hirtelen meghallotta maga mögött Robert hangját, amint éppen egy ismerőst üdvözölt. Miriam továbbsietett.

Az egyik lift ajtaja éppen nyitva volt. Miriam beugrott, és azonnal meg akarta nyomni a gombot, amikor valaki megfogta a kezét.

- Egyedül is képes vagyok rá - szólalt meg a lány.

- Én pedig mindig elkísérem a barátnőimet a szobájukig.

Miriam ki akart lépni a liftből, de az ajtó már becsukódott.

Fenn, a folyosón Robert kivette a lány kezéből a szoba kulcsát, kinyitotta az ajtót és bement.

Miriam dühösen meredt rá.

- Mit képzelsz tulajdonképpen?

A férfi becsukta az ajtót, és az asztalra dobta a kulcsot.

- Beszélni akarok veled.

- Ugyan miről?

- Hagyd békén azt a pasast, Miriam. Túl nagy falat neked.

Robert tehát buta lánykának tart, csak azért, mert tegnap becsíptem, azt hiszi, hogy gyenge vagyok. Miriam levetette a kabátját, és egy székre dobta.

- Találkozni fogok Kerr-rel! Muszáj, hogy találják valami nyomot, ami Ginnyhez vezet. És tudok vigyázni magamra!

- Igazán? - Robert közelebb lépett és megfogta a lány karját. - Sejtelmed sincs róla, hogy az a pasas hogy elbánna veled! Meg az egy éve tartó jegyességeddel!

Miriamnak elakadt a lélegzete, amikor a férfi magához ölelte. Megkereste a száját, szenvedélyesen átkarolta, egyre erősebben szorította magához. Miriam védekezni próbált, de nem nagy meggyőződéssel tette.

Aztán teljesen megbénult az akarata. Különös, eddig ismeretlen érzés járta át egész testét. Akaratlanul szétnyílt az ajka, és azt kívánta, bárcsak Robert csókja sohase érne véget. Gyorsan lélegzett, szinte kapkodta a levegőt, és mintha az egész világ megszűnt volna körülöttük - legalábbis Miriam így érezte.

Csak Robert létezett és a lány vágyakozása a férfi gyengédsége után.

Robert egyik kezével a hátát simogatta, a másikkal megkereste a mellét. Miriam felsóhajtott, és önkéntelenül átölelte Robert nyakát, majd izgalomtól remegve közelebb húzta magához. A férfi keze elkalandozott a testén, egyre vadabbul simogatta, Miriam szíve majd kiugrott a helyéből.

Aztán egyszerre megszűnt minden. Robert éppolyan hirtelen engedte el, mint az imént magához vonta. Nehezen véve a lélegzetet, hátralépett.

- Ez csak egy kis előleg volt abból, ami holnap este vár rád. Csakhogy Kerr nem lesz olyan gyöngéd, mint én. Nem szabadulsz meg tőle ilyen könnyen.

A férfi elővette a zsebkendőjét, és megtörölte a száját.

Miriam tágra nyílt szemmel bámult rá. Egyértelművé vált számára, hogy a férfi bolondot csinált belőle, és nem érzett semmit, amikor ajkát az övére tapasztotta. A lány lihegett a méregtől, de a szégyentől is.

- Soha többé ne tedd ezt! Soha ne érj hozzám!

Robert komoran pillantott rá.

- Ne félj, eszemben sincs, hogy erőszakoskodjak. Csak be akartam mutatni, mi vár rád holnap este. Egy olyan fickó, mint Alec Kerr, nem fog csak játszadozni veled, mint például a kedves Ralph.

A lány soha életében nem gyűlölt még úgy senkit, mint ebben a pillanatban Robertet.

- Ralphot hagyd ki a játékból! - kiáltott rá. - És indulás kifelé!

Felemelt egy hamutartót az asztalról, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy odavágja a férfihez.

Robert ügyesen elhajolt, felemelte a hamutartót és visszatette a helyére. Nyugalma még fokozta a lány dühét.

- Legyen ez tanulság számodra, Miriam - figyelmeztette. - És tartsd magad távol Kerrtől.

6.

Ezen az éjszakán Miriam nem sokat aludt. Álmatlanul forgolódott, düh és bizonytalanság tombolt benne.

Szája még mindig égett a csóktól, bőre - ahol a férfi megérintette - bizsergett. Nagyon melege volt. Talán láza is van, lehet, hogy kitör rajta valamilyen betegség... Talán...

Erőlködött, hogy Ginnyre gondoljon. Lehet, hogy jobb, ha mégsem találkozik Kerr-rel? Emberismerete azt súgta, hogy Robertnek igaza van, ha óvja tőle. De újra elfogta a méreg, ha arra gondolt, milyen buta lánynak tartja a férfi és milyen lekezelően bánt vele. Azért is megmutatja neki!

Eltökélten kelt fel, hogy bevegyen egy altatót, amit az orvos még tavaly írt fel neki. Négy tabletta volt még a dobozban. Miriam rámeredt, és hirtelen ragyogó ötlete támadt. Rögtön jobban érezte magát, amikor a másnap estére gondolt.

Másnap reggel nyugtalanul riadt fel. Gyorsan kiugrott az ágyból, lezuhanyozott és felöltözött. Még csak hat óra volt, de pihentnek és tettre késznek érezte magát. Tahoe-ban egész napon át nyitva tartó helyek vannak, keres egy presszót, ahol megihat egy kávét.

A tükörbe pillantva megállapította, erősebben kell kikészítenie magát, hogy eltüntesse a karikákat a szeme alól. Vajon Robert jól aludt? Az ördögbe is, miért kell megint rágondolnia? Elfogta a forróság. Mintha valami olyat álmodott volna, hogy együtt aludtak... Átkozott dolog, hogy mindig vele foglalkozik, ki kell vernie a fejéből!

Miriam elkeseredett. Ugyanúgy el kell felejtenie Robertet, mint annak idején Andyt. Hasonlítanak egymásra, mindketten elbűvölték és egy kis félelmet is keltettek benne. Túlságosan öntudatosak és ellenállhatatlanok. Miriam a hetedik mennyországban érezte magát, amikor Andyval szeretkezett, aztán hirtelen lepottyant az egekből, amikor a fiút legjobb barátnőjével találta az ágyban. Néhány évvel később találkozott Ralphfal... Atyavilág, már két napja nem is gondolt rá! Ralph biztosan dühös. Hol is vannak a képeslapok?

Gyorsan elővett egyet, és írt pár sort.

„Eddig semmi nyoma Ginnynek. Holnapra újabb információkat várok. Remélem, jól szórakoztok. Sok szeretettel...”

Ez elég kevés, de hogy írhatna arról, ami lejátszódik benne? Ralph... Hogyan lesz vele tovább? Most már tudta, hogy soha nem táplált mélyebb érzelmeket Ralph iránt. Azt hitte, Ginny miatt, de ha a húga majd a maga lábára áll, megváltozik a helyzet. Most már másképp látta a dolgot. Tegnap este, Robert karjaiban csak úgy lángolt a vágytól. A csuda vigye el, nem tudta volna másképpen figyelmeztetni, hogy óvakodjon Kerrtől?

Lassan letette a rúzst és elgondolkodott. Két nap alatt alapjaiban megváltozott az élete. Nemcsak megismert egy férfit, aki jobban foglalkoztatta a gondolatait, mint bárki azelőtt, hanem fel kellett tennie magának a kérdést, hol rontotta el húga nevelését?

Megpróbálta lerázni magáról ezeket a gondolatokat. Először is reggeliznie kell, aztán elmegy a fodrászhoz, rémesen néz ki a haja. És egy új frizura visszaadja elvesztett önbizalmát is.

Néhány óra múlva, amikor kijött a fodrásztól, lényegesen jobban érezte magát. Haja lágy, fényes hullámokban keretezte arcát, a kozmetikus jótékony tevékenysége következtében szeme még nagyobbnak tűnt és a bőre olyan sima lett, mint a bársony. Ma mindenkivel meg tud birkózni - még az olyanokkal is, mint Alec Kerr!

Jó hangulatban ment vissza a hotelbe, és élvezte a férfiak elismerő pillantásait. Csodaszép nap volt, a píneák haragoszöldje, az ég ragyogó kéksége, a házak között látszó tenger lágy hullámai egyetlen szimfóniába olvadtak össze. Micsoda szégyen játékkaszinókat építeni egy ilyen gyönyörű környezetbe! Sokan, akik idejönnek, észre sem veszik a természeti szépségeket, csak a nyerésen jár

az eszük. Hogy élvezhetnék itt mindent, ha más körülmények között kerültem volna ide, gondolta Miriam sajnálkozva.

Az utolsó év különösen rosszul sikerült számára. Egyre jobban nyomasztotta a munkája, amelyhez tulajdonképpen semmi kedve nem volt. Íróasztala mellől gyakran nézett vágyakozva a közeli dombokra. Csak akkor érezte magát elevenebbnek, amikor teniszezett, vagy esténként kocogott a parkban.

Csak még egy év, ígérte magának. Csak amíg Ginny leérettségizik, aztán keres egy másik állást. Talán mégis a színház...

Lassan lépkedett végig az utcákon, s még mindig abban reménykedett, talán rátalál valahol Ginnyre. Egy kis kávézóban ebédelt, aztán visszament a hotelbe. Kissé elfáradt, ledőlt, hogy aludjon egy kicsit.

Röviddel hét óra előtt teljesen felöltözve állt a tükör előtt. Újra a fekete nadrágját vette fel a blúzzal és a selyemkabátkával. Az új frizura és a finoman kikészített arc megszépítette. A porrá tört altatótablettákat beleszórta egy zsebkendőbe és gondosan a táskájába rejtette. Aztán körülnézett a szobában, mintha sejtette volna, hogy sokáig nem fog visszatérni ide. Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a kényelmetlen gondolatokat, és elindult.

Lenn a hallban gyanakodva nézett körül. Semmiképpen nem akart összetalálkozni Roberttel, de nem látta sehol. Már éppen indulni akart a kis kaszinóba, amikor valaki karon fogta.

- Hova lesz a séta? - nézett rá Robert összevont szemöldökkel.

- Nem tartozik rád! - förmedt rá a lány. - Miért kémkedsz utánam?

A férfi nem válaszolt. Miriam arcát és haját nézte.

- Mindez Kerr miatt? - biggyesztette kicsinylően a száját. - Nem kértelek, hogy tartsd magad távol tőle?

Mi jut eszébe! A lányt egyszerre elfogta a tegnap esti méreg. Már éppen meg akarta mondani a véleményét, amikor különös csillogást látott a férfi szemében, s ez megzavarta. Vigyázat, Miriam! Ne ellenkezz vele! Képes rá, hogy karon fog és visszavisz a szobádba.

Mély lélegzetet vett, s ártatlan pillantást vetett Robertre.

- Úgy gondolod, ne menjek el hozzá?

- Ezt te is pontosan tudod.

- Akkor nem megyek. Valószínűleg igazad van - válaszolta a lány látszólagos engedékenységgel és rámosolygott Robertre. A férfi gyanakodva nézte, aztán nyugodtan bólintott.

- Oké. - kinyújtotta a kezét és végigsimított a lány haján.

- Szép ez a frizura. Jól áll neked.

Miriam megborzongott. Csak nagy megerőltetéssel tudta visszatartani magát attól, hogy hozzásimuljon Roberthez. A férfi megdörzsölte az állát.

- Ma is ugyanakkor vacsorázom, mint tegnap - mondta habozva. - Ha van kedved hozzá... gondolom... talán meghívhatnálak?

Miriam arra a hölgyre gondolt, aki kinevette Robertet. Milyen szívesen töltené vele a mai estét! De muszáj találkoznia Kerr-rel, ezzel tartozik Ginnynek. Mit is mondhatna? Maga sem tudta, miért, de nem akarta megbántani Robertet.

- Szívesen mennék, de olyan éhes vagyok, hogy nem várnék addig.

- Értem - felelte Robert, és összeszorította a száját.

Egy egyenruhás őr szólította meg Robertet.

- Gyere előre, odakérnek.

Robert megfordult, el sem köszönt a lánytól, és eltűnt.

Miriam elgondolkozva ment a kocsijához. Miért is nem akarja megbántani ezt a férfit? Hiszen eléggé nyersen viselkedik vele szemben, nem érdemli meg, hogy kímélje. Mi történik vele? A mérgelődés megártott a józan eszének? El kell felejtenie Robertet. Sok tennivaló vár még rá. Fázni kezdett. Érdekes, tegnap este - tegnap, amikor Roberttel volt - semmi hideget nem érzett.

Öreg autója nem akart beindulni. Néhány eredménytelen kísérlet után Miriam feladta, és leintett egy taxit.

- A Szerencsekerékhez! - mondta a sofőrnek. - Tudja, hol van?

A férfi megdöbbenve nézett rá.

- Igazán oda akar menni?

Miriam rosszkedvűen bólintott. Minden férfi úgy tesz, mintha jobban tudná, hogy neki mire van vagy mire nincs szüksége.

Amikor megérkeztek, Miriam fizetett és kiszállt. Miután a taxi eltűnt a félhomályban, nagyon egyedül érezte magát. Legszívesebben visszafordult és elrohant volna innen, de Ginnyre gondolt és kényszerítette magát, hogy belépjen.

A vendéglőben meglátta a tegnapi pincérnőt. Megkérdezte tőle, hol találja Alec Kerrt?

- Ön Miss Holly? Mr. Kerr már várja.

Blanche egy sötét fülkéhez vezette, aztán elsietett, hogy szóljon Kerrnek. Miriam egy italra vágyott. Maga is megdöbbent tőle, hiszen eddig egy év alatt alig ivott többet néhány pohár bornál. Itt még alkoholista válik belőle!

Nemsokára megjelent az éjkék öltönyös Alec Kerr. Rámosolygott a lányra, és elismerően méregette.

- Jó újra látni magát, Miriam.

Leült, közelebb húzódott hozzá, és térdét a lányéhoz nyomta. Az csábító pillantást vetett rá. Közben megjelent Blanche, jeges vödörben egy üveg pezsgőt hozott. Miriam megpróbált lelkesedést mutatni.

- Pezsgő? Csodálatos!

- Miért nem veszi le a kabátkáját? - kérdezte Kerr.

- Tényleg, miért is ne? - vegyes érzelmekkel tűrte, hogy a férfi lesegítse róla a ruhadarabot. Kerr éppen úgy bámulta a mellét, mint tegnap este és átfogta a vállát. Amikor hozzáért Miriamhoz, a lány érezte, hogy libabőrös lesz. Gyorsan a pezsgőspohár után nyúlt és nagyot kortyolt belőle. Vigyázat, Miriam! - figyelmeztette magát. Ma este józannak kell maradnod!

A vacsora harmadosztályú volt. Közben az életükről meséltek egymásnak. Majd Kerr bort rendelt, de amikor elfordult, Miriam a pohár tartalmát a közelben levő zöld növény cserepébe öntötte. A férfi nyilvánvalóan le akarta itatni, így most megint színházat kell játszania... Miután a pincérnő leszedte az asztalt, Kerr azt javasolta, hogy az irodájában igyanak meg még egy konyakot.

Most vagy soha, gondolta Miriam.

- Miért nem a lakásán? - kérdezte ártatlan pillantással.

A férfi habozott egy kicsit, majd elmosolyodott.

- Nem rossz ötlet, szivi.

A lány nem tudta, nyert-e valamit ezzel a sakkhúzással. Ha Kerr nyugodtan a lakására viszi, akkor biztos, hogy Ginny nincs ott.

Kisebb folyosón át jutottak ki az épületből, Miriam megborzongott. Miért is nem hallgatott Robertre? Milyen jól jönne most, ha adna valami tanácsot!

- Fázol, szivi? - suttogta a fülébe Kerr.

- Igen.

- Ígérem, nemsokára meleged lesz.

Átkarolta a lányt és átvezette egy pínea-erdőcskén, amely mögött kétszintes ház állt. Az emeletre külön feljárat vezetett.

Amikor felértek, Kerr felgyújtotta a villanyt, elővette a kulcsát, és Miriamra nézett.

A píneák olyan sűrűn álltak a ház előtt, hogy még a játékkaszinót is eltakarták. A lány arra gondolt, hogy még a kiáltását sem hallaná meg senki.

Kerr kinyitotta az ajtót. Miriam belépett, és vegyes érzelmekkel nézett körül. Te jó ég, ez aztán igazi bűnbarlang! Az ablakok előtt földig érő fekete-fehér függönyök lógtak, a kandalló előtt óriási, vörös-fekete csíkos huzatú heverő volt. A kis fekete asztalon levő állólámpa meztelen női alakot formált.

Miriamnak ezúttal nem kellett színészkednie, a meglepetése valódi volt.

- Milyen szokatlan! - tört ki belőle.

A férfi arca felragyogott.

- Igazán tetszik?

- Ilyet még sohasem láttam - mondta a lány a valóságnak megfelelően. Kerr egy fekete bárszekrényhez invitálta.

- Mit iszol, kisszívem?

Miriam gondolkodott egy kicsit. Legjobban a brandy felelne meg a céljának. Látta, hogy a férfiak kicsit meglötykölik, mielőtt isznak belőle. Ez lesz az igazi.

- Kaphatnék egy brandyt?

Amíg Kerr megtöltötte a két poharat a borostyánszínű folyadékkal, Miriam elővette a zsebkendőjét a porrá tört altatókkal. Amikor a férfi félretette az üveget, beleszórta a port az egyik pohárba, meglötyögtette, majd újra letette. Most jön a következő lépés.

- Kaphatnék egy cigarettát is?

Amikor rágyújt, majd megfogja a másik poharat. De Kerr ezt nem várta meg, felemelte a hozzá közelebb levő poharat, nem azt, amiben az altató volt és a heverő felé indult.

- Szolgáld ki magad, édesem! A cigaretta az asztalon van. Miriam rágyújtott, aztán a hamutartóba tette a cigarettát és a táskájában kezdett keresni valamit. Közben azon gondolkodott, mit is tegyen most.

Kerr felemelte a poharát.

- A kettőnk egészségére...

Mit csináljon? A tabletták az ő poharában voltak. Az italt éppen csak az ajkához érintette, remélve, hogy Kerr nem veszi észre.

A férfi beleivott a konyakjába, letette a poharat és Miriam felé nyúlt. A lány felugrott és a falra bámult.

- Ez is milyen érdekes!

Egyik meztelen nőt ábrázoló képtől a másikig ment. Milyen unalmas!

- Gyere már, ne vesztegessük az időt! - Kerr szava szinte parancsként hangzott. Miközben

Miriam a heverő felé lépkedett, szíve a torkában dobogott.

Kerr magához húzta és szorosan átölelte.

- Miért nem veszi le a zakóját? - suttogta Miriam.

A férfi elvigyorodott.

- Jó ötlet!

Amíg felállt, Miriam megfogta a poharát.

- Ó - nevetgélt kacéran - az én poharamban több van. Csak nem akarja, hogy becsípjek? Cseréljük ki!

Sikerülnie kell! Kerr habozott egy pillanatig, aztán felemelte a lány poharát.

- Jól fogjuk érezni magunkat - suttogta Miriam. - Csak előbb kimegyek a fürdőszobába. Merre van?

A férfi türelmetlenül mutatta az irányt. Miriam olyan sokáig maradt, amíg nem volt még feltűnő. Amikor visszajött, Kerr éppen elnyomott egy ásítást.

Miriam győzelmi hangulatban, bátran ült le mellé, és úgy tett, mintha hozzá akarna simulni. A férfi megpróbálta megcsókolni, de újra ásítania kellett. Összevonta a szemöldökét.

- Sajnálom...

Fölállt és újabb konyakot töltött magának.

Aztán ledőlt a heverőre.

- Nem tudom, mi van velem - bosszankodva simított végig a homlokán.

- Hagyja, majd én - javasolta a lány, és könnyedén masszírozni kezdte a férfi halántékát. Kerr egy pillanatra még kinyitotta a szemét, aztán mély álomba merült.

Miriam levetette a cipőjét, és a vastag szőnyegen halkan lépdelve körbejárta a lakást. Két hálószoba volt, a nagyobbik nyilván Kerré. Gyorsan átkutatta a fiókokat, de semmit nem talált Ginny holmijai közül.

Visszament, és elégedetten állapította meg, hogy Kerr harsányan horkol. Belebújt a cipőjébe, felvette a kabátját, megfogta táskáját, és kisietett a lakásból. Lekapcsolta a külső világítást, majd a falnak támaszkodva a csillagos égre nézett. Begombolta a kabátját, és gyorsan lement a lépcsőn. Remélhetőleg Kerr egyelőre nem fog felébredni! Nemcsak a hideg este miatt fázott. A férfi lakása brutalitást és részvétlenséget sugárzott, ebben teljesen biztos volt.

A sötétben tapogatózva kereste a házból kivezető ajtót, de egy kamrafélébe nyitott be. A sarokban olajkályha állt, mellette egy polcon tisztítószerek sorakoztak. Az ajtó mellett szekrény emelkedett, mellette volt a kapcsoló. A világosban Miriam egy vörös gyerekanorákot vett észre a padlón. Különös. Kerr nem tűnt gyermekszeretőnek. Talán a takarítónő fiáé lehet. Miriam megvonta a vállát. Csalódottan oltotta le a villanyt, aztán megindult a játékkaszinó felé. Félresikerült este volt. Ráadásul még a feje is megfájdult. Észrevett egy telefonfülkét, majd onnan hív egy taxit, ami hazafuvarozza a hotelbe.

Minden lépésnél olyan érzése volt, hogy nincs egyedül. Kissé megriadt, de amikor eszébe jutott, hogyan bánt el Kerr-rel, visszatért az önbizalma. Robert csodálkozna, ha megtudná!

Egyszer csak egy árnyalak lépett ki a bokrok közül. Erős kéz fogta át a derekát, és egy tenyér nyomódott a szájára.

7.

Miriamnak kihagyott a szívverése. Megpróbált kiszabadulni és segítségért kiáltani, de az ismeretlen vaskézzel szorította.

- Fogd be végre a szád! - sziszegte egy férfihang a fülébe. Robert!

Halk sóhajjal támaszkodott a férfihez.

- Miért nem viselkedsz úgy, mint egy civilizált ember? - kérdezte, amikor Robert végre elvette a kezét a szája elől. - Muszáj volt így megrémítened?

Felelet helyett a férfi karon fogta és az út felé vezette. Mogorván szállt be a vezetőülésbe.

A lány reszketve ült a hideg, kemény ülésen.

- Tulajdonképpen miért nem veszel egy kényelmesebb kocsit? - kérdezte panaszosan. - És honnan gondoltad, hogy itt vagyok?

- Csak sejtettem, hogy nem lehet hinni neked - válaszolta a férfi rosszkedvűen, és a sztrádára kormányozta a kocsit. - Nem mondtam, hogy kerüld el Kerrt? Remélem, legalább kellemes estét töltöttél ezzel a csörgőkígyóval!

- Semmi sem történt - válaszolta a lány, és dermedt kezét dörzsölgette. - Azt sem fogod elhinni, hogy végeztem vele. Éppen csak átkutattam a lakását, ahogy terveztem.

- És ő közben mit csinált?

- Aludt a heverőn! - közölte Miriam büszkén.

- Aludt...?!

- Néhány porrá tört altatótablettát kevertem az italába.

- Úristen! - Robert csikorogva fékezett. - Ez nem lehet igaz! - Felsóhajtott és újból megragadta a kormányt.

- Miért izgatod magad emiatt?

- Mert annyira féltelek! - kiáltott fel a férfi olyan hangon, hogy Miriam összerezzent.

- Robert - nyugtatta - meg kellett tennem. Hiszen a húgomról van szó.

- Még meg is ölheti Ginnyt - fakadt ki Robert dühösen.

- Mit beszélsz? Kerr nem tudja, ki vagyok. Miért bántaná miattam a húgomat?

Robert nem válaszolt. Elindította az autót, és a hotelbe vitte a lányt. Megállt a bejárat előtt, kiszállt és nem túl gyengéden kicibálta Miriamot is.

- Robert, ez fáj...

A férfi mintha meg sem hallotta volna a tiltakozást. Gyorsan a lifthez vitte. Fenn a szobában lenyomta egy székre, aztán felemelte a telefont.

- Hello, Gladys, itt Robert! Van egy szabad lakosztályotok? Oké, drágám, küldök egy előkelő vendéget. Néhány napig fog ott lakni, de senki sem tudhat róla...

Letette a kagylót.

- Úgy, most gyorsan pakold össze a holmidat.

Miriam lábát a padlónak feszítette, karját keresztbe fonta a mellén.

- A kisujjamat sem mozdítom meg, ha nem mondod el, mi folyik itt.

- Nem akarom, hogy bajba kerülj.

- Mitől rémültél meg?

- Egy lány, aki megpróbálta Kerrt kijátszani, még most is kórházban fekszik. Ez a fickó nagyon veszélyes.

Miriam Robert zárkózott arcára meredt.

- Te nem félhetsz Kerrtől. Itt valami más van a háttérben.

Robert hátat fordított neki és rágyújtott. Hirtelen megpördült.

- Igen, igazad van. De csak akkor mesélem el, ha kinn leszünk innen. - Újra tárcsázott, és átadta a kagylót. - Kérd a számlát.

Miriam kissé bizonytalan hangon megtette, aztán kutatóan nézett Robertre.

- Robert... ugye nem Ginnyvel történt valami? A férfi arca felderült. Kinyújtotta a kezét, és végigsimította a lány arcát.

- Úgy vélem, egészen jól van. Gyerünk! Miriam gondolataiban félelem és csalódás váltakozott.

Ha megérthetné ezt az embert! Bár alapjában véve hűvösnek tűnik, néha mégis visszatér a tekintetébe egy-egy meleg felvillanás, aztán újra jéghidegen pillant rá. Vajon miért?

Amíg csomagolt és kitöltötte a számlát fedező csekket, a férfi az ablaknál állt. Amint elkészült, megragadta a csomagokat, levitte, elintézte a számlát, aztán egy keskeny hátsó lépcsőn a másik lifthez kísérte.

Miriam izgatottan állapította meg, hogy a hotel legfelső emeletére mennek. Mit jelenthet ez a titkolózás? A lift ajtaja kinyílt. Luxus berendezésű hallba léptek, ahonnan több ajtó vezetett valahova. Robert odavitte az egyikhez. Sevilla lakosztály - hirdette a felirat.

Beléptek a rejtett fénnyel megvilágított elegáns hallba. Két lépcsővel feljebb elegáns lakóhelyiség nyílt, a következő ajtó a hálószobába vezetett. A lánynak ideje sem volt körülnézni, mert Robert a csomagokkal együtt máris eltűnt a következő ajtó mögött. Miriam utána ment és a gardróbszobában találta magát.

- Nekem most vissza kell mennem dolgozni - Robert letette a bőröndöket egy fehér bőrfotelbe, és elindult kifelé.

- Szó sincs róla! Megígérted, hogy mindent megmagyarázol! - Miriam szinte könyörögve nézett a férfire.

Robert megvonta a vállát.

- Oké, essünk túl rajta - lemondóan felsóhajtott, és levette a zakóját. Két inge fölött egy válltartóban pisztoly volt. Miriam csak most ébredt rá, hogy Alec Kerrnél tett látogatása rosszul is végződhetett volna. Biztos neki is van fegyvere, és ha... nem is próbálta befejezni a gondolatot.

Robert letette a vállszíjat egy karfára, aztán leült és térdét a könyökére támasztotta.

- Hallottál róla, hogy a múlt pénteken elraboltak egy kisfiút?

Miriam kérdőn nézett rá. Mi köze van ehhez Ginnynek?

- Nem, de... - erősen gondolkodott. - Várj csak, eszembe jutott valami. Amikor a portán a szobakulcsra vártam, mintha láttam volna egy újságcímet...

- Nos, egy reno-i farmer egy halom pénzt vesztett pókeren a kaszinóban, és nem tudott - vagy nem akart - fizetni. Azt állította, hogy cinkelt kártyákkal játszott a bank. Aztán elrabolták a fiát, és azt üzenték, csak akkor kapja vissza a gyereket, ha kifizeti az adósságát.

- Milyen borzasztó! Szegény gyerek... De az apja biztos felhajtotta a pénzt.

Robert kurtán felnevetett.

- Szerencsétlenségére a gyerekrablók maguk mentek el a pénzért. Amikor megpróbálta kiszabadítani a srácot, a fickók lelőtték. Most a reno-i kórházban fekszik, és még nem tért magához.

- Ó, Robert... hiszen ez egy rémtörténet... De miért meséled el nekem?

A férfi egy darabig hallgatott, aztán mély lélegzetet vett.

- Alex Kerr minden valószínűség szerint részt vett a gyerekrablásban. Ő az egyik tulajdonosa annak a pókerklubnak, ahol a farmer elvesztette a pénzét.

Miriamnak a hideg szaladgált a hátán. Robert felállt, és a kandallóhoz ment.

- Kerr pénteken feltűnően sokáig volt a kaszinónkban. így gondoskodott alibiről. És Ginnyt is magával vitte.

Miriam felugrott.

- Miért nem akadályoztad meg?!

- Ki gondolhatta volna, hogy elrabolja, hiszen úgy látszott, hogy Ginny kitűnően szórakozik a társaságában.

- Mi lesz így belőle? - szólalt meg Miriam halkan.

- Biztos vagyok benne, hogy nem esik baja. Ő... talán Kerrnek szüksége van valakire, aki gondoskodik a gyerekről.

- Ezért nem fogja soha elengedni! Soha!

A lány belesápadt a gondolatba, és könnyek folytak végig az arcán. Robert odalépett hozzá és átölelte.

Először ki akart bontakozni a karjaiból, de aztán elengedte magát, és sóhajtva hajtotta fejét a férfi mellére. Robert teljesen kiszámíthatatlan - egyszer tartózkodó és hideg, máskor, mint most is, gondoskodó és kedves. Miriam feladta... nem törte a fejét Robert McCordus lelkivilágán, inkább hozzásimult.

- Robert, tud valamit a rendőrség Ginnyről? - emelte fel a fejét később.

A férfi kisimított egy makrancos fürtöt a lány homlokából.

- Igen, mindenről megkapták az információt. Szombat óta állandóan figyeljük Kerrt.

- Figyelitek?

Robert leültette a lányt, ő maga pedig fel-alá járkált a helyiségben. Úgy látszott, erősen tűnődik valamin. Aztán megállt Miriam előtt.

- Az FBI reno-i főnöke egy ex-tengerészkapitány, annak idején ő volt a parancsnokom. Ő kért meg, hogy segítsek, mert már két éve ismerem Kerrt, és tudok a viselt dolgairól. Megelégszel ennyivel?

A lány bólintott. Egyszerre minden más megvilágításba került.

- És eddig nem történt semmi?

- Nem tévesztjük őt szem elől. A parti nyaralóját is átkutattuk, de semmi érdekeset nem találtunk. Lenyomoztuk az ismerőseit is...

Miriam izgatottan ugrott fel.

- Robert! A kis anorák!

- Miféle anorák?

- Amikor Kerr házának földszintjét átkutattam, láttam ott egy piros gyerekanorákot.

Robert füttyentett.

- Végre valami bizonyíték! Miért nem mondtad már előbb?

- Honnan tudhattam volna, hogy fontos? Te meg hagytál a sötétben tapogatózni! Egyébként eddig miért nem vettétek észre?

- Rögtön értesítem Sloant.

Gyors léptekkel kisietett, és becsukta az ajtót maga mögött.

Miriam csukott szemmel dőlt hátra. Micsoda rémes históriába csöppent! Ilyesmi eddig mindig csak másokkal történt. Emberrablásról csak újságban olvasott, a való életben nem találkozott vele...

- Ó, Ginny, kis testvérem, hol lehetsz most? - Miriam előrehajolt és arcát a kezébe temette. Ginny soha nem segítene egy gyermekrablónak!

Robert lassan visszajött a hálószobából.

- Van valami újság? - kérdezte Miriam.

- Nincs. Sloan átkutatta Kerr házát. Ő sem érti, miért nem találták meg eddig az anorákot. És egy jó hír: a farmer magához tért.

Miriam odalépett hozzá.

- Olyan elveszettnek érzem magam, Robert. Nem tehetnénk valamit?

A férfi mosolygott.

- Van néhány ötletem... - halkan felnevetett, amikor látta, hogy a lány elpirul, aztán elkomolyodott.

- Ami Kerr dolgát illeti, először is várnunk kell. Ki kell böjtölnünk, hogy reagál arra, hogy átverted. A többi az FBI-ra tartozik...

Miriam vére a fejébe tódult.

- Miért, hogy reagálhat? Azt hiszed...

A férfi ránézett a holtsápadt lányra.

- Gyere, hiszen nem történt semmi. - Cigarettáját a kandallóba dobta, aztán Miriamhoz lépett, és szinte gyengéden magához ölelte. - Kerr nem elég okos. Valószínűleg nemsokára elkövet valami hibát, s akkor nem menekülhet.

A lány fejében kavarogtak a gondolatok. Robert gyengéden simogatta a hátát. Ez megnyugtatta, de fel is izgatta Miriamot. Akaratlanul is a férfi nyaka köré fonta a karját és védelmet keresőn hozzásimult.

A férfi lélegzete felgyorsult.

- Most aludnod kell - mormolta.

Miriam csak a fejét rázta. Ajka megérintette a férfi nyakát. Közben érezte, hogy meleg kezek simogatják a csípőjét.

- A hajadnak tavaszillata van - mondta a férfi rekedten. - Miriam - suttogta, aztán találkozott az ajkuk. - Jobb lenne, ha abbahagynánk...

A lány testét különös, soha nem ismert érzések járták át.

- Nem - mormolta és szenvedélyesen csókolta Robertet.

A férfi még szorosabban ölelte, a blúza alá nyúlt, és simogatta bársonyos bőrét.

Egyetlen mozdulattal áthúzta a blúzt a lány fején, keze a mellére simult, és ujjai játszadozni kezdtek a mellbimbójával, amely megkeményedett az érintéstől. Miriam vágytól borzongva hátravetette a fejét és behunyta a szemét.

Robert gyöngéd ajkát érezte végig a nyakán, majd tovább a melléig. Amikor nyelve hozzáért a mellbimbójához, a férfi megmerevedett, lélegzete izgatottá és gyorssá vált.

- Gyere - suttogta.

- Igen - mondta a lány. Robert a karjába vette és a hálószobába vitte.

Rövidesen meztelenül feküdtek az ágyban, és simogatták egymást. Robert a lány egész testét szenvedélyes, forró csókokkal borította. Miriam úgy érezte, megőrül a vágytól.

- Robert - suttogta felizgulva -, gyere... - Várakozva nyújtotta felé a karjait.

Amikor a férfi ránehezedett, a szenvedélytől minden elsötétült előtte.

- Szeretlek - suttogta Robert, és vadul csókolta az ajkát. - Az első pillanattól kezdve, amikor megláttalak...

Magához ölelte, és a testük összefonódott.

Miriam átkulcsolta a lábaival Robert csípőjét. Még soha nem érzett ilyen perzselő vágyat. Rajtuk kívül senki más nem volt a világon. Egyazon ritmusra szenvedélyesen ringatóztak. Egyszerre a férfi felsóhajtott, a lány nevét kiáltotta, újra és újra eksztázisba estek...

A lány sóhajtva bújt a férfi vállához, és összefüggéstelen szavakat dadogott. Aztán oldalra fordultak, a lány boldogan, minden gondját feledve simult Robert mellére, és abban a pillanatban elaludt.

Valamikor az éjszaka folyamán Robert még egyszer felébresztette. Gyöngéden, lágyan ölelkeztek, aztán a simogató kezek érintése nyomán a lány újra elaludt.

8.

Miriam lassan ébredezett mély, pihentető álmából, és jólesően nyújtózkodott. Amikor kinyitotta a szemét, meglátta Robertet, aki a tükör előtt éppen az ingét gombolta. Zavartan húzta fel a takarót meztelen mellére, de aztán eszébe jutott az elmúlt éjszaka, és boldogan elmosolyodott.

Pillantásuk a tükörben találkozott. Robert a lány felé fordult, és egy gyors mozdulattal megigazította az ingét.

- Valószínűleg dühös vagy rám és talán magadra is, Miriam... - mondta, nyilvánvalóan nem vette észre a lány boldog mosolyát. - Hát ez csak úgy megtörtént... kimerült voltál és féltél, az egész lényed gyöngédségre vágyott. A csata előtt a katonák is különös dolgokat követnek el. Próbáld egyszerűen elfelejteni. - Anélkül, hogy Miriamra nézett volna, az ajtó felé indult. - Küldetek neked reggelit - mondta közben. - Egyébként odakinn van egy biztonsági ember. Ne hagyd el az apartmant, és az erkélyre se menj ki. Ne is telefonálj. Senki sem tudhatja meg, hogy itt vagy. Ha van valami újság, visszajövök.

Miriam hitetlenkedve meredt maga elé. Arcáról lehervadt a mosoly. Mennyire gyűlölte most a férfit!

Hogy merte ezt tenni vele? Hogy tudja ilyen egyszerűen itt hagyni egy ilyen éjszaka után. Dühtől és csalódástól reszketve csukta be a szemét. Egyszerűen elfelejteni? Hiszen ez volt eddigi élete legszebb és legizgalmasabb éjszakája - és ezt felejtse el! Robert úgy rohant el, mintha valami csapdából akart volna szabadulni.

Hát, ha ő így akarja... Miriam Holly egy férfinek sem varrja a nyakába magát. Lecsúsztatta magáról a takarót, felszedte a földről a ruháit, aztán határozott léptekkel a fürdőszoba felé indult. A forró zuhany jót tett neki. Elgondolkodva nézett körül a luxusberendezésű fürdőszobában. Milyen csodás lenne, ha most Roberttel együtt állhatna a forró víz alatt... Az ördög vigye el! Olyan gyorsan el kell mennie innen, amint csak lehet. Muszáj megtalálnia Ginnyt!

Ginny. Most csak a húgára szabad gondolnia. És a vőlegényére... Miriam ledörzsölte testét egy puha, sárga fürdőlepedővel. Hogy is feledkezhetett meg Ralphról! Ezt nem érdemli meg, még ma ír neki egy lapot.

Gyorsan kényelmes öltözékbe bújt. A fekete selyemnadrágot legszívesebben elégette volna! Csak azért jött ide, hogy megtalálja Ginnyt, semmi mást nem akar!

Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. A biztonság kedvéért, mielőtt kinyitotta volna, beakasztotta az ajtóláncot. Az egyenruhás biztonsági ember állt ott egy jól megrakott reggelizőtálcával.

- Rex Stall vagyok, Miss Holly. Robert megkért, hogy hozzam fel a reggelijét - és mindig itt leszek az ajtaja előtt.

Miriam megköszönte, és becsukta az ajtót. A tálcát bevitte a kis konyhába és rögtön érezte, hogy milyen éhes. Elfogyasztotta a sonkával és tükörtojással megrakott pirított kenyeret, megitta az illatos, forró kávét, majd bement a nappaliba, hogy átgondolja a helyzetét.

Mit tehetne most? A puha szőnyegen az ablakhoz lépkedett. Az idő borús volt és szemerkélt az eső. Az ég is visszatükrözte a hangulatát. Talán egy kis zene fel tudná rázni. Bekapcsolta a rádiót. Lover, come back to me... szólt a dal. Nem, ez éppen nem az a szám, ami elterelné a gondolatait. Miriam megpróbálkozott a tévével. Nincs újabb hír a gyerekrablásról. Az apa újra eszméletlen, a kisfiúnak semmi nyoma. A gyerek anyja már nem él, és rokonai sincsenek... A bemondó eltűnt a képernyőről és megjelent egy nyolcéves, barna hajú, sötét szemű, nevető kisfiú fényképe. Kérjük a nézőket, segítsenek megtalálni a kis Williamet, aki Tücsök becenévre hallgat...

Miriam lecsukta a tévét és reszkető lábakkal kuporodott a fotelbe. Miért nem képesek megtalálni

a kisfiút és Ginnyt? Karját fázósan fonta össze a mellén.

Délben megint hoztak valami ételt, de egy falatot sem bírt lenyelni. Délutánra már kész idegcsomónak érezte magát. Nem maradhat itt tovább, mintha fogoly lenne! Hogy üldögélhetne tétlenül ebben a luxus appartementban, amikor a húga ilyen szörnyű helyzetbe került? És mi történik, ha a farmer meghal? A fiú és Ginny ismerik a gyerekrablókat... semmi szín alatt nem engednék el őket. Kerr pedig gátlástalan és brutális! Miért nem gyorsítja meg Robert a keresésüket?

Felvette a telefonkagylót. Tudta, hogy magára fogja haragítani Robertet, de úgy érezte, hogy most már minden mindegy.

- Azonnal beszélni szeretnék Mr. Robert McCordussal - közölte határozottan a vonal másik végén jelentkező portával.

Rövidesen jelentkezett az ismerős, mély hang.

- McCordus...

Miriam szíve hangosan dobogott.

- Azonnal beszélnem kell veled!

- Nem lett volna szabad telefonálnod...

- De itt én megőrülök, tudni akarom, mi történik!

- Néhány perc múlva Renoba utazom. Ahogy visszatértem, jelentkezem nálad.

- Elkísérlek!

- Szó sem lehet róla.

- Választhatsz: vagy veled megyek, vagy hagyom, hogy Kerr engem is elraboljon!

A vonal másik végén csend támadt, majd Robert mérgesen megszólalt.

- Akkor öltözz fel melegen, és legkésőbb tíz perc múlva légy lent. A biztonsági embert CB-n értesítem.

Stall lekísérte Miriamot a hallba. Robert már ott volt. Vastag bőrkabátot viselt, és zordan nézett a lányra.

- Köszönöm, Rex - biccentett a kísérőnek, aztán Miriamhoz fordult.

- Gyere - mondta anélkül, hogy a szemébe nézett volna.

Miriam ökölbe szorította a kezét, és elindult a férfi után a kijárat felé. Hogy képes rá Robert, hogy ilyen hidegen és részvétlenül viselkedjen vele az után az éjszaka után? Forrt benne a méreg, csalódást érzett, mégis vágyódott a férfi közelsége és gyengédsége után. Robert a parkolóban megállt egy fekete limuzin előtt, kinyitotta, és megvárta, amíg Miriam beszáll, majd hangos csattanással vágta be az ajtót.

Na jó. Tehát dühös. Miriam elhatározta, hogy kerülni fog minden összezördülést.

Amikor a kocsi kiért a sztrádára, előrehajolt.

- Ez már elfogadható járgány. Honnan szerezted?

- Kölcsönöztem - válaszolt a férfi röviden. - Elárulnád, - miért nem maradtál a lakosztályban? Az biztonságosabb lenne.

- Valóban? És kinek? Neked vagy nekem?

A lány hátrahajtotta a fejét és elhatározta, hogy türtőzteti magát. A levegő szinte szikrázott a feszültségtől.

Robert a rádió keresőgombját tekergette, végül felhangzottak egy Brams-szimfónia lágy dallamai. A píneákkal szegélyezett utat már elhagyták, egy széles völgyben jártak, amit magas

hegyek koszorúztak. Lassan sötétedni kezdett.

- Hová utazunk? - kérdezte a lány fojtott hangon.

- Az FBI-hoz.

Miriam reménykedni kezdett.

- Van valami újság?

- Fogalmam sincs.

- Igazán beszélhetnél velem más hangon is!

- Maradhattál volna ott, ahol voltál.

A lány hallgatott egy darabig.

- Nem bírtam már, Robert.

Volt valami Miriam hangjában, ami meglágyította a férfi szívét. Felsóhajtott.

- Rendelkezel egy olyan különös tulajdonsággal, hogy mindig ott vagy, ahol nincs semmi keresnivalód.

- Például az ágyban, veled? - Ó, ezt nem kellett volna mondanom, bánta meg rögtön és zavartan nézett ki az ablakon.

- Azt hittem, ezt már tisztáztuk... - A férfi arca sápadt volt, és erősebben szorította a kormánykereket. - Csak úgy térhetsz vissza szeretett Ralphodhoz, ha minél előbb elfelejted ezt a közjátékot.

Miriam gondolatai ide-oda ugráltak. Ez a férfi más, mint akiket eddig ismert. Nemcsak büszke, hanem sebezhető is. Mintha azzal a nővel hasonlítaná össze, aki valamikor úgy megbántotta. Légy őszinte magadhoz, gondolta Miriam, azok után, ami történt, nem érezhette úgy Robert, hogy csak helyettese lehet valakinek? Hiszen nem tudhatta, milyen fontos Miriam számára, elég sokat hallhatott tőle Ralphról... Talán azért akart ma reggel olyan hirtelen elmenni? Attól félt, megbánom, ami az éjszaka történt?

Rápillantott a férfi zárkózott arcára. Talán megmondhatná neki, hogy... Nem, teljesen más világban élnek. Nem illenének össze soha. Könnyek tolultak a lány szemébe, s lopva letörölte őket.

- Úgy látszik, megfáztam - mondta és kifújta az orrát.

Robert meg se hallotta.

Reno külvárosába érkeztek. Az égen megszámlálhatatlan csillag ragyogott. Robert csökkentette a sebességet, és a kocsit egy motel parkolójába kormányozta.

Miriam megdöbbenve nézett rá.

- Nem, nem azért hoztalak ide, hogy ágyba vigyelek - mondta a férfi kesernyésen. - Itt találkozom Sloan kapitánnyal.

9.

Robert bekopogott a harmincötös ajtón. Rövidesen egy ingujjas, középtermetű férfi jelent meg. Miriam kíváncsian mustrálgatta. Minden szürke volt rajta - a haja, figyelmes tekintetű szeme és jól szabott nadrágja is. Amikor észrevette Miriamot, kérdőn vonta fel a szemöldökét.

- Kérem, jöjjenek be.

- Sloan kapitány, Miriam Holly - Robert mérgesen nézett rá. - Nem akart ottmaradni a rejtekhelyén.

A lány bizonytalan mosollyal nyújtott kezet a kapitánynak.

- Nagyon fontos, személyes ok miatt érdekel a gyermekrablás, kapitány.

- Tudom. Foglaljon helyet, kérem.

Két alacsony székre ültek le. Miriam levette a dzsekijét.

- Kávét? - Sloan az ablaknál levő asztalhoz lépett, amelyen néhány csésze és egy kávéfőző állt.

- Igen, köszönöm - válaszoltak mindketten egyszerre. Egymásra néztek, aztán összeszorították a szájukat.

Sloan kiosztotta a kávéscsészéket, majd leült az ágy szélére, és előrehajolt.

- Nos, Miss Holly, magát tulajdonképpen nem vártam ide.

Miriamnak megremegett az ajka.

- Sajnálom, de képtelen voltam tétlenül ülni, amikor a húgom veszélyben van.

- És most mit csináljunk magával?

- Küldjük haza - jegyezte meg Robert csendesen.

- Nem! - kiáltotta Miriam dacosan. - Semmi esetre sem! - könyörgően nézett a kapitányra. - Biztos tehetek itt valamit.

- Maga itt csak útban van nekünk, Miss Holly. Ez a dolog nem nőnek való.

- Úgy? - ugrott fel a lány. - Hát ki kutatta át Kerr házát és találta meg a bizonyítékot?

Sloan lehajtott fejjel fogta meg a kávéscsészét, Robert a padlót tanulmányozta.

Miriam lecsapta a csészéjét.

- Milyen lépéseket akarnak tenni legelőször?

Sloan mulatott magában.

- Azt tesszük, ami a kötelességünk.

- És mi az? - kérdezte a lány kitartóan.

A kapitány gondolkozni látszott.

- Már biztosak vagyunk benne, hogy rátalálunk Kerr rejtekhelyére. Egy unokaöccse, Moony Shultz, itt lakik egy öreg lakókocsiban. Régebben a bányában dolgozott, amit már bezártak. Megfigyeltük, hogy nagy mennyiségű élelmiszert vásárol. Sajnos szem elől tévesztettük, de csak idő kérdése, hogy megtaláljuk.

- Hol van az a bánya? - figyelt fel Miriam.

- Nem messze innét, Virginia Cityben. Kis üdülőhely játékkaszinóval és ajándékboltokkal.

- Akkor hát Virginia Cityben keressük Kerr rokonát?

- Csak mi, Miss Holly. Maga hazautazik.

Robert megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Nem megyek el - mondta Miriam nyugodtan. Előrehajolt. - Maga képes lenne otthon ülni és malmozni, ha a húgáról lenne szó? Nem kényszeríthetnek, hogy elutazzak.

Sloan Robertre nézett és bólintott.

- Kissé önfejű a hölgy, ugye?

Robert lemondóan vállat vont.

Miriam kihúzta magát, és követelően nézett Sloanra.

- Valószínűleg Virginia Citybe akarja küldeni az embereit.

Ha ez valóban olyan kis fészek, akkor ott úgy fel fognak tűnni mindenkinek, mint fekete hollók között a fehérek.

Sloan nyugtalanul fészkelődött az ágy szélén, és ivott egy korty kávét.

- Robert szerint Kerr teljesen kiszámíthatatlan - folytatta a lány. - Mi történik akkor, ha az emberei valami meggondolatlanságot csinálnak? Ginnyt és a kisfiút könnyen meg is ölhetik - Miriam torka elszorult, nem tudta befejezni a mondatot.

- De maga ugye meg tudná akadályozni? - mosolygott Sloan résztvevően, és Robertre nézett. Az nem viszonozta a mosolyát. Tűnődve nézte Miriamot.

- Igen - bólintott a lány, mint aki teljesen biztos a dolgában.

Sloan meglepődve nézett rá. Robert halkan felsóhajtott.

- Engedjék meg, hogy én legyek a csalétek.

Robert felugrott.

- Az Isten szerelmére, kapitány, ezt nem veheti komolyan!

Sloan nem hallgatott rá, hanem Miriamhoz fordult.

- Gondolja, hogy hagyjuk elrabolni magát is? - kérdezte feszülten.

- Én elmehetnék Virginia Citybe, és kérdezősködhetnék Ginnyről és Kerr-ről. Ha Kerr nincs is ott, a dolog biztos a fülébe jut. És ha Robertnek igaza van, meg fog keresni, különösen ha meggyőződik arról, hogy egyedül vagyok.

Robert kibámult az ablakon.

- Biztos van rádióadójuk, amivel követhetik minden lépésemet.

Sloan elgondolkodott.

- Tisztában van vele, mire vállalkozik? - kérdezte óvatosan.

Miriam felszegte a fejét.

- Igen, de ne nézzenek tehetetlen bábnak! Egész jó színésznő vagyok - pillantott Robertre -, és főleg, nem félek. Sokat dzsúdóztam, és meglehetősen izmos vagyok.

- Hát jó. - Sloan kérdőn nézett Robertre. - Maga nem ért egyet ezzel, ugye?

Robert megfordult és kitört.

- Egyáltalán nem! Miriamnak sejtelme sincs a dolgokról! Az ördögbe is, hiszen csupán egy banktisztviselő!

- Eddig viszont nagyon eredményes volt...

Robert szeme haragosan villant.

- Csak a jószerencsének köszönheti!

Sloan figyelmesen pillantott rájuk.

- A gyerek apja még mindig eszméletlen. Ha nagyon hamar nem lépünk közbe, Kerr pánikba eshet, és végez a sráccal és a kislánnyal is. Van a kisasszonyénál jobb javaslata?

Robert idegesen végigsimította a haját.

- Nincs.

- Nem lesz igazi veszélyben, legalábbis nem sokáig. Rádió összeköttetésben maradunk. És nincs más választásunk, Robert. - Sloan felállt. - Mindent el fogunk követni a biztonságáért. Ma éjszakára itt maradhatnak, ha akarnak. A szoba ki van fizetve. Biztos vagyok benne, hogy Miss Holly holnap reggel korán akar fölkelni. Minél előbb indul, annál jobb. Ott szemben van egy étterem és egy drugstore, ha netán fogkefét akarnak venni. - Belebújt szürke zakójába, majd felvett rá egy szürke kabátot. - Reggel nyolckor itt vagyok. Jó éjszakát!

- Jó éjszakát! - viszonozta Miriam.

Robert hallgatott, még mindig forrt benne a méreg.

Amikor Sloan mögött becsukódott az ajtó, Miriam rájött, tulajdonképpen beleegyezett abba, hogy még egy éjszakát együtt töltsön Roberttel. Mélyeket lélegzett, de a feszültség nem csökkent benne.

- Menjünk el vacsorázni? - kérdezte bizonytalanul. - Különben... szükségem lenne egy fogkefére is.

A férfi Miriamnak hátat fordítva még mindig hallgatott.

- Oké, akkor egyedül megyek. Hamar végzek.

Megfogta a táskáját és eltűnt a fürdőszobában. Kezet mosott, kikefélte a haját, majd határozatlanul álldogált a tükör előtt. Aztán megvonta a vállát. Nincs már szüksége Robertre. Pukkadjon meg! Sloan az ő pártján áll, és boldogul egyedül is.

Végül elkészült, és vissza kellett mennie a szobába. Abba a motelszobába, ahol úgy várt rájuk a dupla ágy, mint egy időzített bomba. De ő már végzett ezzel a férfivel... Csak együtt megvacsoráznak, vásárol néhány dolgot és... Miriam eltökélten nyitotta ki az ajtót.

Robert már nem volt ott. Miriam kis híján pánikba esett, elveszetten nézett körül. Ha úgy gondolta, már nincs rá a lánynak szüksége, akkor tévedett. Robert nélkül nem tudja véghezvinni, amit kigondolt. Szüksége van a férfi erejére, megbízhatóságára és... a közelségére.

Amikor lenyomta a kilincset, Miriam ijedten összerezzent. Az ajtó kívülről be volt zárva. Amikor megpillantotta Robertet, megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Hol voltál?

A férfi ránézett.

- Megkérdeztem, van-e szabad szobájuk.

- És...?

- Nincs. - Robert odadobta a kulcsot az asztalra.

Miriam némán figyelte, amint egy székre dobja a kabátját, és bemegy a fürdőszobába. Valahogy békét kell kötni vele, hiszen szüksége van rá. Elgondolkodva járatta tekintetét körül a szobában, és a megfelelő szavakon tűnődött.

- Robert, beszélnünk kellene - kezdte, amikor a férfi kijött.

- Már éppen eleget beszéltünk - a férfi megrántotta a vállát, és felvette a kabátot.

Miriam nyugalmat erőltetett magára.

- Nem kezdhetnénk mindent elölről? - mély levegőt vett. - Idefigyelhetnél egy percre...

- Persze, kedvesem, ahogy óhajtod - mondta Robert gúnyosan, és leült az egyik fotelbe.

- Szeretném elölről kezdeni - a lány idegesen járkált föl s alá a szobában. - Amikor először láttalak az irodádban, egészen elbűvöltél. Aztán azon az estén, amikor becsíptem és ostobán viselkedtem... - a férfi arcán egy vonás sem rezdült - minden okod megvan rá, hogy haragudj rám, Robert. Tudom, azt gondoltad, csak játszom veled, helyettesnek használlak, lelki klinikának, s közben másra gondolok... De nem így van, Robert. Kérlek, hidd el, én... - megakadt, aztán folytatta. - Tegnap éjjel... csak téged akartalak. Nem engedem, hogy elmenj! - Tehetetlen mozdulattal hagyta abba, és az ablakra nézett.

Amikor Robert végre megszólalt, a hangja jéghideg volt.

- Te aztán igazán jó színésznő vagy. Pályát tévesztettél, amikor a bankba mentél.

A lány szemébe a harag könnyei gyűltek.

- Vigyen el az ördög! - kiáltott rá. - Ó, a csudába... - elvesztette az önuralmát, és arcát zokogva temette a kezébe.

- Az ég szerelmére! - szólt rá Robert. - Nem kérek újrázást!

Miriamot még erősebben rázta a zokogás. Egyszerűen képtelen volt abbahagyni a sírást.

Robert mormolt valamit, majd kezét a lány rázkódó vállára tette, s kelletlenül magához vonta.

- Hagyd már abba, Miriam! Kérlek...

Odanyújtott egy zsebkendőt, a lány megtörölte az arcát.

- Robert - nézett rá könnyben úszó szemmel -, tudom, hogy nem kedvelsz különösebben..., de nem lehetnénk legalább jó barátok? Hiszen hamarosan úgyis elutazom... - újra felzokogott. - Aztán többé nem leszek a terhedre.

Különös, szinte gyengéd vonás jelent meg a férfi arcán, de oly hamar el is tűnt, hogy Miriam azt hitte, képzelődött.

Robert elengedte, és a bőrkabátja után nyúlt.

- Gyere, menjünk vacsorázni.

Két óra múlva értek vissza. Vacsora után Miriam hálóing gyanánt vásárolt egy pólót. Vett még egy fogkefét is, Robert a fogkefe mellé még egy üveg whiskyt tett a kosarába.

- Jó újra itt lenni - Robert nem vette a fáradságot, hogy lesegítse Miriam kabátját.

- Jó meleg van itt... - Miriam hangszíne kissé élesre sikeredett. - Melyik oldalon akarsz aludni?

- Mindegy. - Robert beakasztotta kabátját a gardróbba, kinyújtózott és nagyot ásított. Miriam rápillantott az ing alatt kirajzolódó izmos testére, és görcsbe rándult a gyomra.

Míg Robert ivott egy kortyot, a lány eltűnt a fürdőszobában, és felvette a hosszú pólót, amelyet elöl tarka minták és feliratok díszítettek. Melléhez szorította a ruháit, és visszament a hálószobába. Robert feltűrt ingujjal, zokniban feküdt az ágy egyik oldalán, és a tévéműsorra meredt. A szép tájképek sorát halk zene festette alá.

- Kikapcsoljam? - kérdezte a férfi, oda se nézve.

- Nem, hagyd, olyan szép.

A férfi rápillantott a pólón levő feliratra és elvigyorodott. Miriam sértődötten lépett hátra.

- Mi olyan mulatságos rajtam? - kérdezte mérgesen.

- Nem hallottál még a Mustang Ranch-ról, ez a felirat van a trikódon...

- Nem. Miért, kellett volna?

- A Mustang Ranch a leghíresebb nyilvánosház egész Nevadában.

A lány elvörösödött, majd akaratlanul is kitört belőle a nevetés. Egymásra néztek és mindketten kacagni kezdtek, ez oldotta a köztük levő feszültséget.

- Itt a drugstore-ban nem volt valami nagy választék - mondta végül mosolyogva Miriam, és bebújt az ágyba.

Nem hallotta meg, hogy Robert halkan felsóhajt, amikor a nagyméretű póló felcsúszott, és kilátszottak a lány formás, hosszú lábai. Miriam az álláig húzta a takarót, aztán leoltotta az éjjeli lámpát.

- Azt hiszem, ma jól fogok aludni.

- Biztosan - helyeselt Robert, és ő is eloltotta a lámpát. Nem bánod, ha kinyitom az ablakot?

- Nem. Nagyon fülledt itt a levegő.

Robert kitárta az ablakot, és visszahúzta a függönyt. Miriam hallotta a vetkőzés neszeit, aztán a férfi is bebújt a takaró alá. Most rajta volt a sor, hogy elakadjon a lélegzete... De határozottan hátat fordított és összegömbölyödött.

- Jó éjt, Robert.

- Neked is.

Miriam megpróbált lazítani, de nemigen sikerült. Minden érzékével a férfire koncentrált.

A vacsoránál úgy beszélgettek, mint két idegen, akik véletlenül egy asztalhoz kerültek. Csevegtek filmekről, könyvekről, művészetről, és Miriam meglepődve állapította meg, hogy Robert mennyire érdeklődő és tájékozott. Kifejezetten kellemes és kulturált beszélgetőpartner volt.

A mindenit, nincs mit tenni, ez az ember mindig elbűvöli. A másik oldalára fordult, hogy legalább a profilját lássa a félhomályban. Aztán újra visszahengeredett.

- Nem tudsz elaludni? - hallotta Robert halk kérdését.

- Nem...

- Félsz a holnapi naptól?

- Megpróbálok nem gondolni rá - válaszolta a lány.

- Nem kérsz egy korty italt? Talán oldaná a feszültségedet.

Miriam felsóhajtott.

- Oké.

Robert meggyújtotta a villanyt és felkelt. Miriam utána nézett, és látta, hogy amint az italt tölti, reszket a keze.

- Egy hajtásra idd ki - tanácsolta Robert.

A lány megfogadta, majd visszaadta az üres poharat. Ahogy az alkohol szétáradt ereiben, Miriamnak melege lett, és ellazította az izmait.

- Robert?

- Igen...

- Csak még egyet hadd kérdezzek... Miért voltál ma olyan dühös rám?

- Nem tetszett, amit meséltél.

- De hát semmi nem történt velem - mondta a lány álmosan.

- Remélhetőleg - Robert hosszan hallgatott, majd halkan megszólalt.

- Nem szeretném, ha valami bajod esne.

Sajnos Miriam ezt már nem hallotta, mély álomba merült.

10.

Valaki megrázta Miriam vállát. A lány felriadt, és kinyitotta a szemét.

- Bocsánat - hajolt fölé Robert. Farmert és kék inget viselt. - Már fél nyolc. Fél óra múlva megjön Sloan.

- Sloan? - Hirtelen nem tudta, kiről van szó. A mély, de rövid alvás nem frissítette fel, ezenkívül érezte szájában a whisky kellemetlen utóízét.

- Tessék, a kávé - Robert egy műanyag poharat nyújtott át. Miriam óvatosan felült és belekortyolt.

- Mmm, ez nagyon finom. Köszönöm.

Miután zuhanyozott és felöltözött, egy leheletnyit kikészítette az arcát. Ha találkozna Kerr-rel, ki kell domborítania minden nőiességét. Mire visszatért a szobába, Robert széthúzta a függönyt, és kávés pohárral a kezében az ablak előtt állt.

- Lesz még pirított kenyér is - ígérte.

Csak egyetlen barátságos szót mondana, gondolta Miriam. De enni is kell valamit. Ma minden erejére szükség van. Kivett egy pirítóst, és Robert hátára meredt. Úgy érezte, mintha kettétört volna valami az életében. Számára csak kolonc lehetek a nyakán...

Kopogtak, megérkezett Sloan. Vékony, sötét hajú férfi kísérte, aki vastag, szarukeretes szemüveget hordott.

- Jó reggelt, Miss Holly, jó reggelt, Robert. Ő Jim Orcutt. Miriam Holly... Robert McCordus.

Orcutt vizsgálódva nézte Miriamot, aztán megbiccentette a fejét.

- Nem gondolta meg magát, Miss Holly? - kérdezte Sloan. - Még mindig be akar szállni az ügybe?

Mindhárom férfi rámeredt.

- Természetesen - mondta a lány, és megpróbált magabiztosnak látszani.

- Oké - bólintott Sloan elégedetten. - Jim?

Orcutt kinyitotta aktatáskáját, és egy térképet terített ki az asztalra.

- Ez itt Virginia City... itt... - mutatóujjával a térkép egy pontjára bökött. - Itt van a főút...

Miriam érdeklődéssel hajolt a térkép fölé. Ezalatt Orcutt egy pár klipszet vett ki egy díszdobozból.

- Nem tudtuk, hord-e fülbevalót, azért hoztunk klipszet.

Miriam zavartan nézett fel.

Sloan elnyomott egy mosolyt.

- Ezek kis rádióadók. Három kilométeren belül jelzéseket küldenek egy bizonyos távolságra. Ez a legjobb miniadó, amit ennyi idő alatt fel tudtunk hajtani.

- Ó, ki van fúrva a fülem és van fülbevalóm is. - Kivette őket és a Sloan kezében levő kék klipszeket a fülcimpájára csippentette. Tenyere izzadt, szíve a torkában dobogott. Ez most nem játék.

- Szép vagyok? - érdeklődött erőltetett vidámsággal.

- Az igazán nem érdekel minket, Miss Holly - felelte Orcutt komolyan.

- Ki kell próbálnunk - javasolta Robert.

- De legelőször menjünk reggelizni - szólalt meg Sloan. - Ebben a helyzetben minden erőnkre szükség lesz.

- Én már nem kérek semmit... legfeljebb egy forró teát - és addig áttanulmányozom a térképet.

Sloan a lány arcát vizsgálta.

- Fél, Miss Holly?

A lány megpróbálkozott egy mosollyal.

- Lámpaláz. De ne aggódjanak miattam, Mr. Sloan. Gyakran felléptem már színielőadásokon. Ez itt most izgalmasabb, mint egy premier.

Amikor a férfiak eltávoztak, Miriam a térkép fölé hajolt. A főút egy szakaszát valaki pirossal karikázta be. Valószínűleg itt lakik Moony, Kerr unokatestvére. Szerencsére az egész helység mindössze hat háztömb széles és hét háztömb hosszú. Milyen nyugodt hely, gondolta Miriam. Itt biztosan működni fog a miniadó. A kis utcák között, amelyek behálózzák a régi házak közti részt, ideális rejtekhely kínálkozik túszok számára...

A kopogásra Miriam összerezzent. Robert és a két férfi jött vissza, és egy kanna forró teát hoztak magukkal.

- Köszönöm - ma reggel most először nézett Robert szemébe, amely alatt sötét árnyék látszott, mintha egyáltalán nem aludt volna.

- Kérem - mondta színtelen hangon és a térkép fölé hajolt. Miriam jólesően kortyolta a forró teát, talán megnyugtatja egy kicsit.

- Áttanulmányozta a térképet, Miss Holly? - érdeklődött Sloan.

- Igen.

- És hogy ismeri ki magát?

- Úgy gondolom, végigsétálok a főutcán, és érdeklődöm Kerr és a húgom után.

Orcutt megrázta a fejét.

- Ez felesleges hősködés lenne - állította komolyan. - Gyakorlatlan civilek olyan csapdába eshetnek ily módon, amiből nincs menekvés.

Miriam zöld szeme szikrázott. Mérgesen tette le teáscsészéjét. Mielőtt bármit mondhatott volna, Sloan vette át a szót.

- Van valami jobb ötleted, Jim?

Orcutt vállat vont.

- Akkor induljunk - Miriamhoz fordult. - Mi a főút mentén leszünk, egy Javítószolgálat feliratú teherautóban. Bizonyos távolságból követjük magát. Rendben?

- Igen - Miriam felvette dzsekijét és a vállára akasztotta táskáját. Nem lehetett már változtatni a dolgon, arra sem volt alkalma, hogy négyszemközt elbúcsúzzon Roberttől, pedig sok mindent kellett volna még elmondaniuk egymásnak. A férfi már az ajtónál állt, és kerülte Miriam tekintetét.

A parkolóban megkapta a limuzin kulcsát. Sloanra pillantott.

- Van még egy kérdésem. Csak maguk hárman követnek, vagy vannak még emberei Virginia Cityben?

A férfi barátságosan rámosolygott.

- Néhány emberünk pár napja ott van. Legyen nyugodt, Miss Holly, nem fogjuk szem elől téveszteni.

A lány fellélegzett, majd Roberthez fordult. Egy másodpercre találkozott a tekintetük.

- Sok szerencsét, Miriam - mondta közömbösen. Miriam szó nélkül beült az autóba, és elindította a motort.

Körülnézett, Sloan biztatóan bólintott. Az adó jól működött. Miriam befordult a Virginia City felé vezető autópályára. Lassan hajtott a főút mentén, és kinézett magának egy parkolót. A városkát ebben az évszakban sokan keresték fel. Persze, hiszen húsvéti szünet van... Végül az út felső részéhez közel talált egy szabad helyet. Odakormányozta a limuzint, és leparkolt.

Kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiszállt. A keze jéghideg volt, tapasztalatból tudta, ha először vezet egy kocsit, mindig kicsit feszélyezetten érzi magát.

Hirtelen eleredt az eső. A lány anélkül, hogy a teherautóra pillantott volna, az árkádok alá sietett.

Elsétált több régiségkereskedés, egy postahivatal és a helyi múzeum mellett, majd bement az első bárba. Hol és hogyan kezdje el a dolgot? Talán először csak egy italt kellene rendelnie, így lehet beszédbe elegyedni a bárpincérrel... De ha egyik bárból a másikba megy, hamarosan be fog csípni. Mindegy, meg kell próbálnia!

Letelepedett az egyik magas székre a bárpult mellett.

- Kaphatnék egy whiskyt és egy gyömbérsört?

A mixer letette elé a kért italokat, elvette a pénzt és odacsúsztatta a visszajáró aprót.

- Nem járt még nálunk? - érdeklődött, miközben buzgón törölgetett egy poharat.

Miriam belekóstolt a whiskybe, és megrázta a fejét.

- A húgomat keresem, Ginnyt - mondta olyan hangosan, hogy ne csak a mixer hallja. - Egy Alec Kerr nevű férfivel van. Nem ismeri véletlenül?

Csak képzelődött, vagy valóban feltűnő csend támadt a helyiségben. A férfi vállat vont.

- Soha nem hallottam róla - letette a poharat, elment a bárpult másik végéig, és tüntetően hátat fordított a lánynak.

Miriam belekortyolt a gyömbérsörbe, majd elhagyta a bárt. A következő saloonban nem rendelt semmit, hanem rögtön a mixernek szegezte a kérdést. A férfi tekintetében megdöbbenés villant. Habozott a válasszal.

- Soha nem hallottam róluk - mondta nyersen, és elfordult.

- Ha esetleg mégis találkozna vele, kérem, mondja meg, hogy Miriam Holly keresi a húgát, és nagy gondban van miatta.

Amikor elhagyta a bárt, győzelemittasan mosolygott magában. A fickó egész biztosan ismeri Kerrt. Körülpillantott, s észrevette Sloant, aki elmerülten tanulmányozta az egyik régiségkereskedés kirakatát. Miriam érezte, hogy lassan felenged benne a feszültség. Ginny nyomában volt, és vigyáztak rá...

Továbbment, egyik bárból a másikba tért be, mindenütt Kenés Ginny után érdeklődött, de senki nem vallotta be, hogy ismeri a férfit. Csak az emberek reagálásából következtette, hogy jó úton jár.

Dél felé fáradtan és éhesen betért egy barátságosnak tűnő étterembe, forró teát és szendvicset rendelt. Aztán újult erővel folytatta a kérdezősködést. Ha ma nem történik semmi, megszáll valahol, és holnap folytatja a keresést. Valaki csak informálja addig Kerrt.

Már csak két saloon volt hátra az út végén. Az egyikben nem járt sikerrel. Kissé reményvesztetten lépett be az utolsóba. Egy férfihangot hallott maga mögött.

- Miss Holly? Miriam megfordult.

- Az vagyok.

- Jöjjön velem!

11.

Miriam követte a férfit a nagy terem hátsó részébe. A magas, sovány alak a Privát feliratú ajtóhoz irányította. Miriam egy kis irodát látott. Összerezzent, amikor becsukódott az ajtó mögötte, és valaki hátulról megfogta a csuklóját.

- Engem keresel, szívem?

A lány megfordult, és Kerr arrogáns képébe pillantott. Az a tudat, hogy Sloan emberei ügyelnek rá, eddig nem ismert bátorságot kölcsönzött neki.

- Hát persze, szívem. - válaszolta bájosan mosolyogva. De aztán megkeményítette vonásait, s a mosoly eltűnt az arcáról. - Hol van a húgom?

- Feltételezem, hogy McCordus fecsegett - a férfi elvörösödött a méregtől, bal arcán egy izom rángatózni kezdett. - És ő hol van most?

- Fogalmam sincs róla. Hallani sem akart arról, hogy együtt keressük Ginnyt - Miriam gúnyosan elmosolyodott. - Azt hiszem, fél magától.

- Valóban? - vigyorgott önelégülten a férfi, de amikor újra a lányra nézett, elkomorodott. - Még nem is köszöntem meg a konyakspecialitást, szivi. Tudod, Alec Kerr-rel senki nem játszadozhat büntetlenül - közben kinyitotta és bezárta öklét. Olyan veszélyesnek látszott, mint egy ketrecbe zárt tigris, persze a rácsokon belül...

Lerántotta a táskát a lány válláról, Miriam önkéntelenül összerezzent.

- Lássuk csak, mi mindent hoztál magaddal - Gyorsan átkutatta a táskát, aztán az íróasztalra dobta.

- Tőlem elveheted! - vetette oda.

Miriam alig tudta leplezni keze remegését. A táska után nyúlt.

- Most pedig megnézzük, nem rejtegetsz-e valahol egy frankó kis adót! Vedd le a kabátod!

- Egy pillanat, én...

- Csináld, amit mondtam! - csattant fel Kerr, és arcán megint rángatózni kezdett egy izom. Miriam ránézett, és tudta, hogy nem kímélné, ha megtudná... Ha ellenállna, Kerr elveszthetné az önuralmát, és abban az állapotban mindenre képes lehet. Kigombolta a kabátját és levetette.

Kerr odalépett hozzá, és türelmetlenül tapogatta végig a blúzát, a nadrágzsebeit, s végig a lábát. Úgy bánt vele, mintha csupán kirakati baba lenne. Végül megvizsgálta a cipőjét és a levetett kabátot.

Elégedetten vigyorgott. A fülklipszre ügyet sem vetett.

- Oké, szivi, a húgocskádnak ma este társasága lesz.

Miután Miriam felvette a kabátját, karon fogta és az ajtó felé taszigálta.

- Egy mukkot se! - suttogta fenyegetően.

A lány némán bólintott. Szíve a torkában dobogott. Kerr a báron keresztül egy másik ajtóhoz vezette, ez volt a pincelejárat.

- Lefelé! - vezényelt Kerr.

Miriam óvatosan lépdelt a lépcsőkön. Amikor leért, Kerr gorombán a falhoz lökte.

- Atyaisten, csak nem itt akar megölni? - futott át Miriam agyán. Robert, segíts... Kerr elővett egy nagyméretű zseblámpát, eltolt egy polcos állványt, ami mögött nyílás tátongott. Hideg, nyirkos levegő csapott az arcukba. Olyan dohos szag volt, mint egy kriptában.

Miriam megborzongott. Csak nem ide ásta el Ginnyt?

Kerr megpöccintett egy kapcsolót, egy árva lámpa halvány fénye megvilágított egy szűk folyosót, amely úgy tűnt, hogy a semmibe vezet. A zseblámpával Kerr a lábuk elé világított.

- Indulj lefelé a létrán - lökött egyet Miriamon.

A lány rápillantott a létrára, aztán mászni kezdett lefelé. Kerr zseblámpával a kezében utána ment. A lány önkéntelenül számolta a létrafokokat, talán még szüksége lehet rá egyszer. Végül lába talajt érintett. Oldalra lépett, és csak abban reménykedett, hogy meghallja Robert vagy Sloan hangját.

De nem volt semmi zaj, csak a néma, fekete, félelmetes sötétség. Felvillant egy zseblámpa fénye.

- Legjobb, ha szorosan mögöttem jössz - Kerr halkan felnevetett. - Lehetnek itt patkányok is, vagy kígyók, ki tudja...

Miriam az ajkába harapott. Csak kígyók ne legyenek, könyörgöm, csak kígyók ne! Minden más lehet, csak kígyó ne legyen...

Szorosan Kerr mögött lépkedett. A lámpa sugara valamennyire megnyugtatta zaklatott idegeit. Különben - ha itt valami veszély leselkedik, az először Kerrt találja telibe... de a férfi óvatos...

Körülpillantott a szűk, sziklás folyosón. A falon észrevett egy csákányt és egy sisakot. Ez a bánya! Emlékezetébe idézte a térképet... Bizonyára egy bezárt bánya fekszik a város alatt. Szerencsére nincsenek oldalvágatok. Robert és a többiek könnyen utánuk jöhetnek, ha megtalálják a titkos ajtót.

Hirtelen rémes gondolat villant át az agyán. Vajon a klipsz-adó működik harminc méterrel a föld alatt is? Valószínűleg nem. Nem tette túl boldoggá a felismerés, hogy csak magára van utalva. A hidegtől és rémülettől borzongva ment Kerr nyomában. Milyen egyszerű lenne fölemelni egy kődarabot és hátulról fejbe vágni... Akkor viszont nem találhatja meg Ginnyt.

Átmentek egy nagyobb alagúton, amelyben sínek kígyóztak, és két irányba ágaztak el. Kerr a bal oldali folyosó felé indult. A talaj kissé lejtett, Kerr óvatosabban lépkedett.

A falakról csöpögő víz piszkos tócsákban gyűlt össze a földön, s csúszóssá tette a talajt. A zseblámpa fényében Miriam sziklákat és törmeléket látott, ami elzárta az utat.

Most mi lesz? Az volt az érzése, hogy félig már meg is fagyott. Dideregve fonta össze karját a mellén.

Kerr közben arrébb görgetett néhány nagyobb kődarabot, s megnyílt előttük egy másik folyosó.

- Itt egy ideig kúsznunk kell. Menj előre! - bevilágított a lámpával, és mutatta az utat.

Miriam borzongva ereszkedett térdre, és bekúszott a nyílásba. Soha nem került még ilyen félelmetes helyzetbe, most elfogta a rémület. Tétovázott.

- Na, mi van? - kiáltott rá Kerr. - Menj csak tovább!

A lánynak sikerült valahogy tovább kúszni, de beütötte a fejét. A zseblámpa fényében észrevett egy faajtót maga előtt, s ez egészen újnak látszott. Kerr félretolta Miriamot, és lenyomta a kilincset.

A lány legnagyobb meglepetésére nem aknában, hanem egy pincehelyiségben kötöttek ki. Szemben egy magas, befüggönyözött ablak mellett egy asztal állt, fölötte lámpa égett. Az asztal mellett egy kisfiú üldögélt, kezében színes ceruzát tartott, sötét szemével csodálkozva nézett Miriamra. Mellette nyomott arcú, ősz szakállas férfi guggolt, akin piszkos farmer és vastag pulóver volt. Amikor meglátta a lányt, letette a kezében levő dobozos sört.

- Minek hoztad ezt is ide? - mordult rá Kerr-re.

- Tartsd a szád, Moony - szólt rá Kerr, s egy zsebkendővel megtörölte gyöngyöző homlokát. Ez tehát az a bizonyos unokatestvér, állapította meg kissé megütközve Miriam.

Kerr becsukta az ajtót és odafordult a lányhoz.

- Ülj le! - kiáltott rá. Nem kellett kétszer mondania. Miriam elgyengülten ült le egy nem túl bizalomgerjesztő ágy szélére, és mélyet sóhajtott.

- Kösd össze a lábait! - dirigált Kerr. - Nem szeretném, ha valami meglepetés érne.

Moony elővett egy pár bilincset és rákapcsolta a lány lábaira. Az olyan gyengének érezte magát, hogy nem is tiltakozott.

- Ennyi elég lesz - Kerr meggyújtott egy asztali lámpát. - Arra a kis időre ez is elég lesz, szívem - ismételte meg. Megfordult, és néhány lépcsőfokot lefelé ment. Miriam ott is egy ajtót látott.

Mit akart ezzel mondani? Miriam megborzongott. Fáradtan préselte ki a szavakat magából.

- Kaphatnék egy kis vizet?

- Persze - Moony elvett egy piszkos poharat az asztalról, az inge szélével megtörölte, és egy kancsóból vizet öntött bele.

- Köszönöm - mormolta a lány, és megfogta a poharat. Annyira kiszáradt a torka, hogy már a piszokkal sem törődött.

Moony kíváncsian mustrálgatta.

- Maga Ginny nővére?

- Igen - Miriam megtörölte a száját. - Ő hol van?

Moony némán bámult a mennyezetre, lerakta a sörös dobozát, majd visszaült a helyére.

- Jól van? - firtatta tovább Miriam.

- Természetesen. Nem szenved hiányt semmiben.

Vajon mit jelenthet ez? Esze tiltakozott a feltételezés ellen. Ginny együtt él ezekkel a gazemberekkel? A gyerekre pillantott A kisfiú még mindig tágra nyitott szemmel bámulta.

- Helló - próbált Miriam rámosolyogni. - Te vagy Tücsök, ugye?

A gyerek szó nélkül rajzfüzete fölé görnyedt. Szegény kis fickó, biztosan nagyon megijedt, amikor idecipelték. Talán Kerr meg is verte? Arca és a keze piszkos volt, nadrágja kiszakadt, de komolyabb sérülés nem látszott rajta.

Miriam körülnézett börtönében. A sarokban egy meleget árasztó gázkályha állt. A helyiség egyik felében öreg bútorok voltak. Két falon magas, keskeny ablakok, amelyeket sötét műanyag függöny takart. Az ördögbe is, hol vannak tulajdonképpen?

Miriam hirtelen cipők kopogását és hangokat hallott - egy férfiét és egy nőét. Mintha veszekedtek volna. Talán Kerr és - Ginny? Miriam felugrott, és majdnem elvágódott, megfeledkezett összebilincselt lábáról.

- Ne csináljon butaságot, kisasszony! - figyelmeztette Moony.

Az ajtó hirtelen kinyílt.

- Miféle meglepetésről van szó? - Ez Ginny hangja volt. - Elegem van már a meglepetéseidből... - Aztán megpillantotta Miriamot, és elhallgatott.

Miriam fellélegzett. Ginny él! Sőt, milyen jói néz ki a türkizkék sínadrágban és a hozzá illő pulóverben.

A lány összeharapta az ajkát, és rosszallóan nézett Kerr-re.

- Ez meg hogy kerül ide?

- Ó, Ginny, annyira aggódtam miattad! - tört ki Miriam, és elátkozta a bilincset, hiszen nem

mehet oda húgához és nem ölelheti meg.

Ginny megfogta a lépcső korlátját, és dühösen nézett a nővérére.

- Ne akard még itt is a nevelőnőt megjátszani!

Miriam érezte, hogy hirtelen megszédül.

- Nem gondolod, hogy tele van már a hócipőm azzal, hogy örökké a sarkamban jársz! - kiabált Ginny egyre mérgesebben.

Kerr csak nevetett, amikor látta, milyen hitetlenkedve mered Miriam a húgára. Ginny rá is vetett egy dühös pillantást.

- Most talán már őrá is főzzek?! Elegem van az egészből! - sikította, és kirohant az ajtón. Kerr utánament.

- Felőlem éhen is halhat - mondta közben, és becsukta az ajtót maga mögött.

Miriam szinte betegnek érezte magát. De nem maradt más hátra: tudomásul kell vennie a tényeket. Ginny gyűlöli őt! Miriam a kemény párnába fúrta a fejét. Robert tudni sem akar róla.

Hol rontotta el mindkettőjüknél a dolgot? Rázta a hangtalan zokogás, és valahogy nyugtalan álomba merült.

Miriam közeledő léptek neszére ébredt. Zavartan pislogott a gyér lámpafénynél. A gyerek még az ágyában feküdt, Moony pedig piszkos kártyalapokat rakosgatott. Nagydarab, fekete hajú férfi jött le Ginnyvel a lépcsőn. Mindketten megrakott tálcát tartottak a kezükben.

A férfi összehúzott szemmel, kíváncsian méregetve Miriamot, letette a tálcát az asztalra. Miriam nehézkesen feltápászkodott, Ginny lecsapta a tálcát a földre, a lába elé.

- Nesze, drága kis nővérkém! Hogy fulladnál meg tőle!

A nagydarab férfi elvigyorodott.

- Moony, eredj te is enni. Addig itt maradok.

- Oké, Leon. - Moony felsietett a lépcsőkön. Ginny a gyereket nógatta.

- Enned kell valamit, kicsim. - Megsimogatta a fejét. - Különben beteg leszel...

A kisfiú kérdőn nézett rá.

- Nem tudsz valamit a papámról?

Ginny csak megrázta a fejét, és felsietett a lépcsőn, a gyerek pedig könnyes szemmel hajolt a tálca fölé. Miriam mérgesen felszisszent. Hogy tud Ginny ilyen szívtelenül viselkedni? Bárcsak egy percre egyedül maradhatna vele!

A kisfiú félénken nézett körül.

- Edd, amíg meleg - biztatta Miriam. - Meglátod, nemsokára hazamehetsz.

A gyerek ránézett, aztán lassan kanalazni kezdte a levesét. Ginny talán már menthetetlen, így hát minden erejével arra kell törekednie, hogy legalább ezt a kisfiút ne érje bántódás, gondolta Miriam szomorúan, de sejtelme sem volt, mit is csinálhatna.

Sóhajtva a tálcának szentelte a figyelmét. Bár egyáltalán nem volt étvágya, valamit mégis ennie kell, különben elgyengül. Miriam nem meleg levest, hanem egy nem túl gusztusos szendvicset és langyos kávét kapott. Némi undorral emelte fel a csészét.

Hogy változhatott meg ennyire Ginny? Otthon mindig fontosnak tartotta a jól elkészített és étvágy gerjesztően tálalt ételeket... De ezen a szendvicsen alig volt valami. Miriam egymásra borította a kenyereket, amelyeken vékony sajtszelet meg egy kis darab barna papír volt. Papír?!

Észrevétlenül Leonra pillantott, aki éppen belemélyedt egy pornólapba, és kéjesen vigyorgott.

Miriam óvatosan széthajtotta a papírt, amelyre rúzzsal írtak egy szót: Segíts!

Miriam mélyen a tálca fölé hajolt, hogy elrejtse örömteli megkönnyebbülését. Nadrágja övébe rejtette a cetlit, aztán éhesen, új reménnyel telve nekilátott a szendvicsnek.

Nemsokára visszatért Ginny, hogy elvigye a tálcákat. Amikor Miriamé után nyúlt, egy percre eltakarta őt Leon elől. Nővére feltartott hüvelykujjával jelezte, hogy megkapta az üzenetet.

Ginny arca felderült. Megértette, hogy keresnie kell valami módot a kijuttatásra. Szó nélkül emelte fel a tálcát és kiment.

12.

Ginny nem zárta be az ajtót, Miriam vágyakozva pillantott feléje. Ha ott fönt valami sikerülhetne! Ha működne a fülklipszbe épített adó! Akkor Robert és a kapitány rátalálnának...

Fent léptek koppantak, majd meghallotta Kerr hangját.

- Miért nem jött még Jake vissza? A fenébe is, nem megtiltottam, hogy kimenjetek?

Jake? Még egy ellenség...? Kiment és nem tért vissza... Talán elkapták?

Kerrnek szemmel láthatóan balszerencséje volt az embereivel. Mindegyik úgy festett, mint a született vesztes, így nem csoda, ha a gyerekrablás nem úgy sikerült, ahogy elképzelték.

- Hé, mikor kajálhatok már valamit? - hangzott fel Moony panaszos hangja.

- Miért kell mindent egyedül csinálnom, a többiek meg csak lustálkodnak odalenn! - mérgelődött hangosan Ginny.

Miriam rögtön tudta, mire megy ki a játék. Becsukta a szemét, és ökölbe szorította a kezét.

- Miriam sokkal jobban főz, mint én, és most...

- Most is te fogod csinálni! - förmedt rá Kerr mogorván.

- Vigye el az ördög, azért sem! - fakadt ki, Ginny és becsapta a hűtőszekrény ajtaját. - Halljátok, elegem van ebből az egészből! Nem hagyom kihasználni magam!

- Jó, jó, ne húzd fel magad annyira! - léptek zaja hallatszott a lépcső felől, majd ismét Kerr szólalt meg.

- Leon, hozd fel azt a nőt!

Miriam alig akart hinni a fülének. Fölmehet! Oda, ahol talán működik a kis adó!

Leon grimaszt vágott, lecsapta a pornólapot, felállt, odament Miriamhoz, és levette lábáról a bilincseket. Aztán keményen karon fogta és a lépcsőfeljáróhoz vonszolta.

- Gyere csak, édesem, de aztán semmi trükk! - Jelentőségteljesen megtapogatta a dzsekije zsebében levő pisztolyt. - Különben golyót küldök a csinos kis fejecskédbe!

Miriam megjátszott rettegéssel hajtotta le a fejét. Leon nem sok vizet zavar, inkább Kerrtől kell tartania.

Míg a lépcsőhöz mentek, Miriam biztatóan a kisfiúra mosolygott, Tücsök szomorú arcocskája egy pillanatra felderült.

Leon durván föllökdöste a lányt a lépcsőn, majd egy ajtón át a nagy konyhába jutottak. Kerr a tűzhely mellett, az ablaknál állt, egy borostyánszínű folyadékkal teli pohár volt a kezében.

- Eredj vissza a gyerekhez, Leon - utasította, s egy pillantást sem vetett Miriamra. - Mutasd meg neki, mit kell csinálnia - fordult Ginnyhez.

Miriam sietve körülnézett a régimódian berendezett konyhában. A verandára vezető üvegajtó mellett állt a hűtőszekrény és az asztal. Szemben nyílt az ablak, kicsit odébb régimódi gáztűzhely és egy csukott ajtó, amely valószínűleg az ebédlőbe vezetett.

Ginny az asztalra támaszkodott. Itt, a világosban Miriam észrevette, milyen megviselt az arca, milyen sötét karikák ülnek a szeme alatt. A bőre szinte áttetsző volt, és idegen, kemény vonás jelent meg a szája körül.

Felnőtt lett - gondolta magában Miriam rémülten.

Húga diadalmas mosollyal nézett rá.

- Most pedig te fogsz mindent úgy csinálni, testvérkém, ahogy én akarom!

Kerr hangosan felröhögött. Moony valamit mormogott, de szerencsére nem lehetett megérteni.

- Ma sült húst eszünk szalmakrumplival, és te fogod elkészíteni - fordult Ginny a nővéréhez.

- Ne hidd, hogy parancsolgathatsz nekem - Miriam is belejött a játékba.

- De én igen! - kiáltotta Kerr, és öklével az asztalra csapott. - Csináld, amit mond! - Úgy tűnt, a férfi rögtön szétrobban a méregtől.

Miriam összeharapta a fogát.

- Hol vannak a dolgok?

- A hús a hűtőben, a krumpli a mélyhűtőben. Közben ki is takaríthatsz! - Ginny rábökött a piszkos konyhakőre, a mosatlan edényekre meg az asztalon levő ételmaradékokra.

Miriam kelletlen arccal látott neki a munkának.

- Hazavágom ezt az istenverte Jake-et - sziszegte Kerr a fogai között.

- Lehet, hogy elcsípték? - kérdezte Miriam meggondolatlanul.

A férfi hirtelen megpördült és rákiáltott.

- Fogd már be a szád! Csak bajt hozol mindnyájunkra!

Ginny elsápadt, a nővérére sandított, aztán Kerrhez fordult.

- Ugyan, Alec! Jakekel nem történhetett semmi. Talán defektet kapott az ócska járgánya.

- Igazad lehet - Kerr ivott egy korty whiskyt. - Persze, azért késhet.

- Tulajdonképpen miért nem strapálod jobban magad, nővérkém?

Miriam beharapta az ajkát. Agya megállás nélkül dolgozott. Nyilvánvaló, hogy Kerr idegei már pattanásig feszültek. Ha le lehetne itatni annyira, hogy ne álljon meg a lábán... de azzal nem sokra mennének, valószínűbb, hogy az alkoholtól csak még kiszámíthatatlanabbá válik. Miriam nem tudott hinni abban, hogy Sloan emberei képesek egy gyors rajtaütés végrehajtására. Ki tudja, mióta használják már ezeket a helyiségeket... S mikorra rájuk találnak, nem lesz már túl késő? Mit is tehetne?

- Két edényre van szükségem - közölte.

- Ott vannak a kredencben - felelte röviden Ginny.

Miriam kivette őket.

- És az olaj? - kérdezte.

Ginny egy polcra mutatott.

- Ott van fönt.

Miriam bőven csurgatott olajat az egyik edénybe, aztán elővette a húst és a burgonyát. Amíg arra várt, hogy az olaj megforrósodjon, vadul dolgozott az agya. Valaminek történnie kell - és nem is sokára.

Pillantása hirtelen a tűzhely mellett lógó függönyre esett. Ez az! Sikerülnie kell!

A sütőedényben már forró volt az olaj.

- Ilyen óriási szeletekhez még egy serpenyő kell - jegyezte meg Miriam, és odalépett a szekrényhez. Gyufát vett elő, mintha meg akarná gyújtani a másik lángot.

- Ó! - sikoltott fel, amikor az égő gyufát a forró olajba ejtette, akarattal persze. Abban a pillanatban az edényből magasra csapott a láng.

- Úristen! - kiáltott újra Miriam, és mielőtt bárki magához tért volna az ijedségtől, megfogta a serpenyőt, de úgy tartotta, hogy a láng elérje a függönyt. A könnyű műanyag azonnal lángra lobbant.

- Segítség! - kiáltotta Miriam, és az ablakon át kidobta a nehéz serpenyőt. Ha szerencséje van, gondolta, a fából készült veranda is tüzet fog.

Moony rémülten kiáltozva rohant az asztalhoz.

- Tűz van!

Közben Ginny kitette a lábát, a férfi megbotlott és elesett.

A tűz tovább terjedt a függönyön, és most már a másik szárny is égni kezdett. Kerr úgy meredt a lángokra, mint akit hipnotizáltak.

- Az istenit! - tört ki, és a verandára rohant.

Miriam a pinceajtóhoz sietett.

- Leon, gyorsan! Ég a konyha!

Amikor Leon felért, Miriam elgáncsolta. A fickó elesett és bevágta a fejét az egyik asztallábba. Tehetetlenül fekve maradt.

Moony hamarosan feltápászkodott, de Ginny felkapott az asztalról egy nagy tányért és széttörte a férfi fején. Moony visszazuhant a konyhakőre.

- Gyorsan, hozd a gyereket! - kiáltott oda húgának Miriam anélkül, hogy szem elől tévesztette volna a két férfit. Vajon az alagúton menjenek vissza, vagy esetleg a verandán át? Ott lehet, hogy Kerr karjaiba futnak.

Ginny hozta a sápadt kisfiút, aki rémülten nézett körül.

- Ginny, Kerr valószínűleg odakint vár ránk, a lenti alagúton meg biztosan eltévednénk a sötétben. Nem tudod, van más kijárat is?

Leon nyögött egyet, és felemelte a fejét. Miriam felemelt egy sörösüveget, és fejbe vágta. A férfi elvesztette az eszméletét.

- Erre menjünk! Maradj nyugton, Tücsök! - Ginny a konyha másik oldalára rohant, és feltépte az ajtót. Miriam megfogta a kicsi nyirkos kezét, és testvére után sietett. Átmentek egy nagy szobán, kiértek egy faburkolatú folyosóra. Miriam lihegve figyelte, hogy Ginny egy nagy kulcsot próbál megfordítani a zárban. A kisfiú úgy fújtatott mellette, mint egy gőzmozdony.

- Gyorsan, csak igyekezz! - Mintha lépéseket hallott volna maga mögött. - Gyorsan, siess Ginny! - biztatta magában húgát Miriam.

Az ajtó recsegve kitárult. Ginny egy hallba vezette őket, aztán becsapta az ajtót és kívülről bezárta.

Miriam gyorsan körülnézett. A hallból széles lépcső vezetett a kertbe, ahonnan már látni lehetett az utcát...

De semmi nyoma nem volt sem Robertnek, sem Sloan embereinek. Merrefelé induljanak?

- Gyorsan, ki az utcára! - kiáltotta Ginny. Megragadta Tücsök másik kezét, és együtt száguldottak le a lépcsőkön, átrohantak a kerten. Érezték a füstszagot, valaki csúnyán káromkodott mögöttük.

Csak ne nézzünk vissza! Már közel van az utca! És ott... ott áll egy fekete teherautó. Miriam boldogan elmosolyodott. Robert!

A teherautóból egy szakállas idegen szállt ki.

- Miriam, ez Jake! Fussunk hamar, át a dombon! - Ginny hangja elcsuklott a félelemtől.

Mögöttük kiáltott valaki.

- Hé! Azonnal gyertek vissza!

A kert mögött emelkedő dombot embermagasságú bokrok nőtték be. Ezek között bujkálva siettek tovább. Hirtelen lövés dörrent.

Atyaisten, ezek lőnek ránk, állapította meg Miriam hitetlenkedve. Lihegve folytatták a fárasztó utat. Újabb lövés csattant, és kiáltozás hallatszott. Tovább, gyorsan tovább!

Végül átküzdötték magukat a bokrokon. Előttük hatalmas rét terült el, mögöttük pedig a bánya lelakatolt bejárata.

- Vedd fel a gyermeket, és rohanj előttem! - suttogta Miriam.

- Nem...

- Azt mondtam, rohanj!

Ginny erősen szorította a gyerek kezét és nekiiramodtak. Miriam utánuk szaladt. Úgy érezte magát, mint egy eleven célpont, minden pillanatban várta a lövést. Hajszoltan pillantott hátra. Egyszerre észrevette Kerrt, aki a dombtetőn állva felemelte fegyverét.

- Ginny, hasra! - kiáltotta.

Mindhárman a földre vetették magukat. Előttük porzott a föld a becsapódó golyóktól.

- Tovább! - vezényelt Miriam.

Felugrottak és az elhagyott bánya felé rohantak. Egy kőkupac és egy halom korhadt támlafa mögött találtak fedezéket.

Miriam szíve a torkában dobogott. Reszkető kézzel nyúlt egy szúette deszka után.

Ismét lövés csattant, most már közelebb. Ginny és Tücsök is megragadtak egy-egy deszkát és összehúzódva kuporodtak a kőhalom mögé.

Egyszer csak Ginny közeledő lépéseket hallott.

- Jön valaki! - suttogta és elfogta a pánik.

Most már Miriam is hallotta a zajt. Ginny két kézre fogta a deszkát, és ugrásra készült.

A kőhalom mellett megjelent egy láb, aztán egy férfikéz...

Miriam visszatartotta a lélegzetét.

- Ginny, ne! - sikoltott fel rémülten.

De elkésett. Húga teljes erejéből lesújtott, Robert halk sóhajtással esett össze. Miriam elhagyta fedezékét, és hozzá sietett.

- Robert, kedvesem! Mondj már valamit!

A férfi behunyt szemmel feküdt, és felnyögött.

- Robert, kérlek, térj magadhoz! - rázta meg Miriam.

Ginny zavartan térdelt melléjük.

- Ez meg kicsoda?

Miriam nem hallotta a kérdést, Robert fölé hajolt.

- Kérlek, drágám... Megsebesültél? Nagyon rosszul vagy?

- Nem annyira, mint te leszel mindjárt, szívem! - hangzott fel egy győzedelmes hang mögöttük.

Miriam megfordult. Robert miatti aggodalmában minden másról megfeledkezett. Ott állt Kerr,

füsttől fekete arcát pokoli vigyor torzította el. Ginny gyorsan a gyerek mellett termett. Tücsök rémülten bújt a kőhalomhoz, és sírni kezdett. A lány eléje állt.

De Kerrt most nem ők érdekelték. Csak Miriam.

- Gyere ide, te...!

Miriam levegő után kapkodva felemelkedett, és eltakarta Robertet.

- Ide elém! Vagy azonnal lelövöm McCordust!

Miriam habozva tett egy lépést előre.

- Tovább! Látni akarom a pofádat, amikor bekapod a golyót! - mondta Kerr csikorgó hangon. - Te vagy az oka mindennek! Te szemét!

Miriam úgy meredt a fekete puskacsőbe, mint akit hipnotizáltak.

- Csak nem akarod megölni, Alec? - szólt rá Ginny nyugtatóan. - Eddig egy hajad szála se görbült meg, jó lesz, ha vigyázol...

- Fogd be a szád! - Tovább lökdöste Miriamot a kőkupactól, és gyűlölettel telve emelte fel a puskát.

- Te ribanc! Most megmutatom neked, mi történik azzal, aki át akarja verni Alec Kerrt! - A férfi ujja a ravaszra feszült.

Hirtelen sötét árnyék magasodott föl mögötte. Robert magához tért, és a kőhalom védelmében odakúszott. Egyik karjával átfogta Kerr nyakát, a másik kezével leütötte a puskáját.

Bár Kerr kétségbeesetten védekezett, Robert vaskézzel tartotta. Majd hirtelen elengedte, óriási horogütést vitte be az állára. Kerr a földre zuhant.

Ebben a pillanatban Tücsök is odarohant, és mint az őrült elkezdte püfölni Kerrt.

- Bántottad a papámat! - kis öklével a mellét ütötte, közben könnyek potyogtak a szeméből.

Robert csillapítóan megsimogatta a kisfiú haját, és elővett egy zsebkendőt.

- Hé, Tücsök, most már minden oké. Nemsokára otthon leszel a papádnál...

Aztán Ginny lépett oda a gyerekhez, a karjába vette és halkan beszélt hozzá. Robert fellélegzett, megtörölte a homlokát és Miriamhoz fordult.

- Nincs semmi baj? - kérdezte röviden.

- Minden rendben - suttogta a lány, és hirtelen úgy érezte, hogy nem tud lábon maradni. Némán küzdött a szédülés ellen, de mintha egy vízesés zúgott volna a fülében, egyre hangosabban... aztán eszméletlenül rogyott a földre.

13.

Amikor Miriam kinyitotta a szemét, látta, hogy Ginny az ablaknál áll, és szőke haján megcsillan a napsugár.

- Helló - szólalt meg álmosan.

Ginny megfordult, odament az ágyhoz, és szeretettel megcsókolta nővére arcát.

- Helló, Miriam - a hangja kicsit bizonytalan volt.

- Mi történt? - mutatott Miriam az ágyra, és körülnézett a fehér szobában. - Kórházban vagyok? - kérdezte csodálkozva.

- Semmi baj. Csak óvatosságból hoztak ide. Amikor elájultál, Mr. Sloan mentőt hívott. Itt alaposan megvizsgáltak.

Miriam hirtelen visszaemlékezett a fehér köpenyes emberekre és az idegen hangokra.

- Aztán altatót kaptál. Hogy érzed magad?

- Jól. De mitől ájultam el? Itt van Robert is? - fájdalmas szúrást érzett a szíve tájékán. Robert... nem kellene többé rágondolnia.

Félrehajtotta a takarót.

- Hol vannak a ruháim?

- Nem tudom. Úgy megijesztettél, Miriam. Még soha sem láttam, hogy valaki elájul. Hé, tulajdonképpen ki ez a Robert? Átkozottul jóképű pasas...

Miriam érezte, hogy elpirul.

- Egy ismerősöm... segített megtalálni téged.

Egyszerre ólomnehéznek érezte a lábát, és kimerülten hanyatlott vissza a párnára.

- Nekem nem számít, hogy csinos vagy sem!

- Biztos vagy benne? Látom, hogy megváltoztál - Ginny hamiskásan rámosolygott. - Az én derék, jóravaló nővérem képes volt felgyújtani egy házat. És ez a Robert...

Miriam legszívesebben témát váltott volna.

- Hogy van... hogy érzi magát Tücsök? És a többiek?

- Robertnek könnyű agyrázkódása volt... Szerencsére csak rövid időre kábult el az ütésemtől, különben nem tudta volna lefegyverezni Kerrt... Tücsök jól van, az apja még itt fekszik a klinikán. Amikor meghallotta a fia hangját, magához tért. Neki is szerencséje volt.

- Remek. És mi van veled? Hogy érzed magad most, Ginny? - Egyszerre eszébe jutott, hogy úgy beszélgetnek egymással, mint két felnőtt.

Ginny leült az ágy szélére, és a kezére nézett.

- Körülbelül húsz évvel öregebbnek és harminc évvel okosabbnak - mondta.

- Nem akarsz beszélni róla? - fogta meg a kezét Miriam.

Ginny hagyta, majd az ablakra meredve beszélni kezdett.

- Amikor összevesztünk Bennel, egyszerűen buszra szálltam, és elutaztam. Megbántott, bosszút akartam állni rajta. A busz megállt a kaszinó előtt, leszálltam és bementem. - Egy pillanatra elhallgatott. - Odamentem egy automatához, és játszottam, amíg ez a... pasas fel nem tűnt. - Ginny megborzongott. - El kellett volna rohannom, de... valahogyan Kerr tudta, hogyan vegyen le a lábamról... később meg ott volt Tücsök... - Megremegett a hangja és az arca elé kapta a kezét.

- Először nem értettem az egészet. És amikor rájöttem, miről van szó, már elkéstem. - Úgy szorította nővére kezét, hogy Miriam felszisszent. - Először Kerr nyaralójába akarták vinni a gyereket, de az autó útközben defektet kapott, ezért rejtőztünk el Moonynál. - Ginny felzokogott, és fejét Miriam vállába fúrta. - Annyira féltem, Miriam...

A lány megsimogatta Ginny selymes, szőke haját.

- Megmentetted a gyerek életét, Ginny.

Húga megtörölte a szemét.

- És most mesélj te!

Miriam röviden elmondta, hogyan kezdte keresni, hogyan találkozott Roberttel és Sloan kapitánnyal.

- Ezt mind értem tetted? - ölelte át melegen Ginny. - Mindketten született hősnők vagyunk! Egyébként kinn egy sereg riporter vár ránk, de Mr. Sloan nem akarja, hogy beszéljünk velük. Viszont felhívtam Bent, már úton van hozzánk.

Miriam hirtelen Ralphra gondolt. Valamikor őt is fel kellene hívni. Majd később... Végigsimította a homlokát, most nem akart a vőlegényére gondolni.

- Ginny... ha nem akarsz leérettségizni... én nem erőltetlek. Felnőtt vagy, már magad is el tudod dönteni...

- Meglátjuk, hogyan lesz tovább. Most még én magam sem tudom...

Nyílt az ajtó, és egy csinos, fiatal ápolónő lépett be.

- Hogy van, Miss Holly?

- Köszönöm, jól - felelte Miriam mosolyogva.

A nővér megfogta a csuklóját, és egy idő múlva elégedetten bólintott.

- Oké. Hívom az orvost. Hamarosan elhagyhatja a kórházat. Hozhatok valami reggelit?

- Kérek. - Lehet, hogy azért érez olyan ürességet a bensőjében, mert egyszerűen csak éhes?

- Három látogató is jelentkezett - folytatta a nővér. - Egyébként a ruhái itt vannak a szekrényben - újra rámosolygott. - Tudom, mi mindenen mentek keresztül és mit tettek mindketten. Nagyszerű dolog volt!

Mielőtt válaszolhattak volna valamit, a nővér kisuhant a szobából.

Miriam alaposan lezuhanyozott, és némi undorral vette kézbe bepiszkolódott holmiját. Mihelyt lehetséges, át fog öltözni. Nem akarta, hogy bármi is emlékeztesse az elmúlt szörnyűségekre.

Nemsokára elfogyasztott egy bőséges reggelit és amikor egy fiatal orvos közölte vele, rövidesen hazamehet, egyúttal azt is megengedte, hogy látogatókat fogadjon.

Milyen jó, hogy a nővér már megnézte a pulzusát! Már attól a gondolattól is felment a vérnyomása, hogy meglátja Robertet.

De amikor a látogatók beléptek, Robert nem volt közöttük. Miriam nehezen leplezte csalódottságát. Na jó, tehát Robertet nem is érdekli, hogy érzi magát... Inkább legyen vége a dolognak, mint hogy oktalanul reménykedjen...

Sloan kapitány, Orcutt és Baxter seriff barátságosan üdvözölték a két lányt. Megkérték őket, meséljék el részletesen, mi történt velük.

- Tudja, hogy rövid idő múlva elvesztettük magával a kapcsolatot? - kérdezte Sloan Miriamot, miután a két testvér beszámolt kalandjaikról.

Miriam bólintott.

- Ettől féltem.

Sloan elmosolyodott.

- Robert teljesen magán kívül volt. Borzasztóan féltette magát.

El tudom képzelni, gondolta Miriam keserűen.

A férfiak felálltak.

- Sajnos, vissza kell mennünk az irodába, hogy elintézzünk néhány hivatalos ügyet - mondta a seriff, mielőtt elköszöntek.

- Aztán felkérjük, hogy tanúskodjon Kerr és bandája ellen. - Sloan barátságosan nézett a lányokra. - Felbecsülhetetlen szolgálatot tettek nekünk...

Amikor Miriam és Ginny kiléptek a kórházból, rögtön riporterek gyűrűjébe kerültek. Válaszoltak néhány kérdésre, aztán leintettek egy taxit, és Tahoe-ba vitették magukat.

Miriam a napsütötte tájat nézte, de máshol jártak a gondolatai. Végtelenül elhagyottnak és üresnek érezte magát, s ezen a bőséges reggeli sem segített. A hosszú úton alig beszélgettek.

Túlságosan sokat éltek át néhány nap alatt, mindent jól át kellett gondolniuk.

A taxi a hotel bejárata előtt állt meg. Miriam elindult a lift felé. Aztán eszébe jutott, hogy megérdeklődi, hogy van Robert.

- Mire várunk? - érdeklődött Ginny, nővére habozása láttán.

- Mr. McCordus egy apartement-t bérelt nekem, hogy elrejtőzhessek Kerr elől. Most nem tudom, hol a kulcsa. Legjobb, ha megkérdezem a portán.

- Miért nem fordulsz Roberthez?

Miért nevezi Ginny Robertnek? Miért nem hívja Mr. McCordusnak? Miriam egy kis féltékenységet érzett. Vajon a húgának is ugyanúgy tetszik a férfi, mint neki? Ne légy ostoba, szidta magát, és különösen akkor ne foglalkozz a dologgal, amikor az a férfi már nem is érdekel.

A portás kíváncsian méregette a két lányt. Igen, Mr. McCordus már intézkedett, hogy adjam át az apartman kulcsait Miss Hollynak, a hall végében levő lift visz fel oda...

Miriam bizonytalanul nyitotta ki a Sevilla lakosztály ajtaját. Ginny álmélkodva lépett be.

- Te jóságos ég, micsoda kégli!

- Először is átöltözöm. - Anélkül, hogy körülnézett volna, Miriam bement a gardróbszobába, míg Ginny ledőlt a hatalmas heverőre.

Egy idő múlva Miriam világoszöld szoknyában és fehér blúzban jelent meg. Ginny elismerően füttyentett.

- Fantasztikusan jól nézel ki, nővérkém! Remekül áll neked az új frizura. Én is szeretnék átöltözni, de sajnos minden cuccom abban a rémes házban maradt.

Miriam pénzt vett elő a táskájából.

- Itt van, kicsim, vegyél magadnak néhány csinos holmit, ezeket meg dobd el.

Ginnynek elakadt a lélegzete a meglepetéstől.

- Biztos, hogy nekem adod? Hiszen ezt a pénzt a nyaralásra tetted félre.

- Annak már vége...

Ginny felugrott, és viharosan átölelte testvérét.

- Annyira sajnálom, hogy elrontottam a szabadságodat. Ralph biztos irtó dühös rám.

- Valószínűleg igen - mosolyodott el halványan Miriam. - Legszívesebben rögtön felhívnám. -

Leült az ágyra, felvette a kagylót, tárcsázott. San Diego jelentkezett.

- Halló, Ralph?... sejtelmed sincs, mi minden történt itt velem... Benne voltunk az újságokban? A tévében is?... Igen, jól vagyok, Ginny is... Sajnálom, hogy nem tölthettük együtt a szabadságunkat... Mikor jössz haza?... Igen, ülök... - amíg hallgatta a telefont, Miriam mosolya kiszélesedett. - Nem, igazán nem haragszom, Ralph. Valójában mi nem illettünk igazán egymáshoz. Jó, hogy ez még időben kiderült... minden jót kívánok nektek. Üdvözlöm Alicet is. Viszontlátásra...

A telefonkagylóval a kezében hátradőlt az ágyra és nevetni kezdett, úgy hogy a könnyek is potyogtak a szeméből.

Ginny, aki az ablaknál állt és a kilátást csodálta, kíváncsian fordult meg.

- Mi történt? Miriam, ha most rögtön el nem mondod...

- Ralph beleszeretett a San Diego-i barátnőmbe.

- Te jó Isten! És ettől vagy olyan boldog?

- Megkönnyebbültem.

- Robert miatt?

Miriam hirtelen abbahagyta a nevetést, és kutatóan nézett a húgára.

- Azt hittem, vásárolni mész.

- Miriam, igazán úgy akarsz hazautazni, hogy ne is találkozzatok még egyszer?

Miriam lehajtotta a fejét.

- Semmit sem jelentek neki... és ő se nekem! - fűzte hozzá keserűen.

Ginny szemei szikráztak.

- Buta vagy! Láttad volna az arcát, amikor elájultál és orvosért rohant!

- Igazán?

- Igazán! És ahányszor csak kiejtettem a nevét, úgy ragyogtál, mint egy ötszáz wattos villanykörte.

- Még a kórházban sem látogatott meg - válaszolta Miriam mereven.

- Fogalmam sincs, miért nem jött be... - Ginny élesen a testvérére pillantott. - Összevesztetek?

- Valahogy... így történt.

- Ő éppen olyan makacs, mint te! - Ginny fölállt. - Miriam, ha futni hagyod ezt a pasast, te vagy a legostobább nő az egész világon. Hol találsz még egy ilyen remek fickót?

Ha Ginny jól kiismerte magát valamiben, akkor azok a férfiak voltak. Erről Miriam meg volt győződve. Ebben adnia kellett húga véleményére.

- Úgy gondolod, tényleg kedvel engem? - kérdezte halkan.

Válasz helyett Ginny felvette a telefont.

- Mit csinálsz? - nézett rá a nővére elkerekedett szemmel.

- Beszélhetnék Mr. McCordussal? - szólt Ginny a telefonba.

- Ginny! - Miriam felugrott és megpróbálta letenni a kagylót.

Ginny nevetve védekezett.

- Halló, Robert, Ginny beszél. Igen, jól vagyok. És maga? Még fáj a feje?... Sajnálom... Robert, Miriam és én nagyon örülnénk, ha meglátogatna bennünket, hogy személyesen is köszönetet mondhassunk. Milyen időpont felelne meg? Most mindjárt? Oké, viszontlátásra.

- Ehhez nem volt jogod! - Miriam villámló szemekkel meredt a húgára.

- Ahelyett, hogy szemrehányást teszel nekem, inkább fésülködj meg - válaszolta Ginny nyugodtan és visszatette a kagylót a helyére.

Miriam szó nélkül bement a fürdőszobába. Addig kefélte a haját, amíg lágy, csillogó hullámokban nem omlott a vállára. A fürdőszobában maradt, amíg meg nem hallotta a jól ismert férfihangot. Még egy pillantást vetett a tükörbe, aztán izgatottan kilépett.

Robert az ablaknál állt, és élénk beszélgetésbe merült Ginnyvel. Világosszürke öltönyében és selyemingében jobban nézett ki, mint valaha. Ginny ragyogó tekintettel méregette, és a férfi is jókedvűen nevetett.

- Hogy vagy, Robert? - érdeklődött Miriam színlelt egykedvűséggel.

A férfi megfordult, abbahagyta a nevetést, és arca teljesen zárkózottá vált.

- Helló, Miriam - válaszolta kimérten. - Én már jól vagyok. És te hogy érzed magad?

Gondolhattam volna, mondta magában Miriam, de hangosan így felelt.

- Köszönöm, jól vagyok.

- Nekem vásárolni kell menni - vetette közbe Ginny vidáman. - Viszontlátásra! - Lábujjhegyre állt, és valamit Robert fülébe súgott. A férfi kissé zavartan nézett utána.

Ginny az ajtóhoz sietett, visszaintegetett és eltűnt.

Várj csak, érjünk haza, úgy kiporolom a nadrágodat! - gondolta Miriam. Aztán bizonytalanul Robertre pillantott.

- Nem foglalnál helyet? - mutatott a fotelre.

A férfi óvatosan leereszkedett a karfára, és kerülte Miriam tekintetét. A lány vele szemben ült le.

- Ginny elmesélte, hogy az ütésétől könnyű agyrázkódást kaptál - kezdte bátran a beszélgetést. - Még mindig fáj a fejed?

- Csak sajog egy kicsit - Robert könnyedén elmosolyodott. - Beszéltél Sloannal és a seriffel? Elintézték a formaságokat?

- Igen, el kell jönnünk a tárgyalásra, hogy tanúskodjunk Kerr és bandája ellen. - Miriam idegesen felállt és körülnézett, mintha kényelmesebb ülőhelyet keresett volna magának.

Robert közelsége felizgatta. Még akkor is, ha nem akarja viszontlátni többé - most legszívesebben a vállára hajtaná a fejét és átölelné. Milyen jó lenne megint mellette feküdni...

Visszaemlékezett a férfi ölelésére és gyengédségére, s majd elvesztette az eszét. Nem, a csodába is, ki kell vernie a fejéből ezt a hiábavaló epekedést!

Robert számára nyilvánvalóan nem jelent semmit. Megint az a részvétlen tekintet, ahogy ránéz...

A férfi kezébe vett egy díszpárnát és figyelmesen tanulmányozta a hímzését.

- Visszautazol... Ralph-hoz?

Miriam majdnem igennel válaszolt, de mégsem tette. Mit is mondott Ginny? Hogy ne engedje el Robertet? Végül a férfi szemébe nézett.

- Ralph talált magának valakit San Diego-ban. Nem térek vissza hozzá - jelentette ki határozottan.

A férfi meglepetten nézett rá.

- Mintha nem is bánnád nagyon...

- Nem - bátran folytatta. - Sokat gondolkodtam rajta. Azt hiszem, nem szerettük egymást igazán.

Robert a kandalló tüzébe bámult.

Hát ennyi, gondolta Miriam csalódottan.

- Sloan még az idén ki akar lépni az FBI-tól - kezdte Robert hirtelen. - Magánnyomozó irodát nyit. Azt szeretné, ha betársulnék hozzá...

- Elfogadod az ajánlatát?

- Igen. Vannak emberek, akiknek jobban tetszik egy ilyen állás, mint a kaszinóbeli...

Miriam torka elszorult. Kire gondolhat Robert, amikor emberekről beszél?... Csak nem rá gondolt?

- Ha egyszer felétek járok... - Robert habozott. - Meglátogathatlak?

- Miért ne?

Miriam már alig bírta a feszültséget. Fölállt és odament az ablakhoz. Miért romlott el köztük minden olyan reménytelenül?

Egyszerre rátört az utóbbi napok minden elviselhetetlen élménye. Hirtelen végtelenül fáradtnak érezte magát. Akaratlanul is könnyek törtek elő a szeméből. Egy dühös mozdulattal letörölte őket.

- Mi... - Robert felpattant. Két nagy lépéssel mellette termett, és átölelte.

- Ne sírj, kedvesem. Minden rendben van.

Gyengéden megcsókolta a homlokát, és a haját simogatta.

- Nem akartam sírni. De...

- Persze, hogy nem. - Robert elővett egy zsebkendőt, és szeretettel törölte le a könnyeket a lány arcáról. - Amióta találkoztam veled, Miriam, nem tudok másra gondolni... - suttogta halkan.

- Ó, Robert amióta megismertelek... szeretlek és veled akarok maradni.

A férfi szorosabban vonta magához, és arcát a lány selymes hajába temette.

- Soha még nem voltam ilyen biztos semmiben - lágyan megcsókolta a lány halántékát.

Miriam hozzásimult. Szinte fel sem fogta, hogy pont azokat a szavakat hallotta, amikre olyan régen várt. Gyöngéd ajka mindent elmondott, és az egész világ eltűnt körülöttük.

Robert a karjába emelte, és óvatosan letette az ágyra. Szó nélkül levetkőztette, aztán ő is megszabadult ruháitól. Magához húzta, és csókokkal borította a testét.

A lány azonnal reagált Robert szenvedélyére, olyan gyorsan, mint még sohasem. Talán az utóbbi napok izgalmai miatt? Vagy mert elérkezett az a csodálatos perc, amelyben reménykedni sem mert?

- Soha ne legyen vége - mormolta Miriam álmodozva.

- Nem lesz - ígérte Robert, és kisimított egy fürtöt a lány hajából. - Soha nem hagylak el. Van egy kis farmom Reno mellett. Hozzám jönnél feleségül? És talán... megkérem Sloant, hogy te is velünk dolgozhass. Bebizonyítottad, hogy mire vagy képes.

Miriam szemébe könnyeket csalt a boldogság. Szaporán pislogott.

- Ó, Robert, azt hiszem, mindenhol együtt tudnék élni veled. Majd később beszélünk Sloanról meg a nyomozóirodáról. Most az az egyetlen vágyam, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek. Mindent meg akarok tenni, hogy boldogok legyünk.

Robert halkan nevetett.

- Ha úgy gondolod, szívem, el is kezdheted a bizonyítást. Mutasd meg, mit tudsz...