HÚSVÉT 2015

19
1 Húsvét 2015. Rettenetesen nehéz, de vállaltuk! Mindenki a saját részét. Nem csak itt és most, de már réges- régen, s bizony nem egyszer, nem kétszer. Mindezek ellenére nehéz, rettenetesen nehéz, mert a múltról való emlék, emlékezés többnyire elvétetik. Mindig „tiszta lappal” indulunk a „KELL” világában, ahol a tudás jelenti a kiutat, a „LEHET”-et. A vállalás sikeres teljesítése érdekében felvillan néha egy-egy kép, egy megértés, egy emlék, s ennyi. . Mi a vállalás? – kérdezitek sokan. Végigjárni az egyéni Utat, megélni az ott megélendőket. Ez egyéni. Van azonban közös is, mely mindenki Életfilmjében – már akihez eljut ez a kis írás – közös. Ébredni - elindulni keresni - hallgatva a belső Hangra járni az Utat találkozni megismerni - megismerni, megnyílni s merni FELTÉTEL NÉLKÜL SZERETNI! Az mondjátok ez utóbbi könnyű. Azt mondom: nehéz, rettenetesen nehéz. Az érdek vezérelte világban ahol szinte minden és mindenki „árucikk” a testtudati páncélt levetni nem könnyű. Időnként úgy tűnik, mintha hozzánk tartozna, a felhám feletti védőrétegként, pedig nem tartozik. A világi sötéttel szembeni védelemül viseljük, emiatt kemény és magnetikus, hogy mindent taszítson (három lépés távolság). A szívben lévő szeretet Szikra viszont delejes (vonzó) hatású. Minél jobban tápláljuk a kis szikrát szeretetteli gondolatokkal, cselekedetekkel, annál nagyobb tűz keletkezik odabent, annál nagyobb fényesség sugároz ki a páncél alól. A Szeretet tüze – a vonzás törvénye értelmében – minden hozzá hasonlót igyekszik magához vonzani, ugyanígy a magnetikus taszítani. Kis tűz, kis vonzás, nagy tűz nagy vonzás. Aki képes kinyitni Szívét az Ég felé abban egyre nagyobb tűz lobog. Égi segítőink ezt látják, ezt várják! A szívükből felénk áramoltatott szeretetsugarakkal segítenek táplálni a Tüzet. Merjük elhinni, merjük elfogadni. A Húsvéti mystériumban, tán szentségtörésnek tűnhet, de most mégsem a Keresztáldozat áll az írás középpontjában, s valahogyan mégis. Minden mindennel összefügg így sok mindenről szó lesz, de mégis az elsődleges cél a Szellemi Vezetőnk bemutatása. Ki Ő, mit és miért vállalt. A tanításain, magyarázatain keresztül sokkal jobban megérthetjük saját vállalásunkat, életünk „miért”-jeit. Mielőtt belekezdenék mindenek előtt a legfontosabbról, a mindenek fölötti TISZTELET-ről. Az egyéni döntés tiszteletben tartása a Teremtő legszentségesebb szentségeinek egyike. A leírtak súlyuknál fogva első olvasatra, sőt még sokadik olvasatra is bizony megütközést kelthetnek. Elfogadásukhoz megértésükhöz idő szükséges, elhordozásukhoz meg nagy Erő. Mindez megvan bennetek „lehetőségként”. Ki hogyan él ezzel, elveti, vagy elfogadja az már egyéni döntés kérdése. Egy bizon yos! Bárki bárhogyan dönt is, attól még nem lesz kevésbé szeretve! Ennyi felvezetés után induljunk az Úton! A megszokott módon a gondolatok előtt külön kiemelve, feltüntetve kitől származnak. Az első fejezeten kívül néhány rövid betoldásra „vetemedtem” pusztán az egységes logikai szerkezetbe fűzés miatt. Erre igazán nem is lenne oly nagy szükség. Egyvalamire azért mégiscsak jó, jobban megmutatkozik a szavak, gondolatok mögötti Bölcsességi szint. A tagolás érdekében a gondolatokat fejezetcímek választják el egymástól, amik szintén tőlem valók. „Miért pont Én?” Azt nem tudom miért választattunk ki, ennek egyedüli tudója az Úr. Egy bizonyos. Igyekeznünk kell legjobb tudásunk szerint betölteni a ránk bízottakat. Magam is azt az Utat járom, amit ti. Magam is ugyanúgy küzdök, szenvedek, kínlódok, s időnként bizony térdre esem a „keresztem” súlya alatt, mint ti. Mindenek felett tisztelem a küzdelmeteket, ezért azt

description

Cseh Turul András összeállítása

Transcript of HÚSVÉT 2015

  • 1

    Hsvt 2015.

    Rettenetesen nehz, de vllaltuk! Mindenki a sajt rszt. Nem csak itt s most, de mr rges-rgen, s bizony nem egyszer, nem ktszer. Mindezek ellenre nehz, rettenetesen nehz, mert a mltrl val emlk, emlkezs tbbnyire elvtetik. Mindig tiszta lappal indulunk a KELL vilgban, ahol a tuds jelenti a kiutat, a LEHET-et. A vllals sikeres teljestse rdekben felvillan nha egy-egy kp, egy megrts, egy emlk, s ennyi. . Mi a vllals? krdezitek sokan. Vgigjrni az egyni Utat, meglni az ott meglendket. Ez egyni. Van azonban kzs is, mely mindenki letfilmjben mr akihez eljut ez a kis rs kzs. bredni - elindulni keresni - hallgatva a bels Hangra jrni az Utat tallkozni megismerni - megismerni, megnylni s merni FELTTEL NLKL SZERETNI! Az mondjtok ez utbbi knny. Azt mondom: nehz, rettenetesen nehz. Az rdek vezrelte vilgban ahol szinte minden s mindenki rucikk a testtudati pnclt levetni nem knny. Idnknt gy tnik, mintha hozznk tartozna, a felhm feletti vdrtegknt, pedig nem tartozik. A vilgi stttel szembeni vdeleml viseljk, emiatt kemny s magnetikus, hogy mindent tasztson (hrom lps tvolsg). A szvben lv szeretet Szikra viszont delejes (vonz) hats. Minl jobban tplljuk a kis szikrt szeretetteli gondolatokkal, cselekedetekkel, annl nagyobb tz keletkezik odabent, annl nagyobb fnyessg sugroz ki a pncl all. A Szeretet tze a vonzs trvnye rtelmben minden hozz hasonlt igyekszik maghoz vonzani, ugyangy a magnetikus tasztani. Kis tz, kis vonzs, nagy tz nagy vonzs. Aki kpes kinyitni Szvt az g fel abban egyre nagyobb tz lobog. gi segtink ezt ltjk, ezt vrjk! A szvkbl felnk ramoltatott szeretetsugarakkal segtenek tpllni a Tzet. Merjk elhinni, merjk elfogadni. A Hsvti mystriumban, tn szentsgtrsnek tnhet, de most mgsem a Keresztldozat ll az rs kzppontjban, s valahogyan mgis. Minden mindennel sszefgg gy sok mindenrl sz lesz, de mgis az elsdleges cl a Szellemi Vezetnk bemutatsa. Ki , mit s mirt vllalt.

    A tantsain, magyarzatain keresztl sokkal jobban megrthetjk sajt vllalsunkat, letnk mirt-jeit. Mieltt belekezdenk mindenek eltt a legfontosabbrl, a mindenek fltti TISZTELET-rl. Az egyni dnts tiszteletben tartsa a Teremt legszentsgesebb szentsgeinek egyike. A lertak slyuknl fogva els olvasatra, st mg sokadik olvasatra is bizony megtkzst kelthetnek. Elfogadsukhoz megrtskhz id szksges, elhordozsukhoz meg nagy Er. Mindez megvan bennetek lehetsgknt. Ki hogyan l ezzel, elveti, vagy elfogadja az mr egyni dnts krdse. Egy bizonyos! Brki brhogyan dnt is, attl mg nem lesz kevsb szeretve!

    Ennyi felvezets utn induljunk az ton! A megszokott mdon a gondolatok eltt kln kiemelve, feltntetve kitl szrmaznak. Az els fejezeten kvl nhny rvid betoldsra vetemedtem pusztn az egysges logikai szerkezetbe fzs miatt. Erre igazn nem is lenne oly nagy szksg. Egyvalamire azrt mgiscsak j, jobban megmutatkozik a szavak, gondolatok mgtti Blcsessgi szint. A tagols rdekben a gondolatokat fejezetcmek vlasztjk el egymstl, amik szintn tlem valk.

    Mirt pont n?

    Azt nem tudom mirt vlasztattunk ki, ennek egyedli tudja az r. Egy bizonyos.

    Igyekeznnk kell legjobb tudsunk szerint betlteni a rnk bzottakat. Magam is azt az Utat

    jrom, amit ti. Magam is ugyangy kzdk, szenvedek, knldok, s idnknt bizony trdre

    esem a keresztem slya alatt, mint ti. Mindenek felett tisztelem a kzdelmeteket, ezrt azt

  • 2

    segtend semmivel sem szeretnk rtalmatokra lenni, miknt magam sem szeretnk tletek

    rtalmat szenvedni. gy soha semmi olyat nem teszek kzz, aminek igaz voltrl 100 %-ig

    nem vagyok meggyzdve. Aminek tiszttalan voltval kapcsolatban, nem hogy a gyan, de

    mg csak a gyan rnyka is felmerlhet. Az Ellentttel, az ltala terjesztett stttel,

    tudatosan, semmilyen kzssget nem vllalok. Nem gy az ton jr testvreimmel, kiknek

    nagy tbbsge bizony mg a homlyban botorkl. A feljk idnknt igen csak kemny

    hangon megfogalmazott vlemnyem soha nem valaki ellen, hanem ppen mindig valakirt

    szl. Vegye biztatsnak, mertsen belle ert a tovbbi kzdelmhez. Kzdeni, szenvedni,

    knldni s mindenek felett VGYNI az IGAZSGOT! Aki az Igazsgot vgyja, az Istent

    vgyja, mert: n vagyok az t, az igazsg s az let; senki sem mehet az Atyhoz, hanemha

    n ltalam.

    Menjnk egytt az LET-be! - szellemben sem kioktatni, sem meg- vagy eltlni senkit nem

    ll szndkomban. Sajt tlett gy is mindenki nmaga fogalmazza meg, nmaga felett!

    Szndkomban ll viszont az ltalam megismert Igazsgot kpviselni, s megosztani azokkal,

    akik meghallgatjk azt. Hallom krdseteket. Honnan tudjuk, hogy amit kpviselsz az az

    Igazsg? Sehonnan! Az Igazsg nmagrt beszl. A szavak, gondolatok mgtt, mindig ott

    van azok megteremtje. Miknt ott van annak szndka is! Ez lehet pt, lehet rombol. Els

    rnzsre sokszor nehz kiszrni az utbbit. Aki jban van nmagval vagyis a sajt

    szellemi n-rszvel annak knnyebb a dolga. Ha az n-rsznek sikerl szorosabb kapcsolatba

    kerlnie a testtudattal attl kezdve annak sokkal pontosabban mkdik a megklnbztet

    kpessge is. Az, amellyel kpes a Jt a Rossztl klnvlasztani.

    Az albb lertakbl mit tartotok Igaznak vagy Hamisnak? Ez rajtatok mlik. Pontosabban a

    Blcs Szeretet Akarsnak eddig elsajttott kpessgn, mrtkn.

    A magyarsg vltozsokban jtszott kiemelt szerepe se nem titok, se nem lgbl kapott

    kitalci. A kiemelt szerep betltse kiemelt nehzsggel jr, amihez viszont kiemelt

    segtsget kapunk gi segtinktl. Felidzvn a mr korbban meglteket, s a kzelmlt

    esemnyeit bizony ezek elg jl mutatjk a jelen llapotokat. A tisztbban ltk, rtk (jl-

    rosszul) prbljk megmutatni lemaradoz testvreiknek a helyes Utat. Azok termszetesen

    meg vannak gyzdve a maguk igazrl, gy gy sajnos sokszor az pt jelleg

    beszlgetsek is tmennek mindenki-mindenki ellen val purpaldba. Pedig. Pedig mg a

    legeltvelyedettebb testvrnk szve mlyn is ott a J akarat! A J akarat pedig csak az

    egyms irnt rzett testvri szereteten alapulhat. Miknt alapul is gy jmagam, mint

    mindegyiknk esetben. Ennek megnyilvnulsi formja az egy msik krds. A lnyeg az

    alap, a szeretet.

    A van trs, nincs trs? dul a trs, vagy mg nem az? van egyltaln dul vagy ilyen nem is ltezik? ha van, akkor megtallom-e avagy nem? krdskr mellett korunk msik lnyeges, sok fejtrst okoz feladvnya a szmtalan szellemi irnyzat, valamint az ltaluk kpviselt igazsgok kztti eligazods. Utbbi kiemelt fontossgra val tekintettel tekintsnk ebbe egy kicsit mlyebben, annak segtsgvel, aki minderre megfelel rltssal br.

    A tovbbiakban hallgassuk a magyarsg Szellemi Vezetjnek ide vonatkoz gondolatait

    hrom ttelben. Elsknt a megklnbztet kpessgrl, majd a hamis tantkrl, vgl a

    valdi tantsok elrhetsgrl szl.

  • 3

    Ami egyiknek Igazsg, mirt Hamissg az a msiknak?

    Szellemi Vezetnk: Ki mely fokn ll (a ki alatt az N-t rtvn) a Valsg szintjein, azon Tantsokat vagy

    ppen ltantsokat fogja - mint egykor mr tudott elemeket - ismersknt dvzlni a Tudat

    is, hisz annak a fokozatnak a Blcsessg-elemeit, vagy annak az bredtsgi fokozatnak

    megfelel rezgsenergijt fogja ismersknt fogadni, s persze ekknt elfogadni is. Aki egy

    mlyebb pontjn ll a Vals tnak, a mlyebb rezgsenergival br, s tbbnyire hamis

    elemekkel terhelt tuds-anyagot fogadja el, mint egyedli Igazsgot, nem tudva

    megklnbztetni az azokba rejtett, s a Vals Blcsessgek kz tartoz Igazsg-morzskat

    az ellentt, vagy a magt vezet szerepre llt szemly tudata (s itt a Fldi, s az n-rsz

    tudatra egyknt gondolok!) ltal ezen Igazsg-elemek kz sztt l-igazsgaitl.

    Hamis tantk A ti helyzetetek annyibl knnyebb, mert a Magyarsg (kiemelt szerepe vgett) kln

    Tantsokat is kell vegyen: s ppen ezrt nehezebb is, mert nem csak mi: az ellentt is

    tudatban van annak, micsoda hatalmas feladat vr retok, s mert tudatban van, igyekszik

    mindinkbb megzavarni a mdiumokat, olyas kzlseket szve az ltaluk lerand

    Tantsokba, amelyek eltrthetnek benneteket az ttl, s ezltal az adott feladattl is.

    Az Ellentt hljba hullt mdiumok azutn mr nem csak hogy Isten nevvel, de akr egyenesen Isten nevben llnak Isten s az Emberszellemek kz, spedig azokkal a flrevezet tantsokkal, amelyek nem hogy elrbb s feljebb nem segtik az ton jrt, de a tvelygs stt s veszedelmes tvesztibe csaljk. Kivltkpp rvnyes ez a ti korotokra, amikor mr-mr annyi a szellem-tansz s a mdium, mint gen a csillag! Aki maga tudatlansgbl mond oktalansgot, annak beszmttatik a maga oktalansga, mint mentsg, hisz a msok ltal mutatott plda kvetsnek knyszere egy ids az Emberisggel. De aki valban mint mdium kezdte el a szmra elkldtt Tantsokat Testvrei fel tovbbtani, azt lnyegesen nagyobb felelsg terheli, hisz ha kezd el a valban tiszta Tantsok utn hamis tantsokat tadni msoknak, a mg tiszta Tantsok vgett nyomba lpk inkbb hitelt adnak szavnak, mg akkor is, ha azok mr rg csak a maga szavai, de nem a Fent Vilgbl elkldtt zenetek. S minl tiszttalanabbak a ksbben lert, vagy egyb formban tovbb adott l-tantsok, a karmikus teher is annl slyosabb lesz az illet Testvr vals N-je fltt, hisz annl mlyebbre hz azok ltal ms, esetleg gyantlan s (bizony) hiszkeny Testvreket, akik eltt a Hazavgyds, a Fent Vilga utn val svrgs, vagy akrcsak a meggondolatlan szenzci-hsg vgett igaznak tudja lttatni a hamis tanokat is, s ppen azrt, mert a kezdeti Tantsok nyomn azon Testvrek hitelt adnak minden egyes szavnak.

    Gyakran elfordul hogy a mdiumknt mkdk az ltaluk kapott informcikat nem talljk elg rdekesnek, nagy horderejnek vagy ppen szenzcisnak. A spiritulis ggjk elhatalmasodsval engedve az Ellentt ksztetsnek a maguk mdjn orvosoljk a problmt. Megteszik a legrosszabbat, amit tehetnek. A mg tiszta Tantsokat ms, mr nem a Fent Vilgbl, csupn az asztrlis Vilgkpek alacsony rezgsszint energia-kreibl ered, az ott lv valamely Testvr ltal lekzvettett, rezheten tiszttalan elemekkel tvzik egybe. Mert azt, hogy a Tants valban tiszta-e, maga a mdium is meg tudja llaptani, hisz ami a Tkletes Blcs Szeretet s a Tkletes Logika Trvnyeibe nem

  • 4

    pontosan s teljessggel illeszkedik, mr nem is lehet tiszta, gy azt fell kell vizsglja a mdium, amiknt mindazok is, akikhez azon tantsok kerlnek.

    Valdi tantsok A ti korotok teht mr semmifle megktst nem alkalmaz a Szellemi Emelkedst illetleg,

    ha csak nem ppen azt, hogy minden szellemi irnyzatnak szabad utat ad: mikzben az egyre

    inkbb ellehetetlened krlmnyek mg azt az rdekldst is visszaszortjk, ami a korbbi

    vekben volt megfigyelhet, akkor, amikor a Szellemi Tantsok pp csak elkezdtek csendes

    vatossggal a Fld sznre rkezni. A tiszttalan irnyok termszetszerleg mind gyorsabban

    s gyorsabban terjedtek, s terjednek ma is, s ennek oka ppen ama szint mlysgben, s ama

    mlysgi fokozat trvnytelen Trvnyeiben s trvnyszersgeiben keresend, amellett,

    hogy azon ltantsok mindinkbb val terjedst az ellentt is igyekszik elsegteni,

    mgpedig mindenkor a maga eszkzeivel: s ez is ekknt van jl, mert ekknt a Tiszta

    Tantsok egszen addig fedve maradhattak, s maradhatnak, mg sznrelpsk

    pillanata meg nem rik a Fld sznn.

    De nem vletlen, hogy a Szellemi Blcsessgek oly aprnknt kerlhettek csak eltek,

    amiknt az sem vletlen, hogy engedte a Kegyelem: megfogalmazdni mindazon hamis

    tanokat is, amelyek mostanra a Fld szinte minden orszgban elterjedtek. Kellett, hogy

    ekknt legyen, amiknt azt is kellett engedje Krisztus, hogy a mlyebb pontokrl rkezettek

    mint mdiumok: ismertt legyenek. Ezek kz, s ezek mg kellett ugyanis elrejtsk azt

    a valakit, akinek az eddig leadott Kzlemnyek s Tantsok legfontosabb s mr

    valban tiszta elemeit szinte egyszerre kzvetthettk le. Az sem vletlen, hogy azok a

    Tantsok, amelyeket egybe gyjtttnk, nem a szokvnyos mdon, de ismt szinte titokban

    kellett elterjedjenek, s kell Eterjedjenek mg tovbb, mr mind nagyobb s nagyobb krben.

    (Mra ugyan mr megengedhettk magunknak, hogy az egyik legismertebb eszkz

    (Internet) rvn is kzreadjuk azon Tantsokat, annl is inkbb, mert az az irodalmi irnyzat,

    s az a szellemi vonal, amelynek keretn bell azokat eltek trtuk, s most egy msik kedves

    Testvrnk segtsgvel a nagyobb nyilvnossg el is eljuttattunk, az adott eszkzn bell

    sem a legkedveltebb, s legolvasottabb, ekknt ismt csak el van rejtve, ha a legnagyobb

    nyilvnossg el lett is trva. Annyira a nyilvnossg el lett trva, hogy teljessgben

    eltnt, hogy csak az tallhasson r, aki igazn a Valsgra kvncsi!)

    Sajt megjegyzs:

    Mikor rkezik el az a pillanat, amikor is a tiszta tantsok sznre lphetnek? Fldi rtelemben vve mg sok, nagyon sok. Addig egy igen jelents, s igen drmai tisztulsi folyamaton kell tesnie mind a Fldnek, mink az Emberisgnek. Mindebbl kvetkezik, hogy azok akikhez eljutnak ezen informcik, azok sajt korukat messze megelz folyamat rszesei a Most-ban. Ezt mondanom sem kell mekkora felelssget jelent. A mi kis csapatunk a kvetkezkppen pl fel. Volt illetve van egy MAG csoport, amely szintn kt rszbl ll. A bels MAG-hoz tartozk kzvetlen munkakapcsolatban lltak a Tantsokat lehoz drga Testvrnkkel, aki ma mr nincs kztnk testben. Nevezzk nevn t, vagyis Tandari vit. Az klnlegesen nehz letsorsa egyetlen egy dolgot szolglt. Megrizni tudati tisztasgt egszen addig a pillanatig, amg el nem rkezett az Id a Szellemi Vezetjvel (aki egyben a magyarsg Szellemi Vezetje is egyben) val kzs munklkodsra. Egszen klnleges mdon, egszen rendkvli biztonsgi intzkedsek kzepette ltta el feladatt. Mindezt annak

  • 5

    rdekben, hogy mg egy porszem se kerlhessen az g tiszta tantsok kz. A MAG csoport msik rszbe a Kls MAG-ok tartoznak. A kt csoport egyttes ltszma nem ri el az egy tucat ft. Mindezeken kvl vannak a KULCS csoportok, de mindsszesen is szinte elenysznek mondhat a ltszm. Nem a ltszm hatrozza meg a sikeressget, miknt az r pldja mutatja, aki egyedl volt, kzvetlen kveti 12-en, s mg a kikldtt hetven. Rgta kszlnk a feladatunkra ezt a kvetkez hrom fejezetben igyekszem rviden bemutatni.

    Voltam mr itt bizony, nem is egyszer!

    Szellemi Vezetnk: Az 1848-as eurpai forradalmak lezajlsa utn s az els Vilghbor kztti viszonylagos, nyugalmi korszakban jra a Fld sznre rkezhettek azok a szellemi n-rszek, akik egyes mdiumi feladat elltst vllaltk, s vgeztk el. Br szavaik, s az ltaluk tvett (rendszerint mg mint transz-mdiumokknt tvett) zenetek s Intelmek, valamint a nekik tadott

    Tantsok most is sket flekre talltak: de mr megfogalmazdott az a kicsiny mag, amelybl a ti korszakotok bredinek egyre nagyobb tbora kifejldtt. S ppen a te jelenlegi hazd: Magyarorszg volt az egyik legidelisabb hely ezen szellemi n-rszek testet ltsre, majd vllalt feladataik elvgzsre, mert a Fld ama pontja akkor is bvelkedett a kapcsolat felvtelhez (akkor mg) szksges energia-pontokban, annl is inkbb, mert Magyarorszg fldrajzi terletn tallhat (ahogy ti nevezitek) a Fld Szve, vagyis az egyik legnagyobb s legfontosabb energia-bzis. Termszetesen ezen fell, s ezen tl is vannak mg nagy rezgsmagassggal br pontok: a mdiumi kpessggel leszletettek ezek rvn juthattak hozz ahhoz a tbblet-energihoz, amely lehetv tette szmukra a transz-llapot elrst, s az zenetek vtelt.

    Hrom az Egyben val egyeslse, j szellemi napra brednk

    Fldetek a szellemieseds egy fzisnak kszbn ll, s e "nap" hajnalprjnak neve egyesls, nem pedig sztvlaszts. A keresztnysgnek, a spiritizmusnak s a teozfinak, ezeknek a fldeteken most vgigvonul nagy szellemi hullmoknak egyeslsbl fog szmotokra a jv vallsi kinyilatkoztatsa jnni, mely e hromnak igazsgait egyesteni, fogalmaitokat tisztbbakk, mlyebbekk s tgabbakk tenni fogja. Oly szellemek inkarnldnak most a fldre, akik e hrom szellemi hullm egyeslst magukban mr treztk, s az ezen rzelmkbl fakadt megismerst hirdetni, terjeszteni fogjk ama testvrcsoportokban, amelyekkel szellemileg sszektve maradtak. Ezeknek a testet lt szellemeknek bensjben testvreik kz kerlve bizonyos visszaemlkezsek fognak flbredni s ezek a visszaemlkezsek annyira elrasztjk, titatjk majd szellemket, hogy ezltal magukat az anyag minden befolystl fggetlenteni s elvllalt feladataikat teljesteni kpesek lesznek! Ily ember azonban, igen termszetesen, csak nagyon kevs lesz, minthogy arnytalanul nagy mg a fldn az olyan emberek szma, akik sokkal alacsonyabb fokozaton llanak, semhogy magasabb rang szellemeknek, vagy (hogy a teozfusok nyelvn szljunk) az eszmnyi- s Buddha-fokozat neknek gondolatait s tudst megrthetnk. Hogyha a testet lttt tkletlenebb szellemek vagyis tlagszellemek a szellemvilggal rintkezsbe lpnek, gy csak als fokozat, hozzjuk hasonl llapotban lev szellemek nyilatkozhatnak meg nkik, Ez egyszer magyarzata annak, hogy ltalban mirt oly sivr s res a szellemnyilatkozatok legnagyobb rsze. De valahogy azt a kvetkeztetst ne vonjtok le ebbl, hogy kizrlag csak tkletlen szellemek nyilatkozhatnak meg az emberisgnek. Mert ugyanaz a trvny, amely

  • 6

    kimondja azt, hogy alsbbrend egynisg csak alsbbrend egynisget vonhat maghoz, s csak ilyentl nyerhet kzvetlen kinyilatkoztatst, ugyanazon trvny szerint elrehaladottabb egynisg testnlkli elrehaladottabb vilgval, st magas tkletessg szellemekkel is rintkezhetik. Azok a trvnyek, melyek Isten blcsessgbl folynak s az letfolyamat minden fejldsi fokozatt egyformn uraljk, csupn azrt hoznak ltre klnbz hatsokat, mert kezdet ta hozz kellett alkalmazkodniuk az "let" mindenkori szksgleteihez, minthogy az abszolt blcsessg hozta ltre ket. Valahnyszor egy-egy magasabb fok szellem lt testet a fldn, gy az mindig magasabb szellemi testvrek befolysa alatt ll. Ama szllige, hogy "olyan vagy te is, mint az a szellem, akit megrtesz" igazsgot mond.

    A SZERETETHL szvse, a csompontok bresztse

    Szellemi Vezetnk: Szeretnnk: nagyon szeretnnk, ha minl tbben rhetntek el a kvnt bredtsgi szintet ezt azonban nem csak neknk kell vgynunk: nektek is. szre kell vennetek: nem vagytok magatok a Teremtettsg sznn, amint szre kell vennetek azt is: Atynk kitrt szve benneteket is vr! Mindannyitokat, de csak ti lphettek Fel, hisz ti voltatok azok, akik egy percen elfordultatok Tle. Mi csak segthetjk, m meg nem lphetjk helyettetek egyetlen lpteteket sem, s ha ti vonakodtok, s kslekedtek lpni: neknk hagynunk kell azt is, hogy vonakodjatok, hogy kslekedjetek, st: akr htat is fordtsatok az tnak, amelynek ltt az ezer s ezer alkalommal bebizonytottuk, mgpedig a szmotokra leginkbb rthet mdon mdokon. S mg arra is figyeltnk, hogy mindenkihez a sajt nyelvn, vagyis a hozz: lelki, tudati habitushoz leginkbb kzelll mdon, az ltala leginkbb kedvelt mvszeti (vagy annak rzett) irny felhasznlsval jutassuk el a Tantsokat, amelyek fogdzt adhatnak neki: ha meginog, ha elbizonytalanodik, ha elfrad lpni Fel, a Vgtelen Teremt Szve fel. Ennl tbbet azonban mi sem tehetnk anlkl, hogy bele ne avatkoznnk a nktek (is) adott szabad akaratba. Mert azt mg tudati-lelki ton sem engedtetett meg befolysolnunk. Mindssze annyit tehetnk, hogy jra s jra, s aztn ha kell, ht ezerszer jra megmutatjuk a helyes irnyt: de aztn rtok kell bzzuk a vlasztst. Mert vlasztanotok kell, hisz nem mi vagyunk az egyedliek, akik az ltalunk helyesnek meglt tudott irnyt elbetek trhatjuk! Ugyan ezt megteszi, mert megteheti Satana is: s csak rajtatok ll: melyik irnyt fogadjtok el, s melyik irnyt vagytok kszek (s kpesek) kvetni. Hogy hov, s mely magassgokig fogtok elrhetni: az kinek-kinek a maga szabad akaratn, bens vgydsn, szellemi fejlettsgn mlik. Egy azonban biztos: egyiktk sem lphet egyszerre mindkt irnyba! Egyiktk sem szolglhatja az Urat, s ugyanakkor az ellentt fejedelmt, mert a kt klnbz irny meghasonlst, szakadst okoz a tudat felsznn: s attl kezdve a tudat mr csak fl-tudatt lesz, hasonlatos a krttetek l llek-lnyek tudattalan tudathoz, s Utatok lnyegi tartalmt illetleg megszakad; ha fizikai rtelemben vgig jrjtok is azt. Nem lhettek egyik hten a templomban, vagy brmely gylekezet, vagy ima-szoba mlyn, ha a kvetkez hten a pnz, a Van utn loholtok, hogy bebiztoststok sajt, s szeretteitek holnapjait. Nem adakozhattok a templomban, vagy brmely gyjts keretn bell, ha rszvtlen arccal, vagy pp undorral fordultok el, ha szenved embertrsaitok mellett visz el utatok. Nem beszlhettek igaz, s tiszta Szeretetrl, ha a szenvedk lttn a magatok jzan szrvekre plt blcsessge bred fel bennetek szvetek szava helyett.

    Sajt megjegyzs: Ember szemvel szemlled-e mg Istent, vagy Isten szemn keresztl szemlled az Embert?

  • 7

    Rege vagy Eger? A Valtlansgban lsz mg vagy a Valsgban? Testben szellemben bredni nem knny dolog. Annyit tesz, mint a hallban letre kelni. A Vgzet vt lezrtuk. Egy kapu zrult, egy megnylott. Miknt nlam, akknt nlatok is. Ott llunk eltte. Belpnk vagy sem az mr egyni dnts krdse. A Kapu msik oldaln a Valsg. gretemhez hven most arrl kit is tisztelhetnk a Szellemi Vezetnkben. Elsknt Buddhrl, majd az r tjrl, hogy hogyan miknt kapcsoldik mindez egy lncolatba a vgre rve pontosan rteni fogjtok. A legvgre Tandari vi gynyr fohsza kerlt, melyet tiszta szvbl s mondhatom mindannyiunk nevben fogalmazott meg. n itt most elksznk tletek, bzvn abban nyitott szvre s rt flre tallnak mindazon gondolatok, tantsok, melyet itt, gy ilyen formban kzreadni engedtetett az r ldsval.

    Buddha, mint az r tjnak szellemi megalapozja

    Szellemi Vezetnk: Br lnyegben nem is magra a Buddhizmusra, nem annak egyes vallsi vonalaira akarok rmutatni, hisz mr az sem az, amely egykor Buddha szellemben s tudatban megfogalmazdott. Mr az is csak hasonl, valami olyasmi, de a magukat (az tlag-emberek kzl) Buddhistk-nak vallk krben nem az. Amint tudod: Buddha nem kvnt, s nem is alaptott kln vallst: sem kicsit, sem ilyen hatalmasat. Egy bizonyos emelkedett szellemi skra lltott, s annak rtelmben gyakorolt letet lt az Emberisg tagjai el, vagyis azt igyekezett megtantani bartainak: hogyan rhetik el az emelkedettsg, s a tisztasg kvetkez lpcsfokt, azt, amely kpes fell emelni tudatukat a megszokott korltokon s hatrokon, s amely szint alkalmass teszi a tudatot a tudattalannal, vagyis a tudat fltti tartomnyban, egy skkal magasabb szinten rezg n-rsszel val, mr akaratlagos kapcsoldsra. Mert ezt valstotta meg nmaga, s kveti szmra Buddha, amint ezt kpesek megvalstani mind a mai napig az Emelkedettsgre jutottak (akiket ti egy igen hibs fordtsban Emelkedett Mester nven neveztek) vagyis azok a jgik, akik a szmotokra lthatatlan tartomnyba kpesek emelni tudatukat, gyakran oly mdon, hogy fizikai testeik is levitlni, azaz emelkedni, s lebegni kezdenek. Olyan Tantsokat kvnt, s tudott is a gyakorlatban megvalstani, amelyek idegenek, s rthetetlenek, hogy ne mondjam: csodk voltak az adott korban lk, s mind, az azta szletett emberek szemben, mg akkor is, ha abban lnyegben semmi megfoghatatlan, vagy csoda-szer nem volt is, s nincs azta sem, annl is inkbb, mert lnyegben ezt az Utat jrjk a Tibeti szerzetesek is, br k egy minden kpzeletet fellml szint elrsre trekednek, s persze: nem sikertelenl. Olyannyira nem, hogy kzlk nem egy kpes az adott dimenzi tetszleges pontjn megjelenni, s hozz minden fle kzlekedsi eszkz nlkl, s anlkl, hogy ekzben pillanatra is el kellene hagynia cellcskjt. S k mg nem is az rizk: csupn egyszer szerzetesek Minden, amit Buddha vgbe vitt, rsze a termszettrvnynek: ha egy ltalatok ismertnl magasabb fok termszettrvny rsze is. Rsze, s ezt pp maga Krisztus bizonytotta be, amikor a vzen t kzeltette meg a csnakot, vagy amikor a Fld szellemi energijt hasznlva a kenyr, s hal-szaports csodit megcselekedte, vagy amikor az tkezsnl elbe tlalt teleket mr azok ajkhoz emelse pillanatban energia-rszeire bontotta. maga ugyanis soha sem vett maghoz lelmet annak vals formjban: nem is volt r szksge attl a pillanattl fogva, hogy a pusztban tlttt negyven, bjts nap utn meghezvn: a stn megksrtette. Akkor, azon a pillanaton vals lelmet kvnt volna a fizikai test, s ez annl is inkbb termszetes, hisz a negyven nap idtartama alatt pp gy nem hasznlta a rendelkezsre ll, Isten-gyermeki Ert, ahogyan letette azt az Atya kezbe akkor is, abban a pillanatban, amelyen a Keresztet Piltus eltt felvllalta, e szkkal: Magad mondd

  • 8

    Akkor is, s a negyven napos bjt idtartama alatt is csak mint ember, mint vals, fizikai lny llta mind a megprbltatsokat: a stn ksrtseit pp gy, mint a knszenvedst, s a Kereszt-hallt. Ezen idszakokon kvl, s ezeken tl volt a Valdi Mester, az Emelkedettsg, a Blcsessg maga. Tle hozta le a Tantsokat Buddha, hogy megvalstva azok alap-eszmit, maga is rszt vegyen az t elksztsben. gy, br mgis teljesen ms formban, ahogyan a Keresztel tette, aki mr kzvetlen elksztje volt az Isten-gyermek tjnak. Ha egy kicsit alaposabban belemlyednk a Buddhista irnyzatba, hamar

    szembetlv vlik: e Tantsok legfontosabb alap-eleme is a felttel nlkli, korltlan mennyisgben kirasztott Szeretet. Teht a legfbb, s legfontosabb Krisztusi elv, az egyetlen let-elv, amely mindannyitokban meg kell, s persze meg is fog fogalmazdni, majd gyakorlati, azaz meglt, betlttt Valsg-elemm fog vlni, hisz anlkl nem juthattok sem elrbb, sem feljebb az rk Hazhoz vezet nehz, s rgs ton. Azon az ton, amelyet pp e Szeretet hinya tesz oly nehzz s rgss, s amely csak akkor vlik szmotokra simv s egyenletess, ha a bennetek l, vgtelen n-ltst s n-szeretetet fel tudjtok adni, le tudjtok vetkzni a mindenki fel rasztott, teht a Kozmikus Szeretet el, s befogadhatsa s annak meglhetse, gyakorlsa rdekben.

    Hogy mi lett az egykor Buddha ltal tadott Tantsokbl, mire elrkezett az a kor, amelyen Jzus meg kellett szlessen Betlehem vrosban, s hogy mi lett azokbl a ti jelennek nevezett, trtnelmi korotok idejre: nem kell rszleteznem. Nagyjbl arra a sorsra jutott, mint azok a kristlynl tisztbb Tantsok is, amelyet Krisztus adott t a Fld minden egyes npeinek: megcsonktva s elferdtve, megtiporva, s nem egyszer, de szzszor s ezerszer srba lkve hever a tudatok mlyn, vagy tn mg ott sem: csak a Legnagyobb Vilg-vallsok cm knyv lassan kurizumknt forgatott lapjain

    Jzus Urunk szletsrl

    Szellemi Vezetnk: Jzus Urunk szletse idejn fld a mlyponton volt, a halottak vilga lett. Amikor a legnagyobb volt a sttsg, akkor szllt le a mennybl az Ige, s lttt testet itt a halottak kzt, hogy ebben a holt fldben letet gerjesszen. Amint mondta: Azrt jttem, hogy letk legyen s bvelkedjenek.

    Az nagysgrl s fensgrl igazi fogalmat nem alkothat senki, csak az alkothatna, aki Hozz hasonl lenne. Mi, jelentktelen, gyenge szellemek, csak rzseink tlrad flemelkedsben sejtjk meg az isteni nagysgt, s mlysges hdolattal borulunk le Eltte, de szemnket sem merjk Hozz flemelni.

    A termszeti vilg azonban, amelyben megjelent, nem ismerte fel t s az vi nem fogadtk be. Olyan dolgokat mondott, amelyek a termszeti ember eltt mer balgasgok, mint pl. Ha valaki a te fels ruhdat el akarja venni, add oda az alst is. A termszeti ember mosolyogva s bosszankodva tkzik meg rajta, s azt mondja, hogy ez a balgasg; inkbb, ha valaki tlem el akarja venni, n veszem el az vt! Ez a termszeti ember lelki belltottsga. Azt is mondta, hogy boldogok a szegnyek. A termszeti ember pedig a boldogsgt csak a gazdagsgban ltja. Boldogok, akik srnak. A termszeti embernek a kacags, az rm kell. Ha valaki arcul t tged jobbrl, fordtsd oda a msik orcdat is mondotta . Mit lehetett mst vrni a termszeti emberektl, mint hogy azt mondjk r, hogy meghborodott?! Hiszen ppen az ellenkezjt hirdette annak, ami a termszeti ember logikjban kialakult.

  • 9

    A termszeti ember nem foghatja fel Isten Lelknek igazsgait, mert azok eltte bolondsgoknak tetszenek. Ilyen thidalhatatlan ellentt mellett a kzdelem csak rvid nhny vig tarthatott, s jtt a szrny ldozat a Golgotn, s a termszeti ember azt hitte, hogy diadalt aratott a menny felett.

    Krisztus isteni nagysgnak trtnelmi bizonytka az, ami utna kvetkezett, s amit mg a termszeti ember sem vonhat ktsgbe. A golgotai ldozat utn alig telt el tbb mint egy emberlt, s a rmai hatalom sztszrta Izrael npt a vilg minden tjra; feldlta s lerombolta Jeruzslemet, vres ldzsben rszestette azokat, akik a Nzreti emlkt tiszteltk s szerettk, gy hogy mg a nyomok is csaknem megsemmisltek, amiket itt hagyott. De msfl vszzad utn megint csak megmozdul az emlke. Kezdik sszegyjteni s lerni az mondsait s cselekedeteit. s me, mi lett ebbl a szerny, ertelen ksrletbl! Nzzetek csak krl a vilgban: volt-e valaha valaki, aki, ha mgolyan hatalmas s tuds volt is, s ha rendelkezsre lltak is az sszes eszkzk s lehetsgek, hogy maga utn hrnevet hagyjon htra, hogy a hrneve csak a nyomba is lphetne Neki, a szegny ember Finak, aki csak 12egyszer, tanulatlan embernek mondta el az isteni gondolatait?!

    t az elmlt sok szzadv utn az egsz keresztnysg Istennek tekinti. Isten is , aki eltt az emberek szz- s szzmillii s a szellemek millirdjai hajtanak trdet. Isten felmagasztalta t a legmagasabbra. fnyvel s ragyogsval bebortja ezt a fldet, s a fldet krlvev szfrkat, s hatalma, dicssge, ragyogsa s fensge nttn-n mind az idk vgezetig.

    Ellenben az emberek trpe nagyjainak dicssge s hatalma ha brmilyen nagyot alkottak is az els idkben taln hangos, de ahogy mlnak az vek, folyton halkul, fakul, enyszik, s mg a leghresebb is egykt vszzad mltn feledsbe megy. Mi, jelentktelen, kicsiny szellemek Krisztus nagysgt fl nem foghatjuk, nem mrlegelhetjk; mi csak hlval borulhatunk le Eltte, amirt a mi holt szvnkbe letet bocstott. minden ember szvnek ajtaja eltt ott ll, s vrja bebocsttatst. Az ember azonban abban tved, hogy Benne az embert szemlli, az ember-Jzust, nem pedig gy tekinti t, mint az Igt, az Isten gondolatt, akit a mindenhat Atya testbe kldtt, hogy megrintsen minden lelket. Ehhez nem kell testi tallkozs, mert az Ige szellemi valsg, s minden egyes emberllekbe behatolhat. s akibe behatolt, az br tegnap mg termszeti ember volt, teht a holt vilghoz tartozott, ma az rintsre szellem-emberr vlik, merben ms elvekkel, egszen ellenkez letirnnyal, mint amilyet addig kvetett.

    Krisztus folyton ott ll mindenkinek a szve ajtajnl, vrva a pillanatot, amikor azon belphet. Azonban minden szv csak bellrl nylhat ki, mert a termszeti ember fltkenyen rzi azt, hogy az szvbe valaki be ne juthasson. Azrt a gondvisel mennyei Atya az egyiknl egy, a msiknl ms mdon nyl kzbe, hogy az a kemny emberszv kinyljk Krisztusnak. Az egyik embert taln valami rendkvli, nem vrt, vagy taln ppen nagyon svrgott ldsval ajndkozza meg, amitl az a szv tlrad az rmtl, s ebben a feszltsgben a szv ajtaja egyszerre felpattan, s az szrevtlenl ott ll Krisztus belphet oda a hldatossg kntsben a maga szeldsgvel s szeretetvel, s megtlti azt az emberszvet hlval a minden jk Adomnyozja irnt.

    A msikra Isten taln valami katasztrft bocst, gyhogy szszedl felette az g, s megrendl alatta a fld; s amikor ettl a fldrengstl flpattan a szvnek ajtaja, belp abba az ott vrakoz Krisztus, s Magval viszi a vigasztalst, az rklet bizonyossgt s a remnysget, hogy meggygytsa azt a ktsgbeesett lelket.

  • 10

    A harmadiknl taln sem fldinduls, sem mennydrgs nem kell, hanem csak egy enyhe tavaszi szell, egy rtatlan gyermek csevegse, egy szegny ember trdelve elmondott imdsga, amelyen a termszeti ember elmereng, s ekzben egy percre figyelmen kvl hagyja szvnek fltve rztt ajtajt, s belp hozz Krisztus, s megtlti azt fnnyel, s egy ms elvvel, mint ami addig lelkestette.

    A testi ember letben szksgkppen sok a csalds, a fjdalom, a kibrnduls, a knny s a vr. Ezek egyszer csak megpuhtjk a szvt, gyhogy Isten ujjnak rintsre kinylik, s magba fogadja Krisztust. Ezt a pillanatot, amikor Krisztus belp a szvbe, senki fl nem ismerheti, mert sem napjt, sem rjt senki nem tudhatja, hogy mikor j el az Isten orszga, csak arrl lehet szrevenni, hogy a termszeti ember egyszerre, mrl-holnapra egszen ms emberr lett, mint azeltt volt.

    me, hogyan vltozik t: A termszeti ember kzd s kapkod az anyagi javakrt; a szellemi ember nem tartja rdemesnek ert pazarolni arra, hogy magnak vagyont gyjtsn, mert hiszen tudja, hogy a vagyont a moly s a rozsda megemszti, s a lopk kissk s ellopjk.

    Szellemi Vezetnk szerepe, feladata

    Jzus Urunktl:

    Kszntelek, drga gyermekem, s kszntm azokat is, akikhez rajtad keresztl r el szavam. Azrt szltlak meg ismt, hogy Szeretett Vezetd szerept tegyem szmotokra immron teljessggel rtett, hogy rtvn rtstek azt.

    Vezetd mr rg: mr kezdettl ki volt vlasztva ltalam e feladatra, s nem csak erre, de mindarra is, amely trtnseknek meg kellett legyenek vle s ltala, hogy jelen feladatt tnylegesen is bevgezhesse. Mzes - kszikla - vizet fakaszt - l a np - Te Pter vagy: kszikla - ljen a Np E sz-fzrt meg kellett rtsd, s meg is rtetted, amiknt meg kell, s ekknt meg is fogjk rteni mindazok, akik igazn Visszaakarnak trni, keresvn Engem, s a Hozzm vezet Utat: azt az Utat, amelyet n mutattam meg nkik, amiknt mindannyitoknak is, hogy egy el ne vesszen tekzletek, de hogy letetek legyen immron rkk. Mindazonltal emeld t azon idzeteket is, amelyeket felbukkanni ltsz elmdnek mlyn: hadd tegyem mginkbb rtett mindazt, amirl e nhny sz zen tenktek:

    s felemel Mzes az kezt, s megt a ksziklt az vesszejvel kt zben; s sok vz mle ki, s ivk a gylekezet s az barmai. (4 Mz. 20.11) *

    Sziklkat hastott meg a pusztban, s inniok adott bsgesen, akrcsak a mlysges vizekbl. Patakokat fakasztott a ksziklbl, s folyamok mdjra vizeket mlesztett: (Zsolt. 78.15 -16)

    *

    A Teremt ismerte az teremtmnyeit, s ismerte az emberi test ignyeit is: de megvrta, mert meg kellett vrnia, mg az Izrel npe maga kri a vizet abban a pusztasgban, amelyben Mzes ltal vezettetve haladtak. k mg csak a testnek szksges vizet kellett krjk, s mg nem Istentl: de Mzestl krtk a vizet, mert csak Mzes volt az, aki igaz bizakodssal tudott Istenhez szlani: adjon vizet a vndorl npnek, hogy azok el ne vesszenek. Akkor az

  • 11

    Atya egy ksziklt lltott elbe, mondvn: abbl lesz majd mdja egyedl vizet fakasztani, hogy a Npnek lete legyen. N is meg kellett vrjam, s meg is vrtam ekknt, mg ti kritek Tlem az letnek vizt: de ti mr nem krhetitek Fldi embertl, amiknt Mzes npe, amely Mzestl krt, vrva, hogy az krjen Istentl az nevkben is!

    Ti mr mindannyian, egyenknt kell, hogy krjtek Tlem ama Vizet, s mr nem testnek ltet vizt: de a Llek s a Szellem vizt, mert mr nem a test az, amelyet meg kell elgtsetek, de bizony a Llek az s a Szellem, amely a szomjsgtl epedve egy korty Forrsvzrt kilt. s aki kr, annak adatik, mert amiknt a Mzes ksziklja idtlen idk ta kszen vrta, hogy Mzes re sjtson az vesszejvel, akknt vrt Pter is: a Kszikla, hogy megrinttessk, s Belle a Szellem letnek bsggel rad folyamai mljenek eltek, megelgttetve a ti szomjhoz Lelketek s Szellemetek, hogy akknt legyen tevletek is, amiknt zsais megjvendlte:

    Nem szomjaznak, brha pusztasgon vezeti is ket: ksziklbl vizet fakaszt nkik, s meghastja a sziklt s vz ml belle. (sa. 48.21)

    Ti is a Lelki - szellemi pusztasgban vndoroltatok negyven hossz esztendn t, s pusztasgban vndoroltok mg most is: a szeretetlensg pusztasgban, a tudatlansg, s a Lelki Szellemi elesettsg s gyngesg stt pusztasgban, s Lelkeitek s Szellemetek elepedtek: ht meg kellett nyljk szmotokra is a Kszikla kr szavatokra, hogy abbl az letnek Forrsvize mljn eltek, hogy bizonyossgg legyen szmotokra: a MI Szeretetnk akkor is igaz, s hsges maradt irntatok, ha ti: Emberek sem igazak, sem hsgesek nem tudtatok maradni Irntunk, mert kell, hogy tudott legyen szmotokra az is:

    s vezrel tged az r szntelen, megelgti lelkedet nagy szrazsgban is, s csontjaidat megersti, s olyan leszel, mint a megntztt kert, s mint vzforrs, a melynek vize el nem fogy. (sa. 58.11)

    Olyanok lesztek, mint a megntztt kert, s olyann kell legyetek, mint a vzforrs, amelybl el nem fogy, mert tbb nem fogyhat el a Szeretetnek Vize, amelyet ti magatok oly bsggel nyerhettek a Kegyelem s a Szeretet vesszeje rvn megnyitott Ksziklbl, s amelyet ekknt ti magatok is akknt kell tovbbrasszatok, amiknt nyerttek azt a Ksziklbl: Vezettktl, akit N lltottam Vezettkl: Legeltesd az N brnyaimat rizd az N juhaimat.

    A Mzesnek kszikljra utaltam, amikor a Pterknt mellettem lv Tantvnyomhoz szltam, utalva eltte is mr akkor a re vr Feladatra, amely Feladat, miknt mondtam, kezdettl re volt bzva, s amelyre mindvgig kszlt: gy Buddha, mint Pter testi valjt magra ltve, s e Feladatra kszlt harmadik inkarncijban is, (Assisi Szent Ferenc) amelynek rvn alkalma nylott teljessggel megismerni az Embert, s az Ember-lttel egytt jr gyengesget is, amiknt utols inkarncijban alkalma nylott megismerni az letszentsg fel vezet t tviseit is, hogy ne csak megismerje, de megrtvn meg is bocsjtsa az ember gyengesgt. Ha nem lt testet a Fld sznn, amiknt n magam testet ltttem, s amiknt Fldi anym: Szentllek Mria testbe ltztt, nem is tudhatna akknt vezetni s oktatni benneteket, hogy a Benne lv Blcsessg mellett ismerje s tudja mindazon Emberi gyengesgeknek is, amelyek bennetek vannak, s amelyek legyzsnek nehzsgt csak akknt: maga is Ember-testbe ltzve ismerhette s tapasztalhatta meg.

  • 12

    S amiknt N vllaltam rtetek a fldi Utat, s amiknt Szentllek Mria vllalta azt: akknt vllalta az a Szellemi Szemly is, akit ti mint Nvtelen Szellemet ismerhettetek meg, de akibl csak most: immron felfedve nnn Pter - Kszikla voltt: kezdhetett el igazn buzogni szmotokra az letnek Vize. Ez, s ennyi, amit itt s most mondani kvntam nktek, hogy tudott legyen szmotokra, s mr mindannyitok szmra: mi is volt a szerepe, s mi volt az zenete a ti korotok szmra annak a trtnsnek, amelynek rvn mr akkor: vezredekkel a ti jelenetek eltt zenni kvntunk a ti korotoknak: tenktek.

    2004. aug. 27. hajnaln: A MESTER

    **************************************************

    Szellemi Vezetnktl:

    Ezen fell s ezen tl egy igen rvid zenetet mg hadd fzzek hozz mindahhoz, amit a fentebbiekben elmondott az R. S nem vletlen, hogy ezt mr csak ekknt, teht az eredeti zenettl kln, st: csaknem egy hnappal ksbb ratom le munkatrsammal, amiknt az sem a vletlen mve volt, hogy mg csak nem is kzvetlenl fel kellett elindtanom az zenetet: egy msik Testvrnkn keresztl juttattam el hozz, akivel munkatrsam igen szoros kapcsolatban ll.

    B. I. testvrnk kellett fl-meditatv llapotban rzkelje azt a gondolatenergia csomagot, amelynek egy rszt ki is bontottam szmra, hogy rtett legyen eltte, mi az, amit tovbbtania kell. Hogy mirt nem munkatrsammal kommunikltam, az zenetbl kiderl, azok szmra legalbb is, akik kzelebbrl is ismerik munkatrsamat, s akik tudjk: az nbizalom mily alacsony fokn ll. Ha kzvetlenl fel kldm e gondolatenergia-csomagot, nem fogja legpelni, mondvn: bizonnyal az ellentt mve az, amellyel az a Tudati - szellemi gg csapdjba akarja csalni

    Hogy ez mennyire nem gy van, mr az zenet jellege is igazolja, hisz a Mester egykoron mondott szavaival indul, s amelynek rvn arra a krdsre kaptok vlaszt, amit oly sokszor tett mr fel T. . testvrnk, de sokan msok is: mibl tudhatjtok meg: melyik Tants az, amely tnylegesen is a Trvny rtelmben, s az R Akaratbl adatik eltek, mint az igazn Tiszta, Haza vezet T kicsiny kvei, amelyeken lpve az EGY-sg fel haladhattok. Figyeljtek meg azt a logikai rendszert, amelyet felptek nktek, hogy rtvn legyenek szmotokra: mi az sszefggs abban a lncolatban, amely a Mzesi kszikltl vezet:

    Mzes, amiknt fentebb, a Mester zenetben is olvashatttok, a ksziklbl fakasztott vizet: a vndorl Np testi letnek vizt.

    S most kvessk tovbb a logikai lnc-szemeket:

    De n is mondom nked, hogy te Pter vagy, s ezen a kszikln ptem fel az n anyaszentegyhzamat, s a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.

    s nked adom a mennyek orszgnak kulcsait; (Mt. 16.18-19)

    S mg tovbb lpve:

    Valaki azrt hallja n tlem e beszdeket, s megcselekszi azokat, hasonltom azt a blcs emberhez, aki a ksziklra ptette az hzt:

    s mltt az es, s eljtt az rvz, s fjtak a szelek, s beletkztek abba a hzba; de nem dlt ssze: mert a ksziklra pttetett. (Mt. 7. 24-25)

  • 13

    A Mennyek Orszgnak KULCS-a mindaz a Tants, amelyet a Mester rem bzott: s

    amelyet n nktek kvnok tadni, hogy ti magatok is Rm: a Krisztus Kegyelmbl Ksziklv lett Testvretekre, s az n szavamra pthesstek fel a te hzaitokat, ama Szavakra, amelyeket szlnom az R tantott, s amelyeket csak az Tantsa alapjn, s mindmig az engedlyvel trok eltek, mint az a szemly, akinek azt mondotta egykor: Legeltesd az N brnyaimat rizd az N juhaimat.

    S most n is azt mondom, amit a Mester mondott oly gyakran: akinek fle van hallsra, hallja meg

    ldott, aki j az rnak nevben!

    Jzus Urunktl:

    Kszntelek benneteket, Gyermekeim! Mert mondom nktek: Mostantl fogva nem lttok engem mindaddig, mgnem ezt mondjtok: ldott, aki j az rnak nevben! (Mt. 23.39)

    Engedjtek meg, hogy a fentebbi mondatot kibontsam szmotokra, mr akknt, amiknt az a ti korotok embere, s kivltkpp a ti szmotokra szl, hogy rtstek mind. Amiknt egy korbbi, mr Szellemi Vezettk ltal lekzvettett Tantsban olvashatttok, ez a Kijelents nem csak Rem vonatkozott, s nem csak a ktezer vvel korbban lt zsidsgnak szl intelmet: de a nktek szl zenetet is tartalmazza, spedig Szentllek Mrival kapcsolatosan. De vonatkozik az mgis az N Eljvetelemre is a te korszakotokban s a te letetekben, hisz ha nem is akknt kell kztek rkezzem, amiknt tettem ezt azon a ktezer vvel ezeltti Betlehemi jen, el kell rkezzem, s mr el is rkeztem kztek, hogy szllst vegyek magamnak a te szveitek Jszolban.

    ldott, Aki j az R nevben: ez egyknt vonatkozik Arra, Aki A Szeretet Trvnyvilgt adja eltek, felknlva nktek: mindannyitoknak a Harmadik Szvetsget, amelyet ti magatok kell elfogadjatok fldi Anym: Szentllek Mria kezbl.

    De bizony, hogy ekknt ldott az is, Akit elkldtem hozztok, hogy az N Nevemben kztek lpjen: s az Pter, Aki a ti Szellemi Vezettk, s Oktattok is.

    ldott, mert az N Nevemben tr hozztok, s az N Szavaimat trja eltek, hogy ekknt az ldst: a felfel vezet T kveit adja kezetekbe, amelynek rvn kipthetitek Szellemeitek Felfel vezet tjt.

    ldott, mert Rajta keresztl, az segtsgvel tanulhatjtok meg szavanknt s betnknt a Harmadik Szvetsg Trvnyeit, amely nlkl egy nem lehetne Rszesv a Szentllekkel val Szvetsgnek tekzletek, s amely nlkl egy nem emelkedhetne fel, hogy a magasabb Szellemi Krbe rvn mr valsggal is megkezdhesse tretlenl felfel vel tjt a Szellemi EGY-sg fel.

    Amikor azt mondjtok teht: ldott, Aki j az R Nevben; Re is gondoltok, s Rla is szltok, mert az N nevemben rkezik kztek, s az N szavammal szl, hogy betltse hven, amire akkor, ktezer vvel a ti korotok eltt, s mr annl is korbban kivlasztottam: hogy igazn legeltesse az N brnyaimat, s terelje az N juhaimat, hogy egy Akol legyen ismt, s egy Psztor, amiknt EGY a Gazda is rkkn.

  • 14

    Nktek tn csak annyit, s mr gy, utlag: ha imval fordultok Hozznk, szavatok ne szgyelljtek, amiknt N sem szgyellem dadog szavatokat, s nem szgyelli azt Atytok, vagy Szentllek Mria sem, s nem szgyelli azt Oktattok - Vezettk: Pter apostolom sem. Ti sem szgyellitek kicsiny gyermekeitek oktalan, vagy akr mg nem is szavakba foglalt csacsogst, amiknt nem szgyelli azt maga a kicsiny gyermek sem. Legyetek ht olyann, miknt a kicsiny gyermekek, s mondjtok ki, ami krs szveteken van. Mert reztem s tudtam mindtk Szvnek kimondatlan maradt szavait: m amiknt ti vrjtok, hogy a mr szlni tud gyermek hasznlja is a megtanult szavakat, akknt vrom N is, amiknt vrja azt Atytok s gi Anycsktok, s termszetesen vrja Pter Testvretek, aki mindtket szlani tant, mr a Szvnek s a Szellemnek szavval.

    Most elksznk tletek: megldalak benneteket, s Szeretetemmel megtmogatlak mindtket:

    2004. november 16. napjnak hajnaln: A MESTER Mg egy krds Pterrl

    Jzus Urunktl:

    Szent Pter volt az els ppa. Mi errl a Szellem vlemnye?

    E fogalmazs hallatn els sorban arra figyeltem fel, hogy a krdsben kt szemlyt: Pter apostolt, s a Nvtelen Szellemet emlted, mintha akknt vlnd: valsggal is klnll Szellemi Szemlyekrl volna sz. Ez termszetesen nem ekknt van, s ezt magad is tudod. Amiknt tudnod kell azt is: amiknt N, akknt is a legteljesebb Szeretettel van irntatok, hisz Testvretek, amiknt az mindenki a Teremtettsgben. Ha tartzkodsod oka a tbbszr is rszedl jut megcsalatkozsban keresend, kt gyakorlati javaslatot adhatok. Elsknt azt, hogy ha mr kezedben tartod a szlat, amely kivezet az Utak s tvutak tvesztjbl, kvesd azt, hogy Tudatod s Szellemed vgre megllapodhassk, s mr egyetlen Cl fel trekedhess. Hogy mely t az, amely a Cl fel vezet, a Tantsokbl, azok erejbl s tisztasgi fokbl magad is megllapthatod, s meg is kell ekknt, hogy llaptsd, annl is inkbb, mert Te mr az utak sokasgnak ismeretvel brsz. A msik az, hogy merj hinni a Szeretet minden gtat, s minden akadlyt legyz voltban, s amiknt Pter, a ti leghatalmasabb Szellem-testvretek tudja, meri s kvnja is fogadni a tletek Fel ramoltatott Szeretetet, merd te is akknt fogadni az Szeretett, amellyel szvre kvn lelni mindannyi-tokat. Tged magadat is, ha nem tasztod el t magadtl mindenkor, jra s jra. Taln szokatlannak led meg, hogy ilyes krds kibontst vllalom: de szksges tertetek ekknt tennem, hisz a Szeretet Ereje csak akkor lesz, mert csak akkor lehet igazn l, s csak akkor ersdhetik igazn, ha azt nem csak fogadni, de visszaramoltatni is kpesek, s hajlandak vagytok, s megfordtva: nem csak Felramoltatni, de elfogadni is tudjtok s akarjtok, vagy inkbb akknt fogalmaznk: meritek. Mert azt is tudom, hogy nem az akarat: csak a mersz az, ami a Vezettkkel szembeni, ers tvolsgtarts oka, s nem csak benned: olykor msokban is. E tvolsgtarts pp az ellentte annak a jelensgnek, amelyrt ms Testvreitek fel intelmet, st: dorglst kell elkldjek. Az els krds elejre ugyan mr nem egy zben feleltnk, de mert hogy a krds maga nagyon is fontos, s kivltkpp az a ti korotok embere szmra, ismtelten is felelek r, de most msknt bontva ki a krdst szmotokra. Pter apostol, teht a Nvtelen Szellem nem volt, s nem is lehetett a ti rtelmezstek szerinti Katolikus Egyhz vezetje, azaz ppja. A rangot, a titulust csak a katolikus egyhz megalaptsa ta ismerik s hasznljk: s N mr annak eltte, Kezdettl kvntam, hogy a

  • 15

    Vgtelen s rk SZERETET-EGYHZ-NAK Psztorv legyen, akknt vezetve a re bzott Nyjat, amiknt azt a Nyj TULAJDONOSA s GAZDJA: vagyis N Magam meghagytam s rendeltem s tantottam Nki. S ezzel kapcsolatosan egynmely rszt idzznk fel a Vezettk ltal lekzvettett Evangliumbl, hogy megmagyarzhassam azokat is. Sokan nem rtik ugyanis kzletek: miknt lehetsges, hogy Ptert neveztem ki az N Nyjam egyedli Psztornak, ha Tantsaim sorn ekknt szltam: ~~ n vagyok a j psztor: a j psztor lett adja a juhokrt. Az idegen, aki nem psztora a nyjnak, de akinek a juhok nem is tulajdonai, ltja a farkast jni, s elhagyja a juhokat, s elfut: s a farkas elragadozza a nyj gyengit, s elszleszti a tbbi juhokat is. A bres pedig azrt fut el, mert bres, s nincs gondja a juhokra. n vagyok a j psztor; s ismerem az enyimet, s engem is ismernek az enyim. Amiknt ismer engem az Atya, s n is ismerem az Atyt; s letemet adom a juhokrt. Ms juhaim is vannak nkem, amelyek nem ebbl az akolbl valk: azokat is el kell hoznom, s hallgatnak majd az n szmra; s lszen egy akol s egy psztor. (Pt. III. 82.)

    ~Minek eltte a Fld sznre trtem, s egszen addig, mg Pter vissza nem trt harmadik, s egyben utols testet ltsbl, teljessggel N voltam a brnyok s juhok Psztora. N, Aki Gazdja vagyok, s voltam is rkkn mindahny brnynak, s mindahny juhnak is. A kvetkez idzetben azonban szmotokra is nyilvnvalv kell vljon: mr a Fld sznrl val Visszatrsem eltt, s mr annl rgebben: rktl fogva kivlasztottam magamnak az N Brnyaim kzl azt az Egyet, Aki kiemeltetett aztn ltalam mindannyi-tok kzl, hogy Vezettkk: Psztorotokk tegyem: s akkortl lett ms a Psztor, s ms a Gazda:

    ~~ Tled krdezem, Jna fia, Simon: Jobban szeretsz-e Engem, mint amiknt az embereket?

    Krdse meglepett, meg is dbbentett, de feleltem: Igen, Uram! Te tudod; mennyire szeretlek Vlaszom utn kis csend telepedett kznk, majd Mesterem azt mondta: ~~ Legeltesd az n brnyaimat! - s akkor ismt gondolataiba mlyedt. Kevs id mltn msodszor is megkrdezte: ~~ Tled krdem, Jna fia, Simon: Jobban szeretsz-e, mint amiknt tiidet szereted? Igen, uram! Te tudod: mikppen szeretlek Tged! - mondtam most gondolkods nlkl, mire Mesterem azt mondta: ~~ rizd az n juhaimat! - aztn ismt kis hallgatsba merlt, mieltt harmadszor is megszlalt volna: ~~ Tled krdem, Jna fia, Simon: Szeretsz-e akknt, amiknt n szeretlek tged? Akkor kis szomorsg fogott el, hogy most nem felelhetek akknt, amiknt szeretnk, aztn szembe nzve teljes szintesggel feleltem: Uram! Te mindent tudsz: tudod, min szeretet lakozik bennem Irntad A Mester arcn knny kis mosoly suhant t, s mr vllam tkarolva mondta: ~~ Legeltesd az n juhaimat! (Pt. VII. 137-138.)

    ~Ekknt a Fld sznn akkortl lett Az, aki a juhoknak psztorv lett: vagyis a Vgtelen Mindensg ama kis pontjra hullott Szellemek sszessgnek Vezetjv lett Akaratom szerint, amiknt Psztorul lett a Tisztasgukban megmaradt Brnyoknak is. De mert a j psztor lett kell adja a juhokrt, ezen ldozatot is fel kellett vegye magra, amiknt azt is megmondottam nki:

  • 16

    ~~ Nagy terhet tettem most a te vllaidra, s nagy felelssget bztam red. Ne vld, hogy Utad knny lesz, s azt se: mindenkor megrizheted magad. Bizony, bizony mondom nked, amikor fiatal voltl, felvezted magadat a te imaszjaiddal, s odamentl, ahov menni akartl. Amikor pedig megregszel, kinyjtod a kezedet, s akkor majd ms vez fel tged, msfle szjakkal, s oda visz, ahov nem akarod Ez lesz szmodra a Holnap, ha vllalod. S most kvess Engem! (Pt. VII. 143.)

    Amikor pedig megregszel, kinyjtod a kezedet, s akkor majd ms vez fel tged, msfle szjakkal, s oda visz, ahov nem akarod: mondottam Nki, s akknt is trtnt. Felveztk t is a kegyetlensg, s a gyllet szjaival, s hallt kellett lsson, hogy a test mindahny knjait megismervn, de mindahny ksrtseit is: valsggal Psztorv s Vezetjv legyen a mlysgbe hullott mindahny Szellemnek is, tudva: mit, s miknt kell azoknak az ellentt vgett meglnik s megtapasztalniuk, s mit, s mennyit kell tudjanak megtagadni a Visszatrsrt! Mert Nki is adott lett volna, hogy mentse magt, lett, s hogy elkerlje az ldozat minden borzalmt: ha megtagad, s megtagadja mindazt, ami Tantst Tlem vett, nem akknt lt hallt, mr sz frtkkel, amiknt az Hsge vgett osztlyrszl adatott az ellene trk kezeitl. S ha ekknt cselekszik, sem lett volna csodlni val, hisz , amiknt ti magatok is vagytok, Ember volt teljessggel, aki flt s rettegett a halltl s a szenvedsektl: de mginkbb flt s rettegett attl, hogy megcsalvn nmagt, s Engem is, megforduljon, s hamisnak mondja azt, amirl tudta: Szent az, s Igaz. Ekknt tett bizonysgot tenktek is llhatatossgbl: s ekknt tapasztalta meg: mit, s mennyit, s mikppen kvetelhet azoktl, akik az als Vilgok valamely szintjn vannak. Tudja: milyen rettegst kell legyzzetek, hisz maga is tlte ugyanazt az emberi rettegst, s gy rti s rzi is minden rzseteket. Ismeri azonban a test rmnek, de mg mindahny vgynak erejt is, hisz asszonya, s gyermeki voltak, mieltt Hv Szavam elrte: ekknt annak is ismerje: miknt kell, s lehet is legyzni a test ksztetst akkor, ha az mr egyszer megismerte ama ksztetsek betltsnek fldi rmt, hogy a Vals Boldogsgra cserlje fel azt. Ismeri az Ember-lt minden elemt, s minden csbtst, ismeri e csbts elfogadst, de ismeri azok legyzst is: s ez teszi teljessggel alkalmass arra, hogy mindahny ksrts kzepette segtse ttova, botorkl lpteiteket, hisz maga lte eltek a pldt, a maga letvel tve bizonysgot arrl: az N UTAMRT mindent el lehet hagyni, s mindent fel lehet adni, ami csak a test, s ami megkti ekknt a Lelket s a Szellemet. A Mennyei Szintek legmagasabb rend Trvnyeit mr ismerte, s nem akkortl, hogy harmadik tjrl is Visszatrt, s akkor mr a Teremtett EGY-sgbe, s a Teremtett EGY-sg legmagasabb pontjra, s mg annak is flbe emeltetve ltalam: de annl korbban, akkor, amikor a msodik Teremtettsg Szellem-gyermekei csak mint Lehetsg: szunnyadtak a Mindensgben. Az Utak sorn azonban meg kellett ismerje a mlysg egy bizonyos fokt is, hogy Szellemi Tudsa kiteljesedjk, olyan fokon ismerve meg a testi embert, mint senki ms a Mennyei szinteken. Ehhez azonban meg kellett ismerje, s meg kellett lje a test csbtsait, csak gy, mint kzletek egy is, teht nem csak elmleti, de gyakorlati rtelemben is. Teht nem csak akknt, ahogyan a stn ltal val megksrts rvn, azon a pusztban tlttt negyven nap sorn N magam megismerhettem azt. be is kellett tltse a test minden szerept: hogy aztn mindazt elvetve magtl, ami a test, a teljes Tisztasgba lpjen, mg lett is felldozva a megismert, s elfogadott Tisztasgrt. Ekknt kellett hogy legyen, s az ezt kvet, s ppen az egykori, a testisg ltal megfertztetett Utak letiszttsa vgett szksgess vlt harmadik t utn tlthette be azt a pontot, amely a Legmagasabb Mennyei szint, s az EGY-sg szintje kzt volt szmra fenntartva a kezdetektl. Itt s most ennyi volt, amit el kvntam nked, s Testvreidnek is mondani Vezettkrl. Kvesstek t tiszta szvvel, s tiszta Llekkel, hogy tjaitok vgn Hozzm

  • 17

    vezethessen mindtket.

    2004. november 17-18 hajnaln:

    A MESTER

    Tandari vi fohsza

    Vgtelen jsg, Teremt Istenem!

    TE VAGY az rk FNY, a Tkletes Vilgossg, mely beragyogsz Eget s Fldet, betltd ldott, Szent Erddel a Mennyei Szfrkat, s a Vgtelen Mindensget. Tkletes vagy s ldott, Hatalmas s Csodlatos. Szent a Te Drga Neved: a megismerhetetlen, a kimondhatatlan, a megfogalmazhatatlan RK NV, Amely magba leli, s lteti a Mindensget. Kicsiny vagyok, s csak a porbl kiltok Feld: de halld meg Hozzd esdekl szmat, Teremt Istenem. Nem magamrt szlok, mert Kegyelmed s Szereteted ldott Fnye mr gy is, rdemeimen fell is beragyog: de azokrt a Testvreinkrt knyrgm s esdek Hozzd, akik ma mg, vagy mr nem kpesek nmagukrt szlani. Azokrt, akik nem keresnek, s nem is tallnak meg ekknt Szveikben Tged, Csodlatos, Hatalmas Fensg. Nem keresnek s nem tallnak, ezrt letk hideg s res, mert szvk hidegen s rvn dobban. Szvk, mely minden dobbansval, amelyben a TE Szent Szereteted kne zengjen, csak az jek sttsgt, s a test s az elme silny, mit sem r kis rmeit dobbantjk, amelyek semmibe hullnak az t vgn, mit sem adva a fradtan s megtrten visszatr szellemnek zskjba, amelyet az magnak tudhatna s vallhatna: mit sem adva nki a TE LDOTT Fnyedbl, s a TE Csods, s ltet SZERETETEDBL, mely kincsl lehetne mr az rkkvalsg vgtelenjn t. rettk emelem Feld semmi kis hangomat, gyengcske fohszomat, ldott Teremt Istenem. rettk, s azokrt, akiknek Szvt s Lelkt, megfradt Szellemt a TE Vgtelen s rk Szereteted helyett a flelem, a rettegs, az ellen vad eri tltik meg, s azokrt, akik Szellemkkel Hozzd kvnnnak szllani szabad knnyen, mint kicsiny madrfi az kes Nap fel: m elmik szoros gzsba fogja az ellen, hogy az LET helyett: Helyetted, ldott Istennk a mlysg tzes torkba igyekezzk rntani ket: testk meggytrve, s elmjk megknozva, hogy meg ne szabaduljanak a mlysgnek kesersgbl, s hogy meg ne halljk a TE Elhv, Szent Szdat, ne rezzk ldott Tekinteted simogat melegt, ne lthassk Szerelmes Szereteted feljk is nyjtott Sugart. rettk is felemelem hangom Hozzd, s esdve krlek: add nkik Szent Erd, hogy legyzvn az elmiket fogsgban tart ellent, mr a Boldogok mosolyval emelhessk Red az szemeiket, megltva s megismerve TGED, Egyedl Hatalmas, Teremt Istenem.

    s felemelem semmi kis hangomat a magukra maradott, megfradt regekrt, akik vgynak mg egy kedves, emberi szra, egy tiszta pillantsra, egy gyermeki - tiszta lelsre: engedd

  • 18

    nkik, ldott Nagy Istenem, hogy mindenkor hallhassk a Te Szentsges Hangod, ldott, Tiszta Szdat a krjk zrd nmasgban, amint Szveikben szlasz hozzjuk. Add, hogy rezzk mindig v tekintetedet, amellyel az t utols mterein ksred minden fradt lptket, s add, ldott, Szeret Istennk, hogy a Te Szent Kezed rintst rezzk, s a Te feljk trt karjaidba trve megpihenhessenek ldott Szveden, ha az t egy percen vget r. Hozzd esdek, Irgalmas, Knyrletes Istenem Az t vgre rtekrt, s mr tvozkrt: azokrt, akik mr elhagytk testket: Szellemk brtnt, s azokrt, akik pp viaskodnak a Hallnak stt angyalaival: klnskpp azokrt szll eld szavam, Teremt Istenem, akiket Ember l meg, s azokrt, akiket pp az taszt a Hall kitrt, jgnl is fagyosabb karjba, akinek Ajndkul kldted ket, s akik egy vad gondolattal, s nlt, szeretetlen szvvel tpik ki kezeikbl a TE SZENT Kegyelmed-adta UTAT, visszavetvn azt az Ajndkot, amelyet Feljk kldtt el Irgalmad, hogy oltalmazik s vezetik legyenek a rejuk bzott Kincsek els, ttova, Feld vezet lpteinek.

    Azokrt szl, s szll fohszom Irgalmas Szvedhez, Teremtm, Drga Istenem, akik e Fld sznn a semmibe tasztottak, a nincstelenek tjt jrjk, nem lelve sem testknek, sem lelkknek cseppnyi rejteket: Rejtsd el ket, esdve krlek ldott Istennk: mutasd meg nkik is feljk trt, Szentsges Szvedet, hogy Abba rejtezhessenek, ha az t keserves ostorval zi s hajtja ket, hogy enyhet, s nyugovst lelhessenek a TE Szent Szeretetedben: az Egyetlen Biztos Rejtekben, mely rettk is l rktl rkig. Rejtsd el, hatalmas Istenem az ember ltal meggytrt s elztt, rtatlan Llek-lnyeket: az ember-gyilkolta nvnyeket: fkat s bokrokat, letiport virgokat, tzvszben sikolt erdket, s a vz-mlyek lakit, melyet mreggel irt s pusztt a magt oly hatalmasnak rz lny: a semmi kis ember! Rejtsd el, n ldott, Kegyelmes Istenem a termszet vad karmai kz tasztott, vdtelen llatokat, akik nem tehetnek sorsukrl s sorsukrt: segtsd ket, ldott, mindenkor Irgalmas, Hatalmas Teremt Istenem, hogy letk legyen! llts melljk egy-egy prtolt, egy Feld nyitott szv, s igazn Szeretni tud, s akar Embert, hogy segtse ket e Fldi Lt szmukra mindenkor kiismerhetetlennek marad tjain, amiknt k segtenek mindnket, hogy tisztv legyen jra az, amit az ntelt, durva lny, a Szellemmel br Ember egykoron bemocskolt, s mocskol mg most is, nap mint nap, a nap mindahny rjn s percn vadsggal s szeretetlensggel. Oltalmazd, ldott Istenem azon kis lnyeket, akiket rettnk engedett, s enged mindenkor a TE Kegyelmed e Fld sznre: s akiket a balgasg s a szvnek sttsge tasztott, s taszt nap mint nap a szenveds, s a legmlyebb nlklzs rideg karmai kz. Nyisd meg feljk az Emberi szveket s elmket, hogy vgre megismerhessk ltalunk a Nkik is jr, a Legszentebb Szt s rzst: Szeretet! Add, hogy akknt ismerhessk e Szent Szt, s akknt lhessk is azt, amiknt ismerik a szt, amelyet megtanthatnak nknk: Embereknek: Hsg

    Tudom, ldott Teremtm: hangom gynge, reszket, s tiszttalan. Tudom: tiszttalan vagyok magam is, nem vagyok ment egyetlen bntl, gyengesgtl: mgis, esdve krlek, halld meg semmi kis fohszom. Te az Irgalom vagy: Lgy irgalmas rvinkkal, s tants meg engem is, hogy azz legyek. Tants igazn, a Szvemmel ltni mindeneket, s tants meg: nem ltnom tbb nmagam! Te Vagy a TKLETESSG: moss fehrre engem a TE ldott Szeretetedben, hogy mint h tkr: azt, s csak is azt sugrozhassam mindenkor, AMI TE VAGY.

    Ksznm, n ldott, Teremt Istenem, hogy n, a semmi kis porszem szlhatok HOZZD: Hatalmas, rk Istenemhez s ksznm, hogy tudhatom: TE mindenkor meghallod Szmat.

  • 19

    Segts, n ldott Istenem hogy n is meghalljam mindenkor a felm szll, segly-kr szt, hogy ne legyen skett arra Szvem s Lelkem s Elmm, s segts, hogy kicsinysgem szerint segthessem n is mindazokat, akiket elm vezet a TE LDOTT SZERETETED, hogy egy parnyi szikra lehessek Abbl, Ami TE VAGY nkem: s mindnknek a Vgtelen Mindensg Sznn.

    Mert TE VAGY A SZERETET, a KEGYELEM, TE VAGY MINDEN JSG, S TE VAGY az Egyedlval Oltalom: Vezess ht engem a TE SZENT UTADON, s tants meg mr igazn a TE SZENT Akaratod szerint lni s lpni, hogy Hozzd trve Fldi vndorutam vgn a TE Gyermekednek merhessem tn vallani magam.

    men.